2.

tétel

A főbb neveléstudományi modellek és paradigmák áttekintő, összevető

bemutatása

Bevezetés a neveléstudomány történetébe

A neveléstudomány a modern kori társadalom- és tudományfejlődés „gyermeke”. A 19.
század első évtizedeiben jelennek meg az első mélyebb elméleti reflexiók, amelyek a nevelés
általános jelenségeivel, mélyebb elméleti összefüggéseivel vonatkoznak. Ezt megelőzően már
a meghatározó ókori görög gondolkodónk Platón, ill. Arisztotelész munkáitól kezdődően
egészen a felvilágosodás időszakáig számos nevelési reflexiókkal találkozhatunk.

A neveléstudományi paradigmák bemutatása

Fogalmak tisztázása

Paradigma: Eredetileg ógörög grammatikai kifejezés. Egy tudományterület általánosan

elfogadott nézetei, fogalmai, szakkifejezései egy adott korszakban, időben.

Kozma Tamás meghatározása szerint: a paradigma szakmai-tudományos tradíció.

Kemény István szerint: a paradigma egy viszonyítási rendszer.
Egy szó összes ragozott alakjának rendszerezett leírása. (például igeragozási tábla) (Magyar
Értelmező Kéziszótár)
A paradigma a gondolkodásoknak, vélekedéseknek, értékeknek és módszereknek egy adott
társadalom vagy szűkebben egy tudományos közösség minden tagja által elfogadott
összegzését jelenti.

Paradigmaváltás: folyamatos viták vannak arról, hogy mikor történik és mik a

következményei.
A tudomány a világ megismerésének egy módja.
4 fő megismerési módszere:
 köznapi
 művészi
 tudományos
 vallásos

1
 Bölcseleti filozófia paradigma (a neveléstudomány kezdetei, görög-római
műveltség hagyatéka)

Jellemzői:
18-19. század fordulójától kezdődött a német egyetemeken a pedagógia (elmélet) elválasztása
a gyakorlattól, autonómmá téve a diskurzust. A tudományos keretet ehhez a klasszikus német
filozófia adta: a diskurzus nyelvét és a tevékenység paradigmáját.
A bölcsész hagyomány jellegzetessége a MŰVEK elemzése. Eszerint a paradigma szerint a
valóság elméletből és gyakorlatból áll, az alapvető kérdés pedig a köztük levő és kellő
viszony.
A bölcsész hagyomány tudományos szemléletmódot és témakezelést is jelent;
Az benne a hiteles, ami leírt és dokumentált, fontosak a hivatkozások.
A pedagógia művészet is.

A 19. század során megszületendő modern európai tudomány közvetlen előzményei a 16-17.
század, a kora újkor tudományos forradalmában gyökereznek. Ebben a korban hirdetik meg
először az önálló tudományos vélemény szabadságát. Az igazi tudáshoz a természet
megfigyelésein alapuló mérések és elemzések útján kialakított empirikus ismereten át lehet
jutni.
A tudományfejlődés ekkor kezdődő és a 19. századig tartó új szakaszának alapvető jellemzője
a minden területre kiterjedő nevelő szándék, az erőteljes pedagógiai orientáció. A kor
gondolkodói meggyőződéssel vallották, hogy az új tudományos ismeret, ill. műveltség
megszerzése nem lehet öncélú, annak az emberek nevelését, képzését, ill. erkölcsi
tökéletesedését kell szolgálnia.
Ebben a korszakban nem csupán új világkép születik, hanem egy új szemléletű, tudományos
reflexió új irányait felölelő filozófia is kibontakozik. Francis Bacon és René Descartes
munkássága nyomán ebben a korban kerül majd végérvényesen a tudományos reflexió
fókuszába. Bacon kidolgozza a természettudományos megismerés alapvető empirikus
módszerét. A kiindulópont a munkahipotézis megfogalmazása, majd tapasztalatok gyűjtése,
céltudatos kísérleti eljárás, megfigyelések szisztematikus összehasonlítása, következtetések
levonása, általános tételek megfogalmazása, ezek újabb kísérletekkel történő ellenőrzése
következik. Míg az empiristák a tapasztalat mindenhatóságát hirdetik, a descartes-i
kiindulópont a kételkedés.

2
A neveléstudomány felvilágosodásban gyökerező tradíciói (és két modell)

A 17-18. század tudományfejlődési törekvések és pedagógiai elmélkedések, gyakorlati

neveléstanok tartalmait elsősorban a teológia, később a filozófia határozza meg. Továbbra is a
gyakorlati tapasztalatokon nyugvó, egyre rendszerezettebb pedagógiai reflexiókkal (Locke,
Rousseau, filantropisták) találkozhatunk, a klasszikus német filozófia képviselői azt (miként
Kant pedagógiai jellegű előadásai is tükrözik) az antropológia egyik ágának, vagyis az
emberről és erkölcsi nevelésről szóló tannak tekintették.
A felvilágosodásban az empirizmus és racionalizmus különült el. A nevelő olyan
mesteremberhez hasonlítható, aki valamilyen cél felé törekedve, meghatározott eszközök és
módszerek segítségével, annak megvalósítása érdekében tevékenykedik.
A másik idealista, antropológiai-pszichológiai modell (Descatres, Leibniz, Rousseau) az
embert önmagát fejleszteni képes individuumként értelmezi. Ez a megközelítés a nevelést az
orvosi tevékenységgel rokon terápiás, gyógyító tevékenységként közelíti meg. Az erre alapozó
pedagógiai naturalizmus szerint a gyermek a növények organikus fejlődésével analóg módon,
természetes adottságai segítségével képes önmaga kiteljesítésére. A nevelés ebben az
értelemben gyermeki önfejlődés kedvező feltételeinek biztosítását jelenti. A nevelő a
kertészhez vagy földműveshez hasonlítható, aki az általa termesztett növényt ápolva és védve
elősegíti annak fejlődési folyamatát.
A születési jogok helyére egyre inkább a mindenki számára megszerezhető műveltség, illetve
képzettség lép. Az emberek egyre inkább hinni kezdtek abban, hogy az életet nem csupán a
fátum vezérli.
A természettudományos paradigma

A német pedagógia kibontakozása:

A német tudományfejlődésen alapuló közép-európai neveléstudomány legfőbb sajátossága a
filozófiai orientáció. Ennek a filozófiai pedagógiának önálló tudománnyá válását a német
felvilágosodás, majd a német idealizmus alapozza meg. Kibontakozását elősegítették a 18.
század végének filozófusai: Kant, Herbart, Hegel nevelés- és művelődéselméleti
elképzelései.
Immanuel Kant filozófiájának alapvető tételei két alapvető művében nyer tiszta
megfogalmazást. A tiszta ész kritikájában annak bizonyítására válaszol, hogy az emberi tudás
nem léphet túl a tapasztalaton. A világ csak olyannak ismerhető meg, amilyennek előttünk
megjelenik, és nem olyannak, amilyen (hit és tudás elválasztása).

3
A nevelésnek is fontosságot tulajdonít. Az ember csakis a nevelés által válhat emberré. A
nevelés célját az ember rendeltetéséből vezeti le, ez pedig nem más, mint felemelkedés az
igazi erkölcsiség szintéjre, ahol a bensővé vált szabályok (maximák) irányítják az ember
életét.
Johann Gottlieb Fichte mintegy megalapozza a német nevelést. Hangsúlyozza, hogy az ember
a materiális-természeti-érzéki világban gyökerező, lelkét megbéklyózó ösztöneitől
szabadulva, csak az idő fölötti, magasabb rendű ideális világ részeként teremtheti meg a
szabadságát.

A német pedagógia egyetemi tudománnyá válásának kezdetei:

A modern neveléstudomány egyik fontos indikátora az egyetemek fejlődése. Jóllehet a
Humboldt nevéhez fűződő modern német egyetem csak a 19. század elején jön létre, azonban
annak megalapozásában meghatározó szerepet vállaló göttingeni egyetem már a 18. század
elején megszületik. Az egyetemi oktatás elsődleges célja az egyházi és részben állami
alkalmazottak képzése. A 18. század elejétől egyre inkább előtérbe került az ifjúság
oktatásának és nevelésének, az új tudás átadásának programja, ami egyre inkább megkívánta
az új típusú egyetem kialakítását.
Ernst Christian Trapp munkássága a legszámottevőbb, aki elsőként tett kísérletet a nevelésre
vonatkozó tudomány meghonosítására. A pedagógiát önálló diszciplína rangjára emelte.

A tudományos pedagógia fejlődése a 19. században:

Herbart pedagógiai felfogása nagy befolyást gyakorolt a német tudományos pedagógia
arculatának alakulására. Pedagógiai koncepciója a 19. század második felében elterjedt,
tanítványai s követői segítségével Európa számos országában. Herbart pedagógiája nyomán
alakult ki a 19. századi nevelési ideál –az erkölcsös, fegyelmezett állampolgár, aki egyéni
érdekeit, vágyait képes alárendelni az állam érdekeinek

 Viselkedéstudományi paradigma és Társadalomtudományi paradigma

A viselkedéstudományi paradigma Jellemzői:

Kezdetektől a bölcsész paradigma versenytársa ill. azzal egybefonódott. A lélektan
fokozatosan vált le a filozófiáról, a 20. század eleje döntő változásokat hozott ebben a
tekintetben.

4
A pszichológia fokozatosan beivódott a pedagógiába;
Eltérő volt a tudományfejlődés/pedagógusképzés Európában és Amerikában.
A viselkedéstudományi paradigmában: a kutató felismeri a törvényszerűségeket, az
oktatáspolitikus pedig dönt és alkalmaz.

A modern neveléstudomány kibontakozása és főbb irányzatai (és modellek)

A 19. század második felétől kibontakozó modern társadalomtudományok három alapvető

fejlődésmodellje különíthető el, melyek sajátos jegyei a 20. század elején kibontakozó modern
neveléstudomány fejlődése során nyomon követhetők.
Az angolszász tudományfejlődés modellje, a pragmatikus, gyakorlatias-szakmai
orientációjú forma, amely elsősorban a különböző professziók gyakorlatias tudás, ill. szakmai
igények kielégítésére szolgált. Összekapcsolja az empirikus kutatási orientációt és a praktikus
szempontok alapján összerendezett gyakorlati tapasztalatokat, továbbá a tanügy-igazgatási
ismeretek formájában való tudástartalmakat.
Ezzel a szemléletmóddal rokon az integrált-egységes társadalomtudomány francia
modellje, amely Emil Durkheim elméleti és empirikus szempontból is figyelemre méltó
szociológiai programjára épül.
A harmadik modell, a csak formálisan létező diszciplináris kapcsolat elsősorban a nagy
hagyományú német tudományfejlődést jellemzi, melynek sajátos törekvései már a 18.
század végén megjelennek a német egyetemeken.

A gyermekek egyre inkább az érdeklődés középpontjává váltak, a gyermekkor szélesebb

körben fogalmazódik meg, a gyermeket önálló személyként kell értelmezni.
Ellen Key,1900-ban megjelent A gyermek évszázada című műve, amely a későbbi
kibontakozó új nevelési törekvések elképzeléseivel összecsengő, számos olyan gondolatot
fogalmaz meg, amelyek később majd gyakran megjelennek a következő évtizedek pedagógiai
reformáramlatainak változatos jelszavai során.
Az angolszász neveléstudomány kibontakozása és fontosabb irányzatai (előző két modell
részletesebben):
A francia és az angolszász tudományfelfogás elsősorban az angol gondolkodásban gyökerező
pragmatikus, ill. pozitivista szemléletmódban mutat rokonságot, azonban komoly eltérések is
megfigyelhetők, melynek megnyilvánulási színterei a következők: a hagyományok

5
megőrzésében való törekvésekben, a felsőoktatásra is jellemző nagyfokú autonómiában és
decentralizációban, a tudományos kutatóműhelyek szerepében, stb.
Az angol pozitivizmus legjelentősebb gondolkodója Herbert Spencer pedagógiai
elképzelései. A nevelés lényegét abban látta, hogy az egyént a fejlődés törvényei alapján
felkészítse a természeti és társadalmi környezethez való alkalmazkodásra, a tökéletes életre.

A 19. század végének gyors gazdasági fellendülése mellett egyre inkább előtérbe kerül az
Egyesült Államok fejlődése, ahol az angol pozitivizmus megerősödésének lehetünk tanúi. A
korlátlan lehetőségek hazájában új emberideál bontakozik ki: a szabad individuum, a
cselekedni és választani tudó ember eszménye ez, akit nem segítenek születési előjogai, aki
képes az állandó változó világban érvényesülni.
A pozitivizmus emberideálját az amerikai viszonyokra átformáló pragmatizmus egyik
legjelentősebb pedagógiai reprezentánsa, John Dewey találja meg a megoldást.
Dewey felfogása szerint a nevelés úgy valósítható meg, ha felszámolják a hagyományos
iskolát, a leckemondás iskoláját. Helyette: sokszínű tapasztalatokban gyökerező cselekvés,
szoros kapcsolat a környezettel. Megszünteti az osztálytermet a katedrával.

A francia neveléstudomány kialakulása és fejlődése:

Az előbbiekben bemutatott angol-amerikai gyakorlatias felfogáshoz leginkább az integrált-
egységes társadalomtudomány francia modellje áll a legközelebb A modell elsősorban
gyakorlati jellegű ismereteket és az ehhez szükséges minimális elméleti tudományos
ismereteket oktatta.
A modern francia neveléstudomány fejlődésének első szakasza az August Comte által
megfogalmazott pozitivizmus nevelésfelfogásával áll szoros kapcsolatban. Végső célja
erőteljesen pedagógiai orientációjú: a tudás egységesítése a legalapvetőbb elvekben a
„közlélek” egységében. A hagyományos jellegű nevelést meg kell szüntetni, s helyére a
pozitív nevelésnek kell lépnie, ami megegyezik a kor szellemével. Nála található meg
elsőként a legfontosabb új pozitív tudomány, a szociológia.
Ezt a szemléletmódot viszi tovább Emil Durkheim. Szerinte a tartós szövetségben élő ember
társadalmi lény. A nevelés lényege a fiatal nemzedék módszeres szocializálása. Célja, hogy
megvalósítsa bennük a társadalmi lényt, amely szükséges a társadalom számára. Az erkölcsi
nevelés Durkheim központi eleme. A növendék ne keressen magában olyan célt, amely
ellentétben áll képességeivel, és megakadályozza abban, hogy saját természetét megvalósítsa.
Csak az a cselekvés erkölcsös, amely valamely társadalmi csoport javát is szolgálja egyben.

6
A magyar egyetemi neveléstudomány kialakulása és főbb irányzatai:

A 19. század elején az első egyetemi tanszék létrejöttével kezdődik a magyar egyetemi
neveléstudomány fejlődése. Ez a folyamat jól érzékelhető pl. egy korábbi példa, az 1770-es
évektől az osztrák felvilágosult abszolutizmus által elindított iskolaügyi reformfolyamatok
kapcsán. Magyarország szempontjából jelentős a német és itáliai felvilágosodás, mert ehhez
kapcsolódott a magyar diákoknak a középkorig visszanyúló, külföldi egyetemjárása (Hallen,
Jéna, Göttingen). Az első korszakhatárt a kiegyezés jelenti. Ekkor kezdődik az a fejlődési
folyamat, amelynek végén a hazai egyetemi neveléstudomány önálló akadémiai diszciplínává
vált.
A fejlődés kezdeti szakasza:
1814: pesti egyetem, első hazai neveléstudományi tanszék megalapítása – Krobót János:
pedagógiaprofesszora
1870-es évek: a pesti és bécsi egyetemen folyik a pedagógiaoktatás.

A magyar neveléstudomány a kiegyezés utáni időben:

1870: Eötvös József, a neveléstudományi tanszék nyilvános rendes egyetemi tanárának

kinevezése, a neveléstan új professzora Lubrich Ágost
Lubrich neveléstudománya az első hazai rendszerezett és teljességre törekvő elméleti munka.

Kármán Mór a nevelés három alapvető területét különíti el: testi, erkölcsi, értelmi. A testi
nevelés feladata a test ápolása, gyakorlása. Az erkölcsi nevelésben, az egyén erkölcsisége a
társas közösségben bontakozik ki, melynek keretében a növendék alárendeli magát a nemzeti
élet céljainak. Ennek eredménye a műveltség, hogy a növendék lelkét kiművelje, azaz
műveltté tegye.

1872: Kolozsvár, második egyetem létrejötte: a protestantizmus érvényesülése, amely a

teológiai orientáció másik iránya. Ezt a hagyományt viszi tovább Felméri Lajos.
Felméri munkássága alatt új hangnem jelenik meg, aktív gyermekmegfigyelő. Műveiben
felhasználja saját gyermekiről készített feljegyzéseit.

7
Az egyetemi neveléstudomány főbb irányzatai a 20. század első felében:

A század első évtizedeiben a konzervativizmus érzékelhető. Az egyetem elzárkózott a modern

irányzatoktól. Ez leginkább Fináczy Ernő munkásságában követhető nyomon. A pedagógiát
az abszolút értékekre, a szép, a jó, és az igaz eszményére kívánta alapozni.

A szellemtudományos pedagógia térhódítása:

1935: Weszely Ödön tanszék élére kerül Fináczy után. A szellemtudományos szemléletmód
válik uralkodóvá pedagógiaoktatásában.
Weszely Ödön tudományos munkássága jól mutatja a herbartianizmus hazai
intézményesülését és abban Kármán-tanítványok által betöltött szerepet. Kármán Mór
biztatására a neveléstudomány felé fordult. 1920: átveszi a szellemtudományos
szemléletmódot.
Karácsony Sándor: A nyelvi nevelés közegében vizsgálja a nevelhetőség kérdéseit. A nyelv
ugyanis legalább két beszélő emberé. A nyelv és gondolkodás összefüggéseit pszichológiai
folyamatként írja le. A nevelés „társasjáték”. Kisgyermeknél pedig minden esetben társas
jellegű.

A társadalomtudományi paradigma jellemzői: A 20. század közepére a modern

társadalmakban tömegessé vált az oktatás: új kérdések, új problémák vetődtek fel.
– Közgazdászok és szociológusok kezdtek az oktatásügy kérdéseivel foglalkozni
– Jellemző kérdések voltak pl.: a munkaerő-tervezés és az oktatás tervezésének összefüggései
(főleg 1960-as, 70-es évek).
1980-as években változás: tervezés helyett az oktatás finanszírozása került a középpontba
1990-es évektől a fő kérdések: privatizáció, az intézményfenntartók diverzifikálása,
minőségszabályozás stb. Fő törekvés: a „központi” tervezés és változtatás helyett az alulról
jövő kezdeményezések erősítése az oktatásban.
A hazai és nemzetközi publikációkban is mind inkább teret nyer ez a paradigma az előbbi
kettő mellett.

A három paradigma egymás mellett létezik, sajátos jellemzőkkel rendelkezik

(ezért is különíthetők el egymástól).
Mindez törvényszerűnek tűnik, de nem örökérvényű.

8
Szellemtudomány-Prohászka Lajos

Reformpedagógiák:
 Montessori: nevelési módszeréből kizárta a tekintélyelvűséget. A nevelő felaata a
megfelelő környezet biztosítása, a nevelő nem informátor, hanem organizátor.
 Rudolf Steiner: antropozófia
Olyan tanításrendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány reális létezőként elismer,
sok egyéb fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is
valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető, tudományos igénnyel kikutatható.
 Freinet: munkaiskolák

Marxista pedagógia
Antipedagógia:”Kinek jutott eszébe, hogy a gyerekeket nevelni kell?” Kritikája: Eltúlozza a
valóságos problémát, ezzel felmentést ad a nevelés felelőssége alól.
Gender- szemlélet
Kooperatív: 4 alapelv együttes értelmezése („Aronsoni négyes”)
1. egyéni felelősség
2. építő egymásrautaltság
3. egyenlő arányú részvétel
4. párhuzamos interakciók (több idő jut egy gyerekre)

Konstruktivista pedagógia: a tanulás lényege, hogy a tanuló nem átveszi a tudást, a tudás
nem közvetítődik, hanem a tudást a tanuló maga hozza létre, maga konstruálja magában. Az
előzetes tudásra épülve értelmezi a kapott információt. Pozitívum, hogy a tanuló aktív
résztvevő, negatívum, hogy a tapasztalati úton történő tanulás nem kap hangsúlyt.
Kritikus pont: ha nincs megelőző tudás, nincs mire építeni

Kozma Tamás szerint:

„A legnagyobb váltás (...) az, hogy a diszciplínák szűnnek meg; helyettük problémák kerülnek
előtérbe. A holnap már nem az önálló tudományoké, hanem az aktuális problémáké. Hogy
aztán milyen aktuális probléma és annak melyik időszerű megoldása bizonyul átmenetinek, és
melyik válik fokozatosan szakmánk aranyalapjává, azt csak az idő hozhatja meg.”