A létezés titka- A Létezés csak önmagát tudja lemásolni, nem tud egy

teljesen más létezést létrehozni.

Lázár Rezső
 

Egy mozgó világban minden pillanatban megváltozik minden. Nem ugyanazok az erők hatnak ránk,
képtelenség, hogy ugyanaz legyen a gravitáció is. Úgy vélem, hogy a gravitáció állandó sebességgel
változik, így nem észleljük a változást. Egyenletesen változik a súly, amit a mérlegre teszek a
mérleggel. Egyszerre lesz a mérleg és a súly könnyebb, vagy nehezebb. Ez a változás konstans,
állandó.

Az egész világegyetem folyamatos változáson megy át, mivel benne vagyunk ebben a Flowban, ebben
a folyamatban, nem észleljük. Mindent késve érzékelünk.

A bennünk lévő észlelő önmagát is megfigyeli. Megfigyelő nélkül nem létezhetne a világunk azonnal.
A bennem lévő megfigyelő, a lélek megfigyeli az agy tevékenységét. Az agy összegyűjti a külső
információkat a világból. Megfigyeli agyunk a világunkat, és ezt a világot a belső megfigyelő
átgondolja, feldolgozza. A létezésünkhez elengedhetetlen a két megfigyelő. Mint ember kétszer
veszek tudomást a világról. Mégis a kettő eltér egymástól. A külső megfigyelőm szerint a Világ
amiben élek valóság. A belső megfigyelőm szerint inkább csak átmeneti. Ami átmeneti nem lehet
valóság. A kérdés az, hogy honnan tudja a belső megfigyelő, hogy a külső megfigyelő téved? A belső
megfigyelő a külső megfigyelőtől gyűjti össze a világról alkotott tudását. Ugyanakkor a belső
megfigyelő rendelkezik egy saját belső élettel is, ami kételkedik, mialatt feldolgozza az információkat.
A gondolkodás megoldás keresés. Mindig valami kérdésre keressük a választ, amikor gondolkodunk.
A belső világom, a belső megfigyelőm, a lélek teszi fel mindig a kérdést a külső megfigyelőmnek, az
agyamnak. Gondolkodáshoz elengedhetetlen a dualitás, a kettősség. Az agyam elgondolkoztatja a
lelkemet, és a lélek az agyamat.  Az a kérdés merült fel bennem már  régen, hogy mihez képest múlik
az idő. Honnan tudom, hogy múlik az idő? Általában folyamatosan érezzük az idő múlását, anélkül
hogy tudnánk mihez képest múlt el. Beleszülettünk a folyamatos időmúlásba, egy Flowba és azzal
úszunk egész életünk során. Ha az agyam mint anyag,  és mint külső megfigyelő velem úszik az idő
folyásában, honnan tudja, hogy telik az idő? A belső megfigyelőm észleli, hogy az amit, az agyam, a
külső megfigyelő csinál, az már elmúlt. Folyton elmúlik. A belső megfigyelő, a lélek csak akkor
tudhatja hogy a külső megfigyelő az agy múlik, változik, öregszik a világgal együtt, ha a belső
megfigyelő nem változik, nem öregszik. A belső megfigyelőnk, a lélek magához hasonlítja a külső
megfigyelőnket, az agyunkat. A lélek, a belső megfigyelőnek állandónak kell lennie. Míg az agyunk, a
külső megfigyelő eltávolodik, más sebességgel mozog, mint a lelkünk, belső megfigyelőnk. Onnan
tudom, hogy telik az idő, hogy érzékelem, eltávolodtam a külső megfigyelőtől és annak világától, és
egyre távolodok. Igy érzékelem az idő múlását. A belső megfigyelőm, a lélek nem vesz részt
közvetlenül az idő folyásában, csak a külső megfigyelő, az agyam az általa megfigyelt világgal együtt.
A halál a belső megfigyelő, a lélek és a külső megfigyelő az agy eltávolodásából jön létre. Nem
ugyanazzal a sebességgel mozognak. Ha a lélek, mint belső megfigyelő az aggyal, mint külső
megfigyelővel egy sebességgel mozogna, nem észlelném az idő múlását, és megszűnne a dualitás, a
kettősség. Akkor nem volna szükség külső és belső megfigyelőre. A lélek nagy valószínűséggel
mindenütt megteremti ez a dualitást, kettősséget. Ez a kettősség a létezésünk feltétele. Ha az agyam,
a külső megfigyelő utoléri sebességben a belső megfigyelőt, örök életre tesz szert. Elkezd állandóként
létezni. Mindig valamit valamihez mérünk, ez is bizonyítéka annak, hogy a világ kettős képben létezik.
Van egy állandó, a lélek és van egy a léleknél lassabban mozgó, az agy. A kettő kommunikál
egymással, miközben folyamatosan eltávolodnak egymástól. Az agyunk folyamatosan eltávolodik a
lékünktől. A világegyetem arra törekszik, hogy felgyorsuljon.

Világunk kettős  képben létezik, és a belső megfigyelőnk a lélek az, ami félti a külső megfigyelőt. A
belső megfigyelő tudja, hogy elveszíti a külső megfigyelőjét, ezzel megszűnik kettőssége, dualitása.
Egymagában fog létezni, míg létre nem hoz magának egy újabb megfigyelőt. A világunk
törvényszerűen kettős képben jelenik meg és létezik. Minden jó, vagy rossz, sötét vagy világos. Az
egész külső világunk sejteti, hogy amit az agyunk, a külső megfigyelőnk lát, az mind kettős, duális
világban zajlik. A lélek világa, a belső megfigyelőnk világa nem színes, nem sötét vagy világos. Nem jó
vagy rossz. Nem kettős. A lélek kettősség nélkül léte

--