„Fogalmam sincs, miért adta el a szüzességét potom egy

millióért. Mindegy is, én vagyok, aki először magamévá

tehettem. Sokat érek vele, mondhatom. Különleges az ízlésem,
sajátosak a szexuális hajlamaim. Kissé válogatósabb vagyok az
átlagnál. A szűz lányok kitanítása finomságot és türelmet
igényel – ami nekem nincs.”
Sophie Evanst sarokba szorították. A testvére élete a tét, ezért
csupán egyetlen lehetősége van, hogy kiverekedje magát ebből a
helyzetből: el kell árvereznie a szüzességét egy exkluzív erotikus
klubban. Miután a legtöbbet ígérő Colton Drake hazaviszi
magával, Sophie hamar megtanulja, hogy semmi sem az, aminek
látszik, ha erről a csodálatosan zűrös pasasról van szó. Az
együttlét olyan kihívásokat jelent Sophie számára, amilyenekre
egyáltalán nem számított, és felébreszti benne a vágyat olyan
dolgok iránt, amelyek korábban eszébe sem jutottak.
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Kendall Ryan: Filthy Beautiful Lies, Kendall Ryan, 2014

Fordította
MEDGYESI CSILLA

© Kendall Ryan
Hungarian translation © Medgyesi Csilla, 2018
Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Faniszló Ádám

Szerkesztette: Moldova Júlia

Korrektúra: Drabon Zoltánná

Tördelés: NovaBook

ISBN 978-615-5875-76-2

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2018

Felelős kiadó: Nagypál Viktor

Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar

Készült 2018-ban az Alföldi Nyomda Zrt.-ben

Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
 ELŐSZÓ

M A ELÁRVEREZNEK. Ahogy itt állok ebben a csöndes

helyiségben, próbálok rálelni a józanság gyengécske hangjára,

ami biztosítana róla, hogy helyesen cselekszem. De nem hallom,
nincs sehol. Az áruló ribanc.
Tompa tekintet néz rám vissza a tükörből, és emlékeztetem
magam, hogy tudatosan és önként vállaltam ezt az egészet.
Szívem szerint nem ezt a megoldást választottam volna,
nyilvánvalóan nem ez volt az életcélom, de muszáj megtennem,
hogy megmentsek valakit, akit szeretek.
Egy óra múlva valakihez tartozom majd – egy olyan férfihoz,
akit a beteges vágyai arra bírtak, hogy fizessen a társaságért
ahelyett, hogy egy normális lánnyal randizna. Istenem, segíts
rajtam!
 ELSŐ FEJEZET

Sophie

A ZT MONDTÁK, hogy kétszázötvenezer dollárért is elkelhetek,

talán még drágábban, mivel még szűz vagyok. A pénz élet-halál

kérdése az ikertestvérem és egyben legjobb barátnőm számára.
Kifizethetem belőle a kísérleti kezelést, ami segíthet kigyógyítani
az előrehaladott petefészekrákból. Még csak huszonegy évesek
vagyunk, és alig éltünk. Amikor tizenkilenc éves korában
diagnosztizálták nála a rákot és eltávolították a méhét,
megígértem neki, hogy egyszer majd kihordom a gyermekeit, és
meg is fogom tartani ezt az ígéretemet. És most hónapokon belül
meghal, ha nem lépek közbe, ezért ácsorgok itt egy szál
bugyiban, ebben a homályosan megvilágított öltözőben, és
kenem fel épp a harmadik réteg szempillafestéket.
Teljesen véletlenül szereztem tudomást erről a helyről. Pár
hete még el sem hittem volna, hogy ilyesmi egyáltalán létezik.
Pénzszerzési lehetőségek után kutattam az interneten – valami,
bármi után, ami segíthetne megszerezni a szükséges
háromszázezer dollárt. A szüleim éppen csak megélnek. Így hát
tudtam, hogy nekem kell cselekednem. Az álláskeresés kész vicc
volt. A képesítésem alapján legföljebb minimálbérért
pincérkedhettem volna. Ekkor vált érdekessé az internetes
kutatásom, én magam pedig merészebbé.
Megállapodtam egy állásinterjúban egy helyi
sztriptízklubbal. Ha maga a beszélgetés nem lett volna elég kínos
– a tulaj megkért, hogy vetkőzzek le és mutassam be nem létező
tánctudományomat –, amikor megkérdezte, mennyit remélek
keresni a táncolással, és azt feleltem, hogy pár hónap alatt
háromszázezer dollárt, a pasas az arcomba nevetett, és közölte,
hogy öltözhetek. A táncosnői képességeim alapján mindkettőnk
számára nyilvánvaló volt, hogy soha nem fogok ennyi pénzt
keresni. Főleg nem egy észak-kaliforniai kisvárosban.
Amikor észrevette a könnyeket a szememben, és faggatni
kezdett, hogy mire kell a pénz, elmeséltem neki az egész
szomorú történetet, hiába volt totál idegen.
Miután felöltöztem, bevitt az irodájába, és megesketett, hogy
kettőnk között marad, amit mondani fog. Abból, ahogy a
tekintete körbe-körbecikázott a szobában, azonnal tudtam, hogy
bármiről legyen is szó, az aligha lehet törvényes. Nem érdekelt.
Soha életemben még csak egy piros lámpán sem hajtottam át, de
kész voltam megtenni bármit – akármilyen vad dolgot, hogy
megmentsem Beccát. Teljes titoktartást fogadtam a tulajnak.
Megkérdezte, mennyire komoly a szándékom, hogy megmentem
a testvéremet, és figyelmeztetett, hogy nem fog majd tetszeni,
amit mond. Így szereztem tudomást a ma esti árverésről.
Bill, a sztriptízbár tulajdonosa nevezett be a ma esti aukcióra.
Tízszázalékos részesedésért elrendezett mindent. Elmentem egy
orvoshoz, aki megvizsgált, hogy nem vagyok-e terhes, és nincs-e
nemi betegségem, és igazolta a szüzességemet. Bill befizetett egy
helyi szépségszalonba is egy egész testes gyantázásra és
átalakításra – a fodrász divatos fazonra vágta és karamellszínnel
csíkozta gesztenyebarna hajamat, és volt manikűr meg pedikűr
is. Ennek az árát is levonják majd a pénzemből. Ha nem kelek el,
akkor vissza kell majd fizetnem mindent. De Bill gyakorlatilag
garantálta, hogy el fogok kelni. Azt mondta, hogy a szüzek
nagyon ritkák, és egy ilyen természetes és gyönyörű lány, mint
én, magas árat ér el. Csak azt remélem, hogy az idegességtől
nem veszítem el a fejemet, és végig tudom csinálni. Úgy érzem,
mindjárt elhányom magam, pedig egész nap nem ettem semmit.
Az ajtó felé fordulok, amikor meghallom a halk kopogást, és
Bill dugja be a fejét. Magam elé kapom a kezemet, hogy
eltakarjam a mellemet. Nevetséges a szégyellőségem, hisztérikus
kuncogás tör fel a torkomból. Pillanatokon belül egy egész
teremnyi férfi előtt állok majd meztelenül, akik közül az egyik
majd megkapja a testem, de próbálom őrizni az ártatlanságomat,
amíg módom van rá. Bili felvonja az egyik szemöldökét. –
Készen állsz?
Még egyszer, utoljára belepillantok a tükörbe, és mély
lélegzetet veszek, hogy megnyugodjak. Végignézek a rendszeres
futástól formás lábamon – ez az egyetlen tevékenység, ami oldja
a stresszt –, a hasamon, amely egy kissé puhább, mint szeretném,
a melleimen, amelyek le-fel ugrálnak, amikor mozgok. A
tükörből visszanéző tekintet keményebb, mint korábban. Remek.
Szükségem lesz erre a határozottságra, hogy túléljem a
következő hat hónapot.
 Nem is tudtam, hogy létezik ez a világ, és most én is
csatlakozom. Emlékeztetem magam, hogy Beccáért teszem.
Összeszedem minden csepp erőmet, leeresztem a karjaimat, és
odabiccentek Bilinek. – Készen állok.
Futólag végigpillant rajtam. Hálás vagyok, hogy nem bámul
meg.
– Remekül nézel ki. Nagyon természetesen. Ez a hasznodra
válik – jegyzi meg, miközben kivezet az öltöző biztonságából.
Megértem, mire gondol, ahogy végigmegyünk a folyosón.
Több más nő is várakozik, különböző korúak a húszas éveik
elején járóktól a késő harmincasokig, és a jelek szerint mindegyik
a sztriptíztáncos-stílusra hajt – belőtt haj, vastag smink, vérvörös
ajkak, necc-harisnya és égbe magasodó cipősarkak. Mindegyik
tangát visel. Azt mondták, hogy csak bugyit hagyhatunk
magunkon, ezért a legszerényebb darabot választottam – egy
világoskéket, csipkével a szegélyén. Bájos, nőies és kényelmes
darab. Meg sem fordult a fejemben, hogy megpróbáljak
szexibben kinézni. Most már bánom, és görcsbe rándul miatta a
gyomrom. Mi lesz, ha senkinek sem kellek? Akkor a semmiért
csináltam végig az egészet, ráadásul még Bilinek is tartozni
fogok. A betonpadló jéghideg a meztelen talpam alatt, egész
testemben remegek, megkeményednek a mellbimbóim. Ismét
összefonom a karjaimat magam előtt.
Lehet, hogy többet takarok el magamból, mint a többi nő, de
valahogy mégis úgy érzem, hogy sokkal védtelenebb vagyok.
Kitárva a világ előtt. Úgy nézek ki, ahogyan szoktam, nem úgy,
mint önmagam szexisebb változata, amit majd mutatni fogok az
ajtó túloldalán várakozó férfiaknak. Hirtelen nem akarom, hogy
lássák a valódi énemet. Sajnálom, hogy nem vakoltam be az
arcomat sminkkel, talán felvehettem volna egy hosszú szőke
parókát is, és bojtokat aggathattam volna a bimbóimra.
Válhattam volna bárkivé, akit akarnak. Ehelyett csak Sophie
vagyok, és ez valahogy veszélyesebbnek tűnik. Nem hagyhatom,
hogy az új tulajdonosom belelásson a fejembe. Lehet, hogy
megvásárolja a jogot a testemhez, de az biztos, hogy soha nem
kapja meg a valódi énemet. Erről nem szabad elfelejtkeznem.
Mihelyt megállunk a fémajtó előtt, elönt a pánik, és elszorul
a torkom, égeti a feltörő epe. Mély lélegzetet veszek az orromon
keresztül, és már nyitom a számat, hogy szóljak Bilinek,
meggondoltam magam, amikor hirtelen látom, ahogy kinyúl, és
elfordítja a kilincsgombot.
Az ajtó mögött feltárul egy hatalmas, homályosan
megvilágított terem. A világosság egyetlen forrása egy pucér
égő, közvetlenül a helyiség közepén elhelyezett
emelvényszerűség fölött. Férfiak ücsörögnek a kis kerek színpad
köré állított fotelekben, az arcukat teljesen elrejti a sötétség.
Képtelen vagyok kivenni a vonásaikat, de tudom, hogy pontosan
ez a lényeg. A mai este eseményeinek természetéből fakad, hogy
meg akarják őrizni az anonimitásukat. És ennek a jogát
megvették azzal, amekkora összeget el fognak majd költeni.
Bill gyengéden megtaszít, és valami biztatót suttog, de nem
értem, mit mond, mert dübörög a vér a fülemben.
A lábaim átvisznek a helyiségen, a két karom még mindig
szorosan öleli a mellemet. Enyhe szivarfüst ostromolja az orrom,
ahogy az emelvény felé tartok. Nem veszem le a tekintetemet a
padlóról, hagyom, hogy az egyetlen égő halvány fénye maga felé
húzzon. Reszket a térdem, ahogy megteszem az utolsó lépéseket.
Végre fellépek az emelvényre, és szembefordulok a kis
csoportnyi férfival. Nem nézek fel, ebben a pillanatban hirtelen
rádöbbenek, hogy soha nem lenne elég bátorságom közönség
előtt levetkőzni. Alig tudok talpon maradni, két térdem
összekoccan, már az is kis híján meghaladja a képességeimet,
hogy ne felejtsek el levegőt szívni a tüdőmbe, aztán ismét kifújni.
De belém hasít az eltökéltség. Azért vagyok itt, hogy
megmentsem Beccát.
Egy férfi áll az oldalsó fal mellett az árnyékban.
Megköszörüli a torkát. – Bemutatom a kilencedik és egyben
utolsó mai lányt. És higgyenek nekem, uraim, a legjobbat
hagytuk a végére. Olyan tiszta és érintetlen, ahogyan
megszületett. Szűz, aki önként és szabad akaratából vállalta a
hathónapos feltételt. Nos, ki kezdi a licitet?
Egy szempillantásnyi csönd, és várom, hogy történjen
valami.
– Vedd el a kezed a melledről, angyalom – szólal meg egy
férfi a tömegben.
A hang forrása felé emelem a tekintetemet, de a kezem
marad, ahol volt. Váratlanul felébred bennem a dac, amiről nem
is hittem, hogy megvan bennem. Egyelőre senkinek sem vagyok
a tulajdona. Egyetlen ajánlat sem hangzott még el. Még a saját
kezemben van a sorsom.
Áthelyezem a testsúlyomat a másik lábamra, mert érzem azt
a bizsergést, ami jelzi, hogy kezd elzsibbadni, és még
szorosabban szorítom a mellemet, mintha az életem függene
tőle. A szívem hevesen ver a mellkasomban, és a terem
hűvössége ellenére apró verejték-cseppek jelennek meg a
hónaljamban. Meg tudom csinálni. Meg kell csinálnom.
– Kétszáz.
Annak a férfinak a hangja kezdi a licitet, aki rám parancsolt,
hogy fedjem fel magam. Remélem, hogy ez kétszázezret jelent és
nem kétszáz dollárt. Meg sem fordult a fejemben, hogy meg
kellett volna szabnom valamilyen minimumot, mielőtt
belevágtam. Nem leszek hajlandó lefeküdni valami fura
öregemberrel kétszáz dollárért. De aztán eszembe jut, hogy Bili
említett valamit hat számjegyű minimumokról, és egy
hangyányit megnyugszom.
– Kétszázötven – szólal meg egy másik hang. Fiatalabbnak
hangzik, és enyhe spanyol akcentussal beszél.
– Háromszáz – károgja egy harmadik hang.
Az ár hamarosan eléri az ötszázhetvenötöt, és beleszédülök,
ahogy hallgatom a licitálást. Le kell jutnom erről a színpadról,
mielőtt elájulok vagy elhányom magam, vagy valami hasonló
borzalmas dolgot teszek, például hazamegyek valamelyikkel e
csapatnyi beteg férfiból.
Légy erős, Soph!
– Hatszázezer – közli az, aki angyalomnak hívott.
Nem akarok azé a férfié lenni, akivel már szembeszálltam,
amikor nem voltam hajlandó megmutatni a mellemet. Amilyen a
szerencsém, az lesz az első dolga, hogy megbüntessen az
engedetlenségemért.
– Mohók vagyunk ma. Egyet már megszerzett, és most akar
egy másodikat is – kuncogja a kikiáltó.
 A férfi, aki épp felhajtja az áramat, ezek szerint már megvett
egy lányt ma este, és most engem is akar. Nevezzetek
régimódinak, de azt hittem, hogy én leszek az egyetlen
rabszolga. Azt gondoltam, hogy a tipikus egy férfi, egy nő
tapasztalatban lesz részem. Nem így terveztem a szüzességem
elveszítését, de az biztos, hogy nem tudtam elképzelni magam
egy orgia résztvevőjeként, vagy ki tudja, mit tervez. Zavar a
tudat, hogy megvásárolhat bennünket, mint a marhákat, és arra
kényszeríthet, hogy bizonyos dolgokat tegyünk egymással és
vele. Az egész este rosszról még rosszabbra fordult.
Felpillantok, a szoba közepére nézek – az egyetlen férfira, aki
eddig teljesen csöndben maradt. A térdén nyugtatja a bokáját,
még hátrébb hanyatlik a fotelben, az arca teljesen árnyékba
húzódik. Nemtörődöm, visszahúzódó viselkedése megérint
bennem valamit. Egy egész teremnyi ember licitál a
szüzességemre, de valahogy mégsem tetszik, hogy ez az
egyetlen férfi nem érdeklődik irántam. Talán valami baj van
velem? Zavarba ejtő és buta gondolat, de bizarr ötleteket szül, ha
az ember szinte meztelen egy idegenekkel teli helyiségben.
Senki sem emeli a balomon ülő férfi utolsó tétjét, mire
görcsbe rándul a gyomrom. Ötszázhetvenötezer dollárt ajánlott –
több mint eleget arra, hogy kifizessem a testvérem orvosi
kezelését, megadjam Billnek a tíz százalékát és amit a
szépségszalonban rám költött. Boldognak és felszabadultnak
kellene lennem. Ezt akartam, nem? De összeszorul a szívem a
gondolatra, hogy hazamenjek vele és a másik lánnyal, akit
megvásárolt.
– Ha nincs több ajánlat… – kezdi a kikiáltó.
 Érzem, hogy elzáródik a légcsövem. Nem érhet így véget…
– Hétszáz – mondja a közvetlenül előttem ülő férfi.
Selymes és gazdag a hangja. Mély és valahogy hipnotikus.
Lábujjhegyen előrehajolok, hogy lássam az arcát. A térdén
átvetett lába ütemesen ringatózik, ahogy izeg-mozog, ez az
egyetlen jele, hogy ő is beszállt a licitálásba. Egy pillanatra
megáll a szívem, aztán hevesen verni kezd, izgatottan várom,
hogy meglássam, mi lesz.
Mivel semmit sem látok rendesen, a cipőjére koncentrálok.
Jókora és elegáns, fényes fekete bőrből készült, drágának látszik.
De, gondolom, őrülten gazdagnak kell lenni ahhoz, hogy valaki
megvegyen egy másik emberi lényt olyan áron, amilyet ezek a
férfiak ajánlanak. Ismét megrándul a lába, mire felkapom a
tekintetemet oda, ahol az arcát sejtem.
A másik férfi morog valamit a bajsza alatt, és megüti egy szó
a fülemet: „túlértékelt”. Aztán újabb licitet vakkant. –
Héthuszonöt.
A csudába. Nem akarok beszállni a dilis hármasába, és
fogalmam sincs, hogy jobb lenne-e Mr. Fényes Alkalmi Cipő, de
egyenesen előrenézek, miközben magamban imádkozom, hogy
emelje a tétet. Csak a puszta akarat tart még mindig talpon.
– Egymillió dollár – szólal meg egy örökkévalóságnak tűnő
idő után.
Kavarog a fejem, és érzem, hogy mindjárt elájulok. Egymillió
dollár? Értem? Kizárt, hogy érjek ennyit szexrabszolgaként.
Mihelyt rájön, mennyire tapasztalatlan vagyok – nem csupán a
szexben, hanem mindenben meg fogja bánni, hogy megvett, és
talán megpróbál majd visszaadni. Ennek ellenére visszafojtom a
lélegzetem, imádkozom, hogy senki se licitálja túl őt. Valami
mélyen bennem – női ösztön, egy belső hang azt súgja, hogy az
összes ma este itt lévő férfi közül vele kell hazamennem, bár
rémisztő a gondolat, hogy hat hónapra odaadjam magamat az
egyik ilyen szörnyetegnek.
Nincs semmi, ami alapján ítélkezhetnék, csak egy tiszta,
divatos, fekete cipő… de valahogy jó az előérzetem. Talán
legalább gondoskodik majd rólam. Kezd elönteni a pánik.
Lélegezz, Soph!
– A tiéd. Egyetlen punci sem ér ennyit – köpi a másik férfi, és
hátradől.
A tüdőm megtelik oxigénnel, ahogy mély lélegzetet veszek,
megtöltöm vele a mellkasomat.
– Az utolsó árverési tétel elkelt. Köszönjük a részvételt,
uraim. Ha lennének szívesek kifáradni a társalgóba a hátsó ajtón
keresztül, hogy véglegesítsék a tranzakciót, és átvegyék az árut.
Felszolgálunk italt, és ha van kedvük, élvezhetik a ház
szolgáltatásait.
A kikiáltó hangja zsibong a fejemben.
Eladtak.
Férfiak emelkednek fel a székükről, és hallom a távolodó
lépteket, ahogy elhagyják a helyiséget. A távolban becsukódik
egy ajtó, egyedül maradok a gazdámmal a néma helyiségben.
Szeretnék lemenni a megalázó színpadról, ahol állnom
kellett. A ruháimat akarom. De maradok a helyemen,
rádöbbenek, hogy már nem tehetem azt, amit akarok.
– Lépj előre! – parancsolja.
 Nagyot nyelek, és lelépek az emelvényről, a lábam
elmerevedett a hosszú egy helyben állásban. Lassan lépkedek
keresztül a szobán, mintha egy veszélyes állathoz közelednék.
Talán így is van. Miféle férfi vásárol meg egy nőt?
– Nem foglak bántani – bátorít, és teszek egy újabb tétova
lépést feléje, közvetlenül a széke előtt állok meg. – Világosságot!
– szólal meg, és hirtelen felgyulladnak a lámpák.
Az erős fénytől pislognom kell, lefelé nézek, ahogy a szemem
próbál alkalmazkodni a világossághoz. Zavartan bámulom a
padlót, a cipőjét tanulmányozom, most mindkettő itt van előttem
a földön.
– Nézz rám! – mondja.
Felemelem az állam, végignézek az előttem ülő férfin. Fekete
öltöny. Ropogós fehér ing. Vékony fekete nyakkendő kilazítva a
nyaka körül.
Beszívom a levegőt, lélegzetet préselek a tüdőmbe, és végre
felpillantok annak a férfinak a szemébe, aki az imént egymillió
dollárt költött arra, hogy megvásároljon. Dús, fekete pillák
keretezte égkék szemek merednek rám, és elakad tőlük a
lélegzetem. Csodálatos ez a férfi. Magas, sportos és vonzó.
Összezavarodom. Mit keres itt egy ilyen pasas? Besétálhatna
Amerika bármelyik bárjába, és könnyedén felszedhetne egy
lányt. A felismeréstől összerándul a gyomrom. Ez csakis azt
jelentheti, hogy eléggé sajátságos az ízlése, totális
engedelmességet követel. Olyan dolgokat akar majd,
amilyeneket egy normális lány nem tenne meg. Ó, istenem, úgy
érzem, mindjárt elájulok. Nem hagyhatom, hogy ez a vonzó
szörnyeteg elcsábítson.
 – Lélegezz! – mondja, hogy elhessegesse a félelmeimet.
Engedelmeskedem, mint egy jó kis rabszolga, kinyitom a
szám, és mohón kapkodok levegő után.
– Ez az – biztat, és ő is ellazul kissé. – Hogyan szólítsalak?
Érdekesen fogalmazta meg a kérdést. Nem a nevemet
kérdezte. Talán azt hiszi, inkább másnak adnám ki magamat. És
talán így is lenne, ha tisztán gondolkodnék. Ehelyett azt
suttogom:
– Sophie-nak.
Mihelyt kiejtem a szót a számon, egy pillanatra megbánom,
hogy a valódi nevemet árultam el. De aztán rádöbbenek, hogy
hat hónapig együtt fogok élni vele, és nem hiszem, hogy képes
lennék egész idő alatt hamis nevet használni. Már így is hazudok
a családomnak és a barátaimnak arról, hogy hol vagyok. Nincs
értelme, hogy tovább nehezítsem a dolgom.
Oldalra biccenti a fejét, tovább tanulmányoz. – Hívj Drake-
nek! – szólal meg végül.
Eltűnődöm, vajon Drake-e a valódi neve.
Amikor már kezdeném azt hinni, hogy egész éjszaka itt kell
majd ácsorognom, felemelkedik a székből. Ijesztő, amikor
kiegyenesedik. Nem vagyok alacsony, de ő legalább egy fejjel
magasabb nálam, jó százkilencven centi. Hátrahőkölök.
– Gyere velem!
Sarkon fordul, és elindul a kijárat felé, én pedig szorosan
követem, mint egy engedelmes kiskutya.
Mikor a fémajtóhoz érünk, amelyen keresztül alig harminc
perce beléptem, olyan érzés, mintha teljesen más emberként
távoznék. Drake felém fordul, mielőtt kinyitná az ajtót.
 – Kéred a zakómat?
Lenézek magamra – mostanra már gyerekesnek tűnő
világoskék bugyimra, és a kezemre, ahogy még mindig a
mellemet takarom. Bágyadtan bólintok.
Leveszi a zakóját, és látom, hogy még annál is izmosabb,
mint hittem. Méretre készült inge széles vállára és kidolgozott
mellkasára feszül. Átjár a félelem. Igen, vonzó férfi, de erős is.
Ami azt jelenti, hogy nulla esélyem van megvédeni magam, ha
bedurvul.
Nem törődik a vizslatásommal, a vállamra teríti a zakóját,
összehúzza a mellemen, és begombolja a legfelső gombot. Azt
hittem, követelni fogja, hogy láthasson – megnézhessen
magának, de úgy tűnik, csak az érdekli, hogy minél hamarabb
eltűnjünk innen a pokolba. Amit nem is bánok.
Mihelyt eltakar a zakója, hagyom, hogy leessen a kezem a
mellemről, leeresztem a karomat, merev ízületeim fájdalmasan
tiltakoznak amiatt, hogy olyan sokáig maradtak ugyanabban a
helyzetben. A karom haszontalanul lóg az oldalam mellett,
ahogy követem őt ki az előtérbe. Hálás vagyok ugyan a
zakójáért, de ezt az apró kedvességet nem szabad többnek
tekintenem, mint ami. Nem akarja, hogy más férfi lássa, amit
magának vásárolt.
Kifelé menet többek mellett elhaladunk, de én nem veszem le
a tekintetemet Drake cipőjéről, miközben követem őt végig az
előtéren, és eltölt a hamis biztonságérzet.
 MÁSODIK FEJEZET

Sophie

M EGTORPAN AZ öltöző előtt, amelyet korábban használtam.

– Itt vannak a ruháid?

Bólintok, és érthetetlenül motyogok valamit.
– Öltözz fel! – parancsolja, selymes a hangja.
Lehorgasztom a fejem, és befurakszom mellette az apró
öltözőbe. Mihelyt odabenn vagyok, nem tudom megállni, hogy
ne pillantsak a tükör felé, amely előtt álltam, amikor nem is
olyan régen kifestettem a szememet. Máris látom, hogy a lány,
aki visszanéz rám, valahogy más lett. Szinte elveszek a fekete
zakóban, ami azt hirdeti, hogy valaki máshoz tartozom
önmagámon kívül.
Lelököm a vállamról, de előbb egy pillanatra kiélvezem a
pihekönnyű anyag érzését az ujjaim között, és a zakót átható
kölni friss illatát. Van valami férfias és kellemes benne, és nem
tehetek róla, elgondolkodom azon, milyen mélyebb értelmet
takar, hogy feladta rám. Mintha egy kutya jelölte volna meg a
szagával a territóriumát.
 Elhessegetem a gondolatot, gondosan összehajtogatom a
zakót, és magamra kapom a ruháimat – egy farmert és egy
hosszú ujjú pamutfelsőt, valamint a lapos sarkú papucscipőt.
Kissé jobban érzem magam a régi holmimban.
Belegyömöszölöm a piperetáskát a retikülömbe, átvetem a
vállamon a pántját, és a tükör felé fordulok. Egy utolsó pillantást
vetek a tükörbe, felkészítem magam arra, hogy ismét
szembenézzek a gazdámmal, és magamban búcsút mondok az
előttem álló lánynak.
Megtorpanok az ajtónál, a kezem a kilincsen nyugszik. Most
vagy soha. Megkereshetem Billt, könyöröghetek neki, hogy
szabadítson fel az egyezség alól, és viselem a következményeket,
vagy kisétálhatok ebből a szobából, és elfogadhatom azt, amit
tennem kell. Bármit is csinálok, tudom, hogy megváltozik az
életem.
Kihúzom magam, nyugtalan lélegzetet veszek, kinyitom az
ajtót.
Drake-et az előtérben találom, unott arckifejezéssel vár rám.
Érzem, ahogy a tekintete gyorsan végigsiklik a ruházatomon,
és hirtelen alulöltözöttnek érzem magam e gazdag és hatalmas
férfi mellett a drága öltönyével és a fényes cipőjével. Elveszi
tőlem a zakóját, és egyetlen szó nélkül elindul a kijárat felé. Az a
dolgom, hogy kövessem, hát ezt teszem.
Mikor kiérünk az épület mögötti parkolóba, végignézek a
pár autón, ami még maradt, próbálom megjegyezni a
rendszámukat, arra az esetre, ha kiderülne Drake-ről, hogy
pszichopata – legalább lenne valami információ a kezemben,
amivel a rendőrséghez fordulhatnék, mivel eléggé biztos vagyok
benne, hogy nem Drake a valódi neve.
Meglep, amikor egy motor mellett áll meg, és hirtelen
végigfut a gerincemen a borzongás.
Drake az ülés alatti tárolóba teszi a zakóját, és elővesz egy
plusz bukósisakot nekem. A hüvelykujjával elsimítja a
homlokomról az aggodalom ráncát.
– Biztonságban leszel – mondja, és a fejemre teszi a sisakot.
Idegen érzés a súly a koponyámon. Most ülök élelemben
először motorra. Úgy tűnik, sok minden először történik meg
velem ma este.
Felveszi a saját bukósisakját, felül a motorra, és kinyújtja a
kezét, hogy felsegítsen. Összerezzenek széles tenyere melegétől.
Idegességemben nagyot nyelek, aztán átvetem az egyik lábamat
az ülés fölött, és elhelyezkedek mögötte. A keskeny ülés lejt,
emiatt előrecsúszom, a mellem a hátához préselődik. Nincs
másra hely, a közelség elkerülhetetlen. Felkavaró az intimitás.
Egy pillanatra eltűnődöm, vajon eleve így tervezte-e – a
motorját hozta egy autó helyett, hogy már a kezdet kezdetén
megmutassa nekem, semmiféle ellenőrzés nincs a kezemben, és
hozzászoktasson a szoros fizikai kontaktushoz. Mert egy
férfinak, aki csak úgy kidobhat az ablakon egymillió dollárt,
nyilvánvalóan van autója – akár több is. Drake nyugodt és
komoly viselkedése azt sugallja, hogy előre megfontol minden,
amit tesz, és az agyam elraktározza ezeket az
információdarabkákat, hogy összerakosgassa a kirakóst arról a
férfiról, akihez most tartozom.
 Berúgja a motort, mire a karom automatikusan a dereka köré
fonódik. Érzem, hogy morajlik a mellkasa, és biztos vagyok
benne, hogy kuncog a reakciómon.
Felgyorsítunk, mihelyt felhajt az autópályára, és a jeges
éjszakai levegő lehűti a testünk között bizsergő meleget.
Szorosan lehunyom a szemem, hogy próbáljak menekülni a
mellkasomban erősödő pánik elől, de csak annyit érek el vele,
hogy felkavarodik a gyomrom, és ismét kinyitom a szememet.
Feltekeri a gázkart, és kétségbeesetten kapaszkodók belé,
összekulcsolom az ujjaimat a hasa előtt.
Imádkozom, hogy ne tartson sokáig az út. Lassítani kezd, és
amikor felnézek, látom, hogy egy bekötőúton haladunk egy sötét
mező közepén. Az érzékeim kiélesednek, miközben azon
töprengek, vajon mit keresünk idekinn a semmi közepén.
Nem hittem volna, hogy elrepülünk valahová, így keserű epe
égeti a torkomat, amikor bekanyarodunk egy elhagyatott
kifutópályán álló magángép mellé.
Pánik süvít végig az ereimen a gondolatra, hogy magam
mögött hagyok mindent, amit ismerek. Még az irányítószámom
is, ami soha nem jelentett nekem túl sokat, egyszer csak
olyasminek érződik, ami meghatároz engem, de hirtelen
elszakítanak tőle.
Nincs nálam semmilyen táska, így követem őt a gép hasába
vezető keskeny lépcsőn. Kicsi magángép divatos, stílusos
belsővel. Négy, ívelt fa háttámlás bőr karosszék foglalja el az
utasfülke közepét, és Drake lehuppan az egyik ablak mellettire.
Nem tudom, hová üljek, végül vele szemben foglalok helyet. A
bőr érintése hívogató és rugalmas az ujjaim alatt, kissé ellazulok,
és felmérem a környezetemet. Leszállt az este, szinte teljesen
sötét van odakinn. A repülőgép belsejét csak a szőnyeg szélén
halványan égő apró LED-lámpák világítják be.
Drake felvesz egy palackot a közeli asztalról, és tölt pár
ujjnyi borostyánszínű italt egy kristálypohárba, aztán nagyot
kortyol belőle. Megnyalja telt alsó ajkát és lehunyja a szemét,
hátrahajtja a fejét a finom bőr támlára.
Nincs bejelentés, nincs biztonsági bemutató és nincs
figyelmeztetés. Hirtelen felbőgnek a gép hajtóművei, és
végigrobogunk a kifutón. Reszkető kezekkel kapok a biztonsági
öv után, éppen sikerül bekapcsolnom, amikor felemelkedünk a
levegőbe. Érzem magamon Drake tekintetét, érdeklődve figyel,
de nem merem felemelni a fejemet.
Amikor végre felnézek, Drake egy pohár italt tölt nekem, és
felém nyújtja a poharat.
– Ez talán segít.
Nem szoktam inni – különösen erőset nem –, de tudom,
hogy igaza van. Fogalmam sincs, hogy mik a tervei velem, és
valószínűleg ez lesz az egyetlen alkalmam, hogy megpróbáljam
megvigasztalni magam, hogy el fogom veszíteni a
szüzességemet.
Olyan nyugodtnak és összeszedettnek tűnik, hogy
eltűnődöm, vajon mi rejtőzhet a higgadt felszín és a drága öltöny
alatt. Melegség fut végig rajtam, és nagyot kortyolok az italból,
élvezem, ahogy a szesz végigégeti a torkom.
 Colton

A MAI ESTE abszolút kibaszott hatalmas kudarc volt. Egymillió

dollár több volt, mint amennyit költeni akartam, és ami

fontosabb, nem akartam szűz lányt. Az egyik idősebb,
függetlenebb lányt akartam, aki csinált már ilyesmit korábban.
Nem olyat, akinek fognom kell a kezét, és megtanítani mindenre.
Valami azt súgja nekem, hogy Sophie több időt és munkát
igényel majd, mint amire számítottam.
Nagyot sóhajtok, és iszom egy hosszú kortyot a bourbonből,
hagyom, hogy végigmelengesse a torkomat. A repülőgép
motorjainak tompa morajlásától megfájdul a fejem, öntök még
egy adaggal a poharamba.
A lányra pillantok, végzett az italával, és ahogy
összegömbölyödik a bőrszékben – a térdét a melléhez húzza, a
lábát szorosan átkarolja –, az elárulja, milyen kényelmetlenül
érzi magát. A szemét lehunyta, mintha próbálná összeszedni
minden erejét, hogy felkészüljön arra, ami rá vár. Már előre
tudom, hogy ennek rossz vége lesz. Bassza meg!
Csak azért licitáltam túl azt a seggfejet, aki akarta őt, mert
elhappolta előlem a lányt, akit kinéztem magamnak. Korban
közelebb állt hozzám – huszonnyolc éves volt, és már harmadik
alkalommal szállt bele ilyen kapcsolatba. Edzett és kipróbált csaj
volt, aki remek, drámamentes társaság lett volna a számomra.
De az a pöcs vitte végül haza, ezért amikor licitálni kezdett
Sophie-ra, a túllicitálásával álltam bosszút a seggfejen. Ráadásul
szemétládának tűnt, és nem akartam, hogy Sophie az övé legyen.
A bennem élő kisfiú el akarta venni tőle a játékát, hogy aztán én
vigyem haza. Természetesen most kezdenem kell valamit ezzel a
velem szemben kuporgó, rettegő, félénk lánnyal, szóval talán
nem gondoltam ezt teljesen végig.
És ráadásul szűz is… bír majd velem egyáltalán? Nem
akartam semmilyen bonyolult projektet – olyat, akit nevelgetni
kell, lépésről lépésre haladni vele. De a francba, az én kezemben
van az irányítás. Nincs rá okom, hogy lassan haladjak. Én
határozhatom meg az ütemet, és fogom is.
Ahogy tovább tanulmányozom a lányt, a farkam kíváncsian
ágaskodni kezd. Aprócska, de gömbölyű mindenhol, ahol egy
nőnek lennie kell. Puha, rugalmas cicik és markolásra teremtett
popsi. Vagy fenekelésre. A bőre halvány krémszínű az arcát
kivéve, ami rózsaszínűre pirult. Hosszú, sötét haja az egyik
vállára omlik. A tekintetem felfelé vándorol, és rádöbbenek,
hogy rám emelte kék szemét. Várakozóan figyel, nyilvánvalóan
azon tűnődik, hogy mi történik most. Kurva jó kérdés.
Fogalmam sincs, miért mondtam neki, hogy szólítson Drake-
nek. Nem igaz, mert tudom. Nem kell pszichológusnak lenni
ahhoz, hogy valaki rájöjjön, hogy az alkalmazottaim hívnak Mr.
Drake-nek, és túlságosan meghitt lett volna, ha Coltonnak nevez.
Túl intim. Ez a kapcsolat pedig nem erről szól. Ez üzlet. Tisztán
és egyszerűen. Üzlet, hogy a farkam megkapja a régóta esedékes
figyelmet, és anélkül legyen tartós hölgytársaságom, hogy
foglalkoznom kelljen a randi-zás jelentette megerőltetéssel. A
kibaszott feladatra koncentrálj, Colt!
 Sophie

A GÉP ÚGY harminc perc múlva biztonságosan landol, és ismét

felkapaszkodunk Drake motorjára, amelyet, mint megtudtam, a

gép alatti poggyásztartóban helyeztek el. Sötétség vesz körül
bennünket, illik kissé zavart és melankolikus hangulatomhoz.
Szeretnék elrejtőzni az éjszaka árnyai között, és úgy tenni,
mintha ez az egész csak álom lenne.
Kétségbeesetten kapaszkodok belé, ahogy ügyesen végighajt
az autópályán, a motor egyetlen lámpája világítja meg csak
előttünk az utat. Alaposan megfigyelem az út menti táblákat.
Los Angeles közelében vagyunk – soha nem jártam még erre.
Nem sokkal később lekanyarodik Malibu felé, és zakatolni kezd
a szívem, amikor ismét egy mellékúton haladunk tovább.
Közeledünk az úti célunkhoz, és fogalmam sincs, mi vár rám.
Drake befordul egy kapuval elzárt felhajtóhoz, megállítja a
motort, hogy beüsse a kódot a panelen, és át kukucskálok a válla
fölött, hogy vessek egy pillantást a helyre, ami az otthonom lesz
a következő hat hónapban. Valóságos palota, még a kövezett
felhajtó sem hiányzik, ami felvezet a hatalmas épülethez.
 Apró, hunyorgó fények világítják meg az utat, és éppen csak
annyi fényt adnak, hogy leessen az állam a látványtól. Stukkók
díszítik a meleg mézszínű falakat, és két hatalmas oszlop
szegélyezi a csodás, mahagóniból készült bejárati ajtót. Drake
megkerüli az épületet, leparkol a hatautós garázs elé, és leállítja a
motort.
Hát itt vagyunk.
A gyomrom összeugrik, ahogy elindulunk a ház felé. A
fáklyákkal megvilágított, kanyargós ösvényen sétálunk az
oldalsó bejárathoz. Logikusnak tűnik, hogy nem megyünk vissza
a masszív bejárati ajtóhoz. Azt valószínűleg úgyis csak a
vendégek használják, mégis túlságosan fura arra gondolni, hogy
most már én is itt lakom, nem csupán látogatóként jöttem.
Eltűnődöm, vajon egyszerűen csak otthagyja-e a motort a
garázs előtt egész éjszakára, de aztán rájövök, hogy valószínűleg
valaki a személyzetből majd elintézi a dolgot. El sem tudom
képzelni, hogy egy ekkora házhoz ne legyenek alkalmazottak,
akik segítenek Drake-nek rendben tartani. Kétlem, hogy a saját
kezével porolgatná le a nippeket a száz szobában vagy mennyi
lehet ebben a rémisztő kastélyban.
Az üveg oldalajtón belépünk a világ legelőkelőbb
előszobájába. Plafonig érő, magas, világos faszekrények, egy
fémkosár az esernyőknek, egy széles, steppelt pad ízlésesen
elrendezett párnákkal és egy hatalmas szőnyeg a
márványpadlón.
Drake a padra hajítja a zakóját és a bukósisakokat, aztán
folytatja az útját a hall felé. Felmérem a terepet, ahogy követem
őt.
 – Főbejárat – közli, és a sötét előtér felé mutat, ami még annál
is lenyűgözőbb, mint gondoltam.
Kanyargós dupla lépcső fut össze az előcsarnok közepén,
ahol egy kerek asztalon hatalmas váza áll rózsaszín
bazsarózsákkal. Csodás az illatuk. Mint a napsütés és boldogság.
Nőies ízlésre vall, de elhessegetem a gondolatot. Biztos vagyok
benne, hogy nem Drake választása. Viszont képtelen vagyok
elhinni, hogy ezen a helyen ne tartana bármit a teljes ellenőrzése
alatt.
– Szalon – mutat balra, és még arra sem veszi a fáradságot,
hogy felkapcsolja a villanyt, vagy belépjen a helyiségbe,
amelyikről beszél.
Barlangszerűnek és barátságtalannak tűnik a sok mesterkélt,
modern bútorral. Igyekszem magamba szívni minden részletet,
miközben Drake halad tovább.
Rádöbbenek, hogy körbevezet a házban, de az egész sietős és
személytelen. Azt hinné az ember, hogy valaki, akinek ilyen
csodálatos kúriája van, nagyobb büszkeséggel mutogatja az
otthonát. Valami nem stimmel, de nem tudok rájönni, hogy mi
az.
Több más helyiséget is megmutat, egy barátságtalan ebédlőt
egy gigászi asztallal, egy könyvekkel teli, sötét könyvtárat, ami
érzésem szerint csöppet sem izgatja, és ritkán olvas.
– Gyönyörű ez a könyvtár – mormogom.
Legszívesebben végigsimítanék a könyvek poros gerincén, és
keresnék valami kincset, hogy elolvassam.
 Sötét érzelem villan a szemében, de egy pislogással el is
tűnik, visszatér a gondosan kidolgozott álarc, aztán tovább
vezet.
– Hol töltöd az idődet?
A kérdésem hallatán megtorpan, felém fordul, és a
szemembe néz. Egy pillanatig tanulmányoz, mintha próbálná
kitalálni, mit akarok ezzel. Tartsatok nyugodtan bolondnak, de
icipicit segítene, ha kideríthetnék néhány részletet arról a férfiról,
akivel együtt fogok élni, és akit szolgálnom kell, de az otthona
eddig még semmit nem árult el. A távolabbi folyosó felé biccent.
– Erre.
Talán nem kellett volna kíváncsiskodnom, mert ahogy egyre
beljebb vezet az épület gyomrába, hirtelen megint átjár a
rettegés. Lehet, hogy neki is van egy olyan hátborzongató
szexkuckója, mint Christian Greynek a fájdalom vörös szobája?
Benyit egy méretes dolgozószobába, amelyik széles
mahagóni íróasztallal, fekete bőr karosszékkel, szénszürke
kanapéval és egy minibárral van berendezve. Ez a helyiség
otthonos a megtermett fabútorokkal, puha szőnyegekkel és a
kölnijének már ismerős halvány illatával. Egy pár üvegajtó vezet
a teraszra.
– Kifelé! – int felém, ahogy áthalad a szobán.
Kitárja az üvegajtót, és kilép a Csendes-óceánra néző, széles
teraszra, nekem pedig elakad a szavam. Azonnal megnyugtat a
hullámok lágy morajlása és a kellemes szellő, ami kifújja a
hajamat az arcomból.
Már értem, miért nem érdeklik őt az épület fényűző szobái.
Idekinn olyan, mintha a saját oázisában lenne. Két,
kényelmesnek látszó, párnákkal ellátott, fa napozóágy és a
közöttük álló kis kerek asztal az összes berendezés, de így is
tökéletes az egész. Bármi mással már zsúfoltnak tűnne.
Hagyja, hogy magamba szívjam a megnyugtató látványt, és
összerezzenek, amikor egy pillanattal később megtöri a csendet.
– Valószínűleg hamar rájössz majd, hogy túl sokat
dolgozom. – A dolgozószoba felé bök. – És ide jövök
kikapcsolódni.
Némán bólintok. Lehet, hogy ez nem sok, de feltárta előttem
önmaga egy apró darabkáját, és elraktározom az információt.
Munkamániás és valószínűleg merengő típus, aki egyedül tölti
az idejét, és az óceán hangja az egyetlen társasága.
Visszatérünk a házba, és Drake befejezi az épület
bemutatását – van még egy medence és egy kert, amelyre csak
egy pillantást vetek az ablakon keresztül, valamint egy
edzőterem az alagsorban.
Végül bevezet egy másik nappaliba, amelynek hatalmas
ablakai az óceánra néznek, van benne egy kanapé, és egy
hatalmas lapos képernyős tévé a kandalló fölötti iáion.
– Ennyi – közli komoran.
Ez az egész csak ennyi a számára? Nagyon magányos lehet.
Egy örökkévalóságnak tűnő ideig figyel szó nélkül.
Rádöbbenek, hogy vége a bemutatónak, és lehorgasztom a fejem.
Akkor most szexelni fogunk? Itt, a nappaliban? Úgy képzeltem,
hogy a hálószobában csináljuk majd, de még ez is jobb,
gondolom, mint egy hátborzongató szexbarlang vagy valami
más furcsaság. Fogalmam sincs, mi érdekli, mit szeret, de
gondolom, hamarosan megtudom. Tompán dübörög a szívem a
mellkasomban.
– Nézz fel! – parancsol rám ismét.
Nem tetszik neki, hogy nem vagyon hajlandó a szemébe
nézni. Talán szégyelli, hogy megvásárolt? Mintha meg akarná
játszani, hogy ez normális. Belemegyek a játékba. Egyelőre. Nem
tudom, mire képes, és nem akarom feldühíteni. A szemébe
nézek. Egy komoly férfit látok – sötét szeme fájdalomról és
múltbeli traumákról mesél, arról, hogy erővel fogja vissza magát,
ha hinni lehet az állán rángatózó izomnak.
– Nem kell ilyen rémültnek lenned velem. Nem foglak
bántani, édeském.
Mély lélegzetet veszek, hogy összeszedjem magam.
Szeretnék hinni neki. Őszinte a hangja, ahogy a becézés is, és
egyáltalán nem fenyegető, ahogy rám néz, de mégis minden
érzékem veszélyre készülve kiélesedett. Óvatosnak kell lennem,
amíg nem ismerem ki magam jobban.
– Gyere, ülj le!
Átsétál a szobán, és helyet foglal a hosszú szürke kanapé
közepén.
Leülök mellé, szaggatottan lélegzem. Köszönetét kellene
mondanom neki a pénzért, de nem ismerem a szándékait.
– Sajnálom. De új vagyok még ebben az egész szexrabszolga-
dologban – mondom inkább.
Beletúr a hajába, úgy tűnik, mintha mélyen elgondolkodna. –
Igen, én is.
– Én vagyok neked az első?
– Valami olyasmi.
 Elvigyorodik, mire megremeg a gyomrom.
– Nem tudom, hogyan működik ez… vagy mit várhatok –
vallom be.
– Megnyugtatna, ha elmagyaráznék neked pár dolgot?
Bólintok, és összekulcsolom a kezemet az ölemben.
– Elfoglalt ember vagyok, Sophie. Két vállalatot vezetek, és
kevés időm marad a magánéletre. Azért vagy itt, hogy kielégítsd
a fizikai vágyaimat – gondoskodj a szükségleteimről. Én pedig
gondoskodom a te anyagi szükségleteidről. A pénz felét még ma
este átutalom a számládra, és amennyiben velem maradsz, és
teljesíted a szerződésben vállaltakat, akkor a maradékot a hat
hónap végén kapod meg. A diszkréciód nagyon fontos a
számomra. Tudom, hogy aláírtad a titoktartási záradékot, de azt
akarom, add a szavadat, hogy senkinek nem beszélsz majd a
megállapodásunkról. – A szemembe néz. – Még a legjobb
barátnődnek sem. Senkinek.
Meg sem fordult a fejemben, hogy elmondjam Beccának az
igazat arról, amit tettem.
– Nem fogom. Én sem akarom, hogy bárki tudomást
szerezzen erről.
Az elejétől fogva tisztában voltam vele, hogy valamiféle
magyarázatot kell majd adnom a pénz eredetére, de arra
gondoltam, beadhatom a családomnak, hogy a kórházon
keresztül kaptuk egy ismeretlen jótevőtől.
Az első rész – ötszázezer, mínusz amivel Billnek tartozom,
holnapra a számlámon lesz. Ez több mint elég arra, hogy
kifizessen Becca kezelését. Egy pillanatra megfordul a fejemben,
hogy megszabaduljak Drake-től, mihelyt a kezemben van a
pénz. De rádöbbenek, hogy soha nem lennék képes visszafizetni
neki ezt az összeget, így tudom, hogy teljesítenem kell a
szerződés rám eső részét.
– Helyes. Ki kell találnunk valami történetet a nyilvánosság
számára, a barátoknak és a családnak arról, hogy miért vagy itt,
de mindaddig, amíg megbízhatónak bizonyulsz, nincs rá okom,
hogy ne biztosítsak többé-kevésbé normális életet a számodra. A
házat úgy használhatod, mintha a sajátod lenne – a medence, a
kert és az edzőterem nyitva áll előtted.
Ismét bólintok. Vajon elhagyhatom a birtokot, és elmehetek
kocogni? – tűnődöm el, de egyelőre befogom a számat. Nem
akarom már az első este megkísérteni a szerencsémet. Arról nem
is beszélve, hogy ha Drake bosszúálló típus, a futással sakkban
tarthat, ha megtudja, milyen fontos ez nekem. Felpillantok a
gigantikus tévéképernyőre, és arra gondolok, vajon mit
tervezhet az éjszaka fennmaradó részére.
– Mit akarsz? – mormogom, összeszedve a bátorságomat.
Jobb tudni, hogy mi vár rám, így van esélyem felkészülni
lelkileg.
Felém fordul, gúnyosan elvigyorodik.
– Azt akarom, amit minden férfi, aki potom egymillát költött
egy szűz lányra.
Ó, istenem! Ma éjszaka megtörténik. Nem is volt időm
felkészülni rá. Még mindig érzékeny ott a bőröm a gyantázás
miatt. Azon tűnődöm, vajon ad-e egy vagy két extra napot, ha
elárulom neki.
– Egy hideg sört akarok, és megnézni a sporthíreket – fejezi
be a mondandóját.
 Kiszakad belőlem az összes levegő.
– Ez minden?
Még mindig a reakciómat figyeli, és felvonja az egyik sötét
szemöldökét.
– Őszintén bevallom, jól esne egy szopás, de a szemedben
látott bizalmatlanság alapján nem vagyok benne biztos, hogy
okos döntés lenne ilyen közel engedni a fogaidat a farkamhoz.
– Én soha…
– Soha, mit? Nem szopnál le? Ez is része a megállapodásnak,
édeském, és ha azt akarod mondani, hogy nem szeretsz faszt
szopni, akkor lesz egy kis problémánk.
– Nem, úgy értettem, hogy soha nem harapnálak meg. Nem
vagyok az a típus.
Rám mosolyog, telt ajkai feltárulnak, hogy felfedjék egyenes,
fehér fogsorát. A hír nyilvánvalóan boldoggá tette.
Barátságosnak és ellazultnak látszik, amikor így mosolyog rám,
és elképzelem, hogy ez itt csak egy átlagos pasas – valaki, akivel
egy bárban ismerkedtem meg, és épp flörtölök vele. Hagynám,
hogy meghívjon egy italra, és miközben beszélgetünk, arról
fantáziálnék, hogy megcsókolom azokat a lágy ajkakat. Pislogok
párat, rádöbbenek, hogy túl régóta bámulom a száját, és
visszanézek a szemébe.
Elhalványul a mosolya, és a keze az öve után nyúl, halk
kattanással kikapcsolja az ezüst csatot, és kihúzza a bőrszíjat a
nadrágjából. A vastag bőröv láttán elönt az idegesség. Nem
ismerem a szexuális ízlését – meg akar majd kötözni és
megkorbácsolni? De lehajítja az övét a padlóra, és kigombolja a
sliccét, aztán lehúzza a cipzárt, miközben nem veszi le rólam égő
tekintetét.
A szívem zakatol a mellkasomban. Szent szar. Valóban
megtörténik. Le fogok szopni egy totál idegent.
– Térdre.
Reszelős a hangja, tele vágyakozással.
Vadul dörömböl a vérem a nyakamban, a testem
engedelmeskedik a parancsnak, lecsúszom a kanapéról a
padlóra, hogy a lábához térdeljek. Most, hogy levette a cipőjét,
látom, hogy fekete selyemzokniba bújtatott lábfeje hosszú és
keskeny.
Letolja a combjára a nadrágot, a keze eltűnik a fekete bokszer
alatt. Viharkék szemének tekintete az enyémbe mélyed,
miközben simogatja duzzadó erekcióját, mintha szavak nélkül
faggatna, rendben van-e így.
Van választásom? Nem hagyhatom, hogy visszavigyen. Alig
észrevehetően bólintok. És, istenem, az az igazság, hogy kíváncsi
vagyok. Baj van velem, ha tudom, hogy a farka ugyanolyan
csodálatos lesz, mint a többi része?
Az arcomra fekteti az egyik tenyerét, közelebb irányít,
lehajtja a fejét, és az ajkaink futólag találkoznak. A gesztus
meglepően gyengéd. Szaggatott lélegzetet veszek, széttárom az
ajkaimat, benedvesítem őket a nyelvemmel, ő pedig ismét
közelebb hajol, megízleli az alsó ajkamon maradt nedvességet.
Puha és adakozó a szája, finoman behúzza a fogai közé az alsó
ajkamat, aztán gyengéden megszívja, mielőtt a számba dugja a
nyelvét.
 Óvatos és lassú a csók, mintha tesztelne – ellenőrizné a
reakciómat. Mozdulatlan maradok, hagyom, hogy kutakodjon,
és bátortalanul visszacsókolok, kinyújtom a nyelvemet, hogy
megnyaljam az övét.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy égő ajka nincs rám
hatással. Kiver a forróság és elpirulok a tudattól, hogy a keze
még mindig a bokszerjében matat, simogatja magát, miközben a
nyelve az enyémmel játszadozik. Az egész testem életre kel az
energiától.
Amikor már éppen készen állnék többre, hirtelen elhúzódik,
a csóktól nedves és duzzadt az ajkam. Az arcomon lévő keze
mozdul, lehúzza a bokszerét, és kiszabadítja a farkát az
alsónadrágból. Lefelé vándorol a tekintetem.
Minden szentek szűz anyja, ez aztán a gigantikus fasz.
Felér egészen a köldökéig, és olyan vastag, mint a karom.
Csak nem azt várja, hogy beférjen a számba? Hirtelen nagyon is
valóságos lehetőségnek tűnik a félelme, hogy megharapom. Ki
kell akasztanom az állkapcsomat, hogy helyet csináljak a
számban ennek az izének. Drake meg sem mozdul, hagyja, hogy
nézzem. Nyitom a számat, hogy tiltakozzak, de a tarkómra siklik
a keze, közelebb húz magához.
– Gyere ide, Sophie! – leheli a nevemet, ami az ajkairól
egyszerre hangzik idegennek és csábítónak.
A tenyerének meleg súlya a tarkómon apró remegéseket vált
ki, forróság sugárzik végig tőle a nyakamon és a gerincemen.
Még mindig közel tart magához, miközben megigazítja magát,
kiszabadítja a golyóit az alsónadrágból, és így már mindene fel
van fedve. A heréi nagyok, kerekek és simák. Vele kapcsolatban
minden olyan hihetetlenül férfias és tökéletes, nehéz nem
beindulni tőle.
A testem elektromos forróságban pulzál, ahogy eddig
elképzelhetetlen érzések hullámzanak végig rajtam. Érdeklődés.
Sóvárgás. Vágy.
Drake vonzó, sportos és intelligens. Nincs benne semmi,
legalábbis fizikailag, ami ne tetszene, de megvásárolt, az isten
szerelmére. Irtóznom kellene tőle, nem pedig felizgulni a láttán.
Várakozásteljesen figyel, és felemelem nehéz farkát onnan,
ahol feszes hasizmain nyugszik, aztán lehajtom a fejemet az
ölébe, kinyújtom a nyelvemet, hogy megízleljem a makkját.
Halk, elégedett nyögés tör fel belőle, és megszorítja a tarkómat,
közelebb húz magához.
Megmarkolom a farka tövét, végighúzom a nyelvemet az
egész hosszán, bevonom a nyálammal, hogy a kezem
könnyebben csússzon rajta. Soha nem leszek képes bevenni az
egészet a számba, ezért nagyon is szükséges, hogy a kezemet is
használjam.
Egy halkan elmormogott káromkodás ösztökél, hogy
folytassam. A szabad kezemmel lenyúlok, hogy gyengéden
megfogjam és megmasszírozzam a golyóit. Egy csepp meleg
folyadék szabadul ki belőle, és megnyalom a makkját, elkapom
és lenyelem a sós cseppet. Drake halk nyögésekkel biztat.
Tovább szopogatom a makkját, elernyesztem az
állkapcsomat, igyekszem annyit bevenni belőle a számba,
amennyit csak tudok. Közben mindkét kezemmel erőteljesen
masszírozom farka kimaradó felét.
 – Ó, bassza meg! – mordul fel Drake. – Ez az, pontosan így –
morajlik mély hangja a mellkasában.
Melegség és nedvesség önti el a bugyimat, és teljesen átadom
magam az élménynek, szívok, nyalogatok, simogatok legjobb
tudásom szerint.
Hirtelen zavarba jövök. Egyetlen porcikámnak sem lenne
szabad élveznie ezt, de erősnek és kívánatosnak érzem magam,
amiért darabokra hullik előttem ez a vonzó férfi.
A keze megfeszül a hajamban, amitől bizseregni kezd a
fejbőröm, és elhúzza magától a számat, a kezébe fogja hatalmas
farkát, és rövid, szaggatott mozdulatokkal simogatja. Az ölem
összerándul a látványtól.
– Nyisd ki a szád! – nyögi.
Teszem, amit mond, szélesre tárulkozom előtte.
– Hadd lássam a nyelved!
Kinyújtom a nyelvemet, és ráteszi a makkját, miközben a
keze tovább pumpál. Lecsukódik a szeme, a feje hátrahanyatlik a
kanapéra.
– Ó, bassza meg, édeském! – morogja, és halk morajlás vibrál
a mellkasában. – Ez de kicseszett jó. – Újra engem néz meg a
farkát, tovább dörzsöli magát, a ritmus szaggatott, és a szeme
elsötétedik a vágytól. – Olyan jól néz ki a szád a farkamon.
Küzdenem kell magammal, hogy ne csukjam be a számat és
szopjam, de ehelyett ott maradok előtte térden állva, nyitott
szájjal, várom, hogy elélvezzen. Pillanatokkal később meleg
sugarakban áramlik a magja a kinyújtott nyelvemre.
 Figyeli, ahogy az utolsó cseppek is várakozó számba
hullnak. Nyelek, aztán visszaülök a sarkamra, miközben Drake
visszapakolja magát a nadrágjába, és felhúzza a cipzárt.
– Azt mondom, hogy átjutottál az első vizsgán.
Kellemes meglepetés érződik a hangjából. Fura módon a
lelkem mélyen valamiféle büszkeséget érzek. Próbálom
meggyőzni magam, hogy csak azért van így, mert gondoskodni
akarok arról, hogy ne küldjön haza, és kérje vissza a pénzét. De
első szexuális együttlétünk megrázott, sebezhetőnek érzem
magam. Hiába is tagadnám, hogy egy részem élvezte a dolgot –
élvezte, ahogy a keze belemarkolt a hajamba, ahogy a hangja
elcsuklott a kéjtől, amikor elélvezett. És a nedves bugyim meg a
zakatoló szívem jelzi, hogy még nem állok készen arra, hogy
véget érjen az éjszaka. Elönt a szégyen. Nem lett volna szabad
egyetlen részét sem élveznem az egésznek. Istenem, mi a baj
velem?
Drake feláll a kanapéról, és egy pillantást sem vetve hátra
kimasírozik a szobából, otthagy egyedül ücsörögve a szőnyegen.
Jó néhány másodperccel később hangokat hallok az egyik
közeli szobából, és mivel tudom, hogy csak ketten vagyunk a
házban, elindulok, hogy megnézzem, mi az.
A konyhában találom, egy üveg sört emel a szája elé, vaskos
nyaka mozog, ahogy nagy kortyokban nyeli a jéghideg
folyadékot.
A konyha makulátlan. A tekintetem végigvándorol az
elegáns fehér és szürke márványpulton, a drága faszekrényeken
és a korszerű, csillogó, új rozsdamentes acél háztartási gépeken.
Egy hatalmas kosár áll a konyhaszigeten, dugig tömve francia
kenyérrel, fokhagymafejekkel, citromokkal és talán
gránátalmával. Vajon Drake szeret főzni?
– Kérsz valamit enni? – kérdezi, miután elvette az üveget a
szájától, de nem fordul felém.
– Köszönöm, nem. – Nem ettem ugyan, de a legkevésbé az
étel jár a fejemben. – Talán csak egy kis vizet – felelem.
Sokatmondón rám vigyorog, mire égni kezd az arcom. Igen,
valóban ki kell mosnom a magjának ízét a számból, és
nyilvánvalóan mindketten erre gondolunk. Kikap egy palack
vizet a hatalmas, ezüstszínű hűtőszekrényből, és lecsavarja a
kupakot, mielőtt odanyújtja nekem.
– Kösz – mormogom, és nagyot kortyolok belőle. Érzem,
ahogy a hideg víz lecsúszik az üres gyomromba.
Frissítő és élénkítő. Az első darabka békesség, amióta ez az
egész este elkezdődött. A fél üveget kiiszom, közben körbenézek
a konyhában.
Észreveszek egy késblokkot a nyolcégős gáztűzhely mellett,
és egy kósza gondolat fut át az agyamon. Leszúrhatnám és
elmenekülhetnék. De miért tennék ilyesmit? Pontosan azt adta
nekem, amit akartam. Csöndben kiiszom hát a vizemet,
miközben Drake kíváncsian méreget.
 Colton

E Z NEM egy első randi volt – nem voltak szabályok, amelyeket

be kellett volna tartani. Szükségtelen volt megcsókolni, mielőtt

leszopott volna. Sophie az enyém, azt csinálok vele, amit akarok.
Seggbe kúrhattam volna a konyhaasztalon, ha ahhoz lett volna
kedvem. És ez meg is fordult a fejemben, higgyétek el. Amikor
néztem, ahogy a motorra hajolt, és az ülésre tette a bukósisakot,
legszívesebben beleharaptam volna a fenekébe, mint egy almába.
Aztán megfogtam volna a telt arcát, és egyenesen belehatoltam
volna szájába, talán elfenekeltem volna, amiért ilyen elfajzott
gondolatokat ébresztett fel bennem. Ehelyett úgy viselkedtem,
mint egy aggódó szerető, megcsókoltam az ajkát, és
gondoskodtam róla, hogy megfelelő hangulatban legyen, mielőtt
arra használtam, hogy kielégítse a vágyaimat. És bassza meg,
tökéletes volt a szája. Meleg, puha és mohó. Feltételezem, hogy
garantálja a megfelelő kiszolgálást a tudat, hogy valaki egy
kisebb vagyont fizetett a társaságodért.
Nem volt elég a nyelvére élvezni. Utána szerettem volna
levetkőztetni, és keményen megkefélni, a cicijére élvezni, hogy
megjelöljem, megmutassam neki, hogy az enyém. De majd erre
is lesz idő később.
Tudni akarom a történetét. Kedves, normális lánynak látszik
– túl kedvesnek ahhoz a beteges szarsághoz, amibe
belerángatom. De nem az én gondom, hogy mi vezette ide.
Ahogyan neki sincs köze ahhoz, hogy miért vásároltam meg.
Nem kell ismernie a múltamat, csak annyit szükséges tudnia,
hogy szeretem, ha rendszeresen leszopnak, egészséges szexuális
étvágyam van, és nem szeretem, ha zavarnak, amikor dolgozom.
És nekem sem szabad elfelejtkeznem arról, hogy ő is okkal van
itt. Ha ezt az eszembe vésem, akkor a megállapodásunk jól fog
működni, és mindketten elégedettek leszünk.
– Menjünk lefeküdni, holnap hosszú nap lesz, és pihenned
kell!
Félénk kék szeme ismét felém villan, és tétován bólint. Tudni
akarja, hogy megkefélem-e. Attól tartok, várnia kell, hogy
kiderüljön.
 HARMADIK FEJEZET

Sophie

A Z EMELETEN elmegyünk jó néhány ajtó előtt, végig egy hosszú

folyosón. Elcsendesedem, mihelyt odaérünk a fő hálószobához,

magamba szívom a látványt. A szoba hatalmas, franciaággyal,
kárpitozott fejtámlával, lámpaasztalokkal és egy fotellel a
gázkandalló előtt. A dekoráció modern és egyszerű,
világosszürke és krémszínű, kék kiegészítőkkel. Minden
vadonatújnak látszik.
– Fürdőszoba. – A szobából nyíló ajtóra mutat.
Kezd az idegeimre menni, hogy csak egy-egy szóra és
morgásokra méltat, amióta kielégült. Miért ilyen távolságtartó és
fura? – Sajnálom, ha valami rosszat tettem… – kezdem.
Drake rám néz. – Vetkőzz, Sophie.
Elakad a lélegzetem. – Mi?
– Hallottad, mit mondtam.
A szoba közepén állunk, minden lámpa felkapcsolva. Drake
sötét szeme éhesen vizslat. Bár még mindig teljesen fel vagyok
öltözve, még sosem voltam csupaszabb. Izzó tekintetétől
kiszolgáltatottnak és meztelennek érzem magam. Soha senki sem
rendelkezett még ilyen hatalommal felettem.
Remegő kézzel kigombolom a farmeremet, és lecsúsztatom a
lábamon, hagyom, hogy egy kupacba hulljon a bokám körül,
aztán lerúgom magamról és félrerúgom. Meg sem próbálok
szexinek tűnni. Soha életemben nem vetkőztem le senkinek azzal
a szándékkal, hogy felizgassam, és gyanítom, csak hülyét
csinálnék magamból, ha most elkezdeném. Aztán áthúzom a
fejemen az ingemet és leveszem, lehajítom a farmer mellé.
Próbálom behúzni a hasamat és egyenesen állni, hogy jól
látszódjon, mivel tudok szolgálni. Istenem, úgy érzem magam,
mint egy kiállítási tárgy. És ami még rosszabb, miért igyekszem
ilyen kétségbeesetten elnyerni ennek a férfinak a tetszését?
– Ne – szólal meg halkan.
Nyelek egyet, és kifújom a levegőt, amit eddig
visszatartottam, elernyed a vállam, és a testem visszatér a
normális tartásába. Egyenesen előre meredek, a szemébe nézek,
rendíthetetlenül, és nem merem elfordítani a tekintetemet.
Legbelül egy vékony kis hang buzdít, bár nyilvánvalóan én
vagyok pillanatnyilag a gyengébb.
– Vedd le a melltartót! – mondja ezután, a hangja reszelős
morgás.
A hátam mögé nyúlok, kikapcsolom a csatot, a szívem
dörömböl a mellkasomban, ahogy hagyom lecsúszni magamról a
melltartót. Az ösztönöm azt parancsolja, hogy ismét takarjam el
a mellem, rejtőzzek el a tekintete elől, de úgy döntök, nem lenne
semmi értelme, és csak azt bizonyítaná, milyen gyengének és
tehetetlennek érzem magam. Hagyom hát, hogy a melltartó a
padlóra hulljon kettőnk között. A bimbóim megkeményednek a
hűvös éjszakai levegőtől, figyelemért könyörögnek. Feszült
vagyok, amióta leszoptam, a bugyim kissé nedves, a testem sajog
és össze van zavarodva. Nem lenne szabad ezt akarnom – nem
szabadna vágyakoznom erre a dologra kettőnk között, de csak
még inkább szeretnék túljutni rajta, mivel tisztában vagyok vele,
hogy egész este efelé haladtunk.
– A bugyit is, édeském – suttogja rekedten, a hangja ezernyi
apró, elektromos nyílként bombázza a bőrömet.
Mély lélegzetet veszek, beledugom az ujjaimat a bugyimba,
lehúzom a combomon, és megrázom a fenekem, hogy
lecsúsztassam a combomon.
Drake tekintete mindig az enyémbe mélyed. Nem néz le
immár teljesen meztelen testemre, és az önuralma valamiért
összezavar. Én nem fogtam így vissza magam, amikor
megbámultam a testét. A tekintetem mohón ivott magába
minden részletet.
Soha nem hittem volna, hogy vonzódni fogok ahhoz a
férfihoz, aki megvásárolt, és tudom, hogy ez csak tovább
bonyolítja majd a dolgot. Csüggesztő a tudat, hogy én nem
vagyok rá hasonló hatással. Talán nincs lenyűgözve.
De végre elindul lassan lefelé a tekintete, végigsiklik a
testemen, mintha az égvilágon semmi sem sürgetné, és kinyújtja
a nyelvét, hogy megnyalja az alsó ajkát.
A tekintete megállapodik a melleimen, amelyek olyan teltnek
és nehéznek érződnek, hogy gyakorlatilag lüktetnek. Akar vajon
engem? Nem tudom biztosan, hogy ez miért számít nekem, de
hirtelen rádöbbenek, hogy bizony számít. Az önbecsülésem
sosem verte az egeket, de nem is hiányzott teljesen. Valamiért
szeretnék megfelelni ennek a gazdag, nagyhatalmú, bűnösen
vonzó férfinak.
Drake nyel egyet, mozog az ádámcsutkája, aztán lesiklik a
tekintete a lábam közé. Legszívesebben összeszorítanám a
combjaimat, de nyugton maradok. Elönt a forróság, ahogy
felemelkedik a tekintete, ismét a szemembe néz. Ennyi? Csak
azért parancsolta meg, hogy levetkőzzem, hogy bámuljon?
De aztán lenézek, és látom, hogy a nadrágjában a hosszú,
vastag erekciót. Ez az egyetlen jele, hogy tetszik neki, amit lát.
Akkor miért nem tesz valamit? A kósza gondolat felvillan az
agyamban egy sor erotikus képpel együtt – Drake telt szája a
nyakamon, az érzés, ahogyan a széles tenyere megmarkolja a
mellemet, és a hüvelykujja simogatja az érzékeny bimbókat.
Megragadnám erős karját, meleg mellére hajtanám a fejemet, és
szétesnék, amikor a farka, amelyről tapasztalatból tudom, hogy
forró és kemény, engesztelhetetlenül bökdösné az ölemet. Meleg
remegés fut végig a gerincemen, és elfojtok egy tehetetlen
nyögést.
– Miben szeretsz aludni? – kérdezi, a hangja tökéletesen
nyugodt és egyenletes.
– Általában egy p-pólóban és pizsamanadrágban – felelem, a
nagylábujjamat a puha szőnyegbe fúrva.
Bólint, és a gardróbhoz lép, elővesz egy szürke pólót és egy
pamutnadrágot. Mindkettő egy számmal nagyobb a kelleténél –
de puhák és kényelmesek, ahogy lángoló bőrömhöz érnek.
Halomba rakom levetett ruháimat, nem tudom, hová kellene
tennem őket. Nincs itt semmim – se holmim, se célom, és ez
kellemetlen. Nem lett volna szabad arra koncentrálnom, hogy
elcsábítsam ezt az embert a testemmel. Tiszta fejre van
szükségem, hogy kitaláljam, hogy élhetek túl ebben az új
helyzetemben.
Drake bemegy a fürdőszobába, és becsukja maga mögött az
ajtót, így zavartalanul körülnézhetek a hatalmas lakosztályban.
A gardrób felé indulok, és rádöbbenek, hogy még soha
életemben nem éreztem a talpam alatt ilyen vastag és puha
szőnyeget. Olyan, mintha pamutpárnákon lépdelnék. Isteni
érzés. Bágyadt mosolyra húzódik a szám széle. Legalább van
valami jó is ebben az őrületben. Egy átkozott kúriában élek.
Ráadásul sokkal rosszabb is lehetne minden.
Ahogy a gardrób felé tartok, nem tudom nem észrevenni a
női parfüm gyenge illatát, ami beivódott a hálószoba
berendezésébe. Állott illat, de még mindig érződik. Kísért, mint
egy titok. Vajon kinek a parfümje lehetett?
A hatalmas gardrób nagyobb, mint odahaza a szobám. Az
egyik fele tele van méretre készült öltönyökkel: feketék,
tengerészkékek, szürkék és hajszálcsíkosak rengeteg
árnyalatban, az egyik falat nyakkendők borítják a világ összes
színében, a beépített polcokon szépen összehajtogatott
pamutingek sorakoznak egyéb férfiholmik társaságában. Egy
elfeledett óra, egy bőr irattáska, mandzsettagombok, aprópénz.
De leginkább az tűnik fel, hogy a gardrób teljes másik felét
kiürítették – csak pár meglazult, párnázott vállfa maradt és az
egyiken egy vörös selyemkombié.
Elgondolkodom, vajon mi történt a parfüm és a kombiné
tulajdonosával. Drake azt mondta, én vagyok az első
szexrabszolgája, szóval talán egy volt barátnő lehetett. Az agyam
kitölti a hézagokat, és biztos vagyok benne, hogy túlságosan
elfogult vagyok Drake-kel, de úgy képzelem, hogy a kudarcba
fulladt kapcsolata miatt menekült a kemény munkába, és lett
ilyen zárkózott. Ezért van szüksége olyasvalakire, mint én.
Rendszeres szexre egy valódi kapcsolat jelentette elkötelezettség
nélkül. Elhessegetem a haszontalan elméleteket, tudom, hogy
semmi jót nem jelentenek a számomra. Be vagyok zárva vele ide,
és a hátterétől meg a problémáitól függetlenül a legjobbat kell
kihoznom a helyzetből.
Egy részem hinni szeretné, hogy Drake egy kedves, normális
fickó, akivel valami tragikus dolog történt, és ez arra
kényszerítette, hogy szexrabszolgát vásároljon, de az igazság az,
hogy fogalmam sincs, így van-e. Lehet őrült pszichopata is, aki
odavan a túl durva szexért és mindenféle perverziókért,
amilyeneket el sem tudok képzelni. Jaj, én szegény!
Belegyömöszölöm a holmimat az egyik polcon lévő üres
kosárba, és visszatérek a hálószobába. Kiveszem a telefont a
táskámból, és leülök az ágyra.
Gyors SMS-t küldök az anyukámnak, aztán Beccának, hogy
tudassam, meglátogatom az egyik barátnőmet LA-ben, és egy
darabig nem megyek haza. Tudom, hogy ez aljas húzás – SMS-
ben közölni velük, hogy gyakorlatilag elszöktem otthonról, de
remélem, hogy megértik majd. Túlságosan nagy a nyomás
mindenkin odahaza. Nem valóságtól elrugaszkodott lehetőség,
hogy hirtelen ötlettől vezérelve eltűnök nyaralni. Ellenkezőleg,
valószínűleg mindkettőjüket boldoggá teszem vele.
 Becca egy smiley-t küld válaszul azzal a megjegyzéssel, hogy
fel kellene szednem egy szörföst, aztán beszámolni neki a szaftos
részletekről. Anyu viszont egyszerűen csak azt kérdezi, hogy
mikor megyek haza, és őszintén válaszolok neki – hogy nem
tudom, de valószínűleg nem egyhamar. Rettegek, ha arra
gondolok, mi történhet Beccával, amíg távol vagyok. Reggel
majd beszámolok neki a pénzről.
Kinyílik a fürdőszoba ajtaja, és Drake várakozóan megáll a
küszöbön. Csak az a fekete bokszer van rajta, amit már korábban
is láttam, és a testétől még mindig leesik az állam, de ezúttal
felkészültem a látványra. Nem hagyom, hogy bármit kifejezzen
az arcom, bár még csak fitneszmagazinban láttam ilyen
kidolgozott mellizmokat és bordás hasat. Egyértelműen
nyalogatnivaló a pasas.
Visszateszem a telefont a táskámba, és felállok az ágyról.
Kíváncsi vagyok rá, mi lesz az alvással. Itt vagyunk a
hálószobájában… ez most mit jelent?
Visszahajtja a puhának látszó vastag fehér ágytakarót és a
paplant. – A társaság számomra az egyezség része. Nem
szeretek egyedül aludni – közli, mintha olvasna a
gondolataimban.
Szóval a nagy, gonosz vezérigazgató fél a sötétben? A lelkem
mélyen ezt vigasztalónak érzem – Drake ettől valahogy
emberibbé válik. Az ágy éppen elég nagy ahhoz, hogy
mindketten kényelmesen elférjünk, és ha egyedül kellene
töltenem az éjszakát egy másik szobában, akkor biztosan
hisztérikus sírógörcsöt kapnék, amint felfogom a helyzetem
súlyosságát. Ha viszont a közelében vagyok, akkor nem
engedhetem el magam, fenn kell tartanom a gondosan felépített
látszatot. Ráadásul születésünk óta egy szobán osztoztunk
Beccával, így engem sem vonz a gondolat, hogy egyedül aludjak
egy idegen helyen. Biztosan egész éjszaka nem hagynának
nyugodni a ház zajai és neszei, folyamatosan pörögne az agyam.
Így legalább lesz mellettem valaki, ha bármi történne.
Természetesen ugyanez a valaki az éjszaka folyamán bármikor
felém gurulhat, ha szexet akar. De valami azt súgja, hogy ma
éjszaka nem lesz szex. Kockáztatnom kell – nem mintha lenne
választásom, emlékeztetem magam. Az övé vagyok, hogy azt
tegyen velem, amit csak akar.
Az ágy legszélére mászom, és kicsire összegömbölyödöm,
imádkozom, hogy gyorsan jöjjön az álom.
– Azt már nem – mordul fel. – Gyere ide, édeském!
Lassan kifújom a levegőt, és közelebb csúszom hozzá, háttal
neki, és csak akkor állok meg, amikor egy meleg férfifal megállít.
Egyik izmos karját a derekam köré fonja, és még közelebb húz
magához – amíg a hátam nekinyomódik a mellkasának. Hevesen
verni kezd a szívem. Van valami ebben a közeli, intim
érintésben, amitől szétesem. Bár hozzászoktam, hogy egy szobán
osztozom Beccával, ahhoz egy csöppet sem, hogy egy férfi
tartson szorosan átölelve egész éjszaka. Ráadásul egy olyan férfi,
akit alig ismerek, és aki miatt már így sem bírok a
hormonjaimmal. Jézusom!
Száraz tenyerét a meztelen csípőmre teszi, és egy pillanatra
elakad a lélegzetem. Széttárja a kezét a hasamon, gyengéden
simogat. Megmerevednek az izmaim, ahogy várom, hogy a
lábam közé dugja a kezét, és elvegye, amit egész életemben
őrizgettem.
– Lazíts! – biztat, lágyan suttogó és álmos a hangja. – Ma már
semmi sem fog történni.
Tovább simogat – a csípőmet, a hasamat, a combom végét,
szinte mintha tesztelne, arra trenírozna, hogy biztonságban
érezzem magam vele. A hajamat borzoló meleg leheletétől és a
bőrömet gyengéden simogató kezétől nehéz ellazulni, de végül
megteszem, hozzászokom az újfajta érzésekhez. Lecsukódik a
szemem, és élvezem kényeztető érintését, míg végül elalszom.
 NEGYEDIK FEJEZET

Sophie

N EM IS tudom, hogy mire számítottam, de másnap reggel,

amikor megfordulok a gigantikus ágyon, Drake-nek már hűlt

helye. Az összegyűrődött, fehér egyiptomi pamut ágynemű az
egyetlen bizonyítéka annak, hogy egyáltalán itt volt. Kellemes
hálótárs volt. Csöndes és szavatartó – semmivel sem
próbálkozott.
Ráérősen nyújtózkodok, nem sietek a felkeléssel. Csábít a
gondolat, hogy lezuhanyozzak a pazar fürdőszobában – majd
belehalok, hogy kiélvezzem az egyszerre hat zuhanyfejből áradó
csodás vízzuhatagot, de inkább úgy döntök, hogy gyorsan
végzek, hátha Drake odalenn vár rám.
A tükör előtt lesimítom a hajamat, aztán lemegyek a
földszintre kávéért. A ház teljes csöndbe burkolózik. Ahogy
sorban elhaladok a szobák előtt úton a konyha felé, úgy érzem,
mintha egy mauzóleumban járnék.
Drake a reggelizőpultnál ül, az iPadje fölé hajol, a
könyökénél egy csésze gőzölgő eszpresszó.
– Jó reggelt! – köszöntöm.
 Felnéz rám, bosszúsan lebiggyed a szája széle. Úgy érzem,
megzavartam valamiben. Pötyög tovább a tableten, aztán ismét
felnéz, de már nem látszik dühösnek.
– Jó reggelt!
– Van kávé?
Azt mondta, érezzem magam otthon, ezért ellenállok a
kényszernek, hogy elbújjak a ház egyik sötét sarkában, és ne
zavarjam meg állandóan.
Az egyik falba beépített bonyolult rozsdamentes acél
kávémasina felé biccent a fejével. Ez nem egy kávéskanna. Tőlem
akár időgép is lehetne.
– A személyzet – a házvezetőnő és a szakács – már értesült a
jelenlétedről. Úgy tudják, hogy egy barát vagy, aki egy ideig
nálam tartózkodik. Szóval, csak szólj, ha valamire szükséged
van. Marta a kedvencem. Megbízhatsz benne, oké?
Bólintok.
– És mi a meséd? Arról, hogyan ismerkedtünk meg.
Összefut a szemöldöke, ahogy végiggondolja a választ.
– Egy főiskolás haverom húga vagy. Azért vagy LA-ben,
hogy modellmunkát találj, és felajánlottam, hogy itt lakhatsz,
amíg nem találsz valamit. Hogy hangzik?
– Modell? Én? – Végignézek magamon, és kis híja, hogy
forgatni kezdjem a szemem. Sem a magasságom, sem a súlyom
nem megfelelő, hogy modell legyek. – Találjunk ki inkább
valami hihetőt.
– Igen. Modell. És ez hihető.
Beleharapok az alsó ajkamba, megrágom magamban az
információt arról, hogy milyennek lát engem.
 – Oké. – Mindegy. – Van a bátyámnak neve is?
Megfontolja a választ.
– Anthony.
– Nem vagyok olasz.
– Rendben, akkor John.
– Melyik egyetemre jártál Johnnal?
– A Harvardra – vágja rá szemrebbenés nélkül.
Nahát. Ez lenyűgöző. Így már érthető a több millió dolláros
ház a malibui tengerparton, és hogy két vállalatot igazgat. A
létező legkiválóbb oktatásban részesült. Okos, nagyhatalmú és
szexi. Ez így együtt halálos kombináció. Még mindig nem értem,
hogyan lehet egyedülálló.
– A keleti partról származol? – kérdezem.
Bólint.
– Connecticutból.
Ebben a pillanatban megszólal az ajtócsengő – kellemetlen a
hangja, és úgy tűnik, mintha soha nem akarna elhallgatni. Feléje
rebben a tekintetem.
– Vársz valakit?
Leteszi a pultra a fehér porcelán kávéscsészét.
– Szerencse, hogy időben kitaláltuk a fedőtörténetet – jegyzi
meg, és megy, hogy kinyissa az ajtót.
Mi az ördög? A konyhájában állok az előző este kapott, egy
szál bő pólóban, melltartó nélkül, papírvékony
pizsamanadrágban, bugyi nélkül, és ezek szerint találkozni
fogok valakivel, aki az élete része. Tökéletes.
Drake másodpercekkel később ismét megjelenik a
konyhában, a sarkában két férfival, akik ugyanúgy néznek ki,
mint ő. Hátborzongató a hasonlóság. Az első gondolatom: három
van belőle?
Nyomasztó egy helyiségben lenni velük, mindhármuk
ragyogó kék tekintete rám szegeződik.
– Ki ez? – kérdezi az egyik Drake-hasonmás pimasz
vigyorral az arcán. Szinte felfal a tekintetével, féloldalas a
mosolya. Pár évvel fiatalabbnak látszik Drake-nél, ami
rádöbbent, hogy Drake nyilván néhány évvel idősebb nálam.
– Sophie, hadd mutassam be a testvéreimet. – Önmaga
pimasz vigyorú, fiatalabb változatára bök.
– Pace. – Aztán a kissé magasabb, kedves tekintetű
változatra. – És Collins.
– Helló. – Megigazítom magamon a pólót, hirtelen nagyon
zavar, hogy nincs rajtam melltartó. A francba, a hajam is olyan,
mint egy szénaboglya. – Örülök, hogy találkoztunk.
– Még itt van a tegnap esti hódításod? – Pace szája széle
ismét arra a féloldalas mosolyra húzódik, amit máris kezdek
megkedvelni.
– Sophie John húga.
– John? – kérdeznek vissza mindketten egyszerre.
Itt is vagyunk. Ideje tesztelni a sztorinkat.
– John, a Harvardról. Derek egyik haverja volt.
Mindkét testvér bólint, mintha minden tökéletesen világos
lenne. Gondolom, egy csomó John járhatott a fivérükkel a
Harvardra, és mivel semmi okuk sincs rá, hogy kételkedjenek
Drake szavában, hamar beveszik a mesét. Megkönnyebbülten
felsóhajtok magamban, miközben Drake elmagyarázza, hogy
csak most költöztem LA-be, és modellmunkát keresek, ezért
felajánlotta, hogy lakhatok nála, mivel van vagy tizenöt üres
szoba a házban.
– Hová valósi vagy? – kérdezi Collins.
– Bostonba – vágom rá gondolkodás nélkül. Ott van a
Harvard, de hirtelen rádöbbenek, hogy teljesen hiányzik a
beszédemből a híres bostoni akcentus. Ügyes vagy, Sophie.
– Szóval ti ketten akkor nem jártok? – erősködik Pace.
A ruházatomat vizslatja – nyilvánvaló, hogy Drake
holmijában aludtam.
– Nem – feleli Drake, de nem bocsátkozik részletekbe.
– A légitársaság elkeverte a csomagomat – magyarázom a
szerelésemre mutatva.
– Gazemberek – vigyorog rám Pace.
– Collins vagyok. Örvendek.
A három közül a legidősebb kezet nyújt, és melegen
megszorítja a markomat, széles tenyerében teljesen elveszik a
kezem. Kék szeme sarka összeráncolódik, és mintha túl sokat
látna – ugyanolyan érzésem van, mint amikor Drake szemébe
nézek.
– Én is örülök.
– Ne foglalkozz ezzel a két idiótával! Üdv az Angyalok
Városában. Ha bármire szükséged lenne, csak szólj nekem! –
teszi hozzá.
– Tatianna nem modell, bátyó? – fordul Pace Collins felé.
– Ki? – Collins tekintete még mindig rám szege-ződik.
– A barátnőd – emlékezteti Pace. – A nagyon is elkötelezett,
veled együtt élő barátnőd.
Drake majdnem megfullad a nevetéstől.
 – Úgy van. Igen, erre gondoltam. – Collins kihúzza magát. –
Ha bármire szükséged van, amíg itt vagy és munkát keresel,
csak szólj, és meglátom, tudok-e neked segíteni.
Pace és Drake kuncogva figyelik a bátyjukat. A
viselkedésükön látszik, milyen szoros köztük a kapcsolat, és
azonnal hiányozni kezd Becca. Bár elég régen volt már, amikor
ilyen gondtalanul cseveghettünk és viccelődhettünk. Az utóbbi
időben túl sokat volt kórházban, túl nagy volt a stressz és túl
magasak a számlák ahhoz, hogy emlékezzünk rá, milyen
nevetni, de akár csak lélegzethez jutni is.
– Köszönöm, majd szólok.
Lehorgasztom a fejem. Megszűnt a kávé utáni vágyam, nem
akarok mást, csak elmenekülni ebből a konyhából, el ezektől a
nagydarab férfiaktól, akik mind éles tekintettel figyelnek. Le
akarok zuhanyozni – felvenni egy átkozott melltartót, és
felöltözni.
– Mi a fasz, Coco, nem maradt semmi Stella után, amit
felvehetne, míg a légitársaság előkeríti a csomagját? – kérdezi
Pace, és úgy tesz, mintha meg akarná ütni Drake-et.
Drake olyan haragos pillantást vet rá, mintha atombomba
robbant volna a konyhában. Jó lesz megjegyezni magamnak:
soha ne dühítsem fel Drake-et vagy Cocót… vagy hogy hívják.
Bárki is az a Stella, Drake testbeszéde arról árulkodik, hogy
nem szabad kiejteni a nevét a jelenlétében. Ettől természetesen
csak még kíváncsibb leszek.
– Felhívom Martát – közli Drake, ahelyett, hogy válaszolna a
kérdésre.
– A szabadnapján? – Collins felvonja a szemöldökét.
 Megigézetten figyelem a párbeszédüket, olyan érzésem van,
hogy tolmácsra lenne szükségem, hogy megértsem őket, olyan
sok mindent nem mondanak ki.
Drake felém fordul, ellágyul az arca.
– Menj fel és zuhanyozz le, ha akarsz! Tudok adni tiszta
ruhát, amit felvehetsz, míg Marta ide nem ér. Elfelejtettem, hogy
golfozni megyek ma a testvéreimmel. De Marta majd elvisz
téged vásárolni, és megvesz mindent, amire szükséged van.
Amíg megérkezik a csomagod – teszi hozzá vigyorogva.
– Oké – motyogom, utálom, hogy ilyen tehetetlen vagyok, de
ezen sem segíthetek, tőle függök, az én új, zavarba ejtő
tulajdonosomtól. Mielőtt felmennék a lépcsőn, még kezet rázok
mindkét fivérrel, és elköszönünk egymástól. Aztán
visszamenekülök a hálószoba biztonságába, mert szükségem
van pár percre egyedül, hogy kipihenjem a konyhában
eluralkodott tesztoszteron hatását.
 ÖTÖDIK FEJEZET

Sophie

A MINT EGYEDÜL vagyok odafenn, tudom, hogy nem

halaszthatom tovább a telefonhívást, muszáj elintéznem. Leülök

a kárpitozott fotelbe, és felhívom anyut a mobilján, aggódva
várom, hogy felvegye a telefont.
– Sophie?
– Igen, én vagyok az. – Mindazok után, ami az elmúlt
huszonnégy órában történt, megnyugtatóbb hallani a hangját,
mint gondoltam.
– Hol vagy? – kérdezi.
– LA-ben vagyok egy barátommal. Szükségem van egy kis
időre – egy kis nyugalomra.
Nem válaszol, és tudom, hogy feldolgozza magában, amit
mondtam. Nincsenek barátaim Los Angelesben, de nem
kérdőjelezi meg a szavaimat.
– A barát, akinél megszállok… neki, neki van egy cége, és
nagylelkűen felajánlotta, hogy, izé – elakad a szavam, mély
lélegzetet veszek. Istenem, nem tudok hazudni. – Felajánlotta,
hogy megelőlegezi nekem a pénzt, amire szükségünk van, hogy
Becca bekerüljön a kísérleti programba.
– Mit tettél, Sophie? – Anyu hangja kétségbeesett, és sokkal
keményebb, mint amilyennek valaha hallottam.
Nem erre a reakcióra számítottam.
– A pénz a számlátokon van. Használd fel arra, hogy Becca
megkapja a kezelést, amire szüksége van. – Szinte személytelen a
hangom, közben próbálok uralkodni az érzelmeimen. A
legvadabb álmaimban sem képzeltem, hogy az anyám
gyanakodni fog majd rám. Természetes, hogy elgondolkodik
rajta, honnan szedtem a pénzt, de azt hittem, hálás lesz, és vita
nélkül elhiszi a mesét a nagylelkű, névtelen jótevőről.
Nem említi többet a pénzt, de hallom, hogy szipogni kezd.
– Meddig maradsz?
– Egy ideig – felelem.
– Vigyázz magadra!
– Úgy lesz. Te csak gondoskodj Beccáról! Szeretlek téged is és
Beccát is.
– Sophie? – hallom Drake hangját az előtérből, aztán belép a
szobába.
A székre hajítom a telefonomat és felállok, gyorsan
megtörlöm az arcomat a kezem fejével.
– Igen?
Egy kávécsészét tart a kezében kistányéron és egy apró
tejszíntartót.
– Nem kaptál kávét.
 Kedves és váratlan gesztus. Elveszem tőle a poharat,
pontosan erre van most szükségem. Egy zacskó cukrot és egy
apró kanalat is látok a csészealjon.
– Nem tudtam, hogyan szereted.
– Tejszínnel és cukorral. Tökéletes lesz. Köszönöm.
Biccent.
– Minden… rendben?
– Igen. – Kihúzom magam. Nem drámázásért fizetett, és
biztos vagyok benne, hogy nem érdeklik az otthoni problémáim.
– Csak felhívtam az anyukámat. Most már minden rendben. –
Vagy legalábbis ezt próbálom bebeszélni magamnak.
Egy pillanatra összeráncolja a homlokát, de aztán ellazulnak
a vonásai, semleges kifejezést ölt az arcára, ahogyan vártam. –
Marta egy órán belül itt lesz. Gondolom, el akarsz addigra
készülni.
– Köszönöm. – A számhoz emelem a poharat, és nézem,
ahogy elhagyja a szobát.
Megiszom a kávémat, és úgy döntök, hogy összekészülök,
mire Marta megérkezik. Habfürdőt eresztek magamnak az extra
hatalmas kádba, beleülök a meleg vízbe, és hagyom, hogy
elmossa a feszültséget.
A kád melletti kosárkában megtalálok mindent, amire csak
szükségem lehet, és még többet is – luxus fürdősót, sampont,
balzsamot, arclemosót, borotvát és különböző tusfürdőket.
Átadom magam a pillanatnak, hajat mosok, élvezem a
pillanatnyi békét és a gyógynövények illatát.
Míg meg nem hallom, hogy kinyílik a fürdőszoba ajtaja.
 Felsikoltok és bebújok a hab rejteke alá, amint Drake lusta
mosolya beragyogja az egész arcát és összerántja a gyomromat.
– Nincs itt semmi, amit már ne láttam volna, édeském.
Lazíts! Gyorsan lezuhanyozok. Menjek át a másik fürdőszobába,
vagy nem bánod?
Hm, lássuk csak. Bánom vajon a tényt, hogy most együtt élek
egy férfival, akit szemlátomást nem zavar, hogy megosztozunk
egy fürdőszobán, miközben mindketten anyaszült meztelenek
vagyunk? N-e-em. Valaha értékeltem a magánszféra szentségét.
Éppen csak bólintok.
Eltekeri az egyik fogantyút a gigantikus üvegezett fülkében,
mire esőként kezd záporozni a víz a plafonba szerelt
zuhanyfejből, aztán lerángatja magáról az inget, és kilép a
vászonnadrágjából. Egy pillantást vetek izmos, kemény
fenekére, és összeszorítom a szemem. Jézusom… ez az ember
minden szabadidejét az edzőteremben tölti?
Majd beleőrülök a vágyba, hogy odalessek meztelen,
kisportolt testére. Hallom, ahogy a víz a zuhanyozó kőpadlóján
kopog, észvesztő a hang. Olyan, mintha közölnék az emberrel,
hogy egy felbecsülhetetlen értékű olajfestmény lóg a falon, de
megtiltanák, hogy ránézzen. Gyakorlatilag kész kínzás. Azt már
tudom, hogyan néz ki ott, de szinte rabjává tesz a vágy, hogy
egy pillantást vessek a többi részére is. Ellenállok a kísértésnek,
de éppen csak.
Gyorsan végzek a fürdéssel, hála istennek már
megmosakodtam, mielőtt Drake úgy döntött, hogy csatlakozik
hozzám. Magam köré tekerek egy hatalmas, puha törülközőt, és
kirohanok a fürdőszobából, amilyen gyorsan csak tudok,
víztócsák maradnak a nyomomban.
Ahelyett, hogy a tegnapi holmimat venném fel, teszem, amit
Drake akar, magamra kapom, amit kikészített a számomra – egy
másik túlméretes pólót és ezúttal egy melegítőnadrágot, aztán
lemegyek a földszintre, hogy igyák még egy kis kávét.
A fivérei még mindig a konyhában vannak, és Pace éppen a
hűtőben kutat, míg Collins a konyhasziget mellett ácsorog, a
mobilján beszél, és zavartnak tűnik.
– Szóval golfoztok ma, hm? – próbálok beszélgetést
kezdeményezni.
– Nincs kedved csatlakozni hozzánk? – kérdezi Pace.
Lepillantok a ruházatomra.
– Nem hiszem, hogy golfhoz lennék öltözve.
Kuncogni kezd.
– Igaz. De legalább lenne miről beszélgetniük a vén
szivaroknak Collins klubjában a részvényeik árfolyamán kívül.
Vágyakozóan a beépített kávégépre pillantok, aztán le az
üres csészémre.
Pace ismét kedvesen mosolyog. Istenem, kezdek függővé
válni a mosolyától.
– Gyere, szépségem! Hadd mutassam meg, hogyan
működik!
Kiveszi a kezemből a csészét, és leteszi az apró tálcára, aztán
megmutatja, melyik gombot kell megnyomni, miközben
motyogva szidja a bajusza alatt az átkozott, puccos masinát.
Képtelenség dönteni, akkora a választék. Sosem értettem a
kütyükhöz, és ez itt olyan, mintha az embernek saját baristája
lenne. A LED-kijelzőn megjelenik, hogy mit kérek – kis adagot, és
megnyomom a főzés gombot az érintőképernyőn. Erőfeszítésem
jutalmaként meghallom a csodás hangot, ahogy a kávé csöpögni
kezd a csészémbe, és újra felvillan Pace imádni való mosolya.
Egy löttyintésnyi tejet és egy kis kanál cukrot teszek a
kávémba, és ebben a pillanatban Drake belép a konyhába.
Kényelmes öltözetet visel, sötétszürke vászonnadrágot és fehér
galléros felsőt, ami megfeszül izmos mellkasán. Jesszus, olyanok,
mint egy pólócsapat – vagy egy férfiparfüm-reklám. Amiken
fehér nadrágos férfiak vitorláznak mezítláb, és vakító, szabályos
fogaikat villogtatják mosolyogva. Túl sok ez egyszerre: elviselni
Drake csontjaimig hatoló tekintetét és Pace féloldalas mosolyát.
Remegő kézzel leteszem a kávémat a konyhaszigetre, ahogy
Drake elindul felém.
 Colton

K ÉPTELENSÉG MEGÁLLNI, hogy végig ne pillantsak Sophie ívelt

vonalain, miközben közeledem feléje. A mellbimbója

megkeményedett a póló alatt. Az én pólóm alatt. Nem tetszik,
hogy a fivéreim is láthatják. És Pace-nek muszáj lesz levenni róla
az átkozott szemét. Ha még egyszer meglátom azt az idióta
vigyorát, az öklömmel törlöm le az arcáról.
Nehezen tudom megfékezni a gondolataimat, ahogy Sophie-
ra nézek, és elképzelem, mi van a póló alatt. A gondolataim
visszakanyarodnak a tegnap estére, amikor levetkőzött nekem.
Az aukción végig a melle előtt tartotta a karját, akkor azt
hittem, hogy van valami takargatnivalója. Azt nem gondoltam,
hogy valami groteszk dolog lenne, mint például egy harmadik
bimbó – de azt hittem, hogy talán valami anyajegy vagy
szemölcs, vagy valami más szépséghiba lehet, és rejtegetni
akarta a férfiak elől, akik licitáltak rá. De nem volt rajta
semmiféle szépséghiba.
Sophie kibaszottul izgató. A telt, nehéz, barackszín bimbóval
ékesített mellétől a hosszú, formás lábáig és a borotvált puncijáig
– ami mellesleg meglepett. A farkam sajog már a gondolatra is.
Meztelenre vetkőzött előttem múlt éjjel. A bátorsága szinte
ellenállhatatlan. Azt hitte, hogy én irányítok a mi kis
egyezségünkben, de elég okos vagyok ahhoz, hogy minden
kétség nélkül tudjam, az ő kezében van a gyeplő.
Közelebb lopakodok, és remegő keze leteszi a csészét és a
tányért a pultra, a tekintete azonban nem mozdul rólam –
pontosan úgy, ahogy tegnap parancsoltam. Örülök, hogy nem
rejtőzködik előlem, különösen a fivéreim előtt.
– Marta gondoskodik majd rólad, megveszi, amire
szükséged van, rendben?
Bólint, bizonytalanságról árulkodik a testtartása. Nem
terveztem, hogy ma magára hagyom. A hét további részében
dolgoznom kell, ezért azt terveztem, hogy ma az otthonom
minden helyiségében kiélvezem őt, de életem végéig
hallgathatom, ha ma lerázom a fivéreimet.
– Mi lesz utána?
Felnéz, és rám pislog azokkal a csodás szemeivel. Próbálok
olvasni az arckifejezéséből. Tétovaság?
Érdeklődés? Nem találgatok. Biztos vagyok benne, hogy
csupán kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy mikor veszem el a
szüzességét. Csak ez járhat a fejében. Ittlétének ez az egyetlen
célja.
Lehajolok, és a fülébe suttogok, vigyázok, hogy a testvéreim
ne hallják, amit mondok.
– Nagyon élveztem, amikor tegnap este a szádba vetted a
farkamat.
 Nagyot nyel, apró sóhaj szakad ki belőle, senki sem hallja,
csak én. A hangra megfeszül a farkam a nadrágomban. Bassza
meg!
Felemelem a kezemet, és megsimogatom a kézfejemmel az
arcát.
– Nagyon jó vagy a szopásban, ugye tudod?
A szemét figyelem, hogy lássam a reakcióját, de ez, úgy
tűnik, újdonság a számára. Oké, lehet, hogy csak engem szop le
jól. Ez még jobb hír. Rózsás az arca, gyorsan körbepillant,
ellenőrzi, hogy a testvéreim nem hallgatóznak-e. Dehogynem,
ám biztosan úgy tesznek, mintha nem érdekelné őket, miről
beszélünk.
Megnyalja az ajkát, fogalma sincs róla, milyen őrületesen
szexi. Lehet egyáltalán golfozni álló farokkal? Hamarosan
kiderül.
– Érezd jól magad Martával, és állj készen rám estére!
Ez nem kérés, és Sophie egyszerűen csak bólint.
Távozom a testvéreimmel, behajítom az ütőimet Collins
terepjárójának a csomagtartójába, és bemászom az anyósülésre.
Teljesen kiment a fejemből a mai golfozás. Utálok golfozni, de
Collins belépett a Beverly Hills-i klubba, hogy körbeudvarolja a
pénzes ügyfeleket, és állandóan zaklat engem meg Pace-t, hogy
golfozzunk vele, ne menjen pocsékba a méregdrága klubtagság.
– Szóval, dugod? – kérdezi Collins, mielőtt még kihajtanánk
az útra, egy másodpercet sem veszteget.
– Tényleg úgy fogunk beszélni róla, mintha még mindig
gimisek lennénk? – kérdezek vissza, az arcomon megjátszott
unalom, a szememet nem veszem le az útról.
 – Basszus, de még mennyire. – Pace előre hajol az ülések
között, a kartámlára támaszkodik. – Dögös a csaj, és ezt te is
tudod. Elég dögös ahhoz, hogy Collins elfelejtkezzen a
szupermodell barátnőjéről.
Ami kibaszottul vicces amúgy. Collinst soha semmi nem
izgatja fel.
– Senki sem vetné a szemedre, ha így lenne – folytatja
Collins. – Azok után, amit az a vörös ribanc művelt veled.
Mi a faszért emlegeti fel mindenki Stellát? A nyelvembe
harapok, érzem a vér ízét a számban.
– Nem dugom – felelem. Legalábbis még nem. – A barátom
húga – emlékeztetem őket.
– Hát persze, John a Harvardról.
CoIIins gúnyosan vigyorog. Éppen olyan jól tudja, mint én,
hogy Sophie nem a keleti partról jött. Miért kellett azt mondania,
hogy bostoni?
– Nos, nem az én barátom húga, és van egy vendégszoba a
lakásomban. Befogadom, ha te nem akarod – közli Pace
hanyagul.
Nem viszi Sophie-t sehová, de nem fogok gyerekes vitába
bonyolódni a tulajdonomról.
 HATODIK FEJEZET

Sophie

E GY ILYEN névvel, mint Marta, slampos, idősebb házvezetőnőt

képzeltem el ősz konttyal, praktikus, ódivatú cipőben, nem egy

huszonvalahány éves szőkét, aki cuki nyári ruhában és tűsarkú,
pántos szandálban jelenik meg, Chanel táskával a vállán.
– Sophie? – kérdezi, és leveszi a szemét eltakaró széles
napszemüveget.
– Igen, te vagy Marta, gondolom?
Biccent, és kezet nyújt.
– Ruhatárra van szükséged, igaz? – A tekintete végigsiklik
rajtam, Drake bő cuccain, és az ajkába harap. Aztán előkap a
táskájából egy farmersortot meg egy ujjatlan topot, és felém
nyújtja. – Colion mondta, hogy adjak valamit kölcsön neked
mára.
– Colton? – kérdezek vissza, miközben elveszem tőle a
ruhadarabokat.
Összehúzza a szemöldökét.
– Colton Drake? A férfi, akinél laksz.
 Bólintok. Colton Drake. Még a neve is szexi. Szóval nem
teljesen hamis nevet adott meg. Elmosolyodom, amikor eszembe
jut, hogy Pace Cocónak szólította ma reggel.
– A személyzet többsége Mr. Drake-nek szólítja. – Marta
vállat von. – De nekem csak Colton.
Érdekes. Eltűnődöm, vajon mi mást jelent még Martának.
Apró és vonzó nő lebarnult bőrrel és szőke fürtökkel,
slamposnak és elfogódottnak érzem magam a jelenlétében.
Mikor visszatérek a földszinti fürdőszobából a sortban és a
topban, hálás vagyok, hogy valami normális cuccot viselhetek,
még akkor is, ha kissé szűk minden rajtam, aztán lehozom az
emeletről a táskámat és a cipőmet.
– Készen állsz? – kérdezi.
Bólintok, és követem Martát, ki a házból a ragyogó
napsütésbe.
Bemászom mellé az apró, piros sportkocsiba, lehúzkodom a
lábamon a sort túl rövid szárát.
Megnyom egy gombot a visszapillantó tükör mellett, mire a
tető hátrahúzódik, szépen belehajtódik a csomagtartóba. Azt
hiszem, ideje hozzászoknom az új Los Angeles-i életemhez.
– Mit mondtál, honnan ismered Coltont? Elég elnagyoltan
számolt csak be rólad – szólal meg, miközben kihajtunk az útra.
Elismétlem a történetet, amiben Drake-kel megállapodtunk,
és Marta csak bólogat, nem kérdezősködik.
– Mit mondott rólam Drake, vagyis Colton? – kérdezem.
– Azt mondta, hogy egy ideig itt maradsz, és gyakorlatilag
mindent meg kell vennünk neked.
– Ó!
 Csöndben maradok, figyelem az út mellett elsuhanó csodás
tájat, és eszembe jut az anyuval folytatott telefonbeszélgetés.
– Figyelj, Sophie, tudom, hogy semmi közöm hozzá, de ha
valamiféle bajban vagy, ha bármire szükséged van… akárcsak
egy barátra, aki végighallgat… Boldogan segítek.
Azt hiszem, tényleg gyanúsan hangzik a mesénk. Hirtelen
megjelentem a semmiből, egy szál váltóruha nélkül.
– Nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Csak újra akarok kezdeni
mindent. – Mosolygok, próbálom oldani a feszültséget.
– Mindegy, az ajánlatom akkor is él. Jobban ismerem Coltont
bárkinél. Nem vall rá, hogy csak úgy beköltöztessen magához
egy nőt.
Nagyot nyelek, és eltűnődöm, vajon mit ért ezalatt.
Rádöbbenek, hogy Marta információval szolgálhat Coltonról,
talán többel is, mint bárki más.
– Mióta dolgozol neki? – Azt szeretném kideríteni, hogy
pontosan mi is a szerepe, de nem tudom, hogyan tehetném fel
udvariasan a kérdést.
– Ó, istenem, Coltonnal már ezer éve ismerjük egymást. Hol
is kezdjem?
Felnevet, mire odapillantok rá. Vonzó a mosolya, laza szőke
fürtjeit lebegteti az arca körül a lágy szellő, de csak arra tudok
gondolni, vajon milyen közel állhat az új tulajdonosomhoz.
Vajon viszonyuk volt? Vagy még mindig viszonyuk van?
Nem is tudom, hogy nem jutott ez előbb az eszembe, de Colion
nem fogadott nekem hűséget. A gondolatra görcsbe rándul a
gyomrom. Miközben én kettesben leszopom őt, és neki
ajándékozom a szüzességemet, ő nyugodtan randevúzhat más
nőkkel. Olyan gyönyörű, magabiztos nőkkel, mint Marta.
Tudtam, hogy ez a helyzet nem épp ideális, de azt sem
képzeltem, hogy egy ilyen partiképes fiatal szinglivel élek majd,
mint Colton Drake. Már most hatással van rám, és erre nem
számítottam.
– Mm, lássuk csak. A személyi asszisztense vagyok… –
Csücsörít a szájával. – Már hat éve. Recepciósként kezdtem az
irodájában, de egyszerűen megértjük egymást, és hamarosan
személyesen neki kezdtem dolgozni. Fontos a számára, hogy
legyen valaki, akiben megbízik az otthonát és a magánéletét
illetően.
Bólintok, de az igazság az, hogy egyáltalán nem ismerem
Coltont. Fura arra gondolni, hogy tudom, hogyan néz ki
meztelenül, de valójában egy cseppet sem ismerem őt. De meg
akarom ismerni. Tudni akarom, miért ilyen sikeres a fiatal kora
ellenére, és főleg, hogy miért vett részt egyáltalán azon az
aukción. A kérdések, mint a pokol tüze, úgy lángolnak az
agyamban.
A délutánt különböző butikokban töltjük, ahol felpróbálok és
megveszek farmerokat, sortokat, nyári ruhákat és topokat,
mindent Colton Drake arany bankkártyájával, amelyet Marta
előkap minden egyes alkalommal. Kivételesen amúgy van is épp
pénzem, de abbahagytam az erőszakoskodást, miután Marta
megdorgált, amikor megpróbáltam fizetni, és közölte velem,
Coltontól utasítást kapott, hogy mindenre a kártyáját használjuk.
Már jó néhány bevásárlószatyor tele van ruhákkal, és a nap
utolsó állomásához érkeztünk – egy fehérneműbolthoz a
hiányzó melltartókért és bugyikért.
 Beletúrok egy konténerbe, ami egyszerű pamutbugyikkal
van tele, olyanokkal, mint odahaza a fiókjaim, amikor hirtelen
megérzem a hátam mögött Marta jelenlétét. Rosszallóan nézegeti
a csinos, csipkés világossárga alsót, és elhúzza a száját.
– Colton a sötétebb színeket kedveli – jegyzi meg.
A gyomrom ismét összerándul az utalásra, hogy mennyire
jól ismeri a férfit, akivel jelenleg megosztom az ágyamat.
Legszívesebben vitatkozni kezdenék vele, szólnék, hogy szó
sincs semmi ilyesmiről Colton és közöttem, de csak visszaejtem a
bugyit a konténerbe, és tovább keresgélek. A szemem sarkából
látom, hogy Marta gyanakodva méreget. Talán az egész csak
teszt volt, és válaszoltam a kapcsolatunkat érintő kérdésére
anélkül, hogy egyetlen szót is szóltam volna. Ó, egye meg a fene!
Tényleg szexuális kapcsolatom van Coltonnal – vagy legalábbis
hamarosan lesz –, és semmi értelme nem lesz rejtegetni.
Miután beszereztem az alap fekete és sötétkék bugyikat a
hozzájuk illő melltartókkal, Martát az akciós termékek
szekciójában találom. Nem úgy fest, mint akinek arra lenne
szüksége, hogy a leárazásokat keresse, de titokban tetszik, hogy
takarékos. Én is az vagyok.
Nem felejtkezem meg róla, hogy valószínűleg ő a legjobb
információforrásom Coltonról. jesszus, hiszen a keresztnevét
sem tudtam, amíg Marta el nem árulta. Azon tűnődöm, vajon
mit tudnék még kiszedni belőle.
Rám mosolyog, amikor észrevesz.
– Kész vagy?
– Azt hiszem. – Mutatom neki a halomnyi fehérneműt. – De
válogass nyugodtan. – A mai nap eddig csak rólam szólt, ehhez
nem vagyok hozzászokva. Addig nézegethet, amíg csak akar. –
Ez cuki – biccentek a kezében tartott félkosaras piros melltartóra.
– Nincs a méretemben. – Visszateszi az akasztóra, és tovább
nézeget.
Összeszedem a bátorságomat.
– Marta?
– Hm? – kérdezi, miközben leakaszt egy flitteres topot.
– Ki az a Stella?
Azonnal felém fordul.
– Colton beszélt neked Stelláról?
A francba. Vádló hangneme és jéghideg tekintete túl sok,
vagy én vagyok túl érzékeny. Lehorgasztom a fejem.
– Nem igazán. A testvérei beugrottak ma reggel, és szóba
került a neve. – És Colton hálószobája állott parfümillatú, a
gardróbjának az egyik fele pedig úgy néz ki, mintha sebtében
kiürítették volna, teszem hozzá magamban.
Marta tovább válogat a leértékelt melltartók között,
összeráncolja a homlokát, mintha egy kellemetlen emlék
kínozná.
– Colton nem volt önmaga Stella óta. Kurvára elbánt vele az
a nő – motyogja a bajusza alatt.
Nem igazán tudom elképzelni, hogy valaki fájdalmat
okozhat a mindent kézben tartó Colton Drake-nek, de valójában
fogalmam sincs a múltjáról, ahogyan neki sincs fogalma az
enyémről. De feltett szándékom kideríteni az igazat.
Marta jó néhány órával később tesz ki Colton házánál. Olyan
sok mindent vásároltunk, hogy a szatyrok alig férnek el a kocsi
apró hátsó ülésén és a csomagtartóban. Marta segít őket
becipelni és felvinni az emeletre. Határozott léptekkel masíroz
Colton hálószobája felé, mintha jól ismerné a járást. Ismét feléled
bennem a kíváncsiság apró fullánkja. Azt is megjegyzem
magamban, hogy fel sem merül benne a kérdés, melyik szobában
alszom – még csak meg sem játssza, hogy azt hiszi, az egyik
vendégszoba az enyém.
Lepakolja a szatyrokat a mamutméretű gardróbban, aztán
felém fordul. Felajánlom, hogy visszaadom neki a mára kölcsön
kapott a holmikat, de elhessegeti.
– Mindent köszönök.
Biccent.
– Magától értetődik. Colton barátjaként biztosan sokat látjuk
majd egymást. És komolyan gondoltam, amit mondtam. Ha
bármire szükséged van, egy barátra, akivel megihatsz egy kávét
vagy egy italt, vagy csak egy nőre, akinek szívesen kiöntenéd a
lelkedet, amikor Colton az őrületbe kerget… hívj fel.
Elfogadom a telefonszámát, és eltűnődöm, mit értett azon,
hogy Colton az őrületbe kerget.
Marta távozik, és kissé kínosnak érzem, ahogy bepakolom a
ruháimat a gardrób üres felébe, amelyet valaha Stella cucca
foglalt el. De talán Colton pontosan ezért hozott ide engem –
hogy elfoglaljam a Stella hagyta rossz emlékek helyét.
Ha ezt akarja, akkor megteszem. Isten tudja, én magam is
menekülök a saját életem terhétől. A pénz miatt vagyok itt, de
minden múló órával oldódik a gyomromban feszülő görcs,
rádöbbenek, hogy nem ez az egyetlen, amit az új életem
nyújthat.
 Itt vagyok LA-ben, ebben a palotában, és ez menekülés az
állandó aggodalomtól és fejfájástól, amivel együtt élek minden
nap. Hiányzik a családom, főleg Becca, és természetesen
aggódom érte, de már nem csak ez kavarog megállás nélkül a
fejemben, mint korábban.
Bűntudatot kellene ereznem a felismerés miatt, de őszintén
bevallom, hogy amit érzek, az leginkább megkönnyebbülésre
hasonlít.
 HETEDIK FEJEZET

Colton

M IELŐTT TÁVOZNÁNK a klubból, még beugrom az

ajándékboltba. A kirakatban megláttam egy fodros, kék csipkés

kombinéból és bugyiból álló együttest, ez volt az, ami felkeltette
a figyelmemet, mert arra a kék alsóra emlékeztet, amit Sophie
tegnap este viselt. Úgy vonz magához, mint hajót a
világítótorony fénye.
– Segíthetek? – kérdezi az eladólány a pult mögül, miközben
a tekintete végigsiklik a mellemen, és megpihen pontosan az
övem alatt. – Talán a barátnőjének venne valamit? – kérdezi.
Nem játssza meg magát. Nem lát bennem mást, csak egy
méretes faszt és egy még méretesebb pénztárcát.
Ha ebbe a klubba járok, az azt jelenti, hogy van pénzem, de a
pokolbéli vörös hajú szörnyeteggel való tapasztalatom után nem
vagyok hajlandó még képzeletben sem összejönni újra ilyen
nővel. Hiába mosolyog rám kedvesen, és omlana térdre előttem,
ha ráparancsolnék, soha nem kaphatná meg a szívemet.
 A hozzá hasonló lányokat csak a luxus érdekli, amelyet
biztosíthatnék nekik – a vagyon, a státusz –, nem én magam.
Pontosan ezért nem érdekel semmi több, mint amiben
megállapodtam Sophie-val. Tiszta ügy, semmi köze az életem
többi részéhez. A szex és az intimitás két külön dolog.
– Egyedül is boldogulok, köszönöm.
Tudom, hogy Marta mindenről gondoskodott, de ettől még
körülnézek, amíg várom, hogy Pace és Collins végezzen az
öltözőben. Melegem van, és elfáradtam a harminchat lyuk után –
de szívesebben zuhanyozom otthon, ahol utána tiszta ruhát
vehetek fel, mint itt egy csapat férfi társaságában. És nem
vicceltem, amikor azt mondtam Sophie-nak, hogy álljon készen,
mire hazaérek. A tegnap esti előjáték nem volt elég.
Egyfolytában az érzéki szája és a hetyke kis mellei járnak az
eszemben.
Elsétálok a selyembugyik és csipkés kombinék sora előtt, és
megállók a testápolók és olajok polcánál. Lekapom az egyik
üveget, és indulok a pénztárhoz, hogy fizessek.
– Remek választás – vigyorog fel rám a pénztáros.
Ügyet sem vetek rá, a Rolexemre pillantok. Eltűnődöm,
vajon Sophie és Marta hazaért-e már. Az eladólányt
szemlátomást bosszantja, hogy ügyet sem vetek rá, hiába a testre
simuló topból kivillanó melltartó, behajítja az üveget egy
zacskóba és odalöki nekem.
Pace-t és Collinst a klub tágas előcsarnokában találom, a
vizüket szopogatják.
– Készen vannak, hölgyeim? – kérdezem.
Collins egy palack vizet hajít felém.
 – Gyere – szól oda Pace-nek –, haza kell vinnünk a hercegnőt,
hogy leszophassák.
Igen, kérlek!

Csendes a ház, amikor visszatérek, és végigjárom a földszinti

helyiségeket, ellenőrzöm a nappalit és a konyhát, majd elindulok
az emeletre. Csalódással tölt el a gondolat, hogy Sophie még
nem jött meg. De így legalább lesz időm lezuhanyozni, mielőtt
megjön. Az a legkevesebb, hogy lemosom magamról az
izzadságot, mielőtt elvárom tőle, hogy bekapja a farkamat.
A hálószoba felé igyekszem, útközben leveszem az ingemet,
és meglepetésemre Sophie-t az ágyam közepén ülve találom, a
telefonjával az ölében, összeráncolt homlokkal.
– Minden rendben?
Ijedten összerándul a hangomra, és az ágyra ejti a telefont. A
tekintete lustán végigvándorol a pucér mellkasomon, és kisimul
a homloka. Jó kislány.
– Igen. – Az éjjeliszekrényre teszi a telefont. Vajon az
otthoniakkal beszélt megint? – Milyen volt a golfozás?
– Izzasztó. Lezuhanyozom.
Bólint, a szemét nem meri levenni az enyémről, bár látszik
rajta, hogy vonzza a tekintetét a testem.
Sietek, azt sem várom meg, hogy a víz felmelegedjen,
beszappanozom a mellkasomat, a hasamat, a hónaljamat és
természetesen azokat a testrészeimet, amelyeken a száját akarom
érezni. A derekam köré tekerek egy törülközőt, aztán ismét
belépek a hálószobába, de Sophie-nak ezúttal nyoma sincs. Mi a
fasz? Nyilvánvalóan tisztáznunk kell néhány alapszabályt.
Elsőként mindjárt azt, hogy állandóan meztelen legyen, és az
ágyban várjon rám.
Idegesen felsóhajtok, lehajítom a törülközőt, és felöltözöm,
aztán lemegyek a földszintre, hogy megkeressem Sophie-t.
A nappaliban ül, pontosan ugyanott, ahol tegnap este. Maga
alá húzza a lábát, és egy könyvet tart az ölében. Ahányszor csak
belépek ebbe a szobába, semmi másra nem tudok gondolni, csak
arra, ahogy előttem térdel, és mélyen a meleg szájába veszi a
farkamat.
Krisztusom, túl sok idő telt el, mióta szexben volt részem.
A tekintete felemelkedik a könyvről, a szemembe néz,
amikor helyet foglalok vele szemben.
– Találtál valami jót? – A kezében tartott könyv felé
biccentek, a személyes könyvtáramból választotta, gondolom.
– Emily Brontë.
Felém mutatja az Üvöltő szelek címlapját. Sötét és felkavaró
szerelmi történet. Az átkozott életem története.
– Olvastad már?
– A gimiben. De nem sokra emlékszem belőle.
Leteszi maga mellé a könyvet a kanapéra, összefonja a kezét
az ölében, és várakozóan rám néz. Kíváncsi, hogy mi következik.
– Éhes vagy? – Meglepi a kérdésem.
Tétován bólint. Majd éhen halok a pályán töltött hosszú
délután után, és amikor a kezéért nyúlok, óvatosan a tenyerembe
teszi. Próbálom meggyőzni magam, mennyire fontos, hogy
kényelmesen érezze magát a társaságomban, de valójában
egyszerűen csak szeretem megérinteni.
 Kivezetem a konyhába. A vasárnap az egyetlen nap, amikor
nincs itt a személyzet, hogy elkészítse az ételt, de Beth általában
elég maradékot tesz el ahhoz, hogy túléljek egy napot nélküle.
Műanyag dobozokban megtalálom a klubszendvics hozzávalóit,
a tartalmuk gondosan feljegyezve Beth gyakorlatias kézírásával.
Pulyka, ropogós szalonnaszeletek, avokádókrém, Gruyère sajt és
vastagra karikázott, ecetben marinált paradicsom.
A konyhaszigetnél állva összeállítjuk a szendvicset, aztán
visszamegyünk a nappaliba.
– Érdekelne, miért vagy itt… – Elhallgatok, figyelem a
reakcióját. Nyilvánvalóan a pénz miatt, de el sem tudom
képzelni, hogy egy olyan lány, mint Sophie, elég kétségbeesett
legyen ahhoz, hogy áruba bocsássa magát. A megjelenése
alapján rendes, normális lány – erősen kétlem, hogy a
szerencsejátékkal szerzett adósságait vagy a kábítószer-
fogyasztását kellene finanszíroznia. Beleharapok a
szendvicsembe, és várom a válaszát. Őszintén szólva vegyes
érzelmeim vannak azzal kapcsolatban, hogy többet tudjak meg
róla és személyessé tegyem ezt a dolgot kettőnk között, de
átkozottul kíváncsi vagyok, és nem tudom megállni, hogy ne
faggassam.
Először tétovának tűnik, és lassan rágja az ételt, húzza az
időt.
– Beteg a testvérem – mondja halkan, olyan halkan, hogy alig
hallom. – Nagyon drága a kezelése – folytatja.
Nem erre számítottam, meglep az őszintesége.
– A pénz… segíteni fog? – kérdezem.
 – Nagyon is – suttogja. Látszik rajta, hogy vegyesek az
érzelmei ezzel kapcsolatban. Szemmel láthatóan
megkönnyebbült a gondolattól, hogy gondoskodhat a
testvéréről, de érzek rajta némi bűntudatot is, amiért távol van
otthonról ilyen nehéz időkben.
Nincs szándékomban teljesen feltárni a lelkemet, ahogyan
Sophie tette. Képtelen vagyok rá. Kétlem, hogy velem maradna,
ha tudná az ittléte valódi okát. És biztos vagyok benne, hogy
nem állok rá készen, hogy elengedjem őt, különösen azelőtt nem,
hogy beteljesítsem édes, csábító teste ígéretét.
A válaszától árnyalatnyit kevésbé érzem magam önzőnek.
Lehet, hogy egymillió dollárt költöttem arra, hogy a saját
személyes szükségleteim érdekében idehoztam, de kissé
megnyugtatja a lelkiismeretemet, hogy a pénz jó célokat szolgál
majd.
– Szóval eladtad az egyetlen kincsedet, hogy megmentsd a
testvéred. – Inkább kijelentés ez, mint kérdés, de Sophie bólint.
Érdekes lány és egyáltalán nem olyan, amilyennek
képzeltem, amikor figyeltem, ahogyan ott állt az árverési
dobogón, dacolva mindnyájunkkal, ahogy eltakarta magát. Édes
és félénk, és valami azt súgja, hogy óvatosan kell bánnom vele.
Eszembe jut, ahogy tegnap éjjel hozzám bújva aludt, hagyta,
hogy hozzásimuljak, és úgy szorította a hüvelykujjamat, amikor
végre álomba merült, ahogy egy újszülött kapaszkodik az
anyjába. Megérint bennem valamit az önzetlensége, az, hogy
idejött, hogy velem éljen, egy idegennel. Igazán bátor. Olyan nő,
akit érdemes megismerni.
 Súlyos csend telepedik ránk, miközben eszünk, úgy tűnik,
mindketten feldolgozzuk ezt az új információt a kapcsolatunkat
illetően.
– Hogy veszítetted el a szüzességedet? – kérdezi.
Megakad a torkomon a szendvics utolsó falatja, és iszom egy
korty vizet. A francba. Ezt most komolyan kérdezi? Bár
szívesebben válaszolok a múltammal kapcsolatos kérdésekre,
gondolom, mintsem hogy azt magyaráznám el neki, miért
hoztam őt ide.
– Tizenhét voltam. Olaszországban nyaraltunk a családdal,
mielőtt elkezdtem a középiskola utolsó évét. Megismerkedtem
egy helyi lánnyal és…
Felhúzom az egyik szemöldököm, és Sophie kuncogni kezd.
Mi mást mondhatnék? Még mindig mosolyt csal az arcomra, ha
Lucianára gondolok. Négy évvel idősebb volt nálam, és élvezte a
testiséget. Fenomenális volt vele a szex. Ámbár, ha jobban
belegondolok, tizenhét éves koromban bármilyen szex
fenomenálisnak tűnt volna.
– Milyen volt a napod Martával? Megvettetek mindent,
amire szükséged volt?
Bólint.
– Igen, köszönöm. Marta… kedves.
Annak alapján, amilyen tétován ejti ki az utolsó szót, úgy
érzem, többet szeretne mondani.
– Tényleg az – erősítem meg. De Marta kőkemény is tud
lenni, ha kell, pontosan ezért bízom meg benne a személyes
ügyeimet illetően. – Sokat van itt. Ő irányítja a személyzetet, és
intézi a személyes ügyeimet is.
 A szemembe néz.
– Lefekszel vele?
– Nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá, Sophie.
Figyelmeztetés cseng a hangomban. Csak azért, mert
barátságos és kedves vagyok, még nem fogom vele megvitatni a
magánéletemet, és jobb lesz, ha ehhez gyorsan hozzászokik.
Egyetlen célból van itt, és talán eljött az ideje, hogy ezt
mindketten megjegyezzük.
Lehorgasztja a fejét, és kényelmetlenül fészkelődik a
kanapén.
– Emlékszel még, mit mondtam, mielőtt elmentél?
Bólint.
– A… a számról.
Az arcához emelem a kezemet, leseprek róla egy
kenyérmorzsát, és hagyom, hogy a hüvelykujjam végigsimítson
az alsó ajkán. Elnyílik a szája az érintésemre, és nagy levegőt
vesz. Mélyen a szemébe nézek, közben a hüvelykujjammal
simogatom duzzadt alsó ajkát.
– A farkammal kapcsolatban csak egy dolog miatt kell
aggódnod, méghozzá azon, hogy minél mélyebbre magadba
fogadd.
Nyakig elpirul a szavaimra.
Mivel még szűz, mindketten tudjuk, hogy elsőre nehéz lesz
megbirkóznia a méretemmel. Régen zavart volna a gondolat, de
most kibaszottul nem érdekel. A kihívás, a tudat, hogy én leszek
számára az első, előhozza belőlem az ősi ösztönöket. Piszkosul.
– Menj fel, készülj elő!
 Felkelek a heverőről, és a kezemet nyújtom felé. Megfogja és
feláll. A francba, átkozottul hosszúnak látszik a combja ebben az
apró sortban. Képtelenség nem elképzelni, hogyan mutat majd a
derekam köré fonódva, amikor megkefélem. Figyelem, ahogy
elsétál, kerek hátsója lágyan ringatózik menet közben. Édes
istenem.
Kiviszem a tányérokat a konyhába, aztán követem az
emeletre.
Sophie a szoba közepén ácsorog, teljesen elveszettnek tűnik,
mintha az utasításomra várna. Már a látványától kezdek
megmerevedni. Krisztusom.
Belépek a szobába, és megállok pár méterrel előtte.
– Vedd le a felsődet!
Áthúzza a fején a topot, és lehajítja a lába mellé a padlóra.
Anélkül, hogy mondanom kellene, hátranyúl, hogy kikapcsolja a
melltartóját, és az is a földre hullik. Jó kislány.
Csodásak a mellei. C kosarasok és hetykék. Tudom, hogy
melegnek és súlyosnak érződnek majd a tenyeremben, és
viszketnek az ujjaim, hogy megérintsék lágy vonalait.
Túlságosan is tisztában vagyok vele, hogy még nem értem
hozzá, de tétovázásra késztet a tudat, hogy valószínűleg
elhúzódna vagy megmerevedne az érintésemtől. Azt akarom,
hogy a tenyerembe simuljon, és a nevemet nyögje, amikor végre
hozzáérek.
Én is leveszem az ingemet, aztán kigombolom a farmeremet,
hogy több helye legyen keményedő farkamnak.
– Gyere ide!
 A keze után nyúlok, és előrelép, belesimul a tenyere az
enyémbe. Szorosan a mellemre ölelem, az egyik kezemet a
tarkójára teszem, felemelem a fejét.
A számat az övére szorítom, az ajkai finoman engednek,
befogadnak. Végigsimítok a nyelvemmel az ajkán, amíg teljesen
ki nem nyitja, aztán bedugom a szájába a nyelvem, mélyen
megcsókolom őt. Elernyed a teste a karjaimban, és imádom,
ahogy a melle az enyémhez nyomódik. Csodás érzés, ahogy a
bőrünk összeér.
Egymáshoz simul a nyelvünk, és Sophie viszonozza a csókot.
A csók hevétől vágyban égek. Képtelen vagyok megállni, hogy
ne dörzsöljem az ölemet az övéhez, a farkam belenyomódik a
meleg hasába. Lenyúlok, megigazítom magam, anélkül, hogy
megszakítanám a csókot, aztán megfogom Sophie kezét, és az
ágyékomra szorítom. Nem is kell tovább buzdítani, simogatni
kezdi a farmeron keresztül a farkamat, aztán megszorítja, mire
mély nyögés tör fel a torkomból.
– Mutasd meg újra, hogy mire képes a szád! – mordulok fel,
megszakítva a csókot.
Sophie térdre hullik a szőnyegen, és felpislog rám. Basszus,
olyan gyönyörű. Szinte elviselhetetlen a vágy, hogy lenyúljak és
megmarkoljam a mellét, hogy érezzem, amint megmerevednek a
bimbói az érintésem alatt. De ehelyett kicipzározom a
nadrágomat, letolom a farmert és a bokszért a lábamon,
megmarkolom a jobbommal a farkamat, és odakínálom Sophie-
nak.
Kinyílik a szája, és a szemembe néz. Fogalmam sincs, miért
olyan izgató ez, de az, bassza meg. Az ajkai közé teszem a
makkomat, és halk szopó hangot hallok, meleg nyelve gyorsan
végigfut rajtam, mielőtt ismét elhúzódom tőle.
– Mutasd a nyelvedet!
Megteszi, kinyújtott, rózsaszín nyelve igézőén vár rám.
Megdörzsölöm a makkommal, hagyom, hogy a nyála beterítsen,
és a vágytól összerándulnak a golyóim. A kéj végigrohan az
ereimen, és elfojtok egy nyögést.
– Ez az! Nyisd nagyobbra, bébi!
Szélesre nyitja az ajkait, és behatolok a szája forró
barlangjába, az utolsó cseppig kiélvezem, amit nyújtani tud.
Előredöfök a csípőmmel, nekiütődik a farkam a torkának,
mozgok a szájában.
Ez a lány kibaszottul zseniális, ha szopásról van szó. Nem
túloztam korábban. Gyakorlatilag nincs garatreflexe, ilyet kevés
nőnél láttam eddig, különösen a méretem miatt. A keze is beszáll
a játékba, határozottan megmarkolja a farkamat és simogatni
kezd, miközben a szája mélyen magába fogad. Édes istenem, ő
lesz a végzetem. Összeszorítom a farizmaimat, küzdők az
orgazmus ellen, ami készül kiszabadni a testemből. Ismét bele
fogok élvezni a szájába, és semmit sem tehetek, hogy
megakadályozzam.
A nevét nyögöm, belemarkolok a hajába, még mélyebbre
hatolok a torkába, ahogy felrobbanok. Sophie a szemembe néz,
és áthatóan figyel, miközben kiürítem magam a szájába. Ez a
létező legerotikusabb látvány, és az erekcióm nem hajlandó
elmúlni még azután sem, hogy kiszabadítom magam.
Krisztusom, ez nem volt semmi. Ha az orális szex ilyen
hihetetlen vele, akkor el sem tudom képzelni, hogy a rendes
dugás milyen lesz. És ez az egyszerű gondolat friss adag vért
pumpál dél felé, és egy szempillantás alatt ismét kemény és
akcióra kész vagyok.
Megfogom a kezét, felsegítem a földről. Duzzadt és rózsaszín
a szája, teltek az ajkai. Futólag megcsókolom.
– Maradj, ahol vagy!
Átmegyek a szobán, és felkapom az ajándékboltos csomagot
az íróasztalomról. Kiveszem a tasakból az apró olajos üvegcsét,
és Sophie tekintete azonnal rászegeződik, aztán lesiklik még
mindig mohó erekciómra, és nagyot nyel. Az egész teste
megmerevedik. Halálosan rémültnek látszik. Mi az ördög?
– Minden rendben?
Nem értem a reakcióját. Lepillantok az üvegcse olajra, amit
korábban vettem, és rádöbbenek, hogy nyilván síkosítónak hiszi.
Mintha képes lennék csak simán bekenni vele a farkamat, és
beléhatolni, mielőtt készen állna. Összerándul a gyomrom.
Totális seggfejnek érzem magam. A legkevésbé sem akartam
megrémíteni.
– Masszázsolaj. – Feltartom az üveget, hogy lássa. – Ma éjjel
nem dugunk, édeském.
Azonnal megkönnyebbül. Mély, szaggatott lélegzetet vesz, és
elernyed a válla.
Honnan a faszból gondoltam, hogy képes leszek ezt
végigcsinálni? Szánalmas arra gondolni, hogy szexre
kényszerítsem ezt a lányt. Krisztusom, mi a baj velem?
De hiszen pontosan ezért nem akartam szüzet. Olyan lányt
akartam, aki odavan a szexért – nem egy halálra rémült fiatal
teremtést, akivel kesztyűs kézzel kell bánni.
 Mély lélegzetet veszek, hogy megtöltsem oxigénnel a
tüdőmet, elhessegetek mindenféle erotikus gondolatot, és
felveszem a bokszeremet. Nem fogok hozzáérni, amíg nem
vagyok biztos benne, hogy ő is akarja. De azt nem hiszem, hogy
kibírom a meleg szája nélkül a farkamon. Most, hogy tudom,
semmi baja nincs a szopással, és mennyire kiváló benne – kizárt,
hogy lemondjak róla. Nem vagyok ilyen kibaszott nagyvonalú.
Vannak szükségleteim, és busásan fizettem azért, hogy
kiszolgáljanak.
– Feküdj hasra!
A kanapéra mutatok. Lehet, hogy még nem áll készen a
szexre, de más módon tervezem viszonozni a kielégülést, amit
kaptam tőle.
A kanapé közepére hasal, arrébb rakom, hogy elférjek
mellette. Oldalra fordítja a fejét, hogy lásson, kíváncsi rá, hogy
mit fogok csinálni.
Öntök egy kis olajat a markomba, összedörzsölöm a
kezeimet, hogy felmelegítsem, aztán bekenem vele Sophie hátát.
Puha a bőre, de merevek az izmai. Pontosan ezért kell óvatosan,
lépésről lépésre közelebb jutnom, hogy lassan hozzászoktassam
az érintésemhez a testén.
Aprónak és törékenynek érződik a kezem alatt.
Beledörzsölöm az olajat a bőrébe, az ujjaimat a húsába
mélyesztem, és kimasszírozom a feszültséget a gerincéből. Halk
nyögés tör fel a torkából, amikor fokozom a nyomást.
– Jó így?
Reszelősebb a hangom, mint amilyennek szántam.
– Aha – leheli.
 Végighúzom az ujjaimat a gerince ívén, megcsodálom a két
bemélyedést a derekánál, kerek, feszes popsija fölött.
– Colton – leheli, és a szája széle boldog kis mosolyra
húzódik.
Biztosan Marta árulta el neki a nevemet. Tetszik, ahogyan
kiejti.
Miután megdolgoztam az összes feszülő izomcsomót,
finoman megmasszírozom a nyakát, az ujjaim a fejbőrébe
mélyednek. Feszült volt, amikor elkezdtem, de most már
ernyedt és laza a teste.
– Jó érzés?
– Mmmm – nyögi.
A hang egyenesen örökös erekciómba árad, és a szörnyeteg
megfeszül a bokszeremben, mintha csak emlékeztetni akarna,
hogy még mindig harcra kész. Úgy tűnik, állandó szereplő lesz,
amíg Sophie itt van.
Lepillantok Sophie krémfehér bőrére, és nehéz koncentrálni
azzal a tudattal, hogy félig meztelen, de átmasszírozom a hátát,
ahogy csak tudom, végigmegyek a gerincén le egészen a
derekáig. Kibaszottul őrjítők a halk, pihegő hangok, amik
kijönnek a száján, és az aprócska sort, amelyet visel.
Legszívesebben megfordítanám, és beléhatolnék az ujjaimmal,
hogy érezzem, milyen szűk és meleg. Természetesen nem
tehetem. Egyelőre. Ha előbb elnyerem a bizalmát, akkor sokkal
jobb lesz a szex. Legalábbis ezt próbálom elhitetni magammal.
 NYOLCADIK FEJEZET

Sophie

B ÁGYADTNAK ÉS ellazultnak érzem magam, amikor aznap éjjel

bemászom Colton mellé az ágyba. Meg sem fordult a fejemben,

hogy az új helyzetemben két nap múltán is még mindig szűz
leszek, rendelkezésemre áll egy egész gardrób tele új ruhákkal,
és részem lesz életem legjobb masszázsában.
Bebújok a takaró alá, élvezem a hűvösségét a forró bőrömön.
Kielégíteni Coltont ilyen módon – érezni feszülő izmait az ujjaim
hegye alatt, beszívni pézsmaillatát, figyelni, ahogyan darabokra
hullik –, nem tagadhatom, hogy kimondottan izgató. Annyira az
ellenőrzése alatt tart mindent, olyan férfias, ez együtt hatásos
kombináció – olyasmi, amire az én libidóm is felébred és
felfigyel.
Colton felém nyúl, és egy kézzel közelebb ránt magához,
ahogy az előző éjszaka is, nagy, kemény teste hátulról hozzám
simul. Érzem, hogy felsóhajt a fülem mellett.
– Jó éjszakát, édeském – mormogja félig ébren.
Tudom, hogy totál idegen, és nem lenne szabad ilyen
gyorsan vagy könnyedén megadnom magam, de bízom benne.
Egyszerűen így van. Talán amiatt, ahogy rám néz, vagy talán az
az oka, hogy nem vett el semmit, ami nem az övé, de valahogy
nem aggódom miatta, és így el tudok lazulni a jelenlétében.
Lehet, hogy azért, mert tudom, hogy a dolgok sokkal rosszabbul
is alakulhattak volna. Istenem, a lelkem mélyén még mindig nem
tudom elhinni, hogy végigcsináltam azt az árverést. Tudtam,
hogy őrültség, de nem volt kérdés, hogy megéri feláldozni hat
hónapot az életemből, ha Beccának esélye nyílik így az életre,
amit megérdemel. Ostobaság lett volna nem megpróbálni. És
őszintén szólva én sosem voltam olyan lány, aki elvi okokból
ragaszkodik a szüzességéhez. Egyszerűen csak a sok otthoni
gond miatt soha nem volt komoly fiúm, és nem akartam
akárkivel lefeküdni. Úgy tűnik, jól tettem – így most Colton lehet
ez a férfi, ami nem okvetlenül baj, mivel átkozottul vonzó, és
közben még a testvéremnek is segítek vele.
Éppen álomba merülnék, elfogadva a döntésem helyességét,
amikor egy hirtelen gondolat kiránt a békés álmodozásból. Mi
van, ha ez az egész… a kedvesség, a szexmentesség, minden
csak azért van, mert Colion biztonságba akar ringatni, elérni,
hogy megbízzam benne, hogy teljesen átadjam magam neki.
Még mindig izgat a múltja titokzatossága. Itt van Marta és Stella,
meg akarom érteni a hozzájuk fűződő viszonyát.
És nem arról van szó, hogy Colton egy szent lenne – a
parancsára már kétszer is kielégítettem, térdre hullottam előtte,
hogy leszopjam. Istenem, egyáltalán nem egy mesebeli herceg.
Szedd össze magad, Sophie! Muszáj lesz jobban vigyáznom.
Úgy gondolom mindezt végig, hogy közben szorosan átölel,
megpróbálok hát távolságot tartani tőle, felrázom a párnát, hogy
kényelmesebben feküdjek. Mély lélegzetet veszek, és szinte
azonnal nyugodtabbnak és összeszedettebbnek érzem magam.
Nem fogom hagyni, hogy beszippantson ebbe az ismeretlen
világba. Lehet, hogy eladtam a testemet, és szexrabszolga lettem,
de a szívem, az eszem és a lelkem még az enyém. Még mindig
szeretnék Sophie maradni, ha ennek az egésznek vége. Ha túl
akarom élni a vele töltendő hat hónapot, akkor nem szabad
elfelejtenem, hogy szerepet játszom – egy általa kreált, nagyon
drága fantáziában –, de ennyi az egész. Nem veszek tudomást a
sajgásról az ölemben, amelyet a kielégítése ébresztett fel,
lehunyom a szemem, és próbálok ellazulni.
A testem természetes fizikai reakciója és az iránta érzett
növekvő vonzalom miatt dübörög a vér a fülemben. Ezt nem
tudom irányítani, egyszerre izgat fel és zavar össze. Talán a
korlátozott tapasztalatom miatt, de a testem válasza a
közelségére váratlan és frusztráló – különösen, mivel úgy tűnik,
hogy Colton nem akarja siettetni a dolgokat. Beindít, hogy
együtt alszom vele, kielégítem, felébreszti bennem a vágyat,
hogy felfedezzem a saját testem. De egyelőre szorosan
összeszorítom a combom, és imádkozom, hogy elaludjak.
 Colton

N EM LETT volna szabad letérdeltetni Sophie-t tegnap este. Az

átélt gyönyört elhomályosítja a bűntudat, ami minden egyes

múló órával csak egyre erősödik. Kibaszott pöcsnek érzem
magam.
Mindent más perspektívába helyezett, amikor tegnap este
riadtan elhúzódott az érintésemtől. Nem jellemző rám a
megbánás vagy az önutálat, így nyilván egész nap ideges és
zaklatott vagyok. Parancsokat ugatok az asszisztensemnek,
kurtán-furcsán viselkedem a kliensekkel, és lemondok több
megbeszélést. Mindezt a pocsék hangulatom miatt. Az a fura az
egészben, hogy nem bánom, hogy megvásároltam őt. Az a
faszfej vitte volna haza az aukcióról, ha nem teszem. Tudni sem
akarom, hogy milyen beteges dolgokat tervezett az a gazember.
Véletlenül kihallgattam, amikor az árverés előtt a
játszószobájával dicsekedett – korbácsokkal, bilincsekkel és
botokkal. Egy olyan érzékeny és tiszta lány, mint Sophie egy
éjszakát sem bírt volna ki a társaságában. Legalább abból vigaszt
meríthetek, hogy én nem tettem tönkre. Egyelőre.
 Felfelé hajtok a hegyi úton a birtok felé, és kipillantok a
Csendes-óceánba merülő napra. Soha nem unom meg ezt a
látványt, bár ez a ház tele van felnőtt életem legnagyobb
tévedésének a rossz emlékeivel. Stella.
Már a gondolatára is megkeseredik a szám íze, és
visszakényszerítem a gondolataimat Sophie-ra. Figyelem, ahogy
az utolsó narancssárga sugár eltűnik a horizont mögött, és
megesküszöm rá, hogy nagyobb önuralmat fogok tanúsítani. Az,
hogy megvásároltam őt, még nem jelenti azt, hogy minden futó
gondolattal erőszakot kell tennem rajta. Krisztusom. Megrándul
az arcom a gondolatra, hogy pontosan ezt tettem.
Nagyon is jól tudom, milyen érzés, amikor totálisan
összetörik az ember bizalma és boldogsága, és nem leszek
hajlandó semmi olyat elvenni Sophie-tól, amit nem ad oda
önként. Ha és amikor majd dugunk – az azért lesz, mert ő így
akarja. Fondorlatos agyam azonnal játszani kezd a
gondolatokkal, hogyan tudnám rávenni, hogy akarja… Bassza
meg! Nagyobb szívás lesz megtartóztatni magam, mint
gondoltam. Bocs a gyenge poénért.
 KILENCEDIK FEJEZET

Sophie

D ÜBÖRÖGNEK A LÉPTEIM az aszfalton, nyitott szájjal lélegzem, és

a hónaljam meg a derekam csatakos az izzadságtól. Már egy hete

itt vagyok, és kellemes érzés visszatérni a kocogás ismerős
rutinjához. Beleveszek a talpam csattogásának ritmusába. A
forróság ellenére jó ismét használni a testemet. Ég a tüdőm, az
izmaim mindjárt feladják, mégis esküdözöm magamban. Még
egy mérföld.
Ahogy oly gyakran, futás közben is Colton körül forognak a
gondolataim. Az agyam felidézi és katalogizálja a milliónyi apró
részletet, amit tudok róla. Hogy milyen meleg a teste, amikor
éjszaka körém fonódik, ahogy érzem a hátamon erős szívverését,
miközben álomba merül, a kíváncsi tekintet, ami követ, amikor
az otthonában járkálok, mintha élvezné, hogy valaki ott van vele,
és ez a valaki épp én vagyok. Ezt én is élvezem. Már nem
aggódom folyamatosan Beccáért. Természetesen egyfolytában
ott jár a fejemben, hogy vajon sikerül-e a kezelés, és imádkozom,
hogy meggyógyuljon, de a lelkem mélyén kicsit tetszik is, hogy
nem kell minden áldott nap ezzel foglalkoznom.
 A hallgatagsága és annak ellenére, hogy eléggé elhanyagol,
van egy csomó apróság az új gazdámmal kapcsolatban, amit
kezdek megkedvelni. Az alvástól rekedt hangját reggelenként,
ahogyan mindig előkészíti a csészét és a kistányért a reggeli
kávémhoz, mielőtt elmenne dolgozni, az ajka lassú mozdulatát,
amikor ritka mosolyai egyikére görbül.
Semmit sem csinál túlbuzgón vagy ügyetlenül. Magabiztos,
alapos és erős. Ami szerintem hihetetlenül szexi. Ha eszembe jut,
ahogyan az ajka finoman az enyémhez ért a pár alkalommal,
amikor megcsókolt, az a magabiztosság, ahogyan markolta a
hatalmas farkát, a nyelvemre fektette, ahogyan halkan
felmordult, amikor elélvezett… minden izom megfeszül a
köldököm alatt, és küzdenem kell, hogy megőrizzem az
egyensúlyomat.
Hiába tudom, hogy nem szabadna elereszteni a fantáziámat,
tisztában vagyok vele, hogy Colion nem olyan lenne, mint azok a
tinédzser fiúk, akikkel a múltban randiztam – pizzaszagú
lehelettel és ügyetlenül matató kezekkel. Magabiztos és
határozott lenne, amikor hozzám ér. Vonzó, karizmatikus és
elbűvölő férfi. Ez pedig ellenállhatatlan kombináció, olyasmi,
amivel szemben védtelen lennék – ha valaha is megtörténne.
Még ha nem is értem meg ezt a férfit vagy az indokokat,
amelyek miatt idehozott, értékelem meglepő gyengédségét. A
körülményeim sokkal rosszabbak is lehetnének, és hálás vagyok
Coltonért és a pénzéért, amely lehetővé teszi, hogy a
testvéremnek esélye legyen az életre.
 Lassú mosolyra húzódik a szám, mihelyt észreveszem, hogy
elértem az újabb mérföldet jelző követ. A Colion körül forgó
gondolataim úgy lefoglalnak, hogy élvezet a futás.
Visszakanyarodom a ház felé, Marta kis piros sportkocsija
éppen elindul, és odaint nekem, mielőtt végigdübörög a
behajtón. Nem is tudtam, hogy ma beugrik. Általában
reggelenként jön, ellenőrzi a személyzet munkáját, aztán távozik,
hogy csinálja a feladatait Colton mellett.
Elérem a házat, bebotorkálok, élvezem a levegő hűvösségét
túlhevült bőrömön. Lerogyok az előszoba padlójára, mélyeket
lélegzem, aztán lerángatom magamról a cipőt. Colton zakója a
padon hever. Máris itthon van? Talán ez magyarázza Marta késő
délutáni látogatását. Tudom, hogy rendbe kellene hoznom
magam – megigazítani a lófarkamat, mert félig már kicsúszott a
gumiból, de csak ülök, próbálok egyenletesen lélegezni, amikor
hirtelen megérzem, hogy valaki néz.
– Szia, édeském.
Szinte érzem a bőrömön Colton gazdag baritonját, és felé
kapom a tekintetem. Lazán az ajtófélfának dől, egyik bokáját
keresztbe rakja a másik előtt. A nyakánál ki van gombolva az
inge, egyszerre látszik boldognak és nyugodtnak. A tekintetemet
sajnos magához vonzza a pantallójának slicce, ami nem hajlandó
lelapulni az lenyűgöző erekció fölött. Forróság fut végig a
gerincemen, miközben eltűnődöm, vajon mit műveltek Martával.
Colton soha nem ért még haza ilyen korán, és nem tudom
megállni, arra gondolok, hogy Marta látogatása talán nem volt
véletlen egybeesés.
 – Élvezted a futást? – kérdezi, és megjelenik a gödröcske az
arca egyik felén.
– Aha.
Bólintok, még mindig kapkodom a levegőt.
Belép a helyiségbe, közelebb hozzám, és összeráncolt
homlokkal mered a lerúgott sportcipőmre. Anyuval elküldettem
néhány holmit, amire szükségem volt otthonról. Elsősorban ezt a
cipőt és az iPodomat a futáshoz. A lábával megbökdösi az egyik
cipőt, felfordítja, és elhúzza a száját.
– Ebben futsz?
Rám néz, hogy lássa a reakciómat, és ismét bólintok.
– Kényelmes.
Tudom, hogy régi cipő, de pont ezt szeretem benne. A
megfelelő helyeken van kitaposva.
– Lekopott a talpa. Nem támaszt eléggé. Pár száz mérföld
után újat kell belőle venni. Mióta futsz ebben?
Gondolom, a „gimnázium óta” nem helyes válasz. A szüleim
akkor vették nekem ezt a cipőt, amikor érettségi előtt elkezdtem
tájfutni.
– Egy ideje.
– Odaadom a hitelkártyámat, hogy rendelhess egy újat az
interneten. – Határozott a hangja, én pedig semmit sem utálok
jobban, mint amikor megmondják nekem, mit csináljak. A saját
akaratomból vagyok itt, magam választottam ezt az utat. – Ha új
cipőt akarok, akkor majd megveszem magamnak. Nincs
szükségem rá, hogy vásárolgass nekem.
Összeráncolja a homlokát, mintha sosem hallott volna még
ilyesmit. Jesszusom. Csak azért, mert gazdag, még nem fogom
kihasználni vagy előnyt kovácsolni a vendégszeretetéből. Miféle
nőkkel volt dolga eddig?
– Ha segítséget ajánlok, miért utasítod el? – kérdezi.
– Mert szeretek gondoskodni magamról. – Magamban még
hozzáteszem, hogy nincs szükségem rá, hogy egy férfi kielégítse
minden igényemet. Bár áruba bocsátottam a testemet, azért még
erős, okos, független nő vagyok. Nem engedek ebből.
Néma bocsánatkérésképpen maga elé emeli a két kezét.
– Rendben, sajnálom. Csak nem akarom, hogy kificamítsd a
bokádat. Ez a cipő már egyáltalán nem támasztja meg.
Ellágyít az aggodalma. A kezét nyújtja, és elfogadom,
hagyom, hogy felhúzzon a padlóról. Most, hogy szemtől
szemben állunk egymással, hirtelen rádöbbenek, milyen izzadt
vagyok – verítékcseppek gyöngyöznek az ajkam fölött és a
melleim között. Szeretném tőle megkérdezni, miért jött haza
ilyen korán, de eltereli a figyelmemet, kisimít egy nedves tincset
a nyakamból, és gyengéden a fülem mögé igazítja.
Megborzongok az érintésétől. Nem veszi el a kezét, végigsimít a
nyakamon és a kulcscsontomon, mintha tesztelni akarná a
reakciómat. Az ujja végigfut a nyakamtól a mellemig, ami még
mindig zihálva hullámzik a szaggatott lélegzettől, amelyet
kimerült tüdőmbe szívok.
– Meg kell értened, hogy az enyém vagy, nekem kell
gondoskodnom rólad – közli, reszelős a hangja, árad belőle a
vágyakozás.
Ez soha nem volt egyértelműen az egyezségünk része, és ezt
mindketten tudjuk. De időközben valahogy egyre erősödött az
irántam érzett aggodalma. Nem áll szándékomban panaszkodni,
csak állok, átadom magam a kettőnk között ébredező új
érzelmeknek.
Lecsukódik a szemem az érintésétől. Életem legnagyobb
részében mindenkinek a figyelme Beccára összpontosult – erre
szükség is volt, de itt, Colton jelenlétében én vagyok az egyetlen,
aki számít. Kellemes érzés, hogy rám figyel.
De amilyen váratlanul elkezdett simogatni, olyan hirtelen
lehullik a karja, és hátrál egy lépést.
– Megyek zuhanyozni – lehelem.
Biccent, még mindig lenéz rám, mintha mondani akarna
valamit.
Kilépek az előszobából, és elindulok felfelé a lépcsőn.
 Colton

S OPHIE LÁTVÁNYA futás után – ahogy lihegett az erőfeszítéstől,

és kipirult, mint egy áfonya, olyan vágyakat ébresztett bennem,

amiket megtiltottam magamnak. Sophie valójában nem az
enyém, szóval mindennek nem szabadna számítania, de mégis
számít.
Bemegyek a dolgozószobámba, muszáj enyhítenem a
feszültségen. Olyan egyszerű lett volna visszatérni az ismerős
rutinhoz. Elég lenne egyetlen telefonhívás – bassza meg, elég
lenne csak egyetlen e-mail, és Marta visszajönne, készen arra,
hogy leszopjon. Isten a tudója, hogy megtenné. Valószínűleg
boldogan félbehagyna bármit, és kapva kapna a lehetőségen. Bár
régóta nem csináltunk semmi ilyesmit, ahogyan néha rám néz,
ahogy a tekintete végigvándorol a mellemen és a hasamon, az
elárulja, hogy kész lenne megint egy kis akcióra. Miután évekkel
ezelőtt közöltem vele, hogy annak ellenére, ami a múltban
történt közöttünk, profiként kell viselkednünk, Marta mégis
egyedülálló maradt, várt, némán figyelte, ahogy a kapcsolatom
kialakult, aztán összeomlott Stellával. De tudom, hogy ha
felhívnám, nem kapnám meg tőle azt a kielégülést, amire
vágyom, és a végén csak még rosszabbul érezném magam.
Bűntudat emészt. Nem Martát akarom. Sophie-t akarom. És
mióta az életem – vagy legalábbis a szerelmi életem – két éve
lefolyt a vécén, megesküdtem magamnak, hogy bűntudat nélkül
folytatom tovább, szóval vissza kell térni az eredeti tervhez.
A gondolataim felidézik azt a beszélgetésünket Sophie-val
valamelyik este. A testvére betegsége más perspektívát adott az
életének, ahogy az én korábbi szívfájdító tapasztalataim is az
enyémnek. Az ilyesmi arra készteti az embert, hogy felmérje, mi
az, ami valóban fontos, és mindent nagyítóval vizsgáljon – azt,
amit tesz, azt, ahogyan éli a mindennapjait. Miután megtudtam
az igazat Stelláról, könnyedén részeges férfiprostivá válhattam
volna. Ehelyett még inkább belevetettem magam a munkámba és
a jótékonykodásba. Az ő szintjére süllyedtem volna, ha nem ezt
teszem. És ennél jobb akartam lenni, a francba, jobbnak kellett
lennem.
Hirtelen felvillan bennem a fivéreim beszélgetése.
Megdöbbentette őket, hogy nem fekszem le Sophie-val, de az
igazságnak a felét sem ismerik. Elképednének, ha tudnák, hogy
két éve egyetlen partnerem sem volt –, hogy szerzetesként élek,
kizárólag a munkának szentelem magam. Még inkább
megdöbbennének, ha megtudnák, hogy nem Stella volt az, aki
nem eresztett el. Én voltam. És megvolt rá az okom. Olyan ok,
amelyet remélhetőleg hamarosan kibogozok és megoldok. Akkor
talán végre képes leszek magam mögött hagyni a múltat, és
felépíteni a jövőt – a gondolat egyszerre izgató és kibaszottul
rémisztő.
 Beleomlok a székembe, és megnyitom a számítógép
képernyőjét.
Az első, hogy gondoskodjak némi kielégülésről.
 Sophie

M IUTÁN VÉGZEK a zuhanyozással, szép tiszta vagyok, és a

hajamat is gondosan megfésültem, felöltözöm, és lemegyek a

földszintre, hogy megkeressem Coltont. Úgy érzem, egyre
közelebb kerülünk egymáshoz minden lényegtelen aprósággal,
amelyet megosztunk egymással – mint például az előbb az
előszobában, amikor nemet mondtam az új futócipőre, és olyan
tisztelettel a szemében nézett rám, mintha valami különös lény
lennék, amilyennel még soha életében nem találkozott.
Bármilyen fura és meghatározhatatlan a köztünk lévő kapcsolat,
minden egyes itt töltött nappal egyre mélyül. Erre a legkevésbé
sem számítottam. Az iránta érzett vonzalmam pedig olyan erős,
hogy egyre nehezebb róla tudomást sem venni, a testem reakciói
ehhez lassan túl intenzívek.
Hangokat hallok odabentről, ahogy közeledem a
dolgozószobájához. Van vele valaki? Résnyire nyitva hagyta az
ajtót, ezért bekopogok, aztán benyitok, csak akkor figyelek fel a
hangokra, amikor belépek. Két női hang nyögése hallatszik a
számítógépből. Megnyom egy gombot a klaviatúrán, és azon
nyomban elnémítja a hangokat. Ó, istenem! Pornót nézett? Az
asztala mögött ül egy hatalmas borszékben, de az arca semmit
sem árul el. Nem látok mást, csak égő tekintetét.
Belepirulok a titkos tudatba, hogy miközben én odafenn
zuhanyoztam, addig ő leszökött ide, hogy nézze, amint két lány
játszadozik egymással. Vajon maszturbált a dolgozószobája
magányában? Ne nézz lefelé! Nem vagyok hajlandó engedni, hogy
a tekintetem az ölére tévedjen. Egy nap bajba sodor majd a
kíváncsiságom. A magánügye, amit idebenn csinál. De ha
szükségletei és vágyai vannak, akkor miért nem fordul
egyszerűen hozzám, ahogyan eleinte tette? Biztosan még egy
rossz szopás is jobb, mint a saját keze, nem igaz? Ezek szerint
nem. Az elutasítás jobban fáj, mint kellene. De belefúrja magát a
fejembe a fura érzés, hogy megcsal – bármilyen észszerűtlen is ez
a gondolat.
– Szükséged van valamire? – kérdezi, mély és kissé fojtott a
hangja.
– Én… – Miért is jöttem le ide? Amikor nem találtam őt a
konyhában vagy a nappaliban, a lábaim ide vezettek a
dolgozószobájába. Kár lett volna tagadni, hogy esténként
vágyom a társaságára. Megállok, aztán újrakezdem. – Én csak
azon tűnődtem, hogy miért jöttél haza korábban.
Nagyot fúj, aztán beletúr a hajába.
– Valamit el akartam intézni.
Nem akarok hinni a fülemnek, amikor ezt meghallom. Azért
jött korábban haza, hogy ezt csinálja?
– Éhes vagy? – kérdezi, és kiegyenesedik.
– Persze.
 Feláll az asztaltól, és kivezet az ebédlőbe. Ezek szerint nem
fogjuk megvitatni a kudarcba fulladt önkielégítési kísérletét, sem
pedig azt, hogy kihallgattam, amikor pornót nézett.
– Foglalj helyet! – mondja, és az asztal felé int. – Mindjárt
visszajövök.
Általában együtt visszük be tálcán az ebédlőbe a vacsorát,
amelyet Beth készített, de kellemes érzés, hogy kiszolgál.
Kihúzom a széket a megszokott helyemen, az övé mellett az
asztalfőn, és leülök.
Colton hamarosan visszatér a tányérjainkkal és két pohár,
citromkarikával díszített szénsavas ásványvízzel. A futás után
úgy érzem, hogy képes lennék bármit megenni, de csodás az étel
illata.
Enni kezdünk, leereszkedik közénk a rutin kényelmes
csendje.
Esténként van időm kérdéseket feltenni neki, és kissé
megismerni. Azon gondolkodom, mit kérdezzek ma este, amikor
észreveszem, hogy összeráncolt homlokkal figyel.
– Miért nem eszel? – faggat.
Lepillantok a tányéromon gőzölgő zöldséges tésztára. Igaza
van. Alig értem az ételhez.
– Minden rendben van a testvéreddel? – kérdezi, és leteszi a
villáját a tányérja mellé.
Belekortyolok a vízbe, és megnyalom a számat.
– Aha. Rendben mennek a dolgok. Ezen a héten kezdik az
első kezelést.
Töprengő arccal bólint.
 Nem tehetek róla, úgy érzem, hogy a gondjaimmal
befurakodtam az életébe, a szokásaiba. Talán nem kellett volna
mesélnem neki Beccáról, mert úgy néz rám, mint egy szomorú,
kihasznált lányra.
– Megbántad, hogy idehoztál? – szakad ki belőlem.
– Miért bántam volna meg? – kérdez vissza összeráncolt
homlokkal.
Mert napok óta egy ujjal sem értél hozzám, mert azért
vásároltál meg, hogy elvedd a szüzességemet, és még mindig
olyan vagyok, mint amikor idejöttem? Vállat vonok.
– Nem érdekes, felejtsd el, hogy megszólaltam. –
Kényelmetlen csend telepedik a szobára, és mindketten tovább
piszkáljuk a tányérunkon lévő ételt. – Szóval, gondolkodtam.
Miért nincs barátnőd? – kérdezem végül.
Kortyol egyet, hogy húzza az időt.
 Colton

S OPHIE ÉRDEKLŐDŐ arccal figyel, várja, hogy halljon a családi

állapotomról. Nem állok készen rá, hogy a kapcsolataimról

beszéljek neki, talán soha nem is fogok. Úgy megfeszül minden
egyes izom a testemben, hogy mindjárt felrobbanok. Ma is
kibaszottul figyelmetlen voltam a munkában, és azért jöttem
haza, hogy orgazmus formájában találjak némi enyhülést. Csak
éppen ebben is kudarcot vallottam.
Belenézek a legédesebb, legártatlanabb kék szempárba, amit
valaha láttam, és mély lélegzetet veszek. Igen, az utolsó
kapcsolatom borzalmasan végződött, de nem szabadna egy ilyen
egyszerű kérdés hallatán hormonális szarkupaccá változnom
csak azért, mert egy gyönyörű, értelmes, kedves nővel osztom
meg az otthonomat.
Gatyába kell ráznom magam. Sophie hét évvel fiatalabb
nálam. Megvásároltam őt, a francba. Ettől egy kissé perverz
vénembernek érzem magam. Bár valami azt súgja, hogy Sophie
nem ilyennek lát. Nem, amikor rám néz, látom, hogy lüktet az ér
a nyakában, az arca elpirosodik, mint egy érett cseresznye. Ott
rezeg az ösztönös vonzalom közöttünk. Érzi. Én is érzem. De
tudomást sem veszünk róla.
 Sötétebb fantáziáimban kiskanállal felfalok reggelire egy
ilyen lányt, mint ő, de ahogy jobban megismertem Sophie-t, és
kényszerítettem magam, hogy lassan haladjak, előtérbe került a
másik énem. Az, amelyik sokkal kedvesebb, türelmesebb, és
hosszú idő után először nyitott arra, hogy felfedezze, mit
jelentene egy nő az életében. Kedvelem ezt az oldalamat.
Sophie még mindig figyel az asztal túloldaláról, továbbra is
várja a választ a kérdésre, hogy miért vagyok egyedülálló.
– Gondolom, senki nem keltette fel egy ideje az
érdeklődésemet – felelem.
Ez az igazság. Nem vágytam komoly kapcsolatra. Csak a
rendszeres szex hiányzott – innen jött az ötlet, hogy licitáljak az
árverésen. Üzleti úton voltam San Franciscóban, amikor
tudomást szereztem az árverésről – és unatkoztam, vagy
egyszerűen csak magányos voltam, ezért elmentem rá, ha másért
nem, hát azért, hogy megtudjam, mi ez a nagy felhajtás. Soha
nem hittem volna, hogy egy nővel a karomon távozom. De
Sophie reménykedő tekintete segítségért esdekelt, szavak
nélkül könyörgött, hogy mentsem ki onnan.
– Gyerünk, mi a valódi oka, hogy egyedül vagy? – erősködik.
– Erről nem beszélek.
– Ne ellenkezz! Csak egy kicsit árulj el, és cserébe válaszolok
bármilyen kérdésedre.
Édesen mosolyog, rebegteti a szempilláit.
Izgató az ajánlata. Nem bánnám, ha jobban beleláthatnék a
fejébe. Ha az igazat akarja, hát elárulom neki.
– Tapasztalataim alapján a nőket két dolog izgatja. A pénz és
a hatalom.
 Nyitja a száját, hogy tiltakozzon, de felemelem a kezem,
hogy leállítsam.
– Te akartad tudni.
Int, hogy folytassam, aztán összefonja a kezeit az ölében.
– Vitatkozhatsz, amennyit csak akarsz, de nem csupán az
életemben megforduló nőkről beszélek. Ez egyszerű biológia.
Tanulmányoztad az evolúciót? – Megrázza a fejét. – A nők a
legnagyobb, legtökösebb ősembert keresik, aki képes megvédeni
őket és az utódjaikat. Ez egyszerű tudományos tény.
Úgy tűnik, elfogadja az érvelésemet, és folytatom, miután
ittam egy kortyot.
– Nagy farkú, odaadó férjet akarnak, akinek a vagyona
biztosítja számukra az életet, amiről álmodnak. Egész nap
dolgozik, mint egy rabszolga, hogy megéljenek, miközben a
díszfeleség a medencetisztító fiúval kefél. – Vagy a mi esetünkben
a kertésszel. Egy kölyökkel, aki éppen csak elvégezte a
középiskolát, és azt sem tudta, mit kezdjen a farkával. – Mindene
megvan, amiről csak álmodott, de már unja, hogy egész nap a
drága férje pénzét költse, és hamarosan új játékszerre vágyik,
valami viccesre és veszélyesre, ami leköti a figyelmét. Ha nem a
medencetisztító fiú az, akkor a fájdalomcsillapítók vagy a
délelőtti fehérbor. Higgy nekem, Sophie, ebben a világban
nőttem fel. Jól ismerem.
Az utóbbi megjegyzés hallatán úgy néz rám, mint aki
eltöpreng a gyerekkoromon. Ami azt illeti, az anyám annyira
szerelmes volt az apámba, hogy soha nem lépett félre, legalábbis
amennyire tudom, és túl fiatalon halt meg. Az apám sajnos
imádta a nőket, és képtelen volt távol tartani magát a
titkárnőjétől. Ez csak újabb ok volt arra, hogy ne higgyek a
házasság szentségében. Éppen eleget láttam belőle.
Megtettem minden tőlem telhetőt, hogy Stella boldog legyen.
Megkapta a legszebb ruhákat, drága ékszereket, flancos autókat,
álomnyaralásokat, de egyik sem tette igazán boldoggá. Még az
sem, ha korábban jöttem haza a munkából, hogy meglepjem –
csak panaszkodott, hogy felborítottam a megszokott délutáni
rutinját. Teljesen összezavart. Semmit sem sikerült jól csinálom,
ha nőkről volt szó. A hálószobát kivéve. Ott soha nem hallottam
panaszt.
– A férfiak azt hiszik, hogy a nők összetettek – és tényleg
azok –, de többnyire csak annyit akarnak, hogy hagyják őket
békén a férjük hitelkártyájával.
Az asztalra hajítom a szalvétát, ellököm magamtól a tányért,
elment az étvágyam.
Sophie kihúzza magát.
– Ez egyáltalán nem igaz. Lehet, hogy egyes nőkre,
borzalmas, becstelen nőstényekre igaz, de a legtöbben
szenvedélyre vágynak, arra, hogy kívánják, szeressék és
babusgassák őket.
Elhalkul a hangja, alig több suttogásnál, és rádöbbenek, hogy
elárult valamit abból, amit ő maga szeretne egy férfitól.
– Kérdezhetek tőled valamit? – szólalok meg.
Bólint.
– Amikor azt kérdezted, bánom-e, hogy idehoztalak… te
megbántad, hogy részt vettél az árverésen? Hogy idejöttél
velem?
 – Nem. – Határozott, erős a hangja. – Megtettem a
testvéremért, amit kellett, és… – lehorgasztja a fejét, mintha nem
akarná befejezni a mondatot.
Két ujjal felemelem a fejét, kényszerítem, hogy a szemembe
nézzen.
– Áruld el!
Nagyot nyel, csodásan mozog hosszú nyaka.
– Ez furán fog hangzani.
– Ne kímélj!
Mély lélegzetet vesz, aztán lassan kifújja a levegőt.
– Soha nem adatott meg számomra az a luxus, hogy időm és
terem legyen – csak önmagam számára.
Értem, mire gondol. A kései kelések, a mindennapos kocogás
és az úszás jót tesz neki. A napozástól ragyog a bőre,
kipihentebb. Remekül néz ki.
Sophie kihalássza a citromot a poharából, a szájába veszi, és
kiszívja belőle a savanyú nedvet, amitől majdnem megőrülök.
Baaasszus.
Leteszi a citromkarikát. Hála istennek. És folytatja.
– Mindig a rákos lány ikertestvére voltam. Soha nem
önmagam. És bár még nem tartok ott, ezúttal nyertem némi
teret, amire nagy szükségem van. Mintha lenne élet a kórházon
és a bénító aggodalmon túl is. Rádöbbentett, hogy még soha nem
éltem igazán. Pedig kellett volna. Ha Becca betegsége
megtanított valamire, hát arra, hogy az életet egy szempillantás
alatt el lehet venni az embertől. Én csak pocsékoltam az időmet.
És bár nem tudom, mi lesz majd, azt tudom, hogy nem akarok
úgy élni tovább, ahogyan eddig.
 Ez mélyebb lett, mint amit vártam, de szeretem hallani a
gondolatait.
– És még mi más? – kérdezem.
– Olyan karrierre vágyom, amiben kiélhetem a
szenvedélyemet, szeretnék szerelmes lenni, beutazni a világot,
tartós barátságokat kialakítani… Tudod, gyakorlatilag
meghódítani a világot, és a lehető legcsodálatosabb életet élni.
Remélem, hogy Becca is végig velem marad, de ha egyedül kell
végigmennem az úton, akkor megteszem. Beccáért.
Szomorúan rám mosolyog.
– Briliáns tervnek hangzik. Szólj, ha segíthetek!

Vacsora után átmegyek Collinshoz egy hét közbeni italra a

fivéreimmel, mert szükségem van rá, hogy eltereljem a
figyelmemet. Úgy érzem, hogy a farkam mindjárt felrobban,
valahányszor egy helyiségben vagyok Sophie-val.
Odakinn találom őket, a medence mellett ücsörögnek, egy
palack drága whiskey áll az asztalkán kettejük között. Úgy tűnik,
nem én vagyok az egyetlen, akinek nehéz a hete.
Leroskadok a karosszékbe, és Pace felém nyújt egy bőséges
adaggal teli poharat.
– Fenékig, bébi.
– Mire iszunk? – kérdezem.
Collins vállat von.
– Tatianna eljegyzési gyűrűt akar. Hatalmas
gyémántgyűrűkről készült fényképeket hagy szanaszét a
házban.
– És?
 Nem tudtam, hogy ennyire komoly a kapcsolatuk, bár már
vagy hat hónapja élnek együtt. Azt hittem, hogy egyszerűen
csak így kényelmes mindkettejüknek. Tatiannának nem volt hol
laknia, amikor járni kezdtek, Collinsnak pedig rendszeres szexre
volt szüksége. Mindketten jól jártak.
Collins elgondolkodva mered a poharába.
– Hogy mennek a dolgok a lakótárssal? – kérdez vissza
válasz helyett.
– Jól.
– És hogy halad az álláskereséssel?
– Jól.
Collins a szemét forgatja. Az egyszavas válaszaim nem
fogják elhallgattatni. De ő kezdte azzal, hogy kikerülte a választ
a Tatiannát illető kérdésemre.
– Megdugtad már? – kérdezi Pace, aki sokkal kevéssé
taktikus.
Félrenyelem az italt, és megköszörülöm a torkomat.
– Nem.
Nyers a hangom. Nem mintha nem gondoltam volna erre.
Gondoltam. Szinte folyamatosan. Elképzelem, ahogy a fenekénél
fogva felemelem Sophie-t, míg a derekam köré nem fonja a
lábait. Belenyomom az ujjaimat meleg ölébe, miközben a nyaka
puha bőrét harapdálom. Kész kínszenvedés a várakozás és a
vágyakozás. Krisztusom, egy fasz vagyok. Miért is nem
gondoltam ezt az egészet végig, mielőtt hazahoztam?
– Hülye vagy? – Pace és Collins is felém fordul, mintha ez
újdonság lenne.
 – Kérlek, mondd, hogy túl vagy már Stellán! – esdekel
Collins együtt érző tekintettel.
De még mennyire, bassza meg. Túl vagyok rajta. Csak
próbálok helyesen cselekedni – anélkül, hogy halvány sejtelmem
lenne róla, hogy ez mit jelent.
Árgus szemmel figyelnek, próbálnak olvasni merengő
hangulatomból, Pace az alsó ajkát harapdálja.
– Komolyan, tesó, Stella már a múlt, még ha nem is hajlandó
kitakarodni az életedből, nincs abban semmi rossz, ha
továbblépsz.
– Tudom – morgom.
Én is ugyanezt mondogatom magamnak, újra meg újra, de
valami ismeretlen erő mégis visszatart. Természetesen nem
tudják, hogy két kibaszott éve nem voltam nővel, és a létező
legnagyobb kínzás egy olyan gyönyörű lány mellett élni, mint
Sophie.
– Szóval, mi tart vissza, öregem? Én a helyedben minden éjjel
megdugnám azt az édes kis puncit. – Pace úgy vigyorog, mint
egy idióta.
– Szűz.
Legszívesebben visszaszívnám, mihelyt kimondtam. Túl
intim információ ahhoz, hogy megosszam velük. Ez Sophie
magánügye. Azt nem árulom el nekik, honnan tudom, sem
pedig azt, hogy megvásároltam a jogot, hogy elvegyem a
szüzességét; csak ülök itt, belebámulok az immár üres
poharamba, s közben azon tűnődöm, vajon teszek-e majd
valamit ez ügyben, és ha igen, akkor mikor.
 – Nahát – szólal meg Collins, miközben Pace arcát elönti a
pimasz mosoly. Seggfej. – Nem ezt a választ vártam – folytatja
Collins. – Azt hittem, hogy tovább erősködsz majd, hogy az
egyik haverod kishúga.
Ó, igen. Majdnem elfelejtkeztem a meséről, amit beadtam
nekik. Ami újabb jele annak, hogy mekkora a zűrzavar a
fejemben.
– Mindnyájan tudjuk, hogy még nem zártad le teljesen azt a
dolgot Stellával, szóval nem fogok úgy tenni, mintha így lenne,
de most komolyan, mi áll az utadban? – kérdezi Pace, és látszik a
szemében, hogy tényleg nem érti.
– Nem tudom.
Részben az, hogy nem tudom, hogy Sophie akar-e engem,
vagy egyáltalán megérdemlem-e, hogy elvegyek tőle egy ilyen
értékes kincset. Szerepet játszik benne az ártatlansága is, az édes
tekintete, ahogy követ a szemével a szobában, a bizalma, az
önfeláldozása, hogy megmentse a testvérét… Sophie túlságosan
jó ahhoz, hogy a vágyaim kiélésére használjam. Már így is
bűntudatom van – de tudom, hogy utána kibaszott hatalmas
bűntudatom lenne. És bár majdnem mindent elmondok a
testvéreimnek – a részvételem azon az árverésen olyasmi, amit
magammal viszek a sírba. Nem magam miatt, hanem azért, mert
kétlem, hogy Sophie szeretné, ha bárki megtudná, hogy eladta
magát.
– Ki kell derítened, tesó! – Pace megpaskolja a hátamat, aztán
újratölti a poharamat. – Van egy olyan érzésem, hogy
máskülönben felrobbannak a golyóid.
 Nem vicc. Biztos vagyok benne, hogy elég ondó halmozódott
fel bennem ahhoz, hogy benépesítsek egy bolygót. A farkam
folyamatosan sajog, és a fejemben helytelen gondolatok
kavarognak, de az a legrosszabb az egészben, ahogyan a szívem
hevesebben ver, amikor Sophie a közelemben van, és minden
érzékem teljes mértékben ráhangolódik.
Az elmúlt két évben a rend és az önuralom határozta meg az
életemet. Keményen dolgoztam, és hosszú órákat izzadtam az
edzőteremben, de nem éltem igazán. Sophie előcsalta a másik
énem. Már attól ellágyulok, ahogy hozzám bújik éjszakánként,
már ez emlékeztet arra, hogy az élet több, mint puszta létezés.
Hogy van, amiért érdemes élni. Többet akarok.
 TIZEDIK FEJEZET

Sophie

A KÉSŐ REGGELI napsütés és a tény, hogy még mindig egy

meleg férfitest simul a hátamhoz, eszembe juttatja, hogy szombat

van. Lustán kinyújtózom az ágyban, máris az isteni habos
kapucsínóról ábrándozom, amit készíteni fogok magamnak.
Meglehetősen büszke vagyok magamra, hogy megtanultam
kezelni azt az átkozott, puccos kávéfőzőt. Csak három hetembe
tellett.
Meglepődöm, amikor Colton kinyúl, és visszahúz magához.
Üdvözlésképpen egy igencsak masszív erekció nyomódik a
derekamnak. Jesszusom! Meleg és kemény, és a testem
megfeszül, automatikusan reagál már a puszta gondolatra is.
A két első este óta nem történt köztünk semmi.
Megkönnyebbülést kellene éreznem, de ehelyett azon kapom
magam, hogy egyre frusztráltabb és zavartabb vagyok. Majdnem
egy hónap telt el. Arra számítottam, hogy azonnal el fogja venni
a szüzességemet, de ahogy teltek a napok, majd a hetek, egyre
idegesebb és kíváncsibb lettem. Most már egyszerűen szeretnék
túl lenni rajta, belefáradtam a várakozásba és a töprengésbe,
hogy mikor szánja rá magát. Szexrabszolgának vett meg, és
tisztában vagyok vele, hogy nem teljesítem a megállapodás rám
eső részét.
Colton esténként későig fenn marad, az irodájában dolgozik,
és szinte egyáltalán nem vesz tudomást rólam. Lehet, hogy nem
talál vonzónak? Esetleg meleg? Annyira rosszul szopnék? Őrjítő
a várakozás. Talán valami baj van velem, és a gazdám ezért nem
hajlandó megdugni? Az őrjítő várakozás rosszabb, mint maga az
aktus. Túl kell esnünk rajta. Sokszor gyanakodtam, hogy a
reggeli zuhanyozás közben elintézi ez irányú szükségleteit, de
soha nem mertem bemenni a fürdőszobába, hogy
megbizonyosodjam erről.
Eleinte azon tűnődtem, vajon arra vár-e, hogy én tegyem
meg az első lépést, az ölébe másszak, vagy megcsókoljam… de
tudom, hogy nem erről van szó. Nem szégyellősködött az első
két este, amikor elvette, amit akart. Térdre parancsolt, kioldotta a
nadrágját, és simogatta magát, miközben én néztem. Tudtam,
hogy Colton nem félénk, és ez csak még jobban összezavart.
Szinte sistereg közöttünk a szexuális feszültség – valódi,
zsigeri vágytól nehéz a levegő kettőnk körül. És minden este
hozzá kell simulnom egy félmeztelen, izmos, isteni illatú
férfihoz, a karjaiba bújni, és megjátszani a tökéletes, engedelmes
kis hálótársat. Mi ezzel a baj? Hát az, hogy kibaszottul
összezavar. Egymillió dollárt költött arra, hogy idehozzon, és
nem tudok elfelejtkezni a pénzről – minden alkalommal, amikor
hazatelefonálok, amikor hallok Becca állapotának javulásáról,
minden alkalommal, amikor Colton villájának a szobáiban
bolyongok, vagy belepillantok a tükörbe, és eszembe jut, honnan
van az új, elegáns ruhatáram, újra meg újra összezavarodom.
Tudnom kell, mit vár el tőlem – hol állunk –, mit takar ez a
megállapodás.
A farka az egyetlen része, amit világosan értek. Kevésbé
diszkréten fejezi ki a vágyait. De az agya olyan, akár egy
kibaszott labirintus. Reményem sincs rá, hogy valaha is
átlássam. Megfordult a fejemben, hogy egyenesen rákérdezek.
De ebben a pillanatban – amikor érzem, ahogy a forró vágya
nekem feszül, épp teljesen mást akarok.
Mély morgás tör fel a torkából, ahogy közelebb húzódik, a
farka a fenekemhez simul. Meleg vágy nedvesíti be a bugyimat,
az anyag érzékeny ölemhez tapad. Colton még közelebb
nyomul, elakad a lélegzetem, ahogy magamon érzem kemény
testének minden porcikáját. A keze végigsimít a hasamon, felfelé
araszol, és visszafojtom a lélegzetemet, kíváncsi vagyok, merre
tart.
Átadom magam a reményeknek, és közelebb simulok hozzá,
érezni akarom, ahogy erős keze megmarkolja a mellemet,
megdörzsöli a bimbómat. Széttárja az ujjait, és megsimogatja a
mellem alját.
Érzem egyenletes és szabályos lélegzetét a tarkómon, halk,
álmos hangokat ad ki magából, ami csak még jobban felbátorít.
Bármennyire is szeretném látni az arcát, túlságosan félek
megmozdulni – túlságosan félek megtörni a pillanat varázsát.
Megfordul a fejemben, hogy felhúzom a pólómat, hogy segítsek
neki, mert vágyom a bőre érintésére a pucér mellemen és
mellbimbómon, de ehelyett inkább nekinyomom a seggemet a
kemény farkának, mire felnyög. A hangra összerándul minden
belső izmom.
– Soph? – kérdezi, álmos és reszelős a hangja.
Ó, istenem! Még aludt, és ez rettentően megalázó.
Felé fordulok, és lepillantok kettőnk közé, ahol a farka a
bokszernek feszül, próbál előbújni, hogy üdvözöljön.
Essünk már túl rajta, az isten szerelmére!
A szívére teszem a kezem, és érzem a szabályos dobogást.
– Bocs, csak a szokásos reggeli merevedés – közli, amikor
észreveszi, mennyire elbűvöl, ami a köldöke alatt történik.
– Semmi baj – suttogom. – Te… te…
Nyögd már ki, Soph! A tapasztalatlanságom miatt fogalmam
sincs, hogyan kérjem, amit szeretnék. Megfordul a fejemben,
hogy egyszerűen benyúlok az alsójába, megragadom a kemény
farkát a kezemmel, és simogatni kezdem. Azt akarom, hogy
megcsókoljon, és leszorítson az ágyra a nagy testével. De csak
tovább figyel összeráncolt homlokkal. Úgy néz rám, mintha
szórakoztató kisgyerek lennék, akivel nem tud mit kezdeni.
– Majd elintézem – mondja, kimászik az ágyból, és magamra
hagy nedvesen és úgy felhúzva, hogy legszívesebben visítanék a
dühtől.

Piszkosul unatkozom.
Mióta néhány hete ideköltöztem, kialakítottam egyfajta rutint –
ami olyan unalmas, hogy sírni szeretnék –, de legalább
valamiféle rutin. Későn kelek, órákkal azután, hogy Colton már
elment dolgozni, megreggelizem, és megiszom a kávémat a
konyhában, miközben Beth-szel – Colton személyi séfjével –
beszélgetek, aztán felöltözöm, és kiülök a napra, befészkelem
magam a balkonon álló egyik napozóágyba, és olvasok.
Később vagy úszom egyet, vagy kocogok az edzőszoba egyik
futógépén. Innentől kezdve a napirendem kissé szétesik.
Mászkálok a házban, szundítok egyet, SMS-eket váltok Beccával,
és gyakorlatilag csak várom, hogy Colton hazajöjjön. Ez nem
élet. Dolgozni szeretnék – muszáj lefoglalnom magam valamivel
azon kívül, hogy Coltonon és a fura új életemen gondolkodom.
Az egészben csak az a jó, hogy Becca bekerült a kísérleti
programba, és agresszív gyógyszeres kezelést kap, amitől ugyan
gyengének érzi magát, és rosszul van, de úgy tűnik, működik.
Még túl korai lenne megmondani, sikerül-e meggyógyítani a
végstádiumú rákból, de mindnyájan reménykedünk. És bár nem
bántam meg a döntésemet, még öt hónapig itt kell maradnom,
pedig nem hiszem, hogy kibírok még egy napot ilyen teljes
mentális és érzelmi unalomban. Szükségem van rá, hogy
történjen valami.
Hat órára a személyzet minden tagja távozik, én pedig már
lezuhanyoztam és felöltöztem, és várom, hogy Colton hazaérjen
a munkából. Felkapom a kis LED-kijelzős távkapcsolót,
pötyögök a billentyűzeten, hogy életre keltsem a hangfalakat, és
valami vidító zenére kapcsolok. Dzsesszes, vidám zene tölti be a
szobát egy olyan zenekartól, amelyikről még soha nem is
hallottam. Jól felhangosítom, mert valami másra vágyom, valami
izgatóra, aztán meztelen lábbal kimegyek a konyhába.
Kinyitom a beépített borhűtő ajtaját, amelyben mindig 11
fokos a hőmérséklet, és kiválasztok egy palack fehérbort. A
címkéje büszkén hirdeti, hogy Rossz Kislányok Borának hívják.
Tökéletesen hangzik. Kiszenvedem belőle a dugót, töltök
magamnak egy nagy pohárral, aztán leülök a konyhaszigethez,
és várom, hogy a gazdám hazatérjen.
Bár nincs köztünk fizikai kontaktus, Colton lefoglalja a
napjaimat és az éjszakáimat. A napirendem körülötte forog.
Túlságosan is tisztában vagyok azzal, hogy mikor kel fel, készül
a munkanapjára, zuhanyozik, körbejár az elsötétített szobában,
lehajítja a törülközőt, és a gardróbban öltözik fel, hogy ne
ébresszen fel. A napom legboldogabb része, amikor este hazatér.
Az érkezésére készülve lezuhanyozok, megfésülködök,
sminkelek, és úgy köszöntőm, mint egy rég elveszett barátot.
Szánalmas, de ez az életem.
Ülök, szopogatom a boromat, reménykedem, hogy az
alkohol és a hangfalakból áradó dzsesszmuzsika jobbra deríti a
hangulatomat. Hangosan korogni kezd a gyomrom. Istenem, hol
lehet? Az órára pillantok. Későbbre jár a szokásosnál. Töltök
magamnak még egy pohár bort, és tovább várok. A vacsora
készen van, a melegítőtálcán várakozik, és nem bírom megállni,
meglesem, hogy Beth mit készített számunkra ma estére. Illatos
narancsszeletekkel párolt hal, sütőben sült gyökérzöldségekkel
és krémes rizottóval. Elcsöppen a nyálam, és elveszek mindkét
tányérról pár darab zöldséget, vigyázva, hogy egyforma
maradjon a két adag, bekapom, és olyan mohón kezdem rágni,
mintha számtalan nemzetközi jogszabályt sértenék meg a
tettemmel. A fokhagymás répa és paszternák szinte elolvad a
számban, és ellopok még egy-egy falatot, aztán visszatakarom a
két tányért.
 A két pohár bortól kissé becsíptem, és ismét fogom a lejátszó
távirányítóját. Megfájdul a fejem ettől a lágy dzsessztől.
Szórakozottan válogatok a zenék közül, magam sem tudom,
hogy mit keresek, amíg meg nem találom. Izgató, táncra
gerjesztő hiphop árasztja el a szobát, és lusta mosolyra húzódik a
szám széle. Iszom még egy korty szíverősítőt, felkelek a
bárszékről, amelyen eddig görnyedtem, hirtelen rám tör a vágy,
hogy mozogjak. Keresztülrázom a konyhán a seggemet, riszálom
a csípőmet, együtt tátogom a szöveget az énekessel.
Táncolok, miközben nézem a szemközti ablakról
visszatükröződő képemet. Kidugom a seggemet, kicsit
megrázom. Hogy lehet, hogy ezt nem akarja?
– Mi az ördögöt művelsz? – hallom meg magam mögül
Colion mély hangját.
Jesszusom! A szívemhez kapok, megpördülök, önkéntelenül
kihúzom magam. A szemébe nézek, látom, milyen jól
szórakozik. Az arcom olyan vörös, mint egy tűzoltóautó, és csak
tátogok, kinyitom a számat, aztán megint becsukom, tudom,
hogy lebuktam.
Colton úgy van felöltözve, mint mindig, amikor hazatér a
munkából. Méretre készített sötét öltönyt, világos inget és
színben hozzá illő nyakkendőt visel. A nyakkendőjét ma este
meglazította, ki van gombolva az ing a nyakánál, a szeme alatt
karikák sötétlenek.
Egy szempillantás alatt döntök, odasétálok hozzá,
ringatózom a még mindig pumpáló zene ritmusára, és
megragadom a nyakkendőjét, közelebb húzom vele magamhoz.
A teste az enyémhez ér, és széles, izmos mellkasától, elbűvölő
illatától endorfinok száguldanak végig az ereimen. Talán a bor
az oka, talán a zene, de az is lehet, csak az, hogy semmiféle
befolyással nem bírok az új környezetemre, de bármi legyen is a
magyarázat, bátornak érzem magam. Hosszú idő után először
ismét elevennek. Végighúzom az ujjam hegyét a nyakkendője
hosszán, élvezem a selyem érintését a bőrömön. Colton figyeli
minden mozdulatomat, de teljesen mozdulatlan marad, csak a
levegőt veszi egyre szaggatottabban.
Belefáradtam, hogy tudomást sem vesz rólam, megragadom
hát a nyakkendőjét, és riszálom a csípőmet az ölében, a zene
ütemére mozgok, de vigyázok, hogy ne érjek hozzá, csak azt
próbálom neki megmutatni, hogy több vagyok, mint az eltartott
kislány, akinek kezel engem.
Lehervad a vidám vigyor a képéről, elkomolyodik az arca. A
tekintete lesiklik a szememről, lassan végigvándorol a testemen.
Mohón bámul, mire lüktetni kezd az ér a nyakamban. Túl sok,
ahogyan rám tapad a tekintete. Egyszer csak eltűnik a fél palack
bornyi merészség, és hirtelen abbahagyom a táncot.
Colton átfogja a derekamat, a hüvelykujjával lustán
simogatja a csípőmet.
– Soha nem hittem volna, hogy Rihanna-rajongó vagy –
mormogja.
Éppen csak biccentek, és lehullik rólam a keze. Azonnal
érzem az érintése hiányát. Felkapom a távirányítót,
megbökdösöm a kijelzőt, hogy lejjebb vegyem a hangerőt.
– Bad Girl, mi? – kérdezi Colton, miután felvette a palackot a
pultról. – Részeg vagy, Sophie? – Kérdőn néz rám, mire
felhúzom az egyik szemöldökömet. Miért érzem úgy magam,
mint egy lázadó tinédzser, aki megdézsmálta apuci
szeszkészletét?
Meglepődöm, amikor Colton az ajkához emeli az üveget, és
nagyot kortyol belőle. Figyelem nyaka vastag oszlopát, ahogy
nyel, és a látványtól libabőrös leszek. Megtörli a száját a keze
fejével, miután végzett.
– Pokoli napom volt. – Felkap egy másik üveg bort és két
tiszta poharat. – Gyere!
A vacsora el is van felejtve – a bor és Colton lesz a
társaságom, az unalomnak egy időre vége. Halleluja!
Követem őt végig a házon, be az elsötétített dolgozószobába,
aztán ki a teraszra. Az óceán lágy susogása köszönt bennünket,
mihelyt Colton elhúzza az üvegajtókat. A hang azonnal
megnyugtat.
Colton leveszi a zakóját, és lehúzza a fején keresztül a
nyakkendőjét, mindkettőt a terasz korlátjára teríti, ahol lágyan
lengedeznek a szélben. Colton leroskad az egyik napozóágyra,
és elkezdi kihúzni a dugót. Leülök mellé, és elveszem a kezéből
a pohár hideg, friss bort.
Nem olyan édes, mint az, amelyiket én bontottam ki, de alig
érezhető vajas ízek öntik el a számat. Mmm. Halkan felnyögök,
mire Colton felém kapja a fejét.
– Elárulod, mi volt ez ma este? – kérdezi.
– Micsoda? – játszom az ostobát.
– A zene… a bor, a tánc…
Felvonja az egyik sötét szemöldökét, ismét vidáman
vigyorog.
– Mi a baj a táncolásommal?
 Elfojtja a mosolyt, megköszörüli a torkát.
– Egyáltalán semmi baj nincs vele, édeském. Csak megleptél,
ennyi az egész.
– Unalmas itt egész nap. Arra gondoltam, hogy munkát
keresek – vallom be, és ránézek, hogy figyeljem a reakcióját.
– Gondoskodtam mindenről, amire szükséged lehet. Miért
akarsz dolgozni?
Meglepettnek tűnik.
Miután kifizettem a testvérem kezelését, még mindig több
százezer dollárom maradt a bankban. És egy fillérembe sem
kerül, hogy itt élek. Élveznem kellene, nem igaz? Csak éppen
képtelen vagyok rá. Ez nem én vagyok. Életemben soha semmit
nem kaptam ingyen.
– Nem a pénzről van szó, egyszerűen csinálnom kell valamit.
Nem heverészhetek egész nap úgy, hogy nem csinálok semmit,
csak vásárolgatok Martával a hitelkártyádról. Szükségem van
valamire. Egy célra.
Már önmagában az megerősít az elhatározásomban, hogy
hangosan kimondom a szavakat.
Colton elgondolkodik, miközben iszik egy kortyot a borából,
az üvegre tapadó telt ajkának látványa jobban elvonja a
figyelmemet, mint kellene.
– Ha ezt akarod. Miféle állásra gondoltál? – kérdezi.
– Nem is tudom. Talán egy kávézóban, vagy pakolhatnám a
könyveket egy könyvtárban. Nem számít. Csak kell valami,
hogy kimozduljak ebből a házból.
– Nem bánom, ha munkát vállalsz, de azzal a feltétellel, hogy
itthon vagy, mire megjövök.
 Bólintok. Ez így nekem is megfelel. Kezdem élvezni
esténként Colton társaságát. Csak napközben unatkozom. Nem
szeretek egyedül ücsörögni ebben a túl nagy házban, miközben
túl sok gondolat kergeti egymást vadul az fejemben. Ez nem
egészséges.
– Köszönöm.
– Mit csináltál ma? – kérdezi, ahogyan mindig.
– Olvastam, úsztam egyet.
Vállat vonok, és a boromra koncentrálok. Nem akarom
elárulni neki, hogy mielőtt hazaérne, órákat töltök azzal, hogy
lezuhanyozom és elkészülök, különös gondot fordítok arra, hogy
megszárítsam a hajam, és sötét színű fehérneműt vegyek fel,
mivel Marta állítja, hogy Colton azt szereti. Olyan, mintha még a
melltartóm és a bugyim is gúnyolódna velem, azt suttognák a
bőrömbe, hogy nem érdeklem őt.
– Hé, mi a baj? – Felemeli az államat, hogy lássam aggódó
tekintetét.
– Semmi.
Kihúzom magam, lerázom a kellemetlen gondolatokat. Nincs
rá okom, hogy úgy érezzem, elutasít. Ami azt illeti, inkább meg
kellene könnyebbülnöm. De ha más lenne a helyzet – ha nem
azért lennék itt, amiért, az érdeklődés hiányát akkor is minden
bizonnyal elutasításnak érezném. Colton gyönyörű, elbűvölő,
gazdag férfi. Azt hiszem, ostobaság volt azt hinni, hogy egy
ilyen férfi érdeklődését felkelthetné egy hozzám hasonló lány.
Tétován elfordítja rólam a tekintetét, és bár érzem, hogy
szeretne tovább faggatni, végül becsukja a száját, és újratölti a
borospoharunkat.
 – És veled mi történt?
Eszembe jut, hogy említette, milyen nehéz napja volt.
Megkeményedik a tekintete, és kinéz a sötétkék vízre, de nem
válaszol. Hirtelen felrémlik bennem, hogy nem is igazán tudom,
mivel foglalkozik. Nagyon keveset árul el az ügyeiről. – Semmi
munkával kapcsolatos, valójában valami… személyes dolog
merült fel váratlanul. New Yorkba kell mennem, hogy
elintézzem.
– New Yorkba? Mikor?
Természetesen valójában az érdekel, hogy miféle személyes
ügye lehet New Yorkban, mivel gyakorlatilag semmit sem tudok
a múltjáról.
Vállat von.
– Hamarosan. Talán a hétvégén.
A hangsúlya elárulja, hogy nem akar beszélni a dologról, bár
egyáltalán nem tetszik nekem a gondolat, hogy elutazik.
Szeretném, ha újra visszatérnénk a flörtöléshez, a játékos
hangnemhez, amelyet háttérbe szorított a panaszkodásom az
unalomról és Colton személyes problémája, ami miatt épp
összeráncolt homlokkal bámulja az óceánt.
– Van egy ötletem – közlöm, és felpattanok a székből. –
Maradj itt!
Bólint, és figyeli, ahogy távozom az üvegajtón keresztül.
Felkocogok az emeletre, addig turkálok a neszesszeremben,
míg meg nem találom, amit keresek.
Levegő után kapkodok, mire visszaérek a teraszra, és Colton
a kezemre mered, hogy lássa, mit hoztam. Feltartom az olajos
üvegcsét.
 – Azt hiszem, jól esne neked egy kis lazítás.
Csábítóan megrázom a masszázsolajat az orra előtt, és
rámosolygok.
Érdeklődve figyel, mintha próbálná kifürkészni a terveimet.
Meg sem fordul a fejemben, hogy felmerülne benne, hogy
kötelességből teszem. Egyszerű gesztus – kis segítség egy
barátnak vagy szeretőnek, amikor rossz napja van.
– Vetkőzz! – parancsolok rá, és az ingére mutatok. Nem
fogom hagyni, hogy kínossá váljon ez az egész.
Engedelmeskedik, folyamatosan engem figyel, miközben
kigombolja és leveszi az ingét. Bár mostanra már hozzá kellett
volna szoknom, hogy a meztelenség különböző fázisaiban látom
őt, férfias szépsége mégis minden alkalommal fejbe kólint.
Kidolgozott mellkasa és izmos hasa nyalogatásra csábítónak
látszik a hold halvány fényében. Koncentrálj, Sophie! Nem úgy
állnak a dolgok kettőtök között. Mély lélegzetet veszek, intek neki,
hogy forduljon meg, és feküdjön hasra. A padlóra hajítja az
ingét, aztán megfordul a napozóágyon, lefekszik, ahogy kértem.
Gondolkodás nélkül fölé térdelek, egyenesen a fenekére
ülök, két térdem közrefogja a csípőjét.
– Nem vagyok túl nehéz? – kérdezem.
– Egy csöppet sem – feleli. Összefonja a karjait az álla alatt,
amitől kidudorodnak a vállizmai.
Pár csepp illatos levendulaolajat öntök a kezembe,
összedörzsölöm a tenyeremet, hogy felmelegítsem, aztán a
hátára kenem. Olyan nagydarab, hogy a kezeim szinte
eltörpülnek mellette. Először arra gondolok, milyen hihetetlenül
feszült, ezért rászólok, hogy lazítson.
 – Azt teszem – motyogja.
És akkor rádöbbenek, hogy egyszerűen az izmai ilyen
kőkemények. Jesszusom. Rátenyerelek a derekára, határozott
mozdulatokkal masszírozom. Nem vagyok hozzászokva, hogy
ilyen intim módon érintsek meg egy férfit. Sima és kissé
lebarnult a bőre, és imádom az érzést.
Végigmasszírozom a nyakáig, egészen a fejbőréig, felnyög.
Nagyon is tisztában vagyok vele, hogy Coltonon ülök. Az ölem a
kemény fenekén pihen, és a sortom varrása belevág a puncimba.
Finoman arrébb mozdulok, próbálok másképpen elhelyezkedni,
de ettől csak még jobban hozzám dörzsölődik az anyag.
Gyorsuló szívverésem ritmusára kezd lüktetni a csiklóm. A
francba. Teljesen beindultam. Próbálom a túl sok borra, a túl meleg
férfias tökéletességre fogni az egészet.
Talpra kecmergek, muszáj, hogy távol tartsam magam Drake
csábító testétől.
– Fordulj meg! – szólok oda neki. Az előző helyzetben nem
tudtam rendesen megmasszírozni a vállát. Ismét fölé
kuporodom – ezúttal a combjára ülök.
Colton a hátán fekszik, előbb a vállát, aztán a kemény
bicepszét masszírozom. Lecsukódik a szeme, ellágyul az ajka,
ahogy elernyed az arca. Innen, ahol ülök, rendesen szemügyre
vehetem. És meg is teszem. Magamba szívom a látványát a sötét
borosta árnyékolta jóképű arcától a nyaka vastag oszlopán át le a
sima mellkasáig, a hasának kidomborodó izmáig, a keskeny
szőrcsíkig, ami eltűnik a nadrágja alatt.
Nem segít, hogy a vastag karját simogatom, éppen
ellenkezőleg, az ölemet még jobban elönti a forróság, és
rádöbbenek, hogy nedves lettem. Frusztráltan felnyögök, mire
kinyílik a szeme, és találkozik a tekintetünk. Rádöbbenek, hogy a
kezeim, mintha önálló életre keltek volna, a mellét dörzsölik,
végigsimítanak lapos bimbóin, aztán lejjebb a hasára. Halkan
felszisszen. Hirtelen elönt a vágy. Kétségbeesetten vágyom rá,
hogy a testemen érezzem a kezét, hogy elemésszen a mély, éhes
csókokkal, amelyeket nem tudok kiverni a lejemből.
Colton sötét szeme figyel, gyorsabban veszi a levegőt,
akárcsak én.
Lepillantok, és látom, hogy a farka félig megkeményedett, és
egyre merevebb, ahogy a kezem az öléhez közelít. Felgyorsul a
szívverésem, mihelyt a pillanat mélyebb értelmet nyer. Rajta
kuporgok, simogatom, mindkettőnket lágyan megvilágít a hold,
miközben a hullámok lustán nyaldossák mögöttünk a partot. A
kép tökéletes.
Gondolkodás nélkül az öve után nyúlok, és kioldom a merev
bőrt, remegnek az ujjaim, ahogy kigombolom a nadrágját, és
lehúzom a cipzárt. A farka megfeszül a fekete bokszer
szorításában, és halk nyöszörgés szakad fel a torkomból.
Szeretném bekenni olajjal a kezemet, és végighúzni a
keménységen, hallani akarom, ahogy a nevemet morogja, és
figyelni, ahogy elveszíti a tökéletes önuralmát és izmos hasára
élvez.
A bugyim átázott a nedvességtől, és dübörög a vér az
ereimben. Amikor már éppen benyúlnék az alsónadrágjába a
farka után, hirtelen megragadja a csuklómat, és leállít.
– Nem kell megtenned.
Lágy a hangja, de a szorítása határozott a csuklómon.
 Levegő után kapkodok, égek a vágytól, és a durva elutasítás
olyan, mintha arcon vágott volna. Teljesen váratlan és
brutálisabb, mint valaha is képzeltem. Nem akarja, hogy
hozzáérjek. Talpra tántorgok, reszketnek a lábam, Colton követi
a tekintetével minden mozdulatomat. A bor megkeseredik a
gyomromban, és kavarog a fejem.
– Miért hoztál ide? Tudni akarom az igazat.
Gyűlölöm, hogy túl éles és remegő a hangom.
Elfordítja rólam a tekintetét.
– A társaság miatt.
Valamit eltitkol előlem. És tudni akarom, mi az. Egy
pillanatig csak nézem. Megigazítja magát, hatalmas erekcióját
visszatuszkolja a nadrágjába, és felhúzza a cipzárt.
– Mi ez az egész… egyezség?
Felemelem a kezem, szexuálisan és érzelmileg is hihetetlenül
frusztrált vagyok.
– Ne feszítsd a húrt, Sophie!
Figyelmeztetőn cseng az ajkáról a nevem, de tovább
erősködöm.
– Csak valld be, hogy nem akarsz itt engem! Zavarj el!
Világosan látszik rajta, hogy kíván. Azt hiszem, akar engem,
ettől csak még kevésbé értem, hogy miért tagadja meg ezt
mindkettőnktől.
– Van olyan a múltamban, amit nem értesz – szólal meg, halk
és nyugodt a hangja, de az arcán látszik, hogy szenved.
– Akkor meséld el! Megosztom veled az otthonodat, az
ágyadat – még öt hónapig itt leszek. Tényleg nem veszünk róla
tudomást?
 – Miről nem veszünk tudomást? – mordul fel érdes hangon.
A tekintetem az ölére vándorol, és önkéntelenül megnyalom
az ajkaimat. A csudába.
Ha úgy tesz, mint akit nem érdekel ez az egész, akkor én is
ezt fogom csinálni. Mozgásra kényszerítem a lábaimat,
berohanok a házba, hirtelen kétségbeesetten minél távolabb
akarok kerülni tőle. Felrohanok a lépcsőn, becsapom magam
mögött a hálószoba ajtaját.
Ez a legzavarosabb egyezség, amelynek valaha részese
voltam. Lehet, hogy nem akartam fizikai kapcsolatba kerülni
vele, amikor ideérkeztem, de Colton kedves viselkedése és
nyugodtsága lassan megnyert. Azt akarom, hogy ugyanúgy
érezzen irántam, ahogyan én iránta. Fel akarom fedezni a
vágyakozás keltette ismeretlen érzéseket, amelyek a bensőmben
fortyognak.
Letépem felforrósodott bőrömről a pólót, és lehajítom a
padlóra. Megnyitom a vizet a zuhanyzóban, letolom a sortomat
és a bugyimat, és belépek a langyos zuhatag alá.
Colton egy seggfej. Egy szexi, de sátáni alak. Nem is kértem
semmit cserébe, csak meg akartam őt érinteni ma este, először
csak ártatlanul, aztán., nos, nem olyan ártatlanul, de még ezt sem
szabad. Durván ráébresztett arra, milyen egyezségem van vele.
Miközben szappanozom magam a meleg vízsugár alatt, úgy
döntök, hogy áttelepítem a holmimat az egyik vendégszobába.
Nem érdekel, hogy társaságra vágyik.
Amikor végzek a mosakodással, rádöbbenek, hogy még
mindig felhevült vagyok és égek a vágytól. A bimbóim merevek,
a testem kielégülés után sóvárog. Végigsimítok a hasamon,
megmarkolom az érzékeny húst a lábaim között, és felnyögök.
Ritkán nyúlok így magamhoz, általában bizonytalan és ügyetlen
vagyok. Ma este nem ez a helyzet. Éppen annyira szükségem
van erre a kielégülésre, mint a következő lélegzetvételre.
Leereszkedem a kőpadra a zuhanyozó sarkában, ahol nem ér
közvetlenül a víz, szétterpesztem a lábaimat, és megérintem
síkos ölemet, meglepődöm, hogy még mindig milyen nedves
vagyok.
Egyre gyorsabban mozognak az ujjaim, köröznek és
simogatják a csiklómat, miközben mocskos gondolatok járnak az
agyamban Coltonnal kapcsolatban. Az egyik kezemmel
megdörzsölöm a mellbimbómat, miközben a másik a lábaim
között a kemény göböcskét simogatja.
Hirtelen megérzem, hogy nem vagyok egyedül, felpattan a
szemhéjam, és látom, hogy Colton ott áll velem szemben, a
zuhanyozó üvegfalán keresztül figyeli, ahogy kielégítem
magam. A tekintete végigsiklik meztelen testemen, és azonnal
összezárom a combjaimat. Hirtelen elmúlik minden vágyakozás,
eltűnik az orgazmus, mielőtt a csúcsra érhettem volna.
 Colton

S ZENT SZAR

Az elém táruló látvány mindent megváltoztat. Végig abban a

hitben voltam, hogy Sophie nem akarja, hogy hozzáérjek. De ma
este, amikor leállítottam, és elvettem a kezét a farkamról, feljött
ide, és most kielégíti magát. Életem legnehezebb mozdulata volt
ellökni őt magamtól. Nem akartam, hogy valamiféle fura
kötelességtudat miatt érjen hozzám, vagy azért, mert azt hiszi,
hogy tartozik nekem. De a kipirult arca és duzzadt csiklója láttán
azonnal világossá válik, hogy nem kötelességtudatból tette.
Sophie akar engem.
A felismerés puskalövésként visszhangzik a fülemben. Nem
tudok gondolkodni, nem vagyok magamnál. Csak arra vagyok
képes, hogy bámuljam, miközben a vér vadul dübörög az
ereimben. Sophie elbűvölő és annyira más, olyan, mint egy
egzotikus vadállat, órákig képes lennék bámulni.
Mielőtt még rájönnék, mit csinálok, a nadrágom és a
bokszerem már a bokámnál van, és lerúgom őket magamról.
Belépek a meleg vízsugár alá, a kezemet nyújtom Sophie-nak, ő
pedig elfogadja, felemelkedik, és megáll előttem teljesen pucéran
és nedvesen.
 A francba.
Meleg, síkos bőrének érintése a legcsodálatosabb érzés a
világon. Átkozottul régóta tartottunk már errefelé. Egymás
közelségében éltünk, megosztottuk az ágyunkat, miközben
tudomást sem vettünk a közöttünk növekvő szexuális
feszültségről. Azt hittem, hogy csak én éreztem így, de túl sok
volt látni a vágya bizonyítékát. Kemény vagyok, mint egy
kibaszott kőszikla. Legszívesebben tövig beletemetném magam
az édes testébe, és soha többé nem engedném el. Ezek azonban
veszélyes gondolatok.
– Akartál engem – mondom neki, miközben a szemébe
nézek.
Felpislog rám, ellágyul a tekintete.
– Mondd ki! – parancsolok rá.
– Én… akarlak téged – leheli.
Az ajkaira tapasztom a szám, vadul csatázik a nyelvünk. Az
ördögbe, el is felejtettem, hogy milyen lágy és részegítő az ajka.
Boríze van, és mohón falom, ahol csak érem, a kezeim
végigsiklanak formás testén, megmarkolom a fenekét, és
magamhoz húzom. Simogatom a gömbölyű hátsóját, és Sophie
nekem dörzsöli az ölét. Basszus.
Ugyanannyira akarja, mint én, és ettől a helyzetünk nem lesz
könnyebb vagy kevésbé zavaros. Szétbassza az agyam. Tudom,
hogy ezt a csatát el fogom veszíteni. Pattanásig feszült a húr.
Nem hagyhatom most annyiban. Nem fogom engedni, hogy
Sophie egyedül birkózzon meg az elutasításom miatt érzett
csalódással. Mert ez történt. Heteken keresztül megtagadtam őt
magamtól. Visszafogtam magam, nem vettem el azt, ami nem
volt az enyém. De rádöbbentem, hogy ma este, amikor az övem
után nyúlt, az az ő döntése volt.
A meleg vízsugár csapkodja a hátamat, visszaránt a jelenbe.
Dübörög a vér a fülemben, és zakatol a szívem. Semmit sem
akarok jobban, mint érezni lágy testének melegét a
mellkasomon, szorosabban magamhoz vonom.
Forró lehelete csiklandozza a nyakamat, és ez sokkal
intimebb, mint vártam. Szorosan hozzám simul. Nekem adja
magát. Erőssé tesz a tudat, de nem fogok visszaélni a
hatalmammal. Mély lélegzetet veszek, és megfogadom, hogy
lassan fogok haladni – nem fogom elsietni a dolgot. Ha hagyja,
hogy megérintsem, akkor átkozottul odafigyelek majd arra, hogy
jó legyen neki.
Nem tudok ellenállni nehéz mellei érintésének, felemelem a
kezem, és megmarkolom, képtelen vagyok tovább várni.
Kemények és ugyanakkor lágyak is, és amikor a
hüvelykujjaimmal végigsimítok a bimbóin, érzem a nyakamon,
hogy levegő után kapkod. Dörzsölgetem őket, lassan, hagyom,
hogy Sophie hozzászokjon az érintésemhez. Érzem, hogy többet
akar, ezért kicsit megrángatom a bimbóit, mire nyöszörögni
kezd.
– Nézni akarom, ahogy magadhoz nyúlsz – lehelem a
nyakába.
Felpillant rám, és rágcsálni kezdi az alsó ajkát. Nem akarom,
hogy szégyenkezzen, amiért rajtakaptam. A fenébe, múltkor ő is
lebuktatott, amikor pornót néztem, és készültem kiverni
magamnak, bár egyikünk sem hozta szóba a dolgot.
 Nem válaszol, de megfogom a jobb kezét, azt a kezét,
amelyikkel magához ért, és a lábai közé teszem. Mély sóhaj
szakad fel az ajkáról, amikor a csiklója rózsabimbójára nyomom
az ujjait.
– Érzed, milyen duzzadt a csiklód? – Erősebben rászorítom
összefonódott ujjainkat. – Érintsd meg a puncidat a kedvemért.
Úgy csináld, hogy jó legyen – suttogom.
Körözni kezdenek az ujjai, szaggatottá válik a légzése. A
kezén tartom az enyémet, hogy ketten együtt kényeztessük őt.
Figyelem, ahogy lecsukódik a szeme, és elárad az arcán a
gyönyör. Halk nyögések szakadnak fel az ajkáról, ahogy fokozza
a tempót. Hihetetlenül közel van a csúcshoz, és pokoli szexin néz
ki.
Kibaszott bolondnak érzem magam, amiért eddig vártam. Az
elmúlt hetekben, amióta csak hazahoztam azt az üveg olajat,
amiről azt hitte, hogy síkosító, végig azt feltételeztem, hogy nem
fogadná örömmel az érintésemet. Nem vagyok valamiféle
beteges, szadista domináns, aki attól élvez el, hogy behódolásra
kényszerít egy nőt. De mindent megváltoztat a tudat, hogy
Sophie is éppen annyira akarja ezt, mint én. Nos, majdnem
mindent. Ettől Sophie még egy szűz lány, én pedig…
Elhessegetem a gondolatot. A múltammal majd később
foglalkozom. Semmi sem teheti tönkre ezt a pillanatot a
karjaimban tartott nedves, meztelen, vágyakozó Sophie-val.
Vad, gátlásoktól mentes a tekintete, amilyennek még soha
nem láttam. Kibaszottul imádom. A mozdulatai egyre
sürgetőbbé válnak, kétségbeesetté. Kapkodja a levegőt. Apró
körökben masszírozza a csiklóját, éget a vágy, hogy átvegyem az
irányítást, de hirtelen megállnak az ujjai, és frusztráltan felsóhajt.
Megáll a szívem.
– Mi a baj?
– Vibrátor nélkül nem tudok elélvezni – suttogja, rekedt a
hangja, lebiggyed az ajka.
A fenéket nem tud. Feléled bennem az alfahím, és verni
kezdi a mellét. Hirtelen semmi más nem számít, csak az, hogy
lássam őt elélvezni.
– Majd én segítek, édeském.
Akkorát fog élvezni, hogy a saját átkozott nevét is elfelejti.
Megrázza a fejét.
– Próbáltam… Közel is kerültem hozzá, de…
A szemébe nézek. Nincs szükségem egy ostoba játékszerre
ahhoz, hogy kielégítsem, de ha attól jobban érzi magát, mint az
érintésemtől, akkor majd idehozom neki.
– Hol van?
– Otthon. Nem hoztam magammal.
Akkor ezzel el is dőlt a dolog.
– Azt akarod mondani, hogy soha nem volt még orgazmusod
sem egyedül, sem pedig a partnereddel?
– Csak egy partnerem volt előtted, és…
Remeg a hangja.
Az ajkára szorítom a számat, hogy elhallgattassam. Az
összes vérem déli irányba száguld a tudatra, hogy ilyen sok
téren én leszek számára az első.
– Hogy a francba tanultál meg akkor így szopni?
 Elpirul, lehorgasztja a fejét, a márványpadlót bámulja a
meztelen talpunk alatt.
– Válaszolj, édeském!
Felemelem az állát, hogy a szemébe nézhessek.
Rebegnek a pillái, ahogy küzd magával, hogy a szemembe
tudjon nézni.
– Lehet, hogy megnéztem pár pornófilmet az árverés előtt,
csak, hogy tudjam, hogyan kell csinálni.
Szent szar. Pornósztárok készítették fel, mégis olyan tiszta és
édes. Nem tudom elfojtani az elégedett morgást, ami feltör a
torkomból.
Telt alsó ajkába harap, és az erekcióm megrándul, ahogy
elképzelem a száját a farkam körül, a fogai finom érintését a
bőrömön.
– Csak lazíts, és lélegezz, rendben?
Bólint, a válla alig észrevehetően leesik, amikor beszívja a
levegőt.
– Én még soha… Párszor közel jártam. Azt hiszem.
– Bízol bennem?
Felpislog rám azokkal a komoly kék szemekkel.
– Igen.
Látszik rajta, hogy komolyan gondolja, és ez tetszik. Kurvára
tetszik.
– Csak lazíts, és hagyd, hogy kényeztesselek, rendben?
Valószínűleg túl sok volt rajta a nyomás, vagy ami még
rosszabb, valami seggfej nem tudta megkülönböztetni a csiklót a
G-ponttól, és ez kiborította Sophie-t. Hinnem kellett, hogy
anatómiailag nincs vele semmi baj. A trükk az, hogy az agyát
kell lenyugtatni, és akkor a teste el tud lazulni és élvezni.
Sophie újabb mély lélegzetet vesz, és szemmel láthatóan
csökken benne a feszültség.
– Hozzád érhetek? – suttogom a nyakába.
Lelkesen bólogat.
– Istenem, hát persze.
Nagyot nyelek, hogy eltűnjön a gombóc a torkomból. Attól
félek, hogy ha egyszer megérintem, akkor nem tudok majd
leállni. De képtelen vagyok nem elvenni azt, amit akarok,
végigsimítok a hasán, le síkos és nedves öléig. A tapintásától
vágyakozóan megrándul a farkam, lelkesen Sophie hasának
csapódik.
A hüvelykujjamat határozottan a csiklójára nyomom, a
mutatóujjamat a hüvelye szűk bejáratához teszem, és érzem,
hogy megrándul. Annyira vágyom rá, hogy beléhatoljak, szinte
megőrülök.
Sophie abban a pillanatban megragad, mihelyt masszírozni
kezdem a bejáratát. Fel-le simogatja a farkamat. Majdnem túl
erős a szorítása. Olyan régóta vágyom már rá, hogy
megérintsem, nem sok kell, hogy elélvezzek.
– Nyugi, bébi, csak lassan! – emlékeztetem. Szeretném
elhúzni a dolgot, de nem fog sokáig tartani, ha így pumpálja a
farkamat.
Sophie lassít a tempón, engedi, hogy némi vér
visszaáramoljon a fejembe, és tovább kényeztetem.
Szétnyitom a szeméremajkait, megtalálom a kidudorodó,
duzzadt kis göböt, és a saját nedvességét használom, hogy újra
meg újra végigsimítsak rajta. Szaggatott nyögés szakad fel a
mellkasából, és kiszabadul a nyitott ajkain keresztül. Finoman,
gyengéden érintem, nem sietek, próbálgatom, hogy szereti.
Remeg a teste az enyémen, ahogy igyekszik talpon maradni.
Az egyik karommal átfogom a derekát, miközben folytatom,
amit csinálok. A szám a mellére téved, megnyalom az egyik
bimbóját, aztán a másikat.
Előretolom az egyik ujjamat. Síkos és csöpög a nedvességtől,
és bár olyan szűk, mint egy kesztyű, könnyedén belécsúszik az
ujjam. Felnyög, mire az ajkára tapasztom a számat.
Döfködöm az ujjammal izzó forróságát, és érzem, ahogy
összerándul.
– Azt akarod, hogy megdugjam ezt a szűk kis nyílást?
Túl sok a kétségbeesett nyögése. Nem gondolhatok arra,
milyen csodás érzés lenne a farkam körül, különben túl gyorsan
elmennék, és szégyenbe hoznám magam.
Levegő után kap, és figyeli, ahogy lassan, óvatosan
belényúlok még egy ujjammal. A teste megragad, lecsukódik a
szeme, és egy halk nyöszörgés tör fel az ajkából.
Begörbítem az ujjaimat, és megnyomom a csiklóját. Felkiált,
rángatózik a teste a karjaimban, ahogy elélvez. A látványtól,
ahogy elélvez a kezemen, én is felérek a csúcsra, a sperma forró
sugara eláztatja kettőnk között a csempézett padlót és Sophie
hasát. Felmordulok, a nyakába temetem az arcom, gyengéden
beleharapok, hogy elfojtsam a nyögéseket.
– Bassza meg!
Amikor felpillantok, Sophie rám mosolyog. Vidáman táncol
a kék szeme, és az arca rózsaszínű. Boldognak látszik –
tökéletesen és teljesen boldognak és kielégítettnek. Bár tetszik a
látvány, csak még nagyobb seggfejnek érzem magam, amiért
ilyen sokáig megtagadtam magamtól az érintését. Újra az ajkaira
tapasztom a számat, és vadul megcsókolom, nem sietek,
felfedezem nyelvének minden négyzetcentiméterét a
nyelvemmel.
Mikor végre mindketten megnyugszunk, rájövök, hogy
kihűlt a víz. Megnyitom a forró víz csapját, leveszem a tusfürdős
palackot a polcról, és megmosom Sophie ruganyos bőrét.
Teljesen ellazult, hagyja, hogy megdörzsöljem a vállát, a hátát,
még a lábai közét is. A szemembe néz, és szavak nélkül is
megállapodásra jutunk. Bár a körülményeink egyáltalán nem
nevezhetők normálisnak, nyilvánvaló, hogy nekünk ez jelenti az
új normalitást. Ez az, amit mindketten választunk. Halálra rémít
a gondolat, hogy mennyire összeillünk.
Pokolian igyekeztem, hogy távol tartsam magamtól, de kár
lenne tagadni, hogy kizárólag körülötte forognak a gondolataim.
Egyedül csak őt akarom. Bár őszintén így van, a felismerés
megrémít. És jó érzés, amikor megérintik az embert. Még ha nem
is igazi ez az érintés.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

Sophie

A Z ÁGYBAN FEKSZÜNK, egymással szemben a hold halvány

fényében. Zavarban kellene lennem a zuhanyzóban korábban

történtek miatt, de csak boldogságot és nyugalmat érzek.
Megnyugtató a tudat, hogy Colton ugyanannyira akart engem,
mint én őt, hogy az irántam érzett vágyának semmi köze az
árveréshez, csak a nyers vágy vezérelte.
– Van egy ötletem… – szólal meg Colton, és elgondolkodva
figyel közben. – A munkával kapcsolatban.
Megváltozott a véleménye. Nem akarja, hogy távol legyek a
háztól, pedig ez volt az egyetlen oka annak, hogy munkát
akartam találni. Nagyot nyelek, és a szemébe nézek.
– Mi lenne az?
A hüvelykujjával elsimítja a ráncot a homlokomon.
– Nem lenne kedved az egyik cégemnél dolgozni?
Ez is egy újabb módja lenne annak, hogy magához kössön.
Valami olyasmit akartam, ami az enyém. De ahogy nyitom a
számat, hogy megszólaljak, folytatja a gondolatot.
 – Egy jótékonysági szervezetről lenne szó. Egy jelentős
projektet támogatok Afrikában, és szükségem lenne némi
segítségre. Többnyire irodai munka lenne – feltéve, ha jó vagy
szövegszerkesztésben és adminisztrációban. Kylie az egyetlen
teljes állású alkalmazottam, és a hét minden napján dolgozik,
hogy mindent megcsináljon. Tényleg nagy segítség lennél.
Mivel jótékonyságról van szó, és nem szánalomból keres
nekem valami látszatmunkát, azon kapom magam, hogy
bólogatok.
– Oké. Elvállalom.
– Remek. Majd szólok Kylie-nak. Bármikor kezdhetsz,
amikor csak akarsz.
– Mondjuk holnap.
Nem hiszem, hogy még egy napig akarnék heverészni a
napon és céltalanul kocogni Colton fényűző villákkal teli
szomszédságában.
Felkuncog.
Akkor holnap.
Colton a tarkómra záporozó gyengén csókokkal ébreszt fel
reggel, én pedig nekinyomom a seggemet az ölének, és
felnyögök az élvezettől. A nedves, szívogató csókoktól és a
hátsómhoz nyomódó kemény erekciójától azonnal magamhoz
térek. Teljesen éber vagyok. És hirtelen nagyon is kedvem támad
a dologhoz, mihelyt eszembe jut a földrengető orgazmus,
amihez tegnap este hozzásegített.
A tarkómat harapdálja, aztán elindul lefelé a gerincemen.
– Jó érzés ez, édeském?
– Igen – lehelem.
 Megfordulok, hogy lássam, átkarolom a nyakát, és közelebb
bújok hozzá. Tetszik, hogy már nincsenek közöttünk korlátok,
ha érintésről van szó. Kellemes a karjaiban lenni, miután olyan
sokáig nem volt férfi az életemben. Az előző éjszaka összekötött
minket, és nyilvánvaló, hogy egyre közelebb kerülünk
egymáshoz. Érzem, hogy most még jobban fog hiányozni,
amikor dolgozik, mint korábban.
Percekig csókolózunk és ölelkezünk a széles, meleg ágyban,
aztán Colton feltápászkodik, szól, hogy muszáj lezuhanyoznia és
készülődnie, indulnia kell a munkába. Gondolom, nekem is.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

Sophie

K YLIE IMÁDNI VALÓ. Talán pár évvel idősebb nálam, hullámos

gesztenyebarna haját laza kontyba fogta a feje búbján, nincs

kisminkelve, de jesszusom, nincs is rá szüksége. Rózsaszínű az
arca, távol ülő, zöld szemei hatalmasak. Mezítláb van, egy szál
jóganadrágot és ujjatlan pólót visel.
– Szia! – Szélesen mosolyog, kilátszanak tökéletesen
szabályos fehér fogai. LA-ben mindenkinek ilyen a fogsora? – Ne
ácsorogj ott, gyere be!
A karomnál fogva berángat a bejárati ajtón, aztán becsukja
mögöttem.
– Én…
– Sophie vagy. Tudom. Colton egy igazi angyal, hogy
ideküldött. Istenem, teljesen odavoltam, amikor felhívott ma
reggel. – Bevezet a ház belsejébe. – Ne haragudj a
rendetlenségért! – A zilált nappali és konyha felé int. –
Rettenetes háziasszony vagyok. Remélem, ez nem gond.
 – Nem, minden rendben. – Átnavigálok az apró nappalin,
kerülgetem a ruháskosarakat és kósza játékokat, ahogy követem
őt.
Kylie kivezet a hátsó ajtón, fel egy lépcsőn.
– Az iroda odafenn van – mutatja. – Menj csak fel, mindjárt
jövök, csak hozom a bébiőrt!
Elindulok felfelé a lépcsőn, és eltűnődöm, vajon mibe
keveredtem. Kylie pár perc múlva csatlakozik hozzám, és
elmeséli, hogy amikor Colton felkérte, hogy végezze a
jótékonysági szervezet napi munkáit, építtetett neki egy irodát a
garázs fölé. Az apró, két hálószobás házban ugyanis nem volt
elég hely, és Kylie nem akarta bölcsődébe adni a kisbabáját. Ez
tökéletes megoldás volt – és borzasztóan nagyvonalú Coltontól.
Szeretném megkérdezni, honnan ismerik egymást, de csukva
tartom a bagólesőmet és kordában a féltékenységemet. Azért
jöttem ide, hogy dolgozzak.
Belépünk a garázs fölötti tágas helyiségbe. Jó néhány
hatalmas ablakon árad be a világosság, a berendezést két
hatalmas asztal adja laptoppal a tetején, valamint papírokkal
teletömött iratszekrények.
Kylie büszkén széttárja a karjait.
– Üdv a Highpoint Associates globális főhadiszállásán. –
Felkap egy cumisüveget és egy rágókát az asztalról. – Komolyan.
Elnézést ezért. Kitakarítottam volna, ha tudom, hogy jössz.
– Hidd el, minden rendben! Örülök, hogy kiszabadulhattam
otthonról. Hetek óta be voltam zárva Colton házába, és kezdtem
beleőrülni.
 – Nahát. Vele élsz? Ez… ez… elképesztő… – Felém fordul, le
van esve az álla a döbbenettől. – És az a ház irtó klassz.
Ez érdekes. Járt Colton otthonában, és a jelek szerint
tisztában van vele, milyen nagy dolog, hogy egy nő él vele.
Elbűvöl, és egyúttal rettenetesen frusztrál is a tudat, hogy Marta
és ezek szerint Kylie is intim módon ismeri Coltont. Szóval
mégsem intézi olyan diszkréten az ügyeit. Csak velem szemben
olyan visszafogott. Természetesen nem tudhatom, hogy Kylie
valóban lefeküdt-e vele, de távolba révedő tekintete arról
árulkodik, hogy egy emlékezetes találkozásról ábrándozik
Coltonnal. Meglepő módon ettől legszívesebben ököllel
belevágnék valamibe.
Elhessegetem a gondolatot.
– Akkor, mi a mai program?
– Igen. – Megrázza a fejét, visszatér a jelenbe. – Először is
beszámolok neked az eddigi munkánkról, aztán elmagyarázom,
mit szeretnénk elintézni. Bármiben segíthetsz, ami érdekel.
Bólintok. – Jól hangzik.
Hallgatom, ahogy magyaráz, sokkal részletesebben elmond
mindent, mint Colton tette a missziójukról, hogy stabil, önellátó
közösségeket hozzanak létre a fekete-afrikai térség falvaiban.
Colton elképzelése sokkal komplexebb, nemcsak arról van szó,
hogy egyszerűen gondoskodnak az ott élők számára a
ruházatról, élelemről és vízről, ahogyan szerényen elhitette
velem. Ennél sokkal többet akar elérni – biztosítani, hogy az
emberek megéljenek hosszú idővel az után is, hogy elapadt a
nagylelkű adomány. Sokkal alaposabb terv, mint képzeltem, és
le vagyok nyűgözve. Nem csoda, hogy Colton mindig olyan
elfoglalt.
A csapatban dolgoznak várostervezők, építészek, mérnökök,
tanárok és orvosok, kutakat fúrnak, hogy legyen friss, iható víz,
növényeket ültetnek, földművelési ismeretekre tanítják a
helyieket, iskolákat építenek a gyerekeknek, hogy a következő
generáció folytathassa a megkezdett munkát. Kylie hatalmas
vállalkozást mutat be. Colton gyakorlatilag egész közösségeket
hoz létre a semmiből. Libabőrös lesz a karom, ahogy hallgatom,
és hirtelen nagyon hálásnak érzem magam, amiért nem találtam
állást egy kávézóban – ez sokkal fontosabb dolog, amire az
időmet áldozhatom.
Miután végzett a magyarázattal, Kylie megismertet a
legfontosabb dokumentumokkal a laptopon, amin dolgozni
fogok.
– Annyira örülök, hogy itt vagy. – Melegen rám mosolyog,
az arcán megjelenő gödröcskéktől csak még fiatalabbnak látszik.
– Istenem, Stella egy igazi hülye liba volt. Ebben a pillanatban
felvijjog a bébiőr, és Kylie felpattan a székből. – Mindjárt
visszajövök.
Magamra hagy, hogy állítsak össze egy levelezőlistát, és írjak
egy levelet Colton újabban beszervezett befektetőtársainak.
Kavarog a fejem, és a munka jól jön, hogy eltereljem a
gondolataimat.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

Sophie

E ROTIKUS ZUHANYZÓBELI légyottunk után új értelmet nyer a

kapcsolatom Coltonnal, enyhén, de érezhetően megváltozik

közöttünk minden. SMS-eket küld nekem napközben, amikor
dolgozik, és felhív, ha úton van hazafelé.
Hetente több napot dolgozom Kylie-val, Colton egyik
autójával járok a külvárosi házhoz. Kellemes érzés, hogy teszek
valamit, és sokkal jobban érzem magam most, hogy Coltonnal
közelebb kerültünk egymáshoz.
Ebédidőben felhívott ma, melankolikusnak hangzott a
telefonban, ami egyáltalán nem jellemző rá.
Próbáltam kiszedni belőle, hogy mi a baj, de csak annyit
mondott, hogy nehéz napja volt, de alig várja, hogy hazaérjen.
Hat órára a személyzet már régen elment, és aggódva lesem,
mikor hív, hogy tudassa, úton van hazafelé. Alig várom, hogy
meglepjem.
Végre csörögni kezd a mobilom, és átugrom a konyhán, hogy
felkapjam a pultról.
– Halló?
 – Úton vagyok – közli, kifejezéstelen és érzelem-mentes a
hangja.
– Oké – sikkantom.
Az lesz a célom, hogy felvidítsam, amikor megérkezik.
Amikor Colton harminc perccel később hazaér, készen állok
rá. Különös gondot fordítottam a készülődésre, extra sokáig
áztattam magam a kádban, leborotváltam a testem majdnem
minden négyzetcentiméterét, aztán különleges ételt készítettem
a számára. Ezt volt az egyetlen dolog, amit tehettem, amikor
megtudtam, hogy rossz napja volt – ugyanezt szokta készíteni az
anyukám is nekem, amikor vigaszra volt szükségem.
A hátsó ajtónál fogadom. Gyűrött az öltönye, az arckifejezése
keserű. Ellágyulnak a vonásai, amikor rám néz, de látszik rajta,
hogy nyomasztja valami, és feltör bennem a vágy, hogy segítsek.
– Történt valami a munkahelyeden? – kérdezem, miközben
lesegítem róla a zakót.
Lehajítja a padra a ruhadarabot. Minden este ezt teszi, és a
zakók, csodák csodája, mindig frissen tisztítva kerülnek vissza a
gardróbjába. Nem hiszem, hogy egyáltalán észreveszi.
– Olyasmi – feleli, de nem néz a szemembe.
– Jó hallgatóság vagyok. Elmesélhetsz nekem bármit, tudod?
Megbízhatsz bennem – biztosítom.
– Tudom. De amikor itthon vagyok, akkor általában a
legkevésbé sem akarok a napomról beszélni.
Bólintok. Jól ismerem ezt az érzést. Amikor Becca
megbetegedett, a barátaink biztattak, hogy beszéljek róla, és bár
értékeltem a gesztust, tudtam, hogy ettől csak felszínre
kerülnének az aggodalmaim és a félelmeim. A legjobb
magunkba zárni az ilyesmit. Bár megértem Coltont, csak még
kíváncsibb vagyok arra, hogy mi aggaszthatja.
– Készítettem neked vacsorát – közlöm.
– Főztél? – kérdezi, bizonytalanul cseng a hangja.
Biccentek, valami fura okból kifolyólag elönt a kétség. Talán
a kíváncsi tekintete az oka.
– Mi történt Beth-szel?
– Hazaküldtem.
Nincs felhatalmazásom, hogy eleresszem az alkalmazottakat,
de Colton nem szól semmit, csak követ a konyhába, miközben
meglazítja a nyakkendőjét.
Most, hogy itt vagyunk a konyhában, hirtelen ideges leszek.
A két edényfogó segítségével odaviszem a tálat a
konyhapulthoz, és leteszem elé. Úgy érzem magam, mint egy
általános iskolás a kémiakísérlet után. Ami igen kérdéses
eredményt hozott.
Kíváncsian lenéz a tálra, aztán fel a szemembe.
– Sajtos makarónit készítettél.
Mosolyra húzódik a szája széle.
Hirtelen úgy érzem magam, mint egy idióta. Ennek az
embernek hadseregnyi személyzete van, többek közt saját séfje
is. Bio marhahúst és rukkolasalátát, grillezett kardhalat és kézzel
táplált garnélarákot fogyaszt vacsorára. Én pedig amerikai sajttal
nyakon öntött makarónit tálaltam fel neki. Szórakozott
arckifejezése láttán legszívesebben bebújnék egy lyukba, hogy
meghaljak.
Miért erőlködtem egyáltalán? Különösen hülyének érzem
magam, hogy hazaküldtem a szakácsát. – Nem érdekes. –
Felkapom a tálat, hogy eltüntessem előle, de megtorpanok,
amikor megfogja a csuklómat.
– Állj!
– Ostoba ötlet volt. – Fölösleges időpocsékolás, pontosabban.
– Állj! – szól rám ismét, és elveszi a kezemet a tálról.
– Főztél nekem. – Felkapom rá a tekintetemet, próbálok
értelmet találni a szavaiból áradó tiszteletben.
– Nem ettem ilyen házias ételt – ilyen egyszerű fogást –
már… átkozottul hosszú ideje. Köszönöm. Félreértettem a
reakcióját. Meglepődött. És szemmel láthatóan boldog. Kihúz
egy bárszéket a pult alól, helyet foglal, és kiszed magának egy jó
nagy adagot, szégyenkezés nélkül telepakolja a tányérját
makarónival.
– Van itthon tejünk? – kérdezi tele szájjal. Ránevetek,
odamegyek a hatalmas hűtőszekrényhez, és előveszek egy
doboz biotejet, öntök neki egy pohárral. Figyelem, ahogy Colton
megeszik két nagy tányér makarónit, és ragaszkodik hozzá,
hogy csatlakozzam. Egymás mellett ülünk a pultnál, tömjük
magunkba a nyúlós-ragacsos sajtot és a tésztát. Ami azt illeti,
nem is rossz, és ettől megkönnyebbülök. Bár igazság szerint a
reakciója az, amitől repes a szívem.
Azonnal jobb a kedve, és úgy tűnik, elillant belőle a stressz,
bármi okozta is.
– Hogy mennek a dolgok Kylie-val? Azt mondja, az isten
küldött téged.
– Jól. Kylie kedves lány, a munka pedig pontosan az, amit
kerestem – segít kiszabadulni a házból.
 – Akkor jó. – Colton újabb falatot tesz a szájába,
szemlátomást elégedett a válaszommal.
– Még tejet? – kérdezem, mivel majdnem üres a pohara.
Egy pillanatra elgondolkodik.
– Ami azt illeti… milyen bor illik a sajtos makarónihoz? A
Pinot Grigio?
Bólintok.
– Persze, ha gondolod.
Felkelnék, de a keze a könyököm megállít.
– Maradj csak! Majd én.
Lepillantok a tálra, amelyet jórészt kiürítettünk, ráteszem a
fedőt, aztán berakom a hűtőbe.
Colton egy pillanat múlva visszatér két pohár borral a
kezében, és az egyiket felém nyújtja.
– Köszönöm a vacsorát – mondja ünnepélyes hangon, és
közben a szemembe néz.
Biccentek, találkozik a tekintetünk, miközben belekortyolok
a borba. Mmm. Colton Drake, bor és fincsi házias koszt. Teljes a
napom.
Betesszük a tányérunkat a mosogatóba, és kimegyünk a
dolgozószobából nyíló teraszra, letelepszünk a nyugágyakba,
hogy szopogassuk a borunkat. A bor és a hullámok hangja
perceken belül megnyugtat.
– Mit csináljunk most?
Nem akartam ilyen érzéki hangon megszólalni, de sötét
tekintete az enyémbe mélyed, és összerándul az ölem. Atyám!
Újszerű és nyugtalanító érzés magamon érezni éhes tekintetét.
– Gyere ide!
 Felállok a székből, és megteszem a köztünk lévő pár lépésnyi
távolságot, amíg végül ott állok közvetlenül előtte. Vadul ver a
szívem, érzéki tekintete láttán eltűnődöm, vajon a mai lesz-e az a
bizonyos éjszaka. Míg korábban pusztán kíváncsi voltam, most
majd belehalok, hogy megtudjam, milyen érzés lesz, amikor
végre a magáévá tesz. Bármilyen furán is hangzik, már alig
várom. Hogy átöleljen az erős karjaival, az ajkamon érezzem telt
ajkait, és végre megértsem, mi az a nagy felhajtás a szex körül…
beleborzongok a gondolatba.
– Fázol?
Colton az ujja hegyével végigsimít a felső karomon.
Megrázom a fejem. A gerincemen végigfutó remegésnek
semmi köze a hőmérséklethez.
– Ami a múltkor történt… – elhallgat, a nyelve lustán
végigsimít az alsó ajkán, miközben izzó tekintetét nem veszi le
rólam – oké volt a részedről?
Nagyot nyelek, hogy eltűnjön a hatalmas gombóc a
torkomból. Borzasztó kínosan kellene éreznem magam, amiért
rajtakapott, hogy a zuhanyzóban maszturbálok.
Ám semmiféle szégyent nem érzek. Felszabadultnak érzem
magam. És a reakciója, az, hogy levetkőzött és csatlakozott
hozzám, ahogy kemény farka meredezve és büszkén a testemhez
nyomódott, azt bizonyította, hogy ő is ugyanúgy érzett. Volt
ebben valami nagyon megnyugtató. És a tudat, hogy tisztában
volt vele, hogyan okozzon több kéjt nekem, mint én magam? Ez
volt a hab az átkozottul csodás tortán.
– I-igen – felelem, és felpislogok rá.
 Felnyúl, és végigsimít a hüvelykujjával az alsó ajkamon,
aztán megfogja a tarkómat, és közelebb húzza magához a
fejemet.
– Jó kislány. – Közelebb hajol, két kézzel megragadja
meztelen térdhajlatomat. – Vedd le a bugyidat – suttogja.
– Itt?
Nem lehet ugyan belátni a teraszra, de akkor is odakinn
vagyunk.
Nem felel, csak mélyen a szemembe néz. Nyilvánvalóan
nincs helye vitának.
Az egyik csinos kis nyári ruha van rajtam, Martával vettük
az első itt töltött hetem alatt, és csípősnek érzem a hűvös éjszakai
levegőt, amikor benyúlok a ruha alá, és letolom a bugyimat a
lábamon. Lecsúszik a bokámhoz, és kilépek belőle, pimasz
vigyorral odanyújtom Coltonnak a tengerészkék selyemdarabot.
Fogalmam sincs, hogy mit akar, de a keze felsiklik a combom
belsején, eltolja a ruhát az útból. Az ujjai meztelen bőrömet
simogatják. A gyantázás után ugyan már kinőtt a szőröm, de
azóta is borotválom magam, mert élvezem, milyen puha és
érzékeny így a bőröm.
A szemembe néz, közben gyengéden tovább simogat. Érzem,
hogy egyre nedvesebb vagyok, és az endorfin elárasztja a
testemet. Vajon a múltkori csupán egyszeri alkalom volt, vagy
ismét képes leszek feljutni a csúcsra? Istenem, nagyon
szeretném. Közelebb nyomom hozzá a csípőmet, hogy
könnyebben elérjen, mire Colton szája széle mosolyra rándul.
– Gyere ide!
 Megfogja a kezemet, és lesegít az ölébe. Lábaimat szélesre
tártam, és meztelen puncim elég közel van, hogy lenyúljon, és
elkezdjen ismét masszírozni. A másik kezével megfogja a
tarkómat, és lehúz magához, megcsókol. Lágyak, teltek és
követelőzők az ajkai.
Gyorsan átveszi az irányítást a csók felett, a nyelve
hipnotikus ütemben simogatja az enyémet. Az egész testem
reagál, közelebb nyomódik hozzá a csípőm, beletúrok a hajába.
Colton olvas a testem reakcióiból, gyorsít a tempón, addig
köröz és masszírozza a csiklómat, míg teljesen át nem
nedvesedem, és a csúcs közelébe érek. Elönt a vágy, hogy
megérintsem. Kettőnk közé nyúlok, kioldom az övét, és
majdnem feltépem a nadrágját, hogy elérjem a célomat. Kéjesen
felmordul, mihelyt a kezeimben tartom vastag, meleg farkát.
Pumpálom a markomban, imádom, ahogy a csókjai egyre
kétségbeesettebbek lesznek, ahogy együtt közeledünk az
orgazmushoz.
A ruha alatt megmarkolja a seggemet, közelebb ránt
magához, míg végül forró hímtagja az ölemnek nyomódik.
Közelebb csúszom hozzá, nekidörgölőzöm. Az ujjai a húsomba
marnak, ahogy megszakítja a csókot, a szeme veszélyesen
megcsillan.
Fel-le csúszkálok a farkán, síkos bőröm olyan érzékeny, hogy
érzek minden egyes dudort és eret, ahogy lovagolok rajta. Azon
tűnődöm, vajon milyen érzés lenne magamban érezni…
– Óvatosan – mordul fel, reszelős a hangja. Sötéten csillog a
szeme félig lehunyt szemhéja mögött, mintha fuldokolna a
gyönyörtől.
 Nem törődöm a figyelmeztetéssel, felemelkedek, aztán
visszaereszkedek rá ismét, képtelen vagyok abbahagyni. Túl sok,
ahogy kemény farka érzékeny csiklómhoz dörzsölődik. A kéj
apró kiáltásai szakítják meg a csendet, és egyre gyorsabban
mozgok, a farkának dörgölőzöm, kergetem az orgazmust,
amelyre olyan kétségbeesett szükségem van.
Colton figyeli, ahogy mozgok rajta, még mindig a fenekem
markolja. Annyira jó érzés. Azon tűnődöm, milyen lenne, ha
hagynám, hogy végre belém hatoljon… Összerándul a testem, és
a nevét kiáltom, nedves sugárban ráélvezek.
Kinyitom a szemem, mikor földrengető orgazmusom köde
végre eloszlik, és a szemébe nézek. Összeszorítja a fogait, és
dühösnek látszik.
– Én… Sajnálom.
Felpattanok az öléből, és eltántorgok onnan, mert félek, hogy
valamit rosszul csináltam.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Colton

A dolgozószobámban kapom el Sophie csuklóját, és magam

felé fordítom. Kipirult az arca, és kapkodva szedi a levegőt, még
mindig próbál magához térni az orgazmus után. Nem úszhatja
meg annyival, hogy felizgat, meglovagolja a farkamat, míg
kielégül, aztán egyszerűen csak eltűnik. Nincs izgatóbb egy
magabiztos lánynál, aki elveszi, amit akar, de ez nem így
működik.
– Azt már nem, édeském – mordulok fel.
Beszívja a fogai közé az alsó ajkát. Lüktet a farkam,
emlékeztetve kellemetlen állapotára. Még mindig be van borítva
Sophie nedvességével, és most látni akarom, ahogy térdre hullik,
és lenyalogatja róla.
– Van egyáltalán fogalmad arról, hogy milyen közel voltam?
Hogy milyen könnyedén felemelhettelek volna, és
belecsúszhattam volna a forró kis pinádba?
Felsikkant meglepetésében.
 A ruhája alá nyúlok, és bedugom két ujjamat selymes
hüvelyébe. Elkerekedik a szeme, belém csimpaszkodik, ahogy
pumpálok az ujjaimmal.
– És az a dolgom, hogy gondoskodjam róla, hogy ez a szűk
kis punci készen álljon rám. Igaz? – Visszahúzom az ujjaimat, és
lenyúlok, megmarkolom a farkamat, és simogatni kezdem
magam Sophie nedvességét használva síkosítóként. – Válaszolj!
– I-igen – hebegi, miközben lepillant a bemutatóra, amit
tartok neki.
– Fájdalmat okozhattam volna neked. Vérezhettél volna. Ezt
pedig nem akarjuk, igaz?
Nem felel. Lángoló tekintetét ismét felém fordítja néma
kihívásként.
Mi a fasz?
Sajognak a golyóim a vágytól, hogy benne legyek, de nem
tehetem. Addig nem fogom megtenni, míg nem zárom le a
múltamat Stellával. Minél közelebb kerülök Sophie-hoz, minél
többet tudok meg róla, annál kevésbé akarok fájdalmat okozni
neki. Azért hoztam ide, hogy szórakoztasson, és kieresszem a
gőzt, de menet közben valahogy megváltozott minden. Már az
első reggeltől kezdve, amikor Pace buja érdeklődéssel
végignézett Sophie-n. Azonnal elköteleződtem. Mellette. Kettőnk
mellett.
– A válasz nem, Sophie. Nem akarlak bántani – préselem ki
magamból a szavakat.
Mély lélegzetet vesz.
– Nem az lenne a szexrabszolga dolga, hogy, nem is tudom,
szexeljen a gazdájával?
 Fizikai fájdalmat kelt bennem a vágy, hogy a magamévá
tegyem, de nyugalmat kényszerítek magamra.
– Ennyire odavagy érte, mi?
Az ujjam nedves hegyét végighúzom az alsó ajkán, és érzem,
ahogy levegő után kap.
– Azzal a szándékkal vettél meg, hogy valamit kapj cserébe.
Lehet, hogy bolondnak tartasz, de azt hittem, így működnek a
dolgok – vágja oda kihívóan.
– Akkor tisztázzunk valamit. Nem akarok szexrabszolgát.
Társaságot akarok. Szeretőt. Lehet, hogy szerinted maradi
vagyok, de nem szeretem a rabszolga kifejezést.
Fizettem azért, hogy Sophie itt legyen, de nem az akarata
ellenére tartom itt.
– Szeretőt? – kérdez vissza felvont szemöldökkel.
– Illik rád. Te vagy az én mocskos kis titkom – egy kitartott
nő – emlékeztetem, miközben a fenekét simogatom, és figyelem,
ahogy az ér egyre hevesebben lüktet a nyakában. Nem
hagyhatom, hogy megkérdőjelezze a szándékaimat. Az
indokaim túlságosan elbaszottak voltak a kezdetektől fogva még
a saját szememben is, ahhoz meg főleg, hogy bevalljam őket
neki. És mivel nem vagyok hajlandó hagyni, hogy Stella még
valamit elcsesszen az életemben, azt terveztem, hogy először őt
rendezem le, és csak utána teszem majd Sophie-t a magamévá.
– Vedd le a ruhád!
Még mindig figyeli, ahogy simogatom magam, így eltelik
egy perc, mire reagál – felkapja a tekintetét, lenyúl, hogy
felhúzza és levegye magáról a ruhát.
 Ugyanazt a halványkék selyem melltartót viseli, amire az
első éjszakáról emlékszem, szó nélkül kikapcsolja, hagyja, hogy a
padlóra essen.
Lenézek a markomban tartott farkamra, aztán vissza Sophie
szájára. Kecsesen térdre ereszkedik a lábam előtt, és mohón a
szájába vesz.
Bassza meg.
Villámcsapásként fut végig rajtam a kéj meleg szájának
édességétől, ahogy megnyalja a farkam végét. Összerántom a
hasizmaimat, és beletúrok a hajába, az ajkai közé préselem
magam. Végig a szemembe néz, ahogy egyre mélyebbre szív
magába, hagyja, hadd diktáljam a tempót. Lusta ütemben
lökdösöm előre a csípőmet, el akarom nyújtani a dolgot,
ameddig csak lehet. Megmarkolja a golyóimat, masszírozza őket,
és meglepetten felnyögök, amikor egy kicsit megrángatja őket. A
francba. Nagyon ügyes ez a lány.
– Simogass! – lehelem, és Sophie engedelmeskedik, az egyik
kezével megfogja a farkam tövét, és a szopás ritmusára
pumpálni kezdi. Tökéletes az ütem. A farkam csillog a nyálától,
és a dupla izgatás elég ahhoz, hogy túl gyorsan elérjem a
csúcsot, megtámasztom hát magam az íróasztalomon, amikor
megfeszül az egész testem.
– Soph… – suttogom figyelmeztetésképpen. Erősebben kezd
szopni, beszívja az arcát, a fejem pedig hátrahanyatlik, miközben
a szájába ürítem magam.
Lenyel minden egyes cseppet, mint egy igazi bajnok, és nem
tudom megállni, hogy le ne hajoljak, és megcsókoljam ügyes kis
száját.
 – Ez kibaszottul csodás volt.
– Örülök, hogy élvezted.
Talpra segítem, és megcsókolom a nyakát, az állát, az orra
hegyét.
– Az nem kifejezés.
Hozzám bújik, a karjaimban tartom. Ez a közelség nagyon
hiányzott. Stella soha nem volt meleg és ölelkezős típus, az
anyukámat pedig tizenkét éves koromban elveszítettem.
Idétlenül hangzik, de vágytam egy lágy női test gyengéd
érintésére és melegségére. A szó legszorosabb értelmében vett
intimitás átkozottul régen hiányzik az életemből. Jó érzés
egyszerűen csak a karomban tartani őt.
– Főztél nekem – mormogom a nyakába, ahogy eszembe jut,
hogyan kezdődött az esténk.
– Próbáltam segíteni – suttogja.
Hirtelen elönt a gyengédség, és még erősebben magamhoz
ölelem, szorosan átfogom a karjaimmal.
– Köszönöm a makarónit.
Megpuszilom a homlokát, és rádöbbenek, hogy jó nagy
szarban vagyok.
 Sophie

M EGMOSOM AZ arcom és a fogam, aztán egy szál bugyiban

elindulok az ágy felé. Lehet, hogy őrült vagyok, de élvezem a

tudatot, hogy Colton ugyan vágyik rám, mégsem fog csinálni
egyelőre semmit – valami ok miatt.
De ahelyett, hogy engem figyelne az ágyból, ahogy vártam,
Colton a telefonjára mered.
A homlokát ráncolja. És nem értem, mi okozta a
hangulatváltozását azok után, hogy ekkorát élvezett.
– Mi a baj? – kérdezem, miközben bebújok melléje az ágyba.
Leteszi a telefonját, és rám néz.
– Esnek a részvényeim – feleli.
Hazudik. Nem a tőzsdei árfolyamokat ellenőrizte. Mielőtt
elsötétedett a kijelző az okostelefonján, láttam, hogy SMS-ezett
valakivel, repdestek az ujjai a betűk felett, ahogy egyre dühösebb
lett.
Annyiban hagyom a dolgot. Bárki volt is az, Colton nem akar
róla beszélni velem, és nem áll szándékomban mindent
tönkretenni, miután ilyen jól haladunk. Természetesen nem
tagadhatom, hogy kíváncsi vagyok a múltjára, de egyelőre meg
kell elégednem ezekkel az információmorzsákkal, amiket
hajlandó megosztani velem.
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Colton

N EW YORKBA kell mennem elintézni pár dolgot – közlöm Pace-

szel edzés közben.

Ellépek a fekvenyomó padtól, és megtörlöm a homlokomat a
törülközőmmel. Pace elfoglalja a helyemet és megmarkolja a
rudat, zavarodottság sugárzik az arcáról.
– Mondd, hogy nem Stellával találkozol!
– Mind a ketten tudjuk, hogy le kell rendeznem ezt a dolgot
kettőnk között. Kibaszott régóta tart már.
– Rossz ötlet, Colton. Soha nem bírtad visszafogni magad,
amikor róla volt szó. Nem akarom, hogy ismét belekeveredj
valamibe, amiből olyan nehéz volt kimásznod.
Egy dologban téved: soha nem másztam ki belőle.
– Pontosan ezért kell odautaznom, esküszöm. Hogy lezárjam
az egészet. Egyszer és mindenkorra.
A hátára fekszik, odanyújtom neki a súlyt. Tizenötször
kinyomja, közben lassan, egyenletesen lélegzik.
– És hányszor hallottam már ugyanezt az elmúlt egy évben?
 Igaza van. Hagytam, hogy Stella szórakozzon velem,
visszacsalogasson magához, de ezúttal másképp lesz. Most már
Sophie az életem része. Lehet, hogy ez önmagában nem túl sok,
de van némi esélyem egy gyönyörű, édes lánnyal. És az átkozott
erkölcsi érzékem nem fogja engedni, hogy tovább lépjek vele,
amíg nem szabadulok meg attól a bestiától.
Áttérünk a guggolásra, de Pace még mindig kíváncsian
méreget.
– Magaddal viszed Sophie-t?
– A francba, dehogy. Semmit sem tud rólam és Stelláról, és
azt akarom, hogy ez így is maradjon. Éppen meg akartalak kérni
arra, hogy ugorj majd be hozzánk, tartsd rajta a szemed.
– Nem mered egyedül hagyni a házadban, mi?
– Dehogy, nem erről van szó, csak nem akarom, hogy
unatkozzon.
Sophie ugyan most Kylie-val dolgozik, de tapasztalatból
tudom, milyen nehezek az esték egyedül abban a nagy házban.
– Ne aggódj, főnök! – Pace rám vigyorog, azzal az idétlen
mosollyal, amiből azonnal tudom, miféleképpen tervezi
szórakoztatni Sophie-t. Legszívesebben orrba nyomnám.
Krisztusom, észhez kell térnem.
 TIZENHATODIK FEJEZET

Sophie

C OLTON TÖBBSZÖR nem tett említést a New York-i útról, és

majdnem el is felejtkeztem az egészről. De amikor aznap este

belépünk a hálószobába, egyenesen a gardróbszobába megy,
kivesz egy bőr sporttáskát az egyik fiókból, és elkezd bedobálni
pár ruhadarabot.
– Csomagolsz? – kérdezem, miközben követem.
A gardróbszoba egyik fele tele van az új ruháimmal,
farmereimmel és felsőimmel. Az a magányos kombiné még
mindig ott lóg az egyik akasztón, és még mindig nem tudom, ki
lehet a gazdája.
– Aha. Nem halaszthatom tovább a Nem York-i utat. Reggel
indulok.
Bólintok, eszembe jut, vajon elhív-e magával, de nem teszi.
– Csak egyetlen éjszakáról van szó – szólal meg, mintha
olvasna a gondolataimban. – És megkértem Pace-t, hogy jöjjön
át, és nézze meg, jól vagy-e.
– Oké – mormogom. Egy egész nap és éjszaka úgy, hogy nem
is várhatom a Coltonnal töltött időt? Meg fogok bolondulni
egyedül ebben a nagy házban, még akkor is, ha Pace beugrik.
Egy terv körvonalazódik a fejemben. – Azt hiszem, felhívom
Martát, és megkérdezem, mit szólna egy csajos estéhez.
Elsétálok, otthagyom a gardróbszobában Coltont, aki leesett
állal néz utánam.

– Nyalóka vagy? Mert el akarlak szopogatni. – Csücsörítek,

szopást imitálok. Cigányútra megy a bor, Marta hangosan
fuldokolni kezd.
Be vagyunk rúgva, és azt gyakoroljuk, hogyan szedjük fel a
pasikat. A második palack bor után rátérünk a mocskosabb
témákra – azzal kezdődött, hogy Marta panaszkodott a szexuális
élet hiányáról.
– Ó, eszembe jutott egy jó! – Talpra kecmereg, és kidülleszti a
mellét. – Ha a postán dolgoznék, ellenőrizhetném a csomagodat?
Kirobban belőlem a nevetés. Marta elégedetten mosolyog.
Nem akarom lelombozni azzal, hogy életemben nem hallottam
még ilyen idétlen próbálkozást.
– Ez működhet. – Bólintok.
Lerogy mellém a kanapéra, és megragadja a borospalackot,
hogy töltsön még magának. Felhúzott szemöldökkel felém
fordul, és az orrom alá tolja az üveget.
– Kérsz?
Lepillantok félig teli poharamra, és megrázom a fejem. Jobb
lesz, ha lassítok. Még csak nyolc óra van, de már teljesen
eláztam.
 – De most komolyan, miért olyan nehéz férfiakkal
ismerkedni Los Angelesben? – panaszkodik, és maga alá húzza a
lábát.
Vállat vonok.
– Vonzó lány vagy, nem okozhat problémát, hogy felszedj
valakit.
A szemembe néz.
– És mi a helyzet veled?
– Mi a helyzet velem?
– Te és Colton. Mi van valójában köztetek?
Incselkedően húzogatja a szemöldökét.
Idegesen kuncogni kezdek.
– Semmi. Nincs semmi.
Felgyorsul a szívverésem már Colton nevének az említésére
is.
Marta a szemét forgatja.
– Hazug. Szóval, együtt vagytok?
Megrázom a fejem. Nem hinném. Nem tudom, hogyan
határozzam meg a kapcsolatunkat. A bizonytalan kezdet után
kialakult köztünk valami, csak éppen nem tudom, mi az.
Részemről valódi érzések kezdenek kibontakozni. Colton
célratörő, nagylelkű, átkozottul szexi és figyelmes. Még szép,
hogy kezdek belezúgni. De ő határozottan elzárkózik.
Amennyire tudom, akár járhat is valakivel közben. Bár azt nem
tudom, hogy mikor lenne rá ideje. A munkán, az edzéseken és a
velem töltött időn túl nem marad szabadideje.
Marta még mindig nem veszi le rólam a szemét, figyeli a
reakciómat.
 – Nem tudok mit mondani. Őszintén fogalmam sincs,
hogyan érez irántam.
– Lefeküdtél vele? – kérdezi immár halkabban.
És te? Szeretnék visszakérdezni.
– Nem – vallom be.
Marta az ajkába harap.
– Hm. Ez érdekes.
Szeretném megkérdezni, mi ebben az érdekes, de ehelyett
úgy döntök, mégis töltök magamnak még bort. Megszólal a
csengő, és Marta felpattan a kanapéról.
– Majd én kinyitom!
Marta pillanatokkal később visszasétál a nappaliba Pace-szel
a sarkában.
– Nézd csak, ki van itt!
El is felejtettem, hogy Colton említette, átküldi Pace-t
ellenőrizni, minden rendben van-e. Pace végignéz a
dohányzóasztalon, ahol a borospalackok sorakoznak,
nyilvánvaló jeleként annak, épp mit művelünk.
– Csatlakozol? – vigyorgok fel rá.
Felkapja a két üres üveget az asztalról, és pajkosan
elvigyorodik.
– Rossz kislányok.
– Kicsoda, mi? – rebegteti a pilláit Marta.
– Nem kérek, kösz. Csak azért jöttem, hogy ellenőrizzem,
hölgyeim, miben mesterkednek, amíg a főnök távol van.
– Jó kislányok vagyunk. Csak arról beszélgetünk, miért olyan
nehéz rendes pasit találni. Komolyan, mit kell tennie egy
lánynak ebben a városban, hogy lefektessék? – panaszkodik
Marta, és belekortyol a borába.
Jókedvűen csillog Pace szeme, és a szája arra a jellemző
mosolyra görbül.
– Lássuk, tudok-e esetleg segíteni.
Marta a szemét forgatja.
– Colton kiherélne, ha hozzám érnél, és ezzel mindketten
tisztában vagyunk.
Lehervad a mosoly Pace arcáról.
– Ez igaz.
Eltűnődöm, vajon ez mit jelent, de korogni kezd a gyomrom,
ami eszembe juttatja, hogy kihagytuk a vacsorát az alkohol
kedvéért. Elindulok a konyhába, felkapok egy maréknyi kekszet
és perecet, és rágcsálni kezdem, ahogy visszaindulok a
nappaliba, ahol Pace és Marta halk, fojtott hangon beszélget.
Érzem, hogy megváltozott az este hangulata, csak arról nincs
fogalmam sem, hogy miért.
– Igazi seggfej, ha ezt eltitkolja előle – mondja Marta.
– Próbálja rendezni a dolgot, nem sürgethetjük, hagynunk
kell, hogy úgy csinálja, ahogy akarja – emlékezteti őt Pace
határozott hangon.
A keksz ropogása a számban felkelti a figyelmüket, és a
beszélgetésük azonnal abbamarad.
– Coltonról beszéltek? – kérdezem, miközben lenyelem a
száraz kekszmorzsát. Nyilvánvalóan így van, csak kíváncsi
vagyok, hogy őszintén felelnek-e, vagy megpróbálnak hazudni
nekem.
Némán összenéznek.
 Levetem magam a kanapéra velük szemben, belenézek Pace
aggodalmas szemébe.
– Miért nem tetszem neki?
A szavak kibuggyannak belőlem, mielőtt
megakadályozhatnám. Talán több bort ittam, mint gondoltam.
– Tudom, hogy tetszel neki – feleli Pace, és minden egyes
szavából árad a meggyőződés.
– Honnan? – bököm ki.
– Mert végre hajlandó eltakarítani a szart, amit évekkel
ezelőtt kellett volna.
– Pace… – szól rá Marta figyelmeztetően.
– Nyugi. Nem fogok többet elárulni. Ráadásul te is tudod,
hogy igazam van – feleli Pace.
Azt kívánom, bárcsak ne ittam volna ennyit, bárcsak elég
tiszta lenne a fejem ahhoz, hogy összerakjam a kirakós
darabkáit.
– Gyertek, elmegyünk bulizni! Ma este hivatalosan kezdetét
veszi a pasivadász akció – mindkettőnk számára – közli Marta,
és felpattan a kanapéról. – Pace elvisz minket bulizni, nem igaz?
Pace összeráncolja a homlokát, de biccent.
– Vigyázok rá, hogy biztonságban legyetek.
Követem Martát az emeletre, Colion hálószobájába.
Egyenesen a gardróbszobába megy, és válogatni kezd a
ruhák között. Nagyon, nagyon régen nem buliztam már, de a
korombeliek mind ezt csinálják, nem igaz?
Marta egyenesen a gardróbszobában átöltözik egy farmer
miniszoknyába és egy nyakpántos felsőbe. Mivel tudom, hogy
Pace a szomszéd szobában ül a fotelben, beviszem a
fürdőszobába a fekete ingruhát, hogy átöltözzek. Annyira sok
bort azért nem ittam.
Marta az ágyhoz lép, és lehuppan rá.
– Istenem, már el is felejtettem, milyen kényelmes ez az ágy.
Szent szar. – Bebújik a párnák közé. – Olyan, mintha a
mennyország hányt volna egyet, és ez az ágy lenne a
végeredmény.
Szeretném megkérdezni tőle, mikor feküdt ebben az ágyban,
de nem teszem. Lehet, hogy én Coltonhoz tartozom, de ő nem az
enyém. És nem akarok senkit sem elképzelni magunkon kívül
ebben az ágyban. Visszamegyek a fürdőszobába készülődni,
hogy elrejtsem a vívódásomat.
A tükörből egy lány néz rám vissza széles, kíváncsi
szemekkel és nyílt szívvel. Veszélyes kombináció. Nem volt az
egyezség része, hogy beleszeressek a férfiba, aki megvásárolt.
Hogyan lehettem ennyire naiv? Még le sem feküdt velem, és
máris túl mélyek az érzelmeim iránta. Egy aprócska gondolat
ötlik fel a fejemben. Talán azért nem feküdt még le veled, mert
valóban kedvel téged.
Nem akarom, hogy elragadjon ez a gondolat, gyorsan
felveszem a ruhát, a holmimat ott hagyom egy kupacban a
padlón, és megigazítom barna hajamat a tükör előtt. Az arcom
rózsaszínűre pirult a bortól, de az ajkaim halványnak látszanak
mellette. Eltűnődöm, vajon van-e Martánál ajakfény, kérhetnék-e
tőle.
– Marta? – Kilépek a fürdőszobából, és kinyújtózva találom
az ágyon, mélyen alszik.
Pace felnéz rám a fotelból.
 – Azt hiszem, számára véget ért az este.
Marta halkan felhorkant, és összegömbölyödik az oldalán.
Vállat vonok.
– Nem baj. – Egyáltalán nem bánom, ha pizsibe bújhatok, és
letelepedhetek a kanapéra a tévé távirányítójával. – Kösz, hogy
átugrottál – mondom Pace-nek.
– Nincs mit. – Feláll. – Az igazság az, hogy át akartam jönni,
hogy megnézzem, mi van veled. Kezdtem aggódni miattad.
Colton elzárva tart téged, mint egy szexrabszolgát.
Ég az arcom, de kierőltetek magamból egy nevetést. Pace
nem tudja – nem tudhatja, emlékeztetem magam. – Jól vagyok.
Nem kell aggódnod.
– Kedvel téged, tudod.
Bólintok. Hinni akarom, hogy így van. Őrület, hogy Colton
mennyire hiányzik. Túl nagy a ház, élettelennek és üresnek tűnik
nélküle.
Indulok, hogy kikísérjem Pace-t, de megállít.
– Majd én bezárok magam után.
– Kösz.
Mielőtt a hálószoba ajtajához érne, hirtelen felém fordul.
– Csak, hogy tudd, Colion soha nem csalna meg. Ha szeret,
akkor teljes szívvel szeret, túl sok esélyt ad, és a végtelenségig
kedves és nagylelkű. Vigyázz vele!
Leveszem a ruhát, és még mindig Pace szavai
visszhangoznak a fülemben. Magamra kapom Colton egyik
pólóját. Már hozzászoktam, hogy vele alszom, hogy körbefog a
melegsége, de ma este meg kell elégednem az illatával.
 Szerencsére az ágy elég nagy, szinte észre sem veszem
Martát összegömbölyödve a másik végén.
Éppen magával ragadna az álom, amikor pittyen egyet a
mobilom, jelezve, hogy üzenetem érkezett.

Colton: Ébren vagy?

Boldog vigyorra húzódik a szám széle, és válasz helyett

felhívom, alig várom, hogy halljam mély, morajló hangját.
Bebújok a takaró alá, hogy ne ébresszem fel Martát.
– Halló?
– Szia – köszöntöm.
– Szia, édeském. Hogy sikerült a csajos este?
Még a vártnál is jobban megnyugtat, hogy hallom a csak
nekem fenntartott becenevet és morgó hangját. Az alvó Martára
pillantok.
– Vicces volt. Hogy… mennek nálad a dolgok?
– Eh. Ahogy vártam, de remélem, hogy hamarosan mindent
sikerül elrendezni, és végre magam mögött tudhatom az egészet.
Utálom, hogy nem tudom, miről beszél.
– Elmondod nekem…?
– Még nem. De bízz bennem, oké?
Bólintok, mielőtt rádöbbennék, hogy nem láthat engem.
– Oké. – Az a vicc, hogy tényleg bízom benne. Eddig még
nem adott rá okot, hogy ne tegyem. – Hazajössz holnap?
– Még egy napot maradnom kell – feleli, komor a hangja.
Ó! Holnap vasárnap. Miféle üzleti ügyet lehet intézni
vasárnap? – Munkaügy vagy személyes?
 – Sophie… – halkan felnyög. – Bárcsak elmagyarázhatnám
neked az egészet, de nem akarom, hogy megutálj.
– Soha nem tudnálak utálni.
– Esküszöl?
Ásítok, képtelen vagyok tovább elfojtani.
– Aha.
Felkuncog, amitől bizseregni kezd a testem.
– Aludj, édes kislány. Hétfőn találkozunk.
– Oké.
Kényelmesen elhelyezkedek a párnán, utálom, hogy még egy
napot ki kell bírnom úgy, hogy erős karjait nem érezhetem
magam körül.
 TIZENHETEDIK FEJEZET

Colton

T ELJES KUDARC volt az egész utazás. Csak most döbbentem rá,

hogy éveket vesztegettem el az életemből valakire, aki nem érte

meg az időmet, és egyetlen hétvége a társaságában átkozottul
semmit sem oldott meg. Nem is tudom, miből gondoltam, hogy
nem így lesz.
Egy olyan nővel az életemben, mint Sophie – aki kedves,
nagylelkű és tiszta – még valamire kinyílt a szemem. Az, ami
Stella és köztem volt, soha nem volt az a mély, lélekemelő
kapcsolat, amire vágytam. De valami azt súgta nekem, hogy
Sophie-ban végre megtaláltam azt, akit kerestem. Elárverezte a
szüzességét, hogy megmentse a testvérét. Ki csinál ilyesmit?
Sophie különleges és olyan sok szempontból csodálatos. És most
alig várom, hogy hazaérjek hozzá.
Vajon a fura gazda/rabszolga kezdet ellenére van esélyünk
valami igazira?
Mikor a gépem végre leszáll, a motoromra erősítem a
sporttáska szíját, és kilövök, akár egy puskagolyó. Semmi más
nem jár a fejemben, mint kitörölni az agyamból a katasztrofális
hétvége emlékét, és a kezem közé kaparintani Sophie meleg,
rugalmas testét.
Miközben a motor végigdübörög az autópályán,
tűzviharként árad szét a testemben a vágy, hogy lássam Sophie-
t, és a közelében legyek. El sem tudtam volna képzelni, hogy
ilyen mély hatással lesz rám, ha két éjszakát egyedül töltök,
miután oly sokat aludtam végig meleg testéhez bújva. De így
van. A fivéreim azt mondanák erre, hogy kezdek elpuhulni – és
igazuk is lenne –, de nem érdekel.
Átrohanok az előszobán, benézek a konyhába és a nappaliba,
hogy megtaláljam Sophie-t. A földszinten nincs senki a
személyzeten kívül, felrohanok az emeletre, kettesével szedem a
lépcsőket, berontok a hálószobába, mert rájövök, hogy ez a
legvalószínűbb hely, ahol megtalálom.
Üres.
Ugyanez a helyzet a hálóból nyíló fürdőszobával. Nincs ott.
Felhívom Kylie-t, aki közli, hogy Sophie ma nem dolgozik.
Mi a fasz?
Marta a következő, akit hívok. Nem válaszol. Mindenki
egyszerre tűnt el a föld színéről?
Képtelen vagyok kordában tartani az egész testemet átjáró
aggodalmat, magamra kapok hát egy fürdőnadrágot, és úgy
döntök, hogy úszom pár hosszt, hogy elégessem a fölösleges
energiáimat, amíg Sophie-ra várok.
A medence felé tartva összefutok Beth-szel, aki megerősíti,
hogy ma még nem is látta Sophie-t.
Hetvenkét hosszal később a testem fáradt, de a gondolataim
száguldanak tovább. Kimászom a medencéből, nedves nyomot
hagyok magam után, és belezuhanok az egyik napozóágyba,
hogy megvárjam Sophie-t. Valamikor csak haza kell jönnie, nem
igaz? Hacsak közben rá nem jött, és… Nem. Legalább esélyt
adna nekem, hogy mindent megmagyarázzak. Hinnem kell
ebben.
Amikor valamivel később kinyitom a szemem, Sophie
fölöttem áll, hosszú haja hullámokban omlik a mellkasomra.
– Colton? Ébredj fel! Le fogsz égni.
Pislogok párat, az erős délutáni napfénytől foltok táncolnak a
szemem előtt.
 Sophie

C OLTON FELNÉZ rám, pislog, hogy kitisztuljon a látása. Nedves

a fürdőnadrágja, a bőre aránylik. Nem vártam, hogy a nap kellős

közepén itthon legyen, úgy gondoltam, hogy a repülőtérről az
irodába megy, miután visszatért New Yorkból. Ehelyett
egyenesen hazajött. A gondolattól kellemesen bizseregni kezd
valami a mellkasomban. Legszívesebben a karjaiba ugranék, de
még mindig csak bámul rám, és a szája lefelé görbül.
Úgy néz ki, mint aki poklokon ment keresztül.
– Mi a baj? – kérdezem.
Felül, és megdörzsöli az arcát.
– Hol jártál?
– Vásárolni voltam Martával.
A reklámszatyrokra bökök, amelyeket a terasz üvegajtaja
mellett hagytam.
Feláll, a derekára köti a törülközőt, és elviharzik.
– Colton? – Követem a házba. – Mi a baj? Rendben telt az
utad?
 Ahhoz képest, hogy abszolút semmit sem árult el, hamisan
csengenek a kérdéseim. Utálom ezt.
– Rendben.
Háttal áll nekem, és a vállára teszem a kezem, gyengéden
masszírozni kezdem a feszülő izmokat.
– Haragszol, amiért nem voltam itt?
– Szeretek hozzád hazajönni. – Vállat von.
Megkerülöm, hogy a szemébe tudjak nézni.
– Hiányoztam neked.
– Nem. Túl csöndes volt a ház. Üres.
– Itt van a személyzet. Hiányoztam neked.
– Ejthetnénk a témát?
Kemény a hangja, de a tekintete kutató és lágy. Ettől a
kombinációtól majd elolvadok.
Elfojtok egy mosolyt. Részegítő a tudat, hogy ugyanannyira
hiányoztam neki, ahogy ő nekem.
– Most már itthon vagyok. – Összekulcsolom az ujjainkat, és
a szája mosolyra húzódik, amelyet annyira szeretek látni az
arcán. – Szóval, mihez van kedved most, hogy visszatértél?
Átkarolja a derekamat, és magához húz.
– Gyere, ússzunk egyet!
A mosolyom beragyogja az egész arcomat. Colton olyan laza
és gondtalan – úgy döntök, hogy szeretem, amikor hétfőn lóg a
munkából.
– Akkor tartsunk medencebulit. Csak megyek, felveszem a
bikinimet.
Pajkos vigyorra húzódik a szája.
– Nem kell bikini. Senki sincs itt.
 A magas, zöldellő bokrok felé pillant, amelyek gyakorlatilag
falat alkotnak a birtok körül, elzárják a külvilág elől. De elfelejti,
hogy a személyzet itt van, és a padlótól plafonig érő ablakoknak
köszönhetően közvetlen kilátás nyílik a házból a medencére.
Nyitom a szám, hogy tiltakozzam, de Colton keze végigsiklik
a combjaimon, felemeli a nyári ruhám alját, és kivillan a fekete
tanga és a hozzá illő push-up melltartó.
A mellettünk álló székre hajítja a ruhát. – Hoppá.
Közelebb húz magához, meztelen, naptól meleg bőre
simogatja az enyémet, és lecsukódik a szemem.
Bátran hátranyúlok, kikapcsolom a melltartómat, hagyom,
hogy leessen a földre, és ebben a pillanatban érzem, hogy Colton
ujjai megragadják a bugyim szélét. A hüvelykujjaival a csípőmet
simogatja, és lejjebb csúsztatja a kezét, letolja a bugyit a
combomon, aztán hagyja leesni a bokámhoz.
Zavarnia kellene a tudatnak, hogy világos nappal meztelen
vagyok, de Colton sötét, mohó tekintetétől gyönyörűnek és
különlegesnek érzem magam. A keze felsiklik az oldalamon,
amitől a kinti hőség ellenére megborzongok.
– Gyere, vizezzük össze magunkat! – suttogja.
Colton megfogja a kezem, a feszített medence széléhez vezet,
és kézen fogva besétálunk a vízbe. A víz olyan meleg és
tökéletes, nem kell hozzászokni, ahogy elnyeli a bokámat, a
vádlimat és aztán a combomat. Bár a bikinim sem takar sokat,
meztelenül úszni egészen más. A víz nyalogatja a bőrömet,
felszabadító és békés érzés. Mikor a víz már Colton melléig,
nekem meg a vállamig ér, nekiszorít a medence falának, és
hozzám hajol, hogy megcsókoljon.
 A szája sürgetően mozog az enyémen, mintha kutatna
valami után, amit kétségbeesetten szeretne meglelni kettőnk
között. Lábujjhegyre állok, a nyaka köré fonom a karjaimat,
beletúrok nedves hajába.
Rádöbbenek, hogy többet jelentek Colton számára alkalmi
kefélésnél. És tetszik, hogy nem sietett, hagyott rá időt, hogy
megismerjen, megnyerte a bizalmamat, mielőtt a dolgok a
végsőkig jutottak volna, ahonnan már nincs visszatérés, bár
őrjítő volt a várakozás. Valahol menet közben függővé váltam a
melegséghez, amit feléleszt bennem, és többet akarok.
Bár nehéz, megszakítom a csókot, a homlokához támasztom
az enyémet.
– Nem dugtál meg. Valaki mással fekszel le?
Gyenge suttogás a hangom. De tudnom kell, mielőtt neki
adom magam. Teljesen beleestem Coltonba, és belehalnék, ha
kiderülne, hogy számára nem én vagyok az egyetlen.
Határozott a tekintete, amikor a szemembe néz.
– Nem. Nincs senki más. – Szemérmesen megcsókolja az
ajkamat. – Nem keféltem meg senkit már két éve.
Felszisszenek. Két éve? De miért?
– Cölibátust fogadtál? – viccelődöm.
– Valami olyasmi. – Komor az arca, megfeszül az álla, mintha
mondani akarna még valamit, de nem teszi.
– Ezen segíthetünk…
A szavak visszhangzanak a párás levegőben, és nem vesszük
le egymásról a szemünket.
Átfogom a derekát a lábammal, két keze lecsúszik a
fenekemre, olyan könnyedén tart, mintha súlytalan lennék a
vízben. Érzem az erekcióját a fürdőnadrágján keresztül, és
amikor hozzá dörgölőzöm, elégedett morgás tör fel a torka
mélyéről.
Előrenyomja a csípőjét, lassan ringatózik, őrjítő a nyomás a
csiklómon. Alig pár rövid hét telt el, és függővé váltam az
érintésétől.
– Tényleg ezt akarod, édeském? A farkamat a forró kis
puncidban?
Hihetetlenül jó érzés, amit csinál, és lecsukódik a szemem.
– I-igen – vallom be.
Colton ujjai rátalálnak meztelen ölemre, és finoman
simogatni kezd, egyik ujja fel-le siklik a selymes forróságon,
incselkedik, ismerkedik, ahogy mozog. A csiklóm körül köröz,
anélkül, hogy hozzáérne. Türelmetlenül nyöszörgök, mire
Colion harapdálni kezdi az alsó ajkamat, a szájába veszi és
megszívja.
– Meg akarlak ízlelni. Először a számmal és az ujjaimmal
akarlak megkefélni. Biztos akarok lenni benne, hogy készen állsz
rám.
Az ölemhez nyomja a farkát, és a nyakamba fúrja az arcát.
Imádom érezni, hogy ennyire akar engem.
Mindent elsöpör a vágy, hogy közelebb legyek hozzá, és
szorosabbra fonom a dereka körül a lábam, hogy még jobban
magamhoz húzzam. Nedves vagyok és készen állok már a
puszta gondolattól, hogy milyen könnyedén belém tudna siklani
a meleg vízben.
 Megfogom a vállát, mozgatom a csípőm, imádom érezni a
kemény farkát az ölemen, és hallani az apró nyögéseket,
amelyek kiszakadnak belőle, ahogy csókol.
Leveszem a lábam a derekáról, meztelen talpam a medence
aljára teszem, és elkezdem kioldozni az úszónadrágja madzagját.
Colton a kezemet figyeli, ahogy dolgozik a víz felszíne alatt.
Víztől csillogó napbarnított teste túlságosan hívogató.
Legszívesebben lenyalogatnék minden egyes cseppet a hasáról,
de pillanatnyilag az a célom, hogy a kezembe fogjam a gyönyörű
farkát.
Vadul zakatol a szívem, amikor rádöbbenek, hogy eljött
végre az idő. Ezúttal nem állít majd le.
Hirtelen ráébredek, hogy valami más köti le a figyelmét, és
követem a tekintetét a házba vezető üvegajtóhoz. Beth a nyitott
ajtóban áll, és minket néz.
Jesszusom, ez nagyon kínos.
– Mr. Drake… – kezdi.
– Magunkra hagyna, kérem? – morogja Colion jeges
tekintettel.
– De, uram…
– Kifelé! – ugatja Colton, de Beth nem hátrál meg.
Mi az ördög folyik itt?
– Mr. Drake, a felesége van itt – közli.
Foltok táncolnak a szemem előtt, és megtántorodom,
majdnem összecsuklik a lábam. Egy nő lép ki a házból Beth
mögül – magas, és fenséges, vörös haja leomlik a vállára, jeges
tekintettel rám mered.
 Colton

Ö SSZEKAPCSOLÓDIK A tekintetünk Stellával, és azonnal eltűnik

az erekcióm. Kilép a medencét övező teraszra, és hirtelen

megtorpan, amikor észreveszi, hogy nem vagyok egyedül.
Idősebbnek, keményebbnek látszik az éles napfényben – apró
ráncokat látok a szeme körül, és haragosan lebiggyeszti az ajkát.
Összenéznek Sophie-val, és hirtelen rám tör a vágy, hogy
elrejtsem Sophie testét Stella kegyetlen tekintete elől – mintha
már a pillantása is kárt okozhatna az én édes, tiszta Sophie-
mban. Sophie-ra pillantok, aki meztelen, sápadt és remeg.
– Nos, most már tudom, mivel vagy annyira elfoglalva –
szólal meg Stella, a hangjából semmiféle érzelem nem csendül ki.
Sophie elhátrál tőlem, fájdalmas és váratlan, hogy nem
érzem az érintését.
– Colton? – Remeg a hangja, csupán gyenge suttogás.
Nem válaszolok. Képtelen vagyok rá. Nem tudok mást tenni,
csak belebámulok a legédesebb kék szempárba, amit valaha
láttam, és imádkozom istenhez, hogy engedje megmagyarázni a
helyzetet.
 – Igen, Colton nős, kedvesem, szóval azt javaslom, hogy
húzd ki a meztelen seggedet az úszómedencémből, mielőtt
kihívom a rendőrséget – közli Stella, és csípőre teszi tökéletesen
manikűrözött kezét.
Egyetlen könnycsepp gördül le Sophie arcán, ahogy még
jobban eltávolodik tőlem, és kimászik a medencéből, meztelenül
és reszketve, mint egy nyárfalevél.
Éppen csak összeforrasztott szívem millió apró darabra
hullik, ahogy ismét elveszítek mindent, amiről azt hittem, hogy
az elmúlt pár hétben megszereztem.
– Soph… – Felhúzom magam a medence szélére, és utána
nyúlok, de beszalad az üvegajtón, még egy törülközőt sem kap
fel nagy sietségében, hogy minél messzebb kerüljön Stellától.
Bassza meg!
Erősödik a fájdalom a mellkasomban. Stella hangja elveszik a
fejemben kavargó sötét gondolatok között. Nem veszíthetem el
Sophie-t. Több történt és történik köztünk, mint amit
bármelyikünk is várt.
Szerelmes lettem belé.
Abban a pillanatban, ahogy a gondolat belém hatol, azonnal
tudom, hogy talán már el is veszítettem őt.
 SZERESS ÉS AKARJ

RÉSZLET

A KÖNYVRŐL

Sosem hittem volna, hogy végignézem majd, ahogy Sophie

összepakol és elmegy – ráadásul úgy, hogy még mindig szűz. Az
enyém volt. Csak ezt ő még nem tudta. Új terv: megpecsételni az
egyezséget, és olyan boldoggá tenni Sophie-t, hogy soha többé
ne akarjon elhagyni engem.
Az izzóan erotikus és érzelmes Szeress és hazudj! provokatív
folytatása."