Károly Róbert gazdaségi reformjai

 I. Az „interregnum” időszaka, a kiskirályok uralma

– III. András halálával (1301) fiágon kihalt az Árpád-ház. A Károly Róbert hatalmának
megszilárdulásáig tartó időszakot szokták tévesen interregnumnak (király nélküli állapot)
nevezni, pedig az országnak volt királya, sőt egyszerre több is.

– A jogilag egységes országban a hatalom a tartományurak, kiskirályok (pl.: Csák Máté, Aba
Amádé, Borsa Kopasz, Kán László) kezébe került. Ők korábban megszerzett méltóságaikra
hivatkozva (nádor, vajda, bán) sajátjukként igazgatták a királyi várakat, önálló területi
hatalom kiépítésére törekedtek.

– A király minden hatalmát elvesztette, csak a tartományurak jóindulatának elnyerése után

számíthatott a trónra.

– A trónért az Árpád-házzal lányágon rokon dinasztiák vetélkedtek: az Anjouk, a Přemyslek

és a Wittelsbachok.

– Anjou Károly Róbert, V. István dédunokája Nápolyból érkezett. A pápa és a horvát

nemesek támogatását élvezte. 1301-ben hívei egy alkalmi koronával koronázták meg
Esztergomban, de a tartományurak ezt nem fogadták el. Arra hivatkoztak, hogy nem a Szent
Koronával koronázták.

–  Přemysl Vencel, IV. Béla ükunokája Csehországból jött, a magyar nemesek nagyrészt őt
támogatta. 1301-ben szabályosan megkoronázták. Kilátástalannak ítélte meg uralkodását,
ezért 1305-ben elhagyta az országot.

– Wittelsbach Ottó bajor hercegnek adta a koronát Vencel. Ottót 1307-ben ugyan
megkoronázták Fehérváron, de ezt sem ismerték el a tartományurak, formailag azért mert
püspök és nem az esztergomi érsek koronázta. Az országban nem voltak támogatói, sőt Erdély
ura, Kán László el is fogta, ezért szabadulása után elhagyta az országot.

– 1308-ra a legtöbb tartományúr elfogadta Károly Róbertet királyának és a pesti domonkos

templomban tartott gyűlésen hivatalosan is megválasztotta. 1309-ben újra megkoronázták, de
ez is szabálytalan volt, mert a Szent Korona még mindig Kán Lászlónál volt.

– 1310-ben koronázták meg végül szabályosan. Ekkor azonban a kiskirályok uralma még

mindig meghatározó volt az országban, így hatalma növelése érdekében le kellett számolnia
velük.

II. A tartományúri hatalom felszámolása és Károly Róbert belpolitikája

 – 1312-ben a rozgonyi csatában legyőzte a kassai polgárokkal vitába keveredett Abákat.

– Egyes kiskirályokkal kibékült, másokat fegyverrel győzött le, de volt akivel haláláig nem
tudott leszámolni (1321. Csák Máté).
– 1315-től az ország legfontosabb méltóságait a Károly Róberthez hű nemesek kapták meg
(Lackfi, Újlaki, Szécsi, Bebek családok). Belőlük jött létre az új bárói réteg, akik nem
egyeztek meg az Árpádok alatt felemelkedett családokkal.

– A király hatalmának alapját a tartományuraktól visszavett királyi várak képezték (az ország
150-200 várának fele). Ezeket a várbirtokokat az új bárók irányították. A birtokból befolyt
jövedelmek őket illették, de maga a birtok nem örök-, hanem honorbirtok (szolgálati birtok)
volt. A honort a király bármikor visszavehette, így akadályozta meg, hogy a bárók túlságosan
megerősödjenek. Ez szembe ment az Árpádok alatti birtokadományozással, amely esetben
ameddig fiúágon örökölhető volt a birtok, addig egy család kezén maradt az adományozott
birtoktest.

– A királyi hatalom megerősödését mutatja, hogy a kezdeti idők után a király már nem hívott
össze országgyűlést, hanem a tanácsosaival (ezek is bárók) együtt irányította az országot.

– A magyar haderőt a királyi seregek, a bárói és vármegyei bandériumok, valamint a kun

könnyűlovasság alkotta. Támadó hadjáratok alkalmával a királynak fizetnie kellett a
nemeseknek. A banderális hadsereg fenntartása olcsóbb volt, mint a korábbi vármegyei
hadseregszervezés. Így minden egyes vármegyének, s bárónak adott számú hadsereget kellett
kiállítani. A banderiális hadsereg a nevét a zászló latin szavából kapta, ugyanis ezek a
banderális seregek az alakulatokat kiállító család, vármegye birtok címeres zászlajával
vonulhattak hadba. Ez olcsóbb volt, mivel nem csak a vármegyéknek kellett katonákat
kiállítani, hanem a báróknak is. Illetve nem kellett értük fizetni, így egy zsoldosseregnél is
olcsóbbak voltak.

  III. Károly Róbert gazdaságpolitikája

 – Reformjait tárnokmestere Nekcsei Demeter dolgozta ki, a regálé jövedelmekre

támaszkodott. A regálé jövedelmek a királyi felségjogon szedett jövedelmeket jelentik.
Vagyis, mindazok a bevételek, amiket nem a királyi birtokokból szed be az uralkodó, hanem a
királyi címéhez tartozó jogokból. Például a sókereskedelem, vámok, adók,.

– Magyarország a XIV. sz-ban Európa legfontosabb nemesfémexportőre volt. Innen

származott az európai aranyfelhasználás 1/3-a (évi 1 tonna) és az ezüst jelentős mennyisége
(évi 10 tonna)

– A nemesfémbányászat királyi monopólium volt, ezért a nemesek nem voltak érdekeltek a

bányászat fejlesztésében. Károly Róbert a földek tulajdonosainak átengedte a bányászok által
fizetett bányabér (urbura) 1/3-át. (A pénzverés monopóliuma továbbra is a király bevételeit
növelte.) Ezzel motiváltabbá váltak a birtokosok a területükön a nemesfém kitermelésére,
mint korábban, amikor minden nemesfém a király tulajdonát képezte.

- A nemesfémbányászat miatt megnőtt a Felvidék (Körmöcbánya, Besztercebánya,

Selmecbánya) és Erdély (Szászság, Nagybánya, Brassó) szerepe. A bányavárosok önálló jogi
státuszt kaptak, így önálló bíró-, plébános-, városi tanácsválasztási joguk volt. Egy összegben
fizettek adót. Várfalat építhettek. Az országba telepített cseh és morva bányászokat is a
bányászat fejlesztése érdekében.

– Az ország pénzügyi igazgatásának szerve a királyi kamara volt, a tárnokmester irányította.

– Új, értékálló aranyforintot és ezüstdénárt veretett. A Forint Firenzéből átvett fizetőeszköz
volt, a Dénár az Árpádok pénze volt. A pénzek értékét nem rontotta, felhagyott a kamara
haszna alkalmazásával. Ezeknek az új pénzeknek a bevezetésére azért volt módja I.
Károlynak, mert a király rendelkezett a pénzverés kizárólagos jogával.

- A kamara haszna kiváltására bevezette a kapuadót (portális adó), melyet jobbágytelkenként

szedtek. Az adó alapja a jobbágytelkek kapuja volt, ahol képes volt egy megrakott kocsi
behajtani. A mértéke egyötöd aranyforint volt. Mivel nagyon megnőtt a nemesfémbányászat
és a pénzverés, így nem volt lehetősége és szüksége sem a kamara hasznát alkalmaznia a
királynak, viszont a kieső bevételt ezzel az új adóval kompenzálta.

– A külkereskedelmi forgalomra a harmincadvámot vetette ki. Vagyis a termékek vagy a

termékek értének egy harmincadrészét kellett adóként befizetnie a kereskedőknek. Ezt a
vámot az ország határain szedték a kereskedőktől.

– A királyi városok évente egyösszegben fizettek meghatározott összegű adót a királynak. A

királyi városok száma nőtt a korszakban.

– Időnként egyéb rendkívüli adókat is kivetett.

 IV. Károly Róbert külpolitikája

 – Az erős királyi hatalom aktív külpolitikát tett lehetővé. Elsősorban a déli határok
biztosítása, illetve az ország befolyásának növelése volt a célja.

– 1335-ben a visegrádi királytalálkozón III. Łokietek Kázmérral (Lengyelo.) és Luxemburgi

Jánossal új, Bécset elkerülő kereskedelmi útvonal megnyitásáról, illetve külső támadás elleni
védelmi szövetségről egyezett meg. Bécsnek árumegállító joga volt, így az ott áthaladó
kereskedőknek kötelező volt az áruikat eladásra bocsájtani, s ezt akarták megkerülni. Segített
rendezni a két uralkodó közötti viszályt (a cseh király lemondott a lengyel trónról, cserébe
megkapta Sziléziát).

– 1339-ben dinasztikus megállapodást kötött Lengyelországgal: III. Kázmér halála után

Károly Róbert fia, Lajos kapja a lengyel trónt.