Horty korszak

Sport:
A sort, amelyet a század elején még csak szűk rétegek űztek, a Horthy-korszakban tömeges időtöltésé vált. A
munkaidő szabályozása és így a szabadidő növelése következtében a tömegsportok kialakulása világtrendencia
volt. Magyarországon emellett az ifjúsági testnevelés katonai szempontok által motivált tudatos támogatás is
kedvezett terjedésüknek.

1918 előtt nem egészen 700 sportlétesítményt tartottak fenn az országban. 1935-ben, amikor először
készítettek ilyen jellegű részletes statisztikát, ennek majdnem tízszeresét, 6800 sportlétesítményt írtak össze.
Ezek többsége – mintegy 2000 – egyszerű céllövőpálya volt. De uszodából is regisztráltak 192-t,
teniszpályából pedig 833-at. 1930-ban nyílt meg a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda: 3,3 méteres
medencéjével és nagy nézőterével akkor ez volt Európa legmodernebb fedett versenyuszodája, amely nagyban
elősegítette a magyar úszósportok nemzetközi színvonalra emelkedését. A kor másik nagy sportberuházása a
Nemzeti Sportcsarnok felépítése volt a régi lóversenypályán 1940—1941-ben.

A szabadidő-eltöltés régi formái közül a nyaralás a középosztálybeli családok szinte kötelező nyári penzumává
vált. A háború előtt az arisztokrácia, a nagypolgárság
és a felső középosztály járt külföldre. E 10—20 ezer fős
kör az 1930-as évekre mintegy 200 ezerre duzzadt. Még
nagyobb ütemben népszertűsödött a belföldi
üdülés. 1911 és 1914 között a 20 milliós lakosságból évi
átlagban csupán 100—150 ezren tartózkodtak különböző
hazai gyógy- és üdülőhelyeken, s a Balaton partján nyaranta
mintegy 20—30 ezren kerestek felüdülést. Az 1920-as évek
elején a belföldi nyaralók száma – követve az
összlakosság számának változását – lecsökkent 50
ezerre. Egy évtized múlva, az 1930-as években azonban már
egymillió felé közelített. A belföldi nyaralók mintegy fele
a Balatonnál üdült. A hosszabb nyári üdülések mellett az 1930-as évektől terjedni kezdett a víkendezés,
amelyet a kevésbé tehetős városi rétegek is megengedhettek maguknak.

A mozi, a rádió és a tömegsport terjedése – kiegészülve a

technikai modernizáció más új vívmányainak, a villanynak és a
motorizációnak a terjedésével – egy újabb nagy életformaváltás
kezdetéről tanúskodik. Ez a forradalmi jellegű, a 19. századinál
is mélyebb és sokoldalúbb átalakulás azonban a magyar
népesség egészét még korántsem jellemezte. A rohamléptekben
modernizálódó városi, és ezen belül elsősorban polgári rétegek
mellett a falusi lakosság nagy tömbjei lényegében továbbra is
hagyományos módon élték életüket, melynek szervező elve az
elmúlt évszázadokhoz hasonlóan az évszakokhoz és a nap
járásához igazodó munka volt, amely legtöbbjük esetében a
szabad időtől sem vált el élesen. A nyaralás és a turizmus
számukra ismeretlen fogalmak voltak, s ha a fiatalabbak néha
meg is csodálták a fehér falra vetített beszélő és mozgó képeket,
vagy hallgatták is a távolba beszélő szerkezet zörejekkel és
recsegésekkel teli üzeneteit és zenéjét, számukra mindez még
egzotikum volt, s nem életük, mindennapjaik szerves része.
Ugyanilyen eseménynek számított az is, ha vonatra, netán
autóbuszra öltek, s nem gyalog, lovon vagy szekéren
közlekedtek. Az életformaváltás a falvak és tanyák lassan és csak korlátozottan polgárosodó népéhez átütő
erővel csak 1945 után érkezett el.

Az életmód átalakulására jellemző, már a dualizmus korában elindult folyamatok a Horthy-korszakban is

folytatódtak. Növekedett a városi népesség aránya, és az ehhez társuló életmód is egyre elterjedtebbé
vált. A vidéki társadalom életét továbbra is a sok évszázados hagyományok és a mezőgazdasági munka
határozta meg. Az ő életüket még a korszakban egyre inkább terjedő tömegkommunikáció (például rádió)
sem igazán változtatta meg. Ezzel szemben a városi társadalom élete minden tekintetben modernizálódott.

A sajtó és a rádió hírei széles körhöz eljutottak, sőt a filmek előtt játszott híradókat is sokan látták. A városi
lakosok boltokban vásárolták a szükséges élelmiszereket, árucikkeket, lakásaikban pedig már villanyvilágítás
volt. Az egészségügyi ellátás is sokat fejlődött, a korszakban 160 új kórház épült, az ezer főre jutó orvosok
száma pedig megduplázódott. A legszembetűnőbb változás a szabadidő megjelenése volt. Míg a
mezőgazdasági munkát folytató népesség mindennapjait a földeken vagy az állatokkal való munkák teljes
mértékben lefoglalták (ezért csak télen voltak szabadabb hosszú estéik), addig a városi népesség a meg-
határozott munkaidő letelte után szórakozásra fordítható szabadidővel is rendelkezett. Sőt, a korszakban
bevezetett fizetett szabadság és nyolcórás munkaidő ezt még inkább elősegítette.

A szabadidőt leginkább a kultúra, az idegenforgalom és a sport töltötte ki. A hegyvidékek (például Tátra,

Erdély) és a tengerpart elcsatolása miatt a turizmus terén felértékelődtek a hazai üdülőhelyek, mint a Balaton
vagy a Velencei-tó. Ekkor épült ki a mai országterület turistaút-hálózata is.

A 19. század végén még a lóversenyzés és a kerékpározás vonzotta a legnagyobb közönséget, a

századfordulótól kezdve azonban a labdarúgás minden más sportot maga mögé utasított.

Az első világháború azonban a sportéletben is visszaesést hozott. Megritkultak a versenyek, a tömegével

besorozott fiatal sportolók közül sokan nem tértek vissza a frontról. A visszaesés azonban csak átmeneti volt,
az 1920-as évek közepén a fővárosi labdarúgócsapatok rangadóit és a válogatott mérkőzéseit már 30-40
ezres közönség látogatta.

Ekkoriban vált sikersportággá Magyarországon a vízilabda, az ökölvívás és a birkózás, miközben a

magyar vívók és úszók továbbra is jól szerepeltek a nemzetközi versenyeken. A sportolók iránti rajongás nem
csupán a sportteljesítményeknek szólt, hanem a nemzeti színekben küzdő „hősöknek” is. A történelmi
Magyarország bukásától megrendült magyar nemzettudat számára minden nemzetközi siker elégtételt
jelentett.

Irodalom és zene:

A Horthy-korszakot pezsgő és sokszínű (mindenféle világnézetet megjelenítő) kulturális élet jellemezte. Az

irodalom terén egyszerre alkotott Babits Mihály, Kosztolányi Dezső vagy éppen József Attila. A keresztény-
nemzeti gondolkodást első helyen Herczeg Ferenc, a korszak „írófejedelme” képviselte. A paraszti társadalom
sorsára fogékony, sajátos csoportot jelentő népi írók közül pedig elég csak Illyés Gyulát vagy Tamási Áront
megemlíteni. A két világháború közötti időszakban vált világhírű, sikeres zeneszerzővé a magyar zenetörténet
talán két legkiemelkedőbb alakja, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Mindketten sokat tettek a magyar népi
kultúra (népdalok, népzene) megőrzéséért és megismertetéséért.
A legnépszerűbb szórakozási formává azonban kétségtelenül a mozi vált. A 20. század első évtizedeiben már a
némafilmek is nagy népszerűségnek örvendtek. Az 1930-as években azonban, amikor már hangosfilmeket is
vetítettek, a nézőszám még tovább emelkedett.  Minden nagyobb városban volt filmszínház, a falvakba pedig a
vándormozisok vitték el a filmeket. A filmszínészek a kor igazi sztárjai voltak. Évente akár négy-öt filmben is
főszerepet kaptak, reklámokban szerepeltek, sok pénzt kerestek, elegáns villában laktak, interjúkat adtak, és az
újságok rendszeresen foglalkoztak a magánéletükkel. A legnépszerűbb színészek és színésznők körül rajongói
klubok alakultak, sztárfotóik ott voltak az elegáns üzletek kirakataiban.

Tartalom:

Sportolás és nyaralás a Horthy-korszakban – Lighthouse (baloghpet.com)

Sulinet Tudásbázis