Általános földrajzi leírás

Az Észak-magyarországi régió Magyarország északkeleti részén az Északi-középhegység és az Alföld északi

részén helyezkedik el. Területén három vármegye található: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád
vármegye, központja Miskolc. A régió északon Szlovákiával, nyugaton a közép-magyarországi régióval,
délen és keleten pedig az észak-alföldi régióval határos. A területe (13 429 km 2) és népessége (1,2 millió
fő).
Gazdaság
Gazdasági értelemben ez a térség minősíthető a rendszerváltozás legnagyobb vesztesének. „A régió
gazdaságát természeti adottságai és történelmi hagyományai miatt elsősorban a nehézipar és a
bányászat határozta meg. A gazdasági szerkezetváltás után ezek az iparágak leépültek és az ipari termelés
visszaesett. A külföldi tőke segítségével korszerűsített néhány nagyvállalat azonban megőrizte a régió
ipari (gép- és vegyipari) karakterét. A gazdasági szerkezetet korszerűsítő külföldi tőke beáramlása
azonban még nem igazán jelentős, elsősorban bérmunka jellegű, amiben meghatározó szerepet játszik a
térség gazdasági centrumoktól való távolsága. Újabban azonban az épülő autópálya mentén és a Közép-
Magyarországhoz legközelebb fekvő nyugati térségekben már érezhető a gazdasági fejlődés. A régióban a
felsőoktatás szerepe meghatározó. A régió népsűrűsége 95 fő/km 2, ami magasabb a vidéki átlagnál, de az
országos átlagtól elmarad. A kistérségek közül a Miskolci, az Egri, a Hatvani és a Salgótarjáni a
legsűrűbben lakott, míg a kevésbé városodott városhiányos és ezzel párhuzamosan az elmaradottabb
(Abaúj-Hegyközi, Mezőcsáti, Bodrogközi) alacsony a népsűrűség.
Településföldrajzi jellemzők
Az észak-magyarországi régiót 610 település alkotja, melyből 40 város (6,5%). A népesség koncentrációt
jelzi, hogy a városok közül öt a régióközpont Miskolc kistérségében található. A városi népesség az összes
régiót tekintve ebben a régióban a legalacsonyabb, a lakosság mindössze fele él városokban. A régió
társadalmi-gazdasági életében, a lakossági szolgáltatások biztosításában meghatározó jelentősége van a
vármegyékben központi szerepet betöltő nagyvárosoknak (Miskolc, Eger, Salgótarján) és a közepes
városoknak (Balassagyarmat, Gyöngyös, Hatvan, Ózd, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Sátoraljaújhely).
Aprófalvak
E városok kijelölik a régió fejlődési tengelyeit, gazdasági és szolgáltató központ szerepükből adódóan
környezetükben jelentős térségszervező erővel bírnak. A kistérségek nagy részének központi települése
általában valós városi funkcióval nem, vagy csak hiányosan rendelkező kisváros. A régióra, ezen belül is
elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére jellemző az aprófalvas településszerkezet. Ezt jelzi, hogy a
régióban az 500 főnél kevesebb lakosú aprófalvak aránya 29% a településhálózaton belül, és az itt élők
aránya (3,6%) jóval meghaladja az országos átlagot (2,8%). Ugyanez az arány Borsod-Abaúj-Zemplén
vármegyében 37%, ill.4,5%. Az aprófalvak a régió északi elzárt medencéiben, a határ mentén
dominálnak, míg a Tisza mentén az Alföldre jellemző óriásfalvak is megtalálhatók. Az Edelényi és az Encsi
a két leginkább aprófalvas kistérség, ahol a települések több mint felében 500 főnél kevesebb élnek. A
régió fő tengelyét a hegyek déli lábainál húzódó egykori vásárvonal és az azon található városok jelentik
(A lépcsők, folyóvölgyek és az Alföld metszéspontjában található vásárvárosok).
Regionális különbségek
A régióban egyszerre vannak jelen az ipari leépüléstől sújtott, elszegényedő és egyre inkább
marginalizálódó térségek és a gyorsan fejlődő, gazdagodó térségek. A növekedési zónát a nagyobb
városok, Miskolc és Eger, valamint a gazdasági szerkezetátalakítást a meghatározó vegyipari vállalatok
stabilizálásával jól átvészelő városok, Kazincbarcika és Tiszaújváros jelentik. További fejlődést jelentett az
M3-M30-as autópályák kezdetben Füzesabonyig, majd 2005-től Miskolcig történő megépítése, ami a
régió déli részén fekvő nagyobb településeken (Hatvan, Gyöngyös) teremtett kedvezőbb gazdasági
feltételeket. Már a ’90-es évek második felében megindult a gazdasági fejlődés a régió Budapesthez
közeli térségeiben (Rétság, Balassagyarmat). A növekedési zónáktól távolabb eső elmaradottabb kis- és
középvárosok (Pl. Encs, Edelény, Pétervására, Heves, Mezőcsát, Ózd, Szécsény) fejlődését akadályozza a
nehézkes elérhetőségük, képzetlen munkaerő kínálatuk, amihez alacsony vállalkozói kedv és vállalkozói
aktivitás párosul. A legsúlyosabb foglalkoztatási problémák a régió belső és külső perifériáinak számító
vidéki térségekben tapasztalhatóak, főleg az északi, a szlovák határhoz közeli részeken.
Természet- és tájföldrajzi adottságok
Az ország ezen régiójában van a legnagyobb kiterjedésű természetvédelmi terület, a régió területét négy
nemzeti park és öt tájvédelmi körzet érinti. A régió nemzeti parkjai: Duna-Ipoly NP, Bükki NP, Aggteleki
NP, Hortobágyi NP A régió Tájvédelmi Körzetei (TK): Hollókői TK, Kelet-Cserhát TK, Tarnavidéki TK,
Lázbérci TK, Karancs-Medves TK, Zempléni TK, Tokaj-Bodrogzug TK, Mátrai TK, Kesznyéteni TK, Hevesi
Füvespuszták TK, Borsodi Mezőségi TK.
Természeti és kultúrtörténeti értékek
Kulturális és természeti adottságokban gazdag terület, ami az idegenforgalom szempontjából lényeges
potenciált jelent. (Aggteleki cseppkőbarlang, Miskolc-Tapolcai tavasbarlang ). Számos vár és várrom
(Boldogkőváralja, Regéc, Diósgyőr, Füzér, Sárospatak, Szerencs, Eger), történelmi emlék és történelmi
helyszín (Gönc – pálos kolostorrom, Vizsoly – gótikus református templom), Mezőkövesd, Tard,
Szentistván – a matyó népcsoport központjai, valamint maga a tokaji borvidék országos, illetve
nemzetközi hírnévnek örvendenek. Kiemelkedő öröksége a térségnek Hollókő ófaluja és vára, mely
UNESCO világörökségi terület (Kulturális és Kultúrtáj kategória). Számos településen találkozhatunk népi
építészeti értékekkel, elsősorban a felvidéki, palóc lakóháztípussal.

A Cserhát Hollókő közelében

A Visegrádi-hegységet a Kétbükkfa-nyereg és a Szentléleki-patak völgye választja el a Dunántúli-
középhegységhez tartozó Pilistől. Ez egyben az Északi-középhegységet és a Dunántúli-középhegységet
elválasztó geológiai törésvonal is. A Visegrádi-hegységet a köznyelvben – helytelenül – gyakran a Pilis
részének tartják. Fő csúcsa a Dobogó-kő (699 m).
Börzsöny
A kb. 600 km2 területű Börzsöny a Visegrádi-hegység folytatása. Nagyrészt vulkanikus eredetű,
kőzetanyaga andezit és andezittufa. Északról az Ipoly határolja, délről a Duna, kelet felől pedig a Nógrádi-
medence választja el a Cserháttól. Legmagasabb pontja a 938 méter magas Csóványos. Szlovákia
területén a Burda kapcsolódik hozzá.

A Cserhát ugyancsak andezitből áll, de az erózió sokkal jobban lekoptatta, gyakorlatilag dombvidék.
Legmagasabb pontja a Karancs-tető (727 m).[2][3]

Középső szakasza
Az Ajnácskői-hegység Szlovákiában. A Mátrában található a Kékes, Magyarország legmagasabb pontja
(1014 m), de magának a hegységnek az átlagmagassága csak 600 méter, ebből a szempontból megelőzi a
szomszédos Bükk hegység. A Mátra szintén vulkanikus eredetű, nagyrészt andezitből áll. A vidék vízrajzi
különlegessége, hogy itt húzódik a Kárpát-medence két legnagyobb folyójának, a Dunának és a Tiszának a
vízválasztó vonala. A Karancs-hegység vulkanikus eredetű, anyaga andezit. Legmagasabb pontja a 727
méter körüli magas Karancs. A Medves-Ajnácskői-hegység vagy régebbi nevén Nógrád-Gömöri
bazaltvidék a Karancshoz hasonlóan vulkanikus hegycsoportokból áll, anyaga azonban bazalt. A Gömör-
Hevesi-dombság 300-500 méter magas dombvidék, amely hosszan átnyúlik Szlovákia területére is.
Homokkő, homok, kavics és riolittufa építi fel. Szlovákiában található északi része a Gömöri-dombvidék.
Keleti szakasz
A Bükk nagyrészt mészkőhegység, a Bükk-fennsíkot körülvevő területen riolit és riolittufa is előfordul. A
Cserehát dombvidék, amely a Bódva és a Hernád között a Sajóig húzódó területen fekszik. Területét
agyag és homok borítja, néhol márványszerű aprókristályos mészkő található. Zempléni-hegység vagy
más néven Tokaji-hegység vulkanikus eredetű, kőzetanyaga riolit és andezit. Híres szőlőtermesztő vidék.
Geopolitikai szempontból általában szintén az Északi-középhegységhez sorolják az Aggteleki-karsztnak
nevezett, 300–500 méter átlagmagasságú mészkő- és dolomithegységet.
Ásványkincsei
barnakőszén, mészkő, lignit, kavics, színesfémek (nem bányásszák), nemesfémek (nem bányásszák),
vasérc (nem bányásszák), barit (nem bányásszák), kovaföld, zeolit, bentonit, kaolinit, perlit, anhidrit és
gipsz, andezit