Toldi Miklós rocksztár lesz

Manapság a kötelező olvasmányok olvasása és megértése problémát okoz a

fiataloknak, leginkább akkor, ha nem egy mai szöveget kell elolvasni. Amennyiben egy több
száz éves művet kell a gyerekeknek elolvasni a befogadást nehezíti a régies nyelvezet
valamint az olyan témák feldolgozása, amelyek ma már nem aktuálisak. Valamint olyan
értékítéletet fogalmaznak meg, amelyek ma már nem jellemzőek esetleg teljesen
szembemennek a mai értékeinkkel. Ilyen mű lehet az általános iskolában tanított Toldi is nagy
költőnk Arany János tollából, amelyet a debreceni Csokonai Színház jóvoltából, zenés ifjúsági
előadásként tekinthetünk meg. Valcz Péter rendezésében egy zenével erősen átitatott
darabunk kapunk és egy jelentős, díjnyertes színészgárdát vonultat fel.

A Toldi voltaképpen egy nagyon szerethető mű is lehet, mivel sok mesei motívummal
dolgozik, Miklós alakja pedig a tipikus parasztból hőssé váló figura, próbákat áll ki,
bizonyítani akarja, hogy ő valójában nem olyan amilyennek gondolják, meg akarja magát
mutatni a világnak. Habár emberfeletti erővel rendelkezik, mégis hű marad önmagához, erős,
de igazságos, érzelmes karakter, fontos neki az édesanyja és a becsülete.

Ami feltűnő az előadás során, hogy az egészen végigfutnak a szerepváltások. Bár

nincs különösebb jelmez vagy attribútum, mégis mindig tudjuk, hogy éppen ki játssza Toldit,
ugyanis az adott színész mindig fekete trikót visel. Megfigyelhető, hogy különböző
helyzetekben más-más ölti magára Miklós szerepét. Az erőfitogtató jelenetekben -az
egyébként testi adottságai alapján tökéletes Toldi-színész- Kránicz Ricsi játssza, a menekülős
énekekben Pálóczi Bence személyesíti meg Toldit, itt érdekesség, hogy Bence alapvetően
negatív szerepeket kap a darab folyamán például a zsarnok báty György vagy a félelmetes
cseh vitéz szerepét. Így amikor a malomkővel történt gyilkosság után Toldi menekülőre fogja,
az kicsit olyan érzést kelt, mintha Toldi a gyilkosság miatt már nem különbözne Györgytől és
a cseh vitéztől, valamint olyan jelentést is magában hordozhat, hogy a félelem a menekülés, a
honvágy negatív érzések és ez által negatívvá teszik a karaktert is.

A fiait sirató asszonnyal való találkozáskor Miklós egy sokkal érzelmesebb oldalát
láthatja a néző, itt Lehőcz Zsuzsa játszotta el a szerepet, ami azért érdekes megoldás, mert nő.
Mivel itt Toldi a síró anyával próbál együtt érezni, próbálja megvigasztalni, belőle is
gyengédebb érzelmek szabadulnak fel, ezeket az előadás a női szereppel azonosítja. Így
felmerül a kérdés: az érzelmek férfiatlanná, csaknem nővé teszik a férfit? Véleményem szerint
a mai értékrendünkben már nem annyira elvárás az, hogy egy férfi mindig kemény legyen és
ne mutasson érzelmeket.

Narratív keretet ad még a darabnak az egészet végigkísérő zene allegória. Sok érzelem
és esemény nem szavakkal vagy játékkal, hanem zenével került kifejezésre, ez például
számomra pozitív élmény volt. A hangszerek nem csak hangszerként funkcionáltak, hanem
kellékként is felhasználták őket például a malomkő egy dob volt vagy akár szerepeket is
játszottak ilyen volt a bika szerepe amelyet a két gitár testesített meg. A muzikalitás felidézi a
vándorszínészi játékokat is. A darab elején megalakul az Ilosvai Band a játéktér hátuljában és
a történet előrehaladtával halad a zenekar is a játéktér eleje felé. Végül elérik a színpadot és
koncertet adnak, viszont e4nneka koncertnek már semmi köze nincs a feldolgozott műhöz,
teljesen felesleges és értelmetlen volt. A közönségben ülő gyerekek láthatóan élvezték az6
elején, de sajnos nagyon elhúzták, így már ők is megunták a koncertet.

Visszatérve a hangszerek kellékként való használására, az megfigyelhető, hogy

alapvetően egyfajta szegényszínházi előadást láthattunk. Nem voltak kifejezetten jelmezek,
utcai ruhát viseltek, az viszont szembetűnő volt, hogy az épp aktuális Miklós mindig fekete
trikót viselt. A ruhadarabok is szerepet kaptak olyasképp, hogy a pulóver kapucniját a fejre
húzva a színészek a farkasokat testesítették meg, a halott farkasokat pedig a levetett ruhadarab
szimbolizálta. Maguk a színészek is egyfajta kellékként funkcionáltak, ilyen volt például
Zsuzsi petrencés rúdként való használata vagy ahogyan Klári az éjszakát testesítette meg a
menekülő ének során. Ez arra is felhívja a figyelmet, hogy az emberi test a színházban valami
egészen elvont értelmet nyer és hogy mennyire sokrétűen fel lehet használni azt.

A kellékek és díszletek hiánya végig érezteti a nézővel, hogy ez csak színház, nem
teremtődik meg az az illúzió, hogy ez esetleg valóságos lehet. A színház anyagi mivoltát
végig láthatjuk, különösen meghökkentő volt az éjszakai jelenetnél, hogy a fényeket a felfelé
irányítva nem a csillagos eget, hanem az épület tetőszerkezetét látatta a néző. A színészek
valódisága is rendkívül szembetűnő. Látszódott minden kis homlokon legördülő
izzadságcsepp, az hogy sokszor milyen hatalmas erőfeszítéseket tesznek. Igazán meghökkentő
volt a pofon jelenet, a néző egyáltalán nem számított arra, hogy igazi pofon fog csattani a
színész arcán. Van olyan is amikor a színészek az igazi nevükön szólítják egymást vagy
egyszerűen kiszólnak, esetleg megbeszélik egymás között, hogy épp mi lesz a következő
jelemet. Mindez az illúziónélküliség egyszerűen nem hagyja a közönséget igazán belemerülni
az előadásba, ami egyfajta megrázkódtatásként is éri a nézőt minden alkalommal, amikor
megmutatkozik.

Az előadás követi az elbeszélő költemény cselekményét. Tetszetős, hogy szinte a

semmit felhasználva majdnem mindent elő tudnak adni. A csúcspont egyértelműen a bikás
ének előadása, a keményebb zenével, a harccal a bika ellen. Nagyon kreatív megoldás volt a
bikát a gitárokkal megtestesíteni, a gitárok ma bika attribútumait, a két szarvat képviselték.
Negatívum viszont, hogy az utolsó két ének nem volt eljátszva. A kocsmajelenet csak el van
mesélve, az utolsó cseh vitézes ének pedig egyszerűen csak egy hangoskönyvből kivágott
részlet. Emiatt szörnyen összecsapottnak érződik a lezárás, amin sajnos a koncert sem segít.

Egyébként kicsit csapongónak érződött a darab a folyamatos szereplőváltások miatt és

a darabon kívüli életbe való kiugrások miatt. Zavarók voltak még a közönségnek intézett
kiszólások és a közönség bevonása a játékba. A főleg gyerekekből álló nézők miatt
megpróbáltak egy kis játékosságot belevinni a darabba, de ezt szerintem kissé túlzásba vitték
és így inkább érződött kínosnak, mint szórakoztatónak.

Aktuális társadalmi problémák is beleépülnek, ilyen például a szerepváltáskor

felhozott: lehet-e Toldi nő? Itt rájátszik arra. hogy nő csak egy nagyon érzelmes, meghitt
jelenetben játszhatta a főszerepet, ez arra a sztereotípiára utal, hogy a nők érzelmesek a férfiak
erősek. A férfiasság erőben rejlésére is rájátszanak a színészek, üvöltöznek és tombolnak ezt
viszont a fiatalkorú célközönség egyrészt nem biztos, hogy értette, aki pedig értette az is
szörnyen kínosan érezhette magát a jelenet nézése közben. Megjelenik még a magyarság
sztereotipizálása. Itt nagyon megrázó volt hallani, hogy a „Mit csinál a magyar ember, ha
boldog?” és a „Mit csinál a magyar ember, ha szomorú?” kérdésekre a 10-12 éves gyerekek
egyből rávágták, hogy iszik és táncol.

Problémaként felvetül még a az oktatás kérdése is. Ez is egyfajta narratív keretet ad a

darabnak. A lelkes magyartanár kezdi el magyarázni a mottót, ebbe akarnak színt vinni az
Ilosvai Banddel. Erre a tanárszerepre többször is visszacsatol az előadás, amikor szinte csak
úgy a semmiből kezdi el a színész magyarázni az egyes fogalmakat, eseményeket, ez a fajta
kiugrás szintén zavaró lehet.

Annak a korosztálynak, akik éppen olvassák a Toldit az iskolai órákon, ez az előadás

segíthette a megértést, felkelthette a figyelmüket, hogy esetleg nyitottabban álljanak a műhöz,
valamint ilyen zenésen, játékosan előadva talán könnyebben befogadható volt a történet.
Összességében tehát nem volt nagyon szörnyű és a célkorosztálynak esetleg még hasznos és
szórakozató is lehetett, de az érettebbeknek inkább nyújtott kínos vagy esetleg unalmas
élményt.