3.

TÉTEL

Antropológiai közelítés a neveléstudományokban: a pedagógiai problématörténet és

történeti antropológia, a neveléselmélet és pedagógiai antropológia kapcsolódási
pontjainak értelmezése

1/2. Antropológiai közelítés a neveléstudományokban: a pedagógiai problématörténet és

történeti antropológia

A nevelés antropológiai elmélete:

A nevelés antropológiai szempontú elemzése a 19. században indult, s egyik fontos

előfeltétele a neveléstörténet létrejötte volt. Ekkoriban vált ketté a nevelésről alkotott filozófia
és a neveléstudomány.

Az antropológia jelentése: (görög anthropos=ember, logosz=tan)A felegyenesedett

élőlényről szerzett tudás összessége - > központi témája az ember.

Történeti antropológia: két társ.tud. egymásra vonatkozó tudásából született

 történész: saját társadalma múltját nézi diakrónikusan

 antropológus: távoli törzsek, természeti népek helyszíni megfigyelése
Európában annak a tudományos magatartásnak az eredménye, amely kül. korok és
kultúrák kérdéseit kutatja.

Tudatosan kvalitatív és az egyedi esetekre koncentrál, ezzel kiegészíti a makrotörténeti és

kvantitatív kutatásokat.

A pedagógiai antropológia:

- Tágabb értelemben: a nevelés antropológiai alapjait jelenti

- Szűkebb értelemben: a pedagógiai tudományok egyik ága.

- Azoknak a pedagógiai irányzatoknak az elnevezése, amelyek az antropológiára alapozzák

pedagógiai rendszerüket.

Az ember-, nő- és gyermekkép változásai:

Archaikus emberkép: életet közösségi szabályok, rítusok, szimbólumok, vallás, szakrális

tevékenységek, közvetlen tapasztalás határozza meg. Erény úgy élni, ahogyan mások-
beilleszkedés a fontos, nem a kitűnés.
Görögország:

A görögök emberképe a „kalokagathia”, vagyis ép testben ép lélek volt. A szellemi kiművelés

mellett a testi vágyakra is egyaránt odafigyeltek, nem nyomták el azokat. A görögök már
hamar felfigyeltek a gyermekek vágyaira, igényeire a nevelésük során, felismerték, hogy a
gyerekeknek szeretetre és gyöngédségre van szükségük. A fiúk nevelésének színhelye a
háború és a népgyűlésvolt. A háborúban sajátították el a fegyverforgatást, míg a népgyűlésben
a szónoki jártasságot, mely fontos jellemzője volt a kor művelt, előkelő polgárainak. A lányok
esetében a nevelés csupán a ház körüli teendők ellátására terjedt ki, a magasabb műveltséggel
rendelkező nők kivételt és ritkaságot jelentettek Azt mondhatjuk tehát, hogy iskolájuk maga
az élet volt, a hétköznapok során tanulták meg a felnőtt léthez szükséges ismereteket,
készségeket. Azaz az élő példa követésének segítségével sajátították el a legfontosabb
tudnivalókat, az első nevelőjük az édesanya volt, majd az édesapa. Minden esetben elvárták a
fiataloktól az idősebbek iránti feltétlen tiszteletet, illetve az általuk közvetített értékek kritika
nélküli elfogadását.
A sors irányít mindent (emberek, istenek életét). Ciklikusság, ismétlődés jellemző, nincs
történeti fejlődés.
Platón: Az ember lényege, méltósága szellemiségében rejlik.
Szókratész: A lelkiismeret az emberben megszólaló belső isteni hang.
Arisztotelész: Létezik halhatatlan szellem, ami a testtel nem pusztul el. Az ember a Földön
társas lény, közösségre van szüksége (polisz). Fontos az erkölcsösség: törvényen, erényen
alapuló élet legmagasabb szintje.

Róma:

A római emberkép a „vir bonus”, vagyis erényes ember volt. A római nevelés célja tehát a
bátor, fegyelmezett polgárrá nevelés volt. A gyermek eleinte nem jelentett nagy értéket, mivel
az apja akár meg is ölhette, vagy a lánygyermekeket magára is hagyhatta. Ezeket a
cselekedeteket később betiltották, s így a gyermek is nagyobb értékké vált. A rómaiak is
fontos szerepet tulajdonítottak a gyermekek nevelésének, foglalkoztak a gyerekkor
sajátosságaival, fejlődési szakaszokat különböztettek meg, így a csecsemőkort, a
gyermekkort, és az ifjúkort. A lányok oktatása merőben eltért a fiúkétól, a nőt, mint édesanyát
tisztelték, ezért erre a szerepre készítették fel. A szegényebb polgárok lányai ugyan
tanulhattak írni, olvasni, számolni, de magasabb iskolákba nem kerülhettek. A jómódú
családok leányai otthon édesanyjuktól tanulták meg az irodalmi, és a zenei műveltséget.
Nagyon ritka volt a magasan képzett nő, aki maga is taníthatott tudományokat.
Egyfajta emberideállá válik a rétor-szónok, a császárság korának köztisztviselője.

Kora kereszténység:

A földöntúli életre koncentrálnak. Az élet értelme nem az egyéni képességek fejlesztése,

hanem hit és szeretet által átmenteni a lelket. A gyermekszemlélet változása jellemzi ezt a
kora keresztény korszakot, az egyházatyák szívesen foglalkoztak nevelési kérdésekkel.
Jellemző volt az a felfogás, hogy szülők kötelessége óvni gyermek lelkét a káros hatásoktól, a
büntetés eszközei közül nem tartották jónak a verést, inkább hasson a szülő szigorú szavakkal,
barátságos ígéretekkel.

Fontos megemlíteni Szent Ágoston nevét, mert az ő felfogása győzedelmeskedett az

úgynevezett dogmatikai vitában, és ez alapozta meg azt a későbbi középkori keresztény
nevelési elvet, mely szerint a gyermek eredendően rosszra törekvő hajlamát a nevelőnek kell
jó irányba fordítania. Azt vallották, hogy a gyermek nevelése egy folyamatos küzdelem a
bűnös természete ellen. A gyermek képtelen a jót felismerni, ezért alá kell magát vetnie a
felnőttek akaratának, a szigorú nevelésnek, melynek a verés is eszköze lehet. Szent Ágoston
hitt a gyermek nevelhetőségében, fontosnak tartotta az anya - gyermek kapcsolatot, saját
gyermekkorának emlékeit felhasználva egy táblázatot is készített, melyben a gyermekkor
fejlődési szakaszait ábrázolta. Felfogása szerint: mindenkiben lelki-szellemi + testi-
természetes ember él. A tanulás végső célja a bölcsesség elsajátítása. A nevelésről való
gondolkodás mellett a nevelés tényleges gyakorlata is fejlődött. Elterjedtek azok az
iskolaszerű képződmények, amelyekben a gyermekeket felkészítették az eljövendő életükre.
A kor nevelésének középpontjában az akarat fejlesztése állt, az értelmi képességek
kibontakozása ehhez képest másodlagos volt.

Középkor:

Érett életfelfogás. A középkor emberképe a vallásos életű, önmagát megtartóztató, az egyház

tanításai szerint élő ember volt. (Homo Christianus) A nőkép ehhez hasonlóan a vallásos,
erkölcsös, nő és anya volt. A gyermekkor ebben az időben nem létező dolog volt, hiszen a
középkor nem becsülte sokra a gyerekkort, ez jól látható a képzőművészeti alkotásokon is,
hiszen a 12. századig nem volt gyermekábrázolás. Ennek a tartózkodó, bensőséges érzelmeket
nem kialakító viselkedésnek az is volt az oka, hogy gyakori volt a csecsemőhalandóság, és így
az anyáknak könnyebb volt elviselniük a gyermek elvesztését.

Jellemzők:

A középkor nem sokra becsülte a gyermekkort.

 Ambivalens: ártatlanság és a romlottság ellentéte, kettőse
 Nagy a gyermekhalandóság- halálos bűnnek tartották a gyermekgyilkosságot – a
kereszténység miatt - de ezek a gyakorlatban nem voltak érzékelhetőek.
 a gyermek akaratának megtörését igen korán elkezdték.
 El kellett fogadnia azt, hogy ő egy tökéletlen lény, aki csak akkor válhat erkölcsileg
értékessé, ha feltétel nélkül elfogadja a felnőttek felsőbbrendűségét.
 mindennapos a testi fenyítés
 gyermekelhagyás, kitevés
 A gyermekek élete hétéves korukban alapvetően megváltozott. Általában elküldték őket
otthonról: a szegények gyermekei szolgálni mentek, a gazdagok gyermekei iskolába vagy
valamely más házhoz tanulni. Ettől kezdve szinte felnőttként kezelték őket.
 Középkori élet 3 formája: 1. Falusi: természet ritmusa határozza meg. 2.Nemesi: Lovagi
becsületkódex hat.meg. 3. Városi: kereskedők, iparosok-> új réteg-szabályozott élet:
idő=pénz!

Reneszánsz:

Jellemzők:

 Fókuszban inkább emberi dolgok állnak, nem az Isteniek.

 Humanisták
 nagy a gyermekhalandóság.
 Gyermekek szeretete elméletben működik, de gyakorlatban még mindig van verés és
kínzás.
 Az ártatlanság korának tartották a gyermekkort- a kisgyermek védelemre szorul,
 nevelés nemcsak az ismeretek átadása, hanem erkölcsi gyarapítást is.
 dajkaság intézményének megjelenése
A reneszánsz ember jellemző vonása az univerzalitásra, mindenoldalúságra való törekvés.
A humanista pedagógia kiemelkedő egyénisége volt Mórus Tamás, aki a szeretetet és a
gyengédséget emelte ki, mint a nevelés fontos eszközét. Rotterdami Erasmus szerint
gyermek- és ifjúkor a nevelés legalkalmasabb időszaka, mert szerinte ez az időszak a
potenciális alaktalanság korszaka. A gyermek nevelőjének kell megformálnia a neveltjét, a
tudás és az erények elsajátítása után. Azt vallotta, hogy a jó nevelő figyelembe veszi a
gyermekkor sajátosságait és a gyermek egyéni adottságait. Sajnos azonban a humanisták
véleménye nem talált követőkre a hétköznapi emberek körében, a nevelés módszerei csak
lassan változtak meg, a verés továbbra is megmaradt a nevelés eszközeként. Azt mondhatjuk
tehát, hogy a középkorból örökölt gyermekszemlélet továbbra is megmaradt, a gyermekek
nem számítottak a társadalom fontos résztvevőinek.

Reformáció, ellenreformáció:

Reformáció emberfelfogása: ember= bukott lény – ősbűn: elidegenedés Istentől-ember az

Istennek torzult képmása.

E világi munka felvirágzása: anyagi javak megbecsültsége nő (városi polgárság).

Erényes ideál: Mértéktartás, becsületesség, kiszámíthatóság. Állandóan tevékenykedő ember+

vallási háttér.

Egyik legfontosabb képviselője Luther Márton. Nagy gondot fordított a gyermekek

nevelésére, mert felfogása szerint nincs szentebb emberi tevékenység, mint a nevelés. Azt
vallotta, hogy a jó nevelés elképzelhetetlen fegyelmezett, erkölcsös családi élet nélkül, ezért a
harmonikus házasság eszményét hirdette. Azonban ez a gondolata inkább csak elképzelés
maradt, a nők a társadalom perifériájára szorultak, egyfajta nőellenesség volt jellemző erre az
időszakra. Luther felismerte, hogy a nőknek is meg kell tanulniuk írni - olvasni, hogy a
gyermekeket tanítani tudják.

Kálvin János: Az ember politikai és lelki kormányzás alatt áll. Segíts magadon, Isten is
megsegít! Tevékeny életmód a helyes: közjó, önmagának jó, Isten előtt is jó.

17. század: („Emberi értelem diadalútja”)

Jellemzők:

 Matematika, természettudományok központban

 fejlődik a gyermekgyógyászat,- csökken a csecsemőhalandóság- > nő a gyermek értéke
 több figyelmet fordítanak a nevelésükre -a gyermekkorban nevelhető a gyerek a
legjobban
 minden ember nevelhető, nevelni is kell életkorának, társ.-i helyzetének megfelelő
szinten, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi
 A gyermeket önálló értékkel rendelkező individumnak tekintették.
A kor kiemelkedő személyisége Johannes Amos Comenius, aki újfajta pedagógiai elveket
vallott, nézetét jellemezte, hogy az összes emberi ismeretet a legegyszerűbb, legáltalánosabb
alapfogalmakra kell visszavezetni. Azt vallotta, hogy nem csak nevelhető a gyermek, de kell
is nevelni őket, hogy kibontakoztathassák képességeiket. Szerinte a szülők dolga, hogy
gyermekeiket neveljék, de kevés szülő alkalmas erre a feladatra, ezért képzett tanárokra kell
bízni a gyermekek nevelését. A tanító szerepe az önállóság engedése, ill. kialakítása, az
érdeklődés felkeltése. Fontossá válik a gyermek fejlettsége a fejlődési folyamat maga a
gyermekkor, annak a felnőttek világából eltérő sajátosságai, vagyis maga a gyermek a maga
teljességében.

Új tudományok jelennek meg (emberrel foglalkozó): antropológia, pszichológia.

Felvilágosodás, 18. század:

Az egyik jelentős gondolkodó ekkoriban John Locke volt. Embereszménye a gentleman

(művelt úriember) polgár, aki jól tud tevékenykedni a világ különböző színterein. Nevelési
céljai, erős, egészséges test, erényes, vallásos lélek, praktikus ismeretek megszerzése. A
magánnevelést szorgalmazza, ami maga után vonja a házitanítók elterjedését. Az erkölcsi
nevelés legfontosabb feladata a lélek edzettségének kialakítása, a szigorú nevelés nem
jelentett egyet a verés alkalmazásával, a verést megalázónak tartotta, sokkal inkább
szorgalmazta a személyes példaadás fontosságát. Az értelmi nevelés terén az empirizmus
tapasztalatszerűségének az átvevője, hangsúlyozza a megismerés fontosságát, vallja, hogy az
ész, az elme a tapasztalatból nyeri a tudásanyagot. Gyermekszemléletét tehát az jellemzi,
hogy a gyermek lelke alakítható, nincsenek velünk született erkölcsi minőségek, a
formálásnak elsősorban az erkölcsre kell irányulnia, ennek legjobb módszere az élő
példaadás. Azt vallotta, hogy a gyermek érzelmein kell, hogy uralkodni tudjon, ne érdekelje a
művészet, a művészek társaságát érezze lealacsonyítónak.

Igaz, hogy már előtte is sokan megfogalmazták, a gyermekkor másságát, a felnőttkortól való
különbözőségét, de Rousseau volt az, aki a legkifejezőbben fogalmazta meg az elfogadó,
humanisztikus gyermekszemléletet, fő gondolatmenete az volt, hogy a gyermek jónak
születik, de a társadalom romlottá teszi. Ezt írja meg az Emilben, magára vállalva a
magánnevelő szerepét, legfőbb célja, hogy Emilt boldognak lássa, tehát pedagógiájának célja
a boldogulás. A nevelő legfontosabb feladata, hogy a gyermek spontán fejlődése zavartalan
legyen, ugyanakkor meg kell óvni a társadalom káros hatásaitól. Ezt a nevelést nevezi
Rousseau negatív nevelésnek, lényege, hogy a gyermekre fejlesztő hatást gyakorló nevelési
körülmények megteremtése. Ezek a körülmények összhangban kell, hogy legyenek a gyermek
fizikai-lelki fejletségével. Rousseau írt a nőnevelésről is, azonban e tekintetben nem újszerűek
a gondolatai. A nő ugyanis szerinte alávetett személy, először az apja, majd később a férje
rendelkezik vele. Gondos tanítása nem szükséges, alapvető műveltséggel bírjon, emellett
erkölcsös legyen.

Magyar felvilágosodás Mária Terézia nevéhez fűződik. (1740- 1780)

1777 Ratio Educationis –

 Az első állami tanügyigazgatási dokumentum (Mária Terézia)

 Centralizált szabályozás. A különböző egyházi iskolákat kísérelte meg egységes
szervezetbe rendezni, központi állami irányítással – egyházi fenntartók
meghagyásával.
 A magyar nyelv mellőzése. 9 tankerület. A király nevében jelent meg, hangsúlyozva,
hogy a közoktatásügyről rendelkezni egyedül a kir. jogosult (felségjog). Emiatt 1868-
ig nem született oktatásügyi tv.
1806 Ratio Educationis publicae – 2. királyi állami tanügyi rendelkezés (II. József)

 Egész reformkorban ez alapján folyt a nevelés. A bécsi udvar és a magyar nemesség

szülötte.
 Minden nemzeti kisebbséget (7) saját nyelvén kell oktatni. Vallási és nemzetiségi
toleranciát hirdet (tk, tananyagban kerülni, ami sérelmes lehet)
Pestalozzi (1746-1827): emberiesség, humanitás kifejlesztése

 Munkaiskola – a szegény népet akarta felemelni, nevelés által sorsát jobbá tenni.
 a megértés feltétele, hogy az új ismeret az előző ismerethez fűződjön.
 a nevelés célja az emberben rejlő képességek kibontakoztatása, teljes emberré nevelés
 A gyermek azzá legyen, aminek lennie kell. Olyan legyen, ami őt gyerekként
boldoggá teszi. Nem kapcsolta ki a normákat. Erkölcsi nevelést, vallásoktatást
alkalmazott. A teljes emberré nevelés a központi cél.
19. század:

Iparosodás, piaci folyamatok. Biológiai-materialista világkép.

Herbart neveléssel kapcsolatos felfogását egyértelműen a szigorú életvezetés jellemezte,

célként az erkölcsös magatartás kialakítását, az erkölcsi eszmék megvalósítását tűzte ki.
Olyan erkölcsös embert kívánt nevelni, aki praktikus polgári erények birtokában jól
megtalálja helyét a társadalomban. Azt vallja, hogy minden gyermekben kialakíthatóak az
erkölcsi eszmék, de csak akkor, ha céltudatos, és tervszerű, szervezett nevelő hatások érik.

Modern ember véleménye= közvélemény (megfellebbezhetetlen ítélet)

A 20. század:

A modern kor. Társadalmi helyzettől, származástól független kötetlenség.

Modern diktatúrák kora. Tömegtársadalom, tömegkultúra.”Sztár” mesterségesen gerjesztett
kultusza, aki követendő minta + a hivatásos sportoló
Az emberfelfogás a világban értelmet és kapaszkodókat hasztalan kereső emberről szól.
Posztmodern

Globalizáció, fogyasztói társadalom kialakulása.

Stratégiai erőforrás az információ és a tudás előállítása. A nagy, egyetemes, tudományos
koncepciók tagadása.

2/2. A neveléselmélet és pedagógiai antropológia kapcsolódási pontjainak

értelmezése
Nevelés:
- „A nevelés az a tevékenység, amellyel valakik (alapesetben: a felnőttek) úgy kívánnak
hatni másokra, hogy azok optimálisan fejlődjenek, megerősödjenek abban, amit a
nevelőik kívánatosnak tartanak, és maradandóan változzanak meg mindabban, amik a
nevelőik szerint nem kívánatos”. (Zrinszky)
- „A nevelés lényege az értékközvetítés vagy értékteremtés.” (Bábosik)
- „ (…) a nevelés közösségi értékeket közvetítő, közösségre orientált tevékenység.”
 A neveléstudomány:

- az ember alakításának tevékenységét tanulmányozó, az alakítás alapvető

összefüggéseit, törvényszerűségeit feltáró s a nevelési eljárások számára normákat
megállapító tudomány.
- Tárgya → a személyiség céltudatos alakítása, önalakítása. Célokat határoz meg,
értékeket ad át. Foglalkozik a közösségek létrehozásában megfelelő módszerek és
eszközök felhasználásával, a nevelés különböző területein, a nevelő és tanítvány
eredményességével.

A nevelés oka: az adott kor tudományos fejlettsége.

A nevelés célja:

mindig egy embereszmény, a nevelés céltudatossága az eszmény megvalósítására irányul, az

adott társadalmi rend fejlődéséhez, megszilárdításához, fennmaradásához.

A nevelés főbb jegyei:

társadalmi tevékenység, koronként, kultúránként változó, célratörő, fejlesztő hatású,

folyamatos stb.

A nevelési folyamat

A folyamat általában az időben egymás után végbemenő történések, változások egysége,

összefüggő egymással kapcsolatban lévő láncolatok. A pedagógus és tanítványa
együttműködésének eredményeképpen alakul, formálódik a nevelt teljes személyisége,
értelme, érzelemvilága, akarata, szükségletei, érdeklődése, erkölcsisége.
A nevelés komplex folyamat. Hatnak benne biológiai, fiziológiai és társadalmi
törvényszerűségek.
A társadalmi életre való felkészítés két párhuzamos folyamat: szocializáció és nevelés

A pedagógusszerep változásai:

Paidagógosz: a rabszolga, aki iskolába kíséri a gyermeket.

A pedagógiai eszmetörténet kiemelkedő alakjai: