Az ókorban a városok népes települések, igazgatási központok voltak.

Ezzel szemben a
középkori városok lényege már az országon belüli önállóság volt. Az ókori városok többsége
a járványok és népvándorlások miatt elpusztult, az emberek királyi és egyházi központok
körül telepedtek le, de ezek a települések nem rendelkeztek önállósággal.
A távolsági kereskedelem a kora középkorban sem szűnt meg, a távolsági kereskedők
közösségeket hoztak létre személyük és árujuk védelmére. Ezekhez az önállósággal
rendelkező telepekhez nagyobb számban csatlakoztak az iparosok, a kereskedők
vezetésével, érdekeik védelmében új közösségeket, kommunákat hoztak létre. Céljuk az
volt, hogy kivonják magukat az urak hatalma alól, ha kellett pénzzel vagy akár erővel vívja ki
önállóságukat és a városlakók sajátos jogait. Évenkénti adóval váltották ki uraikkal szemben
való kötelezettségeiket. A kommuna tagjai közül 13 elöljárót választanak akik tanácsot
hoznak létre további kettő elöljáró kiválasztásához, ők ítélkeztek ha valaki bűnt követett el. A
kommuna elöljárói végezték az igazságszolgáltatást. A városi önkormányzat kivívása olyan
kiváltságok megszerzését jelentette amelyek függetlenítették a város lakóit a
jobbágy-földesúr közötti kötöttségektől így a város jogilag is el tudott különülni a
környezetétől. A városok polgárai szabadon választhatták bíráikat, saját joghatóságot
hozhattak létre. Az önkormányzat révén a városi polgár köztes helyet foglalt el a középkori
társadalomban, nem volt nemes, de jobbágy sem. A városlakók jogai közé tartozott még az
egyösszegű adó fizetése, az önálló jogszabályalkotás, szabad plébános választása,
önkormányzat választása és szabad bíráskodás.
A városok kialakulása a 10. századtól a 15. századig tartott. A középkori város sajátos
településforma volt, eltérő a korábban jelenlévőktől.