A középkori város és a céhes ipar

Az ókor végén a legtöbb nyugat-európai város elnéptelenedett. A 11.századi mezőgazdasági

fellendükés és a népesség számának növekedése tette lehetővé a városok újranépesedését. Ezek
lehettek a távolsági kereskedők lerakataik miatt, vagy az egyházi zarándokközpontok miatt. Itt helyi
piacok jöttek létre, gyakran egy már meglévő vár vagy ókori város romjain. Az új városok lakói
kommunát hoztak létre, hogy kivívják maguknak az önkormányzatot. A városok élén a püspök állt,
tőle kellett kivásárolni a kiváltságokat, amiben a király segített, cserébe a polgárok adóztak neki.
A városi önkormányzat az igazságszolgáltatás, az igazgatás, az egyházszervezet és az adózás volt.
A városok kaptak gazdasági kivátságokat is, tarthattak vásárt, jelentősebbek pedig árumegállító
jogot is kaptak.

Csatornázás és vízvezeték híján könnyen terjedtek a járványok, bár nem volt nagy lakosságuk.
Polgárjoggal az rendelkezett akinek háza, műhelye volt a városban. A társadalom élén a távolsági
keresledők álltak. Alattuk álltak a céhekbe, szakmai érdekvédelmi szervezetekbe tömörült
kézművesek.

A céheket a termelés korlátozása és a piac minősége érdekében hozták létre. A céhen kívüli
iparosokat a városi hatóságok üldözték. A céh tagjai szigorú előírások szerint dolgoztak:
meghatározták a minőséget, a munkaeszközök és a munkaerő mennyiségét, a munkaidőt és az árat
is. Ezekkel kizárták a belső és külső versenyt.
A céhek feladata volt a mesterség tanítása is. Inasként kerültek a műhelybe, szállásért és ellátásért
dolgoztak. Az alapok elsajátítása után legénnyé váltak, már fizetést is kaptak. Mesterré az válhatott,
akinek megvolt a vagyoni háttere és a céh engedélye.
Emellett a céhek szociális feladatokat láttak el és részt vettek a város védelmében.