Tom Clancy

SZIVÁRVÁNY-
KOMMANDÓ
 A m eredeti címe:
Rainbow Six

Copyright D 1998 by Rubicon, Inc.

All rights reserved.

A fordítás a Putnam 1998. évi

kiadása alapján készült

Fordította: Tótisz András

Hungarian translation © Tótisz András 1999

Borító: D GRAPH ART

1. Kiadás
AQUILA KÖNYVKIADÓ, 1999

ISBN: 963 679 091 4

Felel s kiadó: Rácsay László ügyvezet

Felel s szerkeszt : Gy. Horváth László
M szaki vezet : Labancz László ügyvezet
M szaki szerkeszt : Jámbor Mariann
ALEXANDRA MARIÁNAK
Lux mea mundi
Nincs egyezség oroszlán és ember között,
farkas és bárány között nincs összhang.

- HOMÉROSZ
 EL SZÓ

BERENDEZKEDÉS

JOHN Clark több id t töltött már repül gépen a legtöbb pilótánál, és

ugyanúgy ismerte a statisztikát, mint bármelyikük, mégsem lelkesedett az
ötletért, hogy egy kétmotoros gépen szelje át az óceánt. Négy motor már
megjárja, gondolta. Ha egyik leáll, még mindig csak a hajtóer huszonöt
százalékát vesztették el. De ha ennek az United 777-esnek állna le az egyik
motorja, az bizony a fele teljesítményt jelentené. Talán azért vagyok kicsit
nyugtalanabb a szokásosnál, mert itt van a feleségem, az egyik lányom és a
vejem, futott át az agyán. Aztán helyesbített. Nem igaz. Nem vagyok
nyugtalan, legalábbis nem a repülés miatt. Csak valami lappangó... nem
tudta megfogalmazni az érzést. Mellette, az ablaknál Sandy merült bele a
krimibe, amelyet az el z nap kezdett olvasni, John pedig a The Economist
legújabb számára próbált koncentrálni, s ehelyett azon rágódott, miért lett
libab rös a tarkója. Körülnézett a kabinban, mi okozhatta benne ezt a
veszélyérzetet, aztán gyorsan visszafogta magát. Láthatóan nincs semmi
vész, akkor pedig miért nézze a személyzet pánikba esett kezd utasnak?
Ivott egy korty fehérbort, megrázta vállát, aztán tovább olvasta a cikket,
amely azt taglalta, milyen békés lett a világ.
De milyen békés! Clark elfintorodott. Igen, be kell vallania, soha életében
nem volt még ilyen jó a helyzet. Immár nem kell tengeralattjáróból kiúszni az
orosz partra begy jteni az anyagot, sem Teheránba repülni, hogy valami
olyasmit tegyen ott, aminek az irániak nem nagyon örülnének, vagy
felevickélni egy b zös északvietnami folyón, hogy megmentsen egy lel tt
pilótát. Lehet, hogy Bob Holtzmannak egy nap sikerül rábeszélnie, és megírja
az emlékeit. Csak az a kérdés, ki hinné el ket, na és persze hogy a CIA
valaha is megengedné-e, hogy elmesélje mindezt. Legfeljebb a halálos
ágyán, azzal pedig ráér még, f leg hogy útban van az unoka. Elfintorodott, az
agya még most sem akarta felfogni a dolgot. Patsy már a nászéjszakán
teherbe eshetett, Ding pedig olyan büszkén járkel, mint egy kiskakas. John
hátranézett a businessosztály felé. Belátott, még nem húzták el a függönyt.
Lánya és a veje egymás kezét fogva hallgatták a stewardesst, aki a
biztonsági el írásokat ismertette. Ha a gép 400 csomós sebességgel vágódik
a vízbe, nyúljon az ülés alá, és a szelep meghúzásával fújja föl a
ment mellényt... hallotta már néhányszor. A rikító sárga mellény megkönnyíti
a kutató repül k dolgát, más haszna nemigen van.
Clark pillantása ismét végigfutott a kabinon. Még mindig érezte azt a
hideg leheletet a nyakán. De miért? A légikísér körbejárt a felszállás el tt.
Elvette az borospoharát, aztán még megállt Alistairnél, aki az els osztályú
kabin bal oldalán ült. Clark elkapta az angol pillantását, amikor az
felegyenesítette az üléstámlát. Olyan különös volt. is? Ez már csak jelent
valamit! Egyiküket sem lehet éppen beszarisággal vádolni.
Alistair Stanley az SAS, a Special Air Service rnagya volt, miel tt a
Secret Intelligence Service-hez, a hírszerzéshez nem helyezték. A
munkaköre nagyjából az volt, mint ami Johné is. volt az az ember, akit
olyankor hívtak, hogy vegye át a dolgok intézését, amikor a gyengédebb
lelkek a tereprészlegen kezdtek betojni. Nyolc évvel ezel tt ismerkedtek meg
egy romániai munkán, és Clark örült, hogy mostantól ismét vele dolgozhat,
még ha már mindketten öregek is ahhoz, hogy kivegyék a mulatságból a
részüket. Nem éppen a hivatalnokoskodást tartotta az ideális munkának, de
be kellett vallania, hogy már nem húszéves.., s t nem is harminc, még csak
nem is negyven. Egy kicsit kiöregedett abból, hogy sikátorokban
rohangásszon, és kerítéseken szökelljen át.
Ding gy zködte err l alig egy hete a saját irodájában, Langleyben. A
kölyök a szokásosnál is tisztelettudóbb volt, de nagyon meg akarta értetni
jövend gyermeke nagyapjával, hogy elszállt felette az id . A fenébe is, az
sem semmi, hogy egyáltalán életben vagyok és azon rágódhatok, hogy
megöregedtem, gondolta Clark. Na jó, nem öregedtem meg, de öregszem.
Nem is beszélve a jól hangzó igazgatói címr l. A legújabb ügynökség
igazgatója. Valójában aktakukac, csak így jobban hangzik. De az ember nem
mond nemet az elnöknek, f leg ha az a barátja is.
A motorok felsivítottak, és a repül elindult. El jött a szokásos érzés,
mintha egy, a lámpánál kilöv sportkocsiban ülne, de hatványozottan. Sandy,
aki alig utazott még, fel sem nézett a könyvb l. Jó könyv lehet, gondolta
John, aki nem szokott krimiket olvasni. Soha nem találta ki, ki a gyilkos, és
ostobának érezte magát, pedig a munkájában nemegyszer vágta át magát
valódi rejtélyeken. A padló megemelkedett, a gép törzse követte az orrát az
ég felé, és behúzódtak a kerekek. Megkezd dött az út. Körötte néhányan
lefektették az ülést, hogy aludjanak a londoni Heathrow repül térig. John is
ledöntötte az övét, de nem teljesen. El bb vacsorázni akart.
- Hát, úton vagyunk, drágám - pillantott föl Sandy a könyvb l. - Remélem,
jól érzed majd magad odaát.
- Ha ezt kitaláltam, három szakácskönyv következik. John elmosolyodott.
- Tudod már, ki a tettes?
- Még nem biztos, de valószín leg a feleség.
- Az lehet. Nagyon drágák a válóperes ügyvédek.
Sandy kuncogva olvasott tovább, a sztyuvik pedig felálltak üléseikb l, és
folytatták az italfelszolgálást. Clark kiolvasta az Economistot, és a Sports
Illustratedet kezdte lapozgatni. A fenébe is, nem lesz otthon a bajnokság
végén. Pedig mindig igyekezett nyomon követni, még küldetéseken is. A
Bears kezd magához térni, John pedig Papa Bear George Halassal és a
Monsters of the Midwayjel n tt föl. Nemegyszer megfordult a fejében, mi lett
volna, ha profinak áll. A középiskolában elég jó csatár volt, és az Indiana
University érdekl dött is utána (mint úszó után is). Aztán úgy döntött, hogy az
egyetem ráér, és akárcsak az apja annak idején, is belépett a flottához.
Csak Clark a SEAL kommandóba, és nem matróznak valami bádogkannán...
- Mr. Clark? - A sztyuvi elé tette az étlapot. - Mrs. Clark?
Az els osztálynak megvannak a maga el nyei. Az egyik, hogy a
személyzet úgy tesz, mintha ismerne. John új pozíciójával automatikusan
vele járt, és úgy érezte, megérdemli. Éppen eleget zötyköl dött
kényelmetlenül. Mostanában f leg a British Airwaysszel utazott, amelyet igen
bens séges szálak f ztek a brit kormányhoz.
Látta, hogy a menü jónak ígérkezik, mint általában a nemzetközi
járatokon, és biztató volt a itallap is... aztán bor helyett mégis palackozott
vizet kért. Hmm. Morogva d lt hátra és t rte föl ingujját. Mindig túl meleg van
ezeken az átkozott gépeken.
Most a kapitány következett, félbeszakítva a miniképerny kön perg
filmeket. A kedvez légáramlatot kihasználva a déli útvonalon haladnak.
Ezáltal jó negyven perccel el bb érkeznek Heathrowra, magyarázta Will
Garnet kapitány. Azt már nem tette hozzá, hogy viszont zötyög sebb lesz az
út. A légitársaságok szívesen takarékoskodnak az üzemanyaggal, és
negyvenöt percnyi megtakarítás egy aranycsillagot jelenthet a kapitány
lapján... na jó, talán csak egy ezüstöt...
A szokásos érzések. A repül gép jobbra d lve búcsúzott el a
szárazföldt l a New Jersey-i Seal Isle City fölött. Háromezer mérföld múlva
pillantják meg legközelebb a földet, valahol az ír partoknál, úgy öt és fél óra
múlva, gondolta John. Addig aludnia is kell egy keveset. A kapitány legalább
nem fárasztotta ket a szokásos idegenvezet i szöveggel... pillanatnyilag
negyvenezer láb magasan utazunk, ami azt jelenti, hogy nyolc mérföldet
zuhanunk ha leszakadnak a szárnyak... Megkezdték felszolgálni a vacsorát.
Hátul, a turistaosztályon is, büfékocsik torlaszolták el a folyosókat.
A gép bal oldalán kezd dött. Jól öltözött férfi volt, zakóban, és pont ez
vonta magára John figyelmét. A legtöbben levették a zakót, amint felszálltak,
de ez...
...A fegyver browning automata volt, teljesen sima fekete, ami Clark és
alig egy másodpercre rá Alistair Stanley szemében is katonai fegyvert
jelentett. A következ pillanatban két másik alak jelent meg a jobb oldalon,
pont Clark ülése mellett mentek el.
- Az istenit - mondta olyan halkan, hogy csak Sandy hallotta. Az asszony
felnézett a könyvb l, és oldalt fordult, de miel tt bármit mondhatott vagy
tehetett volna, John elkapta a kezét. Ez elég volt ahhoz, hogy Sandy
csöndben maradjon. De a folyosó másik oldalán ül hölgy már felsikoltott,
vagyis majdnem. A társaságában lev n a szájára tapasztotta a kezét, és a
nagyját elfojtotta. A stewardess hitetlenkedve meredt a két férfira. Évek óta
nem fordult el ilyen. Hogy történhet éppen most?
Clark ugyanezt a kérdést tette föl magának, majd rögtön utána egy
másikat is. Mi a fenének tette bele a fegyverét az oldaltáskájába és rakta föl
az ülés fölötti tárolóba? Mi értelme, hogy nálad lehet a pisztolyod a repül n,
ha nem férsz hozzá, te idióta? Micsoda hülye, kezd re valló hiba! Elég volt
balra pillantania, és Alistair arca mindent elárult. Itt van a szakma két
legtapasztaltabb profija, alig másfél méternyire t lük a fegyverük, de akár a
lenti poggyásztérben is lehetnének...
- John...
- Nyugalom, Sandy - felelte halkan. Persze nagyon is jól tudta, hogy
könny mondani, megfogadni annál nehezebb.
Clark hátrad lt. Elfordult az ablaktól a kabin felé. Most már nem mozgatta
a fejét, de a szeme szabadon cikázott. Hárman vannak. Egyikük,
valószín leg a vezet jük, el rekényszerítette az egyik sztyuvit, és kinyittatta
vele a pilótafülke ajtaját. Oké, William Garnet kapitány is hamarosan
megtudja, mi az ábra. Remélhet leg profi, és megtanították rá, mit mondjon,
ha valaki egy pisztollyal a kezében lép be hozzá. Igen, uram, ahogy óhajtja,
uram, megteszem, amit lehet, uram. Még jobb, ha a légier nél vagy a
flottánál képezték ki, akkor biztos, hogy van annyi esze, hogy nem csinál
valami ostobaságot, nem akar mindenáron h s lenni. Neki az a feladata,
hogy valahol, bárhol, épségben letegye a gépet, mert sokkal, de sokkal
nehezebb háromszáz embert egy olyan gépen megölni, amely mozdulatlanul
áll a kifutón, kitámasztott kerekekkel.
Hárman vannak, egyikük a pilótafülkében. Ott is fog maradni, hogy
szemmel tartsa a pilótákat, és elmondhassa a rádión a követeléseit. Két
másik az els osztályon, elöl állnak, ahonnan mindkét folyosót szemmel
tarthatják.
- Hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. Kérem, kapcsolják be a
biztonsági öveket. Légörvénybe kerülünk. Kérem, egyel re ne hagyják el
üléseiket. Néhány perc múlva ismét tájékoztatom önöket. Köszönöm.
Helyes, gondolta John, és elkapta Alistair tekintetét. A kapitány
nyugodtnak t nik, és a rossz fiúk agya sem borult el. Egyel re. Hátul
feltehet leg fogalma sincs az utasoknak, hogy valami baj van. Egyel re.
Helyes ez is. Az emberek pánikba eshetnének... nem föltétlenül persze, de
sokkal jobb mindenkinek, ha senki sem tudja, hogy egyáltalán okuk volna
pánikra.
Hárman vannak. Biztos? Nem lehet egy utasnak álcázott tartalék? Ó az,
aki felrobbanthatja a bombát, ha van bomba is, és ha igen, az a legrosszabb
eset. Egy pisztolygolyó átlyukaszthatja a gép törzsét, gyors leszállásra
kényszerítve a pilótát, amit l tele lesz néhány alsó és hányózacskó, de ebbe
nem halnak bele. Egy bomba viszont mindenkivel végez a fedélzeten, és
Clark azért ért meg ilyen kort egy ilyen mesterségben, mert nem vállalt
felesleges kockázatot. Talán az volna a legjobb, ha hagynák, hadd menjen a
gép oda, ahová ezek hárman akarják, kezd djenek el a tárgyalások. Addigra
a megfelel emberek tudni fogják azt is, hogy három igen különleges utas is
van a fedélzeten. Már meg is kezd dött a játék. A rossz fiúk hozzáfértek a
társaság frekvenciájához, és továbbították a nap rossz hírét. A United
biztonsági f nöke - Pete Fleming, az FBI volt igazgatóhelyettese, Clark jól
ismerte - felhívja régi ügynökségét, onnantól megállíthatatlanul gurul a labda
tovább. Értesítik a CIA-t, a külügyet, az FBI túszszabadító csapatát
Quanticóban és Kis Willie Byron Delta Force különítményét Fort Braggben.
Pete nyilván az utaslistát is elküldi, vörös karikával hármuk neve körül, és
ett l Willie egy kicsit már ideges lesz. Langleyben és a Külügyben arra
gyanakszanak majd, hogy valami rés van a biztonsági rendszeren, de John
elvetette a lehet séget. Egyszer véletlen, amit l a hideg futkos a
Langleyben, a régi f hadiszállás hadm veleti szobájában lev k hátán.
Ideje megmozdulni. Clark lassan, alig észrevehet en fordult Domingo
Chávez felé. Ding alig hat méterre volt t le. Elkapta a pillantását, aztán
megérintette az orra hegyét, mintha viszketne. Chávez ugyanezt tette... és
rajta volt a zakó. Jobban hozzászokott a meleghez, talán fázott is a repül n,
gondolta John. Helyes. És valószín leg nála van a negyvenötös Berettája.
Igaz, Ding hátul szokta az övébe dugni a fegyvert, és ez elég nehézkes, ha
az ember egy repül gép ülésében ül bekapcsolt biztonsági övvel. Viszont
tudja, mi történik, és volt annyi esze, hogy semmit ne tegyen... egyel re.
Hogyan is reagálhatna, mikor ott ül mellette a terhes felesége. Domingónak
vág az agya, és nyomás alatt is meg rzi a nyugalmát, Clarknak volt módja
megtapasztalni. De mégis igazi, szenvedélyes latin. John Clark, bármilyen
tapasztalt volt is, könnyebben észrevette a hibát másban, mint saját
magában. Hiszen mellette is itt ül a felesége és fél. És nem a saját
biztonsága miatt. A férje az oka, az, hogy a férje nem hátrálhat meg bizonyos
feladatok el l.
A rossz fiúk egyike átfutott az utaslistán. Ez legalább elárulja, van-e rés a
biztonsági rendszeren, gondolta John. Igaz, ha van, akkor sem tehet semmit
ellene, legalábbis egyel re, amíg nem tudja, mi folyik itt. Néha nincs mit
tenni, mint ülni és...
A bal oldali folyosóban álló alak elindult, úgy négy méter után megállt
Alistairnél, és lenézett az ablak melletti ülésben ül n re.
- Ki maga? - kérdezte spanyolul.
A hölgy mondott egy nevet, de John nem értette. Spanyol név volt, de
több mint hat méter távolságból nem hallotta elég tisztán. Többek között
azért, mert az asszony válasza halk, udvarias... kulturált volt.
Diplomatafeleség volna? Alistair hátrad lt a székben, tágra nyílt kék szemmel
meredt föl a pisztolyos alakra. A kelleténél egy kicsit jobban igyekezett nem
mutatni félelmet.
Sikoly hallatszott a gép hátsó része fel l.
- Pisztoly, pisztoly van nála! - üvöltött egy férfihang.
A fenébe! - gondolta John. - Most már mindenki tudja. A jobb oldali
folyosóban lev fickó bekopogott a pilótafülke ajtaján. Bedugta a fejét, hogy
közölje a bentiekkel is a jó hírt.
- Hölgyeim, és uraim! Garnet kapitány beszél... Azt az utasítást kaptam,
hogy közöljem önökkel, el kell térnünk a repülési tervt l... Van néhány utas
közöttünk, aki azt akarja, hogy Lajesre repüljünk, az Azori-szigetekre. Azt
mondják, senkit nem akarnak bántani, de fegyver van náluk, és Renford els
tiszttel úgy döntöttünk, hogy pontosan azt tesszük, amit mondanak. Kérjük,
rizzék meg nyugalmukat, ne hagyják el az üléseiket, és segítsenek, hogy
minden rendben menjen. Kés bb ismét jelentkezem. - Jó hír. A parancsnok
nyilván a seregben kapott kiképzést, olyan hideg a hangja, mint a száraz jég
füstje. Helyes.
Lajes az Azori-szigeteken - t n dött Clark. - Valamikor volt ott egy
amerikai flottatámaszpont... vajon aktív-e még? Lehet, hogy karbantartják,
hogy legyen egy leszállóhely, ahol feltankolhatnak a hosszú távú óceáni
repül k. Akárhogy is, a bal oldali fickó spanyolul beszélt, és a n is spanyolul
felelt neki. Feltehet leg nem közel-keleti gazfickók. Spanyolul beszélnek...
baszkok volnának? A spanyolok még nem tudták le ezt a dolgot. És ki lehet
az a n ? Clark odanézett. Most már biztonságban tehette, mindenki
forgolódott, bámult. Ötvenes évei elején, jól tartja magát. A washingtoni
spanyol nagykövet férfi. Lehet, hogy ez a felesége?
A bal oldali fickó egy üléssel odébb pillantott.
- Ki maga?
- Alistair Stanley - hangzott a válasz. Semmi értelme nem volt, hogy
Alistair hazudjon, Clark tisztában volt vele. Teljesen nyíltan utaztak. Az
ügynökségr l viszont senki nem tud, hiszen még el sem kezd dött a munka.
A rohadt életbe! - dühöngött magában Clark.
- Brit vagyok - tette hozzá Alistair remeg hangon. - Az útlevelem a
táskámban van. - Fölfelé nyúlt, de a rossz fiú rácsapott a kezére a pisztollyal.
Ügyes! Még ha nem jött is be - gondolta John. - Levette volna a táskáját,
el vette volna bel le az útlevelet, és az ölében lett volna a pisztolya. Milyen
kár, hogy a terrorista hitt neki. Ez a baj ezzel az el kel angol akcentussal.
De Alistair tettre kész. A három farkas nem is sejti, hogy a nyájban három
kutya is van. Mégpedig elég nagy kutyák.
Willie nyilván már a telefonon ül. A Deltának van egy csapata,
huszonnégy órás készenlétben, javában készül dhetnek. Byron ezredes
pedig velük van. Kis Willie ilyenfajta katona. Van megfelel helyettese és
stábja, akik a dolgokat intézik, amíg személyesen vezeti az embereket.
Elég sok kerék mozgásba lendülhetett már. Nekik nincs más dolguk, mint
nyugton ülni... legalábbis amíg a rossz fiúk meg rzik a hidegvérüket.
Újabb spanyol beszéd hallatszott bal fel l.
- Hol van a férje? - kérdezte a géprabló. - Dühös. Teljesen érthet . -
gondolta John. - A nagykövetek jó célpontok, akárcsak a feleségeik. Ez a n
nem úgy néz ki, mint aki egy egyszer beosztott diplomata felesége, és
Washington az egyik legfontosabb poszt. Magas rangú diplomata lehet,
feltehet leg arisztokrata is. A spanyolokra még mindig jellemz ez. Értékes
célpont, akivel nyomást gyakorolhatnak a spanyol kormányra.
Küldetés elcseszve. - Ez volt Clark következ gondolata. - A férfit akarták,
nem a feleségét, és most nem valami boldogok. Rossz felderítés, fiúk. Clark
a két géprabló arcára nézett, és látta rajtuk a haragot. Ez még velem is
el fordult néha. De mennyire. - T n dött. - Majd minden második alkalommal
egy jó évben. Az a kett , akit látott, halkan beszélgetett, de testbeszédük
mindent elárult. Pipák. Vagyis itt van három (vagy több?) dühös terrorista
pisztolyokkal, egy kétmotoros repül gépen az Atlanti-óceán fölött éjszaka.
Rosszabb is lehetne - gy zködte magát John. - Mondjuk, ha semtexszel
volna kibélelve a mellényük.
Clark tovább tanulmányozta ket. A húszas éveik végén járnak, elég
öregek ahhoz, hogy technikailag értsék a dolgokat, de elég fiatalok, hogy
irányítani kelljen ket. Kevés gyakorlat és még kevesebb ítél képesség. Azt
hiszik, hogy már mindent tudnak, azt hiszik, hogy nagyon okosak. Ez a baj a
halállal. A kiképzett katonák jobban tudják, mit jelent, mint a terroristák. Ez a
három csak a sikert látta szem el tt. Nem hajlandók számba venni a másik
eshet séget. Lehet, hogy valami szakadár csoport. A baszk szeparatisták
mindig is békén hagyták az idegeneket. Legalábbis az amerikaiakat, ez pedig
egy amerikai repül gép. Szakadár csoport? Feltehet leg. Rossz hír.
Az ilyen helyzetek bizonyos fokú kiszámíthatóságot követelnek. Még a
terrorizmusnak is megvannak a maga szabályai. S t szinte liturgiája, azok a
lépések, amelyeket mindenki betart, miel tt valami igazán rossz történne, és
ez ad a jó fiúknak lehet séget arra, hogy beszéljenek a rossz fiúkkal. Egy
tárgyaló megpróbál valamiféle kapcsolatot kiépíteni velük. El ször apróbb
dolgokról alkudozik. - Ugyan már engedjék el a kisgyerekeket és az anyjukat,
oké? Nem nagy ügy, és ha nem teszik meg, elég rossz fényt vet magukra és
a csoportjukra a tévén. - El kell érni, hogy kezdjenek feladni bizonyos
dolgokat. Jöhetnek az öregek. Ki akar nagyapóval és nagyanyóval h sködni.
Aztán jöhet az étel, esetleg beléjük kevernek egy kis váliumot is, ezalatt
pedig az antiterrorista egység hírszerz i mikrofonokkal és miniat r lencsékkel
rakják tele a repül gép felületét, amelyek száloptikakábelei tv-kamerákhoz
vezetnek.
Idióták! - gondolta Clark. - Ez így egyszer en nem m ködik. Ez majdnem
olyan rossz, mint amikor egy gyereket rabolnak el pénzért. A zsaruk
egyszer en túl jók ehhez, általában kinyomozzák az ilyen rülteket. Kis Willie
pedig ebben a pillanatban lép föl a pope-i légitámaszponton egy USAF-
szállítógépre. Ha csakugyan Lajesben szállnak le; hamarosan megkezd dik
a játék, és csak az a kérdés, hogy hány jó fiúnak kell f be harapnia, miel tt a
rossz fiúk ugyanezt teszik. Clark dolgozott már Byron ezredes fiaival és
lányaival. Ha berontanak a repül gépre, legalább három ember nem távozik
élve. Csak az a kérdés, hányan maradnak holtan rajtuk kívül is. Rajtaütni egy
repül gépen ugyanolyan kockázatos, mint egy iskolában lövöldözni, csak itt
még szorosabban vannak.
Azok ketten megint beszélgettek. Nem sok figyelmet szenteltek a
repül gép többi részének. Bizonyos szempontból érthet volt. Az egész
gépen az els rész a legfontosabb, de soha nem árt szemmel tartani a többit
is. Az ember nem tudhatja, ki van még a fedélzeten. A légimarsallok,
fegyveres légi kísér k rég a múlt ködébe vesztek, de zsaruk is utaznak
repül n, és néhányan pisztolyt is hordanak közülük... hát, tán nem
nemzetközi járaton, de az ember nem számíthat hosszú, békés öregkorra a
terroristaszakmában, ha ostoba. Még akkor is elég nehéz életben maradni,
ha az embernek vág az agya. Amat rök. Szakadár csoport. Rossz felderítés.
Harag és frusztráció. Egyre rosszabb. Egyikük ökölbe zárta bal kezét, és
dühödten rázta, gy lölte az egész ellenséges világot, amely körülvette.
Hát ez remek - gondolta John. Megfordult a székben, és ismét elkapta
Ding pillantását. Alig észrevehet en megrázta a fejét. Felvont szemöldök volt
a válasz. Domingo ha akart, nagyon is jól beszélt angolul.
Valahogy megváltozott a hangulat, és nem az el nyére. Kettes számú
ismét el rement a pilótafülkéhez, és bent maradt néhány percig. John és
Alistair a harmadik géprablót figyelték, aki mogorván meredt a folyosóra.
Vagy kétpercnyi frusztrált figyelem után dühödten átment a másik folyosóra,
és ott nézett hátrafelé. El relökött fejjel, mintha csak így akarná csökkenteni
a távolságot. Hatalom és tehetetlenség küszködött egymással az arcán,
aztán ugyanolyan gyors léptekkel visszament a bal oldali folyosóhoz, csak
egy pillanatra torpant meg a pilótafülkénél, és dühös pillantást vetett rá.
Csak hárman vannak - mondta John magában, amikor a 2-es számú
el bukkant a pilótafülkéb l. A 3-as túl ideges volt egyedül. De valóban csak
hárman vannak-e? - t n dött el még egyszer. - Gondold végig alaposan. Ha
csakugyan, akkor valóban amat rök. Más környezetben szórakoztató lehet
három szerencsétlen amat r, de nem 500 csomós sebességgel, 37 ezer láb
magasságban az Atlanti-óceán fölött. Ha képesek meg rizni a nyugalmukat,
hagyják, hogy a pilóta letegye ezt a kétmotoros fenevadat a földre, talán ott is
tehetnek valamit. De ezek nem rzik meg a nyugalmukat, legalábbis nem
valószín .
A 2-es ahelyett, hogy elfoglalta volna a helyét a jobb oldali folyosón,
visszament a 3-ashoz, és dühödten sugdosott valamit a fülébe. Clark nem
értette, mit mond, de azt tudta, mir l van szó. A legrosszabb az volt, amikor a
2-es a pilótafülke ajtajára mutatott.
Nincs köztük parancsnok - döntötte el John. - Hát ez óriási. Három
fegyelmezetlen rült pisztollyal egy repül gépen. Lehet elkezdeni félni. Clark
számára nem volt újdonság a dolog. Túl sok meleg melyen fordult meg
ahhoz, hogy ne ismerje a félelmet, de eddig minden esetben bizonyos fokig
képes volt uralkodni a helyzeten, vagy ha azon nem is, legalább a saját
tettein. Módjában állt például, hogy elfusson, és csak most döbbent rá, hogy
ez milyen megnyugtató gondolat. Lehunyta szemét, és mély lélegzetet vett.
A 2-es számú terrorista visszament hátra az Alistair mellett ül n höz.
Néhány másodpercig csak állt és a n re meredt, aztán Alistairre pillantott, aki
alázatosan pislogott vissza rá.
- Parancsol? - kérdezte angol, lehet legkulturáltabb akcentusával.
- Ki maga? - kérdezte a 2-es.
- Már megmondtam a barátjának, öregem, Alistair Stanley vagyok. Az
oldaltáskámban van az útlevelem, megmutathatom. - Elég rekedtes volt a
hangja, úgy csengett, mint egy rémült emberé, aki csak nehezen tartja
magát.
- Igen. Mutassa meg!
- Természetesen, uram. - Az SAS volt rnagya elegáns lassú
mozdulatokkal kikapcsolta a biztonsági övet, felállt, kinyitottai a rekeszt, és
kivette fekete oldaltáskáját - Szabad? - kérdezte, és a 2-es számú terrorista
biccentett.
Alistair elhúzta a cipzárt az oldaltáska zsebén, kivette útlevelét, és
átnyújtotta, aztán leült, remeg kézzel tartotta ölében a táskát. A 2-es
megnézte az útlevelet, aztán az angol ölébe tette. Mondott valamit spanyolul
az Alistair mellett ül n nek. - Hol van a férje? - Valahogy így hangzott. A n
pedig ugyanazon a kulturált hangon válaszolt, mint amivel néhány perccel
ezel tt is, és a 2-es elviharzott, hogy megint csak tanácskozzon a 3-assal.
Alistair nagyot sóhajtott, aztán körülnézett a kabinban, és közben elkapta
John pillantását. Nem mozdult a keze, és mozdulatlan volt az arca is, John
mégis tudta, mi jár az eszében. Alnek sem tetszik a helyzet, ráadásul
közelr l látta mind a 2-es, mind a 3-as terroristát. A szemükbe nézett. John
tudta, hogy ezt is számításba kell vennie. Alistair Stanley aggódik. Az angol
most fölemelte a kezét, mint aki végigsimít a haján, és közben egyik ujjával
kétszer megérintette koponyáját a füle fölött. Ezek szerint még rosszabb a
helyzet, mint eddig hittem, gondolta John.
Úgy tartotta kezét, hogy a gép els részében lév két terrorista ne
láthassa, és kinyitotta három ujját. Al alig észrevehet en bólintott, aztán
elfordult, hagyta, hogy John megeméssze az üzenetet. Vagyis egyetért vele,
szerinte is csak hárman vannak. Amikor az angol visszafordult, John
bólintott, hogy jelezze, tudomásul vette.
 Egész más volna a helyzet, ha okos terroristák volnának, de akinek van
esze, az már nem próbálkozik ilyesmivel, nagyon rosszak az esélyek. Mint
azt az izraeliek Ugandában, a németek pedig Szomáliában bebizonyították.
Csak addig vannak biztonságban, amíg a gép a leveg ben van, de nem
maradhatnak örökké odafönn, el bb-utóbb le kell szállniuk, és akkor az
egész civilizált világ egy villám sebességével és egy kansasi tornádó erejével
csap le rájuk. És az a helyzet, hogy igazából nem olyan sokan akarnak
meghalni, miel tt betöltenék a harmincat, és az a néhány, aki igen, az
bombát használ. Így akinek van esze, mással próbálkozik, ezért az okos
terrorista veszélyesebb ellenfél, de legalább kiszámítható. Nem ölnek
szórakozásból, és nem vesztik el korán a fejüket, mert jól tervezik meg a
kezd lépéseiket.
De ez a három ostoba. Rossz felderítés alapján dolgoznak. Nem volt
beépített hírszerz jük, aki a végs ellen rzést végezte volna, aki közölhette
volna velük; hogy a f célpontjuk nem szállt föl a gépre. És most itt vannak
egy ostoba akcióval, amit máris elszúrtak. Halál vagy életfogytiglani börtön
vár rájuk... a semmiért. Az egyetlen jó, már ha ezt annak nevezhetik, hogy
Amerikában tölthetik le a büntetésüket.
Persze nem akarják egész hátralév életüket egy acélketrecben leélni,
ahogyan a halállal sem akarnak szembenézni a következ napokban. De
hamar rá kell jönniük, hogy nincs harmadik alternatíva. Az egyetlen
rendelkezésükre álló er az a fegyver a kezükben, és lehet, hogy használják
is, hogy valahogy úrrá legyenek a helyzeten...
Ezért aztán John Clark számára csak az volt a kérdés, hogy bevárja-e ezt
vagy ne.
Nem - döntött. - Nem lehet itt nyugodtan, várva, hogy azok hárman
elkezdjenek embereket ölni.
Oké. Még egy percig figyelte a két terroristát, azt, hogyan néznek
egymásra, miközben próbálják mindkét folyosót szemmel tartani, és közben
végiggondolta, hogyan is csinálja. De akár ostobák, akár ravaszak, általában
az egyszer tervek a legjobbak.
Vagy öt percbe tellett, mire a 2-es úgy döntött, hogy ismét beszélni akar a
hármassal. John megfordult, elkapta Ding pillantását, végighúzta egyik ujját
fels ajkán, mintha nem létez bajuszán simítana végig. Chávez oldalt
biccentette a fejét, mintha csak azt kérdezné: biztos vagy benne? De értette
a jelt, majd meglazította a biztonsági övét, bal kézzel hátranyúlt, és el vette a
pisztolyát. Hat hónapos terhes felesége rémülten nézte. Domingo jobb
kezével megnyugtatóan végigsimított az asszonyon, és az ölébe tette a
Berettát, letakarta egy szalvétával, és közönyös arccal várta, mit tesz a
felettese.
- Hé, maga! - szólalt meg a 2-es számú.
- Tessék - felelte Clark engedelmesen el renézve.
 - Üljön nyugodtan! - A pofa egész jól beszélt angolul. Az európai iskolák
elég komolyan veszik a nyelvtanítást.
- Nézze! Megittam néhány pohárral, és tudja, hogy van az. Por favor -
tette hozzá John jámboran.
- Nem. Maradjon csak a székében!
- Ugyan már?! Képes lenne lel ni valakit, csak mert ki kell eresztenie a
g zt? Nem tudom, mi a baja, de mennem kell. Kérem!
A 2-es és a 3-as terrorista összenézett, A fenébe! - árulta el pillantásuk. -
És ha John eddig nem tudta volna, hogy amat rök, most
megbizonyosodhatott. A székeikbe szíjazott stewardessek aggódva néztek,
de egy szót sem szóltak. John tovább er ltette a dolgot, kikapcsolta az övét,
és kezdett felállni.
A 2-es terrorista hátrarohant, és Johnra szegezte a pisztolyt, épp hogy
csak a melléhez nem szorította. Sandy szeme elkerekedett. Még soha nem
látta, hogy a férje bármi veszélyeset tett volna, de tudta, hogy ez nem az az
ember, akivel az elmúlt 25 évet leélte, és ha nem az, akkor annak a másik
Clarknak kell lennie. Annak, akir l tud, de akit még soha nem látott.
- Nézze! Odamegyek, pisálok, aztán visszajövök, oké? Tudja mit?
Nézheti, ha akarja. - Akadozott a nyelve, olyan volt a hangja, mint aki nem fél
pohárral ivott meg, hanem jóval többel. - T lem nézheti, de ne akarja, hogy itt
csináljam össze magam.
A dolgot Clark mérete tette teljessé. Majd 185 centi volt, és a felhajtott
ingujj alól izmos karok bukkantak el . A terrorista jó tíz centivel alacsonyabb
és 15 kilóval könnyebb lehetett, de pisztoly volt nála, és az efféle alakoknak
mindig gyönyör, ha náluk nagyobbakra kényszeríthetik akaratukat. Így aztán
a 2-es számú megmarkolta John bal karját, megpördítette, és durván a jobb
oldali mosdó felé lökte. John pedig kezét a feje fölé emelve engedelmesen
baktatott.
- Hé! Gracias, amigo, oké? - Clark kinyitotta az ajtót. A 2-es terrorista
amilyen hülye volt, hagyta, hogy be is csukja. John a maga részér l megtette
azt, amire engedélyt kért, aztán kezet mosott, és vetett egy kurta pillantást a
tükörbe.
Na, Kígyó, megvan-e még benned? - kérdezte magától. Oké, mindjárt
kiderül.
John elhúzta a reteszt, és elhúzta a tolóajtót, hálás és igencsak alázatos
arccal lépett ki.
- Hát tudja, nagyon köszönöm. Vissza az ülésébe!
- Várjon, hadd hozzak egy csésze kávét, oké? - John hátrafelé lépett, a 2-
es terrorista pedig volt olyan ostoba, hogy utána lépjen, megmarkolja Clark
vállát, és megfordítsa.
- Buenas noces - szólalt meg Ding halkan, nem egész három méterre
t lük. Felemelte pisztolyát, célba vette a 2-es számú fejét. A férfi figyelmét
egy pillanatra magára vonta a fegyver kék vasa, és ennyi épp elég volt. John
jobb keze mozdult, alkarja felcsapódott, és ökölháta pontosan jobb
halántékon találta el a terroristát, és ennyi elég is volt neki.
- Mivel vagy töltve?
- Alacsony kezd sebesség - suttogta vissza Ding. - Elvégre repül n
vagyunk, mano - emlékeztette igazgatóját.
- Maradj készenlétben! - utasította John. Beosztottja pedig bólintott.
- Miguel! - szólalt meg a 3-as hangosan.
Clark átment a bal oldalra, útközben megállt, elvett egy csésze kávét a
gépb l, és hozzá kanalat és kistányért is. Aztán ismét belépett a bal oldali
folyosóra, és el reindult.
- Azt mondta, ezt hozzam ide magának. Köszönöm, hogy megengedték,
hogy használjam a WC-t - mondta remeg , de hálás hangon. - Itt a kávéja,
uram.
- Miguel! - mondta ismét a 3-as
- Arrafelé ment vissza, Itt a kávéja. Most már leülhetek, ugye? - John tett
még néhány lépést el re, aztán megállt, bízott benne, hogy az amat r
továbbra is amat rként viselkedik.
Úgy is volt. John ijedten hátralépett, a csésze és a kistányér remegni
kezdett a kezében, amikor a 3-as odaért hozzá, és közben átnézett a jobb
oldalra, társát keresve. Clark kiejtette kezéb l a csészét, aztán gyorsan
Lehajolt, hogy felvegye. Úgy egy fél lépéssel lehetett mindez Alistair ülése
el tt. 3-as automatikusan lehajolt vele együtt, és ez volt ezen az estén az
utolsó tévedése.
John elkapta a pisztolyt, és kicsavarta a terrorista kezét, hogy a fegyver a
férfi hasára mutatott, és el is sült volna, de Alistair Browning Hi-Powerje
lecsapott a nyakára, pontosan a koponya alatt, és a 3-as számú terrorista
olyan lett, mint egy rongybaba.
- Te türelmetlen csirkefogó - dörmögte Stanley. - De azért egész jól
játszottad. - Aztán megfordult, a legközelebbi stewardessre mutatott, és
csettintett ujjaival. A lány mintha kil tték volna a székb l, rohant hozzájuk. -
Kötél, zsinór, bármi, amivel megkötözhetjük ket. Gyorsan!
John magához vette a pisztolyt, azonnal kivette bel le a tárat, majd
hátrarántotta a reteszt, hogy kiugrassa az utolsó golyót is. Két másodpercen
belül szétszedte a fegyvert, és a darabokat Alistair útitársn je elé vetette.
Tágra nyílt, megdöbbent barna szempár nézett föl rá.
- Légi marsallok vagyunk, asszonyom. Kérem, rizze meg a nyugalmát! -
mondta Clark.
Néhány másodperc múlva Ding jelent meg, maga után húzva a 2-es
számút. A stewardess egy tekercs kötéllel tért vissza.
- Ding, a pilótafülke! - utasította John.
- Vettem, Mr. C. - Chávez két kézre fogta a Berettát, és el rement,
megállt a pilótafülke ajtajánál. Clark leguggolt, és megkötözte a terroristát. 30
évvel ezel tt tanulta a tengerészcsomót, de még nagyon jól emlékezett rá.
Hát nem fura? - gondolta. És amennyire csak tudta, meghúzta a zsinórt. Ha
megfeketedik a kezük, az bajuk.
- Még egy van, John - mondta Stanley. - Te csak tartsd szemmel a
barátainkat!
- Örömömre szolgál, de légy óvatos, az a fülke tele van elektronikával.
- Nekem mondod?!
John még mindig fegyvertelenül el reindult. Beosztottja az ajtóban állt.
Szemét az ajtóra szegezte, a pisztolyt fölfelé fordította.
- Hogy állunk, Domingo?
- Hát úgy gondolom, hogy a zöld saláta a borjúhússal és az itallista nem is
olyan rossz. Ez viszont nem a legjobb hely, hogy lövöldözni kezdjünk, John.
Hívjuk ki.
Volt benne valami. Ha az 1-es számú hátrafelé néz, nem valószín , hogy
a golyó kárt tenne a repül gépben, még ha el is sül a pisztoly. Igaz, az els
sorban ül k nem lelkesedhetnek az ötletért. John hátrasietett a
kávéscsészéért és a kistányérért.
- Maga! - intett John a másik stewardessnek. - Hívja a pilótafülkét! Mondja
meg a pilótának, hogy Miguel akar beszélni a barátunkkal, aztán álljon ide, és
amikor az ajtó kinyílik, csak mutasson rám, bármit kérdezzen is a fickó!
Értette?
Csinos negyvenes n volt. Pontosan azt tette, amit Clark mondott neki.
Fölvette a telefont, és átadta az üzenetet.
Néhány másodperc múlva kinyílt az ajtó, és az 1-es számú terrorista
kinézett. A stewardess volt az els , akit meglátott, az pedig Johnra bökött.
- Kávé?
Ez még jobban megzavarta, tett egy lépést hátra a kávét kínáló
nagydarab férfi felé. Pisztolya a padló felé mutatott.
- Hello! - szólalt meg Ding bal fel l, és a fejéhez szorította a pisztolyt.
Újabb pillanatnyi zavar. Erre nem számított. Az 1-es számú habozott, és a
keze még mindig nem mozdult.
- Dobja el a fegyvert! - szólt rá Chávez.
- Az lesz a legjobb, ha szót fogad - tette hozzá John iskolázott
spanyolsággal. - Különben a barátom megöli.
A terrorista pillantása a kabin felé villant, a társait kereste, de sehol nem
látta ket. Még jobban eluralkodott arcán a zavar. John odalépett hozzá, és
szelíden kivette kezéb l a fegyvert. Az övébe dugta, aztán lefektette a férfit a
padlóra és átkutatta. Ding ezalatt végig a terrorista nyakához szorította
pisztolyát. Hátul Stanley is átkutatta a másik kett t.
Két tartalék tár, más semmi. John intett az els sztyuvinak, aki odasietett
a kötéllel.
 - Ostobák! - acsarkodott Chávez spanyolul, aztán f nökére pillantott. -
John, nem gondolod, hogy egy kicsit meredek volt, amit csináltál?
- Nem. - Clark felállt, és belépett a pilótafülkébe. - Kapitány? - Ki a fene
maga? - A pilóták semmit nem láttak, nem hallottak, fogalmuk sem lehetett,
mi történt hátul.
- Hol van a legközelebbi katonai repül tér?
- Gander, Kanada - vágta rá a másodpilóta, Redford vagy hogy hívják.
- Ez esetben oda megyünk. Kapitány! A gép ismét a magáé. Mind a
hármat ártalmatlanná tettük.
- Ki maga? - kérdezte Will Garnet ismét. Kemény volt a hangja,. még nem
oldódott fel a feszültség.
- Mindössze valaki, aki segíteni akart - felelte John ártatlan képpel, és a
kapitány vette az adást. Garnet végül is valamikor a légier nél szolgált. -
Használhatom a rádiót, uram?
A kapitány a felhajtott tartalék ülésre mutatott, aztán megmutatta, hogyan
használja a rádiót.
- Itt a United Kilenc-Kett -Zéró - mondta Clark. - Kivel beszélek?
- Carney különleges ügynök vagyok az FBI-tól. Maga kicsoda?
- Carney, hívja az igazgatót, mondja meg neki, hogy Szivárvány Hatos
van a vonalban. A helyzet megoldva, sebesültek nincsenek. Ganderre
tartunk, és szükségünk van a lovas csend rökre. Vége!
- Szivárvány?
- Pontosan. Mint szivárvány. Carney ügynök, ismétlem, a helyzet
megoldva, a három géprablót letartóztattuk, és most az igazgatójával akarok
beszélni.
- Igen, uram - felelte egy igencsak meglep dött hang.
Clark lenézett a bal kezére. Most, hogy az egésznek vége volt, egy kicsit
remegett. Történt már vele ilyen egyszer-kétszer. A repül gép enyhén balra
d lt, a pilóta rádión beszélt feltehet leg a ganderi repül térrel.
- Kilenc-Kett -Zéró, Kilenc-Kett -Zéró, itt Carney ügynök.
- Carney, itt Szivárvány. - Clark elhallgatott és a pilótára pillantott. -
Kapitány, lehallgatásbiztos ez a rádiókapcsolat?
- Igen. Kódolva van.
John magában szitkozódott, amiért meg kell szegnie a rádiózásra
vonatkozó szabályokat. - Oké, Carney, mi van? - mondta hangosan.
- Adom az igazgatót. - Kattanás, majd rövid recsegés hallatszott.
- John? - kérdezte végre egy másik hang.
- Igen, Dan.
- Mi történt?
- Hárman voltak, spanyolul beszéltek, nem valami okosak. Elfogtuk ket.
- Élve?
 - Természetesen - igazolta Clark. - A Királyi Kanadai Légier ganderi
repül tere felé tartunk. Várható érkezési id ...
- Kilenc-zéró perc - szólalt meg a másodpilóta.
- Másfél óra - folytatta John. - Jó lenne, ha értesítenéd a csend rséget,
hogy jöjjenek el a rossz fiúkért, és hívd az Andrewst. El kell valahogy jutnunk
Londonba.
Nem kellett megmagyaráznia, miért. Ami egy egyszer polgári repül út
lett volna három tiszttel és két feleséggel a fedélzeten, leleplezte ket, nem
volna hát túl ésszer ott maradni a gépen, ahol mindenki bámulja ket,
legtöbben nyilván meg akarnák hívni ket egy italra. Mennyi munkába és
er feszítésbe került, hogy a Szivárvány hatékony és titkos szervezet legyen,
és most három spanyol vagy akármilyen - balfácán az egészet elszúrja. A
Királyi Kanadai Lovascsend rség úgyis kiszedi majd a terroristákból, kik és
mit akartak, miel tt átadná ket az amerikai FBI-nak.
- Oké, John, mindjárt intézkedem. Hívom Renét, és megszerveztetem
vele a dolgokat. Szükséged van még valamire?
- Igen, küldhetnél néhány óra alvást.
- Ahogy akarod, haver. - Az FBI igazgatója kuncogott, aztán megszakadt
a vonal. Clark levette a fejér l a fülhallgatót, és a kampóra akasztotta.
- Ki a fene maga? - kérdezte ismét a kapitány. Úgy t nt, nem volt teljesen
kielégít a magyarázat.
- Uram, a barátaim és én légi marsallok vagyunk, akik véletlenül épp ezen
a gépen utaztunk. Világos, uram?
- Azt hiszem - bólintott a kapitány. - Örülök, hogy sikerült. Az, amelyik
idebent volt, nem t nt túl összeszedettnek, ha tudja, hogy értem.
Meglehet sen aggódtunk egy ideje.
Clark megért mosollyal bólintott.
- Igen, akárcsak én.

Csinálták már egy ideje. A babakék furgonok - összesen négy egész New
York Cityt járták és szállították be a hajléktalanokat a cég által fenntartott
kijózanító központokba. Nem kavart nagy zajt a m velet. Egy évvel ezel tt
így is bekerült a helyi tévébe, és a cég kapott is néhány tucat barátságos
levelet. Aztán az egész elt nt szem el l, ahogy az nálunk csak lenni szokott.
Éjfélfelé járt, és h vös szi id volt. A furgonok kifutottak, hogy begy jtsék a
hajléktalanokat Manhattan középs és alsó részén. Egészen másképp
csinálták, mint valaha a rend rség. Egyáltalán nem er szakkal tuszkolták a
kocsikba az embereket. A cég önkéntesei udvariasan megkérdeztek
mindenkit; nem akar-e tiszta ágyat az éjszakára. Méghozzá ingyen és
minden vallásos maszlagtól mentesen. Márpedig ez nem volt jellemz a
legtöbb úgynevezett misszióra. Azoknak, akik elutasították az ajánlatot,
takarót adtak, használt takarókat, olyan cégalkalmazottak ajándékát, akik
most éppen otthon aludtak, vagy nézték a tévét. A programban való részvétel
szigorúan önkéntes volt. De ezek a takarók is melegek voltak, és védtek a
vízt l. A hajléktalanok egy része inkább maradt, ragaszkodott valamiféle
szabadsághoz, de a többség nem. Még az iszákosok is szeretik a tiszta
ágyat és a zuhanyt. Jelenleg tízen voltak a furgonban, és ez elég is volt.
Felsegítették ket, leültették, és ahogy azt kell, becsatoltatták a biztonsági
öveket.
Egyikük sem tudta, hogy az alsó Manhattanben m köd négy furgon
közül ez az ötödik. De mihelyt elindultak, rájöttek, hogy más, mint a többi. A
kísér hátrafordult, és Gallo burgundis palackokat nyújtott feléjük. Ez az
olcsó kaliforniai bor jobb, mint amihez szoktak és aminek a rabjai.
Mire elérték úti céljukat, már aludtak vagy legalábbis kábák voltak.
Azokat, akik képesek voltak mozogni, átsegítették egy másik teherautóba,
hordágyakhoz szíjazták ket, és aztán hagyták aludni. A többit izmos férfiak
hurcolták át és szíjazták le. Miután ezzel végeztek, az els furgon elhajtott,
hogy kitisztítsák. G zt használtak, hogy biztosak lehessenek benne, bármi
maradt is a furgonban, azt sterilizálják és kifújják bel le. A második teherautó
felfelé hajtott a West Side Highwayen. Lehajtott a George Washington híd
íves felhajtójára, majd átkelt a Hudson folyón. Onnan északnak tartott New
Jersey legészakibb részén keresztül, aztán vissza New York államba.

Mint kiderült, William Byron ezredessel már a leveg ben volt az amerikai
légier , egy KC-10-ese, és mindössze egy óra késéssel követte a United
777-et. k is északnak fordultak Gander felé. A korábbi P-3 bázison fel
kellett ébreszteni néhány embert, hogy fogadni tudják a közeled jumbókat,
de ez volt a legkevesebb.
A három kudarcot vallott géprabló szemét bekötötték, és összekötözve
lefektették ket a padlóra az els osztályú ülések els sora elé. Az üléseket
John, Ding és Alistair foglalta el. Kávét szolgáltak fel, és a többi utast távol
tartották a repül nek ezren részét l.
- Meglehet sen csodálom azt, ahogy az etiópiaiak közelítenek az ilyen
kérdésekhez. - Stanley teát kortyolgatott.
- Mit csinálnak? - kérdezte Chávez fáradtan.
- Néhány éve megpróbálták eltéríteni a zászlós hajójukat. Történetesen
volt néhány biztonsági fickó a fedélzeten, és úrrá lettek a helyzeten.
Beszíjazták a géprablókat az els osztályú ülésekbe, törülköz ket tekertek a
nyakuk köré, nehogy baja essen a kárpitozásnak, aztán ott helyben a repül n
elvágták a torkukat. És tudjátok...
- Értem - jegyezte meg Ding. Azóta sem szórakoztak azzal a
légitársasággal. - Egyszer , de hatékony.
- Pontosan. - Alistair letette a csészéjét. - De azért remélem, nem történik
túl gyakran ilyesmi.
 Mindhárman kinéztek az ablakon, a közeled kifutópályafényekre. A 777-
es egy enyhe zökken vel kisvártatva leszállt a ganderi légi támaszponton.
Halk éljenzés, egy-két taps hallatszott hátulról. A repül gép lassított, aztán a
katonai épületek elé gurult, és végül megállt. Kinyílt a jobb oldali els ajtó, és
lassan, megfontoltan gördült oda a lépcs .
John, Ding és Alistair kikapcsolták a biztonsági öveket és az ajtóhoz
léptek, de közben is szemmel tartották a három géprablót. Els ként a
Kanadai Királyi Légier egy tisztje lépett a gépre pisztolyövvel és fehér
rohamszíjjal. Három civil ruhás alak követte, nyilván rend rök.
- Maga Mr. Clark? - kérdezte a tiszt.
- Igen. És ott a három... gyanúsított, azt hiszem, ez a korrekt kifejezés. -
Mutatott a géprablók felé. Fáradt mosoly jelent meg arcán, és a zsaruk
odasiettek a megkötözött emberekhez.
- Már úton van a gép, amely továbbviszi önöket - közölte a kanadai tiszt.
- Köszönöm. - Mindhárman visszamentek üléseikhez táskáikért, illetve
ketten a feleségükért is. Patsy már aludt, fel kellett ébreszteni. Sandy pedig
visszatért a könyvéhez. Két percre rá már mind az öten a földön voltak, ahol
a Kanadai Légier kocsijai várták ket. Mihelyt elhúztak, a repül gép ismét
elindult, átgördült a polgári terminálhoz, hogy az utasok kiszállhassanak és
nyújtózkodhassanak egyet, amíg a 777-est feltankolják és átnézik.
- És hogy jutunk el Angliába? - kérdezte Ding, miután lefektette feleségét
az egyik használaton kívüli pihen szobában.
- A maguk légiereje ideküld egy VC-20-ast. Heathrow-n pedig majd várják
a csomagjaikat. A három fogolyért pedig valami Byron nev ezredes jön -
magyarázta a rangid s zsaru.
- Tessék, itt vannak a fegyvereik - nyújtott felé Stanley három zacskót,
amit eredetileg egészen más célból készített el a légitársaság. Bennük
voltak a szétszedett pisztolyok. - Browning M-1935 katonai modell.
Robbanóanyag nincs, nyavalyás amat rök. Baszkok lehetnek. Feltehet leg a
washingtoni spanyol nagykövetet akarták elkapni. A felesége a mellettem
lév ülésen ült, Se ora Constanza de Monterosa - a borászcsalád. k
palackozzák a legcsodálatosabb claretet és madeirát. Azt hiszem, hamar ki
fog derülni, hogy erre az akcióra senki nem adott utasítást.
- És mégis kicsodák maguk? - kérdezte a zsaru. Clark válaszolt.
- Nem mondhatom meg. Azonnal visszaküldik a gépeltérít ket?
- Ezt az utasítást kaptuk Ottawától a kiadatási szerz désre tekintettel.
Nézze, kell mondanom valamit a sajtónak.
- Mondja azt, hogy véletlenül utazott a gépen három amerikai rend r, és
segített ártalmatlanná tenni ezeket az idiótákat - tanácsolta John.
- Igen, és ez elég közel is van az igazsághoz- vigyorodott el Chávez. -
Még soha nem tartóztattam le senkit, John! A fenébe is, elfelejtettem
felolvasni nekik a jogaikat - tette hozzá. És volt olyan fáradt, hogy azt higgye,
hihetetlenül mulatságos.

Elmondhatatlanul mocskosak, állapította meg a fogadó csapat, nem

mintha nagy meglepetés lett volna. Ahogy az sem, hogy olyan büdösek, hogy
öklendezni kell mellettük. Ezzel várniuk kell. A hordágyakat bevitték az
épületbe. New York állam középs hegyes vidékén voltak; tízmérföldnyire
Binghamtontól. Egy tiszta szobába vitték ket, és mind a tíznek az arcába
fújtak egy olyasfajta sprayes dobozból, mint amilyet ablaktisztításnál
használnak. Utána a jövevények fele kapott egy injekciót a karjába, és
mindkét csoport kapott acél karperecet egyt l tízig számozva. Akik a páros
számokat kapták, azok kapták az injekciókat is, a páratlan számú
kontrollcsoport nem. Miután ezzel megvoltak, vitték csak ki a tíz hajléktalant,
hogy kialudhassák a bor és a kábítószer hatását. A teherautó, amely hozta
ket, már elment. Nyugat-Illinois felé tartott. A sof rnek fogalma sem volt, mit
tett, mindössze vezetett.
 ELS FEJEZET

EMLÉKEZTETÉS

A VC-20B gép némileg alulmaradt luxusban az United járatához képest.

Az étel mindössze szendvicsb l és valami jellegtelen borból állt, de azért az
ülések kényelmesek voltak, és elég sima útjuk volt ahhoz, hogy mindenki
aludhasson, amíg a kerekek földet nem értek Northholtban, a RAF - Királyi
Légier - repül terén, Londontól nyugatra. Az USAF G-IV a rámpa felé
gördült, John pedig tett egy megjegyzést az épületek korára.
- Spitfire-bázis még az angliai csata idejéb l - magyarázta Stanley nagyot
nyújtózkodva. - Már privát üzleti jetek is használják.
- Akkor s r látogatók leszünk itt - jegyezte meg Ding szemét dörzsölve.
Egy kávé után vágyott. - Hány óra van?
- Nyolc múlt helyi szerint. Az új id szerint is, ugye?
- Igen - bólintott Alistair egy álmos horkantás kíséretében. Most kezdett rá
az es is, így csakugyan megfelel fogadtatás várta ket angol földön. Úgy
száz métert kellett gyalogolniuk az es ben a recepciós épületig, ahol egy
angol tiszt lepecsételte az útlevelüket, és hivatalosan is üdvözölte ket
hazája nevében, miel tt visszatért volna reggeli teájához és újságjához.
Három autó várta ket odakint, mindhárom fekete Daimler limuzin, el bb
nyugat, majd dél felé tartottak Hereford irányába. Ez is mutatja, hogy immár
polgári tisztvisel - mondta magában Clark az els kocsiban. Különben
helikoptereket használtak volna. - De Angliát sem kerülte el teljesen a
civilizáció. Megálltak egy út menti McDonald'sban Egg McMuffinsra és
kávéra. Sandy csak utálkozva nézte ezt a sok koleszterint. Hónapok óta
korholta miatta Johnt. Aztán az el z éjszaka jutott az eszébe.
- John?
- Igen, drágám?
- Kik voltak?
- Kik, azok a fickók a repül gépen? - Feleségére nézett, aki bólintott. -
Nem vagyok biztos benne, de valószín leg baszk szeparatisták. Nekem úgy
t nt, hogy a spanyol nagykövetet akarták elfogni, de igencsak elszúrták. Nem
is volt a gépen, csak a felesége.
- És el akarták téríteni a repül t?
- Abban biztos vagyok.
- Hát nem ijeszt ?
John elgondolkodva bólintott.
- De igen. És sokkal ijeszt bb lett volna, ha értik a dolgukat, de nem
értették. - Magában elmosolyodott. Öregem, a lehet legrosszabb járatot
választották! De hangosan mégsem nevethetett rajta, legalábbis így, hogy a
felesége itt ül mellette, és az út rossz oldalán haladnak. Emiatt bosszankodva
nézett fel többször is. Nagyon rossz érzés volt az út bal oldalán menni,
mennyivel is? Legalább 120-szal. A fenébe, hát itt nincs sebességkorlátozás.
- Mi fog történni velük? - makacskodott Sandy.
- Van egy nemzetközi egyezmény, a kanadaiak visszaszállítják ket az
Államokba, ahol szövetségi bíróság elé állítják ket. És feltehet leg elítélik
légi kalózkodásért, és börtönbe zárják ket. Sokáig lesznek rács mögött. - És
még hálásak is lehetnek - tette hozzá, de csak magában. Spanyolországban
némileg több kellemetlenség várná ket.
- Nagyon rég nem történt semmi ilyesmi.
- Aha - helyeselt a férje. Igen ostobának kell lenni ahhoz, hogy valaki el
akarjon téríteni egy repül gépet, de úgy t nik, az ostobák még nem tartoznak
a veszélyeztetett fajok közé. Ezért is volt egy Rainbow, azaz Szivárvány nev
szervezet vezet je a hatos szám.

Vannak jó hírek és vannak rossz hírek, kezd dött az emlékeztet , amit írt.
Mint általában, most sem fordította le bürokratanyelvre. Bár harminc évet
töltött a CIA-ban, mégsem sikerült azt a nyelvet megtanulnia.
A Szovjetunió és más nemzetállamok bukásával, amelyek az amerikai és
nyugati érdekek politikai ellenségei voltak, egy nagyobb nemzetközi
konfliktus valószín sége soha nem látott mélypontra csökkent. Ez
egyértelm en a lehet legjobb hír.
Ezzel együtt szembe kell néznünk a ténnyel, hogy sok gyakorlott és
kiképzett nemzetközi terrorista kószál szabadon a világban, némelyek
közülük kapcsolatban állnak nemzeti hírszerz szolgálatokkal, valamint azzal
is, hogy egyes országok, amelyek ugyan nem óhajtanak egyenes
konfrontációt sem Amerikával, sem a többi nyugati országgal,
felhasználhatják a megmaradt "szabadúszó" terroristákat sz kebb politikai
céljaik elérésére.
Ez a probléma pedig minden valószín ség szerint növekedni fog, mivel az
el z világhelyzetben a vezet országok határozott akadályokat emeltek a
terroristatevékenységek elé azzal, hogy gátolták a fegyverbeszerzést,
kiképzést, finanszírozást, és menedékhelyek létesítését.
Valószín nek t nik, hogy a jelenlegi világhelyzetben megfordul a korábbi
"egyetértés", amelyet a nagyobb országok élveztek. A támogatás, fegyver,
kiképzés és biztonságos menedékhelyek ára maga a terroristatevékenység
lesz, nem a terrorizmust korábban támogató nemzetállamok által
megkövetelt ideológiai tisztaság.
A lehet legnyilvánvalóbb megoldás erre a "feltehet leg" növekv
problémára egy új, nemzetközi terroristaellenes csapat létrehozása. A csapat
kódnevéül a Szivárvány nevet javaslom. Javaslom továbbá, hogy a szervezet
központja az Egyesült Királyságban legyen. A következ egyszer okokból:

Az Egyesült Királyságé a Special Air Service, a világ legjobb

és legtapasztaltabb különleges akciókkal foglalkozó szervezete.
London a kereskedelmi légi forgalomban a világ
legkönnyebben megközelíthet városa, ráadásul az SAS igen
szívélyes kapcsolatban áll a British Airwaysszel.
A jogi környezet el nyünkre szolgálna, tekintve az amerikai
jog által nem, de az angol jog által elfogadott sajtókorlátozásokat.
Az amerikai és angol kormányügynökségek közt régóta
fennálló "különleges kapcsolat".

A fent említett okokból a javasolt különleges osztag angol, amerikai és

gondosan kiválasztott NATO-személyzettel dolgozna, a nemzeti hírszerz
szolgálatok teljes támogatásával, amelyet a helyszínen koordinálva...
És eladtam az ötletet, futott át arcán egy mosoly. Az is segített, hogy mind
Ed, mind Mary Pat Foley támogatták az elképzelést az ovális irodában,
akárcsak Mickey Moore tábornok és sokan mások. Az új ügynökség, a
Szivárvány, sötétebb volt a sötétnél is. A szükséges pénzt a Capitolium a
Belügyminisztériumhoz juttatta, majd a Pentagon különleges tervek
irodájába, messzir l elkerülve a hírszerz közösséget. Tán még száz ember
sem tudott Washingtonban a Szivárvány létezésér l. Jobb lett volna, ha még
ennyien sincsenek, de ez volt a legjobb, amit elérhettek.
A parancsnokság felépítése egy kicsit barokkosra sikeredett, ezen nem
lehetett segíteni. A brit befolyást nemigen lehetett lerázni, elvégre a
terepszemélyzet jó fele brit volt és csaknem ennyien a hírszerz k között, de
Clark volt a f nök. John is tudta, hogy ez nagyon nagy engedmény
házigazdáitól. Alistair Stanley lett a végrehajtó tisztje, és ez egyáltalán nem
volt John ellenére. Stanley kemény, és ami még jobb, kevés nála okosabb
különleges hadm veleti szakért vel találkozott. Tudta, mikor tartsa vissza a
lapokat, mikor gy jtse és mikor játssza ki ket. Talán az egyetlen rossz a
dologban az volt, hogy , Clark, immár második lépcs s "lógós" - még
rosszabb, öltönyös. Lesz egy irodája két titkárn vel ahelyett, hogy kint
futkározna a terepen a fiúkkal. Be kellett vallania magának, hogy el bb-utóbb
ennek is el kellett jönnie, vagy mégse?
A fenébe. Ha nem is rohangászhat együtt a fiúkkal, de együtt kell
játszania velük. Ezt meg kell tennie, meg kell mutatnia az embereinek, hogy
méltó a parancsnokságra. Ezredes leszek, nem tábornok, fogadkozott
magában Clark. Olyan sokat lesz a katonákkal, amennyit csak lehet.
Gyakorlatozik, célba l velük, megbeszéli velük a dolgokat.
 Kapitány vagyok, mondta magában Ding a következ kocsiban. Lelkesen
nézte az országút menti tájat. Már járt Angliában, amikor Heathrow-n vagy
Gatwicken szállt át, de még egyszer sem látta a tájat, amely zöld volt, mint
egy ír képeslap. John, Mr. C. alá tartozik, vezeti az egyik csapatot, és ez
effektív rangban kapitányt jelent. Nagyjából ez a legjobb rang az egész
hadseregben. Elég magas ahhoz, hogy az altisztek tiszteljenek, mint aki
méltó a parancsnokságra, de elég alacsony ahhoz, hogy az ember ne legyen
vezérkari ficsúr, és együtt játszhasson a katonákkal. Látta, hogy Patsy
elszundikál mellette. Patsy kiszámíthatatlan módon megváltozott, néha csak
úgy pörög az élett l, máskor szinte csak vegetál, de akkor is egy új kis
Chávezt hordoz a hasában, és ett l minden oké, s t jobb, mint oké,
valóságos csoda. Legalább akkora csoda, mint az, hogy itt lehet, és azt
teheti, amire eredetileg kiképezték, katona lehet, s t még ennél is jobb.
Majdhogynem szabadúszó. Rossz hír, hogy nem egy kormánynak van
alávetve, hanem több nyelven is beszél öltönyösöknek, de ezen nem lehet
változtatni, elvégre önként jelentkezett, hogy Mr. C.-vel akar maradni.
Valakinek csak kell vigyázni a f nökre.
A repül gépen meglep dött egy kicsit. Mr. C.-nek nem volt kéznél a
fegyvere. Mi a pokol? - t n dött Ding. - Az ember veszk dik, hogy megkapja
az engedélyt és felvihesse a fegyverét egy polgári repül gépre (ez az egyik
legkeményebb dolog), aztán elrakja olyan helyre, ahol nem fér hozzá. Santa
Maria! Úgy látszik, még John Clark is öregszik. Valószín leg hosszú id k óta
ez az els operációs tévedése, ezt is megpróbálta jóvátenni azzal, hogy
cowboyt játszott. Akárhogy is, szépen csinálta, lazán és nyugodtan, de túl
gyorsan, nagyon gyorsan, gondolta Ding. Megfogta Patsy kezét. A felesége
sokat aludt újabban. Ez a kis fickó elszívta az erejét. Ding odahajolt, és
finoman, hogy ne ébressze föl, arcon csókolta. Magán érezte a visszapillantó
tükrön keresztül a sof r tekintetét. Kifejezéstelenül nézett vissza rá. Vajon
csak sof r, vagy csapattag? Hamarosan ez is kiderül, gondolta Chávez.

A biztonság keményebb volt, mint Ding várta. Jelenleg a Szivárvány

f hadiszállása Herefordban volt, a brit hadsereg 22. Különleges Légi
Szolgálatának f hadiszállásán. Ami azt illeti, a biztonság annál is keményebb
volt, mint amilyennek látszott, hiszen küls leg egyik ember fegyverrel a
kézben olyan látvány, mint a másik. Messzir l nem lehet megmondani a
különbséget egy rz -véd és egy kiképzett szakért között. Ding
közelebbr l is szemügyre vett egyet, és úgy döntött, ezek a fickók az
utóbbiak közé tartoznak, más a szemük. A katona, aki benézett a kocsiba,
egy elgondolkodó pillantást érdemelt ki magának. Kötelességtudóan
viszonozta, aztán intett, hogy mehetnek tovább. A laktanya olyan volt, mint
bármelyik másik. A jelek ugyan különböztek, akárcsak a helyesírás a
táblákon, de az épületek között rövidre nyírt gyep volt, és minden valahogy
tisztább, rendezettebb a civil körzeteknél. A kocsi az egyik tiszti háznál állt
meg. Szerény, de kellemes külsej ház volt, el tte parkoló a kocsinak, amivel
Ding és Patsy egyel re nem rendelkezett. Látta, hogy John kocsija néhány
sarokkal odébb, egy nagyobb háznál fékez. Hát igen, az ezredesek jobban
élnek, mint a kapitányok. Amúgy sem tudnák fizetni egy nagyobb ház
bérletét. Ding kinyitotta az ajtót, kiszállt a kocsiból, és a csomagtartó felé
tartott, vagyis bocsánat, a poggyásztér felé, ahogy errefelé mondják. Ekkor
érte az els nagy meglepetés a nap folyamán.
- Chávez rnagy? - kérdezte egy hang.
- He, tessék? - fordult arra Ding. Mi az, hogy rnagy? - t n dött magában.
- Weldon tizedes vagyok, a tisztiszolgája. - A tizedes jóval magasabb volt
a 170 centi magas Dingnél, és mackós külsej . Elsietett a gondjaira bízott
tiszt mellett, és kikapta a csomagokat a poggyásztérb l. Cháveznek nem volt
más dolga, mint hogy kinyögje.
- Köszönöm, tizedes.
- Kövessen, uram. - És Ding meg Patsy ezt tették.
Háromszáz méterrel odébb nagyjából hasonló jelenet játszódott le, de
John és Sandy stábja egy rmesterb l meg egy tizedesb l állt. Ez utóbbi n
volt, sz ke és csinos is a maga sápadt angol módján. Sandy els benyomása
a konyhában az volt, hogy az angol frizsiderek kicsik, és valóságos
b vészmutatvány lesz így f zni. Kicsit lassan fogta föl, nyilván az utazás
hatására, hogy csak akkor nyúl 'majd bármihez is ebben a szobában, ha
el bb Anne Fairway tizedes engedélyt ad rá. A ház valamivel kisebb volt,
mint virginiai házuk, de azért kényelmesnek t nt.
- Hol van a helyi kórház?
- Úgy hat kilométernyire, asszonyom. - Fairwayjel még nem közölték,
hogy Sandy Clark magasan képzett els segélyn vér, és munkába
szándékozik állni a kórházban.
John eközben szemügyre vette a dolgozószobát. A legimpozánsabb
bútordarab az italosszekrény volt. És mint látta, kell képp feltöltötték
whiskyvel és ginnel. Valamit majd ki kell találnia, hogy rendes bourbonhoz
jusson. A komputere a helyén volt, és biztos volt benne, hogy le van védve.
Ezzel nem lehet megcsinálni, hogy valaki leparkol néhány százméternyire
t le, és elolvassa, mit ír. Persze az is szép teljesítmény lenne, hogyha valaki
odáig jutna. Johnnak úgy t nt, az rök értik a dolgukat. Amíg a tisztiszolga és
n i segít je elpakolta a ruhákat, John beugrott a zuhany alá. Kemény
munkanap vár rá. Húsz perc múlva kék vékony csíkos öltönyben, fehér
ingben, csíkos nyakkend ben lépett ki az ajtón. Már várta a hivatali kocsi,
hogy elvigye a f hadiszállásra.
- Érezd jól magad, drágám - búcsúzott el Sandy egy csókkal.
- Igyekszem.
 - Jó reggelt, uram - köszöntötte sof rje. Clark kezet rázott vele, megtudta,
hogy Ivor Rogersnak hívják, és rmester. Az a kis kidudorodás a csíp jén
elárulta azt is, hogy feltehet leg katonai rend r. A fenébe is, az angolok elég
komolyan veszik a biztonságukat - gondolta John. - Elvégre ez az SAS
otthona; amely feltehet leg nem a legnépszer bb az Anglián belüli és kívüli
terroristák körében, és az igazi hivatásosak, akik valóban veszélyesek,
gondos, alapos emberek. Akárcsak én - mondta magában John Clark.

- Óvatosnak kelt lennünk. Hihetetlenül óvatosnak minden egyes lépésnél.

- Nem érte túl nagy meglepetésként a többieket. A jó hír az volt, hogy
megértették a dolog fontosságát. Legtöbbjük tudós volt, és közülük sokan
rutinszer en dolgoztak veszélyes anyagokkal. Hármas veszélyességi
fokozatúakkal és attól fölfelé. Így aztán az el vigyázatosság náluk
alapállásvolt, és ez jó - gondolta magában. - Az is jó, hogy megértették,
csakugyan felfogták a feladat jelent ségét. Mindannyian úgy gondolták, s t
tudták, hogy szent küldetés. Elvégre emberi életekkel van dolguk, az élet
elvételével. És vannak olyanok, akik nem értik meg küldetésüket, és nem is
fogják. Persze ez érthet , hiszen az ó életüket áldozzák föl. Kár, de nem
lehet segíteni rajta.
És ezzel a találkozó a szokásosnál valamivel kés bb véget ért. Az
emberek távoztak, kimentek a parkolóba, egyesek biciklire pattantak, hogy
hazamenjenek, aludjanak néhány órát, aztán visszakarikázzanak az irodába.
Bolondok - gondolta. - De legalább Igazi Hív k. Ha nem is igazán
praktikusak. A fenébe is, hosszú utakon k is repül kre szállnak. Nem baj, a
mozgalomban b ven van hely olyanoknak is, akik másképp látják a dolgokat.
Pontosan az a lényeg, hogy egy nagy sátor mozgalmat alapítsanak.
Odament saját autójához, egy igen praktikus Hummerhez, a katonaság
imádott Humvee-jének, a dzsip-kisteher kombinációnak polgári változatához.
Bekapcsolta a rádiót. Respighit l Róma szök kútjait hallgatta. Hiányozni fog
az NPR és az általa sugárzott klasszikus zene - gondolta. - De vannak
dolgok, amiken nem lehet segíteni.

***

Clark frissen zuhanyozva, borotválkozva, Brooks Brothers-öltönyben és

két nappal korábban vett Armani-nyakkend vel lépett ki új otthona ajtaján, és
indult meg szolgálati kocsija felé. A sof r már mellette állt, és kinyitotta az
ajtót. Ezek az angolok tényleg imádják a státusszimbólumokat - gondolta
John, és elt n dött, vajon milyen hamar szokik hozzá.
Mint kiderült, irodája nem egészen kétmérföldnyire van a háztól, egy
munkásokkal körülvett egyemeletes téglaépületben. Egy másik katona állt az
ajtó el tt. Fehér vászon pisztolytáskában volt a pisztolya. Vigyázzba vágta
magát és tisztelgett, amikor Clark három méter közelségbe ért.
- Jó reggelt... uram!
John annyira megdöbbent, hogy viszonozta a tisztelgést. Mintha egy hajó
parancsnoki hídjára léptek volna föl. - Jó reggelt, katona - felelte szinte
jámboran, és közben az járt a fejében, meg kell tudnia a srác nevét. Sikerült
magának kinyitni az ajtót, Stanley már odabent volt, egy iratot olvasott, és
mosolyogva pillantott föl.
- Még legalább egy hétig nem fejezik be az épületet, John. Jó pár éve
nem használják, és sajnos elég öreg, és mindössze hat hete dolgoznak rajta.
De gyere, megmutatom az irodád.
Clark ismét elég jámboran baktatott vezet je mögött. Jobbra fordultak,
majd végigmentek a folyosón a folyosó végében lév irodáig. Mint kiderült, ez
legalább be van fejezve.
- Az épület 1947-b l való - magyarázta Alistair, és ajtót nyitott. John két
titkárn t pillantott meg. Mindketten harmincas éveik végén jártak, és
feltehet leg még magasabb szinten ellen rizték ket, mint t magát. Alice
Foorgate és Helen Montgomery volt a nevük. Fölálltak, amikor bejött a f nök,
meleg elb völ mosollyal mutatkoztak be. Stanleyé a szomszédos iroda volt.
Clark saját irodájában talált egy jókora íróasztalt kényelmes székkel és
ugyanolyan fajta komputerrel, amilyen CIA-beli irodájában is volt.
Természetesen levédve, hogy senki ne tudja elektronikusan leolvasni. Még
egy italosszekrény is volt a jobb oldali sarokban, nyilván régi brit szokás.
John mély lélegzetet vett, és miel tt kipróbálta volna forgószékét, úgy
döntött, ledobja zakóját. Öltönyzakóban ülni egy széken, olyasvalami volt,
amit soha nem tanult meg igazán élvezni. Ez olyasmi volt, amit egy
"öltönyös" csinált, és Johnnak egyáltalán nem tetszett a gondolat, hogy
immár is "öltönyös". Intett Alistairnek, hogy foglaljon helyet az íróasztallal
szemben.
- Hogy állunk?
- Két csapat teljesen megvan. Chávezé lesz az egyik. A másik
parancsnoka Peter Covington. Épp most nevezték ki rnaggyá. Az apja
ezredes volt a 22-eseknél. Néhány évvel ezel tt vonult vissza
dandártábornokként. Remek srác. Tíz emberb l áll egy csapat, ahogy
megegyeztünk. Szintén gyülekezik a technikai részleg is. Van köztük egy
izraeli srác, David Peled. Csodálkozom, hogy átengedték. Elektronikai zseni,
iszonyúan ért a megfigyel rendszerekhez...
- És minden egyes nap jelent Avi ben Jakobnak. Mosoly.
- Hát persze. - Egyiküknek sem voltak illúzióik afel l, hogy a
Szivárványban szolgáló katonák végs soron ki iránt h ségesek. De végül is
mi hasznuk volna bel lük, ha nem lennének képesek ilyen h ségre? - David
jó egy évtizede dolgozik együtt az SAS-szel. Leny göz a srác, San Josétól
Taivanig minden egyes céggel kapcsolatban van.
- És a lövészek?
- A csúcson, John. Vannak olyan jók, mint akiket valaha is láttam, és az
nem volt semmi.
- Hírszerzés?
- Kiválók. A részleg f nöke, Bill Tawney "hatos" volt vagy harminc éven
keresztül. Mellette dr. Paul Bellow a philadelphiai Temple Universityr l. Ott
volt professzor, amíg az FBI el nem szipkázta. Átkozottul vág az agya,
valóságos gondolatolvasó, bejárta az egész világot. A Moro-ügy idején
kölcsönadták az olaszoknak, aztán a rákövetkez évben nem volt hajlandó
elvállalni egy munkát Argentínában. Úgy t nik, vannak elvei. Holnap érkezik.
Ekkor lépett be Mrs. Foorgate a tálcával. Stanleynek teát hozott, Clarknak
kávét.
- A vezérkari értekezlet tíz perc múlva kezd dik, uram - mondta Johnnak.
- Köszönöm, Alice. - Uram, gondolta Clark. Nem szokott hozzá, hogy így
szólítsák. Ez is mutatja, hogy "öltönyös" lett. A fenébe! A következ
kérdéssel megvárta, amíg a vastag hangszigetelt ajtó becsukódik a titkárn
mögött. - Al, mi az én státusom itt?
- Parancsnok. Minimum dandártábornok, talán kétcsillagos kortyolgatta
Stanley a teáját. - John, te is tudod, hogy kell lenni valamilyen protokollnak -
érvelt.
- Al, te tudod, hogy valójában ki vagyok, vagyis voltam.
- Fedélzetmester voltál a flottánál. Megkaptad a flotta keresztjét, az
ezüstcsillagot kétszer is, a bronzcsillagot háromszor és három sebesülési
érdemérmet, és mindez még azel tt, hogy az ügynökség beszipkázott volna.
Ott mellesleg nem kevesebb, mint négy hírszerz i csillagot kaptál. - Stanley
mindezt emlékezetb l mondta. - A dandártábornok a legkevesebb, amit
adhatunk, öregfiú. Koga megmentése és az, hogy kihoztad Daryeit, remek
munka volt, amennyiben eddig még nem mondtam volna. Tudok valamicskét
rólad is és a fiatal Chávezr l is. Hatalmas lehet ségek vannak ebben a
gyerekben, ha csakugyan olyan jó, mint amilyennek mondják. Persze
szüksége is lesz rá. Igazi nagymen k vannak a csapatában.

- Hé, Ding! - kiáltotta egy ismer s hang. Chávez csodálkozva pillantott

arrafelé.
- Oso! Te piszok csirkefogó! Hát te mit keresel itt? - Megölelték egymást.
- Kezdtem unni a Rangereket, úgyhogy átkéredzkedtem a Braggbe a
Deltához, és amikor jött ez a lehet ség, megragadtam. Te vagy a f nök a
második csapatban? - kérdezte Julio Vega törzs rmester.
- Olyasmi - felelte Ding, és megrázta régi barátja és harcostársa kezét. -
Nem vesztettél a súlyodból öreg, Jesu Christo, Oso, te súlyzókat eszel?
 - riznem kell a formámat, uram - felelte barátja, aki egy cseppet sem
izzadt meg a százegyedik fekv támasztól. Egyenruhaingén a harci
gyalogosok jelvénye volt és az ejt erny sök ezüst "fagylalttölcsére". - Jól
nézel ki, öreg. Futsz még?
- Naná. A futás olyan képesség, amire szükség lehet bármikor, ha érted,
hogy gondolom.
- Vettem az adást - nevetett Vega. - Gyere, bemutatom a bandát. Elég jó
társaság gy lt össze, Ding.
Szivárvány kettes csapatnak saját épülete volt. Földszintes, de elég nagy
téglaépület, ahol mindenkinek jutott egy külön íróasztal és mindannyiuknak
egy Katherine Moony nevezet közös titkárn . Ding úgy vélte, hogy elég
fiatal és elég csinos ahhoz, hogy csapata bármelyik el nem kötelezett
tagjának magára vonja a figyelmét. A kettes csapat kizárólag altisztekb l állt.
Négy amerikai, négy angol, egy német és egy francia volt köztük. Elég volt
egyetlen pillantás, hogy lássa, mindannyian remek formában vannak.
Olyannyira, hogy Ding azonnal aggódni kezdett saját kondíciója miatt. Neki
kell vezetni ezeket az embereket, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan jónak
vagy inkább jobbnak kell lenni, mint k, ráadásul mindenben.
Louis Loiselle rmester állt hozzá a legközelebb. Alacsony, sötét hajú
katona volt, korábban a Francia Ejt erny sezred tagja, néhány éve helyezték
át a DGSE-hez. Loiselle vanília volt, aki mindenben jó, de nincs szakterülete.
Tán épp ez a szakterülete. Mint bármelyikük, jól értett a fegyverekhez, és a
dossziéja szerint remekül l pisztollyal és puskával is. Jó adag
magabiztosság érz dött könnyen jöv , nyugodt mosolya mögött.
Feldwebel Dieter Weber volt a következ , szintén ejt erny s, a német
hadsereg Burger Führer, vagyis hegyi vezet iskoláján végzett, amely a világ
egyik fizikailag legkeményebb katonai iskolája. Látszott is rajta. Sz ke volt,
fehér b r , elmehetett volna egy hatvan évvel korábbi SS-toborzóplakáton is.
Mint pillanatokon belül kiderült, jobban beszél angolul még Dingnél is.
Bármikor kiadhatta volna magát amerikainak vagy angolnak is. A német
GSG-9 osztagból jött a Szivárványba. Ez a csapat a határ rséghez tartozik, a
Szövetségi Köztársaság terrorelhárító osztaga.
- Sokat hallottunk már magáról, rnagy - nézett le rá Weber 190
magasról. Egy kicsit túl magas - gondolta Ding. - Túl nagy célpontot jelent.
Német módra fogott kezet. Egy gyors mozdulattal elkapta Ding kezét,
függ legesen rántott rajta egyet, aztán rögtön el is engedte, de közben jól
megszorította. Kék szeme érdekes volt, hideg, mint a jég és faggató: Ez a
szempár sok id t töltött el puska mögött. Weber volt a csapat egyik távolsági
mesterlövésze.
SFC Homer Johnson volt a másik. Idahói hegymászó, kilencéves korában
ejtette el az els szarvasát. Weberrel afféle baráti verseny folyt közöttük.
Johnson minden szempontból átlagos kinézet volt. Láthatóan inkább futó,
mint súlyemel alkat a maga 180 centijével és 75 kilójával. A 101-es Légi
Mozgékonyságúnál kezdett Fort Campbellben, Kentuckyban, és gyorsan
dolgozta fel magát a hadsereg dzsungelében. - Örülök, hogy megismertem
rnagy. - Azel tt zöldsapkás volt és a Delta csapatban szolgált, akárcsak
Chávez barátja, Oso Vega.
A lövészek, Ding így gondolt rájuk, azok a fickók, akik behatolnak az
épületekbe majd, hogy elintézzék a dolgokat, amerikaiak és angolok voltak.
Steve Lincoln, Paddy Connolly, Scotty McTyler, és Eddie Price az SAS-t l
érkeztek. Mindannyian csináltak már ilyesmit Észak-Írországban és néhány
más helyen is. Mike Pierce, Hank Patterson, és George Tomlinson már nem,
egyszer en azért, mert az amerikai Delta Force-nak nem volt meg az a harci
tapasztalata, mint az SAS-nek. Az is igaz - emlékeztette magát Ding -, hogy
a Delta, az SAS, a DSG-9 és a többi hasonló csúcscsapat olyan szinten
gyakorlatozott együtt, hogy akár elvehetnék egymás húgait feleségül.
Mindannyian magasabbak voltak Chávez " rnagynál", és mindannyian
kemények voltak. Mindannyiuknak vágott az agya, és ahogy ezt Ding
felfogta, elöntötte valami kínos érzés, hogy bármennyi tapasztalatot szerzett
is, ki kell érdemelnie csapata megbecsülését, mégpedig gyorsan.
- Ki a rangid s?
- Én vagyok, uram - mondta Eddie Price. A maga 41 évével volt a
csapat legöregebb tagja. Ezel tt a 22. Különleges Légiezred rmestere,
azóta kinevezték törzs rmesterré. Akárcsak a többiek, sem viselt
egyenruhát, igaz, mindannyian ugyanazt a fajta nem egyenruhát viselték,
természetesen rangjelzés nélkül.
- Oké, Price, megvolt már ma az er nléti edzés?
- Nem, rnagy, arra vártunk, hogy maga vezessen minket - felelte Price
törzs rmester, és az arcán játszó mosoly tíz százaléka jó modor volt,
kilencven százalék kihívás.
Chávez visszamosolygott rá.
- Hát egy kicsit elgémberedtem a gépen, de talán egy kis testmozgás
segít. Hol öltözhetek át? - Ding az elmúlt két hétben napi öt mérföldet futott,
és nagyon remélte, hogy ez elég lesz, és csakugyan eléggé kimerítette az út.
- Kövessen, uram.

- Clarknak hívnak, és úgy vélem, én vagyok itt a f nök - nyitotta meg az

értekezletet John. - Mindannyian tisztában vannak a küldetésünkkel. Maguk
kérték, hogy a Szivárványhoz helyezzék magukat. Kérdések?
Látta, hogy ez megriasztotta ket. Helyes. Egyesek nem vették le róla a
pillantásukat, mások lenéztek kedvenc füzetükre.
- Oké, hogy a legnyilvánvalóbb kérdésekre válaszoljak. Hadm veleti
doktrínánk egy kicsit más lesz, mint azoké a szervezeteké, ahonnan jönnek.
Ezt a kiképzésben érvényesítenünk kell. Holnap kezd dik a munka, de már
ett l a perct l m köd képesnek kell lennünk - figyelmeztette John a társait. -
Ez azt jelenti, hogy a telefon bármelyik pillanatban megszólalhat, és nekünk
cselekednünk kell. Képesek vagyunk rá?
- Nem - felelte Alistair Stanley a többiek helyett is. - Lehetetlen, John.
Becslésem szerint legalább három hétre van szükségünk. - Megértem, de a
küls világ nem olyan alkalmazkodóképes, mint elvárnánk t le. Amit meg kell
tennünk, tegyük meg, méghozzá gyorsan. A következ hétf n megkezdjük a
szimulációs gyakorlatokat. Emberek, velem nem nehéz együtt dolgozni,
voltam terepen, és tudom, mi zajlik ott. Nem várok el tökéletességet, de azt
igenis elvárom, hogy arra törekedjünk. Ha elszúrunk egy akciót, az azt jelenti,
hogy emberek, akik nem érdemlik meg a halált, meghalnak. Ez meg fog
történni, maguk is tudják, én is tudom, de amennyire csak lehet, el fogjuk
kerülni a tévedéseket, és minden egyes tévedésünkb l tanulni fogunk. A
terrorelhárítás darwini világ. A buták máris halottak, és azok, akik szabadon
vannak, akik miatt aggódnunk kell, megtanulták a leckét, akárcsak mi.
Valószín leg lépésel nyben vagyunk, legalábbis taktikailag, de keményen
dolgoznunk kell azért, hogy így is maradjon, és keményen fogunk dolgozni.
Ha már itt tartunk, hírszerzés. Mi van kész, és mi nem? - folytatta.
Bill Tawney nagyjából egykorú volt Johnnal, legalábbis Clark így becsülte.
Gyérül barna hajú férfi volt, szájában meggyújtatlan pipával. "Hatos", ami
azt jelenti, hogy az angol Secret Intelligence Service titkosszolgálat
munkatársa volt (vagyis még mindig az). Mezei kém volt, azután jött haza,
hogy jó tíz évet töltött el az utcán, a vasfüggöny mögött.
- A kommunikációs vonalaink élnek. Vannak összeköt tisztjeink az
összes baráti szolgálatnál, itt, illetve a megfelel f városokban.
- Mennyire jók?
- Eléggé - vélte Tawney, és John magában elt n dött, hogy mennyi ebb l
a szokásos brit visszafogottság. Egyik legfontosabb és legkevésbé látványos
feladata, hogy megtanulja dekódolni, mit is mondanak valójában a
munkatársai, és ezt a feladatot nyelvi é: kulturális különbségek nehezítik.
Tawney különben igazi profinak t nt. Barna szemének pillantása nyugodt,
határozott volt. A dossziéja alapján az elmúlt öt évben közvetlenül az SAS-
szel dolgozott. Az SAS jelentései szerint nemigen táplálta ket rossz
információkkal; ha ugyan egyáltalán el fordult ilyen. Helyes.
- David? - kérdezte utána. David Peled a technikai részleg izraeli f nöke,
igencsak katolikusnak t nt, leginkább egy El Greco-festményre
emlékeztetett, 15. századi dominikánus szerzetesre. Magas, inas, beesett
arcú férfi volt, rövidre nyírt fekete hajjal és valami fanatikus fénnyel a
szemében. Nos, elég régóta dolgozik Avi ben Jakobnak, akit Clark ismert, ha
nem is olyan jól, de azért meglehet sen. Peledet két alapos ok hozta ide a
Szivárvány parancsnoki stábjába. Az egyik, hogy szövetségeseket és
presztízst szerezzen vele saját hírszerz szolgálatának, az izraeli
Moszadnak, a másik pedig, hogy minél több információt szerezzen és
juttasson el saját f nökének.
- Elég jó kis csapatot szedtem össze - tette le végül a teáját. Még három-
öt hétre van szükségem, hogy összeszedjem a szükséges berendezést is.
- Gyorsabban - vágta rá Clark rögtön.
David a fejét rázta.
- Lehetetlen. A szükséges elektronika egy része beszerezhet , de van,
amit csináltatni kell. Az összes megrendelés különlegesen sürg s jelzéssel
fut - nyugtatta meg f nökét. - A szokásos cégekkel, TRW, IDI, Marconi, maga
is tudja, de k sem képesek csodára, még a kedvünkért sem. Néhány
létfontosságú darab nem készül el három-öt hétnél hamarább.
- Az SAS hajlandó kölcsönadni, amire szükségünk van - nyugtatta meg
Stanley Clarkot az asztal másik oldaláról.
- Kiképzési célokra is? - kérdezte Clark. Magában bosszankodott, hogy
eddig nem találta meg a választ erre a kérdésre.
- Talán.

Három mérföldet futottak, és húsz perc alatt teljesítették. Egész jó id ,

gondolta Ding, egy kicsit zihált, aztán megfordult, hogy szemügyre vegye tíz
emberét, és látta, hogy ugyanolyan kipihentek voltak, mint amikor elindultak.
Néhányuk arcán kis mosoly játszadozott izzadt új parancsnokuk láttán.
A fenébe.
A l téren fejezték be a futást, már készen álltak a célpontok és a
fegyverek. Cháveznek el kellett döntenie, hogy milyen fegyvereket
használjon a csapata. Régi rajongója volt a Berettának. Úgy döntött, hogy
oldalfegyvernek a legújabb 45-ös Berettát fogják használni a Heckler & Koch
MP-10 géppisztoly mellett, ami a tekintélyes MRS új verziója. Tölténytárosat
a 10 mm-es Smith & Wesson forgótár helyett, amelyet az amerikai FBI
fejlesztett ki az 1980-as években. Anélkül hogy bármit is szólt volna, fogta a
fegyverét, felvette fülvéd jét, és célba vette az ötméternyire lev sziluetteket.
Ez az - gondolta - nyolc lyuk a fejben. De Dieter Weber mellette, összes
lövésével mindössze egyetlen nagyobb lyukat csinált. Paddy Connolly nem is
olyan nagy és nem is olyan egyenetlen szél , legfeljebb kétcentis lyukat a
célpont két szeme között. Akárcsak a legtöbb amerikai lövész, John is azt
hitte, hogy az európaiaknak fogalmuk sincs a pisztolyról. Úgy t nik, a
kiképzés változtatott a dolgon.
Utána a H&K-k következtek. Ezzel a fegyverrel szinte bárki képes l ni a
remek dioptriás néz kével. Ding végigment emberei mögött, emberi fej
méret és alakú acéllemezekre l ttek, amelyek találat után, fémes
kattanással azonnal visszapattantak. S rített leveg hajtotta ket. Megállt
Vega rmester mögött, barátja kil tte a tárat, majd megfordult.
- Mondtam, hogy jók, Ding.
 - Mióta vannak itt?
- Hát úgy egy hete. És hozzászoktak az ötmérföldes távhoz, uram - tette
hozzá Julio mosolyogva. - Emlékszel arra a nyári táborra Coloradóban?
A legfontosabb a biztos célzás a futás ellenére, gondolta Ding, a futás
felspannolja az embereket. A valódi harci helyzetet szimulálja így, de ezek a
szarháziak meg se rezzennek, olyanok, mintha bronzszobrok lennének. Ding
valaha a Hetedik Könny gyalogsági Divízió osztagparancsnokaként az egyik
legkeményebb, legjobb kondícióban lév és leghatékonyabb katona volt, aki
csak hazája egyenruháját viselte. Ezért is választotta ki John Clark, hogy vele
dolgozzon az ügynökségnél, és ebben a min ségében hajtott végre a
terepen kemény és izgalmas küldetéseket. Elég jó id telt el azóta, hogy
Domingo Chávez utoljára úgy érezte, hogy nem felelt meg valamilyen
feladatnak, de most halk hangok sutyorogtak a fülébe.
- Ki a legkeményebb? - kérdezte Vegát.
- Weber. Hallottam már történeteket a németek hegyi iskolájáról. Hát úgy
t nik, igazak, mano. Dieter mintha nem is ember lenne. Jó közelharcban, jó
pisztollyal, átkozottul jó puskával, és azt hiszem, ha kell, még egy szarvast is
utolérne, aztán puszta kézzel szétszakítaná. - Chávez tisztában volt vele, ha
valaki, aki a Ranger iskolán végzett, aztán kijárta a Fort Bragg különleges
hadm veletek iskoláját, mondja valakire, hogy jó a közelharcban, az mást
jelent, mintha a sarki kocsmában mondanák ugyanezt. Julio maga is volt
olyan kemény, mint bárki más.
- A legokosabb?
- Connolly. Ezek az SAS-srácok mind a csúcson vannak. Nekünk,
amerikaiaknak tepernünk kell, hogy utolérjük ket, de utol fogjuk érni -
nyugtatta meg Vega. - Ne izgulj, Ding. Egy-két héten belül lépést tartasz
velünk, akárcsak Coloradóban.
Chávez nem szívesen emlékezett vissza erre a feladatra. Túl sok barátját
veszítette el Columbia hegyei közt, egy olyan akcióban, amelyet hazája soha
nem ismert el. Nézte, hogy emberei befejezik a köreiket. Ez sok mindent
elárult neki. Ha valamelyik célt tévesztett is egyszer, hát nem vette észre.
Mindannyian pontosan száz lövést adtak le. A standard napi adag egy
rutinkiképzési héten heti ötszáz töltény. De nem azon a különleges
kiképzésen, ami holnap kezd dik majd.

- Oké. Minden reggel fél kilenckor rutinértekezlet, és minden péntek

délután egy hivatalosabb - fejezte be John. - Az ajtóm mindig nyitva áll, itt is
és otthon is. Most pedig szeretném megnézni a katonákat. Van még valami?
Helyes. Ezennel berekesztem az ülést. - Mindenki felállt, és kivonultak
Stanley kivételével.
- Hát ez jól ment - jegyezte meg Alistair, és töltött magának még egy
csésze teát. - F leg ahhoz képest, hogy nem szoktál a hivatali élethez.
 - Meglátszik, mi? - vigyorodott el Clark.
- Mindent meg lehet tanulni, John.
- Hát, remélem. Mikor kezd dik a holnapi er nléti edzés?
- Hat negyvenötkor. Együtt akarsz futni és izzadni a srácokkal?
- Legalábbis megpróbálom - felelte Clark.
- Túl öreg vagy már hozzá, John. Ezeknek a srácoknak némelyike
maratonit fut pihenésként. Te pedig közelebb vagy már a hatvanhoz, mint az
ötvenhez.
- Al, nem parancsolhatok ezeknek az embereknek úgy, hogy nem
próbálom meg. Te is tudod.
- Hát igen - vallotta be Stanley.

Kés n ébredtek, egyenként, nagyjából egy óra leforgása alatt. Többségük

azután is csak hevert az ágyon, egyesek kicsoszogtak a fürd szobába, ahol
találtak aszpirint és tylenolt fejfájás ellen. A társaság fele úgy döntött,
zuhanyozik, a másik fele inkább lemondott róla. A szomszédos szobában
büféasztal várta ket. Eléggé meglep dtek. A rántottától, palacsintától,
sonkától és kolbásztól roskadozó tányérok láttán némelyiküknek az is eszébe
jutott, hogy hogyan kell használni a szalvétát - t nt fel a monitorok el tt ül
megfigyel knek.
Hagyták, hogy megreggelizzenek, csak utána találkoztak
vendéglátójukkal. Mindannyiuknak tiszta ruhákat kínáltak, ha megfürödtek.
- Mi ez a hely? - kérdezte egyikük, akit az itteniek csak a négyes szám
néven ismertek. Abban biztos volt, hogy ilyenfajta missziót még nem látott,
nem is hallott róla.
- Cégünk kutatást folytat - felelte vendéglátójuk. Arcát eltakarta az orvosi
maszk. - Maguk, uraim segíthetnek ebben a kutatásban. Egy ideig velünk
maradnak, ez alatt az id alatt tiszta ágyat, tiszta ruhát, jó ételt, jó orvosi
ellátást kapnak, és - kinyitott egy ajtót a falon - annyit isznak és azt, amit csak
akarnak. - A falba süllyesztett szekrényben, amelyet a vendégek eddig észre
sem vettek, három polcon sorakoztak borok, sörök és röviditalok. Mellettük
poharak, ásványvíz, ízesít k és jégkockák.
- Úgy értsem ezt, hogy nem mehetünk el? - kérdezte a hetes.
- Jobb szeretnénk, ha maradnának - kerülte meg vendéglátójuk a kérdést.
Az italosszekrényre mutatott, és a maszk mögött mosolygott a szeme. -
Nincs kedvük egy kis szíver sít höz?
Mint kiderült, egyikük sem érezte úgy, hogy túl korán lenne hozzá.
Els ként a drága bourbon és Scotch whiskykre csaptak le. Egyikük sem
érezte az alkoholhoz kevert gyógyszer ízét. Mindannyian visszamentek
ágyaikhoz. Mindegyik ágy mellett volt egy tévékészülék. Két újabb vendég
döntött úgy, hogy lezuhanyozik. Hárman még meg is borotválkoztak, és
szinte emberi küls vel bukkantak el a fürd szobából, legalábbis egyel re.
 Az épület másik felében lev ellen rz szobában dr. Archer úgy mozgatta
a tévékamerákat, hogy minden egyes vendégükr l kapjon közelképet.
- Nagyjából a megfelel profil - jegyezte meg. - A vérképük katasztrofális
lehet.
- Na igen, Barb - jegyezte meg dr. Killgore. - A hármas szám különösen
rosszul néz ki. Nem kéne egy kicsit kipucolnunk, miel tt...
- De megpróbálhatnánk - helyeselt Barbara Archer. - Nem sokat
szórakozhatunk a tesztfeltételekkel.
- Na igen, és elég rosszat tenne a hangulatnak, ha valamelyikük túl hamar
meghalna - folytatta Killgore.
- Férfiak - horkantotta Archer.
- Nem mind vagyunk ilyenek, Barb - kuncogott Killgore. - Csodálom, hogy
nem találtak egy-két n t is a csoportnak.
- Én nem - felelte a feminista Archer, és a cinikus Killgore ezen magában
jót szórakozott. De nem érdemes tovább bosszantani a másikat. Elfordult a
tévéképerny k sorától, és fölvette a cégük központjából jött emlékeztet t. A
vendégeket csakugyan vendégekként kell kezelni. Jóllakatni, megtisztítani
ket, és ellátni annyi itallal, amennyit csak meg tudnak inni anélkül, hogy
életfunkcióik rovására menne. Némileg aggasztotta epidemológust, hogy
mindegyik vendég kísérleti alany komoly alkoholista. Persze ennek
megvannak az el nyei is. Ezek az emberek senkinek nem fognak hiányozni,
még azoknak sem, akiket ók barátnak neveznének. Nem sokuknak lehet
olyan családtagja, aki tudná, merre keresse ket, és még kevesebbnek lehet
olyan hozzátartozója, aki ezen meglep dik, és valószín leg egyiknek sincs
senkije, aki értesítené a hatóságokat, amiért nem képes a nyomukra
bukkanni, gondolta Killgore. De ha lenne is, mit tör dne vele a New York-i
rend rség. Ugyan már.
Nem, összes "vendégüket" leírta a társadalom. Ha nem olyan
agresszívan, de annyira véglegesen, mint Hitler a zsidókat, és ráadásul
kevésbé igazságtalanul, gondolta mind Archer, mind Killgore. Csakugyan
micsoda alakok ezek. Az isten képére teremtett faj eme példányaiból még
annyi hasznuk sincs, mint a kísérleti állatokból, akiket most helyettesítenek
velük. És jóval kevésbé vonzóak - gondolta Archer, aki a nyuszikat, de még a
patkányokat is sajnálta. Killgore elég mulatságosnak találta a dolgot.
egyikükkel sem igen tör dött. Legalábbis nem az egyes állatokkal. Számára
a faj egésze számított. Ami pedig a "vendégeiket" illeti, a fajnak nincs rájuk
szüksége. Nem érik el azt a színvonalat. Killgore igen, akárcsak Archer
idétlen politikai-szexuális néz pontja ellenére is. Miután mindez végigfutott a
fején, Killgore elkészített néhány jegyzetet, és folytatta a papírmunkát.
Holnap kezd dnek a fizikai vizsgálatok. Biztos volt benne, hogy jó mulatság
lesz.
 MÁSODIK FEJEZET

NYEREGBEN

AZ ELS két hét elég kellemesen telt. Chávez már kényelmesen lefutotta
az öt mérföldet. Végezte a csapatával együtt a kell számú fekv támaszt. És
jobban l tt vagy legalább úgy, mint a társaság fele, ha nem is olyan jól, mint
Connolly vagy az amerikai Hank Patterson. Ezek ketten valószín leg már
pisztollyal a kezükben születtek, pedig Ding napi háromszáz lövést adott le,
hogy utolérje ket. Talán egy jó fegyverkovács csinálhatna valamit a
fegyverével. Az itteni SAS-ezrednek volt egy fegyvermestere, aki még
magánál Sam Coltnál is ügyesebb volt, legalábbis ezt mondták róla. Talán
egy kicsit könnyíteni és lazítani a ravaszt. De tudta, hogy pusztán a hiúság
beszél bel le. Nem a pisztoly volt az els leges fegyverük. H&K MP-10-zel
mindannyian képesek voltak ötven méterr l három gyors, célzott lövést
leadni fejre, olyan gyorsan, ahogy az agyban megformálódott a gondolat.
Dingnek be kellett vallania, hogy félelmetesek, a legjobb katonák, akikkel
valaha is találkozott, vagy akikr l csak hallott. Íróasztalánál ülve, a
papírmunkát végezve mérgesen horkantott egyet. Létezik olyan ember a
világon, aki ne utálná a papírmunkát?
Pedig a csapat meglep en sok id t töltött íróasztalnál ülve, f leg a
hírszerzési jelentéseket olvasták. Melyik terrorista hol tartózkodhat,
valamelyik hírszerz ügynökség, rend rség vagy pénzes informátor szerint.
Igazából a rájuk öntött adatmennyiség java része haszontalan volt, de mivel
ez állt rendelkezésükre, elüldögéltek fölötte, már csak azért is, hogy ne
unatkozzanak. Itt voltak a még él terroristák fényképei is. Carlos, a Sakál,
immár az ötvenes éveiben jár, és egy igen jól rzött francia börtönben ül,
pedig t mindannyian szívesen elfogták volna. Voltak itt elfogás el tt készített
komputerrel manipulált képek, amelyek megpróbálták megmutatni, hogyan
nézhet ki ennyi év után. Ezeket összehasonlíthatták azokkal a nemrég
készült fényképekkel, amit a franciák küldtek. A csapat tagjai sok id t
töltöttek azzal, hogy agyukba véssék ezeket az arcokat. Egy sötét éjszaka
valami ismeretlen helyen egy pillanatra felvillanó fényben megpillanthatják
ezeket az arcokat, és akkor mindössze annyi idejük lesz, hogy eldöntsék,
hogy golyót eresszenek-e vagy ne a szóban forgó fejbe. És ha az embernek
a sors megadja a lehet séget, hogy koporsóba juttasson még egy Carlos
Iljics Ramírezt, hát élni akarnak a lehet séggel. Az ember soha többé nem
fizethetne magának egy italt olyan kocsmába, ahol a zsaruk vagy a
különleges akciókkal foglalkozó fickók járnak, annyian hívnák meg, folytatta
Ding gondolatban. Pont az a pokoli ebben az egészben, hogy az a
szeméthalmaz az íróasztalán egyáltalán nem szeméthalmaz. Ha valaha is
koporsóba juttatják az elkövetkezend Carlost; csak azért lehet, mert valami
helyi zsaru Sao Paolóban, Brasíliában, vagy a boszniai Bivalybasznádon,
vagy bárhol a világon hall valamit, valami informátortól, aztán utánajár,
megnézi a házat, és az agyába beugrik valami abból a rengeteg értesít b l,
amelyet a világ minden tájári kilógatnak az rszobákon. Aztán már az a
rutinjától és a helyzett l függ, hogy megpróbálja letartóztatni a helyszínen a
csirkefogót, vagy ha veszélyesnek t nik a dolog, jelenti a felettesének, az
pedig talán egy olyan különleges egységnek, mint Ding 2-es osztaga. Az
pedig szép csendesen megjelenik és szépen elkapja a szarházit. Vérrel vagy
vértelenül, és az sem számít, hogy ki látja, hitves vagy gyerek, aki mit sem
tud apuci korábbi pályafutásáról... aztán mehet az egész a CNN-be...
Ez a probléma azzal, ha az ember egy íróasztal mögött ül. Álmodozni
kezd. Az újsütet rnagy órájára pillantott és fölállt. Kifelé menet az egész
irathalmazt áttette Miss Moony asztalára. Meg akarta kérdezni, mindenki
készen áll-e, aztán letett róla. Egyetlen embertál kérdezhette volna, az is már
majdnem az ajtóban volt. Chávez fölvette övét és pisztolyát, következ
megállója az öltöz ben volt, amelyet az angolok ruhaszobának neveztek,
nem mintha ruházatokat tartottak volna itt. Mindössze szénfekete
gyakorlóöltözékeket és a hozzájuk való golyóálló mellényeket.
A kettes osztag már ott volt. A többségük már percekkel korábban
átöltözött az aznapi gyakorlatozáshoz. Mindannyian lazák voltak,
mosolyogtak, halkan tréfálkoztak. Miután mindannyian átöltöztek, átmentek a
fegyverterembe, átvetették fejükön a szíjat, ellen rizték a tölténytárát, tele
van-e, becsúsztatták a fegyver alján lév helyére, biztonsági helyzetbe
kattintották a t zváltót. Aztán átnézték a fegyvert, hogy megfelel-e az egyes
lövészek különböz elképzelésének.
Szinte vég nélkül gyakorlatoztak, már amennyi két hétbe egyáltalán
beleférhet, Hat alap forgatókönyv volt. Ezt játszották le újra és újra különböz
körülmények között. Azt gy lölték a legjobban, amelyik egy utasszállító
repül gép belsejében játszódott. Egyetlen jó volt benne mindössze, hogy a
rossz fiúk is be voltak zárva, a gépr l sehova sem mehettek. Ezenkívül
minden más rossz. Rengeteg cél a t zvonalban. Remek álcázás a rossz
fiúknak, és egyikük csakugyan a testére er sített egy bombát - márpedig
majdnem mind ezt állítja magáról, mindössze annyi kell, hogy meg is legyen
a bátorsága hozzá, hogy meghúzza a zsinórt, vagy elfordítsa a kapcsolót. És
ebben az esetben ha a szarházi egy kicsit is érti a dolgát, mindannyian a
leveg be repülnek a szó szoros értelmében. Szerencsére csak kevesen
választják ezt a halált, de Ding és társai mégsem szívesen gondoltak rá. A
terroristák többsége a halálnál is jobban fél attól, hogy elfogják, ezért aztán
gyorsan és tökéletesen kell célozni. A csapatnak olyan gyorsan kell lecsapni,
mint egy kansasi tornádónak éjfélkor. A villanó, dörren kábító gránátok
pedig különösen fontosak, hogy a rohadékok egy másodpercre
megdermedjenek. Ne tudjanak harcolni és ne is mozogjanak. Aztán már csak
reménykedni lehet, hogy a civilek, akiket meg akarnak menteni, nem állnak
föl, és nem állják el a l vonalat abban a csatatérben, amelyikké a Boeing
vagy Airbus vált hirtelen.
- Kettes csoport, készen állunk? - kérdezte Chávez.
- Igen, uram! - harsogták kórusban a választ.
Ezzel Ding kivezette ket, és futásnak eredtek. A l tér vagy
félmérföldnyire volt t lük, de ezt végigsprintelték, nem a futóedzés gyors
kocogó tempójában tették meg. Johnston és Weber már a helyszínen várták
ket, az épület két szemközti sarkában.
- Parancsnok kett -kettes lövésznek. Van valami jelentenivaló? - mondta
Ding a sisakjába szerelt mikrofonba.
- Negatív. Kett -hatos, az égvilágon semmi - jelentette Weber.
- Kett -egyes lövész?
- Hat - felelte Johnston. - Láttam, hogy egy függöny megmozdul, mást
nem. A m szerek szerint négy-hat hang szólalt meg odabent. Angolul
beszélnek. Más jelentenivaló nincs.
- Vettem - nyugtázta Ding. Csapata többi része egy teherautó mögé
rejt zött. Chávez vetett még egy utolsó pillantást az épület tervrajzára.
Mindössze rövid eligazítást kellett tartani. Az emberek ismerték az épület
belsejét annyira, hogy akár csukott szemmel is lássák. Ding ezzel a tudattal
intett, hogy mehetnek.
Paddy Connolly az ajtóhoz száguldott, amint odaért, elengedte H&K ját,
hogy az a szíjon csüngött, majd pedig el vette a golyóálló mellényén lógó
zsákból a Primacordot. A ragasztóval az ajtókeretre er sítette a
robbanóanyagot és a gyújtófejet a jobb fels sarokba. A következ
másodpercben már három méterre onnét állt, bal kezében a detonátort fogta,
jobb kezében SMG pisztolymarkolatát. A fegyver csövét az ég felé fordította.
Oké, gondolta Ding. Ideje indulni. - Rajta! - kiáltotta.
Abban a pillanatban, hogy kibukkantak a teherautó mögül, Connolly
megnyomta a gombot, és az ajtókeret semmivé vált, az ajtó befelé röpült. Az
els harcos, Mike Pierce rmester alig egy másodperccel követte. Chávez
közvetlen mögötte t nt el a füstölg lyukban.
Odabent sötét volt, mindössze a betört ajtó helyén áradt be némi. fény.
Pierce pillantása végigfutott a szobán, semmit nem talált, ezért
elhelyezkedett a szomszédos szobába vezet ajtó mellett. Ding rontott be
els ként csapatát vezetve...
...és ott volt négy célpont és négy túsz...
Chávez felemelte MP-10-ét, és két hangtalan lövedéket eresztett a bal
oldali célpont fejébe. Látta, hogy talált a fej közepébe, pont a kékre festett
szemek közé, aztán jobbra fordult, hogy lássa, Steve Lincoln is elkapta-e az
emberét terv szerint. Nem egész egy másodperc múlva kigyulladtak a
lámpák. A Primacord robbanásától mostanáig hét másodperc telt el. Nyolc
másodpercet szabtak meg erre a gyakorlatra. Ding bebiztosította a fegyverét.
- A fene egye meg, John! - mondta a Szivárvány parancsnokának. Clark
mosolyogva felállt a bal oldali célpont mell l. Alig fél méterre volt t le, és nem
volt rajta semmiféle véd felszerelés. Akárcsak Stanleyn, aki a vonal túlvégén
állt, bár középen Mrs. Foorgate és Mrs. Montgomery viselt golyóálló mellényt.
A n k jelenléte meglepte Chávezt, aztán eszébe jutott, hogy elvégre k is
csapattagok, és valószín leg nagyon szeretnék megmutatni, hogy k is
hozzájuk tartoznak. Csak csodálni tudta bátorságukat, ha józan eszüket nem
is.
- Hét másodperc. Nem is rossz. De azért öt jobb lenne - jegyezte meg
John. De az épület méretei nagyjából meghatározták, milyen sebességgel
képes a csapat egyáltalán megtenni a távolságot. Körbejárt, ellen rizte az
összes célpontot. McTyler célpontján mindössze egyetlen lyuk volt, de olyan
szabálytalan alakú, hogy az elárulta, kil tte mindkét golyót, amit a
gyakorlathoz el írtak. Ezeknek az embereknek bármelyike van olyan jó, mint
én valaha is voltam - gondolta magában John Clark. Úgy t nik, a kiképzési
módszerek határozottan fejl dtek Vietnam óta. Felsegítette Helen
Montgomeryt. Az asszony enyhén remegett. Nem is meglep . A titkárn k
nem éppen azért kapják a fizetésüket, hogy a golyók elé álljanak.
- Jól van? - kérdezte John.
- Ó, igen, köszönöm. Nagyon izgalmas volt. Tudja, most el ször csináltam
ilyet.
- Én harmadszor - emelkedett föl Alice Foorgate -, és mindig izgalmas -
tette hozzá mosolyogva.
Számomra is, gondolta Clark. Bármennyire bízott is Dingben és
embereiben, akkor is megfagy az ember ereiben a vér, ha egy kanny
géppisztollyal szemben áll, és látja a bel le kicsapó tüzet. És az sem volt
valami bölcs dolog t le, hogy nem vett föl páncélt. Igaz, azzal igazolta
magában, hogy abban nem látná annyira az esetleges hibákat. Igaz, így sem
látott. Átkozottul jók ezek a srácok.
- Kit n - mondta Stanley a másik oldalról. - Maga... - mutatott az egyik
katonára.
- Patterson vagyok, uram - mondta az rmester. - Tudja, egy kicsit
megbotlottam futás közben - megfordult, és szemügyre vette a kirobbantott
ajtónak azt a helyén maradt kis darabját, amelyben majdnem hasra esett.
- Szépen visszanyerte az egyensúlyát, Patterson rmester. És látom,
egyáltalán nem zavarta a célzásban.
- Nem, uram - helyeselt Hank Patterson mosolytalanul.
A csapat parancsnoka odalépett Clark elé.
 - Azt hiszem, most már teljesen akcióképesnek nyilváníthat minket, Mr. C.
- közölte önbizalommal teli mosollyal. - Meg lehet üzenni a rossz fiúknak,
jobb lesz, ha vigyáznak. Hogy áll az 1-es osztag?
- Két tized másodperccel gyorsabbak - felelte John, és örömmel látta,
hogy az önhitt mosoly elenyészik a 2-es parancsnok arcán. - Ja, és
köszönöm.
- Mit?
- Hogy megkímélted az apósodat. - John vállon veregette, aztán kiment a
szobából.
- Oké, emberek. Szedjük össze a dolgokat, aztán menjünk elemezni -
utasította Ding a csapatát. Nem kevesebb, mint hat tévékamera vette fel az
akció minden részletét. Stanley kockáról kockára megy át rajta. És ha ezzel
is megvannak, jöhet néhány korsó a 22-es ezred, klubjában. Mint Ding ez
alatt a két hét alatt megtanulta, az angolok igencsak komolyan veszik a
sörüket, és Scotty McTyler legalább olyan pontosan céloz a dartsszal, mint
Homer Johnston a puskával. Valamelyest megszegték a protokollt azzal,
hogy Ding, egy rnagy együtt sörözött az embereivel, akik mind rmesterek
voltak. Amikor rájött erre, kimagyarázta magát, elmondta, hogy maga is
szerény rmester volt, miel tt áthelyezték volna a Central Intelligence
Agencyhez. Elmesélt nekik néhány korábbi történetet a nindzsáknál, az
emberei pedig tisztelettel és jókat szórakozva hallgatták. De bármennyire is
jó volt a 7. Gyalogsági ezred, nem volt ennyire jó. Még Domingónak is be
kellett ezt vallania a második korsó után.

- Nos, Al, mi a véleményed? - kérdezte John. Az irodájában lév

italosszekrényke nyitva állt. Stanley Scotchot szopogatott, Clark egy Wild
Turkeyt.
- A srácok? - Alistair vállat vont. - Technikailag kiválók, lövészetben
megfelelnek, fizikai állóképességük jó. Jól reagálnak az akadályokra és a
váratlan helyzetekre, és végül is nem ölt meg bennünket egy eltévedt golyó.
- De? - Clark kutató pillantást vetett helyettesére.
- De az ember nem tudhatja, amíg nem kerültek valós helyzetbe. Igen,
vannak olyan jók, mint az SAS, de az is igaz, hogy a legtöbbjük volt SAS-es.
Régi világbeli pesszimizmus, gondolta John Clark. Ez a baj az
európaiakkal. Túlságosan gyakran keresik azt, mi üthet ki balul ahelyett, hogy
mi sikerülhet.
- Chávez?
- Remek srác - vallotta be Stanley. - Csaknem olyan jó, mint Peter
Covington.
- Egyetértek - bólintott Clark, beleértve azt is, hogy Covington valamivel
még jobb a vejénél. Az is igaz, hogy Covington már hét éve van itt
Herefordban. Még néhány hónap és Ding utolérheti. Máris nagyon közel van
hozzá. Most annyi a különbség, hogy egyikük vagy másikuk mennyit
aludhatott az el z éjszaka, és hamarosan eljutnak odáig, hogy attól függjön,
valamelyikük mit evett reggelire. Mindent egybevetve megvannak a
megfelel emberek, és megkapták a megfelel kiképzést. Most már csak az
a teend , hogy ott is tartsák ket a csúcson. Kiképzés. Kiképzés. Kiképzés.
Egyikük sem tudhatta, hogy már megkezd dött.

- Nos, Dmitrij? - kérdezte a férfi.

- Igen? - mondta Dmitrij Arkagyijevics Popov vodkáját lötykölgetve a
poharában.
- Hol és hogyan kezdünk?
Egy szerencsés véletlen révén találkoztak. Mindketten így gondolták, bár
egészen különböz okokból. Párizsban történt egy kávéházban, egymás
melletti asztalnál ültek. Egyiküknek felt nt, hogy a másik orosz, és fel akart
tenni néhány egyszer kérdést arról, hogy lehet most üzletet kötni
Oroszországban. Popov, ez a korábbi KGB-tiszt a lehet séget várta, hogy
beléphessen a kapitalizmus világába. Hamar rájött; hogy ez az amerikai tele
van pénzzel, és így érdemes megfejni. Nyíltan és egyértelm en válaszolt a
kérdésekre. Hagyta, hogy az amerikai kitalálja korábbi elfoglaltságát.
Árulkodott Popov nyelvtudása (folyékonyan beszélt angolul, franciául és
csehül), az, hogy milyen jól ismerte Washingtont. Az egyértelm volt, hogy
Popov nem diplomata. Ahhoz túl nyílt volt és túlságosan szókimondó.
Egyébként ez gátolta az el léptetését is a korábbi KGB-ben. Megakadt az
ezredesi rangnál, pedig - úgy vélte - megérdemelte volna a tábornoki
csillagokat. Szokás szerint egyik dolog a másikhoz vezetett. El ször csak
névjegyet cseréltek, aztán Popov Amerikába utazott, biztonsági
tanácsadóként az Air France els osztályán, majd egy sor találkozó
következett, és az események fokozatosan olyan irányt vettek, amely jobban
meglepte az oroszt, mint az amerikait. Az amerikaira mély benyomást tett,
mennyire ismeri Popov idegen városok biztonsági problémáit. Aztán a
beszélgetés egy egész más irányba haladt, amelyhez az orosz szintén értett.
- Honnan tudja mindezt? - kérdezte az amerikai New York-i irodájában.
A három dupla vodka után egy széles vigyor volt a válasza.
- Természetesen ismerem ezeket az embereket. Ugyan már, nyilván
tisztában van vele, mit csináltam, miel tt kiléptem volna országom
szolgálatából.
- Ténylegesen terroristákkal dolgozott? - kérdezte az amerikai.
Meglep dött, és próbálta feldolgozni magában az információt.
Popov szükségesnek érezte, hogy a megfelel ideológiai szempontból
magyarázza meg a dolgokat.
- Ne felejtse, hogy számunkra egyáltalán nem terroristák voltak.
Harcostársak voltak, akik ugyanúgy hittek a világbékében, a marxizmusban,
leninizmusban, mint mi. Katonatársak az emberi szabadságért vívott
küzdelemben... És az igazat megvallva hasznos bolondok, akik mind
hajlandóak voltak feláldozni az életüket némi kis támogatásért cserébe.
- Csakugyan? - kérdezte az amerikai ismét meglep dve. - Azt hittem
volna, valami sokkal fontosabb motiválta ket...
- Így is volt - nyugtatta meg Popov. - Az idealisták mind ostobák, nem
gondolja?
- Némelyikük - egyezett bele házigazdája, aztán intett, hogy csak
folytassa.
- Elhitték az összes szónoklatot, az ígéreteket. Hát nem látja? Én is
párttag voltam. Mondtam, amit kellett, kitöltöttem a szükséges válaszokat,
részt vettem a taggy léseken, fizettem a tagdíjat. Megtettem mindazt, amit
kellett, de igazából KGB-s voltam. Utazhattam külföldre. A saját szememmel
láttam, milyen az élet Nyugaton. Sokkal szívesebben utaztam... "üzleti
ügyben", mint dolgoztam a Dzerzsinszkij tér 2. szám alatt. Jobb étel, jobb
ruhák, jobb volt minden. Ellentétben ezekkel az ostoba fiatalokkal, én tudtam,
mi az igazság - vonta le a következtetést, és tisztelgésre emelte félig tele
poharát.
- És mit csinálnak most ezek az emberek?
- Bujkálnak - felelte Popov. - Többnyire bujkálnak. Egyeseknek talán van
valami munkájuk. Valószín leg valami manuális munka, annak ellenére, hogy
a többségüknek egyetemi végzettsége van.
- Azon t n döm... - Egy lapos pillantás elárulta, hogy az amerikai mennyit
ivott. De az egész annyira tökéletes volt, hogy- Popov agyában megfordult,
igaz-e vagy sem.
- Min t n dik?
- Fel lehetne venni még velük a kapcsolatot...
- Valószín leg igen, ha szükség volna rá. A kapcsolataim - az orosz
megkocogtatta a homlokát. - Szóval az ilyesmi nem párolog el. - Hová vezet
ez az egész?
- Nos, Dmitrij, mint tudja, még a harapós kutyának is megvan a maga
haszna id nként. Hiszen tudja... - És egy zavart mosoly.
És ebben a pillanatban Popov agyában megfordult, hogy a filmeknek
talán igazuk van. Lehet, hogy az amerikai üzletemberek csakugyan
meggyilkoltatják a kereskedelmi vetélytársaikat? Az egész rületnek t nt... de
lehet, hogy van mégis valami alapjuk ezeknek a filmeknek?
- Mondja, ténylegesen együtt dolgozott ezekkel az emberekkel? Tudja,
hogy értem? Maga tervezte ki az akcióikat? - folytatta az amerikai.
- Hogy én terveztem? Dehogyis - rázta meg az orosz a fejét. Nyújtottam
némi segítséget a kormányom irányítása alatt, de többnyire csak amolyan
futárként m ködtem. Nem olyan megbízatás volt, amit szívesen vállaltak. -
Alapvet en egyszer postás volt ilyenkor, aki különleges üzeneteket
közvetített ezeknek a perverz gyerekeknek. Remek terepismerete és a miatt
a képessége miatt kapta ezt a feladatot, hogy szinte bárkit bármir l meg
tudott gy zni. Ezeket az embereket pedig elég nehéz volt kezelni, ha egyszer
eldöntötték, hogy tesznek valamit. Popov a nyugati szóhasználattal élve
kísértet volt. Kit n , terepen dolgozó hírszerz tiszt, akit legjobb tudomása
szerint soha nem azonosítottak a nyugati elhárító szolgálatok. Különben
aligha léphetett volna ilyen eseménytelenül Amerika földjére a JFK
nemzetközi repül téren.
- Szóval, fel tudja venni ezekkel az emberekkel a kapcsolatot?
- Igen - biztosította Popov vendéglátóját.
- Figyelemre méltó. - Az amerikai felállt. - Nos, mit szólna egy
vacsorához?
A vacsora végeztével Popovnak évi százezer dolláros fizetése volt
különleges tanácsadóként. Fogalma sem volt hová vezet új munkája, és nem
is igen tör dött vele. Százezer dollár igen szép pénz olyan embernek, akinek
meglehet sen kifinomult ízlése van, és ezt valamivel finanszírozni is kell.
Azóta tíz hónap telt el, a vodka még mindig jó volt, és a pohárban még
mindig két jégkocka. - Hol és hogyan? - suttogta Popov. Szórakoztatta, hogy
itt van és ezt csinálja. Milyen különös az élet, milyen fordulatokat vesz és
hova vezet. Elvégre mindössze ücsörgött egy kávéházban Párizsban azon a
délutánon. Várta, hogy találkozhasson egy korábbi "kollégájával" DGSE-nél. -
Szóval a mikor már el van határozva?
- Igen, megvan az id pont, Dmitrij.
- Tudom, kit kell felkeresnem, és tudom, kit hívjak fel, hogy
megszervezzem a találkozót.
- Szemt l szembe kell csinálnia? - kérdezte az amerikai elég ostobán,
legalábbis Popov szerint.
Az orosz halkan felnevetett.
- Igen. Szemt l szembe, drága barátom. Ilyesmiket nem lehet faxon át
intézni.
- Ez kockázatos.
- Nem nagyon. Egy biztos helyen találkozunk, senki nem fog
lefényképezni, és nem tudják az igazi nevem. Mindössze a jelszót, a
kódnevet és természetesen a pénzt ismerik.
- Mennyi?
Popov vállat vont.
- Mondjuk ötszázezer dollár? Természetesen készpénzben, amerikai
dollárban, német márkában, svájci frankban, attól függ en, hogy a…
barátaink mit kívánnak - tette hozzá, hogy egyértelm bb legyen.
F nöke firkantott valamit egy papírra, majd átnyújtotta neki.
- Erre van szüksége, hogy megkapja a pénzt. - És ezzel megkezd dött a
dolog. Az erkölcs mindig is változó. Függ a kultúrától, tapasztalattól és az
egyén alapelveit l. Dmitrij esetében a kultúra néhány kemény és gyors
szabályt ismert csak el. Tapasztalata az volt, hogy ezt kihasználja, és a f
alapelve az, hogy meg kell élni valamib l...
- Ugye tudja, hogy ez bizonyos fokú veszélyt jelent rám nézve, és mint
tudja, a fizetésem...
- A fizetése megvan duplázva, Dmitrij.
Egy mosoly.
- Kit n . - Egész jó kezdet. Még az orosz maffiában sem lehet ilyen
gyorsan el rejutni.

Hetente háromszor egy hatvan láb magasban lév emelvényr l

gyakorolták a kötélen lecsúszást a földre. Egyszer egy héten pedig élesben,
az angol hadsereg egyik helikopterér l. Chávez nem nagyon szerette. A
légideszantos iskola azon kevés dolgok egyike volt, amelyet elkerült katonai
szolgálata idején. Elég fura - gondolta visszatekintve. - E-4-ként végezte el a
Ranger iskolát, de valami okból Fort Benningbe nem jutott el.
Ez majdnem olyan jó vagy szörny volt. A nyitott ajtóban állt. A helikopter
már a helyszín felé közeledett. Chávez keszty s kezével er sen markolta a
kötelet. Száz láb hosszú volt. Hátha a pilóta rosszul méri föl a távolságot.
Egyikük sem nagyon bízott a pilótákban, pedig gyakran rajtuk múlt az életük,
és ez elég jónak is t nt. A szimulált támadás végs részénél fák között kellett
elhaladni, és a legfels bb levelek súrolták Ding egyenruháját, igaz, csak
finoman, de ebben a helyzetben határozottan kellemetlen volt minden
érintés. Aztán egy er teljes fékezés felemelte a gép orrát. Chávez lába
megfeszült, és amikor a helikopter orra megint visszaereszkedett, elrúgta
magát, és zuhanni kezdett. A lényeg az volt, hogy minél közelebb a földhöz
fékezze le a zuhanást, és minél hamarabb jusson a földre, ne himbálózzon
ég és föld között célpontként... megvan. Talajt ért a lába. Ellökte magától a
kötelet, megmarkolta H&K ját, és futni kezdett a célpont felé. Túlélte
tizennegyedik köteles leereszkedését, harmadikat helikopterb l.
Van ennek a munkának egy csodálatos örömteli része, mondta magában
futás közben. Ismét valódi katona, azt teszi, amit valamikor megszeretett, és
amit a CIA-munka megtagadott t le. Chávez olyan ember volt, aki szeretett
izzadni, aki élvezte a terepgyakorlatokkal járó fizikai kimerültséget, és ami a
legfontosabb, szeretett olyan társak között lenni, akik ugyanezt szerették.
Kemény volt, veszélyes is. A csapat minden egyes tagja szenvedett kisebb
sérülésekt l az elmúlt hónap során, Webert kivéve, aki mintha acélból lett
volna. És a statisztika szerint valamelyikük el bb vagy utóbb komolyan meg
fog sérülni. Feltehet leg eltöri a lábát leereszkedés közben. A Deltának Fort
Braggben ritkán volt teljes akcióképes csapata a kiképzés során el forduló
sérülések és balesetek miatt, de a könny harc a kemény kiképzés
eredménye. A világ minden üt képes hadseregében ez a mottó. Talán túlzás,
de nem nagy. Chávez fedezékbe ért, és onnan körülnézett, látta, hogy a
kettes osztag minden tagja földet ért és mozog. Még Vega is, ami figyelemre
méltó. Barátjának olyan izmos fels teste volt, hogy Chávez a bokája miatt
aggódott. Weber és Johnston a kijelölt lövészállások felé száguldott, speciális
távcsöves puskáikkal. A sisakba épített rádiók m ködtek. Halkan sziszegtek
a digitalizált kódolórendszert l, amit l csak a csapattagok érthették
egymást... Ding megfordult, látta, hogy mindenki az el re megbeszélt helyén
van, és várja a következ parancsot...

A kommunikációs szoba az épület nemrég befejezett emeletén volt. A

szokásos teletype gépek voltak benne, különböz hírügynökségekre állítva,
azonkívül a CNN-re, Sky Newsra és más adásokra állított tévékészülékek. Az
angolok által "figyel knek" nevezett emberek nézték az adásukat, az
munkájukat pedig egy hírszerz tiszt ellen rizte. Ebben a váltásban egy
amerikai, a National Security Agencyt l a légier rnagya, aki általában civil
ruhákba öltözött, de ez egy pillanatig sem leplezte sem nemzetiségét, sem
azt, hogy milyen kiképzést kapott.
Sam Bennett rnagy kezdett hozzászokni a környezethez. Feleségét és
fiát nem nagyon ny gözte le a helyi tv, de az éghajlatot kellemesnek találták,
és elérhet távolságban volt néhány kellemes golfpálya is. Minden reggel
három mérföldet kocogott, hogy a helyi suttyóknak megmutassa, nem
teljesen aktakukac, és úgy tervezte, néhány héten belül elmegy vadászni, és
l egy-két madarat. Egyébként a szolgálat elég könny volt. Clark tábornok -
itt mindenki így gondolt rá - rendes f nök volt. Gyorsan és érthet en szerette
a dolgokat, pontosan úgy, ahogy Bennett is. Nem hisztérikus, pedig Bennett
dolgozott egy-két ilyennel is tizenkét évnyi egyenruhás szolgálata során. Bill
Tawney pedig, az angol hírszerz f nök a legjobb volt, akivel eddig a sors
Bennettet összehozta: csendes, elgondolkodó és ravasz. Bennett megivott
már vele néhány korsó sört az elmúlt hetek során a herefordi tiszti klubban.
De az ilyenfajta szolgálat többnyire mégiscsak unalmas. Bennett dolgozott
már az NSA figyel központjában is. Az hatalmas szoba volt, üvegfalú
ketrecekkel, minitelevíziókkal és az állandóan zümmög
komputerprinterekkel, amelyek majd meg rjítették az embert a hosszú
éjszakákon, amikor ügyeletben próbálta szemmel tartani az egész nyavalyás
világot. Az angolok legalább nem hittek abban, hogy kalitkába kell zárni a
dolgozó méheket. Fölállhatott, sétálhatott egyet, és fiatal volt a személyzet.
Csak Tawney volt ötven fölött, de Bennettnek ez is tetszett.
- rnagy! - hallatszott egy hang a printerek fel l. - Van egy túszejtésünk
Svájcban.
- Melyik hírügynökség? - kérdezte Bennett menet közben.
- A France-Press ügynökség. Egy bank, egy rohadt bank - felelte a
tizedes. Bennett közben odaért, hogy elolvassa, de hiába, mert nem tudott
franciául. A tisztes viszont igen, és menet közben fordította az érkez
hírügynökségi jelentést. Bennett felemelte a telefont, és megnyomott egy
gombot.
- Mr. Tawney, van egy incidens Bernben, ismeretlen számú b nöz
elfoglalta a berni kereskedelmi bank központi fiókját. Foglyul ejtettek néhány
civilt.
- Még valami, rnagy?
- Egyel re semmi. A rend rség nyilván a helyszínen van.
- Nos, nagyon köszönöm, Bennett rnagy. - Tawney letette a telefont,
kihúzta az íróasztal fiókját, és el vett egy igen különleges könyvet. Igen, ezt
ismeri, gondolta, aztán a genfi angol nagykövetséget tárcsázta. - Mr. Gordont
kérem - közölte a központossal.
- Gordon - hallatszott néhány másodperc múlva egy hang.
- Dennis, itt Bill Tawney.
- Bill ezer éve nem hallottam rólad, mit tehetek érted? - kérdezte a hang
kedélyesen.
- Bern Kereskedelmi Bank, központi fiók. Úgy t nik, túszokat ejtettek.
Szeretném, ha felmérnéd a helyzetet és jelentenél.
- Miért érdekel, Bill? - kérdezte a másik.
- Van egy... megegyezésünk a svájci kormánnyal. Ha a svájci rend rség
nem képes kezelni az ügyet, nyújthatunk némi technikai segítséget. Ki a
követség összeköt je a helyi rend rséghez?
- Tony Armitage, valamikor a Scotland Yardnál volt. Jól ért a gazdasági
b nügyekhez meg ilyenekhez.
- Vidd magaddal - utasította Tawney a másikat. - Egyenesen nekem
jelentsél, mihelyt megtudtál valamit. - És ezzel megadta a számát.
- Rendben van. Néhány órán belül jelentkezem. - Amúgy is unalmasan
telt Genfben a délután.
És feltehet leg nem lesz semmi az egészb l. Mindketten tudták. Én itt
leszek, és köszönöm, Dennis. - Ezzel Tawney kiment irodájából, fölsietett,
hogy is nézze a tv-t.
A Szivárvány f hadiszállásának épülete mögött négy jókora m holdvev
tányér állt, az Egyenlít fölött lebeg hírközlési m holdakra állítva. Egy
egyszer ellen rzés elárulta, melyik madár melyik csatornája szállítja a svájci
televízió adását. A legtöbb ország esetében könnyebb felmenni egy
m holdra és vissza, mint koaxális földi kábeleket használni. Hamarosan
egyenesben fogták a helyi állomás adását. Mindössze egyetlen kamera volt
még fölállítva, az épületet mutatta. A svájciak hajlamosak valóságos
várkastélyokat építeni bankoknak. Némi germán ízzel, amit l hatalmasnak és
némileg ijeszt nek látszanak. A riporter nem volt adásban, a tv-állomással
beszélt. Készenlétben állt egy tolmács, hogy fordítson.
 - Nem. Sejtelmem sincs. A rend rség még nem beszélt velünk fordította a
tolmács, tompa, monoton hangon. Aztán egy új hang hallatszott a tévében. -
Egy operat r - vélte a tolmács -, úgy hangzik, mintha az egyik operat r lenne:
Van valami...
...és ezzel a kamera az egyik ablakra zoomolt. Kirajzolódott egy emberi
alak, valamiféle maszkkal a fején...
- Milyen fegyver az? - kérdezte Bennett.
- Cseh modell, 58-as - válaszolta Tawney rögtön. - Legalábbis úgy látom.
Átkozottul érti a dolgát ez az operat r.
- Mit mondott? Ez a stúdió volt a riporternek - folytatta a tolmács. Szinte
nem is nézett a tévéképerny n lév képre. - Nem tudom, szinte semmit nem
hallok, akkora itt a zaj. Valamit kiáltott, de nem hallottam. Hogy hányan
vannak odabent? Nem vagyok biztos benne; a Wachtmeister szerint több
mint húszan. Alkalmazottak és ügyfelek egyaránt. Idekint csak én és az
operat röm és úgy tizenöt rend rt látok. - Gondolom, hamarosan többen is
lesznek - hallatszott a válasz a tv-állomásról. Aztán elnémult a vonal.
Kikapcsolt a kamera is és zizegést, recsegést hallottak, ami elárulta nekik,
hogy a stáb másik helyre költözik. Igazuk is volt, néhány, perc múlva
visszatért a kép, de immár más szögb l.
- Mi újság, Bill? - Tawney és Bennett megfordultak, Clark állt mögöttük. -
Épp beszélni akartam veled, de a titkárn d azt mondta, hogy valami alakul
idefent.
- Lehetséges - felelte a hírszerz f nök. - A genfi hatos állomásról két
embert odaküldtem, hogy felmérje a helyzetet. A svájci kormánnyal érvényes
egyezségünk van, és nekik kell dönteni, hogy bevonjanak-e minket vagy
sem. Bennett, amit most látunk, adásban van?
Bennett a fejét rázta.
- Nem, uram. Egyel re suba alatt tartják. Helyes, gondolta Tawney.
= Melyik az ügyeletes csapat most, John?
- A kettes csapat, Chávez és Price. Épp most fejeznek be egy kis
gyakorlatot. Mennyi id nk van még, hogy készenlétbe helyezzük ket?
- Máris kezdhetjük - felelte Bill. Bár az egész pillanatnyilag nem volt más,
mint egy balul sikerült bankrablás. Márpedig Svájcban ez biztos többször is
el fordul.
Clark el húzta zsebéb l mini rádióadóját, és megnyomta a gombot.
- Chávez, itt Clark. Te és Price azonnal jelentkezzetek a kommunikációs
szobában.
- Úton vagyunk, hatos - szólt a válasz.

- Kíváncsi vagyok, mi lehet - jegyezte meg Ding a helyettesének. Az

elmúlt három hét során kiderült, hogy Eddie Price-nál jobb katonával
nemigen találkozhat. Nyugodt, okos, csöndes, és rengeteg gyakorlatot
szerzett.
- Azt hiszem, hamarosan megtudjuk, uram - felelte Price. Tudta, hogy a
tisztek gyakran szükségét érzik annak, hogy beszélgessenek. Kisvártatva jött
is az újabb bizonyíték.
- Mióta szolgál, Eddie?
- Csaknem harminc éve, uram. Még gyerekként jelentkeztem, tizenöt
évesen, az ejt erny sezredbe - folytatta, hogy megel zze a következ
kérdést. - Huszonnégy évesen jöttem át az SAS-hez, és azóta is itt vagyok.
- Nos, f törzs, örülök, hogy velem van - bólintott Chávez, aztán beültek a
kocsiba, és elindultak a f hadiszállás épülete felé.
- Köszönöm, uram - felelte a törzs rmester. Rendes srác ez a Chávez -
gondolta -, az is lehet, hogy jó parancsnok, bár ez még korántsem biztos.
Neki is meglettek volna a maga kérdései, de csak nem teheti föl ket. Price
bármilyen jó katona volt is, nem sokat tudott még az amerikai hadseregr l.
Már rég tisztnek kéne lenned Eddie, ez járt Ding fejében. Amerikában ezt
a srácot már rég kiszedték volna az egységéb l, és akárhogy rúgkapál,
tisztiiskolába küldték volna. Feltehet leg menet közben beszereztettek volna
vele még egy diplomát is. Más kultúra, más szabályok - mondta magában. -
Akárhogy is, egy átkozottul jó törzs rmester van mögötte, akire számíthat.
Tíz perc múlva leparkolt a hátsó parkolóban, és belépett az épületbe, majd
felsietett a kommunikációs szobába.
- Mi újság, Mr. C.?
- Domingo, lehet, hogy lesz egy munkánk a számodra és a csapatod
számára. Bern, Svájc. Egy balul sikerült bankrablás, túszejtéssel. Egyel re
csak ennyit tudunk. - Clark a tv-képerny felé mutatott. Chávez és Price
odahúztak egy irodai forgószéket és leültek.
Ha másra nem, hát gyakorlásra ez is jó. Beindult az el re eltervezett
rutintevékenység. A földszinten már vártak a jegyek, nem kevesebb, mint
négy repül járaton Gatwickb l Svájcba, és úton volt két helikopter
Herefordba, hogy az embereket meg a felszerelésüket a repül térre szállítsa.
Értesítették a British Airwayst, hogy lepecsételt szállítmányuk lesz. Minek
fölöslegesen felzaklatni embereket az ellen rzésével. Ha a riasztás
továbbmegy, a 2-es osztag tagjai civil ruhát öltenek, zakóval, nyakkend vel.
Clark ezt egy kicsit túlzásnak tartotta. Nem könny elérni, hogy katonák
bankárnak nézzenek ki.
- Most nem sok minden történik, Sam nem tudná egy kicsit visszatekerni a
szalagokat? - mondta Tawney.
- Igen, uram. - Bennett rnagy visszatekerte az egyik szalagot, és a
távirányítón megnyomta a lejátszás gombot.
- Cseh 58-as - mondta Price azonnal. - Arcokat nem látni?
- Nem. Ez az egyetlen, amit tudunk róluk - felelte Bennett.
 - Elég fura fegyver bankrabláshoz - jegyezte meg a törzs rmester.
Chávez arra fordult. Ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amiket még meg
kell tanulnia Európáról. Oké, tehát a gazfickók itt nem géppisztolyt
használnak.
- Én is így gondoltam - bólintott Tawney.
- Terroristafegyver? - kérdezte Chávez a helyettesét l.
- Igen, uram. A csehek sokat adtak nekik. Tudja, elég kompakt fegyver,
mindössze 75 centi hosszú. Az Uhersky Broad m vekben készítették, 7.62-
es/.39-es szovjet l szerrel. Teljesen automata, de egyes lövésre is át lehet
állítani. Elég különös, ha egy svájci bandita ezt használja - ismételte Price
még egyszer a nyomaték kedvéért.
- Miért? - kérdezte Clark.
- Mert sokkal jobb fegyvereik vannak Svájcban, uram. És a tartalékos
katonák otthon rzik a szekrényeikben. Egyáltalán nem lehet nehéz ellopni
néhányat.
Az épület szinte megrázkódott a közelben leszálló helikopterek hangjától.
Clark az órájára pillantott, és helyesl en bólintott. Jó az id zítés.
- Mit tudunk a környezetr l? - kérdezte Chávez.
- Már dolgozunk rajta, öregfiú - felelte Tawney. - Egyel re csak annyit
tudunk, amennyi a tévén látszik.
A tévén pedig egy átlagos utca látszott, természetesen járm forgalom
nélkül, mert a helyi rend rség elterelte a kocsikat és buszokat a bank el l.
Egyébként teljesen átlagos utca volt, átlagos épületekkel. Chávez Price-ra
pillantott. Helyettese szeme a képerny kre szegez dött. Igen, immár két kép
volt, mert egy másik tv-állomás is felállította a kameráját, és ennek adását
ugyanúgy lelopták a m holdról. A tolmács továbbra is fordította az operat rök
és riporterek megjegyzéseit állomásaik felé. Nem sokat mondtak, annak a
java is csak beszélgetés volt. Egyik vagy másik kamera néha elkapta, hogy
néha mozdul a függöny, de ez minden.
- A rend rség feltehet leg megpróbálja felvenni a kapcsolatot a
barátainkkal telefonon, lebeszélni ket az egészr l. A szokásos m sor -
szólalt meg Price. Rádöbbent, hogy feltehet leg neki van a legtöbb gyakorlati
tapasztalata az efféle dolgokban. A többiek mind tudják az elméletet, de az
elmélet nem mindig elég. - Fél órán belül tudni fogjuk, hogy a küldetés a
mienk vagy nem.
- Mennyire jók a svájci zsaruk? - kérdezte Chávez Price-tól.
- Elég jók, uram. De nincs nagy tapasztalatuk komoly túszhelyzetekben.
- Ezért is m ködünk együtt velük - szólt közbe Tawney.
- Igen, uram. - Price hátrad lt, zsebébe nyúlt a pipájáért. - Nem bánják?
- Nem vagyunk egészségmániások, törzs rmester - rázta Clark a fejét. -
Mit ért "komoly" túszhelyzet alatt?
Price vállat vont.
 - Eltökélt b nöz ket vagy terroristákat. Olyan fickókat, akik elég ostobák
ahhoz, hogy feltegyék az életüket is a játékra. Azt a fajtát, aki hajlandó azért
is megölni a túszokat, hogy megmutassa, mennyire eltökélt. - Azt a fajtát, aki
után megyünk, és akiket megölünk ezt már nem kellett hozzátennie.
Rohadt dolog, hogy ilyen szellemi er gy lik össze, és semmit nem tesz -
gondolta John Clark. - Különösen Bill Tawneyra igaz, de információk nélkül
elég nehéz dolog jelent ségteljes dolgokat mondani. Mindannyiuk szeme a
tv-képerny re tapadt, nem mintha sokat mutatott volna. Clark azon kapta
magát, hogy már hiányzik neki a tapasztalt tévériporterek locsogása, amellyel
képesek a csendet is üres szavakkal megtölteni. Nagyjából az volt az
egyetlen érdekes dolog, amikor azt mondták, hogy megpróbáltak beszélni a
helyi zsarukkal, azok viszont nem mondtak semmit, mindössze annyit, hogy
igyekeznek felvenni a kapcsolatot a rossz fiúkkal, eddig sikertelenül. Ez
feltehet leg hazugság. De a rend rség mindenütt hazudik a médiának és a
közönségnek ilyen esetekben. Minden magára valamit is adó terroristának
van tévé a keze ügyében, vagy figyeli valaki. Sok minden felt nhet az
embernek, ha a tévét nézi. Különben Clark és a vezérkar sem figyelnék
éppen.
Ilyen esetekben egyszerre volt igen egyszer és igen bonyolult az eljárás.
A Szivárványnak volt egy megállapodása a svájci kormánnyal. Ha a helyi
rend rség nem képes kezelni az ügyet, továbbpasszolják kantoni szintre,
ahol eldöntik, hogy ne passzolják-e k is tovább egy szinttel a labdát a
központi kormánynak, ahol minisztériumi szinten lev emberek hívhatják a
Szivárványt. Az egész mechanizmust hónapokkal ezel tt kidolgozták, amikor
felállították az új ügynökséget. A segítségkérés az angol
külügyminisztériumba, Whitehallba érkezik, London közepén a Temze
partján. John átkozottul nagynak tartotta ezt a bürokráciát, de lehetetlen volt
kikerülni, és még hálás is lehetett azért, hogy nincs közbeiktatva egy-két
szint. Mihelyt megérkezik a kérés, a dolgok, legalábbis adminisztratív
értelemben, könnyebbek lesznek. De addig a svájciak semmit sem
mondanak.
Miután egy órát üldögélt a tévé el tt, Chávez távozott, hogy készenlétbe
helyezze a 2-es osztagot. A katonák, mint látta, nyugodtan fogadták a dolgot.
El készítették mindazt, amit az eddig látottak alapján szükségesnek tartottak,
nem volt sok. Mindegyikük íróasztalán volt egy kis tévékészülék, amin
figyelemmel kísérhették k is a dolgokat. Forgószékükben hátrad lve
szótlanul nézték, f nökük pedig visszament a kommunikációs szobába, a
helikopterek pedig a 2-es osztag körzetében várakoztak a leszállópályán.
Mindenesetre az 1-es osztag is készenlétben állt arra az esetre, ha a 2-es
osztagot Gatwickbe szállító helikopter netán lezuhanna. Alaposan
végiggondoltak mindent, ellentétben a terroristákkal - gondolta John.
 A tévéképerny n rend rök jöttek-mentek, egyesek feszülten figyeltek,
mások csak ácsorogtak. Bármennyire is kiképzett rend rök, ilyen helyzetekre
nemigen készítették fel ket. És bár a svájciak is tisztában voltak vele, hogy
ilyen esemény bekövetkezhet - az egész civilizált világ együtt élt vele -, nem
vették komolyabban, mint mondjuk a Colorado állambeli Boulder zsarui.
Ilyesmi még nem fordult el Bernben, és így nem válhatott a helyi rend rség
testületi kultúrájának részévé sem. Túlságosan is kemények voltak ezek a
tények ahhoz, hogy Clark és a többiek lesöpörhették volna. A német
rend rség - amelyik van olyan hatékony, mint bármelyik másik a világon -
alaposan elszúrta a túszhelyzetet Fürstenfeldbrücknél. És nem azért, mert
rossz zsaruk voltak, hanem mert ez volt az els alkalom, és ezért több izraeli
sportoló nem térhetett haza az 1972-es müncheni olimpiáról. Az egész világ
tanult ebb l az esetb l, de kérdés, hogy mennyit. Clark és beosztottjai ezen
t n dtek.
Még jó fél óráig nemigen mutatott mást a tévé, csak az üres utcát, aztán
egy magasabb rangú rend r jelent meg a színen, kezében mobiltelefonnal.
Testbeszéde eleinte nyugodt volt, aztán fokozatosan megváltozott. Úgy
szorította füléhez a telefont, mintha bele akarna hajolni. Szabad kezével
gesztikulált, megnyugtató mozdulatokat tett, mintha csak szemt l szemben
állna beszélget partnerével.
- Valami baj van - jegyezte meg dr. Paul Bellow. Nem érte
meglepetésként a többieket, különösen Eddie Price-t. Az angol
megmerevedett a székében, de szótlanul pöfékelt tovább. Alkudozás az
ilyesfajta emberekkel, mint akik most a bankban vannak, külön m vészet, és
ezt ennek a rend rfelügyel nek - vagy akármi is legyen a rangja - még meg
kell tanulnia. Rossz hír valamelyik szerencsétlen ügyfél számára, gondolta a
törzs rmester.
- Nem lövés volt ez? - fordította a tolmács az egyik riporter szavait.
- A rohadt életbe - jegyezte meg Chávez halkan. A helyzet elmérgesedett.
Nem egész egy perc múlva kinyílt a bank ajtaja, és egy civil ruhás férfi
egy testet vonszolt ki a járdára. Egy férfi teste volt, de a feje, mint azt a
különböz szögekb l rázóomoló kamerák mutatták, vörös masszává
változott. A civil teljesen kihúzta a holttestet, elengedte és megmerevedett.
Mozdulj jobbra, vesd magad jobbra, kiáltotta Chávez gondolatban, és a
szürke kabátos ismeretlen mintha csak meghallotta volna. Néhány
másodpercig mozdulatlanul állva nézett lefelé, aztán bizonytalanul jobbra
lépett.
- Valaki kiabál a bank belsejéb l - fordította a tolmács.
De bármit harsogott is a hang, hiába. A civil jobbra vet dött, el a bank
kétszárnyú üvegajtajától, le az üvegablakok alá. Már a járdán feküdt,
háromlábnyi gránittömbbel a feje fölött úgy, hogy az épület belsejéb l nem
láthatták.
 - Ez ügyes volt, öregfiú - jegyezte meg Tawney. - Most pedig meglátjuk,
hogyan hoz ki onnan a rend rség.
Az egyik kamera egy magas rangú rend rre váltott, aki kiment az utca
közepébe, kezében mobiltelefonjával, és vadul hadonászott a civilnek, hogy
feküdjön le. Nem tudták megállapítani, hogy bátor vagy csak ostoba.
Mindenesetre a rend r szép lassan visszasétált a rend rkocsik fedezékébe.
Meglep módon nem l tték hátba. A kamera ismét a megmenekült civilt
mutatta. Rend rök nyomultak a bank oldaláig, integettek a civilnek, hogy
kússzon oda hozzájuk. Géppisztoly volt náluk. Egész testbeszédük
frusztrációról és feszültségr l árulkodott. Egyikük lenézett a járdán hever
holttestre, és a herefordiak könnyen olvastak gondolataiban.
- Mr. Tawney, a négyes vonalon keresik - hallatszott az intercomban. A
hírszerz f nök a telefonhoz lépett, és lenyomta a megfelel gombot.
- Tawney... ó, te vagy, Dennis...
- Akárkik legyenek is, most öltek meg valakit.
- Igen, láttuk. Megcsapoljuk a svájci tévé adását. - Ez azt jelentette, hogy
Gordon csak az id t vesztegette azzal, hogy Bernbe utazott. Avagy talán
mégse? - Armitage veled van?
- Igen, Bill, épp most beszél a rend rökkel. - Kit n . Megvárom, míg
végez.
És mintegy vezényszóra a kamera egy civil ruhás férfit mutatott, aki épp a
rangid s rend rrel beszélt. Látszott, hogy el húzza igazolványát, mond
valamit a rend rparancsnoknak, majd távozik és elt nik a sarok mögött.
- Itt Tony Armitage beszél, maga kicsoda? - hallatszott nemsokára a
hangja.
- Bill Tawney.
- Nos, ha Dennis barátja, gondolom, maga is "hatos". Mit tehetek
magáért, uram?
- Mit mondott magának a rend rség? - Tawney közben lenyomott egy
kapcsolót a telefonon.
- Úgy érzi magát, mint hal a szárazon, azt mondta, továbbpasszolja az
egészet a kantonnak.
- Mr. C.? - szólalt meg Chávez a székében.
- Szólj a helikoptereknek, hogy indíthatnak, Ding, irány Gatwick. Ott
várjátok a további utasításokat,
- Értettem Mr. C., 2-es osztag indul.
Chávez Price-szal a nyomában lesietett a lépcs n, bepattantak
kocsijukba, és három perc múlva a kettes osztag épületénél voltak. -
Emberek, ha néztétek a tévét, tudjátok, mi történik. Nyeregbe fiúk, Gatwickbe
repülünk. - Épp az ajtóban jártak, amikor egy bátor svájci rend rnek sikerült
biztonságba helyezni a civilt. A tévé mutatta, hogy betuszkolják egy kocsiba,
és az rögtön el is száguld vele. Ismét csak a testbeszéd volt az árulkodó.
Azok a rend rök, akik mostanáig unottan ácsorogtak, egészen másképp
viselkedtek. Autóik fedezékében kuporogtak, fegyverrel a kézben, feszülten,
de láthatóan nem tudták, mit is tegyenek.
- Mostantól él ben megy a tévében - jelentette Bennett. - A Sky News
néhány másodpercen belül rajta lesz.
- Erre számítani lehetett - jegyezte meg Clark. - Hol van Stanley?
- Már Gatwicken van - felelte Tawney. Clark pedig bólintott. Stanley kíséri
a 2-és osztagot f parancsnokként. Velük megy dr. Paul Bellow is, és a
taktikai helyzet pszichológiai oldalát méri föl Stanleynek és Cháveznek.
pedig nem tehet mást, mint rendel egy kávét, némi ennivalót, és leül a tévé
elé.
 HARMADIK FEJEZET

GNÓMOK ÉS FEGYVEREK

AZ ÚT a helikopterrel pontosan huszonöt percig tartott. A kettes osztag

teljes felszerelésével együtt a nemzetközi repül tér általános repülési részén
szállt ki. Két furgon várta itt ket, és a katonák bepakolták az egyikbe a
felszereléseket. A furgon majd a British Airways termináljához szállítja ket,
ahol néhány, már várakozó rend r felügyeletével egy konténerbe raknak
mindent.., és ezt a konténert fogják els ként levenni a gépr l, mihelyt
leszálltak Bernben.
De el ször is meg kell várniuk az akció kezdete parancsot. Chávez
el vette mobiltelefonját, felnyitotta, és benyomta az egyes számot a
gyorstárcsázón.
- Clark - hallatszott a telefonban, miután a kódoló szoftver m ködésbe
lépett.
- Itt Ding, John. Hívtak már a Whitehallból?
- Még várunk, Domingo, bármelyik percben hívhatnak. A kanton
továbbpasszolta a labdát fölfelé. Most az igazságügy-miniszter rágódik a
dolgon.
- Nos, közöljétek a tiszteletreméltó úriemberrel, hogy ez a gép húsz perc
múlva indul, és a következ csak kilencven perc múlva. Hacsak nem
akarjátok, hogy Swissairrel utazzunk. Mert van egy Swissair-gép negyven
perc múlva, és egy másik egy óra tizenöt perc múlva.
- Értettem, Ding, várnunk kell.
Chávez spanyolul káromkodott. Tudta, hogy ez lesz. Egyáltalán nem
tetszett neki, igaz, nem is kellett, hogy tessen.
- Értettem, hatos, a 2-es osztag Gatwickben a kifutópályán vár.
- Értettem 2-es osztag, Szivárvány Hatos, vége.
Chávez lecsukta telefonját, és ingzsebébe dugta.
- Oké, emberek - harsogta át a lökhajtásos motorok zaját -, itt várjuk, hogy
rábólintsanak. - A katonák bólintottak. Ugyanúgy alig várták, hogy
indulhassanak, mint f nökük, de ugyanolyan tehetetlenek voltak. A csapat
angol tagjai már átélték néhányszor ezt az érzést, és ezért jobban is viselték,
mint az amerikaiak és a többiek.

- Bill, közöld Whitehall-lal, hogy húsz percük van a tököl désre, vagy több
mint egy óra késlekedéssel számolhatunk.
Tawney bólintott, a sarokban álló telefonhoz lépett, hogy felhívja a
külügyminisztériumban lév kapcsolatát. Innen a genfi angol nagykövetségre
ment az üzenete, ahol a nagykövettel közölték, hogy az SAS különleges
technikai segítséget ajánlott föl. Fura eset volt, a svájci külügyminiszter
többet tudott az ügyr l, mint az, aki felajánlotta a segítséget, de
figyelemreméltóan hamar, alig tizenöt percen belül megjött a válasz. - Ja. -
- Megkaptuk a beleegyezést, John - jelentette Tawney szinte
csodálkozva.
- Helyes. - Clark felpattintotta saját telefonját, és lenyomta a
gyorstárcsázó kettes gombját.
- Chávez - hallatszott a tekintélyes háttérzajon túl.
- Akció kezd dik. Nyugtázd - mondta Clark.
- 2-es osztag nyugtázza, akció kezd dik. Indulunk.
- Vettem, sok szerencsét, Domingo.
- Köszönöm, Mr. C.

Chávez embereihez fordult, és könyökben behajlított karjával intett, azzal

a tempó, tempó gesztussal, amelyet a világ minden hadseregében ismernek.
Bepattantak furgonjukba, és áthajtottak a repül téren. A járatuk
teherkapujánál álltak meg. Chávez odaintett egy rend rt, Eddie Price pedig
intézkedett, hogy felrakják a különleges szállítmányt a Boeing 757-esre.
Miután ezzel megvoltak, a furgon megtette a hátralév 50 métert a
lökhajtásos repül re vezet lépcs khöz, a 2-es osztag katonái pedig
kiugráltak és felsiettek a lépcs kön. Odafönt a kontrollfülke ajtaját egy másik
rend r tartotta nyitva el ttük. Innét mint bármely más utas jutottak föl a
repül gépre, adták át jegyüket a stewardesseknek, akik az els osztály
ülései felé irányították ket.
Tim Noonan, a csapat technikai varázslója szállt fel utoljára. Nem valami
aszott kis elektrom szerészt kell elképzelni. Noonan hátvéd volt Stanfordban,
miel tt belépett volna az FBI-hoz, és csak hogy ne lógjon ki a sorból, együtt
gyakorolt a többiekkel. 180 centijével, 90 kilójával nagyobb volt Ding
katonáinak többségénél, de els ként vallotta be, messze nem olyan kemény,
mint k. Mégis az átlagosnál jobban l tt pisztollyal és MP-10-zel, és már
kezdett beletanulni a nyelvbe is. Dr. Bellow az ablak mellé telepedett, és
oldaltáskájából könyvet vett el . Egy szociopátiáról szóló tanulmány volt, és
egy harvardi professzor írta, akinél Bellow néhány évvel ezel tt tanult. A
csapat többi tagja hátrad lt ülésében, és a gépen talált magazinokat
olvasgatta. Chávez körülnézett, látta, hogy katonái egyáltalán nem t nnek
feszültnek. Csodálkozott is a dolgon, és némileg szégyellte is magát, amiért
olyan ideges. Meghallották a gép kapitányának a hangját a
hangosbeszél ben, aztán a Boeing eltávozott a kaputól, és kigördült a
kifutópályára. Öt perc múlva elhagyták a talajt, és a 2-es osztag úton volt els
bevetésére.
 - A leveg ben vannak - jelentette Tawney. - A légitársaság azt mondja,
sima útnak ígérkezik, és id ben érkeznek... egy óra tizenöt perc múlva.
- Remek - jegyezte meg Clark. Tovább nézték a tévét. Most már
folyamatosan közvetített a helyszínr l az összes svájci tévéállomás. És a
riporterek igyekeztek okosakat mondani. Nagyjából annyi értelme volt, mint
egy baseballmeccs el tti show-nak. Pedig immár rend rségi szóviv k
tájékoztatták a sajtót. Nem, nem tudják, ki van odabent. Igen, beszéltek
velük. Igen, folynak a tárgyalások. Nem, ennél többet sajnos nem
mondhatnak. Igen, folyamatosan tájékoztatják a sajtót a fejleményekr l.
Naná - gondolta John. Ugyanezek a képek futottak a Sky Newson, és
nemsokára a CNN és Fox hálózaton is rövid hír jelent meg, benne
természetesen az els áldozattal és a hullát kihúzó túsz szökésével.
- Randa egy ügy, John - jegyezte Tawney teáját kortyolgatva.
- Azt hiszem, mindig az, Bill - bólintott Clark.
- De mennyire.
Peter Covington lépett be, odahozott egy forgószéket, és leült két
felettese mellé. Közönyösnek t nt az arca, pedig feltehet leg dühöng
magában, amiért nem az csapata megy - gondolta Clark -, de a csapatok
ügyeleti rendje k be van vésve, ahogy annak lennie is kell.
- Mi a véleménye, Peter? - kérdezte Clark.
- Nem valami okosak. Rögtön az elején megölték azt a szerencsétlent.
- Folytassa! - biztatta John. Egyáltalán nem akarta letagadni, hogy még új
ebben a szakmában.
- Amikor megölnek egy túszt, átlépnek egy vonalat, egy nagyon vastag
vonalat, uram. És amikor ezt átlépték, már nemigen van visszatérés.
- Vagyis megpróbálják elkerülni?
- Ha lehet, igen. Nagyon megnehezíti a másik fél dolgát. Nem tehetnek
csak úgy engedményeket ezután. Pedig átkozottul szükségük van az
engedményekre, ha meg akarják úszni, hacsak nem tudnak valamit, amit az
ellenfél nem tud, de ebben a helyzetben ez igen valószín tlen.
- Nyilván kérnek valami járm vet. Esetleg egy helikoptert?
- Valószín leg - bólintott Covington. - El akarnak jutni egy repül térre,
ahol egy utasszállító gép várja ket nemzetközi személyzettel. De hogy hova
mennek? Talán Líbiába, de vajon Líbia beengedi-e ket? Hova mehetnek
még? Oroszországba nem hiszem. A Bekaa-völgy Libanonban elképzelhet
ugyan, de ott nem szállnak le utasszállító gépek. Egyetlen ésszer dolgot
tettek, hogy elrejtették kilétüket a rend rség el l. Hajlandó fogadni velem,
hogy az a túsz, aki kijutott, nem látta az arcukat? - Covington a fejét csóválta.
- Nem amat rök - vetette közbe Clark. - A fegyverük bizonyos mérték
kiképzésre és professzionalizmusra utal.
Ezzel rászolgált egy bólintásra.
 - Ez igaz, uram, de akkor sem igazán okosak. Azon sem lep dnék meg,
ha kiderülne, hogy elloptak egy csomó pénzt, és közönséges bankrablók.
Lehet, hogy kiképzett terroristák, de akkor se jók.
És milyen egy "jó" terrorista, t n dött John. Ismét egy szakkifejezés, amit
meg kell tanulnia.

A BA járata két perccel a menetrend szerinti id el tt ért talajt, majd a

kapuhoz gördült. Ding útközben dr. Bellow-val beszélgetett. A szakma
pszichológiája volt a legnagyobb üres folt tudásában, és eltökélte, hogy
mihamarább megszünteti. Egész más volt ez, mintha közönséges katona
lenne. Ott a dolgok pszichológiáját a tábornokok és a f hadiszállás dönti el.
Nekik kell kitalálni, hogy a másik fél mit akar elérni a man vereivel. Ez
viszont rajszint küzdelem, teli érdekes új elemmel - gondolta Ding, és
kikapcsolta biztonsági övét, miel tt a gép megállt volna. - De ez is a
legkisebb közös többszörösre hozható. Fegyvert célra.
Chávez felállt, nyújtózkodott, majd elindult a hátsó ajtó felé, igyekezett
állandó pókerarcot vágni. Két civil utas közt szállt le, akik feltehet leg
üzletembernek gondolták öltönyében, nyakkend jében. Lehet, hogy veszek
Londonban egy jobb öltönyt - futott át az agyán. - Jobb öltönyben jobban
álcázzuk magunkat utazás közben. Egy sof rforma ember várakozott
odakint, kezében egy táblával, a táblán a megfelel névvel. Chávez odalépett
hozzá.
- Miránk vár?
- Igen, uram, jöjjenek velem.
A 2-es osztag követte egy jellegtelen folyosón, majd egy
konferenciaterem-szer szobába léptek, amelyb l egy másik ajtó nyílt.
Egyenruhás rend r várta itt ket, mégpedig magas rangú a kék ingen lév
váll-lap alapján.
- Maga... - szólalt meg.
- Chávez. Domingo Chávez - nyújtotta Ding a kezét. - Spanyol? - kérdezte
a zsaru csodálkozva.
- Amerikai. És ön, uram?
- Roebling, Marius - felelte a férfi. Addigra az egész csapat belépett a
terembe, és az ajtó becsukódott mögöttük. - Kérem, jöjjenek velem. -
Roebling kinyitotta a túloldali ajtót, és egy lépcs sort pillantottak meg. Egy
perc múlva már egy minibusszal hajtottak ki a repül tér parkolójából, és
fordultak rá az autópályára. Ding hátranézett. Egy kisteherautó követte ket.
Nyilván a felszerelésüket hozza.
- Oké, mit tud mondani?
- Nem sok újat az els gyilkosság óta. Beszéltünk velük telefonon,
nincsenek nevek, nem tudjuk ket azonosítani, Valami szállítóeszközt
követeltek, amivel kijuthatnak erre a repül térre, majd egy gépet, amivel
elhagyhatják az országot. Az úti céljukat nem fedték fel.
- Oké, és mit mondott az a fickó, akinek sikerült megszökni?
- Négyen vannak, németül beszélnek. Azt mondja, szerinte ez az
anyanyelvük is, a kifejezések, kiejtés és a többiek alapján. Cseh fegyvereik
vannak, és úgy t nik, nem is haboznak használni ket.
- Igen, uram. Mennyi id alatt érünk oda? És lesz-e ott valamilyen hely,
ahol az embereim átöltözhetnek?
Roebling bólintott.
- Elintézzük, Chávez rnagy.
- Köszönöm, uram.
- Beszélhetnék azzal az emberrel aki kijutott? - kérdezte dr. Bellow.
- Azt az utasítást kaptam, hogy mindenben m ködjek együtt önökkel...
bizonyos határokon belül természetesen.
Chávez elt n dött, mit jelenthet ez a kitétel, de úgy döntött, ráér
megtudni. Nem hibáztathatja a svájci rend rt, amiért kellemetlenül érzi
magát, hogy egy külföldi csapatnak kell a segítségükre sietnie. De k a híres
profik Doverb l, és ami a lényeg, a saját kormánya utasította. Az is
megfordult Ding fejében, hogy az egész Szivárvány hitele és jó híre az
vállán nyugszik. Átkozottul kínos lenne cserbenhagyni az apósát, csapatát és
hazáját. Hátranézett az embereire. Eddie Price talán olvasta a gondolatait,
mert alig észrevehet en biztatóan felemelte hüvelykujját. Nos, legalább
egyikünk úgy véli, készen állunk - gondolta Chávez. Egész más a terepen,
mint a gyakorlópályán, ezt megtanulta Kolumbia dzsungelében és hegyeiben
évekkel ezel tt, és minél közelebb ér az ember a t zvonalhoz, annál inkább
másnak érzi a dolgot. Ott már nincsenek lézerrendszerek, hogy elárulják, ki
halt meg. Valódi vér fog folyni, de az emberei jól képzettek és gyakorlottak,
f leg Edward Price törzs rmester.
Nekem nincs más dolgom, mint csatába vezetni ket, gondolta Ding.

***

Volt egy általános iskola egy utcányira a banktól. A minibusz és a

kisteherautó megállt el tte, a 2-es osztag pedig bevonult az egyenruhás
rend rök által rzött tornaterembe. Az öltöz ben átöltöztek, majd
visszamentek a terembe, ahol Roebling már további pluszfelszereléssel várta
ket. Pulóverek voltak, feketék, akárcsak az kommandósruhájuk. Polizei
volt rájuk írva elöl is hátul is a szokásos világossárga helyett, aranybet kkel.
Svájci nagyzolás, futott át Chávez agyán, de nem engedte arcára kiülni a
mosolyt. - Köszönöm - mondta Chávez. Ez is hasznos álcázás. Miután ezzel
megvoltak, az emberek felszereléseikkel együtt visszaszálltak a minibuszra,
hogy azon tegyék meg a hátralev utat. A bank mögötti sarkon álltak meg,
ahol nem láthatták ket sem a terroristák, sem a tévékamerák. A
mesterlövészek, Johnston és Weber, elindultak az el re kiválasztott
leshelyek felé. Az egyik a banképület hátára nézett, a másik átlósan a
bejáratra. Mindketten kényelmesen elhelyezkedtek, széthajtották a
fegyverállványt, és nekiálltak tanulmányozni a célépületet. Puskáik
ugyanolyan egyéniek voltak, mint maguk a mesterlövészek. Webernek egy
Walther WA 2000-re volt, 0.300-as Winchester Magnum töltényekkel.
Johnstoné külön rendelésre készült darab volt, a némileg kisebb, de
gyorsabb 7 mm-es Remington Magnum töltényekkel. A mesterlövészek els
dolga az volt, hogy meghatározzák a célpont távolságát, és betáplálják a
teleszkópos látcs be, aztán lefeküdtek a magukkal hozott összehajtható
matracra. Legfontosabb feladatuk az volt, hogy megfigyeljenek, információkat
gy jtsenek és jelentsenek.
Dr. Bellow elég különösen érezte magát fekete egyenruhában, beleértve a
golyóálló mellényt és a Polizei pulóvert is, de ez segített abban, hogy
valamelyik orvos ismer se, aki a tévén követi az eseményeket, ne ismerje
föl. Noonan hasonlóan öltözve felállította komputerét - egy Apple PowerBook
laptopot -, és az épület tervrajzát kérte, hogy betáplálhassa rendszerébe. És
a helyi zsaruk átkozottul hatékonyak voltak. Alig harminc percen belül
rendelkezésére állt a célépület teljes elektronikus térképe. Minden, csak épp
a széf kombinációja nem, gondolta mosolyogva. Kihúzta a kis antennát, és
továbbította a képet a csapattal hozott három másik komputerre.
Chávez, Price és Bellow odamentek a helyszínen lév rangid s svájci
rend rhöz. Bemutatkoztak, kezet ráztak egymással. Price kinyitotta
komputerét, és berakott egy CD-ROM-ot a világ összes ismert és
lefényképezett terroristájának fényképével. A férfit, aki kihúzta a holttestet,
Hans Richternek hívták. Német volt, aki Bonnból érkezett, és ebben a
bankban intézte a svájci üzleti ügyeit.
- Látta az arcokat? - kérdezte Price.
- Igen. - A férfi remegve bólintott. Herr Richternek meglehet sen rossz
napja volt. Price kiválasztotta a komputerb l a német terroristákat, és
egymás után mutatta a képeket.
- Ja, ja, a parancsnokuk.
- Biztos benne?
- Igen.
- Ernst Model, korábban a Baader-Meinhof-csoport tagja, 1989-ben t nt el
szem el l, holléte ismeretlen - olvasta Price. - Mostanáig négy akcióval
gyanúsítják, három közülük véres melléfogás volt. Hamburgban 1987-ben
csaknem elfogták, két rend rt megölt, úgy menekült el. Kommunisták
képezték ki. Állítólag Libanonban bujkált, de elég bizonytalan, hogy t látták-
e. Az emberrablás volt a specialitása. Oké. - Price visszatért a képekhez.
- Ez a másik... azt hiszem.
 - Erwin Guttenach, szintén a Baader-Meinhof-csoportból, utoljára 1992-
ben Kölnben látták, kirabolt egy bankot. Háttere szintén emberrablás és
gyilkosság. Ja igen, az a fickó, aki elrabolta, majd megölte a BMW
igazgatótanácsának egyik tagját 1986-ban, és megtartotta a váltságdíjat...
négymillió német márkát... mohó egy szarházi - tette hozzá Price.
Bellow átnézett a válla fölött. Agyában gyorsan forogtak a kerekek.
- Mit mondott a telefonban?
- Fölvettük magnóra - felelte a zsaru.
- Kit n , de szükségem lesz tolmácsra.
- Doki, kell egy profil Ernst Modelr l, amilyen gyorsan csak lehet. -
Chávez másik szakért jéhez fordult. - Noonan, tudsz valamit kezdeni a
bankkal?
- Nem probléma - felelte a technikai szakért .
- Roebling? - fordult Chávez most a svájcihoz.
- Igen, rnagy?
- A tévések együttm ködnek velünk? Feltételeznünk kell, hogy a bentiek
is nézik a tévét.
- Együttm ködnek - felelte a magas rangú svájci rend r önbizalommal teli.
- Oké, emberek, munkára! - adta ki Chávez a parancsot. Noonan elsietett
varázsdobozához, Bellow pedig Herr Richter és egy másik svájci rend r
társaságában odébb ment, hogy meghallgassa a fordítást. Chávez és Price
kettesben maradtak.
- Eddie, nem hagytam ki semmit?
- Nem, rnagy - felelte Price törzs rmester.
- Oké. El ször is a nevem Ding, másodszor sokkal több tapasztalatod van
ebben, mint nekem. Ha van valami mondandód, most rögtön szeretném
hallani, rendben?! Ez nem a gyakorlópálya, ahol tévedhetünk, szükségem
van az agyadra, Eddie.
- Rendben, uram... Ding. - Price arcán megjelent egy mosoly. Új
parancsnoka úgy t nik, érti a dolgát. - Eddig jól állunk. Tudjuk, kivel állunk
szemben, fel tudunk készülni. Szükségünk van az épület tervrajzára, és
tudnunk kell, mi történik odabenn. Ez Noonan dolga, és úgy t nik, érti a
dolgát a srác. Azonkívül kell, hogy legyen valami elképzelésünk arról, hogyan
gondolkodik az ellenség. Ez dr. Bellow munkája, és is kit n . De mit
teszünk akkor, ha az ellenfél egyszercsak nekilát lövöldözni?
- Mondd meg Louisnak, két kábító gránát a bejárathoz, négy másik
odabe, aztán berontunk, akár a tornádó.
- A golyóálló mellényünk...
- Nem állít meg egy 7.62-es orosz lövedéket. Én is tudom - bólintott
Chávez. - Senki nem mondta, hogy ez a dolog biztonságos, Eddie. Mihelyt
valamivel többet tudunk, kigondolhatunk egy rendes támadási tervet. -
Chávez vállon veregette helyettesét. - Mozgás, Eddie.
 - Igen, uram. - Price elsietett, hogy csatlakozzon a többiekhez.

Popov nem is sejtette, hogy a svájci rend rségnek ilyen jól képzett
terroristaellenes osztaga van. Parancsnokuk épp a bank f bejárata
közelében kuporgott, egy másik, feltehet leg a helyettese épp befordult a
sarkon, és a többiek felé ment. Beszéltek a megszökött tússzal. Valaki
elterelte szem el l. Igen, látszik, hogy ezek a svájci rend rök értik a dolgukat,
és jó a felszerelésük is. H&K fegyverek. Nem rossz. A lehet legjobb
ilyenfajta munkára. Dmitrij Arkagyijevics Popov a bámészkodók között állt.
Els benyomása Modelr l és háromf s kis csapatáról nem csalt. A német
intelligenciaszintje alig volt magasabb a szobah mérsékletnél. Még a
marxizmust és a leninizmust is meg akarta vitatni vele. A bolond, és még
csak nem is fiatal bolond. Model immár a negyvenes éveiben jár, és még az
ifjúi lelkesedést sem hozhatja fel mentségül erre az ideológiai merevségre.
De azért a gyakorlati érzék nem hiányzik bel le teljesen. El ször is látni
akarta a hatszázezer dollárt, német márkában. Popov elmosolyodott, tudta,
hova dugta a német a pénzt, és nagyon valószín tlennek t nt, hogy Ernst
érte mehessen. Ilyen hamar megölni egy túszt... ostobaság, de végül is
várható volt. Model pontosan az a fajta, aki meg akarja mutatni eltökéltségét
és ideológiai tisztaságát. Mintha bárki is tör dne manapság ilyesmivel. Popov
magában horkantott, aztán cigarettára gyújtott, és egy másik bank falának
d lve, kényelmesen figyelte a történteket. Kalapját fejébe húzta, gallérját
felhajtotta, látszólag azért, hogy az este h vöse ellen védje magát, de azért
is, hogy eltakarja arcát. Az ember nem lehet elég óvatos. Err l feledkezett
meg Ernst Model és a három Komraden.

Dr. Bellow végighallgatta a fölvett beszélgetéseket, és végiggondolta

mindazt, amit megtudott Ernst Johannes Modelr l. Egyértelm , hogy
szociopata, és er s hajlam van benne az er szakra. Hét gyilkosság
elkövetésével gyanúsítják, és néhány másikban pedig b ntárs volt.
Guttenach ugyanebb l a fajtából való, csak még nála is butább. Rajtuk kívül
két ismeretlen. Egyáltalán nem volt meglep , amit Richter, a szökött túsz
mondott, hogy Model személyesen ölte meg az els áldozatot. Közvetlen
közelr l tarkón l tte, majd utasította Richtert, hogy vonszolja ki. Mind a lövés,
mind az, hogy el akart hencegni vele a rend rségnek, határozott
rosszindulatot mutat, és illik a Modelr l kialakult aggasztó képbe. Bellow
lenyomott egy gombot a rádióján.
- Bellow Cháveznek.
- Igen, doki, Ding vagyok.
- Megvan az el zetes jellemrajz az alanyról.
- Rajta, osztag, figyeltek? - A felszólítást válaszok z rzavara követte.
Igen, Ding. Vettem, f nök. Ja. - Oké, doki, hadd halljuk utasította Chávez.
 - El ször is nem egy rendesen eltervezett akció. Ez tökéletesen beleillik a
gyanúsítottról alkotott képbe. Ernst Model német állampolgár, 41 éves,
korábban a Baader-Meinhof szervezet tagja volt. Türelmetlen és amikor
frusztrált vagy sarokba szorítják, szívesen folyamodik er szakhoz. Ha azzal
fenyeget zik, hogy megöl valakit, hihetünk neki, hogy nem tréfál. A jelenlegi
szellemi állapota nagyon, ismétlem, nagyon veszélyes. Tudja, hogy elszúrta
az akciót, tudja, hogy nagyon kevés esélye van a sikerre. Az egyetlen ász a
kezében a túszok, de eldobható lapoknak tekinti ket. Ne is várják, hogy a
Stockholm-szindróma ebben az esetben, ezekkel az emberekkel
elképzelhet . Model ahhoz túl szociopata, abban sem hiszek, hogy sikerre
vezethetnek a tárgyalások. Véleményem szerint, még ma este, legkés bb
holnap meg kell támadni, nincs más megoldás.
- Még valami? - kérdezte Chávez.
- Jelenleg nincs - felelte dr. Bellow. - A helyi zsarukkal együtt figyelem a
további fejleményeket.

Noonan nem kapkodta el a dolgot, kiválasztotta a megfelel eszközöket,

most pedig a bank épületének küls fala mellett lopakodott az ablakok szintje
alatt. Mindegyiknél lassan felemelte fejét, és megnézte, hogy a bels
függönyök lehet vé teszik-e a belátást. A másodiknál így volt, és Noonan
felszerelt egy pici néz kerendszert. Egy lencséb l állt, amelynek nagyjából
olyan volt az alakja, mint a kobra feje, de mindössze néhány milliméteres és
üvegszálas optikai kábel vezetett a sarok mögött fekete táskájában lapuló
tévékamerához. Tett egyet a bank üvegajtajának alsó sarkába is, aztán
visszalopakodott négykézláb egészen odáig, ahol végre felállhatott. Miután
ezzel megvolt, megkerülte a háztömböt, hogy ugyanezt megtegye az épület
túloldalán is. Itt három lencsét tudott felrakni, egyet itt is az ajtóra, kett t
pedig olyan ablakokra, ahol a függönyök egy leheletnyivel rövidebbek voltak
a kelleténél. Felrakott mikrofonokat is, hogy minél több hangot rögzítsen.
Ezek a nagy üvegablakok jól rezonálnak, de sajnos ez nemcsak az épület
belsejében lév hangokra, hanem az oda nem tartozó küls zajokra is
vonatkozik, gondolta.
Ezalatt a rangid s rend rparancsnok nyilatkozott a svájci tévének.
Hosszasan ecsetelte, mennyire komolyan kell venni ezeket a terroristákat.
Dr. Bellow kitanította, hogy kell tisztelettel beszéljen róluk. Feltehet leg
odabent nézik a televíziót, és a csapat céljainak pillanatnyilag az felelt meg,
ha felpumpálják az önbecsülésüket, és legalább a terroristák mit sem
sejtenek arról, miben mesterkedik Tim Noonan odakint.
- Oké - sóhajtott technikusuk az egyik mellékutcában. Mindegyik
videokijelz a helyén volt és m ködött. Nem sokat mutattak. Ilyen apró
lencsékkel nem lehet jó képet kapni, bár a komputerben volt képjavító
program. - Itt van egy fegyveres... és még egy. - Tízméternyire voltak az
épület bejáratától. A többi ember a fehér márványpadlón ült a terem közepén,
minden fedezék nélkül. - Az a fickó azt mondta, négyen vannak, nem?
- De - felelte Chávez. - De azt nem mondta meg, hány túsz van,
legalábbis csak körülbelül.
- Oké. Ott az egyik rosszfiú, azt hiszem, a pénztáros helyén... hm, úgy
látom, épp a fiókokat nézegeti, és egy táska is van nála. Gondolod, hogy
meglátogatták a széfet?
Chávez megfordult.
- Eddie?
- Kapzsi - bólintott Price. - Miért is ne? Elvégre egy bankban vannak.
- Oké. - Noonan másik képre váltott a komputer képerny jén. - Tessék, itt
az épület tervrajza.
- Pénztárosfülkék, széf, vécék - Price ujja végigfutott a képerny n. - Hátsó
ajtó. Elég egyszer nek t nik. Följárat az emeletre? - Itt - mutatta Noonan. -
Igazából a bankon kívül van. A pincébe viszont le tudnak itt menni. Lépcs k
vezetnek le, és egy külön kijárat a hátsó utcára.
- Tet konstrukció? - kérdezte Chávez.
- Gerendákkal meger sített beton, 40 cm. Pokoli er s. Ugyanilyenek a
padlók és a falak is. Ezt az épületet tartósra készítették. Vagyis nem
robbanthatnak utat a falakon, padlón vagy plafonon keresztül.
- Vagyis vagy a f bejáraton, vagy a hátsó ajtón megyünk be, nincs más
választás, és ez azt jelenti, hogy a negyedik rossz fiú a hátsó ajtónál van. -
Chávez lenyomta rádiója gombját. - Itt Chávez, kett -kettes mesterlövésznek.
- Ja, itt Weber.
- Van valami ablak a hátsó ajtón, kémlel nyílás vagy bármi ilyesmi,
Dieter?
- Semmi. Er s vasajtónak t nik, és semmi ilyet nem látok rajta. - A
mesterlövész állított puskájának távcsövén, de hiába nézte végig újra és újra,
nem látott mást, csak egyszer festett acélt.
- Oké, Eddie. Primacorddal berobbantjuk a hátsó ajtót. Hárman ott
mennek be, egy másodpercre rá robbantjuk az els üvegajtót. Bedobunk két
bénító gránátot, és bemegyünk, ameddig a rossz irányba néznek. Kett és
kett megy elöl. Te és én balról, Louis és George jobbról.
- Viselnek golyóálló mellényt? - kérdezte Price.
- Herr Richter nem látott rajtuk ilyesmit - felelte Noonan. - És a képerny n
sem látok, a fejen meg úgy sincs semmi védelem. Nem kell más, mint egy
pontos tízméteres lövés: Nem nagy távolság a H&K vállfegyvereknek.
- Na igen - bólintott Price. - Ki vezeti a hátsó csapatot?
- Azt hiszem, Scotty. Paddy robbant. - Az egész csapatból Connolly volt
erre a legjobb ember, ezt mindannyian tudták. Chávez magában
megjegyezte, hogy ezentúl kialakítják az osztagon belüli alcsoportokat is.
Egész mostanáig mindannyian ugyanabban a fiókban voltak, de ez
megváltozik, mihelyt visszaérnek Herefordba.
- Vega?
- Oso fedez minket, de azt hiszem, ez alkalommal nem sok hasznát
vesszük. - Julio Vega lett a nehéz géppuskásuk, egy lézerirányítású M-60-as,
7.62-es géppuskája volt, amivel igen komoly munkát lehetett végezni, nem
mintha ennek most nagy hasznát vennék, hacsak el nem szabadul a pokol.
- Noonan, küldd el ezt a képet Scottynak.
- Rendben. - A technikus megmozdította az egeret, és nekilátott, hogy
mindent elküldjön a csapat komputereinek.
- Már csak az a kérdés, hogy mikor. - Ding az órájára pillantott. - Vissza a
dokihoz.
- Igen, uram.

Bellow Herr Richter társaságában töltötte az id t. Három kupica

megfelel en lenyugtatta a volt túszt. Még az angolsága is határozottan javult.
Bellow már vagy hatodszor ment át vele az eseményeken, amikor Chávez és
Price megjelentek mellettük.
- Kék a szeme, és olyan, akár a jég. Akárcsak a jég - ismételte Richter. -
Ez nem is ember, ketrecben volna a helye vadállatok között a Tiergartenban.
- Az üzletember önkéntelenül is megborzongott.
- Milyen a kiejtése? - kérdezte Price.
- Vegyes. Kicsit hamburgi, de van benne valami bajoros is. A többinek
mind bajor akcentusa van.
- A Bundes Kriminal Amtnak még jól jönne, Ding - jegyezte meg Price. A
BKA az FBI német megfelel je volt. - Nem kéne szólni a helyi rend rségnek,
hogy nézze át a környéket, vannak-e itt német rendszámú autók, esetleg
bajor rendszámmal? 'Palán még vezet is van valamelyikben.
- Jó ötlet. - Chávez odasietett a svájci rend rökhöz, és a vezet jük
kisvártatva a rádióhoz lépett. Valószín leg mellékvágány, de amíg nem
megyünk végig rajta, nem tudhatjuk. Valamilyen módon ide kellett jönniük.
Ezt is bejegyezte az agyába, minden egyes alkalommal ellen rizni kell.
Roebling jött oda hozzá mobiltelefonnal a kezében. - Itt az id , újra
hívnunk kell ket - közölte.
Chávez beleszólt rádiójába.
- Tim, gyere a találkozóhelyre!
Norman egy percen belül ott volt. Chávez Roebling telefonjára mutatott.
Noonan átvette t le, lepattintotta a hátlapját, és egy kis zöld áramkört
er sített hozzá, melyb l vékony drót lógott ki. Aztán a zsebéb l el vett egy
másik mobiltelefont, és Cháveznek adta.
- Tessék, ezen mindent hallasz te is.
- Mi történik odabent?
 - Kicsit járkálnak fel-alá. Azt hiszem, izgatottak lehetnek. Ketten közülük
egymással beszélgettek néhány perccel ezel tt. A gesztusaik alapján nem
t ntek túl boldognak.
- És mi a helyzet a hanggal?
Technikusuk a fejét rázta.
- Túl sok a háttérzaj. Az épületnek zajos f tési rendszere van, olajtüzelés
melegvíz-radiátoroknak hangzik. Hülyét csinál mindenesetre az
ablakmikrofonokból. Semmi hasznosat nem mondhatok, Ding.
- Oké. Szólj, ha van valami!
- Naná. - Noonan visszasietett a felszereléséhez.
- Eddie?
- Le merném fogadni, hogy még hajnal el tt meg kell rohamoznunk a
helyet. A barátainknak hamarosan elfogy a maradék önuralmuk is.
- Doki? - kérdezte Ding.
- Valószín - bólintott Bellow. Neki is felt nt Price gyakorlati tapasztalata.
Chávez a homlokát ráncolta. Bármennyire jó kiképzést kapott is,
egyáltalán nem volt lelkes, hogy berontsanak a bankba. Látta az épület
belsejér l készült képeket. Legalább húsz, de inkább harminc ember van
odabent, és köztük hárman automata fegyverekkel. Elég, ha egyikük úgy
dönt, hogy le van szarva minden, és rock-and-rollozni kezd, kezében a cseh
géppisztollyal. Sokan nem mehetnek haza a feleségükhöz és a gyerekükhöz.
Ezt nevezik a parancsnoklás felel sségének. Chávez nem els alkalommal
tapasztalta meg, de a teher soha nem lett könnyebb, mert a tévedés ára sem
lett soha kisebb.
- Chávez! - Dr. Bellow szólt hozzá.
- Igen, doki. - Ding Price-szal a nyomában odalépett hozzá.
- Model kezd agresszív lenni. Azt mondja, harminc percen belül megöl
még egy túszt, ha nem küldünk érte egy kocsit, amivel elmehet egy
helikopterig, amely néhány utcával odébb tud leszállni, és azzal ki a
repül térre. Attól fogva tizenöt percenként megöl egy túszt. Azt mondja, van
elég, hogy néhány óráig kitartson. Felolvasott egy listát a fontosabbakról. Egy
sebészprofesszor a helyi orvosi egyetemr l, egy szolgálaton kívüli rend r,
egy nagymen ügyvéd... és nem tréfál, Ding. Harminc perc múlva... fél
kilenckor, le fogja l ni az els t.
- Mit feleltek a zsaruk?
- Amit tanácsoltam nekik, azt, hogy id be kerül mindezt megszervezni.
Engedjen el néhány túszt, hogy ezzel is bebizonyítsa jóindulatát. És éppen
ez váltotta ki a fenyegetést a fél kilences határid vel. Ernst barátunk kezd
szétesni.
- Komolyan gondolja? - kérdezte Chávez, csak hogy biztos lehessen a
dolgában.
 - Igen. Átkozottul komolynak hangzik. Kezdi elveszíteni az önuralmát.
Egyáltalán nem örül annak, ahogy a dolgok alakultak. Szinte teljesen elment
a józan esze. Egyáltalán nem tréfál. Olyan, mint egy elkényeztetett gyerek,
aki semmit nem talál a karácsonyfa alatt, Ding. Semmi olyan stabilizáló hatás
nem érheti, ami segítene neki. Nagyon magányosnak érzi magát.
- Hát ez remek. - Ding lenyomta rádiója gombját. Egyáltalán nem volt
meglep , hogy valaki más hozta meg a döntést. - Osztag, itt Chávez.
Készenlét. Ismétlem, készenlét.
Kiképezték rá, mire számíthat. Az egyik lehet ség az volt, hogy odaállnak
az épület elé a kocsival. Olyan autó kell hogy legyen, amibe nem fér be az
összes túsz, aztán megpróbálni puskával leszedni a rossz fiúkat a kocsihoz
menet. De csak két mesterlövészük van, és a puskájuk golyója olyan
sebességgel száguldana át a terroristák fején, hogy még két vagy három
mögötte álló emberrel is végezhetne. Ugyanez a helyzet a pisztolylövésekkel
is. Négy rossz fiú túl sok ahhoz, hogy ezt játsszák meg. Nem, be kell vinni az
osztagot addig, amíg a túszok a padlón ülnek, és a t zvonal alatt vannak.
Ezek a gazfickók még csak annyira sem ésszer ek, hogy enni akarjanak.
Vagyis az élelmiszerükbe sem lehet kábítószert keverni. De az is lehet, hogy
túlságosan is ravaszak, és már k is hallottak a váliummal f szerezett
pizzáról.
Percekig tartott a készül dés. Chávez és Price balról az ajtóhoz kúsztak.
Louis Loiselle és George Tomlinson ugyanezt tették a másik oldalról. Hátul
Paddy Connolly az ajtókerethez rögzítette a kett s vastagságú Primacordot,
helyére tette a detonátort és félreállt, Scotty McTyler és Hank Patterson
készenlétben várakoztak.
- Hátsó csapat a helyén, f nök - közölte Scotty a rádióban.
- Roger. Els csapat a helyén - felelte Chávez nyugodtan.
- Oké, Ding - hallatszott Noonan hangja a parancsnoki hálózaton. - Az
egyes kamera egy puskás pasit mutat, aki a földön lev túszok között
mászkál. Ha fogadnom kéne, azt mondanám, hogy Ernst barátunk az. Egy
mögötte van, és egy harmadik jobbra a második fa íróasztalnál. Várj csak, a
telefonnál van… oké, a zsarukkal beszél. Azt mondja, mindjárt kiválaszt egy
túszt és kinyírja, de el bb közli a nevét. Kedves t le - fejezte be Noonan.
- Oké, emberek, úgy csináljuk, mint a gyakorlatoknál - közölte Ding az
embereivel. - De ez alkalommal szabad fegyverhasználat. Készenlét. -
Felnézett, Loiselle és Tomlinson összenéztek, és intettek egymásnak. Louis
fog vezetni, George követi. A másik párosnál Price halad elöl, parancsnoka
közvetlenül mögötte.
- Ding, elkapott egy fickót, felállította. Ismét a telefonnál van. Az orvost
akarják els re kivégezni. Mario Donatello professzort. Oké, az egészet
veszem a kettes kamerán. Felállította a fickót. Azt hiszem, ideje indulnotok -
vonta le Noonan a következtetést.
 - Készen állunk? Hátsó csapat, jelentkezz!
- Készen állunk - felelte Connolly a rádióban. Loiselle-t és Tomlinsont
Chávez láthatta, mindketten kurtán bólintottak, és megmarkolták MP-10-
esüket.
- Chávez az osztagnak, támadunk. Rajta. Paddy, indulás! - adta ki Ding
hangosan a parancsot. Még csak az kéne, hogy a robbanás zaját várva
összehúzza magát.
Mintha órák teltek volna el a robbanásig, pedig csak másodpercek voltak,
és akkor is köztük állt az épület egész tömege. De még így is hallották a
hangos fémes csattanást, amely megrázta az egész világot. Price és Loiselle
az ajtó alsó rézcsíkjára tette a bénító gránátot, és megnyomta a rajta lev
kapcsolót, mihelyt meghallották az els robbanást. Az üvegajtó azon
nyomban ezernyi apró darabra robbant. Java része a bank gránit és márvány
el csarnokába hullott, vakító fehér fény és világvége zaj kíséretében. Price
máris az ajtó szélénél állt és berontott. Chávez követte, és rögtön balra
vetette magát.
Ernst Model ott volt a szeme el tt, fegyverének csövét dr. Donatello
fejéhez szorította. A szoba hátsórésze felé fordult, amikor meghallotta az
els robbanást, és a második, ahogy azt eltervezték, teljesen megzavarta
hatalmas zajával és vakító magnéziumvillanásával. A túszul ejtett orvos jól
reagált, feje fölé emelt kézzel lebukott a fegyveres el tt, és ezzel megnyitotta
a lehet séget egy tiszta lövéshez. Price felemelte MP-10-esét, célzott, és
meghúzta a ravaszt. Gyors egymásutánban három golyó robbant Ernst
Model arcába.
Chávez rögtön utána megpillantotta a másik fegyverest, állt, és a fejét
rázta, mintha ki akarná tisztítani. Nem Chávez felé nézett, de a kezében volt
a fegyvere, és a szabály az szabály. Chávez két golyót eresztett az fejébe
is. A fegyvere csövébe hangtompító volt építve, és a fény-hang gránátok után
fegyvereik szinte teljesen hangtalanok voltak. Chávez jobbra kapta a
fegyverét, de a harmadik terrorista addigra már a földön hevert. Vörös
vértócsa szivárgott abból a masszából, amely nem egész két másodperce
még a feje volt.
- Tiszta! - harsogta Chávez.
- Tiszta! - Tiszta! -Tiszta! - jött a válasz a többiekt l. Loiselle Tomlinsonnal
a nyomában az épület hátsó részébe rohant, de még oda se értek,
el bukkant McTyler és Patterson feketébe öltözött alakja. Fegyverük a tet
felé mutatott. - Tiszta!
Chávez a pénztárosfülkékhez futott, és átvetette magát a korláton, hogy
megnézze, van-e még valaki. Senki.
- Itt is tiszta! Terület biztosítva!
Az egyik túsz föl akart állni, de George Tomlinson visszanyomta. A csapat
tagjai egyenként átkutatták ket. A többiek pedig töltött fegyverrel fedezték.
Mit lehet tudni, nincs-e farkas a bárányok között. Addigra már egy-két svájci
zsaru is belépett a bankba. Az átkutatott túszokat abba az irányba terelték.
Kábák és döbbentek voltak, szinte azt se tudták, mi történik velük.
Néhányuknak vérzett a feje és a füle a fény-hang gránátoktól vagy az
üvegszilánkoktól.
Loiselle és Tomlinson felvette áldozataik elejtett fegyverét. Kivette bel lük
a tárat, aztán a vállára vetette. Csak most kezdtek szép lassan megnyugodni.
- Mi a helyzet a hátsó ajtóval? - kérdezte Ding Paddy Connollytól. - Gyere,
nézd meg - javasolta a korábbi SAS-katona. A hátsó szobába vezette Dinget.
Véres látvány fogadta. A terrorista valószín leg az ajtónak támasztotta a
fejét, ez t nt a leglogikusabb magyarázatnak arra a tényre, hogy Chávez a
fejet sehol nem látta, és mindössze egy vállat a bels elválasztó falnak vetett
holttesten. A halott keze még mindig markolta a cseh M-58-as karabélyt. A
dupla vastag Primacord egy kicsit túlságosan is er s volt... de Ding nem
mondta. Az acélajtó és er s ajtókeret megkövetelte.
- Oké, Paddy, szép munka volt.
- Köszönöm, uram. - És a férfi arcán megjelent annak a profinak a
mosolya, aki jól és igazári alaposan végezte a munkáját.

Éljenzés harsant odakint az utcán, amikor a túszok megjelentek. Vagyis a

terroristák, akiket verbuváltam, immár halott bolondok, gondolta Popov. Nem
volt nagy meglepetés, a svájci terrorellenes osztag jól végezte a munkáját,
ahogy az ember el is várja a svájci rend rökt l. Egyikük kijött és pipára
gyújtott. Milyen jellegzetesen svájci, futott át Popov agyán. A nyavalyás
valószín leg hegymászással tölti a szabadidejét. Lehet, hogy a
parancsnok. Az egyik túsz odalépett hozzá.
- Danke schön, danke schön! - mondta a bank igazgatója Eddie Price-
nak.
- Bitte sehr, Herr Direktor - felelte az angol, ezzel nagyjából ki is merítve
németnyelv-tudását. Mindenesetre megmutatta neki, hol gy jti össze a berni
rend rség a többi túszt. Valószín leg leginkább egy klotyóra van szükségük,
gondolta. Chávez lépett hozzá.
- Na, milyen volt, Eddie?
- Egész jónak mondanám - egy pöfékelés. - Igazából könny munka volt.
Igazi balfékek voltak, hogy ezt a bankot választották, és egyáltalán így
viselkedtek. - Fejét csóválva pöfékelt tovább. Az IRA jóval félelmetesebb
ellenség volt ezeknél a nyavalyás németeknél.
Ding nem kérdezte meg; mi az a balfék, pláne egy igazi. Inkább el vette
mobiltelefonját, és beütötte a gyorstárcsázás gombját.

- Clark.
- Chávez. Nézte a tévén, Mr. C.?
 - Most nézzük az ismétlést, Domingo.
- Mind a négyet elkaptuk, egy túsz sem sérült meg, kivéve azt, akit már
korábban megöltek. Sebesülésünk nincs. Most mit tegyünk, f nök?
- Gyertek haza és kielemezzük. Hatos, vége.
- Átkozottul jó munka volt - szólalt meg Peter Covington rnagy. A
következ vagy harminc percben azt nézhették a tévén, hogy a csapat
összeszedi a felszerelését, aztán elt ntek a sarok mögött. - Chávez érti a
dolgát, és tiszta szerencse, hogy az els alkalom ilyen könny volt. Jót tesz
az önbizalomnak.
Végignézték a komputer által generált képet, amelyet Noonan küldött át
nekik mobiltelefonján keresztül. Covington el re megjósolta, hogyan zajlik
majd az akció, és nem is tévedett.
- Van valami hagyomány, amir l tudnom kéne? - kérdezte John. Kezdett
megnyugodni, és iszonyúan megkönnyebbült, hogy nem voltak felesleges
áldozatok.
- Természetesen átmegyünk velük a klubba néhány korsóra. Covington
nem is értette, hogyhogy Clark err l nem tud.

Popov a kocsijában ült, igyekezett minél hamarabb céljához érni, miel tt

az rszobáikra visszaigyekv rend rautók mindenütt elállnák az utat. Itt
balra... két közlekedési lámpa, jobbra, aztán át a téren és... ez az! Remek,
még pakolóhely is van. Az utcán hagyta bérelt Rudiját a házzal szemben,
ahol Model rendezkedett be. A zár gyerekjáték volt számára. Fönt, hátul,
ugyanilyen könnyen bánt el a zárral.
- Wer sind sie? - kérdezte egy hang.
- Dmitrij - felelte Popov szintén, kabátzsebébe dugva kezét. Nézte a
televíziót?
- Igen, mi volt a baj? - kérdezte a hang németül. Érezhet en lesújtott volt.
- Most már nem számít. Ideje indulni, ifjú barátom.
- De a barátaim...
- Meghaltak és nem segíthetünk rajtuk. - A sötétben látta a fiút, nagyjából
húszéves lehetett. Az elhunyt bolond Ernst Model csodálója. Lehet, hogy
homoszexuálisok? Ha igen, csak megkönnyíti a dolgot Popov számára, aki
nemigen kedvelte az ilyen beállítottságú férfiakat. - Gyere, szedd össze a
holmidat! El kell mennünk innen, méghozzá gyorsan. - És ott volt, amiért jött,
a fekete b r aktatáska, teli német márkával. A srác - hogy is hívják?, valami
Fabian - megfordult és fölvette dzsekijét, amit a németek Joppe-nak
neveznek. Vissza már nem fordult. Popov fölemelte hangtompítós pisztolyát
és tüzelt, majd teljesen szükségtelenül még egyszer, három méter
távolságból. Megbizonyosodott arról, hogy a fiú csakugyan meghalt,
felemelte a b röndöt, kinyitotta, hogy ellen rizze, az van benne, aminek
lennie kell, majd szépen kisétált az ajtón, átment az utcán, és visszahajtott
belvárosi szállodájába. Délben indul vissza a gépe New Yorkba, de addig is
bankszámlát kell nyitnia. Szerencsére ebben a városban ez nem probléma.

A csapat csöndes volt a visszaúton. Az utolsó angliai járatot kapták még

el, Heathrow-ra érkezett, nem Gatwickre. Chávez megengedett magának egy
pohár fehérbort, és dr. Bellow, aki mellette ült visszafelé is, ugyancsak.
- Nos, mi a véleménye, doki?
- Inkább maga mondja meg, Mr. Chávez - felelte Bellow.
- Nálam már elmúlt a stressz, remegés sincs ez alkalommal felelte Ding.
Maga is meglep dött, milyen nyugodt a keze.
- A "remegés" teljesen normális, a stresszenergia távozik. A test nehezen
engedi és tér vissza a normális helyzetbe, de a tréning ebben is segít,
akárcsak egy pohár ital - jegyezte meg az orvos, finom francia borát
kortyolgatva.
- Van valami, amit másképp kellett volna csinálnunk?
- Nem hiszem. Talán ha el bb bevonnak minket, megakadályozhattuk
volna az els túsz kivégzését, de ez teljesen sohasem rajtunk múlik. - Bellow
vállat vont. - Engem most inkább a terroristák motivációja érdekel.
- Hogyhogy?
- Úgy viselkedtek, mint akiket az ideológia motivál, de a követeléseik már
nem olyanok voltak. Ha jól tudom, menet közben kirabolták a bankot.
- Pontosan. - Chávez és Loiselle megnézték a bank padlóján talált
vászonzsákokat. Tele volt pénzzel, vagy tizenkét kilónyi bankó volt bennük.
Chávez elég furának találta, hogy így számolják meg a pénzt, de erre volt
idejük. Az alapos svájci rend rök majd megszámolják. Az akció után
történtek a hírszerz khöz tartoznak, akiket Bill Tawney irányít. - Vagyis...
egyszer bankrablók voltak?
- Nem biztos. - Bellow kiitta borát, és felemelte poharát, hogy a
stewardess észrevehesse és újratöltse. - Jelen pillanatban nem sok értelme
van az egésznek, de az ilyen esetekben ez nem igazán ritkaság. Model nem
volt valami ügyes terrorista, túl sok er fitogtatás valójában alaptalanul,
gyenge tervezés, gyenge kivitelezés.
- Gonosz gazfickó volt - jegyezte meg Chávez.
- Szociopata személyiség, inkább b nöz , mint terrorista. A jó terroristák
ennél sokkal megfontoltabbak.
- Mi a fene a jó terrorista?
- Üzletember, akinek a mestersége az, hogy embereket öl azért, hogy
valamilyen politikai problémára felhívja a figyelmet... szinte mintha hirdetés
lenne. Magasabb célokat szolgál, legalábbis saját szemében. Hisz
valamiben, de nem úgy, mint a gyerekek a hittanórán, sokkal inkább, mint a
Biblia tanulmányozásával foglalkozó feln ttek. Azt hiszem, eléggé
leegyszer sítem a dolgot, de jelen pillanatban ennyi telik t lem. Hosszú nap
volt, Mr. Chávez - vonta le dr. Bellow a végkövetkeztetést, és a stewardess
újratöltötte poharát.
Ding az órájára pillantott.
- De mennyire, doki. - Nem kellett, hogy Bellow mondja meg neki, most
alvásra van szüksége. Hátradöntötte ülését, és két percen belül már aludt is.
 NEGYEDIK FEJEZET

AUÁ

CHÁVEZ és a többiek nagy része is felébredt, amikor a repül leszállt

Heathrow-n. Mintha egy örökkévalóságig tartott volna, mire a gép a kapuhoz
gördült. Ott rend rök várták ket és kísérték a helikopterleszánó helyre.
Miközben átvágtak a terminál épületén, Chávez megpillantotta egy esti újság
f címeit. Hatalmas bet kkel hirdette; hogy a svájci rend rség kiszabadította a
berni kereskedelmi bankban foglyul ejtett túszokat. Kicsit rossz érzés volt,
hogy másoké a dics ség az sikeres akciójukért, de hisz ez a Szivárvány
célja - emlékeztette magot. - És feltehet leg kapnak is egy szép
köszön levelet a svájci kormánytól, amely majd a Bizalmas! jelölés
irattartóba kerül. A két katonai helikopter végül leszállt Herefordban. A
leszállópályától furgonok vitték vissza ket az épületekbe. Immár este
tizenegy is elmúlt, és mindannyian fáradtak voltak. A nap a szokásos reggeli
tornával kezd dött, és egy igazi akció feszültlegével ért véget.
De még nem pihenhettek le. Az épületben már körben elrendezték a
forgószékeket. Egyik oldalon nagy képerny j tévé állt. Clark, Stanley ~és
Covington várták ket. Eljött az akció utáni áttekintés, az AUÁ ideje.
- Oké, emberek - mondta Clark, mihelyt leültek. - Jó munka volt. A rossz
fiúknak mind végük, és az akció közben a jó fiúk közül senki nem sebesült
meg. Most pedig jöjjön az, hogy mit csináltunk rosszul?
Paddy Connolly állt fel.
- Túl sok robbanóanyagot használtam a hátsó ajtónál. Ha egy túsz állt
volna közvetlenül az ajtó mellett, megöltem volna - vallotta be szintén. -
Er sebbnek becsültem az ajtókeretet, mint amilyen valójában volt. - Aztán
vállat vont. - De fogalmam sincs, hogyan javíthatnék ezen.
John elgondolkodott rajta. Ez a túlzott lelkifurdalás a derék ember biztos
jele. Bólintott és annyiban hagyta.
- Nekem sincs. Mi van még?
Tomlinson szólalt meg következ ként, anélkül hogy felállt volna.
- Uram, ki kell találnunk valamit, hogy jobban hozzászokjunk a fény-hang
gránátokhoz. Magam is elég kába voltam, amikor beugrottunk az ajtón, még
szerencse, hogy odabent Louisé volt az els lövés. Nem vagyok biztos
benne, hogy nekem sikerült volna.
- És mi volt a helyzet odabent?
- Elég jól elintézte az alanyokat. Amelyiket én láttam, az már tehetetlen
volt - mondta Tomlinson.
- Elfoghattuk volna-e ket élve? - Clarknak meg kellett kérdeznie.
- Nem, mon general: - Louis Loiselle rmester szólalt meg nyomatékosan.
- Puska volt a kezében, és a túszok felé tartotta. - Az természetesen szóba
sem jöhet, hogy megpróbálják kil ni a fegyvert a terrorista kezéb l. Mindig fel
kell tételezni, hogy a terroristának nemcsak egy fegyvere van, és a tartalék
általában egy repeszgránát. Amikor Loiselle három golyót l tt a célpont
fejébe, pontosan a Szivárvány politikáját követte.
- Egyetértek. Louis, te hogy bírtad a fény-hang gránátokat? Te közelebb
voltál, mint George.
- Nekem van feleségem - mosolyodott el a francia. - hangosabb, mint a
gránátok. Egyébként - folytatta, amikor a fáradt kuncogás abbamaradt - az
egyik fülemre a tenyeremet szorítottam, a másikat a vállamhoz nyomtam, és
becsuktam a szemem. És én robbantottam - tette hozzá. Tomlinsonnal és a
többiekkel ellentétben Loiselle el re várta a zajt és a villanást. Aprócska
el nynek t nik, de dönt különbség.
- Még valami probléma a bejutással? - kérdezte John.
- A szokásos - felelte Price. - Rengeteg üvegszilánk a padlón, nehéz lépni
rajtuk. Talán puhább talpú bakancsok kellenének? Azzal halkabbak is
lennénk.
Clark bólintott, és látta, hogy Stanley jegyzetel.
- Célzással nem volt probléma?
- Nem. - Most Chávez szólalt meg. - Odabent jó volt a megvilágítás, és
nem volt szükség az NVG-re. A rossz fiúk úgy álltak, mint a célpontok. A
célzással nem volt probléma. - Price és Loiselle egyetért en bólintott.
- Mesterlövészek? - kérdezte Clark.
- Szart se láttam onnan, ahol gubbasztottam - felelte Johnston.
- Akárcsak én - közölte Weber, kissé túlságosan is tökéletes angolsággal.
- Ding, Price-t küldted el re. Miért? - Ez Stanley volt.
- Mert Eddie jobban l nálam, és nagyobb a gyakorlata. És egy kicsit
jobban bízom benne, mint amennyire magamban. Egyel re tette hozzá. -
Különben is egyszer akciónak t nt. Mindenki látta az épület tervrajzát. Elég
egyszer bels tér. Három felel sségi körzetre osztottam, kett t én is láttam:
A harmadikban mindössze egy célpontunk volt. Ugyan ez csak találgatás
volt, de az összes információ erre utalt. Gyorsan kellett lépnünk, mert a f
célpontunk, Model, meg akart ölni egy túszt. Semmi okát nem láttam, hogy
megengedjem neki - fejezte be Chávez.
- Mindenki egyetért ezzel? - kérdezte John az összegy lteket.
- El fordulhatnak esetek, amikor kénytelenek leszünk hagyni, hogy a
terrorista megöljön egy túszt - szólalt meg dr. Bellow józanul. - Nem lesz
kellemes élmény, de néha így kell dönteni.
- Rendben, doki, van valami megjegyzése?
- John, figyelemmel kell kísérnünk a rend rségi nyomozást. Terroristák
voltak vagy bankrablók? Egyel re nem tudjuk. Azt hiszem, meg kell tudnunk.
Nem állt módunkban tárgyalásokat kezdeni velük. Ebben az esetben talán
nem is számított, de a jöv ben fog. Több tolmácsra van szükségünk. Az én
nyelvtudásom nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Olyan
tolmácsokra van szükségem, akik jól beszélik az anyanyelvemet, az
árnyalatokat és a finomságokat is tudják. - Clark látta, hogy Stanley most is
jegyzetel. Órájára pillantott.
- Oké, holnap délel tt végigmegyünk a videofelvételeken. De addig is, jó
munka volt emberek. Oszolj.
A 2-es osztag kiment az éjszakába. Kezdett leszállni a köd. Egyesek az
altiszti klub irányába pillantottak, de senki nem indult arrafelé. Chávez a háza
felé sétált. Amikor kinyitotta az ajtót, Patsyt a tévé el tt találta.
- Szia, drágám - köszönt a feleségének.
- Jól vagy?
Chávez kipréselt magából egy mosolyt, felemelte a kezét és megfordult. -
Se lyukak, se karcolások nincsenek rajtam.
- Úgy értem, ti voltatok a tévében... Svájcban?
- Nagyon jól tudod, hogy semmit nem mondhatok.
- Ding, tizenkét éves korom óta tudom, mivel foglalkozik apa közölte dr.
Patrícia Chávez. - Amivel te, Mr. Titkos ügynök.
Mi értelme lett volna hazudni és köntörfalazni?
- Rendben, Patsy. Mi voltunk. Én és a csapatom.
- És kik voltak k? Úgy értem a rossz fiúk.
- Talán terroristák, talán bankrablók. Nem tudni biztosan. Chávez levette
ingét, és bement a hálószobába.
Patsy pedig követte.
- A tévében azt mondták, mind meghaltak.
- Aha. - Chávez levette nadrágját, és beakasztotta a szekrénybe. - Nem
volt más választásunk. Épp meg akartak ölni egy túszt, amikor berontottunk;
nekünk pedig... meg kellett ket állítani.
- Nem vagyok biztos benne, hogy tetszik ez nekem.
Chávez a feleségére nézett.
- Én pedig biztos vagyok benne, hogy nem tetszik nekem. Emlékszel arra
a fickóra, akinek le kellett vágni a lábát? Még egyetemre jártál, és
asszisztáltál a m tétnél. Nem tetszett neked a dolog, ugye?
- Nem, egyáltalán nem. - Autóbaleset volt, és a férfi lába úgy
összezúzódott, hogy nem lehetett megmenteni.
- Ez az élet, Patsy. Vannak dolgok, amiket nem kell szeretned, de meg
kell tenned. - Ezzel Chávez leült az ágyra, és a nyitott tetej szennyeltartóba
dobta zokniját. Titkos ügynök, gondolta. Aki vodka-martinit rendel rázva, nem
keverve. De a filmek soha nem mutatják a f h st, amikor ágyba bújik aludni.
És ugyan ki a csoda akarna szeretkezni nem sokkul azután, hogy megölt
valakit. Gunyoros kuncogás bukott ki bel le, és végigvetette magát a takarón.
Bond. James Bond. Hát persze. Abban a pillanatban, ahogy lehunyta
szemét, ismét látta maga el tt a bank belsejét. Újraélte a pillanatot, ahogy
felemeli MP-10-esét, és a célkeresztben megjelenik, akármelyikük is volt...
talán Guttenach? Chávez rádöbbent, hogy nem is nézett utána. Látta a fejet
a célkereszt kell s közepén, és olyan begyakorlott mozdulattal húzta meg a
ravaszt, mintha csak a nadrágja cipzárját húzná föl kisdolga végeztével. Puff,
puff, puff. Ennyi az egész, a fegyverek nem csapnak nagyobb zajt, és akárki
a fene volt is az illet , halott, akárcsak a tegnapi hal. Három barátjával együtt
nem sok esélye volt, pontosabban semmi esélye nem volt.
De annak a szerencsétlennek sem, akit korábban meggyilkoltak,
emlékeztette magát Chávez. Valami szerencsétlen nyomorultnak, aki
véletlenül a bankban volt. Ki tudja, pénz tett be, vagy kölcsönt akart fölvenni,
vagy csak apróra volt szüksége fodrászhoz menet. Neki tartogasd az
együttérzésedet, korholta magát Ding. És az az orvos, akit Model meg akart
gyilkolni, már otthon van talán a feleségével és a gyerekeivel. Talán bepiált,
vagy az is lehet, hogy bevett néhány nyugtatót. Feltehet leg eléggé
kikészülhetett. Az is lehet, hogy egy ideig látogatja majd valamelyik
elmegyógyász kollégáját, hogy megbirkózzon a stressz utóhatásával.
Feltehet leg elég nyavalyásan érzi magát, de ehhez is életben kell lennie,
hogy egyáltalán bármit érezzen, és ez átkozottul jobb, mintha a felesége és a
gyerekei kisírt szemmel ülnének a házuk nappalijában Bern külvárosában, és
nem értenék, apuci miért nem lehet többé köztük.
Igen. Elvett egy életet, de megmentett egy másikat. Ezzel a gondolattal
idézte föl ismét a képet. Most már emlékezett rá, hogy az els golyó
pontosan a füle el tt találta el a seggfejet. Halott kellett már hogy legyen,
mikor a második és harmadik golyó eltalálta egy nem egész ötcentis sugarú
körben, jó három méterre szanaszét szórva agyának darabjait. És a test
olyan tehetetlenül zuhant a földre, mint egy zsák. Chávez lelki szemeivel
ismét látta maga el tt, ahogy a terrorista puskája a földre zuhan, felcsapódik
a csöve. Ismét hálát adott gondolatban, amiért a fegyver nem sült el és
sebzett meg valakit, hogy a férfi ujjai a fejlövést l nem rándultak össze, és a
terrorista nem húzta meg holtában is a ravaszt. Kiképzéskor megtanulta,
hogy ezzel a kockázattal számolni kell. Így sem volt a dolog kielégít , sokkal
jobb élve elfogni ket, és kiszedni bel lük, mit tudnak, miért cselekedtek így.
Ily módon megtudhat t lük olyasmit, ami legközelebb a hasznukra lehet, vagy
az is lehet, hogy megtudják, ki az a szarházig aki a parancsokat adta. Utána
mehetnek, és 10 mm-es robbanógolyókkal pumpálhatják tele a seggét.
Cháveznek be kellett vallania, hogy az akció korántsem volt tökéletes, de
az volt a parancsa, hogy mentsen meg egy életet, és ezt meg is tette. És
egyel re ez is elég, döntött: A következ pillanatban érezte, hogy a felesége
mellé fekszik. Megfogta a kezét, az asszony pedig a hasára tette. A kis
Chávez már megint nem fér a b rébe, ezért kijár az anyjának egy csók,
gondolta Ding.
 ***

Popov is lefeküdt már. Amíg a tévét nézte, benyomott négy dupla vodkát.
A híreket a szerkeszt lelkendezése követte, aki a helyi rend rség
hatékonyságáról ömlengett. A rablók személyazonosságát még mindig nem
hozták nyilvánosságra. Eddig legalábbis rablásként számoltak be az esetr l.
Popov némi csalódást érzett, bár ha belegondolt, maga sem tudta
megmondani, miért. Képességeit így is be tudta bizonyítani
munkaadójának... és tekintélyes összeget vágott zsebre vele. Még néhány
ilyen megbízatás, és királyként élhet Oroszországban, vagy hercegként sok
más országban. Immár megengedheti magának azt a luxust, amelyet oly
gyakran látott és irigyelt, amikor hírszerz ként dolgozott az egykori KGB-ben.
Többször megfordult akkor a fejében, hogy a csudába akar hazája legy zni
olyan országokat, amelyek billiókat költenek szórakozásra azok mellett a
billiók mellett, amelyeket katonai felszerelésekre költenek. Amelyek egyt l
egyig jobbak voltak annál, mint amilyet az országa állított el . Ha nem így
lett volna, miért bízták volna meg olyan gyakran azzal, hogy szerezze meg a
titkukat. Ez volt a dolga a hidegháború utolsó évei alatt. Tökéletesen tudta, ki
fog gy zni és ki fog veszíteni.
De az árulás szóba se jöhetett. Mi értelme lett volna eladni hazáját valami
kis júdáspénzért és egy közönséges munkáért nyugaton. Szabadság?
Nyugaton még mindig úgy tettek, mintha imádnák ezt a szót. Mi jó van
abban, ha az ember szabadon utazhat, ha nincs meg a megfelel autója
hozzá. Vagy egy jó hotel, amiben megszállhat. Elég pénzzel ahhoz, hogy
egyen-igyon, élvezze az életet. Nem, els "illegális" útja hírszerz ként
nyugatra, a megfelel diplomáciai fed tevékenység nélkül, Londonba
vezetett. Sokáig csak nézte a drága kocsik sorát. A hatékony fekete taxikat,
amelyek mindig kéznél vannak, ha az embernek nincs kedve sétálni. Ez volt
a pihenés. Szakmai találkozóit a föld alatt intézte. A földalatti kényelmes,
névtelen és olcsó volt. De az olcsóság olyan erény, amelyhez nem nagyon
vonzódott. A kapitalizmusnak van egy nagy el nye, gondolta. Megjutalmazza
azt, akik a megfelel szül ket választották, vagy szerencséjük volt az
üzletben, és méghozzá olyan luxussal, kényelemmel és jóléttel jutalmazza
meg ket, amir l a cárok sem álmodhattak. És Popov az els pillanattól erre
vágyott, és azon gondolkodott, hogyan szerezhetné meg. Egy szép drága
autó - mindig is egy Mercedesre vágyott - egy megfelel nagy lakás közel a
jó éttermekhez, elég pénz ahhoz, hogy olyan helyekre utazhasson, ahol a
homok meleg, az ég kék. Olyan jólét, amely miatt körülzsongják a n k. Henry
Ford is így csinálta, biztos volt benne. Mi értelme, ha az ember gazdag és
hatalmas, ha nem használja ki.
Soha nem álltam hozzá ilyen közel, hogy meg is valósítsam, mondta
magában Popov. Mindössze még egy-két ilyen munka kell, mint a berni is
volt. Ha a munkaadóm ilyen sokat hajlandó ezeknek az ostoba alakoknak
fizetni... akkor nekem hamarosan felvirrad. Elégedetten nyúlt a távirányító
után, és kapcsolta ki a tévét. Holnap reggeli után elmegy a bankba, aztán
kitaxizik a repül térre, és a Swissair-géppel New Yorkba repül.
Természetesen els osztályon.

- Nos, Al? - kérdezte Clark egy korsó angol barna sör fölött. Az egyik
hátsó sarokbokszban ültek.
- Chávez barátod van olyan, mint a híre. Okos volt t le, hogy Price-t
el reengedte, nem hagyta, hogy a büszkesége irányítsa. Szeretem ezt egy
fiatal tisztben. Jó volt az id zítése is. Jól osztotta meg a csapatot, és jól is
célzott. Meg fog felelni, akárcsak az osztag. Az is szerencse, hogy az els
esetünk ilyen könny volt. Ez a Model nem volt éppen egy atomtudós.
- Gonosz, kegyetlen alak volt.
Stanley bólintott.
- Ez igaz. A német terroristák gyakran ilyenek. Valószín leg kapunk majd
egy szép kis köszön levelet a BKA-tól.
- Tanulságok?
- Dr. Bellow-é a leghasználhatóbb. Több és jobb tolmácsokra van
szükségünk, ha be akarjuk t is vonni a tárgyalásokba, alkudozásokba.
Holnap intézkedem. A Century házban biztos vannak használható emberek.
Ja igen, és az a Noonan fiú...
- Jól jön a csapatban. Az FBI-nál volt technikus. A túszszabadító
csapatnál használták technikai segítségként, Felesküdött ügynök, tud l ni, és
van némi gyakorlata a nyomozásban is - magyarázta Clark. - Jó, hogy
vannak velünk olyanok is, akik mindenhez értenek.
- Szép munka volt, ahogy elhelyezte a videómegfigyel rendszerét.
Többször is megnéztem videón. Nem rossz. Egészében John, piros csillag a
2-es osztagnak. - Stanley tisztelgésre emelte John Courage-t tartó kacsóját.
- Jó látni, hogy minden m ködik, Al.
- Legalábbis a következ ig.
Clark mély lélegzetet vett. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy az érdem
nagyrészt az angoloké. Az támogatási rendszerüket használják, és
gyakorlatilag az embereik vezették a rajtaütést... legalábbis kétharmadát.
Louis Loiselle csakugyan van olyan jó, mint ahogy a franciák ígérték. A kis
csirkefogó úgy l , mint egy westernh s, és körülbelül annyira ideges, mint
egy szikla. Na igen, a franciák is szereztek némi tapasztalatot a terroristákkal
kapcsolatban. Clark annak idején néhányszor együtt dolgozott velük. A
lényeg, hogy ez sikeres akcióként vonult be a történelembe. A Szivárvány
bizonyított, és Clark tudta, hogy vele együtt is.
 A Society of Cincinnatus birtokában volt egy jókora ház a Massachusetts
Avenue-n, amelyben gyakran rendeztek félhivatalos vacsorákat. Az ilyen
rendezvények létfontosságúak Washington társadalmi életében. Ezek teszik
lehet vé, hogy a hatalmasok összefussanak, és egy-egy ital, kis beszélgetés
mellett összemérjék hatalmukat. Az új elnök, aki... kicsit furcsán közelített a
kormányzás kérdéséhez, némileg nehezebbé tette mindezt, de nincs az az
ember, aki az ilyesmit megváltoztathatná ebben a városban, és a
kongresszusban ül új arcoknak is meg kell tanulniuk, hogyan m ködik
valójában Washington. Persze nem mintha Amerika más helyein másként
menne. És sokak számára ezek az összejövetelek ebben a palotában, amely
valamikor egy gazdag és fontos ember otthona volt, pusztán a régi
countryklubbeli vacsorák új változata volt, ahol annak idején megtanulták a jó
társaság hatalmi szabályait.
Carol Brightling az új, fontos emberek egyike volt. Tíz éve vált el, és azóta
sem ment férjhez, ezzel szemben nem kevesebb, mint három doktori címmel
rendelkezett, a Harvardról, CalTechról és az Illinois Egyetemr l, azaz
mindkét partról és három fontos államból. Ez pedig komoly fegyvertény volt
ebben a városban. És azonnal magára irányította hat szenátornak és ennél is
több képvisel nek a figyelmét, ha nem is a szeretetét. És ezek az emberek
mind szavazatokkal és bizottsági helyekkel rendelkeztek.
- Látta a tévét? - kérdezte t le egy fiatal illinoisi szenátor egy pohár
fehérbor mellett.
- Mire gondol?
- Svájcra. Vagy bankrablás volt, vagy terrorista akció. Szépen elkapták
ket a svájci zsaruk.
- A fiúk meg a puskáik - legyintett Brightling.
- Jól mutatott a tévén.
- Akárcsak a futball - jegyezte meg Brightling finom, gonoszkár mosollyal
az arcán.
- Igaz. Mondja, miért nem támogatja magát az elnök a globális
felmelegedés kérdésében? - tette fel a szenátor a kérdést, és magában azon
t n dött, hogyan törje föl a n páncélját.
- Szó sincs arról, hogy nem támogatná. Mindössze úgy véli, további
tudományos adatokra van szükségünk.
- És maga nem?
- Hogy szinte legyek, nem. Szerintem minden adat a rendelkezésünkre
ált. Az els adattól az utolsóig teljesen világosak. De az elnököt nem gy zték
meg tökéletesen, és amíg nem százszázalékosan biztos a dologban, nem
szívesen tesz olyan lépéseket, amelyek kihatnak a gazdaságra is. - Még meg
kell dolgoznom, tette hozzá gondolatban.
- És maga hogy fogadja ezt?
- Megértem az álláspontját - felelte a tudományos tanácsadó, meglepve
vele a Lincoln hazájából érkezett szenátort. Úgy látszik, mindenki, aki a
Fehér Házban dolgozik, behódol ennek az elnöknek. A Fehér Ház stábját
meglepte Carol Brightling kinevezése. A n egész más politikai nézeteket
vallott, mint elnöke, ezzel szemben környezetvédelmi körökben nagyra
becsülték. Ügyes politikai lépés volt, feltehet leg Arnold van Damm, a stáb
f nöke állt mögötte. Van Damm ennek a politikai man vereken és intrikákon
él városnak az egyik legügyesebb sakkjátékosa volt. Ezzel a lépéssel
megszerezte elnökének a Washingtonban egyre jelent sebb politikai er vé
váló környezetvédelmi mozgalmak támogatását.
- Nem zavarja, hogy az elnök épp Dél-Dakotában mészárolja a
vadludakat? - kuncogott a szenátor. A pincér közben telitöltötte poharát.
- A homo sapiens ragadozó - felelte Brightling, közben pillantása
végigfutott a szobán.
- De csak a férfiak, ugye?
Egy mosoly.
- Igen, mi n k jóval békésebbek vagyunk.
- Ó, nem a volt férjét látom ott a sarokban? - kérdezte a szenátor.
Meglepte a n arcán beállott változás.
- De igen. - Brightling hangja semleges volt, semmilyen érzelmet nem
tükrözött. Az asszony elfordult. Elég volt, hogy megpillantotta a férfit, nem
kellett más tennie. Mindketten tisztában voltak a szabályokkal. Nem megyünk
közelebb egymáshoz tíz méternél. Nem nézünk hosszan egymás szemébe,
és természetesen nem szólunk egymáshoz.
- Két évvel ezel tt módomban állt volna pénzt fektetni a Horizon
Corporationba. Azóta is átkozom magam.
- Igen, John szép kis vagyont szerzett bel le.
És jóval azután, hogy elváltatok, úgyhogy egy vasat sem látsz bel le.
Valószín leg nem ez a legjobb téma, gondolta a szenátor. Még új volt ebben
a munkában, és nem sajátította el a politikai társalgás m vészetét.
- Igen, jól keres azzal, hogy így kihasználja a tudományt.
- Helyteleníti?
- Azt, hogy újrastrukturálja a DNA-t állatokban és növényekben? Hát
persze. A természet legalább kétbillió éve nagyon jól megvan a segítségünk
nélkül is. Kétlem, hogy most szüksége volna rá.
- Tehát vannak dolgok, amelyek nem arra valók, hogy az ember
megismerje ket? - kérdezte a szenátor kuncogva. A férfi tudományos
háttere abból állt, hogy megszerzett telkeket, lyukakat vájt a földbe, és
odaépített valami szörny séget; amelyet a természet egyáltalán nem kívánt
ott. Dr. Brightling úgy vélte, hogy a szenátor azért aggódik ennyire a
környezetért, mert imádja Washingtont, és itt is akar maradni, mégpedig
megfelel pozícióban. Ezt hívták Potomacláznak, ezt a betegséget könny
elkapni, de nehéz gyógyítani.
 - Adott probléma, Hawking szenátor, hogy a természet egyszerre igen
bonyolult és finom rendszer. Meg tudunk változtatni dolgokat, de nem
láthatjuk el re a változások hatásait. Ezt nevezik a nem szándékos
következmények törvényének. Márpedig ezt a Kongresszusban is tudják,
vagy nem?
- Úgy érti…
- Úgy értem, nem véletlenül van szövetségi törvény a környezet
védelmér l. Jóval könnyebb elszúrni dogokat, mint rendbe tenni ket. Ami az
átalakított DNA esetét illeti, jóval könnyebben megváltoztathatjuk a genetikus
kódot, mint ahogy fel tudjuk mérni azt, hogy milyen hatásai lesznek ezeknek
a változásoknak száz év múlva. Az ilyesfajta hatalommal csak a lehet
legnagyobb el vigyázatossággal szabad élni. Sajnos nem mindenki képes
felfogni ezt az egyszer tényt.
Ezzel nemigen lehetett vitába szállni, a szenátornak nem is állt
szándékában. Brightling egy héten belül a bizottsága el tt fogja elmondani
ugyanezeket az érveket. Lehet, hogy emiatt futott zátonyra a házassága
John Brightlinggal? Milyen kár, gondolta a szenátor, aztán kimentette magát,
és megkereste a tömegben feleségét.

- Nincs semmi új ebben a néz pontban. - John Brightling a Virginiai

Egyetemen szerezte doktori címét, molekuláris biológiából, ahol a diplomáját
is. - Egy Ned Ludd nev alakkal kezd dött néhány száz évvel ezel tt. attól
félt, hogy az ipari forradalom véget vet Anglia háziipari gazdaságának, és
igaza is volt. Az a gazdasági modell nem volt életképes. Az, ami a helyére
lépett, jobb volt a fogyasztónak, ezért is nevezzük "haladásnak". - Nem
meglep , hogy csodálókból való egész kis udvartartás gy lt John Brightling
köré, aki milliárdos volt, és vagyona egyre gyarapodott.
- De a komplexitás... - vetette valaki közbe a közönségb l.
- Mindennap, s t minden másodpercben megtörténik, akárcsak azok a
dolgok, amelyeket megpróbálok legy zni. Például a rákot. Nos, hölgyem,
akkor is véget akar vetni a munkánknak, ha azt jelenti, hogy így nem találjuk
meg a mellrák gyógyszerét? A világ népességének öt százalékát fenyegeti
ez a betegség, és a rák genetikus betegség. Gyógyításának kulcsa az
emberi génállományban van, és az én cégem meg fogja találni ezt a kulcsot.
Ugyanez a helyzet az öregedéssel. Salk és csapata La Jollában megtalálta
az öngyilkos gént több mint tizenöt évvel ezel tt. Ha képesek leszünk
megfordítani, valósággá válhat az emberi halhatatlanság. Ön, hölgyem, nem
találja vonzónak az ötletet, hogy örökké élhessen egy huszonöt éves
testben?
- De mi a helyzet a túlnépesedéssel? - A képvisel n ellenvetése most
már valamivel tétovább volt. Túl hatalmas gondolat volt ez, túlságosan
meglep ebben a pillanatban ahhoz, hogy szembeszegüljön vele.
 - Egyszerre egy dologgal foglalkozzunk. A DDT felfedezése a
betegséghordozó rovarok nagy részét elpusztította, és ez az egész világon
népességrobbanáshoz vezetett. Oké, -egy kicsit zsúfoltabban vagyunk a
földön, de ki akarja visszahozni a anopheles moszkitókat? Vagy a malária a
népességszabályozás elfogadható módja? Gondolom, hogy a jelenlev k
közül senki nem akar háborút, pedig ezt is arra használta az emberiség, hogy
leküzdje a túlnépesedést. De túlvagyunk rajta, nem? Ugyan már, a
népességgyarapodás visszafogása nem nagy ügy. Születésszabályozásnak
hívják, és a fejlett országok már rég megtanulták, és az elmaradott országok
is képesek lesznek rá. Ha jó okuk lesz rá. Eltarthat egy-két generációt -
t n dött John Brightling -, de van a jelenlev k között valaki is, aki ne akarna
ismét huszonöt éves lenni? Természetesen mindazon tudással, amit
id közben felhalmozott? Hát engem átkozottul vonz a gondolat folytatta
meleg mosollyal. Brightling cége csillagászati fizetéseket adott és
részvényvásárlási lehet séget. Ezzel hihetetlen csapatot szedett össze, és
az a sok tehetséges ember mind ezt a bizonyos gént kereste. Megbecsülni is
nehéz volt, mekkora haszonhoz juthatnak, ha megtalálják. És az amerikai
szabadalom 17 évre szól. Az emberi halhatatlanság most el ször komoly
kutatások tárgya, és nem gyenge sci-fi történeteké.
- Úgy gondolja, képes lesz rá? - kérdezte egy másik képvisel n , aki San
Franciscóból érkezett. A n k - mindenfajta n - iszonyatosan vonzódtak
ehhez a férfihoz. Ezt teszi a pénz, hatalom, megfelel küls és jó modor
együttese.
John Brightling szélesen elmosolyodott.
- Öt év múlva kérdezze meg. Ismerjük a gént. Most meg kell tudnunk,
miként lehet megfordítani. Nagyon sok alapkutatást kell végeznünk, és
közben remélhet leg sok igen hasznos dolgot fogunk felfedezni. Olyan ez;
mikor Magellán bontott vitorlát. Nem vagyunk biztosak benne, mit fogunk
találni, de azt tudjuk; hogy érdekes lesz. - Senki sem mutatott rá, hogy
Magellán nem ért haza arról a bizonyos útról.
- És kifizet d is lesz? - kérdezte egy új szenátor Wyomingból.
- Így m ködik a társadalmunk, vagy nem? Megfizetjük az embereket,
hogy hasznos dolgokat m veljenek. Ez pedig elég hasznos nem?
- Ha sikerül, felteszem, hogy igen. - A szenátor egyébként orvos volt,
családi orvos, aki ismerte a gyógyítás alapjait, de soha nem merült el a
magas tudományban. Az elképzelés, a Horizon Corporation célja,
lélegzetelállító volt, pedig egyetértett vele. A cég több jó rákgyógyszert és
szintetikus antibiotikumot is kifejlesztett, és az emberi gén projekt, az emberi
élet alapjaival foglalkozó világméret kutatás vezet magánvállalata volt.
John Brightling zseni volt, és így viszonylag könnyen cégéhez vonzhatta a
hozzá hasonló elméket. Karizmatikusabb volt száz politikusnál is, és velük
ellentétben az ' viselkedésének volt is némi alapja, be kellett vallania a
szenátornak. Régen a pilótáknál "nagymen nek" hívták az ilyeneket.
Filmsztár küls , mosolygós arc, a képesség, hogy odafigyeljen a másikra, és
meghökkent en analitikus elme, dr. John Brightlingban mindez megvolt.
Képes volt felkelteni az emberek érdekl dését, és a nyavalyás tud tanítani is,
képes a környezet színvonalához igazítani a mondandóját. Egyszer
gondolatok az iskolázatlanok számára és igen bonyolultak a szakterület
néhány szakért jének. A szakterületének, amelyen az uralkodó. Na persze
voltak néhányan, aki felvették vele a versenyt. Pat Reily a Harvard-Mass
General Kórházban, Aaron Bernstein a John Hopkinsban. Jacques Elisé a
Pasteur Intézetben. Talán Paul Ging is Berkeleyben, de ez minden. Micsoda
remek orvos lett volna bel le, gondolta a háziorvos szenátor. De nem, tette
hozzá gondolatban, túl nagy koponya ahhoz, hogy influenzás betegekre
pazarolja az idejét.
Mindössze egyetlen dologban vallott kudarcot, és az a házassága volt.
Nos, el kell ismerni, hogy Carol Brightling is okos n , de inkább politikus, mint
tudós, és talán az asszony egója, amelyr l ebben a városban mindenki tudta,
hogy nem éppen kicsike, nem bírta elviselni férje nagyobb intellektusát. Nincs
hely mindkett nknek ebben a városban, mosolyodott el magában a háziorvos
szenátor Wyomingból. Hányszor el fordul ilyen a való életben is, nemcsak a
régi filmeken. És ami azt illeti, John Brightling ilyen szempontból is jobban
járt, mint Carol Brightling, a férfi oldalán egy igen csinos vörös hajú n állt, és
szinte minden szavát itta. Míg az asszony egyedül érkezett és egyedül is fog
hazamenni georgetowni lakásába. Hát ilyen az élet, gondolta a szenátor.
Halhatatlanság. A fenébe is, micsoda erkölcsi dilemmák, gondolta a doki.
Mindjárt kezd dik a vacsora. A csirke már átesett a vulkanizáció folyamatán.

A válium segített. Persze Killgore tudta, hogy igazából nem is válium, de

az összes enyhe nyugtatót ezen a néven emlegették. Ezt a bizonyos szert a
SmithKline fejlesztette ki valamilyen márkanéven. Megvolt az a jó
tulajdonsága, hogy kompatíbilis az alkohollal. A hajléktalanok gyakran úgy
védik a területüket, mint a kóbor kutyák. De ez a tízf s csoport
figyelemreméltóan nyugodt volt. Segített a jó adag pia is. A legnépszer bb a
bourbon volt, olcsó pohárban itták, jéggel, különböz mixerekkel keverve.
Többségük nem tisztán itta Killgore meglepetésére.
A vizsgálatok jól haladtak. Mindannyian egészséges beteg emberek
voltak. Látszólag életer sek, de közelebbr l megnézve teli voltak fizikai
problémákkal, a cukorbetegségt l a májm ködés elégtelenségéig. Egyikük
prosztatarákban szenvedett. De ebben a bizonyos kísérletben ez nem
számított. Egy másik HIV pozitív volt, de még nem jelentkeztek a tünetek, így
ez sem számított. Feltehet leg valamilyen droggal kapta el, furcsamód
mégiscsak italra volt szüksége ahhoz, hogy itt jól érezze magát. Érdekes.
Killgore-nak nem kellett volna itt lennie, és a lelkiismeretének sem tett jót,
hogy túl sokat látja ket. De mégiscsak az kísérleti patkányai, és illik
szemmel tartani ket, és meg is tette a tükör mögül. Közben elvégezte
adminisztrációját, és hordozható CD-lejátszóján Bachot hallgatott. Hárman
közülük vietnami veteránok, legalábbis ezt állították magukról. Vagyis
megöltek egy csomó ázsiait, k maguk az interjú közben a ferdeszem szót
használták, miel tt lezüllöttek volna, hogy aztán az utcán végezzék.
Manapság hajléktalanoknak illett ket nevezni. Valamivel jobban hangzott,
mint a csavargó. Killgore halványan emlékezett, hogy anyja még így nevezte
az ilyeneket. Nem éppen az emberiség büszkesége. De a projektnek sikerült
ket is megváltoztatni egy kicsit. Immár mindannyian rendszeresen fürödtek,
tiszta ruhában jártak, tévét néztek, néhányan id r l id re olvastak is. Pedig
Killgore azt hitte, ostoba pénzkidobás a kiskönyvtár felállítása, csak az
idejüket vesztegetik vele. De inni továbbra is mindannyian ittak, és legfeljebb
hat órát volt tiszta a tudatuk egy nap. A válium pedig még jobban lenyugtatta
ket. Úgyhogy a biztonsági stábnak nemigen kellett rendbontásokra
számítania. Azért ketten így is mindig szolgálatban voltak a szomszédos
szobában, onnan figyelték a tízf s csoportot. A plafonba rejtett mikrofonok
lehet vé tették, hogy nyomon kövessék a társalgást. Egyikük afféle
szaktekintélynek számított baseballban, és err l beszélt, ha valaki hajlandó
volt meghallgatni. Sokat beszéltek a szexr l is. Killgore agyában meg is
fordult, hogy a begy jt ket elküldi, hozzanak néhány n i hajléktalant is a
kísérlethez. Majd kés bb szól Barb Archernek. Elvégre tudniuk kell, hogy a
nemnek van-e valami szerepe a kísérletben? Ezt be kell vennie annak a
n nek is. És velük szemben nem érezheti azt a híres n i szolidaritást. Pedig
Killgore amolyan "feminácinak" tartotta orvostársát. Kopogtattak az ajtón, és
Killgore odafordult.
- Hello, doki. - Benny volt az, az egyik biztonsági emberük.
- Hogy állunk?
- Lassan lefekszenek - felelte Benjamin Farmer. - Jól viselkednek a
srácok.
- Aha, biztos vagyok benne. - Annyira könny volt az egész. Többségüket
kicsit ösztökélni kellett, hogy kimenjenek a szobából az udvarra, és vagy egy
órát sétáljanak délutánonként, de meg kellett rizni az er nlétüket. Vagyis rá
kellett ket venni annyi mozgásra, amennyit Manhattanben mozogtak egy
átlagos napon. Egyik rémes utcasarokról a másik felé tántorogva.
- A fenébe is, doki, soha nem hittem volna, hogy emberek így igyanak,
mint ezek. Ma kellett hogy hozzak egy egész láda GrandDad whiskyt, és már
csak két palack maradt.
- Ez a kedvencük? - kérdezte Killgore. Ez eddig fel sem t nt neki.
- Úgy t nik, uram, hogy igen. Én jobban szeretem a Jack Daniel'st, de
legfeljebb két pohárral iszom meg egy este. Mondjuk hétf n, amikor meccs
van és jó a meccs. Én a vizet nem iszom úgy, ahogy ezek a srácok a tömény
piát. - Az éjszakai biztonsági szolgálatot vezet volt tengerészgyalogos
kuncogott. Derék ember ez a Farmer. Sokat dolgozik a sebesült állatokkal a
társaság menedékházában. Azt is találta ki, hogy a kísérleti alanyokat
"srácoknak" nevezik. T le átvették a biztonságiak és végül a többiek is.
Killgore vele nevetett, végül is kell hívni ket valahogy, és a kísérleti patkány
túlságosan tiszteletlen. Elvégre emberi lényekr l van szó bizonyos
szempontból, és a kísérletben elfoglalt helyük miatt értékesek is. Belenézett
a tükörablakba. Egyikük, a hatos, épp töltött magának még egy italt, aztán az
ágyához bóklászott és lefeküdt, hogy még nézze a tévét, miel tt elnyomja az
álom. Vajon mir l álmodhat ez a szerencsétlen nyomorult? Néhányan
hangosan beszéltek álmukban. 'Palán egy alváskutatót érdekelhetne is a
dolog. De mindannyian horkoltak, és amikor az egész társaság álomba
merült, mintha régi vágású g zmozdony pöfögött volna mellettük.
Sihuhú, gondolta Killgore, visszafordult a papírjaihoz. Még tíz perc és
hazamehet. Már túl kés , hogy fektesse le a gyerekeket. Kár. De cserébe
egy nap majd egy új világra ébrednek. Csodálatos ajándékot kapnak az
apjuktól, bármilyen nagy árat kell is fizetni érte, gondolta az orvos. Nekem is
jólesne egy ital.

- Még soha nem volt ilyen fényes a jöv - szónokolt John Brightling
közönségének. A két pohár kit n kaliforniai Chardonnayt l még elb völ bb
lett. - A természettudomány olyan határokat lép át, amelyek létér l 15 éve
még tudomásunk sem volt. Most, miközben beszélgetünk, százévnyi
alaptudomány eredménye virágzik ki. Pasteur, Ehrlich, Salk, Sabin és mások
munkáira építünk. Azért látunk oly messzire ma, mert óriások vállán állunk.
Nos, hosszú út volt, de immár látjuk a hegy csúcsát, és az
elkövetkezend néhány éven belül el is jutunk oda - folytatta John Brightling.
- Jól beszél - jegyezte meg Liz Murray a férjének.
- Nagyon - súgta vissza Dan Murray, az FBI igazgatója. - Nem buta
gyerek, Jimmy Hicks szerint az els a világon a területén.
- Mit akar elérni?
- Annak alapján, amit mondott, azt, hogy isten legyen.
- Akkor szakállt kéne növesztenie.
Murray f igazgató szinte fuldoklott a nevetést l, az mentette meg, hogy
vibrálni kezdett a mobiltelefonja. Diszkréten felállt, és kiment az épület jókora
márvány el csarnokába. Felnyitotta telefonját, és vagy tizenöt másodpercbe
tellett, hogy a dekódoló rendszer szinkronba álljon az t hívó állomáséval.
Ebb l tudta, hogy az FBI f hadiszállásról hívják.
- Murray.
- Igazgató úr, Gordon Sinclair vagyok a figyel központból, a svájciak
egyel re megakadtak, nem tudják azonosítani a másik kett t. Az
ujjlenyomatok úton vannak a BKA-hoz, hogy megnézhessék. - De ha nem
készítettek róluk sehol ujjlenyomatot, akkor ez az egész holtvágány, és
beletelik némi id be, mire azonosítják Model két cimboráját.
- Nem voltak sebesülések az akció során?
- Nem uram, mind a négy rossz fiú életét vesztette. Az összes túsz
biztonságban van, gondolom, mostanra haza is értek. Ja, és Tim Noonan
részt vett az akcióban, volt az osztag elektronikusa.
- Tehát a Szivárvány m ködik, mi?
- Legalábbis ez alkalommal m ködött - felelte Sinclair.
- Gondoskodjon arról, hogy küldjenek nekünk részletes jelentést, hogyan
folyt az akció.
- Igen, uram. Már e-maileztem nekik err l. - Az Irodában nem egész
harminc ember tudott a Szivárvány létér l. Bár rajtuk kívül is jó páran
sejthették. Különösen azok, akiknek felt nt, hogy Tim Noonan, ez a harmadik
generációs ügynök egyszer csak elt nt a föld színér l. - Milyen a vacsora?
- A Wendy's-nél jobb. Jobb szeretem az egyszer konyhát. Még valami?
- Az OC New Orleansben hamarosan lezárul Billy Betz szerint. Még
három vagy négy nap kell. Ezt leszámítva semmi fontos nem történik.
- Kösz, Gordy. - Murray megnyomta az END gombot telefonján, majd
zsebre vágta, intett a védelmére kirendelt két embernek, és visszament a
terembe. Harminc másodperc múlva már ismét a székében ült, a tokban lév
Smith & Wesson automata halk koppanással ért a fához.
- Valami fontos? - kérdezte Liz.
Egy fejrázás.
- Rutin.
Az estély úgy negyven perc múlva ért véget, miután Brightling befejezte a
beszédét és átvette a díjat. Ismét köré gy lt az udvartartás, bár ez
alkalommal kevesebb rajongóval. De közben már el is indult az ajtó felé, a
kint várakozó kocsihoz. Mindössze ötpercnyire szállt meg a Hay-Adams
Hotelban, a Lafayette Park túloldalán. Egy saroklakosztályt foglalt el a
legfels emeleten, és a hotelszemélyzet gondosan, el relátóan, el készített
számára és társn je számára az ágy mellé egy palack házi fehérbort, jeges
vödörben. Milyen kár, gondolta dr. John Brightling kihúzva a dugót, hiányozni
fognak ezek a dolgok, csakugyan hiányozni fognak. De valamikor rég hozott
egy döntést, anélkül hogy tudta volna, amikor munkához látott, hogy valaha
is eléri a célt. Most úgy vélte, hogy eléri, és azok a dolgok, amelyeket
hiányolni fog, jóval kevésbé értékesek, mint azok, amelyekhez hozzájut majd.
Addig is van még valami, ami elég kellemes, gondolta Brightling lenézve
Jessica sápadt b rére és hibátlan alakjára.

Dr. Carol Brightling annak ellenére, hogy a Fehér l-lázban dolgozott,

maga vezette a kocsiját, még test re se volt. Georgetownban, a Wisconsin
Avenue-i lakásban mindössze egy Jiggs nev tarka macska várta. viszont
elé sietett az ajtóhoz, és alig csukódott be az ajtó gazdája mögött, az
asszony harisnyanadrágos lábához dörzsölte testét, és hangos
dorombolással mutatta ki, mennyire örül neki. Aztán követte a hálószobába,
és a macskák egyszerre érdekl d és távoli módján nézte, amint átöltözik.
Nagyon jól tudta, mi következik. Carol Brightling rövidke köntösbe öltözve
kiment a konyhába, kinyitott egy szekrényt, és lehajolva, kezéb l kínálta
Jiggsnek a finomságot, majd öntött magának egy pohár hideg vizet a
frizsiderajtóból, és bekapott vele két aszpirint. Az egész az ötlete volt,
tisztában volt vele. De ennyi év után még mindig olyan nehéz volt elviselni,
mint eleinte. Túl sok mindent adott föl. Megkapta ugyan az állást, amire
vágyott, némiképp meglep módon, az irodája a megfelel épületben volt, és
immár beleszólhatott a számára fontos politikai döntésekbe. Fontos
döntésekbe, fontos témákról. De vajon megérte-e?
Igen! Így kellett gondolnia, és szintén hitt is benne. De az ár, az ár, amit
érte fizetett, sokszor túl magasnak t nt. Lehajolt, fölvette Jiggst, úgy ölelte
magához, mintha a gyereke lenne, pedig soha nem volt gyereke. Aztán
visszament a hálószobába, amelyet szintén nem osztott meg mással. Nos,
legalább a macska h ségesebb bármelyik férfinál. Az évek során megtanulta
ezt a leckét. Néhány másodpercen belül a ruha az ágy melletti székre dobva
hevert. Carol pedig a takaró alatt feküdt, Jiggs a lábain fekve tollászkodott.
Carol remélte, ma este a szokásosnál valamivel gyorsabban jön az álom, de
tudta, hogy nem így lesz. Az agya nem képes nem gondolni arra, mi történik
ebben a pillanatban egy másik ágyban nem egészen három kilométernyire
innét.
 ÖTÖDIK FEJEZET

ÖSSZEFÜGGÉSEK

AZ ER NLÉTI edzés mindennap 06.30-kor kezd dött, és egy

ötmérföldes futással fejez dött be, amely pontosan negyven percig tartott. De
ezen a reggelen harmincnyolc perc alatt teljesítették. Chávez agyában
megfordult, hogy netán a sikeres küldetés tette ruganyosabbá és a csapata
lépteit. És ha így van, az jó vagy rossz? Senkit nem tölthet el örömmel, hogy
megölte egy embertársát. Igazi ködös, angol reggelhez ill gondolat.
A futás végére mindannyian jól megizzadtak, élvezték a meleg zuhanyt.
Különös módon a higiénia egy kicsit bonyolultabb volt csapata számára, mint
az egyenruhás katonák számára. Csaknem mindannyian hosszabb hajat
viseltek, mint amit hadseregük megengedett, hogy amikor öltönyben,
nyakkend ben, els osztályon repülnek valahová, úgy nézzenek ki, mint
komoly, legfeljebb kicsit bozontos üzletemberek. Ding haja volt a legrövidebb,
mert a CIA-nál is igyekezett úgy hordani, mint akkoriban, amikor még
törzs rmester volt a nindzsáknál. Még legalább egy-két hónapig kell
növesztenie, hogy elég bozontos legyen. Horkantott a gondolatra, aztán
kilépett a zuhanyból. A 2-es osztag vezet jeként neki külön zuhanyozó járt.
Megcsodálta testét a tükörben. Mindig is Domingo Chávez büszkeségének
tárgya volt. Igen, a sok gyakorlatozás, amit az els héten olyan nehezen bírt,
kifizet dött. Akkor sem lehetett keményebb ennél, amikor Fort Benningben
járt a Ranger iskolába. És mennyi is volt akkor? Huszonegy. Egyszer E-4-
es, és az egyik legalacsonyabb az egész osztályban. Dinget kicsit
bosszantotta az is, hogy felesége, Patsy, aki hosszú és karcsú, akárcsak az
anyja, egy centivel magasabb nála. De Patsy nem hordott magas sarkú cip t,
és különben is már senki nem szórakozott vele. Akárcsak a f nöke, Ding is
olyan embernek nézett ki, akivel jobb nem kezdeni. Különösen ma reggel,
gondolta törülközés közben. Kinyírta azt a fickót el z este, ugyanolyan
gyorsan és automatikusan, ahogyan a nadrágját gombolja be. Peche volt,
Herr Guttenach.
Odahaza Patsy már kórházzöldbe öltözött. A helyi kórházban töltötte azt,
amit Amerikában gyakorlóévnek neveznek. Most épp a n gyógyászatra volt
beosztva, és el reláthatólag egy császármetszést kell végrehajtania,
pontosabban asszisztálnia hozzá a m t ben. Ezután a gyerekosztály
következik, ami mindkett jük szemében tökéletesen helyénvalónak t nt. Az
asztalon már várta a sonkás tojás. Itt, Angliában mintha élénkebb lenne a
tojások sárgája. Lehet, hogy másképp etetik a csirkéket?
- Egészségesebben kéne étkezned - jegyezte meg Patsy ismét.
Domingo nevetve nyúlt a reggeli újságja, a Daily Telegraph után.
- Drágám, a koleszterinszintem egy-három-zéró. Pihen helyzetben a
pulzusszámom ötvenhat. Egy kemény, gonosz, harci gépezet vagyok, doktor.
- De mi lesz tíz év múlva? - kérdezte Patricia Chávez doktor.
- Addig tíz kemény és teljes felmérés vár rám, és majd aszerint igazítom
az életemet, milyen eredményük lesz - felelte Domingo Chávez doktor
(nemzetközi kapcsolatokról írta a disszertációját), pirítását vajazgatva. Ebben
az országban egyszer en mesés a kenyér, az elmúlt hat hét során rá kellett
jönnie. Nem is értette, miért szidják az angol kosztot. - Nézd csak meg az
apád, Patsy! A vén csirkefogó még mindig tökéletes formában van. - Igaz,
ma reggel nem futott, és amikor fut, akkor is igencsak igyekeznie kell, hogy
tartsa a tempót a 2-es osztaggal, de a csudába is, jóval ötven fölött van már.
De a fegyverrel ugyanúgy bánik, mint a fiatalok. John gondoskodott arról,
hogy mindkét osztag tagjai tisztában legyenek ezzel. Pisztollyal Chávez nem
sok nála jobbat tudott, és mesterlövészpuskával még jobb volt. Négyszáz
méteres távról egyenrangú volt Weberrel és Johnstonnal. Bár öltönyben járt
dolgozni, a Szivárvány Hatos olyan ember, akivel jobb nem kezdeni.
Az el z napi berni események voltak a címlapon. Ding átfutotta a cikket,
és úgy találta, a legtöbb részlet pontos. Figyelemre méltó. A Telegraph
tudósítójának jó kapcsolatai tehetnek a zsarukkal... akiknek a sikeres
rajtaütést tulajdonítják. Nem is baj, a Szivárványnak a háttérben kell
maradnia. A kérdésre, hogy az SAS nyújtott-e támogatást a svájci
rend rségnek, a hadügyminisztérium kitér választ adott. Ez egy kicsit
gyenge, egy sima nem jobb lett volna, de akkor a "no comment" legközelebb
akár igennek is érthet , úgyhogy talán így az ésszer . Ding tudta magáról,
hogy még nem sajátította el a politika m vészetét, legalábbis nem ösztönös
szinten. Szívesebben nézett szembe töltött fegyverekkel, mint a médiával. Az
el z re kiképezték, az utóbbira nem. Megint elfintorodott, eszébe jutott, hogy
a CIA-nak van egy közszolgálati irodája, de a Szivárványnak már nincs, de
ebben a szakmában feltehet leg nem éri meg hirdetni. Patsy addigra felvette
kabátját, és az ajtó felé indult. Ding utána sietett, megcsókolta búcsúzóul.
Remélte, hogy feleségének jobban megy az út bal oldalán való vezetés, mint
neki. t teljesen meg rjítette, és állandóan oda kellett figyelnie rá. A
leg rjít bb az volt, hogy a sebességváltó középen volt, az autó rossz oldalán,
de a pedálok ugyanúgy, mint odahaza. Chávez teljesen skizofrénnek érezte
magát, amiért bal kézzel, de jobb lábbal vezet. Ráadásul az angolok jobban
szerették a körfogalmat a normális keresztez désnél. Ding pedig állandóan
jobbra akart fordulni bal helyett. Átkozottul hülye módja lenne annak, hogy
megölesse magát. Tíz perc múlva Chávez egyenruhában, gyalog indult a 2-
es osztag épülete felé, a második, akció utáni kiértékelésre.

Popov zakózsebébe dugta betétkönyvét. A svájci bankárnak a szeme

sem rebbent a készpénzzel teli b rönd láttán. Egy ügyes gép megszámolta a
bankjegyeket. Mintha mechanikus ujjak pörgettek volna meg keveréskor egy
pakli kártyát. Alig tellett negyvenöt percbe, hogy mindent elrendezzenek. A
számlaszám régi KGB-szolgálati száma lett, a betétkönyvben pedig ott lapult
a bankár névjegye is, az Internet-címével együtt, hogy elektronikus úton is
adhasson megbízásokat. Megegyeztek a megfelel kódokban, és beírták a
dossziéjába. Model balul sikerült akciója az el z nap nem került szóba.
Popov úgy gondolta, majd elolvassa, mit írnak róla az International Herald
Tribune-ben, a reptéren megkapja a lapot.
Amerikai útlevele volt. A cég szerezte neki, mint náluk dolgozó
külföldinek, és a legjobb úton volt ahhoz, hogy megkapja az állampolgárságot
is. Popovot szórakoztatta a gondolat, hiszen még mindig megvolt az orosz
útlevele, és két másik is, korábbi munkájának köszönhet en. Mindegyikben
más név volt, de ugyanaz a fénykép. Szükség esetén még jól jöhet.
Útitáskájának egy kis, rejtett zsebében lapultak, csak egy nagyon alapos
vámos bukkanhat rájuk, is csak akkor, ha id ben figyelmeztetik, hogy
érdemes komolyan megnézni ezt az utazót.
Két órával a gépe indulása el tt visszavitte a kölcsönz be a bérautót,
kibuszozott a nemzetközi repül térre, átesett a szokásos haszontalan
ellen rzéseken, aztán beült az els osztályú váróba kávéra és croissant-ra.

Bill Henriksen igazi hírbolond volt. Szokása szerint most is korán kelt, és
azonnal bekapcsolta a tévét. A CNN-re állította, de közben át-átkapcsolt a
Fox Newsra a távirányítóval. És miközben reggeli távgyaloglását végezte a
szobai futógépen, az olvasótáblán ott volt el tte egy újság is. A The New
York Times címlapján a berni események voltak, és ezzel foglalkozott a Fox
is. A CNN furcsa módon beszélt róla, de nem sokat mutatott, a Fox viszont
igen, a svájci televízió anyagát felhasználva. Így Henriksen láthatta mindazt,
amit látni lehetett. Sima ügy, gondolta. Hang-fény gránátok az ajtóhoz az
operat r közben megrándult, ugrált a kép, mindig ez történik, amikor ilyen
közel vannak - a gránátok mögött pedig közvetlenül a kommandósok. Nem
hallatszott fegyverropogás, hangtompított fegyvereket használtak. Öt
másodperc és az egész véget ért. Tehát a svájciaknak van egy megfelel en
kiképzett SWAT csapatuk. Nem nagy meglepetés, legfeljebb az, hogy nem
tudok róla. Néhány perc múlva egyikük kijött, és pipára gyújtott. Akárki legyen
is, feltehet leg a parancsnok és van stílusa is, gondolta Henriksen. A
csapat a szokásos öltözéket viselte, szénszürke gyakorlóruhát, Kevlar
golyóálló mellénnyel. A megfelel id elteltével egyenruhás rend rök mentek
be a túszokért. Igen, szép munka volt, sima ügy. Ez is mutatja, hogy a
b nöz k/terroristák - a hírekb l nem derült ki egyértelm en, hogy egyszer
rablók voltak vagy politikai b nöz k - nem voltak igazán okosak. Na és ki
mondta, hogy okosak? Legközelebb jobbakat kell választani, ha azt akarják,
hogy a dolog m ködjék. Henriksen biztos volt benne, hogy néhány percen
belül megszólal a telefon, és tévéfelvételre hívják. Szükséges
kényelmetlenség.
Épp a zuhany alatt állt, amikor megszólalt a telefon. De Henriksen már
rég felszereltetett odabent is egy készüléket.
- Igen.
- Mr. Henriksen?
- Igen, ki az? - Nem találta ismer snek a hangot.
- Bob Smith vagyok a Fox Newstól New Yorkból. Látta a svájci
eseményekr l készült felvételeket?
- Igen, ami azt illeti, épp most néztem meg a maguk hálózatán.
- Van rá mód, hogy bejöjjön hozzánk és kommentálja?
- Mikor? - kérdezte Henriksen, pedig tudta a választ, és azt is, mit fog
mondani.
- Nyolc után, ha megfelel.
Még az órájára is pillantott, tökéletesen fölösleges, ösztönös mozdulattal,
amelyet senki nem látott.
- Igen, lehet róla szó. Mennyi ideig leszek adásban?
- Körülbelül négy percig.
- Oké, úgy egy órán belül ott leszek.
- Köszönöm, uram. Értesítjük az rt, hogy engedje be.
- Rendben, egy órán belül találkozunk. - Nyilván új fiú, t n dött Henriksen.
Még azt sem tudja, hogy állandó kommentátor a cégnél. Különben mit is
keresne a neve a Fox névjegyzékében? A biztonsági rök is mind ismerik.
Egy gyors kávé és bagel, és már ott sem volt. Beugrott Porsche 911-ébe, és
a George Washington hídon át igyekezett Manhattan felé.

Dr. Carol Brightling felébredt, megsimogatta Jiggs fejét, majd beállt a

zuhany alá. Tíz perc múlva fejére tekert törülköz vel kinyitotta az ajtót, és
bevette a reggeli újságot. A kávéf z b l már kifolyt kétcsészényi Mountain-
Grown Folger's kávé, és a h t szekrényben volt egy
görögdinnyedarabkákkal teli m anyag doboz. Utána bekapcsolta a rádiót,
hogy meghallgassa a Mindent Egybevetve reggeli kiadását. Ett l fogva egész
nap a híreket kell figyelnie. Fehér házbeli munkája f leg abból állt, hogy
olvasott... de ma találkoznia kell azzal az eszementtel az Energiaügyi
Minisztériumból, aki még mindig fontosnak tartja, hogy H-bombákat
gyártsanak. Carol persze megpróbálja majd lebeszélni az elnököt, az
elnöknek pedig egyik fülén be, a másikon ki amit mondott.
Egyáltalán, miért van rá szüksége az adminisztrációnak? - t n dött el
Carol: Persze egyszer volt a válasz, és nyilvánvaló: politika. Az elnök, a
hivatalban töltött eddigi másfél éve során, h siesen próbálta elkerülni az ilyen
csapdákat. És Carol n , míg az elnök bels tanácsadói rajta kívül szinte
kizárólag férfiak. A sajtóban és máshol is jó néhány elítél megjegyzés
elhangzott emiatt. Az elnököt a maga politikai ártatlanságával bosszantotta a
dolog, ez pedig szórakoztatta a sajtót, és további kapaszkodókat nyújtott
nekik, és bizonyos szempontból m ködött is a dolog. Legalábbis neki
felkínálták ezt az állást, pedig elfogadta. Igaz, nem a Fehér Házban
magában, hanem a régi irodaépületben kapott irodát egy titkárn vel és egy
asszisztenssel, és hozzá egy parkolóhelyet is a nyugati Executive Drive-on.
Carol üzemanyag-takarékos, hatéves Hondája volt az egyetlen japán kocsi
ebben a parkolóban, de senki nem szólt neki egy szót sem emiatt
természetesen. Hiszen egyrészt n , másrészt többet felejtett a washingtoni
politikáról, mint amit az elnök valaha is tudni fog. Nem akármi, gondolta
magában, bár ki tudja, az elnök híres arról, hogy gyorsan tanul. De csak azt
hallja meg, amit akar, és az esetében elég ritkán akarja.
A média pedig ráhagyta a dolgot. Mi ebb l a tanulság? Az, hogy a média
senkinek sem a barátja. Mivel nincsen saját meggy z dése, azt hozza
nyilvánosságra, amit az emberek mondanak. Nem hivatalosan több
riporterrel is kell beszélnie, gondolta Carol. Háttérinterjúk vagy csak baráti
megjegyzések. Egyesek, akik rendszeresen írtak környezetvédelmi
kérdésekr l, legalább a nyelvet értették, és többnyire bízni lehetett abban,
hogy a megfelel kicsengése lesz a cikkeiknek. De mindig ott voltak a másik
oldal áltudományos marhaságai is: Igen, tökéletesen tiszteljük az ön
álláspontját, de ebben a kérdésben még nem kristályosodott ki a tudomány
álláspontja, és a komputermodellek sem olyan pontosak hogy igazolják az
elképzelését. Az ilyen érvek alapján a közvélemény - legalábbis a kutatások
szerint - nem változott, s t egy kicsit visszakozott is. Az elnökr l sok mindent
el lehetett mondani, de azt, hogy a környezetvédelem érdekelné, nemigen.
És a szarházi megússza, ráadásul t, Carol Brightlingot használja politikai
álcázásnak, s t fedezéknek. Ez pedig sértette a n t... vagy legalábbis más
körülmények között sértette volna. De mégiscsak az Egyesült Államok magas
rangú tanácsadója vagyok, gondolta Carol. Felhúzta szoknyája cipzárját,
majd fölvette a kosztümzakót is. Ez azt jelenti, hogy hetente többször is
személyesen találkozom az elnökkel. Ez azt jelenti, hogy az elnöknek el kell
olvasni a beadványaimat és a javaslataimat. Ez azt jelenti, hogy közvetlen
kapcsolatom van a média legfels bb szintjével is, és bizonyos határokon
belül követhetem az elképzeléseimet.
És nekem kell megfizetni mindennek az árát is. Mindig is így volt,
gondolta Carol. Elindult az ajtó felé, de menet közben lehajolt, hogy
megvakargassa a macskát a füle mögött. Szegényke egyedül tölti a napot,
bármit csináljon is, feltehet leg alszik a napon az ablakpárkányon. Várja,
hogy gazdája hazajöjjön és megetesse. Carolnak nemegyszer megfordult a
fejében, hogy megáll egy állatkereskedésnél, és vesz Jiggsnek egy él
egeret. Leny göz látvány a ragadozó és zsákmánya, mindkett játssza a
maga szerepét... úgy, ahogyan az el van írva nekik, és ahogy ki tudja hány
évszázadon át volt is, egészen az utolsó két évszázadig, amikor az ember
kezdett mindent megváltoztatni. Elindította a kocsit, és végignézett a
macskaköves utcán. Ezen a régi vágású Georgetown környéken még igazi
macskak volt, és villamossínek is, és szép téglaépületek azon a helyen,
ahol nem egészen kétszáz éve még erd ség húzódott. Még rosszabb a
helyzet a folyó túloldalán, ahol már csak a Theodore Roosevelt-sziget rizte
meg érintetlenségét, de ebbe is állandóan belehasít a lökhajtásos motorok
zúgása. Egy perc múlva már az M Streeten volt, majd rákanyarodott a
Pennsylvania Avenue-ra. Szokás szerint megel zte a napi csúcsforgalmat.
Haladt, hamar megtette a nagyjából egymérföldes utat a széles egyenes
úton, aztán jobbra fordult, és beállt a parkolóhelyére. Nem név vagy
rendszám szerint voltak a parkolók, de valahogy mindenki tudta, hogy melyik
az övé, és Carolé negyven méterre volt a nyugati bejárattól. És állandó itt
parkolóként a kutyás kutatásnak sem vetették alá. A titkosszolgálat belga
malinois kutyákat használ. Ezek a barna, német juhászra emlékeztet , jó
esz és jó szaglású állatok vizsgálják meg, van-e robbanóanyag a kocsiban.
Fehér Ház-belép jével beléphetett az épületbe, majd fölment a lépcs n az
irodájához. Kis egérlyuk volt, de még mindig nagyobb, mint az asszisztenséé
és a titkárn jéé. Az asztalon már várta az Early Bird, ez a különböz
újságkivágatokat tartalmazó összefoglaló; mindazok számára, akik ebben az
épületben dolgoznak. És mellette a Science, és a Scientific American meg
még jó néhány orvosi újság egy-egy példánya. A környezetvédelmi
kiadványok csak két nap múlva érkeznek meg. Carol még le sem ült, amikor
Margot Evans, a titkárn je bejött egy kódnévvel ellátott dossziéval. A
dossziéban az atomfegyverekkel kapcsolatos kérdések voltak. Carolnak
pedig át kell nézni, és ennek alapján tanácsot adni az elnöknek, amelyet
majd természetesen nem fogad el. A legbosszantóbb nem is ez volt, hanem
az, hogy jelentést kell írnia, amelyet az elnök, az is lehet, hogy olvasatlanul
hajít a papírkosárba. De Carolnak esze ágában sem volt ürügyet adni arra,
hogy az elnök szinte sajnálkozással elfogadja lemondását. Ezen a szinten
kevesen kérték saját maguk, hogy távozhassanak posztjukról. Miért ne
léphetne most egy lépéssel még tovább, és ajánlhatná a Washington
állambeli hanfordi öreg reaktor bezárását? Az egyetlen csernobili elven
m köd amerikai reaktor. Nem is annyira er m nek építették, hanem azért,
hogy plutóniumot - Pu239-et - állítson el az atomfegyverek számára. A
legveszélyesebb játék, amit a háborúzó férfiak valaha is kitaláltak.
Hanfordban megint problémák vannak; szivárog a tartály, felfedezték, miel tt
bejuthatott volna a talajvízbe, de akkor is fenyegeti a környezetet, és sokba
kerül a helyreállítás. Az ezekben a tartályokban lév keverék iszonyatosan
korrozív, és halálosan mérgez , és radioaktív... és az elnök ezt a teljesen
megalapozott tanácsot sem fogja elfogadni.
 Pedig a Hanforddal kapcsolatos ellenvetések tudományosan teljesen
megalapozottak. Még Red Lowell is aggódik miattuk, csak éppen ó egy új
Hanfordot akar építeni. De ezt még ez az elnök sem fogja támogatni.
Dr. Brightling ezzel a megnyugtató gondolattal töltött magának egy csésze
kávét, és nekiállt elolvasni az Early Birdet, de közben azon t n dött, hogyan
kezdje a javaslatot, amelyre majd elutasítás vár.

- Nos, Mr. Henriksen, kik ezek az emberek? - kérdezte a m sorvezet .

- Nem sokat tudunk a vezet jük, Ernst Model nevén kívül. Model
valamikor a Baader-Meinhof-csoport tagja volt. Ezek a hírhedt széls baloldali
terroristák a 70-es és 80-as években m ködtek. Model úgy tíz évvel ezel tt
elt nt szem el l. Érdekes lenne tudni, pontosan hol rejt zött.
- Volt róla dossziéjuk, amikor ön az FBI túszszabadító csoportjánál
dolgozott?
A merev választ egy mosoly kísérte.
- Természetesen. Én ismerem az arcot, de Mr. Model dossziéja immár
átkerül az inaktív dossziék közé.
- Véleménye szerint ez terrorista akció vagy egyszer bankrablás volt?
- A sajtójelentésekb l nem lehet megállapítani, de nem zárnám ki teljesen
a rablást mint motívumot. A terroristákkal kapcsolatban sokan hajlamosak
elfelejteni, hogy nekik is kell enni, és nekik is pénzre van ehhez szükségük.
B ven van rá példa, hogy állítólagos politikai b nöz k azért szegték meg a
törvényt, hogy pénzt szerezzenek. Itt Amerikában a CSA - a Covenant, the
Sword and the Arm of the Lord, ahogy magukat nevezték - bankrablással
tartotta fenn magát. Németországban a Baader-Meinhof emberrablásokkal
csikart ki pénzt áldozataik vállalatából és családjából.
- Tehát az ön számára ezek az emberek egyszer b nöz k?
Komoly arckifejezés és hozzá bólintás.
- A terrorizmus b n. Ez alapelv az FBI-nál, ahol korábban dolgoztam. És
az a négy ember, akit tegnap Svájcban megöltek, b nöz volt.
Balszerencséjükre a svájci rend rség, kit n , igazi profi, különleges egységet
állított össze és képezett ki.
- Milyennek ítéli az akciót?
- Kit n nek. A tévén bemutatott képeken nem láttam semmi hibát. Az
összes túszt megmentették, és az összes b nöz vel végeztek. Egy ilyen
incidensnek ez az ideális kimenetele. Elméletben, természetesen jobb lenne
élve elfogni a b nöz ket, de ez nem mindig lehetséges, és ilyen esetekben a
túszok életének a megmentése a legfontosabb követelmény.
- De a terroristáknak is kell hogy legyenek jogaik...
- Elviekben, természetesen igen, ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek,
mint bármely más b nöz , Ezt tanítjuk a FBI-nál is, és ilyen esetekben a
törvény katonája akkor jár el a legjobban, ha letartóztatja ket, bíróság és
esküdtek elé kerülnek, és végül elítélik ket. De ne feledjék, hogy a túszok
ártatlan áldozatok, és az életük a b nöz k cselekedetei miatt van
veszélyben. Ennélfogva módot adunk a terroristáknak, hogy megadják
magukat, és megpróbáljuk lefegyverezni ket, ha lehet, de a legtöbb esetben
nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust - folytatta Henriksen. - Annak
alapján, amit a tévében láttam err l az incidensr l, a svájci osztag hasonlóan
járt el, mint amire minket képeztek ki Quanticóban. Csak akkor
használhatunk halálos er t, ha szükség van rá, de ha szükség van rá,
használni kell.
- De ki dönti el, mikor mi szükséges?
- Az osztag parancsnoka a helyszínen hozza meg ezt a döntést,
kiképzése és tapasztalata alapján. -Aztán a hozzád hasonló emberek
heteken át pokollá teszik az életét, tette hozzá Henriksen gondolatban.
- Az ön cége helyi rend rségeket képez ki SWAT taktikára, ha jól tudom.
- Igen, jól tudja. Az FBI túszment csapat, a Delta Force és más
"különleges" szervezetek számos veteránja dolgozik nálunk, és ezt a svájci
akciót akár tanítani is lehet - mondta Henriksen, mert a cége nemzetközi cég
volt, és külföldi rend röket ugyanúgy kiképezett, mint amerikaiakat.
Egyáltalán nem árt feldicsérni a svájciakat.
- Nos, Mr. Henriksen, köszönöm, hogy velünk töltötte a reggelt. William
Henriksen a nemzetközi terrorizmus szakért je, a Global Security, Inc.,
ügyvezet igazgatója. Nyolc óra múlt huszonnégy perccel. - A stúdióban
Henriksen komoly, elgondolkodó arcot vágott még vagy öt másodpercig
azután, hogy a legközelebbi kamerán kialudt a. lámpa. A cég központjában
videóra vették ezt az interjút, és leadták a könyvtárba a hasonló interjúk
közé. A GSI-t az egész világon ismerték, és a cégismertet videójuk ilyen
interjúkivágatokból állt. A felvételvezet visszakísérte a sminkszobába, ahol
leszedték arcáról a sminket, aztán kiment a parkolóba a kocsijához.
Jól ment, gondolta, aztán gondolatban átfutott a teend kön. El ször is
meg kell tudnia, ki képezte ki a svájciakat. Valamelyik kapcsolatát rá kell
uszítania a dologra, mert ha egy magántársaság munkája, akkor az komoly
vetélytárs. Igaz, valószín leg a svájci hadsereg s t az is lehet, hogy katonák
voltak, rend regyenruhában - talán a német GSG-9-t l kaptak technikai
segítséget. Néhány telefonhívás elég lesz, hogy megtudja.

Popov négymotoros Airbusz A-340-ese pontosan menetrend szerint szállt

le a JFK nemzetközi repül téren. A svájciakhoz órát lehet igazítani. Biztos az
a rend rosztag is menetrend szerint végezte a tegnap esti rajtaütést,
gondolta gonoszkodva. Az els osztályon ült, és ülése közel volt az ajtóhoz,
így harmadikként szállhatott le a gépr l. Aztán magához vette b röndjét, és
jöhetett az amerikai vámosok jelentette megpróbáltatás. Rég megtanulta,
hogy külföldiként Amerikába a legnehezebb belépni. Igaz, ez alkalommal
megkönnyítette a dolgot, hogy alig volt csomagja, és nem volt semmi
bevallanivalója. A vámhivatalnok kedves volt, kisvártatva kegyesen intett a
taxik sora felé. Itt Popov a szokásos csillagászati áron megállapodott egy
pakisztáni sof rrel, hogy bevigye a városba. Megfordult a fejében, hogy a
taxisof rök megállapodhattak a vámosokkal, de üzleti úton volt, és fedezik a
költségeit, ami azt jelenti, hogy ne felejtsen el számlát kérni. Különben is, ma
gondoskodott arról, hogy megengedhessen magáriak ilyen luxusokat.
Elmosolyodott a gondolatra. Nézte a forgalmat, amely egyre s r bbé vált
Manhattanhez közeledve.
A taxi végül kitette a lakása el tt, a lakást a munkaadója fizette. Így a
számára az adóból levonható költség lett, Popovnak pedig ingyen volt. Az
orosz gyorsan kezdett beletanulni az amerikai adótörvényekbe. Kidobálta
táskájából a szennyest, aztán felakasztotta a szekrénybe jó ruháit, végül
lement az el csarnokba, és a kapussal hívatott egy taxit. Újabb tizenöt perc
elteltével az irodában volt.
- Nos, hogy ment? - kérdezte a f nök. Különös zúgás hallatszott az
irodában. Úgy tervezték, hogy használhatatlanná tegye a vetélytársak által
esetleg felszerelt poloskákat. Az üzleti kémkedésnek komoly szerepe volt
ennek az embernek az életében, és a védekezés ellene semmivel nem
maradt el attól, amit azel tt a KGB használt. Pedig Popov valaha azt hitte,
hogy a kormányoknak jut a legjobb mindenb l. Hát Amerikában ez
mindenesetre nem így van.
- Nagyjából úgy ment, ahogy vártam. Meglehet sen ostobák voltak,
mondhatnám, szinte amat rök, a sok kiképzés ellenére, amit még a 80-as
években kaptak t lünk. Azt tanácsoltam nekik, nyugodtan rabolják csak ki a
bankot, hogy ezzel álcázzák valódi küldetésüket...
- És az mi lett volna?
- Hogy megöljék ket - felelte Dmitrij Arkagyijevics kapásból. - Legalábbis,
ha jól értettem uram, ezek voltak a szándékai. - Szavai kiváltottak egy
mosolyt a másik arcán, elég különös mosolyt. Popov agyába bevillant, hogy
utánanéz a bankrészvényei árfolyamának. Lehet, hogy a "küldetés" célja az
volt, hogy megroppantsák a bank helyzetét? Nem t nt valószín nek, és
igazából nem is kell tudnia, miért csinálja mindezt. Mégis feltámadt benne
természetes kíváncsisága. Ez az ember úgy bánik vele, mintha zsoldos
volna, és bár Popov tisztában volt vele, hogy az is, amióta kilépett országa
szolgálatából, halványan és nehezen megfoghatóan, de mégis bántotta
szakmai büszkeségét. - Lesz szüksége további ilyen szolgálatokra is?
- Mi történt a pénzzel? - kíváncsiskodott a f nöke.
- Gondolom, a svájciak majd kitalálják, mire költsék - hangzott a szerény
válasz. A bankára, remélhet leg tudja, hogyan lehet szaporítani, gondolta
magában Popov. - Gondolom, nem várta, hogy érte menjek - mondta.
F nöke csak a fejét rázta.
 - Nem, nem igazán. Különben is jelentéktelen összeg volt.
Popov megért en bólintott. Jelentéktelen összeg? Egyetlen szovjet
alkalmazásban álló ügynök sem kapott ennyi pénzt egy alkalommal. A KGB
mindig is fukar volt, ha valakinek fizetett is, a fogához verte a garast,
függetlenül attól, milyen fontos információhoz jutott. És soha nem dobták ki
ilyen könnyen a pénzt az ablakon. Minden egyes rubellel el kellett számolni,
különben a bankszámla-ellen rz k a Dzerzsinszkij tér 2: szám alatt a pokol
tüzére vetették volna azt az ügynököt, aki ilyen slendriánul m ködtette az
akcióit. Popov rögtön ezután azon t n dött, hogy munkaadója vajon hogyan
moshatta tisztára a pénzt. Amerikában, ha nem többet, csak tízezer dollárt
helyez el vagy ad ki az ember, a banknak fel kell jegyeznie. Elviekben a
kábítószer-keresked k munkáját akarták így nehezíteni; de azért továbbra is
megvoltak valahogy. Lehet, hogy más országokban is vannak ilyen
szabályok? Popov nem tudta. Abban biztos volt, hogy Svájcban nincsenek.
Ennyi bankjegyet általában nem is tartanak a bankfiókok. De a f nök
megbirkózott a feladattal, méghozzá elég jól, emlékeztette magát Popov.
Lehet, hogy Ernst Model amat r volt, de ez az ember nem az. És ezt jobb
lesz nem elfelejteni, írta fel agyába nagy piros bet kkel a korábbi kém.
Néhány másodpercig csendben ültek, aztán:
- Igen, szükségem lesz még egy operációra.
- Pontosan mire? - kérdezte Popov, és azon nyomban megkapta a
választ. - Ah. - Majd egy bólintás. Még a szóhasználata is pontos, operációt
mondott. Elég különös. Dmitrij agyában megfordult, talán nem is lenne
ostobaság utánanéznie munkaadójának, megtudni valamivel többet róla.
Elvégre immár t le függ az élete, igaz, a f nökéé pedig t le, de más élete
nem nagyon izgatta Popovot. Hogy nehéz lesz? Valakinek, akinek a
rendelkezésére áll egy komputer és egy modem, az ilyesmi már csak id
kérdése. Egyel re csak az volt biztos, hogy mindössze egy éjszakát tölthet a
lakásában, aztán indulhat vissza Európába. Nem is rossz módszer az
id eltolódás ellen.

Olyanok vagyunk, mint a robotok, gondolta Chávez, mikor kinézett a

komputer által generált sarok mögül. A túszok is, de ebben az esetben a
túszok a komputer által generált gyermekek voltak. Kislányok, vörös-fehér
csíkos ruhákban vagy pulóverekben, Ding nem tudta eldönteni melyikben.
Egyértelm en a pszichológiai hatás kedvéért programozta így a rendszert az,
aki megtervezte ezt a SWAT 6.3.2 nev programot. Valami kaliforniai
székhely cég gyártotta el ször a Delta Force-nak a RAND Corporation
felügyelete alatt.
Elég drága mulatság volt, f leg az elektronikus ruhák miatt. Ugyanolyan
súlyos volt, mint a szokásos fekete akcióruhájuk. Err l az anyagba sz tt
ólomszálak gondoskodtak, és minden, egészen a keszty kig, tele volt
érzékel kkel és zsinórokkal. Ezek tudatták a komputerrel - egy öreg Cray
YMP-vel - pontosan mit csinálnak, a gép pedig válaszolt, képeket generált a
szemüvegükben. Dr. Bellow kommentálta az eseményeket. Egyszerre
játszotta a rossz fiúk vezet jének és a jó fiúk tanácsadójának szerepét ebben
a játékban. Ding megfordult, látta, hogy Eddie Price közvetlen mögötte van,
Hank Patterson és Steve Lincoln túloldalt a másik szimulált sarokban.
Egyforma robotfigurák voltak, csak a számok árulták el, hogy ki kicsoda.
Chávez háromszor felemelte, majd leengedte jobb karját, jelezve, hogy
hang-fény gránátot kér. Aztán még egyszer kinézett a sarok mögül...
...Clark a székében ülve látta a fehér sarokban megjelen fekete vonalat,
és megnyomta a 7-es billenty t komputere klaviatúráján...
...a 4-es számú rossz fiú a diáklányok csoportjára emelte fegyverét...
- Steve! Most! - adta ki Chávez az utasítást.
Lincoln kihúzta a t t a hang-fény gránátból. Alapvet en egy
gránátszimulátor volt, benne b ven robbanóanyag, hogy zajt csapjon, és
magnéziumpor a vakító villanáshoz, most mindezt a komputerprogram
szimulálta természetesen, és úgy tervezték, hogy néhány pillanatra
elvakítson és a fülsiketít robbanás, amelyik elég hangos ahhoz, hogy
megzavarja a bels fül egyensúly-mechanizmusát, diszorientáljon. Most ezt a
hangot hallották fülhallgatóikban, még ha nem is teljes hanger vel, és VR
szemüvegükben megjelent a fehér villanás is. Még mindig összerezdültek
t le.
A visszhang még el sem halt, amikor Chávez már bevetette magát a
szobába, felemelte a fegyverét, és célba vette az 1-es számú terroristát, az
ellenség feltételezett vezet jét. Itt téved a komputer gondolta Chávez.
Csapatának európai tagjai nem úgy l ttek, mint a: amerikaiak. El redöfték
fegyverüket, amennyire csak a kett s szíj engedte, szinte megnyújtották
H&K-jukat miel tt tüzeltek volna Chávez és az amerikaiak inkább a vállukhoz
szorították. Ding teste még talajt sem ért, máris kil tte az els sorozatot, de a
komputer ezt nem mindig fogadta el találatként. Dinget határozottan
bosszantotta a dolog, soha nem téveszti el a célt, amint azt egy Guttenach
nev pofa is tanúsíthatja, aki minden különösebb figyelmeztetés nélkül
egyszeriben Szent Péter el tt találta magát. Talajt ért, gurult egyet, leadott
még egy sorozatot, aztán MP-10-esével másik célpontot keresett. A
fülhallgatója már tele volt fegyverropogással (a SWAT 6.3.2. program valami
okból nem engedte a hangtompítás fegyvereket). Steve Lincoln és Hank
Patterson is a szobában voltak, a jobb oldalán, és l tték a terroristákat.
Rövid, fegyelmezett sorozataik ropogtak Chávez fülhallgatójában, és VR
szemüvegén keresztül elég biztatóan alakultak át a fejek vörös felh kké...
..de az 5-ös számú rossz fiú meghúzta a ravaszt, és nem a támadókra
l tt, hanem a túszokra, és azok hullani is kezdtek, míg legalább három
Szivárvány-lövész nem végzett a rossz fiúval egyszerre.
 - Tiszta! - harsogta Chávez. Felpattant és odament a rossz fiúk képeihez.
A komputer szerint egyikük még élt, bár vérzett a feje. Ding odébb rúgta a
fegyvert t le, de addigra a 4-es rossz fiú nem mozgott többé.
- Tiszta! Tiszta! - hallotta osztaga tagjainak kiáltását.
- Gyakorlat vége - közölte velük Clark hangja. Ding és emberei levették
virtuálisvalóság-szemüvegüket. Egy két kosárlabdapálya méret szobában
találták magukat. Teljesen üres volt, akár egy gimnáziumi tornaterem éjfélkor.
Kicsit fura volt hozzászokni. A szimuláció szerint a terroristák egy általános
iskolát foglaltak el, ráadásul lányiskolát, a nagyobb pszichológiai hatás
kedvéért.
- Hányat veszítettünk el? - kérdezte Chávez a plafontól.
- Hat meghalt, három megsebesült a komputer szerint - lépett be Clark a
szobába.
- Mit rontottam el? - kérdezte Ding, de közben maga is sejtette, mi lesz a
válasz.
- Észrevettelek, amikor bekukucskáltál a sarok mögül - felelte a
Szivárvány Hatos. - Ez riasztotta a rossz fiúkat.
- A fenébe! - bosszankodott Chávez. - Ez a program hibája. A való
életben tükröt használnék, vagy levenném a Kevlar kalapot, de a program
nem engedi. Teljesen váratlanul mentek volna a gránátok.
- Lehet -mondta John Clark. - Az eredményed akkor is B-mínusz.
- Jaj, de kedves, Mr. C. - morgott a 2-es osztag vezet je. - Legközelebb
már azt mondod, hogy rosszul lövünk.
- Te legalábbis igen, a gép szerint.
- A pokolba a géppel, John! Szart se ér, ahogy program szimulálja a
lövést éles helyzetben. Nem akarom, hogy az embereim úgy l jenek, ahogy
egy gép szereti, ahelyett ahogy szokták, és ahogyan a golyót a célba
juttatják.
- Csillapodj, Domingo. Tudom, hogy mindannyian jól l tök. Gyere velem,
nézzük meg a visszajátszást!
- Chávez, miért itt hatoltál be? - kérdezte Stanley, amikor már
mindannyian helyet foglaltak.
- Mert ez az ajtó szélesebb, és nagyobb teret adott tüzelésre. - Mindkét
oldalnak - jegyezte meg Stanley.
- A harcmez már csak ilyen - vágott vissza Ding. - De ha a meglepetés
és a sebesség a mi oldalunkon van, ez is az el nyünkre szolgál. A hátsó
ajtónál is elhelyeztem egy támogató csapatot, de az épület elrendezése
olyan, hogy nem vehettek részt a rajtaütésben. Noonan bemikrofonozta az
épületet, tudtuk, hol vannak a rossz fiúk, és úgy id zítettem a rajtaütést, hogy
mindannyian a tornateremben legyenek...
- Amikor mind a hat fegyver a túszok közelében van.
- Még mindig jobb, mintha keresgélnünk kéne ket. Mi van, ha egyikük
behajít egy kézigránátot egy sarok mögül, és megöl egy tucat Barbie babát?
Nem, uram, az megfordult a fejemberi, hogy hátulról is támadunk két
irányból, de a távolság és az id zítés nem engedte volna meg. Úgy gondolja,
uram, hogy tévedtem?
- Ebben az esetben, igen.
A pokolba, gondolta Chávez.
- Oké, mutassa meg, hogy gondolja.
Ez az egész legalább annyira a személyes stílus kérdése, ritkán van
biztos jó és biztos rossz ebben a szakmában, de Alistair Stanley legalább
annyi akcióban vett részt, mint bárki más a világon, Ding tehát er sen figyelt
és látta, hogy Clark ugyanezt teszi.
- Nekem nem tetszik - közölte Noonan, miután Stanley el adta a saját
elképzelését. - Túl könny zajkelt t tenni a kilincsre. Egy ilyen vacak
legfeljebb tíz dollárba kerül. Bármelyik repül téren vehet az ember egyet az
ajándékboltban. Az emberek a hotelajtókra teszik, ha nem akarnak váratlan
látogatót. Volt egy ilyen esetünk az Irodánál, amikor az alany ilyet használt,
csaknem elszúrta vele az egész akciót, szerencsére a hang-fény gránát, amit
az ablakon bedobtunk, elnyomta ezt a zajt.
- És mi van, ha a mikrofonjaid nem adják meg az összes alany helyzetét?
- De megadták, uram - vitatkozott Noonan. - B ven volt id nk megkeresni
ket. - Valójában a gyakorlat tizedére sz kítette az id t, de ez teljesen
normális komputerszimulációknál. - Ez a komputerdolog remek az akciók
megtervezéséhez, de minden másban egy kicsit gyenge. Szerintem elég jól
csináltuk. - Ez a végkövetkeztetés egyben arról is árulkodott, hogy Noonan a
2-es osztag teljes jogú tagja kíván lenni, nemcsak a technikai zsenijük -
gondolta Ding. Tim elég sok id t tölt a l téren, és immár a csapat bármelyik
tagjával felveszi a versenyt. Na és Gus Werner alatt dolgozott az FBI
túszment csapatában. B ven megvolt a képesítése. Werner is számításba
jött, mint a Szivárvány vezet je, akárcsak Stanley.
- Oké, nézzük meg a szalagot - javasolta Clark.
Most jött a legkellemetlenebb meglepetés, a komputer szerint a 2-es
terrorista fejlövést kapott, és AK-47-esének ravaszára feszül ujjal
megperdült. Az egyik golyó keresztülfúródott Chávez fején. A Cray komputer
szerint Ding halott volt, mert az elméletbeli golyó pont Kevlar sisakja karimája
alatt találta el és hatolt át az agyán. Chávezt szinte megbénította egy
pillanatra a sokk. Egy komputerprogram által generált véletlenszer
esemény, mégis mennyire valódi, hiszen a való élet is hozhat ilyen váratlan
eseményeket. Beszélgettek arról, hogy Lexan el lapot tegyenek a sisakokra,
amely talán megállít egy golyót, talán nem, aztán elvetették, mert az el lap
torzíthat, és ezzel ronthatja a látást, vagyis a célzásukat... de talán nem
ártana még egyszer meggondolni. A lényeg, hogy a komputer véleményére
érdemes odafigyelni, ha a dolog lehetséges, akkor megtörténhet, és ha
megtörténhet, akkor el bb vagy utóbb meg is fog történni, és emiatt a
csapatban fel kell majd keresni valamelyik bajtársa házát, és közölni egy
feleséggel, hogy immár özvegy. Egy ilyen véletlen esemény miatt, puszta
balszerencse. Hogy lehet ilyent mondani valakinek, aki épp elvesztette a
férjét - a halál oka: balszerencse. - Chávez megborzongott a gondolatra.
Vajon Patsy hogyan fogadná? Aztán lerázta magáról a gondolatot. A
dolognak elég kicsi a valószín sége, matematikailag nem több, mint az, hogy
az emberbe villám csapjon a golfpályán, vagy lezuhan a repül gépe. És az
élet veszélyes, legalábbis amíg az ember meg nem hal, vagy valami ilyesmi.
Chávez Eddie Price felé fordult.
- Határozottan disznóság - jegyezte meg törzs rmestere savanykás
mosollyal az arcán.- De elkaptam a fickót, aki megölt téged, Ding.
- Kösz, Eddie. Máris jobban érzem magam, legközelebb l hetnél
gyorsabban is.
- Majd igyekszem, uram - ígérte Price.
- Fel a fejjel, Ding - jegyezte meg Stanley. - Rosszabb is lehetett volna.
Még soha nem láttam, hogy egy elektron bárkit is komolyan megsebesített
volna.
És az ilyen gyakorlatokból állítólag tanulnunk kellene, tette hozzá Ding
magában. De ebb l mit tanuljak? Azt, hogy bármikor beüthet valami szar?
Ezen elgondolkodhat, és a 2-es osztag jelenleg amúgy is készenlétben van,
Peter Covington 1-es osztaga az ügyeletes. Holnap újra lövészet lesz,
megpróbálhatnak talán egy kicsit gyorsabban l ni. Csak éppen az a baj, hogy
már nemigen javíthatnak a teljesítményükön - legalábbis nem sokat -, és ha
túlságosan er ltetik, akár el is tompulhat az eddig megszerzett képességük.
Ding úgy érezte, mintha egy különösen jó futballcsapat vezet edz je lenne.
Minden játékosa kit n , keményen dolgozik... épp hogy csak nem tökéletes.
De mennyit lehet ezen még javítani edzéssel, és azt sem szabad
elfelejteniük, hogy a másik csapat is nyerni akar. Az els munkájuk
túlságosan is könny volt, Model és a bandája szinte tálcán kínálták
magukat. De nem lesz mindig ilyen könny .
 HATODIK FEJEZET

IGAZHÍV K

A KÖRNYEZETI t r képesség volt a probléma. tudták, hogy az

alaporganizmus olyan hatékony, mint amilyennek lennie kell, csak nagyon
érzékeny. A leveg nek kitéve túl könnyen elpusztult, és még csak nem is
tudták pontosan, miért. A h mérséklet vagy a páratartalom volt az oka,
esetleg túl sok oxigént kapott. Ez az elem, amely oly fontos az élethez,
molekuláris szinten gyilkos. A bizonytalanság idegesít volt, míg végül a
csapat egyik tagja meg nem találta a megoldást. Génmérnöki technológiával
rákgéneket juttattak az organizmusba. Vastagbélrákból való genetikus
anyagot használtak, a leger teljesebbek egyikét, és döbbenetes volt a hatás.
Az új organizmus mindössze egyharmad mikronnal lett nagyobb, de jóval
er sebb. A bizonyíték ott volt az elektronmikroszkóp tévéképerny jén. A kis
szálakat tíz órára kitették a szobaleveg és a fény hatásának, aztán tették
csak vissza a táptalajra, és a technikus látta, hogy máris aktívak voltak. RNS-
ük megsokszorozódott evés után. Millió kis fonatként ismételve magukat,
egyetlen célból, hogy szövetet egyenek. Ez esetben veseszövet volt, bár a
máj ugyanolyan sebezhet . A technikus - aki a Yale-en szerzett orvosi
diplomát - mindent szépen följegyzett, aztán mert az kísérlete volt, el kellett
neveznie. Milyen jó, hogy húsz évvel ezel tt elvégzett egy összehasonlító
vallástörténeti tanfolyamot, elvégre ilyesmit nem lehet bárminek nevezni.
Síva, gondolta. Igen, a legbonyolultabb és legérdekesebb hindu istenség,
aki egyszerre a gyógyító és a romboló. Akinek birtokában van az emberiség
elpusztítására képes méreg. Akinek Káli az egyik felesége, a halál istenn je.
Síva. Tökéletes. A technikus megcsinálta a feljegyzéséket, beleértve az
organizmus számára kitalált nevet is. Még egy kísérlet, még egy technológiai
kihívás, miel tt minden készen áll a bevetésre, de talán a kivégzés
helyénvalóbb szó lenne, gondolta.
Kivett egy mintát a Sívából, egy rozsdamentes acéldobozba zárta, kiment
a laborból, és néhány száz métert gyalogolt egy hosszú folyóson egy másik
laborig.
- Szia, Maggie - köszönt oda a labor vezet je. - Hoztál valamit?
- Szia, Steve. Ez az - nyújtotta felé a dobozt.
- És mi a neve? - Steve átvette t le a dobozt, és a pultra tette.
- Azt hiszem, Síva lesz.
- Elég fenyeget en hangzik - jegyezte meg Steve mosolyogva.
- Az is - ígérte Maggie. Steve is orvos volt, a Duke Universityn szerezte a
diplomáját, és az egész cégnél értett a legjobban a vakcinákhoz. Ehhez a
projekthez egy ígéretesnek t n AIDS-kutatástól vonták el.
- Tehát a vastagbélrákgének úgy m ködtek, ahogy megjósoltam?
 - Tíz órát töltöttek a szabadban, jó UV toleranciát jelez. De azért közvetlen
napsütésben nem lennék biztos.
- Mindössze két órára van szükségünk - emlékeztette Steve. Valójában
mindketten tudták; hogy egy óra is elég. - Mi van az atomizációs rendszerrel?
- Még ki kell próbálni - vallotta be a n . - De nem jelent problémát. -
Megint csak mindketten tudták, hogy ez az igazság. Az organizmus könnyen
el fogja viselni az áthaladást a sprayszórófejen, de az egyik nagy környezeti
kamrában majd ellen rzik. Persze még jobb lenne kint csinálni, de ha a Síva
csakugyan olyan er teljes, mint Maggie tartja róla, jobb nem vállalni a
kockázatot.
- Oké, köszönöm, Maggie. - Steve hátat fordított a n nék, berakta a
konténert az egyik keszty dobozba, hogy kinyissa, és megkezdhesse a
munkát az oltóanyaggal, de a munka java része már megvolt. Az alapágens
jól ismert, és a kormány a tavalyi nagy rémület után b ségesen finanszírozza
a cég munkáját a vakcinákkal. maga pedig nagy hírnévre tett szert, mint az
egyik legjobb szakember az antitestek generálásában, elfogásában és
másolásában, hogy m ködésbe hozzák az ember immunrendszerét.
Halványan már bánta, hogy abbahagyta az AIDS-kutatást. Steve úgy
gondolta, elképzelhet , hogy belebotlott egy módszerbe, amellyel széles
spektrumú antitesteket lehet generálni, hogy felvegyék a harcot a
változékony kis csirkefogóval. Talán 20 százalék változás, ítélte, ráadásul új
tudományos ösvényt nyitna vele, ez az a fajta dolog, amely híressé tesz
valakit... talán tíz éven belül a stockholmi repül jegyet is kiérdemli vele. De
tíz év múlva úgysem számít. Hát nemigen, vallotta be magának. Kinézett
laborja háromszoros vastagságú ablakán. Szép ez a napnyugta. Hamarosan
el jönnek az éjszakai állatok. A denevérek rovarokra vadásznak, a baglyok
egérre és pockokra, a macskák is el bújnak a házakból, és zsákmány után
kúsznak. Steve-nek volt egy éjjellátó szemüvege, gyakran figyelte vele a
ragadozókat, melyek munkája nem is különbözött olyan sokban az övét l. De
most visszafordult munkaasztalához, kihúzta komputere klaviatúráját, és
csinált néhány feljegyzést az új projekthez. Sokan jobban szerették a
jegyzetfüzeteket, de a projekt csak komputeres feljegyzéseket engedett, és
az összes feljegyzést elektronikusan kódolták. És ha ez elég jó Bill Gatesnek,
akkor elég jó nekem is, gondolta. Nem mindig az egyszer dolgok a
legjobbak. És ez megmagyarázta, miért volt itt Steve, mit keresett a Síva
nevet kapott projektben.

Olyan fickókra volt szükségük, akik jól bánnak a fegyverrel, de ilyet nehéz
volt találni, legalábbis a megfelel embereket a megfelel hozzáállással. A
feladatot még nehezebbé tette a kormány hasonló, bár eltér célú
tevékenysége, de legalább segített távol maradniuk a legnyilvánvalóbb
dilinyósoktól.
 - A fenébe is, kellemes itt - jegyezte meg Mark.
Házigazdája csak mérgesen horkantott.
- Van egy új ház annak a peremnek a másik oldalán. Egy csendes napon
még a kémények füstjét is látom.
Marknak nevetnie kellett.
- Nincs is rosszabb egy zsúfolt környéknél.
Foster jámboran elmosolyodott.
- Hát igen, jó ötmérföldnyire van.
- De tudja, megértem magát. El tudom képzelni, hogy nézett ki, miel tt a
fehér ember megjelent itt. Nem voltak utak, csak a folyómedrek és a
szarvascsapások. A vadászat se lehetett akármilyen itt.
- Gondolom, nem kellett olyan keményen megdolgozni, hogy az ember
egyen valamit. - Foster a faház t zhelye mögötti fal felé intett.
Vadásztrófeákkal volt tele. Jó részük nem legális, de itt a montanai Bitterroot
hegységben nincs túl sok zsaru, és Foster elég magának való ember volt.
- Születésünkt l fogva jogunk.
- Az kéne hogy legyen - helyeselt Foster. - Olyasmi, amiért harcolni is
érdemes.
- Mennyire keményen? - kérdezte Mark a trófeákat csodálva.
A grizzlymedve-sz nyeg különösen csodálatos darab volt, és feltehet leg
átkozottul törvénytelen is.
Foster töltött még egy kis bourbont vendégének.
- Nem tudom, mi a helyzet maguknál keleten, de errefelé ha az ember
harcolhat, hát harcol mindhalálig. Ha az ember beleereszt egy golyót két
fényszóró közé, általában megnyugszik kicsit az ellenfél.
- De aztán meg kell szabadulni a holttestt l - kortyolgatta Mark az italát.
Házigazdája csak olcsó whiskyt hozott. Talán nem engedheti meg magának
a jobb fajtát.
Egy nevetés:
- Soha nem hallott még ásóról? Vagy mit szólna egy szép t zhöz?
Az államnak ezen a részén az a szóbeszéd járta, hogy Foster megölt egy
vadvédelmi zsarut. Eredményeként igyekezett elkerülni a helyi rend rséget,
és az országúti jár r akkor is belekötött, ha csak egy kilométerrel is túllépte a
megengedett sebességet. A természetvédelmi zsaru kocsiját megtalálták
kiégve, vagy negyven mérfölddel odébb, de a testét soha. Az államnak ezen
a részén nem sokan élnek, akik tanúskodhatnának, még akkor sem, hogy ha
ötmérföldnyire épült egy új ház. Mark ivott még egy kortyot a Bourbonból,
aztán hátrad lt a b rszékben.
- Jó dolog a természet részének lenni, nem?
- De igen, uram. Határozottan. Néha azt hiszem, kezdem megérteni az
indiánokat, tudja?
- Ismer néhányat?
 - Hát 'persze. Például Charlie Graysont, nez percé, vadászokat vezet,
t le vettem a lovamat is. Néha ezzel is foglalkozom, hogy legyen egy kis
pénzem. Fölviszek egy lovat a hegyekbe, olyan emberekkel, akiket érdekel.
B ven van arra jávorszarvas.
- És mi a helyzet a medvével?
- Van elég - felelte Foster. - Többségük fekete, de van néhány grizzly is.
- Na és mit használ? Íjat?
Kedélyes fejrázás volt a válasz. - Nem, csodálom az indiánokat, de én
nem vagyok az. Attól függ, mire vadászom, és milyen vidéken. Általában
felhúzható 300-as Winchester Maget, de ott, ahol részleges vadászati tilalom
van, félautomata golyóspuskát. Semmi nem ér föl egy kétcentis lyukkal, ha
arra kerül sor, tudja?
- Kézi töltés?
- Hát persze. Így sokkal személyesebb. Kell tiszteletet kell mutatni a vad
iránt, tudja, hogy meg ne haragudjanak a hegy istenei. Foster elmosolyodott,
pont a megfelel , egy kicsit álmatag módon. Minden civilizált emberben ott
lapul a pogány, aki még hisz a hegyek isteneiben, és azt akarja, hogy a
megölt vad szelleme megbocsásson neki. És is így volt vele, minden
technikai képzettsége ellenére is.
- Na és maga mivel foglalkozik, Mark?
- Molekuláris biokémiával, ebb l doktoráltam.
- És ez mit jelent?
- Kitalálja, miért ilyen az élet. Mondjuk, miért van olyan jó szaglása a
medvének - hazudta. - Elég érdekes, de akkor élek igazán, amikor eljöhetek
ilyen helyekre vadászni. Megismerhetek olyan embereket, akik igazából
megértik a vadat, jobban, mint én. Olyanokkal, mint maga. - Mark tisztelgett a
kezében lév pohárral. És mi a helyzet magával?
- Már visszavonultam. Eleget dolgoztam. Elhinné, hogy geológus voltam
egy olajtársaságnál?
- Merre dolgozott?
- Szerte az egész világon. Jó orrom volt az olajhoz, és a társaság
rendesen megfizetett, hogy megtaláljam a megfelel anyagot, tudja? Aztán
abba kellett hogy hagyjam. Eljutottam arra a pontra, amikor... ugye, sokat
repül?
- Hát eleget - ismerte be Mark, és bólintott.
- A barna folt - nyögte ki Foster.
- Tessék?
- Ugyan már, maga is láthatja az egész átkozott világon, bármerre megy.
Ott van úgy tízezer méter magasságban a barna folt, komplex
szénhidrogének, f leg az utasszállító jetekt l. Egy nap éppen Párizsból
repültem haza, Bruneib l jöttem Párizson keresztül, rossz irányba repültem,
mert meg akartam állni Európában, hogy találkozzak egy barátommal. Na,
szóval ott voltam azon a kibaszott 747-esen a kibaszott Atlanti-óceán kell s
közepén, vagy négy órára bármelyik földt l, tudja? Ültem az els osztályú
ülésben, iszogattam az italomat, kinéztem az ablakon, és ott volt a folt. Az
átkozott barna szar, és egyszeriben rádöbbentem, hogy én is hozzájárultam,
én is bekoszolom azt az egész kibaszott atmoszférát.
Na, szóval ez volt a... megtérésem pillanata - folytatta Foster. Talán
mondhatjuk így is. A rákövetkez héten benyújtottam a lemondásomat.
Fölvettem a munkavállalói részvényemet, beváltottam félmilliót készpénzre,
és megvettem ezt a helyet. Most pedig vadászom, halászom, sszel néha
turistákat kalauzolok, sokat olvasok, és írtam egy kis könyvet arról, mit
tesznek az olajszármazékok a környezettel. Hát ez minden.
Természetesen ez a könyv vonta magára Mark figyelmét. A barna folt
sztorit is olvasta a gyengén megírt el szóban. Foster hív volt, de nem
mániákus. A házában volt villany és telefon is. Mark egy vadonatúj Gateway
komputert is látott az íróasztalán. Még parabola antenna is van. Ráadásul a
szokásos Chevy pickup kisteherautó a fegyverállvánnyal a hátsó ablakban...
és egy dízelmotoros markoló. Vagyis, lehet, hogy hív , de nem ment el
teljesen az esze. Ez a jó, gondolta Mark, csak az kell, hogy eléggé rült
legyen, márpedig az kell hogy legyen. Különben nem ölte volna meg azt a
vad rt.
Foster viszonozta a barátságos pillantást. Az Exxonnál találkozott
ilyesfajta fazonokkal. Öltönyös, de az okos fajtából, abból, aki nem bánja, ha
bepiszkolja a kezét. Molekuláris biokémia. A Coloradói bányászati iskolában
nem tanították ezt a tárgyat, de Foster el fizetett a Science Newsra, és tudta,
mir l van szó. Az élettel játszadozik de furcsamód mégis megérti, mit jelent
egy jávorszarvas vagy egy szarvas. Hát, a világ elég bonyolult hely. Aztán
látogatója pillantása a dohányzóasztalon lev Lucite tömbre esett. Mark
fölvette.
- Mi ez?
- Minek látszik? - vigyorgott Foster az itala fölött.
- Hát, vagy vaspirit, vagy...
- Nem vas. Márpedig értek a kövekhez, uram.
- Arany? Honnan van?
- A patakomban találtam, úgy háromszáz méter fölfelé - mutatta Foster.
- Szép nagy aranyrög.
- Öt és fél font. Úgy kétezer dollárt érhet. Tudja, több mint száz éve élnek
emberek, úgy értem, fehér emberek, ezen a helyen, és soha senki nem látta
meg a patakban. Egy nap utánanézek, kíváncsi vagyok, hogy jó telér-e?
Annak kell lennie, mert kvarc van az alján. A kvarc és arany formációk elég
gazdagok szoktak lenni, mert valahogy együtt bugyogtak föl a föld
gyomrából. Ez a terület elég vulkanikus. Csupa meleg forrás meg ilyesmi -
mesélte vendégének. - Néha még földrengés is van.
 - Szóval lehet, hogy megnyitja a saját aranybányáját?
Jóíz nevetés.
- Aha. Furcsa, vagy nem? Annyit fizettem, amennyit egy legel ért kell,
vagy még annyit sem a hegyek miatt. Az, aki el ttem itt állatokat tartott,
állandóan kesergett, hogy a jószág minden egyes fontot, amit fölszed, le is
ad azzal, hogy fölmászik a f höz.
- Milyen gazdag a telér?
Foster vállat vont.
- Meg nem mondanám, de ha megmutatnám néhány pofának, hát
egyesek tíz- vagy húszmilliót is befektetnének, csak hogy megtudják. Mint
mondtam, kvarc formáció, és az emberek ilyesmiért nagyban játszanak. Az
arany ára elég alacsonyan van most, de ha elég tisztán jön ki a talajból...
azért valamivel csak értékesebb, mint a fém, tudja?
- Hát akkor miért nem...
- Mert nincs rá szükségem, és elég ronda látvány. Rosszabb, mint az
olajkitermelés. Azután még elég rendesen ki lehet takarítani, de egy bánya -
szó sincs róla. Örökké ott marad a nyoma, a medd hányók megmaradnak.
Az arzén bekerül a talajvízbe, és egy örökkévalóságig tart, amíg kitisztul.
Különben is, ezek elég szép kis kövek, és ha valaha is pénzre lesz
szükségem, tudom, mit tegyek.
- Milyen gyakran nézi meg a patakot?
- Amikor halászom, barna pisztráng van ott, látja? - A falon lógó hatalmas
jószágra mutatott. - Minden harmadik vagy negyedik alkalommal tálálok
egyet. Igazából úgy gondolom, hogy csak nemrégiben jöhetett felszínre a
lel hely, különben már rég kiszúrták volna. A fenébe is, megtehetném, hogy
utánajárok, honnan származik, de túl nagy lenne a kísértés. Minek izgasson?
- Foster legyintett, Aztán jöhetne egy gyenge pillanat, és az elveim ellen
cselekednék. Amúgy sem fog elfutni.
- Valószín leg - horkantott Mark. - Van még ezekb l?
- Hát persze. - Foster felállt, és kihúzta az egyik íróasztalfiókot.
B rzacskót hajított Mark felé, Mark elkapta, meglep dött a súlyán. Csaknem
tíz font. Meghúzta a zsinórt, és kivett egy rögöt. Akkora lehetett, mint egy
féldolláros, fele arany, fele kvarc. Tökéletlensége révén még gyönyör bb.
- Maga n s? - kérdezte Foster.
- Aha. Feleség, két gyerek.
- Akkor tartsa meg. Csináljon bel le egy függ t, ajándékozza az
asszonynak a születésnapjára vagy valami ilyesmire.
- Szó sem lehet róla, ez több ezer dollárt ér.
Foster csak legyintett.
- A fenét, csak a helyet foglalja az íróasztalomban. Miért ne örüljön inkább
valaki neki? Azonkívül, maga megérti, Mark. Azt hiszem, maga tényleg
megérti.
 Bizony - gondolta Mark. Ez az embere.
- Mit szólna, ha azt mondanám, van rá mód, hogy eltüntessük azt a barna
foltot...?
Kétked pillantás.
- Valami él lényre gondol, ami megeszi, vagy ilyesmi?
Mark felnézett rá.
- Nem, nem éppen... - Vajon mennyit áruljon el, óvatosnak kell lennie,
elvégre ez még csak az els találkozó.

- Az a maga dolga, hogy megszerezze a repül gépet. Abban segíthetünk,

hogy hova repüljön vele - biztosította Popov házigazdáját.
- Na és hova? - kérdezte az.
- A lényeg az, hogy el kell t nni a légi irányítás radarjai el l, és elég
messze menni ahhoz, hogy a vadászgépek ne tudjanak kinyomozni. Aztán
ha leszáll valami barátságos helyen, és megszabadult a legénységt l,
mihelyt elérte az úti célt, nem nagy dolog átfesteni a repül gépet. Kés bb
szét is lehet szedni, és a fontosabb részeket, a motort meg ilyesmiket eladni.
Hamar elt nnek a nemzetközi feketepiacon. Elég néhány azonosító lemezt
kicserélni. Tudja, hogy nemegyszer történt már ilyen. Persze a nyugati
hírszerz szervezetek és rend rségek nem verik nagydobra.
- A világ tele van radarrendszerekkel - vitatkozott házigazdája.
- Ez így van - engedett Popov -, de a légi irányítási radarok nem látják a
repül t, csak a repül gép radar transzpondereinek visszasugárzott jelét
látják. Csak a katonai radarok látják magukat a repül gépeket, és vajon
melyik afrikai országnak van megfelel légvédelmi hálózata? Azonkívül elég
rátenni egy egyszer zavarót a gép rádiórendszerére, és tovább csökken a
lehet sége, hogy bárki is nyomon tudja követni önöket. A menekülésük nem
gond, amennyiben el tudnak jutni a nemzetközi repül térig, barátom. Ez a
nehéz része - emlékeztette ket. - Ha már egyszer elt ntek Afrika felett,
onnantól a maguk döntése. Választhatnak úti célt ideológiai tisztaság vagy a
pénzügyi el nyök miatt. Én az el bbit ajánlom, de az utóbbi is elképzelhet . -
Popovnak ebben igaza volt. Afrika ugyan még nem a nemzetközi jog és
integritás melegágya, de több száz, lökhajtásos gépek kiszolgálására
alkalmas repül tere van.
- Szegény Ernst - szólalt meg házigazdája csendesen.
- Ernst bolond volt - vágott vissza barátn je egy dühös gesztussal. - Egy
kisebb bankot kellett volna kirabolnia. Pont Bern kell s közepén! Bizonyítani
akart. - Petra Dortmund szinte vicsorgott. Popov egész a mai napig
mindössze hírb l ismerte. A lány valamikor csinos, s t szép lehetett, de
egykor sz ke haja most barnára volt festve, keskeny arca szigorú volt,
beesett szeme karikás. Szinte felismerhetetlen volt, és ez megmagyarázza,
miért nem kapta még el egyik európai rend rség sem régi szeret jével, Hans
Fürchtnerrel egyetemben.
Fürchtner a másik véglet felé hajlott. Jó harminc kiló túlsúly volt rajta, s r
barna haja kihullott vagy leborotválta, elt nt a szakálla is. Inkább kövér,
elégedett bankárra emlékeztetett, és nem a megszállott, eltökélt, komoly
kommunistára, aki a 70-es és 80-as években volt, legalábbis kívülr l. Egy
kellemes házban laktak München hegyes déli részén. A szomszédok
m vészeknek gondolták ket. Mindkettejük hobbija a festészet volt, bár ezt
országuk rend rsége nem tudta róluk. Néha még el is adtak egy-egy képet
kisebb galériákba. Ez elég jövedelemhez juttatta ket ahhoz, hogy ne
haljanak éhen, de ahhoz már nem, hogy kényelemben éljenek.
Biztos hiányoznak nekik a régi NDK és Csehszlovákia pihen házai,
gondolta Dmitrij Arkagyijevics. Csak leszálltak a repül gépr l, és kocsival egy
kényelmes, bár nem igazán luxusházba vitték ket. Vásárolhattak a helyi,
pártelit számára fenntartott "különleges" boltokban. Gyakorta látogatták ket
komoly, csendes hírszerz tisztek, és ellátták ket információkkal, amelyek
alapján eltervezhették a következ akciójukat. Fürchtner és Dortmund több
komolyabb operációt is végrehajtott. A legjobb egy amerikai rmester
elrablása és kihallgatása volt, aki az atomlövegeknél szolgált. Ezt a küldetést
a szovjet GRU bízta rájuk. Sok mindent tanultak bel le, és ezek nagy része
még mindig hasznos. Az rmester ugyanis az amerikai PAL biztonsági
rendszer szakért je volt. Holttestét kés bb a tél közepén találták meg
Bajorország déli részén. Minden jel szerint egy csúnya közlekedési baleset
áldozataként. Legalábbis a GRU így vélte a NATO-f parancsnokságban
m köd ügynökeinek jelentése alapján.
- Szóval mit akar megtudni? - kérdezte a n .
- A nemzetközi kereskedelmi rendszer elektronikus hozzáférési kódjait.
- Maga is közönséges tolvaj lett? - kérdezte Hans, miel tt Petra
elfintorodhatott volna.
- Egyáltalán nem közönséges tolvaj, legalábbis a megbízóm. Ha helyre
akarjuk állítani a szocialista társadalmat, a kapitalizmus egy progresszív
alternatíváját, megfelel pénzügyi alapokra lesz szükségünk, és valamelyest
meg kell ingatnunk a kapitalizmus idegrendszerének önbizalmát. - Popov
elhallgatott egy pillanatra. -Tudják, ki vagyok, tudják, hol dolgoztam.
Gondolják, hogy elfelejtettem a szül hazámat? Úgy képzelik, hogy
elfelejtettem, miben hittem? Apám Sztálingrádnál és Kurszknál harcolt.
tudta, mit jelent az, hátrálni, egymás után szenvedni el a vereségeket, de
nem föladni soha - szónokolt Popov szenvedélyesen. - Mit gondolnak miért
teszem itt kockára az életemet? A moszkvai ellenforradalmárok egyáltalán
nem néznék jó szemmel a missziómat... de nem k az egyetlen politikai er
Oroszországban.
- Ahhh - jegyezte meg Petra Dortmund. Elkomolyodott. - Tehát úgy
gondolja, nincs minden elveszve?
 - 'Palán úgy képzelték, hogy az emberiség fejl dése megáll a
megtorpanások id szakában? Az igaz, hogy elvesztettük a háborúnkat,
magam láttam a KGB-ben a korrupciót a legmagasabb helyeken is. Ez
gy zött le minket és nem a Nyugat. Magam láttam, még kapitányként,
Brezsnyev lányát. Amikor a Téli Palotában tartotta az esküv i bankettjét,
mintha csak Anasztázia nagyhercegn maga lett volna. Nekem az volt a
funkcióm a KGB-a belül, hogy tanuljak a Nyugattól. Megismerjem a terveiket
és titkaikat, de a nómenklatúránk csak a korrupciójukat vette át. Hát mi
megtanultuk ezt a leckét, és nemcsak egy szempontból, barátaim. Az ember
vagy kommunista, vagy nem az. Vagy hiszel, vagy nem. Vagy az elveid
szerint cselekszel, vagy nem.
- Ha megtesszük, amit kér, túl sokat kell hogy föladjunk - érvelt Hans
Fürchtner.
- B ségesen kárpótoljuk érte. A megbízóm...
- Ki az? - kérdezte Petra.
- Ezt nem árulhatom el - felelte Popov nyugodtan. - Vagy gondolják, hogy
csak önök vállalnak kockázatot? És mi van velem? Ami pedig a megbízómat
illeti, nem tudhatják meg, ki . A biztonság mindenekel tt. De hát ezt tudniuk
kéne - emlékeztette ket. Mint várta, egész jól fogadták a gyengéd
helyreigazítást. Ezek az ostobák, igai hív k, akárcsak Ernst Model volt, bár
ezek ketten valamivel okosabbak nála és jóval gonoszabbak is, mint azt a
szerencsétlen amerikai rmester megtapasztalhatta. Valószín leg
hitetlenkedve nézett Petra Dortmund még mindig elragadó kék szemébe,
amikor a lány el vette a kalapácsot, hogy munkába vegye különböz
testrészeit.
- Nos, Joszip Andrejevics, mikor akarja, hogy cselekedjünk? kérdezte
Hans. Sok fed neve egyikén ismerték Popovot, Joszip Andrejevics Szerov
néven.
- Amilyen gyorsan csak lehet. Egy héten belül telefonálok, hogy
csakugyan vállalják-e a küldetést, és...
- Vállaljuk - biztosította Petra. - El kell készítenünk a terveket.
- Ez esetben egy héten belül telefonálok a menetrendért. Négy napra van
szükségem, hogy aktiváljam az én részemet az operációban. Arra is oda kell
figyelnem, hogy hol tartózkodik az amerikai repül gép-anyahajó a Földközi-
tengeren. Nem .hajthatják végre a küldetést, ha a Földközi-tenger nyugati
felén tartózkodik, mert ebben az esetben nyomon tudják követni a gépüket.
Pedig mi azt akarjuk, hogy ez a küldetés sikerrel járjon, barátaim. - Utána
megalkudtak az árban. Nem volt nehéz, Hans és Petra még a régi szép
id kb l ismerték Popovot, és megbíztak benne, hogy személyesen hozza el
a pénzt.
Popov alig tíz perc múlva kezet rázott velük és távozott. Ez alkalommal
egy bérelt BMW-n tartott az osztrák határ felé. Az út üres volt, a táj gyönyör .
Dmitrij Arkagyijevics ismét házigazdáin t n dött. Mindössze egyetlen dolog
volt igaz abból, amit elmondott nekik, az, hogy az apja csakugyan a
sztálingrádi és a kurszki hadjáratok veteránja volt. Sokat mesélt fiának arról,
mi mindent élt át tankparancsnokként a nagy honvéd háborúban. Különös
emberek ezek a németek. Ezt Popovnak volt alkalma megtanulnia az
Állambiztonsági Bizottságnál. Állítsatok eléjük valakit egy lovon, és a halálba
is követik. Egyszer en kell nekik valaki, akit követhetnek. Hát nem különös?
De jelen pillanatban ez elég jól jön neki is és megbízójának is. És ha ezek a
németek egy vörös lovat akarnak követni - egy döglött vörös lovat,
emlékeztette magát Popov egy szomorkás mosollyal -, hát az az bajuk.
Ebben az ügyben csak azok a bankárok lesznek ártatlanok, akiket
megpróbálnak elrabolni. De ket legalább nem fogják megkínozni, mint azt
az amerikai néger rmestert. Popov nemigen hitt benne, hogy Hans és Petra
idáig jutna, bár nem nagyon ismerte az osztrák rend rség és katonaság
képességeit. De így vagy úgy, hamarosan megtudja.

Furcsa, hogyan m ködött a dolog. Most az 1-es osztag volt az ügyeletes,

készen arra, hogy bármelyik pillanatban elhagyja Herefordot, míg Chávez 2-
es osztaga csak készenlétben volt tartalékként. Mégis k végezték a komplex
gyakorlatok sorát, míg az 1-es osztag mindössze kis reggeli tornát és rutin
céllövészetet. Senkinek sem hiányzott, hogy egy kiképzés közbeni baleset
miatt megsérüljön egy csapattag, és így esetleg kényes pillanatokban
nélkülözni kelljen.
Miguel Chin f mestergépész-helyettes Peter Covington csapatában volt.
Korábban az amerikai flotta SEAL osztagánál szolgált, és a norfolki SEAL
támaszpontról került a Szivárványba. Latino anya és kínai apa
gyermekeként, akárcsak Chávez, is Kelet-Los Angelesben n tt föl. Épp az
1-es osztag épülete el tt szivarozott, amikor Ding észrevette és odasétált
hozzá.
- Hé, mester - köszönt oda Chávez három méter távolságról.
- F mester - helyesbített Chin. - Az annyi, mint a f törzs a hadseregben,
uram.
- Ding a nevem, mano.
- Mike - nyújtotta a kezét Chin. Arca alapján akárki lehetett volna.
Akárcsak Oso Vega, is súlyt emelt, és azt mesélték róla, hogy vagy
százszor volt bevetésen. Mindenfajta fegyver szakért je volt, és a
kézfogásából is érezni lehetett, hogy a puszta kezével is képes letépni az
ember fejét a válláról.
- Rosszat tesz az egészségednek - biccentett Chávez a szivar felé. - Az
is, amib l élünk, Ding. L. A. melyik részér l jöttél?
Ding elmondta.
- Komoly? Tudod, hogy én t led félmérföldnyire n ttem föl? Ahol te laktál,
az Banditos körzet volt.
- Te meg...
A f mester bólintott.
- Piscadores, amíg ki nem n ttem bel le. A bíró tanácsolta, hogy jobban
járok, ha belépek, mintha börtönbe kerülnék. Próbálkoztam a
tengerészgyalogosoknál, de nem vettek föl. Le vannak ejtve. - Chin kiköpött a
szivarjáról egy kis dohányt. - Végigcsináltam Great Lakest, gépészt csináltak
bel lem... aztán hallottam a SEAL-r l, és tudod, nem is rossz élet. Hallottam,
te az ügynökségnél voltál.
- Tizenegy-Bravóként kezdtem. Volt egy kis kirándulásunk Dél-Amerikába,
teljes kudarc volt, de munka közben megismertem a hatosunkat, és
mondhatnám úgy, hogy toborzott. Azóta hátra sem néztem.
- Az ügynökség küldött iskolába?
- A George Masonba, most kaptam meg a doktor címet. Nemzetközi
kapcsolatok - felelte Chávez. - És te?
- Hát gondolom, látszik rajtam. Pszichológiát végeztem, Old Dominion
Egyetem. Ez a doki a csapattal, Bellow, okos egy szarházi, gondolatolvasó.
Három könyve is megvan.
- Milyen Covingtonnal dolgozni?
- Jó. Van tapasztalata, odafigyel. Gondos srác. Jó kis csapat, de szokás
szerint nem sok a dolgunk. Tetszett az a rajtaütésetek a banknál, Chávez.
Gyors és tiszta munka volt. - Chin füstkarikát fújt az égbolt felé.
- Hát kösz, f mester.
- Chávez! Megpróbálod ellopni az els emberemet? - Peter Covington
most lépett ki az ajtón.
- Most tudtam meg, hogy alig néhány háztömbnyire egymástól n ttünk fel,
Peter.
- Csakugyan? Milyen figyelemreméltó - jegyezte meg az 1-es osztag
parancsnoka.
- Harry bokája reggel újra megrándult, nem nagy ügy, de kapott néhány
aszpirint - tudatta Chin a f nökével. - Két hete sérült meg, amikor
leereszkedtünk a helikopterr l - tette hozzá Ding kedvéért.
Átkozott sérülések, ezt már mondania sem kellett. Mindannyian tudták,
hogy ez a probléma a2 ilyesfajta munkánál. A Szivárvány tagjait több
szempont szerint választották. Ezek közül az egyik, vadul versenyz
természetük volt. Mindegyikük állandóan versenyzett az összes többivel, és
mindannyian a legtöbbet hozták ki magukból. Az ilyesmi pedig maga után
vonja a sérüléseket és a baleseteket kiképzés közben. Kész csoda, hogy
még egyikük sem került a laktanya kórházába, de biztos, hogy nem lesz
sokáig ilyen szerencséjük. És a Szivárvány tagjai ugyanúgy nem tudják
megváltoztatni személyiségük jellemvonását, ahogyan a lélegzést sem tudják
abbahagyni. Az olimpiára készül sportolók sem edzhetnek keményebben,
mint k. Az ember vagy a legjobb, vagy semmi. Így aztán, valamennyien
képesek voltak egy mérföldet a világ legjobbjától harminc-negyven
másodperccel lemaradva lefutni úgy, hogy bakancsot viselnek futócip
helyett. És ez számukra még fontosabb volt, fél másodperc az esetükben
könnyen élet vagy halál kérdése lehet a harcban, és ami még rosszabb, nem
a saját halálukat jelentheti, hanem egy ártatlan túszét, azét az emberét,
akinek a védelmére és megmentésére felesküdtek. A dologban az volt az
irónia, hogy mindennek ellenére a készenléti csapat a balesetekt l való
félelem miatt nem edzhetett keményen. Így aztán a készenlét két hete alatt
minden alkalommal valamelyest csökkent a tudásuk. Még három nap
várakozás Covington 1-es osztagának, aztán Chávez a soros.
- Hallom, nem tetszett neked a SWAT program - szólalt meg Chin.
- Hát nem túlzottan. Arra jó, hogy eltervezzük vele a mozgást, meg
ilyeneket, de a rajtaütések szimulálására nem.
- Mi évek óta használjuk, sokkal jobb, mint régen volt - mondta Covington.
- Akkor is jobb szeretem az él célpontokat és MILES felszerelést -
makacskodott Chávez. Az amerikai hadsereg által gyakorta használt
kiképzési rendszerre utalt, amelyben minden egyes katonán lézervev van.
- Kis távolságra nem olyan jó, mint messzir l - vitatkozott Peter.
- Hát, úgy soha nem próbáltam - vallotta be Ding. - De gyakorlatilag ha
közel kerültünk, a kérdés úgy is eld lt. Egyikünk sem szokta eltéveszteni a
célt.
- Ez igaz - helyeselt Covington, és mintha csak igazolni akarná,
mesterlövészpuska ropogó hangja hallatszott. A Szivárvány távolsági
mesterlövészei gyakorlatoztak az ezeryardos l téren. Versenyeztek
egymással, ki tud a legkisebb körbe l ni. Jelenleg éppen Homer Johnston
volt a bajnok, Ding 2-es mesterlövésze. Három milliméterrel volt jobb Sam
Houstonnál, Covington vezet mesterlövészénél négyszázötven méterr l.
Ebb l a távolságból mindketten képesek voltak tízszer egymás után
beletalálni egy ötcentis kör közepébe, ami határozottan kisebb az emberi
fejnél. Márpedig a mesterlövészek ennek szétdurrantását gyakorolták
robbanógolyóikkal. Ha a Szivárvány bármelyik mesterlövésze egy adott
héten kétszer is hibázott, már többnyire zavartan magyarázkodott, hogy
valamiben megbotlott vagy ilyesmi. A mesterlövészek szerepében nem is azt
volt a kétséges, hogy eltalálják-e a célt, hanem az, hogy elég közel jutnak-e
hozzá. Azon kívül, hogy a kell id ben lépjenek és terítsék le az alanyt.
Ebben pedig többnyire dr. Paul Bellow tanácsaitól függtek. Persze a
legfeszültebb pillanat a lövés, amit naponta gyakoroltak, de technikailag és
az operáció szempontjából a legkönnyebb. Bizonyos fokig perverz dolognak
t nt, de hát ez egy perverz mesterség.
- Az el rejelzések szerint semmi fenyeget ? - kérdezte Covington.
- Még csak most megyek át, de kétlem, Peter. - Azok a rossz fiúk, akik
Európában akartak huncutkodni, látták a tévén a berni eseményeket, és ez
némileg lecsillapította ket: Legalábbis mindkét osztagparancsnok így
vélekedett.
- Nagyon helyes, Ding. Van még egy kis papírmunkám. Covington ezzel
elköszönt, és visszament az épületbe. Chin pedig mintegy vezényszóra,
elnyomta szivarját és követte.
Chávez továbbment a f hadiszállás épülete felé. Viszonozta az r
tisztelgését és bement. Furán tisztelegnek ezek az angolok, gondolta
közben. Bennett rnagyot az íróasztalánál találta.
- Szia, Sam.
- Jó reggelt, Ding, kávét? - intett a légier tisztje a kávéf z felé.
- Kösz, nem. Történik valahol valami?
A másik a fejét rázta.
- Csöndes napunk van. Még a b nöz k is pihennek.
Bennett számos európai hírügynökség teleprinterein keresztül követte
figyelemmel a szokásos b nöz i tevékenységet. A tapasztalat bebizonyította,
hogy a hírügynökségek sokkal hamarabb tájékoztatják mindazokat, akiket az
illegális tevékenység érdekel, mint a hivatalos csatornák. Ezek általában az
európai, amerikai vagy brit nagykövetségek védett faxvonalain jöttek. Most,
hogy ez a forrás csendes volt, Bennett az ismert terroristák komputerizált
listájával dolgozott. Átnézte a fotókat és az írott ismertet ket, mi az, amit
biztosan lehet tudni ezekr l az emberekr l (általában nem sokat), és mi az,
amit sejteni lehet (nem sokkal többet).
- Mi ez? Ki ez az alak? - mutatott Ding a komputerre.
- Az új játékszerünk, most kaptuk az FBI-tól. Megöregíti az alanyok fotóit.
A csaj a képen Petra Dortmund. Csak két fényképünk van róla, mindkett
csaknem tizenöt éves. Most öregítek rajta tizenöt évet, játszom kicsit a
hajszínével is. Szerencsére a n knél nincs szakáll - kuncogott Bennett. - És
általában túl hiúk ahhoz, hogy disznómód elhízzanak, mint Carlos haverunk
tette. Tessék, nézd meg a szemét.
- Hát, nem szívesen szedném föl egy bárban - jegyezte meg Chávez.
- Valószín leg rossz dugás lenne, Domingo - szólalt meg Clark mögötte. -
Figyelemreméltó, Sam.
- Igen, uram, ma reggel állítottam munkába. Noonan hozta nekem a
f hadiszállás technikai részlegét l. Eredetileg arra dolgozták ki, hogy segítse
azonosítani az emberrablások áldozatait, évekkel az elt nésük után, és elég
jó hasznát veszik. Aztán valakinek eszébe jutott a nagy ötlet, hogyha arra
beválik, hogy feln ttet csinál a gyerekekb l, miért ne válna be a feln tt
gazfickóknál is? Ennek a segítségével találtak meg egy bankrablót, aki az
els tíz körözött listáján szerepelt. Akárhogy is, jelenleg feltehet leg így néz
ki Fraulein von Dortmund.
- Na és ki a férfi az életében?
 - Hans Fürchtner. - Bennett az egérrel el varázsolta a komputerb l a
képet. - Uram isten, ez még az érettségi képe lehet. - Aztán átfutotta a
fényképet kísér szavakat. - Oké, szóval szereti a sört... tegyünk rá még tíz
kilót. - A fotó másodperceken belül megváltozott. Bajusz... szakáll... és máris
négy fényképük volt ugyanarról az emberr l.
- Ez a kett pont egymásnak való - jegyezte meg Chávez. Emlékezett rá,
mit olvasott a párosról a terroristák dossziéjában. - Feltételezve, hogy még
együtt vannak. - Ez elindított benne egy gondolatot, át is ment dr. Bellow
irodájába.
- Hello, doki.
Bellow felnézett komputeréb l.
- Jó reggelt, Ding. Mit tehetek érted?
- Épp egy b bájos párocska, Petra von Dortmund és Hans Fürchtner
képét nézegettük, és lenne néhány kérdésem.
- Rajta! - biztatta Bellow.
- Mennyire valószín , hogy az ilyen emberek együtt maradjanak?
Bellow pislogott, majd hátrad lt székében.
- Nem is rossz kérdés, egyáltalán nem rossz. Az a kett ... én
véleményeztem az aktív dossziéjukat... feltehet leg együtt vannak még.
Egyesíti ket a politikai ideológiájuk. Az egymás iránti elkötelezettségük
részben ebb l adódik. Eleve a hiedelemrendszerük hozta össze ket, és
pszichológiai értelemben örök h séget esküdtek egymásnak, amikor ennek
alapján cselekedtek is. Mármint hogy terroristák lettek. Ha jól emlékszem,
azzal gyanúsítják ket, hogy elraboltak, majd megöltek egy katonát, többek
között. Az ilyesmi pedig komoly kötelék két ember között.
- De ezek az emberek els sorban szociopaták, és a szociopaták nem... -
vitatkozott Ding.
- Á, csak nem olvasod a könyveimet? - kérdezte Bellow mosolyogva. -
Hallottad már valaha is a frázist, hogy két ember amikor összeházasodik,
eggyé válik?
- Igen, na és?
- Az ilyen esetben ez csakugyan így van. Ezek az emberek szociopaták,
de az ideológia ethosszal ruházza fel a devianciájukat, és ez fontos
különbség. Emiatt a közös ideológia eggyé kovácsolja ket, és a
szociopatikus hajlamaik összeolvadnak. Ennek a kett nek az esetében egy
igen stabil partnerkapcsolatot tartok valószín nek. Azon sem lep dnék meg,
ha kiderülne, hogy hivatalosan is összeházasodtak. Ha talán nem is
templomban - tette hozzá mosolyogva.
- Stabil házasság... gyerekek?
- Az is lehetséges - bólintott Bellow. - Az abortusz tilos Németországban,
a nyugati részén, ha jól tudom. De hogy akarnának-e gyereket... ez jó
kérdés, el kell gondolkodnom rajta.
 - Szeretnék b vebben tudni ezekr l az emberekr l. Hogyan
gondolkodnak, hogyan látják a világot meg ilyesmi.
Bellow ismét elmosolyodott, felállt, a könyvespolchoz lépett. Kivette egyik
könyvét, és Chávez kezébe nyomta.
- Esetleg kezdd ezzel. Tankönyv az FBI-akadémián, és néhány évvel
ezel tt ezért hívtak át ide, hogy tartsak el adást az SAS-nél. Azt hiszem, így
kerültem ebbe a szakmába.
- Kösz, doki. - Chávez néhány pillanatig méricskélte a könyvet, majd
elindult kifelé. A dühöng gondolat: Utazás a terrorista agyában, volt a címe.
Nem árt, ha egy kicsit jobban ismerem ket, gondolta Chávez, bár továbbra
is úgy vélte, hogy a legjobb dolog a terrorista agyában egy nagy sebességgel
behatoló 10 mm-es robbanógolyó.

Popov nem árulta el nekik a telefonszámát. Határozottan amat r dolog lett

volna. Még egy mobiltelefon is, hiába leplezik, ki a tulajdonosa, kiindulópont
lehet a rend rségnek, papír - vagy ami manapság még veszélyesebb,
elektromos - nyomot hagy maga után, ami igen kínos helyzetbe hozhatná.
Így aztán hívta ket néhány naponta. Fogalmuk sem volt, honnan, és nem
nehéz egy távolsági hívást több készüléken keresztülfuttatni.
- Megvan a pénz, felkészültek?
- Hans épp ott van, ellen rzi a dolgokat - felelte Petra. - Úgy gondolom,
negyvennyolc órán belül készen állunk. És mi a helyzet a maga oldalával?
- Minden készenlétben áll. Két napon belül ismét jelentkezem. Ezzel
Popöv letette a kagylót, kilépett a Charles de Gaulle nemzetközi repül tér
telefonfülkéjéb l, és diplomatatáskájával a kezében a taxik sora felé indult.
Táskája szinte teljesen tele volt százmárkás bankjegyekkel. Popov azon
kapta magát, alig várja már, hagy megjelenjen a közös európai pénz. Sokkal
könnyebb lesz a megfelel mennyiség eurót beszerezni, mint a kontinens ki
tudja hányfajta nemzeti valutáját.
 HETEDIK FEJEZET

PÉNZÜGYEK

AZ EURÓPAIAK általában nem szoktak otthon dolgozni, de Ostermann

igen. Jókora, valamikori bárói schlossban lakott harminc kilométernyire
Bécst l (a szó kastélyt jelent, de ez esetben a palota talán még pontosabb
lett volna). Erwin Ostermann szerette a schlosst, ami tökéletesen illett a
pénzügyi világban elfoglalt szerepéhez. A háromszintes, hatezer
négyzetméteres épület ezerhektárnyi birtokon emelkedett. Ennek nagy része
hegyoldal volt, ami lehet vé tette, hogy Ostermann-nak saját sípályái is
legyenek. Nyáron megengedte a helyi gazdáknak, hogy kecskéiket és
birkáikat ott legeltessék... Akárcsak annak idején a gróf, aki szintén
megengedte parasztjainak ezt a kegyet, hogy a f ne n jön túl magasra. De
hát mennyivel demokratikusabb most. Még valami adókedvezményt is kapott
miatta az ország baloldali kormányától, és ami még fontosabb, jól vette ki
magát.
Az autója egy Mercedes limuzin volt - pontosabban nem is egy, hanem
kett - és egy Porsche, ha olyan kalandos kedvében érezte magát, hogy
maga hajtson be a közeli faluba egy italra és egy vacsorára a kit n
Gasthausba. Magas volt, egy méter nyolcvanhat centiméter, fejedelmien
szül hajjal, és karcsú, jól karbantartott testtel. Jól mutatott valamelyik arabs
lova hátán - az ember ugye nem élhet egy ilyen helyen lovak nélkül - de
ugyanilyen jól mutatott egy üzleti konferencián, Olaszországban vagy a
londoni Savile Row-n csináltatott öltönyében. Els emeleten lév
dolgozószobája, az eredeti tulajdonos, majd nyolc leszármazottja idején a
tágas könyvtárterem volt. Most teli volt a világ pénzpiacaival összekötött
komputerekkel.
A könny reggeli után fölsietett irodájába, ahol három alkalmazottja, két
n és egy férfi, kávéval, hozzá való kis süteménnyel és információkkal látták
el. A szoba elég nagy volt ahhoz, hogy akár húsz embert is vendégül
lássanak benne. A diófa könyvespolcokat végig könyvek borították.
Ostermann a schloss-szal együtt vette a könyveket is, és soha nem vette a
fáradságot, hogy közelebbr l is megnézze a címüket. Inkább az üzleti
újságokat olvasta, mintsem a szépirodalmat. És szabad idejében a pincében
berendezett házimozijában nézett filmeket. A korábbi borospince szolgálta
most ezt a célt. Mindent egybevetve olyan ember volt, aki kényelmes és igen
kellemes élet élt kényelmes és kellemes körülmények között. Mikor ezen a
napon leült az íróasztalához, már várta a lista, kik fogják ma fölkeresni.
Három bankár és két hozzá hasonló keresked . Az el bbiek azért, hogy egy
új üzleti vállalkozás hitelér l tárgyaljanak, amelyért kezeskedett, az
utóbbiak azért, hogy a piaci trendekr l kérdezzék a véleményét. Ostermann
máris tekintélyes egójának igen jólesett, ha kikérték ilyesmiben a véleményét,
és mindenfajta vendéget szívesen fogadott.

Popov kiszállt a repül gépb l, és a többi magányosan utazó üzletember

között rálépett a mozgójárdára. Kombinációzáras diplomatatáskájában
semmi fémdarab nem volt, nehogy egy detektor jelezzen és esetleg
kinyittassák vele, és el bukkanjon a rengeteg bankjegy. Ezek a terroristák
teljesen tönkretették a légi közlekedést, dohogott magában a korábbi KGB-
tiszt. És mihelyt továbbfejlesztik majd a b röndátvilágító készülékeket
annyira, hogy észrevegye, vagy akár meg is számolja a táskában lev pénzt,
tovább rontják sokak, köztük az üzletét is. Annyira unalmas vonaton utazni.
Jól végezték a dolgukat. Hans az el re megbeszélt helyen ült, a Der
Spiegelt olvasva. A megbeszélés szerinti barna b rdzsekiben. Látta, hogy
Dmitrij Arkagyijevics a bal kezében tartva fekete diplomatatáskáját, az
üzletemberek között céltudatosan halad a mozgójárdán. Fürchtner kiitta
kávéját, és követte, úgy húsz méterrel haladt mögötte, aztán balra sodródott,
hogy különböz kijáratokon hagyják el a repül teret, és más úton közelítse
meg a garázst. Popov finoman körülnézett, már az els alkalommal
megpillantotta Hansot, és megfigyelte hogyan mozog. Tudta, hogy nagyon
feszült lehet. A Fürchtnerhez hasonló emberek többségével az árulás
végzett. És igaz ugyan, hogy Dmitrijt ismerték és bíztak benne, viszont csak
olyasvalaki árulhatja el az embert, akiben megbízik, és akit ismer: Ennek a
földalatti világnak minden szerepl je tisztában van ezzel, és bár ezek ketten
személyesen, illetve hírnévb l jól ismerték Popovot, de nem voltak
gondolatolvasók, ami ez esetben nagyon is megfelelt. Futó mosoly jelent
meg arcán, aztán bejött a parkolóba, balra fordult, megállt, mint aki nem
találja az irányt, de közben alaposan szemügyre vett mindent, nem utal-e
arra valami, hogy t követik. Fürchtner kocsija az els szint legtávolabbi
sarkában volt, egy kék Volkswagen Golf.
- Grüss Gott - köszönt, és beült a jobb els ülésre.
- Jó reggelt, Herr Szerov - felelte Fürchtner angolul. Elég amerikaias volt,
és a kiejtése sem árulkodott. Sokat nézheti a tévét, gondolta Dmitrij.
Az orosz letárcsázta a megfelel kombinációt a táska zárján, majd
felnyitotta a fed t, és a másik ölébe tette a táskát.
- Mindent rendben fog találni - közölte.
- Szép mennyiség - jegyezte meg a német.
- Tekintélyes összeg - helyeselt Popov.
Most jelent meg el ször némi gyanú Fürchtner szemében. Az orosz egy
pillanatra meg is lep dött, aztán elgondolkodott. A KGB soha nem volt igazán
b kez az ügynökeivel, de ebben a diplomatatáskában elég készpénz van
ahhoz, hogy két ember kényelmesen élhessen valamely afrikai országban
több éven keresztül is. Hans csak most fogta fel a dolgot, és amíg egyfel l
örült, hogy ennyi pénzhez jut, agyának egy kisebb szelete hirtelen azon
kezdett t n dni, vajon honnan származhat ez a pénz. Jobb nem megvárni a
kérdést, gondolta Dmitrij.
- Ja igen - szólalt meg nyugodtan. - Mint tudja, sok kollégám látszólag
kapitalista lett, hogy túléljük az országunkban uralkodó új politikai
körülményeket. De még mindig mi vagyunk a párt kardja és pajzsa, fiatal
barátom. Ez nem változott. Elismerem, némileg ironikus, hogy immár jobban
tudjuk honorálni barátaink szolgálatait. Mint kiderült, ez olcsóbb, mint
fenntartani azokat a biztonságos házakat, melyek vendégszeretetét egykor
élvezte. Személy szerint engem szórakoztat a dolog. Akárhogy is, itt a
megbeszélt összeg, ráadásul el re és készpénzben.
- Danke - jegyezte meg Hans Fürchtner, még mindig a tíz centiméter mély
diplomatatáskába meredt, aztán megemelte. - Jó nehéz.
- Igaz - bólintott Dmitrij Arkagyijevics. - De lehetne rosszabb is.
Fizethettem volna aranyban - tréfált, hogy valamivel enyhítse a feszültséget.
Aztán úgy döntött, itt az ideje belekezdenie a saját játékába. - Túl nehéz, és
zavarná akció közben?
- Bonyolítja a helyzetet, Joszip Andrejevics.
- Hát, vigyázhatok a pénzre, és átadhatom a küldetés befejezése után. Az
ön döntése, de én nem ajánlom.
- És miért nem? - kérdezte Hans.
- Hogy szinte legyek, kicsit idegesít, hogy ennyi pénzzel utazom.
Nyugaton vagyunk, mi van, ha kirabolnak? Ez a pénz az én felel sségem -
felelte színpadiasan.
Fürchtner határozottan szórakoztatónak találta a dolgot.
- Hogy itt, Ausztriában kirabolnák az utcán? Ha nem tudná, barátom,
ezeket a kapitalista birkákat alaposan megrendszabályozták.
- Amellett azt sem tudom, hova akar utazni, és nem is kell, hogy tudjam,
legalábbis ebben a fázisban még nem.
- A végs úti célunk a Közép-afrikai Köztársaság. Van ott egy barátunk,
aki a 60-as években a Patrice Lumumba Egyetemen végzett. Fegyvereket ad
el haladó elemeknek. Befogad minket, amíg Petra és én nem találunk
megfelel lakást.
Vagy nagyon bátrak, vagy nagyon ostobák, hogy abba az országba
mennek, t n dött magában Popov. A köztársaságot nem is olyan rég még
Közép-afrikai Császárságnak hívták, és els Bokassza császár uralkodott
benne. Bokassza annak idején a szegény kis országban állomásozó francia
gyarmati hadsereg ezredese volt. Gyilkosságokkal jutott el a csúcsig, mint oly
sok más afrikai államf is. Ami az esetében elég figyelemreméltó, hogy
természetes okból halt meg. Legalábbis az újságok szerint, de soha nem
lehet tudni. A kis gyémánttermel ország a halála után valamivel jobb
gazdasági helyzetben volt, mint a sötét kontinens többsége, ha nem is
sokkal. De ugyan ki tudja megmondani el re, hogy Hans és Petra odaér-e
valaha is.
- Hát, barátom, ez az ön döntése - mondta Popov, és megpaskolta a
Fürchtner ölében lév diplomatatáskát.
A német vagy másfél percig t n dött a dolgon.
- Láttam a pénzt - vonta le végül a következtetést az orosz örömére.
Kivett egy köteg készpénzt és átpörgette, mintha kártya lenne, majd
visszatette. Aztán egy papírlapra firkantott valamit, és betette a táskába. - Itt
a név. Vele leszünk... azt hiszem, holnap kés n. Az ön oldaláról minden
készen áll?
- Az amerikai repül gép-hordozó a Földközi-tenger keleti részén
tartózkodik. Líbia átengedi a repül gépüket, de ahhoz nem járul majd hozzá,
hogy NATO-repül gépek kövessék. A légierejük fog radarral követni, és
végül azt jelenti, hogy a rossz id járási viszonyok miatt elvesztette a gépüket.
Az a tanácsom, hogy a szükségesnél ne folyamodjanak több er szakhoz. A
sajtó és a diplomáciai nyomás manapság sokkal er sebb, mint régen volt.
- Mi is gondoltunk már rá - biztosította Hans megbízóját. Popov magában
elt n dött a dolgon, de még így se hitte, hogy a párocskának lesz esélye
feljutnia egy repül gépre, nem hogy Afrikába. Az ilyen "küldetésekkel", mint
ez, az a probléma, hogy bármilyen pontosan eltervezik minden részét, a lánc
soha nem lehet er sebb, mint a leggyengébb láncszeme. És ennek a
láncszemnek az er ssége túlságosan is függ másoktól, vagy ami még
rosszabb, a szerencsét l. Hans és Petra hív k voltak, még ha egy politikai
filozófiában hittek is, és akárcsak korábbi hív k, akik vallásos hitükben a
legabszurdabb kockázatokat vállalták, magukat is azzal áltatták, hogy a
rendelkezésükre álló er forrásokon belül eltervezik "küldetésüket". De ha az
ember közelebbr l megvizsgálja, egyetlen igazi er forrásuk az, hogy
hajlandóak er szakot alkalmazni más emberek és úgy általában a világgal
szemben. És hány ilyen ember van? Remény a várakozások helyett, hit a
tudás helyett. Elfogadják a véletlen esélyt, ami pedig a leghalálosabb
ellenségük. Egy igazi hivatásos mindent elkövet, hogy kiküszöbölje.
Hiedelmük így bekötötte a szemüket, vagy inkább szemellenz volt,
amely lehetetlenné tette, hogy objektíven lássák a világot, amelyben élnek,
és ezért nem is tudtak alkalmazkodni hozzá. De Popov számára mindebb l
ez volt a lényeg, hogy hajlandóak rábízni a pénzt. Mert Dmitrij Arkagyijevics
kell képp képes volt alkalmazkodni a változó körülményekhez.
- Biztos benne, fiatal barátom?
- Ja, biztos vagyok. - Fürchtner becsukta a táskát, újra beállította a zárat,
majd a táskát Popov ölébe tette. Az orosz kell komolysággal fogadta el a
felel sséget.
- Ügy fogok vigyázni rá, mint a szemem fényére. - Egész addig, amíg a
berni bankomhoz nem érek. Aztán kezet nyújtott. - Sok szerencsét, és
kérem, legyen óvatos.
- Danke. Megszerezzük az információt, amire szüksége van.
- A megbízómnak komoly szüksége van rá, Hans. Számítunk rá. - Dmitrij
kiszállt a kocsiból, és elindult vissza a terminál irányába. Ott majd taxiba
száll, és visszahajt a hotelbe. Kíváncsi volt, vajon mikor lép Hans és Petra.
Lehet, hogy már ma? Lehet, hogy ennyire türelmetlenek? k persze nyilván
azt mondanák, ennyire profik, mosolygott magában. A bolondok.

Homer Johnston f törzs rmester kivette a zárat a puskájából, aztán

fölemelte a fegyvert, és megvizsgálta a csövet. A tíz lövést l kicsit
bepiszkolódott, de nem nagyon, és a töltény r el tti "torokban" nem látott
kopásnyomot sem. Nem is igen várható, amíg ki nem l tt legalább ezer
golyót a fegyverb l, és jelenleg még csak ötszáznegyvennél tart. Mégis egy
hét múlva el kell kezdeni száloptikás m szerrel ellen rizni a fegyverét, mert a
7 mm-es Remington Magnum lövedék nagy h mérsékletet fejt ki, amikor
kilövik, és ez a magas h ség hamarabb kikészíti a csövet, mint ahogyan azt
szeretné. Még néhány hónap, és csövet kell cserélni, ami pedig még egy
gyakorlott fegyverkovács számára is nehéz, fárasztó munka. A nehézség
abban állt, hogy a csövet tökéletesen kellett a závárblokkhoz illeszteni.
Legalább ötven lövést kell majd leadnia, ismert távolságra, hogy
megbizonyodhasson, hogy a kell pontossággal m ködik. De ez még a jöv .
Johnston egy kevés Break-Free-t fújt a törl kend re, aztán a kend vel
végigsimított hátulról el re a fegyvercsövön. A kend piszkosan jött ki.
Johnston levette a tisztítópálcáról, majd új kend t tett a pálca hegyére, és
hatszor is megismételte a dolgot, míg végül az utolsó kend tökéletesen
tiszta nem volt. Egy utolsó tiszta kend leszárította a Hart-cs végét, bár a
Break-Free tisztítóoldat vékony - egy molekula vastagságánál alig nagyobb -
szilikonréteget hagyott az acélon. Ez védte a korrózió ellen anélkül, hogy
megváltoztatta volna a fegyvercs mikroszkopikus toleranciáját. Végül
Johnston elégedetten visszatette a zárat, rácsukta az üres töltény rre, és
meghúzta, vagyis fesztelenítette a ravaszt, s a zár is a megfelel helyzetbe
ugrott.
Felemelte a l lapját. Három golyót l tt ki 400 méterr l, hármat S00-ról,
kett t 700-ról és az utolsó kett t 900-ról. Mind ott volt a célsziluett
fejrészében, vagyis mind a tíz azonnal végzett volna emberi célpontjával.
- Homer - szólalt meg egy ismer s hang.
- Szia, Dieter - szólt oda Johnston anélkül, hogy felnézett volna a
célpontról. Minden lövése a körön belül volt. Kár, hogy nincs vadászszezon,
és csak itt l dözhet.
- Ma jobb voltál nálam. Neked kedvezett a szél. - Ez volt Weber kedvenc
kifogása. Ahhoz képest, hogy európai, egész jól ért a puskákhoz, gondolta
Homer, de a puska igazából akkor is amerikai jószág, és jobban értünk
hozzá.
- Hiába mondom neked, hogy a félautomatának nagyobb a szórása.
- Szeretem a második lövést gyorsabban leadni, mint te - mutatott rá
Weber, és ezzel vége is volt a vitának. A katonák ugyanolyan h ségesek
l fegyvereikhez, mint a hitükhöz. A németnek sokkal nagyobb volt a
t zgyorsasága a Walther mesterlövészpuskával, ami viszont nem olyan
pontos, mint a felhúzós rendszer fegyver, azonkívül a lövedékének a
torkolati sebessége is kisebb. A két mesterlövész sokat vitatkozott
söröskorsók felett err l a témáról, de egyikük sem tudta meggy zni a
másikat.
Weber megpaskolta pisztolytáskáját.
- Kis pisztoly, Homer?
- Rendben - Johnston felállt -, miért is ne? - A pisztolyt nem tekintették
ugyan komoly fegyvernek, de a pisztolylövészet jó mulatság, és itt ingyen
van. Weber úgy egy százalékkal jobb volt nála pisztolyban. A l térre menet
találkoztak Chávezzel, Price-szal és a többiekkel. Épp most jöttek ki MP-10-
eseikkel kezükben tréfálkozva. Láthatóan mindannyian jól töltötték a reggelt a
l téren.
- Ach - horkantott Weber. - Öt méterr l bárki tud l ni!
- Jó reggel, Robert - köszönt Homer a l térmesternek. - Felrakna nekünk
néhány Q-t?
- Természetesen, Johnston rmester - felelte Dave Woods. Fölvett két
amerikai stílusú célt. Ezeket Q célpontoknak hívták, mert egy Q bet volt a
közepén a szív helyén, aztán fogott egyet magának is. A Brit Hadsereg
katonai rend rségének dús bajuszú rmestere volt, átkozottul jól bánt a 9
mm-es browninggal. A célpontok hátrasiklottak a tízméteres vonatig, majd
oldalt fordultak. Ezalatt a három rmester fölvette fülvéd jét. Woods
hivatalosan pisztolylövészetet oktatott, de itt Herefordban olyan min ségi
emberek voltak, hogy igencsak unatkozott. Ennek eredményeképp heti
csaknem ezer lövést leadott, hogy tökéletesítse saját tudását. Többször is
együtt l tt a Szivárvány embereivel, és gyakorta hívta: ki ket baráti
versenyre, és a Szivárvány katonáinak bosszúságára a versenyek gyakran
végz dtek eldöntetlenül.
Woods a hagyományos módon, egy kezében fogta a pisztolyt, akárcsak
Weber, de Johnston jobban kedvelte a kétkezes célzást. A célpontok minden
figyelmeztetés nélkül feléjük fordultak, és a három pisztoly felemelkedett.

Erwin Ostermann otthona leny göz , pont amilyen egy arrogáns

osztályellenséghez illik is, gondolta Hans Fürchtner vagy tizedszerre. Kicsit
utánanéztek a célpontnak, és nem találták nyomát, hogy arisztokratavér
folyna az ereiben, de a schloss jelen tulajdonosa nem kétséges, hogy mégis
arisztokratának tartja magát. De nem sokáig érezheti magát különbnek
másoknál, gondolta Hans. Ráfordult a két kilométer hosszú, barna, köves
beköt útra. Geometriai precízséggel nyírt bokrok mellett haladt el. Nagy
munka lehetett, de kertészeket semerre nem látott. A palotához érve
megállította bérelt Mercedesét, majd mintha csak parkolót keresne, jobbra
fordult. Az épület sarkán befordulva megpillantotta a Sikorsky S-76B
helikoptert, amelyre kés bb még szükségük lesz. A szokásos aszfaltleszállón
ült, a ráfestett sárga kör közepén. Helyes. Fürchtner továbbhajtott,
megkerülte a schlosst és leparkolt elöl, úgy ötvenméternyire a f bejárattól.
- Készen állsz, Petra?
- Ja - hallatszott a n kurta, feszült válasza. Évek óta egyikük sem vett
részt operációban, és most, hogy benne voltak, egész más volt, mint a
térképek és diagramok fölött tervezéssel eltöltött hét. Bizonyos dolgokat nem
tudtak biztosan, például azt, hogy hány szolga van az épületben. Elindultak
az ajtó felé. Körülbelül velük egy id ben ért oda egy furgon. Kinyíltak az
ajtók, és két férfi szállt ki bel le, jókora dobozokat cipelve. Egyikük intett
Hansnak és Petrának, hogy menjenek el re a k lépcs n. Fölsiettek, Hans
megnyomta a gombot, és a következ pillanatban az ajtó kinyílt.
- Guten Tag - köszönt Hans. - Megbeszélésünk van Herr Ostermann-nal.
- Szabad a nevét?
- Bauer, Hans Bauer - közölte Fürchtner.
- Virágot hoztunk - mondta mögötte az egyik férfi.
- Kérem, jöjjenek be, azonnal értesítem Herr Ostermannt mondta az inas,
feltehet leg az volt.
- Danke - felelte Fürchtner. Maga elé engedte Petrát a díszes ajtóban. A
virágszállítók dobozaikkal mögötte jöttek. Az inas becsukta az ajtót, majd
balra indult, egy telefon felé. Felemelte és lenyomott egy gombot, aztán
megmerevedett a keze.
- Mi lenne, ha inkább fölvezetne minket? - kérdezte Petra. Pisztoly volt a
kezében, és a férfi arcára célzott vele.
- Mit jelentsen ez?
- Azt, hogy így jelentem be magam - felelte Petra Dortmund meleg
mosollyal az arcán. Egy Walther P-38-as automata volt a kezében.
Az inas nagyot nyelt, aztán látta, hogy a virágszállítók kinyitják
dobozaikat, és könny géppisztolyokat vesznek ki bel le. Nekiláttak
megtölteni, majd egyikük kinyitotta a bejáratot és intett. Másodperceken belül
két további, hasonlóképp felfegyverzett fiatalember jelent meg.
Fürchtner nem tör dött az újonnan jöv kkel, beljebb lépett és körülnézett.
Jókora el csarnokban álltak, a négy méter magas falakat festmények
borították. Kés reneszánsz, figyelemreméltó m vészek, de nem igazi
mesterek, gondolta. A jókora festmények aranyozott keretei a maguk módján
impozánsabbak voltak maguknál a képeknél is. A fehér márványpadlót az
illesztéseknél fekete káróminták díszítették. Az aranyozott bútor franciának
t nt, de ami még fontosabb, nem láttak további szolgákat, igaz, ide
hallatszott valahonnan messzir l egy porszívó hangja. Fürchtner intett a két
utolsónak érkez nek, és nyugat felé mutatott. Arra volt a konyha, nem
kétséges, hogy vannak ott emberek, akiket rizni kell.
- Hol van Herr Ostermann? - kérdezte Petra.
- Nincs itt...
A n az inas szájához szorította a pisztolyát.
- Itt van a kocsija és a helikoptere is. Árulja el, hol tartózkodik.
- Fent a könyvtárban.
- Gut. Vezessen oda minket - utasította Petra. Az inas most els
alkalommal nézett a szemébe, és ez még ijeszt bb volt, mint a n kezében
lev pisztoly. Bólintott és a f lépcs felé fordult.
Ez is aranyozott volt, a dús vörös sz nyeget rézrudak tartották a helyén. A
lépcs elegáns ívben kanyarodott jobb felé. Ostermann dúsgazdag ember,
maga a megtestesült kapitalista, aki úgy szerezte vagyonát, hogy különböz
ipari vállalkozásokban szerzett részvényeket anélkül, hogy bármelyik
tulajdonát megszerezte volna. Olyan ember, aki a szálakat húzogatja.
Spinne, igazi pók, gondolta Petra Dortmund, ez a ház pedig a pók hálójának
a közepe. k viszont saját akaratukból léptek a pókhálóba, és itt az ideje,
hogy a pók valami újat tanuljon hálókról és csapdákról.
A lépcs házban újabb festmények voltak, Petra még életében nem látott
ekkora képeket. Férfiakat ábrázoltak, feltehet leg azokat, akik a kapzsiság és
kizsákmányolás eme emlékm vét felépítették és lakták... a n már tiszta
szívéb l gy lölte ennek az épületnek a tulajdonosát, aki ilyen jól él, és ilyen
nyíltan hirdeti, hogy különb mindenki másnál, pedig vagyonát a közönséges
emberek kizsákmányolásának köszönheti. A lépcs ház tetején maga Ferenc
József császár jókora olajportréja fogadta. Az inas, aki ennek az ördögnek
dolgozott, jobbra fordult, és egy széles folyóson keresztül egy ajtó nélküli
szobába vezette ket. Hárman voltak ott, egy férfi és két n . Mindannyian
komputerek el tt ülve dolgoztak, és elegánsabban voltak öltözve, mint az
inas.
- Az úr, Herr Bauer, Herr Ostermann-nal szeretne beszélni közölte az inas
remeg hangon.
- Be van jelentve? - kérdezte a rangid s titkár.
- Azonnal bevisz hozzá - csattant föl Petra. Felemelte a pisztolyt, hogy jól
lássák, és az el szobában lév három ember megdermedt. Tátott szájjal,
sápadt arccal meredtek a behatolókra.
Ostermann háza több száz éves volt, de azért nem a múltban élt. A férfi
titkár - Amerikában asszisztensnek nevezték volna - bizonyos Gerhardt
Dengler, íróasztala alatt volt egy riasztó. Hosszan, keményen megnyomta. A
drót a schloss központi riasztópaneljébe vezetett, onnét pedig a biztonsági
szolgálathoz. Ennek alkalmazottjai, vagy húsz kilométerre onnét, a cég
irodájában meghallván a cseng t, és látván a villogó fényt, azonnal hívták a
Staatspolizeit. Aztán egyikük a schlosst is, hogy meggy z djön, nem téves
riasztás történt-e.
- Fölvehetem? - kérdezte Gerhardt Petrától. Úgy vette észre, a n a
parancsnok. Petra bólintott, a férfi pedig fölvette a kagylót.
- Herr Ostermann irodája.

- Hier ist Traudl - mutatkozott be a biztonsági cég titkárn je.

- Guten Tag, Traudl. Hier ist Gerhardt - felelt az asszisztens. Ugye a ló
miatt hívott? - Ez a mondat az el re megbeszélt kód szerint azt jelentette,
hogy komoly baj van.
- Igen, mikor esedékes a kiscsikó? - kérdezte a titkárn . Bele kellett
mennie a játékba, hogy védje a vonal másik végén lev t, arra az esetre, ha
valaki hallgatná a beszélgetést.
- Még néhány hét, majd értesítem, ha itt az id - mondta a férfi idegesen,
Petrára és a pisztolyra meredve.
- Danke, Gerhardt. Wiederseh'n. - Ezzel Traudl letette a kagylót, és intett
a f nökének.

- A lovak miatt hívtak - magyarázta Gerhardt Petrának. - Van egy

várandós kancánk, és...
- Csönd - szólt rá Petra nyugodtan. Hansra nézett, és az Ostermann
irodájába vezet dupla ajtó felé intett. Eddig jó, gondolta. A helyzet
tulajdonképpen szórakoztató. Ostermann ott van a dupla ajtó mögött, teszi a
dolgát, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, márpedig k úgy
döntöttek, hogy nincs. Nos, itt az id , hogy Ostermann is megtudja. Az
asszisztensre mutatott. - Hogy hívják?
- Dengler, Gerhardt Dengler - felelte a férfi.
- Vezessen be minket, Herr Dengler - kérte Petra, furcsamód gyerekes
hangon.
Gerhardt felállt íróasztala mögül, és lassan, leeresztett fejjel elindult a
dupla ajtó felé. Merevek voltak a léptei, mintha m lába lett volna. Ezt teszi az
emberrel, ha fegyvert fognak rá. Dortmund és Fürchtner látott már ilyet. A
titkár elfordította a kilincs gombját, benyomta az ajtót, és feltárult el ttük
Ostermann irodája.
A hatalmas íróasztal aranyozott volt, mint szinte minden más ebben az
épületben. Nagy vörös gyapjúsz nyegen állt. Erwin Ostermann nekik háttal,
lehajtott fejjel ült, és egy komputerképerny re meredt.
- Herr Ostermann? - szólalt meg Dengler.
- Igen Gerhardt? - hallatszott a válasz színtelen hangon, de amikor
Gerhardt nem szólalt meg, Ostermann megfordult székében.
- Mi ez? - kérdezte. Kék szeme elkerekedett meglátván a látogatókat, de
még inkább amikor a kezükben lév fegyvereket is. Kik maguk?
- A Vörös Munkás Frakció parancsnokai. Maga a foglyunk - közölte
Fürchtner a pénzmágnással.
- De... mit jelentsen ez?
- Maga meg mi, teszünk egy kis utazást együtt. Ha jól viselkedik, nem esik
baja, de ha nem, maga is, mások is meghalnak. Világos? - kérdezte Petra.
Hogy még egyértelm bbé tegye, ismét Dengler fejéhez szorította pisztolyát.
Ami ezután következett, mintha csak egy film jelenete lett volna.
Ostermann kétségbeesetten jobbra, majd balra pillantott, mintha valamit
keresett volna, talán segítséget, persze hiába. De aztán visszanézett Hansra
és Petrára. Döbbenet és hitetlenkedés jelent meg az arcán. Ez nem történhet
meg vele. Nem itt, nem a saját irodájában. Ezután következett a tények
felháborodott tagadása... és végül a félelem. Az egész mindössze öt vagy hat
másodpercig tartott. Mindig ugyanígy történt, Petra látott már ilyet
nemegyszer és most rádöbbent, már szinte teljesen el is felejtette, milyen
gyönyört okoz neki ez a látvány. Ostermann keze ökölbe szorult íróasztala
b rfelületén, aztán kinyílt és egész teste elernyedt, ahogy rádöbbent,
mennyire tehetetlen. Lehet, hogy hamarosan kezd dik a remegés is, attól
függ en, mennyi bátorság szorult belé. Petra nem várt t le sokat. Ostermann
magasnak látszott még ülve is, karcsúnak, és még a merev nyakú, fehér
ingben, csíkos nyakkend ben is királyinak. Öltönye láthatóan drága volt,
talán olasz selyem, méret után készítve. Az íróasztal alatt pedig
természetesen méret után készült cip , amit egy szolga pucol fényesre. A
férfi mögött a komputer képerny jén adatok vonultak. Íme Ostermann,
pókhálója kell s közepén. Alig egy perce még tökéletesen érezte magát itt,
legy zhetetlennek tartotta magát, úgy érezhette, uralja sorsát azzal, hogy
pénzt mozgat szerte a világon, és növeli a vagyonát. Hát ennek egy id re
vége, talán mindörökre. Bár Petrának ezt nem állt szándékában elmondani
neki, egész az utolsó másodpercig, hogy minél jobban kiélvezze a
döbbenetet és a rémületet ezen a királyi arcon, miel tt üres és üveges lesz a
tekintete.
Mennyire elfelejtettem már, micsoda örömet szerez a kezemben lev er .
Hogy is bírtam ki ilyen sokáig nélküle?, futott át Petra agyán.

Az els rend rkocsi öt kilométerre volt a helyszínt l, amikor rádión

riasztották. Mindössze három percbe került, hogy irányt változtasson és a
schlosshoz száguldjon. Most pedig egy fa mögött parkolt úgy, hogy a házból
ne lehessen látni.
- Egy autót és egy virágos furgont látok - tájékoztatta a rend r a
parancsnokát, egy kapitányt. - Semmi mozgás, semmi mást nem látok.
- Nagyon helyes - felelte a kapitány. - Ne csináljon semmit, de bármilyen
fejleményt azonnal jelentsen. Néhány percen belül ott leszek.
 - Értettem. Ende.
A kapitány visszatette helyére a mikrofont. Egyedül hajtott a helyszínre a
szolgálati kocsiján. Egyszer találkozott csak Ostermann-nal, valami hivatalos
fogadáson Bécsben. Mindössze kezet ráztak egymással, néhány felületes
szót váltottak, de tudta, hogy néz ki és milyen híre van. Gazdag,
tisztességes, nagy operabarát... és b kez en támogatja a gyerekkórházat
is... igen, ezért adták azt a fogadást is a városházán. Ostermann özvegy,
els felesége rákban halt meg, öt évvel korábban. Most pedig állítólag
felbukkant egy új n az életében, Ursel von Prinze, egy jó családból
származó; bájos, fekete hajú asszony személyében. Ostermann elég fura
alak, úgy él, mintha a nemességhez tartozna, pedig alacsonyabb sorból
származik. Az apja, mi is volt... az hiszem, mozdonyvezet a vasútnál?,
idézte föl a rend r. Igen, az volt. Ezért aztán a régi nemesi családok egy
része le is nézi. Így aztán Ostermann jótékonysági munkájával és
operapáholyával próbálja megvásárolni a társadalmi elismertséget. És a
nagyzoló otthon ellenére meglehet sen szerényen él. Nem ad hatalmas
partikat, csöndes, szerényen méltóságteljes ember, és azt mondják, igen
intelligens is. Most pedig, legalábbis a biztonsági szolgálat szerint, akivel
szerz dött, behatolók vannak a házában. Willi Altmark kapitány ezzel a
gondolattal vette be az utolsó kanyart és pillantotta meg a schlosst.
Akármilyen sokszor látta is, amikor el tte haladt el, most mérte föl el ször a
környezetet szakember szemével. Jókora birtok... legalább négyszáz méter
gyep húzódik az épület és a legközelebbi fák között. Nem jó. Szinte
lehetetlen lopva megközelíteni a házat. Jelzés nélküli Audijával beállt a
rend rautó mellé, és látcs vel a kézben kiszállt.
- Kapitány - fogadta a rend r.
- Látott valamit?
- Semmi mozgást. Még egy függöny sem mozdult.
Altmark látcsövével vagy egy percig fürkészte az épületet, aztán fogta a
mikrofont, és az összes egységét utasította, hogy lassan és f leg halkan,
anélkül hogy riasztanák az épületben lév b nöz ket, jöjjenek a helyszínre.
Alighogy befejezte, hívta a felettese, és a véleményét kérdezte a helyzetr l.
- Azt hiszem, ez inkább a katonaságnak való feladat lesz - felelte Altmark
kapitány. - Jelenleg semmit nem tudunk. Egy autót és egy furgont látok,
semmi mást. A kertészek nincsenek kint. De innen csak két falat látok, és
nem látok a nagy ház mögé. Mihelyt további kocsik érkeznek, körbevesszük
az épületet.
- Ja. De vigyázzon, hogy ne lássanak meg minket - utasította felettese a
kapitányt, teljesen szükségtelenül.
- Igen, természetesen.

Odabenn a házban Ostermann még mindig nem állt föl székéb l. Egy
pillanatra behunyta szemét, hálát adott az Úrnak, amiért Ursel jelenleg épp
Londonban tartózkodik. A magángéppel átrepült egy kicsit bevásárolni, és
hogy találkozzon angol barátaival. Ostermann másnap akart utána repülni.
És lám, most azon t n dik, látja-e még valaha élve a jegyesét? Kétszer is -
megkeresték biztonsági tanácsadók, egy osztrák és egy brit cég. Mindkett
felhívta a figyelmét, milyen veszélyekkel jár az, ha valaki ilyen nyilvánvalóan
gazdag. Azt ígérték, hogy szerény összegért, nem egész évi 500000 fontért,
sokat javíthat a biztonságán. Az angol elmagyarázta, hogy emberei mind az
SAS veteránjai. Az osztrák pedig németeket alkalmazott, akik azel tt a GSG-
9-nél szolgáltak. Ó viszont nem látta értelmét, hogy fegyveres katonákkal
vetesse körül magát. Azok kísérnék mindenhová, mintha államf lenne.
Ostermann a t zsdén nemzetközi valutákkal, részvényekkel, egyebekkel
kereskedve gyakran kihagyott fontos lehet ségeket, de ez alkalommal...
- Mit akarnak t lem?
- A nemzetközi kereskedelmi hálózathoz való személyes hozzáférési
kódját - közölte Fürchtner. Csodálkozva látta a döbbenetet Ostermann arcán.
- Mire gondol?
- A komputeres hozzáférési kódra, ahonnan megtudja, mi történik.
- De hát azok nyilvánosak. Mindenki megtudhatja - vitatkozott Ostermann.
- Hát persze, ezért is van mindenkinek ilyen háza - vicsorgott Petra
gunyorosan.
- Herr Ostermann - kezdte Fürchtner türelmesen. - Mi tudjuk, hogy létezik
egy különleges hálózat a magafajta emberek számára. Itt tudják kihasználni
a különleges piaci feltételeket, és hasznot húzni bel lük. Bolondnak tart talán
minket?
A két terroristát mulattatta a t zsdecápa arcán megjelen félelem. Igen,
tudják, amit nem szabadna tudniuk, és azt is tudják, hogy rá tudják venni
Ostermannt, hogy megossza velük az információt. Ostermann arca jól
tükrözte gondolatait.
Uram isten, ezek azt hiszik, hogy a birtokomban van egy információ,
amely pedig nem is létezik, és soha nem fogom tudni meggy zni ket róla.
- Tudjuk, hogyan m ködnek a magafajták - biztosította Petra Ostermannt,
alátámasztva annak félelmeit. - Tudjuk, hogy maguk, kapitalisták megosztják
egymás közt az információt, és kapzsi cégeik érdekében így manipulálják a
"szabad" piacot. Nos, kénytelen lesz megosztani velünk, vagy meghal a
lakájaival együtt. - Pisztolyával a küls iroda felé intett.
- Értem. - Ostermann arca sápadt volt, akár a hófehér Turnbull és Asser-
inge. Kinézett az el szobába. Látta, hogy Gerhardt Dengler keze az
íróasztalon nyugszik. Nincs ott egy riasztórendszer? Ostermann hirtelen nem
is emlékezett rá, agya rendszerint egész mással volt elfoglalva. Például olyan
adattömegekkel, mint amelyeket ma is tanulmányozott, amikor oly durván
félbeszakították.
 A rend rök els dolga az volt, hogy ellen rizték a ház el tt parkoló autók
rendszámtábláit. A személykocsi mint kiderült, bérautó volt, a furgont két
nappal korábban lopták. Két nyomozó azonnal az autókölcsönz be sietett,
hátha ott megtud valamit. Utána felhívták Herr Ostermann üzleti kapcsolatait.
Meg kellett tudniuk, hány alkalmazott lehet a házban és az irodákban.
Altmark kapitány úgy gondolta, hogy ez eltart egy óráig is. Mostanra három
további rend rautó is a rendelkezésére állt. Egyikük megkerülte a. birtokot,
hogy a benne lev két rend r, hátulról, gyalog közeledhessen az épülethez.
Alig húsz perccel azután, hogy a helyszínre érkezett, már kezdett alakulni a
kör az épület körül. Az egyik els dolog, amit megtudott, az volt, hogy
Ostermann-nak van egy helikoptere is. A ház mögött parkol. Amerikai
gyártmányú Sikorsky S-76B helikopter, amelyre kétf s személyzet és
maximum 13 utas fér. Ez az információ egyben azt is megadta, maximum
hány terrorista és túsz mozgására lehet számítani. A helikopter-leszálló
kétszáz méternyire van a háztól. Altmark erre koncentrált. Szinte biztos, hogy
a b nöz k a helikopterrel akarnak majd elmenekülni. Sajnos a leszálló jó
háromszáz méternyire van a fák vonalától. Ez azt jelenti, hogy néhány igen jó
lövészre van szükség, de volt ilyen az emberei között.
Nem sokkal azután, hogy tudomást szerzett a helikopterr l, az emberei
megtalálták a gép legénységét is. Egyiküket otthonában, másikukat a
schwechati nemzetközi repül téren. Épp a gyártó képvisel jével tárgyalt
valami átalakításról. Helyes. A helikopter egyel re nem megy sehova,
gondolta Willi Altmark. De addigra magasabb kormánykörökig eljutott a hír,
hogy Erwin Ostermann házát megtámadták, és Willi Altmark kapitányt
felhívta a Staatspolizei vezet je, és igen meglep dolgokat mondott.

Alig érték el a gépet... pontosabban nem halasztották el miattuk az

indulást. Chávez bekapcsolta biztonsági övét, és a 737-es kifutópálya felé
gördült. Alig emelkedtek a leveg be, Price rákapcsolta hordozható
komputerét a repül telefonrendszerére. Kisvártatva megjelent egy diagram a
képerny n Schloss Ostermann felirattal.
- Szóval, ki ez a fickó? - kérdezte Chávez.
- Már jön is, uram - felelte Price. - Pénzkölcsönz , méghozzá úgy t nik,
meglehet sen gazdag. Az országa miniszterelnöke barátja, azt hiszem, ez
megmagyaráz dolgokat, legalábbis ami minket illet.
- Aha = helyeselt Chávez. Kétszer egymás után a 2-es osztagnak,
gondolta. Órájára pillantott, alig több mint egy óra és Bécsben leszünk. A2
ilyen eseményeket nem lehet el re kiszámítani ugyan, de a
terroristatámadások nem szokták ilyen hamar követni egymást. Nem mintha
volna bármiféle szabálykönyv, és persze ha volna ilyesmi, ezek az emberek
akkor is megszegnék. De... nem is szabad ilyen gondolatokra vesztegetni az
id t. Chávez inkább a Price laptopjára érkez információkat tanulmányozta,
és azon t n dött, hogyan birkózhatnának meg ezzel a helyzettel. Hátrébb, a
turistaosztályon, az emberei puha fedel könyveket olvastak. Nemigen
beszéltek a rájuk váró munkáról. Tudták, hogy nincs mir l beszélni. Egyel re
csak annyit tudnak, hová mennek.
- Átkozottul tág terep - jegyezte meg Price néhány perc múlva.
- Van valami információ a másik félr l? - kérdezte Ding. Most döbbent rá,
hogy kezdi fölvenni az angol angolt. Még hogy másik félr l? Rossz fiúkat
kellett volna mondania.
- Semmi - felelte Eddie. - Nem tudjuk, kik k, azt sem, hányan vannak.
- Remek - jegyezte meg a 2-es osztag parancsnoka, oldalvást ránézve a
komputer képerny jére.

Lehallgatták a telefonokat. Altmark err l rögtön gondoskodott. Ha valaki a

kastélyt hívta, foglalt jelzést kapott. Ha valaki bentr l telefonált, a hívást
rögzítette a központ, de nem telefonált senki, amib l Altmark kapitány levonta
azt a következtetést, hogy az összes b nöz bent tartózkodik, és nincs
szükségük küls segítségre. Persze használhatnak mobiltelefonokat is, de
ezeket nem tudja lehallgatni, kivéve Ostermann három ismert mobilszámát.
A Staatspolizeinak immár harminc embere volt a helyszínen, és szorosan
körülvették a birtokot. Egy négykerék-meghajtású páncélozott járm is
rejt zött a fák között. Meg is állítottak egy kézbesít kocsit, amely
expresszpostát hozott. De más járm nem próbált behatolni a birtokra. Ahhoz
képest, hogy milyen gazdag Ostermann, csöndes, nyugodt életet él, gondolta
a kapitány. Pedig azt hitte, egymás után kell majd visszafordítaniuk a
kocsikat.

- Hans?
- Igen Petra?
- Egyszer sem szólt a telefon. Itt vagyunk már egy ideje, de senki nem
telefonált.
- A munkám java komputeren történik - szólalt meg Ostermann, akinek
szintén felt nt a dolog. Lehet, hogy Gerhardtnak sikerült riasztani a
rend rséget? És ha igen, az jó vagy rossz? Nem tudta eldönteni. Ostermann
régóta tréfálkozott azon, mennyire veszélyes az mestersége. Minden egyes
lépéssel kockázatot vállal, mert rengetegen várják az alkalmat, hogy
megkopasszák, mihelyt lehet séget ad rá... de ezek egyike sem fenyegette
az életét, vagy szegezett töltött pisztolyt valamelyik munkatársa fejének.
Ostermann maradék objektivitásával felfogta, hogy egy új és veszélyes világ
nyílt meg el tte, amellyel soha nem foglalkozott komolyan, és amelyr l nem
is igen tud. És f ként nem nagyon védekezhet ellene. Jelen pillanatban
egyetlen hasznos képessége van, az, hogy képes olvasni az arcokban és a
mögöttük lev gondolatokban. És bár soha nem találkozott még csak hasonló
figurával sem, mint ez a férfi meg ez a n , aki most itt van az irodájában, épp
eleget látott ahhoz, hogy jobban féljen, mint bármikor. Ez az ember, és még
inkább a n , képesek bármikor a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül
megölni. Semmivel nem váltana ki bel lük több érzelmet, mint bel le, amikor
felmarkol egymillió dollárt. Tudják ezek az emberek, mennyit ér az élete?
Nem tudják, hogy...
...nem, nem tudják, döbbent rá Erwin Ostermann. Nem tudják és nem is
érdekli ket. És ami a legrosszabb, az, amir l azt hiszik, hogy tudják,
egyszer en nem igaz, és igen nehéz lesz meggy zni ket err l.
Aztán végül megszólalt a telefon. A n intett, hogy vegye föl.
- Hier ist Ostermann - szólt bele a kagylóba. A férfi látogatója közben
fölvette a másik készüléket.
- Herr Ostermann, Wilhelm Altmark kapitány vagyok a Staatspolizeitól. Ha
jól tudom, vendégei vannak.
- Igen, kapitány - felelte Ostermann.
- Beszélhetnék velük? - Ostermann Hans Fürchtnerre pillantott. - Nem
kapkodta el, Altmark - szólalt meg Hans. - Árulja el, hogyan tudta meg?
- Én sem kérdezem magát a titkairól, maga se kérdezze az enyémeket -
felelte a kapitány h vösen. - Azt szeretném tudni, kik maguk, és mit akarnak?
- Wolfgang parancsnok vagyok a Vörös Munkás Frakciótól.
- És mit akar?
- Azt, hogy néhány barátunkat engedjék el, akik különböz börtönökben
raboskodnak, és szállítsák ket a schwechati repül térre. Követeljük, hogy
biztosítsanak nekünk egy repül gépet, amelynek a hatósugara több mint
ötezer kilométer, és hozzá nemzetközi legénységet. Az úti célunkat akkor
áruljuk el, amikor már a gépen vagyunk. Ha nem kapjuk meg mindezt éjfélre,
megöljük az egyik... vendégünket itt a Schloss Ostermann-ban.
- Értem. Megvan a listájuk a rabokról, akiknek a szabadon bocsátását
követelik?
Hans egyikkezével letakarta a hallgatót, a másikat kinyújtotta.
- Petra, a listát. - A n odalépett mellé, és a kezébe nyomta. Ez ügyben
egyikük sem várt semmilyen eredményt, de ez is a játszmához tartozott, és a
szabályokat be kellett tartani. Már idefelé eldöntötték, hogy meg kell ölniük
egy túszt, de az is lehet, hogy kett t, hogy kijussanak a repül térre. Az a férfi,
Gerhardt Dengler lesz az els , majd az egyik titkárn követi, gondolta Hans.
Sem , sem Petra nem akarták megölni a cselédeket, akik igazi munkások,
és nem a kapitalisták lakájai, mint az irodai stáb. - Diktálom a listát, Altmark
kapitány...

- Oké, megvan a lista azokról, akiknek a szabadulását barátaink követelik.

- Price kifordította a komputert, hogy Chávez is lássa.
 - A szokásos alakok. Mond ez nekünk bármit is, Eddie?
Price a fejét rázta.
- Feltehet leg nem. Bármelyik újságból vehették ezeket a neveket.
- Akkor minek az egész?
- Dr. Bellow majd elmagyarázza, hogy ezt kell tenniük. Szolidaritást kell
mutatniuk a harcostársaikkal, amikor valójában egyszer szociopaták, akik
szarnak mindenkire, csak magukra nem. - Price vállat vont. - A krikettnek is
vannak szabályai, a terrorizmusnak is... - folytatta volna, de a repül gép
parancsnoka félbeszakította a megnyilatkozást. - Kérem utasainkat, hogy
hajtsák vissza az üléstámlákat, és készüljenek a leszálláshoz.
- Kezd dik az el adás, Eddie.
- Kezd dik, Ding.
- Szóval ez az egész szolidaritás csak kamu? - kérdezte Ding a
komputerre mutatva.
- Valószín leg igen. - Price ezzel kihúzta a telefonvonalat komputeréb l,
mentette a fájlokat és becsukta a laptopot. Tizenkét sorral hátrébb Tim
Noonan ugyanezt tette. A 2-es osztag tagjai fölvették a pókerarcot. A British
Airways 737-es járata pedig földet ért Bécsben. Valaki id ben odaszólt valaki
másnak, mert a kijárat felé gördülve Chávez kinézett az ablakon, és egy
csomagszállító teherautót pillantott meg, több rend rrel, a terminál mellett.

Nem érkeztek teljesen felt nés nélkül. A kontrolltoronyban az egyik

irányítónak például felt nt az érkezésük. Már percekkel korábban felfigyelt
arra, hogy az angol gép el tt érkez Sabena-járatot egy teljesen fölösleges
körre utasították, és hogy egy igen magas rangú rend r tartózkodik a
toronyban, akit a British Airways járata érdekel. Aztán miért van egy második,
teljesen szükségtelen poggyászszállító két rend rautóval az A-4-es
kijáratnál. Mi ez az egész?, t n dött. Nem igényelt nagy er feszítést a
részér l, hogy tovább kíváncsiskodjon. Még egy Zeiss távcsöve is volt.

A stewardess nem kapott utasítást, hogy a 2-es osztag tagjait hamarabb

szállítsa le a gépr l bárki másnál, de úgy érezte, van valami különös ezekben
az emberekben. Nem szerepeltek az el zetes komputeres listán, és
udvariasabbak voltak az átlagos utazó üzletembereknél. Megjelenésükben
nem volt semmi felt n , kivéve hogy láthatóan mindegyikük jó er ben volt.
Együtt érkeztek, egy csoportban, és szokatlanul szervezetten foglalták el
üléseiket. De nem ért rá ezen t n dni, végezte a dolgát. Kinyitotta az ajtót, és
látta, hogy a kijáratnál egyenruhás rend r várakozik. Nem mosolygott, meg
sem szólalt, miközben a stewardess kisegítette a már álló utasokat. Az els
osztályról három utas beszélt valamit a rend rrel, majd az egyenesen a
betonra vezet szolgálati lépcs n lement. A stewardess lelkes krimi- és
thrillerolvasó volt. Kíváncsi vagyok, hányan mennek még arra, gondolta most.
Összesen tizenhárman voltak. Valamennyien az utolsókként érkez utasok.
Az arcukba nézett, a többségük rámosolygott, többnyire jókép arcok
voltak... s t férfias arcok, önbizalom sugárzott róluk, és még valami más,
valami konzervatív és zárkózott vonás.
- Au revoir, madame - mondta az utolsó, jellegzetes gall módon megnézte
a stewardess alakját, és elb völ en mosolygott rá.
- Az ég szerelmére, Louis - jegyezte meg egy amerikai hang, kifelé a
szolgálati ajtónál. - Soha nem hagyod ki?
- B n nem megnézni egy csinos n t, George - Loiselle rákacsintott.
- Talán igazad van. Ha szerencséd van, visszafelé is vele utazunk - adta
meg magát Tomlinson rmester. Csakugyan csinos n volt, de Tomlinson
n s volt, négy gyerekkel. Louis Loiselle viszont soha nem hagyott volna ki
egy szép n t. Talán azért, mert francia, gondolta az amerikai. Odalent a
többiek már vártak. Noonan és Steve Lincoln felügyelte a csomagok
berakodását.
Három perc múlva a 2-es osztag, két furgonban, rend rautók kíséretében,
már úton is volt. Ezt is nagyon jól látta a légiirányító, akinek a testvére a helyi
újság b nügyi riportere volt. A zsaru, aki mostanáig a toronyban volt,
távozott. Annyit nem mondott, hogy danke az irányítóknak.
Húsz perc múlva a furgonok megálltak a Schloss Ostermann f bejárata
közelében. Chávez a rangid s rend rhöz lépett.
- Hello, Chávez rnagy vagyok. pedig dr. Bellow, és Price
törzs rmester. - Meglepetésére a másik tisztelgett.
- Wilhelm Altmark kapitány - mutatkozott be az osztrák.
- Mit tudunk?
- Annyit tudunk, hogy legalább két b nöz van odabent, feltehet leg több.
Tudják már, mi a követelésük?
- Repül gépet akarnak valahová. Ezt hallottam utoljára, és éjféli
határid vel.
- Pontosan, az elmúlt óra során nem történt változás.
- Még valami. Hogyan akarnak eljutni a repül térre? - kérdezte Ding.
- Herr Ostermann-nak van egy magánhelikoptere, a leszállója kétszáz
méterrel van a ház mögött.
- A személyzet?
- Idehozattuk ket. A barátaink még nem kérték, de ez t nik a
legvalószín bb megoldásnak - magyarázta Altmark.
- Ki beszélt velük? - szólalt meg dr. Bellow, az alacsonyabb Chávez
mögül.
- Én -felelte Altmark.
- Oké. Szeretnék magával beszélni, kapitány.
Chávez elindult a furgon felé, ahol átöltözhet az embereivel együtt. A nap
már lemen ben volt, és az éjszakai akcióhoz nem fekete, hanem foltos zöld
ruhát vettek a golyóálló mellények fölé. Kiadták és megtöltötték a
fegyvereket, majd a kapcsolót a SAFE helyzetbe állították. Tíz perc múlva
már a csapat odakint, a fák mell l tanulmányozta messzelátóval az épületet.
- Na, ez szép lesz. Van egypár ablak, Dieter - jegyezte meg Homer
Johnston.
- Ja - helyeselt a német mesterlövész.
- Hova akarsz minket, f nök? - kérdezte Homer Chávezt l.
- A túloldalra, mindkét oldalra. Kereszttüzet a helikopter-leszállóra. Minél
gyorsabban. És mihelyt elhelyezkedtetek, jelentkezzetek be. Tudjátok.
- Amint látunk valamit, rögtön szólunk, Herr Major - ígérte Weber. A két
mesterlövész fogta a puskákat tartalmazó táskát, és elindult arra, amerre a
rend rautók voltak.
- Megvan a ház fekvése? - kérdezte Chávez Altmarktól.
- Fekvése? - kérdezett vissza az osztrák rend r.
- Térképe; diagramja, tervrajza - magyarázta Ding.
- Ach, igen, persze. - Altmark a kocsijához vezette ket. A motorházra
kiterítette a tervrajzokat. - Tessék, itt látják. Negyvenhat szoba van, nem
számítva a pincéket.
- Uram isten - d lt ki Chávezb l. - Nem is egy pince van?
- Három. Kett a nyugati szárny alatt, a borpince és egy hideg tárolóhely.
A keleti szárny alatti pincét nem használják. Talán le is vannak zárva az
ajtók. A központi rész alatt nincsenek pincék. A schlosst a tizennyolcadik
század vége felé építették. A küls falak és a bels k közül is több k b l
vannak.
- A fenébe is, ez egy kibaszott várkastély - jegyezte meg Ding.
- Pontosan ezt jelenti a schloss szó, Herr Major - közölte vele Altmark.
- Doki?
Bellow lépett oda mellé.
- Annak alapján, amit Altmark kapitánytól tudok, meglehet sen lényegre
tör k. Tudják, mit akarnak. Nem fenyeget znek hisztérikusan. Adtak egy
határid t, miszerint ha éjfélig nem jutnak ki a repül térre, elkezdik megölni a
túszokat. Németül beszélnek, méghozzá német akcentussal. Ugye, kapitány?
- Ja - bólintott Altmark. - Németek, nem osztrákok. Mindössze egy nevet
tudunk, Herr Wolfgang, ez általában keresztnév és nem vezetéknév a mi
nyelvünkön. És nem ismerünk ezen a néven vagy álnéven b nöz t-
terroristát. Azonkívül azt mondta, hogy a Vörös Munkás Frakció tagjai, de
még soha nem hallottunk ilyen nev szervezetr l.
Ahogyan a Szivárvány tagjai sem.
- Vagyis nem sokat tudunk? - kérdezte Chávez Bellow-tól.
- Egyáltalán nem sokat, Ding. Tehát mit jelentsen mindez? - folytatta a
pszichiáter. - Azt jelenti, hogy túl akarják élni a vállalkozást, azt jelenti, hogy
komoly iparosok ebben a játszmában. Ha azzal fenyeget znek, hogy
megtesznek valamit, meg is próbálkoznak vele. Még senkit nem öltek meg,
ez pedig azt is jelenti, hogy megvan a magukhoz való eszük. Semmilyen más
követelésük mostanáig nem volt, de feltehet leg hamarosan lesz.
- Ezt mib l gondolja? - kérdezte Altmark. t is meglepte a követelések
hiánya.
- Amikor besötétedik, többet beszélnek majd velünk. Látja, hogy nem
gyújtottak sehol villanyt az épületben?
- Igen. Mit jelentsen ez?
Azt jelenti, hogy a sötétség a barátjuk, és azt jelenti, hogy megpróbálják
kihasználni. Aztán itt van az éjféli határid is. Amikor besötétedik, ehhez is
közelebb leszünk.
- Telihold lesz ma este, és nincs sok felh az égen - jegyezte meg Price.
- Igen. - Ding is felnézett az égre, és rosszkedv en ugyanezt állapította
meg. - Kapitány, vannak fényszóik?
- Kérünk a t zoltóktól - ígérte Altmark.
- Idehozatná ket, kérem?
- Ja... Herr Doktor?
- Igen? - mondta Bellow.
- Azt mondták, hogy amennyiben nem lesz meg minden, amit akarnak,
éjfélre elkezdik megölni a túszokat. Önök szerint...
- Igen, kapitány, nagyon is komolyan vesszük a fenyegetést. Mint
mondtam, ezek az emberek úgy viselkednek, hogy komolyan kell vennünk
ket. Fegyelmezettek, kell kiképzést kaptak. Igyekszünk ezt az el nyünkre
fordítani.
- Hogyan? - kérdezte Altmark. Ding válaszolt.
- Megadjuk nekik, amit akarnak. Hadd higgyék, hogy az kezükben van
az irányítás... amíg el nem jön az id a számunkra, hogy átvegyük. Tápláljuk
a büszkeségüket és az egójukat, amíg kénytelenek vagyunk, és majd akkor
hagyjuk abba, amikor az nekünk megfelel.

Mindez alatt Ostermann házának személyzete a terroristák egója helyett a

testüket táplálta. Fürchtner csapatának felügyeletével szendvicseket
készítettek, és felhozták a rémült szobalányok. Az el re sejthet volt, hogy
Ostermann alkalmazottainak nem nagyon van kedvük enni, de a vendégek
nem így voltak vele.
Mostanáig jól alakultak a dolgok, gondolta Hans és Petra. Biztosan a
kezükben van az els számú túszuk, és immáron lakájai is. Ráadásul innen
nyílik Ostermann személyes fürd szobája, a túszoknak szükségük van
ilyesmire, és semmi értelme megtagadni t lük. Ha megfosztják ket a
méltóságuktól, kétségbeesett akciókra is hajlamosak. Nem tanácsos az
ilyesmi. A kétségbeesett emberek ostobaságokat tehetnek. Márpedig Hans
és Petra pillanatnyilag minden cselekedetüket ellen rizni akarta.
 Gerhardt Dengler, f nökével szemben, az íróasztal túloldalán, a látogatók
székében ült. Tudta, hogy a rend rség válaszolt a riasztásra, és akárcsak
f nöke, is azon t n dött magában, hogy ez jó vagy rossz. Még két év és
saját vállalkozásba kezdhetett volna, feltehet leg Ostermann
jóváhagyásával. Sokat tanult f nökét l, miként a tábornok szárnysegédje is a
magas rangú tiszt társaságában. Igaz, Dengler sokkal gyorsabban és
biztosabban haladhatott pályáján, mint egy fiatal tiszt... mivel tartozik a
f nökének? Mit követelhet t le ez a helyzet? Denglernek sem volt semmivel
több tapasztalata ilyesmiben, mint Herr Ostermann-nak, de fiatalabb volt,
jobb er nlétben.
Az egyik titkárn halkan sírdogált. A félelem és a harag könnyei csorogtak
végig az arcán, hogy kényelmes életét ily kegyetlenül feldúlták. Mit képzel ez
a két alak, hogy azt hiszi, csak úgy ráronthat rendes emberekre, és halállal
fenyegetheti ket? Mit lehetne tenni velük? A válasz egyszer volt... semmit.
Az asszony jó munkaer volt, rengeteg papírmunkát végzett, telefonált,
nyomon követte Herr Ostermann pénzét, és feltételezhet leg volt a
legjobban fizetett titkárn az egész országban. Herr Ostermann nagyvonalú
f nök volt, és mindig volt egy-egy jó szava az emberhez. Segített a
titkárn nek és a férjének - egy k m vesnek - pénzügyeikben, a befektetéseik
révén hamarosan maguk is milliomosok lesznek. Az asszony már akkor is
rég vele volt, amikor Ostermann els felesége rákban meghalt. Látta
szenvedni, és mennyire szerette volna valamivel enyhíteni f nöke fájdalmát.
Aztán örült, amikor megjelent Ursel von Prinze, és Herr Ostermann újra
megtanult mosolyogni...
Kik lehetnek ezek az emberek, aki úgy néznek rájuk, mintha tárgyak
lennének, fegyverrel a kezükben, mintha az egész valami mozi lenne... csak
épp most meg Gerhardt és a többiek is szerepl kké váltak. Nem mehetnek
ki közben a konyhába egy sörért és ropiért, csak élhetik ezt a drámát, amíg
véget nem ér. Így aztán, tehetetlenségében halkan sírdogált tovább, Petra
Dortmund mély megvetésére.

***

Homer Johnston az álcaruhájában volt, bonyolult overall típusú

ruhadarabban. Négyzethálós formában volt összevarrva rongydarabokból,
abból a célból, hogy aki arra néz, bokrot, komposztot vagy egy halom levelet
lásson. Bármit, csak ne egy fegyverest. A puska az állványon volt, a távcs
lencsefedelei felcsapva. Talált magának egy jó helyet, a helikopter-leszállótól
keletre, ahonnan fedezheti a helikopter és a ház közti teljes távolságot. Lézer
távolságmér je alapján 216 méternyire van a ház hátsó kijáratától, és 147
méternyire a helikopter bal els ajtajától. Hason feküdt, egy száraz helyen a
gyönyör gyepen. Közel a fák megnyúló árnyékához. A szél lovak szagát
hozta felé, és ez Amerika északnyugati részén eltöltött gyermekkorára
emlékeztette. Lenyomta rádiója mikrofonját.
- Parancsnok, kett -egyes lövész.
- Kett -egyes lövész, parancsnok.
- Elfoglaltam a helyemet, nem látok mozgást a házban.
- Lövész kett -kettes a helyén, szintén nem látok mozgást - jelentette
Weber rmester a maga leshelyér l, Johnstontól 256 méternyire. Johnston
arra fordult, és szemügyre vette Dieter leshelyét. Német társa jó helyet
választott.
- Achtung - hallatszott egy hang mögüle. Johnston hátrafordult, egy
osztrák zsaru közeledett, lehajolva, szinte kúszva a füvön. - Hier - mondta, és
átadott néhány fényképet, majd gyorsan visszavonult. Johnston megnézte a
képeket. Jó felvételek a túszokról... de a rossz fiúkról egy sem. Hát legalább
azt tudja, kire ne l jön. Felemelte zöld bevonatú katonai látcsövét, és lassan,
módszeresen kezdte átvizsgálni a házat. Balról jobbra, majd ismét. - Dieter? -
szólt bele a közvetlen vonalba.
- Igen, Homer?
- Megkaptad a fotókat, ugye?
- Igen, megvannak.
- Semmi fény odabent...
- Ja, a barátaink nem ostobák.
- Azt hiszem, még egy fél óra és át kell váltanunk éjjellátóra.
- Egyetértek, Homer.
Johnston horkantott egyet, majd belenézett a táskába, amit magával
hozott, a fegyvertáskán és a 10 000 dolláros puskán kívül. Aztán tovább
tanulmányozta az épületet, türelmesen, mint aki egy hatalmas szarvas
nyomát követi egy hegyi ösvényen... kellemes gondolat egy született vadász
számára... a nyílt t zön remekül megsütött szarvas íze... egy kis kávé a kék
zománc bögréb l... a sikeres vadászat utáni beszélgetés... Hát amit itt l sz,
azt nem eheted meg; Homer, mondta magában az rmester, és folytatta a
türelmes várakozást. Egyik kezével zsebébe nyúlt, és kivett egy kis szárított
marhahúst, hogy rágja.

Eddie Price pipára gyújtott az épület túloldalán. Nem olyan nagy, mint a
Kensington Palace, de csinosabb, gondolta. ,Elég zavaró gondolat volt,
gyakran beszélgettek ilyesmir l, amikor az SAS-nél szolgált. Mi van akkor, ha
terroristák - általában az ír PIRA-ra vagy INLA-ra gondoltak ilyenkor -
megtámadja a királyi paloták egyikét... vagy magát a Westminster palotát. Az
SAS többször is végigjárta a kérdéses épületeket, csak hogy érezzék az
alaprajzát, a biztonsági berendezéseket, a felmerül problémákat
felbecsülhessék. F leg azután, hogy az az rült bejutott a Buckingham-
palotába az 1980-as években, és egyenesen besétált a királyn
hálószobájába. Eddie-nek még mindig felállt a hátán a sz r a gondolatra.
Azzal vége is szakadt a rövid álmodozásnak. Most a Schloss Ostermann
miatt kell aggódnod, figyelmeztette magát Price, és pillantása ismét
végigfutott a tervrajzon.
- Ez egy átkozott rémálom, Ding - mondta végül.
- Ez az igazság. Csupa fapadló, ami feltehet leg nyekereg, rengeteg hely,
ahol a rossz fiúk elrejt zhetnek és leszedhetnek minket. Egy szitaköt re
lenne szükségünk. - De nem volt helikopterük. Ez is olyasmi, amit majd
kés bb megbeszélnek Clarkkal. Nem gondolták alaposan végig a
Szivárványt. Túl gyorsan, túl sok minden történt. Nem is annyira helikopterre
van szükségük, hanem jó helikopterpilótákra, akiket nemcsak egyfajta gépre
képeznek ki. Mert ki tudja, hogy amikor bevetik ket, milyen gépet használ a
házigazda ország.
- Doki?
- Igen, Ding? - jött oda Bellow.
- Az jár az eszemben, hogy kiengedjük ket, hadd menjenek a
helikopterhez a ház mögött, és akkor kapjuk el ket. Jobb, mintha
megtámadnánk az épületet.
- Még egy kicsit korai, nem gondolja?
Chávez bólintott.
- Igen, de nem akarunk egy túszt sem veszteni, és hamarosan itt az éjfél.
Maga mondta, hogy vegyük komolyan a fenyegetést.
- Talán egy kicsit elhalaszthatjuk. Ez az én dolgom, a telefonban.
- Megértem, de ha teszünk valamit, azt akarom, hogy sötétben csináljuk.
Vagyis ma éjjel. Arra nem számíthatok, hogy rábeszéli ket, adják meg
magukat. Vagy másképp gondolja?
- Lehetséges, de nem valószín - Bellow kénytelen volt egyetérteni. Még
abban sem bízott igazán, hogy sikerül késleltetnie a fenyeget éjféli
gyilkosságot.
- Következ kérdés, hogy be tudjuk-e mikrofonozni .az épületet?
- Itt vagyok - jelentkezett Noonan. - Kemény dió, haver.
- Meg tudod csinálni?
- Lehet, hogy észrevétlenül oda tudok jutni az épülethez, de több mint
száz ablak van, és hogy a fenébe jutok föl az els és második emeletiekhez?
Hacsak nem lógok le egy szitaköt r l és ereszkedem le a tet re. - Ez pedig
azt jelenti, gondoskodni kell arról, hogy a helyi tévések, akik cseppet sem
meglep módon megjelentek, mint ragadozd madarak a haldokló tehén fölött,
elfordítják a kameráikat, és úgy is tartják. Ez viszont azzal a veszéllyel jár,
hogy riasztja a terroristákat. Nekik is felt nhet, hogy a tévériporterek nem
mutatják már az épületet. Az is felt nhet nekik, hogy egy helikopter repül el
tíz méter magasan az épület teteje fölött. Azonkívül lehet, hogy máris ott az
egyik rossz fiú a tet n és rködik.
 - Egyre bonyolultabb - jegyezte meg Chávez nyugodtan.
- Elég sötét és hideg van ahhoz, hogy a h érzékel néz k m ködjenek -
jegyezte meg Noonan segít készen.
- Aha. - Chávez fölvette rádiómikrofonját. - Csapat, itt a parancsnok.
Váltsatok h érzékel re. Ismétlem, váltsatok h érzékel re. - Aztán
megfordult. - Mi a helyzet a mobiltelefonokkal?
Noonan legfeljebb vállat vonhatott. Immár háromszáz civil ácsorgott a
közelben. Igaz, hogy a helyi rend rség nem engedte az Ostermann-birtokra
ket, de a többségük látta a házat és a környez birtokot. Elég, ha egyiküknél
van egy mobiltelefon, nem kell mást tennie, mint tárcsázni a benti haverját,
akinél szintén van, és közvetíteni neki, mi történik odakint. A modern
kommunikáció csodái két irányban m ködnek. Több mint ötszáz
mobilfrekvencia van, és a felszerelés, amivel mindet figyelhetnék, nem volt a
Szivárvány alapfelszerelésének tartozéka. Legjobb tudomásuk szerint még
egy terrorista vagy b nöz társaság sem használta ezt a technikát. De nem
lehet, hogy mindegyik hülye és az is maradt. Chávez még egyszer
végignézett a schlosson, és megint csak azt a következtetést vonta le, hogy
odakint kell elkapni a rossz fiúkat. Csak éppen az a probléma, hogy fogalma
sem volt, hány rossz fiúval kell elbánnia. És módjában sem állt kitalálni, mert
nem tudta bemikrofonozni az épületet, hogy így gy jtsön információt. Mindezt
végiggondolva, az, hogy szar a helyzet, még finom megfogalmazásnak t nt.
- Tim, jegyezd fel, hogy amikor visszaérünk, megbeszéljük, hogy csinálni
kell valamit a kinti mobiltelefonokkal és rádiókkal. Altmark kapitány!
- Igen, Chávez rnagy?
- Megérkeztek már a fényszórók?
- Most érkeztek, ja, három. - Altmark mutatta, merre vannak. Price és
Chávez odamentek megnézni. Három teherautót találtak, a rajtuk lév
felszerelés úgy nézett ki, hogy egy futballpályát is be lehet világítani velük.
Nagyobb tüzekhez tervezték ket, és a teherautó mozgatta és táplálta
energiával ket. Chávez közölte Altmarkkal, hová kívánja a reflektorokat,
aztán visszatért a csapat gyülekezési pontjára.

A termálnéz k a h mérséklet-különbség segítségével alkottak képet.

Gyorsan h lt a leveg , ahogy esteledett és vele az épület k falai is. Az
ablakok máris fényesebben ragyogtak a falaknál, mert a házban m ködött a
f tés, és az épület régi vágású nagy ablakain szökött a meleg a nagy
függönyök ellenére is. Dieter Weber pillantott meg el ször valakit.
- Parancsnok, kett -kettes lövész. Van egy termál célpontom a
földszinten. Negyedik ablak nyugatról. A függöny mögül néz kifelé.
- Oké. Tehát a konyhában van. - Hank Patterson hangja volt, aki az épület
tervrajzát tanulmányozta. - Megvan az els ! Tudsz még valamit mondani,
Dieter?
 - Semmit, csak egy árnyék - felelte a német mesterlövész. - Nem, várjál...
magas, valószín leg férfi.
- Itt Pierce. Én is találtam egyet, földszint, keleti oldal, második ablak a
keleti faltól.
- Altmark kapitány?
- Ja.
- Megtenné, hogy felhívja Ostermann irodáját? Tudni akarjuk, hogy ott
van-e, mert ha igen, akkor legalább egy, de inkább kett rossz fiú van vele.
- Ostermann-iroda - jelentkezett be egy n i hang. - Itt Altmark kapitány. Ki
beszél?
- Gertrude parancsnok a Vörös Munkás Frakciótól.
- Bocsásson meg, de Wolfgang parancsnokkal akartam beszélni.
- Várjon - közölte Petra hangja.
- Hier ist Wolfgang.
- Hier ist Altmark. Jó ideje nem hallottunk magukról.
- Van valami újság?
- Nincs, de volna egy kérésünk, Herr Commander.
- És mi volna az?
- Mutassanak némi jóindulatot - mondta Altmark, dr. Bellow pedig a
tolmáccsal mellette ült és figyelt. - Arra kérjük, hogy engedjen el két túszt,
esetleg a személyzetb l.
- Wafür? Hogy segítsenek azonosítani minket?

- Parancsnok, itt Lincoln. Találtam egy célpontot, északnyugati

sarokablak, magas, valószín leg férfi.
- Ez három plusz kett - jegyezte meg Chávez. Patterson pedig egy sárga
kör alakú kis korongot tett a alaprajzra.

A n is vonalban maradt, aki fölvette a telefont.

- Még három órájuk van, aztán elküldjük maguknak az egyik túszt, todt -
hangsúlyozta. - Van még valami óhajuk? Mert mi azt akarjuk, hogy itt legyen
éjfél el tt egy pilóta Herr Ostermann helikopteréhez, és egy repül gép várjon
a repül téren. Ellenkez esetben megölünk egy túszt, hogy bebizonyítsuk,
komolyan gondoljuk. És attól fogva rendszeres id közönként. Megértették?
- Kérem, tökéletesen megértettük, hogy komolyan gondolják, tiszteletben
tartjuk - nyugtatta meg Altmark. - Most keressük a helikopter személyzetét,
és folynak a tárgyalások az Austrian Airlinesszal a repül gép miatt. De
tudják, hogy az ilyesmi id be telik.
- A magukfajták mindig ezt mondják. Mi közöltük a követeléseinket. És ha
ezeket nem teljesítik, a túszok vére a maguk lelkén szárad. Ende - mondta a
hang, és aztán csönd lett.
 Altmark kapitányt meglepte ez a hideg határozottság, amit a telefonból
kihallott, és némi kényelmetlenséggel töltötte el. Az is zavarta, hogy a másik
oldal egyszer en letette a telefont. Paul Bellow-ra nézett. - Herr Doktor?
- A n a veszélyesebb. Mindketten ravaszok. Az biztos, hogy jól
végiggondolták el re, és meg fognak ölni egy túszt, hogy megmutassák,
komolyan kell venni ket. Ebben biztos lehet.

- Férfi- és n csapat - mondta Price a telefonba. - Németek, koruk...

harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején lehet, talán id sebbek.
Átkozottul komolyan veszik - tette hozzá Bill Tawney kedvéért.
- Kösz, Eddie, maradj a vonalban -- hangzott a válasz. Price hallotta, mint
zongorázik a másik a klaviatúrán.
- Oké, haver, három számításba vehet csapatot találtam. Mindjárt
áttöltöm.
- Köszönöm, uram. - Price ismét kinyitotta laptopját. - Ding?
- Igen.
- Érkezik az információ.
- Legalább öt terrorista van benn, f nök - szólt közbe Patterson. Ujjaival
végigsimított az alaprajzon. - Itt, itt, itt, és ketten itt. Elég ésszer , és
valószín leg hordozható rádióik vannak. Túl nagy ez a ház ahhoz, hogy
állandóan üvöltözzenek egymásnak.
Noonan meghallotta, és azonnal a rádiólehallgató berendezéséhez ment.
Ha a barátaink kézi rádiókat használnak, akkor az sem titok, hogy milyen
frekvencián, ezeket nemzetközi szerz dések szabályozzák. Feltehet leg
nem katonai berendezésük van, amilyen nekik, és feltehet leg nem kódolt.
Másodperceken belül felállította komputerizált szkennerét és az antennákat,
amelyek segítségével háromszögezi a házból jöv jeleket. Mindezek az
információk laptop komputerébe mennek, amelybe már betöltötte a schloss
diagramját. Három fegyverhordozó, pont jó, gondolta Noonan. Kett
túlságosan kevés, három már sokkal valószín bb, bár többen is elférnek az
épület el tt parkoló furgonban. Kett meg három, kett meg négy, kett meg
öt? Viszont mindannyian távozni is akarnak, és a helikopter nem olyan nagy.
Vagyis a terroristák nem lehetnek többen ötnél vagy hétnél. De ez is csak
találgatás, márpedig nem engedhetik meg maguknak a találgatást.
Legalábbis, ha nem muszáj, de valahol el kell kezdeni. És ha már így
folytatjuk, mi van akkor, ha nem hordozható rádiót használnak? Mi van, ha
mondjuk mobiltelefonon beszélnek? Túl sok a ha, gondolta Noonan. De
valahol el kell kezdeni, begy jteni az összes információt, és aztán
cselekedni. Csak az a baj az ilyen emberekkel, hogy mindig k választják
meg az esemény színhelyét. Bármilyen ostobák legyenek is, és bármennyire
b nöz hajlamúak, amit Noonan egyébként gyengeségnek tekintett, k
szabták meg az események tempóját és azt, hogy mikor történjen valami.
Ravaszsággal és hízelgéssel kicsit lehet talán változtatni - ez dr. Bellow
szerepe -, de alapvet en mégis a rossz fiúk voltak azok, akik ölni akartak, és
ez olyan lap volt a kezükben, amely mindent megváltoztatott a táblán. Tíz
túsz van odabent, Ostermann, három asszisztense és hatf nyi személyzet.
És mindegyiküknek megvan az élete, a családja, és joggal várja, hogy
meg rizhesse. A 2-es osztag feladata, hogy err l gondoskodjon, de túl sok
kártya volt a rossz fiúk kezében. És a Federal Bureau of Investigation
különleges ügynöke ezt nagyon nem szerette. Nem els alkalommal öntötte
el a vágy, bárcsak a katonák között lehetne ebben a csapatban, hogy amikor
itt az ideje, beronthasson a házba, és benne legyen a rajtaütésben. De
bármilyen jól bánt is a fegyverekkel, és megvoltak a fizikai képességei is,
jobban értett a küldetés technikai részéhez. Ebben szerezte a legnagyobb
gyakorlatot, és akkor szolgálja a legjobban a küldetést, ha a m szereivel
marad. Szeretnie már nem kell.

- Szóval, mi az ábra, Ding?

- Nem valami fényes, Mr. C. - Chávez ismét megfordult, és szemügyre
vette az épületet. - A nyílt terep miatt nagyon nehéz megközelíteni az
épületet, ezért nem tudjuk bemikrofonozni és így információt gy jteni. Két
els dleges és feltehet leg három másodlagos célszemélyünk van. Profinak
t nnek, és komolyan veszik a dolgot. Azt tervezem, hogy kiengedjük ket,
hadd menjenek a helikopterhez, és ott kapjuk el. A mesterlövészek a
helyükön vannak. De tekintve a célszemélyek számát, lehet, hogy ez
eldurvul, John.
Clark a parancsnoki központjában lév displayre nézett. Folyamatos
összeköttetésben volt a 2-es osztaggal, beleértve a komputerdisplayüket is.
És akárcsak korábban, Peter Covington kibicelt mellette. - Olyan, mint valami
vizesárokkal körülvett, megközelíthetetlen vár lenne - jegyezte meg az angol
tiszt korábban. Azonkívül neki is eszébe jutott, hogy a csapatnak szüksége
van egy állandó helikopterpilótára.
- Még valami - folytatta Chávez. - Noonan azt mondja, hogy szükségünk
van valami zavaróra a mobiltelefonok ellen. Több száz civil bámészkodik itt,
és egy mobiltelefonnal a kezében bármelyikük konferálhatja barátainknak,
mit csinálunk odakint. Sehogy nem tudjuk megakadályozni valami zavaró
nélkül. Írja fel, Mr. C.!
- Megvan, Domingo - felelte Clark, majd David Peledre, f technikai
tisztjére pillantott.
-, Néhány napon belül meglesz - ígérte Peled f nökének. A Moszadnak
volt ilyen berendezése, talán valamelyik amerikai ügynökségnek is van,
gondolta az izraeli. Mindenesetre gyorsan utánanézek. De ez a Noonan
egész jó ahhoz képest, hogy rend r volt.
- Oké, Ding, szabad kezet kapsz. Sok szerencsét, fiam.
 - Hát kösz, apa - hangzott a gunyoros válasz. - 2-es osztag, vége. -
Chávez kikapcsolta a rádiót, és visszadobta a mikrofont a dobozra. - Price! -
kiáltott fel.
- Igen, uram - jelent meg mintegy a semmib l a törzs rmester mellette.
- Szabad kezet kaptunk - közölte a parancsnok helyettesével.
- Csodálatos, Chávez rnagy. Mit javasol, uram?
Igen kínosnak ítélheti a helyzetet Price, ha egyre csak uramozza,
gondolta magában Ding.
- Hát, lássuk mib l élünk, Eddie.

Klaus Rosenthal Ostermann f kertésze volt, és 71 évével a személyzet

legid sebb tagja. A felesége otthon van, ebben Klaus biztos volt. Az asszony
ágyban fekszik a n vér társaságában, aki vigyázza és beadja gyógyszereit.
De hiába, az asszony most aggódik miatta, és az aggodalom árt neki. Hilda
Rosenthalnak beteg volt a szíve, és jó három éve nagyon beteg volt. Az
állami ellátásban megkapta a megfelel kezelést, de Herr Ostermann is
segített. Beajánlotta ket egy barátjához a bécsi Allgemeine Krankenhaus
professzorához. A professzor új gyógyszereket adott, és Hilda állapota javult
is valamit, de a félelem, amelyet most érezhet, biztos, hogy sokat árt, és
Klaus csaknem bele rült a gondolatba. A konyhában volt a személyzet többi
tagjával együtt. Épp bement, hogy igyon egy pohár vizet, amikor a terroristák
megérkeztek. Lett volna csak odakint, megszökhetett és riaszthatta volna a
rend rséget, hogy segítsen munkaadójának, aki annyira figyelmes egész
személyzetéhez, és olyan rendes volt Hildához is. De nem volt szerencséje,
amikor ezek a disznók fegyverrel a kézben berontottak a konyhába. Fiatalok,
húszas éveik végén lehetnek. A legközelebbi, akinek Rosenthal nem tudta a
nevét, berlini vagy nyugatporosz lehet a kiejtése alapján. És nemrégiben még
valószín leg skinhead lehetett, legalábbis úgy t nt sörtehaja miatt. Az
egykori NDK, az immár megsz nt Kelet-Németország terméke. Az elbukott
kommunista államból felnöv új nácik egyike. Rosenthal még gyerekként
találkozott a régi nácikkal a belzeci koncentrációs táborban. Bár azt sikerült
túlélnie, iszonyú volt, hogy újra találkozik ezzel a rémálommal. Azzal, hogy
egy ilyen kis gonosz disznószem rültnek a kezében van az ember élete...
Rosenthal lehunyta a szemét. A karjára tetovált ötjegy szám mellett a
lidércnyomásos álmok is vele maradtak. Még mindig legalább havonta
felriadt álmából, és csupa lucsok volt az ágynem je. Ilyenkor újra látta maga
el tt az épületbe bevonuló embereket, akik aztán soha többé nem jöttek ki
élve... és álmában valaki, kegyetlen fiatal arcú SS-férfi, int neki, hogy is
menjen, mert zuhanyoznia kell. Nem, tiltakozik álmában. Hauptsturmführer
Brandtnak szüksége van rám a fémm helyben. Ma nincs, Jude, mondja
kísérteties mosollyal a fiatal SS, Komm jetzt zu dem Braüserbad. pedig
mindazon alkalommal megindul az ajtó felé, hiszen mi mást tehetne, és
minden alkalommal izzadságban fürödve ébred, és biztos benne, hogyha
nem ébredt volna föl, egyáltalán nem ébredt volna föl, akárcsak a többiek,
akik mind engedelmesen vonultak...
Sokfajta félelem van, és amit Klaus Rosenthal átélt, a legrosszabb fajta. A
bizonyosság, hogy valamelyikük kezét l fog meghalni. Rossz németekét l,
azokétól, akik nem fogják föl mások emberségét, vagy nem tör dnek vele, és
semmi vigasztaló nem volt ebben a bizonyosságban.
És ez a fajta nem t nt el, nem halt meg mind. Egyikük épp itt van a
látóterében, géppisztollyal a kezében néz rá és a többiekre is a konyhában.
Mintha puszta tárgyak volnának. A személyzet többi tagja mind keresztény
volt, és soha nem élte át ezt, de Klaus Rosenthal igenis tudta, mit várjon. És
biztos volt benne, rémálmai valósággá váltak, feltámadt a múlt, hogy
beteljesedjen a sorsa, és ezzel megölik Hildát is, mert beteg szívével nem
élné túl az halálát. És mit tehet ellene? Valamikor régen, az els alkalom
el tt, árva fiúként egy ékszerész tanonca volt. T le tanult meg szép
fémtárgyakat készíteni, és ez mentette meg az életét. De attól fogva nem volt
képes zni a mesterségét, olyan iszonyú emlékek köt dtek hozzá. Az hozta
meg a lelki békéjét, hogy a földdel dolgozhat, hogy munkája hatására
egészséges és szép növények bújnak ki a földb l. Tehetsége volt ehhez a
munkához is. Ostermann felismerte a tehetségét, és megígérte, hogy élete
végéig van állása itt a schlossban. De mit tör dik ez a sörtehajú, fegyveres
náci az tehetségével.

Ding ellen rizte a fényszórók elhelyezését. Altmark kapitány elkísérte

mindegyik teherautóhoz, és pontosan elmondták a sof rnek, hová álljon.
Amikor a fényszórós teherautók a helyükön voltak, és a megfelel
magasságba emelték a fényszórókat, Chávez visszatért az osztaghoz, és
felvázolta a tervét. 11 óra elmúlt már. Döbbenetes, milyen gyorsan múlik az
id , amikor pedig szükség lenne rá.
A helikopter személyzete már ott volt. Ücsörögtek, jó repül khöz ill en,
nyugodtan kávézgattak, várták, mi történik. Kiderült, hogy a segédpilóta
némileg hasonlít Eddie Price-ra. Ding pedig úgy döntött, hogy ez jól jöhet a
tervéhez.
11.20-kor elrendelte, hogy kapcsolják föl a fényszórókat. Sárgásfehér
fényben fürdött a kastély eleje és két oldala, de a háta nem, és így
háromszöglet árnyék vetült a helikopterhez vezet útra és mögötte a fákig.
- Oso, menj oda Dieterhez, és helyezkedj el a közelében - mondta
Chávez.
- Rendben, mano. - Vega rmester vállára vetette M-60-asát, és elindult a
fák között.
Louis Loiselle és George Tomlinson kapta a legnehezebb feladatot.
Éjszakai, zöld álcaruhájukat vették föl, fekete "nindzsaöltözetükre" kockás
papírra emlékeztet öltözéket vettek. A világoszöld alapon sötétebb zöld
vonalak keresztezték egymást. És körülbelül 3 mm-es oldalú négyzeteket
alkottak. Némelyik négyzetet ugyanaz a sötétzöld töltötte be szabálytalan
mintában. Az ötlet a második világháborús Luftwaffe éjszakai vadászóitól
származik. Ezeknek a gépeknek a tervez i úgy gondolták, hogy az éjszaka
elég sötét, és egy feketére festett vadászgépet könnyebb észrevenni, mert
sötétebb, mint maga az éjszaka. Ezek az álcaruhák elméletben és
gyakorlatokon nagyon jól beváltak. Most kiderül, miként válnak be a való
világban. Ez a vakító fény segít, a schlossra és valamivel fölé irányították,
m vi sötétséget teremtve, amelybe ezek a zöld ruhák könnyebben
beleolvadhatnak. Éppen eleget gyakorolták Herefordban, de soha egyikük
élete nem múlt még rajta. Tomlinson és Loiselle ezzel a tudattal indult el két
különböz irányban. Gondosan, mindvégig a háromszög alakú árnyékban
maradva. Vagy húsz percig kúsztak, mire elérték a helyüket.

- Nos, Altmark, minden készen áll, vagy kénytelen leszünk néhány percen
belül megölni egyik túszunkat? - kérdezte Hans Fürchtner 11.45-kor.
- Kérem, ne tegye, Herr Wolfgang. Már úton van a helikopterlegénység,
és tárgyalunk a légitársasággal, hogy átengedjék az egyik gépet, de sokkal
nehezebb, mint gondolná. Az ilyesmi soha nem könny .
- Tizenöt percen belül kiderül, mennyire nem könny , Herr Altmark. - És
ezzel a telefon elnémult.
Bellow-nak nem volt szüksége a tolmácsra. A férfi hangneme mindent
elárult.
- Megteszi - mondta a pszichológus Altmarknak és Cháveznek. - Ez a
végleges határid .
- Hozzák ki a helikopterpilótákat - adta ki Ding rögtön az utasítást. Három
perc múlva egy rend rautó gördült a helikopterhez, két férfi szállt ki bel le és
szállt föl a Sikorskyra, a rend rautó pedig elhajtott. Két perccel azután pedig
forogni kezdett a rotor. Chávez benyomta parancsnoki mikrofonja gombját.
- Osztag, itt parancsnok. Készenlét. Ismétlem, készenlét.

- Kit n - mondta Fürchtner. A forgó rotort alig látta, de a pislogó

helyzetjelz lámpák a helikopteren mindent elárultak. - Hát kezd dik. Herr
Ostermann, álljon föl!
Petra Dortmund haladt elöl, a fontos túszok el tt, homlokát ráncolva, némi
csalódást érzett, amiért nem ölhették meg Denglert, hogy megmutassák
eltökéltségüket. Igaz, még megtehetik kés bb, amikor elkezdik a komoly
faggatózást. Majd a repül gépen. Az is lehet, hogy Dengler mindazt tudja,
amit Ostermann, és ha így van, taktikai hiba lenne ilyen korán megölni. A
rádióján hívta a többieket. Az el csarnokban gyülekeztek a konyhában rzött
hat tússzal együtt. Mire az ajtóhoz értek, Petra már döntött. Sokkal jobb, ha
egy n i túszt ölnek meg. Sokkal nagyobb hatást gyakorol a kint összegy lt
rend rökre, f leg ha a n t egy másik n öli meg...
- Készen álltok? - kérdezte Petra. Négy társa pedig bólintott. Minden a
terv szerint megy - közölte velük. Ezek az emberek ideológiai szempontból
kiábrándítóak voltak, pedig egy igazi szocialista társadalomban n ttek föl.
Hárman közülük még katonai kiképzést is kaptak, ami pedig politikai
indoktrinációt is jelentett. De tudták a dolgukat, és egész mostanáig végre is
hajtották. Petra pedig mást nem is várt el t lük.

Az egyik szakácsn alig tudott járni, és ez bosszantotta a sörtehajú

disznót. Rosenthal megtorpant a f étel-el készít asztalnál. Elviszik, elviszik
meghalni, és ebben a lidércnyomásban semmit nem tesz. Olyan hirtelen
döbbent rá, hogy kínzó fájdalom hatolt a fejébe. A görcs összerántotta a
testét, és egy kicsit oldalt fordult a feje. Ekkor pillantotta meg az asztalon a
kis hámozókést. Gyorsan körülnézett, és látta, hogy a terrorista Mariát, a
szakácsn t figyeli. Abban a pillanatban döntött, felkapta és a jobb ingujja alá
rejtette a kést. Lehet, hogy a sors nyújt neki egy esélyt. És ha igen, nem fogja
elszalasztani, fogadta meg Klaus Rosenthal.

- 2-es osztag, itt a parancsnok - szólt Chávez a rádióba. - Hamarosan

kijönnek, mindenki jelentkezzen be. - El ször a két dupla kattanást hallotta
Loiselle-t l és Tomlinsontól, akik egész közel voltak a kastélyhoz, majd a
neveket.
- Kett -egyes lövész - jelentkezett be Homer Johnston. Éjszaka látó
készüléke már rá volt szerelve a puska messzelátó célzókészülékére, és az
épület hátsó ajtajára irányult. Maga a mesterlövész a légzését szabályozta.
- Kett -kettes lövész - szólalt meg Weber a következ másodpercben.
- Oso - jelentette Vega. Megnyalta ajkát, fegyverét vállához emelte, arcát
álcázófesték takarta.
- Connolly.
- Lincoln.
- McTyler.
- Patterson.
- Pierce. - Minden bejelentkezés azt jelentette, hogy elfoglalták kijelölt
helyüket a f ben.
- Price - jelentkezett a törzs rmester a helikopter bal els ülésér l.
- Oké, osztag, szabad kezet kaptunk. A harckörülmények érvényesek,
csak keményen, emberek - tette hozzá teljesen fölöslegesen. De ilyenkor egy
parancsnoknak nagyon nehéz megállni, hogy ne beszéljen. Chávez maga
vagy nyolcvan méterre volt a helikoptert l. Elég távol, MP-10-esének éjszaka
látóját az épületre szegezte.
 - Ajtó nyílik - jelentette Weber egy lehelettel Johnston el tt.
- Mozgást látok - igazolta a kett -egyes lövész.
- Altmark kapitány, itt Chávez, állítsa le a tévéközvetítéseket adta ki Ding
az utasítást egy másik rádión.
- Ja, értettem - felelte a rend rkapitány. Megfordult és parancsot
vakkantott a tévérendez nek. A kamerák továbbra is dolgoznak, de nem
adnak, és a szalagok mostantól államtitoknak min sülnek. A néz k mostantól
mindössze a témáról beszélget embereket láthatnak.
- Ajtó kinyílt - jelentette Johnston rhelyér l. - Egy túszt látok. Férfi,
szakácsnak t nik. És egy célszemélyt. N , sötét hajú, pisztoly van a
kezében. - Johnston rmester kényszerítette magát, hogy elernyedjen és
elvegye ujját a ravaszról. Nem l het, amíg Dingt l nem kapta meg az
utasítást, és ilyen helyzetben nem is fogja megkapni. El bukkant a második
túsz, a kisember. Denglert nevezték így. Ostermann volt a nagyember, a
titkárn k pedig szöszi és barna a hajszínük alapján. A házi személyzetr l
nem voltak fényképeik, így nekik neveket sem adtak. Az ismert rossz fiúk
"célszemélyek" voltak.
Johnston látta, hogy haboznak az ajtóban. Ijeszt kell hogy legyen a
kilépés, bár hogy mennyire, azt nem tudhatják, nem is szabad megtudniuk.
Kár, a rohadt életbe, gondolta Johnston. A célkereszt a vagy kétszáz
méterrel odébb lev n arcán állapodott meg. A távolság nem jelentett csak
három métert a mesterlövész számára. - Gyere, szépségem - suttogta. -
Valami különleges ajándékkal várunk téged meg a barátaid. Dieter? -
kérdezte a rádióban.
- Célon vagyok, haver - felelte a kett -kettes lövész. - Ismerem ezt az
arcot, azt hiszem... nem jut eszembe a neve. - Parancsnok, itt kett -kettes
lövész.
- Kett -kettes lövész.
- A n i célszemély arcát nemrégiben láttuk, most már öregebb, de
ismerem ezt az arcot. Baader-Meinhof, Vörös Hadsereg Frakció, ezek közül
valamelyik azt hiszem. Egy férfival dolgozik együtt. Marxisták, gyakorlott
terroristák, gyilkosok... ha jól emlékszem, megöltek egy amerikai katonát. -
Jelen pillanatban egyik sem igazán számított, de egy ismert arc akkor is egy
ismert arc.
Price szólt közbe, a komputeröregít program jutott az eszébe, amellyel a
héten játszadoztak. - Lehet, hogy Petra Dortmund?
- Ja! az. A partnere pedig Hans Fürchtner - felelte Weber. Komm 'raus,
Petra - folytatta anyanyelvén. - Komm mir, Liebchen.

Petrát zavarta valami. Kiderült, nem is olyan könny kilépni a schlossból a

nyílt terepre. Pedig tisztán látta a helikoptert, járt a rotor, és pislogtak a
helyzetjelz fények. Petra lépni akart, de a lába nem engedelmeskedett.
Egyszer en nem tudott kilépni, le a gránitlépcs n. Összehúzta kék szemét.
Kelet és nyugat felé a schloss körül fényesen meg voltak világítva a fák, és
árnyékuk fekete ujjként nyúlt a helikopter felé. Talán épp ez a kísérteties kép
zavarja. Petra megrázta fejét, mint méltatlan babonát elvetette a gondolatot.
Lökött egyet két túszán, a hat lépcs fokon át lejutott a f re, és a várakozó
helikopter felé fordult.

- Biztos vagy benne, Dieter? - kérdezte Chávez.

- Ja, igen, biztos vagyok, uram. Petra Dortmund az.
Chávez mellett dr. Bellow beütötte a nevet laptopjába.
- Negyvennégy éves, volt Baader-Meinhof, eltökélt és a hírek szerint
könyörtelen. Mindez tízéves információ, de úgy t nik, nem sokat változott. A
partnere Hans Fürchtner. Állítólag házasok, szeretik egymást, és tökéletesen
illenek egymáshoz. Mindketten gyilkosok, Ding.
- Jelenleg igen - felelte Chávez, a füvön átrohanó három alakot figyelve.
- Az egyik kezében gránát van, repesznek néz ki - jelentette Homer
Johnston. - A bal kezében, ismétlem, a balban.
- Igaza van - kotyogott közbe Weber. - Látom a kézigránátot. A t bent
van, ismétlem, a t bent van.

- Hát ez remek! - recsegte Eddie Price a rádióba. Fürstenfeldbrück, a

történelem ismétli önmagát, a helikopterben ült, amelyben hamarosan
kézigránát is lesz és vele az rült, aki kihúzhatja a t t. Itt Price. Csak egy
gránát?
- Csak egyet látok, nincs kidudorodás a zsebén vagy ilyesmi, Eddie -
felelte Johnston. - A pisztoly a jobb kezében, a gránát a balban.
- Így van - helyeselt Weber.
- Jobbkezes - közölte velük Bellow a rádióban, miután megnézett
mindent, amit csak tudni lehetett Petra Dortmundról. Dortmund célszemély
jobbkezes.
Ami megmagyarázza, miért a jobb kezében tartja a pisztolyt, és a balban
a gránátot, mondta magában Price. Ez viszont azt is jelenti, hogy ha dobni
akarja a gránátot, valószín leg kezet kell váltania. Valami jó is legyen,
gondolta. Talán eltelt egy kis id azóta, hogy utoljára játszott ezekkel a
vacakokkal. Talán fél is mindent l, ami nagyot durran, tette hozzá magában
reménykedve. Sokan csak a hatás kedvéért hordoznak magukkal ilyesmiket.
Most már is látta a n t, egyenletes tempóban gyalogolt a helikopter felé.
- Férfi célszemélyt látom, Fürchtner az - mondta Johnston a rádióba. -
Vele van nagyember és... azt hiszem, barna is.
- Egyetértek. - Weber a tízszeres néz n keresztül figyelte. - Látom
Fürchtner célszemélyt, nagyembert és barnát. Fürchtnernél csak pisztolyt
látok, most indultak lefelé a lépcs n. Másik célszemély az ajtóban.
Géppisztollyal, két túsz van vele.
- Nem buták, csoportokban jönnek - jegyezte meg Chávez. - A haverunk
akkor indult lefelé, amikor a barátn je már félúton járt... meglátjuk, a többiek
is így csinálják-e... - Oké, gondolta Ding. Négy, talán öt csoport nyílt terepen.
Okos szarháziak, de mégsem elég okosak... talán.
Amikor közelebb értek a helikopterhez, Price kiszállt és kinyitotta mindkét
oldalajtót. Pisztolyát a bal oldali segédpilóta-ajtó térképzsebébe rejtette.
Figyelmeztet pillantást vetett a pilótára.
- Viselkedjen normálisan. Tudjuk, mit csinálunk.
- Ha maga mondja, angol - felelte a pilóta feszült hangon.
- Semmiképp nem emelkedhetünk föl, megértette? - Már megbeszélték,
de ilyen helyzetben minél többször ismétli el az ember az utasítást, annál
nagyobb az esélye, hogy életben maradjon.
- Igen. Ha kényszerítenek, a maga oldalára fordítom, és kiabálni kezdek,
hogy elromlott.
Átkozottul kedves t led, gondolta Price. Kék inget viselt, a zseb fölé t zött
szárnyakkal, és egy kis kit z t, amely szerint Tonynak hívták. A fülében lév
drót nélküli fülhallgatón keresztül hallotta az osztag többi tagját. A mikrofon
chip a gallérjában volt.
- Hatvan méterre van, nem egy szépség - jegyezte meg.
- Túrj bele a hajadba, ha hallasz - utasította Chávez a maga rhelyér l. A
következ pillanatban már látta is, hogy Price bal keze felemelkedik, és
idegesen félresöpör egy tincset a szeme el l. - Oké, Eddie. Csak nyugi.
- Fegyveres célszemély az ajtóban, három tússzal - szólt be Weber a
hálózatba. - Nem, nem, két fegyveres célszemély, három tússzal -
helyesbített. - Ezzel van a szöszi. A másik kett id s férfi és középkorú n .
- Még legalább egy rossz fiú - dünnyögte Ding. És még legalább három
túsznak kell kijönni. - A helikopterbe nem férnek be mindannyian. - Mit
akarnak csinálni a többivel? Megölni ket? - t n dött.
- Még két fegyveres célszemélyt és három túszt látok a hátsó ajtóban -
jelentette Johnston.
- Akkor megvan az összes túsz - közölte Noonan. - Tehát összesen hat
célszemély van. Milyen a fegyverük, egyes lövész?
- Géppisztolyok, Uzik vagy cseh másolatok lehetnek. Az ajtó felé tartanak.
- Oké, megvan - felelte Chávez a távcs vel figyelve. - Mesterlövészek,
vegyétek célba Dortmund célszemélyt.
- Célon - Webernek sikerült els ként jelenteni. Johnston egy tized
másodperccel kés bb állt célra; aztán mozdulatlanná dermedt. Az emberi
szem különösen érzékenyen észleli éjszaka a mozdulatokat: Amikor
Johnston az óramutató járásával megegyez irányba mozdult, hogy célra
emelje puskáját, Petra Dortmundnak úgy t nt, mintha látna valamit.
Megtorpant. Még ha nem is tudta volna megmondani, mi állította meg,
egyenesen Johnstonra meredt, de az álcaruha úgy nézett ki, mintha csak egy
halom lenne a földön, levelek vagy ilyesmi. Nem lehetett megállapítani a
feny fákon áttükröz d zöldes fény félhomályában. Az biztos, hogy nem volt
ember alakja, és a puska körvonalai is beleolvadtak a környezetbe a
százméternyi távolságból. A n mégis tovább figyelt. Az arcán kíváncsiság
látszódott, nem is ijedség, a fegyvert tartó kezét sem mozdította. Johnston a
puska célzókészülékén keresztül, nyitott bal szemével látta a helikopter
leszálló piros fényének villogását, míg jobb szemével a pontosan Petra
Dortmund két szeme közé beálló célkeresztet. Immár a ravaszon volt az ujja,
épp hogy egy picit csak, hogy érezze. Amilyen finoman meg tudja érinteni
anélkül, hogy elsütné. Teltek a másodpercek, és az rmester a n fegyvert
tartó kezét figyelte. Ha nagyot mozdul, akkor...
De nem mozdult. Dortmund továbbindult a helikopter felé, Johnston
megkönnyebbülésére. Pedig sejtelme sem lehetett arról, hogy két
mesterlövész puskája irányul a fejére az út minden egyes centiméterén. A
következ fontos rész akkor következik, amikor a helikopterhez ér, ha a gép
jobb oldalához megy, Johnston elveszti, és Weber egyedül marad rajta. Ha
balra megy, akkor Dieter fogja elveszteni, és a n az övé. Úgy t nt, hogy
Petra Dortmund... igen, t kedveli jobban; a helikopter bal oldalára fordult.
- Kett -kettes lövész, elvesztettem a célt - jelentette Weber rögtön. -
Pillanatnyilag nem tudok l ni.
- Kett -egyes lövész célon. Célon vagyok - nyugtatta meg Johnston
Chávezt. Engedd, hogy a kisember szálljon fel els nek, szépségem,
gondolta, szinte suttogta magában.
Petra Dortmund pedig pontosan ezt tette. Belökte Denglert maga el tt a
bal oldali ajtón; feltehet leg maga akart középen ülni, hogy jobban védve
legyen a kívülr l jöv lövések ellen. Elméletben jó húzás, de ez alkalommal
nem. Peched van, te ribanc, gondolta Homer Johnston.
Gerhardt Denglert nem nyugtatta meg a helikopter ismer s környezete.
Petra pisztolyának felügyelete alatt beszíjazta magát, és igyekezett
nyugodtnak, bátornak mutatkozni. Mint a férfiak általában ilyen helyzetekben,
aztán el renézett, és remény töltötte el. A pilóta a szokásos volt, de a
segédpilóta nem. Akárki is babrált ott a repül m szereivel a szokásos
módon, nem a segédpilóta volt, bár a feje formája és a haja színe hasonlított
rá. És ez az ember is kék váll-lapos, fehér inget viselt, a magánpilóták
szokásos egyenruháját. Találkozott a pillantásuk, és Dengler lenézett,
elfordult, félt, hogy elárul valamit.
Okos fiú, gondolta Eddie Price. A pisztolya a helikopter bal oldali ajtajának
térképzsebében volt, egy halom repül stérkép jól eltakarta, de azért bal
kézzel könnyen hozzáfért. Ha rákerül a sor, felkapja, gyorsan megfordul,
felemeli és tüzel majd. A bal fülében volt a rádióvev , kívülr l nagyothalló-
készülékre emlékeztetett. Ezen keresztül követhette az eseményeket, bár a
Sikorsky motorjának és rotorjának zúgásától nemigen hallott. Petra pisztolya
most rá és a pilótára irányult. A n fel-alá járkált.
- Lövészek célon vagytok? - kérdezte Chávez. - Kett -egyes lövész
jelentkezik, célon vagyok.
- Kett -kettes lövész negatív, valami utamban van. Javaslom, hogy
átváltanék Fürchtner célszemélyre.
- Oké, kett -kettes lövész, válts Fürchtnerre. Kett -egyes lövész
Dortmund a tied.
- Vettem, parancsnok - igazolta vissza Johnston. - Kett -egyes lövész a
célon van, Dortmund célszemély befogva. - Az rmester ismét ellen rizte a
távolságot lézerével. Száznegyvennégy méter. Ebb l a távolságból a golyó
alig két centit ereszkedik, vagyis "harci" beállítás a kétszázötvenes
távolsággal egy kicsit magas. Kicsit állított a célkereszten, valamivel a cél bal
szeme alá. A többi már a fizika dolga. A puskának célpont típusú, kett s
ravasza van. Ha meghúzza a hátsót, az els t már szinte a kívánság is
mozdítja, márpedig Johnston már nagyon kívánt l ni. A helikopter nem
szállhat föl, de most inkább az aggasztotta, hogy a célszemélyek nehogy
becsukják a bal oldali ajtót. A 7 mm-es golyó feltehet leg áthatolna az ajtó
polikarbonát üvegén, de ez kiszámíthatatlanul megváltoztatná az irányát,
lehet, hogy nem találna miatta, s t megölhetne vagy megsebesíthetne egy
túszt. Márpedig ez nem történhet meg.
Cháveznek most nem volt szerepe az akcióban. Utasításokat adott,
ahelyett hogy vezette volna a csapatot. Gyakorolta ugyan, de nem nagyon
szerette az ilyesmit. Mennyivel könnyebb ott lenni fegyverrel a kézben, mint
hátul állni és megmondani embereknek, hogy mit tegyenek, de nem volt
választása. Oké, gondolta. Egyes szám a helikopterben van és célban, kettes
szám a szabadban meg tette az út kétharmadát, szintén befogva, a két másik
rossz fiú a félúthoz közeledik. Mike Pierce és Steve Lincoln
negyvenméternyire van t le, és még legalább két célszemély van a házban,
ezeket kapja Louis Loiselle és George Tomlinson, akik t lük jobbra és balra a
bokrok között rejt znek. Hacsak a rossz fiúk nem hagytak rséget a házban,
még egy vagy két célszemélyt, akik csak akkor jönnek el , ha a többiek már
eljutottak a helikopterig... valószín tlen, határozott Chávez. És akárhogy is, a
túszok mind kint vannak a nyílt terepen, vagy legalábbis hamarosan kint
lesznek. Az küldetésük az, hogy megmentsék a túszokat, és nem az, hogy
legyilkolják a rossz fiúkat, emlékeztette magát. Ez nem játék és nem sport.
És a terve, amelynek alapján most a 2-es osztag cselekszik, megalapozott.
És a kulcs hozzá immár a célszemélyek mozgása.

Rosenthal látta a mesterlövészeket. Várható volt, még ha más nem is

vette észre. De Rosenthal volt a f kertész. Ez a gyep az övé volt, és rögtön
látta, hogy az a kis halom a helikopter jobb és bal oldalán nem a kerthez
tartozik. már csak tudná. Épp elég ilyet látott filmeken. Ez egy terrorista
akció, és a rend rségnek tennie kell valamit. Nyilván fegyveresek rejt znek
mindenütt, és ott van két valami a gyepén, ami reggel még nem volt ott.
Pillantása elid zött Weberen, az a halom a halált vagy a megmentést jelenti.
Nem lehetett tudni, és a gondolattól az öreg gyomra kemény savas csomóba
rándult.

- Jönnek - jelentette George Tomlinson, mihelyt meglátott két lábat kilépni

a házból... n i lábak voltak. Férfilábak követték ket, majd ismét n i... és
ismét férfilábak. - Egy célszemély és két túsz kilépett. Újabb két túsz...

Fürchtner már csaknem ott volt, a helikopter jobb oldala felé tartott, Dieter
Weber örömére. De aztán megállt, benézett a nyitott jobb oldali ajtón, oda,
ahol Gerhardt Dengler ült, aztán úgy döntött, hogy inkább átmegy a másik
oldalra.

- Oké, osztag. Készenlét - adta ki Chávez az utasítást. Próbálta szemmel

tartani mind a négy csoportot. Távcsöve végigsiklott a terepen. Mihelyt
mindannyian a szabadban vannak...

***

- Maga, befelé, háttal. - Fürchtner a helikopter felé tolta barnát.

- Célt elvesztettem, kett -kettes lövész. Elvesztettem a célt - jelentette
Weber elég hangosan a rádióban.
- Állj rá a következ csoportra - utasította Chávez.
- Megvan, rajta vagyok a hármas csoport vezet célszemélyén jelentette
Weber.
- Kett -egyes lövész, jelentést!
- Kett -egyes lövész, Dortmund célszemélyen - felelte Johnston azonnal.
- Mi kész vagyunk - szólt Loiselle jelentése a bokrok közül. Megvan a
negyedik csoport.
Chávez mély lélegzetet vett. Az összes rossz fiú kint van a szabadban,
eljött az id :
- Oké, parancsnok az osztagnak, végrehajtani, végrehajtani, végrehajtani!

Loiselle és Tomlinson már ugrásra készen feküdtek, felpattantak, mintha

kötélen rántották volna ket. Hét méterrel voltak a célszemélyük mögött, akik
rossz irányba néztek, és sejtelmük sem lehetett arról, mi történik mögöttük.
Mindkét katona célba vette a célpontjait tríciumvilágított a célzójával. Mindkét
célszemély n ket vonszolt magával, és mindkett magasabb volt a túszoknál,
ami megkönnyítette a dolgukat. A két MP-10-es géppisztoly hármas
sorozatra volt állítva, és a két rmester ugyanabban a pillanatban tüzelt
velük. Nem hallatszott hang, ezeknél a fegyvereknél a. cs és a hangtompító
integrálva volt, és tökéletesen elfojtották a hangot. Ilyen közelr l nem
téveszthettek célt. A nagy lapított golyók becsapódtak, és a két fej szinte
szétrobbant a találattól. Mindkét holttest a buja zöld f re rogyott, szinte
ugyanakkor, mikor a gyilkos fegyverekb l kihullott a töltényhüvely.
- Itt George. Két célszemély halott - szólt bele Tomlinson a rádióba. Futni
kezdtek a túszok felé, akik még mindig a helikopter felé mentek.

Homer Johnston magában káromkodott, amikor egy alak lépett a

látómezejébe. A világos selyemblúzból ítélve n lehetett, de még nem takarta
el teljesen a képet, és még látszott a célkereszt Petra Dortmund bal szeme
alatt. Az rmester jobb mutatóujja finoman meghúzta a ravaszokat. A puska
dörrent, méter hosszú csóva csapott ki csövéb l a csendes éjszakai
leveg be...
... Petra Dortmund látott két sárga villanást a ház fel l, de miel tt bármit
tehetett volna, a golyó becsapódott a bal szemébe, a golyó koponyája
legs r bb részén vágott keresztül. Még néhány centimétert haladt, aztán
száz pici darabra robbant, szétzúzta az agyszövetet, majd hátul robbant ki a
koponyából, a vele együtt távozó vörösrózsaszín felh Gerhardt Dengler
arcába csapott.
Johnston felhúzta a reteszt, és azonnal új célpontot keresett puskájának.
Látta, hogy az els re már nem kell több golyót pazarolnia.

Eddie Price látta a villanást, de keze már mozgott a másodperccel korábbi

végrehajtani parancsra. Kivette a pisztolyt a térképzsebb l, kivetette magát a
helikopter ajtaján, egy kézzel fogva a fegyvert megcélozta Hans Fürchtner
fejét, és kil tt egy golyót, pontosan a bal szeme alá. A golyó a fejcsúcson
távozott, egy másik lövés követte, Price most magasabbra célzott, és nem is
olyan jól, de Fürchtner már amúgy is halott volt. Összerogyott, de még mindig
markolta Erwin Ostermann karját, lehúzta magával a földre, aztán az ujjak
elernyedtek.

Kett maradt. Steve Lincoln térdel helyzetb l gondosan célzott, aztán

megállt, a célpontját eltakarta egy mellényes id sebb férfi feje. - A fenébe -
morogta.
Weber elkapta a másikat, a terrorista feje úgy robbant szét, akár egy
dinnye.
Rosenthal látta, hogy az egyik terrorista feje szétrobban, mintha egy
horrorfilm jelenete lenne, de mellette még ott volt az a nagy borostás fej, és a
géppisztoly is ott volt még a férfi kezében, és most senki nem l tt. Ott állt
mellette, szeme elkerekedett. Aztán sörtefej a szemébe nézett, félelem,
gy lölet, döbbenet volt a pillantásában, és Rosenthal hirtelen hidegséget
érzett a gyomrában, megállt az id körülötte. A hámozókés el került
ingujjából, a kezébe csusszant, vadul meglendítette és lecsapott vele
sörtefej bal kezére. A kézhátán találta. Sörtefej szeme még jobban
elkerekedett, az id s férfi félreugrott, a terrorista keze pedig elernyedt a
fegyveren.
Ezzel tiszta lett az út Steve Lincoln el tt, azonnal kil tt egy hármas
sorozatot, de ezzel egy id ben érkezett Weber félautomata
mesterlövészpuskájának másik golyója is. És ez a fej is elt nt.

- Tiszta! - kiáltotta Price. - Helikopter tiszta!

- Ház tiszta! - jelentette Tomlinson.
- Középütt tiszta! - harsogta utolsóként Lincoln.

A háznál Loiselle és Tomlinson a túszokhoz száguldottak, és kelet felé

terelték ket, el a háztól, hátha van bent egy túlél terrorista, aki tüzet nyitna
rájuk.
Mike Pierce ugyanezt tette, Steve Lincoln pedig fedezte közben. Eddie
Price-nak könnyebb dolga volt. El ször is odébb rúgta a fegyvert Fürchtner
halott kezét l, majd vetett egy gyors pillantást célszemélye szétl tt fejére.
Aztán beugrott a helikopterbe, hogy megbizonyosodjon róla, Johnston els
lövése talált-e. A nagy vörös folt a hátsó üvegen elárulta, hogy Petra
Dortmund a terroristák mennyországában van már. Price óvatosan kivette a
kézigránátot a merev bal kézb l, ellen rizte, hogy, a t még a helyén van,
majd zsebre vágta. Végül a halott n jobb kezéb l kivette a pisztolyt.
Biztosította és a földre dobta.
- Mein Herr Gott! - nyögte hátranézve a pilóta.
Gerhardt Dengler is halottnak t nt, arca bal oldalát vér borította, szeme
üveges volt. Price megdermedt, aztán látta, hogy Dengler pislog egyet. A férfi
szája nyitva volt, de láthatólag nem lélegzett. Price gyorsan kikapcsolta a
biztonsági övet, és Johnston kihúzta Denglert a helikopterb l. A kisember
lépett egyet, majd térdre esett. Johnston kulacsából vizet öntött a fejére, hogy
lemossa a vért. Aztán kivette a golyót a puskájából, és letette a földre a
fegyvert.
- Szép munka volt, Eddie - bólintott Price-nak.
- A tied pedig átkozott jó lövés, Homer.
Johnston rmester vállat vont.
- Féltem, hogy a csaj elállja az utat. Még néhány másodperc és fújhattam
volna. Akárhogy is, Eddie, szép munka volt, hogy kiugrottál a helikopterb l és
elintézted, miel tt nekem meglett volna a másodikam is.
- L ttél rá? - kérdezte Price. Biztosította és visszatette tokjába a
pisztolyát.
 - Csak az id t vesztegettem volna. Láttam, hogy kijön az agya a te
lövésedt l.
Beözönlöttek a rend rök és velük a ment autók is, forgó kék lámpákkal.
Altmark kapitány jelent meg a helikopternél Chávez társaságában. Bármilyen
gyakorlott zsaru volt is, hátrah költ attól a képt l, ami a Sikorskyban fogadta.
- Soha nem szép látvány - jegyezte meg Homer Johnston. már túl volt
ezen a megrázkódtatáson. A puska és a golyó egyszer en tette a dolgát.
Azonkívül ez a negyedik mesterlövész találata, és ha az emberek megszegik
a törvényt és üldözik az ártatlanokat, az bajuk. Még egy trófea, amelyet
nem akaszthat a falra a szarvasok és antilopok közé.
Price a középs csoporthoz sétált, közben el húzta zsebéb l görbe
pipáját, és rágyújtott egy gyufával. A befejezett sikeres akció utáni rítusként.
Mike Pierce a túszoknak segített, jelen pillanatban mindannyian ültek,
Steve Lincoln pedig MP-10-esével tüzelésre készen állt fölöttük. Aztán egy
csapat osztrák rend r jelent meg az ajtóban, és közölték, hogy nem
maradtak terroristák az épületben. Lincoln megnyugodva biztosította
fegyverét, és a vállára vetette. Odalépett az id sebb úriemberhez.
- Szép munka volt, uram - mondta Klaus Rosenthalnak.
- Mi?
- Hogy megszúrta a kezét. Szép munka volt.
- Aha. - Pierce lenézett a füvön hever holttestre. Mély vágás volt a bal
kézfejen. - Ön csinálta uram?
- Ja - Rosenthal csak ennyit tudott kinyögni. Három mély lélegzetet vett.
- Hát uram, jól csinálta. - Pierce megrázta az öreg kezét. Igazából nem
sokat számított, de ritkaság, hogy egy túsz ellenálljon, és határozottan bátor
dolog volt az öregt l.
- Amerikarner?
- Psszt - emelte Pierce rmester ajkához az ujját. - Kérem, ne mondja el
senkinek, uram.
Price érkezett melléjük pipáját szíva. Weber mesterlövész puskája és
valaki MP-10-esének sorozata hatására a célszemély feje gyakorlatilag
elt nt.
- Micsoda trutymó - morogta a törzs rmester.
- Steve madara - ismerte be Pierce. - Ez alkalommal nem jutottam tiszta
lövéshez. De szép volt, Steve - tette hozzá.
- Köszönöm, Mike - Lincoln rmester pillantása végigfutott a terepen. - Az
összesen hat?
- Pontosan - felelte Eddie, és továbbindult a ház felé. - Maradjatok itt.
- Sima ügy volt mindegyik - szólalt meg az osztrák zsaruk gy r jében álló
Tomlinson.
- Túl magasak voltak - helyeselt Loiselle. Két éve leszokott a cigarettáról,
de most rágyújtott volna. A túszokat elvezették, csak a két terrorista maradt
mellette a buja zöld füvön, amelyet immár vérükkel trágyáznak. A vér jó
trágya, vagy nem? Milyen szép ház, kár, hogy nem láthatjuk belülr l,
gondolta.
Húsz percre rá a 2-es osztag már a gyülekez helyen volt. Levették
bevetési ruhájukat, elrakodták fegyvereiket és felszerelésüket. A
tévékamerák ismét szabadon dolgoztak, de odébb t lük. Kezdett elmúlni a
feszültség, most, hogy sikeresen befejezték küldetésüket. Price a furgon
mellett pöfékelt, aztán miel tt beszállt volna a kocsiba, csizmája sarkán
kiverte a pipát.
 NYOLCADIK FEJEZET

SAJTÓVISSZHANG

A 2-ES osztag még le sem szállt Heathrow-n, de a tévéállomások már

mutatták a történteket. Szerencsére az operat rök dolgát nehezítette a
kastély mérete, az, hogy a Staatspolizei nem engedte közel ket az
eseményekhez, és végül a rajtaütés az épület másik oldalán történt. Talán az
egyetlen jó felvétel az volt, ahol az osztag egyik tagja pipára gyújt. Rögtön
utána Wilhelm Altmark kapitány összefoglalója következett a riporterek
számára. Az ország szövetségi rend rségének különleges és titkos osztaga
hatékonyan elbánt az Ostermann-kastélyt elfoglaló terroristákkal, és az
összes túszt kiszabadította... sajnos egyetlen b nöz t sem tartóztattak le. Bill
Tawney csapata mindenesetre videóra vette az osztrák állami televízió, a
Sky News és minden más európai tévéállomás anyagát, ahol csak
foglalkoztak a dologgal. Bár a British Sky Newsnak sikerült idejében eljuttatni
a saját kameráját Bécsbe, az általa adott anyag mindössze abban
különbözött a helyiekét l, hogy kicsivel odábbról vették fel. A különböz
szakért i kommentárok is nagyjából ugyanazt mondták: Különlegesen
kiképzett és felszerelt rend rosztag, valószín leg az osztrák katonaság
tagjaival kiegészítve. Határozott akció, amellyel sikerült az incidenst
megoldani úgy, hogy ne legyen ártatlan áldozat; épp csak azt nem mondták
ki, hogy még egy pont a jó fiúk javára. Az els jelentések nem közölték a
rossz fiúk személyazonosságát. Kinyomozni ket a rend rség feladata.
Tawney hírszerzési részlege természetesen figyelemmel kíséri a
fejleményeket, akárcsak az áldozatok tanúvallomásait.
Hosszú nap volt ez a 2-es osztag tagjai számára. Amint megérkeztek
Herefordra, mindannyian hazamentek aludni. Chávez el tte közölte
mindenkivel, hogy másnap kihagyják a reggeli er nléti edzést. Még arra sem
volt id , hogy megünnepeljék a sikert egy sörrel a helyi tiszthelyettesklubban.
Különben is zárva volt már, mire hazaértek.
Útközben hazafelé Chávez meg is jegyezte dr. Bellow-nak, hogy
bármilyen jó kondícióban vannak is az emberei, nagyon magas a fáradtsági
faktor: Sokkal magasabb; mint az éjszakai gyakorlatokon. Bellow
elmagyarázta, hogy a stressz váltja ki leginkább a fáradtságot. És az osztag
tagjai sem immúnisak a stresszre, bármennyit edzenek is és bármilyen a
kondíciójuk. Láthatóan maga sem volt kivétel, mert miután mindezt
elmagyarázta, álomba merült. Chávez még megivott egy pohár vörösbort, és
követte példáját.

Ausztriában természetesen ez volt a vezet hír. Popov él ben kapta el az

elejét egy Gasthausban, aztán hotelszobájában nézte meg a többit.
Narancssnapszot kortyolgatva alaposan, szakért szemével nézte a
jelenetet. Ezek a terroristaellenes különítmények mindenütt hasonlítanak
egymásra. Ez érthet is. Ugyanarra a dologra képezik ki ket, és ugyanabból
a nemzetközi kézikönyvb l dolgoznak. El ször az angolok dolgozták ki, a
Special Air Service kommandó számára, majd a német GSG-9, végül Európa
többi része és az amerikaiak. Egészen a fekete ruháig, amit Popov kissé
színpadiasnak talált. De végül is viselniük kell valamit, és a fekete még
mindig ésszer bb, mint a fehér, vagy nem? Ennél sokkal jobban érdekelte,
hogy itt volt vele a szobában a b r diplomatatáska, telis-tele német márkával.
Másnap elviszi Bernbe, és berakja a bankszámlájára, miel tt továbbrepülne
New Yorkba. Popov lekapcsolta a tévét, és bebújt az ágyba. Figyelemre
méltó, gondolta. Két egyszer munka, és immár több mint egymillió dollárja
van egy számozott és anonim bankszámlán. Bármit is akar munkaadója,
kell képpen megfizeti érte, és nemigen zavartatja magát a költségek miatt.
Nem is lehet, elvégre a pénz jó ügyet szolgál. Az orosz ezzel a gondolattal
aludt el.

- Hála istennek - jegyezte meg George Winston. - Ismerem ezt a fickót,

kár lett volna Erwinért - jegyezte meg a pénzügyminiszter a Fehér Házban, a
hosszúra nyúló kormányülés után.
- Ki csinálta a rajtaütést?
- Hát... - Lenyelte, amit mondani akart, nem mondhatja meg, elvileg nem
is tudhatná. - Mit mondanak a hírekben?
- Hogy helyi zsaruk, nyilván a bécsi rend rség SWAT csapata.
- Hát, gondolom, megtanulták, hogyan kell csinálni - közölte a
pénzügyminiszter, majd titkos szolgálati kíséretével autója felé tartott.
- Az osztrákok? Kit l tanulták volna meg?
- Gondolom, olyasfajta valakit l, aki tudja - felelte Winston, és beszállt a
kocsiba.
- Na és, mi az olyan nagy ügy benne? - kérdezte Carol Brightling a
belügyminisztert. Számára semmi különös nem volt az egészben. Fiúk a
játékaikkal.
- Semmi különös - felelte a miniszter. Kísérete a hivatali kocsija felé
terelte. - Mindössze amit a tévé mutatott. Szép munka volt, hogy
megmentették az összes túszt. Jártam már néhányszor Ausztriában, és
egyáltalán nem t ntek olyan jóknak a helyi zsaruk: Ezek szerint tévedtem. De
George olyannak t nik, mint aki többet tud, mint amennyit elárul.
- Biztos vagyok benne, Jean, elvégre a "bels kabinetben" van - jegyezte
meg dr. Brightling. A bels kabinet valami olyasmi volt, amit a küls nem
nagyon szeretett. Technikailag persze Carol Brightling egyáltalán nem volt
kormánytag. A fal mellett foglalt helyet és nem az asztalnál. Mindössze akkor
hívták oda, amikor a megbeszélés témája tudományos szakért t igényelt,
ahogy ma nem. Jó hírek és rossz hírek, mindet végig kellett hallgatnia.
Jegyzetelt a rózsakertre néz díszes szobában, és az elnök diktálta a témát
és a tempót. Ma elég rosszul, gondolta Carol. Több mint egy órát elvett az
adópolitika, és már nem maradt id az állami erd kre. A témát egy héttel
elhalasztották, a következ ülésre.
Carolnak nem volt test rökb l álló kísérete, és mi több, nem is a Fehér
Házban volt az irodája. A korábbi elnöki tudományos tanácsadók a Fehér
Ház nyugati szárnyában kaptak irodát, de t elköltöztették az Old Executive
Office Buildingbe. Nagyobb és kényelmesebb irodája volt itt, ablakkal,
szemben a fehér házbeli alagsori irodával. Bár adminisztratív és biztonsági
szempontból az OEOB-t a Fehér Ház részének tekintették, presztízsben már
korántsem jelentett annyit, és a presztízs minden, ha az ember a Fehér
Házban dolgozik. Még ez alatt az elnök alatt is, aki pedig nagyon igyekezett,
hogy mindenkivel egyformán bánjon, és nem volt vev erre a státus
marhaságra, de a kormányzatnak ezen a szintjén nem lehetett elkerülni. Így
aztán Carol Brightling ragaszkodott a jogához, hogy a Fehér Ház éttermében
ebédeljen a nagyfiúkkal és -lányokkal, és morgott, hogy ha látni akarja az
elnököt, a személyzeti f nökön és a megbeszéléseket számon tartó titkáron
keresztül kell kérnie néhány percet értékes idejéb l. Mintha valaha is
vesztegette volna.
A titkosszolgálat ügynöke mosollyal az arcán, tiszteletteljesen biccentve
nyitott ajtót el tte, Carol pedig belépett ebbe a meglep en ronda épületbe,
aztán jobbra fordult az irodája felé, amelyik legalább a Fehér Házra nézett.
Átadta jegyzeteit titkárának (természetesen férfi volt), majd leült
íróasztalához, ahol már egy új papír halom fogadta. Mindet végig kell
olvasnia, és cselekedni valamit. Kinyitotta íróasztalfiókját, és kivett egy
mentolos cukorkát, aztán mégsem az iratos után nyúlt, hanem a tévé
távirányítójáért, és a CNN-re kapcsolt. Lássuk, mi történik a nagyvilágban. A
vezet sztori természetesen a bécsi ügy volt.
Úristen, micsoda ház, volt az els gondolata. Akár egy királyi palota.
Micsoda pazarlás, hogy egyetlen ember vagy akárcsak egyetlen nagy család
otthona legyen. Mit is mondott Winston a tulajdonosáról? Derék ember? Hát
persze. Ezek a derék emberek mind pazarolják a föld értékes er forrásait.
Egy átkozott plutokrata t zsdés, valutaspekuláns, ezzel gazdagodott meg
annyira, hogy ilyen házat vehessen. Aztán a terroristák betörtek az
otthonába. Nahát, vajon miért t választották, gonoszkodott magában Carol.
Miért nem egy teherautó-sof rt vagy juhászt? A terroristák a pénzes
emberekre utaznak, vagy azokra; akiket fontosabbnak hisznek, mert az
átlagos embereknek nincs politikai súlyuk, és ezek végül is politikai
cselekedetek. De nem voltak olyan okosak, mint lenniük kellett volna. Akárki
választotta is ki ket... azzal a szándékkal tette, hogy elbukjanak?
Lehetséges ez? Carol igenis lehetségesnek tartotta, elvégre politikai tett volt;
és az ilyesminek ezerfajta hátsó szándéka lehet A gondolat mosolyt csalt az
arcára. A riporter közben leírta a helyi rend rség SWAT csapatának akcióját.
Mutatni nem mutatták sajnos, mert a helyi zsaruk nem akartak kamerákat és
riportereket az útban. A túszok elengedését már igen. Egészen közelr l
mutatták, hogy az emberek szinte átélhessék az élményt; olyan közel álltak a
halálhoz, de ezek a helyi zsaruk mindössze csak a haláluk beprogramozott
idejét adták vissza nekik, hiszen minden meghal el bb vagy utóbb. Ez a
természet rendje, és a természettel nem harcolhatunk... legfeljebb
segíthetünk neki. A riporter közben tovább beszélt. Az elmúlt néhány
hónapban ez volt a második terroristaincidens Európában. Hála a gyors
rend ri beavatkozásnak, egyik sem járt sikerrel. Carolnak eszébe jutott a
balul sikerül rablási kísérlet Bernben. Egy másik kontár munka... lehet, hogy
egy kreatív kudarc? Ki kell derítenie, bár ebben az esetben a kudarc
ugyanolyan hasznos volt, mint a siker azok számára, akik mindezt
eltervezték, s t még hasznosabb. A gondolat mosolyt csalt az arcára. Igen,
még hasznosabb, mint a siker. Ezzel lenézett a faxra, amit a Föld Barátai
küldtek. Megvolt nekik a közvetlen száma, és gyakorta küldtek fontosnak
tartott információkat.
Hátrad lt kényelmes, magas hátú székében, és kétszer is elolvasta.
Derék emberek, megfelel elképzelésekkel, még ha kevesen hallgatnak is
rájuk.
- Dr. Brightling? - dugta be a fejét az ajtón a titkára.
- Igen, Roy?
- Még mindig azt kívánja, hogy megmutassam önnek ezeket a faxokat,
mint amit most is olvas? - kérdezte Roy Gibbons.
- Igen, természetesen.
- De ezek az emberek komplett elmebetegek.
- Nem igazán. És tetszik nekem egy-két dolog, amit csinálnak felelte
Carol; és a szemétbe vetette a faxot: Majd valamikor a jöv ben visszatér erre
az ötletre.
- Ahogy gondolja, doki. - A fej visszahúzódott a küls irodába. A
következ irat elég fontos volt. Az atomer m vek bezárásának folyamatával
foglalkozott. Az ezzel kapcsolatos biztonsági kérdésekkel: mennyi id telik el,
mire a környezeti tényez k megtámadják és korrodálják a bels részt, és
milyen környezeti károkat okozhat mindez. Igen, ez fontos, és szerencsére a
melléklet b ven tartalmazott adatokat is különböz reaktorokról. Carol újabb
mentolos cukorkát rakott a szájába, el rehajolt és kiterítette a papírokat az
íróasztalán.

- Úgy látom, ez m ködik - mondta Steve nyugodtan.

- Hány fonál fér bele? - kérdezte Maggie.
- Háromtól tízig. Amennyit akarsz. - És mekkora az egész csomag?
 - Hat mikron. Hitted volna? A csomagolása fehér, hogy jól visszaverje a
fényt, különösen az UV sugárzást, és vizes-spray környezetben nagyjából
láthatatlan. - A kapszulák egyenként, szabad szemmel láthatatlanok voltak,
optikai mikroszkóppal is alig kivehet k. Ami még jobb, a súlyuk sem volt
nagy, és így porszemcsékként lebegtek a leveg ben, és ugyanolyan könnyen
belélegezhet k, mint a füst valami bárban. A szervezetbe kerülve ez a
burkolat felolvad, és a Síva fonatok a tüd be, illetve a gyomorba kerülnek,
ahol m ködésbe lépnek.
- Vízben oldódik? - kérdezte Maggie.
- Lassan, de gyorsítja, ha valami biológiailag aktív van a vízben. Mint
hidroklórsav nyomok a nyálban, például. Tudod, mennyit fizetnének ezért az
irakiak? Vagy bárki, aki biológiai háborút akar?
A cég fejlesztette ki ezt a technológiát, egy NIH alapítvány pénzelte a
kutatásokat, hogy ne csak injekciókkal lehessen a szervezetbe juttatni
vakcinákat. Elvégre ahhoz többé-kevésbé érteni kell. Az új technika
elektroforézis segítségével csomagolt be igen pici mennyiség , szálló
bioaktív hatóanyagokat, jelentéktelen mennyiség véd zselébe. Így az
emberek a vakcinákat egy pohár vízzel bevehetik, nem kell beoltani ket. Ha
valaha is felfedeznek egy hatékony AIDS-ellenanyagot, ezzel a módszerrel
terjeszthetik Afrikában, ahol bármi máshoz hiányzik az infrastruktúra. Steve
épp most bizonyította be, hogy ugyanezzel a technológiával ugyanolyan
hatékonyan és megbízhatóan lehet aktív vírust is továbbítani, vagy legalábbis
csaknem bebizonyította.
- És hogyan ellen rizzük? - kérdezte Maggie.
- Majmokon. Hogy áll majmokkal a labor?
- Van elég - nyugtatta meg az asszony. Ez fontos lépés lesz. Beadják
néhány majomnak, aztán figyelik, hogy terjed a labor populációban.
Rhesusmajmokat használnak a kísérlethez, mert a vérük hasonlít az
emberéhez.

Mint várható volt, a négyes alany volt az els . Ötvenhárom éves volt, és a
májfunkciója olyan volt, hogy a pittsburghi egyetemen els k között
pályázhatott volna májátültetésre. B re már a jobb napjain is sárgás volt, de
ez sem tartotta vissza attól, hogy keményebben piáljon, mint bármelyik
kísérleti alanyuk. Valamilyen Chesternek hívják, dr. John Killgore a másik
nevére nem emlékezett. A csoportban Chester agyfunkciója volt a
leggyengébb is. Sokat nézte a tévét, ritkán beszélgetett bárkivel, még
képregényeket sem olvasott, amit pedig a többiek szerettek, akárcsak a
rajzfilmeket. Az egyik legkedveltebb id töltésük a Cartoon Channel volt.
A mennyországban vannak, gondolta John Killgore. Annyi pia, gyors étel
és meleg, amennyit csak akarnak, és a legtöbben még a zuhany
használatára is rászoktak. Néhányan id r l id re megkérdezték, mi az ábra
itt, de mindig megelégedtek valami egyszer válasszal a doktoroktól vagy a
biztonsági rökt l.
De Chesterrel tenni kell valamit. Killgore belépett a szobába, és szólította.
A négyes alany felállt a priccsér l és odajött. Láthatóan nyavalyásan érezte
magát.
- Nem érzi jól magát, Chester? - kérdezte Killgore a maszk mögül.
- A gyomrom, semmi nem marad meg bennem - felelte a négyes.
- Jöjjön velem, megnézzük, mit tehetünk, rendben?
- Ha maga mondja, doki - felelte Chester, és egy hangos böffentéssel
adott nyomatékot.
Odakinn tolószékbe ültették, mindössze ötvenméternyire volt az épület
klinikai szárnya. Két ápoló lefektette a négyest egy ágyba, és gumicsíkokkal
rögzítette. Aztán egyikük vérmintát vett t le. Tíz perc múlva Killgore
megnézte, talál-e benne Síva antitesteket, és a minta, ahogy várta,
megkékült. Chesternek, a négyes alanyuknak, nem egész egy hete van hátra
az életéb l. Jóval kevesebb annál a hattól tizenkét hónapnál, amit
alkoholizmusa még megengedett volna. De nem nagy veszteség, gondolta
Killgore, aztán visszament a betegszobába. Megnyugtatta Chestert, és
bekötött egy infúziót. A morfiumtól hamarosan nem lesz tudatánál, még jól is
érzi magát. Helyes. A négyes nemsokára meghal. Miért ne tegye viszonylag
békében. Dr. Killgore mindenekel tt azt akarta, hogy a folyamat rendben
zajlódjon le.
Órájára pillantott, aztán visszament irodájába/leshelyére. Sokat dolgozott,
csaknem olyan volt, mintha ismét igazi orvos lenne. Gyakorlata óta nem
dolgozott kórházban, de az összes szaklapot olvasta, ismerte a technikákat,
és különben is, jelenlegi páciensei/áldozatai amúgy sem veszik észre a
különbséget. Peched van, Chester, de ez egy kemény világ, gondolta Steve,
és újra a jegyzeteit tanulmányozta. Kicsit idegesít volt, hogy Chester ilyen
gyorsan reagált a vírusra. A tervezett id nek legfeljebb a fele telt el, de ezt
valószín leg iszonyúan lecsökkent májfunkciójának köszönheti. Nem lehet
segíteni ezen. A különböz fizikai adottságok miatt egyeseket gyorsabban
elér, mint másokat. Tehát nem egyszerre tör ki a járvány. A végkifejleten mit
sem változtat, bár hamarább riasztja az embereket, mint remélte. Megindul
majd a roham a vakcinákért, amin Steve Berg és laborja dolgozik. Mihelyt
beindul a roham és a gyártás, az "A"-t széles körben terítik, míg a "B"-t már
csak válogatott személyek kapják. Azok, akiknek életben kell maradniuk, akik
megértik, miért történik mindez. Vagy akik túlélésükért hála, velük tartanak.
Killgore a fejét csóválta. Annyi dolga van még, és szokás szerint oly kevés
id jut rá.

Mihelyt reggel megérkeztek, Clark és Stanley azonnal végigment a

rajtaütés részletein, ott volt Peter Covington is, még izzadtan az 1-es osztag
reggeli edzését l. Chávez és emberei, akik egy hosszú és fárasztó napot
töltöttek az európai kontinensen, csak most keltek föl.
- Átkozottul rohadt taktikai helyzet volt. Chávez jól döntött éppen
Covington rnagy fejtette ki a véleményét. - Szükségünk van saját
helikopterpilótákra. A légnapi küldetés önmagáért beszél. Nekünk pedig nem
volt meg, amire szükségünk lett volna. Ezért kellett egy gyenge tervet
végrehajtani, amelynek a sikere a szerencsét l függött.
- Kérhetett volna segítséget az osztrák hadseregt l - mutatott rá Stanley.
- Uram, mindketten tudjuk, hogy az ember nem bíz fontos taktikai
hadm veletet olyan helikopterlegénységre, akit nem ismer, és akikkel nem
dolgozott együtt - vitatkozott Covington, a legjobb sandhursti modorában. -
Minél hamarabb foglalkoznunk kell ezzel a dologgal.
- Ez igaz - értett vele egyet Stanley, és Clarkra pillantott.
- Értem, mire gondoltok - adta meg magát a Szivárvány Hatos. Hogy a
csudába kerülhette el a figyelmét a dolog? - kérdezte magától. - Oké, el ször
is gondoljuk végig, milyen helikoptertípusokkal a legvalószín bb, hogy
találkozunk, aztán utánanézünk, találunk-e olyan pilótát, aki a többségükhöz
ért.
- Hát igazándiból egy Night Stalkert szeretnék, de akkor mindenhova
magunkkal kellene vinni, és ez mit is jelentene? Azt, hogy egy C-5-ös vagy
egy C-17-es szállító repül gépnek kéne állandóan a rendelkezésünkre állnia
- t n dött Stanley.
Clark bólintott. A McDonnel-Douglas AH-6 Loach Night Stalker változatát
a Task Force 160-as számára dolgozták ki, majd a Fort Campbellben
állomásozó 160. különleges hadm veleti légiezred, a SOAR számára
tervezték újra. Az ezred, feltehet leg a legvadabb és leg rültebb társaság a
világon, id nként együtt dolgozik más országok pilótáival is. Legtöbbször
angol és izraeli pilótákat engednek be a 160-asba. Igazándiból nem is az a
nehéz, hogy helikoptert és pilótákat szerezzenek a Szivárványnak. A neheze
az, hogy egy rögzített szárnyú repül gép kell a szitaköt szállításához.
Körülbelül olyan nehéz lenne elrejteni, mint egy elefántot az iskolaudvaron,
de egy Night Stalkerrel a rendelkezésükre állna mindenfajta
megfigyel eszköz. Különlegesen csendes rotor - és ki tudja, még a Mikulás
is, a szánkója el tt nyolc kicsi rénszarvassal - forogtak Clark agyában a
kerekek. Akármilyen jó kapcsolatai vannak is Washingtonban és Londonban,
ez nem megy.
- Oké, felhívom Washingtont, hogy hagyjanak jóvá néhány pilótát az
osztag mellé. Okoz valami nehézséget, hogy idehozassunk néhány
helikoptert, és játszadozzunk velük?
- Nem probléma - felelte Stanley.
John az órájára pillantott. Meg kell várnia, hogy Washingtonban reggel
kilenc legyen - Angliában délután kett - hogy a kérésével a központi
hírszerz szolgálat, a CIA igazgatójához forduljon. Amerikai részr l ez az
intézmény finanszírozza a Szivárványt. Kíváncsi volt, hogy reagál majd Ed
Foley. Most Ed lelkes támogatására van szüksége, de ezt nem lesz nehéz
megszerezni. Ed ismeri a terepet, és a maga módján lojális azokkal, akik éles
helyzetben vannak. Ráadásul Clark egy komoly siker után jelentkezik
kérésével, márpedig ez általában sokkal jobban hangzik, mint amikor egy
bukás után állnak el valamivel.
- Oké, majd az osztageligazításon folytatjuk. - Clark felállt, és átment az
irodájába. Helen Montgomery már felhalmozta a szokásos irathalmazt az
íróasztalára. Most némileg nagyobb volt a szokásosnál. Köztük voltak a
várható hálálkodó táviratok is az osztrákoktól. Az igazságügy-miniszter
különösképp virágos volt.
- Köszönöm, uram - morogta John, és félrerakta.
Meghökkent volt a munkával járó adminisztráció. A Szivárvány
parancsnokaként Clarknak kellett követni, mikor és hogy jött be a pénz, mire
költik, és olyan dolgokért is harcolni kellett, mint hogy hány golyót l hetnek ki
emberei hetente. Megpróbálta a lehet legnagyobb részét átl csölni Mr.
Stanleyre és Mrs. Montgomeryre, de még így is sok landolt az íróasztalán.
Régóta állt kormányzati alkalmazásban, és szerzett némi tapasztalatot. A
CIA-nál is minden egyes operáció minden egyes részletét jelenteni kellett,
hogy az aktakukacokat boldoggá tegye. De ez több volt annál, és ezért
töltött annyi id t a l téren, mert rájött, hogy a lövészet kit n en enyhíti a
stresszt. Különösen akkor, ha bürokrata kínzóik képét képzeli a Q célpontok
közepébe, miel tt átlyuggatná 45-ös golyóival. Új és idegen terep volt
számára egy költségvetést megindokolni. Ha a dolog nem fontos, miért
költenek rá egyáltalán, vagy ha fontos, mit vacakolnak néhány ezer dollár
érték golyón? Persze ez a bürokratamentalitás, azoké az embereké, akik
íróasztaluk mögött ülve azt hiszik, hogy az egész világ összed lne köröttük,
ha nem lenne minden irat fejlécezve, aláírva, lebélyegezve, kell képp
aktázva. És ha ez másoknak kényelmetlen, az az bajuk. Így aztán , John
Terrence Clark, aki több mint harminc éven át volt a CIA terepen dolgozó
tisztje, és valóságos legendává vált az ügynökségnél, itt ülhetett a drága
íróasztal mögött, magára zárva az ajtót, és undok papírmunkát végezve, amit
minden valamit magára adó könyvel visszavágott volna. Ráadásul emellett
felügyelnie kellett a valódi munkát is, ítéletet mondani, ami persze jóval
érdekesebb és jóval fontosabb is.
Ráadásul a költségvetés nem is volt olyan hatalmas, hogy aggódni kellett
volna miatta. Nem egész ötven ember, legfeljebb hárommillió dollár
fizetéssel, mivel mindenki a szokásos katonai fizetést kapta. Azonkívül a több
kormányzatból bejöv pénzalapból a Szivárvány fizette mindenki lakását is.
Némileg igazságtalan volt, hogy az amerikai katonákat jobban fizették, mint
európai társaikat. Johnt zavarta egy kicsit a dolog, de semmit nem tehetett.
De így, hogy a lakhatási költségeket átvállalták - a herefordi házak
kényelmesek voltak, ha nem is éppen pazarok -, senkinek nem voltak
megélhetési gondjai. A csapat szelleme kiváló volt, ezt el is várta t lük.
Elvégre elit katonák, és ebben a fajtában mindig kifejl dik a megfelel
hozzáállás, csak azért is, mert szinte mindennap edzettek, és ezek az
emberek csaknem annyira szerettek edzeni, mint amennyire azt tenni, amire
kiképezték ket.
Most lesz egy kis diszharmónia. Mindkét küldetés Chávez 2-es
osztagának jutott, eredményeként egy kicsivel jobban kihúzzák majd
magukat. Peter Covington 1-es osztaga pedig féltékenyen bosszankodhat,
pedig az osztagok közötti lövészet és kondícióedzésekben kicsivel k
vezetnek. Talán egy paraszthajszál sincs a különbség, de ezekben az
emberekben élt olyan versenyszellem, mint bármely sportolóban, és
átkozottul keményen dolgoztak, hogy k vezessenek azzal az ötöd
százalékponttal. Ami pedig olyan apróságoktól függ már csak, hogy ki mit
reggelizett a gyakorlatok napján, vagy talán hogy mir l álmodott az éjszaka.
Nos, az ilyen szint versengés egészséges a csapat egésze számára, és
határozottan egészségtelen azoknak, akik ellen bevetik ezeket az embereket.

Bill Tawney íróasztalánál ülve végignézte az el z éjszakai rajtaütésben

megölt terroristákról való információkat. Az osztrákok még a rajtaütés el tt
megkeresték a német szövetségi rend rséget, a Bundes Kriminal Amtot.
Hans Fürchtner és Petra Dortmund személyazonosságát ujjlenyomatuk
igazolta. A BKA nyomozói feltehet leg rávetették magukat az ügyre. El ször
is kinyomozzák, ki bérelte a kocsit, amivel a terroristák az Ostermann házhoz
hajtottak, és átkutatják a házat Németországban - legalábbis feltehet leg
Németországban, tette helyre magát Tawney -, ahol éltek. A másik néggyel
feltehet leg nehezebb dolguk lesz. Már levették az ujjlenyomatokat, és
berakták a komputer-keres rendszerbe, amellyel immár minden állam
rendelkezett. Tawney egyetértett az osztrákokkal, hogy a négy
fegyverhordozó valószín leg a korábbi Kelet-Németországból származhatott.
Mindenféle politikai aberráció melegágya a volt NDK. Volt kommunisták, akik
most fedezik fel a nácizmus örömeit, és sima b nöz k a német rend rség
nagy örömére. De ennek politikai indítékai kellett hogy legyenek. Fürchtner
és Dortmund, egész életükben hív kommunisták voltak, nem változtattak
véleményt. A korábbi Nyugat-Németországban nevelkedtek, középosztálybeli
családokban, mint egy egész terrorista generáció. Egész aktív életükben egy
tökéletes szocialista társadalomért, vagy valami ilyen illúzióért harcoltak.
Ezért hát rajtaütöttek egy vezet kapitalista otthonán... de mit akartak t le?
Tawney felemelt egy sor Bécsb l érkezett faxot. Erwin Ostermann
elmondta a rend rségnek háromórás kihallgatása során, hogy a nemzetközi
kereskedelmi rendszerhez szóló "különleges bels kódját" akarták. Létezik
ilyesmi? Feltehet leg nem, vélte Tawney. De miért ne gy z djön meg róla?
Fogta a telefont, és régi barátja, Martin Cooper számát tárcsázta. Martin
valamikor "hatos" volt, vagyis a brit elhárításnál dolgozott, most pedig a Lloyd
randa irodaépületében, London pénzügyi negyedében.
- Cooper - mondta egy hang.
- Martin, itt Bill Tawney. Hogy vagy ezen az es s reggelen?
- Egész jól, Bill, és te? Mit csinálsz mostanság?
- Még mindig a királyn fillérjét keresem, öregfiú. Új munka, nagyon suba
alatt, sajnos.
- És mit tehetek érted, öregfiú?
- Valójában elég ostoba kérdés. Léteznek-e külön bels csatornák a
nemzetközi kereskedelmi rendszerben? Különleges kódok és ilyesmik?
- Bárcsak lennének, Bill. Sokkal könnyebb lenne a munkánk felelte
barátja, aki valaha a brit hírszerz szolgálat mexikói f rezidense volt. -
Pontosan hogy érted?
- Nem vagyok biztos benne, de felmerült a kérdés.
- Nos, ilyen szinten az embereknek már vannak személyes kapcsolataik
és bizalmas információik. De gondolom, te valami strukturáltabb dologra
gondolsz, valami bels piaci hálózatra, vagy nem?
- Igen, err l van szó.
- Hát ha igen, akkor titokban tartották el ttem is, és mindazok el tt,
akikkel együtt dolgozom, öregfiú. Nemzetközi összeesküvés? - horkantott
Cooper. - Egy ilyen fecseg társaságban. Mindenki látja mindenki üzletét.
- Tehát nincs ilyesmi?
- Tudomásom szerint nincs, Bill. A tájékozatlanok hihetnek ilyesmiben
természetesen, de nem létezik. Ha csak nem ez az a titkos társaság, amely
meggyilkolta John Kennedyt - tette hozzá Cooper kuncogva.
- Nagyjából én is így gondoltam, Martin, de ki kellett ikszelnem ezt a
rubrikát is. Köszönöm, barátom.
- Bill, nem is sejted, ki támadhatta meg ezt az Ostermannt Bécsben?
- Nem igazán. Ismered?
- A f nököm, igen. Én egyszer találkoztam vele, rendes pasinak t nt, és
átkozottul okos is.
- Igazából mindössze annyit tudok, amit reggel a tévében láttam. - Nem
volt teljesen hazugság, különben is Tawney biztos volt benne, hogy Martin
megértené.
- Hát, akárki szabadította is ki, le a kalappal. Nekem SAS-szaga van.
- Csakugyan? Nem lenne nagy meglepetés.
- Hát nem. Jó, hogy hallottam a hangodat, Bill. Valamikor együtt
vacsorázhatnánk.
- Jó lenne. Legközelebb hívlak, ha Londonban vagyok.
- Kit n .
 Tawney Letette a telefont. Úgy t nik, Martin a lábára esett azután, hogy
elbocsátották a "hatostól", amikor a szervezet létszámát a hidegháború
enyhültével csökkentették. Hát ez várható volt. A tájékozatlanok hisznek az
ilyesmiben, gondolta Tawney. Igen, ez beleillik. Fürchtner és Dortmund
kommunisták voltak, nem hittek a szabadpiacban, nem is bíztak benne. Az
világukban az ember csak úgy lehet gazdag, ha csal, kihasznál másokat, és
a magafajtájával együtt konspirál. És mit jelentsen mindez?...
Miért támadták meg Erwin Ostermann házát? Egy ilyen embert nem
érdemes kirabolni, nem tartja otthon a pénzét, sem készpénzben, sem
aranyrudakban. Mindez elektronikus, elméleti pénz. Igazából csak
komputermemóriákban létezik, és telefonvonalakon keresztül utazik. Ezt
pedig elég nehéz ellopni.
Nem, egy ilyen ember, mint Ostermann, információval rendelkezik, és ez
a hatalom igazi forrása, bármennyire megfoghatatlan is. Dortmund és
Fürchtner hajlandóak lettek volna ölni is érte, úgy t nik, de vajon a két halott
terrorista mit kezdett volna ilyen információval? Nem olyan emberek voltak,
akik hasznát vették volna, mert ha igen, azt is tudták volna, hogy ilyesmi
egyszer en nem létezik.
Valaki felbérelte ket, gondolta Tawney. Valaki egyszer en elküldte ket
erre a küldetésre. De ki?
És mi okból? Ami pedig még jobb kérdés volt. És amelyre ha megtalálja a
választ, talán már megvan az els kérdésre is.
Háttér, mondta magában. Ha valaki felbérelte ket erre a munkára,
egyáltalán ki lehetett az? Egyértelm en olyasvalaki, akinek kapcsolata van a
régi terroristahálózattal, valaki, aki tudta, kik k, és akit k is ismertek, akiben
valamennyire megbíztak. Legalábbis kockára tették miatta az életüket. De
mind Fürchtner, mind Dortmund ideológiailag tiszta kommunisták voltak,
vagyis a kapcsolataik is. Egyszer en nem bíztak volna olyanban, aki a
politikai paletta másik oldalán áll. Nem is fogadtak volna el parancsot t le. És
honnan tudhatta ez a személy, hol és hogyan vegye föl velük a kapcsolatot.
Hogyan nyerhette el a bizalmukat és küldhette el ket olyan küldetésre,
amely az életükbe került, valami olyasmi után, ami egyszer en nem is
létezik...?
Magasabb rangú tiszt? t n dött Tawney, hiába tornáztatta az agyát,
egyszer en nem állt rendelkezésére elég információ. Valaki ugyanabból a
politikai táborból, vagy hiedelemvilággal utasíthatta ket, vagy legalább
képes volt motiválni ket annyira, hogy valami veszélyesbe kezdjenek.
Több információra van szüksége, SIS és rend rségi kapcsolatain
keresztül, minden kis morzsát be fog majd gy jteni az osztrák/német
nyomozásról. El ször is felhívja a Whitehallt, hogy a kiszabadított túszokkal
készült beszélgetések teljes fordítását megkapja. Tawney régóta volt
hírszerz tiszt, és most valamiért viszketett az orra.
 - Nem tetszett nekem ez a terv, Ding - mondta Clark a nagy
konferenciateremben.
- Nekem sem, Mr. C., de helikopter nélkül egyszer en nem volt más
választásom - felelte Chávez öntudatosan. - De igazából nem is ez ijeszt
meg.
- Hát mi? -kérdezte John.
- Noonan hozta föl. Ahányszor be kell mennünk valahová, rengetegen
vannak bámészkodók, arra járó riporterek, tévékamerák, mindenféle. Mi van,
ha valamelyiküknél van mobiltelefon, felhívja a rossz fiúkat odabent, és
közvetíti, mi történik? Egyszer nem? Végünk, és a túszoknak is.
- Ezzel pedig megbirkózhatunk - mondta Tim Noonan. - Segít, hogy
hogyan m ködik a mobiltelefon. Lead egy jelet a helyi sejtnek (cella), hogy ott
van, és be van kapcsolva, és így a komputerrendszer oda tudja vezetni a
bejöv hívást. Vagyis, szükségünk van egy olyan szerkezetre, amely olvassa
ezt a jelet, és talán elzárja az útját. Talán klónozhatja is a rossz fiúk
telefonját. Foghatja a bejöv hívást, és elkaphatjuk a kinti rohadékokat. De
szükségem van ehhez a szoftverre, mégpedig azonnal.
- David? - fordult Clark Dave Peledhez, izraeli m szaki zsenijükhöz.
- Megcsinálható. Azt hiszem, már létezik a technológia az NSA-nál vagy
máshol.
- És mi a helyzet Izraellel? - kérdezte Noonan kereken.
- Hát... igen, van ilyesmi.
- Szerezd meg - utasította Clark. - Vagy akarod, hogy személyesen
hívjam fel Avit?
- Az segítene.
- Oké, szükségem van hozzá a berendezés nevére és a leírására. Nehéz
kiképezni rá a kezel jét?
- Nem nagyon. Timnek nem okozhat gondot - adta meg magát Peled.
Köszönöm, hogy bizalmat szavazol, gondolta Noonan különleges ügynök
anélkül, hogy elmosolyodott volna.
- Akkor térjünk vissza a rajtaütésre. - Clarkot nem lehetett könnyen
eltéríteni. - Mi volt az elképzelésed, Ding?
Chávez el rehajolt székében. Nem egyszer en magát védte, hanem a
csapatát.
- El ször is az, hogy nem veszthetek el egy túszt, John. A doki azt
mondta, hogy komolyan kell vennünk ezeket, és közeledett a határid . Én
úgy értelmezem, az a küldetésünk, hogy ne veszítsünk túszt. Vagyis, amikor
egyértelm vé vált, hogy helikopterrel akarnak távozni, mindössze annyit
kellett tenni, hogy egy kis extrával adjuk át. Dieter és Homer tökéletesen
végezték a munkájukat, akárcsak Eddie és a többiek is: A legveszélyesebb
része az volt az egésznek, hogy Louis és George elég közel jusson a
házhoz, hogy elkaphassa a leghátsókat. Szép nindzsamunkát végeztek,
észrevétlenül odajutottak - Chávez Loiselle és Tomlinson felé intett. - Ez volt
az egész akció legveszélyesebb része. A fényveremben voltak, és az
álcaruha bevált. Ha a rossz fiúk NVG-t használnak, már nehezebb lett volna,
de a fákról jöv megvilágítás - úgy értem, azoknak a fényszóróknak a fénye,
amit a zsaruk hoztak - ezt is zavarta volna. Az éjjellátó nagyon villog, ha felé
fordítják a fényt. Tudom, hogy kockázatos volt - vallotta be Ding -, de inkább
vállaltam ezt a kockázatot, mint hogy az orrunk el tt nyírjanak ki egy túszt,
amíg mi a gyülekez helyen tökölünk. Ez a feladatunk Mr. C., és én voltam a
helyszínen a parancsnok. Vállaltam a kockázatot. - Azt már nem kellett
hozzátennie, hogy az elképzelése bevált.
- Értem. Nos, mindenki jól l tt, Loiselle és Tomlinson pedig jól végezte a
dolgát, sikerült észrevétlenül közel jutniuk. - Alistair Stanley szólalt meg,
vitába szállva a f nökével. - De még így is...
- De még így is, ilyen eseteknél szükségünk lesz a helikopterre. Hogy a
fenébe feledkezhettünk meg róla? - kérdezte Chávez.
- Az én hibám, Domingo - vallotta be Clark. - De még ma intézkedem.
- Akkor jó, csak legyen. - Ding nyújtózkodott. - Elvégeztük a munkánkat,
John. Kemény helyzet volt, de elvégeztük. Legközelebb, ha egy kicsit lazább
a helyzet, jobbak leszünk - ígérte. - De ha a doki azt mondja nekem, hogy a
rossz fiúk meg fognak ölni valakit, ez számomra azt jelenti, hogy tennem kell
valamit. Vagy nem?
- A szituációtól függ - felelte Stanley.
- Mit jelentsen ez, Al? - kérdezte Chávez. - Pontosabb eligazításra van
szükségünk. Szóról szára mondjátok ki nekünk, mikor engedhetem meg,
hogy megöljenek egy túszt. Számít a túsz kora vagy neme? Mi van akkor, ha
valaki egy óvodát kap el? Vagy mi van, hogyha egy kórház szülészetét. Nem
várhatjátok el t lünk, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk az ilyen emberi
tényez ket. Oké, megértem, hogy nem gondolhattok el re minden
lehet ségre, és mint a helyszínen lév parancsnoknak Peternek és nekem
kell dönteni, de az alaphozzáállásom mégiscsak az, hogyha tudom,
megakadályozom egy túsz halálát. Ez azt jelenti, hogy kockázatot vállalunk...
nos, akkor is egy lehet ség áll szemben egy bizonyossággal. Márpedig ilyen
esetben az ember vállalja a kockázatot nem?
- Dr. Bellow, mennyire volt biztos a dolgában, amikor véleményt
nyilvánított a terroristák elmeállapotáról? - kérdezte Clark.
- Tökéletesen. Ezek tapasztaltak voltak, alaposan végiggondolták az
akciójukat, és véleményem szerint halálosan komolyan gondolták, hogy
megölnek túszokat csak azért, hogy megmutassák eltökéltségüket - felelte a
pszichológus.
- Akkor vagy most?
 - Akkor is, most is - felelte Bellow magabiztosan. - Ezek ketten politikai
szociopaták voltak. Az emberi élet nem sokat jelent az ilyen személyiségnek.
Mindössze kártyalapok az asztalon.
Oké, de mi történt volna, ha kiszúrják Loiselle-t és Tomlinsont? -
Feltehet leg megölnek egy túszt, és egy kis id re mindenki lemerevszik.
- A háttértervem az volt, hogy ebben az esetben a keleti oldal fel l
megrohanjuk a háztat, és berontunk, amilyen gyorsan csak lehet - folytatta
Chávez. - A jobbik megoldás helikopterr l leereszkedni, és letarolni a helyet,
mint egy kansasi tornádó, de ez is veszélyes. De azok az emberek, akikkel
dolgunk volt, nem a legnépszer bb népség a világon.
A vezet k nem szívesen hallgatták az efféle vitákat. Arra emlékeztették
ket, hogy bármilyen jók is a Szivárvány katonái, k sem istenek vagy
szupermenek. Eddig két bevetésük volt, mindkett t sikerült veszteség nélkül
megoldani. Az ilyesmit l bízhatják el magukat a. parancsnokok. Ráadásul a
2-es osztag tankönyvbe való rajtaütést hajtott végre, kedvez tlen taktikai
körülmények között. A két parancsnok arra képezte ki embereit, hogy
szupermenek legyenek, olimpikoni fizikummal. Tökéletesen tisztában
legyenek a l fegyverek és robbanóanyagok használatával, és ami a
legfontosabb, lelkileg készen álljanak arra, hogy villámgyorsan életeket
vegyenek el.
A 2-es osztag tagjai kifejezéstelen arccal nézték Clarkot. Maguk is
tökéletesen tudták, hogy a tegnap éjszakai terv hiányos és veszélyes volt.
Mégis sikerült végrehajtaniuk, ezért érthet en büszkék voltak magukra.
Végrehajtották a merész feladatot, és megmentették a túszokat. De cseppet
sem tetszett nekik, hogy Clark megkérd jelezi parancsnokuk képességeit. Az
osztagban lev volt SAS-tagok számára nagyon egyszer volt a válasz
ezekre a kérdésekre. Régi ezredük mottója: Aki mer, az nyer. k mertek is,
nyertek is. És pillanatnyilag úgy áll az ábra, hogy keresztények tíz,
oroszlánok nulla, ami nem rossz állás. Az osztagból egyedül Julio Vega
rmester volt boldogtalan. Oso cipelte a géppuskát, aminek még mindig nem
jutott szerep. A mesterlövészek piszok jól érzik magukat, és a
könny fegyveresek is, de hát ez az élet. Oso, Webert l mindössze néhány
méternyire készen állt fedezni t, hogyha a rossz fiúnak szerencséje van, és
sikerül tüzelve elfutnia. Azonnal kettévágta volna M-60-asával. Oso az egyik
legjobb volt az egész támaszponton pisztollyal. Folyt a gyilkolás, és
kimaradt bel le. Vega lelkének vallásos oldala komolyan korholta a többi
részét, amiért így gondolkodik.
- Akkor most miben maradtunk? - kérdezte Chávez. - Melyek az operációs
irányelvek arra az esetre, ha az a veszély fenyeget, hogy a rossz fiúk
megölnek egy túszt?
- A küldetés célja ugyanaz marad: Amikor csak kivitelezhet , megmenteni
a túszokat - felelte Clark néhány másodpercnyi gondolkodás után.
 - És a helyszínen lév parancsnok dönti el, mi kivitelezhet és mi nem?
- Pontosan - ismerte el a Szivárvány Hatos.
- Vagyis visszajutottunk oda, ahonnan kiindultunk, John - mutatott rá Ding.
- Ez azt jelenti, hogy az egész felel sség Peteré és az enyém, és mindenki
minket kritizál, akinek nem tetszik, ahogy csináltuk. - Elhallgatott néhány
pillanatra. - Megértem, hogy felel sséggel jár, ha az ember a terepen lev
parancsnok, de akkor is jó lenne valamivel biztosabb háttér. El bb vagy
utóbb elkövetünk valami hibát. Tudjuk. Nem örülünk neki, de tisztában
vagyunk vele. Itt és most, ezt szeretném leszögezni, John. Én a
küldetésünket abban látom, hogy meg. kell óvnunk az ártatlan életeket, és
minden ebb l indul ki.
- Egyetértek Chávezzel, ez kell hogy legyen a kiindulópontunk - mondta
Peter Covington.
- Soha nem mondtam, hogy nem így van. - Clark hirtelen dühbe gurult. Az
a probléma, hogy igenis lehetnek olyan helyzetek, amelyben nem lehetséges
megmenteni egy életet. De egyszer en túlságosan nehéz, talán lehetetlen is
az ilyen helyzetekre gyakorlatozni, mert az összes terrorista akció, amellyel a
terepen találkozhatnak, mind más, ahogyan mások a terroristák és az általuk
választott helyszínek is. Egyszer en bíznia kell Chávezben és Covingtonban.
Ezentúl csak azt teheti, hogy olyan forgatókönyvet talál ki a kiképzésre,
amely arra kényszeríti ket, hogy gondolkodjanak és cselekedjenek, abban a
reményben, hogy így kell képp helytállnak a terepen is. Sokkal egyszer bb
volt terepen dolgozó tisztként a CIA-nál, gondolta Clark. Akkor mindig övé
volt a kezdeményezés, szinte mindig választotta meg az akció helyét és
idejét úgy, ahogy az neki megfelelt. A Szivárvány azonban mindig válaszol,
reagál a mások cselekedeteire. Egyszer en ezért kell ilyen keményen
kiképeznie az embereit. Annyira, hogy a gyakorlat behozza ezt a taktikai
hátrányt, és ez kétszer bejött, de vajon bejön-e továbbra is?
John pedig döntött. Egyel re valamelyik Szivárvány-vezet mindig elkíséri
a terepre az osztagot. Így az osztag vezet jének van kihez fordulnia.
Természetesen nem nagyon fog nekik tetszeni a dolog, hogy a felettesük
közelr l ellen rzi ket, de nincs mit tenni. Ezzel a gondolattal elbocsátotta a
többieket. Al Stanleyt pedig behívta irodájába, és elmondta ötletét.
- Nekem tetszik, John. De kik azok a vezet k, akikre gondolsz? - Eleinte
rád meg énrám.
- Remek. Ésszer is, amennyit mi edzünk és lövünk a többiekkel. De
Domingo és Peter nem nagyon fognak örülni neki.
- Mindketten megszokták, hogy engedelmeskedjenek a parancsnak, és ha
szükség van rá, lesz kihez fordulniuk tanácsért. Mindenkinek szüksége lehet
tanácsra. Én is mindig kértem tanácsot, ha módom volt rá. - Vagyis nem túl
s r n, bár John úgy emlékezett, többször is szerette volna.
 - Egyetértek a javaslatoddal, John - bólintott Stanley. - Beírjuk a
kézikönyvbe?
- Még ma - helyeselt Clark.
 K I L E N C E D I K F E J EZ E T

ÉGI LOVASOK

- MEGTEHETEM, John - ígérte a központi hírszerz szolgálat igazgatója.

- De beszélnem kell hozzá a Pentagonnal.
- Ha lehet, még ma, Ed, csakugyan szükségünk van rá. Az én hibám,
hogy eddig nem gondoltam rá. Komoly hiba - tette hozzá Clark szerényen.
- Megtörténik ilyesmi - jegyezte meg Foley. - Oké, felhívok néhány
embert, aztán visszahívlak. - Letette a kagylót, néhány másodpercig
gondolkodott, majd lapozgatni kezdett rolodexében, és végül megtalálta a
CINC-SNAKE számát. A floridai Tampa melletti MacDill légi támaszponton
m köd , különleges hadm veletek parancsnokság volt a "kígyóev k"
központja. Ezek közül a különleges hadm veletisek közül válogatták a
Szivárvány amerikai személyzetét is. Sam Wilson tábornok ült az íróasztal
mögött, ahol nem igazán érezte kényelmesen magát. Miután besorozták, a
légi mozgékonyságúakhoz kérte magát, majd rangerkiképzésre, aztán a
különleges er khöz, amit csak azért hagyott ott, hogy lediplomázzon
történelemb l az észak-karolinai állami egyetemen. Aztán alhadnagyként tért
vissza a seregbe, és attól fogva gyorsan haladt fölfelé a ranglétrán. Ez a
fiatalos megjelenés , ötvenhárom éves tiszt négy ragyogó csillaggal a váll-
lapján irányította ezt az egyesített szolgálatok közti parancsnokságot. Az
összes fegyveres testülett l szolgáltak itt. Csupa olyan ember, aki tudta,
hogyan kell nyílt t zön megsütni egy kígyót.
- Szia, Ed - fogadta a tábornok a hívást a biztosított telefonon. - Mi újság
Langleyben? - A különleges hadm veletisek igen közel álltak a CIA-hoz.
Gyakran látták el információval vagy épp izomer vel, ha valami baj volt a
terepen.
- Van egy kérés a Szivárványtól - közölte az igazgató. - Már megint?
Teljesen kifosztották az egységeimet.
- Nem véletlenül. Tegnap Ausztriában, az az akciójuk volt.
- Jól mutatott a tévén - vallotta be Sam Wilson. - Kapok további
információkat? - Ezalatt azt értette, hogy kik voltak a rossz fiúk.
- Az egész csomagot megkapod, mihelyt lehet - ígérte Foley.
- Oké, mire van szüksége a fiaidnak?
- Pilótákra, helikopterlegénységre.
- Tudod, mennyi id be telik kiképezni ezeket az embereket, Ed? Uram
isten, és költségesek is.
- Tisztában vagyok vele, Sam - nyugtatta meg beszélget társa. - A
briteknek is össze kell szedniük magukat. Ismered Clarkot. Nem kérné, ha
nem volna komolyan szükségük rá.
Wilsonnak be kellett vallania, hogy így van. Ismerte John Clarkot; aki
egyszer megmentett egy zátonyra futott missziót, és vele együtt egy csapat
katonát is. Sok-sok évvel és több elnökkel ezel tt. Volt haditengerészeti
kommandós, rengeteg dicsérettel, és egész kis kitüntetésgy jteménnyel. És
Szivárvány csoportja immár két sikeres akcióval büszkélkedhet.
- Oké, Ed, mennyi kell?
- Egyel re egy, de az igazán jó legyen.
Wilsont az egyel re szócska aggasztotta. De - egyel re - félresöpörte.
- Oké, még ma visszahívlak.
- Kösz, Sam. - Foley tudta, hogy Wilsonnak megvan az a jó tulajdonsága,
hogy nem szarakodik, és nem húzza az id t. Számára a most rögtön azt
jelenti, hogy azonnal.

Chester addig sem bírta, mint Killgore gondolta. Killgore még soha nem
látott olyat, hogy valakinek ily gyorsan romoljanak a májfunkció-eredményei,
de az orvosi irodalomban sem olvasott hasonlóról. Chester b re immár sárga
volt, akár a sápadt citrom, és löttyedten borította az ernyedt izmokat. Máris
aggasztó volt a légzés. Részben a nagy adag morfium miatt, amivel
eszméletlenül tartották, és csökkentették fájdalmait. Mind Killgore, mind
Barbara Archer a lehet legagresszívebben akarták kezelni, hogy lássák,
csakugyan létezik-e gyógyszer, amely hat a Sívára. De az volt a helyzet,
hogy Chester alapvet egészségi állapota olyan rémes volt; hogy nem volt
olyan gyógyszer, amely legy rhette volna mindezeket a problémákat és a
Sívát.
- Két nap, talán annyi se - mondta Killgore.
- Sajnos igazad van - bólintott dr. Archer. Tele volt elképzelésekkel,
hogyan kéne kezelni ezt a hagyományos - és szinte minden bizonnyal
haszontalan - antibiotikumoktól az Interleukin-2-ig, amely egyesek szerint
klinikailag felhasználható ilyen esetekben. Az igaz, hogy a modern
orvostudománynak még nem sikerült legy znie a vírusos megbetegedéseket,
de sokan úgy vélik, hogy ha egyik oldalon meger sítik a test
immunrendszerét, az más irányból is segíthet, és rengeteg új, er s,
szintetikus antibiotikum van már a piacon. El bb vagy utóbb valaki megtalálja
a varázsfegyvert a vírusos megbetegedések ellen is, de most még nem. -
Kálium? - kérdezte, miután belegondolt betegük kilátásaiba és abba, hogy
nem sok értelme van kezelni. Killgore vállat vont.
- Gondolom. Csinálhatod, ha akarod - intett Killgore a sarokban álló
gyógyszeresszekrényke felé.
Dr. Archer odament, letépte a véd papírt és a m anyagot egy 40cc
eldobható injekciós t r l, majd bemártotta a t t egy káliumvíz oldatos
üvegcsébe, és teleszívta a tartályt. Aztán visszament az ágyhoz, és
beleszúrta a t t az infúziós cs be. Immár halálos méreg csöpögött a
páciensbe. Néhány másodperccel tovább tartott így, mintha egyenesen az
üt érbe nyomta volna az injekciót, de Archer ha lehet, még keszty ben sem
óhajtotta megérinteni a pácienst. Igazából nem sokat számított. Chester
légzése a m anyag oxigénmaszk alatt kihagyott, majd újra kezd dött, ismét
kihagyott, egyre szabálytalanabb tett, aztán... megállt. A mellkas nem
emelkedett, süllyedt tovább. Félig kinyitotta a szemét, mint aki felszínes
álomban van vagy sokkban. Felé nézett, de nem fókuszálta pillantását, aztán
még egyszer, utoljára lecsukódott a szeme. Dr. Archer fogta sztetoszkópját,
és a halott alkoholista mellkasára tette. Nem hallott hangot. Archer felállt,
fogta a sztetoszkópját és zsebre vágta.
Viszlát Chester, gondolta Killgore.
- Oké - bólintott a n tárgyilagosan. - A többieken vannak már
szimptómák?
- Még nincsenek. De az antitest teszt pozitív - felelte Killgore. - Még egy
hét, és remélem, hogy rendes szimptómákat találunk.
- Egészséges kísérleti alanyokra van szükségünk - szólalt meg Barbara
Archer. - Ezek az emberek egyszer en... túlságosan betegesek ahhoz, hogy
megfeleljenek a Sívának.
- Ez elég kockázatos.
- Tudom - nyugtatta meg Archer. - Ahogyan te is tudod, hogy jobb kísérleti
alanyokra van szükség.
- Igen, de azért ez nagyon kockázatos - vitatkozott Killgore.
- Tisztában vagyok vele - vont vállat Archer.
- Oké, Barb, terjeszd föl. Nem ellenzem. Intézkedsz Chester miatt? Át kell
mennem Steve-hez.
- Rendben. - A n a fali telefonhoz lépett, lenyomott három számot, és
hívta a takarítókat.
Killgore az öltöz területbe ment. El ször is megállt a
fert tlenít kamrában. Megnyomta a nagy, szögletes vörös gombot, és látta,
ahogy a gépezet minden irányból befecskendezi fert tlenít párával, amely
azonnal és tökéletesen végez a Síva vírussal. Ezután ment át magába az
öltöz szobába, ahol levette kék m anyag ruháját, és egy ládába hajította. A
ruhára újabb, még er teljesebb fert tlenítés vár. Nem mintha szükség lenne
rá, de a laborban dolgozók jobban érezték így magukat. Aztán felöltötte zöld
sebészruháját, kifelé menet még fölvett egy fehér laboránsköpenyt. A
következ útja Steve Berg laborjába vezetett. Sem , sem Barbara Archer
nem mondta ki hangosan, de mindketten jobban érezték volna magukat, ha
lett volna már m köd ellenanyag a Sívára.
- Szia, John - köszönt Berg, mikor kollégája belépett.
- Jó reggelt, Steve. Hogy állnak a vakcinák?
- Hát, az 'A' -n és a 'B' -n dolgozunk - mutatott Berg az üvegfal másik
oldalán lév majomketrecek felé. - Akik 'A' -t kaptak, azokon sárga pötty van,
akik 'B' -t, azokon kék, és a kontrollcsoport vörös.
 Killgore odanézett. Mindegyik csoportban húsz volt, összesen hatvan
rhesusmajom. Helyes kis ördögök. - Kár értük - jegyezte meg. - Én se
szeretem, de nincs más megoldás, barátom. - Egyikük sem vett volna
sz rmebundát.
- Mikorra vársz eredményt?
- Öt-hét nap múlva az 'A' csoportnál. Kilenc-tizennégy nap a
kontrollcsoportnál. Ami a 'B' csoportot illeti, náluk reménykedem. Na és mi
újság a te vendégeiddel?
- Egyet elvesztettünk ma.
- Ilyen gyorsan? - Berg zavarónak találta a dolgot.
- Eleve tropa volt a mája. Ezt a részét nem gondoltuk alaposan végig,
Sokan lehetnek, akik az átlagosnál sokkal sebezhet bbek a kis barátunkkal
szemben.
- Akkor k lesznek a kanárik - jegyezte meg Berg. Arra célzott, hogy ezek
az énekes madarak figyelmeztették régen a bányászokat a rossz leveg re. -
De két évvel ezel tt megtanultuk, hogyan bánjunk el ezzel. Emlékszel, nem?
- Tudom. - Valójában az egész ötlet innen származott, de k többre
mentek vele, mint az idegenek. - Mi az id beli különbség az emberek és a kis
sz rös barátaink között?
- Hát, ne felejtsd, hogy egyiküket sem fert ztem aerosollal. Ez egy
vakcinateszt, és nem fert zési teszt.
- Szerintem csinálnod kéne egy aerosolos kontroll kísérletet is. Úgy
hallom, megvan a csomagolási módszer.
- Maggie is azt akarja, hogy csináljam. Oké. B ven van majmunk. Két
napon belül megszervezem.
- Vakcinával és vakcina nélkül?
- Lehet róla szó - bólintott Berg. Már rég meg kellett volna csinálnod, te
idióta, korholta magában Killgore a kollégáját. Berg okos, de nem lát tovább
az orra hegyénél, vagyis inkább a mikroszkópjánál. De végül is senki nem
tökéletes, még itt sem. - Nagyon nem szívesen ölök meg állatokat, John. -
Berg szerette volna, ha orvoskollégája megérti t.
- Tisztában vagyok vele, Steve, de minden egyes majomra, amelyet
megölünk itt a Síva kísérletekkel, néhány ezer olyan jut, amelyet
megmentünk a vadonban, ne felejtsd el. És jó dolguk van itt nálad - tette
hozzá. A kísérleti állatok itt idilli életet éltek, kényelmes ketrecekben, vagy
még nagyobb közösségi ketrecekben, ahol b ven volt étel és tiszta volt a víz.
A majmoknak elég helyük volt, m fákkal, amire mászhattak, és afrikai
szül helyük h mérsékletének megfelel h mérséklettel. Viszont itt nem
leselkedtek rájuk ragadozók. Akárcsak a börtönökben az elítéltek,
megfelel en étkeztek, joguk volt hozzá. De a Steve Berg-féle emberek akkor
sem szerették, bármilyen fontos és nélkülözhetetlen volt is ez céljuk
szempontjából. Killgore azon sem lep dött volna meg, ha barátja
éjszakánként sír ezek miatt a helyes kis barna jószágok miatt. Az biztos,
hogy Chesterrel nem tör dött, legfeljebb annyiból, hogy amolyan emberi
kanári lehet. Az pedig csakugyan mindent tönkretehet. De végül is ezért
fejleszti ki Berg az 'A' vakcinát.
- Igen, elég szarul érzem magam - vallotta be Berg. - Látnád csak, mi van
nálam - jegyezte meg Killgore.
- Gondolom - felelte Steve Berg. dacosan.

***

Az éjszakai gép az észak-karolinai Raleigh-Duham nemzetközi

repül térr l jött, ami úgy egy óra autóútnyira van Fort Braggt l. A Boeing
757-es szemerkél es ben szállt le, majd lassan gurult tovább a repül tér
épülete felé. A türelmetlen utasoknak ez a fázis gyakran ugyanolyan
hosszúnak t nik, mint maga a repülés. De végül megálltak a heathrow-i
repül tér 3-as terminálja US Airways kapujánál.
Chávez és Clark együtt jöttek ki elé. Civil ruhában voltak, Domingo
kezében egy MALLOY feliratú táblát tartott. A gépr l negyedikként kiszálló
férfi tengerészgyalogos-díszegyenruhába volt öltözve. Beleértve a
keresztszíjat, aranyszárnyakat és négy és fél sornyi szalagot az olívaszín
egyeningen. Szürkéskék szemével rögtön észrevette a táblát, és
vászonzsákját maga után húzva odalépett hozzájuk.
- Kedves, hogy várnak - jegyezte meg Daniel Malloy alezredes. - Maguk
kik, srácok?
- John Clark.
- Domingo Chávez. - Kezet ráztak egymással. - Ez az összes csomagja? -
kérdezte Ding.
- Nem volt több id m csomagolni. Vezessenek, emberek - felelte Malloy
alezredes.
- Elbírja vagy segítsek? - kérdezte Chávez a másikat, aki jó tizenöt
centivel magasabb és húsz kilóval súlyosabb volt nála.
- Elbírom - nyugtatta meg a tengerészgyalogos. - Hová megyünk?
- Már vár a helikopter. Arra parkolunk. - Clark egy mellékajtó felé tartott,
ahonnan csak néhány lépcs n kellett lemenni egy várakozó kocsihoz. A sof r
elvette Malloy táskáját, majd bedobta a "poggyásztérbe" arra a félmérföldes
útra, amelyet az angol hadsereg várakozó Puma helikopteréig kell
megtenniük.
Malloy körülnézett. Nem igazán repülésre való nap volt. A plafon úgy
négyszázötven méter lehetett. Az es már nem is szemerkélt, hanem esett,
de Malloy nemigen tojt be a repülést l. Felszálltak a helikopterre. Malloy a
gép személyzetét figyelte. Profi módon végezték az indulás procedúráját.
Ugyanúgy olvasták printelt ellen rz listájukat, mint is. Mikor a rotor már
forgott, rádión kértek engedélyt felszállásra, és néhány percen belül meg is
kapták. Heathrow elég zsúfolt volt, sok nemzetközi járat érkezett, teli
üzletemberekkel, akiknek Londonban volt dolguk. De végül a Puma
felemelkedett, elérte repülési magasságát, és elindult ismeretlen úti célja felé,
akármi legyen is az. Malloy úgy döntött, ideje megtudnia.
- Elmondaná végre valaki, hogy mi ez az egész? - mondta az intercomba.
- Mit mondtak magának?
- Hogy csomagoljak elég alsónem t egy hétre - felelte Malloy, és
kacsintott hozzá.
- Van egy jó áruház néhány mérföldnyire a támaszponttól.
- Hereford?
- Talált - felelte Chávez. - Járt már ott?
- Rengetegszer. Megismerem azt a keresztutat. Láttam már néhányszor a
leveg b l. Szóval mi a helyzet?
- Lehet, hogy velünk kell dolgoznia - közölte Clark.
- Ki az a velünk, uram?
- Szivárvány a nevünk, és hivatalosan nem létezünk.
- Bécs? - mondta Malloy az intercomba. Elég válasz volt számára,
amilyen arcot az a kett vágott. - Oké, ez egy kicsit meredeknek t nt a
zsaruk számára. Kikb l áll a csapat?
- NATO, f leg amerikaiak és angolok, de vannak mások is, plusz egy
izraeli - árulta el John.
- És képesek voltak szitaköt k nélkül felállítani?
- Oké, a fenébe is, elszúrtam - bosszankodott Clark. - Új nekem a
parancsnokság.
- Mi az ott az alkarján, Clark? És tényleg, milyen rangban van?
John felhúzta zakóját, megmutatta a vörös fókás tetoválást.
- Szimulált kétcsillagos. Ding pedig rnagy.
A tengerészgyalogos röviden megszemlélte a tetoválást.
- Hallottam már ezekr l, de még soha nem láttam ilyet. A harmadik
különleges hadm veleti csoport, ugye? Ismertem egy pofát, aki velük
dolgozott.
- Hogy hívják?
- Dutch Voort, úgy öt-hat évvel ezel tt vonult vissza ezredesként. - Dutch
Voort! A mindenit, jó ideje nem hallottam róla - bukott ki Clarkból. - Egyszer
lel ttek vele.
- Magát és még sokat másokat. Remek pilóta, de a szerencse nem volt
mindig vele.
- És maga hogy áll a szerencsével, alezredes? - kérdezte Chávez. -
Remekül, fiam, remekül - nyugtatta meg Malloy. - És hívjál csak nyugodtan
medvének.
Mindketten úgy érezték, hogy a név illik vendégükhöz. Olyan magas volt,
mint Clark, száznyolcvanöt, és hozzá er teljes, úgy nézett ki, mint aki
szórakozásból vasakat nyomogat, és utána megissza a maga adag sörét is.
Chávezt barátjára, Julio Vegára emlékeztette, aki szintén szerette a nehéz
vasakat. Clark végignézte a kitüntetéseket. A repül s érdemkereszten két
ismétlés volt, akárcsak az ezüstcsillagon. A lövészérem tudatta, hogy Malloy
kit n en bánik a fegyverrel. A tengerészgyalogosok szerettek l ni, és
bebizonyítani, hogy akárcsak a többi tengerészgyalogos, k is jól bánnak a
puskával. Malloy esetében a kitüntetések egész a kiváló lövészig
emelkedtek. De Clark nem látott vietnami szalagot, igaz, az alezredes ehhez
túl fiatal, de úgy is lehet mondani, hogy Clark túl öreg immár. Azt is látta,
hogy Malloy pont a megfelel korban van ahhoz, hogy ezredes legyen, pedig
ennyi kitüntetéssel el bb el kellett volna érnie a rangot. Átugrották Malloyt az
ezredesi kinevezéseknél? A különleges hadm veletekkel épp az az egyik
baj, hogy gyakran eltérítik az embert a karrier felé vezet útról. Általában
külön oda kell figyelni, hogy ezek az emberek megkapják azokat az
el léptetéseket, amelyeket kiérdemeltek. A sorkatonákkal ez nem probléma,
de a hivatásos tiszteknél már annál inkább.
- A keres -kutatóknál kezdtem, aztán a haditengerészeti felderít khöz
kerültem. Ismeri ket, vigyétek be, hozzátok vissza. Finom munkát kell
végezni, gondolom, az enyém olyan.
- Milyen gépekhez ért?
- H-60, Hueyk természetesen, és a H-53-hoz. Lefogadom, ilyenjük nincs
itt.
- Sajnos nincs - felelte Chávez azonnal. Határozott csalódást érzett.
- Mildenhallban a légier 24-es különleges hadm veletek ezredének
vannak MH-60K i és MH-53-ai. Mindkett n szívesen repülök, ha
kölcsönadják ket maguknak. Az els különleges hadm veleti szárny részei,
és utoljára, amikor ellen riztem, itt és Németországban is állomásoztak.
- Ez komoly? - kérdezte Clark.
- Ez komoly, szimulált tábornok úr. Ismerem a szárny parancsnokát,
Stanislas Dubrovnikot, becenevén Stan the Mant. Remek helikopterpilóta. Itt
van a szomszédban, és olyan barát, akire számítani lehet a bajban.
- Ez megjegyzem. Mivel tud még repülni?
- Természetesen a Night Stalkerrel, de errefelé nem sok ilyen van.
Tudomásom szerint egy sem állomásozik itt. - A Puma befordult, körözni
kezdett, majd ereszkedni a herefordi leszálló felé. Malloy a pilótát figyelte, és
úgy vélte, érti a dolgát. Legalábbis az alapvet dolgokban. - Technikailag
nem vagyok otthon az MH-47 Chinookban - hivatalosan csak három típusban
képezhetjük magunkat - technikailag nem tartottam lépést a Hueyn sem, de
fenébe is, Hueyn születtem, ha tudja, hogy értem, tábornok. És ha kell,
elboldogulok a MH-47-essel is.
 - John, Mr. Medve - mondta Clark mosolyogva. Volt hozzá szeme, hogy
felismerje a profit.
- Én meg Ding vagyok. Valamikor 11-Bravónál voltam, aztán az
Ügynökség elszipkázott t lük. Az hibája - mutatott Chávez, apósára. - John
és én jó ideje együtt dolgozunk.
- Akkor gondolom, a legszebb dolgokat nem mondhatják el. Nem is értem,
hogyhogy nem találkoztunk még azel tt. Szállítottam már egynéhány
settenked t, ha tudják, hogy értem.
- Hozta a csomagját? - kérdezte Clark. A pilóta személyes dossziéjára
célzott.
Malloy megpaskolta táskáját.
- Igen, uram, és mondhatom, igen kreatív m . - A helikopter leszállt, a
vezet pilóta kiugrott és elhúzta a tolóajtót. Malloy megmarkolta táskáját,
kiszállt, és a leszállópálya melletti várakozó Roverhez ment. A sof r, egy
tizedes, elvette a táskáját, és behajította hátra. A brit vendégszeretet nem
sokat változott, gondolta Malloy. Viszonozta a tisztelgést, és beült a hátsó
ülésre. Újra feltámadt az es . Láthatóan az angol id járás sem sokat
változott, gondolta az alezredes. Elég nyomorult dolog ilyenkor helikoptert
vezetni, de jól jön, ha észrevétlen akarsz maradni, ami nagy áldás. A Rover
dzsip nem a vendégházakhoz vitte ket, hanem a f hadiszállás épületéhez.
Akárkik is ezek az emberek, igencsak siet s nekik, t n dött magában Malloy.
- Szép iroda, John. - Körülnézett odabent. - Úgy látom, csakugyan
kétcsillagos.
- Itt én vagyok a f nök, és ennyi elég - vallotta be Clark. - Foglaljon helyet.
Kávét?
- Mindig - közölte Malloy, és pillanatokon belül a kezében volt a csésze. -
Kösz.
- Hány óra? - szólt Clark következ kérdése:
- Összesen? Utoljára amikor összeadtam, 6740 volt. Ebb l 3100
különleges hadm veletek. Ja, és kb. 500 óra harci bevetés.
- Ilyen sok?
- Grenada, Libanon, Szomália, meg még egy-két egyéb hely, és az Öböl-
háború. Ebben az utóbbi kis összet zésben négy vadászunkat halásztam ki,
és hoztam vissza ket élve. Az egyik némileg izgalmas volt, de kaptam egy
kis segítséget odafentr l - mesélte Malloy. - Tudja, elég unalmas ez a munka,
ha az ember jól csinálja.
- Jó nálam egy sörre, Medve - mondta Clark. - A felkutató és ment
fiukkal érdemes jól bánni.
- Én pedig soha nem utasítok vissza egy potyasört. A csapatában volt
SAS-esek vannak?
- F leg. Dolgozott már velük?
 - Gyakorlatokon itt és odaát is, Braggben. Egész jók, felveszik a versenyt
a felderít kkel és a braggi haverjaimmal. - Clark tudta, hogy ezt komoly
dicséretnek szánja, bár az angolok itt némileg sértve éreznék magukat, hogy
akárkivel is összehasonlítják ket. - Akárhogy is, ha jól gondolom, szükségük
van egy sof rre, nem?
- Valami ilyesmi. Ding, avasd be Mr. Medvét a legutóbbi akciónkba.
- 'gen is, Mr. C. - Chávez kiterítette a Schloss Ostermann nagyméret
fotóját Clark konferenciaasztalára, és megkezdte az eligazítást. Stanley és
Covington most csatlakozott hozzájuk.
- Hát igen - bólintott Malloy, mikor Chávez befejezte. - Ehhez csakugyan
olyasvalaki kellett volna, mint amilyen én vagyok, fiúk. - Kis szünetet tartott. -
A hosszú köteles verzió lett volna a legjobb. Lerakni három vagy négy
embert... mondjuk itt. - A fényképre bökött. - Szép lapos tet , gyerekjáték
lenne.
- Magam is erre gondoltam. Nem olyan könny , mint a csúszókötél, de
valószín leg biztonságosabb.
- Ugyanolyan könny , ha az ember tudja, mit csinál. Persze meg kell
tanulniuk puhán érkezni, de nem rossz, hogyha három vagy négy ember is
ott van, ahol szükség van rá. Abból, ahogy a rajtaütés zajlott, felteszem, l ni
meg egyebeket tudnak már.
- T rhet en - szólt közbe Covington közönyös hangon.
Clark id közben végigfutott Malloy személyes dossziéján. N s, felesége
Frances Malloy született Hutchins, két lánya van, az egyik tíz-, a másik
nyolcéves. Az asszony ápolón , polgári alkalmazottként dolgozik a flottánál.
Hát ezt nem lesz nehéz elintézni. Sandy megbeszélheti a kórházban, ahol
dolgozik. Az biztos, hogy Dan Malloyt érdemes megtartani.
Malloy a maga részér l le volt ny gözve. Akárkik is ezek az emberek, van
mögöttük némi er . A parancs, hogy Angliába kell repülnie, egyenesen a
f parancsnok irodájából, Big Sam Wilsontól érkezett. És ezek az emberek is
elég komolyaknak látszanak. Ez a kicsi láthatóan érti a dolgát. Látszik abból,
ahogy elmesélte a bécsi akciót, ahogyan megmagyarázza a felülr l készült
fényképeket, és a csapata is elég jó lehet, f leg az a kett , aki odalopakodott
a házhoz, hogy elkapja a leghátsó két rosszfiút. A rejt zködés piszok jó
dolog, ha sikerül az embernek, de kész katasztrófa, ha elszúrják. Még az a
szerencse, hogy a rossz fiúk egyáltalán nem olyan jók a mesterségükben,
t n dött a pilóta. Nem kaptak olyan kiképzést, mint az
tengerészgyalogosai. Az, hogy nem elég hatékonyak, szinte ellensúlyozta
azt, amilyen gonoszok, de csak szinte. Mint a legtöbb egyenruhás, Malloy is
megvetette a terroristákat, gyáva alakoknak tartotta ket, akik nem is
emberek, és akik csak azonnali er szakos halált érdemelnek.
Chávez utána átvitte az osztaga épületéhez, és Malloy megismerkedett
az emberekkel. Kezet ráztak egymással, és a pilóta felbecsülte ket. Igen
komoly emberek, gondolta. Akárcsak Covington 1-es osztaga a szomszédos
épületben. Egyszer en látszott rajtuk, azon az ellazult figyelmen, amellyel
mindenkit rögtön felbecsültek, és eldöntötték, fenyegetést jelent-e. Nem
mintha ezek az emberek szeretnének ölni vagy nyomorékká tenni másokat,
de ez a munkájuk. És mesterségük befolyásolta azt is, milyen szemmel látják
a világot. Malloyt például olyannak látták, aki a barátjuk lehet, aki méltó a
bizalmukra és tiszteletükre, és ez jólesett a tengerészgyalogos pilótának.
lehet az az ember, akire rábízzák az életüket, hogy eljuttatja ket oda, ahol
lenniük kell, méghozzá gyorsan, biztonságosan és lopva. Aztán ugyanúgy ki
is hozza ket. Aztán bejárták a kiképz bázis többi részét is. Valóságos
csemege volt olyasvalakinek, aki a szakmában van. Szokásos épületek,
szimulált repül gépbels k, három vasúti kocsi, és egyéb olyan helyszínek,
amelynek a megrohanását gyakorolták; aztán a l tér a felugró célpontokkal
(itt majd bizonyítanom kell, gondolta Malloy. Minden különleges
hadm veletes srác kiemelked lövész, annak is kell lennie, ahogy minden
tengerészgyalogos is az). Délre már vissza is értek Clark f hadiszállásához.
- Nos, Mr. Medve, mit szól hozzá? - kérdezte a Szivárvány Hatos.
Malloy mosolyogva ült le.
- Azt hiszem, hogy nagyon kába vagyok még az utazástól, és azt hiszem,
hogy nagyon jó kis csapata van itt. Szóval kellek maguknak?
- Azt hiszem, igen - bólintott Clark. - Holnap reggel kezdhetünk?
- Mivel?
- Felhívtam azt a légier s társaságot, akir l beszélt az el bb. Hajlandóak
kölcsönadni nekünk egy MH-60-ast, hogy játszadozzunk vele.
- Milyen kedves t lük. - Ez azt jelentette, hogy Malloynak holnap be kell
bizonyítania, milyen jó pilóta. Nemigen zavarta a kilátás. - És mi a helyzet a
családommal?
- Ez folyamatos állomáshelynek számít, tehát a szokásos állami
segédlettel költöznek át.
- Nem rossz. Lesz itt elég munka?
- Eddig két bevetésünk volt, Bern és Bécs. Nem lehet el re megmondani,
mennyi valódi bevetésünk lesz. Meglátja, elég dolgot ad itt a kiképzés.
- Nekem megfelel, John.
- Szóval van kedve velünk dolgozni?
Malloyt meglepte a kérdés.
- Itt önkéntesek vannak?
- Mindannyian azok vagyunk - bólintott Clark.
- Nahát, ilyet. Részemr l oké, benne vagyok.

- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg Popov New Yorkban.

- Persze - felelte a f nöke. Sejtette, mi lesz a kérdés.
- Mi ennek az egésznek a célja?
 - Jelen pillanatban nincs igazából szükség rá, hogy tudja - szólt
a várható válasz a várható kérdésre. .
Popov pedig kényszer en tudomásul vette a választ.
- Ahogy mondja, uram, de mégiscsak jókora összeget költ, és amennyire
én látom, nem kap cserébe semmit. - Popov szándékosan vetette fel a pénz
kérdését, hogy lássa, miként reagál munkaadója.
szinte unalommal reagált.
- A pénz igazán nem fontos.
És bár Popov félig-meddig várta ezt a választ, mégis meglepte. Egész
hivatásos életében a szovjet KGB-nél fukarul osztogatta a pénzt azoknak,
akik életüket és szabadságukat kockáztatták érte. Gyakran jóval többet
reméltek, mint amennyit kaptak, mert az anyag és az információ, amit adtak,
gyakran valóban jóval többet ért, mint a fizetség. Ez az ember viszont máris
többet fizetett, mint amennyit Popov tizenöt év alatt szétosztott, méghozzá
semmiért. Pontosabban két kudarcért. Mégis, nem látszik csalódás az arcán.
Ebben Dmitrij Arkagyijevics biztos volt. Mi a fene lehet ez az egész?
- Ez alkalommal hol rontották el? - kérdezte a f nöke. Popov vállat vont.
- Az eltökéltség megvolt bennük, de elkövették azt a hibát, hogy
alábecsülték a rend rök ügyességét. Meglehet sen ügyesek voltak -
biztosította f nökét. - Jobbak, mint vártam. Persze ez nem meglepetés. Most
már a legtöbb rend rség rendelkezik jól kiképzett, terrorellenes osztaggal.
- Az osztrák rend rség volt...?
- Legalábbis az újságok szerint. Nem igyekeztem utánanézni. Kellett
volna?
Fejrázás f nöke részér l.
- Nem, puszta kíváncsiságból kérdeztem.
Vagyis nem érdekel, hogy sikerrel vagy kudarccal járnak az operációk
gondolta Popov. Akkor mi a fenének pénzeled ket? Nem volt ebben semmi
logika, az égvilágon semmi. Ennek pedig zavarnia kellett volna Popovot,
mégsem zavarta igazán. Elvégre gazdagodott ezeken a kudarcokon. Tudja,
ki pénzeli ezeket az akciókat, bizonyíték is van a kezében - a készpénz -, ha
szükség lesz rá, hogy bizonyítsa. Vagyis ez az ember nem fordulhat ellene.
S t inkább neki kéne félnie alkalmazottjától, vagy nem? Elvégre Popovnak
vannak kapcsolatai a terrorista közösségben, és ugyanolyan könnyen
fordíthatja ket az ellen az ember ellen is, akit l a készpénz származik.
Teljesen természetes volna, ha ez az ember félne, t n dött Dmitrij.
Vagy mégse? Mit l fél ez az ember, ha bármit l fél is egyáltalán.
Gyilkosságot pénzel, vagy legalábbis gyilkossági kísérletet ez utóbbi
alkalomnál. Hatalmas vagyona van, és valószín leg komoly hatalma is. Az
ilyen emberek pedig általában leginkább attól félnek, hogy ezt a kett t
elveszítik. És ezzel ott vagyok, ahol voltam, mondta magában a korábbi
KGB-tiszt. Mi a fene ez az egész? Miért terveli ki emberek halálát, és bízza
meg Popovot? Talán azért csinálja, hogy így végezzen a világ megmaradt
terroristáival? Van ennek bármilyen értelme? Popovot baleknak használná,
provokat rnek, hogy el csalogassa ket, és aztán végezzenek velük á
különböz országok jól képzett terrorellenes alakulatai? Dmitrij úgy döntött,
egy kicsit utánanéz munkaadójának. Nem lehet nehéz dolga, és a New York-i
közkönyvtár mindössze két kilométerrel odébb van a Fifth Avenue-n.
- Miféle emberek voltak?
- Kire gondol? - kérdezte Popov.
- Dortmundra és Fürchtnerre - pontosított a f nök.
- Ostobák. Még mindig hittek a marxizmus-leninizmusban. A maguk
módján okosak voltak, technikai értelemben intelligensek is, de politikai
ítél képességük egyszer en nem volt. Képtelenek voltak megváltozni,
amikor a világ megváltozott köröttük, és ez veszélyes. Nem tudtak fejl dni, és
ez a vesztüket okozta. - Popov tudta, nem valami szép gyászbeszéd a
részér l. Ez a két ember Karl Marx és Friedrich Engels m veit
tanulmányozva n tt föl. Akárcsak Popov maga is, de Popov már gyerekként
se hitte, és amikor a KGB tisztjeként utazott szerte a világban, még kevésbé
hitte a 19. századi tudósok minden szavát. Amikor el ször utazott egy
amerikai repül gépen, és barátságosan csevegett a körülötte ül kkel, sok
mindenre rájött. De Hans és Petra, akik a kapitalista rendszerben n ttek fel,
és rendelkezésükre állt annak minden el nye, valami okból úgy döntöttek,
hogy a rendszerükb l hiányzik valami, amire pedig szükségük van. Talán a
maguk módján egyszer en elégedetlenek voltak k is, valami jobbhoz
akartak tartozni, mint én, gondolta Dmitrij Arkagyijevics. De nem, én mindig is
magamnak akartam valami jobbat. Ez a kett pedig másoknak akarta elhozni
a paradicsomot. Derék kommunisták módjára, vezetni és uralkodni. És
utópiájuk érdekében hajlandóak voltak ártatlanok vérében gázolni. Bolondok.
Látta, hogy munkaadója megelégszik ezzel a rövidített ismertet vel is.
- Néhány napig maradjon a városban. Majd jelentkezem, amikor
szükségem lesz magára.
- Ahogy óhajtja, uram. - Popov felállt, távozott az irodából, és lifttel lement
az utcára. Úgy döntött, elsétál a könyvtárig, amely el tt oroszlánok vannak. A
gyaloglás kitisztítja fejét, és nem árt egy kicsit elgondolkoznia. Ez a "amikor
szükségem van magára" egy újabb akciót jelenthet, méghozzá hamarosan.

- Erwin? Itt George. Hogy vagy, barátom?

- Hát, eseménydús hét volt - vallotta be Ostermann. Az orvosa
nyugtatókat adott, de nem sokra ment velük. Az agya még mindig emlékezett
a félelemre. Még szerencse, hogy Ursel hazajött még aznap éjjel, még a
rajtaütés el tt. Ostermann hajnali négykor került ágyba, az asszony pedig
mellé feküdt; karjában tartotta, a férfi pedig remegett és sírt a rettegést l;
amelyet egész addig képes volt kordában tartani, amíg az az alak, Fürchtner
meg nem halt nem egész egy méternyire t le. Vér és egyéb szövetdarabkák
tapadtak a ruhájára, majd el kell vinni a tisztítóba. Denglernek volt a
legrosszabb. Az orvos szerint legalább egy hétig nem is dolgozhat.
Ostermann pedig eldöntötte, hogy felhívja azt az angolt, aki a múltkor
biztonsági cégének ajánlatával megkereste. F leg hogy hallotta megment i
hangját.
- Nos, el sem mondhatom, hogy mennyire örülök, hogy túl vagy rajta,
Erwin.
- Köszönöm, George - mondta Ostermann az amerikai
pénzügyminiszternek. - Jobban örülsz a test reidnek, mint a múlt héten? -
Naná. Úgy gondolom, hogy hamarosan egyre nagyobb lesz ilyesmiben a
kereslet.
- Befektetési lehet ség? - kérdezte Ostermann, majdhogynem kuncogva.
- Nem így értettem - felelte Winston nevetve. Milyen jó, hogy végre
nevetni tudnak ezen.
- George?
- Tessék.
- Nem osztrákok voltak, ahogy a televízió és az újságok állítják. Azt
mondták, titok, de te tudhatsz róla. Amerikaiak és angolok voltak.
- Tudom, Erwin, tudom, kicsodák, de mindössze ennyit mondhatok.
- Megmentették az életemet. Hogyan fizethetnék vissza ilyen adósságot?
- Ezért kapják a fizetésüket, barátom, ez a munkájuk.
- Vielleicht, de mégiscsak megmentették az életemet és az
alkalmazottaim életét is. Úgy érzem, tartozom nekik. Tehetnék értük bármit
is?
- Nem tudom - vallotta be George Winston.
- Utánanéznél? Ha tudsz róluk, talán utána is nézhetsz. Nyilván vannak
gyerekeik, támogathatom a továbbtanulásukat. Felállíthatnék valamiféle
alapítványt.
- Valószín leg nem, Erwin. De azért utánanézek - ígérte a
pénzügyminiszter, és gyorsan fel is írta jegyzettömbjébe. A dolog komoly púp
lesz néhány biztonsági szakért hátán, de csak megtalálják a módját. Esetleg
valami washingtoni jogi irodán keresztül. És Winstonnak tetszett, hogy Erwin
gondol erre. A noblesse oblige még nem halt ki teljesen. - Biztos, hogy jól
vagy?
- Hála nekik, igen, George. Jól vagyok.
- Remek. Köszönöm. Jó volt hallani a hangodat. Legközelebb, ha
Európában vagyok, találkozunk.
- Persze, George. Alig várom.
- Viszlát. - Winston lenyomott egy gombot a telefonján. Akár utána is
nézhet. - Mary, kapcsolná nekem Ed Foleyt a CIA-tól?
 TIZEDIK FEJEZET

ARANYÁSÓK

POPOV évek óta nem csinálta már, de azért nem felejtette el, hogy kell.
Munkaadójáról többet írtak, mint jó néhány politikusról, és Popov ezt
helyénvalónak is tartotta, hiszen f nöke jóval fontosabb és érdekesebb
dolgokat tett hazájáért és a világért a politikusok jó részénél. Ám ezek a
cikkek f leg üzleti dolgokról szóltak, és ez nem sokat segített Popovnak,
legfeljebb még inkább segített felmérni, milyen gazdag és befolyásos
emberr l van szó. A magánéletér l nem sokat talált, kivéve hogy elvált. Kár.
F nöke korábbi felesége a fényképek és a mellékelt információk alapján
vonzó és intelligens n volt. Talán két ilyen intelligens ember nemigen tud
kijönni egymással. Ha így van, nincs szerencséjük a n knek, gondolta az
orosz. Lehet, hogy az amerikai férfiak nem tudnak velük egyenrangú
koponyával élni egy fedél alatt. Gyenge emberek túlságosan is félelmetesnek
találják. Igen, a gyenge férfiakat határozottan zavarja a dolog.
De semmi olyasmit nem talált, ami f nökét a terroristákhoz vagy a
terrorizmushoz kapcsolta volna. t magát soha nem támadták meg, még
egyszer utcai rablás áldozata sem volt, legalábbis a New York Times
szerint. Az ilyesmi pedig mindig hír. Talán valami, ami soha nem kerül
napvilágra. De egy olyan nagyobb esemény, amely egész életét ennyire
megváltoztatta volna, nyilván napvilágra kerül.
Feltehet leg. S t szinte biztos, gondolta. De egy profi hírszerz számára
a "szinte" zavaró tényez . Akir l szó van, üzletember. Zseninek bizonyult
mind a tudományos életben, mind a vállalata irányításában. Láthatóan ez a
szenvedélye. Jó néhány fotó ábrázolta n vel, ám ritkán kétszer ugyanazzal a
n vel, különböz partikon vagy társasági eseményeken. Popov figyelmét
nem kerülte el, hogy mindegyik n szép. Mintha csak f nöke trófeákat
gy jtene. Miféle embernek dolgozom? - tette fel magában a kérdést.
Popovnak be kellett vallania, hogy nem sokkal lett okosabb, és ez
határozottan zavaró volt. Élete most egy olyan embert l függ, akinek az
indítékait még csak nem is sejti. Mivel semmit nem tud, nem becsülheti fel a
kockázati tényez ket. Ha netán mások leplezik le ezt a célt, munkaadóját
letartóztatják, akkor is komoly veszélyben van. A volt KGB-tiszt visszavitte
a könyvtárosnak az újságokat. Elég könny a megoldás, gondolta. Mindig
készen állt egy összecsomagolt táska, és benne két hamis útlevél. A z r els
jelére száguld a nemzetközi repül térre, és amilyen gyorsan csak lehet,
Európába megy. Ott pedig a bankban várja már a pénz, aztán elt nik vele.
Eleget összeszedett már, hogy néhány évig kényelmesen éljen bel le. Talán
tovább is, ha talál egy jó befektetési tanácsadót. És egyáltalán nem olyan
nehéz elt nni a föld színér l, ha valaki megfelel kiképzést kapott, gy zködte
magát az Fifth Avenue-n visszafelé sétálva. Mindössze arra van szüksége,
hogy tizenöt-húsz perccel el re figyelmeztessék... De err l hogyan tudna
gondoskodni...?

Bill Tawney látta, hogy a német szövetségi rend rség hatékony, mint
mindig. Mind a hat terroristát negyvennyolc órán belül sikerült azonosítaniuk.
És bár még folytak a barátok, rokonok, ismer sök kihallgatásai, a rend rség
máris sokat megtudott róluk, és továbbította az információt az osztrákoknak,
ahonnan a bécsi angol nagykövetségre került, majd végül Herefordba. A
csomagban szerepelt Fürchtner és Dortmund otthonának alaprajza és
fényképe is. Tawney látta, hogy a páros egyike viszonylag tehetséges fest
volt. A jelentés szerint az egyik helyi galériában adták el képeiket, persze
hamis aláírással. Lehet, hogy most már értékesebbek lesznek ezek a képek,
gondolta a hírszerz . Volt komputerük, de a rajta lev dokumentumokkal nem
sokra mentek. Egyikük, feltehet leg Fürchtner, legalábbis a német nyomozók
szerint, hosszú politikai szájmenéseket írt. Még nincsenek lefordítva, pedig
dr. Bellow feltehet leg el akarja majd olvasni ket, gondolta Tawney. Ezen
kívül nem sok figyelemre méltó akadt. Könyvek, jó részük politikai,
többségüket a korábbi NDK-ban nyomtatták és árulták. Egy jó tévé és
sztereó rendszer, sok hanglemez és CD klasszikus zenével. Rendes
középosztálybeli autó, kell képp karbantartva, és biztosítva a Siegfried és
Hanna Kolb fed név alatt. A környéken nem voltak közelebbi barátaik. Elég
maguknak való embereknek ismerték ket, és életük minden nyilvános
vonala in Ordnung volt, és nem keltett gyanút. És mégis, olyanok voltak, mint
az összenyomott rugó, akik csak az alkalmat várták... de mi indította el ket?
Vajon mi történhetett? A német rend rség nem talált rá magyarázatot. Az
egyik szomszéd elmondta, ahogy néhány héttel korábban egy autót látott a
házuk el tt, de hogy mi célból látogatták meg ket, senki nem tudta. Az autó
rendszámát nem jegyezték fel, ahogy a típusát sem, bár a szomszéd
kihallgatási jegyz könyvének fordításában az állt, hogy német autó volt,
feltehet leg fehér vagy legalábbis világos. Tawneynak fogalma sem lehetett
arról, hogy ez fontos-e vagy sem. Lehet, hogy valamelyik festményre akadt
vev , vagy egy biztosítási ügynök járt a házban... vagy olyan valaki, aki véget
vetett a bújócskának, és visszazökkentette ket régi életükbe. Újra radikális
széls baloldali terroristát csinált bel lük.
A gyakorlott hírszerz tiszt számára egyáltalán nem volt szokatlan a
következtetés, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem
vonhat le semmilyen következtetést. Szólt a titkárn jének, hogy küldje el
Fürchtner irományait a tolmácsnak, hogy aztán mind maga, mind dr. Bellow
kianalizálja ket. Most többet nem tehetett. Valami felébresztette a két német
terroristát álmából, de nem tudni, mi. Lehet, hogy a német szövetségi
rend rség véletlenül belebotlik a válaszba, de Tawney kételkedett benne.
Fürchtnernek és Dortmundnak egész mostanáig sikerült észrevétlenül és
felt nés nélkül élni egy olyan országban, amelynek rend rsége elég ügyesen
talál meg embereket. Aztán el bukkant valaki, akit ismertek és akiben
megbíztak, és az rábeszélte ket egy küldetésre. Akárki volt is, tudta, hol
találja ket, hogyan vegye föl velük a kapcsolatot. Ami azt jelenti, hogy kell
még léteznie valamiféle terroristahálózatnak. A németek is erre a
következtetésre jutottak, és az el zetes jelentés azt javasolta, hogy fizetett
informátorok segítségével kezdjenek további nyomozásba. Vagy beválik a
dolog, vagy nem. Tawney több évet is annak szentelt életéb l, hogy
lebuktasson ír terrorista csoportokat. El is ért néhány kisebb sikert, amelyek
értékét csak nagyobbá tette, hogy oly ritkák voltak. De a terroristavilágban
rég lezajlott a darwini kiválasztódási folyamat. Az ostobák meghaltak, a
ravaszak megmaradtak. És miután csaknem harminc éve zték ket az
egyre okosabbá váló rend rségek is, a túlél terroristáknak valóban okosnak
kellett lenniük. És a legjobbakat közülük KGB-tisztek képezték ki a moszkvai
központban... tán ennek is érdemes volna utánanézni, t n dött Tawney. Az
oroszok újabban hajlandóak némi közrem ködésre... ha nem: is annyira a
terrorizmus kérdésében, talán épp azért, mert kínosan érinti ket, hogy
azel tt kapcsolatban álltak ilyen emberekkel... vagy talán azért, mert
csakugyan megsemmisítették a feljegyzéseket, ahogy azt az oroszok
gyakorta állítják, és amiben Tawney mindig is kételkedett. Az ilyen emberek
soha semmit nem tüntetnek el. A szovjetek a világ egyik els bürokráciáját
fejlesztették ki, és a bürokraták egyszer en nem semmisítenek meg
feljegyzéseket. De akárhogy is, az oroszok közrem ködését kérni egy ilyen
ügyben, jóval meghaladta az hatáskörét. Legfeljebb egy feljegyzést írhat,
ami eljut emberekhez egy vagy két szinttel feljebb a ranglétrán, miel tt
szemétkosárba dobja valami magas rangú hivatalnok a
külügyminisztériumban. De úgy döntött, hogy megpróbálja. Legalább lesz
valamit csinálnia, és megmutatja a Westminster palotától néhány
háztömbnyire a Temze túloldalán a Century House-ban lev knek, hogy még
él és dolgozik.
Tawney az iratokat jegyzeteivel együtt visszarakta a vastag
manilaborítékba, aztán nekiállt megírni a feljegyzést. Csakis arra a
következtetésre juthatott, hogy még létezik egy terroristahálózat, és valaki,
akit tagjai ismernek, rendelkezik a kulccsal ehhez a szennyes kis
királysághoz. Nos, lehet, hogy a németek többre jutnak, és talán amit
találnak, eljut az íróasztaláig. És ha igen, kérdés, hogy John Clark és
Alistair Stanley eldönthetik-e, hogy rajtaütnek az illet n saját hatáskörükben.
Nem, ez valószín leg a szóban forgó ország vagy város rend rségének a
dolga. És mint a franciák is bebizonyították Carlosszal, nem kell olyan nagy
ész ahhoz, hogy elkapjanak valakit.
 Iljics Ramírez Sánchez nem volt túlságosan boldog, de a Le Sante börtön
celláját nem is úgy tervezték, hogy boldoggá tegye. Valaha volt a
legrettegettebb terrorista a világon. Jó néhány embert saját kezével ölt meg,
és annyit jelentett neki, mintha egy legyet csapna agyon. Valaha a világ
összes rend rsége és hírszerz szervezete t üldözte. pedig csak nevetett
rajtuk a korábbi Kelet-Európa védett házainak biztonságából. Ott olvasgatta
kényelemben a sajtóban megjelent találgatásokat arról, ki is valójában és
kinek dolgozik, és mellette a KGB-dokumentumokat arról, milyen
er feszítéseket tettek a különböz rend rségek, hogy elkapják... egész
addig, míg Kelet-Európa össze nem omlott, és vele együtt a magafajta
forradalmárok állami támogatása is. Így került végül Szudánba, ahol
eldöntötte, hogy ideje egy kicsit komolyabban venni a helyzetet. Egy kis
kozmetikai sebészet csodákat m vel. Így került egy megbízható orvoshoz,
ahol elaltatták...
...és egy francia repül gépen tért magához. Hordágyhoz szíjazva feküdt,
és egy francia ügynök ébresztette - Bonjour, monsieur Chacal -, úgy
ragyogott hozzá a képe, mint a vadásznak, aki a világ legveszélyesebb
tigrisét ejtette el egy hurokkal. Egy gyáva besúgó és két francia elhárítótiszt
meggyilkolásának vádjával állították bíróság elé. Még 1975-ben történt az
eset. szellemesen védte magát, legalábbis saját véleménye szerint, nem
mintha saját jókora egóján kívül bárkinek is számított volna. Hivatásos
forradalmárnak nyilvánította magát egy olyan országban, amelynek megvolt
a maga forradalma kétszáz évvel korábban, és nem látta szükségét egy
újabbnak.
A legrosszabb az volt, hogy úgy bántak vele, mintha közönséges b nöz
lenne, mintha munkájának nem lettek volna politikai következményei.
Keményen küzdött ellene, de az államügyész nem engedte. Megvetést l
csöpög hangon mondta el beszédét, s t még ennél is rosszabb volt az a
tárgyilagosság, amivel a bizonyítékokat sorolta, kés bbre tartogatva
megvetését. Sánchez mindvégig igyekezett méltóságteljesen viselkedni, de
úgy érezte magát, mint egy csapdába esett ragadozó. Minden bátorságát
össze kellett szednie, hogy közönyös arcot vágjon, és a végeredmény nem
lehetett meglepetés.
Ez a börtön már akkor százéves volt, amikor megszületett, és a
középkori várbörtönök mintájára építették. Kis cellájának egyetlen ablaka
volt, és Sánchez nem volt elég magas ahhoz, hogy kilásson rajta. Az rök
mégis kamerával figyelték a nap huszonnégy órájában, különleges állatot egy
nagyon különleges ketrecben., Olyan egyedül volt, amennyire ember csak
lehet. Nem találkozhatott a többi rabbal, és naponta mindössze egyszer
engedték ki ketrecéb l "testgyakorlásra" a komor börtönudvarra. Carlos
tisztában volt vele, hogy ez a kilátás egész hátralév életére, és magában
megremegett a gondolatra. Az unalom volt a legrosszabb. Kapott ugyan
könyveket, de néhány négyzetméteres ketrecén túl nem mehetett, és ami a
legrosszabb, az egész világ tudta, hogy a Sakált börtönbe zárták, és
megfeledkezhet róla.
A feledés? Valaha az egész világ rettegte a nevét, ez volt a legbántóbb az
egészben. Eldöntötte, hogy hívatja az ügyvédjét, akit még mindig köt az
ügyvédi titoktartás, és felhívat egy-két embert.

- Indulás - jelentette be Malloy. A két turbómotor életre kelt, és a

négylapátos rotor forogni kezdett.
- Ocsmány egy nap - jegyezte meg Harrison hadnagy az intercomban.
- Régóta van itt? - kérdezte Malloy.
- Csak néhány hete, uram.
- Nos, fiam, most megértheti, hogy az angolok miért nyerték meg az
angliai csatát. Ebben a szarban nem lehet repülni. - A tengerészgyalogos
körülnézett, senki más nem repült ma. A plafon háromszáz méter
magasságban volt; és zuhogott az es . Malloy még egyszer ellen rizte a
vészjelz táblát. A gép összes rendszerének visszajelz je zölden világított.
- Vettem, alezredes. Uram, hány órát repült Night Hawkkal?
- Hát, úgy hétszázat. Egy kicsit jobban szeretem a Pave Low képességeit,
de ez a jószág szeret repülni. Mindjárt meglátjuk, mennyire, fiacskám. -
Malloy húzott a gázkaron, és a Night Hawk a harminccsomós széllökések
közepette kicsit zötyögve felemelkedett. - Jól vannak ott hátul?
- Hoztam a hányózacskómat - felelte Clark, és Ding elvigyorodott. - Ismer
egy Paul Johns nev alakot?
- A légier ezredese Eglinben? Úgy öt éve vonult vissza.
- Rá gondolok. Mennyire jó? - kérdezte Clark, f leg azért, hogy tesztelje
Malloyt.
- Helikopterrel a legjobb. F leg a Pave Low-val. Egyszer en
beszélgetett a géppel, az pedig hallgatott rá. Maga ismerte, Harrison?
- Csak hírb l, uram - felelte a segédpilóta a bal oldali ülésb l.
- Alacsony kis pofa. Jól golfozik. Most tanácsadóként m ködik, és mellette
dolgozik a Sikorskynak. Id r l id re látjuk Braggben. Oké, bébi, nézzük, mit
tudsz. - Malloy bedöntötte a helikoptert egy éles bal kanyarba. - Hmm, semmi
nem engedelmeskedik úgy, mint egy 60-as, a fenébe is, imádom ezeket a
jószágokat. Oké, Clark, mi a küldetés?
- A l tér épülete. Szimuláljon egy lesiklásos felfejl dést. - Lopakodva vagy
támadás?
- Támadás - közölte John.
- Sima ügy. Valamelyik adott helyre?
- Ha lehet, a délkeleti sarokba.
- Oké, már megyünk is. - Malloy balra és el re tolta a kart. A gép mint
valami gyorslift, süllyedt. Fácánra vadászó sólyomként zuhant az épületre, és
akárcsak a sólyom, a megfelel helyen élesen felhúzott, majd lebegésbe
ment át, olyan gyorsan, hogy a bal oldali székben a; segédpilóta
hitetlenkedve nézett Malloyra. - Hogy tetszik, Clark?
- Nem rossz - ismerte el a Szivárvány Hatos.
Malloy rögtön gázt adott, és máris húztak innét, szinte, de csak szinte,
mintha egyáltalán meg sem állt volna az épület fölött.
- Javíthatok rajta, mihelyt megszoktam az embereit, tudom, milyen
gyorsan ereszkednek le meg ilyesmi. De maguk is tudják, hogy a hosszú
köteles felfejl dés általában jobb.
- Egész addig, ameddig egyszer el nem téveszti a magasságot, és
egyenesen neki nem visz a kibaszott falnak - jegyezte meg Chávez. A pilóta
hátranézett, és fájdalmas kifejezés jelent meg arcán.
- Hát ezt megpróbáljuk elkerülni, fiacskám. És senki nem csinálja jobban a
rázószék man vert nálam, emberek.
- Márpedig azt nehéz jól csinálni - jegyezte meg Clark.
- Igen - helyeselt Malloy. - De nekem a kisujjamban van. - Az egyértelm
volt, hogy nem szenved önbizalomhiányban. Még a bal oldali ülésben ül
hadnagy is úgy érezte, hogy egy kicsit túlzásba viszi, de azért mindent
megfigyelt. F leg azt, hogyan használja Malloy a kart, ad gázt és emelkedik.
Húsz percre rá ismét a földön voltak.
- Hát, nagyjából err l van szó, emberek - közölte Malloy, amikor a rotor
leállt. - És mikor kezdjük el az igazi munkát?
- Holnap elég korán lesz? - kérdezte Clark.
- Nekem megfelel, tábornok úr. A következ kérdés, csak a Night Hawkon
gyakorlunk, vagy szoknom kell a repülést máson is? - Ezt még nem
dolgoztuk ki - vallotta be John.
- Hát, pedig ennél a munkánál ez nem mindegy, tudja? Minden szitaköt
más érzés, és ezt számításba kell venni, amikor én viszem a fiúkat - mutatott
rá Malloy. - Ezeken érzem magam a legjobban. A Hueykon csaknem olyan jó
vagyok, de az zajos, és nehéz felt nés nélkül eljutni vele valahova. A többi
gép, hát azokhoz hozzá kell szoknom. Néhány óra zötyköl dés és rjöngés
kell ahhoz, hogy teljesen kényelmesen érezzem magam bennük. - Nem is
beszélve arról, hogy meg kell tanulnia, melyik m szer hol van, ezt Malloy már
nem tette hozzá. De a világon nincs két olyan repül , ahol a m szerek,
kapcsolók, egyebek ugyanazon a helyen lennének. A repül k nagyjából a
Wright fivérek óta morognak emiatt. - Minden alkalommal, amikor
felfejl dünk, életeket kockáztatok, a sajátomat és másokét is. Márpedig
szeretném a minimumra szorítani a kockázatot. Tudja, óvatos ember vagyok.
- Még ma intézkedem - ígérte Clark.
- Nagyon helyes - bólintott Malloy, és elindult az öltöz felé.

Popov kellemesen megvacsorázott egy olasz étteremben félsaroknyira a

lakásától. Hazafelé menet élvezte a városra ereszked kellemes h vöst,
majd odahaza elpöfékelt egy Montecristo szivart. De volt még munkája.
Megszerezte az általa szervezett két terrorista incidensr l szóló
tévéfelvételek videokazettáját, és át akarta tanulmányozni ket. A riporterek
mindkét esetben németül beszéltek, az egyiknél svájci, a másiknál osztrák
németséggel. Popov úgy beszélte a nyelvet, akár egy született német.
Távirányítóval a kezében ült a karosszékben, id r l id re hátratekercselt,
hogy valamit, amit érdekesnek talált, még egyszer megnézzen. Gyakorlott
agya minden részletet megjegyzett. A legérdekesebb részek természetesen
azok voltak, ahol azokat a csapatokat mutatták, amelyek végül is egy dönt
rohammal megoldották a helyzetet. Elég szerény volt a képek min sége. A
televízió egyszer en nem alkalmas komoly min ségre, f leg nem rossz
megvilágításban és kétszáz méter távolságról. Az els szalagon a berni
ügyr l mindössze kilencven másodperc látszott az osztag támadás el tti
el készületeib l. Ezt a részt korábban nemcsak a támadás után vetítették: A
katonák vagy rend rök profi módon mozogtak. Valahogy a balettra
emlékeztette az oroszt. A fekete ruhás férfiak finom, stilizált mozdulatai, az,
ahogy elhelyezkedtek, majd következett a villámgyors támadás. A szokásos
rángatózó kameramozgással, amikor felrobbant a hang-fény gránát. Az
operat rök ett l mindig összerándulnak. Nem hallatszottak lövések, tehát
hangtompítós fegyvereik vannak. Az áldozatok így nem tudják a hangokból,
honnan jönnek a lövések. Nem mintha ebben az esetben sokat számított
volna, hiszen a terroristák/b nöz k halottak voltak, miel tt az információnak
bármi hasznát vehették volna. De akkor is így kell csinálni. Ez a szakma
szinte olyan, mint egy profi sport, ahol minden el van írva, csak épp a
szabályok megszegését halállal büntetik. Másodperceken belül véget ért az
akció, és az osztag kijött, a berni rend rség pedig beözönlött, hogy rendet
rakjon utánuk. A feketébe öltözött emberek egyáltalán nem viselkedtek
felt n en. Olyanok voltak, mint a fegyelmezett katonák a csatamez n. Nem
rázták egymás kezét, nem ölelgették egymást, nem, ennél ezek jobban
képzettek. Még csak cigarettára sem gyújtottak... de egyikük pipára gyújtott.
A képeket a helyi kommentátorok szokásos értelmetlen kommentárjai
követték arról, hogy ez a különleges rend ri egység miként mentette meg az
odabent tartózkodók életét. Und so weiter, gondolta Popov, és felállt kazettát
cserélni.
Rögtön látta, hogy a bécsi akcióról még gyengébb felvételek vannak. A
fickó háza nem is tett jobbat lehet vé. De szép kis ház, gondolta. A Romanov
családnak lehetett ilyen szép nyaralója. Azonkívül a rend rség szigorúan
ellen rizte a tévéadást, amiben teljesen igazuk is volt, gondolta Popov, ha
ezzel meg is nehezítették a dolgát. A kazetta unalmasan hosszan mutatta a
ház bejáratát. A tévériporter pedig monotonon ismételgette ugyanazt. Újra
meg újra elmondta a néz knek, hogy nem képes kiszedni semmit a
helyszínen lev rend rökb l. Kocsik mozogtak a képen, és végül
megérkezett az osztrák különleges osztag. Furcsamód civil ruhában
érkeztek, és csak most öltötték fel a bevetési ruhát... ez a társaság zöldet...
nem, csak zöld álcaruhát a fekete ruha fölé, ismerte fel Popov. Jelent ez
valamit? Az osztrákok két embere, távcsöves puskával a kezében kocsiba
szállt, nyilván azért, hogy a schloss mögé vigyék ket. Az osztag vezet je
pedig papírok fölé hajolt, nyilván a ház térképe, alaprajza fölé. Csak
messzir l mutatták, innen úgy t nt, nem valami nagydarab ember, eléggé
hasonlított arra, aki a berni csapatot vezette. Aztán nem sokkal éjfél el tt
valamennyien elt ntek. Popov a kazettán most csak a hatalmas fényszórók
által bevilágított házat látta, és hallgathatta a felt n en rosszul informált
tévékommentátor idióta spekulációit... aztán néhány perccel éjfél el tt távoli
puskalövés hallatszott, majd két kis pukkanás, aztán csend lett, és végül
egyenruhás rend rök nyüzsögtek a kamera látómezejében. Húszan közülük
könny géppisztolyokkal kezükben, berontottak a bejáraton. A riporter arról
beszélt, hogy hirtelen megélénkültek a dolgok, amit a legostobább néz is
láthatott; aztán újra hallgatott, majd bejelentette, hogy a túszok valamennyien
élnek, és a banditák meghaltak. Némi id telt el, mire a zöldbe és feketébe
öltözött osztag ismét megjelent. Akárcsak a berninél, most sem mutattak
túláradó örömöt, nem gratuláltak egymásnak. Egyikük pipát pöfékelve tartott
a furgonhoz, amely ideszállította ket. Bepakolta a fegyvereit, miközben egy
másik váltott néhány szót egy civil ruhás rend rrel, feltehet leg magával
Altmark kapitánnyal, aki a rangid s parancsnok volt a helyszínen. Ezek
ketten ismerhetik egymást, különben hosszabban beszélgetnének, gondolta
Popov. Aztán a különleges osztag, akárcsak Bernben, elt nt a színr l.
Egyértelm , hogy mindkét társaság ugyanabból a kézikönyvb l tanulta a
mesterséget, szögezte le magában Popov ismét.
A kés bbi sajtóbeszámolók mind megemlítették a különleges rend ri
egység tudását. Így volt Bernben is, de ez sem volt meglep , hiszen
nemzetiségükt l függetlenül a riporterek mind ugyanazokat a sületlenségeket
ismételgették. A rend rségek által kiadott közlemények is szinte szóról szóra
ugyanazt tartalmazták. Nos, valaki- mindkét csapatot jól kiképezte.
Feltehet leg ugyanaz a társaság. Lehet, hogy a német GSG-9, amelyik több
mint húsz évvel ezel tt brit segítséggel véget vetett a mogadishui
géprablásnak. Érthet , ha k voltak, hiszen egy nyelvet beszélnek. Popov
nagyon is németesnek érezte a kiképzés alaposságát és az osztag h vös
kimértségét. Támadás el tt is, után is úgy viselkedtek, mintha gépek
volnának. Kísértetekként érkeztek és t ntek el a színr l, mindössze halott
terroristák holttestei maradtak a nyomukban. Ezek a németek hatékonyak, és
hatékony rend röket képeznek ki. Popov orosz létére nemigen szerette azt a
nemzetet, amelyik valaha annyi honfitársát megölte, de tisztelte ket és azt
is, ahogyan dolgoznak. És végül is azok az emberek, akiket megöltek, nem
jelentenek nagy veszteséget a világ számára. Még amikor a szovjet KGB
aktív tisztjeként segített kiképezni ket, sem nagyon kedvelte ket, ahogyan
más sem az ügynökségnél. Többé-kevésbé azok a hasznos bolondok voltak,
akikr l Lenin beszélt egyszer. Kiképzett harci kutyák, akiket szükség esetén
el lehet engedni, de soha nem bíztak meg bennük teljesen azok, akik többé-
kevésbé irányították ket. És soha nem is voltak ennyire hatékonyak. Nem is
értek el sokkal többet annál, mint hogy a repül tereken kénytelenek voltak
fémdetektorokat fölállítani az utazók kényelmetlenségére. Az biztos, hogy az
izraeliek életét megnehezítették, de valójában mit számít az az ország a világ
színpadán. És különben is mit értek el vele? Ha az ember arra kényszerít egy
országot, hogy alkalmazkodjon az ellenséges körülményekhez, nagyon
gyorsan megteheti. Jelenleg az El Al, az izraeli légitársaság a
legbiztonságosabb az egész világon, és a rend röket világszerte sokkal
jobban tájékoztatják arról, kit figyeljenek, kit vizsgáljanak át közelebbr l. De
ha ez is hiába, a rend rségek különleges terroristaellenes egységekkel
rendelkeznek. Mint ezek is, amelyek elintézték a dolgokat Bernben és
Bécsben is. A németek képezték ki ket, hogy németeket öljenek, és bármely
más terroristát bíz meg bármilyen ördögi feladattal, ilyen emberekkel lesz
dolguk. Kár, gondolta Popov, majd átváltotta a tévét egy kábelcsatornára,
amíg el retekercselte a kazettát. Nem sokat tudott meg a kazettákból, de
kiképzett hírszerz tiszt volt, ennélfogva alapos ember. Töltött magának egy
Absolut vodkát tisztán - hiányzott neki a finom Starka, amit Oroszországban
ivott volna -, és míg a mozit nézte, agya az el bbi információkon rágódott.

- Igen, tábornok, tudom - mondta Clark a telefonba. Délután 1.05 volt, és

Clark magában átkozódva szidta az id eltolódást.
- Ez az én költségemre megy - mutatott rá Wilson tábornok, a
f parancsnoka el ször csak egy embert kért t le, aztán felszerelést, és most
még pénzt is.
- Megpróbálom megbeszélni Ed Foleyval, mit lehet ez ügyben tenni,
uram, de az a helyzet, hogy szükségünk van a felszerelésre, hogy
gyakorlatozzunk. Igen jó embert küldött nekünk, uram - tette hozzá Clark
abban a reményben, hogy a dicsérete egy kicsit megengeszteli Wilsont.
Nem sokat segített.
- Igen, tudom, hogy jó. A fenébe is, eleve ezért dolgozott nekem.
A nyavalyás, öreg korára kezd nagyvonalú lenni, morogta magában John.
Képes egy tengerészt dicsérni, márpedig ez elég szokatlan a hadsereg egyik
kígyóev jét l, és a XVIII. légi mozgékonyságú hadtest volt parancsnokától.
- Tábornok úr, ön is tudja, hogy volt már néhány bevetésünk, és ill
szerénységgel, de hadd mondjam, hogy az embereim mindkét esetben elég
jól szerepeltek. Ugye megérti, hogy harcolok az embereimért?
És ez volt az, ami lecsillapította Wilsont. Mindketten parancsnokok voltak,
mindkett jüknek megvolt a maga dolga, az emberei, akiket irányítaniuk
kellett... és védeni.
- Clark, megértem a helyzetét, csakugyan megértem, de akkor sem
képezhetem ki az embereimet olyan berendezésekkel, amiket maga elvesz
t lem.
- Mit szólna ahhoz, hogyha osztoznánk rajtuk? - ajánlotta John a béke
olajágaként.
- Akkor is leselejtezhetünk utána egy tökéletesen jó Night Hawkot.
- De önnek is kiképezi a legénységet. És ha ezzel megvagyunk, egy
remek helikopterlegénységet kap vissza Braggbe úgy, hogy a kiképzési
költsége szinte nulla, uram. - És ezt Clark igen jó ajánlatnak érezte.
A MacDill légi támaszponton pedig Wilson tisztában volt vele, hogy vert
helyzetben van, a Szivárvány golyóbiztos vállalkozás, mindenki tudta. Clark
el ször a CIA-nak adta el az ötletet, majd végül magának az elnöknek, és
ráadásul két bevetésük is volt, mindkett sikerrel járt, bár a második eléggé
billegett, de bármilyen okos is az a Clark, és bármilyen jó parancsnoknak
t nik is, még nem tanulta meg, hogy a modern hadseregben hogyan kell egy
egységet vezetni. Manapság a fele id arra megy el, hogy az ember pénzt
teremtsen el , mint valami nyavalyás könyvel , ahelyett hogy együtt
gyakorlatozna a katonákkal és vezetné ket. Igazából ez bosszantotta Sam
Wilsont, aki meglehet sen fiatalon lett négycsillagos, hivatásos katona volt,
és az is akart lenni. És bármennyire is szerette volna, bármennyire is
alkalmas lett volna rá, a beosztása ezt megtagadta t le. Ráadásul még
bosszantóbb volt, hogy a Szivárvány egység az feladatait orozta el többek
között. A különleges hadm veletek parancsnokság szerte a világon
tevékenykedett, de a Szivárvány nemzetközi felállítása azt jelentette, hogy
támadt egy konkurensük. Egy olyan konkurensük, amely politikailag
semleges, és ezért sokkal szívesebben veszik igénybe a szolgálatait bajban
lév országok. Clark egyszer en kitolta a buliból, és Wilsonnak egyáltalán
nem tetszett a dolog.
Nem mintha sok választása lett volna.
- Oké, Clark, használhatja a gépet, ameddig az anyaegység meg tud válni
t le, és ameddig nem zavarja az anyaegység készenlétét és kiképzését az,
hogy a gép maguknál van. Világos?
- Igen, uram, teljesen világos - helyeselt John Clark.
- Azt hiszem, jó lesz, ha átmegyek és megnézem a maga kis buliját -
folytatta Wilson.
- Nagyon örülnék neki, tábornok.
- Hát majd meglátjuk - morogta Wilson, és letette a kagylót.
- Kemény egy szarházi - sóhajtott föl John.
- Az bizony - helyeselt Stanley. - De végül is az erdejében
orvvadászunk.
 - Most már a mi erd nk, Al.
- Igen, az, de azért ne várd, hogy még örüljön is neki. - És ráadásul
fiatalabb is, keményebb is nálam?
- Néhány évvel fiatalabb, és a magam részér l nem szívesen húznék ujjat
az úriemberrel - mosolygott Stanley. - De a harc véget ért, John, és úgy t nik,
te nyertél.
Clark kipréselt magából egy mosolyt.
- Lehet, Al, de akkor is könnyebb igazi harcba menni és embereket ölni.
- Bizony.
- Mit csinál Peter osztaga?
- Hosszú kötél gyakorlatokat.
- Menjünk, nézzük meg - javasolta John. Mindketten örültek, hogy van
ürügyük otthagyni íróasztalukat.

- Ki akarok jutni err l a helyr l - mondta az ügyvédnek.

- Megértem, barátom - felelte az ügyvéd, és pillantása körbefutott a
szobán. Akárcsak Amerikában, Franciaországban is úgy szólt a törvény,
hogy az ügyvéd és kliense közti beszélgetés bizalmas, nem szabad felvenni,
sem bármilyen módon felhasználni, de egyikük sem igazán bízott abban,
hogy a franciák betartják a törvényt. F ként hogy a DGSE, a francia
hírszerz szolgálat komoly szerepet játszott abban, hogy Iljicset
igazságszolgáltatás elé állítsák. A DGSE nem arról volt híres, hogy
mindenáron betartja a civilizált nemzetközi viselkedés szabályait, ahogy azt
különféle emberek nemzetközi terroristáktól egészen a Greenpeace-
aktivistákig, saját b rükön tapasztalták.
Viszont sokan beszélgettek a szobában, és sehol nem láttak
mikrofoncsövet. Iljics és ügyvédje nem fogadták el a börtön rök által felkínált
székeket, inkább az ablakhoz közelebb telepedtek le, mint mondták, azért,
mert a természetes világítást kívánják. Persze bármelyik fülke be lehet ett l
még mikrofonozva.
- Meg kell hogy mondjam, hogy elítélésének körülményei nem biztatnak
túl sok jóval - közölte az ügyvéd. Nem sok újat mondott vele kliensének.
- Tisztában vagyok vele. Azt akarom, hogy hívjon fel valakit.
- Kit?
A Sakál megadott egy nevet és egy telefonszámot. - Mondja meg neki;
hogy ki akarok jutni innen.
- Semmilyen törvénytelenben nem vehetek részt.
- Ennek is tudatában vagyok - jegyezte meg Sánchez h vösen. - Azt is
mondja meg, hogy nem marad el a jutalom.
Mindenki sejtette, de senki sem tudta bizonyosra, hogy Iljics Ramírez
Sánchez jókora összeget harácsolt össze operációiból. F leg az OPEC-
miniszterek elleni ausztriai, csaknem húsz évvel ezel tti támadás lendített
sokat pénzügyi helyzetén. Ez azt is megmagyarázza, hogy és csoportja
miért vigyáztak annyira, nehogy megöljenek bárki fontos embert. Még ha ez
politikailag nagyobb port vert volna is föl. Az üzlet az üzlet, még az efféle
embereknek is. És valaki fizette a jogi költségeit is, gondolta az ügyvéd.
- Mit mondjak még neki?
- Ez minden. Ha azonnal válaszol, tudassa velem - mondta a Sakál. Volt a
szemében még mindig valami távoli h vösség most is, amikor
beszélget társa szemébe nézve közölte vele, mit tegyen.
Az ügyvéd nem el ször tette fel magának a kérdést, miért is vállalta el ezt
a klienst. A radikális ügyek régi bajnoka volt. Olyan hírnevet szerzett ezzel,
amelynek széles kör és jövedelmez b nügyi praxist köszönhetett. És
természetesen ott volt a vele járó veszély is. Nemrégiben vállalt el három
komoly kábítószeres ügyet, és mindhárom esetben vesztett. A klienseinek
egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy húsz vagy még több évet börtönben
töltsenek, és nemrégiben ki is fejezték nemtetszésüket. Lehet, hogy meg
akarják öletni? Történt már néhányszor ilyen, Amerikában és máshol is. Ha
nem is valószín , de lehetséges, gondolta az ügyvéd. Igaz, semmit nem ígért
klienseinek, azon kívül, hogy megteszi, ami t le telik. Ugyanez volt a helyzet
Carlosszal, a Sakállal is. Azután került a képbe, miután elítélték, hogy
megpróbálkozzon a fellebbezéssel és - mint várható volt - vesztett. A francia
legfels bb bíróság nem sok jóindulatot tanúsított valaki iránt, aki francia
földön gyilkolt és még dicsekedett is vele. Most pedig a Sakál meggondolta
magát, és duzzogva úgy érzi, hogy nem élvezi a börtönéletet. Az ügyvéd
tudta, hogy továbbítani fogja az üzenetet, csak az a kérdés, nem lesz-e ezzel
b nrészes valamiben?
Nem, döntött végül. Végül is csak annyit tesz, hogy elmondja kliense egy
ismer sének, hogy a kliense szeretne szabad lenni. De hát ki nem az
helyében. Az üzenet elég bizonytalan, sok jelentést takarhat. Hogy az illet
segítsen egy másik fellebbezésében, új ment bizonyítékok feltárásában,
bármit jelenthet. És különben is bármire is kéri Sánchez, az mind bizalmas
információ, köti az ügyvédi titoktartás.
- Átadom az üzenetét - ígérte kliensének.
- Merci.

Remek látvány volt még a sötétben is. A MH-60K Night Hawk helikopter
óránként negyvenöt kilométeres sebességgel közeledett, úgy
hetvenméternyire a föld fölött. Dél fel l közeledett a l tér épületéhez, szél
ellenében, egyáltalán nem emlékeztetett egy taktikai felfejl dési man verre.
De a helikopterr l egy fekete nejlonzsineg lógott le, úgy ötven méter
hosszan, és a kötél végén Peter Covington, Mike Chin, és az 1-es osztag
még egy tagja lebegett fekete nindzsaruhájában a fekete Sikorsky alatt. Még
a legjobb éjjellátóval is alig lehetett látni a zsineget és ket. A helikopter
olyan simán és egyenletesen közeledett, mintha sínen gördülne. Egész
addig, míg a gép orra az épület falához nem ért, aztán az orr felemelkedett, a
helikopter kilángolt, er sen lassult. A helikopter alatt a zsinegen lógó
emberek el relendültek, mint valami hintán, aztán az ív végén hátrafelé. A
hátralengés megállt, amikor a lendít er t kiegyenlítette a helikopter maradék
el remozgása, és a következ pillanatban az emberek már a tet n voltak,
mintha csak egy álló tárgyról léptek volna le. Covington és emberei abban a
másodpercben lekapcsolták magukat a gyorskioldóval és leugrottak. A lábuk
és az álló tet közötti elhanyagolható sebességkülönbség egyáltalán nem
keltett zajt. Alig értek talajt, a helikopter leszegve orrát továbbrepült. És a
földön bárki azt hitte volna, hogy a szitaköt mindössze egyenletes
sebességgel elrepült az épület fölött. Éjszaka még éjjellátó készülékkel is
szinte láthatatlan volt, mi történt.
- Átkozottul jó volt - tört ki Al Stanleyb l. - Egy rohadt hang sem
hallatszott.
- Tényleg olyan jó, mint mondja - jegyezte meg Clark.
Malloy mintha csak hallotta volna a megjegyzéseket, feléjük kanyarodott,
és hüvelykujját mutatta a földön lév k felé, aztán nekilátott a gyakorlat végéig
a helyszín fölött körözni. Valós helyzetben ennek az az oka, hogy bármikor
szükség lehet rá, hogy vészhelyzetben kimentsen embereket. Azonkívül az
sem árt, hogy a földön lév k megszokják, hogy egy helikopter van a fejük
fölött. A gép kisvártatva ugyanúgy a táj része lesz, mint a fák. Valósággal
belesimul a normál éjszakai háttérbe, semmivel nem figyelnek jobban fel rá,
mint a csalogányok dalára, bármennyi veszélyt jelent is a számukra. A
szakmában mindenkit meglepett, hogy a dolog m ködik, pedig egyszer en
az emberi természetet használták föl a különleges operációk világában. Ha
egy tankkal állnának be egy parkolóba, egy-két nap után mindössze egy
parkoló autónak tekintené mindenki. Covingtonék néhány percig köröztek a
tet n, aztán létrákon leereszkedtek az épület belsejébe, és néhány
másodperc múlva a f bejáraton bukkantak ki.
- Oké, Medve, itt hatos. Gyakorlatnak vége. Vissza a madártanyára,
alezredes.
- Vettem, hatos, Medve vissza a bázisra, vége - hangzott a kurta válasz,
és a Night Hawk a körpályát elhagyva a helikopterleszálló felé száguldott.
- Nos, mi a véleményed? - kérdezte Stanley Covington rnagyot.
- Átkozottul jó. Mintha egy vonatról lépnénk le a peronra. Malloy érti a
dolgát. F mester?
- Vegyük csak föl a fizetési listára, uram - helyeselt Chin mesterf nök is. -
Ezzel a sráccal együtt tudunk dolgozni.

- Jól karbantartott kis gép - mondta Malloy úgy húsz perccel kés bb a
klubban. Zöld Nomex pilótaruha volt rajta, sárga sállal a nyaka körül. Ahogy
az egy jó pilótához illik, bár Clark egy kicsit különösnek találta.
- Honnan van az a sál?
- Ja, ez? Ez egy A-10-es sál. Az egyik sráctól kaptam, akit Kuvaitban
mentettem ki. Gondolom, szerencsét hoz, és a Warthogot mindig is jó
repül gépeknek tartottam, úgyhogy bevetésekkor viselem.
- Mennyire nehéz megcsinálni ezt a man vert? - kérdezte Covington.
- Hát elég jónak kell lenni az id zítésnek, és figyelni kell a szelet. Tudják,
mivel készülök rá?
- Mondja el - kérte Clark.
- Zongorázással. - Malloy felhörpintette sörét, és elvigyorodott. - Ne is
kérdezzétek, miért, de mindig jobban repülök azután, hogy játszottam egy
kicsit. Talán azért, mert segít bemelegíteni az ujjakat. Akárhogy is, nagyon jó
kis gépet adtak kölcsön nekünk. A kontrollkábeleknek pont jó a feszültségük,
a szelepek jól vannak beállítva. Legközelebb ha találkozom a légier
szerel ivel, jövök nekik egy körrel. Ezek a srácok tudják, hogyan kell
el készíteni egy helikoptert. Jó kis szerel k vannak ott.
- Úgy bizony - helyeselt Harrison alhadnagy. Az els különleges
hadm veleti szárnyhoz tartozott, és így technikailag volt felel s a
helikopterért, de most igencsak örült, hogy ilyen tanárral hozta össze a sors,
mint Malloy.
- Ha a madarat kell képp hangolják föl, az már fél gy zelem
helikoptereknél - folytatta Malloy. - Ehhez elég, ha szépen beszél az ember,
és hallgat rá.
- Olyan, mint egy jó puska - jegyezte meg Chin.
- Pontosan, f mester - tisztelgett Malloy a sörével. - Szóval, mit tudtok
nekem mesélni az els két akciótokról?
- Keresztények 10, oroszlánok 1 - felelte Stanley. - Kit vesztettetek el?
- A berni munkánál. Az egyik túszt megölték, még miel tt odaérkeztünk
volna.
- Buzgómócsingok?
- Valami ilyesmi - bólintott Clark. - Nem volt valami nagy ötlet t lük így
átlépni a határt. Eleinte azt hittem, egyszer bankrablók, de a nyomozás
kiderítette, hogy terrorista kapcsolataik vannak. Persze az is lehet, hogy csak
egy kis kápét akartak. Dr. Bellow sem tudta eldönteni, mire ment ki a dolog.
- Akárhogy nézzük is, egyszer en gyilkos gazemberek, hívhatjuk, ahogy
akarjuk - vélekedett Malloy. -Segítettem kiképezni az FBI helikopterpilótáit,
eltöltöttem néhány hetet Quanticóban a túszment alakulattal. Többé-
kevésbé belém verték a megfelel megközelítést. Elég érdekes dolog. Ez a
dr. Bellow az a Paul Bellow, aki azt a három könyvet írta?
- Ugyanaz.
- Nem buta fiú.
- Pontosan err l van szó, Malloy alezredes. - Stanley intett; hogy még egy
kört kérnek.
- De tudják, végül is mindössze egyetlenegy dolgot kell jól tudni ezekr l az
alakokról - szólalt meg Malloy, feledve a tudományos érdekl dést és
visszaváltva az Egyesült Államok tengerészgyalogos ezredesének
gondolkodásmódjába.
- Azt, hogy hogyan nyírjuk ki ket - értett vele egyet Chin f mester.

A Turtle Inn bár régi bútordarab volt a Columbus Avenue-n a

Hatvannyolcadik és a Hatvankilencedik utca között. Turisták és helybéliek
egyaránt jól ismerték és látogatták. A zene hangos volt, mégsem túl hangos.
A hely jól meg volt világítva, mégsem úszott fényárban. A pia egy kicsit
drágább volt a szokásosnál, de ennyit megért az atmoszféra, amelyet a tulaj
megfizethetetlennek tartott.
- Szóval, errefelé lakik? - kortyolgatta a férfi rumos kóláját.
- Most költöztem ide - felelte a lány italát kortyolgatva. - Munkát keresek.
- Mihez ért?
- Jogi titkárn vagyok.
Nevetés.
- Akkor itt b ven talál munkát. Több ügyvéd van itt, mint taxisof r. Mit is
mondott, honnan való?
- Des Moines-b l, Iowából. Járt már arra?
- Nem, helyi fiú vagyok - hazudta a férfi. Los Angelesben született
harminc évvel ezel tt. - Könyvel vagyok a Peat Marwicknál. - Ez is
hazugság volt.
De a magányosok bárja ismerked hely, ahol hazudni szoktak, ezt
mindenki tudja. A n huszonhárom körül lehetett, nemrég fejezhette be a
titkárn i iskolát, barna szem , barna hajú, és ráfért volna, hogy leadjon vagy
öt kilót, de azért egész csinos volt, ha valaki az alacsony n ket szereti. A
három ital, amelyet elfogyasztott, hogy megmutassa, már igazi New York-i
n , eléggé fellazította.
- Járt már itt? - kérdezte a férfi.
- Nem, most vagyok itt el ször. Na és maga?
- Az elmúlt néhány hónapban. Kellemes hely, lehet ismerkedni
emberekkel. - Ez is hazugság volt, de egy ilyen helyen könnyen jön.
- Kicsit túl hangos a zene.
- Máshol még rosszabb. A közelben lakik?
- Háromsaroknyira északra. Kibéreltem egy kis stúdiólakást. Kötött
lakbér ház. A holmim egy héten belül érkezik.
- Tehát még nem is igazán költözött be?
- Hát valahogy így.
- Nos; üdvözlöm New Yorkban...? - Anne Pretloe.
- Kirk Maclean. - Kezet fogtak egymással, és a férfi a szükségesnél egy
kicsit hosszabban tartotta a kezében a n kezét, hogy az érezze a b rét, és
ezzel megteremtse a szükséges meghittséget. Néhány perc múlva már
táncoltak, vagyis össze-összeütköztek másokkal a sötétben. A férfi el vette
minden sármját, a n pedig felmosolygott 180 centi magasára. Más
körülmények között ebb l még lehetne is valami, gondolta Kirk, de nem ma.
A bár éjjel kett kor zárt, Kirk kikísérte. Anne már elég részeg volt,
összesen hét pohárral ivott még, és az alkoholt nemigen szívta fel a ropi és a
sós mogyoró, amit rágcsált. Kirk lassan kortyolgatott, és így csak három
pohárral ivott meg, és rengeteg sós mogyorót evett hozzá. - Hazavihetlek,
ugye? - kérdezte a járdán.
- Csak háromsaroknyira lakom.
- Annie, kés re jár, és ez New York. Meg kell tanulnod, hová mehetsz, és
hová nem. Gyere csak. - Kézen fogta és a sarok felé vezette. BMW-je a
Broadway felé, félúton parkolt. Gálánsan kinyitotta az ajtót a lány el tt, majd
becsukta, miután beszállt, és megkerülte a kacsit.
- Elég jól mehet neked - jegyezte meg Anne Pretloe a kocsit nézegetve.
- Hát, sokan szeretnek kibújni az adófizetés alól, tudod? - A férfi indított,
ráfordult egy keresztutcára. Rossz irányba ment, de a lány egy kicsivel többet
ivott a kelleténél ahhoz, hogy felt njön neki. Balra fordultak a Broadwayn, és
Kirk kisvártatva megpillantotta egy csendes helyen a kék furgont:
Félsaroknyira t le villantott reflektorával. Lassított, majd megnyomta a
gombot, és mindkét oldalon leereszkedtek az ablakok.
- Nahát, itt az egyik haverom - szólalt meg.
- Tessék? - felelte Pretloe. Teljesen össze volt zavarva, azt se tudta, hol
vannak, hová mennek. Egyébként is már túl volt azon, hogy bármit is
tehessen.
- Szia, Kirk - hajolt be egy overallos férfi az utas fel li ablakon.
- Szia, haver - felelte Maclean, és fölemelte hüvelykujját.
Az overallos férfi behajolt, és kis aeroszolos dobozt varázsolt el
ruhaujjából. Megnyomta a piros m anyag gombot, és étert fecskendezett
Anne Pretloe arcába. A lány szeme egy pillanatra tágra nyílt a rémülett l és
meglepetést l, Kirk felé fordult, egy hosszú másodpercig úgy maradt, aztán
elernyedt a teste.
- Csak óvatosan a gyógyszerekkel, haver, rengeteg piát ivott.
- Nem probléma. - A férfi rácsapott a furgon oldalára, és egy másik
alakbukkant el . Végignéztek az utcán, nem látnak-e rend rautót, aztán
kinyitották az utasoldali ajtót, kiemelték Anne Pretloe ernyedt testét, és
berakták a furgon hátsó ajtaján. Nem volt egyedül, a cég egy másik
alkalmazottja is fölszedett egy fiatalasszonyt aznap éjjel. Maclean
megkönnyebbülten elhajtott, leeresztve hagyta az ablakot, hogy az éjszakai
leveg kifújja az éter maradékát a kocsiból. Ráfordult a West Side
Highwayre, és északra a George Washington hídra. Oké, tehát kett t
szerzett, a többiek talán további hatot. Még három, és munkájuk
legveszélyesebb része be is fejez dött.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

INFRASTRUKTÚRA

AZ ÜGYVÉD felhívta a megadott számot. Egyáltalán nem meglep

módon ebéd lett bel le, étteremben, egy negyven körüli férfival. Az illet
feltett néhány egyszer kérdést, aztán távozott, még miel tt a desszertes
kocsit az asztalhoz gurították volna. Bármi történjen is, neki többé nincs köze
hozzá, gondolta az ügyvéd. Készpénzzel fizette ki a számlát, és visszasétált
irodájába. De nem tudott szabadulni a kérdést l; mit is tett, mit indított el?
Nem tudom, hangsúlyozta magának a választ. Ez a nem tudás üdít volt,
mint egy friss zuhany egy egész napos munka után. És ha nem is annyira,
hát végül is ügyvéd volt, aki hozzászokott az élet viszontagságaihoz.
Beszélget társa, miután távozott az étteremb l, metróra szállt, háromszor
is átszállt, miel tt fölszállt volna arra a vonalra, amely hazaviszi. Egy parkhoz
közel, ahol prostituáltak állnak, kínálják az autósoknak különböz érték
szolgáltatásaikat. Ha valahol megmutatkozik a maga szennyes valójában a
kapitalista rendszer, hát itt, gondolta a férfi. Bár ez a hagyomány jóval régibb
volt a jelen gazdasági rendszernél. Ezekben a n kben körülbelül annyi
vidámság volt, mint egy sorozatgyilkosban; ahogy ott álltak felt n kis
ruhájukban, amelyet úgy készítettek, hogy a lehet leggyorsabban lehessen
levenni ket. Az id pénz. A férfi elfordult és lakása felé tartott; ahol némi
szerencsével a többiek már várják. És mint kiderült, vele van a szerencse.
Egyik vendége még kávét is készített.

- Ez így nem mehet tovább - mondta Carol Brightling, bár maga is tudta,
hogy nem tud mit tenni ellene.
- Persze, doki - felelte vendége kávét kortyolgatva. - De hogyan érteted
ezt meg vele?
A dohányzóasztalon térkép volt kiterítve. A kelet-alaszkai Prudhoe Bay, a
tundra egy része. Több mint ezer négyzetkilométer. És a British Petroleum
meg az Atlantic Richfield geológusai, a két társaságé, amely kiaknázta az
alaszkai északi lejt olajmez it, megépítette a vezetékeket, és ezzel
hozzájárult az Exxon Valdez katasztrófához is, már a nyilvánosság elé álltak.
Ez az olajmez , amelyet AARM-nek neveztek el, legalább kétszer akkora,
mint az északi lejt . A jelentés ipari értelemben még félig bizalmas volt. Egy
hete érkezett a Fehér Házba, és az Egyesült Államok geológiai szolgálata, a
szövetségi ügynökség, amely nagyjából ugyanezt a munkát végezte,
meger sítette az adatokat. Az véleményük is az volt, hogy az olajmez
még távolabbra nyúlik keletre, át a kanadai határon. De hogy meddig,
mindössze találgatni tudta, mivel a kanadaiak még nem kezdték el a
kutatásokat. A tájékoztató végkövetkeztetése hangsúlyozta, hogy az egész
olajmez mérete felveheti a versenyt a szaúd-arábiaival is, még ha innét
nehezebb is az olajat elszállítani. Kivéve hogy már megépítették a
transzalaszkai olajvezetéket, és mindössze néhány száz mérföldnyi
vezetékkel kell meghosszabbítani a már létez hálózatot, folytatta a jelentés.
Majd azzal az arrogáns végkövetkeztetéssel zárult, hogy mindez
elhanyagolható környezeti hatással járt eddig is..
- Kivéve azt az átkozott tankhajó-katasztrófát - jegyezte meg dr.
Brightling, reggeli kávéja közben. Több ezer ártatlan madár, több száz
tengeri vidra pusztult el, és több száz négyzetkilométer sz zi tengerpartot
szennyezett be.
- Katasztrófa lesz, ha a kongresszus ezt megengedi. Uram isten, Carol,
gondolj a karibukra, a madarakra, a ragadozókra. Vannak arra sarki medvék
is, barnák, és még grizzlyk is. Ez a környezet olyan kényes, mint egy
újszülött csecsem . Egyszer en nem engedhetjük oda az olajtársaságokat.
- Tudom - bólintott nyomatékosan az elnök tudományos tanácsadója...
- Soha nem lehetne helyrehozni a kárt. Ott van a permafrost, az altalaj
állandóan fagyott rétege. Az egész föld felszínén semmi nem ilyen kényes -
folytatta a Sierra Klub elnöke, nyomatékul. Tartozunk ezzel magunknak,
tartozunk a gyermekeinknek, tartozunk a bolygónak. Ezt a törvényt le kell
állítani, meg kell ölni! Nem tör döm vele, hogyan, de ennek a törvénynek
vesznie kell! Meg kell gy znöd az elnököt, hogy semmi olyat nem tehet, ami
kicsit is úgy venné ki magát, mintha támogatná. Nem er szakolhatják meg a
környezetet.
- Kevin, értsd meg, hogy okosan kell hozzáfognunk. Az elnök ezt a
pénzügyi egyensúly szempontjából nézi. A hazai olaj lehet vé teszi, hogy ne
költsünk pénzt, ne kelljen más országoktól olajat vásárolnunk. Ami még
rosszabb, elhiszi az olajtársaságoknak, amikor azt ígérik, hogy nagyobb
környezeti károsodás nélkül termelik ki az olajat és szállítják el. És amikor azt
mondják, hogy ami kár véletlenül történik, helyre tudják hozni.
- Te is tudod, Carol, hogy ez baromság - Kevin Mayflower kiköpött, hogy
mutassa, mennyire megveti az olajtársaságokat. Ez az átkozott olajvezeték
egy rohadék sebhely Alaszka arcán, randa egyenetlen acélvonal. A
földkerekség legszebb táján valóságos sértés a természettel szemben. És
mindez miért? Csak azért, hogy az emberek autóikkal tovább
szennyezhessék a bolygót. Csakis azért, mert egyszer en lusták biciklivel
vagy lovon közlekedni (Mayflowert dühöngésében egyáltalán nem zavarta a
tény, hogy repül vel jött Washingtonba benyújtani panaszát ahelyett, hogy
valamelyik appaloosa lován szelte volna át a kontinenst, és hogy a bérelt
autója a West Executive Drive-on parkolt.) Amihez az olajtársaságok csak
érnek, azt tönkreteszik, gondolta, bepiszkolják. Kirabolják magát a földet,
kiveszik azt, amit értékes er forrásnak tartanak, legyen az akár olaj, akár
szén. Felsebzik a földet; vagy lyukakat fúrnak bele, néha kiöntik folyékony
kincsét; mert nem tudják, milyen szent ez a bolygó, vagy mert nem tör dnek
vele. Pedig ez a bolygó mindenkié, és gondos gazdára van szüksége. Ez
pedig megfelel irányítást igényel, és ez a Sierra Klub és a hasonló
csoportok feladata. Megmondani az embereknek, hogy . milyen fontos is a
föld, hogy milyen tisztelettel kell bánni vele. A remek újság az, hogy az elnök
tudományos tanácsadója megérti mindezt. És a Fehér Házban dolgozik, és
bejárása van az elnökhöz.
- Carol, azt akarom, hogy menj át az utca túloldalára az ovális irodába, és
mondd meg neki, mi a teend .
- Kevin, ez nem olyan könny .
- Mi a fenéért nem? Nem lehet olyan tökfilkó.
- Id r l id re, más néz pontból nézi a dolgokat, és az olajtársaságok
nagyon ügyesen csinálják. Nézd meg a javaslatokat - mutatott az asztalon
fekv jelentésre. - Azt ígérik, hogy biztosítják a munka minden fázisát, hogy
billió dolláros letétet tesznek arra az esetre, ha bármi balul ütne ki. Az ég
szerelmére, Kevin, még azt is felajánlották, hogy a Sierra Klub helyet kap a
környezetvédelmi programokat felügyel tanácsban!
- Ahol többségben vannak az embereik! Itt dögöljek meg, ha hajlandó
vagyok így kollaborálni! - vicsorgott Mayflower. - Nem engedem, hogy az
irodámból bárki is részt vegyen ebben az er szakban, és ez a végleges
döntésem!
- És ha ezt nyilvánosságra hozod, az olajtársaságok azt fogják mondani,
hogy széls séges vagy, és az egész környezetvédelmi mozgalmat rossz
hírbe hozod vele. Nem engedhetjük ezt meg, Kevin!
- A fenébe is, hívhatnak, ahogy akarnak. Az embernek el bb-utóbb meg
kell vetnie a sarkát és harcolnia kell, Carol. Ez az a pont, ahol megállunk és
harcolunk. Hagytuk, hogy ezek a környezetszennyez szarháziak
próbafúrásokat végezzenek Prudhoe Bayben, de tovább nem megyünk!
- És mit mond az elnökség többi tagja err l? - kérdezte dr. Brightling.
- A rohadt életbe, azt fogják mondani, amit én mondok nekik!
- Nem, Kevin. Nem azt fogják mondani. - Carol hátrad lt, és megdörzsölte
a szemét. El z éjjel elolvasta az egész jelentést, és az volt a szomorú
igazság, hogy az olajtársaságok átkozottul ravaszul közelítették meg a
környezetvédelmi kérdéseket. Egyszer üzleti számítás volt az egész. Az
Exxon Valdez iszonyú károkat okozott nekik, nem is szólva a rossz reklámról.
Három oldalt szenteltek a tankhajók biztonsági el írásainak. Most, az
alaszkai Valdez hatalmas olajtermináljából kifutó hajókat egész a nyílt
tengerig, vontatóhajók kell hogy kísérjék. Húsz természetszennyezési
kontrollhajónak kell állandóan készenlétben állnia, és továbbiaknak
tartalékban. A tankhajók navigációs rendszerét annyira modernizálták, hogy
immár az atommeghatású tengeralattjárókéval vetekszik. A navigációs
tiszteknek pedig hat hónaponként, szimulátoron kell bizonyítani tudásukat.
Mindez nagyon sokba került, de mégis olcsóbb volt, mint egy újabb, komoly
olajszennyezés. Mindezt a hirdetések tömege sulykolta a televízióban. És
ami még rosszabb, olyan intellektuális kábeltévé-csatornák, mint a History,
Learning, a Discovery vagy a A&E, amelyeket az olajtársaságok szintén
szponzoráltak. Az Északi-sark állatvilágát bemutató filmjeikben nem is
említették a környezetszennyezés kérdését. De b ven voltak képek,
amelyeken a karibuk vagy más állatok a számukra megemelt vezetékek alatt
közlekednek. Igen ügyesen közvetítették ezek a képek a megfelel üzenetet,
még a Sierra Klub elnökségének tagjai felé is, gondolta Brightling.
Amir l nem beszéltek, de mind , mind Mayflower tudatában volt, hogy
mihelyt az olajat biztonságban kitermelik a talajból, és biztonságban
keresztülutazik a hatalmas cs vezetéken, és az újonnan épített dupla oldalú
szuper tankhajókkal biztonsággal átkel a tengeren, ez esetben tovább
szennyezi a leveg t az autók, teherautók kipufogóin és er m vek kéményein
keresztül. Az egész egy rossz vicc, és ebbe beletartozik Kevin aggódása is a
permafrostért. Legrosszabb esetben is, mekkora területet érhet komoly
károsodás? Tíz vagy húsz hektárt legfeljebb, és az olajtársaságok további
hirdetéseket készíthetnének arról, hogy ezt miként tisztították meg. Mintha az
olaj környezetszennyez végfelhasználása nem is számítana.
Mert a tudatlan átlagembernek, aki a tévé el tt bámulja a futballmeccsét,
mindez nem is számít. Százmillió vagy még több gépkocsi van az Egyesült
Államokban, és még több szerte a világon, és ez mind szennyezi a leveg t.
Ez az igazi kérdés. Hogyan állíthatja meg az ember a bolygó ilyen szint
mérgezését?
Pedig van megoldás, t n dött magában a n .
- Kevin, megteszem, ami t lem telik - ígérte. - Azt a tanácsot adom az
elnöknek, hogy ne támogassa ezt a törvényjavaslatot.
Az S-1768-as törvényjavaslatot alaszkai szenátorok nyújtották be, akiket
az olajtársaságok már rég megvásároltak. A törvény felhatalmazná a
belügyminisztériumot, hogy meghirdesse a kitermelési jogokat az AAMP
területén. Hatalmas összegr l volt szó, mind a szövetségi kormány, mind
Alaszka állam számára. Még az ottani indián törzsek is elfordítanák a fejüket.
Ebb l az olajpénzb l rengeteg hómobilt vehetnének, amellyel könnyebben
vadászhatnának karibura, és motorcsónakokat, amellyel üldöz be vehetnék
a maradék bálnákat. Elvégre ez kulturális és faji örökségük része. A
hómobilra nemigen van szükség az el recsomagolt iowai marha
korszakában, de a bennszülött amerikaiak ragaszkodtak a
hagyományaikhoz, ha a hagyományos módszerekhez nem is. Nyomasztó
tény volt, hogy még ezek az emberek is félredobták történelmüket és si
istenüket. És immár k is az olajat és származékait imádták. Az alaszkai
szenátorok magukkal hozzák majd néhány törzs öregeit, hogy szóljanak k is
néhány szót az S-1768-as törvényjavaslat érdekében. És meg is hallgatják
majd ket, hisz ki tudná jobban, milyen harmóniában élni a természettel, mint
a bennszülött amerikaiak. Csak épp manapság Ski-Do hómobilokkal,
Johnson motorcsónakokkal, és Winchester vadászpuskákkal teszik... Carol
sóhajtott, annyira rjít volt ez az egész.
- Hallgatni fog rád? - kérdezte Mayflower, visszaterelve gondolatait a
témára. Még a környezetvéd knek is a politika mindennapjai közt kell élniük.
- szinte választ akarsz? Valószín leg nem - vallotta be Carol Brightling
gyorsan.
- Tudod, id nként megértem John Wilkes Bootht - jegyezte meg Kevin
halkan.
- Kevin, én nem hallottam, és te pedig nem mondtad. Legalábbis nem itt,
nem ebben az épületben.
- A fenébe is, Carol. Tudod, hogy érzek, és tudod, hogy igazam van. Hogy
a fenébe rizzük meg a bolygót, amelyen élünk, ha azok az idióták, akik a
világot irányítják, le se szarják.
- Mit akarsz ezzel mondani? Azt, hogy a homo sapiens parazita faj, amely
árt a földnek és az ökoszisztémának? Hogy nem tartozunk ide?
- Hát sokan nem, és ez tény.
- Ha így is van, mit tehetsz ellne?
- Nem tudom - kellett bevallania Mayflowernek.
Néhányan tudjuk, gondolta Carol Brightling, és a másik szomorú szemébe
nézett. De készen állsz-e erre Kevin? Úgy vélte, igen, de a verbuválás mindig
kényes feladat, még ilyen igazi hív k esetén is, mint Kevin Mayflower...

Az építkezés kilencven százalékban befejez dött. Húsz szekció volt a

telepen, húsz két és fél négyzetkilométernyi földdarabon. Javarészt lapos
volt, néhány kisebb dombbal és egy négysávos kövezett út vezetett
északnak, a hetvenes f út felé. Az út még mindig tele volt a ki és be tartó
teherautókkal. Az országút utolsó két mérföldjén hiányzott a felez vonal,
meger sített beton volt, legalább hetvenöt centi mély. Mintha arra építették
volna, hogy repül gépek is leszállhassanak ide, méghozzá nagy gépek,
jegyezte meg magában az építésvezet . Az út egy hasonlóan masszív és
jókora parkolóra vezetett. Az építésvezet t nemigen érdekelte a dolog. Még
csak annyira sem, hogy megemlítse salinai klubjában.
Az épületek jellegtelenek voltak, kivéve környezetvédelmi rendszerüket,
amely olyan modern volt, hogy akár a flotta is felhasználhatta volna ket a
nukleáris tengeralattjáróknál. Mindez azért van, mert a társaság büszke a
rendszereire, árulta el az igazgató legutóbbi látogatásakor. Náluk már
hagyomány, hogy mindenki mást megel znek mindenben, azonkívül a
munkájuk megköveteli, hogy a legapróbb részletekre is odafigyeljenek. Az
ember nem gyárthat vakcinákat akárhol. De még az irodák, s t még a
munkások házai is, ezzel a rendszerrel vannak felszerelve. Ami legalábbis
különös, gondolta az építésvezet . Minden épülethez tartozott pince, ami
elég ésszer itt, ahol sok a tornádó, de ezzel általában senki sem tör dött,
részben lustaságból, részben mert nem olyan könny itt kiásni a talajt. Ez a
híres kansasi kemény föld, amelynek fels rétegét megkaparták annyira,
hogy gabonát tudjanak termeszteni rajta. Ez volt a másik érdekesség, ami
felt nt az építésvezet nek. A cég tovább m veli a földet. A téli gabonát már
betakarították, és kézmérföldnyire innét volt a gazdaság irányítóközpontja,
ahova külön kétsávos út vezetett, és amely a legjobb és legújabb
mez gazdasági eszközökkel volt felszerelve, amit az építésvezet valaha is
látott. Egy olyan vidéken, ahol a gabonatermesztés már szinte m vészeti
ággá fejl dött.
Összesen háromszázmillió dollárt öltek ebbe a projektbe. Az épületek
nagyok voltak, ha átalakítják ket, öt-hat ezer ember is lakhat benne,
gondolta az építésvezet . Az irodaépületben osztálytermek is voltak,
tanfolyamok számára. A telepnek saját er m ve volt, és egy jókora
üzemanyagtartály is, félig a földbe temetve a helyi id járási viszonyok miatt.
És sajátcs vezeték kötötte össze a hetvenes f út mellett lev olajvezeték-
leágazással. És bár egy tó is volt itt, nem kevesebb, mint tíz, harminc centi
átmér j artézi kutat fúrtak a Cherokee vízkészletbe és alá, amelyb l a helyi
gazdák öntözték földjeiket. A fenébe is, annyi víz van itt, amelyb l egy kisebb
várost lehetne itatni. De végül is a cég fizette a számlákat, és az
építésvezet megkapta szokásos százalékát, ha minden id ben elkészül, és
külön bonuszt, ha hamarabb. Márpedig ki akarta ezt is érdemelni. Eddig
huszonöt hónap telt el, és kett volt még hátra. És meglesz, gondolta az
építésvezet . Megkapom a bonuszt is, és elviszem a családot két hétre a
Disneyworldbe, és golfozok az ottani csodálatos pályákon. Rám is fér, hogy
összeszedjem magam, elvégre két éve szabadnap nélkül dolgozom.
De az a bonusz azt jelentette, hogy néhány évig nem is kell dolgoznia. Az
építésvezet nagy munkákra szakosodott: Épített már két felh karcolót New
Yorkban, egy olajfinomítót Delaware-ben, egy vidámparkot Ohióban, és két
nagyobb lakótelepet másfelé. Az volt a híre, hogy általában id ben vagy még
hamarább fejezi be a munkát, és nem lépi túl a költségkeretet. Nem rossz
hírnév ebben a szakmában. Leparkolta Cherokee dzsipjét, és átnézte
jegyzetfüzetét, milyen teend i vannak még ma délutánra. Igen, az egyes
épület ablakának zárópróbái. Mobiltelefonjával el reszólt, aztán átvágott a
leszállópályán, ahogy, hívta, oda, ahol az utak összefutnak. Azt az id t
juttatta eszébe, amikor még a légier mérnöke volt. Két mérföld hosszú,
csaknem egy méter vastag. Igen, ezen az úton akár egy 747-es is
leszállhatna. Igaz, a cégnek szabályos kis flottája van Gulfstream üzleti
repül kb l, és miért ne itt szálljanak le az ellsworthi ócska kis repül tér
helyett. Vagy akár egy jumbo is, ha a cég egyszer vesz egyet, kuncogott
magában. Három perc múlva már az egyes épület mellett parkolt. Ez az
épület teljesen kész volt, három héttel a határid el tt, és már csak a
környezetvédelmi ellen rzés volt hátra. Bement a forgóajtón, amely azonnal
be is csukódott mögötte. Szokatlanul er teljes, súlyos ajtó volt.
- Oké, készen állunk, Gil?
- Igen, Mr. Hollister.
- Hát akkor rajta - adta ki az utasítást Charlie Hollister.
Gil Trains volt a projekt környezetvédelmi rendszerének felügyel je.
Valaha a flottánál szolgált, és az ellen rzés volt a mániája. Most is maga
nyomta meg a falon lev kapcsolótábla gombjait. Nem hallottak zajt, amikor
az épület nyomás alá került - ehhez túl távol volt a rendszer - de azonnal
érezték a hatást. Hollister a fülében érezte, olyan volt, mintha hegyi úton
vezetne. Pattogott a füle, és szorgosan kellett nyeldesnie, hogy
közömbösítse a nyomást, és ez újabb pattogást váltott ki.
Odalépett Gilhez.
- Hogy tartja? - kérdezte.
- Eddig jó - felelte Trains. - Nulla-pont-hét-öt font per négyzethüvelyk
túlnyomás. Egyenletesen tartja. - Trains szeme az ellen rz táblán lév
mutatókra tapadt. - Tudod milyen ez, Charlie?
- Nem - vallotta be az építésvezet .
- Mint amikor egy tengeralattjáró vízhatlanságát ellen rzik. Ugyanaz a
módszer. Túlnyomás alá helyezzük a tért.
- Csakugyan? Engem arra emlékeztetett, amit Európában, a vadászgépek
támaszpontján csináltunk.
- Az mi? - kérdezte Jil.
- Túlnyomás alá helyeztük a pilótafülkét, hogy a gázokat kint tartsuk.
- Csakugyan? Gondolom, mindkét irányban m ködik. Mindenesetre nem
szökik a nyomás.
Nem is szabad neki, gondolta Hollister, nem igaz, mit szenvedtünk, hogy
biztosak legyünk benne, minden kibaszott ablak rendesen le van szigetelve
vinyl tömítésekkel. Nem mintha olyan sok ablak lenne. Ezt is egy kissé
különösnek találta. Elég szép innét a kilátás, miért kell eltakarni?
Az épület egésze 1,3 fontos túlnyomásra volt hitelesítve. Azt mondták, a
tornádó elleni védelem miatt, és ebben volt is valami. Érthet vé tette a
megnövelt hatékonyságú f t -szell z -légkondicionáló rendszereket is,
amelyek a tömítésekhez tartoztak. De lehet vé teszi a beteg épület
szindrómát is. A túlságosan jól szigetelt épületekben megragadnak az
influenzavírusok, és a megfázás úgy terjed, mint valami nyavalyás prérit z.
Valószín leg ez is része az elképzelésüknek. Ez a cég gyógyszerekkel és
vakcinákkal meg ilyenekkel foglalkozik, ami azt jelenti, hogy egy kicsit olyan,
mint egy biológiai fegyverüzem. Elég ésszer , hogy vigyázni kell rá, a dolgok
bent maradjanak, más pedig kint. Tíz perc múlva biztosak lehettek a
dolgukban. Az épület különböz részein lev m szerek mind azt jelezték,
hogy a túlnyomást biztosító rendszer m ködik - már az els alkalomra. A
srácok, akik az ajtókat és az ablakokat készítették, megérdemelték a
pluszpénzt, amit kaptak.
- Elég jónak t nik, Gil. Át kell hogy menjek a kommunikációs központba. -
A telepnek gazdag gy jteménye volt m holdas kommunikációs
rendszerekb l.
- Használd a zsilipet - figyelmeztette Trains:
- Kés bb találkozunk - köszönt el az építésvezet kifelé menet.
- Hát persze, Charlie.

Nem volt valami kellemes. Immár tizenegy egészséges emberük volt,

nyolc n és három férfi - természetesen nemek szerint elkülönítve - vagyis
eggyel több is, mint tervezték. De miután elrabolták ket, egyiküket sem
vihették vissza. Ruhájukat elvették - egyes esetekben már akkor, amikor az
alanyok eszméletlenek voltak - és börtönruhára emlékeztet , de némiképp
jobb anyagból készült nadrágot és fels részt kaptak helyette. Alsónem t már
nem. A börtönökben el fordult már, hogy n k a melltartójukkal akasztották föl
magukat, és itt ezt el akarták kerülni. Papucsot kaptak cip helyett, és az
ételbe b ven kevertek váliumot is, ami valamelyest, ha nem is teljesen,
megnyugtatta az embereket. De nem lett volna bölcs dolog túlságosan
elkábítani ket, mert ha eltompítják egész szervezetüket, az befolyásolhatja a
kísérletet is. Márpedig ezt nem engedhetik meg maguknak.
- Mi ez az egész? - kérdezte az egyik n dr. Archert l.
- Egy orvosi kísérlet - felelte Barbara, és nekiállt kitölteni a kérd ívet. -
Önként jelentkezett rá, vagy nem emlékszik? Fizetünk érte, és utána
visszamehet oda, ahonnan jött.
- Mikor jelentkeztem?
- A múlt héten - közölte dr. Archer.
- Nem emlékszem rá.
- Pedig jelentkezett, ott az aláírása a jelentkezési lapon, és nincs rossz
dolga itt, ugye?
- Állandóan olyan álmos vagyok.
- Az teljesen normális, emiatt ne aggódjon - nyugtatta meg dr. Archer.
A n , az F4-es alany jogi titkárn volt. A n i alanyok közül hárman is jogi
titkárn k voltak, ami egy kicsit zavarta dr. Archert. Mi lesz, ha az ügyvédek,
akiknek dolgoznak, felhívják a rend rséget? Mindenesetre küldtek nekik
felmondólevelet, amelyeken szakért módon hamisították az aláírásokat, és
amelyekbe hihet kifogásokat írtak. Talán beválik. Akárhogy is, szakért
módon hajtották végre az emberrablásokat, és itt err l senki nem fog
beszélni senkinek. Az F4-es alany meztelenül ült egy kényelmes, szövettel
borított széken. Egész csinos lenne; ha leadna négy kilót, gondolta Archer. A
fizikai kivizsgálás semmi szokatlant nem mutatott. A vérnyomás normális volt,
a vérkép a kelleténél kicsivel magasabb koleszterinszintet mutatott, de ez
sem volt aggasztó. Az F4-es normális, egészséges, huszonhat éves n nek
t nt. A kikérdezése sem árult el semmi érdekeset. Természetesen nem volt
sz z, tizenkét szeret je volt az alatt a kilenc év alatt, amióta nemi életet élt.
Húszéves korában volt egy abortusza egy n gyógyásznál, attól fogva a
biztonságos szexet gyakorolta. Jelenleg is volt szeret je, de a férfi hetekre
elt nt üzleti ügyben, és az alany azt gyanította, hogy van egy másik n is az
életében.
- Oké, hát nagyjából ennyi elég is, Mary. - Archer mosolyogva felállt. -
Köszönöm az együttm ködését.
- Felöltözhetek?
- Szeretnénk, ha el bb még megtenne valamit. Kérem, menjen be azon a
zöld ajtón. Ott a fert tlenít rendszerünk. Kellemesen h vösnek fogja találni.
A másik oldalon várják a ruhái, ott felöltözhet.
- Oké. - Az F4-es alany felállt és engedelmeskedett. A szobában semmi
nem volt, az égvilágon semmi. A nyugtatóktól kábán állt néhány
másodpercig, felt nt neki, milyen meleg van idebent, több mint harminc fok,
aztán láthatatlan lyukakból a falon köd, valami pára bukkant fel és azonnal
leh tötte. Vagy tíz másodpercig tartott ez a kényelmes érzés, aztán a köd
elapadt, és a túloldali ajtó egy kattanással kinyílt. Ahogy ígérték, ott volt az
öltöz . Az F4-es felvette zöld kórházi öltözékét, és kiment a folyosóra. Egy
biztonsági r - aki soha nem ment három méternél közelebb hozzá - a
túloldali ajtó felé intett. Ott volt a hálószoba, ahol már várta az ebéd. Elég jó
volt itt a koszt, és utána jólesett egy kis szunyókálás.

- Rosszul érzi magát, Pete? - kérdezte dr. Killgore az épület másik

részében.
- Biztos az influenza vagy valami. Teljesen összetörtnek érzem magam,
és semmi nem marad meg bennem. - Még a pia sem, gondolta magában, ha
nem is tette hozzá hangosan. És ez különösen kellemetlen volt egy
alkoholistának. A pia volt az egyetlen, amit mindig magukban tudtak tartani.
- Oké, hát akkor megvizsgáljuk. - Killgore felállt, maszkot vett föl és
gumikeszty t. - Veszünk egy kis vért magától, oké?
- Persze, doki.
Killgore csakugyan alaposan vizsgálta meg, gondosan bevezette a t t,
majd négy öt köbcentis üvegesét is megtöltött. Aztán megnézte Pete szemét,
száját; és megnyomkodta a hasát. Az alany a mája táján érzékeny volt.
- Jaj! Doki, ez fáj.
- Tényleg? Nem érzem, hogy más lenne, mint korábban volt, Pete.
Hogyan fáj? - kérdezte, és kitapogatta a májat, amely mint az alkoholisták
többségénél, olyan volt, mint egy puha tégla:
- Mintha kést szúrt volna belém, doki. Tényleg olyan.
 - Sajnálom, Pete. És ez? - kérdezte az orvos, és mindkét kézzel
megnyomta lejjebb is.
- Nem olyan élesen, de fáj egy kicsit. Talán valami rosszat ettem. - Lehet,
nem sokat aggódnék miatta - felelte Killgore. Oké, ez szimptomatikus, ugyan
néhány nappal korábban a vártnál, de kisebb szabálytalanságokra
számíthattak. Pete az egyik legegészségesebb alanyuk ugyan, de az
alkoholisták soha nem egészségesek igazán. Pete lesz a második. Peched
van, haver, gondolta Killgore. - Adok valamit, amit l nem fáj annyira.
Az orvos elfordult, kinyitott egy fiókot a faliszekrényen. Öt milligramm
elég, gondolta. A megfelel vonalig töltötte a m anyag injekciós t t, aztán
megfordult, és beleszúrta a kézháton lev vénába.
- Ooó! - mondta Pete néhány másodperc múlva. - Ooó... ez kellemes.
Sokkal jobb, doki, köszönöm. - A nedvedz szemek elkerekedtek, majd
elernyedtek.
A heroin remek fájdalomcsillapító. Az els néhány másodpercben
ragyogó káprázat fogja el, majd néhány órán keresztül kábulat. Pete egy
ideig kellemesen fogja érezni magát. Killgore felsegítette, majd visszaküldte a
helyére, aztán nekilátott megnézni a vérmintát. Harminc perc múlva már
biztos volt a dolgában. Az antitestkísérlet pozitívnak bizonyult, és a
mikroszkóp alatt jól látszott, mi ellen küzdenek az antitestek... és maradnak
alul.
Mindössze két évvel ezel tt próbálták megfert zni Amerikát ennek a
vírusnak a természetes változatával. A "pásztorbottal", ahogy egyesek
nevezték. A génsebészeti laboratóriumban némileg átalakították a rák DNS
hozzáadásával, amit l a negatív fonatú RNS vírus er sebb lett. De ez
igazából olyan volt, mintha es kabátot adtak volna a vírusra. A legnagyobb
újság az volt, hogy a génmérnökök csaknem megháromszorozták a
lappangási periódust. Azel tt négyt l tíz napig tartott, most csaknem egy
hónapig. Maggie igazán érti a dolgát, és jó nevet is választott. A Síva
veszélyes kis szarházi megölte Chestert... - vagyis a kálium ölte meg, de
Chester már haldoklott - és most nemsokára megöli Pete-t is. És ez
alkalommal nem lesz könyörületes halál. Pete egész addig élhet, amíg a
betegség el nem viszi. Az fizikai állapota csaknem normális, és érdemes
megnézni, hogy a gondos ápolás mennyit tehet az ebola-Síva hatása ellen.
Valószín leg semmit, de azért utána kell nézni. Még kilenc els dleges
kísérleti alanyuk maradt, és tizenegy újabb van az épület másik oldalán. Ez
lesz az igazi kísérlet. Mindannyian egészségesek, legalábbis tudomásuk
szerint. Egyszerre fogják tesztelni velük a Síva életképességét, a terjedését,
azonkívül a vakcinákat, amelyeket Steve Bergnek sikerült izolálni el z
héten.
Ezzel Killgore mai munkája be is fejez dött. Kiment az épületb l. Az esti
leveg h vös volt és tiszta, már amennyire tiszta lehet a világnak ezen a
részén. Százmillió autó van ebben az országban, és mindegyikb l ömlik a
komplex szénhidrogén az atmoszférába. Killgore kíváncsi volt, két-három
éven bélül, amikor már mindennek vége lesz, érzékeli-e a különbséget. Az
épület lámpáinak ragyogásában denevérek csapkodó szárnyait pillantotta
meg, Remek, gondolta, az ember ritkán lát denevért, biztos rovarokra
vadásznak. Bárcsak hallanám a hangokat, amelyeket radarként bocsátanak
ki, hogy megtalálják velük a rovarokat.
És persze madarak is vannak itt, f leg baglyok. Ezek a csodálatos
éjszakai ragadozók, amelyek puha szárnyakon szállva megtalálják az utat a
pajtákba, ahol egereket fognak, megeszik, megemésztik ket, majd kompakt
kis kapszula formájában bocsátják ki áldozatuk csontjait. Killgore sokkal
inkább közel érezte magához a vad ragadozókat, mint áldozataikat, de ez
érthet is, csakugyan velük áll rokonságban. A ragadozókkal, ezekkel a vad,
csodálatos lényekkel, amelyek lelkiismeret-furdalás nélkül ölnek, mert
Természet Anyánknak nincs lelkiismerete. Egyik kezével életet ad, a másik
kezével elveszi. Ez az élet örök körforgása, amely azzá teszi a földet, ami. Az
ember régóta és sok mindent elkövet, hogy megváltoztassa ezt, de eljött az
id , hogy néhány ember gyorsan és drámaian visszaváltoztasson mindent,
és köztük lesz. Azt nem fogja látni, hogy az összes seb begyógyul a föld
felszínén, de ha elég sokáig él, tanúja lehet a legfontosabb változásoknak. A
környezetszennyezés szinte teljeseri megsz nik. Az állatokat nem tartják
fogságban és nem mérgezik. Az ég tiszta lesz, és hamarosan élet borítja a
földet a természet szándéka szerint. És és kollégái láthatják ezt a
csodálatos változást. És ha nagy árat keli is fizetni érte, az, amit nyernek
általa, megéri. A föld azoké, akik megértik és méltányolják, ráadásul a
természet saját módszerét fogják felhasználni, igaz, némi emberi
segítséggel. Ha az emberek felhasználhatják a tudomány és a m vészet
eredményeit, hogy ártsanak a világnak, akkor más emberek felhasználhatják
ugyanezeket azért, hogy helyrehozzák a dolgokat. Chester és Pete nem
értenék meg mindezt, de k úgy sem értenek túl sok mindent.

- Több ezer francia lesz itt - mondta Juan. - És a nagy részük gyerek. Ha
ki akarjuk szabadítani a társainkat, nagyot kell ütnünk, és ez elég nagy lesz.
- De hová megyünk utána? - kérdezte René.
- A Bekaa-völgy még rendelkezés nkre áll, és onnan oda megyünk,
ahová csak akarunk. Jó kapcsolataim vannak Szíriában, és van még néhány
lehet ség.
- Négyórás út repül vel, és a Földközi-tengeren mindig van egy amerikai
repül gép-anyahajó.
- Akkor se fognak megtámadni egy gyerekekkel teli repül gépet - mutatott
rá Esteban. - Még díszkíséretet is adnak - tette hozzá mosolyogva.
 - Mindössze tizenkét kilométer a repül tér, jó, többsávos autópályán -
emlékeztette ket André.
- Az akció minden egyes részletét tisztáznunk kell. Esteban, te állj
munkába ott, André te is. Kiválasztjuk a helyet, aztán a napot és az órát.
- Több emberre van szükségünk, legalább még tíz emberre.
-. Ez probléma. Honnan szerezzünk tíz megbízható embert? kérdezte
Juan.
- Felfogadhatunk Sicarios-okot. Elég, ha megfelel mennyiség pénzt
ígérünk nekik - mutatott rá Esteban.
- Megbízható emberek kellenek - vitatkozott René határozottan.
- Elég megbízhatóak lesznek - nyugtatta meg a baszk. - Tudom, hova
forduljak.
Valamennyien szakállasok voltak. Ez a legkényelmesebb álca, és bár
szül hazájuk rend rségei mindegyikükr l rendelkeztek fényképpel, ezek a
képek fiatal, simára borotvált embereket ábrázoltak. Kinézetük alapján, meg
abból, ahogy az asztal fölé hajolva szenvedélyesen sutyorogtak, a járókel k
m vészeknek gondolták volna ket. Mindannyian egész jól öltöztek, ha nem
is a legdrágább ruhákba. Lehet, hogy politikáról vitatkoznak, vagy valami
bizalmas üzleti ügyr l, gondolta a pincér, aki t lük vagy tízméternyire
ácsorgott. Nem tudhatta, hogy mindkét dologban igaza van. Néhány percre
rá a csoport felállt az asztaltól, kezet ráztak egymással és távoztak. Hagytak
annyi pénzt az asztalon, ami fedezte a számlájukat, és hozzá soványka
borravalót. M vészek, gondolta a pincér, híresen smucig nyavalyások.

- De bármikor bekövetkezhet egy környezeti katasztrófa, mintha l poros

hordón ülnénk! - makacskodott Carol Brightling.
- Carol itt a pénzügyi egyensúlyról van szó - felelte a Fehér Ház stábjának
vezet je. - Vagy ötvenbillió dollárt takarít meg Amerikának, és szükségünk
van erre a pénzre. Megértem a környezettel kapcsolatos aggodalmait, de az
Atlantic Richfield elnöke személyesen tett ígéretet rá, hogy nem szennyezik a
környezetet. Sokat tanultak az elmúlt húsz év során. Nemcsak a dolog
m szaki oldaláról, hanem a környezetvédelem reklám jelent ségér l is.
- Járt már ott? - kérdezte az elnök tudományos tanácsadója.
- Nem - rázta a fejét a férfi. - Átrepültem Alaszka felett, ez minden.
- Higgye el, egész másképp gondolkodna, ha látta volna azt a helyet.
- Láttam Ohióban felszíni fejtéseket, és azt is láttam, amikor mindent
visszatemettek, beültették fákkal és f vel. A fenébe is, az egyik ilyen bánya
fölött két év múlva profi golfbajnokságot rendeznek, olyan szint pályát
építettek oda. Meg van tisztítva, Carol. Most már tudják, hogyan kell, és azt is
tudják, hogy gazdasági és politikai értelemben egyaránt megéri. Úgyhogy
nem, Carol, az elnök nem fogja visszavonni a támogatását. Gazdaságilag jó
az országnak. És ki nem szar le egy olyan földdarabot, amelyet mindössze
néhány száz ember látott, tette hozzá gondolatban.
- Személyesen szeretnék beszélni vele - makacskodott a tudományos
tanácsadó.
- Nem - rázta a fejét a stáb f nöke nyomatékosan. - Nincs rá mód,
legalábbis nem ebben a témában. Mindössze annyit érne el vele, hogy
aláásná a helyzetét, és ez nem lenne túl okos dolog, Carol.
- De megígértem.
- Kinek ígérte meg?
- A Sierra Klubnak.
- Carol, a Sierra Klub nem kormányzati tényez . Megkaptuk a levelüket,
elolvastam. Az ilyen kérdésekben kezdenek teljesen széls séges álláspontra
helyezkedni. Mindenki képes arra, hogy azt mondja, ne csináljunk semmit, és
nagyjából nem is mondanak mást, amióta ez a Mayflower vette át az
irányítást.
- Kevin rendes ember, és igen okos is.
- Eddig ezt nemigen bizonyította, Carol - horkantott a stáb f nöke. - Égy
fantaszta.
- A fenébe is, Arnie, nem mindenki széls séges, aki nem ért egyet
magával.
- De igen. A Sierra Klub teljesen tönkreteszi magát, ha marad a
kormánykeréknél. - A stábf nök naptárára pillantott. – Dolgom van. A maga
dolga, dr. Brightling, ebben a kérdésben az, hogy támogassa a
kormányzatot. Ez azt jelenti, hogy személy szerint önnek kell támogatnia ezt
a törvényjavaslatot. Ebben az épületben mindössze egy álláspont van, és ez
az álláspont az, amit az elnök mond. Ez az ára annak, ha valaki az elnök
tanácsadójaként dolgozik, Carol. Módja van rá, hogy befolyásolja a politikai
döntéseket, de ha egyszer a döntés megszületett, támogatnia kell, akár hisz
benne, akár nem. Nyilvánosan csak azt nyilatkozhatja, hogy az olaj
kitermelése jó Amerikának és a környezetnek, megértette?
- Nem, Arnie, ezt nem tehetem! - tiltakozott Brightling.
- Ezt kell tennie, Carol. Méghozzá meggy zben, és oly módon, hogy a
józanabb környezetvédelmi csoportok megértsék a helyzet logikáját.
Legalábbis ha szeret itt dolgozni.
- Vegyem fenyegetésnek?
- Nem, Carol, nem fenyegetem, csak elmagyarázom, mik is a szabályok
itt. Mert a szabályokat be kell tartania, akárcsak nekem és mindenki másnak.
Ha itt dolgozik, lojálisnak kell lennie az elnök iránt. Ha nem lojális, nem
dolgozhat itt. Akkor is tudta, hogy ezek a szabályok, amikor elfogadta ezt a
megbízást. Tudta, hogy ezek szerint kell játszani. Oké, ez egy olyan alkalom,
ahol bátornak kell lenni. A kérdés Carol, elfogadja a szabályokat, vagy nem?
Az asszony arca elvörösödött a smink alatt. Még mindig nem tanulta meg
leplezni haragját. Elég nagy baj, gondolta a stábf nök. Az ember nem
engedhet meg magának ilyen érzelmeket ilyen kisebb jelent ség ügyeknél,
legalábbis nem ilyen kormányzati szinten. Márpedig ez az egész
jelentéktelen ügy. Ha az ember néhány billió hordónyi olajat talál egy olyan
területen, ami az övé, akkor azt kitermeli. Ilyen egyszer a dolog, és még
egyszer bbé teszi, hogy az olajtársaságok megígérték, hogy mindeközben
senkinek nem esik baja. És a dolog ilyen egyszer is marad, ameddig a
szavazók autóval járnak.
- Nos Carol? - kérdezte.
- Igen, Arnie, ismerem a szabályokat, és betartom ket - ígérte Carol
végül.
- Helyes. Azt szeretném, ha készítene egy szakvéleményt délutánra. Még
ma szeretném megkapni. A szokásos anyag legyen. Tudományos háttérrel a
biztonsági el írásokról meg effélékr l. És köszönöm, hogy meglátogatott,
Carol - bocsátotta el.
Dr. Brightling mozdulatlanul állt, majd az ajtóhoz lépett. Megállt, habozott,
legszívesebben megfordult volna; hogy közölje Arnie-val hová dugja föl a
szakvéleményt... aztán mégis kiment a szobából, végig a folyosón, a nyugati
szárnynál észak felé fordult, és lement a lépcs n az utcára. A titkosszolgálat
két ügynöke látta az arcát, és elt n dött, mi ronthatta el ennyire a kedvét ma
reggel. Valóságos jéges lehetett, gondolták. Szokatlanul merev járással
átment az utcán, majd föl a lépcs n az OEOB-ba. Irodájába érve bekapcsolta
Gateway komputerét, és el hívta a szövegszerkeszt programot.
Legszívesebben öklével belevágott volna a monitorba.
Hogy ez az alak parancsolgasson neki! Egy olyan ember, aki semmit nem
tud a tudományos dolgokról, és semmit nem tör dik a környezettel. Arnie-t
csak a politika érdekli, és a politika a legm vibb dolog az egész világon.
Aztán végül megnyugodott, mély lélegzetet vett, és nekilátott felvázolni
egy szakvéleményt, amely megpróbál megvédeni valamit, ami nem
következhet be. Vagy mégis?
Nem, mondta magának határozottan, nem fog megtörténni.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

KISZÁMÍTHATATLANOK

A PARK sokat tanult híres példaképeit l. Vagy egy tucat magas rangú
vezet t kellett elcsábítaniuk még eddigi magas fizetésüknél is b kez bb
javadalmazás ígéretével. Mindezt a park perzsa-öbölbeli pénzügyi befektet i
fizették. De az eredmény máris felülmúlta a várakozásokat, és úgy t nt, hogy
a tervezett nyolc és fél év helyett kevesebb mint hat év alatt megtérül a
befektetés.
Márpedig jelentós összegr l volt szó, mivel elhatározták, hogy nemcsak
egyszer en lemásolják az amerikai mintát, hanem minden szempontból túl is
szárnyalják. Az parkjukban a kastély k b l készült, nem üvegszálból, a
f utca valójában három f útvonalból állt, és mindegyik három különböz
nemzeti témát ötvözött. A körbe futó vasút sem kisvasút volt, hanem normál
nyomtávú, és két valódi g zmozdony járt rajta. És az is szóba került, hogy
meghosszabbítják a vonalat a nemzetközi repül térig, amelyet a spanyol
hatóságok voltak oly kedvesek, hogy modernizáltak, hogy ezzel is
támogassák a parkot. És nagyon jól tették. A park huszonnyolcezer
embernek adott állandó munkát, és további tízezernek részmunkaid ben
vagy szezonálisan. A különböz óriási hullámvasutakat Svájcban készítették
külön tervek szerint, és némelyikük olyan ijeszt volt, hogy egy vadászpilóta
elsápadt volna t le. Ráadásul a parkban volt tudomány világa részleg is,
Holdon járással, amely még a NASA elismerését is elnyerte. Volt egy víz
alatti hatalmas akvárium, amelyen keresztül lehetett sétálni, és szinte minden
nagy európai iparvállalatnak volt itt pavilonja. Különlegesen leny göz volt
például az Airbusé, ahol a gyerekek (és a feln ttek is) kipróbálhatták a
repül gépek szimulátorait.
Volt itt mindenféle kosztümös figura, gnómok, trollok, és az európai
történelem mitikus teremtményei, azonkívül római legionáriusok, akik
barbárokkal küzdöttek, és persze a szokásos üzletek, ahol a vendégek
megvehették mindannak a másolatát, amivel a parkban szórakoztak.
A befektet k egyik legokosabb döntése az volt, hogy a parkot
Franciaország helyett Spanyolországban építették fel. Bár itt melegebb volt a
klíma, de szárazabb és naposabb is az év java részén, ami lehet vé tette,
hogy egész évben m ködjenek. Egész Európából özönlöttek ide a vendégek,
egyesek repül vel, mások vonattal vagy autóbuszos körúttal. Nagy,
kényelmes hotelek álltak rendelkezésükre, három ár- és fény zési
kategóriában. Volt olyan, amelyet mintha csak César Ritz rendezett volna be,
és volt jó néhány sokkal puritánabb szálláshely is. De a vendégek mindenhol
ugyanazt a környezetet élvezhették, a meleg száraz id t, fürödhettek a
medencékben, melyeket fehér homok vett körül, játszhattak a golfpályák
valamelyikén. Kett már elkészült, és három továbbit építettek, egyikük
hamarosan az európai profi bajnokság egyik állomása lesz. Volt egy kaszinó
is. Ilyesmivel egyetlen park sem próbálkozott eddig. Mindent összevetve a
Világpark azonnali és szenzációs sikernek bizonyult. Ritkaság volt az a nap,
mikor mindössze tízezer vendége volt. Annál gyakoribb, amikor több mint
ötvenezer.
Minden ízében modern építmény volt, hat helyi és egy központi
parancsnokság irányította, és minden egyes hullámvasutat, csúszdát,
étkezdét komputerekkel és tévékamerákkal ellen riztek.
Mike Dennis volt a szakmai igazgató. Orlandóból csábították el, és bár
hiányzott neki az ottani baráti légkör a vezet k között, a Világpark felépítése
és irányítása olyan szakmai kihívás volt, amelyre egész életében várt. Három
gyereke volt, de igazából ez volt az kis bébije. Dennis kinézett a torony
l résein, és végignézett birodalmán. Irodája és parancsnoki központja a
várban volt, a tizenkettedik századi er dítmény lakótornyában. Ilyesmiben
élhetett Aquitánia hercege is, de neki csak kardjai és lándzsái voltak, és
nem komputerei meg helikopterei, és bármilyen gazdag volt is a maga
idejében, a tizenkettedik században, nem is álmodhatott ennyi pénzr l. A
Világpark egy jó napon csak készpénzben tízmillió dollárt kasszírozott, és
jóval többet hitelkártyáról. Minden egyes nap pénzzel teli teherautó indult
innét, er s rend rségi kísérettel a legközelebbi bank felé. A Világpark,
akárcsak floridai modellje, többszintes építmény volt. Alul volt egy föld alatti
város is, ahol a karbantartó járm vek közlekedtek, ahol a személyzet
felölthette kosztümjét meg ebédelhetett, és ahol gyorsan és a látogatók
számára láthatatlanul mozgathattak dolgokat és embereket egyik helyr l a
másikra. Mindennek az irányítása nem volt akármilyen feladat. Mintha nem is
olyan kicsi kisváros polgármestere lenne az ember, azzal a nem
elhanyagolható különbséggel, hogy itt mindennek id re meg kell történnie. És
ügyelni kellett arra, hogy a költségek mindig kisebbek legyenek a város
bevételénél. Az, hogy Mike Dennis jól végezte a munkáját, pontosan 2,1
százalékkal jobban, mint a nyitás el tti számítások ígérték, azt jelentette,
hogy tekintélyes jövedelme is volt, és épp öt hete kapott készhez egymillió
dolláros jutalmat is. Csak a gyerekek tudnák megszokni a helyi iskolákat...

Bármilyen gy löletes is ez a hely, el kell ismerni, hogy lélegzetelállító.

Valóságos város, melynek építése billiókba került. André végigcsinálta a
betanítási folyamatot, a helyi "Világpark egyetemen" elsajátította a hely
abszurd szellemiségét. Megtanult mindenre és mindenkire mosolyogni.
Szerencsés módon a biztonsági részleghez helyezték, az úgynevezett
Világpark Policiához, ami azt jelentette, hogy világoskék inget viselt, sötétkék
nadrágot függ leges kék csíkkal és síppal meg hordozható rádióval volt
felszerelve. Ideje java részét azzal töltötte, hogy útbaigazította az embereket,
hogy merre találják a mosdókat, mert a Világparknak körülbelül annyira volt
szüksége rend rségre, amennyire egy hajónak kerekekre. Azért kapta ezt a
munkát, mert jól beszélt három nyelven, franciául, spanyolul és angolul, és
így a látogatók - "vendégek" - többségének segítségére lehet ebben az új
spanyol városban, elvégre id r l id re mindenkinek kell pisilni, de valami
okból nincs annyi eszük, hogy meglássák a több száz útbaigazító táblát,
amelyek szavak helyett piktogramokkal tudatták, merre kell menni, ha az
emberre rájön a szükség.
André látta, hogy Esteban a szokásos helyén van, héliummal töltött
léggömbjeit árulja. Kenyeret és cirkuszt, gondolták mindketten. Milyen
iszonyatos összeget költöttek ennek a helynek a felépítésére, és mi okból?
Hogy a dolgozó szegény osztályok gyermekei néhány órát nevethessenek,
miel tt visszatérnek rémes otthonaikba. Hogy a szül ket arra kényszerítsék,
még többet költsenek. Valójában az egész helynek egyetlen célja van, hogy
az arab befektet k, akiket meggy ztek, hogy olajvagyonuk egy részét ennek
a fantáziavárosnak az építésébe fektessék, még gazdagabbak Tegyenek.
Lehet, hogy leny göz , lélegzetelállító, de akkor is gy löletes, megvetni való
hely. A megtestesült hazugság, a dolgozó tömegek ópiuma, akik vakok
ahhoz, hogy lássák az igazságot. Nos, ezt megmutatni a forradalmi elit
feladata.
André látszólag céltalanul sétált fel-alá, de valójában nagyon is
tervszer en. Saját tervei egyel re egybeestek a parkéval. Még meg is
fizették azért, hogy jól nyitva tartsa a szemét, és mindent megfigyeljen, és
közben mosolygott és megmondta a szül knek, kis drágáik hol tudnak
könnyíteni magukon.

- Itt a megoldás - jelent meg egy nap Noonan az értekezleten.

- Mire? - kérdezte Clark.
Noonan egy komputeres floppylemezt tartott a kezében.
- Mindössze százsornyi kód, plusz az installálás. A cellák - a telefoncellák,
úgy értem - mind ugyanazt a komputerprogramot használják. Amikor egy
helyszínre érünk, egyszer en berakom ezt a lemezt a komputerükbe, és
betöltöm a szoftvert. Attól fogva, hacsak nem
tárcsázzák a megfelel el hívó számot, a 7-7-7-et, a cella azt fogja
válaszolni, hogy a hívott szám foglalt. Így segít kész lelkek nem hívhatják
kívülr l mobiltelefonon az alanyainkat, és k sem hívhatnak senkit.
- Hány példány van bel le? - kérdezte Stanley.
- Harminc - felelte Noonan. - A helyi zsaruk fogják installálni mindenütt.
Hat nyelven nyomtattam ki a használati utasításokat. Nem rossz mi? -
gondolta magában Noonan. Egy ismer sén keresztül jutott hozzá a National
Security Agencyt l a marylandi Fort Meade-b l. Egy hétbe tellett, mire
megszerezte, de megérte. Cellcopnak hívják, és a világon mindenütt
m ködik.
- Jó munka volt, Tim. - Clark feljegyzett valamit. - Oké, és mi a helyzet az
osztagokkal?
- Sam Houston kificamította á térdét - közölte Peter Covington. -
Leereszkedés közben sérült meg. L ni tud, de futni néhány napig nem.
- A 2-es osztag bevetésre kész, John - jelentette Chávez. - George
Tomlinsont kicsit lelassítja az Achilles-ina, de nem nagy ügy.
Clark mogorván bólintott, és megint készített egy jegyzetet. Olyan kemény
itt a kiképzés, hogy elkerülhetetlenek a sérülések. John jól emlékezett az
aforizmára, mely szerint a kiképzés. valójában vértelen harc, és a harc véres
kiképzés: Alapvet en jó, hogy az emberei ugyanolyan keményen
gyakorlatoznak, mint amilyen keményen a való életben kell küzdeniük. Sokat
elárult tartásukról és professzionizmusukról is az, hogy a szivárványbeli élet
minden oldalát ilyen komolyan vették. Sam Houston mesterlövész valójában
hetven százalékig akcióképes, George Tomlinson pedig a fájós Achilles-
inával együtt is végigcsinálja a reggeli futást a többiekkel, ahogy az egy elit
katonához illik.
- Hírszerzés? - fordult John Bill Tawneyhoz.
- Nincs semmi jelentenivaló - felelte a különleges hírszerz szolgálat
tisztje. - Tudjuk, hogy sok terrorista életben van még, és a különböz
rend rségek nyomoznak is utánuk, de nem könny munka, és nincs semmi
ígéretes fejlemény, de... - De nem lehet megjósolni, mikor bukik le valaki. Ezt
az asztal körül ül k nagyon jól tudták. Lehet, hogy még ma este egy Carlos
szint terrorista nem áll meg egy stoptáblánál, valami kezd rend r felismeri
és elfogja, de az ilyen véletlenekre jobb nem számítani. Még mindig több
mint száz ismert terrorista él valahol Európában. És akárcsak Ernst Model és
Hans Fürchtner, megtanulták a nem túl kemény leckét, hogy meghúzzák
magukat, távol tartsák magukat a bajtól, és másnak mutassák magukat, mint
amik. Valami kisebb vagy nagyobb hibát kell elkövetniük, hogy felfigyeljenek
rájuk, és azok, akik nagyon primitív hibákat követtek el, már rég meghaltak
vagy börtönben ülnek.
- Mi a helyzet az együttm ködéssel a helyi rend rségekkel? kérdezte
Alistair Stanley.
- Tartjuk velük a kapcsolatot, és a berni és a bécsi akcióknak elég jó
sajtója volt. Ha bármi történik, számíthatunk rá, hogy gyorsan riasztanak
minket.
- Mozgékonyság? - szól John következ kérdése.
- Azt hiszem, engem érint - felelte Malloy alezredes. - Nagyon jó a
kapcsolatunk az els különleges hadm veleti szárnnyal. Egy ideig
megtarthatjuk a Night Hawkot, és eleget gyakorolhattam az angol Puma
helikopteren ahhoz, hogy naprakész legyek. Ha menni kell, én készen állok
rá. Ha nagy távolságra megyünk, kaphatok MC-130-as tartálygépr l
támogatást, de gyakorlatilag a Sikorskymmal nyolc órán belül bárhová eljutok
Európában, akár a leveg ben tankolok, akár nem. Ami a hadm veleti részét
illeti a dolgoknak, nem aggódom. Ezek a katonák vannak olyan jók, mint
bárki, és jól együtt tudunk dolgozni egymással. Csak az aggaszt, hogy nincs
egészségügyi osztag.
- Már mi is gondoltunk rá. Dr. Bellow az orvosunk, és segíthet baj esetén.
Nem, doki? - kérdezte Clark.
- Valamelyest igen, de nem vagyok olyan jó, mint egy valódi baleseti
sebész. Azonkívül amikor felvonulunk valahol, számíthatunk a helyi rend rök,
ment k és t zoltók segítségére is.
- Fort Braggben másképp csináltuk - jegyezte meg Malloy. - Tudom, hogy
mindegyik katonánk ki van képezve els segélynyújtásra, de nem rossz, ha
van a közelben egy kell képpen kiképzett szanitéc is. Dr. Bellow-nak is csak
két keze van - jegyezte meg a pilóta. - Azonkívül is egyszerre csak egy
helyen lehet.
- Ahányszor felvonulunk valahol, rutinszer en értesítjük a legközelebbi
kórházat, és eddig kell képp együttm ködtek velünk.
- Oké, srácok. De én vagyok az, akinek szállítania kell a sebesülteket.
Nemegyszer csináltam már, és azt hiszem, valamivel jobban is
csinálhatnánk. Azt javaslom, ezt is vegyük be a kiképzésbe, rendszeresen
gyakorolnunk kell.
Nem is rossz ötlet, gondolta Clark.
- Feljegyeztem Malloy. Al, kerítsünk rá sort a közeljöv ben.
- Egyetértek - bólintott Stanley.
- Az a nehéz, hogyan utánozzuk a sérüléseket - t n dött dr. Bellow. -
Semmi nem helyettesíti a valódi látványt, de mégsem juttathatjuk kórházba
az embereinket gyakorlásként.
- Évek óta t n dünk ezen a problémán már - mondta Peter Covington. -
Megtaníthatjuk az elméletet, de a gyakorlati tapasztalat egész más dolog.
- Hacsak nem költözünk át Detroitba - kotyogott közbe Chávez. - Ide
figyeljetek, mindannyian tudjuk az els segélynyújtás alapjait, és itt van
Bellow, aki orvos. Így is olyan sok mindent kell gyakorolnunk, és az els
mégiscsak a küldetésünk, vagy nem? Elmegyünk a helyszínre, és a lehet
legjobban végezzük a munkánkat, és ez a lehet legkisebbre csökkenti a
sérülések számát. - Kivéve a rossz fiúknál, ezt már nem tette hozzá, és velük
igazából senki nem tör dött. Azonkívül ha valakinek három 10 mm-es golyót
repítenek a fejébe, azon már nem segít orvos. - Nekem is tetszik a dolog,
hogy gyakoroljuk a sebesültek elszállítását, gyakorolhatjuk az
alapels segélyt is, de igazából nem tudom elképzelni, hogyan mehetnénk
ennél tovább.
- Észrevétel? - kérdezte Clark. maga sem tudta elképzelni.
- Cháveznek igaza van... de olyan egyszer en nincs, hogy valaki teljesen
felkészült, és tökéletesen ki van képezve - mutatott rá Malloy. - Bármilyen
sokat is dolgoztok, a rossz fiúk mindig találhatnak valamilyen módot, hogy
meglepjenek benneteket. Egyébként a Deltánál mi egy teljes egészségügyi
osztaggal vonulunk fel. Lehet, hogy itt nem engedhetjük meg magunknak, de
mindenesetre Fort Braggben így csináltuk.
- Nos, ez ügyben a helyiek támogatására számítunk - zárta le Clark a
témát. - Ez a csoport egyszer en nem n het olyan nagyra, ahhoz nem
kapunk elég támogatást.
És ebben a szakmában is ez a varázsszó, gondolta Malloy. Az értekezlet
ezzel véget is ért, és ezzel együtt befejez dött a munkanap. Dan Malloy
remekül alkalmazkodott a helyi hagyományhoz, mely szerint a napot a
klubban fejezik be, ahol a sör jó volt, a társaság pedig kedélyes. Tíz perc
múlva már Chávezzel együtt kortyolgatta sörét. A kis nyavalyás csakugyan
érti a dolgát, gondolta magában.
- Az a bécsi bulitok nem volt akármi, Ding.
- Kösz, Dan - kortyolt Chávez a sörébe. - De nemigen volt más
választásom. Néha az embernek egyszer en meg kell tennie, amit meg kell
tennie.
- Hát, ez így van - helyeselt a tengerészgyalogos.
- Megértem, ha úgy gondolod, hogy hiányzik az egészségügyi osztag... de
mostanáig ez nem jelentett problémát.
- Ez az jelenti, hogy mostanáig szerencsétek volt, fiacskám.
- Igen, tudom. Még nem volt igazán rült alakokkal dolgunk.
- Pedig vannak ilyenek, igazi szociopata személyiségek, akik szarnak
mindenre és mindenkire. Hát az az igazság, magam sem sok ilyet láttam,
legfeljebb a tévében. De nem tudom elfelejteni azt a Ma'alot-ügyet Izraelben
huszonvalahány évvel ezel tt. Azok a rohadékok kisgyerekeket öltek, csak
hogy megmutassák, milyen kemény legények, és emlékezz, mi történt az
elnök kislányával. Átkozott nagy szerencséje volt, hogy ott volt az az FBI-os
srác. Na, látod, annak is szívesen fizetnék egy sört.
- Jó lövés volt - helyeselt Chávez. - S t jó id zítés. Megkaptam a leírást,
hogy csinálta. Beszélt hozzájuk, türelmes volt, várta a megfelel alkalmat; és
amikor eljött, nem hagyta ki.
- Tartott egy el adást Braggben, épp utaztam aznap, de láttam r kazettát.
A srácok azt mondták, van olyan jó pisztollyal, mint bárki az osztagban, és
ráadásul vág az agya is.
- Az is számít - helyeselt Chávez, majd kiitta a sörét. - Mennem kell
vacsorát f zni.
- Hogy mondtad?
- A feleségem orvos, egy óra múlva ér haza, és ma én vagyok a soros. Én
f zök vacsorát.
A pilóta szemöldöke megemelkedett.
 - Örülök, hogy sok mindenhez értesz, Chávez.
- Biztos vagyok a férfiasságomban, nem kell bizonyítani - vigyorgott
Domingo a pilótára, és elindult az ajtó felé.

André sokáig dolgozott aznap este. A Világpark 23.00-kor zárt, de a

boltok ennél is kés bb, mert még egy ekkora üzem sem akart lemondani
arról a néhány fillérr l, amit ezeknek az értéktelen ócska emléktárgyaknak az
árusítása jelentett. Ilyenkor este a gyerekek szinte már elaludtak fáradt
szüleik karjában, de még mindig szorongatták kis kezükkel ezeket a
vacakokat. André közönyös arccal nézte az utolsó percig sorban álló
embereket a különböz szerkenty knél. Amikor helyükre tették a láncokat, a
kezel k búcsút intettek, és a tömeg végül megindult a kapuk felé, útközben
még minden lehet séget megragadott arra, hogy megálljon a boltoknál, ahol
az eladók fáradtan mosolyogtak, és segít készek voltak, ahogy arra a
Világpark egyetemen tanították ket. És végül amikor már mindenki távozott,
bezártak a boltok is, kiürítették a kasszákat, és André meg a biztonsági
személyzet többi tagjának szeme el tt átvitték a készpénzt a
számlálószobába. Szigorúan véve ez nem tartozott a munkaköréhez, de
azért velük tartott, követte a Matador bolt három eladóját ki a f útra, majd
onnét egy mellékútra, aztán egyszer faajtókon keresztül le a lépcs kön a
föld alá, a betonfolyosókra, amelyek napközben tele voltak elektromos
kocsikkal és alkalmazottakkal, de most csak az öltöz kben tartózkodtak
emberek, hogy felöltsék utcai ruhájukat. A számlálószoba a park közepén
volt, szinte pontosan a vár alatt. Itt adták át a pénzt, minden táskán címke
jelezte, honnan származik. A fémpénzeket hatalmas ládákba öntötték, ahol
majd nemzetiség és érték szerint szétválogatják, megszámlálják,
becsomagolják, felcímkézik, ezután viszik csak a bankba. A papírpénzt már
kötegelték valuták és az értékük szerint... és mérleggel mérték. El ször
megdöbbentette a látvány, de csakugyan finom mérlegekkel számlálták a
pénzt. Itt van 10615 kiló százmárkás bankjegy, 26370 kiló ötfontos angol
bankó. Az elektromos kijelz n már villogott is az értéke, és a bankjegyeket
vitték becsomagolni. Az itteni biztonsági emberek már fegyvert hordtak
természetesen, Astra pisztolyokat, mert az aznapi teljes bevétel a központi
kijelz szerint 11567309,35 font volt... csupa használt készpénz, ami a lehet
legjobb, mindenfajta címletekben. Az egész belefért hat jókora
vászonzsákba. A zsákokat egy négykerek talicskán vitték el a föld alatt a
páncélozott kocsiig, amely rend ri kísérettel szállítja a helyi bank központi
fiókjába. A bank természetesen nyitva várta a jókora betétet. Tizenegymillió
angol font készpénzben. Ez a hely billiókat hozhat évente kápéban, gondolta
André fáradtan.
- Elnézést - fordult a feletteséhez. - Nem szegtem meg semmi szabályt
azzal, hogy idejöttem?
 A másik kuncogva válaszolt.
- Nem, el bb vagy utóbb mindenki idejön, hogy megnézze. Ezért vannak
az ablakok.
- Nem veszélyes ez?
- Nem hiszem. Látja, hogy az ablakok vastagok, és a számlálószobában
er s rség van.
- Mon dieu, ennyi pénz. És ha valaki el akarja lopni?
- A kocsi páncélozva van, és rend rök kísérik, két rend rautó, kocsinként
négy ember, és mind állig felfegyverzett. - És ezek még csak azok, akik szem
el tt vannak, gondolta André: Biztosan vannak mások is, nem olyan közel, és
nem olyan jól láthatók, de ugyanúgy állig felfegyverkezve. - Eleinte
aggódtunk, hogy a baszk terroristák esetleg megpróbálják elrabolni a pénzt,
ennyi lóvéból évekig finanszírozhatnák a m ködésüket, de aztán mégsem
történt semmi ilyesmi, és különben is, tudja, mi történik ezzel a sok
készpénzzel?
- Miért nem inkább helikopterrel viszik a pénzt a bankba? - kérdezte
André.
- Túl drága - ásított a biztonsági felügyel . - Szóval mi történik a
készpénzzel?
- A java természetesen visszajön hozzánk.
- Ó. - André egy pillanatig elgondolkodott. - Hát igen, érthet - látta be.
A Világpark alapvet en készpénzzel m ködött, mert sok ember még
mindig szívesebben fizet így; bármennyire is elterjedtek a hitelkártyák,
amelyeket a park természetesen szívesen elfogadott, és annak ellenére is,
hogy a vendégek mindent hotelszoba számlájukra terhelhettek. Hogy
hogyan, ez az adott vendég anyanyelvén volt rányomtatva
m anyagajtókulcsára.
- Lefogadom, hogy legalább tizenötször is megfordul nálunk ugyanaz az
ötfontos bankjegy, miel tt annyira kopott lesz, hogy Londonba kell hogy
küldjék, ahol megsemmisítik és másikat küldenek helyette.
- Értem - bólintott André. - Vagyis betesszük a pénzt a bankba, aztán
kivonjuk a számlánkról, hogy legyen aprópénzünk, amib l visszaadhatunk a
vendégeknek. Mennyi készpénz kell hogy legyen a parkban?
- Váltópénznek? - A másik vállat vont. - Úgy két-három millió legalább,
angol fontban. Ezekkel a komputerekkel tudjuk nyomon követni - mutatta.
- Döbbenetes egy hely - jegyezte meg André, és komolyan is gondolta.
Biccentett felettesének, majd elment, hogy blokkoljon és átöltözzön: Jó nap
volt, sokat járkált föl-alá, és beigazolódtak korábbi megfigyelései. Most már
tudta, hogyan tervezze el az akciót, és azt is, hogyan vigyék véghez. Most az
a dolga, hogy behozza a társait, megmutassa nekik a tervet, és jöhet a
végrehajtás. Negyven perc múlva már a lakásában kortyolgatta a burgundit,
és újra végiggondolt mindent. Több mint egy évtizede az Action Directe
tervezési és kivitelezési tisztje. Összességében tizenegy gyilkosságot
tervezett el és hajtott végre. De ez a küldetés mind közül a legnagyobb lesz,
valószín leg karrierje csúcsa. Alaposan végig kell gondolnia. A falára
er sítette a Világpark térképét, a szeme megint odatévedt, végigsiklott rajta.
Az útvonal be, az útvonal ki. A rend rség által használható megközelítési
útvonalak. Hogyan lehet meggátolni ket, hová kell elhelyezni saját
biztonsági személyzetét, hova kell vinni a túszokat, hol tartsák ket, hogyan
jusson ki mindenki. André újra és újra végigment az egészen, kereste a
gyenge pontokat, a hibákat. Nyilván a spanyol rend rség, a Guardia Civil
veszi föl a harcot ellenünk. Márpedig a komikus kalapjaik ellenére is
komolyan kell venni ket. Egy generáció óta harcolnak a baszkok ellen, és
sokat tanultak bel le. Nem kétséges, hogy van valami megegyezés köztük és
a Világpark között, mert a park túlságosan is nyilvánvaló célpont a terror...
vagyis a haladó er k számára, helyesbített André. Nem szabad félvállról
venni a rend röket, kétszer csaknem megölték vagy letartóztatták
Franciaországban: És mindkét alkalommal azért, mert hibát követett el.
Mindkett b l tanult, ez alkalommal nem fog hibázni. Ez alkalommal a
túszokon keresztül féken tartja ket. Bebizonyítja, hogy hajlandó felhasználni
ket politikai céljaiért, és bármilyen kemény is a Guardia Civil, meg kell
hajolniuk majd eltökéltsége el tt. Mert ha kemények is, megfert zte ket a
burzsoá érzelg sség. Neki a célja tisztasága adja az er t, ebbe kapaszkodik,
és el is fogja érni célját, különben sokan meghalnak, és sem a spanyol, sem
a francia kormány nem tudja megakadályozni. A terv készen volt. André fogta
a telefont, és egy külföldi számot tárcsázott.

Pete kora este jelent meg újra. Sápadt volt az arca, és nyugtalan volt,
mozgásából úgy t nt, fájdalmai vannak.
- Hogy érzi magát? - kérdezte dr. Killgore kedélyesen.
- Nagyon fáj a gyomrom, itt ni - mutatta Peter az ujjával.
- Még mindig nem múlt el? Tudja mit, feküdjön ide és megnézzük. - Az
orvos maszkot és keszty t húzott. Teljesen fölösleges volt a vizsgálat, nem is
húzta soká. Pete, akárcsak Chester korábban, haldoklott. Még ha nem is
tudta. A heroin remekül elnyomta rosszérzését, enyhítette fájdalmát, és az
egyik mennyországba juttatta. Killgore óvatosan levett még egy adag vért,
hogy kés bb megvizsgálja.
- Nos, barátom, azt hiszem, egyszer en csak ki kell várni, míg véget ér.
De adok egy injekciót, hogy csökkentsem a fájdalmat, oké? - Persze, doki. A
múltkor is nagyon jó volt.
Killgore megtöltött egy m anyag injekciós t t, és ugyanabba a vénába
fecskendezte a heroint, mint a múltkor. Látta, hogy Pete barna szeme
elkerekedik az els lökett l, aztán lecsukódik, ahogy a fájdalom távozik
bel le; és olyan letargia váltja föl, hogy szegény nyavalyás tán akkor sem
tiltakozna, ha itt helyben megm tenék.
- A többiek hogy vannak, Pete?
- Okék, csak Charlie morog a gyomra miatt, biztos összeevett valamit.
- Csakugyan? Esetleg t is megnézem - gondolta Killgore. Tehát talán
már holnap itt lesz a hármas szám. Nagyjából id ben. Chesternél a vártnál
korábban jelentkeztek a tünetek, de a csoport többi része menetrend szerint
halad. Helyes.

Jó néhány telefon után, kora reggelre kezdtek megérkezni az emberek

Dél-Franciaországból Spanyolországba. Hamis iratokkal jöttek, egyedül vagy
kettesével, bérelt kocsikon, és a határ rök általában barátságos mosollyal
intettek, hogy menjenek tovább. Nem háborgatták ket. Különböz utazási
irodáknál foglaltak helyet a park hoteljeiben. Mindegyik középárfekvés hotel
volt, amelyet egysín vasút vagy normál vasút kötött össze a parkkal, és az
állomás egyenest a boltokkal teli szállodai el csarnokban volt, nehogy a
vendégek még eltévedjenek.
Széles és kényelmes autópálya vezetett a park felé, egyértelm jelek
mutatták, merre van, még azoknak is, akik nem beszéltek spanyolul. Az
egyetlen kockázatot a hatalmas turistabuszok jelentették: Több mint
százötven kilométeres sebességgel száguldottak a pályán, nagy kerekeken
guruló óceánjárókként. Ablakaik tele voltak emberekkel és f leg gyerekekkel,
akik vidáman integettek a mellettük elhaladó kocsik sof rjeinek. A sof rök
pedig mosolyogva intettek vissza és hagyták, hogy a buszok megel zzék
ket, túllépve a sebességkorlátozást, olyan természetesen, mintha joguk
lenne hozzá. De ezek a sof rök ezt nem merték megkockáztatni, azonkívül
b ven volt idejük, így tervezték el ezt a küldetést.

Tomlinson megérintette bal lábát és elfintorodott. Chávez lassított, hogy

megbizonyosodjon, hogy minden rendben van-e.
- Még mindig fáj?
- Rohadtul fáj - bólintott Tomlinson rmester.
- Akkor ne terheld, te szerencsétlen. Az Achilles-ín nagyon tud fájni.
- Most már én is tudom, Ding. - Tomlinson lassított, végül már csak
sétatempóban haladt. Miután majd két mérföldet futott vele, kicsit húzta a bal
lábát. A légzése valamivel szaporább volt a szokásosnál, de a fájdalom
mindig rosszat tesz az állóképességnek.
- Voltál már Bellow dokinál?
- Igen, de azt mondja, semmit nem tehet, hagyni kell gyógyulni. - Akkor
hagyd gyógyulni. És ez parancs, George. Addig nem futsz, amíg el nem
múlik a fájdalom, világos?
- Igen, uram - bólintott Tomlinson rmester. - De ha szükség van rám,
bevetésre kész vagyok.
- Tudom, George. Találkozunk a l házban.
Tomlinson a parancsnoka után nézett, aki gyorsított, hogy utolérje a 2-es
osztag többi tagját. Bántotta a büszkeségét, hogy nem tarthat vele. Soha
nem engedte meg, hogy bármiféle sérülés lelassítsa. A Delta Force-nál akkor
is folytatta a kiképzést, amikor két bordája eltört. Nem is említette senkinek,
mert félt, hogy a csapat többi tagja puhánynak fogja tartani. De míg egy törött
bordát el lehet rejteni, egy meger ltetett ínnal nem lehet futni. Egyszer en
olyan er s a fájdalom, hogy a láb nem m ködik rendesen. Még ráállni is
nehezére esik az embernek. A fenébe is, nem hagyhatom cserben a
többieket, gondolta. Soha életében semmiben nem maradt alul, akkor sem,
amikor az alsó ligában baseballt játszott. De ma ahelyett hogy végigfutná a
távot, gyalogolnia kell. Igyekezett hát tartani a katonás, percenkénti százhúsz
lépéses tempót, és még ez is fájt, de azért nem annyira, hogy megállítsa.
Elfutott mellette az 1-es osztag, még Sam Houston is, akinek fájt a térde,
bicegve futott el mellette és integetett. Ez az egység is elég büszke magára.
Tomlinson hat éve szolgált a különleges er knél, azel tt Zöldsapkás volt, akit
a Deltába irányítottak, amellett nemsokára diplomázik pszichológiából.
Valami okból a különleges er knél szolgálók szerették ezt a tárgyat. Már
csak annak kell utánanézni, hogyan fejezhetné be a tanulmányait Angliában,
ahol más rendszerben m ködnek az egyetemek, és ahol némiképp
szokatlan, hogy egy hivatásos katona diplomát szerezzen. De a Deltában
gyakran beszélgettek a terroristákról, akik ellen harcolniuk kell. Arról, hogy
vajon mi hajtja ket, mert ha megértik az ellenséget, inkább képesek lesznek
megjósolni a tetteit, tudják a gyengeségeit, és így könnyebb végezni velük,
ami pedig a munkájuk végül is. Furcsamód miel tt idejött volna, egyszer sem
vett részt éles bevetésben, és még különösebb, az élmény egyáltalán nem
különbözött a kiképzést l. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát, gondolta az
rmester. Pontosan ahogy a kiképzés minden egyes fázisában mondták, már
Fort Knoxban is, tizenegy évvel ezel tt. A fenébe is, még mindig mintha
lángolt volna a lába, ha nem is annyira, mint futásközben. A doki azt mondta,
legalább egy hét, de valószín bb, hogy kett , mire teljesen akcióképes lesz.
És mindez azért, mert rosszul lépett, nem nézett a lába elé, mint valami
zöldfül . Houstonnak legalább van ürügye a térdére. A leereszkedés elég
veszélyes, és mindenki megcsúszik egyszer-kétszer. Ó pont egy k re
érkezett, rohadtul fájhatott neki... de Sam sem éppen nyafogós, mondta
magában Tomlinson, és bicegve tovább menetelt a l tér felé.
- Oké, ez egy éles gyakorlat - közölte Chávez a 2-es osztaggal. A
forgatókönyv szerint öt rossz fiú van, nyolc túsz. A rossz fiúknál pisztoly és
géppisztoly van. A túszok közül kett gyerek, mind a kett lány, hét- és
kilencévesek. A többi túsz mind n , anyák. A rossz fiúk egy napközibe
fészkelték be magukat, és ideje kifüstölni ket. Noonan szerint a rossz fiúk
így helyezkednek el - mutatta Chávez a táblát. - Tim, mennyire pontosak az
adataid?
- Hetvenszázalékosak, nem jobbak. Van némi mozgás, de a túszok mind
itt vannak ebben a sarokban. - Pálcájával a táblára mutatott.
- Oké, Paddy, te robbantasz. Párosítás szokás szerint. Louis és George
mennek els nek, a bal oldalt fedezik. Eddie és éri mögöttük, mienk a közép.
Scotty és Oso az utolsók, k fedezik a jobb oldalt. Kérdések?
Nem volt kérdés. Az osztag tagjai megvizsgálták a táblán lév alaprajzot.
Az ábra, amennyire csak lehet, egyértelm volt.
- Akkor csináljuk - mondta Ding. A csapat nindzsaruhájában elfoglalta
helyét.
- Hogy van a lábad, George? - kérdezte Loiselle Tomlinsont.
- Hát majd kiderül. De a kezem oké - mondta az rmester MP10-esét
szorongatva.
- Bien - bólintott Loiselle. k ketten majdnem mindig egymással voltak
párban, valóságos kis miniosztagként m ködtek, egész addig a pontig, hogy
képesek voltak már olvasni egymás gondolataiban, és mindkett jükben
megvolt az a képesség, hogy észrevétlenül tudjanak mozogni. Márpedig ezt
nehéz megtanítani. Az ösztönös vadászok valahogy tudták, és az igazán jók
folyamatosan gyakorolták.
Két perc múlva már a l ház mellett voltak. Connolly az ajtóra er sítette a
Primacordot. A kiképzésnek ez a része elég sok munkával látja el a
támaszpont ácsait, gondolta Chávez. Mindössze harminc másodperc telt el,
aztán Connolly hátrált, intett, fölfelé tartott hüvelykujjal jelezte, hogy
összekötötte a drótokat a detonátordobozzal.
- 2-es osztag, itt parancsnok - hallhatták valamennyien rádiójukban. -
Felkészülni. Paddy, három... kett ... egy... most!
Mint mindig, Clark most is összerándult, amikor meghallotta a dörrenést.
Valamikor maga is robbanóanyag-szakért volt, de tudta, hogy Connolly
sokkal jobb nála. Szinte varázsló, de azt is tudta, hogy nincs az a szakért a
világon, aki valaha is a kelleténél kevesebbet használna egy munkánál. Az
ajtó kivágódott a helyéb l, átrepült a szobán, és a túloldali falnak csapódott,
elég er vel ahhoz, hogy komolyan, ha talán nem is végzetesen megsebezze,
ha eltalál valakit. John a fülére szorította kezét, és behunyta szemét, mert
most a hang-fény gránát következett, amely egy felrobbanó nap erejével
támadta szemét és fülét. Jól id zítette, és mire kinyitotta szemét, az emberek
már berontottak az ajtó helyén.
Tomlinson fájós lábával mit sem tör dve követte Loiselle-t, és itt érté az
els meglepetés a katonákat. Ez egy becsapós gyakorlat volt. Baloldalt nem
voltak sem túszok, sem rossz fiúk. Mindkét katona a falig rohant, aztán
megfordult, hogy fedezze ezt az oldalt.
Chávez és Price már benn voltak, lövésre készen vizslatták a rájuk bízott
területet, k sem láttak semmit. Aztán ugyanígy járt Vega és McTyler a szoba
jobb oldalával. A küldetés nem úgy haladt, ahogyan tervezték, megtörtént ez
néha.
Chávez látta, hogy itt nincsenek sem túszok, sem rossz fiúk, de van egy
ajtó, amely a másik szobába nyílik. - Paddy, hang-fény, most! - adta ki az
utasítást rádiójában. Clark mindezt a sarokból figyelte, fehér, megfigyel
íngében, és golyóálló mellényben. Connolly Vega és McTyler mögött jött be,
két hang-fény gránáttal a kezében. El bb az egyik, majd a másik repült be a
nyitott ajtón, és az épület ismét megrázkódott. Ez alkalommal Chávez és
Price haladtak elöl. Alistair Stanley várta ket odabent, fehér, ne l jetek rám
szerelésében. Clark az els szobában maradt. Innen hallotta a fegyverek
halk hangját, majd a kiáltásokat - Tiszta! Tiszta! Tiszta!
Belépett a l szobába, látta, hogy az összes célpont feje ki van lyuggatva,
akárcsak korábban. Ding és Eddie a túszokkal voltak, golyóálló mellényes
testükkel fedezték ket, fegyverüket a keménypapír célpontokra szegezve,
amelyek még mindig álltak, de a való életben már a padlón feküdnének, és
szétl tt fejükb l ömlene a vér.
- Kit n - jelentette ki Stanley. - Jó improvizáció. Tomlinson, maga egy
kicsit lassú volt, de a célzás tökéletes. Maga is, Vega.
- Oké, emberek, menjünk át az irodába, és nézzük meg rögtön a
visszajátszást - mondta John. Kiment, kirázta fejét, mert a füle még mindig
csengett a hang-fény gránátoktól. Be kell szereznie egy fülvéd t és
szemüveget, ha ezt soká csinálja, különben megsüketül, gondolta. Az a
kötelessége, hogy megtapasztalja a valódi érzést, mert csak így tudja igazán
felbecsülni, mi hogyan válik be. Menet közben Stanleyhoz csatlakozott.
- Elég gyors volt, Al, ugye?
- Igen - bólintott Stanley. - A hang-fény gránátok három-öt másodpercet
adnak nekünk, amíg a rossz fiúk nem tudnak megmozdulni, és még vagy
tizenöt másodpercig gyenge a teljesítményük. Chávez jól improvizált, a
túszok valószín leg mind túlélték volna. John, ezek a fiúk most a
hullámhegyen vannak, ennél nem lehetnek jobbak. Tomlinson a fájós lábával
együtt is legfeljebb egy fél lépést maradt le, pedig a kis franciánk úgy mozog,
mint valami nyavalyás mongúz. Még Vega sem mozog otrombán; pedig
mekkora darab. John, meg kell hogy mondjam, nemigen láttam ennél jobb
csapatot még.
- Egyetértek, de...
- De akkor is nagyon sok múlik az ellenfeleken. Igen, tudom, de az ég
legyen irgalmas a rohadékoknak, ha ezek indulnak ellenük.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

SZÓRAKOZÁS

POPOV továbbra is megpróbált többet megtudni munkaadójáról, de

semmivel nem lett okosabb. A New York-i városi könyvtár és az internet
információk tömegével halmozta el, de semmi olyan nem akadt köztük, ami a
legkisebb mértékben is megmagyarázta volna, miért alkalmazta a volt KGB-
tisztet, hogy terroristákat kutasson föl, és szabadítson a világra. Olyan
hihetetlen volt, mintha egy gyerek tervezne gyilkosságot, szeret szülei ellen.
Nem is a dolog erkölcstelensége zavarta Popovot, az erkölcsnek nem sok
helye volt a hírszerz szakmában. A Moszkva melletti KGB-akadémián sem
merült fel soha a kérdés, legfeljebb annyiból, hogy Popovnak és
osztálytársainak igyekeztek minél jobban a fejébe vésni az axiómát, hogy az
államnak mindig igaza van. "El fordulhat, hogy olyan utasítást kapnak, amely
ellen személyes kifogásuk van - mondta egyszer Romanov ezredes. - Ezeket
az utasításokat is végre kell hajtani, mert ha tudják az okát, ha nem, de
mindig jó ok van rá. Joguk van hozzá, hogy megkérd jelezzenek valamit
taktikai okokból. A terepen dolgozóként alapvet en maguk döntik el, hogyan
hajtják végre az akciót, de egy megbízatást nem lehet visszautasítani."
Ennyiben maradtak. Sem Popov, sem az osztálytársai nem készítettek még
jegyzeteket sem, megértették, hogy a parancs az parancs, és így volt ez
most is. Mihelyt elfogadta a megbízást, elvégezte a rábízott munkát...
...de a Szovjetunió szolgájaként mindig tudta küldetései végs célját.
Létfontosságú információkat kellett szerezni hazája számára, mert vagy
országának magának volt szüksége az információra, vagy másoknak akart
segíteni, akiknek tetteib l hasznot remélt. Még annak is volt némi haszna,
hogy Iljics Ramírez Sánchezszel kapcsolatban állt, gondolta Popov. A
személyes véleménye természetesen más volt. A terroristák olyanok, akár a
veszett kutyák vagy farkasok, amelyeket az ember bedob valaki más
kertjébe, hogy ott z rzavart okozzanak. Igen, lehet, hogy stratégiailag
hasznos volt a dolog, vagy legalábbis ezen a véleményen voltak a f nökei,
egy immár cs dbe ment és megsz nt állam szolgálatában. Vagyis küldetései
végs soron nem voltak sikeresek. Bármilyen jó is volt a KGB - Popov még
mindig a világ valaha volt legjobb hírszerz szolgálatának tartotta -,
alapvet en mégis kudarcot vallott. A párt; amelynek az állambiztonsági
bizottság valamikor kardja és pajzsa volt, nem létezett többé. A kard nem
csapott le a párt ellenségeire, és a pajzs nem védte meg a Nyugat különböz
fegyverei ellen. Vagyis fennáll a kérdés, hogy feljebbvalói csakugyan olyan
jól tudták-e, mit kell tenni?
Talán nem, vallotta be magának Popov, és emiatt minden egyes küldetés,
amit rábíztak, többé vagy kevésbé egy út volt az ördögnek. Keser
beismerés lett volna, ha gyakorlata és kiképzése most nem fizet dik ennyire
ki. A b séges fizetés mellett ott a két pénzzel teli b rönd, amit sikerült
ellopnia, és mit tett mindezért? Megöletett terroristákat Európa rend ri
alakulataival. Ugyanolyan könny lett volna, ha nem is ilyen kifizet d ,
egyszer en feladni ket a rend rségnek, hagyni, hogy letartóztassák,
bíróság elé állítsák, végül börtönbe zárják ket, ahogy megérdemlik ezek a
b nöz k, és ami végül is sokkal kielégít bb. Egy ketrecbe zárt tigris, amely
fel-alá járkál a rács mögött és várja, hogy megkapja az aznapi öt kiló
mélyh tött lóhúst, sokkal szórakoztatóbb, mint egy kitömött tigris a
múzeumban, de ugyanolyan tehetetlen. Bizonyos fokig áruló vagyok,
gondolta Dmitrij Arkagyijevics, de még mindig nem tudta, mi célból.
A pénz nem volt rossz. Még néhány ilyen küldetés, mint az els kett ,
aztán a pénzzel meg hamis irataival elt nik a föld színér l. Csak hever
valami öbölben, finom italokat kortyolgat, nézi az aprócska fürd ruhákat
visel csinos lányokat, vagy...? Popov maga sem tudta biztosan, mihez van
kedve, miután visszavonul, de biztos volt benne, hogy talál valamit. Talán a
t zsdén kamatoztatja tehetségét, mint egy igazi kapitalista, és így,
szórakozásból tovább gazdagodik. Talán ezt teszem, t n dött reggeli kávéját
kortyolgatva, és az ablakon kinézve, délre, a Wall Street felé pillantott. De
még messze volt ett l az élett l, és egész addig meglehet sen idegesít volt,
hogy nem tudja, mi célt szolgálnak küldetései. Azzal, hogy nem tudja, a rá
váró veszélyt sem képes felmérni. Bármennyire értette is a szakmát, megvolt
a tapasztalata, a kiképzése, fogalma sem volt arról, hogy munkaadója miért
akarja, hogy kiengedje a tigriseket ketrecükb l. Ki a szabadba, ahol a
vadászok már várják ket. Milyen kár, hogy nem kérdezhetem meg, gondolta
Popov, lehet, hogy szórakoztató lenne a válasz.

A bejelentkezés a hotelbe gépies precízséggel történt. A jókora recepciós

asztal tele volt komputerekkel, amelyek szinte versenyt futottak, hogy minél
él bb fogadják a vendégeket, hogy aztán mehessenek pénzt költeni a
parkba. Juan megkapta kártyakulcsát, biccentett a csinos portásn nek, majd
fölkapta táskáit, és elindult szobája felé, örült, hogy itt nincsenek
fémdetektorok. Csak rövid utat kellett megtennie, és a liftek szokatlanul
szélesek voltak. Nyilván azért, hogy tolókocsival is beférjenek. Öt perc múlva
már a szobájában csomagolt ki. Csaknem befejezte, amikor kopogtattak az
ajtón.
- Bonjour. - René volt az. A francia belépett, leült az ágyra és
nyújtózkodott. - Készen állsz, barátom? - kérdezte spanyolul.
- Sí - felelte a baszk. Juan nem látszott spanyolnak. Haja vörösessz ke
volt, vonásai finomak, szakálla ápolt, rövid. A spanyol rend rség soha nem
tartóztatta le. Ravasz volt, gondos, de eltökélt harcos, eddig két autó
felrobbantása és egy gyilkosság terhelte lelkét. René tudta, hogy ez lesz
Juan legvakmer bb küldetése eddig, de látszott, hogy készen áll rá, talán
egy kicsit feszültnek t nt, akár az összenyomott rugó, de kész volt arra, hogy
eljátssza szerepét. René is csinált már ilyesmit, többnyire zsúfolt utcákon ölt
meg embereket. Egyszer en odalépett áldozatához, elsütötte hangtompítós
pisztolyát, aztán nyugodt léptekkel továbbhaladt. Ez a legjobb, szinte soha
nem azonosítják az embert. Az emberek észre sem veszik a pisztolyt, és
miért t nne fel nekik valaki, aki nyugodt léptekkel sétál a Champs-Élysée-n.
Aztán az ember átöltözik, bekapcsolja tévét, és nézi, mit mutatnak benne a
munkájáról. A francia rend rség nagy részben, de nem teljesen felszámolta
az Action Directe-et. Az elfogottak pedig tartották esküjüket, nem árulták el
szabadon lév bajtársaikat, bármit ígértek is és bárminek vetették is ket alá
egyenruhás honfitársaik. Lehet, hogy többjüket szabadon engedik majd
ennek a küldetésnek az eredményeképp, bár az akció f célja, hogy Carlos
bajtársuk visszanyerje szabadságát. Nem lesz könny kijuttatni a Le Sante-
ból, gondolta René. Fölemelkedett, kinézett az ablakon a vasútállomásra,
f leg gyerekeket látott, akik alig várták, hogy már a parkban legyenek...
vannak bizonyos dolgok, amelyeket egyetlen kormány, még a legkeményebb
sem hagyhat figyelmen kívül.
Két épülettel odébb Jean-Paul ugyanazt a jelenetet látta, és nagyjából
ugyanazok a gondolatok forogtak az agyában. Soha nem n sült meg, és
soha nem is volt igazi szerelmi kapcsolata. Most, negyvenhárom éves
korában megértette, hogy ez rt jelentett az életében és jellemében is. Ezt az
rt próbálta politikai ideológiával kitölteni. Az elvekkel, a ragyogó szocialista
jöv képével, országa, majd Európa, és végül az egész világ számára. De
lénye vitatkozó fele most is azt mondta, hogy ez az álom puszta illúzió, és a
valóság itt van el tte három emelettel lejjebb és száz méterrel nyugatra t le,
a gyerekek távoli arcán, akik várják, hogy bepöfögjön a g zvonat, és elvigye
ket a parkba... de nem, ezek beteges gondolatok. Jean-Paul és barátai
tudták, hogy igazuk van, és az övék az igaz ügy. Az évek során sokszor
megvitatták a dolgot, és arra a következtetésre jutottak, hogy az övék az igaz
út. És oly kevesen értették meg frusztrációjukat... de egy nap megértik majd,
eljön majd a nap, amikor mindenki láthatja az igazságnak azt az ösvényét,
amelyet a szocializmus kínál az egész világnak. Meg fogják érteni, hogy a
ragyogó jöv höz vezet utat a forradalmi elitnek kell leraknia. Azoknak, akik
megértik a történelem jelentését és irányát... és nem fogják elkövetni az
oroszok hibáit, azokét az elmaradott parasztokét, abban a túl nagy, primitív
országban. És Jean-Paul képes volt rá, hogy lenézzen az összegy lt
tömegre, amely most még jobban összezsúfolódott a peronon, amikor a
közeled vonat sípolt egyet, és közben nem ezt látni, hanem... más dolgokat.
Még a gyerekeket sem él embereknek látta, hanem puszta figuráknak,
melyek segítségével mások, olyan emberek, mint , akik megértik, hogy
m ködik a világ, vagy legalábbis hogy kéne m ködnie, politikai
kinyilatkoztatásokat tehetnek. És a világ így fog m ködni, eljön majd az a
nap.

***

Mike Dennis mindig kint ebédelt, még Floridában szokott erre rá. A
Világparknak volt még egy el nye, az ember itt megihatott egy italt, ez
esetben egy kellemes, spanyol vörösbort. M anyag pohárból kortyolgatta,
nézte a tömeget, és önkéntelenül is figyelte, nem talál-e valami hibát. De
nem talált, a járdákat gondos tervezés és komputeres szimulációk alapján
fektették le.
A nagy hullámvasutak vonzották a legtöbb embert, és ezért az utakat úgy
tervezték, hogy a leglátványosabbak el tt vezessenek el. És a drága, nagy
hullámvasutak meg csúszdák igencsak látványosak voltak. Mike Dennis saját
gyerekei is szerették ket, különösen a zuhanó bombázót, amit l még egy
vadászpilóta is kiadhatta az ebédjét. Mellette volt az id gép, egy virtuális
valóságutazás, amely kilencvenhat vendéget vitt hétperces körútra. Ha
tovább tart, egyesek komolyan rosszul lehetnek, mutatták a kísérletek. És ha
az ember kibírja, jólesik egy jégkrém vagy egy ital, és voltak is koncessziós
boltocskák, ahol ki lehetett elégíteni ezt az igényt. Távolabb volt Pepe kit n
katalóniai ételekre szakosodott étterme. Nem jó az éttermeket túl közel rakni
ezekhez a hullámvasutakhoz. Az ilyen látványosságok nem passzolnak egy
étteremhez, és a zuhanó bombázó látványa nem növeli éppen az étvágyat,
és a feln ttek számára az sem igen, ha kipróbálják. Valóságos tudomány,
m vészet volt egy ilyen parkot berendezni és irányítani, és Mike Dennis azon
kevesek közé tartozott a világon, akik jól értettek hozzá. Ez magyarázta meg
hatalmas fizetését és azt a magabiztos mosolyt, amely megjelent arcán a
bort kortyolgatva és a boldog vendégeket figyelve. Ha ez munka, akkor a
legjobb munka a világon, gondolta. Még az rsiklóban repül rhajósok sem
érezhetik ezt a fajta elégedettséget, hiszen minden egyes nap kedvenc
játékával játszhat. k pedig szerencsések, ha évente kétszer repülhetnek.
Dennis befejezte ebédjét, majd felállt, és a Strada Espa án a spanyol
f úton, megindult vissza az irodája felé. Egy újabb szép nap a Világparkban,
az id napos, a h mérséklet huszonegy fok, a leveg száraz, tiszta.
Kaliforniára emlékeztetett az id járás, és ez passzol is az alkalmazottai
többsége által beszélt spanyol nyelvhez, t n dött magában. Útközben
elhaladt a park egyik biztonsági embere mellett, Andrénak hívták a névtáblája
szerint, és a másik ingzseben lév kis tábla szerint spanyolul, franciául és
angolul beszél. Ez az, gondolta Dennis, még sok ilyen ember kellene.

***
 El re megbeszélték a találkahelyet. A zuhanóbombázó szimbóluma, a
német Ju-87 stuka volt, még a vaskereszt jelvény is ott volt a szárnyon és a
törzsön, bár a farokrészen kitakarták a horogkeresztet. Így is sértenie kellene
a spanyolok érzékenységét, gondolta André. Hát már nem emlékeznek
Guernicára, a náci Schreklichkeit els komoly megnyilvánulására, ahol több
ezer spanyolt mészároltak le? Vagy talán ennyire rövid a történelmi
emlékezetük? Ezek szerint igen. A sorban álló gyerekek és feln ttek gyakran
kinyúltak és megérintették a fél-méretarányos modelljét, annak a náci
repül nek, amely iszonyatos sivítással vetette magát katonákra, civilekre
egyaránt. Ez a szirénázó hang is része volt az élménynek, bár a százötven
méter magas els dombról lezuhanva az utazók sikolyai többnyire még ezt
az iszonyú hangot is elnyomták. Ezt követték a s rítettleveg -robbanások, és
víz csapott fel alul, amikor a kocsik a szimulált légvédelmi t z közepette
felkapaszkodtak a második emelked re, de el bb még ledobtak egy bombát
egy szimulált hajóra. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen Európában, aki ezt a
szimbólumrendszert undorítónak és vadállatinak tartja? - t n dött döbbenten
André.
Úgy t nt, igen, az emberek rohantak visszaállni a sorba, hogy ismét
élvezhessék a dolgot; kivéve azokat, akik egyensúlyukat vesztve dülöngéltek
utána, egyesek izzadtak is és ketten hánytak. De semmi baj, a közelben állt
egy takarító, vödörrel és ronggyal a kezében. Nem a legkellemesebb munka
a Világparkban. És néhány méterre volt az els segélyhely azok számára,
akik még rosszabbul érzik magukat. André a fejét csóválta. Megérdemli, aki
rosszul érzi magát azután, hogy a fasizmusnak ezen a gy lölt szimbólumán
szórakozott.
Jean-Paul, René és Juan szinte egyszerre jelentek meg az id gép
bejáratánál, üdít italokat kortyolgatva. A bejáratnál vett kalapokról fél lehetett
ismerni ket és öt társukat. André bólintott feléjük, és ahogy megbeszélték,
megdörzsölte orrát. René odalépett hozzá.
- Hol a férfivécé? - kérdezte angolul.
- Arra menjen, amerre a tábla jelzi - mutatta André. - Tizennyolc órakor
végzek, vacsora a terv szerint?
- Igen.
- Készen álltok?
- Teljesen készen, barátom.
- Akkor vacsoránál találkozunk. - André bólintott és továbbindult. Folytatta
körútját, amiért megfizették. Társai pedig. sétáltak fel-alá a parkban, egyesek
közülük nyilván kipróbálták a hullámvasutakat is. Holnap várhatóan még
nagyobb lesz a tömeg, mondták a reggeli eligazításnál. Újabb, jó kilencezer
ember jelentkezik be ma este vagy holnap reggel a hotelekbe, mert
Európának ezen a részén hosszú hétvége lesz nagypéntek miatt. De ez a
park felkészült a hatalmas tömegre és arra; hogy mindenféle emberek
megfordulnak itt. Egyik biztonsági r társa sok érdekeset mesélt Andrénak,
mi minden történik itt. Négy hónappal ezel tt egy asszony ikreket szült az
els segélyhelyen, húsz percre rá, hogy kipróbálta a zuhanó bombázót, a
férje meglep dött, dr. Weiler, a park orvosa pedig örült a váratlan
eseménynek. A gyerekeknek pedig azonnal örök belép t adtak a
Világparkba. A hír bekerült a helyi tévék m sorába is, a park remek
reklámtevékenysége részeként. Még az is lehet, hogy az a n Trollnak
nevezte el a fiát, bólogat magában André. Épp megpillantott egy Trollt maga
el tt. A Trollokat, a germán mitológia törpéit apró termet n k
személyesítették meg, kurta lábú, nagy fej jelmezekben. De a hatalmas
cip kb l kibukkanó karcsú lábszárak azért elárulták. Még víztartály is volt a
kosztümben, hogy a szájuk nyáladdzon... ott pedig épp egy római legionárius
párbajozik nevetségesen egy germán barbárral. Felváltva futottak el a másik
el l, a látványosságot figyel néz k tapsai közepette. André, ráfordult a
német Straßéra, és rezesbanda cintányérjainak a hangja fogadta. Miért nem
rögtön a Horst Wessel Lied-et játsszák? - fordult meg André agyában. Jól
illene ahhoz a rohadt zöld stukához. Miért nem öltöztetik egyenruhába a
rezesbandát, és gázosítják rögtön el a vendégek egy részét. Elvégre ez is
része az európai történelemnek. A fenébe ezzel a hellyel, gondolta André. A
hely szimbólumrendszere tökéletesen alkalmas volt arra, hogy dühbe
guruljon bárki, aki legalább egy picit is tudatos politikailag, de úgy látszik, a
tömegeknek nincs emlékezetük. Ahogyan a politika- és gazdaságtörténetet
sem képesek felfogni. Most örült csak igazán, amiért ezt a helyet
választották, hogy itt teszik meg politikai nyilatkozatukat, talán ett l
elgondolkodnak egy kicsit ezek az idióták. Arról, milyen is ez a világ
köröttünk. André önkéntelenül is a homlokát ráncolta, ami pedig nagyon nem
illett a Világparkhoz ezen a ragyogó napon a mosolygó tömeg közepette.
Ez az, mondta magában. Ez az a hely. A gyerekek imádják. Most is egy
csomó gyerek volt itt szüleit rángatva. Edz cip be, rövidnadrágba, sokuk
kalapban, kis csuklójukra tekert héliummal töltött luftballonnal. Egy kislány
tolókocsiban ült, egy Különleges Kívánság jelvénnyel, amivel bárhová
beengedik sorbanállás nélkül. Holland lehet a szülei öltözködése alapján,
gondolta André. Beteg, lehet, hogy rákja van, és valami jótékonysági
alapítvány küldhette ide, amelyet az amerikai Kívánj Valamit alapítvány
mintájára szervezhettek. Az fizethette a szül knek az utat, hogy elhozzák ide
haldokló csemetéjüket, hogy életében el ször és utoljára láthassa a Trollokat
és a többi papírmasé figurát, amelyek szerz i joga mind a Világparkot illeti.
Hogy ragyognak a beteg kis szemek, útban a sír felé. Milyen kedves vele a
személyzet, mintha számítana is bárkinek. De hiszen az egész park ezen a
kispolgári érzelg sségen alapul, gondolta André. Hát, majd nemsokára
meglátjuk. Ha van hely, amely alkalmas arra, hogy politikai kinyilatkoztatást
tegyenek, amelyre egész Európa odafigyel, s t az egész világ, akkor ez az a
hely az.

Ding kiitta els korsó sörét. Mindössze még egyet ihat. Olyan szabály volt
ez, amelyet senki nem írt le, és nem is tartatták be er vel, de valami
közmegegyezés alapján az osztag egyetlen tagja sem ivott két korsónál
többet, amikor a csapat ügyeletes volt, és végül is csaknem mindig az volt.
Különben is, két korsó angol sör nem kevés. Egyébként is a 2-es osztag
katonái mindannyian a családjukkal vacsoráztak. A Szivárvány elég
szokatlan osztag volt ebb l a szempontból. Minden katonája n s volt,
legalább egy gyerekkel, és még a házasságok is stabilnak t ntek. John nem
tudta eldönteni, hogy ez a különleges hadm veletek katonáinak jellemz
vonása-e, de tény, hogy ezek a kétlábú tigrisek odahaza doromboló kiscicák
voltak. Clarkot megdöbbentette és mulattatta is ez az ellentmondás.
Sandy tálalta a vacsorát, finom marhasültet. John felállt és fölvette a
szeletel kést, a szeletelés az ó kötelessége volt. Patsy a húst nézve azon
t n dött, amit a kergemarhakórról hallott, aztán úgy döntött, anyja
feltehet leg alaposan megsütötte az ételt. Különben is szerette a jó
marhahúst, koleszterin ide vagy oda, és az anyja ebben világbajnoknak
számított.
- Mi újság a kórházban? - kérdezte Sandy orvos lányától.
- A szülészet elég rutin. Hetek óta nem volt egy nehezebb szülés, pedig
többé-kevésbé reméltem, hogy lesz egy placenta previa vagy esetleg egy
placenta abrupta, hogy lássam, hogyan reagálunk, de...
- Ne is kívánj ilyet, Patsy. Én már láttam ilyet a sürg sségi osztályon.
Teljes pánik. És a szülész jól teszi, ha összeszedi magát, különben
pillanatokon belül elszabadul a pokol, halott anya és halott gyerek.
- Láttál már ilyet, anya?
- Nem, de kétszer nagyon közel voltunk hozzá Williamsburgban.
Emlékszel dr. O'Connorra?
- Magas, vékony, ugye?
- Igen - bólintott Sandy. - Hála istennek, a másodiknál volt ügyeletes. A
gyakorlóorvos teljesen összeomlott, de szerencsére megérkezett Jimmy, és
átvette az irányítást. Biztos voltam benne, hogy elveszítjük.
- De hát ha az ember tudja, mit csinál...
- Ha tudod, mit csinálsz, akkor is kemény a dolog. Nekem megfelel a rutin.
Túl sokáig dolgoztam sürg sségi osztályon - folytatta Sandy Clark. - Azt
szeretem, ha nem történik semmi, és nyugodtan olvasgathatok.
- A tapasztalat hangja - jegyezte meg John Clark.
- Nekem ésszer nek t nik - helyeselt Domingo Chávez, és megsimogatta
felesége karját. - Hogy van a kis gazfickó?
- Most is rúgkapál - felelte Patsy, és a hasára tette férje kezét. Ez mindig
megtette a hatását. A férfi pillantása most is megváltozott. Ding mindig is
szenvedélyes volt, és amikor érezte a mozgást felesége méhében, szinte
elolvadt.
- Érzem - mondta halkan.
- Igen - mosolygott Patsy.
- Hát, csak semmi csúnya meglepetést, amikor eljön az id , oké? - szólalt
meg Chávez. - Azt akarom, hogy minden rutin szerint menjen. Anélkül is elég
idegesít . Nem akarok elájulni vagy ilyesmi.
- Te? Elájulni? A kommandós szuperkatona? - nevetett Patsy.
- Soha nem tudhatod, drágám - jegyezte meg apja, és miután felvágta a
húst, visszaült székébe. - Láttam már kemény fiúkat összemenni.
- De nem engem, Mr. C. - jegyezte meg Domingo szemöldökét felemelve.
- Olyanok vagytok, mint a t zoltók - szólalt meg Sandy. - Csak ücsörögtök
és várjátok, hogy történjen valami.
- Így van - helyeselt Domingo. - És ha nem üt ki t z, nekünk nagyon jól
megfelel.
- Komolyan gondolod? - kérdezte Patsy.
- Igen, drágám - nyugtatta meg a férje. - Nem olyan nagy mulatság a
bevetés, és eddig szerencsénk volt, hogy egyetlen túszt sem vesztettünk.
- Nem számíthatsz rá, hogy mindig így marad - mondta a Szivárvány
Hatos alárendeltjének.
- De igen, ha rajtam múlik, John.
Patsy felnézett ebédjéb l.
- Ding kellett neked... úgy értem... igazából...
Férje arckifejezése önmagáért beszélt.
- Ne beszéljünk err l - felelte Ding.
- Nem vésünk rovátkákat a fegyvereinkre, Patsy - közölte John a lányával.
- Noonan jött át ma - folytatta Chávez. - Azt mondta, van egy új
játékszere.
- Mibe kerül? - ez volt John els kérdése.
- Azt mondja, nem drága, egyáltalán nem az. A Delta most kezdett el
szórakozni vele.
- Mire való?
- Megtalál embereket.
- Tényleg? Titkos?
- Kereskedelmi forgalomban van, és egyáltalán nem titkos, de megtalál
embereket.
- Hogyan?
- Ötszáz méter távolságból beméri az emberi szívet.
- Micsoda? Hogy csinálja? - kérdezte Patsy.
- Nem tudom, de Noonan azt mondja, hogy Fort Braggben a srácok
meg rülnek érte. Úgy értem, teljesen odavannak. Életment nek vagy
valahogy így hívják a szerkenty t. Mindenesetre megkérte a kígyósok
f hadiszállását, hogy küldjenek nekünk egyet mutatóba.
- Hát, meglátjuk - vajazgatta John zsemléjét. - Finom ez a zsemle, Sandy.
- Van egy kis pékség a Millstone Roadon. Hát nem csodálatos ideát a
kenyér meg a péksütemény?
- És még mindenki szidja az angol ételeket - t n dött John. Nem tudják,
mit beszélnek. Pontosan az, amin nevelkedtem.
- Sok egészségtelen vörös hús - aggódott Patsy.
- Százhetven alatt van a koleszterinszintem, drágám - büszkélkedett Ding.
- Alacsonyabb, mint a tied. Gondolom, a sok testgyakorlás az oka.
- Várd csak meg, míg öregebb leszel - morogta John. Testgyakorlás ide,
testgyakorlás oda, életében el ször kétszáz felé közeledett.
- Nem sietek vele - kuncogott Ding. - Sandy, még mindig te vagy a legjobb
szakács, akit ismerek.
- Köszönöm, Ding.
- És remélem, nem lágyul meg az agyunk, amiért angol tehenet eszünk. -
Jellegzetes spanyolos vigyor jelent meg arcán. - Különben is, azért ez csak
biztonságosabb, mint leereszkedni a Night Hawkról. George és Sam még
mindig biceg. Lehet, hogy más keszty kkel kéne próbálkoznunk.
- Ugyanezt használja az SAS is, utánanéztem.
- Igen, tudom. Tegnap err l beszéltem Eddie-vel. Azt mondja, jobb lesz,
ha számítunk a kiképzés közbeni balesetekre, és Homer szerint a Delta
évente elveszít egy srácot, halálos baleset miatt.
- Micsoda? - Rémület jelent meg Patsy arcán.
- És Noonan azt mondja, az FBI egyszer elvesztett egy srácot úgy, hogy
egyszer en kicsúszott a kezéb l a kötél, amikor leereszkedtek a Hueyról.
Pech - vont vállat a 2-es osztag vezet je.
- Egyet tehetünk ellene, hogy még többet edzünk - helyeselt John.
- Hát, az enyémek így is a csúcson vannak. Most már csak azt kéne
kitalálnom, hogy tartsam itt ket.
- Ez a neheze, Domingo.
- Nekem is úgy t nik. - Chávez befejezte az ebédet.
- Hogy érted azt, hogy a csúcson vannak? - kérdezte Patsy.
- Úgy, drágám, hogy a 2-es osztag kemény és harcra kész. Mindig is azok
voltunk, de egyszer en nem tudom elképzelni, hogy lehetnénk még jobbak.
Ugyanez a helyzet Peterékkel. A két sérülést leszámítva egyszer en nem
tudom, miben javulhatnánk, f leg, hogy most már Malloy is velünk van. A
fenébe is, aztán tud helikoptert vezetni.
- Vagyis készen álltok arra, hogy embereket öljetek?... - jegyezte meg
Patsy. Orvos volt, aki arra tett esküt, hogy életeket mentsen. Elég nehéz volt
belegondolni, hogy a férje pont az ellenkez jére készül, és Ding csakugyan
megölt valakit; különben nem javasolta volna, hogy ne is gondoljon rá. Hogy
képes erre, amikor majd elolvad, ahányszor csak kitapintja a picit a hasában?
Még mindig nem bírta megérteni, bármennyire is szerette kreol b r és
vakítóan fehér mosolyú férjét.
- Nem, drágám, arra készülünk, hogy megmentsünk embereket -
helyesbített Ding. - Ez a munkánk.

- De miért vagytok olyan biztosak benne, hogy ki fogják engedni ket? -

kérdezte Esteban.
- Miért, talán lesz más választásuk? - felelte Jean-Paul. A kancsóból bort
töltött a poharakba.
- Egyetértek veled - bólintott André. - Nincs más választásuk.
Lejárathatjuk ket az egész világ el tt, és gyávák. Azzá teszi ket a
kispolgári érzelg sségük. Nincs meg bennük az az er , ami bennünk.
- Mások is elkövették már azt a hibát, hogy túlságosan hittek ebben -
vitatkozott Esteban. Nem is csak azért, mert az ördög ügyvédje szerepét
játszotta, és mindig vitatkozott, hanem azért, mert adott hangot azoknak az
aggodalmaknak, amelyek többé-kevésbé valamennyiükben felmerültek.
Esteban amúgy is mindig aggódó természet volt.
- Még soha nem néztek szembe ilyen helyzettel. A Guardia Civil
hatékony, de nem képezték ki ket ilyen helyzetre. Rend rök - horkantott
André. - Ehhez értenek, de nem hiszem, hogy bármelyikünket is
letartóztatnák. - Önelégült mosoly jelent meg az arcán gonosz
megjegyzésére. Csakugyan egyszer rend rök, akik piti tolvajokhoz szoktak
és nem eltökélt politikai katonákhoz, olyan emberekhez, akiknek megfelel
fegyverük van, megfelel kiképzést kaptak, és eltökéltek hozzá. - Talán
meggondoltad magad?
- Természetesen nem, elvtárs - mérgel dött Esteban. - Mindössze azt
tanácsolom, hogy objektíven nézzük a helyzetet, amikor megtervezzük a
küldetést. A forradalom katonája nem engedheti meg magának, hogy
elragadja a lelkesedése. - Jó szöveg, hogy elrejtse félelmeit, gondolták a
többiek, de valamennyiükben ott volt a félelem, különben miért tagadták
volna.
- Kiszabadítjuk Iljicset - jelentette ki René. - Hacsak Párizs nem akar száz
gyereket eltemetni, és nem fog akarni. És néhány gyerek velünk repül
Libanonba, majd onnét haza. Egyetértetek? - Körülnézett, és az asztal körül
mind a kilenc fej bólintott. - Bien. Csak a gyerekeknek kell összecsinálni
magukat emiatt, barátaim, nekünk nem. - A bólintásból mosoly lett, ketten
halkan fel is nevettek. René intett a pincéreknek, hogy hozzanak még egy kis
bort. Jó volt itt a bor, jobb, mint amit az elkövetkezend években valamelyik
iszlám országban remélhetnek, ahol majd a DGSE ügynökei el l bujkálnak,
remélhet leg több sikerrel, mint Carlos. Mindegy, kilétükre soha nem derül
fény. A világ terroristái megtanultak egy fontos leckét Carlos esetéb l, nem
éri meg híressé válni. René megvakarta szakállát, viszketett a b re, de ez a
viszketés volt a biztonság ára a következ évekre. - Nos, André, ki jön
holnap?
- A Thompson CSF küldi el hatszáz alkalmazottját családostul. Vállalati
kirándulás az egyik részlegének. Jobbat ki se tudnánk találni - mondta a
többieknek a biztonsági r. A Thompson az a legnagyobb francia
fegyvergyár. Munkatársai közül nem egyet, tehát a gyerekeiket is, ismerik
francia kormánykörökben, vagyis fontosak. Franciák, és politikailag fontosak,
ennél jobb nem is lehetne. - Csoportban fognak mozogni, és megvan a
menetrendjük. Délben a kastélyba jönnek ebédelni, meg egy m sorra. Ez a
megfelel id pont, barátaim. - És még valami, határozta el André korábban
aznap. Mindig volt bel lük a közelben, f leg a bemutatók idején.
- D'accord? - kérdezte René az asztal körül ül kt l, és azok ismét
bólintottak. Most már határozottabb volt a pillantásuk, félretették a
kétségeket. A küldetés el ttük állt, a döntés ideje elmúlt. Megérkezett a
pincér két kancsó borral, és töltöttek. Kortyolgatták az italokat, tudták, hogy
valószín leg jó ideig nem isznak ilyet, és az alkohol meghozta bátorságukat
is.

- Hát nem csodálatos? - kérdezte Chávez. - Csak Hollywood képes erre.

Úgy fogják a pisztolyaikat, mintha kések volnának, aztán húsz méterr l
eltalálják egy mókus bal tökét. A fenébe is, bárcsak én l nék így.
- Gyakorlat dolga, Domingo - kuncogott John. A tévében a rossz fiú vagy
négy méterrel hátrébb repült, mintha nem is egy kilenc milliméteres pisztollyal
találták volna el, hanem egy tankelhárító rakétával. - Kíváncsi vagyok, hol
veszik ezeket a fegyvereket?
- Úgysem engedhetnénk meg magunknak, ó nagy pénzügyi szakért !
John csaknem kilöttyintette maradék sörét a megjegyzésre. Aztán néhány
perc múlva véget ért a film, a f h s megszerezte magának a lányt, a rossz
fiúk mind meghaltak. A f h snek elege volt ügynöksége korrupciójából és
ostobaságából, és kilépett. Boldogan, hogy munkanélküli, t nt el a lenyugvó
nap fényében. Hát, gondolta Clark, ez Hollywood. És ezzel a megnyugtató
gondolattal ért véget az este. Ding és Patsy hazament aludni, John és Sandy
ugyanerre készült.

Az egész csak egy nagy filmdíszlet, mondta magában André. Egy órával
a park nyitása el tt érkezett, de a látogatók máris gyülekeztek a f kapu el tt.
Mennyire amerikai ez az egész, pedig láthatóan mindent elkövettek, hogy a
park európai legyen. Persze maga az alapötlet is amerikai, árad bel le az az
ostoba Walt Disney a beszél egerével és rémes gyerekmeséivel, melyekkel
annyi pénzt csaltak ki a dolgozó tömegek zsebéb l. Immár nem a vallás a
nép ópiuma, hogy megszabaduljanak a mindennapok unalmas valóságától,
amelyet annyira gy lölnek, de amelynek valódi arcát nem képesek
észrevenni ezek az ostoba burzsoák. Ki vezette ket ide? A gyerekeik, akik
harsányan könyörögnek, hogy láthassák a Trollokat és a japán rajzfilmek
többi rémes figuráját, vagy felülhessenek a gy löletes náci Stukára. Még az
oroszok is, mármint azok, akik elég pénzt tudtak kilopni a szétzilált
gazdaságú országukból ahhoz, hogy itt szórják. Még az oroszak is felülnek a
Stukára! André a fejét csóválta döbbenetében. Lehet, hogy a gyerekek nem
emlékeznek, nem tanulták a történelmet, hogy felfogják, mennyire obszcén
ez az egész, de a szüleiknek tudni kéne. Mégis itt vannak.
- André?
A park biztonsági embere megfordult, Mike Dennis, a Világpark igazgatója
állt mögötte.
- Igen, monsieur Dennis?
- Csak Mike, emlékszel? - Az igazgató megkocogtatta m anyag
névtábláját. Igen, csakugyan, ez is a park egyik alapszabálya, hogy az
alkalmazottak a keresztnevükön szólítják egymást. Nem kétséges, ezt is az
amerikaiaktól vették át.
- Igen, Mike, elnézést.
- Jól vagy, André? Kicsit zaklatottnak t nsz.
- Tényleg? Nem... Mike, nem, jól vagyok. Csak nem sokat aludtam.
- Oké. - Dennis vállon veregette. - Nehéz nap áll el ttünk. Mióta vagy
velünk?
- Két hete.
- Jól érzed itt magad?
- Ennek a helynek nincs párja.
- Err l van szó, André. Érezd jól magad.
- Igen, Mike. - André amerikai f nöke után nézett, aki fürge léptekkel
távozott a kastély és az irodája felé. Nyavalyás amerikaiak, elvárják, hogy
mindenki egész nap boldog legyen, mert ha nem, akkor nyilván valami baj
van. És ha valami baj van, azt rendbe kell hozni. Nos, csakugyan van valami
baj, és rendbe is lesz hozva, mégpedig ma, mondta magában André. Ennek
Mike nem nagyon fog örülni.
Egy kilométerrel odébb Jean-Paul átrakta a fegyvereket b röndjéb l a
hátizsákjába. A szobapincérrel felhozatta reggelijét. Nagy amerikai reggeli
mellett döntött, mert lehet, hogy egész nap ki kell tartania, és talán a holnap
egy részére. A hotel többi részében és ugyanannak a komplexumnak más
hoteljeiben a többiek ugyanezt tették. Jean-Paul Uzi géppisztolyához
összesen tíz teli tár volt. Kilenc milliméteres pisztolyához hat, és volt még
három kézigránátja, és persze a rádió. Elég súlyos hátizsák volt, de nem kell
egész nap hurcibálnia. Jean-Paul órájára pillantott, aztán még egyszer
körülnézett szobájában. Minden tisztálkodószerét nemrég vette. Mindegyiket
letörölte egy nedves ruhával, hogy biztos lehessen benne, nem hagy
ujjlenyomatot maga után, majd az asztal és az íróasztal következtek, végül a
reggelihez használt tányérok és ev eszközök. Nem tudta, hogy a francia
rend rség rendelkezik-e az ujjlenyomatával, de ha igen, miért kapjanak még
egy sorozatot, és ha nem, miért könnyítse meg nekik, hogy dossziét
nyissanak róla? Khaki hosszúnadrágot és rövid ujjú inget viselt, és hozzá azt
az ostoba fehér kalapot, amelyet el z nap vásároltak. Átlagos vendégnek
t nik ezen az abszurd helyen, teljesen ártalmatlannak. Miután mindene
megvolt, fölkapta hátizsákját, kiment az ajtón, de miel tt továbbment volna a
felvonó felé, még megállt, hogy tisztára törölje a kilincset kívül és belül. Ujja
helyett az ökle bütykével nyomta meg a lefelé mutató gombot, és néhány
percen belül már ki is lépett a szállodából, és kényelmes léptekkel haladt a
vasútállomás felé, ahol a szobája kulcskártyája egyben belép a Világpark
közlekedési rendszerébe is. Levette hátizsákját, leült, és kisvártatva egy
német csatlakozott hozzá a kupéban a feleségével meg két gyerekével. is
hátizsákot cipelt. A férfi lezuttyantotta az ülésre a hátizsákját, amely
hangosan koppant.
- A minikamerám - magyarázta furamód angolul.
- Nálam is, elég súlyosak, nem?
- Igen, de így legalább mindig emlékezni fogunk erre a napra a parkban.
- Az biztos - felelte Jean-Paul. A vonat sípolt, majd kis rántással elindult. A
francia zsebébe nyúlt a park belép jéért. Még három napig érvényes, nem
mintha szüksége lenne rá. Ami azt illeti, senkinek nem lesz rá szüksége.

- Mi a fene? - morogta John, az irathalom tetején lev faxot olvasva. -

Ösztöndíj-alapítvány? - És kinek járt el a szája, amikor az egész titkos?
George Winstonnak, a pénzügyminiszternek? A pokolba is! - Alice? - szólt ki.
- Igen, Mr. Clark - bukkant fel Mrs. Foorgate az iroda ajtajában. -
Sejtettem, hogy ebb l lesz némi z r. Úgy t nik, Mr. Ostermann mindenáron
meg akarta jutalmazni valahogy a megment it.
- Hogy rendelkezik a törvény ezzel kapcsolatban? - szólt John következ
kérdése.
- Sejtelmem sincs, uram.
- Hogyan tudhatjuk meg?
- Feltételezem egy ügyvédt l.
- Van jogtanácsosunk vagy valami ilyesmi?
- Tudomásom szerint nincs. És feltehet leg kett re is szükség lesz, egy
angolra és egy amerikaira.
- Remek - jegyezte meg a Szivárvány Hatos. - Megkérné Alistairt, hogy
jöjjön be?
- Igen, uram.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

A LÉGIÓ KARDJA

HÓNAPOK óta tervezték a Thompson cég vállalati kirándulását. A

háromszáz gyerek éjjel-nappal tanult, hogy egy héttel megel zze az
osztálytársait, és így elengedjék az iskolából. De az eseménynek üzleti
jelent sége is volt. A Thompson szerelte föl a park komputerizált irányító
rendszerét. A cég f leg katonai termékeket állított el , de most megpróbált
betörni az általános elektrotechnikai piacra is, és ebben katonai tapasztalata
sokat segített. Az új ellen rz rendszer, melynek segítségével a Világpark
vezet sége figyelemmel tudta követni, hol, mi történik, a NATO szárazföldi
er i számára kifejlesztett adatátviteli rendszer módosított változata volt.
Többnyelv , felhasználóbarát berendezések voltak, amelyek az adatokat az
éteren keresztül továbbították, és nem rézkábeleken a földön. Ezzel
megspóroltak néhány millió frankot, ezenkívül a Thompson határid n belül és
a költségkeretet nem túllépve szállította a rendszert. Ezt a képességet, sok
más hadiszállító céghez hasonlóan, k is most kezdték elsajátítani.
A Thompson fels szint vezetése ki akarta használni a tényt, hogy
sikerrel teljesítették a megbízást egy ilyen ismert civil megrendel nek. Ezért
is szervezték meg a Világparkkal ezt a vállalati kirándulást. A csoportban
mindenki, gyerekek, feln ttek egyaránt, vörös pólóinget viseltek, elöl a cég
emblémájával, és jelenleg együtt vonultak a park közepe felé. Hat Troll
kísérte ket táncolva, vékony lábaikon az abszurdan nagy cip vel. Légiósok
is kísérték a csoportot. Két farkasb rbe öltözött signifer a cohors jelvényeivel,
és egy oroszlánb rt visel aquilifer, az aranysassal, a hatodig Legio Victrix
emblémájával, amely most a Világpark lévén Spanyolországban
állomásozott, akárcsak el dje Tiberius császár idején Kr. u. 120-ban. A
légiósnak beosztott alkalmazottak jókedvvel fogadták a munkát, és lelkesen
masíroztak, spanyol gyártmányú spatha kardjaik történelmileg hitelesen, bár
kényelmetlenül magasan a jobb oldalukon hüvelyestül, míg a pajzs a bal
kezükben. Olyan büszkén vonultak, akárcsak el djeik a valódi Victrix vagyis
diadalmas légió katonái húsz évszázaddal ezel tt. Ezek a katonák voltak az
els és egyetlen védvonal a mai Spanyolország helyén lev egykori római
gyarmaton.
A gyári csoport talán egyetlen dolgot nem kapott meg, nem vezették ket
zászlóviv k a cég zászlajával, de ez amúgy is japán szokás. És az els nap
ünnepségei után úgyis szétoszlik a csoport, és a Thompson alkalmazottjai
átlagos turistaként élvezik a maradék négy napjukat.
Mike Dennis az irodájában lév tévémonitorokon követte a menet útját.
Közben összeszedte gondolatait. A római katonák a park különlegességei
voltak, és valami okból nagyon népszer nek bizonyultak. Annyira, hogy
nemrégiben ötvenr l több mint százra növelte létszámukat, és három
centuriót is kinevezett a parancsnokuknak. Onnan lehetett megismerni ket,
hogy sisakjukon oldalvást állt a forgó, és nem el re-hátra, mint az egyszer
legionáriusokén. A jelmezt felölt srácok rendesen tanultak vívni, és a pletyka
szerint némelyik kardnak még éle is volt. Dennis nem vette magának a
fáradságot, hogy utánanézzen, és ha megteszi, véget is kell vetnie a
dolognak. De minden, ami jó az alkalmazottak szellemének, jó a parknak is,
és Dennis ebben a szellemben hagyta, hogy emberei maguk irányítsák
részlegeiket, és a kastélyban lev parancsnoki központból csak a lehet
legkevesebbet szólt bele. Komputeregerével a közeled csoportra zoomolt,
úgy húsz perccel korábban érkeztek és... igen, Francisco de la Cruz vezeti a
menetet. Francisco a spanyol hadsereg ejt erny seinek volt az rmestere.
aztán csak megszokhatta a katonai felvonulásokat. Keménykötés öreg, már
ötven is elmúlt, de a karja izmos, és úgy n a szakálla, hogy naponta kétszer
kell borotválkoznia. A Világpark alkalmazottai csak bajuszt viselhettek,
szakállt nem. A kisgyerekek ijeszt nek találták. De Francisco olyan volt
velük, mint egy mackós nagypapa, fölkapta ket, és azok rögtön
megszerették, és boldogan játszottak vörös lósz r sisakdíszével. Valamikor,
a közeljöv ben vele ebédelek, gondolta Dennis. Francisco jól vezeti kis
részlegét, és megérdemli, hogy a f nökség odafigyeljen rá.
Dennis a naptárjára pillantott. Üdvözl beszédet kell mondania a
Thompson-féle látogatók számára, majd a park egyik zenekara zenél, aztán
a Trollok felvonulása következik, végül ebéd a kastély éttermében. Órájára
nézett, és felállt. A folyosó felé tartott, amely egy álcázott átjáróval és egy
"titkos" ajtóval vezetett a várudvarra. Az építészek kitöltetlen csekket kaptak,
és k jól használták fel a perzsa-öbölbeli olajvagyont. Még ha a vár nem is
volt teljesen autentikus, volt benne egy-két apróság, ami a régi
várkastélyokban nem, mint például t zlépcs k, önm köd t zoltókészülékek,
azonkívül vasvázas építmény volt, nem egyszer en egymásra rakott és
habarcsolt kövekb l állt.
- Mike? - szólt utána egy hang. A park igazgatója megfordult.
- Tessék, - Pete?
- Telefon, az elnök hív.
Az igazgató megfordult, és elkészített beszédét kezében szorongatva
visszasietett irodájába.
Francisco de la Cruz - a barátai számára Pancho - nem volt magas,
mindössze 168 centi, de széles mellkasú, és szinte a föld is beleremegett,
amikor oszlopszer lábait meneteléskor a földre csapta. Egy történészt l
kérdezte meg, hogyan meneteltek a régi rómaiak. Vassisakja súlyos volt és
érezte, hogy a tetején bólogat a forgó. Bal kezében tartotta a jókora és nehéz
scutumot, a legionáriusok pajzsát, amely nyaktól csaknem a bokáig ért; ez
ragasztott laminált fából készült, de közepén nehéz fémgomb volt, amely
medúzafejet ábrázolt, és fémszélei voltak. Pancho hamar rájött, hogy ezek a
rómaiak kemény katonák lehettek, hogy ilyen nehéz felszereléssel vonultak
csatába. Étellel és felszerelésekkel együtt jó harminc kilót kellett cipelniük. A
park mindennek elkészítette a másolatát, bár feltehet leg sokkal jobb
min ség fémb l, mint amilyeneket a Római Birodalom kovácsm helyei
állítottak el . Hat kisfiú követte nehéz díszlépését utánozva: De la Cruznak
tetszett a dolog. Neki is voltak fiai, immár a spanyol hadseregben szolgálnak,
apjuk nyomdokait követve, ahogyan most ezek a francia kisfiúk is. De la Cruz
úgy érezte, a világban minden a maga helyén van.

Alig néhány méterrel odébb így látta Jean-Paul, René és Esteban is.
Esteban csuklójához egy csomó luftballon volt kötve, és még most is eladott
egyet. A többiek fehér, Világpark-kalapjaikban mind elfoglalták kijelölt
helyüket a tömeg körül. A terroristák egyike sem viselt vörös Thompson-
inget, bár nem lett volna nehéz szerezniük. Ehelyett valamennyiükön fekete
Világpark-ing volt és a fehér kalap, és Esteban meg André, kivételével
mindannyiukon hátizsák, mint a Világpark oly sok látogatóján.
Látták, hogy a Trollok mindenkit néhány perccel korábban tereltek a
helyére. A feln ttek maguk közt tréfálkoztak, a gyerekek mutogattak,
nevetgéltek, arcuk ragyogott az örömt l, de ez nem sokáig marad így.
Néhányan magasabb feln ttek körül rohangásztak, bújócskáztak a
tömegben... és ketten tolókocsiban ültek... de nem, k nem a Thompson-
csoporthoz tartoznak, nincs rajtuk a vörös póló, csak a Különleges kívánság-
jelvény.
Andrénak is felt ntek. Egyikük a haldokló holland kislány volt, akit el z
nap látott, a másik az apja külseje alapján, aki a tolókocsit tolta fel-alá a
tömegen keresztül, angol lehetett. Igen, rájuk is szükség lesz, annál jobb,
hogy nem franciák.
Dennis visszaült az íróasztalához. A telefonban részletes információkat
kellett megadnia, és ehhez be kellett lépnie a komputerébe. Igen, a park
negyedéves jövedelme 4,1 százalékkal a várakozások fölött van... Igen, a
lassú szezon mégsem bizonyult annyira lassúnak, mint ahogy számították. A
szokatlanul kedvez id járás az oka, magyarázta Dennis, de arra nem lehet
mindig számítani. De alapvet en jól mennek a dolgok, kivéve egy-két
komputerproblémát két hullámvasúton. Igen, máris dolgoznak rajta a
szoftveresek... Igen, a gyártó garanciát vállalt, és a gyártó képvisel je
mindenben együttm ködik velük. Jól is teszik, mivel a park két újabb
hatalmas hullámvasutat akar építeni, és k is beadták a pályázatukat,
márpedig ez két olyan hullámvasút lesz, amit l az egész világnak eláll majd a
lélegzete. Az elnök még nem látta a pályázatokat, és három héten belül
Spanyolországba jön, hogy megtekintse ket. Tv-show-kon fogják bemutatni
a két új hullámvasút elvét és terveit, f leg az amerikai kábeltévé-csatornákon,
ígérte Dennis. Ezzel további amerikai látogatókat vonzhatnak a Disney-
birodalomtól, ellopva a hasonló parkok feltalálójától ket. A szaúdi elnök, aki
eredetileg azért invesztált pénzt a Világparkba, mert a gyerekei szeretnek
hullámvasutakon utazni, amelynek puszta látványától is rosszul lesz,
lelkesen fogadta az új látványosságok ötletét, annyira, hogy most nem is
kérdezett a részletekr l, megelégedett azzal, hogy Dennis majd mindent
elmond, ha itt az ideje.
- Mi a fene ez? - mondta Dennis a telefonba, és felnézett a hang hallatán.
Mindenki összerezdült a zajra, amikor Jean-Paul a géppisztolyával
megeresztett egy hosszú sorozatot a leveg be. A várudvaron az emberek
arra fordultak, és ösztönösen összehúzódtak, amikor meglátták a szakállas
férfit, aki az ég felé emelve fegyverét, rézhüvelyeket záporoz a leveg be.
Kiképzetlen civilekként, mást nem is tettek ebben az els néhány
másodpercben, mindössze döbbenten bámultak, még valódi félelmet sem
mutattak...
...de amikor megfordultak, és megláttak egy másik fegyverest maguk
között - a körülötte lev k ösztönösen elhúzódtak ahelyett, hogy megpróbálták
volna lefegyverezni - ismét, majd újabbakat, amint fegyvert húznak el
hátizsákjukból, és nem l nek vele, de tüzelésre készen tartják, akkor...
Francisco de la Cruz az egyik mögött állt, látta a fegyvert, még miel tt az
els sorozat elhangzott volna. Agya felismerte az izraeli 9 mm-es Uzi
géppisztoly barátságtalan, de ismer s formáját, a szeme rátapadt, jelentette
az irányt és a távolságot, és hogy ez a jószág nem tartozik ide a parkba.
Mindössze ennyi ideig tartott a döbbenet pillanata, azután átvette az
irányítást Pancho huszonegy-néhány éves egyenruhás szolgálata, és a volt
katona két méterrel a szakállas b nöz mögött megmozdult.
Claude a szeme sarkából észlelte a mozgást, és arra fordult. Egy római
katona közeledett felé fura sisakban. Claude szembefordult a fenyegetéssel,
és...
...De la Cruz centuriót már valamiféle katonaösztön hajtotta, amely nem
ehhez a napfényes részhez tartozott, hanem inkább ahhoz a korhoz és
id höz, amelyhez egyenruhája. Jobb kézzel kihúzta a magasan jobboldalt
lev hüvelyb l a spathát és felemelte a pajzsot, hogy a közepén lev vasdísz
az Uzi csövére nézett. A kard a leveg be emelkedett, Pancho külön
csináltatta magának egy távoli unokatestvérével Toledóban. Réteges acélból
készült, akárcsak valaha El Cid kardja, és olyan éles volt, hogy borotválkozni
lehetett volna vele, és Pancho hirtelen ismét katona volt, és pályafutása
során el ször, fegyveres ellenség állt el tte. És neki is kezében volt a
fegyvere, a távolság pedig immár kevesebb volt két méternél, és géppisztoly
ide, géppisztoly oda, egyre közeledett...
...Claude megeresztett egy rövid sorozatot, ahogy azt annyiszor tanulta.
Egyenesen a közeled célpont közepébe, de ez történetesen ez alkalommal
a scutum három centiméter vastag vasa volt, és a golyók széttörve pattogtak
le róla...
...De la Cruz érezte, hogy a darabkák a bal kezébe hatolnak, de mintha
csak szúnyogcsípések lettek volna. Még közelebb ért, és kardjával balra,
majd jobbra csapott. A spathá-t nem erre tervezték, de a borotvaéles penge
megtette a magáét. Felhasította a cabron felkarját épp a rövid ujjú ing vége
alatt, és Francisco de la Cruz centurio életében el ször vért ontott dühében...
...Claude érezte a fájdalmat. Jobb keze mozdult, és az ujja meghúzta a
ravaszt. A hosszú sorozat a pajzsdudor alatt, jobbra hatolt át a pajzson.
Három golyó talált De la Cruz bal lábába a térd alatt, áthatolva a fém
lábszárvéd n. Az egyikük eltörte a sípcsontot, és a centurio fájdalmában
feljajdulva esett össze. Kardjának halálos csapása alig pár centivel suhant el
a fegyveres torka el tt. Agya hiába adta ki lábainak a parancsot, mindössze
egy lába maradt, amely engedelmeskedett volna, a másik nem volt hajlandó.
És a volt ejt erny s balra és el re zuhant...
Mark Dennis az ablakhoz futott tévémonitorjai helyett. Mások a
monitorokon követték figyelemmel mindezt, és a különböz kamerák
automatikusan rögzítették a történteket. Mike Dennis látta, mi történik, de
egyszer en nem akarta felfogni, pedig bármennyire lehetetlennek t nik is,
valóság kell hogy legyen. Fegyveresek csoportja tereli juhászkutyaként a
vörös pólók tengerét, befelé a várudvar felé. Dennis megfordult.
- Biztonsági lezárás, biztonsági lezárás, most rögtön! - kiáltott oda a
központi ellen rz monitor mögött ül férfinak, aztán elég volt egy kattintás
az egérrel, és a várkapuk becsukódtak.
- Hívják a rend rséget - hallatszott Dennis következ utasítása. Mindez
el re be volt programozva. A riasztórendszer a legközelebbi
rend rlaktanyában jelzett. Ugyan rablásra riasztott, de pillanatnyilag ez is
megteszi. Dennis ezek után felkapta az íróasztalon lev telefont, és a
készüléken lév matricán található rend rségi számot hívta. Az egyetlen
ilyesfajta vészhelyzet, amire felkészültek, az volt, hogy megpróbálják
kirabolni a pénzszámláló szobát, de mivel ez komoly csatával járna, több
fegyveres b nöz vel, el re beprogramozták a park bels válaszlépéseit is.
Az összes hullámvasút megáll, az összes m sor félbeszakad, minden
látogatóval közlik, hogy térjen vissza a hoteljébe vagy a parkolóba, mert
váratlan problémák miatt a park bezár... A géppisztolysorozat hangja elég
messze elszól, így aztán jó néhány vendég tisztában lesz vele, miféle
problémáról van szó, gondolta Dennis.

***

Ez a legszórakoztatóbb része, gondolta André. Egyik társától kapott is

egy fehér kalapot, Jean-Paul pedig hozott neki is fegyvert. Néhány méterrel
odébb Esteban elengedte a léggömböket, és immár is fegyvert tartott a
kezében, a léggömbök pedig szabadon szálltak az ég felé.
A gyerekek nem is rémültek meg annyira, mint a szüleik, tán azt hitték,
hogy ez is a park csodálatos kalandjainak egyike, még ha a zaj sértette is
egy kicsit a fülüket, és összerándultak t le. De a felélem ragályos, és a
gyerekek hamar észrevették a félelmet szüleik szemében, és szép sorjában
kezdtek szüleikhez bújni. A feln tteket figyelték, akik fürgén mozogtak a
vörös inges tömeg körül, és a kezükben pedig.., puskákat tartanak, ismerték
fel a kisfiúk saját játékaikból, márpedig ezek nem azok voltak.
René volt a parancsnok. A várkapuhoz lépett, mialatt kilenc társa sakkban
tartotta a tömeget. René körülnézett, és látta, hogy csoportján túl az emberek
lebukva, fedezéket keresve figyelik ket. Sokan fényképeznek, egyesek
videóval veszik a történteket. Az is biztos, hogy néhányan most az arcára
zoomolnak, de ez ellen nem tehet semmit.
- Kettes, válaszd ki a vendégeinket! - kiáltott föl.
"Kettes" - ez Jean-Paul volt. Durván megragadta egy négyéves francia
kislány karját.
- Ne! - kiáltott fel a lány anyja. Jean-Paul rászegezte fegyverét, és a n
összerándult, de kitartott továbbra is, magához szorította a gyereket.
- Hát, jó, akkor t lövöm le - mondta a kettes, és elfordította a n r l a
fegyver csövét, és a következ másodpercben az Uzi a kislány világosbarna
haját súrolta. Az anya még hangosabban sikoltott, de elengedte a gyereket.
- Menj oda! - utasította Jean-Paul a kicsit, és. Juanra mutatott. A kislány
engedelmeskedett, közben tátott szájjal nézett vissza anyjára. A fegyveres
pedig újabb gyerekeket választott ki.
André eközben ugyanezt tette a tömeg másik oldalán. El ször is a holland
kislányhoz ment oda. Annának hívják a Különleges kívánság-kit z je szerint.
André szó nélkül kivette a tolókocsit Anna apjának kezéb l, és a vár felé
lökte.
- A gyerekem beteg! - tiltakozott az apa angolul.
- Igen, látom - felelte André ugyanezen a nyelven, aztán odébb lépett,
hogy egy másik beteg gyereket válasszon. Milyen remek túsz lesz ebb l a
kett b l.
- Te rohadt disznó! - vicsorgott egyikük anyja. De nem ért el vele semmit,
csak annyit, hogy André az arcába vágjon Uzija megnyújtott markolatával. Az
asszony orra betört, és vérben úszott az arca.
- Anyu! - üvöltötte a kisfiú a tolószékben. Hátrafordult, és látta összeesni
anyját. A park egyik alkalmazottja, egy utcasepr térdelt le az asszony mellé,
hogy segítsen neki, de azt nem érdekelte semmi más, csak fia után sikított. -
Tommy!!
Hamarosan negyven szül csatlakozott sikításához, valamennyien a
Thompson cég piros pólóját viselték. A kis tömeg behúzódott a várba, a
többiek néhány másodpercig döbbenten álltak, aztán lassan megindultak
lefelé a Strada Espa án.
- A fenébe is, ide jönnek - tolmácsolta a történteket Mike Dennis a
Guardia Civil laktanya parancsnokának.
- T njenek el onnan - adta ki az utasítást a kapitány. - Ha van rá mód,
hogy elhagyják a körzetet, azonnal tegyék meg! Szükségünk lesz a maga és
az emberei segítségére. Távozzanak!
- A fenébe is, én vagyok a felel s ezekért az emberekért.
- Igen, de kívülr l többet tehet értük, induljon. Most rögtön! utasította a
kapitány.
Dennis letette a telefont, és az irányítóközpontban szolgálatot teljesít
tizenöt emberre nézett.
- Emberek, mindenki utánam, átmegyünk a tartalék irányítóközpontba.
Most rögtön - tette hozzá a nyomaték kedvéért.
A vár, bármennyire valódi várnak t nt is, mégsem volt az. Például voltak
benne modern liftek és t zlépcs k is. A liftek lehet, hogy most nem
biztonságosak, gondolta Dennis, de a t zlépcs k egyike egyenesen a föld
alá vezetett. A vészkijárat ajtajához lépett, kinyitotta, és intett
alkalmazottjainak, hogy erre jöjjenek. Többségük igencsak lelkesen
engedelmeskedett, hogy elmenekülhet err l a hirtelen veszélyessé vált
helyr l. Egyikük kezébe nyomta a kulcsokat, és Dennis, miután kiment,
bezárta az ajtót maga mögött, aztán négyemeletnyit száguldott lefelé a
csigalépcs n. Egy perc múlva már a föld alatt volt, valóságos tömeg
nyüzsgött már itt, alkalmazottak és látogatók egyaránt, akiket Trollok,
legionáriusok és más
egyenruhás személyzet tuszkolt ide le. Volt itt jó néhány biztonsági
ember is, de egyiküknél sem volt fegyver, mindössze a rádiójuk. A
pénzszámláló szobában persze voltak pisztolyok, de gondosan elzárva, és
mindössze néhány alkalmazott tudott bánni velük, és volt feljogosítva rá.
Dennis különben sem akart lövöldözést itt, azonkívül más dolga is volt. A
Világpark tartalék irányítóközpontja gyakorlatilag a park területén kívül
helyezkedett el, a föld alatti folyosórendszer végén. Arrafelé futott társai után,
az alkalmazottak parkolója irányába. Vagy öt percbe tellett, mire odaért,
berontott az ajtón, és látta, hogy immár kett s személyzet van szolgálatban a
tartalék irányítóközpontban. Egyedül az széke állt üresen, de a telefonja
már össze volt kötve a Guardia Civillel.
- Biztonságban van? - kérdezte a kapitány.
- Azt hiszem, egyel re igen - felelte Dennis. Monitorján behozta várbeli
irodája képét.

- Erre - mutatta André. Az ajtó zárva volt. André hátralépett, és

pisztolyával a kilincsre l tt. Az behajlott a találattól, de a filmekkel ellentétben
zárva maradt. Ezután René próbálkozott az Uzival. A géppisztoly széttörte az
ajtónak ezt a részét, és így ki tudták nyitni. André fölfelé vezette ket, berúgta
az irányítóközpont ajtaját. Dühödten káromkodott, amikor látta, hogy a
központ üres.
- Látom ket - konferálta Dennis a telefonba. - Egy férfi... kett ... hat,
fegyverekkel... uram isten, és gyerekek vannak velük. - Az egyik fegyveres a
megfigyel kamerához lépett, célba vette pisztolyával, és a kép elt nt.
- Hány fegyverest látott? - kérdezte a kapitány.
- Legalább hatot, talán tíz, esetleg még több. És gyerekek vannak velük
túsznak. Értette? Kisgyerekek vannak velük!
- Érettem, Senor Dennis. Most magára kell hogy hagyjam, mert
koordinálni kell a válaszunkat. Kérem, maradjon készenlétben.
- Igen. - Dennis a többi kamera kapcsolóján zongorázott, hogy lássa, mi
történik a parkjával. - A fenébe - káromkodott, és a döbbenet helyét harag
foglalta el, aztán felhívta az elnököt, hogy jelentést tegyen. Miközben
tárcsázott, végig azon törte a fejét, mit válaszoljon, amikor a szaúdi herceg
felteszi a kérdést, mi folyik itt. Azt, hogy egy terroristatámadás egy
vidámparkban?

***

Dario Gassman kapitány irodájából Madridot hívta, hogy jelentse a

történteket. A laktanya rendelkezett válságtervvel, és végre is hajtották. Tíz
autó tizenhat emberrel száguldott az autópályán különböz irányokból, és
különböz jár rkörzetekb l, és mindössze annyit tudtak, hogy a W-terv
életbe lépett. Az els dolguk, hogy bekerítsék a területet, azzal az
utasítással, hogy egy lélek se be, se ki. De ez utóbbi, mint hamarosan
kiderült, lehetetlen. Miközben Gassman kapitány a kocsijához tartott, hogy a
Világparkhoz hajtson; Madridban különböz dolgok történtek. Fél óráig tartott
az út még a szirénával és a villogóval is. Ez alatt az id alatt a kapitánynak
módja volt viszonylag nyugalomban elgondolkodni a történteken a
motorházból hallatszó moraj ellenére is. Tizenhat embere van a helyszínen
vagy úton a helyszín felé, de ha tíz fegyveres b nöz van a Világparkban, ez
nem elég még ahhoz sem, hogy felállítsák a küls és bels gy r t. Hány
emberre lesz még szüksége? Vagy talán kérjen segítséget a néhány évvel
ezel tt megalakított akciócsoporttól? Talán igen. És miféle b nöz k képesek
megtámadni a Világparkot ilyenkor? Egy rabláshoz a legjobb id szak
záráskor van. Még akkor is, ha és az emberei leginkább erre készültek föl,
mert ez az az id pont, amikor a pénzt bekötegelték már, vászonzsákokba
pakolták. A bank emberei és néha az emberei is rzik ilyenkor, a bankba
való szállítás el tt. Ilyenkor a legsebezhet bb a park. De nem, akárki áll is e
mögött, szándékosan választotta a nap közepét. És túszokat is ejtett,
gyerekeket, emlékeztette magát Gassman. Vagyis mi ez? Rablás vagy
valami más? Miféle b nöz k ezek? Mi van, ha terroristák... terroristák, akik
túszokat ejtettek... gyerekeket... baszk terroristák lennének? A fenébe is, és
akkor mit tegyen?

De a dolgok már kicsúsztak Gassman kezéb l. A Thompson egyik jelen

lév magas rangú vezet je mobiltelefonján már felhívta a vállalat központját,
onnan pedig hamar elérték a cég igazgatóját, aki épp egy kávéház teraszán
ebédelt, de a hívás rögtön elvette az étvágyát. Az igazgató azonnal hívta a
hadügyminisztert, és attól fogva gyorsan pörögtek az események. A
helyszínen lév Thompson-vezet precíz és tárgyilagos beszámolót nyújtott.
A hadügyminiszter visszahívta, aztán a titkára feljegyzett mindent, amire
szükségük volt. A jegyzeteket legépelték és faxon elküldték a
miniszterelnöknek és a külügyminiszternek is, ez utóbbi pedig felhívta
spanyol kollégáját, és beleegyezést kért ahhoz, amit tenni kívánnak. Már
politikai síkra terel dött a dolog, és eközben a hadügyminisztériumban
felhívtak egy másik számot is.

- Igen, John Clark beszél - mondta a Szivárvány Hatos a telefonba. - Igen,

uram. Hol is van ez pontosan... értem... hogy hányan? Oké. Kérem, bármi
információt kap id közben, küldje el nekünk... Nem, uram, addig nem
léphetünk semmit, amíg az illet ország kormánya nem kér fel minket.
Köszönöm, miniszter úr. - Clark újabb gombokat nyomott le telefonján. - Al,
gyere be. Úgy néz ki, egy kis munkánk lesz. - Utána Bill Tawneyt, Bellow-t,
Chávezt és Covingtont hívta.

A Világparkban lev Thompson-vezet egy büfénél összegy jtötte

embereit, és megszámlálta ket. Korábban a francia hadsereg
harckocsizótisztje volt, mindent elkövetett, hogy gyorsan rendet teremtsen a
káoszban. Félreállította azokat az alkalmazottakat, akiknek a gyerekeit nem
vitték el. Megszámlálta azokat, akiknek a gyerekét elvitték, és kiderült, hogy
harminchárom gyerek hiányzik, és rajtuk kívül még egy vagy talán két
gyerek, tolószékben. A szül k érthet módon idegesek voltak, de igyekezett
megnyugtatni ket, és mindent elkövetett, hogy ne veszítsék el a fejüket.
Ismét felhívta a cég igazgatóját, hogy meger sítse els jelentését. Ezután
nekiült, hogy összeírja a túszul ejtett gyerekek nevét és korát. Igyekezett nem
utat engedni az érzelmeinek, és hálát adott az Úrnak, amiért saját gyerekei
már olyan nagyok, hogy nem jöttek el erre az útra. Miután ezzel megvolt,
elvezette csoportját a vártól. Elkapta a vár egy alkalmazottját, és
megtudakolta t le, hol találnak telefonokat és faxokat. Egy fa csapóajtón
keresztül kísérték ket egy jól álcázott szolgálati épületbe, onnét a föld alá,
így jutottak el a tartalék irányító központba. Itt találkoztak végre Mike
Dennisszel, akinél még mindig ott volt a dosszié a Thompson-csoport
számára írt üdvözl beszédével.

Gassman épp akkor érkezett, amikor a faxot már továbbították az ismert

túszok nevével Párizsba. Alig egy percre rá telefonált a francia
hadügyminiszter. Mint kiderült, ismerte a jelen lev magas rangú Thompson-
vezet t, Robert Gamelin ezredest, aki néhány évvel ezel tt a LeClerc tank
második generációs t zvezet rendszerének kifejlesztésében vett részt.
- Hányan vannak?
- Harminchárman a mi csoportunkból, és talán még néhányan, de úgy
t nik, a terroristák szándékosan választották a mi gyerekeinket, miniszter úr.
Ez a légió dolga - közölte Gamelin ezredes határozottan. Az idegenlégió
különleges hadm veletek osztagára célzott.
- Meglátom, mit tehetek, ezredes. - Ezzel megszakadt a vonal.
- Gassman kapitány vagyok - mutatkozott be egy fura kalapos fickó
Gamelinnek.

- A rohadt életbe, tavaly én is oda vittem a családot - tört ki Peter

Covington. - Egy egész kibaszott hadosztály kell, hogy elfoglaljuk a helyet.
Ez egy lidércnyomás, rengeteg épület, hatalmas terület, több szint. Ha jól
tudom, még egy föld alatti kiszolgálórészleg is van.
- Térképek, diagramok? - kérdezte Clark Mrs. Foorgate-t l.
- Utánanézek - felelte titkárn je, és távozott a konferenciaszobából.
- Mit tudunk? - kérdezte Chávez.
- Nem sokat, de a franciák meglehet sen zaklatottak, és kérik a
spanyoloktól, hogy engedjenek be minket, és...
- Épp most érkezett meg - jelent meg Alice Foorgate egy faxszal, és ismét
távozott.
- A túszok listája... uram atyám, csupa gyerek, négyt l tizenegy évesig,
harminchárman vannak... a fenébe - tört ki Clarkból. Végignézte a listát,
aztán átadta Alistair Stanleynek.
- Mindkét osztag kell, ha mi megyünk - jegyezte meg a skót.
- Igen - bólintott Clark. - Úgy t nik. - Aztán megszólalt a telefon.
- Mr. Tawneyt keresik - közölte egy n i hang.
- Itt Tawney - vette föl a hírszerzési f nök a kagylót. - Igen, Roger... igen,
tudjuk, hívtak a... igen, értem. Nagyon helyes. Még van itt egy kis dolgunk,
Roger. Köszönöm. - Ezzel Tawney letette.
- A spanyol kormány a madridi brit nagykövetségen keresztül kérte, hogy
lépjünk közbe azonnal.
Oké, emberek - John felállt. - Nyeregbe. Nem mondom, ez gyorsan ment.
Chávez és Covington a konferenciaszobából futva indultak osztagaik
épülete felé. Aztán Clark telefonja ismét megszólalt.
 - Igen? - John néhány percig hallgatott. - Oké, nekem megfelel.
Köszönöm, uram.
- Mi volt ez, John?
- Az MOD elkért számunkra egy MC-130-at, az els különleges
hadm veleti egységt l. Átadják nekünk Malloy helikopterével együtt,
ráadásul van egy katonai repül tér vagy húsz kilométernyire attól a helyt l,
ahová megyünk, és a Whitehall megpróbálja elintézni, hogy leszállhassunk
ott. - Nem is kellett hozzátennie, még jobb, hogy a Hercules szállítógép itt,
Herefordban is felveheti ket. - Milyen gyorsan indulhatunk?
- Nem egészen egy óra - felelte Stanley egy másodperc t n dés után.
- Nagyon helyes, mert a Herky madár negyven perc múlva vagy még
hamarább itt lesz. Ezekben a pillanatokban riasztják a legénységet.
- Figyelem, emberek, munkát kaptunk - rontott be Chávez fél kilométerrel
odébb osztagához. - Mindenki nyeregbe! Ugrás! Mindannyian rohanvást
indultak a felszereléseiket tartalmazó szekrények felé, aztán Patterson
rmester feltette a nyilvánvaló kérdést: - Ding, az 1-es osztag az ügyeletes.
Mi történik itt?
- Úgy t nik, hogy ez alkalommal mindkett nkre szükség van, Hank. Ma
mindenki megy.
- Részemr l benne vagyok - futott tovább Patterson a szekrénye felé.
A holmijuk már össze volt csomagolva, rutinszer en mindig így pakolták
el. A m anyag konténereket már az ajtóhoz is gördítették, mire a furgon
megérkezett értük.

Gamelin ezredes el bb értesült a történtekr l, mint Gassman kapitány. A

francia hadügyminiszter közvetlenül hívta, hogy közölje vele, a spanyol
kormány kérésére egy különleges hadm veletekre szakosodott osztag repül
ide, és három órán belül vagy még hamarabb itt lesz. Gamelin továbbadta az
információt az embereinek, némiképp a spanyol rend rtiszt bánatára, aki
ezek után felhívta a saját miniszterét Madridban. Közölte vele a történteket,
és kiderült, hogy a miniszter épp most értesült róla külügyminiszter
kollégájától. További rend rök voltak úton a helyszín felé azzal a paranccsal,
hogy semmit ne tegyenek a rend rgy r n belül. Gassman érthet zavarral
reagált arra, hogy így félreállították, de egyértelm parancsokat kapott. Most,
hogy vagy harminc rend r volt a helyszínen és úton a helyszín felé,
elrendelte, hogy harmaduk lassan, óvatosan nyomuljon a felszínen a vár felé,
ketten pedig a föld alatt tegyék ugyanezt. Azt a parancsot kapták, hogy a
fegyverüket ne húzzák ki a pisztolytáskából, és semmilyen körülmények
között ne l jenek. Persze az ilyen parancsot könnyebb adni, mint betartani.

Eddig jól mennek a dolgok, és jobb helyet remélni se tudtunk volna a park
irányítóközpontjánál, gondolta René. Kezdett belejönni abba, hogyan lehet a
komputerrendszerrel váltogatni a tévékamerákat. Úgy t nt, hogy az egész
területet szemmel tarthatja innen, a parkolótól a várakozókig, és a különféle
hullámvasutakig. Fekete-fehér volt a kép, és mihelyt egyet kiválasztott,
zoomolhatott és ráállíthatta a kamerát bármire, amire csak akarta. Húsz
monitor volt az iroda falában, és mindegyik vagy öt kamerával állt
kapcsolatban egy komputerterminálon keresztül. Tudomása nélkül senki nem
juthat a vár közelébe. Kit n .
- Az ajtó túloldalán, a titkárok szobájában, André egymáshoz közel
leültette a gyerekeket a padlóra, kivéve a tolószékben lév kett t, akiket a fal
mellé tolt. A gyerekek rémülten, tágra nyílt szemmel bámultak, és jelenleg
csöndben voltak, ami Andrénak meg is felelt. Vállára vetette géppisztolyát,
elvégre most nincs szükség rá.
- Itt maradtok - közölte velük franciául, aztán az irányítóközpontba vezet
ajtóhoz hátrált. - Egyes - szólt be.
- Igen, Kilences - felelte René.
- Itt minden rendben. Azt hiszem, ideje telefonálnunk.
- Igen - értett vele egyet az Egyes. Helyet foglalt a székben, fölvette a
telefont, aztán gondosan szemügyre vette a gombokat, és végül megnyomta
az egyiket, amelyik a legvalószín bbnek t nt.
- Igen?
- Ki az?
- Mike Dennis vagyok, a park igazgatója.
- Bien, én az Egyes vagyok, és pillanatnyilag a kezemben van az ön
Világparkja.
- Oké, Mr. Egyes, mit óhajt?
- Itt van már a rend rség?
- Igen, itt vannak.
- Helyes. Beszélni akarok a parancsnokukkal.
- Kapitány? - intett Dennis. Gassman három lépéssel az íróasztal mellett
termett.
- Dario Gassman kapitány vagyok a Guardia Civilt l.
- Én az Egyes. Én vagyok a parancsnok. Tudja, hogy több mint harminc
túszt ejtettem?!
- Sí, tudatában vagyok - a kapitány hangja, amennyire csak a helyzet
engedte, nyugodt maradt. Olvasott néhány könyvet arról, hogyan kell
túszokat ejt terroristákkal tárgyalni, kapott is kiképzést. Most bánta csak,
hogy nem többet. - Van valami kérése?
- Nincsenek kéréseim. Parancsokat adok, és azonnal végre kell hajtani
ket. És a maga dolga az, hagy továbbítsa ket. Megértette? - kérdezte
René angolul.
- Sí, comprendo.
 - Majdnem mindegyik túszunk francia. Kössenek össze a madridi francia
nagykövetséggel. A többi utasításomat velük közlöm. Kérem, ne feledje el,
hogy egyik túszunk sem az önök országának állampolgára. Ez az ügy csak
ránk és a franciákra tartozik. Megértette?
- Senor Egyes, én vagyok a felel s ezeknek a gyerekeknek a
biztonságáért. Spanyol földön vagyunk.
- Akár így, akár úgy, azonnal kössenek össze a francia nagykövetséggel -
felelte Egyes. - Tudassa, mihelyt megvannak vele.
- El ször is továbbítanom kell a követeléseit a feletteseimnek. Mihelyt
megkaptam t lük az utasításaimat, visszahívom önt.
- Siessen vele - közölte René, miel tt letette.

Nagy zaj volt hátul. A négy Allison motor visítva gyorsította az MC-130-ast
a kifutópályán, aztán a repül gép hirtelen felemelkedett az égbolt felé, és
úton voltak Spanyolországba. Clark és Stanley elöl a kommunikációs
fülkében ültek, és er sen hangszigetelt fülhallgatóikkal hallgatták a szokásos
töredékekben érkez információkat. Egy hang azt ígérte, hogy térképekkel és
tervrajzokkal várják ket, de semmilyen további ínformációt nem kapták a
terroristák számáról vagy személyazonosságáról. Még dolgoznak rajta,
mondta a hang. Aztán egy fax érkezett Párizsból, az amerikai egyes
különleges hadm veleti egység központján keresztül, amelyet
lehallgatásbiztos vonal kötött össze Hereforddal. Most is csak a túszok
listáját kapták meg, de ez alkalommal elolvasta a neveket is, és bár tudta,
hogy minden egyes esetben téved, megpróbált arcokat is elképzelni a
nevekhez. Harminchárom gyerek ül valahol a vidámpark várában,
fegyveresek veszik körül ket, legalább hatan, talán tizen vagy még többen
is. Ezen az információn még dolgoznak. A fenébe, gondolta John. Hiába
tudta, hogy bizonyos dolgokat nem lehet sürgetni, ilyen helyzetben semmi
nem elég gyors.
Hátul a katonák kikapcsolták a biztonsági öveket, és nekiálltak felölteni
fekete Nomexüket. Nemigen szóltak közben egymáshoz. A két
osztagparancsnok el rement, hogy megtudják, milyen hírek érkeztek. Tíz
perc múlva tértek vissza, hogy k is átöltözzenek. Chávez és Covington azon
jellegzetes, mord arckifejezéssel biccentették félre fejüket, amelynek láttán
katonáik tudhatták, hogy nem jó híreket kaptak. Az osztagparancsnokok
elmondták embereiknek azt a keveset, amit tudtak, és a katonák arcán is
megjelent ugyanaz a zavart arckifejezés. Kisgyerekek, mint túszok, több mint
harmincan, és nem lehet tudni, hány terrorista tartja ket fogva. Milyen
nemzetiség ek, és mi hajtja ket. Gyakorlatilag semmit nem tudnak, aminek
bármi hasznát is vennék, csak annyit, hogy oda kell menniük, és tenniük kell
valamit. Hogy mit, azt majd kitalálják, ha odaérnek. Ezzel a gondolattal ültek
vissza üléseikbe, kapcsolták be öveiket. Nem sokat beszéltek, többségük
lehunyta szemét és aludni próbált, de nemigen sikerült, többnyire csak
lehunyt szemmel ültek. Próbáltak egy óra békét találni maguknak a turbóprop
motorok zúgása közt, és néha sikerült is.

- Szükségem van a fax számára - mondta az Egyes a francia

nagykövetnek, ez alkalommal anyanyelvén az angol helyett.
- Értem - hangzott a válasz, majd a telefonszám.
- Küldünk egy listát azokról a politikai foglyokról, akiknek a szabadon
engedését követeljük. Azonnal szabadon kell bocsátaniuk ket, és az Air
France egy repül gépén ideszállítaniuk. Azután az embereim, a vendégeink,
és jómagam felszállunk arra a repül re, és távozunk vele. Az úti célt
felszállás után közlöm a pilótával. És azt tanácsolom, gyorsan teljesítsék a
követeléseinket. Nem sok türelmünk van, és ha nem teljesítik, amit akarunk,
rákényszerítenek minket, hogy megöljük néhány túszunkat.
- Továbbítom a kérését Párizsba - közölte a nagykövet.
- Helyes, és ne felejtse el azt is megmondani, hogy nem vagyunk
türelmes kedvünkben.
- Oui, ezt is megteszem - ígérte a diplomata. Letette a kagylót, és
pillantását végighordozta közvetlen stábján. Misszió-vezet helyettesén,
katonai attaséján, és a DGSE f rezidensén. A nagykövet üzletember volt,
akinek politikai szívességként adományozták ezt a nagyköveti posztot, mivel
a Párizs és Madrid közötti viszony nem igényelt tapasztalt diplomatát. - Nos?
- Majd meglátjuk a listát - felelte a DGSE embere. Másodpercek múlva
csiripelni kezdett a fax, és kisvártatva el bukkant a papírlap is. A
hírszerz tiszt kivette, átfutotta, és továbbadta. - Nem jó - közölte a
többiekkel.
- A Sakál? - tört ki a helyettes. - t soha...
- A soha nagyon nagy id , barátom - mondta a kém a diplomatának. -
Remélem, ezek a kommandósok értik a dolgukat.
- Mit tud róluk?
- Semmit, az égvilágon semmit.

- Mennyi id lesz? - kérdezte Esteban Renét l.

- Eltart egy ideig - felelte az Egyes. - Egy része valóban id be telik, a
másik része ügyes kifogás lesz. Ne felejtsd el, az a stratégiájuk, hogy
amennyire csak lehet, elnyújtsák a folyamatot. Ki akarnak fárasztani minket,
gyengíteni akarják eltökéltségünket. Ezzel szemben van egy fegyverünk.
Megölhetünk egy túszt, de nem szabad túl könnyen megtenni ezt a lépést. A
pszichológiai hatás kedvéért választottuk ezeket a túszokat, és nagyon
óvatosan kell felhasználnunk ket. De mindenekel tt irányítanunk kell az
események tempóját. Egyel re adunk nekik egy kis id t, addig is biztosítjuk a
helyzetünket. - René a sarokhoz ment és megnézte, hogy van Claude.
Csúnya vágás volt a felkarján. Az az ostoba római katona megsebezte. Ez
volt az egyetlen, ami balul sikerült. Claude a padlón ült, és kötést szorított a
sebre, de az még mindig vérzett. Össze kell varrni a sebét, nem kétséges,
balszerencse, de nem komoly dolog. Kivéve persze Claude számára, akinek
még mindig tekintélyes fájdalmai vannak.

Hector Weiler volt a park orvosa, a barcelonai egyetemen tanult

sebészetet, de többnyire csak sebtapaszt rakott felhorzsolt térdekre és
könyökökre, igaz, rendel je falán ott díszelgett a fotó az ikrekr l, akiket az ó
segítségével szült meg egy terhes asszony, aki elkövette azt az ostobaságot,
hogy felüljön a zuhanó bombázóra attól fogva a bejáratnál egy tábla
nyomatékosan próbálta lebeszélni err l a n ket. Mindezek ellenére ügyes,
fiatal orvos volt, aki kell tapasztalatot szerzett diákkorában a traumatológián,
így nem most el ször látott l tt sebet. Franciscónak szerencséje volt,
legalább hat lövés találta el, és bár az els három mindössze csak
megcsipdeste a bal karját, a második sorozat csúnyán megsértette a lábát.
Ilyen id s korban sokáig eltart, mire egy sípcsont összeforr. De legalább
viszonylag magasan tört el. Ha lejjebb tört volna el, beletelne a gyógyulás fél
évbe is, ha egyáltalán összeforrna rendesen valaha is.
- Megölhettem volna - morgott a centurio. - Levághattam volna a fejét, de
eltévesztettem!
- De nem az els csapással - jegyezte meg Weiler a kardon lev vörös folt
láttán. A kard most az orvosi szoba sarkában, a scutumon hevert.
- Írja le - utasította Gassman kapitány.
- Negyvenes éveiben, negyvenes évei elején - felelte De la Cruz. - Nálam
tíz, tizenkét centiméterrel magasabb, karcsú, barna haj, barna szakáll némi
sz szálakkal, sötét szemek, Uzi géppisztoly, fehér kalap - jelentette az
egykori rmester, közben id nként a szájába harapott. Kapott ugyan
fájdalomcsillapítót, de ez nem nyomta el az egész fájdalmat. De tudta, el kell
mondania mindent, és nem tör dni a fájdalommal, amit a lábán dolgozó
orvos okoz. - De többen voltak, négy másikat láttam, de lehet, hogy még
többen vannak.
- Szerintünk legalább tízen - mondta Gassman. - Nem mondott semmit?
- Semmit nem hallottam - rázta De la Cruz a fejét.
- Kik ezek? - kérdezte az orvos anélkül, hogy felnézett volna.
- Azt hisszük, hogy franciák, de nem vagyunk biztosak benne válaszolta a
Guardia Civil kapitánya.

Malloy ezredes számára volt a legnehezebb az út. Átkelt a csatornán,

majd dél-délnyugat irányba tartott egyenletes 150 csomós sebességgel.
Megállt egy francia katonai repül téren Bordeaux közelében, hogy
feltankoljon, mivel a gépén nem voltak olyan külön küls
üzemanyagtartályok, amelyet a Night Hawk nagy távolságú repülésnél
használt. Mint a helikopterek többsége, a Night Hawk sem rendelkezett
robotpilótával, így Malloynak és Harrison hadnagynak egész úton maguknak
kellett vezetniük a gépet. Annál inkább igyekeztek, mivel a helikopter nem a
legkényelmesebb légi járm vek közé tartozik. Igaz, mindketten megszokták,
és azt is, hogy morognak miatta. Úgy húszpercenként cseréltek helyet a
kormánynál. Még három óra és odaérnek. Hátul ült a fedélzeti f nök, Jack
Nance rmester, és a m anyag ablakon keresztül nézte a francia partokat,
Úgy hatszáz méter magasságból pillantott le egy csónakokkal teli
halászkiköt re.
- Ezt elég gyorsan szervezték - jegyezte meg Harrison az intercomban.
- Aha, úgy t nik, a Szivárványnál hamar kell indulni.
- Mit tudsz, mi történik?
- Fogalmam sincs, fiam. - Malloy kurtán megrázta sisakos fejét, - Tudod,
azóta nem jártam Spanyolországban, hogy felvonultunk Tarawán még...
1985-ben, azt hiszem. Emlékszem, Cádizban van egy remek étterem, nem is
tudom, megvan-e még. - Aztán ismét hallgatásba merültek, a helikopter orra
emelkedett, majd süllyedt. A gépet a négypengéj rotor egyenletesen
hajtotta, Malloy pedig néhány másodpercenként ellen rizte a digitális
kijelz ket.

- Tiszta szócséplés - jegyezte meg Clark a legutóbbi fax láttán. Valóban

semmi új nem volt rajta, csupa olyan adat, amelyet egyszer már elküldtek, de
azóta valamely segít kész hírszerz tiszt valahol átrendezte ket. Clark
Alistair Stanleyre hagyta és hátrasétált.
A Szivárvány katonái mintha csak aludtak volna, de feltehet leg
mindössze leállították magukat úgy, ahogy annak idején, több mint egy
generációval ezel tt. Úgy tesznek, mintha aludnának, behunyják a szemüket,
és kényszerítik agyukat és testüket, hogy lazítson. Semmi értelme olyasmin
gondolkodni, amir l az embernek fogalma sincs. Ezzel szemben a feszültség
kiszívja az er t, még akkor is, ha az izmok tétlenkednek. A legjobb
védekezés ez ellen, ha az ember kikapcsolja a testét. És ezek az emberek
elég okosak és elég profik ahhoz, hogy tudják, a stressz eljön a maga
idejében, nincs értelme siettetni, John Clark az Egyesült Államok
haditengerészetének egykori kommandósa, ebben a pillanatban mély
megtiszteltetést érzett, amiért ilyen embereknek parancsolhat. Elég
meghökkent volt a gondolat ebben a pillanatban, amikor épp azt kellett
látnia, hogy nem csinálnak semmit. De ez az,, amit a legjobb emberek
ilyenkor tesznek, mert felfogják, mi a küldetésük, mert tudják, hogyan hajtsák
végre ezt a küldetést, tudják minden egyes lépését. Most pedig úton vannak
egy olyan bevetés felé, amelyr l semmit nem közöltek velük, mindössze
annyit tudtak, hogy nagyon komoly ügy lehet, ha két osztag, az 1-es és a 2-
es is útnak indul egyszerre. Mégis úgy viselkednek, mintha egy egyszer
kiképzés lenne. Nincsenek ezeknél jobb katonák, és a két parancsnok,
Chávez és Covington a tökéletességig gyakorlatoztatta ket.
És valahol gyerekeket túszul ejt terroristák várnak rájuk. Hát, nem lesz
könny feladat, és még neki is korai azon rágódni, hogyan hajtsák végre. De
John tudta, így is jobb itt lenni a zajos Herculesen, mint abban a
vidámparkban, amely még vagy félórányi repülésre van t lük. De hamarosan
odaérnek, az emberei kinyitják szemüket, felszerelésüket maguk után
vonszolva kicsoszognak. John Clark ahogy rájuk nézett, a halált látta maga
el tt, és a halál ez alkalommal az parancsnoksága alatt áll.
Tim Noonan a csomagtér jobb els sarkában ült, és a komputerén
kopogtatott, David Peled mellette foglalt helyet. Clark odament, és
megkérdezte, mit m velnek.
- Még nem jutott el a hírügynökségekhez a hír - közölte Noonan. -
Kíváncsi vagyok, miért.
- Hamarosan megváltozik - jósolta Clark.
- Tíz percen belül - vélte az izraeli. - Ki vár minket?
- A spanyol hadsereg és a rend rség. Megkaptuk a leszállási engedélyt...
huszonöt perc múlva - mondta órájára pillantva.
- Agence France-Press most kapcsolt - jelentette Noonan, és gyorsan
elolvasta, hátha valami új információhoz jutnak. - Ismeretlen terroristák
harminc vagy még több francia kisgyermeket ejtettek túszul. Ezenkívül
semmi, csak az, hogy hol történt. Ez nem lesz könny mulatság, John -
jegyezte meg a korábbi FBI-ügynök. - Harmincvalahány túsz egy zsúfolt
helyen. Mikor a túszszabadítóknál voltam, rettegtünk ilyen forgatókönyvekt l.
Tíz rossz fiú? - kérdezte.
- Legalábbis így gondolják, de még nincs meger sítve.
- Elég szar ügy, f nök - csóválta Noonan aggódva a fejét. Úgy öltözött,
mint a katonák, fekete Nomexbe és golyóálló mellénybe. Berettája a jobb
csíp jén volt, pisztolytáskában. Noonan mindig szívesebben gondolt magára
harcosként és nem technikusként, és jól is l tt. Együtt gyakorolt Herefordban
az osztag tagjaival... és végül is gyerekek vannak veszélyben, t n dött Clark,
és talán az egyik legalapvet bb emberi ösztön a veszélyben lév gyermekek
védelme. Ráadásul Noonan az Irodában dolgozott, ahol minden b n közül a
legalantasabbnak tekintik a gyerekek ellen elkövetetteket. David Peled
viszont civil ruhában ült, és úgy nézett a komputerképerny re, mint egy
könyvel a legújabb számlákra.
- John! - szólalt meg .Stanley, és hátrasietett egy új faxszal. - Itt van, amit
kérnek.
- Van köztük ismer s.
- A lista Iljics Ramírez Sánchezszel kezd dik.
- Carlosszal? Valakinek tényleg kell az a schmuck? - nézett fel Peled.
 - Mindenkinek vannak barátai. - Dr. Bellow leült, átvette Stanleyt l a faxot,
átnézte, csak azután adta tovább Clarknak.
- Oké, doki, mennyivel lettünk okosabbak?
- Ismét ideológiai ügyr l van szó, akárcsak Bécsben, de ezeknek
határozott céljuk van, és ezek a "politikai" foglyok... kett t ismerek az Action
Directe-b l, a többi puszta név a számomra.
- Mindjárt adom - közben Noonan el hívta számítógépéb l az ismert
terroristák listáját, és beütötte a faxon lév neveket. - Oké, hat Action Directe,
nyolc baszk, egy palesztin, akit jelenleg Franciaországban tartanak fogva.
Nem valami hosszú lista.
- De határozott - jegyezte meg Bellow. - Tudják, mit akarnak, és ha
kisgyerekeket ejtettek túszul, komolyan is gondolják. A túszokat úgy
választották ki, hogy komoly politikai nyomást gyakoroljanak a francia
kormányra. - Nem volt valami meglep szakvélemény, a pszichológus is
tisztában volt vele. - A kérdés, hajlandó-e á francia kormány az alkura?
- A színfalak mögött folytattak már alkudozásokat - közölte Peled. - A
barátaink nyilván jól tudják.
- Gyerekek - morogta Clark.
- A lidércnyomás forgatókönyv - bólintott Noonan. - De kinek van lelke
kicsinálni egy gyereket?
- Beszélünk velük, aztán meglátjuk - felelte Bellow. Órájára pillantott. -
Legközelebb gyorsabb géppel menjünk - morogta.
- Csak nyugi, doki - szólt rá Clark. Jól tudta, hogy mihelyt földet érnek, és
elérik célpontjukat, Paul Bellow-n lesz a legnagyobb felel sség. Olvasnia kell
az agyukban, fel kell mérnie a terroristák eltökéltségét, és ami a
legnehezebb, megjósolni tetteiket. Viszont a Szivárvány-csapat többi
tagjához hasonlóan még semmilyen tény nem áll a rendelkezésére. Mint az
osztag többi tagja, is olyan volt, akár a startgépben guggoló sprinter, aki
alig várja, hogy indulhasson, de meg kell várnia a startpisztoly dördülését.
Viszont a többiekkel ellentétben nem katona, vagyis nem számíthatott arra
az érzelmi megkönnyebbülésre, amit a harcosok éreznek, amikor akcióba
lépnek, ezért magában irigyelte is ket. Gyerekek mint túszok, gondolta
magában Paul Bellow. Hogyan értsen szót olyan emberekkel, akiket nem
ismer, hogyan mentse meg a gyerekek életét? Mennyi teret enged neki a
spanyol és a francia kormány? Tudta, hogy szüksége lesz némi mozgástérre,
hogy mennyire, az sokban függött a terroristák lelki állapotától. Nyilván
szándékosan döntöttek úgy, hogy gyerekeket, méghozzá francia gyerekeket
ejtenek túszul, hogy a lehet legnagyobb nyomást gyakorolják a párizsi
kormányra. És ez jól megfontolt cselekedet volt t lük... ebb l pedig sajnos az
következik, hogy hajlandóak lesznek megölni is ket, bármennyire tabunak
min sül is ez a normális emberi agyban. Paul Bellow írt már könyvet,
szakcikkeket, tartott el adásokat az ilyen emberekr l, de valahol a lelke
mélyén még mindig nem volt biztos benne, hogy valójában érti-e a terroristák
mentalitását. Annyira más volt, mint a saját hihetetlenül racionális
néz pontja. Szimulálhatja a gondolkodásmódjukat, de vajon igazán megérti-
e? Ez nem az a kérdés volt, amivel most bölcs lett volna szembenézni.
Fülére húzta a fülhallgatót, hogy hallását és egyensúlyát megkímélje az MC-
130-as motorok kínzó zajától, azzal is hátrad lt, lehunyta szemét, és
igyekezett kikapcsolni agyát a nem egészen egy óra múlva ráváró stressz
el tt.
Clark látta, hogy Bellow kikapcsol, és irigyelte érte, de a Szivárvány Hatos
számára nem létezett ez a lehet ség, mert az övé volt a parancsnoklás
végs felel ssége. Arcokat látott, a kezében tartott faxon lev nevek
mindegyikéhez egy arc is tartozott. Vajon melyikük marad életben? És kit
nem sikerül megmenteni? A vállán érezte a felel sség súlyát, és messze
nem érezte magát elég er snek hozzá. Gyerekek.

***

- Nem jelentkeztek vissza - szólt Gassman kapitány a telefonba.

Csakugyan, maga kezdeményezte a hívást.
- Nem adtam határid t - felelte az Egyes. - Bízom benne, hogy Párizs
méltányolja a jóindulatunkat, de ha nem így áll a helyzet, hamarosan
megtanulják tisztelni eltökéltségünket. Értesse ezt meg velük - tette le a
telefont és szakította meg a kapcsolatot René.
Hát, ennyit arról, hogy hívjam ket és kezdeményezzek párbeszédet,
morogta magában Gassman. Pedig ez lenne az egyik feladata. Valamiféle
párbeszédet kezdeményezni, hogy bomlassza eltökéltségüket, azzal. a
végs céllal, hogy egyetlen gyerek elvesztése nélkül felgöngyölje az ügyet.
Persze, ha lehet, a b nöz k se haljanak meg fölöslegesen. Az igazi
gy zelem Gassman számára azt jelentette, hogy valamennyiüket
igazságszolgáltatás elé állítják, aztán b nösnek nyilvánítja ket, és hosszan
vendégeskedhetnek a spanyol kormány valamelyik fegyintézetében. Az els
lépés az volna, hogy szóba álljanak vele, beszélgessenek, és úgy t nik, hogy
ez az Egyes, akárkicsoda, nemigen érez rá kedvet. Nyilván úgy gondolja,
hogy a helyzet ura, és van is benne valami, tekintve, hogy gyerekekre
szegezik a fegyvereiket. Aztán megszólalt a telefon.
- Földet értek, most pakolnak ki.
- Mikor érnek ide?
- Harminc perc.

- Fél óra - közölte Tomas Nuncio ezredes Clarkkal, aztán autójuk elindult.
Nuncio helikopterrel érkezett Madridból. Mögötte a kommandósok felpakolták
felszerelésüket a spanyol hadsereg teherautóira, és nemsoká k is
elindulnak, ugyanezen az úton.
- Mit tudunk?
- Harmincöt túsz. Közülük harminchárom francia gyermek.
- Láttam a listát. Ki a másik kett ?
Nuncio utálkozva ráncolta a homlokát.
- Voltak beteg gyermekek is a parkban egy különleges program
részeként. Amerikai szokás, hogy is hívják...
- Kívánj valamit? - kérdezte John.
- Igen, ez az. Egy kislány Hollandiából, és egy kisfiú Angliából, mindketten
tolókocsiban, és mindketten nagyon betegek. A többiekkel ellentétben nem
franciák. Különösnek találom. A többiek mind a Thompson m vek
dolgozóinak gyerekei, és a cég hadiszállító. A csoport vezet je felhívta a
vállalat központját, onnét pedig a hír egyenesen a francia kormányhoz szállt.
Ez magyarázza a gyors beavatkozást. Parancsot kaptam, hogy adjak meg
magának minden segítséget.
- Köszönöm, Nuncio ezredes. Hány emberük van a helyszínen?
- Harmincnyolc, és még néhány úton. Felállítottunk egy bels gy r t, és
ellen rizzük a forgalmat.
- Mi a helyzet az újságírókkal?
- A park f kapujánál megállítjuk ket. Nem adjuk meg a lehet séget
ezeknek a disznóknak, hogy a nyilvánossághoz forduljanak - ígérte Nuncio
ezredes. Olyan volt, mint amilyennek John várta a Guardia Civil híre alapján.
Az ezredes kalapja ugyan elmúlt századokat idézett, de kék szeme pillantása
alapján maga a zsaru már készen állt a következ századra is, hideg volt és
kemény. A rádióskocsi ráfordult egy autópályára, és egy tábla mutatta, hogy
mindössze tizenöt kilométernyire van a Világpark. A rend rautó most már
száguldott.

Julio Vega a 2-es osztag utolsó dobozát is felrakta az öttonnás

teherautóra, és maga is felpattant. Társai mind hátul ültek, csak Ding Chávez
ült be el re a teherautóba a sof r mellé, ahogy parancsnokhoz illik is. Most
már egyikük sem szundikált, tágra nyílt szemmel forgatták fejüket, nézték a
tájat, még ha ez lényegtelen volt is küldetésük szempontjából. Elvégre
külföldön a kommandósok is viselkedhetnek turisták módjára.

- Ezredes, miféle megfigyelési rendszerrel lesz dolgunk?

- Hogy érti ezt? - kérdezett vissza Nuncio.
- Gondolom, vannak a parkban tévékamerák, mert ha igen, jobb lesz, ha
elkerüljük ket - magyarázta Clark.
- Telefonálok és megkérdezem.

- Nos? - kérdezte Mike Dennis vezet technikusától.

 - A hátsó bejáratnál nincsenek kamerák, amíg el, nem érik az
alkalmazottak parkolóját. De azt kikapcsolhatom innen.
- Tegye meg. - Dennis, Gassman kapitány rádióján a rend rségi
csatornán irányította útba a közeled járm veket. Közben órájára pillantott.
Három és fél órával ezel tt dördültek el az els lövések. Mintha egy
örökkévalósággal ezel tt történt volna. Miután megadta az útbaigazítást, az
iroda kávégépéhez lépett. Kiderült, hogy üres, és Dennisb l kitört a
káromkodás.

Nuncio ezredes a parkba vezet út el tti utolsó lehajtón hagyta el az

autópályát. Kétsávos kis útra jutottak, ahol már lassabban haladtak.
Kisvártatva egy rend rautóhoz értek, a mellette álló rend r intett, hogy
menjenek tovább. Két perc múlva megálltak egy alagút mellett. Acélajtaja
félig nyitva volt. Nuncio kinyitotta a kocsiajtót, Clark követte példáját, és
mindketten a bejárathoz siettek.
- Igen jól beszél spanyolul, Senor Clark. De nem tudom, hová helyezzem
a kiejtését.
- Indianapolisi - felelte John. Feltehet leg ez a nap utolsó könnyed
pillanata. - Hogy beszéltek magukkal a rossz fiúk?
- Úgy érti, milyen nyelven? Mostanáig angolul.
És ez volt a nap els jó híre. Dr. Bellow remek szakember ugyan, de nem
beszél nyelveket, így viszont akcióba léphet, mihelyt megérkezik, úgy öt
percen belül.
A park tartalék irányítóközpontja az alagútban volt, úgy húszméternyire a
bejárattól. Az ajtót egy rend r rizte, de Nuncio ezredes láttán tisztelgett és
ajtót nyitott.
- Ezredes. - John látta, hogy egy rend r közeledik feléjük.
- Senor Clark, bemutatom Gassman kapitányt. - Kezet ráztak egymással.
- Üdvözlöm, John Clark vagyok. Néhány percen belül megérkezik az
osztagom. Volna olyan kedves, hogy elmondaná, hogy állunk? Gassman a
szoba közepén álló konferenciaasztal felé intett. A szoba falait tévékamerák
és más ismeretlen rendeltetés elektronikus berendezések borították. Az
asztalra ki volt terítve a park nagyméret tervrajza.
- A b nöz k mind itt vannak - mutatott Gassman a park közepén lév
várra. - Úgy gondoljuk, tízen vannak, harmincöt túszuk van, mind gyerek.
Többször beszéltem velük. A kapcsolatom egy férfi, feltehet leg francia, aki
Egyesnek nevezi magát. Semmire nem mentem vele, de van egy másolatunk
a követelésükb l. Egy tucat elítélt terroristát akarnak kiszabadítani, f leg
francia börtönökb l, de van köztük néhány spanyol is.
Clark bólintott. Mindezt eddig is tudta, de a park térképe új volt a számára.
El ször is leshelyeket keresett, az érdekelte, mi látható, mi nem. - Kellene
tervrajz is a kastélyról, hogy mi hol van.
 - Tessék - terített ki egy tervrajzot az asztalra a park egyik mérnöke. - Itt
vannak az ablakok, meg itt, itt és itt. A liftek és lépcs k bejelölve. - Clark
összehasonlította a tervrajzot a térképpel. - Vezet egy lépcs a tet re, ami
negyven méterrel a föld fölött van. Remek kilátásuk van mindenhova az
utcán.
- És ha én akarom szemmel tartani a dolgokat, melyik a legjobb hely?
- Ez könny . A zuhanó bombázó hullámvasút, az els hegy tetején.
Nagyon közel van, és százötven méter magas.
- Az csaknem ötszáz láb - hitetlenkedett Clark.
- A legnagyobb hullámvasút a világon, uram - büszkélkedett a mérnök. -
Mindenfel l jönnek hozzánk az emberek, csak hogy ezen utazhassanak. A
hullámvasút egy kis, úgy tízméteres bemélyedésben van, de a többi része
átkozottul magas. Ha felülr l akar látni valakit, ez a megfelel hely.
- Remek. És hogy lehet odajutni észrevétlenül?
- A föld alatt, de útközben vannak tévékamerák. Itt, itt, itt, és itt még egy -
mutatta a térképen a pontokat. - Jobb volna a felszínen menni, de nem
könny azt a sok kamerát kikerülni.
- Nem lehet kikapcsolni ket?
- Innen átvehetjük a f irányítóközpont szerepét. A fenébe is, ha kell,
kiküldök embereket, hogy elvágják a vezetékeket.
- De ha megtesszük, eléggé felbosszantjuk vele a várban lév barátainkat
- jegyezte meg John. - Oké, ezt még át kell gondolnunk, miel tt bármit is
tennénk. Egyel re azt akarom, ne is sejtsék, ki van itt, és mire készülünk -
mondta Clark Nunciónak és Gassmannak. - Semmi információt nem adunk át
nekik, ha nem muszáj. Oké?
Mindkét rend r helyesl en bólintott, és John bizonyos kétségbeesett
tiszteletet látott a szemükben. Bármilyen büszkék voltak is, és bármennyire
hivatásosak, mégis éreztek némi megkönnyebbülést, amiért itt volt a
csapatával, hogy átvegye a felel sséget ebben a nehéz helyzetben. Egy
sikeres ment akció után övék a dics ség, amiért kell képp támogatták. Ezzel
szemben, ha valami nem jól sikerül, nyugodtan félreállhatnak és mondhatják,
hogy nem az hibájuk. Ezen a világon minden egyes kormányzati
alkalmazott agyában van egy bürokratikus szelet.
- Szia, John.
Clark megfordult. Chávez volt, és mögötte Covington. A két
osztagparancsnok bevonult, már fekete bevetési ruhájukat viselték, és a
szobában lev knek olybá t ntek, mint a halál angyalai. A
konferenciaasztalhoz léptek, és megnézték a térképeket.
- Domingo, bemutatom Nuncio ezredest és Gassman kapitányt. - Jó napot
- köszönt Ding Los Angeles-i spanyolságával, és kezet rázott velük.
Covington szintén bemutatkozott, de a saját anyanyelvén beszélt.
- Itt lesz a mesterlövészfészek? - kérdezte Ding, amint megpillantotta a
zuhanó bombázót. - Láttam ezt a jószágot a parkolóból, nem akármi.
Feljuttathatom Homert anélkül, hogy észrevennék?
- Éppen ezen dolgozunk.
Noonan volt a következ , elektronikus felszerelésekkel teli hátizsákjával.
- Oké, ez elég jónak t nik a számunkra - jegyezte meg a tévéképerny k
láttán.
- Csak épp a barátainknak is van egy ugyanilyen.
- Húha - nyögte Noonan. - Oké, el ször is, el akarom zárni a
mobiltelefonok útját.
- Miért? Hogyan? - kérdezte Nuncio.
- Arra az esetre, ha barátainknak lenne egy társuk odakint egy
mobiltelefonnal; és az konferálná, mit m velünk, uram - felelte Clark.
- Aha. Segíthetek?
Noonan adta meg a választ.
- Menjenek be minden egyes állomásba, és a technikusok dugják be ezt a
lemezt a komputerükbe. Mindegyiken van nyomtatott használati utasítás.
- Filipe! - Nuncio megfordult és csettintett. Egy perc múlva, embere a
lemezekkel és az utasításokkal, már távozott is.
- Milyen mélyen vagyunk a föld alatt? - szólt Noonan következ kérdése.
- Alig öt méterrel.
- És fölöttünk vasbeton?
- Pontosan - bólintott a park mérnöke.
- Oké, John, a hordozható rádióink m ködnek itt. - Ekkor lépett be az 1-es
és a 2-es osztag az irányítóközpontba. Valamennyien a konferenciaasztal
köré gy ltek.
- Itt vannak a rossz fiúk és a túszok - mutatta John.
- Hányan? - kérdezte Eddie Price.
- Harmincöt túsz, mindegyik gyerek, kett közülük tolószékben: Ez a kett
az, aki nem francia.
- Ki beszélt velük? - Ez dr. Bellow kérdése volt.
- Én - jelentkezett Gassman kapitány. Bellow rögtön lecsapott rá; és egy
nyugodt sarokba vezette, hogy elbeszélgethessenek.
- El ször is, egy jó megfigyel hely kell - mondta Chávez. - El kell
juttatnunk Homert ennek a hullámvasútnak a tetejére anélkül, hogy
észrevegyék... Hogyan csináljuk?
- Egy csomó embert látok a tévéképerny kön - jegyezte meg Johnston. -
Kik ezek?
- Parkalkalmazottak - válaszolt Mike Dennis. - Bejárják az egész parkot,
hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az összes vendég távozott. - Ez volt a
rutin zárási eljárás, még ha most órákkal a záróra el tt történt is.
- Akkor adjanak overallokat. De akkor még mindig nem tudom hová tenni
a puskámat. Vannak itt szerel k?
 - Mindössze úgy ezer - felelte a park igazgatója.
- Oké, akkor szerel leszek, szerszámosdobozzal, meg minden. Járnak a
hullámvasutak?
- Nem, leállítottuk valamennyit.
- Minél több dolog mozog, annál többfelé kell figyelniük mondta Johnston
rmester f nökének.
- Tetszik az ötlet - helyeselt Chávez, is Clarkra nézett.
- Nekem is. Mr. Dennis, ha lehet, indítsák el mindegyiket.
- Egyenként kell indítani ket a helyszínr l. Innen leállíthatunk mindent
azzal, hogy elzárjuk az áramot.
- Akkor intézkedjen, az embere pedig vezesse Johnston rmestert a
hullámvasúthoz. Homer, rendezkedj ott be, az a feladatod, hogy információt
gy jtsél és továbbíts hozzánk. Fogd a puskád, és l dd be rendesen.
- Milyen magasan leszek?
- Úgy száznegyven méterrel a felszín fölött.
A mesterlövész el vette zsebéb l számológépét, és bekapcsolta, hogy
m ködik-e.
- Ez elég. Hol öltözzek át?
- Erre. - A mérnök kikísérte az ajtón át a folyosó végén lév öltöz be.
- A másik oldalon is kell egy leshely - közölte Covington.
- Ez itt jó lesz - mutatta Dennis. - A virtuális valóság épülete. Messze nem
olyan magas, de pont a kastélyra látni.
- Odaküldöm Houstont, még mindig fáj a lába - gondolkodott Covington.
- Oké, két mesterlövész megfigyel és a tévékamerák. A vizuális
megfigyeléshez ez már b ven elég - mondta Clark.
- Nekem viszont fel kell derítenem a terepet, hogy eldönthessem, mit
tegyünk - közölte Chávez. - Szükségem van egy térképre, amelyen be
vannak jelölve a kamerák helyei. Akárcsak Peternek.
- Mikor ér ide Malloy? - kérdezte Covington.
- Úgy egy órán belül, és tankolnia kell, amikor földet ér. Utána négy órát
lehet a leveg ben.
- Milyen távol látnak a kamerák, Mr. Dennis?
- Elég jól mutatják a parkolót, de a másik oldalt nem. Jobban járnak, ha
embereket állítanak a kastély tetejére.
- Mit tudunk a felszerelésükr l?
- Csak fegyverük van, az megvan videón.
- Szeretném látni, most rögtön, ha lehet - szólt közbe Noonan.
Mozgásba lendültek a dolgok. Chávez és Covington megkapták a
térképeket - ugyanolyanokat, mint amilyeneket a park vendégei is kapnak,
csak ezen egy titkárn t l elcsent fekete ragasztós karikák jelölték a kamerák
helyzetét. A folyóson egy elektromos kocsi - egy golfjárgány - várta ket,
ezzel gördültek ki, majd a felszínen tovább. Covington a térkép alapján
haladt, a kamerákat kikerülve.
Noonan végignézte mind a három videoszalagot, amely a
terroristatámadást mutatta. - Valóban tízen vannak; mindannyian férfiak,
többségük szakállas, és a támadás idején mindannyian fehér kalapot
viseltek. Kett , úgy t nik, a park alkalmazottja. Van valami információ róluk?
- Már dolgozunk rajta - felelte Dennis.
- Vesznek róluk ujjlenyomatot? - kérdezte Noonan reménykedve, de csak
fejrázás volt a válasz. - Na, és lefényképezik ket?
- Igen, mindenki fényképes igazolványt kap - mutatta Dennis a sajátját.
- Ez is valami. Küldjük el azonnal a francia rend rségnek. - Mark! - intett
Dennis a személyzeti f nökének.
- Be kellett volna öltöznünk - szólalt meg Covington.
- Lassan járj, tovább élsz, Peter? - Chávez kikukucskált a sarok mögül, a
büfé fel l ételszagot fújt felé a szél. Kicsit megéhezett t le. - Nem akármi lesz
ide bemenni, haver.
- Úgy bizony - helyeselt Covington.
A kastély csakugyan valódi várnak t nt, több mint ötven méter széles volt,
és legalább ilyen magas. Javarészt üres, de a tervrajzból tudták, hogy lépcs
és lift is vezet a lapos tet re, és a rossz fiúk el bb vagy utóbb felküldenek
valakit, ha egy kicsit is értik a dolgukat. Nem érdekes, az a mesterlövészek
dolga. Homer Johnstonnak és Sam Houstonnak elég könny dolga lesz, az
egyik oldalról négyszáz méter, a másikról százhatvan körül.
- Neked elég nagynak t nnek ezek az ablakok?
- Igen, Ding.
- Igen, én is azt hiszem. - És a két osztagparancsnok fejében már
formálódott is a terv. - Remélem, Malloy pihenten érkezik. Homer Johnston,
nindzsaöltözéke felett a park dolgozóinak overálját viselve, a zuhanó
bombázótól ötvenméternyire bújt el a föld alól. Ilyen közelr l még
leny göz bb volt a hullámvasút. A park alkalmazottja, a hullámvasút kezel je
társaságában haladt feléje.
- Felvihetem legfelülre, és megállíthatom ott a kocsit.
- Remek. - Elég hosszú emelked nek látszott, még így is, hogy rendes
lépcs k is vezettek fölfelé. Beléptek a fedéllel védett bejárat alá, elhaladtak a
tömeget visszatartó rudak mellett, aztán Johnston beült a jobb oldali els
ülésbe, és a maga mellett lev ülésbe tette a puskáját. - Mehetünk - mondta
a kezel nek. A kocsi lassan haladt föl az els emelked n. Direkt így
tervezték a hullámvasutat, hogy még ijeszt bb legyen. Johnston szárazon
elmosolyodott. Úgy érezte, még jobban belelát a terroristák agyába: A tíz
háromüléses kocsi megállt a tet n, Johnston kikászálódott, és kivette a
puskáját is. El ször gumimatracot és álcázó takarót vett el táskájából,
ezután következett a puska és a messzelátó. Nem sietett. Leterítette a
matracot a lyukacsos acélra. A matrac nélkül hamarosan igencsak
kényelmetlenül érezné magát. Aztán elrendezte magán a takarót. Zöld
m anyag levelekkel borított, könny halászháló volt, remekül álcázta a
körvonalait. Végül Johnston felállította az állványra a puskáját, és kivette zöld
m anyag bevonatú messzelátóját. Rádiójának mikrofonja az ajkai el tt
himbálózott.
- Kett -Egyes mesterlövész a parancsnoknak.
- Itt a Hatos - felelte Clark.
- Kett -Egyes mesterlövész a helyén, Hatos. Remek fészkem van itt. Az
egész vártet t látom, a lépcs t és liftajtót is. Hátrafelé sem takarja semmi a
kilátást. Nem rossz hely, uram.
- Helyes. Bármi van, értesítsen.
- Vettem, f nök. Vége. - Johnston könyökére támaszkodva vizslatta a
területet 7x50-es messzelátóján keresztül. Meleg volt a napsütés. Ezt még
meg kell szoknia. Johnston néhány pillanatig t n dött, majd a kulacsa után
nyúlt. A kocsi, amivel feljött, ebben a pillanatban meglódult és elt nt szem
el l: Hallotta, hogy a fels kerekek végiggördülnek a fémvázon, és
megfordult a fejében, milyen lenne végigmenni ezen a nyavalyáson. Talán
olyan lehet, mint amikor ejt erny vel kiugrik az ember, és a leveg ben forog.
Légi mozgékonyságú rangerkiképzés ide vagy oda, nem szerette a dolgot.
Van valami jó abban, ha az ember két lába a talajon van, és l ni sem lehet
akkor, amikor az ember 130 csomós sebességgel zuhan a leveg ben.
Messzelátóját az egyik ablakra állította... alul lapos, felül csúcsos ablakok
voltak, mint egy igazi várkastélyban. És ólomcsíkok fogták össze az
üvegdarabkákat benne. Lehet, hogy nem lesz könny keresztüll ni, gondolta
Johnston. Igaz, hogy ebb l a szögb l amúgy sem lenne könny l ni... nem,
ha egyáltalán lövéshez jut, odakinn kell elkapnia valakit. A puska néz kéje
mögé húzódott, és megnyomta a lézer távolságmér gombját. Az udvar
közepét vette kiindulópontul. Aztán benyomott néhány számot kalkulátorába,
s néhány kattanással elfordította a néz két. Háromszáznyolcvankilenc
méterre lát remekül. Egyáltalán nincs messze, ha lövéshez jut.

- Igen, miniszter - mondta közben dr. Bellow. Egy kényelmes székben ült -
Mike Dennis székében - és a falat bámulta. Pontosabban két fényképet a
falon, két ismeretlen ember fényképét. Tim Noonan nem találta meg ket a
komputerében, és sem a francia, sem a spanyol rend rség nem állt el , sem
névvel, sem a hozzá tartózó adatokkal. Mindkét ismeretlennek innét néhány
mérföldnyire volt a lakása, és mostanra mindkett t alaposan felforgatták. És
ellen rizték a telefonhívásokat is, hogy kivel beszéltek.
- Azt a Sakált akarják kiszabadítani? - kérdezte a francia igazságügy-
miniszter.
- Másokkal egyetemben, de úgy t nik, ez a f céljuk.
- A kormányom nem tárgyalhat ilyen alakokkal - makacskodott a
miniszter.
- Igen, uram, ezzel tisztában vagyok. Általában alapelv, hogy nem
engednek szabadon foglyokat, de minden helyzet más, nekem pedig tudnom
kell, meddig mehetek el a tárgyalásokban. Akár ki is hozhatjuk azt a
Sánchezt a börtönb l, és ide is hozhatjuk... mondjuk, csaléteknek.
- Ezt javasolja? - kérdezte a miniszter.
- Még nem vagyok biztos benne. Még nem beszéltem velük, és addig
meg sem próbálhatom kiismerni ket. Egyel re feltételeznem kell, hogy
komoly, eltökélt emberekkel van dolgunk, akik hajlandóak megölni a
túszokat.
- Gyerekeket?
- Igen, miniszter, komolyan kell hogy vegyük ezt a fenyegetést - közölte a
doktor. Hosszú csend volt a válasz, vagy tíz másodperc a falióra szerint.
- Meg kell gondolnom, majd visszahívom.
- Köszönöm, uram. - Bellow letette a telefont, és Clarkra pillantott.
- Nos?
- Nem tudják, mit tegyenek, ahogyan egyel re én sem. Nézd, John,
nagyon sok ismeretlennel van most dolgunk. Semmit nem tudunk a
terroristákról. Nem iszlám fundamentalisták, nincs vallásos indítékuk, tehát
nem fordíthatom ellenük érvként az istenüket vagy az erkölcseiket. Ha hív
marxisták, kegyetlen csirkefogók lehetnek. Eddig nem voltak valami
beszédesek. Muszáj lesz szóra bírnom ket.
- Oké, és mi az elképzelésed?
- Kezdjük azzal, hogy ücsörögjenek sötétben.
- Mr. Dennis? - fordult az igazgatóhoz Clark.
- Igen?
- Kikapcsolhatjuk innen a kastélyban a villanyt?
- Igen - felelte a park f mérnöke a f nöke helyett.
- Csináljuk, doki? - kérdezte John, Bellow bólintott. - Oké, húzzuk ki a
dugót.
- Nagyon helyes. - A mérnök leült a komputerterminálhoz, és az egérrel
rákattintott az elektromos kapcsolók programjára. Néhány másodpercen belül
megtalálta a kastélyt, aztán rákattintott a kikapcsológombra.
- Kíváncsi vagyok, mennyi id kell - szólalt meg Bellow nyugodtan.
Alig öt másodperc múlva Dennis telefonja megszólalt.
- Tessék? - szólt bele az igazgató a kihangosított telefonba.
- Miért csinálta ezt?
- Mire gondol?
- Nagyon jól tudja, mire gondolok. Kialudtak a lámpák.
Dr. Bellow a telefon felé hajolt.
- Dr. Bellow vagyok, kivel beszélek?
- Én vagyok az Egyes. Az én kezemben van most a Világpark. Maga ki?
 - Paul Bellow-nak hívnak, és engem bíztak meg, hogy beszéljek magával.
- Ah, a tárgyaló. Kit n . Azonnal kapcsolják vissza a világítást. - Miel tt
megtennénk, szeretném tudni, ki maga - felelte Bellow h vösen. - Maga tudja
az én nevem, én nem tudom a magáét.
- Már megmondtam, én vagyok az Egyes. Hívjon csak Mr. Egyesnek -
hangzott a válasz nyugodtan, nem érz dött a hangból sem izgalom, sem
harag.
- Oké, Mr. Egyes, ha ragaszkodik hozzá. Engem nyugodtan hívhat
Paulnak.
- Kapcsolják vissza a lámpákat, Paul.
- És mit kapunk cserébe, Mr. Egyes?
- Cserébe lemondok arról, hogy megöljek egy gyereket... legalábbis
egyel re - tette hozzá a hang hidegen.
- Maga nem úgy hangzik mint aki barbár lenne, Mr. Egyes. Márpedig
nagyon barbár dolog elvenni egy gyerek életét, azonkívül csak tovább
nehezíti a helyzetét, ahelyett hogy könnyítené.
- Paul, tegye, amit mondtam, mégpedig azonnal. - Aztán a másik oldalon
letették a telefont.
- A fenébe - káromkodott Bellow. - Ismeri a szabályokat.
- Baj van?
Bellow bólintott.
- Igen. Tudja, mivel próbálkozunk, legalábbis én.

- André, válassz ki egy gyereket - szólt oda társának René az íróasztal

mell l.
André már meg is tette, Annára a tolószékben ül , Különleges kívánság-
jelvényt visel holland kislányra mutatott. René helyesl en bólintott. Tehát
idehoztak egy pszichológust, hogy beszéljen vele. A Paul Bellow név semmit
nem jelentett számára, de feltehet leg spanyol pszichológus. Nyilván van
már tapasztalata, vagy legalábbis kiképezték arra, hogy terroristákkal
tárgyaljon. Az a dolga, hogy gyengítse eltökéltségüket, megpróbálja rávenni
ket, hogy megadják magukat, hogy aztán egész életükben börtönben
rohadjanak. Hát, majd meglátjuk. René órájára pillantott, és úgy döntött, tíz
percet vár.

Malloy levett a gázból, és helikopterével a leszálló felé tartott, ahol már

várta az üzemanyagos teherautó. Öt katona állt mellette, egyikük
narancsszín , m anyag rudakkal integetett. A Night Hawk másodperceken
belül leszállt. Malloy leállította a motort, és nézte a lassan megálló rotorokat.
Nance rmester a másik oldalon kinyitotta az ajtót és kiugrott.
- Pihenhetünk egy keveset? - kérdezte Harrison hadnagy az intercomban.
- Naná - horkantott Malloy. Kinyitotta ajtaját és lemászott. Néhány
méternyire egy tisztnek t n katona állt. Elindult felé. Tisztelegtek
egymásnak, majd kezet ráztak. Malloynak sürg s kérése volt.

- Az a lényeg, hogy elég közel jussunk - t n dött Covington.

- Aha - bólintott Chávez. A kastély másik oldalán jártak már. Óvatosan
haladtak. Maguk mögül hallották a zuhanó bombázót: Jó negyvenméternyi
nyílt terület volt a kastély körül. Nem kétséges, szándékosan tervezte így a
park f építésze, hogy a vár a maga módján uralja a terepet. Így is volt, de ez
most nem sokat segített Dingnek és Peternek. Egyikük sem kapkodott,
mindent alaposan megvizsgáltak, az ember által készített kis patakokat és a
rajtuk átvezet hidakat egyaránt. Látták a parancsnoki központ ablakait, és
nem nagyon örültek a látványnak. Az ablakokból remekül lehet szemmel
tartani a terepet, és ha el is jutnak az épületig, még fel kell jutniuk a
lépcs kön, ahol nyilván golyózápor fogadja ket.
- Nemigen könnyítik meg a dolgunkat - jegyezte meg Covington.
- Nem is az a dolguk.
- Hogy áll a felderítés? - kérdezte Clark a kódolt rádióban.
- Elég jól állok, Mr. C. - felelte Chávez. - Malloy megjött már?
- Most ért földet.
- Az jó, mert ha mennünk kell, szükségünk lesz rá.
- Két csoport, föl és le - tette hozzá Covington. - De el bb mondjon
nekünk valamit arról a szobáról.

A spanyol tiszt, a hadsereg rnagya, helyesl en bólintott, és intett néhány

embernek a helikopterhangárnál. Azok odaügettek hozzá, megkapták a
parancsaikat, és futva távoztak. Miután ezzel megvolt, Malloy is a hangár felé
tartott, a mosdóba kellett mennie. Közben látta, hogy Nance rmester két
termosszal baktat vissza. Rendes t le, gondolta a tengerészgyalogos pilóta,
tudja, milyen fontos ilyen alkalmakkor a kávé.

- Az a kamera nem m ködik, kil tték - mutatta Dennis. - Az is megvan

videón.
- Mutassa - utasította Noonan.
A szoba elrendezése eléggé hasonlított ehhez a szobához. Tim
Noonannak elég volt a szalagon lev ötven másodperc is, hogy ezt
megállapítsa. A gyerekeket a kamerával szemközti sarokba terelték. Lehet,
hogy még mindig ott vannak. Nem sok, de ez is valami. - Még valami?
Valami audiorendszer a szobában, mikrofon, vagy ilyesmi?
- Nem, mindössze a telefonok - felelte Dennis.
- Értem - bólintott az FBI-ügynök lemondóan. - Akkor ki kell találnom,
hogy mikrofonozzam be. - Ekkor szólalt meg a telefon.
- Igen, itt Paul - szólt bele Bellow azonnal.
 - Itt az Egyes. Nem gyújtották meg a lámpát. Mondtam, hogy tegyék, és
nem tették meg. Még egyszer felszólítom, azonnal tegyék meg!
- Már dolgozunk rajta, de nagy itt a kavarodás, és a rend rök véletlenül
elszúrtak valamit.
- És nincs ott senki a parktól, aki segítene magának? Nem ment el az
eszem, Paul. Utoljára mondom, azonnal gyújtsanak villanyt.
- Dolgozunk rajta, Mr. Egyes. Kérem, legyen egy kicsit türelmes. - Bellow
arcát elöntötte a veríték. Hirtelen kezd dött, és bár tudta miért, remélte, hogy
téved.

- André - szólt oda társának René, véletlenül még miel tt letette volna a
telefont.
A park volt biztonsági re odament a sarokba.
- Szia, Anna, azt hiszem, ideje, hogy visszamenj anyukádhoz.
- Végre! - tört ki a gyerekb l. Porcelánkék szeme volt, világosbarna haja
szinte sz ke, b re sápadtvolt, pergamenszer . Szomorú látványt nyújtott.
André a tolókocsi mögé lépett, megfogta a fogantyút, és az ajtó felé tolta. -
Menjünk ki, mon petit chou - mondta közben a gyereknek.
A lift odakint nem a f áramkörr l m ködött. Az akkumulátor segítségével
még ilyenkor is lehetett menni vele. André betolta a kocsit, elhúzta a vörös
vészmegállító kapcsolót, és megnyomta az 1-es gombot. A kastélyban széles
folyosó volt, melyen a Világpark egyik részéb l a másikba mehettek az
emberek. A boltíves falat mozaik borította. Kellemes nyugati szél fújt, és a
francia pontosan a szél felé tolta Annát.

- Mi ez? - kérdezte Noonan az egyik videomonitorra nézve. John, valaki

kijött.
- Parancsnok, itt Kett -Egyes mesterlövész. Látok egy férfit, egy tolókocsit
tol, benne egy gyerekkel. A kastély nyugati oldalán jöttek ki. - Johnston
letette messzelátóját, és a puskához hajolt, a célkeresztet a férfi homlokára
állította, ujja finoman érintette a ravaszt. Kett -Egyes mesterlövész, célon
vagyok, az ismeretlen férfin.
- L ni tilos - válaszolta Clark. - Ismétlem, tilos l ni. Nyugtázza!
- Vettem, Hatos, tilos l ni. - Johnston rmester elvette ujját a ravaszról. Mi
a fene történik itt?
- A rohadék - jegyezte meg Covington. Mindössze negyven méterre voltak
t le. Chávezzel együtt jól látták a férfit és a tolókocsit is. A kislány betegnek
t nt, és látszott, hogy fél. A tolókocsi bal oldalában kucorgott, próbált hátra,
felnézni az t toló férfira. A férfi negyven körülinek t nt, gondolták
mindketten. Bajusz, szakáll nélkül; átlagos magasságú, súlyú és felépítés ,
kifejezéstelen sötét szemmel. A park immár kiürült. Olyan csend volt, hogy
hallották az udvar kövén súrlódó gumikerekek hangját.
 - Hol a mama? - kérdezte Anna angolul, amit az iskolában tanult. - Egy
perc és meglátod - ígérte a Kilences. Körbetolta a kastély bejáratához. Az út
megkerült egy szobrot, finoman fölfelé vezetett, majd egy újabb kanyar után
le az udvar felé. André megállította az út közepén a kocsit. Úgy öt méter
széles, egyenletesen kikövezett út volt.
André körülnézett. Nyilván vannak itt rend rök, de semmi nem mozdult,
csak a zuhanó bombázó kocsijai. Nem kellett, hogy feléjük nézzen, elég volt
az ismer s zaj. Kár. A Kilences övébe nyúlt, el vette a pisztolyát, és...

- Fegyver, pisztolyt vett el ! - jelentette Johnston sietve. - A fenébe is,

ez...

...A golyó behatolt Anna hátán, egyenesen a szívébe. Vérfolt jelent meg a
gyerek lapos mellkasán, feje el rebiccent. A férfi meglökte a tolókocsit,
végiggurult a kanyargós ösvényen. El a k fal mellett, egészen a lapos
udvarig, ahol végül megállt.
Covington el vette a Berettáját és célzott. Nem lesz könny lövés, de
végül is kilenc golyó van a pisztolyában, és ennyinek elégnek kell lennie...
- Tüzelni tilos! - harsogta a parancsnok hangja a fülébe a rádión keresztül.
- Tüzelni tilos! Ne l jetek!
- Bassza meg! - recsegte Chávez Peter Covington mellett.
- Igen - helyeselt az angol. - Pontosan. - Visszatette a pisztolyát a tokjába,
tehetetlenül nézte, ahogy a férfi megfordul, és visszamegy a vár
menedékébe.
- Célponton vagyok, Kett -Egyes mesterlövész, célponton! - hallották
mindannyian Johnston hangját.
- Ne l jetek! Itt a Hatos, tüzelni tilos, a fenébe is!

- Az istenit - káromkodott Clark az irányítóközpontban. Öklével nagyot

csapott az asztalra. Aztán megszólalt a telefon.
- Igen? - szólt bele Bellow a Szivárvány parancsnoka mellett.
- Figyelmeztettük magukat. Kapcsolják vissza az áramot, vagy megölünk
még egyet - mondta az Egyes.
 TIZENÖTÖDIKFEJEZET

FEHÉR KALAPOSOK

- SEMMIT nem tehettünk volna, John, az égvilágon semmit mondta

Bellow, hangot adva annak, amit a többieknek nem volt bátorsága kimondani.
- És, most mi lesz? - kérdezte Clark.
- Azt hiszem, vissza kell kapcsolnunk a villanyt.
Mindannyian a tévéképerny ket figyelték, három férfi rohant a gyerekhez.
Ketten a Guardia Civil tricornió-ját viselték. A harmadik dr. Hector Weiler volt.

Chávez és Covington jóval közelebbr l figyelték mindezt. Weiler fehér

orvosi köpenyt viselt, az orvosok általános egyenruháját. Futott a gyerekig,
aztán hirtelen megállt, amikor megérintette a meleg, de mozdulatlan testet.
Lehorgasztotta a vállát, és ez ötven méterr l is mindent elárult. A golyó
egyenesen áthatolt a gyerek szívén. Az orvos mondott valamit a
rend röknek. Egyikük kigurította a tolószéket az udvarról, el a két
Szivárvány-parancsnok mellett.
- Várjon, doki - szólt oda Chávez. Odament, hogy megnézze. Az jutott
eszébe, hogy saját felesége is épp egy új életet hord a hasában, és az talán
épp most mozog, rúgkapál egy picit, Patsy pedig a nappalijukban ül, tévét
néz, vagy olvas. A kislány arca békés volt, mintha aludna. Chávez nem tudta
megállni, hogy meg ne érintse puha haját. - Mit tud róla, doki?
- Nagyon beteg volt, valószín leg nem sok volt már hátra neki. Van róla
egy dossziém az irodámban. Amikor idehozzák ezeket a gyerekeket, kapok
egy összefoglalót az állapotukról, ha vészhelyzet állna el . - Az orvos ajkába
harapva felnézett. - Valószín leg haldoklott, de még élt, és nem volt teljesen
reménytelen. - Weiler spanyol anya és német apa - aki a második
világháború után emigrált Spanyolországba - gyermeke volt. Keményen
tanult, hogy orvos és sebész lehessen, és ez a gyilkosság, egy kisgyerek
meggyilkolása, mindennek a tagadása volt. Valaki úgy döntött, hogy mindez
a tanulás és kemény munka semmit nem ér. Nyugodt, csendes ember volt,
aki nem ismerte a haragot, de most megtudta, mi az. - Megölik ket?
Chávez felnézett. Nem voltak könnyek a szemében. Talán majd kés bb,
gondolta Domingo Chávez a gyerek fején nyugtatva kezét. A kislány haja
rövid volt, Chávez nem tudhatta, hogy az utolsó kemoterápia után n tt meg
ekkorára. Csak annyit tudott, hogy ennek a gyereknek még élni kellene, hogy
látta meghalni, és nem tehette meg azt, aminek az életét szentelte.
- Sí - mondta az orvosnak. - Megöljük ket. Peter? - intett társának, aztán
együtt elkísérték a többieket az orvos irodájába: Lassan mentek, semmi okuk
nem volt immár, hogy siessenek.
 - Ez megfelel - gondolta Malloy, és szemügyre vette a még nedves
festéket a Night Hawk oldalán. POLICIA, hirdette a felirat. Kész van,
Harrison?
- Igen, uram. Nance rmester, ideje indulnunk.
- 'genis. - A fedélzeti f nök bepattant a gépbe, bekapcsolta biztonsági
övét, és nézte a pilótát, aki megkezdte az indítási el készületeket. - Hátul
minden rendben - szólt az intercomba, miután kihajolt és ellen rizte. - Hátsó
rotor rendben, ezredes.
- Akkor azt hiszem, ideje felszállnunk. - Malloy gázt adott, és felemelte a
Night Hawkot az égboltba, aztán lenyomta taktikai rádiója gombját. -
Szivárvány, itt Medve, vétel.
- Medve, itt Szivárvány Hatos, öt-öt veszem, vétel.
- Medve a leveg ben, uram, hét percen belül ott vagyok.
- Vettem, körözzön a terület fölött, amíg nem adunk más utasítást.
- Vettem, uram. Értesítem, amikor megkezdjük a kört. Vége. Nem volt
miért sietniük. Malloy lejjebb ereszkedve fúrta gépe orrát a növekv sötétbe.
Immár csaknem lement a nap, és a távolban kigyúltak a park fényei.

- Ki ez? - kérdezte Chávez.

- Francisco de la Cruz - felelte a férfi. Be volt kötve a lába, és úgy t nt,
fájdalmai vannak.
- Igen, láttuk magát videón - mondta Covington. Látta a kardot és pajzsot
a sarokban, és elismeréssel biccentett az ül férfi felé. Peter megemelte a
spathá-t, méricskélte a súlyát. Közelharcban félelmetes fegyver lehet, még
ha nem is ellenfél egy MP-10-esnek, de azért igencsak használható fegyver.
- Egy gyereket? Megöltek egy gyereket? - kérdezte De la Cruz.
Dr. Weiler az iratszekrénye mellett állt.
- Anna Groot, tíz és fél éves - olvasta föl a dossziét, amelyet a gyerekkel
küldtek. - Metasztatikus oszteoszarkóma, gyógyíthatatlan beteg... az orvosa
szerint még hat hete volt hátra. Az oszteo randa dolog. - A fal mellett két
spanyol rend r kiemelte az élettelen testet a székb l, és gyengéden a
vizsgálóasztalra fektette, majd ráterített egy leped t. Egyikük a könnyeivel
küszködött, csak a sisterg harag tartotta vissza, a harag, amelyt l a keze is
remegett.
- John elég szarul érezheti most magát - jegyezte meg Chávez.
- Meg kellett tennie, Ding. Lehetetlen volt, hogy bármit is tegyünk...
- Tudom, Peter! De, hogy mondjuk ezt meg neki? - Hallgatott néhány
másodpercet.
- Doki, van itt egy kis kávéja?
- Tessék - mutatta Weiler.
Chávez a kancsóhoz lépett, és töltött magának egy papírpohárba.
- Föl és le szendvicsbe kapjuk ket?
 - Igen, azt hiszem - bólintott Covington.
Chávez kiitta kávéját, és a szemétkosárba hajította a poharat.
- Oké, menjünk, szervezzük meg.
- Minden további szó nélkül elhagyták a rendel t, és az árnyékba húzódva
jutottak el a föld alatti folyosóig, majd azon a tartalék irányítóközpontba.
- Kett -Egyes lövész, történik valami? - kérdezte épp Clark, amikor
beléptek.
- Semmi, Hatos, mindössze árnyékokat látok az ablakokban. Még senkit
nem küldtek a tet re. Elég különös.
- Nagyon bízhatnak a kameráikban és monitorjaikban - gondolta Noonan.
Ki volt el tte terítve a kastély tervrajza. - Oké, tételezzük fel, hogy a barátaink
mind itt vannak... de egy tucatnyi szoba van a három szinten.
- Itt Medve - szólalt meg egy hang a hangszóróban, amelyet Noonan
állított föl. - Megkezdtem a körpályát. Mit kell tudnom? Vége. - Medve, itt
Hatos - felelte Clark. - Az összes célpontunk a kastélyban van: A második
szinten van egy irányítóközpont. Legjobb tudomásunk szerint mindenki ott
van. Azonkívül, jó, ha tudod, hogy az embereik megöltek egy túszt. Egy
kislányt - tette hozzá.
A helikopterben Malloynak a szeme sem rebbent a hírre.
- Vettem, Hatos. Megkezdtem a körpályát és a megfigyelést. A gépen van
a lesiklófelszerelés.
- Vettem. Vége. - Clark elvette ujját a gombról.
Az osztag katonái hallgattak, de Chávez látta, hogy feszült a pillantásuk.
Túlságosan is profik ahhoz, hogy nyíltan kimutassák az érzelmeiket. Egyikük
sem babrálta fegyverét, vagy csinált bármilyen hollywoodias mozdulatot, de
az arcuk olyan volt, mint a k . Csak a szemük mozdult a tévémonitorok vagy
a térképek, tervrajzok felé. Homer Johnstonnak lehetett a legnehezebb,
gondolta Ding. Viszkethetett az ujja a ravaszon, amikor az az alak lel tte a
gyereket. Homernak vannak gyerekei, és annyiból állt volna a célszemélyt a
másvilágra küldeni, mintha csak pislogna egyet... De elég nagy ostobaság
lett volna t lük, és nem azért fizetik ket, hogy butaságokat csináljanak. Még
egy improvizált támadásra sem állnak készen, és egy ilyen támadással
mindössze annyit érnének el, hogy még több gyereket megöljenek, és nem
ezért jöttek ide. Megszólalt a telefon, Bellow lenyomta a gombot.
- Igen? - szólt bele.
- Nagyon sajnáljuk ezt a gyereket, de hamarosan amúgy is meghalt volna.
Mikor engedik el a barátainkat?
- Párizs még nem értesített minket - felelte Bellow.
- Akkor sajnálattal kell közölnöm, hogy hamarosan újabb incidens történik.
_ - Nézze, Mr. Egyes. Semmire nem kényszeríthetem Párizst.
Kormányhivatalnokokkal tárgyalunk, alkudozunk, és azoknak minden
döntéshez id re van szükségük. A kormányok sehol nem dolgoznak gyorsan.
 - Akkor egy kicsit segítek nekik. Közölje Párizzsal, hogy amennyiben a
barátainkat hozó repül gép nem áll készen a felszállásra egy árán belül,
megölünk egy túszt, és attól fogva, minden órában megölünk egyet, amíg
nem teljesítik a követeléseinket - hallatszott a hangszóróból a teljesen
érzelemmentes hang.
- Ez teljesen értelmetlen. Hallgasson ide: még ha ebben a pillanatban
kihoznák ket a börtönb l, akkor is legalább két órába telik, hogy ide érjenek.
Bármennyire is akarja, a repül gép nem tud gyorsabban repülni.
A másik elt n dve hallgatott néhány másodpercet.
- Igen, ez igaz - hallatszott végül. - Hát, jó. Három óra múlva kezdjük el
lel ni a túszokat... nem, pontosan órakor kezdem meg a visszaszámlálást.
Ezzel is nyernek tizenkét percet. Láthatja, hogy nagyvonalú vagyok.
Megértette?
- Igen, azt mondja, hogy huszonkét órakor megöl még egy gyermeket, és
attól fogva óránként egyet.
- Pontosan. Értesse meg Párizzsal is. - Ezzel elhalt a vonal.
- Nos? - kérdezte Clark.
- John, ehhez rám semmi szükséged. Átkozottul világos, hogy megteszik.
Megölték az els t, csak azért, hogy megmutassák nekünk, ki az úr a házban.
Ezek gy zni akarnak, és nem érdekli ket, milyen áron. Ez a kis engedmény,
amit most adott, valószín leg ez volt az utolsó.

- Mi ez? - kérdezte Esteban. Az ablakhoz lépett és kinézett. Helikopter!

- Igen? - René is odament. Olyan kicsi volt az ablak, hogy arrébb kellett
tolnia a baszkot, hogy kilásson. - Igen, látom, rend rségi helikopter. Elég
nagy - tette hozzá, aztán vállat vont. - Nem meglep .
- De... - José, menj föl a tet re egy rádióval és figyelj.
Az egyik baszk bólintott, és a t zlépcs felé indult. A lift ugyan remekül
m ködött, de nem akart bent ragadni, ha megint elvágnák az áramot.

- Parancsnok, itt Kett -Egyes lövész - jelentkezett be Johnston alig egy

perc múlva.
- Kett -Egyes, itt a Hatos.
- Van egy alak a kastélytet n, férfi, fegyver van nála, Uzinak látszik, és
rádiója is van. Egy ember, senki nem jött utána.
- Vettem, Kett -Egyes.
- Nem az a pofa, aki megölte a gyereket - tette hozzá az rmester.
- Oké, helyes. Köszönöm.
- Hármas lövész, szintén látom... most jött át az én oldalamra. Köröz a
tet n... igen, átnéz a korláton, lenéz.
- John? - Covington rnagy szólalt meg.
- Igen, Peter?
 - Nem mutatunk nekik eleget.
- Hogy érted?
- Mutassunk nekik valamit, amit nézhetnek, rend röket, egy rend rgy r t.
Ha nem látnak semmit, hamarosan elkezdenek t n dni, miben
mesterkedünk, amit nem láthatnak.
- Jó ötlet - bólintott Noonan.
Clarknak is tetszett.
- Ezredes?
- Igen - felelte Nuncio, aztán az asztal fölé hajolt. - Azt javaslom, hogy
állítsunk ide két embert, ide két másikat... meg ide... és ide.
- Igen, kérem uram, intézkedjen miel bb.

- René - André szólalt meg a monitor el tt. - Nézd csak - mutatta.

Két spanyol rend r közeledett lassan, lehet leg fedezékben maradva a
Strada Espa án. Úgy ötven méterre a kastélytól megálltak. René bólintott, és
fogta rádióját. - Hármas.
- Igen, Egyes.
- Rend rök közelítették meg a kastélyt. Tartsátok szemmel ket.
- Meglesz, Egyes - ígérte Esteban.

- Oké, rádiót használnak - jelentette Noonan szkennerét figyelve. - Polgári

walkie-talkie-k, kereskedelmi forgalomban lév rádiók a tizenhatos csatornán.
Sima ügy.
- Semmi név, csak számok? - kérdezte Chávez.
- Eddig. A kapcsolatunk Egyesnek nevezi magát. Ez a fickó a hármas.
Nos milyen következtetést vonhatunk le mindebb l?
- Rádiójátékok - mondta dr. Bellow. - Ahogy a nagykönyvben meg van
írva. Megpróbálják titokban tartani el lünk a kilétüket, de ez is a
nagykönyvben van. - A két fényképet már rég elküldték Franciaországba, de
sem a rend rség, sem a hírszerz k nem találtak róluk semmit.
- Oké, a franciák engednek?
Fejrázás.
- Nem hiszem. Amikor beszámoltam a miniszternek a holland kislányról,
csak horkantott, és azt mondta, akárhogy is, Carlos a dutyiban marad.
Elvárja t lünk, hogy sikeresen megoldjuk a helyzetet, és ha úgy érezzük,
hogy nem vagyunk rá képesek, Franciaország szívesen küld ide egy
csapatot.
- Vagyis huszonkét órára meg kell hogy legyen a tervünk, és készen kell
állnunk, hogy megvalósítsuk.
- Hacsak nem akarjuk, hogy még egy túszt megöljenek - bólintott Bellow. -
Nem engedik, hogy befolyásoljam ket, tudják, hogyan kell játszani ezt a
játszmát.
 - Profik?
Bellow vállat vont.
- Az is lehet. Tisztában vannak vele, mivel próbálkozom, és így azt is
tudják, hogyan védjék ki.
- Semmivel nem lehet befolyásolni ket? - kérdezte Clark, feketén fehéren
akarta hallani.
- Megpróbálhatom, de feltehet leg nem. Az ilyen ideológiai
megszállottakkal, akik kristálytisztán tudják, mit akarnak; nem lehet érvelni.
Nincs olyan etikai alapjuk, amit felhasználhatnék, sem erkölcsük a szó bevett
értelmében. Semmi, amit felhasználhatnék ellenük. Lelkiismeretük sincs.
- Igen, azt láttuk. - John felállt, és két osztagparancsnokához fordult. - Két
órátok van, hogy elkészítsétek a tervet, és még egy, hogy felkészüljetek rá.
Huszonkét órakor indulunk.
- Többet kell tudnunk arról, mi történik odabenn - mondta Covington.
- Noonan, tehetsz valamit?
Az FBI-ügynök a tervrajzra, majd a tévémonitorokra pillantott.
- Át kell hogy öltözzek - közölte, majd kivette a zöldön zöld éjszakai
ruháját a táskájából. Az eddigi egyetlen jó hír az volt, hogy van két olyan
pont, ahová nem lehet rálátni a kastély ablakaiból. Még jobb, hogy ki tudják
kapcsolni a lámpákat, amelyek megvilágítják ket. A park f mérnökéhez
lépett. - Ki tudja kapcsolni azokat a lámpákat?
- Persze. Mikor?
- Amikor az a pofa a tet n a másik irányba néz. És kell valaki, hogy
fedezzen - tette hozzá még Noonan.
- Majd én - lépett el re Vega törzs rmester.

A gyerekek nyafogtak. Két órája kezd dött, és egyre rosszabb lett. Enni
akartak... ilyen gond feln ttekkel feltehet leg nem lett volna, mert a feln ttek
túlságosan féltek volna ahhoz, hogy enni kívánjanak. De a gyerekek
valahogy mások. Elég sokszor kellett kimenniük a mosdóba. Szerencsére két
mosdó is nyílt az irányítóközpontból. René és az emberei nem állították meg
a gyerekeket. A mosdókban nem volt telefon, és ablakuk sem volt. Nem
lehetett megszökni onnan, vagy beszélni a külvilággal. Semmi értelme nem
volt, hogy a gyerekek összecsinálják magukat. A gyerekek egyikükhöz sem
szóltak, de egyre hangosabban sírtak és nyüszítettek. Jól nevelt gyerekek,
különben rosszabb lenne a helyzet, mondta magában René, és gúnyosan
elmosolyodott. A faliórára pillantott.
- Hármas, itt az Egyes.
- Igen, Egyes ~ hallatszott a válasz.
- Mit látsz?
- Nyolc rend rt, négy párban. Figyelnek, de semmi mást nem tesznek,
csak figyelnek.
 - Helyes. - És ezzel René letette a rádiót.

- Vettem - jelentette Noonan. is a faliórára nézett. Nagyjából tizenöt

perc telt el a legutóbbi rádióbeszélgetés óta. Azóta fölvette esti terepruháját,
ugyanazt a két árnyalatú zöldet, mint amit Bécsben használtak.
Hangtompítóval ellátott .45-ös Beretta automatája, különleges nagy tokban a
golyóállómellényre er sítve. Egyik vállán átvetette hátizsákját. - Vega, van
kedved egy kicsit sétálni velem?
- Naná - felelte Oso. Örült, hogy végre csinálhat valamit egy küldetésnél.
Bármennyire is jó volt, hogy rá bízták az osztag súlyos géppuskáját, eddig
nem volt módja használni, és feltehet leg nem is lesz, gondolta. De volt a
legnagyobb az egész osztagban, a súlyemelés volt a hobbija, és olyan volt a
mellkasa, mint egy fél söröshordó. Követte Noonant, ki az ajtón.
- Létra? - kérdezte a törzs rmester.
- Ötven méterre onnan, ahova megyünk, van egy szerszámos és
festékm hely. Megkérdeztem. Van minden, amire szükségünk van.
- Nem rossz - bólintott Oso.
Gyorsan haladtak, lehajolva futottak keresztül azon a néhány területen,
amelyet a rögzített állású kamerák befogtak. Megtalálták a m helyt, amit
kerestek. Nem volt rajta tábla. Noonan kinyitotta az ajtót és belépett.
Szerencsére egyik ajtó sem volt bezárva. Vega leemelt a fali tartóról egy
tízméteres, kinyitható létrát. - Ez megteszi.
- Aha. - Mindketten kimentek. Most már nehezebb lesz a mozgás. -
Noonan a parancsnoknak.
- Itt a Hatos.
- Lehet játszani a kamerákkal, John:
Az irányítóközpontban Clark intett a park mérnökének. Itt már volt némi
veszély, de remélték, hogy nem sok. A kastélyban lév irányítóközpontban,
akárcsak itt, mindössze nyolc tévémonitor volt, ezzel szemben több mint
negyven kamera. Vagy a komputer válogatott a kamerák között automatikus
üzemmódban, vagy kézi er vel kapcsoltak bizonyos kamerákat. Az egér egy
kattintásával az egyik kamera kiesett. Ha a terroristák automata
üzemmódban vannak, ami valószín , feltehet leg nem veszik észre, hogy az
egyik kamera kiesett a munkából. Noonanék útvonala két kamera
látómezejébe is beleesett, és a park f mérnöke készen állt arra, hogy
mindkett t kikapcsolja abban a pillanatban, amikor szükség van rá. Ahogy
megjelent egy kéz a huszonhármas kamera látómezejében, rögtön
kikapcsolta.
- Oké, huszonhármas kil ve, Noonan.
- Megyünk - jelentette az FBI-os. Az els szakasz húsz méter volt, egy
koncessziós standnál álltak meg. - Oké, a pattogatott kukoricás épületnél
vagyunk.
 A f mérnök visszakapcsolta a huszonhármast, és kikapcsolta a
huszonegyest.
- Huszonegyes kil ve - jelentette Clark. - Kett -Egyes lövész, hol van a
fickó a tet n?
- A nyugati oldalon, épp rágyújtott, már nem néz le. Egyel re mozdulatlan
- jelentette Johnston rmester.
- Noonan, mehettek.
- Indulok - jelentette az FBI-ügynök. Vegával együtt továbbindult.
Gumitalpú csizmájuk nem vert zajt a köveken. A kastély oldalánál úgy két
méter széles földcsík volt és néhány nagyobb bukszus. Noonan és Vega
óvatosan felállították a létrát az egyik bokor mögött. Vega meghúzta a
zsinórt, hogy kitolja a fels részt úgy, hogy pont az ablak alá érjen. Aztán az
épület és a létra közé lépett, megragadta a létrát, és er sen tartotta.
- Aztán csak óvatosan, Tim - suttogta Oso.
- Mint mindig. - Noonan az els métereket gyorsan tette meg, aztán
kúszott fölfelé. Türelem, mondta magában, rengeteg id m van rá. Ilyesfajta
hazugságokat mondanak maguknak a férfiak.

- Oké, fölfelé mászik a létrán - hallotta Clark a rádiójában. - A tet n lev

fickó még mindig a másik oldalon van. Boldog és hülye.
- Medve, itt Hatos. Vége - szólt bele John a rádióba. Támadt egy újabb
ötlete.
- Itt Medve, hallgatom, Hatos.
- Játssz egy kicsit a nyugati oldalon, csak hogy odafigyeljenek, vége.
- Vettem.

Malloy abbahagyta a vég nélküli körözést, egyenesbe hozta a gépet, majd

a kastély felé fordította. A Night Hawk viszonylag halk helikopter volt, de
azért a tet n lev fickó felé fordult, és figyelte. Az ezredes jól látta az éjjellátó
távcsövén keresztül. Úgy kétszáz méternyire a kastélytól megállt. Csak azt
akarta, hogy rá figyeljenek, és nem azt, hogy megrémüljenek. A tet n lev r
cigarettája felragyogott a távcs ben. Az r ajkához emelkedett, majd el,
aztán vissza, és ott is maradt.
- Köszönj szépen, fiacskám - mondta Malloy az intercomban. Uram isten,
hogy ha egy Night Stalkerrel repülnénk, átrepíthetnélek innen a másvilágba.
- Repültél Stalkerrel? Milyen?
- Ha f zni is tudna, elvenném feleségül. A legklasszabb gép, amit
ismerek. - Malloy nem közeledett, továbbra is ugyanott lebegett gépével. -
Hatos, itt a Medve. Ránk figyel a rohadék.

- Noonan, itt a Hatos. Elvontuk a tet n lev r figyelmét. A másik oldalon

van.
 Helyes, gondolta Noonan szótlanul. Levette Kevlar sisakját, és az
ablakhoz dugta arcát. Szabálytalan üvegdarabkákból készült, melyet
ólomcsíkok fogtak össze, akárcsak a valódi, régi várkastélyokban. Nem volt
olyan jó, mint egy rendes ablaktábla, de azért átlátszott. Oké. Noonan
hátizsákjába nyúlt, el vett egy ugyanolyan kobrafej száloptikakábelt, mint
amilyet Bernben használt.
- Noonan a parancsnoknak. Veszitek?
- Vesszük. - David Peled hangja válaszolt. Homályos volt a kép, de ehhez
hamar hozzá lehet szokni. Négy feln ttet mutatott, de ami még fontosabb,
rengeteg gyereket is, akik a sarokban ültek a padlón. Két ajtó volt a
közelükben feliratokkal. A WC-k lehetnek, jött rá Peled. M ködik a dolog,
nagyon is jól m ködik. - Remek, Timothy - közölte társával. - Jól látunk.
- Oké. - Noonan a helyére ragasztotta a pici kamerát, majd elindult lefelé
a létrán. A reggeli öt kilométer futásnál soha nem dobog úgy a szíve, mint
ahogy most dobogott. Amikor leért a földre, is, Vega is, a falnak
támaszkodtak néhány pillanatig.

A cigaretta lerepült a tet r l, az r megunta a helikoptert bámulni. - A

barátunk keletre tart a tet n - jelentette Johnston. - Noonan, pont feléd halad.

Malloy fejében megfordult, hogy csinál valami kunsztot, amivel ismét

magára vonja a figyelmet, de túl veszélyes játék lett volna. Oldalt fordult a
helikopterrel, és folytatta a körözést, de immár közelebb, szemét a
kastélytet re szegezve. Mást nemigen tehetett, legfeljebb el vehette volna
szolgálati pisztolyát, hogy azzal l jön, de ebb l a távolságból, még magát a
várat is nehéz lenne eltalálni, és sajnos nem az a dolga, hogy embereket
öljön, mondta magában. El fordult vele, hogy elég vonzónak találta a
gondolatot.

- Kezd zavarni az a helikopter - közölte a hang a telefonban.

- Sajnálom - felelte dr. Bellow. Kíváncsi volt, hogyan reagál erre a másik. -
De a rend rök végzik a dolgukat.
- Van valami hír Párizsból?
- Sajnos még nincs, de reméljük, hamarosan jelentkeznek, van még id . -
Bellow egy adag visszafojtott feszültséget csempészett hangjába, remélte,
hogy a másik reménytelenségnek értelmezi.
- Az id és a dagály nem vár az emberre - felelte az Egyes, és letette a
kagylót.
- Mit jelentsen ez? - kérdezte John.
- Azt jelenti, hogy a szabályok szerint játszik. A rend rgy r miatt sem
tiltakozik. Tudja, mi az, amit el kell fogadnia. - Bellow ivott egy kortyot a
kávéjából. - Nagyon magabiztos. Úgy gondolja, megközelíthetetlen helyen
van, a kezében vannak a kártyák, és ha meg kell ölnie még néhány gyereket,
mert csak így kapja meg amit akar, az sem baj.
- Gyerekeket ölni - csóválta Clark a fejét. - Nem hittem volna... a fenébe
is, több eszem is lehetett volna.
- Nagyon er s tabu, talán a leger sebb - helyeselt dr. Bellow. Ahogy
megölték azt a kislányt... minden habozás nélkül, mintha csak papír
céltáblára l ttek volna. Az igazi hív ilyen - folytatta a pszichológus. - Mindent
alárendel a hitének. Teljesen ésszer , de csakis ezen a rendszeren belül. A
barátunk, Mr. Egyes, elkötelezte magát, és ragaszkodik hozzá.

Nem akármi ez a rendszer, gondolta magában a park f mérnöke. A

kastély ablakához er sített lencse a legszélesebb pontján is mindössze 2
mm-es volt, és még ha észreveszik is, legfeljebb egy festékpöttynek vagy
üveghibának vélhetik. Az igaz, hogy nem valami jó min ség képet ad, de
azért látszott, hol vannak az emberek odabent, és minél tovább nézték, annál
inkább kiismerték magukat a képen, amely eleinte egy fekete-fehér
elmosódott fényképnek t nhetett. Hat feln ttet számolt meg, egy hetedik a
kastély tetején van, vagyis mindössze három helyét nem tudják. És kérdés,
hogy az összes gyereket látják-e? Ezt már nehezebb volt megállapítani,
mindegyik gyerek ugyanolyan szín inget viselt, és a fekete-fehér képen a
vörös semleges szürkének t nt. Egyikük tolószékben ült, de a többi
összeolvadt a fokuszálatlan képen. Látta, hogy a kommandósok is aggódnak
emiatt.

- Ismét nyugatnak tart - jelentette Johnston. - Oké, már a nyugati oldalon

van.
- Menjünk - szólt oda Noonan Vegának.
- A létra? - Levették és oldalára fektették a bokor mögé.
- Itt hagyjuk. - Noonan lehajolva futásnak eredt, és néhány másodpercen
belül elérte a popcornos bódét. - Noonan a parancsnoknak, ideje újra
kezelésbe venni a kamerákat.
- Kikapcsoltam - jelentette a mérnök Clarknak.
- Huszonegyes kamera kil ve, indulj, Tim!
Noonan meglökte Vega vállát, és újabb harminc métert futott. Oké, jöhet a
huszonhármas.
- Megvan - mondta a f mérnök.
- Rajta - adta ki Clark a parancsot.
Tizenöt másodperc múlva mindketten biztonságban voltak. Noonan az
épület falának d lve mély lélegzetet vett.
- Kösz, Julio.
- Bármikor, haver - felelte Vega. - Csak m ködjön a kamerád.
 - M ködni fog - ígérte az FBI-ügynök, aztán elindultak a föld alatti
irányítóközpont felé.
- Berobbantjuk az ablakokat? Meg tudjuk csinálni, Paddy? - kérdezte épp
Chávez, amikor visszaértek.
Connolly nagyon vágyott egy cigarettára. Évekkel ezel tt leszokott róla.
Nem lehetett összeegyeztetni a napi futással, de ilyen alkalmakkor segítette
volna a koncentrációt. - Hat ablak... mindegyikre három vagy négy perc...
nem, azt hiszem, nem megy, uram. Kett t adhatok, ha van rá id nk.
- Milyen er sek az ablakok? - kérdezte Clark. - Dennis?
- Körbe er sített fémkeret - vont vállat a parkigazgató.
- Várjanak csak. - A f mérnök lapozni kezdett a kastély tervrajzában,
aztán ujját a jobb oldalra nyomva olvasni kezdett. - Itt vannak a m szaki
leírások... csak habarcs tartja ket. Be tudják rúgni, gondolom.
Ez a "gondolom" nem volt olyan megnyugtató, mint Ding szerette volna.
De csakugyan mennyire állhat ellen egy ablakkeret, ha egy kilencvenkilós
férfi meglendíti csizmába bújtatott két lábát?
- Mi a helyzet a hang-fény gránátokkal, Paddy?
- Megcsinálhatjuk - felelte Connolly. - De nem tesz majd jót az
ablakkereteknek, uram.
- Oké. - Chávez a tervrajzok fölé hajolt. - Lesz elég id tök, hogy
berobbantsatok két ablakot, ezt meg ezt - mutatott a tervrajzra. A másik
négynél hang-fény gránátot használunk, és egy másodperc múlva
belendülünk. Eddie itt, én itt, Louis itt. George, hogy van a lábad?
- Nem az igazi - felelte Tomlinson rmester kínzó szinteséggel. Be kell
rúgnia egy ablakot, belendülni, a betonpadlóra érkezni, aztán rögtön
felpattanni és l ni... és gyerekek élete forog kockán. Nem, nem vállalhatja. -
Jobb, ha valaki más megy, Ding.
- Oso, mit gondolsz, képes vagy rá? - kérdezte Chávez.
- Naná - felelte Vega, és igyekezett visszafojtani mosolyát. -
Lefogadhatod, Ding.
- Oké, Scottyé és Mike-é a másik kett . Mi a pontos távolság a tet t l?
Ezt is leolvashatták a tervrajzról.
- Pontosan tizenhat méter a tet szintjét l. Adjatok hozzá még hetven
centimétert az oromzat miatt.
- A kötél b ven elég - vélekedett Eddie Price. Kezdett összeállni a terv. Az
és Ding alapvet célja, hogy a gyerekek és a terroristák közé kerüljenek,
persze keményen tüzelve. Vega, Loiselle, McTyler és Pierce alapvet
feladata viszont az, hogy végezzen a kastély irányítóközpontjában lév
terroristákkal. De a végs döntés akkorra marad, amikor behatolnak a
szobába. Covington 1-es osztaga ezalatt a föld alól nyomul föl a lépcs kön.
Meggátolja, hogy bárki kimeneküljön, és támogatja a 2-es osztagot, ha bármi
balul ütne ki.
 Price törzs rmester és Chávez ismét végignézték a tervrajzot,
méricskélték a megteend távolságot, számítgatták, mennyi id kell rá.
Lehetségesnek, s t kivitelezhet nek t nt az egész. Ding a társaira nézett.
- Vélemény?
Noonan elfordult a száloptika által továbbított képt l.
- A többségük a kontrollpanelek környékén van. Ketten szemmel tartják a
gyerekeket, de nem nagyon aggódnak miattuk. Teljesen érthet en, elvégre
csak gyerekek, nem feln ttek, akik szembeszállhatnának velük... de... de
elég, ha csak a rohadékok egyike feléjük fordul, és megereszt egy sorozatot.
- Igen - bólintott Ding. Nem lehetett kikerülni vagy letagadni a tényt. - Hát,
gyorsan kell l nünk, emberek. Ki lehet csalni ket valahogy?
Bellow már gondolkodott ezen a kérdésen.
- Ha azt mondom nekik, hogy úton van a gép... de kockázatos. Ha úgy
gondolják, hogy hazudunk nekik, elkezdhetik lel ni a túszokat. De ha úgy
gondolják, hogy itt az ideje, hogy a repül térre induljanak, Mr. Egyes
feltehet leg leküldi néhány emberét a föld alá. A legvalószín bb, hogy itt
akarnak távozni. Ha tudunk egy kicsit játszani a megfigyel kamerákkal,. és
közel juttathatunk valakit...
- Szépen lepuffantjuk ket - mondta Clark. - Peter?
- Ha húszméteres távolságon belül jutunk, sima ügy. Ráadásul támadás
el tt kikapcsoljuk a lámpákat, megzavarjuk a rohadékokat - tette hozzá
Covington.
- A lépcs házban van vészvilágítás - szólt közbe Mike Dennis. - Mihelyt
kikapcsolják az áramot, automatikusan meggyulladnak. A fenébe is, az
irányítóközpontban is van kett .
- Hol? - kérdezte Chávez.
- Balra.., úgy értem, hogy az északkeleti sarokban és a délnyugatiban.
Semmi különös; két lámpa, elemr l mennek.
- Oké, akkor nem kell éjjellátó szemüveg, amikor bemegyünk. De ett l
még eloltjuk támadás el tt közvetlenül a lámpákat, csak hogy megzavarjuk
ket. Még valami? Peter? - kérdezte Ding.
- M ködni fog - bólintott Covington rnagy.
Clark szótlanul figyelt, kényszerítette magát, hogy a beosztottjaira hagyja
a tervezést és az irányítást. Ó maga csak akkor szól közbe, ha hibát
követnek el, de nem tették. Legszívesebben felkapott volna egy MP-10-est,
és velük tartott volna, de tudta, hogy lehetetlen, bármennyire szitkozódott is
magában emiatt. Az irányítás egyszer en nem nyújtja ugyanazt az élményt,
mint a közvetlen parancsnoklás.
- Szükségünk van orvosokra, ápolókra, készenlétben, hátha szerencséjük
van a rossz fiúknak - fordult Nuncio ezredeshez.
- Vannak velünk szanitécek odakint...
 - Dr. Weiler nagyon jó orvos - jegyezte meg Mike Dennis. - És van
baleseti gyakorlata. Ragaszkodtunk hozzá, hogy ilyen orvosunk legyen
szükség esetére.
- Oké, álljon készenlétben, ha eljön az id . Dr. Bellow, közölje Mr.
Egyessel, hogy a franciák beleegyeztek a követelésekbe, és a barátaik úton
vannak... Mi a véleménye?
- Tíz óra húsz körül érhetnének ide. Ha beleegyeznek, az engedmény, de
az a fajta, ami egy kicsit megnyugtatja ket, legalábbis remélem.
- Hívd ket, doki - adta ki John Clark az utasítást.

- Igen? - szólt René a kagylóba.

- Sánchezt körülbelül húsz perc múlva elengedik a Le Sante börtönb l,
hat másikat is, de az utolsó hárommal valami probléma van, nem tudom
pontosan, mi. A De Gaulle nemzetközi repül térre viszik ket, és egy Air
France Airbus 340-essel szállítják ide. Úgy számoljuk, huszonkett
negyvenre érnek ide. Elfogadható ez? Hogyan fogjuk magukat és a túszokat
a géphez szállítani? - kérdezte Bellow.
- Gondolom, busszal. Álljanak a busszal egyenesen a kastély mellé. Tíz
gyereket magunkkal viszünk, a többit jóindulatunk jeléül itt hagyjuk. Közölje a
rend rökkel, tudjuk, hogyan mozgassuk a gyerekeket anélkül, hogy esélyük
lenne valami ostobaságot csinálni, és az árulásnak igen komoly
következményei lesznek.
- Nem akarjuk, hogy még egy gyereknek baja essen - biztosította Bellow.
- Ha azt teszik, amit mondunk, nem is esik bajuk, de ne feledjék, ha bármi
ostobaságot tesznek, vér fog folyni az udvaron - folytatta René határozottan.
- Megértették?
- Igen, Egyes. Megértettem - felelte a pszichológus. René letette a telefont
és felállt.
- Iljics úton van, barátaim. A franciák meghajoltak a követeléseink el tt.

- Olyan, mint aki megnyerte a f nyereményt - jelentette Noonan, aki nem

vette le szemét a fekete-fehér képr l. Az, amelyik az Egyes lehetett, immár
állt, és egy másik célszemély felé tartott. A homályos képen úgy t nt, kezet
ráznak.
- Nem fognak led lni és szundítani egyet, mint akik jól végezték a
dolgukat - figyelmeztette ket Bellow. - S t talán most még inkább
készenlétben állnak.
- Igen, tudom - nyugtatta meg Chávez. De ha jól végezzük a munkánkat,
teljesen mindegy, mennyire állnak készenlétben.

Malloy visszafordult a repül térre, hogy feltankoljon, ez egy fél órát vett
igénybe. Közben tudta meg, mi lesz egy óra múlva. Nance rmester
el készítette a Night Hawk végébe a köteleket. Pontosan tizenöt méteres
köteleket er sített a helikopter padlóján lev peckekhez. Akárcsak a pilóták,
Nance is pisztolyt hordott. Nem gondolta, hogy valaha is használni fogja, és
mindössze közepes löv volt, de ett l úgy érezte, is az osztaghoz tartozik,
és az fontos volt a számára. Ellen rizte a tankolást, majd lezárta a tankot, és
jelentette Malloy ezredesnek, hogy a madár készen áll.
Malloy felemelkedett a Night Hawkkal a leveg be, majd ismét a Világpark
felé fordult. Most nem kezdett körözni fölötte, egyenesen átrepült a kastély
fölött, majd villogó, ütközés elleni fényeivel messze elhúzott t le, és mint aki
unja a korábbi körpályát, összevissza cikázott, majd néhány perc múlva
ismét elzúgott a kastély fölött.

- Oké, emberek, induljunk - szólt Chávez osztagának. Azok, akiknek

közvetlen szerepük volt a ment akcióban, kimentek a föld alatti folyosóra,
majd a szabadba, ahol a spanyol hadsereg teherautója állt. Fölszálltak és
elindultak a hatalmas parkolóba.
Dieter Weber Johnston rmester rhelyével szemben talált magának
mesterlövészfészket. A színházépület lapos tetején, ahol rendes napokon a
gyerekek rajzfilmeket néznek. Mindössze százhúsz méterre volt a kastély
keleti oldalától. is kiterítette habszivacs matracát, felállította az állványt,
beléhelyezte a puskát, majd tízszeres nagyítású messzelátójával vizslatta a
kastély ablakait.
- Kett -Kettes lövész készen áll - jelentette Clarknak.
- Rendben, szükség esetén jelentsen. - Clark felnézett. - Al?
- Átkozottul sok fegyver és nagyon sok gyerek. - Stanley arca komor volt.
- Igen, tudom. Van valami jobb ötleted?
Stanley a fejét rázta.
- Jó terv. Ha kint próbálkozunk, túl sok helyük van, hogy
man verezzenek, és az épületen belül nagyobb biztonságban érzik magukat.
Nem, Peternek és Dingnek jó a terve, de olyan, hogy tökéletes terv, nem
létezik, a fenébe is.
- Igen - bólintott John. - Bárcsak velük mehetnék. Ez a beosztás most
olyan, mint egy seggberúgás.
- Egy jó nagy seggberúgás - horkantott Alistair Stanley.

A parkoló fényei egyszerre aludtak ki. A szintén lámpák nélkül haladó

teherautó egy lámpaoszlop mellett megállt. Chávez és az emberei kiugráltak.
Alig két másodperc múlva a Night Hawk is leszállt. Földet ért ugyan, de a
rotor gyorsan pörgött. Kinyíltak az oldalajtók, a katonák bepattantak, és
leültek a padlóra. Nance rmester egymás után becsukta mindkét ajtót.
- Mindenki a fedélzeten, ezredes.
 Malloy minden szó nélkül meghúzta a kart, és a gép újra felemelkedett az
égbolt felé. Vigyázott a lámpaoszlopokra, amelyek az egész küldetést
tönkretették volna, mindössze négy másodpercig tartott föléjük emelkedni,
aztán a helikopter már a park hátsó része felé tartott.
- Lámpákat kikapcsolni - szólt oda Malloy Harrison hadnagynak.
- Lámpák kikapcsolva - igazolta vissza a segédpilóta.
- Készen állunk? - kérdezte hátul Ding az embereit l.
- A fenébe is, de mennyire - felelte Mike Pierce hátul. Rohadt gyilkosok,
gondolta. De ezzel nem volt egyedül, a gépen ez járt valamennyiük eszében.
A fegyvereket szorosan keresztbe vetették mellükön, és felvették
lecsúszókeszty iket. Három közülük egyre szorosabbra húzta a kezén.
Komor arcuk mellett mindössze ez árulta el feszültségüket.

- Hol a repül ? - kérdezte Egyes.

- Úgy egy óra tíz perce indult - felelte dr. Bellow. - Mikor akarja, hogy
odaálljon a busz?
- Pontosan negyven perccel azel tt, hogy a gép leszáll. Azt akarom, hogy
azalatt tankolják, amíg felszállunk.
- Hova mennek? - szólt dr. Bellow kérdése.
- Majd ha felszálltunk, közöljük a pilótával az úti célt.
- Oké, intézkedem, hogy odaálljon a busz. Körülbelül negyed óra múlva
ott lesz. Mit akar, hová álljon?
- Egyenesen a kastélyhoz, a zuhanó bombázó mögé. - Oké, megmondom
nekik - ígérte Bellow.
- Merci. - Aztán ismét süket lett a telefon.
- Ravasz - jegyezte meg Noonan. - Egész végig két megfigyel kamera
mutatja a buszt úgy, hogy nem takarhatnánk vele egy osztagot, és
feltehet leg a hegymászó technikával akarják felvinni a túszokat. - Kemény
dió, gondolta közben.
- Medve, itt Hatos - szólt bele Clark a rádióba.
- Medve veszem, vége.
- Öt perc múlva végrehajtjuk.
- Vettem, akció öt perc múlva.

***

Malloy megfordult székében. Chávez hallotta a beszélgetést, és bólintott.

Felemelte egyik kezét, széttárta ujjait.
- Szivárvány, itt a Hatos. Készenlét, ismétlem, készenlét. Öt percen belül
kezd dik az akció.

A föld alatt Peter Covington három emberét keletre a kastély lépcs háza
felé vezette. A park f mérnöke közben egymás után ki és bekapcsolta a
megfigyel kamerákat. A robbantásszakért jük egy kis töltetet helyezett el az
alsó vészkijárat ajtajánál, aztán biccentett f nöke felé.
- 1-es osztag készen áll.
- Kett -Egyes lövész készen áll, célponton - jelentette Johnston.
- Kett -Kettes lövész készen áll, de nincs célpontom - közölte Weber.
- Hármas, itt az Egyes - recsegett a szkenner az irányítóteremben.
- Igen, Egyes - felelte az r a tet n.
- Történik valami?
- Nem, Egyes, a rend rök ugyanott maradtak. A helikopter itt repdes
valahol, de semmit nem csinál.
- Negyed órán belül itt kell hogy legyen a busz, jól figyelj.
- Figyelek - ígérte a Hármas.
- Oké - bólintott Noonan. - Ez az id rés. Mr. Egyes negyedóránként hívja
Mr. Hármast. Soha nem több tizennyolc percnél; soha nem kevesebb
tizenkett nél. Vagyis...
- Aha - bólintott Clark. - Indulás?
- Miért is ne - helyeselt Stanley.
- Szivárvány, itt a Hatos. Indulás és végrehajtás. Ismétlem, végrehajtás
most!

A Night Hawk fedélzetén Nance rmester kinyitotta mindkét oldalon az

ajtókat. Hüvelykujját felemelve intett a katonáknak, azok pedig viszonozták,
és sorra bekapcsolták a leereszked zsinórt az öveiken lev karabinerekbe.
Valamennyien befelé fordultak, talppárnájukat a gép oldalának támasztották,
hátsójuk a leveg ben lógott.
- Nance rmester, villantok, amikor célon vagyunk.
- Vettem, uram - felelte a fedélzeti f nök. Lekuporodott az immáron üres
utastérben, kinyújtotta karját, hogy mindkét oldalon elérje a katonákat.

***

- André, menj le, nézz körül az udvaron - adta ki René a parancsot.

Embere pedig két kézbe fogva Uziját, azonnal indult.

- Valaki kiment a szobából - közölte Noonan.

- Szivárvány, itt a Hatos, egy célszemély elhagyta az irányítóközpontot.

Nyolc, gondolta Chávez. Nyolc célszemélyt kell harcképtelenné tenni. A

másik kett a mesterlövészek dolga.

Az utolsó kétszáz méter a kemény, gondolta Malloy. Bizsergett a keze a

ciklikus botkormányon. Akárhányszor is csinálta, ez nem gyakorlás volt.
Oké... Lebiccentette a gép orrát, a kastély felé fordult. A jelz fények nélkül a
helikopter mindössze egy árnyék lesz, alig valamivel sötétebb, mint az
éjszaka körülötte, és ami még jobb, a négypengés rotor szinte elenyész zajt
adott. Meghallhatják ugyan, de azt már nehezen határozzák meg, mi a zaj
forrása, és csak még néhány másodpercre volt szüksége.

- Kett -Egyes lövész, készenlét.

- Kett -Egyes lövész célon, uram - jelentette Johnston. Szabályosan
lélegzett, könyökét enyhén megmozdította, hogy csak a csont ért az alatta
lev matrachoz, az izom nem. A puszta véráram az artériájában
befolyásolhatja a célzást. A célkereszt pontosan az rszem füle el tt volt. -
Célon - ismételte.
- T z - hallotta fülhallgatójában.
Viszlát a pokolban, súgta agyában egy halk hang. Ujja finoman hátrahúzta
a ravaszt, az pedig simán kattant, és fehér láng csapott ki a fegyver csövén.
A villanás egy rövidke pillanatra elhomályosította a látást a néz kében, és
mire kitisztult, a golyó már becsapódott. Szürkés pára jelent meg az rszem
fejének túloldalán, teste pedig egyenesen elvágódott, mint egy baba,
amelynek elvágják a zsinórját. Odabent az épületben, a k falak és vastag
ablakok mögött, senki nem hallhatta a vagy háromszáz méterre leadott
lövést.
- Kett -Egyes lövész. Célpont lent. Célpont lent. Fej közepe jelentette
Johnston.

***

- Ennek vége - zihálta Harrison hadnagy az intercomba. A helikopter

látószögéból az ellenséges rszem fejének szétlövése különösen látványos
volt. Harrison életében most el ször látott halált, és szinte nem is t nt
számára valóságosnak, mintha egy filmet látott volna. Számára a célpont
nem él lény volt, és soha nem is lesz az.
- Bizony - értett vele egyet Malloy, és visszavett a gázból. Nance
rmester... most!
Hátul Nance taszított rajtuk egy nagyot. A helikopter még lassult, de most
már fölfelé nézett az orra. Malloy tökéletesen hajtotta végre a
hintaszékman vert.
Chávez ellökte magát a lábával, és lesiklott a kötélen. Nem egész két
másodpercnyi, nem teljesen szabadesés után kezdett fékezni, hogy
lassabban ereszkedjen, és fekete gumitalpú csizmája puhán talajt ért a lapos
tet n. Azonnal lekapcsolta a kötelet, és embereit kereste tekintetével. Eddie
Price odarohant az rszem holttestéhez, csizmájával belerúgott a fejébe,
aztán megfordult, és hüvelykujjával intett f nökének.
- Hatos, itt 2-es osztag parancsnoka. A tet n vagyunk. Az rszem halott -
mondta mikrofonjába Chávez. - Megyünk tovább. Chávez embereihez fordult,
és a tet széle felé intett. A Night Hawk közben elt nt a sötétben, úgy t nt,
mintha meg sem állt volna.
A kastély tetejét jellegzetes régies oromzatok vették körül. Szögletes
k kiemelkedések, amelyek mögött az íjászok menedéket találhattak.
Mindannyiuknak ki volt jelölve egy ilyen oromzat, és ujjaikkal számolták ket,
hogy mindannyian a megfelel helyre menjenek. Aztán maguk köré tekerték
a köteleket, és beléptek az oromzatok közötti résekbe. Amikor mindannyian
elfoglalták a helyüket, felemelt kézzel jeleztek. Chávez ugyanezt tette, aztán
leengedte kezét, elrúgta magát a tet r l, és lecsúszott a kötélen, hogy
mindössze egy méterrel volt már az ablak fölött, és lábát nekitámasztotta a
falnak. Paddy Connolly jött le a másik oldalon, lenyúlt, hogy a szélen
elhelyezhesse a Primacordot. és a másik oldalon a detonátort. Aztán Paddy
fellendítette a kötelet, mintha egy dzsungelban hintázna az indán, hogy
ugyanezt tegye a másik ablakon. A csapat egy másik tagjánál hang-fény
gránátok voltak.
- Kettes parancsnok Hatosnak, fények!
Az irányítóközpontban a f mérnök ismét rákattintott a kastély
áramellátására.
Odakintr l a 2-es osztag katonái látták, hogy bent kialszanak a lámpák,
aztán egy-két másodperc múlva kigyulladtak a falra szerelt biztonsági fények.
Olyanok voltak, mintha miniat r autólámpák lennének, nem volt elég er s
fényük ahhoz, hogy rendesen megvilágítsák a szobát. Elsötétedtek a
tévémonitorok is.
- Merde - szitkozódott René, és a telefon után nyúlt. Ha tovább akarnak
játszadozni, benne van, gondolta. Aztán mintha valami mozgást látott volna
az ablak mögött, odanézett...
- 2-es osztag, itt parancsnok. Öt másodperc... öt... négy... három... -
Háromra a hang-fény gránátokból kihúzták a t ket, és letették az ablakok
mellé a gránátokat, aztán elfordultak. - kett ... egy... t z!
Connolly rmester megnyomta a gombot, és a robbanás két ablakot
beszakított. Alig egy másodperc múlva három további ablakot tört ki a falból a
zaj és a vakító fény. Üveg- és ólomdarabok repültek át a szobán, három
méterrel a sarokban lév gyerekek mögött csapódtak a falnak.
Chávez mellett Price törzs rmester bedobott egy másik hang-fény
gránátot. Abban a pillanatban robbant, amikor földet ért, aztán Chávez ellökte
magát a faltól, belendült a szobába az ablakon keresztül. Két kezében
készenlétben tartotta MP-10-esét. Rosszul érkezett a talajra és hátraesett,
nem tudta megtartani egyensúlyát, aztán megérezte bal kezén Price lábát.
Odébb gördült, és a gyerekek felé mozdult. Sikoltoztak a rémülett l, kezükkel
takarták el arcukat és fülüket a hangfény gránátok el l, de emiatt most nem
ért rá aggódni:
Price jobban ért talajt, is jobbra mozdult, de rögtön megfordult, és
végignézett a szobán. Ott van egy, szakállas volt, kezében egy Uzival. Price
eltolta magától MP-10-esét, amennyire csak a szíj engedte, és három
lövésb l álló sorozatot adott le a három méterre lev arcra. A becsapódások
ereje meghazudtolta a hangtompítóval szinte nesztelen lövést.
Oso Vega pusztán lábának erejével rúgta be a maga ablakát, egyenesen
az egyik célszemélyen landolt. Mindketten meglep dtek, csak Vega készen
állt a meglepetésekre, míg a terrorista nem. Oso bal keze szinte magától
lecsapott, olyan er vel, hogy a terrorista arca szétnyílt, aztán a három tíz
milliméteres golyó befejezte a munkát.
René az íróasztal mögött ült. Egyik kezében a telefon volt, pisztolya el tte
az asztalon. Felé nyúlt, amikor Pierce hat láb távolságból a fejébe l tt.
A távoli sarokban Chávez és Price csúszva fékezett, most már a
terroristák és a túszok között voltak. Ding fél térdre ereszkedett, felemelte
fegyverét, célpontokat keresett. Hallotta emberei hangtompított fegyvereinek
tompa puffanását. Immár mozgó árnyékok töltötték meg a szoba félhomályát.
Loiselle az egyik célszemély mögött találta magát, olyan közel volt hozzá,
hogy megérinthette volna géppisztolya csövével. Meg is tette. Nem volt
gondja a célzással, de vér és agydarabkák szálltak szanaszét a szobában.
A sarokban az egyik terrorista felemelte Uziját, és meghúzta a ravaszt, a
gyerekek irányába l tt. Chávez és Price is eltalálták, aztán McTyler is. A
terrorista véres masszaként esett össze.
Egy másik kinyitotta az ajtót, és kirontott a folyosóra. Az egyik katona
célba vette, de nem találta el, a terrorista pedig futott, menekült el a
lövöldözés el l. Befordult az egyik sarkon, majd egy másikon, aztán
megpróbált megállni, amikor felt ntek a fekete árnyékok a lépcs n.
Peter Covington volt, aki az osztagát vezette. Covington hallotta a zajt a
lépcs n, és célzott, aztán tüzelt, amikor a döbbent arc megjelent el tte. Aztán
négy emberével a nyomában továbbhaladt fölfelé.
Mindössze hárman maradtak a szobában. Kett az íróasztalok mögé
rejt zött, egyikük felemelte Uziját, és vakon tüzelt. Mike Pierce átugrott az
íróasztal fölött, közben megperdült a leveg ben, és háromszor is belel tt a
terrorista oldalába és hátába. Aztán Pierce talajt ért, megfordult és
beleeresztett még egy sorozatot a tarkójába is. A másikat, aki az íróasztal
mögött volt, Paddy Connolly l tte hátba. Az utolsót, aki állva maradt, és
vakon tüzelt fegyverével, nem kevesebb, mint négy katona találta el.
Ebben a pillanatban tárult fel az ajtó, és ugrott be Covington. Vega körbe
járt, odébb rúgta a holttestekt l a fegyvereket, és öt másodperc múlva
felkiáltott. - Tiszta!
 - Tiszta! - bólintott Pierce.

André odakint volt, egyedül a szabadban. Megfordult és felnézett a

kastélyra.
- Dieter! - szólalt meg Homer Johnston.
- Igen!
- El tudod venni a fegyverét?
A német olvasott amerikai bajtársa agyában. A válasz egy tökéletesen
irányzott lövés volt, amely pontosan a ravaszkengyel fölött találta el André
géppisztolyát. A .300-as Winchester Magnum golyó keresztülhatolt a durva
préselt fémen, és csaknem kettétörte a fegyvert. Négyszáz méterrel odébb,
leshelyén Johnston gondosan célzott, és leadta a második lövést a
célszemélyre. Mindörökre igen rossz lövésnek fogják tartani. A 7 mm-es
golyó hat hüvelykkel a szegycsont alatt hatolt be a célszemélybe.
Andrénak olyan volt, mintha iszonyú er vel megütötték volna. A golyó
darabokra ment, felhasította a máját és a lépét, aztán a bal vese fölött hagyta
el a testet. Aztán a becsapódást követ sokk után jött a fájdalom hulláma.
Alig egy másodperc múlva sikolya végigvisszhangzott a Világpark 100
hektáros területén.

- Ellen rizzétek - mondta Chávez az irányítóközpontnak. A fels testén két

lyuk is volt a golyóálló mellényén. Nem lettek volna végzetesek, csak
fájdalmasak. - Az ég áldja DuPont-t.
- Mind a két kezével! - vágta rá Vega széles vigyorral.
- Parancsnok, itt Chávez. Küldetés elvégezve. A gyerekek... egyikük
megsérült, úgy t nik, egy karcolás van a karján, a többiek sértetlenek. A
célszemélyek mind kiterítve, Mr. C., visszakapcsolhatják a lámpát.
Oso Vega közben lehajolt, és fölvette az egyik kislányt.. - Szia, querida.
Megkeressük a mamacitát, jó?
- Szivárvány! Mondják meg, hogy új seriff van a városban - lelkendezett
Mike Pierce.
- De mennyire, Mike! - Eddie Price a zsebébe nyúlt, el húzta pipáját és
egy zacskó jó Cavendish dohányt.
Azért volt még dolguk. Vega, Pierce és Loiselle összeszedték a
fegyvereket, biztosították, majd az asztalra tették ket. McTyler és Connolly
ellen rizte a mosdókat és az összes környez szobát, találnak-e terroristát.
Scotty az ajtó felé intett.
- Oké, kiengedhetitek a gyerekeket - mondta Ding az embereinek. - Peter,
vezess minket!
Covington emberei kinyitották a vészkijárat ajtaját, és biztosították a
lépcs házat, minden fordulóban egy ember. Vega haladt elöl, bal karján az
ötéves kislánnyal, jobbjában még mindig MP-10-esét tartotta. Egy perc múlva
már odakint voltak.
Chávez még ott maradt, Eddie Price-szal együtt a falat tanulmányozta.
Hét lyuk is volt a sarokban, ott, ahol a gyerekek voltak, csak magasabban,
majdnem a plafonnál.
- Mázli - jegyezte meg Chávez.
- Eléggé - helyeselt Price törzs rmester. - Ez volt az, akit egyszerre
kaptunk el, Ding. Csak tüzelt, nem is célzott, talán nem is rájuk, hanem
miránk. Azt hiszem.
- Jó munka volt, Eddie.
- Jó munka volt - értett vele egyet Price. Ezzel k is elindultak kifelé, a
rend rök majd összeszedik a holttesteket.

- Parancsnok, itt Medve, mi a helyzet, vége.

- Küldetés befejezve, senki nem sérült. Jó munka volt, Medve dicsérte
meg Clark.
- Vettem, és köszönöm, uram. Medve vissza a bázisra. Vége. Pisilnem
kell - közölte a tengerészgyalogos alezredes segédpilótájával. Aztán a Night
Hawkkal nyugatnak, a repül tér felé száguldott.

Homer Johnston lerohant a zuhanó bombázó hullámvasút lépes jén

puskájával a kezében, csaknem háromszor is elesett útközben, annyira
sietett, aztán futva tette meg a kastélyhoz vezet néhány száz métert is. Az
orvos fehér köpenyében állt a mellett a férfi mellett, akit Johnston megl tt.
- Hogy van? - kérdezte az rmester, amikor odaért. De egyértelm volt, a
férfi a gyomrát szorongatta, és csupa vér volt. Vére furamád feketének t nt
az udvar fényében.
- Nem marad életben - felelte Weiler doktor. - Talán ha egy kórház
m t jében lennének, lenne valami halvány esélye, de az átlyukasztott lépen
át vérzik, és feltehet leg a máját is szétzúzta a golyó...
És mivel nincs átültethet máj, semmi esélye. Weiler mindössze annyit
tehetett, hogy morfiummal enyhíti a fájdalmat. Táskájába nyúlt a t ért.
- Ez l tte le a kislányt - közölte Johnston az orvossal. - Azt hiszem, egy
kicsit rosszul céloztam - folytatta, lenézett a nyitott szempárba és az eltorzult
arcba, amelyb l egy újabb nyöszörg sikoly tört ki. Ha egy szarvas vagy
rénszarvas lett volna, Johnston egy lövéssel véget vetett volna
szenvedésének. De emberi célponttal nem lehet ilyet tenni. Halj csak meg
lassan, te rohadék, gondolta magában. Némi csalódást érzett, amiért az
orvos fájdalomcsillapítót adott a haldoklónak, de az orvosok ugyanúgy
felesküdtek hivatásukra, ahogyan is.
- Elég le ment - jegyezte meg Chávez, amikor odaért az utolsó életben
maradt terroristához.
 - Azt hiszem, egy kicsit keményebben húztam meg a ravaszt a kelleténél -
vont vállat a mesterlövész.
Chávez a szemébe nézett.
- Igen, az lehet. Hozd a holmidat.
- Egy perc. - A célszemély szeme ködösebb lett, miután a kábítószer a
véráramába került, de még mindig a sebét szorította. Egyre nagyobb
vértócsa terjengett a háta alatt. Végül felnézett Johnston arcába.
- Jó éjszakát, haver - mondta a mesterlövész halkan. Tíz másodperc
múlva már képes volt, hogy elforduljon és visszainduljon a zuhanó
bombázóhoz maradék holmijáért.
Sok bepiszkított alsónem volt az orvosi rendel ben. A gyerekek
többsége még mindig kába volt a sokktól. Olyan lidércnyomást éltek át,
amely még éveken keresztül elkíséri ket. A Szivárvány katonái ott
tébláboltak köröttük. Egyikük bekötötte az egyetlen sebet. Igazából csak
karcolás volt az egyik kisfiún.
De la Cruz centurio is ott volt még, nem volt hajlandó elmenni. A feketébe
öltözött katonák levették páncéljaikat, és a fal mellé tették. De la Cruz látta
egyenruháikon az ejt erny sök szárnyait. Amerikaiak, angolok és németek,
és hozzá arcukon annak a katonának az elégedett kifejezése, aki jól végezte
munkáját.
- Kik maguk? - kérdezte spanyolul.
- Sajnos nem mondhatom el - felelte Chávez. - De láttam videón, mit
csinált. Szép munka volt, rmester.
- Maga?...
- Chávez vagyok. Domingo Chávez.
- Amerikai?
- Sí.
- A gyerekek jól vannak?
- Mindössze az a karcolás.
- És a b nöz k?
- Többet nem szegik meg a törvényt, amigo. Egyet sem - mondta a 2-es
osztag parancsnoka csendesen.
- Bueno. - De la Cruz megszorította Chávez kezét. - Nehéz volt?
- Mindig nehéz, de az embereimmel erre készülünk.
- Látszik is - helyeselt De la Cruz.
- Magán is. - Chávez elfordult. - Hé, srácok, itt van az a katona, aki
karddal támadt rájuk.
- Tényleg? - Mike Pierce jött oda. - Én fejeztem be a munkát maga
helyett. Tökös dolog volt. - Pierce megrázta a spanyol kezét. Aztán az osztag
többi tagja is követte példáját.
- Várjanak... várjanak... - De la Cruz felállt, és kibicegett az ajtón. Öt perc
múlva tért vissza, kezében pedig...
 - Ez meg mi a fene? - kérdezte Chávez.
- A légió, a VI Legio Victrix sasa - felelte a centurio. - A diadalmas légióé.
Senor Dennis, con permiso?
- Igen, Francisco - bólintott komolyan a park igazgatója.
- A légiónk tisztelete jeléül, Senor Chávez. rizzék díszhelyen.
Ding átvette a légió sasát. A vacak legalább húsz fontot nyomott, ráadásul
aranyozva. Remek trófea lesz a herefordi klubban.
- Megígérem, barátom - bólintott a korábbi rmesternek, aztán John Clark
felé pillantott.
Kezdett elmúlni a feszültség, és a szokásos fáradtság járt a nyomában. A
katonák végignéztek a gyerekeken, akiket megmentettek, még mindig
csöndben voltak és még ijedtek is, de hamarosan újra együtt lehetnek a
szüleikkel. Kintr l egy busz motorja hallatszott. Steve Lincoln kinyitotta az
ajtót, feln ttek ugráltak le róla. Intett, hogy csak jöjjenek, és hamarosan
örömteli kiáltások hallatszottak mindenfel l.
- Ideje indulni - mondta John. is odament De la Cruzhoz, kezet rázott
vele, aztán szép lassan eltünedeztek.
Odakint a szabadban Eddie Price-nak még megvolt az a kis szertartása.
Immár meg volt töltve a pipája. Zsebéb l el vett egy gyufát, az orvosi rendel
falán meggyújtotta, aztán rágyújtott az ívelt gyökérpipára. Hosszan,
diadalmasan megszívta. Körbe, mindenfelé, szül k ölelték magukhoz
gyermekeiket. Jó néhányan sírtak is.
Gamelin ezredes a busz mellett állt.
- Maguk a Légió? - kérdezte.
Louis Loiselle adta meg a választ.
- Bizonyos szempontból, monsieur - mondta franciául. Felnézett, látta,
hogy egy kamera szegez dik az ajtóra. Feltehet leg azért, hogy megörökítse
az eseményt. A szül k egymás után jöttek ki gyerekeikkel, jó néhányan
megálltak, hogy kezet rázzanak a Szivárvány katonáival, aztán Clark
elvezette ket, vissza a kastélyba és onnét le a föld alá. Útközben a Guardia
Civil rend rei tisztelegtek nekik, és a különleges hadm veletek osztag
katonái viszonozták a gesztust.
 TIZENHATODIK FEJEZET

LELEPLEZÉS

A világparkbeli válsághelyzet sikeres megoldása egyesek számára

problémát jelentett, ezek közé tartozott Tomas Nuncio ezredes is, aki a
helyszínen a Guardia Civil rangid s tisztje volt. A helyi média feltételezte,
hogy volt az a tiszt, aki az egész akciót vezényelte, és valóságos
ostromgy r be vették. Az akció részleteir l kérdezték, s t videofelvételekért
könyörögtek. Olyan jól sikerült a sajtó el l elszigetelnie a parkot, hogy még
madridi felettesei sem igen sejtették, mi is történt valójában, és ez is
befolyásolta döntését. Ezért aztán az ezredes úgy határozott, hogy kiadja a
Világpark saját videofelvételét, mert úgy vélte, ez a lehet legártatlanabb
felvétel, nemigen mutat bármit is. A legizgalmasabb része az volt, amikor a
katonák leereszkedtek a helikopterr l a vár tetejére, aztán a tet r l le, majd
be az irányítóterem ablakain. Nuncio úgy vélte, mindez remek anyag, és
mindössze négy perc az egész. Ennyi id kellett Paddy Connollynak ahhoz,
hogy elhelyezze a robbanóanyagot az ablakkereteken, majd odébb húzódva
felrobbantsa ket. A teremben történ lövöldözésb l semmi nem lesz
felvéve, hiszen maguk a terroristák tették tönkre a helyszínen lev kamerát.
A háztet n álló r kivégzését ugyan felvették, de ezt nem adták ki. A fejlövés
elég gusztustalan látvány volt, és ugyanez volt igaz az utolsó terrorista
megölésére is, aki azt a holland kislányt megölte korábban, ezt is videóra
vették ugyan, de ugyanaz okból visszatartották a felvételt. A többi viszont
mehet, gondolta Nuncio. A kamerák elég messze voltak a helyszínt l ahhoz,
hogy fel lehessen ismerni bárkit is, még az osztag tagjainak arcát sem
lehetett kivenni, mindössze annyit, ahogyan sokan a megmentett gyerekekkel
a karjukon ruganyosan lépkednek. Nuncio úgy döntött, ezzel nem árt
senkinek, és nem bánt meg vele senkit, legkevésbé az Angliából érkezett
különleges egységet, amely a sikeres küldetés emlékeként a világpark VI
Légiója sasa mellett egy Guardia Civil tricornio kalapot is hazavihetett
emlékbe.
Így aztán a fekete-fehér videoanyagot átadták a CNN-nek, a Sky
Newsnak és a többi érdekl d ügynökségnek is, hogy valami képanyag is
kísérhesse a Világpark f kapujánál összegy lt riporterek kommentárjait, akik
aztán hosszan dicsérhették a Madridból érkezett Guardia Civil különleges
alakulat ügyességét és képességeit, és azt a profizmust, amellyel lezárták
ezt az undorító epizódot a világ egyik legnagyobb vidámparkjában.
Este nyolc óra volt, amikor Dmitrij Arkagyijevics Popov is megnézte a
felvételt New York-i lakásában. Szivarra gyújtott, vodkát kortyolgatott, és
közben az egészet videóra vette, hogy kés bb alaposabban is
megvizsgálhassa. Az egyértelm volt, hogy a támadás minden egyes
mozdulatát jól kiszámították és begyakorolták. A robbanások és a
fénygránátok kell képp drámaiak voltak a képerny n, ám az égvilágon
semmit nem látott t lük. Aztán a megment k diadalmas kivonulása
ugyanolyan megjósolható volt, mint éjszaka után a hajnal. Az, ahogy
ruganyos léptekkel, vállukra vetett fegyverrel, kisgyerekekkel karjukban
kivonultak. Persze érthet , hogy az ilyen emberek kell lelkesedést éreznek
egy ilyen akció sikeres befejezése után. A felvételen látszott, hogy egy épület
felé mennek a gyerekekkel, ott nyilván egy orvos várta ket, aki ellátta azt az
egyetlen gyereket, aki egy kis sérülést szenvedett, legalábbis a riporter
szerint. Aztán kés bb a katonák kijöttek, egyikük végighúzta kezét az épület
k falán, meggyújtott így egy gyufát, amivel...
...rágyújtott egy pipára...
Popovot is meglepte saját reakciója. Pislogott, el rehajolt, hogy jobban
lásson. A kamera nem zoomolt rá az alakra, de a szóban forgó katona/rend r
egyértelm en egy ívelt pipát szívott. Néhány másodpercenként füstöt
pöfékelve beszélgetett egyik bajtársával... nem volt az egészben semmi
drámai, mindössze néhány halk fel nem jegyzett szó, ami egy ilyen sikeres
küldetés után teljesen természetes. Talán arról, ki mit tett, mi ment a terv
szerint, és mi nem. Akárcsak klubban vagy kocsmában lennének, hiszen
kiképzett emberek ilyen körülmények között mindig egyformán beszélnek.
Mindegy, hogy katonák vagy orvosok, vagy futballisták. A munkával járó
stressz után mindig a tagolás fázisa jön. Popov jól tudta, hogy ez a
hivatásosok védjegye. Aztán változott a kép, ismét az egyik amerikai riportert
mutatták, aki egészen a következ hirdetésig halandzsázott. A hirdetés után
pedig valami washingtoni politikai z rzavarról volt szó. Popov visszatekerte a
kazettát, kivette a gépb l, és el vett egy másik szalagot, berakta videójába,
gyorsteker vel a berni incidens végére tekercselt, kihagyva a rajtaütés fázist,
egyenesen a végére ahol... igen, valaki pipára gyújtott. Akkor az utca
túloldaláról figyelte, és még most is emlékezett rá.
Aztán el vette a bécsi incidensr l meg rzött anyagát, és... igen, a végén
ott is pipára gyújtott valaki. Az illet minden esetben 180 cm körül lehetett, és
ugyanazzal a mozdulattal gyújtott rá, ugyanúgy tartotta a pipát, és
ugyanazzal a mozdulattal is gesztikulált vele, már ahogy a pipások szokták...
- ...ahh, nyicsevo - mondta magának a volt hírszerz tiszt, drága
luxuslakásában. Még vagy fél óráig a szalagokat tanulmányozta. Az öltözék
minden esetben ugyanolyan volt, a férfi ugyanakkora, ugyanazokkal a
gesztusokkal és testbeszéddel. Ugyanolyan módon vállára vetett,
ugyanolyan fegyverrel. A volt KGB-tiszt biztos volt benne, hogy minden
egyezik, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanazt az embert látta... három
különböz országban.
És ez az ember nem svájci, nem osztrák, és nem is spanyol. Popov
ezután megpróbált további bizonyítékot keresni következtetéséhez, próbált
további arcokat megkülönböztetni a rendelkezésére álló anyagból. A
pipázóhoz többször is odament egy másik férfi, ez alacsonyabb volt nála, és
a pipás láthatóan afféle baráti tisztelettel beszélt vele, mintha az illet a
feljebbvalója lenne. Aztán volt egy másik is, nagydarab, izmos alak, aki két
szalagon is egy nehéz géppuskát cipelt. De a harmadikon egy gyerek volt a
kezében, vagyis kett , de talán három emberr l is van anyaga a szalagokon,
akik jelen voltak Bernben, Bécsben és Spanyolországban is. Az újságírók
minden esetben a helyi rend rségnek tulajdonították az érdemet, de úgy
t nik, nem ez az igazság. Tehát, kik ezek az emberek, akik egy villámcsapás
sebességével és pusztítóerejével érkeztek három különböz országba...
kétszer azért, hogy olyan akció végre tegyenek pontot, amit indított el,
egyszer pedig olyanra, amelyet mások. Hogy kik, azt Popov nem tudta, és
nem is igazán érdekelte, a riporterek szerint régi barátja, a Sakál szabadon
bocsátását követelték. Micsoda ostobaság. A franciák hamarabb dobnák ki
Napóleon sírját az Invalidusokból, mint hogy szabadon engedjék ezt a
gyilkost, Iljics Ramírez Sánchezt, akinek kommunista apja Lenin apai nevét
adta. Popov kiverte a fejéb l ezt a gondolatot. Épp most jött rá valamire, ami
igazán fontos. Valahol Európában létezik egy különleges egység, amely
olyan könnyedén járkál határok között, akár egy üzletember, amely szabadon
m ködhet különböz országokban is, és végzi el a helyi rend rség
munkáját... ráadásul remekül, és ez az akció egyáltalán nem tett rosszat
nekik. Azzal, hogy megmentették a világparkbeli gyerekeket, tovább n a
presztízsük, még inkább elfogadják ket mindenütt.
- Nyicsevo - suttogta ismét. Valami nagyon fontosra jött rá ma este, és
hogy megünnepelje, töltött magának még egy vodkát. Most már csak utána
kell járnia. De hogyan? Ezt még végig kell gondolnia, aludni rá egyet. Popov
bízott benne, hogy ilyen dolgokra kiképzett agya majdcsak el áll valamivel.

Már csaknem otthon voltak. Az MC-130-as fölvette és Herefordba

repítette az immár nyugodt csapatot. A fegyverek visszakerültek a m anyag
zsákokba, és a fegyverek tulajdonosai egyáltalán nem voltak feszültek.
Egyesek hencegtek, mások szerényebben magyarázták, mi is történt, olyan
csapattagoknak, akiknek nem volt lehet ségük közvetlenül részt venni az
akcióban. Clark látta, hogy Mike Pierce különösen lelkesen beszélget
szomszédjával, immár Pierce volt a Szivárvány legeredményesebb harcosa.
Homer Johnston Weberrel beszélgetett, ketten megegyeztek valamiben,
valamiféle szövetség alakult ki kettejük között. Weber egy gyönyör , ám
teljesen szabálytalan lövéssel lefegyverezte a terroristát, lehet vé téve
Johnstonnak, amit tett... persze Johnston nem egyszer en megölni akarta a
csirkefogót, aki megölte azt a kislányt, t n dött magában John. Fájdalmat
akart okozni a gazfickónak, a maga külön személyes üzenetével akarta a
pokolra küldeni. Err l még beszélni kell Johnston rmesterrel. Ez nem
egyeztethet össze a Szivárvány szellemével. Nem hivatásos, elég, ha
megölik a gazfickókat. Jobb Istenre bízni az ilyen külön üzeneteket, de végül
is megértem, gondolta magában John. Egyszer, régen volt egy Billy nev kis
gazember, akit igen különleges módon hallgatott ki a rekompressziós
kamrában, és bár most fájdalommal és szégyennel emlékezett vissza rá,
akkor mindezt helyesnek érezte... és végül is id ben megkapta az
információt, amire szüksége volt, de még így is beszélnie kell Homerrel, meg
kell értetnie vele, hogy ilyet nem csinálhat még egyszer. És John tudta, hogy
Homer hallgat majd rá. Egyszer ki zte magából az ördögöt, és ez általában
elég, de nem lehetett könny ott ülni, kezében puskájával, és tehetetlenül
nézni, hogyan ölnek meg egy gyermeket. Úgy, hogy a kezében van az
eszköz, amely megállíthatná a gyilkost, és mégsem teheti. Képes lettél volna
erre, John? - kérdezte magától Clark, és ebben a mostani, kimerült
állapotában nem volt biztos a válaszban. Érezte, hogy a gép egy zökken vel
a kifutópályához ér, aztán felmorajlott a motor, hogy lefékezze a repül gépet.
Akárhogy is, a Szivárvány beváltotta a hozzá f zött reményeket, gondolta
John. Három kemény helyzet, három tiszta küldetés. Két túsz halt meg, egy
még miel tt az osztaga Bernbe érkezett volna, a másik nem sokkal azután,
hogy megérkeztek a parkba, és egyik sem azért, mert az emberei hibáztak
vagy hanyagok voltak. Nemigen látott még ilyen tökéletesen kivitelezett
akciókat, mint ezek. Még vadállat bajtársai Vietnamban sem voltak ennyire
jók, és ez aztán jelent valamit. Soha nem hitte volna, hogy ilyent mondjon
vagy gondoljon. Hirtelen hatolt belé a gondolat, és ugyanolyan hirtelen tört rá
a meghatódás, amit l csaknem elöntötték a könnyek a szemét. Ilyen
harcosoknak parancsolhat, mint ezek. Küldheti ket akcióba, és hozhatja
vissza ket, mint most. Mosolyogva állnak, vetik vállukra felszerelésüket, és
lépnek ki a nyitott teherajtón a Herky madárból a várakozó teherautók felé.
Az emberei.
- A bár nyitva van! - szólt utánuk Clark.
- Egy kicsit kés n van már, John - jegyezte meg Alistair.
- Ha már bezárták az ajtót, Paddy majd berobbantja - makacskodott Clark
vigyorogva.
Stanley elt n dött, majd bólintott.
- Valóban, a srácok megérdemelnek egy-két korsóval. - Különben is,
Stanley remekül értett a zárakhoz.
Úgy, ahogy voltak, nindzsaöltözékükben mentek be a klubba. A csapos
várta már ket. Voltak még néhányan a klubban, javarészt SAS-katonák
kortyolgatták utolsó korsó sörüket. Néhányan tapsolni kezdtek, amikor a
Szivárvány csapat bejött. Rögtön melegebb lett a hangulat. John a pulthoz
lépett emberei élén, és sört rendelt mindenkinek.
- De jól esik - sóhajtott Mike Pierce egy perc múlva, a vékony habon
keresztül kortyolgatta Guinnessét.
 - Kett , Mike? - kérdezte Clark.
- Aha - bólintott a katona. - Egy az íróasztalnál éppen telefonált. Kopp-
kopp - kocogtatta meg Pierce két ujjával a feje oldalát. - Aztán egy másik az
íróasztal mögül lövöldözött. Átugrottam az asztalon, és repülés közben
belényomtam hármat. Földet értem, gurultam, és három másikat a hátába.
Viszlát, Charlie. Aztán még egyet kapott t lem, de Dingt l és Eddie-t l is.
Nem volna szabad élvezni a munkának ezt a részét, tudom, de az Úr
bocsássa meg, nagyon jó érzés volt végezni ezekkel a szarháziakkal.
Gyerekeket ölni?! Micsoda alakok! Hát többet nem próbálkoznak ilyesmivel,
uram. Nem, most, hogy új seriff van a városban.
- Hát, szép munka volt, seriff - felelte John, és felemelte korsóját. E miatt
az akció miatt nem lesznek lidércnyomásos álmai senkinek, gondolta. Maga
is kortyolt barna söréb l, aztán körülnézett. Weber és Johnston a sarokban
beszélgetett. Az amerikai társa vállára tette kezét, nyilván most köszöni meg
neki azt a remek lövést, amivel lefegyverezte a terroristát. Clark odalépett,
megállt a két rmester mellett.
- Tudom, f nök - szólalt meg Homer, miel tt bármit is mondhatott volna. -
Soha többé, de a fenébe is, nagyon jólesett.
- Ahogy mondtad, soha többé, Homer.
- Igen, uram. Egy kicsit er sebben húztam meg a ravaszt a kelleténél. -
Johnston próbálta hivatalosan is fedezni a b rét.
- Lószart - jegyezte meg a Szivárvány Hatos. - Elfogadom most az
egyszer. Ami pedig téged illet, Dieter, szép lövés volt, de...
- Nie Wieder. Herr General. Tudom; uram. - A német beleegyez en
bólintott. - Homer, Junge, nem akármilyen látvány volt, milyen képet vágott,
barátom. Az is jó lövés volt, ami a kastélytet re ment.
- Az könny volt - legyintett Johnston. - Mozdulatlanul állt. Ennyi.
Könnyebb volt, mint dartsot dobálni.
Clark megpaskolta vállukat, aztán átment Chávezhez és Price-hoz.
- Muszáj volt a karomra érkezned? - panaszkodott tréfásan Ding.
- Legközelebb egyenesen ugorj be az ablakon és ne oldalvást.
- Rendben. - Chávez nagyot kortyolt Guinnesséb l.
- Hogy ment? - kérdezte John.
- Attól eltekintve, hogy kétszer eltaláltak, nem rossz - felelte Chávez. - Kell
hogy kérjek egy új mellényt. - Ha egyszer egy mellényt eltaláltak, többé nem
tekintették biztosnak. Ezt a példányt visszaküldik a gyártóhoz, hogy
tanulmányozhassák. - Szerinted melyik volt az, Eddie?
- Azt hiszem; az utolsó, az, amelyik állva l dözte a gyerekeket.
- Végül is, ez volt a terv, hogy beállunk a golyók útjába, és ezt nem volt
könny leszedni. Te, Mike, Oso és én együttesen szétszedtük. - Annak a
zsarunak, akinek föl kellett szednie a holttestet, szüksége lehetett egy szitára
és egy h t táskára is, hogy összeszedje a szanaszét repült agydarabokat.
 - Hát igen, elkaptuk - helyeselt Price, ekkor ért oda Julio.
- Hát, ez oké volt, srácok! - lelkendezett Vega törzs rmester. Örült, hogy
végre is részt vehetett az akcióban.
- Mióta ütjük kézzel a célszemélyeket? - kérdezte Chávez.
Vega mintha zavarba jött volna.
- Ösztönösen csináltam, túl közel volt. Tudod, valószín leg élve
elkaphattam volna, de... soha senki nem mondta nekem.
- Csak nyugi, Oso. Ez nem volt része a küldetésünknek. A szoba tele volt
gyerekekkel.
Vega bólintott.
- Én is így gondoltam, különben is, automatikusan jött a lövés, pont ahogy
gyakoroltuk. Különben is, ez könnyen megadta magát, jefe.
- Volt valami gondod az ablakkal? - kíváncsiskodott Price.
Vega a fejét rázta.
- Ugyan, rendesen belerúgtam, és már engedett is. Egy kicsit bevertem a
vállamat az ablakkeretbe, de semmi gond. Tudod, jobb lett volna, ha én
fedezem a srácokat, nagyobb vagyok, több golyót megállítottam volna.
Chávez nem mondta meg, hogy korábban aggódott Vega képességei
miatt. Mint kiderült, tévedett. Fontos leckét tanult most meg. Oso bármilyen
nagydarab is, könnyedén mozog, sokkal fürgébb, mint Ding várta volna. A
medve elég ügyesen táncol, bár a száztíz kilójával nemigen állna jól neki egy
tütü.
- Jó akció volt - csatlakozott Bill Tawney is a csoporthoz.
- Van valami újság?
- Sikerült egyiküket azonosítani, azt, amelyik megölte a gyereket. A
franciák megmutatták a képet néhány besúgójuknak, és szerintük egy
bizonyos André Herr; párizsi születés , és úgy vélik, egy id ben
kapcsolatban állt az Action Directe-tel, de nem biztosak benne. Azt mondják,
további információkra számíthatunk. Az összes fotó és ujjlenyomat útban van
Spanyolországból Párizsba az utólagos kivizsgáláshoz; de azt mondják, nem
mindegyik fotónak vehetik majd hasznát.
- Hát, igen, egynéhány robbanógolyó kicsit átrendezi valaki arcát -
kuncogott fel Chávez. - Hát, ezen nem segíthetünk.
- És ki kezdeményezte ezt az egészet? - kérdezte Clark.
Tawney vállat vont.
- Jelenleg nem biztos. Pontosan ezt akarja kideríteni a francia rend rség.
- Jó lenne tudni. Három bevetésünk is volt. Nem sok ez ennyi id alatt? -
kérdezte Chávez, és hirtelen elkomolyodott.
- De igen - értett vele egyet a hírszerz tiszt. - Nem lett volna az tíz, tizenöt
évvel ezel tt, de az utóbbi id ben már elült ez a hullám. - Vállat vont. - Lehet,
hogy puszta egybeesés, lehet, hogy másolják egymást, de...
 - Hogy másolják? Nem hinném, uram - vágott közbe Eddie Price. - Elég
keményen elvettük a kedvét minden olyan terroristának, akinek ilyen
elképzelései lennének, és a mai akció még jobban elbátortalaníthatja ezeket
az embereket.
- Nekem ésszer nek t nik - helyeselt Ding. - Ahogy Mike Pierce mondta,
új seriff van a városban, és az utcán hamar elterjed a hír, hogy nem érdemes
szórakozni vele. Még ha azt hiszik is az emberek, hogy helyi zsaruk vagyunk,
egy lépéssel tovább kéne lépni, Mr. C.
- Nyilvánosság elé állni? - Clark a fejét rázta. - Ez soha nem szerepelt a
terveinkben, Domingo.
- Nos, ha az a küldetésünk, hogy kiirtsuk ezeket a gazfickókat, az egy
dolog, de ha az egésznek az a célja, hogy az ilyen emberek kétszer is
meggondolják, hogy belekezdjenek valamibe, hogy egyáltalán ne legyenek
ilyen terrorista incidensek, az egész más dolog. A puszta hírt l, hogy új seriff
van a városban, az inukba kell hogy szálljon a bátorság, és folytatják a
kocsimosást, vagy bármit csinálnak, amikor épp nem embereket gyilkolnak.
Elrettentésnek nevezik az ilyet, ha államok csinálják. M ködik ez a terrorista
személyiségen? Érdemes lenne megbeszélni Bellow dokival, John - vonta le
Chávez a következtetést.
Clark pedig rájött, hogy Chávez ismét meglepetést szerzett neki. Három
teljes siker, amelyet b séggel reklámoztak a tévében, hatással kell hogy
legyen a maradék európai terroristákra is. El kell hogy vegye a kedvüket.
Csakugyan érdemes megbeszélni az egészet Bellow-val. De még túl korai,
hogy a csapatból bárki is ennyire optimista legyen... legalábbis valószín .
John elgondolkodva kortyolta sörét. Lassan kezdtek szedel zködni, igen
hosszú nap volt ez a számukra, és a Szivárvány harcosai sorra letették
korsóikat a bárpultra, aztán az ivóból, amelynek már rég be kellett volna
zárnia amúgy is, elindultak hazafelé. Megint véget ért egy nap és egy
küldetés. Máris megkezd dött a következ nap, alig néhány óra múlva
ébreszt , futás, és gyakorlatoznak. Egy újabb rutinkiképzéssel eltöltött nap.

- Csak nem akart elhagyni minket? - kérdezte a börtön r, Sánchez

elítéltt l. Csöpögött a gúny a hangjából.
- Hogy érti ezt? - kérdezte Carlos.
- Néhány kollégája tegnap rosszalkodott - felelte a börtön r, és bedobta
az ajtón a Le Figaro egy példányát. - De többé nem teszik.
A címoldalon lev fotót a Világpark videójából vették, siralmas volt a
min sége, de azért elég tiszta ahhoz, hogy fel lehessen ismerni rajta egy
feketébe öltözött katonát, aki egy gyermeket tart a kezében. A mellette lev
szöveg pedig elmondta az egész történetet. Carlos átfutotta, majd leült
priccsére, és részletesen is elolvasta a cikket. Mély kétségbeesés fogta el.
Valaki meghallgatta segélykiáltását, és semmire nem ment vele, döbbent rá.
Az vár rá, hogy ebben a k ketrecben élje le életét, ahová egyetlen ablakon át
süt csak be a nap. Élet. Feltehet leg hosszú lesz, egészséges és sivár.
Elolvasta a cikket, és összegy rte az újságot. A fenébe a spanyol
rend rséggel, a fenébe a világgal.

- Igen, láttam tegnap este a tévén - mondta borotválkozás közben a

telefonba.
- Találkoznunk kell. Szeretnék mutatni magának valamit, uram -
hallatszott Popov hangja reggel hét órakor.
A férfi elgondolkodott. Popov ravasz gazfickó, aki elvégezte a munkáját,
és nem sokat kérdez sködött... papíron sem igen maradt nyoma. Olyan
bizonyos, hogy nem, amit az ügyvédei nem tudnának elrendezni, ha kell. Ha
már ott tartunk, Popovot is el lehet intézni, ha szükség van rá.
- Oké, legyen itt nyolc tizenötkor.
- Igen, uram - mondta az orosz, és letette a kagylót.

Killgore látta, hogy Pete-nek komoly fájdalmai vannak. Ideje volt

átköltöztetni, amit azonnal el is rendelt. Két tökéletesített véd ruhába öltözött
ápoló jelent meg, hogy hordágyra tegye az iszákost, és átszállítsa a klinikai
részlegre. Killgore követte ket és betegét. A klinikai részleg gyakorlatilag
ugyanolyan volt, mint az a szoba, amelyben a korábbi hajléktalanok
tanyáztak, itták piájukat, és tudtukon kívül várták a szimptómák
megjelenését. Most már odáig jutottak, hogy a pia és a kis adag morfium
nem fojtotta el a fájdalmat. Az ápolók áttették Pete-et az ágyra, amely mellett
ott állt a "karácsonyfa" az infúziós állvány. Killgore beledöfte a t t Pete
f erébe, aztán lenyomott néhány gombot az elektromos karácsonyfa
klaviatúráján, és a páciense néhány másodperc múlva már meg is nyugodott.
Jó adag gyógyszert kapott. Kába lett a szeme, a teste elernyedt, de Síva
közben tovább rágta át magát testén, belülr l kifelé. Felállítanak egy másik
infúziós állványt, amely majd tápanyagokkal látja el testét, azonkívül
mindenféle gyógyszerrel, hogy megtudják, nincs-e valamelyiknek valami
váratlan hatása a Síva ellen. Egy egész szobányi ilyen gyógyszerük volt,
antibiotikumok, amelyek feltehet leg haszontalanok a vírusfert zés ellen,
Interleukin-2 és a nemrégiben kifejlesztett -3, amely talán segíthet, azonkívül
átalakított Síva antitestek, amelyeket kísérleti állatokból vontak ki.
Feltehet leg egyik sem lesz hatékony, de mindegyiket ki kell próbálni, hogy
meggy z dhessenek róla, különben kínos meglepetés érheti ket, amikor a
járvány kitör. A B vakcinának használnia kell, viszont azt most tesztelik egy új
kontrollcsoporton, akiket Manhattan bárjaiból raboltak el. Ezzel együtt
tesztelik az A vakcinát, melynek célja meglehet sen különbözik a B-t l. Az
épület másik részében kifejlesztett nanokapszulák igen jól jönnek majd.
 ***

Mint az ki is derült, épp mialatt Killgore t n dve nézte Pete haldokló

testét. Az F4-es alanynak, Mary Bannisternek, kicsit rossz volt a gyomra.
Mintha csak enyhe gyomorrontás lenne, nem nagyon tör dött vele. Ilyesmi
el fordult, és nem érezte rosszul magát, valami savleköt feltehet leg segít,
azt pedig talál az orvosságosszekrényben, amely tele van recept nélkül
kapható gyógyszerekkel. Ett l eltekintve elég kellemesen érezte magát.
Magára mosolygott a tükörben, és tetszett neki a látvány. Rózsaszín
selyempizsamát visel , vonzó, fiatal n . Ezzel a gondolattal lépett ki
szobájából. Haja csillogott, léptei ruganyosak voltak. Chip a társalgóban volt,
a kanapén ült, és egy képeslapot nézegetett. Mary egyenesen felé indult és
leült mellé.
- Szia, Chip - mosolygott rá.
- Szia, Mary - mosolygott vissza a férfi, és megérintette a kezét. -
Megnöveltem a váliumadagot a reggelijében - jegyezte meg Barbara Archer
a kontrollszobában, és közelített a kamerával. - A másikkal együtt. - Az a
bizonyos másik egy gátláscsökkent szer volt.
- Jól nézel ma ki - bókolt Chip, a rejtett puskacs mikrofon tökéletlenül
adta vissza szavait.
- Kösz. - Egy újabb mosoly.
- Meglehet sen álmodozónak látszik.
- Látszhat is - jegyezte meg Barbara h vösen. - Elég szer van benne
ahhoz, hogy egy apáca új életet kezdjen.
- És mi a helyzet a férfival?
- Hát, neki nem adtam szteroidokat. - És dr. Archer kuncogott egy kicsit.
Mint egy bizonyítékként Chip odahajolt, és szájon csókolta Maryt.
Kettesben voltak a társalgóban.
- Hogy néz ki a vére, Barb?
- Tele van antitestekkel, és kezdenek összeállni. Még néhány nap, és
jelentkeznek a tünetek.
- Egyetek, igyatok, és élvezzétek az életet, jó emberek, mert a következ
héten meghaltok - szónokolta a másik orvos a tévéképerny felé.
- Sajnos - helyeselt Archer doktor. Nagyjából annyi érzelem látszott rajta,
mintha az út szélén elpusztult, elütött kutyát látna.
- Jó teste van - jegyezte meg a férfi, mikor lekerült a pizsamaföls . -
Nagyon rég láttam utoljára pornófilmet, Barb. - Természetesen ment a videó.
A kísérlet protokollját k be vésték. Mindent fel kell venni, hogy az egész
tesztprogramot ellen rizhessék. Szép cicije van, gondolta nagyjából
ugyanabban a pillanatban, mint Chip, aki cirógatni kezdte a képerny n.
- Meglehet sen gátlásos volt, amikor ide került. A nyugtatóknak elég er s
a hatásuk rá. - Egy újabb klinikai észrevétel. Ett l fogva gyorsan fejl dtek
tovább az események. A két orvos, kávéját kortyolgatva figyelte. Nyugtató ide
vagy oda, az si emberi ösztönök átvették az irányítást. Alig öt percen belül
Chip és Mary már a padlón henteregtek a szokásos hangok kíséretében.
Igaz, a kép nem volt valami tiszta, hála istennek. Néhány perc múlva egymás
mellett feküdtek a vastag sz nyegen. Fáradtan, elégedetten megcsókolták
egymást. A férfi még egyszer végigsimított Mary mellén, lehunyta szemét, a
hátára gördült. Most már egyenletes volt a légzése.
- Látod, Barb, ha mást nem is, jó kis szerelmi fészket nyújtunk ezeknek a
pároknak - jegyezte meg a férfi egy kéjes vigyorral. Mit gondolsz, milyen a
pasi vére?
- Valószín leg három-négy nap múlva kezdenek mutatkozni az antitestek.
- Maryvel ellentétben Chip nem kapott a zuhanyból.
- És mi a helyzet a vakcinakísérleti alanyokkal?
- Öt, az A-val. Hármat pedig meghagytunk fert zetlen kontrollnak a B
kísérleteihez.
- Ó? És kit hagyunk életben?
- Az M2-t, az M3-t, és az F9-est - felelte Archer doktor. - Láthatóan
megfelel a hozzáállásuk. Egyikük a Sierra Klub tagja. Gondoltad volna? A
másik kett szereti a szabad leveg t, és tudomásul veszi majd, amit
csinálunk.
- Politikai kritérium tudományos kísérleteknél? - kérdezte a férfi kuncogva.
- Hát, ha életben maradnak, nem árt, ha olyan emberekr l van szó,
akikkel kijöhetünk - jegyezte meg Archer.
- Ez igaz - bólintott a másik. - Mennyire bízol a B-ben?
- Nagyon. Úgy gondolom, hogy 97 százalékban hatékony lesz. S t talán
egy kicsivel jobb is - tette hozzá óvatosan.
- De nem száz százalék?.
- Nem, a Síva ahhoz túl randa jószág - magyarázta Archer. - Az
állatkísérletek kicsit durvák, ezt be kell vallanom, de az eredmény szinte
pontosan megegyezik a komputermodellel. Természetesen a megfelel
hibahatárokon belül. Steve ebben nagyon ügyes.
- Berg okos fiú - értett vele egyet a másik orvos, aztán mocorogni kezdett
székében. - Tudod, Barb, az, amit itt csinálunk, nem pontosan...
- Tudom - nyugtatta meg a n . - De mindannyian tudtuk, hogy ez lesz
bel le.
- Ez igaz. - A férfi megadóan bólintott, hogy is gondolhatott ilyenekre,
korholta magát. A családja túléli az egészet, és valamennyien ugyanúgy
szeretik a világot, és rengetegfajta él lényét, mint . De akkor is, ez a két
ember, akit az el bb látott a tévén, emberek, akárcsak . pedig úgy
kukucskált, mint valami perverz alak. Persze az is igaz, hogy csak azért
csinálták, mert mindketten tele voltak nyomva gyógyszerekkel, amelyeket
pirulákban vagy az ételükben kaptak. De mindketten halálraítéltek és...
 - Nyugodj már meg! - Archer a szemébe nézett, és olvasott a
gondolataiban. - Legalább egy kicsit szerelmeskedhettek, és ez jóval több;
mint ami a világ nagy részének jut.
- De azokat nem kell néznem közben. - A férfi nem tartotta
szórakoztatónak a gondolatot, hogy kukkoló legyen. Gyakran gy zködte
magát azzal, hogy nem kell majd végignéznie mindazt, amit maga is segített
elindítani.
- Nem, de akkor is tudni fogunk róla. Mutatja majd a tévé a hírekben. De
akkor már kés lesz, és ha rájönnek, az utolsó tudatos cselekedetük az lesz,
hogy ránk támadnak. Engem inkább ez a része aggaszt.
- A projekt kansasi telepe átkozottul biztonságos, Barb - nyugtatta meg a
férfi. - És a brazíliai még inkább. - Úgy döntött, végül ide megy. Mindig is
izgatták az es erd k.
- Remélem is - mondta Barbara Archer.
- Ne feledd, hogy a világ nem laboratórium. - Végül is, nem err l szól az
egész Síva projekt, az ég szerelmére? Még hogy az ég, gondolta magában.
Egy újabb eszme, amit jobb félretenni. Nem volt olyan cinikus, hogy Isten
nevét is belekeverje abba, amit tesznek. Talán a természet, az mégsem
teljesen ugyanaz, gondolta.

- Jó reggelt, Dmitrij - köszönt a férfi, és belépett irodájába.

- Jó reggelt, uram - felelte a hírszerz tiszt, felállt, amikor munkaadója
bejött. Európai szokás volt, még a királyok és nemesek idejéb l, de valahogy
átvette az a marxista állam is, amely tanította és kiképezte ezt az oroszt, aki
immár New Yorkban él.
- Mit talált a számomra? - kérdezte a f nök. Kinyitotta a bels irodája
ajtaját és belépett.
- Valami nagyon érdekeset - felelte Popov. - Még nem vagyok biztos
benne, mennyire fontos. Ezt ön jobban meg tudja ítélni, mint én.
- Oké, lássuk. - A férfi leült, és az íróasztal székét megperdítve
bekapcsolta a kávéf z t.
Popov a túloldali falhoz ment, félrecsúsztatott egy panelt, amely alól
el bukkant a beépített elektronikus felszerelés. Fölvette a távirányítót,
bekapcsolta a nagy képerny j tévét és videót, aztán betett egy
videokazettát.
- Ez a berni akció anyaga - magyarázta munkaadójának. A szalag
mindössze harminc másodpercig forgott, aztán megállította, kivette a
kazettát, és betett egy másikat. - Bécs - mondta, és lenyomta a lejátszás
gombot. Még egy rövid, alig egyperces bejátszás, majd ez a kazetta is
kikerült. - El z este a spanyol Világparkban - mondta, és ezt is lejátszotta.
Ez a bejátszás valamivel tovább tartott egy percnél.
- Igen? - mondta a férfi, amikor megvolt vele.
 - Mit látott, uram?
- Valaki pipázik. Azt akarja mondani, hogy ugyanaz az alak?
- Pontosan. Mind a három helyszínen ugyanaz az ember.
- Folytassa - biztatta munkaadója Popovot.
- Mindhárom alkalommal ugyanaz a különleges egység vonult fel, és
végezte el a munkát. És ez nagyon érdekes.
- Miért?
Popov mély lélegzetet vett, igyekezett türelmes lenni. Lehet, hogy ez az
alak bizonyos területeken zseni, de más területeken olyan, mint egy eltévedt
kisgyerek.
- Uram, ugyanaz az egység jelent meg három különböz országban.
Három különböz helyi rend rség mellett, és mind a három esetben ez az
egység vette át a különböz helyi rend rségek feladatát, és végezte el a
munkát. Más szavakkal, létezik valami új, különleges nemzetközi, különleges
hadm veleti egység - feltételezem, nem rend rök, hanem katonák - amely
jelenleg Európában tevékenykedik. A sajtóban nem vallották be a létezését,
vagyis szigorúan titkos, "fekete" csoport. Feltételezem, hogy valamiféle
NATO-egység, de ez csak spekuláció. Most pedig van néhány kérdésem
folytatta Popov.
- Oké - bólintott a f nök.
- Tudott err l az egységr l? Tudott a létezésér l?
- Nem - rázta a fejét a másik, aztán megfordult, és öntött magának egy
csésze kávét.
- Elképzelhet , hogy valamit megtudjon róluk?
- Talán - vont vállat a férfi. - De miért fontos?
- Az a következ kérdésemt l függ. Miért bérelt föl, hogy terroristákat
akciókra késztessek - kérdezte Popov.
- Ezt nem kell tudnia, Dmitrij.
- De, uram, tudnom kell. Az ember nem tervezhet akciókat egy ilyen jó
ellenfél ellen anélkül, hogy legalább nagyjából sejtené a célt. Egyszer en
nem megy, uram. Ráadásul ön komoly összegeket költött ezekre az akciókra.
Nyilván nem értelmetlenül. Tudnom kell, mi az oka. - Nem mondta ki, de
szavain keresztül éreztette, hogy tudni akarja, és ha nem mondják meg némi
id n belül, akkor is utánajár.
Munkaadója agyában az is megfordult, hogy léte bizonyos fokig ett l a
volt orosz kémt l függ. Persze mindent letagadhat, amit Popov állít a
nyilvánosság el tt, és el is tüntetheti t, bár ez a megoldás csak a filmeken
olyan vonzó, hiszen Popov megoszthatta tudását másokkal is, s t írásos
vallomást is letétbe helyezhetett valahol.
Természetesen alaposan tisztára mosták a bankszámlákat, amelyekr l
Popov fölvette a kés bb szétosztott pénzt, de mindig marad valamiféle nyom,
amelyet egy okos és alapos nyomozó talán követhet. És ezzel
kellemetlenségeket okozhat neki. Az elektronikus bankrendszerrel épp az a
probléma, hogy mindig van valami elektronikus nyom, és ezek pontosan
meg rzik az id pontot és az összeget is. És ezekb l már le lehet vonni
következtetéseket, és ez kisebb vagy nagyobb z rzavart okozhat. Ráadásul
ezt most nem engedheti meg magának. Hátráltatná azt a munkát, amely
most olyan egymástól távol lev helyeken folyik; mint New York, Kansas és
Brazília. És persze Ausztrália. És az egésznek, amit tesz, ez a lényege.
- Dmitrij, adna egy kis gondolkodási id t?
- Igen, uram. Természetesen. Mindössze annyit kívántam mondani, hogy
ha azt akarja, hogy hatékonyabban végezzem a munkámat, többet kell
tudnom. Biztos vagyok benne, hogy más embereket is a bizalmába avatott.
Mutassa meg nekik ezeket a szalagokat. Meglátjuk, szerintük lényeges-e ez
az információ. - Popov felállt. - Hívjon, ha szükség lesz rám, uram.
- Köszönöm, hogy értesített. - Megvárta, míg az ajtó becsukódik az orosz
mögött, aztán emlékezetb l tárcsázott egy számot. Negyedik csöngetésre
vették föl a kagylót.
- Hello - hallatszott a kagylóba. - Bill Henriksen számát tárcsázta, sajnos
most nem tudok a telefonhoz jönni, próbáljon meg az irodában hívni.
- A fenébe - morogta a férfi. Aztán eszébe jutott valami, és fölvette tévéje
távirányítóját. CBS, nem, NBC, nem...
- De hogy megölni egy beteg gyereket - mondta épp az ABC Jó reggelt,
Amerika m sorának m sorvezet je.
- Charlie, egy Lenin nev fickó már réges-rég megmondta, hogy a
terrorizmus célja a terrorizálás. Márpedig ezek terroristák, és éppen ezt
teszik. Ez még mindig egy igen veszélyes világ, talán még veszélyesebb
most, mint azel tt, amikor egyes nemzetállamok támogatták ugyan a
terrorizmust valamelyest, mégis visszafogták ket, befolyásolták
viselkedésüket. Ezek a fékek most elt ntek - magyarázta Henriksen. - A hírek
szerint ez a csoport azt akarta, hogy engedjék ki a börtönb l Carlost, a
Sakált, régi barátjukat. Hát, nem vált be a dolog, de érdemes felfigyelni arra,
elég fontosnak találták az ügyet ahhoz, hogy egy klasszikus terrorista
akcióba kezdjenek. Az egésznek az volt a célja, hogy egyik társukat
szabadon engedjék. A spanyol rend rségnek hála, a küldetés kudarcot
vallott.
- Milyennek értékeli a rend rség teljesítményét?
- Igen jónak. Természetesen mindenütt ugyanabból a kézikönyvb l
tanulnak, és a legjobbak kölcsönösen gyakorolnak egymásnál Fort Braggben
vagy az angliai Herefordban, vagy más helyeken, például Németországban
és Izraelben.
- De egy túszt meggyilkoltak.
- Charlie, az ilyesmit nem lehet megakadályozni - mondta a szakért
szomorúan. - Lehet, hogy az ember alig néhány méterre áll t lük, a kezében
töltött fegyverrel, és mégsem tehet semmit, mert ha igen, akkor még több
túsz hal meg. Ugyanúgy elborzaszt ez a gyilkosság, mint téged, barátom, de
az biztos, hogy ezek az emberek többet nem követnek el ilyesmit.
- Hát, köszönöm, hogy bejöttél. Bill Henriksen, a Global Security elnöke,
és az ABC terrorizmus-szakért je. Óra múlt negyvenöt perccel, reklám
következik.
A férfi íróasztalán ott volt Bill csipogójának a száma. Felhívta és a saját
külön vonalának a számát adta meg. Alig négy perc múlva megszólalt a
telefon.
- Mi van, John, mi újság? - A mobiltelefonon keresztül utcazaj hallatszott
be. Henriksen nyilván odakint áll az ABC stúdiója el tt a Central Park West
mentén, vagy talán épp a kocsija felé tart.
- Bill, azonnal beszélnem kell veled. Ide tudsz jönni az irodába?
- Persze. Húsz perc múlva ott vagyok.
Henriksennek volt engedélye, hogy behajtson az épület garázsába, és
beálljon a fenntartott parkolóhelyek egyikére. A beszélgetés után tizennyolc
perccel már ott is volt az irodában.
- Mi történt?
- Láttalak reggel a tévében.
- Mindig engem hívnak, ha ilyesmi történik - vont vállat Henriksen. - Jó
munka-volt, hogy elintézték a szarháziakat, legalábbis annak alapján, ami a
tévében látszott. Majd megnézem a többit is.
- Tényleg?
- Aha. Megvannak a megfelel kapcsolataim. Az a felvétel, amit kiadtak,
egy kicsit meg lett szerkesztve. Az embereim megszerzik az egész anyagot a
spanyoloktól, természetesen értékelés céljára. Nem titkosították.
- Ezt nézd meg - mondta most John. Bekapcsolta az irodájában lev tévét
és videót, és lefuttatta a Világparkról kiadott anyagot. Aztán felállt, kazettát
cserélt, a bécsi kazettát tette be. Harminc másodperc ebb l, majd Bern
következett. - Nos, mi a véleményed?
- Mindhárom esetben ugyanaz az egység - t n dött Henriksen hangosan.
- Hát eléggé úgy néz ki, de akkor kik ezek?
- Tudod ki Popov, ugye?
Bill bólintott.
- Persze, az a KGB-s pofa, akit találtál. jött rá?
- Aha - egy bólintás. - Alig egy órával ezel tt itt járt, és megmutatta ezeket
a felvételeket. Aggasztják. Téged nem?
A volt FBI-ügynök elfintorodott.
- Nem vagyok biztos benne. El ször többet szeretnék tudni róla.
- Utána tudsz járni?
Ez alkalommal Henriksen vállat vont.
 - Beszélhetek néhány kapcsolatommal, egy kicsit megzörgethetem a
harasztot. Csak az a helyzet, ha valóban létezik egy, titkos különleges
egység, már tudnom kellene róla. Úgy értem, mindenütt vannak a
szakmában kapcsolataim. Mi a helyzet veled?
- Megpróbálkozhatok egy-két dologgal suba alatt. Álcázhatom egyszer
kíváncsiságnak.
- Oké, én is körülnézek. Mit mondott még Popov?
- Tudni akarja, miért csináltatom vele mindezt.
- Ez a baj a kémekkel. Mindent tudni akarnak. Persze arra gondol, mi van,
ha beindít egy akciót, és az egyik emberét élve elfogják. Ha egyszer rács
mögött vannak, gyakran úgy dalolnak, mint a pacsirták, John. És ha rákenik a
dolgot, komoly szarban van. Be kell vallanom, nem valószín , de ezeket az
embereket arra képezték ki, hogy óvatosak legyenek.
- Mi van, ha kivonjuk a forgalomból?
Egy újabb fintor.
- Jobb csínján bánni az ilyesmivel, hátha egy kis csomagot hagyott valami
barátjánál. Nem lehet megmondani, hogy így van-e, de jobb feltételezni, hogy
igen. Mint az el bb mondtam, arra képezték ki ket, hogy óvatosak legyenek.
Ennek az egésznek megvannak a maga veszélyei, John. El re tudtuk, hogy
milyen közel vagyunk ahhoz, hogy technikailag...
- Nagyon közel. A kísérletek szépen haladnak. Még egy-két hónap, és
mindent tudunk, amit akartunk.
- Nos, mindössze annyi dolgom van, hogy aláírjam a szerz dést
Sydneyvel. Holnap repülök oda. Ezek az incidensek egyáltalán nem ártanak.
- Kivel fogsz együtt dolgozni?
- Az Aussziknak is megvan a maguk SAS-e. Feltételezem, hogy kicsi,
igen jól kiképzett, de sz kében a legújabb felszereléseknek. Ezt a csalit
akarom használni. Nekem megvan, amire szükségük lehet - magyarázta
Henriksen. - Játszd le még egyszer azt a szalagot, amin a spanyol buli van.
John feláll íróasztala mögül, berakta a szalagot, hátratekert az elejére, és
újra lejátszotta a tévéb l felvett felvételt. Az látszott rajta, amikor az egység
leereszkedik a helikopterr l.
- A fenébe, ezt nem vettem eddig észre! - vallotta be a szakért .
- Mit?
- Lehet, hogy fel kéne egy kicsit javítanunk a felvételt, de úgy látom, ez
nem rend rségi helikopter. Ez egy Sikorsky H-60-as.
- És akkor?
- A 60-ast soha nem bocsátották ki polgári használatra. Látod a POLICE
feliratot az oldalán? Az polgári használat lenne. Ez nem rend rségi
helikopter, John. Katonai... hisz ez az üzemanyagtölt szondája, vagyis ez
egy különleges hadm veleti madár. És ez az amerikai légier t jelenti. Egyben
azt is elárulja, hol az állomáshelyük ezeknek az embereknek.
 - Hol?
- Angliában. A légier nek van egy különleges hadm veleti szárnya
Európában. Egy része Németországban, egy része Angliában. Ha jól tudom,
az MH-60K-t arra tervezték, hogy harci kutató és ment munkát végezzen.
Embereket különleges helyekre vigyen, hogy különleges dolgokat
m veljenek. Popov barátodnak igaza volt, a fenébe is. Van egy különleges
társaság erre a célra, és amerikai támogatást kapnak, vagy talán még többr l
van szó. Csak az a kérdés, ki a francok ezek az emberek?!
- Fontos ez?
- Elképzelhet , hogy igen. Mi van, ha az Ausszik ket hívják, hogy
segítsék ki ket annál a feladatnál, amit én akarok megszerezni, John. Ez
mindent elszúrhat nekünk.
- Te csak zörgesd a magad harasztját, én zörgetem az enyéimet.
- Rendben.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

ZÖRG HARASZT

PETE-NEK immár hat barátja is a kórházi szárnyban volt. Mindössze két

kísérleti alany érezte olyan jól magát, hogy a vendégszárnyban maradt a
tévésorozatokkal és whiskyvel, de Killgore úgy gondolta, hogy a hétvégére
már k is itt lesznek, annyira tele volt a vérük Síva antitestekkel. Fura volt,
ahogy a betegség mindenkit másképp támadott meg, de végül is
mindenkinek más az immunrendszere. Ezért van az, hogy egyesek rákot
kapnak, mások pedig nem, pedig dohányoznak és más módon is rongálják a
szervezetüket.
Ett l eltekintve a dolog könnyebb volt, mint várta. Feltehet leg a jó adag
morfium eredménye ez, amely szinte teljesen elkábította ket. Viszonylag új
felfedezés az orvostudományban, hogy nincs fels határ a
fájdalomcsillapítóknál. Ha a beteg még mindig fájdalmat érez, lehet még
többet adni, egészen addig, amíg a fájdalom elmúlik. Olyan dózis, amely
légzéselégtelenséget okozhat egészséges embereknél, tökéletesen
biztonságos olyanoknál, akiknek nagy fájdalmuk van, és ez megkönnyítette
Killgore munkáját. Minden gyógyszeradagoló gépen volt egy gomb, amelyet
a kísérleti alanyok megnyomhattak, ha szükségük volt rá, így maguk
gyógyszerezték önmagukat békés feledésbe. Mindez megkönnyítette a
személyzet munkáját is. Felakasztották az állványokra a tápanyagokat,
ellen rizték, hogy az intravénás csövek a helyükön vannak-e, és lehet leg
minél kevesebbet értek a páciensekhez. Még ma, valamennyiüket beoltják a
B vakcinával, amely feltehet leg megvédi ket a Síva ellen. Steve Berg
szerint 98, 99 százalékos biztonsággal. Valamennyien tisztában voltak vele,
hogy ez mégsem ugyanaz, mint a 100 százalék, de nem is hagytak föl az
el vigyázatossággal.
Egyikük sem táplált sok együttérzést a kísérleti alanyok iránt. Jó ötlet volt,
hogy piásokat szedjenek föl az utcáról. A következ kísérleti alanyok már
szimpatikusabbak lesznek, de az épületnek ezen az oldalán mindenkit
kell képp kioktattak. Sok minden t nhet visszataszítónak abból, amit
tesznek, de attól még meg kell tenni.

***

- Tudod, néha már kezdem azt hinni, hogy A Föld az Els társaságnak
van igaza - mondta Kevin Mayflower a Palm étteremben.
- Amennyiben? - kérdezte Carol Brightling.
A Sierra Klub elnöke a borára meredt.
- Mindent tönkreteszünk, amihez csak érünk. A tengerpartokat, a
hegyeket, az erd ket. Nézd csak meg, mit tett mindennel a civilizáció.
Persze, bizonyos területeket meg rzünk. Na és? Három százalékot, talán?
Nagy ügy. Mindent megmérgezünk, magunkat is beleértve. Az ózonprobléma
is egyre rosszabb. Legalábbis az új NASA-tanulmány szerint.
- És hallottad, milyen megoldást javasolnak? - kérdezte az elnök
tudományos tanácsadója.
- Megoldást? Milyet?
Az asszony elfintorodott.
- Néhány Jumbo jetet meg kell tölteni ózonnal, fel kell küldeni
Ausztráliából, és nagy magasságban ózont kibocsátani, hogy befoltozza a
lyukat. Ott van a javaslat az asztalomon.
- És?
- Olyan, mintha egy futballmeccs félidejében végeznének abortuszokat,
azonnali visszajátszással és kommentárral. Nem létezik, hogy beváljon.
Hagynunk kell, hogy a bolygó maga gyógyítsa meg magát, de persze nem
fogjuk.
- Még valami jó hír?
- Hát, igen a CO2 téma. Van egy pofa Harvardban, aki szerint ha
vasreszeléket dobunk az Indiai-óceánba, el segítjük vele a phytoplankton
növekedését, és szinte egyik pillanatról a másikra megoldjuk vele a CO2
problémát. A matematikai számítások igazolják. A sok zseni mind azt hiszi,
hogy meg lehet gyógyítani a bolygót. Mintha gyógyításra lenne szüksége
ahelyett, hogy békén hagynánk.
- És mit mond az elnök? - kérdezte Mayflower.
- Azt mondja, közöljem vele, beválik-e a dolog vagy nem, és ha beválhat,
akkor meg kell gy z dni róla egy-két kísérlettel, és alkalmazni kell. Fogalma
sincs az egészr l, és nem is figyel rám. - Azt már nem tette hozzá, hogy neki
pedig engedelmeskednie kell az elnök utasításainak, ha tetszik neki, ha nem.
- Hát, ezért mondtam, hogy talán igazuk van A Föld az Els barátainknak,
Carol. Talán csakugyan él sköd k vagyunk a föld felszínén, és tönkre fogjuk
tenni az egész nyavalyás bolygót, miel tt elpusztulnánk.
- Életre kelt Rachel Carson? - kérdezte az asszony.
- Nézd, ugyanúgy értesz a tudományos kérdésekhez, mint én, talán
jobban. Olyan dolgokat m velünk, mint az Alvarez-incidens volt, amely
kipusztította a dinoszauruszokat, csak mi szándékosan tesszük. Mennyi
id be tellett, míg abból kigyógyult a bolygó?
- Az Alvarezból? Soha nem gyógyult ki a bolygó, Kevin - mutatott rá Carol
Brightling. - El húzta a fiókból az eml söket, minket. Soha nem tért vissza a
korábban létez ökológiai rend. Valami új történt, és néhány millió évbe
került, hogy stabilizálódjon a helyzet. - Nem lehetett akármilyen látvány,
gondolta magában. Egy ilyen eseményt végignézni micsoda tudományos
élmény lehet, vagyis lehetett volna. Feltehet leg akkor senki nem volt, aki ezt
értékelte volna, nem úgy, mint most.
- Hát, még néhány év, és kénytelenek leszünk észrevenni a dolgot. De
hány fajt pusztítunk ki még addig, és mi lesz, ha tovább romlik az
ózonhelyzet? Uram isten, Carol, miért nem fogják föl az emberek? Hát nem
látják, mi történik? Nem érdekli ket?
- Nem látják, Kevin, és nem is tör dnek vele. Nézz csak körül. - Az
étterem tele volt drága ruhákat visel fontos emberekkel, akik láthatóan igen
fontos dolgokról beszéltek a fontos ebédjük mellett, és láthatóan senkit nem
érdekelt az egész bolygót érint válság, amely a szó szoros értelmében a
fejük fölött lógott. Ha az ózonréteg teljesen elpárolog, ami elképzelhet , csak
naperny k alatt lehet sétálni az utcán is, és még az sem biztos, hogy eléggé
megvédi az embereket... és akkor még mi lesz az egyéb él lényekkel? A
madarakkal, a gyíkokkal, és mindazzal az állattal, amelynek nem áll
rendelkezésére ez a lehet ség. A tanulmányok szerint a szemüket kiégeti a
megsz retlen ultraibolya-sugárzás. Belepusztulnak, és az egész globális
ökoszisztéma darabokra hullik. - Mit gondolsz, ezek közül az emberek közül,
bárki is tud err l? Vagy tör dik vele egy fikarcnyit is?
- Szerintem nem. - A férfi ivott még egy korty fehérbort. - De azért mi
kitartunk, nem?
- Furcsa - folytatta Carol. - Nem olyan rég az emberiség még háborúzott,
és ez kell szinten tartotta a népességet annyira, hogy ne tegye túlságosan
tönkre a bolygót. De most, hogy végre béke van, ipari termelésünk egyre
növekszik, és így a béke hatékonyabban tesz minket tönkre, mint bármelyik
háború. Különös, nem?
- Na és a modern gyógyászat. Az anopheles szúnyog remekül kordában
tartotta a népességet. Tudod, hogy Washington valamikor maláriás telep volt,
a diplomaták kockázatos állomáshelynek tekintették! Aztán feltaláltuk a DDT
t. Remek a szúnyogok ellen, de mi lesz a sólyommal? Soha nem találjuk el.
Soha - vonta le Mayflower a végkövetkeztetést.
- És mi van akkor?... - szólalt meg az asszony vágyakozva.
- Akkor ha, Carol?
- Ha a természet el áll valamivel, ami kell képp visszaszorítja a
népességet?
- A Gaia hipotézis? - A férfi elmosolyodott. E szerint az elmélet szerint, a
föld gondolkodó, önmagát kijavító organizmus, amely megtalálja a módját,
hogy kordában tartsa a bolygót benépesít számos él lényt. - Még ha az
elméletnek igaza van is, és hidd el, szintén bízom benne, sajnos mi,
emberek túl gyorsan haladunk ahhoz, hogy Gaia lépést tartson a
munkánkkal. Öngyilkosságra készülünk, és magunkkal ragadunk minden
más él lényt is, aztán száz év múlva, amikor az egész világon legfeljebb
egymillió ember él, tudni fogják, mit rontottunk el. Elolvassák a könyveket,
megnézik a videókon azt az egykori paradicsomot, ahol mi éltünk, és átkozni
fogják a nevünket. De talán a szerencsések tanulnak bel le valamit. Talán,
de én kétlem. Még ha meg is próbálnak tanulni, sokkal inkább fogja izgatni
ket az, hogy atomreaktorokat építsenek, hogy használhassák az elektromos
fogkeféket. Rachelnek igaza van, eljön egy nap a Csöndes Tavasz, de
addigra kés lesz. Mayflower a salátájába túrt, az járt a fejében, vajon milyen
vegyi anyagok szennyezik salátáját és paradicsomát, hogy valami szennyezi,
abban biztos volt. Az évnek ebben a szakaszában a salátát Mexikóból
hozzák, ahol a gazdák mindenféle dolgokat m velnek a terményeikkel. Talán
a szakács kell képp megmosta, talán nem. Tessék, itt van, drága ebédet
eszik, és közben ugyanolyan biztosan mérgezi magát, ahogyan a bolygót
mérgezik körülötte. Kétségbeesett pillantása mindent elárult.
Készen áll, hogy felvegyük magunk közé, gondolta Carol Brightling. Itt az
id . És hogy ha magával hoz néhány derék embert, találnak nekik helyet
Kansasban és Brazíliában. Fél ára múlva távozott, indult vissza a Fehér
Házba a heti kormányülésre.

***

- Szia, Bill, mi újság? - mondta Gus a Hoover épületbeli irodájában.

- Nézted a tévét ma reggel? - kérdezte Henriksen.
- Úgy érted, a spanyolországi balhét? - kérdezett vissza Werner.
- Aha.
- Hát persze. Téged is láttalak.
- Zseniális szereplésemet - kuncogott Henriksen. - Tudod, jót tesz az
üzletnek.
- Aha, gondolom. Egyébként mi van vele?
- Nem a spanyol zsaruk voltak, Gus. Tudom hogy képezik ki ket, ez nem
az stílusuk. Nos, mi volt, Delta, SAS, terroristaellenesek?
Gus Werner összehúzta a szemét. Az FBI igazgatóhelyettesi székében
ült. Valamikor az FBI elit túszment osztagáért felel s különleges ügynök
volt, majd el léptették, és az atlantai iroda vezet i posztját kapta. Most pedig
az új terroristaellenes részleg igazgatóhelyettese volt. Bill Henriksen
valamikor a beosztottja volt, aztán kilépett az irodából, megalapította saját
tanácsadó cégét. De aki egyszer kebelbeli volt az, az is marad, így érthet
volt, hogy megpróbál információt szerezni.
- Err l nem igazán beszélhetek, haver.
- Tényleg?
- Tényleg. Nem beszélhetek róla - mondta Werner komolyan.
- Szigorúan bizalmas?
- Valami ilyesmi - vallotta be Werner.
- Hát, ez rögtön elárul nekem egy-két dolgot - kuncogott Henriksen.
 - Nem, Bill, nem árul el semmit. Ugyan, haver, te is tudod, hogy nem
szeghetem meg a szabályt.
- Mindig is becsületes játékos voltál - helyeselt Henriksen. - Hát, akárkik
voltak is, örülök, hogy a mi oldalunkon állnak. Az akció elég jól mutatott a
tévében.
- Jól bizony. - Wernernek rendelkezésére állt az egész anyag. Kódolt,
m holdas csatornán keresztül juttatták el a madridi amerikai nagykövetségr l
a nemzetbiztonsági ügynökséghez, majd onnét az FBI f hadiszállására.
Megnézte az egészet, és délutánra újabb adatokat várt.
- De egy dolgot elmondhatnál nekik, ha módodban áll.
- Mi volna az, Bill? - hangzott a semmire nem kötelez válasz.
- Ha helyi zsaruknak akarják álcázni magukat, akkor ne az amerikai
légier helikopterét használják. Nem vagyok hülye, Gus. Lehet, hogy a
riportereknek nem t nt föl, de bárkinek, aki egy kicsit is ért hozzá, teljesen
nyilvánvaló.
Na, puff, gondolta Werner. Neki se t nt föl ez az apróság, de Bill mindig is
jó megfigyel volt, és lehet, hogy csak id kérdése, mikor veszi észre egy
újságíró is.
- Nocsak!
- Ne játszd meg nekem magad, Gus. Egy Sikorsky 60-as helikopter volt.
Magunk is eleget játszottunk ilyennel, amikor lementünk Fort Braggbe
gyakorolni, emlékszel? Jobban szerettük a Hueynál, amit kiadtak nekünk, de
nincs polgári használatban. Úgyhogy nem is vásárolható meg - emlékeztette
korábbi f nökét.
- Továbbítom - ígérte Werner. - Valaki más tud még róla?
- Tudomásom szerint nem, és én sem szóltam róla egy szót sem az ABC-
ben reggel.
- Jól tetted, kösz.
- Szóval nem mondhatod el, kik ezek az emberek?
- Sajnálom nem. Szigorúan bizalmas, és magam sem tudok többet róluk -
hazudta Werner, de közben érezte, hogy gyenge hazugság, szinte hallani
vélte a választ a telefonon keresztül, lószart. Ha létezik egy különleges
terroristaellenes egység, és ha Amerikának része van benne, akkor az FBI
vezet szakért jének tudnia kell róla, ez biztos. Henriksennek mondania sem
kell ezt, annyira egyértelm , de a fenébe is, a szabály az szabály, és egy
magánvállalkozót nem avathatnak be a Szivárvány nev titokba. És Billnek is
tudnia kell, mit jelent a szabály.
- Na igen, Gus, persze - hangzott a gunyoros válasz. - Egyébként tényleg
nagyon jók, de nem a spanyol az anyanyelvük, és hozzájutnak amerikai
repül géphez. Mondd csak meg nekik, lehetnének egy kicsit
el vigyázatosabbak.
- Megteszem - ígérte Werner, és fel is jegyezte.
 - Titkos projekt - morogta magában Henriksen, miután letette a kagylót.
Kíváncsi volnék, honnan kapják a pénzt? De akárkik is, FBI-kapcsolataik is
vannak a hadügyi kapcsolatok mellett. Vajon mit tudhat még meg róluk? Hol
állomásozhatnak? Hogy ezt megtudja... igen, lehetséges. Mindössze a
három incidens kezdetének id pontját kell megtudnia, aztán kiszámolni,
mikor bukkantak fel a cowboyok, és onnan elég biztosan megsaccolhatja
honnan is indultak. A repül gépek ötszáz csomós sebességgel utaznak,
ebb l pedig az következik, hogy a távolság...
...Angliának kell lennie, döntötte el magában Henriksen. Ez az egyetlen
ésszer helyszín. Az angoloknak megvan a megfelel infrastruktúrájuk, és
Herefordban eléggé ügyelnek a biztonságra, is járt ott és az SAS-szel
együtt gyakorlatozott, mikor az FBI túszment osztagának egy tagjaként
Gusszal dolgozott. Oké, még igazolnia kell a berni és bécsi incidensekr l
való feljegyzések alapján... az emberei minden terroristaellenes akció
anyagát gy jtik és félreteszik. Ez a szakmához tartozik. Azonkívül el áshatja
néhány kapcsolatát Svájcban és Ausztriában is, hogy kiderítsen néhány
dolgot, ez nem lesz nehéz. Órájára pillantott. Jobb lesz rögtön telefonálni,
mert ott hat órával el bbre járnak. Lapozgatni kezdett rolodexében, és aztán
tárcsázott a magánvonalán.
Titkos project? - mondta még egyszer. Na majd meglátjuk.

A kormányülés hamar véget ért. Az elnök kongresszusi ütemterve jól

haladt, ami megkönnyítette mindannyiuk dolgát. Mindössze két dologban
szavaztak - pontosabban, nyilvánítottak véleményt, hiszen az egyetlen valódi
szavazat az elnöké volt, ahogy azt néhányszor egyértelm en ki is
nyilvánította. Aztán az értekezlet véget ért, és kifelé tartottak az épületb l.
- Szia, George - üdvözölte dr. Brightling a pénzügyminisztert.
- Szia, Carol, visszaölelnek a fák? - kérdezte a férfi mosolyogva.
- Mindig - nevetett Carol a tudatlan plutokrata tréfáján. - Nézted reggel a
tévét?
- Mire gondolsz?
- Spanyolországra.
- Ja, igen, a Világpark. Mi van vele?
- Kik voltak ezek az álarcosok?
- Carol, ha kérdezned kell, akkor nem is vagy felhatalmazva, hogy tudd.
- Nem a telefonszámukat kérem, George - felelte Carol, és hagyta, hogy a
férfi kinyissa el tte az ajtót. - És nagyjából mindenre fel vagyok hatalmazva.
A pénzügyminiszternek be kellett látnia, hogy ez igaz. Az elnök
tudományos tanácsadójának joga van mindenféle szigorúan titkos anyagba
betekinteni, beleértve a fegyvereket, a nukleárisakat és nem nukleárisakat
egyaránt. Carol rutinfeladatként felügyeli a kommunikációs biztonság
legszigorúbb titkait is. Joga van ezt is tudni, ha már rákérdezett. Bárcsak ne
tette volna fel ezt a kérdést, gondolta a férfi. Már így is túl sokan tudnak a
Szivárványról. Sóhajtott.
- Néhány hónappal ezel tt állítottuk föl. Suba alatt, oké? Egy különleges
hadm veleti egység, nemzetközi, valahol Angliában állomásozik, f leg
amerikaiakból és britekb l áll, de másokból is. Egy ügynökségbeli fickótól jött
az ötlet, a f nöknek tetszett, és eddig úgy t nik, nem volt kidobott pénz, amit
rájuk költöttünk.
- Hát, az tényleg különleges volt, ahogy megmentették ezeket a
gyerekeket. Remélem, kapnak egy kis dicséretet érte.
- Attól függ - kuncogott a férfi. - Az elnök ma reggel személyes üzenetet
küldött nekik.
- Mi a nevük?
- Biztos, hogy tudni akarod? - kérdezte George.
- Mire jó egy név?
- Igaz - bólintott a pénzügyminiszter. - Szivárványnak hívják. Épp azért,
mert többnemzetiség .
- Hát, akárkik is, tegnap este szereztek néhány jó pontot. De tudod, az
ilyen dolgokról engem is értesíteni kéne. Segíthetek mutatott rá.
- Közöld a f nökkel.
- Ne felejtsd el, hogy most éppen utál.
- Akkor egy kicsit fogjál vissza környezetvédelmi lelkesedésedb l. A
fenébe is, mindannyian szeretjük a zöld füvet és a madárcsicsergést, de
mégsem hagyhatjuk, hogy a kismadarak csipogják el nekünk, hogyan
irányítsuk az országot.
- George, ezek komoly tudományos kérdések - mutatott rá Carol
Brightling sért dötten.
- Ha te mondod, doki. De ha egy kicsit visszaveszel a retorikából, lehet,
hogy jobban odafigyelnek rád. Csak egy jó tanács. - A pénzügyminiszter
vállat vont, aztán kinyitotta kocsija ajtaját, hogy kétsaroknyira lev
minisztériumához szállítsák.
- Kösz, George. Majd gondolkodom rajta - ígérte Carol. A kocsi elhúzott,
pedig utána intett.
- Szivárvány - morogta magában, elindult a West Executive Drive felé.
Vajon megéri-e tovább ásni? Az ilyen szigorúan titkos anyagokkal az a
helyzet, ha az ember egyszer bent van, akkor bent van... de amikor visszaért
irodájába, mégis beillesztette m anyag kártyáját STU-4-es védett
telefonjába, aztán a CIA igazgatója magánvonalát tárcsázta.
- Igen? - vette föl a telefont egy férfi.
- Ed; Carol Brightling vagyok.
- Szia. Hogy ment a kormányülés?
- Simán, mint mindig. De szeretnék kérdezni valamit.
- Mi volna az, Carol? - kérdezte az igazgató.
 - A Szivárványról van szó. Nem volt akármi, amit tegnap este
Spanyolországban csináltak.
- Te tudsz err l? - kérdezte Ed.
- Különben honnan szedném a nevet, Ed? Az is tudom, hogy az egyik
embered szervezte. Az elnök is szereti a fickót, de nem jut eszembe a neve.
- Aha, John Clark. Valamikor, sok évvel ezel tt, a kiképz tisztem volt. Érti
a dolgát. Régebbi motoros, mint Mary Pat és én. Sokfelé megfordult. Na és
miért érdekel?
- Van az az új taktikai rádiókódoló rendszer, amivel az NSA játszadozik.
Megvan már nekik?
- Nem tudom - vallotta be CIA igazgatója. - Úgy tudod, készen vannak
vele?
- Úgy t nik, egy hónapon belül, igen. Az E-Systems fogja gyártani, és arra
gondoltam, a Szivárványnak els k között kellene kapnia bel le. Elvégre k
vannak a t zvonalban. Nekik kéne els ként kapniuk.
A központi hírszerz szolgálat igazgatója a vonal másik végén
emlékeztette magát, hogy jobban figyelemmel kéne kísérnie a
nemzetbiztonsági ügynökség munkáját. Ráadásul arról is megfeledkezett,
hogy Brightlingnak "fekete kártya" átvilágítása van, és így minden titkok
tudója.
- Nem rossz ötlet. Kivel beszéljek róla?
- Gondolom, McConnell tengernaggyal. Az ügynöksége. Különben csak
egy baráti ötlet, de ha ez a Szivárvány ennyire jó, meg kell kapnia a legjobb
játékszereket is.
- Oké, majd utánanézek. Kösz, Carol.
- Bármikor, Ed, és talán egyszer, ha van id d, kell képp beavathatnál a
programba.
- Igen, megtehetem. Majd küldök valakit, aki minden információt megad,
amire szükséged lehet.
- Oké, amikor csak megfelel . Viszlát.
- Viszlát, Carol. - Ezzel megszakadt a szigorúan védett vonal. Carol
elmosolyodott. Ednek eszébe sem jutott megkérd jelezni, hogy joga van-e az
információhoz. Elvégre tudta a nevüket, szépeket mondott az egységr l,
felajánlotta segítségét, ahogy az egy lojális tisztvisel höz illik is. És most már
az egység parancsnokának a nevét is tudja. John Clark. Aki valamikor Ed
kiképz tisztje volt. Milyen könny megszerezni az információt, amire
szüksége van az embernek, ha beszéli a megfelel nyelvet. És frusztráció
ide, frusztráció oda, ezért akarta megszerezni ezt a munkát.

Egyik embere elvégezte a számításokat, megbecsülte az utazási id ket,

és a válasz az volt, amit gyanított, Anglia. Mind a berni, mind a bécsi esetnél
az id számítás Londonra mutatott, vagy valahová Londonhoz közel. Ésszer ,
mondta Henriksen magában. A British Airways mindenhova eljuttatja az
embert, és mindig is jó kapcsolatban volt az angol kormánnyal. Tehát
bárkikb l áll is ez a csoport, az állomáshelye... szinte bizonyos, hogy
Hereford. Feltehet leg több nemzetiség ... politikailag jobban elfogadható a
többi ország számára. Nyilván vannak benne amerikaiak és angolok, és talán
más nemzetiség ek is. Hozzájutnak amerikai felszereléshez, mint az a
Sikorsky helikopter. Gus Werner tudott róla. Lehet, hogy néhány FBI-os is
van az osztagban? Elképzelhet , gondolta Henriksen. A túszment osztag
alapvet en rend ri egység volt, de mivel a terroristaellenes harc volt a
küldetése, együtt gyakorolt és gyakorlatozott más hasonló szervezetekkel
világszerte. Bár azok javarészt katonai egységek. A küldetésük viszont
nagyjából ugyanaz, és ezáltal a küldetésekben részt vev személyek szinte
felcserélhet k, és az FBI túszment osztagának tagjai vannak olyan jók, mint
bárki más a világon. Így aztán elképzelhet , hogy valaki, tán éppen olyan,
akit is ismer az FBI-osoktól, benne van abban az egységben. Hasznos
lenne megtudni, ki az. De egyel re túl nagy falat lenne.
Jelen pillanatban az a fontos, hogy ez a terrorellenes egység potenciális
veszélyforrás. Mi van, ha bevetik Sydneyben? Mi kárt okozhatnak? Az biztos,
hogy nem segít, különösen, hogy egy FBI-ügynök is van az egységben.
Henriksen tizenöt évet töltött az Irodában, és nem voltak illúziói az ott
dolgozó férfiakkal és n kkel kapcsolatban. Szemüket arra használják, hogy
lássanak vele, az agyukat pedig gondolkodásra, és mindent alaposan
megvizsgálnak. Vagyis az a stratégiája, hogy a világ tudatába ismét belopja a
terrorista fenyegetést és így hozzájut a sydneyi megbízáshoz, váratlan
fordulatot vett. A fenébe. De a nem szándékos következmények törvénye
bárkire vonatkozhat végül is. Pontosan ebb l él, az a munkája, hogy a nem
szándékolt eseményekkel foglalkozzon. Jobb, ha megmarad egy ideig
adatgy jt üzemmódban. Meg kell tudnia amit csak lehet. Csak az a baj,
hogy egy napon belül el kell utazni Ausztráliába, és így nem lesz képes maga
folytatni az adatgy jtést. Nem baj, este együtt vacsorázik a f nökével,
továbbítja neki mindazt, amit megtudott, és talán az a volt KGB-s, akit
fölvettek, majd tovább kutat. Az biztos, hogy mostanáig bizonyított a pofa.
Még hogy egy pipázó. Henriksent mindig megdöbbentette, hogy milyen
apróságok képesek egy eset megoldását el segíteni. Az embernek
mindössze nyitva kell tartania a szemét.

- Az Interleukin semmit nem tesz - John Killgore elfordult a monitortól. A

elektronmikroszkóp képerny je egyértelm képet mutatott. A Síva-szálak
boldogan sokszorozódtak, és közben vadul falták az egészséges szövetet.
- És? - kérdezte Archer doktor.
- Ez volt az egyetlen kezelési variáció, amely aggasztott. A 3a izgalmas új
fejlemény, de a Síva csak nevet rajta. Rémiszt egy pokolfajzat ez, Barb.
 - És az alanyok?
- Épp most voltam ott. Pete-nek nem sok van hátra, akárcsak a
többieknek. A Síva megeszi ket. Komoly bels vérzése van mindnek, és
semmi nem állítja meg a szövetek szétesését. Mindent megpróbáltam, ami
csak a nagykönyvben meg van írva. A szegény nyavalyások sehol nem
kapnának jobb kezelést, sem a Hopkinsban, a Harvardon, vagy a Mayo
klinikán, mégis mind meghalnak. Persze lesznek egyesek, akiknek az
immunrendszere megbirkózik vele, de átkozottul kevesen lesznek.
- Mennyire kevesen? - kérdezte a járványügyi szakembert a n .
- Ezerb l talán egy se, inkább talán tízezerb l egy. Még a pestis
pneumoniális változata sem öl meg mindenkit - juttatta az emlékezetébe. - Ez
volt a bolygó leghalálosabb betegsége, és tízezer emberb l mindössze egy
élte túl. - Archer doktor is tisztában volt vele, hogy egyeseknek olyan
immunrendszerük van, amely mindennel végez, ami nem tartozik oda. Ezek
azok az emberek, akik száz évig is elélnek. A dolognak semmi köze a
dohányzáshoz vagy nem dohányzáshoz, ahhoz, hogy felhajt-e az ember egy
kupicával vagy sem, meg a többi ilyen halandzsához, amelyet a hosszú élet
titkaként adnak közzé az újságok. Mindez a génekben van. Egyeseké jobb,
mint másoké, ilyen egyszer .
- Vagyis, amiatt nem kell aggódnunk.
- A világ össznépessége néhány billió. Ez tíz a kilencediken, vonj le
négyet, és marad tíz az ötödiken számú túlél . Néhány százezer ember
marad, aki majd nem túlzottan kedvel minket.
- Szerteszét az egész világon - tette hozzá Barbara. - Nincsenek
megszervezve, és kell vezetésre, tudományos ismeretekre lesz szükségük,
hogy egyáltalán életben maradjanak. Még kapcsolatba sem tudnak lépni
egymással. A New York-i nyolcvan túlél vel. Na és mi van a sok halált követ
járványokkal? A világ legjobb immunrendszere sem védhet meg mindegyik
ellen.
- Igaz - adta meg magát Killgore, aztán elmosolyodott. - Még hozzá is
járulunk a faj fejl déséhez.
Dr. Archer is látta a dolog humoros oldalát.
- Igen, John. Na és a B vakcina készen áll?
A férfi bólintott.
- Igen, néhány órája megkaptam az injekciómat. Te készen állsz?
- És az A?
- A h t ben van, készen áll a tömegtermelésre, mihelyt az embereknek
szükségük lesz rá. Heti ezerliteres egységekben fogjuk gyártani, ha kell. Elég
ahhoz, hogy az egész bolygónak jusson mondta. - Steve Berg meg én,
tegnap dolgoztuk ki.
- Lehet, hogy valaki más...
 - Lehetetlen. Még a Merek sem képes ilyen gyorsan mozdulni. De még ha
megtennék is, a mi formulánkat kéne használniuk.
Ez volt a legnagyobb trükk az egészben. Ha a Sívát nem tudják úgy
elterjeszteni a földgolyón, ahogy tervezték, akkor az egész világot ellátják A
vakcinával, amelyet véletlenül épp most fejlesztett ki a Antigen Laboratories,
a Horizon Corp. leányvállalata a harmadik világ számára, ahonnan a pusztító
vérzéses járványok többsége származik. Szerencsés véletlen, bár ha valaki
ismeri az orvosi szakirodalmat, nem váratlan. John Killgore és Steve Berg is
publikált jó néhány cikket ezekr l a betegségekr l, amiket a néhány évvel
ezel tti nagy ijedelem ismertté tett Amerikában és az egész világon. Az
egész orvosi szakma tudta, hogy a Horizon/Antigen ebben a témában kutat,
és senki sem fog meglep dni azon, hogy már egy vakcinájuk is van.
Kísérleteket is végezhetnek a vakcinával a laboratóriumukban, és láthatják,
hogy mindenfajta antitest megtalálható a folyadékban. De nem megfelel
antitestek lesznek, és az él vírusvakcina maga lesz a halálos ítélet
mindazok számára, akiknek a szervezetébe bejuttatják. Az injekció
beadásától a valódi szimptómák megjelenéséig eltel id t négyt l hat hétig
programozták. És így az egyedüli túlél k megint csak azok a szerencsés
lelkek lesznek, akik a génbank legmélyebb bugyrából meríthettek. Egymillió
emberb l száz ilyen marad életben, talán kevesebb. Az Ebola-Síva kegyetlen
ördögfajzat. Három évbe tellett az elkészítése. Hát nem különös, hogy ilyen
könny volt, gondolta Killgore. De hát ilyen a tudomány. A génmanipuláció
sz z terep még, és az ilyesmit nehéz megjósolni. A dolog szomorú része
talán az, hogy ugyanabban a laboratóriumban, ugyanazok az emberek egy új
és váratlan úton is el retörtek. A hosszabb élet irányába, és a jelek szerint
haladást is értek el. De hát annál jobb. Tovább élvezhetik az új világot,
amelyet a Síva hoz el a számukra.
És az áttörés nem áll meg. A kiválasztottak listáján, akik kapnak a B
vakcinából, sok tudós van. Egyesek közülük nem fogják értékelni a
történteket, ha tudomást szereznek róla, de nem sok választásuk lesz, és
mivel tudósok, hamarosan ismét folytatják a munkájukat.
A projektben sem mindenki értett ezzel egyet. A radikálisok némelyike azt
is ellenezte, hogy orvosokat hozzanak magukkal, mondván, hogy ez
küldetésük természetével ellentétes, hiszen az orvostudomány nem ad
szabad folyást a természetnek. Na persze, horkantott Killgore. Majd hagyják,
hogy ezek az idióták a mez n a reggeli szántás vagy vadászat után szüljék
meg a gyerekeiket. Ezek az ideológusok hamar kihalnak majd. Killgore úgy
tervezte, hogy békében tanulmányozza és élvezi majd a természetet, de
azért cip ben és kabátban, hogy ne fagyjon meg. És továbbra is m velt
ember akart maradni, nem sember. Gondolatai továbbszaladtak...
Természetesen szükség lesz valamiféle munkamegosztásra.
Földm vesekre, akik el teremtik az élelmiszert, gondozzák a jószágot.
Vadászokra, akik bölényt l nek, amelynek húsa egészségesebb, kevesebb
benne a koleszterin. A bölény valószín leg hamar elszaporodik ismét,
gondolta. A búza majd vadon n a nagy fennsíkokon, dús lesz és
egészséges, f leg hogy pusztítóit könyörtelenül kiirtották, és ezek csak
lassabban térnek magukhoz. A házi szarvasmarha is jól ellesz, de végül
kiszorítja majd a bölény, a szabad élethez sokkal inkább alkalmazkodó,
keményebb faj. Killgore mindezt látni akarta. Látni akarta az egykor a
nyugatot ellep hatalmas csordákat. És látni akarta Afrikát is.
Ez azt jelenti, hogy a projektnek szüksége van repül gépekre és pilótákra
is. A Horizonnak máris van jó néhány G V business jete, amelyekkel
csaknem az egész világot el lehet érni. De szükség lesz egy kis csoportra,
amely karbantartja és irányítja a repül tereket, például Zambiában. Killgore
vadon és szabadon akarta látni Afrikát. Úgy becsülte, ehhez talán tíz év is
kell, de nem nagy ügy. Az AIDS amúgy is jó tempóban pusztítja ezt a
kontinenst, Síva csak meggyorsítja a dolgot. Így a sötét kontinens ismét
szabad lesz, nem teszik tönkre az emberek. Milyen élmény lesz odamenni,
és megcsodálni a természetet a maga tökéletességében… esetleg l egy
oroszlánt, és a sz rét hazahozza Kansasba. Biztos, hogy a projektben
egyesek a plafonon lesznek miatta, de mit számít eggyel több vagy kevesebb
oroszlán? A projekt százezreket ment meg, talán milliókat is, szabadon
vadászhatnak, élhetik az életüket. Milyen csodálatos új világ lesz, mihelyt
kiirtották azt a parazita fajt, amely oly keményen dolgozott a világ
elpusztításán.
Az egyik csipogó hangja hallatszott. Killgore a kontroll panel felé fordult.
- Ernie az, M5-ös, szívelégtelenségnek t nik - mondta.
- És most mit csinálsz? - kérdezte Barbara Archer.
Killgore felállt.
- Megbizonyosodom arról, hogy meghalt. - Lehajolt, és az íróasztalán álló
nagy monitor számára kamerát választott. - Tessék, te is megnézheted.
Két perc múlva már meg is jelent a képerny n. Egy ápoló már ott volt, de
nem tett semmit, csak figyelt. A n látta, hogy Killgore megnézi a beteg
pulzusát, majd a szemét. Bár kapott már a B vakcinából, Killgore keszty t és
maszkot is fölvett. Teljesen ésszer . Aztán felegyenesedett, és kikapcsolta
az ellen rz rendszert, az ápoló kihúzta az infúziókat, és letakarta a
holttestet. Killgore az ajtó felé mutatott, és az ápoló kisvártatva kitolta a
hordágyat a hamvasztó felé. Killgore nem sietett, megnézte a többi beteget
is, s t egyikükkel még beszélgetett is, miel tt távozott volna.
- Jól sejtettem - közölte, amikor immár véd felszerelése nélkül visszatért
az irányítószobába. - Ernie szíve nem volt teljesen egészséges, és Síva ezt
vette célba. Wendell lesz a következ , az M2-es. Talán holnap reggel. A
májfunkciója rémes, és nagyon vérzik a gyomra.
- És mi van a kontrollcsoporttal?
 - Mary, az F4-es, még két nap, és valódi szimptómákat mutat.
- Vagyis, az eljuttatási rendszer m ködik? - kérdezte Archer.
- Szépen, olajozottan - bólintott Killgore, öntött magának egy kis kávét, és
visszaült a helyére. - Minden m ködik, Barb, és a komputer-el rejelzések
még jobbak, mint az el zetesen kit zött paraméterek. Hat hónappal a kezdés
után a világ nagyon más hely lesz, mint most - ígérte.
- Engem még mindig aggaszt az a hat hónap, John. Ha bárki rájön, hogy
mi történt, az utolsó tudatos cselekedetük az lesz, hogy megpróbálnak
megölni mindannyiunkat.
- Ezért vannak fegyvereink, Barb.

- Szivárványnak hívják - osztotta meg velük a nap legjobb információját. -

Angliában állomásoznak, egy John Clark nev CIA-s fickó szervezte meg
ket, és feltehet leg a f nökük is.
- Ésszer - bólintott Henriksen. - Gondolom, nemzetközi?
- Én is azt hiszem - bólintott John Brightling.
- Igen - helyeselt Dmitrij Popov is, Ceasar salátáját majszolva. - Teljesen
ésszer , afféle NATO-egység. Gondolom, Herefordban állomásozik?
- Pontosan - mondta Henriksen. - Mellesleg szép munka volt, hogy rájött.
Popov vállat vont. - Nem volt nagy ügy. Már korábban ki kellett volna
találnom. Most csak az a kérdésem, mit várnak t lem, mit tegyek?
- Azt hiszem, többet kell tudnunk róluk - mondta Henriksen, és oldalvást
f nökére pillantott. - Jóval többet.
- Hogyan csinálják? -kérdezte Brightling.
- Nem nehéz - nyugtatta meg Popov. - Mindössze annyi, hogy tudni kell,
merre nézzen az ember. Ha ezt tudjuk, mindössze oda kell menni és
megnézni. És már van egy kis gyakorlatom is.
- Elvállalja? - kérdezte John az oroszt.
- Természetesen. - Ha jól megfizeted. - Jár vele némi veszély, de...
- Miféle veszély?
- Valamikor dolgoztam Angliában. Fennáll a lehet ség, hogy van rólam
fényképük, természetesen más név alatt, de nem tartom valószín nek.
- Tudja utánozni a kiejtést? - kérdezte Henriksen.
- Hát természetesen, öregfiú - felelte Popov vigyorogva. - Maga az FBI-
nál dolgozott?
- Aha. - Egy bólintás.
- Akkor tudja, hogy megy az ilyesmi. Gondolom, egy hét kell. - Oké.
Holnap induljon - mondta Brightling.
- Úti okmányok? - kérdezte Henriksen.
- Van néhány. Mind érvényes, és mind jó - nyugtatta meg a hírszerz tiszt.
Azért jó, hogy ha az embernek egy profi áll az alkalmazásában, gondolta
magában Henriksen.
 - Nos, én holnap korán indulok és még nem pakoltam össze. Jöv héten,
ha visszajöttem, találkozunk.
- Aztán csak meg ne kavarjon nagyon az id eltolódás, Bill - tanácsolta
John.
A volt FBI-ügynök felnevetett.
- Erre még nem találták fel a csodaszert.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

NÉZEL DÉS

POPOV a reggeli Concorde járatra váltott jegyet. Korábban soha nem

repült a Concorde-dal, és kissé zsúfoltnak találta a repül gép belsejét, bár a
lábát azért ki tudta nyújtani. Elhelyezkedett a 4-C ülésen. Nagyjából, vele egy
id ben Bill Henriksen egy amerikai DC-10-es els osztályú ülésén
helyezkedett el, hogy Los Angelesbe repüljön.
William Henriksen, t n dött magában Dmitrij Arkagyijevics Popov. Azel tt
az FBI túszment alakulatának tagja, a terroristaellenes harc szakért je, egy
nemzetközi biztonsági tanácsadó társaság elnöke, aki éppen Ausztráliába
tart, hogy megszerezzen magának egy megbízást a következ olimpiai
játékokra... hogyan jön mindez össze azzal, amit tesz John Brightling
Horizon Corporationje számára? Nemcsak az, hogy mit tesz, sokkal inkább
az a kérdés, milyen eszme szolgálatában? Mi a célja mindennek? Az biztos,
hogy remekül megfizetik. Vacsora közben fel sem vetette a pénz kérdését,
de biztos volt benne, bármennyit kér is, megkapja. Azon gondolkodott, hogy
kétszázötvenezer dollárt kér egyedül ezért a munkáért. Elvégre van benne
némi veszély, attól eltekintve is, hogy az angol forgalomban kell vezetnie.
Kétszázötvenezer dollár? Vagy talán még többet, mondta magában Popov.
Elvégre ez a dolog elég fontosnak t nt nekik.
Hogyan került egy oldalra a terrorizmus és a terrorizmus elleni harc
szakért je? Miért olyan fontos nekik a felfedezése, hogy létezik egy új,
nemzetközi terroristaellenes szervezet? Márpedig fontos nekik. De miért? Mi
a fenében mesterkednek? Popov a fejét csóválta, hiába töri a fejét, sejtelme
sincs, márpedig tudni akarta, most még inkább, mint eddig.
Ismét csak a nem tudás aggasztotta. Aggodalom? Igen, határozottan
aggódott már. A KGB soha nem bátorította túlzott kíváncsiságra az
alkalmazottait, de k is tudták, hogy intelligens embereknek kell valamit
mondani, ezért az akcióparancsokkal mindig járt valamiféle magyarázat. És
legalább annyit mindig tudott, hogy országa érdekét szolgálja. Bármilyen
információt sikerült begy jteni, bármilyen külföldi állampolgárt sikerült
zsoldjukba fogadni, mind azt a célt szolgálta, hogy hazája nagyobb
biztonságban legyen, er sebb legyen, többet tudjon. Nem tehet róla, hogy
nem jártak sikerrel. A KGB nem hagyta cserben az államot, az állam hagyta
cserben a KGB-t. Popov úgy érezte, hogy a világ legjobb hírszerz
szolgálatánál dolgozott, és ugyanolyan büszke volt erre, mint saját
képességeire.
De most nem tudta, mit miért tesz. Információt kellett gy jtenie, amely
könny nek t nt, csak éppen nem tudta miért, mi célból. Mindaz, amit el z
este vacsora közben megtudott, mindössze egy újabb rejtélyre nyitott ajtót.
Az egész valami hollywoodi filmbéli konspirációra vagy detektívregényre
emlékeztette, amelynek a végét nem tudja el re kitalálni. Elfogadja a pénzt,
elvégzi a munkát, de most el ször bizonytalan volt, és ez egyáltalán nem volt
kellemes érzés. A repül gép végigszáguldott a kifutópályán, majd
felemelkedett a felkel nap felé, és útnak indult a londoni Heathrow
repül térre.

- Sikerült valamit el relépni, Bill?

Tawney el rehajolt székében.
- Nemigen - felelte. - A spanyoloknak sikerült két terroristát azonosítaniuk.
Baszk terroristák, a franciák pedig úgy gondolják, hogy legalább még egy
francia állampolgár volt, de ez minden. Gondolom, Carlos barátunktól
kérhetnénk információkat, de nem hiszem, hogy együttm ködne velünk. Meg
aztán az is lehet, hogy még csak nem is ismerte személyesen a
csirkefogókat.
- Így igaz. - Clark leült mellé. - Tudod, Dingnek igaza van. Egy ilyen
incidens többé-kevésbé várható volt, de három ilyen rövid id n belül már túl
soknak t nik. Nem lehetséges, hogy valaki valamiért beindította ezt az
egészet?
- Természetesen lehetséges. De ki tenne ilyet? Na és miért? - kérdezte
Tawney.
- Maradjunk egyel re a kinél. Kinek állhatott módjában?
- Olyasvalakinek, aki kapcsolatban állt velük a hetvenes, nyolcvanas
években. Ez azt jelenti, hogy valaki, aki a mozgalomban volt, vagy kívülr l
irányította, "befolyásolta" ket. Ez pedig a KGB-t jelenti. Ennek az embernek
természetesen ismernie kell ket, tudnia kell, hogyan veheti fel velük a
kapcsolatot, és azt is, miként aktiválhatja ket.
- Mind a három csoport er sen ideologikus volt...
- Ez is arra mutat, hogy a kapcsolat korábbi - vagy talán még aktív - KGB-
s. Olyasvalakinek kell lennie, akiben megbíznak. Ami még ennél is több, aki
olyan tekintélyt sugároz, amit ezek az emberek elfogadnak és tisztelnek. -
Tawney elgondolkodva kortyolgatta teáját. - Mindez azt jelenti, hogy
hírszerz tisztnek kell lennie, talán magas rangú hírszerz nek, akivel s r n
találkoztak az egykori keleti blokkban kiképzésen, pihen jükkor.
- Német, cseh, orosz?
- Orosz - bólintott rá Tawney. - Ne feledd, hogy a KGB csak a saját,
szigorú irányítása alatt engedte a korábbi keleti blokk országait m ködni.
Nem kölcsönös együttm ködés volt, sokkal inkább a saját kényelmüket
szolgálta. "Progresszív elemek" és mindez a szarság. Általában Moszkva
közelében képezték ki ket, aztán Kelet-Európában szállásolták el ket,
védett házakban, f leg Kelet-Németországban. Jókora anyag hullott az
ölünkbe, a volt keletnémet Stasi archívumából, amikor az NDK megsz nt.
Néhány kollégám a Century House-ban most is ezt az információhalmazt
rágja át. Id be telik. Sajnos soha nem vitték komputerre, és nem is igazán
katalogizálták. Pénzhiány - magyarázta Tawney.
- Akkor miért nem megyünk egyenesen a KGB-hez? A fenébe is, én már
találkoztam Golovkóval.
Tawney ezt nem tudta.
- Viccelsz?
- Mit gondolsz, Ding és én hogy jutottunk be olyan gyorsan Iránba orosz
álcával? Gondolod, hogy a CIA ilyen gyorsan el tud varázsolni egy
operációt? Bárcsak így lenne, Bill. Nem, Golovko rendezte el, és Ding meg
én az irodájában jártunk, miel tt elrepültünk.
- Nos, ez esetben, ha teheted, miért nem próbálod meg?
- El bb meg kell szereznem az engedélyt Langleyb l.
- És Szergej együtt fog m ködni veled?
- Nem biztos - vallotta be John. - A legjobb esetben is ötven százalék
esély. De miel tt ilyet teszek, legalább valami elképzelésemnek kell lennie,
mit akarok. Konkrét kívánságomnak kell lennie, nem halászhatok.
- Úgy gondolom, megkaphatjuk a nevét annak a hírszerz tisztnek, aki
velük dolgozott... csak épp az a gond, hogy most nyilvánvalóan más néven
fut.
Clark bólintott.
- Valószín leg. Azt hiszem, jobban kéne igyekeznünk, hogy élve kapjuk el
ezeket az embereket. Elég nehéz egy holttestet kihallgatni.
- Eddig nemigen adódott lehet ség - mutatott rá Tawney.
- Talán - t n dött Clark. És ha egyet élve fogunk el, ki a megmondhatója,
hogy az, aki tudja, amire szükségünk van. De valahol el kell kezdeni.
- Bernben bankrablás volt. Bécsben emberrablás kísérlete, és annak
alapján, amit Herr Ostermann elmondott, a terroristák valami olyasmit
akartak, ami nem létezik. A nemzetközi kereskedelmi rendszer bels ,
különleges komputerkódjait. Ez a legutóbbi incidens mintha a hetvenes
évekb l bukkant volna el .
- Oké, a háromból kett a pénzre irányult - helyeselt Clark. De mindkét
esetben er sen ideologikus beállítottságú terroristák voltak.
- Pontosan.
- Mi ez a hirtelen érdekl dés a pénz iránt? Az els esetben, oké. Lehet,
hogy valódi bankrablás volt. De a második már bonyolultabb ügy. Egyszerre
bonyolultabb és ostobább, hiszen valami olyasmit akartak, ami nem létezik,
de mint hív ideológusok ezt nem tudhatták. Bill, valaki azt mondta nekik,
hogy erre menjenek. Ez nem juthatott maguktól az eszükbe.
- Egyetértek, hogy elég valószín nek t nik, feltehet leg igazad van -
bólintott a hírszerz .
 - Vagyis, ebben az esetben két ideológiai alapon m köd terroristánk van,
akik meglehet sen értik a dolgukat, de valami olyasmit akarnak, ami nem
létezik. Nem lehet nem észrevenni az eltérést az akcióbeli hozzáértés és az
általános hülyeség között.
- Na és mi van a Világparkkal?
- Talán Carlos tud valamit, amire szükségük van, talán eldugott valahova
egy csomó pénzt, vagy van valami információja, kapcsolatok telefonszámai.
Nem lehet megmondani.
- Én pedig továbbra is valószín tlennek tartom, hogy együtt akarna
m ködni velünk.
- Én se fogadnék rá - vigyorgott Clark.
- Mindössze annyit tehetek, hogy beszélek a srácokkal az Ötösnél. Lehet,
hogy az az állítólagos orosz együttm ködött a PIRA-val. Egy kicsit
körülszaglászom, John.
- Oké; Bill. Én pedig megbeszélem a gyanúmat Langleyvel. Clark felállt,
kiment a szobából, és a saját irodája felé tartott, még mindig keresgélve a
gondolatot, amire szüksége van, ha valami hasznosat akar csinálni.

Nem jól indult a dolog, Popov csaknem felnevetett. Bérelt kocsijánál a bal
oldali ajtót nyitotta ki a jobb oldali helyett, aztán néhány másodpercen belül
kapcsolt. Berakta b röndjét a csomagtartóba poggyásztérbe ahogy itt
mondják -, aztán beszállt a kormány mögé. Áttanulmányozta a repül téren
vett térképet, majd elindult a heathrow-i négyes termináltól a Herefordba
vezet autópálya felé.

- Szóval, hogy m ködik ez a bigyó, Tim?

Noonan elvette kezét, de a fegyver attól még Chávezre mutatott. - A
fenébe is, ez már ijeszt . Az emberi szív által keltett elektromágneses mez t
észleli. Különlegesen alacsony frekvencián adott jel... még egy gorilla vagy
más állat sem zavarja meg.
A szerkenty úgy nézett ki, mint a harmincas évek tudományos-
fantasztikus filmjeinek lézerpisztolyai. Elöl keskeny antenna nyúlt ki bel le,
alatta pisztolymarkolat volt. Súrlódásmentes csapágyon mozgott a kapott jel
után. Noonan otthagyta Chávezt és Covingtont, és a fal felé tartott. Egy
titkárn ül a fal másik oldalán... ott. A szerkezet rá irányult. Noonan föl-alá
járkált, de a fegyver egyenesen a n re irányult a falon keresztül.
- Olyan, mint valami nyavalyás varázsvessz - jegyezte meg Peter, nem
kis adag elismeréssel a hangjában. - Mintha vizet keresnénk..:
- Hát úgy t nik, nem? A fenébe is, nem csoda, ha a hadsereg meg akarja
szerezni a kis aranyost. Nem kell többé aggódni, hogy rajtaütnek az
emberen. Ez a vacak megtalálja az ellenséget a föld alatt, fák mögött,
es ben, bárhol legyenek is, észreveszi.
 Cháveznek is ez járt az eszében. Pontosan az a hadm velet
Columbiában, évekkel ezel tt, a s r dzsungelben ment el re tíz emberével,
figyelve, hallgatózva. Ez a játékszer pedig helyettesíti mindazt a tudást, amit
megtanult a hetedik könny gyalogságiaknál. Mint védekezés eszköze,
feleslegessé teszi a nindzsákat. A támadás eszközeként elárulja, hol vannak
a rossz fiúk, miel tt láthatnák vagy hallhatnák ket. Elég közel lehet jutni
hozzájuk, hogy...
- Mire szolgál? Úgy értem, mit mond a gyártója?
- Mentés és kutatás. T zoltóknak ég épületben, földrengések áldozatai
felkutatására, sok ilyesmire, Ding. Behatolási elleni védelemben pedig sokáig
nem fogják legy zni a kicsikét. Hetek óta játszadoznak vele Fort Braggben. A
deltás fiúk egyenesen beleszerettek. Egy kicsit még nehéz használni, és a
távolságot nem állapítja meg, de csak annyit kell tenni, hogy változtatnak az
antennán, aztán két detektort GPS-ekre kapcsolják, és háromszögeznek...
Még azt sem határozták meg pontosan, mi a legnagyobb távolság, ahonnan
m ködik. Az mondják, ez ötszáz méterr l is kiszúr egy embert.
- Ördög és pokol - jegyezte meg Covington. De ez az izé még így is csak
egy drágább gyerekjátékra emlékeztetett.
- De mi mire megyünk vele? Nem különbözteti meg a túszt a terroristától -
mutatott rá Chávez.
- Soha nem tudni, Ding. Azt átkozottul biztosan megmondja neked, hol
nincsenek - mutatott rá Noonan. Egész nap ezzel a szerkezettel játszadozott,
és már kezdett ráérezni, hogyan használja hatékonyan. Ha nem is úgy érezte
magát, mint a kisgyerek, aki új játékszert kapott, ez a szerkezet olyan új és
olyan váratlan volt, hogy csakugyan feldíszített karácsonyfa alatt kellett volna
átadni.

A motellal szomszédos kocsmát Barna Cs dörnek hívták. Mindössze fél

kilométernyire volt a herefordi bázis f kapujától, és úgy t nt, a
legmegfelel bb hely arra, hogy elkezdje a kutatást, vagy legalábbis felhajtson
egy sört. Popov rendelt egy korsó Guinnesst, és míg kortyolgatta, szemügyre
vette a szobát. A tévé be volt kapcsolva, épp futballmeccs ment - hogy
él ben vagy felvételr l, nem tudta megállapítani - a Manchester United
játszott a skóciai Rangersszel, és a törzsvendégek meg a csapos egyaránt
ezt nézték. Popov is úgy tett, mint akit érdekel. Kortyolgatta a sört, és nyitva
tartotta a fülét. Megtanulta, hogy türelmes legyen. Tapasztalatból tudta, hogy
a hírszerzés mesterségében a türelem általában kifizet d erény. Annál
inkább ebben a kultúrkörben, ahol a férfiak minden este felkeresik
megszokott kocsmájukat, hogy váltsanak néhány szót a haverokkal.
Popovnak pedig szokatlanul jó hallása volt.
A meccs 1-1-gyel ért véget, nagyjából akkor, amikor Popov megrendelte
második sörét.
 - Döntetlen, egy szaros döntetlen - jegyezte meg valaki Popov közelében
a pultnál.
- Ez a sport, Tommy. De legalább azok a srácok lejjebb, soha nem
csinálnak döntetlent, és nem is vesztenek.
- Hogy illeszkednek be a jenkik, Frank?
- Rendes népség, nagyon udvariasak, ma épp ott jártam egyiküknél, meg
kellett csinálnom a mosogatót. Helyes kis asszony volt otthon. Borravalót
akart adni. Fura népség ezek az amerikaiak, azt hiszik, mindenért pénzt kell
adniuk. - A vízvezeték-szerel felhörpintette maradék sörét, és újabb
korsóval rendelt.
- A bázison dolgozik? - kérdezte Popov.
- Úgy bizony. Tizenkét éve. Vízvezetékek meg ilyesmi.
- Derék fiúk, az SAS. Teccik nekem, ahogy elbánnak ezekkel az IRA-
szarháziakkal - jelentette ki az orosz legjobb angol külvárosi kiejtésével.
- Úgy bizony - helyeselt a vízvezeték-szerel . - Hallom, már amerikaiak is
állomásoznak itt?
- Igen, vagy tízen a családjukkal együtt. - A férfi felnevetett. Az egyik n
csaknem kinyírt engem a múlt héten. Pont szemben jött velem az úton a
rossz oldalon. Vigyázni kell velük, f leg amikor kocsiba ülnek.
- Ismerem az egyiküket, egy Clark nev pofát. - Popov most valamivel
veszélyesebb játékba kezdett.
- Tényleg? a f nök. Az asszony ápolón a helyi kórházban. Még nem
találkoztam a férfival, de azt mondják, nem akármi a fickó. Nem is lehet, ha
ezt a társaságot vezeti. Életemben nem találkoztam még ilyen ijeszt
alakokkal. Nem szívesen futnék össze velük egy sötét sikátorban. Persze
nagyon udvariasak, de elég egy pillantást vetni rájuk. Állandóan futnak meg
ilyesmi, hogy tartsák a kondijukat. Fegyverrel gyakorlatoznak, látszik rajtuk,
hogy veszélyesek.
- Csak nem voltak benne abban a buliban Spanyolországban a múlt
héten?
- Hát, nekünk nem mondanak ilyesmiket, de - a férfi elmosolyodott -
ugyanaznap, amikor történt, láttam egy Herculest felszállni a repül térr l, és
igen kés n bukkantak fel a klubban aznap este. Andy azt mondja,
elégedetteknek t ntek. Jó srácok ezek, hogy elbántak azokkal a
csirkefogókkal.
- Úgy bizony. Miféle ember képes megölni egy beteg gyereket? - folytatta
Popov.
- Úgy bizony. Bárcsak láttam volna ket. George Wilton, az ács, akivel
együtt dolgozok, id nként látja ket célba lövést gyakorolni. Aszongya, olyan,
amilyet csak filmen lát az ember. Varázslatos.
- Maga szolgált a seregben?
- Valamikor rég a királyn háziezredében tizedesig vittem. Így kaptam ezt
a munkát. - A férfi belekortyolt a sörébe, a tévé pedig krikettre váltott. Egy
olyan játékra, amelyet Popov képtelen volt megérteni. - És maga?
- Nem, soha - rázta Popov a fejét. - Gondoltam rá, aztán mégis inkább
úgy döntöttem, hogy nem.
- Pedig nem rossz élet. Legalábbis néhány évig - nyilatkoztatta ki a
vízvezeték-szerel , és a kirakott mogyoró után nyúlt.
Popov kiitta sörét és elköszönt. Sikeres este volt, de jobb nem kockáztatni
tovább. Tehát John Clark felesége ápolón a helyi kórházban. Ennek még
utánanézünk.

- Igen, Patsy, én voltam - vallotta be Ding a feleségének, mikor néhány

óra késéssel olvasni kezdte a reggeli újságot. A világparkbeli események
még mindig az els oldalon voltak, bár most már az aljára kerültek.
Szerencsére a médiából senki nem fogott szagot, sejtelmük sincs a
Szivárványról. A riporterek valamennyien bevették, hogy a spanyol rend rség
különleges egysége hajtotta végre az akciót.
- Ding, én... szóval tudod...
- Igen, kicsim, tudom. Orvos vagy, és az a munkád, hogy életeket
mentsél. Ahogyan az enyém is. Harminc-egynéhány kisgyerek volt bezárva
ezekkel a terroristákkal, és egyet már megöltek... Eddig nem mondtam el
neked. Nem egészen százméternyire voltam t lük, amikor megtették. Láttam
azt a kislányt meghalni, Pats. Soha nem láttam még ilyen iszonyatot, és
semmit nem tehettem - mondta komoran. Chávez tudta, hogy még hetekig
err l fog álmodni.
- Ó! És miért? - fordult felé az asszony.
- Mert tehetetlenek voltunk, mert egy csomó másik gyerek volt . odabent,
akikre fegyvereket szegeztek, és csak akkor értünk oda, még nem készültünk
fel, hogy lecsapjunk a csirkefogókra, k pedig meg akarták mutatni nekünk,
milyen komolyan veszik a dolgot, mennyire eltökéltek. Azt hiszem, az
ilyesfajta emberek így szeretik megmutatni az eltökéltségüket. Megölnek egy
túszt, hogy tudjuk, kemény fiúk. - Ding letette újságját, elgondolkodott. Egy
bizonyos becsületkód ismeretében nevelkedett még azel tt is, hogy az
Egyesült Államok hadseregében megtanulta a fegyverek etikáját: soha, de
soha ne keverj bele ártatlant. Ha ezt teszed, örökké kívülálló leszel.
Mindörökre gyilkosként kezelnek, és megvetnek, méltatlan leszel az
egyenruha viselésére vagy hogy tisztelegjenek neked. De ezek a terroristák
mintha kéjelegnének benne. Mi a fene lehet az agyukkal? Paul Bellow
összes könyvét elolvasta, de mégsem tudta kihámozni bel lük, bármennyire
értelmes volt is. Ezt az intellektuális szakadékot nem volt képes átugrani az
agya. Talán csakugyan elég, ha ennyit tud ezekr l az emberekr l, hogyan
eresszen golyót beléjük. Ez mindig beválik, vagy nem?
- Milyen emberek ezek?
 - A fenébe is, bébi, magam sem értem. Dr. Bellow azt mondja, olyan
mértékben hisznek az eszmékben, hogy képesek eltávolodni az
emberségükt l, de egyszer en nem vagyok képes felfogni. Nem tudom
elképzelni, hogy ilyet tegyek. Oké, magam is húztam már meg a ravaszt, de
soha nem szórakozásból, és soha nem elvont eszmék nevében. Valami
nagyon jó okom kell hogy legyen rá. Olyasmi, amire a társadalom azt
mondja, fontos. Vagy mert valaki megszegte a törvényt, amelyet
mindannyiunknak követni kell. Nem szép dolog, és nem is szórakoztató, de
fontos, és ezért csináljuk. Apád ugyanígy érez.
- Id nként teljesen olyan vagy, mint apa - jegyezte meg Patsy Chávez
doktor.
- Apád jó ember. Sokat tett értem, és volt egy-két érdekes közös
élményünk a terepen. Okos, a CIA-nál nem is sejtik, mennyire, de talán Mary
Pat tudja.
- Kicsoda? Mary kicsoda?
- Mary Patrícia Foley. a DO, az ügynökségnél a terepen dolgozó
hírszerz k vezet je. Remek csaj, a negyvenes évei közepén jár, és érti a
dolgát. Azonkívül jó f nök, aki tör dik velünk, kulikkal.
- Még mindig a CIA-nál vagy, Ding? - kérdezte Patsy Clark Chávez.
- Technikailag igen - bólintott a férje. - Magam sem értem az adminisztratív
útveszt ket, de amíg rendszeresen kapom a fizetésem, nem aggódom
miatta. - Elmosolyodott. - Na és milyen az élet a kórházban?
- Hát, anya remekül beilleszkedett. Most már a m szakvezet f n vér a
traumatológián, és a jöv héten már én is ott dolgozom.
- Elég szülésen vettél részt? - kérdezte Ding.
- Már csak egyen akarok idén, Domingo - felelte Patsy, megpaskolva
hasát. - Hamarosan el kell kezdened a tanfolyamot, ha ugyan ott akarsz lenni
te is.
- De mennyire, drágám. Nem szülheted meg a gyerekemet a segítségem
nélkül.
- Apa soha nem volt ott. Azt hiszem, akkoriban még nem engedték az
ilyesmit. Nem volt divatban az apás szülés.
- Ki akar ilyenkor újságot olvasni, vagy a folyosón fel-alá járkálni? - rázta
Chávez a fejét. - Változnak az id k. Én ott leszek, bébi, hacsak valami
terrorista halfácán miatt el nem kell utaznom, de akkor jobban teszi a
nyavalyás, ha nagyon vigyáz magára, mert átkozottul pipa leszek rá.
- Tudom, hogy számíthatok rád. - Az asszony leült mellé, Ding pedig mint
mindig, megfogta és megcsókolta a kezét. - Fiú vagy lány?
- Jól tudod, hogy még nem volt meg a szonogram. Ha fiú...
- Kém lesz, mint az apja és a nagyapja - kacsintott rá Ding. Amint lehet,
elkezdjük nyelvekre tanítani.
- Na és ha valami más akar lenni?
 - Nem akar - nyugtatta meg Domingo Chávez. - Látja majd, hogy milyen
remek férfiak voltak a felmen i, és túl akar tenni rajtuk. Nálunk, latinoknál
megtiszteltetés, ha az ember az apja nyomdokaiba léphet. - Elmosolyodott és
megcsókolta feleségét. Nem kellett hozzátennie, hogy maga nem így tett.
Az apja túl korán meghalt ahhoz, hogy komolyabb nyomot hagyhatott volna
a fiában. Ilyen szempontból nem is baj. Domingo apja, Esteban Chávez,
teherautósof r volt. Elég unalmas munka, gondolta Domingo.
- Na és mi a helyzet az írekkel? Azt hittem, ez náluk szokás.
- De mennyire -- vigyorgott Chávez. - Ezért van olyan sok ír muksó az
FBI-nál.

***

- Ugye emlékszel Bill Henriksenre? - kérdezte Augustus Werner Dan

Murrayt l.
- Valamikor nálad dolgozott a túszment knél, egy kicsit flúgos, nem?
- Komolyan belezúgott a környezetvédelembe, fákat ölelgetett meg
ilyesmi, de értette a dolgát Quanticóban. És mondott valami fontosat a
Szivárvánnyal kapcsolatban.
- Nocsak! - Az FBI igazgatója felnézett, a szó hallatára azonnal
összeszedte figyelmét.
- Spanyolországban a légier nk helikopterét használták. A médiának nem
t nt fel a dolog, de ha bárkit is érdekel, megnézheti videón. Bill azt mondta,
nem volt valami nagy ötlet, és van benne valami.
- Lehet - egyezett bele az FBI igazgatója. - De gyakorlatilag...
- Tudom, Dan, hogy vannak gyakorlati megfontolások, de akkor is valódi
probléma.
- Nos, Clark amúgy is azon t n dik, hogy egy kicsit nyilvánosság elé kéne
állni a Szivárvánnyal. Azt mondja, egyik embere állt el az ötlettel. Ha el
akarjuk venni a terroristák bátorságát, nem árt terjeszteni a hírt, hogy új seriff
van a városban. Legalábbis k így fogalmaztak. Még nem döntötte el, hogy
hivatalosan is javasolja-e az ügynökségnek, de játszadozik az ötlettel.
- Érdekes - vélte Gus Werner. - Látom az értelmét, különösképp három
sikeres akció után. A fenébe is, ha én ezeknek a hülyéknek egyike lennék,
magam is kétszer meggondolnám, hogy magamra vonjam-e az Úr haragját.
De ezek nem normális emberként gondolkodnak.
- Hát, nem éppen. De az elrettentés az elrettentés, és John elültette
bennem is a gondolatot. Különböz szinteken kiszivárogtathatjuk a dolgot,
hadd terjedjen a hír, hogy egy titkos nemzetközi terrorellenes különítmény
dolgozik. - Murray kis szünetet tartott. - Ha nem is fehéren feketén, de
mondjuk szürkén és feketén.
- Mit mond majd erre az ügynökség? - kérdezte Werner.
 - Valószín leg nemet - vallotta meg az igazgató. - De mint mondtam, John
bogarat ültetett a fülembe.
- Szerintem is van benne valami, Dan. Ha a világ tud róla, az emberek
talán kétszer is meggondolják. Ezzel szemben kérdez sködni kezdenek,
újságírók bukkannak föl, és kisvártatva felbukkan az arcuk a USA Today
címoldalán, cikkek jelennek meg arról, hogy szúrtak el egy megbízást, és
mindezt olyasvalaki írja, aki még egy puskát sem tud megtölteni.
- Angliában féken tudják tartani a sajtót - figyelmeztette Murray. - A helyi
újságokban biztos nem jelenik meg.
- Az remek, akkor a Washington Post rukkol el vele, és azt senki nem
olvassa, ugye? - horkantott Werner. Nagyon jól tudta, milyen problémákat
okozott az FBI túszment alakulatának a Waco- és Ruby Ridge-ügy. A média
mindkét esetben tökéletesen elszúrta a dolgokat, szokás szerint. De elvégre
ilyen a sajtó. - Hányan tudnak a Szivárványról? - kérdezte.
- Úgy százan. Elég sokan ahhoz képest, hogy titkos szervezet. Úgy
értem, tudomásunk szerint még nem szivárgott ki semmi, de...
- De ahogy Bill Henriksen mondta, bárki, aki felismeri a különbséget egy
Huey és egy Black Hawk között, tudja, hogy valami furcsa van a Világpark-
akció körül. Elég nehéz titkot tartani, ugye?
- De mennyire, Gus. Szóval kicsit t n dj el a dolgon, jó?
- Meglesz. Még valami?
- Ja, igen, szintén Clarktól. Ki gondolja úgy, hogy három terrorista
incidens a Szivárvány megalakulása óta, elég sok? Nem lehet, hogy valaki
aktivizálja ezeket a sejteket, és a világra uszítja ket? És ha igen, akkor ki és
miért?
- Csudába, Dan, t lük kapjuk az európai híreket. Ki dolgozik velük ezen a
területen?
- Bill Tawney a f analizálójuk. Az MI-6-tól jött, elég jó, ami azt illeti.
Találkoztam vele, amikor Londonban voltam attasé néhány évvel ezel tt.
sem tudja. Azon t n dnek, hátha valami régi KGB-s vagy ilyesmi utazgat
körbe és ébreszti föl az alvó vámpírokat, hogy ideje fölkelni és vért szívni.
Werner néhány másodpercig t n dött, miel tt válaszolt volna.
- Ha így is van, eddig nem sok sikerrel. Az akciók magukon viselték némi
professzionalizmus nyomát, de ami azt illeti, nem sokat. Csudába, Dan, te is
tudod, hogy van ez. Ha a rossz fiúk több mint egy órát töltenek egy helyen,
máris ott termünk, és mihelyt elrontanak valamit, elkapjuk ket. Hivatásos
terroristák, vagy nem? Nem jól képzett emberek, és messze nincsenek olyan
lehet ségeik, mint nekünk. És el bb vagy utóbb megtörjük ket, mindössze
annyit kell tudnunk, hogy hol vannak.
- Pontosan ezért van szükségünk minél jobb hírszerzésre, Gus. Hogy
elkapjuk ket, miel tt saját jó szándékukból jelennek meg a radarképerny n.
- Hát, ezt az egyet nem tehetem meg nekik. Nem tudok információkat
szerezni helyettük, sokkal közelebb vannak a t zhöz, mint mi. És amúgy is
lefogadom, nem küldenek el nekünk mindent, amihez hozzájutnak.
- Nem tehetik, túl sok lenne oda-vissza faxolni.
- Hát, valóban, három incidens elég soknak t nik, de amíg nincs kit
megkérdeznünk, nem tudjuk megállapítani, hogy puszta egybeesés-e, vagy
valami nagyobb terv része. Mondjuk, ha lenne egy él terrorista a
kezünkben. Clark fiai eddig senkit nem fogtak el élve, ugye?
- Nem - bólintott Murray. - Ez nem is volt a feladatuk.
- Hát, akkor mondd meg nekik, hogy ha pontos információkat akarnak,
szükségük lesz valakire, akinek az agya m ködik, és beszélni is tud azok
után, hogy a lövöldözésnek vége. - Persze Werner is tudta, hogy ezt
könnyebb mondani, mint megtenni. Ahogyan tigriseket is jóval nehezebb élve
elfogni, mint leteríteni ket. Nem könny elfogni valakit, akinek töltött
géppisztoly van a kezében, és hajlandó használni is. Még az FBI-osztag
tagjai, akiket pedig arra képeznek ki, hogy élve fogják el a terroristákat és
aztán átadják a szövetségi bíróságnak, ahol majd elítélik ket, és aztán az
Illinois állambeli Marionba be is kasznizzák, szóval k sem remekeltek e
téren. És a Szivárvány katonákból áll, akikt l idegenek a jog finomságai. A
hágai konvenció szabályai még az Egyesült Államok alkotmányánál is
lazábban vannak megfogalmazva. Tilos hadifoglyokat megölni, de ahhoz,
hogy hadifoglyok legyenek, el bb élve el kell fogni ket, és az ilyesmit a
hadseregek többnyire nem nagyon hangsúlyozzák.
- Vár még Clark barátunk egyéb segítséget is t lünk? - kérdezte Werner
gunyorosan.
- Hé, ne felejtsd, hogy a mi oldalunkon van!?
- Igen, rendes srác. A csudába is, Dan, találkoztam vele, amikor
felállították a Szivárványt, és átengedtem neki Tim Noonant, az egyik legjobb
emberemet, és lefogadom, hogy jó munkát végzett, eddig háromszor is. De
akkor sem tartozik közénk, Dan, nem úgy gondolkodik, mint egy zsaru, és ha
több információt akar, neki kell megszereznie. Mondd csak meg neki.
- Meglesz, Gus - ígérte Murray. Aztán más témával folytatták.

- Mégis, mit kéne tennünk? - kérdezte Stanley. - Kil ni a nyavalyás

géppisztolyaikat a kezükb l? Az ilyesmi csak filmeken m ködik, John.
- Márpedig Weber pontosan ezt tette.
- Igen, és ez is ellentétes volt a szabályainkkal, és meg is feddtük érte -
felelte Alistair.
- Ugyan már, Al. Ha több információt akarunk, el kell fogni egyiküket élve,
vagy nem?
- Persze, ha lehetséges. Márpedig ritkán van rá alkalom, nagyon ritkán.
- Tudom - vallotta be a Szivárvány Hatos. - De legalább beszéljünk a
fiúkkal err l, hogy gondolkodjanak rajta.
 - Ezt megtehetjük, de nagyon nehéz az akció hevében ilyen döntést
hozni.
- Szükségünk van az információra, Al - makacskodott Clark.
- Igen, de nem azon az áron, hogy egyik emberünk meghal vagy
megsebesül.
- Az életben minden kompromisszumon alapul - jegyezte meg a
Szivárvány Hatos: - Te nem szeretnél valami kézzelfogható információval
rendelkezni ezekr l az emberekr l?
- Dehogynem, de...
- Semmi de, a fenébe is. Ha szükségünk van rá, találjuk ki, hogyan
szerezzük meg - bosszankodott Clark.
- Mi nem rend rök vagyunk, John, ez nem része a küldetésünknek.
- Ebben az esetben megváltoztatjuk a küldetést. Amennyiben lehetséges
élve elfogni a célszemélyt, akkor meg kell próbálni. Ha nem megy, még
mindig fejbe l hetjük ket. Ott van az a pofa, akit Homer gyomron l tt. Azt
elfoghattuk volna élve, Al, senkire nem jelentett közvetlen fenyegetést. Oké,
rászolgált a halálra, azonkívül kinn állt a szabadban fegyverrel a kezében, és
a kiképzésünk azt harsogta, ölj. Johnston pedig l tt is, és úgy döntött, kicsit a
maga kezébe veszi az igazságszolgáltatást, de ugyanolyan egyszer lett
volna a térdébe l ni. És ebben az esetben lenne valaki, aki dalolna nekünk,
ahogyan legtöbben teszik. És talán akkor megtudnánk valamit, amit igenis
szeretnénk tudni, vagy nem?
- De igen, John - adta meg magát Stanley. Nem volt könny Clarkkal
vitatkozni. Amolyan CIA-tahó hírnevével jött a Szivárványhoz, pedig jóval
több ennél, emlékeztette magát az angol.
- Egyszer en nem tudunk eleget, és nekem nem tetszik, hogy nem
ismerjük a környezetet, amiben mozgunk. Azt hiszem, Dingnek igaza van,
valaki szándékosan indította el ezeket a csirkefogókat. Ha egy kicsit többet
tudunk róla, talán sikerül megtalálnunk a fickót, és a helyi zsaruk rács mögé
tehetik, akkor pedig barátságosan elbeszélgethetünk vele. És ennek az lesz
az eredménye, hogy kevesebb incidens lesz, és kevesebb kockázat. - A
Szivárvány végs célja elég különös volt, végül is. Azért gyakorlatoztak, hogy
minél kevesebbszer, lehet leg soha ne kerüljön sor a bevetésükre. k
legyenek a t zoltók abban a városban, ahol nincsen t z.
- Hát jó, John. Azt hiszem, el ször Peterrel és Domingóval kéne
beszélnünk.
- Holnap reggel. - Clark felállt íróasztala mögül. - Mit szólnál egy sörhöz a
klubban?

- Dmitrij Arkagyijevics, milyen rég találkoztunk - mondta a férfi.

- Négy éve - bólintott Popov. Londonban voltak egy kocsmában,
háromsaroknyira az orosz nagykövetségt l. Popov bevonatozott, abban a
reményben, hogy hátha valamelyik volt kollégája felbukkan itt, és így is
történt, Iván Petrovics Kirilenko. Iván Petrovics emelked csillag volt, néhány
évvel fiatalabb Popovnál, gyakorlott tereptiszt, aki harmincnyolc éves korára
ezredes lett. Most feltehet leg...
- Te vagy a londoni rezidens?
- Ilyesmir l nem szabad beszélnem, Dmitrij. - Kirilenko elmosolyodott, de
el bb bólintott. Nagyon gyorsan, nagyon magasra jutott a megnyirbált
kormányügynökségben, de nem kétséges, hogy még mindig buzgón gy jti a
politikai és egyéb információkat, vagy egy jó stáb teszi ugyanezt helyette.
Oroszországot aggasztotta a NATO-terjeszkedés. A szövetség, amely valaha
a Szovjetuniót fenyegette, jelenleg kelet felé, az ország határainak irányába
terjeszkedett. Moszkvában többeket is aggasztott a dolog. Elvégre azért
kapták a fizetésüket, hogy aggódjanak. És attól tartottak, hogy mindez a
szül hazájuk ellen irányuló támadás el játéka. Kirilenko, akárcsak Popov,
tudta, hogy ez marhaság. viszont azért kapta a fizetését, hogy
megbizonyosodjon róla, tehát az új rezidens végezte a munkáját. - Na és te
mit keresel itt?
- Nem szabad megmondanom. - Végül is nyilvánvaló válasz volt. Bármit
jelenthet, de korábbi munkaadójukra való tekintettel azt is jelenthette, hogy
Popov valamilyen szinten még mindig a játszmában van. Kirilenko nem
tudhatta, hogy milyen min ségben, igaz, annyit hallott, hogy Dmitrij
Arkagyijevics megszökött a szervezett l. Meglepetésként érte a dolog.
Popovnak még mindig remek híre volt. - Most két világ között élek, Ványa.
Kereskedelmi területen m ködöm, de más kötelezettségeim is vannak -
vallotta be. Az igazság gyakran hatékony eszköz a hazugságok
szolgálatában.
- Nem úgy t nik, hogy véletlenül vagy itt - mutatott rá Kirilenko.
- Igaz. Reméltem, hogy találkozom egy kollégával itt. - A kocsma túl közel
volt a kensingtoni, Palace Green-beli követséghez, hogy komoly
beszélgetésnek megfelel háttér legyen, de kényelmes hely, ahol lehet
találkozni valakivel, azonkívül Kirilenko úgy vélte, hogy rezidensi státusa
tökéletes titok. Ezt az álcát er sítette azzal is, hogy megjelenik egy ilyen
helyen. Mindenki tudta, hogy egy kém nem vállalná ezt a kockázatot. -
Segítségre lenne szükségem.
- Mir l van szó? - kérdezte a hírszerz tiszt, és belekortyolt sörébe.
- Anyag kéne egy CIA-tisztr l, aki feltehet leg nem ismeretlen el ttünk.
- Neve?
- John Clark.
- Miért?
- Tudomásom szerint, egy itt, Angliában állomásozó titkos egységet vezet.
Bármilyen információval szolgálhatsz, cserébe felajánlom mindazt, amivel én
rendelkezem róla. Talán kiegészíthetem egy-két dologgal a dossziéját. És azt
hiszem, érdekesek lesznek számodra az információim. - Popov barátságosan
elmosolyodott. Nem keveset ígért.
- John Clark - ismételte Kirilenko. - Majd meglátom, mit tehetek. Megvan a
telefonszámom?
Popov észrevétlenül elé csúsztatott egy papírdarabot.
- Itt a számom. Van névjegyed?
- Persze. - Az orosz zsebre vágta a papírdarabot, el húzta a tárcáját, és
kivette a névjegyet. I. P. Kirilenko állt rajta, Orosz Nagykövetség
harmadtitkár, London. 0181-567-9008, illetve -9009 a faxszám. Popov zsebre
vágta a névjegyet. - Hát, mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk, Dmitrij. - A
rezidens letette poharát és távozott.

- Megvan a kép? - kérdezte az Ötös egyik embere a másiktól az ajtó felé

menet, úgy negyven másodperccel a megfigyelt személy után.
- Hát, nem elég jó ahhoz, hogy kiállítsák a Nemzeti Arckép Galériában,
de... - A rejtett kamerákkal az volt a baj, hogy túl kicsi a lencséjük ahhoz,
hogy igazán jó fotót készítsenek, de ahhoz általában elég jók a képek, hogy
azonosítsanak valakit. Tizenegy felvételt csináltak, amely a komputeres
feljavítás után feltehet leg megfelel. Tudták, hogy Kirilenko úgy gondolja,
kell képp álcázta magát, sejtelme sem lehetett volna, hogy az "Ötösnek", az
egykori MI-5-nek, amit most hivatalosan biztonsági szolgálatnak neveznek,
megvannak a saját forrásai az orosz nagykövetségen. Új világ ide vagy oda,
a Nagy Játszma még tartott Londonban. Semmin nem kapták rajta Kirilenkót,
de végül is rezidens, aki maga nem piszkítja be a kezét általában, de az ilyen
embereket mégis érdemes követni, mert el bb vagy utóbb biztos, hogy leesik
valami. Ott van például az a pofa, akivel megivott most egy sört. Nem
törzsvendég - ismerték a törzsvendégeket -, nem tudni a nevét, de készült
róla néhány fotó, amelyet majd összehasonlítanak a fotótár képeivel az Ötös
új f hadiszállásán, a Thames House-ban, a folyóparton a Lambeth Bridge
mellett.
Popov is távozott, balra fordult, elhaladt a Kensington Palace mellett,
majd taxival az állomásra vitette magát. Remélhet leg Kirilenko talál valami
hasznosat. Feltehet leg megteszi, elvégre elég zaftos fizetséget ígért érte.
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

KUTATÁS

AZNAP három piás is meghalt, mindegyikük gyomorvérzést l. Killgore

lement megnézni ket. Ketten egy órában haltak meg, a harmadik öt órával
kés bb. És a morfium segített, hogy ne legyenek tudatuknál, áldott,
fájdalommentes kábulatban haljanak meg. Így már csak öten maradtak az
eredeti tízb l; akik közül egyik sem fogja megélni a hétvégét. Síva legalább
olyan halálos volt, mint amilyennek szánták, és úgy t nt, legalább olyan jól
terjedt, mint Maggie ígérte. Az átadó rendszer bevált. Ez bizonyította Mary
Bannister, az F4-es alany is, akit épp most költöztettek át a kórházszárnyba,
mivel megjelentek rajta is a tünetek. tehát mostanáig a Síva projekt teljes
siker. A kísérletek eredményei mindenben megfeleltek az elvárásoknak.
- Hogy érzi magát? - kérdezte Killgore betegét l.
- Nyavalyásan - felelte a n . - Mintha influenzám lenne, és még valami.
- Hát, van egy kis láza. Semmi elképzelése, hol kaphatta el? Úgy értem,
csakugyan van egy új influenzajárvány Hongkongból, és úgy t nik, maga is
elkapta.
- Talán a munkában... miel tt idejöttem. Nem emlékszem rá. De jól
leszek, ugye'? - Az aggodalom a naponta szedett válium ködén is áthatolt.
- Azt hiszem - mosolygott rá Killgore sebészmaszkja mögül. Ez ugyan
veszélyes, de inkább csak az id sekre és a gyerekekre, maga pedig egyik
sem az, ugye?
- Hát, nem. - A n is elmosolyodott, mindig megnyugtató, ha az embert
biztatja egy kicsit az orvosa.
- Oké, egyel re kap egy infúziót, hogy ki ne száradjon, aztán teszünk
valamit a kellemetlen érzés ellen is. Kap egy kis morfiumot is a többivel, oké?
- Maga az orvos - felelte az F4-es alany.
- Oké, tartsa mereven a karját. Megszúrom, az talán fáj egy kicsit... - már
csinálta is. - Milyen volt?
- Nem túl rossz.
- Oké. - Killgore beütötte a megfelel számot a karácsonyfa klaviatúráján,
és azonnal csöpögni kezdett a morfium. Úgy tíz másodpercre rá bejutott a
beteg vérkeringésébe.
- Óóó, igen - Mary lehunyta a szemét, amikor a szer hatni kezdett a
szervezetére. Killgore maga soha nem próbálta ki, de úgy képzelte, szinte
szexuális érzés lehet, ahogy a narkotikum lecsillapítja az egész testet. Mary
izmaiból egyik pillanatról a másikra elt nt a feszültség. Elernyedt a teste.
Leginkább a szája változott meg. Feszült vonalból álmosan elernyedt. Igazán
kár érte. Az F4-es, ha nem is volt gyönyör , de csinos a maga módján, és
annak alapján, amit Killgore a kontrollszoba monitorján látott, igazi élmény a
partnereinek, még ha err l részben a gyógyszer tehetett is. De jó az ágyban,
vagy nem, öt-hét napon belül halott lesz, hiába tesznek érte bármit és az
emberei. Az állványon volt egy kis palack Interleukin 3a is, amelyet nemrég
fejlesztettek ki a SmithKline kutatói a rák kezelésére, de vírusok
leküzdésében is ígéretesnek mutatkozott, ami egyedülálló az orvostudomány
világában. Valamilyen módon serkentette a test immunrendszerét, valamely
még nem tisztázott mechanizmuson keresztül. Ha egyszer a betegség
járványszer en terjedni kezd, ez lesz a legvalószín bb kezelés a Síva ellen,
és Killgore-nak meg kellett bizonyosodnia arról, hogy nem m ködik. A
piásoknál nem is m ködött, de ki kellett próbálni alapvet en egészséges
emberen is. Férfinál, n nél egyaránt, hogy biztosra mehessen. Kár érte,
gondolta Killgore. Marynek arca és neve is volt, nemcsak száma. Azonkívül
kár a milliókért is, pontosabban billiókért, akik még t követni fogják, de velük
könnyebb lesz. Legfeljebb a tévén látja az arcukat, de a tévé nem valóság,
mindössze pontok egy foszforképerny n.
Elméletben nagyon egyszer . A kísérleti alany lehetett patkány, disznó,
kutya, fiú, vagy ez esetben n . Mindnek egyforma joga volt az élethez. Sokat
kísérleteztek a Sívával majmokon, amelyek számára végzetesnek bizonyult a
betegség. Killgore átérezte a szerencsétlen állatok fájdalmát. A majmok
esetében nem adhattak morfiumot, szemben az F4-essel, nem enyhítették
fájdalmukat. Killgore gy lölte ezt a fázist, szenvedett attól, hogy fájdalmat
okozzon ártatlan állatoknak, amelyek nem tudnak beszélni, és amelyeknek
nem tudja elmagyarázni a dolgokat. Bármennyire igazolta is minden
cselekedetüket a szemük el tt lebeg cél, az, hogy állatok millióit, billióit
mentsék meg az emberek kezét l, de Killgore és kollégái számára is szinte
elviselhetetlen volt az állatok szenvedésének látványa. Mindannyian együtt
éreztek az állatokkal, akár kicsik, akár nagyok. De leginkább a kicsikkel, az
ártatlanokkal, a tehetetlenekkel. Sokkal inkább, mint azokkal a nagyobb két
lábon járó lényekkel, amelyek mit sem tör dtek velük: Feltehet leg az F4-es
sem, igaz, soha nem kérdezték t le. Jobb nem kavarni a dolgokat. Killgore
ismét lenézett. Az F4-es már kába volt a narkotikumtól. Legalább a kísérleti
majmokkal ellentétben nem érez fájdalmat. Senki nem mondhatja rájuk,
hogy kegyetlenek volnának.

- Milyen titkos akció ez? - kérdezte az ügyeletes tiszt a lehallgatásbiztos

vonalon.
- Sejtelmem sincs, de komoly ember, emlékszik rá? Ezredes volt az
Inosztrannoje Upravlenyijé-nél, négyes f osztály, S igazgatóság.
- Igen, ismerem. Eltöltött némi id t Fensterwaldéban és Karlovy Varyban.
Mint oly sokakat, t is kirúgták. Most mit csinál?
- Azt nem tudom, de információt ajánlott föl err l a Clarkról, cserébe a mi
adatainkért. Azt javaslom, egyezzünk bele, Vaszilij Borisszovics.
 - Clark nem ismeretlen el ttünk. Személyesen is találkozott Szergej
Nyikolajiccsal - magyarázta az ügyeletes a rezidensnek. Vezet tereptiszt
volt, alapvet en az a félkatonai fajta, de tanít is a Virginiai CIA-akadémián.
Úgy tudjuk, közel áll Mary Patricia Foleyevához és a férjéhez. És azt
mondják, bejáratos az amerikai elnökhöz is. Igen, azt hiszem, érdekel a
jelenlegi tevékenysége minket.
A telefon, amelyen beszélgettek, az amerikai STU-3 orosz verziója volt. A
technológiát úgy három évvel ezel tt lopta el az Els F igazgatóság T
igazgatósága számára dolgozó csapat. Szolgai módon lemásolták a bels
mikrochipeket. Ez egy 128 bites kódolórendszer, melynek kulcsa minden
órában változott, és még tovább változott az egyéni felhasználó szerint,
akinek személyes kódja, része volt a készülékbe dugható m anyag
kártyának. Kell képpen megkavarta a bejöv és kimen jeleket. Az oroszok
mindent megpróbáltak, hogy feltörjék a STU rendszert, de még úgysem
sikerült, hogy tökéletesen ismerték a gépezet m ködését. Feltételezték, hogy
ugyanezzel a problémával küszködnek az amerikaiak is. Elvégre évszázadok
óta Oroszország adja a világ legjobb matematikusait, és még a legjobbaknak
sem sikerült, akár egy elméleti modellel el állni, miként lehetne feltörni a
rendszert.
Pedig az amerikaiaknak mégis sikerült. A kvantumelméletet forradalmian
alkalmazták a kommunikációbiztonságra. Ezen alapult egy olyan bonyolult
dekódoló rendszer, amelyet a nemzeti biztonsági ügynökség Z-
igazgatóságán is mindössze néhány ember értett. De nem. is kellett érteniük.
Rendelkezésükre álltak a világ leger sebb szuperkomputerei, hogy
elvégezzék a munkát. A jókora NSA-f hadiszállás börtönszer pincéjében
álltak a komputerek, a tet t itt csupasz acélgerendák tartották, hiszen ezt az
óriás pincét e célból vájták. A csúcsgépet, a Super-Connectort egy id közben
cs dbe ment vállalat, a Gondolkodó Gép Inc. gyártotta, a massachusettsi
Cambridge-hól. A gépet külön az NSA számára készítették. Hat éve alig
használták, mert senki nem állt el egy kell képpen hatékony programmal
ehhez a géphez, de a kvantumelmélet fejl dése mindezt megváltoztatta, és a
gépszörny most boldogan duruzsolt. Kezel i pedig azon t n dhettek, ugyan
ki fogja elkészíteni ennek a bonyolult gépezetnek a következ generációját.
A világ minden tájáról érkeztek mindenféle jelek Fort Meade-be. Az ilyen
források közé tartozott a GCHQ, a brit General Communications
Headquarters Cheltenhamben. Az NSA angliai testvérintézménye. Az
angolok tudták, milyen telefonokat használ az orosz nagykövetség. A
számokat még a Szovjetunió bukásával sem változtatták meg. Ez a készülék
pedig a rezidens íróasztalán állt. A hangmin ség nem volt elég jó ahhoz,
hogy hanglenyomatot készítsenek, mert a STU rendszer orosz verziója
kevésbé hatékonyan digitalizálta a jeleket az amerikai változatnál. De mihelyt
a kódot feltörte a gép, érthet ek voltak a szavak. A dekódolt jel egyenesen
egy másik komputerbe futott be, amely viszonylag pontosan fordította
angolra az orosz beszélgetést. Mivel a jel a londoni rezidenst l ment
Moszkvába, az elektronikus halom tetejére került. Feltörték, lefordították és
kinyomtatták alig egy óra alatt. Mihelyt megvoltak vele, visszaküldték
Cheltenhambe, illetve Fort Meade-ben átadták egy tisztnek, akinek az volt a
feladata, hogy az elfogott anyagokat olyan embereknek továbbítsa, akiket
érdekelhet a tartalmuk. Ebben az esetben egyenesen DCI-hez, a CIA
igazgatójához került, és mivel egyértelm en egy terepen dolgozó kém
személyér l volt szó, a m veleti igazgató is kapott egy példányt, hiszen az
összes terepen dolgozó kém alatta m ködött. Az el bbi valamivel
elfoglaltabb volt, mint a második, de ez nem számított, hiszen a második az
el bbi felesége volt.
- Ed? - hallotta Foley felesége hangját.
- Igen, drágám? - felelte.
- Valaki megpróbálja beazonosítani John Clarkot Angliában. Ed Foley
szeme elkerekedett a hír hallatán.
- Csakugyan? És ki?
- A londoni f rezidens beszélt telefonon a moszkvai felettesével. Valahol a
bejöv dossziédban kell lennie az anyagnak, Eddie.
- Oké. - Foley felemelte az anyagot és belelapozott. - Megvan
- mondta, majd hümmögött a telefonba. - És a fickó, aki az információt
akarja, Dmitrij Arkagyijevics Popov, egy volt ezredes a... terroristákkal
foglalkozott? Azt hittem, ezeket mind kirúgták... és így is van, legalábbis t
kirúgták.
- Igen, Eddie, egy terroristákkal foglalkozó alak érdekl dik a Szivárvány
Hatos után. Hát nem érdekes?
- Énszerintem is. Elmeséljük Johnnak?
- De még mennyire - felelte rögtön a DO.
- Van valamink Popovról?
- Végigfuttattam a nevet a komputerben. Semmi - felelte a felesége. -
Kezdek egy új dossziét a néven. Talán az angoloknak van róla valamijük.
- Akarod, hogy felhívjam Basilt? - kérdezte a CIA igazgatója.
- El bb nézzük meg, mire megyünk, de minél hamarabb küldj egy faxot
Johnnak.
- Mihelyt megcsináltam a fed lapját, elmegy - ígérte Mary Pat Foley.
- Ma este hokimeccs lesz. - A Washington Capitals kezdte behozni
hátrányát, és ma várhatóan kemény meccset fog vívni a Flyersszel.
- Nem felejtettem el. Kés bb találkozunk, cicamica.

- Bill, nem jönnél át az irodámba? - mondta John negyven perc múlva a

telefonba.
 - Már megyek is, John. - A másik két perc múlva lépett be az ajtón. - Mi
újság?
- Ezt nézd meg, öreg! - Clark átnyújtotta a négyoldalnyi anyagot.
- Ördög és pokol - tört ki a hírszerz tiszt a második oldalhoz érve. -
Popov, Dmitrij Arkagyijevics. Nem esik le a tantusz, de látom, Langleyben
sem volt ismer s a neve. Végül is nem ismerhetjük mindet. Hívjam a Century
House-t miatta?
- Azt hiszem, egyeztetjük az aktáinkat a tieitekkel, de azért nem árthat.
Kezd úgy t nni, hogy Ding fején találta a szöget. Mibe fogadod, hogy ezt a
fickót keressük? Ki a legjobb barátod a biztonsági szolgálatnál?
- Cyril Holt - felelte Tawney azonnal. - Igazgatóhelyettes. Még Rugbyból
ismerem Cyrilt, egy évvel mögöttem végzett. Remek srác. - Nem kellett
elmagyaráznia Clarknak, hogy a hajdani iskolatársak összetartása még
mindig az angol kultúra szerves része.
- Nem akarnád bevonni a dologba?
- De mennyire, John.
- Oké, akkor telefonáljunk. Ha úgy döntünk, hogy a nyilvánosság elé
állunk, akkor az a mi döntésünk legyen, és ne a nyavalyás oroszoké.
- Ismerik a neved, nem?
- Nemcsak azt. Személyesen találkoztam Golovko f titkárral. juttatott el
tavaly, Dinget és engem Teheránba. Több közös akciót nyomtam le velük.
Még a farkam méretét is tudják.
Tawney nem reagált. Kezdte már megszokni, hogyan beszélnek az
amerikaiak, de még mindig igen szórakoztatónak találta id nként.
- Tudod, John, nem kéne túlságosan izgatni magunkat ezen az
információn.
- Bill, te legalább annyit dolgoztál terepen, mint én, talán még többet is. És
ha ett l az anyagtól neked nem viszket az orrod, akkor szedjél valamit, ami
elmulasztja a náthádat. - Clark másodpercnyi szünetet tartott. - Van valaki,
aki ismeri a nevemet, és arra céloz, hogy elmondhatja az oroszoknak, mivel
foglalkozom most. Egyértelm , hogy tudja. És a londoni rezidenst választotta,
nem a caracasit. Egy terrorista-szakért , feltehet leg olyan, aki ismeri a
neveket és telefonszámokat. Nekünk pedig három incidenssel volt dolgunk,
amióta itt vagyunk, és valamennyien egyetértettünk abban, hogy ez elég sok
ilyen rövid id alatt. És egyszeriben felbukkan ez a pofa, és rólam
kérdez sködik. Bill, szerintem itt az ideje, hogy egy kicsit izgassuk magunkat,
oké?
- Rendben, John. Máris megyek, és hívom Cyrilt. - Tawney kiment a
szobából.
- A francba - morogta John, amikor az ajtó becsukódott. Ez a probléma a
fedett, feketének becézett akciókkal. El bb vagy utóbb valami barom lámpát
gyújt, és általában olyasvalaki, akinek nem is örülnek a szobában. Hogy a
fenébe szivároghatott ez ki? Elkomorodott arccal nézett végig íróasztalán.
Mindazok, akik ismerték, igen veszélyesnek tartották ezt az arckifejezést.

- A fenébe - tört ki Murray f igazgató az FBI f hadiszállásán.

- Igen, Dan, helyesen fogalmaztál - helyeselt Ed Foley Langleyb l, a
hetedik emeleten lev irodájából. - Hogy a fenébe szivároghatott ez ki?
- Fogalmam sincs. Van valamid err l a Popovról, amit nem tudok?
- Még egyeztetjük a hírszerzés terroristarészlegével, és mindent átadunk
nektek is, amit találunk. Mi a helyzet az angolokkal?
- Ha jól ismerem Johnt, máris a telefonon ül és beszél az "Ötössel" meg a
"Hatossal". A hírszerzési embere Bill Tawney, pedig ásznak számít
mindenütt. Ismered?
- Halványan ismer s a neve, de nem tudom arcról azonosítani. Basilnak
mi a véleménye róla?
- Azt mondja, az egyik legjobb analizálójuk, és néhány évvel ezel tt még
els rangú terepügynök volt. Jó orra van - mondta a DCI Murraynek.
- Mennyire veszélyes ez a dolog?
- Még nem tudnám megmondani. Az oroszok elég jól ismerik Johnt
Tokióból és Teheránból. Golovko személyesen is ismeri. A teheráni akció
után felhívott és megdicsérte. Azt mondta, remek munkát végzett Chávezzel.
Szerintem jól kijöttek egymással, de ez nem személyes dolog.
- Megértem, Don Corleone. Na és mit akarsz, mit csináljak?
- Valahol valami kiszivárog. Egyel re fogalmam sincs, hogy hol. Magam
csak olyan embereket hallottam a Szivárványról beszélni, akik átestek a
megfelel átvilágításon, és megkapták a kód szót. Ezek pedig feltehet leg
tudják tartani a szájukat.
- Remélem - horkantott Murray. Csak olyanok képesek ilyen anyagot
kikotyogni, akikben megbízik az ember. Olyanok, akik átestek az FBI
különleges ügynökei által végrehajtott, szigorú háttérellen rzésen. Csak egy
olyan ember, aki kell képp ellen riztek, és akiben megbíznak, képes igazán
elárulni hazáját. És sajnos még az FBI sem tud belenézni senkinek az
agyába és a szívébe. Na és mi a helyzet, ha nem szándékosan
szivárogtatták ki. Hiába hallgatják ki az illet t, aki tette, lehet, hogy észre se
vette, és nem is emlékszik rá. A világegyetem két legnehezebb feladata közé
tartozik a biztonság és kémelhárítás. Még szerencse, hogy a NSA rejtjelez i
és megfejt i az ország hírszerz szolgálatai közül a legmegbízhatóbbak és
leghatékonyabbak.

- Bill, két emberünk szinte folyamatosan figyeli Kirilenkót. Lefényképezték

tegnap este, amikor megivott egy korsóval valakivel - mondta Cyril Holt
"Hatos" kollégájának.
- Lehet, hogy az lesz az emberünk - t n dött Tawney.
 - Lehetséges. Látnom kell az anyagotokat. Akarod, hogy kimenjek
hozzátok?
- Igen, amilyen gyorsan csak lehet.
- Remek. Adjál két órát, öregfiú. Van még egy-két dolog az íróasztalomon,
amit el kell hogy intézzek.
- Kit n .
Szerencsére mindketten tudták, hogy ez a telefon két szempontból is
biztonságos. Az STU-4 kódolórendszert fel lehet törni, de csak az amerikaiak
rendelkezésére álló technológiával. Legalábbis így vélték. Még jobb, hogy
komputer által generált telefonvonalat használtak. Ez is az egyik el nye volt
annak, hogy az angol telefonrendszer alapvet en a kormány tulajdonában
volt. Így a kapcsolórendszert ellen rz komputerek véletlenszer en
választottak útvonalat, és nem tetté lehet vé, hogy bárki is rátapadjon egy
hívásra, hacsak nem drótozták be magát a fogadási helyet. Hogy ebb l a
szempontból is biztonságban legyenek, technikusokkal havonta
ellen riztették a vonalakat. Így aztán biztonságban vannak, hacsak
valamelyik technikus nem dolgozik másvalakinek is, emlékeztette magát
Tawney. Nem lehet mindent megel zni. Igaz ugyan, ha semmir l nem beszél
telefonba, megtagadják a potenciális ellenségt l is. Ezzel szemben
megsz nik az információáramlás a kormányzaton belül, és így csikorogni
kezdenek a kerekek, majd a kormányzás intézménye megtorpan.

- Rajta, mondd csak ki - morgott Clark Cháveznek.

- Nyugi, Mr. C., ez nem olyan, mintha a következ World Series
eredményét jósoltam volna meg. Elég nyilvánvaló volt.
- Lehet, hogy az volt, Domingo, de akkor is te mondtad ki els ként.
Chávez bólintott. - Csak éppen az a probléma, hogy mi a fenét kezdjünk a
dologgal, John? Ha tudja a neved, lehet, hogy máris tudja, hol tartózkodsz,
vagy legalábbis meg tud találni, vagyis minket is. A fenébe is, mindössze
annyi kell, hogy legyen egy haverja a telefontársaságnál, és lehallgat minket.
Feltehet leg van fényképe is rólad. Megvan a személyleírásod. Lehet, hogy
elkezd követni?
- Bárcsak olyan szerencsénk lenne. Egy kicsit értek az ilyesmihez,
észreveszem, ha követnek, és bárhova megyek, nálam van a cip telefon. De
szép lenne, ha valaki megpróbálná ezt velem. Rögtön riasztanálak téged és
a fiúkat, hogy gyertek oda, csomagoljátok össze a nyavalyást, aztán szép
barátságosan elbeszélgetnénk vele. - Mindketten elmosolyodtak. John Clark
jól tudta, hogyan szedjen ki információt másokból, bár a technikája nem
mindig egyezett a rend rségi kézikönyvekben leírtakkal.
- Valószín leg így van, John. De egyel re az égvilágon semmit nem
tehetünk azonkívül, hogy nyitva tartjuk a szemünket, és várjuk, hogy valaki
leejtsen egy kis információt a számunkra.
 - Még soha nem voltam célpont, és egyáltalán nem tetszik a dolog.
- Megértem, de végül is senki nem mondta, hogy tökéletes világban élünk.
Mit mond Bill Tawney?
- Azt mondja, hogy egy haverja kijön kés bb az Ötöst l.
- Hát, errefelé k a profik ebben a szakmában. Hadd végezzék a dolgukat
- tanácsolta Ding. Tudta, hogy jó tanács - s t a lehet legjobb tanács - de azt
is tudta, hogy John is tisztában van vele, és gy löli a dolgot. F nöke jobb
szerette maga intézni a dolgokat, és nem arra várni, hogy mások megtegyék.
Ha Mr. C.-nek van valami gyengéje, akkor ez az. Munka közben nagyon
türelmes tud lenni, de nem akkor, amikor olyasvalamire kell várni, amibe nem
tud beavatkozni. De hát senki nem tökéletes.
- Hát igen, magam is tudom - szólt a válasz. - Hogy vannak a fiúk?
- Pont a csúcson, a hullám legtetején. Onnan kandikálnak lefelé. Még
soha nem láttam ennyire egyben lev társaságot. A világparkbeli munka
mindenkit feltöltött. Azt hiszem, az egész világot megesszük, ha a rossz fiúk
kell képp felsorakoznak.
- Az a sas, elég jól mutat a klubban, nem?
- Ami a legszebb, Mr. C., ez után a meló után nincsenek lidércnyomásos
álmok... persze kivéve azt a kislányt. Tudom, hogy amúgy is meghalt volna,
de iszonyú látvány volt. De elkaptuk a rohadékokat, és Carlos barátunk még
mindig a dutyiban van. És nem hiszem, hogy ezek után bárki is
megpróbálkozzon azzal, hogy kimentse onnan a szaros seggét.
- És is tudja, legalábbis a franciák azt mondják.
Chávez felállt.
- Helyes. Vissza kell mennem. Tájékoztass, hogy ez ügyben mi újság,
oké?
- Hát persze, Domingo - ígérte a Szivárvány Hatos.

- Na és te mivel foglalkozol? - kérdezte a vízvezeték-szerel .

- Víz-, gázszerelési anyagokat árulok - felelte Popov. - Franciakulcsokat
meg ilyeneket, nagykeresked knek és kiskeresked knek is.
- Tényleg? Van valami érdekes holmid?
- Merevcs kulcs, az amerikai fajta. Ez a legjobb a világon, örök
garanciával. Ha eltörik, ingyen kicseréljük még húsz év múlva is. Van
mindenféle más árum is, de a merevcs kulcs a legjobb termékünk.
- Tényleg? Hallottam már róla, de még soha nem próbáltam.
- A beállító rece egy kicsit megbízhatóbb, mint az angol Stilsoné, ett l
eltekintve az egyetlen igazi el nye a garancia. Mondjak valamit? Mióta is
árulom ezeket... tizennégy éve, azt hiszem? Több ezret adtam el, és csak
egy tört el.
- Hmm. Én tavaly eltörtem egy franciakulcsot - mondta a vízvezeték-
szerel .
 - A bázison nincs semmi különleges munka, amihez különleges szerszám
kell?
- Nem igazán. A vízvezeték-szerelés az vízvezeték-szerelés mindenütt,
és a berendezések némelyike elég öreg. A vízh t k például. Elég nehéz
tartalék alkatrészeket szerezni ezekhez a vacakokhoz, de csak nem képesek
rászánni magukat, hogy újat vegyenek. Nyavalyás bürokraták a kormányban,
hetente ezreket költenek golyókra, hogy l dözzenek a géppisztolyaikkal, de
hogy vegyenek néhány új vízh t t, amit az emberek naponta használnak?
Azt már nem. Az angol felnyerített, majd belekóstolt a sörébe.
- Miféle emberek ezek?
- Az SAS-osztag? Jó srácok, nagyon udvariasak, soha nem kekeckednek
velem vagy a társaimmal.
- És mi a helyzet az amerikaiakkal? - kérdezte Popov. - Nem nagyon
ismerem ket, de az ember mindenféléket hall arról, hogy mindent a maguk
feje után csinálnak, és...
- Hát, nekem nem ez a tapasztalatom. Igaz, csak újabban vannak
néhányan a bázison, de az a két-három, akinél dolgoztam, ugyanolyan, mint
a mi srácaink. És mondom, képzeld el, megpróbáltak borravalót adni nekünk.
Nyavalyás jenkik. De nagyon barátságosak, a legtöbbnek van gyereke.
Nagyon aranyosak. Most már kezdenek rendes focit játszani. Na és te mit
csinálsz errefelé?
- Felkeresem a helyi vaskeresked ket, próbálom rábeszélni ket, hogy
vegyenek a szerszámaimból, és ha van valami helyi nagykeresked , azt is.
- A Lee and Dopkint? - A vízvezeték-szerel a fejét csóválta. Két
vénember, ezek már nem fognak semmit sem változtatni. Jobban jársz, ha
inkább a kis boltoknál próbálkozol.
- Na és mi a helyzet a te m helyeddel? Neked nem kéne egy-kett az én
szerszámaim közül?
- Nincs olyan nagy keretem... de azért megnézném azokat a
cs kulcsokat.
- Mikor mehetek el?
- Hát, ott nem lehet csak úgy ki-be mászkálni, és nem hiszem, hogy
megengednék, hogy behajtsál a bázisra... de én bevihetlek magammal.
Mondjuk holnap délután.
- Az jó lenne. Mikor?
- Holnap délután, itt találkozhatunk.
- Rendben. Ez jó lesz - bólintott Popov.
- Kit n . Bekapunk itt valamit, aztán magam viszlek be.
- Délben itt leszek a szerszámaimmal - ígérte Popov.

***
 Cyril Holt ötven fölött járt, és a magas beosztású angol közhivatalnokhoz
ill en fáradtnak t nt. Jól öltözködött, jól szabott öltönyt, drága nyakkend t
viselt. Clark tudta, hogy remekül lehet ideát öltözködni, ha nem is éppen
olcsón. Holt kezet rázott velük, majd helyet foglalt John irodájában.
- Nos, azt hiszem, van itt egy kis probléma - jelentette ki.
- Elolvasta az elfogott anyagot?
- Igen - bólintott Holt: - Jó munkát végeztek azok a fickók az NSA-nál. -
Nem kellett hozzátennie, hogy az srácai is jó munkát végeztek, amikor
azonosították a rezidens által használt vonalat.
- :Meséljen nekem Kirilenkóról - kérte Clark.
- Érti a dolgát. Tizenegy tereptisztb l álló stábja van, és talán néhány
kisegít id nként, aki fölvesz neki dolgokat. Valamennyien "legálisan" vannak
itt, diplomáciai védelemmel. Természetesen vannak illegális emberei, akik
jelentenek neki. Kettejüket ismerjük, mindkett üzletembernek van álcázva,
és amellett, hogy kémkednek, valóban csinálnak üzleteket. Egy jó ideje
építgetjük a dossziéját, de akárhogy nézzük is, Ványa érti a dolgát. A
követség harmadtitkárának van álcázva, és valódi diplomataként látja el az
ilyen kötelességeit. És azok, akikkel kapcsolatban áll, mind kedvelik.
Értelmes, szellemes, olyan ember, akivel jólesik felhajtani egy korsóval.
Különös, de inkább sört iszik, nem vodkát. Úgy t nik, jól érzi magát
Londonban. N s, két gyereke van, semmilyen rossz szokásáról nem tudunk,
A felesége nem dolgozik, de nem vettük észre, hogy bármi sötétben
mesterkedne. Egyszer en háziasszony, amennyire meg tudjuk állapítani. t
is kedveli a diplomáciai közösség. - Holt elhallgatott egy kis id re,
fényképeket tolt feléjük az asztalon. - Tegnap a barátunk felhajtott egy
korsóval kedvenc kocsmájában - folytatta. - Mindössze néhány saroknyira
van a Kensingtonon lev nagykövetségt l. Közel a palotához. Még a cári
id kben nyitották meg ezt a követséget, akárcsak a washingtonit. Úgyhogy
ez egy elég divatos kocsma. Itt van a feljavított fotó arról az alakról, akivel
sörözött. - Újabb fényképeket nyújtott át.
Clark és Tawney, átlagos, jellegtelen arcot láthatott. A férfinak barna haja
és szeme volt, szabályos vonásai. Körülbelül annyi figyelemre méltó volt
rajta, mint egy acél szemeteskukán egy utcácskában. A fényképen zakót,
nyakkend t viselt. Az arckifejezésér l sem lehetett leolvasni semmit. Lehet,
hogy futballról beszélgettek, vagy az id járásról, vagy akár arról, miként
öljenek meg valakit, akit nem kedvelnek. Nem lehetett megmondani.
- Nem hiszem, hogy van törzshelye.
- Nem, általában a bárpult mellé ül, néha valamelyik bokszba, de ritkán ül
ugyanarra a helyre kétszer egymás után. Megfordult a fejünkben, hogy
mindenhova teszünk poloskát, de technikailag igen nehéz, és a
kocsmárosnak is tudnia kéne, hogy valamiben mesterkedünk. Ráadásul nem
hiszem, hogy bármi hasznosat megtudnánk - mondta Holt. - Mellesleg
kit n en beszél angolul. A kocsmáros azt hiszi róla, hogy angol, északról
való.
- Tudja, hogy követitek? - kérdezte Tawney, Clarkot megel zve.
Holt a fejét rázta.
- Nehéz megmondani, de nem hinném. A megfigyel csapatok váltják
egymást, és a legjobb embereim közé tartoznak. Rendszeresen járnak ebbe
a kocsmába, még akkor is, amikor Kirilenko nincs ott. Hátha a barátunk is
elhelyezi egy-két emberét, biztonság esetére. És azon a környéken olyanok
az épületek, hogy viszonylag könnyen lehet kamerával nyomon követni.
Egyszer-kétszer láttuk, hogy úgy ment el valaki mellett, hogy súrolta. De hát
tudjátok, hogy van ez? Valamennyien összeütközünk véletlenül emberekkel a
járdán. Pontosan azért tanítjuk ezt a technikát a terepen dolgozó tiszteknek,
f leg ha zsúfolt a járda. Egy tucat kameránk is az alanyra szegez dhet,
mégsem látunk semmit.
Clark és Tawney bólintott. A súrlódótechnika feltehet leg egyid s a
kémkedés mesterségével. Az ember végigmegy az utcán, és úgy tesz,
mintha véletlenül hozzáérne valakihez, menet közben az illet a kezedbe
nyom valamit, zsebre vágod, és ha egy kicsit is ügyes vagy, szinte lehetetlen,
hogy bárki is észrevegye. Elég hozzá, hogy az egyik fél valami
megkülönböztet jelet viseljen. Lehet egy virág a gomblyukban, bizonyos
szín nyakkend , vagy az, ahogy az ember egy újságot tart a kezében,
esetleg napszemüveg, vagy akármilyen más jel, amelyet csak a miniat r
akció résztvev i ismernek. A terepen való munka egyik legegyszer bb
feladata, és éppen ezért a kémelhárító ügynökségek átka.
De ezt a Popovot ez alkalommal legalább sikerült lefényképezni,
legalábbis ha az, emlékeztette magát Clark. Egyáltalán nem lehetnek
biztosak abban, hogy az illet , akivel Kirilenko tegnap együtt ivott, Popov
lenne. Talán Kirilenko annyira ravasz, hogy direkt elment a kocsmába, és
beszélgetést kezdeményezett valamelyik másik vendéggel, csak hogy átverje
az "Ötös" embereit, és egy vétlen kívülállóra pazarolják az energiáikat.
Márpedig egy ilyen ellen rzéshez emberekre és id re van szükség, és az
angol biztonsági szolgálatnak egyikb l sincs túl sok. A kémkedés és
kémelhárítás még mindig az egyik legbonyolultabb mesterség, bár újabban
sokszor maguk a játékosok sem tudják pontosan, mi a tét.
- Vagyis mostantól még jobban figyeltetted Kirilenkót - kérdezte Bill
Tawney.
- Igen - bólintott Holt. - De ne feledjétek, hogy nagyon ügyes játékossal
van dolgunk. Nem vállalhatok garanciát.
- Tudom, Mr. Holt. Magam is dolgoztam terepen, és a második
f igazgatóság egyszer sem kapott el - közölte Clark a biztonsági szolgálattól
jött látogatóval. - Nos, mit tudunk err l a Popovról?
Holt a fejét rázta.
 - Nem szerepel a név a dossziéinkban. Persze elképzelhet , hogy
egyszer en más néven szerepel nálunk. Lehet, hogy kapcsolatban állt PIRA-
s barátainkkal, s t igen valószín , ha terrorizmus-szakért . B ven volt
kapcsolatuk az oroszokkal. Vannak informátoraink a PIRA-ban, és azt
hiszem, megmutatom néhányuknak a fényképet. De nagyon meg kell
gondolnom, ezeknek az informátoroknak egy része kétfelé dolgozik. És ír
barátainknak is megvan a maguk kémelhárító szervezete.
- Soha nem dolgoztam közvetlenül ellenük. Mennyire jók? - kérdezte
John.
- Átkozottul jók - biztosította Holt, és Bill Tawney helyesl en bólintott. -
Igen eltökéltek, és remekül szervezettek, bár most egy kicsit repedezik a
szervezetük. Egyértelm , hogy egyesek közülük nem akarják, hogy béke
legyen. Gerry Adams barátunk eredetileg kocsmáros, és ha a z rzavar a
végéhez ér, és nem sikerül magát valami magas közhivatalra megválasztatni,
ahogyan reméli, akkor alaposan visszaesik, de a többségük úgy t nik,
hajlandó abbahagyni a harcot. Kinyilvánítani, hogy gy ztek, és adni a
békének egy esélyt. Ez egy kicsit segítette az informátorgy jtést, de a PIRA
egyes elemei még militánsabbak ma, mint tíz évvel ezel tt voltak. Van miért
aggódnunk - vonta le Holt a végkövetkeztetést.
- Akárcsak a Bekaa-völgyben - bólintott Clark. Mihez kezd az ember,
amikor a Sátán eljön Jézushoz? Egyesek nem képesek abbahagyni a
küzdelmet a b n ellen, és ez azt jelenti, hogy nekik maguknak kell némi
b nr l gondoskodni. Hát, ez az ára, hogy az üzlet menjen tovább. -
Egyszer en nem akarják abbahagyni.
- Ez a probléma. És ugye mondanom sem kell, hogy az itteni fiúk az egyik
f célpontjuk. A PIRA nem éppen lelkesedik az SAS-ért. Ez sem volt újság.
Az angol Special Air Service kommandói nemegyszer mentek bevetésre,
hogy elkapjanak olyan IRA-tagokat, akik két komoly hibát is elkövettek.
Megszegték a törvényt, és nem maradtak ismeretlenek. John alapvet en
hibának tartotta, hogy katonákat használnak rend ri feladatokra, de meg
kellett magának vallania, hogy bizonyos szempontból ugyanezt teszi a
Szivárvány is. De az SAS akkor is m velt olyasmiket, amelyeket bizonyos
szempontból, el re megfontolt gyilkosságnak lehetne nevezni. Anglia
bármennyire is emlékeztet Amerikára, sok szempontból nagyon is különböz
ország, különböz törvényekkel és szokásokkal. Így aztán Herefordban
ügyelnek a biztonságra, mert mi van akkor, ha egy nap felbukkan
tízegynéhány rossz fiú AK-47-esekkel a kezében, gy lölettel a szívében, és
az emberei, akárcsak a helyi SAS-katonák többsége, családos emberek. A
terroristák pedig nem mindig tartják tiszteletben a nem harcolók jogait.

Szokatlan sebességgel érkezett a döntés a Dzerzsinszkij tér 2. szám alól,

úton volt már vele a futár. Kirilenko meglep dött, hogy így kapja a kódolt
választ. A futár Aeroflot-gépen repült Heathrowba, diplomáciai táskájával
együtt, amely egészen addig amíg a futárnál van, sérthetetlen. A táska
tartalma nemegyszer nincs is kódolva, és nemegyszer el fordult már, hogy el
is lopták. Persze a futárok is tisztában vannak ezzel, és igyekeznek betartani
a szabályokat. Ha ki kell menniük a mosdóra, megy velük a táska is. A
diplomata-útlevelükkel a kezükben, az értékes titkokkal teli vászonzsákkal
átsétálnak az ellen rz pontokon, el azok el tt az emberek el tt, akik lányuk
erényét is odaadnák, ha egy pillantást vethetnének ebbe a zsákba, és
odakint mindig várja ket a kocsi.
Így történt most is. A futár a moszkvai Seremetyjevói nemzetközi
repül térr l este induló géppel érkezett. Egy intéssel átengedték a vámon,
majd bepattant a követség kocsijába. Innen negyven percbe telt, mire a
csúcsforgalomban Kensingtonba értek, majd eljutott Kirilenko irodájáig. A
manilaboríték viasszal volt lepecsételve, hogy biztos lehessen benne, senki
nem nyitotta föl. A rezidens megköszönte a futárnak ezt és a másik két
csomagot, és munkához látott. Elég kés re járt már, úgyhogy ma este le kell
mondania szokásos korsó sörér l. Kicsit bosszantotta a dolog. szintén
élvezte kedvenc kocsmájának a hangulatát. Moszkvában nyoma sincs
ennek, sem a többi országban, ahol szolgált. Ezzel szemben a kezében van
John T Clark vezet CIA-tereptiszt teljes dossziéja. Húsz, egyes sorközzel
teleírt oldal volt, plusz három fénykép. Nem kapkodta el, gondosan
végigolvasta az egészet. Leny göz volt. Az anyag alapján, Golovko
f titkárral való els és egyetlen találkozóján Clark bevallotta, hogy
kicsempészte Geraszimov volt KGB-titkár feleségét és lányát az országból...
méghozzá egy tengeralattjáróval Tehát a sztori, amit a nyugati sajtóban
olvasott, igaz. Olyan, mintha egy hollywoodi film sztorija lenne. Majd kés bb
Romániában tevékenykedett, Nicolae Ceaucescu bukása idején. Aztán a
tokiói állomáshellyel együttm ködve megmentette a japán miniszterelnököt,
és ismét csak orosz segédlettel részt vett Mahmud Haji Daryaei
eltüntetésében. Úgy vélik, hallgat rá az amerikai elnök, írták az elemzésben.
Miért is ne? - gondolta Kirilenko. Szergej Nyikolajics Golovko maga is ellátta
gondolataival a dossziét. Igen hozzáért tereptiszt, független gondolkodó, aki
a maga kezébe veszi a kezdeményezést akció közben, és legjobb
tudomásuk szerint egyszer sem tévedett... kiképz tiszt a Virginia állambeli
Yorktownban lev CIA akadémián. Úgy tudják, képezte ki mind Edward,
mind Mary Patricia Foleyt, a CIA jelenlegi igazgatóját és m veleti helyettesét.
Csodálatra méltó ember, gondolta Kirilenko. Magára Golovkóra is mély
benyomást tett, amit pedig kevés orosz mondhat el magáról.
És ez az ember itt van Angliában valahol, valami titkos tevékenységet
folytat. Nem csoda, hogy az ügynökség tudni akar róla, hisz az ember
mindent elkövet, hogy nyomon kövesse az ilyen ügynököket. A rezidens
kivette tárcájából a papírdarabkát. Mobiltelefonszámnak t nt. Több
mobiltelefonja is volt a fiókjában, mindegyik valódi számok klónjai. Nem került
pénzbe a nagykövetségnek, biztonságos volt, és munkát adott a
híradósainak. Egy ismert mobiltelefonra is elég nehéz ráállni, de az
elektronikus kód hiányában mindössze egy újabb jel volt a rengetegben.
Ugyanilyen volt Dmitrij Arkagyijevicsnek is. A világ minden városában
vannak emberek, akik telefonokat klónoznak, és illegálisan árulják ket az
utcán. London sem kivétel.
- Igen? - mondta egy távoli hang.
- Dmitrij, itt Ványa.
- Igen?
- Megvan a csomag, amit kértél. Te pedig azzal fizetsz, amiben
megegyeztünk.
- Meglesz - ígérte Popov.
- Hol legyen a csere?
Ez nem volt nehéz. Kirilenko megmondta az id t, a helyet, és a módszert.
- Rendben van. - Alig hetven másodpercen belül megsz nt a kapcsolat.
Lehet, hogy Popovot kirúgták a szervezetb l, de azért nem felejtette el a
kommunikációs fegyelmet.
 HUSZADIK FEJEZET

KAPCSOLATOK

MARY Bannister tudta, hogy beteg, csak abban nem volt biztos, hogy
mennyire. Abban viszont igen, hogy nem érzi jól magát. És a kábítószerek
ellenére is agyának egy része aggódott, hátha komoly a dolog. Még soha
nem volt kórházban, kivéve egyszer, amikor a helyi sebészeten ellátták a
meghúzódott bokáját. Akkor is csak azért ment be, mert az apja aggódott,
hogy talán eltört. Most viszont kórházi ágyban fekszik, mellette áll az
infúziósállvány, és átlátszó m anyag cs vezet bel le a jobb karjába. A
puszta látvány megrémisztette, pedig a szervezetében áramló
gyógyszereknek meg kellett volna nyugtatniuk. Vajon mit adnak neki?
Killgore doktor azt mondta neki, hogy folyadékokat, hogy ki ne száradjon,
meg más efféléket is. Mary megrázta a fejét, próbálta megszabadítani a
ráteleped pókhálótól annyira, hogy emlékezzen. Miért ne járjon utána.
Oldalra lendítette a lábát és felállt. Alig tudott megállni, egész testében
remegett, de azért lehajolt és megnézte az állványon lógó m anyag
palackokat. Alig tudta fókuszálni a pillantását, még közelebb hajolt, de hiába,
mert nem értette a palackok matricáira írt kódokat. Az F4-es alany
felegyenesedett, tehetetlen dühében megpróbálta homlokát ráncolni, de még
ez sem sikerült igazán. Körülnézett a kórteremben. Egy másik ágy volt a
túloldalán, úgy öt láb magas tégla válaszfal választotta el, de látta, hogy
nincs benne senki. Tévé is volt a túloldali falon, jelenleg nem volt
bekapcsolva. A padló csempézve volt, h vösnek t nt csupasz lába alatt. Az
ajtó fából készült, és a szokásos forgatható ajtógomb helyett kilincs volt rajta.
Szabályos kórházi ajtó volt, de Mary ezt nem tudhatta. Telefont sem látott. A
kórházakban nincs telefon a szobákban? Egyáltalán kórházban van? Úgy
t nt, de Mary akkor is biztos volt benne, hogy az agya a szokásosnál
lassabban m ködik, még ha nem is jött rá, hogy mib l tudja. Mintha túl sokat
ivott volna. Amellett attól, hogy beteg volt, védtelennek érezte magát,
zavarta, hogy tehetetlen. Ideje csinálni valamit, még ha nem is volt biztos
benne, hogy mi legyen az. Kis ideig elgondolkozva állt, aztán megfogta az
állványt, és elindult vele az ajtó felé. Szerencsére az állvány elektromos
kapcsolótáblája elemmel m ködött, nem volt a falba dugva. Puhán gurult
gumikerekein.
Mint kiderült, az ajtó nem volt bezárva. Mary kinyitotta, kidugta fejét és
körülnézett. A folyosó üres volt. A lány maga után húzva az infúziósállványt,
kinézett. A folyosó egyik végén sem látott n vérállomást, de ezt sem találta
figyelemre méltónak. A 4-es kísérleti alany jobb felé fordult. Most már maga
el tt tolta az infúziósállványt. Keresett valamit, de hogy mit, maga sem tudta.
Most sikerült homlokát ráncolnia végre, benyitott egy-két ajtón. Nem voltak
zárva, de csak sötét szobákat látott, többségük fert tlenít t l b zlött, aztán a
folyosó végére ért. Ennek az ajtónak T 9 volt a száma, és e mögött végre
valami mást talált. Itt nem ágyak voltak, hanem íróasztal, bekapcsolt
komputerrel, legalábbis a képerny világított. Mary odament, és az íróasztal
fölé hajolt. IBM-kompatíbilis gép volt, amit tudott kezelni, még modem is volt
hozzá. De mit csináljon vele?
Néhány percig tartott, mire körvonalazódott a fejében. Küldhet egy
üzenetet az apjának, vagy nem?

Tizenöt méterrel és egy emelettel odébb Ben Farmer töltött magának egy
kávét és visszaült forgószékébe, miután meglátogatta a férfimosdót. Fölvette
a Bio-Watch újság egy példányát. Hajnali három volt, és teljes a nyugalom az
épületnek ezen a részén.

APA, NEM VAGYOK BIZTOS BENNE HOL VAGYOK. AZT MONDJÁK,

HOGY ALÁÍRTAM EGY NYOMTATVÁNYT, ÉS MEGENGEDTEM NEKIK,
HOGY VALAMI ORVOSI KÍSÉRLETET VÉGEZZENEK VELEM. VALAMI ÚJ
GYÓGYSZERREL VAGY MIVEL, DE ELÉG ROHADTUL ÉRZEM MAGAM,
ÉS NEM IS TUDOMIÉRT BEKÖTÖTEK VALAMI GYÓSZERT A JOBB
KEZEMBE ÉS OLYAN FURÁN ÉRZEMAGAM, ÉS...

Farmer befejezte a cikket a globális felmelegedésr l, aztán a tévémonitor

felé pillantott. A komputer sorra mutatta a m köd kamerákat. A betegek
mind ágyukban voltak...
...egyet kivéve. Mi a fene?, gondolta Farmer, várta, hogy a kamerák
visszaváltsanak. Elfelejtette megnézni az üres ágyikó számát. Vagy egy
percbe tellett. A fenébe, a T 4 hiányzik. Ez az a lány, ugye? Az F4-es alany,
valamilyen Mary. A fenébe is, hová t nhetett. Bekapcsolta a közvetlen
irányítást, és megnézte a folyosót. Ott sincs senki. Senki nem próbált
behatolni az épület másik felébe vezet ajtón sem. Az összes ajtó zárva, és
riasztóval ellátva. Hol a fenébe vannak a dokik? Ma egy n van ügyeletben,
valamilyen Lani. Senki nem szereti, mert pökhendi, arrogáns ribanc.
Feltehet leg Killgore sem kedveli, mert mindig az éjszakás. Palacheknek
hívják. Vajon milyen nemzetiség lehet, futott át Farmer agyán, miközben a
hangosbeszél mikrofonja után nyúlt.
- Dr. Palachek, dr. Palachek, kérem, hívja a biztonságiakat mondta a
hangosbeszél be. Nagyjából három perc múlva megszólalt a telefonja.
- Itt dr. Palachek. Mi történt?
- Az F4-es alany sétálni ment, nem látom a megfigyel kamerákon.
- Megyek. Hívja Killgore doktort.
- Igen, doktor. - Farmer emlékezetb l hívta a számot.
- Igen? - hallatszott egy ismer s hang.
 - Uram, Ben Farmer vagyok. Az F4-es elt nt a szobájából. Már keressük.
- Oké, hívjanak vissza, amikor megtalálták. - Ezzel elhallgatott a telefon.
Killgore nem nagyon izgatta magát. Mary egy kicsit sétálgathat, de úgysem
hagyhatja el az épületet anélkül, hogy valaki észre ne venné.

Londonban még mindig csúcsforgalom volt. Iván Petrovics Kirilenko közel

lakott a nagykövetséghez, általában gyalog járt dolgozni. A járda zsúfolásig
tele volt siet s emberekkel - az angolok ugyan udvarias népség, de a
londoniak mindig rohannak valahová. Kirilenko pontosan 8.20-kor érkezett a
megbeszélt sarokra. Bal kezében tartotta a Daily Telegraph, a konzervatív
reggeli napilap egy példányát, aztán megállt a sarkon, várta, hogy a lámpa
zöldre váltson.
Mesterien hajtották végre a cserét, egyetlen szó nem hangzott el,
mindössze egy érintés a könyökén, meglazította a fogást, hagyta, hogy a
Telegraph kicsússzon a kezéb l, és egy másik csusszanjon bele. Mindez
derékmagasságon alul történt, hogy a körötte lev k nem láthatták, és olyan
alacsonyan, hogy az esetlegesen figyel kamerák el l eltakarta a tömeg. A
rezidens épp hogy csak el nem mosolyodott. Mindig élvezte a terepmunkát.
Mostani magas rangja ellenére élvezetesnek találta a kémkedés napi
gyakorlatát is. Ez legalább bebizonyítja, hogy még mindig képes rá. A lámpa
néhány másodperc múlva váltott, és a sárgás kabátot visel férfi odébb
húzódott. Fürgén elindult, kezében újságjával. Mindössze kétsaroknyira volt a
nagykövetség. Kirilenko a vaskapun keresztül belépett az épületbe, elhaladt
a biztonságiak mellett, föl a második szinten lev irodájába. Felakasztotta
kabátját az ajtón lev kampóra, majd leült és kinyitotta az újságot.
Dmitrij Arkagyijevics betartotta a szavát. Két vonalazatlan, kézírással
teleírt, fehér papírlapot talált. John Clark a CIA tereptisztje jelenleg
Angliában, Herefordban szolgál, és egy új, többnemzetiség terroristaellenes
egységet irányít. Az egység neve Szivárvány, és tíz-húsz emberb l áll, f leg
angolokból és amerikaiakból, de talán másokból is. Fedett akció, amelyr l
mindössze néhány igen magas beosztású ember tud. Clark felesége a helyi
közkórházban dolgozik n vérként. Az osztagról jó véleménnyel vannak az
SAS-bázison dolgozó helyi civilek. A Szivárványnak három bevetése volt
eddig, Bern, Bécs és a Világpark. Mindhárom esetben hatékonyan, gyorsan,
és a helyi rend rségnek álcázva bánt el a terroristákkal. Kirilenkónak felt nt,
hogy Popov kerüli az azel tt használatos "progresszív elemek" kifejezést. A
Szivárvány egység hozzájut amerikai hadifelszereléshez, ilyet használtak
Spanyolországban is, mint az az eseményr l készült tévéfelvételeken is
látható. Popov javasolta, hogy a követség tekintse meg a felvételeket, a
katonai attasén keresztül kéne megszerezni, javasolta még.
Egészében pontos és informatív jelentés, gondolta a rezindens. Azon az
utcasarkon kapott valamit cserébe az általa szállított áruért.
 - Láttak valamit ma reggel? - kérdezte Cyril Holt a megfigyel csoport
vezet jét l.
- Nem, az Ötös embere a szokásos kezében tartotta a szokásos újságot,
de nagy volt a tömeg a járdán, lehet, hogy kicserélte egy másikra. De ha
igen, nem láttuk. Elvégre hivatásosokkal van dolgunk, uram - emlékeztette a
megfigyel részleg vezet je a biztonsági szolgálat igazgatóhelyettesét.

Popov ölébe tette barna, széles karimájú kalapját a vonaton, útban

Hereford felé, és úgy tett, mint aki az újságot olvassa, valójában a
Moszkvából küldött egyes sortávval teleírt papírlapok fénymásolatait
tanulmányozta. Kirilenko állta a szavát, gondolta Dmitrij Arkagyijevics
elégedetten. Ahogy egy jó rezidensnek illik is. Így hát, itt ül egyedül a
Paddington állomásról induló intercity vonat els osztályú fülkéjében, egyre
többet tud meg err l a John Clarkról, és mély benyomást tesznek rá
mindazok, amiket megtud. Korábbi ügynöksége Moszkvában elég szép
figyelmet szentelt Clarknak. Három fényképet is talált. Az egyikük elég jó
min ség volt, és láthatóan Moszkvában készült, magának a szervezet
elnökének a szobájában. Még arra is gondot fordítottak, hogy a családja után
is érdekl djenek. Két lánya van, egyikük még Amerikában jár egyetemre, a
másik orvos, bizonyos Domingo Chávez felesége, aki szintén CIA-tereptiszt.
Domingo Estebanovics a harmincas évei közepén lehet, szintén találkozott
Golovkóval, és úgy t nik, hogy az id sebb tiszt partnere. Mindketten
félkatonai tisztek... Lehet, hogy az a Chávez is Angliában van? A lány orvos,
könny lesz ellen rizni. Mind Clarkot, mind fiatalabb partnerét tapasztalt és
kit n terep-hírszerz tiszteknek írta le a jelentés. Mindketten jól beszélnek
oroszul, az ügynökség összefoglalója szerint, kulturáltan és olvasott ember
módjára. Nyilván a kaliforniai Montereyben lev amerikai katonai nyelviskolán
végeztek. Chávez a Washington melletti George Mason Egyetemen szerzett
master's fokozatot, nemzetközi kapcsolatokból. Feltehet leg a CIA fizette a
tanulmányokat, vagyis mind , mind Clark, több egyszer er s embernél.
Mindketten m veltek is, és a fiatalabbik felesége orvos.
Ismert és azonosított terepakcióik... nyicsevo! - gondolta Popov. Két
igazán látványos akció orosz segítséggel, plusz Geraszimov feleségének és
lányának megszöktetése tíz évvel ezel tt, valamint még néhány olyan akció,
amellyel szintén ket gyanúsítják, de nincs visszaigazolva... "Leny göz ", ez
a szó jutott eszébe róluk. Maga is több mint húsz éven keresztül volt terepen
dolgozó hírszerz tiszt, de ez rá is komoly benyomást tett. Clark
nyilvánvalóan a sztárok közé tartozik Langleyben, Chávez pedig
egyértelm en a tanítványa, aki apósa mély, széles nyomán halad... hát nem
érdekes?
 Három óra negyvenkor találták meg a lányt, még mindig a komputeren írt,
lassan és ügyetlenül. Mikor Ben Farmer kinyitotta az ajtót, el ször az
infúziósállványt pillantotta meg, majd utána a kórházi hálóinget.
- Hello - köszönt rá a biztonsági r kedvesen. - Kis séta?
- El akartam mondani apának, hol vagyok - felelte Mary Bannister.
- Csakugyan? E-mailen?
- Hát persze - felelte a lány.
- Azt hiszem, jobb lenne, ha visszamenne a szobájába, oké?
- Jó - egyezett bele Mary fáradtan. Farmer felsegítette, kikísérte a
folyosóra, gyengéden átkarolta, hogy segítsen. Nem mentek messzire,
Farmer kisvártatva kinyitotta a 4-es szoba ajtaját, lefektette a lányt, betakarta.
Miel tt kiment, még lekapcsolta a lámpát. Palachek doktort a folyosón találta.
- Van egy kis probléma, doki.
Lani Palachek egyáltalán nem szerette, ha "dokinak" nevezik, de most
nem óhajtott ezen vitatkozni.
- Mi a probléma?
- A T 9-ben találtam, a komputer el tt. Az mondja, küldött egy e-mailt az
apjának.
- Micsoda? - Ett l aztán kinyílt a doki szeme.
- Ezt mondta.
Ó, a fenébe! - gondolta a doktor.
- Mit tudhat?
- Nem hiszem, hogy sokat, egyikük sem tudja, hogy hol vannak. És még
az sem segít, ha kinéznek az ablakon. - Mindössze erd s dombságot látnak,
még egy parkolót sem, hogy az autók rendszámtáblája segítsen. A dolognak
ezt a részét alaposan végiggondolták.
- Nincs rá semmi mód, hogy visszaszerezzük a levelet?
- Ha tudjuk a jelszavát és a szervert, amelyre rákapcsolódott, akkor talán -
felelte Farmer. Kell képp értett a komputerekhez, ahogy szinte mindenki a
telepen. - Megpróbálhatom, miután felébresztettük, mondjuk négy óra múlva.
- És nem lehetne visszatartani a levelet?
Farmer a fejét rázta.
- Kétlem. Többségük nem így m ködik. Nincs AOL szoftver a rendszeren,
csak Eudora, és ha kiadjuk az AZONNAL ELKÜLDENI parancsot, már el is
ment, doki. Egyenesen a Netre megy, és ha egyszer ott van... hát akkor
annyi.
- Killgore a plafonon lesz.
- Igen, asszonyom - mondta a volt tengerészgyalogos. - Talán nem
ártana, ha jelszóhoz kötnék a komputerhasználatot. - Azt már nem tette
hozzá, hogy rövid ideig nem volt a monitorok el tt, így az egész az hibája.
De hát ilyen esetekre nem képezték ki, különben is, miért nem tesznek
zárakat az ajtókra, ha kívül akarják tartani az embereket. Vagy még
egyszer bb, miért nem zárják be az alanyokat`? Az els kísérleti csoport
kliensei teljesen elkényeztették ket. Ezek a részeges hajléktalanok nem
értettek a komputerhez, de nem is akartak semmit se kezdeni. Így aztán most
meg sem fordult senkinek a fejében, hogy a jelenlegi kísérleti állatokkal nem
így van. Hát, ez van. Láttunk már ennél nagyobb tévedéseket is. Még
szerencse, hogy semmi esélye, hogy megtudják, hol vannak, sem a cég
nevét, amelyé a telep. Márpedig ezek nélkül az adatok nélkül ugyan mit
mondhatott az F4-es? Semmi hasznosat, Farmer ebben biztos volt. De a
dokinak egy dologban igaza van, dr. John Killgore nagyon pipa lesz.

Az angol földm vesebéd nemzeti intézmény számba megy. Kenyér, sajt,

saláta, bébiparadicsom, chutney, és valami hús, ez esetben pulyka. Na és
természetesen a sör. Popov már az els angliai útján megkedvelte. Most
levette nyakkend jét, és kevésbé elegáns ruhát öltött, hogy inkább a
munkásosztály tagjának t njön.
- Hát, hello - köszönt a vízvezeték-szerel , amikor leült. Edward Milesnak
hívták, magas, er teljes ember volt, tetoválásokkal a karján. Az angolok
szeretik az ilyesmit, f leg az egyenruhások. - Látom, maga már nekilátott.
- Hogy ment a délel tt?
- A szokásos. Megcsináltam egy vízmelegít t az egyik háznál, egy francia
pofának, az új csapatban van. A felesége bombázó jelentette Miles. - A
férfiról csak képet láttam, úgy t nik, rmester a francia hadseregben.
- Tényleg? - harapott bele Popov a szendvicsébe.
- Délután még vissza kell hogy menjek, hogy befejezzem. Aztán még meg
kell javítanom egy vízh t t a f hadiszállás épületében. Ezek a nyavalyás
jószágok legalább ötvenévesek. Valószín leg még alkatrészt is nekem kell
csinálnom, hogy meg tudjam javítani az átkozottat. Lehetetlen hozzájutni, a
gyártó vagy ezer éve megsz nt. - Miles nekilátott a maga ebédjének.
Szakért módon szortírozta a különböz alkotóelemeket, majd egy szelet
kenyérre halmozta.
- A kormányzati intézmények mind egyformák - közölte Popov a
bölcsességet.
- De mennyire! - helyeselt Miles. - És a segédem beteget jelentett. Tudja,
mikor beteg az? - bosszankodott a vízvezeték-szerel . - Büdös neki a
munka.
- Hát, talán a szerszámaim segítenek - biztatta Popov. Az ebéd hátralév
részében sportról beszélgettek, aztán mindketten felálltak, és kimentek Miles
kocsijához. Hivatalos rendszámmal ellátott kis kék furgon volt. Az orosz
berakta hátulra a szerszámait, a szerel indított. Kihúzott az útra, majd a
herefordi bázis f kapuja felé tartott. A biztonsági r szinte meg sem nézte
ket, csak intett, hogy mehetnek.
 - Látja, csak a megfelel embert kell ismerni, hogy az ember bejusson ide
- nevetett Miles. Élvezte, hogy diadalmaskodott a bázis biztonsági
rendszerén. A bázis a tábla szerint fekete státusban, a legalacsonyabb
készenléti fokozatban van. - Gondolom, az IRA-sok egy kicsit lenyugodtak.
Különben se lenne igazán jó ötlet t lük ide jönni, ezek közé a fickók közé.
Mintha az oroszlán bajuszát akarnák megcibálni - folytatta.
- Gondolom. Csak annyit tudok az SAS-r l, amit a tévében láttam, de az
biztos, hogy elég veszélyeseknek látszanak.
- A fenébe is, azok is - helyeselt Miles. - Elég, ha megnézi ket, azt,
ahogyan járnak meg ilyesmi. Tudják, hogy oroszlánok. És ez az új társaság
pontosan olyan, s t egyesek szerint még jobbak is. Eddig három munkájuk
volt, ha jól tudom, és mindet láttam a tévében. Azt a bandát is elintézték
végleg a Világparkban.
A bázis karbantartó épülete annyira jellegzetes, tipikus karbantartó épület
volt, hogy szinte semmiben nem különbözött a korábbi Szovjetunióban lev ,
hasonló épületekt l. Mállott a festék, kopott, elhanyagolt volt a parkoló. A
hátsó dupla ajtókon lakat volt, az a fajta, amelyet egy gyerek is fel tud nyitni
egy hajt vel. Igaz, valószín leg egy csavarhúzó az itt található
legveszélyesebb fegyver, gondolta Popov. Miles leparkolt teherautójával, és
intett Popovnak, hogy kövesse. Odabent minden olyan volt, amire Popov
számított. Olcsó íróasztal, ahol a szerel elvégezheti a papírmunkát, kopott
forgószék, amelynek repedezett m anyagján keresztül kilátszik a tömés. A
falon lev akasztós táblán szerszámok. A megkopott festék alapján kevés
lehetett közülük ötévesnél fiatalabb.
- Adnak pénzt, ha új szerszámokat akar venni? - kérdezte Popov szerepe
szerint.
- Kell írnom egy kérelmet, és meg kell indokolnom, de a f nököm elég
rendes, és tudja, hogy nem kérek olyat, amire nincs szükségem. - Miles
felvett egy jegyzetlapot íróasztaláról. - Még ma meg kell csinálnom azt a
vízh t t. Mi a csudának nem isznak inkább Coca-Colát - t n dött. - Nincs
kedve velem jönni?
- Miért is ne? - Popov felállt, és elindultak kifelé. Öt perc múlva már meg is
bánta. Fegyveres katona állt a f hadiszállás bejárata el tt, és Popov hirtelen
rádöbbent, hogy ez a Szivárvány f hadiszállása, odabent pedig maga Clark,
Iván Tyimofejevics várja.

Miles leállította a furgonját, kiszállt, hátrament, kinyitotta az ajtót, és

el vette szerszámosdobozát.
- Egy kis franciakulcsra lesz szükségem - közölte Popovval, az pedig
kinyitotta a magával hozott vászonzsákot, és kivett egy vadonatúj tizenkét
hüvelykes merevcs kulcsot.
- Ez megfelel?
 - Tökéletes. - Miles intett, hogy kövesse. - Jó napot, tizedes köszönt a
katonának, aki udvariasan bólintott, de egy szót sem szólt.
Popov ellenben alaposan meglep dött. Oroszországban jóval szigorúbb
lett volna az ellen rzés, ez viszont Anglia, és a szerel nyilvánvalóan ismeri
az rt. Aztán már bent is voltak. Popov igyekezett nem túl felt n en
nézel dni, és minden akaraterejére szüksége volt, hogy uralkodjon
idegességén. Miles azonnal munkához látott. Kicsavarta a csavarokat,
félretette a borítólemezt, aztán bekukucskált a vízh t belsejébe. Kinyújtotta
a kezét a kis franciakulcsért, Popov pedig belerakta.
- Jó fogása van, igaz, vadonatúj, úgyhogy ez várható is... - Rászorította az
egyik cs re, aztán csavart egyet. - Gyerünk már... Ez az. Kihúzta a csövet,
aztán a fény felé tartva szemügyre vette. - Hát, ezt meg tudom csinálni. A
fenébe is, csoda történt - tette hozzá. Letérdelt, és kotorászni kezdett a
szerszámosládában. - Mindössze eltöm dött a cs . Nézze csak, legalább
harmincévnyi üledék van benne - és ezzel átnyújtotta Popovnak.
Popov úgy csinált, mint aki lelkesen nézegetni a csövet. Nem mintha
bármit is látott volna, hiszen az tele volt... üledékkel, annak alapján, amit
Miles mondott. Aztán a szerel újra átvette t le, beledugott egy kis
csavarhúzót, és valahogy úgy dolgozott vele, mint a tisztítópálcával szoktak a
fegyver csövén. Aztán megfordította, és ugyanezt tette a másik oldal fel l is.
- Na lám csak, csak nem lesz tiszta vizünk a kávénkhoz? - szólalt meg
egy hang.
- Remélem, lesz, uram - felelte Miles.
Popov felnézett, és kalimpálni kezdett a szíve. Clark volt az, Iván
Tyimofejevics, a KGB-dosszié szerint. Magas, az ötvenes évei elején.
Mosolyogva nézett a két munkásra. Mintha nem igazán érezte volna jól
magát öltönyben, nyakkend ben. Popov udvariasan bólintott felé, aztán a
szerszámaira meredt. T nj el innét, harsogta benne egy hang. - Lehet, már jó
is lesz - dünnyögte Miles. Hátranyúlt, a helyére tette a csövet, aztán átvette
Popovtól a franciakulcsot, és a helyére csavarozta. Alig egy perc múlva
felállt, és elfordította a m anyag Fogantyút. Piszkos víz bukkant el . - Jó öt
percig folyatni kell, uram, hogy kitisztuljon a cs .
- Rendben van, köszönöm - mondta az amerikai, és otthagyta ket.
- Szívesen uram - szólt Miles az elt n hát után. - Ez volt a f nök, Mr.
Clark.
- Tényleg? Milyen udvarias.
- Igen, rendes fickó. - Miles fölállt, és megpöckölte a m anyag kart. A víz
eleinte zavaros volt, aztán lassan kezdett kitisztulni, és néhány perc múlva
teljesen tisztának látszott. - Hát, ezt megcsináltuk. Jó kis fogó - mondta Miles,
és visszaadta Popovnak. - Mibe kerül?
- Ez a magáé.
- Hát, köszönöm, barátom. - Miles mosolyogva indult kifelé, és haladt el
az angol hadsereg katonai rend rségének tizedese mellett.
Körbehajtottak a bázison. Popov megkérdezte, hol lakik Clark,
Miles pedig balra fordult a magas rangú tisztek szálláshelye felé.
- Nem rossz kis ház, mi?
- Hát, elég kényelmesnek t nik. - Barna téglaház volt, palatet vel, hátul
kis kerttel.
- Én magam szereltem a vezetékeket, amikor felújították - magyarázta
Miles büszkén. - Az pedig az asszonyka.
Ápolón i egyenruhába öltözött asszony jelent meg a ház el tt, a kocsihoz
ment és beszállt. Popov agyában rögzítette a külsejét.
- A lányuk ugyanabban a kórházban orvos - mesélte Miles. Az is bekapta
már a legyet, azt hiszem, az egyik katona a férje. Különben ugyanúgy néz ki,
mint az anyja, magas, sz ke, és csinos. Igazi bombázó.
- k is itt laknak?
- Azt hiszem, arrafelé - mutatott Miles nyugat felé. - Ott vannak a tiszti
szállások, olyanok, mint ez, csak kisebbek.

- Nos, mit tud ajánlani a számunkra? - kérdezte a rend r-f felügyel .

Bill Henriksen kedvelte az ausztrálokat. Rögtön a tárgyra tértek.
Canberrában voltak, Ausztrália f városában. Az ország legmagasabb rangú
rend rével és néhány katonai egyenruhás férfival.
- El ször is, tisztában van a hátteremmel. - Err l már korábban
gondoskodott, tudták, milyen FBI-os gyakorlata van, és azt is, milyen
hírnévnek örvend a cége. -Tudják, hogy együttm ködöm az FBI-jal, és néha
még a Fort Braggben állomásozó Deltával is. Ennélfogva vannak
kapcsolataim, méghozzá jók. Talán sok szempontból még a magukénál is
jobbak - kockáztatott meg egy kis nagykép sködést.
- A saját SAS-ünk is elég jó - közölte a rend rf nök.
- Tudom - felelte Bill mosolyogva. - Dolgoztam velük néhányszor, amikor
a túszment osztagnál szolgáltam, Perthben kétszer, aztán egyszer
Quanticóban és Fort Braggben, még amikor Philip Stocker dandártábornok
volt a f nök. Mit csinál most, mellesleg?
- Három éve nyugdíjba vonult - felelte a rend rf nök.
- Hát, Phil ismer engem. Derék ember, nagyon kedvelem - lelkendezett
Henriksen. - Szóval azt kérdezik, mit tudok felajánlani maguknak?
Együttm ködöm az összes szállítóval. Össze tudom hozni magukat a H&K-
val, hogy megvehessék az új MP-10-est, amit a mi srácaink annyira
szeretnek. Az FBI számára fejlesztették ki, mert úgy véltük, hogy a
kilencmilliméteres nem elég er teljes. Az új Smith & Wesson tíz milliméteres
hüvelye igen, egy egész új világ a H&K fegyver számára. Igaz, fegyvereket
bárki szerezhet, én viszont kapcsolatban vagyok az E-Systemsszel, a
Collinsszal, a Fredericks-Andersszel, a Micro-Systemsszel, a Halliday Inc.-
vel, és az összes többi elektronikai céggel is. Tudom, mi történik a
kommunikáció és a megfigyeléstechnika világában. A maguk SAS-csapata e
téren gyenge, legalábbis a kapcsolataim szerint. Segíthetek pótolni a
hiányosságokat, és jó áron tudom beszerezni a szükséges felszereléseket.
Azonkívül az embereim segítik magukat, kiképzik az embereket az új
eszközökre. Van egy korábbi deltásokból és túszment kb l álló csapatom.
Köztük van Dick Voss, aki Braggban a különleges hadm veletek
kiképz központjában volt törzs rmester. A legjobb a világon, és most nálam
dolgozik. .
- Találkoztam vele - bólintott az ausztrál SAS- rnagy. - Tényleg nagyon
jó.
- Szóval, mit tehetek önökért? - kérdezte Henriksen. - Maguk is tudják,
mennyire megnövekedett a terroristaaktivitás Európában, és maguk sem
vehetik félvállról ezt a fenyegetést az olimpiai játékokon. Az SAS-
osztaguknak se t lem, se másoktól nincs szüksége tanácsra taktikai
kérdésekben. De a cégem elláthatja ket a legmodernebb elektronikai
megfigyel és kommunikációs eszközökkel. Ismerem azokat az embereket,
akik személyre szólóan készítik a srácaink által használt felszerelést. És
ezek azok a cuccok, amiket a maguk emberei is akarnak, biztos vagyok
benne. Én pedig segíthetek, hogy pontosan azt kapják, amire szükségük van,
és ki is képezhetem rá az embereiket. Nincs a világon még egy olyan cég,
amelynek ilyen tapasztalata lenne.
Mély csönd fogadta a hallottakat. De Henriksen szinte olvasott az
agyukban. Mint mindenki más, k is nézték a terrorista incidenseket a
tévében, és idegesek lettek t le. Így kellett hogy legyen. Az e téren dolgozó
emberek hivatásszer en aggódnak, mindig valódi vagy vélt fenyegetés után
kutatnak. Az olimpiai játékok rendezése komolyan megnövelheti az ország
presztízsét, ezzel szemben a földgolyó legkomolyabb terrorista célpontja,
ahogy azt a német rend rség a maga kárán tanulta meg Münchenben, 1972-
ben. Az a palesztin támadás sok szempontból a kezdete volt a
világterrorizmusnak. Eredményeképp az izraeli csapatot egy picit mindig
jobban rizték, mint a más országbeli sportolókat, és általában a vendéglátó
ország biztonsági embereinek tudtával mindig bedugták az izraeliek néhány
kommandósukat is a birkózók közé. Senki sem akarta, hogy München ismét
megtörténjen.
A legújabb európai terroristatámadások világszerte aggasztották a
szakért ket, de sehol nem annyira, mint Ausztráliában. Ez az ország amúgy
is érzékeny a b nnel szemben. Nem is olyan rég egy rült több ártatlan
embert l tt agyon, köztük gyerekeket is. Ennek eredményeképp a parlament
épp ebben a városban mondta ki, hogy tilos fegyvert tartani.
- Mit tud az európai incidensekr l? - kérdezte az ausztrál SAS tiszt.
Henriksen óvatosan válaszolt.
 - Az, amit tudok, javarészt nem hivatalos, ha tudják, hogy értem.
- Valamennyien fel vagyunk jogosítva titkos anyagok ismeretére felelte a
zsaru.
- Oké, csak éppen az a probléma, hogy én nem vagyok feljogosítva. A
fenébe is, a rajtaütéseket végrehajtó egységet Szivárványnak hívják. Egy
f leg amerikaiakból és britekb l, de más NATO-országok tagjaiból álló fedett
egység. Angliában, Herefordban állomásoznak, a parancsnokuk egy amerikai
CIA-s, John Clark. Mondhatom, komoly az ipse, akárcsak a fiai. Mind a
három ismert akciójuk olyan sima volt, mint a baba popsija. Hozzájutnak
amerikai felszereléshez - helikopterhez meg ilyenekhez -, és nyilvánvaló,
hogy diplomáciai egyezmények születtek, miszerint szabadon m ködhetnek
egész Európában, ha a gondban lév országok meghívják ket. A maguk
kormánya beszélt már valakivel err l?
- Tudunk a dologról - felelte a f zsaru. - Amit elmondott, minden
részletben pontos, hogy szinte legyek, magam nem is tudtam a
parancsnokuk nevét. Tud még valamit mondani róla?
- Soha nem találkoztam vele személyesen, csak hírb l ismerem. Igen
magas rangú tereptiszt, közel áll az igazgatóhelyetteshez, és úgy tudom,
hogy elnökünk is személyesen ismeri. Úgyhogy feltételezhetjük, hogy elég jó
hírszerz részlege van. Az akcióban közvetlenül részt vev emberei pedig
megmutatták, mit tudnak, vagy nem?
- De mennyire - jegyezte meg az rnagy. - Nemigen láttam még egy ilyen
jó munkát, mint amit a Világparkban végeztek. Talán még az iráni
nagykövetségi munkánál is jobb volt, még annak idején Londonban.
- Maguk is ugyanígy csinálták volna - bókolt Henriksen, de komolyan is
gondolta. Az ausztrál Special Air Service-t az angol modell alapján állították
föl. És bár nemigen volt éles bevetésük, Henriksen FBI-os pályája során
néhányszor találkozott velük, és nem maradtak benne kétségek a
képességeik fel l. - Melyik század, rnagy?
- Els Szablya - felelte a fiatal tiszt.
- Emlékszem Bob Fremont rnagyra, és...
- Immár ezredes - közölte vele az rnagy.
- Csakugyan? Jobban kéne figyelemmel kísérnem az ilyesmit. Els rangú
tiszt. Nagyon jól kijött Gus Wernerrel. - Henriksen kis szünetet tartott. -
Szóval ez az, amit én hozhatok, emberek. Én és az embereim beszéljük a
nyelvet. Megvan az összes szükséges kapcsolatunk a hadm veleti és az
ipari oldalon is. Hozzájutunk a legújabb felszerelésekhez. És ha azt mondják,
jöjjünk, három vagy négy napon belül itt vagyunk, hogy segítsünk az
embereiknek.
Nem voltak további kérdések. A f zsarura láthatóan mély benyomást tett,
az SAS rnagyra pedig még mélyebbet. .
- Hát, nagyon köszönjük, hogy eljött - állt föl a rend r. Nehéz volt nem
szeretni az ausztrálokat, és országuk nagy része még mindig érintetlen volt.
Többsége ugyan rémiszt sivatag, amelybe újabban tevéket is hoztak. Ez az
egyetlen hely Arábián kívül, ahol jól megvannak ezek az állatok. Henriksen
olvasta valahol, hogy Jefferson Davis megpróbálta ket tenyészteni
Amerikában, a délnyugaton, de nem vált be a dolog. Talán mert túl kevés
állattal kezdte ahhoz, hogy elszaporodjanak. Henriksen nem tudta eldönteni,
örüljön-e vagy sem. Ezek az állatok egyik országban sem shonosak, és
általában ostobaság beleavatkozni a természet terveibe. Másfel l a lovak és
öszvérek sem shonosak, márpedig Henriksen egyáltalán nem bánta a
kószáló vadlócsordákat, ameddig a ragadozók korlátok közt tartják ket.
De nem, Ausztrália sem igazán érintetlen, emlékeztette magát. Behozták
ide a dingókat, a sivatag vad kutyáit, és ezek kiirtották vagy visszaszorították
az shonos erszényes állatokat. Elszomorította a gondolat. Viszonylag kevés
ember él ezen a földrészen, de még ilyen kevésnek is sikerült felborítani az
ökoszisztémát. Talán ez a jel, amely mutatja, hogy sehol nem lehet bízni az
emberben. Még akkor is, ha ilyen kevesen vannak egy egész földrésznyi
területen. Vagyis itt ugyanúgy szükség van a projektre.
Milyen kár, hogy nincs több ideje. Szerette volna megnézni a Nagy-
korallzátonyt. Lelkes búvár, mégsem volt soha módja uszonyokkal,
búvárruhában lemerülni és megnézni a természetes szépségnek ezt a
leny göz példáját. Talán egyszer, néhány éven belül könnyebb lesz,
gondolta Bill. Az asztal másik oldalán lev házigazdáira pillantott. Nem
szabad embertársakként gondolni rájuk. Vetélytársak, akik harcolnak vele a
bolygó birtoklásáért, csak vele ellentétben nem szeretik. Talán nem
mindegyikük. Talán némelyikük ugyanúgy szereti a természetet, mint , de
sajnos nincs id felkutatni, azonosítani ket, úgyhogy együttesen
ellenségnek kell tekinteni mindet, és ezért megfizetik majd az árat. Milyen
kár.

Skip Bannister már jó ideje aggódott. Eleve nem akarta, hogy lánya New
Yorkba menjen. Nagyon messze van az indianabeli Garyt l. Igaz, az újságok
azt írták, visszaesett a b nözés abban a Hudson-parti rémes városban, de
még akkor is túl nagy és túl személytelen ahhoz, hogy igazi emberek éljenek
ott, f leg magányos lányok. Bannister számára Mary mindig is az kislánya
maradt. Emlékezett rá, milyen volt rózsaszín nedves kis csomagként a
karjában. Aztán anyja hat évvel kés bb meghalt. Neki kellett babaházat
építenie a kislánynak, bicikliket összerakni, ruhákat vásárolni, gondoskodni a
tanításáról. Aztán legnagyobb bánatára a kismadár szárnyra kapott, és
kirepült a fészekb l. El New York Citybe, abba a gy löletes, zsúfolt helyre,
teli gy lölni való, ellenszenves emberekkel. De nem vitatkozott, ahogy
akkor sem, amikor Mary olyan fiúkkal randevúzott, akikért egyáltalán nem
lelkesedett. Mert lánya legalább olyan önfej és akaratos volt, mint az összes
hasonló korú lány. Aztán elment, hogy vagyont szerezzen. Megismerje a Mr.
Igazit, vagy valami ilyesmi.
Aztán elt nt, és Skip Bannisternek sejtelme sem volt, mit tegyen. Úgy
kezd dött, hogy Mary egymás után öt nap nem telefonált, úgyhogy felhívta
lánya New York-i számát, és jó ideig hagyta kicsengeni a telefont. Talán
randevúzik, esetleg sokáig dolgozik. A munkahelyén kéne felhívni, de
valahogy Marynek nem volt még módja megadni a számot. Skip mindig
mindent megbocsátott neki egyedülálló apák módjára. Talán hiba volt,
gondolta most, talán nem.
Skip biztos volt benne, hogy valami baj van. Álló nap és éjjel hívta Mary
számát, de a telefon csak csengett és csengett. Egy hét múlva már nagyon
aggódott. Néhány nap múlva már annyira aggódott, hogy hívta a
rend rséget, és bejelentette az elt nését. Nem volt valami biztató. A rend r,
aki végül foglalkozott vele, feltett jó néhány kérdést a lánya viselkedésér l,
aztán húsz perc után türelmesen magyarázni kezdte, hogy a fiatal n k
id nként csinálnak ilyesmit, de szinte mindig épen kerülnek el valahonnan.
Tudja, ez együtt jár azzal, amikor egy lány feln , így bizonyítják be
maguknak, hogy a maguk urai. Így aztán valahol New Yorkban van egy
dosszié, vagy egy komputerfile, Mary Eileen Bannisterr l, aki elt nt, és akit a
New York-i rend rség még annyira sem tart fontosnak, hogy egy rend rt
küldjön a fels West Side-i lakására, hogy körülnézzen. Skip Bannister ezt
maga tette meg. De mindössze a gondnokkal találkozott, aki megkérdezte,
elviszi-e a lánya holmiját, mert már hetek óta nem látta, és hamarosan lejár a
bérlet...
Ez volt az a pont, amikor Skip - James Thomas - Bannister pánikba esett.
A legközelebbi rend r rszobára ment, személyesen tett bejelentést.
Követelte, hogy tegyenek valamit, de csak annyit ért el, hogy megtudta, rossz
helyre jött. De igen, azért itt is megteheti a bejelentést elt nt személyr l.
Aztán egy ötvenes éveiben járó nyomozótól végig kellett hallgatnia mindazt,
amit korábban a telefonon is. Ugyan már, néhány hete t nt csak el. Nem
került el olyan n i holttest, akire illene a lánya leírása, úgyhogy feltehet leg
életben van, kutya baja. És az ilyen esetek kilencvenkilenc százalékában az
derül ki, hogy a leányzó csak a szárnyait próbálgatta.
De nem az Maryje, felelte James T. "Skip" Bannister az unott, oda sem
figyel rend rnek. Uram, mindegyik apa ezt mondja, és mégis százból
kilencvenkilenc esetben - nem inkább még többen ez derül ki. És nagyon
sajnálom, de nincs elég emberünk ahhoz, hogy az összes ilyen esetet
kivizsgáljuk. Sajnálom, de az ilyesmi nem így m ködik. Menjen inkább haza
és várja, hogy a lánya telefonáljon.
Bannister ezt is tette. Útközben, hazafelé Garybe, füstölgött a düht l.
Mikor megérkezett, hat üzenet várta az üzenetrögzít jén. Gyorsan
meghallgatta ket, de csalódnia kellett, egyiket sem elt nt lánya küldte.
 Mint az amerikaiak többségének, James Thomas Bannisternek is volt
számítógépe. Egy hirtelen ötlett l hajtva vette, és nemigen használta, de
ezen a napon is, mint minden más nap, bekapcsolta. Felment a Netre, hogy
megnézze e-mailjét, és végre ma reggel egy levél várta az IN bokszban a
lányától. Az egérrel rákattintott, és az kinyílt a monitoron, és...
...Bannister most esett csak igazából pánikba.
Mary nem tudja, hol van? Orvosi kísérletek? Ami még rémiszt bb volt, a
levél zavaros volt, és teli hibákkal, pedig Mary mindig is jó tanuló volt,
kézírása olvasható, tiszta. Levelei olyanok voltak, mintha újságcikkek
lennének, persze teli szeretettel, de tiszták, érthet ek, jól olvashatók, ezt
pedig mintha egy hároméves gyerek írta volna, gondolta Skip Bannister. Még
rosszul is van gépelve, pedig a lánya jól gépelt. Ötös volt gépelésb l.
Mit tegyen? A gyerek elt nt... és minden ösztöne azt harsogta, hogy a
lánya veszélyben van. Gyomra görcsbe rándult, a szíve összevissza kalapált,
izzadságcseppek ütöttek ki arcán. Lehunyta szemét, és kétségbeesetten
gondolkodott, aztán fogta a telefonkönyvet és kinyitotta. Az els oldalon
voltak a sürg s esetben hívható számok, kiválasztott közülük egyet, és
tárcsázott.
- FBI, miben segíthetek? - mondta egy n i hang.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

LÉPCS FOKOK

AZ UTOLSÓ piás jóval tovább élt, mint bárki gondolta volna, de ezzel
csak az elkerülhetetlent sikerült odébb tolnia. Henrynek hívták, negyvenhat
éves fekete volt, aki húsz évvel id sebbnek t nt. Aki csak hajlandó volt
meghallgatni, annak elmondta, hogy háborús veterán, ráadásul igen jó
huzata volt, ami meglep módon nem tette tönkre a máját. Az
immunrendszere vitézül küzdött a Síva ellen. Feltehet leg a génbank
legjavából jutott neki, nem mintha sokra menne vele, gondolta Killgore
doktor. Hasznos lett volna megtudni az el történetét, azt, mennyi ideig éltek
a szülei, de mire eszükbe jutott, már kés volt. A kinyomtatott vérképe szerint
már a végét járta. A mája végül megadta magát a Síva-szálaknak, és a
vérképe minden egyes fontos jellemz je pocsék volt. Bizonyos szempontból
kár. A Killgore-ban még él orvos doktor valahogy azért drukkolt, hogy a
páciensek életben maradjanak. Vagy talán a benne lev sportember,
gondolta a páciens szobájába lépve.
- Nos, hogy érzi magát Henry? - kérdezte.
- Szarul doki, nagyon szarul. Úgy érzem, mintha a gyomrom szét akarna
szakadni.
- Érzi? - kérdezte Killgore meglep dve. Henry immár naponta csaknem
tizenkét milligramm morfiumot kapott, egészséges ember számára végzetes
dózis, de a nagybetegek valahogy jóval több kábítószert elviseltek.
- Egy részét - felelte Henry elfintorodva.
- Ezen azért segíthetünk. - Az orvos 50 köbcentis injekciós t t vett el
zsebéb l, és egy ampulla Dilaudidot. Kett t l négy milligrammig er s
adagnak számít normál ember esetén. Killgore negyven mellett döntött, hogy
biztos lehessen. Henry már eleget szenvedett. Megtöltötte a injekciós t t,
körme hegyével megpöckölte a m anyag csövet, hogy kijöjjön a kis
légbuborék, aztán beszúrta a t hegyét az infúziós cs be, és gyorsan
benyomta a szert.
- Ahh - Henry csak ennyit mondhatott, amint a kábítószer gyönyöre
elöntötte. Ugyanolyan gyorsan arca megmerevedett, szeme kinyílt, pupillája
kitágult élete utolsó gyönyörteli pillanatától. Killgore tíz másodperc múlva
megérintette a jobb nyaki üt eret. Semmit nem érzett, és Henry légzése is
megállt. Killgore, csakhogy teljesen biztos lehessen a dolgában, el vette
zsebéb l a sztetoszkópját, és Henry mellkasához érintette. Immár biztos volt
benne, hogy megállt a szíve.
- Jól küzdöttél, haver - mondta az orvos a holttestnek. Aztán kihúzta az
infúzió csövét, lekapcsolta az elektronikus adagolórendszert, és letakarta a
holttestet. Hát, eddig tartottak a piások. Többségük nem bírta soká, Henryt
kivéve. Ez a nyavalyás igazi harcos volt, minden jóslat ellenére is küzdött az
életéért. Vajon mi lett volna, ha kipróbálják rajta valamelyik vakcinát? A 'B'
szinte minden bizonnyal megmentette volna. Igaz, akkor a nyakukon ragadt
volna egy egészséges piás, és nem az ilyesféle emberek megmentése a
projekt célja. Senkinek semmi haszna nem volt bel le, kivéve az italbolt
tulajdonosát. Killgore kiment a szobából, és intett az egyik ápolónak. Henry
hamvai tizenöt perc múlva már a leveg ben szállingóznak. Összetev i jót
tesznek a fáknak és a f nek. Trágyaként szállnak le a földre, és egy ilyen
alak ennél többet nem is igen tehetne a természetért.
Ideje volt felkeresni Maryt, az F4-est.
- Hogy van? - kérdezte a szobába lépve.
- Jól - felelte a lány álmosan. Bármi kellemetlenséget érzett volna, mélyen
elnyomta a morfium.
- Hallom, sétált egy kicsit tegnap éjjel - kérdezte Killgore, és megnézte a
lány pulzusát, 92 volt, er s és egyenletes. Igaz, még nem mutatkoznak rajta
a komoly tünetek. Bár az is biztos, hogy messze nem fogja addig húzni, mint
Henry.
- Meg akartam mondani apának, hogy jól vagyok - magyarázkodott a lány.
- Gondolja, hogy aggódott?
- Nem beszéltem vele azóta, hogy itt vagyok, és gondoltam... - Elnyomta
az álom.
- Szóval így gondoltad. Na majd mi gondoskodunk, hogy még egyszer
ilyen ne forduljon el - közölte Killgore doktor az alvó n vel. Állított az infúzió
kapcsolótábláján; ötven százalékkal növelte a morfiumcsöpögtetést. Ett l
majd nem fog ugrálni.
Tíz perc múlva már kint volt, észak felé sétált, ahol... ez az, megpillantotta
Ben Farmer kisteherautóját a szokásos helyén. Az épület leginkább pajtához
hasonlított, de odabent madárszoba volt. Az ajtókon olyan s r volt a rács,
hogy nem lehetett benyúlni, és egy madár sem fért ki. Killgore addig
gyalogolt az ajtók sora mellett, míg egyik kedvencénél meg nem találta
Farmert.
- Túlórázik? - kérdezte Killgore.
- Egy kicsit - bólintott a biztonsági ember. - Gyere, Festus mondta, és egy
barna bagoly haragosan csapdosni kezdett szárnyaival. Aztán a leveg be
emelkedett, és Farmer keszty be bújtatott kezére röppent.
- Nem valami barátságos - jegyezte meg az orvos.
- A baglyokkal id nként elég nehéz dolgozni, és Festusnak rossz
természete van - magyarázta a volt tengerészgyalogos. Visszavitte a baglyot
ül kéjére és letette, aztán gyorsan kicsusszant az ajtón. A baglyok nem a
legokosabb ragadozók. Átkozottul nehéz tanítani ket. Vele nem is
próbálkozom.
- Csak elengedi?
 - Aha. Azt hiszem, a hét végén - bólintott Farmer. - Már két hónapja van
itt, és begyógyult a szárnya. Gondolom, alig várja, hogy elmehessen és
találjon magának egy egerekkel teli pajtát.
- t ütötte el egy autó?
- Nem. Niccolót, a nagy fülesbaglyot. Azt hiszem, Festus nekiszállhatott
egy távvezetéknek. Biztosan nem figyelt, mert mindkét szeme jól m ködik.
De a madarak ugyanúgy ügyetlenkednek néha, mint az emberek. De szépen
rendbe tettem a törött szárnyát. Nyugodtan mondhatom, hogy jó munkát
végeztem. - Farmer elégedetten elmosolyodott. - De az öreg Festus nem
valami hálás érte.
- Ben, magának orvosnak kéne lennie, olyan jól csinálja. Nem szanitéc
volt a tengerészgyalogosoknál?
- Egyszer baka. A tengerészgyalogsághoz a flottától jönnek a
szanitécek, doki. - Farmer levette vastag b rkeszty jét, és kicsit
megmozgatta az ujjait, miel tt újra visszavette volna. - Mary miatt jött, ugye?
- Mi történt?
- Az igazat akarja hallani? Kimentem a vécére, visszaültem, olvasgattam
az újságot, és amikor felnéztem, már nem volt ott. Úgy gondolom, úgy tíz
perce kószálhatott, amikor észrevettem. Elszúrtam doki, ez a helyzet -
vallotta be.
- Azt hiszem, nem történt semmi komoly baj.
- Mi a véleménye, nem kéne átvinni a komputert egy olyan szobába,
amely zárható? - Farmer odébb ment, és kinyitott egy másik ajtót. - Hé,
Baron - szólalt meg, és a következ pillanatban egy harrissólyom landolt
kinyújtott, b rbe bújtatott karján. - a haverom. De te is alig várod már, hogy
szabad legyél, ugye? Találj magadnak valami zaftos nyuszit?
Van valami született nemesség ezekben a madarakban, gondolta Killgore.
A szemük éles és tiszta, a mozgásuk er teljes és céltudatos. Igaz ugyan,
hogy zsákmányuk ezt a célt kegyetlennek találhatja, de ez a természet
m ködése. Ezek a ragadozók gondoskodnak a természet egyensúlyáról.
Kipusztítva a lassú, a sérült és buta egyedeket. De ezen túlmen en is, a
ragadozó madarak egyszer en gyönyör ek. Van valami nemesség abban,
ahogy felrepülnek a magasba, és onnét letekintve a világra döntenek, ki hal
meg és ki marad életben. Nagyjából úgy, ahogy én és a társaim, gondolta
Killgore. Bár az emberi szemb l hiányzik ez a keménység. Baronra
mosolygott, akit kisvártatva elengednek, hogy aztán a szelek szárnyán
röppenjen Kansas fölött...
- Ugye akkor is csinálhatom ezt, amikor már beindult a projekt? - kérdezte
Farmer, és visszatette Baront a faág ül kéjére.
- Hogy érti, Ben?
- Tudja, doki, egyesek azt mondják, hogy amikor már odakint vagyunk,
nem tarthatok madarakat, mert beleavatkozom vele a természetbe. A fenébe
is, én ellátom a madaraimat. Tudja, hogy a befogadott ragadozók két-
háromszor annyi ideig is élnek, mint a szabadon lev k. És hát igen, tudom,
hogy egy kicsit megzavarom vele a dolgokat, de a fenébe is...
- Ben, ez apróság, emiatt nem kell aggódnia. Megértem, hogy szereti a
sólymokat, nekem is tetszenek.
- A természet okos kis bombái ezek a madarak, doki. Szeretem nézni,
ahogy vadásznak. És ha megsérülnek, tudom, hogyan gyógyítsam meg ket.
- Nagyon jól csinálja. Mindegyik madara egészségesnek látszik.
- Remélem is. Jól etetem ket. Van egy egércsapdám. Tudja, melegen
szeretik az ételüket. - Visszament munkaasztalához, levette keszty jét, és a
horogra akasztotta. - Hát, végeztem a reggeli munkámmal.
- Nyugodtan menjen haza, Ben. Gondoskodom róla, hogy a
komputerszobát bezárják, és több alanyunk ne sétafikáljon és fecsegjen.
- Igen, uram. Hogy van Henry? - kérdezte Farmer, és kihalászta zsebéb l
autókulcsát.
- Henry kijelentkezett.
- Sejtettem, hogy már nincs neki sok hátra. Hát akkor, elfogytak a piások.
- Várta, hogy Killgore bólint. - Szegény ördög. Szívós egy nyavalyás volt.
- Az bizony. De mit lehet tenni?
- Semmit, doki. Kár, hogy nem tehetjük ki a testét a kesely knek. Nekik is
kell enni, igaz, kicsit gusztustalan látvány. - Kinyitotta az ajtót: - Viszlát este,
doki.
Killgore követte, kifelé menet eloltotta a lámpákat. Nem, nem tagadhatják
meg Ben Farmert l, hogy megtartsa a madarait. A solymászat a sportok
királya, amelyen keresztül nagyon sok mindent meg lehet tudni a madarakról.
Hogyan vadásznak, miként élnek. Beleillik a Természet Nagy Tervébe. Csak
az a baj, hogy van néhány igazi radikális is a Tervben. Mint azok is, akik azt
akarják, hogy ne legyenek majd orvosok, hisz ez is beavatkozás a természet
m vébe. Azzal is beavatkoznak, ha embereket gyógyítanak. Ezzel lehet vé
teszik, hogy az emberiség túl gyorsan szaporodjon, és az egyensúly ismét
felboruljon. Még szép. Száz év, de inkább kétszáz év múlva lehet, hogy
Kansas ismét benépesülne. De miért maradna mindenki Kansasban? Ugyan
már?! Szétszóródnak, tanulmányozzák a hegyeket, a mocsarakat, az
es erd ket, az afrikai szavannát, hogy aztán visszatérjenek Kansasba, és
elmondják, amit láttak. Megmutassák videofelvételeiket a természet
m ködésér l. Killgore alig várta. Akárcsak a projekt tagjainak többsége, is
imádta a Discovery Channelt a kábeltévén. Annyi mindent lehetett tanulni,
megérteni. Mert Killgore sokakkal egyetemben szerette volna az egész képet
átlátni. Megérteni a természetet a maga teljességében. Nagyra tör vágy volt
természetesen, talán nem is realista, de ha neki nem sikerül, majd a
gyermekének igen, vagy az unokáinak, akiket majd úgy nevelnek, úgy
tanítanak, hogy felfogják a természetet a maga tökéletességében. Utazni
fognak, terepen dolgozó tudósok lesznek. Megfordult a fejében, mit fognak
gondolni azok, akik eljutnak a halott városokba... Talán nem is rossz ötlet
odaküldeni ket, hogy megértsék, hány hibát követett el az ember, és
megtanulják, hogy ne kövessék el még egyszer. Talán néhány ilyen utat neki
magának kéne vezetnie. New York lenne az igazi nagy hatásos, ezt ne
tegyétek lecke. Legalább ezer évnek vagy talán többnek is el kell telnie, mire
az épületek led lnek a karbantartás hiánya és a rozsdásodás miatt. A k
persze nem t nik el, de viszonylag hamar, tán tíz éven belül visszatérnek a
szarvasok a Central Parkba.
A dögev knek jó dolguk lesz egy ideig. Rengeteg holttestet ehetnek...
vagy talán nem is. A holttesteket egy ideig normális, civilizált módon
eltemetik majd, aztán néhány hét múlva ezek a rendszerek nem bírják majd a
terhelést, aztán az emberek feltehet leg a saját ágyaikban fognak meghalni,
és akkor... természetesen a patkányok jönnek. Az elkövetkezend év a
patkányok éve lesz, csak éppen a patkányok léte az emberekt l függ.
Szeméten és a civilizáció hulladékán élnek. Meglehet sen szakosodott
él sköd k. A jöv évben világszerte degeszre ehetik magukat, és aztán mi
lesz? Mi történik a patkánynépességgel? Kutyákat és macskákat fognak
táplálni, aztán feltehet leg fokozatosan helyreáll valamiféle egyensúly, de ha
nincs sokmilliónyi ember szemete, amelyen a patkányok élhetnének, a
számuk hanyatlani fog a következ öt-tíz évben. Ez például érdekes téma
lehet az egyik terepen dolgozó csapat számára. Milyen gyorsan fog
hanyatlani a patkánynépesség, és milyen alacsonyan fog beállni a számuk?
A projektben túl sok embert csak a nagy állatok érdekelnek. Mindenki
szereti a farkasokat, a jaguárokat, a gyönyör nemes állatokat, amelyeket az
ember olyan kegyetlenül irtott háziállatai védelmében. Ezekkel semmi gond
nem lesz, mihelyt abbamarad a mérgezés, meg elt nnek a csapdák. De mi
lesz a kisebb ragadozókkal? Mondjuk a patkányokkal. Láthatóan senki nem
tör dött velük, pedig k is a rendszer részei. A természetet nem lehet
esztétikai szempontok szerint tanulmányozni. Végül is ha ezt teszi az ember,
hogyan igazolja az F4-es alany, Mary Bannister megölését. Csinos, kedves,
értelmes n , egyáltalán nem olyan, mint Chester, vagy Pete, vagy Henry.
Nem kellemetlen a társasága, mint azoké... de akárcsak k, Mary sem érti
meg a természetet, nem méltányolja a szépségét. Nem látja a maga helyét
az élet nagy rendszerében, ennélfogva nem méltó arra, hogy részt vegyen a
tervben. Kár érte. Ahogyan kár az összes kísérleti alanyukért is. Viszont a
bolygó haldoklik, és meg kell menteni. És mindössze egyetlen módon lehet
megtenni, mert túl sokan még annyit sem értenek a rendszerb l, mint azok
az alacsonyabb rend állatok, amelyek a rendszer öntudatlan résztvev i.
Csak az ember remélheti, hogy megérti ezt a nagy egyensúlyt. Csakis az
emberé lehet a felel sség, hogy fenntartsa az egyensúlyt, és ha azt jelenti,
hogy saját fajának létszámát kell csökkenteni, nos, mindennek ára van. A
dolog hihetetlen iróniája az, hogy hatalmas áldozatot követel, és ezt az
áldozatot épp a tudományos el retörés tette lehet vé. Nem lehetne
megmenteni a bolygót azok nélkül az eszközök nélkül, amelyek
elpusztításával fenyegetnek. Ilyen iróniából épül a valóság, mondta magában
a járványügyi szakember.
A projekt megmenti a természetet magát, de a projekt viszonylag kevés
emberb l áll. Tán ezren sincsenek, plusz azok, akiket kiválasztottak. Ezek
életben maradnak, nem pusztulnak el a nevükben elkövetett b nök miatt.
Többségük soha nem fog rájönni, miért is maradhatott életben, hogy a
projekt valamelyik tagjának felesége, gyermeke, vagy közeli hozzátartozója,
vagy olyasvalamihez ért, amire a projektnek szüksége van. Pilóta, szerel ,
gazda, kommunikációs szakember és ilyesmi. El bb-utóbb persze rájönnek,
ez elkerülhetetlen. Egyesek szeretnek beszélni, mások figyelnek. Amikor
ezek a szótlan hallgatók rájönnek, mi történt, valószín leg megdöbbennek,
szörnyülködni fognak, de már kés lesz ahhoz, hogy bármit is tegyenek. A
dolgok elkerülhetetlenek, és ez a csodálatos. Persze néhány dolog hiányozni
fog neki. is: A színház, a New York-i jó éttermek például, de biztos lesz
néhány jó szakács a projektben is. És az is biztos, hogy lesznek csodálatos
nyersanyagok. A projekt kansasi telepe megtermeli az összes szükséges
gabonát. És b ven lesz szarvasmarha is, amíg a bölény el nem terjed és ki
nem szorítja.
A projekt a hús nagy részét vadászattal szerzi majd meg. Tán mondani se
kell, egyesek ezt is ellenezték. Tiltakoznak az ellen, hogy egy él lényt is
megöljenek. De a bölcsebb és h vösebb koponyák diadalmaskodtak ebben a
kérdésben. Az ember ragadozó, és szerszámkészít ragadozó, úgyhogy a
puskák rendben vannak. Sokkal kíméletesebb egyébként puskával leteríteni
a vadat, és az embernek is kell enni. Így aztán néhány éven belül nyeregbe
szállhatnak, kilovagolhatnak, hogy bölényt l jenek: Felvágják, aztán
hazahozzák, és egészséges alacsony zsírtartalmú húst ehetnek. Meg
szarvast, hosszú szarvú antilopot és jávorszarvast.
A gazdák pedig gabonát és zöldségeket termelnek. Jól fognak étkezni
valamennyien, és hozzá harmóniában élnek a természettel. Elvégre a puska
nem olyan nagy el relépés az íjhoz és nyílhoz képest. Viszonylag békében
tanulmányozhatják majd a természet világát.
Csodálatos új világ vár rájuk, bár az els négy-nyolc hónap elég rémes
lesz. A tévé; a rádió, meg az újságok - már amíg lesznek egyáltalán - tele
lesznek a dologgal, és ez szörny lesz. De hát ugye mindenért fizetni kell. Az
emberiségnek, mint a bolygó uralkodó fajának, ki kell halnia. A természetnek
kell átvennie a helyét, és csak a megfelel emberek maradhatnak meg, hogy
mindezt megfigyeljék, és gyönyörködjenek a természet m vében.

- Chávez doktort kérem - mondta Popov a kórház telefonközpontosának.

 - Várjon, kérem - felelte egy n i hang. Hetven másodperc telt el. - Chávez
doktor - jelentkezett be egy n i hang.
- Elnézést, azt hiszem, rosszul tárcsáztam - menteget zött Popov; majd
letette a telefont. Kit n , Clark felesége és lánya is a kórházban dolgozik,
ahogy mondták. Ebb l az következik, hogy Domingo Chávez is itt van
Herefordban. Vagyis már tudja a Szivárvány osztag parancsnokának és
egyik vezet jének nevét is, mert nem kétséges, hogy Chávez a vezet k közé
tartozik. Lehet, hogy a hírszerz részleg vezet je? Nem, ahhoz túl fiatal,
gondolta Popov. A hírszerz k vezet je nyilván angol. Az MI-6-os valamelyik
magas beosztású munkatársa, akit jól ismernek az európai hírszerz
szolgálatoknál. Chávez félkatonai tiszt, akárcsak a mentora. Ez pedig azt
jelenti, hogy Chávez katonás fajta. Lehet, hogy csapattiszt? Ez feltevés
mindössze, de elég valószín . A jelentések szerint fizikailag fitt, fiatal tiszt,
bármi máshoz túl alacsony rangú még. Igen, ez ésszer nek t nik.
Popov Milest l elcsente a bázis térképét, és bejelölte rajta Clark otthonát.
Könnyen ki lehet találni, milyen útvonalon jár az asszony munkába a helyi
kórházba, és azt sem nagyon nehéz megtudni, mikor van szolgálatban. A volt
orosz hírszerz tiszt már egy jó hete id zött itt, és ideje volt távozni.
Összecsomagolta ruháit, bérelt kocsijához ment, és a szállodához hajtott,
hogy kijelentkezzen. London Heathrow repül terén már várta a jegy, a New
York-i JFK nemzetközi reptérre induló 747-es járatra. Volt még egy kis ideje,
úgyhogy pihent egy kicsit a British Airways els osztályú várótermében.
Mindig is kényelmes hely volt a kirakott boros-, s t pezsg süvegekkel. Popov
kicsit kényeztette magát, majd leült az egyik kényelmes karosszékbe, fölvett
egy friss újságot, de ahelyett hogy olvasott volna, gondolatban átfutott
mindazokon, amiket megtudott, és azon t n dött, vajon mi hasznát veszi
mindennek munkaadója. Err l még fogalma sem volt, de az ösztönei
m ködtek. Az írországi telefonszámai jutottak eszébe.

- Igen, itt Henriksen beszél - szólt Bill a telefonba.

- Bob Aukland vagyok - hallotta. volt a találkozón jelen lev magas
rangú rend r. - Jó híreim vannak.
- Ó! Mi volna az, uram?
- Csak Bob, öregfiú. Beszéltünk a miniszterrel, és egyetért azzal, hogy
tanácsadói szerz dést kössünk a Global Securityvel a olimpia idejére.
- Köszönöm, uram.
- El tudna jönni holnap délel tt, hogy kidolgozzuk a részleteket?
- Természetesen. Mikor nézhetem meg a területet?
- Együtt repülünk oda holnap délután.
- Kit n , Bob. Köszönöm, hogy meghallgattak. Mi van az SAS-es
embereikkel?
- k is a stadionban lesznek.
 - Remek. Alig várom, hogy velük dolgozhassak - mondta Henriksen.
- k pedig alig várják, hogy lássák azt az új kommunikációs berendezést,
amir l beszélt.
- Az E-Systems csak most kezdte meg a gyártását a Delta osztagunk
számára. Hat uncia egységenként, valós idej 128 bites kódolás, X-
sávfrekvencia, oldalsáv, szakaszos jeltovábbítás. Átkozottul nehéz, talán
lehetetlen befogni, és nagyon megbízható.

- Na és minek köszönhetjük ezt a megtiszteltetést, Ed? - kérdezte Clark.

- Egy jó tündér gondolt rátok a Fehér Házban. Az els harminc készletet ti
kapjátok. Két napon belül ott lesz - magyarázta az igazgatóhelyettes a
Szivárvány Hatosnak.
- Ki az a jó tündér a Fehér Házban?
- Carol Brightling, az elnök tudományos tanácsadója. Valamilyen módon
köze van a berendezéshez, és a világparki meló után felhívott, és javasolta,
hogy kapjatok ezekb l az új rádiókból.
- De nem tudhatna rólunk, Ed - figyelmeztette Clark. - Legalábbis nem
emlékszem, hogy láttam volna a nevét a listán.
- Hát, pedig valaki nyilván mondott neki valamit, John. Amikor felhívott,
tudta a kódszót, azonkívül ennek a n nek szinte mindent joga van tudni, ne
felejtsd el. Atomfegyverekr l, kommunikációs rádiókról...
- Úgy tudom, az elnök nem kedveli.
- Hát, radikális természetvéd , ez igaz, de elég értelmes, és jó ötlet volt a
részér l, hogy megkapjátok ezt a felszerelést. Beszéltem Sam Wilsonnal a
kígyók f hadiszállásán, és az emberei áradoztak róla. Zavarásbiztos, kódolt,
digitális min ség, és pillekönny . - Persze lehet is, készletenként hétezer
dolláros áron. Igaz, ebben benne voltak a kutatás-fejlesztési költségek is,
gondolta Foley. Egy pillanatra elt n dött, nem használhatnák-e a terepen
dolgozó emberei is rejtett akcióknál.
- Oké, azt mondtad, két nap?
- Aha. A rendszeres postagéppel viszik Doverb l a RAF mildenhalli
repül terére, onnan pedig teherautóval. Ja, még valami.
- Mi az?
- Mondd meg Noonannek, hogy az embermegtaláló berendezéssel
kapcsolatos leveleinek van eredménye. A cég küld neki egy új példányt,
amivel játszadozhat. Ami azt illeti, négyet is, javított antennával és GPS-
lokátorral. Tényleg, mi ez a jószág?
- Én is csak egyszer láttam. A szívverésük alapján keresi meg az
embereket.
- Hogy csinálja? - kérdezte Foley.
 - A fenébe is, nem tudom, de az biztos, hogy magam láttam, amint a falon
keresztül is megtalálta az embereket. Noonan teljesen odavan érte. De azt
mondta, egy-két dolgot nem ártana kijavítani rajta.
- Hát, a DKL - a gyártó cég - hallgatott rá. Egyszerre négy darabot is
küldenek azzal a kéréssel, hogy értékeljétek ki a javításokat.
- Oké, átadom ket Timnek.
- Van valami újság a spanyolországi terroristákról?
- Még ma elküldjük faxon az egészet. Mostanra hatukat sikerült
azonosítani. Többségük feltehet leg baszk a spanyolok szerint. A franciák
egy, esetleg kett kilétére jöttek rá, de egyben biztosak. De még mindig
semmi nyom, ki ébreszthette föl ezeket az embereket álmukból, és küldte a
nyakunkba.
- Az oroszok - mondta Foley. - Lefogadnám, hogy egy kirúgott KGB-s.
- Nem vitatkozom, f leg azok után, hogy az a fickó felbukkant Londonban,
de az MI-5-ös fiúk még semmit nem találtak.
- Ki dolgozik az ügyön az Ötösnél?
- Holt, Cyril Holt - felelte Clark.
- Oké, ismerem. Jó srác, ha mond valamit, elhiheted.
- Ennek nagyon örülök, de egyel re csak annyit mond, hogy fogalma
sincs. Játszadozom az ötlettel, hogy magam hívom föl Szergej Nyikolajicset,
és kérek egy kis segítséget.
- Nem javaslom, John. És csak rajtam keresztül tehetnéd. Én ugyan
kedvelem Szergejt, de ebbe nem akarom bevonni.
- Akkor egy lépést sem teszünk el re, Ed. Márpedig nekem nem tetszik,
hogy mászkál valami rossz fiú, aki tudja a nevem és azt, hogy mivel
foglalkozom jelenleg.
Foley megért en bólintott. Egy terepen dolgozó tiszt sem lelkesedik érte,
hogy bárki is tisztában legyen a kilétével, és Clarknak volt miért aggódnia,
hogy a családja megosztotta vele jelenlegi állomáshelyét. Soha nem vitte
magával Sandyt a terepre, hogy valamelyik munkánál álcának használja az
asszonyt, mint néhány tereptiszt teszi pályája során. Egyikük sem vesztette
el ily módon élete társát, de némelyikük elég kemény id ket élt át, és immár
a CIA hivatalosan is ellenezte ezt a gyakorlatot. Ráadásul John egész
szakmai pályáját szinte nem létez emberként élte le, kísértetként, akit
kevesen láttak, senki nem ismert fel, és csak azok tudták, kicsoda, akik vele
egy oldalon álltak. És ezen ugyanúgy nem akart változtatni, ahogy nemet
sem változtatott volna. Névtelensége mégis megsz nt, és ez jó okkal zaklatta
föl. De hát az oroszok ismerik, tudnak róla, és azt is tudják, mit csinált
Japánban és Iránban. Tudnia kellett, hogy tetteinek meglesz a
következménye.
- John, ismernek téged. A csudába is, Golovko személyesen ismer,
nyilvánvaló, hogy érdekl dnek utánad, nem?
 - Tudom, Ed, de... a fenébe!
- Megértem, John. De már nem vagy névtelen, és ez ellen nem lehet mit
tenni. Ülj csak a fenekeden, végezd a munkád, mi azalatt megzörgetünk
néhány bokrot. Meglátjuk, mi történik, oké?
- Azt hiszem, Ed - szólt a beletör d válasz.
- Ha felbukkan valami, azonnal hívlak.
- Igenis, uram - felelte Clark tengerészmódra, ahogyan annak idején élete
egy korábbi szakaszában tanulta. Most olyan dolgokra tartogatta ezt a
választ, amelyeket nem igazán szeretett.

Az indianabeli Gary FBI-irodájának parancsnokhelyettes különleges

ügynöke egy Chuck Ussery nev komoly fekete volt. Negyvennégy éves volt,
és csak nemrég érkezett a városba, de már tizenhét éve dolgozott az
Irodának, azt megel z en Chicagóban volt rend r. Skip Bannister hívását
hozzá irányították, és öt perc múlva megkérte, jöjjön be az irodába. Bannister
pedig huszonöt perc múlva már meg is jelent. Százhetvennyolc centi,
köpcös, ötvenöt év körül, és az ügynök látta, hogy elég rémült is. El ször is
leültette, kávéval kínálta, de Bannister nem kért. Ezután jöttek a kérdések,
rutinkérdésekkel kezdte. Majd rátért a lényegre tör bbekre.
- Mr. Bannister, önnél van az az e-mail, amir l beszélt?
James Bannister papírlapot húzott el zsebéb l, és átnyújtotta. Három
bekezdés, teli nyelvtani hibákkal, gyermeteg fogalmazás, az egész zavart.
Els gondolata az volt, hogy...
- Mr. Bannister, soha nem gyanakodott arra, hogy a lánya valamiféle
kábítószert szed?
- Még hogy Mary! - szólt a válasz kapásból. - Ugyan már. Oké, néha
szeret meginni egy kis sört vagy bort, de kábítószert, ugyan már, az én
kislányom soha!
Ussery felemelte kezét.
- Higgye el, megértem, mit érez. Dolgoztam már emberrabláson, és...
- Úgy gondolja, hogy elrabolták? - tört ki Skip Bannisterb l, legnagyobb
félelmei igazolódtak most be. Ez még annál is rosszabb volt, mint hogy a
lányát kábszeresnek tartják.
- Ennek a levélnek az alapján, azt hiszem, igenis elképzelhet , és
egyel re emberrablási ügyként kezeljük a dolgot. - Ussery felemelte a
telefont. - Küldd be Pat O'Connort, kérlek - mondta titkárn jének.
Patrick D. O'Connor felügyel különleges ügynök a garyi iroda egyik
osztagfelügyel je volt. Harmincnyolc éves, vörös hajú, fehér b r , és
láthatóan igen jó kondícióban. O'Connor vezette az iroda emberrablási
részlegét.
- Mi van, Chuck? - jött be.
- Bemutatom Mr. James Bannistert. Elt nt a huszonegy éves lánya New
Yorkban úgy egy hónappal ezel tt. Tegnap ezt az e-mailt kapta. - Ezzel
Ussery átadta a papírlapot.
O'Connor átfutotta, majd bólintott.
- Értem, Chuck.
- Pat, ez a te ügyed. Mindent bele.
- Ahogy mondod, Chuck. Mr. Bannister, velem jönne, kérem?
- Pat vezeti az ilyen ügyeket - magyarázta Ussery. - irányítja majd a
nyomozást, és naponta jelenti, hogy áll. Mr. Bannister, az FBI igen komolyan
veszi az emberrablási ügyeket. Ez kiemelt fontosságú ügy, amíg le nem
zárjuk. Tíz ember elég, Pat?
- Egyel re igen, és továbbiak New Yorkban. Uram, valamennyiünknek
van gyereke, tudjuk, hogy érez - mondta vendégüknek. Ha van rá mód, hogy
megtaláljuk a lányát, akkor mi megleljük. De egyel re föl kell hogy tegyek egy
csomó kérdést, úgyhogy jobb, ha nekilátunk, oké?
- Persze. - Bannister felállt, és követte O'Connort a küls irodába. A
rákövetkez három órában pedig elmondott mindent, amit csak tudott a
lányáról és New York-i életér l O'Connornak és más ügynököknek. El ször is
átadott egy nemrégiben készült fényképet, méghozzá, mint kiderült, elég jó
képet. O'Connor magánál tartotta. és osztaga több éve dolgoztak
emberrablási ügyeken. Az FBI ezt a fajta b ncselekményt alapvet en kiirtotta
az Egyesült Államokban, legalábbis a pénzért történ emberrablást.
Egyszer en nem volt kifizet d . Az FBI mindig megoldotta ezeket az
ügyeket. Aztán az Úr haragjaként csapott le az elkövet kre. Manapság szinte
csak gyermekeket rabolnak, és a szül k gyerekrablásait félretéve szinte
mindig szexuális aberráltak, akik többnyire saját vágyaik kielégítésére
használták a gyermekeket, aztán legtöbbször meg is ölték ket. Ez pedig
tovább növelte az FBI embereiben fortyogó haragot és eltökéltséget. A
Bannister-ügy, már kezdték így hívni, minden helyi irodánál, amivel csak
felveszik a kapcsolatot, megkapja a kell számú embert és segítséget. Még a
szervezett b nözés ellen függ ben lev ügyeket is félreteszik a kedvéért. Ez
az FBI etikai kódexének része.

Négy órával azután, hogy Skip Bannister belépett az FBI garyi irodájába,
a belvárosi Jacob Javits Buildingben lev New York-i iroda két ügynöke
kopogtatott Mary Bannister háza gondnokának ajtaján. A gondnok átadta a
kulcsot, és megmutatta, melyik lakás az. A két ügynök belépett, és nekilátott
a kutatásnak. El ször is jegyzeteket, fényképeket, leveleket kerestek, bármit,
ami segíthet. Vagy egy órája voltak ott, amikor az FBI-iroda által odahívott
New York-i nyomozó megjelent. Harmincezer rend r szolgál ebben a
nagyvárosban, és egy emberrablási ügyben valamennyit segítségül lehet
hívni.
- Van róla kép? - kérdezte a nyomozó.
 - Tessék. - Az egyik ügynök átnyújtotta a képet, amelyet Gary faxon
átküldött a New York-i irodába.
- Tudja, néhány héttel ezel tt felhívott valaki Des Moines-b l, a lányt úgy
hívták, hogy... azt hiszem, Pretloe. Igen, Anne Pretloe, a húszas évei
közepén, jogi titkárn . Alig néhány saroknyira lakott innen, egyszer csak
elt nt. Munkába sem állt, egyszer en elpárolgott. Nagyjából ugyanolyan id s
lány - mutatott rá a nyomozó. - Esetleg összefügg?
- Ellen rizték az ismeretlen n i holttesteket? - kérdezte a
parancsnokhelyettes. Nem kellett folytatnia, mindannyian ugyanarra
gondoltak. Lehet, hogy egy sorozatgyilkos tevékenykedik New York Cityben?
Az efféle b nöz k csaknem mindig tizennyolc és harminc közötti n kre
csapnak le. A természetnek kevés ilyen válogatós ragadozója van.
- Igen, de egyikükre sem illett a Pretloe lány leírása vagy az övé - adta
vissza a fényképet. - Félek, hogy ebbe az ügybe még belefájdul a fejünk.
Találtak valamit?
- Még nem - felelte a vezet ügynök. - A naptárát. Semmi hasznos nem
volt benne. Nincsenek férfiak fényképei, csak ruhák, kozmetikumok, csupa
olyan dolog, ami egy ilyen korú lánynál normális.
- Ujjlenyomatok?
Az ügynök bólintott.
- Ez következik. Az emberünk már úton is van. - De valamennyien
tisztában voltak vele, hogy nem sok esélyük van, tekintve hogy a lakás már
egy hónapja üresen állt. Az ujjlenyomatot alkotó olajak elpárolognak id vel.
Bár talán a zárt légkondicionált lakásban marad valami.
- Hát nem lesz könny - jegyezte meg a New York-i nyomozó.
- Az ilyesmi soha nem az - felelte a vezet FBI-ügynök.
- És mi van akkor, ha nemcsak ez a kett van? - kérdezte a másik FBI-
ügynök.
- Sok ember elt nik ebben a városban, de azért ellen riztetem a
komputerrel - mondta a nyomozó.

Az F5 alany, dögös kis jószág, szintén kedveli Chipet, gondolta Killgore.

Márpedig ez elég nagy baj Chip Smitton számára, akibe nem fecskendezték
be a Sívát. Nem próbálták ki rajta sem a vakcinát, sem a belélegeztet t.
Nem, csakis a szexuális úton való fert zésnek lett kitéve, de már az
vérében is megjelentek az antitestek, ami azt jelenti, hogy a betegség így is
terjed, és ami még jobb, n kr l férfiakra is, nemcsak férfiakról n kre. A Síva
csakugyan minden reményüket beváltotta.
Undorító volt, hogy néznie kell, amint emberek szeretkeznek, egyáltalán
nem találta izgalmasnak, hogy kukucskálhat. Az F5-ös alanyon, Anne
Pretloe-n a vérképe alapján két napon belül jelentkeznek majd a tünetek.
Egyel re eszik-iszik, és láthatóan igen jól érzi magát. A nyugtatók feloldották
az alanyok erkölcsi gátlásait, és bár nem lehetett megmondani, hogy
viselkedett ez a lány a való életben, az biztos, hogy elég jól ismerte a
technikákat.
Furcsa, de Killgore az állatkísérleteknél soha nem figyelt fel az ilyesmire.
Nyilván a patkányoknak is megvan a maguk id szaka, és olyankor a fiú meg
a lány patkányok összejönnek valahogy, de ügyet sem vetett rá, észre sem
vette. Mint létformát tisztelte a patkányokat, de soha nem találta a legkisebb
mértékben sem érdekesnek szexuális együttlétüket. Most viszont be kellett
magának vallania, másodpercenként visszatéved a szeme a fekete-fehér
monitorra. Hát, Pretloe, az F5-ös alany, valóban a legcsinosabb mind közül,
és hogyha egy bárban találkoznának, esetleg meg is hívná egy italra... aztán
ki tudja, mi lenne bel le. De is halálra van ítélve, akárcsak az e célra
tenyésztett fehér kísérleti patkányok. Szerte a világon ezeket az aranyos
rózsaszín szem teremtményeket használják, mert genetikailag azonosak.
Így az egyik országban elért kísérleti eredmények összevethet ek a világ
más tájain elért eredményekkel. Talán nincs is meg bennük a képesség,
hogy vadon megéljenek, és ez elég nagy baj. De fehér színük is hátrányukra
válik. Jóval könnyebben észreveszik ket a macskák és a kutyák, és ez nem
valami szerencsés a vadonban. Különben is egy mesterségesen létrehozott
faj nem része a természet tervének, hanem az ember m ve, ezért nem méltó
arra, hogy fennmaradjon. Kár, hiszen aranyosak, de ez nem objektív, hanem
szubjektív megfigyelés, Killgore pedig rég megtanulta, hogy különbséget
tegyen a kett között. Ahogyan Pretloe, az F5-ös alany is csinos, és a
sajnálat, amit iránta érez, afféle megmaradt atavisztikus vonás a
természetében, ami nem méltó a projekt egyik tagjához, de azért nem tudott
megszabadulni t le, miközben nézte, mint szeretkezik Chip Smitton Anne
Pretloe-val. Hitlernek kellett volna ilyesmit csinálni a zsidókkal, megtartani
néhányat emberi kísérleti patkánynak, esetleg ütközési kísérleti bábunak az
autóbiztonsági kísérletekhez... És ez vajon t is nácivá teszi, t n dött el
Killgore. Hiszen az F5-öst és az M7-est úgy tekintik, mint a... de nem, elvégre
k nem diszkriminálnak faj, vagy vallás, vagy nem szerint, az egészben nincs
semmi politika... legalábbis attól függ en, miként határozzák meg a fogalmát.
De annak alapján, ahogy határozza meg, nincs benne politika. Az egész
tiszta tudomány. Az egész projekt a tudományról és a természet szeretetér l
szól. Mindenféle fajú és fajtájú emberek dolgoznak együtt a projektben, még
ha azt nem is tehet mondani, hogy sok különböz vallású. Hiszen nem hív k,
hacsak a természet szeretetét nem tekintjük vallásnak... és bizonyos
szempontból az is, mondta magában az orvos. Igen, határozottan az.
Amit azok ketten csinálnak a tévé képerny jén, természetes vagy
legalábbis majdnem az, mert nagymértékben közrejátszanak benne a
gátlásoldó szerek, de a dolog mechanikája természetes, akárcsak az
ösztöneik. A férfi ösztöne, hogy elültesse magvát, és a n szerepe, hogy
befogadja. Na és az én saját ösztönöm, folytatta Killgore gondolatban, az
ösztönöm, hogy ragadozó legyek, és eldönthessem, a faj mely egyedei
élhessenek, és melyek nem.
Ez a kett pedig bármilyen vonzó külsej is, nem marad életben...
akárcsak a laboratóriumi patkányok aranyos fehér sz rükkel, rózsaszín
szemükkel és rángatózó fehér bajuszkájukkal. Egyikük sem szívja már
sokáig a leveg t. Esztétikailag ugyan zavaró a dolog, de az el ttük álló jöv t
tekintve józan választás.
 HUSZONKETTEDI KFEJEZET

ELLENINTÉZKEDÉSEK

- NOS mi hír orosz barátunkról? - kérdezte Bill Tawney.

- Semmi - vallotta be Cyril Holt. - Kirilenko mindennap ugyanabban az
id pontban gyalogol a munkahelyére, ugyanazon az útvonalon, a legnagyobb
csúcsforgalomban. Ötb l négy este megáll egy sörre a szokott kocsmájában,
és mindeközben mindenféle embereknek ütközik neki véletlenül. Mindössze
egy kicsit kell odafigyelniük és ismerni a szakma fortélyait, hogy túljárjanak
az eszünkön, hacsak nem vonjuk igazán szorosra a megfigyel gy r t, de
akkor jó esély van rá, hogy Iván Petrovics észreveszi, és attól fogva még
el vigyázatosabb lesz. Ezt pedig szeretnénk elkerülni.
- Igazad van -Tawneynak egyet kellett érteni vele, bármennyire csalódott
is volt. - Más forrásokból sincs semmi?
A más források a biztonsági szolgálatnak az orosz nagykövetségen
dolgozó kapcsolatát jelentette. Kellett, hogy legyen valaki, de ezt Holt nem
óhajtotta telefonon megbeszélni, akár kódolt telefon, akár nem, mert ha van
valami, amit ebben a szakmában védeni kell, akkor az az ember forrásai. Az
életükkel fizetnek érte, ha nem védik ket.
- Nem, Bill, semmi. Ványa nem beszélt Moszkvával err l telefonon, és a
védett faxvonalukat sem használta. Nem tudjuk, miként kezelik ezt az
egészet, és még abban sem lehetünk biztosak, hogy az arc, akit
lefényképeztünk, az, akinek gondoljuk. Lehet, hogy csak egy idegen, aki ivott
egyet a kocsmában, és az egész semmit nem jelent. Három hónappal ezel tt
az egyik emberem beszélgetésbe elegyedett vele a kocsmában, futballról
beszélgettek. Igazi szurkoló, ért is hozzá, és nem fedte föl a nemzetiségét.
Átkozottul jó a kiejtése. Mi van akkor, ha az a fickó, akit lefényképeztünk,
ugyanilyen véletlen egybeesés. Kirilenko hivatásos, Bill, nem követ el
hibákat, legalábbis nem s r n. Ha kapott is már valami információt, nem
kétséges, hogy leírta és elküldte futárral.
- Vagyis, van egy kirúgott KGB-ügynökünk valahol Londonban, aki
feltehet leg minden információt megkapott Mr. Clarkról, és fogalmunk sincs,
mit akar kezdeni vele.
- Pontosan, Bill - helyeselt Holt. - Nekem sem tetszik a dolog, de ez a
helyzet.
- És mire mentél a KGB-PIRA kapcsolatokkal?
- Van egy-két apróság. Van egy fényképünk valakir l, egy Dublinban
nyolc éve megtartott találkozóról, és szóbeli jelentések más kapcsolatokról. A
leírások alapján némelyikük lehet a fényképen lev pofa is. Igaz, hogy ezek a
leírások minden harmadik férfira illenek, és egyel re még óvakodunk
körbemutatni a fényképet. Tawneynak nem kellett elmagyarázni, miért.
Határozottan a lehet ségek birodalmába tartozott, hogy Holt informátorainak
egy része kett s ügynök, és ha megmutatják neki a kocsmában látott férfi
fényképét, mindössze annyit érnek el, hogy nyomozásuk célpontját
figyelmeztetik. Még óvatosabb lesz, esetleg megváltoztatja külsejét, és
összességében ahelyett, hogy lendítenének a dolgon, hátráltatják. Ez egy
igen bonyolult játszma, ezt nem volt szabad figyelmen kívül hagyniuk. Na és
mi van akkor, ha az egész nem más, mint puszta kíváncsiság az oroszok
részér l? Egyszer en nyomon akarnak követni egy ismert hírszerz tisztet a
másik oldalon. Ez is a szakmához tartozik.
A lényeg, hogy tudták, mit nem tudnak. De nem, még ez sem igaz,
gondolta Tawney, még ennyit sem tudunk. Annyit tudunk, hogy valamit nem
tudunk, de hogy mi az, azt már nem, tehát meg kell tudni. Majd akkor
eldönthetjük, mi a jelent sége ennek a képerny n felt n aprócska
információnak.

- Ez mire való? - kérdezte Henriksen ártatlanul.

- Köd-h t rendszer. Épp maguktól szereztük - magyarázta Aukland.
- Micsoda? Nem értem - felelte az amerikai.
- Az egyik mérnökünk azt hiszem, épp Arizonában látta. Igen finom
vízpermetet bocsát ki, ezek az apró es cseppek elnyelik a h energiát, és
kisugározzák az atmoszférába. Ugyanaz a hatása, mint a
légkondicionálónak, de elhanyagolható energiafelhasználással m ködik.
- Aha - mondta Bill Henriksen, és igyekezett a lehet legmeglepettebb
képet vágni. - Mennyire elterjedt ez a rendszer?
- Csak az alagutakban és az átjárókban van. Az építész el akarta látni
vele az egész stadiont, de sokan ellenkeztek, azt mondták, zavarnák a
kamerákat meg ilyesmi, akárcsak a valódi köd - mondta Aukland.
- Oké, az hiszem, nekem is meg kell néznem.
- Miért?
- Mert igen jó mód arra, hogy valami vegyi anyagot szétszórjanak, uram. -
A rend rtiszt komolyan meghökkent a kérdést l.
- Hát... igen, azt hiszem, ez elképzelhet .
- Helyes. Van egy ember a cégnél, azel tt az amerikai hadsereg vegyi
védelmi alakulatánál dolgozott, szakember az ilyesmiben, a MIT-en
szerezte a diplomáját. Azonnal idehívom.
- Hát, ez jó ötlet, Bill, köszönöm. - Aukland legszívesebben fenékbe rúgta
volna magát, amiért nem gondolt rá. Persze épp ezért fogad fel szakért t,
vagy nem? Márpedig ez a jenki határozottan szakért nek látszik.
- Annyira meleg van itt?
- Hát eléggé. Kilencven fokokra számíthatunk - mármint Fahrenheitre.
Manapság Celsiusban illene gondolkodnunk, de soha nem voltam képes
megtanulni.
 - Én sem - jegyezte meg Henriksen.
- Akárhogy is, az építész azt mondta, ez a legolcsóbb módja, hogy
leh tsük a néz ket, és ráadásul ésszer is. Ez látja el a t zoltórendszert is,
és még sok vizet sem igényel. Nagyjából egy éve szereltük fel, és id r l id re
kipróbáljuk. Egy amerikai cég csinálta, de nem emlékszem a nevére.
A Cool-Spray, az arizonai Phoenixben, gondolta Henriksen. Irodája
iratszekrényében megvoltak a rendszer tervei. Központi szerepe volt a
projekt terveiben, és az els pillanattól fogva úgy tekintettek rá, mint az ég
külön kegyére. Itt a hely, és hamarosan eljön az id is.
- Megtudott még valamit az angoloktól?
- Érdekl dtünk, de még nem kaptunk választ - felelte Aukland. - Ezt a
dolgot tényleg nem verik nagydobra.
- A politika mindenbe beleszól - bólintott Henriksen. És némi szerencsével
így is marad, tette hozzá gondolatban.
- Így van - helyeselt Aukland is.

***

Mario d'Allessandro nyomozó hadnagy a komputere el tt ült,

rákapcsolódott a New York-i rend rség központi adatnyilvántartójára.
Csakugyan megtalálta Mary Bannistert, akárcsak Anne Pretloe-t. Azután
keresgélni kezdett, meghatározta a nemet, majd a kort. Kezdetnek a
tizennyolc és harminc közötti n k érdekelték. Az egérrel rákattintott a keres
gombra. A rendszer negyvenhat nevet talált, D'Allessandro kimentette ket
egy e célból létrehozott fájlba. A rendszer nem rendelkezett fényképekkel,
ehhez el kell keresni a papírdossziékat. Egyel re kiszedte a Queens és
Richmond kerületben lakók neveit, egyel re csak a Manhattanben elt nt
lányokra koncentrált. Huszonegy név maradt. Ezek után kiszedte az afrikai
amerikai n ket is, mert - amennyiben sorozatgyilkossal van dolguk - az ilyen
emberek egymáshoz lehet leg hasonlító n ket választanak áldozatul. A
leghíresebbjük Theodore Bundy, kizárólag olyan n ket választott, akik
középen választották el hajukat. Bannister és Pretloe fehér, magányos, elég
vonzó, huszonegy és huszonnégy év körüli, sötét hajú n k. Tehát a
tizennyolctól harminc évig, egyel re jó kiindulópont, t n dött Mario
d'Allessandro, és újabb neveket húzott ki a listáról, amelyek nem illettek ebbe
a képbe.
Utána el vette a rend rség azonosítatlan holttest dossziéját, és megnézte
az azonosítatlan áldozatok holttestének képeit. Munkájából már ismerte
ezeket az eseteket. Kett re ugyan illettek ezek a paraméterek, de egyikük
sem volt sem Bannister sem Pretloe. Vagyis ez jelenleg mellékvágány. Ez
egyszerre volt jó és rossz hír. A két elt nt n nem biztos, hogy halott, és ez
jó, de az is lehet, hogy ügyesen eltüntették a holttesteket. Közel van a Jersey
lápvidék, amelyet a századforduló óta igen s r n használnak holttestek
eltüntetésére.
D'Allessandro hadnagy ezek után kiprintelte az elt nt n k listáját. Át
akarta nézni a papírdossziékat is a fotókkal együtt a két FBI-ügynök
társaságában. Pretloe-nek és Bannisternek nagyjából ugyanolyan hosszú,
barna haja van. Talán ez már elég hasonlóság egy sorozatgyilkos számára.
De nem, Bannister még él, legalábbis az e-mail alapján... hacsak a
sorozatgyilkos nem afféle beteges elme, aki tovább akarja kínozni az
áldozatok családjait is. D'Allessandro még egyszer sem találkozott ilyennel,
de a sorozatgyilkosoknak valóban valami komoly baj van a fejével. És nem
lehet megjósolni, mit találnak ki, hogy elszórakoztassák magukat. Ha egy
ilyen szarházi mászkál szabadon New Yorkban, az biztos, hogy nemcsak az
FBI akarja elkapni. Még jó, hogy New York államban van halálbüntetés...

- Igen, láttam - közölte Popov a f nökével.

- Csakugyan? Milyen közelr l? - kérdezte John Brightling.
- Nagyjából olyan közel volt, mint most ön, uram - felelte az orosz. - Nem
terveztem el el re, de így alakult. Nagydarab, er teljes ember, a felesége
ápolón a helyi kórházban. Lánya pedig orvos, a csapat egyik tagjához ment
feleségül. is ugyanabban a kórházban dolgozik. Dr. Patricia Chávez, a
férje, Domingo Chávez szintén a CIA-nál tereptiszt, akit a Szivárvány
osztaghoz irányítottak, feltehet leg egységparancsnokként. Clark és Chávez,
mindketten CIA-tereptisztek. Clarknak benne volt a keze abban az ügyben is,
amikor a volt KGB-titkár feleségét és lányát megszöktették a Szovjetunióból
néhány évvel ezel tt. Emlékszik, nemrégiben tele voltak a lapok a dologgal.
Nos, Clark volt az az ügynök, aki kijuttatta ket. Szerepelt a japán
konfliktusban is, és köze volt Iránban Mahmud Haji Daryaei halálához. és
Chávez igen gyakorlott és szakmájukat ért hírszerz tisztek. Nagyon nagy
hiba lenne alábecsülni ket - vonta le Popov a következtetést.
- Oké. És mindez mit árul el nekünk?
- Azt árulja el, hogy a Szivárvány pontosan az, aminek látszik.
Többnemzetiség terroristaellenes egység, amely egész Európában
tevékenykedik. Spanyolország NATO-tag, de Ausztria és Svájc nem. Kérdés,
hogy más országokra is kiterjeszthetik-e a m ködésüket? Feltehet leg igen.
Igen komoly fenyegetést jelentenek minden terrorista akció számára. Nem
olyan szervezet ez, amellyel szívesen szembekerülnék a terepen - folytatta
Popov. - A harcban való képzettségüket láthattuk a televízión, de e mögött
hatalmas technikai és hírszerzési háttér is áll. Az egyik nem létezhet a másik
nélkül.
- Oké. Tehát tudunk róluk. Lehetséges-e, hogy k is tudnak mirólunk? -
kérdezte dr. Brightling.
- Lehetséges, de nem valószín - gondolkodott Popov. - Ha így lenne,
már FBI-ügynökök nyüzsögnének itt, hogy letartóztassák magát - és engem -
összeesküvés vádjával. Nem követtek nyomon, legalábbis azt hiszem.
Tudom, mire figyeljek, és semmi gyanúsat nem észleltem. De be kell hogy
valljam, igenis, lehetséges, hogy egy nagyon gondos, és szakmáját ért
kíséret úgy kövessen, hogy nem veszem észre. Nehéz lenne - kiképeztek
követésre és követéslerázásra is -, de elméletileg elképzelhet . - Popov látta,
hogy ez némileg megrázta munkaadóját. Épp most vallotta be magáról, hogy
nem tökéletes. Korábbi KGB-s feljebbvalói kérdés nélkül is tudták mindezt, és
elfogadták mint a hírszerz szakmával járó kikerülhetetlen kockázatot... igaz,
nekik soha nem kellett amiatt aggódniuk, hogy letartóztatják ket, és
elvesztik több billió dollárnyi személyes vagyonukat.
- Mi a kockázat?
- Ha úgy érti, milyen módszereket használhatnak ön ellen...? A másik
bólintott, mire Popov folytatta. - Azt jelenti, hogy el ször is lehallgatják a
telefonját, aztán...
- Kódolt telefont használok. Feltörhetetlen a rendszer. A szakért m azt
mondja, hogy...
Popov kezét felemelve elhallgattatta.
- Csakugyan azt hiszi, hogy a kormánya megengedi, hogy egy cég olyan
kódolórendszert gyártson, amelyet nem tud feltörni? kérdezte, mintha csak
egy gyereknek magyarázna. - A világ legkit n bb matematikusai közül Fort
Meade-ben, a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél dolgozik néhány. Itt vannak a
világ leger teljesebb komputerei is, és ha valaha is kíváncsi, milyen
keményen dolgoznak, elég, ha vet egy pillantást a parkolóra.
- Tessék? Hogy érti ezt?
- Ha a parkoló még este hétkor is tele van, az azt jelenti, hogy nagyon
komolyan dolgoznak valamin. A maguk országában mindenkinek van kocsija,
és általában túl nagyok a parkolók ahhoz, hogy bekerítsék ket, és eldugják
szem el l. A hírszerz ennél könnyebben nem állapíthatja meg, éppen
mennyire aktív valamelyik kormányhivataluk. - És ha az ember igazán
érdekl dik, a kocsimárkák és rendszámtáblák alapján megtudhat néhány
nevet és címet is. A KGB így derítette ki és követte már több mint egy
évtizede az ügynökség "Z" csoportjának vezet jét - az dolguk a
kódolórendszerek feltörése és megteremtése is -, és feltehet leg ugyanezt
teszi az újjáalakult szervezet, az RVS is. - Popov a fejét csóválta. - Nem, egy
cseppet sem bízom a kereskedelmi forgalomban kapható dekódoló és kódoló
rendszerekben. Még az orosz kormány által használt rendszerben sem
igazán. Maguk túlságosan jók a kódfeltörésben. Már hatvan évvel ezel tt,
jóval a második világháború el tt is jók voltak, aztán szövetségre léptek az
angolokkal, akiknek szintén nagy hagyományaik vannak ezen a téren. Senki
nem mondta magának? - kérdezte Popov csodálkozva.
 - Hát... nem. Nekem azt mondták, hogy ez a rendszer feltörhetetlen, mert
128 bites...
- Igen, az STU-3 standard. A kormányuk nagyjából húsz éve használja ezt
a rendszert, azóta átálltak az STU-4-re. Gondolja, hogy csak azért
változtattak, mert mindenáron pénzt akartak költeni, dr. Brightling? Vagy
talán volt egy másik okuk is rá? Amikor még a terepen dolgoztam, kizárólag
egyszeri kódtáblát használtam. Ez egy olyan kódszisztéma, amely véletlen
transzpozíciókból áll, és csak egyszer használható. Ezt csakugyan nem lehet
feltörni, de igen fáradságos. Órákba telik egyetlen üzenet elküldése, és
sajnos szóbeli kommunikációhoz szinte teljesen használhatatlan. Maguknak
is van egy hasonló rendszerük, a Tap-Dance. Hasonló elveken alapszik, de
soha nem tudtuk lemásolni.
- Vagyis úgy véli, hogy minden egyes telefonom lehallgatható? -
Természetesen - bólintott Popov. - Mit gondol, miért akarok mindig szemt l
szembe találkozni önnel? - Dmitrij Arkagyijevics látta, hogy a másik alól,
komolyan kicsúszott a talaj. Az erd ben kóválygó zseniális kisgyerek. - Nem
gondolja, hogy esetleg eljött az id , hogy elmondja nekem, miért bízta rám
ezeket küldetéseket?

- Igen, miniszter... kit n ... köszönöm - mondta Bob Aukland

mobiltelefonjába, aztán lenyomta a kikapcsolót, visszadugta a zsebébe, majd
Bill Henriksenhez fordult. - Jó hírek. Szakért ként a Szivárvány csoport is
segíti a munkánkat.
- Valóban? Gondolom, nem árthat - jegyezte meg Bill.
- A tyúkszemére lépnek? - kérdezte a zsaru.
- Nem igazán - hazudta Henriksen. - Valószín leg ismerem néhányukat,
és k is engem.
- A bére sem változik, Bill - nyugtatta az ausztrál. A kocsijához tartottak,
el ször egy kocsmába mennek, ahol felhajtanak néhány korsóval, aztán
kiviszi az amerikait a repül térre.
A rohadt életbe, gondolta magában az amerikai. A Nem Szándékos
Következmények törvénye ismét a seggébe harapott. Agyában egy ideig
teljes sebességgel pörögtek a kerekek, aztán sikerült meggy znie magát,
hogy valójában nem számít igazán, amennyiben rendesen végzi a munkáját.
Talán még segíthet is, gy zködte magát, és végül már kezdte maga is
elhinni.

Brightling tudta, hogy nem mondhatja el Popovnak. Sok szempontból

bízott benne - a csudába is, már attól börtönbe kerülhetne, s t a
villamosszékbe, amit Popov most tud róla -, de hogy elmondja neki, mit
szolgál ez az egész? Nem, ezt nem kockáztathatja. Nem ismeri Popov
álláspontját a természetr l és a környezetvédelemr l, így aztán az orosz
reakcióját sem jósolhatja meg. Popov több szempontból is veszélyt jelent a
számára. Olyan, akár az ökölre szoktatott sólyom, de akkor is szabad.
Hajlandó megölni egy fürjet vagy egy nyulat, de soha nem lesz teljesen az
övé. Bármikor elrepülhet, visszatérhet korábbi, szabad életéhez... és ha ezt
megteheti, információt is adhat másoknak. Brightling nem el ször gondolt
arra, hogy Bill Henriksenre bízza a veszély kiiktatását. Bill majd tudja, mit
tegyen. Mint volt FBI-ügynök, tudja, hogyan kell egy gyilkossági ügyben
nyomozni, és így azt is, miként vezesse tévútra és zavarja meg a
nyomozókat. És ezzel a kis probléma is megoldódik.
Pozitívumok, t n dött Brightling. Mit tehet még saját és a projekt
biztonságáért? Ha ez a Szivárvány problémát jelent, van-e rá mód, hogy
lecsapjanak rá? Legjobb esetben lerombolják, rosszabb esetben elvonják a
figyelmét, és másfelé irányítják.
- Azt hiszem, ezt még meg kell gondolnom, Dmitrij - mondta végül.
Popov komolyan bólintott, azon t n dött magában, milyen gondolatok
futhattak át munkaadója agyán az alatt a tizenöt másodperc alatt, amíg a
kérdésen t n dött. Itt volt az id , hogy most aggódjon egy kicsit. Épp most
informálta John Brightlingot, milyen operációs veszélyekkel jár az
együttm ködésük, és f leg, hogy rések lehetnek kommunikációja
biztonságában. A másik különösen ett l rémült meg. Talán már korábban
figyelmeztetnie kellett volna rá, de valahogy soha nem került szóba a dolog,
és Dmitrij Arkagyijevics most döbbent rá, hogy ezzel komoly hibát követett el.
Vagy talán nem is olyan nagy hibát. A biztonsági helyzetük azért nem annyira
rossz, mindössze két ember tudja, mi történt... és feltehet leg ez a Henriksen
is. De Henriksen valamikor az FBI-nál volt, és ha besúgó lenne, mostanra
mindannyian a dutyiban lennének. Az FBI kezében b ven lenne elég
bizonyíték ahhoz, hogy bíróság elé állítsák ket, és nem engednék
továbbfejl dni a dolgokat, kivéve ha valami még nagyobb összeesküvést
akarnának leleplezni...
...de mennyivel nagyobb annál, mint a gyilkosságra való felbujtás?
Ráadásul tudniuk kéne, milyen összeesküvésr l van szó, különben nem
lenne okuk késleltetni a letartóztatásokat. Nem, biztos, hogy nem szivárgott
ki semmi. És bár az amerikai kormány technikailag képes arra, hogy feltörje a
Brightling által biztosnak hitt telefon kódját, a puszta lehallgatáshoz is
bírósági engedély kell, ahhoz pedig valami bizonyíték. És már az a bizonyíték
önmaga elég kéne hogy legyen ahhoz, hogy néhány ember halálos ítéletét
jelentse. Az enyémet is, emlékeztette magát Popov.
Mi a csuda folyik itt? - t n dött egyre idegesebben az orosz. De most,
hogy így végiggondolta a dolgokat, rájött valamire. Bármiben mesterkedik is
munkaadója, még a tömeggyilkosságnál is komolyabb dolog. Mi a fene lehet
az? Legaggasztóbbnak azt találta, hogy abban a reményben vállalta el a
küldetéseket - meg kell adni, be is váltották a reményt -, hogy igen szép
pénzt keres velük. Immár több mint egymillió dollárja volt berni
bankszámláján. Elég pénz ahhoz, hogy ha visszatér Oroszország
anyácskába, igen jól éljen... de mégsem elég ahhoz, amit el szeretne érni.
Különös felfedezés: a "millió" varázslatos szó, varázsszám, mindannak
jelképe, amit el akarunk érni, aztán amikor megszereztük... rájövünk, hogy
egyáltalán nem különleges, egyszer en egy szám, amelyb l ki kell vonnunk,
ha meg akarjuk venni azokat a dolgokat, amiket szeretnénk. Egymillió
amerikai dollár nem elég arra, hogy megvegye azt az otthont, amelyet
szeretne, a kocsit, amit kíván, az ételeket, aztán elég maradjon bel le ahhoz,
hogy élete végéig fenntartsa azt az életstílust. Kivéve persze, talán
Oroszországban, de sajnos nem szándékozott ott élni. Odalátogatni igen,
maradni nem. Így aztán Dmitrij is csapdában volt.
Csak éppen nem tudta, miféle csapdában. Itt ül hát, és az íróasztal másik
oldalán valaki, aki, akárcsak , vadul gondolkodik, de egyikük sem jut vele
semmire. Egyikük tudja, mire megy ki a játék, a másik nem. Csak éppen a
másik tudja, hogyan kell ezt a játszmát játszani. Munkaadójának meg
fogalma sincs róla. Érdekes és elég elegáns döntetlen.
Jó egy percig ültek így, nézték a másikat, és nem tudták, mit
mondhatnának. Nem vállalták a kockázatot, hogy kimondják, amit mondani
kellett volna. Végül Brightling törte meg a csendet.
- Át kell gondolnom ezt a helyzetet. Adjon egy vagy két napot, ha lehet.
- Természetesen. - Popov felállt, kezet ráztak, és kiment az irodából.
Egész feln ttéletében ezt a hihetetlenül érdekes és leny göz játékot
játszotta. Most rádöbbent, hogy új játszma kezd dött, új paraméterekkel.
Jókora összeg birtokosa, de ugyanezt az összeget munkaadója triviálisnak
tekinti. Egy olyan hadm velet részese, amely a tömeggyilkosságnál is
komolyabb. Persze ez sem teljesen újdonság a számára, emlékeztette magát
Popov. Valaha egy olyan országot szolgált, melyet a kés bbi gy ztes az
ördög birodalmának nevezett. És végül is a hidegháború is nagyobb mérték
volt még a tömeggyilkosságnál is, de Brightling nem nemzetállam. És
bármilyen hatalmasak is az er forrásai, eltörpülnek az egyes országokéhoz
képest. A nagy kérdés ugyanaz maradt, mi a fenét akar ez az ember elérni,
és miért van szüksége hozzá Dmitrij Arkagyijevics Popov szolgálataira?

Henriksen a Qantas járatával repült Los Angelesbe. A nap jó részét az

els osztályú ülésben tölthette, b ségesen volt ideje t n dni a dolgokon.
Az olimpiával kapcsolatos terve megvalósulóban van. A párásító rendszer
a helyén, egyszer en tökéletes a projekt céljához. Saját embere fogja
ellen rizni a rendszert, vagyis ott lehet mellette, amikor az utolsó nap
"szállítanak". Ilyen egyszer a dolog. Csak kellett hozzá az a tanácsadói
szerz dés. De most ez a Szivárvány társaság is ott lesz. Kérdés, mennyire
avatkoznak bele a dolgokba? A fenébe is, semmilyen kifogást nem
mondhatott. Legrosszabb esetben az is el fordulhat, hogy valami apró hiba
történik a nagy gépezetben. Gyakran el fordult az ilyesmi. Még FBI-os
korában megtapasztalta, egy véletlenül arra haladó rend rjár r, egy arra
sétáló rend r vagy rádiós kocsi meghiúsíthatja a legjobban kitervelt rablást is.
Vagy a nyomozás id szakában kiderül, hogy egy véletlenül arra járó
járókel nek az átlagosnál élesebb a memóriája. Vagy a megfelel nyomozó
fülébe jut egy véletlenül elejtett megjegyzés, és máris kideríthetik az ügyet.
Puff, ennyi az egész, milliószor megtörtént már.
Henriksen tisztában volt vele, hogy ki kell küszöbölnie az ilyen véletlenek
esélyét. És olyan közel volt hozzá. Az elképzelés zseniális volt, már a
kezdetekt l fogva is talált ki mindent, John Brightling pusztán finanszírozta.
Azáltal, hogy terroristák bukkannak fel Európában ismét, a világ minden táján
érzékenyebbek a fenyegetéssel szemben, és ez lehet vé teszi a számára,
hogy a cége megszerezze a megbízást, és tanácsadóként közrem ködjön az
olimpia biztonsági munkálataiban. Aztán felbukkant ez az átkozott Szivárvány
osztag, és jól szerepelt mind a három nagyobb incidensben - vajon miféle
seggfej szervezte a harmadikat, t n dött el magában. Így most az ausztrálok
idehívják ket is, hogy körülnézzenek. És ha ezek itt vannak, lehet; hogy itt is
maradnak és nézel dnek. És ha ez történik, lehet, hogy itt maradnak a
játékok idejére is, és ha valakinek közülük eszébe jut a vegyi fegyver
lehet sége, az is lehet, hogy megtalálják a tökéletes közvetít eszközt, és
akkor...
Sok a lehet, nyugtatta meg magát Henriksen. Csupa feltevés. Nagyon sok
mindennek kell balul kiütni, hogy a projekt ne sikerüljön. Megnyugtató volt a
gondolat. Esetleg találkoznia kéne a Szivárvány embereivel, és elterelni ket
a veszélyt l. Elvégre saját maga alkalmaz vegyifegyver-szakért t, azoknak
viszont feltehet leg nincs, és így el nyben van. Némi ügyességgel az
embere a Szivárvány orra el tt végezheti el a munkát, és még észre sem
veszik. Erre jó az okos tervezés, vagy nem?
Csak nyugi, mondta magának. A stewardess vonult el újabb italokkal, és
kért még egy pohár bort. Csak nyugalom. De nem, nem teheti. Annál sokkal
tapasztaltabb nyomozó maga is, hogy elfogadja. Komoly esélye van annak,
hogy véletlenül balul sikerül valami, és nem számolnak a lehetséges
következményekkel. Ha az emberét akárcsak véletlenül megállítják, fennáll a
lehet ség, hogy az egész projektet leleplezik. Az pedig több mint bukás
lenne. Legjobb esetben is életfogytiglani börtönt jelentene, és nem ilyen jöv t
szánt magának. Henriksen nemcsak egy okból kötelezte el magát a projekt
mellett. El ször is az a küldetése, hogy megmentse a világot, de másodszor
ott akart lenni, és kiélvezni azt, amit megmentett.
Így aztán elfogadhatatlan bármiféle fajtájú és méret kockázat.
Valamilyen módon ki kell küszöbölni ket. És mindehhez Popov, az orosz a
kulcs. Jó lenne tudni, mire jött rá a kémük Angliában.
 A megfelel információ birtokában kiötölhet valamit, hogy elbánjon a
Szivárvánnyal. Hát nem lenne érdekes? Hátrad lt székében, és kiválasztott
egy filmet. Úgy tett, mintha nézné, hogy ezzel álcázza tevékenységét. Igen,
döntött tíz perc aktív t n dés után. A megfelel emberekkel és a megfelel
információk birtokában m ködhet a dolog.

Popov magányosan vacsorázott egy elég ócskának t n étteremben,

Manhattan déli részén. A konyha állítólag jó volt, de a hely úgy nézett ki,
mintha éjszakánként patkányok pucolnák fel a padlót, viszont a vodka kit n
volt, és mint mindig, néhány pohár segített, hogy elvontan gondolkodjon.
Mit sikerült megtudnia John Brightlingról? Munkaadója zseniális tudós,
azonkívül az üzleti képességei is leny göz ek. Néhány évvel ezel tt n s volt,
felesége sem lehet buta, most az elnök tudományos tanácsadója. A
házasság mégis balul ütött ki, így aztán munkaadója most ágyról ágyra száll.
Egyike Amerika legvonzóbb agglegényeinek. Fényképe gyakran szerepel a
lapok társasági oldalán, és ez okozhat kellemetlen perceket korábbi
feleségének.
Jó kapcsolatai lehetnek a szigorúan bizalmas anyagok birtokába jutó
emberek között. Ez a Szivárvány egyértelm en szigorúan titkos, mégis egy
napon belül megszerezte a nevét, akárcsak a parancsnok nevét. Mindössze
egyetlenegy nap alatt, hangsúlyozta magában Popov. Ez több mint
leny göz , ez ijeszt . Hogy a fenébe juthatott hozzá?
Azonkívül valami olyasvalamiben mesterkedik, amelynek következményei
a tömeggyilkosságénál is komolyabbak. Innen nem tudta tovább folytatni,
agya ismét tehetetlenül leállt, mintha zsúfolt utcán haladna, aztán hirtelen
k falhoz érkezne. Mi olyasmit tehet egy üzletember, ami még annál is
komolyabb? Komolyabb, mint a kockázat, hogy megfosztják szabadságától,
vagy akár halálra ítélik. Ha a dolog a tömeggyilkosságnál is nagyobb lehet,
hogy egy még tömegesebb gyilkosság tervét fontolgatja? De mi célból?
Háborút akar indítani? De hiszen nem államf . Vagy kém lenne, aki
létfontosságú nemzetbiztonsági információkkal lát el külföldi kormányokat?
De miért cserébe? Hogyan vesztegethet meg bárki is, akár kormány, akár
magánszemély egy milliárdost? Nem, pénz kizárva. Mi marad?
Van egy klasszikus bet szó, mi minden indokolhatja azt, hogy valaki
elárulja szül hazáját: PILE. Pénz, Ideológia, Lelkiismeret, és Ego. A pénz ez
esetben kizárva, Brightlingnak túl sok van bel le. Az ideológia általában a
leger sebb momentum, az árulók vagy kémek sokkal inkább kockára teszik
életüket a hitük, mint a piszkos anyagiak miatt? De milyen ideológiában hisz
ez az ember? Popovnak sejtelme sem volt. A következ a lelkiismeret. De
mivel kapcsolatban? Milyen rosszat akarhat kijavítani? Aligha ez az ok.
Marad az ego. Az biztos, hogy Brightlingnak hatalmas egója van, de ez
esetben azt feltételezte volna, hogy bosszúról van szó valamely hatalmas
személy vagy intézmény ellen, amely ártott neki: De ki árthatott annyit a
milliárdos John Brightlingnak, hogy az anyagi siker ne jelentsen elégséges
gyógyírt a sebre. Popov intett a pincérnek, hogy hozzon még egy vodkát. Ma
taxival megy haza.
Nem, a pénz kizárva, akárcsak az ego. Marad hát az ideológia és a
lelkiismeret. Milyen hiedelmek vagy rossz cselekedetek motiválhatnak bárkit
is, hogy tömegeket akarjon meggyilkolni. Ha a hiedelmeket nézzük, Brightling
nem vallásos fanatikus. Ha a cselekedeteket, láthatóan nem elégedetlen
nyíltan szül hazájával. Így aztán míg a pénzt és az egót biztosan ki lehet
zárni, az ideológia és a lelkiismeret ugyanolyan valószín tlennek t nik.
Popov csak azért nem zárta ki ket is, mert... miért is nem? - kérdezte
magától. Mert amennyiben Brightling nem teljesen rült, és nem t nik annak,
mindössze ez a négy számításba vehet motívum van.
Nem, ismételte magában Popov. Munkaadója szellemileg nem beteg.
Gondosan átgondolja minden cselekedetét, és bár a néz pontja különösen a
pénz kérdésében különbözik az övét l - olyan sok pénze van, hogy érthet
ez a különbség, hiszen mindössze néz pont kérdése ez az egész. Brightling
számára millió dollár csak annyit jelent, mint neki a zsebpénz. Lehet, hogy
afféle rült, aki... egy új Szaddam Husszein, vagy Adolf Hitler, vagy Joszif
Visszarionovics Sztálin... de nem, ez az ember nem államf , és úgy t nik,
nem is akar az lenni. Márpedig csak államf k engedhetik meg maguknak az
rületnek ezt a formáját.
KGB-s pályája során Popov mindenféle furcsasággal találkozott már.
Világklasszis ellenfelek ellen játszotta a nagy játszmát, és egyszer sem
kapták el, egy küldetése sem vallott kudarcot. Ennek eredményeképp elég
okosnak tartotta magát. Ez annál dühít bbé tette a jelenlegi döntetlent. Több
mint egymillió dollárja van egy berni bankban, azonkívül további nagy pénzek
eshetnek le. Megszervezett két terroristaküldetést, amelyek teljesítették a
céljukat. Legalábbis úgy t nik. Munkaadója nyilvánvalóan így gondolta, bár
mind a kett totális kudarc volt. Én viszont még kevesebbet tudok, mondta
magában Dmitrij Arkagyijevics. Minél jobban belemerülök, annál kevésbé
értem, és minél kevésbé értem, annál idegesebb leszek. Nemegyszer kérte
munkaadóját, hogy adjon valami magyarázatot erre az egészre, Brightling
nem beszélt. Valami nagyon komoly dolognak kell lenni... de mi a fene lehet
az?

Együtt végezték a légz gyakorlatokat. Ding szórakoztatónak találta, de

meg volt gy z dve róla, hogy szükséges. Patsy magas volt és er teljes,
mégsem olyan kisportolt, mint a 2-es egységet vezet férje, így aztán
gyakorolnia kellett a légzést, hogy a baba majd könnyebben megszülessen.
A gyakorlástól egyre jobban is ment a dolog. Odahaza ültek a padlón,
kinyújtott lábbal, beszíva majd kifújva a leveg t, mintha a mesebeli
kismalacok otthonát akarnák lerombolni lélegzetükkel, és Ding alig tudta
visszatartani a nevetést.
- Mély, tisztító belégzés - szólalt meg Domingo, miután mérte a képzelt
összehúzás idejét. Lehajolt, megfogta az asszony kezét, és megcsókolta. -
Ugye jól fog menni, Pats?
- Én készen állok rá, Ding. Alig várom, hogy megtörténjen és túl legyek
rajta.
- Nem aggódsz?
- Hát, tudom, hogy egy kicsit fog fájni, és azt is szeretném már magam
mögött tudni - felelte Patsy Clark Chávez doktor.
- Na igen - bólintott Ding. A várakozás, amikor tudjuk, hogy valami
kellemetlen dolog fog történni velünk, általában rosszabb, mint maga az, ami
történik, legalábbis fizikailag. Tapasztalatból tudta, de Patsy még nem. Talán
ez magyarázza, hogy a második szülés általában könnyebb az els nél. Az
ember tudja, mit várjon, tudja, hogy bár nem kellemes, el lehet viselni, és
végül egy baba a jutalma. Domingo számára ez volt az egésznek a kulcsa,
hogy apa legyen, hogy gyereke legyen, hogy belevághasson a létez
legnagyobb kalandba, új életet neveljen, megtegye mindazt, ami t le telik,
elkövessen hibákat, de tanuljon bel lük, és végül felel sségteljes új
állampolgárral gazdagítsa a társadalmat. Ding biztos volt benne, ez jelenti
azt, hogy férfi az ember. Na persze, az sem akármi, hogy fegyverrel jár, végzi
a munkáját. Méghozzá fontos munkát, hiszen a társadalom egyik re, az, aki
rossz dolgokat kijavít, védi az ártatlanokat, és így azon er k egyike,
amelyeken a civilizáció alapszik. Ez, ami most történik, lehet séget ad arra,
hogy személyesen irányítsa, merre fejl dik a civilizáció, még ha kicsiben is.
Mindezt azzal, hogy a megfelel módon neveli föl a gyerekét. Tanítja, és a jó
dolgok felé irányítja, még ha hajnali háromkor félálomban is. Lehet, hogy a
gyerek kém/katona lesz, akárcsak , vagy talán orvos, akárcsak Pats.
Mindegy, a társadalom fontos és hasznos része lesz, aki másokat szolgál.
De mindez csak akkor történhet, ha Pats és jó munkát végeznek, és ennél
nagyobb felel sséget ember nem vehet a vállára. Domingo mindenesetre alig
várta. Vágyott rá, hogy már a kezében fogja gyerekét, magához ölelje,
megcsókolja, tisztába tegye és átöltöztesse. Már összerakta a bölcs t,
rózsaszín és kék nyuszikkal kidekorálta a gyerekszoba falát, játékokat vett,
hogy lekösse valamivel a kis fenevadat, és bár mindezek látszólag nem
passzoltak össze hivatásával, és szivárványbeli emberei nem így
gondolták. Hisz majd mindegyiküknek volt gyereke, és ilyen szellemben
nevelték ket. Eddie Price fia tizennégy éves volt, kicsit lázadó szellem , és
határozottan makacs gyerek, amilyen az apja is lehetett ilyen id s korában.
Viszont jó esz , olyan gyerek, aki nem fogadja el a kész válaszokat, hanem
maga próbál választ találni mindenre, és id vel meg is találja majd, akárcsak
az apja. A kölyökre rá van írva, hogy katona lesz bel le, gondolta Ding, de
némi szerencsével el bb iskolába megy, és tiszt lesz bel le, ahogy Price-nak
is kéne lenni, és ahogy Amerikában lenne is már. De itt más a rendszer, így
aztán Price-ból els rangú törzs rmester lett, Ding legmegbízhatóbb
beosztottja, akinek a tanácsaira mindig számíthat, és aki tökéletesen hajtja
végre a parancsokat. Igen, biztos, hogy sok szép vár rám, gondolta Ding
Patsy kezét szorítva.
- Félsz?
Nem félek, csak egy kicsit ideges vagyok - vallotta be Patsy.
- Drágám, ha olyan kemény lenne a dolog, biztos, hogy nem lenne ennyi
ember a világon.
- Úgy beszélsz, mint egy férfi - jegyezte meg Patricia Chávez dr. - Könny
neked, nem neked kell csinálni.
- De ott leszek, hogy segítsek - ígérte a férje.
- Ajánlom is.
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

FIGYELEM

MIRE Henriksen megérkezett a JFK nemzetközi repül térre, az egész

teste elzsibbadt, elgémberedett. Úgy érezte, mintha átment volna rajta egy
úthenger, de ez várható is volt. Gyakorlatilag egy nap alatt félig megkerülte a
földgolyót, és szervezetének bels órája dühödten tiltakozott. Jó egy hétig
id nként váratlanul elálmosodik, vagy felébred, amikor nem kéne, de ez
érthet . Semmi baj, a megfelel tabletták és néhány ital majd segít, hogy
pihenjen, amikor pihenésre van szüksége. Az egyik alkalmazottja várta az
el csarnokban, minden szó nélkül elvette kézitáskáját, majd kimentek a
b röndkiadó térbe, ahol szerencsére a b röndje ötödikként gördült el a
gumiszalagon. Hamarosan már New York City felé haladtak az autópályán.
- Milyen volt az út?
- Megvan a szerz dés - Henriksen mindössze ennyit mondott emberének,
aki nem volt benne a projektben.
- Remek - mondta a másik, pedig nem is tudta, mennyire jó a hír, és hogy
mennyire rossz az számára.
Henriksen bekapcsolta a biztonsági övét, és hátrad lt, hogy hunyjon egy
kicsit útközben, és ezzel véget is vetett a további társalgásnak.

- Nos, van valami? - kérdezte az FBI-ügynök.

- Eddig nem sok - felelte D'Allessandro. - Találtam egy másik elt nt lányt,
ugyanarról a környékr l, hasonlít a koruk, a kinézetük, és nagyjából
ugyanakkor t nt is el, mint Miss Bannister. Anne Pretloe-nak hívják, jogi
titkárn , egyszer en elpárolgott a föld színér l.
- Ismeretlen holttestek? - kérdezte a másik szövetségi ügynök.
- Egyik sem passzol. Sajnos szembe kell néznünk a lehet séggel, hogy
egy sorozatgyilkos tevékenykedik a körzetünkben...
- Akkor mivel magyarázza ezt az e-mailt?
- Mennyire hasonlít a többi e-mailre, amit Miss Bannister küldött az
édesapjának? - kérdezte a nyomozó.
- Hát, nemigen - vallotta be a vezet FBI-ügynök. - Az, amelyikkel bejött a
garyi irodánkba, olyan, mintha... hát nekem b zlik a kábítószert l.
- Egyetértek - bólintott D'Allessandro. - Magánál van a többi?
- Igen. - Az ügynök átadta a New York-i irodának átfaxolt hat másik
kinyomtatott szövegét. A nyomozó átfutotta ket. Mindegyik helyes volt
nyelvtanilag, nem voltak benne helyesírási hibák, érthet szöveg volt.
- Mi van, ha ezt nem küldte, hanem valaki más?
- A sorozatgyilkos? - kérdezte az alacsonyabb rangú FBI-ügynök.
Elt n dött a dolgon, és arca jól tükrözte a gondolatait. - Akkor annak
nemcsak egy kereke hiányzik, Mario.
- Na igen, de a sorozatgyilkosok agya általában nem is csattan el. -
Kínozni akarja a családot? Te már hallottál ilyenr l? - t n dött a másik.
- Én nem tudom, de abban is van valami, amit az el bb mondott...
- A fenébe - jegyezte meg a másik ügynök, Tom Sullivan.
- Felhívjuk a viselkedéstudományiakat? - kérdezte az alacsonyabb rangú
ügynök, Frank Chatham.
Sullivan bólintott.
- Igen, ezt tesszük. Felhívom Pat O'Connort miatta. Itt azt hiszem, nem
ártana kinyomtatni néhány plakátot Mary Bannister fényképével, és
körbemutogatni a West Side-on. Mario, számíthatunk némi segítségre
t letek?
- Nem gond - felelte D'Allessandro. - Mert ha ez a dolog az, aminek
látszik, el akarom kapni a szarházit, miel tt minden rekordot megpróbálna
megdönteni. Nem az én városomban, fiúk - morogta a nyomozó fenyeget en.

- Ismét kipróbáljuk az Interleukint? - kérdezte Barbara Archer.

- Aha - bólintott Killgore. - A feltételezések szerint a -3a er síti az
immunrendszert, de nem biztosak benne, hogyan. Én sem, de ha van valami
hatása, jó, ha tudjuk.
- És mi a helyzet a tüd szöv dményekkel? - Az Interleukinnal az volt az
egyik probléma, hogy megtámadta a tüd szövetet, és valami ismeretlen
okból veszélyes volt a dohányzókra és mindazokra, akiknek valami légzési
elégtelenségük volt.
A másik ismét bólintott.
- Igen, tudom, ugyanúgy, mint a 2-esnél, de az F4-es nem dohányzik, és
meg akarok bizonyosodni arról, hogy a -3a semmiképp sem gy zheti le a
Sívát. Nem vállalhatjuk ezt a kockázatot, Barb.
- Egyetértek - jegyezte meg Archer doktor. Akárcsak Killgore, sem
gondolta, hogy az Interleukinnak ez az új változata a legkisebb mértékben is
hasznos lenne, de meg kell bizonyosodniuk róla. - És mi a helyzet a
Interferonnal?
- A franciák öt éve próbálják vérzéses láz ellen, semmi eredménnyel. Ezt
is kipróbálhatjuk persze, de teljesen fölöslegesen, Barb.
- Azért csak nézzük meg az F4-en - javasolta a n .
- Van benne valami - Killgore írt valamit a kórlapra, és kiment a szobából.
Egy perc múlva ismét megjelent a tévéképerny n.
- Jó napot, Mary, hogy érzi magát ma reggel? Jobban van?
- Nem - rázta a fejét a lány. - Nagyon fáj a gyomrom.
- Csakugyan? Hát nézzük, mit tehetünk. - Nagyon gyorsan romlik az
állapota, gondolta Killgore. Lehet, hogy valami genetikus rendellenesség van
a gyomrával, esetleg hajlamos a fekélyre? Ha így van, akkor a Síva ripsz-
ropsz darabokra tépi. Növelte a morfiumadagot az ágy mellett lév gépen. -
Oké, most pedig néhány új gyógyszert kap. Ezek remélhet leg két-három
napon belül rendbe hozzák.
- Ezek azok, amelyeknek a kipróbálására jelentkeztem? - kérdezte az F4-
es bágyadtan.
- Igen, így van - felelte Killgore, és ráakasztotta az Interferon és
Interleukin-3a tasakokat az állványra. - Ezekt l sokkal jobban érzi majd
magát - ígérte mosolyogva. Fura volt, hogy beszélhet a kísérleti patkányaival.
De hát, mint annyiszor mondta már magának, egy patkány, egy malac, egy
kutya... egy lány, ebben az esetben végül is nem nagy különbség. Mary teste
elernyedt a többletmorfiumtól, szeme nem fókuszált. Hát, ez aztán
különbség. Patkányoknak nem adnak fájdalomcsillapítókat vagy
narkotikumokat, hogy enyhítsék a kínt. Nem mintha nem szerették volna,
egyszer en nem volt gyakorlatilag megoldható, hogy segítsenek nekik.
Killgore mindig is rossz érzéssel látta, ahogy azok az aranyos rózsaszín
szemek elvesztik fényüket a fájdalomtól. Legalább ebben az esetben a
tompaság a fájdalom enyhülését mutatta.

Igen érdekes információ, és ez az orosz nagyon ügyes, hogy

megszerezte, gondolta Henriksen. Remek ügynök lehetett volna a
kémelhárításnál... de hisz az is volt, igaz, a másik oldalon dolgozott. Az
információ birtokában még ésszer bbnek t nt a Qantas járaton eszébe jutó
ötlet.
- Dmitrij, vannak kapcsolatai Írországban? - kérdezte Bill.
Popov bólintott.
- Igen, több is.
Henriksen dr. Brightling felé pillantott, az pedig helyesl en bólintott.
- Mit gondol, nem akarnának egy kicsit egyenlíteni az SAS-szel?
- Már többször is megvitattuk ezt a dolgot, de nem t nik ésszer nek.
Olyan, mintha egy jól rzött bankba küldenénk egy bankrablót, s t nem is.
Olyan, mintha a rablót abba a nyomdába küldenénk, ahol a pénzt nyomtatják.
Túlságosan jól védik ahhoz, hogy haszonnal kecsegtessen a vállalkozás.
- De mi van akkor, ha nem Herefordba mennének? Mi van akkor, ha
kicsalnánk ket a szabadba, és megszerveznénk egy kis meglepetést a
számukra... - magyarázta Henriksen.
Elég érdekes ötlet, t n dött magában Popov. De:
- Még így is igen veszélyes.
- Nem baj. Milyen állapotban van jelenleg az IRA?
Popov hátrad lt székében.
- Er sen megosztottak. Már több frakció van a szervezeten belül.
Egyesek békét akarnak. Egyesek azt, hogy folytatódjon a káosz. Ideológiai
és személyes okok egyaránt késztetik ket. Ideológiaiak annyiban,
amennyiben szintén hisznek politikai céljukban, abban, hogy megdöntik a
britek hatalmát Észak-Írországban és a republikánus kormányzást Dublinban,
és helyette haladó szocialista kormány kerül hatalomra. Gyakorlatilag
túlságosan ambiciózus cél ahhoz, hogy komolyan vehessük, de k mégis
hisznek benne, és ragaszkodnak hozzá. Eltökélt marxisták - pontosabban
inkább maoisták, mint marxisták, de jelenleg ez nem fontos a számunkra.
- És a személyes oldal? - kérdezte Brightling.
- Ha valaki forradalmár lesz, az már nem pusztán azt jelenti, hogy hisz
valamiben, hanem azt is, hogy minek tekintik mások. A forradalmár sokak
szemében afféle romantikus h s, olyan ember, aki hisz valamilyen
jöv képben, és hajlandó az életét kockára tenni érte. Ebb l ered a
forradalmár társadalmi státusa. Az ilyen embert gyakran tisztelik, így aztán
ha elveszti ezt a státust, a korábbi forradalmár sértve érzi magát. Immár
dolgoznia kell a megélhetéséért, teherautót vezetni, vagy más efféle munkát
végezni.
- Ez egy kicsit olyasmi, mint ami magával történt, amikor a KGB-nek már
nem volt szüksége a munkájára - mondta Henriksen.
Popov kénytelen volt bólintani.
- Bizonyos fokig, igen. Mint az állambiztonság tereptisztje, olyan státussal
és fontossággal bírtam, amivel kevesen rendelkeztek a Szovjetunióban.
Ennek elvesztése sokkal jobban érintett, mint a szerény fizetésemé. Hasonló
a helyzet az ír marxistákkal. Így hát két okuk is van rá, hogy azt akarják, hogy
folytatódjon a káosz. Az egyik a politikai ideológia, amiben hisznek, a másik,
szükségük van rá, hogy az emberek többnek tekintsék ket átlagos dolgozó
állampolgároknál.
- Ismer ilyen embereket? - kérdezett rá Henriksen nyíltan.
- Igen, feltehet leg sikerül némelyüket azonosítani, akikkel találkoztam a
Bekaa-völgyben, Libanonban, ahol a többi "haladó elemmel" együtt vettek
részt kiképzésen. És jártam is néhányszor Írországban. Üzeneteket vagy
pénzt vittem, amivel a tevékenységüket támogattuk. Ezek az emberek a brit
hadsereg elég jelent s részét kötötték le, ennélfogva kiérdemelték a szovjet
támogatást, hiszen a hatalmas NATO ellenséget gyengítették. - Popov
abbahagyta a kisel adást, a szobában lév másik két emberre pillantott. - Mit
akarnak t lük?
- Nem is annyira az a kérdés, hogy mit? Inkább az, hogy hogyan? - felelte
Bill az orosznak. - Tudja, amikor az Irodánál dolgoztam, az a mondás járta,
hogy az IRA-ban vannak a világ legjobb terroristái. Eltökéltek, ravaszak, és
hihetetlenül kegyetlenek.
- Egyet kell hogy értsek vele. Remekül szervezették, ideológiailag
megalapozottak, és szinte bármit elvállalnak, ha úgy látják, hogy komoly
politikai hatása van.
- És mi lenne a véleményük err l a küldetésr l?
 - Milyen küldetésr l? - kérdezett vissza Dmitrij. Bill pedig elmagyarázta
elképzelése alapjait. Az orosz udvariasan hallgatott, és hosszan
gondolkodott, miel tt válaszolt volna. - Tetszene nekik a dolog, de túlságosan
veszélyesnek tartanák.
- Mivel tudnánk rávenni ket az együttm ködésre?
- Pénzzel és egyéb támogatással. Fegyverekkel, robbanóanyagokkal,
mindazokkal, amelyekre szükségük van a m ködésükhöz. A jelenlegi
frakcióharcok feltehet leg gyengítették a logisztikai alapjukat. A békepártiak
feltehet leg így akarják a kezükben tartani azokat, akik folytatni akarják az
er szakot. Egyszer en elzárják t lük a fegyvereket. Ezek nélkül pedig nem
léphetnek akcióba, vagyis nem növelhetik saját presztízsüket. Tehát ha azt
ajánlja nekik, hogy ellátja ket a szükséges eszközökkel további
m ködésükhöz, komolyan fogják venni a tervét.
- Pénz?
- Pénzzel mindent meg lehet venni. Azok a frakciók, amelyekkel
tárgyalnom kell, feltehet leg el lettek vágva eddigi forrásaiktól.
- Mik ezek? - kérdezte Brightling.
- Kocsmák, meg ilyenek, és az, amit máshol "védelmi pénznek" neveznek.
- Így van - helyeselt Henriksen bólintva. - Innen szereznek pénzt, és a
békepártiak feltehet leg a kezükben tartják ezt a forrást.
- Mégis, milyen összegre gondol Dmitrij? - kérdezte John Brightling.
- Néhány millió dollárra, vagy talán többre is.
- De nagyon alaposan tisztára kell mosni - figyelmeztette Bill a F nökét. -
Segíthetek.
- Legyen ötmillió?:..
- Ez elég kell hogy legyen, tekintve mennyire kell hogy vonzza ket, hogy
megcibálhatják az oroszlán bajuszát a barlangja közvetlen közelében - felelte
Popov néhány pillanatnyi t n dés után. De semmit nem ígérhetek. Ezeknek
az embereknek megvannak a maguk indokai, és maguk döntenek.
- Milyen gyorsan szervezheti meg a találkozót?
- Két-három nap azután, hogy Írországba érkeztem - felelte Popov.
Brightling döntött.
- Vegye meg a repül jegyet.

***

- Egyikük beszélt egy keveset a támadás el tt - mondta Tawney. -

Renének hívták. Miel tt elindultak volna Spanyolországba, néhány dolgot
elmondott egy barátn jének. A lány pedig valami lelkiismeret-furdalási
rohamában magától jelentkezett. A franciák tegnap hallgatták ki.
- És? - kérdezte Clark.
- Az akció célja az volt, hogy Carlost kiszabadítsák, de René semmi
olyasmit nem mondott, hogy valaki megbízta volna ket vele. Igazából nem
sokat árult el, bár az interjú során felbukkant az akció egy másik
résztvev jének a neve is. Legalábbis a francia kollégák így gondolják. Most
ellen rzik a nevet. Ez a n ... szóval René meg , barátok, szeret k voltak
egy ideje, és a férfi láthatóan megbízott benne. A holland kisgyerek
meggyilkolása miatt ment a rend rségre. A párizsi újságok elég nagy feneket
kerítettek a dolognak, és feltehet leg nem hagyta nyugodni a lelkiismeretét.
Azt mondta a rend rségen, próbálta lebeszélni Renét az akcióról - nem
vagyok biztos benne, hogy elhiszem -, René pedig azt felelte, hogy majd
meggondolja. Úgy t nik, mégsem gondolta meg, de a franciáknak eszébe
jutott, hátha valaki mégis kiszállt a buliból. Átfésülik a szokásos
gyanúsítottakat, elbeszélgetnek velük, hátha felbukkan valami - fejezte be
Tawney elmélkedve.
- Ez minden? - kérdezte Clark.
- Ez nem is olyan kevés - jegyezte meg Peter Covington. - Jóval több,
mint amit tegnap tudtunk, és lehet vé teszi, hogy francia barátaink tovább
nyomozzanak.
- Lehet, de mi indította el ket? - morgott Chávez. - Ki az, aki felpiszkálja
ezeket a csirkefogókat?
- Van valami újság a másik két incidensr l? - kérdezte Clark.
- Az égvilágon semmi - felelte Tawney. - Pedig a németek minden k alá
benéztek. Fürchtnerék háza el tt gyakran láttak autót megállni, de a n
m vész volt, és s r n jöttek hozzá vev k. Akárhogy is, nincs leírás a
járm vekr l, még kevésbé rendszám. Ez zsákutca, hacsak valaki be nem
kopog a rend rségre, hogy vallomást akar tenni.
- Ismert b ntársak? - kérdezte Covington.
- A BKA mindet kihallgatta, és semmi eredmény. Hans és Petra soha nem
volt valami beszédes, és ugyanezt mondják Modelr l és Guttenachról is. -
Tawney tehetetlenül tárta szét kezét.
- Pedig van valaki, John. Érzem - mondta Chávez.
- Egyetértek - helyeselt Covington -, csak az a kérdés, hogyan tegyük rá a
kezünket.
Clark a homlokát ráncolta, de eleget dolgozott a terepen ahhoz, hogy
ismerje ezt az érzést. Az embernek szüksége van információra, de attól,
hogy kívánja, nem pottyan az ölébe. Az ilyesmi mindig akkor jön, amikor
olyan kedve van. Ilyen egyszer ez az egész. És iszonyúan rjít a dolog,
f leg ha az ember tudja, hogy ott van t le az információ esetleg
karnyújtásnyira, ráadásul szüksége is van rá. Elég lenne egy aprócska kis
információmorzsa, és máris értesíthetnék valamelyik helyi rend rséget, azok
pedig begy jtenék a szükséges embert vagy embereket, és lassú t zön
addig pirítanák ket, míg meg nem tudnák mindazt, amire szükségük van. A
franciák vagy a németek lennének a legjobbak, az angolok és az amerikaiak
túl sok jogi megkötéssel korlátozzák a rend rségeiket. Igaz, nem helyénvaló
ilyeneket gondolni, és általában az FBI is megtud mindent, amit akar, annak
ellenére is, hogy fehér keszty s kézzel kell hogy bánjon a b nöz kkel. Még
az elkapott terroristák is általában mindent elmesélnek, amit csak tudnak,
igaz, az írek nem, jutott John eszébe. A rohadékok némelyike annyit nem
mond, hogy "buú", nemhogy a nevét. Persze megvan a módja, hogy
megtörjék ezeket is: Mindössze annyi kell, hogy az ember ne a rend rök
szeme el tt beszélgessen el velük, megfenyegesse ket a fájdalommal és a
félelemmel. Ez általában beválik... John Clark tapasztalatai szerint mindig.
De ehhez az kell, hogy legyen kivel elbeszélgetni. Ez a nehéz a dologban.
Amikor még a CIA tereptisztjeként dolgozott, gyakran került olyan
helyzetbe, hogy a missziót el kellett halasztani vagy félbe kellett `hagyni,
csakis azért, mert valami létfontosságú információ elveszett vagy hiányzott.
Három férfit és egy n t látott már ez okból meghalni, négy különböz helyen
a vasfüggöny mögött. Négy embert gyilkolt meg jogi eszközökkel
szül hazájuk, olyan embereket, akiknek az arcát jól ismerte. A zsarnokság
elleni harcuk végül sikerrel járt, de k nem élték meg, hogy láthassák,
learassák bátorságuk gyümölcsét. Clark lelkiismeretéhez pedig
hozzátartozott, hogy mindegyikükre jól emlékezzen, ezért aztán megtanulta
gy lölni azokat az embereket, akik rendelkeztek a szükséges információval,
de nem voltak képesek id ben kinyögni. Valami ilyesmi van most is, Dingnek
igaza van. Valaki kiszólítja ezeket az állatokat a vackukból, és nekik meg kell
találniuk ezt a valakit. Ha megtalálják ezt az embert, nevek, telefonszámok és
címek sorát kapják vele, amelyeket az európai rend rségek egy hatalmas
zsákba gy jtenek, és véget vethetnek az Európa fölött fekete felh ként függ
terrorizmusnak, és ez sokkal jobb, mint rendszeresen kiküldeni embereit a
harcmez re.

Popov csomagolt. Kezdek belejönni, gondolta magában. Megtanulta úgy

összehajtogatni az ingeit, hogy ne gy rötten kerüljenek el a b röndb l,
KGB-s tisztként ezt nem sikerült elsajátítania. Igaz, ezek drágább ingek
voltak, és jobban is vigyázott rájuk. Maguk a b röndök azonban korábbi
mesterségét tükrözték, volt bennük néhány különleges zseb és tartó
"alternatív" úti okmányai számára. Immár mindig magánál tartotta ket. Ha az
egész terv összerogyna a saját súlya alatt, jobb, ha nyom nélkül elt nhet, és
ilyenkor igencsak jól jöhet három még fel nem használt dokumentumkészlet.
Ha nagyon nagy baj van, fölveszi berni bankjában a pénzét, és elt nik
Oroszországban, bár más tervei voltak a jöv re...
...de azért aggódott, hogy a kapzsiság esetleg elhomályosítja az
ítél képességét. Ötmillió dollár. Ha ezt sikerül lenyelnie, b ven lesz annyi
tartaléka, hogy élete végéig kényelmesen éljen, és maga választja meg a
helyet, hogy hol. F leg ha sikerül bölcsen befektetnie. De hogyan tudná
átverni az IRA-t, és megtartani a nekik küldött pénzt. Majdcsak megtalálja a
megoldást. Aztán lehunyta a szemét, és ismét a kapzsiságon t n dött. Lehet,
hogy csakugyan elhomályosítja a látását, és gyengíti a szakmai
ítél képességét? Lehet, hogy fölöslegesen nagy kockázatot vállal, mert
szeretné ezt a hatalmas összeget megszerezni? Nagyon nehéz volt
objektíven nézni az ember saját motívumait. És nagyon nehéz volt önállónak
lenni. Nem egynek a több ezernyi tereptiszt közül, akik az állambiztonsági
bizottságnál dolgoztak, és akiknek igazolniuk kellett minden egyes dollárt,
fontot, vagy rubelt, a Dzerzsinszkij tér 2. alatt m köd könyvel knek, egy
különösen komor ügynökség legkomorabb embereinek.
Kapzsiság, gondolta Popov aggódva. Ezt az egészet félre kell tennie.
Profiként kell folytatni, hivatásosként, aki mindig is volt. Gondosan és
el vigyázatosan, különben elkapja az ellenség kémelhárítása, vagy talán
éppen azok, akikkel találkozni akar. Az ír köztársasági hadsereg ideiglenes
szárnya a világ egyik legkegyetlenebb terrorszervezete. Bár az ital mellett
kedélyes fickók, és ivászatban felvették a versenyt az oroszokkal is, annyi
lelkiismeret-furdalást nem éreztek, amikor megölték szervezeten belüli vagy
kívüli ellenségeiket, mint a kísérletez orvos a laboratóriumi patkányok iránt.
Viszont a végs kig h ségesek tudnak lenni. Ebb l a szempontból
megjósolható a viselkedésük, és ez az én szerencsém, gondolta Popov.
Tudta, miként tárgyaljon velük. Épp elégszer megtette már Írországban és a
Bekaa-völgyben. Mindössze arra kell ügyelnie, ki ne derítsék, hogy szeretné
zsebre tenni a nekik szánt pénzt.
Popov végzett a csomagolással, kivitte táskáit a lifthez, majd lement a
földszintre, ahol a portás leintett egy taxit. Kivitette magát a La Guardia
repül térre, és fölszállt a bostoni Logan nemzetközi repül térre men gépre.
Innen az Aer Lingusszal utazik tovább Dublinba. Ha más nem is, de ez a
munka szerezhet neki egy-két törzsutaspontot, igaz, hogy túl sok különböz
légitársaságnál ahhoz, hogy sokra menjen vele. De most legalább mindig
els osztályon utazik, szemben, KGB-s éveivel, gondolta Dmitrij
Arkagyijevics, és elnyomott egy mosolyt. Kényelmesen elhelyezkedett a taxi
hátsó ülésén. Végül is nem kell mást tennie, mint tisztességesen
megalkudnia a PIRA-val, aztán ha adódik rá lehet ség, hogy ellopja a
pénzüket, nem fog habozni. De egy dologban biztos volt, lelkesen fogadják a
javasolt együttm ködést. Túl jó lehet ség, hogy kihagyják, és ha más nem is,
de a PIRA-ban volt kalandorszellem.

Patrick O'Connor különleges ügynök elolvasta a New Yorkból faxon

érkezett információkat. Az emberrablások nyomozásának kritikus pontja az
id . Soha egy nyomozás nem folyt elég gyorsan, de az emberrablásoknál
dühít bb volt a dolog, mert az ember tudta, hogy valakinek az élete most
attól függ, sikerül-e id ben megszerezni az információt, és cselekedni, miel tt
az emberrabló úgy dönt, hogy véget vet undorító kis játszmájának, megöli a
túszt és egy másikat ejt. Másikat ejt? Igen, feltehet leg, hiszen nem
követeltek váltságdíjat, és ez azt jelenti, hogy akárki ragadta is el, és tartja
fogva Mary Bannistert, nem óhajtja visszaküldeni. Nem, mindössze
játékszerként használja, szinte minden bizonnyal szexuális vágyait elégíti ki
vele, míg rá nem un, és aztán feltehet leg megöli. Így aztán O'Connor úgy
érezte, mintha versenypályán lenne, még ha nem látja is az utat, és a
stopperóra is másnak a kezében van, nem láthatja.
Megszerezte Miss Bannister helyi barátainak, ismer seinek listáját. Az
emberei most beszéltek mindannyiukkal. Abban bíztak, felbukkan egy név
vagy egy telefonszám, amely elvezeti ket a nyomozás következ
lépcs jéhez... vagy mégsem, gondolta. Hiszen ez az egész New Yorkban
történt. Egy fiatal lány elment, hogy szerencsét próbáljon a nagyvárosban,
mint el tte annyian mások, és közülük sokan meg is találják, amit kerestek,
de ez a lány az indianai Gary külvárosából úgy utazott oda, hogy nem tudta,
milyen a nagyváros. Hiányzott bel le az a tudás, amivel megvédhette volna
magát egy nyolcmilliós városban...
...és talán már nincs is életben, vallotta be magának O'Connor. Megölte
az a szörnyeteg, aki az utcáról elrabolta, és akkor nem tehet semmit érte,
csak annyit, hogy megtalálja, letartóztatja, bíróság elé állítja a rohadékot, és
ezzel megment másokat. De sokra megy vele az az áldozat, akinek a
dossziéja itt fekszik el tte az íróasztalon. Ez a zsaruélet egyik rákfenéje, nem
lehet mindenkit megmenteni. De az ember legalább megpróbál mindenkit
megbosszulni, és ez is valami, mondta magában az ügynök. Felállt, és a
kabátjáért nyúlt. Ideje hazamenni.

Chávez Guinnessét kortyolgatva nézett körül a klubban. A légió sasa a

bárpulttal szemközti falon lógott. Az emberek s r n mentek oda és érintették
meg tisztelettel a farudat. A 2-es osztagból hárman is az egyik asztalnál
iszogattak, és nagyban beszélgettek valamir l Peter Covington osztagának
két tagjával. Be volt kapcsolva a tévé, valami biliárdversenyt adtak. Ez itt
nemzeti ügy, t n dött Chávez. Aztán kisvártatva hírek és id járás
következett.
Újabb El Ni o-anyag, horkantott Ding bosszankodva. Valamikor
egyszer en id járás-jelentésnek hívták, aztán valami átkozott óceánkutató
felfedezte, hogy Dél-Amerika partjainál a hideg-meleg víz keveréke néhány
évenként változik, és ezt követi a világ klímájának változása is. A média,
pedig rávetette magát, szinte csámcsogta. Újra sikerült megcímkézni valamit,
amib l igazából egy mukkot sem értettek, mert hiányzott hozzá a
tájékozottságuk. Most éppen azt mondták, hogy az El Ni o-hatás szokatlanul
meleg id t eredményez Ausztráliában.
 - Mr. C, te elég id s vagy, hogy emlékezzél. Mit mondtak ez el tt a
baromság el tt?
- Azt mondták, hogy szokatlanul meleg vagy hideg lesz, vagy az
évszaknak megfelel id . Megpróbálták megjósolni, hogy másnap meleg
lesz, hideg lesz, napos id lesz, vagy esik az es , aztán rögtön a
baseballtippek jöttek. - Clark már nem tette hozzá, hogy némileg
pontosabban, mint az id járás-el rejelzés. - Hogy van Patsy?
- Már csak néhány hét, John. Nagyon jól tartja magát, de állandóan azon
siránkozik, mennyire meghízott. - Chávez az órájára pillantott. Fél órán belül
otthon kell lennie. Ugyanabban a m szakban van, mint Sandy,
- Jól alszik? - folytatta John.
- Igen, csak akkor nyugtalan egy kicsit, amikor a kis hombre forgolódik.
De mindent megkap, amire szüksége van, ne izgulj, John, vigyázok rá.
Nagyon várod már, hogy nagypapa legyél?
Clark esti harmadik korsó sörét kortyolgatta.
- Megint egy mérföldk a halálhoz vezet úton - felelte, aztán kuncogni
kezdett. - Persze, Domingo. Alig várom már. -Iszonyúan el fogom kényeztetni
a kis szarost, aztán egyszer en visszaadom nektek, amikor sír. - És te
készen állsz, hogy apa legyél?
- Azt hiszem, megbirkózom vele, John. Te már csináltad, nem lehet
nagyon nehéz.
Clark elengedte a füle mellett.
- Néhány héten belül leküldünk egy csapatot Ausztráliába - közölte.
- Miért? - kérdezte Chávez.
- Az ausztrálok egy kicsit aggódnak az olimpia miatt, mi pedig vonzónak
t nünk a számukra a sikeres küldetéseink után. Az akarják, hogy néhányan
odamenjünk, és az SAS-eseikkel együtt átnézzük a dolgokat.
- Jók a srácaik?
Clark bólintott.
- Legalábbis azt mondják. De soha nem árt egy küls vélemény is.
- Na és ki megy?
- Még nem döntöttem el. Már felfogadtak egy tanácsadó céget, a Global
Security Ltd.-et. Egy volt FBI-os vezeti, Noonan ismeri is, valamiféle
Henriksen.
- Volt már arrafelé terroristaincidens egyáltalán? - szólt Domingo
következ kérdése.
- Semmi különösebbre nem emlékszem, de ne felejtsük el 1972-t,
Münchent. Persze te már nem is emlékszel rá.
Chávez a fejét rázta.
- Csak annyit tudok, amennyit olvastam. A német zsaruk jól elcseszték az
egészet.
 - Hát igen. Soha senki nem közölte velük, miféle emberekkel lehet dolguk,
de most már valamennyien tudjuk. Így született meg a GSG-9, és elég jók is.
- Mint a Titanic? Azóta kell, hogy elég ment csónak legyen a hajókon?
John helyesl en bólintott.
- Így m ködik a dolog. Az emberek csak a kemény leckékb l tanulnak,
fiam. - John letette üres korsóját.
- Na igen, de mib l tanulnak a rossz fiúk? - kérdezte Chávez, és kiitta
aznap esti második sörét. - Volt részük egy-két kemény leckében már. De
gondolod, hogy emiatt összecsomagolhatunk? Nem hinném, Mr. C. Még itt
vannak köröttünk, és eszükben sincs visszavonulni. Semmit sem tanultak.
- Hát az biztos, hogy én tanulnék az ilyesmib l. Lehet, hogy k
egyszer en csak ostobábbak nálunk. Kérdezd meg Bellow-t - javasolta Clark.
- Az hiszem, meg is teszem.

Popov kezdett elszunyókálni. Az Aer Lingus 747-es alatt immár sötét volt
az óceán, gondolatai amúgy is el reszálltak, megel zték a repül gépet.
Arcokat és hangokat próbált felidézni a múltból. Azon t n dött, kapcsolata
nem lett-e azóta az Angol Biztonsági Szolgálat besúgója, mert ha igen, akkor
t azonosítják, talán le is tartóztatják. Feltehet leg nem, gondolta. Akkoriban
nagyon elkötelezettnek t ntek ügyük mellett, persze az ember soha nem
lehet biztos a dolgában. Az emberek mindenféle okokból válhatnak árulóvá,
Popov nagyon is jól tudta. Maga is b ven kivette a részét abból, hogy
embereket hozzásegítsen ehhez. Ahhoz, hogy hitet cseréljen, elárulja
országát, és gyakran mindössze némi kis pénzért. Mennyivel könnyebb akkor
egy ateista külföldi ellen fordulni, aki alig nyújtott valami támogatást nekik. Mi
van akkor, ha kapcsolatainak kinyílt a szeme, és látják, milyen reménytelen
az ügyük? Bármennyire is akarják, Írországból soha nem lesz marxista
ország. Igencsak megfogyatkozott az ilyen országok listája, bár szerte a
világon tudósok még mindig csüngtek Marx, Engels és Lenin szavain meg
eszméin. Az ostobák. Egyesek azzal magyarázzák a dolgokat, hogy
egyszer en nem megfelel országokban próbálták ki a kommunizmust.
Oroszország túlságosan is elmaradott volt ahhoz, hogy ezek a csodálatos
eszmék m ködhessenek.
A gondolat elég volt ahhoz, hogy gunyoros mosoly jelenjen meg Popov
arcán, és enyhén megcsóválja a fejét. Valaha olyan szervezetnél dolgozott,
amelyet a párt kardjának és pajzsának neveztek. Elvégezte az akadémiát,
végigülte a politikai el adásokat, megtanulta a válaszokat az elkerülhetetlen
kérdésekre, és elég okos volt ahhoz, hogy pontosan azt írja le, amit az
oktatói hallani akartak. Így persze gondoskodott arról, hogy jó jegyeket
kapjon, és kedveljék az elöljárói - akik többsége ugyanúgy nem hitt
mindebben, ahogyan sem, de egyikükben sem volt elég bátorság, hogy
kimondja valódi gondolatait. Meghökkent , milyen sokáig éltek ezek a
hazugságok, és Popov máig visszaemlékezett, milyen meglepetést érzett,
amikor a Kreml Szpasszkaja kapujánál lehúzták a vörös zászlót. Úgy t nik,
semmi nem él olyan sokáig, mint egy eszme.
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

SZOKÁSOK

EURÓPA és Amerika között az egyik különbség az, hogy az európai

országok szívesen fogadták a külföldieket, míg Amerika hiába szívélyes hely,
igencsak nehézkessé tette a belépést. Hát az írek aztán nem állítottak
akadályokat. Popov útlevelét lepecsételték, aztán begy jtötte b röndjét, a
"vizsgálat" olyan felszínes volt, hogy a vámtiszt feltehet leg azt sem tudta
volna megmondani, hogy a b rönd tulajdonosa férfi vagy n . Aztán Dmitrij
Arkagyijevics távozott a repül térr l, leintett egy taxit, és a hoteljába vitette
magát. Egy hálószobás lakosztályt foglalt, ablakai egy nagyobb
keresztez désre néztek. Popov rögtön levetk zött, és lefeküdt, hogy
aludhasson még néhány órát, miel tt telefonálgatni kezd. Utolsó gondolata,
miel tt lehunyta volna a szemét ezen a napos reggelen, az volt, hogy a
kapcsolatfelvev telefonszám remélhet leg nem változott meg, és nem is
kompromittálódott. Ha így lenne, magyarázkodhatna egy keveset a helyi
rend röknek, igaz, szükség esetére volt egy fed sztorija. Ha nem is volt
tökéletes, remélhet leg elég jó ahhoz, hogy megvédjen valakit, aki nem
követett el b ncselekményeket az Ír Köztársaság területén.

- Kiugrálunk mindjárt a nagy segg madárból - dalolta Vega az utolsó

mérföld kezdetén.
Chávezt mindig is meglepte, hogy a nagydarab Julio Vega törzsörmester
milyen jól bírta a futást. Legalább tizenkét kilóval volt nehezebb a 2-es
egység többi tagjánál. Ha még szélesebb lett volna a mellkasa, külön méretre
kellett volna egyenruhát csináltatni a számára, de ezt a nagy testet mindig
elbírta a lába, és mindig kapott elég leveg t. Ma pedig vezette a reggeli
futást... négy perc múlva már látták a célpontot. Nem vallották volna be, de
valamennyien felsóhajtottak gondolatban a megkönnyebbülést l.
- Oké, menetütem - vezényelt Vega, amikor átfutott a sárga vonalon, és
az egység lelassított a szokásos percenkénti százhúsz lépésre. - Bal, bal,
bal, jobb, bal! - Még fél perc, aztán: - Osztag, állj! - Mindenki megállt. Néhány
köhécselés hallatszott azok fel l, akik el z este egy-két korsóval többet ittak
a kelleténél, de ez volt minden.
Chávez a kettes sorban álló katonák elé lépett.
- Oszolj! - adta ki a parancsot, a 2-es osztag katonái pedig végre
mehettek zuhanyozni a napi kemény torna és nyújtógyakorlatok után.
Kés bb, ma még egyszer futnak a l pályához, ahol az éles l gyakorlatokat
végzik. Kicsit unalmas lesz, hiszen a túszok és rossz fiúk szinte minden
elképzelhet variációját kipróbálták. Szinte tökéletesen l nek, fizikai állapotuk
tökéletes, és a harci kedvük olyan jó, hogy szinte már unatkoznak. Bíztak a
képességeikben, amelyeket olyan meggy z en bizonyítottak éles
körülmények között. Valódi golyókat l ttek valódi célpontokba. Chávez még a
7. könny gyalogsági hadosztálynál sem bízott ennyire az embereiben.
Eljutottak arra a szintre, hogy az angol SAS-katonák, ennek a hosszú és
büszke történelemmel rendelkez egységnek a tagjai, akik eleinte némi
kétkedéssel nézték a Szivárvány m ködését, immár szívesen látták ket a
klubban, s t bevallották, hogy egy-két dolgot még tanulhatnak is t lük. És ez
nem akármi, hiszen világszerte az SAS-t tekintik a különleges hadm veletek
mestereinek.
Chávez néhány perc múlva lezuhanyozva, felöltözve lépett be az osztag
irodájába. Emberei már íróasztaluknál ültek, és a Bill Tawney csapata által
rendelkezésükre bocsátott hírszerzési információkat tanulmányozták. A
fényképek egy részét a komputer megváltoztatta, próbálta rávarázsolni az
arcokra az eltelt éveket. A szoftver fejl désével a rendszer szinte napról
napra jobb lett. Egy féloldalról felvett képet a komputer képes volt portrévá
alakítani. Ók pedig úgy tanulmányozták ezeket a képeket, mintha gyermekeik
képe lenne, és hozzá elolvastak minden elképzelhet információt arról, ki
feltehet leg hol bujkál, és kik a feltételezhet b ntársaik, és így tovább.
Chávez úgy érezte, csak az id t vesztegetik, de hát az ember nem futhat és
lövöldözhet egész nap, és talán van valami értelme, ha ismerik az arcokat.
Útban Bécs felé is azonosították Fürchtnert és Dortmundot.
Price törzs rmester a költségvetésen dolgozott, amikor megvolt vele,
odadobta Ding asztalára, hogy a f nöke igazolhassa a költségeket. S t
kicsikarjon még némi pénzt, hogy kipróbálhassanak egy-két új ötletet.
Tim Noonan új elektronikus játékaival játszadozott. Clark pedig, mint
mindig újabban, a CIA-val és más amerikai kormányügynökségekkel vívta
véget nem ér pénzügyi csatáit. Chávez úgy érezte, id pocsékolás az egész.
A Szivárvány rögtön a kezdetekt l elég sebezhetetlen volt - az elnöki
támogatás soha nem árt - a sikeres missziók csak tovább növelték a
hitelüket, és nem zárhatták el a pénztárcákat. Újabb két órán belül a l téren
lesznek, ahol lelövik a napi száz körüket pisztollyal és géppisztolyl szerrel,
ezt az éles t zgyakorlat követi... egy újabb rutinnap. Ding számára a rutin
többé-kevésbé az unalmas szinonimája volt, de nem volt mit tenni, és ez még
mindig jóval kevésbé volt unalmas, mint amikor a CIA-nál dolgozott.
Akkoriban munkája javarészt abból állt, hogy ült és várt valami találkozóra,
vagy nyomtatványokat töltött ki a langleyi bürokraták számára, akiknek
mindenr l teljes dokumentáció kellett, bármi történt is a terepen - csak azért,
mert ez volt a szabály. A szabály, melyet a legjobb esetben olyanok
próbáltak betartatni velük, akik maguk is voltak kinn a terepen egy
generációval korábban, és azt hiszik, még nem felejtették el dolgot, a
legrosszabbak azok, akiknek fogalmuk sincs az egészr l, és éppen ezért
még követel z bbek. De a kormány, amely naponta billió dollárokat képes
kidobni az ablakon, gyakran képes volt ezer dollárok miatt problémázni,
Chávez semmit sem tehetett ellene.

Malloy ezredesnek immár saját irodája volt a f hadiszállás épületében,

mivel úgy döntöttek, hogy a Szivárvány részlegparancsnokának számít.
Malloy az Egyesült Államok tengerészgyalogságának törzstisztje volt, és így
hozzászokott az ilyen agyrémekhez. Úgy gondolta, kirak egy dartstáblát a
falra, hogy ne unatkozzon, amikor épp nem dolgozik. A munka számára azt
jelentette, hogy a helikoptert vezeti, ami most nemigen áll módjában, hiszen
jelenleg épp karbantartják a gépét. Valamilyen mütyürt új és továbbfejlesztett
mütyürre cserélnek ki, aminek az eredményeképp a gép teljesítménye
bizonyos szempontból sokkal jobb lesz, de hogy milyen szempontból, még
nem közölték vele. De az biztos, hogy nagyon fontos dolog, f leg annak a
polgári beszállítónak, amelyik kitalálta, megtervezte, és legyártotta ezt az új
és továbbfejlesztett mütyürt.
Rosszabb is lehetett volna a dolog. A felesége és a gyerekei jól érezték itt
magukat, és Malloy sem panaszkodhatott. Nem volt veszélyes a munkája,
inkább az ügyességére volt szükség. Egy különleges hadm veleti egységnél
nem olyan kockázatos a helikopterpilóta élete. Igazán amiatt kell csak
aggódnia, nehogy nekiütközzön valami távvezetéknek, mivel a Szivárvány
többnyire beépített területeken tevékenykedik, és az elmúlt húsz év során
több helikopter zuhant le az elektromos távvezetékek miatt, mint légelhárító
fegyverek következtében. Malloy MH-60K gépén nem volt kábelvágó. Írt egy
beadványt a 24. Különleges Hadm veleti Század parancsnokának, aki
válaszul elküldte annak a hat beadványnak a fénymásolatát, amellyel
bombázta ugyanebben a témában az parancsnokát. Mint kés bb
elmagyarázta, a Pentagonban egy szakért már dolgozik a témán, lehet-e
egy már létez helikopteren módosítani. Malloy ezt úgy fordította le
magának, hogy valaki kapott egy 300 000 dolláros tanácsadói szerz dést,
hogy aztán majd levonja a végkövetkeztetést, nahát, nem is rossz ötlet, hogy
aztán ezt az egyszer gondolatot négyszáz oldalnyi olvashatatlan
bürokratikus bikkfanyelven fejtse ki. Amit persze senki nem fog elolvasni,
hanem biztos helyre zárják valami archívumba az id k végezetéig. Maga a
módosítás pedig legfeljebb háromezer dollárba fog kerülni, beleértve az
alkatrészt és a munkadíjat is. A munkát majd elvégzi egy rmester, aki
f állásban a légier alkalmazottja, és megkapja a fizetését attól függetlenül,
hogy dolgozik, vagy a fenekén ül, és a Playboyt olvassa. De hát a szabály
sajnos csak szabály marad. És ki tudja, talán egy éven belül a Night Hawkok
megkapják a kábelvágókat.
Malloy elfintorodott. Kár, hogy még nem szerelte föl a dartstáblát. Neki
nem kellett megnézni a hírszerzés jelentéseit. Semmire nem megy az ismert
vagy gyanúsított terroristák képével. Soha nem kerül elég közel hozzájuk. Ez
a lövészek dolga, és részlegparancsnok ide vagy oda, mégiscsak a
sof rjük. Igaz, rosszabb is lehetne a dolog. Itt legalább pilótaruhában ülhet az
íróasztal mögött, szinte mintha rendes repül s szervezetnél m ködne. Egy
héten négyszer is repülhet, és ez nem rossz. És miután ez a megbízatása
lejárt, lehet, hogy magát a VMH-1-et vezetheti, és az elnököt szállítja majd.
Unalmas munka lesz, de jót tesz a karrierjének, és az biztos, hogy jól jött régi
barátjának, Hank Goodman ezredesnek is, akinek most van emelked ben a
csillaga. Elég ritkaság egy rotoros srácnak, hiszen a flotta légiereje ugyan
f leg helikopterekb l áll, de a száguldozós lökhajtásos merev szárnyú
gépeken ül fiúk irányítják, méghozzá könyörtelenül. Még a nyakbavalójuk is
csinosabb. Hogy valamivel lekösse magát ebéd el tt, Malloy el vette az MH-
60K kézikönyvét, és megpróbált némi újdonságot kiolvasni a
motorteljesítményr l. Igaz, az ilyesmi általában egy mérnök tiszt, vagy talán a
fedélzeti f nök, Jack Nance rmester dolga lenne.

Az els megbeszélésre egy közparkban került sor. Popov el z leg

megnézte a telefonkönyvet, és valamivel dél el tt felhívott egy bizonyos
Patrick X. Murphyt.
- Jó napot, Joseph Andrews vagyok, Mr. Yatest keresem – mondta.
A vonal másik végén csend támadt, az illet nek feltehet leg törnie kellett
a fejét a válaszkód után. Elég régi kód volt, de azért tíz másodperc múlva az
eszébe jutott.
- Ja, igen, Mr. Andrews. Már egy jó ideje nem hallottunk önr l.
- Ma reggel érkeztem Dublinba, és alig várom, hogy találkozzunk. Milyen
hamar találkozhatnánk?
- Déli egy óra megfelel? - Aztán következtek az útbaigazítások.
Így aztán Popov es kabátban, széles karimájú kalapban, jobb kezében az
Irish Times egy példányával ült egy bizonyos padon, egy tölgyfa közelében.
Arra használta a hátralév id t, hogy elolvassa az újságot, mi történik a
világban. Nem volt nagy különbség ahhoz képest, amelyet el z nap New
Yorkban látott a CNN-en... a Szovjetunió bukása óta meglehet sen
unalmasak a nemzetközi hírek. Popov nem is értette, miként dolgozták föl a
dolgot a vezet újságok szerkeszt i. Na persze, Ruandában és Burundiban
még mindig valami obszcén lelkesedéssel mészárolják egymást az emberek,
és az írek azon tanakodtak, szabad-e odaküldeni az katonáikat
békefenntartóként. Hát nem különös? - elmélkedett magában Popov.
Közismert róluk, hogy odahaza egymást közt sem tudják fenntartani a békét,
ugyan miért küldenének akkor katonákat e célból bárhová is?!
- Joe! - harsogta egy boldog hang a közelében. Popov felnézett.
Negyvenes éveiben járó férfi közeledett felé ragyogó mosollyal.
- Patrick! - felelte Popov, felállt, és kezet ráztak. - Rég találkoztunk. - Hát
meglehet sen rég, mivelhogy még soha életében nem látta a fickót annak
ellenére, hogy régi barátokként üdvözölték egymást. Miután ezzel megvoltak,
elindultak az O'Connell Street felé, ahol egy kocsi várta ket. Popov és
újdonsült barátja hátulra ültek, a sof r pedig azonnal indított. Nem
száguldozott, de s r n pillantott a visszapillantó tükörbe, és többször fordult
be mellékutcákba váratlanul. "Patrick" a hátsó ülésr l felnézett, nem lát-e
helikoptert. Hát igen, ezek a PIRA-katonák nem véletlenül vannak még
életben, ha figyelmetlenek, nemigen élik meg ezt az életkort, gondolta
magában Dmitrij. Popov a maga részér l hátrad lt és ellazított. Le is
hunyhatta volna a szemét, de ez talán egy kicsit lenéz nek t nhetett volna
vendéglátói szemében. Ehelyett inkább maga elé meredt. Nem el ször jött
Dublinba, de néhány nyilvánvaló tájékozódási pontot leszámítva nemigen
emlékezett a városra. Jelenlegi útitársai persze, nemigen hitték volna el, ha
mondja, hiszen hírszerz tisztekr l úgy tartják, hogy fényképez gép
memóriájuk van, így is képezik ki ket. És ez igaz is, de csak egy pontig.
Vagy negyven percen keresztül cikáztak át a városon, míg végül egy jókora
épülethez értek, és begördültek egy sikátorba. A kocsi itt megállt, kiszálltak,
és beléptek a téglafalban lév kis ajtón.
- Joszif Andrejevics -, köszöntötte egy nyugodt hang a sötétb l, aztán
felt nt a hanghoz tartozó arc is.
- Rég nem találkoztunk, Sean. - Popov el relépett, kinyújtotta kezét.
- Tizenegy éve és hat hónapja - bólintott Sean Grady. Megfogta Popov
kezét, és lazán megszorította.
- Látom, még mindig értitek a dolgotokat - mosolygott Popov. - Sejtelmem
sincs, hol vagyunk.
- Nem árt vigyázni, Joszif - legyintett Grady. - Gyere utánam.
Grady egy kis szobába vezette, egy asztal és néhány szék volt a
berendezés. F tt már a tea. Dmitrij Arkagyijevics látta, hogy él még az ír
vendégszeretet. Levette kabátját, és az egyik székre dobta, aztán maga is
leült.
- Mit tehetünk érted? - kérdezte Grady. Ötvenhez közeledett, de Popov
látta, hogy a tekintete fiatalos maradt, és ugyanúgy megvolt benne az
eltökéltség. Nem szenvedélyes, de átható.
- Miel tt rátérek, hogy mennek a dolgok nálatok, Sean?
- Lehetne jobb is - vallotta be Grady. - Néhány korábbi társunk Ulsterben
behódolt a brit koronának. Sajnos sokan vannak, akik hajlamosak követni
ket, de mindent megteszünk, hogy a lehet legtöbb ember szemét
kinyissuk.
- Köszönöm - bólintott Popov a felé az ír felé, aki egy csésze teát tett elé.
Ivott egy kortyot, miel tt megszólalt volna. - Sean, tudod, mennyire tisztelem
az eszményeiteket, azóta, hogy el ször találkoztam veletek Libanonban.
Csodálkozom, hogy ilyen sokan megingottak.
- Régóta tart ez a háború, Joszif, és ez magyarázza, hogy nem mindenki
képes meg rizni magában az eltökéltséget. Annál sajnálatosabb, barátom. -
Hangjából megint csak nem érz dött semmiféle érzelem. Arca sem volt
kegyetlen, inkább kifejezéstelen. Remek terepen dolgozó hírszerz lehetett
volna bel le, gondolta az orosz. Semmit nem árult el, még az elégedettséget
sem, amit akkor érezhetett, amikor egy küldetést sikerrel befejezett.
Feltehet leg akkor sem látszott rajta szenvedély, amikor megkínzott és
meggyilkolt két angol SAS-katonát, akik elkövették azt a hibát, hogy egyszer
figyelmetlenek voltak. Nem s r n történik meg ilyesmi, de Sean Grady
kétszer is elérte ezt az igencsak nehezen elérhet célt. Az igazsághoz
hozzátartozik, hogy véres vendetta következett az angol hadsereg legelitebb
egysége és Grady PIRA-sejtje között. Az SAS nem kevesebb, mint nyolc
közeli munkatársát ölte meg, egy másik alkalommal Grady csak azért
menekült meg, mert az autója lerobbant a találkozóra menet. Hét évvel
ezel tt az SAS rajtaütött ezen a találkozón, és három magas rangú PIRA-
tisztet ölt meg. Sean Gradyn rajta volt a bélyeg. Popov biztos volt benne,
hogy az angol biztonsági szolgálat több százezer fontot költött rá, hogy
kinyomozza és újabb rajtaütés célpontja lehessen. Akárcsak a hírszerzés, ez
is igen veszélyes játszma volt, mindegyik játékos, de leginkább maguk, a
forradalmárok számára. És most a saját vezet i hagyják cserben, legalábbis
Grady így érezheti. Ez az ember pedig soha nem fog békét kötni az
angolokkal. Túlságosan is megingathatatlanul hisz vízióiban, bármennyire
tévesek legyenek is. Joszif Visszarionovics Sztálin állt valaha így a
dolgokhoz ugyanezzel a következményekkel nem tör d céltudatossággal,
amely képtelenné tette, hogy kompromisszumokat kössön stratégiai
kérdésekben.
- Egy új terroristaellenes osztag m ködik Angliában - közölte vele Dmitrij.
- Nocsak! - Gradynek sejtelme sem volt róla, és megdöbbentette a dolog.
- Igen, Szivárványnak hívják. Az angolok és az amerikaiak közös
gyermeke, és k intézték el a dolgokat a Világparkban, Bécsben és Bernben.
Írországban még nem vetették be ket, de azt hiszem, ez csak id kérdése.
- Mit tudsz err l a társaságról?
- Elég sokat. - Popov átnyújtotta az írásos ismertet t.
- Hereford - t n dött Grady. - Jártunk már ott körülnézni, de nem olyan
hely, amelyet könnyen megtámadhatnánk.
- Igen, tudom, Sean, de azért k is sebezhet k, és megfelel tervezéssel
szerintünk igenis le lehet csapni a Szivárványra. Amint látod, a csoport
parancsnoka egy amerikai, John Clark, és a felesége meg a lánya is a közeli
közkórházban dolgozik. Ez lehetne a csalétek...
- Csalétek? - kérdezett rá Grady.
- Igen, Sean. - Popov nekilátott felvázolni az akció menetét. Grady szokás
szerint most se mutatott reakciót, de két embere annál inkább. Mocorogni
kezdtek székeiken, összenéztek, úgy várták, hogy parancsnokuk mondjon
valamit. És amikor az megtette, elég hivatalos volt a hangja.
- Szerov ezredes, azt javasolod, hogy igen komoly kockázatot vállaljunk.
Dmitrij bólintott.
- Ez igaz, és ti döntitek el, hogy a kockázat arányban van-e a
nyereséggel. - Popov szükségtelennek látta emlékeztetni az IRA-
törzsf nököt, hogy a múltban többször is segítette ket. Igaz, csak kisebb
dolgokban, de ezek az emberek az ilyesmit nem felejtik el, ahogyan arra sem
kellett rámutatnia, hogy amennyiben ez a küldetés sikerrel jár, nemcsak hogy
a legbefolyásosabb IRA-parancsnokok közé repíti Gradyt, hanem
megmérgezheti a békefolyamatot az angol kormány és a PIRA "hivatalos"
frakciója között. Ír forradalmár 1920 óta nem élvezett olyan presztízst, mint
amilyet az az ember élvezhetne, aki megalázná az SAS-t és egy másik
különleges hadm veleti osztagot a saját pályáján. Popov tisztában volt vele,
hogy az ilyesfajta embereknek ez a gyengéjük. Az ideológia iránti
eltökéltségük saját egójuk túszává tette ket. Nemcsak politikai céljaikról volt
határozott képük, hanem saját magukról is.
- Joszif Andrejevics, sajnos jelenlegi er forrásaink nem tesznek lehet vé
ilyen küldetést.
- Tisztában vagyok vele. Mire lenne szükséged, Sean?
- Többre, mint amennyit ajánlhatsz. - Grady saját tapasztalatából és a
világ terroristaközösségének más tagjaival való beszélgetésb l jól tudta,
milyen szigorú a KGB költségvetése. De ez csak el készítette a következ
meglepetést.
- Ötmillió amerikai dollár, számozott és jelszóval ellen rzött svájci
számlán - közölte Popov nyugodtan, és ez alkalommal már látott némi
érzelmet tükröz dni Grady arcán. Az ír pislogott egyet, szája enyhén kinyílt,
mintha valami ellenvetésnek kívánna hangot adni, de aztán visszanyerte az
önuralmát.
- Hat - mondta Grady, csak hogy az övé legyen az utolsó szó.
Popovnak megfelelt a dolog.
- Rendben, azt hiszem, ajánlhatok hatmilliót is. Milyen gyorsan lesz rá
szükség?
- Milyen gyorsan tudod szállítani?
- Azt hiszem, egy hét alatt. Mennyi id be telik, míg eltervezitek, az akciót?
Grady néhány másodpercig t n dött.
- Két hét. - Már elég jól ismerte a Hereford körüli vidéket. Az, hogy
mostanáig nem sikerült megtámadnia a bázist, nem akadályozta meg, hogy
t n djön, álmodozzon a dologról, és gy jtse a szükséges információkat.
Ahogyan megpróbált az SAS-hadm veletekr l is információt gy jteni, de mint
kiderült, az SAS-katonák nemigen beszédesek, még akció után és még saját
köreiken belül sem. Sikerült néhány fényképet készíteni lopva, de ez sem
bizonyult hasznosnak a terepen. Az, amire szükség volt, és ami egész
mostanáig nem állt rendelkezésére, a hatalmas kockázatot vállaló emberek
és az akcióhoz szükséges dolgok beszerzését lehet vé tev anyagiak
kombinációja volt.
- Még valami - mondta Grady.
- Igen?
- Milyen kapcsolataid vannak kábítószer-keresked kkel? - kérdezte az ír.
Popov komolyan megdöbbent, még ha igyekezett is nem mutatni. Grady
kábítószert akar árulni? Az azt jelenti, hogy komoly változás történt a PIRA
erkölcseiben. A korábbi években a provók többször is megöltek vagy térden
l ttek kábítószer-keresked ket, hogy ezzel is bizonyítsák, mennyire méltók a
közösség támogatására. Hát ez is megváltozott?
- Azt hiszem, van néhány közvetett kapcsolatom. Mire volna szükség?
- Kokainra, nagy mennyiségben, lehet leg tiszta anyagra.
- Eladni?
- Igen. A pénznek nincs szaga, Joszif - mutatott rá Grady. - Folyamatos
jövedelemre van szükségünk, hogy m ködni tudjunk.
- Semmit nem ígérhetek, de meglátom, mit tehetek.
- Rendben van, majd értesíts a pénz miatt. Mihelyt a rendelkezésünkre áll,
értesítelek, hogy végre tudjuk-e hajtani a küldetést, és ha igen, akkor mikor.
- Fegyverek?
- Nem probléma - nyugtatta meg Grady.
- Szükségem van egy telefonszámra.
Grady bólintott, jegyzettömböt vett fel az asztalról, és leírta a számot.
Mobiltelefonszám volt. Az orosz zsebre vágta a papírlapot. - Még néhány
hétig él a telefon. Megfelel?
- Igen. - Popov felállt. Már nem volt mit mondaniuk. Popovot kivezették az
épületb l, vissza a kocsihoz. Sikeres volt a megbeszélés, gondolta magában
Dmitrij útközben vissza a hotel felé.

- Sean, ez öngyilkos akció - figyelmeztette f nökét Roddy Sands a

raktárépületben.
- Nem, amennyiben mi ellen rizzük a helyzetet, Roddy - felelte Grady. -
És képesek vagyunk rá, amennyiben elég pénz áll a rendelkezésünkre.
Nagyon óvatosnak kell lennünk, és nagyon gyorsnak, de képesek vagyunk
rá. - És ha megtesszük, az egész mozgalom láthatja, ki képviseli valójában
az ír népet, tette hozzá Grady gondolatban. - Legalább tizenöt emberre lesz
szükség, és megtaláljuk a tizenöt megfelel embert, Roddy. - Ezzel Grady
felállt és kiment a szoba másik végén lev ajtón. Beszállt a kocsijába, és a
konspirációs lakáshoz hajtott, ahol megszállt. Kemény munka várt rá, az a
fajta munka, amit mindig egyedül végzett.
 Henriksen összeszedte csapatát. Összesen tíz emberb l állt, csupa
gyakorlott ember, aki tudott a projektr l és céljairól. Az egyik legfontosabb
közülük Wilson Gearing alezredes volt, aki korábban az Egyesült Államok
hadseregének vegyi védelmi alakulatánál szolgált. A vegyi fegyverek komoly
szakért jeként az dolga lesz a terjesztés. A többiek a helyi biztonsági
er knél lesznek tanácsadóként. Mondanak nekik néhány olyan bölcsességet,
amit amúgy is tudtak, imigyen meger sítve azt a nemzetközi szabályt, hogy
senki nem próféta saját hazájában, és a szakért mindig olyasvalaki, aki
messzir l jön. Az ausztrál SAS-katonák majd udvariasan figyelnek, talán
tanulnak is egy-két hasznos dolgot, f leg amikor az emberei elhozzák az E-
system új rádió felszerelését, és Dick Voss kiképzi rá az ausztrálokat. Ez a
különleges hadm veleti egységeknek és rohamrend röknek kifejlesztett új
rádió igazi szépség. Azután nincs más dolguk, mint különleges igazolványaik
birtokában parádézni fel-alá, át az ellen rz pontokon, még a hatalmas
stadion alsó részére is. Egész közelr l nézhetik az olimpiát, ami külön kis
ajándék lesz az emberei számára. Henriksen biztos volt benne, hogy közülük
néhány igazi sportkedvel , aki örül majd, hogy láthatja az utolsó olimpiai
játékokat.
A legjobb embereit választotta ki, aztán intézkedett, hogy a céggel együtt
dolgozó utazási iroda megvegye a szükséges repül jegyeket, és lefoglalja a
szállodai szobákat, utóbbit az ausztrál rend rségen keresztül, amely lefoglalt
egy sor hotelszobát a maga számára a stadion közelében az olimpiai játékok
idejére. Henriksennek eszébe jutott, talán nem ártott volna felhívnia a média
figyelmét cégére. Általában ragaszkodott volna hozzá, mert a reklám soha
nem árt, de ez alkalommal lemondott róla. Elvégre már nem sok értelme van
bármit is hirdetni.

Hát, ezzel az építkezéssel is megvolnánk. Hollister pillantása végigfutott

az épületeken, utakon, parkolókon, és a kifutópályán, melynek építését
személyesen felügyelte itt a kansasi síkságon. Az utolsó napok
természetesen a szokásos z rzavarral teltek. Apró kis részleteken kellett
rágódniuk, de az összes alvállalkozó jól reagált a korbács csattogtatására.
F ként hogy az szerz déseikben is pluszpénz ígérete szerepelt, ha
korábban elkészülnek.
A vállalat kocsija húzott terepjárója mellé, és megállt. Hollister
meghökkent. Személyesen a nagyf nök, John Brightling szállt ki a kocsiból.
Még soha nem találkozott személyesen a vállalat elnökével, bár névr l
ismerte, és a tévében látta is egyszer-kétszer. Nyilván ma érkezett a vállalat
valamelyik repül gépével, és a f -építésvezet némi csalódást is érzett,
amiért nem a frissiben elkészült új utat használta a Gulfstream gép
leszállópályájául.
- Mr. Hollister, ha nem tévedek?
 - Igen, uram. - Hollister megragadta és megrázta a felé nyújtott kezet. -
Mindennel elkészültünk, uram.
- Két és fél héttel hamarabb elkészült, mint ígérte - jegyezte meg
Brightling.
- Hát, az id is segített valamelyest, ezért nem tulajdonítom magamnak az
érdemet.
- De én igen - nevetett Brightling.
- A klímarendszer volt a legnehezebb. Soha életemben nem láttam még
ilyen igényes rendszert. Mi szükség volt rá, dr. Brightling?
- Nos, azoknak a dolgoknak egy része, amelyeken dolgozunk, tökéletes
izolációt igényelnek. Négyes szintnek nevezzük a szakmában. Veszélyes
laboratóriumi anyagok, és gondolhatja, hogy igen óvatosnak kell lennünk
velük. Aztán persze a szövetségi el írásoknak is eleget kell tennünk.
- Na de hát az egész épület? - kérdezte Hollister. Olyan volt, mintha egy
hajót vagy egy repül gépet építettek volna. Nemigen fordult el , hogy egy
egész hatalmas épületet tökéletesen légmentesen zártra terveztek, de ezt
igen. Így aztán kénytelenek voltak minden egyes egység elkészültével
légnyomáspróbákat végrehajtani. Csaknem sírba kergetve vele az ablakokat
szállító alvállalkozókat.
- Egyszer en ily módon akartuk.
- Az ön épülete, doki - vont vállat Hollister. Ez az egyetlen megkötés
ötmillió dollárral növelte a munkaköltséget, és ebb l minden egyes cent az
ablakalvállalkozóknak ment. A munkások gy lölték ezt a pepecsel munkát,
igaz, a vele járó különpénzt már nem. A régi Boeing gyár, lejjebb az úton
Wichitában, ritkán kényszerült ilyen alapos, szép munkát végezni. - Igen szép
környéket választott, uram.
- Ugye? - Körbe ringó zöld búzamez k látszottak, növekedési ciklusuk
negyedénél tartottak. Néhány mez gazdasági gép éppen trágyázott, és
irtotta a gyomot. Hát lehet, hogy nem olyan szép, mint egy golfpálya, de
sokkal praktikusabb. A telepnek még saját péksége is volt, hogy
megsüthessék a saját kenyerüket. Talán épp az itt növ gabonából? -
t n dött magában Hollister. Miért is nem gondolt erre korábban? A földdel
együtt megvásárolt tanyákhoz még egy szarvasmarhatelep is tartozott, és
egy másik földterületen zöldségeket termesztettek. Az egész telep önálló
lehet, ha ezt akarják. Vagy talán csak be akartak illeszkedni a környékbe.
Kansasnak ez a része tanyavidék, és bár ezeket a fém és üveg épületeket
nemigen lehet pajtának és fészernek nézni, környezetük némileg tompította a
hatást. Különben is, az északon futó államok közötti autópályáról alig látszik,
mindössze a néhány közelebb haladó közútról. Na és az rházak is igen
masszív épületek, valóságos kis er dök, a kívánalmak szerint azért, hogy
bármilyen tornádót kibírjanak. Az biztos is, hogy ezekben aztán nem tesz kárt
semmilyen tornádó. A csudába, még az sem ártana nekik, ha valamelyik
beflúgolt farmer lövöldözne rájuk egy .50-es kaliber géppuskával.
- Látom, megérdemli a bonuszt. A pénz holnap üzletzárásig a számláján
lesz - ígérte dr. John Brightling.
- Nekem megfelel, uram. - Hollister a zsebébe nyúlt, és el húzta a
központi kulcsot. Azt, amely az egész telep minden ajtaját nyitja. Ezt a kis
szertartást mindig elvégezte, ha befejezett egy építkezést. - Nos, uram,
mostantól az ön épülete - nyújtotta át a kulcsot.
Brightling lenézett az elektromos kulcsra, és elmosolyodott. Ez volt az
utolsó hatalmas lépés a projektben. Ez a lelep lesz csaknem valamennyiük
otthona. Két hónappal ezel tt fejeztek be egy hasonló, de kisebb épületet
Brazíliában. De ott mindössze száz ember fér el, itt viszont háromezer. Talán
egy kicsit zsúfoltan lesznek, de azért kényelmesen. Legalábbis néhány
hónapig, és annyi elég. Az els néhány hónap után pedig folytathatja az
orvosi kísérleteit a legjobb embereivel. Igaz, a többségük nem tud a
projektr l, de azért megérdemlik, hogy éljenek. Hiszen a munka, amelyen
dolgoznak, váratlan és igen ígéretes fordulatot vett. Olyannyira ígéreteset,
hogy Brightling már azon t n dött, vajon mennyi ideig él majd itt. Ötven évét?
Százat? Vagy talán ezret? Ki mondaná meg?
Olympusnak fogom nevezni, döntötte el Brightling. Az istenek otthona, és
ennek a helynek pontosan annak kell lennie. Innen figyelheti a világot,
tanulmányozhatja, élvezheti, értékelheti. Hordozható rádióján az Olympus-1
hívójelet használja majd. Innét elrepülhet a világ bármely részére az általa
kiválasztott útitársakkal, hogy aztán megfigyeljék, miként m ködik a
természet. Vagy húsz évig még használhatják a távközlési m holdakat. Ki
tudja, meddig fognak m ködni még, azután pedig marad a hullámsávú rádió.
Némi kényelmetlenséget jelent majd a jöv ben, de meglehet sen költséges
és sok embert igényl mulatság lenne saját m holdakat pályára állítani,
azonkívül a m holdak kilövése minden másnál jobban szennyezi a
környezetet.
Brightling kíváncsi volt, vajon mennyi ideig akarnak itt élni az emberei.
Egyesek hamar útnak indulnak, feltehet leg bejárják egész Amerikát, aztán
megalapítják saját kis telepeiket. Eleinte majd m holdon tartják velük a
kapcsolatot. Mások Afrikába mennek, úgy t nt, ez az egyik legnépszer bb úti
cél. Mások viszont Brazíliába és az es erd k vidékére. Lehet, hogy egyes
primitív törzseket azon a tájékon megkímél a Síva járvány, és az emberei
rajtuk jól tanulmányozhatják, miként élt a primitív ember a sz zies
környezetben, tökéletes harmóniában a természettel. Nyugodtan
tanulmányozhatják ezt a védelemre méltó, egyedülálló népességet, amely
túlságosan elmaradott ahhoz, hogy veszélyt jelentsen a környezetre. Lehet,
hogy egyes afrikai törzsek is túlélik a járványt? Az emberei nem tartották
valószín nek. Az afrikai országok megengedték, hogy primitív törzseik
keveredjenek a városi lakossággal, márpedig a föld minden országában a
városok lesznek a halál központjai. F leg akkor, amikor szétosztják az A
vakcinát. Több ezer litert állítanak majd el bel le, szállítják a világ minden
részébe és osztják szét. Látszólag azért, hogy életeket mentsenek, valójában
hogy elvegyék... természetesen szép lassan.
Jól haladtak az el készületek. A cég központjában már tökéletesen
megfogalmazták az A vakcina fiktív dokumentációját. Ezek szerint több ezer
a Sívával megfert zött majmon végeztek kísérletet, és ezek közül mindössze
kett n jelentkeztek tünetek, és csak egyikük vesztette életét, a mindössze
papíron és komputermemóriában létez tizenkilenc hónapos kísérletek
során. Még nem keresték meg az FDA-t, a szövetségi gyógyszertani
intézetet, hogy megkezdhessék az emberkísérleteket, mert nem volt
szükségük rá. De amikor a Síva már az egész világon szedi az áldozatait, a
Horizon Corporation bejelenti, hogy már jó ideje - azóta, hogy az irániak
megtámadták Amerikát - dolgozik egy vérzésesláz-vakcinán, és amikor már
az egész világot veszély fenyegeti, és a rendelkezésére áll egy teljes
dokumentáció, az FDA-nak nem lesz más választása, mint jóváhagyni a
gyógyszer emberi használatát. Vagyis a projekt hivatalos jóváhagyással
folytathatja tervét, az emberiség kiirtását. Vagyis nem a kiirtását, hanem a
bolygó legveszélyesebb fajának visszaszorítását, amely lehet vé teszi, hogy
a természet meggyógyítsa magát, miután mindössze néhány ember marad
meg, hogy figyelje, tanulmányozza és méltányolja ezt a folyamatot, gondolta
magában John Brightling. Úgy ezer év múlva legalább egymillió ember él
ismét a földön, de a dolgok nagy rendszerében ez igen kis szám, és ezek az
emberek is kell nevelést kapnak ahhoz, hogy ne tegyék tönkre a
természetet, hanem megértsék és tiszteljék. A projekt célja nem az, hogy
véget vessen a világnak, inkább az, hogy új világot építsen. Egy olyan új
világot, amely beleilleszkedik a természetbe. És ezzel mindörökre beírta
nevét a történelembe. John Brightling, aki megmentette a földet.
Brightling néhány másodpercig a kezében lév kulcsot nézte, aztán
visszaült kocsijába. A sof r a f bejárathoz vitte. Használni akarta a kulcsot,
és kicsit csodálkozva és sért dötten vette tudomásul, hogy az ajtó nincs
zárva. Igaz, még mindig jönnek ki-be az emberek. Lifttel fölment a f épület
tetején lév irodalakosztályába. Ez az ajtó már zárva volt, ahogy lennie is
kellett. Afféle kis egyszemélyes ceremóniaként kinyitotta, belépett, és helyet
foglalt az Olympus f istenének karosszékében. Persze ez így nem helyes,
gondolta. Amennyiben létezik isten, a természet az. Irodája ablakából kilátott
a kansasi mez kre, a ringó gabonára... gyönyör volt. Szinte olyan gyönyör
volt, hogy könnyeket csalt a szemébe. Természet. Kegyetlen tud lenni az
egyénnel szemben, de az egyén nem számít. Az emberiség minden
figyelmeztetés ellenére sem tanult.
Hát, most megtanulják, a természet a fejükbe veri a leckét, és nem szép
szóval.
 Pat O'Connor este tette meg szokásos, napi jelentését. Zakóját levéve ült
dossziéjával a kezében, az Ussery íróasztalával szemközti székben. A
dosszié már egész terebélyes volt.
- A Bannister-ügy. Van már valami eredmény, Pat? - kérdezte Chuck
Ussery.
- Semmi - volt kénytelen bevallani a felügyel különleges ügynök. -
Tizennégy barátját hallgattuk ki Gary körzetében. Egyiknek sem volt sejtelme
sem róla, mit csinál Mary New Yorkban. Mindössze hatan tudták egyáltalán,
hogy ott van, és a lány soha nem mesélt sem a munkájáról, sem az ottani
barátairól. Az biztos, hogy itt semmi nem történt.
- És New York? - szólt Ussery következ kérdése.
- Két ügynök dolgozik az ügyön, Tom Sullivan és Frank Chatham.
Fölvették a kapcsolatot a New York-i rend rség egyik nyomozó hadnagyával,
D'Allessandróval. A helyszínel k átfésülték a lány lakását, hiába. Az összes
ujjlenyomat az övé, cselédje sincs. A szomszédai látásból ismerték, de
egyikkel sem barátkozott össze. Nem tudjuk, kik voltak az ismer sei, a New
York-iak arra gondoltak, hogy kinyomtatnak néhány plakátot, és az ottani
rend rségen keresztül osztogatják. A helyi nyomozó attól fél, hogy esetleg
egy sorozatgyilkos tevékenykedik a városban. Van egy másik elt nt n is,
nagyjából egyid s Maryvel. Hasonló a megjelenése, és körülbelül
ugyanakkor t nt el, ugyanarról a környékr l.
- A viselkedéstudományiak? - kérdezte Ussery rögtön.
O'Connor bólintott.
- Megnézték az eddig rendelkezésünkre álló tényeket. Azon t n dnek,
hogy az e-mailt az áldozat küldte-e, vagy esetleg a sorozatgyilkos akarja ily
módon kínozni a családot. A Mr. Bannister által behozott üzenetek stílusa
eltér . Valamennyien láthattuk, mintha egész más ember írta volna, vagy
olyasvalaki, aki kábítószerezik, de Mary Bannister tudomásunk szerint nem
kábszeres. És nem tudjuk visszanyomozni, honnan küldték az e-mailt. Egy
anonim továbbküld rendszeren keresztül érkezett. Azért tervezték az
ilyesmit, hogy ne lehessen kideríteni az elektronikus posták küld jét. Azt
hiszem, azért, hogy az emberek nyugodtan cserélhessenek pornót a neten.
Beszéltem Eddie Moralesszel Baltimore-ban. az a technikai zseni, aki az
Ártatlan Képeken dolgozik. - Így nevezték azt az FBI-projektet, melynek célja
az volt, hogy kinyomozzák, letartóztassák, és bebörtönözzék mindazokat,
akik gyerekpornót csereberélnek komputerükben. - Bert azt mondja,
próbálkoznak néhány technikai lehet séggel. Felfogadtak egy hackert, aki
úgy gondolja, hogy el bb-utóbb sikerül majd feltörnie az anonim védelmet, de
még nem tart ott, és a helyi államügyész nem is biztos benne, hogy
törvényes a dolog.
- A fenébe - vélekedett Ussery err l a jogi szakvéleményr l. A
gyerekpornó az iroda egyik f ellensége volt, és az Ártatlan Képek egy
különleges prioritást élvez , egész országra kiterjed nyomozás volt, amelyet
a baltimore-i irodából irányítottak.
- Bert is pontosan ezt mondta, Chuck - bólintott O'Connor.
- Vagyis még semmi nem történt?
- Semmi érdemleges. Holnap még kihallgatjuk Mary néhány barátját, de
lefogadom, ha bármilyen áttörés történik is, az New Yorkban lesz. Valakinek
kellett ismernie, valaki csak randevúzott vele. De nem itt, Chuck, az a lány
távozott Garyb l, és nem nézett vissza.
Ussery a homlokát ráncolta, de semmi hibát nem talált O'Connor
nyomozó munkájában. Tizenkét ügynök minden eredmény nélkül dolgozik a
Bannister-ügyön. Az ilyen esetek a maguk tempójában fejl dnek és oldódnak
meg. Ha James Bannister holnap is telefonál, mint eddig mindennap, nem
tud mást mondani neki, mint azt, hogy az iroda dolgozik az ügyön, és
megkérdezi, nem jutott-e az eszébe még egy-két ember, akit korábban
elfelejtett felírni a listára, és akit a helybéli ügynökök megkereshetnek.
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

NAPKELTE

- NEM sok id t töltött nálunk, uram - jegyezte meg a bevándorlási hivatal

tisztvisel je Popov útlevelére pillantva.
- Gyors üzleti találkozó - felelte az orosz, legjobb amerikai kiejtésével. -
Hamarosan visszatérek - és ezzel rámosolygott a hivatalnokra.
- Hát, igyekezzen, uram. - Azzal új bélyegz került a sokat használt
útlevélre, és Popov továbbment az els osztályú váró felé.
Biztos volt benne, hogy Grady benne lesz. Túl nagy kihívás ez ahhoz,
hogy elutasítsa. Nem viselné el az egója, és ugyanez igaz a jutalomra is. Az
IRA még életében nem látott együtt hatmillió dollárt, még akkor sem, amikor
Líbia és Muammar Kadafi finanszírozta ket az 1980-as évek elején. Egy
terroristaszervezet támogatása mindig bizonyos praktikus problémákkal jár.
Az oroszok ellátták ket fegyverrel, és ami még fontosabb volt az IRA
számára, helyet biztosítottak a kiképzéshez. Ellátták ket információkkal a
brit biztonsági szolgálat ellen, de nem bántak b kez en a pénzzel. A
Szovjetunió soha nem állt túl jól külföldi valutával, és ami volt, azt inkább
katonailag felhasználható technológiák megvásárlására fordította. Aztán,
mint kiderült, az az id s pár, aki futárként m ködött a számukra, és
készpénzzel látta el az Amerikában és Kanadában dolgozó szovjet
ügynököket, szinte mindvégig az FBI irányítása alatt dolgozott. Popov a fejét
csóválta. Bármilyen kit n volt is a KGB, az, FBI legalább olyan jó volt. A cég
régóta remekel a megtéveszt m veletekben. A futárok esetében jó néhány
olyan érzékeny akcióba sikerült behatolniuk, amelyet a KGB A szolgálatának
"aktív intézkedések" emberei irányítottak. Az amerikaiaknak volt annyi józan
eszük, hogy ne leplezzék le ezeket az akciókat, hanem inkább felhasználják
ket, és így próbáljanak képet kialakítani arról, mivel is foglalkozik a KGB. A
célok és célkit zések alapján pedig megtudhatták, hova nem hatoltak be az
oroszok.
Popov a fejét csóválva lépett be a kapun. Úgy érezte, még mindig a
sötétben van. Ugyanazok a kérdések kavarogtak az agyában. Pontosan mit
is csinál, mit akar Brightling elérni? Miért kell megtámadni a Szivárvány
osztagot?

Chávez úgy döntött, ma félreteszi MP-10-es géppisztolyát, és helyette

.45-ös Berettájára koncentrál. Hetek óta egyetlen lövést sem hibázott a
Heckler & Koch fegyverrel. A "hiba" az esetükben azt jelentette, hogy több
mint két centiméterrel eltévesztik az ideális helyet, a sziluett célpont két
szeme között egy picit fölfelé. A H&K diopteres célzóját olyan tökéletesre
tervezték, hogyha az ember látta a célpontot a néz kén keresztül, el is
találta. Ilyen egyszer volt.
De a pisztoly nem ilyen egyszer , és Chávez úgy érezte, szüksége van a
gyakorlásra. El húzta a fegyvert a zöld Gore-Tex tokból, gyorsan felemelte,
bal kezét a jobb mellé emelte a markolaton, jobb lábával fél lépést
hátralépett, és kifordult testével. Felvette a Weaver-állást, amelyet évekkel
ezel tt tanult a Tanyán, a virginiai kiképz táborban. Lenézett a célpont alá,
majd együtt emelte pillantását a fegyver néz kéjével, és amikor a célpont
magasságába ért, mutatóujja egyenletesen meghúzta a ravaszt...
...de mégsem eléggé egyenletesen. A lövés szétzúzta volta a célpont
állát, és talán eltépte volta a f eret is, de nem lett volna azonnal végzetes a
hatás. A második lövés úgy egy másodperccel kés bb már az lett volna. Ding
mérgesen horkantott. Visszaeresztette a kakast, és visszatette a pisztolyt a
tokba. Még egyszer lenézett, el a célponttól, majd föl. Ott is volt a terrorista,
fegyverét egy gyermek fejéhez szorítva. A Beretta villámként el röppent, a
célpont megjelent a néz kében, és Chávez meghúzta a ravaszt. Ez már jobb.
Ez a lövés a gazfickó bal szemén hatolt volna keresztül, és a második lövés
fél másodpercre rá a két szem közé csapódott, és az els lyukkal együtt
csinos kis nyolcast alkotott. .
- Kit n kettes találat, Mr. Chávez.
Ding megfordult. Dave Woods l mester állt mögötte.
- De az els túl mélyre ment - vallotta be Ding. Az, hogy az a lövés is
elvitté volna a csirkefogó fél fejét, nem elég.
- Kevesebb csukló, több ujj - tanácsolta Woods. - Hadd nézzem a fogását.
- Ding megmutatta. - Igen, látom már. - Valamicskét állított Chávez bal
kezén. - Inkább így kéne, uram.
A fenébe, gondolta Ding. Hát ilyen egyszer ? Azáltal, hogy két ujját
néhány milliméterrel arrébb csúsztatta, a pisztoly úgy csusszant a helyére,
mintha külön a kezére gyártották volna a markolatot. Chávez néhányszor
kipróbálta, aztán visszatette a fegyvert a tokjába, és újra megpróbálkozott a
gyors el rántással. Ez alkalommal az els lövés pontosan a hét méterre lev
célpont két szeme közé ment, a második pedig közvetlen mellé.
- Kit n - bólintott Woods.
- Mióta tanít l ni, törzs rmester?
- Hát, már jó ideje, uram. Kilenc éve vagyok itt, Herefordban.
- Hogy lehet, hogy soha nem lépett be az SAS-be?
- A rossz térd. Még 1986-ban sérült meg, amikor leugrottam egy
Warriorról. Ha csak két mérföldet futok, begörcsöl, tudja? - A vörös bajusz
hegyesen kunkorodott a viasz hatására. A szürke szempár csillogott. Ez a
nyavalyás magát Doc Hollidayt is megtaníthatná egy-két dologra, gondolta
Chávez elismer n. - Csak így tovább - mondta a l mester és odébbállt.
- Hát a fenébe - dünnyögte magában Chávez. Még négy gyors
pisztolyrántással próbálkozott. Több ujj, kevesebb csukló, egy leheletnyivel
lejjebb a bal kezet a markolaton... bingo... Három perc múlva ötcentis lyuk
volt a célpont azonnali harcképtelenséget jelz részének közepén. Nem
felejtem el ezt a kis leckét, mondta magában Ding.
Tim Noonan a szomszédos pályán gyakorolt saját Berettájával. Valamivel
lassabban l tt, mint Chávez, és a lövések nem alkottak olyan szoros
csoportozatot, de mindegyik golyó az agy alsó részén hatolt volna keresztül.
Egyenesen az agytörzsbe, amely azonnali halált okoz, mert ez az a pont,
ahol a gerincoszlop az agyba nyúlik. Végül mindketten kifogytak a l szerb l.
Chávez levette fülvéd jét, és vállon veregette Noonant.
- Kicsit lassú vagyok ma - ráncolta homlokát technikai szakért jük.
- Hát igen, de mindegyik lövéseddel kinyírtad volna a rohadékot. A
túszment knél voltál, ugye?
- Igen, de nem lövészként. Náluk is a technikai részét csináltam. Hát igen,
rendszeresen együtt l ttem velük, de soha nem voltam olyan jó, soha nem
tudtam olyan gyorsan l ni, mint akartam. Talán lassabbak az idegpályáim. -
Noonan elvigyorodott, aztán szétkapta a pisztolyt, hogy kipucolja.
- Na és hogy válik be az emberkeres játékszered?
- Az a vacak egyszer en csodálatos, Ding. Még egy hét, és teljesen
kitapasztalom az új változatot. Az antennát kiegészítették parabolával, most
olyan, mintha a Star-Trek-b l szedték volna, de a csudába is, tényleg
megtalálja az embereket. - Közben letörölte a pisztoly alkatrészeit, befújta
Break-Free-vel, hogy tisztábbak legyenek, és kenést kapjanak. - Ez a Woods
átkozottul jó oktató, nem?
- De bizony, épp most oldotta meg egy kis problémámat - mesélte Ding,
aztán átvette a sprayt Noonant l, és maga is nekilátott megtisztítani
szolgálati automatáját.
- Amikor az FBI-akadémián voltam, egyenesen csodákat m velt velem a
vezet oktató. Azt hiszem, azon múlik, hogyan fogjuk az agyat. Na és
határozott ujj kell. - Noonan egy pálcával kipucolta a csövet, átnézett rajta,
majd újra összerakta pisztolyát. - Tudod, talán az egyik legjobb dolog abban,
hogy itt vagyunk, hogy rajtunk kívül szinte senkinek nincs fegyvere.
- Ha jól tudom, itt a civilek nem hordhatnak pisztolyt.
- Aha, néhány éve megváltoztatták a törvényt. Gondolom, segített
visszaszorítani a b nözést a dolog - jegyezte meg Noonan. - A 20-as
években hozták meg az els fegyverkorlátozási törvényt, hogy nehezítsék az
IRA dolgát. Na és bevált nekik? - nevetett az FBI ügynök. - Persze k soha
nem írtak olyan alkotmányt, mint mi.
- Te mindig hordod?
- Persze! - nézett rá Noonan csodálkozva. - A csudába, Ding, zsaru
vagyok, hát nem érted? Egyszer en meztelennek érzem magam, ha nincs a
barátom az övembe dugva. Még amikor a központi laborban dolgoztam,
külön parkolóm volt meg minden, akkor sem tettem egy lépést sem a
f városban fegyver nélkül.
- Kellett már használnod?
Tim a fejét rázta.
- Nem, kevés ügynöknek van szüksége rá, de hozzátartozik a cég image-
éhez; tudod? - Visszanézett a célpont felé. - Az embernek szüksége van
bizonyos képességekre.
- Mindegyikünknek. - Az angol törvények a Szivárvány tagjainak
engedélyezték, hogy fegyvert hordjanak. Azon az alapon, hogy a
terroristaellenes harc katonái mindig szolgálatban vannak. Chávez ritkán élt
ezzel a jogával, de abban is volt valami, amit Noonan mondott. Noonan egy
teli tárat csúsztatott az újra összerakott és gondosan megtisztított
kézifegyverbe, felhúzta, hogy az els töltény felugorjon a töltény rbe, majd
kivette a tárat, és még egy töltényt nyomott a tetejébe. Aztán a fegyver
visszakerült a csíp tokba, két teli tár pedig a küls zsebekbe. Hát igen, ezzel
jár, ha az ember zsaru.
- Viszlát, Tim.
- Majd kés bb találkozunk, Ding.

Nem sokan képesek rá, de egyes emberek egyszer en nem felejtenek el

arcokat. Különösen hasznos képesség ez a csaposok számára, hiszen
mindenki szívesebben visszamegy olyan kocsmába, ahol a fickó a bár
mögött emlékszik rá, mi volt a kedvenc italunk. Igaz volt ez a New York-i
Turtle Inn bárra is, a Columbus Avenue-n. A rend rjár r délután nem sokkal
azután, hogy a bár kinyitott, lépett be az ajtón. - Szia, Bob - köszönt.
- Szia Jeff, kávét?
- Aha - bólintott a fiatal zsaru, a csapos pedig Starbuckot öntött a
kancsóból. A bárokban általában nem valami jó a kávé, itt viszont az volt,
hiszen a yuppie-k között, a városnak ezen a részén ez volt a men . Cukrot
tett mellé és egy kevés tejszínt, aztán odatette a csészét a rend r elé.
Jeff csaknem két éve jár rözött már ezen a környéken. Ennyi id alatt
megismerte az üzlettulajdonosok java részét, és azok is t, ismerték a
szokásait is. Tisztességes rend r volt, bár egy potya ételt vagy italt azért
sem utasított vissza, f leg a finom fánkot, az amerikai zsaruk kedvenc
eledelét.
- Na és mi járatban? - kérdezte Bob.
- Egy elt nt lányt keresek - felelte Jeff. - Nem ismer s? - nyújtotta a
csapos felé a kinyomtatott képet.
- De igen. Valamilyen Annie, a Kendall Jackson Reserve Chardonnay a
kedvence. Rendszeresen járt ide, igaz, egy jó ideje nem láttam.
- Na és vele mi a helyzet? - A zsaru átnyújtotta a második képet is. Bob
néhány másodpercig nézte csak.
- Mary... Mary Bannister. t sem láttam jó ideje.
 A jár r szinte el sem akarta hinni, hogy ilyen szerencséje van.
- Na és mit tudsz róluk?
- Na várj csak egy percet, azt mondtad, elt ntek, mintha elrabolták volna
ket, vagy ilyesmi?
- Pontosan. - Jeff ivott egy kortyot a kávéjából. - Az FBI is rajta van az
ügyön. - És ezzel megkocogtatta a Bannister-fényképet. - A másikat mi
derítettük ki.
- Nahát, megáll az eszem. De nem sokat tudok róluk. Mind a kett t
hetente többször is láttam itt. Táncoltak meg ilyesmi, hát tudod, már ahogy
magányos lányok szokták, kicsit hülyítették a srácokat.
- Oké, megmondom, mi lesz. Eljönnek majd néhányan, hogy beszéljenek
veled. Gondold addig végig, oké? - A zsaru agyában közben megfordult az a
lehet ség is, hogy Bob tüntette el a lányokat, de igencsak valószín tlennek
t nt, és némi kockázatot kell vállalni az embernek nyomozáskor. A New
York-i pincérek és csaposok nagy részéhez hasonlóan Bob is reménybeli
színm vész volt, talán épp ez magyarázza kit n memóriáját.
- Persze, Jeff. Még hogy elrabolták ket, a fenébe is? Újabban nem sok
ilyet hallok. Hogy mik vannak? - dünnyögött.
- Pedig van épp elég, nekem elhiheted. Viszlát - köszönt el a jár r, és az
ajtó felé tartott. Úgy érezte, ma igencsak megdolgozott a pénzéért, aztán
mihelyt kiért, váll-lapjára csíptetett rádiómikrofonján tudatta a hírt az
rszobával is.

Grady arcát jól ismerték az Egyesült Királyságban, de nem azt a vörös

szakállt és szemüveget, amit most viselt, és Grady okkal remélte, hogy ezek
eléggé elváltoztatják az ábrázatát ahhoz, hogy ne ismerjen rá véletlenül
valami éber rend r. Akárhogy is, itt messze nem volt annyi rend r, mint
Londonban. A herefordi bázis kapuja ugyanolyan volt, amilyenre emlékezett,
és nem kellett sokat autóznia a közkórházhoz sem. Grady, itt megvizsgálta
az utakat, parkolókat, és határozottan tetszett neki amit látott. Hat tekercs
képet is ell tt Nikon fényképez gépével. A fejében körvonalazódó terv, mint
minden jó terv, egyszer volt. Kedvezett hozzá a nyílt terep és az úthálózat
is. És mint mindig, most is a meglepetés lesz a f fegyvere. Szükség is lesz
rá, hisz az akció oly közel lesz Anglia legjobb és legveszélyesebb katonai
szervezetének központjához, de a távolságok megadták az id faktort is.
Feltehet leg maximum negyven, minimum harminc perc elég ahhoz, hogy a
terv m ködjön. Tizenöt ember kell hozzá, de csak talált tizenöt jó embert.
Minden mást megvehet abból a pénzb l, amit kap, gondolta Grady a kórház
parkolójában üldögélve. Igen, a dolog kivitelezhet , már csak az a kérdés,
hogy nappal vagy éjszaka. Általában az utóbbi a praktikusabb, de Grady
tapasztalatból tudta, hogy a terrorelhárító osztagok is szeretik a sötétet, mert
éjjellátó készülékeik miatt hihetetlen taktikai fölénybe kerülnek, azonkívül a
Gradyhez hasonló embereket nem képezték ki annyira a sötétben való
tevékenységre. Hatalmas el nyt jelentett a rend rök számára Bécsben,
Bernben és a Világparkban is. Miért is ne próbálnánk ki fényes nappal,
t n dött Grady. Érdemes lesz megvitatni a kérdést a barátaival, döntött
végül, azzal indított, és elindult vissza Gatwick felé. .

- Igen, azóta ezen t n döm, hogy Jeff megmutatta a képeket - mondta a

csapos. Bob Johnsonnak hívták, immár az esti munkaruhája volt rajta, fehér
szmoking, ing, fekete selyemöv és csokornyakkend .
- Tehát ismeri ezt a n t?
- Igen - Bob határozottan bólintott. - Mary Bannister. A másik pedig Anne
Pretloe. Mindketten törzsvendégek voltak. Kedves lányok, táncoltak, flörtöltek
a férfiakkal. Ez a hely elég tele van esténként, f leg hétvégén. Általában
nyolc óra körül érkeztek, és tizenegy, fél tizenkett körül távoztak.
- Egyedül?
- Mármint hogy egyedül mentek-e el? Többnyire igen, de nem mindig.
Annie jóban volt az egyik sráccal, Hanknek hívják, a másik nevét nem tudom.
Fehér, barna hajú, barna szem , nagyjából akkora lehet, mint én, van egy kis
pocakja, de nem igazán túlsúlyos, azt hiszem, ügyvéd. Valószín leg itt lesz
ma este. Törzsvendég, rendszeresen jár ide. Aztán volt egy másik fickó...
talán épp akkor, amikor utoljára láttam itt Annie-t... hogy a fenébe is hívják...
? - Johnson lenézett a bárpultra. - Kurt, Kirk, valami ilyesmi. Most, hogy
belegondolok, Maryt is láttam vele táncolni egyszer-kétszer. Fehér, magas,
jókép fickó, jó ideje nem láttam. Whiskyt ivott, Jim Beamet, rendes jattot
adott. - Egy csapos soha nem felejt el valakit, aki rendes jattokat ad. -
Vadász volt.
- Tessék? - kérdezte Sullivan ügynök.
- Mármint pipikre vadászott. Ezért járnak a hapsik egy ilyen helyre.
Ezt az embert az ég küldte az útjukba, gondolta Sullivan és Chatham. -
De azt mondja, nem látta egy ideje?
- Ezt a Kurtot? Nem, hetek óta vagy talán még régebben.
- Mit gondol, tudna nekünk segíteni egy képet készíteni róla?
- Úgy érti, olyan rajzot, mint az újságokban? - kérdezett vissza Johnson.
- Pontosan - helyeselt Chatham.
- Hát, megpróbálhatjuk, de némelyik csaj is ismeri azok közül, akik ide
járnak. Az hiszem, Marissa. Igen, ó is törzsvendég, csaknem minden este itt
van; hét, fél nyolc körül érkezik.
- Hát, azt hiszem, itt maradunk egy kis ideig - gondolkodott hangosan
Sullivan az órájára pillantva.

Éjfél volt, Malloy a Night Hawkkal felemelkedett a RAF mildenhalli

helikopterpályájáról, és nyugatnak repült Hereford felé. A kormány
ugyanolyan szoros és érzékeny volt, mint valaha, és az új mütyür m ködött.
Mint kiderült, üzemanyagjelz widget, méghozzá digitalizált, és nem t vel,
hanem számokkal mutatta, mennyi üzemanyag áll a rendelkezésére.
Azonkívül egy kapcsolóval állítani lehetett, hogyan mutassa gallonban
(amerikai és nem angol) vagy fontban. Nem is rossz ötlet, gondolta Malloy.
Viszonylag tiszta éjszaka volt, ami elég szokatlan a világnak ezen a részén,
de nem sütött a hold, és Malloy úgy döntött, fölveszi éjszaka látó
szemüvegét. A szemüveg zöldes félhomállyá változtatta a sötétet, és bár a
látásélességet 20/20-ról 20/40-re csökkentette, mégis sokkal jobb volt, mint
teljesen vakon repülni a sötétben. Malloy száz méter magasban tartotta a
gépet, hogy kikerülje a távvezetékeket, amelyekt l ugyanúgy rettegett, mint
minden tapasztalt helikopterpilóta. Most nem ültek katonák a gépen,
mindössze Nance rmester, aki most is pisztolyt hordott, hogy igazi
harcosnak érezhesse magát. A különleges hadm veleti egységek tagjai
hordhattak oldalfegyvert, még azok is, akiknek feltehet leg soha nem kell
majd elsütniük. Malloy repül stáskájában tartotta Beretta M9-ét, a hónaljtok
helyett, amit elég színpadiasnak érzett volna.
- Helikopter odalent a kórház leszállóján - szólalt meg Harrison hadnagy. -
Forog és világít.
- Látom - igazolta vissza Malloy. Nem ütközhetnek össze vele, még akkor
sem, ha az a fickó ebben a pillanatban felemelkedik. Semmi más a mi
szintünkön - tette hozzá, de tovább kutatott pislogó repül gép-jelz fények
után. Heathrow és Luton felé is nagy a forgalom, és ha az ember élni akar,
egy pillanatig sem lankadhat a figyelme. Ha valaha rábízzák a VHM-1-et a
washingtoni Anacostia Flotta-légitámaszponton, a Reagan repül tér forgalma
azt jelenti majd, hogy rendszeresen igen zsúfolt légtérben kell repülnie. És
bár Malloy tisztelte a kereskedelmi légi járatok pilótáit is, mégsem bízott
bennük annyira, mint amennyire saját képességeiben. Igaz, tudta, azok is így
tekintenek rá és mindenkire, aki zöld repül suniformist hord. Ha az ember
abból él, hogy pilóta, úgy kell gondolnia magára, mint a legjobbra. Csak épp
Malloy tudta, hogy az esetében ez az igazság. És ez a Harrison gyerek is
elég ígéretes, lehet bel le valami, ha egyenruhában marad, és nem lesz a
végén közlekedésirányító Bivalybürgözdön. Végül felt nt a herefordi
helikopterkiköt , és Malloy megcélozta. Még öt perc és a talajon lesz, leh ti a
szabadturbinás motorokat, húsz percre rá már az ágyikójában van.

- Igen, megcsinálja - mondta Popov: A sarokbokszban ültek, és a

háttérben olyan hangos zene szólt, hogy nyugodtan beszélgethettek. - Még
nem igazolta vissza, de megteszi.
- Kicsoda? - kérdezte Henriksen.
- Sean Grady. Ismer s a név?
- PIRA... f leg Londonderryben m ködött, ugye?
 - Javarészt. Három SAS-katonát is elfogott, és... megszabadult t lük. Két
külön akció volt. Az SAS három külön alkalommal is célba vette. Egyszer
nagyon közel álltak már hozzá, hogy elfogják, és vagy tíz közeli munkatársát
vonták ki a forgalomból végleg. Grady utána megtisztította az egységét
néhány embert l, akiket azzal gyanúsított, hogy esetleg besúgók. Elég
könyörtelen - biztosította Popov beszélget társait.
- Ez igaz - helyeselt Henriksen. - Emlékszem, mit olvastam, mit csinált
azokkal az SAS-katonákkal, akiket elkapott. Kegyetlen egy szarházi. De van-
e elég embere ahhoz, végrehajtson egy ilyen akciót?
- Azt hiszem, igen - felelte Dmitrij Arkagyijevics. - És steigerolt. Ötöt
kínáltam, de hatot követelt, plusz kábítószert.
- Kábítószert? - lep dött meg Henriksen.
- Na várjon csak, én úgy tudom, hogy az IRA ellenzi a kábítószer-
kereskedelmet - vitatkozott Brightling.
- k is a földön élnek. Az IRA éveken át igyekezett megszüntetni a
kábítószer-kereskedelmet Írországban, f leg térdkalácson l tte a dílereket,
méghozzá nyilvánosan. Egyszerre volt pszichológiai és politikai indíttatás, de
úgy t nik, most fontosabb Grady számára, hogy folyamatos jövedelemre
tegyen szert az akcióihoz - magyarázta Dmitrij. A dolog erkölcsisége
láthatóan nemigen számított senkinek az asztalnál.
- Nos, azt hiszem, megfontolhatjuk ezt a kérdést - vont vállat Brightling
enyhe utálattal az arcán. - Térden l ni, hogy értsem ezt? - Fogsz egy
pisztolyt, a térde mögé helyezed, aztán meghúzod a ravaszt - magyarázta
Bill. - Darabokra töri a térdkalácsot, fájdalmas, és örökre nyomorék marad
utána. Annak idején így bántak el a besúgókkal és másokkal is, akiket nem
nagyon kedveltek. A protestáns terroristák inkább Black and Decker fúrót
használtak e célból. Hamar elterjed az utcán, hogy jobb nem kekeckedni az
illet vel - vonta le a következtetést Henriksen.
- Pfuj - tört ki Brightlingb l az orvos.
- Ezért is hívják ket terroristáknak - mutatott rá Henriksen. Manapság
inkább ölnek már. Gradynek az a híre, hogy eléggé kegyetlen, ha jól tudom.
- Úgy bizony - helyeselt Popov. - Szerintem nem kétséges, hogy elvállalja
az akciót, tetszik neki a dolog, és az ötlet is, hogyan csinálják, Bill. Aztán ott a
túlfejlett egója. - Popov ivott egy kortyot borából. - Át akarja venni az IRA
politikai vezetését, és ehhez az kell, hogy valami nagyon látványos akciót
csináljon.
- Íme az írek, a szomorú szerelmek és boldog háborúk földje.
- És sikerrel járhat? - kérdezte Brightling.
- Az ötlet remek. De ne feledje, számára a siker azt jelenti, hogy elintézi
az els dleges célpontokat, a két n t, aztán néhányat a helyszínre érkez
kommandósok közül is. Azután nyilván megpróbál elmenekülni, visszatérni
Írországba. Ha egy ilyen akciót túlél, már az éppen elég sikernek számít
politikailag. Egy teljes katonai akciót megkísérelni rültség lenne t le, de
Grady nem rült - magyarázta Dmitrij, bár maga sem volt biztos benne, hogy
elhiszi, amit mond. Hisz nem rült az összes forradalmár? Elég nehéz
megérteni olyan embereket, akik hagyják, hogy víziók vezessék az életüket.
Voltak közülük, akik sikerrel jártak, Lenin, Mao és Gandhi például ebben a
században, k hatékonyan használták föl víziójukat, de még k is, csakugyan
sikerrel jártak? A Szovjetunió szétesett, a Kínai Népköztársaság el bb-utóbb
meg kelt hogy adja magát ugyanazoknak a politikai, gazdasági realitásoknak,
amelyek a Szovjetunió végét okozták. India pedig gazdaságilag reménytelen
helyzetben van, és egy helyben topog. E szerint a modell szerint Írországra
határozottan szomorúbb sors várna, ha az IRA sikerrel jár, mint amit az
Angliával való gazdasági házasság jelent. Kubát legalább melegen tartja a
trópusi napfény. Írországnak természetes er források nélkül, szoros
gazdasági szálakkal kell köt dni egy másik országhoz a fennmaradás
érdekében, és Anglia esett a legközelebb, de most nem ez volt a
vacsoratémájuk.
- Szóval úgy gondolja, lecsap és elt nik? - kérdezte Bill.
Dmitrij bólintott.
- Taktikai értelemben minden más hiba volna. Grady szeretne elég
hosszú ideig élni, hogy elkölthesse a t lünk kapott pénzt, feltéve ha
jóváhagyják az általa kért magasabb összeget.
- Mit számít egymillió ide vagy oda? - kérdezte Henriksen, elfojtva
vigyorgását.
Vagyis mindketten triviálisnak tekintenek egy ekkora összeget, t n dött
magában Popov, és ez ismét a képébe vágta a kérdést, hogy ezek valami
iszonyatosan komoly dolgot tervezhetnek, de mit?
- És hogy akarják, készpénzben? - kérdezte Brightling.
- Nem, azt mondtam nekik, hogy egy számozott svájci bankszámlán
kapják. Ezt elintézhetem.
- Már eleget átmostam - közölte Bill munkaadójával. - Holnap
elrendezhetjük, ha úgy gondolod.
- És ez azt jelenti, hogy ismét Svájcba repülhetek - jegyezte meg Dmitrij
savanyúan.
- Csak nem unja már a repülést?
- Elég sokat utaztam már, dr. Brightling - sóhajtott Popov. Kezdte érezni
már az id eltolódást.
- John.
- John - bólintott Popov némileg meglep dve, most el ször látott valami
szeretetfélét f nöke arcán.
- Megértem, Dmitrij - bólintott Henriksen. - Nekem is úgy kellett ez az
ausztrál út, mint púp a hátamra.
- Milyen volt Oroszországban feln ni? - kérdezte Brightling.
 - Azt hiszem, nehezebb, mint Amerikában. Több er szak volt az
iskolában, persze nem komoly b ntények - magyarázta Popov. - De sok
verekedés volt a fiúk között. Ki az er sebb, ki az úr a házban. Ez
természetes, de nálunk általában a tanárok igyekeztek nem odafigyelni.
- Hol éltek?
- Moszkvában. Apám is az állambiztonság tisztje volt. A Moszkvai Állami
Egyetemre jártam.
- Milyen szakra?
- Nyelv és közgazdaság. - Az el z meglehet sen hasznosnak bizonyult.
A második tejesen haszontalannak, mivel a marxista elképzelés a
közgazdaságról nem bizonyult igazán hatékonynak.
- De soha nem jutott ki a városból? Tudja, mint itt a cserkészek,
kirándulás meg ilyesmi.
Popov elmosolyodott, kíváncsi volt, mire megy ki ez az egész, és miért
kérdeznek ilyeneket, de azért belement a játékba.
- Ez gyerekkorom egyik legboldogabb emléke. Úttör voltam. Kivittek
minket egy állami gazdaságba, és egy hónapig dolgoztunk ott, segítettünk az
aratásban, a természetben éltünk, ahogy maguk, amerikaiak mondják. - Na
igen, és itt találkozott els szerelmével, Jelena Ivanóvnával is, tizennégy
éves korában. Vajon hol lehet most, fordult meg Popov agyában. Egy
pillanatra elöntötte a nosztalgia, szinte érezte maga körül a sötét pajtát, els
gy zelmét...
Brightling figyelmét nem kerülte el az a távoli mosoly, és annak
értelmezte, amit hallani kívánt. - Szóval szerette a dolgot?
Egyértelm volt, hogy nem a szerelmi történetre kíváncsiak.
- Persze - bólintott Popov. - Gyakran megfordult a fejemben, milyen is
lenne egy ilyen helyen élni, érezni a napsütést, m velni a földet. Apámmal
sokat sétáltunk az erd ben, gombásztunk. - Az erdei séta a 60-as években a
szovjet állampolgárok gyakori id töltése volt, csak épp a többséggel
ellentétben Popovék apja szolgálati kocsijával mentek az erd ig. De az tény,
hogy gyerekként romantikus, kalandos helynek tartotta az erd t, és ezért
szerette is, és annak is örült, hogy az apjával lehet.
- És voltak állatok ott az erd ben? - kérdezte Bill Henriksen.
- Hát láttunk madarakat, természetesen, rengeteg fajtát, és id nként
jávorszarvast, de ritkán. Az állami vadászok pusztították ket, de a f
célpontjuk a farkasok voltak. Helikopterr l lövik ket. Mi, oroszok nem
szeretjük annyira a farkasokat, mint maguk itt Amerikában. Túl sok népmese
szól embereket gyilkoló veszett farkasokról. Gondolom, a többségük
hazugság.
- Ugyanez van itt is - bólintott Brightling. - A farkasok egyszer en nagy
vadkutyák. Ha az ember foglalkozik velük és betanítja ket, tökéletes házi
jószágok. Sokan meg is teszik.
 - Remek állatok - tette hozzá Bill. Már többször gondolt rá, hogy kutyaként
tart majd, egy farkast, de ehhez sok földre van szükség, talán majd ha a
projekt életre kel.
Mi a fenére mehet ki ez az egész? - t n dött magában Dmitrij, folytatva a
játékot.
- Mindig is szerettem volna medvét látni, de már egy sem maradt
Moszkva környékén. Csak az állatkertben láttam. Szeretem a medvét -
hazudta, valójában mindig is megrémisztették. Gyerekkorában,
Oroszországban épp elég történetet hallott medvékr l, többségük nem
valami szívmelenget volt, még ha nem is annyira állatellenes, mint a
farkastörténetek. Még hogy nagy kutyák? A farkasok embereket ölnek a
sztyeppeken. A parasztok és a gazdák gy lölik ket, és örömmel fogadták a
helikopteres állami vadászokat, akik géppuskával irtották ket.
- Nos, John és én mindketten természetszeret k vagyunk - magyarázta
Bill, intett a pincérnek még egy palack borért. - Mindig is azok voltunk, már
kiscserkész korunkban. Gondolom, ilyesmi lehet a maguk úttör mozgalma is.
- A Szovjetunióban az állam nem bánt valami jól a természettel.
Ugyanazok a problémák jelentkeztek ott is, mint itt, Amerikában, csak
er sebben. Aztán amerikaiak jöttek Oroszországba, hogy segítsenek
felmérni a kárt, és megoldást találni az olyan problémákra, mint a pollúció. -
F leg a Kaszpi-tengerben, ahol a pollúció szinte teljesen kiirtotta a tokhalat
és vele együtt a kaviárnak nevezett halikrát is, amely pedig hosszú id n
keresztül a Szovjetunió keményvaluta-forrása volt.
- Igen, ez b ntény volt - bólintott Brightling komoran. - De ez akkor is
globális probléma. Az emberek nem tisztelik úgy a természetet, ahogyan
kéne. - Brightling perceken át folytatta, afféle rövid vázlatát adta el
elképzeléseinek, Dmitrij pedig türelmesen figyelt.
- Ez már er s politikai mozgalom Amerikában, vagy nem? - kérdezte
utána.
- Nem olyan er teljes, mint kellene - felelte Bill. - De vagyunk néhányan,
akiknek a számára nagyon fontos.
- Oroszországban is elkélne egy ilyen mozgalom. Nagy kár, hogy oly sok
mindent tönkretettek valódi cél nélkül - felelte Popov, és részben komolyan is
gondolta. Az államnak természetvédelmi területeket kellene létrehoznia
megfelel felhasználásra, és nem egyszer en tönkretenni a dolgokat,
egyszer en azért, mert a helyi politikai csirkefogók nem tudják, hogyan
használják fel. Igaz, a Szovjetunió semmiben nem volt kell képp hatékony...
kivéve a kémkedést, helyesbített magában Popov. Amerikában jobban
csinálják, gondolta, a városok sokkal tisztábbak, mint az orosz városok, még
New York is, és bármelyik városból elég egy órát vezetni, hogy az ember
zöld füvet és termékeny kis tanyákat lásson. De az igazi kérdés számára
nem ez volt, hanem az, hogy miként váltott erre a témára a tervezett
terrorista akcióról való beszélgetés? Talán mondott valami olyasmit, amivel
kiváltotta? Nem, munkaadója kanyarította hirtelen ebbe az irányba a
beszélgetést, és nem véletlenül. Az egész olyan volt, mintha próbára akarnák
tenni. De mivel kapcsolatban? A természetvédelmi marhasággal? Borát
kortyolgatva vacsoratársai szemébe nézett. - Tudják, még igazából nem is
állt módomban látni Amerikát. Szeretném egyszer megnézni a nemzeti
parkjaikat. Melyik is az, ahol gejzírek vannak? Gold Stone? Valami ilyesmi?
- A Yellowstone, Wyomingban. Amerika egyik legszebb helye felelte
Henriksen.
- Ugyan már, az a Yosemite - vitatkozott Brightling. - Kaliforniában. A
legszebb völgy az egész világon. Persze moccanni se lehet az átkozott
turistáktól, de ez nem marad így.
- Akárcsak Yellowstone-ban, John, és ezen is változtatunk. Eljön a nap -
mondta Bill Henriksen.
Elég határozottnak t ntek, mint akik biztosan tudják, hogy a dolgok
megváltoznak. De az amerikai nemzeti parkok a szövetségi kormány alá
tartoznak, és így az összes állampolgáréi, vagy nem? Így kell hogy legyen,
hiszen az adóból támogatják. Itt nincs olyasmi, hogy egy elzárt területre csak
az elit képvisel i léphessenek be. Egyenl ség mindenkinek, pontosan ahogy
a szovjet iskolákban tanították, csak éppen itt e szerint élnek is. Az egyik oka,
hogy az egyik ország a kett közül bukott, a másik pedig virágzik, gondolta
magában Dmitrij.
- Hogy értik azt, hogy a helyzet megváltozik? - kérdezte Popov.
- Az az elképzelés, hogy jóval kevesebb ember látogassa ezeket a
helyeket. Remek ötlet, csak el tte még néhány más dolognak kell történnie -
felelte Brightling.
- Igen,. John, egy-két dolognak - kuncogott Henriksen. Aztán úgy döntött,
kezd messzire menni ez a puhatolózás. - Egyébként Dmitrij, honnan fogjuk
megtudni, mikor akar lépni Grady barátunk?
- Felhívom. Megadott egy mobilszámot, amelyet a nap bizonyos
id pontjaiban használhatok.
- Bizakodó lélek.
- Ha rólam van szó, igen. Többé-kevésbé barátok vagyunk, az 1980-as
években ismertük meg egymást a Bekaa-völgyben. Különben is,
mobiltelefon, feltehet leg hamis hitelkártyával valaki másnak a nevére vették.
Ezek a jószágok remekül beválnak a hírszerz knek, igen fejlett berendezés
nélkül nagyon nehéz lenyomozni ket. Amerikában van ilyen berendezés, és
Angliában is, de rajtuk kívül nem sok más országban.
- Nos, hívja csak föl, mihelyt úgy gondolja, elég id telt el. Azt akarjuk,
hogy induljon el a dolog, ugye, John?
- Igen - bólintott dr. Brightling határozottan. - Bill, holnap intézkedj a
pénzzel kapcsolatban. Dmitrij, nyissa meg a bankszámlát. - Igen, John -
felelte Popov. A pincér épp most gurította az asztalukhoz a desszertes
asztalkát.

Látták, hogy Gradyt izgatja az akció. Hajnali két óra volt Dublinban. A
fényképeket a mozgalom egyik barátja hívta el , és hatot kinagyított. A nagy
képeket a falra rajzszögezték, a kicsik a munkaasztalon lev térképen
hevertek a megfelel helyen.
- Innen fognak közeledni, ezen az úton. Mindössze egyetlen helyre
állíthatják le a kocsijukat, ugye?
- Egyetértek - mondta Rodney Sands a szögeket ellen rizve.
- Oké, Roddy, megmondom, hogy csináljuk... - és ezzel Grady
körvonalazta tervét.
- Hogyan kommunikálunk?
- Mobiltelefonon. Minden csoportnál lesz egy. Beállítjuk a gyorstárcsázást,
és így gyorsan, hatékonyan cserélhetünk információt.
- Fegyverek? - kérdezte Danny McCorley.
- B ven van bel le, haver. Öt emberrel vagy talán tízzel fognak reagálni,
többel nem. Tíznél vagy tizenegynél több egyszer sem vonult föl, még
Spanyolországban sem. Megszámoltuk a videofelvételeken. Mi tizenöten
vagyunk, k tízen, és mindkét esetben mellettünk lesz a meglepetés ereje.
A Barry ikrek, Peter és Sam, el ször kétkedve pislogtak, de ha az akció
gyorsan halad... ha minden menetrend szerint megy... igen, kivitelezhet .
- Mi lesz a n kkel? - kérdezte Timothy O'Neil.
- Hogyhogy mi lesz velük? - kérdezett vissza Grady meghökkenten. - k a
f célpontjaink.
- Egy terhes n , Sean... rosszul venné ki magát politikailag.
- Amerikaiak, a férjeik az ellenségeink, és k a csalétek, amivel el akarjuk
kapni a férjeket. Nem öljük meg ket rögtön, és ha a körülmények engedik,
életben is maradhatnak, hogy gyászoljanak, fiacskám - tette hozzá Grady,
hogy megnyugtassa fiatalabb társa lelkiismeretét. Timmy nem volt gyáva, de
még nem szabadult meg teljesen a kispolgári érzelg sségt l.
O'Neil megadóan bólintott. Grady nem olyan ember, akivel tanácsos
szembeszegülni, és akárhogy is, a parancsnok.
- Tehát én vezetem az osztagot a kórházban? Grady bólintott.
- Igen. Roddy és én kint maradunk a fedez csoporttal.
- Rendben van, Sean - egyezett bele Timmy, most és mindörökre
elkötelezve magát az akció mellett.
 HUSZONHATODIK FEJEZET

KÖVETKEZTETÉSEK

AZ ILYEN nyomozásokkal az az egyik probléma, hogy az ember

kockáztatja, hogy riasztja vele a b nöz t, de ezen általában nem lehet
segíteni. Sullivan és Chatham ügynök csaknem éjfélig maradt a bárban, két
n t is talált, akik ismerték Mary Bannistert, és egyet, aki Anne Pretloe-t. Az
el z esetében még annak a férfinak a nevét is megtudták, akivel Bannistert
táncolni látták. Szintén a bár egyik törzsvendége volt, aki ezen az estén nem
jelent meg, de akinek a címét elég gyorsan meg tudták szerezni a
telefonszám alapján, és a számot, mint kiderült; jó néhány ide járó n
ismerte. Éjfélre úgy döntöttek, nem érdemes tovább maradni. Egy kicsit
bosszantotta ket, hogy ilyen sok id t töltöttek egy ilyen jó kedély helyen, és
mindössze Coca-Colát ittak, de azért találtak néhány új nyomot. Eddig tipikus
ügynek t nt. Olyan ez, mint amikor az ember a szupermarketben nézel dik,
vacsoránakvalót keres, gondolta magában Sullivan különleges ügynök.
Ötletszer en szed le dolgokat a polcokról, de soha nem tudhatja, hogy amit
kiválasztott, valójában hogy válik be a konyhában.

- Jó reggelt, bébi - szólalt meg Ding, miel tt legördült volna az ágyról,

hogy mint mindig, egy csókkal kezdje a napot.
- Szia, Ding - Patsy megpróbált hasra fordulni, de nehezére esett,
csaknem annyira, mint a hátán aludni. Alig tudott mozogni a gyerekkel a
hasában. Bár már csak túl lennék rajt, gondolta Patricia Clark Chávez, bár
tartott a szüléssel járó fájdalomtól. Érezte, hogy férje keze végigcsúszik
megnyúlt b rén, amely egykor lapos, izmos hasát fedte.
- Hogy van a kissrác?
- Úgy érzem, felébredt - felelte az asszony mosolyogva. Vajon hogy néz
ki, és fiú lesz vagy lány, t n dött magában. Ding meg volt róla gy z dve,
hogy fiú. Úgy t nt, el sem tud képzelni más lehet séget. Ez amolyan
spanyolos dolog lehet, gondolta a felesége. mint orvos, másként
gondolkodott. De akármi legyen is, szinte biztos, hogy egészséges. Ez a kis
él lény, aki benne növekszik, azóta aktív, hogy el ször megérezte a
rúgkapálását. - Tessék, már megint - jelentette, amikor a kisfiú/kislány
megfordult odabent a magzatvízben.
Domingo Chávez érezte a tenyerével, elmosolyodott és ismét lehajolt,
hogy megcsókolja feleségét, miel tt elindult volna a fürd szobába. -
Szeretlek, Pats - mondta útközben. Mint mindig, most is minden a helyén volt
a világban. A fürd szobába menet bekukucskált a gyerekszobába, a színes
figurákra a falon, és a lakóját váró bölcs re. Hamarosan, mondta magában.
Most már bármikor megjöhet; mondta az orvos, és hozzátette, hogy az els
gyerekek általában nemigen sietnek. Tizenöt perc múlva már tréningruhában
volt, és kinn is volt az ajtón. Mindössze egy kis kávét ivott, nem evett, mert
nem volt szerencsés reggelizni a torna és a futás el tt. Kocsival tette meg a
rövid utat a 2-es osztag épületéig, ahova sorra érkeztek a többiek is.
- Szia, Eddie - köszönt oda Chávez Price-nak.
- Jó reggelt, rnagy - felelte törzs rmestere. Öt percre rá az egység már a
füvön volt reggeli edz felszerelésébe öltözve. Ma reggel Mike Pierce
rmester, az egység eddigi legeredményesebb katonája vezette az edzést.
Tizenöt percig tartottak a nyújtó és er sít gyakorlatok, ezután következett a
reggeli futás.
- Ejt erny s kommandós - szavalta Pierce futás közben, az egység többi
tagja pedig kórusban válaszolt.
- Agyuk helyén lópokróc!
A régi mondóka tökéletesen ésszer nek t nt Cháveznek, aki Fort
Benningben elvégezte a Ranger iskolát, de az ejt erny st nem. Különben is
sokkal ésszer bb helikopterrel érkezni a csatába, mint tökéletes célpontként
úgy, hogy az ember még csak nem is tud visszal ni. Már a puszta ötlett l
borsózott a háta. Viszont az egész 2-es osztagból volt az egyetlen, aki még
soha nem ugrott ejt erny vel, és ez "földigilisztává" tette, karikalábú
gyalogossá. Nem tartozott azok közé a különleges emberek közé, akik
viselhették az ezüst fagylalttölcsér jelvényt. Fura, hogy még egyszer sem
cukkolták emiatt, jutott eszébe másfél kilométer után. Pierce tehetséges futó
volt, és er teljes tempót diktált, talán arra játszott, hogy valaki nem bírja,
persze mindenki végig fogja bírni, és ezt mindenki tudta. Odahaza Patsy
most készül dik munkába. Patsy most a traumatológián dolgozik, és erre is
szeretne szakosodni, ami azt jelenti, hogy általános sebészi vizsgát kell
tennie. Fura, hogy még nem döntötte el, mire szakosodjon végül. Az biztos,
hogy jó agya van, szinte bármi mellett dönthet, kis kezével pedig remek
sebész lehet. Patsy gyakran gyakorolt b vésztrükköket egy pakli kártyával,
és az elmúlt néhány hónap során valódi szakért lett. Megmutatta neki, hogy
mit csinál, és még azt is, hogy hogyan, de Ding bármennyire is figyelte,
egyszer en nem látta, mi történik. Szórakoztatta és egyszerre bosszantotta
is a dolog. Patsy mozgatóidegei hihetetlenek lehetnek, járt Domingo agyában
büszkén, a futás negyedik kilométerébe fordulva. Az ember ilyenkor kezdi
igazán érezni a futást, mert a negyedik kilométernél az ember lába valahogy
úgy gondolja, hogy már éppen elég utat tett meg, és talán nem lenne butaság
lassítani. Legalábbis Dingnél ez volt a helyzet. Az egység két tagja maratonit
is futott, és már amennyire Ding meg tudta állapítani, ez a kett , Loiselle és
Weber; ráadásul az egység legnagyobb és legkisebb tagja, egyszer en soha
nem fáradt el. Különösen a németre volt ez igaz, aki a Bundeswehr hegyi
harci iskoláján végzett, és a Bergermeister jelvény büszke tulajdonosa volt.
Chávez úgy vélte, a legkeményebb szarházi, akit valaha is látott, márpedig
magát is elég kemény szarházinak tartotta. Loiselle viszont olyan, mint
valami nyavalyás nyúl, aki kecsesen és láthatatlan er vel mozog.
Még tíz perc, gondolta magában Chávez. Lába egyre er teljesebben
panaszkodott, de nem engedte, hogy ez látszódjon rajta, nyugodt, eltökélt
arcot vágott, szinte mintha unatkozna. Lábai egyenletes tempóban koppantak
a pálya salakján, Az 1-es osztag most velük szemben futott, szerencsére
nem versenyeztek egymással. Feljegyezték a legjobb id eredményeiket, de
a direkt versengés olyan önpusztító folyamatot indított volna meg, aminek
csakis sérülés lehetett volna az eredménye, márpedig a sima rutinkiképzés
során is épp elég baleset történhet. Igaz, a 2-es osztag most teljesen
akcióképes volt. Az összes sérülés meggyógyult.
- Osztag... futás, indulj! - vezényelte végül Pierce a célban. Még ötven
méter és megálltak.
- Nos, emberek, jó reggelt. Remélem, valamennyien élveztétek, hogy egy
új gyönyör napra ébredtünk, amikor tovább rizhetjük a világot a rossz
fiúktól - mondta Pierce, izzadságcseppek ragyogtak mosolygó arcán. -
Chávez rnagy - bólintott, és visszaállt szokott helyére a sorba.
- Oké, uraim, jó kis reggeli torna volt. Köszönöm, Pierce rmester, hogy
vezette a reggeli futást. Zuhany és reggeli, emberek. Oszolj. - A
parancsszóra a két ötös sor felbomlott, az emberek megindultak épületeik
felé, hogy lemossák magukról az izzadságot. Néhányan még megmozgatták
egy kicsit a lábukat vagy a karjukat, ami tiltakozott a testgyakorlás ellen. Az
endorphin beindult a szervezetben, a test saját jutalmaként az er feszítésre,
el állítva az egyesek által "futó feldobódásnak" nevezett jó érzést. Néhány
percen belül kellemes, elégedett fáradság lesz bel le, amely majd egész
délel tt kitart. Máris vidáman csevegtek mindenféle dolgokról, szakmaiakról
és másról egyaránt.
Az angol reggeli meglehet sen hasonlított az amerikaihoz: sonka, tojás,
pirítós, kávé, egyesek számára angol tea, elég üzemanyagot nyújtott az
elkövetkezend naphoz. Voltak köztük, akik csak csipegettek, és voltak, akik
rendesen megtömték a gyomrukat, már ahogy szervezetük anyagcseréje
kívánta. Mostanra már valamennyien egyenruhában voltak, készen arra,
hogy elfoglalják helyüket az íróasztaluknál. Ma Tim Noonan tart el adást a
kommunikáció biztonsági kérdéseir l. Az E-systems új rádióit nemigen kellett
bemutatni, de Noonan azt akarta, hogy mindent tudjanak róla, még azt is,
miként m ködik a kódolórendszer. Az osztag tagjai már nyugodtan
beszélgethetnek, és bárki próbálná lehallgatni ket, mindössze zúgást hall.
Igaz, ez korábban is így volt, de ezek az új hordozható rádiók,
fülhallgatójukkal és a szájuk elé kanyarodó hajszálvékony mikrofonnal,
hatalmas technikai el relépés, magyarázta Noonan Cháveznek. Ezután majd
Bill Tawney tájékoztatja ket, milyen új fejlemények vannak a három eddigi
bevetéssel kapcsolatos nyomozásban. Ezután következik majd az ebéd el tti
látogatás a l téren. Igaz, ma nem éleslövészet/eleven célpont gyakorlat lesz,
hanem a hosszú kötélen való leereszkedést gyakorolják Malloy
helikopterével.
Teljes, még ha rutinnapnak is ígérkezett a Szivárvány számára, Chávez
csaknem hozzátette gondolatban, hogy unalmas napnak. De nagyon jól
tudta, milyen keményen dolgozik John, hogy a lehet legtöbb változatosságot
vigye a rutinba. Amellett az ember nem véletlenül gyakorolja állandóan az
alapokat, pontosan azért, mert alapvet fontosságúak ahhoz, hogy a
munkájukat elvégezhessék. Ezek azok a dolgok, amelyekbe az ember
kapaszkodhat, amikor a taktikai helyzet szar, és egyszer en nincs id
gondolkodni, hogy az ember mit tegyen. Mostanra a 2-es osztag minden
egyes tagja tudta, hogy a másik miként gondolkodik, így aztán azoknál a
gyakorlatoknál, ahol az eléjük táruló kép nem egyezett az el re megkapott
hírszerzési jelentéssel, amelynek alapján elindultak, az osztag tagjai
valahogy mindig alkalmazkodtak, sokszor szavak nélkül is valamennyien
tudták, hogy társuk és a többiek mit tesznek, mintha telepatikus úton
kornmunikáltak volna. Végül is ez az eredménye az intenzív és szellemileg
unalmasnak t n kiképzésnek. A 2-es osztag, akárcsak Peter Covington 1-es
osztaga, él , gondolkodó organizmussá fejl dött, amelynek részei
egyszer en a megfelel módon cselekedtek - ráadásul úgy t nt,
automatikusan. Chávez, ha belegondolt, elég figyelemreméltónak találta, de
gyakorlatozás közben olyan természetesnek t nt, mint a lélegzetvétel. Mint
amikor Mike Pierce átvetette magát az íróasztalon a Világparkban. Ez nem
volt a kiképzési tervben, de megtette, méghozzá tökéletesen, és az egyetlen
hiba az volt, hogy az els sorozata nem a fején találta el az alanyt, hanem a
hátán - olyan sebeket ejtve, amelyek hamarosan végzetesek lettek volna - és
csak ezt követte a második lövéssorozat, amely végül szétvitte a rohadék
fejét. Bumm, kész, ennyi. A csapat többi tagja pedig bízott benne, hogy
Pierce fedezi ezt a szektort, és miután megtisztítja az ellenségt l, segít is a
többieknek. Akárcsak a kezem ujjai, gondolta Chávez, ütésre kész öklöt
formálhatok bel lük, de külön is végezhetik a feladataikat, mert mindegyik
ujjnak külön agya van. És az emberei. Ez volt a legjobb az egészben.

A fegyverek beszerzése nem volt gond. Kívülállónak akár komikusnak is

t nhet, az írek valahogy úgy vannak a fegyverekkel, mint a mókus a
mogyoróval, mindig eldugnak néhányat valahová, még az is el fordul,
elfelejtik, hogy hova a csudába. Egy generáción át az IRA-nak csempészték
a fegyvereket, az IRA pedig raktározta ket, elásta ket, készülve arra az
id re, amikor az egész ír nép felkel Provo-vezetés alatt az angol betolakodók
ellen, és örökké ki zi ket Írország megszentelt földjér l... vagy legalábbis
valami ilyesmi, gondolta magában Grady. maga vagy háromezer fegyvert
ásott el, javarészt orosz gyártmányú AKMS géppisztolyokat, mint például
ennél a lerakatnál is egy Tipperary megyei tanyán. Egy jókora tölgyfától
negyvenméternyire ásta el a fegyvereket úgy, hogy a tanyaháztól egy domb
választotta el. Jó két méter mélyre ásta ket, elég mélyre ahhoz, hogy a
gazda traktora ne forgassa ki ket véletlenül, vagy okozzon kárt bennük, de
mégse olyan mélyre, hogy ne tudja egy óra ásással el venni ket, ha kell.
Ezen a helyen vagy száz fegyver volt, 1984-ben szállította egy segít kész
lélek, akivel Libanonban ismerkedett meg, és a fegyverekkel együtt el re
tölthet m anyag tölténytárak is voltak, fegyverenként húsz. Szépen be volt
dobozolva minden, a fegyverek és a l szer zsírpapírba csomagolva orosz
szokás szerint, hogy a nedvesség ellen védjék ket. Grady látta, hogy a
csomagolás javarészt érintetlen. Gondosan válogatta a fegyvereket, húszat
választott ki, mindegyiknek felnyitotta a csomagolását, megnézte, lát-e rajta
rozsdát vagy valami hibát, el re-hátra mozdította a závárt, és minden egyes
esetben úgy találta, hogy a csomagolással való zsírzás érintetlen,
ugyanolyan, mint amikor a fegyverek elhagyták a kazanyi gyárat. Az AKMS
az AK-47-es korszer sített változata volt, ezek pedig a behajtható
válltámaszú változat, amelyet jóval könnyebb elrejteni. Ami még fontosabb,
emberei ilyen fegyverrel gyakorlatoztak Libanonban. Könny használni,
megbízható, jól elrejthet , ezek a jellemz i tökéletes fegyverré tették
számukra. Végül tizenöt fegyvert tett kocsija hátuljába háromszázharminc
golyóstárral, majd ideje volt újra betemetni a gödröt. Három óra múlva
teherautója már úton volt egy másik tanya felé Cork megye tengerpartjára,
ahol a gazdával Sean Grady már el re megegyezett.

Sullivan és Chatham már reggel hét el tt az irodában voltak, így

megel zték a csúcsforgalmat és kivételesen jó parkolóhelyet is találtak. Els
dolguk az volt, hogy a komputerizált telefonkönyvvel megkeressék a
telefonszámokhoz tartozó neveket és címeket. Ez gyorsan ment. Utána
találkozniuk kellett azzal a három férfival, aki a jelek szerint ismerte Mary
Bannistert és Anne Pretloe-t és kihallgatni ket. Az is elképzelhet , hogy az
egyikük sorozatgyilkos vagy emberrabló. Az els esetben arra kell
felkészülni, hogy igen okos és körmönfont b nöz vel lesz dolguk. A
sorozatgyilkos emberekre vadászik, az okosabbak úgy viselkedtek, mint a
katonák. El ször becserkészik áldozataikat, felderítik szokásaikat,
gyengéiket, aztán ütnek csak rajtuk. Egy darabig játékszerként használják
áldozataikat, majd amikor rájuk unnak, végeznek velük. A sorozatgyilkos
emberölési tevékenysége szigorúan véve nem az FBI fennhatósága alá
tartozott, de az emberrablás igen, amennyiben a gyilkos átszállítja áldozatát
az államhatáron, és mivel Manhattant l mindössze néhány száz méternyire
húzódik egy államhatár, ez már elég ürügy volt ahhoz, hogy az ügynökök
utánajárhassanak. De tudták, hogy óvatosan kell megfogalmazniuk
kérdéseiket, és nem megfeledkezni arról, hogy a sorozatgyilkos többnyire
igen jól álcázza magát és úgy, hogy elnyerje áldozatai bizalmát. Kedves lesz,
feltehet leg jókép , barátságos, és egyáltalán nem fenyeget , egész addig,
amíg nem kés , de akkor az áldozat már tehetetlen. Mindkét ügynök
tisztában volt vele, hogy a legveszélyesebb fajta b nöz vel van dolguk.

Az F4-es alanyban gyorsan fejl dött ki a betegség. Sem az Interferon,

sem az Interleukin-3a nem hatott a Síva-szálakra, és azok lelkesen
szaporodtak, és a lány esetében a májat támadták hihetetlen sebességgel.
De nem kímélték a hasnyálmirigyet sem, és az végül annyira károsodott,
hogy komoly bels vérzést eredményezett. Különös, gondolta magában
Killgore doktor, kell egy kis id , mire a Síva igazán nekilát, de ha egyszer
beindul és hatni kezd az alany testére, szinte pillanatok alatt felfalja, mint
valami mesebeli szörny. Mary Bannisternek legfeljebb öt napja lehet hátra.
Az M7, Chip Smitton sem volt jobban. Immunrendszere még állta a sarat,
de a Síva az ó számára is túl nagy falat lesz. Valamivel lassabban, de
ugyanolyan kikerülhetetlenül eléri a vég, mint az F4-est.
Az F5, Anne Pretloe igen szerencsés géneket örökölt. Killgore vette a
fáradságot, hogy megszerezze jelenlegi kísérleti alanyai teljes orvosi
történetét. Bannister családjában el fordult rák, mellrák vitte el az anyját és a
nagyanyját is, és a Síva most gyorsan emésztette el a lányt. Lehet, hogy
valami összefüggés található a rák és a fert z betegség iránti érzékenység
között? Azt jelentené ez, hogy a rák alapvet en az immunrendszer
betegsége, amint azt sok kutató gyanítja? Érdemes lenne cikket írnia a
dologról a New England Journal of Medicine-be, némi további hírnevet
szerezhetne magának kollégái között. De ideje sincs rá, és különben is, mire
a cikk megjelenne, már nemigen lenne, aki elolvassa. De Kansasban majd
beszélgethetnek róla, hisz tovább gyógyítanak majd, és tovább dolgoznak a
halhatatlanság projekttel. A Horizon legjobb kutatóorvosai valójában nem a
projekt részei, de ket csak nem ölhetik meg. Sok mással egyetemben k is
haszonélvez i lesznek a projekt nagyságának. Jóval több embert hagynak
élve a szükségesnél, na persze szükség van a genetikai változatosságra, és
ha már így van, miért ne válasszanak okos embereket, akik el bb-utóbb meg
fogják érteni, miért is tette a projekt, amit tett. De ha nem így lesz, mi
választásuk lesz? Valamennyien megkapják majd a B vakcinát, amit Steve
Berg a halálos A variációval együtt fejlesztett ki. Akárhogy is, ennek a
spekulációnak van tudományos értéke, még ha a kórházrészleget most
benépesít kísérleti alanyok számára az égvilágon nincs semmi haszna.
Killgore magához vette jegyzeteit, és megkezdte a vizitet, az F4-es Mary
Bannisterrel kezdett.
Csak a jókora adag morfium tette az életet elviselhet vé a lány számára.
Ekkora adag egészséges embert megölt volna. Vagy elég lett volna a
szerhez hozzászokott kábszeresnek is.
 - Hogy érzi magát ma reggel? - kérdezte az orvos vidáman.
- Fáradt vagyok... gyenge... összetört - felelte Mary Bannister.
- És mi a helyzet a fájdalommal, Mary?
- Érzem, ha nem is nagyon... f leg a gyomromban. - A lány falfehér volt a
bels vérzést l, és az arcán annyi kis kerek véraláfutás volt, hogy nem
engedték tükör közelébe, különben a látványtól pánikba esne. Azt akarták,
hogy valamennyi alanyuk nyugodtan haljon meg, így mindenkinek jóval
kevesebb gondot okoznak. Más kísérleti alanyokkal szemben nem vagyunk
ilyen kegyesek, gondolta Killgore. Nem tisztességes így, de gyakorlatias. Az
alacsonyabb rend állatok, amelyekkel kísérletezünk, nem tudnak bajt
okozni, és nincs is használható adat arról, hogyan kell ket gyógyszerezni a
fájdalom ellen. Tálán majd Kansasban kifejlesztünk valamit, gondolta.
Legalább értelmes célra használom ki a képességeimet, t n dött magában,
közben ismét állított az F4-es morfiumadagján... csak annyit, hogy... igen,
még kábább legyen. Olyan könyörületes lesz a lánnyal, amilyen a
rhesusmajmokkal szeretett volna lenni. Vajon végeznek-e majd
állatkísérleteket Kansasban? Elég nehéz lesz állatokat szerezni a
laboratóriumba a nemzetközi légi szállítás nélkül. Aztán ott van a dolog
esztétikai oldala. A projekt tagjainak java része ellenezné a dolgot, és
részben igazuk is van, de a fenébe is, hogy a csudába fejlesszenek ki
gyógyszereket legalább egy kevés állatkísérlet nélkül? Igen, gondolta
magában Killgore, bántja az ember lelkiismeretét, de a tudományos
haladásnak ára van, és végül is néhány kísérleti állat élete árán több millió
más állat életét fogják megmenteni. Ahhoz is több ezer állatra volt
szükségük, hogy kifejlesszék a Sívát, és senki nem tiltakozott ellene. Err l is
érdemes lesz majd beszélgetniük az értekezleten, döntötte el magában,
aztán belépett az M7-es szobájába.
- Hogy érzi magát, Chip? - kérdezte.

***

Valamennyien hálát adtak a gondviselésnek, amiért a Garda nem volt

jelen Cork megyének ezen a részén. Alig volt erre b nözés, így nem volt oka
az er s rend ri jelenlétnek. Az ír rend rség van olyan hatékony, mint angol
kollégái, és hírszerzési részlegük sajnálatos módon együttm ködik az
"Ötösökkel" Londonban, mégsem sikerült egyiküknek sem megtalálnia Sean
Gradyt. Közelébe sem kerültek azután, hogy megtalálta és kivégezte a
sejtjében lev besúgókat. Mindketten elt ntek a föld színér l, és lazaceledel
lettek, vagy ki tudja, melyik hal szereti a besúgóhúst. Grady jól emlékezett rá,
milyen arcot vágtak, hogy tiltakoztak, hogy ártatlanok egész addig, amíg be
nem dobták ket a tengerbe tizenöt kilométerre a parttól, vassúlyokkal a
lábaikon. Még hogy ártatlanok? Akkor miért nem zaklatta az SAS többet a
sejtjét, pedig korábban háromszor is megpróbálták felszámolni ket? Még
hogy ártatlanok.
Csapatuk félig megtöltötte a The Foggy Dew nev kedélyes vidéki
kocsmát. A hely egy ismert lázadódalról kapta a nevét. El z leg néhány órán
keresztül gyakorlatoztak a fegyverekkel egy mindent l távol es part menti
tanyán. Olyan kies volt ez a hely, hogy nem kellett aggódniuk, hogy bárki is
meghallja az automata fegyverek ropogását. Valamennyien felhasználtak
néhány tár töltényt, hogy újra belejöjjenek az AKMS használatába, de a
vállfegyverekkel bánni nem nagy m vészet, és ezzel még könnyebb, mint a
többivel. Most mindenfélér l beszélgettek, mindössze néhány sört felhajtó
baráti társaság, a legtöbben a futballmeccset nézték a falra er sített tévében.
Grady is ezt tette, de az agya nem ott járt, a következ akció körülményeit
mérlegelte. Újra meg újra megvizsgálta agyában a helyszínt. Számítgatta,
milyen gyorsan érkezhet a helyszínre az angol osztag vagy az új Szivárvány
csoport. Az, hogy milyen irányból jönnek, az egyértelm . Mindezt jól
eltervezte, és minél többször gondolta végig az egészet, annál jobban
tetszett neki. Lehet, hogy el kell veszítenie néhány embert, de ez a forradalmi
harchoz hozzátartozik, és tudta, hogy ezek az emberek, akik itt vannak vele a
kocsmában, ugyanolyan készségesen elfogadják a kockázatot, mint maga.
Megnézte óráját, abból, amit látott, kivont öt órát. Zsebébe nyúlt és
bekapcsolta mobiltelefonját. Naponta háromszor tette ezt, és soha nem
hagyta tíz percnél tovább bekapcsolva a telefont biztonsági okokból.
El vigyázatosnak kell lennie. Csakis ennek köszönhet en - na meg némi
szerencsének - vallotta be magának, élte meg ezt a kort. Két perc múlva a
telefon megszólalt. Grady felállt, és kiment a kocsma elé.
- Hello.
- Sean, itt Joe.
- Hello, Joe, mi újság Svájcban? - kérdezte kedélyesen.
- Ami azt illeti, éppen New Yorkban vagyok, mindössze annyit akartam
mondani, hogy az üzlet, amir l beszéltünk, a pénzügyi része el van intézve -
közölte Popov.
- Kit n . És mi a helyzet a másik dologgal, Joe?
- Magam viszem el. Két nap múlva ott leszek. A saját repül mön utazom
Shannonra. Reggel fél hét körül érkezem.
- Ott leszek, várni foglak - ígérte Grady.
- Oké, barátom. Akkor viszlát.
- Viszlát, Joe.
Ezzel megszakadt a vonal. Grady kikapcsolta a telefont, és visszadugta a
zsebébe. Ha bárki is kihallgatta volna a beszélgetést, ami nem valószín ,
hiszen amerre nézett, senkit nem látott, és parkoló kocsik sem voltak a
közelben... és különben is, ha bárki tudná, ki valójában, katonák és
rend rök nyüzsögnének már itt - szóval ha bárki hallotta volna, mindössze
egy rövid, lényegre tör üzleti beszélgetésnek lehetett volna fültanúja. Grady
visszament.
- Ki volt az, Sean? - kérdezte Roddy Sands.
- Joe - felelte Grady. - Megtette, amire kértük. Úgyhogy azt mondom, mi is
léphetünk.
- Egyetértek - emelte föl tisztelgésre Roddy a korsóját.

A Biztonsági Szolgálatnak, amelyet azel tt MI-5-nek hívtak jó egy

generáción keresztül, két kiemelt fontosságú feladata volt. Az egyik, hogy
megpróbálja kisz rni az angol kormányból a szovjet ügynököket, igen
kemény munka volt, és nem is mindig jártak sikerrel, a KGB és el djei
nemegyszer hatoltak át az angol kémelhárítás védelmén. Egyszer odáig
jutottak, hogy csaknem az beépített emberük lett az "Ötös" vezet je, amivel
a szovjetek irányították volna az angol kémelhárítást. A gondolattól még ma
is a hideg futkos az "Ötös" tagjainak a hátán. A második nagy feladatuk az
volt, hogy beépüljenek az Ír Köztársasági Hadseregbe és más ír
terroristacsoportokba azzal a céllal, hogy azonosítsák és eltüntessék
vezet iket. Ezt a háborút a régi szabályok szerint vívták, néha rend rökre
bízták a letartóztatásokat, máskor SAS-kommandósok is intézték jóval
közvetlenebbül az ügyeket. A technikai különbség abból eredt, hogy
felsége kormánya képtelen volt eldönteni, hogy az "ír probléma"
b nüldözési vagy nemzetbiztonsági kérdés, az FBI véleménye szerint ez a
döntésképtelenség legalább egy évtizeddel megnyújtotta a zavargásokat.
De az "Ötös" alkalmazottainak nem állt módjukban befolyásolni a politikát,
ez a választott tisztségvisel k dolga volt, akik elég sokszor nem hallgattak
azokra a jól képzett szakért kre, akik ilyen dolgok intézésével töltötték az
életüket. És mivel ezek az emberek nem befolyásolhatták, nem alakíthatták a
politikát, folytatták háborújukat, hatalmas anyagot gy jtöttek össze minden
ismert vagy gyanúsított IRA-tagról, hogy aztán valamelyik másik
kormányügynökség esetleg tegyen valamit.
Munkájukat javarészt besúgók toborzásával végezték. Az egymás
beárulása is régi ír hagyomány, amelyet a britek régóta kihasználtak saját
céljaik érdekében. Néha elt n dtek ugyan az eredetén, és úgy gondolták,
részben a vallás lehet az oka. Az IRA a katolikus írek védelmez jének
tekintette magát, és ennek az önazonosításnak ára volt. A katolicizmus
szabálya és etikája gyakran túlcsordult azoknak az embereknek a szívében
és agyában, akik vallási meggy z désük nevében öltek. Az egyik ilyen dolog
a b ntudat volt. Egyfel l a b ntudat forradalmi tevékenységük elkerülhetetlen
velejárója volt, másfel l ez volt az az egy dolog, amit semmiképp sem
engedhettek meg maguknak.
Az "Ötösnek" vastag dossziéja volt Sean Gradyr l, ahogyan sokakról
másokról is. Grady annyiban volt különös, hogy valamikor egy igen jól
leplezett besúgó volt az egységében, aki kés bb sajnálatos módon elt nt,
nem kétséges, hogy Grady végzett vele. Tudták, hogy Grady viszonylag
hamar leszokott a térden lövésr l, és inkább a gyilkosság mellett döntött,
mert ezzel még véglegesebben el lehet zárni a biztonsági réseket. Ezzel
szemben soha nem hagyott hátra holttestet maga után. Az "Ötösnek"
jelenleg huszonhárom informátora dolgozott különböz PIRA-egységekben.
Négyen közülük az Írországban szokásosnál lazább erkölcs n k voltak, a
többi tizenkilenc, férfiak, akiket így vagy úgy verbuváltak, bár közülük
háromnak sejtelme sem volt, hogy angol ügynökökkel osztja meg titkait. A
Biztonsági Szolgálat minden t le telhet t elkövetett, hogy megvédje ket, és
ezek közül az emberek közül nem egyet szállítottak Angliába, ha már nem
volt szükség rájuk, majd Kanadába repültek általában azért, hogy új és
biztonságos életet kezdjenek. De az "Ötös" alapvet en mégis
fej steheneknek tekintette ket, amelyeket addig kell fejni, ameddig csak
lehet. És alapvet en maguk is olyan emberek voltak, akik öltek, vagy
segítettek másokat, hogy embereket öljenek, és ezáltal b nöz k és árulók
voltak maguk is, akiknek a lelkiismerete egy kicsit kés n ébredt fel ahhoz,
hogy a velük dolgozó angol ügynökök igazából együtt tudjanak velük érezni.
Grady a jelenlegi dossziéja szerint egyszer en elt nt a föld színér l.
Egyesek feltételezték, hogy netán végzett vele valamelyik vetélytársa, bár
egy ilyen hír valószín leg eljutott volna a PIRA-vezetésig. Gradyt még a
mozgalmon belüli ellenzékében is tisztelték, olyan embernek tartották, aki
igazán hisz az eszmében, azonkívül hatékony harcos, aki jó néhány katonát
és rend rt megölt már Londonderryben. A Biztonsági Szolgálat pedig
továbbra is el akarta kapni a miatt a három SAS-kommandós miatt, akit
valahogy sikerült elfogni, megkínozni és megölnie. Ezeket a holttesteket
megtalálták, és az SAS-ben azóta is sistereg a bosszúvágy, a 22. Különleges
Légi Szolgálat Ezred soha nem felejt, és soha nem bocsát meg ilyesmit. A
gyilkosságot talán igen, de a kínzást már nem.
Cyril Holt, a Biztonsági Szolgálat igazgatóhelyettese, negyedévenként
átnézte a komolyabb dossziékat. Gradynél megtorpant. Az ír teljesen elt nt a
képb l, pedig Holt bizonyos volt benne, hogy hallott volna róla, ha Grady
meghal. Az is elképzelhet persze, hogy feladta a harcot, látván, hogy
szervezete végül is hajlandó belemenni a béketárgyalásokba, úgy döntött,
hogy felfüggeszti a hadm veleteket is. De a londoni Guy's kórház
pszichiátriájának vezet je által készített pszichológiai elemzés szerint lesz
az utolsó, aki leteszi a fegyvert, és békés elfoglaltságot keres.
A harmadik lehet ség az volt, hogy egyszer en csak rejt zködik, talán
Ulsterben vagy még inkább a köztársaságban... ez utóbbi a valószín bb,
mert az "Ötös" informátorainak többsége északon tevékenykedik. Holt
el vette Grady fényképét és hozzá vagy húsz PIRA-katonáét, akikr l szintén
volt dossziéjuk. A képek a komputeres feljavítás ellenére sem voltak valami
jók. Holt feltételezte, hogy Grady igenis aktív még, valamilyen módon vezeti
harcias PIRA frakcióját. Akciókat tervez, amelyek végbemennek vagy sem,
de addig is vigyáz, hogy ne legyen szem el tt, és személyiségét jól leplezve
álnéven él. Semmi mást nem tehetnek, mint azt, hogy nyitva tartják a
szemüket. Holt rövid jegyzetet írt err l, becsukta a dossziét, kimen tálcájára
tette, és újabb dossziét vett el . Másnap a jegyzeteket beírják az "Ötös"
komputerébe, amely lassacskán kiszorítja a papírdossziékat, még ha Holt
nem is szereti használni. Jobb szerette az olyan dossziékat, amelyeket a
kezébe foghat.

- Ilyen gyorsan? - kérdezte Popov.

- Miért is ne? - felelte Brightling.
- Ahogy gondolja, uram. És a kokain? - tette hozzá utálkozva. - Már
becsomagoltuk a b röndöt. Ötkilónyi orvosilag tiszta anyag a saját
raktárunkból, a táska a gépen lesz.
Popovnak egyáltalán nem tetszett a dolog, hogy kábítószert szállítson.
Nem elvi kifogásai merültek fel hirtelen, hanem egyszer en aggódott a
vámhivatalnokok és a b röndöket szaglászó kutyák miatt. Brightling
elmosolyodott az orosz arcán látható aggodalomra.
- Nyugalom, Dmitrij, ha bármi probléma van, a dublini leányvállalatunkhoz
szállítja az anyagot. Ellátjuk kell dokumentumokkal. Csak azért igyekezzen
nem felhasználni ket. Esetleg kínos lehet.
- Ahogy mondja. - Popov kezdett megkönnyebbülni. Bérelt Gulfstream V
business jeten repült, mert túl veszélyesnek t nt, hogy rendes nemzetközi
járaton, rendes nemzetközi repül téren keresztül szállítsák be a kábítószert.
Az európai országok nemigen nyaggatták a beutazó amerikaiakat, akik f
célja az volt, hogy náluk költsék el a dollárjaikat, és nem az, hogy bajt
okozzanak, de manapság már mindenütt tartanak kutyákat, mert a kábítószer
miatt minden ország aggódik.
- Ma este?
Brightling bólintott, órájára pillantott.
- A gép a Teeterboro repül téren lesz. Legyen ott hatkor. Popov távozott,
és taxival ment vissza a lakásába. Összecsomagolni nem volt nagy dolog, de
a gondolkodás már komolyabb feladatot igényelt. Brightling a legalapvet bb
biztonsági el írásokat is megszegi most. Azzal, hogy magángépet bérelt,
most el ször hozza kapcsolatba Popovot a vállalatával, hát még azzal az
irattal, amit a kokainhoz mellékel. Brightling meg se kísérelte, hogy úgy állítsa
be a dolgot, mint akinek semmi köze Popovhoz. Talán azért, mert amúgy
sem bízik a h ségében, nem hisz abban, hogy amennyiben letartóztatják,
tartja a száját... nem, nem így van, fordultak Dmitrij Arkagyijevics gondolatai.
Ha nem bíznának benne, magát a küldetést sem bíznák rá, és mindig is
volt a kapcsolat Brightling és a terroristák között.
 Vagyis bízik bennem, Mégis tojik a biztonságra... és ez csak azt jelentheti,
hogy Brightling számára ez nem kérdés. De hogy lehet ez? Talán azt tervezi,
hogy végez vele? Ez is elképzelhet , de nemigen hitt benne. Brightling
könyörtelen ugyan, de nem elég okos... pontosabban túl okos. Nyilván
számításba veszi a lehet séget, hogy Popovnak vannak írásos feljegyzései
valahol, és ha meghal, azzal automatikusan leleplezi, milyen szerepet játszott
a tömeggyilkosságban. Úgyhogy ezt elvethetem, gondolta az orosz.
Akkor mi lehet?
Az egykori hírszerz tiszt a tükörbe nézett, és egy olyan ember arcát látta,
aki még mindig nem tudja, amit tudnia kellene. A kezdetekt l fogva a pénz
csábította, afféle bérügynököt csinált bel le, akit a személyes haszna
motivált, a PILE "P"-je, ezzel szemben olyasvalakinek dolgozik, akinek a
számára a pénznek nincs jelent sége. A CIA bármilyen gazdag volt is,
mindig is meggondolta, mennyi pénzt adjon az ügynökeinek. Az amerikai
hírszerz szolgálat százszor jobban fizetett orosz ellenfelénél, de ezeket az
összegeket ugyanúgy igazolni kellett, hiszen a CIA-nak is voltak könyvel i,
akik úgy uralkodtak a terepen dolgozó tisztek fölött, mint valaha a cár
udvaroncai és bürokratái a legkisebb orosz faluban. Popov utánajárt annyira
a dolognak, hogy tudja, a Horizon Corporationnak rengeteg pénze van, de
biztos nem abból, hogy szórták a pénzt. Egy kapitalista társadalomban az
ember meggazdagodhat azáltal, hogy okos, esetleg azáltal, hogy
könyörtelen, de nem azáltal, hogy ostoba, és hatalmas összegeket költeni
fölösleges dolgokra ostobaság.
Mir l lehet szó? - t n dött Dmitrij kétségbeesetten, odább lépett a tükör
el l, és folytatta a csomagolást.
Bármit tervezzen is, bármilyen okból szervezi ezeket a terrorista akciókat,
közel van a céljához.
Ez már egy kicsit ésszer bbnek t nt. Az ember rejt zködik ameddig csak
kell, de amikor már nem, akkor már nem veszi a fáradságot. Amat r lépés.
Egy amat r, még egy olyan tehetséges amat r, mint Brightling sem tudhatja,
mert nem tanulta meg a szervezete sok-sok keser tapasztalatából, hogy az
ember soha nem szegi meg a szakma szabályait, még egy akció sikeres
befejezése után sem, mert az ellenség még akkor is rájöhet olyan dolgokra,
amelyeket a legközelebbi esetben felhasznál ellened...
...hacsak nem lesz legközelebb? - gondolkodott Dmitrij alsónem it
válogatva. Ez lesz az utolsó akció? Nem, helyesbített magában, ez lesz az
utolsó akció, amelyhez szükségük van rám?
Ismét végigfutott a gondolatmeneten. A rábízott akciók egyre nagyobb
szabásúak lettek, míg végül már ott tart, hogy kokaint csempészik
terroristáknak, miután hatmillió dollárt helyezett el nekik. Ahhoz, hogy
megkönnyítsék a kábítószer-csempészést, iratokat is kap, melyek szerint egy
óriásvállalat egyik részlegéb l szállítja a másikba a kábítószert. Ezáltal a
személyét és a kábítószert is összekapcsolják Brightling cégével.
El fordulhat, hogy hamis iratai nem tartanak ki, ha a rend rség komolyabban
érdekl dik iránta. - Ugyan már, miért ne tartanának ki, csak akkor van
bajban, ha a Garda érdekl dik, amelynek közvetlen kapcsolata van az MI-5-
tel, és ez nem valószín . Ahogyan az sem, hogy az angol Biztonsági
Szolgálat ismeri a fed nevét, vagy akár rendelkezik róla egy rossz
fényképpel is, különben is évekkel ezel tt megváltoztatta a frizuráját.
Nem, az egyetlen ésszer magyarázat, hogy ez lesz az utolsó akció,
vonta le a következtetést Popov, mire befejezte a csomagolást. Brightling
lezárja a dolgokat. Popov számára ez azt jelentette, hogy ez az utolsó
esélye, hogy kaszáljon. Másban nem reménykedhetett, mint abban, hogy
Grady és gyilkos bandája ugyanúgy jár, mint a többiek Bernben és Bécsben,
na és Spanyolországban is, bár neki abban nem volt része. Tudja az új svájci
bankszámlaszámát és jelszavát, ezen pedig elég pénz van ahhoz, hogy jól
éljen élete hátralev részében. Mindössze annyi kell, hogy a Szivárvány-
egység végezzen velük, és mindörökre elt nhet. Popov ezzel a reményteli
gondolattal agyában hagyta el lakását, és intett le egy taxit, hogy kiautózzon
a Teeterboro repül térre. Lesz ideje gondolkodni a dolgon az Atlanti-óceán
fölött.
 HUSZONHETEDIK FEJEZET

MÓDSZEREK

- CSAK az id nket vesztegetjük - közölte Barbara Archer a

konferenciateremben. - Az F4-es halott, pusztán a szíve ver még. Mindent
megpróbáltunk, de semmi nem állítja meg a Sívát, az égvilágon semmi.
- Kivéve a B vakcina antitesteit - jegyezte meg Killgore.
- Kivéve ezeket - bólintott Archer. - De semmi más nem használ.
Az asztal körül ül k egyetértettek vele. Az égvilágon minden, az
orvostudomány által ismert kezelést kipróbáltak, még olyanokat is,
amelyekr l a CDC-ben, az USAMRIID-ben, és a párizsi Pasteur Intézetben
csak spekuláltak. Még az összes létez antibiotikumot is kipróbálták, a
penicillint l a Keflexig, és két új szintetikus anyagot, amelyekkel most
kísérletezik a Merck és a Horizon. Az antibiotikumok kipróbálása mindössze
a pontot tette fel az i bet re, hiszen esélye sem volt, hogy segítsenek egy
vírusfert zés ellen, de kétségbeesett helyzetben az emberek mindennel
megpróbálkoznak, és ki tudja, hátha valami új és váratlan fordulat
történhetett volna.
De nem a Sívával. Az Ebola vérzéses láznak ezt az új tökéletesített
változatát genetikailag olyanra tervezték, hogy er teljesebb legyen a
természetes változatánál, amely még mindig szedi az áldozatait a Kongó
völgyében. Csaknem száz százalékig halálos volt, és száz százalékig
ellenállt minden, az orvostudomány által ismert kezelésnek, és hacsak nem
történik valami hatalmas áttörés a fert z betegségek kezelésében, semmi
nem állíthatja meg a terjedését. Sokan akkor fert z dnek meg, amikor útjára
bocsátják a Sívát, a többiek pedig a Steve Berg által kifejlesztett A vakcinától.
Mindkét esetben a Síva lassan kialakuló viharként fog végigsöpörni a világon.
Hat hónapon belül az életben maradt emberek három csoportba tartoznak
majd. Az els csoportban azok lesznek, akiket valamilyen módon nem
érintett a járvány. Nem sokan lesznek ebben a csoportban, hiszen a földön
minden nemzet föltölti majd a raktárait az A vakcinából, és beoltja az
állampolgárokat, mert a Síva els áldozatainak a látványa kell képp
elborzaszt majd minden televízióval rendelkez polgárt. A második
csoportban azok az igen ritka emberek lesznek, akiknek az immunrendszere
elég védelmet biztosít még a Síva ellen is. A laboratóriumnak ugyan még
egyetlen ilyen embert sem sikerült találnia, de elképzelhetetlen, hogy ne
legyenek ilyenek. Szerencsére többségük áldozatául fog esni a világ városai
összeomlásának. Talán éhen halnak, vagy a járványt követ zavargásokban
halnak meg, esetleg valami teljesen átlagos bakteriális fert zésben, amely a
nagyszámú temetetlenül maradt halottal jár.
A harmadik csoport a Kansasban lev néhány ezer ember lesz. A
ment csónakban, ahogyan nevezték. Ez a csoport aktív projekttagokból fog
állni - mindössze néhány százan vannak - azonkívül a családjukból és más, a
B vakcina által megvédett kiválasztott tudósokból. A kansasi telep elég nagy,
elszigetelt, és b ven el van látva fegyverekkel arra az esetre, ha
nemkívánatos látogatók érkeznének.
Hat hónap, gondolták. Huszonhét hét. Legalábbis ezt jósolja a
komputeres számítás. Egyes területeken gyorsabban megy a dolog, mint
máshol. A modellek szerint Afrika lesz az utolsó, mert ott fogják utoljára
szétosztani az A vakcinát, ráadásul lassan a gyenge infrastruktúra miatt.
Európa bukik els ként a maga tömeges egészségügyi ellátásával és
engedelmes állampolgáraival, akik szépen beballagnak az oltásért, amikor
megkapják a levelet. Európát Amerika követi majd, aztán természetesen a
világ többi része.
- Az egész világ - jegyezte meg Killgore. Kinézett az ablakon a New
York/New Jersey határvidékre a maga zöldell dombjaival, gyönyör fáival. A
Kanadától Texasig terjed hatalmas gabonaföldeknek is vége lesz, bár egy
részük tovább terem majd vadon az eljövend századokban. A bölény
gyorsan elszaporodik majd a Yellowstone parkban, és egyes
magántenyészeteken lev telepekr l, velük együtt a farkasok és a grizzly
medve is, meg a madarak, a coyote-ok, és a prérikutyák. A természet igen
hamar helyre fogja állítani egyensúlyát. A komputermodell szerint öt éven
belül az egész föld megváltozik.
- Igen, John, de még nem tartunk ott - közölte Barb Archer. - Mit tegyünk
a kísérleti alanyokkal?
Killgore értette; mit javasol kollégan je. Archer nem szerette a klinikai
gyógyászatot.
- Az F4-es legyen az els ?
- Mindannyian tudjuk, hogy csak az id t vesztegetjük azzal, hogy továbbra
is lélegeztetjük. Valamennyiüknek fájdalmaik vannak, és semmi újat nem
tudunk meg bel le, mindössze annyit, hogy a Síva végzetes, amit amúgy is
tudunk már. Amúgy is, néhány héten belül átköltözünk nyugatra, semmi
értelme addig életben tartani ket, úgysem költöznek velünk.
- Még jó - jegyezte meg egy másik orvos.
- Hát, nekem pedig elegem van abból, hogy az id met vesztegessem
velük, halott embereknek játsszak orvost. Azt javaslom, hogy tegyük meg,
amit tennünk kell, és legyünk túl rajta.
- Egyetértek - jelezte egy másik tudós az asztal mellett.
- Ki ért még egyet? - számolta Killgore a felemelked kezeket. - Ellene? -
Mindössze két kéz emelkedett föl. - Az igen gy zött. Oké. Barbara és én
elintézzük a dolgot még ma. Barb?
- Miért várjunk, John? - kérdezett vissza Archer unottan.
 - Kirk Maclean? - kérdezte Sullivan ügynök.
- Én vagyok - felelte az ajtóban álló férfi.
- FBI - mutatta föl Sullivan igazolványát. - Beszélhetnénk?
- Mir l? - Az ügynökök a szokásos riadalmat láttak a másik arcán.
- Muszáj ezt a folyosón megbeszélnünk? - kérdezte Sullivan
barátságosan.
- Oké, persze, jöjjenek be. - Maclean hátralépett, kitárta az ajtót el ttük,
majd bevezette ket a nappaliba. Be volt kapcsolva a tévé, valami
kábelcsatorna éppen egy kung-fus, lövöldöz s kalandfilmet adott.
- Tom Sullivan vagyok, pedig Frank Chatham. Két n elt nésének az
ügyében nyomozunk - közölte a vezet ügynök, miután leültek. - Reméljük,
segíthet nekünk.
- Persze. Úgy érti, elrabolták ket, vagy ilyesmi? - kérdezte a férfi.
- Ez is elképzelhet . A nevük Anne Pretloe és Mary Bannister. Úgy tudjuk,
esetleg ismerte egyiküket vagy mindkett jüket - mondta Chatham.
Látták, hogy Maclean lehunyja a szemét, majd néhány másodpercig kinéz
az ablakon.
- A Turtle Innb l, ugye?
- Itt találkozott velük?
- Ugyan már, emberek, rengeteg lányt ismerek. Ez egy remek hely, zene
meg minden, ezért járok oda. Van képük?
- Tessék - nyújtotta át Chatham.
- Oké, persze, már emlékszem, Annie... nem is tudtam a másik nevét -
magyarázta. - Jogi titkárn , ugye?
- Így van - helyeselt Sullivan. - Milyen jól ismerte?
- Egy kicsit táncoltunk, beszélgettünk, megittunk együtt néhány italt, de
nem randevúztam vele.
- El fordult, hogy együtt távoztak a bárból, esetleg sétáltak, vagy valami
ilyesmi?
- Az hiszem, egyszer hazakísértem. Mindössze néhány saroknyira lakik a
bártól... igen - néhány másodperc múlva már eszébe is jutott. - Félsaroknyira
a Columbus Avenue-tól. Hazakísértem, de nem hívott föl.., úgy értem, soha...
úgy értem, nem volt semmi... értik, nem feküdtem le vele. - Úgy t nt,
zavarban van.
- Nem tudja, voltak barátai? - kérdezte Chatham el véve jegyzetfüzetét.
- Igen, volt egy fickó, akivel jóban volt, valamilyen Jim. Ha jól tudom,
könyvel . Nem tudom pontosan, mi volt köztük, de ha mindketten ott voltak a
bárban, általában együtt iszogattak. A másiknak az arcára emlékszem, de a
nevére nem. Lehet, hogy beszéltem vele, de nem emlékszem rá. Tudják, ez
egy magányosok bárja, ismerked hely, ahol az ember nagyon sok emberrel
találkozik, és néha összejön a dolog, de legtöbbször nem.
- Telefonszámok?
 - Az övékét nem tudom, de megvan két másik csajé, akit onnan ismerek.
Akarják? - kérdezte Maclean.
- Ismerik Mary Bannistert és Anne Pretloe-t? - tudakolta Sullivan.
- Lehet. A n k jobban összetartanak, mint mi, férfiak, kis klikkekbe
tömörülnek, ellen riznek minket, ahogy mi is ket, csak sokkal
szervezettebben. Értik, ugye?
Volt néhány kérdésük, vagy egy fél órán keresztül faggatták Macleant,
id r l id re egy kérdést meg is ismételtek, és Maclean nem bánta, mint oly
sokan. Végül megkérdezték, körülnézhetnek-e a lakásban. Nem volt hozzá
joguk, de furcsamód általában még a b nöz k is megengedik, pedig
nemegyszer lebuknak a nyíltan elöl hagyott bizonyítékok miatt. Ebben az
esetben az ügynökök deviáns szexuális viselkedésre utaló újságokra vagy
fényképekre voltak kíváncsiak, vagy akár erre utaló személyes fényképekre.
De amikor Maclean körbevezette ket, mindössze állatokról készült képeket
láttak, természetr l, a természetvédelemr l szóló lapokat - köztük olyan
csoportok kiadványait, amelyet az FBI széls ségesnek tartott - na és
mindenféle turista- meg hegymászó-felszerelést.
- Látom, szeret kirándulni? - kérdezte Chatham.
- Imádom a természetet - bólintott Maclean. - Olyan csajt keresek, aki
ugyanúgy szereti, mint én, de nemigen találok ebben a városban.
- Elhiszem - bólintott Sullivan, és átnyújtotta a névjegyét. - Ha bármi az
eszébe jutna, kérem; rögtön hívjon föl. A hátoldalán van az otthoni számom.
Köszönöm a segítséget.
- Hát nem tudom, mennyit segítettem - jegyezte meg a másik.
- Ahogy mondják, minden apróság számít. Viszlát - köszönt el Sullivan
kezet rázva vele.
Maclean becsukta az ajtót mögöttük, majd nagyot sóhajtott. Hogy a
fenébe találták meg a nevét és a címét? Csupa olyan kérdést tettek föl, amire
felkészült, és ki is gondolta a válaszokat, de nagyon rég. Miért most
bukkantak föl? Buták volnának a zsaruk, vagy lassúak, vagy mi ez az egész?

- Nagy rakás semmi - jegyezte meg Chatham kocsijukhoz érve.

- Talán a n k, akiknek a számát megadta, mondanak valami hasznosat.
- Kétlem. Tegnap a bárban beszéltem az egyikükkel.
- Menjünk vissza hozzá. Kérdezzük meg, mi a véleménye Macleanr l.
- Oké, Tom. Jobb ötletünk úgysincs. Mi a véleményed a fickóról? Van
valami érzésed? - kérdezte Chatham.
Sullivan a fejét rázta.
- Nem, de sajnos én nem vagyok gondolatolvasó.
- Kár - bólintott Chatham.

***
 Itt volt az id , és nem volt értelme halogatni a dolgot. Barbara Archer
kulcsával kinyitotta az orvosságosszekrény ajtaját, és kivett tíz ampulla
káliumoldatot. Zsebre rakta ket, aztán az F4-es kezel szoba el tt megtöltött
egy 50 köbcentis injekciós fecskend t, majd kinyitotta az ajtót.
- Hello. - A betegköszönése inkább nyögésnek hallatszott. Mary az
ágyban feküdt, és mozdulatlanul nézte a falra szerelt tévét.
- Hello, Mary. Hogy vagyunk? - Archerben hirtelen fölötlött a kérdés, miért
azt kérdezik az orvosok, hogy hogy vagyunk? Így többes számban. Fura
nyelvi szokás. Valószín leg az orvosi egyetemen ragad az emberre, talán
azért, hogy az orvos kimutassa együttérzését a betegével, ami ez esetben
nemigen állt fenn. Az egyetemen az egyik els nyári munkáján egy
kutyatelepen dolgozott. Az állatok hét napot kaptak, és ha azalatt senki nem
vitte el ket, elaltatták ket - vagyis meggyilkolták, nagy adag altatóval, az
injekciót mindig a bal els lábba adták, és a kutyák öt másodperc múlva már
aludtak is. Barbara pedig mindig megsiratta ket. Jól emlékezett, mindig
keddenként csinálták, rögtön ebéd el tt. pedig ezeken a napokon soha
nem ebédelt, sokszor nem is vacsorázott, amikor egy különlegesen kedves
kutyát kellett kivégeznie. Felsorakoztatták ket a rozsdamentes acél
kezel asztalokon, aztán egy másik alkalmazott lefogta ket, hogy könnyebb
legyen a gyilkosság. Barbara mindig kedvesen beszélt a kutyákhoz,
csitítgatta ket, hogy kevésbé féljenek, és könnyebb haláluk legyen. Az
asszony az ajkába harapott. Adolf Eichmann érezhette így magát, vagy
legalábbis illett volna így éreznie magát.
- Elég rohadtul - felelte Mary Bannister végül.
- Ez majd használ - ígérte Archer. El vette az injekciós t t, és levette róla
a m anyag biztonsági fed t. Három lépéssel az ágy mellett termett, megfogta
az F4-es karját és mozdulatlanul tartotta, aztán a könyök bels részénél futó
vénába döfte a t t, az F4-es szemébe nézett, és befecskendezte a szert.
Mary szeme elkerekedett. A káliumoldat égette az ereit. Jobb karja a bal
fels karjához vágódott, aztán a következ pillanatban a mellkasához kapta,
ahogy az ég érzés gyorsan szétáradt a szívénél. A kálium azonnal
megállította a szívverést. Az ágy melletti EKG-gép nagyjából normális
szinuszgörbét mutatott, de hirtelen a vonal ugrott egyet, majd tökéletesen
egyenes lett, és felhangzott a veszélyt jelz hang. Mary szeme valahogy
nyitva maradt, mert az agyban elég oxigén volt ahhoz, hogy egy percig még
m ködjön azután is, hogy a szív már nem küldött vért. Döbbenet látszott a
szemében. Az F4-es nem tudott megszólalni, nem tudott ellenkezni, mert
szívverésével együtt a légzése is abbamaradt, de egyenesen Archer
szemébe nézett... akár valamikor a kutyák, gondolta az orvos, bár a kutyák
egyszer sem néztek ilyen vádlón rá. Archer érzelemmentes arccal viszonozta
a pillantást. Nem úgy, mint akkoriban a kutyatelepen. Aztán nem egész egy
perc múlva az F4-es szeme lecsukódott, és a lány halott volt. Eggyel
kevesebb. Még kilenc maradt, utána végre hazamehet. Archer remélte, jól
m ködik a videofelvev je. Fel akarta venni a Discovery Channel adását a
yellowstone-i farkasokról, de egyszer en képtelen volt kiigazodni azon az
átkozott gépen.
Harminc perc múlva a testeket már m anyag zsákba csomagolták, és
elgurították az éget höz. Különleges, orvosi felhasználásra gyártott modell
volt. Azzal a céllal gyártották, hogy a segítségével megszabaduljanak olyan
felesleges biológiai anyagoktól, mint az embriók vagy amputált végtagok.
Természetes gáz hajtotta és igen magas h mérsékletet biztosított, még a
fogtöméseket is elpusztította, és olyan finom hamuvá alakított át mindent,
hogy a szél egész a sztratoszféráig emelte, majd kivitte a tengerre. A
kezel szobákat felsikálják, hogy nyoma se maradjon a Síva jelenlétének, és
hónapok óta most el ször nem lesznek zsákmányra vadászó vírusszálak a
telepen. A projekt tagjai megkönnyebbülhetnek, gondolta Archer hazafelé
menet. A Síva igen hasznos eszköz, hogy elérjék céljukat, de az embernek a
háta borsózik t le. Valamennyien örülni fognak, amikor megszabadulnak t le.

Popovnak sikerült öt órát aludni a repül n, és arra ébredt, hogy a

légikísér húsz perccel leszállás el tt megrázza a vállát. Shannon, ez az
egykori hidroplán-leszállóhely, ahol a Pan American Boeing clipperei szálltak
le, miel tt tovább repültek volna Sauthamptonba, és ahol az utasok ír kávét
kaptak a légitársaságtól, hogy felébredjenek, Írország nyugati partján volt, a
hajnali fényben zöldell tanyák látszottak mindenfelé. Popov megmosakodott
a mosdóban, majd visszaült ülésébe a leszálláshoz. Puhán értek talajt, és
csak keveset gurultak, aztán gépük a központi terminál felé gurult, ahol még
néhány business jet várakozott, hasonlóak ahhoz a G-V-hez, amelyet a
Horizon Corporation bérelt a számára. Alig álltak meg, máris megjelent egy
elég lerobbantnak t n hivatali kocsi a gép mellett, és egy egyenruhás alak
sietett föl a lépcs n. A pilóta hátrafelé intett.
- Üdvözlöm Shannonban, uram - köszönt a bevándorlási hivatal
tisztvisel je. - Láthatnám az útlevelét?
- Tessék - nyújtotta át Popov.
A tisztvisel átlapozta.
- Látom, nemrég járt nálunk. Az utazás célja, uram?
- Üzleti út. Gyógyszerekkel foglalkozunk - tette hozzá az orosz, hátha a
tisztvisel ki akarná nyittatni a táskáját.
- Hmm - felelte a férfi minden érdekl dés nélkül. Lepecsételte az útlevelet,
majd visszaadta. - Van valami elvámolnivalója?
- Nem igazán.
- Nagyon helyes. Érezze jól magát, uram. - Ugyanolyan gépies volt a
mosolya, mint a mozgása is, aztán már ott sem volt, lefelé sietett a lépcs n a
kocsijához.
Popov még csak nem is sóhajtott a megkönnyebbülést l. Kár volt ilyen
feszültnek lennie, elvégre ki bérelne egy ilyen repül gépet százezer dollárért
csak azért, hogy kábítószert csempésszen. Megint valami, amit
megtanulhatok a kapitalizmusról, gondolta Dmitrij Arkagyijevics. Ha az
embernek elég pénze van ahhoz, hogy hercegként utazzon, nem is igazán
vonatkoznak rá a törvények. Döbbenetes, gondolta. Fölvette kabátját, lement
a repül gépr l a várakozó fekete Jaguárhoz. Táskáját id közben már
betették a csomagtartóba.
- Mr. Szerov? - tárta ki el tte a sof r az ajtót. Olyan zaj volt itt, hogy nem
kellett aggódni amiatt, hogy valaki meghallja.
- Én vagyok. Seanhoz megyünk?
- Igen, uram.
Popov bólintott, és beült a hátsó ülésre. Egy perc múlva elhagyták a
repül tér területét. A vidéki utak olyanok voltak, mint Angliában,
keskenyebbek az amerikaiaknál, és itt is az út rossz oldalán mentek. Milyen
különös, gondolta Popov, ha az írek annyira nem szeretik az angolokat, miért
utánozzák vezetési szokásaikat?
Az út vagy egy fél óra hosszat tartott, egy a f úttól elég távol es tanyán
álltak meg. Két személykocsi volt ott, meg egy furgon, és egy férfi, láthatóan
rségben. Popov felismerte, Roddy Sands volt, az egység óvatos tagja.
Dmitrij kiszállt, végigmérte anélkül, hogy kezet fogtak volna. Kivette
csomagtartójából a kábítószerrel teli fekete aktatáskát, és bement a házba.
- Jó napot, Joszif - köszöntötte Grady. - Milyen volt az út?
- Kényelmes. - Popov átadta a táskát. - Elhoztam, amit kértél, Sean.
Elég egyértelm volt a hangszíne. Grady végigmérte, némi zavar
látszódott az arcán.
- Én sem szeretem, de pénzt kell szerezni ahhoz, hogy folytathassuk a
harcot, és ez az egyetlen módja. - Az ötkilónyi kokain ára a körülményekt l
függött. A Horizon Corporationnak mindössze 25000 dollárjába került, mivel a
gyógyszergyárak számára törvényes piacon vette. Hígítva az utcán
ötszázszor ennyit fog érni. Íme a kapitalizmus egy másik oldala, gondolta
Popov, aztán kiverte a fejéb l a gondolatot. Egy papírlapot nyújtott át az
írnek.
- Ez pedig a titkos svájci bankszámla száma és jelszava. További
óvintézkedésként csak hétf nként és szerdánként vonhatsz ki pénzt bel le.
Hatmillió amerikai dollár van a számlán, az összeget bármikor ellen rizheted
- közölte Popov.
- Mint mindig, most is öröm veled üzletet kötni, Joe - jegyezte meg Sean,
és ritka mosoly jelent meg arcán. Soha, tizedennyi pénzzel nem rendelkezett
még, pedig már több mint húsz éve volt hivatásos forradalmár. Igaz, immár
üzletemberek vagyunk, vagy mi a szösz, gondolta Dmitrij Arkagyijevics.
 - És mikor léptek?
- Hamarosan. Ellen riztük a területet, és a tervünk kész gyönyör ség,
barátom. Most megcsípjük ket, Joszif Andrejevics - ígérte Grady. - Nagyot
fogunk ütni.
- Pontosan tudnom kell, hogy mikor. Bizonyos dolgokat nekem is meg kell
tennem - közölte Popov.
Dmitrij látta, hogy ett l meghökkennek. Ezeknél az embereknél a
biztonság alapvet követelmény, most pedig egy kívülálló akar tudni olyan
dolgokat, amelyekr l csak keveseknek lehet tudomásuk. Néhány
másodpercig farkasszemet néztek, aztán az ír visszakozott. Azzal, hogy
leellen rzi, hogy a pénz a helyén van, magát az oroszt is leellen rzi.
Különben is, éppen elég bizonyíték az az ötkilónyi fehér por, amit hozott,
persze feltételezve, hogy még a nap folyamán nem tartóztatja le a Garda. De
Popov nem az a fajta.
- Holnapután. Az akció pontosan déli egy órakor kezd dik.
- Ilyen hamar?
Gradynek tetszett, hogy az orosz így alábecsülte.
- Miért húzzuk az id t? Most, hogy a pénz a helyén van, mindenünk
megvan.
- Ahogy mondod; Sean. Tehetek még valamit értetek?
- Nem.
- Akkor, ha megengeded, indulok.
Ez alkalommal kezet ráztak.
- Daniel elvisz, ahova akarod... Dublinba?
- Pontosan, a repül térre.
- Mondd csak meg neki, és elvisz.
- Köszönöm, Sean, és sok szerencsét. Talán utána találkozunk tette
hozzá Dmitrij.
- Örülnék neki.
Popov még egyszer utoljára végignézte. Biztos volt benne, hogy most
látja utoljára, annak ellenére, amit épp az el bb mondott. Grady pillantásából
sütött a lelkesedés. Arra a hatalmas fegyvertényre gondolt, amelyik
fordulópontot hoz a karrierjében. Volt benne valami kegyetlenség, amit
Popov eddig nem vett észre. Akárcsak Fürchtner és Dortmund, ez az alak is
inkább vadállat, mint emberi lény, és Popovot zavarta a dolog, bármennyi
tapasztalatot is szerzett ilyen emberekkel. Képesnek kellett volna lennie
belelátni mások agyába, de ez alkalommal mindössze ürességet látott,
bárminem emberi érzés hiányát és helyettük egy ideológiát, amely... hová
vezette? Grady tudja egyáltalán? Valószín leg nem. Feltehet leg úgy látja
magát, hogy valami ragyogó jöv felé tart. Ezt a kifejezést különösképp
szerette az egykori Szovjetunió kommunista pártja. Csak éppen a hívogató
fények jóval távolabb vannak, mint gondolta, és fényes ragyogásuk elrejti az
úton közvetlen el tte lev gödrökét, és ha valaha is elérné a célját, valóságos
katasztrófa lenne, akárcsak azok, akikre úgy emlékeztet, Sztálin, Mao és a
többiek. Annyira másképp gondolkodik, mint az átlagember, mintha csak egy
földönkívüli lenne. Az élet és halál puszta eszköz a kezében. Semmi köze az
emberséghez. Mindazon dolgok közül, amelyeket Karl Marx adott a világnak,
ez a szemléletmód a legrosszabb, gondolta Popov. Sean Grady embersége
és érzelmei helyére egy geometriailag pontos modellt állított be, milyennek
kéne lennie a világnak, és annyira hitt ebben a vízióban, hogy képtelen volt
észrevenni azt az alapvet tényt, hogy bárhol is próbálkoztak vele, kudarcot
vallott. Egy kimérát hajszolt, nem valódi teremtményt, akit soha nem érhet el,
de aki után futva tönkreteszi saját magát, és ki tudja, hány embert még,
akiket pusztulása el tt megöl. Most pedig csak úgy csillog a szeme a
lelkesedést l. Ideológiai szemellenz je nem engedte, hogy a maga
valóságában lássa a világot, pedig azután, hogy hetven évig követték
ugyanazt a kimérát, már az oroszok is tisztán látnak. Szemei csillognak, de
maga vak. Hát nem különös, gondolta az orosz, miközben távozott.

- Oké, Peter, mostantól ti vagytok az ügyeletesek - mondta Chávez az 1-

es osztag vezet jének. Most az 1-es egység volt az ügyeletes, a 2-es a
készenléti, és folytatta az intenzív kiképzési programot.
- Ahogy mondod, Ding - felelte Covington. - De úgy t nik, sehol nem
történik semmi.
A különböz országok hírszerz szervei által kapott jelentések elég
biztatóak voltak. A különböz ismert vagy gyanított terroristákkal beszél
informátorok - f leg az utóbbiakról lehetett szó, mivel az aktív terroristák javát
már letartóztatták - azt jelentették, hogy a világparkbeli események eléggé
leh tötték a légkört, f leg hogy a franciák végül közzétették azoknak az
ismert terroristáknak a nevét és fényképét, akik életüket vesztették
Spanyolországban, és mint kiderült, az egyikük az Action Directe egyik nagy
becsben álló tagja volt, akinek a lelkét hat gyilkosság is terhelte, és aki igazi
szakért hírében állt. Ezeknek az embereknek a nyilvános veszte megrázta a
terroristaközösséget, ráadásul most igen nagy becsben állt el ttük a spanyol
rend rség, amely a Szivárvány tollaival büszkélkedett a baszk terroristák
bánatára. A baszkok, a spanyol források szerint szintén visszahúzódtak
néhány megbecsült tagjuk elvesztése miatt.
Bill Tawney összefoglalója szerint ha mindez igaz, a Szivárvány elérte azt
a hatást, amelyet reméltek létrehozásakor. És talán ez azt is jelenti, hogy
nem kell olyan gyakran felvonulniuk, és embereket ölniük, hogy
bizonyítsanak. De még mindig nem került el semmi, amely megmagyarázta
volna, miért történt ez a három incidens ilyen közel egymáshoz id ben, és
netán nem szándékosan intézte-e így valaki. A brit hírszerz szolgálat
analitikai részlege szerint véletlen egybeesés. Szerintük Svájc, Németország
és Spanyolország különböz országok, és elég valószín tlen, hogy bárkinek
is mindhárom országban lennének kapcsolatai a földalatti csoportokhoz.
Kett ben esetleg, de nem mindháromban. Azt is javasolták, hogy föl kéne
venni a kapcsolatot az egykori keleti blokk hírszerz szolgálataival,
ellen rizni, mit csinálnak bizonyos visszavonult tagjaik. Esetleg megérné
megvásárolni az információt a jelenlegi árfolyamon, ami elég magas, hiszen
a korábbi hírszerz tiszteknek a való világban kellett valós megélhetést
keresni, de akkor sem lehetnek olyan magasak a költségek, mint egy olyan
incidensé, ahol embereknek bajuk esik. Tawney mindezt kifejtette John
Clarknak, pedig ismét megtárgyalta a dolgot Langleyvel, de ismét
elutasították, minek eredményeként a Szivárvány Hatos morgását lehetett
hallani egész héten a CIA-f hadiszálláson dolgozó aktakukacokról. Tawney
agyában megfordult, hogy maga javasolja a Hatos londoni f hadiszállásán a
dolgot, de a CIA pozitív hozzáállása nélkül feltehet leg csak az idejét
vesztegetné.
Másfel l a Szivárvány láthatóan eredményes volt, még Clarknak is be
kellett látnia, bármennyire is rosszul érezte magát íróasztal mögött dolgozó
öltönyösként, aki fiatalembereket küld maga helyett elvégezni az érdekes
munkát. John hírszerz i pályája nagy részén azért morgott, hogy miért nem
ismerheti meg az általános összképet. Most, hogy így alakult, úgy gondolta,
tán egy kicsivel jobban érti. A parancsnokságnak megvannak a jó oldalai, de
nem nagy mulatság olyan ember számára, aki megszokta, hogy maga van
kint a terepen, nem kerüli el a veszélyeket, és egyáltalán ott van, ahol zajlik
az élet. A puszta gondolat is, hogy tudja, hogy megy az ilyesmi, és épp
ezért megmondhatja másoknak, mit tegyenek, ugyanolyan népszer tlen
álláspont volt a számára, mint... amikor azt kellett elfogadnia, csak öt évvel
ezel tt is, hogy t irányítják. Az egész élet egy csapda. És az egyetlen kiút
ebb l a csapdából sem valami szórakoztató, mondta magának Clark.
Úgyhogy minden reggel fölvette az öltönyét, és közben azon morgott, hogy
az öregedés teljesen tönkreteszi az életét, akárcsak minden más korabeli
férfi szerte a világon. Hová t nt az ifjúsága, hol vesztette el?

Popov ebéd el tt érkezett a dublini repül térre. Vett magának egy jegyet
Gatwickbe a következ angliai járatra. Azon kapta magát, hogy hiányzik neki
a G-V business jet. Igen kellemes módja az utazásnak, amely megszabadítja
az embert a repül terek nyüzsgését l. Legalább olyan kényelmes, mint a
Jumbo jet, de annyi pénze úgysem lesz soha, hogy megengedje magának,
úgyhogy ki is húzta a listájáról. Meg fog elégedni az egyszer els osztállyal,
morogta magában az orosz. Egy kis bort kortyolgatott, miközben a 737-es
elérte az utazómagasságot. Ismét akadt némi gondolkodnivalója, és az els
osztályú kabin magánya ez alkalommal is segített.
Akarja-e egyáltalán, hogy Grady sikerrel járjon? Ami még érdekesebb
kérdés, akarja-e munkaadója Grady sikerét? Bernben és Bécsben nem úgy
t nt, de ez alkalommal talán más a helyzet? Talán Henriksen akarja.
Legalábbis amikor beszélgettek, ez volt a benyomása. Van valami különbség
kettejük között, és ha igen, akkor mi az?
Henriksen azel tt az FBI-nál dolgozott. Talán ez magyarázza a dolgokat.
Akárcsak Popov, sem t ri a kudarcot semmiben. Vagy csakugyan olyan
károkat akarnak okozni ennek a Szivárvány egységnek, hogy ne tudjon... mit
ne tudjon? Beavatkozni valami akcióba?
Ismét el tte magasodott a k fal, és ismét beverte a fejét. Két
terroristatámadást kezdeményezett, és amennyire meg tudta ítélni,
mindössze az volt a céljuk, hogy növeljék a terrorizmus miatti nemzetközi
aggodalmat. Henriksennek nemzetközi tanácsadó cége van a témában, és
számára jól jöhet a dolog, hogy szerz déseket kapjon, de elég költséges és
nem túlzottan hatékony módja a megbízások szerzésének. Az új
szerz désekkel kereshet pénz szinte biztos, hogy kevesebb, mint az, amit
Popov csak mostanáig elköltött... vagy zsebre vágott. És azt se felejtsük el,
hogy a pénz John Brightlingt l és a Horizon Corporationtól, vagy talán
Brightlingt l magától származik, nem pedig Henriksen Global Securityjét l.
Vagyis a két cégnek közösek a céljai, de nem közösek az anyagi
lehet ségei.
Vagyis az akció kizárólag Brightling ügye, Henriksen mindössze
tapasztalatával és tanácsaival támogatja, t n dött Popov francia chablis-t
kortyolgatva...
...de az egyik céljuk láthatóan az, hogy Henriksen kapja a sydneyi olimpia
tanácsadói szerz dését. A dolog láthatóan nagyon fontos mind Brightling,
mind Henriksen számára. Ez azt jelenti, hogy Henriksen valami olyasmit tesz,
ami nagyon fontos Brightlingnak, nem kétséges, hogy az céljait támogatja,
bármi legyen is az.
De hát mit csinál Brightling és a vállalata? A Horizon Corporation és
összes nemzetközi leányvállalata mind orvosi kutatásokkal foglalkozik.
Gyógyszereket gyártanak, és minden évben hatalmas összegeket költenek új
gyógyszerek kifejlesztésére. A világels k közé tartoznak az orvosi
kutatásban, Nobel-díjasok dolgoznak a laboratóriumaiban, és Popov
internetes kutatásai szerint éppen valami hatalmas lehet ségekkel bíró, új
távlatokat nyitó dologban kutatnak. Popov ismét a fejét csóválta. Mi köze a
génsebészetnek és gyógyszergyártásnak a terrorizmushoz?
A tantusz az Ír-tenger fölött esett le, itt jutott eszébe, hogy Amerikát
mindössze néhány hónappal ezel tt támadták biológiai hadviseléssel.
Körülbelül ötezer áldozata volt a dolognak, és az Egyesült Államok, elnökével
együtt, sistergett a haragtól. A dossziéból, amit nemrégiben kapott tudta,
hogy a Szivárvány egység parancsnoka Clark, és a veje Chávez, titokban
igen komoly szerepet játszott ennek a véres kis háborúnak a befejezésében.
 Bioháború, t n dött Popov. Az egész világnak joggal borsózik a háta a
gondolattól. A valóságban nem bizonyult túl hatékony fegyvernek az államok
közötti összecsapásban, f ként, hogy Amerika a várható sebességgel és
dühödt hatékonysággal reagált a szaúd-arábiai harcmez kön. Ennek
eredményeképp nem akadt többé államf , aki meg merészelne kísérelni egy
ilyen támadást Amerika ellen. Az amerikai hadsereg egyre inkább a
westernfilmek határ menti seriffjére emlékeztet, akit tisztelnek, de még inkább
félnek halálosztó coltjától.
Popov kiitta borát, és az üres poharat forgatva kezében nézett le a
közeled zöldell angol partokra. Biológiai hadviselés. Az egész világ
undorodik és fél t le, a Horizon Corporation pedig orvosi kutatásokkal
foglalkozik, szinte bizonyosra vehet , hogy köze van a biológiai hadviseléssel
kapcsolatos kutatásokhoz is, de ugyan milyen célból? Azonkívül egy
egyszer vállalat, nem pedig nemzetállam, nincs külpolitikája. Az égvilágon
semmit nem nyerhet egy háborúval. A vállalatok nem háborúznak, legfeljebb
más vállalatok ellen. Megpróbálnak ellopni ipari titkokat, de hogy valójában
vért ontsanak? Ugyan? Ismét itt a k fal, és ismét beleütköztem, morogta
magában Popov.

***

- Oké - kezdte az ismertetést Dick Voss törzs rmester. - El ször is,

ezeknek a digitális rádióknak olyan jó a hangmin ségük, hogy ugyanúgy
felismerhetitek egymás hangját, mint amikor a szobában beszélgettek.
Másodszor is, a rádiók kódoltak, úgyhogy ha két külön osztag tevékenykedik
a terepen, az egyik osztag hangja jön a bal fülbe és a másiké a jobb fülbe.
Csak azért, hogy a parancsnok nehogy túlzottan összezavarodjon - tette
hozzá, és az ausztrál tiszthelyettesek jót mulattak. - De az biztos, hogy az
ember jobban kézben tarthatja így az akciókat, és mindenki tudhatja, mi
történik. Az ember minél többet tud, annál hatékonyabban tevékenykedik a
terepen. Itt lehet a hanger t állítani - mutatta a kis csavart a mikrofon alján.
- Mi a hatósugara? - kérdezte egy magasabb rangú ausztrál tiszthelyettes.
- Úgy tíz mérföld, vagyis tizenötezer méter, ha nincsenek közben
akadályok, kicsit hosszabb is lehet. Azután némileg romlik. Az elemek újra
tölthet k és minden készlethez két tartalék jár. A tartóban lev elemek hat
hónapig nem merülnek le, de azt javasoljuk, hogy hetente töltsék föl. Nem
nagy ügy. Minden készlethez adunk tölt t is és univerzális csatlakoztatójuk
van. Ugyanúgy be lehet dugni itt a fali csatlakozóba, mint bárhol máshol a
világon. Addig kell babrálni ezt a kis vacakot, amíg bele nem passzol a
konnektorba. - Dick Voss ezt is megmutatta. A szobában tartózkodók
többsége a kezében lev berendezést nézte. - Oké, emberek, vegyék föl,
próbáljuk ki. Itt található a ki/be kapcsoló...
 - Még hogy tizenöt kilométer? - kérdezte Malloy.
- Úgy bizony - felelte Noonan. - Így magad hallgathatod, mi történik a
terepen, és nem kell várnod, hogy megmondják. Belepasszol a
repül ssisakodba és nem zavarja meg azt, amit az intercomba mondasz.
Hozzá lehet kötni ezt a kis kapcsolót, a gombját pedig ide lehet vezetni a
kezedhez úgy, hogy ki/be kapcsolhatod. A harmadik állása a csak hallgató
állás.
- Nem rossz - jegyezte meg Nance rmester. - Jó tudni, mi történik a
földön.
- De mennyire. Ha hirtelen ki kell menteni titeket, talajtúrókat, már félúton
lehetnék, mire szólnátok. Nekem tetszik - jegyezte meg Malloy ezredes. -
Gondolom, megtartjuk, Tim.
- Még kísérleti állapotban van. Az E-Systems azt mondja, lehet, hogy még
jönnek ki hibák rajta, igaz, még senki nem talált. A kódolórendszer a lehet
legmodernebb, 128 bites folyamatos, a központi készlettel szinkronizált, de
hierarchizált, hogy amennyiben az egyik készlet elromlik, egy másik
automatikusan átveszi ezt a funkcióját. A Fort Meadé-i fiúk és lányok
feltehet leg ezt is képesek feltörni, de csak tizenkét órával azután, hogy
használtad.
- Nem jelenthet problémát repül gépen? Nem zavarhatja meg a
berendezéseket? - kérdezte Harrison hadnagy.
- Tudomásom szerint nem. Fort Braggben kipróbálták Night Hawkokon és
Stalkereken, de nem volt semmi probléma.
- Próbáljuk csak ki - mondta Malloy rögtön. Rég megtanulta, hogy ne
bízzon túlzottan az elektronikában, különben is ez remek ürügynek t nt
ahhoz, hogy felemelkedjen a talajról Night Hawkjával. - Nance rmester,
készítse el a madarat.
- Naná, ezredes - sietett rmestere az ajtó felé.
- Tim, te maradj itt. Kipróbáljuk belülr l és kívülr l is, azonkívül bemérjük a
hatósugarát is.
Harminc percre rá a Night Hawk már Hereford felett körözött. - Hogy
hallasz, Noonan?
- Hangosan és tisztán, Medve.
- Oké, nem rossz, úgy tizenegy kilométerre lehetünk t led, de olyan
tisztán hallak, mintha itt ülnél mellettem. Ezek a digitális rádiók nem akármik,
ugye?
- Nem bizony. - Noonan beült a kocsijába, és meggy z dött arról, hogy a
körötte lev fémdoboz sem rontja a teljesítményt. Mint kiderült, a rádiók jó
tizennyolc kilométert, vagyis tizenegy mérföldet tudtak, ami nem rossz,
tekintve hogy az elemük akkora, mint két negyeddolláros, az antennájuk
pedig mint egy fél fogpiszkáló. - Ett l majd jobban mennek a hosszú köteles
felfejl dések, Medve. - Ugyan miért, Noonan?
- Mert a kötél végén lev srácok megmondják neked, ha túl magasan
vagy túl mélyen vagy.
- Mégis mit gondolsz, Noonan, mire való a mélységérzékel - hallatszott a
bosszús válasz.
- Vettem, Medve - nevetett az FBI-ügynök.
 HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

FÉNYES NAPPAL

PÉNZZEL minden jóval könnyebb. Teherautót sem lopniuk kellett,

egyszer en vettek egy olyan számláról levont pénzb l, amelyet hamis
papírokkal egy mindvégig elmaszkírozott személy nyitott. Jókora svéd
gyártmányú Volvo teherautókat vettek, a plató fölött a vászon valami nem
létez üzleti vállalkozás nevét hirdette.
A teherautókat komppal szállították át az Ír-tengeren Liverpoolba, belsejét
h t szekrényeknek való papírdobozokkal rakták teli. Gond nélkül haladtak át
a brit vámon, onnantól kezdve csak arra kellett vigyázniuk, hogy ne lépjék túl
a sebességkorlátozást. Konvojban haladtak végig Nyugat-Anglián, és
valamivel napnyugta el tt érkeztek Herefordba. Itt álltak le az el re
megbeszélt helyen. A sof rök a kamionmegálló helyi változatánál szálltak le,
és rögtön a kocsmába tartottak.
Sean Grady és Roddy Sands ugyanaznap repül vel érkeztek. Olyan
hamis papírokkal küzdötték le a gatwicki vám- és útlevél-ellen rzést, amelyek
már korábban több alkalommal is jó szolgálatot tettek és bizonyítottak.
Ahogyan ismét bebizonyították a legnagyobb örömükre, hogy az angol
bevándorlási hivatal tisztvisel i vakak, süketek és hülyék. Mindketten autók
béreltek hamis hitelkártyával, aztán nyugatnak indultak Hereford felé az el re
eltervezett útvonalon, és nem sokkal a teherautók el tt érkeztek ugyanabba a
kocsmába.
- Semmi probléma? - kérdezte Grady a Barry ikreket.
- Ugyan már - felelte Sam, Peter pedig bólintott. Mint mindig, egységének
tagjai most is hidegvér nek látszottak, bár biztos k is érezték az akció el tti
feszültséget. Nemsokára mindannyian együtt voltak, és egy hét-, illetve
nyolcf s asztalnál kortyolgatták Guinnessüket, és beszélgettek szép halkan,
jelenlétük egyáltalán nem érdekelte a kocsma törzsvendégeit.

- Nagyon jól m ködnek - dicsérte Malloy Noonannek a kis rádiókat a

klubban egy sör mellett. - E-Systems, mi?
- Elég jó cég. A túszment knél sok berendezésüket használtuk.
A helikopterpilóta bólintott.
- Igen, ez a helyzet a különleges hadm veleti parancsnokságnál is. De én
akkor is jobb szeretem az olyan dolgokat, ahol kábelek és zsinórok vannak.
- Hát, igen, alezredes, de azért elég nehéz lenne két papírpohárral
kiugrani egy helikopterb l.
- Ennyire nem vagyok maradi, Tim - de azért Malloy is elvigyorodott. - És
még soha nem volt szükségem segítségre egy hosszúköteles m velethez.
- Hát, elég jó benne. - Noonan belekortyolt sörébe. - Mióta vezet
helikoptert?
- Húsz éve, jöv októberben lesz huszonegy. Tudja, most már egyedül ez
az, amit igazi repülésnek nevezhetek. A fenébe is, ezekben az új lök sökben
a komputerek szavaznak, hogy hajlandóak-e megcsinálni neked, amit kérsz
t lük. Én is játszom komputerekkel, játékokat, meg e-mailezek, meg ilyesmi,
de a fenébe is, soha nem fogom megengedni, hogy helyettem repüljenek. -
Üres hencegés, vagy legalábbis majdnem az, gondolta magában Noonan.
El bb vagy utóbb a rotoros repül gépeket is utoléri ugyanez a fejl dés, és a
pilóták persze morogni fognak, de végül is kénytelenek lesznek beletör dni
és folytatni a munkájukat, és a fejl dés eredményeképp feltehet leg
biztonságosabban és hatékonyabban. - Különben is, lehet, hogy nem sokáig
maradok itt - tette hozzá az alezredes.
- Hogyhogy?
- Pályáztam a VMH-1 parancsnokságára.
- Maga fogja reptetni az elnököt?
Malloy bólintott. - Most Hank Goodmané a munka, de tábornok lett bel le,
úgyhogy valahová máshová irányítják, és gondolom, valaki a megfelel
helyen hallotta, hogy elég jól bánok a botkormánnyal.
- Hát nem ügyetlen - jegyezte meg Noonan.
- Hát, elég unalmas munka, sima repülés, semmi mulatság - panaszkodott
a tengerészgyalogos pilóta. A VMH-1-essel repülni nagy megtiszteltetésnek
számított, és a testület így mutatta meg, hogy bízik az ember képességeiben.
- Két héten belül megkapom a választ, jó lesz újra él ben látni a Redskins
meccseket.
- Mi a holnapi program?
- Közvetlenül ebéd el tt, alacsony magasságú ledobás gyakorlása,
délután papírmunka. Egy tonnányi papírt kell hogy kitöltsek a légier nek. Hát,
végül is övéké ez a nyavalyás helikopter, és vannak olyan kedvesek, hogy
karban is tartják és jó legénységet biztosítanak hozzá. De lefogadom, a
légitársaságok pilótáinak nincs ekkora adminisztrációjuk. A szerencsés
csirkefogóknak csak repülniük kell. - Bár az, amit k csinálnak, körülbelül
annyira izgalmas, mint egy festékszárító verseny vagy egy f növeszt
maraton lehet.

Cháveznek még mindig nem sikerült megszoknia a brit humort, és ennek

eredményeképp általában untatták a helyi tévém sorok sorozatai. El fizetett
kábeltévére, és ebben volt History Channel is, hamarosan ez lett a kedvence,
ha Patsyé nem is.
- Csak egyet, Ding - szólt az asszony férjére. Most, hogy a szülés ideje
közeledett, azt akarta, hogy férje éjjel-nappal józan legyen, ami azt jelentette,
hogy esténként mindössze egy sört ihat.
- Igen, drágám. - Milyen könnyen irányítják a n k a férfiakat, gondolta
magában Domingo. Vetett egy bánatos pillantást a csaknem üres üvegre, és
úgy érezte, jólesne még egy. Bármennyire szeretett a klubban sörözgetni,
szakmai dolgokról beszélgetni ebben a kényelmes barátságos informális
hangulatban, most lehet leg nem távolodott el tíz méternél távolabb
feleségét l, kivéve ha el kellett mennie, de az asszonynak olyankor is
megvolt a csipogójának a száma. A baba beállt, bármit jelentsen is ez...
vagyis, Domingo tudta, bármelyik pillanatban bekövetkezhet a szülés, de
ennél pontosabban nem értette a dolgot. Számára pedig jelen pillanatban azt
jelentette, hogy mindössze egy sört ihat esténként, pedig három vagy akár
négy után is józan maradna...
Egymás mellett ültek karosszékeikben. Ding megpróbált egyszerre tévét
nézni és hírszerzési jelentéseket olvasni. Úgy t nt, képes is rá, jegyezte meg
magában csodálkozva felesége, aki egy orvosi hetilapot olvasott és közben
jegyzeteket készített.

Nem volt igazán más a kép a Clark-házban sem, bár itt bekapcsolták a
videót, és valami filmet néztek fél szemmel.
- Mi újság az irodában? - kérdezte Sandy.
Az irodában, gondolta John. Bezzeg akkor nem mondott ilyeneket az
asszony, amikor a terepr l jött haza. Akkor így hangzott a kérdés: - Jól vagy?
- Mindig némi aggodalommal a hangjában, mert Clark soha vagy legalábbis
szinte soha nem mondta el neki, miket m velt a terepen, de Sandy azért
nagyon is tisztában volt vele, hogy nem éppen .íróasztalnál ül. Még egy
bizonyíték arra, ha eddig nem vette volna észre, hogy megöregedett és
aktakukac lett. Kösz, drágám, gondolta. - Semmi újság - felelte. - Na és mi a
helyzet a kórházban?
- Egy autóbaleset ebéd után. Semmi komoly.
- Hogy van Patsy?
- Egész jó orvos lesz bel le, ha megtanul egy kicsit lazítani. Az is igaz,
hogy én már több mint húsz éve dolgozom a traumatológián. Elméletileg
Patsy máris többet tud nálam, de a gyakorlati részér l még van mit tanulnia.
De tudod, egyre ügyesebb lesz.
- Soha nem gondoltál arra, hogy orvos legyél? - kérdezte a férje.
- Azt hiszem, lehettem volna, de akkoriban nem olyanok voltak a
körülmények, emlékszel?
- Mi a helyzet a kicsivel?
Sandy elmosolyodott.
- Olyan, mint én voltam, türelmetlen. Mire ideér az ember, már csak túl
szeretne esni rajta minél gyorsabban.
- Semmi probléma?
- Nem, Reynolds doktor nagyon jó, és Patsy is jól viseli magát. Csak
abban nem vagyok biztos, hogy máris nagymama akarok lenni - tette hozzá
Sandy nevetve.
- Tudom, hogy érzel, drágám. És mikor lesz a szülés szerinted?
- Tegnap beállt a baba. Ez azt jelenti, hogy a kissrác készen áll.
- Kissrác? - kérdezett rá John.
- Hát, mindenki úgy gondolja, de akkor derül csak ki, ha kibukkant.
Hát, remélem, gondolta magában John. Domingo egyre csak azt
hajtogatja, hogy fiúnak kell lennie, méghozzá jókép nek, akárcsak az apja,
és kétnyelv nek, jefe, tette mindig hozzá azzal a ravaszkás latino vigyorral.
Hát, rosszabb vejem is lehetne, gondolta magában. Domingo jó esz srác,
nemigen találkozott valakivel, aki gyorsabban tanulna, fiatal könny gyalogos
rmesterb l a CIA megbecsült tereptisztje lett, aki master fokozattal
rendelkezik a George Mason Egyetemr l. Most pedig már azon t n dik, hogy
még két évet kéne tanulnia, hogy megszerezze a Ph. D-t. Talán éppen
Oxfordban, morfondírozott Ding épp ezen a héten. Legalábbis, ha meg tudja
szervezni, hogy elégszer elszabaduljon. Hát, nem lenne akármi teljesítmény
a Kelet-Los Angeles-i chicano kölyökt l oxfordi diplomát szerezni. Egy nap
talán CIA-igazgató lesz bel le, akkor pedig tényleg nem lehet majd elviselni.
John kuncogva ivott Guinness söréb l, majd figyelme ismét a televízió felé
fordult.

Ezt látnom kell, mondta magában Popov. Ismét Londonban volt,

összenyitott sorházakból kialakított közepes árú hotelben szállt meg. Ezt
egyszer en látnia kell. Ez lesz az els ilyen terrorista akció, még valódi
tervvel is rendelkeznek, igaz, Bill Henriksen találta ki, de Grady ugrott az
ötletre, és taktikailag határozottan megalapozottnak t nik, amennyiben el
tudják dönteni, mikor hagyják abba és t njenek el. De akárhogy is, Dmitrij
úgy gondolta, látnia kell, mi történik. Pontosabban tudnia, hívhatja-e a
bankot, és átutalhatja-e a pénzt a saját számlájára, hogy aztán... elt njön a
föld színér l, amikor csak óhajtja. Grady fejében meg sem fordult, hogy
legalább két ember fér hozzá a pénzhez. Talán bizakodó lélek, bármennyire
furán hangzik is ez az esetében, gondolta Popov. Készségesen elfogadta a
megbízást korábbi KGB-s barátjától, és bár két komoly próbatétel elé is
állította, a pénz és a kokain képében, mihelyt ezeket leszállították, rögtön
megszervezte a megígért akciót. Most, hogy Popov belegondolt,
meglehet sen figyelemre méltónak tartotta a dolgot. De mindenesetre
elmegy és megnézi a történteket bérelt Jaguár kocsijával. Ha jól csinálja,
nem lesz túl nehéz, nem is lesz túlzottan veszélyes. Ezzel a gondolattal
döntötte le aznapi utolsó Sztolicsnajáját, miel tt álomba merült volna.

Reggel ugyanabban az id pontban ébredtek. Domingo és Patricia az

egyik házban, John és Sandy a másikban. Pontosan 5.30-kor nyitották ki a
szemüket, amikor megszólalt az ébreszt óra, és a két házaspár megkezdte
aznapi programját. A n knek 6.45-re kell a kórházba érni, hogy megkezdjék
7.00-t l délután 3.00-ig tartó délel ttös m szakjukat a traumatológián. Így
aztán mindkét házban el ször a n ké volt a fürd szoba. A férfiak ezalatt
kibóklásztak a konyhába, kávét f ztek, aztán a lépcs r l bevették a reggeli
újságot, bekapcsolták a rádiót, hogy meghallgassák a BBC reggeli híreit.
Húsz perc múlva fürd szobát és újságot cseréltek, tizenöt perccel ezután
pedig a két pár már a konyhában reggelizett, igaz, Domingo mindössze egy
második kávét ivott meg, mivel általában az embereivel reggelizett a reggeli
er nléti edzés után. A Clark-házban Sandy sült paradicsommal kísérletezett,
egy helyi finomsággal, amelynek az elkészítését most tanulta, ám férjé mint
amerikai állampolgár elvb l elutasította. Hat óra húszkor ideje volt, hogy a
n k felöltözzenek a maguk kórházi egyenruhájába, és persze ugyanezt
tegyék a férfiak is. És nem sokkal ezután valamennyien távoztak hazulról,
hogy megkezdjék napi munkájukat.

Clark nem edzett együtt az egységekkel. Végül is be kellett vallania

magának, hogy túl öreg hozzá, de rendszeresen megjelent nagyjából
ugyanazon a helyen, és nagyjából ugyanazt a napi gyakorlatsort végezte.
Nem nagyon különbözött attól, amit a SEAL osztagnál csinált annak idején,
igaz, a hosszú úszás nélkül. Ugyan volt itt medence, de nem akkora, hogy jól
érezze magát benne, inkább három mérföldet futott. Az egységek ötöt és...
gyorsabb tempóban, vallotta be magának szégyenkezve. John Clark
tisztában volt vele, hogy a korához képest remek fizikai állapotban van, de
minden egyes nap keményebben kellett megküzdenie érte, hogy így legyen.
És közeledett a következ nagy mérföldk a halálhoz vezet útján, rajta a
hatvanas számmal. Pedig még mindig különösnek érezte, hogy nem az a
fiatal vékony srác, mint aki akkor volt, amikor elvette Sandyt. Mintha valaki
meglopta volna anélkül, hogy észrevette volna. Mintha egy nap körülnézett
volna, és akkor vette volna csak észre, hogy más, mint amilyennek gondolta
magát. Egyáltalán nem kellemes meglepetés. Befejezte a három mérföldet,
sajgott a lába, egész testében izzadt, és aznap reggel másodszor is
zuhanyozhatott.
A f hadiszállás felé sétálva látta Alistair Stanleyt, aki épp befejezte saját
reggeli tornáját. Al vagy öt évvel fiatalabb nála, és talán még táplálja a
fiatalság illúzióit. Jó barátok lettek a közös munka során. Stanleynek remek
ösztönei voltak, f leg a hírszerzési jelentésekhez és a maga, fura,
visszafogott angol módján hatékony tereptiszt volt. Mint a pókháló, gondolta
John. Stanley egyáltalán nem t nik veszélyesnek, amíg az ember a szemébe
nem néz, de még akkor is tudni kell, mit keressen benne. Jókép a maga
hetyke módján, a haja még mindig sz ke, ha mosolyog, saját fogai látszanak,
de akárcsak John, ölt is már a terepen, és akárcsak Johnnak, neki sem
voltak miatta álmatlan éjszakái. Igazából jobb parancsnoki ösztönei vannak,
mint nekem, vallotta be Clark, igaz, csak magának. Ugyanúgy bennük volt a
versenyszellem, mint a húszas éveikben, és egyikük sem adta könnyen a
dicséretet.
Clark lezuhanyozott, átsétált az irodájába, leült az íróasztalához, és
nekilátott a reggeli papírmunkának. Magában csendben szitkozódott, mennyi
idejét rabolja el, és hogy ilyen ostobaságokra kell vesztegetni az id t, mint a
költségvetés. A jobb oldali fiókjában volt .45-öse, bizonyítékaként annak,
hogy nem egyszer köztisztvisel , de ma nem lesz ideje átmenni a l térre
gyakorolni azt a harcászati tudást, amely a Szivárvány parancsnokává tette.
A pozícióba, amely a sors fintoraként megtagadta t le a lehet séget, hogy
bizonyítsa, ide tartozik. Mrs. Foorgate nem sokkal nyolc után érkezett.
Bepillantott f nöke irodájába, és szokás szerint most is azt látta, hogy f nöke
homlokát ráncolva végzi az adminisztratív munkát. Bezzeg akkor nem ilyen,
amikor a hírszerzési jelentéseken vagy hadm veleti kérdéséken kell
végigmenni, amelyeket végre érdekesnek talál. Az asszony bement,
bekapcsolta a kávéf z gépet, fogadta a szokásos morgós reggeli
köszönést, majd visszament asztalához, megnézte, nem érkezett-e valami
sürg s üzenet f nökének a védett vonalú faxon. Nem volt semmi. Újabb
rutinnap kezd dött Herefordban.

Grady és emberei is ébren voltak már. Elfogyasztották szokásos teából,

tojásból, sonkából és pirítósból álló reggelijüket, mivel a tipikus ír reggeli
nemigen különbözik az angoltól. Valójában alapvet szokásaiban nem sok
különbség található a két ország között, bár Grady és emberei nem
valószín , hogy elt n dtek ezen a tényen. Mindkett udvarias társadalom és
hihetetlenül vendégszeret . Mindkét ország polgárai mosolyognak a másikra,
keményen dolgoznak, nagyjából ugyanazokat a tévém sorokat nézik,
ugyanazokat a sporteseményeket és nagyjából ugyanazokat a sportokat is
zik, amelyek mindkét országban igazi nemzeti szenvedélyeknek
számítanak. Hasonló mennyiség sört fogyasztanak el hasonló kocsmákban,
amelyek ugyanolyan könnyen lehetnének a másik országban is, egészen a
nevükig és a nevüket jelz festett táblákig.
De más egyházhoz tartoztak, és más volt a kiejtésük - még ha ezt
kívülálló nem vette is észre - az számukra tökéletesen másnak t nt. A
mindennapos életben fontos lehet az ilyen apró különbségeket is érzékel
fül, de a globális televízió lassan kezdte megváltoztatni. Egy ötven évvel
korábbról idetévedt id utazónak felt nt volna, hány amerikanizmus
lopakodott be a mindennapi nyelvbe, de olyan fokozatosan, hogy azok, akik
átélték a dolgot, szinte alig vették észre. Minden forradalmi mozgalommal
rendelkez országban ilyen a helyzet, a kívülállók számára túl aprók a
különbségek, hogy észrevegyék, de azok számára, akik változást akarnak
elérni, jóval nagyobbnak t nnek egész addig a szintig, hogy Grady és
emberei az angolokkal való hasonlóságukat puszta álcának látták, amely
megkönnyíti a munkájukat, és nem olyan egyezéseknek, amelyeknek
közelebb kéne hoznia nemzeteiket. Azok az emberek, akikkel megihattak
volna egy korsó sört, megvitathattak volna egy bizonyos jó futballmeccset,
olyan idegenek voltak a számukra, mintha marslakók lennének. Ennélfogva
nem jelentett problémát a megölésük. Tárgyak voltak, nem "haverok". És
bármennyire is rültségnek t nhet ez egy harmadik félnek, számukra elég
volt ahhoz, hogy ugyanúgy ne gondoljanak rá, mint ahogy a leveg re sem
gondolnak ezen a szép tiszta kék reggelen, mikor teherautóikkal és
kocsijukkal megindulnak az akció színhelye felé.

Chávez és egysége 10.30-kor jelent meg l gyakorlaton. Dave Woods már

ott volt és kikészítette a l szeresdobozokat a megfelel helyre a 2-es egység
számára. Chávez, mint korábban is, most is a pisztoly mellett döntött a
könnyebb MP-10-es helyett, amellyel bárki jól tud l ni, akinek két szeme van
és egy ujja, hogy meghúzza a ravaszt. Emiatt a 10 mm-es l szer helyett két
doboz .45ACP amerikai gyártmányú szövetségi "Hydra-Shok" l szert
választott, melynek csúcsán akkora bemélyedés volt, amelyben egy italt meg
lehetne keverni, legalábbis olybá t nt, ha valaki közelr l megnézte.
Malloy alezredes és legénysége, Harrison hadnagy és Nance rmester
akkor érkeztek, amikor a 2-es egység megkezdte a gyakorlást. Standard
katonai Beretta M9-essel voltak felfegyverkezve, és teljes fémköpeny 9 mm-
es golyókat használtak, ahogy azt a hágai konvenció megkövetelte. Amerika
ugyan soha nem írta alá a nemzetközi egyezményt, amely megszabta, mit
illik és mit nem a csatamez n, de azért betartotta a szabályokat. A
Szivárvány Különleges Hadm veleti Egysége más, hatékonyabb l szert
használt abból az elvb l kiindulva, hogy nem harcmez n vannak, hanem
olyan veszélyes b nöz k ellen harcolnak, akik nem érdemlik meg a jobban
szervezett egyenruhás ellenségnek kijáró bánásmódot. Bárki, aki jobban
belegondolt; rjít nek találhatta a gondolatot, de a Szivárvány tagjai tudták,
hogy nincs szabály, amely megkövetelné, hogy a világ logikus legyen, és így
azt a muníciót használták, amit kaptak. A Szivárvány egység esetében nem
kevesebb, mint napi száz töltényt. Malloy és legénysége körülbelül heti ötven
töltényt l tt ki, igaz, nekik nem is kellett mesterlövészeknek lenni, és puszta
udvariasság volt a részükr l, hogy k is itt voltak. Igaz, Malloy remekül l tt,
még ha egy kézzel fogta is a pisztolyt, ahogy azt annak idején az amerikai
hadseregben tanulta. Harrison és Nance a modernebb Weaver-állást
használta, két kézzel fogva a fegyvert. Malloynak hiányzott ifjúkora .45-öse,
de az amerikai fegyveres er k kisebb átmér j golyókra váltottak, hogy
boldogabbá tegyék vele a NATO-országokat, még ha ez azt jelentette is,
hogy kisebb lyukakat ütnek azokban az emberekben, akiket le akarnak l ni.
 A kislányt Fionának hívták, ötéves lehetett, és az óvodában leesett a
hintáról. A fa megkarcolta a b rét, de attól is tartottak, hogy esetleg eltört az
alkarcsont a bal karjában. Sandy Clark tartotta a gyerek karját, a kicsi pedig
b gött. Nagyon lassan és óvatosan mozgatta, de a gyerek könnyei ugyanúgy
folytak, mint azel tt. Ez nem tört el... talán egy nagyon pici repedés lehet, de
még ez sem biztos.
- Megröntgenezzük - mondta Patsy, és egy cukorkát adott a gyereknek.
Angliában ugyanúgy bevált a dolog, mint Amerikában. Abbamaradtak a
könnyek, és a kislány sértetlen jobb kezével kicsomagolta a cukrot, majd
helyes kis szájába tette. Sandy eközben nedves gézzel megpucolta a karját.
Nem kell összevarrni, mindössze néhány csúnya horzsolás, amit bekennek
fert tlenít vel és lefednek két nagy sebtapasszal.
Itt messze nem volt annyi munka a traumatológián, mint Amerikában.
Egyrészt vidéken voltak, ahol kevesebb veszély fenyegeti az embert. El z
héten hoztak be egy gazdát, akinek valami mez gazdasági gép csaknem
letépte az egyik karját, de Sandy és Patsy akkor épp nem voltak ügyeletben,
és jóval kevesebb autóbaleset volt, mint egy hasonló amerikai vidéken, mert
ezeken a keskenyebb utakon, a kevésbé szigorú sebességkorlátozás
ellenére is, az angolok láthatóan biztonságosabban vezettek az
amerikaiaknál. Fejüket vakargatva el kellett ismerniük a tényt. Mindent
egybevetve elég civilizált volt itt a munka. Amerikai standard szerint túl nagy
volt a személyzet a kórházban, így aztán senkinek nem kellett megszakadnia
a munkában a két amerikai meglepetésére. Tíz perc múlva Patsy már meg is
nézhette a röntgent, és látta, hogy Fiona karjában sértetlenek a csontok. Fél
óra múlva a kislány már úton volt vissza az óvodába, épp id ben, hogy
megebédelhessen. Patsy visszaült íróasztalához, és tovább olvasta a The
Lancet legutolsó számát, anyja pedig visszament a n vérálláshoz, és tovább
beszélgetett a kollégákkal. Perverz módon mindketten azt szerették volna, ha
több munka lenne, még ha ez azt is jelenti, hogy valaki, akit nem ismernek,
balesetet szenved. Sandy Clark meg is jegyezte egyik angol barátjának, hogy
még egyetlen l tt sebet nem látott, amióta Angliában van. A virginiai
williamsburgi kórházban szinte naponta hoztak egyet. Némileg rémiszt volt
a dolog, de hozzátartozott az amerikai traumatológiai n vér életéhez.

Hereford nem álmos kisváros ugyan, de a járm forgalma sem tette

nyüzsg metropolissá. Grady bérelt kocsijában a teherautók után haladt
célpontjuk felé. A szokásosnál lassabban hajtott a bal oldali sávban, mert
korábban azt hitte, hogy s r bb lesz a forgalom, és hosszabb id t számolt az
útra. Megtehette volna, hogy átsorol az el z sávba, és egyszer en el bb
kezdi az akciót, de módszeres ember volt, és miután elkészült a terve,
hajlamos volt szinte szolgai módon ragaszkodni hozzá. Így mindenki tudja,
mikor mi történik, ami egy akciónál teljesen ésszer . Ha valami váratlan
esemény történne, a csapat minden tagjánál van mobiltelefon,
gyorstárcsázójába betáplálva az összes többi tag száma. Csaknem olyan jó
megoldás, mint a katonák taktikai rádiói, gondolta Sean.
Felt nt el tte a kórház, egy kis lejt alján állt. A parkoló nem t nt túl
zsúfoltnak. Talán nincs sok betegük, vagy a látogatók mentek el ebédelni,
miel tt eljönnének meglátogatni szeretteiket.

Dmitrij bérelt kocsijával lehúzódott az útkeresztez dés szélére és megállt.

Úgy fél kilométerre lehetett a kórháztól, és a dombtet r l a kórház sürg sségi
részlegének mind a f -, mind az oldalbejáratát jól látta. Leállította a motort,
leeresztette az elektromos ablakot, és várta, mi történik. A hátsó ülésen volt a
repül téri boltban vett olcsó 7x35-ös messzelátó, úgy döntött, ideje el venni.
Szükség esetére a mellette lev ülésen volt a mobiltelefonja. Látta, hogy
három jókora teherautó érkezik és áll meg a kórháznál jóval közelebb, mint ,
de elég távol ahhoz, hogy mind az els , mind az oldalsó bejáratot fedezzék.
És Popovnak ekkor jutott eszébe egy lehet ség. Mi lenne, ha felhívná
Clarkot Herefordban, és figyelmeztetné, mi fog történni? Elvégre , Popov,
nem akarja, hogy ezek az emberek túléljék ezt a délutánt. Mert, ha nem élik
túl, akkor ötmillió amerikai dollárral gazdagabb, és csakugyan elt nhet a
föld színér l. Igencsak vonzották a Karibi-szigetek, megnézett már néhány
prospektust. Rendelkeznek néhány remek brit vonással, tisztességes
rend rség, kocsmák, szívélyes emberek, hozzá a nyugodt, nem zaklatott
élet, és elég közel van Amerikához ahhoz, hogy bármilyen befektetés mellett
döntsön is, intézhesse a pénzügyeit...
De... inkább mégse. Bármilyen kicsi is az esélye, hogy Grady valahogy
túlélje a dolgot, Popov nem akarta megkockáztatni, hogy a vad és kegyetlen
ír élete végéig üldözze. Jobb, ha nem avatkozik bele a dologba. Így aztán
messzelátójával az övében, a BBC adóján sugárzott klasszikus zenét
hallgatva ült kocsijában és várt.

Grady kiszállt Jaguárjából, kinyitotta a csomagtartót, kivette a csomagját,

és zsebre vágta a kulcsot. Timothy O'Neil is kiszállt járm véb l - egy kis
furgont választott - és mozdulatlanul várta, hogy öt társa csatlakozzon hozzá.
Mindössze néhány percet kellett várnia. Timmy el vette mobiltelefonját, és
tárcsázta az el re programozott egyes számot. Száz méterrel odébb Grady
telefonja megszólalt.
- Igen?
- Valamennyien itt vagyunk, Sean.
- Akkor rajta. Mi is készen állunk. Sok szerencsét, haver.
- Rendben, akkor indulunk.
O'Neil a csomagkézbesít k barna egyenruháját viselte, jókora
papírdobozzal a kezében tartott a kórház oldalbejárata felé. Négy civil ruhás
férfi követte, kezükben hasonló méret , de nem hasonló szín dobozokkal.

***

Popov bosszankodva nézett a tükörbe. Rend rautó húzódott le mögötte

az útról, és néhány másodpercen belül a biztos már ki is szállt, és elindult
felé.
- Valami baj van, uram? - kérdezte.
- Nem, nem igazán. Már fel is hívtam az autókölcsönz t és kiküldenek
valakit.
- Mi romlott el? - kérdezte a rend r.
- Nem tudom, a motor elkezdett köhögni, és úgy gondoltam, nem volna
butaság leállni és leállítani. Különben is már szóltam a cégnek, és kiküldenek
valakit, hogy elintézze - ismételte az orosz.
- Hát, akkor minden rendben. - A rend r nyújtózkodott, úgy t nt, nem
annyira azért állt meg, hogy segítséget kínáljon fel egy bajban lev autósnak,
hanem azért, mert kedve volt egy kis friss leveg t szívni. Jobban is
id zíthette volna, mérgel dött magában Popov.

- Segíthetek? - kérdezte a portás.

- Dr. Cháveznek és... - O'Neil lenézett a dobozon lev papírlapra, és ett l
úgy érezte, remek színészi teljesítményt nyújt - Clark n vérnek hoztam
csomagot.
- Máris hívom ket - felelte a recepciós segít készen, és már el is t nt
hátul.
Az IRA-katona keze végigsiklott a doboz peremén, készen állt arra, hogy
felpattintsa. Megfordult, biccentett négy társa felé, akik udvariasan
sorakoztak mögötte. O'Neil hüvelykujjával megérintette orrát és egyikük -
Jimmy Carrnak hívták - kiment hátra. Egy rend rautó állt odakinn, fehér
oldalán narancssárga csíkos Range Rover, a rend r épp szendvicset evett a
kocsiban. Nyilván úgy gondolta, hogy a lehet legkényelmesebb helyre
húzódott, az amerikai zsaruk úgy mondják "megbújnak", amikor semmi nem
történik, csak el kell ütni valahogy az id t. A rend r felnézett, és
megpillantotta a betegbejáratnál álló férfit, kezében a virágosdobozzal.
Többen is mentek be épp az el bb hasonló dobozokkal a kezükben, de
elvégre is ez kórház, és szokás virágot vinni a betegeknek... de akkor is, ez
az alak azzal a nagy fehér dobozzal a kezében úgy mered a rend rkocsira...
ahogy gyakran szoktak az emberek. A rend r visszanézett rá inkább
kíváncsiságból, mint gyanakodva, de rend rösztönei kezdtek m ködésbe
lépni.

***
 - Dr. Chávez vagyok - mutatkozott be Patsy. O'Neil látta, hogy az asszony
csaknem olyan magas, mint , és a fehér köpeny nem rejtette el, hogy
mindenórás terhes. - Nekem hozott valamit?
- Igen, doktor. - Ekkor jelent meg a másik n is. Felt n volt, mennyire
hasonlítanak egymásra. Nyilvánvaló, hogy anya és lánya, ami azt jelenti,
hogy itt az id . O'Neil felpattintotta a doboz tetejét, és el kapta az AKMS-t.
Lenézett, így nem látta a két n arcán a tágra nyílt szem döbbenetet. Jobb
kezével kihúzta az egyik tárat, és belökte a fegyverbe, aztán kezet cserélt, és
jobb kezével fogta a pisztolyszer elüls markolatot, bal kezével pedig
hátrarántotta a závárt. Az egész nem tartott két másodpercig.
Patsy és Sandy megmerevedtek, ahogy az emberek általában teszik,
amikor hirtelen fegyverrel kerülnek szembe. Szemük elkerekedett a
döbbenett l. Balra valaki sikoltott. A csomagszállító mögött három másik férfi
ugyanolyan fegyvert tartott már a kezében, kifelé fordulva vették célba a
recepcióban ül ket, és az, ami rutinnapnak indult a traumatológián, valami
egész mássá változott.

Odakinn Carr is kinyitotta dobozát, és mosolyogva vette célba a

mindössze hat méterre lév rend rautót.
A motor járt, és a rend r ösztöne azt súgta, t njön el, és jelentse a
történteket. Bal kezével hátramenetbe kapcsolt, jobb lába a gázpedálra
nehezedett, és a kocsi megugrott hátrafelé.
Carr automatikusan reagált. Felemelte a fegyvert, hátrahúzta a reteszt,
célzott, és meghúzta a ravaszt. Tizenöt golyót l tt ki az autó szélvéd jére,
nem maradt el az azonnali hatás. A Rover viszonylag egyenes vonalban
haladt hátrafelé, de amikor kezdtek becsapódni a golyók, jobbra kanyarodott,
és a kórház k falának csapódott, itt megállt, és nem volt senki, aki
el remenetbe kapcsoljon. Carr odarohant és benézett a kocsiba. Látta, hogy
eggyel kevesebb rend r van a világon, és egyáltalán nem érezte túl nagy
veszteségnek.

- Mi volt ez? - Nem Popov, hanem a segít kész országúti rend r tette fel
a költ i kérdést. Költ i kérdés volt, mert az automata fegyver lövéseit
nemigen lehet összetéveszteni semmivel. Odakapta a fejét, és látta, hogy a
rend rautó - ugyanolyan, mint az övé - hátrafelé száguld, aztán megáll, majd
egy férfi odarohan hozzá, benéz és otthagyja. - A rohadt életbe!
Dmitrij Arkagyijevics mozdulatlanul ült, a rend rt figyelte, aki kéretlenül is
a segítségére jött. A zsaru visszafutott a kocsijához, benyúlt és el húzta
rádiómikrofonját. Popov nem hallotta, mit mond, de el tudta képzelni.

- Elkaptuk ket, Sean - hallotta O'Neil hangját. Grady nyugtázta az

információt, lenyomta a vége gombot, és Peter Barry számát gyorstárcsázta.
- Igen?
- Timothy elkapta ket. Úgy t nik, a kezünkben a helyzet.
- Oké. - Ez után a hívás után Sean egy másik el re programozott számot
hívott. - Hello, itt Patrick Casey. Elfoglaltuk a herefordi közkórházat. Túszokat
ejtettünk, többek között Chávez doktort és Clark n vért. Elengedjük
túszainkat, amennyiben teljesítik a követeléseinket, ha nem, kénytelenek
leszünk megölni a túszokat, hogy belássák, mennyire tévednek. Azt
követeljük, hogy eresszék szabadon a Wight szigeten lev Albany és
Parkhurst börtönb l az összes politikai foglyot. Amikor ez megtörtént, és a
saját szemünkkel láthatjuk a televízióban, távozunk innét. Megértette?
- Igen, megértettem - felelte az ügyeletes rmester. Nem értette, de
felvette magnóra a hívást, és továbbítja az információt valakinek, aki majd
tud mit kezdeni vele.

Carr bement a betegbejáraton, a Barry ikrek, Peter és Sam pedig a

f bejáraton mentek be az épületbe. Itt elég kaotikusak voltak az állapotok.
Idebent nem hallatszott tisztán Carr sorozata, és az emberek többsége a
fejét forgatta a hang irányába, de semmit nem látott, így aztán továbbra is a
maga dolgával tör dött. A kórház biztonsági re, egy ötvenkét éves
rend regyenruha-szer uniformist visel férfi, a kórházbejárat felé tartott,
amikor megpillantotta a fegyverrel a kezükben felé tartó ikreket. A volt rend r
mindössze annyit mondott - Mi ez az egész? - az angol rend rbiztosok
szokásos szövege -, aztán egy döfés a puskacs vel meggy zte, hogy
felemelje kezét és befogja a száját. Sam megmarkolta a gallérját, és
visszalökte az el csarnokba. Most már az emberek is látták a fegyvereket,
néhányan sikoltottak, páran az ajtó felé tartottak és épségben ki is jutottak,
mert a Barry ikreknek épp elég dolguk volt ahhoz, hogy ne rájuk l dözzenek.

***

A rend r rádión leadott jelentése nagyobb riadalmat keltett, mint Grady

telefonhívása, f leg hogy azt is jelentette, hogy lel ttek és feltehet leg
megöltek egy rend rt. A helyi f felügyel els reakciója az volt, hogy összes
mozgó egységét a kórház környékére irányítsa, de mindössze emberei
felének volt l fegyvere, azok is javarészt Smith & Wesson revolverek voltak,
ami nem sokat ér a jelentett géppisztolyok ellen. Meger sítette a hírt a rend r
haláláról, hogy a kórház közelében parkoló rend r nem jelentkezett be, és
hiába hívták rádióján, nem tudták elérni.
A világ minden rend r rszobáján vannak bizonyos el re meghatározott
reakciók különböz helyzetekre. Erre a helyzetre a "terrorizmus" feliratú
dosszié vonatkozott, és a f felügyel el is vette annak ellenére, hogy fejb l
tudta tartalmát, de biztos akart lenni benne, hogy semmit nem felejt el. A
vészhelyzetben hívandó els szám a belügyminisztérium egyik irodájában
csörgött, a f felügyel pedig jelentette azt a keveset, amit tudott, egy igen
magas rangú hivatalnoknak, hozzátéve, mindent elkövet, hogy további
információt szerezzen és jelenthesse.
A belügyminisztériumi iroda a Buckingham-palota közelében ad otthont
azoknak a hivatalnokoknak, akik a brit szigetek életének szinte minden
szeletét figyelemmel kísérik. Beletartozott a törvények betartatása is, és
ebben az épületben is volt egy vészhelyzet dosszié, amelyet ugyancsak
el húztak. És ebben a dossziéban volt egy új oldal egy új telefonszámmal.

- Négy-kett -dupla-három - vette fel Alice Foorgate a telefont. Ezen a

vonalon kizárólag fontos hívások érkeztek.
- Mr. Clarkot kérem.
- Igen. Várjon, kérem.
- Mr. Clark, a dupla hármason hívják - szólt bele a titkárn az intercomba.
- John Clark vagyok - vette fel a Szivárvány Hatos a kagylót.
- Itt Frederick Callaway a belügyminisztériumból. Egy esetleges
vészhelyzetünk van - közölte a hivatalnok.
- Oké, és hol?
- Egészen a maguk közelében, sajnos. A herefordi kórházban. A hang, aki
bejelentkezett, Patrick Caseyként azonosította magát. A PIRA ezen a
kódnéven jegyzi az akcióit.
- A herefordi kórház? - kérdezte vissza John, és a keze mintha
megfagyott volna a telefonon.
- Pontosan.
- Várjon egy pillanatig. Be akarom kapcsoltatni az egyik emberem a
vonalba. - John tenyerével letakarta a kagylót. - Alice, azonnal hívja ide
Alistairt!
- Igen, John?
- Mr. Callaway, itt van a vonalban a helyettesem is, Alistair Stanley,
kérem, ismételje meg, amit az el bb mondott.
A hivatalnok megtette, aztán hozzátett még valamit.
- A hang két túszt név szerint is azonosított, bizonyos Clark n vért és
Chávez doktort.
- Oh, a fenébe - tört ki Johnból.
- Azonnal riasztom Peter csapatát - mondta Stanley.
- Helyes. Még valami, Mr. Callaway?
- Egyel re mindössze ennyit tudunk. A helyi rend r f felügyel most
próbál több információt gy jteni.
- Oké, köszönöm. Ezen a számon megtalál, ha szüksége van rám. - Clark
letette a helyére a kagylót. - A kurva életbe - mondta halkan.
 Villámgyorsan gondolkodott. Akárki is derítette föl a Szivárványt, oka volt
rá. Ez a két név, amit említettek, nem véletlen, ez direkt kihívás számára és
emberei számára, és hozzá fegyverként használják a feleségét és a lányát. A
következ gondolata az volt, hogy egyszer en átadja a parancsnokságot Al
Stanleynek. A következ pedig... hogy a felesége és a lánya halálos
veszélyben van, és nem tehet semmit.

- Uram Isten - morogta Peter Covington rnagy a telefonba. Igen, uram.

Azonnal indulunk. - Felállt és átment az egység szobájába. - Figyelem,
munkánk van. Mindenki azonnal álljon készenlétben.
Az 1-es osztag tagjai felálltak és öltöz szekrényeik felé siettek. Nem úgy
t nt, mintha váratlan gyakorlat lenne, de mindenesetre úgy viselkedtek. Mike
Chin bújt els ként ruhájába. Miután megvolt, odament f nökéhez, aki épp
most bújt bele golyóálló mellényébe.
- Mir l van szó, parancsnok?
- PIRA, helyi kórház, túszul ejtették Clark és Ding feleségét.
- Hogy micsoda? - kérdezte Chin nagyokat pislogva.
- Jól hallottad, Mike.
- Ó, a fenébe. Oké. - Chin visszament a többiekhez. - Nyeregbe,
emberek. A kurva életbe, ez nem gyakorlat.
Malloy futólépésben igyekezett Night Hawkjához. Nance rmester már ott
volt, vörös zászlós biztonsági t ket húzogatott ki a helyükr l és mutatott fel a
pilótának, hogy igazolja vissza a számlálást.
- Úgy látom, minden rendben, indíthat, hadnagy.
- Egyes, forog - igazolta vissza Harrison, Nance rmester pedig újra
visszaszállt a gépre, bekapcsolta a mobil biztonsági övét, aztán a bal oldali
ajtóhoz fordult, hogy ellen rizze a Night Hawk farkát. - Hátsó rotor tiszta,
ezredes.
Malloy nyugtázta az információt, és nézte, mint kelnek életre a m szerek,
aztán lenyomta rádiója gombját.
- Parancsnok, itt Medve. Forgunk, indulásra készen. Mit csináljunk? Vége:
- Medve, itt Ötös - hallotta Malloy csodálkozva Stanley hangját. - Emelkedj
föl és körözz a helyi kórház fölött. Ez a helyszín.
- Mondja még egyszer, Ötös! Vége.
- Medve, az alanyaink elfoglalták a helyi kórházat, túszul ejtették Mrs.
Clarkot és Mrs. Chávezt. Név szerint azonosították mindkettejüket. Az az
utasítás, hogy emelkedjen fel és körözzön a helyi kórház fölött.
- Rendben, vettem. Medve emelkedik. - Malloy bal kezével meghúzta a
kart, és a Sikorsky felemelkedett a leveg be.
- Jól hallottam, alezredes? - kérdezte Harrison.
- Gondolom, a fenébe - tört ki a pilóta. Valaki a tökénél kapta el a tigrist.
Lenézett és látta, hogy két teherautó száguld ki a bázisról ugyanabba az
irányba, amerre tartott. Nyilván Covington és az 1-es osztag, gondolta. De
ezen nem sokat t n dött, ezer méter magasságba emelkedett a Night
Hawkkal, bejelentkezett a helyi légi irányításnál, hogy közölje, mit csinál, és
kérjen egy transzponderkódot, hogy rendesen követhessék.
Immár négy rend rautó volt ott és állta el a kórházhoz vezet utat, de
semmi más nem történt. Popov legalábbis nem látott mást messzelátóján
keresztül. A rend rök mindössze ácsorogtak kocsijaik mellett. Kett jük
kezében revolver volt, de csupáncsak a földre mutattak velük.

Az egyik teherautóban Covington továbbadta a többieknek az információt,

a másikban Chin tette ugyanezt. A katonák mindkét teherautóban
megdöbbentek, magukat és családjukat immúnisnak tartották az ilyesmire,
úgy gondolták, velük ilyesmi nem történhet meg, mert senki nem olyan
ostoba, hogy ezzel próbálkozzon. Az ember odamehet az oroszlánketrechez,
és bökdösheti az állatot egy bottal, de nem amikor nincsenek rácsok
közöttük. És még inkább, az ember nem bántja az oroszlánkölyköt,
legalábbis ha életben akar maradni. Ezt jelentette a család a számukra. A
Szivárvány-parancsnok feleségének a megtámadása olyan volt, mintha az
arcukba csaptak volna. Hihetetlenül arrogáns kihívás. Ráadásul Chávez
felesége terhes, két ártatlan életet is képvisel. És mindkett olyasvalakihez
tartozik, akivel minden reggel együtt gyakorlatoznak, akivel esténként
megisznak egy-egy sört, egy katonatársukhoz, aki közéjük tartozik.
Valamennyien bekapcsolták rádióikat, hátrad ltek, hagyták, hogy gondolataik
elkalandozzanak, de nem túl messzire.

- Al, rád bízom az akció vezetését - mondta John. Az asztal mellett állt
indulásra készen. Doktor Bellow Bill Tawneyval együtt a szobában volt.
- Megértem, John. Tudod, mennyire jó Peter és az egysége.
Clark nagyot sóhajtott.
- Aha. - Egyszer en nem tudta, mi mást mondhatna.
Stanley a többiekhez fordult.
- Bill?
- A megfelel kódnevet használták. A Patrick Casey nevet nem ismeri a
sajtó. Ezzel a névvel szokták jelezni a számunkra, hogy valódi akcióról van
szó, általában bombariadóknál meg ilyeneknél. Paul?
- Az, hogy név szerint említették a feleséged és a lányod, direkt kihívás a
számunkra. Azt akarják mondani, hogy tudnak a Szivárványról, tudják, kik
vagyunk, és természetesen, hogy te ki vagy, John. Azt is közlik vele, hogy
van gyakorlatuk, és hajlandóak bármeddig elmenni. - A pszichiáter a fejét
csóválta. - De ha csakugyan a PIRA-hoz tartoznak, az azt jelenti, hogy
katolikusok. Ezzel tudok kezdeni valamit. Odamegyek és megpróbálom
felvenni velük a kapcsolatot.
 Tim Noonan már a kocsijában ült a csomagtartóban a felszerelésével.
Most legalább nem volt nehéz dolga. A herefordi körzetben két mobiltelefon-
állomás van, és mindkett nél járt, amikor a elzáró szoftverrel kísérletezett.
El ször a távolabbiba hajtott. A szokásos kép fogadta. A kerítésen belül álló
torony, a teherautó-utánfutóval, persze itt lakókocsinak hívják, jutott eszébe.
Odakint egy autó parkolt, Noonan beállt mellé, kipattant kocsijából, le se
zárta. Tíz másodperc múlva már kinyitotta a lakókocsi ajtaját.
- Mit akar? - kérdezte odabenn a technikus.
- Herefordból jövök, azonnal kikapcsoljuk ezt az állomást. - Ki mondja?
- Én mondom. - Noonan úgy fordult, hogy a fickó láthassa a csíp jén a
pisztolyt. - Hívja fel a f nökét. Tudja, ki vagyok, és mivel foglalkozom. -
Noonan nem vesztegetett több id t a beszélgetésre. A központi panelhez
ment, és kikapcsolta az áramkört, hogy a torony nem sugárzott, aztán leült a
komputeres ellen rz rendszer elé, és berakta az ingzsebében magával
hozott floppylemezt. Két kattintás az egérrel, és negyven másodperc múlva a
rendszer már át is volt alakítva. Immár csak a 777 el hívó számmal
rendelkez számot fogadta el.
A technikusnak fogalma sem volt, mi történik, de volt annyi józan esze,
hogy ne akarjon egy fegyveres emberrel szembeszállni.
- Van valaki a másikban a város másik oldalán?
- Nem, én lennék ott, ha valami probléma lenne, de nincs. - Kulcsokat -
nyújtotta Noonan a kezét.
- Nem tehetem. Nem vagyok felhatalmazva, hogy...
- Azonnal hívja a f nökét - javasolta az FBI-ügynök, és felé nyújtotta a
vonalas telefon kagylóját.

Covingtonék teherautója megállt a parkolóban néhány kereskedelmi

teherautó közelében. A rend rség már lezárta a környéket a kíváncsiskodók
el l. Covington kipattant, és a rangid snek t n zsaruhoz sietett.

***

- Itt vannak- jelentette Sean Grady telefonján Timmy O'Neilnek. - Nem

vesztegették az id t, és elég meggy z nek t nnek - tette hozzá. - Hogy áll a
helyzet odabenn?
- Túl sokan vannak itt ahhoz, hogy rendesen kézben tartsuk a dolgokat,
Sean. Az ikrek az el csarnokban vannak, Jimmy itt velem, Daniel fent
rjáratozik.
- És mi a helyzet a túszainkkal?
- A két n re gondolsz? A padlón ülnek. A fiatalabb nagyon terhes, Sean.
Bármelyik percben szülhet.
 - Próbáld elkerülni, haver - tanácsolta Grady mosolyogva. Minden a terv
szerint megy és az óra ketyeg. A nyavalyás katonák alig húsz méterre az
teherautójuktól állították le a sajátjukat. Nem is lehetne jobb.

Houston keresztneve valójában nem Sam volt, az anyja Mortimernek

nevezte el egy kedvenc bácsikája után. Becenevét tizenegy évvel ezel tt
kapta a dél-carolinai Fort Jacksonban kiképzéskor, és nem vitatkozott.
Mesterlövészpuskája még mindig a szállítódobozban volt, ami a rázkódástól
óvta. Sam pedig jó leshelyet keresett magának. Ahol most állok, nem is olyan
rossz, gondolta az rmester. Bármi történjen is, készen áll rá. Puskája
gyakorlatilag ugyanolyan. volt, mint amilyet Homer Johnston barátja használt,
és legalább ugyanolyan jól l tt vele, s t egy picit jobban, tette hozzá sietve,
ha bárki efel l érdekl dött. Ugyanez volt igaz az Egy-Kettes mesterlövészre,
Fred Franklin rmesterre, aki azel tt Fort Benningben a hadsereg
mesterlövész-kiképzési egységénél volt instruktor. Egy mérföldr l halálos volt
jókora MacMillan .50-es puskájával.
- Mit gondolsz, Sam?
- Nekem megfelel, Freddy. Te meg átmehetnél arra a kis dombra a
helikopterleszálló mögött.
- Nekem jónak t nik. Viszlát. - Franklin a vállára vetette a fegyvert tartó
dobozt és elsietett.

- Megrémisztenek ezek az emberek - vallotta be Roddy Sands a

telefonba.
- Tudom, de egyikük elég közel van hozzád ahhoz, hogy rögtön elintézd,
Roddy. Ez a te munkád, haver.
- Megteszem, Sean - ígérte Sands a nagy Volvo teherautó rakterében.

Noonan ezalatt a másik átjátszótorony kulcsával a zsebében száguldott.

Vagy húsz percbe telik az út, számolgatta. S t többe is. Egyre nagyobb volt a
forgalom ezen a f úton, és bár fegyvert viselt, s t rend rigazolványa is volt,
szirénája és villogója nem. Meg sem fordult a fejében, hogy szüksége
lehetne rá, gondolta hirtelen haraggal. Hogy a csudába feledkezhetett meg
ilyesmir l, elvégre zsaru. Kihúzódott a padkára, bekapcsolta a vészvillogót,
és a dudát nyomva száguldott el a lassító kocsik mellett.

Chávez nem tört ki látványos dührohamban. Nem látszott se haragosnak,

se ijedtnek, egyszer en magába fordult. Kis termet ember volt, de most
mintha még jobban összement volna Clark szeme el tt.
- Oké - szólalt meg végül kiszáradt szájjal. - És mit teszünk?
- Az 1-es egység már ott van, legalábbis azt hiszem. Al irányítja az akciót,
mi néz k vagyunk.
 - Odamegyünk?
Clark rá nem jellemz módon habozott. Agyának egyik része tökéletesen
tisztában volt vele, hogy a legokosabb, ha nyugton marad az irodájában, és
vár ahelyett, hogy odamenne és csak kínozná magát a tudattal, hogy semmit
nem tehet. Döntése, hogy Stanley irányítsa az akciót, helyes döntés volt.
Nem engedheti, hogy személyes érzelmei befolyásolják a tetteit. Nemcsak a
felesége és a lánya élete forog kockán, Stanley pedig profi, akinek nem kell
megmondani, mit tegyen, jól végzi a dolgát. Másfel l pedig talán még
rosszabb, ha itt ül, és a rádiót meg a telefont figyeli. Íróasztalához lépett,
kihúzta a fiókját, és kivette Beretta .45-ös automatáját. Jobb csíp jénél az
övére akasztotta. Látta, hogy Cháveznél is van oldalfegyver. - Menjünk.
- Várj! - Chávez felvette a Clark íróasztalán lev telefont, és a 2-es
egység épületét hívta.
- Price törzs rmester - jelentkezett be egy hang.
- Eddie, itt Ding. John és én odamegyünk. Vedd át a 2-es egység
irányítását.
- Igen, uram, értettem. Covington rnagy és a srácai vannak olyan jók,
mint mi vagyunk, uram. És a 2-es egység készenlétben áll.
- Oké, nálam van a rádióm. - Sok szerencsét, uram.
- Kösz, Eddie. - Chávez letette a kagylót. - Most már mehetünk, John.
Clarknak volt ugyan sof rje, de az is ugyanazzal a problémával nézett
szembe, mint Noonan, és végül ugyanarra a következtetésre is jutott.
Bekapcsolta a vészvillogót, a fényszórót, rátenyerelt a dudára, és lehúzódott
a kemény útpadkára. A tízperces út jó kétszerannyi ideig tartott.

- Ki maga?
- Fergus Macleash f felügyel - felelte a zsaru a telefon másik végén. - És
maga?
- Egyel re megteszi a Patrick Casey is - felelte Grady önhitten. - Beszélt
már a belügyminisztériummal?
- Igen, Mr. Casey, beszéltem. - Macleash Stanleyre és Bellow-ra pillantott.
A parancsnoki poszton voltak, egy kilométerre a kórháztól.
- Elengedik hát a foglyokat a követeléseink szerint?
- Mr. Casey, jelen pillanatban szinte mindegyik magas rangú hivatalnok
ebédelni van. A fickók, akikkel Londonban beszéltem, megpróbálják felkutatni
ket és behívni az irodába. Még senkivel nem tudtam beszélni, aki olyan
helyzetben van, hogy döntéseket hozhasson.
- Akkor azt tanácsolom, közölje Londonnal, hogy jó lesz sietniük, nem
vagyok türelmes ember.
- Szükségem van valami bizonyítékra, hogy senkinek nem esett
bántódása - próbálkozott most Macleash.
- Azt a rend rt leszámítva senkinek nem esett baja - egyel re. Persze ez
nem marad így, ha valamivel próbálkoznak ellenünk, és akkor is változik a
helyzet, ha maga meg a londoni barátai túl sokáig akarnak váratni,
megértette?
- Igen, uram, megértettem. Mit akart mondani vele?
- Két órája van, azután elkezdjük kivégezni a túszokat. B ven van
választékunk.
- Ugye tisztában van vele, hogy igencsak megváltozik a helyzet, ha baja
esik valamelyik túsznak, Mr. Casey? Ha átlépi ezt a határvonalat, jóval
nehezebb helyzetben leszek, amikor az ön nevében tárgyalok.
- Ez a maga problémája, nem az enyém - hallatszott a hideg válasz. -
Több mint száz ember van itt, akikb l választhatok, köztük a terroristaellenes
egységük vezet jének a felesége és a lánya. k isszák meg a levét els ként,
ha maguk húzzák az id t. Most már csak egy óra ötvennyolc percük van,
hogy megkezdjék elengedni az Albany és Parkhurst börtönökben lev
politikai foglyokat. Az javaslom, azonnal intézkedjen. Viszlát. - És ezzel
elnémult a vonal.
- Keményen tárgyal - jegyezte meg dr. Bellow. - Érett hangnak t nik, a
negyvenes éveiben lehet, és nincsenek kétségei afel l, kicsoda Mrs. Clark és
dr. Chávez. Hivatásossal van dolgunk, méghozzá olyannal, akinek az
átlagosnál jobb a hírszerzése. Honnan szedhette ezeket az információkat?
Bill Tawney lesütötte a szemét.
- Fogalmam sincs, doktor. Voltak bizonyos jelzések, hogy egyesek
tudomást szereztek a létezésünkr l és nyomoznak utánunk, de ez akkor is
aggasztó.
- Oké, a következ alkalommal én beszélek vele - mondta dr. Bellow. -
Hátha egy kicsit meg tudom nyugtatni.
- Peter, itt Stanley - hallatszott a Szivárvány Ötös hangja a taktikai
rádióban.
- Itt Covington. - Hogy álltok?
- Mindkét mesterlövész elfoglalta az rhelyét, és próbálunk információkat
gy jteni. A többiek még velem vannak. Most várom az épület tervrajzát.
Egyel re a bent lev túszok és célszemélyek számát sem tudjuk. - Covington
néhány pillanatig habozott, miel tt folytatta. - Azt javaslom, vonjuk be a 2-es
egységet is. Túl nagy ez az épület ahhoz, hogy mindössze nyolc ember
fedezze, ha behatolunk.
Stanley bólintott. - Rendben van, Peter, máris hívom ket.

- Hogy állunk üzemanyaggal? - kérdezte Malloy a kórház fölött cirkálva.

- Még jó három és fél óra, alezredes - felelte Harrison hadnagy. Malloy
hátrafordult a Night Hawk raktere felé. Nance rmester kikészítette a
lesiklóköteleket, és a gép padlóján lev kampókhoz er sítette. Miután ezzel
megvolt, a lehajtható ülésre ült a pilóta és segédpilóta széke mögött, a
hónaljtokban látszott a pisztolya, és akárcsak a többiek, a taktikai rádiót
figyelte.
- Még egy ideig itt leszünk - mondta az ezredes.
- Uram, mit gondol err l az egészr l?
- Azt, hogy egyáltalán nem tetszik a dolog, hadnagy. Ett l eltekintve, jobb,
ha nem nagyon gondolkodunk. - Persze ostoba válasz volt, ahogy azt
mindannyian tudták a Night Hawkon. Ilyen helyzetben azt mondani az
embereknek, hogy ne gondolkodjanak, olyan, mintha a világot akarnák
megállítani. Malloy lenézett a kórházra, próbálta a legjobb pályákat
megtalálni egy köteles vagy hosszú köteles leereszkedéshez. Nem lesz
valami nehéz feladat, ha úgy hozza a szükség.
Innen felülr l viszont remekül látta az egész összképet. Mindenütt kocsik
parkoltak, néhány teherautó is közel a kórházhoz. A rend rautók jól láthatóak
voltak innen felülr l is villogó kék fényeikkel, és elég jól leállították a
forgalmat. Távolabb zsúfoltak voltak az utak, legalábbis azok, amelyek a
kórház felé vezettek. A másik irányba tartó utak, mint általában most is,
üresek voltak. Mint egy varázsütésre egy tévéskocsi bukkant fel vagy egy
kilométerre a kórháztól a dombtet n. Már egy másik kocsi is parkolt itt, talán
leskel dni jött föl, gondolta a tengerészgyalogos. Mindig így alakult, mintha
kesely k köröznének a haldokló fölött. Nagyon undorító és nagyon emberi.

Popov hátrafordult, amikor meghallotta, hogy alig tízméternyire a hátsó

lökhárítójától lefékez a fehér tévés közvetít kocsi. M holdas tányér volt a
tetején és szinte még meg sem állt, amikor az emberek kezdtek kiugrálni
bel le. Egyikük felmászott a kocsi oldalán lev létrán, és feljebb emelte a
tányért. Egy másik minikamerát vett el , egy harmadik, feltehet leg a riporter,
zakóban, nyakkend ben bukkant el . Váltott néhány szót a többiekkel, aztán
megfordult, lenézett a dombról. Popov ügyet sem vetett rájuk.

Na végre, mondta magában Noonan, megérkezve a másik

átjátszóállomáshoz. Leállt kocsijával, kiszállt, és el vette a technikustól
szerzett kulcsokat. Három perc múlva már be is töltötte szoftverjét, aztán a
taktikai rádió gombját nyomta le.
- Noonan Stanleynek, vége.
- Itt Stanley.
- Oké, Al. Most állítottam le a mobiltelefonokat. Az egész körzetben nem
m ködnek.
- Remek, Tim. Most már gyere ide.
- Vettem, már megyek is. - Az FBI-ügynök megigazította a rádióját, hogy a
mikrofon pontosan a szája el tt legyen, és a fülhallgatót belenyomta a fülébe.
Aztán beült a kocsijába, és elindult vissza a kórház felé. Na, csirkefogók,
most próbáljátok meg használni a kibaszott rádiótelefonjaitokat.
 Popov jól tudta, hogy az ilyen helyzetekben egyszer en nem lehet
megmondani, mi történik. Most már legalább tizenöt rend rautót látott a
herefordi bázisról érkezett két katonai teherautón kívül. Messzelátóján
keresztül nem tudta azonosítani az arcokat. Az is igaz, hogy mindössze
egyiküket látta közelr l, az is a parancsnok, aki feltehet leg a parancsnoki
poszton van, feltéve hogy egyáltalán idejött, emlékeztette magát az egykori
hírszerz tiszt.
Két hosszú táskát viv ember, valószín leg mesterlövész távolodott el a
terepszín re festett teherautóktól, ket nem is látta azóta, bár... igen,
messzelátójával megtalálta az egyiket. Mindössze egy kis zöld halom volt ott,
ahol korábban nem volt. Ügyes. Nyilván mesterlövész, aki most a fegyver
távcsövén keresztül nézi az ablakokat és gy jti az információkat, amelyeket
továbbít a parancsnoknak. Valahol kell lennie egy másiknak is, de Popov már
nem látta.

- Egy-Kettes lövész a parancsnoknak - szólt be Fred Franklin.

- Egy-Kettes, itt a parancsnok - felelte Covington.
- Elfoglaltam a pozíciót, uram. Figyelek, de semmit nem látok a földszinti
ablakokban. Kicsit mozognak a függönyök a második emeleti ablakokban,
mintha emberek kukucskálnának, de semmi más.
- Köszönöm, vettem. Folytasd a megfigyelést.
- Vettem. Egy-Kettes mesterlövész, vége. - Néhány másodpercre rá
Houston jelentkezett be hasonló hírekkel. Mindketten elfoglalták leshelyeiket,
és terepszín ruháikkal kell képp álcázták magukat.

- Na végre - tört ki Covington. Most érkezett csak meg a rend rautó,

amelyik a kárház tervrajzát hozta. Peter megkönnyebbülése azonnal elmúlt,
amint egy pillantást vetett az els két oldalra. Szobák tömege volt, többnyire
a fels bb szinteken. Bármelyikben elrejt zhet egy fegyveres, akit csak alig
lehet kifüstölni. Ami még rosszabb, ezek a szobák többnyire beteg
emberekkel vannak teli, akiket talán. megöl az általuk használt hang-fény
gránát. Egyetlen jó hatása volt ennek a felismerésnek, még egyértelm bbé
tette el tte, mennyire nehéz lesz ez az akció.

- Sean?
- Igen, Roddy? - fordult meg Grady.
- Itt vannak - mutatta Sands. A feketébe öltözött katonák katonai
teherautójuk mellett ácsorogtak alig néhány méterre az írek teherautóitól.
- Mindössze hatot látok, haver. Legalább tízre számítottunk - mondta
Grady.
- Nem kell olyan mohónak lenni, Sean.
 Grady néhány másodpercig elt n dött a dolgon, aztán az órájára
pillantott. Negyvenöt percet, egy órát engedett az akciónak erre a
szakaszára. Ha tovább vár, túl sok id t ad a másik oldalnak ahhoz, hogy
megszervezze a dolgokat. Még tíz percük volt a megadott legrövidebb
id pontig, és eddig minden a terv szerint megy. A kórház felé vezet utat
lezárták, de nem az onnan elvezet t. Három nagy teherautója van, a két
személykocsi és a furgon, mindegyik alig ötvenméternyire attól, ahol most áll.
A munka neheze csak most következik, de az összes embere tudta a dolgát.
Roddynak igaza van. Itt az id , hogy szépen összecsomagoljanak és
elt njenek. Grady bólintott beosztottja felé,. el vette mobiltelefonját, és
beütötte Timothy O'Neil számát.
De hiába. Füléhez emelte a telefont, de mindössze a foglalt jelzést
hallotta, ami azt jelentette, hogy sikertelen a hívása. Bosszankodva lenyomta
az END gombot, és újra tárcsázott... ugyanazzal az eredménnyel.
- Mi a fene?... - harmadszor is próbálkozott. - Roddy, add ide a telefonod.
Sands felé nyújtotta, és Grady átvette. Egyforma gyártmány volt,
mindkett egyformán programozva. Benyomta ugyanazt az el re
programozott számot, és ismét foglalt jelzést kapott. Inkább zavart érzett,
mint haragot, mégis valami üresség jelent meg gyomrában. Mindent el re
eltervezett, de erre nem számított. Ahhoz, hogy az akció sikerrel járjon,
koordinálnia kell három csoportját. Mindannyian tudták, mit tegyenek, de nem
azt, hogy mikor. Legalábbis, ha nem adja ki a parancsot, hogy itt az id .
- A fenébe... - mondta Grady halkan Roddy Sands meglepetésére. Grady
most a mobilszolgáltató központjával próbálkozott, de ugyanazzal az
eredménnyel. - Ezek a rohadt telefonok nem m ködnek.

- Már jó ideje nem jelentkezett - jegyezte. meg Bellow. - Nekünk pedig

nem adta meg a számát.
- Próbáljátok meg ezt. - Tawney átadta a kórház telefonszámainak a
listáját. Bellow kiválasztotta a központi els segélyszámot, és már tárcsázta is
mobiltelefonján. El z leg persze beütötte a 777-es el hívó számot. Jó fél
percig csengett, mire felvették.
- Igen? - Ír kiejtés volt, de egy másik hang.
- Mr. Caseyvel szeretnék beszélni - mondta a pszichiáter, és
kihangosította a telefont.
- Jelenleg nincs itt - szólt a válasz.
- Idehívná, kérem? Mondanom kéne neki valamit.
- Várjon - felelte a hang.
Bellow lekapcsolta a hordozható telefon mikrofonját. - Másik hang, nem
ugyanaz a fickó. Hol van Casey?
- Gondolom, valahol máshol a kórházon belül - vélte Stanley, de amikor
már percek óta hiába várták, hogy valaki beleszóljon a telefonba, nem találta
olyan kielégít nek ezt a választ.

Noonannek két külön rend rségi ellen rz pontnál is tisztázni kellett

kilétét, de most már felt nt szeme el tt a kórház. Rádión el re szólt, közölte
Covingtonnal, hogy alig öt percre van t lük, cserébe megtudta, hogy semmi
nem történt.
Clark és Chávez kocsija ötvenméternyire az 1-es osztagot a helyszínre
szállító zöld teherautóktól parkolt le. Azóta úton volt a 2-es osztag is egy
másik zöldre festett brit katonai teherautón, de az útjukat rend ri kíséret
biztosította. Chávez induláskor még felkapta a hírszerzési íróasztalról az
ismert IRA-terroristák fényképét, de rájött, hogy alig tud uralkodni a keze
remegésén. Nem tudta volna megmondani, hogy a félelemt l vagy a haragtól
remeg a keze, de minden lelkierejére szüksége volt ahhoz, hogy tisztán
gondolkodjon, és ne felesége, anyósa... és születend gyermeke miatt
aggódjon. Csak az segített, ha a fényképekre meredt a környezet helyett,
mert így olyan arcok voltak a kezében, amelyeket felkutathat és megölhet,
míg a kórházat körülvev zöld f pusztán veszélyt jelent táj. Ilyen esetben
persze az lenne a férfias, ha fapofát vágna, és úgy csinálna, mint aki
tökéletesen uralkodik magán, de Cháveznek rá kellett jönnie, hogy a maga
nevében könny bátornak lenni, de ha olyasvalaki néz szembe a veszéllyel,
akit szeret, egész más a helyzet. Ebben az esetben a bátorság mit sem
számít, és az ember... nem tehet semmit. Az ember puszta néz , semmi
más, mintha valami sporteseményt figyelne, amelyen nem vehet részt, de
amelyben komoly veszély fenyeget valakit, aki fontos neki. Nem tehet többet,
mint azt, hogy figyel és bízik Covington 1-es egységének tudásában.
Agyának egyik szeletével persze tudta, hogy Peter és a fiai legalább olyan
jók, mint az embereivel, és ha bármit is lehet tenni, akkor k biztosan
megteszik, de ez mégsem olyan volt, mintha ott lenne, a kezében lenne a
döntés, és végre cselekedne valamit. Még ma ismét a karomba szorítom a
feleségem, vagy örökre elveszítem t és a gyermekemet, gondolta. Keze
összeszorult a komputer által feljavított fényképeken, összegy rve a
szélüket. Az egyetlen megnyugtató érzés pisztolyának súlya volt a csíp jén.
Ismer s érzés volt, de az agya azt súgta, hogy pillanatnyilag semmire nem
megy vele, és talán ez így is marad.

- Nos, minek szólíthatom - kérdezte Bellow, amikor a másik ismét

bejelentkezett.
- Szólítson Timothynak.
- Oké, én Paul vagyok - mondta az orvos kedvesen.
- Amerikai - jegyezte meg O'Neil.
- Így van. Akárcsak a túszaik, Chávez doktor és Mrs. Clark.
- Na és?
 - Azt hittem, az angolok az ellenségeik, nem mi, amerikaiak. Ugye tudja,
hogy a két hölgy anya és lánya. - Bellow tisztában volt vele, hogy tudnia kell,
épp ezért mutatott rá, mintha adna ki információt.
- Igen - felelte a hang.
- És azt is tudja, hogy mindketten katolikusok, akárcsak maga?
- Nem.
- Márpedig, igen - er sködött Bellow. - Megkérdezheti. Mrs. Clark
leánykori neve O'Toole, ami azt illeti, ír katolikus amerikai állampolgár. Mit l
érzi az ellenségének, Timothy?
- Nem ... hanem a férje, úgy értem...
- A férje is ír katolikus amerikai, és legjobb tudomásom szerint soha
semmiféle akcióban nem vett részt maguk vagy a maguk szervezete ellen.
Épp ezért nehezemre esik megérteni, miért fenyegetik az életüket.
- A férje most annak a Szivárvány bandának a vezet je, és k az angol
kormány megbízásából ölik a mieinket.
- Nem, ez is tévedés. A Szivárvány egy NATO-szervezet. Legutolsó
alkalommal, amikor bevetettek minket, harminc gyereket kellett
megmentenünk. Én is ott voltam. Azok, akik elfogták a gyerekeket, az
egyiküket meg is ölték. Egy Anna nev holland kislányt. Már haldoklott,
Timothy, rákja volt. De ezeknek az embereknek nem volt türelmük kivárni,
míg a természet végez vele. Egyikük hátba l tte és megölte. Talán látta is a
tévén. Nem éppen olyan dolog ez, amit egy hív megtesz, f ként nem egy
katolikus. Így megölni egy kisgyereket. Chávez doktor pedig terhes,
gondolom, felt nt maguknak is. Ha baja esik, mi lesz a gyerekével? Akkor ez
nem egyszer gyilkosság, Timothy. A megszületend gyermekét veszi el.
Tudom, mit mond err l a katolikus egyház, maga is tudja. Akárcsak az Ír
Köztársaság kormánya. Timothy, kérem gondolkodjon el azon, mivel
fenyeget znek. Ezek itt él emberek, nem absztrakciók, és a baba Chávez
doktor méhében szintén valóságos személy. Egyébként közölnöm kell
valamit Mr. Caseyvel. Megtalálta már? - kérdezte a pszichiáter.
- Én... nem... most nem tud a telefonhoz jönni.
- Oké, akkor most búcsúzom. Ha ismét ezt a számot hívom, maga veszi
fel?
- Igen.
- Helyes. Újra hívom, ha lesz valami hírem a maga számára - és ezzel
Bellow lenyomta a kikapcsológombot. - Jó hír. Másik ember, fiatalabb, nem
olyan magabiztos. Van valami, amivel meg lehet dolgozni. Ez az ember
valóban katolikus, legalábbis úgy vélekedik magáról, márpedig ez
lelkiismeretet és szabályokat jelent. t megdolgozhatom - vonta le a
következtetést józanul, de azért magabiztosan.
- De hol a másik? - kérdezte Stanley. - Hacsak...
- Hacsak? - kérdezett rá Tawney.
 - Hacsak egyáltalán nincs ott:
- Hogy érted? - kérdezte a doktor.
- A fenébe is, úgy, hogy nincs ott. El tte hívott minket, de jó ideje nem
beszélt velünk. Nem kellett volna már?
- De már vártam a hívását - bólintott dr. Bellow.
- Viszont Noonan leállította a mobiltelefonokat - mutatott rá Stanley.
Bekapcsolta a taktikai rádióját. - Itt a parancsnok. Keressetek valakit, aki
mobiltelefont próbál használni. Lehet, hogy kétcsoportnyi célszemély van itt.
Nyugtázzátok.
- Parancsnok, itt Covington. Vettem.

- A rohadt életbe! - acsargott Malloy a köröz helikopterben. -

Ereszkedjünk lejjebb? - kérdezte Harrison.
F nöke a fejét rázta.
- Nem, ha itt fent vagyunk, talán észre sem vesznek minket. Jobb, ha egy
ideig nem tudnak rólunk.

- Mi a fene? - jegyezte meg Chávez apósára pillantva.

- Odabenn-odakinn? - t n dött John.

Grady kezdte elveszteni a türelmét. Legalább hétszer próbált telefonálni

mobiltelefonjáról, és minden alkalommal ugyanaz a dühít foglalt jelzés volt
az eredmény. Itt a gyakorlatilag tökéletes harci szituáció, és nem képes
koordinálni a csapatait. Ott állnak a Szivárvány-katonák egy csoportban, alig
százméternyire a két Volvo teherautótól, de ez nem tarthat örökké. A helyi
rend rség nyilván hamarosan kezdi átfésülni a környéket. Most már legalább
százötven, talán kétszáz ember ácsorgott kis csoportokban a kórháztól úgy
háromszáz méternyire. Itt volt az id . Itt voltak a célpontok.

Noonan elérte a dombtet t, és innen már lefelé haladt az egység felé.

Nemigen tudta, mit tehet majd, ha odaért. Lehallgatókat szerelni az épületre,
ami a szokásos munkája, azt jelenti, hogy közel kell kerülnie, de fényes
nappal volt, vagyis nem akármilyen feladatot jelent, hogy közel menjen. Talán
nem is lehetséges, amíg be nem sötétedik. De legalább az els dolgát
elvégezte, elvette az ellenségt l, hogy mobiltelefont használjon, már ha
egyáltalán próbálkoznak vele, amir l fogalma sem lehetett. Lassított, mert
meglátta a távolban Peter Covingtont feketébe öltözött embereivel együtt.

Chávez és Clark is tanácskoztak néhány méternyire Clark hivatali

kocsijától.
- Biztosítani kell a kerületet - mondta Ding. Honnan került ide ez a sok
kocsi? Feltehet leg olyan embereké, akik épp itt voltak, amikor a lövöldözés
elkezd dött, aztán a szokásos átkozott tévés közvetít kocsi is felt nt
m holdas tányérjával, és egy kézben tartott minikamerával szemben egy
riporter magyarázott valamit. A családomat fenyeget veszély immár átkozott
látványossággá vált, gondolta Chávez.

Gradynek döntenie kellett, méghozzá most. Ha el akarja érni célját, és

utána elmenekülni, cselekednie kell. A csomag, benne a fegyverrel, bérelt
kocsija mellett volt a földön. Gradyt otthagyta, aztán kiszállt, és a legtávolabbi
Volvo teherautóhoz gyalogolt.
- Sean - szólt ki egy hang a raktérb l. - Ezek a rohadt telefonok nem
m ködnek.
- Tudom, öt perc múlva kezdünk. Figyeld a többieket, aztán csináld,
ahogy megbeszéltük.
- Oké, Sean - felelte a hang, és mintegy nyomatékul Grady még hallotta
távozóban a závárok kattanását. Odament a következ teherautóhoz, és
átadta ugyanazt az üzenetet, majd a harmadikhoz is. Mindegyik
teherautóban három ember volt. A platót borító vászonba lyukakat vágtak,
akárcsak a várak l rései, olyanok voltak, és most enyhén felnyíltak, és az
emberek az alig száz méterre lev katonákat figyelték. Grady visszament
Jaguárjához. Mikor odaért, az órájára pillantott. Aztán Roddy Sandsre nézett
és bólintott.

A 2-es osztag teherautója most hagyta el a dombtet t. Noonan kocsija

közvetlenül el tte volt.

Popov messzelátón figyelte az egészet. Megpillantott egy harmadik

katona, teherautót is. Alaposabban szemügyre vette, és látta, hogy hátul
katonák ülnek. Feltehet leg er sítést hoznak. Aztán figyelme ismét arra a
területre fordult, ahol már voltak katonák. Alaposabb vizsgálódására kiderült,
hogy... az ott nem John Clark? – t n dött Popov. Valamivel odébb áll, mint a
többiek. Persze, ha a felesége túsz, elég ésszer , hogy másra bízza a
parancsnokságot. Nyilván a helyettesére. Úgyhogy most kívülállóként
várakozik, és elég feszültnek látszik öltönyében.
- Elnézést. - Popov megfordult, a riportert és az operat rt pillantotta meg
maga mellett. Egy pillanatra lehunyta szemét, és magában káromkodott.
- Igen?
- Elmondaná, mik a benyomásai? Mi történik itt? El ször is a nevét legyen
kedves, és azt, hogy mit keres itt.
- Hát... a nevem Jack Smith - felelte Popov lehet legjobb londoni
kiejtésével. - És kijöttem ide vidékre madarakat lesni. Épp élveztem a
természetet, ezt a gyönyör napot, tudja, amikor...
- Van valami fogalma, Mr. Smith, mi történik odalent?
 - Nem, nem igazán. - Popov nem vette el a szeme el l a messzelátót,
azzal is eltakarhatja az arcát. Nyicsevo! Az ott Sean Grady, Roddy Sands
mellett áll. Ha hitt volna Istenben, talán most hozzá fordul. Tökéletesen tudta,
mit tesz ebben a pillanatban ez a két ember, és azt is, mire gondol közben.

Grady lehajolt, kinyitotta csomagját, és kivette a AKMS géppisztolyt.

Helyére tette a tölténytárat, kihajtotta a válltámaszt, és egyetlen puha
mozdulattal a vállához emelte a fegyvert. A következ pillanatban már célzott
és l tt a feketébe öltözött katonák csoportja felé. A következ másodpercben
a teherautóban lev emberei követték példáját.

Nem volt semmi figyelmeztetés. Golyók csapódtak a teherautó oldalába,

amely mellett álltak, de miel tt az 1-es osztag bármit is tehetett volna, már
ket érték a golyók. Négy ember esett össze az els két másodpercben,
addigra a többiek fedezékbe vetették magukat, és szemük az ellenséges t z
forrását kereste.

Noonan látta, hogy összeesnek, de alig egy-két másodpercig bénította

meg a döbbenet. Aztán rögtön beleszólt taktikai rádiójába. - Figyelem,
figyelem. Az 1-es osztag t z alatt van hátulról. - Pillantása ugyanakkor már a
veszélyforrást kereste. Ott kell hogy legyen azon a nagy teherautón. Az FBI-
ügynök padlóig nyomta a gázpedált, és a teherautó felé száguldott. Jobb
kezével közben pisztolya után nyúlt.

Mike Chin mindkét lábába golyót kapott. A dolog hirtelensége még

rosszabbá tette a fájdalmat. Teljesen készületlenül érte a dolog, és a
fájdalom néhány másodpercig megbénította, aztán a sok kiképzés úrrá lett
rajta, és megpróbált fedezékbe kúszni. - Chin eltalálva, Chin eltalálva -
nyögte a rádiójába, aztán megfordult és látta osztaga egy másik tagját
elzuhanni, vér csapott ki a fejéb l.

Houston rmester elkapta fejét a messzelátótól, és jobbra fordult, amikor

meghallotta a hirtelen és váratlan automata fegyverropogást. Mi a fene?
Mintha egy fegyver csöve bukkant volna el az egyik teherautó oldalán. Arra
fordította puskáját, felemelte a talajról, és megpróbált célt keresni.
Roddy Sands szemét megütötte a mozgás. Emlékezett, hogy ott van a
mesterlövész valahol, de az álcatakaró alatt nehéz volt észrevenni, de a
mozgás elárulta, és mindössze százötven méternyire volt a célpont.
Meghúzta a ravaszt, és balról jobbra végigsöpörte a domboldalnak azt a
részét, aztán visszafelé is, hogy biztos legyen a dolgában.

Houston lövése messze célt tévesztett, mert egy golyó fúródott jobb
vállába áthatolva golyóálló mellényén, amely pisztolygolyó ellen védett
ugyan, de puskagolyó ellen nem. Sem bátorság, sem izomer nem teszi
képessé a törött csontokat, hogy dolgozzanak. A találattól egy pillanatig
egész teste lebénult, és a következ pillanatban Houston tudta, hogy a jobb
keze teljesen használhatatlan. Ösztönösen balra gördült, bal kezével próbált
átnyúlni szolgálati pisztolyáért, és közben jelentette a rádión, hogy t is
eltalálták.

Fred Franklinnek könnyebb dolga volt, túl távol volt ahhoz, hogy a
terroristák fegyvereinek könny célpontja legyen, és t is álcázta a takaró.
Néhány másodpercbe beletellett, mire felfogta, mi történik, de hallotta rádiója
fülhallgatóján a sikolyokat és nyögéseket, és tudta, hogy több társát is súlyos
találat érte. Abba az irányba fordította a célkeresztet, és egy fegyvercsövet
látott kikandikálni egy teherautó oldalán. Felpattintotta a biztonsági zárat,
célzott és megeresztette els .50-es lövését. Fegyverének dörrenése
szétzúzta az itt uralkodó csendet. A nagy MacMillan mesterlövészpuska
ugyanolyan lövedéket l tt ki, mint az .50 kaliberes nehéz géppuska. Ötdekás
golyót repített ki, másodpercenkénti 2700 lábnyi sebességgel, nem egész a
másodperc egyharmad része alatt tette meg a távolságot, és egycentis lyukat
vágott a teherautó oldalába, de azt Franklin nem tudta megállapítani, hogy
talált-e vagy nem. Balra lendítette a puskát, újabb célpontot keresett.
Megpillantott egy másik nagy teherautót lyukakkal a vászonborítón, de nem
látott be. Aztán tovább balra, egy fickó puskával a kezében, aki éppen tüzel...
arra, amerre Sam rejt zik. Fred Franklin rmester hátrahúzta a závárt,
betöltötte a következ golyót, és gondosan célzott.

Roddy Sands biztos volt benne, hogy eltalálta célpontját, és most végezni
akart vele. T le balra Sean már a kocsijában volt, felkészült a lelépés
fázisára, amely nem egész két perc múlva következik.
Grady hallotta, ahogy felmordul a motor, és hátrafordult legmegbízhatóbb
beosztottja felé. Épp idejében, hogy lássa, amikor a golyó Sands
koponyájának az alsó részébe csapódik. A vaskos .50-es golyó hatására a
feje leveskonzervként robbant szét, és Gradynek bármennyi
terroristatapasztalata volt is, még soha nem látott ilyesmit, mintha csak az áll
maradt volna meg, aztán a test elzuhant; és az 1-es osztag aznap elérte els
találatát.

Noonan a harmadik teherautótól alig néhány centire állította meg kocsiját.

Kipattant a vezet ülésr l a jobb oldalon, és jól hallotta a Kalasnyikov típusú
fegyverek ropogását. Ellenség, méghozzá közel. Két kézre fogta Beretta
pisztolyát, egy pillanatig a teherautó hátsó felét nézte, és azon gondolkodott,
mit is tegyen... aztán döntött. Igen. A hátsó ajtónál volt egy kapaszkodó
létratartó, berakta egyik lábát, felmászott, és megkereste a vászontet t tartó
kötelet, aztán visszatette pisztolyát a tokjába, el vette katonai kését, elvágta
a csomókat, és meglazította a sarkon a vászontet t. Bal kezével megemelte
és benézett. Három embert látott, balra néztek és céloztak. Oké. Meg sem
fordult a fejében, hogy bármit mondjon vagy kiáltson. Behajolt, bal kézzel
továbbra is a vásznat fogta, jobb kézzel célzott, lassan húzta meg a ravaszt,
és a hozzá legközelebb álló fej jobbra billent, és a test elesett. A többiek
figyelmét annyira lekötötte a saját fegyverük zaja, hogy nem is hallották a
pisztolylövést. Noonan azonnal igazított pisztolya fogásán, és kil tte a
második golyót a következ fejbe. A harmadik ember megérezte, hogy társa
teste nekiesik és megfordult. Barna szeme elkerekedett. Odébb vet dött a
teherautó oldalától, és bal felé rántotta a puskáját, de nem elég gyorsan.
Noonan két golyót l tt a mellkasába, aztán visszahúzta a felcsapódó pisztoly
csövét, és a harmadik golyót a férfi orrába l tte, mire az agyon keresztül a
golyó távozott, a férfi már a halott volt. Noonan végignézte mindhárom
célpontját, és megbizonyosodott arról, hogy halottak, aztán leugrott a
teherautóról és a következ höz futott. Megállt, hogy friss tölténytárat tegyen
a pisztolyába, közben agyának távoli szeglete azért észlelte, hogy Timothy
Noonant mintha robotpilóta irányítaná, szinte tudatos gondolat nélkül mozog.
Grady a gázra lépett, és közben a dudára tenyerelt. Ez volt a jel a
többieknek, hogy ideje lelépni. Ez a kórházban lev kre is vonatkozott, akiket
most nem tudott riasztani a mobiltelefonokon keresztül.

- Uram Isten! - jegyezte meg O'Neil az els lövések alapján. Mi a fenéért

nem...
- Ezen már kés aggódni, Timmy - szólt oda Sam Barry, intett
testvérének, és az ajtó felé rohantak. Jimmy Carr ott volt már, tíz másodperc
múlva a bels csapat a t zlépcs nél járt.
- Indulunk, srácok - mondta O'Neil. A két f túszra nézett, és arra gondolt,
hogy ket is hozza, de a terhes csak lelassítaná ket, és harminc métert kell
megtenni a furgonig. A terv szétesett, bár nem tudta, hogy miért, de abban
biztos volt, hogy ideje elpucolni innen.

A harmadik katonai teherautó néhány méterrel Noonan kocsija mögött

fékezett le. Eddie Price ugrott ki els ként kezében MP-10-esével.
Lekuporodva kereste a zaj forrását. Bármi legyen is, túl gyorsan történik, és
nincs semmiféle terv. Még egyszer gyalogos korában kiképezték erre is, de
az húsz évvel ezel tt volt. Most már régóta különleges hadm veletek
osztagban szolgáló katona, aki minden lépést el re kiszámol. Mike Pierce
érkezett mellé.
- Mi a fene történik, Eddie?
Ebben a pillanatban látták meg Noonant leugrani a Volvo teherautóról, és
tölténytárat cserélni. Az FBI-ügynök megpillantotta ket és intett, hogy
siessenek.
- Azt hiszem, jobb lesz követni - mondta Price. Louis Loiselle jelent meg
Pierce mellett, és mindketten futni kezdtek. Paddy Connolly is odaért, futás
közben nyúlt táskájába a fény-hang gránátokért.

O'Neil társaival együtt kifutott a traumatológia-bejáraton, és anélkül, hogy

bárki megállította volna ket, elért a furgonig. Benne hagyta a kulcsot, és
miel tt a többiek becsukták volna az ajtókat, a motor már járt is.

- Figyelem, figyelem - jelentette Franklin a rádióban. - Rossz fiúk próbálják

elhagyni a kórházat barna furgonban. Úgy látom, négyen vannak. - Aztán
odébb lendítve puskáját, célba vette a kocsit a bal els kerék el tt, és tüzelt.

A súlyos golyó úgy hatolt át a lökhárítón, mintha az csak egy papírlap lett
volna, majd becsapódott a hathengeres motor vasblokkjába. Áthatolt az egyik
hengeren, és azonnal megállította a dugattyút és vele a motort is. A hirtelen
hajtóerejét vesztett furgon balra kanyarodott, csaknem feld lt, de aztán
kiegyenesedett.
O'Neil dühödten káromkodva próbálta újra indítani a motort minden
eredmény nélkül. Az indítómotor nem volt képes beindítani a tönkrement
dugattyút. O'Neil nem tudta, mi az oka, csak azt, hogy járm ve ledöglött, és
kint van fedezék nélkül a szabadban.

Franklin elégedetten látta, hogy lövése eredményes volt. Újabb golyót

töltött be, most a vezet fejét vette célba. Meghúzta a ravaszt, de
ugyanabban a pillanatban a fej mozdult, és a lövés nem talált. Fred
Franklinnel még soha nem fordult el ilyesmi, egy pillanatig döbbenten
nézett, aztán újra töltött.

O'Neil arcát megvágták az üvegdarabok. A golyó alig öt centire ment el a

feje mellett, de O'Neilt a lökéshullám kivetette a vezet ülésb l, hátra a
raktérbe. Teljesen megbénult, fogalma sem volt, mit tegyen.

***

Homer Johnston és Dieter Weber puskái még a szállítótáskában voltak,

és nem is t nt úgy, hogy hasznát vehetnék most, így aztán k is pisztolyt
rántottak. k voltak leghátul, látták, hogy Eddie Price lyukat hasít a második
Volvo teherautó ponyvájába. Paddy Connolly kihúzta a hang-fény gránát t jét
és behajította. Két másodpercre rá a pirotechnikai töltet teljesen lerepítette a
vásznat a teherautóról. Pierce és Loiselle lövésre kész fegyverekkel ugrottak
föl, de a három ember, aki odabent volt, eszméletlen volt már. Pierce
odaugrott, hogy lefegyverezze ket. Lerúgta a fegyvereket a teherautóról, és
a három alak fölé térdelt.

Mindhárom Volvo teherautóban a fegyveresek egyike a sof r volt. A

legels teherautó vezet jét Paul Murphynek hívták, és az els pillanattól
fogva megosztotta figyelmét a tüzelés és Sean Grady Jaguárjának szemmel
tartása között. Mihelyt látta, hogy a Jaguár elindult, ledobta fegyverét, beült a
vezet ülésre és beindította a dízelmotort. Fölnézve megpillantotta Roddy
Sands testét, de a feje elt nt. Mi történt vele? Sean jobb karja bukkant el a
kocsiablakban, körkörös mozdulattal intett, hogy a teherautó kövesse.
Murphy sebességbe tette a váltót és indult. Balra fordulva megpillantotta Tim
O'Neil barna furgonját, amely egyszer csak megállt a kórház parkolójában.
Az ösztöne azt kiáltotta, hajtson oda és vegye fel a társait, de nehéz lett
volna megfordulni, és Sean még mindig intett. Ó pedig követte parancsnokát.
Hátul egyik lövésze felemelte a ponyvát, hogy megnézze a többi teherautót,
de egyik sem mozdult, és fekete ruhás emberek voltak mellettük...

...Egyikük Scotty McTyler rmester volt, felemelte MP-10-esét, célzott, és

megeresztett egy három golyóból álló sorozatot a távolodó arcra, és
elégedetten tátott valami rózsaszínt, miel tt az arc elt nt volna.
- Parancsnok, itt McTyler, egy teherautó távozik a körzetb l
célszemélyekkel. - McTyler minden látható eredmény nélkül megeresztett
még néhány sorozatot, aztán körülnézett, mi mást tehetne még.

Popov soha nem látott még csatát, márpedig most egy csata bontakozott
ki a szeme el tt. Kaotikusnak t nt, emberek rohangáltak ide-oda minden
látható cél nélkül. A feketeruhások közül három még mindig feküdt a
teherautó mellett az els sort z eredményeképp, a többiek mozogtak,
láthatóan a Jaguárt követték, amely szinte ugyanolyan volt, mint az övé, és a
parkolóból mögötte kiforduló teherautót. Nem egész háromméternyire t le a
riporter lelkesen hadart a mikrofonba, operat re a lent zajló eseményeket
filmezte. Popov biztos volt benne, hogy izgalmas látványosság lesz
mindenkinek, aki egy fotelból nézi, ugyanúgy biztos volt abban is, hogy ideje
lelépni.
Az orosz visszaült kocsijába, indított, és hátsó kerekével kavicsot zúdítva
a riporterre, kil tt.

- Megvannak, látom ket - jelentette Malloy. Lejjebb ereszkedett,

háromszáz méter magasságra, szemét nem vette le a két mozgó járm r l. -
Van parancsnok ebben a káoszban? - kérdezte idegesen.
 - Mr. C? - kérdezte Ding.
- Medve, itt Hatos. Átveszem a parancsnokságot. - Clark és Chávez
odarohantak Clark hivatali kocsijához, mindketten beugrottak, a sof rnek
pedig mondani sem kellett, már indított is. Az angol hadsereg katonai
rend rségének tizedese volt, nem a Szivárvány osztag tagja. Valamelyest
mindig bántotta is a dolog, most nem.
A dolog nem jelentett nagy kihívást a számára. A Volvo teherautó er s
volt ugyan, de nem versenyezhetett a mögötte száguldó V 8-as Jaguárral.

Paul Murphy belenézett a visszapillantó tükörbe, és nem értette a dolgot.

Egy ugyanolyan Jaguár jött mögötte, mint... el renézett. Igen, Sean ott halad
el tte még mindig. Akkor ki ez? Hátrafordult, hogy szóljon két társának, de
látta, hogy az egyikük holtan fekszik a földön, vértócsa csillog a teherautó
acélpadlóján. A másik rettegve kapaszkodott.

- Itt, Price, hol vagytok? Mi a helyzet?

- Price, itt Egy-Kettes lövész. Azt hiszem, hogy egy vagy több célszemély
van a barna furgonban a kórház el tt. Kil ttem a motort, az biztos, hogy nem
indulnak el sehová, Eddie.
- Oké. - Price körülnézett. A helyzeten úrrá lettek, vagy legalábbis a
helyszínen kezdenek úrrá lenni. Mégis olyan érzés volt, mintha tornádó után
ébredve nézne körül tönkrement tanyáján, és próbálná felfogni, mi történt.
Aztán egy mély lélegzetvétellel fölvette magára a parancsnokság
felel sségének terhét. - Connolly és Lincoln, menjetek jobbra. Tomlinson és
Vega, balra le a dombról. Patterson, te velem jössz. McTyler és Pierce
rizzétek a foglyokat. Weber és Johnston ti menjetek az 1-es egységhez,
nézzétek meg, hogy vannak. Indulás! - tette hozzá.
- Price, itt Chávez - hallotta rögtön ezután rádiójában.
- Igen, Ding?
- Mi a helyzet?
- Két vagy három foglyunk van, egy furgon benne ismeretlen számú
célszeméllyel és a jó ég tudja mi még. Most próbálom kitalálni. Vége. - És
ezzel véget vetett a beszélgetésnek.

- Hát, akkor rajta, Domingo - szólalt meg Clark a Jaguár bal els ülésén.
- Rajtam nem múlik, John - vicsorogta Chávez.
- Tizedes, Mole, ha jól tudom?
- Igen, uram - felelte a sof r anélkül, hogy szemét egy milliméterrel is
oldalt mozdította volna.
- Oké, tizedes, húzódjon a teherautó mellé, ki fogjuk l ni a jobb els
kerekét. És vigyázzon, hogy utána ne taroljon le minket.
- Nagyon helyes, uram - hallatszott a h vös válasz. - Már csinálom is.
 A Jaguár kil tt, és húsz másodperc múlva már a Volvo dízel teherautó
mellett volt. Clark és Chávez leeresztették az ablakokat. Jó száz kilométeres
sebességgel mentek, amikor kihajoltak az egyre gyorsuló kocsiból.

Sean Grady száz méterrel a Volvo el tt dühödten értetlenkedett. Mi a fene

ütött ki balul? Az biztos, hogy embereinek els sorozata jó néhány feketébe
öltözött ellenséget megölt. De azután... mi történt? Jó tervet készített, és az
emberei jól hajtották végre egy ideig... azok az átkozott telefonok miért
romoltak el? Ez mindent tönkretett. De most legalább úgy t nik, kezd úrrá
lenni a helyzeten. Már csak tíz percre van a bevásárlóközponttól, ahol leállítja
kocsiját, és elt nik a tömegben. Aztán egy másik parkolóban megtalálja a
másik bérelt autóját, és Liverpoolba hajt, onnan pedig a komppal haza.
Ki fog jutni innen, akárcsak a srácok a teherautóban mögötte. A tükörbe
nézett. Mi a fene ez?

Mole tizedes jól csinálta a dolgot. El ször a teherautó bal oldalához

húzódott, aztán lassított és jobbra cikázott. Teljesen meglepte vele a sof rt.
Chávez a hátsó ülésr l jól látta a férfi arcát. Egészen világos b r , vörös
hajú, igazi Paddy, gondolta Domingo. Kinyújtotta a kezét, és a jobb els
kerékre célzott.
- Most - hallotta John hangját a hátsó ülésr l. Ebben a pillanatban sof rjük
balra húzta a kormányt.
Paul Murphy látta, hogy az autó felé száguld, és ösztönösen elrántotta a
kormányt, hogy kikerülje. Ekkor hallotta meg a lövéseket.
Clark és Chávez mindketten többször is l ttek, és a fekete gumikerék
mindössze néhány méterre volt t lük. A golyók pont a kerékperem alatt
csapódtak be, és a csaknem egycentis lyukak hamar leeresztették a kereket.
Alig húzott a Jaguár el re, a teherautó máris visszalendült jobbra. A sof r
próbált lassítani, de ösztönös reakciójával tovább rontott a helyzeten. A Volvo
teherautó jobbra billent, aztán az egyenetlen fékezés még rosszabbá tette a
helyzetet, és a jobb els kerék pereme a betonhoz ért. Ezzel hirtelen
megállította a teherautót, a hatalmas járm megbillent, jobb oldalára d lt, és
hatvanmérföldes óránkénti sebességgel csúszott el re. Bármilyen er s volt is
a teherautó karosszériája, nem erre tervezték, és csúszás közben szépen
kezdett darabokra hullani.
Mole tizedes némileg ijedten látta visszapillantójában a hatalmas,
oldalvást csúszó teherautót, de balra kormányozva sikerült elkerülnie, hogy
letarolja ket. Fokozatosan lassított, és a tükörben nézte a gyerekjátékként
guruló teherautót, amint közben darabokra esik.
- Jesuchristo! - nyögte Ding, hátrafordulva nézte a történteket. Mintha egy
emberi test repült volna ki a kocsiból.
- Állítsa meg a kocsit! - utasította Clark a sof rt.
 Mole megtette, s t utána egészen néhány méter közelségig hátrált az
összetört teherautóhoz. Chávez ugrott ki els ként két kézbe fogva pisztolyát,
így közeledett a járm höz.
- Medve, itt Chávez, itt vagy?
- Medve jelentkezik - hallotta a választ.
- Nézd meg, mi a helyzet azzal a kocsival, ez a teherautó már történelem.

- Vettem, Medve üldöz be veszi.

- Ezredes? - szólt bele Nance rmester a telefonba.
-; Aha?
- Látta, hogyan csinálták?
- Igen, gondolja, hogy képes ugyanerre? - kérdezte Malloy.
- Itt a pisztolyom, uram.
- Hát, akkor itt az id egy kis leveg -föld játékra, emberek. - A
tengerészgyalogos ezredes meghúzta a kart, és a Night Hawk harminc
méterre ereszkedett az út fölé. Kicsivel a követett kocsi mögött haladt, nappal
szemben. Hacsak a gazfickó odabent nem néz ki a napfénytet n, nem is
sejtheti, hogy egy helikopter van a nyomában.
- Útjelz tábla - szólalt meg Harrison, és meghúzta a kormányt,
átemelkedett a hatalmas tábla fölött, amely az autópálya következ lehajtóját
hirdette.
- Oké, Harrison, tied az út, enyém a kocsi. Jól rántsd meg, ha szükség
van rá, fiam.
- Rendben, ezredes.
- Oké, Nance rmester, rajta. - Malloy a sebességjelz re pillantott.
Nyolcvanöttel haladt a jobb küls sáv fölött. A Jaguárban lev fickó
keményen a gázpedálra lépett, de a Night Hawkban b ven volt még er .
Kicsit olyan volt, mint amikor egy másik repül vel repült formációban, bár
kocsival Malloy még soha nem csinálta. Harminc méterre csökkentette a
távolságot. - Jobb oldal, rmester.
- Igen, uram. - Nance hátrahúzta az ajtót, letérdelt az alumíniumpadlóra,
két kézre fogta Beretta 9 mm-esét. - Készen állok ezredes, csináljuk!
- Tankolunk - nyugtázta Malloy, vetett még egy pillantást az útra. A fenébe
is, olyan volt, mint a Herkules madár üzemanyagtölt jét elkapni, csak
lassabban, és sokkal, de sokkal alacsonyabban...

Grady ajkába harapott, látva, hogy immár nincs mögötte a teherautó, de

mögötte tiszta volt az út, és jelenleg el tte is, és már csak öt perc választotta
el a biztonságtól. Sóhajtott és kezdett megnyugodni. Ujjai ellazultak a
kormánykeréken, áldotta magában a munkásokat, akik ilyen gyors kocsit
gyártottak a számára, aztán a szeme sarkából mintha valami feketeséget
pillantott volna meg bal fel l. Néhány centivel odébb fordította a fejét, hogy
lássa... mi a fene...

- Megvan! - mondta Nance. Most már látta a sof rt a bal hátsó ablakon
keresztül. Felemelte a pisztolyát. Várt még egy kicsit, hogy Malloy ezredes
még néhány méterrel közelebb húzódjon, aztán...
...térdén nyugtatva bal kezét, hüvelykujjával hátrahúzta a kakast és tüzelt.
A pisztoly ugrott a kezében. Újra meghúzta a ravaszt. Egyáltalán nem olyan
volt, mint a l téren. Bármennyire igyekezett is rendesen kézben tartani a
pisztolyt, nagyon ugrált a kezében, de a negyedik lövés után látta, hogy
célpontja jobbra rándul.

Körben mindenütt törtek az üvegek körötte, Grady pedig nem jól reagált.
A fékbe kellett volna taposnia, és így a helikopter túlrepült volna rajta, de még
soha nem volt még csak hasonló helyzetben sem, ezért aztán gyorsítani
próbált, de a Jaguárban már nem volt olyan sok tartalék. Aztán hirtelen ég
fájdalom hasított a bal vállába, és az idegi reakció összerántotta a mellkasát.
Jobb keze lefelé mozdult, és ezáltal a kocsi hirtelen jobbra fordult, neki az
acélkorlátnak.

Malloy látta, hogy legalább egy jó találatuk volt, meghúzta a kart. A Night
Hawk másodperceken belül már száz méter magasságban volt. A
tengerészgyalogos jobbra fordult, és lenézett az összetört, füstölg kocsira
az út közepén.
- Lemegyünk begy jteni? - kérdezte segédpilótája.
- Arra mérget vehetsz, fiacskám - mondta Malloy Harrisonnak, aztán
belekukkantott repül stáskájába. Ott volt a Berettája. Harrison szállt le, a
kocsitól alig tizenöt méterre tette le a Sikorskyt. Malloy kikapcsolta biztonsági
övét, és megfordult, hogy kiszálljon a helikopterb l, de Nance ugrott ki
els ként. Lehajolt a forgó rotor alatt, úgy futott a kocsi jobb oldala felé. Malloy
két másodperccel követte.
- Óvatosan, rmester! - kiabálta beosztottja után. Most már lassabban
közeledett. Az ablak elt nt, mindössze néhány üvegszilánk látszott a
keretben. Látszott a benn ül férfi is. Az is, hogy még lélegzik. Mást nemigen
tesz a felfúvódott légzsák mögött. A túloldali ablak is elt nt. Nance benyúlt a
kocsiba, kinyitotta az ajtót. Mint kiderült, a sof r nem kapcsolta be a
biztonsági övét, könnyen ki tudták szedni. A hátsó ülésen pedig egy orosz
gyártmányú géppisztoly hevert. Malloy kivette, biztosította, miel tt átment
volna a kocsi másik oldalához.
- A fenébe - hüledezett Nance. - Még életben van! - Hogy a fenébe tudta
nem megölni a gazfickót mindössze négy méterr l, ezt nem értette.

A kórháznál Timothy O'Neil még mindig azon tanakodott a furgonban, mit

tehetne. Úgy gondolta, rájött arra, mi történt a motorral. Kétcentis lyuk volt a
bal oldali ajtó ablakán, de hogy hogy nem találta el a fejét, azt nem értette.
Az egyik Volvo teherautó és Sean Grady bérelt Jaguárja elt nt. Sean magára
hagyta volna t és az embereit? Minden túl gyorsan és figyelmeztetés nélkül
történt. Miért nem hívta Sean fel, hogy figyelmeztesse? Hogy esett darabokra
az egész tervük? De ezek a kérdések most messze nem voltak olyan
fontosak, mint az, hogy egy furgonban kuporog a parkolóban, ellenséggel
körülvéve:

- Lieber Gott - morogta magában Weber a sebesültek láttán. Az 1-es

egység egyik tagja biztos, hogy halott volt. Pontosan a fejébe kapott egy
lövést. Még négy katonát találtak el, hármat a mellkasán. Weber értett az
els segélyhez, de nem kellett nagy szakért nek lenni ahhoz, hogy tudja,
legalább kett nek közülük azonnal orvosra van szüksége. Egyikük Alistair
Stanley volt.
- Itt Weber. Azonnali orvosi segítségre van szükségünk - mondta taktikai
rádiójába. - Szivárvány Ötöst eltalálták!
- Ó, a fenébe - tört ki mellette Homer Johnston is. - Ez nem hülyéskedik.
Parancsnok, itt Kett -Egyes lövész, orvosokra van szükségünk, mégpedig
most rögtön.

Price mindezt hallotta. Harmincméternyire volt a furgontól Hank Patterson

rmesterrel. Próbálta úgy megközelíteni, hogy ne vegyék bentr l észre. Balra
Julio Vega izmos testét látta Tomlinson mellett. Ha jobb felé nézett, Steve
Lincolnt láthatta. Paddy Connolly nyilván ott van mögötte.
- 2-es egység, itt Price. Célszemélyek vannak a furgonban. Nem tudjuk,
maradtak-e az épületben. Vega és Tomlinson, menjetek be, és nézzetek
körül, de átkozottul óvatosak legyetek!
- Itt Vega. Vettem, Eddie, indulok.
Oso irányt változtatva a f bejárat felé tartott Tomlinsonnal együtt, míg a
többi négy szemmel tartotta azt az átkozott kis barna teherautót. A két
rmester lassan közeledett a bejárat felé. Óvatosan benéztek az ablakokon,
de mindössze zavart emberek kis csoportjait látták. Vega törzs rmester saját
mellére mutatott, majd lefelé. Tomlinson bólintott. Vega most már gyorsan
mozgott, belépett az el csarnokba, és körbefutott a pillantása. Ketten
felsikítottak az újabb fegyveres láttán, bármennyire is másképp nézett ki, mint
az el z k. Vega felemelte bal kezét.
- Nyugalom, emberek, én a jó fiúk közé tartozom. Nem tudja valaki, merre
vannak a rossz fiúk? - Javarészt z rzavar volt a válasz, de ketten az épület
hátsó része, az els segélyszobák felé mutattak, és ez logikusnak t nt. Vega
az ide vezet dupla ajtó felé tartott, és közbe beszólt rádiójába. - Az
el csarnok tiszta, jöhetsz, George. - Aztán: - Parancsnok, itt Vega.
 - Vega, itt Price.
- A kórház el csarnoka tiszta, Eddie. Úgy húsz civil van itt, akire figyelni
kéne, oké?
- Senkit nem küldhetek, Oso. Valamennyien el vagyunk foglalva itt. Weber
súlyos sebesülteket jelentett.

- Itt Franklin. Hallottalak. Bemehetek, ha szükséged van rám. - Franklin, itt

Price, menjél nyugat felé. Ismétlem, nyugat fel l menj be.
- Franklin, indulok nyugatnak - felelte a mesterlövész. - Máris indulok.

- Hát ez se fog többet adogatni - jegyezte meg Nance, mikor berakták a

testet a Night Hawkba.
- Nem bizony, ha balkezes volt. Gondolom, vissza a kórházba. - Malloy
bekapcsolta biztonsági övét, és megmarkolta a kormányt. Egy percen belül
már ismét a leveg ben voltak, és keletnek tartottak a kórház felé. Nance
hátul szorosan lekötözte foglyukat.

***

Minden összetört. Chávez látta, hogy halott a sof r is. Teljesen

összezúzta a nagy kormánykerék és az ülése, amikor a teherautó a korlátnak
csapódott. Szeme és szája nyitva volt, a szájából még mindig szivárgott a
vér. A hátulról kirepült test is halott volt már, két golyó volt az arcában.
Mindössze egy fickó maradt életben, ennek két helyen eltört a lába, és randa
vágások voltak az arcán, fájdalmait legfeljebb az enyhítette most, hogy nem
volt eszméleténél.
- Medve, itt Hatos - szólalt meg Clark.
- Medve, vétel.
- Fel tudsz szedni itt minket? Van egy sérült célszemélyünk, én pedig
szeretnék minél hamarabb visszajutni, hogy lássam, mi fene történik.
- Egy pillanat és már ott is vagyok. De közlöm, hogy nekünk is van egy
sebesült célszemélyünk.
- Vettem, Medve. - Clark nyugat felé pillantott. Most már felt nt szeme
el tt a Night Hawk, és Clark látta, hogy a helikopter irányt változtatva
egyenesen felé tart.

Chávez és Mole kihúzták a testet az útra. Rémes látvány volt, hogy lábai
ennyire szokatlan szögben álltak, de akkor is csak egy terrorista, akit
nemigen kell sajnálniuk.

- Vissza a kórházba? - kérdezte egyik embere O'Neilt.

- De csapdában vagyunk! - vitatkozott Sam Barry.
 - Ez az egész egy átkozott csapda itt - érvelt Jimmy Carr. - Mozdulnunk
kell. Most rögtön!
O'Neil úgy gondolta, hogy ebben van valami.
- Oké, oké. Kinyitom az ajtót, ti pedig visszarohantok a bejárathoz.
Készen álltok? - Azok bólintottak, és megmarkolták fegyvereiket. - Most! -
recsegte O'Neil, és megrántotta a csúszó ajtót.

- A fenébe! - tört ki Price. - Célszemélyek futnak vissza a kórházba. Ötöt

számoltam.
- Igaza van, öten voltak - helyeselt egy másik hang a rádióban.

Vega és Tomlinson már majdnem a traumatológiánál voltak, elég közel

ahhoz, hogy lássák az embereket, de a szabadba vezet dupla üvegajtót
nem. Újabb sikolyokat hallottak. Vega levette Kevlar sisakját, és kikukucskált
a sarkon. Egy fickót látott AKMS-sel a kezében. Az alak az épület belseje felé
nézett, mögötte pedig egy másik test fele látszott, aki kifelé figyelt. Oso
csaknem kiugrott a b réb l, amikor valaki megérintette a vállát. Megpördült.
Franklin volt az, hatalmas puskája helyett mindössze Beretta pisztollyal.
- Épp most hallottam, öt rossz fiú?
- Én is ezt hallottam - bólintott Vega. Intett Tomlinson rmesternek a
folyosó másik oldalán. - Velem maradsz, Fred?
- Naná, Oso. Nem hiányzik most az M-60-od?
- De mennyire, haver. - Bármennyire is jó volt a német MP-10-es fegyver,
gyerekjátéknak érezte a kezében.
Vega ismét kikukucskált. Meglátta Ding feleségét. Az asszony állt, és arra
nézett, amerre a rossz fiúk voltak. Fehér köpenyében látszott, milyen közel a
szülés ideje. Vega és Chávez csaknem tíz éve ismerték egymást. Nem
engedheti, hogy bármi is történjen az asszonnyal. Elhátrált a saroktól, és
próbált integetni az asszony felé.

Dr. Patsy Clark Chávez a szeme sarkából látta a mozdulatot, és

odanézett. Feketébe öltözött katonát pillantott meg, aki integetett, hogy
felhívja a figyelmét, és amikor Patsy a szemével jelzett, a katona intett, hogy
menjen oda hozzá. Elég jó ötletnek t nt. Patsy lassan jobb felé araszolt.
- Álljon csak meg! - szólt rá Jimmy Carr dühödten, aztán megindult felé.
Nem látta, hogy t le balra George Tomlinson rmester óvatosan kidugta fejét
és fegyverének csövét a sarok mögül. Vega egyre határozottabban
integetett, Patsy pedig nem állt meg. Carr tett még egy lépést felé, felemelte
puskáját...
...Tomlinson pedig célzott, és amikor látta, hogy Carr fegyvere Ding
feleségére irányul, finoman megnyomta a ravaszt, kieresztve egy
háromgolyós sorozatot.
 Az, hogy az egész csendben történt, valahogy rémesebb volt a
legnagyobb zajnál is. Patsy épp a fegyveres felé fordult, amikor annak
szétrobbant a feje, mégsem hallatszott semmi zaj, legföljebb a kell képp
hangtompított fegyver sepr szer hangja, és az összetört koponya
cuppanása. Az arc darabokra hullott, és a fej hátsó részét vörös felh
borította, a test pedig egyenesen el rezuhant, mindeközben a legnagyobb
zaj a halott kezéb l kies fegyver csattanása volt a padlón.
- Jöjjön ide! - kiáltotta Vega, Patsy pedig szót fogadott, lehajolva futott
felé.
Oso megmarkolta az asszony karját, megperdítette, mintha valami baba
volna, a földre lökte, és taszított rajta, hogy odébb csúszott a padlón. Franklin
rmester pedig felkapta, és végigrohant vele a folyosón, mintha csakugyan
valami baba volna. Az el csarnokban megtalálta a kórház biztonsági rét, a
gondjaira bízta, és futott visszafelé.
- Franklin a parancsnoknak, dr. Chávez biztonságban van. Az
el csarnokban hagytuk, küldjetek ide néhány embert. Villámgyorsan
evakuálni kell a civileket innen.
- Price az egységnek. Merre vagytok? Merre vannak a célszemélyek?
- Price, itt Vega, már csak négy célszemély van. George elkapott egyet. A
traumatológián vannak. Mrs. Clark valószín leg ott van még. Hangokat
hallunk, civilek is vannak odabent. Lezártuk a menekülési útvonalakat.
Tomlinson és Franklin van velem, Frednek csak pisztolya van. Ismeretlen
számú túsz, amennyire meg tudom ítélni; már csak négy rossz fiú, vége.

- Oda kell hogy menjek - szólalt meg dr. Bellow. Komolyan megrázták a
történtek. T le alig néhány lábnyira l ttek le embereket. Alistair Stanleyt
mellbe l tték, és legalább egy Szivárvány-kommandós halott volt. Három
másik pedig megsebesült, egyikük láthatóan komolyan.
- Erre - mutatott Price a kórház f bejárata felé. Felbukkant az 1-es osztag
egyik tagja is, is arra tartott. Geoff Bates volt, Covington egyik SAS-t l
kapott embere, talpig fegyverben, bár ma még egyetlen lövést sem adhatott
le. és Bellow is futásnak eredtek.

Carr valahogy minden figyelmeztetés nélkül meghalt. O'Neil megfordult és

látta, hogy társának teste a földön fekszik, és hatalmas vörös vértócsa
terjeng a padlócsempén. Egyre rosszabb a helyzet. Hiába vannak négyen is
felfegyverezve, nem tud kinézni a húszlábnyira lev sarkon, pedig biztos,
hogy felfegyverzett SAS-katonák vannak ott, és nincs kiút. Nyolc ember van
a közelben, akiket esetleg túszként használhat, de nagyon jól tudta, hogy ez
milyen veszélyes játék. Nincs menekvés, mondta az agya, de az érzelmei
mást súgtak. Fegyver van a kezében, az ellenségek a közelben vannak, neki
pedig az a dolga, hogy megölje ket, és ha kell, meghaljon az ügyért. Az
eszméért, amelynek az életét szentelte, amelyért bármikor hajlandó
meghalni, ahogy azt ezerszer is elmondta magának. Hát most itt van, és a
halál is a közelében van, és egész más a helyzet, mint amikor lefekvés után,
elalvás el tt t n dik rajta az ember, vagy a kocsmában sör mellett
sajnálkozik valami derék bajtárs elvesztésén, és mindenki olyan nagyhangú
és bátor, amikor épp nincs rá semmi szükség. Végül ide jutott. Most itt volt a
veszély, és eljött az id , hogy kiderüljön: csak szavakban bátor, vagy pedig
valójában az. És meg akarta mutatni az egész rohadt világnak, hogy olyan
ember, aki állja a szavát, és aki kész meghalni a hitéért... de énjének egy
része mégiscsak jobb szeretett volna megmenekülni, visszajutni Írországba,
és nem meghalni ma, ebben az angol kórházban.

Sandy Clark öt méter távolságról figyelte. Jókép férfi, valószín leg bátor
is, már ahhoz képest, hogy b nöz , tette hozzá gondolatban. Eszébe jutott,
amit John többször is mondott neki, hogy a bátorság jóval általánosabb dolog
a gyávaságánál, és ennek a szégyen az oka. Az emberek nem egyedül,
hanem a barátaikkal mennek a veszélybe, és nem akarnak gyengének
mutatkozni el ttük, így aztán a gyávaságtól való félelem a leg rültebb
cselekedetekre készteti ket, és azokat, akik sikerrel járnak, kés bb h sként
ünneplik. Akkor elég cinikus hozzáállásnak tartotta John részér l... pedig a
férje nem cinikus ember. Lehet, hogy ez volna az igazság?
Ebben az esetben, egy harmincas évei elején járó férfit látott, aki fegyvert
tart a kezében, és úgy néz ki, mint akinek egy szem barátja nincs az egész
világon...
...de anyaként inkább arra gondolt, hogy a lánya feltehet leg
biztonságban van az unokájával együtt. Az ment utána, aki most olyan
rémesen halottan fekszik a kórház padlóján. Úgyhogy Patsy feltehet leg
megmenekült. Sandy lehunyta a szemét és hálaimát rebegett.
- Hello, doki - üdvözölte Vega a pszichiátert.
- Hol vannak?
- A sarok mögött - mutatta Vega. - Azt hisszük, négyen vannak. George
kil tt egyet.
- Már beszéltetek velük?
- Nem - rázta Oso a fejét.
- Oké. -Bellow mély lélegzetet vett. - Itt Paul - szólalt meg hangosan. -
Timothy ott van?
- Igen - hallotta a választ.
- Jól van, nem sebesült meg vagy ilyesmi? - kérdezte a pszichiáter.
O'Neil letörölt egy kis vért az arcáról, a furgonban az üvegszilánkok egy
kicsit megvágták az arcát.
- Mindannyian jól vagyunk. Ki maga?
- Orvos vagyok. Paul Bellow-nak hívnak. És maga?
 - A Timothy megfelel.
- Hát akkor, Timothy, azt hiszem, át kéne gondolnia a helyzetét, oké?
- Nagyon jól tudom a helyzetet - felelte O'Neil, és feszültség érz dött a
hangjából.

Odakint egyre szervezettebben mentek a dolgok. Ment autók érkeztek a

helyszínre, és az angol hadsereg szanitécei is megjelentek. Elszállították a
sebesülteket a herefordi katonai kárházba, ahol a sebészek már várták ket.
Azonkívül harminc SAS-katona érkezett a Szivárvány-kommandósok
segítségére. Malloy ezredes leszállt a bázis helikopterleszállóján, és két
foglyát szintén a katonai kórházba szállították.

- Tim, innen nem tud elmenekülni. Azt hiszem, maga is tisztában van vele
- jegyezte meg Bellow olyan barátságos és gyengéd hangon, ahogy csak
tudta.
- Ha nem engednek el, megölöm a túszokat - vitatkozott O'Neil.
- Igen, megteheti, de akkor berontunk és megpróbáljuk megállítani, de
akárhogy is történik, nem jut ki élve. Mit nyerhet azzal, ha embereket öl, Tim?
- Országom szabadságát!
- De hát amúgy is elnyeri, vagy nem? - kérdezte Bellow. - Folynak a
béketárgyalások, Tim. Mit fognak gondolni magáról a honfitársai, ha ártatlan
túszokat öl?
- Szabadságharcosok vagyunk!
- Vagyis a forradalom katonái - helyeselt a doktor. - De a katonák, az igazi
katonák, nem gyilkolnak ártatlan embereket. Oké, korábban maga és a
katonái rál ttek a mi katonáinkra, de az nem gyilkosság, de fegyvertelen
emberekre l ni már az, Tim. Szerintem maga is tudja. Azok az emberek, akik
ott vannak bent magával, egyenruhát viselnek, van a kezükben fegyver?
- Na és ha nincs? Az országom ellenségei.
- És mit l ellenségek, Tim? Attól, hogy hol születtek? Próbálta
valamelyikük is bántani magukat? Ártott valamelyikük is a maga országának?
Kérdezze csak meg t lük - javasolta.
O'Neil a fejét rázta. Nagyon jól tudta, mire megy ki az egész. Arra, hogy
megadja magát. Végignézett a társain. Nem tudtak egymás szemébe nézni.
Csapdába estek, jól tudták mindannyian. Inkább az agyuk állt már csak
ellent, és nem a karjuk, és az agyuk is tele volt kétségekkel, amelyeknek
eddig nem adtak ugyan hangot, de azért a kételyek ott voltak, valamennyien
tudták.
- Egy buszt akarunk, amivel eltávozhatunk!
- Mégis hová? - kérdezte a doktor.
- Csak adjanak egy rohadt buszt! - üvöltötte O'Neil.
- Oké, megbeszélhetem, de akkor is tudniuk kell, merre indulnak, hogy a
rend rség megtisztítsa az utat maguk el tt - érvelt Bellow teljesen ésszer en.
Most már csak id kérdése. Tim - jó lett volna tudni, csakugyan így hívják-e,
de Bellow nemigen kételkedett benne, hogy így van - nem beszélt
gyilkosságról, igazából nem fenyeget zött vele, nem adott határid t, és
holttestet sem lökött ki eléjük. Nem gyilkos, legalábbis nem hidegvér
gyilkos. Katonának tartja magát, és ez egész más, mintha b nöz lenne. A
terrorista számára hatalmas különbség. Nem fél a haláltól, de kudarctól már
igen, és legalább annyira retteg attól, hogy ártatlanok gyilkosaként
emlékeznek majd rá. Katonákat ölni egy dolog, civil asszonyokat és
gyermekeket egész más. A terroristák régi problémája ez. Mindenkiben az
önmagáról kialakított kép a legsebezhet bb rész. Azokat, akik tör dnek
azzal, mások mit gondolnak róluk, azokat, akik csakugyan belenéznek a
tükörbe borotválkozás közben, azokat meg lehet gy zni, mindössze id
kérdése. Ezek az emberek különböznek a valódi fanatikusoktól. Az
ellenállásukat fel lehet morzsolni. - Tim?
- Igen?
- Megtenne valamit a kedvemért?
- Mit?
- Szeretnénk megbizonyosodni, hogy a túszok jól vannak. Meg kell
tennem, hogy a f nököm békén hagyjon. Odamehetnék megnézni?
O'Neil habozott.
- Ugyan már, Tim. Maga is végzi a dolgát, és nekem is végeznem kell a
dolgomat. Orvos vagyok, nincs nálam fegyver. Nem kell félnie t lem. - Azt
mondani, hogy nincs mit l félni, aztán arra célozni, hogy mégis félnek,
általában szintén olyan kártya volt, amit érdemes kijátszani. A szokásos
habozás következett, igazolva, hogy csakugyan félnek. Ez pedig azt
jelentette, hogy Tim ésszer , és ezt a Szivárvány pszichiátere jó hírként
értékelte.

- Ne, Tim, ne engedd! - vitatkozott Peter Barry. - Semmit nem szabad adni
nekik.
- De hogy jutunk ki innen, hogy kapunk buszt, ha nem m ködünk együtt
valamelyest? - O'Neil körülnézett három társán. Sam Barry bólintott,
akárcsak Dan McCorley.
- Rendben, bejöhet - szólt ki O'Neil.

- Köszönöm - kiáltott vissza Bellow, aztán Vegára, a jelen lev rangid s

katonára pillantott.
- Aztán csak vigyázzon, doki - tanácsolta a törzs rmester. A maga
részér l nem tartotta nagyon bölcs dolognak fegyvertelenül bemenni négy
fegyveres rossz fiú közé. Soha nem gondolta volna a dokiról, hogy képes
ilyesmire.
 - Mint mindig - nyugtatta meg Paul Bellow, aztán mély lélegzetet vett,
elindult a sarok felé, majd befordult, és elt nt a Szivárványkatonák szeme
el l.

Bellow mindig is különösnek, majdhogynem komikusnak találta, hogy a

biztonság és a veszély közti különbség sokszor mindössze néhány lépés,
vagy annyi, hogy az ember befordul a sarkon. szinte érdekl déssel nézett
körül. Nemigen volt még módja ilyen körülmények között találkozni
b nöz kkel. Annál jobb, hogy azok fegyveresek, pedig nem. Szükségük
van arra a megnyugtató érzésre, hogy valamiféle er egyensúly alakul ki
azáltal, hogy tárgyalópartnerük fegyvertelen, k pedig fegyver ide vagy oda,
ketrecben vannak, amelyb l nincs menekvés.
- Látom, megsebesült - jegyezte meg Bellow Timothy arcára pillantva.
- Semmiség, néhány karcolás.
- Miért nem hív ide egy orvost vagy egy ápolót, hogy megnézze?
- Nem érdekes - legyintett Tim O'Neil ismét.
- Oké, a maga arca - mondta Bellow. Ismét körülnézett, látta, hogy
csakugyan négyen vannak, ugyanazzal a fajta fegyverrel felfegyverkezve,
AKMS, ennyit is tudott. Csak ezek után számolta meg a túszokat.
Megismerte köztük Sandy Clarkot. Hét másik is volt, láthatóan rémültek, de
ez várható is volt. - Szóval pontosan, mit óhajtanak?
- Egy buszt, mégpedig gyorsan - felelte O'Neil.
- Oké, ezt megszervezhetem, de némi id be kerül, és valamit kérek
cserébe.
- Mi volna az? - kérdezte Timothy.
- Hogy engedjenek el néhány túszt - felelte a pszichiáter.
- Nem lehet. Mindössze nyolc van.
- Nézze, Tim, amikor tárgyalok azokkal az emberekkel, akikkel kell - akik
a rendelkezésére bocsáthatják azt a buszt, amit akar kínálnom kell nekik
valamit cserébe, különben k miért adnának bármit is? - érvelt Bellow. - Ezt a
játszmát így játsszák, Tim. Meg vannak a maga szabályai. Ugyan már, maga
is tudja! Ad valamit cserébe azért, amit kíván.
- És?
- Vagyis a jóindulata jeléül adjon át nekem néhány túszt. Általában n ket,
és gyerekeket, ez jobban veszi ki magát. - Bellow fölnézett. Négy férfi, négy
n . Talán kiviheti Sandy Clarkot is.
- És aztán?
- Aztán közlöm a feletteseimmel, hogy egy buszt akarnak, és kimutatták a
jóindulatukat. Nekem kell képviselnem magukat, vagy nem?
- Szóval a mi oldalunkon áll? - kérdezte egy másik. Bellow odanézett, és
látta, hogy egy ikerpár egyike, a testvére néhány lépésre t le áll. Terrorista
ikrek, hát nem érdekes?
 - Nem. Err l szó sincs. Nézze, nem akarom hülyének nézni magukat.
Maguk is tudják, milyen bajban vannak. Ha bármit is el akarnak érni,
alkudozniuk kell. Ez a szabály, és nem én hoztam a szabályt. Én vagyok a
közvetít , ez azt jelenti, hogy én képviselem magukat a f nökeim felé, és én
képviselem a f nökeimet maguk felé. Ha id re van szükségük, hogy
végiggondolják, semmi baj, arrébb megyek, beszélgessenek. De minél
gyorsabban lépnek maguk, annál gyorsabban léphetek én is. Gondolják csak
át a dolgot, oké?
- Hozza a buszt - mondta Timothy.
- Miért cserébe? - kérdezte Paul.
- Két n ért. - O'Neil megfordult. - Az meg az.
- Velem jöhetnek? - Bellow látta, hogy Timothy Sandy Clarkra is
rámutatott. A srácot nagyon nyomaszthatják a körülmények. Valószín leg ez
is jó jel.
- Igen, de hozza azt a nyavalyás buszt!
- Mindent megteszek - ígérte Bellow, aztán intett a két n nek, hogy
kövessék a sarok felé.
- Örülök, hogy visszajött, doki - mondta Vega halkan. - Hát ez nagyszer -
tette hozzá a két n t megpillantva. - Hogy van, Mrs. Clark? Julio Vega
vagyok.
- Anya! - futott el re Patsy Chávez, és magához ölelte anyját, aztán két
nemrégiben érkezett SAS-katona elvezette ket.
- Vega a parancsnoknak - szólt Oso a rádiójába.
- Price Vegának.
- Mondd meg a Hatosnak, hogy a felesége és a lánya is biztonságban
van.

John a teherautóban volt Domingo Chávez mellett, mindketten a kórház

felé tartottak, hogy átvegyék az akció irányítását. Mindketten hallották a
jelentést a rádióban, és mindketten lehajtották fejüket
megkönnyebbülésükben, de még mindig hat túsz volt.
- Oké, itt Clark, mi történik most?

A kórházban Vega átadta a rádióját dr. Bellow-nak.

- John? Itt Paul.
- Igen, doki, mi történik?
- Adjál néhány órát, és átadom ket neked, John. Tudják, hogy
csapdában vannak, most már csak id kérdése, hogy megértessem velük,
meg kell adniuk magukat. Négyen vannak, mindannyian a harmincas
éveikben, mindannyiuknál van fegyver, és hat túszuk van, de beszéltem a
parancsnokukkal, és meg tudom dolgozni a srácot, John.
- Oké, doki, tíz percen belül ott vagyunk. Mit kértek?
 - A szokásost. Egy buszt, hogy elmenjenek innen - felelte Bellow.
John elgondolkodott. Ki lehet csalni ket, a mesterlövészek pedig elvégzik
a dolgot. Négy lövés. Gyerekjáték.
- Megadjuk?
- Még né. Hadd f jenek egy kis ideig.
- Oké, doki, ez a te pályád. Amikor odaérek, jobban beavatsz a helyzetbe.
Nemsokára ott leszek, vége.
- Oké. - Bellow visszaadta a rádiót Vega törzs rmesternek. Id közben a
falra rajzszögezték a szint alaprajzát.
- A túszok itt vannak - mondta Bellow. - A célszemélyek itt és itt. Ketten
közülük ikrek mellesleg, valamennyien fehérek, a harmincas éveikben, az
AK-47-es behajtható válltámaszú változatával.
- Oké - bólintott Vega. - Ha be kell mennünk...
- Nem kell, legalábbis úgy hiszem. A parancsnokuk nem gyilkos, és nem
is akar az lenni.
- Ha maga mondja, doki - jegyezte meg Vega kétkedve. Azt viszont jó
hírnek tartotta, hogy behajíthat néhány hang-fény gránátot a sarok mögé, és
rögtön utána k is jöhetnek, és elintézhetik mind a négy nyavalyást... igaz,
azon az áron, hogy esetleg elveszítenek egy túszt, amit lehet leg el kell
kerülni. Oso nem is sejtette, hogy ennyire tökös a doktor. Képes volt
odamenni négy felfegyverzett rossz fiúhoz, hogy beszélgessen velük, és
csak úgy kiszabadította Mrs. Clarkot. A csudába. Vega hátrafordult a
nemrégiben érkezett hat SAS-es srác felé. Ugyanúgy feketébe voltak öltözve,
mint az emberei, és készen arra, hogy induljanak. Paddy Connolly odakint
van trükkös táskájával. Elszigetelt helyzet, és a kezükben tartják. Vega
törzs rmester úgy egy órája most el ször engedte meg magának, hogy egy
kicsit enyhüljön benne a feszültség.

- Jó napot, Sean - köszönt Bill Tawney, fölismerve az arcot a herefordi

tábori kórházban. - Nehéz napja volt, ugye?
Grady válla merevítve volt, mert meg kellett m teni. Mint kiderült, két 9
mm-es golyó is volt benne, egyik széttörte a bal humerus, a felkarcsont fels
részét. A tíz perccel ezel tt kapott fájdalomcsillapító ellenére is fájdalmai
lehettek. A nyakkend s angol felé fordult, és logikus módon rend rnek vélte.
Egy szót sem szólt.
- Nem a legjobb helyet választotta a játszadozásra, fiacskám mondta
most Tawney. - Csak hogy tudja, jelenleg a herefordi katonai kórházban van.
Majd kés bb beszélünk Sean. - Az írt jelenleg az ortopéd sebésznek kellett
kezelésbe vennie, hogy rendbe rakja sérült karját. Tawney ott maradt, és
nézte, hogy a katonai ápolón beadja a szükséges gyógyszereket, aztán
átment a másik szobába, hogy beszéljen azzal a terroristával, akit az
összetört teherautóból mentettek ki.
 Z rös nap lesz ez mindenki számára, gondolta a "Hatos" embere. Az
autópályát a két összetört kocsi miatt lezárták, és annyi rend r nyüzsgött
mindenfelé, hogy egyenruháikkal szinte feketévé varázsolták a tájat.
Ráadásul ott voltak az SAS- és Szivárvány-katonák, nemsokára pedig
csomóan érkeznek az "Ötöst l" és a "Hatostól" Londonból, és mindannyian
azt állítják, hogy k az illetékesek. Jó kis z r lesz, mivel írásos egyezség van
az amerikai és angol kormány között a Szivárvány státusáról. Ugyan amikor
írták, senki nem gondolt ilyen szituációra, de ennek alapján már úton van a
CIA-rezidens is Londonból, hogy átvegye az irányítást. Tawney úgy gondolta,
lesz a porondmester ebben a nagy cirkuszban, és talán szüksége lesz
hozzá ostorra, székre és pisztolyra is.
Tawney jókedvét mindössze az vette el, hogy két Szivárvány-katona is
meghalt, négy másik pedig megsebesült, és ugyanebben a kórházban
ápolják ket. Olyan emberek, akiket ismer, akikkel találkozni szokott, és
akiket soha többé nem lát. Cserébe viszont megkapták Sean Gradyt, az
egyik legszéls ségesebb PIRA-tagot. Feltehet leg élete végéig felsége
kormányának a vendége lesz. Márpedig jó információk egész tárháza. Neki
pedig az lesz a dolga, hogy a lehet legjobban kiaknázza.

- Hol van az a rohadt busz?

- Tim, beszéltem a feletteseimmel, és gondolkodniuk kell a dolgon.
- Mit kell ezen gondolkodni - dühöngött O'Neil.
- Maga is tudja a választ, Tim. Kormányzati bürokratákkal van dolgunk,
hivatalnokokkal, akik soha semmit nem tesznek anélkül, hogy el bb ne
fedeznék a hátsó felüket.
- Paul, hat túszom van, és ha kell...
- Igen, megteheti, de valójában mégsem. Timothy, ha azt teszi, a katonák
berontanak ide,' és ezzel véget ér az egész. Magukra pedig örökké úgy
fognak emlékezni, mint gyilkosokra, akik ártatlan embereket öltek meg. Ez
akarja, Tim? Csakugyan ezt akarja? – Bellow kis szünetet tartott. - Mi a
helyzet a családjával? És mi lenne a véleménye magáról a politikai
mozgalmának? Nemigen tudná bármivel is igazolni ezeknek az embereknek
a meggyilkolását. Maguk nem muzulmán széls ségesek. Keresztények, ha
jól tudom, igazi keresztény pedig nem csinálhat ilyeneket. Akárhogy is, a
fenyegetése fenyegetésnek hasznos, eszköznek viszont nem. Ezt nem teheti
meg, Tim. Mindössze annyit érne el vele, hogy rögtön megölnék, politikailag
pedig átkozott lenne mindörökre. Ja, mellesleg letartóztattuk Sean Gradyt -
tette hozzá Bellow gondos id zítéssel.
- Micsoda? - Látta, hogy a közlés alaposan megrázta Timothyt.
- Elfogták menekülés közben. Megl tték, de életben marad. Épp most
operálják.
Olyan volt ez, mint amikor az ember egy óriási léggömböt lyukaszt ki. Épp
most eresztett ki némi leveg t ellenfeléb l. Így kell ezt csinálni, szépen
apránként. Ha túl gyors, a másik er szakkal reagálhat, de így, hogy szépen
apránként morzsolja föl az ellenállását, végül megadja magát. Bellow könyvet
is írt a tárgykörben. El ször létre kell hozni a fizikai kontrollt, ami azt jelenti,
hogy körülzárják ket, ezután következik az információ ellen rzése. Az
ember így morzsánként juttatja az információkat, és olyan gondosan id zíti
ket, ahogyan a karmester int be egy profi musicalben, és akkor megfogja
ket.
- Ki kell adniuk Seant nekünk. Velünk jön a busszal!
- Timothy, a barátjuk jelenleg is a m t asztalon van, és még órákig ott
lesz. Ha most megmozdítanák, végzetes lenne az eredmény, megölnék vele,
Tim. Szóval, bármennyire is kívánja, ez egyszer en lehetetlen. Sajnálom, de
ezen nem változtathatok.
A parancsnokukat elfogták volna? - járt O'Neil agyában. Sean mint
fogoly? Furcsamód ez még rosszabbnak t nt, mint a saját helyzete. Mert ha
börtönben van is, Sean valahogy kiszabadíthatja, de ha Sean Wight
szigetére kerül... minden elveszett. De...
- Honnan tudhatom, hogy igazat mond?
- Tim, ilyen helyzetben én nem hazudhatok. Mindent elrontana. Nem
könny ügyesen hazudni, és ha bármi hazugságon ér engem, soha többé
nem hisz nekem, és attól fogva semmi hasznomat nem veszik a f nökeim,
sem maga. - Ismét a józan érvelés hangja.
- Ön azt mondta, hogy orvos?
- Így van - bólintott Bellow.
- Na és hol dolgozik?
- Most f leg itt, de a Harvardon voltam cselédkönyves. Négy különböz
helyen dolgoztam és tanítottam is.
- Vagyis az a munkája, hogy megadásra bírja a magamfajtákat, ugye? -
Düh, amikor tudomásul kell vennie a nyilvánvalót.
Bellow a fejét rázta.
- Én nem így tátom. Szerintem az a dolgom, hogy emberek életben
maradjanak. Orvos vagyok, Tim. Nem ölhetek embereket, és másokat sem
segíthetek benne. Valamikor rég erre esküdtem fel. Magánál fegyver van. És
fegyver van másoknál is a sarok mögött, de én nem akarom, hogy bárki is
meghaljon. Épp elég ember halt már meg ma. Tim, maga élvezi, ha
embereket ölhet?
- Ugyan, természetesen nem, ki élvezi az ilyet?
- Hát, egyesek igen - mondta Bellow. Úgy döntött, ideje egy kicsit növelni
az ír egóját. - Szociopata személyiségnek nevezzük ket, de maga nem
tartozik közéjük. Maguk katonák, maguk harcolnak valamiért, amiben
hisznek, akárcsak azok az emberek ott - intett a sarok felé Bellow, amely
mögött a Szivárvány kommandósai lapultak. - Azok a katonák tisztelik
magukat, és remélem, hogy maguk is tisztelik ket. Katonák nem gyilkolnak
embereket. Ilyesmit b nöz k tesznek, a katona pedig nem b nöz . -
Azonkívül, hogy ez igaz, olyan gondolat volt, amelyet fontosnak tartott
elültetni beszélget társa agyában. Már csak azért is, mert a terroristák
általában romantikusak is, és mély sebet üt a lelkükben, ha közönséges
b nöz knek tekintik ket. Bellow most igyekezett javítani a saját magukról
alkotott képen azért, hogy elterelje ket valami olyasmit l, amit igazából nem
is akarnak megtenni. Katonák és nem b nöz k, ezért katonaként és nem
b nöz ként kell cselekedniük.
- Dr. Bellow? - hallatszott egy hang a sarok mögül. - Telefonon keresik,
uram.
- Tim, visszamehetek fölvenni? - Mindig kérj engedélyt, ha tenni akarsz
valamit. Add meg nekik az illúziót, hogy a kezükben van a helyzet.
- Aha - intett O'Neil, Bellow pedig visszament a katonákhoz.
Már John Clark is ott volt. Együtt odébb mentek vagy tizenöt méterre a
kórház egy másik részébe.
- Köszönöm, hogy kihoztad a feleségem és kislányom, Paul.
- Szerencsém volt - vont vállat Bellow. - A srácot nagyon nyomasztja a
helyzet, és nem gondolkodik tisztán. Egy buszt akarnak.
- Mondtad már - figyelmeztette Clark. - Megkapják?
- Nem lesz rá szükség. Olyan, mintha pókereznék, és minden lap a
kezemben lenne, John. Hacsak valami közbe nem jön, a kezünkben van a
dolog.
- Noonan odakint bemikrofonozta az ablakot, végighallgattam az utolsó
részt. Nem volt rossz, doki.
- Kösz. - Bellow megdörzsölte az arcát. is érezte a feszültséget, de
csak most, itt mutathatta ki. Odabent Timothyval nyugodtnak kell lennie,
olyannak, mint egy barátságos és tisztelt tanár. - Mi a helyzet a többi
fogollyal?
- Semmi változás. Gradyt most operálják, azt mondják, még néhány órába
telik. A másik nincs eszméleténél, a nevét sem tudjuk.
- Grady a parancsnok?
- Úgy gondoljuk. Legalábbis a hírszerzés azt mondja.
- Akkor sok mindent megtudhatunk t le. Talán nem lenne rossz, ha ott
lennék, amikor kihozzák a m t b l - mondta Paul a Szivárvány Hatosnak.
- El bb itt kell végezned.
- Tudom. Vissza is megyek. - Clark vállon veregette társát, Bellow pedig
visszament a terroristákhoz.
- Nos? - kérdezte Timothy.
- Sajnálom, de még nem döntöttek a busszal kapcsolatban. Bellow
lehangoltan folytatta. - Azt hittem, meggy ztem ket, de egyszer en nem
képesek megmozdulni.
 - Mondja meg nekik, hogyha nem teszik, mi...
- Nem, Timothy, nem fogják megtenni, én is tudom, és k is tudják.
- Akkor miért küldik a buszt? - kérdezte O'Neil. Közel volt ahhoz, hogy
elveszítse a fejét.
- Mert én azt mondtam, hogy maguk komolyan beszélnek, és komolyan
kell venni a fenyegetésüket. Ha nem hisznek benne, hogy maga megteszi,
akkor sem feledhetik, hogy megteheti. És abban az esetben nagyon rossz
színben t nnek föl az f nökeik el tt. Timothy a fejét rázta a zavaros
gondolatmenetre, inkább zavarban volt már, mint dühös. - Bízzon bennem -
folytatta Paul Bellow. Csináltam már ilyet, és tudom, hogy m ködik.
Könnyebb a magafajta katonákkal tárgyalnom, mint azokkal az átkozott
bürokratákkal. A magafajta emberek tudnak dönteni, azok viszont
menekülnek a döntés el l. Nehogy azt higgye, hogy az zavarja ket, hogy
emberek meghalhatnak, hanem az, hogy milyen rosszul veszi ki magát ez az
újságokban.
Aztán valami jó történt. Tim a zsebébe nyúlt, és cigarettát húzott el . A
feszültség és a feszültség elnyomásának biztos jele.

- Árt az egészségednek, fiam - jegyezte meg Clark, aki a Noonan által

felállított tévé-összeköttetésen nézte a történteket. Id közben elkészült a
támadási terv is. Connolly robbanótölteteket szerelt az ablakokra, amelyek
megnyitják az utat, és elvonják a terroristák figyelmét. Vega, Tomlinson és
Bates az 1-es egységt l, ugyanabban a pillanatban dobja be a hang-fény
gránátokat, ront be szobába és teríti le tüzével a rossz fiúkat. Az egyetlen
hátulüt a szokásos volt, hogy fennállt a lehet ség, miszerint egyikük
megfordul és utolsó tudatos cselekedetével, vagy akár véletlenül megsorozza
a túszokat. De úgy hangzott, Bellow jól végzi a dolgát. Ha ezeknek a
célszemélyeknek egy cseppnyi eszük van, tudják, mikor kell abbahagyni a
dolgot. Igaz, t még soha nem fenyegette a veszély, hogy élete végéig
börtönben rohad, legalábbis nem ilyen közvetlenül. És egyáltalán nem
tartotta vonzó gondolatnak. Mindenesetre most már épp elég katona állt a
rendelkezésére. Az parancsnoksága alá kerültek ideiglenesen az SAS-es
katonák, bár elkísérte ket saját ezredesük is, és most a kórház
el csarnokában kibicelt.

- Kemény nap ez mindannyiunk számára, Tim - jegyezte meg a

pszichiáter.
- Jobban is elsülhetett volna - bólintott Timothy O'Neil.
- Tudja, mi lesz a vége, ugye? - lebegtette meg a kérdést Bellow, mint
csalit a hal el tt, hátha a másik ráharap.
- Igen, doktor. Tudom. - O'Neil néhány pillanatig hallgatott. Még csak el
sem sütöttem a fegyveremet egész nap, senkit nem öltem meg. Jimmy igen -
folytatta, és a földön fekv holttestre intett -, de mi nem.
Bingo! - gondolta Bellow. - Ez jelent valamit, Tim. Ami azt illeti, elég sokat
jelent. Tudja, hamarosan véget ér a háború. El bb-utóbb békét kötnek, és
amikor ez megtörténik, a harcosok nagy része amnesztiában részesül,
úgyhogy van némi remény. Valamennyiük számára - fordult Paul a másik
háromhoz, akik figyelmesen hallgatták a beszélgetést... és ugyanúgy
ingadoztak, mint a vezet jük. Tudniuk kell, hogy minden elveszett.
Körülvették ket, elfogták a parancsnokukat, ez az egész mindössze két
módon végz dhet, a halálukkal vagy azzal, hogy börtönbe kerülnek.
Gyakorlatilag nem menekülhetnek, és azt is tudniuk kellett, hogy ha
megpróbálnak a túszaikkal együtt buszra szállni, más módon, de ugyanilyen
biztosan várja ket a halál.
- Tim?
- Igen? - nézett fel a másik a cigarettafüstb l.
- Ha leteszik a padlóra a fegyvereiket, szavamat adom, hogy nem esik
bántódásuk.
- És börtönbe kerülünk? - Dacos harag volt a válasz.
- Timothy, el bb-utóbb kijön a börtönb l. De a halálból nem. Kérem,
gondolja meg. Az ég szerelmére, én orvos vagyok. Nem akarom, hogy
meghaljon.
Timothy O'Neil a társaira pillantott. Valamennyien lesütötték a szemüket.
Még a Barry ikrekb l is elpárolgott a dac.
- Nézzék, ha senkit nem sebesítettek meg ma személyesen, akkor is
börtönbe kerülnek, de el bb-utóbb jó esélyük lesz rá, hogy kijussanak, ha
kihirdetik az amnesztiát. Különben a semmiért halnak meg. Nem a
hazájukért. Abból, aki civileket öl, nem lehet h s - emlékeztette rá ket ismét.
Az ismétlés a lényeg, gondolta Bellow. Beléjük kell verni a dolgot. - Ha
katonákat ölnek, igen, az a katonák dolga, de nem ártatlan embereket
gyilkolni. A semmiért fognak meghálni. Vagy életben maradnak, és el bb-
utóbb ismét szabadok lehetnek. Magukon múlik, a maguk kezében van a
fegyver. De nem lesz semmiféle busz, nem fognak megszabadulni. Igaz, van
itt hat ember, akit megölhetnek, de mit érnek el vele azon kívül, hogy
megváltják a belép jüket a pokolba. Vége a játéknak, Timothy - vonta le a
következtetést. Remélte, hogy valami katolikus apáca az általános iskolában
így szólította.
Tim O'Neil számára egyáltalán nem volt ilyen könny a dolog. A háta
borsózott a gondolattól, hogy bebörtönzik, közönséges b nöz k közé kerül,
aztán a családja látogathatja, mint valami ketrecbe zárt állatot... ráadásul
éveken keresztül. Bármennyire is jobban tetszett a h si halál képe, hogy úgy
haljon meg, hogy közben hazája ellenségeire l , az amerikai doktor igazat
mondott. Semmi dics ség nincs hat angol civil meggyilkolásában. Err l nem
fognak dalokat írni, és kocsmákban énekelni. Nem fognak az ulsteri
kocsmákban az nevére inni... marad tehát a dicstelen halál... és ennél még
a börtönélet is jobb.
Timothy Dennis O'Neil a társaira pillantott, és ugyanazt a kifejezést látta a
másik három PIRA-katona arcán, mint azok az övén. Nem kellett
megbeszélniük a dolgot szóban is, valamennyien bólintottak. O'Neil
biztosította a fegyvert, és a padlóra rakta. A többiek pedig ugyanezt tették.
Bellow pedig odalépett hozzájuk, és kezet rázott velük.
- Hatos Vegának, bemehetsz! - mondta a rádióba Clark, aki a kis fekete-
fehér képerny n követte figyelemmel az eseményeket.
Oso Vega MP-10-ével a kezében gyorsan kilépett a sarok mögül.
A négy terrorista ott állt a doki mellett. Tomlinson és Bates nem is durván
a falhoz lökték ket. Bates átkutatta mind a négyet, Tomlinson pedig eközben
fedezte. Néhány másodperc múlva két egyenruhás rend r bukkant fel
bilincsekkel, és a katonák döbbenetére ismertették a letartóztatottakkal a
jogaikat. És ezzel szép csendesen, minden vérontás nélkül, befejez dött ez a
küzdelmes nap.
 HUSZONKILENCEDIKFEJEZET

TALPRAÁLLÁS

DE nem ért még véget dr. Bellow számára. Bár kiszáradt a torka, még
egy pohár vizet sem ivott, hanem beugrott a zöldre festett angol katonai
teherautóba, és indult vissza Herefordba. Persze az ottmaradtak számára
sem ért véget a nap.

- Szia, édes - mondta Ding. A kórház mellett, SAS-katonák gy r jében

találta meg a feleségét végre.
Patsy odafutott hozzá, és amennyire pocakja megengedte, magához
szorította.
- Jól vagy?
Az asszony könnyes szemmel bólintott.
- És te?
- Én remekül. Kicsit izgalmas volt egy ideig, és néhányan elestek, de most
már minden rendben.
- Az egyikük... valaki megölte, és...
- Tudom. Fegyvert szegezett rád, és ezért kellett meghalnia. - Cháveznek
eszébe jutott, hogy jön Tomlinson rmesternek egy sörrel ezért a lövésért.
Igazából persze, jóval többel tartozik neki ennél, de a harcosok
közösségében így róják le az ilyenfajta adósságokat. De most egyel re az is
elég volt, hogy foghatja Patsyt, átölelheti. Könnyek tolultak föl a szemébe,
gyorsan pislogni kezdett. A könnyek nem illettek macho önképéhez. És vajon
milyen károkat okoznak a nap eseményei a feleségében? Az asszony
gyógyító és nem gyilkos, mégis egészen közelr l látta a hirtelen halált. Ezek
a csirkefogók, dühöngött magában. Betörtek az életébe, megtámadtak nem
harcoló embereket, és megölték néhány társát. És valaki információkkal
segítette ket ehhez. Valahol szivárog az információ, mégpedig nagyon, és
az egyik els dolguk az kell hogy legyen, hogy megtalálják, hol.
- Hogy van a kicsi? - kérdezte Chávez a feleségét.
- Jól, úgy érzem. Én is jól vagyok. Ne aggódj - nyugtatta meg Patsy.
- Oké, bébi. Nekem most van egy kis dolgom. Te legjobb, ha hazamész. -
Odaintette magához az egyik SAS-katonát. - Vigye vissza a bázisra, kérem.
- Igen, uram - felelte az rmester. Aztán együtt elindultak a parkoló felé.
Sandy Clark ott volt Johnnal, k is egymást átölelve álltak. És a két férfi azt
találta a legbölcsebbnek, ha mindkét asszonyt Clarkék házába viszik. Az
SAS egyik tisztje vállalta, hogy fegyveres kísér ként utazik velük, ami ez
esetben nem puszta szónoki fordulat volt. Az történt, ami mindig is, miután a
ló megszökött a pajtából, már zárják az ajtókat, és rt is állítanak. De hát
ilyen az emberi természet mindenütt. És amikor néhány perc múlva a két
asszony útnak indult a katonákkal, még rend ri kíséretet is kaptak.
- Na és most hová, Mr. C? - kérdezte Chávez.
- A barátainkat a katonai kórházba vitték. Paul már ott van. Ki akarja
hallgatni Gradyt, a parancsnokukat, mihelyt kihozzák a m t b l. Szerintem
minket is érdekel, mit fog mondani.
- De mennyire, John. Induljunk.

Popov már csaknem Londonban járt, útközben az autórádiót hallgatta.

Akárki is tájékoztatta a médiát, túl sokat tudott és mondott el. Aztán kiderült
az is, hogy az IRA-támadók vezet jét elfogták, és Dmitrijben megfagyott a
vér. Gradyvel olyan ember került a kezükbe, aki tudja, kicsoda, ismeri a
fed nevét, tud a pénzátutalásról, úgy általában véve túl sokat tud. Arra nem
volt ideje, hogy pánikba essen. Sokkal inkább, hogy tegyen valamit.
Popov az órájára pillantott. A bankok még nyitva vannak. Fogta
mobiltelefonját, és Bernt hívta. Egy perc múlva már a megfelel
banktisztvisel vel beszélt. Megadta neki a számlaszámot, a tisztvisel pedig
el hívta a komputerén. Popov ezután megadta a tranzakció kódját, és egy
másik számlára utalta át az összeget. A tisztvisel hangjából nem érz dött a
csalódás, amiért egy ekkora összeget kivontak. Valószín leg
hozzászokhatott, vagy nem? Az orosz immár ötmillió dollárral gazdagabb
volt, annyival viszont szegényebb, hogy az ellenség hamarosan megismeri a
fed nevét és személyleírását. El kell t nnie az országból. Ráfordult a
heathrow-i lehajtóra, és a négyes terminálnál állt le. Tíz perc alatt leadta a
bérelt kocsiját, és megvette az utolsó els osztályú jegyet a British Airways
chicagói járatára. Sietnie kellett, hogy elérje a gépet, de végül is sikerült. Egy
csinos stewardess a székéhez kísérte, és a 747-es kisvártatva elindult.

- Micsoda z r - jegyezte meg John Brightling, aztán lehalkította az

irodájában lev tévét. A herefordi események a világ minden táján vezet
híranyag volt.
- Pechjük volt - felelte Henriksen. - Ezek a kommandósok átkozottul jók,
és elég egy kis esélyt adni nekik, rögtön kihasználják. De a fenébe is, négyet
vagy ötöt elkaptak közülük. Még senkinek nem sikerült ezt elérni egy ilyen
er ellen.
Brightling tudta, hogy Bill szíve kétfelé húz ez alkalommal. Legalább némi
együttérzést kell éreznie azok iránt, akiknek a megtámadását személyesen
segítette.
- Kockázat?
- Hát, ha a vezet jüket elfogták élve, alaposan megizzasztják. De ezek az
IRA-fickók nem dalolnak. Úgy értem, soha nem dalolnak. Az egyetlen szál,
ami hozzánk vezet, Dmitrij, pedig profi. Nem ül a fenekén és várja, hogy
elkapják. Ahogy ismerem, már rég egy repül gépen van. Van jó néhány
hamis útlevele, hitelkártyája, jogosítványa. Valószín leg biztonságban van.
John, a KGB jól kiképezte az embereit, nekem elhiheted.
- De beszél-e, ha elkapják? - kérdezte Brightling.
- Ez elképzelhet . Igen, lehet, hogy mindent kitálal - kellett Henriksennek
bevallania. - Ha visszatér, kivallatom a dolog kockázati fokáról.
- Nem volna jobb ötlet... kiiktatni?
Henriksen látta f nökén, hogy a puszta kérdés zavarba ejti. szintén
akart válaszolni.
- Szigorúan véve, igen - felelte. - De ez is veszélyekkel jár, John. Popov
profi. Feltehet leg rendelkezik egy postafiókkal valahol. Brightling zavart arca
láttán tovább magyarázott. - Ha az ember attól tart, hogy megölik, úgy
védekezik, hogy mindent szépen leír, és egy biztonságos helyre teszi. Ha az
ember nem jelentkezik a postafióknál, mondjuk minden hónapban, az
információt az el re megszabott terv szerint szétküldik. Ezt rendszerint egy
ügyvéd teszi, ha megbízzák vele. Ez pedig komoly kockázat. Ha él, ha nem,
Popov mindenképp lebuktathat minket, és jelen pillanatban sokkal
veszélyesebb, ha meghalt. - Henriksen néhány másodpercnyi szünetet
tartott, majd folytatta. - Nem, jobb, ha életben van, és mi irányítjuk, John.
- Oké, rád bízom Bill. - Brightling hátrad lt székében, és lehunyta a
szemét. Nagyon közel jutottak ahhoz, hogy fölösleges kockázatot vállaljanak.
Oké, az oroszt kézben tartják. Akár meg is mentheti a dolog Popov életét... a
fenébe is, ez a dolog megmenti az életét. Brightling remélte, hogy az orosz
kell képp méltányolja majd, és tulajdonképpen k is hálásak lehetnek neki.
Megbénították a Szivárványt, vagy legalábbis komolyan megtépázták. Popov
jól végezte a küldetését. Felhívta a világ figyelmét a terrorizmus veszélyére,
ennek eredményeképp a Global Security megkapta a szerz dést a sydneyi
olimpiára, aztán ugyancsak Popov segítségével sikerült belemarniuk ebbe az
új terroristaellenes alakulatba is. Remélhet leg annyira, hogy kiiktassák ket
a játékból. Lassacskán minden a helyére kerül, és csak a megfelel id pontot
várják.
Már nincs messze, gondolta Brightling. Teljesen normális, ha az
embernek ilyen pillanatokban kételyei vannak. A magabiztosság a távolságtól
függ. Minél távolabb van az ember, annál könnyebb legy zhetetlennek
gondolni magát, aztán minél közelebb ér, a közelséggel együtt n a veszély
is. De ez semmin sem változtat. Legalábbis nem igazán. A terv tökéletes.
Már csak végre kell hajtani.

Sean Gradyt este nyolc óra után hozták ki a m t b l, miután három és fél
órát töltött a m t asztalon. Bellow látta, hogy az ortopéd sebész, aki m tötte,
remek munkát végzett. A felkarcsontot kobalt-acél t vel rögzítették, a t
benne is marad és elég nagy ahhoz, hogy ha Grady valami csoda folytán
még egyszer életében egy nemzetközi repül tér területére lép, akár teljesen
meztelenre vetk zve is megszólaltassa a fémdetektort. Szerencséjére a
testébe hatoló két golyó nem sértette meg a felkari idegközpontot, úgyhogy
el bb-utóbb fogja tudni használni a karját. A másik sérülés a mellkasán
jelentéktelen volt. Az angol katonai sebész biztos volt benne, hogy
tökéletesen fel fog épülni, és remek egészségben élvezheti a rá váró
életfogytiglani börtönt.
A m tétet, akárcsak az amerikai kórházakban, teljes altatásban végezték,
és ehhez járult még az altatás el tt beadott nyugtatószerek hatása. Bellow a
kórház intenzív szobájában ült Grady ágya mellett. A monitorokat figyelte, és
várta, hogy az ír felébredjen. Persze tudta, hogy nem egyik pillanatról a
másikra fog felébredni, hanem szép lassan, folyamatosan.
Rend rök várakoztak vele együtt, egyenruhások és civil ruhások
egyaránt. Azonkívül ott volt Clark és Chávez is, néhány méterrel odébb
álltak, és nézték azt az embert, aki volt oly vakmer , hogy megtámadta a
csapatukat... és az asszonyaikat, tette hozzá Bellow gondolatban. Chávez
szeme olyan volt, mint a kovak , kemény és hideg, bár az arca elég
nyugodtnak t nt. Bellow úgy vélte, elég jól ismeri a Szivárvány vezet it,
egyértelm , hogy hivatásosak, és Clark meg Chávez olyan emberek, akik
korábban egy sötét világban éltek, és meglehet sen sötét dolgokat m veltek.
Bellow ezekr l nem tudott és nem is akart többet tudni, de úgy vélte, hogy
mindketten a rend emberei, sok szempontból olyanok, mint a rend rök. A
szabályok rz i. Lehet, hogy néha megszegik a szabályokat, de akkor is
csak azért, hogy a szellemükben járjanak el. Akárcsak a terroristák, k is
romantikusok, csak éppen k más ügyet választottak. Az küldetésük a
védelem. Gradyé az, hogy feldúlja a rendet, és a küldetések közti különbség
az emberek közti különbséget is adja. Ilyen egyszer ez az egész. Vagyis
bármilyen haragot éreznek a még alvó terrorista iránt, nem fogják fizikailag
bántalmazni. A társadalomra bízzák büntetését, arra a társadalomra, amelyet
Grady olyan kegyetlenül megtámadott, és amely szabályainak a védelmére
k felesküdtek.
- Most már bármelyik pillanatban magához térhet - szólalt meg Bellow. Az
ír teste megmozdult egy kicsit, ahogy az agy kezdett újra tudatra ébredni.
Mindössze egy-egy kis rándulás itt-ott. Ezzel kideríti, hogy egyes részek nem
úgy reagálnak, ahogyan kellene, rájuk koncentrál, hogy felmérje a korlátokat,
keresve a fájdalmat, egyel re hiába. Aztán megmozdult a fej, lassan balra,
majd jobbra fordult, aztán...
Ugyanolyan lassan megremegtek a szemhéjak. Bellow megnézte a listát,
amit kapott, és remélte, hogy a brit rend rség és az "Ötösnél" dolgozó fiúk jó
adatokkal látták el.
- Sean? Sean, hallasz engem? - kérdezte.
- Ki...
- Én vagyok az, Jimmy Carr. Hallasz engem, Sean?
 - Hol... vagyok? - recsegte a másik.
- Dublinban, a University Hospitalban. Dr. McCaskey rendbe rakta a
vállad. Az intenzív szobában vagy. Meggyógyulsz, Sean. De istenemre, nem
volt könny kihozni téged. Fáj a vállad, Sean?
- Nem, most nem fáj, Jimmy. Hányan...?
- Hogy közülünk? Tízen, tízen menekültünk meg. Valamennyien biztos
helyen vannak, haver.
- Helyes. - Kinyílt a szem, látta, hogy valaki sebészmaszkban és -
sapkában ül mellette, de nem tudott fókuszálni, homályos volt a kép. A
szoba... igen, ez egy kórház... a jellegzetes csempék... a jellegzetes fények,
berendezések. Kiszáradt a szája, és a torka kicsit fájt az altatócs t l, de nem
számított. Álomban él, és ez igazából meg sem történik. Valami fehér
zavaros felh n lebegett, de legalább Jimmy Carr itt volt mellette.
- Roddy, hol van Roddy?
- Roddy meghalt, Sean - felelte Bellow. - Sajnálom, de nem jött ki.
- Ó, a fenébe... - nyögte Grady. - Pont Roddy...
- Sean, szükségünk van valami információra nagyon gyorsan.
- Milyen... információra?
- Fel kell vennünk a kapcsolatot a pofával, aki az információt hozta, de
nem tudjuk, hogyan találjuk.
- Joszifra gondolsz?
Bingo, gondolta Paul Bellow.
- Igen, Sean, Joszifra, kapcsolatba kell lépnünk vele.
- A pénz? A tárcában van, haver.
Ó, gondolta Clark, megfordult. Bill Tawney Grady összes holmiját egy
hordozható asztalra tette. A tárcában kétszáztíz angol font volt, százhetven ír
font, és néhány papírlap. Egy sárga Post-it cédulán pedig két szám.
Mindegyik hat számjegyb l állt, és mellettük semmi magyarázat. Svájci
számlaszám lenne? - t n dött magában az egykori kém.
- És hogy jutunk hozzá, Sean? Azonnal meg kell tennünk, barátom,
hiszen érted.
- Svájci Kereskedelmi Bank, Bernben... hívjátok föl... a számlaszám és a
kontrollszám a tárcámban van.
- Jól van, köszönöm, Sean... és hogy vegyük föl a kapcsolatot ezzel a
Josziffal. Hogy is hívják? Kérlek, szedd össze magad, meg kell hogy tegyük,
Sean. - Bellow hamis ír kiejtésével még egy részeget sem vert volna át, de
Grady jelenlegi állapotában messze túl volt azon, mint amit az alkohol képes
el idézni az emberi agyban.
- Nem tudom. keres meg minket. Joszif Andrejevics, Roberten keresztül
veszi fel a kapcsolatot velem... a hálózaton keresztül... soha nem mondta
meg, hol találjuk.
- A másik nevét, soha nem mondtad el, hogy hívják.
 - Szerov, Joszif Andrejevics Szerov... orosz... KGB-s... Bekaa-völgy...
évekkel ezel tt...
- Hát, az biztos, hogy jó információt adott nekünk err l a Szivárvány-
bandáról, Sean.
- Hányat... hányat tudtunk...?
- Tízet, Sean. Tízet öltünk meg, aztán megszöktünk, de téged menekülés
közben megl ttek a Jaguárodban. De nagyot ütöttünk rajtuk, Sean, nagyon
nagyot - nyugtatta Bellow a sebesültet.
- Ez az... ez az... nagyot ütöttünk... megöltük ket... mind megöltük... -
suttogta Grady félig eszméletlenül.
- Hát nem egészen, te seggfej - jegyezte meg Chávez halkan. - Elkaptuk
a két n t? Jimmy, elintéztük ket?
- Ó, igen, Sean. Magam l ttem le ket. Szóval ez az orosz fickó, többet
kell tudnom róla.
- Joszifról? Derék ember, KGB-s, elhozta nekünk a pénzt és a kábítószert.
Rengeteg pénzt... hatmilliót... hatot és a kokaint - tette hozzá Grady, és az
ágy mellett állványon álló kis felvev minden szavát, minden mozdulatát
rögzítette. - Elhozott mindent a Shannonra, emlékszel? Egy kis bérelt géppel
jött, Amerikából hozta a pénzt és a kábítószereket... azt hiszem, legalábbis
Amerikából... így kell hogy legyen... teljesen úgy beszél, mintha amerikai
lenne, olyan a kiejtése, mint az amerikai filmeken, elég fura egy orosztól,
Jimmy...
- Joszif Andrejevics Szerov?
Az ágyon fekv alak bólintani próbált.
- Ezeknek ilyen neveik vannak, Jimmy. Joseph, Andrew fia.
- És hogy néz ki, Sean?
- Olyan magas, mint én... barna hajú, szem .., kerek arcú, sok nyelven
beszél... Bekaa-völgy... 1986... jó ember, sokat segített...
- Hogy állunk, Bill? - súgta oda Clark Tawneynak.
- Hát, ebb l semmit nem használhatnánk föl egy bíróság el tt, de...
- Le van szarva a bíróság, Bill. Mennyire jó ez az anyag? Mész vele
valamire?
- A Szerov név nem ismer s, de megnézem a dossziékat. Ellen rizzük
ezeket a számokat is, és nyilván kell lennie valami nyomának papíron is, de...
- Bill Tawney órájára pillantott. - Várnunk kell vele holnapig.
Clark bólintott.
- Micsoda egy kihallgatás.
- Soha nem láttam még ilyet.
Grady szeme ekkor nyílt tágabbra. Most látta meg az ágy körül álló
alakokat. Arca szinte kérd jelbe rándult.
- Ki maga? - kérdezte kábán, egy idegen arcot látva álmában.
- Clark vagyok, John Clarknak hívnak, Sean.
 Az ír szeme egy pillanatra elkerekedett.
- De hisz maga...
- Így van haver, pontosan az vagyok. És kösz, hogy így kitárulkozott.
Valamennyiüket elkaptuk, Sean. Mind a tizenötük halott vagy fogoly.
Remélem, jól érzi magát itt Angliában, fiú, mert igen hosszú id t fog itt
eltölteni. Most pedig azt tanácsolom, aludjon tovább, fiacskám - tette hozzá
gunyoros, túljátszott udvariassággal. Nálad különb embereket megöltem már,
te szarházi, gondolta. Úgy érezte, kell képp közönyös arcot vág, ám
valójában nemigen leplezte érzéseit.
Dr. Bellow zsebre vágta diktafonját és jegyzeteit. Amit csinált, az általában
beválik. Az altatás utáni kába állapotban az agy könnyen megtéveszthet ,
ezért van az, hogy bizonyos emberek soha nem vonulnak úgy kórházba,
hogy valaki az ügynökségükt l ne legyen a közelükben. Ebben az esetben tíz
perce volt arra, hogy mélyre merüljön és felhozzon valami információt.
Persze bíróság el tt mindez nem állná meg a helyét, de a Szivárvány nem is
zsarukból áll.
- Malloy kapta el, mi? - kérdezte Clark az ajtó felé haladva.
- Egészen pontosan Nance rmester - felelte Chávez.
- Tartozunk neki valamivel ezért a munkáért - jegyezte meg a Szivárvány
Hatos. - Van egy nevünk, Domingo. Egy orosz név.
- Méghozzá fed név.
- Gondolod?
- Ugyan, John, hát neked nem ismer s? Szerov a KGB korábbi vezet je,
még a 60-as években. Azt hiszem, rég kirúgták, mert elszúrt valamit.
Clark bólintott. Nyilván nem ez a név szerepel a fickó valódi útlevelében,
és ez éppen elég nagy baj, de akkor is egy név, és egy névnek utána lehet
járni. Kimentek a kórházból a h vös angol estébe. John kocsija várta ket,
Mole tizedes pedig elégedettnek t nt. Valószín leg kap egy szép kis szalagot
a mai munkájáért, és talán egy dicsér levelet is amerikai tábornokától. John
és Ding beültek a kocsiba, Mole pedig a bázis fogdájához hajtott velük, ahol
a többi terroristát tartották elzárva, mert a helyi börtön nem volt elég
biztonságos. Odabenn egy kihallgatószobába vezették ket. Timothy O'Neil a
székhez bilincselve várakozott.
- Jó napot, az én nevem Clark. pedig Domingo Chávez mondta John.
A fogoly némán meredt rájuk.
- Azért jöttek ide, hogy meggyilkolják a feleségeinket - folytatta John. A
másiknak még a szeme sem rebbent. - De elszúrták a dolgot. Tizenöten
voltak, mostanra csak hatan maradtak. A többi nem nagyon fog ugrálni.
Tudja, a magukfajta miatt szégyellem, hogy ír vagyok. Uram Isten, hiszen
még csak nem is igazán hatékony b nöz k. Mellesleg a Clark csak a
munkanevem, azel tt John Kellynek hívtak, a feleségem leánykori neve
pedig O'Toole. Hát már ott tartunk, hogy maguk az IRA-nál ír katolikus
amerikaiakat ölnek? Elég rosszul veszi ki majd magát az újságokban, haver.
- Nem is beszélve arról, hogy kokaint árulnak, amit azzal az orosszal
hozattak be.
- Kábítószert? Mi soha...
- Dehogynem. Sean Grady mindent kitálalt. Úgy dalolt, mint egy kibaszott
kanárimadár. Megvan a svájci bankszámla száma, és az az orosz fickó...
- Szerov - tette hozzá Chávez segít készen. - Joszif Andrejevics Szerov,
Sean régi haverja a Bekaa-völgyb l.
- Nincs mit mondanom. - Ez is jóval több volt annál, mint amit O'Neil
mondani szándékozott. Sean Grady beszélt. Sean? Hiszen ez lehetetlen.
Viszont különben honnan szedték volna mindezt az információt? Teljesen
meg rült a világ?
- Mano, az én feleségemet akarták megölni, és az én gyerekemet hordja
a hasában - folytatta Ding. - Azt hiszi, van bármi esélye is? John, szerinted
kijut ez a fickó valaha is a börtönb l?
- Hát, nem egy hamar, Domingo.
- Nos, Timmy, elmondok valamit. Ott, ahonnan én jövök, ha valaki egy
ember hölgyével szórakozik, meg kell fizetnie az árát. Méghozzá elég nagy
árat. És ott, ahonnan én jövök, az ember soha, de soha nem szórakozik
mások gyerekével, mert ezért még nagyobb árat kell fizetni, te kis faszjankó.
- Err l eszébe jutott valami. - Azt hiszem, hogy ebb l csak a jankó marad,
John. Elintézem a gyereket, hogy soha többet nem fog szórakozni a farkával.
- Az övén lev tokból el vette tengerészgyalogos-kését. A csillogó
negyedhüvelykes élt leszámítva fekete volt a penge.
- Nem hiszem, hogy ez olyan jó ötlet, Ding - tiltakozott Clark bágyadtan.
- Miért is ne? Nekem most nagyon jó ötletnek t nik. - Chávez felállt
székéb l, és O'Neilhez lépett. Kezét a késsel leengedte a szék mellé. - Nem
nehéz megtenni, mindössze nyissz, és máris elkezdtük a nem megváltoztató
m tétet. Persze nem vagyok doki, úgyhogy mindössze az els lépést tudom.
- Ding lehajolt, hogy az orra csaknem O'Neiléhez ért. - Soha, érti, SOHA ne
bántsa egy latino feleségét! Megértette?
Timothy O'Neilnek eddig is elég rossz napja volt. Most belenézett ennek a
spanyolnak a szemébe, hallotta az akcentust, és tudta, hogy nem angollal
van dolga, nem is olyanfajta amerikaival, akir l úgy gondolta, hogy ismeri.
- Megtettem már, ember. Többnyire pisztollyal ölök, l fegyverrel, de
egyszer-kétszer intéztem már el csirkefogókat késsel is. Vicces, ahogy
rángatóznak, de téged nem öllek meg, fiam, csak lánnyá teszlek. - A kés a
székhez bilincselt ember ágyékához ért.
- Most már elég, Domingo - adta ki Clark a parancsot.
- Le vagy szarva, John. Az én feleségemet akarták bántani, ember! Most
pedig elintézem a kis faszjankót, hogy soha többé ne jusson eszébe
lányokkal kezdeni, mano. - Chávez megfordult, és ismét a fogolyra nézett. -
És a szemedet fogom nézni, amikor levágom a farkad, Timmy. Látni akarom
az arcod, amikor lánnyá változol.
O'Neil pislogva nézett fel abba a sötét spanyol szempárba. Látta benne a
forró, szenvedélyes haragot. De legalább ilyen rossz volt az, hogy okot
adott minderre. Elvégre a társaival együtt azt tervezte, hogy elrabol és talán
megöl egy terhes n t, és ez szégyen. Olyan szégyen, amely indokolja a
haragot a vele szemben álló arcán.
- Nem így volt - nyögte O'Neil. - Mi... nem...
- Nem volt módotok meger szakolni? És még ezért legyek hálás? -
jegyezte meg Chávez.
- Nem, nem, err l szó sincs soha, az egységben senki nem tett ilyet. Mi
nem...
- Utolsó szarháziak vagytok, Timmy, és nem is fogsz soha senkit
meger szakolni, mert nem lesz mivel. - A kés egy kicsit megmozdult. - Ez jó
buli lesz, John. Ahogyan Líbiában csináltuk azzal a pofával két éve,
emlékszel?
- Uram Isten, Ding. Nekem még mindig lidércnyomásos álmaim vannak
miatta. - Clark elfordult. - Én azt mondom, Domingo, ne csináld!
- Le vagy szarva, John. - Chávez szabad kezével meglazította O'Neil
övét, lejjebb húzta a nadrágját, utána benyúlt. - A fenébe is, nem sokat
vághatok le. Szinte nincs is farka.
- O'Neil, ha van valami mondandója, jobb, ha kiböki. Én nem tudom
visszatartani a srácot. Láttam már ilyennek azel tt is és...
- Túl sok a szöveg, John. Grady amúgy is szépen kitálalt. Mit tud ez a kis
faszjankó, amire nekünk szükségünk lehet? Levágom a farkát, és az
rkutyáknak adom. Szeretik a friss húst.
- Domingo, civilizált emberek vagyunk, és nem tehetünk...
- Civilizált? A fenébe is, John, ezek meg akarták ölni a feleségem és a
kisbabám!
O'Neil szeme kidülledt.
- Nem, nem, soha eszünkbe sem jutott, hogy...
- Hát persze, te seggfej - gúnyolódott Chávez. - Mindössze a szívüket
akartátok elnyerni azokkal a kibaszott puskákkal, ugye? N ket öltök,
kisbabákat öltök. - Chávez kiköpött.
- Nem öltem meg senkit, még a puskámat sem sütöttem el.
- Remek. Még ahhoz is ügyetlen voltál. Azt hiszed, hogy rászolgálsz a
farkadra csak azért, mert ügyetlen voltál?
- Ki az az orosz? - kérdezte Clark.
- Sean barátja. Szerov, Joszif Szerov. hozta a pénzt és a kábítószert...
- Kábítószert? Uram Isten, John, ezek még kábszeresek is.
- Hol a pénz? - makacskodott John.
- Egy svájci bankban, számozott bankszámlán. Joszif intézte, hatmillió
dollár, és aztán Sean megkérte, hogy hozzon öt kiló kokaint is, hogy
eladhassuk, mert szükségünk volt a pénzre, hogy folytathassuk a harcot.
- Hol a kábítószer, Tim? - szólt Clark következ kérdése.
- A tanyán. - O'Neil megmondta a várost, és leírta a tanya felé vezet
utakat. Mindezt szépen jegyezte a Chávez zsebében lev apró diktafon.
- Hogy néz ki az a Szerov? - hangzott a következ kérdés, és hamarosan
erre is megvolt a válasz.
Chávez hátralépett, hagyta, hogy látható haragja alábbhagyjon, aztán
elmosolyodott.
- Oké, John, menjünk, beszéljünk a többiekkel is. Kösz, Timmy.
Megtarthatod a farkad, mano.

***

Kés délutánra járt Kanada Quebec tartományában. A napfény csillogott

a több száz tavon, amelyek egy részét még jég borította. Popov az egész
úton egy percet sem aludt. volt az egyetlen ébren lév utas az els
osztályon. Az agya nem tudott megszabadulni ugyanattól a gondolattól. Ha
az angolok elfogták Gradyt, akkor megtudhatták a f fed nevét, amely az úti
okmányaiban is szerepel. Még aznap meg kell szabadulnia t lük. Tudhatják a
személyleírását is, de szerencsére egyáltalán nem felt n . Gradynek
megvan a svájci számla száma, de err l már átirányította a pénzt egy másik
számlára, amelyet nem tudnak lenyomozni. Elméletileg elképzelhet , hogy
az ellenfél egy darabig felfejtheti az információt, amelyet Gradyt l biztosan
megszerez - Popovnak efel l nem voltak illúziói -, talán még az ujjlenyomatát
is megszerzik... bár ez igencsak valószín tlennek t nt, és különben sincs
meg egyik nyugati hírszerz szolgálatnál sem, tehát nem tudják mivel
összevetni. A nyugati hírszerz szolgálatok semmit sem tudnak róla,
különben már rég letartóztatták volna.
Mi maradt hát? Egy név, amely hamarosan elt nik a semmibe, egy leírás,
amely millió más emberre is illik, és egy üres bankszámla száma. Röviden,
nem sok. Viszont igen gyorsan utána kell néznie az eljárásnak, amellyel a
svájci bankok a pénzt utalják, és annak, hogy ezt a folyamatot is védi-e a
névtelenséget biztosító törvény, mint ami magukat a számlákat. Ha védi is, a
svájciak nem némák ma már. Lehet, hogy van valami egyezség suba alatt a
bankok és a rend rség között. Így kell hogy legyen, még ha az egyetlen célja
az is, hogy a svájci rend rség hatékonyan hazudjon a más országok
rend rségeinek. De a második számla igazából egy árnyékszámla. Egy
ügyvéden keresztül intézte, akinek nem áll módjában elárulni t, mivel
mindössze telefonon érintkeztek. Vagyis a Gradyt l beszerzett információ
alapján nem lehet eljutni hozzá, és ez jó. Nagyon alaposan meg kell viszont
gondolni, ha valaha is hozzá akar jutni az 5,7 millió dollárhoz a második
számlán. De kell, hogy legyen valami mód rá. Egy másik ügyvéden keresztül,
talán Liechtensteinben, ahol a banktörvények még a svájciakénál is
szigorúbbak? Majd utánanéz. Egy amerikai ügyvéd, szintén teljesen
névtelenül, beavathatja a szükséges tudnivalókba.
Biztonságban vagy, Dmitrij Arkagyijevics, nyugtatta magát Popov.
Biztonságban vagy, és gazdag vagy, de elég a kockázatból. Nem vállalsz
több ilyen megbízást John Brightling számára. Mihelyt leszállt O'Hare-en,
elkapja a legközelebbi New York-i járatot, hazamegy a lakásába, jelentkezik
Brightlingnál, aztán keres egy elegáns lelépési útvonalat. Vajon Brightling
elenged-e, tette hozzá gondolatban.
El kell engednie, mondta magában Popov. Henriksenen kívül én vagyok
az egyetlen ember az egész világon, aki tömeggyilkosként ismeri. Nyilván
megfordul az eszében, hogy megölessen, de Henriksen valószín leg
lebeszéli róla. Henriksen is profi, és ismeri a játszma szabályait. Popov
természetesen írt egy beszámolót, amelyet biztos helyen tartott egy New
York-i jogi iroda széfjében, gondosan megfogalmazott utasításokkal. Vagyis
nincs veszélyben, amennyiben a "barátai" ismerik a szabályokat. És biztos,
ami biztos, emlékezteti rá ket.
Egyáltalán minek menjen vissza New Yorkba? Nem lenne jobb
egyszer en elt nni? Nagy volt a kísértés... de nem. Ha másért nem, azért
visszamegy, hogy közölje Brightlinggal és Henriksennel, hogy mostantól
hagyják békén, és elmagyarázza, miért áll az érdekükben is. Azonkívül
Brightlingnak az átlagosnál jóval jobb kapcsolatai vannak az amerikai
kormányhoz, és a biztonságához jól jöhetnek az általa beszerzett
információk. Túlbiztosítás márpedig nem létezik.
Most, hogy mindent így szépen elhatározott, Popov végre kezdett
megnyugodni. Kilencven perc és Chicagóban lesz. Alatta pedig ott az egész
nagyvilág, ahol b ven van hely, hogy elt njön, és most már pénze is van
hozzá. Végül is megérte.

- Oké, tehát mit tudtunk meg? - tette fel John a kérdést.

- A név Joszif Szerov. Nem szerepel a londoni komputerünkben - felelte
Cyril Holt az angol Biztonsági Szolgálattól. - Mi a helyzet a CIA-nál?
Clark a fejét rázta.
- A mi adatbázisunkban két Szerov szerepel. Az egyikük halott. A másik a
hatvanas évei végén jár, és nyugdíjasként él Moszkvában. Mi a helyzet a
személyleírással?
- Illik erre a pofára - nyújtott át egy fotót Holt az asztalon. - Már láttam.
- az a fickó, aki Iván Kirilenkóval találkozott Londonban pár hete. És
ezzel kezd összeállni a kép, John. Úgy véljük, köze van ahhoz, hogy
információ szivárgott ki a szervezetedr l. Az, hogy utána felbukkant
Gradynél, szinte túlságosan is összepasszol, ami azt illeti.
 - Tudjuk követni ezt a szálat?
- Felkereshetjük az RVS-t, nekünk is és CIA-nak is viszonylag jó
kapcsolatunk van Szergej Golovkóval, úgyhogy lehet, hogy segítenek. Én
személy szerint mindent elkövetek ennek érdekében ígérte Holt.
- Mi van még?
- Ezek a számok - vette át Bill Tawney. - Az egyik feltehet leg egy
bankszámla azonosító száma, a másik pedig az aktivizáló kódszám. A svájci
rend rség néz utána a számunkra. Ebb l megtudunk valamit, természetesen
amennyiben nem mosott pénzr l van szó, és ha a számla még aktív.
Márpedig annak kell lennie.
- A fegyverek a szériaszámuk alapján szovjet eredet ek a kazanyi gyárból
- folytatta a jelen lev magas rangú rend r. - Elég öregek, legalább
tízévesek, de mostanáig egyikb l sem l ttek még. Ami a kábítószert illeti,
továbbítottam az információt Dennis Maguirenak, a Garda parancsnokának.
Reggel benne lesz a tévében. Megtaláltak és lefoglaltak ötkilónyi tiszta
kokaint. Tiszta alatt azt értem, hogy orvosi min ség, szinte mintha valami
gyógyszergyárból hozták volna. Hatalmas a piaci értéke, milliókat ér - közölte
a f felügyel . - Írország nyugati partvidékén találták meg egy félig elhagyott
tanyán.
- A hat fogoly közül hármat sikerült azonosítanunk. Eggyel nem tudtunk
beszélni a sérülései miatt. Ja igen, és mobiltelefonokat használtak, hogy
kommunikáljanak, mintha walkie-talkie-k lennének. Noonan barátjuk nagyon
jól tette, hogy lezárta a továbbító állomásokat. Csak a jó ég tudja
megmondani, hány életet mentett meg vele - közölte Holt.
Chávez az asztal túlvégén bólintott, de megborzongott a gondolatra. Ha
ezek összehangolhatták volna a cselekedeteiket... uram isten. Nem lett volna
valami jó nap a jó fiúk számára. Így is elég rossz volt. Temetések lesznek.
Felöltik a díszegyenruhájukat, felsorakoznak, leadják a díszlövéseket... aztán
új embereket kell keresni az eltávozottak helyére. Nem messze innét Mike
Chin ágyban fekszik, sebesült lába sínben van, mert eltört a csontja. Az 1-es
egység legalább egy hónapig harcképtelen, bármilyen jól küzdöttek is.
Noonan viszont nagyot alakított, egymaga három ellenséget ölt meg a
pisztolyával. Na és Franklin is, aki az egyiket szabályosan lefejezte nagy
MacMillan .50-esével, aztán ezzel az iszonytató puskával kil tte a kis barna
teherautót, megakadályozva, hogy az öt terrorista megszökjön vele. Chávez
fejét csóválva nézett le a konferenciaasztalra. Most szólalt meg a csipogója.
Felemelte és látta, hogy otthonról hívják. Felállt, és a falon lev telefonhoz
sietett.
- Igen, drágám?
- Ding, jobb lesz, ha hazajössz. Kezd dik - mondta Patsy nyugodtan.
Dingnek viszont csaknem kiugrott a szíve a helyéb l.
- Már úton is vagyok, bébi. - Ding gyorsan letette. - John, mennem kell.
Patsy azt mondja, kezd dik.
- Oké, Domingo. - Clark elmosolyodott. - Csókold meg helyettem is.
- Igen is, értettem, Mr. C. - Chávez már rohant is.
- Az ilyesmit sosem lehet elég jól id zíteni - jegyezte meg Tawney.
- Hát, legalább valami jó is történik ma. - John megdörzsölte a szemét.
Lassan kezdett megbékélni azzal, hogy nagyapa legyen. És átkozottul jobb,
mint arra gondolni, hogy elvesztette több emberét. Biztos volt benne, hogy ez
még sokáig fog ülni a lelkiismeretén. Az emberei, és kett közülük halott,
több pedig megsebesült.
- Oké - folytatta Clark. - Valahol információ szivárgott ki. Emberek, itt
szabályos csapdába ejtettek minket. Nem hagyhatjuk annyiban.

- Hello, Ed, itt Carol - mondta telefonba az elnök tudományos

tanácsadója.
- Üdvözlöm, dr. Brightling. Mit tehetek magáért?
- Mi a csuda történt ma Angliában? A mi embereink voltak, ugye? Úgy
értem, a mi Szivárvány egységünk?
- Igen, Carol, k.
- De hogy csinálták? A tévéb l nem derült ki, és...
- Két halott, legalább négy sebesült - felelte a CIA igazgatója. - Kilenc
halott terrorista, hat fogoly, beleértve a vezet jüket.
- Hogy váltak be a rádiók, amelyeket küldtünk nekik?
- Nem tudom még. Még nem láttam az akció utáni jelentésüket, de azt
tudom, hogy k most mire kíváncsiak.
- És mi az, Ed?
- Hogy ki köpött. A terroristák tudták John nevét, a felesége és lánya
nevét, a munkahelyüket. Jó információik voltak, és Johnt nem teszi túlzottan
boldoggá a gondolat.
- A családtagjaiknak ugye nem esett bajuk?
- Nem, hála istennek, az összes civil sértetlen. A csudába is, Carol, én is
ismerem Sandyt és Patriciát. Ennek még komoly következményei lesznek.
- Segíthetek bármiben is?
- Még nem tudom, de nem felejtem el, hogy kérdezte.
- Hát, szeretném tudni, hogy jól beváltak-e azok a rádiók. Megmondtam
az E-Systemsnél, hogy azonnal küldjék ket, mert ezek a fiúk fontosak. Hát,
remélem, segítettem valamicskét.
- Utánanézek, Carol - ígérte az igazgató.
- Oké, tudja, hol talál, ha kell.
- Oké, és köszönöm, hogy hívott.
 HARMINCADIK FEJEZET

FEJLEMÉNYEK

PONTOSAN az volt, amit Domingo Chávez várt - nem mintha igazából

tudta volna, mit várjon - s t még több is, és a végén Domingo Chávez a
kezébe vehette a fiát.
- Nahát - mondta, és elb völten nézte azt az új életet, amelyet mostantól
neki kell oltalmazni, nevelni, és id vel bemutatni a világnak. Egy heteknek
t n másodperc után végül visszaadta a kisbabát feleségének.
Patsy arca izzadságban fürdött, és fáradt volt az ötórás vajúdás
megpróbáltatása után, de természetesen máris megfeledkezett a fájdalomról.
A nagy célt elérte, a kezében tartotta a gyermekét. A kis csomag rózsaszín,
kopasz és zajos volt. Ez utóbbin lehetett segíteni, mert Patsy bal melle közel
volt, és John Conor Chávez megkapta els étkezését. De Patsy kimerült, és
kisvártatva egy n vér elvitte a gyereket a csecsem osztályra. Aztán Ding
megcsókolta feleségét, és elkísérte az asszonyt, amikor visszagurították
szobájába. Mire megérkeztek, Patsy már aludt. Ding még egyszer
megcsókolta, miel tt távozott. Autója visszavitte a herefordi bázisra, aztán a
Szivárvány Hatos házához.
- Nos? - kérdezte John ajtót nyitva. Chávez nagy kék gy r s szivart
nyújtott át.
- John Conor Chávez, három és fél kiló. Patsy remekül van, nagypapa -
jelentette Ding szégyenl s vigyorral. Elvégre Patsyre hárult a munka neheze.
Vannak pillanatok, amikor még a leger sebb férfiak is sírva fakadnak, és
ez ezek közé tartozott. Megölelték-egymást.
- Na és kire hasonlít - szólalt meg John vagy egy perc múlva, és köntöse
zsebéb l zsebkend t húzott el , és megdörzsölte a szemét.
- Winston Churchillre - felelte Domingo nevetve. - A fenébe is, John, ezt
soha nem tudom, de a John Conor Chávez eléggé zavaros név, nem? Jó
sokféle öröksége van a kis gazfickónak. Amikor ötéves lesz... talán hat,
elkezdem karatéra és l ni tanítani - t n dött Ding.
- Jobb lenne a golf és a baseball, de végül is a te gyereked, Domingo.
Gyere be.
- Na? - kérdezte Sandy, Chávez pedig másodszorra is elújságolta a nagy
újságot. F nöke eközben rágyújtott kubai szivarjára.. Nem dohányzott, Sandy
pedig n vérként elítélte ezt a szokást, de ez alkalommal mindketten
engedtek. Mrs. Clark magához ölelte Dinget. - John Conor?
- Te tudtad? - kérdezte John Terrence Clark.
Sandy bólintott.
- Patsy a múlt héten elmondta.
- Arról volt szó, hogy titokban tartjuk - morgott az újdonsült apa.
 - Az anyja vagyok, Ding - méltatlankodott Sandy. - Reggelit?
A két férfi az órájára nézett. Hajnali négy óra múlt, hamarosan csakugyan
reggel, mindketten bólintottak.
- Tudod, John, azért ez nem akármi - mondta Chávez. Apósának már
többször felt nt, hogy Domingo mint veszi el vagy hagyja el akcentusát a
beszélgetés természetét l függ en. El z nap a PIRA-foglyok
kihallgatásakor, maga volt a Los Angeles-i bandatag. Beszéde tele utcai
fordulatokkal, és az a spanyolos akcentus! De amikor elt n dött, mint most,
ismét olyan ember volt, aki egyetemi diplomát szerzett, és egyáltalán nem
volt akcentusa. - Apa lettem. Fiam van. Nahát ilyet. - Aztán ámulatteli,
elégedett vigyor ömlött szét az arcán.
- A nagy kaland, Domingo - bólintott John. Kávét töltött, a serpeny ben
pedig már sistergett a sonka.
- Tessék?
- Felépíteni egy személyiséget. Ez a nagy kaland, fiacskám, és ha ezt
nem jól csinálod, mit érsz?
- Hát, ti jól csináltátok, az biztos.
- Köszönöm, Domingo - szólt oda Sandy a süt mell l. - Keményen
megdolgoztunk érte.
- Inkább , mint én - ismerte el John. - Én túl sokat voltam távol a terepen
kémkedve. A fenébe is, három karácsonyt nem lehettem velük. Az ember
soha nem bocsátja meg magának az ilyesmit - magyarázta. - Az, az a
csodálatos nap, amikor egy apának ott kell lenni a családjával,
- És mit csináltál helyette?
- Oroszország kétszer, Irán egyszer, mindegyik alkalommal embereket
hoztam ki. Kétszer sikerrel, az egyik viszont teljes kudarc volt. Elvesztettem,
és nem jutott ki. Az oroszok nemigen bocsátják meg a hazaárulást. Négy
hónapra rá vége volt a szerencsétlennek. Nem valami jó karácsony. - Clark
jól emlékezett az egészre. Látta maga el tt, amint a KGB elkapja a másikat,
nem egész ötven méterre onnét, ahol állt. Látta a felé forduló arcot, a róla
süt reménytelenséget, neki pedig el kellett fordulnia t le és elt nni,
menekülni a két ember számára felállított útvonalon, tudva, hogy semmit nem
tehet, és mégis rohadtul érezze magát. Aztán végül mindezt megmagyarázni
Ed Foleynak. És mit tudott meg? Azt, hogy ennek az embernek azért kellett
meghalnia, mert a CIA-f hadiszállásban volt egy KGB-s beépített ember. Ez
a rohadék pedig még életben van egy szövetségi börtönben, ráadásul
kábeltévével és központi f téssel.
- Mindez elmúlt már, John - mondta Chávez. Megértette azt a pillantást
f nöke arcán. Vettek részt közösen hasonló küldetéseken, de a Clark-
Chávez páros soha nem vallott kudarcot. Bár néhány küldetésük
paraszthajszálon múlott. - Tudod, mi a furcsa az egészben?
- Mi? - kérdezte John. Nem volt biztos benne, hogy mindketten ugyanazt
érzik.
- Most már tudom, hogy meg fogok halni. Úgy értem, valamikor, majd. A
kissrácnak túl kell élnie engem, mert ha nem, akkor valahol elszúrtam. Ezt
nem engedhetem meg. JC az én felel sségem. Mire feln , öreg leszek, és
amikor annyi id s lesz, mint én most, én a hatvanas éveimben. Uram Isten,
soha nem terveztem, hogy ilyen öreg legyek.
- Hát, én sem - kuncogott Clark. - Nyugi, kölyök. Most pedig nagypapa
lettem - csaknem azt mondta, hogy kibaszott nagypapa, de Sandy nem
szerette, ha így beszél -, és én sem terveztem.
- Azért nem olyan rossz dolog, John - jegyezte meg Sandy a tojásokat
feltörve. - Majd elkényeztetjük a gyereket, úgy adjuk vissza.
Az családjukban, legalábbis John családjában nem így történt. Anyja
rég meghalt rákban, apja pedig szívrohamot kapott, mialatt éppen gyerekeket
mentett ki a t zb l Indianapolisban, a 60-as évek végén. John agyában
többször megfordult, vajon tudják-e, hogy fiuk feln tt, aztán megöregedett, és
immár nagyapa. Ki tudja? Ilyen alkalommal teljesen természetes, ha az
ember a halandóságra gondol. Az élet nagy folytonossága. Milyen ember
lesz John Conor Chávezb l? Nagyrészt Domingótól és Patsytól függ, nekik
pedig bízniuk kell benne, hogy jó munkát végeznek, és feltehet leg így is
lesz. Jól ismerte a lányát, és Domingót csaknem ugyanannyira. Amint
meglátta a srácot a coloradói hegyek között, tudta, hogy van valami
különleges benne, és a fiatalember úgy növekedett, virágzott, mint valami
különleges virág egy igen ritka kertben. Domingo Chávezben saját fiatalkori
énjét, látta, olyan ember, akiben van tisztesség és bátorság. Ennélfogva jó
apa lesz, ahogyan jó férj is. Az élet nagy folytonossága, és ha ez azt jelenti,
hogy újabb nagy mérföldk a halálhoz vezet úton, hát legyen, gondolta John
kávéját kortyolgatva és szivarját pöfékelve. Végül is érdekes élete volt, olyan
élete, amely számított másoknak is. Akárcsak Domingónak, és remélhet leg
John Conornak is lesz. És a fenébe is, még nem ért véget az életem, tette
hozzá magában.

Nem is volt olyan könny eljutni New Yorkba, mint gondolta. Az összes
járat teli volt, végül egy öreg United 727-es hátulján, a turistaosztályra kapott
egy jegyet. Egyáltalán nem élvezte, hogy kétoldalt olyan közel ülnek hozzá,
de legalább rövid ideig tartott az út. A La Guardián a taxik felé tartva a
kabátzsebébe nyúlt, el vette úti okmányait, melyek segítségével átszelte az
Atlanti-óceánt. Jó szolgálatot tettek, de most már meg kell szabadulnia t lük.
Kilépett az estébe, aztán felt nés nélkül bedobta az okmányait egy
szemétládába, miel tt a taximegálló felé folytatta volna útját. Igen fáradt volt,
a napja éjfél után kezd dött amerikai keleti parti id szerint, és nemigen
tudott aludni a repül n. A testéb l - hogy is mondják az amerikaiak - kezdett
kifogyni az üzemanyag. Tálán ez magyarázza, hogy ilyen hibát követett el.
 Harminc perc múlva, mikor Popov alig néhány utcára volt már csak
belvárosi lakásától, a szemétbegy jt kocsi az United Airlines termináljához
ért. Meglehet sen fárasztó és mechanikus fizikai munka volt, amelyet
többnyire Puerto Ricó-i munkások végeztek. Egyenként felemelték a kukák
fémfedelét, benyúltak, kivették a nehéz m anyag zsákokat, majd kerekes
konténerekbe hajították. Kés bb ezeket majd teherautókra rakják, és Staten
Islandre szállítják egy szeméttelepre. Jó kis fels testgyakorlat volt ez a
munka. A Puerto Ricó-iak nagy része pedig hordozható rádióval zte el az
unalmat.
Az egyik kuka, amelyik ötvenméternyire volt a taximegállótól, nem jól állt a
tartójában. Amikor a munkás fölemelte a zsákot, az hozzáért a
fémszegélyhez, és kiszakadt. Tartalma kiömlött a járdára. A munkásból kitört
a káromkodás. Most le kell hajolnia, és keszty s kézzel fölszedegetni a
dolgokat. Már félig megvolt vele, amikor egy angol útlevél bíborszín fedele
ütötte meg a szemét. Ilyesmit nem szoktak eldobni. Kinyitotta az útlevelet, és
két hitelkártyát látott benne. Ugyanaz a név volt benne, mint az útlevélen.
Serov. Elég szokatlan név. Overallja combzsebébe tette. Majd beviszi a talált
tárgyakhoz. Nem els alkalommal talált értékes dolgot a szemétben. Egyszer
még egy töltött 9 mm-es pisztolyt is talált.

***

Popov mire a lakásába ért, túl fáradt volt még ahhoz is, hogy
kicsomagoljon. Levetk zött és belerogyott az ágyba. Még egy vodkát sem
kívánt, hogy álomba segítse. Ösztönösen bekapcsolta a tévét. Itt is a
herefordi lövöldözés volt a téma. Govno, a fenébe, gondolta. Ott volt a
tévéközvetít kocsi, amelynek a riportere odament hozzá is, és megpróbálta
meginterjúvolni. Ezt az anyagot nem használták fel, de azért is látszott
profilból, hat méter távolságból. Eggyel több ok, hogy lelépjek, gondolta
álomba merülve. Annyi energiája sem maradt, hogy kikapcsolja a tévét. Úgy
aludt el, hogy közben szólt a tévé, és amit mondtak, valahogy eljutott az
agyáig. Egész éjszaka zavaros és kellemetlen álmai voltak.

Az útlevél, a hitelkártyák, és még néhány értékesnek t n holmi a

munkanap vége után került a szeméttársaság Staten Island-i irodájába - egy
lakókocsiba. A szemétbegy jt munkás a megfelel íróasztalra dobta, majd
bélyegzett és elindult hazafelé Queensbe, szokásos kés i vacsorájához.

Tom Sullivan sokáig dolgozott, és most egy FBI-ügynökök által s r n

látogatott bárban volt, egy utcányira a Jacob Javits Federal Buildingt l Alsó-
Manhattanben. Vele volt társa, Frank Chatham és két másik ügynök,
valamennyien Sam Adams sört kortyolgattak.
 - Nálad mi újság? - kérdezte Sullivan. Az egész napot a bíróságon töltötte,
hogy egy csalási ügyben tanúskodjon, de az eljárás lassúsága miatt nem
jutott el a tanúk padjáig.
- Ma két lánnyal beszéltem. Mindketten azt mondják, hogy ismerik Kirk
Macleant, de egyikük sem randevúzott vele - felelte Chatham. - Úgy t nik, ez
is zsákutca. Úgy értem, elég készséges volt, vagy nem?
- Semmi más név nem merült föl az elt nt lányokkal kapcsolatban?
- Egy sem - rázta Chatham a fejét. - Mindketten azt mondják, hogy látták
Macleant beszélni az elt nt lánnyal, és egyszer együtt is távoztak, ahogyan
Maclean mondta, de semmi különöset nem láttak benne. A szokásos
magányosok bárja jelenet. Semmi, ami ellentmondana annak, amit Maclean
mondott. Nem nagyon kedvelik. Azt mondják, leszólítja a lányokat, feltesz
néhány kérdést, aztán általában otthagyja ket.
- Milyen kérdéseket?
- A szokásos, név, cím, munkahely, család. Amilyeneket mi is kérdezünk,
Tom.
- Az a két lány, akivel ma beszéltél, hová valósi? - kérdezte Sullivan
elgondolkodva.
- Az egyik New York-i, a másik Jerseyb l való a folyó túloldaláról.
- Bannister és Pretloe viszont nem ide valók - mutatott rá Sullivan.
- Persze, tudom. Na és?
- És ha sorozatgyilkos vagy, inkább olyan áldozatokat választasz, akiknek
nincs közel a családjuk.
- Ilyen alapon válogatna? Ez nekem billeg, Tom.
- Lehet, de tudsz jobbat? - A válasz egyértelm volt, nemigen. A New
York-i rend rség a szórólapok segítségével tizenöt embert talált, aki azt
mondta, hogy emlékszik az arcokra, de semmiféle használható információval
nem rendelkeztek. - Elismerem, úgy t nt, hogy Maclean együttm ködik
velünk, de ha leszólítja a lányokat, otthagyja azokat, akik itt n ttek föl,
akiknek itt a családjuk, aztán hazakíséri az áldozatunkat, a fenébe is, ez jóval
több, mint ami bárki másról elmondható.
- Visszamegyünk; elbeszélgetünk vele?
Sullivan bólintott. - Persze. - Egyszer rutineljárás volt. Kirk Maclean egyik
ügynök szemében sem t nt sorozatgyilkosnak, de mindketten megtanulták a
quanticói FBI-akadémián, hogy ez a fajta b nöz álcázza magát a legjobban.
Azt is tudták, hogy a lehet legunalmasabb rutinnyomozás jóval több esetet
old meg, mint a b nügyi regényekben oly nagyon szeretett csodák. Az igazi
rend ri munka unalmas, agyat eltompító ismétlés; de azok, akik kitartanak
mellette, gy znek. Legalábbis általában.

Különös reggel virradt Herefordra. A 2-es egység tagjait egyfel l

lesújtották az el z nap történtek. Minden alakulattal ez történik, ha elvesztik
a bajtársaikat. Másfel l, a parancsnokuk apa lett, és ennél jobb dolog nem is
történhet egy férfival. A reggeli tornára menet az osztag minden egyes tagja
kezet rázott láthatóan álmos parancsnokával, aki egész éjszaka nem aludt.
Mondtak néhány gratuláló szót, és mosoly jelent meg arcukon, hiszen
valamennyien apák voltak már, még azok is, akik fiatalabbak voltak
f nöküknél. A fizikai állapotára való tekintettel lerövidítették a reggeli edzést.
Futás után pedig Eddie Price azt javasolta Cháveznek, hogy menjen haza, és
aludjon néhány órát, mivel ebben az állapotában nem sok hasznát veszik.
Chávez meg is tette. Dél után ébredt csak föl, kínzó fejfájással.

Akárcsak Dmitrij Popov. Nem t nt tisztességesnek a dolog, hisz el z nap

alig ivott valamit. Feltehet leg a teste így bünteti a sok utazásért, valamint a
fárasztó és izgalmas nap miatt. Arra ébredt, hogy hálószobája tévéjén a CNN
szól. Popov álmosan kicsoszogott a fürd szobába a szokásos reggeli
rituáléra. Bekapott néhány aszpirint, aztán kiment a konyhába kávét f zni.
Két óra múlva zuhanyozva, felöltözve, már ki is csomagolt, és felakasztotta a
szekrénybe azokat a ruhákat, amelyeket magával vitt Európába. Egy-két
napon belül kisimulnak a gy r dések. Itt az id , hogy taxiba üljön, és
bemenjen a belvárosba.

Staten Islanden a talált tárgyakkal a titkárn foglalkozott, akinek ezen

kívül is épp elég dolga volt, épp ezért utálta. Az asztalára hajított dolgok
általában b zlöttek, néha annyira, hogy csaknem elhányta magát t lük. A mai
nap sem volt kivétel, és az asszony ismét elt n dött, miért tesznek az
emberek ilyen értékes holmikat a szemétbe ahelyett, hogy... ezen még
igazából nem gondolkodott. Mondjuk, miért nem tartják a zsebükben? A
bíborszín útlevél sem volt kivétel. Joseph A. Serov. A fénykép ötven körüli
férfit ábrázolt, körülbelül annyira volt figyelemre méltó látvány, mint egy
McDonald's hamburger. De akkor is egy útlevél, két hitelkártyával. Valakinek
nyilván hiányzik. Az asszony fogta a telefont, és a manhattani brit konzulátust
tárcsázta. Közölte a telefonközpontossal, mir l van szó, az pedig kapcsolta
az útlevelekkel foglalkozó hivatalnokot. A titkárn nem sejthette, hogy az
útlevél-hivatalnok generációk óta a hírszerzés tereptisztjének féltitkos
fed foglalkozása volt. Rövid telefonbeszélgetés után a cég Manhattanbe
tartó teherautója beadta a borítékot a konzulátusra. Ott az ajtónál álló r
felhívta a megfelel irodát, és egy titkárn lement érte, aztán az egész végül
a f nöke, Peter Williams íróasztalára került.
Williams csakugyan amolyan kémféle volt, fiatalember, akinek ez volt az
els terepmegbízatása hazáján kívül. Igazi biztonságos, kényelmes munka
volt egy szövetséges ország nagyvárosában. Williams alig néhány ügynökkel
dolgozott, valamennyien az Egyesült Nemzetek Szövetségénél dolgozó
diplomaták voltak. T lük sikerült néha kicsikarni valami nem túl jelent s
diplomáciai hírt, amelyet azonnal továbbított a Whitehallba, ahol hasonlóan
alacsony rangú külügyminisztériumi hivatalnokok értékelték.
Ez a b zl útlevél szokatlan volt. Williams munkája az volt, hogy az
ilyesmit intézze, csakhogy rendszerint ideiglenes papírokat szerzett be azok
számára, akik elvesztették New Yorkban az irataikat, és ez nem is olyan
ritkán fordult el , bármilyen kínos volt is azok számára, akik így jártak.
Williamsnek most úgy kellett eljárnia, hogy faxon elküldte az irat azonosítási
számát Londonba, hogy igazolja a tulajdonos kilétét, aztán felhívja az illet t
odahaza, remélve, hogy talál otthon egy családtagot vagy alkalmazottat, aki
tudja, merre járhat az elvesztett útlevél tulajdonosa.
De ez alkalommal alig harminc perccel azután, hogy elküldte az
információt, Williamst telefonon keresték a Whitehallból.
- Peter?
- Igen, Burt?
- Ez az útlevél, Joseph Serov, elég különös történet.
- Micsoda?
- A cím, amit találtunk, egy temetkezési vállalat címe, és a telefonszám is
ide tartozik. Ott pedig soha nem hallottak Joseph Serovról, se élve, se holtan.
- Ó, vagyis hamis útlevél? - Williams felemelte íróasztaláról. Hát, ha ez
hamisítvány, akkor átkozottul jó hamisítvány. Lehet, hogy végre valami
érdekes történik?
- Nem, a komputerben szerepel az útlevélszám és a név is, de ez a Serov
nem ott él, ahol állítja. Azt hiszem, hamis iratokról van szó. Az iratok szerint
honosított állampolgár. Akarod, hogy ennek is utánanézzünk?
Williams elt n dött. Látott már hamis iratokat, és t is kiképezték az SIS
kiképzési központjában arra, hogyan szerezzen magának ilyeneket. Hát miért
is ne? Lehet, hogy sikerül leleplezni egy kémet vagy valami ilyesmi. - Igen,
Burt, megtennéd a kedvemért?
- Holnap hívlak - ígérte a külügyminisztériumi tisztvisel .
Peter Williams pedig a maga részér l bekapcsolta a komputerét, és e-
mailt küldött Londonba, és ezzel megkezd dött egy újabb rutinnap a fiatal és
igen alacsony beosztású hírszerz tiszt számára els külföldi állomáshelyén.
New York sokban hasonlított Londonra, drága, személytelen, teli kultúrával,
de sajnálatosan hiányzik bel le ez utóbbi jó modora.
Serov, t n dött közben magában, orosz név, de az ember mindenütt
oroszokba botlik. Jó néhány van Londonban is. Még több New York Cityben,
ahol még egy csomó taxisof r is csak most szállt le a hajóról vagy
repül gépr l, Oroszország anyácskából jövet. Sem angolul nem tudnak, sem
New Yorkot nem ismerik. Elveszett angol útlevél, orosz névvel.

Ötezer-ötszáz kilométerrel odébb a Serov nevet betáplálták az SIS

komputerrendszerébe. Egyszer már végigfuttatták a nevet, és semmi
érdekeset nem találtak, de a programban sok név és sok kifejezés volt, és
mindegyiket megvizsgálta. A Serov név elég volt - a gép automatikusan
ellen rizte Seroff és Serof átírással is - és mihelyt megérkezett az e-mail
New Yorkból, a komputer észlelte és egy tiszthez irányította. Az pedig
tisztában volt vele, hogy a Joseph az a Josef angol verziója, és mivel az
útlevélben lev leírás és születési id is egyezett, a tiszt továbbította annak a
személynek a komputertermináljára az adatokat, aki bizonyos Szerov, Joszif
Andrejevics iránt tudakozódott.
Így aztán id vel az üzenet e-mailként megérkezett Bill Tawney
komputerére is. Átkozottul hasznos jószágok ezek a komputerek, gondolta
Tawney, és kinyomtatta az üzenetet. New York. Hát ez érdekes. A
konzulátus számát tárcsázta, és végül kapcsolták Peter Williamst.
- Ez a Serov-féle útlevél, tud még valamit mondani nekem err l? -
kérdezte, miután igazolta magát.
- Nos, volt benne két hitelkártya, egy MasterCard és egy Visa, mindkett
platinakártya. - Hozzá sem kellett tennie, ez azt jelenti, hogy mindkett n
meglehet sen nagy hitelkeret van.
- Nagyon helyes. Szeretném, ha a biztosított vonalon elküldené a
fényképet és a hitelkártyaszámokat. -Tawney megadta neki a megfelel
telefonszámot.
- Igen, uram. Azonnal megteszem - felelte Williams lelkesen, de közben
azon t n dött, mi lehet ez az egész. És ki az ördög ez a William Taney? De
akárki is, sokáig dolgozik, Angliában öt órával kés bb van, mint New
Yorkban, és Peter Williams máris azon tanakodott, mit vacsorázzon.

- John?
- Igen, Bill? - felelte Clark fáradtan, felnézett íróasztala mögül, de közben
azon járt az esze, vajon ma láthatja-e az unokáját.
- Szerov barátunk felbukkant - közölte a hírszerz s. Ezzel már elérte a
kívánt hatást. Clark szeme összesz kült.
- Igen? És hol?
- New Yorkban. Angol útlevelet találtak egy kukában a La Guardia
repül téren, és benne két hitelkártyát. Az útlevél és a hitelkártyák is bizonyos
Joseph A. Serov nevére szóltak - közölte.
- Futtassátok le a kártyákat, hogy megtudjuk...
- Felhívtam a jogi attasét a londoni követségeteken, hogy megtudjam a
számlaszámot. Egy órán belül kapunk valami információt. Lehet, hogy ez
áttörés, John - tette hozzá Tawney reménykedve.
- Ki intézi az ügyet az USA-ban?
- Gus Werner, igazgatóhelyettes, terrorizmusrészleg. Ismered?
Clark a fejét rázta.
- Nem találkoztunk, csak névr l ismerem.
 - Én viszont igen. Gus rendes srác.

Az FBI mindenféle céggel igyekszik szívélyes kapcsolatokat ápolni. A

Visa és a MasterCard sem kivétel. Egy FBI-ügynök mindkét cég központját
felhívta a Hoover Building-beli irodájából, és megadta a kártyaszámokat a
biztonsági f nököknek. Mindkét biztonsági f nök azel tt FBI-ügynök volt
maga is. Az FBI sok nyugalomba vonult ügynöke vállal hasonló állásokat, és
ez szerteágazó és hatalmas öregfiú-hálózatot képez. Mindketten utánanéztek
a komputerben, és megtalálták a megfelel információt, beleértve a nevet,
címet, hitelfelvételeket, és ami a legfontosabb, a legutóbbi kivéteket. A British
Airways járata a londoni Heathrow-ról a chicagói O'Hare repül térre, virított
utoljára a képerny r l, és hevert átfaxolt oldalként is az ügynök washingtoni
íróasztalán.
- Nos? - kérdezte Gus Werner, amikor a fiatal ügynök belépett az
irodájába.
- Tegnap kés este utazott Londonból Chicagóba, aztán onnan az utolsó
géppel Chicagóból New Yorkba. Akkor dobhatta el az iratait, amikor
megérkezett. Tessék. - Az ügynök átnyújtotta f nökének a kivételi
elszámolásokat és a repülési információkat. Werner átfutotta az oldalakat.
- Nem rossz - jegyezte meg a túszment egység volt parancsnoka
nyugodtan. - Úgy t nik, találtunk valamit, Johnny.
- Igen, uram - felelte a fiatal ügynök, aki csak nemrég került ide az
Oklahoma City-i irodából. - De egy dolog hiányzik bel le, az, hogy ez
alkalommal hogyan jutott át Európába? Minden más dokumentálva van. Itt
egy járat Dublinból Londonba, de semmi innen Írországba - mondta James
Washington különleges ügynök a f nökének.
- Lehet, hogy van American Express kártyája is. Nézzen utána - utasította
Werner az alárendeltjét.
- Megteszem - ígérte Washington.
- Kit hívjak mindezzel? - kérdezte Werner.
- Itt van, uram - mutatta Washington a fed lapon lev számot.
- Ó, hát t ismerem is. Kösz, Jimmy. - Werner fogta a telefont, és a
nemzetközi vonalat tárcsázta. - Mr. Tawneyt, kérem - közölte a központossal.
- Gus Werner hívja a washingtoni FBI-f hadiszállásról.

- Hello, Gus. Ti aztán gyorsak vagytok - mondta Tawney, már félig

kabátban volt, éppen hazaindult.
- A komputerkor csodái, Bill. Azt hiszem, találtunk valamit err l a
Szerovról. Tegnap repült Heathrow-ról Chicagóba. A gép úgy három órával a
herefordi lövöldözés után indult. Van egy bérkocsim, egy hotelszámlám és
egy repül jegy Chicagóból New Yorkba, rögtön azután, hogy odaért.
- Cím?
 - Ekkora mázlink nincs. Egy postafiók Alsó-Manhattanben - magyarázta
az igazgatóhelyettes, kollégájának. - Bill, mennyire forró ez az egész?
- Átkozottul forró, Gus. Sean Grady adta meg a nevet, és az egyik másik
fogoly igazolta. Ez a Szerov hatalmas összeget és mellé ötkilónyi kokaint
szállított nekik nem sokkal a támadás el tt. Felkértük a svájciakat, hogy
segítsenek a pénzt kinyomozni, most pedig úgy t nik, hogy a fickónak
Amerikában van a bázisa. Nagyon érdekes.
- Nem akármi. Mindent megteszünk, hogy el kaparjuk a pofát - t n dött
Werner hangosan. B ven volt jogi alapja, hogy megkezdjék a nyomozást. A
terrorizmussal kapcsolatos amerikai törvények a világ más tájain elkövetett
b nökre is érvényesek voltak, és szigorú büntetéseket hordoztak, akárcsak a
kábítószertörvények.
- Szóval megpróbáljátok? - kérdezte Tawney.
- Nyugodtan lefogadhatod, Bill - felelte Werner határozottan. - Magam
nyitom meg a dossziét. Megkezd dik a vadászat Mr. Szerov után.
- Kit n . Köszönöm, Gus.

Werner kódszót kért a komputerét l. Az ügy fontos, de bizalmas, és a

dosszién lev kódszó pedig... nem, ez nem megfelel . Beütötte a gépbe,
hogy válasszon másikat helyette. Igen. PREFEKTUS, Werner a St. Louis i
jezsuita gimnáziumból emlékezett a szóra.
- Mr. Werner? Mr. Henriksen keresi a hármas vonalon - szólt be a
titkárn je.
- Szia, Bill - vette föl Werner a kagylót.

- Helyes kis srác, mi? - kérdezte Chávez.

John Conor Chávez jelen pillanatban békésen aludt m anyag
bölcs jében. A bölcs n lev kis névtábla mellett a csecsem osztályon lev
fegyveres rend r is elárulta kilétét. Még egy rend r volt a szülészeten, és
összesen három SAS-katona a kórházban. ket nehezebb volt azonosítani,
mert nem nyírták katonásan rövidre a hajukat. Megint csak a megszökött a
ló, bezárjuk a pajtát jelenség, de Chávez egyáltalán nem bánta, hogy jól
vigyáznak a feleségére és a gyermekére.
- A legtöbb az - helyeselt John Clark. Még jól emlékezett rá, milyen volt
Patsy és Maggie ilyen id sen. Mintha csak tegnap lett volna. Akár a legtöbb
férfi, John is csecsem ként gondolt a gyerekeire. Soha nem volt képes
elfelejteni azt, amikor a kórházban el ször fogta kezébe ket. És most ismét
ebben a meleg ragyogásban fürödhetett. Tökéletesen tudta, mit érez Ding,
mennyire büszke, de közben egy picit nyomasztja is az apasággal járó
felel sség. Ennek így is kell lennie. Az anyjára hasonlít, gondolta John, ami
azt jelenti, hogy az családjára, és ezt egyáltalán nem bánta. Gunyoros kis
mosoly jelent meg az arcán. Persze lehet, hogy a pici is spanyolul álmodik.
Egyáltalán nem baj, ha úgy n föl, hogy spanyolul is megtanul, és kétnyelv
lesz. Aztán megszólalt a csipogója. John morogva emelte fel övér l. Bill
Tawney számát pillantotta meg a kijelz n. Nadrágzsebéb l el vette telefonját
és tárcsázott. Öt másodpercbe tellett, míg a kódolórendszerek szinkronba
hangolódtak.
- Igen, Bill?
- Jó hír. Az FBI a nyomában van ennek a Szerovnak. Fél órával ezel tt
beszéltem Gus Wernerrel. Kiderítették, hogy tegnap Heathrow-ról Chicagóba
utazott, onnét pedig New Yorkba. Megvan a hitelkártyákhoz adott címe is. Az
FBI most igazán gyorsan lép.

A következ lépés az volt, hogy kiderítsék, van-e ilyen néven jogosítvány,

de nem találtak, és ez azt jelentette, hogy fényképhez sem jutottak. Az FBI-
ügynökök, akik Albanyban utánajártak, némi csalódást éreztek ugyan, de
nemigen lep dtek meg. Az ez után következ lépés még aznap az volt, hogy
kihallgassák a postafiók alkalmazottait.

- Nos, Dmitrij, elég hamar visszaérkezett - jegyezte meg Brightling.

- Jó ötletnek t nt - felelte Popov. - Az egész akció tévedés volt. A
Szivárvány-katonák egyszer en túl jók ahhoz, hogy így megtámadják ket.
Sean emberei jól végezték a dolgukat, a tervük kit n nek t nt nekem is, de
az ellenség túlságosan hatékony volt. Már korábban is láttuk, hogy igencsak
értik a dolgukat.
- Azért ez a támadás kissé megrázhatta ket - jegyezte meg munkaadója.
- Talán - vont vállat Popov. Ekkor lépett be Henriksen.
- Rossz hír - közölte rögtön.
- Mi történt?
- Dmitrij, valamit elszúrtál, fiacskám.
- Igen? És mennyiben? - kérdezte az orosz, nem kevés iróniával a
hangjában.
- Nem vagyok biztos benne, hogyan, de tudják, hogy egy orosznak is
köze van a Szivárvány elleni támadáshoz, és az FBI is ráállt az ügyre. Talán
azt is tudják, hogy Amerikában vagy.
- Ez lehetetlen - vitatkozott Popov. - Vagyis... elfogták Gradyt, és talán
beszélt... igen, tudja, hogy Amerikából érkeztem, vagy legalábbis
kikövetkeztethette, és ismeri a fed nevet, amit használtam, de ez a
személyazonosságom elt nt, vége.
- Lehet, hogy így van, de most beszéltem telefonon Gus Wernerrel, a
herefordi incidensr l kérdeztem, van-e valami, amik nem ártana tudnom.
pedig elmondta, hogy megkezdtek egy nyomozást egy orosz név után, hogy
okuk van azt hinni, egy feltehet leg Amerikában él orosz állt kapcsolatban a
PIRA-val. Ez azt jelenti, hogy tudják a neved, Dmitrij. És azt is jelenti, hogy
minden nevet lenyomoznak a légitársaság utaslistáján. Ne becsüld le az FBI-
t, haver - figyelmeztette az oroszt Henriksen.
- Nem becsülöm le - felelte Popov, most már kicsit aggódott, de azért nem
nagyon. Egyáltalán nem lesz könny az összes járatot ellen rizni, még a
komputerkorszakban sem. Azt is eldöntötte, hogy következ hamis
személyazonossága Jones, Smith, Brown vagy Johnson névre fog szólni.
Nem egy, az 1950-es években kegyvesztett KGB-vezet nevére. A Szerov
név tréfa volt a részér l. Nem is olyan jó, döntötte most el. Joseph Andrew
Brown lesz a következ , gondolta Dmitrij Arkagyijevics Popov a f nöke
legfels emeleti irodájában.
- Veszélyt jelent ez a számunkra? - kérdezte Brightling.
- Ha itt találják a barátunkat, az igen - felelte Henriksen. Brightling
bólintott, gyorsan gondolkodott.
- Dmitrij, járt már valaha is Kansasban?

- Hello, Mr. Maclean - mondta Tom Sullivan.

- Jó napot. Újabb kérdések?
- Igen, ha nem bánja - mondta Frank Chatham.
- Oké, hát jöjjenek be - nyitott ajtót Maclean, bevezette a két FBI-ügynököt
a nappalijába. Csak nyugalom, mondta közben magában. Leült és
lehalkította tévéjét. - Na és mire kíváncsiak?
- Emlékszik-e még valakire, aki közel állhatott Mary Bannisterhez? - A két
ügynök látta, hogy Maclean a homlokát ráncolja, majd a fejét rázza.
- Egyetlen nevet sem tudnék mondani. Tudják, ez egy olyan magányosok
bárja, ismerked hely, az emberek összefutnak, beszélgetnek,
összebarátkoznak meg ilyesmi. Értik? - Gondolkodott még egy másodpercet.
- Talán van még egy pofa, de nem tudom a nevét... magas, nagyjából
egyid s velem, sz kés haj, nagydarab, mint aki gyúr meg ilyesmi... de nem
tudom a nevét, elnézést. Láttam, hogy Mary táncol vele, és megisznak
néhány pohárral is együtt, de mást nem tudok, a csudába is, sötét van és
elég zsúfolt is a hely.
- És maga csak egyszer kísérte haza?
- Sajnos igen. Beszélgettünk, tréfálkoztunk, de semmi komoly. Soha nem
hajtottam rá igazán, ha tudják, hogy értem. Nem jutottunk el odáig. Igen,
hazakísértem, de be sem léptem az épületbe, nem csókolt meg búcsúzóul,
csak kezet fogtunk. - Maclean látta, hogy Chatham jegyzetel. Ugyanezt
mondta korábban is? Úgy emlékezett, de most, hogy két szövetségi zsaru
volt a nappalijában, nem volt biztos benne. Az volt a gondja, hogy tényleg
nemigen emlékezett a lányra. Kiválasztotta és berakta a teherautóba, ez
minden. Sejtelme sem volt, most hol lehet, bár sejtette, hogy feltehet leg már
halott. Maclean tudta, mire megy ki a projektnek ez a része, és ezért lett
emberrabló és b nrészes gyilkosságban, de ezt nem óhajtotta elmesélni
ennek a két FBI-osnak. New Yorkban volt halálbüntetés, de lehet, hogy a
szövetségi kormány is ilyen törvényt hozott. Öntudatlanul is megnyalta ajkát,
nadrágjába dörzsölte kezét, és el rehajolt, aztán felállt, és a konyha felé
fordult. - Hozhatok valamit?
- Kösz, nem, de magának nyugodtan - mondta Sullivan. Most látott
valamit, ami az els beszélgetéskor nem t nt fel. Feszültséget. Vajon
szokásos kis idegesség-e ez, amit mindenki érezhet, aki FBI-ügynökökkel
beszél, vagy a fickó próbál leplezni valamit. Csöndben nézték, hogy Maclean
italt kever magának, majd visszajön.
- Milyennek írná le Mary Bannistert? - kérdezte Sullivan.
- Csinos, de nem bombázó. Kedves, szimpatikus lány, van humorérzéke,
jó társaság. Kisvárosi lány, aki el ször van a nagyvárosban. Értik?
- De senki nem állt igazán közel hozzá, azt mondta.
- Tudomásom szerint nem, de nem ismertem olyan jól. Mások mit
mondanak?
- Hát, a bárban azt mondják, hogy maga elég jóban volt vele... - Talán
igen, de azért nem annyira. Úgy értem, semmi nem lett bel le, még csak
meg sem csókoltam. - Most már ismételte magát, ivott egy kortyot vizes
bourbon whiskyjéb l. - Bárcsak megtettem volna - tette hozzá.
- Kivel van közeli kapcsolatban a bárban? - kérdezte Chatham.
- Hé, azért ez magánügy, nem? - vitatkozott Kirk.
- Ugyan, tudja, hogy van ez. Próbáljuk megismerni a helyet, a hangulatát,
meg ilyesmi.
- Hát én nem dicsekszem a hódításaimmal. Nem szokásom.
- Hát ezért nem hibáztatom, de azért elég szokatlan valakit l, aki ilyen
bárba jár - jegyezte meg Sullivan mosolyogva.
- Persze, vannak fickók, akik strigulákat húznak a szerszámukra, de ez
nem az én stílusom.
- Na és, fel sem t nt magának, hogy Mary Bannister elt nt?
- Talán igen, de nemigen gondolkodtam rajta. Tudják, ez nem állandó
társaság. Emberek jönnek, mennek, egyeseket soha többé nem látunk.
Egyszer en csak elt nnek.
- Soha nem hívta föl? Maclean a homlokát ráncolta.
- Nem emlékszem, hogy megadta volna a számát. Gondolom, benne van
a telefonkönyvben, de nem, nem hívtam.
- És csak egyetlenegyszer kísérte haza?
- Igen, csak egyszer - helyeselt Maclean, ivott még egy kortyot italából, és
közben arra gondolt, bárcsak elmenne már a két inkvizítor. Lehet, hogy
tudnak valamit? Miért jöttek vissza? Nos, az biztos, hogy a lakásában semmi
olyan nincs, amely azt mutatná, hogy bármely n személy a Turtle Innb l itt
járt. Legfeljebb néhány telefonszám, de még egy harisnya se, amelyet valami
n hagyott volna itt. - Úgy értem, maguk, fiúk körülnéztek, amikor el ször itt
voltak próbálkozott Maclean.
- Semmit nem jelent. Mindig engedélyt kérünk rá, egyszer rutin - közölte
Sullivan a gyanúsítottukkal. - Hát, néhány perc múlva találkoznunk kell
valakivel nem messze innen. Köszönöm, hogy szóba állt velünk. Ugye
megvan még a névjegykártyám?
- Igen, a konyhában a frizsider oldalán.
- Oké. Nézze, nem sok nyomunk van ebben az ügyben, kérem,
gondolkodjon, és ha bármi eszébe jut, bármi, hívjon fel, oké?
- Természetesen. - Maclean felállt, kikísérte ket, aztán visszament
italához, és jó nagyot kortyolt bel le.

- Ideges - jegyezte meg Chatham, amikor már az utcán voltak.

- De mennyire. Szerinted elég egy háttérellen rzéshez?
- Nem probléma - felelte Chatham.
- Holnap reggel - bólintott a vezet ügynök.

***

Popov most másodszor indult a Teeterboro repül térr l, amely New

Jerseyben volt, a folyó másik oldalán nem messze Manhattant l, de ez
alkalommal másik repül gép várt rá. Ennek a farkán a HORIZON CORP.
felirat díszelgett. Dmitrij belement a dologba, úgy vélte, hogy az Egyesült
Államok bármelyik részéb l elt nhet, és biztos volt benne, hogy Henriksen
figyelmeztette Brightlinget, ne próbálkozzanak semmi durva lépéssel. Volt
ugyan benne némi aggodalom, de ez nem volt nagyobb, mint a kíváncsisága.
Így aztán elhelyezkedett az egyik ülésen a gép bal oldalán, és várta, hogy a
repül gép motorjai felsivítsanak és elinduljanak. Még légi kísér is volt a
gépen, méghozzá elég csinos. Kapott t le egy pohár Finlandia vodkát, ezt
kortyolgatta, amikor a Gulfstream V gurulni kezdett. Kansas, gondolta Popov,
a búzamez k és tornádók földje, alig három óra repülésnyire.

- Mr. Henriksen?
- Igen, kivel beszélek?
- Kirk Maclean vagyok.
- Valami baj van? - kérdezte Henriksen, a másik hangja legalábbis erre
utalt.
 HARMINCEGYEDIK FEJEZET

JÖVÉS-MENÉS

SÖTÉTSÉGBE burkolózott a táj. Popov leszállt a repül r l, nagy katonai

jelleg járm várta, aztán az orosznak felt nt, hogy csíkokat lát a betonon,
mintha nem is egy repül tér kifutópályáján, hanem elhagyatott vidéki úton
szálltak volna le. Mégsem, a távolban félig megvilágított, jókora épületet
pillantott meg. Még jobban feltámadt a kíváncsisága. Dmitrij beült a járm be,
és elindultak az épület felé. A szeme lassan kezdte megszokni a sötétet. Úgy
t nt, lapos táj veszi körül, mindössze néhány domb emelkedeti a távolban.
Mögötte üzemanyag-szállító teherautó húzott a business jet mellé, nyilván
hogy visszarepülhessen New Jerseybe. Persze, drága jószágok ezek a
gépek, nem kétséges, hogy Brightling meg az emberei azt akarják, hogy
otthon legyen miel bb; ahol használhatják. Popov nem tudhatta, hogy a
Horizon Corporationnek jó pár ilyen repül je volt. Épp most készült el újabb
három a georgiai Savannah gyárában. Még mindig fáradt volt az úttól.
Belépett az épületbe, ahol egy egyenruhás biztonsági r a lifthez kísérte,
majd a harmadik emeleti szobájába. Közepesen kényelmes hotelszobára
emlékeztetett, volt hozzá kis konyha és h t is, volt tévé videóval, és a hozzá
tartozó polcon csupa természetfilm. Oroszlánok, medvék, egerek, ikrát rakó
halak, egyetlen játékfilm sem. Az éjjeliszekrényen ugyanilyen jelleg
természetvédelmi magazinok. Fura. A bár annál teljesebb volt, volt benne
Absolut vodka is, amely csaknem olyan jó, mint az igazi orosz vodka, amit
Popov szeretett. Töltött magának egy italt, és a CNN-re kattintotta a tévét.
Henriksen túlságosan is óvatos, gondolta Dmitrij. Ugyan mit tudhat az
FBI? Egy nevet? Ugyan mire mennek vele? Ha szerencsések, a kezükben
vannak a hitelkártyái is. Ebb l kideríthetik, mikor, merre utazott, de nincs az a
bíróság, ahol ezt bizonyítéknak elfogadják. Amíg Sean Grady nem
azonosítja, hogy volt az információ forrása, és adta a pénzt, tökéletes
biztonságban van, és Popov úgy vélte, bízhat Gradyben, nem fog
együttm ködni az angolokkal, ahhoz túlságosan is gy löli ket. A pénzt, amit
a második svájci számlára irányított, talán ki lehet nyomozni, de erre is kell
hogy legyen megoldás. Kezdte megtanulni, milyen hasznos jószágok az
ügyvédek. Rajtuk keresztül m ködni sokkal jobb, mint az összes trükk,
amelyet a KGB-nél tanult.
Vagyis, ha bármi veszély fenyegeti, az a munkaadója részér l lehet, aki
nem ismeri a játék szabályait. De ha nem is, Henriksen nyilván igen, ezért
aztán Dmitrij nyugodtan kortyolgatta az italát. Holnap felderíti a helyet, és
annak alapján, ahogy bánnak vele, tudni fogja, hogy...
...de nem, van könnyebb módja is. Felemelte a telefont, lenyomta a
kilencest, hogy küls vonalat kapjon, és tárcsázta New York-i lakása számát.
A telefon négyszer csengetett, mire üzenetrögzít je bekapcsolt. Vagyis
telefonálhat a külvilágba, ez azt jelenti, hogy biztonságban van, de még
mindig ugyanúgy nem érti, mi történik, mint amikor el ször találkozott az
amerikai üzletemberrel Franciaországban, és mesélt neki arról, milyen egy
volt KGB-tereptiszt élete. Most pedig itt van Amerikában, Kansasben, vodkát
iszik, televíziót néz, és több mint hatmillió amerikai dollárja van két számozott
számlán Svájcban. Az egyik célját elérte, most a másik következik. Mi célt
szolgált ez a sok kaland? Vajon itt megtudja-e? Nagyon remélte.

A repül gépek zsúfolásig voltak, valamennyien a Sydney melletti

Kingsford Smith nemzetközi repül téren szálltak le. Jó néhányan a Botany
Bay vizébe ujjként benyúló kifutópályákra érkeztek. Valamikor régen ezen a
helyen tették partra a b nöz ket és mindazokat a nemkívánatos elemeket,
akiket az angolok elküldtek a világ másik felébe, hogy miután vitorlás
hajókkal megkerülték a fél világot, egy új országot hozzanak létre. És amit
meg is tettek, bármilyen hihetetlennek t nt a dolog. A mostani utasok közül
sokan, fiatal, er s sportolók voltak. Az ket küld ország gondosan
kiválasztott büszkeségei egyforma formaruhában, szül hazájuk címerével.
Mások turisták voltak, akik utazási irodákban, drága pénzért vették meg a
jegyet és fizették ki az ellátást, vagy esetleg hazájukban jelent s politikai
személyiségekt l ajándékba kapták. Sokan közülük apró zászlót hordoztak.
A néhány üzleti úton lév utazó a legkülönböz bb fajta lelkes jóslatokat
hallhatta, melyik nemzet milyen dics ségben fürdik majd az olimpiai
játékokon néhány nap múlva.
A sportolókat úgy fogadták, mint látogatóba érkez uralkodókat.
Buszokon a 64-es úton a városba vitték ket és onnét az olimpiai faluba,
amelyet az ausztrál kormány külön a számukra építtetett drága pénzen.
Innen láthatták a közeli csodálatos stadiont, és a látványtól ismét beléjük
hasított a kérdés, vajon dics séggel távoznak-e majd.

- Nos, ezredes, mi a véleménye?

- Hát, nem akármilyen stadion, meg kell hogy mondjam - felelte Wilson
Gearing, az amerikai hadsereg vegyi védelmi hadtestének nyugalmazott
ezredese. - De az is biztos, hogy átkozottul meleg van itt nyáron, haver.
- Err l is az El Ni o tehet. Dél-Amerika mellett ismét változtak az óceáni
áramlatok, és ez szókatlanul meleg id t hoz itt. Harmincöt fok körül lesz -
maguknál ez olyan kilencven fok körül van Fahrenheitben - az egész olimpia
alatt.
- Hát, remélem, hogy ez a párásító rendszer beválik, mert ha nem, akkor
jó pár h gutával számolhatnak, haver.
- M ködik. Gondosan kipróbálták - nyugtatta meg az ausztrál zsaru.
- Megnézhetném én is? Bill Henriksen azt akarja, hogy ellen rizzem, a
rossz fiúk nem használhatják-e föl arra, hogy valami mérget permetezzenek
szét.
- Hát persze. Erre jöjjön. - Öt percen belül már ott is voltak. A vízfelvev
rendszer zárt szobában volt. A zsarunak volt hozzá kulcsa, és bevezette az
ezredest.
- Ó, maguk itt klórozzák a vizet? - kérdezte Gearing félig meglepve. Végül
is a víz a sydneyi vezetékekb l jött.
- Persze, semmivel nem akarjuk megfert zni a vendégeinket.
- Hát, nem is - helyeselt Gearing ezredes. Szemügyre vette a m anyag
klórtartályt, amely a pumpák mögött lógott a csövön. A víz ezen átsz r dve
jutott el a cs vezetékbe és onnét a párásító szórófejekbe. A rendszert át kell
mosni klórozatlan vízzel, miel tt felhasználnák, de ez könnyen megtehet , és
a hamis klórtartály a hotelszobájában ennek a tökéletes másolata. Még a
tartalma is a klórra emlékeztet. Bár nanokapszuláiban egy Síva nev rettenet
van. Gearing kifejezéstélen barnaszeméb l nem lehetett kiolvasni, mire
gondol. Gearing, amióta csak dolgozik, vegyifegyver-szakért volt.
Marylandben az Edgewood Arsenalban dolgozott, majd Utah-ban a Dugway
kísérleti telepen. Az is igaz, hogy ez nem igazából vegyi háború, ez
bioháború, mondhatni a testvértudománya annak, amit több mint húszévnyi
egyenruhás szolgálat alatt tanult. - rzik az ajtót? - kérdezte.
- Nem, de riasztóval van ellátva, és mint látja, beletelik néhány percbe, ha
az ember el akar játszadozni a rendszerrel. A riasztó a parancsnoki
szobában jelez, és bármi történjék, elég er vel tudunk reagálni.
- Milyen er vel? - szólt a volt ezredes következ kérdése.
- Húsz SAS-tag, rajtuk kívül húsz rend r lesz itt állandóan, és még tíz
SAS-katona köröz itt párokban a stadionban. A parancsnoki szobában lév k
automata fegyverrel lesznek felfegyverezve, a jár rök pisztolyokkal és
rádiókkal, azonkívül egy tartalék csapat alig egy kilométernyire lesz könny
páncélozott járm vekkel, nehézfegyverekkel, szakasz er sségben. Ezen túl,
alig húsz kilométerre, helikopterekkel és minden egyébbel egy egész
zászlóalj.
- Nekem elégnek t nik - bólintott Gearing ezredes. - Meg tudja adni a
riasztó kódját?
Még csak nem is haboztak. Elvégre egy volt vezérkari szint
katonatisztr l van szó, az olimpiai játékok biztonságáért felel s tanácsadó
csapat egyik vezet tagjáról. - Nyolc-kilenc-öt-hét-kilenc-zéró közölte a
magas rangú rend r. Gearing pedig leírta, aztán benyomva a gombokat
aktiválta, majd kikapcsolta a rendszert. Gyorsan kicserélheti a két tartályt. Az
egész rendszert úgy tervezték, hogy gyorsan lehessen szervizelni. Semmi
gond nem lesz vele, akárcsak azzal a modellel, amit Kansasban állítottak föl,
és amelyen embereivel együtt már napok óta gyakorolt. Sikerült tizennégy
másodpercre leszorítaniuk a kicserélés idejét. Egész húsz másodpercig
senkinek nem fog felt nni, hogy bármi baja lenne a párásító-h t
rendszernek, mert a bels nyomás fenntartja az áramlatot, és tovább is jön a
pára.
De Gearing most el ször látta a helyet, ahol mindezt meg is teszi majd, és
ett l egész testében megborzongott. Egy dolog tervezni valamit, és egész
más látni, hol fog valójában megtörténni. És ez az a hely, itt indítja el azt az
egész világra kiterjed járványt, amely annyi életet követel majd, hogy azt
számba sem lehet venni, és amelynek a végén csak a kiválasztottak
maradnak életben. És ezzel megmentik a bolygót, igaz, iszonyú áron, de
Gearing évekkel ezel tt elkötelezte magát. A saját két szemével látta, milyen
károkat képes tenni az ember. Fiatal hadnagy volt a Dugway kísérleti
terepen, amikor az a baleset történt, amir l olyan sokat írtak akkoriban a
lapok. A GB, egy er s ideggáz túl messzire jutott, és megölt néhány száz
birkát, márpedig az ideggáz nem szép halál még a birkáknak sem. Az
újságok pedig ügyet sem vetettek arra, hány vadállat halt meg a közelben
hasonló ocsmány halállal, a rovaroktól az antilopig. Gearinget mélyen
megrázta, hogy saját szervezete, az Egyesült Államok hadserege ekkorát
hibázhat, és ennyi fájdalmat okozhat. És az, amit kés bb megtudott, még
rosszabb volt. Éveken keresztül dolgoztak egy bináris reagensen, hogy
"biztonságos" mérget állítsanak el , amelyet a harcmez n használhatnak... a
dologban az volt az rjít , hogy mindez Németországban kezd dött az 1920-
as és 30-as években, rovaröl szerek kísérleteivel. A rovarok irtására
használt vegyi anyagok egyszer idegre ható reagensek persze, amelyek
megtámadják és tönkreteszik a hangyák és bogarak kezdetleges
idegrendszerét. De a német vegyészek belebotlottak a valaha is létez
leghalálosabb vegyi anyagokba. Gearing pályafutásának nagy részét
hírszerz k között töltötte, információkat értékelt olyan országok vegyiháború-
terveir l, amelyekre jobb nem bízni ilyesfajta anyagokat.
A vegyi fegyverekkel mindig is az volt a probléma, hogyan lehet
megfelel en célba juttatni ket. Hogyan oldják meg, hogy egyenletesen
oszoljon szét a harcmez n és támadja meg az ellenséges katonákat. Hogy
ugyanezek a vegyi anyagok továbbterjednek a széllel, és ártatlan polgárokat
is ölnek, olyan sötét titok volt, amelyet a dologgal foglalkozó szervezetek és
az ket irányító kormányok többnyire nem vettek figyelembe. És még csak
meg sem fordult a fejükben a vadvilág, az a rengeteg állat, amelyet
elpusztítanának így, na és ami még rosszabb, a vegyi anyagok által okozott
genetikai kár. Az ideggáz kisebb adagban, amikor még nem öl, megtámadja
az áldozat DNS-ét, és olyan mutációkat hoz létre, amelyek generációkon át
tartanak. Gearing ilyen dolgok között töltötte az életét, és talán ez tette olyan
érzéketlenné, hogy képes legyen ennyi életet elpusztítani.
És ez mégsem ugyanaz. Nem organofoszfát vegyi mérget fog
szétpermetezni, hanem apró vírusokat. És a stadion h t páráján át az
emberek belélegzik ket, a testük vegyi anyagai feltörik a nanokapszulákat,
lehet vé téve, hogy a Síva-szálak munkához lássanak... természetesen
lassan... és ezek az emberek hazamennek, és tovább terjesztik a Sívát.
Aztán négy-hat héttel a sydneyi olimpia vége után kitör a járvány az egész
világon, és ezt követi a globális pánik. Aztán a Horizon Corporation bejelenti,
hogy rendelkezésére áll egy kísérleti A vakcina, amelyet állatokon kipróbáltak
már, és emberi használatra biztonságosnak tartják, készen állnak a
tömegtermelésre. Beindul a tömegtermelés, és az egész világon szétosztják
a vakcinákat, aztán négy-hat héttel azután, hogy az emberek megkapták az
injekciókat, rajtuk is megjelennek a Síva-tünetek, és némi szerencsével a
világ jelenlegi népességéb l alig maradnak néhányan. Zavargások törnek ki,
sok olyan embert ölnek majd meg, akiket a természet igen hatékony
immunrendszerrel áldott meg, és így aztán nagyjából fél év múlva mindössze
néhány jól szervezett, jól felszerelt ember él majd biztonságban Kansasban
és Brazíliában. Ók lesznek azok, akik a világot visszafordították természetes
állapotába. Ez nem céltalan baleset lesz, mint Dugwayben, ez jól megfontolt
cselekedet lesz egy, olyan ember részér l, aki egész szakmai élete során
tömeggyilkosságot tervezett, de csak ártatlan állatok legyilkolásában
segédkezett... Gearing vendéglátójához fordult.
- És mit mond az id járás-el rejelzés?
- Forró, száraz id lesz, öregfiú. Remélem, a sportolók jó er ben vannak.
Szükségük lesz rá.
- Hát, ez a párásító rendszer igazi életment lesz - jegyezte meg Gearing.
- Csak nehogy nem megfelel emberek szórakozzanak vele. Engedelmével
utasítom az embereimet, hogy szemmel tartsák.
- Helyes - bólintott a magas rangú rend r. Úgy t nik, ennek az
amerikainak mániája a párásító rendszer, de elvégre vegyi szakért , azért ez
megmagyarázza.

Popov el z este nem húzta le a rolót, és hirtelen ébresztette a felkel

nap. Kinyitotta szemét, aztán fájósan hunyorgott a kansasi síkság fölött
felemelked napba. A fürd szobaszekrényben talált Tylenolt és aszpirint és a
konyhában kávét a kávéf z mellett, de a h t szekrényben semmi
használhatót. Lezuhanyozott, ivott egy kávét, aztán kiment a szobájából,
hogy valami ennivalót keressen. Talált egy meglehet sen nagy étkez t,
amelyben alig néhány ember lézengett, de a pult mögött azért álltak. Popov
odament, kapott is reggelit, aztán leült, enni kezdett, és közben szemügyre
vette a hatalmas teremben lev néhány embert. Többnyire a harmincas,
negyvenes éveikben járó tudós külsej emberek voltak, egyesek fehér orvosi
köpenyben.
- Mr. Popov? - szólalt meg egy hang. Dmitrij arra fordult.
- Igen?
 - David Dawson vagyok, a biztonsági f nök. Hoztam önnek egy kit z t -
ingre t zhet fehér m anyag jelvényt nyújtott át -, és ha ráér, körbevezetem.
És üdvözlöm Kansasben.
- Köszönöm. - Popov felt zte ingére a jelvényt, még a képe is rajta volt.
- Jobb lesz, ha állandóan viseli, hogy az emberek lássák, hogy ide tartozik
- magyarázta Dawson segít készen.
- Igen, értem. - Vagyis nem jöhet be ide bárki, s t még biztonsági f nök is
van. Ez érdekes.
- Hogy utazott?
- Kellemes, eseménytelen út volt - felelte Popov reggeli második kávéját
kortyolgatva. - Na és mi ez a hely?
- A Horizon építette kutatólaboratóriumnak. Tudja, mivel foglalkozik a cég,
ugye?
- Igen - bólintott Popov. - Világels gyógyszer- és biológiai kutatásban.
- Ez pedig a legújabb kutatólaboratórium és gyártóhely. Csak nemrég
készült el. Most kezdjük ideszállítani az embereket. De nemsokára ez lesz a
cég legfontosabb telepe.
- De miért itt a semmi kell s közepén? - nézett körül Popov az üres
étkez ben.
- Hát, el ször is, központi helyen van. Innen három órán belül bárhová el
lehet érni az egész országban, azonkívül itt senki nem zaklat minket.
Biztonságos is. A Horizon tevékenységének egy része komoly védelmet
igényel.
- Ipari kémkedés?
Dawson bólintott.
- Pontosan. Sokat aggódunk miatta.
- Na és én körülnézhetek?
- Magam vezetem körbe. Mr. Henriksen utasított, hogy mindenben
legyünk a segítségére. Fejezze csak be a reggelijét. Nekem is van még egy
kis dolgom. Úgy negyed óra múlva visszajövök.
- Köszönöm - mondta Popov, és utána nézett. Ez hasznos lesz, gondolta.
Elég különös ez a hely, szinte különlegesen biztonságos katonai telepre
emlékeztet... orosz katonai telepre, gondolta Popov. És igazából sehol egy
lélek, semmi beazonosítható jelleg. Még a KGB-nél is lóg egy Lenin-kép a
hatalmas csupasz fehér falakon, ami a maga módján bizonyos fokig
emberivé teszi a helyet. Itt az egyik fal színezett üvegb l van, és ha kinéz,
gabonaföldeket meg egy utat lát, de semmi mást. Mintha egy hajón lenne a
tengeren, gondolta, soha életében nem érezte magát ilyen különösen. A volt
KGB-tiszt sietve reggelizett, minden ösztöne valami veszélyt jelzett, remélte,
minél többet sikerül megtudnia és minél hamarabb.

- Domingo, ezt rád kell bíznom - mondta John.

 - Messze van, John, és most lettem apa - vitatkozott Chávez.
- Sajnálom, fiacskám, de Covington kiesett. Akárcsak Chin. Téged
küldelek négy emberrel. Könny munka, Ding, az ausztrálok értik a dolgukat,
de azért felkértek minket, hogy menjünk oda, és nézzünk körül. Méghozzá
azért, mert olyan remekül végezted a dolgod mind a négy alkalommal, oké?
- Mikor kell indulnom?
- Ma este, Heathrow-ról egy 747-sel - nyújtotta felé Clark a borítékot a
repül jeggyel.
- Hát ez remek - morogta Chávez.
- A csudába is, mit panaszkodsz, legalább a szülésnél itt lehettél, apuci.
- Még szép. És mi van, ha valami történik, amíg elvagyok? - próbálkozott
végs érvként Chávez.
- Összekaparhatunk egy csapatot, de csakugyan úgy gondolod, hogy
bárki is ilyen hamar újra meg akarná cibálni a bajuszunkat azok után, hogy
így elintéztük ezeket az IRA-csibészeket? Hát, én nem hiszem - vonta le
Clark a következtetést.
- És mi a helyzet azzal az orosszal, Szerovval?
- Az FBI rajta van az ügyön. Egész New Yorkot t vé teszik érte. Egy tucat
ügynököt állítottak rá az ügyre.

Egyikük Tom Sullivan volt. Épp a postával próbálkozott. A 1453-as

postafiók volt a titokzatos Mr. Szerové. Volt benne egy csomó reklám, egy
Visa-számla, de az elmúlt kilenc napban senki nem nyitotta ki a dobozt,
legalábbis a borítékokon lev dátumok alapján, és a postatisztvisel k egyike
sem volt képes személyleírást adni a 1453-as postafiók tulajdonosáról.
Egyikük mindössze annyit mondott, hogy nem s r n jött a postájáért. Amikor
kibérelte a postafiókot, megadta ugyan a címét, de mint kiderült, ez egy
néhány utcával odébb lev olasz pékség címe volt. Ugyanilyen hamis volt a
telefonszám is.
- Bármiben lefogadom, hogy a pofa kém - t n dött Sullivan hangosan.
Csak azt nem értette, miért nem veszi át az esetet a kémelhárítás.
- Hát, eléggé úgy t nik - helyeselt Chatham. De ezzel itt véget ért a
megbízatásuk. Semmi bizonyítékuk nem volt, miszerint az illet b nt követett
el, és messze nem volt elég emberük ahhoz, hogy valaki éjjel-nappal
szemmel tartsa a postafiókot.

Itt komolyan veszik a biztonságot, gondolta Popov, amikor a Dawson által

Hummernek nevezett katonai jelleg járm vel körbehajtottak. A biztonság
szempontjából az egyik els a védelmi mélység. Az itt b ven megvolt,
legalább tíz kilométerre volt a legközelebbi birtokhatár.
- Sok nagy tanya volt itt, de a Horizon mind felvásárolta néhány évvel
ezel tt, miel tt elkezdtük volna az építkezést. Beletellett egy kis id be, de
most már vége.
- De látom, még mindig termesztenek búzát?
- Igen, a telephez nem kellett annyi föld, és igyekeztünk meghagyni
olyannak a területet, mint amilyen volt. Annyi búzát termelünk, amennyi az
egész telepnek elég, saját silóink és malmaink vannak. Észak felé mutatott.
Popov arra fordult, és látta a távolban emelked masszív betonépületeket.
Megdöbbent , milyen nagy Amerika, gondolta Dmitrij Arkagyijevics. Ez a
része pedig egészen lapos, az orosz sztyeppekre emlékeztet. A néhány
kisebb domb és bukkanó inkább csak az igazi hegyek hiányát hangsúlyozza.
A Hummer észak felé haladt, és végül vasúti síneken haladtak át. A sínek a
gabonasilók felé vezettek. Még távolabb északra volt az autópálya, de Popov
nemigen látott rajta forgalmat.
- Ez az északi határ - magyarázta Dawson, amikor megm veletlen
területre értek.
- Mi ez?
- Ó, ez a mi kis villás szarvú antilopcsordánk. - Dawson egy kicsit fordított
a kormánykeréken, hogy közelebb húzódjon. A Hummer zötyköl dött a füves
talajon.
- Helyes állatok.
- Igen azok, és nagyon gyorsak. Gyors kecskéknek hívjuk ket. Nem is
igazi antilopok, genetikailag közelebb állnak a kecskékhez. Ezek az állatok
óránként negyvenmérföldes sebességgel képesek futni, és legalább egy
óráig bírják. Azonkívül remek a látásuk.
- Gondolom, nem könny rájuk vadászni. Maga vadászik?
- Csakugyan nehéz rájuk vadászni, és én nem is teszem. Vegán vagyok.
- Micsoda?
- Vegetáriánus. Nem eszem húst, nem használok állati terméket -
jelentette ki Dawson meglehet sen büszkén. Még az öve sem b rb l készült,
hanem vászonból.
- Na és miért, David? - kérdezte Popov. Még soha nem találkozott ilyen
emberrel. '
- Egyszer en így döntöttem. Nem helyeslem, hogy állatokat öljenek, akár
azért, hogy megegyék ket, akár bármilyen más célból. Felé fordult. - Nem
mindenki ért velem egyet még itt a projektnél sem, de nem én vagyok az
egyetlen, aki így gondolkodik. A természetet tisztelni kell, és nem
kizsákmányolni.
- Hát, akkor gondolom, nem vásárol a feleségének sz rmebundát -
mondta Popov mosolyogva. Hallott már ezekr l a fanatikusokról.
- Hát, nem is! - nevetett Dawson.
- Magam soha nem vadásztam - szólalt meg Popov, kíváncsi volt, milyen
választ vált ki ezzel a másikból. - Soha nem láttam értelmét, és
Oroszországban a vadállatokat már csaknem kiirtották.
 - Én is hallottam. Nagyon szomorú, de eljön az id , hogy újra
elszaporodnak - jósolta Dawson.
- Ugyan már, amikor egy csomó állami vadász gyilkolja ket? Ez a
rendszer a kommunista uralom bukásával sem sz nt meg. Dawson arcán
megjelent az a jellegzetes pillantás, amelyet Popov annyiszor látott korábban
a KGB-nél. Ez az ember tud valamit, amit nem mondhat el egyel re, pedig
tudja, hogy fontos.
- Ó, vannak módszerek, haver. Vannak módszerek.
A körút jó másfél órán keresztül tartott, és mire visszaértek, Popovot
igazán leny gözte a telep mérete. Az épülethez vezet út valóban
leszállópálya volt. Látta a repül gépeket útbaigazító elektromos
berendezéseket, és az autósokat leállító közlekedési lámpákat arra az id re,
amikor az út leszállópályaként üzemel.
- Dr. Brightling rengeteg pénzt költhetett erre a telepre.
- Így van - helyeselt Dawson. - De higgye el, megéri. - Az
autópálya/kifutópályán a laborépülethez hajtott, és ott megállt. - Jöjjön velem.
Popov nem kérdezte, miért, csak követte. Eddig soha nem tudta felmérni,
mekkora er t képvisel egy amerikai nagyvállalat. Egy ekkora területen
elterül , ilyen hatalmas telepnek állami tulajdonban kéne lennie. A hotelrész,
amelyben az éjszakát töltötte, ezreket tud elszállásolni. Miért építenek ilyet
egy ilyen helyre? Brightling ide akarja költöztetni az egész cégét összes
alkalmazottaival? Távol az összes nagyvárostól, repül tért l és mindattól,
amit a civilizáció kínálni tud? Miért ide? A biztonságot leszámítva semmi
értelme. A nagy rend r rszobáktól, az újságoktól és riporterekt l is távol van.
Ami a biztonságot illeti, ez a telep akár a holdon is lehetett volna.
A labor épülete is nagyobbnak t nt a szükségesnél, legalábbis Dmitrij
számára, de ellentétben a többiekkel, ez láthatóan m ködött jelenleg is.
Odabent az íróasztalnál recepciós ült, aki ismerte Dave Dawsont.
Továbbengedte ket a liftekhez, ahol fölmentek a negyedik emeletre, és ott
benyitottak egy irodába.
- Jó reggelt, doki - köszönt Dawson. - Dmitrij. Dr. Brightling küldte el
hozzánk tegnap este. Egy ideig velünk lesz - tette hozzá a biztonsági f nök.
- Megkaptam a faxot. - Az orvos felállt, kezet nyújtott Popovnak. -
Üdvözlöm, John Killgore vagyok, jöjjön velem. - Az oldalajtón át mindketten
átmentek a vizsgálószobába, Dawson pedig odakint várakozott. Killgore
levettette Popovval a ruháit, aztán alaposan megvizsgálta. Megmérte a
vérnyomását, megnézte a szemét, a fülét, a reflexeit, a hasát is
megnyomkodta, hogy megbizonyosodjon, nem tapintható a máj, végül pedig
négy kémcs nyi vért is levett a kés bbi vizsgálatokhoz. Popov ellenkezés
nélkül t rte, valamelyest mulattatta az egész, és egy kicsit tartott is az
orvostól, ahogyan a legtöbben vannak vele. Végül Killgore egy ampullát vett
el orvosi szekrényéb l, és felszívta tartalmát egy eldobható injekciós t be.
 - Mi ez? - kérdezte Dmitrij Arkagyijevics.
- Csak egy véd oltás - magyarázta Killgore, és letette az ampullát.
Popov fölvette, megnézte a címkéjét. B-2100 11-21-00 állt rajta, semmi
más. Aztán a t a felkarjába szúrt, és Popov arca összerándult. Soha nem
szerette az injekciókat.
- Nos, meg is vagyunk - jegyezte meg Killgore. - Holnap beszélünk a
vérképér l. - Azzal intett páciensének, hogy fölveheti a ruháit. Ennek az
embernek épp most mentette meg az életét, és még csak nem is tud róla.
Kár, gondolta Killgore.

***

- Mintha nem is létezne - magyarázta Sullivan különleges ügynök a

f nökének. - Lehet, hogy valaki id nként idejön megnézni a postáját, de
kilenc, tíz napja senki nem járt itt.
- Mit tehetünk?
- Ha akarja, felszerelhetünk egy kamerát és egy mozgásérzékel t a
dobozban. Mint az FCI-s fiúk, amikor a küldemények átadását akarják
figyelni. Megtehetjük, de nem olcsó, és egy vagy két ügynöknek mindig a
közelben kell lennie, hogyha a riasztó megszólalna. Van olyan fontos ez az
eset?
- Igen, van - biztosította beosztottját a New York-i FBI-iroda
vezet helyettes ügynöke. - Gus Werner indította el a nyomozást, és
személyesen követi a fejleményeket, úgyhogy beszéljen csak az FCI-s
fiúkkal, hogy segítsenek szemmel tartani a postafiókot.
Sullivan bólintott.
- Oké, megteszem - mondta meglepetését leplezve.
- Na, és mi a helyzet a Bannister-üggyel?
- Jelenleg ez is leült. Mostanáig egyetlen gyanús dolog, hogy az a Kirk
Maclean egy kicsit idegesnek t nt a második beszélgetés alkalmával. Talán
csak ilyen a természete, talán valami másról van szó. Nem tudunk semmit
rábizonyítani. Mindössze annyi köti az elt nt áldozathoz, hogy megittak
együtt néhány italt, és beszélgettek a bárban. Mindenesetre ellen riztük, de
nem találtunk semmi érdekeset. A Horizon Corporationnál dolgozik,
biokémikus, a delaware-i egyetemen végzett, és a Columbián fog doktorálni.
Több környezetvéd csoportnak is a tagja, beleértve az Earth First és a
Sierra Klubot is, jár neki a lapjuk is. Szeret kirándulni. Huszonkét leped je
van a bankban, és id ben fizeti a számláit. A szomszédai szerint csendes és
visszahúzódó, nem sok barátja van az épületben. Barátn it nem ismerik. Azt
mondja, mindössze felszínesen ismerte Mary Bannistert, egyszer
hazakísérte, de nem történt köztük semmi, legalábbis ezt mondja.
- Még valami? - kérdezte az irodavezet -helyettes.
 - Fényképes röplapokkal, amelyeket a New York-i rend rség szétosztott,
semmire nem mentek. Nem mondhatom, hogy nagyon reménykednék.
- Mik a tervei?
Sullivan vállat vont.
- Néhány napon belül visszamegyünk Macleanhez, és ismét kihallgatjuk.
Ahogy mondtam, egy kicsit idegesnek t nt, de azért nem annyira, hogy
kövessük.
- Beszéltem err l D'Allessandro hadnaggyal. Szerinte lehet, hogy egy
sorozatgyilkos tevékenykedik a városnak ezen a részén.
- Lehet, hogy így van. Elt nt egy másik lány is, Anne Pretloe, de ez
ügyben sem tudunk el relépni. Nincs semmi kiindulópontunk, de azért tovább
próbálkozunk - ígérte Sullivan. Ha tényleg van ilyen sorozatgyilkos, el bb
vagy utóbb elkövet valami hibát. Persze addig is újabb fiatal n k fognak
elt nni abban a bizonyos fekete lyukban, és a New York-i rend rség meg az
FBI közös er vel sem tudja megakadályozni. - Még soha nem dolgoztam
ilyen ügyön, mint ez.
- Én igen - közölte az irodavezet -helyettes. - A Green River gyilkossági
ügyön Seattle-ben. Iszonyatos energiát -fektettünk a dologba, de soha nem
kaptuk el a gazfickót, aztán a gyilkosságok egyszer en abbamaradtak.
Lehet, hogy elkapták betörésért, vagy mert ki akart rabolni egy italboltot.
Lehet, hogy most épp a washingtoni állami börtönben ül, és várja, hogy a jó
magaviseletéért szabadon engedjék, és aztán újabb szajhákat nyírhasson ki.
Remek pszichológiai jellemzést kaptunk arról, miképp m ködik az agya, csak
éppen nem ismerjük azt az agyat, amelyikre ráillik a leírás. Az ilyen ügyek
igazán megizzasztják az embert.

Kirk Maclean épp ebédelt a több száz New York-i büfé egyikében,
tojássalátát evett és üdít t ivott hozzá.
- Nos? - kérdezte Henriksen.
- Visszajöttek, és újra kihallgattak, ugyanazokat a kibaszott kérdéseket
tették fel újra és újra. Biztos azt várták, hogy most mást mondok.
- És mást mondtál? - kérdezte a volt FBI-ügynök.
- Nem, csak egy dolgot mondhatok, azt a sztorit, amit el re elkészítettem.
De honnan tudtad el re, hogy újra megkeresnek? kérdezte Maclean.
- Az FBI-nál dolgoztam. Dolgoztam ilyen eseteken, és tudom, hogyan
m ködik az Iroda. Könny alábecsülni ket, aztán megjelennek... nem,
inkább te kerülsz a látókörükbe, k pedig keresgélni kezdenek, és lehet, hogy
abba sem hagyják, amíg nem találnak valamit. - Henriksen jónak látta
figyelmeztetni a srácot.
- Na és hol vannak most? Úgy értem, a lányok? - kérdezte Maclean.
- Ezt nem kell tudnod, Kirk. Ne feledd el. Jobb, ha nem tudod.
- Oké - bólintott Maclean megadóan. - És most mi lesz?
 - Valószín leg ismét megkeresnek, és gondolom, csináltak egy
háttérellen rzést is rólad...
- Az mit jelent?
- Beszéltek a szomszédokkal, munkatársakkal, megnézték a hitelkártyád,
kocsid, kaptál-e büntetéseket, ítéltek-e már el, egyáltalán utalhat-e bármi
arra, hogy rossz fiú vagy - magyarázta Henriksen.
- Nem találhatnak semmi ilyet - mondta Kirk.
- Tudom. - Henriksen maga is elvégezte ugyanezt az ellen rzést. Semmi
értelme nem volt, hogy olyasvalakivel szegessék meg a törvényt a projekt
nevében, akinek b nöz i múltja van. Maclean egyetlen rossz pontja az Earth
First szervezetben való tagsága, amelyet az Iroda csaknem terrorista -
legalábbis széls séges - szervezetnek tekint. De Macleannek mindössze
annyi köze van hozzájuk, hogy járatja a havi hírlevelüket. Sok jó eszméjük
van, és a projektben felmerült, hogy néhányukat beoltják a B vakcinával. De
túl sok olyan tagjuk volt, aki úgy képzelte a bolygó megmentését, hogy
szögeket vernek a fákba, hogy beléjük törjön a f rész. Ezzel csak a
f részmalmok munkásait lehet megnyomorítani, és arra jó, hogy felkeltse a
tudatlan közvélemény haragját anélkül, hogy bármi hasznosra tanítaná ket.
Ez a terroristák problémája is. Henriksen évek óta tisztában volt vele. Tetteik
soha nem passzoltak össze az elvárásaikkal. Egyszer en nincs annyi eszük,
hogy megteremtsék azokat az er forrásokat, amelyekkel hatékonyak
lehetnének. Ahhoz, hogy ezt elérjék, a gazdasági ekostruktúrában kell élni,
és ezen a csatamez n nem könny sikert elérni. Az ideológia ehhez kevés.
Agy és alkalmazkodóképesség is kell. Méltónak kell lenni ahhoz, hogy az
ember a kiválasztottak közé kerüljön. Kirk Maclean nem igazán méltó, de a
csapat tagja. Most pedig felhívta magára az FBI figyelmét. Mindössze annyit
kell tennie, hogy ragaszkodjon a sztorijához. De ideges, ami azt jelenti, hogy
nem lehet megbízni benne. Valamit tennie kell.
- Csomagolj össze. Még ma este átköltözöl a projektbe. - A csudába is,
elvégre bármikor megkezd dhet most már. Már nem kell sokat várniuk.
- Helyes - felelte Maclean, befejezve tojássalátáját.

Popov végre látott néhány m alkotást a csupasz falakon. Vagyis a hely

nem teljesen lélektelen. A természetet ábrázoló festmények voltak, hegyek,
erd k, állatok. Némelyik kép egész jó volt, de a többségük átlagos, az a fajta,
amilyeneket az ember olcsó motelek falán láthat. Elég különös, gondolta az
orosz. Mekkora vagyont költhettek arra, hogy ezt a hatalmas telepet
fölépítsék a semmi kell s közepén, de a m alkotások másodrangúak. De hát
az ízlésen nem lehet vitatkozni, és Brightling technokrata, aki feltehet leg
nem nagyon ért az élet finomabb dolgaihoz. Valamikor az sid kben druida
lett volna, gondolta Dmitrij. Szakállas alak, hosszú fehér ruhában, aki fákat és
állatokat imád, és k oltárokon szüzeket áldoz pogány hiedelmei nevében.
Pedig a szüzekkel jobb dolgokat is lehet tenni. A régi és az új meglehet sen
különösen keveredik ebben az emberben és az egész vállalatnál. A
biztonsági f nök "vegán", aki soha nem eszik húst? Micsoda baromság! A
Horizon Corporation világels több létfontosságú új technológia terén is, de
rültek vannak benne, akik ilyen különös primitív dolgokban hisznek. Popov
jellegzetes amerikai vonásnak tartotta a dolgot. Hatalmas ország, ahol a
zseni együtt él az rülttel. Brightling zseni, mégis felfogadta t azért, hogy
terrorista akciókat kezdeményezzen...
...aztán ide hozta t. Dmitrij Arkagyijevics vacsora közben végig ezen
gondolkodott. Miért ide? Mi olyan különleges ebben a helyben?
Azt viszont már megértette, miért intézte el Brightling egy legyintéssel a
terroristáknak kifizetett összeget. A Horizon Corporation több pénzt költött
pusztán az egyik itteni beköt útra, mint amennyit Popov az akció során a
saját számlájára szivattyúzhatott. De ez a hely fontos. Az ember minden kis
részleten láthatta ezt. Egészen a forgóajtókig, amelyek bent tartották az
épületben a leveg t. Minden egyes ajtó afféle zsilip volt, amit l Popov úgy
érezte, mintha rhajóban lenne. Egyetlen dollárt sem spóroltak meg azon,
hogy ez a hely ne a lehet legtökéletesebb legyen. De mire legyen tökéletes?
Popov fejét csóválva kortyolgatta teáját. Kit n volt az étel. Mindennek
kit n volt a min sége, kivéve ezeket az abszurdan gyenge festményeket.
De itt egyetlen tévedést sem látott, és Brightling nem az a fajta ember, aki
bármiben is kompromisszumot kötne. Ennélfogva minden szándékos, minden
beleillik egy nagyobb összképbe, melyb l kikövetkeztethet az épület célja
és azé az emberé is, aki építtette, gondolkodott Dmitrij Arkagyijevics.
Elt n dött ezen a napon. A körút, na és az orvosi vizsgálat? Ezt mi a fenének
csinálták? Az orvos pedig adott neki egy injekciót. Egyszer véd oltás, mint
mondta, de mi ellen? Miért?
És a modern technológia eme szentélye mellett szántóföld, azon túl pedig
vadállatok, amelyeket útikalauza láthatóan imádott.
Druidák, gondolta. Annak idején, amikor Angliában dolgozott
tereptisztként, vette a fáradságot, hogy elolvasson könyveket és tanuljon az
angol kultúráról. Turistát játszott, még Stonehenge-be és egyéb helyekre is
elutazott abban a reményben, hogy jobban megérti az ittenieket. Végül le
kellett vonnia a következtetést, a történelem az történelem, és bármennyire
érdekes is, semmivel sem logikusabb itt, mint a Szovjetunióban, ahol a
történelmet f leg hazugságok alkották, melyek egyetlen érdeme az volt, hogy
beleillettek a marxizmus-leninizmus ideológiájába.
A druidák pogányok voltak, akik különböz fákban és kövekben lev
isteneket imádtak, és isteneik számára embereket áldoztak. Druida papok
feltehet leg ezzel a módszerrel tartották fenn uralmukat a parasztok fölött...
és a nemesség fölött is, hisz minden vallás erre törekszik. Cserébe némi
reményt kínálnak és bizonyosságot az élet legnagyobb rejtélyében, hogy mi
történik a halál után, hogy miért esik az es , hogy miként keletkezett a világ,
és mindennek földi hatalomban kérték meg az árát. Abban, hogy k
mondhassák meg mindenkinek, hogyan éljen. Tehetséges elmével
megáldott, de alacsony születés emberek számára ez lehetett a legjobb
mód, hogy a nemesekkel azonos hatalmat szerezzenek. De mindig a
hatalom körül forgott minden, a földi hatalom körül. És akárcsak a
Szovjetunió kommunista pártjának tagjai, a druida papok is feltehet leg
elhitték mindazt, amit mondtak, és amelyet másokra kényszerítettek, mert
egyszer en hinniük kellett benne. Elvégre ez volt hatalmuk forrása, és ebben
csak hisz az ember.
De ezek az emberek itt nem primitívek. Többnyire tudósok, többen
közülük szakmájuk vezet tudósai közé tartoznak. A Horizon Corporation
zsenik gyülekezete. Különben hogy szedhetett volna össze Brightling ennyi
pénzt?
Popov a homlokát ráncolva visszatette tányérjait a tálcára, aztán a
szennyesedénygy jt helyre vitte. Valami furcsa módon a Dzerzsinszkij tér 2.
szám alatti KGB-étteremre emlékeztette. Jó étel és személytelenség. Miután
végzett, visszament a szobájába. Még mindig fogalma sem volt, mi a csuda
történt vele élete el z három hónapjában. Druidák? Hogy lehetnek tudósok
ilyenek? Vegánok? Hogy lehet, hogy valaki, akinek megvan a józan esze, ne
akarjon húst enni? Mi olyan különleges azokban a birtok határán él
szürkésbarna antilopokban? És ez az ember állítólag a biztonsági f nök itt,
ennélfogva olyasvalaki, akiben nagyon megbíznak. Egy kibaszott
vegetáriánus azon a földön, amely olyan mennyiségben állít el marhát, amit
a világ többi részén el sem tudnak képzelni.
És mi a fene volt az az injekció? Popov még akkor is ezen t n dött,
amikor bekapcsolta a tévét. Véd oltás? Mi ellen? És egyáltalán, miért
vizsgálták ki? Minél mélyebbre ásott, minél több információt talált, annál
z rzavarosabb volt a rejtvény.
De bármir l legyen is szó, arányban kell lennie azzal a befektetéssel,
amelyet Brightling és a vállalata végzett, márpedig az hatalmas. És bármi
legyen is, egy cseppet sem zavarta meg, hogy bizonyos emberek, akiket
John Brightling nem ismert, és egyértelm en nem is voltak fontosak a
számára, meghaltak. De mégis, hogy illik ez a képbe?
Popovnak ismét be kellett vallania, hogy sejtelme sincs. Ha egykori KGB-
felettesének jelentené, minden bizonnyal azt hinnék, hogy elment az esze, de
feltehet leg utasítanák, hogy folytassa a nyomozást, amíg valami
következtetésre nem jut, és mivel a KGB képezte ki, ugyanúgy nem tudta
abbahagyni a tények felderítését, mint ahogy a légzést sem.

Az els osztály legalább elég kényelmes, vigasztalta magát Chávez.

Hosszú út volt, ennél hosszabb repül út nem nagyon létezik, hiszen úti célja
17000 kilométerre volt, és az egész bolygó mindössze 40000 kilométer
körbe. A British Airways 9-es járata este 10.15-kor indult, és tizenegy és
háromnegyed óra múlva érkezik Bangkokba, ahol másfél órát várakoznak,
majd újabb nyolc óra ötven perces repülés következik Sydneybe. Mire
odaérek, legszívesebben pisztolyt rántanék és lel ném a személyzetet,
gondolta magában Ding. Csak azért kell ennyit utaznia, azért nem lehet a
felesége és a kisgyereke mellett, mert a kibaszott ausztrálok azt akarják,
hogy fogja a kezüket. Hajnali 5.20-kor fog megérkezni két nappal azután,
hogy elindult, azért, mert átmegy az Egyenlít n és több id zónán. A teste
valószín leg összetörtebb lesz, mint a tojás, amib l reggeli rántottája készült,
de semmit nem tehet ellene, és a BA legalább nem engedi a dohányzást a
járatain. Persze ezzel a plafonra kergeti azokat, akik dohányoznak, de ez
legyen az bajuk. Hozott magával négy könyvet és hat képeslapot, hogy
valamivel eltöltse az id t, azonkívül külön tévéképerny is volt, hogy filmeket
nézhessen. Ding tehát úgy döntött, hogy a lehet legjobban kihasználja az
id t. A légikísér k becsukták az ajtókat, felb gtek a motorok, aztán a
hangszóróban a parancsnok üdvözölte ket a gépen, amely a következ nap
- vagy két nap, attól függ en, hogy nézzük - az otthonuk lesz.
 HARMINCKETTEDIK FEJEZET

VÉRKÉP

- JÓ ötlet volt ez? - kérdezte Brightling.

- Azt hiszem. Kirk amúgy is az utazók listáján volt. Ha bárki
kérdez sködne, a munkatársai majd azt mondják, hogy vállalati ügyben el
kellett utaznia a városból - mondta Henriksen.
- De mi lesz, ha az FBI-ügynökök visszajönnek, hogy beszéljenek vele?
- Akkor elutazott és várniuk kell - felelte Henriksen. - Egy ilyen nyomozás
hónapokig tarthat, de nekik nincsenek hónapjaik.
- Hát, nincsenek - bólintott Brightling.
- Hogy viselkedik Dmitrij odakint?
- Dave Dawson azt mondja, jól, kérdez sködik, mint egy turista, de ez
minden. Johnny Killgore megvizsgálta és megkapta a B-vakcinát.
- Remélem, nem bánja, hogy életben marad. Annak alapján, amit
mondott, lehet, hogy közénk való, nem?
- Ebben nem vagyok olyan biztos, de nem okoz problémát, és mire rájön,
mi történik, amúgy is túl kés lesz. Wil Gearing a helyszínen van, és azt
mondja, minden a terv szerint halad, John. Még három hét és sínen vagyunk.
Itt az id , hogy elindítsuk az embereinket Kansasba.
- Kár. A hosszú élet terv elég jól halad.
- Valóban?
- Hát, az áttörést soha nem lehet megjósolni, de a kutatásnak elég
érdekes fejleményei vannak már, Bill.
- Meglehet, hogy örökké élhetünk... - jegyezte meg Henriksen savanykás
mosollyal. Azóta sem tud hinni az ilyen jóslatokban, hogy kapcsolatban áll
Brightlinggel és a Horizon Corporationnal. Az tény, hogy a cég néhány
csodálatos eredménnyel rukkolt el , de ezt azért akkor is hihetetlennek
tartotta.
- Rosszabbat is el tudok képzelni. Gondoskodom arról, hogy az egész
kutatócsoport megkapja a B vakcinát - mondta Brightling.
- Hát akkor az egész csapatot költöztesd át Kansasba, hogy ott
dolgozzanak, az ég szerelmére - javasolta Bill. - Na és mi a helyzet a cég
többi részével?
Brightling nemigen szerette ezt a kérdést, nem szívesen gondolt arra,
hogy a Horizon alkalmazottainak több mint a fele úgy jár, akárcsak az
emberiség többi része. Meghalnak maguktól, vagy rosszabb esetben az A
vakcina áldozatai lesznek. John Brightlingban volt némi erkölcsi tartás, és az
elvei közé tartozott az is, hogy h séges azokkal, akik neki dolgoznak. Ezért is
volt Dmitrij Popov Kansasban, és dolgoztak már a B osztályú antitestek a
szervezetében, Tehát még a nagyf nök sem érzi teljesen megnyugtatónak
azt, amit csinál, gondolta magában Henriksen. Hát, ezt teszi az emberrel a
lelkiismeret. Shakespeare is elmondta a magáét a jelenségr l.
- Ezt már eldöntöttük - felelte Brightling néhány másodpercnyi kínos
hallgatás után. Csak azokat mentik meg, akik a projekt részei, vagy akiknek
hasznát veszik tudományos szempontból a jöv ben. Hivatalnokokat,
ügyvédeket, titkárn ket nem mentenek meg. Az, hogy ötezer ember
megmenekülhet - ennyit képesek befogadni a kansasi és brazíliai telepek -,
komoly er feszítést igényelt t lük. F leg, ha azt is számításba veszik, hogy
ezeknek az embereknek mindössze egy töredéke van tisztában azzal, mi a
projekt és mi a célja. Ha Brightling marxista lett volna, feltehet leg azt
gondolja, vagy talán ki is mondja, hogy a világnak élcsapatra van szüksége,
amelyik egy új világ felé vezeti, de nem ilyen fogalmakban gondolkodott.
Brightling szintén hitte, hogy megmenti a bolygót, és bár iszonyatos áron, ez
a cél minden áldozatot megér. Brightling nagyon remélte, hogy képes lesz
túlélni azt az id szakot, amikor minden megváltozik. Nem fogja annyira
gyötörni a b ntudat, hogy önkezével vessen véget életének.
Henriksennek könnyebb dolga volt. Elvégre úgy látta, hogy amit az
emberek a világgal tesznek, b n. Azok, akik ezt teszik, támogatják, vagy
semmit nem tesznek ellene, b nöz k. Neki pedig az a munkája, hogy
megállítsa ket, és ez az egyetlen mód. És amikor elvégezték munkájukat,
az ártatlanok biztonságban lesznek, akárcsak a természet. Akárhogy is, a
projektben immár minden a helyén volt, az emberek és az eszközök is. Wil
Gearing bízott benne, hogy el tudja végezni küldetését. Popov és az
Európában kezdeményezett terrorista akciója segítségével a Global Security
befurakodott a sydneyi olimpia biztonsági rendszerébe. Így aztán a projekt
tovább haladhat, és egy év múlva a bolygó megváltozik. Henriksen csak
amiatt aggódott, vajon hányan élik túl a járványt? A projektben lev tudósok
végtelen vitákat folytattak err l. Sokan fognak éhezés vagy más hasonló
okok miatt meghalni. Kevesen lesznek, akik képesek majd szervezett er t
alkotni, és elt n dni azon, miért élték mindezt túl a projekt tagjai, és aztán
tenni valamit ellenük. A természetes túlél k többsége a kiválasztottak
védelmét fogja élvezni, és akinek egy csepp esze van, elfogadja ezt a
védelmet. A többiek - ki tör dik velük? Henriksen mindenesetre gondolt arra,
hogy a kansasi telep biztonságban legyen. Voltak nehézfegyvereik, b ven
elég ahhoz, hogy elintézze a Síva-tünetekt l bedühödött zavargó farmereket.
A járvány egyik legvalószín bb eredménye a társadalom gyors
összeomlása lesz. Még a katonaság, a hadsereg is darabokra fog hullani, de
a kansasi telep elég messze van a legközelebbi katonai bázistól. A Fort
Riley-i laktanyában állomásozó katonákat pedig el ször a városokba küldik
majd, hogy segítsenek fenntartani a rendet, amíg rajtuk is nem mutatkoznak
majd a tünetek. Attól fogva katonaorvosok kezelik majd ket - nem mintha
sokra mennének velük -, és mire az egységek kohéziós ereje elt nik, már
kés lesz ahhoz, hogy a katonák bármiféle szervezett akcióba kezdjenek.
Kockázatos id szak lesz, de nem fog soká tartani, és ha a projekt tagjai szép
csendben meghúzzák magukat Kansasban, valószín leg nem kell szervezett
támadással szembenézniük. A csudába is, mindössze annyit kell tenniük,
hogy elhitetik a világgal, hogy itt is sorra halnak az emberek. Esetleg ásnak
néhány sírt és üres koporsókat, vagy zsákokat raknak beléjük a kamerák
el tt, vagy még jobb, nyílt színen elégetik ket. És ezzel mindenkit
elijesztenek az állítólagos járványgóctól. Ugyan már, évek óta tervezik a
dolgot, a projektnek sikerrel kell járnia, különben ki mentené meg a bolygót?

Ma olasz menü volt az étteremben, és Popov örömmel látta, hogy a

szakácsok nem "vegánok". A lasagnában volt hús. Ezt tett a tálcájára, meg
egy pohár chiantit, amikor eljött a pulttól, észrevette dr. Killgore-t. Az orvos
egyedül evett, és Popov úgy döntött, csatlakozik hozzá.
- Ah, jó napot, Mr. Popov.
- Jó napot, doktor. Milyen lett a vérképem?
- Remek. A koleszterinszintje egy kicsit magasabb a kelleténél, és a
lipoprotein-s r ség sem a legoptimálisabb, de emiatt nemigen aggódnék.
Egy kis testgyakorlás helyrehozza. A PSA-ja is kit n .
- Az mi?
- Prosztata-specifikus antitest, a prosztatarák kimutatására használjuk.
Minden férfinak el kéne végeztetni ötvenhez közeledve. A magáé jó. Tegnap
meg kellett volna hogy mondjam, de rengeteg dolgom volt. Sajnálom, de
végül is semmi fontos mondandóm nem volt, és ez az az eset, amikor az a jó
hír, ha nincs hír, Mr. Popov.
- Szólítson csak Dmitrijnek - nyújtott kezet az orosz.
- John - fogadta el az orvos a kinyújtott kezet. - Maguknál Iván lennék,
gondolom.
- És látom, nem vegán - jegyezte meg Dmitrij Arkagyijevics, Killgore
tálcája felé biccentve.
- Hogy? Micsoda? Hogy én? Nem, Dmitrij. Nem tartozom közéjük. A
homo sapiens mindenev . A fogazatunk sem növényev -fogazat. Nem elég
vastag rajta a zománc. Ez inkább amolyan politikai mozgalom, szerintem.
Egyesek még b rcip t sem hordanak, mert a b r állati termék. - Killgore
megevett egy fél húsgombócot, mutatván, hogy komolyan gondolja. - Még
vadászni is szoktam.
- Nocsak! És merre vadászik?
- Nem a projekt területén. Erre nézve szigorú szabályok vannak, de id vel
vadászhatok majd szarvasra, rénszarvasra, bölényre, madarakra, amire csak
akarok - mondta Killgore, és kinézett a hatalmas ablakon.
- Bölényre? Úgy gondoltam, hogy az már rég kihalt - felelte Popov.
Valahol hallotta vagy olvasta ezt.
 - Nem igazán. Száz évvel ezelött már közel állt a kihaláshoz, de elég
megmaradt, hogy megéljen a Yellowstone nemzeti parkban és
magáncsordákban. Egyesek házi szarvasmarhával is keresztezték, és
nagyon jó az íze. Errefelé kapni is néhány boltban.
- Bölényt lehet keresztezni marhával? - csodálkozott Popov.
- Persze. Genetikailag ezek az állatok igen közel állnak egymáshoz, és a
keresztezés igazából könny . Az igazi nehézség az, hogy a házi bikát
megrémiszti a bölény tehén, és ezért csak nehezen tudja teljesíteni a
kötelességét - magyarázta Killgore vigyorogva. - Ezt úgy oldják meg, hogy
kiskoruktól fogva együtt nevelik ket, és így a bika hozzászokik a
bölénytehénhez, mire akkora lesz, hogy megtegye, amit tennie kell.
- És mi a helyzet a lovakkal? Azt hittem volna, hogy ilyen helyen lovak is
vannak.
- Vannak is, f leg negyedmérföldeseink és néhány appaloosa. A pajta a
birtok délnyugati részén van. Maga lovagol, Dmitrij?
- Nem, de sok westernfilmet láttam. Amikor Dawson körbevitt, szinte azt
vártam, hogy cowboyok bukkannak fel tehéncsordákat terelve, coltokkal az
övükön.
- Gondolom, maga városi gyerek - kuncogott Killgore. - Magam is az
voltam, de aztán megszerettem itt, f leg a lovaglást. Van kedve lovagolni?
- Még soha nem ültem lovon - vallotta be Popov, de azért örült a
meghívásnak. Ez a doki nyílt ember benyomását keltette, és talán nem
gyanakvó. Bel le kiszedhetek némi információt, gondolta Dmitrij
Arkagyijevics.
- Hát, van egy szelíd és jóindulatú ötszázas kancánk, képzelje,
Aludttejnek hívják - Killgore kis szünetet tartott. - Jó végre itt lenni.
- Maga nemrég érkezett?
- Csak a múlt héten. A binghamtoni laborban dolgoztam, New York Cityt l
északnyugatra - magyarázta.
- Mivel foglalkozik?
- Orvos vagyok, pontosabban járványügyi szakember. Állítólag szakért
volnék abban, mint terjednek a fert z betegségek. De sok klinikai munkát is
végzek, úgyhogy majd orvosként dolgozom, mint a családi orvosok a régi
szép id kben. Egy kicsit mindenhez értek, de igazából egyik téren sem
vagyok szakért , kivéve persze a járványtant, és ez inkább olyan, mintha
könyvel lennék és nem orvos.
- Van egy húgom, aki orvos - próbálkozott Popov.
- Ó? Hol?
- Moszkvában. Gyerekgyógyász. A moszkvai állami egyetemen végzett az
1970-es években. Marija Arkagyijevnának hívják, engem pedig Dmitrij
Arkagyijevicsnek. Tudja, apánk neve Arkagyij volt.
- is orvos volt? - kérdezte Killgore.
 Popov a fejét rázta.
- Nem, kém volt, akárcsak én. Hírszerz tiszt az állambiztonságnál. -
Popov azért ejtette ezt el, mert kíváncsi volt, Killgore hogyan reagál. Úgy
gondolta, itt fölösleges ezt titokként kezelnie, viszont hasznos lehet. Az
ember ad valamit, és...
- A KGB-nél dolgozott? Ez komoly? - kérdezte az orvos elismer en.
- Igen, de az országomban történt változásokkal a KGB is összement, és
engem, hogy is mondják ezt maguknál, leépítettek?
- És mivel foglalkozott a KGB-nél? Elmondhatja?
Popov látta, olyan, mintha azt vallotta volna be magáról, hogy híres
sportoló.
- Hírszerz tiszt voltam. Információkat gy jtöttem, és olyan emberekkel
foglalkoztam, akik iránt a KGB érdekl dött.
- Mit jelent ez?
- Ó, hát találkoztam bizonyos emberekkel és csoportokkal, hogy
megvitassunk... kölcsönös érdekl désre számot tartó dolgokat - felelte
kikerülve az igazságot.
- Mint például?
- Ezt nem mondhatom el, de dr. Brightling tudja. Ezért is fogadott fel
engem.
- De most már része a projektnek, ugye?
- Nem tudom, mit jelent ez. John ideküldött, de nem mondta el, miért.
- Aha, értem. Hát, egy jó darabig itt lesz, Dmitrij. - Ez egyértelm volt
abból a faxból, ami New Yorkból érkezett az orvosnak. Ez a Popov immár
részese a projektnek, akár akarta, akár nem. Megkapta a B vakcinát.
Az orosz ismét megpróbálta kézbe venni a beszélgetés irányítását.
- Hallottam már ezt a szót többször is, hogy projekt, de miféle projekt?
Mivel foglalkoznak itt pontosan?
Killgore-on most els alkalommal látszott zavar.
- Nos, azt hiszem, ezt jobb, ha John mondja el, ha megérkezett, Dmitrij.
Hogy ízlett az ebéd?
- Üzemi étkezdéhez képest remek a konyha - felelte Popov, de közben
azon t n dött, milyen aknára lépett éppen. Az biztos, hogy közel van valami
nagyon fontoshoz. Ezt egyértelm en megsúgták az ösztönei. Feltett egy
egyenes kérdést valakinek, aki feltételezte, hogy már tudja a választ, és
Killgore-t határozottan meglepte, hogy nem így van.
- Hát, van néhány jó emberünk a konyhán. - Killgore megette a maradék
kenyeret. - Nos, van kedve kilovagolni?
- Igen, nagyon szeretném.
- Akkor holnap reggel, mondjuk hét órakor találkozunk, és majd én
segítek. - Killgore ezzel ott is hagyta Popovot. Még mindig nem értette, mit
keres itt az orosz. Nos, nyilván fontos a projekt számára, ha John Brightling
személyesen fogadta föl. De ha ez így van, hogy lehet, hogy nem tudja, mi
célt szolgál a projekt? Megkérdezzen valakit? De ha igen, akkor kit?

Kopogtattak az ajtón, de nem kaptak választ. Sullivan és Chatham várt

néhány percet. Lehet, hogy a fickó épp a vécén van, vagy a zuhanyban. De
hiába. Aztán a lifttel lementek, megkeresték a portást, és igazolták magukat.
- Van valami elképzelése, hol lehet Mr. Maclean?
- Ma ment el néhány táskával, mint aki elutazik, de nem mondta, hová.
- Taxival a repül térre? - kérdezte Chatham. A portás a fejét rázta.
- Nem, egy kocsi jött érte, és nyugatnak indult. - Mutatta is, ha a két FBI-
os netán nem tudná, merre van nyugat.
- Intézkedett a postája miatt?
Újabb fejrázás.
- Nem.
- Oké, köszönöm. - Mindketten elindultak arrafelé, amerre hivatali kocsijuk
parkolt. - Üzleti út? Vakáció?
- Holnap felhívjuk a munkahelyét, és megkérdezzük. Végül is nem komoly
gyanúsított.
- Azt hiszem, nem - felelte Sullivan. - Menjünk vissza a bárba, és
mutassuk meg még néhány embernek a fényképeket.
- Rendben - egyezett bele Chatham vonakodva. Ez az ügy elveszi t le
azokat az órákat, amelyeket otthon tölthetne a tévé el tt, és ez elég nagy baj.
Még nagyobb baj, hogy mégsem mennek semmire.

Clark felébredt a zajra, és néhány másodpercig nem tudta, hogy mi lehet

az, aztán eszébe jutott, hogy Patsy hozzájuk költözött, hogy ne legyen
egyedül, és hogy az anyja segíthessen JC-vel, így becézték a gyereket. Ez
alkalommal úgy döntött, hogy bármilyen korán van még, is felkel. Sandy
már fönn volt. Anyai ösztöne nem tudott ellenállni a síró babának. John
éppen id ben érkezett, hogy lássa, amint felesége átnyújtja a frissen tisztába
tett unokát lányának, aki meglehet sen üveges tekintettel ült a direkt e célból
beszerzett hintaszékben. Nyitott hálóingéb l kibukott a melle. John enyhe
zavarában elfordult. Inkább hasonlóképp hálóinges feleségére pillantott, aki
szeretetteli mosollyal nézte az el tte lev képet.
Helyes kis fickó, gondolta Clark. Visszakukucskált. JC szája a felé kínált
mellbimbóra tapadt, és a gyerek szopni kezdett. Talán ez az egyetlen ösztön,
amely az emberrel vele születik. Ez az anyagyerek kapcsolat, amelyet a
férfiak egyszer en nem tudnak helyettesíteni a gyermek életének ebben a
szakaszában. Milyen értékes is az élet. Alig néhány nappal ezel tt John
Conor Chávez még embrió volt, egy él dolog az anyjában. Hogy mennyire
él és mennyire dolog, az attól függ, kinek mi a véleménye az abortuszról.
John Clark ilyen szempontból elég ellentmondásos nézeteket vallott.
Többször is ölt élete során, nem gyakran, de jóval többször, mint szerette
volna. Ilyen alkalommal mindig elmondta magának, hogy azok az emberek,
akiknek elvette az életét, megérdemelték sorsukat vagy tetteik, vagy
társaságuk miatt. Azonkívül az ilyen alkalmakkor hazája eszközeként
szolgált, és így képes volt b ntudatát a nagyobb identitásra terhelni. De most
JC-t látva nem tudott nem arra gondolni, hogy minden egyes élet, amelyet
elvett, ugyanígy kezd dött, tehetetlenül, tökéletesen anyja gondjára bízva, és
hogy kés bb milyen emberré vált, az saját tettein kívül mások befolyásán is
múlott, ez döntötte el, hogy a jó vagy a gonoszság oldalára áll. Hogy
történhet ez? Mi változtat gonosszá egy embert? Saját választása? A
végzet? Jó vagy rossz szerencse? Mi irányította az saját életét a jó felé?
Egyáltalán a jó szolgálójaként éli életét? Egyike azoknak az átkozott
kérdéseknek, amelyek az ember fejébe jutnak egy sötét hajnalon, de
legalább abban biztos volt, hogy soha nem ártott egy kisgyereknek se élete
során, és nem is fog. Csak olyanokat bántott, akik el z leg másoknak
ártottak vagy másokat fenyegettek, és akiket meg kellett állítani, hogy meg
ne tegyék, amit akarnak, mert azoknak is voltak jogai, akiket védett, és
meg is védte ket a bajtól. És ez a gondolat némileg megnyugtatta.
Clark egy lépéssel közelebb lépett anyához és gyermekéhez,
megérintette az aprócska lábat, de semmiféle reakciót nem kapott, mert JC-
nek ebben a pillanatban valami egész más volt fontos, az étel, és az
anyatejjel testébe áramló antitestek, amelyekt l egészséges lesz. Id vel
szeme majd felismeri az arcokat, kis arca megtanul mosolyogni, megtanul
felülni, mászni, majd menni, végül beszélni is, és elkezd csatlakozni a férfiak
világához. Ding pedig jó apa lesz és megfelel minta, akit unokája majd
követhet, Clark ebben biztos volt, f leg hogy Patsy is ott van, és
ellensúlyozza az apa bizonyos hajlamait. Clark mosolyogva ment vissza
ágyába, próbálta felidézni agyában, hol jár jelen pillanatban az id sebb
Chávez, és a ház asszonyaira hagyta a n k dolgát.

Órákkal kés bb ismét a hajnal ébresztette Popovot hotelszer

szobájában. Kezdte kialakítani az itteni rutinját. El ször is bekapcsolta
kávéf z jét, aztán ment be a fürd szobába, hogy zuhanyozzon,
borotválkozzon, majd tíz perc múlva, amikor kijött, bekapcsolta a CNN-t. A
vezet hír az olimpiai játékok volt. Milyen unalmas lett a világ. Emlékezett
els londoni megbízatására; hotelszobájában akkor is a CNN-t nézte, amely
a kelet-nyugati szembenállást elemezte. Hadseregek mozgását, és az egyre
er söd gyanakvást a politikai csoportosulások között, amelyek Popov
ifjúkorának világát meghatározták. Különösen emlékezett azokra a stratégiai
dolgokra, amelyeket oly gyakran rosszul jelentettek az újságírók,
nyomtatásban és elektronikus sajtóban egyaránt. Több robbanófejes rakéták
és ellenrakéták, és égésvégi sebesség, amelyek állítólag az er egyensúly
felborulásával fenyegettek. Mindez immár a múlté, mondta magában Popov.
Olyan volt ez számára, mint hogyha egy egész hegylánc t nt volna el, a világ
egyik pillanatról a másikra megváltozott. Olyan dolgok, amelyek
változhatatlannak t ntek, megváltoztak oly módon, amit Popov soha nem hitt
volna lehetségesnek. A globális háború, amelyt l országával és
ügynökségével együtt annyira félt, immár semmivel sem valószín bb, mint
az, hogy egy meteor vet véget az életének.
Ideje volt, hogy többet megtudjon. Popov felöltözött és lesietett az
étkezdébe. Killgore doktor már javában reggelizett, ahogy ígérte is.
- Jó reggelt, John - köszönt az orosz, és leült az asztal másik oldalára a
járványügyi szakemberrel szemben.
- Jó reggelt, Dmitrij. Felkészült a lovaglásra?
- Igen, azt hiszem. Biztos benne, hogy szelíd a ló?
- Ezért is hívják Aludttejnek, nyolcéves ötszázas kanca. Nem fogja
bántani.
- Ötszázas? Az mit jelent?
- Azt jelenti, hogy ötszáz méteren versenyeznek ezek a lovak, de tudja, a
világ egyik legpénzesebb lóversenye ezen a távon fut, lent Texasban.
Elfelejtettem, hogy hívják, de nagy tétek vannak. Hát igen, még egy olyan
intézmény, amit a jöv ben nem láthatunk folytatta Killgore pirítósát
vajazgatva.
- Tessék? - kérdezte Popov.
- Hmm? Ja, semmi, nem fontos; Dmitrij. - Nem is volt az. A lovak
többnyire túl fogják élni a dolgot, aztán majd meglátjuk, hogyan tudnak
alkalmazkodni a szabad élethez, miután évszázadok óta emberi
gondoskodáshoz szoktak. De Killgore feltételezte, hogy a DNS-ükben kódolt
ösztöneik többségüket megmentik. Aztán eljön a nap, amikor a projekttagok
és/vagy örököseik befogják ket, megszelídítik és lovagolnak, hogy így
élvezzék a természetet és a természet útjait. A munkalovak, az ötszázasok,
és az appaloosák jól fognak alkalmazkodni. A telivérekben már nem volt
olyan biztos, ezek túlságosan is alkalmazkodtak, és mindössze egyetlen
dologra jók, arra, hogy olyan gyorsan fussanak körbe, amennyire csak a
felépítésük megengedi. Hát, ez az balszerencséjük. Darwin törvényei
kemények, de a maguk módján tisztességesek. Killgore befejezte reggelijét
és fölállt. - Mehetünk?
- Igen, John. - Popov követte az ajtó felé. Odakinn Killgore beült saját
Hummerjébe, és délnyugatnak indult vele a tiszta, világos reggelben. Tíz
perc múlva már a pajtáknál voltak. Killgore elvett egy nyerget a helyér l, és
az Aludttej feliratú rekeszhez ment. A név feny táblába volt vésve. Killgore
kinyitotta az ajtót, belépett, fürgén felnyergelte a lovat, és átadta Popovnak a
gyepl t.
- Csak vezesse oda ki. Nem fogja sem megharapni, sem megrúgni.
Nagyon engedelmes, Dmitrij.
- Ha maga mondja, John - jegyezte meg az orosz kétkedve. Nem csizma
volt rajta, hanem edz cip , de remélte, ez nem baj. A ló végigmérte nagy
barna szemével, de ha gondolt is valamit err l az új emberr l, aki most
kivezeti, nem árulta el. Dmitrij kiment a pajta nagy ajtaján, a ló pedig
nyugodtan követte a tiszta reggeli leveg be. Killgore néhány perc múlva t nt
el lóháton, mint kiderült, egy herélten.
- Tudja, hogyan kell felülni, ugye? - kérdezte az orvos.
Popov úgy vélte, épp elég westernfilmet látott. Berakta bal lábát a
kengyelbe és felkapaszkodott, átlendítette jobb lábát, és megkereste a
szemközti kengyelt.
- Helyes. Így fogja a gyepl t, mint én, és csettintsen a nyelvével. Killgore
megmutatta. Popov ugyanezt tette, és a lova, bármennyire bambának t nt is,
elindult. Biztos ösztönösen is tudom valamelyest, gondolta az orosz. Szinte
anélkül csinálok dolgokat, hogy megmutatnák, ráadásul úgy t nik azt, amit
kell. Hát nem figyelemre méltó?
- Na látja, Dmitrij - mondta az orvos elismer en. - Ez az igazi élet. Egy
csodálatos reggel, egy ló az ember két lába között és hatalmas tér körbe.
- De nincs nálunk pisztoly - kuncogott Popov.
Killgore is felnevetett.
- De indiánok meg marhatolvajok sincsenek, akiket lel hetnénk, haver. Na
rajta. - Killgore lábával gyorsabb menetre ösztökélte lovát, Aludttej pedig
fölvette a tempót. Popov testét egy ritmusban mozgatta a lovával, és lépést
tartott Killgore-ral.
Ez csodálatos, gondolta Dmitrij Arkagyijevics, és egyszeriben megértette
annak a rengeteg rossz filmnek az ethoszát. Volt a dologban valami alapvet
és férfias, még ha hiányolta is a megfelel kalapot és a hatlövet t. Zsebébe
nyúlt, el vette napszemüvegét, körülnézett a környez dombos vidéken, és
valahogy úgy érezte, maga is részese.
- Nagyon köszönöm, John. Még soha nem csináltam ilyet. De ez
csodálatos - mondta szintén.
- Ez a természet, ember. Ilyennek kéne lennie a dolgoknak. Rajta, Mystic
- szólt oda lovához, és egy kicsit gyorsított, hátranézett, hogy Popov
megbirkózik-e a gyorsabb tempóval.
Nem volt könny összehangolnia mozgását a ló ritmusával, de végül is
sikerült, és Popov kisvártatva mellé húzott.
- Így telepedtek meg az amerikaiak a Nyugaton?
Killgore bólintott.
- Aha. Valamikor errefelé mindenütt bölény volt, három, négy nagy
csorda, ameddig a szem ellátott... Aztán a vadászok kiirtották ket alig tíz év
alatt, f leg egylövet Sharps bölényöl puskákkal. Ölték ket a b rük miatt,
hogy takarókat meg ilyesmiket készítsenek, ölték a húsukért, de néha
pusztán a nyelvükért is. Úgy mészárolták ket, mint Hitler a zsidókat. -
Killgore a fejét csóválta. - Ez az egyik legnagyobb b n, amelyet Amerika
elkövetett, Dmitrij. Elpusztította ket csak azért, mert útban voltak. De
visszatérnek - tette hozzá azon t n dve, vajon mennyi id be telik. Ötven év...
akkor jó esélye van, hogy még lássa. Talán száz év? És visszatérnek a
farkasok és a grizzly medvék is, de a ragadozók lassabban szaporodnak.
Nem nemzenek annyi utódot, mint a zsákmány állatok. Szerette volna
olyannak látni a prérit, amilyen egykor volt. Sokan voltak így a projekt tagjai
közül. Egyesek úgy tervezték, hogy majd tipíkben élnek, mint régen az
indiánok. Bár Killgore ezt egy kicsit extrémnek tartotta, olyan dolognak,
amikor politikai eszmék veszik át a józan ész helyét.
- Hé, John - kiáltott egy hang néhány száz méterrel mögülük. Mindketten
hátrafordultak a feléjük vágtató alak felé. Néhány perc múlva már
felismerhet vé vált.
- Kirk! Mikor érkeztél?
- Tegnap éjjel repültem ide - felelte Maclean. Megállította lovát, és kezet
rázott Killgore-ral. - Na és te?
- A múlt héten a binghamtoni csapattal. Elvégeztük azt a munkát ott, és
úgy gondoltuk, ideje átköltözni.
- Mindannyian? - kérdezte Maclean valahogy úgy, hogy Popov felfigyelt
rá. Kik mindannyian?
- Aha - bólintott Killgore komoran.
- Az id tényez rendben? - szólt Maclean következ kérdése, bármi
zaklatta is föl az el bb, már nem tör dött vele.
- Szinte tökéletesen az el zetes számítások szerint. Az utolsóknak... egy
kicsit segítettünk.
- Ó. - Maclean lenézett egy pillanatra. Rossz érzés töltötte el az általa
begy jtött n k miatt, de csak egy pillanatra. - Szóval haladunk?
- Igen, Kirk. Holnapután kezd dik az olimpia, aztán...
- Aha. És akkor valójában megkezd dik.
- Hello - szólalt meg Popov egy másodperc múlva. Mintha Killgore meg is
feledkezett volna arról, hogy is itt van.
- Jaj, Dmitrij, sajnálom. Kirk Maclean, pedig Dmitrij Popov. John
küldte ide néhány napja.
- Hogy van, Dmitrij? - Kezet ráztak egymással. - Maga orosz? - kérdezte
Maclean.
- Igen - Popov bólintott. - Közvetlenül dr. Brightlingnak dolgozom. És
maga?
- Én kis kerék vagyok a projektben - vallotta be Maclean.
- Kirk biokémikus és környezetvédelmi mérnök - magyarázta Killgore. - És
olyan jókép , hogy egy kis apróságot vele intéztettünk el - mondta
viccel dve. - De most már túl vagyunk rajta. És mi hozott ilyen hamar ide,
Kirk?
- Emlékszel Mary Bannisterre?
- Aha, mi van vele?
- Az FBI kérdez sködött utána. Beszéltem Henriksennel, pedig úgy
döntött, hogy egy kicsivel korábban küld ide. Gondolom, is... Killgore
tárgyilagosan bólintott.
- Aha, a múlt héten.
- Tehát az A beválik?
- Igen, akárcsak a B.
- Remek, én már megkaptam a B injekciómat.
Popovnak eszébe jutott az az injekció, amelyet Killgore-tól kapott. Egy
nagy B bet volt az ampulla címkéjén. És mi ez a dolog az FBI-jal? Ezek
ketten szabadon beszéltek el tte, de mintha idegen nyelven beszéltek
volna... vagyis ez a beavatottak beszélgetése volt. A szokásos fél szavak,
célzások és utalások, amelyeket az egy szakmában dolgozó emberek,
mérnökök, orvosok, vagy akár a hírszerz k, a világon mindenütt értenek.
Popov mesterségéhez tartozott, hogy emlékezzen rá, bármi hangzott is el
el tte, bármennyire nem érti is. pedig zavart kifejezése ellenére szépen
megjegyezte a hallottakat.
Killgore ismét elindította a lovát.
- Most lovagolsz ki el ször, Kirk?
- Hónapok óta nem ültem lovon. Megegyeztem egy fickóval New York
Cityben, de soha nem volt elég id m, hogy lovagoljak is. Holnap igencsak
sajogni fog a lábam és a fenekem, John. - A biomérnök felnevetett.
- Igen, de ez egészséges fájás - nevetett vele Killgore. Neki volt lova
Binghamtonban, és remélte, hogy a család, amelyiknél elhelyezte, szabadon
engedi majd, ha eljön az id , és így Stormy nem hal éhen... igaz, hogy
Stormy herélt, ennélfogva biológiailag a világ számára értéktelen, legföljebb
arra jó, hogy a füvet fogyassza. Kár, gondolta az orvos, remek ló.
Maclean felállt a kengyelben és körülnézett. Hátranézve a projekt épületét
látta, de el tte meg jobbra és balra mindössze a prérit. Nemsokára
felégethetik az összes házat és tanyaépületet, csak zavarják a kilátást.
- Oda nézz, John - veszélyt látott maga el tt, aztán a lyukak felé mutatott.
- Mi ez? - kérdezte Popov.
- Prérikutyák - felelte Killgore és hagyta, hogy lova lassan baktasson
tovább. - Rágcsálók, nagy lyukakat fúrnak, valóságos föld alatti városokat
építenek, prérikutyavárosoknak hívják ket. Ha a ló belelép egy ilyenbe,
eléggé pórul jár, de ha lassan mennek, kikerülhetik a lyukakat.
- Rágcsálók? Miért nem bántok el velük? Lövitek le, mérgezitek meg
ket? Ha egy ló kitöri a lábát, akkor...
- Dmitrij, k is részei a természetnek. Ide tartoznak, sokkal inkább, mint mi
- magyarázta Maclean.
 - De egy ló akkor is... - drága, gondolta Popov, de miel tt kimondta volna,
az orvos közbevágott.
- Nem része a természetnek, legalábbis nem igazán - folytatta Killgore. -
Én is szeretem ket, de hogy szinte legyek, k sem tartoznak ide.
- Majd visszatérnek a sólymok és egyéb ragadozó madarak, és kordában
tartják a prérikutyákat - vette át a szót Maclean. - Mihelyt nem zik el ket a
csirketartó farmerek. Csodálatos látvány, amikor vadásznak.
- De mennyire. A természet okos kis bombái - helyeselt Killgore. - Ez volt
az igazi királyok sportja, betanítani a sólymot; hogy az ember öklér l
vadásszon. Lehet, hogy néhány év múlva magam is megpróbálkozom vele.
Mindig is szerettem a vadászsólymot.
- A tiszta fehéret. Igen nemes madár - jegyezte meg Maclean. Ezek azt
hiszik, hogy néhány éven belül teljesen megváltozik a táj, gondolta Popov.
De ugyan mit l?
- Mondják el, hogy fog mindez kinézni öt év múlva? - kérdezte az orosz.
- Sokkal jobban - felelte Killgore. - Részben visszatérnek a bölények. Még
az is lehet, hogy gondot okoz távol tartani ket a gabonánktól.
- A Hummerekkel tereljük ket? - t n dött Maclean.
- Vagy inkább helikopterekkel - tippelte az orvos. - Van néhány, amivel
megbecsülhetjük majd a népességet. Mark Holtz azt tervezi, hogy elmegy
Yellowstone-ba, befog néhányat és idehozza, hogy meggyorsítsa a dolgokat.
Ismered Markot, ugye?
- Nem, soha nem találkoztunk - rázta Maclean a fejét.
- Olyan gondolkodó, aki képes átlátni a nagy képet, a dolgok ökológiai
részér l, de nem avatkozik a természet dolgába. Csak segíti valamelyest a
természetet.
- Na és mit csinálunk a kutyákkal? - kérdezte Kirk. A házi kedvencekre
gondolt, amelyek szabadon eresztve a természetben vadászok, gyilkosok
lesznek.
- Majd meglátjuk - felelte Killgore. - A többségük nem lesz elég nagy
ahhoz, hogy kifejlett állatokat bántani tudjon. Sokat pedig kasztráltak, nem
fognak szaporodni, de még az is lehet, hogy néhányat le kell l nünk.
Gondolom, nem lesz nehéz.
- Ez egyeseknek nem fog tetszeni. Ismered az alapállást. Semmit nem
tehetünk, csak megfigyelhetjük a dolgokat, de erre nem vagyok vev . Ha
egyszer elszúrtuk az ökorendszert, arra is képesek kell hogy legyünk, hogy
összeragasszuk az eltört dolgokat, legalábbis egy részüket.
- Egyetértek. Err l majd szavazunk. Én szeretnék vadászni, és ez ügyben
is szavaznunk kell. - Killgore utálkozó grimaszt vágott.
- Ez komoly? És mi a helyzet Jim Bridgerrel? Azon kívül, hogy
hódcsapdát állított, mit csinált, ami olyan nagy b n?
- Ezek a vegánok széls ségesek, Kirk. Akinek nem tetszik, mehet, így
állnak hozzá.
- Le vannak szarva. Mondd meg nekik, hogy nem növényev k vagyunk,
az ég szerelmére. Ez egyszer tudományos kérdés. - Mint kiderült, a
prérikutyaváros elég kicsi volt, kisvártatva elhagyták az utolsó lyukat is a
homokban.
- És mit fognak mindehhez szólni a szomszédaik? - kérdezte Popov kissé
zavart mosollyal az arcán. Mi a fenér l beszélnek ezek az emberek?
- Milyen szomszédok? - kérdezte Killgore.
Milyen szomszédok? És még csak nem is ez zavarta annyira Popovot,
hanem az, hogy érezhet en szónoki volt a kérdés. Aztán a doktor témát
változtatott.
- Remek ez a reggel, igazán lovagláshoz való.
Milyen szomszédak? - gondolta Popov újra. Jól látta a nem egész tíz
kilométerre lev tanyák tet it, csak úgy ragyogtak a reggeli fényben. Hogy
érthették az, hogy milyen szomszédok? Egyre csak valami ragyogó jöv r l
beszéltek, amely tele van vadállatokkal, de nincsenek benne emberek. Meg
akarják venni az összes környez farmot? Ennyi pénze még a Horizon
Corporationnak sem lehet. Ez megm velt, civilizált vidék. Ezek a farmok
láthatóan hatalmas, virágzó gazdaságok. Jómódú emberek tulajdonai. Hova
mennének? Ugyan miért mennének el? És ismét Popov agyába hasított a
kérdés.
Mi ez az egész?
 HARMINCHARMADIK FEJEZET

AZ OLIMPIA ELKEZD DIK

CHÁVEZ alig állt a lábán, amikor lebotorkált a repül gépr l, fel se fogta, a
személyzet hogy lehet ilyen friss, igaz, nekik van gyakorlatuk, és talán jobban
alkalmazkodtak az id eltolódáshoz, mint . Akárcsak a többi civil, is nyelt
egyet-kett t, hogy valahogy lemenjen a savanyú íz a szájában, és
hunyorogva tartott az ajtó felé. Úgy érezte magát, mint akit igen szigorú
börtönb l engednek szabadon. Talán nem is olyan rossz dolog hajóval utazni
nagy távolságokat.
- Chávez rnagy? - kérdezte egy hang ausztrál akcentussal.
- Egen? - nyögte ki Chávez, és egy civil ruhás alakra pillantott.
- 'pot, Frank Wilkerson alezredes vagyok, az ausztrál SAS-t l. Kezet
nyújtott.
- Jó napot. - Chávez megmarkolta a kezét és megrázta. - k az
embereim, Johnston, Pierce és Tomlinson rmesterek, és Tim Noonan
különleges ügynök az FBI-tól. a mi technikai támogatónk. - Újabb
kezrázások következtek.
- Üdvözlöm önöket Ausztráliában, uraim. Jöjjenek velem. - Az alezredes
elindult, és intett, hogy kövessék.
Tizenöt percbe tellett, mire megkapták a holmijukat. Többek között
féltucatnyi nagy m anyag tartályt. Tíz percre rá már elhagyták a repül teret,
és a 64-es országúton autóztak Sydney felé.
- Milyen volt az út? - kérdezte Wilkerson alezredes, az els ülésr l
hátrafordulva feléjük.
- Hosszú - felelte Chávez és körülnézett. A nap most kelt fel, most múlt
hat óra, és a Szivárvány-katonák fejében az járt, hogy testük órája szerint
lenyugodnia kéne, de bíztak. benne, hogy egy zuhany és némi kávé majd
segít.
- Rohadt egy út Londontól idáig - érzett velük együtt az ezredes.
- Az bizony - helyeselt Chávez emberei nevében is.
- Mikor kezd dik az olimpia? - kérdezte Mike Pierce.
- Holnap - felelte Wilkerson. - A legtöbb sportoló már elhelyezkedett a
szállásán, a biztonsági egységeket kiképeztük és teljesek. Semmilyen
nehézségre nem számítunk. A hírszerzési tábla teljesen üres. A repül teret
figyel embereink semmit nem jelentenek, és megvan nekik az összes ismert
nemzetközi terrorista neve és leírása. Persze ma már nincsenek annyian,
mint korábban voltak, hála maguknak - tette hozzá az SAS alezredes
barátságos mosollyal.
- Hát, igyekszünk tenni a dolgunkat, alezredes - jegyezte meg George
Tomlinson arcát dörzsölgetve.
 - Azok a fickók, akik megtámadták magukat, csakugyan IRA-sok voltak,
ahogy a sajtóban áll?
- Igen - bólintott Chávez. - Egy szakadár csoport, de jól felkészültek.
Valaki els rangú információval látta el ket. Név és munkahely szerint tudták
a civil célpontokat, köztük a feleségem és az anyósom, és...
- Ezt nem is hallottam - tört ki az ausztrálból, elkerekedett a szeme.
- Hát, nem volt nagy mulatság. Két emberünket megölték, négy
megsebesült, köztük Peter Covington. az 1-es egységünk vezet je -
magyarázta Ding. - Mint mondtam, nem volt kellemes. Aztán felbukkant Tim,
és megmentett minket - folytatta Noonanre mutatva.
- Hogy lehet az? - kérdezte Wilkerson az FBI-ügynökt l, aki láthatóan
némileg zavarban volt.
- Van egy rendszerem, amellyel le tudom zárni a mobiltelefonokat. Mint
kiderült, a rossz fiúk mobiltelefonokkal akarták koordinálni a mozgásaikat -
magyarázta az FBI-ügynök. - Elvettük t lük ezt a lehet séget, és ez
tönkretette a tervüket. Aztán Ding is megérkezett a fiúkkal, és még jobban
belekavart. Nagyon nagy szerencsénk volt, alezredes.
- Tehát az FBI-tól jött. Akkor gondolom, ismeri Gus Wernert?
- Aha. Elég régóta. a terroristarészleg új vezet je. Az iroda nemrégiben
állította fel a részleget. Feltételezem, járt Quanticóban.
- Néhány hónappal ezel tt. Együtt gyakorlatoztunk a maguk túszment
osztagával és Byron ezredes Delta csoportjával. Jó srácok mindannyian. - A
sof r lefordult az autópályáról, és Sydney belvárosa felé haladtak a kijáraton.
Nem volt nagy forgalom, még túl korán volt ahhoz, hogy az újságosok és
tejkihordók kivételével sokan dolgozzanak. Aztán a minibusz megállt egy
jobb hotel el tt, ahol a londinerek a hajnali óra ellenére is ébren voltak.
- Ezzel a hotellal egyeztünk meg - magyarázta Wilkerson. - A Global
Security emberei is itt laknak.
- Kicsodák? - kérdezte Ding.
- Global. Security, tanácsadói szerz désük van velünk. Mr. Noonan, ön
feltehet leg ismeri a f nöküket, Bill Henriksent.
- Bill, a fák barátja? - Kényszeredett nevetés buggyant ki Noonanb l. -
Persze hogy ismerem.
- Fák barátja?
- Bill a túszment knél volt magas beosztásban, alezredes. Érti a dolgát,
de amolyan flúgos, túlzóan környezetvéd fajta. Fákat ölelget meg nyuszikat
simogat, az ózonréteg miatt aggódik, meg a többi ilyesmi - magyarázta
Noonan.
- Ezt nem tudtam róla. Tudják, mi is aggódunk itt az ózonréteg miatt. Az
ember naptej nélkül már ki sem mehet a tengerpartra. Azt mondják, néhány
éven belül sokkal komolyabb lesz a helyzet.
- Lehet - ásított Tim. - Amúgy sem szörfölök.
 A portás kinyitotta a minibusz ajtaját, és az emberek kikászálódtak.
Wilkerson alezredes el re szólhatott, mert villámgyorsan a szobájukhoz
vezették ket - méghozzá szép szobákba -, ahol lezuhanyozhattak, ezt
követte a hatalmas reggeli rengeteg kávéval. Bármilyen rémes dolog is az
id eltolódás, a legjobb megoldás, hogy az ember valahogy végigszenvedi az
els napot, aztán éjszaka megpróbálja kialudni magát, és így egyetlen nap
alatt átállhat. Legalábbis elméletben, gondolta Ding, de a fürd szobai tükör
el tt törülközve azt kellett látnia, hogy nemcsak ramatyul érzi magát, úgy is
néz ki. Nem sokkal ezután civil ruhában jelent meg a hotel kávézójában.
- Tudja, ezredes, ha valaki csinál egy gyógyszert, amely az id eltolódást
kúrálja, betegre keresi magát.
- De mennyire. Magam is átéltem már, rnagy.
- Hívjon csak Dingnek. Igazából Domingo a nevem, de Dingnek
szólítanak.
- Mi a háttere? - kérdezte Wilkerson.
- Egyszer gyalogosként kezdtem, aztán a CIA-hoz kerültem, és most ezt
csinálom. Nem nagyon tudom, mit kezdjek ezzel a szimulált rnagy dologgal,
de én vagyok a Szivárványnál a második egység parancsnoka, nekem ez
elég.
- Elég sok dolguk volt az utóbbi id ben.
- Ez így van, alezredes - helyeselt Ding fejét csóválva, aztán megjött a
pincér a kávéval. Ding azon t n dött, hogy juthatna egy jó kis katonai fajta
kávéhoz, amelyben a szokásos koffeinadag háromszorosa van. Most jól
jönne. Ez, és persze egy jó kis reggeli torna is sokat segítene. A fáradtság
mellett egész teste tiltakozott az ellen, hogy egy egész napig a 747-esbe volt
zárva. A nyavalyás repül gép elég nagy ahhoz, hogy lehessen benne
mozogni, de a tervez k valahogy kihagyták a futópályát bel le. Aztán némi
b ntudat töltötte el a szegény nyavalyások miatt, akik a turistaosztályon
tették meg az utat. k aztán összetörten érezhetik magukat, de legalább
nem tartott soká. Hajóval egy jó hónapig tartott volna az út... keleti
kényelemben, rengeteg sportolási lehet séggel, jó étellel. Az élet csupa
megalkuvás.
- Maguk voltak a Világparkban is?
- Aha - bólintott Ding. - Az én csapatom támadta meg a kastélyt. Harminc
méterre voltam, amikor az a rohadék megölte a kislányt. Hát, ez se volt
kellemes látvány, alezredes.
- Frank.
- Köszönöm. Szóval átkozottul rossz volt, Frank. De elkaptuk a rohadékot,
pontosabban Homer Johnston kapta el. Az egyik mesterlövészem.
- Hát, annak alapján, amit a tévében láttam, ez nem volt valami jó lövés.
- Homer példát akart statuálni - magyarázta Chávez felemelt
szemöldökkel. - De többet nem tesz ilyet.
 Wilkerson rögtön megértette.
- Értem. Vannak gyerekei, Ding?
- Csak most lettem apa néhány nappal ezel tt. Fiam született.
- Gratulálok. Erre majd iszunk egy sört, talán még ma.
- Frank, egy korsó sör, és magának kell visszacipelni ide. - Ding ásított,
némileg zavarban érezte magát, amiért a teste ilyen állapotban van. -
Különben miért akarták, hogy idejöjjünk? Mindenki azt mondja, hogy maguk
értik a dolgukat.
- Több szem többet lát, Ding. Az embereim igen jó kiképzést kaptak, de
nincs túl sok gyakorlati tapasztalatuk. Azonkívül szükségünk van némi új
hardware-re is. Ezek az új rádiók, amelyeket az E-systems gyárt és a Global
Security hozott nekünk, csodálatosak. De milyen egyéb varázsszerkenty ik
vannak még?
- Noonannek van valamije, amit l eláll majd a lélegzetük, Frank. Magam
is alig hittem, amikor láttam, de nem hiszem, hogy itt sok hasznát vennénk.
Túl sok az ember itt, de megígérem, hogy érdekesnek fogja találni.
- És mi az?
- Tim Tricordernek nevezi, tudja, mint az a berendezés, amit Mr. Spock
használ a Star Trekben. Megtalálja az embereket, ahogyan a radar a
repül gépeket.
- Hogy lehet ez?
- Majd Tim elmagyarázza. Valamilyen az emberi szív körül lev
elektromos mez r l van szó.
- Még soha nem hallottam róla.
- Mert még újdonság - magyarázta Chávez. - Az Államokban gyártja egy
DKL nev kis cég, ha jól tudom. De csodálatos, ahogy ez a kis vacak
dolgozik. A Kis Willie Fort Braggben egyenesen beleszeretett.
- Byron ezredes?
- Róla van szó. Azt mondja, nemrégiben együtt dolgoztak vele?
- Igen, remek fickó.
Cháveznek kuncognia kellett.
- Nem nagyon kedveli a Szivárványt. Tudja, elvettük néhány legjobb
emberét.
- És komoly munkát adtak nekik.
- Így van - helyeselt Chávez kávéját kortyolgatva. Szép lassan megjelent
a csapat többi tagja is. Akárcsak a parancsnokuk, k is félig civil, kényelmes
ruhát viseltek. Körülnéztek a kávézóban, észrevették f nöküket és odajöttek.

Kansasban délután négy óra volt. Popov testének minden porcikája

sajgott a reggeli lovaglástól. Különösen a csíp je tiltakozott, amiért így bánt
vele korábban, szokatlan szögben tartva combját, de ennek ellenére
kellemes emlék volt.
 Popovnak semmi dolga nem volt itt. Nem bíztak rá semmilyen munkát, és
ebédig mindent felderített, amit felderíthetett. A televízió maradt az egyetlen
id töltés, de a tévénézés nem tartozott Popov kedvenc szórakozásai közé.
Értelmes ember volt, aki könnyen unatkozott, és utálta az unalmat. A CNN
ugyanazokat a sztorikat ismételte az olimpiai játékokról, és bár a
sportversenyeket Popov élvezte, még nem kezd dtek el. Céltalanul kószált a
hotel folyosóin, kinézett a környez tájra a hatalmas falnyi ablakon. Holnap
megint lovagolok, gondolta. Így legalább kellemes környezetben vagyok. Egy
óra kószálás után az étkezde felé indult.
- Hello, Dmitrij - köszönt rá Kirk Maclean, aki valamivel el tte állt a sorban.
Az orosz látta, hogy Maclean sem vegán. Jókora sonka volt a tányérján. Meg
is jegyezte.
- Mint reggel mondtam, a természet nem vegetáriánusoknak tervezett
minket - vigyorgott Maclean.
- Honnan tudhatjuk ezt?
- F leg a fogakból. A növényev k füvet meg ilyeneket rágnak. Azok
általában földesek meg porosak, és ez úgy dörzsöli a növényev k fogát, akár
a smirgli, úgyhogy nagyon er s zománcra van szükségük ahhoz, hogy
néhány év alatt ne kopjon el. Az emberi fogon lev zománc viszont jóval
vékonyabb, mint mondjuk egy tehéné. Vagyis vagy megszoktuk, hogy
lemossuk a földet ételünkr l, vagy arra születtünk, hogy hússal vegyük
magunkhoz a proteinszükségletünket. Én nem hiszem, hogy az emberi faj
ilyen gyorsan alkalmazkodott volna ahhoz, hogy folyó víz van a konyhában -
vigyorgott Kirk. Ugyanahhoz az asztalhoz tartottak mindketten. - Maga mit
dolgozik Johnnak? - kérdezte a másik, miután leültek.
- Dr. Brightlingra gondol?
- Igen, maga mondta, hogy egyenesen neki dolgozik.
- Valamikor a KGB-nél voltam. - Miért ne próbálná ki Kirken is a hatást.
- Ó, tehát kémkedik a számunkra? - kérdezte Maclean a sonkájába
vágva.
- Nem éppen - rázta fejét Popov. - Felvettem a kapcsolatot bizonyos
emberekkel, akik érdekelték dr. Brightlingot, és megkértem ket, hogy
végezzenek el bizonyos dolgokat, amelyre dr. Brightling igényt tartott.
- Értem. Például? - kérdezte Maclean.
- Nem hiszem, hogy ezt elmondhatom.
- Szóval titok, mi? Hát, van itt egypár. Beavatták már a projektbe?
- Nem pontosan. Lehet, hogy része vagyok, de még mindig nem mondta
el senki pontosan, mi célt szolgál ez az egész. Maga tudja?
- Természetesen. Szinte a kezdetekt l fogva benne vagyok. És ez tényleg
nem akármi, barátom. Vannak benne randa részek, de az embernek el bb fel
kell ütnie a tojást, ha rántottát akar csinálni - tette hozzá, és hideg volt a
szeme.
 Ezt Lenin mondta, gondolta magában Popov. Méghozzá a húszas
években, amikor a szovjet forradalom nevében kezd d er szakhullámról
kérdezték. A válasz pedig elég híres lett, f leg a KGB-berkekben, amikor
valaki egy különösen kegyetlen terepakció miatt tiltakozott, amilyen az
munkája is volt. Terroristákat segíteni és kiképezni, olyan embereket, akik
általában a lehet legembertelenebb módon viselkedtek... De miféle omlettet
akar ez az ember készíteni?
- Megváltoztatjuk a világot, Dmitrij - mondta Maclean.
- Hogyan, Kirk?
- Csak várjon, és meglátja. Emlékszik, milyen érzés volt ma reggel
lovagolni?
- Igen, nagyon kellemes.
- Képzelje el, hogy az egész világ ilyen - mondta Maclean, de ennél
tovább nem ment.
- De hogy érik ezt el... hová mennek a farmerek? - Popov most már
tényleg zavarban volt.
- Csak gondoljon rájuk úgy, mintha tojások lennének - felelte Maclean
mosolyogva, és Dmitrijben hirtelen megfagyott a vér, még ha nem is igazán
értette, miért. Bármennyire is akarta, agya nem volt képes megtenni a
következ lépést. Olyan volt, mintha ismét tereptiszt lenne, aki egy igen
fontos megbízatásnál próbálná kideríteni az ellenség szándékát.
Rendelkezésére áll némi, talán nem is kevés fontos információ, de mégsem
elég ahhoz, hogy összerakja agyában az egész képet. De a dologban az volt
a rémiszt , hogy ezek a projektbeli emberek úgy beszéltek az emberi életr l,
ahogy valamikor a német fasiszták. De hiszen csak zsidók. Felnézett a zajra,
és látta, hogy egy újabb repül gép száll le az úton. Távolabb megállították az
autókat az út/kifutópályán. Most már többen is voltak az étkezdében,
legalább kétszer annyian, mint ahányan az el z nap. Tehát a Horizon
Corporation elkezdte ideköltöztetni az embereit. De miért? Ez is a projekthez
tartozik? Vagy csak arról van szó, hogy m ködtetni akarják ezt a méregdrága
kutatóközpontot? Popov tudta, hogy a puzzle összes darabkája ott van el tte,
de az, hogy mint illenek össze, ugyanolyan rejtély volt, mint korábban.
- Hello, Dmitrij - csatlakozott hozzájuk Killgore. - Nincs izomláza?
- De van egy kicsi, ám egyáltalán nem bánom - vallotta be Popov. -
Mehetek máskor is?
- Persze. Itt ez a reggeli rutinom része. Van kedve csatlakozni hozzám?
- Igen, köszönöm, nagyon kedves.
- Akkor holnap reggel hét órakor ugyanitt, haver - felelte Killgore
mosolyogva. - Te is jössz, Kirk?
- Naná. De holnap elmegyek és veszek egy új csizmát. Van a közelben
olyan bolt, ahol jó felszerelést árulnak?
- Fél óra autóval, két lehajtót kell menni keletnek az autópályán -
tanácsolta Killgore.
- Remek. Meg akarom venni, miel tt az új érkez k ellepik a boltokat, és
semmi jó kirándulóholmi nem marad.
Ebben van valami, gondolta Killgore, aztán az oroszhoz fordult.
- Na és Dmitrij, milyen kémnek lenni?
- Gyakran igen frusztráló munka - felelte Popov az igazságnak
megfelel en.

- Hát, ez nem akármi - jegyezte meg Ding. Hatalmas volt a stadion,

legalább százezer ember elfért benne. De meleg lesz itt, átkozottul meleg,
mintha hatalmas betonsüt ben lenne az ember. Viszont rengeteg kis büfét
látott a folyosókon, és biztos lesznek mozgóárusok is kólával és más hideg
italokkal. És a stadion közelében mindenfajta kocsma volt azok számára,
akik jobb szeretik a sört. Lenn, a stadion bujazöld füvén, egyel re csak
néhány pályamunkás manik rözte a f szálakat. A legtöbb szabadtéri
versenyt itt tartják majd. Az ovális tartánpályán kijelölték a különböz futó- és
gátfutótávokat, az atlétikai pálya készen állt. A túloldalon hatalmas kivetít
állt, hogy az emberek rögtön visszanézhessék rajta a fontosabb
eseményeket. Ding enyhe izgalmat érzett. Még soha nem volt olimpián, de
éppen eleget sportolt maga is ahhoz, hogy méltányolja, mennyi munka és
eltökéltség kell az ilyen szint sporthoz. A dologban az volt az rjít , hogy
bármennyire jók is az emberei, nem vehetnék fel a versenyt ezekkel a
sportolókkal, akik holnap bevonulnak ide, bár Ding szemében a többségük
gyerek volt. Feltehet leg még a lövészei sem lennének igazán sikeresek
pisztollyal vagy puskával. Az emberei nem szakbarbárok, sok mindenre
megtanították ket, viszont az olimpiai szint sportolók abszolút specialisták,
egyetlenegy dolgot kell hihetetlenül jól csinálniuk. Körülbelül annyi köze van
mindennek a való élethez, mint egy profi baseballmeccsnek, de azért
csodálatos látvány lesz.
- Hát, igen, nem kis pénzt költöttünk erre a stadionra, hogy ilyen legyen -
helyeselt Frank Wilkerson.
- Hol helyezik el a szükség esetén beavatkozó katonákat? - kérdezte
Chávez.
Vendéglátója megfordult.
- Erre - mutatta.
- Ó, ez jólesik - jegyezte meg Chávez a finom vízpermetbe lépve.
- De mennyire. Legalább tíz fokkal csökkenti a h mérsékletet. Az hiszem,
sokan le fognak jönni ide a folyosókra a versenyek közben, hogy leh ljenek,
és mint látja, televíziókat állítottunk föl, hogy innen is figyelemmel
kísérhessék a dolgokat.
- Ez nem rossz ötlet, Frank. Na és mi a helyzet a sportolókkal?
- Hasonló berendezés van az alagútjaikban is, valamint a f alagútban,
amelyen át kivonulnak. De kinn a pályán bizony izzadniuk kell.
- Nem irigylem a maratoni futókat - bukott ki Chávezb l.
- Hát, én sem - helyeselt Wilkerson. - Több els segélyhely is lesz
útközben. Tiszta és sajnos igen meleg id k jósol az el rejelzés. Az összes
helyszínen több els segélyhely lesz. A biciklipályán biztos szükség lesz
rájuk.
- Gatorade - jegyezte meg Chávez egy másodperc után.
- Tessék?
- Egy sportital, víz és sok elektrolit, hogy az ember ne kapjon h gutát.
- Ja igen, nálunk is van valami hasonló. Azonkívül sótabletták.
Vödörszám.
Néhány percre rá már a biztonsági körzetben voltak. Az ausztrál SAS-
katonák kényelmes, légkondicionált helyiségben üldögéltek, ahol volt
tévékészülék, hogy k is figyelemmel kísérhessék a játékokat. Na és persze
monitorok, amelyeken át szemmel tarthatták a stadiont. Wilkerson bemutatta
ket egymásnak, a katonák pedig odajöttek, kezet ráztak velük az
ausztrálokra jellemz nyílt, barátságos módon. Chávez rmesterei
kisvártatva vígan beszélgettekkollégáikkal. Elvégre ugyanazt a munkát
végezték, és ugyanannak az elit közösségnek voltak a tagjai.

A telep gyorsan kezdett megtelni. Amikor érkezett, egyedül volt a

harmadik emeleten, de immár nem. Most már legalább hat közeli szobának
volt lakója, és amikor Popov kinézett, látta, hogy a parkoló is kezd megtelni.
Popov úgy számolta, legalább két-három napi vezetés, mire kocsival ideér az
ember New Yorkból. Úgyhogy most adhatták csak ki az utasítást a
költözésre. De miért nem lát bútorszállító teherautókat? Hát nem végleg
költöznek ide az emberek? Ez a hotelépület kényelmes, legalábbis hotelnek,
de arra nem alkalmas, hogy emberek végleg itt lakjanak. Azok, akiknek
kisgyerekük van, hamarosan meg fognak rülni, hogy csemetéik állandóan
ilyen közel vannak hozzájuk. Látott egy fiatal párt egy másikkal beszélgetni,
és amikor elment mellettük, elkapott néhány foszlányt a beszélgetésükb l.
Teljesen izgatottak voltak valami állat miatt, amit idefelé láttak. Na igen, a
szarvas meg a többi vadon él állat aranyos, ezzel Popov is egyetértett, de
hogy ilyen lelkesen beszélgessenek róla, ezt már nem értette. Hiszen ezek
az emberek a Horizon Corporationnál dolgozó komoly tudósok. De úgy
beszélnek, mint a kis úttör k, akik életükben el ször jutottak ki Moszkvából
vidékre, és láthatják egy állami gazdaság csodáit. Hát, akkor már inkább a
bécsi vagy párizsi operaházban gyönyörködöm, gondolta szobájába lépve a
volt KGB-tiszt. Aztán eszébe jutott valami. Ezek az emberek mind
természetszeret k. Esetleg nem ártana közelebbr l megvizsgálni, mi érdekli
ket ennyire. Nincs itt egy csomó videokazetta a szobában?... De igen,
megtalálta ket, berakott egyet a videolejátszóba, megnyomta a play gombot,
és bekapcsolta a tévéjét.
Az ózonrétegr l volt szó benne, ami itt nyugaton igencsak izgatta az
embereket. Popov úgy gondolta, majd akkor aggódik miatta, amikor az
ózonlyuk alatt él antarktiszi pingvinek kezdenek belehalni a h gutába. Azért
figyelmesen nézte és hallgatta. Mint kiderült, a kazettát egy A Föld az Els
nev csoport gyártotta, és Popov hamar rájött arra, hogy tartalma legalább
annyira polemikus, mint amit valaha a Szovjetunió állami kézben lév
filmcégei is produkáltak. Ezeket az embereket nagyon felzaklatta a téma.
Különböz ipari vegyszerek betiltását követelték. Na és hogy m ködne azok
nélkül a légkondicionáló? Mondjanak le a légkondicionálóról csak azért, hogy
megmentsék a pingvineket a túl sok ultraibolya-sugárzástól? Micsoda
agyrém.
Ez a kazetta ötvenkét perces volt. A következ , amelyet berakott
videolejátszójába, a vízi er m vekr l szólt, és ugyanaz a csoport készítette.
Azzal kezd dött, hogy "a környezetet tönkretev b nöz knek" nyilvánította a
Colorado folyón lev Hoover gát tervez it és épít it. De hiszen ez egy er m ,
értetlenkedett magában Popov. Az embereknek szükségük van elektromos
áramra! És a vízer m messze a legtisztább módja, hogy áramot nyerjenek.
Ezt a videokazettát talán nem Hollywoodban gyártották olyan áramon,
amelyet pontosan ez az er m állított el ? Kik ezek az emberek...
...és mit keresnek a kazettáik ebben a hotelszobában? Druidák? - jutott
ismét Popov eszébe. Nem tudott szabadulni a szótól. Akik szüzeket
áldoznak, fákat imádnak... hát, akkor elég rosszul választottak helyet
maguknak. Nem sok fát lehetett látni Kansas gabonával borított síkságain.
Druidák? Természetimádók? Popov hagyta, hogy visszatekerjen a szalag,
és megnézte a szobában lev kiadványokat. Ezek között is volt olyan,
amelyet A Föld az Els csoport adott ki.
Miféle név ez? A Föld az Els - mihez képest? A cikkekb l sütött a
gy lölködés a bolygót ért különböz sérelmek miatt. Hát, Popovnak is be
kellett vallania, hogy a felszíni fejtéses bányászás elég randa dolog. Ez egy
gyönyör bolygó, megérdemli, hogy tiszteletben tartsák. Popov ugyanúgy
élvezte a zöldell erd k látványát, mint bárki más, és ugyanez igaz volt egy
fátlan hegyoldalban lev bíbor sziklára is. Ha van Isten, akkor remek m vész,
de... mi ez?
A másik cikk azt fejtegette, hogy az emberi faj parazita, él sköd faj, aki
csak tönkreteszi a bolygót ahelyett, hogy ápolná. Az ember túl sok állatfajt és
növényt irtott ki, és ezzel eljátszotta azt a jogát, hogy itt legyen, olvasta a
röpiratban.
Micsoda baromság, gondolta magában Popov. A gazella talán rend rt hív,
amikor megtámadja az oroszlán? Vagy ügyvédhez szalad, hogy az
magyarázza el a ragadozónak, hogy neki is joga van élni? A folyón ívni
felúszó lazac talán tiltakozik, amikor a medve kikapja a vízb l, és a szájába
gyömöszöli? A tehén egyenrangú az emberrel? Kinek a szemében?
A Szovjetunióban szinte vallásos hitként tartották, hogy bármilyen
gazdagok is az amerikaiak, kiszámíthatatlan, rült, kultúra nélküli emberek.
Kapzsik, kirabolják egymást, saját önz céljaik érdekében kizsákmányolják a
másikat. Popov már az els külföldi terepmegbízásánál rájött, mennyire
hamis ez a propaganda. De azt is megtudta, hogy a nyugat-európaiak is kicsi
flúgosoknak tartják az amerikaiakat, és ha ez A Föld az Els csoport
reprezentálja Amerikát, akkor igazuk is van. Igaz, Angliában is vannak
olyanok, akik festékszóró sprayjel támadnak bárkire, aki sz rmebundát visel.
A nercnek is joga van az élethez, mondják. A nercnek? Az egy rágcsáló, egy
kövér patkány, amelynek szép sz re van. Ennek van joga az élethez? Milyen
törvény szerint?
A társai pedig ma reggel tiltakoztak, amikor azt javasolta, hogy pusztítsák
ki a... hogy is hívják? Ja igen, prérikutyának, ez is valami randa rágcsáló,
amelynek a lyukaiban kitörhetik a lovak a lábukat. Na és erre mit mondtak?
Azt, hogy ezek ide tartoznak, míg a lovak és az emberek nem. Miért érdemel
egy patkány ilyen bánásmódot? A nemes állatok, a sólymok, a medvék, a
szarvas, de még az a fura antilop is szépek, na de patkányok? És egyszer
hasonló beszélgetést folytatott Brightlinggal és Henriksennel is, akik szintén
abszurd módon szeretnek mindent, ami kúszik és mászik. Popov kíváncsi lett
volna, mint éreznek a t zhangyák és a szúnyogok iránt.
Lehet, hogy az egész kérdés kulcsa ez a druidisztikus baromság? Popov
úgy vélte, továbbképzésre van szüksége, ha másért nem, azért, hogy
megbizonyosodjon, nem egy rült szolgálatába lépett... nem is rült,
mindössze tömeggyilkos?... Egyáltalán nem volt megnyugtató gondolat.

- Na és milyen volt az út?

- Mégis mit gondolsz? Egy egész napot töltöttem a 747-esben morgott
Ding a telefonba.
- De legalább els osztályon - vigasztalta Clark.
- Remek, legközelebb lemondok róla a javadra, John. Hogy van Patsy és
JC? - kérdezte Chávez végül a lényegre térve.
- Remekül. Nem is olyan rossz nagypapának lenni. - Clark azt is
elmesélhette volna, hogy még egyszer sem cserélt pelenkát. Sandy
ellentmondást nem t r en ragadta magához a gyerekkel járó feladatokat.
Férjének mindössze annyit engedett, hogy fölvegye a kissrácot. Clark úgy
gondolta, hogy ilyen er s n i ösztönökkel nem érdemes vitatkozni. - Helyes
kis srác, Domingo. Jó munkát végeztél, kölök.
- Hát, köszönöm, papus - hallatszott a gunyoros válasz tizenhatezer
kilométer távolságból. - Patsy?
- is jól van, de nem sokat alszik. JC legfeljebb három órát alszik
egyszerre, de mire hazaérsz, jobb lesz a helyzet. Akarsz beszélni vele?
 - Mégis mit gondol, Mr. C?
- Oké, tartsd a vonalat. Patsy! - kiáltott fel Clark. - Domingo az.
- Szia, bébi - mondta Chávez a hotelszobájában. - Hogy vagy, Ding?
Milyen volt az út?
- Hosszú, de nem nagy ügy - hazudta a férje. Az ember igyekszik nem
mutatni magát gyengének a felesége el tt. - Nagyon jó a vendéglátás is, de
átkozott meleg van. Már egész megfeledkeztem arról, milyen a meleg
éghajlat.
- Ott leszel a megnyitón?
- De mennyire. Patsy, az ausztrálok olyan rendesek, hogy mindannyian
kaptunk belépési engedélyt mindenhova. Mi van JC-vel?
- Csodálatos - szólt a logikus válasz. - Gyönyör . És alig sír. Csodálatos
érzés, hogy ilyen gyerekünk van, tudod?
- És hogy alszol, kicsim?
- Hát, néhány órát id nként. Nem nagy ügy. Az orvosi ügyelet sokkal
rosszabb volt.
- Hagyd anyádat segíteni, oké?
- Vissza se tudnám tartani - nyugtatta meg Patsy a férjét.
- Oké, most pedig ismét apáddal kell beszélnem. Üzleti ügy. Szeretlek,
bébi.
- Én is téged, Ding.
- Azt hiszem, Domingo, egész használható v leszel - szólt egy férfihang
a kagylóba három másodperc múlva. - Még soha nem láttam Patriciát ennyit
mosolyogni, és azt hiszem, ez a te m ved.
- Hát, kösz, papa - felelte Chávez, és az angol id t mutató órájára
pillantott. Odaát reggel hét óra van, míg itt Sydneyben forró délután, négy
óra.
- Na és mi újság odaát? - kérdezte Clark.
- Semmi gond - mondta Chávez a Szivárvány Hatosnak. - A kapcsolatunk
egy alezredes, Frank Wilkersonnak hívják. Jó katona. Jók az emberei is,
rendes kiképzést kaptak, megvan az önbizalmuk, elég lazák, kedvesek.
Remek a kapcsolatuk a rend rséggel. Nekem jónak t nik a
beavatkozótervük, vagyis röviden, körülbelül annyira van szükségük itt ránk,
mint még néhány kengurura a vidéken, amely fölött reggel átrepültünk.
- A csudába is, akkor élvezd, hogy ott vagy. - Bármennyire morog is
Chávez, és az emberei is kaptak egy jó tíz leped t ér fizetett szabadságot,
gondolta Clark, mások örülnének a helyükben.
- Csak az id nket vesztegetjük, John - mondta Chávez a f nökének.
- Na igen, de soha nem tudni, Domingo.
- Hát igen - Cháveznek egyet kellett értenie f nökével. Az elmúlt néhány
hónap ezt nagyon is bebizonyította.
- Jól vagytok?
 - Aha, nagyon rendesen bánnak velünk. Jó hotelszobát kaptunk, közel a
stadionhoz, hogy gyalog is mehetnénk, de hivatali kocsit is kaptunk. Szóval
végül is, fizetett turisták vagyunk, nem?
- Ahogy mondtam, Ding, élvezd, hogy ott vagy. Érezzétek jól magatok.
- Hogy van Peter?
- Szépen javul, de legalább egy hónapig, de inkább hat hétig kiesik. Jók itt
a dokik. Chin lába rohadt ügy, azt mondják, két és fél hónap, mire újra járni
tud.
- Gondolom, pipa.
- Jól gondolod.
- És mi a helyzet a foglyokkal?
- Most hallgatja ki ket a rend rség - felelte Clark. - Sokat hallunk arról az
oroszról, de semmi használhatót. Az ír zsaruk próbálják megtalálni a kokain
gyártóját. Orvosi min ség, rendes gyógyszergyárból. Ötkilónyi tiszta kokain,
egy egész vagyont ér az utcán. A Garda attól tart, hogy ez lesz az új szokás,
az IRA szakadár csoportjai beszállnak a kábítószerüzletbe, de ez nem a mi
problémánk.
- Ez az orosz - Szerov ugye? - t le kapták az információkat rólunk?
- Ez már biztos, Domingo, de nem tudjuk, ó honnan szedte, és ír
vendégeink semmi olyat nem mondanak, amit eddig ne tudnánk.
Feltehet leg k sem tudnak többet. Grady egyáltalán nem beszél. Az
ügyvédje pedig tüzet okád azért, hogy kihallgattuk az intenzív szobában.
- Tehet egy szívességet.
- Ahogy mondod, Ding - kuncogott Clark. Nem mintha tárgyaláson
felhasználhatnák ezt az információt. De a Herefordban felbukkanó BBC-stáb
még azt is felvette, hogy Grady elhagyja a helyszínt. Sean Gradyt, ahogy
errefelé mondják, "a királyn kívánságára" börtönzik be, ami életfogytiglan
plusz akárhány évet jelent, hacsak az Európai Unió egyezményei közbe nem
szólnak. Timothy O'Neil és az emberei, akik megadták magukat, talán
kiszabadulnak, mire hatvanévesek lesznek, mondta Bill Tawney el z nap. -
Még valami?
- Nem, úgy t nik, itt mindenrendben van, John. Holnap ilyenkor újra
jelentkezem.
- Rendben, Domingo.
- Csókold meg Patsyt helyettem.
- Még meg is ölelem, ha akarod.
- Nagyon helyes, nagypapa, köszönöm - mosolygott Ding.
- Viszlát - hallotta, aztán néma lett a telefon.
- Nem a legrosszabb id pont, hogy az ember távol legyen az otthonától,
f nök - jegyezte meg Mike Pierce, aki néhány méterrel odébb ácsorgott. - Az
els két hét rohadtul fárasztó. Így mire hazaérsz, a kissrác már négy-öt órát
fog aludni. Talán többet is, ha szerencsések vagytok - jósolta a
háromgyerekes apa.
- Mike, te látsz itt bármilyen problémát?
- Ahogy a Hatosnak mondtad, az ausztrálok kézben tartják a dolgokat.
Úgy látom, értik a dolgukat. Csak az id nket vesztegetjük itt, de a csudába is,
láthatjuk az olimpiát.
- Na igen. Valami kérdés?
- Mit hordunk magunknál? - kérdezte Pierce.
- Csak pisztolyokat és civilben leszünk. A belép nk lehet vé teszi.
Párokban leszünk, te velem, George pedig Homerrel. Visszük a taktikai
rádiókat is, de ez minden.
- Igen, uram. Nekem megfelel így. Na és hogy áll az id eltolódás?
- És neked, Mike?
- Mintha beraktak volna egy táskába, és baseballüt vel ütöttek volna -
vigyorgott Pierce. - De holnapra jobb lesz. A fenébe is, segítenie kell, hogy
ma félholtan is ébren maradjunk. De holnap reggel együtt tornázhatunk az
ausztrálokkal, az olimpiai pályán futunk majd. Nem rossz, mi?
- Nekem tetszik a dolog.
- Nem lenne rossz találkozni néhány ilyen elkényeztetett sportolóval.
Kíváncsi volnék, milyen gyorsan futnának fegyverekkel és golyóálló
mellényben? - Pierce amikor formában volt, teljes menetfelszerelésben, négy
perc harminc másodperc alatt futotta az ezerötszázat, de négy perc alá még
futócip ben és sortban sem jutott. Louis Loiselle azt állította, hogy ó egyszer
igen, és Chávez hitt neki. A kis francia pont középtávfutó-alkat volt. Pierce túl
magas és túl széles vállú hozzá. Inkább dán dog, mint agár.
- Csak nyugi, Mike. Nekünk kell megvédeni ket a rossz fiúktól, ez pedig
elárulja, kik is a legjobbak - bölcselkedett Chávez összetört állapotában.
- Vettem, uram. - Pierce megjegyezte a dolgot.

Popov maga sem tudta, mi ébresztette föl... de igen, most landolt egy
újabb Gulfstream jet. Nyilván azokat hozza, akik igazán fontosak ehhez a
projekthez. Az alacsonyabb beosztásúak, vagy azok, akiknek családjuk van,
kocsival jöttek, vagy menetrend szerinti járatokkal. A jet fényárban úszott, a
repül gépr l leengedték a lépcs t, emberek siettek le a várakozó kocsikhoz,
amelyek elhajtottak velük a hotelépület felé. Popov kíváncsi volt, ki jött, de túl
távol volt ahhoz, hogy felismerje az arcokat. Feltehet leg találkozik velük
holnap az étkezdében. Dmitrij Arkagyijevics ivott egy pohár vizet a
fürd szobában, aztán visszafeküdt az ágyba. A telep gyorsan telt meg
emberekkel, de még mindig nem tudta, miért.

Wilson Gearing ezredes a hotelszobájában volt, mindössze néhány

emelettel a Szivárvány-katonák fölött. Nagy táskái a szekrényben voltak,
ruhái felakasztva. A takarítón k és a hotelszemélyzet semmihez sem nyúlt.
Mindössze az ágyat rakták rendbe, és a fürd szobát takarították ki. De
Gearing abban biztos volt, hogy nem nyúltak a táskáiba, melyek egyikében
volt egy KLÓR feliratú m anyag tartály is. Elhelyezett néhány kis jelet. A
tartály kívülr l ugyanolyan volt, mint az, amely az olimpiai stadion párásító
rendszerében volt. Ugyanattól a cégt l rendelték, mint amelyik a párásító
rendszert felállította. Kitisztították és megtöltötték nanokapszulákkal.
Gearingnek megvoltak a szükséges szerszámok, hogy kivegye és
visszategye, és Kansasban, ahol hasonló berendezést állítottak föl, be is
gyakorolta a dolgot. Lehunyt szemmel látta maga el tt, ahogy csinálja, újra
meg újra, hogy minél rövidebb ideig kelljen csak kikapcsolnia a párásító
rendszert. A tartály tartalmára gondolt. Soha ennyi halál nem volt még ilyen
kis helyre zsúfolva. Veszélyesebb egy atomfegyvernél, mert azzal ellentétben
a veszély itt megsokszorozza magát, nem korlátozódik egyetlen robbanásra.
Körülbelül harminc percbe telik, mire a nanokapszulák a párásító rendszer
minden részébe eljutnak. A komputermodellek és a gyakorlati próbák is azt
bizonyították, hogy a kapszulák mindenhova eljutnak a cs vezetékekben, és
láthatatlanul a lágy h sít párába keveredve kijutnak a fúvókákon. Az
alagutakban lev emberek pedig belélegzik, és négy perc alatt átlagban vagy
kétszáz nanokapszula jut a szervezetükbe, amely jóval a halálos dózis fölött
van. A kapszulák a tüd n keresztül hatolnak be, bejutnak a véráramba, ott
feloldódnak kibocsátva a Sívát. Ezek a mesterséges vírusszálak a sportolók
és néz k véréb l megtalálják az utat a májba és a vesébe, abba a két
szervbe, amelyre a leginkább hatnak, és lassan szaporodni kezdenek.
Mindezt bebizonyították a binghamtoni laborban végzett kísérletek a
"normális" kísérleti alanyokon. Attól fogva csak hetek kérdése, hogy a Síva
annyira elszaporodjon, hogy elvégezze a munkát. Mindeközben az emberek
továbbadják egymásnak a Sívát, csókkal, szexszel, érintkezéssel,
köhögéssel, tüsszögéssel. Ez is bebizonyosodott a binghamtoni laborban.
Úgy négy hét elteltével az emberek már komolyan betegnek érzik magukat.
Egyesek felkeresik az orvosukat, aki majd azt mondja, hogy influenzájuk van,
szedjenek aszpirint, igyanak meleg teát, pihenjenek a tévé el tt. Meg is
teszik, és jobban érzik magukat egy-két napig, mert általában így hat az
emberre az orvos, de igazából nem lesznek jobban. El bb vagy utóbb, de
megkezd dik a bels vérzés, aztán úgy öt héttel a nanokapszulák
kibocsátása után egy orvosnak eszébe jut, hogy antitestpróbát végezzen, és
döbbenten tapasztalja, hogy valami olyasmi támadt rájuk, mint a híres és
rettegett Ebola. Egy jó járványügyi program talán azt is kideríti, hogy a
sydneyi olimpia volt a kiindulópont, de több tízezer ember utazott ide és
utazott el. Ez a tökéletes helyszín, hogy elindítsák a Sívát. A projekt vezet i
évekkel ezel tt eldöntötték ezt, még miel tt Irán hiába kísérletezett azzal,
hogy járványt indítson el Amerikában. De elkerülhetetlen volt a bukásuk, mert
nem megfelel volt a vírus, és a betegség terjesztésében túl sok múlott a
véletlenen. Ez a terv viszont maga a tökély. Az olimpiai játékokra a föld
minden országából érkeznek sportolók és bírók, és ezek valamennyien
átmennek a forró stadion folyosóit h t párán, és idejönnek, hogy leh tsék
testüket, nagyokat lélegezzenek, jól érezzék magukat ezen a h vös helyen.
Aztán hazatérnek otthonaikba Amerikától Argentínáig, Oroszországtól
Ruandáig, és mindenütt terjeszteni kezdik a Sívát, és nemsokára kezd dik a
pánik.
Akkor jön a második fázis. A Horizon Corporation gyártani és terjeszteni
kezdi az A vakcinát. Ezerliteres adagokban küldi repül vel a szenved
országokba, amelyek közegészségügyi szolgálatának orvosai és ápolón i
minden elérhet állampolgárt beoltanak vele. A második fázis befejezi a
munkát, amelyet az els fázis kezdett el. Négy-hat héttel azután, hogy
megkapták az A vakcinát, kezdenek majd megbetegedni az emberek. Vagyis
mához képest három hét, gondolta Gearing, plusz még hat hét, aztán még
két hét, majd még hat, végül az utolsó kett , összesen tizenkilenc hét. Még
egy fél év sincs, még egy teljes baseballszezon sincs, és a világ jelenlegi
népességének több mint a kilencvenkilenc százaléka halott lesz, és a bolygó
megmenekül. Nem mészárolnak le több juhot elszabadult vegyifegyver-
gázok, nem irtanak ki több fajt gondatlan emberek. Az ózonlyuk begyógyítja
magát, a természet ismét virágozni fog, pedig itt lehet, hogy lássa, élvezze,
gyönyörködjön benne barátaival és a projektbeli társaival együtt. Megmentik
a bolygót, és úgy nevelik fel a gyermekeiket, hogy tiszteljék, szeressék,
óvják. A világ ismét zöld és gyönyör lesz.
Persze nem voltak teljesen egyértelm ek az érzései. Fájdalommal töltötte
el a gondolat, mi történik ezekkel az emberekkel, amikor kinézett az ablakon,
és látta a Sydney utcáin sétáló tömeget. De annyi fájdalmat látott.
Dugwayben a bárányokat. A majmokat, disznókat, és más kísérleti állatokat
az edgewoodi kísérleti telepen. Azok is hatalmas fájdalmat éreztek, nekik is
joguk volt élni, és az emberek mindkét tényt figyelmen kívül hagyták. Az
emberek csak olyan sampont használnak, amelyeket laboratóriumban nyulak
szemén tesztelnek. Szegény állatkáknak mozdulatlanul kell állniuk a
kegyetlen kis ketrecekben, szótlanul, észrevehetetlenül szenvednek a
legtöbb ember számára, akik nem értenek az állatokhoz, és annyira sem
tör dnek a fájdalmukkal, mint azzal, hogyan készítették el a hamburgerjüket
a helyi McDonald'sban. Az emberek segítik tönkretenni a földet, mert nem
tör dnek vele. Nem tör dnek vele, nem is próbálják észrevenni, mi fontos, és
amiért nem méltányolják azt, ami fontos... meg kell halniuk. Ez a faj
veszélybe sodorta magát, és saját tudatlansága okozza a vesztét. Mi
egyáltalán nem ilyenek vagyunk, gondolta Gearing. Ezek nem látnak. És
Charles Darwin kegyetlen, de tisztességes törvényei miatt hátrányba
kerültek. Ahogy egyik állat felváltotta a másikat, váltják fel és társai ezeket.
Ó mindössze a természetes kiválasztódás eszköze.
 Az id eltolódás okozta szenvedés nagyjából elmúlt, gondolta Chávez
örömmel. Jólesett a reggeli edzés, a maga izzadságával és endorphin
csökkentette fájdalmával, f leg a futás az olimpiai pályán. Mike Pierce és is
jól belehúztak. Nem mérték az idejüket ugyan, de igyekeztek a legtöbbet
kihozni magukból. Futás közben mindketten fölnéztek az üres lelátókra,
elképzelték az ünnepl tömeget, mintha sportolók lennének, aztán jött a
szokásos zuhany és összevigyorgás. Katonák egymás közt. Végül
mindketten civil ruhába bújtak, hogy pisztolyukat eltakarja ingük, taktikai
rádiójukat zsebre vágták, belépési engedélyüket a nyakukba akasztották.
Kés bb felharsantak a trombiták, és az els csapatként Görögország
csapata vonult ki az alagútból, és a néz k mennydörg éljenzése, tapsvihara
közepette a sydneyi olimpia megkezd dött. Chávez hiába gy zködte magát,
hogy biztonsági emberként a tömeget kéne figyelnie, egyszer en nem volt
képes rá, hogy semmi veszélyt nem érzékelt. A büszke és fiatal sportolók
csaknem katonaként követték zászlóikat és bíróikat az ovális pályán. Életük
nagy pillanata lehet ez, hogy hazájukat az összes többi nemzet el tt
képviselik, gondolta Ding. Valamennyien hónapokon, éveken át edzettek
ezért a megtiszteltetésért, hogy fogadják a tapsokat, és remélhessék, hogy
méltók lesznek a pillanatra. Hát, ilyesmiben az embernek nincs része a
központi hírszerz szolgálat tereptisztjeként, vagy a Szivárvány 2-es
egységének parancsnokaként. Ez tiszta sport, tiszta versengés. És kit
érdekel, ha a való életben nem hasznosítható. Mindegyik versenyszám a
lényegéig csupaszított tevékenység, és többségük katonai jelleg . A futás a
legfontosabb katonai képességek egyike volt, hogy tudjanak rohamozni vagy
elfutni. A gerelyhajítás lándzsadobás az ellenségre. A kalapács és a diszkosz
szintén dobófegyverek. A rúdugrás, átjutni a falon az ellenség táborába. A
távolugrás, átugrani egy gödrön, amelyet az ellenség ásott a harcmez n.
Mind az antik világ katonai kiképzéséhez tartoztak, és a modern olimpiai
játékokon vannak l fegyverek és pisztolyok, és puskák is. A mai öttusa a
tizenkilencedik század végének katonai futárjától elvárt képességeket tükrözi.
Lovaglás, futás, az, hogy karddal, pisztollyal el tudjon jutni parancsnokához,
hogy közölje vele a csapatai irányításához szükséges tudnivalókat.
Ezek a férfiak és n k bizonyos szempontból harcosok, azért jöttek el,
hogy dics séget szerezzenek maguknak és zászlójuknak. Vérontás nélkül
legy zzék ellenfelüket, és tiszta gy zelmet arassanak a becsület legtisztább
mezején. Ez aztán méltó cél bárki számára, gondolta Chávez. Kár, hogy túl
öreg, és rossz a kondíciója is ahhoz, hogy itt versenyezzen. Rossz a
kondícióm, t n dött. Hát, a korához képest nem, és feltehet leg jobb
kondiban van, mint egyesek azok közül, akik ott vonulnak a futópályán. De
annyira biztosan nem, hogy bármit is megnyerhessen. Aztán megérezte a
Beretta pisztolyt az inge alatt. Ez a fegyver és a képessége, hogy tudja
használni, alkalmassá teszi, hogy megvédje ezeket a srácokat bárki ellen, aki
ártani akar nekik, és ez sem semmi, nyugtatta meg magát Domingo Chávez.
- Nem akármi, f nök - jegyezte meg Pierce a felvonulást nézve.
- Úgy bizony, Mike, nem akármi.
 HARMINCNEGYEDIKFEJEZET

AZ OLIMPIA FOLYTATÓDIK

AHOGY az élet minden területén történni szokott, kezdett kialakulni a

rutin. Chávez és emberei idejük javát Wilkerson embereivel töltötték.
Általában a beavatkozóegység pihen jében üldögéltek, és televízión követték
figyelemmel az eseményeket, de sokszor el is mentek a különböz
versenyekre. Hivatalosan azért, hogy személyesen ellen rizzék a biztonsági
intézkedéseket, valójában azért, hogy közelebbr l láthassanak egyes
küzdelmeket. Mindenhova érvényes belép jükkel néha még a pályára is
lementek. Az ausztrálokról kiderült, hogy lelkes sportrajongók és csodálatos
házigazdák. Ding talált magának egy kocsmát a közelben. Általában itt lógott,
amikor nem volt szolgálatban. Jó volt a sör, és barátságos a hangulat.
Amikor megtudták, hogy amerikai, a "haverok" általában meghívták egy
sörre. Kérdésekkel nyaggatták, és persze közben mindenki a versenyeket
nézte a falon lógó televízión. Egyetlen dolog nem tetszett neki, a
cigarettafüst, mert az ausztrál kultúra még nem vetette ki magából ezt a
rossz szokást. Különben tökéletes volt a hely.
és emberei minden reggel Wilkerson ezredes embereivel együtt
edzettek, és rá kellett jönniük, hogy ebben az olimpiai versenyágban nem sok
különbség van az ausztrál és az amerikai különleges egységek tagjai között.
Egyik reggel kimentek az olimpiai l térre. Kölcsönkértek a versenyeken is
használatos pisztolyokat. Ezek a .22-es automaták gyerekjátéknak t ntek a
.45-höz képest, amelyet a Szivárvány-katonák általában használtak. Aztán
látták, hogy a cél és a találatszámlálás meglehet sen nehéz, bár nem sok
köze van egy valóságos lövöldözéshez. Chávez bármennyit is gyakorolt, és
bármilyen jól l tt is, úgy érezte, legfeljebb Mali csapatába kerülhetne be. De
az biztos, hogy amerikai vagy az orosz csapatba nem. Az már szinte
emberfeletti volt, amit ezek m veltek. Egymás után l tték a lyukakat a
keskeny sziluettcélpontokba, amelyek komputervezényelt állványon fordultak
feléjük. De ezek a papírcélpontok nem l nek vissza, és ez elég nagy
különbség, mondta magában Chávez. És a lövészetnek abban a formájában,
amit gyakorol, az a lényeg, hogy egy valós személy meghaljon, és nem az,
hogy egy negyeddolláros méret célpontot eltaláljon egy fekete
papírcéltáblán. Ez is nagy különbség. Ding és Mike Pierce ausztrál társaival
is beszélgetett err l. Amit k csinálnak, soha nem lesz olimpiai sport, hacsak
valaki vissza nem hozza a régi rómaiak gladiátori viadalait, márpedig ez nem
valószín . Különben is az hivatásuk nem sport, nem is a
tömegszórakoztatás egy formája a kevésbé kegyetlen modern világban.
Cháveznek be kellett vallania, lényének egy része szívesen ellátogatott volna
a római amfiteátrumba, hogy lássa a gladiátorjátékokat, de ez nem olyasmi
volt, amit bárkinek bevallhatott volna, hacsak nem akarja, hogy teljesen
barbárnak gondolják. Üdv, Caesar! A halálba indulók köszöntenek! Hát, nem
éppen a szuperkupa. Így aztán Domingo Chávez " rnagy" és rmesterei,
Mike Pierce, Homer Johnston és George Tomlinson, valamint Tim Noonan
különleges ügynök, ingyen nézhették az olimpiát, néha a "hivatalos"
zakóban, amely észrevehetetlenséget biztosított a számukra.

Bizonyos fokig ez volt elmondható Dmitrij Popovról is, aki a szobájában

maradva a tévén figyelte az olimpiát. A sportesemény elvonta a figyelmét a
kérdésr l, amely az agyát tornáztatta. Az orosz csapat, amelynek
természetesen drukkolt, elég jól szerepelt, bár a házigazda ausztrálok sem
panaszkodhattak, különösen az úszásban, amely úgy t nt, a nemzeti
szenvedélyük. Az egyetlen igazi probléma a id eltolódás volt. Ha Popov
él ben akarta nézni az eseményeket, igen sokáig fenn kellett maradnia
Kansasban, és ett l meglehet sen álmosan jelent meg reggelenként a közös
lovagláson, Macleannel és Killgore-ral, ami az egyik kedvenc id töltése lett.
Ez a reggel is olyan volt, mint az el z tíz. H vös nyugati szél fújt, a
felkel narancsszín nap furcsa, de gyönyör fénybe vonta a ringó
búzamez ket. Aludttej immár felismerte, és zavarba ejt
szeretetmegnyilvánulással fogadta az oroszt, aki kockacukorral vagy mint ma
is, egy a reggeliz asztalról hozott almával viszonozta a kedvességet. A
kanca pedig gyorsan be is falta a kezér l. Popov megtanulta maga
felnyergelni a lovát, gyorsan meg is tette, majd kivezette és csatlakozott a
többiekhez.
- Jó reggelt, Dmitrij - köszöntötte Maclean.
- Jó reggelt, Kirk - felelt Popov kedélyesen. Néhány perc múlva már
valamennyien lóháton voltak, ez alkalommal dél felé, az egyik búzamez felé
indultak. Valamivel gyorsabb tempóban lovagoltak, mint az els alkalommal.
- Na és milyen hírszerz ügynöknek lenni? - kérdezte Killgore vagy fél
mérföld megtétele után.
- Igazából hírszerz tiszteknek hívnak minket - helyesbítette Popov az els
Hollywood által terjesztett tévedést. - És az igazat megvallva elég unalmas
munka. Az id java része azzal megy el, hogy az ember egy találkozóra vár,
vagy nyomtatványokat tölt ki a f hadiszállás vagy a rezidentúra számára.
Van némi veszély, de inkább attól kell félni, hogy letartóztatják az embert,
nem hogy lelövik. Civilizált szakma lett ez is. Az elfogott hírszerz tiszteket
kicserélik, általában rövid id t töltenek a börtönben. Velem természetesen
nem fordult el ilyesmi. Jó kiképzést kaptam. - És szerencsém is volt, tette
hozzá gondolatban.
- Szóval semmi James Bond-féle lövöldözés, nem is ölt meg senkit? -
kérdezte Maclean.
- Jaj, dehogyis - felelte Popov nevetve. - Ha szükség van rá, mások
végzik el az ilyen munkát az ember helyett, alárendeltek. De ez is ritkaság.
- Mennyire ritkaság?
- Manapság? Azt hiszem, szinte soha nem fordul már el . A KGB-nél az
volt a munkánk, hogy információkat szerezzünk és továbbítsunk a
kormányunk felé, mintha riporterek lettünk volna, mondjuk, mint a maguk
Associated Press-ének munkatársai. És az információk igen nagy részét
nyitott forrásokból, újságokból, képeslapokból, televízióból szereztük. A
maguk CNN-je a világ talán legjobb, leggyakrabban használt
információforrása.
- De mégis, miféle információkat gy jtött?
- F leg diplomáciai vagy politikai információkat. Próbáltam a szándékokat
felderíteni. Mások technikai információk után mentek. Milyen gyorsan repül
egy repül gép, vagy milyen messze l egy bizonyos ágyú, de ez soha nem
volt a szakterületem, tudja. Ahogy errefelé mondják, én emberekkel
foglalkoztam. Különböz emberekkel találkoztam, üzeneteket, ilyesmiket
adtam át, aztán visszavittem a válaszokat az állomáshelyemre.
- Miféle emberekkel?
Popov elt n dött, hogy is válaszoljon, aztán az igazság mellett döntött.
- Terroristákkal. Maguk így nevezik ket.
- Ó! Például milyenekkel?
- F leg európaiakkal, de közel-keletiekkel is. Elég jó a nyelvérzékem, és
nem okoz gondot, ha különböz országokból jött emberekkel kell beszélnem.
- Nehéz volt?
- Nem igazán. Ugyanabban a politikai eszmében hittünk, és országom
látta el ket fegyverrel, kiképzéssel és pihen helyekkel a keleti blokkban.
Leginkább olyan voltam, mint egy utazási ügynök, legfeljebb néha javasoltam
nekik célpontot fizetségként, a segítségünkért cserébe.
- Pénzt adott nekik? - Ez alkalommal Maclean kérdezett.
- Igen, de nem sokat. A Szovjetuniónak elég behatároltak voltak a
valutaforrásai, és soha nem fizettünk túl sokat az ügynökeinknek. Legalábbis
én nem - tette hozzá Popov.
- Vagyis terroristákat küldött akcióba, hogy embereket öljenek? - Ez most
Killgore volt.
Popov bólintott.
- Igen, gyakran ez volt a munkám. Erre fogadott föl dr. Brightling is.
- Mi a csuda! - hökkent meg Maclean.
Dmitrij azon t n dött, vajon meddig menjen el.
- Igen, felkért, hogy hasonló dolgokat szervezzek a Horizon
Corporationnak is.
- Szóval maga keverte fel a dolgokat Európában?
- Felvettem a kapcsolatot különböz emberekkel, tettem néhány
javaslatot, amelyet elfogadtak, és igen, áttételesen tapad némi vér a
kezemhez, de az ilyesmit nem szabad túl komolyan venni. Ez is egy munka,
és egy ideje ez a foglalkozásom.
- Hát, ez a szerencséje, Dmitrij. Ezért van most itt - felelte Maclean. - John
nagyon lojális az embereihez. Nyilván jól végezte a munkáját.
Popov vállat vont.
- Feltételezem. Soha nem mondta el, mi szüksége volt ezekre a dolgokra,
de úgy gondolom, Henriksen barátjának akart segíteni, hogy megkapja a
szerz dést a sydneyi olimpiára, amit fél éjszaka nézek a tévén.
- Így van - helyeselt Killgore. - Ez nagyon fontos a számunkra. - Jobban is
teszed, ha nézed, mert ez lesz az utolsó, tette hozzá gondolatban.
- De miért?
Haboztak az egyenes kérdés hallatán. Az orvos és a mérnök összenézett,
végül Killgore szólalt meg.
- Dmitrij. Mi a véleménye a környezetr l?
megtanítottak
ezekkel a reggeli lovaglásokkal, barátaim - felelte az orosz, gondosan
megválogatva szavait. - Az ég, a leveg , ezek a gyönyör zöldell mez k.
Azel tt fel sem fogtam, milyen szép tud lenni a világ. Gondolom, azért, mert
Moszkvában n ttem fel. - Amelyik ráadásul iszonyúan koszos város, de a
többiek ezt úgysem tudják.
- De nem mindenütt ilyen a világ.
- Tudom, John. Oroszországban az állam nem védi úgy a természetet,
mint itt, Amerikában. A Kaszpi-tengerben - ahonnan a kaviárt szállították -
szinte minden életet kiirtottak mérgez vegyi anyagokkal. Aztán az Uráltól
keletre van egy hely, amelyet az els atombomba-kísérleteink pusztasággá
változtattak. Magam nem láttam, de hallottam róla. Az út mellett táblák
vannak, hogy igen gyorsan hajtsanak keresztül az autósok a területen a
veszélyes sugárzás miatt.
- Hát, igen, ha nem vigyázunk, az egész bolygót megölhetjük jegyezte
meg Maclean.
- Iszonyú b n lenne - bólintott rá Popov. - Nyekulturnij, civilizálatlan
barbárok m ve. Egyértelm vé teszik a szobámban lev kiadványok és
videokazetták is.
- Mi a véleménye az emberölésr l, Dmitrij? - kérdezte Killgore.
- Az attól függ, kir l van szó. Jó néhányan megérdemlik a halált ezért
vagy azért, de a nyugati kultúrának van egy furcsa elképzelése, hogy életet
nem szabad elvenni. Maguk, amerikaiak még a b nöz ket, a gyilkosokat sem
ölik meg, csak rettenetes h hó után. Számomra ez elég fura.
- Na és mi a helyzet a természet elleni b nökkel? - Killgore nem nézett rá,
hanem a távolba meredt.
- Nem értem.
- Olyan dolgokra gondolok, amelyek az egész bolygót sértik. Egész
fajokat irtanak ki, szennyezik a földet és a tengert. Ezzel mi van?
- Kirk, ez is barbár cselekedet; amit keményen kellene büntetni, de
hogyan lehet azonosítani a b nöz ket? A nagyiparos a b nös, aki parancsot
ad és hasznot húz a dologból? Vagy a munkás, aki teszi a dolgát, és pénzt
kap érte?
- Mit mondtak err l Nürnbergben? - jegyezte meg Killgore.
- A háborús b nösök perére gondol? Úgy döntöttek, az, hogy parancsot
teljesítettem, nem mentség. - Nem olyan elv volt ez, amelyet túlságosan a
fejükbe akartak volna sulykolni a KGB-akadémián. Ott inkább azt tanították,
hogy az államnak mindig igaza van.
- Pontosan - értett vele egyet a járványügyi szakember. - Mégis, soha
senki nem büntette meg Harry Trumant Hirosima bombázásáért.
Mert gy zött, te ostoba, gondolta magában Popov.
- Azt kérdezi t lem, hogy ez b n volt-e? Nem, nem volt az, mert egy még
nagyobb veszedelemt l szabadult meg vele, és ezeknek az embereknek a
feláldozása tette lehet vé, hogy helyreállítsák a békét.
- És mi a véleménye a bolygó megmentésér l?
- Nem értem.
- Mit tehet az ember, mihez van joga, ha a bolygó haldoklik, és meg
akarja menteni?
A beszélgetés a moszkvai egyetem marxista dialektika óráin lezajlott
vitákat idézte fel Popovban. Ugyanaz az ideológiai és filozófiai tisztaság, és
ugyanúgy nincs köze a való élethez. Megölni az egész bolygót? Hiszen ez
lehetetlen. Egy teljes nukleáris háború igen, talán annak lehetne ilyen hatása,
de immár ett l nem kell tartani, a világ megváltozott, és Amerikának
köszönhet ez a változás. Hát ez a két druida nem látja, milyen csodálatos
ez? A világ nemegyszer nagyon közel volt ahhoz, hogy szabadjára engedjék
az atomfegyvereket, de ma már ez a múlt.
- Még soha nem gondolkodtam ezen a kérdésen, barátaim.
- Mi igen - felelte Maclean. - Dmitrij, ma olyan emberek és olyan er k
tevékenykednek a világban, amelyek könnyedén bármit elpusztíthatnak itt.
Valakinek meg kell állítania ket, de hogyan?
- Ugye nem egyszer politikai akcióra gondol? - jegyezte meg a volt KGB-
s kém.
- Nem, ahhoz már túl kés , és az emberek különben sem figyelnek oda. -
Killgore jobb felé fordította a lovát, és a többiek követték. - Sajnos sokkal
drasztikusabb lépésekre van szükség.
- Na és mire? Kiirtani a világ népességét? - kérdezte Dmitrij Arkagyijevics
akasztófahumorral. A szónoki kérdésre nem kapott választ. De mindkét
beszélget társa szemében ugyanaz a pillantás jelent meg. Nem fagyott meg
t le a vér Popov ereiben, de gondolatai új és nem várt irányban haladtak
tovább. Ezek nácik. Még rosszabb, olyan nácik, akik egy eszmében hisznek,
de képesek tettekre is a hitük nevében. Képes lehet-e bárki ilyesmire? Még a
legrosszabb sztálinistáknak sem jutott ilyen az eszébe, igaz, k nem rültek
voltak, mindössze politikai romantikusok.
Repül gépzaj törte meg a reggeli csendet. A Horizon Gulfstream
flottájának egyik repül je emelkedett fel a telep kifutójáról. Felkapaszkodott a
magasba, majd jobbra fordult és keletre, feltehet leg New York felé vette az
irányt, hogy újabb projektbelieket hozzon. A telep már legalább nyolcvan
százalékban megtelt, gondolkodott Popov. Most már kevesebben érkeznek,
de még mindig jönnek az emberek, többségük kocsival. Az étkezde csaknem
tele van délben és vacsorakor. A laboratóriumokban és a többi munkahelyen
sokáig égnek a lámpák. De mit csinálnak ezek az emberek?
A Horizon Corporation biotechnológiai cég, amely f leg gyógyszereket
gyárt, emlékeztette magát Popov. Killgore is orvos, Maclean pedig
környezetvédelmi kérdésekre szakosodott mérnök. Mindkett druida
természetimádó, afféle új pogány. A New York-i beszélgetésük alapján John
Brightling is közéjük tartozik. Tehát ez az ethosz, az az eszme, amelyekben
ezek az emberek hisznek, amelynek nevében a cég tevékenykedik. Dmitrij
felidézte a szobájában lev kiadványban olvasottakat. Az ember parazita faj,
amely többet árt, mint használ a földnek. Ezek ketten pedig épp arról
beszéltek, hogy a b nösöket halálra kell ítélni, s t azt sem rejtették véka alá,
hogy szerintük mindenki b nös. Mit akarnak ezek tenni, mindenkit megölni?
Miféle agyrém? A válaszhoz vezet ajtó után újabb zárt ajtókba ütközött.
Popov agya jóval fürgébben járt, mint a lova, de mégsem volt elég gyors.
Néhány percig csendben lovagoltak tovább. Aztán árnyék futott végig a
földön, és Popov felnézett.
- Mi ez?
- Kabasólyom - felelte Maclean, miután is felnézett. - Épp reggelit keres.
A ragadozó madár jó százötven méter magasra emelkedett, aztán
szárnyait kitárva siklott a légáramlatokon, fejét lehajtva nézte hihetetlenül
éles szemével a földet; kutatott gondatlan rágcsáló után. Anélkül, hogy
megbeszélték volna, mindhárman megállították lovukat és figyelték. Percekig
kellett várniuk, aztán amikor megtörtént, egyszerre volt gyönyör és
iszonyatos. A sólyom összehúzta szárnyait, és zuhanni kezdett, mint valami
szárnyas ágyúgolyó, aztán szárnyait széttárva fékezett felemelve fejét, hogy
immár sárga karmai voltak legalul...
- Igen! - kiáltott fel Maclean.
Mint a hangyabolyba taposó gyerek, használta a sólyom a karmait, úgy
ölte meg a zsákmányát. Megcsavarta, összezúzta, aztán karmai közt az
ernyedt, mozdulatlan testtel, er teljes szárnycsapásokkal ismét felemelkedett
a leveg be, észak felé tartott a fészke vagy háza felé, akárminek is hívják,
gondolta Popov. A prérikutyának, amelyet megölt, semmi esélye nem volt, de
a természet ilyen, akárcsak az emberek, gondolta Dmitrij. A katona sem ad
esélyt, ha módjában áll, ellenségének a csatamez n. Nem volna t le
biztonságos vagy bölcs dolog. Támadjál teljes elszántsággal, lehet leg
figyelmeztetés nélkül. Vedd el ellenséged életét olyan gyorsan, olyan
könnyen - és olyan biztonságosan -, ahogy csak lehet, és ha nem volt
képes megvédeni magát, ez az baja, nem a tied. A sólyom most a nappal
szemközti irányból támadott, hogy még az árnyéka sem figyelmeztethette az
otthona bejárata mellett ücsörg prérikutyát. És a sólyom sajnálat nélkül ölt.
Elvégre ennie kell, talán kicsinyei is vannak, akiket etetnie kell, talán csak
maga volt éhes. Akárhogy is, a prérikutya üres, barna zacskóként, élettelenül
lógott a karmai közt, és gyilkosa nemsokára darabokra marcangolja és
elfogyasztja.
- A mindenit, ez csodálatos látvány volt - tört ki Maclean.
- Kegyetlen, de gyönyör - bólintott Popov.
- Természet anyánk ilyen, haver. Kegyetlen, de gyönyör . Killgore a
távolban elt n sólyom után pillantott. - Fantasztikus látvány.
- Be kell fognom egy sólymot, és betanítom - tervezte Maclean. -
Solymászni fogok.
- Nem félnek attól, hogy kipusztulnak a prérikutyák?
- Ugyan már - legyintett Killgore. - A ragadozók nem engedik ket
elszaporodni, de soha nem irtják ki ket teljesen. A természet fenntartja az
egyensúlyt.
- Na és hogyan illik az ember ebbe az egyensúlyba? - kérdezte Popov.
- Sehogy - felelte Kirk Maclean. - Az emberek mindent elszúrnak, mert
ahhoz is ostobák, hogy lássák, mi m ködik és mi nem. És mit sem érdekli
ket, milyen károkat okoznak. Ez a probléma.
- És mi a megoldás? - kérdezte Dmitrij. Killgore pedig felé fordult, és a
szemébe nézett.
- Hát mi.

***

- Ed, régóta használhatta ezt a fed nevet - vitatkozott Clark. Az IRA-sok

évek óta nem találkoztak vele, de ezen a néven ismerték.
- Van benne valami - vallotta be Foley a telefonba. - Szóval, komolyan
beszélni akarsz vele?
- Végül is nem nagy ügy, Ed. Ez az alak gyilkosokat uszított a
feleségemre, a lányomra és az unokámra. Megölték két emberem.
Megkapom az engedélyt, hogy fölvegyem a kapcsolatot, vagy nem? -
kérdezte a Szivárvány Hatos íróasztal mellett ülve.
Edward Foley a központi hírszerz ügynökség igazgatója, rá nem
jellemz módon habozott a CIA központjának hetedik emeletén lev
irodájában. Ha engedélyt ad Clarknak, hogy megtegye, és Clark megkapja,
amit akar, életbe lép a viszonosság szabálya. Egy nap majd Szergej
Nyikolajics hívja a CIA-t, és kér valami bizalmas információt, neki pedig a
rendelkezésére kell bocsátani, különben a nemzetközi hírszerz
közösségben jelenleg uralkodó baráti viszonynak vége. De nem tudhatja
el re, mit fognak kérni az oroszok, és jelenleg még mindkét fél kémked a
másiknál. Így aztán a kémszakmában a modern élet baráti kapcsolatai
alkalmazhatók és nem alkalmazhatók egyszerre. Az ember úgy tesz, mintha
alkalmazhatóak lennének, de nem felejti el, hogy valójában mégsem azok, és
úgy is cselekszik. Ritkán veszik fel így a kapcsolatot egymással. Golovko már
kétszer is igen segít kész volt, és még soha nem kért viszontszívességet,
mert mindkét akció direkt vagy indirekt módon országa érdekét is szolgálta.
De Szergej nem az az ember, aki megfeledkezne egy adósságról, és...
- Tudom, mi jár az eszedben, Ed, de elvesztettem két emberemet e miatt
az alak miatt. El akarom kapni, és Szergej segíthet, hogy azonosítsuk.
- Na és ha még mindig bels s? - vetette fel Foley.
- Csakugyan ezt hiszed? - horkantott Clark.
- Hát nem, azt hiszem, ezen már túl vagyunk.
- Én is, Ed. Ha barát, tegyünk fel neki egy baráti kérdést, talán kapunk rá
egy baráti választ. A quid pro quo ez esetben lehetne az is, hogy az orosz
különleges egységek néhány hétig velünk gyakorlatozhatnak. Ezt az árat
szívesen megfizetem.
Teljesen reménytelennek t nt Johnnal vitatkozni, aki valaha a
kiképz tisztje volt neki és a feleségének is, Mary Patnek, aki jelenleg a
m veleti igazgatóhelyettes.
- Oké, John, engedélyezem. Ki intézi a kapcsolatfelvételt?
- Megvan a száma - nyugtatta meg Clark az igazgatót.
- Akkor hívd föl, John. Jóváhagyom - mondta némi vonakodással a CIA
igazgatója. - Még valami?
- Nem uram, és köszönöm. Hogy van Mary Pat és a srácok?
- Remekül. És a te unokád?
- Nem rossz. Patsy is jól van, Sandy pedig segít neki JC-vel.
- JC?
John Conor Chávez - magyarázta Clark.
Ez aztán az összetett név, gondolta Foley.
- Hát rendben, akkor csak rajta, John. Viszlát.
- Kösz, Ed. Isten veled. - Clark egy másik gombot nyomott le a telefonján.
- Bill megkaptuk a jóváhagyást.
Remek - felelte Tawney. - Mikor hívod?
- Mit szólsz a most rögtönhöz?
- Rendesen el kell készíteni - figyelmeztette Tawney.
- Ugyan már. - Clark letette a telefont, és megnyomott egy másik gombot.
Ezzel beindított egy kazettás magnót, csak ezután nyomott le egy újabb
gombot és tárcsázta Moszkvát.
- Hat-Hat-Zéró - jelentkezett be egy n i hang oroszul.
- Személyesen Szergej Nyikolajiccsal szeretnék beszélni. Kérem, mondja
meg neki, hogy Iván Tyimofejevics hívja - mondta Clark a t le telhet legjobb
irodalmi oroszsággal.
- Da - felelte a titkárn , és magában azon t n dött, honnan tudhatja ez az
alak a f nök különvonalának a számát.
- Clark! - harsogta egy férfihang a vonalba. - Jól érzi magát Angliában? -
És ezzel meg is kezd dött. Az újjáalakított orosz hírszerz szolgálat
igazgatója azt akarta tudatni vele így, hogy tudja, hol van, tudja, mivel
foglalkozik, és semmi értelme megkérdezni, miként tudta meg.
- Kellemesnek találom a klímát.
- Elég elfoglalt volt az utóbbi id ben az az új egység, amit vezet. Na és az
a támadás a felesége és a lánya ellen... jól vannak?
- Meglehet sen kellemetlen volt, de köszönöm, jól vannak. Oroszul folyt a
társalgás. Clark úgy beszélte a nyelvet, mint egy leningrádi bennszülött,
vagyis szentpétervári, helyesbített magában. Régi szokások nehezen halnak
el. - És immár nagyapa vagyok.
- Csakugyan, Ványa? Gratulálok! Remek újság. Egyáltalán nem örültem,
amikor megtudtam, hogy megtámadták - folytatta Golovko szintén. Az
oroszok mindig is szentimentálisak voltak, f leg ha kisgyerekekr l volt szó.
- Hát én sem - felelte Clark. - De végül minden rendbe jött. Az egyik
csirkefogót személyesen fogtam el.
- Ezt nem is tudtam, Ványa - folytatta az igazgató, hogy igazat mondott
vagy nem, John nem tudta megállapítani. - Na és milyen célból hívott?
- A segítségére van szükségem. Egy név érdekel.
- Milyen név?
- Fed név: Szerov, Joszif Andrejevics. A szóban forgó tiszt - úgy vélem,
volt tiszt - nyugaton, haladó elemekkel dolgozik, és jó okom van azt hinni,
hogy több olyan akciót is kezdeményezett, amelyekben emberek haltak meg,
köztük az én embereim is itt, Herefordban.
- Nekünk semmi közünk ehhez, Ványa - mondta Golovko hirtelen igen
komolyan.
- Semmi okom azt hinni, hogy maguk tették, Szergej, de egy ember, akit
ezen a néven ismernek, és oroszként azonosítanak, adott pénzt és
kábítószert az ír terroristáknak. Az írek évek óta ismerik, a Bekaa-völgyben
találkoztak vele. Ezért feltételezem, hogy valamikor KGB-s volt. Azonkívül
megvan a személyleírása is. - Clark elmondta.
- Azt mondja, Szerov, ez elég különös.
- Da, én is tudom.
- És ez fontos magának?
- Szergej, azonkívül, hogy két emberemet megölték, ez az akció a
feleségemet és a lányomat is veszélyeztette. Igen, barátom, ez nagyon
fontos nekem.
Moszkvában Golovko elt n dött a dolgon. Ismerte Clarkot, tizennyolc
hónappal korábban találkoztak. Szokatlanul tehetséges és hihetetlenül
szerencsés tereptisztként John Clark veszélyes ellenség volt, a hivatásos
hírszerz tiszt megtestesülése, fiatal társával, Domingo Esztebanovics
Chávezzel együtt. Golovko azt is tudta, hogy Clark lánya ehhez a Chávez
fiúhoz ment, pontosabban csak nemrég tudta meg. Kirilenko kapta ezt az
információt Londonban valakit l, de arra már nem emlékezett, kit l.
De ha egy orosz, egy volt csekista kavarta fel a terrorista katymaszt, hát
az nem jó hír az országának. M ködjön együtt Clarkkal? - tette fel magának
Golovko a kérdést. Milyen el nnyel járhat ez, és milyen hátrányokkal? Ha
most beleegyezik, végig kell csinálnia, különben a CIA és a többi nyugati
hírszerz szolgálat a jöv ben nem m ködik együtt vele. Országa érdekét
szolgálja ez? És a cége érdekeit?
- Meglátom, mit tehetek, Ványa, de semmit nem ígérhetek - hallotta Clark.
Oké, ez annyit jelent, hogy legalábbis gondolkodik a dolgon.
- Személyes szívességként értékelném, Szergej Nyikolajics.
- Megértettem. Adjon egy kis id t, hogy lássam, milyen információval
rendelkezünk.
- Szívesen. Jó napot, barátom.
- Doszvidányija.
Clark kivette a kazettát, és íróasztal fiókjába tette. - Oké, haver, majd
meglátjuk, mit tudsz nyújtani.

Az orosz hírszerz szolgálat komputerrendszere nem volt olyan fejlett,

mint a nyugati szolgálatoké, de a felhasználók nemigen észlelték a
különbségeket, hiszen agyuk a legelmaradottabb komputernél is lassabb.
Golovko megtanulta a komputer használatát, mert nem mindig szerette, hogy
mások végeznek el helyette dolgokat. Egy perc múlva már egy csomó adat
volt képerny jén, miután begépelte a fed nevet.
Popov, DMITRIJ ARKAGYIJEVICS, olvasta Golovko a képerny r l.
Megvolt a szolgálati száma, születési ideje, munkába lépésének id pontja.
Ezredesként vonult vissza az els nagy leépítéskor, amely legalább a
harmadával csökkentette a korábbi KGB-t. A felettesei ugyan dicsérték, de az
ügynökséget többé nemigen érdekelte a szakterülete. Err l az alosztályról
szinte mindenkit leépítettek, nyugdíjba küldtek egy olyan országban, ahol
nyugdíjból az ember a hónapnak legfeljebb öt napján lakik jól. De err l nem
tehetek, gondolta magában Golovko. Annyi pénzt is nehezen sírt ki a
Dumától, hogy lecsökkentett ügynöksége m köd képes maradjon, annak
ellenére, hogy a lecsökkentett méret országnak nagyobb szüksége volt rá,
mint valaha... ez a Clark pedig két olyan szolgálatot is tett, amelyekb l
országa hasznot húzott, emlékeztette magát Golovko. El z leg pedig nem
kevés kárt okozott a Szovjetuniónak akcióival... de ne felejtsük el, hogy
maga ezek segítségével jutott az ügynökség igazgatói székéig.
Igen, segítenie kell. Azonkívül jó kis kártya lesz ez a kezében, ha kés bb
neki kell kérni valamit az amerikaiaktól. Azonkívül Clark mindig becsülettel
járt el vele szemben, és Szergej elég kellemetlennek érezte, hogy egy volt
KGB-tiszt segített megtámadni a családját. A hírszerz szakmában tilos volt
az ilyesmi. Olyasmi el fordult a hidegháború keményebb napjaiban, hogy egy
CIA-tiszt feleségét kicsit megverték, de hogy komoly baja essen? Soha. Azon
kívül, hogy a dolog nyekultumij, komoly vendettát indíthatott volna el a dolog,
amely akadályozta volna valódi céljukat, az információ gy jtését. Az 1950-es
évekt l a hírszerz szakma civilizált, kiszámítható mesterség lett. A
kiszámíthatóság azok közé a dolgok közé tartozott, amelyet az oroszok
mindig is elvártak a nyugattól, de ennek kétirányúnak kell lennie. Clark pedig
kiszámítható.
Most, hogy döntött, Golovko kinyomtatta a képerny jén lev információt.

- Nos? - kérdezte Clark Bill Tawneytól.

- A svájciak egy kicsit lassúak. Mint kiderült, a számlaszám, amelyet
Grady megadott, ugyan valódi volt...
- Csak volt? - szólt közbe John, nyilván most jön a rossz hírt jelent "de".
- Nos, valójában még mindig él számla. Hatmillió amerikai dollárt
helyeztek el rajta, aztán kivontak néhány százezret, majd a kórház elleni
támadás napján százezer dollár kivételével kivontak róla minden pénzt, és
átirányították egy másik bankban lév másik számlára.
- Hová?
- Azt mondják, ezt nem mondhatják el.
- A fenébe is, mondd meg a kibaszott igazságügy-miniszterüknek, hogy
ha legközelebb szüksége van a segítségünkre, t lünk halomra gyilkolhatják a
terroristák az állampolgáraikat! -. mérgel dött Clark.
- Ezek a törvényeik, John - mutatott rá Tawney. - És mi van akkor, ha a
fickó egy ügyvéddel intézteti az átutalást? Vonatkozik az üzletre az ügyvéd-
kliens titoktartás, és ezt egy ország sem szegheti meg. A svájciaknak van
olyan törvényük, hogy nem vonatkozik a banktitok azokra a számlákra,
amelyeken feltételezhet , hogy b nös eszközökkel szerzett pénz van. De
erre nincs bizonyítékunk. Gondolom, el kaparhatunk valamit, de ez id be
kerül, öregfiú.
- A fenébe - jegyezte meg Clark. Néhány másodpercig gondolkodott. - Az
orosz?
Tawney bólintott.
- Elég ésszer nem? Nyitott a számukra egy bankszámlát, és amikor
elkaptuk ket, neki még mindig megvolt a számlaszám.
 - Beindítja ket, aztán pedig kirabolja.
- Úgy t nik - jegyezte meg Tawney. - Grady a kórházban hatmillió dollárról
beszélt, és a svájciak igazolták a számot. Gradynek néhány százezerre volt
szüksége, hogy megvegye a teherautókat meg a többi járm vet - a
nyomozás ezt igazolja -, a többi pénzt a számlán hagyta. Aztán ez az orosz
úgy döntött, hogy nekik már úgysem lesz szükségük erre a pénzre. Miért is
ne? - kérdezte a hírszerz tiszt. - Az oroszok elég kapzsi népség.
- Az orosz adta, az orosz elvette. De adta nekik az információkat is.
- Hát, nem fogadnék ez ellen a fellevés ellen, John - helyeselt Tawney.
- Oké, gondoljuk végig - javasolta John, visszaszorítva haragját. - Az
orosz felt nik, ellátja ket információkkal rólunk, valahonnan finanszírozza az
akciót, az pedig biztos, hogy nem Oroszországból, mert a, semmi okuk, hogy
egy ilyen akciót kezdeményezzenek, b, nem szórják így a pénzt. Els kérdés:
honnan szedte a pénzt...
- És a kábítószert, John. Err l ne feledkezz meg.
- Oké, akkor honnan van a pénz és a kábítószer?
- A kábítószert valószín leg könnyebb lenyomozni. A Garda szerint a
kokain orvosi min ség , ami azt jelenti, hogy gyógyszergyárból való. A
kokaint a világ minden országában szigorúan ellen rzik. Öt kiló nagy
mennyiség, egy jókora táskát megtölt. A kokain körülbelül olyan s r , mint a
dohány. Vagyis ennek a szállítmánynak a mérete megfelel ötkilónyi
cigarettáénak. Mondjuk egy nagyobb b rönd. Ez hatalmas mennyiség
kábítószer, John. És jókora hiány keletkezik a révén, valaki rzött és
kell képpen ellen rzött raktárában, bárki legyen is az.
- Úgy gondolod, hogy Amerikából származik? - kérdezte Clark.
- Kiindulópontnak igen. A világ legnagyobb gyógyszergyárai ott vannak,
és itt, Angliában. Intézkedem, hogy a fiúk ellen rizzék a Distillers Limitedet,
és a többit, nem hiányzik-e kokain. Gondolom Amerikában a DEA ugyanezt
teszi majd.
- Felhívom miatta az FBI-t - vágta rá Clark rögtön. - Végül is, mit tudunk
Bill?
- Feltételezhetjük, hogy Grady és O'Neil igazat mondtak nekünk err l a
Szerovról. Ezek szerint egy volt - vélhet leg volt - KGB-tiszt áll a herefordi
támadás mögött. bérelte fel Gradyéket, mintha csak zsoldosok lennének,
és készpénzzel meg kábítószerrel fizetett. Amikor a támadás kudarcot vallott,
egyszer en átirányította a pénzt a saját számlájára, és feltételezem,
magának akarja megtartani. Az biztos, hogy nem a saját zsebéb l fizette a
dolgot, legfeljebb az orosz maffia lehetett volna. Teli van volt KGB-sekkel,
akik most fedezik fel a szabad vállalkozás örömeit, de semmi értelmét nem
látom, miért támadnának ránk. Mi itt a Szivárványnál semmiben nem
jelentünk számukra fenyegetést.
- Nem - helyeselt Clark.
 - Vagyis, van meglehet sen nagy mennyiség kábítószer és hatmillió
amerikai dollár, amelyet egy orosz szállít le. De a kábítószer és a pénz
mennyisége miatt jelenleg feltételezhetjük, hogy az akciót Amerikában
indították el.
- Miért?
- Nem tudom érvekkel alátámasztani, John. Mondjuk, hogy ezt súgja az
ösztönöm.
- De hogyan jutott el Írországba? - kérdezte John, aki úgy döntött, hogy
bízik Tawney megérzéseiben.
- Ezt nem tudjuk. Nyilván repül vel Dublinba, igen, tudom, ennyi
kábítószer társaságában ez nem valami bölcs dolog. Meg kell kérdezni a
barátainkat róla.
- Mondd meg a zsaruknak, hogy fontos a dolog. Ebb l megtudhatjuk a
járatszámot és a kiindulási helyet.
- Pontosan - jegyzetelt Tawney.
- Mit hagytunk még ki?
- A fiúk a Hatosnál ellen rzik az összes olyan KGB-tiszt nevét, akir l
tudjuk, hogy terrorista csoportokkal foglalkozott. Nagyjából tudjuk a
személyleírását, amelynek alapján sz kíthetjük a kört, de azt hiszem,
leginkább az öt kiló kábítószerben bízhatunk.
- Oké, azonnal hívom az irodát.

***

- Azt mondod, öt kiló?

- Így van, Dan, és orvosi min ség. Ez iszonyatosan sok kokain, ember, és
lehetetlen, hogy ne hiányozzon valakinek a raktárából.
- Hívom a DEA-t és szólok, hogy gyorsan nézzenek körül - ígérte az FBI
igazgatója. - Történik valami a ti oldalatokon?
- Rugdossuk a fát, hátha leesik valami, Dan - felelte John. Jelenleg
feltételezzük, hogy az egész Amerikából indult ki. - Elmagyarázta Murraynek,
miért gondolják így.
- Ez az orosz, Szerov, azt mondod, korábbi KGB-s, aki terroristákkal
tartotta a kapcsolatot. Nem sok ilyen közvetít volt, és van némi információnk
err l a szakterületr l.
- Bill intézkedett, hogy a Hatos nézzen utána, én pedig noszogatom Ed
Foleyt. Még Szergej Golovkóval is beszéltem.
- Csakugyan azt hiszed, hogy segíténi fog? - kérdezte Murray igazgató.
- Legfeljebb nemet mond, és akkor ott vagyunk, ahol voltunk, Dan -
mutatott rá a Szivárvány Hatos.
- Igaz - látta be Murray. - Tehetünk még itt valamit az ügy érdekében?
- Ha bármi el kerül, azonnal értesítelek, haver.
 - Oké, John. Nézted az olimpiát?
- Igen, van is ott egy csapatom.
- Mi a csuda!
- Igen, Ding Chávez és néhány embere. Az ausztrálok kérték, hogy
felügyeljük a biztonsági intézkedéseiket. Ding azt mondja, nagyon jók.
- Ingyenjegy az olimpiára, nem rossz - jegyezte meg az FBI igazgatója.
- Én is így gondolom, Dan. Szóval szólsz, ha bármi felbukkan, ugye?
- De mennyire, John. Viszlát, haver.
- Viszlát, Dan.
Clark letette a lehallgatásvédett telefont, hátrad lt székében, és azon
t n dött, vajon mit hagyott ki. Mindent ellen rzött, ami csak az eszébe jutott,
minden egyes elvarratlan szálat, remélve, hogy valahol valaki felbukkan
bármilyen láthatóan ártatlan kis ténnyel, amely egy másik tényhez vezet.
Eddig soha nem fogta föl, milyen nehéz egy komoly b nügyben nyomozó
rend r dolga. Az is fontos lehet, milyen színe volt annak az átkozott kocsinak,
amellyel a rossz fiúk elhajtottak, és emlékezned kell rá, hogy feltedd ezt a
kérdést is. De ez olyasmi, amire nem képezték ki, ezért jobb, ha a zsarukra
bízza.

Azok pedig tették is a dolgukat. Londonban a rend rök a szokásos

kihallgatószobába vezették Timothy O'Neilt. Teával kínálták, az ír pedig
elfogadta.
O'Neil elég nehéz helyzetben volt. Az égvilágon semmit nem akart
mondani, de olyan megrázkódtatás volt a számára, amikor a rend rök
rázúdítottak egy csomó információt, amely csakis Sean Gradytól
származhatott, hogy ez megrendítette hitét és eltökéltségét. Ennek
eredményeként is elmondott néhány dolgot, és ez olyan folyamat, amely ha
egyszer megkezd dött, nem lehet megállítani.
- Ez az orosz, azt mondta, Szerovnak hívják, repül vel érkezett
Írországba? - kezdte a rend rfelügyel .
- Elég hosszú lenne úszni, haver - tréfálkozott O'Neil.
- Igen, autóval pedig nehézkes lenne - helyeselt a rend rfelügyel . - Mivel
repült?
Csend volt a válasz. Várható volt, de azért csalódás.
- Elmesélek valamit, amit nem tud, Tim - ajánlotta a felügyel , hogy
lendületet adjon a társalgásnak.
- Mi volna az?
- Ez a Szerov nyitott egy számozott svájci bankszámlát a pénz számára.
Most tudtuk meg a svájciaktól, hogy ki is pucolta.
- Tessék?
- Az akciójuk napján valaki felhívta a bankot, és csaknem az összes pénzt
átutalta. Vagyis, orosz barátjuk az egyik kezével adott, a másikkal elvett.
Tessék- tolt elé a felügyel egy papírlapot. - Ez a számlaszám, ez pedig a
kódszám. Hatmillió dollár, kivéve azt, amit teherautóra meg ilyesmire
költöttek. Átutalta, gondolom a saját bankszámlájára. Rossz barátot
választottak, Tim.
- A rohadt tolvaj! - dühöngött O'Neil.
- Igen, Tim, tudom. Maga soha nem volt ilyen. De ez a Szerov annál
inkább, kár tagadni, fiam.
O'Neil katolikus létére is keményen káromkodott. Felismerte a
számlaszámot, tudta, hogy Sean írta le, és meglehet sen biztos volt benne,
hogy a zsaru nem hazudik, ez történt a pénzzel.
- Egy magánrepül vel repült Shannonra. Nem tudom, honnan.
- Tényleg?
- Feltehet leg a kábítószer miatt. Plutokratákat nem kutatnak át. Úgy
viselkednek, mintha valami f rendek lennének.
- Nem tudja megmondani, milyen gép volt?
O'Neil a fejét rázta.
- Kétmotoros, és a farka olyan T bet t formált, de nem tudom
megkülönböztetni ket.
- És hogy jutott a találkozóra?
- Kocsival vártuk.
- Ki vezette az autót? - kérdezte a felügyel .
- Megmondtam, nem adok ki neveket.
- Bocsásson meg, Tim, de meg kellett kérdeznem. Maga is tudja -
menteget zött a zsaru. Keményen dolgozott azért, hogy elnyerje a terrorista
bizalmát. - Sean bízott ebben a Szerovban. Ez nyilván hiba volt t le. Az
átutalás két órával azután történt, hogy maguk megkezdték az akciót.
Feltételezzük, hogy valahol közel lehetett, figyelte a dolgokat, és amikor látta,
hogy alakulnak, egyszer en kirabolta magukat. Kapzsi csirkefogó - érzett
együtt Timmel a zsaru. Még a szemén sem látszott, mennyire örül ennek az
új információnak. A szoba természetesen be volt mikrofonozva, és valamelyik
kollégája ebben a pillanatban már telefonál is Írországba.

Az ír rend rség, a Garda, mindig is jól együttm ködött angol kollégáival,

ez alkalom sem volt kivétel. A helyi Garda egyik magas rangú munkatársa
azonnal kiautózott Shannonra, hogy átnézze a bejegyzéseket. t annyiból
érintette a dolog, hogy tudni akarta, hogyan juthatott ötkilónyi illegális
kábítószer az országba. Az IRA taktikai tévedése felb szítette a helyi
zsarukat, akik közül törzsi alapon többen is együtt éreztek az északi
forradalmi mozgalommal. De ez az együttérzés nem ment el odáig, hogy
elnézzék a kábítószer-kereskedelmet, amelyet a világ minden részén minden
rend r, k is, a legocsmányabb b nök közé sorol.
A shannoni repülésirányítók írásos feljegyzéssel rendelkeztek a
repül térre érkez vagy onnan induló minden gépr l, és a dátum
ismeretében a repül tér igazgatóhelyettese három perc alatt megtalálta a
megfelel iratot. Igen, aznap kora reggel érkezett egy Gulfstream business
jet, feltankolt, és nem sokkal ezután vissza is indult. Az iratokon megvolt a
farokszám és legénység neve is. Még fontosabbnak t nt, hogy a repül gép
egy nagy amerikai charter cég birtokában van. Miután ezt megtudta, az ír
rend r a vám- és bevándorlási hivatalhoz ment, ahol megtudta, hogy a jelzett
reggelen egy bizonyos Joseph Serov belépett az országba. A Garda rend re
az összes fontos irat fénymásolatát visszavitte magával, majd az rszobáról
faxon elküldték a Garda dublini f hadiszállására, onnét Londonba, és végül
Washington D.C.-be került.

- A pokolba, ez tényleg itt kezd dött - tört ki Dan Murray íróasztala mellett.
- Hát, úgy t nik - helyeselt Chuck Baker, a b nügyi részleg
igazgatóhelyettese.
- Futtasd ezt végig, Chuck.
- De mennyire, Dan. Ez a dolog nagyon sötét lehet.

Harminc percre rá két FBI-ügynök lépett Teeterboróban, a New Jersey-i

repül téren a charter társaság irodájába. Hamarosan kiderítették, hogy a
repül gépet bizonyos Joseph Serov bérelte, aki igazolt csekkel fizetett a saját
nevén a Citibanknál lev számláról. Nem, nem rendelkeznek fényképpel a
kliensükr l. A repül személyzet épp máshol van egy másik járattal, de
természetesen mihelyt megérkeztek, együttm ködnek az FBI-jal.
Innen az ügynökök néhány fénymásolt irattal felfegyverkezve a
bankfiókba mentek, ahol Szerov számlája volt. Itt megtudták, hogy a
bankfiókban soha senki nem találkozott vele személyesen, a címér l kiderült,
hogy ugyanaz az átkozott postafiók, amely zsákutcának bizonyult már a
hitelkártya utáni nyomozásnál is. Mostanra az FBI rendelkezett Szerov
útlevélképének másolatával, de ezek gyakran semmire nem jók. Inkább arra
valók, hogy egy repül gépszerencsétlenség áldozatát azonosítsák, mintsem
hogy egy él embert keressenek ez alapján, gondolta Murray igazgató.
De azért a dosszié hízni kezdett, és Murray most el ször bizakodó volt.
Egyre több adat gy lik err l az emberr l, aki el bb vagy utóbb elkövet valami
hibát, még ha kiképzett KGB-tiszt is, mert mindenki hibázik. És mihelyt felt nt
az FBI radarján, kilencezer jó nyomozó ered a nyomába, és addig keresik,
amíg le nem állítják ket. Fénykép, bankszámla, hitelkártya-elszámolások... a
következ lépés az lesz, hogy kiderítik, hogyan jutott a pénz a számlájára.
Kell, hogy legyen egy munkaadója vagy szponzora, és ezt az embert vagy
szervezetet meg lehet szorongatni további információkért, csak id kérdése
az egész. És Murray úgy vélte, b ven van idejük, hogy el ássák ezt a
gazembert. Nem s r n gy jtenek be kiképzett kémet. k a legnehezebben
megfoghatók ebben a játszmában, ennélfogva annál nagyobb öröm, ha az
ember egy ilyennek a trófeáját akaszthatja a kandalló fölé. Terrorizmus és
kábítószer-csempészet. Zaftos ügy lesz az államügyész számára.

- Hello - köszönt Popov.

- Hogy van - felelte a másik. - Maga nem idevalósi.
- Dmitrij Popov - nyújtott kezet az orosz.
- Foster Hunnicutt - markolta meg az amerikai. - Maga mit csinál itt?
Popov elmosolyodott.
- Itt, az égvilágon semmit; bár kezdek megtanulni lovagolni. Közvetlenül
dr. Brightlingnak dolgozom.
- Kinek... ja, itt a nagyf nök?
- Pontosan. És maga?
- Vadász és hegyi vezet vagyok - felelte a montanai.
- Helyes, akkor maga sem vegán?
Hunnicutt ezt jó poénnak tartotta.
- Hát, nem éppen. Szeretem annyira a vörös húst, mint bárki más, de jobb
szeretem a rénszarvast, mint ezt a ki tudja, milyen húst - folytatta, és némi
undorral nézett le a tányérjára.
- Rénszarvast?
- Wapitit, ez a legnagyobb szarvas, ami csak létezik. Egy szép példányon
vagy százötven-kétszáz kiló jó hús van. Szép a fogantyúja is.
- Fogantyúja?
- A szarvára gondoltam. De a legjobban a medvehúst szeretem.
- Jó néhányan nagyon nem szívesen hallanak itt ilyesmit - jegyezte meg
Killgore tésztasalátáját eszegetve.
- Nézze, ember, a vadászat a vadvédelem alapvet formája. Aki nem
gondozza rendesen az állatokat, hamarosan nem lesz mit vadásznia. Tudja,
mint Teddy Roosevelt és a Yellowstone Nemzeti Park. Ha meg akarja érteni
a vadat, úgy értem, igazából meg akarja érteni, vadásznak kell lennie.
- Nem vitatkozom - mondta a járványügyi szakember.
- Lehet, hogy nem ölelgetem a nyuszikat. Lehet, hogy állatokat ölök, de a
fenébe is, megeszem ket. Semmit nem ölök meg azért, hogy lássam
meghalni. De van egy csomó tudatlan seggfej, akit nem sajnálnék - tette
hozzá.
- Ezért is van itt? - kérdezte Maclean mosolyogva.
- Naná. Túl sok ember bassza szét a bolygót elektromos fogkefével,
kocsikkal, undorító házakkal.
- Én hoztam Fostert a projektbe - magyarázta Mark Waterhouse, aki évek
óta ismerte Macleant.
- Teljesen beavatva? - kérdezte Killgore.
- Igen, uram, és semmi kifogásom ellene. Tudja, mindig is érdekelt, milyen
lehetett Jim Bridgernek vagy Jedediah Smithnek. Most talán megtudhatom
néhány év múlva.
- A komputeres számítások szerint úgy öt év múlva - mondta Maclean.
- Bridger? Smith? - kérdezte Popov.
- Hegyi emberek voltak - magyarázta Hunnicutt az orosznak. k voltak az
els fehér emberek, akik megpillantották a nyugatot. Legendákká váltak,
vadászok, felfedez k, indián harcosok voltak.
- Igen, szégyen, ami az indiánokkal történt.
- Talán igen - fogadta el Hunnicutt.
- Mikor érkeztek? - kérdezte Maclean Waterhouse-t.
- Ma jöttünk, kocsival - felelte Mark. - Kezd megtelni a hely, vagy nem? -
Nem szerette a tömeget.
- Hát, eléggé - helyeselt Killgore. sem bírta a zsúfoltságot. De odakint
azért kellemes. Maga lovagol, Mr. Hunnicutt?
- Hogyan vadászhatna másképp az ember a nyugaton? Vagy azt hiszi,
hogy terepjáróval járok?
- És vadászokat kalauzol?
- Aha - bólintott Hunnicutt. - Azel tt geológus voltam, és olajtársaságoknál
dolgoztam, de rég vettem a kalapom. Nem akartam tovább segíteni ket,
hogy gyilkolják a bolygót, tudják?
Még egy faimádó druida, gondolta Popov. Nem volt túlságosan meglep a
dolog, bár ezt egy kicsit nagyhangúnak találta.
- Aztán rájöttem, mi fontos, és mi nem - folytatta a vadász. Néhány percig
magyarázott a barna foltról. - Fogtam a pénzem és eljöttem. Mindig is
szerettem vadászni, úgyhogy felépítettem azt a kunyhót a hegyekben -
megvettem egy régi marhatenyészt ranchot -, és azóta f állású vadász
vagyok.
- Azt is lehet? Állandóan vadászni? - kérdezte Killgore.
- Attól függ. Egyszer elkezdett zaklatni egy rend r... aztán abbahagyta.
Popov észrevette, hogy Waterhouse Killgore-ra kacsint, amikor ez a
primitív alak ezzel dicsekszik, és abban a másodpercben rájött, hogy
Hunnicutt megölt egy rend rt, és megúszta dolgot. Miféle embereket gy jt ide
ez a "projekt"?
- Különben mi mindannyian lovagolunk reggelenként. Van kedve
csatlakozni hozzánk?
- De mennyire! Sohasem utasítanék el ilyet.
- Én csak most tanultam, de nagyon élvezem - szólalt meg Popov.
- Kell, hogy legyen magában valami kozák vér, Dmitrij - nevetett Killgore. -
Szóval, kicsivel hét el tt találkozunk itt, a reggelinél Foster, aztán indulunk.
- Rendben - bólintott Hunnicutt.
Popov felállt.
- Elnézést, de az olimpiai lovasversenyek tíz perc múlva kezd dnek.
 - Dmitrij, aztán nehogy olyasmin törje a fejét, hogy kerítéseken ugorjon át
a lóval. Annyira még nem jó! - mondta Maclean.
- De attól még másokat nézhetek - szólt vissza az orosz.
- Hát ez meg mit keres itt? - kérdezte Hunnicutt, mihelyt Popov elt nt.
- Ahogy mondta, itt semmit nem csinál, de igen fontos dolgokban segített
a projektnek.
- Csak nem? Na és miben? - kérdezte a vadász.
- Emlékszik azokra a terrorista akciókra Európában, ugye?
- Igen, ahol a terroristaellenes osztagok le is l dözték a gazfickókat.
Meglehet sen jól l nek. Dmitrij benne volt ebben?
- szervezte az akciókat. Mindegyiket - felelte Maclean.
- A mindenit - tört ki Mark Waterhouse. - Vagyis segített Billnek
megszerezni a szerz dést az olimpiára.
- Igen, és ha ez nincs, hogy a csudába terjesztenénk el ilyen gyorsan a
Sívát?
- Rendes ember - döntötte el Waterhouse kaliforniai chardonnay borát
kortyolgatva.. Azért ez hiányozni fog, ha majd beindult a projekt. Persze épp
elég italraktár van szerte az országban. Kitart a készletük, amíg él, ebben
biztos volt.
 HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

MARATON

POPOV annyira megszerette a dolgot, hogy egyre korábban kelt, hogy

minél jobban kiélvezhesse. Aznap felébredt, mihelyt világosodni kezdett,
gyönyörködött a keleti láthatáron a hajnalt jósoló narancsrózsaszín
ragyogásban. Miel tt idejött volna Kansasbe, soha nem ült még lovon, de
rájött, hogy van valami alapvet en csodálatos és férfias abban, hogy egy
nagy, er teljes állat van az ember lábai közt, amelyet a b rkantár egy finom
mozdulatával vagy éppen egy kis csettintéssel irányít. Többet lehetett látni,
mint gyalog és... az ösztönök szintjén tetszett neki.
Így aztán már kora reggel itt volt az étkezdében, mihelyt a
konyhaszemélyzet kirakta az ételt, vett magának reggelit, és egy friss piros
almát Aludttejnek. Ma is szép tiszta nap ígérkezett, a gabonatermeszt k
valószín leg ugyanolyan elégedettek az id vel, mint én, gondolta magában a
hírszerz tiszt. Elég es esett ahhoz, hogy öntözze a termést, és elég nap
sütött ahhoz, hogy megérlelje. Az amerikai gabonatermeszt k a
legproduktívabbak az egész világon, t n dött magában. Nem nagy
meglepetés, hiszen jó a föld, és remek a felszerelésük. Fogta a tálcáját; és
elindult szokásos asztala felé. Félig végzett a rántottájával, amikor Killgore és
az új ember, Hunnicutt közeledett.
- Jó reggelt, Dmitrij - köszöntötte a magas vadász.
Popovnak le kellett nyelnie a falatot, hogy válaszoljon.
- Jó reggelt, Foster.
- Hogy tetszett a tegnap esti lovaglás?
- Az az angol, aki az aranyérmet nyerte, remek volt, de a lova is.
- Jókat választanak - jegyezte meg Hunnicutt, azzal elsietett a reggelijéért,
és csak néhány perc múlva tért vissza. - Szóval kém volt, mi?
- Hírszerz tiszt. Igen, ez volt a munkám a Szovjetunióban.
- John azt mondja, terroristákkal dolgozott.
- Ez is igaz. Megkaptam a megbízatásomat, és természetesen végre
kellett hajtanom.
- Részemr l semmi gond ezzel, Dmitrij. Ezek a fickók soha nem zaklattak
sem engem, sem senkit, akit ismerek. A fenébe is, egyszer dolgoztam
Líbiában a Royal Dutch Shellnek. Találtam is nekik egy szép kis olajmez t,
és semmi bajom nem volt a líbiaiakkal, akikkel együtt dolgoztam. - Akárcsak
Popov, Hunnicutt is jól megrakta a tányérját sonkás tojással. Sok ételre lehet
szüksége ekkora testtel, gondolta Dmitrij. - Na és hogy tetszik Kansas?
- Sok szempontból Oroszországra emlékeztet. A tágas láthatár, nagy
gazdaságok, bár ezek itt jóval hatékonyabbak. Nagyon kevés ember
termeszt nagyon sok gabonát.
 - Igen, mi is számítunk erre, meg tudjuk termelni a kenyerünket - helyeselt
Hunnicutt csámcsogva. - B ven van itt föld ahhoz, hogy megtermeljük és
megvan a szükséges berendezésünk is. Lehet, hogy magam is beszállok.
- Hm?
- Persze mindenkinek meglesz a kijelölt projektfeladata. Teljesen ésszer ,
össze kell tartanunk mindannyiunknak, legalábbis az elején, de alig várom,
hogy elkaphassak néhány bölényt, még egy valódi bölényöl puskát is
vettem.
- Hogy érti ezt?
- Van egy cég Montanában, a Shiloh fegyvergyár, amely az igazi
bölényöl puskák pontos másolatait készíti. Egy hónappal ezel tt vettem,
Sharps .40-90-es, átkozottul jól l - mesélte a vadász.
- Egyeseknek itt nagyon nem fog tetszeni a dolog - Popov a vegánokra
gondolt, úgy t nt, ezek között a druidák között k a legszéls ségesebbek.
- Hát, ha ezek az emberek az hiszik, hogy puskák nélkül harmóniában
élhetnek a természettel, jobban teszik, ha olvasnak egy kis Lewist és Clarkot.
Egy grizzly medve mit sem tud err l az nagy természetszeretetükr l, csak
azt tudja, hogy mit tud leteríteni és megenni, és mit nem. Néha pedig nem árt
emlékeztetni arra, hogy mit nem. Ugyanez a helyzet a farkasokkal is.
- Ugyan már, Foster - csatlakozott Killgore is a társasághoz. Egyetlen
olyan eset sem volt, amikor beigazolódott volna, hogy farkasok embereket
öltek Amerikában.
Hunnicutt kifejezett ostobaságnak találta a dolgot.
- Csakugyan? Hát elég nehéz panaszkodni, ha az ember a farkas seggén
igyekszik kifelé. A halottak nem mesélnek, doki. Na és mi a helyzet
Oroszországban, Dmitrij? Mi van ott a farkasokkal?
- A parasztok gy lölik ket, mindig is így volt, és az állami vadászok
helikopterekkel és gépfegyverekkel zik ket. Nem valami sportszer , ahogy
maguk mondanák.
- Hát nem - értett vele egyet Hunnicutt. - Tisztelettel kell bánni a vaddal.
Ez az földjük, nem a mienk, és be kell tartani a szabályokat, így ismerhetjük
meg ket, tudjuk meg, hogyan élnek, miként gondolkodnak. Ezért vannak a
Boone és Crockett-szabályok a nagyvad-vadászatra. Ezért megyek lovon
vadászni és teszem lóhátra a zsákmányt. Tisztességesen kell játszani a
vaddal szemben, de az emberekkel szemben nem - tette hozzá és kacsintott.
- Vegán barátaink nem értik meg a vadászatot - mondta Killgore
szomorúan. - Azt hiszik, hogy majd füvet esznek, és fényképezik az
életformákat.
- Baromság - morogta Hunnicutt. - A halál az élet folyamatához tartozik,
és mi vagyunk az els számú ragadozó, és ezt az állatok is tudják. Különben
is, semmi nem ízlik úgy, mint a nyílt t zön sütött rénszarvas. Soha nem
mondanék le err l az ízr l. Ha azok a széls ségesek nyúleledelt akarnak
enni, hát egyék, de nekem senki ne mondja meg, hogy nem ehetek húst. Volt
egy zsaru, aki meg akarta nekem mondani, hogy mikor vadászhatok és mikor
nem - Hunnicutt kegyetlenül elmosolyodott. - Hát, többé senkit nem nyaggat.
A csudába is, én aztán tudom, miként m ködik a világ.
Megölt egy rend rt egy ilyen baromság miatt? Nyekulturnij barbár,
gondolta Popov. Pedig nyugodtan megvehette volna azt a húst a
szupermarketben is. Druida, akinek fegyvere is van, határozottan veszélyes
kombináció. Befejezte reggelijét és kiment. Kisvártatva követték a többiek is.
Hunnicutt szivart vett el nyeregtáskájából, meggyújtotta, és úgy indult
Killgore Hummerje felé.
- Muszáj a kocsiban cigarettáznia? - bosszankodott az orvos, amikor
meglátta.
- Majd kilógatom az ablakon, John. Az istenit, hát maga is a passzív
dohányzást ellenz nácik közé tartozik? - bosszankodott a vadász. Aztán
mégis meghajolt a pillanat logikája el tt, leeresztette az ablakot, és kitartotta
a szivart, amíg az istállókhoz nem értek. Nem tartott soká. Popov felnyergelte
a barátságos Aludttejet, kedveskedett neki az étkezdéb l hozott almával,
aztán kivezette. Nyeregbe szállt, és körülnézett a telepet körülvev zöldes
ámbraszín tengeren. Hunnicutt olyan lovon jött ki, amelyet Dmitrij még soha
nem látott, egy appaloosa cs dörön, a saját lovának kellett lennie.
Közelebbr l megnézve...
- Milyen pisztoly ez? - kérdezte Popov.
- M-1873 Colt katonai revolver - felelte Foster, kiemelve a fegyvert a
hasonlóképp autentikus Threepersons tokból. - Ez a fegyver hódította meg a
nyugatot, Dmitrij. Soha nem lovagolok ki egy barát nélkül - mondta önelégült
mosollyal.
- Negyvenötös? - kérdezte az orosz. Filmen látott már ilyet, de a való
életben nem.
- Nem, .44-40-es. Negyvennégyes kaliber, negyven szemernyi fekete
porral. Száz évvel ezel tt még ugyanezt a töltényt használták a puskába,
mint a pisztolyba, így olcsóbb volt - magyarázta. - És az a golyó szinte
mindent megöl, amit csak akar az ember. A bölényt talán nem - ismerte be -,
de egy szarvast már biztos.
- Vagy egy embert?
- De mennyire. Kevés ilyen halálos fegyver készült, Dmitrij. Hunnicutt
visszatette a revolvert a b rtokba. - Ez a tok viszont nem igazán autentikus.
Threepersonsnak hívják, az hiszem, Billy Threepersons miatt. Rend rbíró
volt a régi szép id kben, indián mellesleg, és a sztori szerint nem akármilyen
szolgája a törvénynek. Szóval találta föl ezt a fajta tokot a tizenkilencedik
század vége felé. Ebb l könnyebb el rántani a fegyvert - mutatta be Foster.
Popovot leny gözte a látvány, hiszen annyi filmen látott ilyet. Az amerikai
vadász még széles karimájú westernkalapot is viselt. Popov azon kapta
magát, hogy kedveli, bármennyire nagyhangú is.
- Gyere, Jeremiah - mondta Hunnicutt, amikor másik két társuk is
megjelent, és el reindult.
- A maga lova? - kérdezte Popov.
- Igen, egy nez percé indián haveromtól vettem. Nyolcéves, pont a
megfelel korban van a számomra. - Foster mosolyogva haladt át a kapun,
valaki, aki igazán az elemében van itt, gondolta Popov.
Megint egy ismert útvonalon mentek. Még itt is csak behatárolt tér volt,
amelyet bejárhattak, felderíthettek, de ez sem változtatott az élményen. Ma
észak felé indult a négyes, lassan haladtak át a prérikutyavároson, majd
egész közel az autópályához, ahol elég nagy teherautó-forgalom volt.
- Hol van a legközelebbi város? - kérdezte Popov.
- Arra, úgy ötmérföldnyire - mutatta Killgore. - Nem egy nagyváros.
- Repül tere van?
- Csak kis magángépeknek - felelte az orvos. - Ha keletnek megy úgy
húsz mérföldet, van egy másik város, ott van a körzeti repül tér, ahol a
kávédarálók leszállnak, de innen el lehet jutni Kansas Citybe, onnét pedig
már bárhová.
- De nekünk saját kifutópályánk van a Gulfstreamek számára?
- Bizony - helyeselt Killgore. - Az újak egészen Johannesburgig eljutnak
innét.
- Ez komoly? - kérdezte Hunnicutt. - Úgy érti, ha akarunk, elmehetünk
Afrikába is vadászni?
- Úgy bizony, Foster, de egy kicsit nehéz lenne egy elefántot a lóra tenni,
ha leterítette. - A járványügyi szakember felnevetett.
- Hát, talán csak az agyarát - felelte nevetve a vadász. - De én oroszlánra
és leopárdra gondoltam, John.
- Az afrikaiak szeretik megenni az oroszlán micsodáját. Tudja, az oroszlán
a legférfiasabb az összes állat közül - mesélte Killgore.
- Hogy lehet ez?
- Egyszer egy természetfilmet készítettek, és két hím oroszlánt figyeltek,
aki egy tüzel n stényt szolgált ki. Átlagban tízpercenként produkáltak,
másfél napon keresztül, vagyis egy hím óránként háromszor ment el,
harminchat órán keresztül. Nekem ez soha nem sikerült. - Most már
valamennyien felnevettek. - Egyébként egyes afrikai törzsek még mindig
hisznek abban, hogyha megeszik áldozatuk egy bizonyos testrészét, öröklik
annak a testrészének a tulajdonságait. Ezért aztán szeretik megenni az
oroszlán golyóit.
- És beválik a dolog? - kérdezte Maclean.
Killgore-nak tetszett a kérdés.
- Ha m ködne, már nemigen lenne hím oroszlán a földön, Kirk.
- Fején találtad a szöget, John! - És újabb nevetés harsant a hajnalban.
 Popovot nem szórakoztatta annyira a társalgás, mint a társait. Az
autópálya felé pillantott. Egy Greyhound busz zúgott el száz kilométeres
sebességgel, aztán lassított és megállt egy fura kis épületnél. - Mi az? -
kérdezte Popov.
- A távolsági buszok megállója - felelte Hunnicutt. - Ilyen kis megállókat
tesznek a semmi közepére. Az ember pedig kiül, vár, aztán leinti a buszt
mintha stoppolna.
- Aha. - Dmitrij elraktározta az információt, aztán kelet felé fordította lovát.
A sólyom, amelyet a múltkor láttak, ismét fent körözött rágcsálókat keresve,
hogy is reggelizhessen. Popov figyelte egy darabig, de a sólyom úgy t nt,
most nem talál zsákmányt. Még egy órát lovagoltak, aztán visszafelé
indultak. Popov Hunnicutt mellett ért az istállóhoz.
- Mióta lovagol?
- Alig több mint egy hete - felelte Dmitrij Arkagyijevics.
- Kezd létére nagyon jól csinálja - mondta Foster barátságosan.
- Szeretnék többet lovagolni, hogy gyorsabban fejl djek.
- Mit szólna ma estéhez, napnyugta el tt?
- Köszönöm, Foster, remek lenne. Mondjuk rögtön vacsora után?
- Persze. Találkozunk fél hétkor az istállónál.
- Köszönöm, itt leszek - ígérte Popov. Egy esti lovaglás a csillagfényben,
nem lehet akármilyen élmény.

- Van egy ötletem - szólalt meg Chatham, amikor megérkezett

munkahelyére, a Javits Buildingbe.
- Mi az?
- Ez az orosz, Szerov. Van róla útlevélképünk, nem?
- De - helyeselt Sullivan.
- Ezt is nyomtassuk plakátra. A bankja feltehet leg nincs messze a
lakásától.
- Ez elképzelhet . Nekem tetszik az ötlet - mondta Tom Sullivan
különleges ügynök lelkesen. - Nézzük, milyen hamar tudjuk megcsináltatni.

***

- Szia, Chuck - köszönt a hang a telefonban.

- Jó reggelt, vagy nálatok már délután van, ugye John.
- Épp most ebédeltem - felelte Clark. - Mentetek valamire a Szerov-
nyomozással?
- Még semmire - ismerte be a b nügyi részleg igazgatóhelyettese. - Az
ilyesmi nem megy egyik napról a másikra, de azért meglesz. A New York-i
iroda keresi a gazfickót. Ha a városban van, meg is találjuk - ígérte Baker. -
Eltarthat egy ideig, de megtaláljuk.
 - Minél el bb, annál jobb - mutatott rá a Szivárvány Hatos.
- Tudom, mindig így van, de az ilyesmi akkor sem megy egyik napról a
másikra. - Baker tudta, hogy most éppen seggbe rúgják, mintha csak
félvállról venné a nyomozást. Persze nem így van, de Clark CIA-s, és honnan
is tudná, mit jelent zsarunak lenni. - Megtaláljuk az emberedet, John.
Legalábbis ha itt van. Gondolom, az angol zsaruk is keresik?
- Persze. Csak éppen fogalmuk sincs, hány személyazonossága van
még.
- Neked mennyi lenne az helyében?
- Három vagy négy, és mindegyik hasonló, hogy könnyebben emlékezzek
rá. Ez a fickó kiképzett kém, úgyhogy feltehet leg több fed története is van,
amelyeket ugyanolyan könnyen váltogat, mint más az ingét.
- Tudom, John. Azel tt dolgoztam a kémelhárításnál. Nehezen
becserkészhet vad az ilyen, de tudjuk, hogyan vadásszunk rá. Ki tudtatok
préselni még valami információt a terroristáitokból?
- Nem valami beszédesek - hallatszott a válasz. - És az itteni zsaruk nem
valami hatékonyan hallgatják ki ket.
Gondolom, azt várnád, hogy lassú t zön pirítsák meg ket? - gondolta
Baker. Az FBI az amerikai alkotmányban lefektetett elvek szerint m ködött.
Rá kellett jönnie, hogy a CIA gyakorta nem, és az FBI-osok többségéhez
hasonlóan is határozottan ízléstelennek találta a dolgot. Soha nem
találkozott még Clarkkal, mindössze hírb l ismerte. Murray tisztelte ugyan, de
neki is voltak fenntartásai vele szemben. Murray egyszer célzott rá, hogy
Clark kínzást is használt kihallgatás közben, és ez az FBI-nál túlmegy a
határon, bármilyen hatékony is. Az alkotmány nemet mond ebben a
kérdésben, és ez a dönt , még az emberrablók esetében is, bár ez az a fajta
b nöz , aki még a szövetségi nyomozóiroda különleges ügynökeinek
szemében is megérdemelné.
- Bízzál csak az angol zsarukban. Átkozottul jók, John, és b ven van
tapasztalatuk az ilyen IRA-fajtákkal. Tudják, hogyan beszéljenek velük.
- Ha te mondod, Chuck -némi kétely hallatszott Clark válaszából. - Oké,
bármihez hozzájutunk, egyenesen az asztalodra kerül.
- Helyes. Mihelyt van valami, jelentkezem, John.
- Köszönöm, viszlát.
Baker úgy érezte a beszélgetés után, ki kéne mennie a fürd szobába
kezet mosni. Beavatták a Szivárvány titkába, tisztában volt a
tevékenységével, és bár csodálta katonás hatékonyságát - mint oly sok
másik FBI-ügynök, is tengerészgyalogos volt korábban, az Iroda a
quanticói haditengerészeti támaszpontról verbuválta - néhány igen fontos
dologban egész másképp csinálta az Iroda... például abban, hogy nem
szegték meg a törvényeket. Ez a John Clark kemény egy szarházi, azel tt az
ügynökségnél volt, és meglehet sen húzós dolgokat csinált, mesélte Dan
Murray csodálat és helytelenítés keverékével hangjában. De a csudába is,
most egy oldalon állnak, és ez az orosz feltehet leg egy olyan akciót indított
el, amelyik Clark saját családját veszélyeztette. Ezzel a dolog személyes ügy
lett, és ezt Bakernek is tiszteletben kellett tartania.

Chávez lefeküdni készült egy újabb hosszú nap után. Hiányzott neki
Patsy és JC, akit végül is alig láthatott még, mégsem tagadhatta, hogy jól érzi
magát. Érdekes néhány hét volt ez, de hamarosan vége. A sportújságírók
már az éremszámlálással vannak elfoglalva - Amerika elég jól szerepelt, de
az ausztrálok is taroltak, f leg az úszószámokban - azt latolgatják, melyik
ország "nyerte" a játékokat. Három nap múlva lesz a maratoni futás, amely a
hagyományok szerint az utolsó olimpiai versenyszám, majd nem sokkal
utána a záróünnepség és a láng eloltása. A futók gyalog vagy kocsival már
megkezdték bejárni a pályát, memorizálták az emelked ket és fordulókat,
elvégre nem akartak eltévedni, bár feltehet leg az út mentén végig kiabálók,
drukkolók állnak majd. És persze edzettek, az olimpiai falu edz pályáin
futottak, nem annyit, hogy elfáradjanak, hanem csak annyit, hogy izmaik és
tüdejük készen álljon a leghosszabb futóverseny gyilkos terhelésére. Chávez
úgy vélte, maga jó kondícióban van, de soha nem futott még több mint
negyven kilométert. A katonáknak tudniuk kell futni, de nem ilyen messzire.
És ekkora távolságot lefutni kikövezett utakon, teljesen kikészíti a lábat és a
bokát, még a modern futócip k kipárnázott talpa ellenére is. Ezek a
nyavalyások igazán jó kondiban lehetnek, gondolta Ding ágyában fekve.
A játékok remekül voltak szervezve, és minden simán ment attól a
pillanattól fogva, hogy a nyitónapi ceremónián felgyulladt az olimpiai láng.
Mintha csak Ausztrália egész lelke és minden ereje egy célra összpontosult
volna, mint amikor Amerika eldöntötte, hogy eljut a Holdra. Mindent
csodálatosan csináltak, és ez is csak azt bizonyította számára, hogy az idejét
vesztegeti itt. Láthatóan semmi probléma nem volt a biztonsággal, az
ausztrál rend rök barátságosak, értik a dolgukat, és rengetegen vannak. Az
ket támogató ausztrál SAS pedig csaknem olyan jó, mint az katonái. A
Global Security, amely ugyanolyan taktikai rádiókat hozott nekik, mint amilyet
a Szivárvány is használt, jó tanácsokkal támogatja ket. A cég meglehet sen
jó szállítónak t nt, és Chávez úgy gondolta, ajánlja is Johnnak, hogy
beszélgessenek el velük. Soha nem árt egy küls vélemény.
Egyedül az id járás nem volt kedvez , az egész olimpia alatt gyötr
kánikula volt. Az els segélyhelyeken b ven akadt dolguk az ápolóknak. Még
senki nem halt meg, de vagy száz embert kellett kórházba szállítani
napszúrás miatt, és vagy harmincszor ennyit láttak el az ausztrál hadsereg
ápolói a helyszínen. Azt pedig senki nem számolta, hányan ültek le
egyszer en er tlenül a járdaszélen és próbálták leh teni magukat anélkül,
hogy megfelel orvosi ellátást kaptak volna. Chávezt nem zavarta annyira a
meleg - soha nem tartott egy kis izzadástól - de mint mindenki más az
olimpiai stadionban, is hálát adott a párásító rendszerért. A tévések még
egy m sort is csináltak róla, ami egyáltalán nem volt rossz reklám a
rendszert tervez és felállító amerikai cégnek. Felmerült, hogy egy változatát
golfpályákra is telepítik Texasban, és máshol is, ahol ilyen meleg van.
Harmincöt fokos h ségb l huszonöt fokba menekülni, határozottan kellemes
érzés volt. Szinte mint egy zuhany, és a folyosók meg átjárók délután
gyakran zsúfolásig teltek a t z nap el l menekül emberekkel.
Chávez elalvás el tti utolsó gondolata az volt, hogy nem is olyan rossz
üzlet errefelé napolajat gyártani. Mindenfelé táblák figyelmeztették az
embereket az ózonrétegben lev lyukra, és Chávez tudta, hogy a nap által
okozott b rrák nem valami kellemes halál. Így aztán embereivel együtt, mint
mindenki más, is b ségesen bekente magát minden reggel. Már csak
néhány nap és visszamennek Angliába, ahol barnaságuk igencsak felt n
lesz a sápadt angolok közt, az id járás pedig jó tizenöt fokkal h vösebb
olyan napon is, amelyet az angolok "forrónak" tartanak. Ott, ha huszonnégy
fok fölé emelkedik a h mér , az emberek már ki sem merészkednek az
utcára. Ding nemigen értette azt a régi dalt, amely szerint "csak veszett
kutyák és angolok járkálnak a déli ver fényben." Tálán akkoriban még jóval
keményebbek voltak, és ezzel a gondolattal Chávez elaludt.

Popov este hat óra tájt nyergelte fel Aludttejet. Még nem nyugodott le a
nap, de már csak egy óra választotta el t le. Lova pedig, amelyik egész nap
csak evett és pihent, egyáltalán nem bánta, hogy foglalkoznak vele.
Különben is, most is hozott Aludttejnek egy almát, a kanca pedig úgy vetette
rá magát, mint egy ember egy hosszú munkanap utáni els korsó sörére.
Jeremiah, Hunnicutt lova kisebb volt Aludttejnél, de er teljesebbnek t nt.
Különös külsej állat volt, világosszürke sz rét nyakától a faráig szinte
tökéletesen szögletes sötét szín folt borította. Valószín leg innen kapta a
fajta a "pokróc appaloosa" nevet. Megjelent Foster Hunnicutt is, vállán hozva
széles western stílusú nyergét, rátette a pokrócra, majd lehajolva becsatolta
a szíjat, felcsatolta colt pisztolyát, legvégül pedig becsúsztatta bal lábát a bal
oldali kengyelbe, és felkapaszkodott a lóra. Jeremiah a cs dör, szerethette,
ha lovagolnak rajta, megérezve a súlyt a hátán, mintha átalakult volna az
állat: Büszkén felemelte a fejét, fülét hátrafordítva várta lovasa parancsát.
Egy csettintés hallatszott, és a cs dör elindult Popov és Aludttej mellett.
- Szép ez a ló, Foster.
- Soha nem volt még ilyen lovam - helyeselt a vadász. - Az appaloosa
remek, mindenre használható ló, a nez percé indián törzs tenyésztette ki.
Befogták azokat a lovakat, amelyek a spanyol konkvisztádoroktól szöktek
meg, és vadon szaporodtak. Hát a nez percék megtanulták, hogyan
tenyésszék ket vissza a spanyol fajta arab gyökeréig, és végül ez lett az
eredmény. - Hunnicutt durva szeretettel paskolta meg a ló nyakát, és az
állatnak láthatóan tetszett a dolog. - Ha engem kérdez, az appaloosa a
legjobb ló. Okos, megbízható, egészséges, nem hisztis, mint az arabs, és
szerintem átkozottul szép is. Semmiben sem a legjobb, de mindenben
átkozottul jó. Remek mindenes lovak. Jeremiah csodálatos vadász és
nyomkövet ló. Rengeteg id t töltöttünk a hegyekben rénszarvasra
vadászva, még aranyat is talált nekem.
- Tessék? Hogy aranyat?
Hunnicutt felnevetett.
- A montanai birtokomon. A marhatenyészt ranch része volt, de túl
meredek a hegy a tehenek számára. Na szóval, jön egy kis patak ott le a
hegyekb l. Egy délután hagytam, hogy Jeremiah igyon bel le, és aztán
megpillantottam valami fényeset. - Hunnicutt nyújtózkodott. - Arany volt,
jókora adag arany és kvarc. Ez a legjobb geológiai formáció az arany
számára, Dmitrij. Akárhogy is, úgy gondolom, elég nagy lel hely van a
földemen. Hogy mekkora, nem tudnám megmondani, és most már nem is
számít.
- Nem számít? - Popov társa felé fordult a nyeregben. - De Foster, az
elmúlt tízezer év során az emberek egymást gyilkolták az aranyért.
- De ennek vége, Dmitrij. Vége, és feltehet leg örökre.
- De hogyan? Miért? - értetlenkedett Popov.
- Hát nem tud a projektr l?
- Egy keveset, de nem annyit, hogy megértsem, amit mondott.
Mi a fene, gondolta a vadász.
- Dmitrij, ezen a bolygón az emberi életnek vége. Befejez dött.
- De...
- Nem mondták el?
- Nem, Foster, ezt a részét nem. Elmondaná?
Mi a fene, gondolta Hunnicutt ismét. Az olimpia csaknem befejez dött.
Miért is ne? Ez a ruszki megérti a természetet, a lovaglást, és az biztos, hogy
igen fontos és igen húzós dolgot csinált John Brightlingnak.
- Sívának hívják - kezdte, és aztán percekig tartott, míg elmondta. Popov
számára eljött az id , hogy felvegye hivatásos álarcát. Egyszer en ki kellett
kapcsolnia az érzelmeit. Még egy mosolyt is kipréselt magából, hogy
iszonyatát palástolja.
- De hogyan terjesztik el?
- Tudja, van egy cég, amelyik szintén Johnnak dolgozik. A Global
Security, egy Henriksen nev fickó a f nöke.
- Igen, ismerem. A maguk FBI-ánál volt.
- Tényleg? Tudtam, hogy zsaru volt, de azt nem, hogy szövetségi.
Akárhogy is, az ausztrálok szerz dtették ket tanácsadóként az olimpia
idejére, és Bill egyik embere terjeszti el a Sívát. Azt mondták, valahogy a
stadion légkondicionáló rendszerén keresztül. Az utolsó nap és a
záróceremónián fogják a leveg be juttatni. Másnap mindenki hazarepül, és
sok ezer ember viszi magával a világ minden részére a nyavalyást.
- De mi véd meg minket?
- Kapott egy injekciót, miután megérkezett, nem?
- Igen, Killgore azt mondta, hogy valami véd oltás.
- Az is, Dmitrij. Véd oltás. Ez az a vakcina, amely megvédi a Sívától. Én
is kaptam. Ez a B vakcina, haver. Van egy másik, az A vakcina, de ennek
nem nagyon örülne - folytatta Hunnicutt a magyarázatot.
- Honnan tudja mindezt? - kérdezte Popov.
- Tudja, arra az esetre, ha az emberek rájönnének, mi történt, föl kellett
állítani itt egy küls biztonsági rendszert. Én is segítettem felállítani, így aztán
el is kellett mondaniuk, miért van szüksége a projektnek küls biztonsági
rendszerre. Elég komoly szarról van szó, ember. Ha valaha is rájönnek, mi
történt, még az atombombát is ledobhatják ránk. - Foster elvigyorodott. -
Nem sokan fogják fel, mit jelent megmenteni a bolygót. Ha ezt mi most nem
tesszük meg, nagyjából húsz éven belül minden és mindenki meghal.
Nemcsak az emberek. Az állatok is. Nem engedhetjük, hogy ez
megtörténjen.
- Értem az álláspontját, teljesen ésszer - helyeselt Dmitrij Arkagyijevics,
és teljesen nyugodt volt a hangja.
Hunnicutt elégedetten bólintott.
- Biztos voltam benne, hogy így látja, haver. És ezért voltak olyan
fontosak azok a terrorista akciók, amelyeket szervezett. Ha nincs úgy
bedobva a köztudatba a nemzetközi terrorizmus, Bill Henriksen nem biztos,
hogy megkapja a munkát, és el tudja juttatni az emberét, aki végrehajtja a
feladatot. Úgyhogy kösz, Dmitrij. Maga igen fontos szerepet játszott a
projektben. - Hunnicutt szivart húzott el a zsebéb l.
- Köszönöm, Foster - felelte Popov. Lehetséges ez? - t n dött magában. -
Mennyire biztos benne, hogy a dolog m ködni fog?
- M ködnie kell. Én is feltettem ezt a kérdést. Valamelyest beavattak a
tervezésbe, mert tudós vagyok. Meglehet sen jó geológus voltam valamikor,
elhiheti. Sok mindent tudok. Ez a betegség igazi gyilkos. Az volt a kulcsa,
hogy az eredeti Ebolát genetikailag meg tudják változtatni. Emlékszik,
mennyire rettegett t le mindenki másfél évvel ezel tt, nem?
Popov bólintott.
- De igen. Épp Oroszországban voltam, és emlékszem, mennyire
rémiszt volt. - És mennyire rémiszt volt az amerikai elnök válasza,
gondolta magában.
- Hát, a projekt tudósai sokat tanultak a dologból. A dolog kulcsa az A
vakcina. A járvány megölhet néhány millió embert, de a lényeg a
pszichológiai hatás. A vakcina, amit a Horizon a piacra dob, egy él vírus
vakcina, akárcsak a Sabin gyermekbénulás elleni vakcina. De er sítettek
rajta. Nem állítja meg a Sívát, hanem terjeszti. Egy hónap, hat hét elteltével
jelennek meg a szimptómák. Laborkísérletekkel igazolták.
- Hogyan?
- Hát, ebben Kirknek volt szerepe. Elrabolt néhány embert az utcáról, és
rajtuk próbálták ki a Sívát és a vakcinákat. Minden m ködött. Még sprayjel
leveg be juttatva is, ahogyan Sydneyben használjuk.
- Nagyon nagy dolog megváltoztatni a világot - gondolkodott Popov
hangosan. Észak felé nézett az autópálya felé.
- Meg kell tenni, ember. Ha mi nem tesszük meg, akkor mindennek búcsút
mondhatunk, Dmitrij. Nem hagyhatjuk.
- Rettenetes ilyet tenni, de látom a dolog logikáját. Brightling zseni; hogy
mindezt észrevette, hogy megoldást talált a problémára, aztán volt bátorsága
cselekedni. - Popov remélte, nem túlságosan lekezel a hangja, de Hunnicutt
technokrata, nem az a fajta, aki átlátna az emberen.
- Aha - Hunnicutt konyhai gyufával rágyújtott a szivarra. Aztán elfújta a
gyufát, addig tartotta, amíg ki nem h lt, csak azután dobta el a szálat, nehogy
préritüzet okozzon. - Zseniális tudós, és tudott cselekedni. Hála istennek,
megvoltak hozzá az er forrásai. Csaknem egybillió dollár volt mindezt
megszervezni, és akkor még nem is beszéltem a brazíliai telepr l.
- Brazília?
- Van ott egy kisebb változata ennek a telepnek, valahol Manaustól
nyugatra, azt hiszem. Még soha nem voltam ott. Az es erd k nem
érdekelnek annyira. Magam a nyílt vidéket szeretem magyarázta Hunnicutt. -
Persze az afrikai veld, a síkság, az már más. Azt hiszem, el kell hogy menjek
oda vadászni.
- Igen, ezt én is szeretném. Jó lenne látni azt a sok vadállatot boldogan,
háborítatlanul a napsütésben - helyeselt Popov, és közben döntésre jutott.
- De mennyire. Az biztos, hogy elkapok egy-két oroszlánt a H&H .375-
ösömmel. - Hunnicutt csettintett, és Jeremiah gyorsabb ügetésbe kezdett,
Popov pedig megpróbálta követni. Lovagolt már ilyen tempóban korábban is,
de most csak nehezen tudott ráhangolódni Aludttej egyenletes mozgására. Ki
kellett kapcsolnia minden egyéb gondolatot a fejében, hogy erre
figyelhessen, de végül sikerült, és utolérte a vadászt.
- Na és ez a vidék olyan lesz, mint a régi vadnyugat, mi? - Az autópálya
úgy jó kétmérföldnyire volt. Teherautók zúgtak el, utánfutóik borostyánszín
fényben ragyogtak. Popov remélte, hogy hasonlóan kivilágított buszok is
jönnek majd.
- Ez az egyik dolog, amelyet megteszünk.
- És mindenhová pisztollyal jár majd?
- Revolverrel, Dmitrij - helyesbített Foster. - Egyébként igen. Olyan leszek,
mint azok a fickók, akikr l olvastam. És összhangban élhetek a természettel.
Esetleg találok egy n t, aki úgy gondolkodik, ahogyan én. Talán építek egy
szép kis kunyhót a hegyekben, mint Jererniah Johnson tette, csak éppen
nekem nem kell aggódnom a varjú indiánok miatt - tette hozzá kuncogva.
- Foster?
- Mi van? - fordult felé a másik.
- Megnézhetném a pisztolyát? - kérdezte az orosz, és magában azért
imádkozott, hogy azt a választ kapja, amit vár.
Azt kapta.
- Hát, persze. - Foster el vette a fegyvert, és a biztonság kedvéért felfelé
tartott cs vel átnyújtotta.
Popov méricskélte a súlyát és az egyensúlyát.
- Meg van töltve?
- Kevés haszontalanabb dolog van, mint egy töltetlen pisztoly. Ki akarja
próbálni? Csak húzza hátra a kakast, és engedje el, de jól teszi, ha szorosan
fogja a gyepl t, Jeremiah hozzászokott a zajhoz, de a magáé nem biztos.
- Értem. - Popov a bal kezébe fogta a gyepl t, hogy féken tartsa
Aludttejet, aztán kinyújtotta jobb kezét, felhúzta a colt kakasát, hallotta az
erre a revolverre jellemz összetéveszthetetlen három kattanást, aztán célba
vett egy karót, és meghúzta a ravaszt.
Aludttej egy kicsit megrándult az érzékeny füléhez oly közeli zajtól, de
egyáltalán nem reagált rosszul, és a golyó súrolta a jó hatméternyire lev ,
mindössze öt centi vastag karót. Tehát még nem felejtett el l ni.
- Nem rossz, mi? - kérdezte Hunnicutt. - Ha engem kérdez, soha nem
csináltak jobban kiegyensúlyozott kézifegyvert ennél.
- Igen, remek fegyver - helyeselt Popov. Aztán megfordult. Foster
Hunnicutt t le alig három méterre ült Jeremiah hátán. Ez megkönnyítette a
dolgot. A volt KGB-tiszt ismét felhúzta a kakast, megfordult, célba vette a
másik mellkasát, és meghúzta a ravaszt olyan gyorsan, hogy a vadásznak
még meglep dni sem volt ideje. Szeme elkerekedett, hogy attól-e, mert
felfogta, hogy a lehetetlen megtörténik vele, vagy a nehéz golyó
becsapódásától, nem lehetett megmondani, de nem is számított. A golyó
egyenesen a szívén ment keresztül. A vadász teste néhány másodpercig
mozdulatlan maradt a nyeregben, szeme tágra nyílt a sokktól, aztán
élettelenül zuhant a földre.
Dmitrij leszállt a lóról, és három lépéssel a holttest mellett termett, hogy
megbizonyosodjon arról, hogy nem maradt benne élet, aztán levette a
nyerget Jeremiah-ról, aki közönyösen vette tudomásul gazdája halálát, majd
levette a kantárt is. Kicsit meglepte, hogy az állat nem harapott belé azért,
amit tett, de elvégre a ló nem kutya. Miután ezzel megvolt, a cs dör farára
csapott, azt pedig vagy ötven méterrel odébb ügetett, megállt, és legelni
kezdett.
Popov pedig visszaült Aludttejre, és csettintve észak felé kormányozta.
Hátranézve látta a projekttelep kivilágított ablakait, és elt n dött azon, vajon
fogják-e hiányolni t vagy Hunnicuttot. Feltehet leg nem, vélte. Közelebb ért
az autópályához. Van ugyan egy falu nyugatra, de úgy döntött, a legjobb
esélye a buszmegálló. Esetleg le tud stoppolni egy autót vagy teherautót.
Abban nem volt biztos, ezután mit tegyen, de azt tudta, hogy amilyen
gyorsan csak lehet, és amilyen messze csak lehet, el kell t nnie innen.
Popov nem hitt Istenben. Neveltetése nem ilyen irányú volt, és számára az
Isten szó legfeljebb "az istenit" káromkodás része volt. De ma megtanult
valami fontosat. Azt soha nem tudja meg, hogy Isten létezik-e, de abban már
biztos volt, hogy az ördög igen, és neki dolgozott, és ez olyan iszonyat volt,
amelyet fiatal ezredesként a KGB-nél soha nem élt át.
 HARMINCHATODIK FEJEZET

REPÜL K

A FELELEM legalább olyan rossz volt, mint az iszonyat. Popov terepen

dolgozó hírszerz tisztként soha nem élt át igazán rémiszt id szakokat.
Mindig volt benne feszültség, különösen a pályája elején, de hamar
megtanult bízni a tudásában, és szakértelme mindig is afféle biztonsági
takarót jelentett számára, melynek meleg red i alatt lelke megnyugodhatott,
de ma nem.
Most idegen terepen tevékenykedett. Nem pusztán idegen országban,
hiszen városi ember volt. Tudta, hogy hogyan t njön el bármely városban
percek alatt, méghozzá oly tökéletesen, hogy a világ egy rend rsége se
bukkanjon a nyomára. De ez nem város. A buszmegállótól százméternyire
szállt le Aludttejr l, ismét nem sajnálta az id t, hogy levegye a nyerget és a
kantárt, mert egy felnyergelt, lovas nélküli ló felhívja magára a figyelmet, míg
egy ló különben feltehet leg nem. Legalábbis nem errefelé, ahol sokan
tartanak kedvtelésb l ilyen állatot. Aztán átmászott a szögesdrót kerítésen,
és a buszmegállóhoz gyalogolt. Üres volt. Az üres, fehérre festett falon nem
talált menetrendet. Meglehet sen egyszer betonépítmény volt, vastag
tet vel, hogy állja a kemény téli viharokat és feltehet leg a tornádókat is,
amelyekr l Popov csak olvasott, de soha nem tapasztalta meg ket. A pad is
betonból készült. Popov kis id re leült, hogy elmúljon a remegése. Soha nem
érzett még ilyet életében. Ha ezek az alakok hajlandók milliókat, s t billiókat
megölni, biztos egy másodpercet sem haboznak, hogy elvegyék az életét.
El kell t nnie innét.
Tíz perccel azután, hogy megérkezett, az órájára pillantott, és aggódni
kezdett. Lehet, hogy ilyenkor már nem is jön erre busz. Ha nem, akkor is
jönnek személyautók, teherautók, és talán...
Az út szélére állt, és felemelte a kezét. A kocsik jó százharminc
kilométeres sebességgel zúgtak el mellette, nemigen lehetett idejük id ben
észrevenni a sötétben, nemhogy még fékezni és megállni miatta. De negyed
óra múlva egy krémszín Ford pickup teherautó lehúzódott az út szélére.
- Hová megy, haver? - kérdezte a sof r. Farmernak t nt, úgy hatvanéves
lehetett, arca és nyaka ráncos a túl sok napsütést l.
- A repül térre a legközelebbi városba. El tudna vinni? - kérdezte Dmitrij
és beszállt. A sof r nem használt biztonsági övet, ami feltehet leg a
törvénybe ütközik, akárcsak a hidegvérrel elkövetett gyilkosság, és ez épp
elég ok volt arra, hogy Popov el akarjon t nni innét.
- Persze, amúgy is azon a lehajtón hajtok le. Hogy híják?
- Joe, Joseph - mondta Popov.
- Engem meg Pete-nek. Ugye nem idevalósi?
 - Nem. Eredetileg Angliából jöttem - folytatta Dmitrij, és fölvette az angol
akcentust.
- Aha. És mi hozta erre?
- Üzlet.
- És milyenfajta? - kíváncsiskodott Pete.
- Tanácsadó vagyok, afféle közvetít .
- Na és hogy rekedt itt, Joe? - kérdezte a sof r.
Mi ütött ebbe az alakba? Lehet, hogy rend r? Úgy kérdez sködik, mintha
a második f igazgatóságról jött volna.
- A... barátomnak valami családi z rje támadt, és kirakott itt a
buszmegállóban, hogy várjam meg a buszt.
- Aha. - Ennyi elég volt neki, nyugodott meg Popov, és áldotta magát,
amiért ilyen jó hazugságot talált ki. Tudja, épp most l ttem le és öltem meg
valakit, aki meg akarta ölni magát és mindenkit, akit csak ismer... Ez is azok
közé az alkalmak közé tartozott, amikor az igazság egyszer en nem használ
se neki, se másnak. Agyában vadul forogtak a kerekek. Jóval gyorsabban,
mint ennek a vacak pickupnak a kerekei, mert a gazda láthatóan nem volt
hajlandó lejjebb nyomni a gázpedált. Az úton minden járm elzúgott
mellettük. A farmer id sebb ember volt, és nyilvánvalóan türelmes fajta. Ha
Popov vezetett volna, hamar végére jár, mi a végsebessége ennek a
nyavalyás teherautónak. De így is alig tíz perc múlva felbukkant a lehajtót
jelz zöld tábla, rajta egy repül gép sziluettjével. Popov csak nehezen vett
er t magán, hogy ne csapdossa öklével a könyökl t, mikor a sof r szép
lassan lehajtott a lehajtón, majd jobbra fordult a kis körzeti repül tér felé. Még
egy perc, és a US Air Express ajtajánál voltak.
- Köszönöm, uram - mondta Popov távozáskor.
- Jó utat, Joe - felelte a sof r barátságos kansasi mosolyával. Popov
sietve belépett a kis terminálba, majd az alig húsz méterre lev pulthoz ment.
- New Yorkba szeretnék menni, els osztályon, ha lehet - mondta a
hivatalnoknak.
- Tizenöt perc múlva indul egy gépünk Kansas Citybe, onnét pedig
elérheti a US Airways La Guardia-i járatát, Mr...
- Demetrius - felelte Popov az egyetlen megmaradt hitelkártyáján szerepl
nevet. - Joseph Demetrius - mondta, aztán el vette tárcáját, és átnyújtotta a
kártyát. Volt egy útlevele is ezen a néven, New Yorkban egy bank széfjében.
A hitelkártya jó volt, nagy összegre érvényes, és semmit nem terhelt rá az
elmúlt három hónap során. A hivatalnok feltehet en úgy gondolta, hogy
gyorsan dolgozik, de Popovnak a mosdóba is ki kellett még mennie, és
mindent elkövetett, hogy ne látszódjon rajta a szükség. Ebben a pillanatban
döbbent rá, hogy egy töltött revolver van a nyeregtáskájában, ett l pedig
azonnal meg kell szabadulnia.
- Oké, Mr. Demetrius. Itt a jegye, az egyes kapu. És itt a másik a New
York-i járatra, az A-34-es kaputól indul, és az els osztályon a 2C ülés az
öné. Van valami kérdése, uram?
- Nem, nem, köszönöm. - Popov átvette a jegyeket, és zsebre vágta ket,
aztán a bejárat felé nézett, ahol az induló gépek táblája volt. Arra indult, de
megállt egy szemétládánál, és miután körülnézett, óvatosan kivette
táskájából a hatalmas revolvert, letörölte és a szemétbe hajította. Ismét
körülnézett a terminálban. Nem, senkinek nem t nt fel, mit csinált. Megnézte
a nyeregtáskát, van-e még benne valami, de tökéletesen üres volt.
Megnyugodva ment a biztonsági ellen rz ponthoz, és a fémdetektor
szerencsére nem csipogott. A gumiszalagról fölvette b r nyeregtáskáját,
körülnézett, megtalálta a férfimosdót, és mire egy perc múlva el bukkant,
sokkal jobban érezte magát.
Ennek a kis repül térnek mindössze két kapuja volt, de volt bárja is, és
Popov következ útja ide vezetett. Ötven dollár készpénze volt a tárcájában.
Nem sajnált bel le ötöt, hogy felhajtson egy dupla vodkát, miel tt megteszi a
következ száz lépést a kapuig. Átadta jegyét ellen rzésre, majd az ajtóhoz
irányították. Propelleres repül gép volt, évek óta nem ült ilyenen. De ez
alkalommal egy nyitott, egycsavaros, dupla fedel gépbe is beszállt volna, ez
pedig mégiscsak egy Saab 340B rövid hatósugarú gép volt. Öt percre rá
forogni kezdtek a propellerek, és Popov kezdett megnyugodni. Harmincöt
perc Kansas Cityig, ott negyvenöt perc várakozás, majd irány New York, egy
737-es els osztályán, ahol ingyen adják az alkoholt. Szerencséje volt,
egyedül ült a repül gép bal oldalán, senki nem akart beszélgetni vele,
márpedig neki gondolkodnia kellett, méghozzá alaposan és gyorsan, ha nem
is elkapkodva.
Lehunyta szemét, amikor a repül gép gurulni kezdett, és a motorok zaja
elnyomott minden más zajt. Oké, tehát mit tudtál meg, és mit kezdhetsz ezzel
a tudással, gondolta. Két elég egyszer kérdés, de ahhoz, hogy
megválaszolja a másodikat, el bb végig kell gondolnia a választ az els re.
Már csaknem imádkozott Istenhez, akinek létezésében nem hitt, de inkább
csak kinézett az ablakon a sötét tájra, míg agya egy másfajta sötétségben
forgolódott.

Clark felriadt. Éjjel három volt Herefordban, nyilván valami rosszat

álmodott, de hogy mit, arra nem emlékezett. Megfoghatatlan, alaktalan
felh ként lebegett csak tudata körül. Biztos volt benne, hogy kellemetlen
álom volt, és hogy mennyire, az abból látszott, hogy fel is ébresztette,
márpedig ez veszélyes terepmegbízásokkor is csak ritkán fordult el vele.
Rádöbbent, hogy remeg a keze, és nem tudta miért. Elhessegette a
gondolatot, hátára fordult, és ismét lehunyta szemét. Holnap költségvetési
megbeszélés lesz. Elvégre a Szivárvány parancsnokaként munkájának
lényege az, hogy könyvel t játszik. Talán err l álmodtam, gondolta a párnán
nyugtatva fejét. Maradék életemet könyvel k közt kell töltenem, azon
vitatkozva, honnan jön a pénz, mennyi és hogyan kell elkölteni...

Simán landoltak Kansas Cityben, és a Saab repül gép a terminálhoz

gördült, és végül megálltak a propellerek. Egy szerel odament, kötéllel
rögzítette a propeller végét, nehogy forogni kezdjen, mialatt az utasok
leszállnak. Popov az órájára pillantott. Néhány perccel korábban érkeztek.
Kilépett a tiszta esti leveg be, majd bement a terminálba. Három kapuval
odébb kell beszállnia az A-34-es járatra, mindenesetre ellen rizte, hogy
biztos legyen a dologban, majd ismét megkereste a bárt. Itt a dohányzást
sem tiltották, ami elég szokatlan az amerikai repül tereken. Popov
beleszagolt a cigarettafüstbe, eszébe jutott ifjúsága, amikor Trud cigarettákat
szívott. Már ott tartott, hogy kér egy cigit valamelyik amerikaitól, aztán
lemondott róla, megelégedett azzal, hogy megiszik még egy dupla vodkát az
egyik sarokasztalnál a fal felé fordulva, hogy senkinek ne legyen oka
emlékezni arra, hogy itt járt. Harminc perc múlva bemondták a járatát.
Popov tíz dollárt hagyott az asztalon, és az üres nyeregtáskával együtt
kiment. Miért is cipelem ezt magammal? - t n dött el, aztán megválaszolta.
Azért, mert esetleg valakinek felt nne, miért száll fel repül re valaki
csomagok nélkül. Így aztán magánál tartotta, és berakta az ülés fölötti
rekeszbe. A legjobb újság az volt, hogy a szomszédos ülés, a 2D üres
maradt. Popov átült, és az ablak felé fordult, hogy a stewardess még
kevésbé emlékezhessen az arcára. Aztán a Boeing 737-es elhátrált a
kaputól, és belefúrta orrát a sötétbe. Popov visszautasította a felkínált italt,
eleget ivott már, és bár némi alkohol segít rendbe tenni a gondolatait, túl sok
viszont elkábítja. Épp elég dolgozik már a szervezetében ahhoz, hogy
ellazuljon, és ennyi elég.
Pontosan mit is tudott meg ezen a napon? És hogy illik mindez ahhoz,
amit megtudott a nyugat-kansasi telepen? A második kérdésre könnyebb volt
válaszolni, mint az els re. Semmi olyat nem tudott meg ma, ami bármiben is
ellentmondott volna a projekt természetének, helyszínének, vagy akár
dekorációjának. Nem mondott ellent az ágya mellett lev magazinoknak,
vagy a tévé mellett lev videokazettáknak, sem az étkezdében vagy a
folyosón hallott beszélgetésfoszlányoknak. Ezek a mániákusok ki akarják
irtani a világot pogány hitük nevében, de hogy a csudába gy zhet meg bárkit
is err l, és milyen bizonyítékokat adhat bárkinek is err l, és egyáltalán ki
legyen ez a valaki? Olyasvalakinek kell lennie, aki egyrészt hisz neki,
másrészt képes tenni valamit. De ki az? Az is problémát okoz, hogy megölte
Foster Hunnicuttot, igaz, nem volt választása. Meg kellett szöknie a
projektt l, és ez volt az egyetlen módja, hogy ne vegyék észre, így viszont
teljes joggal gyilkossággal vádolják, ami az jelenti, hogy rend rök
letartóztathatják. És akkor hogyan juttathatja el a hírt bárkinek is, hogy
megállítsa ezeket a kibaszott druidákat? Nincs a világon olyan rend r, aki
elhinné ezt a mesét. Túl abszurd, túl groteszk a normális emberi agy
számára, és az is biztos, hogy a projektnek van valami fed sztorija, amelyet
igen gondosan építettek föl arra az esetre, ha bármiféle hivatalos vizsgálódás
lenne. Ez a legalapvet bb biztonsági intézkedés, Henriksen maga
dolgozhatta ki.

Carol Brightling az irodájában állt. Épp most nyomtatta ki a levelet,

amelyet a Fehér Ház személyzeti f nökének írt. Szabadságot szeretne
kivenni, hogy egy különleges tudományos projekten dolgozhasson. Korábban
már megbeszélte a kérdést Arnie van Dammmal, akinek nem volt semmi
komoly kifogása a dolog ellen. A férfi testbeszéde egyértelm en elárulta,
hogy nem fogják hiányolni. Hát, ami azt illeti, én sem t, gondolta az
asszony, és hideg pillantást vetett a monitorra.
Dr. Brightling összehajtotta a levelet, borítékba rakta, lezárta, majd az
asszisztense íróasztalára tette, hogy az másnap továbbítsa. Megtette a
dolgát a projektért és a bolygóért, itt az id , hogy távozzon. Régóta, nagyon
régóta nem érezte John karját maga körül. A válásuk nagy nyilvánosságot
kapott, így kellett hogy legyen. Soha nem kapta volna meg az állást a Fehér
Házban az ország egyik leggazdagabb emberének feleségeként. pedig
lemondott a férfiról, pedig nyilvánosan a mozgalomról, mindarról, amelyben
közösen hittek, és amely hit nevében megszületett bennük a projekt eszméje.
De John ugyanúgy nem sz nt meg hinni, ahogy a n sem. Így sikerült bejutni
a kormányba, elérni azt, hogy gyakorlatilag bármely szigorúan bizalmas
anyaghoz hozzáférhetett, amelyeket aztán elküldött Johnnak, amikor a
férfinak szüksége lehetett rá. És ami a leglényegesebb, hozzájutott a
biológiai hadviselés információihoz is, így megtudhatták, min dolgozik az
USAMRIID és a többi, hogy megvédje Amerikát, így tudhatták, milyennek kell
lennie a Sívának ahhoz, hogy legy zzön bármely vakcinát, kivéve
természetesen azt, amelyet a Horizon Corporation állít el .
De nagy árat fizetett érte. John mindenféle fiatal n kkel mutatkozott a
nyilvánosság el tt, és nem kétséges, hogy sokukkal le is feküdt, hiszen
mindig is szenvedélyes férfi volt. Ez olyasvalami volt, amelyet nem vitattak
meg a nyilvános válás el tt, és ez okból mindig kellemetlen meglepetés volt
számára, ha valamely társadalmi eseményen mindketten részt vettek, hogy
mindig egy csinos fiatal jószág volt John oldalán, és mindig másik, hiszen
rajta kívül senkivel nem alakított ki igazi kapcsolatot. Carol Brightling
igyekezett meggy zni magát, hogy ez jó, hiszen azt jelenti, hogy az
egyetlen n , aki igazán számít John életében, és ezek a bosszantó fiatal n k
mindössze arra jók, hogy levezessék a férfi hormontermelését... De akkor
sem volt olyan kellemes látni, és még rosszabb volt belegondolni, amikor
egyedül volt odahaza mindössze Jiggs társaságában, és többnyire sírt
magányában.
De ezekkel a kis személyes megfontolásokkal szemben ott volt a projekt.
Fehér házbeli munkája csak meger sítette hitében. Itt mindent láthatott, az új
atomfegyverek részleteit l a biológiai háborús jelentésekig. Az irániak
kísérlete, hogy járványt idézzenek el , még azel tt volt, hogy a kormányba
került. Egyszerre rémisztette el és bátorította fel a dolog. Megrémisztette,
mert valódi veszélyt jelentett országára, ráadásul komoly munka kezd dött,
hogy elhárítsanak bármely ehhez hasonló támadást a jöv ben, viszont
felbátorította, mert hamar kiderült, hogy a hatékony védekezés igen nehéz,
hiszen a vakcinákat a kórokozókhoz kell szabni. Végeredményként az irániak
által indított járvány mindössze jobban felhívta a közvélemény figyelmét a
fenyegetésre, és ez azt jelenti, hogy könnyebb lesz az A vakcinát eladni a
közvéleménynek... vagyis a kormányhivatalnokok itt és szerte a világon
kapva kapnak a felkínált gyógyszeren. A megfelel id ben is megjelenik
majd az OEOB irodájában, hogy tekintélyével támogassa ezt a alapvet
közegészségügyi intézkedést, és ebben a kérdésben adnak a szavára.
Dr. Carol Brightling kilépett irodájából, balra fordult a széles folyosón,
majd ismét balra, aztán le a lépcs n, parkoló kocsijához. Húsz perc múlva
bezárta kocsiját, fölsietett lakása lépcs jén, ahol az ajtóban a h séges Jiggs
várta, és mint mindig, a karjába ugrott, és a mellkasához dörzsölte sz rös
fejét. Véget ért a tíz év nyomorúság. És bár nehéz volt elviselni az áldozatot,
a jutalom nem marad el, a bolygó ismét zöld lesz, és helyreáll a természet
megérdemelt dics sége.

Jó érzés volt ismét New Yorkban lenni. Bár a lakásába nem mert
visszatérni, de legalább városban volt, ahol olyan könnyen elt nhet, mint a
patkány a szeméttelepen. A taxisof rrel az Essex House-ba, ebbe a Central
Park South-i men hotelbe vitette magát, és Joseph Demetrius néven
jelentkezett be. Szerencsére volt minibár a szobájában. Popov töltött
magának a kis üveg amerikai vodkából. Túl ideges volt ahhoz, hogy
bosszankodjon, milyen rossz az igazihoz képest. Most, hogy döntött, felhívta
a légitársaságot a szükséges információért, órájára pillantott, aztán felhívta a
portát és szólt, hogy telefonon ébresszék föl hajnali fél négykor. Embertelen
dolog. Aztán anélkül, hogy levetk zött volna, belezuhant az ágyba. Holnap
reggel be kell hogy szerezzen néhány dolgot, aztán a bankba is be kell
mennie, hogy kivegye a Demetrius névre szóló útlevelet a trezorból. Aztán
kivesz ötszáz dollárt egy bankautomatából a Demetrius néven váltott
MasterCardja jóvoltából, és biztonságban lesz... ha nem is teljesen, de
inkább, mint most, eléggé ahhoz, hogy bízzon magában és a jöv ben,
bármilyen legyen is az, amennyiben a projektet meg tudják állítani. És ha
nem, akkor legalább tudni fogja, mit kerüljön el ahhoz, hogy életben
maradjon. Esetleg - mondta magában lehunyt szemmel, félig részegen.
 Clark a szokásos id ben ébredt. JC már jobban aludt, végül is már két
hete a világon volt, és ezen a reggelen összehangolta magát a ház urával.
John épp végzett a reggeli borotválkozással, amikor meghallotta unokája
reggeli nyöszörgését a hálószoba fel l, ahol a gyerek meg Patsy aludt.
Sandyt is felébresztette a hang, bár John ébreszt órája sosem: Anyai vagy
inkább nagyanyai ösztöne láthatóan kisz rte, mi fontos neki, és mi nem.
Clark kiment a konyhába, bekapcsolta a kávéf z t, aztán kinyitotta az ajtót
és bevette a Times, a Daily Telegraph és a Manchester Guardian reggeli
kiadását. Rá kellett jönnie, hogy az angol újságok cikkei sokkal lényegre
tör bbek, mint az amerikai újságok többsége, és jobban is vannak megírva.
Szépen n a kissrác, mondta magában John, mikor Patsy mellén JC-vel
bejött a konyhába Sandyvel a nyomában. A lánya most nem ivott kávét,
feltehet leg attól félt, hogy a koffein bejut az anyatejbe. Inkább maga is tejet
ivott, Sandy pedig nekiállt reggelit készíteni. John Conor Chávez pedig a
maga részér l vígan reggelizett, és tíz percre rá már a nagyapja is, reggeli
közben a BBC-re hangolta a rádiót, és a reggeli híreket hallgatta, kiegészítve
az el tte lev újságokat. Mind a nyomtatott, mind az elektronikus média
meger sítette; hogy a világ alapvet en békés hely lett. A vezet hír az
olimpiai játékok volt, ahonnan Ding minden este jelentkezett - persze
számára, annyi id zónával odébb, reggel volt - és a beszélgetés rendszerint
azzal végz dött, hogy Clark JC kis arcához tartotta a telefont, hogy a büszke
apa néha elkaphasson egy-egy nyivákolást.
6.30-ra John már felöltözött, és kilépett az ajtón. Ma reggel, ellentétben
néhány másikkal, a sportpályára hajtott reggeli tornára. A 1-es osztag tagjai
már ott voltak, még mindig kevesebben voltak a megszokottnál a kórházbeli
lövöldözésnél elszenvedett veszteségek miatt, de kemények és büszkék
voltak, mint azel tt. Fred Franklin rmester vezette ma reggel a
gyakorlatokat, Clark pedig engedelmesen követte az utasításokat. Ha nem is
volt ugyanolyan ügyes, mint a fiatalok, de azért igyekezett lépést tartani, és
ezzel is kivívni a tiszteletüket. Igaz, kapott néhány elkedvetlenít pillantást,
amely azt sugallta, mit képzel magáról ez a vénember. A hasonlóképp
csökkentett létszámú 2-es osztag a pálya másik oldalán tornászott, itt Eddie
Price irányított. Fél órával ezután Clark ismét lezuhanyozott. Kicsit furának
találta, hogy naponta kétszer is zuhanyozzon kilencven perc leforgása alatt,
de az ébredés utáni zuhany annyira élete részévé vált, hogy nem tudott
leszokni róla, és annyira megizzadt a közös tornától, hogy kénytelen volt
másodszor is lezuhanyozni. Miután ezzel megvolt, felvette "f nöki" öltönyét,
bement a f hadiszállás épületébe, els ként megnézte a faxgépet, és talált is
egy üzenetet az FBI-f hadiszállásról, mely szerint semmi új fejlemény nincs a
Szerov ügyben. A második fax azt tudatta vele, hogy kora reggel egy
csomagot kézbesítenek számára a Whitehallból, de azt már nem közölték, mi
áll benne. Majd megtudom, legyintett John, és bekapcsolta a kávéf z gépet.
Al Stanley nem sokkal nyolc el tt érkezett, még nem heverte ki teljesen a
sebesüléseit, de a korához képest gyorsan gyógyult. Bill Tawney alig két
percre rá érkezett, és a Szivárvány vezet sége a helyén volt, jöhetett az
újabb munkanap.

Mély álmából riasztotta a telefon. Popov a kagyló felé tapogatózott a

sötétben, nem találta, újra próbálta.
- Igen. ,
- Fél négy van, Mr. Demetrius - hallotta a központos hangját.
- Igen, köszönöm - felelte Dmitrij Arkagyijevics, azzal felkapcsolta a
lámpát, és lelendítette lábát a sz nyegre. A telefon mellett lev cédulán ott
állt a szám, amelyet tárcsáznia kellett: kilenc... zéró-egy-egy-négy-négy...
Alice Foorgate néhány perccel korábban érkezett, az íróasztalfiókba tette
retiküljét, leült, és nekilátott átnézni jegyzeteit, mi várható a nap folyamán. Ja
igen, költségvetési értekezlet. Mr. Clark meglehet sen rosszkedv lesz
délután. Aztán megszólalt a telefon.
- Mr. John Clarkkal kell beszélnem - mondta egy hang. - Szabad
kérdeznem, ki hívja?
- Nem, nem szabad - hallotta.
A titkárn pislogni kezdett zavarában. Már csaknem azt mondta, hogy
ebben az esetben nem kapcsolhatja, aztán mégsem tette. Túl korán volt még
ahhoz, hogy udvariatlan legyen, Várakoztatóra tette a bejöv hívást, és
megnyomott egy másik gombot.
- Önt keresik az egyes vonalon, uram.
- Ki az? - kérdezte Clark.
- Nem hajlandó elárulni, uram.
- Oké - morogta John. is lenyomott egy gombot, aztán megszólalt. - Itt
John Clark beszél.
- Jó reggelt, Mr. Clark - üdvözölte egy ismeretlen hang.
- Ki az? - kérdezte John.
- Van egyközös ismer sünk. Sean Gradynek hívják.
- Igen? - Clark keze megfeszült a kagylón, aztán gyorsan lenyomta a
telefonra kapcsolt magnetofon gombját.
- Ennélfogva ön Joszif Andrejevics Szerov néven ismer engem.
Találkoznunk kell, Mr. Clark.
- Igen, nagyon szívesen - felelte John nyugodtan. - Hogy képzeli?
- Úgy gondolom, hogy ma New Yorkban. Szálljon fel a British Airways
Concorde 1-es számú járatára, ami a JFK ra megy, és a Central Park-i
állatkert bejáratánál várom. Az a vörös téglaépület, amely úgy néz ki, mint
egy kastély. Pontosan tizenegy órakor ott leszek. Van kérdése?
- Azt hiszem, nincs. Oké, tizenegy, New Yorkban.
 - Köszönöm, viszlát. - Ezzel elnémult a telefon, és Clark újabb gombokat
nyomott le.
- Alice, idehívná Billt és Alistairt, kérem?
Alig három perc múlva ott voltak.
- Ezt hallgassátok meg, fiúk - mondta John, és lenyomta a play gombot a
magnetofonon.
- Ördög és pokol - jegyezte meg Bill Tawney alig egy másodperccel
megel zve Al Stanleyt. - Találkozni akar veled. Vajon miért?
- Csak egy módon tudhatom meg. El kell érnem a Concorde New York-i
járatát, Al. Felébresztenéd Malloyt, hogy helikopterrel elvigyen Heathrow-ra?
- Elmész? - kérdezte Stanley, pedig nyilvánvaló volt a válasz.
- Miért is ne? A fenébe is, legalább van ürügyem megszabadulni attól a
nyavalyás költségvetési értekezlett l - vigyorgott John.
- Ez igaz, viszont veszélyes lehet.
- Értesítem az FBI-t, hogy küldjenek oda néhány embert, és velem lesz
egy barátom is. – Clark .45-ös Berettájára célzott. - Hivatásos kémmel van
dolgunk, számára sokkal veszélyesebb a dolog, mint az én számomra,
hacsak nem valami egészen bonyolult akció készül dik odaát, azt viszont
észrevennénk. Beszélni akar velem. Profi, és ez azt jelenti, hogy el akar
mondani valamit, esetleg kérni valamit. Én az el bbire szavazok.
- Egyetértek - bólintott Tawney.
- Ellenvetés? - kérdezte Clark két legmagasabb rangú beosztottját. De
nem volt. Mindketten ugyanolyan kíváncsiak voltak, mint . De azért úgy
vélték, meg kell tenni New Yorkban a megfelel biztonsági óvintézkedéseket.
Ez nem lehet probléma.
Clark az órájára nézett.
- Odaát még reggel négy sincs, és ma akar találkozni velem. Nem húzza
az id t. Vajon miért e sietség? Van valami elképzelésetek?
- Esetleg meg akar gy zni, hogy semmi köze a kórháznál történtekhez.
Ett l eltekintve... - Tawney a fejét rázta.
- Az id zítés a probléma. A gép fél tizenegykor indul, John mutatott rá
Stanley. - Egyetlen fontos ember sincs ilyenkor még a munkahelyén.
- Akkor fel kell ket ébreszteni. - Clark a telefonjára pillantott, majd
lenyomta az FBI-f hadiszállás gyorstárcsázó gombját.
- FBI - közölte egy ismeretlen hang.
- Chuck Baker igazgatóhelyettest kérem.
- Nem hiszem, hogy Mr. Baker jelenleg bent lenne.
- Tudom. Hívja odahaza. Mondja meg neki, hogy John Clark keresi. -
Szinte hallotta a kétségbeesett morgást a vonal másik oldalán, de a
parancsot elég komolynak t n hang adta ki, végre kellett hajtani.
- Hello - hallatszott egy perc múlva egy meglehet sen álmos hang.
- Chuck, itt John Clark beszél. Valami történt a Szerov-ügyben.
 - Mi történt? - És mi a fenének nem tudtál négy órát várni vele?
Legalábbis ezt gondolhatta Chuck, ha nem is mondta ki.
John elmagyarázta. Érz dött, hogy ébredt fel pillanatok alatt Baker a
vonal másik oldalán.
- Oké - mondta. - Oké, intézkedem, hogy néhány emberünk a reptéren
várjon, John.
- Köszönöm, Chuck. És bocs, hogy ilyen korán felébresztettelek.
- Semmi gond. Viszlát, John.
A többi könnyen ment. Malloy a reggeli tornája után beállított az irodába,
és telefonált, hogy a helikopter álljon készenlétben. Nem tartott soká. Az
egyetlen nehézség az volt, hogy er s ki- és befelé tartó légi forgalmon
keresztül kellett áthaladniuk, de a helikopter végül leszállt a repülésirányítás
épületénél, onnan a repül tér biztonsági szolgálatának kocsija vitte Johnt a
megfelel terminálra, ahol húsz perccel azel tt lépett a váróterembe és vette
fel jegyét, hogy a gép elindult volna. Ily módon nem kellett áthaladnia az
ellen rz kapun se, és így megkímélték a kínos magyarázkodástól, miért van
nála pisztoly, amely az Egyesült Királyságban kicsit olyan volt, mintha azt
kellett volna közölnie, hogy valami gusztustalan fert z betegsége van. A
kiszolgálás az angolokra jellemz módon remek volt, és már a felszállás el tt
pezsg vel kínálták, de visszautasította. Aztán bemondták a járatot, Clark
pedig a folyosón keresztül felszállt a világ leggyorsabb személyszállító
repül gépére, a New York-i JFK nemzetközi repül térre induló 1-es járatra. A
pilóta elmondta a szokásos felszállás el tti tudnivalókat, aztán egy traktor
eltolta a kaputól ezt a túlméretezett vadászgépet. Nem egész négy óra és
újra az Államokban leszek, gondolta John. Hát nem csodálatos a légi utazás?
És még jobb, hogy itt van az ölemben a futárral érkezett csomag. Bizonyos
Dmitrij Arkagyijevics Popov személyes dossziéja. Clark biztos volt benne,
hogy alaposan megszerkesztették, de még így is érdekes olvasmány lesz.
Köszönöm, Szergej Nyikolajics, gondolta John az oldalakat lapozgatva, mikor
a Concorde a leveg be emelkedett, és nyugatnak fordult Amerika felé.
Rögtön látta, hogy eredeti KGB-iratok. A fénymásolt oldalak némelyikén kis
t lyukakat látott a bal fels sarokban, ami azt jelentette, hogy abból az id b l
való, amikor a KGB még gombost vel t zte össze a lapokat t z gép helyett,
amit az angol MI-6-tól vett át, még az 1920-as években. Olyan apróság volt
ez, amelyet csak valódi bennfentesek ismertek.

Clark úgy az Atlanti-óceán északi részének közepe táján járhatott, amikor

Popov negyed nyolckor ismét felébredt, ez alkalommal saját magától.
Felküldette a reggelit és tisztálkodott, felkészült a zsúfolt napra. Negyed
kilenckor kilépett a hotelból, és el ször is egy férfiruhaboltot keresett, amelyik
már nyitva van. Egy ideig nem sok sikerélménye volt, míg végül talált egyet,
amely pontban kilenckor kinyitott. Harminc percre rá pedig már volt is egy
drága, de nem igazán passzoló szürke öltönye, azonkívül ingek, nyakkend k.
Visszavitte ket a hotelszobába, és azonnal át is öltözött. Ideje volt elindulni
a Central Parkba.
A Central Park állatkertjét rz épület elég különös. Téglából készült, és
tetején mellvédek voltak, mintha fegyveres támadást kéne visszavernie.
Ugyanakkor falai tele voltak ablakokkal, és az egész épület nem hegytet n,
hanem mélyedésben épült, ellentétben egy igazi várkastéllyal. Az amerikai
építészeknek elég sajátságos elképzeléseik vannak, gondolta Popov.
Körbejárta a környéket. FBI-ügynököket keresett, esetleg CIA-tereptiszteket.
Biztos, hogy vannak itt néhányan, hogy fedezzék a találkozót. Esetleg le is
tartóztassák? Hát, ez ügyben semmit nem tehet. Most kiderül, hogy ez a
John Clark igazi hírszerz tiszt-e. Ennek a szakmának megvannak a
szabályai, és szakmai becsületb l és udvariasságból Clarknak be kell
tartania ket. Nagy kockázatot vállal, és Clarknak ezt tiszteletben kell
tartania, mégsem lehet biztos benne. Igaz, az ember nem sok mindenben
lehet biztos ezen a világon.

Dr. Killgore a szokott id ben megjelent az étkezdében, de meglep

módon sem orosz barátja, sem Foster Hunnicutt nem volt ott. Lehet, hogy
mindketten elaludtak? A szokásosnál húsz perccel tovább reggelizett, aztán
úgy döntött, hogy le vannak ejtve, és nélkülük indult az istálló felé. Itt újabb
meglepetés várta. Mind Aludttej, mind Jeremiah a karámban volt, egyikükön
sem volt sem nyereg, sem kantár. Persze Killgore nem tudhatta, hogy
mindkét ló maga tért haza az el z este. Killgore nem értette a dolgot,
mindenesetre mindkét állatot visszavezette rekeszébe, miel tt felnyergelte
volna saját lovát. Még negyed órát várt odakint a karámban, remélve, hogy
barátai felbukkannak, amikor mégse, Kirk Maclean társaságában ellovagolt
nyugat felé reggeli kirándulásukra.

Az ilyen álcázott munka a szakma legérdekesebb része, gondolta

Sullivan. Most egy Consolidated Edison feliratú furgont vezetett, és az ehhez
ill kék overallt viselte. Ruhája elég b volt ahhoz, hogy egy tucat fegyvert is
elrejtsen alatta, de ami még jobb, gyakorlatilag láthatatlan volt. Annyi ilyen
egyenruhát látni New York utcáin, hogy az ember észre sem veszi ket.
Sietve szervezték meg ezt a rejtett megfigyelést, de így is nem kevesebb,
mint nyolc ügynök volt már a találkozó színhelyén. Valamennyien a célalany,
Szerov útlevélfényképével ellátva, bármire mennek is vele. Nem tudhatták
sem azt, hogy milyen magas, sem azt, hogy milyen súlyos, és ez azt
jelentette, hogy egy ÁFF-et keresnek, vagyis egy átlagos fehér fickót, akib l
legalább hárommillió van New York Cityben.
Partnere Frank Chatham, nyakkend ben, öltönyben ült, várakozott a
British Airways 1-es járatának érkezési termináljában. Az overallálcája a
Con Ed furgonban volt, amelyet Sullivan a terminál elé állított. Fogalmuk sem
volt, ki ez a Clark, akivel találkozniuk kell, csak annyit tudtak, hogy Baker
igazgatóhelyettes átkozottul fontosnak tartja.
A repül gép pontosan érkezett, Clark az 1C ülésen utazott, felállt, és
els ként hagyta el a repül gépet. Nem volt nehéz megismernie FBI-os
kísér jét.
- Engem vár?
- A nevét, uram?
- John Clark. Gondolom, Chuck Baker...
- Igen, uram. Kérem, kövessen. - Chatham kivezette a terminálból,
elhaladva a bevándorlási hivatal és a vámtisztvisel k mellett. John ismét úgy
lépett be egy ország területére, hogy nem pecsételtek az útlevelébe. A Con
Ed furgont nem volt nehéz észrevenni, Clark anélkül, hogy mondták volna,
odament hozzá és beszállt.
- Jó napot, John Clark vagyok - köszönt a sof rnek.
- Tom Sullivan. Frankkel már találkozott.
- Induljunk, Mr. Sullivan - mondta John.
- Igen, uram. - A furgon rögtön indult is. Chatham hátul belebújt kék
overalljába.
- Nos, uram, pontosan mi történik itt?
- Találkozom egy fickóval.
- Szerovval? - kérdezte Sullivan az autópályára fordulva.
- Igen, de a valódi neve Popov. Dmitrij Arkagyijevics Popov. Valaha a
KGB ezredese volt, megvan a személyes dossziéja, útközben elolvastam. A
terroristákkal való kapcsolattartás szakért je, és valószín leg több
kapcsolata van, mint egy telefontársaságnak.
- az a fickó, aki megszervezte azt az akciót, amelyik...
- Igen - bólintott John a jobb oldali els utasülésen. - Azt az akciót,
amelynek a célpontja a feleségem és a lányom volt. Legalábbis az
els dleges célpontok.
- A fenébe! - jegyezte meg Chatham, felhúzva cipzárját. Ezt nem tudták. -
És maga találkozni akar ezzel a gazfickóval?
- Az üzlet, az üzlet, fiúk - mutatott rá John, de nem volt biztos benne, hogy
így is érez.
- És maga kicsoda?
- Ügynökség. Legalábbis ott voltam. - Honnan ismeri Mr. Bakert?
- Jelenleg kicsit más vonalon dolgozom, és együttm ködünk az Irodával.
F leg Gus Wernerrel, de újabban Mr. Bakerrel is.
- Csak nem annál az alakulatnál dolgozik, amelyik elintézte a rossz fiúkat
a kórháznál, Angliában?
- Én vagyok a f nökük - közölte Clark. - De ezt inkább ne terjesszék, jó?
- Nem probléma - felelte Sullivan.
 - Mr. Szerov ügyén dolgoznak?
- Igen, ez az egyik ügy, amely az íróasztalunkon van.
- Mijük van róla? - kérdezte John.
- Az útlevélfényképe. Gondolom, magának is.
- Nekem annál jobb van. A hivatalos KGB-fotója. Jobb, mint az útlevélkép.
Olyan, mint egy rend rségi fénykép, szemb l és profilból, de tízéves már.
Mijük van még?
- Bankszámlák, hitelkártya-elszámolások, postafiók, de cím még nincs.
Most ezen dolgozunk.
- Miért keresik? - szólt John következ kérdése.
- F ként összeesküvés - felelte Sullivan. - Terrorakciók szervezése,
kábítószer-csempészet. Ezek elég tág megfogalmazások, és általában olyan
esetekben használjuk ket, amikor nem igazán tudhatjuk, mi történik
valójában.
- Letartóztathatják?
- De mennyire. Ahogy meglátjuk - felelte Chatham hátul. Akarja, hogy
megtegyük?
- Nem vagyok biztos benne. - Clark hátrad lt a kényelmetlen ülésen, és
nézte a közeled New York-i panorámát. Nagyon kíváncsi volt, mi a csuda
történik itt, de hamarosan megtudom, gondolta magában. Minden egyes
perccel közelebb kerül ahhoz az emberhez, aki fegyvereseket uszított a
feleségére és a lányára. Elég mogorva arccal meredt a közeled városra, de
az FBI-ügynököknek nem t nt fel.

Popov úgy gondolta, hogy két FBI-osnak t n alakot is kiszúrt, nem is

beszélve a pár egyenruhás rend rr l, akik vagy részesei a nyilván itt
gyülekez megfigyel csoportnak, vagy nem. De nem volt választása.
Találkoznia kell Clarkkal, és ez azt jelenti, hogy nyilvános helyen kell
mutatkoznia, különben egyenesen be kell mennie az oroszlánketrecbe, amire
nem tudta rászánni magát. Itt azért van némi esélye. Ha délnek megy, hamar
eléri a metróállomást, és lerohanva elkaphat egy vonatot. Ezzel biztos, hogy
lerázza a jó részüket, és kap egy lehet séget. Ledobja az öltönyt,
megváltoztatja a külsejét, fölveszi a nadrágzsebébe gy rt kalapot, és ha kell,
arra is van esélye, hogy ne vegye föl a kapcsolatot. És annak is kicsi a
kockázata, hogy valaki lel je, legalábbis nem Amerika legnagyobb városa
szívében. De a legjobb esélye mégis az, ha beszél Clarkkal.
Ha olyan igazi profi, mint amilyennek hiszi, akkor köthetnek üzletet.
Muszáj, hogy így legyen. Dmitrij Arkagyijevics jól tudta, hogy egyiküknek
sincs más választása.

A furgon átment az East Riveren, és a zsúfolt utcákon át nyugatnak

tartott. John az órájára nézett.
 - Semmi probléma, uram. Tíz perccel el bb ott leszünk - nyugtatta meg
Sullivan.
- Helyes - felelte John feszülten. Most, hogy közeledett a találkozó,
teljesen úrrá kellett lennie érzelmein. John Terence Clark szenvedélyes
ember volt, és munkája közben nemegyszer szabadjára engedte
természetét, de most nem engedhette meg. Bárki legyen is az az orosz,
hívta el a találkozóra, és ez jelent valamit. Hogy mit, azt még nem lehet tudni,
de annyi biztos, hogy valami szokatlan történik. Neki pedig félre kell tennie a
gondolatot, hogy milyen veszélyben volt a családja. Jéghidegnek kell lennie
ezen a találkozón, ezért aztán a Con Ed furgon els ülésén Clark
kényszerítette magát, hogy nagyokat lélegezzen, ellazuljon, és végül
valamelyest sikerült is elérnie. Aztán úrrá lett rajta a kíváncsiság. Az
orosznak tudnia kell, hogy Clark tisztában van vele, mit is tett, mégis kérte
ezt a találkozót, és ragaszkodott hozzá, hogy minél el bb ejtsék meg. Ez is
jelent valamit, mondta magában John. A furgon átfúrta magát a forgalmon, és
balra fordult a Fifth Avenue-ra. Clark ismét az órájára pillantott. Tizennégy
perccel korábban értek oda a megbeszélt id nél. A furgon átvágott a jobb
oldalra és megállt. Clark kiszállt és délnek tartott a zsúfolt járdán. Elhaladt a
használt könyveket és egyéb vacakokat áruló árusok hordozható
faszekrényei mellett. Mögötte az FBI-ügynökök továbbindultak a furgonnal,
és megálltak a találkozóhely közelében. Papírokkal a kezükben kiszálltak, és
túlságosan is felt n en valódi Con Ed-alkalmazottakként néztek körül,
legalábbis John így gondolta. Aztán jobbra fordult, lement a lépcs n, és
felnézett a vörös téglaépületre. Valaki ilyennek képzelhetett száz évvel
ezel tt egy várkastélyt. Nem kellett soká várnia.
- Jó napot, John Clark - hallott egy férfihangot maga mögül.
- Jó napot, Dmitrij Arkagyijevics - felelte anélkül, hogy megfordult volna.
- Nagyon helyes - mondta a hang elismer en. - Gratulálok, hogy megtudta
az egyik nevemet.
- Jó hírszerzési támogatásunk van - folytatta John, még mindig nem
fordulva meg.
- Jól utazott?
- Gyorsan. Még soha nem ültem Concorde-on. Egyáltalán nem
kellemetlen. Nos, Dmitrij, mit tehetek önért?
- El ször is, elnézését kell kérnem, amiért kapcsolatban voltam Gradyvel
és az embereivel.
- Na és mi a helyzet a többi incidenssel? - kérdezte Clark hirtelen ötlettel,
kockázatos húzás volt, de ilyen kedvében volt.
- Ezek nem érintették önt közvetlenül, és mindössze egyetlen ember halt
meg.
- De az egy beteg kislány volt - vágta rá John sietve.
- Nem, a Világparkhoz semmi közöm nem volt. A berni bankhoz igen, a
t zsdéshez Bécs mellett igen, ezek az én akcióim voltak, de a Világpark
nem.
- Vagyis, bevallja, hogy köze volt három terrorista akcióhoz. Ugye tudja,
hogy ez törvényellenes?
- Tisztában vagyok vele - felelte az orosz szárazan.
- Na és mit tehetek önért? - kérdezte John ismét.
- Sokkal inkább az a kérdés, hogy én mit tehetek önért Mr. Clark.
- És mi az? - John még mindig nem fordult meg. De biztos volt benne,
hogy vagy fél tucat FBI-ügynök figyeli ket, feltehet leg egy puskamikrofon is
veszi a beszélgetést. Ó maga annyira sietett, hogy nem volt ideje megfelel
hangrögzít t elrejteni öltönyében.
- Clark, elmondhatom magának, mi volt az oka ezeknek az akcióknak, és
hogy ki az az ember, aki mögöttük áll. Iszonyú dolog, magam is csak tegnap
tudtam meg, nem egészen huszonnégy órával ezel tt, mi célt szolgált
mindez.
- Na és mi célt szolgált? - kérdezte John.
- Hogy csaknem minden embert kiirtsanak a bolygón - felelte Popov.
Clark ett l már megállt és megfordult. Látta, hogy elég jó a KGB-
dossziéban lev kép. - Ez valami filmforgatókönyv? - kérdezte h vösen.
- Clark, tegnap Kansasban voltam. Ott tudtam meg, milyen tervei vannak
ennek a "projektnek". Lel ttem és megöltem azt az embert, aki elmondta,
hogy megszökhessek. Az az ember, akit megöltem, Foster Hunnicutt volt,
egy vadászkalauz Montanából. Mellbe l ttem a saját Colt negyvennégyes
pisztolyával. Innen az autópályához mentem, stoppal eljutottam a
legközelebbi körzeti repül térig, onnét Kansas Citybe, és végül New Yorkba.
A hotelszobámból hívtam magát, nem egész nyolc órával ezel tt. Igen, Clark,
tudom, módjában áll letartóztatni engem, nyilván elég embere figyel most
minket, feltehet en az FBI-tól. - Beszélgetés közben lassan sétáltak a
ketrecek között. - Mindössze intenie kell és engem letartóztatnak, én pedig
épp az el bb mondtam el magának annak az embernek a nevét, akit lel ttem
és a helyszínt is. Azonkívül elkaphatnak terrorakciók szervezéséért, és
feltételezem, kábítószer-csempészésért is. Mindezzel tisztában vagyok,
mégis én kértem ezt a találkozót. Gondolja, tréfából, John Clark?
- Talán nem - felelte a Szivárvány Hatos, és alaposabban szemügyre
vette beszélget társát.
- Nagyon helyes. Ebben az esetben azt javaslom, vigyen el a helyi FBI-
irodába vagy valami más biztonságos helyre, ahol a megfelel körülmények
között adhatom át mindazt az információt, amire szüksége van. Mindössze a
szavát kérem, hogy nem tartóztatnak le.
- Ha ezt mondom, elhiszi nekem?
- Igen. Maga CIA-s, tisztában van a játékszabályokkal. Clark bólintott.
- Oké, a szavamat adom. Ha igazat mond.
 - John Clark, bárcsak ne lenne igaz - mondta Popov. - Higgye el, azt
kívánom, bárcsak ne lenne az, tovaris.
John a szemébe nézett, és félelmet látott benne... nem is félelmet, valami
még mélyebbet. Ez az alak az el bb bajtársnak nevezte, ez pedig jelent
valamit, f leg az adott körülmények között.
- Jöjjön - mondta John, megfordult, és a Fifth Avenue felé tartott.

- Itt az alanyunk, fiúk - jelentette egy n i ügynök a rádióba. Maga Szerov

barátunk díszcsomagolásban. Várjatok, megfordulnak és az Ötödik felé
tartanak.
- Ez komoly? - kérdezte Frank Chatham, aztán ó is megpillantotta a két
férfit, amint siet s léptekkel közeledik a furgon felé.
- Van errefelé egy konspirációs lakásuk? - Igen, van, de...
- Azonnal oda megyünk - adta ki Clark az utasítást. - Felfüggeszthetik a
rejtett megfigyelést. Szálljon be, Dmitrij - mondta, és kinyitotta a tolóajtót.
A konspirációs lakás mindössze tízsaroknyira volt. Sullivan leparkolt a
furgonnal, és mind a négyen bementek.
 HARMINCHETEDIK FEJEZET

KIALVÓ LÁNG

A KONSPIRÁCIÓS lakás háromemeletes barna téglaépület volt,

évtizedekkel ezel tt ajándékozta a szövetségi kormányzatnak egy hálás
üzletember, akinek elrabolt fiát élve el kerítette a Szövetségi Nyomozó Iroda.
F leg olyan ENSZ-diplomaták kihallgatásához használták, akik ilyen vagy
olyan módon, de együttm ködtek az amerikai kormánnyal, és egyike volt
azon helyeknek is, amelyeket Arkagyij Sevcsenko, a mostanáig
legmagasabb rangú szovjet disszidens használt. Kívülr l nem volt rajta
semmi figyelemre méltó, belül viszont igen bonyolult biztonsági rendszere
volt. Három szobájában hangrögzít rendszer volt, kétirányú tükrök,
azonkívül a szokásos asztalok, és a szokásosnál jóval kényelmesebb
székek. Éjjel-nappal volt itt személyzet, általában a New York-i iroda
valamelyik kezd ügynöke, aki egyszer r volt.
Chatham fölvezette ket a legfels emeleti interjúszobába, és Clark meg
Popov helyet foglalt az egyik ablaktalan fülkében. Beállították a mikrofont és
a szalagos magnetofont. Az egyik tükör mögött tévékamera volt
hozzácsatlakoztatott videofelvev vel.
- Oké - mondta Clark, közölte a helyet, dátumot és id t. - Társaságomban
van Dmitrij Arkagyijevics Popov ezredes, a volt szovjet KGB-t l. Jelen interjú
témája a nemzetközi terroristatevékenység. Az én nevem John Clark, a
központi hírszerz ügynökség tereptisztje vagyok. Azonkívül jelen vannak...
- Tom Sullivan különleges ügynök...
- És...
- Frank Chatham különleges ügynök...
- Az FBI New York-i irodájából. Dmitrij, elkezdené kérem? mondta John.
Popov átkozottul zavarban volt, és az els néhány percben érz dött is a
hangján. A két FBI-ügynök arcáról sütött a hitetlenkedés az els fél órában,
egész addig, amíg Popov a kansasi reggeli lovaglásokhoz nem ért.
- Maclean? Mi volt a keresztneve? - kérdezte Sullivan.
- Kirk, azt hiszem, de lehet, hogy Kurt, de azt hiszem, inkább K-val
végz dött - felelte Popov. - Hunnicutt azt mondta, hogy embereket rabolt el
New Yorkban, hogy kísérleti malacoknak használják ket a Síva vírussal.
- A fenébe - tört ki Chatham. - Hogy nézett ki a fickó?
Popov igen pontosan leírta, még a haja hosszát és a szeme szíriét is.
- Mr. Clark, mi ismerjük ezt az alakot. Kihallgattuk egy fiatal n , Mary
Bannister elt nése miatt, és egy másik n , Anne Pretloe is elt nt igen
hasonló körülmények között. A rohadt életbe, azt mondja, megölték ket?
- Nem, azt mondtam, hogy kísérleti alanyokként használták ket ehhez a
Síva betegséghez, amelyet Sydneyben akarnak elterjeszteni. Így haltak meg.
 - Horizon Corporation. Itt dolgozik ez a Maclean. A munkatársai azt
mondták, hogy elutazott a városból.
- Igen, most Kansasban találják meg - bólintott Popov.
- Tudja, milyen nagy a Horizon Corporation? - kérdezte Sullivan. - Elég
nagy. Oké, Dmitrij, mit tud arról, hogyan akarják elterjeszteni a vírust? -
fordult vissza az orosz felé Clark.
- Foster azt mondta, valahogy a stadion légkondicionáló rendszerén
keresztül. Mindössze ennyit tudok.
John elgondolkodott. Ma van a maratoni futás, ami az utolsó
versenyszám, ezt követi este a záróünnepség. Nem sok idejük van
gondolkodni. Megfordult, felemelte a kagylót, és Angliát tárcsázta.
- Adja nekem Stanleyt - mondta Mrs. Foorgate-nek.
- Alistair Stanley - hallatszott kisvártatva beosztottja hangja.
- Al, itt John. Keresd meg Dinget, és mondd meg neki, hogy azonnal
hívjon fel itt. - John beolvasta a telefonon lev számot. Most rögtön, azonnal,
Al. És komolyan mondom, hogy ebben a másodpercben.
- Megértettem, John.
Clark órája szerint négy és fél perc telt el, mire a telefon megcsörrent.
- Szerencséd van, hogy elértél, John. Épp öltöztem, hogy menjek
megnézni a mara...
- Fogd be a szád, és jól figyelj, Domingo - szólt rá Clark élesen.

- Igen, John, mondjad - felelte Chávez, és közben el vette jegyzetfüzetét.

- Ez komoly? - kérdezte néhány másodperc múlva.
- Mi annak véljük, Ding.
- Olyan, mintha valami rossz filmb l lenne. - Chávez fel nem fogta, mi
haszna lenne ilyenb l bárkinek is.
- Ding, bizonyos Joszif Andrejevics Szerovtól tudom mindezt. Jelenleg itt
van velem.
- Oké, értem, Mr. C. Mikor kell megtörténnie ennek a dolognak?
- Feltehet leg valamikor a záróünnepélykor. Van még valami esemény
ma a maratonin kívül?
- Nem, ez az utolsó, és nem is lenne semmi dolgunk a verseny végéig. A
stadion várhatóan délután öt körül kezd majd megtelni, aztán jön a
záróünnepély, és mindenki hazamegy. - Beleértve engem is, tette hozzá
gondolatban.
- Nos, pontosán ekkorra tervezik, Ding.
- És azt akarod, hogy állítsuk meg.
- Pontosan. Igyekezzetek. Jegyezd meg ezt a számot. Itt leszek egész
nap az STU-4-en. Mostantól minden beszélgetésünk lehallgatásvédett, oké?
- Értettem. Jobb lesz, ha megyek, John.
- Indulj - hallotta apósa hangját. - Bye.
 Chávez letette a kagylót, de már azon gondolkodott, hogyan csinálja.
El ször is össze kellett gy jtenie a csapatát. Valamennyien ugyanazon az
emeleten voltak. Kiment a folyosóra, mindegyikük ajtaján kopogtatott, és
beszólt, hogy jöjjenek át az szobájába.
- Oké, emberek, lesz némi munkánk. Elmondom, mir l van szó - kezdte,
aztán jó öt percig csak mesélt.
- Uram Isten - nyögte ki Tomlinson valamennyiük helyett. Ez az egész
teljesen hihetetlen volt, de ezek az emberek megszokták, hogy különös
információkat halljanak, és azok alapján cselekedjenek.
- Meg kell találnunk a párásító rendszer irányítószobáját. Mihelyt ez
megvan, valaki rizni fogja. Egymást váltjuk. George és Homer, ti kezdtek,
aztán Mike és én váltunk fel. Legyen, mondjuk kétórás váltás kívül és belül.
Rádiók mindvégig bekapcsolva. Ha kell, habozás nélkül l hetünk.
Noonan is hallotta az eligazítást.
- Ding, ez az egész nagyon valószín tlennek hangzik.
- Tudom, Tim, de akkor is cselekednünk kell.
- Ha te mondod, ember.
- Induljunk - állt fel Ding.

- Eljött a nap, Carol - mondta John Brightling volt feleségének. - Nem

egész tíz óra, és a projekt megkezd dik.
Az asszony ledobta Jiggset a padlóra, odarohant a férfihoz és megölelte.
- Ö, John.
- Tudom - mondta férje. - Hosszú id volt. És nem sikerült volna nélküled.
Ott volt Henriksen is.
- Oké, húsz perccel ezel tt beszéltem Wil Gearinggel. Pontosan a
záróünnepség kezdete el tt fogja berakni a sívás tartályt. Az id járás is
nekünk dolgozik. Megint forróság lesz Sydneyben. Az jósolják, harminchat
fok fölé megy a h mérséklet. Az emberek ki sem fognak jönni a pára alól.
- És mélyeket lélegeznek - bólintott dr. John Brightling. A test ezzel a
módszerrel is igyekszik leadni a h t.

Chávez már a stadionban volt, és máris elöntötte az izzadság az egyre

nagyobb melegt l. Kíváncsi volt, kibírja-e az összes maratoni futó az aznapi
versenyt, vagy valamelyikük holtan esik össze. Tehát a Global Security,
amelynek az embereivel köszön viszonyban vannak, szintén része az
akciónak. Remélte, az összes arcra, amelyet a két rövid közös konferencián
látott, emlékezni fog, de el ször is meg kell keresnie Wilkerson alezredest. Öt
percre rá meg is találta a biztonságiak pihen helyiségében.
- Jó reggelt, Chávez rnagy.
- Hé, Frank, van egy kérdésem.
- Mi az, Ding?
 - A párásító rendszer honnan jön?
- A pumpa az ötös szekciónál van, a rámpától balra.
- Hogy jutok oda?
- Úgy, hogy elkéri t lem az ajtó kulcsát és a riasztó kódját. Miért, öregfiú?
- Látni szeretném.
- Valami probléma van, Ding? - kérdezte Wilkerson.
- Talán. Gondolkodnom kell - folytatta Chávez. Próbált valami meggy z
hazugságot kitalálni. - Mi van, ha valaki arra akarja felhasználni, hogy valami
vegyi anyagot juttasson a leveg be? Gondoltam, esetleg...
- Ellen rzi? A globalosok egyike megel zte, haver. Gearing ezredes
ellen rizte az egész berendezést. Ugyanazért aggódott, mint maga, de egy
kicsit korábban.
- Nos, megtehetem én is?
- Miért?
- Mondjuk, hogy paranoia - felelte Chávez.
- Hát, gondolom az. - Wilkerson felállt székéb l, levette a falról a
megfelel kulcsot. - A riasztó kódja: Egy-egy-három-három-hathat.
Tizenegy-harminchárom-hatvanhat, memorizálta Ding.
- Remek. Köszönöm alezredes.
- Örömömre szolgált, rnagy - felelte az SAS alezredese. Chávez kiment
a szobából odakint váró embereihez, és visszasiettek a stadionba.
- Elmondtad, mi a probléma? - kérdezte Noonan.
Chávez a fejét rázta.
- Nem kaptam rá felhatalmazást. John elvárja, hogy magunk oldjuk meg a
dolgot.
- Na és ha a barátaink fel vannak fegyverkezve?
- Nos, Tim, arra viszont felhatalmaztak minket, hogy a szükséges er t
alkalmazzuk.
- Z rös lehet - figyelmeztette az FBI-ügynök, aki a katonáknál jobban
aggódott a helyi törvények és bíráskodás miatt.
- Igen, feltételezem. Használjuk a fejünket is, oké? Tudjuk, hogyan kell.

Kirk Maclean munkája a projektnél az volt, hogy szemmel tartsa a

környezetvédelmi támogatási rendszert, f leg a légkondicionálót és a
túlnyomás-biztosító rendszert, nem is értette, miért kellett ezt felszerelni.
Elvégre az épületben mindenki megkapta a B vakcina injekcióját, és akkor
sem lehetnek veszélyben, ha a Síva bejut az épületbe. De feltételezte, hogy
John Brightling egyszer en csak a tökéletességig akarja vinni a védekezést,
és ezt egyáltalán nem bánta. Hamar végzett napi munkájával, javarészt
tárcsákat és feljegyz rendszereket kellett ellen riznie, és mind a normál
operatív sáv kell s közepén volt. Utána kedve támadt lovagolni egyet.
Bement a közlekedési irodába, levette a projekt egyik Hummerjának a
kulcsát, aztán kihajtott a pajtába a lovához. Újabb húsz perc múlva már
felnyergelte ötszázas lovát, és észak felé tartott. Lassan baktatott a
gabonamez k közötti sávokon, ahol a mez gazdasági gépek fordultak.
Megállt az egyik prérikutyavárosnál, majd az autópálya felé baktatott tovább,
amely a projekt birtokának északi határát jelezte. Úgy negyvenpercnyi
lovaglás után valami szokatlant látott.
Az amerikai nyugat minden eldugott vidékén él kesely népesség, itt, mint
a legtöbb ilyen helyen, a helybéliek pulykakesely knek hívták ket, tekintet
nélkül arra, valójában milyen fajtájúak. Ezek a jókora dögev k messzir l
megismerhet k voltak méretük és randaságuk miatt. Fekete tollak, csupasz
vörös fej, nagy és er teljes cs r, amely alkalmas arra, hogy a halott állatok
testér l letépje a húst. A természet hulladékeltakarítói. Vagy mások szerint a
természet temetkezési vállalkozói. Bármilyen gusztustalanok is egyesek
szemében, az ökoszisztéma fontos részei. Maclean látta, hogy vagy hat ilyen
madár is köröz valami fölött északkeleten a magas f ben. Hat ilyen madár
elég sok. Aztán észrevette, hogy továbbiak is vannak, újabb szögletes fekete
alakokat pillantott meg három kilométernyire a f ben. Valami nagy állat
pusztulhatott el, ezért gy lt össze ennyi madár, hogy lepucolja - megegye.
Ezek a madarak igen óvatosak, sokáig köröznek a dög fölött.
Megbizonyosodnak arról, hogy amit látnak és szagolnak, nem él már. Nem
képes felugrani, megsebezni ket, amikor lemennek táplálkozni. A madarak
igen törékeny teremtmények. A leveg ben érzik otthon magukat; és ahhoz,
hogy repülni tudjanak, tökéletes kondícióban kell lenniük.
Mit ehetnek? - t n dött Maclean. Arrafelé irányította a lovát, de lassan
lépkedett, nem akarta a szükségesnél jobban elijeszteni a madarakat.
Kíváncsi volt, vajon megijeszti-e ket a ló és lovasa. Feltehet leg nem, de
kisvártatva fény derül a természetnek erre a kis rejtélyére.
Akármi is az, a madaraknak ízlik, látta öt perc múlva. Elég undorító
látvány, de legalább annyira az, amikor mi hamburgert eszünk, legalábbis a
tehenek szempontjából. Ez a természet törvénye. A kesely k megeszik a
tetemet, feldolgozzák a proteint, aztán kiadják magukból, visszajuttatva a
talajba a tápanyagot, hogy az élet láncolata tovább folytatódjon, az élet-halál
örök körforgásában. Olyan sok madár volt, hogy még száz méterr l sem
lehetett megállapítani, min lakomáznak. Feltehet leg szarvas vagy villás
szarvú antilop. Legalábbis a madarak számából ítélve, és abból, hogy fejüket
lelecsapva fogyasztják el azt az él lényt, amelyet a természet visszakövetelt
magának. Vajon mibe halnak bele a villás szarvúak? Szívinfarktus?
Agyvérzés? Rák? Elég érdekes lesz megtudni, és néhány éven belül a
projekt valamelyik orvosa talán majd felboncol egyet - mármint ha el bb
érnek oda, mint a kesely k, amelyek megennék a bizonyítékot. Amikor már
csak ötvenméternyire volt, megállította lovát. Bármit ettek is a madarak,
láthatóan kockás inget viselt. Maclean közelebb nógatta lovát, ekkor már a
kesely knek is felt nt. El ször csak felé fordították rémes vörös fejüket,
kegyetlen fekete szemükkel ránéztek, aztán odébb szökelltek, végül
felemelkedtek a leveg be.
- Ó, a fenébe - szólalt meg Maclean halkan, amikor közelebb ért. A nyakat
már eltisztították, részben kilátszott a gerinc, és néhány helyen már az inget
is széttépték az er s cs rök. Tönkretették az arcot is, elt nt a szem, valamint
a b r és a hús nagy része, de a haj érintetlen maradt, és...
- Uram Isten... Foster? Mi történt veled, ember? - Csak amikor még
közelebb húzódott, látta a kis vörös kört a sötét ing kell s közepén. Maclean
nem szállt le lováról. Foster halott, és láthatóan lel tték. Körülnézett,
patanyomokat látott. Egy vagy két ló volt itt... de inkább kett , döntötte el.
Elhátrált és úgy határozott, hogy amilyen gyorsan csak a lova bírja,
visszamegy a projekthez. Negyed órába tellett, ötszázas lova alaposan
kifáradt, lovasa remegett. Maclean leugrott a lóról, bepattant Hummerjébe, és
száguldott vissza a projekt épületébe; hogy megkeresse John Killgore-t.

Chávez jellegtelen szobát látott, mindössze csövek acélból és

m anyagból és a pumpa, amely már mozgott, hiszen az automatika néhány
perccel ezel tt beindította a párásító-h t rendszert. Chávez els gondolata
pedig az volt: Mi van, ha a vírus már a rendszerben van? Az el bb jöttem
keresztül rajta, és mi van, ha belélegeztem a rohadékot?
De itt volt, és ha így áll a helyzet, akkor... de nem. John azt mondta, hogy
csak jóval kés bb akarják megmérgezni a rendszert, és az orosz feltehet leg
tudja, mi történik. Az embernek bíznia kell a hírszerzési forrásaiban.
Egyszer en muszáj. Ebben a szakmában élet vagy halál múlik a kapott
információkon.
Noonan lehajolt, és megnézte a cs vezetékr l lelógó klórtartályt. - Úgy
látom, gyári termék, Ding - mondta az FBI-ügynök. Nem mintha ez sokat
jelentett volna. - Látom, hogy lehet kicserélni. Itt le kell kapcsolni a motort -
mutatta -, lezárni ezt a szelepet egy olyan kulccsal, mint amilyen ott van a
falon, lecsavarni, feltenni az újat, újra kinyitni a szelepet, beindítani a pumpa
motorját. Szerintem harminc másodperc alatt meg lehet csinálni, talán annyi
sem kell. Piff-puff és már meg is van.
- És ha már megtették? - kérdezte Chávez.
- Akkor baszhatjuk - vont vállat Noonan. - Remélem, jók az információid,
haver.
Odakint a párának klórszaga volt, olyan, mint az amerikai városi víznek,
gy zködte magát Chávez reménykedve, és pontosan azért használnak klórt,
mert megöli a kórokozókat. Ha jól emlékszik rá, ez az egyetlen elem az
oxigén mellett, amely lehet vé teszi az égést. Legalábbis úgy emlékezett,
hogy ezt olvasta valahol.
- Mi a véleményed, Tim?
 - Azt hiszem, kivitelezhet a dolog, de átkozottul nagy kaliber
hadm velet bárkinek is. Különben is, Ding, ki a fene csinálna ilyesmit? És
miért, az ég szerelmére?
- Gondolom, majd megtudjuk. De egyel re az a dolgunk, hogy úgy rizzük
ezt a helyet, mint a legértékesebb pontot az egész világon. Oké - fordult Ding
az embereihez. - George és Homer, ti kezdtek. Ha vizelnetek kell, engedjétek
ki a padlóra. - Valamennyien látták, hogy van bent lefolyó. - Mike meg én
intézzük kint a dolgokat. Tim, te is maradj a közelben. Nálunk van a rádió, így
kommunikálunk. Két óra rség, két óra pihen , de akkor sem távolodhatunk
el messzebb ötven méternél innen. Kérdések?
Tomlinson rmester tette fel a kérdést.
- Ha valaki bejön, és megpróbál szórakozni ezzel?...
- Megállítod, ahogy csak tudod. És segítséget kérsz rádión.
- Értettem, f nök - mondta George, Homer Johnston pedig helyesl en
bólintott.
Chávez két társával együtt kiment. A stadion id közben megtelt, az
emberek látni akarták a maraton rajtját... aztán mi van? - t n dött Ding. Csak
ülnek itt és várnak három órát? Nem, inkább két és felet. Ez a maratoni
átlagos id tartama. Huszonhat mérföld, negyvenkét kilométer körülbelül,
rohadt nagy táv futva megtenni. Számára kínzóan nagy, vallotta be magának
Chávez. Olyan távolság, amelyet jobb helikopterrel vagy akár teherautón
megtenni. Pierceszel és Noonannel együtt kiment az egyik rámpára, és az ott
lógó tévét figyelte.
Mostanra a futók összegyülekeztek a rajtvonal mögött. A tévé közelképet
mutatott némelyik esélyesr l, és a riporter elmondta életrajzukat. A helyi
ausztrál kommentátor még a fogadási arányokat is ismertette. Nagy pénzeket
tettek a kenyaira, bár volt egy amerikai is, aki el z évben csaknem fél
perccel döntötte meg a rekordot a bostoni maratonin - feltehet leg hatalmas
eredmény egy ilyen versenyen -, és volt egy harmincéves holland is, aki
amolyan fekete ló volt az esélyesek között. Harmincéves és versenyz ként
van itt az olimpián. Nem rossz, gondolta Chávez.
- Parancsnok Tomlinsonnak - szólt bele rádiójába.
- Itt vagyok, parancsnok. Semmi sem történik, csak ez a nyavalyás pumpa
zakatol itt. Ha bármi történik, hívom.
- Oké, parancsnok vége.
- Na és akkor mi mit csinálunk? - kérdezte Mike Pierce.
- Várunk. Készenlétben vagyunk, és várunk.
- Ha te mondod, f nök - felelte Pierce. Egyikük sem szerette
különösebben, de valamennyien nagyon jól tudtak várni.

***
 - Uram Isten, biztos vagy benne? - tört ki Killgore.
- Akarsz kijönni és megnézni? - kérdezett vissza Maclean mérgesen,
aztán rájött, hogy amúgy is meg kell tenniük, hogy behozzák a testet, és
aztán rendesen eltemessék. Maclean immár megértette a nyugati temetési
szokásokat. Az is elég randa látvány, amikor a kesely k egy szarvas testét
tépik darabokra, de természetszeretet ide vagy oda, elviselhetetlen volt a
látvány, hogy ugyanez történjen egy emberi lénnyel is, akit ismert.
- Azt mondod, lel tték?
- Hát, nagyon úgy nézett ki.
- Remek. - Killgore felvette a telefont. - Bill, itt John Killgore. Gyere le az
el csarnokba azonnal. Probléma van. Oké? Rendben. - Ezzel az orvos
letette a telefont és felállt. - Gyerünk - szólt oda Macleannek.
Henriksen két perccel utánuk érkezett a f épület el csarnokába, aztán
együtt kihajtottak a Hummerrel oda, ahol Maclean a testet találta. Ismét el
kellett hessenteniük a kesely ket, aztán Henriksen, a volt FBI-ügynök
odament, hogy közelebbr l is megnézze. Volt olyan gusztustalan, mint bármi,
amit a törvény szolgálatában látott.
- Csakugyan lel tték - jelentette el ször. - Nagy golyó, egyenesen át az X
gy r n. - A golyó meglepetésként érhette Hunnicuttot, gondolta Henriksen,
még ha nem is maradt elég a férfi arcából, hogy biztosra mehessen. Látta,
hogy a hangyák is ellepték már a testet. A fenébe, gondolta Henriksen.
Szüksége lett volna ennek az alaknak a segítségére a küls védelemhez,
mihelyt a projekt teljesen aktív lesz. Valaki meggyilkolta a projekt egy fontos
tagját. De ki?
- Kivel járt még össze Foster? - kérdezte Bill.
- Az orosz fickóval, Popovval. Együtt szoktunk lovagolni - felelte Maclean.
- Hé, a lovaik kinn voltak aznap reggel. Jeremiah-t és Aludttejet is a
karámban találtam. Egyikükön sem volt nyereg, és... - mondta Killgore.
- Itt a nyereg és a kantár - szólt oda Henriksen öt méterr l. - Oké, valaki
lel tte Hunnicuttot, aztán levette a felszerelést a lováról... nyilván, hogy senki
se lásson egy felnyergelt lovat lovas nélkül. Gyilkosság történt, emberek.
Azonnal keressük meg Popovot, beszélnem kell vele. Látta valaki az utóbbi
id ben?
- Nem jelent meg reggelinél a szokásos id ben - t n dött Killgore. - Jó
egy hete együtt ettünk, aztán reggelenként kilovagoltunk. Nagyon
megszerette.
- Igen, valamennyien - helyeselt Maclean. - Gondolod, hogy...
- Még semmit sem gondolok. Oké, tegyük be a testet a Hummerbe, és
induljunk vissza. John, fel tudod boncolni?
Elég h vös búcsúnak t nt egy halott kollégától, gondolta Killgore, de azért
bólintott. - Aha. Úgy t nik, nem lesz túl nehéz.
- Oké, akkor fogd a lábát - mondta Bill, lehajolt, próbálta kikerülni kezével
azokat a részeket, ahonnan a kesely k már lakmároztak. Húsz percre rá már
ismét a f épületnél voltak. Henriksen felment Popov harmadik emeleti
szobájába, és mindenhova érvényes kulcsával benyitott. Semmi. Az ágyban
nem aludtak. Volt gyanúsítottja. Feltehet leg Popov ölte meg Hunnicuttot, de
miért? És hol a fenében van most az az orosz gazfickó?
Egy fél órába tellett, mire átnézték a projekttelepet. Az oroszt sehol sem
találták. Ez ésszer is volt, hiszen a lovát reggel Killgore a karámban találta.
Vagyis Popov megölte Hunnicuttot, aztán megszökött, gondolkodott a volt
FBI-ügynök. De hová szökött? Valószín leg az autópályához lovagolt, és ott
lestoppolt egy kocsit, esetleg a buszmegállóhoz ment. Mindössze negyvenöt
kilométer a körzeti repül tér. Onnan akár Ausztráliába is mehet a gazfickó,
vallotta be Henriksen magának. De miért tenne ilyesmit?
- John? - kérdezte Killgore. - Mit tudott Popov?
- Hogy érted?
- Mit tudott a projektr l?
- Nem sokat. Brightling nem igazán avatta be, ugye?
- Nem. Oké, akkor mit tudott Hunnicutt?
- A fenébe is, Bill, Foster mindent tudott.
- Oké, akkor feltételezzük, hogy Popov és Hunnicutt tegnap este együtt
kilovagolt. Hunnicutt holtan kerül el , Popovot pedig sehol nem találjuk.
Elképzelhet , hogy Hunnicutt elmondta Popovnak a projekt lényegét?
- Igen, elképzelhet - bólintott Kilgore.
- Vagyis mindent megtud, elveszi Foster revolverét, lelövi és meglép
innen.
- Jóságos ég! Gondolod, hogy...
- Igen. Képes rá. A fenébe is, ember, bárki képes lenne rá.
- De megkapta a B vakcinát. Magam oltottam be vele!
- A francba - jegyezte meg Bill Henriksen. Wil Gearing ma indítja az els
fázist, forogtak tovább agyában a kerekek, mintha meg tudott volna
feledkezni róla. Azonnal beszélnie kell Brightlinggal.
Mindkét dr. Brightling a f épület tetején felállított luxus tet téri lakásban
volt. A lakás a kifutóra nézett, amelyen már négy Gulfstream V business jet is
állt. A hír, amelyet Henriksen hozott, egyiknek sem nyerte meg tetszését.
- Mennyire rossz ez? - kérdezte John.
- Potenciálisan nagyon rossz - kellett bevallania Billnek. - Milyen közel
vagyunk, hogy...
- Négy óra vagy még kevesebb - felelte Henriksen. - És tudja?
- Lehetséges, de nem lehetünk biztosak benne.
- Hová mehetett? - kérdezte Carol Brightling.
- Bárcsak tudnám. A CIA-hoz, FBI-hoz, akárhova. Popov kiképzett kém.
Az helyében én Washingtonba mennék az orosz követségre, és
elmondanám a dolgot a rezidensnek. Ott bíznak benne, de az id zónák és a
bürokrácia nekünk dolgozik. A KGB semmit sem képes gyorsan csinálni,
Carol. Bármit mondanak is nekik, órákig rágódnak rajta.
- Oké, tehát folytatjuk? - kérdezte John Brightling.
Egy bólintás.
- Igen, azt hiszem. Azért felhívom Wil Gearinget, hogy figyeljen.
- Benne bízhatunk? - tudakolódott John.
- Azt hiszem, igen. Úgy értem, a csudába is, hát persze. Évek óta van
velünk, a projekt része. Ha benne nem bízhatnánk, már valamennyien a
dutyiban lennénk. Tudott a binghamtoni kísérletek állásáról is, és azokat sem
akadályozta meg senki.
John Brightling hátrad lt székében.
- Tehát azt mondod, megnyugodhatunk?
- Igen - döntött Henriksen. - Nézd, ha az egész dolog befuccsol, akkor is
fedezve vagyunk. Az A helyett a B vakcinát adjuk ki, és az egész világ
hósként ünnepel minket. Az elt nt embereket senki nem kötheti össze
velünk, hacsak valaki össze nem törik, és beszélni nem kezd, de ez ellen
vannak módszerek. Semmi fizikai bizonyítéka, hogy bármi rosszat tettünk
volna, legalábbis semmi olyan, amelyet percek alatt ne tüntethetnénk el.
A dolognak ezt a részét is alaposan végiggondolták. Az összes Síva
vírustartály mindössze kétpercnyi gyaloglásnyira volt az éget kt l itt és
Binghamtonban is. A kísérleti alanyok holttestei hamuvá váltak. Egyes
emberek ugyan tudták, hogy mi történt, de ha bármelyikük is beszélne a
hatóságoknak, az azt jelentené, hogy magát vádolja tömeggyilkossággal. És
ha kihallgatnák ket, valamennyiüket ügyvédek fogják támogatni. Elég
kellemetlen id szak lenne mindenki számára, de nem olyan, amit nem
tudnának kibírni.
- Oké. - John Brightling feleségére pillantott. Túl keményen dolgoztak és
túl hosszú ideig ahhoz, hogy most visszaforduljanak. Mindkett jüknek el
kellett viselni, hogy távol élnek attól, akit szeretnek, a természet iránti
szeretetük miatt. Rengeteg id t és pénzt fektettek ebbe. Nem, nem
fordulhatnak vissza. És még ha ez az orosz beszélt is - hogy kinek, el sem
tudták képzelni -, még akkor is, az, akinek Popov beszélt, nem tudja id ben
megállítani a projektet. Alig képzelhet el a dolog. Az orvostudós férj
összenézett tudós feleségével, aztán mindketten biztonsági f nökükre
pillantottak.
- Mondd meg Gearingnek, hogy folytatjuk, Bill
- Oké, John. - Henriksen felállt és visszament irodájába.

- Igen, Bill - mondta Gearing ezredes.

- Nem nagy ügy, minden megy a terv szerint, és hívjál fel, mihelyt a
csomag a helyén van.
- Oké - felelte Wil Gearing. - Van még valami megbízásod a számomra?
Tudod, van egy-két saját tervem.
- Például mi? - kérdezte Henriksen.
- Holnap felrepülök északra. Néhány napot búvárkodni akarok a Nagy-
korallzátonynál.
- Csakugyan? Vigyázz, meg ne egyenek a cápák.
- Jól van! - hallatszott a másik nevetése, aztán letették a kagylót.
Oké, gondolta Bill Henriksen, ezt eldöntöttük. Gearingre számíthat, ebben
biztos volt. Gearing azért választotta a projektet, mert egy életen át csak
mérgezett dolgokat, és tisztában van a projekt egész tevékenységével. Ha
fecsegett volna bárkinek is, nem jutottak volna idáig. De azért sokkal
nyugodtabb lenne, ha ez az orosz csirkefogó nem szökött volna meg. Vajon
mit tehet ez ügyben? Jelentheti Hunnicutt meggyilkolását a helyi zsaruknak,
és Popov/Szerovot vádolhatja, mint a feltételezett gyilkost. Megéri? Melyek a
lehetséges bonyodalmak? Popov persze köphet, elmondhat mindent, amit
csak tud - bármilyen sok vagy bármilyen kevés legyen is az - amire persze
azt mondják, hogy egy korábbi KGB-kém, aki biztonsági tanácsadóként
dolgozott egy ideig a Horizon Corporationnek, de olyan furcsán viselkedett.
Hogy terrorista incidenseket szervezett Európában? Uram Isten, ne
vicceljenek! Ez az alak egyszer gyilkos, akit elragadott a képzelete, és
megpróbál valami sztorit fabrikálni, hogy megússzon egy hidegvérrel
elkövetett gyilkosságot itt, Armerika kell s közepén... Beveszik a szöveget?
Elképzelhet , döntött Henriksen. Igenis bevehetik, és ezzel kilövi a
játszmából a rohadékot. Innent l azt mond, amit akar, úgysincs semmilyen
bizonyítéka, az égvilágon semmi.

Popov töltött magának egy pohárnyit a Sztolicsnajából, amelyet az FBI

volt oly kedves és vett a számára a sarki italboltban. Már négy el z ital is
volt a szervezetében. Ez egy kicsit segített ellazulnia.
- Nos, John Clark, várnunk kell.
- Igen, várnunk - helyeselt a Szivárvány Hatos.
- Ugye kérdezni akar valamit?
- Miért engem hívott?
- Mert már találkoztunk.
- Hol?
- Herefordban, a maguk épületében. Az egyik fed sztorimmal elkísértem
a vízvezeték-szerel jüket.
- Nem értettem, honnan ismert fel - vallotta be Clark sörét kortyolgatva. -
A függönynek azon az oldalán, ahol maga dolgozott, nem sokan ismerik az
arcom.
- Ugye nem akar most megölni?
- Megfordult a fejemben a gondolat - felelte Clark Popov szemébe nézve.
- De úgy t nik, végül is van magában némi lelkiismeret, és ha hazudik
nekem, hamarosan azt kívánja, bárcsak halott lenne.
- Felesége és a lánya jól vannak?
- Igen és az unokám is.
- Igen, örülök neki - bólintott Popov határozottan. - Kellemetlen küldetés
volt ez. Maga soha nem csinált kellemetlen küldetést a pályája során, John
Clark?
- De, néhányat - bólintott a másik.
- Akkor megérti?
Nem úgy, ahogy te érted, haver, gondolta a Szivárvány Hatos, miel tt
válaszolt volna.
- Igen, azt hiszem, megértem, Dmitrij Arkagyijevics.
- Honnan tudja a nevem? Ki mondta el?
A válasz meglepte Popovot.
- Szergej Nikolajics és én régi barátok vagyunk.
- Ah - nyögte ki Popov, és igyekezett összeszedni magát. A saját
ügynöksége árulta el? Lehetséges ez? Clark pedig mintha csak olvasott
volna a gondolataiban.
- Tessék - nyújtott felé egy halom fénymásolatot. - Nagyon jó a
jellemzése.
- Nem elég jó - felelte Popov. Még mindig nem tudta teljesen összeszedni
magát. Hatalmas megrázkódtatás volt számára, hogy belenézhet abba a
dossziéba, amelyet korábban soha nem láthatott.
- Hát, megváltozott a világ, nem?
- Nem annyira, mint reméltem.
- Van még egy kérdésem.
- Igen?
- Hol van az a pénz, amit Gradynek adott?
- Biztonságos helyen, John Clark. Az összes általam ismert terrorista
kapitalista lett, ami a pénzt illeti, de hála a maga embereinek, akiket
felfogadtam, azoknak többé nem lesz szükségük pénzre, ugye? - tette fel az
orosz a szónoki kérdést.
- Kapzsi gazfickó - jegyezte meg Clark félmosollyal arcán.

A verseny a megadott id ben kezd dött. Az emberek megéljenezték a

maratoni futókat, akik az els kört a stadionban tették meg, aztán elt ntek az
alagútban, amely kivezeti ket Sydney utcáira, hogy majd két és fél órával
kés bb bukkanjanak fel ismét. Addig is útjukat a stadionban ül k a
Jumbotronon kísérhetik figyelemmel, illetve a folyosókon és rámpákon
elhelyezett számtalan televízió egyikén. Tévés közvetít kocsik gurultak az
els futók el tt, a kenyai Jomo Nyreiry vezetett, t közelr l követte az
amerikai, Edward Fulmer és a dán Willem terHoost. A vezet trió tagjait alig
két lépés választotta el egymástól, ket viszont jó tíz méter a következ
csoporttól a második kilométer után.
Az emberek többségéhez hasonlóan Wil Gearing is a tévén nézte mindezt
hotelszobájában, csomagolás közben. Holnap bérlek búvárfelszerelést,
mondta magában a volt ezredes, aztán a világ legjobb búvártelepén
süllyedhetek le azzal a tudattal, hogy az a pollúció, amely a leggyönyör bb
környezetet is beszennyezi, hamarosan véget ér. Szép rendben berakta
összes holmiját két, kerekes Tumi-b röndbe, és a padlóra tette ket.
búvárkodni fog, mialatt a sok mit sem sejt szerencsétlen hazarepül a világ
minden tájára, nem tudva, milyen betegséget kapott el és fog elterjeszteni.
Kíváncsi volt, vajon hány áldozata lesz a projekt els fázisának. A
komputeres el rejelzések hattól harmincmillióig jósoltak, de Gearing ezeket
elég konzervatív becsléseknek tartotta. Minél magasabb ez a szám, annál
jobb, hiszen az embereknek világszerte könyörögniük kell az A vakcináért,
hogy így meggyorsíthassák saját halálukat. Az egészben az a szép, hogyha
a vakcinával beoltottakban a kísérletek Síva antitesteket mutatnak ki, azzal
magyarázhatják, hogy a vakcina egy él vírus vakcina; mint mindenki tudja.
Csak egy kicsit él bb, mint bárki is sejtené, aztán már kés .

New Yorkban tíz órával kés bbi id t mutatott az óra, Clark, Popov,
Sullivan és Chatham a konspirációs lakásban, amerikaiak millióihoz
hasonlóan, szintén a televízión követte figyelemmel az olimpiai játékokat.
Semmi dolguk nem volt most. Elég unalmas volt a számukra, hiszen egyikük
sem volt maratoni futó, és a vezet versenyz k léptei egyre ugyanolyanok
voltak.
- Iszonyú lehet ilyen h ségben futni - jegyezte meg Sullivan.
- Hát, nem kellemes - helyeselt Clark.
- Futott már ilyen versenyen?
- Nem - rázta John a fejét. - De annak idején többször is kellett hogy
fussak, f leg Vietnamban, és ott is átkozottul meleg volt.
- Maga ott volt? - kérdezte Popov.
- Másfél évet. Harmadik különleges hadm veleti csoport.
- Mit csinált?
- F leg figyeltem és jelentettem. Egy-két valódi hadm velet, rajtaütések,
gyilkosságok, effélék. Elkaptunk embereket, akiket nagyon nem szerettünk. -
Harminc évvel ezel tt, gondolta John. Harminc év. Az egyik konfliktusnak
szentelte az ifjúkorát, feln ttkorát egy másiknak, és most, amikor a boldog
öregség közeledik, mit tesz?
Lehetséges, amit Popov mondott neki? Annyira valószín tlennek t nt, de
az Ebola-pánik átkozottul valódi volt. Még emlékezett rá, mint repülte át
miatta az egész világot. Emlékezett a hírekre, amelyek alapjaiban rengették
meg országát, és emlékezett arra, milyen iszonyatos bosszút állt Amerika.
De leginkább arra emlékezett, ahogy Ding Chávezzel együtt ott feküdt a
teheráni épület lapos tetején, és útba irányította a két "gondolkodó rakétát",
amelyek el kellett volna hogy vegyék annak az embernek az életét, aki
mindenért felel s volt. Most alkalmazták el ször az elnök új doktrínáját. De
ha ez is valódi, ha ez a "projekt", amir l Popov mesélt, abban mesterkedik,
amiben Popov mondja, mit tehet az országa? Ez a b nüldöz k dolga, vagy
bíróság elé lehet állítani ilyen embereket? Ha nem, akkor mit történik? Ilyen
lépték b nre nem írtak törvényeket, és a tárgyalás rémes cirkusszá fajulna,
és a róla készült híradások alapjaiban ráznák meg az egész világot. Hogy
egy nagyvállalatnak annyi ereje van, hogy ilyen dolgot tehessen...
Clarknak be kellett vallania magának, hogy az agya nem képes
végiggondolni az egészet. Cselekedett, de még nem igazán fogta fel a
dolgot. Túlságosan nagy falat volt.
- Dmitrij, mit is mondott, miért csinálják?
- Ezek druidák, John Clark, olyan emberek, akik Istenként imádják a
természetet. Azt mondják, hogy az állatok oda tartoznak, de az emberek
nem. Azt mondják, hogy helyre akarják állítani a természetet, és ennek
érdekében hajlandók kiirtani az egész emberiséget. Tudom, hogy rültség,
de ezt mondták nekem. A kansasi szobámban egy csomó videoszalag és
újság volt, amely ugyanezt a hitet terjesztette. Azel tt nem is tudtam, hogy
ilyen emberek léteznek. Azt mondják, hogy a természet gy löl minket, hogy a
bolygó gy löl minket, embereket azért, amit tettünk, de a bolygónak nincs
agya, nincs hangja, hogy szóljon hozzánk. De ezek azt hiszik, hogy igen.
Döbbenetes - mondta az orosz. - Mintha csak valami új rült vallásra
bukkantam volna, amelynek istene emberáldozatot, valamennyiünk halálát
követeli, akárhogy is fogalmazzuk. - Tehetetlenül széttárta a kezét,
egyszer en sem volt képes felfogni a dolgot.

- Tudjuk, hogy néz ki ez a Gearing? - kérdezte Noonan.

- Nem - felelte Chávez. - Senki nem mondta. Persze gondolom, Wilkerson
alezredes tudja, de nem akartam t le kérdezni.
- A csudába is, Ding, szerinted ez az egész lehetséges? - kérdezte az
FBI-ügynök.
- Gondolom, néhány órán belül kiderül. Azt tudom, hogy valami hasonló
már történt egyszer, és azt is, hogy John meg én segítettünk elintézni azt a
csirkefogót, aki velünk tette. Ami a dolog technikai oldalát illeti, majd
megkérdezem Patsyt. Én nem értek a biológiához, de igen.
- Jóságos ég - sóhajtott Noonan, és a szoba bejárata felé pillantott,
amelyben a pumpa volt. Mindhárman egy büfénél várakoztak, vettek félliteres
pohár Coca-Colákat, majd leültek, és onnét figyelték a kékre festett ajtót.
Többen is elmentek mellette, de senki nem akart belépni.
- Tim?
- Igen, Ding?
 - Neked jogodban áll letartóztatni valakit emiatt? Az FBI-ügynök bólintott.
- Azt hiszem, végül is gyilkosság elkövetésére való összeesküvés, a b nt
Amerikában tervelték ki, és az alany amerikai állampolgár. Igen, azt hiszem,
megállna a dolog. De egy lépéssel továbblépnék. Ha elkapjuk a fickót, és szó
nélkül átvisszük Amerikába, a bíróságot nem nagyon fogja érdekelni, hogy
jutott oda, mihelyt az Egyesült Államok körzeti bírója el tt áll. Az nem fogja
számon kérni rajtunk, hogyan juttattuk oda.
- Hogy a csudába vigyük ki az országból - t n dött el Chávez, aztán
el vette mobiltelefonját.

Clark felvette az STU-4 telefonját. Beletellett öt másodpercbe, mire Ding

kódolórendszere ráhangolódott. Egy komputerhang végül közölte, hogy a
vonal biztosítva, majd két csipogás hallatszott.
- John, itt Ding. Van egy kérdésem.
- Rajta.
- Ha elkapjuk ezt a Gearinget, akkor mit csináljunk? Hogy a csudába
vigyük vissza Amerikába?
- Jó kérdés. Hadd gondolkodjak el rajta.
- Helyes. - Azzal elhalt a vonal. A leglogikusabb els lépés Langley volt,
de mint kiderült, az igazgató nem volt az irodájában. A lakásába irányították a
hívást.
- Miért, mi a csuda történik ott, John? - kérdezte Ed Foley, aki már
lefeküdt.
Clark mindent elmondott az igazgatónak, amit tudott. Jó öt percbe tellett a
dolog.
- Riasztottam Dinget, hogy álljon rséget az egyetlen helyen, ahol ezt
megtehetik, és...
- Uram Isten, John, ez szerinted komoly? - kérdezte Ed Foley leveg ért
kapkodva.
- Megtudjuk, ha ez a Gearing felbukkan a vírust tartalmazó tartállyal. És,
ha igen, Ding meg az emberei hogyan hozzák át az Államokba?
- Adj egy kis id t. Mi a számod? - John megmondta, Ed Foley pedig leírta
jegyzetfüzetére. - Mióta tudsz err l?
- Nem egész két órája. Az orosz itt van velem. Az FBI egyik konspirációs
lakásában vagyunk New York Cityben.
- Carol Brightlingnak köze lehet a dologhoz?
- Nem vagyok biztos benne, de a volt férje nagyon is benne van - felelte
Clark.
Foley szemét lehunyva gondolkodott.
- Tudod, nemrégiben felhívott miattatok, és egy csomó kérdést tett fel.
verte ki nektek az új rádiókat az E-Systemst l, és úgy beszélt, mintha
hivatalosan beavatták volna a Szivárványba.
 - Az én listámon nincs rajta, Ed - mutatott rá John. Személyesen hagyott
jóvá minden egyes nevet, kik tudhatnak a Szivárvány létezésér l.
- Ennek is utánanézek. Adj egy kis id t és visszahívlak.
- Helyes. - Clark letette a telefont. - Van egy FBI-os srác is Sydneyben a
csapattal - mondta a többieknek.
- Ki? - kérdezte Sullivan.
- Tim Noonan. Ismeri?
- Valamikor a túszment knél volt a technikai támogató?
- az - bólintott Clark.
- Azt mondják, helyén van az esze.
- Úgy bizony. Herefordban húzott ki minket a szarból, és valószín leg
mentette meg a feleségem és a lányom is.
- Akkor szépen törvényesen letartóztathatja ezt a Gearinget.
- - Hát, úgy t nik.

***

Gearing, akárcsak sokan mások, hátizsákkal lépett ki hoteljéb l, aztán

kinn az utcán leintett egy taxit. A maratoni futók nagyjából fél óra múlva érnek
célba. Azon kapta magát, hogy az embereket figyeli a zsúfolt járdán maga
körül. Az ausztrálok barátságos embereknek t ntek, és amit eddig az
országukból látott, kellemes volt. Vajon mi történik az ausztrál
bennszülöttekkel, na és persze a Kalahári sivatag busmanjaival, meg a többi
ilyen törzzsel, amely a világon szerte a normál élet keringését l elzárva él, és
így nem lesz kitéve a Sívának. Nos, ha a sors megkíméli ket, annál jobb,
gondolta Gearing. Ezek a fajta emberek semmilyen módon nem ártanak a
természetnek, azonkívül ha akarnának sem állna módjukban, hiszen kevesen
vannak. De különben is, ugyanúgy imádják a fákat és a mennydörgést, mint
a projekt tagjai. Vannak annyian, hogy problémát jelenthessenek?
Valószín leg nem. A busmanok elterjedhetnek, de szokásaik nem engedik,
hogy törzsi jellegük nagyot változzon, és ha valamelyest meg is n a számuk,
feltehet leg az sem sokkal. Ugyanez vonatkozik az ausztrál "abok"-ra is.
Azel tt sem éltek túl sokan itt, hogy az európaiak megérkeztek, pedig ezer év
állt rendelkezésükre, hogy benépesítsék a kontinenst. Vagyis a projekt
nagyon sok embert megkímél. A volt ezredes némileg vigasztalónak érezte a
gondolatot, hogy a Síva csak azokat öli meg, akiket életstílusuk a természet
ellenségévé tesz. Hogy ebbe a kategóriába mindenki beleesik, akit a taxi
ablakán kinézve lát, nemigen zavarta.

A taxi megállt a stadion bejáratánál lev szokásos helyen. Gearing

fizetett, jókora jattot adott, aztán megindult a masszív betontányér felé. A
bejáratnál megmutatta különleges belép jét, és intettek, hogy mehet. Most
fogta el a várt hátborzongató érzés. Most fogja kipróbálni a B vakcinát
meglehet sen közvetlen módon. El ször bejuttatja a Síva vírust a párásító
rendszerbe, aztán keresztül kell mennie a párán, belélegezve ugyanazokat a
nanokapszulákat, amelyeket az összes több mint százezer turista, és ha a B
injekció nem használ, akkor iszonyú halálra ítélte magát. De ezt a dolgot már
rég megbeszélték.

- Ez a holland elég keménynek t nik - mondta Noonan. Willem terHoost

átvette a vezetést, és diktálta a tempót is, az id járás ellenére is rekordot
akart dönteni. A h ség a futók java részét nagyon megviselte, sokan
lelassítottak, hogy valami hideg italt igyanak, mások az el re elhelyezett
zuhanyon futottak keresztül, hogy leh ljenek, bár a tévékommentátorok
szerint ennek az a hatása, hogy a lábizmok megfeszülnek, és ennélfogva
nem a legbölcsebb dolog, amit egy maratoni futó tehet. De a futók többsége
élt a lehet séggel, vagy legalább jeges vizet kapott föl menet közben és
öntötte az arcára.
- Önkínzók - mondta Chávez, órájára nézett, majd rádiója mikrofonja után
nyúlt. - Parancsnok, Tomlinsonnak.
- Itt vagyunk, f nök - hallotta fülhallgatójában.
- Megyünk, felváltunk.
- Vettem, egyáltalán nem bánjuk, f nök - felelte rmestere a bezárt
szobából.
- Gyertek - Ding felállt, intett Pierce-nek és Noonannek, hogy kövessék. A
kék ajtó alig harmincméternyire volt. Ding elfordította a kilincset és bement.
Tomlinson és Johnston a szemközti sarokban, az árnyékban rejt zködtek.
Csak akkor jöttek el , amikor megismerték csapattársaikat.
- Oké, maradjatok közel, és jól figyeljetek - figyelmeztette Chávez két
rmesterét.
- Értettem - mondta Homer Johnston kifelé menet. Szomjas volt, és úgy
tervezte, rögtön iszik valamit. Kifelé menet fülére tette kezét, megmozgatta
tenyerét, hogy megszabaduljon a pumpa zajától.
Tényleg bosszantó ez a zaj, jött rá Chávez néhány percen belül. Nem túl
hangos, de állandó er teljes mély zümmögés, mintha egy autó motorja járna
a közelben. Ott mocorgott a tudatuk szélén, nem lehetett megszabadulni t le.
Inkább mintha egy méhkas volna. Talán ezért olyan bosszantó a dolog,
t n dött.
- Miért hagytuk égve a lámpát? - kérdezte Noonan.
- Jó kérdés. - Chávez odalépett és eloltotta a villanyt. Szinte teljes sötét
lett a szobában, mindössze az acél t zbiztos ajtó alatti hasadékon sz r dött
be némi világosság. Chávez a szemközti falig tapogatózott, sikerült odajutnia
anélkül, hogy beverte volna bármibe is a fejét, aztán a betonfalnak d lve
hagyta, hogy a szeme hozzászokjon a sötéthez.
 ***

Gearing sortba öltözött, hozzá rövid szárú túrabakancsot vett rövid

zoknival. Úgy vette észre, a helybeliek ezzel az öltözködéssel
alkalmazkodnak a meleghez, és elég kényelmes is volt, akárcsak a hátizsák
és a kerek kalap. A stadion folyosói megteltek a szurkolókkal, akik idejében
akartak érkezni a záró ceremóniára, és Gearing látta, hogy közülük sokan a
párában állnak, hogy így keressenek némi enyhet a nap melege el l. A helyi
meteorológusok rogyásig magyarázkodtak, hogy az El Ni ónak ez a
változata miként hatott a globális klímára, és eredményezett az évszakhoz
képest túlságosan meleg id t hazájukban. Mintha mindannyian úgy érezték
volna, hogy menteget zniük kell. Gearing elég szórakoztatónak találta a
dolgot. Menteget zni egy természetes jelenség miatt, hát nem nevetséges?
Ezzel a gondolattal a fejében tartott célja felé. Menet közben pedig elhaladt
Homer Johnston mellett, aki kóláját kortyolgatva állt.

- Nem használhat a fickó valami más helyet is? - kérdezte Chávez,

hirtelen elöntötte a sötétben az aggodalom.
- Nem - felelte Noonan. - Befelé jövet megnéztem a panelt. Az egész
stadion párásító rendszere ebb l a szobából m ködik. Ha a dolog
megtörténik, itt kell történnie.
- Akkor itt fog történni - felelte Chávez, de valójában abban bízott, hogy
nem így lesz. Ha így alakul, visszamennek Wilkerson alezredeshez,
megtudják t le, hol szállt meg ez a Gearing, aztán meglátogatják, és
barátságosan elbeszélgetnek vele.

Gearing megpillantotta a kék ajtót, és körülnézett, nem lát-e biztonsági

embereket. Az ausztrál SAS-katonákat nem volt nehéz észrevenni, ha az
ember tudta, hogyan öltözködnek, de katonákat nem látott, mindössze két
rend rt pillantott meg a folyosón. Gearing az ajtótól úgy tizenöt méterre
megállt. Az akcióval járó szokásos idegesség, nyugtatta magát. Elvégre olyat
fog most tenni, amib l nincs visszaút. Vagy ezredszer tette fel magának a
kérdést, hogy valóban meg akarja-e tenni ezt. Emberek vannak körötte, akik
ugyanúgy, mint , teli vannak reménnyel, álmokkal és célokkal... de, nem,
azok a dolgok, amelyek az agyukat foglalják le, egész mások, mint amelyek
az övét. Nem értik meg, nem fogják föl, mi fontos és mi nem. Nem látják a
természet igazi arcát, és ezért úgy élik életüket, hogy azzal ártanak neki, s t
tönkreteszik. Autóik szénhidrogént bocsátanak az atmoszférába, vegyi
anyagaik bejutnak a vízbe, rovarirtóik megölik a madarakat vagy sterillé
teszik ket, hajukat olyan sprayjel fújják, amelyek hajtógázai tönkreteszik az
ózonréteget. Minden egyes cselekedetükkel gyilkolják a természetet, és nem
tör dnek vele. Még csak nem is próbálják megérteni tetteik következményeit,
és ezért nincs ,joguk ahhoz, hogy életben maradjanak. Az dolga pedig az,
hogy megvédje a természetet, elhárítsa a veszedelmet a bolygó fölül,
helyreállítsa bolygóját, megvédje. Olyan munka ez, amelyet el kell végezni.
Most, hogy eldöntötte, Wil Gearing továbbindult a kék ajtó felé. Zsebébe nyúlt
a kulcsért, és bedugta a zárba.

- Parancsnok, itt Johnston, társaság érkezik! Fehér fickó, khakisort, piros

póló, hátizsák - jelentette Homer hangosan mindenki rádiójában. Tomlinson
rmesterrel együtt elindult abba az irányba.
- Figyelem - mondta Chávez a sötétben. Két árnyék látszott az ajtó alatti
fénycsíkban, aztán kulcs csörrent a zárban, majd újabb, most függ leges
fénycsík, ahogy az ajtó kinyílt, és megjelent egy sziluett, egy ember alakja.
Chávez pedig abban a másodpercben tudta, hogy a dolog mégsem rossz
tréfa. Vajon embertelen szörnyeteget, valami más bolygóról érkezett rémet
pillantanak meg a fényben, vagy...
...mindössze egy átlagos embert látott, amikor meggyulladt a lámpa. Úgy
ötven lehet, rövidre nyírt szül hajjal. Egy olyan embert, aki tudta, mit akar
itt. A falon lev szerszámos tábláról levette a franciakulcsot, aztán kibújt
hátizsákjából, és meglazította a hátizsák tetejét tartó szíjat. Cháveznak olyan
érzése volt, mintha egy filmet nézne, aminek semmi köze a valósághoz. A
férfi megnyomta a kapcsolót, és a zúgás abbamaradt. Aztán a szelepet is
lezárta, és felemelte a franciakulcsot, hogy...
- Hagyja csak abba, haver - bukkant el Chávez az árnyékból.
- Ki maga? - kérdezte a férfi csodálkozva, de az arcáról mindent le
lehetett olvasni. Valami olyasmit tesz, amit nem lenne szabad, tisztában van
vele, és azzal is, hogy valaki hirtelen rájött a titkára.
- Ugyanezt kérdezhetném én is, kivéve hogy én tudom, ki maga. Wil
Gearingnek hívják. Nos, mit óhajt tenni Mr. Gearing?
- Ki kell cserélnem a párásító rendszer klórtartályát - felelte Gearing.
Teljesen megrázta, hogy ez a latino tudja a nevét. Hogy történhetett ez?
Része lenne a projektnek, és ha nem, akkor ki ? Olyan érzés volt, mintha
gyomron verték volna, de olyan er vel, hogy egész szervezetét megviseli az
ütés.
- Igen? Nézzük csak, Mr. Gearing. Tim? - intett Chávez Noonannek, hogy
vegye el a hátizsákot. Pierce rmester pisztollyal a kezében odébb állt,
szemét nem vette le látogatójukról.
- Az biztos, hogy valódinak t nik - mondta Noonan. - Ha ez hamisítvány,
akkor remek munka. - Érzett némi kísértést, hogy lecsavarja a tet t, de jó oka
volt, hogy ne tegye. A pumpa motorja mellett Chávez a franciakulccsal kivette
a bent lév tartályt.
- Úgy látom, félig tele van, haver. Még korai kicserélni, legalábbis
olyasvalamire, amit Sívának hívnak. Tim, vigyázz azzal a vacakkal.
- De mennyire. - Noonan visszatette Gearing hátizsákjába, és
visszakapcsolta a szíjat. - Ellen riznünk kell, mi van benne. Mr. Gearing, le
van tartóztatva. Joga van hallgatni, joga van ügyvédhez kihallgatás alatt; ha
nem engedheti meg magának, hogy ügyvédet fogadjon, biztosítunk a
számára. Bármi, amit mond, felhasználható maga ellen a bíróság el tt.
Megértette a jogait, uram?
Gearing immár egész testében remegett, az ajtó felé fordult, megfordult a
fejében, hogy esetleg...
...de letett róla. Tomlinson és Johnston ezt a pillanatot választották arra,
hogy belépjenek. - Elkaptátok? - kérdezte Homer.
- Aha - felelte Ding. El vette mobiltelefonját és Amerikát hívta. A
kódolóberendezés ismét elvégezte a szinkronizálás folyamatát.
- Elkaptuk - mondta Chávez a Szivárvány Hatosnak. - És itt van velünk a
tartály is, akármi legyen is benne. Hogy jut mindenki haza?
- Van egy Air Force C-17-es Alice Springsben, csak odáig kell eljutnotok.
Várnak benneteket.
- Oké, meglátom, oda tudunk-e repülni. Viszlát, John. - Chávez lenyomta
az END gombot, majd foglyához fordult. - Oké, haver, maga velünk jön. Ha
bármi ostobasággal próbálkozik, Pierce rmester keresztüllövi a fejét.
Rendben, Mike?
- Igen, uram. De mennyire, hogy megteszem - felelte Pierce, és mintha a
sírból szólt volna a hangja.
Noonan újra kinyitotta a szelepet, és visszakapcsolta a motort. Aztán
kimentek a stadionból, és a taximegállóhoz léptek. Végül két taxira volt
szükségük, és kisvártatva mindkett elindult a repül tér felé. Másfél órát
kellett várniuk a sivatagi repül térre men 737-es indulására, az út maga
csaknem két óra.

Alice Springs az Ausztráliának nevezett kontinens méret sziget kell s

közepén van a Macdonnell hegység közelében. Nem az a hely, ahol az
ember a legmodernebb felszereléseket várná, pedig itt hatalmas
tányérantennák gy jtötték be az információt Amerika felderít , elektronikus
felderít és katonai kommunikációs m holdjairól. Az itteni telepet az NSA, a
National Security Agency üzemeltette, amelynek központja a Maryland
állambeli Fort Meade-ben található, Baltimore és Washington között félúton.
A Quantas járaton alig volt néhány utas, és mihelyt leszálltak, a repül tér
egy furgonja átvitte ket az Amerikai Légier termináljához, amely
meglep en kényelmes volt, igaz, átkozottul meleg. Alig volt alacsonyabb a
h mérséklet, mint a délutáni ötvenfokos csúcs.
- Maga Chávez? - kérdezte egy rmester. - Igen. Mikor indul a gép?
- Csak magukat vártuk, uram. Jöjjenek. - Ezzel felszálltak egy másik
furgonra, amelyik kivitte ket a repül gép els bal oldali ajtajához, és egy
repül ruhás rmester intett, hogy szálljanak föl.
- Hová megyünk, rmester? - kérdezte Chávez, miután felszállt.
- El ször Hickamba Hawaiin, uram, onnét repülünk tovább Kaliforniába,
Travisbe.
- Nem rossz. Mondja meg a sof rnek, hogy indulhat.
- Igen, uram. - A fedélzeti f nök nevetve csukta be az ajtót, majd
el rement a pilótához.
Ez a hatalmas szállító repül gép olyan volt, mint valami mozgó barlang.
Láthatóan k voltak az egyedüli utasok. Gearinget nem bilincselték meg, és
ez némi csalódást okozott Dingnek. Foglyuk különben elég engedelmesnek
t nt.
- Nos, nem óhajtja elmondani az egészet, Mr. Gearing? - kérdezte t le az
FBI-ügynök.
- Mi hasznom bel le?
Noonan megértette, hogy fel kellett tennie ezt a kérdést, de akkor is a
gyengeség jele, pontosan az, amire számított. És elég könny volt válaszolni
rá.
- Az élete, ha szerencséje van.
 HARMINCNYOLCADIK FEJEZET

ÜDÜL HELY

AZ EGÉSZ egyszer en túl sok volt Gearing számára. Senki nem mondta
meg neki, mit tegyen ilyen esetben, és soha meg sem fordult a fejében, hogy
valami kiszivároghat a projektb l. Most pedig kockán forog az élete. Hogy
történhetett? Vagy együttm ködik, vagy nem. A tartály tartalmát amúgy is
megvizsgálják, feltehet leg az USAMRIID-ben a Maryland állambeli Fort
Detrickben, és az ottani szakért k néhány másodperc alatt megállapítják, mit
vitt be magával az olimpiai stadionban, és nem létezik, hogy kimagyarázza
magát. Elvették t le az életét, a jöv re vonatkozó terveit. Az egyetlen
választása az volt, hogy együttm ködik, és reménykedik a legjobban:
Ezért aztán amikor a C-17 A Globemaster III szállítógép elérte repülési
magasságát, elkezdett beszélni. Noonan a kezében tartotta diktafonját, és
remélte, hogy a raktérbe behallatszó motorzaj ellenére is hallható lesz a
felvétel. Mint kiderült, az volt a legnehezebb a számára, hogy nyugodt
maradjon. Hallott már széls séges környezetvédelmi csoportokról,
olyanokról, akik úgy vélték, hogy az, aki kis fókákat öl Kanadában, egy napon
emlegethet a treblinkai és auschwitzi gyilkosokkal. Azt is tudta, hogy az
Iroda nyomozott néhány olyan ügyben, amikor laboratóriumi állatokat
engedtek szabadon orvosi intézményekb l, vagy szögekkel spékeltek meg
fákat, hogy egyetlen fatelep se merészeljen ott, azon a környéken fákat
kivágatni. De soha nem hallott olyasmit, hogy ezek a csoportok bármi ennél
agresszívabbat tettek volna. Ez azonban olyan b ntény volt, amelyre nincs
jobb szó, mint hogy iszonyú. És a vele járó vallásos láz teljesen idegen terep
volt, nehezen hihet . Noonan azt szerette volna, ha a klórtartály tartalma
csakugyan egyszer klór, de tudta, hogy nem így van. Ez és a hátizsák most
egy m anyag konténerbe téve hevert az egyik ülésbe szíjazva Mike Pierce
rmester mellett.

***

- Még nem telefonált - jegyezte meg John Brightling az órájára nézve.

Javában tartott a záróünnepség. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezet je
beszélt, már a következ játékokra hívta a világ ifjúságát. Aztán a zenekar
játszik majd, elalszik az olimpiai láng... ahogy nemsokára az emberiségnek is
vége lesz. Volt valamiféle szomorúság a dologban; de ugyanakkor
elkerülhetetlen is volt. Nem lesz következ olimpia, és a világ ifjúsága nem
lesz életben, hogy meghallja a hívó szót.
- John, feltehet leg ugyanúgy a tévét nézi, mint mi. Adj neki egy kis id t -
tanácsolta Bill Henriksen.
 - Ha te mondod. - Brightling átkarolta felesége vállát, próbált ellazulni.
Ebben a pillanatban is Síva nanokapszulák permeteznek mindenkit, aki a
stadionban jön-megy. Billnek igaza van. Semmi nem üthetett ki balul. Szinte
látta az egészet lelki szemeivel. Az üres utcákat és autópályákat, elárvult
tanyákat, lezárt repül tereket. A virágzó fákra nem támadnak favágók. Az
állatok majd kíváncsian szaglásznak, talán nem értik, hová t nt a zaj és a sok
kétlábú teremtmény. Jó id k járnak majd a patkányokra és a dögev kre. A
kutyák és macskák visszatérnek si ösztöneikhez, és túlélik vagy nem a
válságot, a körülményekt l függ en. A növényev kre és a ragadozókra nem
vadásznak majd. A kirakott mérgez csapdák tovább gyilkolnak majd, de
el bb-utóbb kifogy bel lük a méreg, és nem gyilkolják tovább azokat az
állatokat, amelyeket a parasztok vagy mások nem szerettek. Idén már nem
gyilkolják tömegesen a kis fókákat szép fehér bundájukért. Idén a világ
újjászületik... és még ha ehhez er szakra volt is szükség, azok szemében,
akik tudnak gondolkodni és van esztétikai érzékük, hogy méltányolják,
megérte. Brightling és emberei számára olyan volt ez, mint valami vallás.
Csakugyan, a vallás minden vonásával rendelkezett. A Természetnek
nevezett nagy közös életrendszert imádták és harcoltak Érte, mert tudták,
hogy szereti és táplálja ket cserében. Ilyen egyszer a dolog. Számukra a
természet nem egy személy volt, hanem egy hatalmas mindent magába ölel
eszme, amely megteremtette és eltartotta mindazt, amit szerettek. És nem
mondhatni, hogy k voltak az els emberek, akik egy eszmének szentelték
az életüket.

- Mikor érünk Hickambe?

- Még tíz óra, legalábbis a fedélzeti f nök ezt mondta - nézett Pierce az
órájára. - Olyan, mintha ismét a Nyolc-Kettesben lennék, csak az erny m
hiányzik, Tim - szólt oda Noonannek.
- Tessék?
- A 82. Légideszant-hadosztály Fort Braggben, az els alakulatom -
magyarázta Pierce ennek az FBI-os amat rnek. Hiányzott neki az ejt erny ,
de mit lehet tenni, ha ez hiányzik a különleges hadm veletisek
repertoárjából. Helikopterrel menni sokkal szervezettebb, és határozottan
biztonságosabb, de nincs az az érzés, ami akkor fogja el az embert, amikor
társaival együtt kiugrik a szállítógépb l. - Mi a véleményed arról, amit ez a
fickó akart csinálni? kérdezte Pierce Gearingre mutatva.
- Nehéz elhinni, hogy igaz.
- Igen, tudom - helyeselt Pierce. - Nem tudom elhinni, hogy bárki ilyen
rült legyen, túl nagy gondolat ez az én agyamnak, haver.
- Na igen, az enyémnek is - felelte Noonan. Érezte zsebében a
minimagnetofont, és a kazettán lev információn t n dött. Vajon jogilag
megállja a helyét a vallomás? Elmondta a gazfickónak a jogait, és Gearing
azt mondta, hogy megértette ket, de még egy kezd ügyvéd is mindent
megpróbál, hogy érvénytelenítse azon az alapon, hogy egy katonai
repül gépen voltak fegyveres emberekkel körülvéve. Vagyis kényszerít k
voltak a körülmények, és még az is lehet, hogy a bíró egyetért vele. Azzal is
egyetérthet, hogy illegálisan tartóztatták le, de ez jóval kevésbé fontos, mint
az eredmény - gondolta Noonan. Ha Gearing igazat mondott, milliók életét
mentette meg ezzel a letartóztatással... El rement a repül gép
rádiórészlegéhez, és a védett rendszeren New Yorkot hívta.
Clark már aludt, amikor megszólalt a telefon, de azért rögtön felkapta a
kagylót.
- Igen? - morogta, de még várnia kellett, mert a biztonsági rendszerek
csak most fogtak kezet egymással, aztán a gép közölte, hogy a vonal
biztonságos. - Mi az, Ding?
- Itt Tim Noonan, John. Van egy kérdésem.
- Mi az?
- Mihez kezdesz, amikor odaérünk? Megvan Gearing beismer vallomása
magnón. Az egész ugyanúgy, ahogy Dingnek mondtad néhány órával
ezel tt. Szinte szóról szóra, John. És most mit teszünk?
- Még nem tudom. Feltehet leg beszélnünk kell Murrayval és Ed Foleyval
is a CIA-tól. Nem vagyok biztos benne, hogy a törvény ilyen nagyszabású
dolgot is számításba vett, és abban sem vagyok biztos, hogy, jó, ha ennek az
egésznek nyilvános tárgyalása lesz. Érted?
- Hát, igen - helyeselt Noonan a világ másik felér l: - Oké, csak azt
akartam, hogy valaki gondolkodjon ezen.
- Rendben, gondolkodunk rajta. Még valami?
- Azt hiszem, nem.
- Helyes, akkor alszom tovább. - Ezzel letette a kagylót, Noonan pedig
visszament a rakodótérbe. Chávez és Tomlinson szemmel tartották
Gearinget, míg a többiek megpróbáltak egy kicsit aludni a kényelmetlen
légier s üléseken, hogy ezzel is múljon az id ezen az iszonyú unalmas
repül úton. Kivéve persze az álmokat, jött rá Noonan egy órán belül. Azok
egyáltalán nem voltak unalmasak.

- Még mindig nem telefonált - szólalt meg Brightling, amikor az olimpiai

közvetítés véget ért.
- Tudom - ismerte be Henriksen. - Oké, majd én telefonálok. Felállt, egy
kártyát húzott el a tárcájából, és a kártya hátára írt telefonszámot tárcsázta.
A Global Security egyik magas beosztású alkalmazottjának mobiltelefonját.
- Tony? Itt Bill Henriksen. Azt szeretném, ha azonnal megtennél valamit a
számomra... Helyes. Keresd meg Wil Gearinget, és mondd meg neki, hogy
azonnal hívjon fel. Megmondom a számot... igen, az az. Azonnal, Tony...
igen, köszönöm. - Ezzel Henriksen letette. - Nem tarthat soká. Nem túl sok
helyen lehet, esetleg útban van a repül térre, hogy a tengerpartra utazzon.
Nyugalom, John - tanácsolta a biztonsági f nök, még nem éreztek veszélyt
az érzékel i. Lehet, hogy Gearing mobiltelefonja lemerült, lehet, hogy
mozdulni sem tud a tömegben, nem kap taxit, hogy visszajusson a hotelbe,
ezernyi ártatlan magyarázat lehet.
Sydneyben Tony Johnson átment az utcán Wil Gearing hoteljéhez.
Ismerte a szobát, hiszen találkozott már ott Gearinggel. Lifttel egyenesen
felment a megfelel emeletre, a zárral gyerekjáték volt elbánni, mindössze
egy hitelkártyát kellett bedugni az ajtórésbe, és felpattintani a zárat, és már
benn is volt...

...akárcsak Gearing táskái a beépített szekrény eltolható tükrös ajtaja

mellett, meg az íróasztalon egy papírtasak, benne a repül jegyek Ausztrália
északkeleti partjára, azonkívül egy térkép és néhány brosúra a Nagy-
korallzátonyról. Ez különös. Tony Johnson megnézte a repül jegyeket, Wil
gépe húsz perc múlva indult. Mostanra már be kellett volna jelentkeznie,
felszállnia a gépre, de még el sem hagyta a hotelt. Nagyon különös. Hol a
csudában vagy, Wil? - t n dött Johnson. Aztán eszébe jutott, miért is van itt,
és fogta a telefont.
- Igen, Tony. Nos, hol van a barátunk? - kérdezte Henriksen
magabiztosan. Aztán megváltozott az arca. - Hogy érted ezt? Mit tudsz még?
Oké, ha bármit kiderítesz, rögtön hívjál. Bye. Henriksen letette a telefont, és
két társa felé fordult. - Wil Gearing elt nt, nincs a szobájában, de a b röndjei
és a repül jegye igen. Mintha felszívódott volna a bolygóról.
- Mit jelentsen ez? - kérdezte Carol Brightling.
- Nem vagyok biztos benne. A fenébe is lehet, hogy elütötte egy autó az
utcán.:.
- ... Vagy Popov a megfelel embernek fecsegett, és elkapták javasolta
John Brightling idegesen.
- Popov a nevét sem tudja, Hunnicutt sem mondhatta el neki, mert sem
ismerte Gearinget névr l. - Aztán Henriksen tovább gondolkodott, a fenébe
is, Foster tudta, hogyan akarjuk elterjeszteni a Sívát. A fenébe.
- Mi a baj, Bill? - John jól látta barátja arcán, hogy valami baj van.
- John, lehet, hogy bajban vagyunk - közölte a volt FBI-ügynök.
- Milyen bajban? - kérdezte Carol. Henriksen elmagyarázta, és a
szobában érezhet en megváltozott a légkör. - Úgy érted, lehet, hogy tudják...
- Igen, elképzelhet - bólintott Henriksen.
- Uram Isten - tört ki az elnök tudományos tanácsadója. - Ha ezt tudják,
akkor... akkor... akkor...
- Igen, akkor szarban vagyunk - bólintott Bill.
- Na és akkor most mit tegyünk?
- El ször is eltüntetünk minden bizonyítékot. Az összes Sívát, az összes
vakcinát, minden feljegyzést. Az egész komputeren van, úgyhogy
egyszer en töröljük. Papíron nem sok mindennek lehet nyoma, mert
mindenkinek megmondtuk, hogy semmit se printeljenek ki, és semmisítsék
meg a papíron lev feljegyzéseket. Innen megtehetjük. Az irodából
hozzáférek a cég összes komputerjéhez, és mindent törlök...
- Valamennyi kódolva van - mutatott rá John Brightling.
- Fort Meade legjobb kódfeltör ivel akarsz kezdeni? Mert én nem -
mondta Henriksen. - Nem, John, ezeknek a fájloknak el kell t nniük. Nézd,
egy b nügyi tárgyalást úgy lehet megnyerni, hogy egyszer en nincs
bizonyíték a vád kezében. Bizonyítékok nélkül egyszer en nem nyúlhatnak
hozzád.
- Mi a helyzet a tanúkkal?
- Semmit nem becsülnek úgy túl a világon, mint a szemtanúkat. Bármelyik
kezd ügyvéd bolondot csinálhat bel lük. Amikor én még az Irodánál
dolgoztam, mindig azt akartam, hogy olyan bizonyítékom legyen, amit meg
tudok fogni, amit át tudok adni az esküdteknek, hogy lássák, tapintsák. A
szemtanúk vallomása elég haszontalan a bíróságon, bármit látsz is a
tévében. Oké, megyek is az irodába, hogy megszabaduljak a komputeren
lev anyagtól. - Henriksen azonnal távozott, magára hagyva a két
Brightlingot.
- Uram Isten, John, mi lesz, ha az emberek megtudják. Senki nem fogja
megérteni... - mondta Carol halkan, de ijedten.
- Megérteni azt, hogy meg akartuk ölni ket és a családjukat? Hát, tényleg
nem hiszem, hogy Átlag Jóska és Bunkó Béla megértené - helyeselt férje
szárazon.
- Akkor mit teszünk?
- Elt nünk az országból. Brazíliába repülünk mindenkivel, aki tudja, mi célt
szolgált a projekt. A pénzünkhöz hozzáférünk, vagy egy tucat rejtett számlám
van, amelyet elektronikusan mozgathatok, és ha Billnek sikerül a
komputerfájlokat törölni, feltehet leg nem tudnak mit kezdeni velünk. Oké,
lehet, hogy Wil Gearinget letartóztatták, de csak egy ember, és nem
vagyok biztos benne, hogy egy idegen országba van joguk utánunk jönni
egyetlen ember szava alapján. Mindössze úgy ötven ember van, aki igazán
tudja, mi történik, és elég repül gépünk van ahhoz, hogy mindannyian
eljussunk Manausba.

Henriksen irodájában bekapcsolta a számítógépét, és kinyitott egy kódolt

fájlt. Benne volt a Horizon Corporation minden számítógépének telefonszáma
és hozzáférési kódja, azonkívül a projekthez kapcsolódó nevek és fájlok.
Modemen keresztül rájuk kapcsolódott, megkereste azokat a fájlokat,
amelyeknek el kell t nniük, és az egérrel olyan szemétládákba tette át a
fájlokat, amelyek teljesen megsemmisítik ket, nemcsak elektronikusan
elmozdítják a címkódokat. Azon kapta magát, hogy izzad közben.
Harminckilenc percébe tellett, de miután ezzel megvolt, biztos volt benne,
hogy mindegyiket tökéletesen tönkretette. Megnézte a listáját, és
belegondolt, hátha eszébe jut még egy fájlnév, és lefuttatott még egy globális
keresést is, de ezek a fájlok tökéletesen elt ntek. Remek.
Oké, mi lehet még a kezükben? - kérdezte magától. Náluk lehet Gearing
Síva-tartálya. Ezzel nehéz lehet vitatkozni, de valójában mit jelent? Ez azt
jelenti a megfelel emberek szemében, hogy Gearing egy potenciális
biológiai fegyver tulajdonában volt. Gearing elmondhatja az államügyésznek,
hogy a Horizon Corporationtól származik, de senki, aki a projektnek ezen a
szeletén dolgozik, nem fogja bevallani, hogy tette. Így aztán semmilyen
bizonyíték nem fogja alátámasztani az állítását.
Úgy számolta, hogy a Horizonnak és a Global Securitynek ötvenhárom
munkatársa van, aki elejét l a végéig ismerte a projektet. Az A és a B
vakcinán végzett munkát könnyen meg lehet magyarázni, mint orvosi
kutatásokat. A Síva vírust és a vakcinákat órák alatt elégethetik, és nem
marad semmi kézzelfogható bizonyíték.
Ez elég, vagy legalábbis majdnem elég. De még mindig a kezükben van
Gearing, és ha Gearing beszél - márpedig beszélni fog, Henriksen ebben
biztos volt, mert az Irodának megvannak a módszerei arra, hogy kiszedje az
információt az emberekb l - elég kényelmetlenné teheti Brightling és még
sokan mások életét, köztük az övét is. Feltehet leg megússzák a dolgot, nem
ítélik el ket, de egy kínos tárgyalás és mindaz, ami a napfényre kerül,
például amikor szépen összevetik a projekt tagjai által elejtett véletlen
megjegyzéseket... aztán ott van Popov is, aki John Brightlingot és t magát is
összekapcsolja a terrorista támadásokkal. De Popovot joggal vádolhatják
Foster Hunnicutt meggyilkolásával, és ez bármit is mondjon, elveszi szavai
hitelét... mégis az lesz a legjobb, ha minél távolabb vannak. Ez Brazíliát
jelentette, a projekt másik telepét a Manaustól nyugatra lev dzsungelben.
Egyenesen oda mennek, ahol Brazília csodálatos kiadatási törvényei védik
ket, és tanulmányozzák az es erd ket... Igen, ez ésszer . Oké, megvan a
lista a teljes projekttagokról, azokról, akik mindent tudnak. Azokról, akik
felakaszthatják ket, ha az FBI elfogja és kihallgatja valamelyiküket.
Kinyomtatta az igazi hív k listáját, majd ingzsebébe tette a papírt. Most, hogy
elvégezte, amit kellett és kianalizálta a helyzetet, visszament Brightling
tet téri irodájába.
- Szóltam a pilótáknak, hogy melegítsék a madarakat - fogadta Brightling,
amikor belépett.
- Helyes - bólintott Henriksen. - Azt hiszem, Brazília a legjobb esélyünk
most. Ha mást nem, legalább jól betaníthatjuk mindazokat, akiket kell,
hogyan kezeljék ezt az egészet, és mit mondjanak, ha bárki kérdéseket
tenne föl. Megúszhatjuk, John, de nagyon észnél kell lennünk.
 - És mi lesz a bolygóval? - kérdezte Carol Brightling szomorúan.
- Carol, el ször saját magunkat kell mentenünk - felelte Bill. A Marion
szövetségi fegyintézetb l nem segíthetsz a természeten, de ha ügyesek
vagyunk, semmi bizonyíték nem lesz a nyomozók kezében, és e nélkül
biztonságban vagyunk. Tessék, ezek azok az emberek, akiket meg kell
védenünk - vette el a listát a zsebéb l. - Ötvenhárman vannak, és négy
Gulfstream van odakinn. Valamennyien elrepülhetünk a kettes telepre.
Mindenki egyetért?
John Brightling bólintott.
- Mindenben. Gondolod, hogy jogilag rendben leszünk?
- Bízom benne - bólintott Henriksen nyomatékosan. - Popov jelent némi
problémát, de végül is gyilkos. Miel tt elrepülünk, jelentem Hunnicutt
meggyilkolását a helyi zsaruknak. Ez elveszi a szavai hitelét, úgy fog t nni,
mintha csak azért mondaná mindezt, hogy a saját nyakát mentse a hurokból
vagy bármit is használnak Kansasben a gyilkosok kivégzésére. Maclean és
Killgore videóra vett vallomását átadom a helyi rend rségnek. Ahhoz
valószín leg nem lesz elég, hogy elítéljék, de az biztos, hogy meg fogják
izzasztani. Ezt így csinálják. Megtörik a másik bizonyítékainak láncát, és
elveszik a tanúk szavahihet ségét. Egy év, talán tizennyolc hónap múlva az
ügyvédeink leülnek, elbeszélgetnek a helyi államügyésszel és hazajöhetünk.
Addig is elleszünk Brazíliában, te pedig az Interneten keresztül irányíthatod a
vállalatot.
- Hát, nem olyan jó, mint ahogy terveztük, de...
- De sokkal jobb, mintha egy börtönben rohadnánk életünk végéig -
helyeselt Carol.
- Akkor ne vesztegessük az id t, Bill - adta ki John a parancsot.

- Nos, mihez kezdünk? - kérdezte Clark felébredve.

- Hát; el ször is felkeressük a New York-i irodáért felel s
igazgatóhelyettest, majd az államügyész következik, és vádat emelünk.
- Nem hiszem - Clark a szemét dörzsölte, majd a kávéja után nyúlt.
- Nem ronthatunk rájuk csak úgy. Zsaruk vagyunk. Nem szeghetjük meg a
törvényt - mutatott rá Chatham.
- Ez az egész nem kerülhet napvilágra a bíróságon keresztül sem.
Különben is, az még mindig nem jelentené azt, hogy nyerünk. Milyen
bizonyítékaink vannak?
- Nehéz eldönteni. Van a két elt nt lány, akit feltehet leg meggyilkoltak,
és ha Popov barátunknak igaza van, akkor több is. Márpedig ez szövetségi
b ntény, és Uram Isten, ott van az összeesküvés... erre valók a törvények,
Mr. Clark.
- Az lehet, de maga szerint mikor kerülhet sor arra, hogy kihajtson
Kansasbe, arra a helyre, aminek még a pontos helyét sem tudja, a zsebében
a letartóztatási paranccsal Amerika egyik leggazdagabb embere ellen?
- Hát, beletelik egy kis id be - vallotta be Sullivan.
- Legkevesebb néhány hét csak az információk begy jtése - gondolkodott
Chatham különleges ügynök. - Beszélnünk kell szakért kkel, megvizsgáltatni
azt a klóros tartályt, és mindez alatt az id alatt k minden darabka
bizonyítékot szépen megsemmisítenek. Nem lesz könny , de végül is ez a
munkánk az Irodában, tudja?
- Feltételezem - jegyezte meg Clark kétkedve. - De nem lesz a mi
oldalunkon a meglepetés ereje. Nyilván rájöttek már, hogy elkaptuk
Gearinget. Attól fogva azt is tudják, mit dalol el nekünk.
- Igaz - látta be Sullivan.
- Valami mással kell próbálkoznunk.
- Mi lenne az?
- Még nem vagyok biztos benne - ismerte el Clark.

A videofelvételeket a projekt médiaközpontjában készítették, eredetileg

úgy tervezték, hogy természetfilmeket csinálnak itt azok számára, akik
túlélték a járványt. A tagokat nagyon lesújtotta a projekt kudarca. Kirk
Maclean különösen összetört, de azért jól végezte a dolgát. Elmesélte a
kamera el tt a reggeli lovaglásokat Szerovval, Hunnicuttal és Killgore-ral,
aztán John Killgore elmondta, mint találta meg a lovakat, majd ismét Maclean
következett, hogyan találta meg a testet. Végül a beszámoló a Killgore által
személyesen végrehajtott boncolásról, ami kiderítette, hogy egy .44-es
kaliber golyó vetett véget Foster Hunnicutt életének. Miután ezzel
megvoltak, csatlakoztak a többiekhez az el csarnokban, és egy minibusz
kivitte ket a várakozó repül géphez.
Manaus 5500 kilométernyire van, tudták meg felszálláskor, úgy nyolc óra
út, könny ugrás a Gulfstream V számára. Az els gép csaknem üres volt,
csak a két Brightling doktor, Bill Henriksen és Steve Berg, a projekt Síva
részének vezet tudósa kapott itt helyet. A repül gép helyi id szerint
kilenckor emelkedett a magasba. A következ megálló az Amazonas-
völgyben lesz, Brazília közepén.

Mint kiderült, az FBI tudta, hol van a kansasi telep. Az ügynökség

legközelebbi irodájából két ügynök kiautózott épp idejében ahhoz, hogy még
lássák a repül gépeket felemelkedni. Kötelességtudóan jelentették
állomáshelyüknek, onnét pedig Washingtonba. Aztán pedig az út mentén
McDonald's hamburgert eszegetve, kólát kortyolgatva várták, hogy történjen
valami ezeknél a meglep épületeknél a szántóföldek kell s közepén.

A C-17 legénységet váltott Hawaiiban a Hickam légi támaszponton,

feltankolt, és folytatta útját az észak-kaliforniai Travis felé. Chávez és
emberei nem hagyták el a repül gépet, de az új legénység hozott
ételdobozokat, italokat. Újabb hatórányi repül út várt rájuk. Wilson Gearing
magyarázkodni próbált fákról, madarakról, halakról meg ilyesmikr l beszélt.
Ding nemigen figyelt oda. Nem a legmegfelel bb érvek voltak, hogy
meggy zzék egy újszülött apját és egy orvos férjét, de foglyuk csak
motyogott tovább. Noonan udvariasan hallgatott, és biztos, ami biztos, ezt is
magnóra vette.

Mindegyik gépen csöndben ültek az emberek. Azok, akik még nem

hallották a sydneyi fejleményeket, sejtették, hogy valami balul ütött ki, de a
légi személyzet nélkül nem kommunikálhattak a vezérgéppel, márpedig ket
nem avatták be a projekt célkit zéseibe. Ahogyan a Horizon Corporation
alkalmazottainak javát sem. Mindössze megfizették ket, hogy elvégezzék a
munkát, amelyhez értenek. Déli irányba repültek az Egyenlít felé. Megtették
már ezt az utat, amikor a projekt kettes telepe épült el z évben. Itt is volt
business jetek fogadására képes kifutó, de csak nappal és jó id ben
m ködött, mert itt nem voltak meg azok a navigációs segédeszközök, mint
Kansasben. Ha bármi balul ütne ki, rendelkezésükre áll a manausi repül tér
százhatvan kilométerre keletre céljuktól. Ez teljes szolgáltatást nyújt a javítást
is beleértve. A kettes telepen is voltak tartalék alkatrészek, és minden gépen
volt egy kiképzett szerel is, de a nagyobb javításokat jobb szerették
másokra bízni. Egy órán belül már a Mexikói-öböl fölött jártak, aztán keletre
fordultak a Kuba felett húzódó nemzetközi légifolyosón. Az id járás-
el rejelzés egész Venezueláig jó volt, ott számíthatnak egy kis viharra, de
semmi komoly. A vezérgépen ül vezet k úgy érezték, hogy a lehet
leggyorsabban hagyják el az országot, mintha csak elt nnének arról a
bolygóról, amelyet meg akartak menteni.

- Hogy micsoda? - kérdezte vissza Sullivan. A többiek felé fordult. - Négy

jet épp most hagyta el a kansasi telepet, és dél felé tartanak.
- Módunkban áll nyomon követni ket?
Sullivan vállat vont.
- Talán a légier nek.
- Hogy a csudába csináljuk? - t n dött Clark hangosan. Aztán Langleyt
hívta.
- Megpróbálhatom, John, de nem olyan könny ilyen gyorsan
megmozdítani a légier t.
- Próbáld meg, Ed. Négy Gulfstream típusú business jet tart dél felé
Kansas középs részér l. Üti céljuk ismeretlen.
- Oké, máris hívom a parancsnoki központot.

Ez nem jelentett nehézséget a CIA igazgatójának. Az Országos Katonai

Parancsnoki Központ rangid s ügyeletes tisztje egy kétcsillagos repül
tábornok volt, aki csak nemrég került íróasztal mellé, azel tt pedig a NATO
maradék amerikai vadászgépeinek a parancsnoka volt.
- Vagyis mit vár t lünk, uram? - kérdezte a tábornok.
- Négy Gulfstream típusú business jet szállt fel Kansas középs részér l
úgy fél órával ezel tt. Az akarjuk, hogy kövessék nyomon ket.
- Mivel? Az összes légvédelmi vadászunk a kanadai határnál van. Hiába
hívnánk vissza ket, soha nem érnék utol.
- És mi a helyzet az AWACS-okkal? - kérdezte Foley.
- k a Légiharc Parancsnoksághoz tartoznak Langleyben - hozzánk, nem
magukhoz -, de lehet, hogy valamelyikük kábítószeres megfigyelést hajt
végre, esetleg kiképzésen van. Ellen rizhetem.
- Tegye meg. Tartom - mondta Ed Foley.
A kétcsillagos tábornok ennél többet tett. A Cheyenne hegységben lev
Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokságot hívta, amely radarerny t
borított az egész ország fölé, és utasította ket, hogy azonosítsák a négy G.-
t. Alig egy percig tartott, és máris komputeres parancs ment a Országos
Légügyi Igazgatósághoz, hogy ellen rizzék a repülési terveket, amelyeket az
összes nemzetközi repülésnél ki kellett tölteni. A NORAD azt is közölte a
tábornokkal, hogy két E-3B AWACS gép van a leveg ben jelenleg, az egyik
New Orleanstól háromszáz mérföldnyire délre kábítószerellenes akcióban
vesz részt, a másik pedig az eglini légi támaszponttól délre rutinkiképzést hajt
végre, az ott állomásozó vadászgépekkel együtt a pensacolai Flotta
Légitámaszpont gépei ellen vívnak hadgyakorlatot. A tábornok ennek az
információnak a birtokában felhívta a langleyi légi támaszpontot a virginiai
Tidewaterben, a hadm veletiseket kérte, és közölte velük a CIA
igazgatójának a kérését.
- Mi ez az egész, uram? - kérdezte a tábornok Foleytól, miután megvolt a
kapcsolat.
- Nem mondhatom el, de átkozottul fontos.
A tábornok továbbította a választ a langleyi m veletiseknek, de azt, amit
k mondtak, már bölcsebbnek látta nem továbbadni a CIA-nak. A labdát
különben is továbbdobták a négycsillagosnak, aki a Légiharc Parancsnokság
vezet je volt, és szerencsére épp az irodában tartózkodott, és nem a
munkával járó F-16-ban ült. A négycsillagos morogva, de beleegyezett,
sejtette, hogy a CIA nem kérné, ha nem lenne jó oka rá.
- Megcsinálhatjuk, ha szükségük van rá. Milyen messzire mennek?
- Nem tudom. Milyen messzire mehetnek ezek a Gulfstream jetek?
- Uram, a legújabbak a G-V ök akár Japánig elrepülhetnek. Lehet, hogy
utántöltést kell hogy szervezzek.
- Kérem, tegye meg mindazt, amit kell. Kit hívjak, hogy szemmel
tarthassam a megfigyelést?
 - A NORAD-ot. - A tábornok megadta az igazgatónak a számot.
- Oké, köszönöm, tábornok. Az ügynökség adósa magának.
- Nem felejtem el, Foley igazgató - ígérte az USAF tábornoka.

- Szerencsénk van - hallotta Clark. - A légier kölcsönad egy AWACS-ot.

Bárhova mennek is, nyomon tudjuk követni ket - hencegett Ed Foley
némileg túlozva, hiszen nem értette meg, hogy az AWACS-nak útközben
tankolnia is kell.

A szóban forgó repül gép, egy tízéves E-3B Sentry, tizenöt perc múlva
kapta meg a parancsot. A pilóta továbbította az információt a gépen lev
rangid s irányítótisztnek, egy rnagynak, aki azonnal hívta a NORAD-ot
további információért, és meg is kapta tíz perccel azután, hogy az els G.
elhagyta az amerikai légteret. A Cheyenne hegységb l érkezett információ
alapján a munka körülbelül annyira lesz nehéz, mint végighajtani a helyi
autópályán. A Panamából felszálló tanker a Karib-tenger fölött találkozik
velük, és egy érdekes légi védekez hadgyakorlat helyett teljes unalom vár
rájuk. Az E-3B Sentry a hajdani Boeing 707-320B továbbfejlesztett változata
volt, és ugyanazzal a sebességgel repült, mint a Savannah-ban készített
business jetek. Ötven mérföld távolságból követte ket, csak a légi tankolás
zavarja majd meg egy kicsit a követést, az sem nagyon. A radarrepül gép
hívójele Sas kett -kilenc volt, és m holdas rádiójával mindent, beleértve a
radarképet is, továbbíthatott a coloradói NORAD-nak. A Sas kett -kilences
legénységének többsége kényelmes ülésekben üldögélt, többen szundikáltak
közülük, mindössze a három ellen r figyelte a négy Gulfstreamet, amelyet
követtek. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen egyenesen tartanak
céljuk felé. Öt perccel vagy körülbelül hatvanöt kilométerre követve egymást.
Nem próbálkoznak elterel m veletekkel, magasság- vagy irányváltással,
persze jól tudták, hogy ez mindössze a géptestet rongálná, és fölösleges
üzemanyagot használna el, viszont egyáltalán nem zavarná meg a
megfigyel repül gépet, amely egy a vízben úszó szemeteszsákot is
észrevenne. Ahogyan gyakran meg is tette kábítószerellenes akcióknál,
hiszen a csempészek gyakorta így szállították a kokaint, s t az Államok
közötti autópályán is gyakran betartatták a sebességkorlátozást, hiszen a
radar komputerrendszer automatikusan jelezte, ha bármi gyorsabban ment
százharminc kilométeres óránkénti sebességnél, amíg az operátor ki nem
adta az utasítást a komputernek, hogy ne tör djön vele. De most mindössze
a polgári légi forgalmat kellett figyelniük, a normál napi járatokat és a négy
Gulfstreamet, amelyek oly egyenesen, mit sem sejtve haladtak, hogy - amint
az egyik ellen r megjegyezte - még egy tengerészgyalogos is képes lenne
leszedni ket minden segítség nélkül.
 Clark ekkor már a menetrend szerinti járaton utazott a Reagan repül tér
felé. A gép menetrend szerinti id ben landolt, és Clarkot egy CIA-alkalmazott
várta, akinek "céges" kocsija odakint parkolt. Húsz percig tartott, hogy
megtegyék az utat Langleybe, majd föl a régi f hadiszállás épületének
hetedik emeletére. Dmitrij Popov soha nem hitte volna, hogy egyszer belülr l
látja ezt az épületet, akár LÁTOGATÓ - CSAK KÍSÉR VEL feliratú jelvényt
viselve. John mutatta be ket egymásnak.
- Üdvözlöm - köszönt Foley folyékony oroszsággal. - Gondolom, még
soha nem járt itt.
- Ahogyan ön sem a Dzerzsinszkij tér 2. szám alatt.
- De én igen - felelte Clark. - Méghozzá Szergej Nyikolajics irodájában.
- Döbbenetes - felelte Popov, majd leült, amikor hellyel kínálták.
- Oké, Ed, hol a csudában vannak most?
- Észak-Venezuela fölött délnek tartanak, valószín leg Brazíliába. A
Légügyi Igazgatóság szerint kitöltötték a repülési tervet - törvény kötelezi
ket -, és Manaus a célpontjuk. Azt hiszem, gumifavidék, több folyó is ott
találkozik.
- Nekem azt mondták, hogy ott is van egy hasonló telep, mint Kansasben,
csak kisebb - közölte Popov házigazdáival.
- M holdnak való feladat? - kérdezte Clark az igazgatótól.
- Mihelyt tudjuk, hol van, természetesen az. Az AWACS egy kicsit
lemaradt, amikor tankolt, de mindössze kétszázötven kilométerrel van
mögöttük, és ez nem probléma. Azt mondják, a négy business jet egyenletes
tempóban repül.
- Ha egyszer tudjuk, hová mennek... mit teszünk? .
- Nem vagyok biztos benne - vallotta be Foley. - Még nem gondoltam
végig.
- Félek, hogy nem lesz elég bizonyítékunk a vádemeléshez, Ed.
- Gondolod?
- Igen - bólintott Clark. - Ha okosak, és feltételezhetjük, hogy azok, hamar
megsemmisítik az összes terhel bizonyítékot, mindössze a szemtanúk
maradnak, de mégis mit gondolsz, ki van azon a négy Brazíliába tartó
repül gépen?
- Mindazok, akik tudják, mi történik. Biztonsági okokból nyilván a lehet
legalacsonyabban szabták meg a számot. Arra gondolsz, hogy kóruspróbára
mennek?
- Tessék? - kérdezett közbe Popov.
- Ki kell találniuk és betanulniuk egy történetet, hogy mit mondjanak az
FBI-nak, ha megkezd dnek a kihallgatások - magyarázta Foley. - Úgyhogy
szépen betanulják ugyanazt a zsoltárt, és minden alkalommal azt is éneklik.
- Te mit tennél az helyükben, Ed? - tette fel a Szivárvány Hatos a
szónoki kérdést.
 - Hát, igen - bólintott Foley. - Na, és mit tegyünk a mi helyünkben?
Clark az igazgató szemébe nézett.
- Esetleg meglátogathatnánk ket.
- Ki hatalmaz föl erre? - kérdezte a CIA igazgatója.
- Én még mindig az ügynökségt l kapom a fizetésem, és neked jelentek,
Ed.
- Az istenit, John.
- Engedélyezed, hogy egy megfelel helyen összegy jtsem az
embereimet?
- Hol?
- Gondolom, Fort Braggben - javasolta Clark. Foleynek pedig meg kellett
hajolnia a pillanat logikája el tt.
- Az engedélyt megadtam. - Clark pedig már oda is lépett a keskeny
irodában lév egyik biztonságos telefonhoz, hogy hívja Herefordot.

***

Alistair Stanley már fölépült annyira a sebesüléseib l, hogy képes volt egy
egész napot az irodájában tölteni anélkül, hogy összeesne a kimerültségt l.
Mivel Clark az Államokba utazott, volt ideiglenesen a megtépázott
Szivárvány-er k parancsnoka, és olyan problémákkal nézett szembe,
amelyeket Clarknak nem volt ideje megoldani, mint például az, hogy a két
halott katona helyére kell utánpótlás. Elég rossz volt a hangulat. Két ember
hiányzott, olyan emberek, akikkel a túlél k együtt dolgoztak, és az ilyesmit
mindig nehéz elviselni. De ennek ellenére minden reggel kint voltak a
sportpályán a futásra és reggeli tornára, és minden délután l gyakorlatokat
végeztek, hogy ne rozsdásodjanak be, és készen álljanak, ha riasztanák
ket. Ez elég valószín tlennek t nt, de visszatekintve a Szivárvány eddigi
egyik akciója sem t nt valószín nek. Biztonságos telefonja ciripelni kezdett,
Stanley pedig odanyúlt és felvette a kagylót.
- Igen, itt Alistair Stanley.
- Szia, Al, itt John. Langleyben vagyok.
- Mi a fészkes fene történik, John. Chávez és az emberei elt ntek a föld
felszínér l, és...
- Ding és az emberei valahol Hawaii és Kalifornia között vannak jelenleg,
Al. Letartóztattak egy összeesküv t Sydneyben.
- Mégis mi a fene történik?
- Ülsz, Al?
- Igen, John, természetesen ülök, és...
- Akkor figyelj. Röviden elmondom - adta ki Clark az utasítást, majd vagy
tíz percig mesélt.
- Ördög és pokol - mondta Stanley, amikor f nöke elhallgatott. - Biztos
vagy benne?
- Átkozottul biztos, Al. Jelenleg szemmel tartjuk az összeesküv k négy
repül gépét. Úgy t nik, Brazília közepébe tartanak. Azt akarom, hogy szedd
össze az összes emberünket, repüljenek Fort Braggbe teljes felszereléssel,
mindennel együtt, Al. Lehet, hogy teszünk egy kis kirándulást a dzsungelbe,
hogy... elbeszélgessünk ezekkel az emberekkel.
- Megértettem. Igyekszem mindent megszervezni itt. Teljes sebességgel?
- Pontosan. Szólj a British Airwaysnek, hogy szükségünk van egy gépre -
folytatta Clark.
- Rendben van, John. Mindjárt intézkedem.

Langleyben Clark azon t n dött, vajon mi lesz a következ lépés, de

miel tt ezt eldöntené, össze kell gy jtenie az embereit. Oké, Alistair
megpróbálja rávenni a British Airwayst, hogy bocsásson a rendelkezésükre
egy tartalék repül gépet, hogy egyenesen a Popera szállítsák az embereket,
onnan pedig... majd meglátja, mit tegyen. El ször is neki is oda kell utaznia a
Különleges Hadm veleti Parancsnokságra Kis Willie Byron ezredeshez.

- Egyes célpont ereszkedik - jelentette az ellen rz tiszt a repül gép

intercomjába. A rangid s ellen r felnézett a könyvb l, amit olvasott, aktiválta
kijelz jét és meger sítette az információt. Épp nemzetközi törvényeket
szegett meg ebben a pillanatban. A Sas Kett -Kilences nem kapott
engedélyt, hogy átrepüljön Brazília fölött, de az ottani légi irányító radarok
polgári teherjáratként veszik a jelüket. Ez a szokásos álcázás, és eddig senki
nem kérd jelezte meg. Miután meger sítette az információt, m holdas
rádiójához ült, hogy jelentse az információt az Észak-amerikai Légvédelmi
Parancsnokságnak, és bár nem tudta, a CIA nak is. Öt percre rá a második
célpont ugyanezt tette. Ezenkívül mindkét repül gép lassított is, lehet vé
téve, hogy a Sas Kett -Kilences kicsit behozzon a lemaradásból. A rangid s
ellen r utasította a személyzetet, hogy tartsák a sebességet és az irányt.
Megkérdezte, hogy állnak üzemanyaggal, és megtudta, hogy még nyolc óra
repülésre elég. B ven elégséges ahhoz, hogy visszatérjenek az Oklahoma
City melletti Tinker légi támaszpontra.

Angliában kijátszották a British Airways kártyát, és a légitársaság

tízpercnyi ellen rzés után a Szivárvány rendelkezésére bocsátott egy 737-
700-as repül gépet, amely Lutonban, a Londontól északra lev kis
kereskedelmi repül téren várja majd ket. Oda teherautóval kell menniük,
melyeket pedig Herefordban az angol hadsereg szállítási századától kaptak.

Akár egy zöld tenger, gondolta John Brightling lenézve a háromszint

dzsungel legfels rétegére. A lenyugvó nap fényénél látta a folyók ezüstös
sávját, de a talajból szinte semmit. Ez az egész bolygó leggazdagabb
ökoszisztémája, ráadásul olyan, amelyet soha nem tanulmányozott
részletesen. Hát, most lesz rá id m, legalább egy évem, gondolta Brightling.
A kettes telep tágas és kényelmes volt Hat ember tartotta karban.
Rendelkezett saját generátorral, m holdas kommunikációval és elégséges
élelemmel. Még az is lehet hogy a négy repül gépen magukkal hozott
emberek egyikér l ki derül, hogy jó szakács. Mint minden más
projekttevékenységnél; itt is munkamegosztás lesz. És természetesen a
parancsnok.

A New York állambeli Binghamtonban a karbantartók egymás után rakták

be a szemétéget be a veszélyes vegyi anyag feliratú tartályokat. Az biztos,
hogy hatalmas kemence, gondolta egyikük. Elég ahhoz, hogy egyszerre több
testet is elhamvasszanak, és a szigetelés vastagságából ítélve átkozottul
meleg is lehet. A karbantartó lehúzta a három inch vastag ajtót, rögzítette és
lenyomta az indítógombot. Hallotta, hogy a gáz sziszegve beáramlik, majd
begyújtja a szikra, és felhangzik a szokásos zúgás. Nem volt az egészben
semmi szokatlan. A Horizon Corporation rendszeresen megszabadul így
ilyen vagy olyan biológiai anyagoktól. Még az is lehet, hogy él AIDS-vírus,
gondolta a karbantartó. A cég rengeteg kutatást végez e téren, legalábbis ezt
olvasta. De jelen pillanatban a kapcsos irattartóján lév papírokat olvasta
épp. Három papírlap a külön utasítással, amelyet Kansasból faxoltak el, és
minden egyes sorát kipipálták. Mindegyik megadott tartály tartalma immár
hamu. Ez a szemétéget még a fémfed ket is tönkretette, és-ezzel égbe
szállt az egyetlen kézzelfogható bizonyíték a projekt ellen. Persze ezt a
karbantartó munkás nem tudhatta. Számára a G7-89-98-00A jel tartály
egyszer m anyag tartály volt. Még csak nem is hallott soha a Síva
létezésér l. Tette a dolgát. Odament komputeréhez - itt mindenki
rendelkezett eggyel -, begépelte, hogy a megadott sorrendben
megsemmisítette a tárgyakat. Az információ felkerült a Horizon Corporation
bels hálózatára, és így, bár a karbantartó nem tudta, megjelent a kansasi
képerny n is. Különleges utasítások is voltak vele, és a technikus fogta a
telefonját, hogy továbbadja az információt egy másik munkásnak, aki az
elektronikus úton küldött utasítás értelmében hívta a megadott
telefonszámot.

- Oké, köszönöm - felelte Bill Henriksen a hír hallatán. Visszatette a

kabinban lev telefont, és el rement Brightlinghoz.
- Oké, srácok, Binghamton jelentkezett. Elégettek mindent, az összes
Sívát, a vakcinákat. Most már csakugyan nincs semmi bizonyítéka annak,
hogy a projekt valaha is létezett.
- És még boldogok is legyünk miatta? - kérdezte Carol haragosan. Nem is
nézett Billre, a közelg talajt figyelte az ablakon keresztül.
- Nem, de remélem, ezt jobban élvezed, mintha vádat emelnének
gyilkossági kísérletért.
- Igaza van, Carol - mondta John, és szomorúság érz dött ki a hangjából.
Olyan közel voltak hozzá, olyan átkozott közel. Aztán megvigasztalta magát,
hiszen még mindig vannak er forrásai, még mindig megvannak a jó emberei,
és ez a kitér nem jelenti azt, hogy fel kelljen adnia az eszméit. Egyáltalán
nem, gy zködte magát a Horizon elnöke. Alatta pezsgett az élett l az a zöld
tenger, amely felé tartottak. maga pontosan ezzel érvelt a kettes telep
mellett az igazgatótanácsi ülésen. Új vegyületeket kereshetnek a fákban és
növényekben, amelyek csak itt n nek. Ki tudja, talán a rák ellenszerét is
megtalálják. Hallotta, hogy kinyílnak a fékszárnyak, és kisvártatva ezután
kiengedték a kerekeket is. Újabb három perc múlva földet értek. A labor és
lakóépületek felé vezet út-kifutó pályán a repül gép motorja ellenmenetbe
kapcsolt, lassított és fokozatosan megállt.

- Oké, egyes számú célpont földet ért. - Az ellen r beolvasta a pontos

pozíciót, majd állított a képen. Épületek is vannak ott? Kiadta a komputernek
az utasítást, hogy mérje fel pontos helyzetüket, és az információt azonnal
továbbították a Cheyenne hegységbe.

- Köszönöm. - Foley leírta az információt egy jegyzettömbre. John,

megvan a pontos hosszúsága és szélessége annak a helynek, ahol vannak.
M holdról készíttetek képeket, az id járástól függ en két-három órán belül
meglesz.
- Olyan gyorsan? - kérdezte Popov a hatodik emeleti ablakból kinézve a
VIP-parkolóra.
- Mindössze egy komputeres parancs - magyarázta Clark. - És a
m holdak amúgy is mindig fenn vannak. - Ami azt illeti, neki elég hosszú
id nek t nt a háromórás várakozás. A madarak lehetnének éppen jobb
helyen is.

***

A Szivárvány angol id szerint éjfél után szállt föl Lutonból. A gép jobbra
fordult, elhaladt a repül tér mellett lev autógyár fölött, és nyugatnak repült
Amerika felé. A British Airways három légi kísér t küldött a géppel, akik
megetették a katonákat, italokat hoztak nekik, azok pedig valamennyien el is
fogadták, miel tt kényelembe helyezték volna magukat, hogy átaludják az út
nagy részét. Fogalmuk sem volt, miért mennek Amerikába. Stanley
semmiféle tájékoztatást nem adott, és nemigen értették, miért viszik
magukkal az összes taktikai felszerelésüket.
 Áldottan tiszta volt az égbolt a közép-brazíliai dzsungel fölött. Az els KH-
11D helyi id szerint fél tízkor este ért oda. Infravörös kamerája összesen
háromszázhúsz képet készített, azonkívül még kilencvenhetet a látható
spektrumban. A képeket azonnal továbbította egy kommunikációs m holdra,
innen pedig a Washington közelében lev Virginia állambeli, Fort Belvoir-i
antennafarmra kerültek. Onnét földi vonalon jutottak el a Dulles repül tér
melletti Országos Felderítési Irodába, innét pedig egy másik száloptikás
vonalon a CIA-f hadiszállásra.
- Ez gyerekjáték - magyarázta a rangid s ügyeletes fotóelemz Foley
irodájában. - Épületek itt, itt, itt, és egy itt. Négy repül gép a talajon, úgy
látom Gulfstream V-ös, ennek hosszabb a szárnya, magánrepül tér. Lámpái
vannak, de ILS-felszerelése nincs. Azt hiszem, itt vannak az
üzemanyagtartályok, itt pedig az er m . Feltehet leg dízelgenerátor-
rendszer a kipufogó füstje alapján. Ez az épület az ablak-fény elrendezések
alapján lakóépület. Valaki üdül helyet épített? - kérdezte az elemz .
- Valami ilyesmit - helyeselt Clark. - Mi van még?
- Százötven kilométer sugarú körben nem sok minden. Ez itt azel tt
gumifaültetvény lehetett, de az épületek nincsenek felmelegítve, úgyhogy
szerintem nem m ködik. Civilizációnak nem sok nyoma. Erre t z látható,
tábortüzek, talán valami indián törzs szállt meg itt. Elég elhagyatott hely,
uram. Komoly fáradság lehetett egy ilyen elhagyatott helyen építkezni.
- Oké, küldje el nekünk a Lacrosse-képeket is, és mihelyt lesznek jó,
normál fényképek, azokat is látni akarom - adta ki az utasítást Foley.

***

- Egy másik madarunk pontosan a fejük fölött halad el körülbelül zéró-hét-

húszkor - mondta a másik. - Az id járás-el rejelzés jónak t nik. Biztos, hogy
jó képeket kapunk.
- Milyen széles ez a kifutópálya? - kérdezte Clark.
- Úgy látom, kétezer méter hosszú, száz méter széles, standard
szélesség és még mindkét oldalon úgy száz méter szélességben kivágták a
fákat. Úgyhogy ha a beton elég vastag, komolyabb repül gépek is
leszállhatnak. Itt a folyón van egy kiköt , nem az Amazonas, hanem a Rio
Negro, de hajót nem látok. Gondolom, az építkezéshez használták.
- Nem látok sem telefonkábeleket, sem elektromos kábeleket
tanulmányozta Clark a fényképeket.
- Nem, uram, nincsenek. Gondolom, m holdas összeköttetést
használnak, és rádiójeleket err l az antennafarmról. Szükségük van még
valamire? - tette hozzá néhány pillanat múlva.
- Nem, és köszönöm - mondta Clark.
 - Igen, uram, bármikor. - Az elemz ezzel kiment a lifthez, és onnan
pincebeli szobájába.
- Okosabbak lettünk? - kérdezte Foley. Magának nem sok személyes
tapasztalata volt a dzsungelban, de tudta, hogy Clarknak igen.
- Hát, tudjuk hol vannak, és tudjuk, hogy hányan.
- Mit tervezel, John?
- Még nem vagyok biztos benne, Ed - szólt az szinte válasz. Clark még
nem tervezte el, mit tegyen, de most már komolyan gondolkodott.

A C-17-es zökkenve érkezett le a kaliforniai Travis légi támaszponton.

Chávezt és társait eléggé megviselte a hosszú út, de legalább kellemesen
h vös volt a leveg , amikor kiléptek a repül gépb l. Chávez el vette
mobiltelefonját, gyorstárcsázóval Herefordot hívta, ahonnan megtudta, hogy
John Langleyben van. El kellett kaparnia emlékezetéb l a telefonszámot, de
húsz másodperc múlva már eszébe jutott és tárcsázott.
- Igazgatói iroda.
- Itt Domingo Chávez, John Clarkot keresem.
- Tartsa kérem - felelte Foley titkárn je.
- Merre vagy, Ding? - kérdezte John kisvártatva.
- A Travis légi támaszponton Friscótól északra. És innen hova a fenébe
menjünk?
- Egy Air Force VC-20-as vár titeket a DV terminálon.
- Oké, már megyünk is. De nincs nálunk semmilyen felszerelés, John.
Elég sietve jöttünk el Ausztráliából.
-- Majd valaki intézkedik emiatt. Ti csak gyertek minél gyorsabban D.C.-
be, oké?
- Igen, uram - egyezett bele Ding.
- Mi a helyzet, a vendégetekkel, hogy is hívják, Gearing?
- Így van. Noonan szinte egész úton mellette ült. Úgy dalol, mint valami
kibaszott kanári. Ez az egész, amit terveztek, úgy értem, ha hihetünk neki...
Jesuchristo, jefe.
- Tudom, Ding. Mellesleg leléptek.
- Tudjuk, hogy hová?
- Brazíliába. Pontosan tudjuk, hol vannak. Szóltam Alnak, hogy küldje át a
csapatot Fort Braggbe. Te csak gyere Andrewsra, és mindent
megszervezünk.
- Értettem, John. Megyek, megkeresem a repül gépemet. Vége. - Chávez
letette a telefont, és intett a kék furgonnak, amely átvitte ket a VIP váróba,
ahol már várta ket egy másik légi személyzet. Hamarosan már egy VC-20-
ason voltak, a Gulfstream business jet katonai változatánál, a gépen pedig az
rmester által felszolgált ételb l végre megtudták, milyen napszak van.
Reggeli. Ezek szerint kora reggel van. Chávez megkérdezte az rmestert l a
pontos id t, és beállította óráját.
 HARMINCKILENCEDIK FEJEZET

HARMÓNIA

NOONAN számára iszonyúan különösnek t nt, hogy olyan emberrel

utazik együtt egy repül gépen, aki bevallotta, hogy tömeggyilkosságot akart
elkövetni, az illet még sincs megbilincselve, kényszerzubbonyt sem húztak
rá. Aztán arra gondolt, mit is tehetne, hova is mehetne? Elvileg elképzelhet
volt, hogy kinyissa az ajtót és kiugorjon, de az FBI-ügynök nem tartotta
öngyilkos fajtának Gearinget. Abban pedig átkozottul biztos volt, hogy
Gearing nem fogja eltéríteni a repül gépet Kubába. Így aztán szemmel
tartotta foglyát, és közben azon t n dött, hogy egy másik kontinensen, egy
másik id zónában és féltekén tartóztatta le a gazfickót. Tíz-tizenegy évvel
ezel tt is benne volt a Fuad Yunis rajtaütésben a Földközi-tenger keleti
vidékén, de úgy gondolta, ez az FBI távolsági rekordja. Ennél messzebb nem
tartóztattak le senkit és vitték haza. Csaknem húszezer kilométer. A csudába,
a dolog ára ez a légi út, amely után úgy érzi magát, mintha átment volna rajta
az úthenger, és a teste szinte sír egy kis mozgásért. Ismét ellen rizte óráján
az id beállítást. Abban sem volt biztos, hogy ugyanaz a nap van, aztán úgy
gondolta, azt még megkérdezheti a repül rmester légi kísér jét l, hogy
hány óra van, de ha a dátumot is megkérdezi, teljesen hülyének t nik.
Esetleg otthon, az Államokban leolvassa a USA Today egy példányáról a
dátumot, gondolta. Hátratolta székét, és Wil Gearing tarkójára szegezte
pillantását. Aztán rádöbbent, hogy van még egy kérdés: Ha Washingtonba
ér, át kell adnia a foglyát, de kinek és milyen váddal?

- Oké, két órán belül Andrewsra érkeznek, aztán egy kávédaráló átviszi
ket Pope-ra és kigondoljuk, mit tegyünk - mondta Clark.
- Máris van egy terved, John - jegyezte meg Foley. Elég régóta ismerte
Clarkot, hogy ne kerülje el a figyelmét a pillantása.
- Ed, ez az én ügyem vagy már nem? - kérdezte Clark az igazgatótól.

- Ésszer határokon belül a tied, John. De ne kezdjél atomháborút vagy

ilyesmit, ha lehet, jó?
- Ed, gondolod, hogy valaha is a bíróság elé kerül a dolog? Mi van, ha
Brightling utasítást adott, hogy semmisítsék meg az összes bizonyítékot?
Nem nehéz megtenni. A fenébe is, mir l beszélünk? Néhány tartálynyi
bioméregr l, és egy csomó komputeres feljegyzésr l. Kereskedelemben is
kaphatók olyan programok, amelyek eléggé tönkreteszik a fájlokat ahhoz,
hogy ne lehessen soha helyreállítani ket.
- Igaz, de lehet, hogy valaki kinyomtatott valamit, és egy alapos kutatás...
- És akkor mi van? Globális pánik, mert az emberek rádöbbennek, mi
mindent tehet egy biotech cég, ha akarja. Mi értelme ennek? - Adj hozzá egy
magas rangú elnöki tanácsadót, aki megsértette a biztonsági el írásokat. Ez
aztán nem sokat segítene Jacknek. Foley kis szünetet tartott. - Mégsem
gyilkolhatjuk meg ezeket az embereket, John! Amerikai állampolgárok,
akiknek jogaik vannak, ne feledd el.
- Tudom, Ed. De nem engedhetjük futni ket, és valószín leg nem tudjuk
elítéltetni ket. Mi marad? - Clark elgondolkodott. Valami kreatív megoldással
próbálkozom.
- Mivel?
John Clark elmagyarázta az ötletét.
- Ha küzdenek, nos, azzal csak megkönnyítik a dolgunkat. - Húszan ötven
ellen?
- Az én húszam - pontosabban már csak tizenötöm - ezek ellen a zavaros
hülyék ellen? Ugyan már, Ed. Erkölcsileg lehet, hogy gyilkosság, de jogilag
nem.
Foley homlokán összeszaladtak a red k. Aggasztotta, mi történik, ha a
dolog valaha is eljut a sajtóhoz, de nem látta különösebb okát, hogy így
legyen. A különleges hadm veletek közössége elég sok titkot rzött, amelyek
közül jó néhánynak elég rossz sajtója lenne.
- John - szólalt meg végül.
- Igen, Ed?
- Csak vigyázz, hogy el ne kapjanak.
- Még soha nem történt ilyen, Ed - emlékeztette a Szivárvány Hatos.
- Jóváhagyva - közölte a CIA igazgatója, és közben az járt az eszében,
hogy a csudába fogja ezt elmagyarázni az Egyesült Államok elnökének.
- Oké, használhatom a régi irodámat? - Clarknak el kellett intéznie néhány
telefont.
- Persze.

- Mindössze ennyire van szükséged? - kérdezte Sam Wilson tábornok.

- Igen, tábornok, ez elég lesz.
- Megkérdezhetem, mi célból?
- Titkos akció - hallotta Clark válaszát.
- Ennél többet nem vagy hajlandó elárulni?
- Bocs, Sam. Ellen rizheted a dolgot Ed Foleynál, ha akarod.
- Azt hiszem, meg is teszem - morogta a tábornok.
- Részemr l rendben van, uram. - Clark remélte, hogy az "uram" elég
gyógyír lesz Sam megbántott hiúságára.
Nem volt az, de Wilson is profi volt, és tudta a szabályokat.
- Oké, hadd intézzek el néhány telefont.
El ször is Fort Campbellt hívta Kentuckyban, a 160. Különleges
Hadm veleti Repül ezred otthonát, amelynek parancsnoka egy ezredes,
várható módon tiltakozott, és Wilson ugyanúgy várható módon nem fogadta
el. Ezek után az ezredes is tárcsázott, és utasítást adott, hogy egy MH-60K
Night Hawk különleges hadm veleti helikoptert szállítsanak át a Pope légi
támaszpontra a hozzá tartozó karbantartó személyzettel, különleges
bevetésre, melynek helyét nem tudja megmondani. A következ hívás a
légier egy tisztjének futott be, aki nem vitatkozott, hanem csak annyit
mondott, hogy Igen, uram - és jegyzetelt, ahogy egy jó katonához illik.
Igazából nem volt nehéz összerakni a darabokat. Mindössze az kellett, hogy
kódolt telefonokon titkos parancsokat adjanak ki embereknek, akik
szerencsére hozzászoktak az ilyesmihez.

Chávez fejében az járt, hogy szinte megkerülte a földet az elmúlt

huszonnégy órában, és végül olyan repül téren ért földet, ahol eddig
mindössze egyszer járt életében. Itt volt az Air Force Egyes, a 747-es VC-
25A változata az egész világon ismert festéssel, az társaságában pedig
valaki, aki meg akart ölni mindenkit, aki ismeri ezt a gépet. Chávez évekkel
ezel tt megtanulta, hogy ne sokat elmélkedjen azokon a dolgokon,
amelyeket országáért tesz. Sem az évi 82450 dolláron, amelyet középszint
CIA-alkalmazottként keres. Diplomát szerzett nemzetközi kapcsolatokból,
amely tudományt tréfásan úgy írt le, hogy egyik ország jól megizéli a másikat.
De most nem országról volt szó, hanem egy vállalatról. Mióta hiszik ezek,
hogy ilyen szinten zhetik a játékot, t n dött. Talán ez az az új világrend,
amelyr l egyszer Bush elnök beszélt? Ha így van, a 2-es egység
parancsnoka nem tartotta túl ésszer nek. A kormányokat választják az
állampolgárok, és rendszeresen el is számoltatják ket. A vállalatokat is
elszámoltatják a részvénytulajdonosok - már ha vannak -, de ez mégsem
ugyanaz. A vállalatokat elvileg felügyelik azoknak az országoknak a
kormányai, amelyekben m ködnek, de most minden megváltozik.
Magáncégek fejlesztik ki és javítják egyre azokat az eszközöket, amelyeket
az emberek világszerte használnak. A változó technológiai körülmények
hatalmas er t biztosítanak viszonylag kis szervezeteknek. És most el lehet
gondolkodni azon, hogy ez jó vagy nem jó. Ha a haladás a kormányokon
múlna, még mindig lóháton közlekednénk, és legfeljebb g zhajók járnának a
világ körül. De ebben az új világrendben egy kicsit kicsúsznak a dolgok a
kézb l, és valakinek érdemes lenne ezen is elgondolkodni. Legalábbis
Cháveznek ez volt a véleménye, mikor repül gépe megállt az Andrews légi
támaszpont kifutópályáján. Még le sem eresztették a lépcs ket, máris felt nt
egy felirat nélküli kék USAF-furgon.

- Gy jtögeted a törzsutaspontokat, Domingo? - kérdezte John a betonról.

- Úgy t nik. Tollakat még nem látsz rajtam? - kérdezte Chávez fáradtan.
- Már csak egy ugrás.
 - Hová?
- Braggbe.
- Akkor essünk túl rajta. Nem akarok hozzászokni a szabadban
ácsorgáshoz, hacsak ideiglenes a dolog. - Nagyon vágyott már egy zuhanyra
meg egy borotválkozásra, de ez is várhat Fort Braggig. Kisvártatva az Air
Force egyik rövidtávú repül gépén ültek, amely a leveg be emelkedve
délnyugatnak tartott. Áldottan rövid út volt, Hamarosan leszálltak a Pope légi
támaszponton, amely otthon ad a 82. Légideszant-hadosztálynak Fort
Braggben, de azonkívül a Delta Force-nak és más különleges hadm veleti
egységeknek is.
Most el ször gondolt valaki arra is, hogy valamit tenni kell Wil Gearinggel.
Három katonai rend r elkísérte a bázis fogdájába. Az út többi résztvev je a
n tlen tiszti szálláson kötött ki, amelyet errefelé Q-nak becéztek.
Chávez nem hitte, hogy levetett ruháját valaha is ki lehet annyira tisztítani,
hogy újból fölvehesse. De aztán lezuhanyozott, a mosdón pedig talált egy
borotvát, amellyel lekaparhatta - legalábbis szerinte - férfias arcáról az
egynapos borostát. Mire el került a fürd szobából, kikészítve várta a friss
ruha.
- Intézkedtem, hogy gondoskodjanak rólatok.
- Kösz, John. - Chávez belebújt a fehér bokszeralsóba és pólóba, majd a
dzsungelmintás harci egyenruhába, amely az ágyra volt fektetve, és volt
hozzá való zokni meg csizma is.
- Hosszú nap volt?
- A fenébe is, John, egy hosszú hónap volt visszajönni Ausztráliából. -
Chávez leült az ágyra, aztán végigvetette magát rajta. - Na és most hová?
- Brazíliába.
- Hogyhogy?
- Úgy, hogy mindannyian oda mentek. Nyomon követtük ket, és a
madarak lefényképezték fölülr l a helyet, ahol letáboroztak.
- Szóval megkeressük ket?
- Igen.
- És mit teszünk, John?
- Egyszer és mindenkorra elrendezzük ezt az ügyet, Domingo.
- Részemr l oké, de törvényes ez?
- Mióta aggaszt téged az ilyesmi?
- N s ember vagyok, John. És ha nem felejtetted el, apa is. Most már
felel sséggel kell gondolkodnom.
- Elég törvényes, Ding - nyugtatta meg apósa a fiatalembert.
- Oké, ha te mondod. És most mi lesz?
- Aludhatsz egy kicsit, a csapat többi része fél órán belül érkezik.
- Milyen csapat többi része?
- Mindenki, aki csak mozogni és l ni tud, fiam.
 - Muy bien, jefe - felelte Chávez lehunyva szemét.

A British Airways 737-700 a lehet legrövidebb id t töltötte a talajon, az

Air Force egyik tartálykocsijából feltankolt, majd újra a leveg be emelkedett,
és a Washington melletti Dulles nemzetközi repül tér felé vette az irányt,
ahol jelenléte nem okoz felt nést. A Szivárvány-katonákat busszal egy
szálláshelyre szállították, ahol tovább pihenhettek. Ez egy kicsit aggasztotta
ket. Ha az embert pihenni hagyják, azt jelzi, hogy hamarosan szükség is
lesz rá, kipihenten.
Clark és Alistair Stanley az összevont különleges hadm veleti
parancsnokság, a kis parkolóra néz jellegtelen épület egyik szobájában
tanácskoztak.
- Szóval, mi történik itt? - kérdezte William Byron ezredes. Byron ezredes,
aki egyenruhás kollégái "Kis Willie"-nek becéztek, azt Egyesült Államok
hadseregének egyik legvalószín tlenebb becenevével bírt. Százkilencven
centijével és száztíz kilós izmos, kemény testével Byron volt az egész
különleges hadm veleti egység legnagyobb darab katonája. A becenevet
még West Pointban kapta, ahol a négyévnyi testgyakorlás és jó étel
eredményeképpen tizenöt centit n tt és tizenöt kilót szedett föl, míg végül
lett a hátvédje a sereg futballcsapatának, annak a nevezetes csapatnak,
amely harmincöt-tízre legázolta a flotta csapatát a philadelphiai
veteránstadionban. Kiejtése még mindig meg rizte a dél-georgiai zamatot,
bár id közben diplomát szerzett managementb l a Harvard Business
Schoolon, az amerikai hadsereg egyik kedvenc f iskoláján.
- Teszünk egy kirándulást ide - mutatta Clark a m holdas felvételeket. -
Szükségünk lesz egy helikopterre, másra nem is igen.
- Hol a fenében van ez a patkányfészek?
- Brazíliában, Manaustól nyugatra a Río Negrónál.
- Valamilyen telepnek t nik - jegyezte meg Byron, és felvette gy lölt
olvasószemüvegét. - Ki építette, és ki tartózkodik ott most?
- Olyan emberek, akik ki akarták irtani az egész kibaszott világot - felelte
Clark, majd fölvette mobiltelefonját, mert ciripelni kezdett. Ismét meg kellett
várnia, míg a kódolórendszer kezet ráz a hívóéval. - Itt Clark - mondta végül.
- Ed Foley vagyok, John. A mintát megvizsgálták a szakembereink Fort
Detrickben.
- És?
- Az Ebola vírus egy változata, de megváltoztatták - k a feljavították szót
használták -, mégpedig úgy, hogy rákgéneket adtak hozzá. Azt mondják,
ett l még er teljesebb a kis rohadék, ráadásul a vírusszálak valamiféle
minikapszulába vannak bújtatva, hogy ne pusztuljanak el a szabadban. Más
szavakkal, John, úgy t nik, teljesen igazolja mindazt, amit orosz barátod
mondott neked.
 - Mit csináltál Dmitrijjel? - kérdezte a Szivárvány Hatos.
- Winchesterben van egy konspirációs lakásban - felelte az igazgató.
Általában itt szállásoltak el olyan külföldieket, akiket a CIA meg akart védeni.
- Ja, és az FBI közölte, hogy Kansas állam rend rsége gyilkosság miatt
keresi. Állítólag megölt egy bizonyos Foster Hunnicuttot, aki Montana
államból érkezett. Legalábbis ez a vád.
- Miért nem szólsz az irodádnak, hogy mondja Kansasnak, Popov nem ölt
meg senkit. Az egész id alatt velem volt - javasolta Clark. Végül is
megígérte ennek az alaknak. John agya már elfelejtette, hogy Popov állt a
felesége és lánya elleni támadás mögött. Az üzlet ez esetben üzlet, és KGB-
s ellenségb l nem els alkalommal vált értékes jó barát.
- Oké, azt hiszem, megtehetem. - Foley beleegyezett az ártatlan
hazugságba a nagy ártalmas igazság ellenében. Langleybeli irodájában csak
azon t n dött, miért is nem remeg a keze. Ezek az elmebetegek nemcsak
hogy ki akarták irtani az egész emberiséget, de ráadásul módjukban is állt. A
CIA-nak még részletesen tanulmányozni kell ezt az új fejleményt, ezt a
vadonatúj fajta fenyegetést. És ennek kivizsgálása nem lesz sem könny ,
sem szórakoztató feladat.
- Oké, Ed, kösz. - Clark letette a telefont, és végignézett a többieken a
szobában. - Ellen rizték a klórtartály tartalmát. Az Ebola egy továbbfejlesztett
változatát akarták elterjeszteni.
- Micsoda? - tört ki Byron ezredes, és Clark vagy tíz percig magyarázott
neki. - Ez komoly? - kérdezte Kis Willie végül.
- Akár egy szívroham - felelte Clark. - Felfogadták Dmitrij Popovot, hogy
szervezzen terrorista incidenseket szerte Európában. Mindezzel az volt a
céljuk, hogy belopják a terrorizmustól való félelmet a köztudatba, és a Global
Security megkapja a tanácsadói szerz dést az ausztrál kormánytól, és...
- Bill Henriksen? A fenébe is, t ismerem.
- Igen? Hát, az embereinek kellett volna bejuttatnia a sydneyi olimpiai
stadion párásító-h t rendszerébe a vírust, Willie. Chávez ott volt az
irányítószobában, amikor ez a Wil Gearing nev alak felbukkant a tartállyal,
amelynek a tartalmát most ellen rizték a USAMRIID-es fiúk Fort Detrickben.
Tudod, az FBI-nak csaknem elég anyaga van a vádemeléshez, de csak
csaknem - tette hozzá Clark.
- Úgyhogy inkább lemész oda, és...
- Hogy beszéljek velük, Willie - fejezte be Clark a mondatot helyette. -
Kipucolták már azt a gépet?
- Hát, remélem - pillantott Byron az órájára.
- Akkor ideje indulnunk.
- Oké. Minden emberednek adunk terepruhát, John. Biztos, hogy nem kell
egy kis segítség?
- Nem, Willie. Méltányolom az ajánlatod, de nem akarjuk nagydobra verni
a dolgot.
- Értem, John. - Byron felállt. - Kövessetek, fiúk. Szóval ezekhez az
alakokhoz mentek Brazíliába?
- Igen - bólintott Clark.
- Akkor adjátok át nekik külön üdvözletünket. Megteszitek?
- Igen, uram, nagyon szívesen - ígérte John.

A Pope légi támaszponton rájuk váló repül gép egy Air Force C-5B
Galaxy szállítógép volt, amelyen már órák óta dolgozott a földi személyzet.
Minden hivatalos jelzést átfestettek, és az USAF-embléma helyére HORIZON
CORPORATION felirat került, még a farokszám is elt nt. A hátsó
rakodóajtókat éppen most zárták le. Clark és Stanley ért oda els ként. A
katonák buszon érkeztek felszerelésükkel, és felszálltak a gép utasrészébe a
széldoboz mögött. Már csak az hiányzott, hogy felszálljon a civil ruhás légi
személyzet is, és megkezdje a szokásos felszállási procedúrát, mintha
kereskedelmi gép volna. Jamaicától délre egy KC-10-es tartálygép várja majd
ket, hogy feltöltse üzemanyagtartályaikat.

- Tehát feltehet leg így történt a dolog - mondta John Brightling az

el adóban összegy lt embereknek. Csalódást látott az ötvenkét ember
arcán, de némi megkönnyebbülést is. Nos, még az igazhív knek is van
lelkiismeretük. Kár.
- És mit csinálunk itt, John? - kérdezte Steve Berg. A projekt vezet
tudósainak egyike volt, fejlesztette ki az A és a B vakcinákat, azonkívül a
Síva megtervezésében is segített. Berg a Horizon Corporation egyik legjobb
embere volt.
- Az es erd t tanulmányozzuk. Minden bizonyítékot megsemmisítettünk,
a Síva-tartalék elt nt, akárcsak a vakcinák. És velük együtt az összes
komputeres adat, laboratóriumi jegyzetek és ilyenek. A projektr l már csak a
fejünkben létezik információ. Más szavakkal, ha bárki vádat akar emelni
ellenünk, mindössze tartanunk kell a szánkat, és nem járhat sikerrel. Bill? -
John Brightling Henriksen felé intett, aki fellépett a pódiumra.
- Valamennyien tudják, hogy azel tt az FBI-nál dolgoztam. Jól tudom,
hogyan épül fel egy ilyen ügy. Márpedig ellenünk igen nehéz lesz ügyet
konstruálni. Az FBI-nak a szabályok szerint kell játszania, és ezek szigorú
szabályok. Ismertetniük kell velünk a jogainkat, amelyek közé tartozik, hogy
kihallgatás során jelen legyen ügyvéd is. Mindössze annyit kell mondaniuk:
"Igen, azt akarom, hogy itt legyen az ügyvédem", és attól fogva még azt sem
kérdezhetik meg ügyvéd nélkül, hogy hány óra van. Mi pedig gondoskodunk
ügyvédr l. Az ügyvéd pedig az ügyön dolgozó ügynökök füle hallatára fogja
közölni, hogy ne beszéljenek, majd tájékoztatja az ügynököket, hogy nem
beszélnek, és ha szóra akarják bírni magukat, törvényszegést követnek el, és
a legfels bb bíróság határozataival ellentétes, amit csinálnak. Márpedig ez
azt jelenti, hogy k kerülhetnek bajba, és maguk bármit is mondanak, nem
használható fel. Ezek a jogi védelmek.
- Azonkívül, azért jöttünk ide, hogy a köröttünk lev gazdag ökoszisztémát
tanulmányozzuk. És ezalatt kitaláljunk és jól begyakoroljunk egy
fed történetet - folytatta Bill Henriksen. - Ez beletelik némi id be, és...
- Várjon csak, ha nem kell válaszolnunk a kérdéseikre, akkor... - Miért
bajlódunk egy fed sztorival? Teljesen érthet . Az ügyvédeinknek el kell
beszélgetniük az államügyésszel. Ha egy hihet fed sztorink van,
elintézhetik, hogy leszálljanak a nyakunkról. Ha a zsaruk tudják, hogy nem
gy zhetnek, nincs értelme harcolniuk, és ebben segít egy jó fed sztori. Oké,
nyilván azt mondjuk, hogy igen, foglalkoztunk az Ebola vírussal, mert egy
veszélyes gyilkos, amely ellen a világnak orvosságra van szüksége. Az is
lehet, hogy valami flúgos kutató ki akarta irtani a világot, de nekünk semmi
közünk ehhez. Hogy miért vagyunk itt? Els sorban azért, hogy a trópusi
es erd gazdag flórájában és faunájában keressünk orvosilag használható
vegyületeket. Ez törvényes, nem? - Bólogató fejeket látott.
- Oké, azalatt, amíg itt vagyunk, k kemény fed sztorit kell konstruálnunk.
Aztán valamennyiünknek be kell tanulni, hogy könyv nélkül fújjuk. Ily módon,
amikor az ügyvédeink engedélyezik, hogy beszéljünk, hogy m ködjünk
együtt az FBI-jal, pusztán olyan információkat adunk át, amelyek nem
árthatnak nekünk, s t segítségükkel kikerüljük az összes felmerülhet vádat.
Emberek, ha összefogunk és ragaszkodunk a szövegünkhöz, nem
veszthetünk, kérem, higgyék el nekem. Egyszer en nem veszíthetünk, ha
használjuk a fejünket.
- Azonkívül dolgozhatunk a 2-es projekten - vette át ismét a szót
Brightling. - Maguk a világ legokosabb emberei közé tartoznak, és
eltökéltségünk ügyünk iránt semmit sem változott. Nagyjából egy évet
leszünk itt. Remek esély, hogy tanulmányozzuk a természetet, és
megtanuljunk olyan dolgokat, amelyeket meg kell tanulnunk. Arra is
felhasználjuk ezt az évet, hogy megtaláljuk a módját, mint érjük el azt a célt,
amelynek az életünket szenteltük - folytatta, és látta, hogy a többiek
bólogatnak. Vannak olyan elképzelései, amelyeket érdemes végiggondolni.
Még mindig a világ vezet biotechnológiai cégének elnöke, még mindig neki
dolgoznak a legjobb, leghozzáért bb emberek. Velük együtt még mindig
megmentheti a bolygót, mindössze ki kell találni valamit, és rendelkezésükre
állnak az er források, hogy végre is hajtsák.
- Oké, elég hosszú nap volt - mondta nekik Brightling ragyogó mosollyal. -
Azt javaslom, feküdjünk le, pihenjünk. Holnap reggel kimegyek az erd be,
hogy lássam azt az ökoszisztémát, amely mindannyiunkat érdekel.
Meghatotta a taps. Igen, ezek az emberek ugyanúgy hisznek, mint ,
osztják eltökéltségét, és ki tudja, talán csakugyan van remény egy Projekt 2-
re.
Bill Henriksen lépett John és Carol mellé útban a szobájuk felé.
- Mindössze egy dolog aggaszt.
- Mi az?
- Mi van akkor, ha egy paramilitáris osztagot küldenek ide?
- Úgy érted, olyan katonaféléket? - kérdezte Carol Brightling.
- Így van.
- Akkor harcolunk - felelte John. - Elvégre vannak fegyvereink.
Voltak bizony. A projekt kettes telepén nem kevesebb, mint száz német
márkájú G-3 rohamfegyver volt, az igazi fajta, amely teljes automataként is
m ködik, és közülük jó néhányan tudtak bánni is vele.
- Szóval az a probléma, hogy jogilag nem tartóztathatnak le minket, de ha
egyszer elkaptak és visszavittek Amerikába, akkor a bíróságot nem érdekli,
hogy törvénytelenül tartóztattak le. Ez az amerikai jog egyik alapja. Ha
egyszer az ember a bíró elé kerül, a bírót más már nem érdekli. Vagyis ha
idegenek bukkannak fel, el kell vennünk a kedvüket. Azt hiszem...
- Azt hiszem, az embereinknek nem kell sok biztatás ahhoz, hogy
harcoljanak azok után, amit ezek a gazfickók csináltak a projekttel.
- Egyetértek, de ehhez látnunk kell, mi történik. A fenébe, bár csak
felszereltünk volna egy radart itt.
- Tessék? - kérdezte John.
- Ha jönnek, helikopterrel jönnek. Ahhoz túl messze vagyunk, hogy a
dzsungelben gyalogoljanak, a hajó túl lassú, és az ilyenek általában
helikopterben gondolkodnak. Egyszer en így szokták az ilyesmit.
- Honnan tudnák egyáltalán, hogy itt vagyunk, Bill? A csudába, elég
gyorsan elhagytuk az országot, és...
- És megkérdezhetik a légi személyzetet, amelyik szállított minket. Ki
kellett tölteniük a repülési tervet, ebbe Manaust írtak, és ez eléggé lesz kíti a
kört.
- Nem fognak beszélni, elég jól megfizetjük ket - vitatkozott John. -
Szerinted mennyi id be telik, mire rájönnek?
- Legrosszabb esetben is néhány nap. Legjobb esetben két hét. Azt
hiszem, ki kéne képezni az embereinket a védekezésre. Holnap elkezdhetjük
- javasolta Henriksen.
- Akkor csináld - helyeselt John Brightling. - Én pedig hazatelefonálok és
megkérdezem, beszélt-e bárki a pilótáinkkal.
A f nöki lakosztályhoz saját kommunikációs szoba is tartozott. A projekt
kettes telepe sok szempontból csúcstechnológiát képviselt, az orvosi
laboratóriumoktól a kommunikációig. Ami ez utóbbit illeti, az er m melletti
antennafarmnak saját m holdas telefonrendszere volt, amely lehet vé tette,
hogy e-mailt küldjenek, és elektronikus módon hozzáférjenek a Horizon
Corporation hatalmas bels komputerhálózatához is. Amint megérkezett
lakosztályába, Brightling els dolga volt, hogy bekapcsolja a telefonrendszert,
és Kansast hívja. Utasította a most hazafelé úton lev légi személyzetet,
hogyha bárki érdekl dik legutolsó tengerentúli útjuk iránt, azonnal értesítsék
a kettes telepet. Miután ezzel végzett, nem volt mit tennie. Lezuhanyozott, és
mikor belépett a hálószobába, felesége már várta.
- Olyan szomorú - jegyezte meg Carol a sötétben.
- Átkozottul bosszantó - helyeselt John..- Olyan közel voltunk hozzá!
- Miért nem sikerült?
- Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, Popov barátunk rájött, mit
teszünk, aztán megölte azt a fickót, aki elmondta neki és megszökött.
Valahogy sikerült meggy zni ket, hogy fogják el Wil Gearinget Sydneyben.
A fenébe is, mindössze órák választottak el minket az Egyes fázistól! -
nyögött föl.
- Hát, legközelebb óvatosabbak leszünk - csitította Carol. Végigsimított
férje karján. Kudarc vagy nem, jó volt ismét mellette feküdni. - Mi lesz Willel?
- Rajta áll. A létez legjobb ügyvédeket fogadom fel a számára - ígérte
John. - És megüzenem neki, hogy tartsa a száját.

Gearing már tartotta a száját. Valahogy a puszta tényt l, hogy ismét

Amerikában van, rádöbbent, hogy vannak jogai, vannak büntet eljárások, és
attól fogva egy szót sem szólt senkinek. A hátrafelé néz ülésben ült a C-5-
ön, a gép farokrészében lev hatalmas raktérben katonák szunyókáltak, kett
közülük ébren volt, és le nem vette róla a szemét, bár közben vígan
csevegtek valamir l. Gearing látta, hogy úgy felszerelkeztek, mintha medvére
akarnának vadászni, mindenkinek a keze ügyében a személyes fegyvere, és
látta, hogy rengeteg fegyvert pakoltak be a lenti raktérbe is. Hová mennek?
Vele senki nem közölte.
Clark, Chávez és Stanley a hatalmas repül gép utasfedélzetén voltak. A
légi személyzet a szokásos légier s személyzet volt - az ilyen
szállítógépeken általában tartalékosok repülnek, akik a polgári életben
valamelyik légitársaságnál dolgoznak pilótaként – és tartották a távolságot.
Feljebbvalóik is figyelmeztették ket, és mintha nem lett volna elég, hogy
látják a repül gép átfestését. Tehát most civilek? Valamennyien civil ruhában
voltak, hogy hihet bb legyen a csalás. De ugyan ki hinné el, hogy egy
Lockheed Galaxy magántulajdonban legyen?
- Szerintem egyszer ügy - jegyezte meg Chávez. Érdekes érzés volt,
hogy ismét gyalogos, megint nindzsa, az éjszaka harcosa - csak éppen most
fényes nappal akarnak támadni. - Csak az a kérdés, ellenállnak-e?
- Ha szerencsések vagyunk, igen - felelte Clark.
- Hányan vannak?
- Négy Gulfstreammel mentek le, ha minden gépen tizenhatan utaztak,
akkor hatvannégyen vannak, Domingo.
 - Fegyverek?
- Te élnél a dzsungelben fegyver nélkül? - kérdezte Clark. Elég
egyértelm volt a válasz, hogy nem.
- De kaptak kiképzést? - er sködött a 2-es egység parancsnoka.
- Nem valószín . Ezek az emberek amolyan tudósok, de közülük egyesek
otthon vannak az erd ben, többen vadászok lehetnek. Most majd kiderül;
hogy Noonan új játékszerei vannak-e olyan jók, mint ahogy mondja.
- Hát, remélem - helyeselt Chávez. Még szerencse, hogy az emberei ilyen
jól képzettek és ilyen jó a felszerelésük. Fényes nappal vagy sem, ez akkor is
nindzsafeladat. - Gondolom, te leszel a f parancsnok?
- Bármibe lefogadhatod, Domingo - felelte a Szivárvány Hatos.
Abbahagyták a beszélgetést, amikor a repül gép zökkent egyet, és a légi
tankolás idejére a KC-10-es légörvényében repültek. Clark látni sem akarta
az egészet. Nincs még egy ilyen természetellenes aktus a világon, mint
amikor két hatalmas repül gép párzik a leveg ben.
Malloy néhány üléssel hátrébb Harrison hadnagy társaságában a
m holdas felvételeket tanulmányozta.
- Könny nek t nik - nyilvánította ki véleményét a fiatalabb tiszt.
- Na igen, sétautazás, hacsak nem l nek ránk. Az egy kicsit izgalmasabbá
teszi - ígérte Malloy segédpilótájának.
- Közel leszünk hozzá, hogy túlsúlyos legyen a gép - figyelmeztette
Harrison.
- Ezért kétmotoros, fiacskám - legyintett a tengerészgyalogos.
Sötét volt odakint. A C-5-ös személyzete nézte az elszórt fény pontokat a
földön, miután leváltak a KC-10-esr l, de számukra ez alapvet en
ugyanolyan volt, mint bármely más repül út. Az automata pilóta tudta, hol
vannak és hová mennek, és ezer mérfölddel odébb, Brazília Manaus
repül terén tudják, hogy jönnek. Különleges légi szállítmány Amerikából,
amely egy vagy két napig bérel helyet náluk, és tankolni is akar. Az
információt már elküldték faxon.
Még nem hajnalodott, amikor megpillantották a kifutó fényeit. A pilóta, egy
fiatal rnagy kihúzta magát ülésében, lassított a repül géppel, könny
vizuális megközelítéshez készül dött, eközben segédpilótája, egy alhadnagy
a jobb oldalán a m szereket figyelte, és bemondta a magasságot és
sebességet. A pilóta végül megemelte a gép orrát, amit l a C-5B mindössze
egy apró zökken vel megérkezett a kifutópályára. De ez elég volt, hogy a
gépen mindenki tudja, immár nem a leveg ben vannak. A pilótának megvolt
a repül tér diagramja, elgördült a rámpa túloldali sarkáig, itt megállította a
repül gépet, és közölte a rakodómesterrel, hogy immár következik.
Beletellett néhány percbe, mire megszervezték a dolgokat, de végül
kinyíltak a hatalmas hátsó ajtók. Az MH-60K Night Hawkot kivontatták a
hajnal el tti sötétbe, Nance rmester felügyeletével a 160. SOAR emberei
összehajtott helyzetb l kinyitották a rotorpengéket, felmásztak az
üzemanyagtartályra, hogy megbizonyosodjanak, biztosan a helyükön
vannak-e. A Night Hawk teli volt tankolva, Nance felszerelte helyére az M-60
géppuskát a jobb oldalra, majd jelentette Malloy ezredesnek, hogy a gépe
készen áll. Malloy és Harrison el repülte a helikoptert, és k is úgy ítélték,
hogy készen állnak, majd rádión jelentették a dolgot Clarknak.
A C-5B-r l utoljára a Szivárvány immár többszín terepruhákba öltözött
katonái szálltak le. Arcuk zöld és barna álcázó festékkel volt befestve.
Gearing volt az utolsó, az fejére egy zsákot húztak, hogy semmit ne lásson.
Mint kiderült, nem fértek be valamennyien. Vegát és négy társát
hátrahagyták, k a földr l nézhették csak a nap els sugarai fényében
felemelked helikoptert. A jelz fények egyre magasabbra és magasabbra
emelkedtek, és északnyugat felé tartottak, végül a katonák megunták, hogy
ott ácsorognak a szállítógép mellett a meleg, párás leveg ben. Nagyjából
ekkor érkezett egy autó a repül géphez, hogy a légi személyzet töltsön ki
néhány nyomtatványt. És meglepetésükre senki nem tett megjegyzést arra,
hogy ilyen gépe van egy magántársaságnak. Elvégre a festés szerint ez egy
nagy, magántulajdonban lev szállítógép és a repül tér személyzete ezt el is
fogadta, hiszen az összes irat ezt támasztotta alá, ennélfogva igaznak kell
lennie.

Vietnamra emlékeztet, gondolta Clark. Ismét helikopterben repül, tömör

zöld dzsungel fölött. De ez alkalommal nem egy Hueyban és csaknem
harminc év telt el azóta, hogy el ször hadm veletben vett részt. Nem
emlékezett rá, hogy félt volna - feszült volt, az biztos, de valójában nem félt -
és most visszatekintve elég különösnek találta. Ismét csatába indult egy
helikopteren, kezében hangtompítós MP-10-esével, és ezzel mintha
visszatért volna az ifjúsága. Egész addig így érezte, míg a többiek felé nem
fordult, és fel nem t nt neki, milyen fiatalok mindannyian. Belegondolt, hogy
k is javarészt elmúltak már harmincévesek, vagyis az, hogy fiatalnak
t nnek, a számára azt jelenti, hogy már öreg. Félretolta ezt a kellemetlen
gondolatot és Nance rmester meg géppuskája mellett kinézett az ajtón.
Odakint kezdett világosodni. Ahhoz már túl világos volt, hogy hasznát vegyék
éjjellátó szemüvegüknek, de annyira még nem, hogy jól lássanak. Vajon
milyen id várja ket? Az egyenlít magasságában voltak és a dzsungel
odalent feltehet leg forró és nyirkos, a fák alatt pedig kígyók, rovarok és
egyéb olyan teremtmények találhatók, amelyek számára ez a nem éppen
vendégszeret hely az otthont jelenti. Egészségetekre, kívánta nekik John
szavak nélkül a Night Hawk ajtajából.
- Hogy állunk, Malloy? - kérdezte az intercomban.
- Perceken belül megpillantjuk, tessék, már látom is a fényt magam el tt!
- Megvan - intett a katonáknak Clark, hogy álljanak készenlétben. -
Minden a terv szerint, Malloy ezredes.
- Igenis, Hatos. - Malloy tartotta az irányt és a sebességet, kett kilenc-
hatos irányt tartott, kétszáz méterrel FSZF - a föld szintje fölött - százhúsz
csomós sebességgel. Nem illett ide ez a távoli fény, de ott volt, pontosan ott,
ahol a navigációs rendszer és a m holdas felvételek mondták. A fénypont
nemsokára több kisebb fényforrássá osztódott.
- Oké, Gearing. Engedjük, hogy visszamenjen és beszéljen a f nökével -
szólt hátra Clark.
- Tessék? - kérdezte foglyuk a fejét borító fekete szöveten keresztül.
- Igen. Átad egy üzenetet - közölte John. - Ha megadja magát, senkinek
nem esik bántódása, ha nem, csúnya dolgok történnek. Nincs más
választása, mint a feltétel nélküli megadás. Megértette?
- Igen - bólintott a másik a fekete szövet alatt.
A Night Hawk orra a dzsungelba vágott, a kifutópálya nyugati részéhez
közeledve megemelkedett. Malloy gyorsan leereszkedett anélkül, hogy a gép
kerekei talajt értek volna. Ez a szokásos eljárás, hátha aknás a terep.
Gearinget kilökték az ajtón, és a helikopter rögtön ezután fel is emelkedett,
irányt váltva a kifutópálya keleti vége felé.
Gearing lehúzta fejér l a csuklyát. Körülnézett, megpillantotta a projekt 2-
es telepének fényeit. Tudott err l a telepr l, de még soha nem járt itt, és most
anélkül, hogy hátranézett volna, elindult felé.

A kifutópálya keleti végénél a Night Hawk ismét leereszkedett úgy

harminc centire a talaj fölé. A Szivárvány-katonák kiugráltak, és a helikopter
rögtön fel is emelkedett, és elindult vissza Manaus felé. Mintha csak a kel
napba t nt volna el. Malloy és Harrison felvették napszemüvegüket, és
tartották az irányt, de közben figyelték az üzemanyagjelz t is. A 160.
Különleges hadm veleti légi ezred jól karbantartja a helikoptereit, gondolta
Malloy, keszty skezének ujjait egy kicsit megmozgatva a kormány fölött,
akárcsak a repül s fiúk Angliában.

Noonan azonnal munkához látott. Mindannyian a s r erd fedezéke felé

rohantak, alig száz méterrel a kifutópálya vastag betonján túl nyugat felé.
Remélték, hogy Gearingnek nem t nik fel, hogy k is leszállnak itt. Aztán
csaknem fél órába tellett, mire megtették azt a távolságot, amelyet futva alig
tíz perc alatt elfogyasztottak volna. Clark ennek. ellenére jó id nek tartotta.
Most már el jött benne az a kísérteties érzés, amely annak idején is elfogta a
dzsungelben, ahol mintha a leveg tele lenne él lényekkel, amelyek mind
csak azt várják, hogy kiszívják az ember vérét, és átadjanak valami
betegséget, amely lassan és fájdalmasan vet véget az életének. Hogy a
csudába bírta ki azt a tizenkilenc hónapot Vietnamban? Most tíz perc után
alig várta, hogy elhúzhasson innen. Körötte hatalmas keményfák nyúltak a
magasba, hogy száz méter magasságban sátortet t borítsanak e fölé a forró,
párás pokol fölé. Kisebb fák nyúltak a kétharmadukig, és volt egy harmadik
réteg, amely mindössze tizenöt méter magas lehetett, alattuk bokrokkal és
más növényekkel. Clark mozgást hallott maga körül, hogy a saját emberei
zaját vagy állatokét, nem lehetett biztos benne, de tudta, hogy ez a környezet
mindenfajta életformát tart fenn, és ezek többsége nem szereti az embereket.
Katonái észak felé lopakodtak, többségük faágakat dugdosott a Kevlar
sisakok körül futó rugalmas szalag alá, hogy megtörje a természetellenes
forma körvonalát, és jobban álcázza ket.

Az épület f kapuja nem volt bezárva, Gearinget eléggé meglepte a dolog.

Mindenesetre belépett, megtalálta a liftet, itt megnyomta a legfels gombot,
és kisvártatva a harmadikon volt. Benyitott a folyosón lev dupla ajtón, és
meggyújtotta a villanyt. Egyértelm volt, hogy a f nöki lakosztályban jár. A
hálószoba ajtaja nyitva volt, és Gearing arra indult.
John Brightling megérezte, hogy fényárba borul a nappali. Kinyitotta a
szemét és megpillantotta...
- Hát, te mi a csudát keresel itt, Wil?
- Idehoztak, John.
- Ki hozott ide?
- Azok, akik elfogtak Sydneyben - magyarázta Gearing.
- Tessék? - Ez egy kicsit túl sok volt a számára ilyen korán reggel.
Brightling felállt, és felvette az ágy mellett lev köntöst.
- Mi van, John? - kérdezte Carol az ágy másik felér l.
- Semmi, drágám, csak pihenj. - John kiment a nappaliba, és becsukta
maga után az ajtót.
- Mi a fene történik itt, Wil?
- Itt vannak, John.
- Ki van itt?
- A terroristaellenes katonák, azok, akik Ausztráliába mentek, azok, akik
letartóztattak engem. Itt vannak, John! – Gearing körülnézett a szobában, a
hosszú úttól teljesen zavarodott volt, és ebben a pillanatban már semmit nem
értett.
- Hol? Itt az épületben?
- Nem - rázta Gearing a fejét. - Kidobtak a helikopterb l, a f nökük, egy
Clark nev alak azt mondta, mondjam meg neked, hogy meg kell adnunk
magunkat feltétel nélkül, John.
- Különben mi lesz? - kérdezte Brightling.
- Különben bejönnek és elkapnak minket.
- Csakugyan? - Hogy lehet valakit ilyen hírrel ébreszteni?! Brightling
kétszázmillió dollárt költött ennek a telepnek a megépítésére - Brazíliában
olcsó a munkaer -, és valóságos er dnek tartotta a projekt 2-es telepét.
Ráadásul olyan er dnek, melynek a felkutatása is hónapokba kerül.
Fegyveresek itt és most, akik azt akarják, hogy adja meg magát? Mi ez az
egész?
Oké, gondolta. El ször is Bill Henriksen szobáját hívta, és közölte Billel,
hogy azonnal jöjjön föl, utána bekapcsolta komputerét. Nem talált e-mailt,
amely arról tájékoztatta volna, hogy bárki is beszélt a légi személyzetével.
Vagyis senki nem mondta el senkinek, hol vannak. Akkor hogy a csudában
találhatták meg ket? És ki van itt? Mi a fenét akarnak? Mintha egy filmb l
szedték volna az ötletet, hogy olyasvalakit küldenek ide, hogy adja meg
magát, akit ismer.
- Mi törtérit, John? - sietett be Henriksen, aztán észrevette a szobában
lev másik embert is. - Wil, hogy kerültél ide?
Brightling kinyújtotta kezét, jelezve, hogy maradjanak csöndben.
Gondolkodni próbált, amíg Gearing halkan elmondott mindent Henriksennek.
Eloltotta a lámpát a szobában, kinézett a hatalmas ablakon, de semmit nem
látott.
- Hányan vannak? - kérdezte Bill.
- Tíz vagy tizenöt katona - felelte Gearing. - Megteszitek, amit...
megadjátok magatokat? - kérdezte a volt ezredes.
- Szó sincs róla - vicsorgott John Brightling. - Bill, jogos, amit ezek
csinálnak?
- Nem, nem éppen. Legalábbis nem hiszem.
- Oké, akkor ébreszt , és fegyverbe.
- Rendben - felelte biztonsági f nöke kétkedve. Kiment a szobából, és
lement az el csarnokba, lent volt a telep hangosbemondója.

***

- Ó, bébi, mesélj csak - dúdolta magában Noonan. A DKL emberkeres

rendszer immár élesben m ködött. Telepített két fogadóegységet úgy
háromszáz méternyire egymástól. Mindegyiken volt egy adó, amely egy
olyan fogadóegységnek jelentett, amely Noonan laptop komputerébe volt
kötve.
A DKL rendszer az emberi szívverés által keltett elektromágneses mez t
érzékelte. Mint kiderült, ez egy egyedülálló jel. A társaság által el ször
eladott m szerek mindössze a jelek irányát mutatták. De az újakat parabola
antennákkal szerelték fel, hogy hatósugarukat ezerötszáz méterre növeljék,
és háromszögeléssel viszonylag pontos helyzetmeghatározásra voltak
képesek - kett t l négy méteres pontossággal. Clark is lenézett a
komputerképerny re. Villogó pontok jelezték a f hadiszállás szobáiban lev
embereket.
- Öreg, ennek aztán hasznát vettük volna sráckoromban a felderít knél -
nyögte. A Szivárvány minden egyes rádióadójába be volt építve a GPS
lokátor, és ezek is jelezték helyüket a komputernek, így Noonan és Clark
pontosan tudták, hol vannak a saját embereik, valamint azt is, hol
tartózkodnak emberek a t lük balra lev épületben.
- Ezért is lelkesedtem ezért a játékszerért - bólintott az FBI-ügynök.
- Azt nem tudom megmondani, melyik emeleten vannak, de nézd csak,
mozogni kezdtek. Gondolom, valaki felébresztette ket.
- Parancsnok, itt Medve - recsegett Clark rádiója.
- Medve, itt parancsnok. Hol vagy?
- Ötpercnyire. Hol tegyem le a szállítmányt?
- Ugyanott, ahol korábban. Csak maradj ki a t zvonalból. Mondd meg
Vegának és a többieknek, hogy a kifutópálya északi oldalán vagyunk. A
parancsnoki posztom a fák vonalától százméternyire északra van. Attól fogva
mi beszélünk velük.
- Vettem, parancsnok. Medve, vége.
- Ez feltehet leg egy lift - mutatott Noonan a képerny re. Hat villogó pont
találkozott egy helyen, vagy egy fél percig ott is maradt, aztán szétváltak. A
pontok egy helyen gyülekeztek, feltehet leg ez az el csarnok. Majd
északnak mentek, és ismét összegy ltek.

- Nem rossz - emelte meg Dave Dawson G3-as puskáját. A fekete német
gyártmányú fegyvernek remek egyensúlya volt és kit n célzókészüléke.
Dawson volt Kansasban a telep biztonsági f nöke, az igazhív k egyike,
akiknek nemigen tetszett az ötlet, hogy visszavigyék Amerikába, és élete
végéig a Leavenworth szövetségi fegyintézetben rohadjon. Kansasnak ezt a
részét nemigen szerette. - Hogyan csináljuk, Bill?
- Szétoszlunk párokra. Mindenki kap egy ilyet. - Henriksen nekilátott
szétosztani a kézi rádiókat. - És gondolkodjatok. Addig ne l jetek, amíg mi
nem mondjuk. Használjátok a fejeteket.
- Oké, Bill. Megmutatom ezeknek a szarháziaknak, mit tud egy vadász -
jegyezte meg Killgore. Neki is megnyerte a tetszését a puska. Az párja Kirk
Maclean lett.
- Ezeket vegyétek fel. - Henriksen kinyitott egy másik ajtót, álcaruhákat
vett el .
- Mit tehetünk, hogy megvédjük magunkat, Bill? - kérdezte Steve Berg.
- Megöljük a rohadékokat - felelte helyette Killgore. - Ezek nem zsaruk,
nem azért jöttek, hogy letartóztassanak minket, ugye, Bill?
- Hát, nem. Azonkívül nem igazolták magukat, és a törvény – a törvény ez
ügyben nem sokat mond, fiúk.
- Különben is, idegen országban vagyunk. Így ezek a fickók feltehet leg
megszegik az itteni törvényeket, és ha bárki megtámad minket fegyverrel,
jogunk van védeni magunkat - jegyezte meg Ben Farmer.
 - Maga tudja, mit csinál? - kérdezte Berg Farmert l.
- Tengerészgyalogos voltam, fiacskám. Kézifegyverek, közelharc és igen,
tudom, mi történik odakint. - Farmer magabiztosnak t nt, és ugyanolyan
dühös volt, mint a többiek, amiért tönkretették terveiket.
- Oké, emberek, én vagyok a parancsnok - közölte Henriksen. - Immár
harminc fegyverese volt, ez elég kell hogy legyen. - Azt akarjuk, hogy k
jöjjenek mihozzánk. Ha látják, hogy bárki közeledik fegyverrel a kézben,
leszedik a gazfickót. Legyenek türelmesek, engedjék ket közel, ne
pazarolják a l szert. Hátha el tudjuk venni a kedvüket. Nem maradhatnak itt
sokáig felszerelés nélkül, és csak egy helikopterük van.
- Oda nézz! - tört ki Maclean. Másfél mérföldre t lük a fekete helikopter
leszállt a kifutópálya végén. Három vagy négy ember futott be a fák közé.
- Oké, emberek, legyenek óvatosak, és gondolkodjanak, miel tt bármit is
tesznek.
- Rajta - mondta Killgore agresszíven, és intett Macleannek, hogy
kövesse.

- Elhagyják az épületet - jelentette Noonan. - Úgy harmincan lehetnek. -

Felnézett, hogy betájolja magát a terepen. - A fák közé tartanak, rajtaütést
terveznek, elképzelhet ?
- Majd mi teszünk ellene. 2-es osztag, itt parancsnok - mondta Clark a
taktikai rádióba.
- Itt 2-es vezér, parancsnok - felelte Chávez. - Látom, hogy emberek
futnak ki az épületb l, vállfegyverekkel vannak felfegyverezve.
- Vettem. Oké, Ding, minden a terv szerint.
- Megértettem, parancsnok. Mindjárt megszervezzük a dolgot. - A 2-es
egység érintetlen volt, mindössze Julio Vega hiányzott, akit csak most hozott
meg a helikopter a második körben. Chávez a rádión keresztül párokba
osztotta embereit szokásos partnereikkel. Észak felé nyújtotta meg a vonalat
az erd be. Maga a vonal legdélibb pontján maradt. Az 1-es egység emberei
a tartalék lesznek, ket közvetlenül John Clark irányítja a parancsnoki
posztról.
Noonan nyomon követte a 2-es egység lövészeinek mozgását. Minden
barátot jelz villogó pontot egy bet azonosított, hogy név szerint tudta, ki hol
van.
- John, mikor adsz nekik szabad kezet? - kérdezte.
- Csak türelem, Tim - felelte a Hatos.
Noonan a nyirkos talajon térdelt, laptop komputere egy kid lt fán volt. Az
elemnek még öt óra hosszan ki kell tartania, és két tartalék elem is volt a
hátizsákjában.

Pierce és Loiselle haladtak elöl, jó fél kilométernyire behatoltak a

dzsungelbe. Nem ez volt az els alkalom egyiküknél sem. Mike Pierce
kétszer is dolgozott Peruban, Loiselle pedig három különböz alkalommal is
járt Afrikában. De bármilyen ismer s is volt a környezet, azért mégsem volt
megnyugtató. Mindketten aggódtak a kígyók miatt, legalább annyira, mint a
feléjük tartó fegyveres emberek miatt. Biztosak voltak benne, hogy ez az
erd teli van mérgez vagy ket egészben lenyelni képes kígyókkal.
Emelkedett a h mérséklet, és mindkét katona izzadt az álcázó festék alatt.
Úgy tíz perc múlva találtak egy megfelel helyet, egy álló fa mellett egy kid lt
hevert, megfelel t zvonalat nyújtva.
- Rádióik vannak - jelentette Noonan. - Akarjátok, hogy elvegyem ket? -
Készenlétben tartotta a zavaróját.
Clark a fejét rázta:
- Még ne. Csak hallgassuk ket egy ideig.
- Benne vagyok. - Az FBI-ügynök beállította a rádió-szkennert. - Ez aztán
a hely, nézd azokat a fákat, ember - mondta egy hang. - Hatalmasak, mi?
- Miféle fák ezek? - kérdezte egy harmadik.
- Olyan fák, amelyek mögött elbújhat valaki, és seggbe l het minket -
jegyezte meg egy komolyabb hang. - Killgore és Maclean, haladjatok tovább
északnak még nyolcszáz métert, keressetek egy megfelel helyet, üljetek le
és várjatok!
- Rendben, Bill, oké - engedelmeskedett a harmadik hang.
- Mindenki figyelem - közölte "Bill" hangja. - Ne fecsegjenek ezeken a
rádiókon, oké? Jelentsenek, amikor jelentkezem, vagy ha látnak valami
fontosat, egyébként-hagyják békén!
- Aha.
- Oké.
- Ha te mondod, Bill.
- Értettem.
- Szart sem látok - közölte egy ötödik hang.
- Akkor keress egy olyan helyet, ahonnan látsz! - javasolta egy másik
segít kész hang.
- Párokban vannak és egymáshoz közel haladnak - legalábbis a
többségük - mondta Noonan a képerny re meredve. - Ez a pár egyenesen
Mike és Louis felé tart.
Clark is a képerny re nézett.
- Pierce és Loiselle, itt a parancsnok. Két célpont közeledik felétek délr l,
a távolság körülbelül kett -ötven méter.
- Értettem, parancsnok.

Pierce rmester rhelyén dél felé figyelt, pillantása kilencvenfokos ívben

söpört végig a terepen oda és vissza. Két méterrel odébb Loiselle ugyanezt
tette. A környezet miatt már nem aggódott, de idegei megfeszültek az
ellenség közeledtére.

***

Dr. John Killgore kiismerte magát az erd kben, tudott vadászni. Lassan
és óvatosan mozgott, minden egyes lépésnél lepillantott, hogy jó helyre lép-
e, aztán föl, és alaposan szemügyre vette a tájat emberi alakot kutatva.
Jönnek, hogy elkapjanak minket, gondolta. Találunk valami jó kis helyet az
árnyékban, ahol szépen leheveredünk és várjuk a vadat, majd leszedjük
ket, mintha csak szarvasra vadásznánk. Még néhány száz méter és
megfelel, gondolta.

Háromszáz méterrel odébb Clark a komputer képerny jét figyelve

rádióján a megfelel helyekre irányította-embereit. Egyszer en hihetetlen volt
ez az új szerkezet. Mintha csak radarja lenne, észrevette az embereket,
miel tt meglátta vagy meghallotta volna ket. Ez az új elektromos játékszer
hihetetlen áldás minden katonának, aki használhatja...
- Ez az - mondta Noonan halkan, mint egy golfverseny kommentátora a
képerny re mutatva.
- Pierce és Loiselle, itt a parancsnok, két célpont közeledik keletr l délnek
úgy kétszáz méternyire t letek.
- Vettem, parancsnok. Harcérintkezés? - kérdezte Pierce. Loiselle
rhelyér l most felé pillantott.
- Engedélyezve - felelte Clark. Aztán: - Szivárvány, itt a Hatos. Szabad
fegyverhasználat. Ismétlem, mostantól szabad fegyverhasználat.
- Értettem, ismétlem, szabad fegyverhasználat - igazolta vissza Pierce.

- Várjunk, amíg mindkett t elkaphatjuk, Louis - suttogta Pierce. - D'accord

- helyeselt Loiselle rmester. Mindketten dél felé figyeltek, a szemük éles
volt, fülük várta az els eltört gally neszét.

Nem is rossz, gondolta Killgore. Rosszabb terepen is vadászott már,

sokkal zajosabb vidéken. Itt nem volt feny t , ami olyan bosszantóan zizeg
az ember lába alatt, hogy a szarvas egy fél id zónával odébb is meghallja.
B ven van árnyék, kevés helyre süt csak oda a nap. Ha nincsenek a rovarok,
tán még kényelmesen is érzi magát, de ezek a rohadékok nem hagyták élni.
Legközelebb ha kijön, befújja magát valami rovarirtóval, gondolta, és közben
lassan haladt el re. Egy bokor egyik ága benyúlt az útba. Killgore balkezével
elhúzta inkább, mint hogy átkeljen rajta, és ezzel zajt okozzon.

Ott, Pierce látta, hogy egy ág megmozdul, pedig nem volt szél, amely
indokolná.
 - Louis - suttogta. Amikor a francia felé fordult, Pierce felemelte egyik
ujját, és arra mutatott. Loiselle bólintott, és ismét el renézett. - Látom a
célpontot - jelentette Pierce rádiójában. - Egy célpont t lem délre, százötven
méterre.

Maclean gyalog jóval kevésbé érezte kényelmesen magát, mintha lóháton

lett volna. A t le telhet legjobban igyekezett utánozni John Killgore
mozgását. Ennek ellenére nem tudott egyszerre halkan is osonni és lépést is
tartani vele. Megbotlott egy kiálló gyökérben és elesett. Ezzel zajt okozott,
aztán halkan káromkodva állt föl.

- Bonjour - suttogta magában Loiselle. A zaj mintha valami lámpát

kapcsolt volna be, de akárhogy is, immár látta az ember formájú árnyékot
mozogni a fák alatt, úgy százötven méternyire. - Mike? - suttogta, és
célpontja felé mutatott.
- Oké, Louis - felelte Pierce. - Engedjük ket közelebb. - Igen.
Mindketten vállukhoz emelték MP-10-esüket, bár a l távolság még túl
nagy volt.

Ha bármi olyan mozog itt, ami nagyobb egy rovarnál, hát én nem hallom,
gondolta Killgore. Pedig kell, hogy legyen jaguár ebben a dzsungelben,
leopárdméret ragadozó macskák, amelyek b re remek sz nyeg, és a 7.62-
es NATO-lövedék, amelyet ez a puska kil , b ven megfelel a célra. De
feltehet leg éjszaka vadásznak, és nehéz becserkészni ket. De mi a helyzet
a kapibarákkal, a világ legnagyobb patkányaival, amelyeknek állítólag finom
a húsuk a családfájuk ellenére is. Ezek állítólag nappal táplálkoznak, vagy
nem? Túl sokfelé kellett figyelnie, túl sok vizuális élmény érte és a szeme
még nem szokott hozzá. Oké, keres egy helyet, ahol leül, hagyja, hogy a
szeme megszokja a fény és sötét mintáit, hogy aztán észrevegyen minden
változást, mindent, ami nem tartozik oda. Az ott egy jó hely, gondolta, amikor
meglátott egy kid lt fát egy álló mellett.

- Gyere csak, aranyom - suttogta magában Pierce. Száz méternél úgy

gondolta, már elég közel van. Egy kicsit magasabbra kell céloznia, a célpont
állára, és a golyó természetes ereszkedését l a mellkas fels részébe fúródik
majd. Egy fejlövés szebb lenne, de ehhez egy kicsit nagy a távolság, és
Pierce nem akarta elhibázni.

Killgore halkan füttyentett, és intett Macleannek. Kirk helyesl en bólintott.

Kezdeti lelkesedése hamar elpárolgott. A dzsungel nem egészen olyan volt,
mint amilyet várt, és semmivel sem tette vonzóbbá a körülményeket, hogy
valahol itt fegyveresek lopakodnak, akik ket támadják. Különös gondolatai
támadtak, eszébe jutott a magányosok bárja New Yorkban, a sötét szoba, a
hangos zene... és a n k, akiket ott ismert meg. Igazán kár értük. Elvégre... k
is emberek voltak. De ami a legrosszabb, haláluknak így nincs semmi
haszna. Ha a projekt sikerül, áldozatuk számított volna valamit, de így...
egyszer kudarc az egész, pedig ebben a kibaszott dzsungelben bóklászik
töltött puskával a kezében, keresi az embereket, akik azt akarják tenni vele,
amit tett másokkal...

- Louis, megvan a célpontod? - Igen!

- Akkor, rajta! - szólt oda Pierce reszel s hangon, azzal jobban
megmarkolta MP-10-esét, célzott és finoman meghúzta a ravaszt. Az
azonnali eredmény a három lövés halk pufogó hangja volt, a valamivel
hangosabb fémes kattanása a géppisztoly reteszének, majd a három golyó
becsapódásának a hangja. Pierce látta, hogy a férfi szája kinyílik, majd az
alak elesik. Füle hasonló hangokat jelentett bal fel l. Pierce elhagyta
rhelyét, és készenlétben tartva fegyverét el refutott, Loiselle követte és
fedezte.
Killgore agyának nem volt ideje kielemezni, mi történt vele, csak érezte az
ütéseket a mellkasán, aztán rögtön utána felnézett a fák csúcsára, ahol kis
kék és fehér foltok árulkodtak a távoli égboltról. Próbált mondani valamit, de
alig kapott leveg t, és amikor néhány centivel odébb fordította fejét, senkit
nem látott. Hol van Kirk? T n dött, de nem volt képes mozdítani a testét.
Megl tték? A fájdalom valódi volt, de furán távoli. Aztán lenézett, és látta a
vért a mellkasán, és...
...ki ez az alak itt álcaruhában és zöldre meg barnára festett arccal?
Hát te ki vagy? - nézett rá Pierce rmester. A három golyó szanaszét
fúródott be a mellkasba, nem találta el a szívet, de szétroncsolta a tüd fels
részét és a f vérereket. De a szemekben még volt élet, és rá fókuszáltak.
- Rossz játszóteret választottál, haver - mondta Pierce halkan, aztán a
szempárból elt nt az élet, Pierce pedig lehajolt, és fölvette a halott fegyverét.
Szép fegyver, gondolta a hátára vetve, majd balra pillantott, látta, hogy
Loiselle egyik kezében ugyanilyen puskát tart, másik kezét pedig elhúzza a
torka el tt. Halott az célpontja is.

- A mindenit, még az is látszik; mikor haltak meg - füttyentett halkan

Noonan. Amikor a szívverés megállt, a DKL-berendezés nem fogta tovább a
jelet. Nem akármi, gondolta Timothy.
- Pierce és Loiselle, itt a parancsnok. Nyugtázzuk, hogy végeztetek két
célponttal.
- Igazolom - felelte Pierce. - Van még valaki a közelünkben?
- Még kett van kétszáz méterre a jelenlegi helyzetetekt l délre - felelte
Noonan. - Ez a páros lassan halad kelet felé. Egyenesen McTyler és
Patterson felé tartanak.
- Pierce, itt a parancsnok. Maradjatok nyugton - rendelte Clark.
- Értettem, parancsnok. - Pierce fölvette a halott célszemély rádióját. Mivel
semmi dolga nem volt, átkutatta az áldozat zsebeit. Néhány másodpercen
belül megtudta, hogy John Killgore doktort ölte meg a New York-i
Binghamtonból. Ki vagy? akarta kérdezni a holttestt l, de ez a Killgore többé
nem válaszol kérdésekre. És ki mondja meg, lett volna-e bármi értelmük a
válaszoknak?

- Oké, emberek, mindenki jelentkezzen be - szólalt meg a polgári sávos

walkie-talkie-s Noonan szkenneregységében is.

Henriksen az erd szélén tartózkodott, remélte, hogy embereinek van

annyi eszük, hogy mihelyt valami jó helyet találtak, nyugton maradjanak.
Aggasztották a közeled katonák. A projekt emberei egy kicsit túl lelkesek és
egy kicsit túl tapasztalatlanok. Rádiója recsegni kezdett, sorra jelentkeztek be
az emberek, kett t kivéve.
- Killgore és Maclean, jelentkezzetek. - Semmi. - John, Kirk, hol a fenében
vagytok?

- Ez az a kett , akit elintéztünk - szólt be Pierce a parancsnoknak. - Nem

akarja, hogy tudassam vele?
- Megtiltom, Pierce, ennél több esze is lehetne! - felelte Clark dühösen.
- A f nöknek semmi humorérzéke nincs - jegyezte meg Loiselle társának,
jellegzetes gall vállrándítással.

- Ki van hozzájuk a legközelebb? - kérdezte a hang a rádióban.

- Én és Dawson - felelte egy másik hang.
- Oké, Berg és Dawson, húzódjatok észak felé, nézzétek meg, mi a
helyzet. Nem kell elkapkodnotok, oké?
- Oké, Bill - nyugtázta egy másik hang.
- Újabb üzlet várható, Louis - jegyezte meg Pierce.
- Oui - helyeselt Loiselle. - Az a fa, Mike - mutatott egy másik fára. Alul
legalább három méter széles lehetett. Ha kivágnák, egy egész házat fel
lehetne építeni bel le. Méghozzá nagyot.
- Pierce és Loiselle, itt a parancsnok, két célszemély megindult felétek,
kicsit dél felé, közel vannak egymáshoz.

Dave Dawsont az Egyesült Államok hadserege képezte ki tizenöt évvel

ezel tt, és tudott annyit, hogy aggódjon. Közölte Berggel, hogy maradjon
szorosan mögötte, és elindult, a tudós pedig követte.
 - Parancsnok, itt Patterson, mozgást látok közvetlen el ttem úgy kétszáz
méternyire.
- Jól látod - felelte Noonan. - Egyenesen Mike és Louis felé tartanak.
- Patterson, itt parancsnok, engedd el ket.
- Vettem - nyugtázta Hank Patterson.
- Ez nem fair, amit csinálunk - jegyezte meg Noonan felnézve a
képerny r l.
- Timothy, a "fair" a mi esetünkben azt jelenti, hogy az embereinket élve
hazavisszük, a többiek meg le vannak szarva - felelte Clark.
- Ha te mondod, f nök - vont vállat az FBI-ügynök. Együtt figyelték a
képerny n, ahogy a villogó pontok az L és P bet vel jelzett villogó pontok felé
haladnak. Öt perc múlva a két azonosítatlan villogó pont elt nt a képerny r l,
és nem is jelent meg többé.
- Újabb két találat a mi fiainknak, John.
- Uram Isten, ez a jószág csodákra képes - tört ki Clarkból, miután Pierce
és Loiselle bejelentkezett és igazolta azt, amit a m szer már elárult.
- Chávez a parancsnoknak.
- Oké, Ding, mondjad - felelte Clark.
- Felhasználhatjuk a m szert arra is, hogy mi közelítsük meg ket?
- Azt hiszem. Tim, mögéjük tudjuk irányítani a fiúkat?
- Persze. Mindenkit látok, hogy hol van, csak arra kell vigyázni, hogy távol
tartsam a fiúkat t lük, amíg mögéjük nem kerülnek, és aztán közelíthetnek.
- Domingo, Noonan azt mondja, képes rá, de nem lehet elkapkodni, és
használnotok kell a fejeteket közben.
- Megteszem, ami t lem telik, jefe - szólt vissza Chávez.

Húsz perc elteltével Henriksen megpróbálta elérni Dawsont és Berget, de

csak annyit tudott meg, hogy k sem jelentkeznek. Valami baj történhetett, de
sejtelme sem volt, hogy mi. Dawson azel tt katona volt, Killgore pedig
tapasztalt és ügyes vadász. Hogy szívódhattak fel nyom nélkül a föld
színér l? Mi történik ott? Persze katonák vannak az erd ben, de senki nem
lehet ilyen jó. Nem sok választása volt, kint kellett hagynia az embereit.

Patterson indult els nek Scotty McTylerrel, nyugat-északnyugati irányban

haladtak háromszáz métert, aztán délnek fordultak. Magukban hálát adtak a
sorsnak, amiért ilyen meglep en puszta a talaj az erd nek ezen a részén, de
olyan kevés napsütés sz r dött át a fák lombjain, hogy nemigen n hetett f .
Steve Lincoln és George Tomlinson szintén csapatként haladt, északról
kerültek meg két rossz fiút jelz jelet, és egyenesen mögéjük kerültek.
- Megvannak a célpontok - jelentette McTyler jellegzetes skót
tájszólásával. Noonan képerny je szerint nem egész száz méterre voltak,
egyenesen mögöttük.
 - Szedjétek le ket - adta ki Clark az utasítást.

Mindkét ellenség kelet felé nézett, nem a Szivárvány-katonák felé.

Egyikük egy fa mögött keresett fedezéket, a másik a földön feküdt.
Az álló Mark Waterhouse volt. Patterson gondosan célzott, és eleresztett
egy három golyóból álló sorozatot. A becsapódások a fának lökték
Waterhouse-t, kiesett a kezéb l a puska, egy csattanással ért a földre. A
hangra a fekv megfordult, felemelte puskáját. Ebben a pillanatban érte a
találat, de ujjai ösztönösen megfeszültek a ravaszon, és a teljes automatára
állított fegyver egy tíz golyóból álló sorozatot eresztett az erd be.
- A fenébe - dühöngött Patterson a rádióba. - Az enyém volt. A fegyvere
sorozatra lehetett állítva, parancsnok.

- Mi volt ez, mi volt ez, ki tüzelt? - szólt bele Henriksen a rádióba.

Mindez csak megkönnyítette Tomlinson és Lincoln dolgát. Mindkét

célpontjuk felugrott és balra figyelt. Remekül látták mindkett t, és a
következ pillanatban mindkett el is terült. Néhány perccel ezután az
ellenség rádiójában a parancsnok újabb helyzetellen rzést tartott. Immár
nyolc névvel voltak kevesebben.

Mostanra a Szivárvány-katonák többsége már Henriksen emberei mögé

került, Noonan komputer-trikorder berendezésének a segítségével.
- Be tudsz kapcsolni a rádiójukba? - kérdezte Clark az FBI-ügynökt l.
- Nem ügy - felelte Noonan, lenyomott egy kapcsolót és bedugott egy
mikrofont. - Tessék.
- Hello - szólalt meg Clark a CB-frekvencián. - Nyolc emberrel kevesebb
van.
- Ki az?
- Maga Henriksen? - szólt John következ kérdése.
- Ki a fene maga? - er södött a hang.
- Én vagyok az, aki sorra megölöm az embereit. Nyolcat már elintéztünk.
Úgy t nik, hogy már csak huszonketten maradtak. Akarja, hogy ket is
megöljem?
- Ki a fene maga?
- Clarknak hívnak, John Clarknak. És magát? - William Henriksen! -
üvöltötte a másik.
- Ó, szóval maga az a fickó, aki azel tt az Irodánál volt. Reggel találkozott
Wil Gearinggel, gondolom. Különben amit most mondok, csak egyszer
mondom. Tegyék le a fegyverüket, jöjjenek ki a szabadba, és adják meg
magukat, és akkor több embernek nem esik bántódása, különben senki nem
marad életben, Bill.
 Hosszú csönd lett. Clark kíváncsi volt, mihez kezd most a
beszélget társa, aztán egy perc múlva azt tette, amit John várt t le.
- Figyelem, mindenki, húzódjatok vissza az épületbe, mindenki vissza!
Most rögtön!
- Szivárvány, itt a Hatos, mozgás várható az épület felé. Szabad
fegyverhasználat - tette hozzá a kódot taktikai rádión.
A Henriksen hangjából süt pánik ragadós volt. Rögtön utána
felhallatszott a fák közt szaladó emberek zaja. Bokrokon át vágtak, a lehet
legrövidebb úton igyekeztek vissza az épületbe, mit sem tör dve azzal, hogy
ez zajosabb.
Nem jelentett nehéz feladatot Homer Johnston számára, amikor kijutottak
a szabadba az erd t az épülett l elválasztó sávba. Egy zöldbe öltözött ember
tört ki a fák közül és futott a kifutópálya melletti füves részen. A nála lev
fegyver elárulta, hogy ellenség, Johnston pedig egy golyót küldött a két válla
közé. A férfi tántorogva lépett még egyet, aztán elesett. - Itt Kett -Egyes
lövész, elkaptam egyet a kifutópályától északra! - jelentkezett be a
mesterlövész.
Chávez számára jóval közvetlenebb volt. Ding egy keményfa mögött
keresett fedezéket, amikor meghallotta a felé tartó zajokat. Az a két ember
volt, akiket egyedül cserkészett be. Amikor úgy becsülte, hogy már csak
ötvenméternyire vannak, kilépett a fa mögül. Látta, hogy a másik irányba
tartanak. Chávez oldalra lépett, hogy ne legyen takarásban, és vállához
emelte MP-10-esét. A futó is megpillantotta t, és megpróbálta felemelni a
puskáját. Még l ni is sikerült neki, de a golyó a talajba fúródott, aztán az
arcát érte Chávez sorozata, és zsákként hullott össze. A mögötte jöv
hirtelen megtorpant, és oda nézett, ahol Chávez állt.
- Dobja el azt a kibaszott puskát! - üvöltött rá idegesen Ding, de a férfi
vagy nem hallotta, vagy nem figyelt. Puskája kezdett felemelkedni. De
akárcsak a társa, sem tudta befejezni már a mozdulatot.
- Itt Chávez, elintéztem kett t. - A pillanat izgalma leplezte a szégyent,
hogy milyen könny is volt. Ez egyszer gyilkosság volt.

Clark mintha valami iszonyú gladiátorjátékokon jegyezte volna a

találatokat. Noonan komputerén az ismeretlen személyeket jelz villogó
pontok kezdtek sorra elt nni, ahogy szívük megállt és nem keltett több
elektronikus jelet. Néhány percen belül mindössze négy jelet látott az eredeti
harminc helyett, ezek is futottak vissza az épület felé.

- Uram Isten, Bill, mi történik odakint? - kérdezte Brightling a f bejáratnál.

- Egyszer en lemészárolnak minket, mint a birkákat. Nem értem. Nem
értem.
- Itt John Clark hívja William Henriksent - recsegett a rádió.
 - Igen?
- Oké, utoljára mondom, adják meg magukat, vagy mi kapjuk el.
- Gyere csak és kapj el, ha tudsz! - rikácsolta Henriksen.

- Vega, kezdheted munkába venni az ablakokat - adta ki Clark nyugodtan

az utasítást.
- Vettem, parancsnok - felelte Oso. A vállára emelte M-60-as géppuskáját,
és az els emeleten kezdte, jobbról bal felé lendítette a fegyvert, tört az üveg,
ahogy a nyomjelz lövedékek megtették az épületig tartó utat.
- Pierce és Loiselle, ti meg Connolly északnyugat felé indultok a többi
épületbe. Akit találtok, elintézitek.
- Vettem, parancsnok - felelte Pierce.

Az erd be kivonuló csapat túlél i próbáltak visszal ni, f leg az üres

leveg t l tték, de a f hadiszállás épületében komoly csatazaj hallatszott.
Carol Brightling már sikoltozott. Az emeleti ablakok szilánkjai vízesésként
zuhogtak le rájuk.
- Állítsátok meg ket! - kiabálta Carol.
- Add ide a rádiót - szólalt meg Brightling. Henriksen szót fogadott.
- T zszünet. Itt John Brightling. T zszünet mindenki. Ez magára is
vonatkozik Clark, oké?
Néhány másodpercen belül a tüzelés abbamaradt, a projekt emberei
hagyták abba lassabban, hiszen a Szivárványnak mindössze egyetlen
fegyvere tüzelt, Oso pedig mihelyt Clark utasította, azonnal leállt.
- Brightling, itt Clark, hall engem? - recsegett a rádió a tudós kezében.
- Igen, Clark, hallom.
- Vezesse ki az összes emberét a szabadba fegyver nélkül - parancsolta
az idegen hang. - Senkit nem lövünk le. Azonnal vezesse ki az összes
emberét, vagy mostantól keményebben játszunk.
- Ne tedd - könyörgött Bill Henriksen, maga is tisztában volt vele, hogy
reménytelen az ellenállás, de még kevésbé akarta megadni magát, inkább
választotta, hogy fegyverrel a kézben haljon meg.
- Itt és most megölhetnek minket? - kérdezte Carol. - Milyen választásunk
van?
- Az égvilágon semmi - felelte a férje. Az el térben lev irodához lépett,
és az épület intercomrendszerén mindenkit lehívott az el csarnokba, aztán
felemelte a hordozható rádiót. - Oké, néhány másodpercen belül kint
vagyunk. Csak adjon egy kis id t, hogy megszervezzem.
- Oké, még egy kicsit várunk - felelte Clark.
- Hibát követsz el, John - mondta Henriksen a munkaadójának. - Azt
hiszem, már rég elkövettem, Bill - felelte John. Nem igazán értette, mit rontott
el. Aztán újra felt nt az a fekete helikopter, nagyjából a kifutópálya közepén
szállt le, amilyen közel a pilóta csak mert jönni az ellenséges fegyverekhez.

Paddy Connolly az üzemanyagtartálynál volt. Jókora föld fölötti tartály volt

2. dízel felirattal, feltehet leg a generátor számára. Mi sem könnyebb vagy
jobb mulatság egy üzemanyagtartály felrobbantásánál. Míg Pierce és Loiselle
rt állt, a robbantásszakért öt kiló robbanóanyagot helyezett el a
generátorral szemközti oldalon. Legalább kétszázezer liter, gondolta Paddy.
Jó ideig elhajtaná ezeket a generátorokat.
- Parancsnok, itt Connolly.
- Connolly, itt parancsnok - felelte Clark.
- Többre lesz szükségem, mindenre, amit lehoztam - jelentette.
- A helikopteren van, Paddy. Maradj készenlétben.
- Vettem.

John el renyomult az erd szélig. Alig háromszáz méternyire volt már

csak az épülett l. Vega nehéz géppuskájával követte, és a többi katona is a
közelében volt, Connolly és a vele lev két lövész kivételével. A harc
lelkesedése elmúlt már. Szomorú nap volt. Siker ide vagy oda, nem sok
örömet jelent életeket elvenni, és az, amit ma m veltek, mindenkit leginkább
gyilkosságra emlékeztetett.
- Jönnek - szólalt meg Chávez szeméhez emelve messzelátóját. Gyorsan
számolni kezdett. - Huszonhatot látok.
- Az stimmel - gondolta Clark. - Add csak ide - szólt oda vejének, és
átvette t le a messzelátót, hátha felismer néhány arcot. Meglep mádon az
els arc, akihez nevet is tudott kacsolni, egy n volt. Az egyetlen n , akit itt
látott, Carol Brightling, az elnök tudományos tanácsadója. A mellette lev férfi
pedig nyilván a volt férje, John Brightling. Kijöttek az épületb l, és kimentek
arra térségre, ahol a repül gépek szoktak megfordulni. - Jöjjenek egyenesen
tovább - utasította ket a rádión, k pedig John némi meglepetésére
engedelmeskedtek.
- Oké, Ding, egy csapattal ellen rizd az épületet. Indulj fiú, de légy óvatos.
- De mennyire, Mr. C. - Chávez intett az embereinek, hogy kövessék, és
futólépésben megindult az épület felé.
Clark a messzelátón látta, hogy senkinél nincs fegyver, és úgy döntött,
nyugodtan el jöhet az 1-es osztag katonáinak kíséretében. Elindult, és öt
perc múlva szemt l szemben állt John Brightlinggal.
- Gondolom, ez a hely a magáé?
- Amíg le nem rombolta.
- Fort Detrickben ellen rizték a tartályt, amelyet Mr. Gearing próbált
használni Sydneyben, dr. Brightling. Ha együttérzést vár t lem, rossz helyen
kopogtat.
- Na és mihez akar kezdeni? - Brightling szinte még be sem fejezte a
kérdést, a helikopter felemelkedett, és az er m épülete felé tartott. Nyilván
odaviszi Connollynak a szükséges robbanóanyagot, gondolta Clark.
- Gondolkodtam a dolgon.
- Maga megölte az embereinket! - vicsorgott Carol Brightling, mintha ez
jelentene bármit is.
- Azokat, akik fegyverrel a kézben a harci zónában voltak. Gondolom, k
is lel tték volna az én embereimet, ha módjukban áll, csak mi nem adtunk
lehet séget.
- Ezek jó emberek voltak, olyan emberek, akik...
- Akik hajlandók voltak legyilkolni embertársaikat, és miért? kérdezte
John.
- Hogy megmentsék a világot - vágott vissza Carol Brightling.
- Ha maga mondja, asszonyom, de iszonyú módot találtak ki rá. Nem
gondolja? - kérdezte udvariasan. Az udvariasság soha nem árt, gondolta
közben. Talán ett l kinyitják a szájukat, és jobban kiismeri ket.
- Nem is vártam, hogy megértse.
- Gondolom, nem vagyok elég okos hozzá, ugye?
- Nem, nem az - vágta rá a n .
- Oké, de hadd tegyem föl nyíltan a kérdést. Maguk hajlandók lettek volna
kiirtani csaknem az egész emberiséget biológiai hadviseléssel, csak hogy
nyugodtan ölelgethessék a fákat?
- Azért, hogy megmenthessük a világot - felelte John Brightling
mindannyiuk helyett.
- Oké - Clark vállat vont. - Gondolom, Hitler is teljesen ésszer nek hitte,
hogy megöli a zsidókat. Most üljenek le, és maradjanak csöndben. - Odébb
ment, és beleszólt rádiójába. Ezeket az alakokat úgysem lehet megérteni.
Connolly gyors volt ugyan, de csodákat sem tudott m velni. A
generátorszobát békén hagyta. Mint kiderült, a legkeményebb feladat elé a
f épületben lev h t állította. Ehhez kölcsönvett egy Hummert, jó néhányat
talált itt, és két hordó olajat átvitt az épületbe. Nincs id a finomkodásra,
egyszer en áthajtott a katonai járm vel az üvegfalon. Ezalatt Malloy a
helikopterrel a fele csapatot visszavitte Manausba, és újra feltankolt, miel tt
visszatért volna. Összességében csaknem három óra telt el, mialatt a foglyok
gyakorlatilag meg sem szólaltak, vizet sem kértek, bármilyen forróság volt is,
a kifutópálya pedig sütött, mint valami kemence alja. Clark nem bánta, nehéz
volt elfogadnia, hogy ezek is emberek, és ami a legkülönösebb, m velt
emberek, olyanok, akiket ezt az egy apróságot leszámítva akár tisztelhetett
volna. Végül Connolly egy kis kapcsolódobozzal a kezében megjelent
mellette. Clark bólintott, és beleszólt taktikai rádiójába.
- Medve, itt parancsnok.
- Medve, vétel.
- Ideje indulnunk, ezredes.
 - Értettem. Medve indul. - A távolban a Night Hawk rotorja forogni kezdett,
Clark pedig visszament oda, ahol a foglyok ültek.
- Nem öljük meg magukat, és nem is visszük vissza Amerikába - közölte
velük. Nem akármi volt látni a meglepetést az arcukon.
- Akkor mi lesz?
- Maguk úgy gondolják, hogy harmóniában kell élnünk a természettel,
ugye?
- Ha meg akarja menteni a bolygót, akkor igen - felelte John Brightling.
Felesége szeméb l sütött a gy lölet és a dac, de immár a kíváncsiság is.
- Helyes - bólintott Clark. - Akkor álljanak föl, és vetk zzenek le
mindannyian. Dobják ide a ruháikat - mutatott a kifutópálya sarkára.
- De...
- Csinálják! - kiáltott rájuk Clark. - Különben itt rögtön agyonlövetek
mindenkit.
Lassan engedelmeskedtek. Volt, aki sietve vette le ruháit, mások csak
lassan és zavarban, de a ruhadarabok végül halomban álltak a kifutópálya
közepén. Carol Brightling különös módon egyáltalán nem t nt
szemérmesnek.
- És most mi lesz? - kérdezte.
- Elmondom, mi az ábra. Maguk harmóniában akarnak élni a természettel,
hát rajta, csak tegyék. Ha nem bírják, a legközelebbi város Manaus,
százhatvan kilométerre. Abban az irányban - mutatta, aztán megfordult. -
Paddy, jöhet a t zijáték.
Connolly szó nélkül lenyomott egy kapcsolót a dobozon. Els ként az
üzemanyagtank pusztult el, az ikertöltet két lyukat robbantott az oldalába, ez
begyújtotta a dízelüzemanyagot, amely a rakéták által kilövellt gázként
száguldott ki a tartályból, nekivetve a tartályt az er m épületének, amely
vagy ötvenméternyire volt onnét. Aztán a tartály megállt, szétrobbant, és ég
dízelolaj lepte el a környéket.
A h t részleget a f épületben nem látták robbanni, de a dízelolaj itt is
berobbant. Kitépte a h t ház falát, majd az épület egy része az ég romokra
esett. Aztán sorra következett a többi épület, beleértve a m holdas
antennákat is. A f hadiszállás lakóépülete volt az utolsó. Betonváza egy ideig
ellenállt a sorra robbanó tölteteknek, de aztán néhány másodpercnyi
bizonytalanság után a földszinten megroppant a váz, és az egész épület
összecsuklott. Alig egy perc leforgása alatt elpusztult itt minden, ami az élet
szempontjából hasznos lehetett.
- Ki akar küldeni minket a dzsungelbe úgy, hogy még egy késünk sincs? -
dühöngött Henriksen.
- Keressenek köveket, és pattintsanak maguknak - javasolta Clark. - Mi,
emberek félmillió évvel ezel tt megtanultuk, hogyan kell. Harmóniában
akarnak élni a természettel? Hát, tessék. - Leszállt a Night Hawk, és Clark
megfordult, hogy felszálljon rá. Néhány másodperc múlva már a pilóta
mögötti ülésen ült beszíjazva, Malloy ezredes pedig felemelkedett a
leveg be. Még csak egy kört sem írt le.
Az ilyesmit mindig meg lehet jósolni, gondolta Clark visszaemlékezve arra
az id re, amikor még Vietnamban szolgált. Voltak azok, akik mihelyt
kiugrottak a Hueyból, bevetették magukat a bozótba, aztán voltak azok, akik
még ott tébláboltak, néztek a helikopter után. mindig az els csoportba
tartozott, mert tudta, hol várja a feladata. Másokat viszont csak az érdekelt,
hogy visszajussanak, és nem akarták, hogy a helikopter itthagyja ket. Most,
hogy még egyszer utoljára lenézett, látta, hogy lentr l az összes tekintet a
kelet felé tartó Night Hawkot követi.
- Talán egy hét, Mr. C? - kérdezte Ding, aki olvasott az arcából. Nem hitte
volna, hogy , aki az Egyesült Államok hadseregének rangeriskoláján
végzett, sokkal tovább kibírná ilyen körülmények között.
- Ha szerencsések - felelte a Szivárvány Hatos.
 EPILÓGUS

CHÁVEZ az íróasztalán találta az International Herald Tribune-t a

szokásos reggeli torna után. Kényelmesen hátrad lt, hogy elolvassa. Az élet
egyre unalmasabb volt Herefordban. Még mindig sokat edzettek és
gyakoroltak, de azóta, hogy hat hónappal ezel tt visszatértek a bázisra Dél-
Amerikából, egyetlen bevetésük sem volt.
Aranybánya a Sziklás hegységben, harsogta az egyik cikk címe a
címlapon. Jelent s aranylel helyet találtak egy helyen Montanában, egy
orosz állampolgár birtokán, írta a cikk. A ranchet bizonyos Dmitrij A. Popov
orosz vállalkozó vásárolta meg befektetésként és üdül helyként, aztán
véletlenül fedezte fel a leletet. Néhány hónapon belül megkezd dik az arany
kibányászása. A helyi környezetvéd k tiltakoztak, és bíróság elé vitték a
dolgot, de a szövetségi bíró úgy döntött, hogy a kérdést még mindig az 1800-
as évek ásványianyag-kitermelésére vonatkozó t rvények szabályozzák, és
tovább nem volt hajlandó foglalkozni az üggyel.
- Láttad ezt? - kérdezte Ding Clarktól.
- Kapzsi csirkefogó - felelte John, és megnézte az unokájáról készült
legújabb képet Chávez íróasztalán. - Igen, olvastam. Félmillióért vette meg a
ranchot Foster Hunnicutt hagyatékából. Gondolom, a gazfickó mást is
elmondott neki, nemcsak Brightling terveit.
- Valószín . - Chávez tovább olvasott, az újság üzleti rovatából megtudta,
hogy a Horizon Corporation részvényei ismét kezdenek felkapaszkodni most,
hogy a cég el állt egy új szívgyógyszerrel. El z leg komolyan esett az
érték k, amikor a cég elnöke, dr. John Brightling néhány hónappal ezel tt
azóta is megmagyarázhatatlan módon elt nt, tette hozzá a gazdasági
újságíró. Az új gyógyszer, a Kardiklear, a Szövetségi Gyógyszerügyi Hivatal
szerint is jó 56 százalékkal csökkenti a második szívroham esélyét. A cikkb l
kiderült, hogy a Horizon az emberélet megnyújtásán és rákgyógyszereken is
dolgozik.
- John, elment valaki Brazíliába, és...
- Tudomásom szerint, nem. A m holdas felvételeken látszik, hogy senki
nem vágja a füvet a repül terük mellett.
- Szóval, gondolod, hogy a dzsungel végzett velük?
- A természet nem szentimentális, Domingo. Nem tesz különbséget barát
és ellenség között.
- Valószín leg így van, Mr. C. - Pedig ezt még a terroristák is megteszik,
gondolta Chávez, de a dzsungel nem. Végül is ki az emberiség igazi
ellensége? Többnyire maga, gondolta Ding. Letette az újságot, és ránézett
John Conor Chávez fényképére. A gyerek most tanult meg felülni és
mosolyogni. Fia egy bátor, új világban fog feln ni, pedig azok egyike lehet,
akik próbálnak gondoskodni arról, hogy ez a világ biztonságos is legyen a
számára és az összes többi kisgyerek számára, akinek most az a feladata az
életben, hogy megtanuljon járni és beszélni.

Vége