Régiók a világgazdaságban

Szerkesztette: dr. Majoros Pál

PR-014/11
 Szerzők:

 Bassa Zoltán 2011.

(4. fejezet, 10. fejezet)
 Dr. Gáspár Tamás 2011.
(1. fejezet, 2. fejezet)
 Imre Gabriella 2011.
(7. fejezet)
 Dr. Ludvig Zsuzsa 2011.
(5. fejezet)
 Dr. Majoros Pál 2011.
(6. fejezet)
 Dr. Novák Tamás 2011.
(13. fejezet)
 Dr. Pólyi Csaba 2011.
(8. fejezet, 11. fejezet)
 Dr. Székely – Doby András 2011.
(3. fejezet)
 Dr. Szigetvári Tamás 2011.
(9. fejezet, 12. fejezet)
 Dr. Zádor Márta 2011.
(2. fejezet)

Alkotószerkesztő:
Dr. Majoros Pál

Első kiadás, 2011

ISBN 978-963-394-799-9

A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat készítése

a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos.
A kiadvány másolása és jogosulatlan felhasználása bűncselekmény!

Kiadja a Perfekt Gazdasági Tanácsadó

Oktató és Kiadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
a Sanoma company

A kiadásért felelős: Kiss János Tamás vezérigazgató

Borítóterv: Jeney Zoltán
Műszaki szerkesztő: dr. Zimler Tamás
Terjedelem: 32,18 (A/5) ív
Prospektkop Nyomda

A kiadványt újrahasznosított papírra nyomtattuk.

 TARTALOMJEGYZÉK

Előszó......................................................................................................... 7
Kötetünk szerzői ...................................................................................... 11
1. fejezet
GÁSPÁR TAMÁS
Régiók a világgazdaságban ...................................................................... 14
2. fejezet
ZÁDOR MÁRTA,
GÁSPÁR TAMÁS
A világgazdaság regionális átrendeződési tendenciái............................... 32
3. fejezet
SZÉKELY-DOBY ANDRÁS
Az Egyesült Államok a világgazdaságban – hegemónia és válság ........... 60
4. fejezet
BASSA ZOLTÁN
A felkelő nap országa: Japán ................................................................. 100
5. fejezet
LUDVIG ZSUZSA
Oroszország szerepe a világgazdaságban ............................................... 137
6. fejezet
MAJOROS PÁL
Kína, a világ(gazdaság) műhelye............................................................ 172
7. fejezet
IMRE GABRIELLA
India, a lehetőségek földje...................................................................... 236
8. fejezet
PÓLYI CSABA
Brazília geopolitikai felértékelődése az ezredfordulón .......................... 266
9. fejezet
SZIGETVÁRI TAMÁS
Feltörekvő és fejlődő országok a világgazdaságban .............................. 285

5
 TARTALOMJEGYZÉK

10. fejezet
BASSA ZOLTÁN
A Távol-Kelet és helye a világgazdaságban ........................................... 304
11. fejezet
PÓLYI CSABA
Latin-Amerika helyzete a nemzetközi pénzügyi válság után .................. 322
12. fejezet
SZIGETVÁRI TAMÁS
Közel-Kelet és Afrika a világgazdaságban ............................................. 352
13. fejezet
NOVÁK TAMÁS
Közép-Európa helye a világgazdaságban ............................................... 376

6
 ELŐSZÓ

Nem vagyunk egyedül.

Ezt a gondolatot több ok miatt sem lehet eléggé hangsúlyozni.
Elsőként talán azért, mert minket, európaiakat gyakran illetnek azzal a
váddal, hogy az egész világot Európa-centrikusan szemléljük, pedig Euró-
pa csak egy része és talán nem is a legfontosabb része a világnak, a világ
gazdaságának. Alighanem ebben van is valami igazság...
Másodsorban azért, mert már az EU-csatlakozási folyamat során is –
érthető módon – kiemelt figyelemmel fordultunk Európa felé, s így maradt
ez tagságunk első időszakában is, pedig az Európai Unión kívüli térségek-
kel, gazdasági erőközpontokkal is saját jellegzetességeik, fontosságuk
alapján kellene kapcsolatainkat ápolnunk; és erre az uniós tagság keretei
között is nyílik lehetőségünk.
Harmadrészt talán azért érdemes a „nem vagyunk egyedül” gondolatot
hangsúlyozni, mert azt a hatalmas változást, amelyet globalizációnak ne-
vezünk, nem egyedül hajtjuk végre: együtt kell működnünk (és lehet is
együttműködnünk) a világgazdaság más, tőlünk, de egymástól is jellegze-
tesen különböző régióival, erőközpontjaival. Ehhez az együttműködéshez
azonban az (is) kell, hogy ismerjük őket.
Negyedrészt említsük meg, hogy az Unió új lehetőségeket, új mozgáste-
ret kínál ahhoz, hogy újrapozicionáljuk magunkat a globalizációnak neve-
zett hatalmas együttműködésben. Az egymáshoz fűződő kölcsönös össze-
kapcsolódások szövevénye (interdependancia) minőségileg változott meg
taggá válásunkkal; ez pedig minőségi változást igényel azon fiatal hallga-
tóink tudásában is, akik holnap a gazdaság színpadára lépnek, és fősze-
replőként vagy epizodistaként ott új szerepeket próbálnak vagy régieket
játszanak tovább. Azért van szükség új tudásra, mert maga a színpad is új;
mi több – hogy a hasonlatot tovább folytassuk –, a színdarabot is folya-
matosan újraírják, a díszletet újrarendezik, talán naponta, de évente bizto-

7
 MAJOROS PÁL

san. Ezekhez a változó feltételekhez pedig folyamatosan változó, frissített

tudás is szükséges.
Ötödrészt... – de talán ennyi is elég azon okok sorolásából, hogy miért
vágtunk bele egy olyan könyv összeállításába, amely arra vállalkozik,
hogy röviden bemutassa Földünk legfontosabb régióit, országait, gazdasá-
gának, gazdaságtörténetének és – amennyire a terjedelem erre lehetőséget
enged, úgy egy picit – kultúrájának jellemzőit, erősségeit, gyengeségeit,
lehetséges továbbfejlődésüket.
Nem előzmények nélküli ez a munka: a gazdasági felsőoktatás, különö-
sen a külgazdasági és a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakok
jegyzetei között már korábban is megtalálhatók voltak olyan jelentős mun-
kák, amelyek tárgyalták a világgazdaság jelentősebb (nem vállalati) szerep-
lőit. Ezek sora azonban az elmúlt években megszakadni látszott: a ma már
„klasszikusnak” számító, az egykori MKKE Világgazdaságtan Tanszék mű-
helyéből kikerült „Korunk világgazdasága” vagy a Külkereskedelmi Főis-
kola oktatói által írt „Világgazdaság és nemzetközi kereskedelem” c. jegyzet
ismeretanyaga elavult. Az ezredfordulót követően két jelentősebb munka
készült: a Corvinus Egyetem Világgazdaságtan Tanszéke az „Erőközpon-
tok és régiók”, ill. a BGF Külkereskedelmi Kar a „Világgazdasági régi-
ók” c. kötete. Munkánk ez utóbbinak aktualizálása, továbbfejlesztése, de
mégis több mint egyszerű frissítés, ugyanis az átalakuló világgazdaság
követelményeinek megfelelően új fejezetekkel gazdagítottuk.
A 2008. évi monetáris, majd az ebből kinövő gazdasági világválság kü-
lönbözik az elmúlt évtizedek válságaitól. Ez a globális kapitalizmus köz-
pontjából, az USA-ból indult, és innen áramlott a nemzetközi pénzügyi és
kereskedelmi rendszer csatornáin keresztül a világ más országaiba. A vál-
ság a nagy, zártabb gazdaságokat kevésbé, viszont a nyitott gazdaságokat
erősen érintette, világossá téve, hogy a feltörekvő gazdaságok, különösen
a BRIC-országok világgazdasági súlya és szerepe erőteljesen megnőtt. Mi
több: a válságra adott reakcióik és eredményeik megkérdőjelezik a klasz-
szikus kapitalista növekedési modellt, és a fejlett, OECD-országokat fejlő-
dési-fejlesztési alternatíváik átgondolására késztetik. A kötet minden ta-
nulmányában foglalkozunk a válság hatásaival is.
A most Önöknek átnyújtott kötetben megpróbáljuk bemutatni a világ-
gazdaság meghatározó országait és régióit. Hangsúlyozzuk a régiók szere-
pét, mert az erőviszonyok már nem egyszerűen csak az országok között,
hanem a régiók, a kontinensek között is átrendeződnek. A tankönyv elején
a régiók kialakulásáról, képződéséről találhatnak egy tanulmányt. Ezt kö-
veti egy általános áttekintés a világgazdaság ezredfordulót követő legfon-

8
 ELŐSZÓ

tosabb változásairól. A következő főbb régiókat-országokat tárgyaljuk:

USA – Észak-Amerika –, Japán, Oroszország, Kína, India és Brazília. Ezt
követően egy átfogó tanulmányt olvashatunk a fejlődő országok ezredfor-
duló körüli helyzetéről, majd a könyv Délkelet-Ázsia, Latin-Amerika,
Afrika, Közel-Kelet és Közép-Európa világgazdasági szerepének bemuta-
tásával zárul. Mindez gyakorlatilag lefedi a világgazdaság főbb szereplőit.
A kiadvány segítségével a főiskolai, egyetemi hallgató megfelelő képet
kaphat a világgazdaságról. Figyeltünk arra is, hogy az adott ország, régió
kulturális gyökereit, történelmének fő jellemzőit is bemutassuk. Sőt, arra
is törekedtünk, hogy az adott országot világgazdasági súlyának megfelelő
arányban tárjuk a hallgató elé.
A tananyagban tudatosan nem foglalkozunk az Európai Unióval, annak
világgazdasági és világkereskedelmi szerepével, mert az EU-stúdium taggá
válásunk után minden gazdasági képzést nyújtó felsőoktatási intézmény-
ben önálló kurzus, azonban az EU-n kívüli régiók megismertetésére keve-
sebb hangsúlyt fordítanak. Ettől függetlenül azonban úgy gondoltuk, hogy
Közép-Európa annyi jellegzetességgel bír (politikai rendszerváltás, gazda-
sági modellváltás, EU-taggá válás, ill. ilyen törekvések), hogy a régió fő
jellemzőinek átfogó bemutatására szükség van. Ezt tovább indokolja, hogy
mi is ehhez a régióhoz tartozunk, ill. hogy ifjú olvasóink már az átmenetet
követően születtek.
Nem vagyunk egyedül – és ez a szerzői gárdára is érvényes. A jelen
kötet nem egy szerző munkája, hanem az egyes fejezeteket, résztémákat a
BGF Külkereskedelmi Karának oktatói, ill. az MTA Világgazdasági Ku-
tatóintézetének fiatal kutatói, az adott terület szakértői írták meg. Mindez
azzal járt, hogy az egyes fejezetek szerkezete és logikája nem teljesen
azonos. Szerkesztőként igyekeztem a nagy eltéréseket csökkenteni, de nem
akartam teljesen egynemű, homogén tananyagot készíteni (és talán nem is
lehetett volna). Kényszerzubbony lett volna a fejezetek írói számára a
mindent egységesíteni törekvés. Az egyes fejezetek így tükrözik íróik sa-
játos, egyéni vonásait is. Vonatkozik ez a hivatkozási formára (érdemes
módszertani szempontból is nézni a könyvet: a szerzők különböző, de kor-
rekt és helyes hivatkozási módszereket alkalmaznak), a hivatkozások sűrű-
ségére, az esetenként eltérő stílusra (sőt arra is, hogy az eltérő forrásokból
gyűjtött adatok is néha eltérnek). Az Olvasó talán egyenlőtlennek érzi
majd az egyes fejezetek stílusát, de túl azon, hogy többszerzős mű esetén
ez elkerülhetetlen, ez talán nem is olyan nagy baj: a megközelítés- és tár-
gyalásmódok különbözősége egyben azt is jelzi, hogy nincs mindenre ki-
terjedő uniformizáltság a tárgyalt témákban sem: az írók stílusa kicsit azt

9
 MAJOROS PÁL

az országot (régiót) is jellemzi, amelyről szólnak. A változatos stílus talán

olvasmányosabbá teszi magát a művet is.
Kötetünk – minden törekvésünk ellenére – nem teljes. Ennek több oka
is van; elsőként a terjedelmi korlátokat említjük. Nem kevésbé lényeges
azonban az sem, amiről a bevezető sorokban már szóltunk: a világgazda-
ság gyorsan változó, alakuló, formálódó rendszer, amit teljesként megra-
gadni olyan kísérlet, amelyben a próbálkozó sikere előre megjósolható...
Arra törekedtünk, hogy az egyes témákban az átfogó (és nagyjából stabil)
háttér felvázolása mellett naprakész, friss, aktuális ismereteket nyújtsunk a
hallgatóknak; a változásokat pedig majd egy újabb – reményeink szerint az
„alapművet” rendszeresen követő – átdolgozás közli majd.

MAJOROS PÁL
szerkesztő

10
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

léletű, multidivizionális struktúrának. A fejlett országokban – elsődlegesen

is Európában – a feldolgozóiparban tevékenykedő amerikai vállalatok integ-
ráltabbakká, tevékenységük pedig diverzifikáltabbá vált. [25]
A nemzetközi verseny új versenytársak megjelenésével egyre kiélezet-
tebbé vált, főleg Japán, valamint – az EGK kialakulásával – Európa elő-
retörésével. A kezdetben alacsonyabb árú, gyengébb minőségű japán ter-
mékek például egyre jobb minőségűvé váltak, amivel komolyan veszé-
lyeztetni kezdték az amerikai társaságok pozícióit. A hetvenes évek elején
aztán az olajárak drasztikus emelkedése arra kényszerítette az Egyesült
Államokat, hogy feladja a dollár korlátlan aranyra válthatóságát, így a
Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlott (1973), és véget ért az
amerikai hegemónia két és fél évtizede. A problémák orvoslása csak ko-
moly áldozatokkal volt lehetséges, amelyek közül a 80-as években meg
kell említenünk a megnövekedett munkanélküliséget, leépítéseket és gyö-
keres átalakításokat. Az áldozatok azonban végül is nem voltak hiábava-
lók: a 90-es évek elején kezdődő hosszú konjunktúra többek között ezen
változások eredményének is tekinthető.
Azok az iparágak, melyek a XX. század első felében húzóágazatok vol-
tak, a század végére fokozatosan vesztettek jelentőségükből, és másoknak
adták át a helyet. Megnőtt a szolgáltatások szerepe: egyre fontosabbakká
váltak a pénzügyekhez, az egészségügyhöz, az oktatáshoz és persze az
üzleti tevékenységhez kapcsolódó kiegészítő jellegű tevékenységek. Új
iparágak is gyors növekedésnek indultak, mint például a számítástechnika
(ideértve mind a hardver-, mind a szoftveripart), az űrkutatás vagy a bio-
technológia. Más iparágak új lendületet kaptak az információs-
technológiai forradalom jóvoltából: gondoljunk csak a távközlésre vagy a
műszeriparra. A felsorolt iparágakra kivétel nélkül jellemző azonban, hogy
mindegyikük erőteljesen épít a magas szintű humán tőkére, és a legfejlet-
tebb technológia csak a minőségi humán tőkével együtt eredményezhetett
robbanásszerű növekedést az említett területeken.

2. AZ ÚJ GAZDASÁG ÉS A PÉNZÜGYI VÁLSÁG

A huszadik század utolsó, valamint a huszonegyedik század első évtizede
az Egyesült Államok második világháború utáni történetének leghosszabb
fellendülését hozta magával. Az 1991 és 2007 közötti időszak (eltekintve a
2001-es, rövid ideig tartó visszaeséstől) valóban kivételes periódust je-
lentett az ország gazdaságtörténetében, ám az eufória hamar rémálomba
torkollott, mikor nyilvánvalóvá váltak a kialakuló válság pusztító követ-

71
 SZÉKELY-DOBY ANDRÁS

kezményei. Ebben a fejezetben először sorra vesszük a hosszú fellendülés

legfontosabb jellegzetességeit, melyet a szakmában leginkább „új gazda-
ságnak” szoktak nevezni, majd a válság előzményeivel, kialakulásával,
kibontakozásával és hatásaival foglalkozunk. Úgy véljük, az Egyesült Ál-
lamokban megfigyelhető piaci kapitalizmus működésének megfelelő be-
mutatásához éppúgy hozzátartozik a konjunktúrák, mint a válságok meg-
ismerése, hiszen mindkettőből rengeteget tanulhatunk.
Az USA gazdaságának 90-es évekbeli teljesítménye a politikusok és az
újságírók figyelmét legalább annyira felkeltette, mint a közgazdászokét.
Nem tudni, honnan ered az „új gazdaság” kifejezés, annyi azonban bizo-
nyos, hogy a kilencvenes évek közepétől minden fórumon elfogadottá vált
használata. Az újságírók és a politikusok az USA elsőségét és felsőbbren-
dűségének egyik szimbólumát látták benne, ezért nemritkán politikai szó-
lamok fő motívumává is vált. A 70-es és 80-as évek gyengébb teljesítmé-
nye, Japán, és a tigrisek látványos előretörése után nem meglepő, hogy az
újabb sikerek láttán a sajtó az egekig magasztalta az amerikai „csodát”.
Mint az ilyenkor szokásos, a relatív eredményeket abszolutizálták, az ame-
rikai modellt pedig a legjobbnak kiáltották ki. Hangsúlyozták az amerikai
típusú politikai és gazdasági rendszer minden előnyét, a hibákra pedig nem
vesztegettek még csak odavetett megjegyzéseket sem. „A XX. század Ame-
rikáé volt, és övé lesz a XXI. is” [26] – mondták.4 A közgazdászok tábora
– nem meglepő módon – sokkal megosztottabb voltak az eredmények érté-
kelését illetően.
Voltak közöttük olyanok, akik lelkesen osztották az újgazdaság-hívők
véleményét, új technológiai forradalomról és az információ legújabb korá-
ról beszéltek. Szerintük a gazdaság új növekedési pályára állt, a növekedés
üteme pedig még tovább fokozódik, amint a forradalmi újítások elterjed-
nek az élet minden területén. A mérsékeltebbek várakozó álláspontot fog-
laltak el a kérdésben. Elfogadták ugyan annak lehetőségét, hogy az infor-
mációs és kommunikációs technológiák fontos változások hordozói, gaz-
dasági hatásukat tekintve azonban nem tekintették olyan mértékűeknek
őket, hogy az egész gazdaságot átalakítsák. Kevesebb volt azon közgaz-
dászok száma, akik szerint az új gazdaság tulajdonképpen nem más, mint
újságírói túlzás. A statisztikai adatok nyilvánvalóvá teszik, hogy az új
technológiák fontos változásokat hoztak, ám hatásuk mértéke már nem
egyértelmű. Mennyiben befolyásolják ezek az elkövetkezendő évek gazda-
sági teljesítményét? Mik azok a feltételek, melyek elősegíthetik a bennük

4 Természetesen az USA-t értve Amerika alatt (ami egyébként igen gyakori a nemzetközi
irodalomban).
72
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

rejlő lehetőségek minél jobb kihasználását? Milyen gazdaságpolitika mel-

lett érvényesülhetnek leginkább az innovációk? Végül a világgazdasági
környezet előrelátható változásai milyen hatással lehetnek a gazdaságra?
Ezekre a kérdésekre próbálunk választ adni a következőkben, bemutatva
az Egyesült Államok gazdaságának alakulását a kilencvenes évek eleje és
a 2008-ban kiteljesedő válság közötti időszakban.

2.1. FELLENDÜLÉS A SZÁMOK TÜKRÉBEN

A reálnövekedés az 1992 és 2007 közötti fellendülés időszakában átlago-
san évi 2,8% volt, mely hozzávetőlegesen megfelel az amerikai növekedés
hosszú távon megfigyelhető átlagának. [1] A munka termelékenysége az
üzleti szférában (a farmokat nem számítva) évente átlagosan 2,4%-kal, a
feldolgozóiparban 4,1%-kal nőtt. A feldolgozóiparon belül is a tartós fo-
gyasztási cikkek (idetartoznak a számítógépek és a legtöbb információs-
kommunikációs eszköz) gyártásában következett be a legdinamikusabb fej-
lődés: a termelékenység itt átlagosan 5,3%-kal emelkedett. A munka-
termelékenység növekedése egyaránt magában foglalja a tőke, a munka, a
technológiai fejlődés, intézményi és szervezeti változások és egyéb (például
bel- és külpolitikai) tényezők hatásait. Ez utóbbiak (tehát ha levonjuk a tőke
és a munkaerő hatásait) hozzájárulása a növekedéshez, amit a szakirodalom
többtényezős termelékenységnek (multifactor productivity) nevez, 1992 és
2007 között átlagosan 1,3 százalékpont volt. Ez azt jelenti, hogy a termelé-
kenységnövekedés nemcsak bizonyos tőkejavak (főleg az információs-
kommunikációs technológiákat megtestesítő eszközök) fokozott gyártásá-
ból és felhasználásából származott, hanem ezzel együtt (és ettől elválaszt-
hatatlanul) olyan fontos technológiai, intézményi és szervezeti változások
is lezajlottak, melyeket később részletesen is megvizsgálunk. [3]
A társaságok (leszámítva a pénzügyi társaságokat) profitjai 1990 és
2007 között 7%-kal nőttek évente, míg az egységnyi kibocsátásra jutó
profitok 3,5%-kal. Ez az adat jól jellemzi a fellendülés kedvező gazdasági
légkörét, főleg, ha összehasonlítjuk azzal, hogy 1975 és 1990 között az
egységnyi kibocsátásra jutó profitok bővülése évi 2,6% volt, sőt a 60-as
évek fellendülése során még ennél is kevesebb: 2,3%. [3]
A fogyasztást tekintve meglehetősen szokatlan jelenség, hogy fellen-
düléskor gyorsabban nőjön, mint a kibocsátás. Ugyanígy – az érem másik
oldalaként – az sem megszokott, hogy recesszióban a fogyasztás jobban
visszaessen, mint a kibocsátás. Ez érthető is, hiszen az emberek általában
nem szívesen adják alább addig megszokott életszínvonaluknál. Eszerint

73
 SZÉKELY-DOBY ANDRÁS

tehát igen ritka, hogy fellendülés idején még a növekedés üteménél is gyor-
sabban növelik fogyasztásukat. Ekkor ugyanis azt csak a jövőbeli (tehát az
amúgy is csökkentett, recesszióbeli) fogyasztás kárára tehetnék, mivel hosz-
szú távon csak annyit költhetnek, amennyi a jövedelmük. A fogyasztás egyik
meghatározó közgazdaságtani elmélete, az életciklus/permanens jövedelem
hipotézis pontosan azt mondja ki, hogy az emberek az életük során keletkező
jövedelmeiket úgy osztják be (úgy optimális annak felhasználása), hogy
minden időszakra azonos mennyiség jut, tehát a ciklusok és ingadozások
nem befolyásolják fogyasztási szokásaikat. Jóllehet a tapasztalat nem tel-
jesen támasztja alá e hipotézist, az mindenképpen egyértelmű, hogy a fo-
gyasztás sokkal kevésbé érzékeny az ingadozásokra, mint akár a beruházá-
sok, akár a munkanélküliség, akár a készletek volumene.

1. ábra
Növekedési ütemek az Egyesült Államokban
1992 és 2009 között (%) [1], [3]
Hogyan alakult ezzel szemben a vizsgált időszakban a fogyasztás? 1992
és 2007 között a GDP évente átlagosan 3,2, míg a fogyasztás 3,6%-kal
nőtt. A fogyasztásra fordított összegek 2007-ben a GDP mintegy 70%-át

74
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

tették ki. A fogyasztási kiadások szerkezetében is érdekes változások kö-

vetkeztek be. A tartós fogyasztási cikkekre fordított összegek a fenti idő-
szakban évente reálértéken átlagosan 7%-kal nőttek, ami jócskán felül-
múlta a GDP növekedését, miközben a nem tartós árucikkekre és szolgál-
tatásokra fordított összegek (a háztartásokról van természetesen szó) csu-
pán alig több mint 3%-kal nőttek. Tulajdonképpen nem meglepő, hogy az
utóbbi tételekre fordított összegek növekedése lassabb volt, hiszen ezek
nagy része egyáltalán nem érzékeny a ciklikus ingadozásokra (például a
közlekedés, a közületi, orvosi, jogi stb. szolgáltatások). Egyedül a pihenés-
re és a rekreációra költött összegek növekedése volt jelentősebb. [27] Az
időszak során a rendelkezésre álló jövedelem valamivel lassabban nőtt,
mint a fogyasztás. Hogyan lehetséges ez? Természetesen úgy, hogy a ház-
tartások megtakarításai folyamatosan csökkentek: amíg 1992-ben a sze-
mélyes megtakarítások a GDP több mint 5%-át tették ki, addig 2007-ben
már csak 1,5%-át. A háztartások nagyarányú fogyasztását főleg a szemé-
lyes megtakarítások drámai csökkenése, valamint az olcsó, távol-keleti
import tette lehetővé. [27], [1]
A növekedés kétségtelenül legfontosabb összetevője a hatalmas méretű
beruházási hullám volt. A vállalatok gyors ütemben kezdtek beruházni az
új technológiákba, versengve vásároltak számítógépeket, kommunikációs
berendezéseket és természetesen az ezekhez szükséges szoftvereket.
Ugyanakkor más beruházási formák – elsősorban az épületek – háttérbe
szorultak. 1992 és 2007 között az állóeszköz-beruházások reálértékükön
5%-kal növekedtek, ami jócskán meghaladta a GDP növekedési ütemét, ez
azonban konjunktúra idején megszokott.
A fellendülés alacsony szintű munkanélküliséggel és stabil – szintén
alacsony – inflációval párosult. Sokan figyelmeztettek arra a veszélyre,
hogy a 4–5%-os reálnövekedés nem tartható fenn hosszú távon az infláció
növekedése nélkül. A gazdaság azonban nem mutatott túlfűtöttségre utaló
jeleket, és az évtized folyamán az ALAN GREENSPAN által vezetett FED
fokozatos kamatemelésekkel megelőzte a növekvő inflációt. Ezzel egyide-
jűleg a munkanélküliség is olyan szintre csökkent, ami egy évtizeddel azelőtt
elképzelhetetlen lett volna. 1991-től 1992 közepéig 6,4%-ról közel 8%-ig
emelkedett a munkanélküliség, utána viszont folyamatosan csökkent. 2000
végére a hányados lefelé átlépte a 4%-os határt, aztán megint némileg emel-
kedni kezdett, és 2003-ra ismét elérte a 6%-ot. A gazdaság ismételt fellen-
dülésével egyidejűleg aztán újra csökkenni kezdett, majd 2007-re 5% alá
süllyedt. Az infláció a fellendülés során gyakorlatilag folyamatosan csekély
volt, 1992 és 2007 között átlagosan 3%. A munkanélküliség és az infláció

75
 SZÉKELY-DOBY ANDRÁS

együttes csökkenése a ciklus egyszerre legmeglepőbb és legtöbb vitára

okot adó jellemzője. Sokan azonban úgy gondolják, hogy a FED túlságo-
san is enyhe monetáris politikát alkalmazott a 2001-es visszaesés után, és
ezzel hozzájárult a buborék kialakulásához. [1]

2.2. A TECHNOLÓGIAI SZEKTOR TELJESÍTMÉNYE

A 90-es évekre mint a hatalmas üzleti sikerek korszakára fogunk vissza-
emlékezni. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint a tőzsdeindexek alakulá-
sa. A legfőbb ipari részvényeket tömörítő Dow Jones index például az
évtized folyamán négyszeresére, míg a főként technológiai részvények
árfolyamát átlagoló Nasdaq-index több mint hétszeresére növekedett (igaz,
a recesszió idején körülbelül felére esett vissza). Ez átlagosan évi 15, il-
letve 20%-os növekedést jelent, ami mesze meghaladja a makrogazdaság
növekedését. Mit jelent mindez? Egy részvény árfolyamában egyfelől tük-
röződik az adott társaság múltbeli tevékenysége: profitjának, forgalmának,
a kifizetett osztalékok nagyságának és még egy sor más mutatójának ala-
kulása. Másfelől az árfolyamban kifejezésre jut ugyanezen mutatók jövő-
beli várható értéke is, azaz a részvények eladói és vásárlói döntéseikben az
adott cég jövőbeli kilátásait is figyelembe veszik. Eszerint a kilencvenes
években az árfolyamok hatalmas növekedését elsősorban a technológiai
vállalatok jövőjébe vetett óriási bizalom táplálta. Bár máskor is voltak már
hosszabb konjunkturális időszakok, mégsem lehettünk tanúi ekkora árfo-
lyam-növekedésnek. Minek volt köszönhető e szinte határtalan bizalom?
A hatvanas-hetvenes években az elektronika alkalmazását tekintve nem
sokban különbözött a korábbi évtizedek gyakorlatától. Az áttörést a félve-
zető-technika kialakulása, fejlesztése és gyakorlati alkalmazása jelentette,
mivel az addigiaknál sokkal kisebb méretekben tette lehetővé különböző
(rendkívül bonyolult) áramkörök előállítását. Az új technika kezdetben
(nyolcvanas évek) igen szűk körben jelentett előrelépést gazdasági tekin-
tetben. Hamarosan azonban egyre több helyen vetették be a kis helyen
elférő és igen „okos” processzorokat. A haditechnikát (repülőgép- és ra-
kétairányító rendszerek) polgári alkalmazások is követték, kialakultak a
személyi számítógépek, de megmaradtak a nagy teljesítményű szuper-
komputerek is, melyek a kutatás-fejlesztés területén elengedhetetlennek
bizonyultak (mára eljutottunk odáig, hogy sokszor a polgári innovációk
áramlanak át a hadiiparba). A kilencvenes évektől a mikrochipeket más
eszközökbe is beépítették, az autóktól kezdve a telefonokon át a játékokig.
Újabb forradalmi változást jelentett a számítógépek hálózatba kapcsolása,

76
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

először különböző vállaltokon belül, majd később egy az egész világot

behálózó rendszer, az internet kiépülésével. Talán még ennél is fontosabb
azonban a gyártás során alkalmazott számítógépek, számítógéppel vezérelt
robotok és más rendszerek elterjedése. Ezt a rohamosan növekvő beruhá-
zások mutatják, melyek fő komponensét ma már a számítástechnikai és
kommunikációs eszközök képviselik.
2001-ben végül is visszaesés következett be az USA gazdaságában, és a
különböző tőzsdeindexek gyenge szereplése sokakban kételyeket ébresz-
tett. Az új gazdaságot (és ezzel együtt az IT-forradalmat) sokan azonosí-
tották a technológiai szektorral, az ide tartozó vállalatok teljesítményével,
amelyet legjobban a Nasdaq-index fejez ki. Elsősorban a napisajtóban volt
népszerű az a nézet, miszerint az egész technológiai boom csupán egy nagy
léggömb volt, ami 2001-ben kipukkadt. Az index értéke 2000-re az egekbe
szökött, elérte az 5000 pontot, aztán gyorsan zuhanni kezdett, majd vissza-
tért a normális kerékvágásba. A 2007-es pénzügyi válság hatására is jelentős
visszaesés következett be, ám az optimizmus – úgy tűnik – ismét kezd visz-
szatérni. Az IT-szektor erősödése tehát hosszú távú folyamatnak tűnik, mely
felerősödött az elmúlt évtizedekben. Bár már az IT-iparágak összteljesítmé-
nye is figyelemre méltó, az IT tovagyűrűző hatásai további mélyreható
változásokat indukáltak az amerikai gazdaság elmúlt két évtizedében.
Az IT-szektor gyors felfutása gyakorlatilag egybeesett az internet tér-
hódításával. Új iparágak születtek új lehetőségekkel és új, kecsegtető pro-
fitkilátásokkal. A gazdaságtörténet számos példával szolgál arra vonatko-
zóan, hogy bizonyos területeken az úttörő vállalatok óriási előnyt szerez-
tek, melyet sokáig meg is őriztek. Ez az előny sok mindenből származha-
tott: technológiai fölény, jelentős piacok gyors megszerzése, koncessziók
kihasználása stb. Ami a lényeg: aki kezdetben az élen állt, az valószínűleg
jó ideig ott is marad. Sokan úgy gondolták, hogy az internet és a hozzá
kapcsolódó szolgáltatások esetében is hasonló jelenségekre lehet majd
számítani. Azok, akik gyorsan, nagy profitokra tesznek szert, vélhetőleg a
jövőben is jó kilátásokkal bírnak majd. Ám úgy látszik, az új iparág sokkal
inkább versenyerősítő hatású, mintsem monopolisztikus jellegű. A piacra
lépés olcsó, nem igényel jelentős tőkeberuházást; az innovációk, fejleszté-
sek gyorsan terjednek; rendkívüli nehézségekbe ütközik a szellemi tulaj-
don védelme; nagyon olcsó a reprodukció, a másolás, az utánzás. Persze
vannak nehezen megszerezhető előnyök is, mint például a megfelelő mé-
retű hálózat kiépítése, ez azonban nemcsak az internethez kapcsolódhat,
hanem más hasonló, hagyományosabb jellegű szolgáltatásokhoz is (ká-
beltévé, telefon stb.).

77
 SZÉKELY-DOBY ANDRÁS

2.3. SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK

A technológiai változások önmagukban mit sem érnének, ha a vállalati
struktúrák nem lennének képesek alkalmazkodni hozzájuk. Ekkor a techno-
lógiai fejlődés ütemét legfeljebb passzívan lennének képesek követni. A
gyakorlatban azonban a keresleti oldal igen ösztönzően hat az egyre jobb és
hatásosabb számítógépek és egyéb mikroelektronikai eszközök kifejlesztésé-
re. Az ilyenfajta igények nélkül talán meg sem jelentek volna bizonyos újítá-
sok. A technológiai fejlődés és az új üzleti lehetőségek felismerése tehát
együtt jár, folyamatosan erősítve egymás hatását. Sőt olyan új iparágak vál-
tak a csúcstechnológiák legfőbb felhasználóivá (és ezzel együtt a fejlődés
fontos ösztönzőivé), mint a biotechnológia és az anyagtechnológia.
Az új üzleti lehetőségek felismerése és az új technológia hatékony al-
kalmazása egészen új vállalati struktúrákat hívott életre. Hálózatok jöttek
létre, melyek gyorsan és rugalmasan képesek követni a folyton változó
igényeket, sok helyütt lebomlott a hierarchia, sőt legtöbbször ki sem tudott
alakulni, hiszen az új vállalatok már eleve más módon kezdtek működni. A
hagyományos cégek mellett kialakultak úgynevezett virtuális vállalatok is,
melyek igazi központ nélkül, gyakran egy szobában működnek, mindössze
néhány ember segítségével. Az új megoldások azonban nemcsak a születő
kisvállalkozásokat érintik, hanem a legnagyobb társaságokat is. Már a 80-
as években elkezdődött az a tendencia, mely a felduzzadt és kevéssé haté-
kony bürokratikus szervezetek lefaragásához vezetett. Ezt a változást
leggyakrabban a leépítés (downsizing) és átalakítás (restructuring) kifeje-
zésekkel illették, melyek az amerikai gazdaság strukturális reformjának
szlogenjeivé váltak.
A reformot számos tényező tette szükségessé, melyek közül a legfonto-
sabb talán a hatékony japán szervezési és vezetési technikákkal való
szembesülés volt a japán csoda időszakában. Jó néhány iparágban azonban
a 90-es évekre sikerült végigvinni e változásokat (recesszió és növekvő
munkanélküliség volt az „ár”), és megkezdődhetett az új technikák kiakná-
zására való felkészülés is.
Az új gazdaság makroszintű fejleményeit összefoglalva elmondhatjuk,
hogy az elmúlt évtizedekben tapasztalt változások jelentősen átalakították
az amerikai gazdaságot. Felnőtt egy új ágazat, az IT-iparágak csoportja,
emellett azonban rendkívüli mértékben kiszélesedett azon iparágak köre is,
melyek intenzíven használják az előbbiek által előállított termékeket és
szolgáltatásokat. Újdonságként említhetjük azt a jelenséget is, ahogy ezek
az iparágak hatással voltak egymásra: új termékeik és eljárásaik révén
megújították, sőt, néha teljesen át is alakították egymást. Ez a termékeny

78
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

kölcsönhatás vezetett oda, hogy a konjunktúra igen hosszúra nyúlt, miköz-

ben az IT-forradalom számos kedvező hatása egyelőre még ki sem bonta-
kozott. Ez a potenciál, valamint a termelékenységi adatok elemzése arra
mutat, hogy az új gazdaság továbbra is meghatározó jelentőséggel bír
majd a folyamatok alakításában.

2.4. A VÁLSÁG ELŐZMÉNYEI

A 2007-től kibontakozó pénzügyi válságot mélységében és kiterjedésében
csak az 1929–33-as nagy válsághoz lehet hasonlítani, azzal a két különb-
séggel, hogy egyrészt a globalizációs folyamatok következtében egyre
inkább összefonódó gazdaságok gyakorlatilag lehetetlenné tették a válság
terjedésének megakadályozását, másrészt az 1929–33-as válság tapaszta-
latai ismeretében a döntéshozók felkészülten reagáltak. A kezdetben likvi-
ditási problémaként jelentkező, majd hamarosan az USA egész bankrend-
szerére kiterjedő, széles körű válsággá duzzadó folyamat a pénzpiacok
drámai beszűküléséhez, bankcsődökhöz, hatalmas pénzintézetek össze-
omlásához és részvénypiaci zuhanáshoz vezetett nemcsak a tengerentúlon,
de szinte az egész világon. A válság fő kiváltó oka az amerikai ingatlanpi-
acon kialakuló buborék kipukkanása volt, mely házak és lakások milliói-
nak kiürítéséhez és elárverezéséhez vezetett igen rövid idő alatt. A pénz-
ügyi válság gyorsan átterjedt a reálgazdaságra is, jelentős visszaesést és
felduzzadt munkanélküliséget okozva. Az Egyesült Államok kormánya –
felismerve a helyzet súlyosságát – végül hathatós lépéseket tett a recesszió
megfékezésére és a pénzügyi szabályok szigorítására, melyek közvetlen
céljukat sikeresen elérték ugyan, ám komoly nehézségeket és terheket
hagytak maguk után a jövő nemzedékei számára.
Az új gazdaság kibontakozását mélyreható technológiai, szervezeti és
intézményi változások tették lehetővé, melyek gyökerei sokszor két-három
évtizeddel korábbra nyúltak vissza. A tízéves fellendülést követő vissza-
esés (az úgynevezett dotcom-válság 2001-ben) rövid ideig tartott csupán,
és az iparág gyorsan visszanyerte dinamikáját. Mégis a konjunktúra jellege
más formát öltött az új évezred első évtizedében. Mindenekelőtt a gazda-
ság szereplői különösen kedvező monetáris politikai környezetben találták
magukat, mivel a FED – félve a 2001-es események kedvezőtlen hatásaitól
– 2003-ra 550 bázisponttal (azaz 5,5 százalékponttal) 1%-ra csökkentette
az irányadó kamatlábat. Megélénkültek a beruházások, újra fellendült a
gazdaság, ám a pozitív fejlemények mellett a későbbi válság magjait is
ekkor vetették el.

79
 SZÉKELY-DOBY ANDRÁS

A 90-es évek elején felerősödő technológiai változások legszembetű-

nőbb területe a pénzügyi szféra volt. A számítógépek megjelenése, majd
az internet térhódítása elképesztő lehetőségeket nyújtott a pénzügyi folya-
matok modernizálására, széles körűvé tételére és innovatív átalakítására. Ez
az időszak volt tulajdonképpen a különböző értékpapírok, valamint a belőlük
képzett újabb papírok (úgynevezett derivatívok) felszaporodásának aranyko-
ra. Az újabbnál újabb konstrukciók vonzó feltételeket nyújtottak vásárlóik-
nak, magas hozamokkal kecsegtettek, és sokszor olyan illúziót keltettek,
hogy a modern matematikán és fizikán alapuló technikák megóvnak a vá-
ratlan bukásoktól és minimalizálják a kockázatokat. Ezzel egyidejűleg az
ország külgazdasági körülményei is a pénzügyi piacok gyors burjánzását
segítették elő. A folyamatosan növekvő külkereskedelmi hiány ellentételezé-
seként beáramló egyre jelentősebb tőkemennyiség hatalmas likviditás-
bőséget teremtett, melynek csak egy részét tudták felszívni az állampapí-
rok. A piacon egyre elkeseredettebb harc folyt a fogyasztókért, és az
amúgy is kedvező kamatokat még lejjebb szorították a bankok.
Mindezek az okok azonban még nem vezettek volna akkora válsághoz,
melynek hatásai mind a mai napig nehezen mérhetők fel. A problémák és
veszélyek súlyosbodásához, valamint elmélyüléséhez további tényezők
megléte volt szükséges. Az 1929–33-as nagy válság egyik fontos intézményi
következménye volt a GLASS–STEAGALL-törvény elfogadása 1933-ban, mely
szétválasztotta a kereskedelmi és a befektetési banki tevékenységet. Úgy
gondolták akkoriban, hogy a válság egyik fő oka a részvénypiacok nem meg-
felelő szabályozása volt, melyet úgy kívántak többek között feloldani, hogy
a kereskedelmi bankok számára megtiltották az iparvállalatok részvényeinek
5%-nál nagyobb tulajdoni arányt jelentő birtoklását. Ez a törvény alapvető
hatással volt az amerikai és európai (úgynevezett univerzális) bankrendsze-
rek közti különbségek elmélyítésére. A pénzügyi szféra gyors fejlődésével –
és nem utolsósorban a technológiai változások lélegzetelállító ütemével –
párhuzamosan azonban a különbségek az 1980-as évektől kezdve ismét
kezdtek elmosódni. Olyan hatalmas holdingtársaságok vették át az uralmat a
piacon, melyek magukba integrálták a pénzügyi szolgáltatások minden típu-
sát, ráadásul tevékenységük határokon átívelő, globális jelleget öltött. Min-
dezen tényezők oda vezettek, hogy a GLASS–STEAGALL-törvény rendelkezé-
seit igen nehezen lehetett már csak betartatni (ha egyáltalán volt erre lehető-
ség), így nem ért senkit váratlanul az a lépés, mely szerint a kongresszus
gyakorlatilag visszavonta főbb pontjait. Az új törvény (GRAMM–LEACH-
BLILEY Act) végül is szentesítette az Európában (és a gyakorlatban az
USA-ban is) már régóta működő univerzális szisztémát.

80
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

A likviditásbőség és a szabályozás enyhülése következtében egyre

több szereplő jelent meg a piacon újabb és újabb pénzügyi konstrukció-
val. A legfontosabb változás azonban minden bizonnyal az ingatlanpia-
cokon következett be, ahol a hitelbőség arra késztette a szereplőket,
hogy olyan háztartásoknak is nyújtsanak jelzáloghiteleket, amelyek ese-
tében nem volt biztonsággal garantálható a visszafizetés. Ezeket angolul
subprime (azaz nem elsőrangú) hiteleknek nevezik, és arányuk az összes
jelzáloghitelek között hagyományosan 10% körül alakult. [6] A pénz- és
tőkepiacokon mindig is voltak kockázatosabb és kevésbé kockázatos
aktívák, ám a szereplők minden esetben tudhatták, hogy mit vásárolnak.
A technika fejlődésével azonban az átláthatóság elkezdett csökkenni,
minthogy a subprime hiteleket együtt kezdték kínálni a jobb hitelekkel.
Majdnem minden pénzügyi cég ugyanis csomagokat készített a különbö-
ző típusokból, és ezeket a csomagokat kínálta eladásra. Valószínűség-
számítási modellek sorát igénybe véve becsülték meg a várható hozamo-
kat és kockázatokat, majd ezek figyelembevételével alakították ki ter-
mékpalettáikat. A helyzetet tovább bonyolította, hogy olyan származta-
tott papírokat is kifejlesztettek, melyek biztonságot nyújtottak más papí-
rok becsődölése esetén (hedge papers). Úgy tűnt, minden a legnagyobb
rendben van.
A rendkívül kedvező hitellehetőségek következtében jelentősen nőtt a
kereslet az ingatlanpiacon, ami az ingatlanárak emelkedését vonta maga
után. A boom következtében az átlagos lakásárak közel megduplázódtak
2000 és 2006 között (korábban a növekedés csak az infláció mértékét kö-
vette), ráadásul a magántulajdonban lévő lakások aránya is emelkedett
ugyanezen időszak alatt (65-ről 70%-ra). A lakáshitelek fedezete maga az
ingatlan, és amíg az árak emelkednek, a hitelezőt nem fenyegeti veszély.
Ennek tudatában – és abban a hitben élve, hogy a trend hosszú ideig válto-
zatlan marad – a bankok (és az úgynevezett nem banki pénzintézetek) je-
lentősen növelték kockázatos hiteleik arányát. Ha az adós nem fizetett,
elárverezték az ingatlant, és a hitelező a pénzénél maradt. A folyamatokat
elősegítette az USA Értékpapír Bizottságának 2004 áprilisi döntése, mely
enyhítette a befektetési bankok tőkemegfelelési mutatóira vonatkozó elő-
írásokat. A kockázatos jelzáloghitelek aránya 3 év alatt megduplázódott:
10%-ról 20%-ra emelkedett. Az eltérő kockázatú hitelek csomagokban
való értékesítése a másodlagos piacokon, illetve a gombamód szaporodó
származtatott papírok elterjedése teljességgel átláthatatlanná tette a jelzá-
loghitelek piacát, melynek következtében senki sem ismerhette már ponto-
san az eszközök valódi kockázatát. [12]

81
 SZÉKELY-DOBY ANDRÁS

2.5. A VÁLSÁG KIBONTAKOZÁSA ÉS GAZDASÁGPOLITIKAI VÁLASZOK

2006 közepétől az ingatlanpiac telítetté vált, és lassú árcsökkenés indult
meg, mely hamarosan felgyorsult: elkezdődött a buborék kipukkanása.
Egyre több házat és lakást kellett elárverezni, mely tovább erősítette az
árakra nehezedő lefelé irányuló spirált. Ha az ingatlan ára a hitel összege alá
esik, a bank veszteséget kénytelen elkönyvelni, ha pedig csak jelentősen
kevesebbért képes értékesíteni a hitel fedezetét, komoly károk is érhetik.
Mivel az árak több mint 25%-kal csökkentek 2010 végéig (ami több, mint az
1929–33-as válság idején bekövetkező árcsökkenés), hatalmas mennyiségű
hitel maradt fedezet nélkül. 2010 végéig az összes amerikai ingatlan közel
egynegyede ért kevesebbet, mint a rajta lévő hitel. A kialakuló válságot
számos további tényező is mélyítette. Ezek közül mindenképpen meg kell
említeni a bankok sokszor felületes vagy éppen mellőzött hitelképesség-
vizsgálati eljárásait, valamint az egyre terjedő csalásokat és megvesztegeté-
seket. Utóbbiakra jó példa a hatalmas energiaipari óriás, az Enron esete,
ahol hamis könyvelési adatokkal és más eszközökkel próbálták becsapni a
részvényeseket, míg végül csődbe jutott a vállalat. [23]
A problémák hátterében azonban alapvetően szabályozási hiányosságok
állnak. A valódi bankok és a befektetési bankok közötti különbségek el-
mosódásával a két típus által nyújtott szolgáltatások is hasonlókká váltak,
ugyanazokat a hiteleket nyújtották mindenhol. Csakhogy amíg a bankok-
nak igen szigorú szabályozásnak kellett megfelelniük, addig az egyéb
pénzügyi intézmények jóval szabadabban alakíthatták politikájukat. A
szakirodalomban „árnyékbankrendszernek” nevezett szféra egyre nőtt az
utóbbi évtizedekben, és a válság kirobbanásának idejére jelentőségében
már felülmúlta a hagyományos bankrendszert. Annak ellenére azonban,
hogy ezek a szereplők pontosan ugyanazokat a tevékenységeket végezték,
mint a hagyományos bankok, szabályozásuk sokkal kevésbé volt szigorú.
PAUL KRUGMAN Nobel-díjas közgazdász úgy fogalmazta meg ezt a prob-
lémát, hogy minden olyan szereplőt, mely úgy viselkedik, mint egy bank,
úgy kellene szabályozni, mint egy bankot. [5] A jelentős veszteségek hatá-
sára azonban az „árnyékbankrendszer” 2008 őszére gyakorlatilag teljesen
összeomlott.
Az ingatlanpiaci és hitelválság következtében az Egyesült Államok
háztartásai elvesztették eszközeik értékének mintegy egynegyedét. A
Standard and Poor 500-as részvénypiaci indexe 2008 őszére 45%-ot vesz-
tett egy évvel azelőtti csúcsához képest. A tőkemenekülés hatalmas mére-
teket öltött, és a befektetők olyan időtállóbb eszközöket kezdtek keresni,
mint a nemesfémek vagy a műkincsek. 2008 augusztusára a pénzügyi sze-

82
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

replők világszerte több mint 500 Mrd USD veszteséget voltak kénytelenek
leírni az ingatlanpiaci hitelek befagyása miatt. Szeptemberben az egyik
legnagyobb amerikai befektetési bank, a Lehmann Brothers jelentett cső-
döt, a további négy nagy közül kettőt igen alacsony áron eladtak, további
kettő pedig kereskedelmi bankká alakult. A folyamatok végül az egész
pénzügyi szférára kiterjedő bankpánik veszélyét vonták maguk után. En-
nek elkerülésére a FED novemberben 600 Mrd USD értékű veszélyeztetett
jelzáloghitelt vásárolt fel a likviditás megőrzése érdekében, melyet 2009
márciusában további 750 Mrd USD követett. [19]
A válság súlyosbodását elkerülendő a kormány sem tétlenkedett: 2008
februárjában a BUSH-kormányzat 168 Mrd USD-os gazdaságélénkítő cso-
magot jelentett be, melyet elsősorban közvetlen adó-visszatérítések formájá-
ban fizettek ki. 2009 februárjában OBAMA elnök jóváhagyta az Amerikai
Helyreállítási és Újraberuházási Törvényt (American Recovery and Rein-
vestment Act), egy új, 787 Mrd USD-os élénkítő csomagot, melyből 75 Mrd
USD-t közvetlenül a leginkább érintett mintegy 9 millió lakástulajdonos
számára fizettek ki. Még 2008-ban megszületett a Sürgősségi Gazdasági
Stabilizációs Törvény (Emergency Economic Stabilization Act) is, mely
mintegy 700 Mrd USD-os alapot létesített a „mérgezett” hitelek elsőbbségi
részvénytulajdonra való cseréjének előmozdítására. Ez a lépés valójában
számos bank részleges államosítását jelentette, mely teljesen idegen ugyan a
magántulajdonon alapuló, piac által vezérelt gazdaságtípustól, mely az USA-
ra mindig is jellemző volt, ám úgy látszik, a válság hatásai és a pragmatikus
szempontok néha felülírják az elveket. [21]
Különösen nagy problémát jelentett a kormány ellenőrzése alatt álló két
hatalmas jelzáloghitel-alap helyzetének rendezése. A „Fannie Mae” és a
„Freddie Mac” (azaz a Federal National Mortgage Association és a
Federal Home Loan Mortgage Corporation) fő funkciója a lakossági jel-
záloghitelek másodlagos piacának szervezése, valamint olyan háztartások
bevonása, melyek máskülönben nem tudnának hitelhez jutni. A válság
kialakulása során azonban ezek az alapok igencsak érintetté váltak a nem
teljesítő hitelek és csődök miatt, így nem volt az sem meglepő, hogy az
államnak be kellett avatkoznia az összeomlás megakadályozása céljából. A
korábban független társaságokként működő alapokat 2008 szeptemberében
kénytelen voltak kincstári gondnokság alá helyezni, azaz gyakorlatilag
szintén államosították őket. Végül 2010 júliusában a kongresszus jóvá-
hagyta a Dodd-Frank Wall Street Reform and Consumer Protection tör-
vényt, mely azokat a tényezőket kívánja orvosolni, melyek leginkább hoz-
zájárultak a válság kibontakozásához. Így többek között a következő terü-

83
 SZÉKELY-DOBY ANDRÁS

letekre koncentrál: fogyasztóvédelem, fizetési korlátok, reális tőkemeg-

felelési mutatók, az „árnyékbankrendszer” és a származtatott értékpapírok
kiterjedt szabályozása. [20] Emellett természetesen szóba kerültek más –
sokszor jóval radikálisabb – elképzelések is, ezek azonban egyelőre még
nem emelkedtek törvényi szintre.

2. ábra
Negyedéves GDP-növekedés az USA-ban, 2007–2010 (%) [1]
A válság makrogazdasági hatásait elemzendő három területet érdemes
közelebbről is megvizsgálni. Elsőként nézzük a GDP visszaesését. A 2.
ábra tanúsága szerint 2008-ban és 2009 első felében volt negatív a növe-
kedés, ráadásul a visszaesés mértéke 2008 utolsó negyedévében megköze-
lítette a 7%-ot is éves szinten. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy 2009
negyedik negyedévében már pozitív értékkel találkozhatunk, azaz a válság
ebben a tekintetben mélynek, de nem túl hosszúnak tűnik. Nyilván az is
közrejátszott a relatíve gyors kilábalásban, hogy hatalmas élénkítő csoma-
gokat fogadott el a törvényhozás. Mindez átvezet minket a második terület-
re, a költségvetés helyzetére. Az Egyesült Államok költségvetésére az elmúlt
84
 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A VILÁGGAZDASÁGBAN – HEGEMÓNIA ÉS VÁLSÁG

évtizedekben nem volt jellemző a nagy deficit. Utoljára 1993-ban haladta

meg a GDP 4 százalékát, de 1998 és 2001 között például többlettel zárt.
Sokszor a hadikiadások megugrása okozott jelentősebb hiányt, mint például
2002-ben és 2003-ban, mikor 2,9, illetve 3,7% volt a GDP-arányos deficit. A
válság kibontakozása azonban felülírt minden eddigi óvatosságot, és 2008-
ban megközelítette az 5, 2009-ben pedig meghaladta a 9%-ot a hiány. [1]
Utóbbi adat már meglehetősen vészjósló, kérdés, lesz-e a közeljövőben meg-
felelő mértékű növekedés, hogy a kormány bevételeiből nagyobb nehézsé-
gek nélkül visszafizethesse a hiteleket. Végül nézzük a munkanélküliségi
adatokat. A válság kirobbanása előtt az országos munkanélküliségi ráta
4,5% volt, ami 2007 végére 5%-ra nőtt. 2008 folyamán tovább kúszott fel-
felé, és elérte a 7, míg 2009-ben a 10%-ot. 2010 decemberében a munkanél-
küliségi ráta 9,4%. [3] Mindez arra mutat, hogy a válság komoly áldozatokat
követel az amerikai munkaerőpiacon, jóllehet egyelőre messze vagyunk
még az 1929–33-as válság 25%-os szintjétől. Összességében elmondhat-
juk, hogy a válság érzékenyen érintette az USA gazdaságát, úgy látszik
azonban, hogy a nehezén már túljutottak, és lassan megindul a növekedés.
Körképünk nem lenne teljes, ha nem említenénk meg azokat a vélemé-
nyeket, melyek az eseményeket egyértelműen a kapitalizmus válságaként
értelmezik. E szerzők (akik között éppúgy találni különböző marxista is-
kolákhoz kapcsolódó kutatókat, mint populista babérokra törő politikuso-
kat) egy dologban mindenképp egyetértenek, nevezetesen abban, hogy a
piac nem alkalmas a rendkívül komplex és átláthatatlan folyamatok sza-
bályozására, ezért ezt a feladatot (legalábbis részben) az államnak kell
átvennie. A válság tehát szerintük nem csupán egy a kapitalizmusra jel-
lemző válságok sorában, hanem magának a piacgazdaságnak is a végét
jelenti, amelynek a helyét egy új rendszer fogja majd átvenni. Jóllehet
ebben a kérdésben nem lehet igazságot tenni, úgy gondoljuk, nem az a
helyes megoldás, ha elvetjük a piacgazdaságot, hanem az, ha megpróbá-
lunk olyan törvényeket alkotni és úgy szabályozni a folyamatokat, hogy a
piac képes legyen megfelelő hatékonysággal ellátni feladatait.

3. KÜLGAZDASÁGI ÖSSZEFÜGGÉSEK
Egy ország helyzetére – ha mégoly hatalmas is, mint az Egyesült Államok
– rendkívül jelentős befolyással van az egész világgazdaság. A többi sze-
replőhöz számtalan kapocs fűz minden nemzetgazdaságot, melyek közül a
legfontosabbak a külkereskedelem, a tőkemozgások, a tőkeállományok, a
kamatlábak és a valutaárfolyamok.

85