A római kultúra

Építészet:
A császárkorra kialakult a sajátos római építészet. A jellegzetes városi létesítmények elnyerik
végső formájukat. A lakosság szórakoztatásáról amphiteátrumok, cirkuszok, színházak és
fürdők gondoskodtak.
Színház: félkör alakú orkhesztra, több emeletes szkéné, ami díszes homlokzatú és a nézőtér
falával azonos magasságú volt, az előtte emelt színpadon játszottak.
Amphiteatrum: föld illetve kő padsorokkal övezett elliptikus szabad tér, gladiátor- és
állatviadalok, sportolás színhelye. Pl. Colosseum
Cirkusz: kocsiversenyek, szárazföldi és tengeri harcjátékok bemutatására szolgálták,
tulajdonképpen az amphiteátrumok szerkezetéből indultak ki. Pl. Circus Maximus
Basilika: nagy csarnok, amely a vásárcsarnok és a törvényszék céljait egyesíti. A legrégibb
még kinyomozható ilyen épület a Bazilika Porcia
A római mérnökök belső termeket is be tudtak fedni a boltív törvényei szerint: boltozattal,
mely lényegében sűrűn egymás mellé rakott boltívek összefüggő rendszere. Két boltozat
találkozásánál alakult ki a keresztboltozat. S ettől a bonyolult építészeti megoldástól már csak
egyetlen lépés vezetett az ókori Róma legnagyobb vívmányáig a kupoláig. Az európai
építészetnek századokig mintaképe volt a Pantheon temploma.
A római építészet emlékei legnagyobb részt elpusztultak.

Életmód:
A rómaiak az enyhe időjárás miatt bő, lenge ruhát viseltek. A férfiak viselete toga és
köpenyek. Mind a nők, mind a férfiak által viselt leplek elrendezésére, felredőzésére jellemző,
hogy azt mindig a bal vállon kezdik, és innen vezetik a háton keresztül át a test jobb oldalára,
majd előre és végül vissza a bal vállra. Általánosságban elmondható, hogy a nők színesebben
öltözködtek, mint a férfiak, akik ruhatáruk alapszíneként a fehéret preferálták. Egyes színek
pedig kifejezetten nőiesnek számítottak, mint például a sárga különböző árnyalatai. A rómaiak
lábukon sarut viseltek, de otthon könnyű szandált hordtak.
A tetoválások szimbolikus értéke megnőtt a római világban. Ezek a császári hadseregben
voltak elfogadottak és használtak, azért, hogy könnyebben tudják őket azonosítani eltűnésük
esetén, idővel minden hadsereg használni kezdett néhány szimbólumot tetoválások
formájában, ugyancsak a könnyebb azonosítás érdekében.
A rómaiak naponta háromszor étkeztek: a reggeli 6-7 óra között volt. Étlapja: méz, gyümölcs,
sajt, borba mártogatott kenyér. A villásreggelire 11-12 óra között került sor, ami meleg, hideg
ételekből, húsból, halból, főzelékből, gyümölcsből állt. Mustot, borból és mézből készült édes
italt, méhsert fogyasztottak.
A főétkezés (cena) délután 3 órakor kezdődött. Az előételből, magából a cenából és a
csemegéből állt. Előételek: tojás, saláta, osztriga, olajbogyó, apró sós hal, mártások, különféle
zöldségek, méhser. Cena: első fogás – vadkan hús, császármadár, fácán, pulyka, kolbász,
angolna; második fogás – sütemény, sajt, befőtt, friss gyümölcs.
Az ételeket a rabszolgák vitték hatalmas fatálakon, megnevezve a kínált étket.
A szegény ember, a falusiak tápláléka lisztből készített, vízben megfőtt és megsózott pép
(plus) volt, de később már búzakenyeret fogyasztottak.
A római időkben a legnépszerűbbek a pantomimjátékok, az akrobatikus és zsonglőr
előadások, az állatviadalok és a gladiátorjátékok voltak, bár ez utóbbiakat inkább a római
amfiteátrumokban rendezték meg.
A fürdők szerepe:
Az éghajlatból adódóan a rómaiak legkedveltebb szórakozása a fürdőzés volt, noha régebben
nem ismerték a fürdőkultúrát. A fiatalok megelégedtek azzal, hogy megmártóztak a
Tiberisben. Görög hatásra vált divatossá a fürdőházak építése. Ezek már a nagyközönség előtt
is nyitva álltak, némi szerény belépődíj ellenében bárki igénybe vehette. Ahogyan egyre
népszerűbbé vált a fürdőzés, úgy növekedett a fürdők száma. A császárkorban népszerűségük
növelésének érdekében a császárok hatalmas thermákat építtettek. A nagy kényelemmel
berendezett, olvasó- és társalgótermekkel rendelkező fürdők a nagyközönség szórakozását
szolgálták. A legnagyobb fürdő Diocletianusé volt, ennek tavában 3000 ember fürödhetett és
úszhatott egyszerre. A legfényesebb thermát azonban Caracalla építtette.
Amellett, hogy élvezhették a fürdőzés örömét, tornázhattak vagy labdázhattak a
sportpályákon, a társalgókban baráti körök jöttek össze beszélgetésre. De játszhattak
társasjátékokat, megbeszélhették a politikai híreket. A nők délelőtt, a férfiak délután
látogathatták a fürdőket. A szegények és a rabszolgák is eljárhattak a fürdőkbe éppúgy, mint a
császárok. Mindenki gondtalanul pihenhetett, szórakozhatott néhány órát. Ezért szerették a
fürdőket.

Történetírás:
A rómaiak életében és gondolkodásában nagy szerepe volt az elmúlt események emlékének, a
mondai és történelmi hagyományok megőrzésének. A papok, főpapok a legrégibb időktől
fogva évről évre följegyezték a nevezetesebb eseményeket, feljegyzéseik Főpapi évkönyvek
vagy Nagy évkönyvek néven szerepeltek.
Az annalisták hivatalos feljegyzésein kívül magánjellegű feljegyzéseket is készítettek, ilyenek
a halotti dicsőítő beszédek, az ősök viaszképe alá írt rövid jellemzések, a sírfeliratok és a
különféle családi vonatkozású krónikák.
Az annalisztikus formát a későbbi történetírók is szívesen alkalmazták. Az első prózai,
irodalmi formájú történeti művet Q. Fabius Pictor consul és pontiflex írta Annales címen,
görög nyelven.
M. Porcius Cato volt a szerzője az első latin nyelvű római történetnek, művének címe
Origines (Kezdetek). Az i.e. II. században élt görög származású és görögül író Polübiosz
Egyetemes története a pún háborúk idejére eső eseményeket dolgozta fel világtörténet
formájában.
A pún háborúk idején fellendülő római történetírásra jellemző a színes, érdekes előadásra
törekvés; a szereplők beszédeinek beleszövésével drámai hatást igyekeznek elérni. Jellemző
vonás még a korabeli eszmék visszavetítése a régmúlt századokba. Ez a magyarázata annak,
hogy a VI. század Srvius Tulliusa a Gracchusok programját körvonalazza beszédében, az V.
század Appius Claudiusa pedig az I. század konzervatív köreinek elveit hangoztatja.
Az i.e. I. század vége felé nagyon elterjedt emlékirat-irodalomból fennmaradtak C.Iulius
Caesarnak (100-44) a művei. Feljegyzések a gall háborúról című művében 7 könyvben
Galliában, Germaniaban és Britanniában viselt háborúinak történetét mondja el, és igazolja a
szükségességüket. Minden könyv egy-egy évnek a történetét öleli fel i.e. 58-tól 52-ig.
Alvezére, Aulus Hirtius később megírta a gall háború 8. könyvét, és egy külön könyvet az
alexandriai vállalkozást.
Caesar művei történelmi anyagukon túl, stílusuk miatt is említést érdemelnek. Előadásmódját
egyszerűség jellemzi, de a leegyszerűsített mondatokban megfontolt és kiszámított tartalom
húzódik meg.
C.Sallustius Crispus (i.e.86-35) a köztársaság alkonyán írta meg történeti műveit.
Sallustius választott példaképe a nagy görög történetíró, Thuküdidész volt; mesterét leginkább
színes jellemzésével érte el, de elfogultsága sokat levont műveinek értékéből.
A kor legnagyobb polihisztora, egyben legtermékenyebb írója M.Terentius Varro.
Legfontosabb műve Az emberi és isteni dolgok régiségei”, nem maradt ránk, csak a későbbi
írók gyakori utalásaiból ismerjük. Varrótól származik a többi között Róma alapításának
hagyományos dátuma (i.e.753).
Az ő nyomdokait folytatta az életrajz műfajában Cornelius Nepos.
Titus Livius (i.e.59-i.sz.17) a politikai életben soha nem vett részt, hivatalt nem vállalt,
mindvégig megmaradt történetírónak. 142 könyvből álló hatalmas a város alapításával kezdte,
s egészen az i.e. 9. évéig vezette az eseményeket. Történelmi művével tanítási és nevelési
céljai is voltak. Meggyőződése szerint a történelem nagyon alkalmas arra, hogy megjavítsa az
erkölcsöket. Nem kutatta az eseményeket létrehozó okokat, ő egyszerűen csak előadta az
eseményeket.