Utópiák

Nyugati liberális értékrend szerint nézem

Nehéz megfogalmazni pontosan mit is takar, ez egy irodalmi műfaj, amely A görög „u toposz”,
„nem létező hely” kifejezésből származik. Alapvetően egy tökéleteshez közeli fejlettségi szinten
álló emberi társadalomat értünk alatta. Tágabb értelemben bármilyen fantasztikus színezetű,
megvalósíthatatlan társadalomelméleti elképzelés. Egy elképzelt, az adott korban eszményinek
látszó társadalmi berendezkedés bemutatása. Tükörként is szolgál: a jelen világát negatív
színben tünteti fel: a fiktív világ jobb, mint a létező. Az ilyen utópiákat pozitív utópiának
nevezzük.A társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségeitől elvonatkoztatott, s ezért az adott
körülmények között meg nem valósítható, hibátlannak, eszményinek elképzelt társadalmi,
állami, politikai rendszer, ill. olyan képzeletbeli hely, ország, ahol ezt megvalósítottnak
ábrázolják. Egy megvalósíthatatlan terv, elgondolás, teljesülhetetlen kívánság; ábránd(kép). Az
első utópiát Thomas Morus írta 1516-ban Utópia címmel, innen ered a műfaj elnevezése.
Pozitív utópiának tekintjük még Platón Állam (kb. Kr. E. 395), Campanella A Nap városa (1602),
Francis Bacon Új Atlantisz (1627) című művét. Voltaire Candide-jában (1759) a világtól elzárt
Eldorádó szintén pozitív utópia. Lásd még: negatív utópia.

Defoe: Robinson Crusoe

(Rejtelmes sziget)

A regény műfaja

A regény az epika műnemen belül Elbeszélő műfaj, így fontos szerep jut benne az elbeszélőnek,
a narrátornak. Az elbeszélőt nem azonosíthatjuk a regény szerzőjével, még akkor sem, ha a
szerző látszólag saját nevében beszél.

A felvilágosodástól kezdve a korábbinál sokkal népszerűbbé vált ez az irodalmi műfaj. A

modern, polgári regény a 18. századi angol irodalomban jelent meg. Itt jött létre ugyanis
először az a polgári középréteg, amely a regényirodalom legfőbb olvasóközönségét jelentette.
Az angol felvilágosodás kiemelkedő regényei közé tartozik Daniel Defoe (1660–1731) Robinson
Crusoe-ja (1719) és Jonathan Swift (1667–1745) Gulliver utazásai (1726) című műve.

Defoe művének elbeszélésmódja egyes szám első személyű, a szerző úgy tesz, mintha maga
Robinson írná meg kalandjait. A történet lényege, hogy Robinson apja akaratával
szembeszegülve tengerre száll, de hajója zátonyra fut, egyetlen túlélőként egy lakatlan szigetre
kerül. Itt nemcsak leküzdi a viszontagságokat, hanem a civilizáció vívmányait is meghonosítja.
Egy fába vésve naptárt vezet, így tudjuk, hogy több mint huszonnyolc év után szabadul a
szigetről.

Defoe műve az első modern, polgári regény: hőse hétköznapi ember, aki eszének, kitartásának,
alaposságának, neveltetésének, a polgárság erényeinek következtében rendkívüli körülmények
közepette is helyt tud állni. A művet a felvilágosodásra jellemző derűlátás: a fejlődésbe, a
civilizációba vetett hit hatja át. Alapgondolata, hogy az ember természettől fogva jó, Robinson
szolgája, Péntek alakjában jelenik meg, akit Robinson megtanít angolul, és keresztény hitre térít.
A Robinson Crusoe egy sajátos regénytípust teremtett meg, amelyet robinzonádnak nevezünk. A
kalandregény egyik válfaja; olyan igaznak feltüntetett történet, amelyben az utazó hős
valamilyen szerencsétlenség folytán egy lakatlan szigetre vagy más, civilizációtól távol eső
helyre vetődik, és ott megszervezi, felépíti az életét.

Robinzonád (irodalom)
A robinzonád egy irodalmi műfaj, a kalandregény egyik válfaja, melyet Daniel Defoe angol
prózaíró műve, a Robinson Crusoe rendkívüli népszerűsége teremtett meg.

Általában olyan igaznak feltüntetett történet, melynek utazó hőse lakatlan szigetre vagy valami
más elzárt helyre vetődik, s ott megszervezi életét. A robinzonád összekapcsolódhat egyes
esetekben társadalmi-politikai utópiával is.

A főhős valamilyen szerencsétlenség következtében hirtelen elszigetelődik a civilizáció

kényelmétől. A szűkös erőforrásokból magának kell megteremtenie a túléléshez szükséges
eszközöket. Eltérően Thomas More Utópia című művétől, illetve a romantikus művektől,
amelyek a természetet idillikusan írták le, Defoe részvétlennek ábrázolta. A főhős saját
képességei és neveltetése folytán menekül, amelyek abban is segítenek, hogy felülkerekedjen
sorstársain, illetve az esetlegesen felbukkanó bennszülötteken.

Swift: Gulliver utazásai

Swift regényének hőse, Gulliver is egy átlagos polgár: hajóorvos. Ez a mű is a hitelesség látszatát
kelti: a bevezetőben a főhős levele és a kiadó válasza olvasható, mintha maga Gulliver adná
közre utazásainak történetét. A Robinson Crusoe valószerűségével ellentétben azonban Gulliver
képzeletbeli helyekre, fantasztikus világokba jut el, Swift művét ezért utópiának nevezzük.
Utazásai során saját világának, és általában az emberiségnek a romlottságáról bizonyosodik
meg. Swift regénye így nemcsak Gulliver életéről szóló kalandregény, hanem erkölcsi
felháborodástól fűtött, nevelő célzatú tanmese. Gyilkos humorú társadalomkritika, s bár Swift
a 18. századi angol állapotokból indult ki, művében az emberi ostobaság, önhittség és
gonoszság megsemmisítő, gúnyos bírálatát, szatíráját adta

Gulliver utazásai során négyféle társadalmi berendezkedéssel ismerkedik meg, ám mind a

négyről kiderül, hogy zsákutca. Liliput a kétpártrendszer, Brobdingnag a felvilágosult önkény,
Laputa a tökéletesen megtervezett társadalom hiábavalóságát példázza. A Nyihahák országa
pedig azt mutatja meg, hogy az értelmes lovakhoz képest a vérengző ember csupán állat (jehu),
sőt állat mivolta erősebb, mint az értelme.

negatív utópia, disztópia vagy ellenutópia

Az elképzelt, jövőbeni világot rosszabbnak láttatja a létező világnál. Ábrázolásmódja gyakran
ironikus vagy szatirikus. Ellenutópia például Swifttől a Gulliver utazásai (1726), Madách Imre
Az ember tragédiája című művének (1862) utópikus színei, Aldous Huxley Szép új világa
(1932), George Orwell 1984 (1948) és Kurt Vonnegut Utópia 14 (1952) című műve, Anthony
Burgess Gépnarancsa (1962), Déri Tibor G. A. Úr X-ben (1964) című regénye és Arthur C.
Clarke Űrodüsszeiája (1968). Sok sci-fi is idetartozik. A filmművészetben híres ellenutópiák az
Alphaville (r.: Jean-Luc Godard, 1965), a 451° Fahrenheit (r.: François Truffaut, 1966), a 2001:
Űrodüsszeia (r.: Stanley Kubrick, 1968), a Majmok bolygója (r.: Franklin J. Schaffner, 1968), a
Mechanikus narancs (r.: Stanley Kubrick, 1972), a Brazil (r.: Terry Gilliam, 1985) vagy a Mátrix
(r.: Andy Wachowski és Larry Wachowski, 1999).

Az arany ember

Az ember tragédiája
A Tragédia életében egyedül a kommunizmus korszaka jelentett apróbb törést. 1945 után, a diktatúra
kiépülésével párhuzamosan valóságos „szellemi irtóhadjárat” indult ellene, főleg azért, mert a
falanszter-színt a kommunista utópia kigúnyolásaként, magát a drámát pedig „reakciós”, „vallásos”,
„haladásellenes” műként értelmezték és ítélték el. [6]

A Tragédia színeiben Madách (Ádám mint a lírai hős, illetve kalauza, Lucifer szemén keresztül) végigvezet
a biblikus és földi világtörténelem művészi szándékai szerint kiemelt és értelmezett „nagy pillanatain”, s
látnia kell: az emberiség kiemelkedő alakjai új meg új eszmékkel, hanyatló s megújuló erkölcsi
felbuzdulással küzdenek az emberiség tökéletesedéséért, a jobb sorsért, az mégis bukásból bukásba
hanyatlik. A földi történelem vége pedig magának a Földnek és egyúttal lakóinak teljes tönkremenetele.
Látomásai hatására Ádám úgy dönt, nem érdemes az életre és már-már eldobja azt magától; társa, a
gyermekük megfoganását megjelentő Éva szavára, valamint az Úr biztatására úgy dönt – bár továbbra is
kételyek mardossák – vállalja a küzdelmet, amit az egyes ember és az egész emberiség sorsának
beteljesítése jelent.

A Fahrenheit 451 1953-ban megjelent disztópikus sci-fi regény Ray Bradbury tollából. A regény egy olyan
jövőbeli Amerikában játszódik, ahol betiltották az olvasást, és elégetik a könyveket. [1] Központi témája a
televízió irodalomra mért negatív hatása, és felhívja a figyelmet az olvasás és az önálló gondolkodás
fontosságára. A Fahrenheit 451-ben ábrázolt társadalom kártékony hatásúnak találja az irodalmat;
információt csak televíziós műsorokból és képregényekből lehet szerezni, melyeket erőteljesen
meghamisítottak és cenzúra alá vetettek.[

451 Fahrenheit-fok – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég. Ha vonalazott
papírt tesznek eléd – másra írj.

A Star Trek gyűjtőcím, amely hat, összesen 723 részes tudományos-fantasztikus (sci-fi),
egymással nagyon szoros kronológiai és tartalmi függőségi viszonyban lévő filmsorozatot, egy
rajzfilmsorozatot, tizenhárom egész estés mozifilmet és több száz regényt, videójátékot takar. E
történetek közös eleme, hogy mind a Gene Roddenberry által az 1960-as években kitalált
világban játszódnak.
A már-már mítosszá emelkedett kitalált univerzum a távoli (néhány száz évvel későbbi) jövőben
játszódik, és optimista, nagyrészt utópisztikus képet fest a Föld jövőjéről: az emberiség kinőtte a
betegségek, szegénység és a különbözőségek elfogadásának képtelensége jelentette problémákat,
és egy nagy föderációban, a Bolygók Egyesült Föderációjában egyesítve él más intelligens
fajokkal. A főszereplők e Föderáció űrflottájában, a Csillagflottánál teljesítenek szolgálatot, és
céljuk új életformák, új civilizációk felkutatása.

THE GOOD PLACE

Eleanor halála után egy váróban nyitja ki a szemét, ahol egy ősz hajú úr, Michael fogadja, és azt mondja
neki, hogy ez itt a Jó Hely, ahová Eleanor, a kiváló emberjogi ügyvéd megérdemelten került. Körbevezeti
a Jó Helyen, és bemutatja lelki társának, Chidinek, az etikaprofesszornak. Csakhogy Eleanor egész
életében utálatos, önző nő volt, ezért úgy véli, valami hiba történhetett és egy másik Eleanorral
tévesztették össze. Nem akar viszont lebukni és a Rossz Helyre kerülni, ezért ráveszi Chidit, hogy tanítson
neki etikát, filozófiát, hogy jobb emberré válva „kiérdemelhesse” a helyét a paradicsomban.
Szomszédjukban lakik Tahani, az úrilány, aki folyton azzal dobálózik, milyen hírességeket ismert és
milyen nagyszabású jótékonysági partikat rendezett életében. Az ő lelki társa Jianyu, a tajvani buddhista
pap, aki szótlansági fogadalmat tett. Csakhogy Eleanor felfedezi, hogy Jianyu valójában Jason Mendoza,
egy bugyuta, gyerekes, nagyon naiv bűnöző, akinek elege van abból, hogy nem szólalhat meg és nem
csinálhat, amit akar. Mindketten Chidi segítségével próbálnak meg nem lebukni, egy idő után azonban
Eleanor rádöbben, hogy valójában mindannyian a Rossz Helyen vannak, és az a büntetésük, hogy
egymást kínozzák végtelen időkig. A kísérletet Michael találta ki, aki egy démon építész, és a
hagyományostól eltérő kínzás bevezetését indítványozta a Rossz Helyen. A balul sikerült kísérlet miatt
(mivel a szereplők rájöttek, hogy átverik őket), az ő nyaka körül is szorul a hurok. A démon és a négy
ember együtt próbál meg kievickélni a slamasztikából.

Végül, míg a The Good Place megpróbálja bemutatni az utópiát mind az

emberekben, mind a társadalomban, mindkettő hibás, és a társadalom kritikus
változatait képviseli, amelyet tükrözni hivatott annak növekedése ösztönzése
érdekében. Ez azt mutatja, hogy végül az lehet a legemberibb, ha hibázunk, de
mindenképpen megpróbálunk jót tenni.