Fast fashion[szerkesztés]

A kifejezés (magyarul: gyors divat) arra az 1980-as években kialakult tendenciára utal, hogy a
divatcikkeket (elsősorban ruhaneműket) gyártó cégek arra ösztönzik a fogyasztókat, hogy minél
gyakrabban cseréljék ruhatárukat, hiszen ez a gyártók számára újabb és újabb megrendeléseket,
ezzel üzleti hasznot eredményez. A fast fashion szellemében működő cégek nem a tartósság,
hanem a „minél többet minél olcsóbban és minél gyorsabban” elvén működnek: pár hetente
cserélődő kínálatukkal egyszerre teremtik és táplálják az igényt a folyamatos megújulásra.
Olcsóságuk következtében a fogyasztók gyorsan túladnak rajtuk (kidobják, jobb esetben
elajándékozzák), ha megjelennek újabb tetszetős darabok a kereskedelemben. Ezeket az
általában olcsó, sokszor gyenge minőségű anyagokból készült, de mutatós, divatos termékeket
legtöbbször ázsiai országokban varratják, ahol a nagyon rosszul fizetett munkások többnyire
nagyon rossz körülmények között dolgoznak. [2][3]
Ugyanakkor viszont ennek az a következménye, hogy a feleslegessé váló ruhaneműk jelentős
része hulladékba kerül és ez a környezetszennyeződést növeli és közvetve az éghajlatváltozásra
is negatív hatással van. Az Európai Unió Környezetvédelmi Ügynökségének (EEA) megállapítása
szerint 2020-ban az Európai Unió lakossága fejenként kb. 15 kg ruhaneműt vásárolt, aminek
következtében 11 kg korábban vásárolt ruhanemű vált feleslegessé és ennek kétharmada a
szemétben végezte. A textilhulladék-mennyiség 2000 és 2014 között világszerte 60%-kal
megnövekedett és ezt a fast fashion irányzat elterjedésének tulajdonítják. Egy ruhadarab átlagos
élettartama Európában 2019-ben 5 év volt, holott akár 10–15 évig is hordható lett volna. Az EEA
ezért arra szólítja fel az érintett szereplőket, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt az időtálló és
tartós termékek tervezésre és a környezetbarát anyagfelhasználásra – vagyis részesítsék
előnyben a Slow Fashion irányzat követését.[4]