Bokodi Balázs:

Szuicidrománc (részlet)
Posted on 2012. július 23. hétfő Szerző: olvassbele
0
Tudni akarod, hogyan született ez a regény? Egyszerűen csak le akartam nyúlni Ellist, Salingert,
Palahniukot, Burgesst, Irvine Welsh-et, Selbyt, McInerneyt – végül aztán lenyúltam
mindegyiküket. (A szerző vallomása, mottóként)
***
|2|
Akkor most elmesélem, hogyan repesztettünk keresztül a kihalt belvároson Melindával meg a kefehajú
kölyökkel egy lopott autóban.
Elmesélem, hogyan mentettem meg Melinda életét.
Elmesélem, hogyan öltem meg Melindát.
Emlékszem, az üres utcákat bámulva arra gondoltam, milyen csodás jövője lehetne ennek a bolygónak,
ha valami halálos vírus egy kis időre végezne az emberiséggel.
Az autót Melinda vezette. Azt mondta, a filmekben is mindig a főszereplők vezetnek.
Ott van például a Thelma és Louise, lelkendezett. Susan Sarandon sokkal többet vezetett, mint Geena
Davis. És az autót is ő hajtotta a szakadékba, NEM pedig Davis.
Az utolsó film, amit Melinda látott a Thelma és Louise volt.
Persze a sok Davis-rajongó mindig azzal jön, mondta, hogy a film címe mégis Thelma és Louise, nem
pedig Louise és Thelma.
Beleszívott egyet a cigijébe, aztán ott folytatta, ahol abbahagyta: De hidd el, hogy ez csak a hangzása
miatt van. Pont mint a Lois és Clarknál.
Azt mondta, így fülbemászóbb, semmi több.
Melinda egyébként az egész út alatt mást sem csinált, csak beszélt, beszélt és beszélt. Kedvenc cigijével
a mosolyra görbülő szájában úgy nézett ki, mintha egyenesen valamelyik negyvenes évekbeli
romantikus vígjáték plakátjáról mászott volna le. Pont úgy nézett ki, mint Katharine Hepburn Az év
asszonyában.
Míg Melinda szája összevissza járt, addig én a kesztyűtartóban talált fekete noteszt lapozgattam, a
kölyök meg egykedvűen bámulta az elhaladó villanyoszlopokat, mert nem sejtette, hogy alig húsz perce
a kocsi még egy menő ügyvédé volt. Az autót egy bevásárlóközpont elől kötöttük el. Első lépésként
Melinda rátapadt az ügyvéd fickóra, és piszkosabbnál piszkosabb dolgokat suttogott a fülébe. Ha egy
Melinda-szerű csaj mászik rád, akkor bármi megtörténhet a közeledben, észre sem fogod venni.
Mondjuk megmented egy ember életét.
Mondjuk, segítesz valakinek meghalni.
Mondjuk, ellopják az autódat.
Ez volt a második lépés.
Percekkel később már a belvárosban jártunk, pedig az esőfüggönytől szinte alig láttunk. Az autóból úgy
tűnt, mintha a víz egyenesen a Holdról zúdult volna a nyakunkba egy végtelen hosszú csúszdán
keresztül. Persze nagyon is jól tudtuk, hogy esni fog. Melinda régi álma volt, hogy esőben haljon meg.
Szerinte az kurva romantikus vagy mi a franc.
És különben is, magyarázta egyszer, a szüleim biztos hálásak lesznek, ha nem egy behavazott
karácsonyeste, vagy egy romantikus nyári naplemente alatt villan be nekik a szétroncsolt arcom.
Azt mondta, egy évben úgy hatvan esős éjszaka van.
Azt mondta, ezt fél lábon is ki kell bírniuk.
Melindát egyébként Beatrix új munkahelyén ismertem meg.
A The Endet, azt a gyerekes Nancy Sinatra számot fütyörészte, mikor belépett az üzletbe. Odasétált a
pulthoz, nyájasan Beatrixra mosolygott, aztán azt mondta: Szereznem kell valami dögös rucit a
túlvilágra.
Azt mondta, nem akar slamposan meghalni.
Azt mondta, mély dekoltázzsal állna legszívesebben Isten színe elé.
Elmesélem, hogy az ügyvéd fickó notesze tele volt fontosabbnál fontosabb emberek nevével.
Politikusok, színészek, pornósztárok, sportolók, akiknek minden pénzt megért, hogy politikusok,
színészek, pornósztárok, sportolók maradjanak. Ha egyszer megízleled a siker ízét, nem szívesen
köpöd ki.
Melinda azt mondta, sosem tudhatod, mikor jön kapóra egy francos ügyvéd.
A legtöbb embernek az élete múlik egy jó ügyvéden, magyarázta.
Állítólag ismert egy fickót, aki már hét hosszú évet lehúzott a rácsok mögött, és még várt rá vagy
ugyanennyi. Azt mondta, hogy ez a fickó igazából nem is csinált semmit, egyszerűen csak valami
balfasz volt az ügyvédje. Melinda azt is mondta, hogy a jó ügyvédek magasról szarnak az olyan
emberekre, mint az ismerőse. Kurvára nem érdeklik őket. Az ilyenek csak azokra gerjednek, folytatta,
akiknek vaj van a fülük mögött. Sokkal nagyobb kihívás felmentetni valakit, akit a zsaruk véres késsel
találnak meg egy gőzölgő hulla fölött, mint egy eunuchot védeni egy nemi erőszak perben.
Melinda egyébként huszonöt éves volt, de elmondása szerint már tizenhét évesen úgy nézett ki, mint
egy huszonöt éves, és úgy is viselkedett, mint egy huszonöt éves. És mindig úgy gondoltam, fejtegette
tovább, ha egyszer végre tényleg huszonöt leszek, akkor majd elkezdek úgy viselkedni, mint egy
tizenhét éves, és akkor lényegében nem veszítek semmit.
Azt hiszem, Melindából remek filozófus lehetett volna.
Aztán a belső tükröt bámulva a kölyköt kezdte faggatni: És te, kölyök? Te hány éves vagy?
A kölyök úgy tizenhat éves lehetett. A benzinkút környékén lakott egy ócska bérlakásban a három
testvérével meg az alkoholista anyjával. Egy hülye kis szargumóra gondolj, aki úgy szaladt a legidősebb
bátyja után, mint valami betanított házi kedvenc. Esküszöm, ha lett volna farka, mármint olyan, amit a
kutyák a seggük felett hordanak, ahányszor csak megérezte volna a testvére szagát, elkezdte volna
csóválni. Úgy nézett a bátyjára, mintha az valami diktátor lenne, akit kötelessége imádnia. Ez a
diktátor bratyó meg minden este fogta az öccsét, és beültette az összelopott és felturbózott Ford
Mustangjába, aztán nyakukba vették a várost, és a létező összes utcai gyorsulási versenyen elindultak.
Az öcsi meg ilyenkor majd lehugyozta örömében az anyósülést. Pedig csak egy egyszerű kabala volt.
Valaki kakaslábat szopogat, hogy ötöse legyen a lottón, mások az öccsüket ültetik az anyósülésre, hogy
életben maradjanak.
Szóval, mikor Melinda beállított Beatrixhoz, az volt az első kérdése, hogy tud-e valamilyen szexi ruhát
mutatni, olyat, ami passzol a halálhoz. Aztán azt is mondta, hogy azt már tudja, hogyan fog meghalni,
meg hogy mit fog utoljára enni, kivel fog utoljára dugni, melyik filmet nézi meg utoljára, és hogy
melyik számot fogja utoljára hallgatni, de fingja sincs, hogy mit vegyen fel az utolsó útjára.
A legtöbben valami feketét választanának, mondta Beatrix.
Beatrix rettentő sok mindent tudott a halálról. Sokkal többet, mint az életről.
Nem is tudom. Nem igazán áll jól nekem a fekete, nyafogta Melinda. Aztán megkérdezte Beatrixtól,
hogy Monroe miben lett öngyilkos.
Én a helyedben befeküdnék egy forró vízzel teli kádba, javasolta Beatrix, aztán nyissz-nyissz, mutatott
az összeszabdalt karjára. Ahhoz bőven elég egy fazongyanta.
Melinda azt mondta, nem szívesen zavarná össze a kiérkező mentősöket a tökéletes testével. A végén
még elvárnák a feleségüktől, mondta, hogy ezentúl uszadékfaként viselkedjenek az ágyban.
Így aztán a fél délutánunk arra ment el, hogy utolsó ruhára vadásztunk Melindának. Beatrix azt
mondta, érdemes a használt ruhák között keresgélnünk. Ott egy csomó olyan cuccot találhatunk,
amiben korábban valaki már meghalt.
Így kötöttünk ki a városi kórház melletti turkálóban.
Találtunk rózsaszín blúzt, fehér szoknyával.
Beatrix rögtön altatókra gondolt.
Aztán kék trikót, fekete nadrággal.
Beatrix szerint csakis akasztás lehetett.
Zöld trikót, barna nadrággal.
Fejlövés, biztos, hogy fejlövés, ismételgette izgatottan Beatrix, mintha éppen egy kvízjáték kérdésére
válaszolt volna.
A zöld trikón nem annyira feltűnő a vér, folytatta aztán.
Azt mondta, a zöld pamuton a vörös vér egy idő után pont olyan barna lesz, mint a nadrág.
Alig pár nappal ezután Melinda zöld trikóban és barna nadrágban a lopott kocsink volánja mögül
hátrafordult, és azt mondta a kölyöknek, hogy készülj.
Azt mondta, mindjárt megváltozik az életed.
Azt mondta egyenesen a kölyök riadt szemeibe, hogy mi leszünk az új szülei. Viktor lesz az új apád,
vigyorgott a srác képébe, én meg az új anyád.
Azt hiszem, Melinda volt az első olyan ismerősöm, aki úgy istenigazából meg akart halni. És mivel
különösebben én sem rajongtam az unalmas életemért, hamar összebarátkoztunk. Melindával az
oldalamon én is úgy érezhettem magam, mint azok a szerencsétlenek, akik a reptéren összefutnak
Johnny Deppel, és gyorsan csinálnak pár közös fotót, amivel aztán életük végéig büszkélkedhetnek.
Ha két másodpercig együtt pózolsz Johnny Deppel, akkor néhány pillanatra, te is érdekes leszel.
Sétálsz a hírességeddel a zsebedben, aztán egyszer csak szembe jön veled a régi pasid, csajod,
munkatársad vagy mit tudom én kid. Ott álltok egymással szemben, és végre nem az elcseszett
életedről, meg a szar munkádról kell beszélned, hanem a hírességedről. És mikor látod, hogy a volt
pasidat, csajodat, munkatársadat vagy mit tudom én kidet elönti a sárga irigység, attól úgy érzed
magad, mint Clark Kent, mikor felhúzza a kék harisnyáját.
Beatrix úgy vélte, ma már bőven elég a boldogsághoz annyi, hogy látod, mások nem azok.
Szóval néhány napra Melinda lett az én házi érdekességem, a két lábon járó hullám. Így lettem ideig-
óráig én is különleges.
Ha találkoztam egy ismerősömmel, nem magamról beszéltem, hanem Melindáról és az őrült tervéről.
Azt mondtam, ő itt Melinda.
Azt mondtam, Melinda minden vágya, hogy meghaljon.
Azt mondtam, Melinda azt szeretné, hogy lefejezze egy vonat.
Azt mondtam, Melinda három kívánságából az egyik biztosan az lenne, hogy kibelezze egy
szamurájkard.
Azt mondtam, Melinda jobban szeretne egy fém szemeteskukára esni negyven méter magasból, mint
egy Gucci táskát.
Azt mondtam, Melinda szívesebben harapna rá egy ciántablettára, mint hogy a tengerparton
szürcsölgessen színes koktélokat.
És hogy velem mi van? Hát segítek neki beteljesíteni az álmait.
Én, Beatrix és persze a piszkos kis munkánk.
Na igen, Beatrix és a mi piszkos kis munkánk.
Vegyünk, mondjuk, egy huszonöt éves lányt, akit éppen elküldtek álmai munkahelyéről. A lány ekkor
feldúltan hazaindul, kinyitja az ajtót, a táskáját bevágja a sarokba, és miközben a hálószoba felé tart,
lerúgja lábáról a vőlegényétől az ötödik évfordulójukra kapott olasz bőrcipőt. Aztán lenyomja a
hálószobaajtó kilincsét, és könnyes szemei elé a következő kép tárul: vőlegénye farka egy tizenhét éves
lány szájában pihen.
Beatrix, ha élne, erre csak annyit mondana: az ideális párkapcsolat, első fejezet.
De mit csinál ezek után a fiatal lány?
Fog egy pisztolyt, és meghúzza a ravaszt?
Kirúgja maga alól a széket?
Ráfekszik a sínekre?
Lelép egy húszemeletes ház tetejéről?
Végül bármelyiket is válassza, előtte még becsenget hozzá Beatrix.
Az első lépés, hogy méltóképpen búcsúzz el a világtól.
Aztán jövök én, hogy megírjam legújabb öngyilkosjelöltünk búcsúlevelét. Úgy, mintha egy gyermekét
elvesztő anyuka írta volna.
Mintha egy sósavval leöntött szépségkirálynő írta volna.
Mintha egy balesetben megvakult pilóta írta volna.
Ha az esküvői köszöntődet mások írják meg helyetted, miért ne írhatná meg másvalaki a
búcsúleveledet is?
Beatrix és én mindig egy lépéssel a kaszás előtt jártunk.
Egyébként a statisztikák azt mutatják, ha szar munkád van, és még a feleséged is utál, kisebb az esélye,
hogy a sütőbe dugod a fejed, ha mindezeket elveszíted.
Beatrix azt ajánlotta, nézzek úgy Melindára, mint azok a pornósok a partnerükre, akiket otthon egy
szerető férj, meg csillogó szemű kiskölykök várnak.
Azt mondta, ez a lány már halott.
Azt mondta, már nem lehet megmenteni.
Azt mondta, tekintsek rá úgy, mint egy érzelemmentes dugásra a kamerák előtt.
Beatrix azt akarta, hogy legyek Melinda mellett az utolsó napjaiban. Azt mesélte, hogy Nicholas Cage
naponta egy liter rumot ivott meg a Las Vegas végállomás forgatása előtt. Ez az egész ugyanolyan, mint
a filmeken, magyarázta Beatrix. Ha úgy akarsz írni, ahogy az ügyfeleink írnának, akkor az ügyfeleinkké
kell válnod.
Így hát Melinda és én az utolsó napokban együtt reggeliztünk, együtt ebédeltünk, együtt vacsoráztunk.
Együtt mostuk a fogunkat.
Együtt választottuk ki az utolsó ruháját.
Mindent együtt csináltunk.
Kivéve az utolsó dugását. Ahhoz semmi közöm nem volt.
Aztán egyik nap, mikor egy DVD-kölcsönzőben a Thelma és Louise-t kerestük, azt mondtam
Melindának, hogy Beatrix szeretne tőle valamit.
Azonnal a lovak közé csaptam, és elmeséltem neki, hogy Beatrixnek szüksége lenne egy kihívásra.
Beatrixnek kell egy jó cselekedet, magyaráztam sejtelmesen, hogy cserébe megkaphassa az elrabolt
királylányt a sárkánytól.
Hogy övé legyen a fele királyság.
Hogy zsebre tehesse a három kívánságot.
Melinda, folytattam bizonytalanul, Beatrix ki akarja váltani az életedet.
Beatrix elmélete szerint, ha elültetsz egy fát, akkor kivághatsz egy másikat. A hangsúly az egyensúlyon
van, mondta.
Melinda meg mintha meg se hallott volna, a halott filmsztárok gyűrűjében megkérdezte, tudtam-e,
hogy a mai fiatalok nem ismerik Susan Sarandont. Kényelmes nyári munkával keresik a cigire, a piára
meg az abortuszra valót egy filmkölcsönzőben, de nem tudják, mi fán terem Geena Davis.
Fogalmam se volt, hova akar kilyukadni.
Fingjuk sincs, ki az a Dennis Hopper.
Azt mondta, miközben gyors léptekkel megindult a polcok között, hogy a szüleik nem meséltek nekik
Belmondóról, sem Peter Fondáról. Nem hallottak még James Caanról, panaszolta, és elviharzott több
száz celluloid gyilkos között, aztán háta mögött hagyta Chaplint, Jack Lemmont és Walter Matthaut is.
Róluk sem tudnak semmit, vetette hátra a válla fölött, mialatt finoman végighúzta a kezét a borítókon.
A kalandfilmeknél is csak a műanyag dobozokra tapadt parfümillat jelezte, hogy egy másodperce valaki
még ott járt. Indiana Jones pont úgy bűzlött a jázmintól, mint Melinda.
Aztán látnak két ismeretlen dögös csajt egy borítón, folytatta a felnőtt filmeket elválasztó vörös
függöny előtt, és az Y-kromoszómájuk azt súgja nekik, hogy ez csak valami szaftos leszbi pornó lehet. A
17. században ugyanígy lehettek a férfiak a gyöngy fülbevalós lánnyal is, mondta, és huss, el is tűnt a
vörös függönyben. Én meg mialatt utána másztam, megígértem neki, hogy a kijáratnál feldobjuk az
összes farokverő diákmunkást a panaszkönyvben, de előbb még el kell mondanom valamit. Így hát
több tucat éhes vagina és vigyázban álló pénisz között folytattam
Beatrix őrült agymenésének tolmácsolását:
Beatrix azt is tudni akarja, mondtam, hogy hiszel-e Istenben.
Melinda és Isten kapcsolata egyébként nagyvonalakban olyan volt, mint két elvált szülő gyermeke, aki
a páros héten szigorú anyuval van, a páratlanon meg mindent megengedő apuval. Melinda később
elárulta, hogy ha jó napja van, akkor hisz valamiféle magasabb rendű hatalomban, ha meg nincs, hát
akkor meg nem. Végül is nem rossz, fejtegette, ha van valaki, akit elküldhetsz a francba, mikor letörik a
körmöd, és akinek megköszönhetsz egy orbitális orgazmust. Én meg erre, hogy oké, oké, értek
mindent, ne is folytasd, de a játék kedvéért tegyük fel, hogy van Isten.
Akkor megtalálhatná végre Thelmát és Louise-t, mondta.
Azt hiszem, folytattam aztán, mindössze arról lehet szó, hogy Beatrix nem igazán tudja eldönteni, hogy
Isten mit fog szólni majd ehhez az egészhez.
Azt akarod mondani, hogy Beatrix attól tart, hogy Isten lesújt a hatalmas öklével csak azért, mert
segítetek nekem?, kérdezte, majd néhány photoshoppolt vaginával szemezve azt javasolta, hogy
nyugtassam meg Beatrixet, mert Isten mindent megbocsát. Melinda szerint, ha Isten létezik, akkor
biztos olyan, mint azok a tutyimutyi ronda pasik, akiknek egy fűvel-fával kefélő bombanő a feleségük.
Azt mondta, ha félrekúrsz párszor az ördöggel, attól még Isten ugyanúgy fogja tisztára nyalni a
seggedet, mint korábban. Legalábbis, ha nem akar az üresen kongó mennyországban unatkozni.
Különben sem hiszem, folytatta, hogy Isten nem találna jobb időtöltést, mint hogy olyan elcseszett
alakokat figyeljen, mint amilyenek mi vagyunk. A körmöm sem érdekelte, miért lenne fontos neki az
életem?
Biztos vagyok benne, hogy Beatrix nem a körmeid miatt állt elő ezzel a hülye ötlettel, mondtam.
Akkor Beatrix éppen olyan, mint Isten, mondta, aztán megkérdezte, hogy képzelte ezt az egészet.
Azt akarta tudni, hogyan váltaná ki Beatrix az életét.
Találni akar valakit, akit megmenthet, vágtam rá.
Azt mondtam, Beatrixnek szüksége lenne egy aknába zuhant kiskutyára, egy pöcegödörbe dobott
újszülöttre vagy valami ilyesmire.
Hű, ez romantikusan hangzik, mondta.
Ötletek, Melinda. Ötletek kellenek.
Melinda tekintete ekkor végre előbújt a kisminkelt szilikonmellek rengetegéből, és egyenesen a
szemembe bámult.
Figyelj most rám, Viktor, mondta. Figyelj jól rám, mert ezt csak egyszer fogom elmondani.
Egyetlenegyszer.
A földre dobta a kezében lévő DVD-ket, és azt mondta: Azzal, hogy Beatrix a nyakamra küldött,
tulajdonképpen meg is mentett. Sokszor az élettől kell megszabadítanod valakit, magyarázta. Mintha
lekapcsolnál egy agyonégett embert a lélegeztetőgépről. Ez lényegében ugyanaz. De ha ez annyira
fontos neki, akkor keressen valakit. Menjen, és beszélje le az abortuszról az összes gimnazistát. De
előbb megtalálhatná Thelmát és Louise-t.
Ideje elmesélnem, hogy két perccel éjfél előtt már mit sem számított Thelma.
Mit sem számított Louise.
Ideje elmesélnem, hogy Melinda miért kért meg minket, hogy kapcsoljuk be a biztonsági övünket.
Ideje elmesélnem, hogy Melinda miért bámulta átszellemülten azt a vaskos tűzcsapot az út végében.
Hogy Melinda milyen erősen taposott a gázba.
Hogy Melinda arca hogyan tört apró szilánkokra.
Hogyan repült ki a szélvédőn aranybarnára szoláriumozott teste.
Hogyan változott zöld felsője egy szemvillanás alatt barnává.
Úgy lett, ahogy Beatrix mondta.
Ideje elmesélnem, hogyan mosta el az eső Beatrix kócos fogú kis kárpótlásának hányadékát.
Ideje elmesélnem, hogyan telt meg Melinda vérével egy könyvesbolt kirakata.
Hogy a hülye kiskölyök egy illatszerüzlet oldalának támaszkodva milyen hányásszagú ígéretet tett.
Megesküdött, hogy soha többé nem ül autóba.
Soha, de soha többé.
Ez is úgy lett, ahogy Beatrix mondta a fákról.
Ideje elmesélnem, hogy mit írtak később az újságok Melindáról, hogy miről szóltak a hírek azokban a
napokban.
A hírolvasó ezerszer felpróbált fájdalommal az arcán azt mondta, Melinda Volvója száznegyven
kilométer per órás sebességgel ütközött a kirakat előtti tűzcsapnak.
A hírolvasó elmondta továbbá, hogy miután Melinda kirepült az egyébként lopott autó szélvédőjén,
egyenesen a könyvesbolt kirakatába zuhant. Azt is mondta ez a Jean Simmons imitátor, hogy az
áldozat végig egyedül volt az autóban. Meg hogy túlélte volna, ha beköti magát.
A kölyök meg én be voltunk kötve.
Semmi bajunk nem lett.
Aztán valami olyasmit is mondott Miss Simmons, hogy az áldozat jobb karja vállból leszakadt, meg
hogy alig maradt épp csontja, és persze azt, hogy Melinda arca a felismerhetetlenségig összezúzódott.
Egyperces hírként tálalva semmi nem ugyanaz, mint másfél méterről bámulva. Egy csodaszép mosoly
másodpercek alatt lesz felismerhetetlen, véres kráter. Véres kráter, ami elnyel mindent.
Elnyeli a halványkék szemet, a keskenyre műtött orrot, a vörös rúzsba bújtatott ajkakat, a lézerrel
fehérített fogakat.
Jószöveg Műhely Kiadó, 2012