HEATHER GRAHAM

Farkasok
Ura

Eredeti cím: Lord of the Wolves

1
A vérvonal

Történik 865-ben, Írországban

Conar mozdulatlanul állt a hófehér tengerparti szirten. Gyermeki

testét vihar marcangolta, melyhez képest a dühöngő szél
fuvallatnak hatott csupán. Alig töltötte be a tizedik évét, de
magasabb, erősebb volt hasonló korú társainál. Rezzenéstelenül
állta az újra meg újra testének feszülő széllökéseket, melyek
tehetetlen dühükben aranyszőke hajába kaptak, s magasra emelték
hosszú, hullámos fürtjeit.
Édesanyja szavain töprengett: azt mondta, úgy viselkedik,
mint egy barbár viking...
De hát ő... tényleg viking!
- Nézd a tengert, fiam! - mondta Dubhlain királya, s
átkarolta harmadszülöttje vállát.- Látod amottan a tajtékzó
hullámokat? Mint megannyi hosszú, karcsú viking hajó, amely
fenséges kígyóként siklik a vízen, fittyet hányva viharnak,
égzengésnek. Mi vagyunk a tenger urai, Conar, azt senki sem
tagadhatja.
A fiú az apjára mosolygott. - Vikingek vagyunk, apa.
Hajóinknak nincs párja az egész földkerekségen.
- Nélkülünk aligha tudnák útját állni a támadóknak, akik
országunk ellen törnek. Nem beszélve arról, hogy senki sem lenne,
aki szövetséget kérne vagy ajánlana ezekben a vérzivataros
időkben - jegyezte meg Olaf keserűen. - De igazad van, fiam.
Vikingek vagyunk. Mindazonáltal bölcsebb lenne, ha nem
emlékeztetnéd jóanyádat erre a tényre. Annál is inkább, mivel
félig-meddig ír vér is csörgedezik az ereidben.
Conar arcán csintalan mosoly terült szét. Édesanyja ír
hercegnő volt, ízig-vérig ír. Kitörölhetetlenül belenevelte a
vendégszeretet ír törvényét, s testvéreivel együtt kívülről fújta a
„mindenható" Brehon törvényeket, a jogrendet, amely sok európai
nép fölé emelte a Smaragdsziget lakóit. Emellett gondoskodott
róla, hogy gyermekei jártasok legyenek a művészetekben és a
tudományokban, különös tekintettel a történelemre és az idegen
nyelvekre. A keresztény vallás is hozzátartozott
mindennapjaikhoz, s bár Conar néha szörnyen kényelmetlennek és

2
unalmasnak tartotta a templomba járást, soha nem jutott eszébe,
hogy ellenszegüljön édesanyja akaratának... Soha nem vette még
észre, hogy a királynőt annyira bosszantaná, hogy a férje viking.
Bár igaz az is, hogy Dubhlain normann királya már rég nem a
hódító barbárok életét éli: a viking hercegből, aki hosszú évekkel
ezelőtt lépett először erre a földre, Európa egyik legbölcsebb,
legtiszteletreméltóbb, legcivilizáltabb uralkodója lett.
S épp az édesanyja küldte most hozzá.
A baj akkor történt, amikor Leith-nek megtetszett az ő
gyönyörű, fából faragott kardja, amelyet nagyapjától kapott a
születésnapjára, s erővel elvette tőle.
Leith mindig mindent megkapott, amit csak kiejtett a
száján. Még kérnie sem kellett. Ez persze természetes, hiszen ő
volt az elsőszülött fiú, Dubhlain örököse. Egy nap majd ő fog
uralkodni a királyság föl ott... Conar mindezzel tisztában volt, s
elfogadta a helyzetet. Valójában imádta fivérét, aki idősebb,
bölcsebb és megfontoltabb volt nála, s akit születésétől fogva
királynak neveltek.
Ma mégis móresre kellett tanítania, mert ezúttal olyasmire
vágyott, amitől Conar semmi pénzért nem vált volna meg.
A legrosszabb az volt az egészben, hogy a „párviadal"
kettőjük között a kápolnában történt, az egész gyülekezet szeme
láttára. Anyja azonnal odasietett hozzájuk, a vérző orrú Leith-et
leültette, őt pedig kézen fogta, kivonszolta a templomtérre és a
szemébe nézett. Smaragd tekintete csak úgy villámlott dühében.
- Leith elvette a kardomat! - védekezett Conar, s kis
fakardját maga elé emelte. - Akár az életem árán is megvédem
majd, ha ő lesz a királya ennek a földnek. Esküszöm, anya, a
leghatalmasabb ellenséggel is szembeszállók, hogy megvédjem
azt, ami jog szerint őt illeti - kiáltott szenvedélyesen. De ez a kard
az enyém!
Milyen magabiztos! - gondolta Erin. - Milyen büszke,
milyen eltökélt!
Olyan, igen, pontosan olyan lesz, mint az apja. Mindig
szeretni fogja a testvéreit, imádattal fog csüggeni szülőföldjén,
de... Többet akar majd, s - ha kell, kardjával - meg is szerzi azt,
amire vágyik.

3
Beharapta az ajkát. Biztos volt benne, hogy Olaf ugyanilyen volt
tízévesen, mint most Conar. Mintha Norvégia Farkasának
kicsinyített mását látná maga előtt: haja mint a színarany napsugár,
szemöldöke sűrű, szép ívű, s arcán, bár vonásait még ellágyította
gyermeksége, férfias határozottság ült. Szemének kék fénye mint
az északi hómezők fölött ragyogó kristálytiszta égbolt. Kisfiú még,
s máris olyan magas, mint ő, pedig udvarhölgyei közül ő is kitűnik
sudár termetével.
S az akarata...
Mint az acél.
Conar megsuhintotta a levegőben a kardját, amelyet oly
hősiesen megvédett Leith-től. -- Tudom, hogy én csak
harmadszülött fiú vagyok - magyarázta -, de nem hagyom magam
mindentől megfosztani.
- Egy olyan nagy uralkodó fia vagy, akit az egész világon
ismernek és tisztelnek - emlékeztette Erin élesen. - És...
- Annál könnyebben fogják megtanulni az én nevemet is
vágott a szavába Conar dacosan.
Erin csípőre tette a kezét. - A viselkedésed tűrhetetlen, ifjú
hercegem. Éppen olyan erőszakos, szemtelen, önfejű vagy, mint
egy viking ördögfióka.
- Nem is tagadom, hiszen az apám is viking!
Erin nagy levegőt vett, s magában számolni kezdett, nehogy
valami olyat tegyen dühében, amit később megbánna. Nagyon is
ismerős volt neki ez a konok viking akaratosság, mellyel egyszer
már sikerült megbirkóznia. Lehet, hogy egy újabb kemény
küzdelem elé néz?
-Viking, fiacskám, de már sokkal inkább tartozik a
civilizált írekhez, mint a hódító, északi barbárokhoz.
- De mégiscsak viking!
- Szót se többet, Lord Conar! Viking apád épp most sétált
ki a partra. Menj hát, és panaszold el neki, milyen mostohán bánik
veled ír anyád!
Conar kihúzta magát, hátat fordított Erinnek, s dühös
léptekkel indult a városkapu felé.
- Conar!
A fiú megállt, s hátrapillantott.
- Szeretlek, drágám -- mondta az asszony gyengéden.

4
 Conar haragja azonnal elpárolgott. Anyjára mosolygott,
aztán rohanni kezdett, Dubhlain magas falain túlra, át a buja, zöld
mezőkön az örökké dúdoló tengerhez. Apját a legmagasabb szirt
tetején találta: úgy állt ott, mint egy halhatatlan isten, aki a hetedik
mennyországból néz le a halandó világra. A tengert bámulta.
- Nagyon hiányzik, apa?
A király megfordult. -- Nem. Valaha a világot jelentette
számomra, de az életem ma már ideköt, ehhez a szépséges ír
szigethez. - Nagyot sóhajtott. - A világ gonoszsággal s
kegyetlenséggel vádol minket, vikingeket, s bizonyos tekintetben
igazuk is van. Tudnod kell azonban, hogy nekem személy szerint
soha nem állt szándékomban lerombolni, kifosztani ezt a földet.
Azért jöttem, hogy elvegyem nagyapádtól, ez igaz, de csak azért,
hogy csodálatos, gazdag királyságot teremtsek rajta. Erőt, hatalmat
adtam ír földnek, s mit kaptam cserébe?
- Mit?
- Szépséget, békét, szerelmet. Otthont, családot...
édesanyádat.
Conar elmosolyodott. Apja mellé állt, lábát a sziklára
vetette, karját összefonta a mellkasán, s a végtelen hullámokra
nézett. Hívogatta a tenger, apja istenei szólították: Thor, a hadak
ura, Odin, aki nyolclábú paripáján vágtat keresztül az égen...
- Csodálatos érzés tengerre szállni - mondta halkan Olaf. -
Új világokat felfedezni, harcolni másokért... megküzdeni
földekért, mely a kard jogán téged illet.
Conar apja szemébe nézett. - Tengerre fogok szállni! -
fogadta ünnepélyes esküvel, hátravetette vállig érő aranyhaját, s
kis fakardját az égre emelte.
- Tengerre fogok szállni - ismételte. - Megkeresem a
földnek azt a zugát, amely az enyém, s uralkodni fogok. Én leszek
a törvény, a béke őrzője. Nem lehetek Dubhlain királya, mint az
apám, de tudni fogja a világ, hogy Norvégia Farkasának vagyok a
fia. S én, a Farkasok Ura az igazságért fogok küzdeni, esküszöm...
- S azért, ami a tied - csipkelődött Olaf, fia kardjára
pillantva.
- És azért, ami az enyém. Ha valaki nem trónörökösnek
születik, alighanem nem marad más választása, minthogy karddal
szerezzen magának birodalmat.

5
 A király elmosolyodott. - Vagy házasság révén.
- Harcolni vagy megházasodni, nekem egyre megy. Olaf
felnevetett. - Nem is hiszed, mennyire!
Conar újra a tenger felé fordította a tekintetét. – Vikingként
fogok harcolni, és elfoglalom jogos birtokomat! A leghatalmasabb
ellenséggel is megküzdök érte, ha kell, még a feleségemmel is!
Villámlás hasította keresztül a levegőeget. Olaf felpillantott
a sötét felhőkre. Mergwin ezt bizonyára ómennek vélné gondolta,
s hirtelen furcsa, figyelmeztető érzés kerítette hatalmába. Anélkül,
hogy megfordult volna, tudta, hogy az öreg druida a háta mögött
áll. Felsóhajtott. - Van valami mondanivalód a számomra,
varázsló?
Mergwin sértődötten nézett királyára. Hosszú, hófehér
haját és szakállát csak úgy tépte-cibalta a viharos szél. - Nem
vagyok varázsló, Olaf.
- Nem, persze, hogy nem. Druida vagy, jól tudom. Bölcs
rúnamester -- magyarázkodott a király bosszúsan. Conar
hátrapillantott, üdvözlésképpen az öregre mosolygott, aztán
visszafordult a tengerhez.
- Szóval gúnyolódsz, nagy király! - csattant fel Mergwin.
Annyi hosszú év után, amit...
Olaf elmosolyodott. - Beszélj, jó Mergwin! Leith-nek
hosszú, boldog életet jósoltál. Ericnek vihart ígértél születésekor.
Mit mondasz Conarról?
- Mi az óhajod, milord, mit tegyek, hogy megnyissam a
jövő kapuját? Bárányt áldozzak az ősi kelta isteneknek? Nem!
Igaz, a fiú félig ír, mint jómagam, de ma... ma a vikinget láttam.
Hunyd le a szemed, Olaf, te is látni fogod!
Olaf nem volt biztos benne, hogy lehunyta-e a szemét vagy
sem, de egy pillanatra meg volt róla győződve, hogy egy hatalmas
termetű viking harcost lát maga előtt, egy legyőzhetetlen északi
hódítót, tulajdon fiát.
- Ez a fiad is útra kel majd, nagy király - suttogta Mergwin.
- Hatalmas lesz, de mindig tudni fogja, hogyan használja a
hatalmát. Tengerre száll és...
- Merre tart? - kérdezte türelmetlenül Olaf.

6
 Mergwin összevonta a szemöldökét. - Átkel a Nagy
Csatornán, s délre hajózik... Úgy látom, hamar megtalálja azt, amit
keres.
- Aztán?
- Harcolnia kell, hogy megtartsa... A lány! Ott lesz a lány
is. Hm... Nem lesz könnyű dolga. Hatalmas ellen támad rá, s olyan
véres, kegyetlen csatát kell vívnia, amelyet nem látott még a vén
világ.
- És a lány? Ki az a lány?
Mergwin megvonta a vállát, a fiúra pillantott, aztán
sóhajtott és megsimogatta a szakái lát. - Feledkezzünk meg a
druida szokásokról, igaz, uram? Nem lenne most helyénvaló a
kelta áldozat - mondta ravaszul, s megmarkolta a kis bőrerszényt,
amely az övéről lógott. - Ne feledd, Olaf, magam is olyan vagyok,
mint harmadszülötted: félig ír, félig viking. Épp ezért ily hatalmas
az erőm. Conar felett nagyobb hatalma van Thornak, mint a kelta
isteneknek, vagy a keresztények Mindenható Urának. Az lesz a
legjobb hát, ha viking szokás szerint rúnát vetek neki!
Olaf lehunyta a szemét és nagyot sóhajtott. Tudta, a druida
igazat beszél. A fiú vikingként fog hajóra szállni, hogy meghódítsa
a tengert, és a földet, amelyet neki szántak az istenek...
És az asszonyt, akit szeretni fog, s akivel egész életében
harcolnia kell...
Békés életet szánt gyermekeinek, de most már belátta, ez
lehetetlen. A világ kegyetlen. Küzdelemre, harcra bírja a
legbékésebbeket is.
Conarra nézett és önmagát látta tízévesen. Tudta jól,
bármennyire is fáj, hamarosan el kell búcsúznia tőle.
Mergwin hirtelen mozdulatlanná dermedt, aztán megrázta
az erszényét és a földre vetette díszesen faragott rúnaköveit.
A szél felüvöltött és vakító kék villám hasított keresztül az
égen.
- A világ a Farkasok Uraként emlegeti majd, akárcsak az
apját egykoron - mondta Mergwin.
Olaf a fiára pillantott, aztán újra a kis kockákra, melyek
szanaszét hevertek a földön.
Az öreg druida elvigyorodott. - A villám lesz rá a tanúm.
Maga Odin isten véste a szót vele az égre.

7
 -Valóban? - kérdezte Olaf kételkedve. - S mondd, bölcs
druida, nem vésett mást is az égre? Mondjuk azt, hogy hova
hajózik a fiam, vagy hogy ki lesz az a lány?
-Türelem, milord, türelem! - figyelmeztette Mergwin.
Nézzük, mit mondanak a kövek...
- Ki az a lány?
- Igen... a lány - ismételte az öreg. - Odinra mondom,
gyönyörű teremtés, de...
- Le merném fogadni, hogy nem tartozik a legszendébb
leányzók közé.
- Olyan, mint a tomboló vihar! - nevetett Mergwin, aztán
elkomorodott. - Olyan, mint a vihar - ismételte -, amely
veszedelmesen közeledik feléjük. Sötét árnyaiban gonosz erők
lopakodnak: vérszomjas ellenség, kegyetlen, barbár horda... Le
kell győzniük a sötétséget, s meg kell birkózniuk...
- Mivel?
Mergwin felvonta a szemöldökét. -- Egymással,
természetesen.
- Beszélj tovább, druida! Mindent hallani akarok! Mergwin
nagyot sóhajtott és mesélni kezdett. S ott, a hófehér parti sziklákon
feltárult előttük a jövő kapuja...

8
ELSŐ RÉSZ

A harc kezdetét veszi

1. fejezet

Történik 885 tavaszán, Frankföld partjainál

- Úrnőm! Melisande grófnő! Visszatért! Hajói perceken belül

kikötnek az öbölben!
Melisande azt sem tudta, hova kapjon ijedtében. Úgy
érezte, rögvest elájul. Végül mozdulatlanul megállt a toronyszoba
kellős közepén és várt.
Nem, az nem lehet, hogy visszatért!
De igen! Hiszen megígérte.
Marié de Tréssé rémült arcára pillantott, levette
gyönyörűen díszített páncélját és kiviharzott az ajtón. Felrohant a
bástya tetejére és kinézett a tengerre.
Marié igazat beszélt.
Visszatért.
A legfurcsább déjá vu érzése kerítette hatalmába. Hosszú
évek teltek el első találkozásuk óta, de élénken élt a szívében
annak a napnak minden emléke: ugyanolyan ragyogó, tavaszi nap
volt, mint ez a mai. De miért kell mindig a legnagyobb csapások
közepette találkozniuk? - töprengett. Vajon azért jött-e most, hogy
megsegítse szorult helyzetében, vagy azért, hogy elpusztítsa?
Azért jött, hogy megvédje azt, amit saját tulajdonának
tekint - gondolta keserűen.
Jeges borzongás futott végig a gerincén, aztán hirtelen
elöntötte a forróság. Forró arcát jéghideg tenyerébe temette.
Istenem, visszatért! Jön már, s ha ideér...
Hullámokban tört rá a remegés újra meg újra, hátán
jéggyöngyökként gördültek végig félelme verejtékcseppjei.
Mintha nem lenne elég, hogy ezer dán barbár nyüzsög a kapuja
előtt az átkozott Geoffreyval az élen, most még vele is számolnia
kell... Persze lehet, hogy azóta már sok mindent elfelejtett. De az
biztos, hogy semmit nem bocsátott meg.

9
 Istenem, milyen abszurd helyzet! Lehetséges, hogy
feleannyira nem fél a dánokkal való összecsapástól, mint attól,
hogy a férfi szemébe nézzen?
Nem, nem fél tőle...
De igen! S ez nem is csoda azok után, amit tett.
Szent isten! Mindjárt ideér! Melisande-nak a torkában
dobogott a szíve.
Tisztán lehetett látni már a viking hajó minden részletét, a
vicsorgó sárkányfejet mintázó hajóorrot, a fedélzeten sürgölődő
harcosokat... A lélegzete is elakadt, amikor megpillantotta a férfit:
mozdulatlanul, tekintélyt parancsolóan állt, egyik lábát a karcsú
hajótest korlátjára vetette, hatalmas karját keresztbe fonta
bronzszínű, izmos mellkasán. Bíborpalástja, amelyet ősi kelta
fibula fogott össze a vállán, haragosan lobogott a vad tengeri
szélben, dús, csillogó aranyfürtjei korbácsként csapkodták a hátát.
Melisande még nem látta a szemét, de nem is volt rá
szüksége: nagyon jól emlékezett a ragyogó, jéghideg, perzselő
szempárra, amely kékebb volt a nyári égboltnál, a haragvó
tengernél, sötétebb a kobaltnál, fénylőbb a zafírnál. Ahányszor a
szemébe nézett, mindig úgy érezte, a férfi egyenesen a szívébe lát,
s úgy olvas a gondolataiban, mint a nyitott könyvben.
- Soha nem fog visszajönni, ugye? - szakította félbe baljós
töprengését egy gúnyos, rekedt, mély férfi hang.
Melisande megfordult és az öreg Ragwald szemébe nézett,
aki a tenger felé emelte hosszú, csontos ujjait. - Milady, nem
utasíthatod vissza a herceget! Nem szegheted meg az alkut,
amelyet vele kötöttél.
- Én nem kötöttem semmiféle alkut! Te tetted!
- Az életünk forgott kockán - húzta fel az orrát sértődötten
Ragwald. - S úgy tűnik, ismét halálos veszedelem fenyeget
bennünket. Szükségünk lehet a segítségére. Persze, a fiatal
hercegnek minden oka megvan rá, hogy ellenünk forduljon.
-Te... - kezdte Melisande dühösen. Jól ismerte Ragwaldot,
és tudta, hogy zsémbesebb a legházsártosabb feleségnél, de ezúttal
betelt a pohár. Eltökélte, hogy megmondja neki a magáét.
Megmondja neki, hogy egyelőre még ő ennek a várnak az úrnője,
s ha nem vigyáz a szájára, száműzeti a grófságból. Végül aztán
mégsem tette. Nagyot sóhajtott és beharapta az ajkát. Most sokkal

10
égetőbb problémával kellett megküzdenie. Elfordult Ragwaldtól,
és lepillantott az öles várfal tövébe. Rémülten látta, hogy emberei
rohamot intéznek a sokszoros túlerőben lévő támadók ellen.
Milyen különös! - gondolta. Ugyanezekkel a harcosokkal
küzdöttek azon a réges-régi napon is, amikor a férfi először tette a
lábát a grófság földjére. Igen, különös, hogy ugyanilyen vihar
kerekedett akkor is. Mintha mennydörgés és villámlás jelezné
jövetelét minden alkalommal, amikor megjelenik.
- Istenem, vajon mi lesz? - töprengett félhangosan
Ragwald. - Vajon megsegít-e bennünket a herceg, vagy ellenünk
fordul? Odin vére vajon képes lesz-e önmagára támadni, vagy
egyesül-e vele, hogy letörölje ezt az idegen grófságot a föld
színéről?
Melisande arcára kétségbeesett kifejezés ült ki. Egy
pillanatra arra gondolt, hogyan válhatott Nagy Károly fényes,
gazdag birodalma a sötét erők eme kietlen, törvényeket nem
ismerő pusztaságává.
Egy évszázad sem telt el a bölcs király halála óta, mégis
úgy tűnt, a világ kifordult négy sarkából. Jog szerint Vastag
Károly uralkodik Párizsban a darabjaira hullott Frank Birodalom
fölött -- valójában azonban évek óta valahol Itália földjén próbál
sereget gyűjteni, hogy országát megtisztítsa a barbár hordáktól s az
egymással marakodó főuraktól, akik elűzték trónjáról.
Melisande ellenségei a dánokat hívták segítségül, hogy
megkaparintsák a grófságot, melyet drága atyja hagyott reá örökül,
s amelyet az élete árán is megvédett volna. Hosszú ideje harcol
már ellenük, s az évek során megtanulta visszafojtani félelmét: ma
már nem sikolt fel, ha egyik hű emberét látja elesni a harcmezőn,
nem rezzen össze a velőtrázó csatakiáltások hallatán, s ami a
legfontosabb, sikerült teljesen megszabadulnia a menekülés
csábító, kísértő gondolatától. Attól a pillanattól fogva, hogy apját
áruló kard által fátta elesni a harcmezőn, tudta, hogy neki kell
vezetnie népét.
Nem mintha a férfi elvárta volna tőle, hogy harcoljon.
Vagy mégis? Hisz annyi minden történt első találkozásuk óta!
Sok minden van, amiért a férfi joggal vágyhat rá, hogy
kitekerje a nyakát.

11
 Melisande nagyot nyelt, s ujjait végigfuttatta bársonybőrű
torkán, mintha máris erezné a halálos szorítást. Százszor
megesküdött már, hogy élete végéig gyűlölni fogja az átkozott
vikinget. Miért remeg mégis találkozásuk puszta gondolatára?
Nem! Nem szabad gyengeséget mutatnia, amikor a férfi
szemébe néz. Soha, soha nem tudhatja meg, hogy csak ő járt a
fejében nap mint nap: szavai, mosolya, érintése, haragja, vágyai,
csodálatos teste, az együtt töltött órák emléke tartotta fogva
gondolatait és álmait.
Nem! Ebben a pillanatban meg kell feledkeznie mindenről.
Róla s önmagáról. Félelméről, gyűlöletéről, vágyairól.
Újra lenézett a toronyról, s rémülten látta, hogy emberei
bajban vannak. Nagy bajban...
- Jézusom! - kiáltotta, aztán Ragwaldhoz lépett és a
szemébe nézett. - Azonnal le kell mennem! - A mellvédhez
vonszolta az öreget. - Kettéosztották a csapatainkat! Perceken
belül szétverik őket, s akkor... vége mindennek!
Ragwald kétségbeesetten megragadta Melisande karját.
Nem mégy sehova! Üzenj a vikingért, kérj tőle segítséget, csinálj
bármit, csak ezt ne! Hívd a vikinget! Az egyik bestia elharapja a
másik torkát.
Melisande dühösen szakította ki karját öreg nevelője
csontos ujjai közül, de rögvest el is szegyeiIte magát.
Ragwald nem érdemli meg, hogy így viselkedjen vele.
Ragwald jobban szereti őt, mintha a saját lánya lenne. De ezekben
a sötét, vérzivataros időkben az ember hajlamos megfeledkezni a
szeretetről.
- Hadd emlékeztesselek rá, drága tanácsadóm, hogy te
magad küldtél először csatába, és különben is én vagyok ennek a
földnek az úrnője. Megvédem - meg kell védenem az otthonomat.
Igazad van, egymásnak kell ugrasztani a két szörnyeteget, de
addig is... Nézd! Az ellenség mindjárt bekeríti csapatainkat!
Figyelmeztetnem kell őket, amíg nem késő!
- Várj! - kiáltott Ragwald. – A viking hajói kikötöttek. Egy
perc és itt lesz!
- Be kell látnod, Ragwald, hogy nincs vesztegetni való
időm - mondta, s türelmetlenül mutatott a part felé.

12
 Melisande apja kivételes erődítményt épített: egy külső
sáncokkal megerősített csodálatos kastélyt, amely gyakorlatilag
bevehetetlen volt. A legtöbb várat akkoriban még fából és
vályogból építették, általában olyan helyre, amely természetes
védelmet nyújtott a támadók ellen. Ezek a földvárak azonban nem
tudták feltartóztatni az északi veszedelmet. A hordákban támadó
vikingek néhány óra leforgása alatt felégették a gyúlékony falakat,
s miután kirabolták, a földdel tették egyenlővé a leghatalmasabb
erősséget is. Manón jól tudta ezt, s előrelátóan követ választott
vára építéséhez. A hely kiválasztása is bölcsességét dicsérte.
Otthonát egyik oldalról a tenger, a másikról hatalmas,
áthatolhatatlan erdővel borított hegyek védték. A száz láb magas,
öles falakon belül mindenki biztonságban érezhette magát. A
hatalmas várudvar elegendő helyet biztosított az itt élő emberek és
a haszonállatok számára. A vártoronyból szinte a látóhatárig el
lehetett látni, így már órákkal korábban észlelni lehetett az
ellenség közeledtét.
- Ó, Ragwald! Azonnal mennem kell! Nézd, Philippe és
Caston már legalább százlábnyi távolságra sodródott egymástól.
Az embereik pedig követik őket. Istenem! Annyira belemerültek a
küzdelembe, hogy észre sem veszik a csapdát! Lemegyek és
figyelmeztetem őket! - jelentette ki, s megpróbált elsuhanni öreg
tanácsadója mellett. A férfi azonban megragadta a karját, maga
felé fordította, és a szemébe nézett. Megdöbbent azon, amit ott
látott.
Melisande félt. Életében először. Nem, az nem lehet! Ez a
nő soha nem félt még senkitől...
A vikinget kivéve -- gondolta Ragwald. Igen, gyűlölte azt a
férfit, de csodálta is. Az is igaz, hogy most valóban jó oka van rá,
hogy féljen tőle.
És most halálosan komolyan gondolja, hogy fogja a
kardját, és hű lova, Warrior nyergében csatába lovagol.
- Ne csinálj őrültséget! - figyelmeztette, s megszorította a
karját.
- Nincs más választásom! - kiáltotta amaz eszelősen és
kitépte magát Ragwald keze közül.
- Ne... - kezdte újra a férfi, de Melisande már rohant is a
lépcső felé. - Melisande!

13
 - Melisande! - visszhangozták nevét a hideg, közömbös
falak.
Elment. Ragwald reszketve lépett a mellvédhez, s újra
lenézett. Látta alant az udvart, a falakat, a külső bástyákat, a kapun
túl a szántóföldet, és a viharosan tajtékzó tengert.
Tíz perccel később megpillantotta a lányt is, s öreg szíve
oly vadul kezdett dobogni, hogy majd átszakította mellkasát.
Melisande már a kapu előtt nyeregbe szállt. Ugyanazt a
páncélt viselte, amelyet akkor öltött magára, amikor először indult
harcba a barbár dánok ellen. És amelyet minden alkalommal
hordott, amikor ellenség támadt a grófságra.
A viking hajói kikötöttek. Ragwald látta, hogy a Farkasok
Ura felveszi sisakját, aztán harci ménje, Thor nyergébe pattan. A
hollófekete paripa hatalmas volt s izmos, mint a gazdája, s éppoly
fürge is.
Úgy tűnt, a viking azonnal felmérte a helyzetet. Intett
embereinek, akik rögvest nyeregbe szálltak, s megindultak a
csatatér felé.
Szinte pillanatok alatt odaértek.
Ragwald ujjai elfehéredtek a mellvéd hideg kövén.
Melisande egyenesen a harcoló, egymást öldöklő tömeg közepére
vágtatott, és parancsokat kezdett osztogatni embereinek. A dánok -
áruló frank szövetségesekkel együtt - körülbelül ezren lehettek
Melisande kétszáz bátor harcosával szemben.
S ha igaz a szóbeszéd, mely szerint a vikingek Párizs
ostromára készülődnek, hamarosan még többen lesznek.
Melisande percek alatt egyesítette maroknyi seregét, s
megindult velük a kapu felé. Már messziről intett az őröknek. A
jelre hatalmas üstökben fortyogó, tűzforró olajat cipeltek a várfal
fokára.
A kapu kitárult, és a védők - Melisande-nal az élen -
bevágtattak az erőd biztonságos falai mögé.
- Most! - üvöltötte Philippe az őröknek egy pillanattal
később.
Forró olaj zúdult az ellenségre, s a halálos fájdalom
üvöltése még a sokat látott Ragwaldot is arra késztette, hogy
lehunyja a szemét.

14
 Amikor újra felpillantott, tekintete ösztönösen Melisande
alakját kereste, s meg is találta. Olyan sápadt volt, mint a
holdsugár, mozdulatlanul, némán ült lova nyergében. Aztán
néhány másodperc múlva kihúzta magát, magasra emelte a fejét,
és az embereihez lovagolt.
Istenem, mennyire gyűlöli! - sóhajtott Ragwald. -
Mennyire gyűlöli a csatákat, a soha véget nem érő öldöklést!
Békére vágyik, azóta a pillanat óta, hogy apját holtan hozták haza
a harctérről.
De mi lesz, ha veszít?
Amennyiben a dánok győznek, rablás, fosztogatás,
gyilkosság, erőszak vár az erőd lakóira, s miután a barbárok
beteltek a kegyetlenkedéssel, Geoffrey kezére kerül minden: a vár,
s az egész grófság.
Melisande-nal együtt.
Ha a viking győz...
Melisande sorsa akkor sem lesz boldogabb, de az emberek életben
maradnak és a grófság is jó kezekbe kerül. Igen, sokkal
előnyösebb, ha a viking szerzi meg a győzelmet. Akkor nem lesz
fosztogatás, erőszak, mészárlás. S ezt Melisande is jól tudja.
-A grófnőt! - üvöltött egy hang. - Adjátok ki Melisande
grófnőt, és akkor senkinek sem esik bántódása!
Ragwald mindent tisztán látott. Maga Geoffrey szólt a
várbeliekhez. Geoffrey, aki néhány perccel ezelőtt még
karnyújtásnyi távolságból üldözte Melisande-t, s el is kapta volna,
ha nincsenek az olajos üstök. Ragwald aggódva figyelte a férfi
mögött gyülekező tömeget. Jól tudta, néhány mérő tüzes olaj nem
fogja útját állni a gyűlölt ellenségnek: percek kérdése, és betörnek
a várudvarra.
Néhányan talán belehalnak.
De többségük könnyedén bejut majd az erőd falai közé.
- Geoffrey az! - kiáltotta Philippe, s Melisande mellé
lovagolt. - Ugyanazt követeli az átkozott, amit az apja annak
idején.
Bár a kaput még nem csukták be, Melisande nem látta a fal
elé sorakozó csapatokat. Mégis tudta, hogy helyzetük
kétségbeejtő: hallotta a kiáltásokat, a harci mének patáinak
dübörgését. Egyre több és több ellenség gyűlt az erőd falaihoz...

15
 - Letörlöm a föld színéről ezt a kígyófészket! -
fenyegetőzött dühösen Geoffrey. - Esküszöm, mindenkit kardélre
hányunk. Melisande! Vedd elő a jobbik eszed! Sokszoros
túlerőben vagyok veled szemben!
- Túlerőben vagy, de talán már nem sokáig! - kiáltott vissza
a nő.
- Biztos vagy benne, hogy a viking ezúttal is a segítségedre
siet? Apropó, néhány harcosod a társaságunkat élvezi. Nagy
igyekezetedben megfeledkeztél róluk, szépséges grófnő! Az életük
a kezedben van. A tőrömet épp most szegeztem az egyik embered
torkának!
Melisande kérdőn pillantott a torony tetejére. Ragwald
Geoffreyra nézett, s holtsápadt foglyára, aztán úrnője felé fordult
és bólintott.
Melisande nagyot nyelt és Philippe-re nézett.
- Kimegyek. Nincs más választásom - mondta csendesen. -
Amikor egy férfi csatába indul, számol a lehetőséggel, hogy nem
tér vissza. Ezt minden harcos jól tudja. Azok is, akik kint rekedtek.
- Nem értesz, Philippe. Geoffrey néhány másodpercen
belül megostromolja a várat. Ha visszautasítom, saját népem
hóhérja leszek. Ha önként feladom magam, talán...
- Erről szó sem lehet! - kiáltotta a férfi indulatosan.
Melisande megsarkantyúzta a lovát és a kapu felé vágtatott.
Gyűlölte Geoffreyt! Jobban, mint bárki mást a világon.
Geoffrey apja ölte meg az édesapját, hogy megkaparintsa az
erődöt.
Képtelen odamenni Geoffreyhoz. Mindegy, miért. A viking
odakint van, s ha valaha is a tudomására jut, hogy ilyen könnyen
megadta magát... Nem, erre jobb nem is gondolni.
Időt kell nyernie!
Megállt, s körbepillantott. Az olajos üstök már kiürültek,
de a vár fokára állított íjászok még célra tartották fegyverüket.
- El tudod kapni azt, aki fogva tartja az emberünket? --
kérdezte a mesterlövészek parancsnokától.
- Igen, úrnőm - jött a határozott válasz.
Melisande bólintott. - Akkor tedd a dolgod. Amint kiszabadítottad
az emberünket, gondoskodj róla, hogy a kint rekedtek minél

16
hamarabb az erőd falain belül legyenek - bármennyi ellenséget
hozzanak is magukkal! Aztán zárasd be a kaput. Igyekezz!
Az íjász megfordult. Felemelte fegyverét és célzott.
Fájdalmas üvöltés hasított a levegőbe.
- Emberek! Mozgás! A kapuhoz! - kiáltotta a mesterlövész,
s a harcosok, kardjukkal utat törve maguknak, a bejárat felé
özönlöttek.
- Kaput bezárni! - parancsolta Melisande. -Melisande! -
kiáltotta kétségbeesetten Ragwald. - Ne!
A kaput ne!
Újabb üvöltés emelkedett magasra, dühös, döbbent hang,
Geoffrey hangja. Ragwald arcára kárörvendő mosoly ült ki.
A viking elérte ellenségét...
Egymásnak feszülő acélpengék sikoltottak, aztán csend
lett. Halálos némaság.
- Melisande! Ne! Melisande, ne zárd be a kaput! - kiáltotta
Ragwald.
A torony tetejéről jól látta mindazt, amit a grófnő és
harcosai nem láthattak. A viking támadott, Geoffrey pedig azonnal
visszavonulót fújt, s frank ebei élén megfutamodott... Csak a
dánok mertek szembefordulni a Farkasok rettenthetetlen Urával.
A viking kettéosztotta haderejét: egyik felét a gyanútlan
előszárnyra zúdította, amely még mindig Melisande embereivel
csatázott a kapu előtt. Másik felét ő maga vezette a fősereg ellen.
A dánok azonban még így is sokszoros túlerőben voltak, épp ezért
úgy tervezte, hogy a várba igyekvő védők sorait felduzzasztva
visszaszorítja a támadókat, aztán az erőd falain belül, immár
helyzetelőnyben méri rájuk a végzetes csapást.
Melisande parancsával azonban minden terve füstbe ment.
A féleszű fehérnép kizárta az erődből.
- Atyaúristen! - rebegte Ragwald, segélykérőn pillantva a
szürke égre, aztán tovább figyelve a szeme előtt kibontakozó
gyilkos közelharcot.
Talán mégis van remény...
Igen, van remény! Nem tudta levenni szemét a férfiról, akit
a Farkasok Uraként ismert a világ, éppúgy, mint az apját
egykoron. Úgy harcolt, mint egy halhatatlan isten. Vakmerőén
vetette magát a harc sűrűjébe, s jaj volt azoknak, akik az útjába

17
mertek állni! Halottak voltak, mielőtt ráeszmélhettek volna,
mekkora veszedelem támadt ellenük. A következő pillanatban
félelmetes berserker kiáltások törtek a magasba, s tucatnyi dán
veszett kutya vetette magát a dicső hadúrra: lelkűk a pokol
fenekére jutott, mielőtt egyetlen karcolást is ejthettek volna testén.
A férfi kiáltott valamit, amit Ragwald nem értett, de aztán látta,
hogy néhány norvég harcos hátralovagol, s egy hatalmas faltörő
kossal tér vissza.
Ragwald döbbenten figyelte az eseményeket, s csak akkor
kiáltott fel, amikor az első hatalmas erejű ütés megremegtette az
erőd falát.
- Melisande! - üvöltötte rémülten, újra meg újra, de ő nem
hallotta a pokoli csatazajban. Végül ellökte magát a mellvédtől és
lerohant a hosszú lépcsősoron. A várudvar maga volt a káosz.
Férfiak, asszonyok, gyerekek menekültek fejvesztetten, maguk
után vonszolva rémültállataikat. Kutyák vonyítottak, egy
megvadult szamár vágtatott keresztül a kis házak között,
baromfiak sikoltoztak s repkedtek mindenfelé. Kopott, szürke
köpenyében Ragwald leginkább egy szürke madárra hasonlított,
ahogy átvágva magát a megzavarodott tömegen, Melisande felé
indult.
- Ő van odakint! Át fogja törni a falat! A dánok ellen
harcol, te pedig... egyszerűen kizártad! - kiáltotta.
Látta a lány szemében felvillanó döbbenetet, aztán a jeges
rémületet, amely szürkévé varázsolta ibolyaszín tekintetét. Esze
ágában sem volt kizárni a vikinget! Szent isten! Hogyan fogja ezt
megmagyarázni neki?
- A kaput! - kiáltotta, de már túl késő volt: ebben a
pillanatban a nehéz faltörő kos átszakította a sáncot.
A vikingek tudták a dolgukat. Igen, Lord Conar tudta, mit
kell tennie.
Philippe dühösen vágta sarkantyúját lova véknyába és
kivont karddal rontott az új ellenségre.
- Melisande, azonnal parancsold vissza Philippe-et! -
követelte Ragwald.
- Nem fog visszajönni!
- De igen, ha azt mondod neki, hogy szükséged van rá!
Nem keverhetjük magunkat még nagyobb veszedelembe. Magam

18
megyek a viking elé, mert tudja, én nem harcolok ellene. Hívd
vissza Philippe-et, amíg nem késő.
- Philippe! - kiáltott Melisande, olyan kétségbeesetten,
hogy a férfi gondolkodás nélkül megfordította a lovát és úrnőjéhez
vágtatott. Ragwald már a törmelékké zúzott falmaradvány tetején
állt és két karjával vadul integetett a norvégok felé.
A következő másodpercben egy termetes viking harcos
lépett oda hozzá, véres kardját ütésre lendítette. Ragwald kővé
dermedt. Melisande felsikított rémületében. A halálos penge - alig
egyhüvelyknyire az öreg nyakától - megállt a levegőben.
Hollófekete paripája nyergében maga a Farkasok Ura
ugratott át a köveken. Arcát szinte teljesen elfedte sisakrostélya,
Melisande azonban tudta, hogy ő az. Ezer közül is megismerte
volna a ragyogó kék szempárt, amely úgy villant elő a rostély
mögül, mint két összeillő drágakő.
- Geoffrey menekül! - kiáltott fel Philippe és nevetni
kezdett. - Néhány csatlósát foglyul ejtettük. A harcnak mindjárt
vége, de addig is jobb lesz, ha elviszlek innen, grófnő. A
toronyszobában nem eshet bántódásod, ott biztonságban leszel,
amíg megtisztítjuk az udvart... Uramisten! Miket is beszélek? Hisz
itt az új ellenség!
- Nem, Philippe! Ők velünk vannak! - mondta Melisande
halkan. - Ragwald már a Farkassal tárgyal.
- Akkor megmenekültünk a dán veszedelem karmaiból!
Melisande nem válaszolt. Ott, abban a pillanatban meg volt
győződve arról, hogy nincs veszedelmesebb a viking hadúrnál, aki
erőszakkal tört a várába, a perzselő kék tekintetű, hatalmas erejű
férfinál, aki ellentmondást nem tűrve követel mindent, s nem ad
cserébe semmit.
Bűntudat szorította össze a szívét. Tartozik Lord Conarnak!
Adósa maradt egy réges-régi csatáért, amelyet a férfi érte vívott.
Nem! Hisz azért már megkapta a fizetségét. Többet is, mint
érdemelt volna! Tulajdonképpen most is csak amiatt az ostoba
alku miatt sietett a segítségére, amelyet annak idején Ragwalddal
kötött.
Egy alku miatt, amely az életüket mentette meg -
emlékeztette a lelkiismeret hangja.

19
 Nem számít. A bűntudat csekélység volt a rémületéhez
képest, amely viharként tombolt Melisande lelkében. Remegni
kezdett. Mint mindig, amikor a férfi a közelében volt.
Mit számít? - gondolta. Az egyik gazember olyan, mint a
másik. Oly mindegy, hogy a gonosz Geoffrey, vagy az arrogáns
Conar kezébe kerül. Persze tisztában volt vele, hogy ez nem igaz.
Apja gyilkosának egyetlen fia kegyetlen, hidegvérű gonosztevő
volt, míg Dubhlain hercege...
Csak éppen ki akarja tekerni a nyakát!
Ó, mennyire gyűlöli Conart! Aranyhajú szajhájával együtt,
aki még a csatákba is elkísérte.
Erőszakosságát, akaratát, az egyszerű tényt, hogy bármit
megszerzett, amire egyszer szemet vetett.
Vajon mit érezhet a férfi iránta? - töprengett tovább. Mit
érezhet most, hogy ilyen durván ellene szegült? Most, amikor ily
közel a találkozás pillanata?
Forróság öntötte el a testét. Lehunyta a szemét, és
megpróbálta félresöpörni a gondolatait.
Azonban képtelen volt rá. Az emlékek feltartóztathatatlan,
tüzes lavinaként hömpölyögtek elméjébe.
Nagy levegőt vett. Elgyötört lelkében kétségbeesetten
kutatott akaratereje foszlányai után. Ő, Melisande grófnő, ennek a
földnek, ennek a várnak az úrnője. Mint egyetlen örökösére,
Manón gróf reá testálta végrendeletében. Igen! Jog szerint egyedül
őt illeti meg a grófság!
És Isten segedelmével az övé is marad!
- Úrnőm, indulnunk kell. Felkísérlek a szobádba -
motyogta Philippe, s aggódva figyelte a kibontakozó utóvédharcot.
Nyilvánvalóvá vált, hogy Geoffrey embereinek meg kell adniuk
magukat, különben meghalnak. A frankok le is tették a fegyvert,
de a dánok tovább folytatták a kilátástalan küzdelmet, s Philippe
rettegett a gondolattól, hogy szeretett úrnőjének akár a haja szála
is meggörbüljön.
- Tudok magamra vigyázni, Philippe - mondta szigorúan
Melisande. - Menj, és gondoskodj az embereidről!
A férfit egyáltalán nem nyugtatták meg a nő szavai, de nem
volt lehetősége vitába szállni vele. Melisande egyenesen a torony
lépcsőihez futott, s fürgén felhágott a meredek fokokon. Időre volt

20
szüksége, hogy felkészüljön a Lord Conarral való találkozásra. Azt
sem tudta, hogyan üdvözölje. Kell-e üdvözölnie egyáltalán? Nem
lehetne inkább... egyszerűen elfutni előle?
El akar menekülni egyáltalán? Tényleg annyira gyűlöli a
férfit?
Melisande megállt egy pillanatra, átugrott egy lépcsőfokot, melyet
egy elszabadult csatabárd zúzott porrá, aztán a szobájába sietett.
Gyorsan kibújt a páncéljából, és felvette mályvaszínű
ruháját. Abban reménykedett, hogy a férfi talán nem látta meg
odakint a csatamezőn, így semmi oka nem lesz azt feltételezni,
hogy szándékosan csapta be a kaput az orra előtt.
Hogyan is viselkedhet ilyen gyáván! -- korholta magát.
Ennek a grófságnak ő az úrnője. Lord Conar csak egy föld nélküli
királyi herceg, aki megpróbálja kiforgatni az örökségéből. Nem
szabad félelmet vagy alázatot mutatnia a férfi előtt.
A földre fektette a páncélját, mellé díszes kardját. Rövid
habozás után újra kezébe vette a fegyverét, és körbepillantott a
szobában. Tekintete a széles ágyon akadt meg, a hófehér,
patyolattiszta lepedőn, a selymes medvebőr takarón. Remegés
futott végig a gerincén.
Úgy érezte, egyetlen percig sem bír tovább itt maradni.
Kisietett az ajtón és lenézett az udvarra.
Elakadt a lélegzete. Félelem bénította meg a mozdulatait.
A jéghideg szempár őt nézte.

21
2. fejezet

Melisande

Végre - gondolta Conar MacAuliffe, s lovával a toronyhoz

léptetett, de közben egyetlen pillanatra sem vette le a szemét a
lányról.
Végre ismét a kezei között érezheti a kis boszorkányt.
Legszívesebben odarohant volna hozzá, betuszkolta volna a
szobába és alaposan elnáspángolta volna, mint egy szófogadatlan
gyereket.
Valami mégis megállásra késztette. Talán a tekintete...
Még soha nem nézett rá senki ilyen megvető felsőbbrendűséggel.
Conar valójában nem is értette, hogy merészel így viselkedni azok
után, amit tett, azok után, hogy immár másodjára foglalta el az
erődöt, s ezzel az egész grófság a tulajdonába került.
Az átkozott kis bestia rezzenéstelenül állta a tekintetét.
Talán úgy hiszi, a közöttük lévő távolság elég nagy ahhoz, hogy
biztonságban érezze magát. Pedig Conarnak nem kellett volna
egyebet tennie, csak leszállnia lova nyergéből, felszaladnia a
lépcsőkön és máris elkaphatta volna.
A nőt azonban szemmel láthatóan nem izgatta túlságosan a
jelenléte. Továbbra is úgy nézett rá, mintha valami alávaló,
Geoffrey-féle gazember lenne. Conar tekintete hamarosan lejjebb
vándorolt a grófnő testén. Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára
látta, s be kellett ismernie, hogy Melisande sokkal gyönyörűbb
lett, mint ahogy az emlékezetében élt. Valójában ő volt a
legcsodálatosabb asszony, akivel valaha is találkozott. Sudár
termete elég magas volt ahhoz, hogy ne kelljen túlzottan magasra
emelnie a tekintetét, ha a szemébe akar nézni. Éjfekete, derékig
érő, dús hajzuhatagából elefántcsontgyöngyként villant elő
hamvas, finom metszésű arca, amely csak még inkább kiemelte
tiszta vonalú, rózsabimbóajkát. Igen, Melisande grófnő szépsége
vetekedett a viking istennők, vagy a keresztény angyalok éteri
bájaival. Nem, az angyalokhoz semmiképp nem lehetett
hasonlítani, hisz kísértő szépsége ellenére szíve hideg volt,
kegyetlen, könyörtelen. Nem beszélve az alázatról, amely szintén
nem tartozott az erényei közé.

22
 Semmit nem változott a hosszú évek során. Ugyanaz a
dacos, elkényeztetett kislány néz most szembe vele, akivel először
itt találkozott. Annak a napnak kétségkívül Melisande volt a
győztese.
Persze az ő segítségével - tette hozzá némi keserűséggel.
Az a nap egészen más volt. Egyenlő felekként egyesítették
seregüket. Melisande ma újra igénybe vette a segítségét, de miután
a harc eldőlt a javára, egyszerűen kizárta az erődből!
Ezért is kellett áttörnie a falat -- s legyőznie a harcias
amazont.
Ez volt az utolsó eset, hogy ez megtörténhetett. Mert soha
többé nem lesz rá lehetősége, hogy megszökjön előle.
Megesküdött rá, hogy soha nem nagyja el, s használjon bár
fortélyt, dühöt, erőszakot vagy könnyeket, nem menekülhet többé
a keze közül.
Conar nagyot sóhajtott és elmosolyodott. Felemelte
sisakrostélyát, nem akarván megfosztani frank „kedvesét" gúnyos
arckifejezése látványától. Szíve mélyén azt remélte, hogy
magabiztossága láttán lehervad majd a szép grófnő arcáról a
megvetéssel teli makacsság.
Tévedett.
Egyetlen fürge mozdulattal lepattant a nyeregből, s a lány
felé indult. Észre sem vette, hogy még mindig a kezében tartja
nehéz kardját.
Melisande közelebb húzódott a lépcsősor korlátjához, hogy
szemmel tarthassa a férfit. Az ő kezében is ott csillogott elegáns,
hosszú acélfegyvere.
Miközben a lépcsőfokokat rótta, Conar azon
morfondírozott, hogy miért dobta le a lány ilyen gyorsan a
páncélját, melyet a csatában viselt. Nem gondolhatja komolyan,
hogy nem vette észre a harc sűrűjében! -- füstölgőit magában.
Akárhogy is, még egyszer nem fordulhat elő, hogy
Melisande férfi módjára harcba bocsátkozzon olyan félelmetes
ellenséggel, mint amilyenek a dán vikingek.
Ezt neki is meg kell értenie. Valójában még millió dolog
van ezen kívül, amit -- akár tetszik, akár nem -- el kell fogadnia.

23
 A ruhájára pillantott. Puha, szinte légies mályvaszín
selymet viselt, mely buján hullámzott legapróbb mozdulataira is,
mely csak még jobban kiemelte tökéletes alakját.
Amikor a törött lépcsőfokhoz ért, Conar egy pillanatra
megállt és Melisande szemébe nézett.
A dacos áll, ha lehet, még magasabbra emelkedett.
A férfi újra elámult a lány szépségén, így, alig néhány
lépésnyire csodás testétől, még gyönyörűbbnek tűnt. Vonásai
érettebbek, vonalai teltebbek, csábítóbbak lettek. Tökéletesen
ovális arca, finoman ívelő álla ősi frank királyi vérről tanúskodott.
Telt rózsabimbóajka a legszentebb férfit is csókra ingerelte volna.
S a szeme...
Még soha nem látott ehhez fogható szépségű szempárt.
Színe talán a kékhez állt a legközelebb, de mégsem volt kék.
Ibolyaszínt tükrözött, vad, csillogó sötétséget, mint a csillagfényű,
indigókék éjszakai égbolt. Ha ebbe a szempárba nézett, ősi istenek
harcát látta, dühöngő vihart, melyben villámlás gyúl, mennydörgés
szakad. Ez a tekintet még magát Odin istent is harcra hívná
vakmerőségével, halhatatlan dacával. Ez a szempár győzelmet
hirdetett.
Pedig a nőnek semmi oka rá, hogy győztesnek gondolja
magát.
A mai napon ő maga, Conar MacAuliffe
győzedelmeskedett.
Melisande... nem több zsákmánynál. Akármilyen
elszántság tükröződik is az arcán.
A férfi olyan erősen szorította össze a fogait, hogy hallani
lehetett szörnyű csikorgásukat. Melisande közelsége hirtelen égő
fájdalomként hasított a szívébe. A nőnek mindig is hatalma volt a
férfiak felett: a vén Ragwald egyáltalán nem volt bolond, amikor
annak idején őt küldte csapatai élén a rájuk törő támadók ellen. A
grófnő akkoriban alig volt több tizenéves kislánynál, Conar
azonban már első találkozásukkor meg volt róla győződve, hogy
nincs nála szebb teremtés az egész keresztény világon... vagy azon
túl. Mert volt benne valami... valami, amely sokkal több a test
múlandó szépségénél. Valami, ami arra késztette, hogy kolostorba
zárassa a lányt. Valami, ami azóta is kísérti álmaiban, ami betölti
gondolatait éjjel és nappal.

24
 Valami, ami őrjöngő félelmet és dühöt ébresztett a
lelkében, amikor hírül vette, hogy Melisande hazaszökött.
Valami, ami a legkegyetlenebb vihar közepette is arra
kényszerítette, hogy utána induljon.
Valami, ami örökké kínzó vágyát most tűzvésszé
lobbantotta.
Valami, amit egyszer már megérintett, s amitől azóta sem
tud szabadulni.
Valami, ami vágyát oly édessé tette, mint a legfinomabb
méz.
Talán a dac, amely még gyönyörűbbé varázsolta vonásait.
Talán a parázsló érzékiség, amely úgy sugárzott minden
mozdulatából, tekintetéből, megvetéséből és gyűlöletéből is, mint
a nyári égbolton tündöklő napkorong arany sugarai.
Ismerte már a testét, minden elbűvölő, finom porcikáját. S
a tudat maga volt a láz, amely kegyetlenül kínozta álmatlan
éjszakáin azóta is.
Persze tisztában volt vele, hogy Melisande soha nem fogja
megbocsátani azt, aminek született, s ahogy él.
De ez nem számít. Sem most, sem ma éjszaka. Soha
többé...,
- Ó, Melisande! - szólalt meg végül. - Micsoda meleg
fogadtatás, olyan hosszú évek után, hogy elszakított bennünket a
sors!
- Sajnálom, hogy nem tudlak most melegen üdvözölni,
milord. Bosszantó, hogy ezek az átkozott tüzes nyilak még mindig
itt röpködnek körülöttünk. Milyen kár, hogy egyetlenegy sem
talált el, hogy felmelegítse harcban megfáradt, jéghideg szívedet!
- Súlyos sebből vérzem, Melisande. Mély sebből...
- Bár igaz lenne! - motyogta a nő maga elé.
- Kedvesem, az ember azt várná, hogy legalább úgy tégy,
mintha udvarias lennél. Végül is, ha jobban belegondolok abba,
amit tettél... Nos, tulajdonképpen teljesen fölösleges azon
töprengenem, mit csináljak, mit mondjak. Egyszerűen a karomba
kellene kapnom felséges testedet, hogy a szobába vigyelek, az
ágyba fektesselek...
- Szörnyű csatát vívtunk ma, milord!

25
 - ...aztán lecsókoljam meztelen testedről a selyemruhádat,
és... Ne nézz rám ilyen rémülten! Minden jogom megvan hozzá,
hogy megtegyem. Nos, hogyan is üdvözöltél az előbb? Nem
hallottam kristálytisztán...
Melisande édesen elmosolyodott, de az iszonyatos tűz
továbbra is ott lobogott a szemében. - Légy üdvözölve
otthonomban, Lord Conar! Természetesen minden kívánságod
parancs magam és háznépem számára egyaránt.
A férfi hangosan felnevetett. -- Ez már sokkal jobban
hangzik. Megígérhetem, Milady, kívánságaim valóban parancsok
lesznek.
- Ne ígérj olyat, amit úgysem tudsz megtartani, barbár
viking!
- Melisande, ha én megígérek valamit, arra mérget vehetsz,
hogy meg is tartom. És hadd emlékeztesselek rá, hogy
Dubhlainban születtem, mely köztudottan a keresztény világ egyik
legcivilizáltabb városa.
- Civilizált herceg, viking hajókkal, viking harcosok élén.
Hmmm... milyen érdekes!
- Drágám, hisz jól tudod, hogy mindenből csak a legjobbat
szeretem. Tudvalévő, hogy a vikingek építik a legjobb hajókat, s a
viking harcosoknak nincs párjuk az egész földkerekségen. - Conar
elhallgatott egy pillanatra, s szigorúan vonta össze a szemöldökét.
- Úgy hallottam, épp megadni készültél magad Geoffreynak,
amikor megérkeztem.
Melisande döbbenten pillantott le a várudvarra, ahol
emberei már az utolsó ellenfelet is megadásra késztették. Hogy
lehet az, hogy ilyen könnyű szívvel elárulták ennek a viking
hadúrnak, akit életükben egyszer, ha láttak?
- Én... - kezdte, de rögvest elnémult a férfi arcára kiülő
sápadt düh láttán. Lesütötte a szemét. - Eszem ágában sem volt
Geoffrey kezére játszani, s ezt te is jól tudod. A pokolba is, Conar,
hát nem láttad, mi történt? Nem akartam mást, mint megmenteni...
- Nem érdekel a magyarázkodásod, és nem mondhatok
mást, mint hogy gondolkozz el azon, amit cselekedtél és...
-És?

26
 - Melisande, egyetlen pillanatig sem fogok habozni, ha úgy
hozza a szükség. Lecibálom felséges testedről királynői ruhádat, s
szívfájdalom nélkül félholtra veretlek.
- Úgysem mernéd megtenni.
- Fogadjunk?
- Ugyan, mit számít az neked, ha Geoffrey kezére kerülök?
-- kérdezte dühödten a lány.
- Nagyon is számít! Te az én zsákmányom vagy, s ha van
valami, amit képtelen vagyok elviselni, az az, ha valaki megpróbál
megfosztani attól, ami jog szerint engem illet!
- Micsoda lovagiasság egy királyi hercegtől! - csattant fel
Melisande. - Soha nem került volna sor erre a szörnyűségre, ha
egyszer is vetted volna a fáradságot, hogy végighallgass!
- Soha nem került volna sor erre az egész szörnyűségre, ha
hallgattál volna a szavamra, s engedelmeskedtél volna a
parancsaimnak.
- Hisz ez az erőd az...
- Egy kőhalom, semmi több!
- Kőhalom, tele élő emberekkel... az otthonom!
- Időben érkeztem, milady! - vágott vissza Conar
indulatosan. Már-már úgy érezte, képtelen visszafojtani gyilkos
dühét. Mit is képzel ez az ostoba fehérnép? Még a végén ő lesz a
hibás az átkozott Geoffrey támadásáért! Valójában neki
köszönheti, hogy „drága otthona" még létezik, s hogy egyáltalán
életben van! Semmivel nem tartozik neki!
- Nos - motyogta Melisande - meddig óhajtod igénybe
venni vendégszeretetünket? r
A férfi elmosolyodott. - Ó, drágám! Hát még egy
köszönöm-öt sem érdemlek meg? -- kérdezte. - Nem. Ehelyett azt
kérded, meddig maradok, s abban reménykedsz, hogy a hajnal első
sugara már útban talál valahol a tengeren. Tudom, akkor lennél
igazán boldog, ha az a „tüzes nyíl" valóban halálos sebet ejtett
volna rajtam, de - bármennyire is fájlalom ezúttal nem tehetek a
kedvedre, grófnő.
Melisande gyilkos pillantása nem kerülte el Conar
figyelmét. Annál inkább meglepődött szavai hallatán. - Ebben
tévedsz, milord. Nem szokásom mások halálát kívánni.
Köszönöm, hogy a segítségemre siettél, s hogy épp a megfelelő

27
időben érkeztél, uram. - Lesütötte a szemét, aztán újra felnézett. -
Bár, be kell vallanom, a sorsom szempontjából teljesen mindegy,
melyik barbár vadállat tesz a rabszolgájává. Csupán arra lennék
kíváncsi, mit tettél volna, ha mégis késve érkezel, s én már valaki
foglya vagyok?
Az ördög vigye el ezt az átkozott boszorkányt! - átkozódott
magában Conar, s arra gondolt, hogy Melisande soha nem vett
tudomást arról, amiről nem akart, s mindig tudta, hogyan marjon a
szívébe.
- Nos, milady - mondta halkan, kínos mosollyal próbálva
leplezni tomboló dühét -, ez esetben tárgyalóasztalhoz ülnék
Ceoffreyval, vagy valamelyik dán herceggel, s mivel neked úgyis
mindegy, milyen gazdát szolgálsz, valószínűleg átengednélek
annak, aki többet kínál érted cserébe.
Ez talált! Látta az ibolyakék szempárban felvillanó
fájdalmat s dühöt, mely oly elemi erővel csapott le a nőre, hogy
ezúttal képtelen volt visszafojtani. Melisande a másodperc
töredéke alatt magasra lendítette kardját, s lesújtott. Hatalmas,
halálos ütés volt, s Conar elképedve döbbent rá egy pillanattal
később, hogy csak gyors harci reflexeinek köszönheti életét.
Örökkévalóságnak tűnő másodpercig néztek farkasszemet
egymással.
Kardjuk oly erővel feszült egymásnak, hogy szinte
szikrázott körülöttük a levegő. A következő pillanatban Melisande
felkiáltott. Elvesztette az egyensúlyát, s hátraesett. Eldobta a
kardot és kétségbeesetten próbált megkapaszkodni, de már késő
volt. Tehetetlenül hanyatlott át a korláton, s már zuhant is volna a
halálos mélységbe... ha Conar időben el nem kapja. A férfi szinte
ugyanabban a másodpercben dobta félre a kardját és már nyúlt is
utána. Karja szorosan fonódott a valószínűtlenül karcsú derék
köré, s oly erővel szorította, hogy Melisande hirtelen attól kezdett
félni, hogy megfullad. Feje hátrahanyatlott, s tekintetük újra
találkozott.
Conar elmosolyodott. Mindegy, hányszor menti meg az
életét: Melisande gyűlöli... örökké gyűlölni fogja.
Keserű, maró fájdalma ellenére mégis boldog volt, hogy
újra a karjában tarthatja a szépséges istennőt. Teste, érintése nem
volt többé elhessegetett álom. Izzó vágyként lüktetett agyába egy

28
régi éjszaka emléke, mely elevenebb, égetőbb volt a tűznél. De
tisztában volt vele, még nem jött el a szenvedély órája.
Megköszörülte a torkát, s beszélni kezdett. -Te kis bolond! Képes
lennél megölni magad azért, hogy az enyém lehess? Nos, milady,
borzasztóan sajnálom, hogy ilyen rossz napod volt ma, de isten
engem úgy segéljen, ma éjszaka...
- Hisz nem is hiszel istenben! - gúnyolódott Melisande, s a
férfi izmos mellkasának feszítette a kezét. Megpróbálta
kiszabadítani magát a kényelmetlen ölelésből, de Conar karja
vasbilincsként tartotta fogságban. Végül összeszorította a fogát, s
mozdulatlanná dermedt. Ibolyaszín szemében parázsként izzott a
gyűlölet.
- Fél óra múlva találkozunk odalent a várudvaron, hogy
üdvözölj engem, s hogy együtt üdvözöljük a népet, s
természetesen a harcosainkat, megértetted? S ha eszedbe jutna
ellenkezni, szerelmem, gondolj azokra, akik holtan fekszenek a
harcmezőn. Remélem, nem akarod, hogy a többi embered is
kövesse őket a halálba...
- Soha nem áldoztam fel egyetlenegyet sem az enyéim
közül! - vágott vissza a lány dühösen. - Ha beszélhetünk
egyáltalán áldozatról, akkor egyes-egyedül rólam lehet szó!
- Még a végén szentté avatnak, hős mártírom! - nevetett
Conar. - Bárhogy is, még az isten is úgy akarja, hogy újra
felvegyük a házasság szent kötelékét!
- Engedj el! - parancsolta Melisande hűvös méltósággal.
- Csábító ajánlat! Valóban ezt akarod? Lezuhanni a
mélységbe, s elpusztítani földöntúli szépségedet, angyali
kedvességedet?... Az ördögbe is, grófnő! Jobb lesz, ha már most
az eszedbe vésed: soha nem foglak elengedni magamtól! Érted?
Soha! Soha! Soha!
- Nem félsz attól, hogy az éjszaka sűrű leple alatt elvágom
a torkod? - kérdezte Melisande magabiztos gúnnyal a hangjában, s
újra megpróbálta ellökni magától a férfit. Kétségbeesett küzdelme,
haragtól viharzó keble, dühtől vibráló, forró teste, elfúló hangja
azonban csak olaj volt Conar izzó vágyának lobogó tüzére.
A férfi közelebb hajolt a rózsabimbóajkakhoz, s
elmosolyodott. - Ma éjjel az együtt töltött szerelmes órák után
mozdulni sem lesz erőd, azt megígérhetem!

29
 Melisande arcát holtsápadtra festette a rémület. A jégkék
szempárba nézett egy hosszú pillanatig, aztán... teljes erejéből
sípcsonton rúgta a férfit.
Conar majdnem felüvöltött fájdalmában, s egy másodpercre
elvesztette az egyensúlyát, de még időben sikerült
megtámaszkodnia ahhoz, hogy megakadályozza a végzetes
zuhanást. Nyers erővel kapta karjába a grófnőt, s megindult vele a
toronyszoba felé. Berúgta az ajtót, aztán durván az ágyra lökte
Melisande-t.
- Lehetséges, hogy a rettenthetetlen Melisande grófnő
megijed egy gyengéd férfi ölelő karjától? Vagy talán félelmével
próbálja leplezni izzó vágyát? Nos, pillanatnyilag semmitől sem
kell tartanod, szépséges hölgy! Szerető ölelésedre most nincs idő.
De aztán... az éjszaka hosszú lesz és csak a miénk!
- Pokolra juttatod mindkettőnk lelkét, te átkozott! -
kiáltotta Melisande kétségbeesetten.
A férfi odalépett hozzá és durván magához rántotta. -
Jussunk bár a pokol fenekére vagy a hetedik mennyországba, de itt
én vagyok az úr, és az lesz, amit én akarok!
- Te, te tengeri kígyó! - dühöngött Melisande. - Te
gazember, te... te...
-Alig várom, hogy visszatérhessek édes, ölelő karodba!
válaszolta Conar. - Ma éjjel, szerelmem, nincs menekvés!
Hátralökte a nőt, de az gyorsan felpattant az ágyról.
- Ha tudni akarod, eszem ágában sem volt megszökni
előled! - sziszegte. - Az otthonomat veszély fenyegette, s neked
halaszthatatlan fontos dolgod akadt valahol máshol!
- Az atyám udvarában - kiáltotta indulatosan Conar. -
Sajnálom, ha kiábrándítalak, de mint mondtam, Dubhlain hercege
vagyok és mint ilyennek, kötelességeim vannak királyatyámmal
szemben.
- Nekem pedig az otthonommal szemben! -- felelte
Melisande szenvedélyesen.
- Mindketten teljesítettük kötelességünket, szerelmem
mondta Conar. Megfordult és az ajtó felé indult. - A szertartás
után szükségem lesz egy forró fürdőre. Kérlek, gondoskodj róla...
- Mit képzelsz... - kezdte felháborodottan, de valaki a
szavába vágott.

30
 - Milord!
Mindketten összerezzentek, s a mély férfihang irányába kapták a
fejüket. Swen állt az ajtóban, Windsor hercege, Conar
szárnysegédje s legjobb barátja. A kisfiúsán szeplős, tűzvörös hajú
férfi majdnem olyan magas volt, mint vezére, vékony testalkata
meghazudtolta lebírhatatlan erejét, halálmegvető bátorságát,
melyet a csaták során tanúsított.
- Milady - hajolt meg Melisande felé.
- Swen - motyogta a lány üdvözlésképpen.
- Conar, mi legyen a foglyokkal? - kérdezte Swen urától. -
Máris megyek -- mondta Conar, de egyetlen pillanatra sem vette le
a szemét a várúrnőről.
- Mi a szándékod velük? - rebegte Melisande.
- A foglyokra gondolsz?
A nő nagyot nyelt. -- Nem... nem mészárolhatod le őket!
Conar lesütötte a szemét. Maga sem tudta, mit tegyen.
Legszívesebben -- megfelelő váltságdíj fejében -- visszaadta volna
a szabadságukat. De... túlontúl veszélyesek voltak ahhoz, hogy
velük kapcsolatban a szívére hallgasson.
- Conar, kérlek...
- Fél óra múlva... ahogy megbeszéltük - vetette oda a férfi
hidegen.
- Keselyűk vájják ki kegyetlen szívedet - sziszegte
Melisande.
- Fél óra múlva... ha nem akarod, hogy az embereid is a
foglyok sorsára jussanak -- fenyegetőzött a férfi, aztán megragadta
Swen vállát és kituszkolta a szobából.
Az ajtó hangosan becsapódott mögöttük.
- Ód in haragjára! - átkozódott Conar. - Ez a fehérnép a
leggonoszabb boszorkány, akivel valaha is találkoztam!
Swen megrázta a fejét. - Ejnye, Conar - mondta vidáman. -
Hogyan viselkedhetsz ilyen barbár módon egy ilyen finom
úrihölggyel, mint Melisande?
Jéghideg, gyilkos pillantás volt a válasz.
Swen nagyot sóhajtott. -- Rendben van, hercegem. Felejtsd
el, amit mondtam. Igazad van, a szépséges grófnő átkozottul
makacs, önfejű teremtés. Nem is értem, miért vettél feleségül egy
ilyen hárpiát, hacsak...

31
 - Hacsak? - kérdezett vissza Conar.
Swen elvigyorodott. - Hacsak azért nem, mert ő a
legesleggyönyörűbb hárpia az egész földkerekségen. Biztos
vagyok benne, hogy alapjában véve kedves és gyengéd...
- Feltéve, hogy nem vagyok a közelében - dohogott Conar,
majd lemondóan legyintett. -- Gyermek volt még, mikor
magamhoz vettem... amiatt az átkozott vén Ragwald miatt... S
mert túl későn érkeztem ahhoz, hogy megmentsem az édesapja
életét. Ártatlan, árva kislány volt akkor, s megesett rajta a szívem.
Nem is sejtettem, hogy...
- Néhány év múltán a farka csóválja majd a Farkast? -
nevetett hangosan Swen, de barátja tekintete a torkára fagyasztotta
jókedvét. Azóta, hogy Melisande megszökött Dubhlainból,
ráadásul Conar közeli rokonának a hajóján, Conar egyáltalán nem
volt vicces kedvében. Persze a nőnek jó oka volt rá, hogy
hazatérjen, hisz támadás fenyegette az otthonát. De akkor is...
Becsapott mindenkit. Azt hazudta, hogy maga Conar
küldte haza...
- Gyermek volt még - bizonygatta tovább Dubhlain
hercege.
A legtündéribb gyermek - válaszolt magában Swen. Jól ismerte a
barátját, és tudta, ha rossz kedve van, jobb nem vitatkozni vele.
Érdekes, hogy Melisande mindiga legszélsőségesebb érzelmeket
váltotta ki Conarból. Talán azért, mert nem volt hajlandó elismerni
őt férjéül, talán mert szilárdan elhatározta, hogy megtartja
függetlenségét, s megvédi apja örökét... még Conar ellen is.
Kapcsolatuk valójában az első pillanattól kezdve olyan
volt, mint a dühöngő vihar.
S úgy tűnik, az istenek még fenyegetőbb vihart támasztottak
ellenük: hatalmas dán támadás készülődik északon, vihar, amely
elsöpörheti Frankföldet a föld színéről. Ezért is jött Conar, és
akárhogy is tiltakozik ellene Melisande, a férfinak maradnia kell.
Hogy megvédje a feleségét és a grófságot.
- Nos, milord - szólalt meg végül Swen, azzal a határozott
céllal, hogy jobb kedvre deríti barátját. - Mindig is hatalmas
önuralomról tettél tanúbizonyságot Melisande irányában. Melyik
férfi is küldte volna kolostorba álomszép feleségét csupán azért,
mert egy-két évvel fiatalabb annál, hogy asszonysorba léphessen?

32
 - Azt mondta, jobban tettem volna, ha elvágom a nyakát,
minthogy azok közé a „szentfazekak" közé küldöm -- horkant fel
Conar.
Swen nem válaszolt. Belátta, kár volt szóba hoznia a
„kolostor ügyet". Mert igaz, hogy a grófnő fiatal volt még, amikor
először találkoztak, de korántsem volt már gyermek. Ráadásul
gyönyörű volt, mint egy mennyei látomás. Lehetséges, sőt több
mint valószínű, hogy Conar csak azért vitette el, hogy képes
legyen ellenállni kísértő szépségének.
- Elegem van belőle! - kiáltott fel a herceg hirtelen. Vége a
türelmemnek! Érted, Swen? Vége!
Swen azon kezdett töprengeni, vajon melyik jelent
nagyobb kihívást vezére számára: a dán háború, vagy a feleségével
vívandó harc?
Bármelyik legyen is az, nehéz és kínosan hosszú napok
várnak mindkettőjükre. Mert mind közül egyetlen dolog volt
halálosan biztos: minden dac, harag és gyűlölet ellenére Melisande
elrabolta a nagy harcos szívét.
- Keresd meg Ragwaldot, s gondoskodj róla, hogy az
emberek a tengerpartra gyűljenek. Én addig intézkedem a foglyok
sorsa felől, aztán találkozom Melisande-nal, s együtt lovagolunk a
megbeszélt helyre.
-Ahogy parancsolod, milord -- mondta Swen, s kétkedőn
méregette urát.
Conar elmosolyodott. -- Melisande felől egy percig se aggódj.
Soha nem tenné kockára az emberei életét.
Swen biccentett és elsietett. Conar fáradtan leballagott a
lépcsőn, aztán füttyentett a várfal tövében békésen legelésző
Thornak, aki gazdája hívására azonnal a toronyhoz vágtatott.
- Bárcsak az asszonyok is ilyen engedelmesek lennének!
sóhajtott, majd felpattant a nyeregbe, és ki lovagolt a vár kapuján.
Foglyai talán harmincan lehettek, jórészt dánok és a bolond
Geoffrey frank vezetői közül néhányan.
Ki kellene végeztetnie őket - töprengett Conar. Gyilkos,
vérszomjas gazemberek mindahányan. Nem érdemel kegyelmet
egyik sem.
A következő pillanatban egy frank harcos tört ki a sorból,
odarohant a herceghez és térdre omlott előtte.

33
 - Kegyelem, nagyuram! Kegyelem! Geoffrey félrevezetett,
nem tudtam, mit teszek!
- Öld meg, Dubhlain hercege! - kiáltott az egyik dán a
vikingek nyelvén. - Különben mi magunk végzünk vele!
Conar érezte a leikébe szivárgó feszültséget. Melisande-ra
gondolt, s arra, felesége hogyan könyörgött a foglyok életéért.
Meg kell értenie, Geoffrey emberei túlontúl veszélyesek ahhoz,
hogy megkegyelmezzen nekik.
Nagyot sóhajtott, aztán az őrökre pillantott. - Veressetek
vasra minden foglyot! A dánokat a keleti torony tömlöcébe, a
frankokat a szántóföldeken túli udvarház pincéjébe zárjátok!
Megkettőzött őrség vigyázzon rájuk, míg nem döntök a sorsuk
felől!
- Súlyos sebesültek is vannak közöttük, milord! -- mondta
az őrség parancsnoka, Brion.
- Majd küldök néhány asszonyt az ápolásukra, de
figyelmeztetlek benneteket, a fejetekkel feleltek a foglyokért!
Sigfrid, az alparancsnok megvonta a vállát. - Ha
lefejeztetnéd őket, uram, nem okoznának több gondot.
- Mára elég volt az öldöklésből. Gondoskodjatok a
foglyokról, aztán gyertek ti is a tengerpartra. Megünnepeljük a
győzelmünket, s azt, hogy hosszú távollét után szépséges
feleségem és én újra felvesszük a házasság szent kötelékét. A
grófságot sikerült megvédenünk a betolakodóktól. Hosszú,
kegyetlen háború vár ránk a közeljövőben, de ma éjszaka... ma
éjszaka békességet és boldogságot akarok látni magam körül.
Megfordította a lovát, visszavágtatott az erődhöz, s
átugratott a rommá zúzott falon. Megállt egy percre, megvizsgálta
a kárt, melyet maga okozott, s az emlékezetébe véste, hogy
sürgősen meg kell javíttatnia. Arra gondolt, ha néhány perccel
később érkezik, Melisande talán már nem élne. Kétségtelen,
szüksége volt a hosszú tengeri útra. Amikor megtudta, hogy
felesége megszökött, képes lett volna megfojtani. Még aznap
hajóra szállt, s mire kikötött a grófság partjainál, gyilkos indulatai
is lecsillapodtak: dühét izzó vágyakozás kötötte gúzsba asszonya
iránt, s a félelem, hogy későn érkezik. Ezerszer is megesküdött,
hogy ízekre tépi Ceoffreyt, ha Melisande-nak egyetlen haja szála
is meggörbül.

34
 Istennek hála, nem történt komolyabb baj. S végre eljött az
éjszaka, amelyről oly hosszú idő óta álmodott már. Ma éjjel semmi
és senki nem állhat az útjába...
Keresztül ügetett a várudvaron. Melisande már várt rá. Csodálatos,
hatalmas termetű paripája, Warrior nyergében ült, mely csak még
inkább kiemelte méltóságteljes, királynői alakját.
Amikor megpillantotta feleségét, Conarnak Ragwald szavai
jutottak eszébe: Melisande-nak hatalma van a férfiak fölött!
- Jöjj, asszony! - mondta, megsarkantyúzva Thort, majd
előrevágtatott. Melisande követte.
Hamar a tengerpartra értek. A várnép s a harcosok már
vártak rájuk: ott voltak Conar bátor vikingjei, Melisande hű
testőrei, földművesek, kovácsok, kézművesek családostól, a pap és
pirospozsgás házvezetőnője a grófság mezítlábas kis árváival.
Volt, aki csak az írek gael nyelvét értette, volt, aki a vikingekét,
legtöbben a frankokét, s néhányan mindhármat.
Conar megfogta Melisande kezét. Az asszony
legszívesebben kitépte volna ujjait a férfi hatalmas tenyeréből -
Conar érezte, hogy a kis kéz megfeszül érintésére -, végül mégsem
tette.
- Isten akaratából ma újra egyesítettük erőinket - kiáltotta
mély, erőteljes hangján. - Sikerült győzedelmeskednünk gyűlölt
ellenségeink fölött. A végső, mindent eldöntő összecsapás
azonban még előttünk áll: a dánok áruló frank szövetségeseikkel
Párizs ostromára készülődnek. Össze kell fognunk hát, mert csak
együtt győzhetjük le őket. Össze kell fognunk, mint ahogy
Melisande és én is összefogtunk. Ünnepeljétek velünk a
győzelmet! Osztozzatok boldogságunkban!
Hangos éljenzés töltötte be a levegőt.
Conar megismételte szavait édesanyja nyelvén, végül a grófság
népének a nyelvén is.
Azaz megismételte volna, ha Melisande meg nem előzi: alig ejtette
ki száján az első szavakat, a frank grófnő átvette a szót, s már
beszélt is, édes, dallamos hangján.
Határozottabban, mint azelőtt bármikor.
Elvégre ő ennek a grófságnak az úrnője.
Conar némán átkozódott. Mit képzel magáról ez az átkozott
bestia? Azt hiszi, hogy az orránál fogva vezetheti Dubhlain

35
hercegét és uralkodhat rajta? Már így is túl sokat engedett
akaratának. Engedte, hogy megrabolja a leikétől!
Ma éjjel ennek egyszer s mindenkorra véget kell vetni!
Az ibolyakék szempárba nézett. - Mosolyogj, szerelmem! Integess
a népnek, s ajándékozd meg őket angyali mosolyoddal!
Melisande engedelmeskedett, s még maga Conar is elámult
egy pillanatra a nő szépséges arcán elterülő tündéri mosoly láttán.
Az emberek csodálatukat kiáltották úrnőjük felé, s a férfinak újra
be kellett látnia, hogy a felesége valóban a leggyönyörűbb
teremtés a földi halandók, de talán a halhatatlan istenek között is.
Sűrű, hosszú haja ébenfekete selyempalástként omlott aranyszín
ruhájára s paripája díszes nyergére, elefántcsontszínű arca úgy
ontotta szépségét, mint a nyári nap aranyszínű ragyogását.
A grófnő lassan felé fordította tekintetét. Hófehér, finom
kis keze légies mozdulattal emelkedett a magasba, hogy üdvözölje
a boldogan zsongó tömeget. - Te istentelen fattyú! sziszegte
dühösen, de mosolya szemernyit sem vesztett tündökléséből.
Conar elmosolyodott, és ő is integetett az embereknek.
- Annyit dicsérsz, drágám, hogy a végén még a fejembe
száll a dicsőség.
- Nem hiszem, hogy elférne borsószemnyi eszedben.
- Milyen kár, hogy a nyilaid nem olyan veszedelmesek,
mint a szavaid! - felelte a férfi hűvösen. - Ma mindenkit legyőztél,
nemcsak a dánokat, hanem engem is. Nem is csoda, hisz nem akad
senki közöttünk, aki oly ügyesen és magabiztosan forgatná a
kardját, mint te a nyelvedet.
- Igazat szóltál, viking - mondta Melisande a boldogság
álarca mögül. - Jogosan teszed, ha vigyázol! Éles nyelvemmel
könnyedén megfoszthatlak hatalmadtól és ízekre téphetlek.
Conar felnevetett. - Állok elébe, grófnő!
- Utoljára figyelmeztetlek, a nyelvem halálos fegyver!
- Hű, de megijedtem!
- Gúnyolódj csak, viking! Mindketten jól tudjuk, hogy csak
a parancsaid tartják életben talmi hatalmadat!
- Megeshet, de a dolgok pillanatnyi állása szerint mégis én
vagyok a győztes és én fogok uralkodni ezen a földön. Gyere hát,
szépséges boszorkám, adj egy csókot szerető férjednek!

36
 - Azt lesheted! Hamarabb csókolok meg egy
varangyosbékát!
- Na ne mondd! - válaszolta. Továbbra is mosolyogtak és
boldogan integettek a két uralkodóház egyesülésének fényes
bizonyítékaként.
- Melisande, szerelmem! Addig innen el nem megyünk,
amíg meg nem csókolsz!
- Csókot akarsz? - kérdezte a nő. - Kösd föl a gatyád,
viking! A csókom könnyen darabokra téphet.
- Alig várom már, hogy darabokra tépj, drágám. S ha ez
megnyugtat, felőlem oda teszed a nyelved, ahova akarod. Nem
fogok tiltakozni!
Még a tömeg moraja sem tudta túlharsogni Melisande fogainak
dühös csikorgását. Közelebb léptetett lovával, s Conar felé
nyújtotta rózsás ajkát. - Te ördögfattyú! - sziszegte. A férfi
előrehajolt, s száját a mérges ajkakhoz érintette. Csak egy
pillanatra.
A tömeg eksztázisa leírhatatlan volt.
- Látod, mekkora örömet okoztál népednek?
- Nagyszerű - felelte a grófnő, s úgy nézett férje szemébe,
mintha tényleg csodálná. -- Mennyire gyűlöllek!
- Lassan a testtel, szerelmem. Fékezd a nyelvedet,
különben kénytelen leszel a mai éjszakát kipöckölt szájjal tölteni.
- Ó, hisz csöppet sem félsz éles nyelvemtől!
- Persze hogy nem. Hisz könnyedén ártalmatlanná tehetem.
- Te... te démon!
- Gonosz boszorkány!
Sötét pillák ereszkedtek a ragyogó szempárra, aztán ibolyakék tűz,
mint megannyi tüzes villám.
- Nos, milord, most, miután véghezvitted, amit akartál,
ismét hajóra szállhatsz, hogy vérbeli viking módjára új kalandokat,
új kihívást keress magadnak.
- Véghezvittem, amit akartam? Ó, imádott nejem, hisz
még hozzá sem fogtam. Ne mondd, hogy megfeledkeztél arról az
apró részletről, miszerint házasok vagyunk! Egy viking különben
is leteper és megerőszakol minden nőt, aki az útjába kerül.
Képzeld csak, milyen rossz hírem menne a viking világban, ha épp

37
a feleségemmel tennék kivételt! Á, a papság! Integess, Melisande!
Hadd tudják mindnyájan, milyen boldogok vagyunk!
A nő integetett, mosolya, ha lehet, még fényesebben
tündökölt.
- Farkasok Ura! - gúnyolódott. - Nem vagy több a Trágya
Birodalmának viking fejedelménél!
Conar felsóhajtott. - Bátyám, Eric, angol főúr. Házassága
révén Nagy Alfréd közeli rokona - mondta. Nyugodtan beszélt, de
érezte, türelme fogytán van. - Anyai nagyapám az írek főkirálya
volt apám trónra lépéséig.
- Ó, igen, milord. De tagadod-e, hogy a tengeri kígyók
sátáni nemzetségéből származol?
- A világ összes kincséért sem tennék ilyet -- felelte Conar.
Megrántotta lova gyeplőjét, mert Thor túlontúl közel húzódott
Warriorhoz. -Tengeri kígyók sátáni nemzetsége? Szóval így
nevezed atyai nagyapám népét. Nem, nem tagadom, hogy közéjük
tartozom. Ők a világ legnagyobb hajósai.
- A világ legnagyobb mészárosai...
- És hódítók, ne feledd! Eszem ágában sincs megtagadni a
véremet!
- A különbség csak annyi, hogy te nem hódítottál meg
semmit!
Conar hangosan fel nevetett/s közelebb léptette Thort Warriorhoz.
Egészen közel. - Tévedsz, milady. Tévedsz, s ezt hamarosan
magad is belátod. Esküszöm. - Egyetlen mozdulattal megragadta a
nő karcsú derekát, s kirántotta lova nyergéből. Ajka forrón,
szenvedélyesen tapadt a rózsabimbószájra. Nyelve izzó vágytól
vezetve hatolt be a szirmok közé, s mikor Melisande tiltakozni
kezdett, még közelebb vonta magához. A következő pillanatban
Warrior idegesen felnyerített, aztán cserbenhagyva úrnőjét,
visszavágtatott az erődbe.
Conar maga elé ültette a feleségét, de továbbra sem engedett
szorításán.
Szomjasán itta az édes ajak bódító nektárját, mellkasán érezte
felesége szépséges testének dühös, vibráló melegét, keblének
viharos hullámzását, simogató, forró leheletét. Melisande
kétségbeesetten próbálta elfordítani a fejét, de az

38
acélos, követelőző ajak biztosan tartotta. Lassan lehunyta a
szemét. Vére vad dobolása hamarosan elnémította fülében a tömeg
ujjongó hangjait. Ujjai engedtek vad szorításukon, hadakozó karja
ölelőssé szelídült. Megadta magát.
Conar végül eltépte ajkát a nőétől. - Az enyém leszel,
szépséges boszorka! Még ma éjjel!
Győzedelmesen lendítette karját a magasba, aztán
megfordította paripáját, s feleségével a karjában elvágtatott.

39
3. fejezet

-- Mit csinálsz? -- kiáltott Melisande kétségbeesetten. Ébenfekete

haja zuhatagként omlott mindkettőjük köré, selymes tincseit vadul
lobogtatta a szél.
-Túl hosszú ideje várom már a pillanatot, hogy leteperhesselek s
megerőszakolhassalak -- felelte a férfi.
Melisande csodás arca elsápadt, aztán lassan bíborvörössé
változott.
- Korán van! Az ünnepélynek sincs még vége...
- Az igazi ünneplés csak most kezdődik... a
hálószobánkban. Ó, hisz esküvel fogadtad, hogy jóban-rosszban,
holtomiglan-holtodiglan velem maradsz! S annyira hiányoztál,
drága asszonyom!
Feleségével a karjában leszállt Thor nyergéből.
- Ne! - suttogta rémülten Melisande, de Conar szemernyi
részvétet sem mutatott. Határozott léptekkel indult a toronyszoba
felé.
Frissen vetett ágy fogadta őket, a kandallóban tűz
duruzsolt, s a tűz előtt hatalmas kád állt, amelyben illatos fürdővíz
gőzölgött.
Conar letette a nőt. El sem akarta hinni, hogy felesége
ezúttal teljesítette a parancsát, s elkészíttette a fürdőjét. A kádra
pillantott, s gondolkodás nélkül vetkőzni kezdett. Nehéz
mellvértjét csatolta le először, aztán gyorsan megfordult, s az
ibolyakék szempárra nézett.
- Ó, Melisande! - Az asszony idegesen hátrálni kezdett az
ajtó felé. Conar elmosolyodott. - Köszönöm, hogy eleget tettél a
kérésemnek. Igazán kedves tőled.
- Nem gondolhatod komolyan, hogy én hozattam ide ezt a
kádat! - mondta Melisande hűvösen.
- Ezek szerint a szolgálóid ezerszer bölcsebbek nálad,
milady. Nos, hölgyem, akarsz először fürdeni, vagy megvárod,
amíg végzek?
- Egyáltalán nem akarok fürdeni! Millió dolgom van, amit
sürgősen el kell...
- Azt hiszem, talán jobb lesz, ha te mégy először - mondta
a férfi kedvesen. - Van egy olyan érzésem, hogy szökni akarsz.

40
Meztelenül talán mégsem fogsz kirontani a szobából. Persze,
magad mondtad, hogy számodra az egyik viking olyan, mint a
másik. Talán fel sem vennéd, ha rád támadna valamelyik barbár
„vadállat".
- Hollók vájják ki a szemedet, viking! - sziszegte a nő
dühösen, s magasra emelte az állat.
Conar kitárta felé a karját. - Azt hiszem, az egyetlen
lehetséges megoldás, ha együtt fürdünk.
Melisande felsikított, s menekülni próbált, de elkésett. Erős
kéz tépte le válláról királynői aranyköpenyét. A férfi ezután
karjába emelte, a széles ágyra dobta, s mire feleszmélt, lehúzta
róla kecses kis cipőjét és hússzínű selyemharisnyáját.
Úgy küzdött, mint egy sarokba szorított oroszlán: ütött,
vágott, rugdalózott, de hiába. Conart még maga Odin isten sem
tudta volna eltéríteni szándékától. Valósággal az őrület határán
táncolt, amikor megérezte ujjai alatt a meztelen test selymét s
forróságát.
Melisande hirtelen mozdulatlanná dermedt. Tágra nyílt
ibolyakék szemében hatalmas fekete madárként ült a kétségbeesés.
- Kérlek szépen! - könyörgött, hangja alig volt több egy rémült
kiscica nyávogásánál.
A férfi elmosolyodott, s gyengéden megsimogatta felesége arcát. -
Mikor is hallottam tőled utoljára ezt a szót? Á, emlékszem már...
Szépséges arca színeváltozása arról tanúskodott, hogy
Melisande is emlékszik az esetre. Félelme egy szempillantás alatt
elpárolgott.
- Vedd le rólam a mocskos kezed, te nyomorult féreg!
Conar még szélesebben vigyorgott. - Óhajod parancs, milady.
Azonnal felült, Melisande-nal az ölében. Pillanatok alatt
leráncigálta a mályvaszín ruhát alabástrom válláról, lázas
sietségében cafatokra tépte a puha gyapjú alsóinggel együtt.
Mit érdekelte ez most! Most, amikor a világ legszebb
asszonyát tarthatta a karjában. Egy meztelen istennőt. Tekintete
szomjasán itta be a női test minden szépségét: a derék karcsú
hajlatát, a csípő izgató vonalát, a hosszú comb tökéletes formáját,
s a közöttük megbúvó csábító fekete háromszöget, a kerek, telt
kebel viharzó hullámverését. Egy pillanatra úgy érezte, képtelen
elviselni a lüktető fájdalmat, melyet a nő közelsége ébresztett

41
ágyékában. Mintha izzó parazsat ölelt volna, amely elemészti
testét-lelkét.
Melisande ökle csattant a hátán, s a nagyon is valós
fájdalom visszazökkentette a valóságba. Dühösen felmordult, s
feleségével a karjában felemelkedett az ágyról.
Gyűlölte az erőszakot, de egyszerűen nem maradt más választása.
Meg kell értetnie Melisande-nal, hogy ha nem akar az ellenség
kezére kerülni, ha életben akar maradni, fel kell hagynia ostoba
önfejűségével, gyermekes dacával.
- Nem vagyok a feleséged! Nem lehetek! - kiáltotta a nő, s
éles körmeit Conar vállába mélyesztette. - Gyerek voltam még,
nem tudtam, mit teszek...
- Ó, micsoda ártatlanság! Ne is folytasd, mert megszakad a
szívem! - gúnyolódott Conar, aztán összevonta a szemöldökét. -
Csak azt ne mondd, hogy mindazt, amit elkövettél ellenem,
gyermeki tudatlanságtól vezérelve tetted!
Ó, nem! Bármit is tett, akarattal tette. Valójában az
egyetlen dolog, amiben valaha is bizonytalan volt, a Conar iránt
érzett érzelmei voltak. A férfi túl hatalmas volt, túl erőszakos, nem
beszélve pimaszságáról, kegyetlen parancsairól.
Mégis, amikor megérintette, gyengéd volt, csábító... és
teljes megadást követelt - tette hozzá dühösen.
Különben is, túl sok asszony volt az életében. Túl sokan,
akik elepedtek egyetlen pillantásáért, azért a varázslatos kék
szempárért, a kisfiús mosolyért, mely szerelmet követelt. Soha! -
esküdözött némán Melisande.
Conar MacAuliffe nem több barbár vikingnél, bárhol is
született, bárkinek is vallja magát. Viking, aki elveszi, amit akar,
de abban a pillanatban, ahogy megkaparintja, már nem is érdekli
tovább.
Melisande nagy levegőt vett. Forgott vele a világ. Épp úgy,
mint akkor, amikor Conar először tette magáévá. Amit azóta sem
tud kitörölni emlékeiből.
- Esküszöm, kikaparom a szemed! - sziszegte. -
Követelem, hogy azonnal tegyél le és...
Nem volt rá ideje, hogy befejezze a mondatot. Az acélizmú
kar leengedte, s a következő pillanatban a kádban találta magát.

42
Lehunyta a szemét és imádkozott. Először azért, hogy gyilkos
indulatai lecsillapodjanak, aztán mikor meghallotta a
férfi vetkőzésének halk neszét, azért, hogy legyen ereje
ellenállni.
Mire felpillantott, Conar ott állt előtte. Melisande nagyot nyelt.
Kiszáradt a szája, szíve a torkában dobogott. A Farkasok Ura
félelmetes volt harci öltözékében, anyaszült meztelenül pedig
egyenesen vérfagyasztó.
Bárhol is született, bárkinek is vallja magát, Conar
MacAuliffe tetőtől talpig viking. Hatalmas termetével még
harcosai közül is kitűnt egy fejjel. Testét a harcban eltöltött hosszú
évek edzették acélossá. Széles válla, hosszú végtagjai izmoktól
feszültek. Bronzszínű mellkasát sűrű, göndör, aranyszőke piheerdő
borította, mely csípője tájékán egyetlen vékony vonallá
keskenyedett, aztán az ágyékán újra kiterebélyesedett.
Melisande már egész testében remegett. Képtelen volt
elkapni tekintetét a férfi vesszejéről, amely ugyanolyan izmosnak,
hatalmasnak és fenyegetőnek tűnt, mint teste többi része, s olyan
erőszakosnak, mint maga Conar.
Vére forrni kezdett ereiben, szíve megvadult állatként
őrjöngött mellkasában. Istenhez fohászkodott újra, a megesküdött
mindenre, ami szent, hogy nem adja meg magát vágyainak,
melyek alattomosan szivárogtak leikébe, s elhatalmasodtak
gyönge asszony! testén. Maga sem tudta, hogy ellenállhatatlanul
vonzódik hozzá, az első pillanattól fogva, hogy meglátta...
- Te vagy az erősebb, viking - mondta hűvösen, s az átható
kék szempárba nézett. - A testemet legyőzheted, de a lelkem soha
nem lesz a tiéd!
Conar ajka mosolyra görbült. - Sebaj! Hisz jól tudod, mi,
vikingek, imádjuk az erőszakot. Igazából az éltet bennünket
- gúnyolódott, s a rémült arckifejezés láttán majdnem kitört
belőle a nevetés.
Melisande-nak a lélegzete is elakadt, amikor a férfi a kádba
ereszkedett. A víz túlcsordult, s száz vékony kis sugárban folyt a
kőpadlóra.
- Ah, nincs nagyobb áldás a házasságnál, szerető hitvesem
- sóhajtott Conar.

43
Melisande összeszorította a fogait, s vizet fröcskölt a férfi
szemébe. Felállt, megpróbált kiszállni a kádból, de Conar sem volt
rest. Hatalmas víziszörnyként emelkedett ki a vízből, felkapta
dühöngő asszonyát és az ágyra dobta.
Melisande moccanni sem tudott: víztől sikamlós, súlyos
férfitest szögezte a puha szőrmetakaróra, karját erős kéz szorította
a párnára. Aztán erőszakos, forró ajak tapadt az ajkára.
Kétségbeesetten küzdött a csók ellen, de Conar biztosan tartotta.
Nyelve a szájába hatolt, mélyen, tüzesen, s selymes táncba kezdett
a nyelvével. Ujjai izgatóan simították végig telt keblét, aztán
tovább siklottak sima bőrű hasán át csípője varázslatos vonalára,
gömbölyű, feszes fenekére. Melisande úgy érezte, nem bírja
tovább a tortúrát. Vére olvasztott acélként hömpölygőit az ereiben.
Észre sem vette, hogy keze már rég szabad: ujjai görcsösen
kapaszkodtak a hűs tapintású lepedőbe.
Conar eltépte ajkát a rózsabimbószájról, s az ibolyakék
szempárba nézett, aztán újra előrehajolt, s puha csókot lehelt a
nyak alabástromfehér oszlopára. Nyelve nedves köröket rajzolt a
szenvedélytől viharzó mellkasra, aztán tovább folytatta érzéki útját
a kebel szépséges domborulatának mély völgyében. Forró szája
szomjasán tapadt az egyik mellbimbóra. Melisande fel nyögött,
ujjai az aranyszőke haj koronába túrtak.
A férfi hátrébb húzódott, tenyerét az asszony csípője alá
csúsztatta. Melisande vonaglott a gyönyörtől, amikor Conar érdes
nyelvét combja érzékeny bőrén érezte... aztán a testében.
Mélyen, izgatóan, éhesen.
Ajka tehetetlen O-t formált, aztán a férfi nevét kiáltotta, a szót,
melyet soha nem ejtett ki a száján. Kegyelemért esdekelt,
megváltásért, de Conar könyörtelen volt, mint mindig.
- Erőszak? Vagy csábítás? - suttogta a férfi. Előrecsúszott,
s újra megcsókolta a vérvörös, forró ajkat.
Melisande lehunyta a szemét. - Erőszak! - hazudta.
Conar felnevetett. Hangosan, győzedelmesen. Ennek
ellenére olyan gyöngéden ölelte magához feleségét, mintha egy
törékeny virágszálat tartana a karjában.
Melisande egész testében megremegett, amikor a férfi
beléhatolt. Karja, lába élő indaként fonódott válla, dereka köré.

44
Úgy érezte, mintha a lüktető, selymes hímvessző egyenesen a
szívét simogatná.
Conar légies, érzékien lassú táncba ragadta magával az
asszonyt. Szerelmük ritmusa hamarosan tomboló viharrá
korbácsolta szenvedélyüket. Hömpölygő hullámok törtek ellenük
és emelték őket egyre magasabbra és magasabbra a ragyogó
csillagok közé. Egyszerre értek a csúcsra: beteljesülésük olyan
volt, mint villámlás az éjszakai égbolton, mintha a vakító, kékes
fényű csillagok milliárdnyi apró szikrára robbantak volna szét.
Aztán a fények beleolvadtak a valóság hideg sötétjébe.
Melisande kinyitotta a szemét. Érezte, hogy a férfi teste
hihetetlen erővel megfeszül, aztán elernyed, s elhagyja testét. A
következő pillanatban mázsás kőtömbként zuhant rá a döbbenet.
Legszívesebben elsírta volna magát tehetetlen dühében,
szégyenében. Gyűlölte Conart, gyűlölte önmagát, gyűlölte az
egész világot.
Felült, de mielőtt kiszállhatott volna az ágyból, Conar
elkapta a csuklóját, s visszarántotta maga mellé.
- Hová lesz a séta, grófnő?
Melisande megpróbálta kiszabadítani a kezét. - Mocskos vagyok
az érintésedtől, viking! Megfürödnék, ha nincs ellene kifogásod -
felelte gyűlölettel és undorral a hangjában.
A férfi azonnal elengedte, maga is felült, széles hátát a
díszesen faragott fejtámlának vetette. Tarkója mögé kulcsolta
ujjait, s nagyot sóhajtott. - Menj csak, szerelmem! Erezd magad
otthon!
Melisande egy hosszú másodpercig a kék szempárba
nézett, mely hűvös volt és nyugodt, mint a távoli, hófedte
jégmezők. Gyorsan felállt és a kádhoz sietett. Valósággal
vágyakozott a tisztaság illatos vizének melengető simogatására, de
a víz már rég kihűlt. Összeszorította a fogát és a vízbe ereszkedett.
- Megkaptad, amit akartál - szólalt meg méltóságteljesen. -
Azt akarom, hogy el menj.
Hallotta, hogy a férfi felemelkedik az ágyról, érezte
közeledő, nesztelen lépteit.
- Gonosz vagy, Melisande - mondta Conar. Mellé térdelt, s
ujjai közé font egy sötét, csillogó hajtincset. - Kegyetlen vagy,
hideg és gonosz. Hálát adok az isteneknek, hogy nem szeretlek.

45
Mert te, szerelmem, úgy játszol a férfiak szívével, mint macska az
egérrel. Harcosaid, beleértve az én vérszomjas, barbár
vikingjeimet is, a poklot is megjárnák érted. Álnok fortélyoddal
még a húgomat és a fivéremet is behálóztad. Az egész családom
úgy rajong érted, mint valami istennőért.
- Ők mindnyájan sokkal kedvesebbek...
- Viking létükre?
- Talán bennük erősebb az ír vér.
A férfi felnevetett, de nevetése hideg volt és száraz, mint a
halott faleveleket görgető őszi szél.
- Nem én vagyok a gonosz! - kiáltotta Melisande. - Nem én
vagyok kegyetlen! Nem én vagyok az, aki parancsokat osztogat és
nem tűr ellentmondást! Aki mindent követel, de semmit sem ad...
- És hódít - tette hozzá Conar halkan.
- Nem hódítottál meg semmit!
- De fogok!
- Talán, de jegyezd meg, én soha nem leszek a tiéd!
A férfi gyengéd simogatását érezte a vállán, nyakán. Érintése
nyomán halottnak hitt szenvedélye újra feléledt, s tűzfolyamként
söpört végig a testén.
Lehunyta a szemét, ujjai a hűs víz mélyén ökölbe
szorultak.
- Hagyj magamra!
- Sajnos, nincs más választásom. Szólít a kötelesség. De ne
örülj túl korán, hölgyem. Hamarosan visszatérek. Úgy hiszem,
szükség lesz még némi testgyakorlatra, hogy nyugodtan alhassak.
Még mindig túlzottan eleven vagy, szerelmem.
- Elég a gúnyolódásból! S hiába fenyegetőzöl, úgysem
fogsz legyőzni soha!
Conar felállt, s oly nesztelenül húzódott el, mint ahogy jött.
Csendben összeszedte földre szórt ruháit: nadrágját, hófehér
vászoningjét, bőrmellényét. Gyorsan felöltözött, felhúzta
szarvasbőr csizmáját, aztán nehéz mellvértjéért nyúlt... Egy
hirtelen mozdulattól vezérelve megragadta kardja markolatát és
előrántotta hüvelyéből.
Melisande összerezzent, amikor az acélpenge jeges csókot
lehelt a vállára, aztán álla alá siklott, hogy felemelje a fejét. -
Rendben van, Melisande de Beauville - Conar halkan beszélt, de

46
hangja fenyegetőbb volt, mint azelőtt bármikor. Nem gúnyollak
többé. A játéknak vége. Az életed eddig sem volt könnyű,
elismerem, de a küszöbön álló háború maga lesz a pokol. Minden
erőmre szükségem lesz, és nem szentelhetek elbűvölő
társaságodnak annyi időt, mint eddig...
- Mint eddig? - vágott a szavába Melisande. - Hisz épp
azért kellett hazaszöknöm, mert annyi időt sem szenteltél nekem,
hogy segíts megvédeni a váramat az álnok Geoffrey támadásai
ellen!
- Tisztázzunk valamit, hölgyem! Becses személyed a
grófsággal és az erőddel egyetemben már hosszú évek óta a
tulajdonomat képezik. Azóta pedig...
- Azóta úgy viselkedsz, mint egy szívtelen zsarnok! Mint
egy... egy... viking! Mint...
- Mint mi? - kérdezte Conar, s megsuhintotta a kardját.
Melisande mozdulni sem bírt rémületében. A kegyetlenül csillogó
kék szempárba nézett, aztán a félelmetes acélfegyverre... Arcát
bíborszínűre festette kirobbanni készülő haragja: a penge hegyén
egy hosszú, hollófekete tincs himbálózott élettelenül. -- Elég volt,
grófnő. Elég a gyerekes dacból, az esztelen gyűlölködésből.
Eszedbe ne jusson még egyszer megszökni, s csillogó
aranyvértben csatába lovagolni! Csak a szerencsédnek
köszönheted, hogy élve megúsztad a mai napot. Geoffrey csak az
alkalomra vár, hogy végezzen veled...
- Ugyan, mit számít!
- Többet, mint gondolnád! Talán már mindannyian holtan
feküdnénk a csatamezőn. Minden nagyszerű férfi, viking vagy
frank, aki az életét adná a becsületedért és a hazádért. Egyébként
itt szeretném megjegyezni, hogy gyűlölt ellenséged, Geoffrey a
kiváló és nemes frank faj szülötte...
- Pedig akár viking is lehetne! - csattant fel a lány. -Mert a
viking szó számodra egyet jelent a gazsággal és gonoszsággal, ha
nem tévedek.
A kard hegye Melisande szíve fölé emelkedett. A nő
összeszorította a fogait, s félresöpörte a pengét.
- Azt hittem, szólít a kötelesség, viking! Conar újra
letérdelt mellé. - Visszatérek.

47
Vajon a szép szőke szajhájához indul? - töprengett Melisande.
Vajon őt is ugyanúgy fogja szeretni, mint a feleségét? A
féltékenység zöldszemű szörnyetege, melytől hiába próbált
szabadulni az évek során, újra elhatalmasodott lelkén.
- Biztos vagy benne, hogy velem akarod tölteni az
éjszakát?
- Tessék? -- kérdezte a férfi értetlenül.
- Mi van azzal a... - Melisande elhallgatott. Belehalt volna,
ha ki kell mondania azt a bizonyos nevet.
- Kivel mi van? - kérdezett vissza Conar. Fogalma sem
volt, mire akar kilyukadni a másik.
Melisande nagyot sóhajtott. - Mindegy. Menj! Menj már!
- Kiről beszélsz?
Melisande a melle előtt keresztbe fonta a karját. - Brennáról! A
viking papnődről!
- Brenna? Hisz félig ő is ír, mint jómagam.
- Az ördög vigyen el mindkettőtöket! -- kiáltotta a grófnő
dühösen.
Conar felnevetett. -- El sem tudom hinni! Csak nem vagy
féltékeny, szerelmem?
- Én? Soha! Örülök, ha akad valaki, aki megszabadít tőled!
- Igazán? Nos, ma éjszaka nem kell aggódnod. Az én
szerető hitvesem karjában óhajtom tölteni az éjszakát -
gúnyolódott, aztán megragadta a nő állat, s erővel maga felé
fordította tekintetét. - Melisande, hallgass a szavamra! Hosszú,
véres háború elé nézünk!
Melisande hátravetette a fejét, s olyan fagyos tekintettel
nézett Conarra, hogy a férfi beleborzongott.
- Sajnos, nem vagyok olyan erős, hogy kidobjalak.
- Ez igaz - bólintott Conar.
- Menj hát!
-Vigyázz, Melisande! - figyelmeztette a férfi. -- Nagyon
vigyázz, mert éberen alszom. Ha az éjszaka közepén arra
ébrednék, hogy kést szorítanak a torkomhoz, minden bizonnyal
viking ösztöneim szerint fogok cselekedni.
Sötét pillák hullottak az ibolyaszín szempárra. - Nem az
lenne az első eset.

48
 - Melisande, komolyan beszélek. Szörnyű dolognak nézünk
elébe. A feleségem vagy. Isten engem úgy segéljen, nem fogom
hagyni, hogy még egyszer kockára tedd az életed. Geoffrey
legalább annyira vágyik utánad, mint amennyire a grófság után. És
ez az, amitől igazán tartok. Jól figyelj rám, Melisande! Hallgatni
fogsz rám, és engedelmeskedni fogsz a szavamnak.
A nő a férfi szemébe nézett. -- Nem vagyok a feleséged!
Nem lehetek! Túl sok minden áll közöttünk!
- Mutass engedelmességet! Máris kezdheted azzal, hogy
kiszállsz a vízből. -- Conar a földre dobta kardját, karjába fogta
asszonya testét és kiemelte a kádból. Melisande természetesen
foggal-körömmel hadakozott a kényszerű ölelés ellen, de
csakhamar ismét az ágyon találta magát. A férfi szétvetett lábbal
ült a csípőjére.
- Milyen engedetlen vagy ma, szerelmem. Megérdemelnél
egy kiadós verést - mondta, aztán összevonta szemöldökét, s
betakargatta a nőt. - Istenem, úgy remegsz, hogy mindjárt megvesz
az isten hidege! - A csodás kék szempárba nézett, ujjai
pilleszárny-érintéssel simítottak végig felesége arcán és ajkán. -
Akár tetszik, drágám, akár nem, úgy lesz, ahogy én akarom.
Gyűlölj, átkozz el százszor, ha akarsz, én akkor is itt maradok! --
Előrehajolt, egészen közel a rózsabimbóajakhoz. - Hamarosan
visszatérek, hogy veled háljak ma, és minden éjjel, ahogy az egy
jó férjhez illik.
- Ne számíts rá, hogy itt találsz! - kiáltott az asszony
szenvedélyesen.
- Ó, dehogynem!
Melisande beharapta az ajkát, s elfordította a tekintetét.
Kövér könnycseppek gyűltek a szemébe.
Conar végül elengedte. Kiszállt az ágyból, felvette a
kardját a földről, s kiviharzott a szobából.
Melisande a hasára fordult, arcát a puha párnába fúrta.
Kétségbeesetten próbálta elűzni gondolatait. Conar ma éjjel
visszajön - lüktetett agyában a fájdalom. Visszajön, hogy elvegye,
ami az övé, hogy vele háljon minden este, s mellette ébredjen
minden átkozott reggelen.
Megremegett. Hálát adok az isteneknek, hogy nem
szeretlek -- csengtek fülében a férfi szavai. Bárcsak igaz lenne!

49
sóhajtott. Bárcsak gyűlölne, bárcsak én is gyűlölhetném a
gazembert!
- Gyűlöllek! - kiáltotta hangosan. Hirtelen nagyon fiatalnak
és elhagyatottnak érezte magát. - Gyűlöllek! Gyűlöllek!
Gyűlöllek!
Nem! Ez nem igaz! De igen! Gyűlöli, fél tőle, vágyódik
utána...
Vágyódik utána.
És... szereti.
Nem szeretheti! Hisz egy világ választja el őket egymástól!
Conar azt mondta, hosszú, véres háború készülődik.
És azt, hogy visszajön, még ma éjjel.
Ne!
Mennyire gyűlöli!
Szereti, mint senki mást ezen a világon!
Nem, nem, nem! Megesküdött rá, hogy utolsó leheletéig gyűlölni
fogja.
Szívét marcangoló gondolatait hirtelen egy halk nesz
némította el. Melisande biztos volt benne, hogy a férje tért vissza
hozzá.
Felemelte a fejét és hátrapillantott.
Szeme kerekre nyílt rémületében, sikolya torkában rekedt.
Nem Conar MacAuliffe-ot látta maga előtt, hanem leggyűlöltebb
ellenségét, Geoffrey Sur-le-Mont-t. A férfi majdnem olyan magas
volt, mint a férje. Szép, szabályos arcát, hatalmas mogyoróbarna
szemét rég halott édesanyjától örökölte, csakúgy, mint vállára
omló sűrű, hullámos fekete hajkoronáját. Gonosz tekintete
azonban már apja neveléséről tanúskodott.
Melisande gyorsan magára húzta a takarót, hogy elfedje a férfi
kéjsóvár tekintete elől meztelen testét, aztán nagy levegőt vett...
Már nem volt lehetősége rá, hogy sikítson: hatalmas tenyér
tapadt ajkára. Minden erejét összeszedve próbált szabadulni az
erőszakos kezek fogságából, hiába. Geoffrey két csatlósa – Jon és
Cities de Lac -- ereje ellen semmi esélye sem volt.
- Átkozottak! - nyöszörögte.
Geoffrey kirántotta alóla a lepedőt, s hosszú csíkokat tépett belőle.
Az egyikkel foglya száját kötötte be, a másikkal hátrabilincselte a
kezét. Miután meztelen testét a medveszőr takaróba csavarták,

50
Gilles felemelte, s - mint egy nehéz liszteszsákot - átvetette széles
vállán.
Mielőtt elhagyták volna a toronyszobát, Geoffrey hozzá
lépett, belemarkolt hosszú hajába, felemelte a fejét, s a szemébe
nézett. - Megmondtam, hogy az enyém leszel, de Beauville
grófnő, s látod? Máris az enyém vagy! És hamarosan a grófság is a
kezembe kerül!
Melisande vadul megrázta a fejét. A férfi lazított egy kicsit a
kötésen, hogy beszélni tudjon.
- A viking meg fog ölni! - kiáltotta.
- Valóban? Nos, hölgyem, egész véletlenül fültanúja
voltam szerelmes civódástoknak. Szinte biztosra veszem, hogy a
férjed azt fogja hinni, amikor nem talál itt, hogy megszöktél. Hisz
te magad fenyegetőztél ezzel. S mire rádöbben, hogy valójában mi
történt, már késő lesz.
- Soha nem jutsz ki élve a kastélyból! - sziszegte
Melisande.
- Ma éjjel mindenki ünnepel. A Farkas falkája részeg, mint
a csap. Dán barátaimmal iszogatnak odalenn, nem is sejtve, hogy
épp azokra emelik poharaikat, akikre néhány órával azelőtt még a
kardjukat emelték. Ma éjjel mindenki ünnepel, szépségem. Én is,
mert végre teljesíthetem halott atyám akaratát.
- Conar ízekre fog tépni, Geoffrey.
- Valóban így lesz, uram -- szólalt meg Gilles halkan, s
idegesen kikémlelt az ajtón --, ha nem indulunk tüstént.

Melisande teli torokból felsikított. Geoffrey újra bekötötte

a száját.
- Uram, a grófnő könnyen elárulhat minket, ha útközben is
sikítozni kezd - jegyezte meg Jon.
- Néma lesz, ígérem - válaszolta Sur-le-Mont grófja, s a
nehéz réz gyertyatartóval, melyet már jó ideje a háta mögött
rejtegetett, lesújtott foglya tarkójára.
Melisande azonnal elvesztette az eszméletét.
Egy hatalmas mén hátán tért magához. Gyomrát, mellkasát
a termetes jószág minden mozdulatával összenyomta, így
keményen meg kellett küzdenie minden lélegzetvételért. Csuklója
még mindig hátra volt kötözve. A meleg takaró, amelybe elrablói

51
bugyolálták, egészen felcsúszott: lába meztelenül lógott a paripa
egyik oldalán, míg a másikon szinte teljesen a fejére csúszott, így
Melisande nem látott semmit. Fogalma sem volt, merre járhatnak,
de abban biztos volt, hogy már rég elhagyták az erődöt.
- Ah, felébredtél, szépségem! - suttogta Geoffrey, s
előrehajolt. - Ne aggódj, hamarosan megérkezünk a
búvóhelyemre. Ne lepődj meg, ha ismerősnek fogod találni, hisz
többször is jártál már ott.
A nő nyöszörögni kezdett, s megpróbálta felemelni a
tekintetét - sikertelenül.
- Kitaláltad, grófnő. Valóban arról a római várromról
beszélek, melynek köveiből atyád - Isten nyugosztalja! - oly kiváló
erődöt épített. Viking urad itt soha nem fog rád találni. S ha
mégis... nos, egy vallomással tartozom neked, Melisande. A dán
sereg, mellyel ma támadást intéztem ellened, csak töredéke annak,
mely itt gyülekezik Párizs ostromára. Ezeket a barbár
vadembereket semmi más nem érdekli, csak a zsákmány, a
kincsek, a gyilkolás. Néhány tallérért még az apjukat is megölnék.
Pfuj, micsoda istentől elrugaszkodott népség! Azonban
bármennyire is irtózom tőlük, be kell vallanom, szükségem van
rájuk. Ennek a vidéknek erőskezű úrra van szüksége, hogy
megvédje az olyan betolakodóktól, mint Dubhlain hercege. S a
dánok segítségével én leszek ennek a földnek az ura! A Frank
Birodalom koronája a porba hullt, s csak arra vár, hogy valaki
fölemelje.
Geoffrey hirtelen megállította a lovát, leszállt a nyeregből,
óvatosan leemelte Melisande-t is. Levette a kötést a szájáról, aztán
csatlósai felé fordult. -- Egy köpönyeget! -- kiáltotta, miközben
kioldozta a nő kezét. Lefejtette testéről a nehéz takarót, s egy sötét
selyempalástot terített a vállára.
Melisande szorosan maga köré vonta a köpenyt, s ellensége
szemébe nézett.
- Készülj a halálodra, Sur-le-Mont grófja! A férjem olyan
apró darabokra fog tépni, hogy kiskanállal kell összekaparni földi
maradványaidat. Követelem, hogy azonnal engedj szabadon!
- Mondd csak, grófnő, ennyire biztos vagy benne, hogy a
herceg érted jön? Gondolod, hogy képes kockára tenni mindent
azért, hogy kiszabadítson?

52
 -Talán.
- De az is lehet, hogy eddig csupán mesés hozományod
reményében vitte vásárra a bőrét.
- El fog jönni értem.
- Csak azt ne mondd, hogy azért, mert szeret! -- sóhajtott
bosszúsan a férfi.
- Nem, Geoffrey. Azért jön értem, mert én az ő zsákmánya
vagyok.
Geoffrey megragadta a nő vállát, s erőszakosan megrázta. -
Tévedsz! Az enyém vagy! Conar nem olyan ostoba, hogy mindent
feláldozzon, amiért hosszú évekig küzdött! - üvöltötte, aztán
karjába kapta szép foglyát, durván fel lökte a nyeregbe, s
fenyegetően az ibolyakék szempárba nézett. - Figyelmeztetlek,
Melisande, egyetlen rossz mozdulat, egyetlen ostoba szökési
kísérlet, s embereim nyilat repítenek szépséges combodba. Olyan
fájdalmaid lesznek, hogy talán soha nem fogsz tudni lábra állni.
A lány az ezüst hold fényében felsejlő hófehér várrom felé
fordította tekintetét. -- Indulhatunk?
Szinte egyetlen perc alatt odaértek az ősi erőd roskatag
falaihoz. Geoffrey nem hazudott a dán hordát illetően: több ezer
marcona viking gyűlt a romokhoz: aranyszőke hajuk csak úgy
világított a selymes holdfényben.
Melisande-t durván leráncigálták a lóról, s végigvonszolták
a harcosok között a vár túlsó végébe, ahol egy töredezett lépcsősor
vezetett a föld alá. Amikor odaértek, hirtelen pánikba esett, s
megharapta Gilles kezét. A férfi felordított, s hatalmas pofont
kevert le az engedetlen fogolynak. Melisande hátratántorodott és
lezuhant a lépcsőkön, egyenesen egy sötét, nyirkos pince
közepébe.
- Néhány dolgot el kell intéznem, drágám -- szólt le
Geoffrey az ajtóból, s kárörvendő mosoly terült szét az arcán. De
ígérem, hamarosan visszatérek!
Melisande feltörő könnyeivel küszködött. Conarra gondolt
és saját ostobaságára, amiért oly sokszor szembeszállt férje
akaratával. Csókja ízét még érezte a szájában, teste még mindig
őrizte gyengéd simogatását. Hogyan is lehetett ilyen ostoba!
Conartól félt, amikor Geoffrey volt az, akitől tartania kellett volna.
Igen, rettegett a Farkasok Urától, az első pillanattól fogva, hogy

53
meglátta. De csodálta is, és amikor a férfi hosszú hónapokig
magára hagyta, csakhamar rádöbbent, hogy vágyakozik utána...
Megismerte a féltékenység pokoli kínjait, s a félelmet, hogy
férjének valami baja eshet a harcokban...
S most... Gyűlölt ellensége nyomorult foglyaként
rádöbbenj hogy Conar nélkül nincs értelme az életének.
- Értem fog jönni - mondta Geoffreynak. - Igen, eljön
értem.
A férfi felnevetett. - Majd meglátjuk. - Megfordult és a nehéz ajtó
dübörögve zárult be utána.
Melisande egyedül maradt.
Egyedül a hideg, kegyetlen valósággal.
Szorosan maga köré csavarta a kölcsön kapott köpönyeget, és
zokogni kezdett. -- Eljön értem! - kiáltotta, /gén, e/ fog jönni, hogy
kiszabadítson Geoffrey karmai közül. A Farkasok Urától senki sem
veheti el, ami az övé!
Ó, Uram, add, hogy eljöjjön értem!
Ó, Uram, add, hogy tudja, szeretem!
Ó, Uram, őrizz meg Geoffrey mocskos érintésétől!
Vigyázd Conar minden lépését, ó, Uram!
De mi lesz, ha mégsem jön érte? Ugyan, miért is segítene rajta?
Hisz mindig is engedetlen volt vele szemben. Gonosz volt hozzá,
hideg és kegyetlen. Hisz gyűlölik egymást!
Térdére hajtotta a fejét.
Félt és fázott.
Igen, mindig is gyűlölték egymást!
De... a maguk módján... jobban ragaszkodtak egymáshoz, mint
bárki máshoz a világon.
Milyen rég is volt, amikor először találkoztak... Egy borongós
napon, mely ugyanolyan volt, mint ez a mai nap...

54
55
MÁSODIK RÉSZ

A múlt

4. fejezet

Melisande a toronyszoba ablakában ült, és a végtelenbe kígyózó

fehér országutat figyelte. Mozdulatlan volt a vidék, mint egy
mesterien megfestett, színpompás tájkép. Aki tehette, árnyat adó,
hűs menedékbe húzódott a rekkenő hőség elől, így az erőd és
környéke olyan kihalt volt, mint télvíz idején. Az ól mos, nehéz
csendet közel s távol egyetlen hang, az öreg Ragwald mély, száraz
horkolása törte meg. A fiatal grófnő hátrafordult, s tanítómesterére
mosolygott -- aki kényelmes karosszékében aludt, hátrabicsaklott
fejjel, tátott szájjal --, aztán nagyot sóhajtott és tovább kémlelte az
ódon római utat.
Apját várta, Beauville grófját, már hetek óta, bár a jó
Manón csak tizenharmadik születésnapjára ígérte hazatérését, s
addig még jó néhány nap volt hátra...
Melisande mozdulatlanná dermedt, amikor a távolban feltűnt egy
lovascsoport. Olyan lassan jöttek, hogy még az út porát sem verték
fel. Előrehajolt, ahogy csak tudott, és kis kezével árnyékot vetett
szeme elé, hogy jobban lássa a közeledőket.
- Apa... - suttogta, amikor a lovasok végre elérték a
várföldeket. Ebből a távolságból már tisztán ki lehetett venni
Beauville jellegzetes kék-vörös zászlaját, melyet apja mindig
maga előtt vitetett, akárhányszor útra kelt. - Apa! - kiáltotta aztán
boldogan. -- Apa visszatért!
Ragwald tüstént felébredt, talpra szökkent, s az ablakhoz rohant
növendéke mellé. Végtelen megkönnyebbülést és boldogságot
érzett, amikor megpillantotta urát. Mióta viking lábak taposták a
szépséges Frankföldet, egyetlen utazó sem érezhette magát
biztonságban. Nagy Károly halála után a birodalom széthullott, s a
törvénytelenség sötét pokla uralta az itteni világot. A káoszból egy
új világ született, ahol a kard jelentette az életet, ahol a gyengeség
gyorsan ölő, halálos méreg volt. A Birodalom urai, hogy
megvédjék birtokukat és a birtokukon élő embereket az Északi
Vihartól, hatalmas várakat emeltek, harcosaik vazallusaikká lettek,

56
akik kisebb-nagyobb birtok fejében életük végéig hűen szolgálták
urukat, s szolgáik, kik nem tudtak vérrel adózni a védelemért,
jobbágyként művelték uruk birtokát.
Amikor a gróf és kísérete az erőd kapujához ért, Ragwald
elmosolyodott: fölösleges volt aggódnia. Manón de Beauville
egyike volt Frankföld leghatalmasabb és legbölcsebb főurainak, s
azon kevesek közé tartozott, akik nem elégedtek meg annyival,
hogy beleszülettek a nemességbe, hanem igyekeztek rászolgálni
kitüntető címükre. Manón pedig kétségtelenül rászolgált, hisz
szíve-lelke nemes volt, a szó legfennköltebb értelmében. Imádta a
tudományokat, kiváltképp a történelmet, mert azt vallotta, hogy
tanulni lehet és kell a múlt hibáiból és dicsőségéből. A római
várépítészet tanulmányozásával töltött hosszú évek
gyümölcseképpen született meg Beauville vára, mely a maga
nemében páratlan erőd volt, s kivételes szakértelemről
tanúskodott.
A többszörös védművel megerősített várat Manón egy
magaslat tetejére építtette, s hatalmas falat emeltetett köréje. Az
épülethez négy torony tartozott, melyek a négy égtáj felé néztek. A
tornyok között fából, kőből és döngölt földből épített mellvéd volt
a vár igazi fegyvere: innen ugyanis a védők anélkül nyilazhattak,
hogy támadóik egyáltalán észrevették volna őket. Nem mintha
gyakoriak lettek volna az ostromok: az erőd megépítése után
szinte azonnal megjelentek a martalóc viking rablók, de hamar
rádöbbentek, hogy nem boldogulnak vele, így csalódottan
elkotródtak. A hordákban támadó dánok feltartóztathatatlannak
tűnő hullámait is sorra visszaverték, józan frankföldi lovag pedig
nem bocsátkozott szélmalomharcba a híres beauville-i
íjászmesterek nyílzáporával.
Ragwald büszkén figyelte urát. Fegyveres kísérete
válogatott harcosokból állott, csillogó pajzsukon ott díszelgett
Beauville címere, a két öklelő kos, melyet Nagy Károly a
grófsággal együtt adományozott Manón nagyapjának
szolgálataiért és harcban szerzett érdemeiért.
Maga a gróf szép férfi volt: magas, izmos, szálfatermetű.
Őszülő halántéka csak még bölcsebbé varázsolta intelligens arcát,
melynek éke volt az örökösen mosolygó tengerkék szempár.

57
Amikor Manón megpillantotta a lányát és öreg barátját,
megsarkantyúzta a lovát és előrevágtatott.
- Apa! - kiáltotta boldogan Melisande, s már futott is le a
hosszú lépcsősoron, ki a toronyból, hogy elsőként üdvözölhesse
imádott apját.
- Melisande! - szólt utána szigorúan Ragwald. -- Az isten
szerelmére, mikor tanulod már meg, hogy egy grófnőnek nem illik
úgy viselkednie, mint egy szeleburdi parasztlánynak! Egy kicsivel
több méltóságot, milady!
- Falrahányt borsó! - sóhajtott aztán lemondóan, s követte a
lányt a déli lépcsőkön át az udvarra.
A kaput már kinyitották. Manón belovagolt. -- Melisande!
A lány kitárt karokkal repült felé, mint egy kismadár. A férfi
megállította csodaszép lovát, Warriort, fürgén lepattant a
nyeregből s karjába vonta Melisande-t.
- Ó, drága kicsi kincsem! Annyira hiányoztál!
-Jaj, apa! Visszajöttél! Visszajöttél végre! -- suttogta
Melisande és összevissza csókolgatta a férfi arcát.
Manón végül elhúzódott kicsit, hogy jobban szemügyre
vehesse rég nem látott gyermekét. Ragwald látta csak a mélykék
szempárban felvillanó döbbenetet, s magában elmosolyodott.
Melisande az utóbbi néhány hónapban rengeteget változott. Bár
még a tizenhármat sem töltötte be, magas, karcsú termete, vonalai
már sejtetni engedték évek múltán kibomló tündöklő szépségét.
Haja dús, hullámos fürtökben omlott a vállára, s ébenfekete
vízesésként zúdult le egyenes hátán egészen a fenekéig. Arca már
levetette gyermeksége angyali, pufók vonásait: elefántcsontszínű,
hamvas bőre, vérvörös, érzékien telt, rózsabimbóajka, finom
metszésű, hatalmas ibolyakék szeme igéző nőiességet sugárzott
magából. Igen - töprengett magában Ragwald, s összevonta a
szemöldökét -, Melisande hamarosan felnőtt nő lesz. Sápja még
nem gondoskodott a jövőjéről. Épp itt az ideje, hogy Manón
megfelelő férjet keressen egyetlen örököse számára...
Miután apa és leánya beteltek a viszontlátás mámorító
boldogságával, a gróf jobbjával átkarolta Melisande derekát,
baljával öreg bizalmasa vállát, s miközben messzi földről hozott
varázslatos ajándékokról suttogott titokzatos szavakat, elindultak a
kastély lakótornya felé. A torony pincéje fegyver- és élelmiszer-

58
raktárként szolgált, a földszinten berendezett nagyteremből
lépcsősor vezetett az emeleti lakószobákhoz.
A vár népe nagy örömmel fogadta ura visszatérésének
hírét, s a nagyterem hamarosan megtelt a gróf köszöntésére
összesereglett emberek hadával. A szakács tudása legjavát adta az
ünnepi étek elkészítésébe, s mire a lakomának is beillő vacsora
véget ért, s Manón elmesélte hosszú zarándokútjának történetét,
éjfélre járt az idő.
A vacsoravendégek elköszöntek, s a szolgálók is
nyugovóra tértek. Manón a kandalló elé ült kedvenc karosszékébe,
s a lányát figyelte, aki a hamvadó parazsat próbálta feléleszteni.
- Gerald gyakran meglátogatott bennünket a távollétedben -
jegyezte meg Ragwald.
-Ó, csak nem aggódott? Ugyan, Geraldnak tudnia kell, hogy
Philippe és Gaston gondoskodik az erőd védelméről mosolygott
Manón.
Az öreg asztrológus nem osztotta ura jóhiszeműségét. Nem
tetszik nekem az a férfi -- motyogta.
-Gondolod, hogy valami rosszban sántikál? -- kérdezte a
gróf.
Ragwald megvonta a vállát és Melisande-ra pillantott. Nem
tudom... de attól tartok, az ifjú grófnő kezére pályázik.
Melisande hátrafordult, szépséges arcát leplezetlen undor
torzította el. Maga Manón is rosszallóan ráncolta a szemöldökét. -
Az apja lehetne!
- A házasság szempontjából ez teljesen mellékes. Különben
is, talán nem maga, hanem a legidősebb fia számára szeretné
megnyerni a lányt.
- Geoffreyt még annyira sem kedvelem, mint az apját
motyogta a gróf.
Melisande megkönnyebbülten sóhajtott, aztán győzedelmes
mosollyal az arcán tanítómestere szemébe nézett. Ragwald úgy
tett, mintha nem vette volna észre az ibolyakék tekintetben ülő
gúnyt. - Kérlek, milord, ne feledd, hogy Melisande az egyetlen
gyermeked... egy kislány.
- Bölcs törvényeink nem zárják ki a leányági öröklést -
vágott vissza Manón.

59
 Ragwald sóhajtott. - Hallgass rám, Manón! Beauville
erődjének nincs párja egész Frankföldön. Aki megkaparintja,
legyőzhetetlen lesz. S ezért nem kell egyebet tennie, mint nőül
venni a lányodat!
A gróf Melisande-ra pillantott. - Abszurdum. Még csak
tizenkét éves!
- Tizenhárom! Az ő korában a lányok már asszonyok!
- Menyasszonyok! - ellenkezett Manón.
- Melisande-nak azonban még jegyese sincs! - kiáltotta
Ragwald türelmetlenül.
- Nem is lesz még egy jó darabig! - makacskodott a gróf. -
Hacsak...
Melisande elérkezettnek látta az időt, hogy véget vessen az ostoba
vitának. Apja mögé lépett és tanítómesterére mosolygott. -
Bizonyára hallottál Nagy Károly király leányairól, drága Ragwald
- szólalt meg édesen csilingelő hangján, és masszírozni kezdte
Manón vállát. - A királyi hercegnők soha nem mentek férjhez,
mert apjuk úgy döntött, nem válik meg tőlük.
Ragwald bosszúsan legyintett. - S milyen boldogan éltek
csalárd szeretőik és szerencsétlen fattyaik körében!
A lány összevonta a szemöldökét. - Kiválóbb nevelést
kaptam, mint sok elsőszülött fiú!
- S talán oly hatalmas is leszel, mint egy férfi?
- Nem, nem! Olyan hatalmas leszek, mint bármelyik
asszony! - Melisande újra elmosolyodott. -- Gondolj csak
Frenegund királynőre, Kilperik feleségére. Először magába
bolondította a királyt, aztán eltaszíttatta vele első asszonyát,
miután a helyébe lépett, maga vette kézbe a politikai ügyek
irányítását.
- Milyen hatalmas asszony volt! - csattant fel az
asztrológus. - De ha emlékezetem nem csal, igen szörnyű és
tragikus véget ért fényes karrierje. Halálra kínozták...
- Félreértesz, Ragwald. Mindezzel csak azt szerettem volna
érzékeltetni, hogy egy gyönge nő is ér annyit, mint bármelyik
férfi, már ami a méregkeverést illeti.
Manón rajongó szeretettel figyelte lányát. Melisande
mindig is imádott tanulni, hihetetlenül okos teremtés volt. Zsenge
kora ellenére nagyon is jól tudta, apja emberei elvárják tőle, hogy

60
férjhez menjen, és így öröksége -a grófság és az erőd -- majdan
erős férfikezekbe kerüljön. Ő azonban eltökélte, hogy nem osztja
meg senkivel azt, ami az övé, s ha kell, élete árán is megvédi
jogait.
- Nos, mit mondanak a csillagok, jó Ragwald? - kérdezte
végül sóhajnyi gúnnyal a hangjában.
Az asztrológia ősi tudományát Manón nagy tiszteletben
tartotta, néha azonban előfordult, hogy ugyanúgy megmosolyogta,
mint az ősi római mondákat.
Ilyenkor Ragwald természetesen mindig megvédte a
csillagok tudományát, s heves vitába szállt barátjával a jóslatok
hitelességét illetően. De ma éjszaka... ma éjszaka valahogy
képtelen volt rá. Mostanában egyre gyakrabban előfordult, hogy
felnézett az égboltra, s nem látott semmit. A csillagok ugyanúgy
ragyogtak, a hold ugyanúgy megtelt s elfogyott, mint azelőtt, de
úgy érezte, látását elhomályosítja valami. A jövő szörnyű fekete
lyukként tátongott előtte, s éppen ez volt az, ami aggasztotta.
- A csillagok azt mondják, hogy a lányodnak férjhez kell
mennie... a saját érdekében.
- Talán - felelte a gróf, és Melisande-ra mosolygott. -
Melisande még gyermek. És én azt szeretném, ha maga választaná
meg jövendőbelijét!
- Mit számít egy gyermek véleménye!
- Sokat, főleg, ha az a gyermek sok felnőttet túlszárnyal ész
és szív dolgában! - kiáltott a lány.
Ragwald összeszorította a fogát. Fiatal tanítványa
rendkívül pimasz volt néha, s most különösen feldühítette. Mégis
az fájt a legjobban, hogy igazat beszélt. Melisande jobban érvelt a
roueni teológus professzornál, érettsége pedig valóban
meghazudtolta korát.
Manón némán bámult a tűzbe hosszú percekig. - Azt
akarom, hogy a lányom szerelemből menjen férjhez - mondta
végül.
- Szerelemből! - ismételte döbbenettel a hangjában
Ragwald. -- Méghogy szerelemből! Az ördögbe is, Manón, a
szerelemnek az égadta világon semmi köze sincs a házassághoz!
A gróf elvigyorodott, sötétkék szemében huncutság villant,
ahogy öreg barátjára pillantott, aztán nagyot sóhajtott, s újra a

61
lángok közé bámult. - Én is szerelmes voltam a feleségembe -
mondta. - Olyannyira, hogy nem is nősültem újra a drága asszony
halála után. A szerelem csodálatos dolog, Ragwald. Egyszer meg
kellene próbálnod!
Ragwald felhúzta az orrát. - A gúnyolódáshoz aztán
nagyon jól értetek mind a ketten!
- Apának igaza van - nevetett fel Melisande.
Az öreg asztrológus megrázta a fejét és dühösen legyintett.
- Kedves grófom, ha emlékezetem nem csal, neked sem fűlt a
fogad a házassághoz, s csak atyád szigorú parancsára vetted nőül
Lady Marie-t. A szerelem csak később jött. - Megköszörülte a
torkát. - Úgy hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy a házasság
teremti meg a szerelem csodáját, és nem fordítva.
- Amint azt mondottam, határozott szándékom, hogy
Melisande-t ahhoz adjam nőül, akit ő választ.
- De milord...
- Mára elég a vitából! Fáradt vagyok és az ajándékozás
még hátravan! - Felállt, odasietett az egyik utazóládához, és
felnyitotta a tetejét. Egy bőrtáskát vett ki és átnyújtotta
Ragwaldnak. -- Tessék, barátom. Remélem, tetszeni fog.
Az öreg hol a táskára, hol a grófra pillantott. - Mi ez?
- Nyisd ki, nyisd csak ki! Ne félj, nem harap! - nevetett
Manón. - Aburgundiai király orvostudorától vásároltam.
Gyógynövények vannak benne, a világ minden tájáról.
Ragwaldot igazán boldoggá tette az ajándék. A csillagászat
mellett a gyógyítás volt a másik tudomány, melynek nagy
csodálója és művelője volt. Hosszú éveket töltött a füvek
varázslatos erejének tanulmányozásával, és közel s távol ő
készítette a legjobb főzeteket a különféle nyavalyák ellen.
- Ez pedig a tied, drága kislányom - mondta a gróf, és
előhúzott egy remekbe szabott páncélinget.
Ragwaldnak a szája is tátva maradt. A páncéling gyönyörű
volt, láncai finoman, de biztosan tapadtak egymásba. Kidolgozása
és szolidan elegáns díszítése mesteri kézi munkára vallott.
- Apa! - sikoltott Melisande, meglepett örömében. - Ez... ez
egyszerűen meseszép!
- Természetesen csak ünnepélyes alkalmakra vettem -
jegyezte meg Manón.

62
 - Ünnepekre... - ismételte a lány, s áhítatosan elvette
apjától az öltözéket.
- Nemsokára szükséged lesz rá, mert úgy döntöttem,
ezentúl velem tartasz majd az erőd és a grófság ügyeinek
intézésében.
- Ó, apa! - Melisande apja nyakába ugrott.
A férfi megcsókolta a homlokát. - Most pedig lefekvés,
kisasszony. - Huncutul a kislányra csapott. - Gyereknek ágyban a
helye ilyen késői órában! Aludj jól, drágám!
- Igen, apa, már itt sem vagyok! - mondta Melisande
gyorsan. - Istenem, most már mindig itt leszel velem. Itthon leszel
reggel és délben és este és...
- Atyád mintha lefekvést emlegetett volna, Melisande -
szakította félbe Ragwald, s szigorúan összevonta a szemöldökét.
A lány elmosolyodott, odalépett nevelőjéhez és
megcsókolta az arcát. - Imádlak, Ragwald! Aludj jól! - Még
egyszer megölelte az apját, aztán gyönyörű ajándékával a kezében
felsietett a szobájába.
Ragwald a lépcsőfordulóig követte tekintetével a lány
karcsú alakját, aztán nagyot sóhajtott, s Manón szemébe nézett. -
Sokan úgy tartják, hogy az asszonyok okozták a hatalmas Római
Birodalom bukását.
A gróf felnevetett. - Aki ezt állítja, az vagy nem ismeri a
történelmet, vagy egyszerűen fél a nőktől.
Ragwald Manonhoz lépett. - Mindketten jól tudjuk, milord,
hogy várad igazi ereje nem a kövekben és az áthatolhatatlan
falakban rejlik, hanem a te hatalmadban és bölcsességedben. Egy
férfi erejében. A nők dolga, hogy gyerekeket szüljenek, és
gondoskodjanak uruk jólétéről.
- Melisande erős lány. Kiválóan bánik a karddal, saját
szememmel láttam.
Az öreg bizalmas felegyenesedett és nagy levegőt vett,
hogy visszafojtsa dühét. A gróf, mint minden apa, elfogult a
lányával kapcsolatban. Valahogy meg kell értetnie Manonnal,
hogy Melisande jövője forog kockán, ha nem adja férjhez.
- A grófnő rendkívül okos és talán tényleg jártas a
harcművészetekben, de egy termetesebb férfi könnyedén legyőzné.
Azért vettél neki páncélt, hogy harcoljon? Képes lennél kitenni a

63
veszélynek, hogy megsebesüljön, csak azért, hogy legyezgesd a
hiúságodat?
- Eszem ágában sincs harcba küldeni a lányt! Ünnepélyes
alkalmakra kapta az öltözéket, s talán azért, hogy könnyebben
hódítsa meg a férfiak szívét! - kiáltott a gróf, aztán megvonta a
vállát. - Melisande-nak egyébként teljes mértékben igazat adok: az
asszonyok igenis tudnak uralkodni. Mindig is tudtak: feleségek
férjük helyett, anyák fiuk helyett, és legtöbbször. ..
- Legtöbbször szörnyűséges véget értek.
- Nem mindig.
-Ó, Manón, könyörögve kérlek, gondolkozz egy kicsit!
Adja az isten, hogy száz évig élj, de ha mégis történne veled
valami... Melisande egyedül marad, egyedül az egész világgal
szemben.
- Melisande erős, és a saját útját járja. Megáll a saját lábán.
Szerintem Frankföld egyik legkiválóbb vívója...
- A nők között talán...
- A férfiak között is!
- Gyűlöli a háborút!
- Mint mindannyian.
Ragwald tehetetlenül süppedt Manón karosszékébe. -
Maradt még abból a jófajta burgundiból, melyet utadról hoztál?
Manón felnevetett. - Hogyne! - Az asztalhoz lépett, két
kehelybe kiöntötte az erős bort, aztán az egyiket odavitte öreg
barátjának, s leült mellé. - Nem vagyok olyan felelőtlen, mint
gondolod. Én is azt szeretném, ha a lányom boldogan és
biztonságban élne szerető családja körében. De nem akarom
befolyásolni a döntését. Hosszú zarándoklatom során találkoztam
néhány fiatalemberrel, akik talán érdemesek lesznek Melisande
kezére.
- Megtudhatnám, kik azok?
Manón megvonta a vállát. - Nos, az, akit a legszívesebben
fogadnék, egy régi barátom unokaöccse, Dubhlain hercege.
Ragwald majdnem félrenyelte a borát. - Csak nem... csak
nem Fehér Olaf harmadszülött fia?
- De igen, annak a férfinak a gyermeke, aki elfoglalta és
újjáépítette Irföld legnagyobb városát, aki ma a világ egyik
legnagyobb és legbölcsebb uralkodója! - mondta Manón, s

64
tanácsadója szemébe nézett. - Sok ellenségem van, Ragwald.
Ravasz, hatalmas ellenségek. Az állandó viking rohamok előbb-
utóbb felemésztik erőinket. Kívánhatnék-e jobb szövetségest
ellenük annál, akinek vérében van a viking harcászat minden
csínja-bínja?
Ragwald hitetlenkedve nézett a grófra. - Neked teljesen
elment... - Befogta a száját. Ő és Manón a legjobb barátok voltak,
az igaz, de mégsem való, hogy egy alattvaló ura elmebéli
képességeire megjegyzést tegyen. Rosszallón megrázta a fejét. --
Szerelemről beszéltél, milord. Melisande számtalanszor
szemtanúja volt már a viking rohamoknak, s hallotta a barbárok
kegyetlenkedéseinek hírét. Gondolod, hogy ezek után beleszeret
majd egy vikingbe?
Manón megvonta a vállát. - A fiú édesanyja ír hercegnő, s
biztosíthatlak felőle, hogy a legeszményibb nevelést kapta. Majd
meglátjuk. Meghívtam az ifjú herceget. Azt akarom, hogy
Melisande találkozzon vele. Ha nem tetszenek egymásnak, hát
istenem... Nem ő az egyetlen jelölt.
- Mit gondolhat egymásról két gyerek! -- fortyant fel
Ragwald.
- Dubhlaini Conar már nem annyira gyerek. Huszonegy
éves. Évek óta harcol apja, bátyja és nagybátyja oldalán. A világ
egyik legnagyobb hadvezére, nekem elhiheted...
- Ezt inkább ne említsd meg Melisande előtt.
- Egyébként a fiú már járt Beauville-ben, hosszú évekkel
ezelőtt. Nagybátyja gyakran hajózott errefelé. Örök barátságot
fogadtunk Eric herceggel, és Conar becsületbeli kötelességének
tekinti, hogy segítséget nyújtson nekem vagy a leányomnak, ha a
sors úgy hozza.
- Viking becsület! Hah! - horkant fel Ragwald.
- Conar nem közönséges viking. Fivére Wessexi Nagy
Alfréd közeli rokona házassága révén. A lányok elepednek
egyetlen pillantásáért, s boldogan esnének zsákmányául egy ilyen
viking hódítónak.
Ragwald hirtelen jeges érintést érzett szívében.
Megremegett. - Mikorra várod ezt az ír vikinget?
- Talán már néhány napon belül itt is lesz.

65
 Ragwald egész testében reszketett. Jeges veríték
gyöngyözött homlokán, majd végigcsordult halántékán.
- Természetesen hosszú éveknek kell még eltelnie ahhoz,
hogy egyáltalán szóba hozzuk Melisande előtt a házasságot!
- Igen, igazad van, Melisande még gyermek - sóhajtott
Ragwald és kétségbeesetten próbált megszabadulni a lelkén
elhatalmasodó sötét balsejtelemtől. - Gyönyörű gyermek, aki már
most két lábon járó kísértés minden valamirevaló férfi számára.
A gróf felnevetett. - Akár a fejed tetejére is állhatsz, akkor
sem fogsz megingatni. Nekem van igazam.
- Úgy legyen - adta meg magát Ragwald.
Mindketten a tűzbe bámultak. A kandalló csak úgy ontotta
a meleget, Ragwald mégis reszketett.
Vajon mi lehet az?
A csillagok semmit sem mondtak. Nem lehet komolyabb
jelentősége.
Manonra nézett, s a férfi rámosolygott. - Milyen régóta
vágytam már erre a békés éjszakára!
Egyikőjük sem sejtette, hogy ez lesz a legutolsó éjszaka,
melyet együtt töltenek...

66
5. fejezet

Azon az éjszakán Melisande nem sokat aludt, s a hajnal első

sugara már a mellvéden találta. Mint oly sokszor azelőtt, most is
azért sétált ki, hogy gyönyörködjön az ébredező vár szépségében.
A katonák, akik egész éjjel ébren őrködtek Beauville lakói felett,
most fejüket a vállukra hajtva szenderegtek. Alant a pékek már rég
ébren voltak: sülő kenyér édes illata szállt a friss reggeli
levegőben. A kovácsműhely felől kalapácsok vidám, mély hangú
énekét sodorta a szél.
Ez a nap is olyan lesz, mint a többi - gondolta Melisande, s
már fordult is volna a lépcsők felé, hogy visszamenjen a
szobájába, amikor hirtelen egy közeledő lovasra lett figyelmes. A
magányos férfi a keleti dombok felől vágtatott Beauville
irányába... Gerald birtokáról. Melisande összevonta a
szemöldökét. Apja távollétében Sur-le-Mont grófja mindennapos
vendég volt náluk. Talán hírét vette, hogy Manón hazatért, s úgy
tartja illendőnek, hogy üdvözölje. De ilyen korai órában? -
töprengett, s tovább figyelte a lovast. Nem kedvelte igazán
Ceraldot, fiát, Geoffreyt pedig egyenesen megvetette. A fiú
kellemes külsejű volt: magas, izmos, szép arcú. Csak a tekintete
árulkodott gonosz leikéről. Már elmúlt húszéves, de Melisande
felnőttnek érezte magát hozzá képest. Szerencsére nagyon ritkán
találkoztak, de a szolgák mesélték, hogy Geoffrey kínozza a
kutyáit, és kisebb testvéreitől mindent elvesz, ami csak megtetszik
neki. Édesanyja rég meghalt, de apja nem nősült meg újra. Hogy
miért, azt senki nem tudta pontosan, de a szolgálók arról
pusmogtak, hogy Beauville grófnőjére vár...
Melisande megborzongott. Udvarhölgye, Marié de Tréssé,
már évekkel ezelőtt felvilágosította mindarról, amit egy
házasságban élő asszonynak tudnia kell férfi és nő kapcsolatáról.
A Geralddal való együttlét gondolatától is felkavarodott a gyomra.
Undort érzett csupán, félelmet nem, mert biztos volt benne, apja
soha nem adná Sur-le-Mont grófjához, Geoffreyról nem is
beszélve.
- Apa soha nem egyezne bele! - mondta hangosan, s
magabiztos, győzelmes mosolyt préselt az arcára.

67
 A lovas azonban egyre közeledett, s Melisande kezdte
magát kényelmetlenül érezni. Lehet, hogy Gerald azért jön, hogy
megkérje a kezét? Mi lesz, ha Manón gróf visszautasítja? Gerald
nem az a fajta, aki képes elfogadni a vereséget...
Gyorsan megfordult, lerohant a lépcsőkön, s apja
hálószobájához sietett. Benyitott az ajtón. Manón épp akkor
végzett az öltözködéssel, s már övét csatolta derekára, melyen
díszes hüvelyében sok csatát látott kardja függeszkedett.
- Apa! - kiáltotta Melisande izgatottan.
- Láttam a lovast. Gerald az, úgy hiszem.
A lány megköszörülte a torkát. - Apa, ugye nem kell
hozzámennem Geraldhoz?
Manón felnevetett, s magához ölelte Melisande-t. - Akkor
sem adnálak hozzá, ha ő lenne az egyetlen férfi a világon. Gerald
azt terjeszti rólam, hogy önteltségemben a birtokomat
mennyországnak, a lányomat pedig istennőnek tartom. Nem
haragszom rá emiatt, hisz ez az igazság - mondta, s elmosolyodott,
aztán elhúzódott kissé, s az ibolyakék szempárba nézett. - Mert te,
Melisande valóban istennő vagy az egyszerű halandók között.
Mert szépséged nem talmi külcsín, hanem lelked mély,
kristálytiszta forrásából fakad. Mert szívedben isteni bölcsesség
honol. Mert a nép boldogságát fontosabbnak tartod saját
boldogságodnál. Az isten nem azért adott nekünk címet és rangot,
hogy fényűzőbben éljünk, mint az egyszerű emberek, hanem azért,
hogy vezessük és gyámolítsuk őket. Felelősek vagyunk a nép
sorsáért, s ezt te is jól tudod. Büszke vagyok rád, kislányom. S azt
akarom, hogy a férfi, akihez majdan feleségül mégy, méltó legyen
hozzád.
Melisande lábujjhegyre emelkedett, átölelte apja nyakát, s
arcon csókolta. - Ha valóban olyan vagyok, amilyennek elmondtál,
azt egyes-egyedül neked köszönhetem, a legdrágább és
legbölcsebb apának az egész világon.
Valaki megköszörülte a torkát, s mindketten hátrafordultak.
Philippe állt az ajtóban, a várkatonák parancsnoka.
- Gerald a kapu előtt áll, milord. Veszedelem hírét hozta, s
azt kéri, azonnal lovagolj ki hozzá, mert négyszemközt akar
beszélni veled.

68
 A következő pillanatban Ragwald rontott a szobába. Nem
tetszik ez nekem, Manón. Egyáltalán nem tetszik ez a titokzatos
viselkedés.
Manón megvonta a vállát, s nagyot sóhajtott. - Kimegyek,
megnézem, mit akar. Philippe, a katonák álljanak teljes harci
készültségben - mondta, s az ajtóhoz sietett, aztán visszafordult, s
búcsúzóul megcsókolta leánya homlokát. - Emlékezz a szavamra,
Melisande. Örökké.
Mire leért a várudvarra, valaki már felszerszámozta a lovát.
Fürgén nyeregbe pattant, aztán kiáltott, hogy nyissák ki a kaput.
Ki lovagolt.
Melisande visszarohant a mellvédre, s feszülten figyelte,
mi történik odalenn. Valójában a vár falain belül minden szempár
Manón alakjára szegeződött.
S talán ez okozta a tragédiát. Az igazi veszély ugyanis máshonnan
leselkedett a grófra...
A keleti dombok mögött felbukkanó lovasok viharként
zúdultak a síkságra.
Melisande csak ekkor döbbent rá a szörnyű valóságra: Gerald
azért jött, hogy kicsalogassa apját az erőd biztonságot jelentő falai
közül.
S a gróf gyanútlanul követte. Mit sem sejtve a fenyegetően
közeledő lovasokról. Melisande szívét jeges rémület szorongatta.
A támadók legalább százan voltak, Gerald néhány csatlósától
eltekintve mindannyian idegen harcosok. Csúcsos sisakot és
bőrcsizmát viseltek, festett fapajzsukon északi szörnyeteg képe
vicsorgott... Vikingek! -- hasított a lány leikébe a felismerés.
Átkozott barbár rablók, akik rendszeresen fosztogatják a
környékbeli falvakat, s akik eddig hiába ostromolták Beauville
erődjét... De most csatlakoztak Geraldhoz.
Mert egyedül sem ők, sem Gerald nem tudnák legyőzni
Manón de Beauville-t. A vikingek, bármily hatalmas is az erejük,
Gerald fortélya nélkül soha nem jutottak volna a gróf közelébe.
Gerald pedig túl gyenge és gyáva ahhoz, hogy egyedül támadjon
rá.
Melisande sikítani kezdett. Most mára várkatonák is látták
a halálos veszedelmet, s azonnal kilovagoltak, hogy urukat
kimenekítsék a csapdából.

69
 Elkéstek. Melisande tisztán látta, hogy Gerald kardot emel
apjára, s hogy apja könnyedén hárítja csapásait, aztán... menekülni
próbál.
Ekkor értek oda a lovasok, s egyszerre támadtak a védtelen
grófra. Kardok villantak a derengő napfényben, halálos, hideg
acélpengék. Ezüstfényüket hamarosan vörösre festette a vér.
Melisande újra sikítozni kezdett, s lassan térdre omlott.
Philippe és emberei épp ekkor vetették magukat a harc sűrűjébe, s
úgy küzdöttek, mint még soha. De már túl késő volt. Melisande
látta apja élettelen testét lezuhanni Warrior hátáról. Látta, hogy a
kapu újra kinyílik, s még több harcos özönlik ki a csatatérre. Látta,
hogy Warrior visszavágtat az erődbe idegesen, zavarodottan...
egyedül, s tudta, biztosan érezte...
...hogy az apja halott.
Hátratántorodott, a mellvéd falának dőlt. Soha nem érzett
még ahhoz fogható fájdalmat, mely most a leikébe hasított. Mintha
éles karmok tépték volna ki szívét a mellkasából.
Az apja halott. Örökre elhagyta.
Nem! Nem, az nem lehet! Nem tud élni nélküle!
Melisande arccal a földre borult, s zokogni kezdett.
Senki nem volt ott, hogy megvigasztalja. Senki, aki
meghallja fájdalma keserves hangjait. A világ darabokra hullott
körülötte.
Örökkévalóságnak tűnő percek teltek el, mire ismét
magához tért. Furcsamód az első tiszta kép a fejében apja
legyőzhetetlen, méltóságteljes alakja volt. Apjáé, akit Gerald tőrbe
csalt és brutálisan meggyilkoltatott. Igen, Gerald tudta, nagyon jól
tudta, ha megöli Manont, elpusztítja az erőd szívét. Melisande
jártas volt a hadművészetben, s tisztában volt vele, ha a vár ura
meghal, a falak leomlanak, ha egy vezér elesik, serege, legyen
bármily hatalmas, menthetetlenül elpusztul.
Manón meghalt, s Gerald győzni fog. Senki sem állíthatja
meg. Meggyilkolta Manont, s most elrabol tőle mindent,
mindent...
Melisande felállt, s ökölbe szorította a kezét. Nem, ez nem
történhet meg. Inkább a halál!
A mellvéd korlátjába kapaszkodott, s lenézett a várudvarra.
Warrior már vár rá.

70
 A gyönyörű páncéling, melyet apjától kapott, ott fekszik az
ágyán.
Az égre emelte tekintetét. - Uram, engedd, hogy bosszút
álljak apám gyilkosán. Add, hogy kardom éle halálos sebet ejtsen
gonosz szívén... vagy ha nem, pusztuljak el én is!
Ellökte magát a korláttól, s a szobájába sietett. Magára öltötte
páncél ingét, felcsatolta kardját, aztán térdre omlott a kis
aranyfeszület előtt, melyet még Manón erősített az ágya fölé, hogy
vigyázza álmait.
- Uram, veled vagy nélküled, tisztességgel vagy
csalárdsággal, de legyőzöm Gerardot. Bocsásd meg bűneimet,
vagy űzd lelkemet egyenesen a pokol fenekére, de bosszút állok a
gonosztevőn!
Felállt, s mielőtt kilépett az ajtón, egy pillanatra lehunyta a
szemét. Félelem jeges érintését érezte szívében. Nem akart
meghalni.
De abban sem volt biztos, hogy akar-e apja nélkül élni.
Valahonnan az emlékezés ködéből Manón bölcs szavai csengtek a
fülébe: „Az isten nem azért adott nekünk címet és rangot, hogy
fényűzőbben éljünk, mint az egyszerű emberek, hanem azért, hogy
vezessük és gyámolítsuk őket. Felelősek vagyunk a nép sorsáért... "
Melisande azon kezdett töprengeni, hogy Gerald vajon
milyen zsákmányt ígért zsoldosainak. Talán a beauville-i lányokat
és asszonyokat? A ruhákat, melyeket viselnek? A tányérokat,
melyekből esznek? A kedves kis ékszereket, melyeket férjüktől,
fivérüktől, szüleiktől kaptak? Az ezüstkelyheket a kápolnában?
Arra gondolni sem mert, neki milyen sorsot szánt az aljas
áruló, de megesküdött rá, hogy utolsó leheletéig gyűlölni fogja
Gerard Sur-le-Mont-t...
És a vikingeket.
Ragwald a keleti torony mellvértjéről figyelte a szörnyű
eseményeket. Manón halálának tragikus brutalitása mélyen
lesújtotta. Fájdalmát csak tetézte súlyos önvádja, mely mázsás
teherként nehezedett lelkére. Mert igaz, a csillagok elvakították
látását, de már napokkal azelőtt érezte a katasztrófa közeledését. S
mégsem figyelmeztette urát.
Sötét gondolatai közepette hirtelen észrevett valamit.
Odakinn a tenger végtelen hullámain hatalmas szörnyek

71
közeledtek az öböl felé. Viking hajók -- döbbent rá. Vicsorgó
pofájuk magasra emelkedett, aztán újra a mélybe zuhant. Az óceán
dühösen tajtékzott, de a hajók biztosan tartották az irányt. A
horizonton szürkésfekete fellegek gyülekeztek, testüket át meg
áthasították a vakító tüzes villámok.
Vihar készülődik - gondolta Ragwald. A nagy viking isten,
Wodin és fia, Thor bosszúja könnyen eltörölheti a föld
színéről Beauville-t.
Ragwald megfordult, a lépcsőkön át a várudvarra rohant és
lóért kiáltott. Egy hatalmas harci mént vezettek elé. Felpattant a
hátára, aztán kiáltott az őröknek, hogy nyissák ki a kaput.
Megsarkantyúzta paripáját, s iszonyú vágtába kezdett. Hamar
elérte a harcmezőt, átvágott az egymást gyilkoló tömegen, s csak
akkor lassított iramán, amikor az öbölbe érkezett. Fürgén lepattant
a nyeregből, s tovább kémlelte a közeledő hajókat. A dühöngő szél
ráncos arcába fújta hosszú, hófehér haját, szürke szeme szinte
világított a nappali sötétségbe. Félmérföldnyire a háta mögött
aratott a halál, de ő csak állt mozdulatlanul, mint egy halhatatlan,
ősi istenség.
Keserű könnyek gyűltek a szemébe, könnyek, melyeket
születésük pillanatában magával ragadott a sós tengeri szél. Miért
is nem figyelmeztette Manont? Miért nem engedték a csillagok,
hogy a jövőbe lásson? Miért? Miért? -- üvöltött lelkében az önvád
hangja.
S mintha nem lenne elég Gerald alattomos támadása, most
még a tenger felől is veszedelem közeleg.
Ragwald lehajtotta a fejét. Manón gróf halott, s hiába a
szörnyű lelkiismeret-furdalás, azzal már nem támaszthatja fel.
Inkább azon kell törni a fejét, hogyan segítsen a bajba jutott
Beauville-on.
Ragwald, mint mindenki más a grófságban, jól ismerte
Geraldot, Manón távoli unokatestvérét, s tudta, hogy régóta fáj a
foga a gyönyörű termékeny földekre, de legfőképpen az erődre,
erre a páratlan szépségű, bevehetetlen kastélyra, melynek
birtokában könnyedén uralma alá hajthatja a szomszédos kis
grófságokat. Azt azonban senki sem gondolta, hogy ilyen aljas
eszközhöz - a gyűlölt, rettegett dánok segítségéhez - folyamodik
ördögi terve megvalósításában.

72
 Újra felnézett, s összevonta a szemöldökét. A vörös-fehér
csíkos vitorlák büszkén dagadtak a szélben. A sárkányhajók
elérték az öböl bejáratát. Ragwald nagyot sóhajtott. Míg Manón
élt, egyetlenegyszer sem támadták meg a grófságot a tenger felől.
A dánok és a svédek északkeletről, a kontinens belsejéből vezették
portyáikat a délnyugati területekre. Egyedül a norvégok
részesítették előnyben a gyorsabb, kényelmesebb tengeri utakat.
Igen, biztosan norvég vikingek közelednek Beauville kikötője felé.
S a norvégok tudvalevőleg esküdt ellenségeik a dánoknak --
gondolta Ragwald, aztán dühösen legyintett. Ugyan, mit számít!
Manón harcosai máris menekülnek a csatatérről. Jó emberek
voltak s hűek, de nem maradt senki, aki vezette volna őket, senki,
akiért vérüket adták volna.
Hacsak...
Melisandel
Talán mégsincs veszve minden. Ragwald felpattant lova
nyergébe, átvágtatott a harcmezőn, egyenesen az erőd kapujához.
- Melisande-t, gyorsan! - kiáltott az őröknek. - Küldjétek le
Melisande grófnőt!
A lány biztosan a szobájában van - gondolta az öreg
asztrológus. Marié de Tréssé vagy valamelyik asszony
társaságában. Valószínűleg már tudja, hogy mi történt, s szörnyű
fájdalmát meg kell osztania valakivel...
Ragwald feszülten várakozott. Jól ismerte tanítványát.
Tudta jól, ha hívja, jönni fog.
Melisande egyik szolgálójának sápadt arca jelent meg a
mellvéden. - Nem küldhetsz csatába egy gyereket! - sipította
dühösen az asszony.
Nincs más választásom - gondolta Ragwald szomorúan, de
nem válaszolt.
Ebben a pillanatban felcsendült a puha, dallamos,
méltóságteljes hang a falak mögött, melyet az öreg tanácsadó ezer
közül is megismert volna.
- Nyissátok ki a kaput! - parancsolta Melisande.
A tolózár hangos csikorgással félrecsúszott. A kapu
kitárult, s a lány ki lovagolt az erőd biztonságot jelentő falai közül.
Ragwald azonnal észrevette, hogy Melisande egész
testében remeg, de egyetlen könnycsepp sem áztatta

73
elefántcsontszínű hamvas arcát. Arany páncélingében, apja
hatalmas ménjének nyergében olyan fenséges volt, mint egy
istennő. Egy istennő, akiért a férfiak a poklot is megjárnák.
- Apád halott, Melisande - mondta Ragwald őszinte
fájdalommal a hangjában. - Te vagy Beauville úrnője. Az emberek
sorsa a kezedben van.
A lány ajka megremegett, s a gyönyörű ibolyakék szempár
megtelt könnyekkel, melyek soha nem csordultak ki tiszta
kútjukból.
- Odakinn a harcmezőn maga a pokol vár rád - folytatta. -
De te vagy az egyetlen, az utolsó reményünk. Képes vagy
vezetni a harcosokat? Tudom, hogy mit érzel Manón gróf...
- Én vagyok a grófság úrnője - vágott a szavába Melisande
színtelen, de eltökélt hangon. - Felelős vagyok a népem sorsáért.
Isten... - Halálsikoly hasított a levegőbe valahonnan a közelből, s a
hang Melisande torkára forrasztotta a szót. A másodperc
törtrészére Ragwald a halálfélelem sötét árnyát látta átsuhanni az
ibolyakék tekinteten, de aztán a lány magasra emelte az állat, s
folytatta. - isten és a nép nevében harcba vezetem katonáimat a
Gonosz ellen!
Ragwald legszívesebben elsírta volna magát. Melisande
olyan ártatlan, olyan tragikus, olyan szívbe markolóan szépséges
volt ezekben a pillanatokban, hogy puszta kézzel ki tudta volna
tekerni Gerald nyakát, ha egyetlen ujjal is hozzáér. S tisztában volt
vele, hogy a többi harcos is így érez majd. - Jöjj, úrnőm - mondta,
s tiszteletteljesen fejet hajtott. - Vezesd a népedet!
A csatatérre lovagoltak. Philippe, Gaston s még néhány
ember halál megvető bátorsággal küzdött, de a többség
fejvesztetten menekült az erdő felé.
- Hívd vissza őket! Beszélj! Beszélj... - biztatta Ragwald.
- Barátaim! Hű vitézeim! - kiáltotta Melisande. - Tovább
kell harcolnunk. Meg kell védenünk otthonunkat az álnok
gyilkostól, az áruló Geraldtól, aki lemészárolta jó urunkat, Manón
de Beauville grófot!
A menekülők megálltak egy pillanatra. Philippe kardélre
hányta viking ellenfelét, s úrnőjéhez vágtatott. - Grófnő! Itt már
nincs mit tenni, a csata elveszett. Utolsó csepp vérünkig küzdünk

74
érted, ha kell, de nézd a tengert! Még ha le is győznénk Gerald
seregét, velük akkor sem vehetjük fel a küzdelmet!
Melisande az öböl felé fordította a tekintetét. Szeme tágra
nyílt rémületében, arca holtsápadttá változott.
- Ne ítélkezz elhamarkodottan, Philippe! - vetette közbe
gyorsan Ragwald. - Nézd a vitorlákat! Csak a norvégok
használnak piros-fehér csíkos vitorlákat! Ha megtudják, hogy
dánok ellen harcolunk, nem fognak támadni. Sőt, talán kellő
fizetség fejében csatlakoznak hozzánk!
Igen. Rá kell bírni őket, hogy harcba szál íjának Gerald
ellen - gondolta, s újra fájdalom mart a szívébe. A tárgyalás nehéz
feladata várt reá, Manón s most már Melisande tanácsadójára.
Azonnal indulnia kell, s méltóan fogadnia a jövevényeket.
Melisande-nak pedig itt kell maradnia, hogy harcra
buzdítsa embereit, míg meg nem érkezik a segítség.
- Soha nem láttam még ezeknél furcsább vikingeket!
mondta Philippe. - Nézzétek a vezérüket!
Melisande ekkor látta meg először Conar MacAuliffe-ot, s
furcsamód ekkor született lelkében a férfi iránti ellenszenv.
Soha nem látott még hozzá hasonló férfit.
A tenger tajtékzott dühében, a szél úgy őrjöngött, mint egy
megkorbácsolt fenevad, de a viking úgy állt hajója fedélzetén, mint
egy halhatatlan isten. Hatalmas karját keresztbe fonta mellkasán,
hosszú, izmos lábát a hajó peremére vetve fürkészte a partot.
Aranyszőke, hullámos haja szinte vonzotta a szürke, sötét
felhőkön átszűrődő napsugarakat. Ezüstfényű, csillogó mellvértje
csak még inkább hangsúlyozta széles vállát. A páncélzat fölött
smaragdzöld palástot viselt, melyet bal vállán egy gyönyörűen
cizellált kelta fibula fogott össze. Különös - gondolta Melisande.
A teste kétségkívül viking vérre vall, az öltözéke azonban civilizált
életmódról tanúskodik. Vezérhajója úgy szelte a vad hullámokat,
mint az izzó acél, s ő csak állt, rezzenéstelenül, méltóságteljesen.
Tekintetében volt valami vad arrogancia, valami abszolút
önbizalom, mely a lélek lebírhatatlan erejéből fakad, s mely
önkéntelenül is főhajtásra készteti a legtöbb embert.
- Furcsa egy viking... - motyogta Ragwald, aztán hirtelen
felkiáltott - Hiszen... hiszen ez ő! Ő személyesen! - nevetett
boldogan.

75
 Melisande biztos volt benne, hogy öreg nevelőjének
teljesen elment az esze. De Ragwald ránézett, s gyorsan beszélni
kezdett. - Tudok ki ő, Melisande? - mutatott a hajók felé. Conar
MacAuliffe, Dubhlain királyának fia, írföld főkirályának unokája,
Wessexi Nagy Alfréd, a britek királyának közeli rokona. Hála
legyen az Úrnak, amiért idevezérelte!
A fiatal grófnő alig tudta követni a férfi szavait, de elámult
azon, amit hallott. Tisztelője és csodálója volt Alfréd királynak, s
apja rengeteget mesélt a bölcs ír ard-righ-ról, Aed MacFinnlaith-
ről.
S ez a férfi közeli rokonuk lenne?
Töprengését Philippe figyelmeztető hangja szakította félbe.
- Nézzétek! Ott jön Gerald! A gyáva gazember csak most mer
kibújni a vackából, amikor a csata már a vége felé közeleg!
Harcosaink fáradnak, s nagyon nagy a vérveszteség. Ha nem
kapunk segítséget, isten legyen hozzánk irgalmas!
- Melisande! - szólt Ragwald. - Gyűjtsd magad köré az
embereket, s próbáld feltartóztatni Geraldot. Én elmegyek, s
idehívom őket!
- Azokat a tengeri pogányokat? - kérdezte a lány
döbbenten.
- Most nincs idő magyarázkodásra, de igen, azokat a
tengeri pogányokat!
- Ragwald, az isten szerelmére!
- Hívd az embereidet, grófnő! - kiáltott Ragwald, s a kikötő
felé fordította lovát. - És harcolj!
Melisande hirtelen egyedül maradt a halottakkal s az
egymást gyilkoló harcosokkal. Apjára gondolt, a hihetetlenül
magas, kedves férfira, aki az életet jelentette számára, aki
méltóságra, bátorságra és bölcsességre nevelte... S aki most maga
is holtan fekszik az elesettek között. Manón de Beauville örökre
elment.
Nem, az nem lehet!
Nem halhatott meg, hisz erősebb, hatalmasabb bárkinél. A
gyengék védelmezője. Az isten nem engedheti, hogy egy olyan
nagyszerű ember, mint ő, ilyen értelmetlen, ilyen szörnyű véget
érjen.

76
 De igen, meghalt. S most reá hárul minden felelősség népe
iránt. Bosszút kell állnia Geraldon, aki elárulta s
lemészároltatta az apját.
Nagy levegőt vett, hogy harcra buzdítsa embereit, s
körbepillantott. Bár ne tette volna! Mert amit látott, maga volt a
pokol. Megcsonkított, véres tetemek hevertek mindenütt. Hős
férfiak, Beauville gyermekei, akik néhány perce még
mosolyogtak, nevettek, lélegeztek... éltek! Melisande-nak
kiszáradt a szája. Hangja a torkában rekedt.
Nem, ő ezt képtelen megtenni! Nem tud harcolni!
Meg kell tennie! Ennyivel tartozik az apja emlékének!
Kivonta kardját, s a feje fölé emelte. - Istenért s az
igazságért! Atyámért és népemért! Előre!

77
6. fejezet

Bár Melisande harcosainak szánta buzdító szavait, Warrior volt az,

aki elsőként előrevágtatott, s Melisande hirtelen a harc kellős
közepén találta magát. A félelem újult erővel ragadta rneg a lelkét.
Előrehajolt, s erősen belekapaszkodott Warrior fényes sörényébe.
Nem akart kardot emelni senkire sem. Nem akarta ujjai alatt érezni
a csont roppanását, a hús szakadását, a kifröccsenő vér ragacsos
melegét. S nem akarta testén érezni az acélpenge halálos csókját
sem.
Nem akart halált osztani, de meghalni sem akart!
Hallotta az egymásnak feszülő kardok hideg sikolyát, a
harcosok mély hangú harci üvöltését, s a fájdalom hangjait, mely
olykor-olykor a leghatalmasabb hősök ajkait is elhagyták...
Warrior megállt. Úrnője parancsát várta.
Melisande felült, s óvatosan körülkémlelt. A szeme tágra
nyílt rémületében, amikor megpillantotta Gerald egyik harcosát. A
termetes vörös hajú férfi kivont karddal rontott rá. Felsikított, s az
első ütést ügyesen hárította...
Aztán valaki hátba támadta a férfit, s Melisande azonnal
kihasználta előnyét. Gondolkodás nélkül előredöfte kardját.
A behemót harcos a mellkasán tátongó sebre pillantott,
aztán a lány szemébe nézett. Tekintetében ámulat és értetlenség
ült. Aztán ráborult az örök sötétség...
Melisande tüdejét kirobbanni készülő sikoly feszítette.
Minden erejét össze kellett szednie, hogy visszafojtsa. Nem
engedheti meg, hogy harcosai lássák félelmét. Warrior egyre
türelmetlenebb lett. Idegesen toporgott előre-hátra.
- Úrnőm! - kiáltotta Philippe, s a lány mellé húzódott.
Vissza kell vonulnunk! Hiába minden, az ellenség túlerőben van.
Mentsük, ami menthető: az életünket! Hadd legyen az erőd azé az
ördögfajzaté!
- Nem! Tovább harcolunk! - felelte eltökélten Melisande,
de újra a könnyeivel küszködött.
Bosszút kell állnia Geraldon, aki mindannyiukat elárulta, s
lemészárolta az apját. Bosszút kell állnia, hisz megesküdött rá.
Orleans! Gaston vágtatott oda hozzájuk. - Biztonságos
helyre kell vinnünk a grófnőt

78
 - mondta Philippe-nek. - Ő az utolsó reménységünk. Mióta
ki lovagolt, az embereim oroszlánként küzdenek. Melisande-nak
életben kell maradnia!
- Meg kell adnunk magunkat, Gaston! - vitatkozott
Philippe. - Mindent megpróbáltunk. Gerald túlerőben van...
Gaston közelebb húzódott bajtársához, nehogy Melisande
meghallja szavait. - Az isten szerelmére, hát nem látod, hogy
Gerald csak az alkalomra vár, hogy lemészárolhassa ezt a szegény
gyermeket? Ha megadjuk magunkat, az átkozott gazember
mindenkit megölet.
- Lemészárolni? - hüledezett Philippe, aztán megrázta a
fejét. - Nem! Gerald ravasz, jól tudja, ha feleségül veszi Manón
örökösét, törvényesen is az övé lesz Beauville.
- S gondolod, hogy a lány hozzámegy az apja gyilkosához?
Szerintem inkább meghal! - Gaston Melisande-ra pillantott és
lesütötte a szemét.
Melisande minden szót hallott, s az ajkát harapdálta, hogy
visszafojtsa torkát szorongató zokogását. Talán tényleg az lesz a
legjobb, ha elmenekülnek. Emberei erejükön felül harcoltak, de az
ellenség sokszoros túlerőben van... Megfordította a lovát, s
magasra lendítette a kardját, hogy jelezze katonáinak a
visszavonulót. De már késő volt. Gerald emberei őt és két
kapitányát elvágták csapataitól, s bekerítették.
Feszült, súlyos csend zuhant a csatatérre. A szörnyű
hangok, a gyilkos mozdulatok egyszerre mozdulatlanná
dermedtek. Több száz szempár szegeződött a két vezérre.
Melisande gyűlölettel nézett Gerald szemébe, s keserűen
gondolt arra, hogy a férfi tulajdonképpen vérrokona. Mégis képes
volt saját vérére támadni...
Sur-le-Mont grófja majdnem olyan magas volt, mint az
apja, s talán egy-két évvel lehetett idősebb Manonnál. Arca talán
vékonyabb, sima szája, ahol a legocsmányabb hazugságok
születtek, keskenyebb volt, mint unokafivérének, de vonásaik
nyilvánvaló bizonyítékát adták rokonságuknak.
A férfi Melisande-ra mosolygott győztesen, kárörvendőn,
aztán Philippe felé fordult.

79
 - A mai naptól fogva magam gondoskodom elárvult kis
kuzinom jólétéről és neveltetéséről! Add át a gyermeket önként, s
akkor szabadon elvonulhattok
- Aljas módon meggyilkoltad az apját! - kiáltotta vakmerőn
Caston. - S még azt akarod, hogy rád bízzuk a gyermeke sorsát?
Gerald Melísande-ra mutatott. - Ez a gyermek csatába
lovagolt és felnőtt férfiakra emelt kardot. S különben is, azt
hiszem, egy fontos körülmény elkerülte a figyelmeteket: ha
életben akartok maradni, engedelmeskednetek kell. Nincs más
választásotok.
- Elég volt az öldöklésből! - kiáltott fel Melisande. Az
elesettek között hirtelen megpillantotta apja holttestét. Vértől
mocskos arca őt nézte, száján örök, néma sikoly.
Melisande elvesztette az eszét. Megsarkantyúzta Warriort, s
Gerald felé vágtatott. Bátor, de bolond cselekedet volt, s ha csak
egy kicsit is mások a körülmények, maga is belátta volna tette
hiábavalóságát. Szinte pillanatok alatt odaért gyűlölt ellenségéhez,
s gyilkos dühvei vetette magát a férfira. Lerántotta a nyeregből,
éles körmei végigszántották arcát, nyakát.
A harcosok döbbenten figyelték vezérüket. Férfiembert nem érhet
nagyobb szégyen annál, mint ha kiütik nyergéből: Gerald helyzetét
csak még nevetségesebbé tette a tény, hogy egy vékonyka kislány
teperte a földre.
- A kén köves pokol tüze csapjon le a bamba fejetekre!
átkozta Gerald a harcosait. - Szabadítsatok már meg ettől az
átkozott nőstényördögtől! - Melisande ököllel csapott az arcába,
de a következő ütésre már nem volt lehetősége. Valaki elkapta a
csuklóját, hátracsavarta, s erővel elvonszolta a véres arcú gróftól.
Gerald nagy nehezen feltápászkodott. - Ezért még megfizetsz,
elkényeztetett kis szuka! - sziszegte a lány felé, s sajgó, vérző
sebeit tapogatta. - Mindenkit öljetek meg! - kiáltott a katonáinak. -
- Beauville minden védőjét holtan akarom látni!
- Szabad elvonulást ígértél! - kiáltotta kétségbeesetten
Melisande.
Gerald elvigyorodott. - Meggondoltam magam - mondta, s
újra embereihez fordult.
- Hallottátok a parancsomat! Mészároljatok le mindenkit! -
Melisande szemébe nézett. -- Te pedig engedelmeskedni fogsz,

80
különben gondoskodom róla, hogy elátkozd a napot, amikor a
világra jöttél!
- Vastag Károly király karóba huzat, ha megtudja, hogy
megölted Beauville grófját.
- Majd meglátjuk! - felelte a férfi. Durván belemarkolt a
lány hajába, magához rántotta, s feldobta lova hátára, aztán maga
is nyeregbe szállt. -- Szépséges gyermek - ámuldozott. -
Gondoskodni fogok róla, hogy előkelő viking rabszolgája légy, aki
talán hajlandó lesz várni, míg felnősz. Persze a dánok minden nőt
megerőszakolnak, aki az útjukba kerül, s egyáltalán nem érdekli
őket, hogy áldozatuk érett-e már a testi szerelemre. - Felnevetett. -
Engem sem érdekel! Apád úgy gondolta, méltatlan vagyok a
kezedre... A lány az enyém! - kiáltotta győzedelmesen. - A lány az
enyém! Beauvilíe is hamarosan az enyém lesz!
Halálos csend zuhant a harcmezőre. Vihar előtti, vészjósló
némaság.
Aztán a föld dübörögni kezdett. Melisande még Gerald fojtogató
szorításában is érezte a finom rezgéseket.
Egyszerre csak minden elnémult. S a következő pillanatban
feltűnt ő. Hatalmas, hollófekete paripája nyergében úgy festett,
mint maga Thor, a háború viking istene. Csúcsos sisakot viselt,
mely csak erős, szögletes állat meg a szemét hagyta fedetlenül,
mely szinte világított a leengedett rostély mögül.
Egy örökkévalóságnak tűnő másodpercig mozdulatlanul
állt a hegy tetején, aztán a magasba lendítette a kezét. Melisande-
nak a lélegzete is elakadt: a gerincen gomolygó ködből mintegy
varázsütésre, lovasok léptek elő, s vezérük mögé sorakoztak.
Igen, a férfi megsarkantyúzta paripáját, s előrevágtatott.
Melisande most már tisztán kivehette vonásait - már amennyit
láttatni engedett az ezüstfényű sisakrostély -, s arra gondolt, még
soha nem látott ilyen különleges szempárt. Kék fénye úgy
ragyogott, mint a tiszta, nyári égbolt. Tekintete hűvös volt és
titokzatos, mint az óceán végtelen mélysége, s mégis perzselt,
égetett...
A férfi alig ötvenlépésnyire állította meg a lovát.
Melisande egész testében remegett. Rádöbbent, hogy sokkal
jobban fél ettől az idegen harcostól, mint Geraldtól, annak
ellenére, hogy apja gyilkosa bármelyik pillanatban elvághatja a

81
torkát. Igen, Gerald valóban szánalmasnak és gyengének tűnt az
aranyhajú vikinghez képest, akinek puszta megjelenése is erőt és
hatalmat sugárzott magából.
Bolond! - korholta magát a lány. Gerald hatalmas úr,
ravasz és tapasztalt vezér. Dán vikingek harcolnak a seregében,
miért ne kényszeríthetné hát térdre ezt a vikinget?
Beharapta az ajkát. Gyűlölte a vikingeket. A portyázó dán
hordák támadásainak árnyékában nőtt fel, s hallotta kegyetlen,
gyilkos természetük hírét... Szerető apját is dán kardok
mészárolták le.
- Ki az ördög vagy, idegen? - horkant fel hirtelen Gerald.
- Conar MacAuliffe, Dubhlain hercege. Azért jöttem, hogy
bosszút álljak barátom, Manón de Beauville gyilkosán.
Melisande érezte, hogy Gerald teste megfeszül.
- Újabb ellenség? - kérdezte, s kivonta a kardját. - Akkor
meghalsz ezekkel a beauville-i disznókkal együtt.
- Engedd el a lányt! - parancsolta Conar. Kék szeme
villámokat szórt dühében.
Gerald karja még szorosabbra fonódott Melisande mellkasa körül.
- Csak a holttestemen keresztül, viking!
A viking nem válaszolt. Halálos csend feszült a levegőben. Aztán
lassan elmosolyodott, de tekintete jéghideg volt, vérfagyasztó.
- Egy kislány szoknyája mögött keresel menedéket, gyáva
féreg?
- Ha meghalok, ő is meghal.
- Tévedsz, áruló gazember! Tévedsz! -- kiáltotta, s
megsarkantyúzta lovát. Könyörtelen harag, nyers eltökéltség kék
lángja lobogott a szemében, ahogy ellensége felé száguldott.
Gerald élő pajzsként szorította magához a lány testét.
Melisande látta, hogy a férfi keze elvörösödik dühében. Jól tudta,
fogva tartója most minden figyelmét a fenyegetően közelgő
vikingre fordítja.
Kitűnő ötlete támadt. Hirtelen előrehajolt, s beleharapott
Gerald karjába. A férfi felüvöltött fájdalmában, s ahogy azt
Melisande remélte, egy pillanatra engedett szorításán. Ez a röpke
kis idő pedig épp elég volt arra, hogy levesse magát a nyeregből.
Rohanni kezdett Philippe és Gaston felé. Valaki felkiáltott
a háta mögött. Megfordult, s ibolyakék szeme tágra nyílt

82
rémületében. Gerald egyik embere vette célba dárdájával. A férfi
karja megfeszült, halálos fegyvere már el is indult halálos útján...
De soha nem érte el áldozatát. A harcos felüvöltött, dárdája a
földre zuhant. Kezét viking tőr hasította át.
Melisande biztos volt benne, hogy az aranyhajú idegen
mentette meg az életét, bár úgy tűnt, a férfi szemernyit sem
lassított iramán, s talán anélkül dobta el tőrét, hogy levette volna
tekintetét ellenségéről.
Gerald dühödten átkozódott, aztán a viking felé fordult, s
lova véknyába vágta a sarkát.
A hegygerincről kísérteties ezüstfolyamként hömpölygött
alá a sűrű köd fátyola, hamarosan beborította az egész csatateret.
A két vezér egyedül maradt a síkságon. Kivont karddal vágtattak
egymás ellen, mint két halhatatlan isten, lovuk patái szinte nem is
érték a földet.
S eljött a végső összecsapás pillanata.
Melisande szörnyű csattanást hallott, aztán egy győzelmes kiáltást.
Azonnal megfordult, hogy megnézze, mi történt, de Philippe elébe
vágott, a karjába kapta, s elindult vele az embereihez.
- Tegyél le, Philippe! Látni akarom! - kiáltotta.
- Nem, grófnő. Biztos vagyok benne, hogy nem akarod
látni.
- Ki...?
- A viking győzött -- mondta Philippe, aztán megköszörülte
a torkát. - Gerald hazug feje már nem ül a nyakán.
Melisande a szájára szorította tenyerét. Azok után, amit ma
látott, amit átélt, nem lesz rosszul soha többé. Az embereinek
méltóságot kell mutatnia. Otthona megmenekült, s védelmében -
Philippe, Gaston és Ragwald mellett - ő is oroszlánrészt vállalt.
- Pattanj fel Warrior nyergébe! - mondta Philippe, s
felsegítette úrnőjét a fekete paripa hátára.
Melisande körbehordozta tekintetét a harctéren. Gerald
emberei már egészen a hegygerincig visszahúzódtak, de nem
mertek elmenekülni. Vezérük elesett, s ugyanolyan zavarodottnak
tűntek, mint a beauville-i védők, miután Manont meggyilkolták.
A viking harcosai -- Gaston és Philippe embereivel együtt -
- rohamra készen sorakoztak a fiatal vezér mögé. A feszültség

83
szinte tapinthatóvá vált. Minden mozdulatlanná dermedt, csak a
szürke köd lejtette kísérteties táncát a halálszagú levegőben.
Melisande tudta, ha az aranyhajú viking úgy dönt,
könnyedén megsemmisítheti Gerald seregét. Elég egyetlen rossz
mozdulat...
A következő pillanatban a férfi előrelovagolt, s megállt a
síkság szélén, szemben az ellenséggel. Kardját, melynek pengéjét
Gerald vére festette vörösre, két kezébe fogta, s a feje fölé emelte.
- O-o-o-d-v-i-i-n! -- üvöltötte, s hangjára még a föld is
megremegett.
A dánok félelemtől dermedten álltak egy hosszú másodpercig,
aztán megfordították lovaikat, s olyan gyorsan eltűntek, mintha ott
sem lettek volna.
Szélroham söpört végig a vidéken, s a szürke eget hatalmas
villámlás hasította át. A viking fekete paripája hátsó lábaira
ágaskodott, s egy pillanatra úgy tűnt, mintha kardja az egekig érne.
Aztán a férfi megfordult, s embereire nézett. Melisande
újra remegni kezdett. Nem sokat látott a fiatal vezér arcából, csak
a szemét. A kék tüzet, mely még mindig ott lobogott a szemében, s
mely áthatolt a távolságon és sűrű ködön.
Lehetséges, hogy a győzelem érdekében Ragwald magának
az ördögnek adta el mindannyiuk lelkét?
Vajon milyen árat kell fizetniük a segítségéért?
A férfi megindult felé, s Melisande képtelen volt elkapni róla a
tekintetét. Kihúzta magát Warrior nyergében, s megfogadta, hogy
nem mutat félelmet vagy alázatot. Emlékeztette magát arra, hogy
az apja halott, s hogy ő a grófság úrnője.
Melisande de Beauville grófnő.
- Az isten áldjon meg azért, amit értünk tettél - szólt
méltóságteljesen, amikor Conar odaért. - Hálásan köszönjük,
milord, s szívesen látunk grófságunkban.
A férfi összevonta a szemöldökét. Nem válaszolt.
Melisande arra gondolt, talán nem érti a frankok nyelvét, s
hozzáfogott, hogy megismételje a britek nyelvén, de a harcos a
szavába vágott.
- Valóban? Szívesen látsz? Elárulnád, kit tisztelhetek
becses személyedben?

84
 - A nevem Melisande de Beauville - felelte illedelmesen. -
S amint mondtam, szívesen látlak otthonomban.
Conar felnevetett. - Nemcsak azt várom el, hogy szívesen
láss, milady, hanem...
- Hanem? - kérdezte Melisande bosszúsan.
- Hanem azt is, sőt elsősorban azt, hogy engedelmeskedj!
A lány arcát düh festette bíborszínűvé. - Méghogy
engedelmeskedjek! Micsoda pimaszság! - kiáltotta. - Azt sem
tudom, ki vagy, különben sem engedelmeskednék egy istentől
elrugaszkodott pogány vikingnek!
- Az isten szerelmére, Melisande! -- suttogta Philippe a
háta mögül. - Kérlek, ne feledkezz meg arról, mit tett értünk!
- Mit képzel magáról ez a felfuvalkodott hólyag? --
suttogta vissza.
- Milord! Milord! -- kiáltotta valaki, s mindannyian a hang
irányába fordultak. Az öreg Ragwald közeledett feléjük lóháton,
hosszú ezüst haját, szakái lát, kopott, szürke köpenyét magasra
emelte a szél.
- Ragwald - biccentett felé üdvözlésképpen a viking. Szent
ég! Ezek ismerik egymást! -- döbbent rá Melisande, de aztán
eszébe jutott, hogy öreg nevelője fogadta az öbölben a vikingeket,
s ő tárgyalt a vezérükkel is.
- Melisande! -- Ragwald szigorúan vonta össze
szemöldökét. -- Ez a férfi Conar MacAuliffe, Dubhlain hercege. A
lekötelezettjei vagyunk mindannyian...
- Megfizetjük az adósságunkat! -- felelte a lány.
A nagyon keresztény nevű viking meg sem hallotta a
szavait. Ragwaldra nézett.
- Szóval tényleg ez Melisande grófnő? - kérdezte, s arcára
csalódottság ült.
- Ó igen, milord. Épp olyan gyönyörű, amilyennek
ígértem...
- Egy gyerek! - kiáltotta a viking dühösen.
Gyerek. Aki végignézte, hogyan mészárolják le az apját.
Gyerek, aki csatába vonult. Aki embert ölt a harcban.
- Amint azt már említettem, milord viking -- vetette közbe
Melisande hűvösen --, megfizetjük a segítségedet.
A férfi levegőnek nézte. -- Egy gyerek! -- ismételte.

85
 - Manón gróf akarata volt, hogy te és a grófnő frigyre
lépjetek. Természetesen megfelelő időben. Azt remélte, egymásba
szerettek majd. Sajnálatos módon erre most nincs időnk.
Beauville-nek erőskezű úrra van szüksége, különben félő, hogy
megismétlődik a mai tragédia.
- Micsoda?? -- kiáltott Melisande, de a két férfi észre sem
vette.
- Milord -- kérlelte Ragwald. -- Hosszú éveknek kell még
eltelnie ahhoz, hogy Melisande grófnő minden tekintetben a
feleséged legyen, de a házasságot még ma nyélbe kell ütni.
Gondolj a grófságra, mely azonnal a tied lehet. Az erődöt még
nem is láttad igazán. Biztosíthatlak felőle, hogy egész Frankföldön
nem akad párja...
- Beauville az enyém! - sikította a lány, s arra gondolt,
hogy Ragwald bizonyára megőrült. Igen, biztos, hogy megőrült.
Hisz legyőzték Geraldot, a grófságot többé nem fenyegeti veszély,
s ő mégis azt akarja, hogy egy idegen, egy viking kezébe kerüljön.
- Az enyém, és csak az enyém! - ismételte. - Én vagyok a
grófság úrnője.
A viking Ragwaldra pillantott. - Ráadásul neveletlen is!
- A legszebb a világon - válaszolt az öreg, s elmosolyodott.
A kék szempár végigsiklott a lány testén. -- Igen, de úgy hiszem,
túl sok bajom lesz vele -- sóhajtott fáradtan.
- Milord, könyörögve kérlek...
- Lássuk hát azt az erődöt! -- mondta végül.
Melisande alig kapott levegőt döbbenetében. Ragwald, akit
annyira szeretett s akiről úgy hitte, sajátjaként szereti, most
nyugodt szívvel odalökné ennek az eretneknek! Ő volt tehát a
segítség ára. S mivel a viking őt kevésnek találta, felajánlotta az
erődöt is!
- Ez abszurdum! - kiáltott fel végül. - Egyetlen percig sem
vagyok hajlandó tovább tűrni ezt az arrogáns...
- A viselkedésed valóban tűrhetetlen, gyermekem! --
förmedt rá Conar, aztán ismét Ragwaldhoz fordult. - Gondoskodni
fogok róla, hogy jó modorra tanítsák a kisasszonyt!
- Ragwald! - toporzékolt Melisande, de el is hallgatott,
amikor rádöbbent, hogy tucatnyi szempár szegeződik rá

86
kíváncsian. Férfiak vették körül. Harcosok, akiket néhány perccel^
ezelőtt csatába vezetett.
És persze a viking emberei. Nem fog előttük vitatkozni!
- Verd ki a fejedből ezt az őrültséget! -- sziszegte
nevelőjének. -- Beauville nem alku tárgya... s én sem! -
Megfordította Warriort, s elvágtatott, az erőd felé.
Félúton sem járt még, amikor meghallotta a mély hangú dobogást
a háta mögött. Hátrapillantott, s egy hatalmas, izmos kart látott,
mely feléje nyúlt. Felsikított, s megsarkantyúzta Warriort. De már
túl késő volt. Conar egyetlen mozdulattal megragadta, s maga elé
ültette a nyeregbe. Szorosan átölelte karcsú derekát, s tovább
vágtatott. Melisande lelkében furcsa idegen érzéseket ébresztett a
férfi közelsége. Hullámokban öntötte el a forróság, arca kipirult,
szíve úgy dobogott mellkasában, mint a hollófekete paripa patái,
melyek az erőd felé röpítették őket.
Mire a várfalakhoz értek, az őrök kinyitották a kaput.
A viking nem lassított iramán, míg a várudvarra nem értek.
A lakótorony előtt állította meg a lovát, s körbepillantott. Szemmel
láthatóan elbűvölte a látvány, mert teljesen megfeledkezett
Melisande-ról.
- Engedj el! - kiáltotta a lány, s megpróbált kiszabadulni az
egyre kényelmetlenebbé váló ölelésből. - Azonnal vedd le rólam a
kezed! -- követelte dühösen, s éles körmeivel belemart a férfi
karjába. - Engedj el, különben megharaplak! -- fenyegetőzött. --
Legyőztem Geraldot, veled is könnyen elbánok!
Conar leugrott a nyeregből, megfogta a lány derekát,
mintha csak le akarná segíteni, de nem tette le a földre. Maga előtt
tartotta a levegőben, s dühösen a szemébe nézett. Próbálj csak
megharapni, te elkényeztetett kis pisis, s úgy elfenekellek, hogy
utána egy hétig csak a hasadon bírsz majd aludni!
- Hogy merészelsz így...
A férfi elmosolyodott, aztán kitört belőle a nevetés. -- Atya
isten, mekkora balek vagyok! Egy szépséges grófnő kezéért
harcoltam, aki még tízéves sincs!
- Tizenhárom éves vagyok és ne is álmodj róla, hogy
feleségül megyek hozzád -- sziszegte Melisande. - És azt se hidd,
hogy büntetlenül kezet emelhetsz rám!

87
 - Pedig csak a javadat szolgálná egy kiadós verés --
suttogta Conar. -- Ami pedig a házasságot illeti, még
gondolkodom rajta. -- Letette a lányt, de még mindig a karjában
tartotta.
Melisande-nak hirtelen fájdalomként hasított szívébe a
gondolat, hogy apja élettelen teste még mindig ott hever a
harcmezőn.
- Engedj el! - kérte szelíd szomorúsággal a hangjában.
Nézz körül a várban. Nekem most mennem kell...
- Hova?
- Gondoskodnom kell az apámról -- mondta csendesen, s
alig tudta visszafojtani a könnyeit.
- Menj!
Melisande gyorsan kibontakozott az öleléséből, s elindult a
kapu felé.
- Melisande!A lány hátrafordította a fejét.
- Tudom, mit érzel, de figyelmeztetlek, nem tűrök el még
egy kirohanást az embereim előtt, megértetted?
- Én vagyok itt az úrnő. Úgy viselkedem, ahogy nekem
tetszik!
Conar odalépett hozzá, felemelte az állat, s a szemébe nézett. --
Egy embernek úgy kell viselkednie, ahogy a helyzet megkívánja.
Egy előkelő grófnőnek ezen kívül illene némi méltóságot és
önmérsékletet is tanúsítania.
Melisande összeszorította a fogát dühében. - Nem fog épp
egy viking illemre tanítani! - Ó, de igen! Gondoskodni fogok róla,
hogy valóban úrnőt neveljenek belőled.
- Nincs jogod hozzá!
Aranypillák hullottak a zafírkék szempárra. - Ez esetben
mégiscsak az lesz a legbölcsebb, ha nőül veszlek - mondta
elgondolkodva.
A lány hátat fordított, s elindult, de Conar megfogta a
kezét, s visszahúzta. - Fuss! - kiáltotta. - Igyekszem, mert az
esküvő pillanata vészesen közeleg. S ha a feleségem leszel,
akkor...
- Akkor mi lesz? -- kérdezte Melisande, hátravetette a fejét,
s kihívóan a férfi szemébe nézett.

88
 -...Akkor teljes hatalmam lesz fölötted. És gondoskodni
fogok róla, hogy illemet tanulj! Akár tetszik, akár nem.
Melisande kitépte kezét a férfi kezéből, s futni kezdett.
Mély hangú, gúnyos nevetés kísérte útján...

89
7. fejezet

Mire Melisande a véráztatta harctérre ért, apja testét már elvitték.

Már épp megfordult, hogy visszasétáljon a várba, amikor Ragwald
csontos, de meglepően erős ujjai megszorították a vállát.
- A kápolnába vitték - mondta Ragwald. - Gyere,
elkísérlek...
Ajány lerázta magáról a férfi kezét. -- Tudom, hol a kápolna. És
nem akarlak még egyszer a közelemben látni.
Ragwald nagyot sóhajtott. -- Melisande, hallgass meg,
kérlek...
- Hogy tehettél ilyet? Győztünk! Mi győztünk, ennek
ellenére te lepaktáltál azzal a vikinggel! Semmi szükségünk a
segítségére! Gyűlölöm őt, és soha nem leszek a felesége. Én
vagyok Beauville úrnője, s nem kényszeríthetsz bele ebbe az
értelmetlen házasságba!
- Apád lelki üdvére kérlek, gondolkozz!
- Gondolkoztam eleget! Gerald halott, többé nem fenyegeti
veszély a grófságot!
- Nem Gerald volt az egyetlen, akinek Beauville erődjére
fáj a foga. Elismerem, ma
bátran viselkedtél, de lásd be, gyenge vagy és túl fiatal ahhoz,
hogy megvedd a népedet. Különben ezt a vikinget apád szemelte
ki jövendőbeli férjedül.
- Méghogy az apám! - kiáltott Melisande, arcán
félelemként sápadt el a döbbenet.
- Ez a férfi erős, hatalmas. Tudja, hogy kell elbánni a
dánokkal, hisz félig-meddig maga is viking. Menj hozzá! Hidd el,
csak a javadat akarom...
- Akkor ne kérj tőlem ilyesmit!
Ragwald összevonta a szemöldökét. -- Amikor apád
először említette a tervét Conarral és veled kapcsolatban, én
elleneztem a legjobban. Most már belátom, ez az egyetlen
megoldás...
- Nem leszek a viking felesége! Nem, nem és nem! --
Melisande tisztában volt vele, hogy a viking sem akarja őt. A férfi
csupán a grófságra és az erődre vágyik. -- Figyelmeztetlek,
Ragwald, ha kell, megszököm, de... -- kezdte, ám halk lépteket

90
hallott a háta mögött, s elhallgatott. Megfordult. Conar néhány
embere állt előtte. Melisande arra gondolt, még soha nem látott
ennél vegyesebb társaságot: hárman fekete hajúak voltak, ír
palástot viseltek, gyönyörű kelta ékszerekkel. Négynek hosszú,
vörös haja volt, s viseletük alapján akár dánok is lehettek volna.
Hármójuk vonásait pedig szinte kedvessé varázsolták az apró
szeplők, s az arcukat keretező tűzvörösen csillogó haj korona.
A harcosok tiszteletteljesen meghajoltak a lány előtt, aztán
szószólójuk, az egyik vörös hajú, előrelépett. - Atyádat a
kápolnában ravataloztuk fel. Kérlek, tarts velünk, hogy együtt
imádkozhassunk lelki üdvéért. - Ragwaldhoz fordult. Uram, a
herceg beszélni óhajt veled.
Forró könnyek marták Melisande szemét, de büszkesége
hatalmasabb volt fájdalmánál. Magasra emelte az állat.
Mindannyian el akartok kísérni? Egy keresztény kápolnába? S
keresztény módjára imádkozni atyámért? -- kérdezte hitetlenül.
A vörös hajú, aki majdnem olyan termetes volt, mint
vezére, elmosolyodott. -- Milady, hazánk, írföld a kereszténység
virágzó szigete. El kellene jönnöd egyszer. Biztos vagyok benne,
hogy szeretni fogod, mint mindenki, aki ott él.
- Talán - felelte a lány, s gúnyosan elhúzta a száját. S
mondd, jó uram, azon a virágzó keresztény szigeten építik azokat a
félelmetes sárkányhajókat is?
- Melisande, fogd be a szádat! -- sziszegte dühösen
Ragwald. -Nos?
- Ó, igen, hölgyem. Igyekszünk minden hasznos találmányt
átvenni Olaf király népétől, s összeötvözni írföld tudományával. A
legcsodálatosabb dolgok születnek e nászból, nekem elhiheted. - A
férfi még kitartóbban mosolygott.
Ragwald hirtelen megragadta a lány karját, s elindult vele a
kápolna felé. - Jól ismersz, Melisande. Tudnod kell, hogy a javadat
akarom, mindig is azt szolgáltam. Nem igazán értettem egyet
azzal, hogy apád fennkölt eszméket ültessen szívedbe, mert a
világ, melyben élünk, sötét és kegyetlen. Okos vagy, sokkalta
érettebb és bölcsebb a korodnál, de képtelen vagy felmérni a
helyzetedet. Nem tudod, mi jó neked és a népednek. Legalábbis
úgy viselkedsz, mintha önmagadon kívül senki és semmi más nem
érdekelne. Felőled aztán lemészárolhatják egész Beauville-t! Te

91
akkor sem mégy feleségül az egyetlen emberhez, aki segíthetne. -
Szembefordult a lánnyal. - S nem azért, mert annyira ragaszkodsz
az örökségedhez, hanem mert félsz egy kék szempártól!
- Nem félek a vikingtől! -Akkor...
- Egyszerűen gyűlölöm.
- Ez nem ok arra, hogy visszautasítsd.
- Fiatal vagyok még a házasságra...
- Sok leánygyermek már a bölcsőben menyasszony.
Legyen eszed, Meiisande! Az esküvő után talán hosszú évekig
nem fogod látni, de biztonságban élhetsz, s erős leszel! Meiisande
karba fonta a kezét, s bosszúsan az égre pillantott. -- Hát nem
tiszteled apád emlékét? -- kérdezte Ragwald dühösen. -- Istenem,
nem lehetsz ilyen gyerekes!
- Ó, drága nevelőm, hiszen gyerek vagyok! Mást sem
hallok tőled!
- Nem viselkedhetsz úgy, mint egy elkényeztetett gyerek!
Szegyeild magad! Képes vagy megcsúfolni apádat még a síron túl
is!
Ez célba talált. Meiisande szívébe jeges tőrként hasítottak
Ragwald szavai. A fájdalom olyan elviselhetetlen erővel
szorongatta, hogy legszívesebben a földre vetette volna magát.
Nem tette. Némán lépkedtek tovább a nagy kapun át a
lakótorony felé. A várudvar közepén Meiisande hirtelen megállt, s
a férfi szemébe nézett. - Azt csinálsz, amit akarsz! Legyen minden
az óhajod szerint. De ne merészelj hozzám szólni az életben még
egyszer!
Sarkon fordult, s tudomást sem véve a viking embereiről, az északi
toronyban berendezett kápolnához futott.
Berontott az ajtón, s egy pillanatra megállt, míg szeme
hozzá nem szokott a pislákoló gyertyák fényéhez. A durva fapadok
között hosszú, bíborszínű szőnyeg vezetett az oltárhoz, ahol apját
felravatalozták.
Manón gróf élettelen testéről már lemosták kiontott vérét, s
tiszta, díszes ruhába öltöztették. Halálos toroksebét puha kendő
takarta. Ujjai kardja markolatára fonódtak, s szeme is csukva volt
már. Olyan békés volt, mintha csak aludna. Milyen szép férfi! --
döbbent rá Meiisande. Milyen fiatal!

92
 A ravatal mellé térdelt, s könnyei, melyeket oly hosszú
ideig visszatartott, most forró, keserű patakokban zúdultak le
hamvas arcán. Hangosan felzokogott, s apja testére vetette magát.
Nem, az nem lehet, hogy meghalt! -- lüktetett agyában a hazug
remény. -- Nem! -- sikította, s rázni kezdte apját. -- Apa! Ébredj
fel! Hallod? Szólalj meg! -- kiáltotta. Könnyei a férfi arcára
hullottak. Nem lehet halott! Nem lehet, hogy ne hallja ismét bölcs,
kedves hangját, örömteli nevetését. Nem lehet ilyen értelmetlenül
rövid, ilyen törékeny az élet! - Apa! Nem hagyhatsz itt! Szeretlek,
apa! - Úgy ölelte magához a merev, kihűlt testet, mintha soha nem
akarná elengedni...
Ebben a pillanatban két erős, meleg kéz ragadta meg, s
határozottan, de gyengéden elhúzta az oltártól. Vakon küzdött az
ismeretlen ellen, aki el akarta szakítani imádott apjától, de a kar,
mely fogva tartotta, túl erős volt ahhoz, hogy kiszabadítsa magát.
Megfordult. Könnyei és eszelős fájdalma sűrű ködfátyolán át
először nem látott mást, csak valami hihetetlenül mély és végtelen
kékséget. Csak percekkel később döbbent rá, hogy annak a
férfinak a szemébe bámul, akit annyira gyűlöl, akitől annyira fél...
- Hagyj magamra... kérlek - könyörgött, s megpróbált
arrébb húzódni, de annyira elgyengült, hogy ha a férfi nem fonja
szorosabbra a karját a dereka körül, összeesett volna.
- Melisande, apád meghalt, és én nem hagyom, hogy
utánamenj -- mondta Conar. A lány újra zokogni kezdett.
- Shh - csitította a férfi, s magához szorította. - Shh, tudom,
mit érzel, de hidd el, a fájdalom hamarosan elmúlik...
- Soha! - suttogta Melisande. Gondolatai, érzelmei
összekuszálódtak, elméjére a zsibbadtság ködfátyola ereszkedett
ismét. Észre sem vette, mikor hagyták el a kápolnát.
A nap már nyugovóra tért. A várudvaron a fáklyák
kísérteties fényében sápadt, szomorú, könnyes arcok villantak fel
Melisande előtt, aztán újra elnyelte őket a sötétség. Apjára
gondolt. Utolsó csókját, utolsó ölelését még őrizte teste.
Az utolsót!
Erős karját nem tárja többé ölelésre, ajkát lepecsételte a
halál csókja.
Őrökre elhagyta. Örökre.

93
 Zokogni kezdett. Hosszú, finom ujjak simították ki arcából
a könnyáztatta tincseket, puha ajak lehelt hűs csókot lángoló
homlokára. Erős kar ölelte oltalmazón, s furcsamód, ebben a
pillanatban Melisande úgy érezte, ez a kar jelenti az egyetlen
menedéket a fájdalom, a sötétség, a halál birodalmában.
Néhány perccel később, amikor feleszmélt kábulatából, a
kandalló előtt találta magát, apja karosszékében. Férfiakat látott
maga körül. Ragwaldot, Castont, Philippe-et és a viking embereit.
A magas, vörös hajú férfi, akivel délután beszélgetett,
rámosolygott, s elindult felé, de a viking odalépett hozzá, elvette
tőle a kelyhet, melyet a kezében tartott, aztán a karosszék elé
guggolt, s a lány szájához emelte a kis kupát. Idd meg szépen --
suttogta. - Forralt bor. Segíteni fog.
- Rajtam semmi nem segíthet - válaszolta Melisande
erőtlenül.
- De igen, az idő. Az idő minden sebet begyógyít.
Hunyt szemmel kortyolt. Melegség áradt szét elgyötört
testében. A bor erős volt és finom. Burgundi. Apja hozta
zarándokútjáró!. Melisande megremegett a gondolatra. Nem
kortyolt tovább. Megragadta a kelyhet, s egy szuszra felhajtotta a
meleg nedűt, aztán a kíváncsi kék szempárba nézett, az idegen
férfi szemébe, aki el akarja foglalni apja helyét.
Hosszú másodpercekig fürkészték egymás tekintetét, végül
Melisande lesütötte a szemét, s előrenyújtotta a kelyhet. Conar
elvette tőle, felállt, s az asztalhoz sétált. Egy sárga pergament vett
a kezébe, s újra a lány felé fordult.
- Megtaláltuk apád iratait - szólt csendesen, s az ibolyakék
szempárba nézett. Melisande közönyösen bámult maga elé. - A
házassági szerződést már hónapokkal ezelőtt megírta. Elolvasod?
Melisande azonnal felkapta a fejét. A lélegzete is elakadt.
Nem akarta, nem tudta elhinni, hogy apja valóban ennek a férfinak
szánta. Lehetetlen, hisz azt ígérte, ha eljön az ideje, szabadon
választhat.
Válaszolni akart, de nem jött ki hang a torkán. Úgy érezte,
elárulták. Mindenki elárulta, akit szeretett, akiben bízott. Először
Ragwald, és most... és most apja is.
Dühe tüzes, fortyogó, fekete mételyként áradt szét ereiben.
Első gondolata a menekülés volt. Felállt, de a lába majdnem

94
összecsuklott. Minden erejét össze kellett szednie, nehogy
visszazuhanjon a székébe. Kihúzta magát, s végighordozta
tekintetét a teremben lévő férfiakon. Boldog volt, hogy fiatal kora
ellenére jó néhány harcosnál magasabb.
A vikinget kivéve. Melisande biztos volt benne, hogy
Conar MacAuliffe-nél nincs hatalmasabb férfi az egész világon.
Azért sem félek tőle! -- szólalt meg lelkében a dac hangja.
A zafírkék szempárba nézett, mely még mindig a válaszára vár. --
Semmi szükség rá -- mondta hűvösen. -- Gyermeki kötelességem,
hogy eleget tegyek apám óhajának.
Conar az asztalra tette a pergament, s a lányhoz sietett.
Képes vagy visszajönni a kápolnába... most?
- Most?
- Igen, Melisande. Minél hamarabb szeretnék túlesni a
ceremónián, így lesz a legjobb mindenkinek.
- De... az apám ott fekszik a ravatalon.
- Azt akarom, hogy ő is ott legyen. Mennyi időre van
szükséged, hogy összeszedd magad?
- Nem hiszem, hogy bölcs dolog gondolkodási időt adni a
lánynak -- vetette közbe Ragwald. - Egyedül hagyni pedig
egyenesen őrültség...
- Miért? Attól félsz, hogy megszökik? -- kérdezte a viking.
Ragwald nem válaszolt. Conar elmosolyodott, csípőre tette a
kezét, s nagyot sóhajtott. -- Előlem senki nem futhat el. Gyors
vagyok. Gyorsabb bárkinél. Azt szeretném, ha ebben a kérdésben
ő döntene. Nos, Melisande, szükséged van időre, vagy sem?
Melisande csak most döbbent rá, mit is akar a férfi
valójában. Apja holtan fekszik a kápolnában, s most azt akarja,
hogy menjen oda, s kihűlt teteme mellett mondja ki a „boldogító"
igent!
Lesütötte a szemét. Manón grófnak végül is jelen kell lennie lánya
esküvőjén.
Keze ökölbe szorult. Ujjai elfehéredtek, éles körme tenyere
puha húsába mart. A nép - gondolta, s újra felemelte a tekintetét.
Meg kell tennie, a népért, Beauvi l le-ért. A parasztokért, a
kovácsokért, a kézművesekért, a fejőlányokért. Felelős értük. A
nép gyenge, kiszolgáltatott... Ha férjhez megy a vikinghez, újra
visszanyerik erejüket, melyet Manón halálával elveszítettek.

95
 - Készen állok. Mehetünk. -- Ragwaldra pillantott. -- Ne
félj, asztrológus, nem fogok megszökni. - Tekintetét
végighordozta a férfiakon, ajkát furcsa, távoli mosoly
csiklandozta. - Hisz már jó előre elrendeztetek mindent. Mit
számít, mit mondok, mit gondolok.
- Az egyháznak szüksége van a beleegyezésedre -- szólalt
meg a vörös hajú.
A lány felnevetett és megrázta a fejét. - Az egyik unokafivérem az
esküvőjén egyszerűen belemarkolt engedetlen arája hajába, s a
megfelelő pillanatban erőszakkal kényszerítette ki az igent.
- Ugyan, milady, erőszaktól nem kell tartanod, hiszen...
kezdte a vörös hajú, de Conar a szavába vágott. - Dehogynem! Ha
szépszerével nem jössz hozzám, kénytelen leszek erőszakot
alkalmazni.
- Miért teszed ezt velem? - kérdezte Melisande, s ibolyakék
szeme újra megtelt könnyel. - Te sem akarod igazán ezt a
házasságot. Hisz én még gyerek vagyok!
- A gyerekek felnőnek -- felelte Conar, s megvonta a vállát.
-- És különben is, tetszik ez a vidék. Megéri a várakozás.
- Várakozás közben sok minden történhet. Harcosnak len
ni nem életbiztosítás -- mondta Melisande dacosan.
- Ne aggódj -- válaszolta a férfi. -- Nem fogok meghalni.
Kitűnő harcos vagyok. -- Hátat fordított, s az asztalhoz sietett.
- Én, Conar MacAuliffe, esküszöm, hogy teljesítem a néhai
Manón de Beauville gróf végakaratát: nőül veszem lányát, s
otthonomként gondoskodom Beauville-ról.
írótollat vett a kezébe, tintába mártotta, s aláírta az okmányt. A
vörös hajú olvasztott viaszt csepegtetett a pergamenre, végül
Conar rányomta gyűrűje pecsétlőjét, hogy címerével érvényesítse
a szerződést.
Melisande-hoz fordult. -- Indulhatunk...
- Az én kézjegyemre nincs szükség? -- kérdezte a lány.
Conar megrázta a fejét. -- Atyád már aláírta.
A lány legszívesebben felsikított volnna. Hogy tehetett
ilyet Manón? Hogyan szolgáltathatta ki ilyen szívtelenül annak a
világnak, ahol az ő szava egy lyukas garast sem ér?

96
 Összeszorította a fogát. Milyen rosszul teremtette az isten a
világot! -- gondolta. Túl sok hatalmat adott a férfiak kezébe.
Hatalmat, hogy uralkodjanak a nők fölött. Bölcsőtől a sírig.
Soha! - esküdözött Melisande. -- Ez a viking soha nem fog
uralkodni fölötte. Nem fog belőle gyámoltalan, engedelmes,
bárgyú feleséget nevelni, aki ura beleegyezése nélkül még levegőt
sem mer venni. Meg fogja tanulni, hogy ő, Melisande de Beauville
szabad, független, egyenrangú fél, aki maga alakítja az életét, aki
maga felelős a tetteiért.
- Menjünk! - mondta, s az ajtó felé indult. Óvatosan lesétált
a lépcsőkön, s kilépett a torony bejáratán.
A várudvaron csend és sötétség uralkodott. A halottakat
már összeszedték, a sebesülteket bekötözték. A fájdalom és a
zavar hangjai elnémultak. Melisande felnézett az indigókék éji
égboltra. Csillag milliárdok szórták hideg fényüket a földre, de a
hold ezüst tányérja helyén csak egy fekete vak folt tátongott.
Valaki megfogta a karját. - Melisande - szólt a háta mögül
Conar mély, puha hangja. - Úgy illik, hogy a menyasszony
a kiválasztottjával menjen a templomba.
- Nem én választottalak, hanem az apám.
- Ma este nem vitatkozom veled.
- Helyes. Az lesz a legjobb, ha nem is szólsz hozzám.
A férfi megfogta a kezét. Megszorította. Együtt indultak a
kápolna felé.
- Hidd el, én is sajnálom, hogy ennek így kell történnie,
ilyen körülmények között -- mondta csendesen Conar.
- Nem a te apád fekszik kiterítve az oltár előtt.
- Éppen ezért bocsátók meg neked mindent. Ma este.
- És holnap?
- Holnap már jobb lesz, ha vigyázol. Minél jobban
megismerlek, annál biztosabb vagyok benne, hogy bölcsebb és
határozottabb vagy korodnál és nemednél. De a viselkedésed épp
olyan szemtelen és könnyelmű, mint egy tizenhárom éves
elkényeztetett fruskának!
Melisande mozdulatlanná dermedt, s a férfi szemébe
nézett. -- Ilyennek neveltek! Az apám azt akarta, hogy szabad
legyen az életem!

97
 A kápolna ajtajához értek. Ragwald felolvasta a házassági
szerződést, bejelentette a nemes Beauville- és MacAuliffe-házak
egyesülését, s elmondta az összegyűlteknek, hogy a körülmények
miatt az esküvőt azonnal megtartják.
- Én pedig azt akarom, hogy hosszú legyen az életed. Elég
hosszú ahhoz, hogy örökösöket adj ennek a szép birtoknak mondta
a viking.
- Hol van már az az átkozott csuhás? -- motyogott
Ragwald.
- Itt vagyok!
Melisande a nap folyamán most látta először Matthew
atyát. Az öreg tiszteletes nem tartozott a legbátrabbak közé.
Amikor hírét vette a támadásnak, bizonyára a kápolna mélyére
rejtőzött, s ott reszketett a csata végéig.
Matthew atya egyetlen pillantást vetett csak a lányra, aztán
olyan alázattal nézett Conarra, hogy Melisande tudta hozzá fogja
adni a férfihoz, akár igent mond, akár nemet. Nem mintha
szívtelen ember lett volna: az ősz hajú pap a maga módján
gyengéd, szerető lélek volt, s a lány biztos volt benne, hogy
sajnálja, de talán ő is úgy gondolja, ez az egyetlen lehetőség
Beauville megóvására.
Melisande lehunyta a szemét. Az éjszaka hűvös lehelete
cirógatta arcát, nyakát. Matthew atya a kápolnához vezető lépcső
tetejére állt, s beszélni kezdett. Hangosan elmondta a fiatal ara
nevét, címét, származását, aztán felsorolta a férfi családjának
minden hírneves tagját, amit az összegyűlt tömeg elismerő
morajlással fogadott. Dubhlain királyáról sokan hallottak már,
olyan ember pedig nem akadt, aki nem ismerte volna az ír
főkirály, vagy Nagy Alfréd dicső tetteinek történetét. S ez a férfi,
Beauville leendő ura a rokonuk!
Csak egy barbár viking! -- füstölgött magában Melisande, s
valójában nem értette, hogy azok az emberek, akik a tomboló
Északi Vihar árnyékában nőttek fel, miért nem látják ezt.
- Melisande! -- bökte oldalba Ragwald. Alany csak most
döbbent rá, hogy gondolatai egészen elragadták figyelmét: azt sem
tudta, hol tart a ceremónia.

98
 - Melisande de Beauville, kijelented-e ember és isten színe
előtt, hogy nőül mégy e nemes férfiúhoz? -- ismételte kérdését
Matthew atya.
- Nem.'
A pap megköszörülte a torkát, hogy újra feltegye a kérdést, de
Conar türelmetlenül közbevágott. -- Melisande, hozzám jössz
feleségül? -- Ujjai fájdalmasan megszorították a lány kezét.
Teljesítenie kell apja végakaratát. Meg kell tennie. A
népéért. Beauville-ért.
- Igen! - kiáltotta Melisande. - Ember és isten színe előtt
kijelentem, hogy nőül megyek Conar MacAuliffe-hoz.
A férfi a szemébe nézett. A zafírkék szempár hideg volt s
végtelen, mint mindig, de ott pislákolt mélyén a tisztelet halovány
tiszta fénye.
- A gyűrűt! -- bökdöste Ragwald ezúttal a vőlegényt. --
Errefelé az a szokás, hogy a jegygyűrűt a templom kapujában add
a menyasszonyodnak.
Conar lehúzta ujjáról a gyűrűt, mellyel megpecsételte a
házassági szerződést, s rácsúsztatta Melisande középső ujjara. A
lány ökölbe szorította a kezét, nehogy leessen.
Mert ha ez történne, holnap reggelre a dánok eltörölnék
Beauville-t a föld színéről, minden lakójával együtt. Legalábbis a
babona szerint.
A gyűrű azonban nem esett le, s Matthew atya bejelentette,
hogy most már beléphetnek a kápolnába, s kezdetét veheti az
esküvői szertartás.
- Jársz egyáltalán templomba? -- kérdezte a lány
megvetően.
- Többször, mint gondolnád -- felelte Conar, s Melisande
már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de be is csukta.
Apja holttestét látta maga előtt. Ha a férfi nem kapja el
időben, a földre zuhant volna.
- Nem... nem tudom megtenni -- nyöszörögte. -Muszáj.
Gyere, kapaszkodj belém.
Ez volt az utolsó dolog, amire emlékezett. Mint eszméletlen
sötétség, zuhant rá a fájdalom.
Matthew atya beszélni kezdett. Manón gróf hőstetteiről,
jóságáról, istennek tetsző életéről... és tragikus halálának

99
körülményeiről. Beszélt az erőről, melytől Beauville népe a gróf
halálával megfosztatott, s melyet e házasság révén nyer vissza
újra. Elmondta, hogy Conar MacAuliffe ölte meg Manón
gyilkosát, s ezzel elnyerte a nép bizalmát, mely őt választotta
vezetőjéül s gyámolítójául.
Mindezek után végül rátért az esketésre. Melisande-t ismét
oldalba kellett bökni, hogy kimondja az igent. Kimondta,
gondolkodás vagy ellenkezés nélkül. Félig eszméletlen
állapotában akár a hétfejű sárkányhoz is hozzáment volna, ha
Ragwald úgy parancsolja. Matthew atya házastársaknak
nyilvánította őket, s feloszlatta a gyülekezetet.
Melisande nem tudott felállni. Conar felsegítette,
megcsókolta, aztán karjába emelte, s kivitte a kápolnából.
A lakótorony ajtajában Marié de Tréssé már várta őket.
Átkarolta úrnőjét, s nagy nehezen feltámogatta a lépcsőkön.
Amikor Manón szobája elé értek, Melisande megmakacsolta
magát, s nem volt hajlandó továbbmenni. Erőtlen lába az ajtó felé
húzta.
- Nem! - suttogta Marié gyengéden. - Most nem! -
Továbbvonszolta a kis folyosón, mely a lány hálószobájához
vezetett, aztán betuszkolta az ajtaján. Levetkőztette, ráadta a
hálóingét, s az ágyára fektette.
Ez volt az a pillanat, amikor a kegyes zsibbadtság elhagyta
lelkét, s a valóság, mely mázsás kőtömbként zuhant rá, több volt,
mint amit el tudott viselni. Zokogni kezdett. Hangosan,
keservesen. Marié odaült mellé, megtörölte az arcát, s magához
ölelte. Hamarosan megérkezett Ragwald. Melisande, amint
meglátta, eltaszította magától szolgálólányát, s elfordult
mindkettőjüktől.
- Melisande! - szólt Marié puhán, de Ragwald megfogta a
lány karját és kivezette a szobából. -- Gyere -- mondta --, jobb
lesz, ha most magára hagyjuk. Szüksége van a könnyeire.
Az ajtó hangosan becsapódott.
Melisande egyedül maradt.
Egy férfi felesége lett, akit tiszta szívből gyűlöl.
Örökre elvesztette a férfit, akit az életénél is jobban
szeretett

100
 Újra felzokogott, s könnyeinek keserű áradata magával
sodorta gyermeksége utolsó foszlányait.

101
8. fejezet

Másnap reggelig Conar nem sokat töpregett fiatal felesége sorsa

felől. Brenna volt az, aki felnyitotta a szemét. Brenna apja legjobb
barátjának és anyja legkedvesebb udvarhölgyének gyermeke volt,
félig norvég, félig ír, mint jómaga. Egy napon születtek, együtt
nőttek fel, s a legeslegjobb barátok voltak az egész világon: úgy
szerették egymást, mint két testvér.
Nem mintha Conarnak nem lett volna elég rokona. Ott volt
Leith, a legidősebb bátyja,. Dubhlain örököse. Aztán Eric, akire a
leginkább hasonlított. Occsei, Bryan, Bryce és Conan, végül
húgai, Elizabeth, Megan és a kis Daria. De közéjük tartozott
Brenna is.
A lány mindig vele tartott, bárhova is vetette a sors.
Gyűlölte a háborúskodást, s ha tehette, távol is maradt a
harcterektől, de az élet apró-cseprő dolgaiban Conar soha nem
igazodott volna el a segítsége nélkül. Négyéves sem volt még,
amikor Mergwin -- az ír főkirály tanácsadója és legjobb barátja,
írföld leghíresebb druidája s a viking világ leghatalmasabb
rúnamestere -- megérintette Brennát, és ezzel tanítványává
fogadta.
Conar csak az utóbbi években döbbent rá, hogy öreg
nevelője mit látott a lányban. Brennának ugyanis megvolt az a
csodálatos képessége, hogy belelásson az emberek leikébe. Bárkit
is sodort útjukba az élet, mindig tudta, ki a hazug, s ki az, aki
igazat mond. A legelvetemültebb gonosztevőben is meglátta a
jóságot, s a legájtatosabb szent szívében is felismerte a
gonoszságot. Mindemellett természetesen járatos volt a kelta titkos
tudományokban és a viking rúnavetésben is, bár Conar, akit
keresztény szellemben neveltek, ez utóbbiakat nem tartotta sokkal
többre vásári hókuszpókusznál.
Vagy mégis? Conar tisztelte és szerette Mergwint, s vakon
megbízott a szavában, éppúgy, mint családja többi tagja. Apja
soha nem hozott fontos döntést anélkül, hogy ki ne kérte volna a
druida véleményét, anyja pedig, bár buzgón látogatta az Isten
házát, szívesebben fordult vezetésért öreg nevelője isteneihez,
mint a keresztény egyistenhez. Aki ismerte Mergwint, tudta róla,
hogy lát bizonyos dolgokat. A jövő kapuja előtte mindig nyitva

102
állott, s ezzel gyakran kivédte, vagy ha elkerülhetetlen volt,
tompította -- a sors csapásait, melyek szeretteit érték. Conar hitte,
hogy van mennyország és pokol, de igazából nem érdekelte, hogy
az Isten és angyalai, vagy Odin és családja népesíti azt be.
Walhalla és Paradicsom: számára ugyanazt jelentette, így tehát az
sem számított sokat, hogy Brenna milyen forrásból meríti tudását:
rúnát vet, a csillagok állását nézi, a keresztény istenhez
fohászkodik, vagy fiatal őzet áldoz a természet ősi isteneinek. A
lényeg az, hogy bölcs tanácsaival mindig mellette állt, s ez
erősebbé tette a leghatalmasabb harcosoknál is.
A Beauville-ben töltött első éjszaka után Conar olyan
kimerültén ébredt, mintha le sem feküdt volna. Feje lázasan
lüktetett, izmai sajogtak, bőre égett a számtalan kis sebtől, melyet
az elmúlt nap csatája során szerzett. Manón gróf ágyában feküdt, s
a tudat szomorúsággal töltötte el szívét. Igaz, életében csak
egyszer, nagybátyja hajóján találkozott a nemes férfiúval, de
azonnal a szívébe zárta, mert megtalálta benne mindazt, amit
nagyapja halálával elveszített. Csodálta rendkívüli
intelligenciájáért, hatalmas műveltségéért, érzékeny
igazságszeretetéért, és soha nem bizalmaskodó őszinteségéért.
Boldog volt, amikor kézhez kapta Manón meghívólevelét, s
azonnal hajóra is szállt, de legsötétebb rémálmában sem gondolta
volna, hogy ez a szörnyűség fogadja majd. S bár még időben
érkezett ahhoz, hogy megvédje Beauville-t, a gróf életét már nem
tudta megmenteni...
Kinyitotta a szemét, s legnagyobb meglepetésére egy
ibolyakék szempárat látott maga előtt. Melisande dühtől viharos,
szépséges tekintetét.
Azért jött, hogy elidőzzön egy kicsit apja emlékei között
gondolta. Nem számított rá, hogy őt itt találja.
Felült. A lány azonnal hátrálni kezdett az ajtó felé, arca
elsápadt, szeme tágra nyílt rémületében. - Jó reggelt! - üdvözölte
Conar, de Melisande sarkon fordult, s elfutott. -- Melisande!
Azonnal gyere vissza! -- kiáltott utána, de csak apró léptei
távolodó hangja válaszolt.
A kis boszorkány! -átkozódott némán Conar. Ifjú
feleségének esze ágában sincs engedelmeskedni. Épp itt az ideje,
hogy valaki móresre tanítsa -- dühöngött tovább, s már indult is

103
utána, amikor rádöbbent, hogy anyaszült meztelen. Haragja
azonnal elpárolgott. Nem csoda, ha megrémült az a szegény
gyermek - gondolta. Egy meztelen férfitest, kivált ha még csúnya
sebek is borítják, nem éppen ártatlan leánykák szemének való
látvány.
Aztán eszébe jutott, hogy Melisande talán hosszú percekig
bámulta, mielőtt felébredt, s különben is, amikor kinyitotta a
szemét, egyáltalán nem látott a tekintetében félelmet.
Az átkozott kis bestia! -- káromkodott magában. Nem,
Melisande-t egy cseppet sem izgatta meztelensége vagy a sebei!
Az nem tetszett neki, hogy az apja ágyában találta, s fütyült az
engedelmességre!
Conar a ruháihoz sietett, melyek katonás rendben hevertek
az ágy lábánál. Felvette feszes gyapjúnadrágját, hosszú szárú
bőrcsizmáját, aztán belebújt fehér vászoningébe és tunikájába,
végül felcsatolta övét s kardját, mely nélkül soha nem tett egy
lépést sem. Egy fiatal szolgáló lépett a szobába, mosdóvizet és
törülközőt hozott. Conar megmosdott, s kiment a szobából.
A nagyterem felé indult, s útközben újra megcsodálta az
erődöt. Tetszett neki a lakótorony belső elrendezése, legfőképpen
az, hogy a hálószobákat a terem fölé építették, s alatta, a
földszinten rendezték be a fegyver- és élelmiszerraktárát.
Mergwin gondos nevelésének köszönhetően Conarnak volt
alkalma megismerni az ókori és modern várépítészet alapjait, s
most úgy érezte, hogy ebben az erődben mindannak az elméleti
tudománynak a gyakorlati megvalósulását látja, amit ő hosszú
évek kemény munkájával elsajátított.
Avarát háromszoros védmű vette körül, s egy félig
betemetett várárok -- nyilvánvalóan Beauville elődjének védműve
--, melyet szükség esetén néhány nap alatt ki lehet mélyíteni, s
tengervízzel feltölteni.
Amikor végül a nagyteremhez ért, senki mást nem talált
ott, csak Brennát, és fiatal szárnysegédjét, Swent. A férfi norvég
neve ellenére ízig-vérig ír volt, tűzvörös haja és szeplős arca
legalábbis ír vérről tanúskodott.
A hatalmas tölgyfa asztalon gyönyörűen faragott
fatányérok sorakoztak hozzáillő kupákkal, színültig telt
söröskorsók, sült hallal, baromfival, borjúhús-szeletekkel és friss

104
kenyérrel gazdagon megrakott ezüsttálcák társaságában. Conar
csak most döbbent rá, hogy tegnap reggel óta egy falatot sem
evett. Farkaséhes volt.
Asztalhoz ült. Brenna felemelte az egyik kancsót, és sört
öntött a férfinak.
- Nos, milord, hogy aludtál? -- kérdezte. Conar kíváncsian
nézett a szemébe.
- El kell ismerned, uram, nem úgy terveztük, hogy itt
maradunk - szólalt meg Swen.
Conar megrázta a fejét. -- Nem is maradunk. Nem maradhatunk.
Otthon sok minden forog veszélyben, és én megígértem
apámnak...
- Itt pedig minden veszélyben forog! -- szakította félbe
Brenna. Megrakott egy tányért étellel, s a férfi elé tette. -
Különben is, most már Beauville az otthonod. Nézz körül, Conar!
Ez az erőd, a birtok a tied. Apád elégedett lesz, ha...
- Apám nagyon jól tudja, hogy bármely uradalom kiválóan
működik az úr távollétében! - vágott a szavába Conar. - Biztos
vagyok benne, hogy Ragwald nagyszerűen elboldogul majd
nélkülem.
- Hajózz csak el! -- csattant fel Brenna türelmetlenül. -- De
figyelmeztetlek rá, két napot sem adok, s Beauville-t újabb
támadás éri. Mert míg Melisande itt van -- nélküled --, a grófság
nincs biztonságban!
Conar összevonta a szemöldökét, lerakta a kenyeret,
melybe épp beleharapni készült, aztán hátradőlt, s karba fonta a
kezét. - Rendben van, Brenna. Ki vele, mi jár a fejedben? Mit
számít, hol van Melisande?
- Az isten szerelmére, hát nem látod? -- kérdezte dühösen
Swen, de rögvest el is hallgatott. -- Bocsáss meg, milord -- rebegte
bűnbánóan.
- Mit akarsz mondani, Swen? Mi a pokol van veletek ma
reggel? -- kérdezte zavartan Conar.
- Megnézted már jobban azt a lányt? -- érdeklődött Brenna
szelíden.
- Jó alaposan -- tette hozzá Swen.
Conar értetlenül pillantott hol Brennára, hol
szárnysegédjére. A lány végül megszánta, leült mellé, s a szemébe

105
nézett. -- Manón azért hívott ide, mert érezte az egyre fenyegetőbb
veszélyt... Melisande miatt. Ifjú feleséged bármelyik istennővel
felvenné a versenyt szépségben, de ha történetesen fogatIán lenne,
kopasz és púpos, akkor is férfiak százai hevernének a lába előtt... a
hozománya miatt.
- Ugyan, Manón lánya még tizenhárom sincs!
- Szépségének és örökségének híre mégis bejárta már egész
Frankföldet -- felelte Brenna.
Conar dühösen csapta kupáját az asztalra. -- Számomra
akkor is gyerek. Csupán azért egyeztem bele a házasságba, mert
Ragwald -- Manón végakaratára hivatkozva -- ragaszkodott hozzá,
s mert ez tűnt az egyetlen járható útnak arra nézve, hogy a grófság
a de Beauville-ek kezén maradjon.
- Melisande valóban fiatal még -- bólmtott Brenna --, de
nagyon sok nő már anya az ő korában. És hadd emlékeztesselek
rá, hogy te sem voltál sokkal idősebb, amikor érdeklődni kezdtél a
szebbik nem iránt.
- Ugyan, honnan az ördögből tudhatnád... -- Conar
elhallgatott. Brenna tudta. Hány éves is volt, amikor az egyik
elbűvölő fejőlány karjában találta magát?
Biztos, hogy sokkal több tizenhárom évesnél...
Talán nem olyan sokkal, de... Az egészen más volt. S különben is,
elege van már ebből az értelmetlen, ostoba vitából.
- Nem viszem magammal a feleségemet -- jelentette ki
határozottan. -- S nem is fogom... Nos, Brenna, ha olyan jól
ismersz, tudnod kell, hogy nem szoktam gyereklányokat az
ágyamba cipelni, amikor...
- Amikor az érettebb asszonyok is tárt karokkal várnak
sóhajtott Brenna. -- Tudod mit, Conar? Azt csinálsz, amit akarsz,
nem érdekel. De jobb lesz, ha észben tartod: Beauville
veszedelmes hely Melisande számára, Beauville számára pedig
éppoly veszedelmes Melisande jelenléte. A hozományra éhes
kóbor lovagok csak az alkalomra várnak, hogy megszerezzék a
lány kezét, s azzal együtt az örökségét.
- Épp azért vettem feleségül, hogy ez ne történhessen meg.
- Ha egy házasság nincs elhálva, könnyen felbontható.
Törvényesen.

106
 - Rendben van, akkor mit tegyek? -- kérdezte ingerülten a
férfi. -- Erőszakoljak meg egy kislányt, aki ráadásul tegnap
vesztette el az apját?
- Nem, dehogy -- válaszolt Brenna békítőén. -- Azt ajánlom
inkább, hogy jól nézd meg, kit vettél feleségül. És vidd magaddal,
valami biztonságos helyre.
Biztonságos helyre...
Ekkor lépett a terembe Melisande, s ez volt az a hosszú hosszú
pillanat, amikor Conar végre alaposan megnézte a feleségét.
Most, hogy a lány nem viselt páncélt, tisztán látta vonalait.
Felsőteste nyúlánk volt, karcsú, s máris nagyon formás. Termete
királynőién magas volt, ébenfekete haja zuhatagként omlott a
hátára, s szépséges keretbe foglalta igazgyöngy arcát, melynek
közepén ott ragyogott ibolyakék szeme.
Az a hatalmas, szenvedélyes, gyönyörű szempár.
Brennának tökéletesen igaza van: Melisande már most két lábon
járó kísértés. És vannak férfiak, akik a legcsekélyebb mértékben
sem idegenkednek attól, hogy gyereklányokat hurcoljanak az
ágyukba.
Conar ökölbe szorította a kezét, s tüzesen megremegett. A
lány az övé. Az ő felesége. S aki egyetlen ujjal is hozzá mer érni,
aki csak szemet mer vetni rá, annak puszta kézzel tekeri ki a
nyakát.
- Lásd be, Conar -- suttogta Brenna --, nem hagyhatod itt
egyedül. Ne feledd, hogy csak és kizárólag a házassági szerződés
által lettél Beauville urává. A háború hamarosan kezdetét veszi.
Lehet, hogy a távollétedben elfoglalják a grófságot, s ha
Melisande-t is itt találják, könnyen elveszíthetsz mindent. Mert a
lány az egyetlen örökös, s egy házasságot oly könnyű felbontani,
ha a feleség még érintetlen...
Melisande a férje felé indult, s Conar elámult mozdulatai
kecsességén, járása öntudatlan, ringó bujaságán. A lány megállt
előtte, szemmel láthatóan tudomást sem vett Brenna és Swen
jelenlétéről.
- Nincs jogod az apám ágyában aludni -- mondta hűvös
méltósággal.
- Úgy gondolod? -- kérdezte Conar, s tekintetével majd
felfalta felesége szépséges testét. Melisande mélybíbor tunikát,

107
fölötte mályvaszínű ruhát viselt, mely nagyon jól illett szeme
ibolyakék árnyalatához.
- Te... te kegyeletsértő gazember! Halott atyámnak még ki
sem hűlt a teste! -- kiáltotta a lány, s hangja megremegett a torkát
fojtogató sírástól.
Conar felpattant a helyéről. -- Nem azért aludtam az apád
ágyában, mert nem tisztelem az emlékét, hanem azért, mert fáradt
voltam. Ugyanis tegnap keményen kellett harcolnom Beauville-
ért. S azt tanácsolom, ha legközelebb beszélni akarsz velem,
négyszemközt tedd meg.
- Én pedig azt tanácsolom, milord viking, hogy legközelebb
ne kövess el olyan hibát, ami nyilvános megszégyenítést von maga
után.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Conar felmordult,
megragadta a lány karját, s magához rántotta.
- Conar! -- kiáltotta Brenna, s megpróbált Melisande
védelmére kelni.
- Brenna, kérlek, ülj vissza a helyedre! -- parancsolta
Conar.
A levegő megdermedt egy pillanatra. Brenna lassan
visszaült a székére.
Melisande némán vergődött férje szorításában, aztán nagy levegőt
vett, előrehajolt, s teljes erejéből beleharapott a férfi karjába.
Conarnak azonban arcizma sem rándult. -- Bocsássatok meg --
mosolygott barátai felé, s vállára kapta sikoltozó feleségét --, a
grófnőnek és nekem fontos megbeszélnivalónk van egymással.
- Nincs több mondanivalóm számodra! -- kiáltotta
Melisande.
- Nekem annál inkább.
- Nem fogom...
- De igen, milady! -- sziszegte dühösen. Fel hágott a
hálószobákhoz vezető lépcsősoron, végigsietett a kis folyosón,
aztán berúgta a gróf szobájának ajtaját, az ágyhoz lépett, leült, s az
ölébe ültette a lányt.
Nem tudta Igazán, mit tegyen vele. Nem akarta bántani,
mert tudta jól, hogy szívét az apja halála fölött érzett fájdalma
irányítja, s nem a rosszindulat. A viselkedése mindazonáltal

108
felháborító, s tőle igazán nem várhatja el senki, hogy ezt eltűrje.
Mindennek van határa.
Beszél vele, igen, az lesz a legjobb megoldás. Talán meg is
fenyegeti egy kicsit, persze csak azért, hogy megértse végre a
helyzetét. Conar szólásra nyitotta száját, de hangja fájdalmas
üvöltésként tört elő torkából. Melisande újra megharapta.
- Átkozott, elkényeztetett kis ördögfióka! -- kiáltotta, s
határozott szándéka, hogy türelmes és megértő lesz a lánnyal,
hirtelen a semmibe foszlott. Térdére fektette Melisande-t, s ütni
kedte. A fenekét. Tenyere újra meg újra lesújtott, míg dühe le nem
csillapodott annyira, hogy képes legyen visszafogni. Ekkor ismét
felültette a feleségét, s a szemébe nézett. Az ibolyakék
szempárban könnyek ragyogtak: a düh és a gyűlölet könnyei.
- Hogy merészeled! -- kiáltotta.
- Újra megteszem, ha nem fogod be a szád, de tüstént! -
Milord!
Ragwald állt az ajtóban, s látván, mi történt, Melisandehoz sietett,
védelmezőn átölelte, s elhúzta a férfitól. -- Hidd el, uram, nem
akart ő rosszat... -- kezdte.
- De igen, rosszat akartam! -- kiáltotta dacosan a lány.
Conar karba fonta a kezét, s hirtelen olyan komikusnak találta a
helyzetet, hogy legszívesebben felnevetett volna. Feleségül vett
egy gyereket! Egy rongy kölyköt, akinek fogalma sincs a jó
modorról, s annyi veszélyérzete sincs, mint egy újszülött
macskának!
- A pokolba! - átkozódott magában. Nincs idő a
gyereknevelésre! A grófság új uraként neki most felügyelnie
kellene a várfal helyreállítási munkálatait és megszerveznie
Beauville védelmét. Ehelyett mit tesz? Egy ibolyakék szempárba
bámul, melyben olyan gyilkos indulatok kavarognak, hogy a
világért sem merne hátat fordítani neki.
A fenébe is! Melisande a felesége. Nem fog leállni vele
vitatkozni, elvégre ő itt az úr, a lánynak pedig kötelessége
engedelmeskedni.
- Hagyj magunkra, Ragwald! -- mondta hűvösen. -- Itt az
ideje, hogy valaki helyre tegye a milady lelkivilágát.
- Milord, könyörgöm, légy tekintettel a történtekre! Légy
elnéző, hisz...

109
 - Nem kérek a könyörületességéből! Azt akarom, hogy
eltakarodjon innen! El az apám szobájából, az erődömből, a
grófságomból! -- kiáltotta Melisande.
Conar felállt az ágyról, a lányhoz lépett, megragadta a
vállát, s felemelte a földről. -- Az enyém, megértetted? Itt minden
az enyém! -- Ragwaldhoz lökte a feleségét. -- Vidd a szemem elől
ezt a finom és ártatlan kis szépséget, mielőtt ki nem pöckölöm a
száját, s a szobájába nem záratom!
- Ez itt az én szobám! Az apámé volt, s most az enyém!
toporzékolt Melisande.
Conar idegei pattanásig feszültek. Abban a pillanatban kész
lett volna felkapni a lányt, s kihajítani az ablakon. Mégsem tette.
Valami megállásra késztette. Valami abban a könnyektől csillogó,
kerekre nyílt szempárban, mely pokoli lelki fájdalomról
tanúskodott. Melisande nagyon szerette az apját -- gondolta --, s
eleven még a seb, melyet halála mart a szívébe.
- Most elmegyek. Figyelmeztetlek, Ragwald, próbáld jobb
belátásra téríteni az ifjú hölgyet, mert kezdem elveszíteni a
türelmemet. -- Ezzel sarkon fordult, s kiviharzott a szobából.
Lerohant a lépcsőkön a nagyterem felé. Szüksége volt
Brenna és Swen társaságára, biztató szavukra, mert úgy érezte,
nem bírja tovább a feszültséget. De barátait már nem találta
egyedül. Férfiak népesítették be a szobát, Beauville harcosai. Az
őrség kapitánya, Philippe, s a vár hadnagya, Gaston, már jó ideje
vártak rá. Nagy papírtekercseket, az erőd tervrajzait szorongatták a
hónuk alatt.
Conar azonnal megfeledkezett dühéről. Elvette a papírokat,
s óvatosan kiterítette az asztalra. Az építmény gondos és részletes
kidolgozása újra ámulatba ejtette. A legkeményebb ostromot is
kiállná -- gondolta. S a tornyokat is úgy építették, hogy már jóval a
támadás előtt észlelni lehessen a veszélyt. Az egyetlen gyenge
pontot a falak jelentették.
- Soha életemben nem láttam ennél csodálatosabb
erődítményt -- jegyezte meg Swen. Conar felpillantott, s Philippe
arcát figyelte, mely szinte sugárzott a büszkeségtől. Már tegnap
gondolt rá, hogy távollétében a kapitányt bízza meg a vár
védelmével, és természetesen Gastont. A két férfi becsületesnek és

110
megbízhatónak tűnt, nem beszélve arról, hogy valószínűleg úgy
ismerik az erődöt, mint a tenyerüket.
- Swen -- szólt végül. -- Szeretném behatóbban
tanulmányozni a tervrajzokat. Megtennéd, hogy felügyeled
helyettem a javítási munkálatokat? Jó lenne minél hamarabb
végezni a várfalak helyreállításával. Megígértem apámnak, hogy
nem maradok sokáig távol.
Swen bólintott, aztán Brennára nézett, aki azonnal felállt, s
követte a kijárathoz. Gaston és Philippe is elhagyták a termet
katonáik kíséretében.
Conar egyedül maradt Beauville rajzaival.
Néhány másodperccel később jeges borzongás futott végig a
gerincén. Felnézett, s bosszúsan sóhajtott. A lépcsőforduló
biztonságot jelentő távolságából Melisande nézett rá.
- Bocsáss meg, uram, amiért zavarlak -- mondta
udvariasan, de gyűlölettől szikrázó tekintete meghazudtolta lágyan
csengő szavait. -- Az imént találkoztam Matthew atyával. Afelől
érdeklődött, mikor celebrálhatja a halotti misét apám lelki üdvéért.
Azt mondtam neki, hogy természetesen azonnal kezdheti. Csak
azért jöttem, hogy szóljak: ha részt kívánsz venni a temetési
szertartáson, a kápolna kapuja nyitva áll. Nekem már mennem is
kell...
Conar ujjai elfehéredtek az asztalon. -- Majd akkor mégy,
ha én úgy parancsolom.
- Az apámat temetik!
- Neked pedig az a kötelességed, hogy engedelmeskedj!
- Nincs jogod megtagadni tőle a keresztény temetést!
- Nem áll szándékomban megtagadni tőle semmit... --
Elhallgatott. A pokolba! -- átkozódott némán. Már megint úgy
vitatkozik a feleségével, mintha mindketten gyerekek volnának.
Hirtelen felállt az asztaltól, s mélyen meghajolt. -- Most
óhajtod a temetést, milady? Legyen a kívánságod szerint!
A lány felé indult.
Melisande sarkon fordult, s futni kezdett, de Conar pillanatok alatt
utolérte, belemarkolt a hajába, s magához rántotta. Én kísérlek a
kápolnába, kedvesem -- mondta, s a szemébe nézett. -- Apád
embereinek szóltál egyáltalán?

111
 Melisande összeszorította a fogát, s kiszabadította tincseit a
férfi ujjai közül. -- Ragwald már elment, hogy kihirdesse a
temetést.
- Nagyszerű. Ez esetben akár indulhatunk is.
Megfogta a lány könyökét. Melisande gyűlölte az érintését,
de nem húzódott el, s nem szólt egyetlen szót sem. Némán
lépkedtek az északi torony felé. A kápolna már zsúfolásig megtelt
Beauville polgáraival. A ravatal mellett Gaston és Philippe álltak,
az elhunyt gróf lábánál Ragwald térdelt. Melisande eltépte magát
férjétől, s öreg nevelőjéhez rohant.
Conar engedte elmenni.
Matthew atya lépett az oltár elé, s beszélni kezdett. Szívbe
markoló szavakkal méltatta Manón istennek tetsző életét,
hőstetteit, népe iránti odaadó szeretetét és gondoskodását. A
kápolna lassan megtelt a gyász puha hangjaival. Conar torkát tüzes
férfikönnyek fojtogatták; őszintén szerette és tisztelte Manont, s
elevenen élt még lelkében a fájdalom, melyet nagyapja halála mart
szívébe.
Amikor az istentisztelet véget ért, Manont legközelebbi
barátai emelték vállukra, hogy utolsó útjára kísérjék. Egy hatalmas
kétszárnyú ajtó vezetett a családi kriptába, melyet a kápolna
pincéjébe építettek. Odalenn hűvös volt és sötét. Falra erősített
fáklyák mutattak utat a gróf végső nyughelye felé. A férfiak
óvatosan lefektették a halottat a márványból faragott kőágyra.
Matthew atya elmondta az utolsó imádságot, aztán megfordult,
hogy elhagyja a kriptát. A többiek csendben követték. Melisande-t
kivéve.
Manón lánya egyetlen könnycseppet sem ejtett az egész
szertartás alatt. Férfiembert meghazudtoló erővel viselte fájdalma
szörnyű terhét, s most, hogy eljött a végső búcsú pillanata, odaállt
Philippe elé, s kijelentette, hogy apjával marad még egy kis ideig.
Conar összevonta a szemöldökét. Nem tetszett neki a lány furcsa
viselkedése. Körülnézett a kriptában. Fehér lepelbe burkolt alakok
feküdtek a gróf mellett. Közöttük Melisande édesanyja...
- Melisande -- szólt csendesen. A lány riadtan kapta fel a
fejét, mintha csak most döbbent volna rá a jelenlétére. Nem bölcs
dolog -- figyelmeztette gyengéden.

112
 Philippe Conar elé lépett. -- Ne aggódj, uram. Majd én
vigyázok rá. Gondoskodni fogok róla, hogy ne maradjon sokáig-
Conar Melisande-ra pillantott, aztán nagyot sóhajtott. Nem,
barátom. Menj, menj csak a többiekkel! Majd én ittmaradok vele.
Philippe bólintott, leakasztott egy fáklyát a falról, s társai
után indult.
Conar egyedül maradt a feleségével.
Melisande halott apja mellé állt, s Conar újra megcsodálta
karcsú termetét, tartásának természetes méltóságát. Nem látta az
arcát: hosszú haja ébenfekete sátorként omlott elé, s úgy ragyogott
a fáklya fényében, mint a föld méhében szunnyadó kőszén.
Mozdulatlan némaságban múlt az idő. Örökkévalóságnak
tűnő percek teltek el, s a percekből lassan órák lettek. Conar végül
megköszörülte a torkát, odasétált Melisande-hoz, s megszorította a
vállát. -- Itt az idő. Mennünk kell.
- Apa most már örökre egyedül marad a sötétségben.
- A lelke már a mennyországban jár.
- A mennyországban vagy a Walhallában?
- A kettő talán egy és ugyanaz.
Melisande újra a némaság ködjébe burkolózott.
- Gyere, menjünk! - szólalt meg hosszú percek múltán
Conar, s azzal a határozott szándékkal állt Melisande elé, hogy ha
kell, erőszakkal, de kivonszolja a kriptából. Amikor azonban
megfogta a kezét, egészen véletlenül egy forró, parányi kis
könnycsepp hullott a kézfejére. A férfi, mint akit villám sújtott,
mozdulatlanná dermedt. Melisande csak ekkor emelte föl
szépséges arcát, melyet könnyek ezüstfényű fátyola borított. --
Csak még egy imádságot -- suttogta, aztán hirtelen kitört belőle a
sírás. - Egy utolsót.
Conar átölelte a feleségét, s most az egyszer Melisande
nem küzdött ellene, hanem szorosan hozzábújt, széles mellkasába
temette arcát, s zokogott, egyre csak ontotta keserű könnyeit. A
férfi végül karjába emelte, s kivitte a sötét kamrából. A kápolnába
vezető lépcső legfelső fokára ült le, ahova már beszűrődtek a nap
sugarai, de fényük még nem bántotta a fáklyák gyér fényéhez
szokott szemüket.
Conart valami egészen különös érzés kerítette hatalmába.
A lány puha karja úgy ölelte át, mintha soha nem akarná

113
elengedni, s a tudat, hogy Melisande számára most ő jelenti az
egyetlen támaszt, felébresztette lelkében minden férfi ősi,
oltalmazó ösztönét asszonya iránt. Lehunyta a szemét, s még
szorosabban magához vonta a lányt, puha csókot lehelt az arcára, s
ringatni kezdte. Végigsimította puha hajkoronáját, s újra meg újra
elsuttogta, hogy a fájdalom hamarosan elmúlik, de az emlékek
örökké ott fognak élni a szívében.
- Honnan is tudhatnád, mit érzek? -- hüppögte Melisande.
- Én is elvesztettem már egy szerettemet. Valakit, aki olyan
volt, mint az apád.
- Viking volt?
Conar elmosolyodott -- Nem, te kis buta. A nagyapámról beszélek,
anyám apjáról. Ő volt a legnagyobb ír uralkodó, aki egyesítette
írföld királyságait, s békét hozott a népemnek.
Melisande nem válaszolt. Közelebb fészkelte magát a
férjéhez, s felsóhajtott. -- De te már biztosan hozzászoktál a halál
gondolatához, hisz nap mint nap találkozol vele a harcmezőkön.
- Nem mindennap. És egyáltalán nem keresem a társaságát.
Igazából... -- Elhallgatott.
- Igazából mi? -- kérdezte a lány kíváncsian.
A férfi felsóhajtott. - Anya nem akarta, hogy a fiaiból
harcosok legyenek. Azt szerette volna, hogy mindannyian békében
éljük le az életünket. De apám figyelmeztette, hogy a mai
kegyetlen világban csak erővel lehet érvényt szerezni a békének,
éppen ezért fiainak épp olyan jártasnak kell lenniük a harc, mint a
béke művészetében. S igaza is lett. Amikor nagyapám meghalt,
kitört a háború, nekünk pedig harcba kellett vonulnunk, hogy
megvédjük mindazt, amit élete során alkotott. A nagyapám
nagyszerű ember volt. Mindig tudta, mikor kell harcolnia, s mikor
tárgyalnia ellenfeleivel. Mint ahogy azzal is tisztában volt, hogy a
békét nem elég megszerezni, de éberen őrködni is kell fölötte.
- Apa is tudta ezt -- suttogta Melisande. -- Azért építette ezt
a várat, hogy az embereket megvédje az átkozott vikingektől. De
aztán elárulták és tőrbe csalták... -- Felemelte a fejét, s Conar
szemébe nézett. Hirtelen rádöbbent, hogy a férfi ölében ül, s úgy
bújik hozzá, mintha... mintha...
Gyorsan kibontakozott az öleléséből, s felállt. -- Most már
jól vagyok. Nem fogok... nem fogok többet sírni. -- Hátrébb

114
húzódott, s megköszörülte a torkát. -- Köszönöm, amit az apámért
tettél, de úgy érzem, el kell mondanom, hogy nem értek egyet a
választásával, s azt hiszem, Ragwald gyűlöletesen viselkedett. És
te is. Persze, te viking vagy, míg ő keresztény, emellett...
- Melisande -- vágott a szavába Conar, s dühében
megcsikorgatta a fogát. -- írföld az egyik legkeresztényibb
ország...
- ...emellett apám legjobb barátja. Nem értem, miért tette
ezt velem, de ez most mellékes. A lényeg az, hogy bár hálás
vagyok, amiért meggyilkoltad Geraldot, nem tekintelek a
férjemnek. Számomra te éppen olyan viking vagy, mint azok, akik
hordákban pusztítják a vidéket. És... és nem bocsátók meg
semmiért. Most pedig, ha megbocsátasz, visszavonulok a
szobámba, s ott is maradok, míg úgy nem döntesz, hogy végleg
elhagyod a grófság területét.
Conar annyira megdöbbent a lány szavainak nyers
arroganciáján, hogy hosszú másodpercekig szólni sem tudott.
Melisande fürgén elsiklott mellette, s felszaladt a lépcsőkön.
Megállíthatta volna, de csak nézett maga elé, mintha képtelen
lenne felfogni a hallottakat.
- Az isten verjen meg! -- átkozta magát később, mikor
végre feleszmélt. -- Az isten verjen meg!
Feltápászkodott a helyéről, fel hágott a lépcsőkön, s a lány
után indult. Mikor kilépett a várudvarra, s körülnézett, látta, hogy
a nagy gyász ellenére a vár élete visszatért az eredeti
kerékvágásba. A gyerekek hajtották libáikat, a kovács tovább
munkálta a vasat a műhelyében, és sülő kenyér illata hatotta át a
levegőt.
Manont eltemették. Az élet ment tovább.
Conar a lakótorony felé indult, azzal a határozott
szándékkal, hogy újra átnézi Beauville tervrajzait. Mozdulatlanná
dermedt, amikor megpillantotta feleségét az egyik őr társaságában.
A fiatal harcos olyan magas lehetett, mint Melisande, de Conar
biztos volt benne, hogy nem lehet több tizenhat évesnél. Tovább
figyelte őket, s bár magának sem merte volna bevallani, a
legerőszakosabb, legtüzesebb -- és legabszurdabb féltékenység
kerítette hatalmába. A fiú szemmel láthatóan vigasztalni próbálta a
lányt. Gyengéden simogatta a haját, s a fülébe suttogott valamit,

115
amit Conar nem hallhatott. Melisande pedig úgy mosolygott rá
fájdalma könnyfátyolán keresztül, mintha az angyalát látná. Volt
valami meghittség abban, ahogy ott álltak, s egymás szemébe
néztek. S ez a meghittség volt az, ami a legjobban dühítette
Conart.
Ökölbe szorította a kezét, s a déli toronyhoz sietett. A
nagyteremben terített asztal várta. S miközben ebédjét költötte,
lassan visszaszállingóztak a többiek is: Philippe, Swen, Gaston és
Brenna.
Végül megérkezett az öreg Ragwald is. Asztalhoz ült, aztán
idegesen körbepillantott, mintha keresne valakit. -- Milord, ha meg
nem sértelek, hol hagytad Melisande-t? Attól tartok, ma még egy
falatot sem evett.
- Majd eszik, ha éhes lesz! -- mordult fel Conar. -De...
- Úgy hiszem, a grófnő nem igazán vágyik arra, hogy a
társaságomban étkezzen
Valójában esze ágában sincs csatlakozni hozzám, sem
most, sem máskor. – Az
utolsó mondatát különösen hangsúlyozta, mert bár a többiek nem
vették észre, ő látta, hogy ifjú felesége visszatért, s most a lépcsők
felé indult, hogy a szobájába lopakodjon.
- Milord -- szólalt meg Ragwald. -- Úgy értesültem,
hamarosan visszatérsz atyád földjére, s egy ideig távol leszel.
Természetesen gondoskodni fogok a grófnőről...
- Úgy döntöttem, hogy ifjú feleségem holnap reggel
elhajózik Irföldre -- vágott a szavába Conar. -- Barátaim
meggyőztek róla, hogy itt nincs biztonságban. Nos, tökéletes
menedéket találtam számára. -- Kárörvendően elmosolyodott,
látván, hogy a lány mozdulatlanná dermed döbbenetében.
- Tessék? -- hüledezett Ragwald.
- Anyám nővére apáca. A kolostorban, ahol él, Melisande a
leggondosabb kezekben lesz. A lány sikolya éles tőrként hasította
át a terem levegőjét.
Melisande egyenesen Conarhoz rohant. -- Zárdába akarsz
küldeni?! -- kiáltotta.
- Igen, az lesz a legjobb megoldás. A házasság
beteljesítéséhez még túl fiatal vagy. S én nem szívesen hagynálak

116
itt, kiszolgáltatva a Gerald-félék támadásainak. Beauville most
veszedelmes hely számodra.
- Beauville az otthonom!
- Házasságod révén most már írföld is.
A lány túlságosan lesújtott volt ahhoz, hogy tovább
vitatkozzon. -- Zárda! Zárdába akar küldeni! -- motyogta maga
elé. Aztán hirtelen megfordult, s Ragwald szemébe nézett. Azt
mondtad, ha feleségül megyek hozzá, évekig nem fogom látni.
Szóval így értetted! Nem fogom látni, mert kolostorba zárat!
Ragwald súlyos bűntudattal a tekintetében fordult
Conarhoz. -- Milord, kérlek, gondold meg még egyszer...
- Semmi szükség rá! -- jelentette ki Melisande, s kihívóan
emelte a férjére a tekintetét. - Nem megyek sehova, megértetted?
Sehova! -- kiáltotta magabiztosan, aztán sarkon fordult, s felsietett
a szobájába.
Conar nagyot sóhajtott, s felállt. Igen, az lesz a legjobb, ha
a felesége mihamarabb elhagyja Beauville-t. Nem veszíthet több
csatát ellene. Annál is inkább, mert Melisande csak egy gyerek.
A leggyönyörűbb gyermek, aki fiatal férfiakra mosolyog...
- Amint azt mondottam, a lány holnap elhajózik -- fordult
Ragwaldhoz. -- Rád pedig itt van szükségem.
- De milord...
- Benneteket túlságosan is elvakít Melisande fiatal bája, s
az apja iránt érzett tisztelet - mondta az asztalnál helyet foglaló
harcosoknak. Tudta jól, hogy könnyedén maga ellen fordíthatja
őket, ha feleségét -- Beauville grófnőjét -- érintő döntését nem
indokolja meg kellőképpen. -- Mindenkit biztosíthatok felőle,
hogy nagynéném a legkedvesebb, leggyengédebb és legbölcsebb
teremtmény az egész földkerekségen, s úgy fogja szeretni
Melisande-t, mintha az édesgyermeke volna. Barátaim,
magatoknak is be kell látnotok, hogy úrnőtök itt nincs
biztonságban. S nekem, mint férjének, kötelességem gondoskodni
jólétéről. Holnap tehát elhajózik -- jelentette ki, aztán megfordult,
s a hálószobák felé indult. Melisande-hoz. Tudta jól, hol keresse.
Felsietett a lépcsőkön, s megállt Manón szobájának ajtaja
előtt. Lenyomta a kilincset, de a zár nem engedett. Melisande
bezárkózott.

117
Conar várt néhány pillanatig, aztán hátralépett, s nekirontott az
ajtónak. A félfa megremegett, de a zár állta a rohamot. A férfi
hangosan káromkodni kezdett, nem törődve a nagyteremben
összegyűltekkel, akik minden szavát hallották. Újra meg újra
nekifeszítette vállát a nehéz tölgyfa ajtónak, s amikor meghallotta
odabentről Melisande elfojtott sikolyát, tudta, hogy a zár betörni
készül.
Az ajtó hirtelen kicsapódott. A lány az ágy mögött állt,
tőrrel a kezében. Hosszú utazóköpeny borította a vállát, s Conar
azonnal tudta, hogy ifjú felesége szökéshez készülődik. Megállt az
ajtóban, s karba tette a kezét.
- Mit képzelsz, hova a pokolba mégy?
- Mindegy, csak el innen! -- kiáltotta Melisande. -- Ha
elhajóztál, majd visszatérek.
- Holnap indul a hajód Írország felé.
- Nem...
- De igen! -- Conar bevágta maga mögött az ajtót, aztán
leült elé, neki támaszkodott, s tarkója mögé csúsztatta kezét.
- Mit csinálsz?
- Őrizlek, míg a hajnal első sugarai bíborszínre nem festik
az égboltot. Akkor pedig szépen lekísérlek a kikötőbe, s felraklak
az egyik hajómra.
- Soha! -- káltotta a lány. -- Sikítozni fogok, s
megparancsolom az embereimnek, hogy aprítsanak miszlikbe. S
meg is fogják tenni, mert én vagyok az úrnőjük!
- Majd meglátjuk -- felelte Conar, s arra gondolt,
Melisande előbb-utóbb úgyis beletörődik, hogy mennie kell.
Tévedett. Hosszú órák múltán Melisande kiejtette a tőrt a
kezéből, s az ágyra hanyatlott. Elaludt végre -- gondolta Conar, s
fáradtan lehunyta a szemét.
Valamikor az éjszaka közepén Conar is elszenderedett, de harcos
ösztönei az első gyanús neszre felébresztették. Kinyitotta a szemét,
jókor, mert a lány épp akkor próbált elsuhanni mellette.
- Ejnye-bejnye, nem szeretem, ha hülyének néznek.
Melisande hátralépett, aztán dühösen visszament az ágyhoz.
- Imádkozni fogok, hogy lassú és kínos halálod legyen, s
hogy az isteneid egyenesen a pokol fenekére taszítsák gonosz
lelkedet!

118
 - Lehet, hogy így lesz majd, de nem valószínű. Kitűnő
harcos vagyok.
- A harcosokat könnyen meg lehet ölni a csatában.
- Igen, és bárcsak a csitrik cserfes száját is örökre el lehetne
némítani.
- Ezért még megfizetsz, átkozott gazember!
- Isten a tanúm rá, hogy örömmel megfizetnék.
- Ne küldj el Beauville-ból...
- Már döntöttem.
- Hát gondold meg magad!
- Soha. Mire felkel a nap, már úton leszel írföld felé.
- Nem megyek sehova.
- De igen.
A nap már magasan járt az égen. Conar a mellvéden állt, s
büszkén figyelte, hogyan nyeli el a távolság négy pompás hajóját.
Hangosan felnevetett és megrázta a fejét.
Melisande elhajózott.
Talán épp most csomagolják ki a lepedőből, melybe
belecsavarta, hogy levihesse a hajójára.
Milyen előszeretettel gúnyolta a kis bestia viking
származása miatt. A sors iróniája, hogy a legismertebb frank
trükköt használta fegyverként, hogy jobb belátásra bírja.
Újra felnevetett, de jókedve azonnal elszállt, amikor eszébe
jutott, hogyan mosolygott Melisande arra a fiatalemberre. Tüzes
remegés söpört végig a testén, s azon kezdett töprengeni, vajon
milyen lesz a lány, amikor legközelebb találkoznak.
Mit fog látni abban az isteni szépségű szempárban, amikor
legközelebb találkozik a tekintetük?

119
120
9. fejezet

884 nyara
Úton Wessex felé

- Közeledünk a parthoz! -- szólt oda Bryan a fivérének. Conar, aki

eddig csukott szemmel élvezte a hajójukat kelet felé hajtó szelet,
Bryan hangja hallatán megfordult, és rámosolygott sötét hajú, zöld
szemű testvérére.
Előttük ott feküdt az angol föld, Alfred Wessex, a mostanra
legendássá vált angol király földje. Bátyjának, Eriének is voltak itt
birtokai, amit akkor kapott, amikor segítséget nyújtott az angol
királynak a dánok ellen, akikkel norvég és ír családjaik már
nagyon régen hadban álltak.
Ahogy nézte a partot, ismét feltámadt benne a harag. A nő
még ennyi év után is dühbe hozta, ha csak rágondolt is.
Conar mindenképpen el akarta hagyni fiatal feleségét
azután a reggel után, ott az erődben, azonban legmerészebb
álmában sem gondolta volna, hogy Melisande ilyen könnyedén
megszabadul tőle.
Sőt, azt sem gondolta volna, hogy a nő ilyen könnyedén a
saját pártjára állítja az ő családját!
Hamarosan visszatért írföldre, nem sokkal azután, hogy
odaküldette, arra számítva, hogy a nő mindenkit terror alatt tart,
azonban Bede-nek mély hitével és határtalan energiájával sikerült
megfékeznie.
Azonban amikor Dubhlainbe érkezett, azt hallotta, hogy
Melisande teljesen megváltozott, mindenkit elbűvölt a családban,
és olyan nagy hatással volt Bede-re állandó és csillapíthatatlan
szellemi éhségével, hogy Bedé zarándokúira vitte az országba.
Tökéletes védelmet élvez, biztosították a férfit, vele Conar öccse,
Conan, Marina és néhányan legjobb embereik közül. Nem kell
semmitől sem félnie. Bedé nagyon elégedett a lánnyal, mondta
Conar anyja. -- Kivételes elme! mondta Erin.
Kivételesen fondorlatos elme, gondolta Conar. Hangosan
azonban nem mondott semmit, hiszen anyja annyira elégedettnek
látszott. A férfi Dubhlain nagytermének elegáns asztala mellett ült,
és Erin átölelte a nyakát.

121
 - Egyszerre örülök és vagyok szomorú. Mesélj nekem arról
a vidékről, amit megszereztél. Annyira hiányzik neki az otthona!
Csodálatos hely lehet!
Örülnie kellene, hogy Melisande jó kezekben van -- és nem
az ő kezében. Bár családja már mindent hallott a történtekről,
egész éjszaka lent ült apjával a nagyteremben, a környékről
mesélve, az ott vívott csatáról és következményeiről.
- Megparancsoltam, hogy építsék újra a tornyot és erősítsék
meg a falakat. Az én embereimmel együtt jelentős bázis lehet az
erődből. Figyelemre méltó erőd, Manón tudta, hogyan kell
építkezni, és milyen tanulságokat lehet levonni a történelemből.
Sok mindent tanult a közeli római romokból és bölcsen
hasznosította ezeket.
- És csak árulás útján tudták elpusztítani -- tűnődött Olaf,
megtöltve fia kelyhét a finom borral, amit ő hozott magával.
- Az, aki elárulta, halott.
- Tudom. De van egy fia. Vigyáznod kell a jövőben. Ezzel
szereztél magadnak egy halálos ellenséget.
- Talán. -- Conar egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta.
-- Ezért küldtem ide a lányt. Mivel soha nem is terveztem, hogy
ottmaradok, és megesküdtem Niallnak, hogy segítek neki írföld
védelmében, ezért nem mertem őt sem otthagyni.
Apja előredőlt a széken. - Soha ne hagyd ott sehol
figyelmeztette Conart.
- Nagyon sok gondot okozott nektek?
Gondot? -- Apja hátradőlt és elmosolyodott. -- Olyan jól
viselkedett, mint egy angyal. -Melisande?
- Mindenki szívét megnyerte.
- Apa, hacsak nem nyerte meg a te szívedet is teljesen,
szeretnélek figyelmeztetni, hogy halálosan megveti a vikingeket és
egyáltalán nem érdekli, hogy én csak félig vagyok az.
Olaf ajkán halvány mosoly játszadozott. -- Conar, anyád is
megveti a vikingeket, mégis boldogan élünk együtt hosszú évek
óta, és a hajók, amelyek kifutnak a kikötőinkből anyád tudtával és
beleegyezésével -- viking mintára készültek. -- Olaf egy pillanatra
elhallgatott, majd folytatta. -- Bölcsen tetted, hogy ideküldted,
mert ez a lány nagyon nagy kincs. Bár tudom, hogy ez a Gerald
valamiféle rokona volt a feleségednek és gondolom a törvények

122
nem engedélyezik a keresztény házasságot vérrokonok között, az
örökség megtartása sokkal fontosabb magánál a birtoklásnál.
Tehát ha meg akarod védeni feleségedet és új örökségedet,
legokosabb lesz, ha mindenhová magaddal viszed Melisande-t.
- Vagy biztonságos helyen hagyom.
- Igen, vagy biztonságos helyen hagyod. -- Olaf ismét
elhallgatott egy pillanatra. -- Nem vagyok benne biztos, hogy
átérzed-e örökséged súlyát.
- Átérzem -- mondta Conar. -- Tudom, hogy Melisande egy
kivételesen okos nő, apa.
- Bármennyire is bosszant most téged, Conar, ő akkor is
egy csodálatos fiatal nő.
Sokkal nagyobb kincs, mint egy akármilyen birtok. -- Olaf
hirtelen felállt és úgy
helyezte az asztalra a kelyheket és gyümölcsöstálakat, hogy egy
térképet alkossanak. -- Itt a te birtokod, írföld, Alfréd Wessexe. És
itt van Gent, Brugge, és a dán bázisok. Ha visszapillantasz a
múltba, láthatod, hogy a partvidéken mindenhol régen
törvénytelen állapotok uralkodnak. Fél szemedet mindig tartsd a
történelmen, Conar. Charlemagne óta nem volt valódi vezetője a
frank birodalomnak. Amikor Kegyes Lajos meghalt, és fiai
felosztották maguk között a földeket, az út szabaddá vált a dánok
előtt. Mert azt el kell ismernem, fiam, a vikingek legtöbbje
zsoldos, és annak az oldalán harcol, aki megfizeti. Különböző
nemzetiségű emberek fogadnak fel zsoldosokat, akik aztán saját
népük ellen harcolnak, amikor háború dúl a birodalomban. Most,
hogy Alfréd megfékezte az áradatot Angliában, a megszállók
hatalmas seregének más sem jár az eszében, csak a hódítás. Ez
pedig azt jelenti, hogy az elkövetkező években állandóan
védekeznünk kell majd. És neked, Conar, nagyon kell vigyáznod,
hogy a feleségedet távol tartsd azoknak a kezétől, akik semmissé
nyilváníthatnák a házasságotokat és valaki máshoz adnák hozzá.
Figyelmeztetlek, a feleséged birtokkal vagy anélkül is nagy érték.
Vigyázz rá nagyon!
- Igen, vigyáznék rá, apám, de most is utazgat az
országban, méghozzá a te beleegyezéseddel.
- Nem is gondoltam, hogy te ez ellen tiltakoznál.

123
 Conar felemelte a kezét. -- Nem tiltakozom. -- Persze hogy
nem tiltakozott. Hiszen ő akarta, hogy más vigyázzon rá.
És mégis zavarta a dolog. Nem akarta, hogy a nő
bármiképp is foglalkoztassa, és mégis...
Nem volt szüksége apja figyelmeztetéseire a nővel
kapcsolatban. Saját felügyelete alatt akarta tudni, bár biztos volt
benne, hogy Bede-del biztonságban van.
Jó volt itthon lenni, azonban idegesítette a tudat, hogy a nő
nélküle utazott el, annak ellenére, hogy a bátyja vele volt, mert
nagyapja halála óta a béke igen ingatag lábakon állt a környéken.
Egy héttel ezelőtt sem volt itthon, amikor nagybátyja, Niall
segítséget kért a megszállók visszaverésére, akik Ulsterre
támadtak.
A megszállókat az ír királyok csapatai verték vissza. A
hadjárat igen hosszúra nyúlt, a veszteségek azonban
jelentéktelenek voltak -- most tanulták, hogyan kell harcolni az
ellenséggel, és sokan az írek közül, akik egykor apja legesküdtebb
ellenségei voltak, most a legerősebb támogatói lettek, tudva, hogy
Fehér Olaf stratégiája rendkívül hatásos közös ellenségük, a dánok
ellen. Olaf szövetségese volt Ulsteri Niall, akit ard-riként ismert
mindenki Erin apja halála óta, és egymásnak fogadott hűségük
nagyban elősegítette az írek összetartását. Sikeres hadjárat volt, de
úgy tűnt, mintha már egy örökkévalóság óta tartana, és bár apja
néha hazalátogatott, Conar erős kényszert érzett, hogy mindvégig
Niall mellett maradjon. Az az idő, amit Frankföldön töltött, mintha
elúszott volna tőle. Igenis foglalkoztatta birtokainak sorsa és
állapota, de az irányítás átvételét későbbre halasztotta. Tudta, ott
minden rendben lesz. Swen rendszeres időközönként üzeneteket
küldött Dubhlainbe, és Conar mindig válaszolt is ezekre. A
Frankföld partján álló erőd jó kezekben volt.
Ugyanúgy, mint Melisande.
A nő csak nagyon ritkán jutott eszébe.
Mire visszatért Dubhlainbe, már két éve is elmúlt, hogy
utoljára látta a feleségét, így aztán meglehetősen meglepődött,
amikor most meglátta. A nő az anyjával ült a nagyteremben,
amikor Conar visszatért, olyan illedelmesen és csendesen, hogy a
férfi először észre sem vette. Amikor azonban tekintete rávetődött,
az a gondolat merült fel benne, hogy talán mégis hiányzott.

124
 Nagyon megváltozott, amióta nem látta. Bár karcsúsága
megmaradt, helyenként finom domborulatokat öltött és mintha a
szeme színe is sötétebbé vált volna. A férfi testében furcsa
bizsergés támadt a láttán. Lehet, hogy még nagyon fiatal, de már
most olyan, mint egy boszorkány. Minden, amit róla mondtak,
igaz. Egyszerűen gyönyörű volt. Haja megdöbbentően fekete,
csontozata tökéletes.
Szeme, természetesen, szikrákat hányt, amikor ránézett,
annak ellenére, hogy mozdulatlanul ült. Nem bocsátott meg neki,
egyáltalán nem.
A férfit meglepte a nő nyugodt viselkedése, amikor
találkoztak. Elfogadta a puszit, és illedelmesen Conar hogyléte
felől érdeklődött. Ennek ellenére úgy tűnt, mihelyst teheti,
elmenekül a férfi közeléből, így aztán Conar nagyon meglepődött,
amikor fürdőt rendelt és a nő belépett a szobájába.
- Már két éve itt vagyok -- mondta.
A férfi azon tűnődött fáradtan, miért zaklatja a nő ilyenkor.
Szemére terítette vászontörülközőjét, és nekidőlt a nagy fa
fürdőkád oldalának, amelyet apja lakrészéből hozatott át. Valóban
-- morogta.
- Idejöttem, ahogy megparancsoltad.
- Idejöttél, mert nem volt más választásod.
- De én nagyon jó tanítvány és kitűnő vendég voltam,
ahogy azt magad is megtudhatod, ha megkérdezed az apádat vagy
az anyádat.
- Apámat, a vikinget? -- gúnyolódott a férfi.
Hallotta, hogy a nő közelebb lép a fürdőkádhoz és ezen
meglepődött. Valamiképp nem érezte már magát biztonságban, így
aztán gyorsan levette a szeméről a törülközőt, és a nőre nézett.
- Tulajdonképpen mit akarsz?
- Haza akarok menni.
A férfi ismét lehunyta a szemét, és hátradőlt. Tehát erről
van szó. A nő ismét közelebb lépett. Meglepetten érezte kezének
érintését a hátán és ezek a kezek csodákat műveltek a vállában
felhalmozódott görcsös feszültséggel.
- Tudom, hogy vannak kötelezettségeid, amelyek
idekötnek, de szerintem nekem haza kell mennem.
- A nyakam -- mondta a férfi. -Mi?

125
 - Egy kicsit följebb. Ott masszírozd.
A férfi érezte az ujjakat a nyakán. A görcsök lassan
feloldódtak. Nagyon jól csinálta. Conar feltételezte, a nő gyakran
masszírozta az apja nyakát, és mivel nagyon szerette az öreget,
megtanulta, hogyan kel! szakszerűen csinálni.
Mindegy, hol tanulta, nagyon finom az érintése!
A férfi hirtelen a tudatára ébredt a nőn végbement
átalakulásokra. Az illata csodálatos volt. Az érintése pedig
átkozottul érzéki.
A férfi összeszorította a fogait, belebámulva a vízbe,
érezve, hogy a feszültség, amely épp az előbb oldódott fel benne,
most visszakúszott a tagjaiba. Ez azonban valami újfajta feszültség
volt. Egy bizonyos feszültség, amely most csaknem szétvetette az
altestét.
Majdnem hangosan fel nyögött, de még időben elfojtotta.
Egyfolytában az lüktetett a fejében, hogy más férfi már régen elég
érettnek tartaná a nőt, hogy igazi feleség legyen.
Nem, még nem! Amíg nem szerez érvényt férji jogainak,
nem kell semmit sem változtatnia saját életén. És nem messze apja
házától, Dubhlain falai közelében áll egy apró tanya, és benne egy
karcsú, szőke, Bridget nevű özvegy, aki gyakran nyújt neki
enyhülést. Cserébe pedig nem kér tőle semmit. És ezen még nem
akart változtatni.
Azonban azok a finom ujjak a nyakán, mintha felgyújtották
volna a bőrét, ott, ahol hozzáértek. És egy új gondolat lopakodott
be az agyába.
Hamarosan.
Már most is megtehetné, megvan hozzá minden joga.
Nagyon sokat fejlődött a nő, amióta nem látta.
- Tehát?
- Mit tehát?
- Hazamehetek? Biztos vagyok benne, hogy apád házában
van valaki, aki örömmel...
- Nem -- válaszolta a férfi laposan. Csak most döbbent rá,
hogy milyen édes és csábító lény a felesége. Az utolsó dolog volt,
amit akart, hazaküldeni egyedül.
- Micsoda? -- A nő keze megállt a levegőben. Megkerülte a
kádat és szikrázó szemmel nézett a férfira.

126
 - Azt mondtam, nem, Melisande.
- De hiszen eddig olyan engedelmes voltam. Én...
- Nem maradtál ittv Akkor is éppen úton voltál, amikor
először itthon jártam. És azért voltál engedelmes, mert az én viking
apám szigorúan vigyázott rád.
A nő szempillái megremegtek, szeme elkeskenyedett.
- Haza kell mennem!
- Nem.
- Úgy látom, nem érted, te hülye viking! Mindent
megtettem. Megtanultam a történelmeteket, meg...
- Nem! És ha nem masszírozod tovább a vállamat, akár ki
is mehetsz.
A nő mozdulatlanul állt, szikrázó szemmel méregetve a
férfit.
Conar összevonta a szemöldökét. -- Hacsak nem akarsz
mégis ittmaradni velem. Eddig úgyis önmegtartóztatást kellett
gyakorolnom -- mármint a te édes ártatlanságod érdekében. De ha
ennyire maradni akarsz, azt hihetem, hogy el akarod kezdeni
gyakorolni házastársi teendőidet.
A nő arcát heves pír öntötte el, úgy söpört keresztül rajta,
mint a dagály. A férfi egy pillanatig biztos volt benne, hogy a nő
keményen próbál uralkodni magán. Elfordult a fürdőkádtól. Egy
kanna víz melegedett a tűzön.
- O, házastársi teendők! -- suttogta a nő. -- Először is hadd
nézzem meg a fürdővizedet!
A férfi túl későn kapcsolt. A nő felkapta a kannát és a forró
vizet belezúdította a kádba.
A férfi haragos kiáltással ugrott ki a kádból, éppen
elkerülve a l eforrázást.
A nő döbbenten bámulta a férfit, szeme hirtelen
elkerekedett a rémülettől. A kanna a földre esett. A nő megfordult,
hogy kiszaladjon, de a férfi utánanyúlt, megragadta a haját és
visszarántotta magához. Az érzés mindkettőjük számára újdonság
volt. A férfi soha nem gondolta volna, hogy a nő melle Myen
lágyan simulhat az ő meztelen mellkasához.
És biztos volt benne, a nő sincsen felkészülve arra az
érzésre, amit az ő kemény, felizgatott teste keltett benne. Hallotta,
hogy a nő felnyög, érezte szívének vad dobogását.

127
 - Már nem vagy az a kis árva, aki voltál! -- figyelmeztette a
nőt feszülten. -- Tudod, hogy nem fogok tétovázni, ha el kell veled
bánnom. Már régen találkoztunk, ezért most megismétlem a
figyelmeztetést -- ne forralj ellenem semmiféle bosszút! Mert
visszavágok, ebben biztos lehetsz!
- Kérlek -- nyögte a nő tágra nyílt szemmel. Ébenfekete
haja hosszan hullámzott a hátán. -- Engedj el!
A férfi elengedte. Majd hirtelen elkáromkodta magát, mert
a nőnek sikerült bokán rúgnia, mielőtt kimenekült volna a
szobából. Először tízig, majd lassan százig számolt, várva, hogy
valamelyest lecsillapodjon a haragja.
Ez volt az első összecsapás.
Az elkövetkező hetekben Melisande nagy ívben kerülte a
férfit. Ez nem is volt nehéz, mert Conar anyja a férfi szobája fölött
adott szobát Melisande-nak, ahonnan csodálatos kilátás nyílott a
folyóra, ugyanúgy, mint az otthoni szobájából.
A nő kötelességtudóan ült az étkezések alkalmával az
asztalnál, és még válaszolt is Conarnak, ha kérdezte. Ez,
természetesen, csak a nagy szerepjátszás része volt a család
számára, mert amikor velük volt, a nő egyszerűen tökéletes volt.
Bármennyire is haragudott rá, Conar állandóan azon kapta magát,
hogy figyeli a nőt, és egyszer még bókolt is neki, igaz
meglehetősen kelletlenül. A nő nagyon okos volt és
megdöbbentően gyorsan tanult. Néhány szót beszélt írül, amikor
idekerült, Conar tudta ezt, mert néha használta ezeket a szavakat,
amikor vele volt, de sokkal gyorsabban átcsúszott a norvég
nyelvre, amit, úgy látszott, sokkal jobban ismert. Ezt akkor
használta, amikor haragudott a férfira, és ez gyakran előfordult.
Conar és a bátyjai -- és persze a nővérei --
gyermekkoruktól kezdve tanulták a tengerentúli országok nyelveit,
mert az apjuk tudta, sokan el fognak kerülni itthonról, és akkor
nagyon jó hasznát veszik nyelvtudásuknak. Ugyanakkor biztos
volt benne, hogy Melisande önvédelemből tanulta a norvég
nyelvet. A hatalommal bíró, ravasz családok gyakran beszélték
maguk is a tengeri megszállók nyelvét -- megkönnyítve ezzel a
tárgyalást, minden alkalommal, amikor lehetőség adódott rá.
Emellett azok a norvégok, akik új hazát szereztek maguknak, mint
az apja is, szabadon kereskedtek a különböző kikötőkben.

128
 Azonban ebben a házban Melisande nagyon hamar
megtanult úgy beszélni mindenkivel, mintha itt született volna.
Conar néha még mosolyogni is látta, és ez nem is volt olyan
furcsa, mert az apjáé igen vidám ház volt. Leith, Elizabeth, Conan
és Megan megházasodtak és gyakran tartózkodtak a király
rezidenciájában, magukkal hozva alig totyogó gyermekeiket,
akikre nagyon kellett vigyázni. Eric sokat volt Alfrédnél, és a
legfiatalabb húguk, Daria ilyenkor itthon maradt. Bryan és Bryce,
akik két, illetve négy évvel voltak fiatalabbak Conarnál, élénk
beszélgetést folytattak az asztalnál minden alkalommal, amikor
itthon voltak. Amikor nagybátyjuk hívta őket, mindnyájan páncélt
öltöttek, és boldogan mentek harcolni. Anyjuk minden alkalommal
sápadtan nézte végig távozásukat, még ennyi év után is, de
régebben a bátyjai jártak csatába, harcolni a békéért, most pedig a
fiai tették ugyanezt.
Bedé még mindig velük étkezett néha, bár úgy tűnt, meg
van győződve, ő mindent megtett, amit Conar kívánt tőle, amikor
ideküldte Melisande-t. Talán így is volt, mert Melisande minden
tekintetben tökéletesnek tűnt. Gyönyörűen beszélt, és a férfi biztos
volt benne, őszintén megkedvelte az anyját, de talán még az apját
is.
Mindemellett jól összebarátkozott Bryannel és Bryce-szal.
Conar észrevette, hogy néha még nevet is velük együtt, és azután
egy kis ideig vidáman csillog a szeme. Egyszer éppen a nőt
figyelte ismét, amikor észrevette, hogy az apja pedig őt nézi.
Kénytelen volt elismerni magában, hogy a nőt valami varázslatos
légkör veszi körül és a bátyjait is ezzel vette le a lábukról.
Egyszerűen gyönyörű volt, pontosan olyan, amilyennek mondták
Egy kincs.
Csupán rövid ideje tartózkodott itthon, amikor az egyik
hajó, amely rendszeres időközökkel cirkált Dubhlain és újonnan
szerzett birtoka között a csatorna túloldalán, üzenetet hozott
Swentől, amelyben a férfi sürgeti, hogy azonnal térjen vissza.
Figyelték Conar szomszédait, írta, és nyugat felől nagyon nagy
mozgást észleltek mostanában.
Gerald fia egyre vakmerőbbé kezd válni, és egyfolytában
figyeli őket.

129
 Conar úgy gondolta, jobb lesz, ha Melisande-nal nem közli
a hírt, azt azonban nem tudta, hogy a nő rendszeresen levelezik
Ragwalddal, tudósítva népét mindenről, amely Dubhlainban
történik. A nő elhatározta, hogy vele tart, Conar azonban nem
akarta vinni.
A nő nem vitatkozott vele és a férfi rájött, hogy egyre
nagyobb bajban van. Ha Bridget nincs, a nő ismét átverte volna.
Indulása előtti este a férfi meglátogatta a szeretőjét és sokáig nála
maradt. Dubhlainban könnyű volt éjszaka közlekedni, mert bár a
házat magát őrök vigyázták, maga Dubhlain egy erődszerű város
volt. Conar halkan besurrant a házba, nem akarva felzavarni az
alvókat.
És ekkor látta meg a nőt.
Melisande ugyanilyen halkan surrant lefelé a lépcsőn,
vállán sötét, csuklyás köpennyel, kezében egy bőrtáskával. A férfi
egy pillanatig döbbenten bámulta, majd rájött, hogy a nő a
kikötőbe tart és el akar bújni az egyik hajón.
Conar megvárta, amíg a nő leér a nagyterembe. Figyelte,
ahogy elhalad a kandalló előtt, halványan megvilágítja a tűz fénye,
és nagyon haragudott rá, a szemét azonban nem tudta levenni róla.
Megragadta a nő arcának és testének tökéletessége.
Úgy látszott, a nő képtelen felfogni a veszélyt, vagy azt a tényt,
hogy neki esze ágában sincs elveszíteni semmit, amit egyszer
megszerzett. Ha Swen nem figyelmezteti a veszélyre, talán
magával vitte volna. És ezt megpróbálta a nőnek is elmondani, de
az nem hallgatta meg.
Úgy tett, mintha elfogadná az ő döntését.
Figyelte a nőt, amint megpördül, a köpeny úszik utána a
levegőben. Látni azonban nem látott senkit, mert a férfi az ajtó
mellett, az árnyékban állt. A nő odalépett, kinyújtotta a kezét és a
keze a férfi mellkasába ütközött. Halkan felsikoltott. A férfi
gyorsan a szájára tapasztotta a kezét, elhatározva, hogy ma éjjel a
maga módján hallgattatja el.
- Hová mész, grófnő? -- kérdezte halkan, magához szorítva
a nőt. Lassan elvette kezét a szájáról.
- Sétálni akarok egyet a holdfényben! -- csattant fel a nő.
És most, ha elengednél...

130
 A nő ismét sikítani akart, amint a férfi a karjába kapta. Ő
azonban gyorsan ismét a szájára tapasztotta a kezét, és nem
törődve a nő vergődésével, gyorsan megindult felfelé a lépcsőn. A
saját szobájába vitte, ledobta az ágyra, majd gyorsan bezárta az
ajtót és rátolta a reteszt. Mire megfordult, a nő már állt és őt nézte.
Úgy tűnt, haragját félelem váltotta fel.
A férfi nekidőlt az ajtónak és karját összefonta a mellén.
Ismét megkérdezem. Hová indultál?
- Sétálni -- felelte a nő csökönyösen. -Gondolom a
kikötőben akartál sétálni.
A nő szeme elkeskenyedett. -- Talán csak hiányoztál, és
meg akartam nézni, hogy visszatértél-e már a szeretődtől!
A férfi összevonta a szemöldökét. Hosszú csend támadt. A
nő hirtelen hátralépett, mintha saját maga is megrémült volna attól,
amit mondott.
Conar mérgesen tett néhány lépést felé. -- Ezt erősen
kétlem -- mondta halkan, és megállt a nővel szemben, az ágy
másik oldalán. -- Persze, azt nem tudtam, hogy ennyire aggódsz
miattam. Sőt, nekem eddig úgy tűnt, akkor vagy a legboldogabb,
ha nem vagyok itthon.
A nő lesütötte a szemét.
- Ez így is van! -- suttogta.
- És most hirtelen annyira vágysz a társaságomra, hogy
képes lennél elbújni egy hajón! Fogalmam sem volt, hogy az
ügyeim ennyire foglalkoztatnak. Ha tudtam volna, hogy ennyire
vágysz utánam, biztosan nem hálok máshol.
- Felőlem aztán apád egész birkanyájával is hálhatsz!
sziszegte a nő. Hirtelen ádöbbent, hogy bár a férfi hangja könnyed,
fáradt és mérges. Ismét hátrált néhány lépést. -- Én csak haza
akarok menni!
A férfi felsóhajtott, kibújt a kabarjából és az ágy végében
álló láda tetejére dobta. A nő rémülten ugrott egyet. -- Most nem
jöhetsz, Melisande.
- Majd meglátjuk.
A nő megpróbált elsurranni mellette. A férfi elkapta a
karját és visszarántotta. A nő lezuhant az ágyra.
- Nem fogjuk meglátni, Melisande. Most nem jöhetsz.

131
 A nő felnézett a férfira, szája keskeny vonallá szorult.
Majd lassan lesütötte a szemét és nem szólt semmit. A férfi rájött,
hogy a nő fel fog szökni a hajóra, ugyanúgy, ahogy tervezte
- persze, csak azután, hogy úgy tett, mintha visszament
volna a szobájába.
Letérdelt az ágy mellé és kezét a brosstű felé nyújtotta, amely a
köpenyt fogta össze a nő vállán. A nő felnézett, szemében rémület
csillogott. A férfi ajka halvány mosolyra húzódott. A nő sok
álmatlan éjszakát szerzett neki.
A férfi felállt, és nem törődve a nő rémült kiáltásával,
feljebb dobta az ágyon. -- Eddig a percig nem is tudtam, hogy
téged érdekelnek az én éjszakai elfoglaltságaim. Talán nagyon
elszámítottam magam. Talán eljött az ideje...
- Nem! -- nyögte a nő. Hangja remegett és a férfi tudta, ez
alkalommal nem játssza meg a rémültet. -- Nem megyek suttogta.
-- Itt maradok...
- Bizony, itt maradsz. -- Conar mellé feküdt az ágyba.
Egyik kezével átölelte a nő karcsú derekát és magához húzta.
- Megmondtam, hogy így lesz -- suttogta.
A nő perceken keresztül mozdulatlanul feküdt, úgy tűnt,
nem mer mozdulni. Majd nagy levegőt vett és azt mondta:
- Ha megengeded, most visszatérnék a saját szobámba... -
Azt hiszem, itt fogsz aludni, Melisande. És ezt minden további
vitatkozás és mozgolódás nélkül teszed, mert különben még úgy
döntök, hogy elég idős vagy az édes házastársi kötelességek
teljesítéséhez.
Most az egyszer a nő engedelmeskedett.
Egész éjszaka meg sem mozdult.
Furcsamód Conar sem aludt. Az éj hosszú órái alatt
egyfolytában a nő hajának illatát érezte. Tenyerében még ott
bizsergett a karcsú derék érintése.
És most, hogy a nő álmában a másik oldalára fordult, Conar
rádöbbent, hogy a kislányból valóban felnőtt nő lett. Mellének
érintése a hátán valóságos kísértés volt. A férfi beleharapott az
ajkába, megdöbbenve a testében feltámadt vágy erősségén.
A nő talán mindennap az ő halálát kívánja, emlékeztette magát.
Gyűlöli őt, küzd ellene. De ő be fogja törni! Próbálta felidézni

132
magában a Bridgettel töltött órákat, de az emlék hirtelen nagyon
haloványnak tűnt.
Nem várta meg a napfelkeltét, már sötétben hajóra szállt,
és csak azzal nyugtatta magát, hogy öccse, Bryce éberen őrzi a
nőt. Az apja is tudta, hogy Melisande milyen nagy veszélynek
lenne kitéve, ha vele tart, és így megígérte, amíg ki nem fut a hajó
a kikötőből, nem engedi ki a nőt a házból.
Mikor elérte Frankföld partját és az erődöt, amelyet most
már a sajátjának tartott, Swen, Brenna, Philippe, Gaston és
Ragwald nagy örömmel üdvözölték. Az öregember kissé letört
volt és szomorú, de megértette, miért nem hozhatta magával
Melisande-t. Amint ott ültek a nagyteremben, Swen egy Odo nevű
hercegről mesélt neki, aki az utóbbi időben meglehetősen nagy
hatalomra tett szert, és aki nemrég látogatást tett az erődben. -- Itt
tartottuk, természetesen, és gazdagon megvendégeltük a te
nevedben. Ami engem megrémített, az az, hogy ő békét akar, és
szeretné, ha egyezményt írnátok alá Geoffreyval, Gerald
örökösével. Elmagyaráztam neki, hogy igen nehéz lenne békét
kötni ezzel az emberrel, mivel az ő apja gyilkolta meg Manón
grófot. Odo ennek ellenére nagyon szeretne találkozni veled, és
felettébb aggódik a fenyegető dán veszély miatt.
- Hát, akkor üzenetet kellene küldenünk neki, hogy itt
vagyok.
- Én már vettem magamnak a bátorságot és megtettem,
mivel úgy számítottam, hogy ezen a héten megérkezel.
Conar bólintott, majd kijelentette, nagyon fáradt az
utazástól és majd reggel folytatják a beszélgetést. Örömmel
nyugtázta, hogy az erődben minden rendben van. Az utóbbi
időben a kereskedelem is felvirágzott a két hely között. A hajók
innen finom borokat, sót és ruhaneműket vittek, helyette pedig
vasat, fegyvereket, nyers gyapjút és gyönyörű ékszereket hoztak,
amelyről az írek már régen híresek voltak.
Észrevette, hogy Manón szobája megváltozott. A lord
holmijait elpakolták, és az övéi töltötték meg a ládákat,
teknőspáncélból készült fésűje ott feküdt a mosdótál fölött a
polcon. Úgy látszott, valaki azt feltételezte, hogy feleségével már
egy szobában hálnak, mert Melisande holmijai is itt voltak -- egy
gyönyörű hajkefe és a nő láncingje.

133
 Egész éjszaka ébren feküdt az ágyában, és azon tűnődött,
vajon miért nem tud aludni. Egész teste sajgott, a feje búbjától a
lábujja hegyéig és nyugtalanul forgolódott. Ki kell vernie a nőt a
fejéből, mondta magának, hiszen rengeteg dolga van, nem ér rá
vele foglalkozni. Odóval és Geoffreyval kapcsolatos gondolatai
egész éjszaka kísértették. Egyik oldaláról a másikra fordult, és
keze újra meg újra ökölbe szorult. Mikor felébredt, iszonyú fáradt
volt, és rádöbbent, még soha semmit nem érzett ennyire
magáénak, mint ezt az erődöt.
És Melisande-t.
Abban nem volt biztos, hogy melyik fontosabb a számára.
Az elmúlt napokban mintha kissé felengedett volna benne a
feszültség. Hiányzott Brenna és Swen, és örömmel nyugtázta,
hogy Philippe és Gaston is hűséggel szolgálják.
Gaston és Ragwald voltak a futárai azokban a hónapokban, amikor
Odo herceggel levelezett. Mikor végre megegyeztek, hogy
találkoznak, Conar rádöbbent, hogy egy tulajdonképpeni egységet
hozott létre a házában -- lehet, hogy ezek az emberek különböző
helyekről származnak és mindegyiknek más a háttere, de abban
mindnyájan megegyeznek, hogy ez az otthonuk. Tudta, jól fognak
együtt dolgozni.
Mikor Odo megérkezett, a két frank közvetlenül mögötte
lovagolt, mutatva rendületlen hűségüket az iránt, aki feleségül
vette Manón lányát.
Conar hamar megkedvelte Odót. A férfi tíz évvel volt
idősebb nála, inkább a tettek embere, mintsem a szavaké, bölcs,
előrelátó harcos. Valamivel alacsonyabb volt, mint Conar, de
Conar az apjától örökölte a magasságát, és kevesen voltak, akik
magasabbak lettek volna nála. Odo széles vállú, izmos, sötét hajú,
barna szemű, megnyerő külsejű férfi volt.
Alfrédről beszélgettek, akinek sikerült megvédenie saját
részét Angliából, és így a dánok másfelé kényszerültek. Ezután
Odo felvetette a békekötés lehetőségét, és Conar olyan őszintén
válaszolt neki, ahogy csak tudott.
- Jelenleg semmiféle békét nem akarok kötni Geoffreyval.
Lehet, hogy ő ártatlan és vágyik a békére. A bizalmat azonban ki
kell érdemelni ismét, Odo herceg. Az ő apja kicselezte és megölte
a feleségem apját. Talán idővel...

134
 Odo bólintott és előrehajolt. -- Esetleg lehetne tenni
valamit annak érdekében, hogy megbékülj Geoffreyval, hiszen
közvetlen szomszédok vagytok.
Conar összevont szemöldökkel hallgatta.
- Talán ha Melisande és te újra megesküdnétek egy püspök
előtt Rouenben, nagyobb tiszteletet élveznél mind a pápától, mind
az emberektől.
- Igen, ezt el lehetne intézni - értett egyet Conar. - Meg
fogom próbálni.
- Melisande és te a vendégeim lesztek. Nem szabad ezt a
dolgot sokáig halogatni.
Conar egyetértett vele. Mikor Odo eltávozott, Conar rájött, hogy a
háznép végig az ajtók mögött hallgatózott. Hamarosan ott találta
magát az asztal mellett ülve Brennával, Philippe-pel, Swennel,
Gastonnal és Ragwalddal.
- Te asztrológus vagy -- fordult Conar Ragwald felé. -- Mi
a véleményed erről az emberről?
Ragwald Brennára pillantott. Ügy tűnt, ők ketten nagyon
megértik egymást és szavak nélkül is tudnak kommunikálni. Most
azonban Ragwald gyorsan Conar felé fordult. - Nekem
meggyőződésem, hogy hamarosan Odo lesz a legerősebb a frank
bárók közül.
Conar Brennára pillantott. - Nem áruló?
A nő lassan megrázta a fejét. - Nem, maga az ember nem.
Ő... -- hirtelen zavartan elhallgatott.
- Ő mi? - kérdezte Conar.
- Azt hiszem, azon törekvése közepette, hogy egy egységes
frontot hozzon létre, hajlamos olyanokban is hinni, akik nem
érdemlik meg ezt. De én is egyetértek Ragwalddal. Népünk sorsa
talán az ő erejétől függ. Jó szövetséges.
- Azt hiszem, elküldetek Melisande-ért, ahogy javasolta.
Conar megremegett. Végre sikerült gondolatait elterelni a nőről és
csak az itteni ügyekkel foglalkozni. Felfedezett egy lenyűgöző
özvegyet, egy flamand báró özvegyét, aki az erődtől nem messze
lakott a városban, és bár néha azon kapta magát, hogy a feleségére
gondol, amikor a szeretőjével van, éjszakánként ismét tudott
aludni. Nem akarta, hogy életét ismét kísérteni kezdje gyönyörű
fiatal felesége.

135
 Most azonban szükségessé vált, hogy hazajöjjön. Először
arra gondolt, hogy ír az apjának, megkérve, küldje el Melisande-t,
de aztán úgy döntött, nem szeretné, ha a nő nélküle utazna. Ő
maga megy el érte. Azt nem írta meg neki, hogy hazahozza, csak
hogy elmegy érte.
Hadd aggódjon egy kicsit. Biztos volt benne, hogy bár a nő
nagyon sok mindent megtanult az ő távollétében, az
engedelmesség és az alázatosság nem szerepelt az elsajátított
dolgok között. Melisande nagyon büszke volt és túlságosan
független.
Mikor megérkezett apja házába, nagy bosszúsággal vette
észre, miszerint az, hogy elhallgatta előle, hová viszi, egyáltalán
nem látszik zavarni a nőt.
Az apja nem volt otthon, hogy üdvözölje, amikor
megérkezett, és ez már magában is nagyon különös volt. Semmit
nem készítettek a fogadására, pedig Erin nagy híve volt az ír
vendégszeretetnek. Egy idegen csodálatos ellátásban részesült, a
hazatérő fiút azonban nem várta más, csak a holdfény.
Erin letörten üldögélt a nagyteremben az asztal mellett,
smaragdzöld szemében szomorúság.
- Nem is sejtettük, hogy jössz! -- mondta.
- Pedig Melisande-nal pontosan közöltem, hogy mikor
érkezem.
Erin meglepődött. - Itt valami tévedés van. Melisande Dariával és
Bryce-szal elhajózott Wessexbe egy héttel ezelőtt. Conar, az
üzeneted nem jutott el hozzá.
Conar felállt. Úgy érezte, mintha maga Jupiter csapkodna
villámokat a homlokához.
- Nem, anya - mondta halkan. - Biztos vagyok benne, hogy
Melisande megkapta az üzenetemet.
- Conar, én engedtem meg neki, hogy elmenjen. A
húgoddal, Dariával és Bryce-szal ment és Eric házában
biztonságban van. Onnan nem mennek sehová.
- Nincs semmi baj, anya. Valóban biztonságban van Eric
házában, ezzel egyetértek.
- Sajnálom, Conar! Csak arról van szó, hogy már olyan
régen itt volt velünk, hogy már szinte a saját lányomnak érzem.

136
Amikor könyörögni kezdett, hogy nagyon szeretné látni Alfréd
Angliáját, nem láttunk benne semmi rosszat.
- Abban valóban nincs semmi rossz, ha Alfréd Angliáját
akarja látni, különösen így, hogy az öcsém vele van - nyugtatgatta
Conar az anyját. Sikerült magából egy mosolyt is kipréselnie.
- Üzenetet küldünk Ericnek és azonnal hazahívjuk őket.
Conar megrázta a fejét. -- Semmi baj. Én magam megyek a
lányért. Talán Bryan szívesen velem jön, mivel a dolgok itthon
rendben vannak. Holnap reggel indulunk.
- De hát könnyen hazahívhatjuk.
- Úgy érzem, fontos, hogy én magam menjek a lányért
mondta Conar halkan. Megcsókolta az anyja homlokát és az ajtó
felé indult. Erin lágy hangon utánaszólt.
- Conar!
A férfi megfordult. - Magadat csapod be, ha továbbra is
úgy gondolsz Melisande-ra, mint egy lányra. Ő most már felnőtt
nő és jó lesz, ha ezt észtben tartod.
Conar bólintott. - Értem. Értem, anya.
így történt, hogy néhány évvel azután, hogy elküldte
magától, ő indult a nőért. Most, hogy a nő elment, alig várta, hogy
visszaszerezze.
Lány... nő, mondta az anyja.
Nem hitte, hogy közöttük a dolgok sokat változtak volna.
Hirtelen egész testében megremegett.
Most azonban, gondolta, lehet, hogy megváltoznak.
Wessex, Alfréd földje ott feküdt előtte. Hirtelen viszketni
kezdett a tenyere. Alig várta, hogy a keze közé kapja a nőt. Aha,
szóval nem kapta meg az üzenetét...
Dehogynem, biztos, hogy megkapta. És a maga sajátságos módján
válaszolt is rá...
- Vitorlákat leereszteni! -- kiáltott oda az embereinek.
Hallotta a vásznak csattogását, amint teljesítették a parancsát.
Onnan, ahol állt, jól látta a bátyja erődjét.
Eric lejött a partra, hogy üdvözölje. Conar látta aranyhajú
bátyját, amint ott áll felesége, Rhiannon mellett, egyik karját a nő
vállán nyugtatva. Bryce is ott volt, vadul integetve. Még Daria is
lejött a partra. Mindnyájan ott voltak, a gyerekek is, bátyja kisfia
az apja lábánál, kislánya az anyja karjában.

137
 Sokan mások is itt voltak. Bátyja emberei, régi barátai.
Egész tömeg gyűlt össze a fogadásukra.
Conar vére hirtelen forrni kezdett. Hol a pokolban lehet az
az átkozott kis boszorkány?
Meg fogja találni. Mindenképpen meg fogja találni!
És ha megtalálta, üdvözölni fogja.

138
10. fejezet

- Megjött.
Melisande felugrott. Eddig a folyó partján üldögélt, meztelen lábát
a hűvös vízbe lógatva, hagyva, hogy a csodálatos nyári délután
körű l lengj e.
Nem egyedül jött, hanem Gregory Merciával, aki távoli
rokona volt Angliai Alfrédnek, és ugyanúgy, mint Melisande, ő is
vendég volt Eric házában. Egy évvel volt idősebb Melisande-nál,
csinos, vörös hajú, mosolygós fiatalember.
Megállás nélkül udvarolt Melisande-nak. Együtt vadásztak,
lovagoltak és rengeteget beszélgettek, amióta a nő megérkezett.
Még hosszú néma perceket is el tudtak tölteni egymással, mint
most is, a folyóparton. A csend csodálatos dolog volt, mindenki
arra gondolt, amire csak akart. Melisande éppen édes álmodozásba
merült, míg Mergwin, ez a furcsa öregember, aki egykor az ír ard-
ri közeli jó barátja volt, meg nem zavarta.
Melisande egy ideig abban reménykedett, hogy Conar nem
jön el. Remélte, hogy mikor a férfi hazaér a szülei házába
Dubhlainba, úgy dönt, hogy ha eddig sikerült elkerülnie őt, egy kis
idő külön még jól fog esni.
Nagyon szerette volna, ha a férfi nem jön el. Évek óta
először érezte jól magát.
Az első délután óta, hogy megérkezett, lejárt ide, a partra. A folyó
nem messze hömpölygött a kastélytól, és úgy tűnt, senki nem lát
benne semmi rosszat, hogy naponta kilovagol ide Gregoryval,
annál is inkább, mivel a fiatalember maga volt a megtestesült
udvariasság. Még Conar bátyja, Eric, a kastély ura sem, aki
kísértetiesen hasonlított a testvérére. Melisande csaknem
félreugrott az első alkalommal, amikor találkozott vele, annyira
meglepte a hasonlóság. Annyiban különbözött a két férfi
egymástól, hogy ez a norvég farkaskölyök sokkal
kiegyensúlyozottab volt, mint az öccse. Udvariasan köszöntötte az
otthonában, és csodálkozva vizsgálgatta, hangosan odasúgva a
feleségének, hogy el sem tudja képzelni, miért küldi ide Conar a
feleségét, amikor ő Frankföldön van. Melisande gyorsan
elmagyarázta, hogy nem Conar küldte, és ő csak azért jött, mert
Daria felajánlotta, eljön vele, és Bryce biztosította afelől, hogy itt

139
szívesen látják, és ő elkíséri a húgát és sógornőjét. Nagyon kedves
volt Ériekéi, természetesen, és mélyen hallgatott Conar leveléről,
amiben a férfi megírta, hogy hazaindul, és hogy tulajdonképpen ez
ösztönözte őt az útra.
Úgy látszott, Eric elfogadja ezt, és mindnyájan tiszteletben
tartják utazási vágyát, különösen így, hogy a sógora vele utazik.
Olaf és Erin megengedték, hogy eljöjjön, így Eric számára
természetes volt, hogy itt van.
Melisande örült, hogy így látják a dolgot. Jobban
megnézve Ericet rájött, hogy mégsem hasonlítanak annyira
egymásra Conarral. Az ő férje sokkal fiatalabb, szeme egy kicsit
világosabb és talán hűvösebb is. Ami testalkatukat illeti, gondolta
a nő, szinte teljesen egyformák, még a mozgásuk is, és mindenben
az apjukra hasonlítanak.
Soha nem akarta megmondani Conarnak, de képtelen volt
úgy élni hónapokon -- éveken! -- keresztül az apja házában, hogy
ne szeresse meg a férfit. Olaf komor ember volt, de nagyon
igazságos. A nőt mindig csodálatba ejtette az a könnyedség, ahogy
egyik nyelvről a másikra váltott, és az a figyelem, amit mások
iránt tanúsított. Úgy tűnt, igazságossága tartja össze a norvégokból
és írekből álló birodalmát. Azóta az éjszaka óta, amikor
potyautasként próbált meg hazaszökni, apósa mindig rajta tartotta
a fél szemét. Egy nap, amikor együtt kilovagoltak, megpróbálta
elmagyarázni Melisande-nak, hogy mennyire veszélyes lehet, ha
rossz kezekbe kerül. Ez a figyelmeztetés mosolyra késztette a nőt
és halkan megkérdezte: -- És kinek a számára lehet veszélyes? A
föld az én örökségem, az emberek az én alattvalóim, nekem
kellene vigyáznom rájuk és törődnöm velük, Conar pedig itt tart
bebörtönözve.
- Nem vagy bebörtönözve! - biztosította Dubhlain királya,
de mintha új szemmel tekintett volna rá. - Egyszerűen ez a dolgok
menete. Hamarosan hazatérhetsz -- ígérte. -- Tudod, lassan felnősz
- mondta halkan. - Idővel fiaid lesznek, akik örökölnek utánad, és
ez majd erőt ad neked, hogy törődj azzal, amit annyira szeretsz.
A nő alig észrevehetően elsápadt, és nem akarta elmondani
a férfinak, aki csaknem az apja volt, hogy ez az utolsó dolog a
világon, amit akar, hogy neki és Conarnak gyermekei szülessenek.
Másra sem tudott gondolni, csak a férfi szemében égő hideg tűzre,

140
azon az éjszakán, amikor elfogta, és hogy órákon keresztül ébren
feküdt mellette, reszketve a férfi testének melegétől.
Azért ért haza olyan későn azon az éjszakán, mert a
szeretőjénél volt.
És minden bizonnyal azért akart egyedül hazamenni Frankföldre,
hogy életét a karcsú, szőke rúnaolvasónővel töltse, és egyáltalán
ne kelljen foglalkoznia ővele.
Conar idegen volt. És mégis, bizonyos szempontokból
nagyon is jól ismerte. Vasmarokkal irányította az ő életét, olyan
keményen, hogy a nő ébrenlét! óráinak a felében mást sem tett,
csak gyűlölte, legszebb álmai pedig egy képet vetítettek elé,
amelyben csatában találkozott a férfival, karddal a kézben, és a
végén Conar térde nállva könyörgött kegyelemért.
Most, mióta Gregory Merciával megismerkedett, úgy
döntött, megadja a lehetőséget Conarnak az életre, ha hajlandó
semmissé nyilváníttatni a házasságukat. Gyönyörű álmokat szőtt
arról, hogy Gregoryval visszatér Frankföldre és ott élnek együtt,
gondosan irányítva a birtokot és az embereket, ahogy azt az
apjától tanulta. Néha enyhe lelkiismeret-furdalást is érzett ezen
álmai miatt, mert Conar családjától -- bár állandóan figyelték --
rengeteg kedvességet kapott, és rabságát - mert mindegy, mit
mondott Olaf, igenis rab volt - édessé tették. Dubhlain királyának
házából nem szökhetett haza. Azonban amióta megkapta Conar
üzenetét, egyfolytában az járt az eszében, hogy ha
megbizonyosodott afelől, hogy Conar elindult Frankföldről, ő is
elhajózhat innen. Izgalmas gondolat volt.
Rhiannon, Eric felesége, gyönyörű, aranyszőke és nagyon
kedves asszony volt. Melisande rendkívül vigyázott, hogy
egyetlen rossz szót se mondjon Conarról és semmit, amivel
elárulhatná a férfival kapcsolatos érzelmeit, így Rhiannon minden
szabadságot megadott neki. Amúgy is nehéz lett volna ellenőrizni,
hiszen rengeteg időt töltött Dariával, akiben megvolt ugyanaz a
vadság, mint a bátyjaiban. Melisande úgy érezte, legjobb
barátnőjét találta meg sógornőjében.
Mindenki más elveszett a számára, gondolta. Marié de
Tréssé otthon maradt, Ragwald is -- soha nem gondolta volna,
hogy az öreg is hiányozni fog valaha --, Philippe és Gaston is.
Gyakran küldött nekik levelet és ők mindig válaszoltak. Itt

141
azonban egyik levelüket sem kapta meg, mivel a lehető
leggyorsabban el akart utazni Daria meghívása után.
Melisande megpróbálta távol tartani magát Eriétől, és ez
nem is volt nehéz, mert Rhiannon elbűvölő volt, Daria
nyughatatlan, és az egész tengerparton álló kastély olyan, mint egy
nyüzsgő méhkaptár. Sokat volt együtt házigazdája kisfiával,
Carth-tal, és kislányával, Aleanával. Igyekezett elfoglalni magát és
kitérni a lord útjából -- rengeteg látnivaló volt a környéken.
Eredetileg Daria volt az, aki felvetette az ideutazás gondolatát, és
amikor Melisande megkapta Conar üzenetét, aki azt írta, ennyi idő
után végre hazatér és Melisande készüljön - tökéletesen
megfelelőnek tartotta az időpontot az utazásra.
Mergwint is kedvelte. Biztos volt benne, hogy még soha
nem találkozott ennyire öreg emberrel, de Mergwin kora még
inkább lenyűgözte. Furcsa látvány volt az öreg: magas, csontos
testén hosszú köntöst viselt, ősz haja kócosán meredezett a fején,
szakálla a térdét verte. Szeme csaknem ugyanolyan színű volt,
mint a haja, és mindent látott.
Sőt, túlságosan sok mindent. Melisande gyakran kapta
azon, hogy őt figyeli, arcán enyhe rosszallással, ennek ellenére
nagyon szerette, mert bár az öreg gyakran figyelmeztette és
megintette, hosszú órákat töltött vele Írország és Anglia
történelméről, Melisande országának múltjáról és jövőjéről
beszélgetve. Az öreg Ragwaldra emlékeztette a nőt, és így olyan
volt, mint egy láncszem, amely az otthonához kapcsolja, még
akkor is, ha ő volt az egyetlen, aki tudta, Gregoryhoz fűződő
kapcsolata nem éppen ártatlan.
- Ismétlem, milady -- mondta Mergwin. -- Megérkezett.
Gregory meglepetten nézett az öregről a hirtelen elsápadó
Melisande-ra. Kiemelte a lábát a vízből és elmosolyodott.
Ki érkezett meg?
- Conar MacAuliffe -- válaszolta Melisande tömören.
Mergwin mélyen meghajolt Gregory előtt. -- A hölgy férje
- tette hozzá jól érthetően.
Melisande legyintett egyet a levegőben. - Az igazság az,
Mergwin, hogy ennek a hölgynek nincsen férje, csak egy zsarnok,
aki uralkodik fölötte.
- Eric milord öccse? -- motyogta Gregory.

142
 Melisande nagy levegőt vett, majd lassan kifújta és szerette
volna megrázni a férfit. -- Nincs mitől félni -- mondta Mergwinre
nézve.
-Ó, persze hogy nincs mitől félni! -- kiáltott fel Mergwin,
Gregoryra mosolyogva. -- Mert ugye Lady Melisande egyáltalán
nem fél, igaz?
Melisande összeszorította a fogait és mereven nézte
Mergwint. -- Egyáltalán nem -- biztosította az öreget. És tényleg
nem fél, mondogatta magának, csak csalódott és mérges. Conar
elszántan meg akart szabadulni tőle, el akarta küldeni otthonról. És
most, amikor alig hogy elkezdte élvezni a szabadság édes ízét, a
férfi megjelent. De hát ő már nem gyerek többé. Conar nem fogja
örökké irányítgatni, és ennyi idő után akkor fog vele találkozni,
amikor ő akar.
- Talán vissza kellene mennünk a házba -- jegyezte meg
Mergwin aggódó hangon. -- Biztos vagyok benne, hogy mostanra
már kikötött a hajó, és ha a férjed legalább azt látja, hogy
elésietsz...
- Nem sietek sehová.
Gregory felállt és aggodalmas arccal nézett a nőre.
- Talán...
- Talán semmi! -- kiáltotta Melisande. -- Mergwin, te, ha
akarsz, menj vissza a házba és köszöntsd. Add át neki az én
üdvözletemet is, és mondd meg, hogy majd jövök. Én... hirtelen
elhallgatott és egész testét heves borzongás járta át, amint eszébe
jutott, azért jött ide, hogy a férfit elkerülje, az pedig most érte
hajózott ide.
Hát, pedig ha hagyta volna, hogy hazamenjen vele, akkor
most nem kellett volna ezt a hosszú utat megtennie.
- Kimentelek Conar előtt, és biztosítom, hogy hamarosan te
is ott leszel -- mondta Mergwin. -- Rövid időn belül.
- De én nem ezt akarom -- kezdte Melisande. Már nem
fejezhette be a mondatot, mert Mergwin otthagyta őket. Pedig
eddig a barátja, a társa volt az öreg. Keserűen állapította meg
magában, hogy ez nem számít. Mergwin az ard-rit szolgálta, majd
a lányát, most pedig a vejét. Olaf és Erin fia bármit tesz, az jó.
Abban a pillanatban, ahogy Conar megjelent a színen, Mergwin őt
szolgálta.

143
 Melisande felsóhajtott, és amint figyelte a távozó öreget,
kényelmetlen érzés kerítette hatalmába. Talán követnie kellene,
vele kellene lennie. Nem! Nem fog visszatérni Eric kastélyába.
Nem akarta Conart egy perccel sem korábban látni, mint ahogy
muszáj, és nem akart az öreg druida köpönyege mögé bújni.
Hirtelen egész szívével azt kívánta, bárcsak megszökött
volna Conartól több évvel ezelőtt.
Ezt azonban nem tehette meg. Vissza akart térni a saját
birtokára -- a saját örökségére.
Gregory még mindig állt, mezítláb és félénken, a nőt
nézve, csinos, fiatal arcán komoly kifejezéssel. -- Melisande, te azt
mondtad, hogy alig ismered, de biztos vagy benne, hogy nem jön
utánad. Én is azt hiszem, hogy menned kellene. Ezzel csak rontasz
a dolgon. Néha kénytelen leszel vele lenni, hiszen a felesége vagy.
Melisande a fejét rázva megindult a férfi felé és kezét a
vállára tette. Erőért, támogatásért ment oda hozzá. Egyforma
magasak voltak. Olyan melegséggel, olyan gyengéd érzelmekkel
viseltetett iránta!
- Talán valójában nem is kell visszamennem! -- mondta
halkan, de kétségbeesetten.
- De...
- Igen, hozzámentem feleségül. Volt egy nagy csata, az
apám meghalt. Conar nagyon erős és az embereink úgy gondolták,
szükségük van erre az erőre. Azonban rögtön utána kettéváltak az
útjaink. Én nagyon fiatal voltam. Nem volt igazi házasság. Olyan
volt nekem, mint a gyámom, semmi több. Most már elég idős
vagyok. Elég idős, hogy magam válasszak, és tudjam, mit akarok.
Gyönyörű saját birtokom van, Gregory. És az az enyém, nem az
övé. Talán...
A férfi nagy levegőt vett és a nőre nézett. Szemében furcsa,
éhes kifejezés jelent meg, hogy érte, vagy egy gazdag jövő
reményében, a nő nem tudta eldönteni. Azonban a perc hirtelen
nagyon édessé vált. A föld hívogató, gazdag illata töltötte be a
levegőt, és a folyó csobogása elandalította a nő érzékeit. A férfi
szája olyan közel volt az övéhez...
Melisande előrehajolt, szinte nem is tudva, hogy mit akar,
vagy mi hívogatja. A férfi

144
ajka hozzáért az övéhez. Puha volt és rugalmas. Melisande nem
érzett vágyat, csak valami édes melegséget, de így is nagyon szép
volt. A férfi keze hirtelen a vállához ért. Megérintette a nő arcát,
felemelte a fejét, a szemébe nézett, majd újra megcsókolta.
Ekkor meghallotta a nevét, és mintha egy jégfal emelkedett
volna köré.
- Melisande!
Még soha senki nem ejtette ki ilyen hidegen, ilyen
haragosan a nevét. Meg sem kellett fordulnia, hogy érezze, a jégfal
tovább nő. Iszonyú félelem söpört át a testén.
Az egy dolog volt, odamenni a férjéhez, amikor ő akart,
vagy otthagyni, mint azt már oly sokszor tette. Az azonban egy
másik dolog volt, hogy rajtakapják egy csókon, amikor ő
tulajdonképpen nem is hibás.
Conar a háta mögött maradt. Melisande nem akart
megfordulni.
Gregory azonban látta Conart.
Gyorsan el lépett a nőtől. Olyan gyorsan, hogy ha
Melisande nem vigyáz, elesett volna. Először Gregory szemét látta
meg, és ebben a szemben iszonyatos félelem és rémület ült. A nő
döbbenten látta, hogy a férfi térdre esik a vízparton és mélyen
lehajtja a fejét.
- Milord! Kérem, bocsásson meg!
Gyorsan felállt és ekkor Melisande is megfordult.
Conar tényleg eljött érte.
Döbbenetes volt. Nyilvánvalóan nem akarta kivárni, amíg
ő megy hozzá. Magával hozta Thort is, és most ott ült a hatalmas
fekete ló hátán, bíborvörös, hermelinprém szegélyű mentében.
Melltűje a farkasok pajzsát tartotta, apja jelvényét Vestfold
házából, míg kardjának markolatát Írország kelta keresztjei
díszítették. Könnyedén ült Thor hátán, mint mindig, és még
mindig némán, kék szemének hideg sugarával szinte
megdermesztve őket.
Nem fél tőle, bizonygatta magának a nő, ebben az esetben
ő a sértett fél. Erőszakkal küldték el a férjétől - az otthonától.
Ugyanígy az otthonától is erőszakkal tartották távol. Férje úgy él,
ahogy akar, vele egyáltalán nem törődik. Nem tartozik neki

145
semmivel. Elhatározta, hogy mindenképpen semmissé
nyilváníttatja a házasságukat.
Megnedvesítette az ajkát, erős csalódást érezve, amiért
Gregory így megrémült Conartól. Conar valóban félelmetes
jelenség volt, ahogy ott ült hatalmas lova hátán, mintha acélból
öntötték volna. Melisande nagyot nyelt, és próbálta összeszedni
minden bátorságát, magában megesküdve, hogy a férfi többé nem
fogja ráerőltetni az akaratát.
- Tehát eljöttél, viking! -- mondta könnyedén, úgy téve,
mintha semmi sem történt volna.
Conar megrugdosta a lovát, mire Thor óvatosan
leereszkedett a vízhez. Gregory rémülten kapott a kardja után.
Azonban mielőtt kihúzhatta volna a fegyvert a tokjából, Conar
kardja megérintette a markolatot szorító kezét.
- Hagyd csak, fiú -- mondta.
- Nem fogod bántani...! -- kezdte Melisande, de a jeges
viking szem felé fordult, és nagy rémületére egyetlen további szót
sem tudott ki nyögni.
- Nem, nem fogom bántani. Kisfiúkat nem szoktam
bántani.
Gregory ismét térdre esett, és megcsókojta Conar
csizmáját. -- Köszönöm a nagylelkűségét, milord. Én...
- Gregory! -- kiáltott fel Melisande, félbeszakítva a férfi
hálál kodását.
- Ó, Gregory! Szerintem a hölgy azt hiszi, hogy örömmel
kellene meghalnod érte. De sajnos, nekem eszem ágában sincs a
bátyám fiatal rokonát megölni a feleségem ostobasága miatt. Menj
haza, fiú. Most.
- Milord! -- értett egyet Gregory. Gyorsan felugrott.
Melisande rájött, hogy Gregory nagyon gyorsan tud futni.
Odarohant a lovához, felpattant rá és már el is tűnt.
És ő hirtelen egyedül maradt Conarral, a férjével, az idegennel,
akit túlságosan is jól ismert.
A férfi hosszú perceken keresztül nézte. A borzongás,
amely eddig a gerince mellett futkározott, most az egész testét
elárasztotta. Kényszerítette magát, hogy ne mozduljon, és
viszonozza a férfi hideg pillantását. A közöttük feszülő csend
lassan elviselhetetlenné vált. Melisande hallotta a víz halk

146
csobogását, a fák leveleinek zizegését. Olyan gyönyörű volt itt
minden, olyan nyugalmas. A mederből néhány kis szikla állt ki,
amin a víz fehér tajtékot vetve tört meg. Hallotta a madarak
csiripelését, a férfi azonban egy szót sem szólt.
- Tehát? - mondta végül.
Melisande felvonta a szemöldökét, elhatározva, a férfi soha
nem fogja megtudni, hogy majd meghal a félelemtől.
- Tehát mi, milord?
A férfi leszállt a lóról. A nő azon kapta magát, hogy
néhány lépést hátrál, majd kénytelen volt megállni, mert egy
fatörzsnek ütközött. A férfi követte és megállt előtte.
- Az eszedbe sem jutott, hogy mérges leszek, ha
megtudom, hogy átkeltél a tengeren és Angliába jöttél, amikor
üzenetet küldtem neked, hogy érted jövök? O, és amikor
megtudtad, hogy idejövök, nem gondoltad, hogy bölcs lenne
lejönni a többiekkel a partra elém és valami magyarázattal
szolgálni a viselkedésedet illetően?
Melisande látta a férfi nyakán a haragtól szaporán lüktető
eret. Talán mégis bolond volt. Már korábban is harcolt vele, és
mindig ő veszített.
Azonban akkor még gyermek volt. Most pedig már nem.
- Remélem, megbocsátod - felelte a nő magasra emelt fejjel
-, ha nem veszem komolyan az üzeneteidet. A múltkor egy
lepedőbe csavarva küldtél el. így aztán nehéz elhinni, hogy most
meg akartál találni.
- Hidd el nekem - mondta a férfi fenyegetően -, hogy most
is szívesen látnálak lepedőbe csavarva. - Hitetlenkedve megrázta a
fejét. - Az istenekre! Egyszerűen nem értem a viselkedésedet! Te
teljesen megőrültél?
- Megőrültem?
A nő a következő pillanatban felnyögött a rémülettől,
amikor a kard higanyként megvillant a levegőben és a torkának
szegeződött.
- Vannak olyanok, akik nagyon sértőnek találnák a
viselkedésedet, hölgyem. Nemcsak azért, mert megcsalsz engem,
hanem mert egy fiatal fiút csábítasz el.
A nő egy pillanatra megdermedt, és a lélegzete is elakadt,
miközben azon tűnődött, hogy vajon nem ment-e túl messzire és a

147
férfi nem fogja-e leszúrni. Nagy levegőt vett és próbált valami
érzelmet felfedezni a férfi szemében, azonban ott a jeges, norvég
fagyon kívül semmit sem látott. Tehát sikerült megsértenie a férfit.
Az, amit a férfi tett vele, az nem számít.
Ha akarja, szúrja le.
Ujját a kard hegyére illesztette és eltolta magától.
- Tényleg? Vannak olyanok? Milord, engem számtalanszor
megbántottak. Tehát most azért vagy mérges, amiért nem
rohantam le a partra a bocsánatodért könyörögni, amikor
meghallottam, hogy megjöttél? És zavar, hogy sikerült barátokat
szereznem a családodban. Kérlek, bocsáss meg, ha nem reszketek
a félelemtől! Mit akarsz tenni, milord, megtorlásképpen? Talán
ellopod a birtokaimat? Kisajátítod a tulajdonomat? Én azt hiszem,
ez már régen megtörtént.
- Vigyázz, Melisande, biztosan találok valamit.
- Ó! Nem hiszem, hogy okos dolog lenne, ha viking mód
elvágnád a torkom. Ha én meghalok, a tulajdonom apám
legközelebbi férfi rokonára száll.
Conar visszadugta a kardot a hüvelyébe és a nőre nézett. -
Elképesztő vagy, Melisande. Semmit sem javultál az
elmúlt évek alatt.
Conar nagyon nyugodtnak látszott. Melisande úgy érezte,
keményen állta a sarat vele szemben. Azt azonban továbbra is
szerette volna, ha a fatörzs nincs a háta mögött és a férfi nem
tornyosul fölé. Valamiért nehezebben szedte a levegőt, amikor a
férje a közelében volt. Ezt legutóbb azon a borzalmas éjszakán
érezte. És most. Egyszerre fázott és melege volt.
A nő ismét összevonta a szemöldökét. - A családod
gondjaira bíztál, milord. Tehát biztosan úgy fejlődtem, ahogy
szeretted volna.
- Umm. Talán. De talán nekem magamnak kellett volna
irányítanom a fejlődésedet.
A nő keze a háta mögött álló fatörzsre tapadt. Rájött, hogy ebből
akar erőt meríteni. -- Nem kellene most is a családoddal lenned? --
kérdezte.
- Nem hiszem - válaszolta a férfi. Még egy lépéssel
közelebb lépett a nőhöz. Egyik kezével ő is a fatörzsre
támaszkodott, a nő fejének jobb oldala mellett. A nő rádöbbent,

148
hogy bármennyire is győztesnek érzi magát, minden vágya, hogy
átbújjon a férfi karja alatt és elszaladjon. Kényszerítette magát,
hogy mozdulatlanul álljon és a férfi szemébe nézzen.
- Én azt hiszem, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem
kell. A feleségemmel. Emlékszel, Melisande? Ez te vagy. A
feleségem.
A nő megnedvesítette az ajkát és gyorsan lesütötte a
szemét, mert újabb borzongás járta át a testét.
- Csak papíron. Az pedig nem jelent semmit.
- Mindent az jelent. És erre majd te is rájössz, milady.
- Neked lehet.
- De kis bolond vagy, kedvesem. Próbáltam elképzelni,
hogy mit erezhetsz irántam. Nem kedvelsz, mert...
- Ó, milord! Nem kedvellek? Milyen finom kifejezés!
Megvetlek! -- kiáltotta a nő.
- Bocsáss meg, amiért ilyen alaposan félreismertem
gyengéd szívedet, Melisande.
De ezt észben kell tartanod. Jó, hogy ez a fiú nem volt egy kicsivel
idősebb -- csattant fel a férfi. -- Akkor nem fogtam volna vissza
magam.
A férfi szavaiból sütő szenvedély és harag hirtelen nagyon
megrémítette a nőt. Nem is annyira maga miatt aggódott, hanem
Gregoryért. Korábban talán szerette volna, ha Gregory kiáll Conar
ellen, most azonban nagyon félt. Conar idősebb, keményebb és
sokkal tapasztaltabb. Mindent, amit tudott, az apjától tanult és a
világ legvadabb harcosaitól. Olyan kemény volt, mint az acél és
olyan gyors, mint a villám.
- De hát itt nem történt semmi! -- suttogta. Nem akart
suttogni, kiáltani akart. Ekkor azonban hirtelen eszébe jutott
valami. -- Azonban ha továbbra is gyanakszol, akár a legkisebb
mértékben is, kérlek, nyilváníttasd semmissé a házasságunkat.
Biztos vagyok benne, hogy...
- Semmi sem történt? -- kérdezte a férfi, összeráncolva
aranyszínű szemöldökét.
- Semmi. Kérd meg Gregoryt, hogy esküdjön meg Isten
nevére. Gregory keresztény nemes...
- Milyen dicséretes. Biztos vagyok benne, hogy ő sok
minden, ami én nem.

149
A nőnek nem tetszett a férfi hűvös hangja. Még mindig nagyon
mérges volt, és a nő tudta ezt. - Beszélj vele, ha akarsz.
- Ó, de nekem eszem ágában sincs bármit is kérdezni attól
a szegény, rémült fiútól.
- Azonban ha kétségeid vannak...
- Ha kétségeim vannak, azt majd elintézem magamban,
milady.
Szent ég, ha még közelebb jön, akkor már rajta lesz! Hirtelen azt
kívánta, hogy bárcsak bent lett volna a házban, vagy lement volna
a család többi tagjával a partra üdvözölni a férfit. Bármit megtett
volna, csak ne kelljen így állni itt. Túlságosan is a tudatában volt a
férfi életerejének, szélességének és magasságának.
A dühnek a szemében...
És a benne szikrázó feszültségnek. Conar mozdulatlanul
állt. Nem érintette meg, nem nyúlt a torka után, nem fenyegette
azzal, hogy megüti. Azonban csupán azáltal, hogy Melisande
belenézett a szemébe, és érezte a férfi testéből áradó hőt,
rádöbbent, hogy sokkal dühösebb, mint azt korábban hitte. Alig
tudta magát féken tartani. Ingjének ujja visszacsúszott, amikor a
fatörzsre támaszkodott, és a nő látta a rajta feszülő izomkötegeket.
Kihúzta magát, és azt kívánta, bárcsak könnyebben meg tudna
szólalni.
- Nem igazi házasság, igaz? -- szólalt meg a férfi hirtelen.
A nő rájött, hogy Conar már akkor a közelükben volt, amikor azt
mondta Gregorynak, hogy nem tartja igazinak a házasságát
Conarral. Ha a fatörzs nem lett volna mögötte, biztosan összeesik.
De azt is tudta, képtelen sokáig elviselni a férfi közelségét.
Szeretett volna felsikoltani.
- Nagy gorombaság mások beszélgetését kihallgatni.
- Nem igazi házasság és én csak a gyámod vagyok?
A nő arca vérvörösre gyúlt. - Nem lett volna szabad kihallgatnod.
- Nem lett volna szabad ezt mondanod.
A nő nagy levegőt vett és szeretett volna elszaladni,
mindegy hová. Azonban tudta, ha egyetlen lépést is tesz, a férfi
visszarántja, és ha egyszer megérintette...
- Nem mondtam semmi olyasmit, amit ne gondolnék úgy is
- mondta gyorsan. - A birtok az enyém. Én nem érdekellek téged,
ez nyilvánvaló vált az évek során. Ha mindketten beleegyeznénk,

150
könnyedén semmissé nyilváníttathatnánk a házasságunkat. Oda
mehetnél, ahová akarnál, szabad lennél.
- Ó, igen. A birtok a tiéd. Igaz, én kockáztattam érte az
életemet, de a birtok a táid. -Az örökség...
- Nem.
- A fene essen beléd!
- Nem.
Zsarnok. Itt áll és felelősségre vonja egy buta kis kaland
miatt az erdőben, amikor ő számtalan szeretőt tart, a drága
Brennáját nem is említve. Túl közel volt és a nő álmai egyetlen
pillanat alatt romba dőltek. Ez talán a legostobább dolog volt, amit
csak tehetett, de hirtelen nekitámadt a férfinak, ujjaival
végigszántva az arcát, mielőtt az elkaphatta volna a csuklóját.
- Nem! - kiáltotta a nő, minden erejével próbálva
kiszabadulni. Elugrott a fa elől és a férfi elé pördült. Körmei
mélyen belevájtak a férfi kezébe, de úgy tűnt, az meg sem érzi.
- Elég volt a szórakozásból, Melisande -- szólalt meg a
férfi rekedten. -- Ideje felnőnöd. Ideje élned. Nagyon sokszor
mondták már nekem, elég idős vagy, hogy igazi feleség légy, de
én még adtam neked időt. Most azonban, drágám, lejárt az időd.
Be akartál lépni az igazi világba, milady, hát most megteheted.
Melisande-nak sikerült kirántania a csuklóját a férfi
szorításából. -- Én az én világomat akarom! - kiáltotta. - Az
otthonomat, a földemet. Téged pedig nem akarlak!
- Az otthonoddal és a földeddel együtt jár a férj is,
Melisande.
- A segítségeddel vagy anélkül, meg fogom semmisíttetni a
házasságunkat!
A férfi egy pillanatig némán meredt a nőre. Fogait összeszorította,
szeme jégcsapként szikrázott.
Egyik lábát egy sziklán nyugtatta. A nőnek fogalma sem
volt, hogy milyen bolond démon szállta meg ebben a percben, de a
férfi mindig vad, kiszámíthatatlan viselkedésre késztette. Hirtelen
megindult a férfi felé és teljes súlyával nekirohant. Elesik,
gondolta boldogan. A nagy Conar herceg beleesett a hideg,
csobogó folyóba és gyönyörű mentéje teljesen elázott. A nő
megfordult, hogy elszaladjon, de ehelyett hangosan fel nyögött,

151
mert a férfi ujjai szorosan rázáródtak a kék vászontunika aljára,
amit a sötétkék, hosszú ujjú ruha fölött viselt.
- Engedj el! - kiáltotta a nő.
- Soha nem engedlek el - ígérte a férfi.
A következő pillanatban Melisande is ott volt a vízben, a
férfi mellett, ruhája elázott, haja vizesen tapadt a hátára. Levegő
után kapkodott, majd észrevette, hogy a férfi egy kicsit távolabb
van tőle. Felugrott és ismét futásnak eredt.
A part közelében, a vízben szaladt, mélyeket lélegezve,
remélve, hogy egy időre sikerül elmenekülnie a férfi elől. Valami
árnyékos szentélyre volt szüksége, ahol lecsillapíthatja hevesen
dobogó szívet és háborgó lelkét.
Egy pillanatra megtorpant és egy lábon ugrált, amíg a
másik lábát dörzsölgette, amit futás közben belevert egy sziklába.
Hirtelen azt hitte, hogy őt üldöző lábak dobogását hallja, és
gyorsan megpördült. A férfi nem volt ott. A fák, amelyek errefelé
már sokkal sűrűbben álltak, körülölelték a nőt zöld sötétségükkel.
Az ágak között átvilágító nap aranyszínű csíkokat rajzolt a földre.
Melisande összehúzott szemmel körülnézett, majd ismét futásnak
eredt.
És ekkor megjelent. Felült Thor hátára, és a folyó túlsó
partján a nő elé került. Melisande összeszorította a fogait,
megfordult, és visszafelé kezdett futni. A csatamén átgázolt a
vízen, próbálva a nő elé vágni. Melisande ismét megfordult, a ló
pedig ismét elévágott, elzárva előle a menekülés útját.
- Mi az? - kiáltott fel a nő. - A nagy Farkasok Ura
gyalogosan már nem tudja elfogni a feleségét?
Zihálva megállt, de csupán időhúzás végett. A férfi lehajolt
hozzá, kék szeme szikrákat szórt. -- Felhasználom, ami a
rendelkezésemre áll, milady, hogy elérjem azt, amit akarok. És
megismétlem, milady, soha nem engedlek el.
Leszállt a lóról, magasra felcsapva a vizet, amint
beleugrott. A nő már alig kapott levegőt, de megpróbált elhátrálni
tőle. Azonban hirtelen rálépett egy kőre. Nagyot kiáltott és hanyatt
esett a vízbe. A férfi utánanyúlt és elkapta, mielőtt megüthette
volna magát. Karjába emelte, és nagy léptekkel kivitte a
fenyőtűvel borított partra. A nő fogvacogva reszketett a hidegtől és
a férfi érintésétől.

152
 Conar letette a földre és föléhajolt.
- Engedj el - suttogta Melisande.
- Megmondtam, milady, soha nem engedlek el.
A nő felemelte a kezét, hogy mellbe vágja vele a férfit.
Azonban már a levegőben foglyul esett a csuklója. Belenézett a
férfi szemébe, valamit keresve mély kékségükben. Beleharapott az
ajkába, és tovább kutatta a szemet, miközben a férfi föléhajolt és
kezét a földre szegezte a feje fölött.
A nő akkor érzett ilyen hidegséget, amikor először
meglátta a férfit. Most azonban mintha a pokol minden tüze a
testében lángolna. Gyorsan, szaggatottan szedte a levegőt, és
ereiben vér helyett mintha higany száguldozott volna. A nagy hő
ellenére hirtelen megborzongott, ránézett a férfi kemény vonású
arcára, széles mellkasára, a karján feszülő izmokra.
Úgy tűnt, egy örökkévalóság óta gyűlöli. Most azonban
legnagyobb rémületére -- rádöbbent, hogy nem magát a férfit
gyűlöli, hanem amit vele tett. A harag mellett valami mást is érzett
iránta. Mivel a férfitól tulajdonképpen nem félt, saját magától
kezdett félni, az érzéstől, amit a férfi keltett benne, a furcsa
vágyakozástól, amit meg sem tudott magyarázni magának.
Megnedvesítette az ajkát, és megrázta a fejét. -- Pedig bölcs dolog
lenne a semmissé nyilváníttatás. Téged a szíved mindig vissza fog
húzni az apád országába, először mindig ott fogsz harcolni. Annyi
minden más van még, amit tenni akarsz! -- hadarta anélkül, hogy
levegőt vett volna.
- Semmi más nincs, amit akarnék -- javította ki a férfi. --
Jelen pillanatban semmi sincs, amit akarnék.
- Vissza kell mennünk -- mondta a nő kétségbeesetten.
Keresni fognak. Hiányozni fogsz a családodnak.
- Most azért aggódsz, hogy mit csinál a családom? --
csodálkozott a férfi.
- Kérlek, milord, ha...
- Ó, hölgyem! -- sóhajtott fel a férfi, és kék szeme mintha a
szívébe nézett volna.
Túl késő van ehhez a „kérlek"-hez. Sajnos azt kell
mondanom, a semmissé nyilváníttatás teljességgel kizárt.
A nő rábámult és csak percek múlva fogta fel, amit a férfi
mondott.

153
 - Nem! -tiltakozott.
Tiltakozását azonban a férfi ajka szakította félbe.

154
11. fejezet

Fogalma sem volt, mit akart tenni, amikor lement Melisande után
a folyópartra.
Először olyan mérges volt, hogy legszívesebben a hajánál fogva
rángatta volna vissza a nőt az erődbe.
Azonban mikor meglátta, úgy tűnt, minden megállt.
Ahogy telt az idő, a nő egyre jobban megváltozott. Conar tudta,
amikor legutóbb elment otthonról, hogy hamarosan felnőtt nővé
érik a felesége.
Arra azonban nem számított, amit most látott.
Melisande megnyúlt, magas lett, karcsú és méltóságteljes.
Minden mozdulata könnyed és finom volt. És az arca, a gyönyörű,
egzotikus arca...
Szempillái dús árnyék9t vetettek az arcára és ébenfekete
haja még hosszabb lett. És a szeme, amely végre belenézett az
övébe...
Kéksége nyílt, ellenállhatatlan volt. A férfi tudta, hogy
életében még ilyen gyönyörű szemet nem látott. És ez a nő a
felesége volt. A szép, nyughatatlan gyermek döbbenetes,
csodálatos nővé érett.
Egyáltalán nem lepte meg a férfit, hogy nem jött le a partra
az ő fogadására. És az sem, hogy az erődben sem volt. A nő
kihasznált minden alkalmat, hogy bosszantsa.
Az azonban meglepte, hogy a fiatal Gregoryval találja.
Miközben figyelte a nőt, eszébe jutott az a nap, amikor az apja
erődjének udvarán ugyanígy figyelte az egyik fiatal őrrel
beszélgető Melisande-t. A testét megborzongató harag és
féltékenység megdöbbentette. Alig kapott levegőt. Szíve hevesen
dobogott a mellkasában és majdnem elvesztette az önuralmát.
Melisande elképesztő nő, gondolta. Nem elég, hogy
állandóan bosszantja, de ennél is tovább megy. Amikor odament
hozzá, tudta, hogy a nő ismét szembe fog szállni vele; fejét
magasra tartotta, szeme szikrákat szórt, és úgy nézett rá, mint aki
semmi rosszat sem csinált.
Tehát Melisande elhatározta, hogy érvénytelenítteti a
házasságukat.

155
Meg kell kapnia, gondolta a férfi. Most már meg kell kapnia, mert
egész egyszerűen ki kell vernie a fejéből ezt a gondolatot. Elvette
feleségül a nőt, Manón gróf helyébe lépett, övé volt a föld, az erőd
és a nő. Ahogy ma elnézte a nőt, ahogy megérintette, rádöbbent,
hogy az övé. Sorsuk hosszú időre egybefonódott. Most már az
övé.
Akarta a nőt, olyan lázasan, amilyet még soha nem érzett,
olyan vággyal, amely minden mást elsöpört. Ott feküdt alatta a nő,
hidegen és nedvesen, teste olyan volt, mint a márvány, ajka, mint
egy rózsa.
Meleg, érzéki volt ez az ajak, amikor megérintette. Teljes
szájával rátapadt, nyelvével próbált behatolni a szájába, keresve a
nő nyelvét. Az egy pillanatig dermedten feküdt, eközben a férfi
egyszerre érzékelte a nő testéből áradó meleget és annak
csodálatos formáját. A nő megpróbált elhúzódni tőle, ekkor Conar
felemelte a fejét és a szemébe nézett.
- Kérlek! - mondta a nő. - Nagyon sokáig külön voltunk.
Már nem ismerlek. Nem szoktam hozzá...
- A csókolózáshoz? - suttogta a férfi. - Pedig nekem úgy
tűnt, hogy nagyon is hozzá vagy szokva, amikor azt a fiatal
angolszász fiút csókolgattad.
A nő megpróbálta megütni, azonban szinte mozdulni sem
tudott.
- Egyáltalán nincs jogod...
- Valóban?
A nő szikrázó szemmel nézett rá. -- Éveken keresztül
elhanyagolsz, milord, és eközben úgy megszokod az ilyesmit,
hogy azt hiszed, velem is megteheted.
- Nagyon sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Szeretném
jóvátenni.
A férfi szája rátapadt a nőére, keze elengedte a csuklóját és
végigsimított az arcán. A nő próbálta magától eltolni. Vonaglott és
tekergeti alatta, a férfi azonban meg sem mozdult. A nő ajkának
édes bor és menta íze volt, és a férfi még hevesebben csókolta,
éhesen keresve a nő nyelvét. Teste követelőén lüktetett. A nő
torkát egy nyöszörgésszerű hang hagyta el, mire a férfi végre
felemelte a fejét, gyönyörködve a nedvesen csillogó piros ajakban,
amely most kissé szétnyílt.

156
 - Ezt nem teheted. Itt, az erdőben.
- Nagyon szeretem a folyókat, milady. És az erdőt. A
simogató szellőt. És szeretnélek emlékeztetni, egy másik férfival
nagyon jól érezted itt magad.
A nő vadul megrázta a fejét. - Te éppen egy meghitt
pillanatban érkeztél.
- Nagyon szeretem az elfogult pillanatokat, milady --
biztosította a férfi kemény hangon.
- Az egy baráti gesztus volt.
- Igen, én is valami ilyen gesztusra vágyom.
- Csak egy puszi volt.
- Sőt, még az sem, igaz? -- gúnyolódott a férfi.
- Te sem vagy jobb! -- kiáltotta a nő.
- Dehogynem -- válaszolta a férfi. -- És biztos vagyok
benne, hogy te is érezted a különbséget!
- A viking kardod be fog rozsdásodni! -- figyelmeztette a
nő.
- Az én viking kardom nemsokára visszakerül a hüvelyébe.
A nő ennek hallatán úgy elsápadt, hogy a férfi biztos volt benne, a
mai csóknál több nem történt, de ezt is meg kellett torolnia.
Hirtelen elfutotta a harag. Mit akar ez a nő az élettől?
Pontosan időben érkezett, megölte azt az embert, aki meggyilkolta
az apját.
Ez azonban most nem számított. Csak az, hogy akarta a
nőt.
A testében égő forró vágy ellenére most hirtelen valami
szánalom is ébredt benne. Nem akarta megerőszakolni a saját
feleségét.
És ebbe az érzésbe enyhe lelkiismeret-furdalás is vegyült.
Hogy hanyagolhatta így el?
Nem volt nehéz, emlékeztette magát. A nő az első perctől
kezdve ellenséges és megvető volt vele szemben. És talán az első
perctől kezdve tudta, hogy egyszer meg kell majd fizetnie ezért.
Kétségbeesett vággyal kívánta a nőt, foglyul ejtette a violaszínű
szem.
- Ennyi idő után! - suttogta a nő, megérezve a férfi
tétovázását. - Nem itt, nem most és nem így!

157
 Szemében most a könyörgésen kívül semmi más nem
tükröződött. A férfi hirtelen fázni kezdett.
- De ha nem most...?
- Kérlek...
A férfi lassan megrázta a fejét. - Miért, máskor miért lesz más? -
kérdezte halkan. -- Mást sem csinálsz, csak menekülsz előlem,
Melisande.
- Ma éjszaka bepótoljuk - ígérte a nő gyorsan.
- Aha, szóval csak időt akarsz nyerni.
- Több év állt a rendelkezésemre, milord. Néhány óra már
nem számít.
- Nálad, Melisande, néhány óra is sokat számít. Azon
tűnődöm, hogy részemről megéri-e. Még keresel valami újabb
fiatal lovagot...
- Hogy merészelsz? -- kezdte a nő haragosan, de egy
pillantás az eszébe juttatta, hogy mit is csinált, amikor a férfi
rátalált. -- Senki sem jöhet számításba -- válaszolta ridegen.
- Hmm. Van itt néhány bátyám.
- Mind olyan, mint te -- válaszolta a nő keserűen.
- Azt hiszem -- mondta a férfi, némi gúnnyal, ámde
öngúnnyal a hangjában --, hogy most ezer halált halnék, ha
elhagynálak.
- Eddig soha nem esett nehezedre elhagyni.
- Ó, de a dolgok megváltoztak. Te is megváltoztál.
- Gondoskodom róla, hogy ne legyél csalódott -- ígérte a
nő gyorsan és ismét megpróbálta eltolni magától.
Nem fogja megkönnyíteni a helyzetét, gondolta a férfi.
Mélyen ráhajolt a nőre. -- Engedelmes feleséget szeretnék, drágám
-- mondta. -- Megfürödve, beillatosítva, örömmel és boldogan
várj.
A nő nem válaszolt, várta, hogy a férfi elengedje.
- ígérd meg, Melisande.
- Igen!
A férfi öszeszorította a fogait és arra gondolt, hogy ha most
elengedi, valami meghal benne.
De az ígéret, amit a nő tett...
Túl csábító volt. Meg akarta tudni, hogy vajon betartja-e.

158
 Felugrott és a kezét nyújtotta a nőnek. Amikor ott állt
előtte, Melisande lesütötte a szemét. El akart fordulni, de a férfi
elkapta a karját.
- Csak a lovamért megyek.
- Szerintem gyere az én lovamon. A tiéd majd követ
minket.
A nő vitatkozni akart, és a férfi tudta ezt. Melisande
mindennel vitatkozott, amit ő mondott. Most azonban nem szólt
semmit és a férfi észrevette, hogy reszket, amikor felemelte maga
elé Thor nyergébe. A nő mereven, mozdulatlanul ült előtte. Az ő
lovára egy kicsivel lejjebb bukkantak rá a folyóparton. A férfi
megragadta a kantárt, hogy visszavezessék az erődbe.
A nő egyetlen szót sem szólt és bár ez lehetetlen volt,
próbált bizonyos távolságot tartani közöttük. Azonban amikor
elérték az erődöt, belovagoltak a kapun és megálltak a bejárat
előtt, megszólalt, violaszínű szemében gyanakvással. Miért jöttél
el ilyen hirtelen értem?
A férfi nem válaszolt, mire a nő megfordult és a szemébe
nézett. -- Majd megmondom este, drágám -- ígérte.
A nő halk szitkot mormolt, próbálva leszállni a lóról, ami
azonban nem ment, mert a férfi nem engedte. Először ő szállt le,
majd a kezét nyújtotta a nőnek.
- Egyedül is le tudok szállni!
- Ne, Melisande, béküljünk ki!
A nő ránézett, megrázta a fejét, szeme szikrákat szórt.
Békét keresel, milord? Ne nálam keresd. Engem túl sokáig
elhanyagoltál.
A férfi hirtelen elmosolyodott. Kinyújtotta a karját és
leemelte a nőt a nyeregből, közben keményen magához szorítva.
Hosszú másodperceken keresztül így tartotta, azt sem hagyva,
hogy a lábujja hegye a földhöz érjen. A nő kelletlenül megfogta a
vállát.
- Nem foglak többé elhanyagolni -- ígérte. -- De jó lesz, ha
vigyázol magadra.
- Conar!
Bátyja, Eric szólította. A férfi gyorsan letette a nőt.
Melisande megfordult és otthagyta. Hajának hosszú, nedves fürtjei
repültek utána a levegőben, keményen arcul csapva a férfit.

159
Conar utánanyúlt, megfogta a nő vállát és visszarántotta, szorosan
magához ölelve. Eric közeledett feléjük, arcán komor, csodálkozó
kifejezéssel.
- Látom, megtaláltad a feleségedet. Különben jól vagytok?
A kérdés teljesen jogos volt. Mindketten csuromvizesek voltak.
Conar elmosolyodott és felemelve Melisande ébenfekete haját,
lágyan végigfuttatta rajta az ujjait. - Persze, Eric. Nagyon jól
vagyunk. Melisande annyira örült, hogy láthat, hogy örömében
mindkettőnket beledöntött a folyóba. A nő hirtelen megremegett a
férfi érintése alatt, de nem cáfolta meg a szavait. Conar rádöbbent,
hogy a nő nagyon fázhat, így eltolta magától. - Menj fel, milady,
és fürödj meg. Én is jövök nemsokára.
A nő elrohant mellettük. Eric nagyot csapott Conar vállára.
-- Gyere. Kóstoljuk meg azt a finom bort, amit hoztál.
- Sajnos, csöpög belőlem a víz.
- Felvitetem a bort a szobádba.
Együtt léptek be a nagyterembe. Rhiannon éppen az ülésrendet
készítette. Egy pillanatra megálltak mellette és Eric elmondta,
hogy az öccse és a sógornője beleestek a folyóba.
- Igen - mondta Rhiannon. - Felküldettem a feleséged
szobájába egy nagy kád meleg vizet. - Egy pillanatra elhallgatott
és kíváncsian nézett Conarra. - Az emelet legtávolabbi szobájában
lakik. Ate holmijaidat a mellette lévő szobába küldettem. Van egy
tapétaajtó, ami összeköti a két szobát. Ugye, ezt akartad?
Conar megfogta sógornője vállát és arcon csókolta,
vigyázva, hogy ne vizezze össze a nő gyönyörű ruháját.
- Tökéletes - mondta.
- A kád és a meleg víz nemsokára fent lesz -- mondta a nő.
-És...
- És a bor is, kedves férjuram -- tette hozzá Rhiannon.
- Köszönöm, szerelmem -- mondta Eric. Könnyedén a
karjába kapta a feleségét, és gyengéden megcsókolta. Amint
elnézte őket, Conar szívébe fájdalom hasított. Most először
rádöbbent, hogy irigyli a bátyját. Nem azért, mert idejött és olyan
könnyen beilleszkedett itt, hanem mert mindezt... boldogságban
élve tette. Nagy királyt szolgál, nagy házat vezet, és élvezi
gyönyörű, szőke felesége szerelmét. Szép kisfia és kislánya van.

160
Otthonos meleg van az egész kastélyban és nevetés tölti be a
legsötétebb zugot is.
Eddig nem is kereste a melegséget, eszmélt rá. Nem is
tudta, hogy vágyik rá, egészen eddig a percig. Túlságosan elfoglalt
volt, harcolva Írországban, ha szükség volt rá, a maradék időt
pedig a birtokán töltötte.
Melisande birtokán.
Megköszönte magában Ericnek, hogy rádöbbent erre, és
összeszorított foggal megindult felfelé a lépcsőn a bátyja előtt.
Azzal vádolja a nő, hogy elhanyagolta! Miért, volt más
lehetősége? Hiszen olyan fiatal volt, hagynia kellett, hogy
megnőjön.
Amikor felért a szobájába, nyomában a bátyjával, látta, hogy Eric
szolgálói az utolsó csepp gőzölgő vizet öntik a hatalmas fakádba.
Gyorsan ledobálta magáról átázott ruháit és nagy sóhajtással
beleereszkedett a vízbe. Eric odanyújtott neki egy kehely bort,
mire Conar rávigyorgott a bátyjára.
- Jó feleség lenne belőled, Eric, a nagy Farkas fia!
Eric csodálkozva nézett rá, majd el nevette magát.
- Hát, öcsém, azt hiszem, a te életedből hiányzik valaki, ha
ilyen könnyen a kedvedre lehet tenni! - Leült a kandalló előtt álló
faragott székre, lábát feltette a szarvasbőrrel borított sámlira és
mosolyogva magasra emelte a kelyhet. - Egészségedre, Conar!
- A tiedre is! -- mondta Conar gyorsan, majd hirtelen
elhallgatott. - Nem értem az elégedetlenséged okát. Már most a
Frank Farkasnak neveznek, aki megmentetted őket a Vestfold-
háztól. Azzal szereztél hírnevet magadnak, hogy apával harcoltál
és Niall nagybácsinkért. Úgy átverted a dánokat Frankföldön,
hogy azóta is erről beszélnek.
Conar hátradőlt a vízben, bevizezve a haját és az arcát is.
Majd felmerült és kipislogta a meleg vizet a szeméből.
- Megszerezni az csak egy dolog. Azt meg is kell tartani
mondta fáradtan. Ujjaival dobolni kezdett a kád szélén, és Ericre
nézett. - Az első nap óta, amikor először odamentem Manón
meghívására, és amikor a dánok ellen harcoltam és győztem, mást
sem hallok, csak azt, hogy egy hatalmas dán sereg gyülekezik
valahol, amely a frank királyságokat akarja megtámadni és
egészen Párizs szívéig akar hatolni.

161
 - Én is hallottam ezt a rémhírt -- mondta Eric. -- Alfred
nagyon jó munkát végzett itt, a déli királyságokban. A dánok
megunták az ellene való harcot és zöldebb mezők után néztek. Ate
országodat alig tartja össze valami, Conar. A frank nemesek is
többfelé húznak, amióta felosztották a földet Lothar és a fivérei,
Charlemagne örökösei között. Az erő az uradalmakban van, az
olyanokban, mint a tiéd, és az erős bárókban - mint amilyen te
vagy.
Conar összevonta a szemöldökét és fel sóhajtott. -- Talán.
Szövetségre léptem egy Odo nevű emberrel, és hiszem, hogy
mindketten az utolsó leheletünkig védeni fogjuk a földet. Azonban
ellenségeket is szereztem.
- Geoffrey, Gerald fia, a szomszédos gróf -- mondta Eric
könnyedén.
Conar összevonta a szemöldökét. -- Mit hallottál?
Eric vállat vont. -- Zenészek, énekesek, mind utaznak. A
nagy és beszédes családunkat nem is említve. Egy hosszú dal
született arról, hogy hogyan mentetted meg a feleségedet az
ellenség kezei közül.
- Umm. Erről szól a dal?
- Igen - állt fel Eric, megtöltve Conar kelyhét --, erről szól
a dal. De figyeltem Melisande-t, amikor a dalt hallgatta, és nekem
úgy tűnt, azt gondolja, egyik rosszat a másikra cserélte fel.
Conar gyorsan Ericre pillantott. Ujjai megszorították a kád
szélét és próbálta magát megnyugtatni. Első gondolata az volt,
hogy kiugrik a kádból és a földre teperi Ericet -- rengeteget
birkóztak, amikor gyermekek voltak. De már nem gyermekek.
Kényelmesen hátradőlt a kádban és a fehér
vászontörülközőt az arcára terítette.
- Ha jól emlékszem -- mondta elgondolkozva --, a te
feleséged sem volt elragadtatva, amikor először találkoztatok. Sőt,
ha a beszédes családunk úgy mesélte el, ahogy történt, egyszer
csaknem meglőtt egy nyílvesszővel.
Egy kezet érzett a fején, amely megpróbálta a víz alá
nyomni, felnevetett, lebukott, majd felemelkedett. Hozzávágta
Eriéhez a törülközőt, hogy összevizezze a bátyja ruháját.
- A nagy család hátrányai! - mondta Eric.

162
Conar mosolygott, de hirtelen elkomorodott. - Tudom, Melisande
úgy gondolja, hogy goromba voltam vele.
- Nehéz kitalálni, hogy mit gondol. Méltóságteljes és
udvarias, engem mindig elkerül. Rhiannont és Dariát szereti és
Bryce-ot is. Nagyokat nevet a gyerekekkel és a szemében meleg és
gyengéd kifejezés ül, amikor velük van. Azonban bármennyire is
kedveli Dariát és Rhiannont, szerintem az igazi gondolatait nem
osztja meg velük. Hát, tulajdonképpen Daria a testvéred, a te
véred. Csak egy bolond nem látja, hogy ebben a családban milyen
szoros kapcsolatban van mindenki egymással és a te feleséged
nem bolond. Sőt, nagyon okos fiatal nő -- és tehetséges is. Láttam
a kertben Bryce-szal, amikor az öcsénk vívni tanította, de az lett a
vége, hogy Bryce tanult tőle.
Conar megrázta a fejét. - Azon a napon, amikor
megismertem, láncinget viselt és egy fegyveres csapatot vezetett -
és egyenesen belerohantak az ellenség karjaiba. -- Hirtelen
felmordult és a bátyjára nézett. -- Mást is tanít, nemcsak vívást.
Amikor rátaláltam a folyóparton, éppen Rhiannon fiatal rokonát
bűvölte.
- Gregory.
- Szerelemből adott neki leckéket.
- Gregory? -- ismételte meg Eric döbbenten.
- Nem kell megijedned. Meggyőződésem, hogy az utolsó
pillanatban megpróbált valakit elcsábítani, aki majd megmentené
tőlem. A fiú teljesen ártatlan -- nem győzött bocsánatot kérni
tőlem.
- Még nagyon fiatal.
- Igen! -- sóhajtott fel Eric. -- Azonban amikor mi olyan
idősek voltunk, mint ő, már több csata volt a hátunk mögött.
- Apa tudta, hogy ezzel szembe kell néznünk. Alfred most
tanulja a dolgokat. Keményen harcolt és dolgozott. Eljött az ideje,
hogy zenészekkel, matematikusokkal és tanult emberekkel vegye
körül magát. Azt hiszem, azt szeretné, ha Gregory egyházi
szolgálatba állna, de a döntést a fiúra fogja hagyni. Mindezek
ellenére, a bocsánatodat kell kérnem, Conar, hiszen a feleséged az
én házamban...
- A saját akaratából, Eric. Azért jött ide, hogy elkerüljön
engem és hidd el, sokkal jobban ismerem, mint azt hinnéd. Neked

163
nincs miért bocsánatot kérned, bátyám. - Egy pillanatig tétovázott,
majd folytatta. - Engem egy szörnyetegnek tart. Egy viking
szörnyetegnek. De hidd el, Eric, én soha nem akartam goromba
lenni hozzá, annak ellenére, hogy számtalanszor kiérdemelte
volna. Rengeteg forog kockán! Gerald az apja távoli rokona volt
és mégis meggyilkolta! Nagyon is a tudatában vagyok, hogy a fia
meg akarja szerezni mind a birtokot, mind Melisande-t.
- Az egyház soha nem szentesítené Melisande-nak és ennek
a fickónak a házasságát, még ha szabad volna sem!
Conar megrázta a fejét. - Nem tudom, hogy tisztán látod-e
a helyzetet. Írországban sok király van, de a legtöbbjük elismeri az
ard-ri hatalmát. Itt Alfréd nemcsak azért harcolt, hogy ő
uralkodhasson, hanem hogy törvényeket is hozhasson, amelyek
szerint az emberek élnek. Igazad volt abban, amit az előbb
mondtál -- a frank földet szétdarabolták. A királyok gyengék. A
bárók felkészültek a támadásra, de csak a legerősebb fog
megmaradni.
- Ilyen a világ, testvérem - mondta Eric.
- De ha ez az ember képes elrabolni a feleségemet, akkor
annak is megtalálja a módját, hogy megtartsa. Ha pedig úgy
gondolja, hogy a halálával többet nyer, mint a társaságával, egy
percig sem fog gondolkozni, hogy elvágja a torkát.
- Ezt nem merné megtenni!
- Nem tudom. Csak azt tudom, hogy minden alkalmat
megragadna, hogy megszerezze magának.
- És hagyná ezt a többi báró?
Conar lassan megrázta a fejét. - Ez az egyik ok, amiért
eljöttem érte. Rouenbe viszem, Odo vendégei leszünk, és
megújítjuk a házasságunkat néhány válogatott vendég előtt. Odo
szerint ez sokat javítana a Melisande-nal való kapcsolatomon --, és
erősítené a helyzetemet a birtokon is - tette hozzá kényszeredetten.
- Ő az örökösnő - értett egyet Eric --, de szerintem te
teljességgel kiérdemelted azt a birtokot. És van valami, amiről
megfeledkezel.
Conar összevonta a szemöldökét.
- Te magad hatalmat jelentesz, Írország nagy ard-rijének
unokája, Dubhlain királyának fia és a norvég Vestfold házának
hercege vagy.

164
 - És ez mit jelent? -- kérdezte Conar.
- Azt, hogy ha a dánok rád támadnak, öcsém, csodálkozni
fogsz, mennyien sietnek a segítségedre.
Conar elmosolyodott és ismét hátradőlt. Felnézett a
bátyjára. -- Köszönöm.
- Szóra sem érdemes. Tehát ha jól értettem, nem sokáig
maradsz itt.
Conar megrázta a fejét. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy
együtt irányítsuk a birtokot. Minél hamarabb megtörténik a
szentesítés, amit Odo nagyon fontosnak tart, annál jobban fogom
érezni magam. Tudom, hogy az igazi próba csak ezután
következik, mert Geoffrey össze fog állni a dánokkal. Nem akarok
további tápot adni hiú reményeinek. Melisande-nak
elvitathatatlanul az enyémnek kell lennie.
- Értem - motyogta Eric. - Akkor minél hamarabb útra kell
kelned, a következő dagállyal. Javasolhatok valamit?
- Igen?
- Egy örökös sokat erősítene a helyzeteden.
- Ezt én is nagyon jól tudom, testvérem. -Sokáig
késlekedtél.
- Bízzál bennem. Tovább nem késlekedem.
- Ha tehát - mondta Eric, az ajtó felé indulva - az éjszaka
csendjét sikolyok fogják megzavarni, megpróbálom meggyőzni a
feleségemet, hogy nem vágtad el senkinek a torkát.
Conar felmordult. - Ha nincs jobb dolgod, mint engem
bosszantani...
- Már itt sem vagyok, Conar. Hamarosan találkozunk a
nagyteremben. Gyorsan megvacsorázunk, aztán hozzá is láthatsz a
dologhoz. Azt hiszem, szórakoztató étkezés lesz!
Eric vigyorogova lépett ki az ajtón. Conar a káddal
szemben lévő tapétaajtóra nézett.
Azon tűnődött, hogy vajon Melisande tud-e az ajtó létezéséről.
Biztos volt benne, hogy nem. Lassan elmosolyodott.
Kísértést érzett, hogy kiszálljon a kádból, és úgy, vizesen
megbizonyosodjon efelől, de lebeszélte magát róla. Sikerült egy
ígéretet kicsikarnia a nőből. Ha még egy óráig kibírja, már számon
kérheti a nőtől az ígérete betartását.

165
 Hamarosan kiszállt a kádból, mert a vize kezdett elhűlni és
a bőre megráncosodott. Egyszerű nadrágot, inget és tunikát öltött,
és bár a bátyja házában volt, megszokásból a kardot is felkötötte a
csípőjére.
A kardját mindig magánál tartotta. Még a saját házában is.
A kardját, és a tőrét a bokáján. A béke még itt sem volt garantált.
Nagyon óvatos volt.
Amikor azonban nem sokkal később lement a
nagyterembe, ő is kényelmes öltözéket viselt, testvéreihez,
Bryanhez, Bryce-hoz és Erichez hasonlóan. Húga, Daria, aki
valamivel alacsonyabb volt, mint Melisande, gyönyörű vajsárga
ruhát viselt. Kék szeme élénken csillogott a ruha sárga anyaga
fölött. Könnyed beszélgetésbe merült Bryannel és Bryce-szal, és
Conar megállapította magában, hogy nagyon szépek így együtt.
Bryan és Bryce feketék voltak, mint az anyjuk, Eric és Daria pedig
aranyszőkék, mint az apjuk. Nagyon meghitt család voltak, talán
azért, mert néha olyanok voltak, mint egy sziget, elzárkózva
mindenki elől, aki akár a norvég, akár az ír származásukat
kifogásolta.
Brenna és Mergwin mély beszélgetésbe merülve ültek a
kandalló előtt. Régen találkoztak és rengeteg megbeszélnivalójuk
volt.
Mindnyájan a mi jövőnket tervezgetik, gondolta Conar
bosszúsan.
Swen Bryannel és Bryce-szal viccelődött. Rhiannon odalépett
hozzá, arcon csókolta és ismét köszöntötte. Kezét a férfi karjába
fűzte. -- Úgy intéztem, hogy mellettem ülj, régen
vándorló sógorom. Melisande ül a másik oldaladon, Bryce pedig
mellette.
Conar lehajtotta a fejét és súgva kérdezte: -- Hol van az én
imádott feleségem?
Rhiannon összevont szemöldökkel nézett rá. -- Biztos vagyok
benne, hogy perceken belül itt lesz.
Melisande azonban nem jött le. Rhiannon próbálta
halogatni a vacsora felszolgálását, majd idegesen azt motyogta,
hogy felküld egy szolgálót, nézze meg, nincs-e valami baj. A fiatal
lány hamarosan visszatért. - Lady Melisande azt üzente, hogy
kezdjék el a vacsorát nélküle - mondta a lány, meghajolva

166
Rhiannon előtt. -- Nem jól érzi magát és azt kéri, hogy
bocsássanak meg neki, de inkább lefekszik aludni.
A teremben mindenki elhallgatott. Conar érezte a
rászegeződő szemek kutató pillantását.
- Nem hiszem, hogy tényleg ki akarná hagyni ezt a
vacsorát -- mondta udvarias mosollyal. Meghajolt a mellette ülő
Rhiannon felé. -- Bocsáss meg, lady. Felmegyek és megnézem,
hogy nem lehetne-e mégis rávenni, hogy lejöjjön.
Haragjában hármasával szedte a lépcsőfokokat.
Végigsietett a hosszú folyosón és arra gondolt, hogy a váltával
belöki az ajtót, de aztán nagy levegőt vett. Hangosan kopogtatott,
és várt.
Halk nyögés hallatszott bentről.
- Én vagyok az, Melisande. Nyisd ki az ajtót!
- Nem tudom. Nem tudok felkelni.
Conar egy pillanatig tétovázott és erősen összeszorította a
fogait. Nem akart betörni egy ajtót a bátyja házában.
Ha ez az ő háza, egy pillanatig sem tétovázott volna.
Belépett a saját szobájába és odament a tapétaajtóhoz. Félretolta és
egy apró ajtót látott mögötte. Mélyen lehajolt és belépett a
szomszédos szobába.
A nő nem látta a férfit és azt sem hallotta, hogy belépett.
Az ágy végében ült, frissen, egy gyönyörű ezüstszínű tunikában,
és a haját fésülte. Az ajtót nézte, mintha várna valamit.
A férfi mozdulatlanul állt, karját mellkasán összefonva, és
a nőt nézte. A következő pillanatban a nő felállt és keresztülvágott
a szobán. Odament az egyik ablakhoz és lenézett az udvarra. A
nap utolsó sugarai kék fényeket gyújtottak a hajában és elegáns
árnyékokat vetítettek az arcára. A férfi ugyanazt a kínzó vágyat
érezte, mint korábban a folyóparton. Volt valami a nőben, ami
magára vonzotta a tekintetet, valami, ami megkísértett egy férfit.
Ez a nő a felesége volt. És ugyanolyan ellenséges, mint eddig,
emlékeztette magát. Úgy tűnt, a ma estére vonatkozó, neki tett
ígérete semmit sem jelent a számára. Az arca sápadt volt, ezt a
férfi is elismerte. De csak azért, mert várta, hogy mit tesz.
A nő megfordult és meglátta a férfit. Halk, döbbent kiáltás
hagyta el az ajkát. Pillantása az ajtóra ugrott, majd vissza.

167
 - Nagyon sajnálom, hogy ilyen betegen kell látnom téged -
szólalt meg a férfi.
A nő arcáról eltűnt a sápadtság és helyette bíborpír öntötte el. -
Talán megfáztam a vízben. Ha megbocsátanád ezt az estét...
- Természetesen. - A férfi odalépett hozzá és végigsimította
az arcát. - Igen, kedvesem. Nagyon örülök, hogy legalább lázad
nincs. Engedd, hogy levetkőztesselek. Leüzenek, hogy itt maradok
veled.
- Ne! Nem szabad! Menj vissza a családodhoz, élvezd a
társaságukat!
- Téged pedig hagyjalak itt? Hanyagoljalak el, amikor
beteg vagy?
- Évekig elhanyagoltál! - csattant fel a nő, egy pillanatra
megfeledkezve a szerepérők
A férfi elmosolyodott. - Ó, itt van az én kedves feleségem,
aki már ismét jól érzi magát! Két választási lehetőséged van,
milady. Vagy belém karolsz és lemegyünk a többiekhez, vagy
levetkőzöl és bebújsz mellém az ágyba. Az igazat megvallva,
nekem az utóbbi jobban tetszene.
- Aljas vagy! Kételkedsz a szavamban?
- Igen, valóban kételkedem.
- Mondom, nem érzem jól magam.
- Ebben biztos vagyok. A megjelenésem biztos
kellemetlenül érintett. De ígérem, erről később beszélünk. Tehát,
melyiket választod, Melisande?
A nő elsuhant mellette és odaszaladt az ajtóhoz, de amikor
meglátta a reteszt, amit ő maga tolt rá, megállt. Megfordult és a
férfira meredt.
- Van egy átjáró az én szobámból, természetesen. Ez a
bátyám háza, ezt ne felejtsd el! A nő elhúzta a reteszt és kivágta az
ajtót.
- Egy pillanat, kedvesem! -- szólt utána a férfi. A nő
megállt és visszafordult.
A férfi utánament és ujjával az álla alá nyúlva, felemelte a nő fejét.
- Mi az, milord?
- A szavadat adtad, asszony, hogy ma éjjel eljátszod a
szerepedet. A szavadat, Melisande.

168
 - Egyáltalán nem érzem jól magam -- állította a nő
makacsul.
- Lady, hacsak meg nem halsz és ki nem hűl a tested, be
fogod tartani a szavadat.
A nő még magasabbra emelte a fejét és szikrázó szemmel
nézett a férfira. - Nagyon goromba vagy - suttogta dühösen. -- Úgy
viselkedsz, mint egy...
- Viking?
A nő hallgatott. - Talán. Nekem azonban úgy tűnik, hogy úgy
viselkedem, mint egy férj, sem több, sem kevesebb. - A vér nem
válik vízzé! - sziszegte a nő.
A férfi üresen felnevetett, majd kitárta az ajtót a nő előtt és
meghajolt. -- Vagy így, vagy úgy, gondom lesz rá, hogy betartsd
az ígéretedet.
12. fejezet

Conarnak sikerült utolérnie Melisande-t, mielőtt a nő leszaladt

volna a lépcsőn. Megfogta a könyökét és megállította.
- Milady, együtt fogunk megérkezni.
A nő lehajtotta a fejét, hosszú szempillái sötét árnyékot
vetettek az arcára. Néhány pillanatig nem szólt semmit -- a férfi
tudta, hogy ez óriási erőfeszítésébe került. A lépcsősor felénél
járhattak, amikor ismét felemelte a fejét és kék szeme pillantása a
férfiéba kapcsolódott.
- Miért, talán olyan meghitt és édes pár vagyunk? --
kérdezte kihívóan; hangja egyszerre volt lágy és gúnyos. -- Milyen
különös. Ezek itt mind tudják, hogy idegenek vagyunk egymás
számára.
- Igen, azonban vannak itt egy páran, akik tudják, hogy már
nem sokáig maradunk idegenek - válaszolta a férfi könnyedén. --
A bátyám azt is tudja, hogy nem kell megijednie, ha éjszakánként
sikoltásokat hall.
A nő arcát ennek hallatán bíbor pír lepte el, és ismét a
földre ejtette a pillantását. – Muszáj mindent megbeszélned a
családoddal?
- Te voltál az, aki bizonygatta, hogy itt mindenki tudja,
miszerint idegenek vagyunk

169
 - válaszolta a férfi mosolyogva. A nő ismét felpillantott. --
Viselkedj -- figyelmeztette a férfi, mivel közben leértek a lépcsőn,
és ott áltak a hatalmas csarnok ajtajában, ahol a többiek
gyülekeztek.
- Melisande! -- kiáltott fel Rhiannon aggódva és gyorsan
odalépett a nőhöz. -- Biztos, hogy már jobban érzed magad?
Kinyújtott kezével megérintette a nő arcát. -- Nincs lázad?
- Valami rossz hatással volt rá a folyóparton -- mondta
Conar könnyedén --, de úgy döntött, hogy mégis velünk eszik.
Melisande dühös pillantást vetett a férfira, majd
Rhiannonra mosolygott. -- Nagyon vágyom a társaságodra,
Rhiannon.
Conar ujjai megfeszültek Melisande karján. -- Mindenki
rád várt eddig. Leüljünk, drágám?Ez persze nem kérdés volt.
Conar megindult és odavezette a nőt az U alakú asztal melletti
helyükhöz. Melisande leült, de Conar észrevette, hogy közben
gyorsan rámosolygott Bryce-ra. Fájdalmas nyilallással hasított
bele a felismerés, hogy a nő igen közeli kapcsolatban áll az
öccsével. Még féltékeny is lett volna, ha nem bízik annyira minden
testvéreben; ugyanígy lesz ez saját életével és feleségével is,
határozta el.
Melisande gyorsan hátat fordított neki, és Bryce-szal
kezdett beszélgetni lovakról, történelemről, részletesen kielemezve
egyes pontokat. Conar egy ideig figyelte beszélgetésüket, majd a
mellette ülő Rhiannonhoz fordult.
- Türelmesnek kell lenned - suttogta a nő, és szürke szeme
ezüstösen csillogott. -- Abból, amit tudok, kedves, arra
következtetek, hogy eddig zsarnokként viselkedtél.
Conar felvonta a szemöldökét, mire a nő elmosolyodott.
- Apádra, Ericre emlékeztetsz. Gyalázatosán viselkedsz,
amikor úgy érzed, te mindent megtettél. Adj magadnak még egy
esélyt, és talán rájössz, hogy mégis kedveled a feleséged.
A férfi lassan elmosolyodott és halkan azt válaszolta: -- Én
soha nem mondtam, hogy nem kedvelem a feleségemet.
Ellenkezőleg, lenyűgöz.
- Ó, szóval lenyűgöz! -- mondta Rhiannon. Már elég régen
Eric felesége volt, így aztán nem félt gúnyosan beszélni férje vad
családtagjaival. - Én nem a vágyról beszélek{ milord. Ettől a nőtől

170
egy halott is feltámad, olyan izgató. Én arra gondoltam, hogy
esetleg megkedveled a feleségedet. Nem akarlak megbántani,
Conar. Én szeretettel vagyok mindkettőtök iránt.
A férfi megfogta a kezét. -- Drágám, te nem is tudnál
engem megbántani. Én valóban kedvelem a feleségemet. Csak
éppen ő... -- egy pillanatra elhallgatott, majd megvonta a vállát. --
Lépten-nyomon feldühít. Én nem vagyok számára más, csak egy
viking.
Rhiannon kinyújtotta a kezét a kelyhéért, ivott egy korty
bort és figyelmes pillantást vetett a férfira. - Meg kell próbálnod
elképzelni, hogy milyen lehet az, amikor valaki a tiedtől teljesen
különböző házban nő fel.
Mióta 797-ben lerohanták Lindesfarne-t, egyfolytában a
norvégoktól rettegünk. Néha nagyon nehéz elfogadni, hogy valaki
a szövetségesünkké válhat. - A férfi komoran hallgatott, mire a nő
folytatta. - Conar, el kell ismerned, hogy a vikingek portyáznak,
kegyetlenkednek az ellenségeikkel, gyilkolnak, rabolnak és
városokat rombolnak le.
Eric hirtelen áthajolt a nő előtt és a bátyjára pillantott. Már
megint rólam beszél?
Conar megrázta a fejét. - Nem, azt hiszem, ez alkalommal rólam -
válaszolta könnyedén. Rhiannon gyorsan elmosolyodott. Eric
odahajolt és lágy csókot lehelt a szájára. Conar gyorsan elfordult,
hogy ne zavarja a perc meghittségét. Elvette a Melisande és közé
állított kelyhet, amely a szokáshoz híven kettőjük számára volt
odahelyezve, közben ujjai hozzáértek felesége kezéhez. A nő
gyorsan rápillantott, és a férfi rájött, hogy Melisande már nem
beszélget Bryce-szal és az ő Rhiannonnal folytatott beszélgetésére
sem figyel.
Mergwint és Brennát figyelte, akik az asztal túlsó végén
ültek.
Most azonban, szemét a férje arcára szegezve, úgy kapta el
a kezét a kehelyről, mintha az megégette volna.
- Igyál te először -- mondta Conar.
- Nem, milord -- válaszolta a nő. -- Csak utánad.
A férfi felemelte a kelyhet és odanyújtotta a nőnek. -- Igyál
a borból, Melisande. Szükséged van rá.

171
 A nő elvette tőle a kelyhet és nagyot kortyolt belőle, olyan
nagyot, hogy üresen adta vissza. - Igen, magam is úgy gondolom,
hogy szükségem van rá -- mondta a férjének.
- így van - értett egyet a férfi. -- Szólok a szolgának, hogy
töltse meg a kelyhet.
A befont hajú lány már oda is lépett, hogy pótolja a bort.
Melisande elfordult, Bryce pedig megkérdezte, mik a szándékai. --
Egy ideig itt maradtok, Conar?
A férfi már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de hirtelen
eszébe jutott, hogy Melisande milyen furcsa volt ezzel a témával
kapcsolatban, és óvatosan azt mondta: -- Nem tudom még, hogy
meddig maradunk. Tudod, ez mindig a széltől függ.
Bryce összevonta a szemöldökét, arra gondolva, hogy bár
valóban a szél és az áramlatok uralják a tengerszorost, Conar
kitűnő hajós és minden körülmények között el tudna indulni, ha
akarna. Ennek ellenére nem erőltette tovább a témát. Conar
megjegyezte, hogy milyen jó, hogy találkoztak.
- Igen, valóban jó. Tudom, hogy Melisande is örül. Eddig
úgy... úgy elhanyagolta mindenki.
A nő Bryce-ra nézett. -- Nagyon nagy örömömre szolgál -
mondta, de Conar tudta, hogy egyáltalán nem így gondolja.
Elmosolyodott és az asztalon lévő kis késsel levágott egy darab
húst. Az asztal tele volt különböző vaddisznó-, szarvas-, szárnyas-
és nyúlsültekkel. Mindegyiket tökéletesen fűszerezték és lassú
tűzön sütötték meg. így kell egy háztartást vezetni, gondolta, és
ismét feltámadt az idegessége. Jó lenne látni, hogy Melisande
foglalkozik a házuk otthonosabbá tételével. Ezzel szemben biztos
volt benne, hogy a nőt nem érdekli más, csak a ház irányításának a
megszerzése, aranyozott páncélingjének felöltése és hogy minél
jobban megnyirbálja az ő hatalmát.
Ez így talán /iem igazságos. A nő nagyon régen távol van
az otthonától. És tőle is sokáig távol volt.
Talán megkedveli, mondta Rhiannon.
Hiszen ő kedveli a feleségét, döbbent rá. Igaz, gyakran kihozza a
sodrából, de a nő ellenségessége legalább nyílt és őszinte. Még a
férfiak közül is kevesen voltak, akik szembe mertek szállni vele.
Bátor volt, és ez a bátorság volt az, ami megijesztette a férfit.

172
Melisande hirtelen megérezte magán a férfi pillantását és felé
fordult. Elpirult és ismét a kehelyért nyúlt. Conar elkapta előle. --
Azt szeretném, ha felszabadult lennél -- mondta halkan --, nem
pedig, hogy képtelen légy teljesíteni azt, amit megígértél.
- Melletted soha nem leszek felszabadult -- bizonygatta a
nő hevesen.
- Akkor pedig megtanulod, hogyan kell színlelni -fordult el
tőle a férfi, próbálva legyűrni feltoluló haragját.
Hirtelen nagy csend támadt, amikor egy fiatalember lépett
be az U alakú asztal szárai közé. Meghajolt Eric és Rhiannon felé.
Szászul beszélt, vendéglátói nyelvén, de beszédén érződött, hogy
anyanyelve az ír. Vilmosként, Padraic fiaként mutatkozott be,
foglalkozása, mondta, udvarmester és mesélő itt, Eric MacAuliffe
udvarában.
Ma este, jelentette be, egy másik MacAuliffe, Conar gróf
előtt fog hódolni, aki nemrégen érkezett a tengeren.
Valahol hátul egy zenész elkezdett lanton játszani, hogy
lágy háttérzenét szolgáltasson szavainak. A mesélő arról kezdett
beszélni, Conar hogyan állt ki az apjáért és a családjáért, és
mennyi mindent tett Írország gazdagodásáért és jólétéért. Ezután,
mint minden jó mesélő, Conar tetteit, kardforgató képességeit
kezdte ecsetelni, és azt, milyen kitűnő időzítéssel sietett
segítségére egy hölgynek Frankföld partjainál, aki iszonyú bajban
volt. Elmesélte, Conar hogyan bosszulta meg vendéglátója halálát
és hogyan mentette meg annak lányát, akit most magához emelt és
a szívébe zárt. Ezután odafordult Melisande-hoz és lágyan
megjegyezte, hogy a bátor harcos csodálatos kincsre bukkant.
Ismét mélyen meghajolt és az asztal körül ülők tapsa közepette
hátrébb lépett.
Egyedül Melisande nem tapsolt. Ő nem csinált semmit.
Összekulcsolt keze az ölében maradt, szemét a mesemondóra
függesztette.
Hirtelen felállt, megkerülte az asztalt és a mesemondóhoz
lépve megkérdezte, hogy elkérhetné-e a kísérőzenész lantját.
- A maga módján akar üdvözölni téged -- mondta Bryce
halkan. Conar döbbenten nézett az öccsére, mire az gyorsan
elmosolyodott. -- Gyakran szokott szórakoztatni minket. Olyan

173
hangja van, mint egy angyalnak, mindjárt meghallod. Az igazat
megvallva, Conar, valóban túl sokáig voltál távol.
Igen, tényleg túl sokáig volt távol. Ez hamarosan
nyilvánvalóvá vált. Melisande-nak csodálatos hangja volt, erős és
édes, és ugyanolyan természetesen énekelt, ahogyan beszélt. Ujjai
fürgén szaladgáltak a lant húrjain. Olyan csodálatos volt a dal,
amit énekelt, hogy beletelt bizonyos időbe, mire a férfi a szövegre
is figyelni kezdett.
A dal egy boldogtalan harcosról szólt, aki arra született,
hogy a tengereken hajózzon - és ott is haljon meg.
Egy idő után Conar rádöbbent, hogy a dal Alfrédről szól,
aki elfoglalta a dánok hajóit, de az első benyomás ellenére, semmi
különös nem volt a dalban. A nő azonban nem mindig úgy
említette a támadót, mint dánt, hanem csupán mint vikinget, és így
a dal egy vikingről szólt, akin beteljesedett megérdemelt sorsa.
Conar nagyon is jól értette a szöveget.
Mikor a nő befejezte az éneket, a teremben mindenki
hangosan tapsolni kezdett. Ez csak természetes, gondolta Conar.
Ügy énekelt, mint egy pacsirta, és maga volt a megtestesült női
szépség; haja kékesfeketén csillogott a kandallóban lobogó tűz
fényében, hosszú szempillájú kék szeme tágra nyíltan nézte az
asztal körül ülőket, mosolya kísértő, csábító volt.
A lantot visszaadta a tulajdonosának és megállt az asztal
végénél, hogy néhány szót váltson Dariával. Conar látta, hogy
Mergwin a feleségét figyeli, öreg szemöldöke zavarodottan
ráncolódik. Melisande ezután hozta az igazi alakítását. Beszéd
közben hirtelen egyik kezével a homlokához, másikkal a
gyomrához kapott. Halkan felnyögött. Conar előrehajolt és
tanulmányozni kezdte a nőt.
Bryce ekkor már talpon volt és odaszaladt a nőhöz. Daria is
felállt, odatámogatta Melisande-t egy székhez, leültette és a
szolgálótól hideg vizet kért, hogy lehűtse vele a homlokát. Ekkorra
Rhiannon is odaért.
- Nem, tényleg nincs semmi bajom! - bizonygatta
Melisande mindnyájuknak. Mosolya szépségén semmit nem
rontott a rosszullét.

174
 Valóban nem volt semmi baja. Conar ebben halálosan
biztos volt. Ennek ellenére mindenki ott tolongott a nő körül, úgy
aggódva, mintha az élete forogna veszélyben.
Conar összehúzott szemmel figyelte egy bizonyos
távolságból. A nő hirtelen felállt. -- Bocsássatok meg, azt
hiszem csupán egy jó alvásra van szükségem. Annyira
sajnálom, hiszen ez Conar első éjszakája itt...
- Conar? - Rhiannon megpördült, aggódó, tágra nyílt
szemmel meredve a férfira, mintha az bántani akarta volna a
feleségét.
- Ó, szerintem le kell feküdnie. Azonnal -- mondta
udvariasan. Megkerülte az asztalt, de nem ment oda
Melisandehoz, hanem ehelyett megállt Mergwin széke mögött.
- Majd én felviszlek, Melisande, Conar pedig itt maradhat -
mondta Daria a nőnek, jézus! Hogy hiheti a saját húga, hogy
Melisande-t komolyan érdekli, hogy ő hol van? Nem érdekli más,
csak hogy minél távolabb legyen tőlük.Conar egyik kezét
Mergwin vállára tette.
- Tényleg beteg?
- kérdezte olyan halkan, hogy csak az öreg druida hallja.
- Talán legyengült az izgalomtól... -- kezdte Mergwin.
Conar ujjai megfeszültek a fantasztikus öregember vállán, aki
segített nekik mindnyájuknak, hogy felemelkedjenek. -
Tényleg beteg? - ismételte meg a kérdést.
- Nem - ismerte be Mergwin.
- Köszönöm - motyogta Conar.
Keresztülvágott a tömegen és látta a rémületet Melisande
szemében, amikor egy gyors mozdulattal felkapta a karjába.
- Ha beteg vagy, drágám, nem hagyhatom, hogy egyedül
menj fel a lépcsőn! Leeshetsz és megütheted magad, Melisande,
én pedig vigasztalan lennék, ha ilyesmi történne!
- De hiszen csak most érkeztél! - kiáltott fel a nő. - Szinte
még nem beszéltél a testvéreiddel. Neked velük kell maradnod.
- Meg fogják érteni, hogy most el kell mennem, ebben
biztos vagyok.
- Természetesen, Conar! - mondta Rhiannon gyorsan. Ne
küldessek fel valamit, vagy nem segíthetnék valamiképpen?

175
 - Azt hiszem, Melisande már jobban van - mondta Conar
határozottan, felesége szemébe nézve. - Gondom lesz rá, hogy egy
ágyban töltött éjszaka elmulassza a lázát! - mondta gyorsan és
karjában a nővel elindult kifelé a teremből. Melisande nem szólt
semmit a lépcsőn, de ujjai szorosan fogták ingjének az ujját, szeme
pedig szikrázott a haragtól, ahányszor csak a férfi arcára pillantott.
Ez azonban egyáltalán nem érdekelte. A nő tett neki egy ígéretet.
És azt meg is fogja tartani. Odaért a nehéz ajtóhoz, amelyet a nő
korábban bezárt előtte, vállával belökte, közben egyetlen pillanatra
sem vette le a szemét a nőről. Melisande felkiáltott, amikor nem
túl gyengéden ledobta az ágyra, és megfordult, hogy bezárja
maguk mögött az ajtót. Mikor visszafordult, a nő már talpon volt -
láthatóan azt az utat keresve, ahol korábban ő jutott be a szobába,
hogy gyorsan megszökhessen.
A férfi néhány lépéssel előtte termett. - A szavadat adtad
emlékeztette.
A nő hátrálni kezdett, megnedvesítette az ajkát és lesütötte
a szemét.
- Beteg vagyok! - tiltakozott. - Túl törékeny vagyok...
A férfi hitetlenkedve horkant fel. - Olyan törékeny vagy,
drágám, mint egy egészséges ökör.
- Hogy merészelsz ilyet! - csattant fel a nő. - Miből
gondolod, hogy bármit is tudsz rólam, hogy ismersz engem? Nincs
jogod hozzám. És ha csak a közelembe jössz is, Conar, esküszöm,
hogy sikítani fogok.
Valóban sikoltott, de ez a sikoly elfulladt, amikor a férfi
két kézzel magához rántotta. A nő felemelkedett a földről, a férfi
rádobta az ágyra, szorosan magához ölelte.
- Sikolts, Melisande! Sikolts hangosan és hosszan, hadd
hallja az egész ház! Senki nem fogja meggátolni egy törvényesen
megesküdött férj és feleség egyesülését. Hadd hallják mindnyájan.
Legalább megtudják, hogy az enyém vagy és soha nem engedlek
el.
A nő sápadt volt és szólni sem tudott a döbbenettől.
Lihegve feküdt az ágyon, de meg sem mozdult. Néhány perc
múlva aztán azt suttogta: - Csak ennyit akarsz! Az elhalást, a
biztosítékot, hogy gróf vagy, hogy a tulajdon a tiéd.

176
 A fene essen ebbe a nőbe! Haragudott a családjára, amiért
azok ilyen könnyen bedőltek a nőnek. De volt valami a hangjában,
ami szánalommal határos gyengédséget ébresztett a férfiban,
haragja, vágya és elszántsága ellenére is.
Harcban megerősödött és kirepedezett keze fejével
végigsimított a nő arcának márványos bőrén. A kék szem tágra
nyílva nézett rá.
- Hidd el, Melisande, tévedsz. Nincs semmi más, amit
jobban akarnék nálad.
A nő lesütötte a szemét, szempillái beárnyékolták az arcát.
- Ha túl leszünk ezen az éjszakán, majd akarsz mást is.
Pillantását ismét a férfi arcára emelte.
- A szavadat adtad, Melisande. És ha a szavadat adtad, meg
is fogod tartani.
- Nem tehetem! - kiáltott fel a nő halkan és ismét lesütötte
a szemét. Conar érezte szívének heves dobogását. Talán fél?
Melisande?
- Milyen furcsa! - jegyezte meg halkan. -- Azt gondoltam,
Manón lánya megtartja a szavát.
A nő ismét ránézett. Conar látta, hogy ezekkel a szavakkal
egyenesen beletalált a lelkébe, és érezte, amint hevesen megremeg
az alatta fekvő test. Milyen különös. Mekkora haragot ébresztett
benne ma és még este lent a teremben is. Ha muszáj, erőszakkal is
megszerezte volna.
Most azonban szerette volna magához vonni a nőt.
Gyengéden. - Megfürödve, beillatosítva, örömmel és készségesen-
emlékeztette halkan.
A nő nem válaszolt, mire Conar felállt, pillantását továbbra
is rászegezve. -- Adok neked néhány percet, Melisande. Mikor
visszatérek, elvárom tőled, hogy teljesítsd az ígéretedet.
Megfordult és kitárva az apró tapétaajtót, amely kettőjük
szobáját összekötötte, otthagyta a nőt.
Elgondolkodva zárta be maga után az ajtót. - Bolond vagy!
- vádolta magát hangosan. Odasétált a kandallóhoz és kezét
a parázs fölé tartotta.
Vajon most mi fog történni? Talán azóta a nő már régen leszaladt
a lépcsőn, és előadott egy történetet Rhiannonnak valami

177
borzalmas betegségről, amely szolgáló simogató kezét igényli
egész éjszaka?
- Ó, hölgyem! Ma éjjel megtörténik, a mai lesz az az
éjszaka! -- suttogta a lángoknak. Állt és várt, fáradtan és
elgyötörtén, azt kívánva, bárcsak már vége lenne ennek a csatának.
Arca hamarosan kipirult a tűz melegétől. Egy idő után
aztán ellökte magát a kandallótól és megindult az összekötő ajtó
felé. Biztos, hogy a nő nem lesz a szobájában. És akkor kénytelen
lesz ismét megkeresni. Nem tudta, azután mit fog tenni, csak
annyit tudott, nem hagyhatja, hogy megszökjön tőle.
Így aztán mikor belépett a szobába, csaknem megállt a
szíve.
Melisande ott volt.
Most egy puha, átlátszó köntöst viselt, amely csaknem
ugyanolyan színű volt, mint a szeme. Háttal állt a férfinak, mivel ő
is a lángokat nézte a kandallóban. Hosszú haja frissen fésülve,
kibontva hullámzott a hátán, mint a legfinomabb selyem, amelyet
a Földközi-tenger partjain csak találhat valaki. Csodálatos fekete
zuhatagként omlott le a derekáig, míg a köntös egyszerre rejtett el
és mutatott meg mindent. Látszott hátának elegáns vonala,
csípőjének domborulata.
A férfi azon vette észre magát, hogy a nő felé tart és
amikor odaér hozzá, a vállára ejti a kezét. Felemelte a hosszú hajat
és észrevette, hogy a nő remeg. Száját Melisande torkára tette és
érezte szívének heves dobogását.
Egy puha, mályvaszínű selyemszalag simult a nő nyakára.
Conar meghúzta és hátralépett, míg a könnyű anyag halk
suhogással a földre hullott. A nő torkából valami halk hang tört
fel, de nem fordult meg, továbbra is háttal állt a férfinak. Conar
megcsókolta a nő vállát, ujjaival végigsimítva a hát vonalát.
- Azt hittem, nem leszel itt - mondta rekedten, maga felé
fordítva a nőt.
A nő ismét felsóhajtott, amint mellbimbói hozzádörzsölődtek a
férfi mellkasához és egész meztelen testével hozzásimult.
- Én mindig megtartom a szavamat - suttogta.
- Valóban? Vagy talán azt gondoltad, hogy úgyis
megtalállak, bárhová is mész?

178
 A nő felemelte a fejét, kék szeme sötét volt az érzelmektől.
- Kérlek, nem... nem fejezhetnénk be ezt a témát?
- Ahogy kívánod, szerelmem. Ahogy kívánod.
Ismét felemelte a nőt, érezve az éhség maró erejét, amelyet
az néhány pillanat alatt ébresztett benne. Lefektette az ágyra a még
mindig reszkető nőt és melléfeküdt. Melisande szeretett volna
felugrani és elrohanni, és keményen küzdött ez ellen a vágya ellen,
a férfi tudta ezt. Nem hunyta be a szemét, hanem a mennyezetre
szegezte, így kerülve el a férfi pillantását. Conar halványan
elmosolyodott, amikor a nő hevesen összerándult érintése nyomán,
amint ujjai hegyét végighúzta a melle közötti völgyön, végig a
csípőjén, és körözni kezdett a hasán. Gyönyörű volt. Bőre hófehér
volt és selymes. Melle nagy és gyönyörű formájú, mellbimbója
sötétrózsaszín. Dereka karcsú, csípője finom vonalú. Hasa alatt
egy puha, ébenfekete háromszög sötétlett kísértően. A férfi hagyta,
hogy ujjai arrafelé kalandozzanak és meghallotta azt az apró
sóhajt, amit a nő túl későn próbált magába fojtani.
Ismét elmosolyodott és fölé hajolva száját az övére
tapasztotta. Melisande egy pillanatig ellenállt neki, de a férfi
szájával szétnyitotta a száját és nyelvével választ követelt. Mikor
elvette a száját, a nő szaggatottan lélegzett.
- Nem kapok levegőt - mondta.
- Nem is kell neked levegő.
A férfi szája ismét lecsapott, éhesen a vágytól és
szükségtől, egyszerre követelve és nyújtva izgalmat. A nő keze az
oldala mellett feküdt, ujjait újra és újra ökölbe szorította. Végül
nem bírta tovább és a férfi vállára tette őket. Conar nem tudta,
azért, hogy eltolja őt magától vagy sem, de nem is számított. A nő
ujjai mozdulatlanok voltak. Addig csókolta, amíg teljesen be nem
telt ajka édességével, ekkor felemelte a fejét és tekintete
találkozott a nő kábult pillantásával. Fogva tartva szemét, testét
ráengedte a nő testére, mellét a tenyerébe véve, simogatva,
dörzsölgetve, hüvelykujjával izgatóan körözve a mellbimbón. A
nő lélegzete elakadt, mozdulatlanná dermedt és döbbenten bámult
a férfira.
A nő pillantását akkor is fogva tartotta, amikor szája egyik
mellbimbójára zárult, nyelve hegyével izgatva, egész száját

179
rátapasztva, erősen szíva, amíg az olyan kemény nem lett, mint a
kő, az érintése alatt.
Ismét valami fojtott hang tört fel a nőből. Lehunyta a
szemét és elsápadt. Továbbra is remegett a teste, de már nem volt
olyan merev, mint néhány perccel korábban. A férfi most a bal
mellét kezdte simogatni a nyelvével és míg ezt tette, kezét fel-alá
járatta a nő csípőjén, combján, és ismét a csípőjén. Először
mindenhol végigsimogatta, kivéve azt az édes, kísértő
háromszöget. Azután lassan azt is elkezdte simogatni, először az
ujjai hegyével, majd az egész tenyerével. Ismét a nő fölé
emelkedett, elkapva annak vad pillantását, amikor megnedvesítette
ujjait a nyelvével, és kezét visszavitte ahhoz a selymes, ébenfekete
háromszöghöz, és szétválasztva, a nő nemiségének rózsaszín
bibéit kereste.
A nő felnyögött, térde felemelkedett, feje ide-oda fordult.
A férfi fél testével ismét ráfeküdt, hogy visszafogja a tiltakozást.
Szétnyitotta a nő lábát, simogatta, megkereste a legérzékenyebb
helyeket, majd egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt magabiztos,
követelőző mozdulataival. A nő rendkívül szűk volt. Édesen
nedves, de nagyon szűk.
Testének érintése, a nő melegsége, apró mozdulatai a pokol
tüzet ébresztették fel a férfiban. A nő ösztönösen is megpróbált
bezárkózni előtte, bár hangosan ennek nem adott hangot. A férfi
egyre küzdött a vágyával, a heréit feszítő fájdalmas éhséggel.
Megfürödve, beillatosítva, örömmel és készségesen akarta a nőt.
Ez talán nem az volt, amit kapott, de a nő kétségtelenül megfürdött
és beillatosította magát. Testének édes illata keveredett a
lilioméval. - Nézz rám parancsolta a férfi, és amikor a nő megtette,
szeme hatalmas, homályos, de továbbra is kihívó volt. Conar
lassan elmosolyodott, ujjaival továbbra is érintve, száját lassan a
nőére hajtotta, amelyen egyszerre érződött a bor és a menta íze.
Melisande nem fordult el tőle. Sőt, ajkát egy kicsit meg is nyitotta
előtte. Conar érezte a nő izgatott lélegzetvételét, mielőtt szájuk
összeért volna.
Lassan ismét simogatni kezdte a nő testét, mellét, combját,
tenyerével végigdörzsölve az ébenszínű háromszöget, ujjaival
kettéválasztva azt és mélyen végigsimítva a rejtett zugokat. Szája
megérintette a nő mellét, hasát. Eközben végig figyelte az arcát. A

180
nő szeme ismét lecsukódott, de nem érintette meg a férfit. Ujjait
mélyen belefúrta a lepedőbe. A férfi végigsimogatta a combját,
majd felemelte és nyelvét lassan végigcsúsztatta azon az érzékeny
részen, amit érintése csak nemrégen ébresztett fel. A nő ekkor
felkiáltott és megpróbált elfordulni. A férfi azonban erősen fogta a
lábát. Egy „nem" formálódott a nő száján, de a kétségbeesett
suttogás már nem is jutott ki a levegőbe. A férfi ismét
végigcsúsztatta rajta a nyelvét, nagyon óvatosan és ekkor
megérezte a nő testének reszkető, vad vonzását. A következő
érintés már nem volt ilyen óvatos. Simogatott, dörzsölt,
kóstolgatott és behatolt.
Ekkor megmozdultak a nő ujjai is, belemarva a férfi
húsába, hajába, majd ismét a lepedőbe. Amint megérezte a nő
testének válaszát, megkóstolta annak édességét, a férfin csaknem
elviselhetetlen forró hullám csapott át. Könyörtelenül folytatta a
kínzást, nem foglalkozva a koponyáját feszítő dübörgéssel, a testét
markolászó vággyal és feszültséggel.
Hirtelen egy kiáltás szakadt ki a nőből. Megvonaglott,
majd kővé merevedett. A férfit a győzedelmi mámor öntötte el és a
következő másodpercben megérezte a nő testének édes és forró
nedvét. Arra vágyott, hogy felizgassa, elcsábítsa és ezt meg is
tette. A nő hihetetlenül forró és nedves volt most, és ez a tény
maga fehéren izzó vágyat keltett a férfiban.
Felállt, lerúgta a csizmáit és gyorsan kibújt a nadrágjából.
Miközben vetkőzött, a nő megpróbált összegömbölyödni, térdét
felhúzta az állához, és elfordult a férfitól.
- Na nem, hölgyem!
Visszafordította a nőt, észre sem véve, hogy az ingét nem
vette le. A hátára fordította és szétnyitotta a lábát, haját mellette
terítve széjjel. A nő szeme lecsukódott, nem akarta látni a férfit,
nem akarta, hogy pillantásuk találkozzon.
Nem akart szembenézni a ténnyel, hogy ilyen könnyedén
és magabiztosan megérintette a férfi.
Conar azonban ismét ráhajolt a szájára, szétnyitotta
nyelvével és hevesen csókolta.
- Kóstold meg a szerelmünk ízét - suttogta, miközben
testével a nő combjai közé helyezkedett. Férfiassága hevesen
lüktetett, és a nő, megérzve ezt, nagyot nyelt. Óvatosan

181
megérintette a nőt férfiassága sikamlós hegyével. A nő olyan fehér
volt, mint a lepedő és hirtelen beleharapott az alsó ajkába. A férfi
továbbnyomult. A nő felnyögött és ismét az ajkába harapott,
elhatározva, hogy nem fog felkiáltani. A férfi olyan lassan
mozdult, ahogy csak tudott, de a következő pillanatban a nő
torkából fájdalmas kiáltás szakadt fel. Conar gyengéden átölelte a
meg-megránduló testet.
- Ezután már nem fog fájni - biztosította a nőt és szorosan
magához ölelte. Érezte saját testének lüktetését a nőben, a feszítő
vágyat a kielégülésre. Még jobban magához szorította a nőt és
simogatta a fenekét. Melisande a férfi váltába temette
az arcát, ujjai acélkarmokként vájtak a karjába. A férfi képtelen
volt tovább várni. Mozogni kezdett.
A nő meleg volt, szűk és rugalmas. Teste tökéletesen
illeszkedett a férfié köré, akit minden egyes mozdulat új, soha nem
érzett magasságokba repített. Fájdalmasan közel szorította
magához a nőt, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva,
mozdulatainak ritmusa vágyának növekedésével, a megváltásra
való szomjúhozással egyre gyorsult. Újra és újra behatolt a nőbe,
visszahúzódott, majd ismét rohamra indult. Kezét a nő
csodálatosan kerek és sima fenekén tartotta, így kényszerítve,
hogy félúton találkozzon a testük és egybeolvadjon.
Hogy a nő maga keresse az édes enyhülést, amit még nem
is ismer.
Forró, rugalmas, sikamlós testük újra és újra egybeolvadt. Aztán
Conar hirtelen úgy érezte, mintha a pokol lángjai robbantak volna
fel a testében. Vadul élvezett, próbálva minél mélyebbre hatolni,
magjának forró sugarát újra és újra a nőbe lövellve. A csúcs úgy
sepert végig a testén, mint egy forgószél. Rázta, borzongatta,
elborította. Majdnem a nőre zuhant teljes súlyával, de szerencsére
még időben megtámasztotta magát.
És időben vette észre a nő testének remegéséből és hátának
megfeszülő ívéből, hogy sikerült elérnie, megérintenie.
Óvatosan lehengeredett a nőről, és levegő után kapkodva
elnyúlt mellette az ágyon. Hosszú percek teltek el, mire ismét a
nőre nézett és észrevette, hogy nyitva van a szeme és kábultan
ismét a mennyezetet nézi. Valószínűleg megérezte magán a férfi
pillantását, mert leeresztette szempilláit és elfordult tőle.

182
 Conar összeszorította a fogait. A kéjre gondolt, amit a nő
nyújtott neki, de rögtön ezután keserű csalódást érzett az
ellenségesség miatt, amellyel iránta viseltetett.
- Nagyon barbár voltam, drágám? - élcelődött finoman. -
Azt mondtad, hogy lelkesen kell csinálnom! - sziszegte a nő.
Háttal feküdt a férfinak. Fantasztikusan ingerlő volt. Conar
végighúzta az ujjai hegyét a hátán. - Nagyon örülök, hogy lelkes
voltál.
- Nem volt más választásom.
- Nem, persze, hogy nem. A szavadat adtad. Bár én azt
hittem, hogy megint el fogsz szökni, elárulva ezzel engem.
A nő egy hirtelen mozdulattal megfordult, kék szeme
szikrázott a haragtól. - És ha igen? Akkor mi lett volna?
Elengedtél volna?
A férfi elmosolyodott és félkönyékre emelkedve a nő
csodálatos, telt mellét nézte.
- Talán.
Melisande haragosan felkiáltott és megpróbált ismét
elfordulni. A férfi azonban utánanyúlt és a karjába zárta.
Felnevetett. - De talán mégsem. Viking vagyok. Mindenképpen
megtaláltalak és megszereztelek volna. Ez az, amit hallani akartál?
A nő összeszorította a fogait. - Ez történt volna? - kérdezte.
- Soha nem fogjuk megtudni, igaz? Hiszen te itt voltál,
megfürödve, beillatosítva. Várva rám... és legalább úgy téve,
mintha lelkesen várnál.
A nő ismét lesütötte a szemét. - Tehát, milord, kívánságod
teljesült. Minden a tied. A házasság törvényes - és elhált. Most
pedig remélem, leszel olyan jó és elengedsz. Megkaptál mindent,
amit akartál.
A férfi félresimította a nő válla közé hulló ébenfekete haj
egyik tincsét. Ujjai alatt a bőr puha volt, mint a selyem, érzéki és
izgató.
Conar elmosolyodott. - Mondtam már, Melisande, hogy én
téged akarlak.
- Mindent, ami velem jár.
- Téged - ismételte meg a férfi határozottan.

183
 Felült az ágyon és végre levette magáról az inget. A nő
pillantása a férfi széles mellkasára, a karja bőre alatt játszadozó
izmokra esett.
Majd hirtelen lepillantott, a férfi alsóbb testrészére, amely
ismét ott ágaskodott, még attól is nőve, hogy nézte.
- Nem! - suttogta és megpróbált elhúzódni.
- De - mondta a férfi és ismét maga alá kerítette a nőt. A nő
keze a férfi mellkasának feszült.
De az ajka...
Az ajka édesen megnyílt a férfi csókja előtt.

184
13. fejezet

Valamikor később elaludt, és álmában az éjszaka egy álom

furcsa, ködös, puha valószínűtlenségét öltötte magára. Azonban
ebben az álomban voltak valós részletek is. A férfi karjának
érintése a teste körül, izmos válla a feje alatt, ujjainak finom
simogatása. Az álom nagyrészt édes volt. Keserűen küzdött és
mégis teljesen megadta magát. Álmában jóleső érzéssel gondolt
vissza a férfi gyengédségére, érdes érintésének varázslatára.
Álmában megfeledkezett arról, hogy vádolja magát, amiért nem
küzdött keményebben, amiért nem volt erősebb, nem tartotta meg
a büszkeségét. Ismét érezte azt a haragot, amit a férfi első intim
érintése idézett fel benne, de aztán a következő másodpercben újra
átsöpört a testén az izgalom, amit ez az érintés okozott. A férfi
ellen semmiképpen sem nyerhetett volna csatát. Saját magával
szemben azonban lehetett volna erősebb is.
Soha többet nem engedi közel magához, fogadkozott.
A fogadkozás azonban nem ért semmit.
Több alkalommal úgy tűnt, mintha a férfi felébresztette
volna, ahányszor végre elaludt. És ezt olyan lassan és érzékien
tette, hogy a nő már akkor reagált az érintésre, mielőtt teljesen
felébredt volna.
Úgy tűnt számára, hogy már nagyon régen alszik, amikor
arra ébredt, hogy a férfi perzselő tekintete fürkészi az arcát.
Megdöbbent a pillantás intenzitásától és egy önkéntelen pillanatig
a rámeredő cserzett arc jóképűségétől is. Nem akarta meglátni,
nem akarta elismerni magának, hogy a férfi lenyűgözi, tovább
azonban képtelen volt tagadni. Már magától a férfi pillantásától is
összerándult a nő gyomra és egész testében megremegett. A
férfinak mindig sikerült valamiféle érzelmi vihart támasztania
benne. Most azonban megváltoztak a dolgok, és soha nem
változtathatja vissza őket.
Soha többet nem menekülhet a férfi elől.
Nem akart Conarral foglalkozni, nem akart arra
gondolni,hogy vajon a férfi végigaludta-e az éjszakát. Elvette,
amire vágyott, és azt fog csinálni, amit akar, azt azonban még
ezután fogja megtudni, hogy miért jött.
Ezen kívül.

185
 De miért most, amikor olyan sokáig magára hagyta?
A férfi tenyerébe fogta a nő arcát és azt suttogta:
- Nem lesz érvénytelenítés, Melisande. Semmiképpen sem
lesz érvénytelenítés.
Említette-e egyáltalán valakinek az érvénytelenítés lehetőségét
azelőtt, hogy tegnap gyorsan odasúgta Gregorynak? Mintha
évszázadokkal ezelőtt történt volna. Teljesen más ember lehetne,
máshol élhetne. Fáradtan és még mindig reszketve lehunyta a
szemét. A férfi tegnap éjszaka is megtalálta volna. Ha nem maradt
volna itt, ha nem tartja be a neki adott szavát, akkor is megtalálta
volna, bárhová is szökött volna előle. Elhatározta, hogy betartatja
vele házassági fogadalmát és ezt meg is tette. A férfi hangja ütötte
meg a fülét. Ugye ezt tudod, milady?
Melisande az oldalára gördült, a hátát fordítva a férfinak.
Az azonban ettől egyáltalán nem rettent meg. Keze könnyedén, de
birtoklón simogatta a nő meztelen csípőjét. Még mintha egy kis
gyengédség is lett volna a mozdulatban. Furcsamód, minden más
után, ez volt az, ami könnyeket csalt a nő szemébe.
- Nem lesz érvénytelenítés - ismételte meg a férfi. Bár
halkan mondta, szavai nyomatékosak voltak. A nő tudta, hogy
válaszolnia kell valamit, mert különben a simogatásból ismét
valami több lesz.
És az ő teste ismét reagálni fog az érintésre.
Egy pillanatra összeszorította a fogait, majd megszólalt.
- Igen, viking uram. Tudom, hogy most már nem lehet
érvényteleníteni a házasságunkat.
Remélte, hogy a férfi megelégszik ennyivel. Talán így is
volt. A keze azonban továbbra is ottmaradt a csípőjén, és bár háttal
feküdt neki, minden idegszálával érezte a férfi vallanak és
mellkasának fantasztikus izmait és a férfiassága körüli aranyszínű
szőr puhaságát. Most már annak is tudatában volt. Mintha külön
életet élt volna, pillanatok alatt megnőve, megduzzadva,
követelőén lüktetve.
Már csupán az érintése is eszébe juttatta, teste égni kezdett
és szinte újra átélte az egészet. Arra, ami történt, egyáltalán nem
volt felkészülve. Soha nem gondolta volna, hogy ezt fogja érezni,
ezt a fájdalmas vágyakozást.
És gyűlöletet, amiért a férfi ilyen könnyedén elérte a célját.

186
 Conar már hosszú ideje nem szólt egy szót sem, ennek
ellenére a nő biztos volt benne, hogy ébren van. Érezte az
érintését, a férfi egész testét. Ismét lehunyta a szemét, így nem tud
aludni, gondolta.
Nem küldhette ki a férfit a szobából.
Idővel azonban a kimerültség kerekedett felül, lehunyta a
szemét és mélyen elaludt.
Mikor reggel felébredt, egyedül volt. Lassan kinyitotta a szemét és
arra gondolt, hogy még soha nem ébredt ilyen fáradtan. Soha nem
emésztették ilyen érzelmek. A férfi illata keveredett az övével és a
mellette lévő párnán ott volt fejének a nyoma.
Ó igen, a férfi jele végig ott volt a testén, lábujja hegyétől a
feje tetejéig. Iszonyú fájdalmas volt, és valamiképp mégis
különös. Még most is megremegett, amikor eszébe jutott, milyen
érzéseket keltett benne a férfi. Először jó volt hozzá, majd
követelt, elvarázsolta, aztán elvette, amit akart. Azt hitte, hogy
bátorsággal átvészelheti az éjszakát, de halvány fogalma sem volt,
hogy mit fog hozni az éjszaka.
Ó, de ismét nappal van! Még soha nem volt ennyire fáradt,
megtört, rémült, gondolta, a lepedővel takarva el a mellét.
Rendkívül különös, vegyes érzés volt. Korábban két lehetőség
között tépelődött. Az egyik az az volt, hogy idővel talán
érvényteleníttetheti a házasságát, hazatérhet, és akkor ő választhat
magának férjet.
Aztán természetesen ott volt annak a lehetősége is, hogy
Conar értejön és magával viszi feleségnek. A férfi mindig is nagy
hatással volt rá, de ugyanakkor dühítette is és gyanakvó is volt
vele szemben. A vonzódás talán mindig is ott volt, és ez szülte
benne az ellenségesség egy részét. Néha rádöbbent, hogy a férfi
életstílusa is dühíti -- Conar mindig tudta, hogy mit akar és hogy
kivel. Neki szűziesnek és finomnak kellene lennie, amíg a férfi azt
tesz, amit akar. Van egy nő Dubhlainben és talán Frankföldön is.
És ott van Brenna, akivel oly gyakran van együtt a férfi, aki nevet
a szavain és dobálja a szőke fejét, gyakran megfogja a férfi karját
és halkan tanácsokat osztogat neki. Bedé, érthetően, nagyon
meglepődött az ő az élet igazságtalanságai felett érzett
felháborodásán, és emlékeztette, hogy egy nő sorsa teljesen más,
ha örökölni akarja a férje vagyonát, így természetes volt, hogy

187
ragaszkodott a férjéhez, még ha a férje ennek nem is volt
tudatában.
Conar azonban őrajta keresztül kapta meg hatalmas
örökségét. Ezért aztán minden igazságtalannak tűnt.
Bedé azt is mondta, hogy ne is várja, hogy a világ
igazságos legyen.
Bár már régen helytelenítette a Conarral való kapcsolatát,
eddig elviselhető volt. Ugyanis ahhoz túl keveset volt vele, hogy
gyakorolja rajta a hatalmát.
Egészen mostanáig.
Most valami egészen új dologgal győzte le. Olyasmivel,
amire eddig nem is gondolt.
Halkan felnyögött és arcát beletemette a párnába. Kétségbeesetten
vágyott rá, hogy elfelejtse, hogy úgy tudjon tenni, mintha semmi
sem történt volna. Mintha érintetlen maradt volna, és fogalma sem
lenne arról, ami történt.
- Nem! - suttogta bele a párnájába, majd ököllel belevágott.
A hirtelen mozdulattól leesett a takarója, ő pedig gyorsan
utánanyúlt. Pillantása hirtelen a lepedőt tarkító apró vérpöttyökre
esett és azonnal elmúlt a haragja. Gyorsan felült, párnáját az ágy
túlsó végébe dobta és elhúzódott azoktól a pöttyöktől. - Gyűlöllek!
- suttogta vadul és két tenyerével ismét rávágott az ágyra. -
Gyűlöllek!
A következő pillanatban azonban meghallotta a férfi
hangját és mozdulatlanná dermedt.
- Nagyon sajnálom, drágám - mondta. Mikor a nő
megfordult, azt látta, hogy a férfi ott áll a háta mögött. Azon a
tapétaajtón át jött be, amin keresztül távozott. Szavaiból szinte
sütött a norvég hideg és Melisande hátán már a hangjától is
végigfutott a borzongás. Erőlködés nélkül sikerült megsértenie a
férfit. Ha pedig volt valami kevés melegség norvég szívében,
akkor talán még meg is bántotta.
Nem, képtelen volt megbántani. Akaratlanul újra és újra
feldühítette, de ennyi volt az egész.
A nő most még sokkal inkább érezte óriási hátrányát vele
szemben, ugyanis a férfi teljesen fel volt öltözve. Nadrágot,
vászoninget és tunikát viselt, a köpönyeg pedig ott lógott a vállára
vetve. Emberei különböző nadrágokat hordtak, volt aki hosszút és

188
bővet, mások rövidet és szűket. A nő mindannyiszor megnézte
rajta ezt a szűk ruhadarabot, ahányszor csak találkoztak, mivel ez
könnyeddé tette a férfi járását, egyáltalán nem akadályozta a
mozgásban.
Kardhüvelyét a derekán viselte, benne különleges kelta
mintázatú, viking stílusú kardjával. Kését a bokáján hordta egy
tokban. Megszelídíthetetlennek látszott, a nő szívét azonban ismét
megborzongatta valami furcsa érzés, de fogalma sem volt, hogy
mi ez. Minden ember kaphat egy nyílvesszőt a szívébe. Minden
ember hús és vér. A nő tudta ezt, hiszen apja a szeme előtt halt
meg.
Hirtelen félelmetes élességgel rádöbbent, nem akarja, hogy
Conar meghaljon. Igaz, úgy gondolt rá, mint egy tövisre az
oldalában, mint olyasvalakire, akitől menekülni, akit gyűlölni kell.
Mégsem akarta, hogy elbukjon a férfi.
Ezt már sohasem hinné el nekem, gondolta a nő fáradtan,
de nem is számított sokat, úgysem akarta neki megmondani. A
férfi tiszta, perzselően hideg kék szemével egyfolytában a nőt
nézte, aki érezte a lábából felfelé kúszó hideget. Hirtelen
rádöbbent, hogy amikor felült, a lepedő teljesen lecsúszott róla,
haja kócosán hullámzott a hátán, és melle meztelen volt. Egy
pillanatra lehunyta a szemét, ujjaival megragadta a lepedőt és
magára húzta, eltakarva vele a mellét. Hűvös pillantást vetett a
férfira, és azt mondta: - Neked sohasem jut eszedbe, milord, hogy
illendő módon kopogj egy ajtón és csak azután lépj be?
A férfi végignézett a nőn. Lehetetlen, hogy az éjszaka
semmi nyomot nem hagyott benne, gondolta.
- Amikor itt hagytalak, milady, úgy aludtál, mint egy
halott. Ha még mindig aludtál volna, nem akartalak volna
felébreszteni. Biztosíthatlak - morogta, hangjában némi gúnnyal
egyáltalán nem gonoszságból zavartalak meg.
- Akkor miért?
- A mai dagállyal már nem tudunk elhajózni - mondta a
férfi. -Viszont szeretném, ha holnap hajnalban készen állnál az
indulásra. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan és ügyesen
csomagolsz - ide is elég gyorsan sikerült eljutnod.
- Igen, gyorsan és ügyesen csomagolok, ha menni akarok
valahova. Azonban mivel nem láttad szükségét, hogy velem is

189
közöld a terveidet... - itt elhallgatott és megvonta a vállát. - Csak
azért nem fogok gyorsan csomagolni, mert te azt mondod.
A férfi egy hosszú percig nem válaszolt semmit, csak nézte
a nőt. Majd elindult, keresztülvágott a szobán és megállt a nő
fölött. - Akkor ne csomagolj, milady. Jöhetsz a holmijaid nélkül is.
Gyere így, meztelenül, ahogy most vagy. Az viszont biztos, hogy
jönni fogsz!
- Én vagyok a grófnő, az örökösnő - emlékeztette a nő
szikrázó szemmel. - És nagyon nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy
még mindig úgy parancsolgathatsz nekem, mint valamelyik
szolgádnak.
- Sosem parancsolgatnék neked úgy, hölgyem, mint a
szolgáimnak, mivel még soha nem volt ilyen makacs és önfejű
szolgám. Mostanra már megismerhettél. Azt mondtam, hogy
velem jössz. És ez így is lesz.
Hogyan szálljon szembe a férfival? Mit tegyen?
Mennyi ideig lesz még vele, mielőtt eltűnik, az aranyhajú
Brenna, vagy valamelyik másik nő társaságát keresve?
Gyorsan lesütötte a szemét, elhatározva, hogy nem hagyja,
hogy a férfi kitalálja a gondolatait.
- Te soha nem kérdezel, viking! - sziszegte halkan. - Csak
osztogatod a parancsaidat, mint az ostorcsapásokat. Pedig
szerintem sokkal szívesebben engedelmeskedne neked mindenki,
ha megtanulnál másokat is meghallgatni.
Mikor a férfi hirtelen leült az ágy szélére és odahajolt a
nőhöz, az gyorsan hátrébb húzódott. - Meghallgattalak, Melisande.
Meghallgattam a parancsodat és a kérésedet és még egy levelet is
írtam és küldtem neked, hogy tudd, megyek érted. Megkaptad a
levelemet, rámosolyogtál az én kis elővigyázatlan öcsikémre, és
amilyen gyorsan csak tudtál, idemenekültél. Itt aztán azonnal
elkezdtél összeesküvést szőni azzal a szegény hülyével,
Gregoryval. Adj hálát istennek, hogy felfedeztük az
ártatlanságodnak a bizonyítékát, különben elvágtam volna a torkát,
tekintet nélkül a fiatal korára.
A nő elpirult a haragtól, felhúzta a térdét a melléhez és két
karjával átfogta. Felemelte a fejét. - Legközelebb gondoskodni
fogok róla, hogy ha útra indulok, nagy ívben elkerüljem a családod

190
birtokait. Mit tettem, ami olyan borzalmas volt? Az én hibám! Én
jöttem ide!
- És mit értél el vele? - ordított fel a férfi, mire a nő
mozdulatlanná dermedt.
- Azt hittem - mondta halkan, hűvösen -, hogy el fogsz
menni.
- Téged pedig itthagylak. A fiatal Gregorynak.
A nő akaratlanul is lesütötte a szemét. - Amint azt
mondtam, milord - suttogta, belenézve a férfi szemébe -
legközelebb nagyon messze hajózok.
- Nem lesz legközelebb, Melisande. - Felállt és az ajtó felé
indult. - Holnap hajnalban elhajózok Frankföld felé.
- Haza? - nyögte a nő. A férfi már csaknem ott járt az
ajtónál. A nő annyira megdöbbent, hogy megfeledkezve
ruhátlanságáról, kiugrott az ágyból és meztelenül utánarohant.
Megragadta a férfi karját és maga felé fordította. - Hazaviszel? -
kérdezte ismét.
Egy pillanatra elhallgatott és nagyot nyelt, mert a férfi nem
válaszolt a kérdésére azonnal. Érezte magán a hidegkék szeme
forró pillantását, és ahol ez a pillantás végigsimogatta, teste
felmelegedett. Elengedte a férfi karját és hátrálni kezdett. Gyorsan
összefonta maga előtt a karját, de azonnal rájött, hogy szinte
semmit sem takar.
- Haza - ismételte meg. - Hazaviszel?
A férfi megindult felé. A nő egyre hátrált, próbálva fogva
tartani a férfi pillantását, de az újra és újra más helyeket nézett a
testén.
- Conar! - kiáltott fel. Megállt az ágy mellett, majd egy
gyors mozdulattal beugrott a helyére és az álláig rántotta a takarót.
Ezt azonban gyorsan lekapták róla. Halkan felkiáltott, mert
közben rádöbbent, hogy a férfi szempontjából nem is
helyezkedhetett volna jobban. Újra fel akart ugrani, de a férfi teste
már odaszegezte az ágyhoz. Szeme lázasan, elszántan csillogott, és
a nő már kezdte megismerni ezt a pillantást. Kezét a férfi
mellkasának támasztva megpróbálta eltolni magától, de szinte
mozdulni sem tudott. A férfi fél keze szabadon kalandozott a
testén.

191
 - Szeretnél hazamenni, Melisande? - kérdezte halkan. Csak
ennyi a bajod? Boldogan élnél egy gyűlölt vikinggel, ha
hazamehetnél?
Pillantását a nőébe fúrta, amely ugyanolyan erővel tartotta
fogva, mint maga a nehéz test. A nő megpróbálta szóra nyitni az
ajkát, de a férfi keze egyetlen pillanatra sem nyugodott meg,
lassan simogatta a nő oldalát, csípője vonalát, majd a tenyerébe
fogta a mellét és azt dörzsölgette.
A nő ujjai rázáródtak a férfiéra és megállították.
- Azt parancsoltad, hogy csomagoljak.
A férfi felvonta a szemöldökét és szemében nevetés
csillogott.
- Csak nem akarsz hirtelen engedelmeskedni?
A nő elpirult, próbálva eltolni magától a férfi kezét.
- Mindenesetre már késő van. És teljesen világos.
- Talán a világosság nyűgöz le annyira.
A nő képtelen volt megállítani a férfi kezét. Ujjai hegyével
izgatóan dörzsölgette a nő mellbimbóját. Akarata ellenére a nő
testét perzselő forróság öntötte el, ismét felébresztve mélyen
benne a vágyat. Összeszorította a fogait, küzdött, keményen
küzdött a könnyek ellen. Semmit sem gyűlölt annyira, mint azt,
hogy a férfi képes őt lefogni, ezt tenni vele. Gyűlölte, hogy
megérinti, és ő kívánja ezt az érintést.
Ismét megragadta a simogató kezet és eltolta magától.
Erejét hirtelen összeszedve, sikerült kibújnia a férfi alól és talpra
ugorva azt kiáltotta: - Hogy képzeled, hogy évekig elhanyagolsz
valakit, aztán pedig...
- Bizony! - mondta a férfi gúnyos hangon. - Most azonban
mindent megteszek, hogy ne erezd magad elhanyagolva.
- Milord, te fel vagy öltözve!
- Ó, hölgyem, de ez csak átmeneti állapot! Ha ez zavar
téged, mindjárt változtatunk rajta.
És most már ő is állt. A nő megfordult és futni kezdett. A
férfi utánanyúlt, elkapta a karját és magához penderítette. Ajka
forrón, követelőn, keményen tapadt a nőére, hogy az pillanatokig
levegőt sem kapott. A férfi forrósága kezdett átragadni a nőre is.
Képtelen volt lélegezni. A szíve csaknem kiugrott a mellkasából.

192
 A férfi hirtelen felemelte a fejét és kihívó pillantást vetett a
nőre.
A nő felemelte az öklét és nagyot sújtott az előtte
magasodó kemény mellkasra.
A férfi nevetett, majd felemelte a nőt és ledobta az ágyra.
A nő levegő után kapkodva nézett rá. A férfi nadrágja már
a földön hevert, az ingjét pedig éppen ekkor húzta át a fején. A nő
ismét fel akart állni, de a következő pillanatban már ismét fogoly
volt. A férfi ajka megtalálta az övét. Csókja hirtelen gyengéd lett
és izgató...
A nő felhagyott a küzdelemmel, mintha a testében egyre
magasabbra csapó lángokat ugyanaz a vad szél borzolta volna
végig.
- Otthon - suttogta a férfi halkan. - Ne felejtsd el, milady,
én vagyok az ára az úti levelednek!
Ez már nem számított, a legkevésbé sem számított, de a
világert sem mondta volna meg a férfinak. A férfi keze megállás
nélkül simogatta a testét, ajka a nyakát, a mellét becézgette. A
szoba forogni kezdett a nővel, és úgy érezte, repül.
Később a férfi ott feküdt mellette, gyengéden simogatta a
karját, míg a láz, amely elborította a testüket, lassan, édesen
elenyészett. A férfi felsóhajtott, mintha nem akarná otthagyni a
nőt, majd felemelkedett.
- Nagyon késő van. - Egy pillanatra elhallgatott, majd a nő
megérezte a kezét a csípőjén. - Jól értettem, szerelmem? Ha
hazaviszlek, hajlandó vagy velem vitorlázni?
A férfi ismét csaknem nevetett és ez hallatlanul
bosszantotta a nőt. Először nem válaszolt. -Melisande, hozzád
beszélek.
- Igen!
- Hajlandó vagy velem tölteni az éjszakáidat, egy vikinggel
hálni?
A nő megpördült és közben elöntötte a düh. - Az ördöggel
magával is hálnék - sziszegte a férfira nézve.
- Miért, nem ugyanaz a kettő?
- De igen! - kiáltotta a nő.
- Ó, szegény Melisande! - motyogta a férfi, ujjai köré
csavarva a nő egyik ébenfekete hajfürtjét. - Úgy látszik, képtelen

193
vagyok téged boldoggá tenni. Elutazom, hosszú ideig
elhanyagollak. Azután eljövök érted és arra kényszerítelek, hogy
az ördöggel hálj. Azért úgy látom, nem szenvedsz túlságosan.
A nő összeszorította a fogait és megpróbálta hajfürtjét
kirántani a férfi ujjai közül. Az azonban csak mosolygott, de nem
engedte el. Odahajolt a nőhöz, szemében ismét vidám, kihívó
kifejezés ült. - Melisande, már megmondtam neked, soha nem
foglak elengedni. De legalább többé nem leszel elhanyagolva.
A nő csalódottan felnyögött és lehunyta a szemét. Érezte,
hogy a férfi elengedni a haját, erre gyorsan elfordult tőle. Pakolj
össze - adta ki a parancsot a férfi. - Én lent leszek az öcsémmel és
azzal a másik megátalkodott viking ördöggel. Egy pillanatra
elhallgatott, majd hozzátette: - Ennek ellenére úgy látom, hogy
nagyon jól megérteted magad Bryce-szal és Bryannel! Ne
tévesszen meg anyám sötét haja és zöld szeme rajtuk! A szívük
mélyén ők is ugyanolyan viking ördögök!
- Menj innen! - nyögte a nő. A férfi felnevetett és felállt. A
nő hallotta, hogy öltözik. A következő pillanatban éles csattanást
hallott és csípős fájdalmat érzett a fenekén, amint a férfi rácsapott.
- Ellustálkodod az egész napot, Melisande. Ideje lenne
felkelni.
A rejtett ajtón keresztül távozott, de előtte még ismét
felnevetett, mire a nő egy párnát dobott utána.
Mikor végre egyedül maradt, azonnal kipattant az ágyból.
Reszketve vizet öntött a kancsóból a mosdótálba és felkapva egy
rongyot, elhatározta, hogy tetőtől talpig ledörzsöli magát. Fürödni
szeretett volna, de nem akart egyetlen percet sem várni, amíg
meghozzák a kádat és a vizet. Mikor befejezte, újra nekilátott.
Majd mikor másodjára is végzett, megállt, lehunyta a szemét és
beharapta az alsó ajkát.
Még mindig érezte a férfit. Érezte az érintését.
Majd hirtelen rádöbbent, hogy ez örökké így is lesz.
Ledobta a vizes ruhát és elindult, hogy összeszedje a
holmijait. Nem volt sok dolga, mivel a bőrönd, amivel érkezett,
most is ott állt az ágy lábánál. Alig vett ki néhány dolgot belőle,
csupán az illatszereit, olajait és a mentalevelet, amelyet rágcsálni
szokott.

194
 Gyorsan felöltözött és elindult lefelé. Egy kicsit haragudott
Mergwinre, amiért ilyen gyorsan átpártolt Conar oldalára, de azért
még mindig jó barátnak tartotta. Sokban emlékeztette Ragwaldra,
bár a két férfi „tudománya" nagyban különbözött egymástól.
Mergwin nem tagadta, hogy létezik varázslat a világon,
hogy lehetnek szellemek, hogy az ősi druidákat bármikor meg
lehet idézni, ha szükség van rájuk, és hogy a norvég kövek
olvasásakor sok bölcs dolgot tanulhat az ember.
Ragwald a csillagokat tanulmányozta, így életfelfogásában
nem volt semmiféle természetfeletti, csupán tudományos.
A két férfi mégis nagyon hasonlított egymásra, mivel ha
sarokba szorították őket, mindketten azonnal emlékeztették rá,
hogy ők keresztények, keresztény törvények szerint élnek még ha
voltak is kétségei Olaf, Dubhlain királya felől - és hogy végül is
tulajdonképpen minden Isten akarata.
Alig tett néhány lépést, észrevette, hogy a szíve vadul,
fájdalmasan dobog. Otthon. Conar talán soha sem jött rá, milyen
gonosz tett volt tőle, hogy elszakította őt az otthonától. Talán nem
is szándékosan tette, mivel mindegy, hogy ő mit mond neki, Olaf
és Erin úgy bántak vele, mintha közéjük tartozna, ő pedig soha
nem is akart többet Conar családjától.
Csupán az otthona hiányzott. Ragwald, Philippe, Caston,
sőt, még Matthew atya is. Ók voltak, akik megmaradtak neki.
Egy pillanatra megállt, nagyokat lélegzett, majd ismét
elindult, remélve, hogy észrevétlenül kicsusszanhat az ajtón és
megtalálja a többieket, Mergwint vagy Dariát, Rhiannont, a
gyerekeket, Bryce-t vagy Bryant. Azonban amint leért a lépcső
aljára, hangokat hallott a haliból. Két hangot. Ericét és Con árét.
- Szeretném, ha tovább tudnék maradni. Tudod, hogy ha
szükséged lenne rám, maradnék is. De úgy látom, most itt béke
van.
- Készenlétben állunk, de most valóban béke van.
Pillanatnyilag- mondta Eric.
Melisande hangtalanul tett néhány lépést. Mikor meglátta a két
testvért, megállt. Egyedül voltak, mindkettő előtt egy korsó sör, ott
ültek a kandalló előtt, a Norvég Farkas két, csaknem teljesen
egyforma fia, hatalmas, izmos, szőke, magabiztos, arrogáns - és
elképesztően lenyűgöző és vonzó férfi.

195
 - Otthon most sokkal nagyobb bajok vannak - mondta Eric
a testvérének.
Melisande egy pillanatra azt hitte, hogy az ő otthonáról
beszél. Majd rádöbbent, hogy Írországról van szó.
- Apa bármikor meg tudja védeni hatalmas fallal körülvett
városát - folytatta Eric. - Amióta nagyapa meghalt, Niall nem tudja
olyan jól irányítás alatt tartani a kiskirályokat. Szerintem
hamarosan ismét harc lesz. De - figyelmeztette Conart
határozottan - egy ideje bizonyos hírek keringenek. A dánok
csapat-összevonásokat tartanak. Gondolj a viking örökségre! Ha itt
most baj lenne, a világ minden sarkából összegyűjteném a
családtagjaimat, hogy itt harcoljanak az oldalamon. A dánok ezt a
nagy kutatást még jobban kiterjesztenék. A szóbeszéd szerint több
ezren lesznek és betörnek a frank birodalom szívébe.
- Az erőd majdnem ugyanolyan, mint apa Dubhlainja
mondta Conar. - Rendkívül erős. A falak erősek és masszívak. Egy
nagy hadsereget is távol lehet tartani bentről.
- De a csata a körülötte lévő földeken fog folyni -
figyelmeztette Eric. Egyik kezével legyintett egy nagyot. - Arra
gondolj, testvérem, hogy mi meddig mentünk. Be Oroszországba,
le a Földközi-tengerig. Még az iszlámok földjére is betörtünk. Ha
ezek a megszállók elég vadak, be fognak törni az ország közepéig,
és valakinek ki kell állnia ellenük.
- Én attól tartok - mondta Conar a testvérének -, hogy a
frank bárók alulbecsülik a szövetségeseiket. - Előrehajolt és
elmerengett, mintha a múltba nézne. - Amikor apa Írországba jött,
gyorsan hasznosította a lovakat, amiket szerzett. A legtöbb ember
azt hiszi, hogy a vikingek tengeri rablók, hogy gyorsan támadnak
és fosztogatnak. Azok, akik nem látták, nem tudják, hogy sok
rabló nagyon tanulékony. Apa letelepedett Írországban és most
vannak viking hajóink, amelyek szállítják utánunk a lovainkat, a
jól idomított lovainkat. Az igaz, hogy a legtöbb viking csak a
hajóját és a tengert hasznosítja. De vannak olyanok is, akik
mindent használnak, amit csak sikerül megszerezniük, lóhátról
harcolnak és mindent, amit az elfoglalt országokban tanultak, az
országok népe ellen fordítanak.
- Legalább te óvatos vagy. És azok, akikkel szövetkezel,
biztosan nyitva tartják a szemüket.

196
 - Azt hiszem, azért sikerült megvernem Geraldot azon a
napon, mert egyáltalán nem számított rá, hogy Manón segítsége
egy olyan sereg formájában érkezik, amelynek a fele viking, és
amely a saját lovaival kel át a tengeren.
- Ezért kell vigyáznod a hátadra, testvérem. Az ellenségnek
hosszú a karja és több évre visszanyúlik. Nagyon kell vigyáznod, a
fél szemedet még álmodban is tartsd nyitva.
- Minket csupán az erős bárókkal kötött szövetség menthet
meg, mivel a király Párizsban gyenge és hajlik a dánok által
követelt adó kifizetésére, annak ellenére, hogy az összeg egyre
magasabbra és magasabbra rúg.
Eric vállat vont. - Ne felejtsd el, Conar, hogy mi itt
vagyunk, ha szükséged van ránk. Remélem az, hogy hazaviszed
Melisande-t és szertartásosan is megerősítitek a házasságotokat,
megadja neked azt a hátteret, amit keresel. Ha Odo gróf így
gondolja, akkor az így is van. És ő erős szövetséges lesz, ebben
biztos vagyok.
- Én is - értett egyet vele Conar. Folytatta a beszédet, a nő
hallotta mély, szenvedélyes hangját, de a szavait már nem értette.
Hirtelen egész testét forróság öntötte el, térde elgyengült.
Tehát erről van szó! Alig kapott levegőt a dühtől.
Conar találkozott Odóval! És a hatalmas herceg
figyelmeztette, hogy elveszítheti a tulajdonát, ha a többi báró meg
nem bizonyosodik afelől, hogy együtt él a feleségével.
El kellett jönnie érte! Egyáltalán nem kedvesség a részéről,
hogy hazaviszi. És most, hogy a házasságuk minden szempontból
érvényes, nem is tiltakozhat.
De igenis tiltakozhat. Nagyon is sok bajt okozhat a
férjének, ha akar.
Nagy levegőt vett, majd megragadva a lépcső faragott
korlátját, felrohant a szobába.
Most már tudta, hogy mit akar.
Egyvalamin azonban ez sem változtatott. Haza akart
menni. Testének minden sejtjével haza akart menni.
És haza is fog menni. Rájött valamire, amit a férfi eddig
gondosan titkolt. Valamire, amibe végre belekapaszkodhat, amit
megragadhat.
Hatalom.

197
 És használni is akarta!

198
14. fejezet

Délután végre üresen találta a hallt és sikerült gyorsan

kiszöknie a házból. Az istállóhoz rohant, ahol a szolgák már
megszokták jelenlétét, azonban amikor most is a lovát kérte, az
istállófiú néhány percig kényelmetlenül feszengett, majd azt
mondta, értesítenie kell valakit.
Melisande-t elöntötte a harag, mert biztos volt benne, hogy
Conar parancsolta meg a lovászoknak, hogy ne adjanak ki neki
lovat, így biztosítva, hogy reggelig nem tűnik el. Mennyit
gúnyolta, hogy ördöggel kell együtt aludnia csak azért, hogy
hazatérhessen! Amikor pedig mindenképpen maga mellett kellett
tartania!
- Ha a férjemet kell értesítened, akkor menj gyorsan
mondta a fiúnak. - Mert ki akarok lovagolni. Magam is
elboldogulok, azt pedig nem hiszem, hogy azt parancsolták neked,
hogy rángass le a lóról...
Ha ez lesz az utolsó napja itt, legalább lemegy a
folyópartra és elköszön ettől-attól.
Talán az eddigi életétől. Valami ugyanis elveszett. Talán az
ártatlansága. De kapott is valamit. Talán némi tudást. Látnia kellett
a folyót, egy kis időt eltölteni ott, a lágyan habzó víz mellett. Elég
volt egyetlen éjszaka, hogy rádöbbenjen, minden álom, amit ott
szőtt, csupán gyermeki fantaziálás volt.
Azonban mielőtt a lovász megfordulhatott volna, hirtelen
megjelent Mergwin. - Hozd ide Melisande-nak a lovát és nekem is
azt az öreg gebét, amin ki szoktam lovagolni, fiú. A hölgy az én
felügyeletem alatt fog állni.
Melisande egy pillanatig azt hitte, hogy a szerencsétlen
lovászfiú ismét tiltakozni fog, de belenézett Mergwin szemébe és
gyorsan bólintott. Eltűnt, hogy előhozza a lovakat, Melisande
pedig lassan rámosolygott az öregemberre. - Te tudtad, hogy jön,
és tudtad, hogy haza fog vinni, igaz?
- Igen, tudtam - ismerte el Mergwin. - Attól tartok, az
időzítésem elég rossz volt, de akkor sem törődtél volna velem, ha
jobban figyelmeztetlek.
A nő ismét elmosolyodott és beleharapott az alsó ajkába.
Talán nem. - Majd tétován azt mondta: - Nem láttam Gregoryt.

199
 - Mindenáron vissza akart térni Alfrédhez Wexhambe. Úgy
látszik, az időjárás túl meleg lett a számára itt a parton.
A fiú visszatért a lovakkal. Segített Melisande-nak
felszállni, és a nő el is fogadta a segítséget, annak ellenére, hogy
magától is könnyedén fel tudott szállni a nyeregbe. - Inkább
nekem segíts, fiacskám - szólt oda neki Mergwin. - A hölgy
mozgékony, mint egy hegyinimfa, én viszont öreg vagyok, minta
hegy.
Melisande mosolyogva figyelte, amint az öreg feltornázta
magát az ugyancsak öreg állat hátára a fiú segítségével.
Ezután Mergwin megfordult a nyeregben, és a nőre nézett.
- Na? Indulunk?
Melisande bólintott és megindult. Mikor a mező szélére
értek, ráhajolt lova nyakára és hagyta, hogy az állat magának
keresse meg az utat a magas fűben. Megpillantva a hegygerincet
és a fákat, lassított egy kicsit, és a következő pillanatban
meghallotta maga mögött Mergwin fújtatását.
- Lovaglásról volt szó, nem versenyről! - nyögte az öreg.
Melisande megfordult, megpillantotta a meleg fényt az öreg
szemében, és gyorsan mentegetőzni kezdett.
- Elfelejtettem.
- Nincs semmi baj. Azt hiszed, hogy ha elég gyorsan futsz,
elég gyorsan lovagolsz, elmenekülhetsz.
- Tévedsz. Nem akarok elmenekülni. Hazamegyek.
A férfi nem válaszolt. Melisande kinyúlt és megérintette az
inas, ráncos kezet, amely a nyergen pihent. - Hazamegyek! -
ismételte meg, és hangjába némi könyörgés is vegyült.
Az öreg néhány pillanatig némán nézte, majd nagyot
sóhajtott. - Igen, hölgyem, hazamész. Elkezdődött.
- Mi kezdődött el?
- Beindultak a nagy kerekek.
- A dánok - motyogta a nő kételkedve. - Ők állandóan
jönnek. Ehhez nem kell nagy előrelátás.
- Neked nem a dánokkal vannak nehézségeid.
A nő megpördült és az öregre nézett. - Nekem Conarral
vannak nehézségeim. És ha ezt nem vetted észre, Mergwin, akkor
egy vak látnok vagy!

200
 - Nem vagyok látnok - tagadta az öreg határozottan.
Odaértek az egyik kis ösvényhez, amely a vízhez vezetett.
Melisande leszállt a lováról és gyalog indult meg. Mikor
leért a vízpartra, megállt és megmosta az arcát a jéghideg vízben.
Mergwin követte.
- Ebben rejlik a veszély! - figyelmeztette az öreg halkan.
A nő leült egy fatörzsre a folyóparton, és arcát a nap
simogató sugarai felé fordította. Mikor megérezte, hogy az öreg
figyeli, ránézett.
- A veszély? - kérdezte halkan.
A férfi odalépett hozzá és a nő döbbenten látta, hogy
letérdel mellé és kezébe fogja az ő kezét. - Vigyázz, nehogy
elszakítsanak.
A nő megrázta a fejét, érezve az öreg hangjában az
aggodalmat. Kiszabadította a kezét és megérintette a ráncos arcot.
- Hiányozni fogsz! Nagyon fogsz hiányozni. Hacsak nem jössz
velünk.
A férfi megrázta a fejét. - Brenna megy veled.
- Aha. Brenna - jegyezte meg a nő hidegen és a víz felé
fordult.
- Melisande, figyelj ide - kezdte Mergwin.
A nő ismét az öregre nézett, szívében furcsa hideget
érezve, csupán Brenna nevének említésétől. - Arra vigyázzak,
hogy Conartól el ne szakítsanak? - kérdezte. - Mergwin, én nem
akartam elhagyni apám földjét. Takarókba csavart és a harcosaival
vitetett fel a hajójára.
- Nem a harcosai voltak azok, kedvesem. A harcosok azok
az emberek, akik úgy küzdenek, hogy habzik a szájuk. A
pajzsaikat harapdálják és medvebőrbe öltözve járnak. Vad harci
lázukban nem ritkán a saját társaikat is legyilkolják. Vannak, akik
szerint egyáltalán nincs lelkűk, ők az istenek gyermekei. Nem a
harcosainak adott ő oda téged, hanem a jó dubhlainiaknak.
- Mergwin, az az én földem volt!
- De ott veszélyben voltál.
- Ó, de most azt akarja, hogy oda menjek vissza!
- Mert eljött az ideje, hogy együtt követeljétek vissza.
- Igen - motyogta a nő. - Mert rájött, hogy nagykorú lettem
és nélkülem nem kaphatja meg.

201
 Mergwin szomorúan csóválta a fejét. - Melisande! Annyira
fiatal voltál, amikor férjhez mentél! Mit kezdtél volna Conarral
akkor? De ő megvárta, amíg...
A nő felvonta a szemöldökét. Mergwin vállat vont. - Múlt
éjszaka. Melisande elpirult. - Mindent tudsz? - kérdezte zavartan,
mire a férfi ismét vállat vont és alig láthatóan elmosolyodott.
- Ezt egy vak látnok is tudná, Melisande!
A nő ismét elpirult, felhúzta a térdét az álla alá, és a vizet
kezdte nézni.
- Hölgyem, te túlságosan makacs vagy! - dorgálta a férfi.
De mindkettőtök lelkéért, a jövőtökért, a boldogságotokért
könyörgöm neked, ne felejtsd el a szavaimat!
Annyi aggodalom csendült ki az öreg hangjából, hogy a nő
ismét megérintette az arcát, majd megölelte, néhány pillanatig
szorosan tartotta, aztán lassan elengedte. Elnézett az öreg válla
fölött és megdermedt. Conar állt ott, mögötte Daria, Bryce és
Bryan sorakoztak. Gyorsan felpattant és felsegítette az öreg
Mergwint is.
Conar egyetlen szót sem szólt. Daria gyors léptekkel
közeledett Melisande-hoz, gyönyörű szeme csillogott, és ajka
félmosolyra húzódott. Melisande kilépett Mergwin mögül és vadul
megölelte Dariát. Majd Bryant és végül Bryce-ot, akihez a
legközelebb érezte magát.
- Nagyon fogsz hiányozni nekünk! - mondta Daria. -
Nekem is nagyon fogsz hiányozni! A vad vágták, a könyvek, a
versek, a trágár dalok.
- Daria! - sóhajtott fel Bryce.
Daria elmosolyodott és megrázta a fejét. - Rhiannonnak is
nagyon fogsz hiányozni. A gyerekek nagyon szeretnek.
Melisande gyorsan pislogott néhányat, mielőtt a
könnycseppek kicsordulhattak volna a szempillái alól.
Mindhárman köréálltak, és ő melegséget és szeretetet érzett feléje
áradni.
- Ti is nagyon fogtok hiányozni nekem - mondta rekedten.
Nagyon.
Felnézett és észrevette, hogy Conar még mindig őt
bámulja. Pillantásuk egy hosszú percre összekapcsolódott, majd a
férfi megfordult és elment.

202
 Daria izgatottan ismét beszélni kezdett. - Nem leszel
messze tőlünk. Conar azt mondja, a jövőben az országodhoz közel
eső városokat fogjátok végigjárni, de sose félj, mi mind nagy
hajósok vagyunk, és hamarosan meglátogatunk.
- Nagyon fogom várni! - ígérte Melisande. Visszaült a
fatörzsre, és úgy érezte, némiképp visszatért az ereje. Daria leült
mellé, Bryan és Bryce pedig eléjük térdeltek.
- Ide is bármikor visszajöhettek - mondta Daria.
- És Dubhlain sincs sokkal messzebb - mondta Bryce.
- Köszönöm - motyogta Melisande. - Mindnyájatoknak
köszönöm. Remélem, eljöttök. Ez gyönyörű, és Dubhlain
lenyűgöző! De az erőd is nagyon szép. Nagyon, nagyon remélem,
hogy eljöttök.
- Mindig lesz alkalom, hogy összejöjjünk, Melisande
biztosította Bryan. - Sose félj. Külön leszünk, de nem szakadunk
el egymástól.
Tovább beszélgettek és Melisande egy idő után észrevette,
hogy Mergwin elment. Nem látta távozni. Biztos Conar után ment,
gondolta a nő, és azon tűnődött, vajon az öreg a férjét is
figyelmezteti-e.
Lassan besötétedett és ők még mindig a folyóparton ültek.
Egy idő után aztán visszaindultak a házba. Melisande megállt,
amikor odaért a lovához, mivel Mergwin öreg gebéje is ott
legelészett mellette. És még egy harmadik ló is volt ott.
Mergwin még mindig az erdőben van.
És van vele valaki.
Úgy látszott, Daria észrevette a nő aggodalmát. Felnyergelte a
saját lovát és halkan azt mondta: - Brenna veled megy. Az öreg
most köszön el tőle.
Melisande zavartan ráncolta a homlokát. Csak nem lehet,
hogy ez az elegáns szőke nő, aki mindenben az ő férje
rendelkezésére áll, és az első szóra ugrik... intim... kapcsolatban áll
az öreg druidával?
Daria meglengette a kezét a levegőben és mosolygott. A
világról, a csillagokról és az égboltról beszélgetnek és próbálnak
belepillantani a jövőbe! - mondta. - Gyere, gyorsan menjünk
vissza. Rhiannon megparancsolta, hogy minden ehetőt szedjenek

203
össze a környéken és készítsenek nagy lakomát. Ő így köszön el
tőled.
Ez tényleg igaz volt. Mikor visszaértek, Rhiannon és Eric
már ott várta őket a hallban.
Eric átölelte gyönyörű felesége derekát. A kandallóban
pattogó tűz megvilágította a nő vörös haját, amely mintha
szikrákat szórt volna, amint odahajtotta a fejét férje széles
mellkasára.
Melisande már éppen el akart fordulni, de Rhiannon ekkor
észrevette őket, gyorsan kibontakozott férje öleléséből és odalépve
sógornőjéhez, őt ölelte át. - Olyan jó, hogy itt voltál. Mindig
szívesen látunk téged, Melisande.
- Köszönöm. Biztosan visszajövök. És nagyon kérlek, ti is
gyertek el hozzám -- hozzánk.
- Természetesen! El fogunk menni - válaszolta a nő
mosolyogva. - A gyerekek fent vannak az emeleten, de nagyon
megszerettek téged, és ha nem bánnád, kérlek, hogy néhány percre
menj be hozzájuk és köszönj el tőlük.
- Hát persze, azonnal felmegyek!
Megfordult és felszaladt a lépcsőn. Garth, mint egy kis
férfi, ott várta az ajtóban.
- Anya mondta, hogy feljössz. Azt mondta, nem mégy el
anélkül, hogy elköszönnél tőlem!
- így is van.
Melisande az ölébe kapta, és leült vele az ágy szélére,
ringatva, mintha kisbaba volna, pedig már elég nagy fiú volt.
- Nemsokára lent fogok enni a többiekkel a nagyteremben -
mondta a fiú. - Már majdnem elég idős vagyok. És nemsokára ki
lovagol hatok apámmal és az unokatestvéreimmel.
- Nem kell annyira sietned - figyelmeztette a nő,
felpillantva a csinos szolgálólányra, aki a gyerekekre vigyázott.
- Te nő vagy. Ezt úgysem értheted.
- Igen, én nő vagyok, de már jártam csatában is. És neked
nem kellene annyira sietned, hogy te is csatába indulhass!
- Tényleg menned kell? - kérdezte a fiú.
- Igen, mennem kell. Ahová most megyek, az az otthonom,
mint neked ez. Ezt megérted, igaz, Garth?

204
 A kisfiú pillantása meghatotta. Pont olyan volt, mint az
apjáé.
És a nagybátyjáé.
Hirtelen megremegett és Garth megérezte ezt. - De hát te
reszketsz! Csak nem félsz?
A nő megrázta a fejét. - Nem, nem félek. Ideges vagyok!
Felemelte a kisfiút és letette a földre.
- Biztos a húgocskámat is fel akarod venni, igaz?
- Igen, őt is fel akarom venni. - Melisande felállt és
odalépett a díszesen faragott bölcsőhöz. Kiemelte belőle a pici
kislányt és gyengéden magához ölelte. - Ez a kislány egy drága
kincs, Garth. Vigyázz rá nagyon.
- Vigyázok rá - ígérte a fiú és megfogta Melisande
könyökét. - Ha neked is lesznek kisbabáid, az unokatestvéreimre is
vigyázni fogok, ígérem!
Kisbabák!
A nő ismét remegni kezdett, majd felnézett, el a
szolgálólány mellett, az ajtó felé.
Az ajtóban Conar állt, kék szemének kemény pillantását az övébe
fúrva, mint mindig.
A nő egész testében végigborzongott.
Garth megfordult és ő is meglátta Conart. Halkan
felkiáltott és odarohant a nagybátyjához. A férfi felkapta és
feldobta a levegőbe, majd elkapta, keményen megölelte és letette a
földre. Azután megfogta a kezét.
- Remélem, nemsokára újra látunk, fiú!
- Igen, bácsikám! - vágta rá a gyerek. - Bármikor, amikor
szükség van rám!
Melisande visszatette a kisbabát a bölcsőbe és
megsimogatta finom, puha arcocskáját. Ezután megfordult és
keresztülsietett a szobán. Ismét feltámadt benne a menekülésvágy.
Conar itt marad a fiúval. Ő már elköszönt. Nem kell mást tennie,
csak kicsusszanni mellettük.
- Melisande!
A kisfiú hangja hallatán megállt. Lassan visszafordult.
A gyerek odarohant hozzá és átölelte a lábát. Hirtelen
mozdulatával csaknem felborította a nőt, de szerencsére sikerült

205
visszanyernie az egyensúlyát és ő is megölelte a kisfiút. Lehajolt
hozzá, felemelte a kis fejet és megcsókolta az arcát.
- Szervusz, Garth - mondta, majd felállt és kisietett a
szobából, otthagyva a gyereket a nagybátyjával.
Lerohant a lépcsőn.
A nagyterem levegőjét egy fuvola édes hangja töltötte be.
A szolgák hatalmas tálakon hordták az ételt az asztalokra,
amelyeken egész vadmalacok, fácánok illatoztak és a széleiket
színes bogyók díszítették.
Rhiannon meglátta, hogy visszatért és felhúzta a
szemöldökét, majd valakire lassan rámosolygott. Melisande
villámgyorsan megpördült. Conar közeledett mögötte.
Hirtelen valami vinnyogást hallott a lábánál. Az egyik
hatalmas véreb kocogott be a haliba. Dagnak hívták. Megállt a nő
mellett, és nedves orrát a kezéhez dörgölte.
- Tőled is el kell köszönnöm? - suttogta a nő halkan.
A kutya ismét felvinnyogott és megcsóválta a farkát. Ő is
elnézett a nő mellett és még gyorsabban kezdte csóválni a farkát.
Conar. Utolérte.
- Leülünk? Rhiannon és Eric már elfoglalták a helyüket.
Kezét a nő vállára tette és az asztal felé vezette. Melisande
semmi másra nem vágyott jobban, mint lerázni a férfi kezét a
válláról.
Inkább kivárja a megfelelő pillanatot.
Ismét együtt voltak mindnyájan: Eric és Rhiannon, Conar
és Melisande, Bryan, Bryce, Mergwin, Brenna, néhányan Eric
emberei közül, angolok és norvégok. Ismét közös kelyhet kaptak
Conarral. Amikor a nő megfogta a kelyhet, ismét hűvösen Conarra
mosolygott és fenékig ürítette.
A férfi hagyta, hogy ezt többször megismételje. Melisande
lelkesen beszélgetett Bryce-szal a lovakról, és kijelentette, már
alig várja, hogy újra lássa Warriort, apja hatalmas csődörét. -
Gondolom, már ő is öreg lehet, de Philippe és Gaston ügyelnek rá,
hogy mindennap megjárassák és gondozzák. Remélem, emlékezni
fog rám.
- Hát, azt nem lehet tudni - figyelmeztette Bryce. - Kislány
voltál, amikor utoljára láttad. Ezt tartsd észben és vigyázz vele.

206
 - Nem lesz többet olyan lóra szükséged - mondta Conar
hirtelen, mire a nő villámgyorsan megfordult és csodálkozva
nézett a férfira.
Most vajon azt akarja ezzel mondani, hogy nem lovagolhat
az apja lován a saját birtokán?
- Warriort csatákra idomították. Te pedig többet nem fogsz
csatába vonulni.
- Voltál csatában? - kiáltott fel Bryce. Csinos arcán imádat
ült. Melisande megvonta a vállát. - Apám meghalt, az embereink
kezdtek kicsúszni az irányításunk alól. Mennem kellett.
- Milyen bátor vagy! - kiáltott fel Daria.
- Fantasztikusan bátor - jegyezte meg Conar szárazon,
bekapcsolódva a beszélgetésbe. - Miért, talán még nem meséltem
el? Pontosan így szereztem csodálatos feleségemet, Daria. Annak
a rokonnak a karjában volt, aki megölte az apját.
- De Conar, néha az embernek nincs más választása -
magyarázta Rhiannon.
Hirtelen néma csend támadt a teremben és Melisande elpirult a
rászegeződő szempárok pillantása alatt.
- Az én feleségem fantasztikusan bánik az íjjal - jegyezte
meg Eric könnyedén. - Egyszer belém is belém eresztett egy
nyílvesszőt.
- Mi lenne, ha nem adnál több ötletet Melisande-nak arról,
hogy hogyan kell egy jó feleségnek viselkednie? - kérdezte Conar.
A férfi hangja könnyed volt. Mindenki nevetett. Bryce
azonban lelkesen folytatta. - Melisande fegyvere a kard.
Csodálatosan bánik a pengével. Láttad már vívás közben, Conar?
- Még nem, de ha te azt mondod, hogy tehetséges,
testvérem, én elhiszem neked.
- Majdnem mindennap gyakorol - folytatta Bryce.
- Most is?
Melisande a kelyhen tartotta a kezét és lesütötte a szemét.
Ettől függetlenül azonban érezte magán a férfi pillantását és a
mozdulatát, ahogy közelebb húzódott hozzá.
- Abban reménykedsz, hogy ismét csatába lovagolhatsz,
drágám?
- Én azt remélem, hogy végre mindenütt béke lesz -
válaszolta a nő sima hangon.

207
 - Akkor mi a célod a karddal? - kérdezte a férfi.
Melisande kedvesen rámosolygott. Ebben a bor is a
segítségére volt. - Talán abban reménykedem, milord, hogy
egyszer álmodban sikerül leszúrnom téged - válaszolta a nő,
remélve, hogy hangja ugyanolyan kedves, mint a mosolya.
Az asztal körül mindenki nevetett, de a nő látta, hogy a
férfi mosolya hideg, mint a jég, és szeme izzik. Ismét felemelte a
kelyhet és ivott.
A férfi egy gyors mozdulattal elvette tőle a kelyhet és
halkan azt kérdezte: - Ebből akarsz lelkierőt meríteni?
A nő megrázta a fejét és kihívó pillantást vetett a férjére.
Nem, milord. Ma este nem. Van néhány kérdés, amit ma éjjel fel
akarok tenni neked!
- Valóban? - suttogta a férfi.
- Bizony.
- És mik azok?
- A tudomásomra jutott, miszerint van néhány dolog, amit
akarsz tőlem. Ha akarod ezeket, milord, akkor gondolom, cserébe
én is kérhetek valamit.
- Eddig ott tartottunk, hogy leszúrsz álmomban, mivel
kitűnő vívó vagy. Ezért cserébe valami csodálatos engedményt
kell kitalálnom.
A nő megpróbálta elvenni a kelyhet. Conar nem engedte.
- Ha üzletelni akarsz, kedvesem, jobb lesz, ha józan
maradsz és lassítasz egy kicsit.
- Ó, tehát mégis érdekel az üzlet!
- Majd meglátjuk! - mondta a férfi halkan. - Először is
mondd el a követeléseidet.
- Nem, nem itt és nem most! Mi most itt éppen egy
búcsúest kellős közepén vagyunk, amit kedves sógornőd rendezett.
Az, aki olyan ügyesen bánik az íjjal.
- Aha, és aki azóta gyengéd feleséggé változott!
- Talán a férje tanult a dologból és sokkal kedvesebb lett. -
Talán... - tűnődött Conar, elkeskenyedő szemmel pillantva a nőre.
- De az is lehet, hogy nem!
Hirtelen felállt, hátralökte a székét és megfogta a nő karját.
Melisande döbbenten bámult rá, miközben a férfi egyre messzebb
vonszolta az asztaltól.

208
 - Conar - kezdte, de a férfi eközben már az asztal túlsó
végén ülő sógornőjéhez beszélt. - Rhiannon, mint mindig, szíved
melegét csodálatos lakomákkal fejezed ki. Nagyon köszönjük
neked ezt a gyönyörű vacsorát, amelyet rendeztél, de most bocsáss
meg nekünk. Mivel holnap reggel nagyon korán akarunk indulni,
korán is kell visszavonulnunk.
Rhiannon felugrott és mellette Eric is felállt. -
Természetesen - mondta Rhiannon gyorsan. -- Korán le akartok
feküdni!
- Valóban - értett egyet Eric, komolyan nézve rájuk, de
aztán halványan elmosolyodott. Rhiannon nekidőlt a férfi
oldalának, mire az felmordult. A férfi megfogta a felesége vállát és
megszorította. - Én magam is arra gondoltam, hogy korán
visszavonulok.
- Reggel felkelünk veletek - biztosította Rhiannon
Melisande-t. - Hiszen szeretnénk istenhozzádot mondani.
- Köszönöm - motyogta Melisande, akit annyira meglepett
a férje hirtelen elhatározása, miszerint elhagyják a termet, hogy
egyetlen kifogás sem jutott eszébe a maradásra.
Conar gyorsan körbevezette a teremben. Gyorsan
mindenkinek jó éjszakát kívántak, majd továbbra is a férfi kezével
a karján a lépcső felé indultak. Úgy felrohantak a lépcsőn, hogy
közben Melisande meg sem tudott szólalni, csak itt.
- Hát neked meg mi bajod van? Alig ettem valamit!
Rhiannon mindent a te tiszteletedre készített!
- Nagyon sajnálom, kedvesem! - válaszolta a férfi, akinek a
hangjában minden volt, csak sajnálat nem. - Te vagy az oka ennek
a korai távozásnak.
- Én?
- Kísértettél, csábítottál. Én pedig bekaptam a horgot.
- Fogalmam sincs, hogy miről...
- Dehogynem tudod.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz! Csak annyit tudok,
hogy rendkívül faragatlan voltál, olyan udvariatlan, mint egy - itt
hirtelen elhallgatott.
- Mint egy viking? - fejezte be helyette a férfi. Odaértek a
nő szobájának az ajtajához. Az ő szobája! Az a szoba, ahol addig
aludt, amíg a férje nem követte ide is.

209
 Gyorsan belépett a férfi előtt és teljes erejével bevágta
maga mögött az ajtót.
Az azonban nem csukódott be.
A férfi megfogta, kitárta, majd maga után becsukta. Melisande,
meghallva a tolózár kattanását, összerezzent.
- Na ki vele, Melisande! Mi az, aminek alapján üzletelni
akarsz velem? - kérdezte. Hangja jéghideg volt. Karját összefonta
a mellkasán. Nekidőlt a bezárt ajtónak és figyelte a nőt.
Melisande nem győzte magának mondogatni, hogy
határozottnak kell lennie, ugyanolyan határozottnak, mint a férfi.
Mozdulatlanul megállt előtte, összefonta az ujjait és nagyon
halkan azt mondta: - Soha nem jöttél volna értem, Conar, ha nincs
rám szükséged.
A férfi rámeredt a nőre. - Miről beszélsz?
- Egy olyan menyasszonyt kaptál, akit nem is akartál.
A férfi türelmetlenül legyintett a levegőben. - Én nem győzhetek!
Amikor elvittelek, azért voltam egy piszkos viking, most meg
azért, amiért nem hagylak egyedül.
A nő úgy tett, mintha ezt meg sem hallotta volna. - Most
szükséged van rám. Találkoztál Odo gróffal, és ő figyelmeztetett,
hogy annak érdekében, hogy ezzel megerősítsd a helyzetedet
közöttük, a báróknak bizonyíték kell, miszerint erős a házasságod,
így aztán eljöttél értem - mert szükséged van rám, hogy a
nyilvánosság előtt is megismételjem házassági fogadalmamat.
- Ó... - motyogta a férfi. - És azt hiszed, hogy ez már elég
alap az üzleteléshez?
- Nem vagyok már gyerek, Conar. Nem kényszeríthetsz ki
belőlem semmit, és Ragwald sem. Annak pedig nem hiszem, hogy
örülnél, ha bemennénk a templomba és ott tagadnálak meg.
- Tehát ezt tervezed?
- Ez az én üzleti alapom - válaszolta a nő kifejezéstelen
hangon.
A férfi beljebb jött és fel-alá kezdett járkálni a kandalló
előtt. Az éjszaka nedves volt és hideg, a tűz pedig alig parázslott.
Conar egy ideig a lángokat figyelte, majd odalépett a nő
háta mögé. Felemelte hosszú haját a válláról és a saját karjára
terítette. Elmerülten nézegetni kezdte. A nő megpróbált
megfordulni. A férfi meleg lehelete megcsapta a vállát, a

210
fülcimpáját és a nyakát. Ajka hozzá sem ért a nő bőréhez, mégis
mintha folyékony tűzzel öntötték volna le a testét, megborzongott.
- Értem. És te mit szeretnél cserébe?
A nő megfordult, képtelen lévén tovább elviselni a férfit a
háta mögött, ebben a közelségben, amely egyfolytában
borzongatta. Szembefordult vele, bár a férfi továbbra sem engedte
el a haját, és a kényelmetlen közelség is megmaradt.
- Szabadságot - suttogta lágyan.
A férfi felvonta a szemöldökét. - Az, hogy megerősíted
házassági fogadalmadat egy hatalmas tömeg előtt, nem éppen a
legjobb módja a szabadságkeresésnek - mivel gondolom, tőlem
akarsz szabadulni.
A nő gyorsan beszélni kezdett, elhatározása ellenére is
meglehetősen idegesen. Megnedvesítette az ajkát és elölről kezdte
az egészet. - Szabadságot abban, hogy hagyjon mindenki békén.
Holnap visszautazom veled. Azt hiszem, az nyilvánvaló, hogy
haza akarok menni.
- int ahogy az is nyilvánvaló, hogy itt barátokat találtál! -
emlékeztette a férfi.
- Egyfolytában vágyakoztam haza - mondta a nő halkan -,
és ezt mindenki tudta.
- Folytasd!
Ismét kiszáradt a szája. Túlságosan közel volt a férfi,
csaknem rajta, egyik combja újra és újra nekisúrlódott az övének,
miközben ujjaival a nő hosszú haját fésülgette.
Megpróbálta elhúzni tőle a haját. A férfi azonban nem engedte. -
Folytasd! - sürgette, és a hangja most már csaknem durva volt.
A nő ismét gyorsan megnedvesítette az ajkát, és már
majdnem megszólalt, amikor érezte, hogy elönti a harag.
- Süket vagy? - kiáltotta. - Visszamegyek veled,
megfogadok bármit, amit akarsz, csak hagyjál békén. Egyedül
akarok aludni. Be fogok költözni apám szobájába. És oda te nem
léphetsz be!
Síri csend volt a válasz. Egy örökkévalóságig tartó csend.
A nő közben egyszer sem vett levegőt. A szíve már
csaknem kiugrott a mellkasából, de még most sem vett levegőt,
mert magán érezte a férfi szúrós pillantását.

211
 Conar felemelte az ujjaira csavart hajfürtöt. Hangja rekedt
volt, csaknem bársonyos, egyáltalán nem olyan, mint amilyennek
a nő várta.
- Mondtam már: soha nem engedlek el.
- Nem is kértelek rá! - A nő ismét megpróbálta kirántani a
haját a férfi szorításából. Conar ujjai ökölbe záródtak. - Fájdalmat
okozol nekem! - kiáltott fel Melisande.
- Nem, lady, magadnak okozol fájdalmat. Ne mozogj, és
akkor a hajad sem fog húzódni.
A nő mozdulatlanná dermedve egy hosszú percig bámult a
férfira, rádöbbenve, ennek semmi köze sincs a hajához.
Itt most az ő életéről beszélnek.
Ha engedelmeskedik a férfinak, akkor nem esik bántódása.
Viszont ha megpróbálja lerázni magáról az igát, és a
csápok egymás után visszahúzódnak...
- Nyilvánvalóan nem győzhetlek le itt, ebben a szobában! -
kiáltotta a nő. - Nem téphetem ki a hajad, nem dobálhatlak ide-
oda! De kegyetlenül elbánhatok veled Rouenben, és esküszöm is,
hogy megteszem, hacsak...
- Á, szóval fenyegetsz!
- Te fenyegetsz engem állandóan.
- De hát én azt hittem, hogy mi most üzletelünk.
A nő kétségbeesett hangot hallatott. - Úgy nevezed, ahogy
akarod és olyan nyelven, amilyenen akarod! Lehetek én a
legelbűvölőbb örökösnő, a leg...
- Te nekem semmit nem tudsz adni, Melisande. Én nem
azzal szereztem jogot arra a birtokra, hogy téged elvettelek
feleségül, hanem azzal, hogy jöttem, amikor az apád hívott,
megöltem a gyilkosát és legyőztem az ellenségeit.
- Nekem teljesen mindegy! - kiáltotta a nő. - Most azért
vagy itt, mert Odo figyelmeztetett, hogy szükséged van rám.
Conar hirtelen elengedte a nő haját, nagy léptekkel
odament a kandallóhoz és hosszú ujjait kiterjesztve a tűz fölé
tartotta. Melisande egy pillanatra sem vette le róla a szemét, és
azon imádkozott, hogy bárcsak ez egy apró győzelmet jelentene.
A férfi visszafordult, szája sarkában gonosz kis mosoly
játszadozott, szeme szikrázott. - Kérlek, ismételd ezt meg, hogy
biztos lehessek benne, jól értettem-e.

212
 - Pontosan tudod, hogy miről beszélek.
- A süket vikingeknek néha kétszer kell elmondani a
dolgokat - mondta a férfi.
Ismét megindult a nő felé, kezét összekulcsolva a háta mögött. -
Tehát megígéred, hogy Rouenben örök szerelmet,
engedelmességet és hűséget fogsz fogadni, ha cserébe megígérem,
hogy békén hagylak. Gondolom ez abból áll, hogy most elhagyom
ezt a szobát, lemegyek a hajóra, kipakolom a holmijaimat a
kapitányi kabinból és hagyom, hogy egyedül lakj benne szűziesen
és tisztán.
Melisande nem válaszolt. Nagyon nem tetszett neki a férfi
hangsúlya.
- Erről van szó, Melisande?
A nőben ismét feltámadt a harag, talán mert maga sem tudta, hogy
ezt akarja-e. - Igen, erről van szó. Annyira süket viking vagy, hogy
még egyszer el kell neked ismételnem?
Azonban mihelyst ezek a szavak elhagyták az ajkát, már
meg is bánta.
A férfi percekig mozdulatlanul állt. Akkor azonban hirtelen
kinyúlt, elkapta a nő karját és magához rántotta, kemény
mellkasához szorította. A nő feje hátrahanyatlott, pillantása
találkozott a férfiéval.
- Nem - csattant Conar hangja.
- Pokollá fogom tenni az életedet Rouenben! - kiáltotta a
nő, keményen küzdve a szorítás ellen.
- Azt csinálsz Rouenben, Melisande, amit akarsz.
- A fene essen beléd! A fene essen beléd! - kiáltotta a nő,
próbálva megrúgni fogva tartóját.
- Hagyd már abba! - szólt rá a férfi, majd mikor a nőnek
sikerült megrúgnia, hangosan elkáromkodta magát. Hirtelen
felemelte a nőt, aki most kénytelen volt megkapaszkodni a férfi
nyakában, hogy hanyatt ne essen.
- Tegyél le! - kiáltotta kétségbeesetten.
A férfi így is tett, ledobva a karjában tartott testet az ágyra. A nő
már éppen el akart ugrani előle, de a férfi magától megfordult és
visszasétált a tűzhöz, ismét a lángok fölé tartva a kezét, mintha
képtelen lenne megmelegíteni őket. Néhány perc múlva, arcán
elgyötört kifejezéssel ismét visszament az ágyhoz. A nő már

213
készült felugrani, de amikor látta, hogy a férfi leül az ágy szélére,
nem mozdult, csak félkönyékre emelkedett.
- Ami megvan, azt nem lehet elüzletelni, Melisande -
szólalt meg végül. -- A roueni csupán egy szép szertartás lesz, de
te most már a feleségem vagy és voltál is, és nekem nem áll
szándékomban visszafordulni.
- De te...
A férfi a nő ajkára tette az ujját, ezzel és pillantása erejével
hallgattatva el. - Már mondtam, Melisande, akarlak.
Ujját elvette a nő szájáról.
- Hogy merészeled ezt megkockáztatni? - suttogta.
- Talán a nyughatatlanságom a magyarázata.
- A kegyetlenséged! - vágott vissza a nő.
A férfi elmosolyodott és mutatóujjával végigsimította a nő
arcát. Melisande lesütötte a szemét és máshová nézett. Pillantása
az ajtóra esett. Minden másnál jobban szeretett volna odarohanni,
elmenekülni. Néhány perce még mennyire biztos volt a
győzelmében!
- Ó, az ajtó! Szabadság! - suttogta a férfi. Pillantásuk
találkozott, összecsapott.
- És ha elfutnék? - kérdezte a nő.
- Ó, ha elfutnál, nekem utánad kellene mennem,
természetesen. Visszarángatnálak a hajadnál fogva, ledobnálak az
ágyra és megerőszakolnálak. - A férfi hangja könnyed volt. Szavai
gúnyosak.
Nem, nem tépné ki a férfi a haját. Viszont soha nem
hagyná el a szobát.
- És ha nem futnék el? - kérdezte a nő, megrémülve a
ténytől, hogy alig kap levegőt.
- Ó, akkor pedig... -- A férfi ujjai már a vékony
vászontunika fűzőjét babrálták, amelyet a nő viselt. Hiába fogta
meg azonnal a kezét, a ruhadarab szétnyílt. Az ing, amelyet alatta
viselt, olyan vékony volt, mint egy pókháló és melle csaknem
meztelen volt. A férfi egy hosszú percig bámulta, majd felnézett a
nő szemébe. - Megkérnélek, hogy feküdj mozdulatlanul. Mindent
megtennék, hogy felizgassalak - mondta.
- Ez sokkal rosszabb! - tiltakozott a nő.

214
 - Nem, lady, nem. Sokkal jobb! - biztosította a férfi. Ajka
megtalálta a nőét, súlya neki szorította a párnáknak.
Nyelve megtalálta a bejáratot, egyre mélyebbre hatolt,
simogatott, folyékony tűzként égetve.
A férfi hirtelen felemelte a fejét. Pillantása először a nő
száját súrolta, majd bekapcsolódott a szemébe.
- Ne mozdulj! -Jobban szeretnék elfutni.
- Jobb lesz, ha maradsz.
A férfi lehajtotta a fejét. Szája rázáródott a nő mellére,
nyelvével simogatva az ing hajszálvékony anyagán keresztül.
Addig körözött nyelvével a mellbimbó körül, amíg az kemény
nem lett, mint a kő, ekkor elkezdte szívni. A nő vonaglani kezdett
alatta, tiltakozva a forróság ellen, amely feltámadt az egész
testében.
- Ne!
Ujjai beleakadtak a férfi hajába és erősen meghúzta. A férfi
végre felemelte a fejét a melléről, de a válasza határozott és
kemény volt.
- Feküdj nyugodtan...
Keze becsúszott a nő tunikája és inge alá, és felhúzta
mindkettőt. Ujjai gyengéden simogatták a comb puha bőrét a
harisnyatartó fölött. A körkörös mozdulatok egyre feljebb és
feljebb juttatták mindkettőjüket. A ruha felcsúszott egészen a nő
csípőjéig. Pillantásuk egybekapcsolódott.
A férfi tenyere végigsimított a nő combja között megbújó
ébenszínű háromszögön.
A nő lehunyta a szemét és nagyot nyelt. - Ne...
Ismét a „Feküdj nyugodtan!" volt a válasz.
A nő mondani akart valamit, de helyette nagyot sóhajtott,
mert a férfi érintése hirtelen perzselően intimmé vált, érzékeny,
titkos helyeket simogatva, nemiségének legérzékenyebb és
legerotikusabb pontjain kalandozva, játszadozva velük.
A nő teste vadul megfeszült, és felnyögött.
A férfi a nyögést csókjával némította el, egyszerre
simogatva az érintésével és nyelvével. Tudta, hogyan kell
simogatni, izgatni, dörzsölni.

215
 A nő megállás nélkül remegett, annyira eltöltötte egész
testét a vágy, amit a férfi ébresztett benne. Hirtelen két dologra
döbbent rá.
Az egyik, hogy kezdett hozzászokni a férfi érintéséhez,
teste egyre jobban vágyta ezt az érintést, a csókot, a simogatást, az
izgatást.
A másik, hogy a férje sokkal gyorsabban le tud vetkőzni,
mint azt képzelte.
Levetkőzni, és visszatérni hozzá, türelmetlenül bontogatva
rajta a ruhákat, amelyek mostanra mind a dereka köré tekeredtek.
- Ugye segíteni akarsz nekem? - suttogta a férfi.
A nő megrázta a fejét, kék szeme szikrázott, amint a férje
hozzáért.
- Nem segíthetek a megerőszakolásomban - mondta.
- Az elcsábításodban - javította ki a férfi.
- Azt parancsoltad, hogy feküdjek nyugodtan.
- Tényleg így volt - értett egyet a férfi. Nem kísérletezett
tovább a nő ruháival, hanem erős kezével nekiesett, hogy letépje
róla. Az anyag úgy szakadt és hasadt, ahogy ez a kéz akarta, és
erős, izmos, meztelen teste már ott is feküdt a nőn, forró, lüktető
férfiasságával mindennél jobban felizgatva a nőt. Súlyával
szétnyitotta a puha combot. Másodperceken belül már mélyen bent
volt a nőben és a nő ujjai ráfeszültek az izmos vállra.
Ajka pedig magától szétnyílt a férfi csókja előtt.
A nő testét ismét elöntötte a perzselő, folyékony forróság,
amint a férfi keménysége a testébe hatolt. Egyfolytában csókolta a
nőt, míg elkezdett mozogni. Mikor elfogyott a levegője, felemelte
a fejét. A következő pillanatban ajkát halk nyögés hagyta el, majd
ráhajolt a nő mellére. Erősen megszívta, közben egyre gyorsabban
kezdett mozogni, egyre követelőbben, egyre vadabbul. A nő úgy
érezte, testét forgószél kapja a hátára, villám hasít bele.
Órákkal később fáradtan, csalódottan és keserűen feküdt a
férfi mellett, amiért ilyen könnyedén feladta.
Hogyan lehetett ilyen gyenge?
És mégis, ahogy ott feküdt, tudatára ébredt annak, ahogy a
férfi feküdt mellette; teste védelmező kagylóként simult a hátához,
lábát az övébe fonta, egyik karját rátette a vállára. Hatalmas,
aranyszínű feje az övé fölött volt, mintegy azon nyugtatva.

216
Hirtelen megmozdult a férfi keze, az övére kulcsolódott és
felemelkedett mögötte. Testének illata, mély szuszogásának
hangja és férfiasságának érintése megnyugtatóan hatott a nőre.
Talán még soha életében nem érezte magát ilyen jól... ilyen
használtnak. De még ilyen furcsán védettnek sem érezte magát
soha.
A megadás talán mégsem volt olyan szörnyű dolog.
Talán azért, mert sötét volt.
De nemsokára ismét megvirrad, jön a holnap, Brennával, a
férfi többi szeretőjével, és parancsoló hangjával.
Rádöbbent, hogy a férfi sem alszik, mert hirtelen
megcsókolta a hátát. Ujjai félreseperték a nő haját, nyelve
végigsimogatta gerincének teljes hosszát, nyakától dereka
hajlatáig.
Keze ugyanilyen lassan haladt lefelé a nő testén, becsúszva
a karja alá, tenyerébe fogva a mellét, végigsimítva csípőjének
vonalát. A nő visszatartotta a lélegzetét, megfordult és teste ismét
élvezhette a férfi simogatását, ajkának éhes, forró csókját.
Nem számított, hogy nyög, halkan felsikolt, remeg, ívben
meghajol a teste.
A férfi ismét fölékerekedett, arcának kemény vonásain, kék
szemében ott ült a vágy.
A másnap reggel még várhat.
Ennek ellenére a másnap reggel nagyon hamar
megérkezett. És vele együtt a változás, amire Melisande számított.
Alighogy elaludt, mély álomba merülve kényelmes, meleg
ágyában, amikor arra ébredt, hogy valaki a fenekére csapott. A
következő pillanatban meghallotta az éles hangot.
- Ébresztő, hölgyem! Egy óra múlva kihajózunk!
Mi baja van a férfinak? Hiszen ő nagyon fáradt. És
pontosan őmiatta. Legalább hagyhatná egy kicsit aludni, hiszen
minden úgy volt, ahogy ő akarta.
Fáradtan felnyögött és elfordult a férfitól. - Hagyjál békén!
A férfi azonban visszafordította, mire a nő hangosan
tiltakozni kezdett.
- Ha még egyszer megütsz, esküszöm, hogy felakasztatlak!
- Esküdj, milady, de kelj fel! Ideje indulnunk. Frankföld
partjai felé megyünk, és nem akarom elszalasztani a dagályt!

217
 A férfi ekkorra már felkelt az ágyból és mosakodni indult.
A nő hallotta a vízcsobogást.
Felült az ágyban és hirtelen nagyon ébernek érezte magát.
A férfi szavai nem számítottak, semmi sem számított.
Haza fog menni.
Végre haza.
Annyira várta már, hogy az sem számított, hogy ezért az
ördögnek adta el magát.

218
15. fejezet

Hátrahagyni azokat az embereket, akikre vigyázni jött,

nehéz volt ugyan, de a hazatérés puszta öröme kárpótolta az
elválás fájdalmáért.
Conar hajója meglehetősen távol horgonyzott le a parttól, de a nő
képtelen volt tovább várni. Ki akart ugrani a csónakból, de ekkor
erős szorítást érzett a karján.
- Lady, már majdnem ott vagyunk! Ne nedvesítsd be a
ruhádat.
A nő felemelte a fejét. - Miért, te eltéphetsz egy ruhát, de én nem
vizezhetek össze egy másikat?
A férfi mérgesen felhorkant, de hirtelen felkapta a nőt a
karjába, kiugrott vele a csónakból és megindult a part felé.
Az erődből meglátták az érkezésüket és egy csoport már ott
várta őket. Abban a másodpercben, ahogy Conar letette a
homokra, a nő futva indult Marié de Tréssé felé, aki kitárt
karokkal várta.
- Melisande, Melisande, milady, hogy megnőttél!
- Ó, Marié, ha tudnád, mennyire hiányoztál!
De nem beszélhetett sokat Marie-val, mert ott volt Philippe
és Gaston és az apja összes embere. Swen is itt volt. Melisande
szívélyesen, de némi tartózkodással köszöntötte a férfit, azon
tűnődve, vajon hogyan kezelte a vagyonát a távollétében. Azonban
ezen nem rágódott sokáig, ugyanúgy, ahogy azon sem, hogy
Brenna, aki velük utazott, most lépett ki a partra.
- Hol van Ragwald? - kérdezte Melisande izgatottan.
Philippe elvigyorodott és oldalra lépett. Mögötte ott állt a nő öreg
tanítója, szemében könnyekkel, és gyorsan összeölelkeztek.
- Az erőd nagyon üres volt nélküled, gyermekem - mondta
az öreg és ismét megölelte a nőt.
Melisande elmosolyodott. - Én pedig nélkületek voltam
üres.
- Gyertek, induljunk - sürgette őket Ragwald vacogva, mert
bár nyár volt, a tengerparton nedves, hűvös szél fújt. Elhoztuk egy
másik régi barátodat is, hogy áthidaljuk a távolságot - mondta a
nőnek Ragwald boldogan. Megfordult és odaintett egy durva

219
posztóruhába öltözött szolgálónak, aki Warriort vezette maga után
kötőféken.
A nő halkan felkiáltott és odaszaladt, hogy megsimogassa a
ló orrát. Az állat először felhorkant és hátralépett, de aztán
megismerte. Gyorsan odalépett a nőhöz és csaknem felborította.
Melisande hangosan felkiáltott. - Ó, Warrior, hát mégsem
felejtettél el!
- Tényleg, úgy néz ki - hallotta a nő a háta mögül.
Conar. Már megint itt van. Mindig a nyomában. A nő
összeszorította a fogait, felidézve a férfi Rhiannon asztalánál
elhangzott szavait, miszerint nem lesz szüksége csataménre.
Hirtelen könnyek lepték el a szemét. Nem volt felkészülve
egy újabb, a férfival vívott harcra. Hiszen csak most ért haza.
Békét akart. Mindazok után, ami történt, a férfinak nincs joga
elszakítani egy lótól.
Lesütötte a pillantását. Ennek ellenére meglepődött, amikor
ismét meghallotta a férfi hangját. - Gyere, milady, segítek neked
felszállni.
A nő hálás pillantást vetett Conarra. - Köszönöm - suttogta
félénken.
A következő pillanatban már Warrior hátán ült. Türelmetlenül
várta, hogy Conar utolsó hajói is befussanak, amelyek a férfi
idomított lovait szállították, mert ugyanúgy, ahogy Brenna nélkül
nem tett egy lépést sem, így Thort sem hagyta hátra soha, ha útra
indult.
Serege azonban, amely igen sok emberből állt, rendkívül
fegyelmezett és ügyes volt, így a hajókat gyorsan lehorgonyozták
és kipakolták, és egy kis idő múlva már úton voltak az erőd felé.
Alig változott valami!
Még mindig a kőfalak, apja kőfalai őrizték a kastélyt. A
falak körül elterülő mezők dúsan zöldelltek és az erőd lakói,
mosónők, kovácsok és lovászok integetve mind ott várták őket a
kapuban. A nő mindenkit köszöntött, akit csak tudott, Matthew
atya segítségével leszállva Warrior hátáról. Micsoda sürgés-forgás
volt! Jóságos isten! Úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság telt volna
el, amióta elment itthonról. Csaknem hat hosszú év.
Melisande nemsokára felfelé haladt a hallba vezető lépcsőn
és Ragwald leültette a kandalló elé, azon erősködve, hogy meg

220
kell melegítenie a lábát, bár úgy tűnt, inkább ő akarja
megmelegíteni a sajátját. Ez azonban most nem számított, jó volt
látni ezt az öreg, megviselt arcot. Marié gyorsan hozott Melisande-
nak egy kehely édes, meleg bort, bár beszélgetni egyáltalán nem
tudtak, mivel a hall gyorsan megtelt emberekkel, erre még több
szolgát szólítottak be és mindenki egyszerre beszélt.
A nő körbenézett és észrevette, hogy azok az apróságok,
amelyek Rhiannon termét oly fenségessé tették, itt hiányoznak. A
padlón nyújtózkodó szőnyegek nem voltak olyan tiszták,
amilyenek lehettek volna és több ablakról hiányzott a hártya,
amely az éjszakai hideg beszivárgását volt hivatott
megakadályozni. Most már azonban itthon van, gondolta a nő, és
mindent meg fog tenni, hogy apja kastélyát felvirágoztassa.
A következő gondolata azonban az volt, hogy a belső
munkálatok kevésbé fontosak, mint az erőd külső védelme. Az
lesz az első. Szerette volna körbejárni a falakat, beszélgetni az
őrökkel, saját szemével megbizonyosodni, hogy védelmük erős.
Felnézett. Pillantása Conaréval találkozott. A férfi őt nézte,
és mintha olvasott volna a gondolataiban, tekintete arra
figyelmeztette a nőt, hogy még kemény harcok elé néznek.
Melisande elfordította a fejét. - El kell mondanotok
mindent, ami a távollétemben történt - mondta Marie-nak és
Ragwaldnak, majd a mögöttük álló Philippe-re és Gastonra nézett.
- Hogy élnek a bérlőink? Kit vesztettünk? Mit nyertünk azidő
alatt?
- A déli vidékekről származó William vetéskor eltávozott
közülünk - mondta Gaston és keresztet vetett. - Nagyon jó farmer
volt, és értékes ember, de a fia, egy másik William, szintén
hűséget fogadott neked és Conar hercegnek Swenen keresztül,
mivel te Írországban voltál, Conar herceg pedig Odo grófnál.
A nő bólintott és lesütötte a szemét. Swen! A férje embere.
Nem viseltetett különösebb ellenséges érzülettel Swen iránt, de
nem kedvelte, mert ő is a férje embere volt.
Annyi mindent kellett még mondania és tennie. A nap
nagyon gyorsan eltelt. Nem sokkal az érkezésük után kezdtek
érkezni a bérlők és jobbágyok, hogy köszöntsék úrnőjüket és
megújítsák hűségesküjüket. A nőnek ismét eszébe jutott, hogy a
viking kegyetlenség, amitől a keresztény világ annyira félt,

221
alakította ki ezt a feudális társadalmat - ezek az emberek az erőd
biztonságáért szolgálják őt vagy Conart. Hűséggel tartoznak neki,
egy héten háromnapi munkával. Az ő földjén élnek. Ő biztosította
nekik az életet, ők pedig nekiadták magukat. Ennek fejében
védelmet élveztek.
Mire leszállt az est, a bérlők, kovácsok és kézművesek
mind lerótták előtte tiszteletüket. A teremben már csak azok
voltak, akik itt laktak az erődben. A megterített asztal bármelyik
máshol látottal bátran versenyre kelhetett. Melisande örült, hogy
most már más szemmel tudja nézni az erődöt Dubhlain nagy város
volt, hatalmas, fallal körülvett, csodálatos. Az ő erődjét össze sem
lehet vele hasonlítani. Azonban bár távolról sem volt olyan díszes,
mint Rhiannon kastélya, a nő büszkén észrevételezte védelmének
csodálatos erejét.
A tűz már szinte teljesen leégett és nagyon későre járt,
amikor Melisande rádöbbent, hogy rettentően fáradt.
- Marié, talán segíthetnél úrnődnek a lefekvésben - mondta
Conar hirtelen, mire Melisande riadtan ránézett, ismét meglepődve
azon, hogy a férfi a tudta nélkül figyeli.
- Annyira nem vagyok fáradt - kezdte. Férje Swen, Gaston
és Philippe között ült, és a nő tudta, hogy a férfiak tovább akarnak
beszélgetni az erőd dolgairól. Azonban nem folytatta tovább. A
férfi nem vitatkozott vele Warriorról. Majd holnap kezdi el
hatalmának gyakorlását, gondolta, ha nem lesz ilyen fáradt,
amikor sokkal több ereje lesz hozzá.
- De, talán mégis fáradt vagyok - mondta, és szempillái az
arcára ereszkedtek. Marié azonnal mellette termett. Annyira örült,
hogy itthon lehet. Ismét elköszönt a férfiaktól, akik oly hűségesen
szolgálták az apját és őt, megölelte Ragwaldot és megindult a
lépcső felé.
- Melisande!
A nő meghallotta ezt a halk hangot, és visszafordult,
beleharapva az ajkába. Az előbb szándékosan hagyta figyelmen
kívül a férfit. Most kihúzta magát, visszalépett és könnyű csókot
lehelt a férfi szőke feje búbjára. Pillantásuk találkozott. Én is
megyek nemsokára, szerelmem.
- Kérlek, uram, maradj, amíg csak kedved tartja! Maradj itt
egész éjszaka, ha szükséges!

222
 - Ó, hölgyem, azt nem bírnám ki. Nemsokára én is jövök.
A nő összeszorította a fogait, elmosolyodott és kisietett a
teremből.
Az apja szobájába ment. Ugyanolyan hatalmas volt, mint ahogy
emlékezett rá és meleg is. Forró fürdő várta a kandalló előtt és egy
puha köntös volt az ágyra terítve. Marié segítségével belemerült a
vízbe és azon vette észre magát, hogy azokról a távoli helyekről és
idegen tájakról mesél a nőnek, ahol élt, gondosan ügyelve, hogy
Conar nevét egyszer sem említse.
Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy magában ne
is gondoljon rá. Minden holmiját idehozták.
És a férfiét is.
Végre kiszállt a kádból. Marié odanyújtott neki egy puha
vászontörülközőt, Melisande magára tekerte, majd letéve a
törülközőt, kézbe vette a puha köntöst, amelyet neki készítettek ki.
Korábban még soha nem látta. - Ez honnan van? kérdezte Marie-
tól.
- Conar gróf szerezte valamelyik útja során, Melisande
válaszolta Marié.
- Aha - suttogta Melisande és mozdulatlanul állt, míg
Marié felsegítette rá a köntöst.
Marié megcsókolta az arcát és megölelte, Melisande pedig
megígérte neki, hogy ezután soha nem szakadnak el egymástól.
Marié ezután elhagyta a szobát. Egyedül maradva apja szobájában,
Melisande a tüzet nézte és azon tűnődött, hogy Conar vajon mikor
szerezte ezt a köntöst és hogy valóban neki szánta-e.
Vagy esetleg Brennának, vagy egy másik nőnek? Már
majdnem letépte magáról a puha anyagot, amikor léptek zaját
hallotta kintről. Gyorsan beugrott az ágyba, magára húzta a takarót
és lehunyta a szemét, mintha aludna.
A következő pillanatban a férfi már ott állt fölötte. Hosszú
percekig némán és mozdulatlanul állt. Majd a nő hallotta, hogy
vetkőzni kezd.
Hátrahúzódott a takaró. A férfi meztelenül feküdt mellé.
Nézz rám, Melisande.
A nő meg sem mozdult.
- Tudom, hogy ébren vagy.

223
Rámászott a nőre, mire annak testét azonnal elöntötte a forróság.
Szeme kinyílt. Próbálta nem meglátni a férfi kemény, izmos testét.
Vagy azt a másik keménységet, amely abban a pillanatban
életre kelt, ahogy egyedül maradtak.
A férfi szemében most nem gúnyos kifejezés ült, hanem
sötét szomorúság.
- Miért csinálod ezt? Miért fordulsz el tőlem? Miért
küzdesz ellenem egyfolytában?
- Én nem küzdők ellened.
- Dehogynem. És én nem értem ezt, mert tudom, nem
bántottalak. Lenyűgöz a szépséged és a tűz, amely benned ég. -A
tűz, amely benne ég, gondolta a nő.
Nagyot nyelt és ismét a férfira nézett. - Igen, küzdők ellened -
mondta halkan. - Mert te elvettél tőlem mindent.
A férfi megrázta a fejét. - Én csak azt vettem el, amit te
magad nem tudtál megtartani.
- Viking vagy! - kiáltotta a nő. - Megszoktad, hogy
mindent elvegyél!
- Hát, akkor nincs más választásom, mint hogy ismét
elvegyem, amit akarok.
A nő küzdött a férfi ellen ezen az éjszakán, de nem sok
eredménnyel. A férfi nem kényszerítette semmire, csak magához
ölelte.
És simogatta.
És csókolta.
Amíg a nő képtelen volt tovább tartani magát, viszonozta
az ölelést.
Amíg a férfi ismét győzött.
Csodálatos volt itthon lenni. Mindennap a saját
anyanyelvét hallani, figyelni a mezőket, Ragwalddal, Marie-val,
Philippepel, Gastonnal és a többiekkel tölteni az időt. Napközben
könnyű volt elkerülni Conart - a férfit lekötötték az erőd körülötti
munkálatok, aggódott az őrtornyok meggyengült volta miatt,
különösen az egyik miatt, amely csaknem összedőlt.
A nő makacsul védte az apja falait. A férfi türelmetlenül
közölte vele, hogy ez nem az apja hibája, mivel az idő tette tönkre
a tornyot, és neki kell látniuk az újjáépítésének,
mihelystvisszatérnek Rouenből.

224
 Azt azonban nem mondta el, hogy mikor indulnak. Sőt,
semmit nem mondott el a nőnek.
Ha valaha is szükségét érezte, hogy egy nővel
beszélgessen, az Brenna volt, akit kiválasztott erre a célra.
A hazaérkezésük utáni negyedik estén Melisande korán
visszavonult a nagyteremből. Órák teltek el, de a férfi nem jött.
A nő felkelt és félútig leosont a lépcsőn, mivel nagyon
kíváncsi volt, hogy mi tarthatja ébren a férjét ilyen sokáig.
Aztán meglátta. Brenna. A férfi ott ült a tűz előtt a nővel és
beszélgettek. A lángok fénye szikrázva játszadozott szőke fejükön.
Melisande először arra gondolt, hogy odamegy hozzájuk és
kedvesen kér egy pohár bort vagy sört, ehelyett azonban inkább
visszavonult és gyűlölte mindkettőjüket.
Ismét alvást színlelt, amikor a férfi belépett a szobába.
Sokra azonban nem ment vele. A férfi szokásos sebességével
levetkőzött és bemászott a takaró alá. Néhány perccel később
hűvös hangon azt mondta: - Ha bele akarsz hallgatni a
beszélgetéseimbe, fel kell magadat fedned. Sokkal többet
tanulhatnál.
A nő nem válaszolt, mire Conar folytatta. - Nem kellett
volna hallgatóznod, Melisande.
- Nem akartam hallgatózni - szólalt meg végül a nő. -
Reméltem, hogy üres a hall és egyedül egy kicsit elüldögélhetek a
tűz mellett.
- És hol lehettem máshol, mint a hallban, ha már itt nem
voltam, milady?
- Ki tudja, hogy éppen melyik helyet választod - mondta a
nő.
Nagy meglepetésére a férfi teste megfeszült, és elfordult
tőle.
És aznap éjszaka egyetlen ujjal sem nyúlt hozzá.
Másnap reggel Melisande furcsa nyugtalanágot érzett és
elhatározta, hogy kilovagol egyedül. Eszébe jutott, mennyire
szerette az Eric kastélya közelében lévő folyót, és úgy döntött,
itthon is felkeresi a falaktól nem messze kanyargó patakot.
Conarral nem is találkozott aznap reggel, és az igazat
megvallva fel sem merült benne, hogy a férfi esetleg ellenezné a

225
tervét. Egyedül lovagolt ki, nem szólt róla sem Marie-nak, sem
Ragwaldnak.
Csupán a fiatal lovászfiú tudta, hogy elvitte Warriort.
Nem állt szándékában figyelmetlennek lenni. Egyszerűen
arról volt szó, hogy szívében furcsa nyugtalanság támadt, és
elhatározta, hogy tisztázza magában, megpróbálja kideríteni az
okát. Elérte a vizet, amelyre annyira vágyott, leugrott Warriorról
és odasietett a sziklákhoz, amelyeken át lehetett kelni a túlsó
partra, a lovat pedig otthagyta, hadd legelésszen az édes, zöld
fűben. Elérve a vizet, lehúzta a cipőjét, leült az egyik kőre, és a
vízbe lógatva a lábát, azon kezdett gondolkodni, vajon miért ilyen
nyugtalan.
Sok évvel korábban járt itt az apjával, amikor még kislány
volt.
A környéket mindig is fenyegette a vikingveszély. De
akkoriban mindig a tengeren érkeztek és a hajóikat csak az erődből
lehetett látni. Nem sejtették, hogy bentről is veszély fenyegeti őket
- Geraldig.
Egykor nagyon szerette ezt a helyet. Talán ez volt az oka,
amiért Wessexben is oly hamar megtalálta a folyót.
Kezdett melege lenni, ezért belemártotta a kezét a hűvös
vízbe és megnedvesítette vele az arcát. Közben eszébe jutott,
Conar hogyan talált rá annál az angol folyónál. Szinte érezte
magán a férfi tüzes pillantását, ahogy ott állt Gregoryval.
Lehajtotta a fejét és ismét megnedvesítette az arcát.
Hirtelen rádöbbent nyugtalanságának okára.
Conar, természetesen.
Borzasztóan szeretett volna biztonságos távolságra lenni a
férfitól. Talán mindig is tudta, hogy egyszer túlságosan sokat fog
jelenteni a számára, és túlságosan is a férfi uralma alá kerülhet...
Akarja őt. Vad féltékenységet érez miatta.
Minden más nőt az óceán fenekére kíván, hogy ott a halak
egyék meg a testüket és mindezt a férfi miatt!
Kezdett beleszeretni.
Hirtelen felegyenesedett, karját védekezőn maga köré
fonta, és megesküdött magának, hogy szó sincs szerelemről, mert
csak egy buta tejesasszony lenne olyan ostoba, hogy beleszeressen
egy ilyen férfiba.

226
 Ennek ellenére gyűlölte az elmúlt éjszakát. Gyűlölte a
hidegséget. De hát mit tehetett volna? Nem akarta, hogy Brenna
vagy valamelyik másik szeretője után jöjjön hozzá.Mégis, milyen
segítsége volt? Miből merített volna erőt? Soha nem adná a
férfinak a lelkét, a szívét. Mert ha megtenné, az élet
elviselhetetlenné válna.
Ez az egész ismét sötét felhőként borult föléje, még itt is,
ahol oly sok embert szeretett és őt is oly sokan szerették. Üresség
volt az életükben. Olyan üresség, amely nem létezett sem
Dubhlain városában, sem a wessexi erődben. Mert ott nevetés volt
és egy másfajta szeretet, egy különleges és rendkívül ritka szeretet,
amely csak egy férfi és egy nő között létezhet.
Nem merte szeretni a férfit, tudta, küzdenie kell ellene,
foggal-körömmel küzdenie, hogy visszaszerezze tőle a szívét és
lelkét - és önmagát.
- Melisande!
A hang, amely nevén szólította, furcsán ismerős volt.
Felnézett, át a folyó túlsó partjára és a szíve jéggé dermedt.
Geoffrey Sur-le-Mont. Gerald fia, aki közben idősebb lett,
nehezebb és egyre jobban hasonlított sötét hajú, barna szemű
apjára. Ugyanaz a szem, a szem, amelyben kapzsiság és
spekuláció esi l lóg.
A nő fáradtan felegyenedett.
A férfi csak állt a folyó túlsó partján, nézte őt, de egyetlen
lépést sem tett feléje.
- Ne félj - szólalt meg hirtelen.
- Nem félek - hazudta a nő gyorsan. Csak állt a hideg
vízben és hirtelen azt kívánta, bárcsak rajta lenne a cipője és
Warrior itt lenne mellette.
- Hallottam, hogy hazajöttél - mondta a férfi. Egyetlen
mozdulatot sem tett felé. Magas volt, mint az apja, jó felépítésű,
arca hosszú és sovány, de jóképűnek nevezhető.
Kivéve azt a furcsa fényt a szemében. Melisande hirtelen
kezdte magát nagyon kényelmetlenül érezni, mert mintha a férfi
csupán a pillantásával is meztelenre vetkőztette volna.
- Igen. Amint látod, visszatértem - motyogta egyszerűen.
- Nagyon megváltoztál, Melisande.
- Valóban?

227
 - Te vagy a legkülönlegesebb nő, akit valaha is láttam.
- Dehogyis, Geoffrey.
- De, tényleg így van.
- Talán mostanában kevés nőt láttál - mondta a nő.
A férfi egy lépést tett felé, óvatosan egyensúlyozva az egyik
sziklán. - Nem - mondta a férfi. - Éppen ellenkezőleg.
A nő gyorsan a cipője után nyúlt, most már egyáltalán nem
törődve vele, hogy vizes lesz-e vagy sem. Készen akart állni, hogy
elfuthasson, ha szükséges.
- Várj! - szólt rá a férfi gyorsan. - Nem akarlak bántani.
Csak beszélni szeretnék veled. - A nő mozdulatlanul állt, és a férfi
is hallgatott néhány pillanatig. -- Tudod, egykor úgy volt, hogy mi
egy pár leszünk.
A nő megrázta a fejét. - Sajnálom, Geoffrey, de ebből egy
szót sem hiszek el. A te apád kicselezte az enyémet, kegyetlenül
elárulta és meggyilkolta. Ezt mindenki tudja.
- Őt pedig a te vikinged ölte meg.
- Ő nem viking - hallotta a nő a saját hangját. Geoffrey
összeráncolta a homlokát és elmosolyodott.
Újabb lépést tett a nő felé. - Nem létezik, hogy boldog
legyél egy ilyen alakkal, Melisande. A férjed apja Vestfold
házából származik, és még ha néha úgy is tesznek, mintha áttértek
volna a keresztény hitre és civilizáltak lennének, szívükben
vikingek maradnak, egyszerű zsoldosok. Conar azért győzte le az
apámat, hogy téged megszerezzen. Népe, a vikingek, bármikor
visszatérhetnek. Olyanok, mint a veszett kutyák.
- Geoffrey, sajnálom, de...
- Mindig is vágytam rád, Melisande. Apád egykor nekem
ígért.
- Az egyház soha nem engedné, Geoffrey.
- Az egyház azt engedi meg, amit a hatalom parancsol
neki!
- Geoffrey - mondta a nő színtelen hangon -, az apád maga
sem tudta, hogy magának akar-e engem megtartani, neked adni,
vagy megölni.
- Mindig is akartalak, Melisande. És jól jegyezd meg a
szavaimat, el foglak venni attól a vad vikingtől! Elrabollak vagy
megmentelek. Melyik lenne jobb a kettő közül, Melisande?

228
 - A te apád ölte meg az enyémet! - kiáltotta a nő. - Soha
semmi közöm nem lesz hozzád!
A férfi újabb lépést tett, mintha át akarna kelni a folyón.
Hirtelen azonban mindketten lovak hangjára lettek figyelmesek. A
férfi mozdulatlanná dermedt. A következő pillanatban Melisande
megkönnyebbülten látta Conart áttörni a túlsó parti bokrok között
Thor hátán ülve, Swennel és Gastonnal a háta mögött.
Fegyver nem volt a férfinál. Thor hátán ült, haja csillogott
a napfényben, kobaltkék szeme hidegen meredt Geoffreyra.
- Ó, a nagy Farkasok Ura visszatért! - motyogta Geoffrey.
Mélyen meghajolt Conar előtt, majd mikor felegyenesedett,
pillantása ismét Melisande-ét kereste. - Hallottam, hogy
visszatértél a rokonommal együtt, Conar, és amikor megláttam
Warriort eltűnni a folyónál, aggódtam a biztonságáért. Azonban -
ahogy azt magad is láthatod - tökéletesen jól van, semmi baja,
érintetlen.
- Igen, mert időben érkeztünk! - mondta Gaston mérgesen.
- Ha én hibás vagyok az apám tetteiért, Conar, akkor te is
hibás vagy a tieidért. Azóta már Dubhlain királya lehetne, de bár
lerohanta azt a földet, kormányozni nem tudta. Akkor azonban
elvette feleségül ard-ri lányát és rajta keresztül szerzett nevet
magának, igaz?
- Ketté kellene hasítanom téged, itt és most - mondta Conar
halkan.
Melisande örömmel látta, hogy Geoffrey elsápad Conar
átható pillantása előtt. De ennek ellenére is jól állta a sarat,
mosolyogva, mint akinek titkos adatok vannak a birtokában.
- Levágni egy fegyvertelen, ártatlan embert? - kérdezte
Geoffrey, felemelve a kezét, bizonyítandó, hogy nincs nála semmi.
- Ez, Farkasok Ura, viking uraság, nem tetszene túlságosan
Frankföld többi bárójának, igaz? - kérdezte lágyan.
- Akkor pedig tűnj el - figyelmeztette Conar. - De ha ismét
a feleségemmel talállak...
- Engem a te feleségeddel, vagy a feleségedet velem?
gúnyolódott Geoffrey.
Conar hirtelen megsarkantyúzta Thort. A hatalmas, fekete harci
mén előrelendült, Gaston pedig rémülten felkiáltott. Mon Dieu!
Higgadj le, Conar! Ez az alak nem ér annyit!

229
Conar a víz szélén visszafogta a lovát, alig egy méterre a sziklán
álló férfitól. - Tűnj el! - kiáltott rá rekedten.
Geoffrey gyorsan leugrott a szikláról és csak akkor fordult
meg meghajolni Melisande felé, amikor már jócskán eltávolodott
Conartól. Ekkor felpattant saját lova nyergébe és visszaszólt: -
Viszontlátásra, grófnő!
Megfordította a lovát és el ügetett. Melisande figyelte a
férfit, amíg el nem tűnt a fák között és ekkor megérezte magán
Conar haragos pillantását. Odafordult a férfi felé, megdöbbenve
azon, hogy az ennyire haragudhat rá.
- Magad kerested a bajt! - mondta Conar. -Én?
- Ülj fel a lovadra. -De...
- Nem itt akarom megbeszélni ezt a dolgot! -- csattant fel a
férfi.
A nő Gastonra és Swenre nézett. A két férfi szemmel láthatóan
nagyon kényelmetlenül érezte magát.
A nő elhatározta, nem hagyja, hogy a férje így
parancsolgasson neki mások előtt. A köveken ugrálva megindult
Warrior felé.
Warrior volt a legjobb ló, amin valaha is ült. Megrugdosta
az állat oldalát, mire az úgy indult meg, mintha szárnyai lennének.
Kemény vágtában száguldott keresztül a mezőkön, vissza az
erődig. Bár Conar egyfolytában a nyomában volt, utolérni nem
tudta.
Melisande leugrott Warriorról a nyugati bejáratnál és a kötőféket
odadobta egy fiatal szolgálónak. Felszaladt a lépcsőn, be a
szobájába. Becsapta maga mögött az ajtót, és lihegve nekidőlt, de
a következő pillanatban valami elementáris erő benyomta, mire a
nő gyorsan félreugrott. A férfi pillantása találkozott a nőével, majd
a mellére siklott. A kebel viharosan emelkedett és süllyed.
- A legjobb helyre menekültél előlem - mondta a férfi
gúnyos hangon.
- Ha azt akarod, hogy ne szökjem meg előled, uram, akkor
ne beszélj úgy velem mások előtt, ahogy azt az imént tetted. Nem
fogom eltűrni, hogy úgy kiabálj velem és parancsolgass, mint egy
gyermeknek.
A férfi nagy léptekkel megindult keresztül a szobán, mire a
nő rémülten hátraugrott, attól tartva, hogy a férfi erőszakot akar

230
alkalmazni. Nagy meglepetésére Conar odalépett az egyik
bőröndjéhez és elkezdte kidobálni belőle a ruhákat. Ez nem is az a
bőrönd volt, amit Wessexből hozott magával, hanem egy régi
darab, amit a másik szobából szállítottak át ide.
A férfi láthatóan keresett valamit. Ez azonban nem
akadályozta meg abban, hogy közben beszéljen. - Nehéz nem úgy
beszélni veled, mint egy gyermekkel, amikor ilyen ostobán
viselkedsz.
- Miről beszélsz?
- Kilovagolsz egyedül, kíséret nélkül, és még azt sem
mondod meg senkinek, hogy hová mész.
- De... - nyögte a nő döbbenten -, én nem rab vagyok itt!
- Nem mehetsz ki a kapun!
Melisande vadul megrázta a fejét, odalépett a bőrönd mellé
és a férfira bámult. - Ezt nincs jogod megszabni nekem!
Semmi jogod sincs! Éveken keresztül rabként tartottál a te
távoli hazádban. Senki nem fogja megtiltani, hogy kilovagoljak a
saját otthonomban!
A férfi hirtelen megállt és a nőt annyira lekötötte a
pillantása, hogy először azt sem vette észre, hogy mit tart a
kezében. - Melisande, nem fogsz többet egyedül kilovagolni. És
ezt én mondom neked.
- De... - kezdte a nő, és ekkor hirtelen észrevett valami
csillogót a férfi kezében. Az ő páncélja volt, ez a különleges
eljárással készült tunika, amelyet még az apjától kapott ajándékba.
- Mit csinálsz azzal? - kiáltott fel.
- Gondoskodom róla, hogy megsemmisítsék. Attól félek,
hogy legközelebb, amikor kilovagolok, páncélba öltözve foglak
megtalálni valahol.
- Ne! Ne! - kiáltotta a nő. Hirtelen rávetette magát a férfira,
ököllel püfölve a mellkasát. Lendülete csaknem kibillentette a
férfit az egyensúlyából, és kénytelen volt egy lépést hátrálni, hogy
hanyatt ne essen. - Ne!
Conar eldobta a páncél inget és megragadva a nő csuklóját,
magához rántotta. Melisande vad pillantással meredt a szemébe. -
Ezt nem teheted! Az utolsó ajándéka volt nekem, apám utolsó
ajándéka! Nem veheted el, gyűlölni foglak örök életemben, ha
megteszed, esküszöm!

231
 - Ó, de hiszen már így is gyűlölsz! - gúnyolódott a férfi,
valamelyest azonban enyhült a szorítása. Úgy tűnt, gondolkodik. -
Meghagyom a páncélinget, cserébe egy ígéretért.
A nő egész testében megmerevedett és százszor elátkozta
magát ostobaságáért. A férfi egyetlen percig sem gondolta, hogy ő
páncélban fog kilovagolni, csak üzletelni akart vele.
Akkor bezzeg nem volt hajlandó üzletelni, amikor ő akarta!
- És mi lenne az az ígéret?
- Hogy az engedélyem nélkül többet nem hagyod el az
erődöt. Csak velem, vagy esetleg olyasvalakivel, akit én ajánlok
melléd.
- Egy másik vikinggel, igaz? - kérdezte a nő jéghideg
hangon.
- Az ígéreted, Melisande.
- Nem szoktam betartani az ígéreteimet - emlékeztette a nő.
- De a nekem tetteket be fogod tartani. Majd én
gondoskodom róla.
A nő lesütötte a szemét. Csuklóját kirántotta a férfi
szorításából és letérdelve a karjába vette a páncél inget. Lassan
visszasétált a bőröndjéhez és kiterítette rajta.
- Várok - jegyezte meg a férfi.
Melisande háttal állt neki és most kihúzta magát. -
Megígérem, viking uram - mondta halkan.
Most biztosan elmegy, gondolta a nő. Azonban amikor
megfordult, döbbenten látta, hogy a férfi még mindig ott áll az
ajtóban.
- A következő néhány napban nem sok jelentősége lesz a
dolognak. Reggel indulunk Rouenbe.
A nő szíve nagyot dobbant. Ajka halvány mosolyra
húzódott.
- Ó, Rouen! - mondta lágy hangon. - Igen, milord, ugye ez
az a hely, ahol azt várod tőlem, hogy megismételjem az eskümet,
Isten és az emberek előtt?
- Valóban. Pontosan ezt várom tőled.
- Hát, majd meglátjuk - suttogta a nő gúnyos hangon.
- Bizony, majd meglátjuk - értett egyet a férfi, majd mélyen
meghajolt és kilépett a szobából.

232
 Aznap este Conar ismét sokáig lent maradt a hallban.
Melisande ébren feküdt az ágyában és nagyon nehéz volt a szíve.
A kandallóban parázsló tüzet nézte, lassan lecsukódott a
szeme és elaludt.
Azt hitte, álmodik. Egy rendkívül gyengéd érintést érzett az
ajkán, majd finom simogatást a karján és a vállán. Mellét a
tenyerébe zárta valaki, végigsimította, lassan, de biztosan haladva
lefelé a kettő közötti völgyben, oda, ahol a lába találkozott. Ekkor
egy erőteljes mozdulattal a hátára fordították. Szeme felpattant, és
rájött, ez nem álom.
A férfi haja aranyosan csillogott a tűz fényében. Karcsú
testén feszültek az izmok, kék szeme szikrázott.
- Aludtam! - motyogta a nő, erőtlenül tiltakozva,
elhatározva, hogy nem árulja el azt a vad örömöt, amely az egész
testét elárasztotta, az izgalmat, amely megdermesztette a tagjait.
A férfi utáni vágyakozás szívét, lelkét, egész lényét
elborította.
- Esküszöm neked! - suttogta ismét. - Aludtam!
Könyörgöm neked, legyél úr, civilizált lord, és hagyjál békén!
- Jó. Ma éjjel aludhatsz. És kedves hölgyem, általában nem
ébresztenélek fel könnyű álmodból. De ilyenkor a fejemhez vágod,
hogy nem vagyok úr, csak egy viking és ma éjjel különösen
fontosnak tartom, hogy emlékeztesselek valamire - mondta.
- És mi az? - kérdezte a nő fensőbbséges hangon.
- Hogy a feleségem vagy, lady. A feleségem.
- Nem... -De.
A férfi ajka rátapadt a nőére. Keze saját forró testéhez
rántotta.
És néhány perccel később a nőnek semmi kétsége sem maradt.

233
234
16. fejezet

A Rouenbe való utazásukat részletesen kidolgozták. Odo

maga érkezett az erődbe, hogy elkísérje őket az útra. Matthew atya
is velük utazott, ugyanúgy, mint a személyzet nagyrésze.
Melisande-t nagyon meglepte az az óriási készülődés, amely a
tudta nélkül folyt az erődben és nagyon fel is mérgesítette.
Azonban akkor, amikor észrevette, már nem tudott mit tenni, vagy
Conarnak elmondani, mit érez, mert Odo emberei már ott
várakoztak a fal alatt. A lovakat és csomagokat az udvarra
gyűjtötték, és maga a nagy herceg várta a nőt a hallban, hogy
felsegítse a nyeregbe és szorosan megölelje, mintha még mindig
gyermek lenne.
- Melisande! O, gyermekem! Mindig is figyelmeztettük
apádat, hogy vigyázzon, mert ha felnősz, te leszel a legszebb nő a
földkerekségen. És mennyire így is lett!
Apja említése könnyeket csalt a nő szemébe.
- Milyen büszke lenne ma! Hogy örülne! - folytatta Odo.
- Csodálatos, emlékezetes szertartás lesz, még akkor is, ha
hivatalosan már férjnél vagy. A mai naptól meg fogjuk kapni azt
az erőt, ami hiányzik!
A nő gyorsan lesütötte a szemét és keserű csalódást érzett.
Itt van az apja egyik legjobb barátja, az erős, okos Odo, és azt
hiszi, hogy ő boldog lesz, ha még jobban átadhatja magát a
férjének!
Ha újra hozzáköti magát, mindenki szeme láttára.
- Én nem vagyok ilyen biztos benne, Odo herceg, hogy a
feleségem örül ennek a napnak - hallotta a nő, és amikor
megpördült, Conart látta a háta mögött.
Talán még soha nem volt ilyen csinos. Bíborszínű
mentéjének a gallérját gyönyörű farkasszőr borította, ugyanúgy,
mint térdig érő csizmájának a szélét. Szűk, testhez álló nadrágja
szarvasbőrből volt, tunikája pedig élénk, királykék anyagból,
amely csodálatosan kiemelte szemének színét. Csúcsos süvegét a
kezében tartotta.
- Nem örül? - kérdezte Odo döbbenten. - De hiszen minden
nő örül a pompának.

235
 - Melisande grófnő? Tudod, uram, az is lehetséges, hogy a
feleségem megtagad.
Néhány másodpercig döbbent csönd volt, majd Odo
hangosan felnevetett. - Melisande mindig is tudta, hogyan kell
harcolni és csatát nyerni, hogyan kell élni. Ti fiatalok az én
káromra mulattok. Na, gyertek, hosszú és fáradságos utazás lesz.
Melisande Conarra pillantott és belsejében valami furcsa
reszketést érzett. Ekkor azonban Odo herceg megfogta a vállát,
megfordította és kivezette a haliból.
Conar közvetlenül mögöttük ment. Miközben felsegítette
Warrior hátára, egyfolytában fürkésző pillantásokkal bombázta a
nőt.
Azonban mihelyst Melisande biztonságban felkerült a
nyeregbe, megfordult, felült Thorra és ellovagolt, hogy a hatalmas,
fegyveres csapat élére álljon.
Kinyíltak a kapuk. Ki lovagoltak rajta, a több száz
fegyveres katonával együtt - az erődbéliek, Conar emberei, Odo
emberei - Marié de Tréssé és számtalan szolgáló és szolgálólány,
és rengeteg pap.
Odo hosszú ideig Melisande mellett lovagolt. Később
mindketten előreléptettek, hogy Odo bemutassa Melisande-t Lady
Genevieve-nek, a nagynénjének, aki azért jött, hogy Melisande-
nak társasága legyen. Melisande rendkívül udvariasan
elbeszélgetett Lady Genevieve-vel, de borzasztóan zavarta a
felismerés, hogy a nő mélyen hívő lélek, aki először Isten
akaratának rendeli alá magát és csak azután a férjéének. Egy idő
után Melisande-nak sikerült visszafognia a lovát és hagyta, hogy a
nő ellovagoljon mellőle. Ragwald is velük volt és Melisande
hirtelen úgy döntött, hogy vagy vele, vagy Gastonnal fog
lovagolni. Hátul csak Philippe maradt az erődbéliekkel.
Óvatosan elhaladt Lady Genevieve mellett, felgyorsított,
míg maga mögött nem hagyta a hosszú sor nagyrészét és ekkor
hirtelen megrántotta a zablát.
A férfi csaknem a sor elején haladt Odóval.
Mögöttük ott lovagolt Conar. És Brenna.
Lovaik olyan közel haladtak egymáshoz, hogy lábuk időről
időre összeért. Conar lehajtott fejjel hallgatta a nőt. Hirtelen
felnevetett és meleg mosolyt villantott a nőre.

236
 Meliande egy pillanatra megszédült és gyorsan visszafogta
a lovát.
Odo akarta, hogy így tegyen.
Odo azonban azt hitte, hogy ő örül a házasságának. Nem,
Odót talán nem is érdekli az egész. Conar az apja választása volt.
Conar megbosszulta az apját. Odo talán azt hiszi, hogy neki ez a
kötelessége és túl jólnevelt ahhoz, hogy bármit is tegyen, amivel
nem a hazáját szolgálja.
- Lady Melisande!
Lassított és észrevette, hogy LeClerc püspök, az imádott
egyházi ember szólítja, aki majd a szertartást fogja levezetni
Rouen gyönyörű templomában.
Na, más sem hiányzott, csak egy pap, most, hogy így el
van keseredve, gondolta. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy
olyan jó keresztény, mint amilyen lehetne, ha még mindig hinne
Istenben. Isten elhagyta azon a napon, amikor az apja meghalt.
Azóta pedig szinte egyáltalán nem érezte jelenlétét.
Ennek ellenére elmosolyodott, visszafogta a lovát és
bevárta a papot.
Az öreg hófehér haja és kedvesen ráncos arca valamiképp
Ragwaldra emlékeztette Melisande-t. Mély bölcsesség ült a
szemében, de alatta mintha valami huncutság, humor is csillogott
volna, ami meglehetősen furcsa volt egy ilyen magas egyházi
személyiségnél.
- Lady, hogy érzi magát?
- Kitűnő egészségnek örvendek - biztosította Melisande.
- Istennek adjunk hálát ezért! - mondta a püspök, de vidám
zöld szeme ismét megcsillant. - Én azonban azt kérdeztem,
kedvesem, hogy hogy érzi magát.
Melisande lehajtotta a fejét.
- Szereti a férjét?
A nő döbbenten kapta fel a fejét. A püspök kedves mosolya
egyre szélesebb lett. - Ha igen, gyermekem, akkor maga nagyon
szerencsés. És ha ő is szereti magát, akkor ez még nagyobb áldás.
- Szerintem ez az egész Odo herceg ötlete volt - suttogta a
nő.
- Igen, mivel Odo törődik az ország és az emberek
sorsával. Ahogyan azt a maga apja is tette. Azonban... - Vállat

237
vont. - Ez egy ünnepélyes alkalom és a szertartás a mi Mennyei
Atyánk színe előtt fog lezajlani. Talán ismét át kellene gondolnia a
dolgot, milady. Tartson az én kíséretemmel, lady, és esténként
imádkozzon.
Melisande néhány pillanatig döbbenten meredt a püspökre
és akkor hirtelen megértette, mi az, amit a férfi ajánl neki. Ez
pedig az volt, hogy több éjszakára elmenekülhet a férje elől, amíg
hatalmas kíséretük Rouenbe nem ér.
Conar tehetetlen lesz az egyházzal szemben. Azzal az
egyházzal szemben, amelybe oly nagy örömmel lépett be.
Csaknem elmosolyodott, de szerencsére sikerült időben
lehajtania a fejét és gyászos hangon azt válaszolni: - Talán tényleg
jót tenne nekem, ha néhány napig meditálhatnék Isten akaratán.
- Ahogy kívánja, Melisande. Gondolkozzon el a dolgon,
aztán majd értesítsen engem.
Este egy apátságnál álltak meg, mivel ez volt az egyetlen
hely az úton, amely elég nagy volt ahhoz, hogy befogadja
hatalmas kíséretüket. Melisande szinte nem is látta Conart aznap.
A férfi Brennával és Ragwalddal lovagolt.
Főleg Brennával.
Még akkor is Brennával volt, amikor a szerzetesek
elősereglettek az épületből, hogy elszállásolják őket. Csak akkor
kereste meg Melisande-t, amikor már mindenki leszállt a lováról.
Odalépett hozzá és megfogta a kezét. - Gyere. A legszebb szobát
kaptuk ebben az egész düledező épületben.
Melisande beleharapott a szája szélébe, elhúzta a kezét és
belenézett a férfi szemébe.
- Ma éjjel nem álhatok veled - mondta.
- Micsoda?
- LeClerc püspök azt javasolta, hogy kérjem ki Isten
tanácsát imádságban afelől, hogy helyes-e, amit teszünk.
- De hiszen több éve a feleségem vagy... - kezdte Conar
mérgesen, azonban hirtelen elhallgatott. Megfogta a nő kezét és
egészen közel húzta magához, hogy senki más ne hallhassa, amit
mond; -Te döntöttél így, Melisande?
- Igen, én. És neked ezt tiszteletben kell tartanod!

238
 - Nem, lady! Nincs semmi, amit nekem tiszteletben kellene
tartanom! Ezt te is nagyon jól tudod! Ha én úgy döntenék, most
azonnal el rángathatnálak innen és senki sem szólhatna bele.
Szorítása enyhült a nő karján. - De talán mindkettőnknek
szüksége van egy éjszakára, hogy tisztázzuk magunkban a
dolgokat. Megkapod a nyugalmat, amit kívánsz. Az én álmaimban
pedig talán egy olyan kedves nő fog szerepelni, akivel nem kell
estéről estére megküzdenem!
Hirtelen elengedte és Melisande döbbenten vette észre,
olyan gyenge, hogy alig bír megállni a lábán.
Korán visszavonult a minuszkulába, az egyik szerzetes
cellájába, amelyet az erre az éjszakára átengedett neki.
Még imádkozni is megpróbált.
Azonban nem jöttek szavak az ajkára. Ébren feküdt,
könnyek szúrták a szemét, és azon tűnődött, vajon Conar hol
aludhat.
Melisande mindig is tagadta, miszerint csökönyös vagy
büszke lenne, mégis csupán a büszkesége és az elhatározás, hogy
nem ad többet Conarnak, mint amennyit az már úgyis elvett tőle,
volt az, ami visszatartotta.
Három nappal később érték el Rouent. A nő mindhárom
éjszakát végigszenvedte, kínozta magát és kegyetlenül kínlódott.
A nappali órákban újra és újra biztosította LeClerc püspököt, hogy
éjszakánként Isten akaratát kutatja. Gyakran lovagolt Marie-val és
próbált némi időt Lady Genevieve-vel is eltölteni, de néhány perc
után mindig kétségbeesett menekülhetnékje támadt.
Figyelte Conart, aki továbbra is Brennával lovagolt.
Brenna sokkal jobban ismerte a férjét, mint ő.
Végre megérkeztek Rouenbe, és már csak egy éjszaka állt
előtte. Másnap reggel volt a szertartás. Odo egy hatalmas házat
vezetett itt a városban, hatalmas személyzettel, amelyre most
szükség is volt.
Aznap este Melisande Odóval és Swennel odatelepedett a
tűzhöz és csak ekkor vette észre, hogy Brenna is itt van és éppen
kockát vet egy bőrzacskóból.
A kockák szép, fényes kövek voltak, gyönyörű vésett
jelekkel. Melisande bort kortyolgatott házigazdájuk mellett és

239
lenyűgözve figyelte a nőt - amin ő maga is meglepődött, hiszen
mindig kerülte, ha lehetett.
Először egy fiatal nőnek vetett kockát. Brenna elmondta
neki, miszerint nemsokára férjhez megy és rengeteg gyermeke
lesz. Genevieve, aki elpirulva azt motyogta, hogy ő nem hisz az
ilyesmikben, volt a következő. Brenna mélyen belenézett a
szemébe.
- Olyan életet látok, amilyenre maga vágyik. Maga,
hölgyem, jóságával és hitével Krisztus menyasszonya lesz.
- Belépek valami vallási rendbe?
- Igen - válaszolta Brenna lágyan. Cenevieve rendkívül
elégedett volt.
- Most nekem! - szólalt meg Odo, mélyen meghajolva
Brenna előtt. - Ha megtenné, jó hölgyem!
A tűz magasan fellángolt Brenna mögött. A nő egy
medvebőrön ült, szőke haja sátorként terült szét a vállán, szeme
hol kéken, hol zölden csillogott a félhomályban, miközben az
emberek arcát tanulmányozta.
- Igenis, Odo herceg! - mondta, majd a földre dobta a
kockákat.
Mindenki csendben volt. A szobában pisszenés sem
hallatszott, csak a tűz ropogott.
- Na? - kérdezte Odo.
- Maga, milord, be fog vonulni népünk történelmébe.
Gyakran fog hajszálon múlni az élete, amit azért a városért fog
kockáztatni, amely egykor a világ egyik legnagyobb városa lesz.
Arra azonban figyelmeztetnem kell, milord, hogy legyen erős,
ragaszkodjon azokhoz a szövetségeseihez, akiknek bölcsessége és
ereje kiegészíti a magáét.
- Ez így igazságos! - mondta Odo elégedetten. Kezét
Melisande vállára ejtette. - És most a miladynek...
- Nem! - vágott közbe Melisande gyorsan.
- Ha nem akarja, magának nem vetek kockát - biztosította
Brenna.
- Na, gyerünk! - mondta Odo. - Ez nagyon jó szórakozás. A
papok úgy ülnek ott sorban, mint a madarak. Az ő napjuk a
holnapi lesz. Gyerünk, vessen Melisande-nak is.

240
 Brenna összeszedte a kockákat és Melisande-ra nézett.
Milady?
Melisande vállat vont. - Nem bánom.
A kövek leestek. A tűz ismét ropogni kezdett, majd hirtelen
hatalmas láng csapott fel a kandallóban. Brenna Melisande-ra
nézett, majd rámutatott az egyik kockára, amelyen egy X volt. -
Ennek az a neve, hogy Gebo és a társas viszonyt jelképezi.
Nagyon jól illik erre az estére, milady. Ennek a rúnának nincsen
ellentéte, mivel ez a szabadság szimbóluma és minden ajándék a
szabadságból ered. Egy férfi és egy nő kapcsolatában rengeteg
ajándék rejtőzik.
Egy pillanatig tétovázott, majd rámutatott egy másik
kockára. -- Veszély leselkedhet magára az úton. Ez itt a Hagalaz;
ez a robbanékony erő, az ősi energia szimbóluma. Vigyázzon..; -
motyogta.
- Úgy hallom, veszély fenyegeti a feleségemet. Melisande
ijedten összerándult, és mikor megfordult, Conart látta meg a háta
mögött. Brenna is meglepődött, amikor meglátta. Már éppen egy
újabb kockára helyezte az ujját, de most gyorsan felszedegette
mindet és beletette a bőrzacskóba. Ránézett Melisande-ra és csak
ennyit mondott: - Az az igazság, hogy mi mindnyájan magunk
alakítjuk a sorsunkat. A kockák csak figyelmeztetnek, hogy mire
vigyázzunk az úton. Most pedig, ha megbocsátanak,
visszavonulnék, mert nagyon fáradt vagyok.
Gyorsan elsurrant mellettük. Melisande észrevette, hogy
Conar megállította Brennát és félrehúzta. Biztos volt benne, hogy
Melisande kockáiról kérdezi.
Brenna azonban megrázta a fejét, mire Conar elengedte.
Most Melisande-t nézte.
- Valóban, késő van. Felkísérlek a lakosztályodba, milady
- mondta. -De én...
- Késő van -- ismételte meg a férfi, és megszorította
Melisande karját.
Conar megköszönte Odónak a vendéglátást, majd kivezette
Melisande-t az előtérbe. Odo háza hatalmas volt, többemeletes,
azonban a legtöbb szoba ugyanazon a szinten volt, mint a hall.
Fából épült ház volt, kényelmes és meleg.
Azonban hiányzott belőle a kő ereje.

241
 Conar elvezette a nőt az Odo által nekik kijelölt szobához
- amely ma este egyedül Melisande-é volt, de másnap este
már mindkettőjüké.
Ennek ellenére a férfi berángatta a szobába, bezárta az ajtót és
belülről nekidőlt. - Tehát hogy is lesz az egész, Melisande?
Valóban élvezted a távollétet tőlem?
- Talán - válaszolta a nő. Túl gyorsan sütötte le a szemét,
ezért kényszerítette magát, hogy ismét felnézzen, egyenesen bele a
férfi rezzenetlen szemébe.
- Nem próbálsz meg megint üzletelni? - kérdezte Conar. A
nő elmosolyodott. - Arra gondoltam, hogy sokkal élvezetesebb
lenne, ha ott, az oltárnál neveznélek egy vikingnek.
A férfi is mosolygott, közelebb lépett, megragadta a nő
csuklóját és magához rántotta. - Soha nem mernéd megtenni!
- Hogy lehetsz ebben ilyen biztos?
- Geoffrey is ott lesz a vendégek között holnap. Azonnal a
szavadon foghat.
- A lényegen azonban nem változtatna.
- Nem, lady, lehet, hogy sok rosszat tettem, de az apádat
nem én öltem meg!
- Más férfiak is vannak a világon! - emlékeztette Melisande
a férfit.
- De olyan nincs, aki az erődre és rád igényt támasztott
volna.
A nő szeme elkeskenyedett. - Ha ez lesz az utolsó
éjszakám, amit egyedül...
A férfi nevetése félbeszakította a nőt. - Igen, tényleg ez lesz az
utolsó!
Melisande beleharapott a szájába és megpróbálta kirántani
a karját a férfi szorításából.
- Ha még meghallgatni sem vagy hajlandó...
A férfi határozottan megrázta a fejét. - Nem, Melisande,
nem üzletelsz velem! Ma éjjel talán magadra hagylak, mert nekem
is van némi elintéznivalóm. De amint már számtalanszor
elmondtam neked, soha nem foglak elengedni. És akkor kaplak
meg, amikor csak én akarom.
- Ha lennél szíves elengedni a karomat...

242
 - Pedig micsoda fantasztikus alkalmat szalasztasz el! Nincs
semmi, amire vágynál, cserébe a holnapi esküdért?
A nő kutató pillantással méregette a férfit. - Miért,
kérhetnék valamit cserébe?
- Bizony.
Melisande nagyon meglepődött és gyorsan lesütötte a
szemét. Testét hirtelen forróság öntötte el és teljesen kiszáradt a
szája.
- Na, mi az? Biztosan van valami, érzem.
Melisande képtelen volt belenézni Conar szemébe. Ismét
megrántotta a karját és a férfi ez alkalommal elengedte. Odasétált
az ágy lábához és ott megfordult.
- Azt szeretném...
- Igen?
- Azt szeretném, hogy soha többet ne aludj Brennával.
- Micsoda? - kérdezte a férfi, meglepett hangon.
A nő szíve a gyomráig süllyedt. Conar inkább feladja őt és
vele együtt mindent, gondolta keserűen.
Azonban hirtelen felnézett és ezt mondta: - Azt akarom,
hogy a szavadat add, nem töltesz több éjszakát Brennával.
- Komolyan?
- Miért, talán soha nem aludtál vele?
- Ó, dehogynem. Számtalanszor.
- Add a szavadat!
- Tehát féltékeny vagy.
- Zavar, hogy egy fedél alatt kell élnem a férjem
szeretőjével.
- Féltékeny vagy.
- Te kezdted ezt az egészet. Megígéred, vagy sem?
A férfi lassan, lustán elmosolyodott és keresztbe fonta a
karját maga előtt. Odasétált a nőhöz, két kezébe fogta az arcát és
éppen, amikor Melisande ki akart volna bújni a szorításából,
magához húzta. Ajka rendkívül gyengéden ért hozzá az övéhez. -
A szavamat adom. De csak ha cserébe te is megígérsz valamit.
- Holnap bemegyek a templomba és a férjemmé fogadlak -
mondta a nő keserűen. - Ezt kapod cserébe!
- Nem elég.
- Miért, mit akarsz még?

243
 - Amit mindig is akartam. Téged.
Melisande ismét lesütötte a szemeit. - Az előbb azt mondtad,
akkor kapsz meg engem, amikor csak akarsz.
- Igen, ez így is van. De egy éjszaka, egyetlenegy éjszaka
harc, vita és ellenkezés nélkül szeretnélek megkapni. Ez lesz az én
ajándékom az esküdért. Várj, sokkal többet akarok ennél. Azt
akarom, hogy te gyere hozzám. Érints meg! Ébressz fel és izgass
fel!
- Te viccelsz!
- Ezt kérem. És azt is kérem, hogy emlékezetes maradjon
ez az alkalom!
Melisande ismét megpróbálta magát kiszabadítani a férfi
szorításából. Conar azonban visszahúzta. - Megfürödve és
beillatosítva - mondta lágyan. - Örömmel... és készségesen!
Készen arra, hogy simogass, izgass.
Melisande arca vérvörösre gyúlt.
- Az ígéreted, Melisande.
- De én nem szoktam betartani az ígéreteimet.
- Kivéve nekem - emlékeztette ismét a férfi és ajka
mosolyra húzódott. Ekkor hirtelen meghajolt és mielőtt a nő
megszólalhatott volna, már el is hagyta a szobát.
A nő gyorsan bereteszelte az ajtót, majd visszasietett az
ágyhoz és remegve leült.
Jézus, milyen ígéretet húzott ki belőle a férfi!
Azonban ahogy ott feküdt ébren az ágyában, alig várta,
hogy teljenek az órák és ismét nappal legyen.
Azután pedig ismét éjszaka.
A templom csodálatos volt másnap, rengeteg virággal és
gyertyával feldíszítve.
Az emberek csapatostul özönlöttek a környékről, hogy részt
vegyenek a szertartáson.
Valóban, még Geoffrey is ott volt. Melisande a szeme sarkából
látta, amint Odo a tömegen keresztül felvezette az oltárhoz, ahol
Conar már várta.
A nő szíve minden egyes lépésnél megremegett. Az oltár
előtt álló férfi olyan volt, mint egy isten; fekete csizmát, nadrágot,
fehér inget és fehér rókaprémmel díszített tunikát viselt, mentéje
pedig kék volt, mint a nyári égbolt.

244
 Melisande csaknem elájult a gyengeségtől, amint átadták a
férfinak és együtt letérdeltek az oltár elé. LeClerc püspök lassan és
tagoltán bejelentette, hogy az ok, amiért férj és feleség ezen a
napon megjelentek a templomban, az az, hogy meg kívánják
újítani az Isten és egymás iránt érzett szerelmüket, itt a tisztelt
egybegyűltek és mennyei atyjuk előtt. A férfi és nő egyesülése
szent dolog, mondta, és ezt nem lehet könnyedén venni.
És egyetlen ember sem szegheti meg.
Ezután belépett a tömegbe, amely - Melisande-nak úgy tűnt
- végtelenül hömpölygőit a templomban.
Hirtelen azonban az az érzése támadt, hogy visszarepültek
az időben.
Visszarepültek, több évvel, mivel LeClerc püspök felkérte Conart,
hogy erősítse meg az esküjét, és a férfi így is tett, határozott, erős
hangon.
Majd Conar Melisande-hoz fordult, mire a nőnek még a
lélegzete is elállt.
Conar összeszorította a fogait. Mikor meglátta az Odo karján
bevonuló feleségét, ismét megdöbbentette a nő különleges
szépsége.
Ezüstbe volt öltözve. A lágyan csillogó ruha, amely
csodálatosan kiadta a nő karcsú alakját, minden mozdulatával
felhőként libegett körülötte. Ugyanebből a gyönyörű anyagból
készült fátyol díszítette a fejét, amelyet egy drágakövekkel
kirakott pánt szorított ébenfekete hajához, lélegzetelállító
kontrasztot képezve a fekete fürtökkel. Arca gyönyörű volt, szeme
élettel telin csillogott.
És most, amikor úgy tűnt, az egész ország lélegzet
visszafojtva várakozik, a nő némán térdelt mellette.
A férfi ujjai ráfonódtak a nőére.
Melisande felnyögött.
És a szavak, amelyekre a férfi várt, végre elhagyták az
ajkát.
Conar levette régi gyűrűjét a nő hüvelykujjáról, ahol annyi
évig volt, és saját ujjara húzta. Helyette egy gyönyörű aranygyűrűt
húzott Melisande bal kezének középső ujjara. Pillantásuk
találkozott, és a férfi szemében megcsillanhatott valami diadalféle,
mert a nő szeme elkeskenyedett.

245
 Conar elmosolyodott, lehajtotta a fejét, és az előttük álló
éjszakára gondolt.
Korábban nem is hitte volna, hogy az, hogy néhány napig
kénytelen volt nélkülözni a nőt, mit tehet vele. Az elmúlt néhány
napban másra sem tudott gondolni, csak hogy milyen szívesen
felkötné LeClerc püspököt az első fára, mielőtt ez a szent ember
elvégezhetné szent feladatát.
De ez most már a múlté. Már csak estig kell kibírnia.
Hirtelen olyan feszültség támadt benne, hogy alig bírt
térden maradni. Szeme sarkából ismét a nőre pillantott és annak
szépsége ismét keményen szíven ütötte, más, nagyobb
érzelmekkel együtt. A nő most már az övé. Hosszú és furcsa az ő
történetük már eddig is, gondolta. Természetes, hogy törődik vele.
Nem, ez azonban nagyobb volt, sokkal nagyobb.
Tudta, hogy soha nem fogja elengedni a nőt, de azért, mert
egyszerűen képtelen lenne rá. Képtelen volt elviselni annak a
gondolatát, hogy egy másik férfi tartsa a karjában.
Sőt, az életét is képtelen volt nélküle elképzelni. Ő volt számára a
pokol és a mennyország egyszerre.
Szerelmes volt a nőbe. Már több éve. Még akkor is, amikor
a nő csaknem az őrületbe kergette. Rabul ejtette a szívét a
merészségével és bátorságával.
Veszélyes bátorság, gondolta a férfi.
Most már azonban, úgy tűnt, nincs mitől tartani. Melisande
biztonságban lesz az erődben, még ha Geoffrey egyfolytában ott
ólálkodik is a fák között. Majd odafigyel rá, hogy elég gyakran ki
lovagoljanak ahjioz, hogy felesége valamelyest szabadnak érezze
magát. És lesz olyan, amikor elhajóznak együtt valahová.
Idő, gondolta, van idejük. Valamiért mégis megborzongott,
és tűnődni kezdett az okán. Melisande a felesége és a felesége volt
eddig is. Örökre maga mellett fogja tartani. És szerelmes belé.
Egy nap talán meg is mondja ezt neki.
Melisande-nak? Nem, talán mégsem. A nő mindenből
fegyvert kovácsolt. Nem merte volna a kezébe adni a szívét.
Darabokra tépné, gondolta a férfi.
Ennek ellenére gyengéd pillantást vetett a feleségére, és
alig várta, hogy a szertartásnak vége legyen, hogy leszálljon végre
az est.

246
 Vajon megtartja a nő a neki tett ígéretet? Vagy így, vagy
úgy, biztosan, mivel tovább már képtelen távol tartani magát tőle.
Az álom vele volt az egész hosszú éjszakán keresztül, a vágy, a
várakozás.
Hirtelen heves bűntudatot érzett. Tett egy ígéretet a nőnek,
amely nem jelentett semmit, de ő ezt akarta tőle. Ennek ellenére
kellemes felfedezés volt, hogy Melisande féltékeny Brennára.
Ó, lady, gondolta, miközben pillantása találkozott a nőével.
Hirtelen olyan heves vágy öntötte el a testét, hogy ha nem térdel
éppen, biztosan kétrét görnyedt volna.
Rájött, hogy közben véget ért a szertartás. Felálltak, és a
tömeg nagy örömére Conar a karjába zárta és megcsókolta
hitvesét. Egymás után teltek a percek, és a férfi még mindig
csókolta. Ekkor hirtelen megérezte a nő kétségbeesett
vonakodását. Végre felemelte a fejét és mélyen belenézett a nő
tágra nyílt szemébe. - Ma éjjel - suttogta halkan.
A nő azonban nem válaszolt, így végre megindultak az
oltártól a kijárat felé, a hatalmas tömegen keresztül, fogadva a
barátok és ismerősök gratulációit. Amint Conar észrevette, Odo
több nagy bárót is meghívott.
Egy időre elváltak egymástól, mert mikor a templomból
visszatértek Odo házába, Conart körülfogták Odo emberei, és a
hajói felől kezdték kérdezgetni, meg arról, hogy az írek és
vikingek hogyan harcolnak lóháton. Amikor néha felnézett, azt
látta, hogy a feleségét ugyanígy körülfogták, mivel a bárók
szerettek volna minél közelebb kerülni hozzá, nézni őt, és mivé!
többen közülük jó barátai voltak a nő apjának, alig várták, hogy
ezt a nő tudomására hozzák. Néha Conar elég közel került
hozzájuk, hogy hallja, miről beszélnek. A bárók biztosították a nőt
afelől, hogy még mindig nagyban függenek az erődtől, mivel ez
jelenti számukra is a védelmet. Örültek, hogy egy ilyen férjet
szerzett magának, egy ilyen kardot a birtokaiknak. -- Tudod, lady,
nagyon magunkra voltunk hagyatva mostanában, mert Párizsban
egy nagyon gyenge király ül.
Melisande nagyon előkelőén viselkedett, a földrajz
sebezhető pontjairól beszélgetett velük, a dán támadás
történelméről és a folyók sebezhetőségéről.

247
 Később Conar Odóval és Geoffreyval látta a feleségét, és ő
maga is megdöbbent azon az iszonyú féltékenységi nullámon,
amely megrázta a testét. Melisande gyűlöli Geoffreyt, ezt tudta.
Köszöntötte, mert Odo békét akart, Conar azonban már ismerte a
nő fagyos hangját és azt a fejedelmi mozdulatot, ahogy felemelte a
fejét.
E rövid idő alatt meggyőződött afelől, hogy a felesége
sokkal jobban gyűlöli ezt a másik férfit, mint ahogy őt valaha is
gyűlölte.
Végre elérkezett a vacsora ideje és ők végre egymás mellé
ülhettek. Néhány szónál többet azonban nem tudtak váltani, mert a
vendégekkel kellett foglalkozniuk. Odo gondoskodott a vendégek
szórakoztatásáról is; leszerződtetett egy ír udvarnagyot, aki
elmesélte összetett családjaik történetét, egy énekest, és még
idomított medvéket is szerzett.
Végül azonban eljött az idő. Marié de Tréssé megállt
úrnője széke mögött, Melisande pedig felállt és vele együtt
távozott.
A többi vendég úgyis hamarosan észreveszi a távozását, és
mivel a férfi ma éjjel nem akart ittasan lefeküdni menni,
elhatározta, hogy hamarosan ő is távozik.
Amikor belépett a szobába, néhány pillanatig szinte semmit
sem látott a félhomályban. Az egyetlen fény a kandallóban
parázsló tűz fénye volt.
Nincs itt, gondolta a férfi keserűen.
Ekkor azonban valamit meglátott a tűz fényében. Ott ült a
rő, kezét összekulcsolva az ölében, és őt várta.
Conar bereteszelte az ajtót, mintegy jelezve érkezését és
belülről nekitámaszkodott az ajtónak.
A nő most felállt. Most is ezüstbe volt öltözve, de másféle
ezüstbe. Ez a köntös csupán csillogó fényt kölcsönzött meztelen
testének. A nő egy pillanatra megállt és láthatóan megremegett.
Majd hátranyúlt és felemelte a haját. A férfi döbbenten
csodálta testének tökéletes vonalát, miközben a nő kioldotta
nyakánál a vékony madzagot és a köntös ezüst fátyolként hullotta
lábához.

248
 Kilépett belőle és lassan megindult a férfi felé. Egy
lépéssel előtte megállt, meztelen testével hozzásimult és
lábujjhegyre emelkedve ajkával megérintette a férfi száját.
A férfi teste csaknem szétrobbant. Gyorsan átölelte a nőt.
Olyan íze volt, mint az édes bornak.
- Mennyit kellett innod ahhoz, hogy ezt megtedd? -
suttogta halkan.
A nő csillogó szemmel nézett fel rá. - Annyit nem, mint
gondoltam volna.
- Akkor könyörgöm, folytasd.
- Folytassam?
- Vetkőztess le.
A nő enyhén elsápadt, de nem hátrálhatott meg. A férfi úgy
döntött, hogy egy kis segítség nem árt, ezért gyorsan kibújt a
mentéjéből és ingjéből. Ezután ismét a karjába zárta a nőt és érezte
testének heves forróságát. A nő végigcsókolta a férfi vállát és
torkát, majd mellét izgatóan az ő mellkasához dörzsölte. A
férfinak még a lélegzete is elakadt, szíve úgy vert, mint a dob.
Gyorsan kibújt a nadrágjából és csizmájából is. A nő
mozdulatlanul állt előtte. - Megfürödve és beillatosítva.
Örömmel... - suttogta a férfi.
- Én nem tudtam...
- De asszony, hiszen már így is az vagy!
A nő újabb lépést tett felé, ezúttal tétován. Ujjai lágyan,
alig érezhetően megérintették a férfi vállát.
Lágyan simogatni kezdte a férfi oldalát, majd ismét teljes
testével hozzásimult.
A férfi torkából rekedt nyögés tört fel, egész teste megremegett,
mikor a nő ujjai rázárultak egyre nagyobbra duzzadó férfiasságára.
A nyögés hallatán a nő majdnem elengedte. Ne, kérlek! - suttogta
a férfi, és nekidőlt az ajtónak. - Kérlek, ne...
Az ébenfekete fej lehajolt előtte és a nő letérdelt. A férfi
ismét fel nyögött, és úgy remegett, mint akibe a villám vágott,
amikor a nő forró ajka tétován rázárult.
- Szent ég!
Ujjai belecsúsztak a nő selymes hajába, aki most már egyre
kevésbé volt tétova. Nyelve simogatta, dörzsölgette a férfit, teljes
hosszában.

249
 A férfi hosszú másodpercekig tartó eksztázisba esett.
Azután a kéjt a fájdalom váltotta fel, majd elviselhetetlen
vágyakozás a nő után. Torkából rekedt kiáltás tört fel, felrántotta a
nőt magához és megfordította, hogy ő támaszkodjon az ajtóhoz. A
nő szeme tágra nyílt a meglepetéstől és kissé meg is rémült a férfi
vad viselkedésétől. A férfi felemelte, majd ráparancsolt, hogy
lábát fonja az ő dereka köré.
És a nő megtette...
A férfi még soha életében nem volt így felizgatva. Soha
nem vágyott semmi másra jobban. Soha nem akart ilyen
kétségbeesetten érinteni, ízlelni, ölelni, birtokolni. Vadul behatolt
a nőbe, próbálva enyhíteni a vágyat, amit az ébresztett benne. A
láng fellobbant, iszonyú magasra csapott fel. A férfi sokkal
hamarabb feljutott a csúcsra mint bármikor máskor, maga és az
ajtó között tartva a nőt. Erezte, amint forró magja belerobban a
nőbe, majd végigcsurog mindkettőjükön.
A nő némán kapaszkodott belé. A férfi remélte, hogy nem
okozott fájdalmat neki. Óvatosan felemelte és odavitte az ágyhoz.
A nő szeme le volt hunyva.
- Soha többé nem kételkedem benne, hogy be tudod tartani
az ígéreteidet - suttogta a férfi lágyan.
A nő végre kinyitotta a szemét. - És veled mi a helyzet?
- Én minden ígéretemet betartom, amit neked adok,
Melisande. Soha nem eresztelek el.
A nő szeme ismét lecsukódott. A férfi úgy látta, mintha
halványan elmosolyodott volna.
Ajkát hozzáérintette a nőéhez. Súgni szeretett volna neki
valamit.
Szeretlek.
Nem, ennyi erővel a dánoknak is adhatná a szívét!
Képtelen volt megszólalni. Ismét megérintette a nő ajkát,
és elhatározta, hogy valamit visszaad abból, amit ma éjjel kapott.
Így aztán simogatni kezdte a nőt. Lassan. Nagyon lassan.
Nyelvével izgatta, ujj hegyeivel birizgálta. Egyetlen pontot sem
hagyott érintetlenül a testén, lassan közeledve a nő vágyának
középpontjához, nyelve hegyével simogatva combjának belső,
puha bőrét. Megszívta a mellét, majd ismét a combját dédelgette...

250
 Végül letérdelt a földre az ágy végénél, megfogta a nő
bokáit és odahúzta magához. Ujja hegyével óvatosan szétnyitotta,
majd nyelvével folytatta a becézgetést. Mikor a nő vonaglani
kezdett, ő tovább csinálta, végül fölé emelkedett, egyetlen dolgot
akarva.
- Mondd, hogy akarsz engem, Melisande. Pillantásuk
találkozott.
- Én...
- Képtelen vagy! - mondta a férfi helyette. - Dehogyis,
lady, nagyon is képes vagy rá!
Tenyerével végigsimított a nő testén. Szemével faggatta. A
nő dühösen pillantott rá. - Akarlak! - suttogta.
- A nevemet, Melisande.
- Akarlak, viking!
A férfi rekedten felnevetett. - A nevemet, Melisande. A nő
halkan felkiáltott, körmei belemélyedtek a férfi vállába. - Akarlak,
Conar. A férfi fölé emelkedett.
- Itt vagyok, lady. Itt vagyok.

251
17. fejezet

A hazaút sokkal kellemesebb volt, mint a Rouenbe vezető.

Furcsamód, Conar véget nem érő kéréssorozata ellenére valami
megváltozott közöttük, és jó irányba.
Gyakrabban volt vele a férfi, időnként versenyeztek
lovaikkal, és a férfi egyszer az egész menetet megállította, amikor
Melisande azt mondta, hogy szeretne megpihenni az egyik folyó
partján, amely mellett elhaladtak. Hosszú ideig ott ültek egymás
mellett, meztelen lábukat lógatva a hidegvízbe.
Mikor azonban hazaértek, gyorsan megváltoztak a dolgok,
a sors több formában is fellépett ellenük.
Mikor Melisande az első reggel lesétált a lépcsőn, azt látta,
hogy Brenna éppen akkor surran ki a haliból. Követte a nőt le az
udvarig, azon tűnődve, hogy vajon Conar tényleg betartotta-e az
ígéretét.
Tudta, nem lenne szabad megkérdeznie.
- Brenna!
A nő megállt, bár m ind végi g tudta, hogy Melisande követi.
Lassan megfordult. - Igen, milady. Melisande rádöbbent, hogy
egyszerűen képtelen megkérdezni.
- A kockák - suttogta. - A múltkor nagyon gyorsan
összeszedted a kockákat. Miért? Mit mutattak?
Brenna összevonta a szemöldökét. - Nem tudod, milady?
Melisande elkomorult és megrázta a fejét. - Mit mutattak? -
kérdezte ismét.
Brenna egy hosszú percig hallgatott, a nő arcát
tanulmányozva. - Két kocka volt, lady. Injuz és Jera.
Melisande tehetetlenül megrázta a fejét. -- Ragwald ismeri
a kockákat -- mondta. -- Megtanított néhány jelre, de már
elfelejtettem. Mondd, mik voltak?
- Tényleg nem tudod?
- Tényleg nem tudom!
Brenna lesütötte a szemét. -- Akkor számolj vissza, milady
és gondolkozz! -Én...
- Milady, azok a kockák a termékenység jelét mutatták.
- Én nem...

252
 - Az ő gyermekét hordod magadban! - mondta Brenna
türelmetlenül.
Melisande úgy megdöbbent, mintha arcul ütötték volna. Azután
pedig rendkívül ostobának érezte magát, mert Brenna csupán
néhány szót mondott, és már rá is jött, mennyit késett.
Megrázta a fejét. - De hát az nem lehet! Én nem érzek
semmit.
Brenna vállat vont és halványan elmosolyodott. - Akkor
szerencsés vagy és talán könnyen fogod viselni végig. - Egy
pillanatra elhallgatott. Mindketten hallgattak. Brenna hirtelen
elkomorult és Melisande rájött, hogy nagyon sápadt lehet, mivel
minden vér kiszaladt az arcából.
- Mi a baj? A férjed boldog lesz. Odo és a fél ország is
boldog lesz, hiszen a gyermek lesz az, aki összetart több
szövetséget.
- Tudja már? - kérdezte Melisande hirtelen. Talán ezért lett
hozzá ilyen gyengéd hirtelen?
Talán ez volt a magyarázata a vidámságnak, amely néha
megérintette a férfi kemény vonásait.
- Hát, úgy néz ki, te még nem mondtad meg neki, milady -
mondta Brenna.
- De te! - kiáltott fel Melisande. - Te tudtad, és te biztos
úgy gondoltad, hogy tudnia kell.
Brenna néhány másodpercig némán nézte a nőt. – A te
dolgod, milady, nem az enyém, hogy megmondd neki.
Melisande elindult. Örült, hogy a közelében volt egy
oszlop, mert hirtelen azon vette észre magát, hogy nekidőlt.
- Te nem tennéd meg? - kérdezte kíváncsian.
Brenna halkan felsóhajtott és lesütötte a szemét. Majd
felnézett és a két nő pillantása találkozott. - Én szolgálom Conart -
ismerte el halkan. - Ha az életed, vagy a gyermek élete veszélyben
lenne... -- Vállat vont, majd hirtelen kihúzta magát. -- Nem vagyok
az ellenséged, Melisande. Soha nem is voltam.
Melisande beleharapott a szája szélébe és figyelmesen
megnézte a gyönyörű szőke nőt, akit éveken át messzire
elkerült.
- Tényleg...
- Tényleg mi?

253
 - Már tényleg nem alszol vele?
- Hogy nem alszom-e vele?
Melisande elkeseredett kiáltást hallatott. - Úgy érted, soha nem is
aludtál vele?
- Dehogynem, persze, hogy aludtam vele. Gyakran utazom
vele. Hajókon aludtam vele, amikor hosszú tengeri úton voltunk,
vagy fák alatt, amikor szárazföldön utaztunk.
Melisande félig elfordult, attól tartva, hogy tényleg rosszul
lesz. Eddig a percig jól érezte magát.
Most azonban nagyon rosszul volt.
Egy apró kéz érintette meg a vállát. - Lady, igenis aludtam
vele. De te félreérted, amit mondok. Swen is aludt vele
számtalanszor, de biztosíthatlak, egyikük sem érdeklődik a saját
neme iránt. Nem hagyhatok abba valamit, amit soha el sem
kezdtem.
Melisande ismét megpördült.
- Micsoda?
- Jaj, ne nézz így rám! Én megtettem volna, ha ő akarja. És
ha bármikor felkeres ezért... - A nő hangja elhalt. - De ez nem
valószínű. Benned megtalálta, amit keresett.
- Tényleg - suttogta Melisande halkan. - Egy bolondot
talált!
- Hogy mondod?
- Ne törődj vele, Brenna. - A harag újabb és újabb hullámai
öntötték el a testét
Micsoda csodálatos üzlet! Hogy nevethetett magában!
Odaadta magát a férfinak cserébe egy olyan ígéretért, hogy nem
alszik többet egy olyan nővel, akit soha egyetlen ujjal sem érintett!
- Melisande...
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem - mondta simán.
Megfordult és visszaindult.
Talált egy széket a hallban, leült és megpróbált felidézni minden
szót, amely azon az éjszakán Rouenben elhangzott. Követelte a
férfitól, hogy többet ne aludjon Brennával. És ó! Meg is ígérte,
hogy nem teszi.
Ő megtartotta az ígéretét, tízszeresen is.
A férje nem alszik Brennával, mert soha nem is aludt vele.
Megint bolondnak nézte őt. Még ha magának is kereste.

254
Soha, de soha nem fog szólni neki a gyermekről. Persze ha létezik
egyáltalán. Ha Brenna nem csapta be.
Brenna azonban nem csapta be. Hogy erre rájöjjön, nem
kellett mást tennie, csak visszaszámolnia. Azóta nem menstruált,
hogy Conar utánament a folyóhoz, ott Wessexben.
Fejét lehajtotta az asztalra. Ez az, amit a férfi akarna. Pontosan ezt
akarná, ezt követelné tőle. És mint mindent, ő ezt is megadná neki.
De nem most, kiáltott fel magában. Nem most.
Megpróbált enni, de rájött, hogy nem éhes. Kinyújtotta a
kezét a pohár után és ekkor az jutott eszébe, hogy kecsketejet
kellene innia. Marié de Tréssé mindig azt mondja, gyermeket váró
nőknek azt kell inniuk.
Nem hiszem el, bizonygatta magának.
Felállt és visszatért a szobájába, az apja szobájába. Conar
szobájába.
Az enyém! - gondolta.
Lefeküdt az ágyra és a plafont nézte. A gyermek szőke
lesz, gondolta, annak ellenére, hogy mind az ő, mind Conar
anyjának a haja fekete volt.
Kék szemű és szőke. A férfié. Mert minden úgy történik,
ahogy ő akarja.
De többé már nem! - határozta el.
Felült. - Fekete hajú lányom lesz! - ígérte magának, de
hirtelen rádöbbent, hogy már a gyermekvárás vad izgalmát
dédelgeti magában.
Egy baba.
Az övé.
Az övék.
A férfié.
Felállt és járkálni kezdett a szobában. Megmondja neki?
Nem, kiáltott fel a szíve. Nem, mert csúnyán becsapta!
A gyermek az övé is. Az apja unokája. Bárcsak élne
Manón!
Ha Manón élne, minden más lenne.
Hirtelen felállt és kiszaladt a szobából. Lesietett a lépcsőn,
berohant az istállóba és rádobta a nyerget a lovára. Néhány
másodperccel később már a ló hátán ült. A kapuk nyitva voltak,

255
mivel nappal nem kellett semmitől sem tartani, az állatok kint
voltak a mezőn, a gazdák egyfolytában jöttek-mentek.
Keményen meghajtotta a lovát. Nem volt semmi célja, de a
patak vonzotta. Már elfelejtette, hogy itt találkozott Geoffreyval,
mindent elfelejtett.
Azonban alig érte el a patakot, amikor valaki megzavarta.
- Melisande!
Conar utánasietett Thor hátán és most dühös pillantással
méregette. Hangja reszketett a haragtól. - Lady, megígérted, hogy
nem teszed ki magad semmiféle veszélynek!
A nő egész testében megdermedt és a férfira pillantott.
- Megígérted! - mennydörögte a férfi ismét.
Eddig eszébe sem jutott, hogy megszegte az ígéretét, bár
hogy milyen ígérettel tartozik neki, fogalma sem volt.
- Szent ég, lady, csak nem azért jöttél ide, hogy azzal a
bolond Geoffreyval találkozz?
Nem akarta megszegni az ígéretét, Geoffrey pedig eszébe
sem jutott, csak éppen a szívét feszítő láz elől próbált elmenekülni.
- Hagyjál békén, te átkozott viking! - kiáltotta. Megindult
Warrior felé, de Conar gyorsan leugrott Thorról és elélépett.
- Az isten szerelmére, mi bajodban? -Az ígéreteim! Az
ígéreteim! Ó, te átkozott! - kiáltotta a nő, és öklével a férfi
mellkasára vágott.
- Micsoda? - ordította a férfi zavarodottan. - Melyik
ígéretemet szegtem meg?
- Miért, kellett valaha valamit is megígérned?
- Én... - kezdte, majd hirtelen felismerés csillant a
szemében. Karját keresztbe fonta a mellkasa előtt.
- Odamentél Brennához és megkérdezted?
- Igen, odamentem Brennához, és rájöttem, hogy teljesen
hülyének néztél!
- Sokkal hülyébb vagy, amiért a történtek után kilovagoltál
ide!
- Akkor én most visszalovagolok, te pedig ittmaradsz! -
kiáltotta a nő.
- Bizony, visszalovagolsz!
Megfogta a nő derekát, felemelte és felültette Warrior csupasz
hátára. Melisande abban a pillanatban, mihelyst a ló hátán ült,

256
megrugdosta az oldalát és az erőd felé fordítva, vad vágtába
kezoett, mielőtt Conar odaért volna a saját lovához.
Ez azonban nem számított. Warrior iszonyatos ereje sem
számított. Conar néhány percen belül ott volt a sarkában.
A nő bevágtatott az erőd udvarára, az istálló előtt leugrott a
lóról, és a zablát odadobta az egyik istállófiúnak. Felszaladt a
szobájába, és hirtelen eszébe jutott a nap, amikor a férfi azzal
fenyegette, hogy elveszi tőle gyönyörű láncingjét, az apja
ajándékát.
Gyorsan kinyitotta a ládáját, elhatározva, hogy elrejti,
mielőtt a férfi utoléri, de alig vette a kezébe a csodálatos
aranykardot, kinyílt a szobaajtó.
A férfi szemöldökét ráncolva állt meg fölötte. - Karddal
támadsz ellenem?
- Nagyon jól bánok vele - válaszolta a nő hűvösen.
- Valóban?
Conar odalépett hozzá. A nő eddig a láda mellett
kuporgott. Most felegyenesedett és kivonta a kardot.
- Elveszem, Melisande.
A nő makacsul megrázta a fejét.
- Ne gyere közelebb! Lehetsz te a Farkasok Nagy Ura,
akkor is hús-vér ember vagy, én pedig igen jól bánok ezzel a
fegyverrel.
- Nagyon sok fegyverrel jól bánsz - sietett a férfi
biztosítani. - Mindezt azért teszed - suttogta hirtelen --,
mert nem alszom egy másik nővel?
- Azért teszem, mert hazudtál! - kiáltotta a nő.
- Soha nem hazudtam neked.
- Azért, mert azt hiszed, hogy állandóan parancsolgathatsz
nekem, mert a te kéréseid törvényerejűek, mert... tudod mit?
Hagyjál békén! -- figyelmeztette a férfit, meglóbálva a kardot.
Conar lassan megrázta a fejét. - Soha többet ne használj
ellenem ilyen fegyvert, Melisande. - Hirtelen előrántotta saját
kardját. A nő hátraugrott, megdöbbenve az eshetőségtől, hogy
esetleg vívnia kell a férfival.
- Tedd le a kardot, Melisande!
A nő érezte, amint minden csepp vér kiszalad az arcából,
de esze ágában sem volt meghátrálni.

257
 A férfi lépett egyet feléje és kardja hirtelen lesújtott a
nőére. A nő megremegett az ütés erejétől, de gyorsan hárított.
Sokat gyakorolt Conar bátyjával. Sok trükköt ismert.
Jól és keményen harcolt, egyik hárításnál felugrott az ágyra, majd
a ládájára, aztán vissza a földre. Na ugye, hogy meg tud vele
küzdeni? A férfi azonban fáradhatatlan volt, tekintete egyetlen
pillanatra sem hagyta el a nő arcát, ütései soha nem tévesztettek.
A nő karja csaknem leszakadt az erőfeszítéstől. Minden
mozdulat kín volt.
- Feladod, lady? - kérdezte a férfi hidegen.
- Soha, milord!
Hirtelen kopogtak az ajtón.
- Conar! - hallatszott Swen hangja kintről. -- Minden
rendben van?
- Igen! - kiáltott vissza a férfi. - Jól vagyunk.
- Melisande! - szólt be Ragwald is.
A nő csaknem elvétett egy ütést. - Jól vagyok! - kiáltott ki
gyorsan.
- Hagyjatok békén! - parancsolta Conar dühösen. Majd
elmosolyodott és ismét támadásba lendült.
A nő rádöbbent, hogy a férfi eddig csak játszott vele. Igaz,
jól védett, de Conar ütései fele olyan gyorsak sem voltak, mint
amire képes lett volna.
Most azonban teljes erővel, kíméletlenül támadott, és ez a
támadás lehengerlő volt.
A nő kivédett egy ütést, de a következő kiütötte a kezéből a
kardot. Összeszorított foggal nézett a fegyver után. A férfi
elmosolyodott, suhintott egyet a kardjával és a penge csaknem
súrolta a nő bőrét.
Hozzáérni azonban nem ért hozzá.
Viszont a ruháját nyaktól köldökig végighasította.
- Nyomorult viking! - nyögte a nő és gyorsan lehajolt, hogy
felvegye a kardját.
A férfi hagyta, hogy felemelje, de ekkor ismét ott termett előtte és
azonnal támadott. A két penge összecsapott és néhány
másodpercre össze is akadt.
Ekkor mutatkozott meg a férfi iszonyú ereje. Lekényszerítette a nő
kardját és karját a földre.

258
 - Hagyd ott - figyelmeztette.
Végül a nő remegő ujjai közül kicsúszott a kard.
A férfi lehajolt, felemelte a nő fegyverét és a ládára dobta.
- Eddig volt, Melisande. Nincs több kard, nincs több láncing. És
nincs több küzdelem ellenem!
A nő alig kapott levegőt. Nagy kortyokban szedte a levegőt.
Csupasz melle vad ritmusban emelkedett és süllyedt. Gyűlölte a
férfit. Gyűlölte.
Ennek ellenére nagyon is élt. Szeretett volna tovább
harcolni, nekimenni a férfinak, megérinteni...
A lélegzete is elkadt, amikor a férfi felemelte a kardját. Azt
hitte, hogy a következő másodpercben kettéhasítja.
De csak ruhájának a maradványát vágta le róla. A nő
hátrált néhány lépést, döbbenten meredve a férfira.
- Még jó, hogy egy gazdag király fia vagy, akinek sikerült
egy rendkívül előnyös házasságot kötnie, különben a feleséged
azóta már meztelenül járkálna.
- Pontosan ezt akarom - válaszolta a férfi lángoló szemmel.
- Nem! - kiáltotta a nő és megfordult, hogy elmeneküljön.
A férfi azonban elkapta szakadt ruhájának a szélét, és az lecsúszott
a nő válláról. Melisande odarohant az ajtóhoz, de itt hirtelen
megállt, a férfi pedig hangosan felnevetett.
- Csak nem akar a kis feleségem kirohanni Swenhez és a
többi vikinghez meztelenül?
- De! - kiáltotta a nő, bár esze ágában sem volt kimenni. És
tudta, amikor a férfi megérintette, hogy dühe, haragja semmit sem
jelent. Sokkal jobban vágyott a férfira, mint bármikor korábban.
Szemébe könnyek gyűltek. - Vadállat!
- Miért, mert Brenna nem a szeretőm?
- Mert bolondot csináltál belőlem.
- Ha lefekszem veled, azzal kiengesztellek?
A nő megpróbálta pofon vágni, de a férfi gyorsan elkapta a
karját és magához rántotta. A nő megpróbálta magát kiszabadítani
a szorításból.
A férfi csókolgatni kezdte.
- Nem, most nem!

259
 Azonban már egész teste tűzben égett. A férfi érintése
gyors volt és csodákat művelt. Néhány másodperccel később
mindketten rádőltek az ágyra.
Később, sokkal később a nő ott feküdt mellette fáradtan és
ekkor eszébe jutott, hogy valamit el kellene mondani a férfinak.
Nem.
Ma semmiképpen sem.
A férfi felült és megsimogatta a nő haját. Pillantása hirtelen
aggodalmassá és nagyon keménnyé változott.
- Haragudj rám, Melisande! Gyűlölj! Vess meg! Nevezz
annak, aminek csak akarsz, de nem lovagolhatsz ki egyedül. Nem
számít, milyen ígéreteket tettünk, megtartottuk-e őket vagy sem,
nem szabad kilovagolnod.
- Geoffrey ott volt a szertartáson. Tudja, hogy a te
feleséged vagyok és hogy nem foglalhatja el az erődöt --
tiltakozott a nő keserűen.
- Geoffrey veszélyes.
- Hogy lehet még mindig veszélyes?
- Tudom, hogy az.
A nő elfordult. A férfi megérintette a vállát. Hangja
hirtelen ellágyult.
- Melisande!
- Könyörgöm, hagyjál békén! -Melisande!
- Nincs számodra semmi mondanivalóm. Bolondot
csináltál belőlem - felelte a nő.
- De egyáltalán nem gonosz szándékkal.
- És mi van akkor, ha én is ezt tettem veled, nagyságos
uram? -- kérdezte nagyot nyelve. - Mi van, ha éppen fordítva
történt? Mi van, ha te is eltűnődtél rajta, hogy én vajon kivel
aludtam? Ó, kérlek, bocsáss meg! Azzal alszom, akivel akarok.
Ugyanis az alvás és a szeretkezés nem ugyanaz.
A férfi felült. A következő pillanatban a nő döbbenten
érezte, hogy vadul megfordítják és a kard hegye a nyakának
szegeződik.
- Ne tégy próbára, lady. Megölnék bárkit, és veled is
ugyanezt tenném!

260
Elfordult a nőtől és szinte egy mozdulattal rántotta magára a
ruháit. A nő háborgó lélekkel figyelte. - Hát persze, ilyen egy
viking!
- Igen, ilyen egy viking. - Hosszú ujjú ingjét keresztülhúzta
a fején.
Ebben a pillanatban valaki megzörgette az ajtót. -Tűnj el! - kiáltott
ki Conar haragosan. Egy vékony hang válaszolt. Brennáé.
- Nem tehetem, milord. Hajók érkeztek Dubhlainből. Conar
megdermedt. Melisande az álláig felrántotta a takarót, mert azt
hitte, hogy a férfi azonnal kivágja az ajtót.
És valóban így is tett. Brenna állt az ajtónyílásban, két
magas férfival mögötte. Ezek nem vikingek voltak, hanem sötét
hajú írek. Melisande szégyenlősen elpirult, mikor a férfiak
tiszteletteljesen meghajoltak felé. Legszívesebben bebújt volna az
ágy alá, de aztán rádöbbent, hogy a két férfi a legkevésbé sem
foglalkozik az ő helyzetével. Ha Conar lord nappal óhajtja a
feleségét, az ő dolga, joga van hozzá.
Tekintete egy pillanatra találkozott Brennáéval.
- Mi történt? - kérdezte Conar.
- Az apád a segítségedet kéri, milord - válaszolta a
fiatalabbik férfi, mélyen meghajolva. - Niall nagybátyád feltűnt
északon, és a királyok Dubhlainban gyülekeznek, hogy számon
kérjék tőle a visszatértét Maelmordenből, a nyugati parti királytól,
aki túszul ejtette. Apád arra kér, hogy nagyon siess.
Melisande figyelte Conart, amint az mély levegőt vett.
- Él a nagybátyám? - kérdezte halkan.
- Legalábbis anyád ezt hiszi.
- És anyám?
- Ő erős, vele van az apád. Élete során rengeteg háborút
látott, mint ard-ri lánya. Ő Niall nővére és apádnak a segítségére
kell sietnie.
- Én is ezt teszem - mondta Conar halkan. - Ezt kell
tennem.
- A király hálás lesz - mondta a küldönc.
Conar bólintott és bezárta az ajtót. A feleségére pillantott, de
látszott, gondolatai teljesen máshol járnak. - Tehát ismét hajóra
szállunk - motyogta.

261
 Melisande felült az ágyban, továbbra is szorosan fogva a
takarót. - Mi? Nekem itthon kell maradnom, Conar - mondta
gyorsan.
- Velem jössz.
Nem lehet, hogy ismét el kelljen hagynia az otthonát.
Hiszen csak nemrég tért haza!
- Ne felejtsd el, gyűlöllek - mondta. Könnyek gyülekeztek
a szemében.
Nem akarta, hogy a férfi elmenjen. De azt sem akarta, hogy
hosszú napokon keresztül tétlenül várakoznia kelljen Dubhlainban
ismét. Nem mintha nem szerette volna érinteni.
Csak éppen most az otthonára volt szüksége. Az írek
állandóan háborúznak. Neki és Conarnak itthon kell maradnia!
Odónak szüksége van Conarra; ez nyilvánvaló.
Conar azonban most föléhajolt. Megérintette az arcát és
letörölt egy könnyet az arcáról. Egy pillanatig, de csupán egy
pillantig úgy tűnt, megenyhül.
Majd hangosan elkáromkodta magát. - Nem merlek
itthagyni, nem merlek! Nem érted? Velem jössz! Nincs más
választásod.
Gyorsan elfordult a nőtől. Az ajtó becsapódott mögötte, és
Melisande egyedül maradt.

262
18. fejezet

Nem volt idő hosszú búcsúzkodásokra, amikor elindultak.

És ez alkalommal úgy látszott, a háznép is kettészakad.
Swen és Brenna velük hajózott. Ragwald, Philippe és
Gaston otthon maradtak, ugyanúgy, mint Marié de Tréssé is, aki
pedig korábban megesküdött Melisande-nak, hogy vele tart.
Bármennyire is jólesett volna, ha saját emberei közül
legalább egy elkíséri, Melisande úgy döntött, ő egyedül lesz Conar
társasága. Legalább ha valami nyughatatlan dologra szánja el
magát, senki sem tarthatja vissza - bármit csinál, amikor Conar
csatában van, egyedül az ő vállát nyomja a felelősség.
Semmit nem tervezett. Csak éppen arról volt szó, hogy a
férfi már korábban is sokszor egyedül hagyta. Ő pedig most már
idősebb volt. Visszatért saját otthonába. Még ha Conar jelenléte
erősen érződött is, sok mindent sikerült a saját irányítása alá
vonnia. Sokat tanult, amíg távol volt az otthonától. Dubhlainban
megtapasztalta az írek meleg vendégszeretetét és megtanulta, hogy
a vendégeket és utazókat mindig szívesen kell fogadni.
Persze csak ha ezek az utazók nem a földjeiket dúlni
érkeznek.
Rhiannon mellett megtanulta, hogyan kell kedvesnek lenni
békeidőben. Megtanulta, hogyan lehet gyönyörű falikárpitokkal
kívülrekeszteni a hideget egy olyan erődben, amelyet hosszú ideje
egyetlen uraság ural.
Azt is megtanulta, hogyan kell igazságot tenni a jobbágyok
és bérlők között, némi kártérítést megítélni a károsultaknak és
megbüntetni a bűnösöket.
Nem akarta elhagyni az otthonát. Ide tartozott és a szíve
maradásért sírt.
Azt sem akarta, hogy Conar idegen háborúba vonuljon.
A férfi számára persze ez nem idegen háború, próbálta
magát győzködni a nő. Az apja hívta, a nagybátyja az ard-ri. A nő
nagyon szerette a anyósát és fontos volt számára a boldogsága.
De a szíve majd megszakadt arra a gondolatra, hogy Conar
ismét elmegy.
Elmegy és őt itthagyja.

263
 Ezekről a dolgokról azonban képtelen volt beszélni a
férfinak. Sőt, egyáltalán nem is beszélt vele azóta, hogy az üzenet
megérkezett. Először összepakolta a holmijait, amit magával akart
vinni, majd este több órán keresztül könyököltek Ragwalddal az
erőd bástyájának falán és nézték a csillagokat. Ragwald
felmutatott a holdat övező udvarra és kijelentette, reggel esni fog.
- Most nem leszek távol olyan sokáig! - ígérte a nő. -
Hamarosan hazajövök.
A férfi szorosan megölelte, Melisande pedig az erőd körül
elterülő vidéket nézte, amelyet a hold halványan megvilágított.
Beleharapott az alsó ajkába. Ha gyermeke lesz, azt itt fogja
megszülni. Ha Conar túl sokáig magára hagyja, fogja magát és
hazajön egyedül. És ha mérgében utánajön, legalább itt lesz.
És ha elfordul tőle?
Fájó szívvel emlékezett vissza arra, amit Brenna mondott:
mindenben hajlandó Conar szolgálatára lenni.
Még akkor is ébren feküdt az ágyban, amikor Conar az
éjszaka közepén belépett a szobába. Melisande lehunyta a szemét
és nem szólt semmit. A férfi sokáig állt az ágy mellett és nézte a
nőt.
Majd nagyot sóhajtott, odébb lépett és levetkőzött. Azután
bebújt az ágyba, de egyetlen ujjal sem ért a nőhöz.
A reggel hamar megérkezett. Borús, esős reggel volt,
ahogyan azt Ragwald megjósolta. Melisande már akkor hallotta az
eső kopogását, mielőtt kinyitotta volna a szemét és észrevette
volna, hogy Conar őt nézi.
- Mi az? - motyogta.
A férfi megérintette ujja hegyével az ajkát és figyelmesen
tanulmányozta az arcát. - Semmi - mondta halkan. - Csak azon
tűnődtem, hogy vajon ismét lepedőbe kell-e csavarnom téged.
A nő elfordult tőle, és a ládájára pillantott, amelyben ott
volt a fényes láncing, amely - úgy tűnt - az egész
gyermekkorát tartalmazza.
De a kard a tetején igazi kard volt. És a láncing is jó rá.
Furcsa, hogy a férfi nem vette el tőle mindkettőt, gondolta
a nő. Nem fogja itthagyni. A nő tudta ezt.
- Nincs szükség rá, hogy lepedőbe csavarj - mondta
fáradtan.

264
 Érezte, amint a férfi egy ujjal végigsimítja a hátát, és bár
nem akarta, megborzongott. Milyen furcsa. Az érintéstől hirtelen
úgy érezte, belseje megtelt valami furcsa melegséggel, furcsa
vágyakozással. Szeretett volna a férfi felé fordulni, megölelni,
magához szorítani. Tudta, hogy nagyon rossz lenne, ha a férfi
elmenne, mert rossz lenne nélküle. Éjszakánként hiányozna az
érintése. Hiányozna az ereje, testének melege. Hiányozna az a
csodálatos érzés, hogy valaki a karjában tartja.
Mégsem fordult vissza. Mindegy, mit mond vagy tesz,
úgyis elmegy a háborúba. És őt nem fogja magával vinni ahogy
Brennát magával viszi. Otthagyja egy házban, amely nem az
otthona, mindegy milyen kedvesen bánnak ott vele.
- Néhány feleség - kezdte a férfi - örülne, ha a férjével
mehetne.
- De én nem leszek veled.
- Dehogynem, addig biztosan, amíg észak felé lovagolunk.
- Utána pedig elmész.
- Miért, hiányozni fogok, kedvesem?
A nő nem válaszolt. - Ó, persze, hogy hiányozni fogok
mondta helyette a férfi gúnyos hangon. - Akár egy démonnal vagy
ördöggel is lefeküdnél, csak hogy hazajöhess! Számolni fogod az
órákat a visszatértemig, csak hogy ide visszatérhess. - Elfordult és
felállt az ágyról. Melisande odapillantott és meglátta a férfi
pompás hátát, széles vállát, csípőjének karcsú vonalát, kemény
fenekét és hosszú lábát.
- És mi lesz, ha nem térsz vissza? - suttogta.
A férfi megpördült. - Csak nem aggódsz értem?
- Csak egy kifogás, hogy ne menjek - suttogta a nő
makacsul, szemét lesütve.
A férfi megkerülte az ágyat és felemelte a nő állat.
- Azt szeretnéd, ha cserbenhagynám az apámat, Melisande?
A nő hosszú percekig nem válaszolt. Majd nagyot sóhajtott
és elfordította a fejét.
- Nem. De ezzel kockára teszed az életedet és az enyémet
is.
- Ó, valóban? Miért, ha elesek, veled mi történik?
Meggyászolsz? Vagy gyorsan lerázod magadról a láncokat,
amelyek most oly szorosan fognak, hazajössz és itthon uralkodsz?

265
 A nő felnézett és találkozott a pillantásuk. - Gonosz vagy,
hogy ilyet feltételezel rólam. Soha nem kívántam senki halálát.
- Senkiét? Nem tapasztaltam, hogy Geraldot
meggyászoltad volna!
- Hát, Geraldot éppen nem gyászoltam meg, de azért, mert
ő ölte meg az apámat - válaszolta a nő.
- És különben is - suttogta a férfi - kardot emeltél ellenem...
A nő elfordult tőle és felkelt az ágyból. Alig tett azonban
néhány lépést, a férfi ott termett mögötte és maga felé fordította. -
Erről nem akarok beszélni! - mondta a nő.
- De én igen. - A férfi keze a nő vállán pihent. - Talán nincs
is mitől félni. Visszatérek, Melisande. Esküszöm. Nern fogok
meghalni. Nem engedlek el soha, ezt ne felejtsd el!
- Az apám sem akart elhagyni! - válaszolta a nő halkan. Az
aranyszínű szemöldök összeszaladt, a szikrázó kék szem
figyelmesen fürkészte a nő arcát.
- Ez azt jelenti, hogy egy kicsit valamiképp mégis aggódsz
értem?
- Ne gúnyolódj velem, Conar! - csattant fel a nő.
A férfi arcára mintha egy különös pajzs ereszkedett volna.
- Nem gúnyolódom - mondta.
- És veled mi a helyzet? A zsarnok csak nem aggódik egy
kicsit a jutalmáért?
- Számtalanszor elmondtam már neked, hogy semmi nem
volt, amit jobban akartam volna nálad.
- Akartam - suttogta a nő lesütött szemmel.
A férfi ujjai megfeszültek a vállán. - Visszatérek! - ígérte ismét. -
Esküszöm, nem hagyom, hogy Geoffreyé legyél. És nem halok
meg addig, amíg nem lesz egy gyermekünk, aki átveszi egyszer a
helyemet!
Mondd meg neki! - kiáltotta egy hang a nő belsejében.
Azonban képtelen volt. Csak Brenna szavai és az eltelt idő
hosszúsága voltak a bizonyítékok. Nem érezte magát rosszul.
Egyetlen dekát sem hízott.
A jövő héten, döbbent rá, már két hónapja lesz. Akkor
pedig már biztos lehet. Legalábbis biztosabb.
Conar megígérte, hogy visszatér. Majd amikor ismét
hazatér, megmondja neki, gondolta.

266
 - Mi az? - kérdezte a férfi halkan. A nő megrázta a fejét.
- Melisande! Könyörgöm, ne azzal töltsd az életed napjait,
hogy előlem bujkálsz! - kérlelte a férfi. A nő belenézett a szemébe,
és szenvedélyt, lázat látott benne. Vajon tényleg törődik vele?
Akarta őt, igen. Amíg meg nem unja...
A férfi szája lassan közeledett az övéhez. Csókja
provokatív, forró volt. A nő azon vette észre magát, hogy lábujj
hegyre áll, karját a férfi nyaka köré fonja, ujjai elkalandoznak a
hosszú, szőke hajban.
Éles kopogás hallatszott. Gyorsan szétrebbentek és csak
bámultak egymásra.
- Milord! - Swen volt. Kínosan köszörülte a torkát az ajtó
előtt. - Sietnünk kell, hogy elérjük a dagályt.
- Rendben! - szólt ki Conar.
Melisande már el is fordult. Gyorsan mosakodott,
öltözködött, és tovább egyetlen szót sem szólt a férfihoz.
A parton a férfi felajánlotta, hogy Warrior is velük mehet,
ha Melisande akarja. A nő megrázta a fejét. - Ez az otthona. Nincs
hozzászokva a te furcsa lószállítási módszereidhez.
A nő szíve elnehezedett. Azért nem akarta, hogy Warrior
velük utazzon, mert félt, nem tudná hazahozni.
Amikor elindultak, amikor búcsút intettek a parton
álldogáló Ragwaldnak, Melisande rádöbbent, hogy tulajdonképpen
nem is áll szándékában megvárni Conart.
Sokkal hamarabb itthon lesz, mint a férfi.
Imádkozni fog a biztonságos hazatéréséért - de itthonról.
A tenger meglehetősen hullámos volt, de Melisande még
mindig tökéletesen jól érezte magát. Azon tűnődött, hogy vajon
Brenna nem tévedhetett-e, és hogy esetleg nem a mostanában élt
viharos élet okozta-e idejének kimaradását.
Állandóan magán érezte Brenna figyelő pillantását, és
egyszer, amikor hajóik elég közel haladtak egymáshoz, Brenna át
is szólt, megkérdezni Melisande-t, hogyan érzi magát.
Csupán egyszer álltak meg egy rövid időre Anglia déli
partjainál, vizet és élelmet felvenni, és azonnal folytatták útjukat
Dubhlain felé.
Jó lett volna idejönni, ha nem aggódott volna annyira a
saját otthonáért. Erin szívélyesen fogadta, és mindent tudni akart,

267
ami azóta történt vele, hogy legutóbb találkoztak. Rhiannon és
Eric is itt voltak, mivel Eric is eleget tett apja hívásának és eljött,
hogy segítsenek nagybátyjuknak.
Első napjuk Dubhlain fallal körülkerített városában
csodálatos volt, de fárasztó, és bár édes volt a találkozás azokkal,
akiket szeretett, mindenki hangulatára rányomta bélyegét a tény,
hogy mihelyst mindenki megérkezett, a férfiak csatába indulnak.
Eric egész napját az apjával, testvéreivel, unokatestvéreivel
és rokonaival bezárkózva töltötte. Melisande Erinnel, Rhiannonnal
és sógornőivel üldögélt egész délután a hölgyek
napozószobájában. Ez egy szép, jó szellőzésű helyiség volt, amit
Olaf, a viking építtetett a felesége számára.
Rhiannon idegesen járkált fel-alá, Daria pedig, szokásához
híven egyfolytában izgett-mozgott. Erin és idősebb lányai
nyugodtan ültek és hímeztek. Katherine, Conan felesége
felolvasott egy gyönyörű kéziratból, amely Írország ősi népeiről,
azoknak társadalmi felépítéséről szólt. Olvasott Szent Patrikről,
aki elhozta nekik a kereszténységet és kiirtott minden kígyót a
szigetről.
Melisande egy ideig figyelt, de aztán gondolatai
elkalandoztak. Hirtelen észrevette, hogy Erin gyönyörű zöld
szeme őt figyeli.
- Hogy csinálod? - suttogta Melisande lágyan. - Hogy tudsz
ilyen nyugodtan ülni, amikor mind elmennek?
Erin elmosolyodott és odaadott neki egy tűt. - Fűzd be
nekem a fonalat, légy szíves. A szemem már nem olyan, mint
régen.
- Semmi baja a szemednek, anya! - szólt rá Daria. -
Melisande, mivel Daria ilyen fennhéjázón viselkedik, kérlek, fűzd
be a fonalat a tűmbe! - A nő hangja továbbra is lágy maradt. Daria
odaállt az anyja mögé és a nyaka köré fonta a karját. - Vigyázz,
anya. Azt mondják, én hasonlítok rád a legjobban.
- Szent ég! Valaha én is ilyen vad voltam?
- Még nálam is vadabb, azt mondják! - válaszolta Daria
édesen.
Erin vállat vont. Melisande-ra nézett és elmosolyodott.
Azért vagyok nyugodt, mert számtalanszor láttam már őket
csatába indulni. Én

268
mindig visszatértek. A legtöbben... tette hozzá, majd vállat vont. -
Én is elvesztettem azokat, akiket szerettem. És ahányszor Olaf
csatába indul, egy kicsit mindig én is vele halok. Leith, a
legidősebb vonult harcba először az apja mellett, és azt hittem,
képtelen leszek elviselni, ha nem tér vissza. Szerencsém volt.
Hazatért. De egy kis élet mindig eltávozik belőlem, amikor egy
fiam elmegy. Azonban azt is megtanultam, hogy azzal nem
védhetem meg a hozzám közelálló férfiakat, ha gyengeségre
kényszerítem őket. Apám azért tudta megtartani szigetei
többségét, mert maga mögött tudta a bátyáim támogatását, és a
szövetségeseiét. Amikor Olaf szigetét nem tudta elfoglalni,
hozzáadott feleségül. Addig leszünk erősek, amíg egységesek
vagyunk.
Odahajolt Melisande-hoz. - Conar is vissza fog jönni.
Ebben biztos lehetsz.
- Ő is ezt mondta - motyogta a nő.
Vissza fog jönni - mert utód nélkül hagyta itt őt. -Sajnáltad,
hogy vissza kellett jönnétek, amikor alig értetek haza?
- Nem! - válaszolta a nő gyorsan, de úgy érezte, Erin tudja,
hogy hazudik. Gyorsan lesütötte a szemét. Tudta, még ha
gyermeket vár is, ilyen hamar még nem mozdulhat meg benne.
És mégis...
Apró rezgést érzett. Vajon mi lesz a gyermekükkel? Fiú
lesz, aki elszántan fog harcolni az apjáért és az otthonáért? Ő
harcolt volna az apjáért, mindent odaadott volna!
Ránézett Erinre és megismételte a tiltakozást. - Nem, igazán nem.
Hálás vagyok, hogy ismét találkozhattam veletek, mert el sem
búcsúztam tőletek.
Erin elmosolyodott és letette a hímzést. - Mindig örömmel
látunk itt. Úgy érzem, mintha a saját lányom lennél. -
Megsimogatta Melisande arcát. - Gyönyörű gyermeket neveltem!
mondta lágyan. Majd a többiekhez fordult. - Bocsássatok meg, de
tele a ház vendégekkel, utána kell néznem a vacsorának.
A ház valóban tele volt és pezsgett az élettől. Bryan és
Bryce alig várták, hogy találkozhassanak vele, és Melisande is
örült nekik. A fiúk felkapták és egymás után megforgatták a
levegőben. Rengeteg embert kellett köszöntenie. Dubhlain

269
királyának és királynőjének az összes gyermeke itt volt, és
azoknak a gyermekei is. Szinte lépni sem lehetett.
A nagyon fiatalokat azonban korán elküldték lefeküdni, és
a család elfoglalta a helyét a hallban. Rengeteg ennivaló volt,
gőzölgő nyári zöldségek, vaddisznó, fogoly és hal. A vendégek
egymásnak adták a tálakat. Folyt a bor, a sör és a mézsör.
Ételben gazdag volt a választék, viszont a mulattatást a
minimumra szorították. Egy magányos zenész fuvolázott, amíg
ettek, és Melisande gyorsan rájött, miért.
Conar és ő voltak az utolsók, akik megérkeztek. A férfiak
korán reggel indulnak és ezért hamar nyugovóra is kell térniük.
Olaf volt az első, aki felállt, kezét nyújtva Erinnek. Az
évek kegyesek voltak hozzájuk, alig látszott rajtuk a koruk. Még
mindig gyönyörű és előkelő pár voltak, a férfi szőke, a nő fekete.
Erin keze belecsúszott a férjéébe, pillantásuk találkozott.
Melisande azon kapta magát, hogy elfordítja a fejét, mert biztos
volt benne, hogy még ennyi gyermek és ennyi év után is, ez a pár
szenvedélyesen és gyengéden szeretni fogja egymást a hajnali első
napsugárig.
- Melisande?
Conar nyújtotta felé a kezét. A nő egy pillanatig tétovázott,
mert hirtelen erős fájdalom hasított bele a szívébe. Valami
olyasmit akart, amit csaknem meg tudott érinteni, de mégsem.
Azt akarta, ami egy vikingé volt.
Amit Dubhlain királya és királynéja megosztott egymással.
Finoman beleharapott az alsó ajkába és ujjait a férfiéba
fűzte.
Nem volt könnyű elhagyni a hallt. Ott volt a férfi összes
testvére és azoknak házastársai, akiktől el kellett köszönni.
Mielőtt kiléptek volna a haliból, Conar váltott néhány szót
Ériekéi is. Míg Melisande arra várt, hogy a két férfi befejezze a
beszélgetést, hirtelen egy ismerős alakot vett észre, akit korábban
nem látott.
Mergwin.
Boldogan felkiáltott, odaszaladt és a férfi nyakába borult.
Nem is tudtam, hogy itt vagy!
- Nem maradok sokáig - mondta a férfi. - Én már túl öreg
vagyok a háborúhoz. Brenna szeme már élesebben látja a jeleket,

270
amelyeket az Úr mutat nekünk, mint az enyémek. De nagyon
vágytam haza, így idehajóztam Ériekéi és Rhiannonnal. Lesz
időnk még beszélgetni - ígérte.
A nő megcsókolta az arcát. - Nagyon örülök.
- A férjed vár -- mondta Mergwin, mire a nő hátranézett.
Conar valóban várta már, odaintett Mergwinnek, és Melisande
rájött, az öreg valószínűleg egész nap együtt tanácskozott a
férfiakkal.
- Akkor jó éjszakát. Holnap találkozunk - mondta.
Az öreg egy pillanatra még visszatartotta. - Conar vissza
fog jönni -mondta.
- Ő is ezt mondja.
- Ez az igazság. A kockák is ezt jósolták.
- A kockák soha nem tévednek? -Amikor kivetem őket?
Ritkán.
A nő elmosolyodott. - Köszönöm.
- Melisande - suttogta a férfi, éppen akkor, amikor a nő
elfordult tőle.
- Igen, Mergwin?
- Fiú lesz.
- Micsoda?
- A gyermeked. Fiú. Megmondtad már neki?
A nő elsápadt. - Még nem is vagyok benne biztos! - kiáltott fel.
Majd halkan hozzátette -- Te... meg akarod mondani neki?
- Nem, lady. Ez a...
- Tudom, az én dolgom! - vágott közbe a nő.
- Melisande - suttogta a férfi ismét.
- Igen?
- A farkasok egész életre választanak párt.
- Micsoda?
- A farkasok - ismételte meg az öreg gyászos hangon. - És
a kölykeik. És a kölykeik kölykei. Egész életre választanak párt.
A nő elmosolyodott és azon tűnődött, vajon az öreg hogyan
tud ilyen könnyedén olvasni a szívében, és közben remélte, a
többiek nem tudnak.
- Csak beszélek összevissza - mondta az öreg.

271
 - Uhum! - válaszolta a nő. De mosolyogva megcsókolta az
arcát, megfordult és elszaladt. Megfogta Conar kezét és a férfi
felvezette a szobájukba.
Elég nagy szoba volt. Az ablakban jól látszott a hold,
amely most kezdett feltűnni az éjszakai égen. A nő egy szalaggal
babrált a ruhája hátulján, amikor megérezte a férfi kezét.
Egyenesen állt és megvárta, míg a férfi kioldja a szalagot.
- Tudom, hogy mérges vagy - szólalt meg a férfi halkan.
De ma éjszaka is küzdeni akarsz? - Szája forró parázsként tapadt a
nő meztelen nyakára.
A nő néhány pillanatig mozdulatlanul állt, majd megfordult
a férfi karjában. Pillantásuk találkozott.
- Nem! - mondta lágyan. - Nem.
Ma éjjel nem. Amikor oly sok éjszakát kell majd egyedül
töltenie.
Amikor azt tervezi, hogy szembeszáll vele.
Amikor a férfi ellovagol Brennával.
Nem, ma éjjel nem. Ma éjjel szeretni fogja, mindent
bevetve, amit a férfitól tanult, mindennel, amivel Isten
megajándékozta. Forrón, nyitott szájjal viszonozta a férfi csókjait,
testét hozzányomta, hajával csiklandozta, nyelvével, fogaival és
szájával csókolta, simogatta és Izgatta. Egyre lejjebb és lejjebb
csúszott a férfi teste mentén.
A férfi ujjai belemélyedtek az ébenfekete hajba, de hagyta,
hogy a nő azt tegyen vele, amit akar. Nehezen, szaggatottan
lélegzett. A nő lábujj hegyen megkerülte a férfit, körbecsókolva a
vállát, majd egyre lejjebb csókolva. Simogatta, kóstolgatta,
birtokolta.
A férfi hagyta, hogy azt tegyen, amit akar, addig a pontig,
amikor felkapta, odavitte az ágyhoz és pillantásuk egybefonódott.
Azonban a testében tomboló vágy és energia ellenére csak lassan
és óvatosan szerette.
Kóstolgatta a nőt, képtelen lévén betelni vele. Simogatta,
mintha ujjai hegyébe akarná vésni bőre érintésének emlékét. És
végül, amikor a nő már vergődött és vonaglott a vágytól, egyesült
vele és együtt emelkedtek a csúcsra.

272
 Később, mikor magukhoz tértek, ujjaik összefonódtak,
ajkuk véget nem érő csókban találkozott. A tűz lassan, kitartóan
égett.
Majd mikor ismét fellángolt és kihunyt, ott feküdtek
egymás mellett kimerültén és megrendültén. Melisande szinte
mozdulni sem tudott. Mégis örült a férfi érintésének. Örült a
karnak, amely szorosan tartotta, az erős lábnak, amely az övére
fonódott. Lehunyta a szemét.
Amikor felébredt, Conar már csaknem teljesen fel volt
öltözve. El sem tudta képzelni, hogyan aludhatott ilyen sokáig,
amikor az udvarról felhangzó lárma szinte elviselhetetlen volt.
- Siess - sürgette a férfi -, már majdnem indulásra készek a
többiek.
A nő gyorsan kiugrott az ágyból, megmosta a szemét és
felöltözött.
Mikor visszatért, a férfi már teljes harci díszben állt a
szoba közepén; mellén vért, csípőjén kard, kezében sisak.
Odahúzta magához a nőt és még egyszer mélyen belekóstolt
ajkának édes ízébe.
- Visszatérek. Várj rám, és visszatérek!
A nő megremegett. Belenézett a férfi szemébe és bólintott.
A férfi végigsimította az arcát, majd azt kérdezte: - Melisande,
figyelsz rám?
- Igen! Várnom kell rád.
- Engedelmeskedj nekem ebben.
- Igen! - kiáltotta a nő.
- Ez szenvedély vagy gyűlölet, ami így lángol a
szemedben? - kérdezte.
A nő lesütötte a szemét, de a férfi megragadta a kezét.
Melisande!
- Könyörgöm neked...
- Én könyörgöm neked, lady. Engedelmeskedj!
- Miért, van más választásom is?
- Nincs - válaszolta a férfi röviden. Majd megfordult, hogy
el hagyja a szobát.
A nő követte. A férfi megállt, megfordult és megfogta a
kezét. Kéz a kézben mentek le az udvarra, ahol Swen már várta
Conart, kötőféken tartva Thort. Conar elvette a kötőféket, majd

273
megállt és megölelte Melisande-t. A nő alig kapott levegőt, mert
attól félt, képtelen lesz megállni a saját lábán, ha a férfi elengedi.
A nő szemébe könnyek szöktek. – Az Úr legyen veled
suttogta hirtelen. - Imádkozom, hogy az Úr legyen veled.
- Igen, lady. És veled is. - Egy pillanatra a tenyerébe zárta a
nő arcát, majd gyorsan felpattant Thor hátára. A nő egy kéz
érintését érezte a vállán. Rhiannon. Elhátráltak a lovaktól, és
Melisande látta, amint a család egy csapatba gyűlik az udvar
sarkában.
Pompásak voltak és rémisztőek. Formátlan sorban
gyülekeztek, amely vég nélkül kanyargott. Ott ült Olaf, oldalán két
szőke fiával, Ériekéi és Conarral. Magasak és harciasak voltak,
magas viking sisakjukban, szemük azúrkéken csillogott, még így,
a távolból is. Ott voltak a többiek is, Conan, Bryan, Bryce és
Leith. Michael és Patrick, a keresztfiúk is ott álltak a sorban. És
Erin számtalan testvére, nagybátyja, egy másik Eric, a tiszta
viking, Olaf másik testvére.
Egy pillanatig lenyűgözőek, csodálatosak voltak. Majd
megremegett a föld, mivel elindultak.
Hatalmas hullámokban tűntek el a fallal körülvett város
kapuin át.
Melisande Dubhlainben maradt hosszú hetekig, azon
tűnődve, vajon milyen hír fog érkezni a csatamezőről.
Küldöncök naponta érkeztek a városba. De hírt nem
hoztak. Maelmordennel tárgyaltak Niall visszatértéről, követelték
azt. Erin minden egyes üzenetet felolvasott a napozószobában,
majd tovább várakoztak.
Ahogy teltek a napok, Melisande még mindig nem érzett
semmit, a legkevésbé sem volt rosszul.
Azonban mostanra már több mint két hónap eltelt és
nyoma sem volt a havibajának.
Akarata ellenére is gyakran álmodozott egy gyermekről. És
már nem tűnt olyan borzalmasnak, hogy netán fiú lesz, és az
apjára hasonlíthat.
Otthonról is kapott leveleket, ezek azonban nagyon
lehangolóak voltak. Ragwald furcsa eseményekről tudósította.
Egyes reggeleken lovasok jelentek meg a hegygerincen és onnan
figyeltél az erődöt. És ezek a lovasok újra és újra visszatértek.

274
 - Valami baj van? - kérdezte Erin.
Igen! - szerette volna kiáltani a nő. Azonban nem mert
őszinte lenni az anyósával, mert kétségbeesetten próbálta kitalálni
a módját annak, hogy ne itt, hanem otthon várja meg Conart.
- Nem, semmi - mondta. - Csak néhány születés és halál.
Elvesztettünk egy juhászt, lázban halt meg, azt írja Ragwald.
Amúgy minden rendben van, békében élnek!
Egy héttel később Rhiannon közölte velük, hogy
hazamegy, mivel Alfréd hajókat küldött, áruval megrakva, ő pedig
haza akar menni Wessexbe.
Itt volt a csodálatos alkalom Melisande számára is.
- Talán én is veled megyek - suttogta. -Mindnyájan itt
akartok hagyni? - kérdezte Erin. Figyelte Melisande-t. --
Rhiannonnal akarsz menni?
Melisande nagyon nehezen tudott Erinnek hazudni.
Gyorsan lesütötte a szemét.
- Várjatok még egy hetet - javasolta Erin.
És ő várt. Rhiannon pedig vele várt. Azonban egyre
aggasztóbb hírek érkeztek Ragwaldtól, ijesztő hírek. Ragwald arra
kérte, kérje meg Conart, hogy térjenek vissza.
A dánok Bruge közelében és más helyeken is gyülekeztek.
Odo is várja Conart, írta Ragwald.
Aznap este Melisande leült levelet írni Conarnak,
mondván, ő megérti a férfi kötelezettségeit, de otthon nagyon nagy
szükség lenne rájuk. Kérte, térjen vissza és menjenek haza.
Ismét várt. Egymás után teltek a napok.
Majd megérkezett férje rövid válasza. Hamarosan
visszatér, írta, de most még nem.
Várnia kell.
Aznap este Melisande szólt Rhiannonnak, hogy vele megy.
Másnap reggel elindultak.
Hazudott Erinnek, azzal indokolva távoztát, hogy látni
akarja Rhiannon gyermekeit, és biztonságban lesz, mivel
Rhiannon Alfréd védelme alatt áll, és senki sem meri magára
haragítani Wessex királyát.
Amikor megérkeztek Wessexbe, Melisande tudta, jól
számított. Ismét írt Ragwaldnak, közölve vele, Conar hajói nem
tudnak elindulni az Észak-Írországban dúló háború miatt.

275
 Egy karcsú hajó jött érte Wessexbe.
Rhiannont nem volt nehéz meggyőzni, hogy haza akar
menni. Egyetlen szóval sem mondta sógornőjének, hogy otthon
baj van, és bár Rhiannon szomorúan engedte el, megértette, hogy
vágyik haza.
Több mint egy hónapnyi utazás után végre hazaért.
Azonban amikor megérkezett, az ég, a tengerpart, a homok
látványa nem nyugtatta meg.
Sőt, ahogy közeledtek a parthoz, hirtelen rosszul lett.
Iszonyúan felkavarodott a gyomra.
Conar borzasztó mérges lesz, ha megtudja, gondolta.
Ellene fog fordulni, meg fogja vetni. És talán egy másik nő karja
között fog vigasztalást keresni, az örökké készenálló Brenna karja
között.
Kilépett a partra. A fél erőd ott tolongott a kikötőben, hogy
fogadja; Philippe, Gaston, Ragwald, Marie, a fejőasszonyok, a
juhászok, a földművesek és a katonák. Nagy örömmel fogadták.
És nagy tisztelettel.
Visszatért, hogy vezesse őket a férje távollétében.
Mindenkit köszöntött, Ragwalddal, Philippel és Gastonnal
vacsorázott, és vacsora közben még több ijesztő hírről értesült. A
dánok egyre nagyobb számban gyülekeztek a környéken. Döntést
hozott két jobbágy közötti vitás kérdésben. Leveleket írt Odónak
és a többi bárónak. Nagyon későn került ágyba aznap este.
A szobájuk. Ahol együtt aludtak. Kinyújtózott és
megpróbált aludni.
Valamiképp mégis sikerült túltennie a férjén. Egyetlen csatában
sem harcolt. Sikerült eljönnie Dubhlainból, majd Wessexből. És
most itthon van.
Nagyon rosszul érezte magát. Émelygett. Könnyek folytak
le az arcán.
Hirtelen úgy érezte, megfullad a könnyektől.
Gyorsan kiugrott az ágyból és még időben elérte a
mosdótálat.
Borzalmasan érezte magát.
Első éjszakája itthon. Ó a grófnő, aki a saját kezébe veszi
sorsának irányítását.
Még soha nem érezte magát ilyen iszonyúan.

276
 És soha nem volt ilyen egyedül.
És még soha nem vágyott ennyire a férje után, tudva,
milyen óriási lesz a haragja.
És az ő büntetése.
Otthon! Milyen kétségbeesetten vágyott rá!
Nem kellett egy démonnal lefeküdnie, hogy hazajöhessen.
Csupán a szívét és a lelkét adta el.

277
19. fejezet

Nagy sereget gyűjtöttek össze.

Végtelen alkudozásokba kezdtek Maelmordennel, közben néhány
kisebb csapat meg is ütközött egymással.
Jóval nagyobb volt a seregük, mint Maelmordené, de
Maelmorden mellett ott állt a nagybátyja, Niall, a mostani ard-ri,
és ha netán meghalt volna a jelenlegi körülmények között,
Maelmorden joggal követelhette volna magának a címet. Bár az
ard-ri fia mostanában az apjától kapta a címet, nem volt feltétlenül
örökléshez kötve. Az illetőnek bizonyítania kellett, hogy érdemes
az ard-ri címre.
Niall fiai nagyon fiatalok voltak -- még a csatába sem
mehettek.
A keresztény világban szokássá vált a danegeld, a dánok
által követelt adó fizetése, és viking megszállók küldése. Azonban
bár Maelmorden ősi ellenségeit, a dánokat hívta, hogy harcoljanak
helyette, nem az aranyat akarta. Azt akarta, hogy a kisebb királyok
behódoljanak neki, elismerjék hatalmát.
A hadjárat hosszú hetei alatt Conar Leith-szel, Ériekkel, az
apjával és bátyjaival az oldalán többször harcolt Maelmordennel
és vad szövetségeseivel. Olaf ismét Niall visszatértét követelte.
Soha nem fogadná el sem Maelmordent, sem a fiait maga után.
Conaught királya és más királyok is Olafot támogatták.
Maelmorden bedühödött, megesküdve, hogy Niallnak
nagyon kevés ideje van hátra.
Végül mindnyájan elhagyták a csatamezőt. Tulajdonképpen igazi
harc nem is volt, visszavonultak táborhelyeikre.
Aznap éjszaka Conar a szabad ég alatt aludt. Amint a
csillagokat nézte, eszébe jutott Ragwald, majd Melisande, bár ő
tulajdonképpen állandóan ott volt a gondolatai között. Nagyon jól
tudta, hogy helyzetük rendkívül bizonytalan, és mindenki
tudatában volt, miszerint a dánok nagy összevonásokat tartanak a
frank és fríz partoknál.
A férfi azon tűnődött, vajon lett volna-e valami jobb módja
a válasz írásnak, de aztán rájött, hogy nem.

278
 Iszonyúan hiányzott a felesége. Azok az érzések, amelyek
az utolsó napokban ébredtek közöttük, állandóan kísértették, éjjel
és nappal.
Az éjszakák persze sokkal rosszabbak voltak, mert amint
lehunyta a szemét, a katonákkal teli csatamezők eltűntek, és már
látta is maga előtt a nőt, amint keresztülsétál a szobán meztelenül,
és hallotta fülében a suttogását. Úgy érezte, csak ki kell nyújtania
a kezét, és megérintheti.
A hosszú, üres éjszakákon keze csupán port és sarat
markolt ott, ahol a feleségének kellett volna lennie.
Voltak nők a táborban, de bármennyire is lángolt a teste,
rájött, hogy nem vágyik egyikükre sem; a kis boszorkány, aki
ellopta az érzéseit, a lelkét is ellopta. Szerelmes volt a feleségébe.
Furcsa érzés volt, nem mindig édes, mivel sok szenvedéssel is járt.
A nővel álmodott, vágyott rá, egész nap és egész éjszaka csak rá
gondolt.
Álmai általában édesek voltak, de ezen az éjjelen a férfi
azon kapta magát, hogy rohan keresztül a sötétségen, tudva, hogy
elveszítette. Szíve úgy vert, mint egy harci dob. Szaggatottan
szedte a levegőt, izmai égtek és sajogtak. Hangosan szólította a nőt
és még gyorsabban kezdett futni, és hallotta, amint a nő őt hívja,
de nem látta sehol.
Az ellenség ott volt előtte. A férfi hirtelen megállt és szinte
beleolvadt abba az öreg fába, amely ott lengette az ágait. Mint a
fa, keresztül tud osonni az ellenségen. Ismét meghallotta a nő
hangját.
Eltemették a feleségét. Mélyen lent volt a föld alatt. Hangja
egyre halkabban hívta. Melisande... hangja sírós volt, haza akart
jönni hozzá.
Már majdnem elérte a nőt. Ismét hallotta a hangját. Majd
ismét. El fogja érni, mindegy, hogy az ellenség itt táborozik.
A férfi rémülten felülve ébredt, beleverve a fejét a fa
törzsébe. Thor ott állt mellette és a gazdáját nézte. A férfi
felnyögött és a fejét tapogatta. A közelben bátyja, Leith
forgolódott, mivel ő is úgy döntött, hogy a szabad ég alatt alszik.
Eric közvetlenül mellette feküdt.
- Conar!

279
 A férfi megfordult. Leith, aki időközben komoly férfivá
érett és már nem gúnyolta többé az öccsét, komoran méregette.
- Mi a baj? Jól érzed magad? Conar bólintott. - Miért?
- Dobáltad magad álmodban és nyögtél.
Conar nem volt pirulós fajta, de most érezte, amint a vér
elönti az arcát. A fene essen bele! A nővel kapcsolatos rémálmai
még láthatók is.
Egy pillanatig tétovázott, végtagjainak recsegését
hallgatva, amint nagyot nyújtózott. Leith és Eric is felkeltek és
most őt figyelték. Eric, aki jobban ismerte családi életét,
megkérdezte: -Az otthoni helyzet miatt aggódsz?
- Én mindig aggódom az otthoni helyzet miatt - felelte
halkan. Majd vállat vont és elvigyorodott. - És amikor itt vagyok,
az itteni helyzet miatt aggódom. - Egy pillanatra elhallgatott, majd
folytatta. -- Érdekes álmom volt. Olyan, ami még hasznunkra
lehet.
- És mi volt az? - kérdezte Leith.
- Mást sem csinálunk, csak szemtől szembe összecsapunk
velük. Mi lenne, ha pontosan kiderítenénk, hogy hol van Niall... és
kiszabadítanánk?
- És hogyan?
- Valaki beoson a táborukba. Egy ember láthatatlan, amikor
az ellenség sokat vár.
- Talán... -- mondta Leith és Ericre nézett.
Összegyűjtötték a testvéreiket és a többi rokont, majd felkeresték
Ólafot. Azonban mielőtt tanácskozni kezdtek volna, kémeket
küldtek ki az ellenség táborának széléhez, hátha így is sikerül
kideríteni, hol van Niall.
- Egy ember kockára teszi az életét. Lehet, hogy elfogják,
megkínozzák. Lehet, hogy ez csak megnehezíti a helyzetünket -
kezdte Olaf.
- Apa! De ez így nem mehet tovább! - tiltakozott Conar.
Olaf körülnézett. -- Leith?
- Szerintem Conar ötlete jó. Apa, ezek csak itt akarnak
minket tartani. Csali az egész. Nem rohanhatjuk le őket szemtől
szembe, mert ha megöljük Maelmordent, a dánok legyilkolják
Niallt.
- És ki vállalkozna a dologra? -- kérdezte Olaf.

280
 - Én - mondta Conar, megrémülve a testén végigfutó
borzongástól. -- Az én álmom volt, nekem kell mennem.
- És hogyan?
- Szerzetesi csuhában - válaszolta Conar.
- Fivérem, a szerzetes! - motyogta Eric, és a csoport
tagjainak halk kuncogása némileg megtörte az eddig uralkodó
feszültséget.
- Ó, de mostanában nagyon megváltoztak a szokásai, nem
vettétek észre? -- motyogta Leith. -- Vajon miféle varázslat
okozta?
- Szerintem ez a varázslat magas, fekete hajú...
- És borzasztóan akaratos és engedetlen - mondta Conar,
végignézve a csoport tagjain. - Mi lenne, ha visszatérnénk eredeti
témánkhoz?
- Ó, természetesen. Vissza az üzlethez -- jelentette ki Leith.
- Apa, egy bizonyos pontig titoktartásra van szükségem,
azután pedig az egész seregre. Segítségre lesz szükségem.
- Niallt biztosan nagyon jól őrzik.
- Kívülről. Bent, szerintem, egy vagy két ember őrzi.
Ennek ellenére az eltűnése nagyon hamar kiderülne, és ekkor
lenne szükségem a seregre.
- És mi van akkor, ha Niall megsérült, megnyomorodott?
- Ez egy olyan kockázat, amelyet vállalnom kell, apa. -
Várunk -- mondta Olaf. -- Várunk, amíg az embereink
visszatérnek, és elmondják, mit sikerült megtudniuk.
Conar, várj még egy percet. Szeretnék veled néhány szót váltani.
A többiek eltávoztak, Conar pedig ottmaradt az apjával a
gyorsan összetákolt faházban. Olaf tett néhány lépést, majd
megfordult.
- Hallottál a feleséged felől?
A férfi úgy érezte, mintha tagjait jég lepné el. -- Nem, nem
hallottam -- válaszolta. -- Mostanában nem. Akkor írt, amikor
levelet kapott Ragwaldtól az érkező dánok számáról, és én akkor
válaszoltam is neki. Azóta nem hallottam felőle. Miért, mi a baj?
- Talán semmi. Erin azt írta, hogy Melisande elhajózott
Rhiannonnal Wessexbe, ennyi az egész. Arra gondoltam, esetleg
kikérhette volna az engedélyedet.

281
 Conar haragját megduplázta a félelem. Hirtelen kiszáradt a
szája.
- Hazamehetsz, Conar. Majd valaki más véghezviszi ezt a
tervet. Ha...
- Nem, apa. Én fogom véghezvinni. Még ma. Azután
elmegyek.
Egy perc gondolkodás után Olaf bólintott. -- Talán igazad
van. Ha véghezviszed ma ezt a tervet, mindnyájan szabadok
leszünk.
A kémek nemsokára visszatértek. Niallt Maelmorden
házában tartják, jelentették. Rengeteg ember járkál arrafelé,
mondták, kereskedők, szerzetesek, szolgák.
Eric és Leith elvezették Conart a külső védelmi vonalhoz.
Thort a gondjukra bízta, tudva, ők itt fognak várni rá. Majd
magára öltve a szerzetesi csuhát, megindult az ellenséges vonalak
felé.
A dánok és írek a földön el nyújtózva aludtak. Egyesek bő,
mások térdig érő nadrágot viseltek, szőrös lábuk csupaszon
meredezett a félhomályban. Sokukon bunda volt a hideg ellen,
csatabárdjuk mellettük pihent.
Hirtelen egy félszemű, medvebőr bundát viselő férfi lépett
oda hozzá. - Mit csinálsz itt?
- Egy embert jöttem lelki gondozni, akit a vonalaitok
mögött tartotok.
- Niall?
- Igen. Míg ti Walhalla termeire vágytok, addig Niall
uraság egy másfajta mennyországot keres és ebben segítségre van
szüksége.
A férfi bosszúsan felhorkant és mondta Conarnak, hogy
várjon. Nemsokára visszatért, és intett Conarnak, hogy mehet.
Maelmorden fittyet hányt a szerzetesekre.
Conar gyorsan átvágott a külső védelmi vonal és a főhadiszállás
közötti területen. Csirkék és disznók állták útját, még itt is, a
királyi házban. Ez volt a legelhanyagoltabb épület, amit Conar
valaha is látott. Apja Dubhlainja hatalmas volt falaival és saját
erődjével...
Ez az épület alig volt több, mint egy csúnyán lemázolt,
összetákolt bódé.

282
 Az udvaron zavartalanul sikerült keresztülhaladnia. Csupán
egy tágra nyílt szemű gyermek köszönt rá.
Az ajtó nagyon alacsony volt. Csak két ember ült előtte.
Egyáltalán nem törődtek vele; széthúzódtak, hogy beléphessen,
majd folytatták a beszélgetést.
Conar fejét lehúzva belépett az ajtón és azonnal az épület
legnagyobb helyiségében találta magát. Tőzeggel megrakott tűz
égett a kandallóban, füstje az egész szobát betöltötte és
kegyetlenül csípte Conar szemét. A föld gallyakkal volt felszórva.
Egy piszkos, rongyos gyermek ténfergett a kandalló előtt.
A szoba közepén Maelmorden ült egy asztal mellett és egy
durva térképet mutogatott a mögötte álló férfiaknak. Mikor Conar
belépett, egy pillanatra elhallgatott.
Maelmorden magas, jó felépítésű férfi volt, erős, vörös
haja kócosán meredezett a fején, szeme sötéten csillogott. Conar
utálta attól a pillanattól kezdve, ahogy meglátta apró, egymáshoz
közel ülő szemében kapzsiság és gonoszság fészkelt.
Maelmorden felnézett Conarra és szélesen elvigyorodott.
Te nem az enyéim közül való vagy, testvérem, és a ruha, amit
viselsz, sem illik hozzád. De úgy hallom, az ard-rit jöttél
lelkigondozni, és én nem tagadom meg tőle a feloldozást. Joga van
hozzá.
Conar meghajolt. - Ez nem az utolsó kenet, Maelmorden.
Én szerzetes vagyok, nem pap. Azért jöttem, hogy lelki támaszt
nyújtsak neki életének ezen nehéz napjaiban.
- Pedig inkább papra lenne szüksége - mondta
Maelmorden, mire a mögötte állók hangos nevetésben törtek ki.
Conar arra gondolt, hogy talán a legjobbkor jött, mert ezek
mintha nagybátyja meggyilkolását terveznék.
- Ha papra van szüksége, küldök egyet magam helyett
biztosította Conar.
Úgy látszott, Maelmorden megelégelte az időt, amit a témára
pazarolt. Odaintett egy sötét hajú nőnek, aki a sarokban, a
kandalló mellett üldögélt.
- Vidd oda a... vendégünkhöz - parancsolta.
Conart végigvezették egy hosszú, sötét folyosón. Egy
hatalmas viking ült egy nagy faajtó előtt.

283
 - A szerzetes bemegy - mondta a nő, majd megfordult és
elment. A vörös hajú dán egyáltalán nem foglalkozott Conarral.
Fel mordult, majd belökte az ajtót. Conar belépett az apró,
tőzeggel felszórt, ablaktalan szobába. Olyan sötét volt bent, hogy
alig látott. Csupán egy alak körvonalait tudta kivenni, aki egy
gallyakból készült ágyon üldögélt a fal mellett.
- Isten hozott, testvérem - szólalt meg Niall. - Nyugodtan
várj, amíg a szemed megszokja a homályt. Tudod, én már régen itt
vagyok, és jól látok a sötétben.
Conar gyorsan odalépett a nagybátyjához, és leült mellé. -
Azért jöttél, hogy megvigasztalj? Egyáltalán nem vagyok
elkeseredve, bármi legyen is, az mind Isten akarata. Maelmordén
megölhet, győzni azonban soha nem fog. Ha én nem leszek is, a
családom bosszút áll értem. -- Nagybátyja pontosan úgy beszélt,
mint a nagyapja. Aed Finnlaith olyan ember volt, aki nyugodtan
rátette a kezét arra, amit meg tudott szerezni -- és megtagadta a
sorsot, amikor csak tehette.
- Igen, ard-ri! - mondta Conar halkan. - De a családod rólad
sem akar lemondani!
- Ki vagy? - suttogta Niall.
- Én? Conar.
Érezte, amint nagybátyja ujjai végigtapogatják az arcát.
Szent isten, Conar! Egyedül jöttél? Micsoda őrültség! Én már öreg
vagyok, fiam, a halálom nem lenne egy nagy tragédia. De te fiatal
vagy, előtted az élet!
- Bácsikám, ezt megbeszélni most nincs időnk. Inkább azt
mondd, fel tudsz-e állni? Tudsz-e járni?
Niall gyorsan felpattant és tett néhány lépést. Egyáltalán
nem látszott bizonytalannak. - Magunkra vonjuk az istenek
haragját! - motyogta Conar.
- Az istenét, fiam. Egy isten van. Ez itt Írország. Apád
áttért a keresztény hitre!
Conar felsóhajtott. - Bácsikám!
- Igen, az idő! Mi a terved?
Conar gyorsan levette magáról a csuhát. - Vedd fel ezt. -De te...
- Leszúrom az őrödet az ajtó előtt, felveszem a páncélját és
kivezetlek. Érted?
- Igen, ez lehet, hogy működni fog... -Működnie kell!

284
Conar otthagyta és visszatért az ajtóhoz. Egy darabig figyelte az
őrt, majd lassan előhúzta csizmájából a kését.
Hirtelen kivágta az ajtót.
A dán meglátta és szeme tágra nyílt a meglepetéstől. Már
nyúlt is a kardjáért, de Conar egy villámgyors mozdulattal elvágta
a torkát.
Zuhantában elkapta a nagydarab dánt, majd gyorsan levette róla a
páncélt, sisakot, elvette tőle a kését és a kardját.
Visszasietett a szobába. Innen már nem volt visszaút. A
gyorsaságon múlott minden.
Niall közben magára öltötte a csuhát. Némán elvette Conartól a
fegyvereket.
- Induljunk!
Conar megfogta a nagybátyja karját, és végigvezette a hosszú
folyosón. Beléptek a szobába, ahol Maelmorden még mindig az
ellenség erejét elemezte.
A norvég nyelv nagyon hasonlított a dánra, azonban mégis
voltak bizonyos különbségek a kettő között, így Conar csak
néhány szót dörmögött oda, mondván, ki kíséri a szerzetest.
- Mi az, már nem tudod megmenteni a lelkét, testvérem? -
kérdezte Maelmorden és hangos kacagásra fakadt. Conar
megszorította nagybátyja karját és gyorsan kifelé indultak. Hosszú
léptekkel tartottak a házat védő őrök felé.
Apja, testvérei és a többi szövetséges már láthatta Őket
innen, és tudhatták, hogy a terv eddig sikeres volt.
Már csak a védelmi vonalon kellett átjutniuk.
Hirtelen vad kiáltás harsant a hátuk mögött. Conar
megpördült. Maelmorden rontott ki a házból, habzó szájjal ordítva.
Kardját lengetve vágtatott feléjük, mögötte az embereivel.
Azonban ugyanekkor a csatamezőn is kiáltás hangzott.
Apja emberei rontottak ki a fák mögül, megindulva a védelmi
vonal felé. Conar meglátta bátyját, Ericet feléjük tartani és
nagybátyját felé taszította. Eric elérte Niallt, Niall ledobta magáról
a csuhát és felpattant Eric mögé a nyeregbe, vadul lengetve
kezében a kardot, amit Conar adott neki.
Conar gyalogosan szállt szembe az őket üldözőkkel,
kardjának egyetlen csapásával kettőt is elnémítva.

285
 A következő másodpercben egy jól ismert ellenség támadt
rá habzó szájjal.
Maga Maelmorden. A lázadó ír király edzett, kemény fickó
volt. Kardjaik újra és újra összecsaptak. Maelmorden mosolygott,
közben fogait csikorgatta. Úgy küzdött, mint egy vadállat.
Soha ne veszítsd el a hidegvéred csatában...
Apja mindig erre figyelmeztette, amikor még gyermek
volt. Conarnak most ez jutott eszébe.
Mikor Maelmorden ismét rárohant, egyszerűen félrelépett
előle. És mikor az ír elhaladt mellett, felemelte a kardját és szúrt.
Maelmorden a lába előtt esett össze. Az apró szem még egyszer
felpillantott rá. A férfi elmosolyodott.
- Walhallába megyek, ahol mindennap csatát vívnak.
Szeme lecsukódott. Vér csörgött le a szája sarkán. Meghalt.
- Conar! - Leith vágtatott felé, Thort vezetve maga mellett.
Conar felpattant a lovára és bevetette magát a csatába.
A csata nem sokáig tartott. Most, hogy Maelmorden
meghalt, a védelem megtört. A legtöbb dán elmenekült. Az írek
ledobták fegyvereiket és mélyen meghajoltak Niall előtt, ott a
csatatéren, halott bajtársaik mellett.
És végre véget ért.
Aznap este Maelmorden házában vacsoráztak. Mindenki
Conart dicsérte; apja, testvérei és a többi király.
- Mit kérsz cserébe, kedves unokaöcsém? - kérdezte Niall.
- Semmit, bácsikám. Csak annyit, add áldásodat a
távozásomra. Szeretnék minél hamarabb hazatérni a saját
birtokomra.
- Melisande elment Wessexbe -- kezdte Eric.
- Nem. Melisande csak felhasználta Rhiannont. Vele ment
Wessexig, onnan pedig saját hajóiért küldetett. Nagyon aggódom
az otthoni helyzet miatt.
- Áldásom az utadra, Conar. De emellett a teljes
támogatásomat is élvezed - ígérte Niall. - Ez a föld mindig
visszavár, ha úgy döntesz, egyszer visszatérsz.
Conar megköszönte és visszavonult. Korán felkeltette
Swent, Brennát és a többi emberét, és kemény vágtában lovagoltak
Dubhlainig, ahol a hajói várták.
Dubhlainban megtudta, minden úgy van, ahogy várta.

286
 Rhiannon írt Erinnek, elmondva, Melisande úgy döntött,
inkább hazamegy.
Melisande is írt, közölve, otthon a helyzet hamarosan
aggasztóvá válhat.
Erin azt válaszolta neki, hogy a férfiak még nem tértek vissza
északról, és hogy Niall továbbra is túsz.
- Azonnal írok egy másik levelet -- mondta Erin.
- Nem. Indulok haza a feleségemhez.
- Már biztos nagyon vágysz rá, hogy a karodba zárd.
A férfi szeme azonban hideg maradt. A nő mélyen
megbántotta, ezért elhatározta, nem mutatja ki érzelmeit.
- Megyek, és elvágom a torkát! - ígérte az anyjának, mire
Erin nem válaszolt semmit, csak megcsókolta a férfi arcát.
- Hagyd, hogy megmagyarázza.
- Anyám, csak azért imádkozom, hogy időben érkezzem!
Azonnal hajóra szállt, meg sem várva a dagályt. Nem volt rá
szüksége, hogy akár Mergwin, akár Brenna figyelmeztesse, milyen
kevés ideje van.
A napok teljesen egybefolytak Melisande számára. A
legjobban az erőd falának állapota aggasztotta, amelynek még
mindig voltak gyenge pontjai. Elküldött néhány férfit, hogy
hozzanak követ a közeli római romoktól, bár még fogalma sem
volt, hogyan akar nekilátni a megerősítésnek.
Üzenetet kapott Odótól, aki úgy látszott, nagyon aggódik a
biztonságáért. Erin levele is megérkezett, amiből kiderült, északon
nem változott semmi.
Úgy érezte, mintha egy örökkévalóság óta nem találkozott
volna Conarral. Iszonyúan vágyott a férfi után, bár a nagy távolság
miatt néha már nem is tudta pontosan maga elé idézni a képét.
Hosszú ideje egyetlen szót sem hallott felőle, és tudta, a férfi
nagyon haragudhat rá azért, amit tett.
Talán soha nem is látom többet, gondolta. Conar nagyon
ragaszkodik az otthonához. És ez az, amit nem ért meg. Ez itt az ő
otthona. Vigyáznia kell az erődre, meg kell védenie. Még saját
testi épsége kockáztatásával is. És a gyermekükével.
Írország hatalmas. Conarnak mindig meglesz ott a helye.
Ez azonban az ő otthona, az ő birtoka és küzdenie kell érte.

287
 A kötelesség már akkor szólította, amikor három héttel
korábban hazaérkezett. Philippe lépett oda hozzá a nagy hallban,
elmondva, az ellenség egy tőlük északra fekvő halászfalut
fosztogat éppen. Melisande éppen Rhiannon levelét
tanulmányozta, valami említést keresve benne férjéről, amikor
meghallotta a férfi érkezését és gyorsan felpillantott a levélből.
- Mit tegyünk, milady?
A nő egy pillanatig tétovázott. - Megvédj ük őket --
válaszolta és gyorsan felállt. - Veled megyek.
Philippe döbbenten bámult rá. - Milady, biztos vagy benne,
hogy ez bölcs döntés?
Ragwald rontott be a terembe. - Dehogy bölcs! A herceg nagyon
mérges lenne!
- De a herceg nincs itt. Veletek megyek - mondta
Melisande hűvös hangon.
Felsietett a szobájába és kinyitotta a ládáját, amiben a láncinget
tartotta. Gyorsan magára öltötte, majd felkapta a kardját.
Hirtelen eszébe jutott a legutóbbi alkalom, amikor a
kezében tartotta és ujjai megremegtek. Egész testét fájdalmas
vágyakozás öntötte el.
Conarnak tudnia kell, hogy ő hazajött. És mégsem jön.
Pedig megesküdött, hogy soha nem engedi el.
Most azonban ő hagyta el a férfit, aki talán úgy döntött, ő
és az erődje nem éri meg a fáradságot. Különben meg mit
számítanak már az ő érzelmei? Ha idejön, biztos megöli őt. Igen,
ugyanolyan félelmetes, mint a legvadabb ellenség.
Gyorsan lerázta magáról félelmeit és lesietett a lépcsőn.
Ragwald és Philippe még mindig ott álltak a hallban és róla
beszéltek.
- Egyedül menjek? - kérdezte Melisande, mikor leért.
Philippe tétován csatlakozott hozzá.
Kemény vágtában indultak az ellenség ellen, és Melisande
tudta, azzal, hogy ő is velük tart, erőt ad embereinek.
Gyors győzelmet arattak, mivel a kis csapat dán csupán
fosztogatás és erőszakoskodás végett szállt partra, eszük ágában
sem volt maradni. Mikor meglátták a feléjük vágtató lovasokat,
ordítva menekültek vissza hajóikra.

288
 Philippe-nek sikerült megmentenie egy szép kisgyermeket
az egyik dántól, aki el akarta rabolni. Gyorsan visszaadta tárt
karral siránkozó anyjának. Gaston, a harcedzett öreg, utolérte a
fosztogatók vezérét és borotvaéles kardjával levágta a fejét.
Melisande végignézte és majdnem rosszul lett. Ennek
ellenére úgy érezte, helyesen cselekedett, amikor velük jött.
Conar soha nem fogja megtudni.
Ha egyáltalán él még.
És hazatér.
Néhány nappal később egy ír dalnok érkezett az erődbe.
Bejelentkezett Melisande-hoz, mondván, az úrnő biztosan élvezni
fogja énekét.
Az ének egy nagy északi csatáról szólt, amelyet nemrég
nyertek meg. Niall kiszabadult. A dalnok nem tudott részletekkel
szolgálni, mert csak az éneket ismerte. Ebből kiderült, hogy az
ard-ri él, az ír csapatok átverték Maelmordent, Niallt
kiszabadították, és Conart kinevezték királlyá Maelmorden helyett.
Melisande megköszönte a dalnoknak, hogy eljött.
- Most már biztosan hazatér - mondta Ragwald.
A nő megrázta a fejét. Vajon tényleg hazatér? Ha igen,
neki kell megküzdenie vele. Nem, szükségük van rá. De vajon mit
fog tenni vele a férfi?
- Nem jön haza. Királyt akarnak belőle csinálni
Írországban.
- Felesége van.
- Írországban egy férfi félreteheti a feleségét, ha ő úgy
akarja! -- válaszolta Melisande halkan.
- Hazajön - erősködött Ragwald.
Azonban másnap reggel, amikor felébredt, nem Conar volt,
aki érkezett.
Gaston rohant oda hozzá. - Szent isten! El sem tudod képzelni,
hogy mi történt! Geoffrey megtámadott minket! Hatalmas sereggel
vonult fel a hegygerincre!

Melisande majd megfagyott. Sötét és hideg volt Geoffrey

borzalmas föld alatti börtönében.
Emlékezéssel próbálta elűzni magától a félelmeit.

289
 Az a hatalmas ellenséges sereg! És mindez csak ma reggel
történt!
így kezdődött a napja. Ismét felöltötte a láncingjét. Megütköztek
Geoffreyval és Ragwaldnak igaza volt -- ő pedig tévedett.
Conar megérkezett gyönyörű hajóján. Visszaverte Geoffrey
seregét és bevágtatott az erődbe.
Odalépett hozzá és megölelte.
Ő pedig ismét küzdött ellene. Azt mondta neki, hogy
gyűlöli, amikor pedig szereti.
A férfi ismét megérintette. A mennyországba repítette,
szeretkezett vele.
Soha nem engedlek el. Igen, újra és újra elmondta. De most
már milyen esélyei vannak?
Melisande szorosabbra húzta magán a köpenyt, amint ott
ült a sötét börtönben, mélyen a föld alatt, ahová Geoffrey vetette.
Próbálta visszatartani a könnyeit, a torkában feszülő sikolyt. Pedig
ki láthatná a könnyeit? Ki hallaná a sikolyát?
Lehunyta a szemét, és azért imádkozott, hogy Geoffrey
minél később jöjjön vissza érte. Ha a férfi hozzáér, ő meghal,
gondolta.
Nem halhat meg. Hiszen gyermeket vár.
Mondja ezt meg Geoffreynak? Vajon ez távol tartaná tőle?
Nem, meg lenne győződve, hogy minél hamarabb meg kell
ölnie őt.
Melisande felállt, de koromsötét volt. Még szorosabbra
húzta magán a köpenyt és megpróbált tenni néhány lépést. Lába
csupasz volt, sebes, véres. Óvatosan botorkált a sötétben.
Hirtelen felvisított egy patkány, mire a nő rémülten
visszarántotta a lábát.
Meg kell szöknie. Ha Isten adna neki még egy lehetőséget,
ő...
Miért, mi lenne akkor?
Tényleg, mi lenne? -- gúnyolta saját magát.
Megmondanám neki, hogy szeretem és hogy gyermeket várok
tőle. Hogy azért voltam sértett és makacs, mert nem értette meg,
küzdenem kellett vele, azt hittem, egyedül harcolok, de szükségem
van rá.
A férfira gondolt, gyengéd érintésére.

290
 Ha Geoffrey idejön, meghal - vagy Geoffrey, vagy a saját
keze által.
Milyen bolond vagy! - kiáltotta magának. Küzdenem kell,
menekülnöm, megtalálni az ajtót...
Hirtelen mozdulatlanná dermedt. Az ősrégi ajtó
megnyikordult. Oly régen volt itt a sötétben, hogy érzékei
kifinomultak. Valamit érzett.
Lábujjhegyre állt és a falhoz simult. Még a lélegzetét is
visszatartotta. Szíve vadul vert.
Már nem volt egyedül.
Valaki belépett a koromsötét cellába.
Valaki, aki bezárta maga után az ajtót, összezárva
kettőjüket.
Néma sikoly rezgett a nő torkában.

291
HARMADIK RÉSZ

Később, Szívek harca

20. fejezet

885 tavasza, Frankföld partvidéke

A fal ma volt kitéve a legnagyobb veszélynek, gondolta

Conar, miközben egy fáklya fényében vizsgálgatta a repedéseket.
A fal és az életünk, sóhajtott fáradtan. Szent isten, micsoda
borzalmas nap volt. A félelem, amely elöntötte, amikor meglátta
az ostrom alatt álló erődöt, iszonyú volt; még soha nem érzett
ehhez foghatót.
És a félelem csak még tovább tüzelte a haragját.
Nagyon mérges volt. És még mérgesebb lett, amikor
megérkezett, amikor a feleségét csaknem megölte Geoffrey, az az
átkozott áruló.
Mi lett volna, ha nem érkezik meg időben?
A gondolattól hideg verejték lepte el a homlokát, egy
pillanatra lehunyta a ^szemét és imádkozott, hogy múljon el belőle
a feszültség. És a felesége! Micsoda iszonyú távolság van most
közöttük!
Kiadta a parancsot, hogy támasszák meg a falakat
éjszakára, majd elfordult és megindult az épület felé. Hirtelen
megérezte, hogy valaki áll mögötte, és amikor megfordult,
Brennát látta.
- Mi az? - kérdezte, karját összefonva a mellkasa előtt.
Brenna alig észrevehetően megrázta a fejét. Nagy levegőt vett,
majd kifújta. - Nem kellene ennyire szigorúnak lenned vele.
A férfi összevonta a szemöldökét. - Brenna - mondta
nagyon halkan -, megtagadta a parancsomat, idejött és ebből
csaknem katasztrófa keletkezett.
- De hát ő tudta, hogy meg fogják támadni!
- És mi ez az erőd? Csak kő és fa! - csattant fel a férfi. Ha
lerombolják, felépítjük.
- Ez az ő népe - emlékeztette Brenna.

292
A férfi elfordult tőle. - Szembeszállt velem. Nem tudom, miért
álltái a pártjára. Különben ő nagyon gyanakvó veled szemben.
Brenna elmosolyodott. - Azért, mert nem látja az igazságot.
Nem látja, hogy azért nem engeded, hogy veled utazzon, mert
halálosan félted. Én sokkal rugalmasabb vagyok.
- Brenna!
- Én úgy szolgállak, mint Swen és a többiek.
A férfi elnémult, tudva, hogy a nő még mondani akar
valamit.
- Ugye nem csináltál vele semmit?
- Mit csináltam volna? - mordult fel a férfi. - Mondd,
milyen régen ismersz engem? Szerinted mit csináltam
volna vele?
- Még soha nem láttalak olyan mérgesnek. - A nő egy
pillanatig tétovázott. - Sem olyan sértettnek.
A férfi felsóhajtott. - Nem, nem vertem meg! Bevallom,
nagyon magam alatt vagyok. De mit csináljak vele? Zárjam be a
toronyba? Valamiképp meg kell értetnem vele, milyen
nyughatatlan, mennyit kockáztat!
- Mennyit kockáztat... - motyogta Brenna.
- Miről beszélsz? - kérdezte a férfi elkeseredetten. -- Miért
aggódsz amiatt, amit csinálhattam volna? Miért, mi mást
kockáztat?
Brenna gyorsan lesütötte a szemét, de elkésett.
- Tudni akarom -sürgette a férfi.
- Ön - Ő nem mondott neked semmit?
Conar kétségbeesetten az égre emelte a karját. - Brenna,
Melisande nem fogadott tárt karokkal.
- De szerintem te sem gyengéd csókkal üdvözölted.
- Szembeszállt velem, megtagadta a parancsomat, Brenna!
- De levélben megírta, hogy haza kell jönnöd.
- Nem hagyhattam ott az apámat és a testvéreimet.
- Ő sem hagyhatta cserben az ő népét.
- Rendben, Brenna. Szeretném tudni, hogy mi az, amit
megpróbálsz elhallgatni előlem, miért aggódsz ennyire. Ha van
valami oka, amiért ne...
- Gyermeket vár tőled.

293
 A férfi nem kapott levegőt. Annyira megdöbbent, hogy alig
állt a lábán, egy könnyű szellő is felboríthatta volna. Igen, mindig
is akart egy gyermeket. És igen, a gyermekek attól lesznek, amit
Melisande és ő olyan jól tudtak együtt csinálni.
Azonban eddig eszébe sem jutott, reménykedni sem mert
benne, hogy a felesége viselős. Talán mert a nő annyit küzdött
ellene, talán mert nem akarta, nem akarta őt.
Conar nagyot nyelt. Nem, neki nem mondta meg, egyetlen
szóval sem utalt rá.
Úgy látszott, Brenna olvas a gondolataiban. - Talán még nem
teljesen biztos benne és addig nem akart szólni.
- És talán olyan mélyen gyűlöl engem, hogy esze ágában
sincs szólni.
- Nem gyűlöl téged.
- Gyűlöl, utál, megvet - azt hiszem, ezek a helyes szavak. –
A gyűlölet, milord, nagyon közel áll a szeretethez – a szenvedély
pedig mindkettőnek velejárója.
Vajon Brenna ismeri az ő érzéseit Melisande-nal
kapcsolatban? Igen, biztos ismeri, még ha mások nem is tudják,
mennyire rabul ejtette a szívét a nő frank szépsége.
- Nem kell félned - szólalt meg végül. - Soha nem állt
szándékomban megverni a feleségemet. Hogy mit csináljak vele,
fogalmam sincs. De soha nem ütöttem meg. És most... -- Hirtelen
elhallgatott és egész testében megremegett. Egy gyermek. Egy
csecsemő. Egy helyes kissrác, mint a bátyjáé, Crathé. Egy
gyönyörű kislány, mint Ericé.
De ez az övé...
Ő nevelheti fel, taníthatja. Egy gyermek, akire óriási
örökség vár. Egy gyermek, akit ringatni, csókolgatni, szeretni
lehet.
- Mit csináljak vele? - kérdezte Brennától.
- Esetleg szeresd - javasolta a nő.
A férfi lassan elmosolyodott és fél kezével átölelte a nő
vállát. - Megpróbáltam... - motyogta, majd vállat vont. -- Talán, ki
tudja? Talán meg lehet oldani ezt a nagy viszályt. Jövőnk van, lesz
egy... gyermekünk! -- Keze ökölbe szorult. Vajon a felesége
hogyan gondolkodik erről? Miért nem mondta meg neki?

294
Melisande imádja a gyermekeket, ezt tudta jól, hiszen
számtalanszor látta a bátyja gyermekeivel játszani.
Ez azonban az ő gyermekük lesz.
- Egy kis viking - suttogta. - Vajon akarja-e?
- Csak egynegyed részt viking, milord -- emlékeztette
Brenna. -- Egynegyedrészt ír és félrészt frank.
- Valóban? -Másrészt...
- Igen?
- A mi gyermekünk Swennel félrészt viking lesz
mindkettőnktől és félrészt ír -- szintén mindkettőnktől. –Te és
Swen...
- Szeretnénk összeházasodni. Áldásodat adod rá, Conar?
A férfi megcsókolta a nő arcát és megölelte. - Hát persze!
Áldásom rátok! Fogadjátok szívből jövő jókívánságaimat
mindketten.
- Köszönöm, milord. Mergwin természetesen csalódott
lesz. - Elfintorodott. -- Mindig azt mondogatta, nagyobb hatalmam
lenne, ha a szűzies életmódot választanám.
- Ó, de az a vén gazember nem tud semmit a szerelem
hatalmáról.
A nő elmosolyodott. Conar átölelte a vállát és visszavezette
az erődbe. Swen a nagyteremben ült, sört iszogatva Philippe-pel és
Gastonnal. Conar azonnal töltött magának egy kupa sört és
mindenkinek, aki a teremben volt, majd köszöntőt mondott
Swenre és Brennára. Mindenki az ő egészségükre ivott.
Conar leült az asztalhoz és fél füllel a férfiakra figyelt, akik
a frank királyság helyzetéről beszélgettek.
Melisande az emeleten feküdt. Conar szeretett volna
felmenni hozzá, megrázni és megkérdezni, miért tette ezt vele.
Ugyanakkor szerette volna gyengéden megölelni, megérinteni,
szeretkezni vele, érezni az övének feszülő gyönyörű test
vibrálását, a vágyat, az örömöt, az egyszerű jóleső érzést, amikor
mellette alszik.
Melisande azzal fenyegette, hogy nem lesz ott. Ide, a
terembe nem jött le. Talán mégis fél tőle? Melisande...?
Vajon fel-alá járkál a szobájában, őt várva? Haragszik rá,
vagy fél tőle?
Esetleg vágyik rá?

295
- Ó, de Swen! - hallotta Gaston hangját. -- Azzal egyetértek, hogy
Írországban sok
bajod van. De pillants vissza a mi közelmúltunk történelmére!
Még csak 860 volt,
amikor a vikingek elfoglalták Jeufosse-t, a Párizstól néhány
kilométerre északra fekvő szigetet a Szajnában. Kopasz Károly
megpróbálta kiűzni őket, bátyja, Lotharvele küzdött, hogy
megszüntessék a háborús veszélyt. Ezután Károly másik bátyja,
Louis, délkelet felől támadott, Károlynak pedig el kellett vonulnia,
hogy megküzdjön a bátyjával. Ezalatt a vikingek körülsáncolták
magukat. De a vikingek nagyon furcsák! Egy másik csapat
felajánlotta Károlynak, hogy ötezer font ezüstért megtisztítják a
szigetet a betolakodóktól. Plusz ennivaló és a lehető legjobb
borok, természetesen! Károlynak esze ágában sem volt megfizetni
ezt, és így elkezdte azt, amit a környéken mindenfelé láthattok
- olyan erődök építését, mint ez is. A vikingek nem szeretnek
erődöket ostromolni.
- Igen - értett egyet Philippe. -- Nektek is megvan a bajotok
és a miénk is egyre több. Amikor Alfréd ezt a nagy győzelmet
aratta 878-ban Angliában, a vikingek akkor vetettek szemet ránk.
És Lothar birodalmát felosztották az egyik és a másik Lajos király
között. A mi, nyugati frankok Lajos királya megnyert egy nagy
csatát a Somme melletti Saucourtnál, azonban nem sokkal utána
öngyilkos lett egy lány miatt. Bátyja, Carloman tavaly halt meg, és
így mi most Kevély Károly kegyelmére vagyunk hagyatva, aki
már több alkalommal kötött üzletet a betolakodókkal. Egyedül
Odo herceg száll szembe velük keményen, mi pedig szilárdan
állunk Odo herceg oldalán!
Conar elmosolyodott, furcsáiIva azt, ahogy ezek a frankok
a királyaikat nevezik. Most Kövér Károly uralkodik, őelőtte
Kopasz Károly volt. Örült, hogy az ő családjában ez nem szokás.
Nagyapja, jogosan, Aed, az Igazságos volt. Az apja és az apja
nagyapja a Farkasok Ura volt, és őt is ugyanígy nevezték.
Hála Istennek. Nem szerette volna, ha hibáiról neveznék el.
Magában elmosolyodott, mert közben eszébe jutott néhány viking
címe. Rodir, a Kopasz, Hak, a Sánta, Raup, az Egylábú.
Talán egyik cím sem túl hízelgő. Vigyáznia kell, nehogy
kihulljon a haja.

296
És vajon Melisande hogyan nevezi őt a távollétében? -- tűnődött.
A Viking. Ő mindig is a Viking maradna, gondolta, akkor
is, ha megtagadná az örökségét és az apját. Ügy tűnt, képtelenség
lenne megértetni a nővel, mindegy, honnan származik valaki,
maga az ember számít, az élet, amit él, az eszmék, amelyeknek
elkötelezi mgát. Ez talán túl nagy elvárás egy olyan nőtől, aki egy
olyan világban él, amelyet ezek az emberek tartanak rettegésben
régóta.
Ó, de hiszen ő kérte tőle! Követelte, könyörgött érte! Meg
kell értetnie vele, hogy félúton találkozzanak, hogy
engedelmeskedjen neki, mert óriási veszélyben van, ha nem teszi.
Meg kell vele...
Szerettetnie magát? Vajon Brenna válasza a megoldás
mindenre?
Hirtelen észrevette, hogy Philippe várakozóan néz rá, és
választ vár valamire. -- Bocsáss meg, Philippe. Ne haragudj,
nagyon fáradt vagyok, és elkalandoztak a gondolataim.
- Örülünk, hogy itthon vagy, milord. Nagyon hiányoztál.
Mindnyájunknak, Melisande úrnővel együtt.
- Köszönöm. Örülök, hogy itt lehetek -- mondta Conar.
Ajka félmosolyra húzódott. Ezek az emberek nem bolondok.
Tudniuk kell, hogy bár Melisande szükségében örült az
érkezésének, ugyanúgy rettegett is tőle.
- így van, milord - mondta Gaston. - Úgy járkált itt
közöttünk az elmúlt pár hétben, mint egy sápadt kísértet. Biztos
vagyok benne, örül, hogy itthon vagy.
Itthon. Igen, most már ez az otthona. Nehéz dolog
elszakadni a szülőföldjétől, érezni a szálakat, amelyek hozzákötik,
és most ehhez is.
Melisande hazája.
Nem, az ő hazájuk.
Talán a nőnek igaza van. Ha igényt tart rá, akkor itt is kell
élnie. Azért imádkozott, hogy a sors megengedje ezt.
Ragwald lépett be a terembe, arcán furcsa, zavart
kifejezéssel.
- Mi az? - kérdezte Conar és befelé sóhajtott egyet. Ha
Brenna a feleségével való bánásmódja miatt aggódik, akkor

297
Ragwald duplán teszi ezt. Bár Ragwald nagyon örült az
érkezésének és Conar tudta ezt.
Ragwald örült, hogy szoros pórázra fogta Melisande-t már
amikor a kezében volt ez a póráz.
- Nem tudom... - motyogta Ragwald, majd vállat vont.
Semmi, vagyis... Nem tudom, de van valami! Órák óta kísért ez az
érzés. - Néhány pillanatig tétovázott, majd elkomorodott az arca. -
Milord, Melisande hol van?
Brenna hirtelen levegő után kapott és kétrét görnyedt.
Swen és Conar egyszerre ugrottak oda hozzá.
- Jól vagy? - kiáltotta Swen idegesen.
- A gyermekkel van valami? -- kérdezte Conar.
A nő megrázta a fejét és megnyugtatóan megfogta Swen fét. A
férfi leült és az ölébe vonta a nőt. - Jól vagyok, csak hirtelen
valami furcsa érzésem támadt, olyan, mint Ragwaldé...
Hirtelen az emeleti csend mintha valami figyelmeztető sikolyt
hallatott volna Conar számára. Felpattant és hatalmas léptekkel
felrohant a lépcsőn. Kivágta szobájuk ajtaját.
És a szobát üresen találta.
Üres. A fene essen bele! Hiszen a feleségének itt kellene
lennie! Megmondta neki, hogy vissza fog jönni, a nő viszont azt
válaszolta, ne is számítson rá, hogy itt lesz.
- A fene essen bele - sóhajtotta. -- A fene...
Úgy érezte, mintha egy kést vágtak volna bele a szívébe. Szent ég,
csak nem próbál meg ismét elmenekülni előle?
- Nem, nem, Conar! - kiáltotta Brenna. - Nézd az ágyat! El
van szakítva a takaró! Itt küzdelem volt!
A férfi két hosszú lépéssel az ágynál termett, és látta,
Brennának igaza van. Megragadta a még ép másik takarót. Feje
hátraesett. -- Melisande! -- A kiáltás belehasított az éjszaka
csendjébe, még az erőd falai is beleremegtek.
Hátratántorodott és szinte az eszméletét vesztette a haragtól
és a félelemtől. Egy pillanatig azt hitte, összeesik. Erőt kellett
merítenie valamiből. Most nem inoghat meg. De hogyan? Hogyan
érkezhetett éppen időben? Hogyan győzhette le az ellenséget,
hogyan ölelhette ismét a feleségét? Hiszen attól tartott, hogy soha
nem lesz erre alkalma, a nő mégis ott volt a karjában, az illatos,
vad, édes Melisande.

298
 Hogyan...?
O, ugyanúgy, ahogy ő kijátszotta Maelmordent
Írországban, ugyanúgy őket is kijátszottak mind. Egyetlen ember.
Senki -- senki más nem tudta volna elvinni innen Melisande-t!
Hiszen úgy küzdött volna, mint egy vadmacska.
- Nem saját akaratából ment el, erre esküszöm! - mondta
Ragwald szenvedélyesen, remegő hangon.
Conar lehajtotta a fejét, próbálva féken tartani félelmét és
haragját, most, amikor a legnagyobb szükség volt rá, hogy hideg
fejjel tudjon gondolkodni.
- Geoffrey - mondta.
- De hogyan...? - kérdezte Philippe.
- A csatának vége volt. Az emberek itt nyüzsögtek, a fal
megrongálódott, mindenki el volt foglalva. Geoffrey látta, hogy
elhagyom a tornyot. És ekkor felment Melisandáért.
Gaston szemében könnyekkel, keresztet vetett. -- És most
mi mit tehetünk...?
Conar Swen felé fordult. -- Valakit küldj le a dán
foglyokhoz. Tudd ki, hová vihette a feleségemet. Olyasvalakit
küldj, aki észrevétlenül be tud csusszanni közéjük. Gyorsan!
Swen sietett teljesíteni a parancsot. Conar képtelen volt tovább
ittmaradni a szobában.
Látni az ágyat, ahol nemrég szeretkezett a feleségével.
És ahonnan nemrég elrabolták a nőt.
Vajon Geoffrey érintette már azóta? A harag vad
hullámokban rázta meg a férfi testét. Bármit tesz is Melisande-nal,
az ő szerelmét nem változtatja meg, de ha bármiképpen is
megbántja, fájdalmat okoz neki, lassan és kínok között fogja
kivégezni, gondolta a férfi.
Pillantása a fényes láncingre esett, majd a nő díszes
kardjára.
Képtelen volt tovább maradni. Elhagyta a szobát, lement a
nagyterembe és ott járkált fel-alá, türelemre intve magát, valami
hírt várva a börtönből.
A hír hamarosan meg is érkezett. Embere, jute lépett be a
terembe Swennel, meghajolt és azonnal beszélni kezdett.
- A dánok nemsokára Párizs ellen vonulnak -- mondta
gyorsan. -- Rengetegen vannak és Geoffrey Sur-le-Mont ezüstben

299
fizetett nekik, hogy vele is harcoljanak. A régi római romoknál
táboroznak, ahonnan Melisande a követ hordatta az erőd
javításához. Geoffrey odavitette. A romok alatt mélyen egy nagy
pincerendszer húzódik meg. Több sírkamra is van itt. Az a hely
egy valóságos labirintus és nincs szükség sok őrre.
- Akkor már indulok is érte -- mondta Conar.
- Elegen vagyunk ehhez? -- kérdezte Philippe. Conar
megrázta a fejét. -- Egyedül megyek.
Philippe felnyögött. -- Micsoda őrültség, milord! Bátor
őrültség! -- tette hozzá gyorsan.
- Geoffrey is egyedül jött érte és egyszerűen keresztülsétált
közöttünk. Ez egy olyan trükk, amit Írországban is alkalmaztunk,
és nem hiszem, hogy Geoffrey számítana rá, hogy most ellene is
felhasználjuk. Nagyjából ismerem ezeket a romokat. Itt
találkoztam Manón herceggel, amikor nagyon fiatal voltam, és
azóta is sokat lovagoltam arrafelé. Emlékszem a fekvésére... és a
vidékre.
Gyorsan odalépett az asztalhoz, félreseperte a kelyheket,
majd egyenként visszahelyezte őket. -- Ez itt az öreg torony. Itt
van egy föld alatti folyosó, amely becsatlakozik a sírkam rákhoz.
Itt vari egy másik, amely az egykori tárolókamrákhoz vezet. - Egy
pillanatig tétovázott, majd egy kelyhet elfektetve helyezett az
asztalra. – Itt! - kiáltott fel. -- Ez az a hely, ahol tarthatják. És itt --
folytatta, újabb kelyhet téve az asztalra -- gyülekeznek az emberei,
itt, a romos fal mögött. Azért, mert innen szemmel tarthatják az
utat. És, kedves barátaim, ti pedig itt fogtok várni rám a
katonákkal. Amikor megjelenek Melisande-nal, álljatok
készenlétben.
- Még ha ki is tudod hozni onnan a feleségedet, akkor is
sokkal kevesebben leszünk -- aggódott Gaston.
Az ajtó felől hirtelen hangos kiáltás hallatszott, és mikor
Conar odafordult, Ragwaldot látta meg a bejáratnál. A férfi alig
kapott levegőt és Conar rádöbbent, Ragwald nem követte őket.
Haja és szakálla kócosán meredezett. Az öreg valahol kint járt. -
Nem, Conar herceg, nem! Én nem hiszem, hogy kevesebben
lennénk!

300
 Ragwald megfordult és felnézett az emeletre. Conar és a
többiek kíváncsian siettek utána. Ragwald felment Melisande
tornyába.
Az éjszaka sötét volt, a tenger azonban így is látszott.
Fáklyafények ragyogtak a vízen.
És a fáklyák hatalmas hajóhadat világítottak meg.
- Szent ég! Még több dán! - kiáltott fel Philippe.
Conar azonban lassan elmosolyodott. -- Nem, barátaim.
Ragwaldnak igaz van. Most már mi vagyunk többen!
- Mi? - kezdte Philippe.
- A családom! - mondta Conar halkan.
Ha Maelmorden elesik, mondta az apja korábban, mindnyájan
szabadok lesznek.
És így is lett.
És ugyanúgy, ahogy ő mindig a segítségükre sietett, ha
szükség volt rá, most jöttek neki segíteni, bár nem is hívta őket.
- Igen! A családom! - ismételte meg. - Megérkeztek! A
hajókra mutatott, amelyek egyre nagyobbak és láthatóbbak lettek,
ahogy közeledtek.
És mintha az égtől is segítséget kért volna, a felhők
elúsztak a hold elől.
Igen, megérkeztek, Eric, az apja, Leith, Bryan, Bryce,
sógora, nagybátyja! és unokaöccsei.
Hirtelen megfordult. - Swen, menj és üdvözöld őket.
Nekem sietnem kell Melisande-ért, mielőtt valami kárt tenne
magában Geoffreytól való félelmében. - Vagy tőlem, tette hozzá
magában. -- Mondd el nekik, amit tőlem hallottál. Tudni fogják,
mit kell tenniük. Egyszer már megtették. Megpördült és a lépcső
felé indult.
- Conar! - kiáltott utána Swen. Conar megállt.
- Hogy fogsz beosonni közéjük, milyen álruhát öltesz?
A férfi elmosolyodott. - Egy olyat, amihez hozzá vagyok szokva.
Olyat, ami beleolvad a környezetbe.
- Igen?
A férfi sóhajtott. - Úgy megyek, mint egy viking, Swen.
Mint egy viking.

301
 Megfordult és most már végleg otthagyta őket. Néhány
perccel később egyedül lovagolt ki a sötétbe, annak ellenére, hogy
egy hatalmas sereg érkezett a segítségére.
Hálás volt érte. Nagy szüksége volt most a segítségre.
De el kellett érnie a nőt. Gyorsan. Egyedül.
Csak így mentheti meg. És csak imádkozhat, hogy kövessék.

302
21. fejezet

Melisande nem látott semmit, még körvonalakat sem a

sötétben. Az a kis fény is eltűnt, amely az ajtó nyitásakor
beszűrődött. Mozdulatlanul állt és hallgatózott.
Hallotta. A mély, szaggatott lélegzést.
Geoffrey? Visszajött volna?
Nem, ő fáklyával érkezett volna. Ő látni akarná a rémületet
az arcán, amikor visszatér érte.
Aki beosont a cellájába, nem hozott fáklyát. Lopva
érkezett.
- Hol vagy? - A halk kérdést norvég nyelven tették fel és a
nő szívét jeges rémület szorította össze. Geoffrey összejátszik
ezekkel a tolvajokkal. És most ezek a tolvajok megpróbálják
elrabolni a díjat, amit a férfi magának szerzett meg.
Melisande tökéletesen mozdulatlan maradt. Valami
mozgott az ajtónál. A dán lejött a lépcsőn és most izmos karját
lengetve próbálta őt kitapogatni a sötétben.
Éppen időben hajolt le, érezve a légmozgást a feje fölött,
alig néhány centire az arcától. A férfi végigment a cellán, majd
megindult visszafelé.
Egy patkány visított fel, pontosan a nő lábánál. Melisande
beleharapott a szájába és újra lebukott a férfi karja előtt.
A férfi halkan, ijesztően felnevetett. - Maradj, kislány.
Lady Melisande. Lady, lady, lady!
A nő hátrafelé araszolt a fal mellett. Egy pillanatig úgy
tűnt, a férfi a szemközti falat tapogatja. A nő ismét visszatartotta a
lélegzetét. A dán körkörösen haladt. Melisande tudta, ismét
mozdulnia kell, különben megtalálja.
így is tett. A férfi nem hallotta meg, mert keze a falhoz
súrlódott.
Folytatta a keresését.
A nő azon kezdett tűnődni kétségbeesetten, vajon meddig
mehet ez így.
Arra gondolt, megpróbálja megtalálni az ajtót. Talán az őr az, aki
keresi.
Talán nem. Talán egy másik dán, és ha odamegy az
ajtóhoz, ketten támadnak rá. Megkockáztassa?

303
 Ekkor a férfi halkan elkáromkodta magát és léptei
keresztüldöngtek a cellán.
Kinyitotta az ajtót, fellépkedett a lépcsőn, nem messze attól a
helytől, ahol a nő állt, hagyva, hogy némi fáklyafény szűrődjön be
kintről. A körvonalak és az árnyékok hirtelen láthatóvá váltak.
A nő körvonala a falon.
- Ó! - kiáltott fel a férfi.
Meglódult a nő felé. Melisande nagy levegőt vett és átcsúszott a
férfi karja alatt, az ajtó felé futva. A férfi a lépcsőn érte utol és
visszarángatta. Melisande ököllel ütni kezdte és közben sikított. A
férfi gyorsan a szájára tapasztotta a kezét és lelökte a földre. A nő
egész teste vonaglott a szorításban és erősen beleharapott a húsos
ujjakba. A férfi elkáromkodta magát és keményen arcul ütötte. A
köpeny, a nő egyetlen ruhadarabja kezdett lecsúszni róla, és érezte,
amint a férfi durva ruhájának anyaga hozzádörzsölődik az ő puha
bőréhez.
Könnyek szöktek a szemébe. A férfi egy pillanatra felemelkedett
róla, hogy jobban elhelyezkedjen, és ekkor a nő felhúzta a lábát és
keményen belerúgott.
A férfi felnyögött, majd hangosan elkáromkodta magát.
Melisande gyorsan kigördült alóla és talpra ugrott. A férfi azonban
elkapta és visszalökte a földre. A nő érezte arcán a leheletét.
Hirtelen azonban valami láthatatlan erő leemelte a nőről és
áthajította a szobán. Nagy dübbenéssel zuhant neki a falnak.
Két férfi volt a cellában, két dán, gondolta Melisande. Az
egyik nekiugrott a másiknak és már a földön hemperegtek, két
sötét alak, vadul tépve egymást. A nő hallotta az ütések hangját, de
ekkor hirtelen valami mást is hallott.
Tőrök. Tőrök csaptak össze és szikráztak.
A nő az ajtó felé kezdett araszolni, de ekkor valami más
hangot hallott.
Amikor a tőr húst ér. Visszatartotta a lélegzetét. A két férfi
állt.
Majd az egyik lassan lecsúszott a földre.
A nő megállt, alig vett levegőt. A győztes felé fordította a
pillantását.
A nő kétségbeesetten az ajtó felé vetette magát.
- Ne, Melisande!

304
Először a nevét sem értette, annyira rémült volt. Szeretett volna
kifutni a világból.
De ekkor ismét ujjak mélyedtek a váltába. Valaki visszarántotta. --
Nem, nem, nem...!
Azon vette észre magát, hogy a falhoz szorítják és egy kéz tapad a
szájára. r
- Melisande! Én vagyok! Conar!
A nő döbbenten állt. Fogai kocogni kezdtek. Annyira
remegett, hogy csaknem összeesett. Félig már lecsúszott a fal
mellett, amikor a férfi elkapta, a karjába emelte és odavitte az ajtó
elé, ahol a fáklyák fénye némi világosságot szolgáltatott. A nőt a
karjában tartva letérdelt.
Igen, ez valóban ő volt. Farkasbőr borította a mellkasát,
vállát, eltakarva páncélját. Csúcsos sisakja csak vadul csillogó kék
szemét hagyta szabadon, fejét és orrát teljesen eltakarta. Lenézett a
nőre és látta a durván elszakított köpenyt, a koszt, amely egész
testét borította és a könnyeket a szemében. Hangjából szinte sütött
a harag. -- Az istenekre, ha bántottak...!
A nő vadul megrázta a fejét. Még soha életében nem félt
ennyire, soha nem érezte saját gyengeségét. De most már itt van a
férfi. Mégis eljött érte.
Próbált megszólalni, próbálta abbahagyni a remegést,
visszatartani a könnyeket, amelyek végigfolytak az arcán. Az ideút
kemény volt. Ez a lyuk nedves és hideg, de Geoffrey bedobott ide,
aztán elment és te... te megérkeztél, mielőtt ez az ember
csinálhatott volna velem valamit.
A férfi gyorsan végigsimított a nő egész testén.
Megsimogatta az arcát, megbizonyosodva afelől, hogy ép és
egészséges. A nő odabújt hozzá, átölelte a vállát és melléből
szaggatott zokogás tört fel.
- Melisande... - A férfi most hosszú, fekete haját simogatta,
de hirtelen elhúzta a kezét és belenézett a nő szemébe. Tudsz
járni?
A nő szeme tágra nyílt. Hirtelen rádöbbent, hogy a férfi
teljesen egyedül jött, viking öltözékben.
Pedig mennyi dán volt a romok körül, amikor őt idehozták!
- Meg tudsz állni a lábadon?

305
 Bólintott és a férfi vállára támaszkodva felegyenesedett.
Még mindig remegett. Elengedte a férfi vállát és állt. A köpeny
visszahullott a helyére, eltakarva meztelenségét. A férfi ott ál It el
ötté.
- Hogy kerültél ide? - kérdezte suttogva.
A kék szemben vad fény villant, mielőtt a férfi válaszra nyitotta
volna a száját. - Mondtam már, soha nem engedlek el.
A nő ujjai ökölbe szorultak az oldala mellett, körme[
belevájtak a saját tenyerébe. -- Nem szöktem meg, Conar. Ők
jöttek. Bejutottak az erődbe, fel a lépcsőn...
- Ssshh, ssh! Tudom! Maradj csendben! Ki kell jutnunk
innen!
- Egyedül akarsz szembeszállni azzal a rengeteg dánnal ott
kint?
A férfi lassan megrázta a fejét. - Keresztülsétálunk rajtuk,
ugyanúgy, mint amikor jöttem. Figyelj ide. Úgy kell tenned,
mintha én is közülük való lennék. Egy borzalmas ellenség. Akkor
talán nem lesz olyan nehéz.
A nő lesütötte a szemét. - Conar...
- Bocsánat, hölgyem. Nincs idő tiltakozásra. Úgy kell
tennünk, mintha még mindig rab lennél, és én csak az egyik
helyről átvinnélek a másikra. Érted?
A nő bólintott. Conar kinyitotta az ajtót. Az előcsarnok üres volt.
Az őr holtan feküdt mögöttük a cellában. A nő nagy
levegőt vett, megérezve Conar kezét a vállán.
- Sietnünk kell - figyelmeztette a nőt.
Végigfutottak az előcsarnokon. A nő szorosan összefogta a
köpenyt a nyakán. Ahogy közeledtek a csarnok végéhez, ahol az
ősi, töredezett kövek kivezettek a friss éjszakába, hirtelen egy
hang hallatszott.
- Ki jár ott?
Egy bőrszandált, rövidnadrágot és bőringet viselő férfi
sietett le a lépcsőn. - Hová viszed Geoffrey nőjét?
- Kiviszem, barátom - válaszolta Conar simán. -Várj!
A dán kardot rántott. -- Hová viszed?
- Haza! - válaszolta Conar. A férfi karjának gyors
mozdulata hátratántorította a nőt. Kezében már ott villogott a kard.

306
A dán támadott, Conar kivédte és egy gyors mozdulattal hasba
szúrta a férfit. - Haza, barátom - ismételte meg Conar,
miközben kihúzta kardját a férfi testéből. -- És ő nem
Geoffrey nője, hanem az enyém.
A dán halott volt és Conar átlépett rajta. Melisande
döbbenten állt, a halottat bámulva.
- Gyere, mennünk kell - mondta Conar. A nő megindult a
lépcső felé.
- Nem, nem erre. Azon a folyosón megyünk. Melisande
tétovázott. Pillantása találkozott Conaréval, mire a férfi megfogta
a kezét. A nő eddig észre sem vette a sötét nyílást a folyosó
oldalában.
Ahogy beléptek, percekig semmit sem láttak. Néhány lépés
után a nő meztelen lába valami furcsát érintett. Megtántorodott,
mert a tárgy kissé felsértette a talpát. Lenyúlt és felvette.
Egy csontot tartott a kezében. Egy emberi csontot.
Csaknem felsikoltott.
- Sshh! -- Conar gyorsan elnémította, kivette a kezéből a
csontot és félredobta.
- Mi ez a hely? -- nyögte a nő.
- Egy római sírkamra. Gyere, menjünk. Ez messze kivezet
a fák közé.
A nő nagy levegőt vett. Óvatosan tett néhány lépést, de
csaknem ismét felsikoltott, mert a föld tele volt szórva csontokkal.
Ugyanúgy, mint a falak.
Bal kéz felől szabályos sorokban csontvázak borították a
falat. Volt, amelyik teljesen csupasz volt, de volt olyan is, amelyen
még ott volt a ruha.
- Szent isten! - suttogta. - A halál városába hoztál! -Milady,
én csak próbállak kiszabadítani! – emlékeztette a férfi, karjába
kapva a nőt, aki képtelen volt levenni szemét a csontokról.
Pillantásuk találkozott. -- Kérlek, ne panaszkodj a módszerem
miatt. A nő rémülete ellenére is elmosolyodott.
- Én kérek bocsánatot, milord. A jövőben gondom lesz rá,
hogyha elrabolnak, cipő is legyen rajtam.
- És ruha! - emlékeztette a férfi.
- Éppen azelőtt mentél el tőlem - jegyezte meg a nő lágyan.

307
 Még távolról sem voltak biztonságban, és Melisande tudta
ezt. Azonban a férfi pillantása nyomán vad remegés támadt a
testében. Meglepően biztonságban érezte magát.
És nagyon boldog volt.
Eljött érte.
Erős karja átölelve tartotta. Testének melege hevítette.
Miért is hajózott el, otthagyva a férfit?
Mert ő csatában volt.
Mert tévedett. Mindegy, mennyire vágyott az otthona után,
helytelenül cselekedett. Szerette volna ezt közölni a férfival, de az
túl gyorsan lépkedett. Nem ez volt a megfelelő hely, a megfelelő
idő erre.
De vajon eljön valaha is a megfelelő idő?
A férfi szótlanul lépkedett keresztül a sírkamrán. A nő fejét
a hideg páncélra hajtotta, szemét lehunyta.
Conar hirtelen letette a földre és maga után húzta. A nő
látta, hogy egy fehér lépcsősorhoz értek, amely felvezet a
szabadba.
- Fel a lépcsőn, gyorsan - parancsolta a férfi. A nő
engedelmeskedett, csaknem elcsúszva a gazzal borított, síkos
köveken.
Hirtelen kiértek a holdfénybe. A nőnek a lélegzete is elállt.
Mindenfelé dánok voltak. Csoportokban és egyesével,
beszélgettek, ettek, aludtak a romokon.
Mindenfelé tüzek égtek.
Melisande egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy ne lássa azokat a
dolgokat, amelyeket az éjszaka sötétje nem tudott elrejteni.
A vikingek brutálisan gonoszok tudnak lenni. Gyakran
elszórakoznak foglyaikkal, mielőtt megölik őket.
Néha nagyon lassan ölik meg őket, kikötözve a foglyokat
egy fához, kivágva a belső részeiket, hagyva, hogy így
pusztuljanak el. Mindenki tudta róluk, hogy legyilkolt ellenfeleik
hasában szokták megfőzni az ételüket.
Testek voltak a fákhoz kötözve. Petyhüdt testek. A
levegőben mindenhol vérszag terjengett.
És ők itt álltak ennek az egésznek a közepén. Ha elfognák
őket, Geoffrey csak őt vinné vissza.
Conart a lehető legkegyetlenebb módon gyilkoltatná meg.

308
 A nő térde elgyengült. Conar megragadta a könyökét.
- Nem! Most ne hagyj cserben! A nő megrázta a fejét.
- Induljunk. Látod ott azt a falat? Arrafelé megyünk, végig
a fal mellett. Úgy kell tűnnie, hogy én vezetlek, ahogy
megparancsolták nekem.
A nő bólintott és megindult. Rájött, hogy Conar azt a
helyet próbálja elérni, ahol a római fal véget ér, az erdő szélénél.
Már elég szép távolságot megtettek, amikor valaki
megfogta Conar vállát. A férfi megállt és gyorsan megfordult.
Három férfi állt mögötte.
- Hová viszed a nőt?
- Érte küldetett.
- Érte küldetett? Rossz felé haladtok. Conar vállat vont. Az
egyik férfi felnevetett.
- Ó, nem mintha a gyönyörű grófnő nem ismerné a
férfiakat, he? Semmi újat nem fog tudni nyújtani neki.
- Egy viking felesége - szólalt meg a másik is. - Többet fog
kívánni, mint a fickó kardja!
- Kivisszük, megosztozunk rajta, aztán visszahozzuk
mondta a harmadik -- és senki ne okoskodjon nekünk! - Hangosan
felröhögött. - Ha pedig valaki okoskodik, akkor a fene essen
beléjük, úgyse fizetnek eleget, hogy kihagyjunk egy ilyen finom
kis szórakozást.
- Megosztozunk rajta... - motyogta Conar. Melisande tágra
nyílt szemmel meredt a férfira, az azonban rá sem nézett. - Van ott
egy facsoport a vonalainkon túl. Oda vigyük.
Melisande már nyitotta a száját, hogy tiltakozzon. Conar
keze azonban villámgyorsan lecsapott rá, a másik három pedig
köréjük állt, álcázva a tényt, hogy másfelé indulnak vele. A nő
keményen küzdött a férfi keze ellen, mivel alig kapott levegőt.
Conar felkapta és úgy vitte tovább a hóna alatt, hogy a lába sem
érte a földet.
Elhaladtak a falak mellett, ahol a dánok feküdtek és ittak.
Mikor kiértek a romok közül, beléptek az erdőbe.
- Ide! - szólalt meg az egyik.
- Beljebb! - mondta Conar. - Nem engedhetjük meg, hogy a
többiek meghallják a sikolyait.
- így van! - értett egyet vele a másik.

309
 Egyre beljebb haladtak a fák közé, a sötétbe. Végül egy
fenyőtűvel borított kis barlanghoz értek. Innen még látszott a tüzek
fénye, de már meglehetősen messze voltak a tábortól.
- Ide! - parancsolta a legmagasabb dán. Conarhoz
hasonlóan ő is páncélt viselt. Sisakját szárnyak díszítették,
orrvédője azonban nem volt. Ő volt a legnagyobb darab hármójuk
közül, viszont egyáltalán nem volt izmosnak nevezhető.
A mögötte álló alacsonyabb volt, de köpcös és izmos. A
harmadik karcsú, jó felépítésű.
- Igen... itt...
A nő szeme tágra nyílt a rémülettől, amint Conar félretolta és
előhúzta a kardját.
- Mi a... -- kezdte a nagydarab.
- Barátaim, a nő az enyém! -- mondta Conar halkan.
- A pokol összes ördögére! -- kiáltotta a nagydarab. -- A nő
a miénk!
Ő is előhúzta a kardját és előrelendült. Conar odaintett Melisande-
nak, mire a nő beugrott egy fatörzs mögé és onnan figyelt.
- Akkor vegyétek el! - mondta Conar.
Az első rárohant Conarra. A kardok szinte össze sem
csaptak. A dán vadul Conar torkának ugrott, Conar hárította a
csapást, megfordult és hátulról keresztülszúrta a dán nyakát. A
férfi hangos nyögést hallatva rogyott össze.
Az egész néhány perc alatt történt. A dán másik két társa is
fegyvert rántott, az egyik buzogányt, a másik kardot, és körözni
kezdtek Conar körül. Conar a szemével követte minden
mozdulatukat. Hirtelen rárohantak. Félreütötte a buzogányt, a kard
azonban a mellének vágódott. Az ütés erejétől hátratántorodott, a
páncél azonban megóvta attól, hogy a penge a húsába fúródjon.
Mikor visszanyerte az egyensúlyát, lábát magasra emelve mellbe
rúgta az ismét rátámadó egyik dánt. A férfi nagy ord itassál
hanyatt esett.
A másik meglóbálta tőrét a levegőben és lesújtott vele.
Conar éppen csak hogy félre tudott ugrani előle. A fegyver nehéz
vasfeje egy fatörzsnek vágódott.
Gyorsan megfordult és oldalba támadta a kardost. A férfi
felordított és hátratántorodott. Conar utánalépett, próbálva
visszaszerezni fegyverét. Már sikerült is megragadnia a kard

310
markolatát, amikor a dán válIával meglökte a kezét és a fegyver
kirepült a kezéből.
Melisande rémülten felkiáltott. A dán újra és újra Conar
felé sújtott, ő pedig nem győzött elhajolni az ütések elől. A férje az
életéért küzdött.
A kard!
A nő kilépett a fatörzs mögül és megindult a holdfényben
ezüstösen csillogó fegyver felé.
A dán otthagyta Conart és megindult a nő felé. Melisande
felkapta a kardot, felállt és meglengette.
- Melisande! Add ide nekem!
A buzogány a kardja felé sújtott. Az ütés ereje iszonyú
volt. Conar ott körözött körülöttük. A nő gyorsan odadobta neki a
kardot. A dán előrelendült. Conar a nő elé lépett és ismét
félretolta. A buzogány ismét lesújtott. Conar lehajolt, majd
meglendítette a kardot. Az ütés talált. Ő is a torkán találta el az
ellenfelét. Vér fröcskölt mindenfelé, miközben a dán lassan térdre
esett.
Azonban Conar is összeesett. Szeme lecsukódott.
Melisande odaugrott hozzá, megtapogatva a férfi arcát a
sisak alatt. - Conar! - kiáltotta rémülten. Szíve csaknem megállt a
rémülettől. Hogyan sérülhetett meg? Talán a buzogánytól? Nem is
látta. Vajon vérzik? Vagy talán már haldoklik? Conar! - kiáltotta
ismét, kitapogatva nyakán a verőeret.
A férfi szeme felpattant, kéken szikrázva a holdfényben.
Kimerültem, fáradt vagyok. Sok időbe telt, amíg megszerezted azt
a kardot!
- Ó! - kiáltott fel a nő. -- Tehát jól vagy? A férfi fel ült.
- Igen, pillanatnyilag.
- Hogy merészelsz így megijeszteni!
- Drága hölgyem, egy pillanatra elvesztettem az
eszméletemet. Azok a fickók kemény ellenfelek voltak, arról nem
is beszélve, hogy előtte végigcipeltelek az egész hosszú folyosón.
- Az egész talpam merő seb!
- Igen.
- Felajánlottad, hogy megosztozol rajtam ezzel a három
fickóval!

311
 - Másképpen hogyan menekülhettünk volna el, Melisande?
Úgy ismersz te engem, mint aki nemhogy a feleségét, de bármit is
megoszt valaki mással?
Természetesen nem. Csak éppen a nő szinte nem volt
magánál a félelemtől.
- Nem, te nem osztozol! - mondta halkan.
- Szóval a kardot egy kicsivel hamarabb is odadobhattad
volna nekem!
- Azt mondtad, hogy maradjak a fa mögött.
- Csak nem úgy döntöttél, hogy végre egyszer
engedelmeskedsz nekem?
- Nem, én csak... Ó! - kiáltott fel a nő hirtelen elpirulva, a
férfi azonban mosolygott. Mosolya azonban lassan elhalt és ujját a
nő szájára tette. -- Túl messze jöttünk. Vissza kell mennünk az
erdőben. Gyorsan. Mielőtt felfedeznék a halottakat és Geoffrey
rájönne, hogy eltűntél. -- Ezzel gyorsan felpattant és megfogta a
nő kezét.
Melisande egy pillanatig tétovázott. Szemébe hirtelen
könnyek gyűltek. -- Conar, tudom, hogy most nincs időnk, de
valamit el kell neked mondanom. Nekünk... nekünk gyermekünk
lesz. Tudom, hogy így még jobban haragszol, amiért páncélt
öltöttem és én vezettem az embereimet, de te nem voltál itthon.
Tudod, nekem nagyon sokat jelent ez a birtok. Apám mindig azt
mondta, hogy az embernek felelősséget kell érezni a népéért.
- Melisande!
- Mergwin azt mondja, hogy fiú lesz -- fejezte be a nő,
szemét lesütve.
- Tudom.
Melisande szeme felpattant. A sisak csaknem teljesen
eltakarta a férfi arcát, csak a szeme és a szája volt szabadon.
- Mergwin mondta?
- Brenna. -Ó...
- Melisande, csak ma este tudtam meg. Azért mondta meg,
mert látta, hogy nagyon mérges vagyok és félt, hogy valamit
csinálok veled, vagy durva leszek. Kért, hogy ne bántsalak.
- Ó...
A férfi megfogta a nő karját. - Gyere. Apaként fogok
viselkedni.

312
Lassan megindultak visszafelé a fenyőtűvel borított ösvényen. - Ő
is gyermeket vár -- mondta a férfi.
Melisande lába csaknem összeakadt. A férfi megállt és
mélyen belenézett a szemébe.
Brenna azt mondta, hogy soha nem volt Conar szeretője.
Brenna azt is mondta, hogy ő mindig ott lesz Conarnak.
Szolgálja, úgy, ahogy a férfi kívánja. Brenna vele volt a
hosszú úton.
Melisande elhagyta. Brenna maradt.
És nagyon sokáig távol voltak egymástól, bármilyen
kísértésbe ejtő volt is a találkozásuk.
A férfi eljött érte ma éjjel. Az életét kockáztatta, vállalva az
iszonyatos kínzás és borzalmas halál lehetőségét, amelyet nagyon
is jól ismert.
Gyorsan lesütötte a szemét, próbálva visszanyelni a
szemébe toluló könnyeket.
Conar hirtelen az álla alá nyúlt és felemelte a fejét. - Mi a baj? Ó! -
Megrázta a fejét és halványan elmosolyodott. A gyermek Swené.
Hamarosan össze akarnak házasodni.
Melisande ismét lehajtotta a fejét, elhatározva, nem hagyja,
hogy Conar meglássa a mosolyát, vagy az arcán tükröződő mély
érzelmeket.
A férfi ismét megfogta a kezét. - Gyere, siessünk.
A nő engedelmeskedett. Vakon követte a férfit, próbálva nem
felszisszenni, amikor egy-egy éles kő megszúrta a lábát.
- Már majdnem ott vagyunk! - suttogta Conar. Hol? Hol
van az az ott?
Ki az, aki segíteni fog nekik?
Hirtelen kiértek egy tisztásra. Conar olyan hirtelen állt
meg, hogy a nő nekiment a hátának. Ijedten ölelte át a férfit és
körülnézett. A lélegzete is elakadt a döbbenettől.
Geoffrey állt előttük, szakállas, bőrruhába öltözött katonákkal
körülvéve. Legalább tízen voltak, mindegyiküknél kard, buzogány,
csatabárd.
Geoffrey lassan elmosolyodott.
- Azt hiszem, az utolsó szó mégis az enyém lesz, viking
mondta Geoffrey halkan.
- Valóban? -- kérdezett vissza Conar.

313
 - Igen. Nem kellett volna eljönnöd érte.
- Elraboltad a feleségemet. El kellett jönnöm.
- Nekem járt volna. Ez nem a te hazád, nem a te otthonod.
- Mivel a te apád megölte az övét, soha nem kedvelt téged
különösebben.
- Majd megkedvel. Gondoskodom róla. Majd ha te már
meghaltál, Conar - amely rövidesen bekövetkezik, bár nem
akarom elsietni a dolgot -- velem is beéri. Akkor már nem leszel
az utamban.
A nő azon vette észre magát, hogy haragtól fuldokolva
kilép Conar mellé. - Soha! - kiáltotta. -- Soha, te megátalkodott
őrült! Azt hiszed, hogy kitörölheted az éveket, amelyeket együtt
töltöttünk, vagy megölheted a szerelmet?
- Melisande! - A férfi gyengéden visszatolta maga mögé.
- Lassan - ígérte Geoffrey. - Akarjátok tudni, mit tervezek?
Kiválasztom a négy leggyorsabb lovat és hozzájuk kötözöm a két
kezedet és a két lábadat. Akkor végighúzok rajtuk egy ostorral, és
a nagyságos Farkasok Ura négyfelé szakad. O, de előtte felvágjuk
a hasadat, hadd lógjanak a beleid. Amikor aztán a lovak
szétszakítottak, rakunk egy hatalmas tüzet és megsütjük, ami
maradt belőled.
Conarnak szeme sem rebbent. Előhúzta a kardját, továbbra
is a háta mögött tartva a nőt. - Csak álmodban, Geoffrey! Csak
álmodban!
Geoffrey hangosan elkáromkodta magát. - Bolond. Még
most is, hogy...
Ekkor hirtelen elhallgatott. Messze balról, ahol az erdő véget ért és
a római romok kezdődtek, mozgás hallatszott.
A nő megfordult.
És a lélegzete is elakadt a gyönyörűségtől.
Az áhítattól.
Itt voltak. Hihetetlen volt, olyan, mint egy álom.
Mégis igaz volt. Mindnyájan itt voltak. Conar családja. A
végtelenbe nyúló sereg élén Conar apja állt. Ameddig a szem
ellátott, mindenhol az ő emberei voltak.
Lovaik hátán ültek. A hatalmas állatok a földet kapálták,
orrlyukaikon fehér párafelhők gomolyogtak a hideg éjszakai
levegőben. Páncélzatuk fényesen csillogott a holdfényben.

314
 Melisande látta Olafot, Ericet, Bryant, Bryce-ot, Conant, és
ott - szent ég! - a sor végén Mergwint is! Nem hitt a szemének, azt
hitte, hogy a káprázat játszik vele.
Ekkor azonban megindult az egész sereg. Hatalmas lovaik
egymás után ugrottak át a romokat és a föld remegett patáik alatt,
amint az ellenségre rohantak.
Néhány percig teljes volt a káosz. Conar berántotta a nőt
egy fa mögé és onnan nézték az eseményeket.
- Ki kell juttatnom téged innen! - suttogta Conar vadul.
- Ne, nem akarlak elhagyni. Esküszöm, ezúttal gyorsabban
oda fogom dobni a kardodat. Bár nem vívok olyan jól, mint te,
meg tudom védeni magam.
- Melisande! Biztonságban kell tudnom téged ahhoz, hogy
tiszta fejjel tudjak harcolni! Szent ég, Melisande! Kérlek, most az
egyszer engedelmeskedj nekem! -- Úgy látszott, a nőnek nincs
más választása. Hirtelen a férfi előrelökte, felkiáltott és valaki érte
nyúlt.
- Apám! - hallotta Conar hangját és amikor felnézett, egy
ugyanolyan hűvös, kék szempárt látott, mint a férjéé. Az erős kéz
megragadta és felemelte a nyeregbe.
Valaki hátulról támadott rájuk. A hatalmas fehér ló, amin
ültek, felágaskodott. Dubhlain királya egyetlen mozdulattal
levágta támadójukat, megsarkantyúzta a lovát és már maguk
mögött is hagyták a csatamezőt. Mikor egy bizonyos távolságra
jártak, megálltak és visszanéztek. A tisztáson vad csata folyt.
Norvégok küzdöttek a dánok ellen, ott voltak a frankok is. Odo!
Odo herceg is ott volt. Az ő Philippe-je, a drága Gaston.
Mindnyájan lóháton ültek, míg Geoffrey embereinek fele
gyalogosan rohangált közöttük, mivel nem volt idejük odahozni a
lovaikat.
Geoffrey úgy képzelte, hogy tíz emberével elfogja Conart
az erdőben, megszerzi őt magának, Conart pedig megöli.
De nem így történt. A fehér ló hátán, apósa nyugodt erejét
maga mögött érezve, Melisande egész testét valami határtalan
melegség öntötte el.
Igen, Conar hazajött, amikor hívta. De ma éjjel...
- Melisande, jól vagy?

315
 A nő megfordult és Olaf kemény, nemes vonású arcára
pillantott.
Idővel Conar is ilyen lesz.
Lassan bólintott és az ajkába harapott. - Csak hálát adtam
istennek, milord... - egy pillanatig tétovázott, majd folytatta - a
vikingekért a családomban.
Olaf elmosolyodott orrvédős sisakja alatt.
- Már majdnem vége van! - mondta halkan.
A csata heve valóban kezdett alábbhagyni. Amint
Melisande átnézett a hullámzó embertengeren, egy apró tisztást
látott a közepén.
A tisztás közepén Conar állt, szemben ellenségével.
A két férfi óvatosan megkerülte egymást.
A katonák kiáltozni kezdtek.
Conar és Geoffrey...
- Miért harcolnak tovább? - kiáltott fel Melisande rémülten.
Conar épségben volt.
Azonban látszott rajta a kimerültség. Túl sok emberrel
küzdött meg. Elhozta őt idáig...
- Pontot kell tenniük a végére - mondta Olaf. -De...
- Muszáj - vágott közbe Olaf, majd elhallgatott.
így aztán Melisande-nak nem volt más választása, mint
figyelni a szemét elhomályosító könnyfátyolon keresztül.

316
22. fejezet

A tisztás egyre nőtt a két férfi körül. Geoffrey vadul

támadott. Conar azonnal hárította a szúrást. Geoffrey hanyatt esett.
Megfordult és a körülöttük állókra pillantott. -- Egy bajnokot! Egy
bajnokot kérek! Te, Horik! szólt oda az egyik emberének. - Jön,
küldd ide a fickót! Hadd küzdjön az egyik fogcsikorgató tengeri
rabló a másikkal. Minden a győztesé, Conar, a nő, a birtok, a
győzelem.
Melisande tekintete a Horiknak nevezett dánon állapodott
meg. A férfi csaknem olyan magas volt, mint Conar, csak
testesebb, robusztusabb. - Nem! - suttogta.
Azonban nagy meglepetésére Horik megrázta a fejét. - Ez a
te harcod, Geoffrey. Neked kell megharcolnod.
Geoffrey haragosan megindult kifelé a körből. - Mindig jól
megfizettelek, te átkozott!
- Azért fizettél, hogy harcoljak. Nem azért, hogy helyetted
kiállják egy ilyen norvég farkassal.
- Megölte a társaidat.
- A feleségéért jött. Ez a te harcod.
Geoffrey vadul egyik emberéről a másikra nézett. Hirtelen
lehajolt és lábszárvédőjéből előrántott egy kést. Melisande látta a
mozdulatot.
- Conar! - kiáltotta. - Conar! Kés van nála!
Éppen időben figyelmeztette! Hála istennek! Az áruló Geoffrey
már éppen megfordult, és megcélozva Conar szemét, elhajította a
kést.
Conar villámgyorsan lebukott és a kés elzúgott a feje fölött.
Ránézett az ellenfelére és előhúzta a kardját.
- Na gyere, te átkozott kutya! - ordította Geoffrey habzó
szájjal. Kardját előreszegezve berohant a körbe. Jó vívóként volt
ismert.
Conarhoz azonban hasonlítani sem lehetett. Melisande-nak
eszébe jutott, ő hogyan vívott a férjével, hogyan cselezte ki őt a
férfi.
Ugyanezt a taktikát alkalmazta Geoffreyval szemben is.

317
 Higgadtan hárított minden csapást. Újra és újra szúrt.
Geoffrey kardja szikrázva védte az ütéseket. A pengék csattogásán
kívül egyetlen hang sem hallatszott.
A kör egyre tágult körülöttük. Conar átugrott egy kidőlt
fatörzset, amely az útját állta. Geoffrey csaknem átesett rajta.
Egyre gyengül, döbbent rá Melisande.
- Kérlek... - suttogta, halkan fohászkodva istenhez... vagy
Walhallához.
A hadistenek vele voltak, a nagy Wodin, a hatalmas Thor. Conar
villámgyorsan forgatta a kardját. Ügyes csel, egy csapás oldalról.
Geoffrey fegyvere messze repült.
És Conar kardja hegye a torkának szegeződött.
- Öld meg! - harsant az ordítás mindenfelől. A dánok
torkából. Geoffrey szövetségeseitől.
Nem ismertek kegyelmet, ha vezérük gyengének bizonyult.
Conar továbbra is ott tartotta kardját Geoffrey torkának szegezve.
- Ha még egyszer rá mersz pillantani, Geoffrey Sur-
leMont, kettéhasítalak, kibelezlek és a részeidet megetetem a
keselyűkkel.
Megfordult és megindult az apja és a felesége felé.
Melisande látta a szemét. A csodálatosan kék szemét,
amely most őt nézte. Szíve csaknem kiugrott a mellkasából.
Azonban ekkor a szeme sarkából észrevette, hogy Geoffrey
ismét mozgolódni kezd. Lenyúlt a bokájához. A lábszárvédőben
ott rejtőzött egy másik kés. Ujjai rázáródtak.
És Melisande ismét meglátta.
- Nem! - sikította. - Nem! Ez nem lehet! Conar! Van nála
egy másik kés!
Ez alkalommal ahogy Conar megfordult, ő is lenyúlt a
bokájához és előhúzta a saját kését.
És villámgyorsan elhajította.
Geoffrey kése éppen csak hogy súrolta Conar vállát és
nyakát.
Conar kése azonban pontosan célba talált, egyenesen
belefúródott Geoffrey szívébe. A férfi egy pillanatig
mozdulatlanul állt, majd térdre esett, és mire földet ért, már halott
volt. Szeme nyitva maradt. Még halálában is Conarra meredt.

318
 Conar azonban elfordult. A csatának vége volt. A dánok
szétszélednek, mivel nincsen, aki vezesse őket. Néhányan esetleg
csatlakoznak egy-egy környékbeli rablóbandához. Lesz, aki
hazamegy közülük.
De mára vége volt a csatának. Conar csapata óriási
számbeli fölényben volt. Az ír Vestfold ház tagjai összefogtak.
Még Odo is elégedett lehet az éjszaka eredményével.
Conar számára ideje volt hazamenni. Lassan
végiglépkedett a lovasok mellett, kezet fogva minden rokonával.
Csak Leith nem jött el, mert valakinek otthon is kellett maradnia.
Eric nyugodtan elhagyhatta Wessexet, mivel Alfréd fennhatósága
az ő földjére is kiterjedt.
Conar odaért Mergwinhez és lassan megrázta a fejét.
- Lóra ültél és csatába vonultál.
Mergwin vállat vont. - Próbálok olvasni a jövőben, kockát
vetek, rúnákat fejtek, nagy dolgokat jósolok. Azonban rájöttem -
sóhajtott nagyot -, hogy néha a sorsnak is adni kell egy esélyt.
Conar lassan elmosolyodott.
Végre odaért az apjához. Melisande még mindig a nagy
fehér ló nyergében ült.
- Úgy tűnik, itt is vége van a harcnak - mondta Olaf. Conar
bólintott.
- És te szabad vagy.
Odo herceg érkezett hátulról. - Lesz itt még baj. A dánok
hajóra szállnak, elindulnak Párizs, Rouen, Chartres felé. Tovább
kell harcolnunk.
- Igen - értett egyet Conar. - A harc folytatódik. Számára
legalábbis biztosan. Eric visszamegy Wessexbe, az apja, Conan,
Bryce, Bryan pedig Írországba. Mert az ő harcuknak sincs teljesen
vége. Viszont a ma éjszakai csatának igen.
- Köszönöm - mondta az apjának. Magán érezte Melisande
könnyes
pillantását. Tehát mégis törődik vele? Ma éjjel kétszer is
megmentette az életét - mindkét alkalommal ő figyelmeztette
Geoffrey árulására. Egyszerűen gyönyörű volt, ahogy ott ült az
apja előtt a nyeregben, annak ellenére, hogy köpenye szakadt volt,
arca pedig piszkos. Haja ébenfekete zuhatagként borította be

319
felsőtestét. A köpeny szorosan tapadt karcsú testére. Szemét
egyetlen pillanatra sem vette le a férfiról.
- Azt hiszem, van nálam valami, ami a tied - motyogta
Olaf.
- Bizony - helyeselt Conar.
Előrelépett és karját a nő felé nyújtotta. Óvatosan emelte le
a nyeregből, vigyázva, hogy köpenye ne lebbenjen föl, majd
letetette a földre.
- Micsoda férj! - morogta Olaf. - Ez volt a legjobb ruha,
amit rá tudtál adni a feleségedre?
Conar lassan elmosolyodott és felnézett az apjára.
- Nem, milord, esküszöm. Általában jobb állapotú
ruhákban szoktam járatni.
- Majd meglátjuk - mondta Olaf. - Ott áll Thor. Ha lennél
olyan kedves, hogy felülnél a hátára és hazavezetnél minket.
Hosszú utat tettünk meg, fárasztó volt ez az éjszaka, és már alig
várjuk, hogy élvezzük a vendégszeretetedet.
- Azonnal, apa! - mozdult meg Conar.
Eric mosolyogva vezette elő Thort. Conar bebugyolálta
Melisande-t a köpenyébe, feltette a nyeregbe, majd maga is
felugrott mögé.
Az életben maradt dánok némán figyelték őket, majd
megfordultak és szétszóródtak.
Melisande lehunyta a szemét és nekidőlt férje mellkasának. Szíve
már nem vert olyan hevesen. Még soha életében nem érzett ilyen
iszonyú fáradtságot.
De még ilyen éber sem volt soha...
Hazamennek.
Együtt.
Meglehetősen hosszú időbe telt, míg hazaértek, de nem
számított. Elégedetten fészkelődött férje karjai között, élvezve a
meleget, a biztonságot.
- Tehát ezentúl szebb ruhában fogsz járatni! - mondta
halkan.
- Miért, eddig nem így volt?
- Nem, milord. Nekem úgy tűnt, hogy minden ruhámat
ronggyá téptél.

320
 A férfi ajka a nő fülét birizgálta, ahogy beszélt. -- Akkor
hálát kell adnunk istennek, amiért az erődben jó sok hely van. Meg
fogjuk tölteni varrónőkkel.
A nő mosolyogva dőlt hátra. Némán lovagoltak tovább.
Egy idő után elérték az erődöt.
Melisande meglepetéssel vette észre, hogy Erin és Daria is
eljöttek.
Az erődben tökéletes káosz uralkodott, amikor visszaértek.
A nagyterem dugig volt emberekkel, mindenki egyszerre beszélt,
mindenki hallani akarta a történteket. Erin emlékeztetett
mindenkit, hogy Melisande-nak nehéz éjszakája volt, és mivel már
reggel van, biztosan jólesne neki egy forró fürdő és egy pohár édes
bor.
És valami rendes ruha a szakadt köpeny helyett.
Melisande-t Erin kísérte fel a szobájába és bár Marié is ott
volt, hogy illatos olajat öntsön a fürdővizébe, és megölelje, azt
suttogva, mennyire örül, hogy úrnője újra itthon van, Erin volt, aki
ottmaradt vele. Megmelegítette neki a bort és kehelybe öntötte.
Csodálatos érzés volt belemerülni a forró vízbe és közben
édes bort szopogatni. Lassan kezdett felengedni testében a
feszültség, és a víz mintha elmosta volna a sok átélt borzalom
emlékét.
Geoffrey soha többet nem fogja zavarni.
Erin keresztülvágott a szobán és Melisande ládáját kezdte
vizsgálgatni. A fényes láncing ott feküdt a tetején.
Erin felemelte és odavitte az ágyhoz. - Nekem is volt
egyszer egy ilyen láncingem... - jegyezte meg. Mosolyogva
nézett Melisande-ra. - Sőt, az igazat megvallva, még
mindig megvan.
- Neked? - motyogta Melisande.
Erin bólintott, összehajtotta az inget és visszatette a ládába.
- Ajándékba kaptad? - kérdezte Melisande.
Erin megrázta a fejét. - Harcolni akartam a vikingek ellen -
mondta. - így aztán álcáztam magam.
Melisande azon vette észre magát, hogy szorosan öleli
felhúzott térdét és döbbenten mered az anyósára. - Harcoltál a
vikingek ellen?
- Olaf ellen harcoltam.

321
 Melisande nagyot nyelt. Erin odalépett a kádhoz és
elkezdte mosni Melisande haját. Melisande megpróbált
megfordulni, hogy a szemébe nézhessen, de Erin rászólt, hogy
maradjon nyugton. Ez ugyanaz a hang volt, amit akkor használt,
amikor Melisande gyermekként odakerült.
- De hát...
- Aztán azon vettem észre magam, hogy hozzámentem
feleségül.
- De...
- Igen?
- Olyan boldog vagy! -- kiáltott fel Melisande.
Erin megkopogtatta a fejét, mire Melisande lebukott a víz
alá, kiöblítve a hajából a szappant. Mikor feljött a vízből, ismét
anyósára nézett. Erin bólintott, ajkán halvány mosollyal.
Melisande érezte, amint a fejére borul egy puha törülköző és
dörzsölni kezdik a haját. Gyengéd csókot nyomtak az arcára.
- Nagyon örülök, hogy az egyik farkasom felesége vagy,
Melisande. Lehet, hogy néha morog, de bent aranyszív dobog.
Erin magára hagyta. Melisande kilépett a kádból és kezdte
szárazra dörzsölni a testét. Az ágyán talált egy puha köntöst,
felvette, és leült a kandalló elé, haját fésülgetve. Hirtelen kopogás
hallatszott és amikor felnézett, Conar állt az ajtóban.
Nekidőlt az ajtófélfának, és a nőt nézte. Melisande kezében
megállt a fésű. A férfi keresztülvágott a szobán, és egy pillanatra
megérintette a nő vállát.
- Folytasd, szerelmem, szeretlek nézni.
Melisande megpróbált tovább fésülködni, de észrevette,
hogy remeg a keze, és nem akarta, hogy a férfi is meglássa ezt. A
férfi ezalatt levette a sisakját és páncélját, csak egy vászoning és
szűk nadrágja maradt rajta.
- Conar - suttogta a nő lágyan.
- Igen?
A nő felnézett a férfira, szemébe könnyek gyűltek. -
Sajnálom, hogy hazajöttem. Nem azért tettem, hogy ellenkezzek
veled. Valóban úgy éreztem, hogy egyikünknek jtt kell lennie. A
dánok ugyanúgy fenyegettek minket, mint Írországot.
A férfi odalépett a székhez, amin a nő ült, letérdelt elé és
megfogta a kezét. - Melisande!

322
 - Tévedtem.
- Igen. Te is tévedtél, én is tévedtem. És én olyan mérges
voltam, mint egy veszett kutya. De ez most már nem számít. Még
soha nem éreztem olyan félelmet, mint amikor észrevettem, hogy
eltűntél. Amikor arra gondoltam, hogy Geoffreyval vagy,
szerettem volna a puszta kezemmel széjjeltépni, fogaimmal
szétmarcangolni.
A nő megrázta a fejét, szeme továbbra is könnyes volt.
Annyira féltem, hogy nem jössz el értem!
A férfi halkan felnevetett. - Nem, lady, nem. De ha most
arra gondolok, hogy...
A nő felemelte a fésűt, mintha meg akarná ütni vele a
férfit. Conar kikapta a kezéből, felállt, mögélépett és fésülni
kezdte a hosszú, fekete fürtöket.
- Az írek, ha a szükség úgy hozza, a háttérbe szorítják a
feleségüket -- emlékeztette a nő.
- Ó, tehát ez azt jelenti, hogy észrevetted, miszerint van
bennem ír vér?
- Egy kevés.
A férfi felmordult. A nő elhallgatott, élvezve a férfi
kezének gyengéd érintését a haján. - Conar, a családod csodálatos!
- szólalt meg hirtelen. - Idehajóztak mindnyájan, hogy a
segítségünkre legyenek.
- Igen.
A nő megfordult és pillantásuk találkozott.
- Apád egyszerűen fantasztikus.
- Igen.
- És anyád is, természetesen.
- Természetesen.
Ismét csend támadt. A nő hallotta a tűz ropogását és a haját
szántó fésű hangját.
- Odo azt akarja, hogy azonnal továbbmenj vele - mondta
Melisande. - Ma éjjel győztünk, de nagyon veszélyes a helyzet. A
dánok rengetegen vannak, megszállják a folyókat, a szigeteket.
Borzalmas veszélyben vagyunk itt.
- Igen, tudom.
- Nem akarom, hogy el menj Odóval.
- Pedig muszáj lesz -- emlékeztette a férfi.

323
 - És én?
- Te engedelmes feleség leszel, most az egyszer.
A nő szíve nagyot dobbant. - Megint el fogsz küldeni?
- Nem, ha sikerül úgy megerősíteni az erőd falát, ahogy én
szeretném, és harcképessé tenni. Nem hiszem, hogy a dánok
ittmaradnának. Geoffrey már nincs többé. -- Égy pillanatra
elhallgatott, majd folytatta. - És a fiamnak itt kell megszületnie.
A nő határtalan boldogságot érzett szétáradni a testében.
Keze ismét remegni kezdett. Gyorsan összekulcsolta az ölében.
- Hmmm - motyogta Conar hirtelen.
- Mi az? Az előttünk álló csatákra gondolsz?
- Nem, lady - válaszolta a férfi halkan. -- Erre a gyönyörű
ébenfekete hajra gondoltam. Arra, ahogy végigsimít a testemen és
mindkettőnket betakar...
A nő szíve nagyot lódult. Nagyot sóhajtott, amint a férfi
megkerülte és ismét letérdelt elé.
- Lehetséges lenne ennek az édes víziónak a
megvalósítása? - kérdezte. Kék szeme úgy szikrázott, mint a
napsütötte északi égbolt, ajkán halvány mosoly játszadozott.
- Ez kérdés volt? - suttogta a nő.
A mosoly szélesebbé vált, majd a férfi vállat vont. - Nem
szeretném feladni minden viking elvemet, de igen, szerelmem, ez
most kérdés volt. Nehéz napod volt. De ne felejtsd el, nekem is.
Anyám nagyon aggódik érted! Az nem is érdekli, hogy én is
megsérülhettem volna a csatában! - Nagyot sóhajtott. - Nem
igazságos ez a világ!
A nő felnevetett. - Milord, ezt én már évekkel ezelőtt
megmondhattam volna neked!
- Tehát, hölgyem?
A nő lassan felállt és felhúzta a férfit. - Megfürödve és
beillatosítva - suttogta lágyan, futó csókot lehelve a férfi szájára.
Odasétált a kandallóhoz. Könnyed mozdulattal ledobta magáról a
köntöst, amely fehér felhőként hullott a lábához.
- Elbűvölő - suttogta a férfi.
- Kezdek kifogyni a ruhákból.
- Milyen érdekes.
- Az ingedet, milord.
- Bocsánat? -Az ingedet.

324
 - Ó! - A férfi gyorsan kibújt az ingéből és a nő köntöse
mellé dobta a földre.
- A többit is.
- Ahogy óhajtod.
Néhány másodperccel később meztelen volt. A duzzadó izmok
aranybarnán csillogtak a tűz fényében. A nő lassan szemügyre
vette az egész testét. Mikor a férfi ágyékához ért, lélegzete elakadt
és képtelen volt ismét a szemébe nézni.
A férfi összefonta karját a mellén, és meztelenségével
egyáltalán nem törődve, érdeklődve nézett a nőre.
- És most?
A nő megindult felé. A férfi már nyújtotta felé a karját, de
a nő elhárította. A férfi mögé lépett és simogatni kezdte a hátát,
könnyű csókokat lehelve a régi sebhelyekre, karcolásokra. -
Megfürödve és beillatosítva... - ismételte. Lábujjhegyre állt,
megcsókolta a férfi nyakát, majd a fülcimpáit. - Örömmel...
Keze végigsimított a férfi kemény, izmos farán. Teljes
testével hozzásimult, mellbimbói izgatóan birizgálták a férfi hátát,
lába találkozásánál az ébenfekete háromszög kíméletlenül
csiklandozta a férfi farát. Majd hirtelen megkerülte a férfit, karját a
nyaka köré fonta.
- Készen és örömmel... éhesen, felizgatva, vágyakozva... A
férfi szája lecsapott az övére, szenvedélyesen ízlelgetve az édes
ajkat. Felkapta a karjába és a nő érezte, hogy elgyengül az
izgalomtól. Miközben az ágy felé vitte a nőt, pillantásuk ismét
találkozott, egybefonódott. Letette a nőt az ágyra és rávetette
magát.
- Meghalok érted! - suttogta a nő. - Kívánlak...
A férfi csókja a torkára forrasztotta a szót. Ujjaik
összefonódtak. Testük mintha egybeolvadt volna. A férfi keze
végigsimított a nőn, izzó, fehér parázsként ébresztve fel minden
porcikájában a vágyat. Ujjai megtalálták a puha háromszöget,
szétnyitották, becsúsztak és dörzsölni, simogatni kezdték. A nő
nyögött, dobálta a testét. A férfi szája ismét rátapadt a nőére. Majd
hirtelen fölébe kerekedett.
- Egy normális ember, legyen az ír vagy viking, soha nem
szorítana a háttérbe egy ilyen feleséget! - biztosította a nőt
szenvedélyesen.

325
 A nő szeme tágra nyílt, majd felnevetett a hamiskás mosoly
láttán, amely a férfi ajkán ült.
Majd hirtelen abbahagyta a nevetést és a lélegzete is
elakadt, mert a férfi beléhatolt, egyre mélyebbre és mélyebbre. A
nő fel nyögött és egész testében megremegett. Néhány pillanat
múlva a férfi mozogni kezdett és idővel ez a mozgás egy vad
vágtához kezdett hasonlítani. A nő karja a férfira fonódott, a férfi
keze a fenekét szorította, egyre magasabbra és magasabbra repítve
az élvezet szárnyán. A nő teste ívben meghajolt. A férfi szája a
mellbimbójára tapadt, keze lecsúszott és egyre erősebben
szorította magához.
A nő teste szinte szétrobbant; vakító fehér fény villant fel a
szeme előtt, hosszú másodperceken keresztül remegett a teste.
Magához szorította a férfit, fogai a vállát harapdálták. Torkából
mély nyögés szakadt fel. Hirtelen a férfi teste is görcsbe rándult,
és úgy tűnt, pillanatokig valóban eggyé olvadtak. Forró nedve
mint folyékony higany lövellt bele a nőbe.
A férfi legördült a nőről és elnyújtózott mellette. Néhány
másodperccel később gyengéden megérintette a karját. Hallhatnám
ismét azokat a szavakat? - suttogta. - Örömmel, éhesen. Vadul. És
mindezt ugyanannak az édes boszorkánynak a szájából, aki alig
egy nappal ezelőtt még gyűlölt!
- A szerencsédet kockázatod, viking! - figyelmeztette a nő
lágyan.
- Ó! Itt van az én boszorkányom ismét!
A nő félkönyékre emelkedett és belenézett a férfi szemébe.
- Igazán, Conar. Nagyon sok mindenért bocsánatot kérek.
A férfi keze végigsimított a karján. - Igazán, Melisande.
Nem kell bocsánatot kérned. Ha nem lennél az a boszorkány, aki
vagy, nem is szeretnélek!
A nő felnyögött, lesütötte a szemét, majd ismét a férfira
nézett. -Te... szeretsz engem?
- Csak a vak nem látja - válaszolta a férfi.
- Nem, milord! Megtévesztetted a legjobb szemű férfit... és
nőt is.
- Valóban? - nézett rá a férfi, kezét a feje alatt
összekulcsolva.
- Valóban. Talán...

326
 - Hát, ezt soha nem mondtad korábban. Gondolom,
észrevetted, hogy vannak dolgok, amelyeket többször is el kell
mondanod nekem!
A férfi felült és az ölébe húzta a nőt, kisimítva arcából a
haját. - Szeretlek, Melisande. Mélyen és őszintén. Amikor nem
voltál velem, arra gondoltam, ha elveszítelek, én is utánad halok.
Fogalmam sincs, hogy mikor kezdődött, mert te olyan vad voltál
és ellenséges - és engedetlen! Azonban mindig ott volt benned az
az édes bátorság, az érzéki szépség, ami foglyul ejtette a szívemet.
Szeretlek. Érted?
- Ó! - sóhajtott fel a nő. Végigsimította a férfi kemény
arcát. - Értem.
- És veled mi a helyzet, milady?
- Szeretlek! - suttogta a nő.
- Ó, így könnyű. Az én szerelmi vallomásom után!
A nő elmosolyodott, először csak halványan, majd
szélesen, huncutul. - Nem, egyáltalán nem könnyű! - kiáltott fel.
Hanyatt lökte a férfit a párnára és megcsókolta. - Szeretlek...
- Nagyot sóhajtott. - Szükségem van rád, vágyom rád,
kívánlak, imádlak.
- Ó, lady! - kiáltott fel a férfi és a karjába zárta a nőt.
Lassan lement a nap és ezek a szavak újra és újra elhangzottak a
szobában, nem számított, hogy éjszaka van vagy nappal, mert ott,
abban a szobában ők csak ölelték egymást.
És szeretkeztek.

327
Utószó

807 ősze

A napok egyre hűvösebbé váltak. Egy olyan estén, mint ez,

a levegő csípős volt, a folyó vize pedig jéghideg. Melisande
azonban nem bánta. Szerette lábán érezni a hideget, mert
mostanában a lába sokat fájt.
Nekidőlt egy öreg fának, amelynek a gyökerei messze
benyúltak a vízbe, és felnézett az ágakra. A levelek gyönyörűek
voltak. A lemenő nap fénye megvilágította őket; narancssárga,
arany, sárga és piros színben pompáztak. Hamarosan lehullanak,
ha megérkezik a tél, meghalnak az elmúló évvel együtt. De
micsoda év volt ez!
A dánok nyáron óriási hadjáratot indítottak. Ezrével
özönlöttek el a vidéket -- volt, aki harmincezerre becsülte a
számukat, bár ezt megsokszorozta a fizetett zsoldosok, svédek,
norvégok száma. Megszállták a folyókat, fel hajóztak a Szajnán,
megtámadták Párizst.
Az erődöt háromszor érte támadás. Háromszor verték
vissza a támadókat olajba mártott, égő nyílvesszőkkel.
Melisande irányította a védelmet Bryce-szal együtt, mivel a
sógora úgy döntött, ittmarad velük, hogy védelmet nyújtson
azokban az időkben, amikor Conar nem lehet itthon. Conar
gondosan megtervezte a védelmet, kitanította Melisande-t, és
tanácsokat adott neki. Azonban csak egy alkalommal fordult elő,
hogy Conar nem volt otthon, amikor megtámadták az erődöt, mert
éppen el lovagolt, hogy Odónak a segítségére legyen.
Louis nem volt Párizsban, amikor ostrom alá vették a
várost. A vikingek feldúlták Rouent és továbbindultak Párizs felé.
Itt Odo herceg, Joscelyn püspök, Conar és körülbelül kétszáz
másik báró védte Párizst hétszáz viking hajó ellen. Párizs
lángokban állt, narancssárga felhők úsztak fölötte. A védők
azonban keményen tartották magukat. A dánok egy része elvonult,
és a vidéket dúlta tovább, de Párizs így is csaknem egy évig
ostrom alatt állt. Úgy látszott, a harc soha nem ér véget, de ennek
ellenére Conarnak sikerült néhányszor hazalátogatnia. Ez minden
alkalommal óriási öröm volt Melisande számára. A nő rájött, hogy

328
bár már hosszú idő eltelt, mindig heves szívdobogást kap, amikor
meglátja hazaérkező férjét, és majd meghal, hogy ismét a karja
között tarthassa.
A férfi mindig megtalálta a módját, hogy hazalátogasson,
amikor nagyon fontos. Akkor is otthon volt, 805 őszén, amikor a
fia megszületett. Ő nevezte el Manonnak, a nagyapja után, Manón
Róbertnek, a gyermeket azonban mindenki csak Robinak
szólította.
A fiú pontosan olyan volt, amilyennek várták.
Szeme égszínkék volt, haja aranyszőke. Nagy súllyal
született, egészséges, jókedvű baba volt, és állandó éhsége nagy
derültségére szolgált az egész háznépnek. Conar ott volt végig a
nő vajúdásának hosszú órái alatt - lent ivott a nagyteremben az
apjával, mivel Erin, Olaf és Daria is eljött a szülésre, Mergwinnel
együtt. Az abszolút káoszt végre felváltotta az öröm. Conar
mindenképpen ott akart lenni a nő mellett, még akkor is, ha az a
legcsúnyább jelzőkkel illette, amelyek csak eszébe jutottak, de
Erin biztosította a nőt, ez egy olyan alkalom, hogy annak nevezi,
aminek csak akarja, és mindent megbocsátanak neki.
Melisande nagyon-nagyon sok mindennek nevezte. A férfi
bólintott és egyetértett mindennel, hagyva, hogy a nő a kezét
szorongassa, olyan erősen, hogy ujjai teljesen elzsibbadtak.
Karjában tartotta, amikor a nő sikoltozott és szenvedett. Akkor is a
karjában tartotta, amikor a nő azt kérte, engedje el.
A férfi elmosolyodott és emlékeztette a nőt, soha, de soha
nem fogja elengedni.
És egy idő múlva megszületett a gyermek.
Abban a pillanatban, ahogy Robi belépett az életébe,
Melisande minden szomorúságot megbocsátott, minden egy fokkal
édesebb, egy fokkal szebb lett. Az egész család a gyermeket
ajnározta; szerencsétlen Marié de Tréssé szomorúan állapította
meg, neki soha nem volt saját gyermeke.
Conar az első pillanattól kezdve imádta a fiát, és a
legcsodálatosabb az volt, amikor együtt feküdtek az ágyban,
játszadozva a gyermekkel, simogatva pici kezét és lábát.
Melisande időnként csaknem lelkiismeret-furdalást érzett,
amiért ilyen boldog, amikor az ország nagy része elnyomás alatt
szenved. Az övé csodálatos otthon volt, ahol Mergwin és Ragwald

329
órákon keresztül tanulmányozták az eget és a csillagokat,
beszélgettek kémiáról és gyógyszerészeiről -- és a jövőről.
Mindenki imádta Robit, és a ház megtelt élettel és melegséggel.
Még Melisande sem emlékezett, hogy valaha ilyen jó hangulat
uralkodott volna itt.
Azt kívánta, bárcsak az apja láthatná most az erődöt.
A terror, amely egész Frankföldön uralkodott, végül mégis
beférkőzött a házba, mert Conarnak ismét el kellett mennie.
Azonban 886 végén Kövér Lajosnak sikerült visszatérnie Párizsba,
és bár Odo kérte a királyt, hogy tartson ki, Lajos kifizette a
követelt adót, annak fejében, hogy a csapatok elhagyják a fővárost,
és nem folytatják az ostromot.
Odo hercegnek és Conarnak megköszönték a szolgálatait.
Conar idegen hercegből az egyik legnépszerűbb frank nemessé
vált és az ország úgy ismerte, mint a Farkasok Urát. Odo újabb
birtokokat adományozott neki, és bár a dánok továbbra is
fenyegető veszélyt jelentettek, az erőd távol tartotta őket.
Erin és Olaf nem maradtak sokáig, miután Robi
megszületett, most azonban visszatértek, és Olaf gyakran ki
lovagolt a már csaknem kétéves unokájával. Soha nem távolodtak
messzire az erődtől. Melisande még most is csak úgy mert kilépni
az erődből, ha valaki vele volt. Conar több napja távol volt,
tárgyalni Odóval és a többi báróval, de már most nagyon hiányzott
a nőnek és alig várta a visszatértét. Apósa, aki tudta, mennyire
szereti a folyót, javasolta, hogy tartson velük. Kenyeret és sajtot
vittek magukkal, kecsketejet és bort, amit a folyóparton, a fák alatt
akartak elfogyasztani.
Most azonban egyedül maradt. Álmatagon nézte az ágakat,
lábát belelógatva a vízbe, csodálva a levelek ezer színét.
Élete jóra fordult. Gazdaggá. Időnként voltak viharok, de
mintha ezek is csak fokozták volna a boldogságot, mert érzelmeik
és szerelmük egyre mélyebbé vált.
Hirtelen valami hangot hallott és gyorsan felnézett.
Ő volt az, visszatért.
Conar, akit oly jól ismert, délcegen ült fekete, Thor nevű
lován, vállát bíborszínű köpeny borította. Sisakjából csak csillogó
kék szeme látszott ki.

330
 Egy viking. Hatalmas, aranyszínű, igéző. És mint mindig,
most is megdobbantotta a nő szívét.
- Conar! - kiáltott fel a nő és megpróbált talpra ugrani,
hogy odaszaladjon hozzá.
- Várj! - parancsolta a férfi. Gyorsan leugrott Thorról,
ledobta a sisakját és megindult a nő felé. Kezét nyújtotta neki és
felsegítette, mivel így, csaknem kilenc hónapos terhesen második
gyermekükkel, nagyon nehézkesen mozgott.
- Fel tudok én állni - kezdte a nő.
- Makacs vagy. Mint mindig. Azért vagyok itt, hogy
segítsek. Maradj nyugton.
A nőt meglehetősen nagy súlya ellenére könnyedén a
karjába kapta, leült egy fa tövébe, és a feleségét az ölébe ültette. -
Jól ülsz?
- Ó, Conar! - A férfi arcát két tenyerébe fogta és
megcsókolta a száját. Hosszan, finoman csókolta, megremegve a
férfi szájának meleg, érzéki érintésétől. Mikor felemelte a fejét, a
férfi halkan felnyögött és gyengéd mozdulattal végigsimította
asszonya hatalmas hasát.
- Ó, szerelmem! Kegyelmezz a férjnek, aki túl sokáig volt
távol -- de ahhoz nem elég sokáig, hogy újra apaként térhessen
vissza!
A nő orrát felhúzva, ráfintorgott. - Rendben. Korholj meg,
amiért túlságosan örültem neked.
- Soha - ígérte a férfi, majd komoly arccal azt kérdezte: -
Hogy vagy? Remélem, jól?
A nő elmosolyodott és elégedetten elnyújtózott a férfi karja
között. -- Nagyon jól, köszönöm. És Robi...
- Láttam apámmal. Mindketten jól vannak, saját
szememmel láttam.
Melisande is mosolygott, majd elkomorodott. - És mi hír a
nagyvilágban, Conar? Mi történik?
Conar felsóhajtott. - El akarják űzni Lajost. A bárók
nagyon készülnek rá, és hogyan védjen meg az ember egy ilyen
gyenge királyt, aki alatt oly keményen harcoltunk, amikor újra és
újra kiderül róla, hogy alkalmatlan a kormányzásra?
A nő megsimogatta az arcát, tudva, a férfinak még mindig
fáj, ami Párizsban történt. - Akkor most mi lesz?

331
 - Charlemagne ősi birodalma szét fog hullani, szerelmem.
- Belenézett a nő szemébe. - Odo lesz a nyugati frankok
királya és mi őt fogjuk támogatni.
- Ennek te biztosan örülsz.
- Igen, így van. -- A férfi egy pillanatra elhallgatott. -
Geoffrey földjei a miénk lettek, és újabb birtokokat kaptunk
keleten. És te örülsz ennek?
A nő megremegett. -- Igen is, nem is. Semminek nem örülök,
aminek bármi köze is van Geoffreyhoz.
Conar vállat vont. -- így is lehet nézni a dolgokat. De
másképpen is.
- Tényleg? -- kérdezte a nő kíváncsian. A férfi
elmosolyodott és ujja hegyével körülrajzolta a nő száját.
- Ha Gerald határtalan kapzsiságában nem akart volna
megszerezni téged magának vagy a fiának, akkor soha nem
vettelek volna feleségül. És ha Geoffrey nem rabol el azon az
éjszakán, soha nem hittem volna el, hogy az én ellenséges,
engedetlen - bár gyönyörű - feleségem szeret engem.
- Te már akkor is tudtad, mielőtt megmondtam volna neked
- jegyezte meg a nő.
- De te Geoffrey előtt mondtad, emlékszel? Szét akart
tépetni, feldaraboltatni, keselyűkkel megetetni. És akkor te elém
vetetted magad és azt mondtad neki, hogy a szerelmet nem lehet
megölni.
- Uhum. És akkor te visszalöktél a hátad mögé.
- Igen, de a szavak ott égtek tovább a szívemben -
biztosította a férfi. A nő ismét a szemébe nézett és nem tudta
megállni, hogy ne csókolja meg újra, ne sóvárogjon az érintése
után.
Minden alkalommal, amikor megcsókolta, csodálatos érzés
áradt szét a nő testében. Vére lázasan lüktetett, gyomra görcsbe
rándult.
Hirtelen elhúzódott a férfitól, rádöbbenve, a gyomrában
támadt görcs ez alkalommal nem a csóktól támadt.
- Conar?
- Igen?
- Semmi, semmi. Ne foglalkozz vele. -- Ismét megcsókolta
a férfit.

332
 A görcs azonban egyre erősödött. Hirtelen a lélegzete is
elakadt. Elhúzta a száját a férfiétól.
- Drága feleségem - suttogta a férfi --, te is fantasztikus
hatással vagy rám...
- Conar?
- Igen?
- Ez nem a csók.
- Nem?
A nő megnedvesítette az ajkát és elmosolyodott. -- Az igaz,
hogy ez is miattad van... - Akkor...
- A baba! - suttogta a nő lágyan.
A férfi felugrott és hosszú léptekkel megindult Thor felé.
- Milord, még nagyon sok idő van addig.
- De ez a második gyermek, és lehet, hogy nagyon hamar
megszületik.
- De ő nem fiú, Conar. Mergwin azt mondta, ez
alkalommal leányunk lesz.
- A lány is érkezhet gyorsan! - mondta a férfi és felpattant
Melisande mögé a nyeregbe.
Néhány perccel később már az erődben voltak. És a nő
rájött, Conarnak igaza volt. Leányuk néhány órán belül
megszületett és fele annyi jelzővel sem illette Conart, mint
először.
Ez a gyermek is gyönyörű volt. A haja azonban sem fekete,
sem szőke nem volt, hanem égő vörös. Szeme kék volt, mint a
nyári égbolt.
- Kék - jegyezte meg Conar.
Az ágy végében ült, és a kislányt a karjában tartó
Melisande-t nézte.
Melisande nagyon fáradt volt és szeme lassan kezdett
lecsukódni. Erin ott termett mellette és kivette a kicsit a karjából.
Félálomban még érezte, hogy Conar feláll, mire gyorsan megfogta
a kezét.
- Ne, milord, ne hagyj itt! - suttogta.
A férfi visszaült az ágyra, ez alkalommal feljebb, és az
ölébe vonta a nő fejét.
- Nem, szerelmem. Soha nem hagylak el.

333
 A nő elmosolyodott, szeme lecsukódott, és nagyon
elégedett volt.
Mert tudta, hogy igaz.
Viking, ír, démon, barát, harcos, védelmező.
Férj.
Szerető.
És soha nem hagyja el őt.
Ő pedig örökké szeretni fogja. Egész életében, az
örökkévalóságig.
Övék volt az élet, az idő és ami megédesítse ezt, a szerelem
is az övék volt. Hosszú, csodálatos évek vártak rájuk. Szinte
hihetetlen volt, hogy egykor küzdött ellene, gyűlölte, megpróbálta
gyűlölni.
Pedig csupán arról volt szó, hogy szerette és félt ettől a
szerelemtől.
Ó, milyen régen volt! De megfizettek a mostani
boldogságukért. Itt voltak ők egymásnak, Robi... és ez a pici lány.
Azon tűnődött, vajon Mergwin mit fog mondani a kislány
jövőjéről, az ő jövőjükről.
Melisande elmosolyodott férje karjában, és lassan mély álomba
merült.
És újra álmodni kezdett, édes, édes álmokat.

334