 Női szertorna 

Története 
A tornasport már a kezdetektől nyitva állt a nők számára is. Ennek ellenére az
igazi népszerűség a női szertorna számára sokáig váratott magára. Míg ugyanis
a férfiak már az 1896-os olimpiai játékokon versengtek egymással, addig a
hölgyek 1928-ban mutatkozhattak csak be. Ráadásul ekkor is csak a
csapatverseny jelent meg a versenyprogramban. A nők tornáját ugyanis
elsősorban művészi programnak, bemutató előadásoknak szánták az olimpiák
szervezői.

Az áttörést az 1952-es Helsinkiben rendezett olimpiai játékok hozták meg.

Finnországban került sor első alkalommal az egyéni szer-versenyek
lebonyolítására a nők számára. A hölgyek a talaj és ugrás mellett
felemáskorláton és gerendán mérethették meg magukat. A kéziszer gyakorlatot
csapatok mutathatták be, amelyből később kialakult a ritmikus gimnasztika.

Szabályok 
A talaj mindkét nem esetében egy 12x12 méteres keményhab alapú szőnyeg.
Ez lehetővé teszi a többszörös ugrásokat, és kíméli az ízületeket a talajfogáskor.
A két nem közti különbség, hogy a nők gyakorlatukat zenére mutatják be, és
összekötő elemként táncmozdulatokat is tesznek. Az ugrás a másik közös szer.
Korábban lóugrásként szerepelt, a férfiaknak hosszába, a nőknek keresztbe volt
lehelyezve a kápa nélküli szer, amin két kézzel letámasztottak a nekifutást és
dobbantást követően. Ma már egy 1x1 méteres ugró-szer van lehelyezve
mindkét nem számára, melynek csak a magassága tér el. A férfiaknál 135, a
nőknél 125 cm magas a szer. Két szer kizárólag a női tornában használatos. A
gerenda egy 10 cm széles és 5 méter hosszú tornaszer, amelyen 120 cm
magasságban egyensúlyozva mutatják be gyakorlatukat a hölgyek. A
felemáskorlát két egymással párhuzamosan elhelyezett farúd. A felemásság
abban rejlik, hogy az egyik korlát 155 cm, a másik pedig 240 cm magasságban
van.

Magyar Eredmények 
Az olimpiák 50 éves női szertorna történetében egyes nemzetek képviselői
mindvégig kiemelkedő helyet foglaltak el. A szovjet versenyzők mellett román
és egyesült államokbeli győztesekkel találkozhattunk a leggyakrabban. Rajtuk
kívül cseh és magyar sikerek születtek több alkalommal. Ezeket leszámítva csak
egy-egy kínai győzelem képzelhető el papírforma szerint.

Közülük is egyértelműen kiemelkedik a szovjet Larisza Latinyina, aki 1956 és

1964 között 9 olimpiai aranyérmével minden idők legeredményesebb női
sportolója. Szorosan a nyomában a Csehszlovák Vera Caslavska (Csaszlavszka)
áll hét egyéni aranyérmével 1964-ből és 1968-ból. Hozzájuk mérhető nagyság a
román Nadia Comaneci (Komanecsi) volt, aki 1976-ban és 1980-ban öt aranyat
szerzett, mindet egyéniben.

Szintén öt arannyal a magyar Keleti Ágnes következik a képzeletbeli ranglistán,

aki 1952-ben, Helsinkiben talajgyakorlatával nyerte első aranyérmét. A szeren
négy évvel később megvédte címét, és megnyerte a gerenda és a felemáskorlát
versenyt is. 5. olimpiai aranyát is Melbourne-ben szerezte, Bodó Andrea,
Kertész Alíz, Tass Olga, Korondi Margit és Köteles Erzsébet oldalán a kéziszer
csapatban. A talajgyőzelem címvédés volt, hiszen 1952-ben Helsinkiben is neki
szólt a magyar himnusz. Keleti csapattársa, Korondi Margit még 1952-ben
szintén nyert egyéniben, méghozzá felemáskorlát szeren. A sikerek csúcsán az
1956-os belpolitikai helyzet azonban derékba törte a magyar tornasportot, a
legtöbb olimpikonunk nem tért haza Ausztráliából.
A nőknél több mint 30 évet kellett várni egy újabb győzelemre. 1992-ben
Barcelonában Ónodi Henrietta szerezte a magyar női torna eddigi utolsó
aranyérmét, ugrásban. Precíz ugrásai mellett, vidám és szerény jellemével a
közönség kedvence volt az 1992-es játékokon. Az egyre szigorodó kvalifikációs
rendszernek köszönhetően az új évezred olimpiáira már kijutni is nagy
eredmény, mivel a csapatok és az összetett egyéni legjobbjainak indulását
preferálják a szabályok. Hazánkhoz hasonló kis ország már arra is büszke lehet,
ha egyéni számban bármely szeren versenyzője döntőbe jut. A magyar női
tornát a 2012-es játékokon Böczögő Dorina képviselte. 