Download as txt, pdf, or txt
Download as txt, pdf, or txt
You are on page 1of 1

Horthy Miklós

Kezdjük az elején, Horthy Miklóst a 20-ik század egyik legmegosztóbb alakjának


tartjuk. Hogy miért? Mesélek róla. 1919-ben az országban nyomor volt, az Első
Világháborúban elszenvedett károk miatt. De ekkor jött Horthy Miklós.
1919. 11. 16.-án bevonult Budapestre egy szürke lovon, amit „Fehér Ló” -nak
becéznek.
Akit akkoriban majdnem egyfajta istenként üdvözöltek.
Lásd:
„Az óceánok hősét, a Novara acélos lelkű parancsnokát, az uj magyar nemzeti
hadsereg lánglelkű megteremtőjét, Horthy Miklóst ma Borsodmegye földjén és városunk
falai közt üdvözölhetjük.”
Ebben a mondatba úgy üdvözlik őt mint egy megváltót.
Mindenki azt hitte, hogy minden végre jól alakul, ekkor jött a Trianoni
Békeszerződés és minden csak rosszabb lett, elveszettük a:
Délvidéket, Felvidéket, Erdélyt, Őrvidéket és a Kárpátalját.
Elveszett a remény.
De ekkor Horthy Miklóst megválosztatták Kormányzónak 1920.03.01.-én.
A nemzetgyűlés házában ahogy írták az újságban hangos és „viharos” éljenzést volt.
Miközben azokat a szavakat kántálták, hogy:
„Éljen Horthy! Éljen Horthy!”
Ez lehetett hallani mindenütt.
Ezennel ugorjunk 1939.11.16.-ra.
Ekkor Magyarország szoros kapcsolatban állt a Fasiszta Olaszországgal és a Náci
Németországgal másnéven a „Harmadik Birodalom” -al.
Annak reményében, hogy az elcsatolt területeinket visszaszerezzük.
Mikor ez az újság íródott már lassan 3 hónapja folyt a Második Világháború. Adolf
Hitler villámháborút úgynevezett „Blitzkrieg” -et alkalmazott. Így lerohanta
Lengyelországot, persze keletről Szovjet segítséggel. Adolf Hitler visszaadta a
Felvidék magyarlakta területeit, és mellette a Kárpáralját. 1941-ben visszaadta
Erdélyt, igaz egy kis nyúlánkot de mégis Erdélyt. Ezután lerohanta Németország
Jugoszláviát, enyhe magyar segítséggel, ezért kaptunk a Délvidékből egy kisebb
darabot. De ennek, mint ára volt. Mivel folyt a zsidóüldözés a környező
országokban, ezért Magyarországon is folynia kellett, közel 500.000 zsidót vittek
el koncentrációs táborokba, meg ki tudja mennyit öltek meg úgy, hogy belelőtték
őket a Dunába. És ezt mind Horthy hagyta. Amiket ide leírtam mind válaszolnak arra
a kérdésre, hogy:
„Miért tartjuk Horthy Miklóst egy megosztó személyiségnek?”
Bevallom kicsit elkanyarodtunk a témától, ezért térjünk is vissza az újságokhoz.
1951.06.26.-i újságban, azt olvashatjuk, hogy Horthy Miklóst egy szörnyű embernek
tekintik a Szovjetunió ellen mert támadásuk végett.
Megkérdőjelezik Horthy kormányzását és azt állítják, hogy ha Horthyékon múlt volna
a magyar áldozatok száma akkor nem hétszázezer lett volna, hanem többmillió.
Mondjuk itt éppen, hogy a rákosi fajta kommunizmus volt aminek a fonalait Sztálin
mozgatta, tehát nem csoda, hogy ilyet írtak bele. Az akkori ideológia miatt,
kitöröltek dolgokat és átírtak dolgokat a történelememben azért, hogy az emberek ne
lázongjanak. Ami nem vált be, mert mint tudjuk 1956-ban kitört a forradalom
Magyarországon.
Ez a véleményem az 1951-es újságról.
Térjünk is az 1986-os újságra.
Az olvasottak alapján az történik éppen, hogy nagyon nagy viták vannak a közel-
múltban, történt események ismeretéről. Amik egy-egy sorozat, könyv és tanulmányi
cikk miatt robbantak ki.
Az újságban a tanácsköztársaságról van szó, és annak leveréséről. És amellett
„Horthy Miklósról a fehérek vezéréről”.
Álláspont foglalások, titkos nemismert dolgok feltárása van az újságban, legalábbis
szót ejtenek róla.
És végül ugorjunk az 1997-es újsághoz.

You might also like