A Krisna-tudat és a redukcionizmus

A görög klasszikus filozófusok közül leginkább Arisztotelészt (384-322 BC) tartják a nyugati
világkép megalapozójának (Weltanschauung). Guruja, Platon (427-347 BC) egy a misztika
útját követő személy azt tanította, hogy az anyagi világ a tiszta formák egy örök,
transzcendentális világának egy tökéletlen vetülete. (Személy szerint én azt gondolom, hogy
Platon egy bizonyos szinten Hiranyagarbha megvalósítással rendelkezett) Ám Arisztotelész
meggyőződése nem volt azonos mesteréével, hogy az ideák külön léteznek e világ dolgaitól.
Az eidos (idea) a kyle (anyag) formája – mondta. Az anyagi világ egy Átváltozás, mely egy
imperszonális kozmikus elmétől kapta a formáját, mely önmaga semmi más, mint a Létezés.
Az egész Átváltozás önmagában rejlő oka az, hogy az a Létezés felé fejlődhessen.
(Emlékezzünk vissza Hégel tanításaira, s világossá válik, hogy e német idealista filozófus
alapvető metafizikai állításait Arisztotelésztől kölcsönözte. Ha azt vesszük, hogy a jó öreg
görög gondolkozók között Pláton a másvilági misztikát képviselte, akkor Arisztotelészt
tekinthetjük a „tudomány emberé”-nek.

Ám Arisztotelész nem napjaink tudósaira hasonlított, akik a megfigyeléseikből származó

teóriáikat kísérletekkel ellenőrzik. Ha Arisztotelész megszeretett egy elképzelést, akkor nem
gondolta, hogy azt le kell ellenőriznie valahogyan. Például azt tanította, hogy a természet
törvényei alapján a férfiaknak több foguk van, mint a nőknek. E tanult filozófusnak két
felesége is volt. Azokban az időkben a nők sokkal inkább engedelmes feleségek voltak, mint
manapság, tehát könnyen megkérhette volna e hölgyeket, hogy nyissák ki a szájukat a fogaik
megszámolása érdekében. Ám abban az időben a tudomány olyan volt, hogy ha egy kijelentés
nagyon elegánsnak tűnt, annak Igaznak kellett lennie. A világ, ahogy látod a Létezés
elméjében van jelen. Tehát a fő dolog, hogy a filozófus a Létezésre gondoljon, s ezen a
módon ismerhette meg a világ természetét.

Arisztotelész olyan komolyan alkalmazta ezt a gondolkodási módszert, hogy azt manapság
TOE-nak (A Mindenség Elmélete) nevezik. Ebben a kozmológiai világképben a hold jelzi a
határt a felső (holdon túli) és alsó (holdon innen) területek között az univerzumban. A holdon
túli területekről azt gondolta, hogy tiszta anyagból áll, és a „második rendű istenek”
(félistenek) lakják, akik isteni, tökéletes és boldog létet élveznek. A szennyezett anyag alkotja
a hold alatti világot, melyet tökéletlen organikus lények lakják, mint például a növények,
állatok és emberek. Arisztotelész írásai részletesen bemutatják az univerzum szerkezetét, egy
ötvenöt koncentrikus szférából álló kristályszerű térséget, mely forgási rendszer figyelembe
vette a nap, a hold a csillagok és bolygók pályáit.

A középkorban lefordították latinra, s e modell nagy hatással volt a keresztény tudósokra, akik
már nagyon ki voltak éhezve valamiféle kozmikus rendszer megismerésére. AD 1266-ban
Aquinói Tamás megírta Summa Theologiae művét, melyben hivatalosan egybekapcsolta
Arisztotelész filozófiáját a katolikus teológiával. Ez a teória vált alapvetővé a középkori
Európa számára  mint egy áhitatos intellektuális esemény mind a ókori Görögök
tudományos felfogása, mind Jézus Krisztus, a morál autoritása számára. A Chartrei magasba
ívelő katedrális  mely még Aquinói Tamás életében elkészült  a katolikus egyház
monumentális emlékműve a TOE számára. Pitagorasz és Arisztotelész kőbe vésett alakjai
bekerültek az öröklétbe.

Galileo Galilei és a redukcionizmus kezdete

Galileo Galilei (1564-1642) munkássága kritikus törést jelentett e TOE számára. Miután a
hold hegyeinek magasságát kiszámította egy teleszkóp segítségével történő mérés után, azt a
következtetést vonta le, hogy a hold a földhöz hasonló világ kell legyen. Ám Arisztotelész azt
tanította, hogy a hold nem olyan, mint a föld  mennyei anyagból lett megalkotva.

Mivel az Egyház csak olyan tudományt, és filozófiát engedélyezett, mely ancilla ecclesiae
(servant to the Church) and ancilla Aristotelis (Arisztotelész munkásságát szolgálta),
Galileonak nem volt szabad megnyilatkoznia a nyilvánosság előtt egészen 1632-ig. A
mennyei „tökéletesség” lefokozása puszta alapvető elemek és egyszerű mechanika szintjére a
modern tudományos meggyőződés megszületését jelezte, a redukcionizmust. A
redukcionizmust mibenlétét nagyon szépen összefoglalta Bryan Appleyard Understanding the
Present--Science and the Soul of Modern Man (1992) munkájában (A jelen megértése  a
modern ember tudománya és lelke) a 259. oldalon. Galileo után a tudomány azt a
következtetést vonta le, hogy „nem kell értékek után kutatnunk a világon. Meghatározhatjuk a
természetet, ám csak objektív és saját jó/rossz felfogásunktól mentesen.” Ezáltal a tudomány
nem csak elhagyta Istent  a teológia témáját , hanem ezzel együtt a moralitást is, mely a
filozófia egyik életet adó témája. (A nyugati filozófiának négy, vagy néha ötnek mondott
alapvető kutatási területe van: logika, ismeretelmélet, metafizika, etika (morál) és ha
belevesszük, az ateizmus)

Arisztotelész univerzuma több volt, mint egy materialista rendszer. Elsősorban egy morális
harmóniát képviselt. A holdon túli és holdon inneni világokat a térképen aszerint ábrázolta,
hogy a tiszta és tisztátalan, jó és rossz megítéléseken alapuló morális értékrendjével való
megítélés alapján ideáik milyen értéket képviseltek. Nem napjaink „csillagászati térkép”-e
volt, melyet egy teleszkóp lencséin át fényképeztek le.

A Bhagavatam kozmológiája

Ahogy a bhakták jól tudják, a Srimad-Bhagavatam az univerzumot négy részre osztott

világként ábrázolja. A földi régiók, ahol az emberi lények élnek a Bhuvar-loka nevet viseli.
Felette, a Bhuvar-lokán találkozhatunk az antariksa-sthanah élőlényekkel (a külső űr
élőlényei) és a madhyama-sthanah lényekkel (a föld és a mennyek közötti világok lakosai).
Ezek között élnek a Yaksák, akiknek a vezetője Kuvera, a félistenek kincstárnoka; a Kinnarák
és Kimpurusák, akik emberi és állati formákból összetetteknek látszanak; a Raksasák, a
félelmetes emberevők, fekete mágia gyakorlásával elért hatalmukkal; a Vidyadharák, az
angyali lények, akik járművek nélkül repülnek az égen; a Gandharvák, a mennyei
muzsikusok, akik a földi zenészek múzsái; az Apsarák, a kedves táncoló lányok, akik a
Gandharvák feleségei, és más jüságos mennyei lények.; Caranák és Siddhák, akik természetes
módon rendelkeznek mindenféle misztikus hatalommal; szellemlények (preták, pisacák,
bhutaganák, stb.); és soféle emberfeletti természettel rendelkező élőlények (Uragák, Patagák,
Nisacarák, stb.).

A Bhuvah-loka felett található a Svargaloka, a karma-devaták mennyei birodalma, azaz a

harminchárom millió fajta félisten világa, akik jámbor vallásos emberi élet karmája által
emelkedtek fel előző emberi életükből ide. Sarve purusakarena manusyad devatam gatah,
állítja a Mahabharata 13.6.14: „mindannyian emberi erőfeszítések által emelkedtek fel a
földről a félistenek helyzetébe.” A Mahabharata 12.250.38 hangsúlyozza, hogy: sarve deva
martya sanjna-visistah  „Mindezek a félistenek ismét emberekként születnek meg, miután
jó karmájuk eredményeit felélték.”
A Bhur (föld), Bhuvah (külső űr) és Svarga (mennyek) mind a szenvedély hangulatával
befolyásoltak, ahogy azt Srila Prabhupada kifejtette egy Bhagavad-gita előadáson
Bombayben 1974 március 24-én. A szenvedéllyel áthatott területek felett található a jóság
világa, ahol a kiváló rsis (szentek) tartózkodnak. Ide tartozik a Maharloka (Brghu rsi
birodalma); a Janaloka (manasa-munik, Brahma elméjéből született fiainak lakhelyei); a
Tapaloka (a Vairaja szentek világa); és a Satyaloka (Brahma, Ksirodakasayi Visnu Siva
birodalmai, ahonnan mindegyikük az anyagi természet egyik megkötő energiáját irányítja).

A földi világ, a Bhurloka alatt egy hét területből álló birodalom, a Bila-svargaként (a föld
alatti mennyek) ismert föld terül el, ahol a tudatlanság a fő jellemző hangulat, és ahová a nap
soha nem világít. A hét közül az első az Atala. Az uralkodó itt a démonikus tudós Bala, aki 96
mágia művészetének mestere. Az Atala lakosai a boldogságot a kábító és mámorító szerek,
valamint a nemi élet által keresik. A második régió a Vitala, Hatakesvara birodalma  aki
Síva egyik kiterjedése  együtt feleségével Bhavanidevivel. A harmadik terület a Sutala,
melyet Bali irányít. Habár ő a démonok között született meg, az Úr tiszta hívője. A negyedik
világ a Talatala, ahol Maya Danava él, aki minden fekete mágus tanítója. Az ötödik régió a
Mahatala, a Kadrudevaták lakhelye, akik Kadru, Kasyapa Muni feleségének méhéből
megszületett sokfejű kígyók. Különlegesen vad természetük ellenére mindig félelemben élnek
Garudától, a madarak királyától. A hatodik világ a Rasatala, a Daitya és a Danava démonok
világa. Ők örökké a félistenek ellenségei, s néha hadseregbe törömülve megtámadják a
Svargalokát. A legalsó világ a Patala. Itt tartózkodnak a Nagaloka-adhipatik, minden
kígyószerű démon urai. Ragyogó rubin és más drágakő díszíti sok-sok fejüket, ami által
misztikus fénnyel árasztják el a teljes Bila-svarga birodalmat.

A Bila-svarga alatt van Pitr-loka, Yama személyes lakhelye. Ez egy mennyei világ, ahol
Soma, a hold istene is él. A Pitr-lokához közel taálható a Narakaloka, ahol a bűnösök pokoli
körülmények között szenvedik el büntetésüket. Ez alatt közvetlenül a Garbhodaka néven
ismert kozmikus óceán található.

A Bhagavatam kozmológiája morális univerzumot mutat be, mely a különböző területeken

élők karmája alapján került beosztásra. A Bila-svarga a démonok számára, a Svarga-loka
pedig a félistenek számára van fenntartva… mindez a dharma, a kozmikus morális törvény
alapján.

Érvelés a Krisna-tudatban

Természetesen a modern tudományos megfigyelés nem támasztja alá az univerzum

Bhagavatamban található leírását. Fentebb láttuk, hogy az Egyház által elfogadott,
Arisztotelész-Aquinói Tamás kettős által lefektetett morális univerzum modell hogyan bukott
meg a történelemben, miután a teleszkóp bebizonyította, hogy nem létezik ténylegesen. Nos,
az igazat megvallva, a Srimad-Bhagavatam a földet, a holdat és a napot olyan módon
árbázolja, mely meglehetősen különbözik az asztronómusok megállapításaitól. Vajon ezek
alapján kételkednünk kell-e a Bhagavatamban? Ha igen, akkor a Bhagavatam által tanított
morális világképben is kételkedni fogunk. Ennek eredményeképpen a szabályozó elvek el
lesznek hanyagolva, és az érzékeinket szeszélyeink szerint fogjuk használni.

A Vaisnava írások azt mondják, hogy az anyagi energia Úr Krisna adhara-saktija, azaz
alkalmazott energiája. Máyá a materialista élőlények kéjes vágyaihoz alkalmazza azt, amikor
önmagát mint kihasználható anyag mutatja meg. Az emberek így őt aktuális felfogó és
cselekvő szerveik tipusai szerint kihasználhatónak látják.
December 18-án adtam egy példát a pókról és hálójáról. A háló valójában egy érzékelő
rendszer, mely által a pók felfogja a világot. Az adhara-sakti a pók vágyait úgy szolgálja ki,
hogy egy „tényleges világot” képez a számára, melyben más szerencsétlen élőlények
felfoghatóak és kontrolálhatóak. Ha a pók világképét le tudnánk fordítani angol nyelvre, nem
kétséges, hogy az átlagember azt egy bizarr mitológiának, kitalációnak, vagy őrültségnek
tartaná. A mi saját emberi tényeink nem kevésbé bizarr őrültségek például a félistenek
számára.

Az érzékeik elégedettségére vágyó élőlények lakta tények világán túl helyezkedik el maga a
világ. Ez a dharma, azaz a morális világ, melyet a természet elsődleges célját ismerő
élőlények látnak megfelelően. Ez az elsődleges cél az Úr tervének kiszolgálása, Saját akaratos
szerves részeinek kigyógyítása. A Srimad-Bhagavatam ezt a dharma alapján való elrendezést
mutatja be:

K¥¢£a-tudat azt jelenti, hogy a bhakta állandóan az Istenség Legfelsõbb

Személyiségével van, olyan elmeállapotban, amelyben pontosan úgy láthatja a
kozmikus megnyilvánulást, ahogyan az Istenség Legfelsõbb Személyisége
látja. Ez nem mindig lehetséges, de éppen úgy nyilvánul meg, mint a R§huként
ismert sötét bolygó, amely a telihold idején látható. (Bhag. 4.29.69)

Ötezer évvel ezelőtt Kuruksetrán Krisna megmutatta visvarupáját (a totális univerzum

formája) állandó társának, Arjunának. Nagyon ritka az ilyen alkalom, mint amiben Arjunának
része lehetett, hogy közvetlenül úgy láthatta az univerzumot, ahogy Krisna látja azt. Ám
mindegyikünk megragadhatja a lehetőséget, hogy az emberi értelem segítségével közvetve, az
írások alapján lásson. Ez a módszer egy hasonlat által: A telihold idején bekövetkező
holdfogyatkozáskor a hold körüli halvány fény lehetővé teszi a számunkra, hogy közvetve
meglássuk azt a sötét bolygót, mely eltakarja a szemünk elöl a hold korongját. Azért közvetett
ez a módszer, mert a szemünk nem tudja megállapítani, hogy mi fedi el a holdat. De azt azért
meg tudjuk állapítani a lágy fénykör láttán, hogy a hold előtt valami elhalad, ami eltakarja a
holdat. A Védák írásai azt mondják, hogy ez az árnyékszerű dolog a Rahu, egy olyan bolygó,
melyet másként nem lehet látni.

Hasonlóan ehhez, az írások által vezetett holdfény-szerű értelem lehetővé teszi a számunkra,
hogy az anyagi univerzumot közvetett módon mint a lelki világ eltakaróját lássuk. Egy
mechanisztikus redukcionista erre azt mondjatja, hogy ami a holdfogyatkozást okozza, az nem
egy misztikus sötét bolygó, hanem a föld árnyéka. A mechanisztikus és a Védikus látásmód
között a különbség annak a kérdése, hogy mit nevezünk „a megfigyelés rendszerének”.
Például ha megkérnek minket, hogy pusztán a szemünkre támaszkodva mit látunk, ha kétféle
por keverékére tekintünk  fehér liszt és finoman megőrölt mák keverékét , akkor azt
fogjuk mondani, hogy szürke port. Ám ha egy mikroszkópon át tudjuk megnézni ezt a szürke
port, akkor észrevennénk, hogy mint szürke por nem létezik. A mikroszkóp rendszerén át sok-
sok fehér és fekete részecskéket fogunk látni.

A megfigyelés mechanisztikus, „tényleges” (ember által tervezett) megfigyelési rendszer

alapján logikus azt mondani, hogy a holdfogyatkozást okozó sötétség pusztán a föld árnyéka.
Ám a Védikus megfigyelési rendszer, mely az Isten által tervezett látásmód, a mechanikus
tények úgy semmisülnek meg, mint ahogy a szürke por a mikroszkóp lencséjének
látómezejében. A Védikus rendszer alapján a kozmikus események az Istenség Legfelsőbb
Személyének, Srí Krisna két energiájának (a lelki és az anyagi energia) kölcsönhatásaiként
láthatóak. A morális dimenziót három tulajdonság egymásra hatásaként határozza meg: jóság
(bölcsesség), szenvedélyesség és tudatlanság.

A kozmosz morális dimenziói tudatunk megtisztulása révén tárulnak fel, nem érzékszerveink
használata, vagy elménkben való spekuláció által. A tisztulás együtt jár azzal, hogy
megválunk az anyag kihasználásától, hogy fizikai érzékszervi gyönyöröket érjünk el, és olyan
tudatosságra teszünk szert, melyben az anyagot Krisna szolgálatában használjuk.

Kétfajta illúzió: természetes és spekulatív

Ellenérveket hozhat fel valaki, hogy a szürke por példája, amikor kiderül, hogy két por
keverékét láttuk ilyennek csak azt demonstrálja, hogy az emberi megfigyelés kiterjeszthető az
ember által készített eszközök, mint például mikroszkóp segítségével. Ez a példa annak
segítségével születik meg, hogy Galilei redukcionalista módon mutatja be a holdat, s nem
támogatja Arisztotelész és Aquinói Tamás vallás-filozófiai kozmológiáját, vagy például a
Védákét.

Egy gyakran emlegetett hasonlatot felhasználva, ez az ellenérv összetéveszti az almát a

naranccsal azt állítva, hogy ugyanolyan gyümölcsök. Amire rá akarok mutatni, az kétfajta
illúzió léte közötti különbözőség. A természetes illúzió egy dolog. A spekulatív illúzió pedig
egy másik.

A por példája azt mutatja, hogy az emberi érzékek hogyan adnak lehetőséget az illúziónak,
mely által fehér és fekete por keverékeként szürkének látjuk az egészet. Ez a szürkeség
igazából nem létezik érzékszervi felfogásunk hálózatának keretein belül. Ez természetes
illúzió.

Egy másfajta tipusú illúzió az, amelyet Arisztotelész-Aquinói Tamás hold megharátozása
képvisel. Ezt Galilei teleszkópjával cáfolta meg. Az eredeti meghatározás nem az érzékek
által felfogott adatok eredménye volt. Ez egy spekulatív illúzió, melyArisztotelész elméjéből
származott. Nem szabad azonosnak tartani a természetes illúziót a spekulatívvel, ahogy az
almát sem lehet azonosnak venni egy naranccsal, bár mindkettő gyümölcs.

A Bhagavatam azt tanítja, hogy a prakrti, az anyagi természet elménkre egy természetes
illúziót vetít rá. A spekulatív illúzióink annak az eredményeként születik meg, hogy
megpróbáljuk „kitalálni”, hogy miként működik a természetes illúzió. A nyugati tudomány
régen és manapság  az ókori görögöké, a középkor Európájában, és manapság a világon
mindenhol  egy alapvető tévedésben hisz. A tévedés az az elképzelés, hogy az emberi lény
anyagi érzékszervi felfogás útján eljuthat az igazsághoz. Manapság például a tudósok abban
hisznek, hogy ha az érzékszervi tapasztalatokat fejlett technológiájú műszerekkel támogatják,
akkor képessé válik „tökéletes” adatok szolgáltatására. Arisztotelész és Aquinói Tamás
természetesen nem rendelkezett ilyen eszközökkel; ám soha nem kételkedtek abban, hogy ha
az emberi lény képes lenne közelről látni a holdat, akkor azt látná, amit filozófiájukban
leírtak. Nem volt semmi utalás arra az Arisztotelészi-Aquniói Tamás TOE-jában, hogy az
emberi érzékszervi felfogás természete által illúzórikus.

Ezért történt, hogy Galileo teleszkópja segítségével történő tapasztalata oly módon pusztító
csapást mért az Egyház TOE-jére. Néhány vallásos ember azzal érvelt a múltban, hogy a
teleszkóp valahogyan zavart produkál, mely bárki szemét befolyásolni képes, aki belenéz
ebbe az ördögi műszerbe. Nem merészeltek a teleszkóp mögötti emberi szemre rámutatni,
hogy azt nyilvánítsák bűnösnek. Egy ilyen állítás Totális Világképüket még jobban aláaknázta
volna. S mindez nem más, mint amit a nyugat Arisztotelésztől megörökölt. Az ő tanára,
guruja Plátón azon a véleményen volt, hogy az érzékek tapasztalatában nem szabad megbízni
 erről szól a „barlang hasonlat”, melyet filozófiai iskolákban még ma is bemutatnak, mint
Plátón tanításának legteljesebb képviselőjét. A valóság formái nem itt vannak a mi
világunkon, mely durva anyagból áll, s mely egy sötét barlang tele félrevezető árnyékokkal. A
valóság a világon kívül van, a ragyogó, tiszta Ideák világában. Ám Arisztotelész nem fogadta
el mindezt. Azt gondolta, hogy az anyagi világ formái, ahogy azokat itt és most látjuk,
közvetlenül a Lény elméjének alkotásai. Nincs sehol máshol egy ennél tökéletesebb forma.
Arisztotelész imperszonalista volt, aki abban hitt, hogy az anyag nélkül nincs forma. A Lény
saját jogán létezik az anyagon túl, igen, ám ez a Lény ebben a helyzetben abszolút
monisztikus. Semmiféle forma nem létezik Benne. Amiben Arisztotelész egyetértett Plátónnal
az az a logika, hogy az anyag az elméből jön létre. Így végsősoron Arisztotelész inkább
racionalista volt, mint egy empiricista. Ám az empiricizmus nagy mértékben befolyásolta őt,
ami nem tapasztalható Plátón filozófiájában.

A tudományos eszközök azt bizonyítják, hogy az érzékszervek tökéletlenek

A por példa ellentmondásba sodorna, ha elfogadnám, hogy a tudományos eszközök, mint

például a mikroszkóp, a teleszkóp abszolút valóságos ismeretet közvetítenek. Ám ezt nem
tehetem meg; még a kvantumfizikával foglalkozó tudósok is, amikor sarokba szorítják őket
azt kell hogy mondják, ez nem igaz. (Az általánosan elfogadott kvantumfizikai kijelentés az,
hogy az eszközeinken keresztül csak azt láthatjuk, ami természetes a számunkra. Nem látjuk
azt, hogy maga a természet micsoda....ez Kant Ding-an-sicht felfogása). Az eszközök azt
mutatják, hogy az érzékelésünk és gondolataink által kapott tudás mindig tökéletlen. Ez azért
van, mert érzékelésünk és elménk képességei örökletesen tökéletlenek. Vegyük például azt,
amit a kozmoszról manapság az eszközök segítségével ismerünk. Hasonlítsuk ezt össze azzal,
amit csak hat évtizeddel ezelőtt hallottunk. Azt kell mondanunk, hogy „hat évtizeddel ezelőtt
a tudásunk annyira tökéletlen volt.” Ám nem jelenthetjük ki, hogy „De legalább most valóban
tudjuk a valóságot!” Miért nem állíthatunk ilyesmit? Harvan év múlva a jövőben eszközeink a
maiaknál sokkal jobbak lesznek, és ezekkel fel fogjuk fedezni jelenlegi tudásunk
tökéletlenségeit.

Erre a nehézségre szerettem volna rámutatni a szürke por példával: hogy érzékelésünk
örökletesen tökéletlen. Az eszközök csak egy bizonyos határig képesek támogatni minket.
Mindig lesz több tudnivaló az érzékelhető világból, mégha mikroszkópon, vagy teleszkópon
keresztül is vizsgáljuk azt. Az érzékek által szolgálattott adatok soha nem végleges választ
adnak.

Fizikai eszközök soha nem kutathatják a létezés lelki, vagy morális dimenzióit. Mindezek a
megfigyelés rendszerének más területei. S e dimenziók irányításuk alatt tartják a fizikai
világot. A Védák írásai azt mondják, hogy a hold egy mennyei világ, ahol Candradeva, eyg
morálisan felsőbbrendű élőlény él. Ő irányítja az érzékeinknek ismerős hold fizikai
megjelenését is. Nem fedezhetjük fel az ő létezését olyan fizikai tényezők segítségével, mint
térveli távolság, vagy vizuális benyomásaink felnagyítása. Űrhajókkal a fizikai holdat
közelíthetjük meg. Ám a hold, mint morális entitás láthatatlan marad.