NEMZETKÖZI JOG

I.
TANKÖNYV-JEGYZET

(készült a 2018-as tankönyv alapján)

Cserhalmi Ágota
1. FEJEZET: A NEMZETKÖZI JOG FOGALMA,
TÖRTÉNETE

I. A NEMZETKÖZI JOG FOGALMA

- Nemzetközi jog: (továbbiakban: NJ) azoknak a kötelező

normáknak az összessége, amelyeket az államok és a
jogalkotásra felhatalmazottnemzetközi szervezeteik a
közöttük fennálló kapcsolatok, továbbá meghatározott,
államokon belüli viszonyok szabályozására alkottak.

- Magatartási előírásokat állapít meg a NJ alanyai számára.

- Csak akkor kötelezi őket, ha azt a a NJ által szabályozott

formában elfogadták (kivéve a szokásjog)

- Nemzetközi közjog ≠ nemzetközi magánjog, utóbbi: olyan,

államokon belül alkotott, természetes és jogi személyekre
vonatkozó szabályok, amelyek egy másik állam jogára
utalnak valamely kapcsolódó elv segítségével, amelyet
alkalmazni fognak azoknak a vagyoni-, család- és munkajogi
jogviszonyoknak az esetében, amelyekben van külföldi elem
(pl. az egyik fél).

- Ha az állam a főhatalom birtokosaként, közhatalmat

gyakorolva jár el (pl. eladja egy területét egy másik
államnak) közjogi, azonban ha pl. gabonát ad el egy másik
államnak, magánjogi jellegű jogviszony jön létre.
- NJ létrejöttének előfeltételei:

a) egymástól elkülönült államok (hatalmi struktúrák,

jogrendszerek) létezése
b) közöttük meghatározott intenzitású kapcsolatrendszer
kialakulása
c) ezen kapcsolatok fenntartásához és NJ szabályozásához
fűződő állami érdekek

- a): elkülönült államok

● bár mai értelemben vett államok csak a vesztfáliai

békét (1648) követően alakultak ki, államalakulatok,
elkülönült hatalmi struktúrák már az ókorban
létrejöttek 🡪 szokásjogi, szerződési szabályok is 🡪 NJ
történetét innen számítjuk.

● ennek az elkülönültségnek a felszámolására

birodalmakat hoztak létre, a birodalmak kapcsolatait
szintén NJ normák szabályozták, ám amikor egyes
birodalmak az akkor ismert világ túlnyomó
részét/egészét magukba foglalták NJ normák sem
alakulhattak ki. (A birodalmak egyes részei közötti
kapcsolatot a belső államjog, alkotmányjog
szabályozta)

● ókor- XX. sz.: (általában erőszakos) elkülönülés,

egyesülés, egyesítés váltakozása. Ez ma már
szerencsére nehezen elképzelhető és az erőszak
általános tilalma is kimondásra került.
 - b): kapcsolatrendszer

● az ókorban a nagy távolságok miatt nem alakultak ki

politikai, kereskedelmi kapcsolatok, vagy háborúk
egymással

● akkor jelentkezett a nemzetközi kapcsolatok

szabályozásának az igénye, amikor ezen kapcsolatok
intenzitása elért egy bizonyos magasabb szintet

- c): szabályozási érdek

● az intenzitás létrejöttén kívül szükséges még az

érintett államok uralkodóinak (később
kormányzatainak) felismerése arra vonatkozóan, hogy
érdekük fűződik kapcsolataik fenntartásához,
szabályozásához, konfliktusaik megoldásához

● ez a felismerés lassú és nem egyszerre történik meg

🡪 a nemzetközi jogalkotás lassú folyamat, melynek
során egyes, nagyobb befolyási potenciállal
rendelkező államok jobban tudják érvényesíteni az
érdekeiket. Ezt csak részben képes ellensúlyozni a
jogegyenlőség ma már létező elve.

II. A NEMZETKÖZI JOG TÖRTÉNETE

 A) AZ ÓKOR

- Mezopotámiában, a Közel-Kelet más részein, a

Földközi-tenger középső és keleti medencéjében (elsősorban
Hellászban) már élénk volt az államalakulatok közötti
diplomáciai érintkezés. Követeket küldtek, határkijelölő,
alávetési, szövetségi és békeszerződéseket,
érdekszféra-kijelölő megállapodásokat kötöttek.

- Példák:

o Első ismert: Umma és Lagas (mezopotámiai városok,

határkijelölés és vízforrás-elosztás, i.e. 3000 körül)
o Egyiptom és a Hettita birodalom (átfogó
együttműködési szerződés, kiadatási szabályok,
befolyási övezetek kijelölése, i.e. XIII. sz.)
o Antik görög poliszok (szent helyek védelme,
kölcsönös védelem, választottbíráskodás,
„tiszteletbeli konzul” tisztsége, Lex Rhodia)

- Ebben a korban a háborúskodást természetesnek

tekintették, nem tekintették egymás létét állandónak 🡪 a
békeszerződéseket gyakran határozott időre kötötték

- Sorra bomlottak fel és alakultak birodalmak (akkád,

babiloni, perzsa, asszír, makedón) 🡪 ez nem kedvezett a NJ
fejlődésének.

- Ahogy pl. Róma városállamból birodalommá fejlődött, „nem

volt többé szüksége” államközi kapcsolatainak
 szabályozására, a NJ fejlődése félbemaradt. (A kínai és az
indiai birodalom létezéséről tudott, ám közöttük csak
szabályozást nem igénylően alacsony intenzitású
kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki. Az európai és ázsiai
hatalmak az amerikai kontinensen kialakult azték
birodalomról pedig nem is tudtak.)

- A Római Birodalomban született meg azonban az „örök és

egyetemleges természetjog” koncepciója, amely tartalmazta
a népek jogát (ius gentium). Ez nem államközi, hanem a mai
nemzetközi magánjogi szabályokat foglalta magában, ebből
az elnevezésből fejlődött ki viszont a NJ mai fogalma és a
jogtudósok munkája az analógia folytán fontos forrásként
szolgált a NJ számára.

B) A KÖZÉPKOR

- A Római Birodalom felbomlása után is folytatódtak a

birodalomalapítási törekvések, létrejött a Bizánci, a Frank,
majd a Német-Római Birodalom. Az indiai szubkontinensen
is birodalmak váltották egymást. A Mongol a valaha volt
legnagyobb kiterjedésű birodalom volt. A középkorban jöttek
létre az angol, a francia, a spanyol, magyar, lengyel
királyságok és a Kijevi Nagyfejedelemség is.

- A feudális korszak nem kedvezett a NJ fejlődésének, inkább a

hűbéri, alá-felé rendeltségi viszonyok voltak jellemzőek.
Szereplőit és magát a rendszert a biztonság és stabilitás
hiánya jellemezte. A politikai törekvések központjában a
hatalom alapjaként szolgáló földszerzés állt.
- A pápaság és császárság irányába fennálló kettős lojalitás
rendjébe hierarchikusan tagozódtak be az államalakulatok. A
hegemónia-harcok során egyiküknek sem sikerült valódi
központi hatalmat létrehozni.

- A nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó szabályok nem

különültek el az általános és természetjogi normáktól. A
háborúindítást semmilyen jogi norma nem tiltotta. Ezt
valamennyire korlátozta az „Isten békéjének” (treuga dei)
intézménye és az igazságos háború eszméje. Utóbbit először
Szent Ágoston fejtette ki a IV. sz.-ban: csak az a háború lehet
igazságos, melyet Isten parancsára, önvédelemből, vagy
valamely jogsértés megszüntetése érdekében indítanak.
Aquinói Szent Tamásnál, majd Hugo Grotiusnál a
kritériumokhoz adódott a jó szándék, az arányosság, a siker
reális esélye és a háborúindítás ultima ratio jellege is.

- A pápa a XI. sz.-tól döntőbíróként járt el az uralkodók

jogvitáiban. A XIV. sz.-tól megjelentek az első állandó (de
még utazó) követek és a konzulátusok elődjei. A kor felfogása
szerint a nem keresztény népekkel kötött szerződések nem
álltak a pacta sunt servanda alatt. A többoldalú nemzetközi
normák a szokásjogban jelentek meg: fejlett hajózási,
kereskedelmi, hadi tengerjogi szabályok alakultak ki (pl. a
bírósági döntésekből álló oléroni szabályok).

C) AZ ÚJKOR
1. A felfedezések korától a francia forradalomig

- Amerika felfedezése és a reformáció a keresztény egyház

egységének felbomlását eredményezte és elvezetett a mai
értelemben vett nemzetközi jog megszületéséhez

- A vesztfáliai béke után a német-római császári hatalom

puszta címmé vált, az államok rendszere vált uralkodóvá,
melyek nem álltak többé alá-felé rendeltségi viszonyban és
területük felett kizárólagos főhatalmat gyakoroltak.

- Elsőként a portugálok és a spanyolok, majd az angolok,

franciák, hollandok, poroszok és a németek is
gyarmatbirodalmakat hoztak létre (az I. vh. idején a Föld
67%-a gyarmat volt). A XIV. és XVII. sz. között fennálló
Oszmán Birodalmat folytatólagos gyarmatbirodalomnak
nevezzük, mert hatalmukat mindig egy-egy szomszédos
területre terjesztették ki.

- Ezek a tényezők megnövelték az államok közötti

összeütközés esélyét, így szükségessé vált a területszerzési
jogcímek tisztázása.

- Az államokon felülinek tekintett természetjogtól a XV. sz.-tól

kezdték el elkülöníteni az államközi normákat, őket
nevezhetjük a nemzetközi jog első műveinek (pl. Franciscus
de Vitoria: a hódítások során tiszteletben kell tartani az
őslakosokat). Hugo Grotius híres művet írt a béke és a
háború jogáról, mely akkoriban az államok együttélésének
két egyenrangú állapota volt, tárgyalta benne az „államokba
szerveződött népek akaratából létrejött” nemzetközi jogi
 szabályokat (pl. a tenger szabadságának elve, a
területenkívüliség fikciójával magyarázta a követségek
immunitását, stb.)

- Az európai államok közötti kapcsolatokat szabályozó

normákból fejlődött ki a globális nemzetközi jog (pl. a
vesztfáliai béke garantálta az egyéni vallásszabadságot és a
szabad nemzetközi folyami hajózást.)

- 1648-tól a XX. sz. elejéig a hatalmi egyensúly elve alapján a

többi hatalom mindig megakadályozta, hogy valamelyik
nagyhatalom átfogó birodalmat hozzon létre, az elv az
utrechti békeszerződésbe is bekerült. Pozitív, hogy a 30 éves
háború után a hadviselésben metodikusság (hadviselés
szabályainak tisztelete), békeidőben pedig számos
kereskedelmi, hajózási nemzetközi szerződés született.

2. A francia forradalomtól az első világháborúig

- A francia forradalom elérte az emberi jogoknak, a nemzet

szuverenitásának és a belügyekbe való beavatkozás
tilalmának kimondását, ám ezek nem váltak azonnal a NJ
részévé.

- A tárgyalt időszakban Napóleon „folytatólagos” birodalmat

kísérelt meg létrehozni, az Orosz Birodalom is hatalmas
területet foglalt magában, a Habsburgok pedig
 Közép-Európában uralkodtak méretes területek felett az I.
világháborúig.

- A gyarmatosítással kapcsolatos NJ felfogás szerint a világ

nagy része terra nullum, a „civilizáció terjesztése érdekében”
szabadon meghódítható terület volt. A britek gyakorlata
először kereskedőtársaságok által informális gyarmatok
létrehozása, majd később érkező hadsereg és közig.
apparátus volt. A bennszülöttekkel kötött egyezségeket az
európai hatalmak, mivel ők nem „nem voltak a nemzetközi
közösség tagjai” nem tekintették kötelezőnek.

- 1884-85-ben a berlini Kongó-konferencián meghatározták

azokat a kritériumokat, amelyek alapján az európai hatalmak
elismerték egymás afrikai hódításait.

- Az államközi kapcsolatok jogi szabályozása nagyrészt

nemzetközi konferenciákon történt, pl. a bécsi
kongresszuson állították helyre az európai egyensúlyt
Napóleon legyőzése után. Az itt kihirdetett beavatkozás elvét
alkalmazták a későbbi (pl. 1848-as magyar) forradalom
leverése során. A Szent Szövetség még a latin-amerikai
gyarmatok függetlenné válásába is bele akart avatkozni,
ekkor hirdette ki Monroe elnök: Amerika az amerikaiaké¸
ezáltal minden külső támadást saját biztonsága elleni
lépésnek tekint, cserébe viszont ő sem avatkozik bele Európa
ügyeibe.

- Ebben a korban a NJ-t „európai közjognak” nevezték, a

nemzetközi közösség tagjának európán kívül később az
Egyesült Államokat, majd a latin-amerikai államokat és az
 olyan civilizált államokat tekintették, amelyeket nem tudtak
meghódítani (Japán, Sziám). A létrejövő államok elismerését
feltételekhez, pl. a vallásszabadság garantálásához kötötték.

- A nagyhatalmak jogellenessé nyilvánították a

rabszolga-kereskedelmet, az állami kalózlevelek kiadását,
aláírták a szárazföldi háborúkról szóló egyezményt,
humanitárius intervenciókat hajtottak végre, majd elkezdtek
megalakulni az első állandóan működő nemzetközi
szervezetek is.

- A háborúindítás joga továbbra is korlátlan volt, án fellendült

az államok (legfőképpen az USA és UK közötti)
választottbírósági vitarendezés (pl. Alabama-döntés).
Hágában békekonferenciákat tartottak és erőszakot
korlátozó egyezményeket fogadtak el (pl. Drago-Porter
egyezmény: háborúindítás tilalma magánkövetelések
behajtására).

- A XIX. sz.-ban a polgárság szilárd, áttekinthető jogrendszer

iránti igénye a nemzetközi jogban a pozitivista szemlélet
elterjedését eredményezte. Komoly erőfeszítéseket tettek a
pozitív jognak és intézményeinek fejlesztésére és a kötelező
normák felkutatására, ezáltal pl. nemzetközi szerződések
összegyűjtésére, a szokásjog elemzésére. (Bluntschli és
Martens művei).
3. A két világháború között

- Az első világháború végére a győztesek is rájöttek, hogy a

fegyverek pusztító képességének megnövekedésével a
háborúk diszfunkcionálissá váltak: a győztes államok
veszteségei is aránytalanul nagyok lettek. A titkos
diplomáciát és az állandó katonai szövetségek fenntartását
tartották a háború okának, ezért „békerendszert” hoztak
létre: megalapították a Nemzetek Szövetségét és aláírták
egyezségokmányát. Egy kollektív biztonsági rendszert
kívántak teremteni, a nemzetközi viták békés rendezésére
felállították az Állandó Nemzetközi Bíróságot. A vesztesek
gyarmatait mandátumterületekké nyilvánították és
igazgatásukat a győztesekre bízták. A Nemzetek Szövetsége
sikereket ért el a menekültek védelme és más kisebb
konfliktus megoldásával kapcsolatban (létrehoztak pl. egy
Közép-európai kisebbségvédelmi rendszert), azonban a
nemzetközi rend stabilizálására képtelen volt.

A békeszerződések (keretes rész a tankönyvben)

- a háborúk lezárása általában békeszerződéssel történik, amely

elvben a háborút viselt államok kölcsönös megállapodása,
gyakorlatilag azonban feltételeit a győztesek diktálják.

- preambuluma rendszerint rögzíti a szerződő felek céljait („örök

béke” helyett később „tartós és stabil béke”) és a háborúért
viselt felelősséget

- nem egyenlő a fegyvernyugvással, fegyverszünettel.

- gyakran eleme:
● a vesztes fél fegyverkezésének korlátozása,
● más államokkal történő szövetségkötés tilalma,
 ● területi rendezés,
● területek demilitarizációja, semlegesítés.
● jóvátételi előírások
● háborús bűnösök megbüntetése, hadifoglyok cseréje
● magánszerződések sorsának rendezése

- a szerződés biztosítékai
● régen eskü, túszok, területek zálogba adása
● később demilitarizálás, semlegesítés, békefenntartók
állomásoztatása, nagyhatalmi garanciák

- a békeszerződések gyakran módosítják/megújítják a nemzetközi

kapcsolatok általános rendjét
- céljuk a hatalmi status quo kodifikálása
- a háború alatt alkalmazott kényszer a NJ alapján nem teszi
érvénytelenné a békeszerződést, kivéve, ha az közvetlenül a
béketárgyalásokat folytató személy ellen irányul

- a békeszerződések határokat rendező rendelkezésein az

1969-es bécsi egyezmény alapján csak kölcsönös
megegyezéssel, tehát a körülmények lényeges megváltozására
hivatkozva nem lehet változtatni.

- A Briand-Kellog paktummal (1928) 62 állam mondott

le a háborúskodásról. A Stimson-doktrína (1932)
alapján pedig tilossá vált más állam által alkalmazott
erőszak hatására megszületett államot elismerni.
Genfben egyezményt írtak alá a hadifoglyok
védelméről.

- Ez a „békerendszer” azonban Hitler hatalomra

jutásával összeomlott. A „megbékítés” politikája
eredménytelennek bizonyult, a határok újra
átrendeződtek (a Német Birodalom terjeszkedésén
kívül a Molotov-Ribbentrop paktummal a Szovjetunió
 jelentős területeket szerzett, Japán is terjeszkedni
kezdett).

- Hans Kelsen (aki a jogot „tisztán”, a mögöttes NJ

folyamatoktól elkülönülteb vizsgálta) a NJ belső jog
feletti primátusát hirdette, melynek alapnormája a
pacta sunt servanda.

- A német területi törekvések alapja Carl Schmidt

„nagytér-rend” elmélete volt: ezt a rendet gazdasági
érdekei érvényesítésére hozná létre egy vezető
nagyhatalom a vele földrajzi összefüggésben álló
területen, külső hatalmak beavatkozását nem tűrve,
politikai és kulturális vezetőként. Lauterpacht eszméi
kijelölték a NJ fejlődési irányait: mindenkit megillető
emberi jogok, hatékony nemzetközi bíráskodás,
egyén nemzetközi büntetőjogi felelőssége.

4. A második világháborútól a hidegháború végéig

- Az I. világháború veszteségeit látva hatékonyabb

kollektív biztonsági rendszer létrehozása vált
szükségessé: 1945-ben San Francisco-ban
megalapították az Egyesült Nemzetek Szervezetét
(ENSZ), melynek alapokmánya nemcsak a háborút,
hanem (az önvédelem és a kollektív szankció
kivételével) bármilyen fegyveres erőszak
alkalmazását, vagy az ezzel való fenyegetést
jogellenessé nyilvánította. Élére a Biztonsági
Tanácsot állították és széles jogosítványokkal
 ruházták fel. Az Állandó Nemzetközi Bíróság munkáját
az ENSZ Nemzetközi Bírósága folytatja. A nürnbergi és
tokiói törvényszékeken számos háborús bűnöst
ítéltek el.

- Az Alapokmány állást foglalt a népek önrendelkezési

joga és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.
1948-ban megszületett az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozata, valamint a népirtást tilalmazó
egyezmény. A hadifoglyokat, háborús sebesülteket,
betegeket védelmező Genfi Egyezmény is kibővült.

- Számos új nemzetközi szervezetet létesítettek,

amelyek az egyes területeken folyó funkckonális
nemzetközi együttműködést biztosítják az
élelmiszertermeléstől a pénzügyi stabilitásig. Ezek az
ENSZ szakosított intézményeivé váltak.

- A gyarmati függetlenségi mozgalmakat, a népek

önrendelkezési jogának kibontakozását az USA és a
Szovjetunió is támogatta. A felszabadulási folyamatot
erősítették az ENSZ közgyűlési határozatai, melyek
megfosztották a gyarmati rendszereket
legitimitásuktól. Az 1970-es közepére a gyarmati
rendszer megszűnt.

- A Hidegháború az USA és a Szovjetunió között

1947-tők 1989-ig tartott, mely alatt a fegyverkezési
verseny nukleáris fegyverarzenált hozott létre.
Hirosima és Nagaszaki elpusztítása után többé nem
vetettek be atomfegyvert (kölcsönös nukleáris
 elrettentés (M.A.D.)). Néhány szerződésben sikerült
korlátozni a kísérleteket és az ilyen fegyverek
terjedését. Ugyanakkor számos klasszikus fegyveres
konfliktus, polgárháború zajlott a „harmadik
világban” (Korea, Kongó, Vietnam).

- Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága átfogó

kodifikációs munkát folytat az 1950-es évek végétől,
amely nemcsak szabályok összefoglalását, de
fejlesztését is magába foglalja. Kibővült a NJ
szabályozás köre, átalakult a struktúrája. Belső jogot
koordináló szerződések születtek.

- A hidegháború a diktatórikus szocialista rendszerek

bukásával ért véget.

5. A hidegháború óta eltelt időszak

- Ezt az időszakot a tankönyv később részletesen

tárgyalni fogja

- A hidegháború után a Biztonsági Tanács néhány

esetben felhatalmazást adott fegyveres erő
alkalmazásával járó kényszerintézkedésekre: pl.
Irakkal szemben Kuvait lerohanására (1990), a
belgrádi kormányzattal szemben a boszniai háború
folytatása (1993), a líbiai Khadafi-rezsimmel szemben
a líbiai tüntetők elleni brutális fellépés miatt (2011).
Nem járt sikerrel viszont a vegyi fegyvereket bevető
Aszad-rendszerrel szemben. Az erőszak alkalmazását
 sokáig csak államközi konfliktusok esetében tartották
tiltottnak, 2015-ben azonban az Iszlám Állammal
szemben is lehetővé tette a BT szankció alkalmazását.
Egyes államok nukleáris fegyver-fejlesztési
törekvéseit pedig nem fegyveres szankciókkal
sújtotta.

- Az elmúlt két évtizedben a NJ fontos szerepet töltött

be a kölcsönös gazdasági és politikai függések
rendszere szabályozásában és a humánus értékek
védelmében. Eredményesebbé vált az emberi jogok
védelme és kiterjedt a volt szocialista országokra is.
Az egyén nemzetközi büntetőjogi felelősségre
vonásának lehetősége is szélesedett, több
nemzetközi bírói fórum jött lére: pl. a volt
Jugoszláviában, Ruandában, majd az általános
területi hatáskörű Nemzetközi Büntetőbíróság. A
vitarendezést igénybe vevő államok és az ügyek
száma, jelentősége megnőtt.

- A nemzetközi jog tudománya keresi a választ arra,

hogy milyen szerepet töltsön be az új, globális
méretű kihívások világában az államközi
szabályrendszer.
2. FEJEZET: A NJ SAJÁTOSSÁGAI
I. A nemzetközi jog természete
A NJ olyan közösség tagjainak kapcsolatait, magatartását szabályozza, amely
felett nem jött létre központi hatalom, mert azt elkülönült hatalmi-politikai
képződmények: szuverén államok alkotják 🡪 NJ keletkezése és működése
különbözik a belső jogtól

A) TERMÉSZETJOGI SZEMLÉLET

- Követői szerint a NJ kötelező ereje uralkodók, államok feletti,

külső tényezőkből ered, annak forrása az emberi természet,
Isten akarata, erkölcs, józan ész.

- Suarez (XVI.- XVII.sz.): elsők között fogalmazza meg, hogy a

természetjog melletti másik jogforrás az államok gyakorlata, a
szokásjog

- Grotius (XVI.- XVII.sz.): 2 féle jog van: természetjog mint

„egészséges értelem parancsa” + Istentől és a népektől
származó „akarati jog” . A NJ szerinte a nagy egész hasznát
szolgáló államok közötti megegyezés

B) POZITIVISTA AKARATI SZEMLÉLET

- XVIII-XX.sz: élénkülő nemzetközi kereskedelem, kapitalista

viszonyok megszilárdulása, nagy számú nemzetközi szerződés
létrejötte és ezek összegyűjtése és rendszerezése
 - nemzetközi normák kötelező erejét magában a szuverén államok
közösségében, belső tényezőkben látták: különböző állami
akaratok egységes akarattá olvadnak össze (Triepel)

- ellenérvek az előbbi felfogás ellen:

1. antropomorf módon kezeli az államot: az akarat, mint

pszichológiai fogalom emberre (abszolút uralkodóra, amíg
léteztek) értelmezhető, államra félrevezető

2. az általános szokásjogi normák kötelező erejűek, ám mi van az

újonnan keletkezett államokkal, akik maguktól értetődően,
választási és véleményezési lehetőség nélkül a szokásjog
kötelezettjeivé válnak?
3. a rengeteg háborút, területi változásokat, békeszerződéseket
stb. tekintve belátható, hogy az akaratmegegyezés csupán fikció

- Jellinek (XIX. sz. vége): önkorlátozás fogalma: az államok saját

korlátlan cselekvési szabadságuk korlátozás alá vehetik, de ezt a
korlátozást, tehát a nemzetközi szerződéseit is bármikor
felmondhatja (nem terjedt el)

C) NORMATIVISTA – NEOPOZITIVISTA SZEMLÉLET

- néhány nemzetközi jogász (pozitivista törekvéssel) megalkották

az „alapnorma” fogalmát (Anzilotti XIX. - XX.sz): A NJ forrása
nem valami államok feletti közös akarat, hanem egy olyan
alapnorma amely az államokat a nemzetközi szerződések
betartására kötelezi: pacta sunt servanda, ez pedig szerinte
bizonyítást nem igénylő érték, eredetét nem kell vizsgálni
(Kelsen szerint egyébként szokásjogi eredetű)
 - nem terjedt el, mert a jogot a jogból próbálta megmagyarázni

D) SZOCIOLÓGIAI – POLITOLÓGIAI SZEMLÉLET

- Friedmann, Falk: államok érdekeit hangsúlyozzák, amely nem

objektív (a mindenkori kormányzat megítélésétől függ),
folytonosan változik.

- Vannak azonban konstans államérdekek:

1. adott állam létének, területi sérthetetlenségének,

társadalmi-gazdasági-politikai rendszerének és a kormányzat
zavartalan működésének biztosítása

2. a társadalom legfontosabb materiális, gazdasági, környezeti,

kulturális feltételeinek újratermelése

3. a nemzetközi rend = szuverén államok decentralizált

rendszerének megőrzése

4. kiszámíthatóság és előreláthatóság a nemzetközi

kapcsolatokban

5. nemzetközi szervezetek zavartalan működésének a

fenntartása

- ezeket az érdekeket az állam csak együttműködve tudja

érvényesíteni, a kölcsönös érdekérvényesítés folyamatában a
reciprocitás (jogok és kötelezettségek
kölcsönössége)(Gould,Barkun,Henkin) a legfontosabb:
társadalmi reakció, ismétlődő cselekedetek, magatartási minták
 követése 🡪 jogi normákká válnak (leginkább a NJ ban , mert itt a
mellérendeltségi viszonyok a jellemzőek

- Schwarzenberger: egyes történelmi korszakokban alá –

fölérendeltségi viszonyok határozták meg a normák kialakulását
(pl. gyarmati hódítások, békeszerződések)

- Simma: e két mód gyakran összemosódik (pl. hideghábprú alatt)

- döntéshozatal-elmélet: (pl. McDougal) konszenzusos (pl. A

polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya) vagy
autoritatív jellegű (pl. békeszerződések. vagy az ENSZ Biztonsági
Tanácsának döntései) nemzetközi döntések születnek azért,
hogy megszabják a döntéssel érintettek magatartását .
Jogalkotással értelmezik újra a normákat, leginkább akkor, ha a
döntés súlya, jellege, magatartások nagy száma vagy
bonyolultsága indokolja, ha a döntésnek hosszabb
érvényességet, vagy minél nagyobb ismertséget akar biztosítani.

- Az előbbi elmélet nem feltételezi, hogy a nemzetközi szokásjogi

és kógens normák feltétlenül mindig minden állam közös
akaratát jelentenék

- A szokásjog keletkezése: az államok külön-külön, de egymásra és

saját korábbi gyakorlatukra tekintettel hoznak döntéseket

- Államok (Nemzetközi Bíróság, Jugoszálvia-törvényszék)

döntésein alapulva váltak az ált. NJ részévé olyan normák, mint
az emberiesség és a méltányosság
II. A NJ És a belső jog eltérő sajátosságai
- A NJ olyan közösség magatartását, kapcsolatait szabályozza,
amely felett nem jött létre központi hatalom

- NJ és a belső jog közötti legfontosabb különbségek összefoglalva:

1. a belső jog centralizált, hierarchikus rendszerben keletkezik,

a NJ viszont decentralizált, nem rendelkezik a jog
kikényszerítésére szolgáló erőszakszervezettel

2. az állam magasabb szervezettségű a nemzetközi

közösségnél, ezért a belső normák részletesebbek és
kidolgozottabbak (az EU, a WTO és a Kereskedelmi
Világszervezet azért kivétel, ott részletes szabályok)

3. a belső jogi normákat elkülönült kényszerapparátus hajtatja

végre, az ENSZ, az EU és más nemzetközi szervezetek az
általuk hozott szankciókat a nemzeti kényszerapparátusok
közreműködésével foganatosítják

4. az államnak van törvényhozó testülete, autoritatív

normákat alkot, a nemzetközi jogban nincs ilyen szervezet és
ritkák az ilyen normák (pl. EU-nak vannak)

5. a belső jogban egyesek szabályozzák mások magatartását, a

nemzetközi jogban viszont a jogalkotók és a kötelezettek
köre azonos (itt is kivéve EU)

6. a belső jogi normák nagyszámú jogalanyra állapítanak meg

jogokat és kötelezettségeket, a nemzetközi jog alanyai, az
 államok kevesen vannak (viszont mindkét alanyi kör
heterogén)

7. a belső jogi normák megsértése mindennapos, a

nemzetközieké ritka

8. a belső jog kikényszerítésében nagy szerepe van a

szankciónak, a nemzetközi viszonyokban ez ritka

9. kontinentális belső jogban nagyon ritka a szokás-, vagy

esetjog alkalmazása, a nemzetközi jogban fontosa szerepük

10. belső jogrendszer: kötelező bíráskodás, államközi jogvitákra

azonban nincs kötelezően igénybe veendő bíróság (hágai
Nemzetközi Bíróság csak alávetés esetén)

11. belső jogi normák megalkotása, módosítása, hatályon kívül

helyezése könnyű, nemzetközi jogban ez szinte lehetetlen

III. A nemzetközi jog szankciórendszere

A) Jog és szankció

- A nemzetközi közösségben nem jött létre központi hatalom 🡪

kevesebb a lehetőség a jogkövető magatartás kikényszerítésére,
szankciók kilátásba helyezésére és alkalmazására

- Emiatt egyesek szerint a nemeztközi jog jognak sem nevezhető.

pl: Austin (XIX. sz) szerint csak „pozitív erkölcsiség”, Max Weber
szerint „konvencionális rend”, melynek érvényességét a kényszer
 alkalmazásának valószínűsége helyett itt az „általános és
érzékelhető helytelenítés” valószínűsége adja.

- Hart szerint a nemzetközi jogban nem is feltétlenül szükségesek

a szankciók és nem is biztos, hogy biztonságosak és hatékonyak
(pl. a háborúindítás tilalmának megszegésére háborúval reagálni
kisebb hadsereggel, mint amilyen a jogsértőnek van..) 🡪 a
nemzetközi jogot sértő államnak a politikai kockázatokat is
elemeznie kell

- a nemzetközi jognak is vannak sajátos szankciói:

B) A nemzetközi jogi szankció három altípusa

- A három típus:

a) központi szankciók : ilyen szankciókat a Biztonsági Tanács

alkalmazhat a legsúlyosabb, fegyveres erőszak
alkalmazásával elkövetett nemzetközi jogsértések
végrehajtóival szemben
Az első világháborúig szokásjogi alapon alkalmazták a
szankciókat, nem volt megkötés a típusára, háborúindítással
is lehetett elégtételt venni.

- változás: Nemzetek Szövetségének egyezségokmánya (első

világháború után) : Közös, együttes fegyveres fellépésre nem
vállaltak kötelezettséget, de arra kötelezték magukat, hogy a
háborút indító állammal szemben automatikus, nem fegyveres
szankciókat (kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok
megszakítása, állampolgárok érintkezésének betiltása)
 alkalmaznak (bár a vezető szerveket tényleges intézkedésre nem
hatalmazták fel)

- ENSZ létrehozása (második vh. után): megteremtődött a

központilag elhatározható, kollektíve foganatosítható szankció
alkalmazásának lehetőségét: a Biztonsági Tanács (fegyveres vagy
nem fegyveres) központi kényszerintézkedéseket rendelhet el,
ha egy állam veszélyezteti a nemzetközi békét, vagy fegyveres
támadást indít egy másik állam ellen.

- A BT felhatalmazást adott humanitárius intervencióra a

Kadhafi-kormányzat ellen, ezzel kiterjesztette az előbbi
rendelkezést államon belüli konfliktusokra is, ahol egy faji vagy
politikai kisebbség létét vagy alapvető emberi jogait
veszélyeztetik

b) egyéni szankciók: a jogaiban sértett állam érvényesítheti

azzal, azokkal az államokkal szemben akik állítása szerint
jogsértést követtek el

- csak nem fegyveres ellenintézkedések lehetnek, ha más

államok nem tartják be a velük kötött nemzetközi szerződések
rendelkezéseit, vagy sértik a rájuk nézve érvényes szokásjogi
előírásokat 🡪 2 lehetőség:

● retorzió: barátságtalan és a másik félnek hátrányt okozó

lépés (pl. nagykövet visszahívása) alkalmazása

● represszália: ellenintézkedés, amely önmagában

jogsértést képezne, amennyiben az arányos az eredeti
jogsértéssel
 c) kollektív szankciók: nemzetközi szervezetek körében
alkalmazott szankciók

- azok a szervezetek rendelhetik el, amelyeket tagállamaik erre

felhatalmaztak (pl. EU – utazási korlátozások, WTO)

C) A szankcióalkalmazás jellemzői a gyakorlatban

1. Tényszerű következmény, nem jogkövetkezmény: gyakran a

jogsértés megtörténte sem tisztázható, ezért a felek
többnyire politikai eszközökkel,„saját ügyük bírájaként”
döntik el, hogy alkalmaznak e, és milyen ellenintézkedést
alkalmaznak. Ezt nem bírósági ítélet állapítja meg, tehát nem
lehet megállapítani, hogy jogszerű e.

2. Politikai feszültséget kelt: államok és azok kormányai között,

emocionális jellegű reakciók amik tovább eszkalálódhatnak.

3. Alkalmazóját veszteségek érik: pl. ha embargó alá veszi a

másik állam termékeit ezzel a saját importőrei veszteséget
szenvednek.

4. Erőviszonyoktól függ: ha a sértett állam jelentősen

gyengébb gazdaságilag, meg kell fontolja, hogy alkalmazzon
–e ellenintézkedést.

5. Inkább befolyásoló, mint kényszerítő tényező: a szankciók

ritkán okoznak akkora hátrányokat, hogy „térdre
kényszerítse” a másik államot, inkább elítélés, helytelenítés
 funkciót tölt be, ami a külvilág előtt is nyilvánvalóvá válhat.

6. Alkalmazás csekély valószínűsége: a gyakorlatban nagyon

ritka, hogy az egész nemzetközi közösség helytelenítésével
kellene szembeszálljon az állam

7. Az együttműködési készség csökkenése: konkrét szankció

alkalmazása nélkül is számítania kell a jogsértő államnak
arra, hogy a jövőben kevésbé részesül majd az
együttműködés nyújtotta előnyökből.

- Az államok által alkotott nemzetközi normák betartásához

érdekük fűződik, ezért hozták létre őket. Szankciórendszerének
nem kell a belső joghoz hasonlítania ahhoz, hogy jognak
lehessen nevezni. A nemzetközi jogrendet az a valószínűség
bizosítja, hogy megszegője az együttműködési készség
csökkenését fogja tapasztalni.

IV. A nemzetközi jog funkciói

A) Az emberek rendezett együttélésének biztosítása

- A jog legáltalánosabban vett funkciója az emberek rendezett

együttélésének biztosítása. Kelsen: minden társadalmi rendnek
az a rendeltetése, hogy az egyének kölcsönös magatartását
előidézze, az ezekre szolgáló szabályok nem feltétlenül
jogszabályok (vallási, erkölcsi..). Jogi normák sajátossága, hogy
az állam kényszerrel is betartatja.

- Parsons: a rendre azért van szükség, hogy a „cselekvő egységek

magatartása olyan keretek között maradjon, amely
 összeegyeztethető a rendszer egészének legalább minimális
stabilitásával”

- A stabilitás időbeli tartósságot is jelent. A NJ szereplői célja az

anarchia elkerülése, államok közötti viszonyokban az
ismételtségre, állandóságra, tartósságra, stabilitásra
törekszenek. A NJ legáltalánosabb értelemben vett funkciója
tehát azonos a belső jogéval.

B) A nemzetközi rend védelme, stabilizálása

- A NJ elsődleges funkciója a fennálló nemzetközi rend

stabilizálása a XX. sz. első felétől kezdve. Első fontos
dokumentum a decentralizált nemzetközi rend és az államok
szuverenitásának védelmére: a Nemzetek Szövetsége
egyezségokmánya (Briand – Kellogg- paktum).
- ENSZ alapokmánya alapnormái:

1. Tiszteletben kell tartani minden állam szuverenitását.

2. Egyetlen állam ellen sem szabad fegyveres erőszakot
alkalmazni vagy azzal fenyegetni.
3. Egyetlen állam belügyeibe sem szabad beavatkozni.
4. Minden államot egyenlőnek kell tekinteni.
5. Az államok közötti vitákat békésen kell megoldani.
6. Biztosítani kell az elnyomott népek önrendelkezési jogát.

🡺 Ezek logikailag zárt rendszert alkottak, de csak a következő

évtizedekben (közgyűlési határozatok, nemzetközi bírósági
döntések) definiálták a fogalmakat és írták körül a jogellenes
magatartásokat.
- Ezek a normák (a gyarmati és fajüldöző rezsimeken kívül)
egyformán védenek minden államot, kormányzati hatalmat
függetlenül attól, hogy alkotmányosan került e hatalomra (pl.
Ceausescu Romániája)! Ha egy állam külső erőszak vagy
beavatkozás nélkül átrendeződik hatalmilag, azt ugyanúgy
védeni fogják a nemzetközi jogi normák.

- A NJ a nemzetközi kapcsolatok univerzális rendszerét

védelmezi, a szuverén államok történelmileg kialakult
rendszerét. Pl. Szovjetunió, Jugoszlávia létét is védte, és a
felbomlásuk utáni új elrendeződést is védi 🡪 funkciója tehát az
aktuális! nemzetközi status quo védelme

C) Az államok egyenlőtlenségének ellensúlyozása

- Az univerzális nemzetközi jog figyelmen kívül hagyja a társadalmi

fejlődés egyenlőtlenségét, az egyes államok területi,
lakosságszámbeli, gazdasági különbségeit 🡪 a NJ
asszimetria-ellensúlyozó szerepet tölt be az egyenlőség jogi
fikciójának szerződésekben, nyilatkozatokban történő
megerősítésével.

- A jogegyenlőség viszont csak követelmény, nem elbírálható.

D) A nemzeti jogrendszerek összekapcsolása

- Az egyes államok jogrendszerei elkülönülten fejlődtek 🡪 ez
nehézségeket okoz a gazdasági kapcsolatok alakításában. A
munkaerő-vándorlás, szellemi javak és áruk áramlásának
korlátainak lebontását a második világháború után nyugaton,
majd a hidegháború után keleten is megkezdték.

- Az érintett államok szerződésekkel, döntésekkel arra

törekszenek, hogy a gazdasági kapcsolatok alanyaira azonos, de
legalább összhangban lévő szabályok vonatkozzanak

- A gazdasági jogon kívül egyéb, egyének és szervezetek

érintkezését szabályozó területeken is folyik normaalkotás a
harmonizáció érdekében: határátlépés, posta- és pénzforgalom,
hírközlés, hajózás, menekültügy…

E) A politikai kultúra közvetítése

- Nemzetközi szocializációs folyamat: (Gould, Barkun:) a

nemzetközi jogi normarendszer a nemzetközi közösség elvárásait
közvetíti az újonnan hatalomra lépő kormányzatok és az újonnan
létrejött államok kormányzatai számára, amelyek ezáltal
sajátítják el a nemzetközi érintkezés legfontosabb szabályait
- A (pl. nemzetközi szervezetekben történő) döntéshozatali
eljárásokban részt vevő kormányzatok folyamatosan értesülnek
a nemzetközi közösség elvárásairól

- A NJ ezáltal kommunikációs eszköz funkciót is betölt az

államközi kapcsolatokban. A NJ jogrendszer keretében
nyelvi-fogalmi kategóriák alakulnak ki (pl. egy állam
 „elismerése”). A közös NJ nyelvnek különösen nagy szerepe van
a globális együttműködésben.

- A NJ ezenkívül a fejlettebb, demokratikusabb politikai kultúrával

rendelkező államok (emberi jogi tartalmú) jogintézményeit is
közvetítik a kevésbé fejletteknek.

F) A nemzetközi döntéshozatal és a jogalkotás

szabályozása

- Három jogszabálycsoport:

a) diplomáciai jog: képviseletek létrehozására, működésére,

diplomáciai mentességre vonatkozó jogszabályanyag

b) nemzetközi szervezetek joga: szervezetek felépítését,

hatáskörét, működését, döntéshozatal és végrehajtás módját
szabályozzák

c) nemzetközi szerződések joga : szerződések megkötésére,

módosítására, megszüntetésére vonatkozik

- legrészletesebben a nemzetközi szervezetek, legfőképp az

Európai Unió szabályozottak: meghatározott a döntések tárgya,
eljárás, végrehajtás és kizárja azt a lehetőséget, hogy a
tagállamok az EU hatáskörébe tartozó ügyekben más,
szervezeten kívüli államokkal szerződjenek.
G) A nemzetközi konfliktusok megoldásának elősegítése
 - Az univerzális nemzetközi jogot nem jellemzi a kötelező
joghatóság (kivétel: EU, WTO), ilyen hierarchikus viszonyok csak
egy államon belül létezhetnek 🡪 konfliktusok gyakran
megoldatlanok maradhatnak ha az államok nem vetik alá
magukat valamilyen nemzetközi testület döntésének.

- Ennek ellenére a NJ fontos szerepet játszik a konfliktusok

megoldásában azzal, hogy a felek annak eszköztárát, fogalmait
alkalmazzák arra, hogy megfogalmazzák, szakszerűbbé tegyék
követeléseiket és depolitizálják konfliktusaikat azzal, hogy
politikai érvek helyett jogi érveket tudnak felhozni. Ez a felek
túlreagálásának veszélyét is csökkenti, könnyebbé teszi tehát a
NJ a viták megoldását akkor is, ha az nem kerül nemzetközi
bíróság elé.

3. FEJEZET: NÉPEK ÖNRENDELKEZÉSI JOGA

I. AZ ÖNRENDELKEZÉSI JOG KIALAKULÁSA

- Legáltalánosabb értelemben: egy népnek, nemzetnek, vagy más

embercsoportnak önálló, független állam megalapítására való
joga. XX. sz.-tól használják a politikában, nemzetközi jogban, ez előtt
ezeknek a küzdelmeknek a során (pl. XVIII. sz. gyarmatosítókkal
szemben) a nemzeti függetlenségre, népszuverenitás eszméjére
hivatkoztak.

- Ki használta először a fogalmat?

● a közemlékezet szerint: Wilson elnök, az amerikai

békefeltételeket ismertető 14 pontjában (1918). Ő azonban
ez alatt nem az Oszmán és a Habsburg Birodalom
függetlenné váló nemzeteinek és a volt gyarmatok népeinek
önrendelkezési, hanem csak „autonóm fejlődéshez való”
jogáról beszélt, „a gyarmattartók érdekeivel
összeegyeztetve”. (Az USA politikai érdeke ekkor a két
birodalom és Németország felbomlasztása volt.)

● valójában: Lloyd George brit miniszterelnök pár nappal

korábban, szintén a békeszerződésekkel kapcsolatban
jelentette ki, hogy „olyan területi rendezést kell
megvalósítani, amely a kormányzottak önrendelkezési jogán,
vagy egyetértésén alapul”. (Nagy-Britannia érdeke ekkor
Európában valóban önrendelkezési jogot kívánt biztosítani,
ám saját gyarmatairól természetesen nem akart lemondani.)
 🡺 a versailles-i békeszerződésben mandátumterületként
vonták gyarmati uralmuk alá a „felszabadult” közel-keleti
és afrikai részeket, az önrendelkezés elve tehát a két
világháború során nem vált NJ normává.

- Atlanti Charta (1941): Roosevelt és Churchill kijelentették, hogy

„tiszteletben tartják minden népnek azt a jogát, hogy megválassza,
milyen kormányzati formában akar élni” és a II. VH. utáni
területrendezésnek „az érintett népek szabadon kinyilvánított
kívánságán” kell alapulnia.

- Az első NJ dokumentum, amiben megjelent a fogalom: ENSZ

Alapokmánya, de csak közvetett utalásként: „(a szervezet célja) a
népeket* megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog elvének
tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatok fejlesztése”. Nem
derül ki ebből, hogy milyen közösség tekinthető az önrendelkezés
alanyának, és mi a tartalma.

*: nem a nemzetek önrendelkezési jogáról beszél, mert az 1940-es

években sok (afrikai) törzs még a nemzetté válás elején tartott és a
gyarmatokon jellemzően vegyes volt a lakosság etnikai összetétele.

II. AZ ÖNRENDELKEZÉSI JOG TARTALMA

- Első egyértelmű szövegezésű NJ dokumentum: ENSZ Közgyűlésének

nyilatkozata A gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó
függetlenségről (1960). Fontosabb részei:
 ● „a gyarmati rendszer minden formájának és
megnyilvánulásának mielőbbi és feltétel nélküli
megszüntetésének szükségessége”

● az önrendelkezési jog emberi jog, „népek elnyomása, idegen

uralom alá vetése alapvető emberi jogok tagadása”

● „minden nép szabadon határozza meg politikai státuszát és

szabadon alakítja gazdasági, társadalmi és kulturális
fejlődését”

● NJ-ellenesnek nyilvánította a felszabadult népek (akik már

éltek az önrendelkezési jogukkal) által alapított új államok
nemzeti egységének, területi integritásának felszámolására,
tehát azok felbomlasztására irányuló törekvéseket.

🡺 nem bármely nép, csak a gyarmati népek élhetnek ezzel a joggal,

🡺 DE: NEM előzi meg az (szintén az Alapokmány által deklarált) állami
szuverenitást:

- Általánossá vált az a meggyőződés, hogy a gyarmati felszabadulási

folyamat során önállóvá vált államoknak nem szabad tovább
osztódniuk, függetlenül attól, hogy hogyan alakultak ki a határaik.
Ezek kormányzatai is szuverenitásuk, területi sérthetetlenségük
megszilárdításában voltak érdekeltek. ( 1967-ben Ibó megpróbált
elszakadni Nigériától, 1,2 milliós emberáldozatot követelt a
fegyveres leverésük 🡪 nem volt NJ-ellenes…)
- Érezhető feszültség állt fent a nemzetközi közösségben, mert sokan
tartottak attól, hogy ilyen elszakadási kísérletek a fejlett világban is
 jelentkezhetnek: Kanada 1931-ben nyerte el függetlenségét, tehát
egyszer már gyakorolták önrendelkezési jogukat. Amikor De Gaulle
1961-es látogatása során a francia ajkúak lakta „szabad Québec”-et
éltette, a kanadai kormány távozásra szólította fel őt. 1998-ban a
kanadai legfelsőbb bíróság kimondta, hogy Québec a NJ értelmében
nem szakadhat el Kanadától.

- ENSZ Közgyűlésének nyilatkozata Az államok baráti kapcsolatait

szabályozó nemzetközi jogi elvekről kimondta, hogy önrendelkezési
joggal csak a gyarmati vagy más idegen uralom alatt élő népek
élhetnek, az ugyanis „nem értelmezhető úgy, hogy szuverén és
független államok egységének megsértésére ösztönözne, amelyek
az egész népek, faji, vallási, stb. megkülönböztetés nélkül képviselik”

🡪 a legfőbb védendő érték a mindenkori szuverén állam egysége és

területi sérthetetlensége. Viszont a diszkriminációt gyakorló állam
szuverenitása háttérbe szorul, ilyen állam ellen jogszerűen lehet új
állam létrehozását megkísérelni!

- A nyilatkozat tartalma a nemzetközi szokásjog részévé vált. Számos

példa tette próbára az azóta eltelt időben:

● 1971: a bengáliak a Pakisztáni hatalom ellen függetlenségi

háborút indítottak, melybe India fegyveresen becsatlakozott,
melynek köszönhetően Banglades néven független államot
alapítottak. Pakisztán 1947-ben vált függetlenné, tehát
egyszer már élt az önrendelkezési jogával. Az ENSZ végül
„szentesítette” a kialakult helyzetet és Bangladest az ENSZ
–be is felvette.
 ● Nem fogadták el államként az Észak-Ciprusi Török
Köztársaságot (1974) mert nem egy nép önrendelkezési
jogával élve, hanem külső erőszak alkalmazásával, tehát
jogellenesen keletkezett.

● Ugyanígy nem fogadták el Dél-Oszétia és Abházia (Grúzia

területe) 2008-ban kikiáltott függetlenségét, melyek
létrejöttüket az orosz csapatok bevonulásának köszönhették.

● Rodézia függetlenségét 1965-ben a fehértelepes kisebbség

az önrendelkezési jogra hivatkozva kiáltotta ki, a BT azonban
elítélte a „rasszista kisebbség aktusát” és nem ismerte el az
államot. Teljes kereskedelmi embargót rendelt el az ország
ellen. 1980-ban vezettek be többségi kormányzást, ekkor
kerültek elismerésre és váltak ENSZ-taggá Zimbabwe néven.

- A nemzetközi közösségnek általában elég, ha egy függetlenné váló

nép hitelesen és ellenőrizhető módon kifejezésre juttatja szándékát,
Bosznia-Hercegovina esetében pl. azonban megkövetelte, hogy az
országot alkotó bosnyákok, szerbek és horvátok népszavazáson
nyilvánítsák ki államalapítási szándékukat.

- Az etnikai, vallási, stb. kisebbségek helyzete:

● a NJ nem ismeri el kiválási jogukat, az állami szuverenitást

tartja elsődlegesnek.

● lényegtelen, hogy miként kerültek idegen igazgatás alá,

helyzetükön csak békésen, a többségi állammal
egyetértésben változtathatnak.
 ● azokkal az emberi jogokkal (kisebbségi jogokkal)
rendelkeznek, melyeket NJ dokumentumok biztosítanak
számukra.

● önrendelkezési jogok csak akkor éledne fel, ha velük

szemben a központi kormányzat súlyos diszkriminációt
alkalmazna (1970-es Közgyűlési határozat)

III. ÖNRENDELKEZÉSI JOG ÉS AZ UTI POSSIDETIS ELVE

- uti possidetis elve: „ahogy éppen birtokoljátok”, (ha bárki véletlenül

nem emlékezne…: a római jogban ingatlanoknál a fennálló birtok
védelmére rendelt kereset, mely a birtokost a birtokháborító ellen
megilleti), NJ elv, melyet főként a határok megállapításában
alkalmaznak. Az elv alapján amikor egy gyarmat függetlenné válik, a
gyarmat határait elfogadják a létrejövő független állam határaikén.

- Az 1920-as években, a gyarmati rendszer megszűnésével kérdéssé

vált, hogy hol húzódjanak a függetlenné vált új állam határai.
Dél-amerikai határvitákban született nemzetközi bíróságok ítéletei
alapján a volt gyarmatokat korábban elválasztó határokat az
érintettek önálló állammá válása után sem szabad megváltoztatni.

- Az elvet az 1960-as években az Amerikai Államok Szervezete több

ízben megerősítette. A hágai Nemzetközi Bíróság Burkina Faso és
Mali határvitájában megállapította, hogy az uti possidetis
szokásjoggá vált, annak ellenére, hogy ezt megelőzően csak
Dél-Amerikában alkalmazták ezt az elvet. Ennek indoka a Bíróság
szerint az volt, hogy „megvédjék az új államok függetlenségét és
 stabilitását, melyet a gyarmati igazgatási rendszer megszűnése után
szakadár mozgalmak fenyegetnek”. 1960 és 70-es Közgyűlési
határozatok: Az új államoknak tehát egyben kell maradniuk, közös
vagy nemzetközi határaik sem változhatnak.

- A nagyhatalmak ezzel az elvvel egy végeláthatatlan

konfliktussorozatot szerettek volna elkerülni, pl. az 1945-ben
meghúzott európai határvonalakkal kapcsolatban. Ezek az
aggodalmak felerősödtek a Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlása
idején, igyekeztek azt békés mederben tartani.

- Sokan tartottak attól, hogy Oroszország megpróbálja majd magához

csatolni Ukrajna, vagy a Baltikum országainak területét, a
Szovjetunió ellen még csak politikai-diplomáciai lépéseket tettek.
Jugoszlávia esetében, ahol horvátországi és boszniai szerb
települések jelenthettek problémát, már nemzetközi jogilag is
rögzítették az álláspontjukat, 1991-ben az Európai Közösség
kijelentette, hogy „sohasem ismeri el azokat a belső
határváltozásokat, amelyek nem békés úton, megegyezés alapján
jöttek létre”, ezt a Biztonsági Tanács is megerősítette. Végül az EK
jogi tanácsadó testülete, a Badinter-bizottság állapította meg, hogy
a függetlenné váló tagköztársaságoknak tiszteletben kell tartaniuk az
uti possidetis elvét a külső és a föderáción belüli határokakal
kapcsolatban is, melyek így nemzetközi határokká válnak.

- Szerbia: számukra nagyon kedvezőtlen volt az elv alkalmazása, mert

a jövendő határain kívül 2millió+ szerb nemzetiségű élt. Álláspontjuk
szerint az elvet nem lehet Jugoszláviában alkalmazni, mert a
határokat etnikai hovatartozás nélkül vonta meg a kommunista párt,
a határok szentesítése szerintük súlyos beavatkozás lenne egy
szuverén állam belügyeibe, egyenesen sértené a népek
 önrendelkezési jogát. Ezt azonban a B.-bizottság elutasította,
szerintük sem lehet egyértelműen meghatározni az önrendelkezési
jog tartalmát, de az biztosan nem járhat határmódosítással.

- Koszovó: Ebben az egy esetben tekintettek el az önrendelkezési jog

szűk és szigorú értelmezésétől. Már Jugoszlávia felbomlásának
kezdeti szakaszában jelezték, hogy kiválnának, de a B.-bizottság
ellenezte. Arra hivatkoztak, hogy Koszovó nem tagköztársaság, csak
autonóm tartomány, így nem jogosult az önrendelkezési jog
gyakorlására. Lakossága megegyezett Szlovéniáéval (2 millió fő),
amely esetében viszont alkalmazhatónak találta az uti possidetist.
Koszovó közel egy évtizedig nemzetközi igazgatás alatt állt. 2008-ban
kikiáltotta függetlenségét, ma már 116 állam tekinti szuverén
államnak. Bizonyos államok (Oroszország, Kína, Szerbia, Románia,
Spanyolország….) vélt politikai érdekből azonban azóta sem ismerik
el.

IV. AZ ÖNRENDELKEZÉSI JOG MAI SZEREPE

- Az önrendelkezési jog a gyarmati rendszer megszűnése óta egyre

kisebb szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatokban. A kurdok, a
baszkok és más függetlenségi mozgalmak hivatkoznak rá, de a
nemzetközi közösség egyre kevesebb empátiát mutat követeléseik
iránt. Már a Koszovó függetlenségét kikiáltó pristinai nemzetgyűlés
sem hivatkozott rá, és a Koszovót elismerő államok sem állították
azt, hogy az ottani albánok önrendelkezési jogát ismerték volna el,
egyszerűen jegyzékben értesítették őket az elismerésről. Amikor az
ENSZ Közgyűlése Szerbia kezdeményezésére tanácsadó véleményt
kért a Nemzetközi Bíróságtól, hogy jogszerű volt-e a függetlenség
 kikiáltása, a hágai testület nem válaszolt érdemben, csupán annyit
állapított meg, hogy egy ilyen tartalmú nyilatkozat elfogadása „nem
volt ellentétes a nemzetközi joggal”, tehát továbbra sem tisztázta
pontosan az önrendelkezési jog mai tartalmát. Nehéz helyzetben
volt: nem jelenthette ki, hogy az önrendelkezési jog nem terjed ki a
koszovói népre, és hogy Pristina jogellenesen alapította meg saját
független államát. Nem adhatta volna tudtára a nemzetközi
közösség államainak, hogy egy jogellenesen létrejött államot ismert
el, és ezzel beavatkozott a Szerb Köztársaság belügyeibe és azt sem
javasolhatta volna, hogy Koszovóban állítsák helyre a két évvel
korábbi status quót.

- A mai nemzetközi gyakorlatban így továbbra is érvényes az, hogy

csak az elnyomott népek élhetnek egyoldalúan az önrendelkezési
jogukkal, és ők is csak a korábban megvont tagköztársasági határok
között (ha voltak ilyenek). A külső erőszakos beavatkozás
eredményeként létrejött függetlenség nem ismerhető el. Azok a
soknemzetiségű államok, amelyek továbbra is tartanak a
szeparatizmustól, politikailag és jogilag egyaránt elutasítják a
területükön élő különböző etnikumok vagy vallási csoportok
önrendelkezési jogának elismerését.

4. FEJEZET: AZ ÁLLAM SZUVERENITÁSA

I. A SZUVERENITÁS FOGALMÁNAK KIALAKULÁSA

- A szuverenitás abszolút kategória, feltételezi, hogy a szuverén állam

önállóan dönt saját ügyeiben. „Külső” oldala a saját felségterületén
korlátlan és oszthatatlan központi (fő)hatalommal való
rendelkezést, „belső” oldala pedig a nemzetközi kapcsolatokban
való teljes függetlenséget jelenti. A teljes függetlenség léte azonban
a globalizáció korában megkérdőjelezhető.

- Az újkor elején a megerősödő polgárság nemzetállam létrejöttében,

egységes, nemzeti piac létrejöttében, a bizonytalan feudális
hierarchiával szemben pedig erős, szilárd központi hatalom
megteremtésében volt érdekelt. Erős szövetségesre találtak az
abszolút uralkodóban.

- Kezdetben az abszolút uralkodót nevezték szuverénnek. Jean Bodin

(XVI. sz.) szerint a főhatalom a nemzet egyetemességét illeti meg,
aki „átruházta” azt az abszolút uralkodóra, amelyet azonban a
természetjog, az isteni törvények, a magántulajdon és a
nemzetközi jog korlátoz. Az abszolút uralkodó már nem ismert el
maga felett más (pápai, császári) hatalmat. Grotius is hasonló
felfogást vallott.

- Locke már nem kötötte egy személyhez a szuverenitást, hanem a

parlamenti szuverenitásról beszélt és elismerte az uralkodóval
szembeni felkelés jogát természetjogi alapon.

- Montesquieu és Rousseaou már népszuverenitásról beszéltek, a

népet tekintették a szuverenitás hordozójának.
- A 30 éves háborút lezáró vesztfáliai békével (1648) a felek több,
mint 300 német entitás szuverenitását ismerték el.

- Ebben az időben azonban az expanziós törekvéseknek a

szuverenitás korlátlan felfogása felelt meg, amely alapján az állam
más államokra tekintet nélkül hozhat döntéseket. Hegel szerint a NJ
„külső államjog”, amelyet meg lehet változtatni, tehát a nemzetközi
szerződésektől egyoldalúan is el lehet állni.

- Ezt azonban felváltotta a Jellinek által önkorlátozás fogalmával leírt

jelenség, amelyben az állam ígéretet tesz egy meghatározott
magatartás tanúsítására. Kelsen álláspontja szerint a szuverenitás
kizárólag jogi értelemben használható fogalom, ilyen a valóságban
nem létezik, az állam csak a nemzetközi jognak van alávetve, így
végső soron az államok által közösen alkotott nemzetközi jog a
szuverén. Ez a teória nem terjedt el.

- A nemzetközi közösség csak 1928-ban, a Briand-Kellogg paktummal

jutott el a háborúindítás tilalmának kimondásáig, eddig a pontig
kérdéses volt, hogy egyáltalán mennyiben tekinthető szuverénnek
egy állam, amelynek szuverenitását más szuverén államok bármikor
felszámolhatták.

- A nemzetközi szervezetek kezdetben csak koordináló szerepet

töltöttek be, a második világháború után azonban változott a
helyzet. A Biztonsági Tanács kötelező döntéseket hozhat, amely
fegyveres erő alkalmazására is kiterjedhet, és csak a nagyhatalmak
rendelkeznek vétójoggal. Az EGK még tovább ment: nemzetek feletti
szerveket állítottak fel, melyek többségi, kötelező döntéseket
hozhatnak a nemmel szavazó államokra is, sőt, bizonyos döntések a
 jogi és természetes személyeket közvetlenül is kötelezhették. Ezeket
a jogintézményeket már nem lehet beilleszteni a szuverenitás
hagyományos fogalmába.

II. A SZUVERENITÁS MAI TARTALMA

- Politikai értelemben: az intézmények hierarchiájában az államok

helyezkednek el a legmagasabb szinten, csak ők rendelkezhetnek
ugyanis a legitim erőszak monopóliumával (Weber).

- Államon belüli értelemben: a főhatalmat megtestesítő

államhatalmi és államigazgatási helyek állnak a legmagasabban az
intézményi hierarchiában.
- Nemzetközi kapcsolatokban: a Földön egymástól relatíve elkülönült,
centralizált hatalmi szervezetek léteznek egymás mellett 🡪 az állami
szuverenitás egy sajátos , mellérendeltségi viszony, amely az adott
állam és a többi tag között áll fent. Ha megszűnik az állam,
megszűnik a szuverenitása is.

- A nemzetközi közösséget decentralizált hatalmi struktúra jellemzi:

az államok felett nem áll felsőbb hatalom, az ENSZ sem válhat azzá,
„világkormány” gondolata csak utópia.

- A NJ sosem határozta meg a szuverenitás fogalmát. Az ENSZ

Alapokmánya, egy 1970-es és 74-es közgyűlési határozata és az
1975-ös Helsinki záróokmány felsorol jogokat és kötelezettségeket,
melyek alapján minden államnak joga van arra, hogy:

1. függetlenül, külső beavatkozás, erőszak, fenyegetés nélkül

válassza meg saját politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális
 rendszerét és alkossa meg törvényeit

2. szabadon, jogilag egyenlő félként alakíthassa más államokkal

való kapcsolatát

3. szabadon alapíthasson és csatlakozhasson nemzetközi

szervezetekhez, szövetségekhez

4. szabadon köthessen szerződéseket más államokkal

5. elutasítsa más államok törvényeinek vagy bírósági ítéleteinek a

saját területén való alkalmazását

Az államok kötelesek:

1. tiszteletben tartani minden más állam területi épségét, politikai

függetlenségét és jogi egyenlőségét

2. tartózkodni más államokkal szemben erőszak alkalmazásától

vagy ezzel fenyegetéstől

3. békésen megoldani más államokkal fennálló vitáikat

4. tartózkodni más államok belügyeibe való beavatkozástól

- A nemzetközi joggyakorlatban az alapján lehet megállapítani, hogy

egy állam szuverén-e, hogy önállóan lép-e fel a nemzetközi
kapcsolatokban, nincs ugyanis olyan független fórum, ami
eldönthetné, hogy egy állam szuverén-e. Az ENSZ is csak arról
határozhat, hogy felvesz e valakit a tagjai közé, de ez nem egyenlő
azzal, hogy szuverén e. (Tajvant például Kína nem engedi felvenni,
 pedig szuverén, Izrael viszont ENSZ-tag úgy, hogy sokan nem ismerik
el.)

- A NJ joggyakorlat abból a fikcióból indul ki, hogy a jogi értelemben

alávetettségi helyzetben nem lévő állam szuverén, függetlenül
lakosságától, területétől, vagy attól, hogy politikai értelemben függő
helyzetben van-e! (Pl. Magyarország 1944 és 1990 között a NJ önálló
alanyaként lépett fel, pl. belépett az UNESCO-ba, aláítrta a Polgári és
Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, stb.,ezek a
függetlenség visszanyerése után is hatályban maradnak.)

- A jogilag is függő helyzetben lévő államok (akár a belső jog: pl.

Texas állam, akár a külső jog miatt van ilyen helyzetben: pl.
Németország 1945 és 49 között, vagy a gyarmati országok!) nem
szuverének.

- A szuverenitás elemei:

a) területi főhatalom: az állam a saját területe felett kizárólagos

ellenőrzést gyakorolhat, csak ő végezhet közhatalmi
cselekményeket. Bizonyos nemzetközi szabályok azonban
korlátozhatják ezt: pl. demilitarizálhatják az ország bizonyos
területeit.

b) személyi főhatalom: az állam szuverenitása kiterjed a területén

tartózkodó személyekre állampolgárságuktól függetlenül. Ez is
korlátozható: pl. diplomaták védelme, általános emberi jogok

c) immunitás: a szuverén állam közhatalmi aktusai mentesek más

államok bíróságainak joghatósága alól.
III. A SZUVERÉN ÁLLAMOK JOGI EGYENLŐSÉGE

- A nemzetközi rendszer egyenlőtlen erőelosztású lakosságszám,

terület, GDP, stb. tekintetében.

- Az államok egyenlőtlenségét gyakran intézményesítették is: Szent

Szövetség, Nemzetek Szövetsége Tanácsa, ENSZ B.T., G-7, G-8…:
„elsők az egyenlők között”.

- Ugyanakkor ezzel ellentétes tendencia, a nemzetközi jogalkotás

demokratizálódása is megfigyelhető: a hágai békekonferenciákon az
államok túlnyomó többsége részt vett. 🡪 e folyamat csúcspontja az
államok egyenlőségének deklarációja: először 1933-ban, az
amerikai államok montevideói konferenciáján, majd az ENSZ
Alapokmányában („egyenlő szuverenitás”).
- Az ENSZ 1970-es és 74-es közgyűlési határozata, az 1975-ös Helsinki
záróokmány és a nemzetközi joggyakorlat bontja ki a jogegyenlőség
fogalmát:

1. Valamennyi állam egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel

rendelkezik.

2. Valamennyi állam a nemzetek közösségének egyenjogú tagjaként

vehet részt a világ gazdasági és pénzügyi problémáinak
rendezésében.

3. Valamennyi állam a NJ eredeti alanya és a szuverenitásból

fakadó jogok teljességét élvezi. Más jogalanyokkal bármilyen
 tárgyú és tartalmú szerződést köthet, ha az nem ütközik a NJ
kógens normáiba.

4. A NJ normák csak azokat az államokat kötelezik, amelyek e

normákat magukra nézve kötelezőnek ismerték el.

5. A nemzetközi szervezetekben és diplomáciai konferenciákon

minden államnak egy szavazata van (ettől eltérni csak az érintett
államok egyetértésével lehet: ENSZ, EU, IMF és pl. a Világbank
alkalmaz pl. súlyozott többséget).

IV. SZUVERENITÁS A KÖLCSÖNÖS FÜGGÉSEK GLOBÁLIS

RENDSZERÉBEN

- Az ipari forradalom kibontakozásával és a világpiac létrejöttével az

országok közötti kölcsönös függések felerősödtek, megnőtt a
munkamegosztás, a külföldi tőkebefektetések, áruforgalom. Az
államok elvben szabadon és korlátlanul hozhattak nemzeti
gazdaságpolitikai döntéseket (pl. vámok, valuták paritásának
meghatározása), de számítaniuk kellett a többi országtól hasonló
lépésre, így óvatosan bántak ezzel. Az 1929-es világgazdasági válság
tette nyilvánvalóvá, hogy a világ kölcsönös gazdasági függések
rendszere lett. 1944-ben Bretton Woodsban határozták el az IMF
alapítását, ezzel is elősegítve az optimális nemzeti gazdaságpolitikai
döntések meghozatalát.

- A haditechnikai fejlődés (atomfegyverek) is hatott az egyensúlyra

törekvésre.
- Kérdéses, hogy pl. az Európai Unió létrejötte miként hat a
szuverenitásra? Sokak szerint pl. az Európai Parlament többségi
döntéshozatali eljárása korlátozza a tagállamok szuverenitását. Az
EU tagállamai azonban nem lemondtak és átruházták a
szuverenitásukat, hanem éppen azt gyakorolták amikor
megállapodtak abban, hogy ezúttal egymásra tekintettel fognak
gazdasági és szakpolitikai döntéseket hozni.
5. FEJEZET: A NEMZETKÖZI JOG ALANYAI
- A NJ alanyai azok, akiket a jogrendszer szerint alanyi jogosultságok
illethetnek és jogi kötelezettségek terhelhetnek, tehát
jogképességgel rendelkeznek. Az államok jogképessége eredeti és
teljes, a (XX. század fejleményeként kialakult) többi jogalanyé
származékos és korlátozott. Az államok pl. nemzetközi
szerződéseket köthetnek, ENSZ Alapokmányába foglalt jogokkal
bírnak és kötelezettségek terhelik őket, pl. területi integritással,
joghatósággal, immunitással rendelkeznek, felléphetnek nemzetközi
bíróságok előtt, felelősek lehetnek kötelezettségszegéseikért. A
nemzetközi szervezetek jogképessége ehhez képest tagállamaiktól
származik, az egyéb jogalanyok jogképessége szintén korlátozott
(pl. term. személyek nem fordulhatnak a Nemzetközi Bírósághoz).

I. AZ ÁLLAM

- Egyetlen szuverén alakulatként a NJ elsődleges jogalanya, az

egyetlen amelyik minden NJ joggal és kötelezettséggel
rendelkezik. Az állam fogalmának meghatározását
szükségtelennek tartották, egyezményekben nem szerepel. A
montevideói egyezményben foglalt definíció is csak
előfeltételnek tekinthető fogalmi elemekre összpontosít:

1. meghatározott terület
2. állandó lakosság
3. önálló kormány
4. képesség arra, hogy más államokkal kapcsolatot tartson fenn
(hatékonyság követelménye)
 - A NJ az állam létét nem határozhatja meg, csupán tudomást
vesz róla. A fenti fogalmi elemeket erősítette meg a Jugoszlávia
utódállamainak nemzetközi jogalanyiságával foglalkozó
Badinter-bizottság is.

II. AZ ÁLLAM ALKOTÓELEMEI

- Elengedhetetlen valamilyen nagyságú terület feletti ellenőrzés

az állam létéhez, nem meghatározott azonban ennek nagysága
(lásd mikroállamok), valamint a terület változása sem érinti az
államiságot, ahogy a definiált határ hiánya sem.

- Az állandó lakosság szintén nélkülözhetetlen, hiszen az állam

egy szervezett politikai közösség, összetétele, létszáma, nyelvi,
vallási azonossága azonban közömbös, sőt, az sem szükségszerű,
hogy ez a lakosság folyamatosan az államhatárokon belül
tartózkodjon (pl. Szomália)

- Az állami funkciók ellátásához elengedhetetlen egy hatékony

kormány létezése. Nincs előírva a hatalomgyakorlás módja,
formája, egyedül az szükséges, hogy a kormányzat ténylegesen
képes legyen az állami főhatalom gyakorlására. Ez magában
foglalja az erőszak gyakorlásának jogának monopolizációját és a
közrend fenntartására való önálló képességet.

- A globális interdependencia korában egy állam sem lehet

teljesen független a külső hatásoktól. Egy hatékony kormánynak
képesnek kell lennie nemzetközi kapcsolatok fenntartására, de a
a formális függetlenségén nem változtat az, ha külkapcsolatait
 egy másik állam meghatározza, vagy akár átveszi (pl. San Marino,
Monaco lemondott az önálló külkapcsolatairól, az EU tagállamai
pedig a külgazdasági politikáról).

III. A NEMZETKÖZI JOG TOVÁBBI ALANYAI

A) Nemzetközi szervezetek

- Azok a kormányközi szervezetek tartoznak ide, melyeket az

államok nemzetközi szerződésekkel hoznak létre olyan funkciók
ellátására, melyeket önállóan nem képesek, vagy nem kívánnak
gyakorolni (pl. ENSZ, NATO, WTO).

- Fejlődésük fontos állomása volt, amikor tagállamaik

jogalanyisággal: szerződéskötési joggal ruházták fel őket
(először: ENSZ B.T. határozhatott volna a felállítani tervezett
közös haderő bevetéséről, ez nem történt meg). a Hágai
Nemzetközi Bíróság jogalanynak nevezte a világszervezeteket a
Bernadotte-ügyben: az ENSZ-nek NJ jogalanyként joga volt arra,
hogy Izraellel szemben egy meggyilkolt svéd közvetítő ügyében
felelősséget érvényesítsen --> az ENSZ objektív jogalanyisággal
rendelkezik: nem csak tagjaival, hanem valamennyi nemzetközi
jogalannyal szemben lehetnek nemzetközi jogi jogai és
kötelezettségei.

- Más nemzetközi szervezetek is rendelkeznek objektív

jogalanyisággal:

a) az EUMSZ. kimondja hogy az EU megállapodásokat köthet és

pl. a WTO tagja.
 b) más esetekben a funkciói alapján állapítható meg, hogy egy
szervezet rendelkezik-e jogalanyisággal, pl. olyan feladatai
vannak, amihez szerződéseket kell kössön, vagy pl a
Nemzetközi Bíróságnak megállapodásokat kell kötnie
harmadik államokkal tanúvédelem kérdésében.

- A szervezetek jogalanyisága tehát származékos, korlátozott és

aktív: jogot is alkothatnak a tagállamaik által meghatározott
keretek között.

B) Természetes személyek

- Korlátozott, szűk körben a természetes személyek is a NJ

alanyaivá válhatnak, az államok döntése alapján: pl. ha emberi
jogokat biztosítanak a szerződő felek állampolgárainak és a
területükön tartózkodóknak, sőt, bizonyos esetekben jogaikat
közvetlenül érvényesíthetik is: a PPJNE- ben biztosított jogok
megsértése esetén közvetlenül lehet panasszal fordulni az
Emberi Jogi Bizottsághoz, vagy az Emberi Jogok Európai
Egyezményét megsértők az Emberi Jogok Európai Bíróságához

- Az egyének jogalanyisága legszélesebben az EU-ban érvényesül:

a Tanács és a Bizottság rájuk közvetlenül kötelező döntéseket
hozhat és azokat a címzettek az Európai Bíróságnál
megtámadhatják.

- Bizonyos más (pl. beruházásvédelmi) megállapodások alapján

term. személyek közvetlenük érvényesíthetik jogaikat a szerződő
felekkel (akár saját államukkal szemben).
- Nemzetközi bűncselekmények elkövetői is alanyokká válnak a
közvetlenül érvényesíthető nemzetközi szokásjog által (lásd
tokiói és nürnbergi ad hoc törvényszékek). A felelősségre vonást
lehetővé tevő nemzetközi szerződések nem tartalmaztak az
egyéneket is kötelező bj normákat, a nemzetközi szokásjog
alapján intézményesült az egyének korlátozott jogalanyisága.

- Védett személyek (sebesültek, hajótöröttek, hadifoglyok..) is a

NJ alanyaivá válhatnak, ha nemzetközi humanitárius
egyezményekben felsorolt jogaik sérelmet szenvednek, erre
közvetlenül hivatkozhatnak.

C) Jogi személyek

- A jogi személyeknek lehetnek például bizonyos emberi jogaik

(pl. tisztességes eljáráshoz való jog), valamint szankciók
alanyaivá válhatnak
- Választottbírósági testületek (elsősorban a Világbank keretében
létrehozott Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi
Központja) is tárgyalhatnak államok és külföldi jogi személyek
közötti beruházásvédelmi jogvitákat, ha arra a
beruházásvédelmi egyezmény lehetőséget ad.

D) A Szentszék

- A NJ sajátos jogalanya, nem azonos Vatikán állammal amely

szuverenitással bír és számos állammal lépett diplomáciai
kapcsolatba és nemzetközi szervezetek tagja. A Szentszék
kétoldalú megállapodásokat köt államokkal és diplomáciai
képviselőkkel is rendelkezik.
 E) Máltai Lovagrend, Vöröskereszt

- A Máltai Lovagrendet a XI. sz.-ban alapították keresztes lovagok,

napjainkban több száz állam tart fenn vele diplomáciai
kapcsolatot. Lakossága és területe nincsen.

- A Vöröskereszt a svájci magánjog alapján létrejött egyesület,

azonban humanitárius egyezmények alapján pl. internálótáborok
ellenőrzésében feladatokat lát el és ebben a körben nemzetközi
jogalanyisággal rendelkezik.

F) Népek és nemzeti felszabadító mozgalmak

- A népek önrendelkezésének elvét az ENSZ Alapokmánya és a

PPJE is kimondja. A Nemzetközi Bíróság megszállt palesztin
területekkel kapcsolatban kimondta, hogy korábbi gyámsági
területeken élő nép rendelkezik önrendelkezési joggal és ezáltal
jogalanyisággal. Ezt sokan kiterjesztően értelmezték a gyarmati
népeken kívül az elnyomó utalom alatt álló népekre (pl. kurdok).
A nemzeti felszabadító mozgalmakat a nemzetközi közösség
kizárólag gyarmati kontextusban fogadta el jogalanyokként (pl.
Palesztin Felszabadítási Szervezet), a szeparatista mozgalmak
sikertelenül kérik felszabadítási mozgalomként történő
elismerésüket. Az önrendelkezési joggal rendelkező népek és
felszabadítási szervezeteik a NJ eredeti, de csak átmeneti
jogalanyai, jogosultságuk csak az önrendelkezési joguk
gyakorlásáig tart.
6. FEJEZET: AZ ÁLLAMOK KELETKEZÉSE, MEGSZŰNÉSEÉS
AZ ÁLLAMUTÓDLÁS

I. Az állam keletkezése és megszűnése

- Az államok keletkezése és megszűnése, a határok megváltozása

megszokott. A Nemzetek Szövetségét 1919-ben 21 állam alapította,
a tagállamok száma 1934-ben 58, 1945-ben 51 volt (a második
világháborúban vesztes államokat nem vették fel a szervezetbe), ma
a 193 tagja van.

- Napjainkban (néhány további bizonytalan státusú entitással pl.

Tajvann, Palesztina) az államok száma eléri a kétszázat. Új állam ma
már csak úgy keletkezhet, illetve csak úgy növelheti a területét, ha
egy másik állam megszűnik vagy területe csökken.

- Az államalapítás és megszűnés tényei jogokat keletkeztethetnek,

hiszen a jogi szabályozásnak idomulnia kell a valósághoz (ex factis
jus oritur). Azonban ha az állam létrejöttének és megszűnésének
kizárólag faktuális feltételei lennének, az államiság kérdése teljesen
kívül esne a nemzetközi jogi szabályozásán. Az államiság azonban
jogintézmény. Létének ugyan ténybeli alapjai vannak, az állam
azonban a nemzetközi jog alanya, így nem függetleníthető a
nemzetközi jogrendszertől. Olyan entitás, amelyre alkalmazható az
államra vonatkozó nemzetközi jogi szabályozás. A nemzetközi jog
tehát fizikai értelemben nem hozza létre az államot, de
meghatározza azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén a
nemzetközi közösség tagjává válhat.
- A 20. század közepe óta a nemzetközi közösség az effektivitás elvét
nem tekinti az állam létrejötte és megszűnése szempontjából
kizárólagosan meghatározó tényezőnek. Előfordulhat, hogy az állam
már akkor létrejön, amikor a kormány még nem gyakorol tényleges
ellenőrzést a terület és a lakosság fölött (pl. Bosznia és
Hercegovina). Amennyiben pedig valamilyen entitás a nemzetközi
jog megsértésével jön létre, akkor sem tekinthető államnak, ha
egyébként rendelkezik az államiság attribútumaival (pl. a Dél-Afrikai
Köztársaságban létrehozott négy „bantusztántól” – amelyekbe az
ottani fekete lakosságot akarták telepíteni, hogy a köztársaság többi
részén fehér többségi uralmat hozzanak létre – a nemzetközi
közösség megtagadta az államiság elismerését. )

- A nemzetközi közösség ambivalens magatartást tanúsít a

szecesszióval, azaz a más államtól való egyoldalú elszakadással
szemben. Az államok érdeke, hogy a szeparatista mozgalmakat
elfojtsák, ezért általában az állam területi integritása mellett
foglalnak állást. A klasszikus nemzetközi jogban az elszakadni kívánó
entitás kizárólag akkor nyerhette el az államiságot, ha sikeresen
kivívta függetlenségét (effektivitás). A modern nemzetközi jog ezzel
szemben a belső fegyveres konfliktusok visszaszorítására is
törekszik, így előállhatnak olyan szituációk, amelyekben a
nemzetközi közösség korlátozza a terület állami ellenőrzését az
elszakadni kívánó területek felett, és így azokon nem érvényesül az
effektivitás elve (pl. Koszovó). Az ilyen területek államiságának
elismerése akkor következik be, amikor a területi állam is
beleegyezését adja a függetlenedésébe.
- A nemzetközi közösség új állam keletkezése esetén általában
szigorúbban ragaszkodik az államiság attribútumainak meglétéhez,
mint egy már létező állam megszűnésekor. A nemzetközi rendszer
stabilitása érdekében a NJ feltételezi az állam létének
folyamatosságát, megszűnését csak kivételesen ismeri el, ezért az
 államiság kritériumaiban bekövetkezett lényeges változás főszabály
szerint nem érinti az állam létét. Ha azonban az állam területének és
lakosságának döntő többségét elveszti, felmerül a kérdés, hogy
továbbra is azonosnak tekinthető-e a korábbi állammal.
Amennyiben az adott állam továbbra is azonosnak tekinti önmagát a
korábbival, a nemzetközi közösség elismerésétől függ, hogy
elfogadják-e ezt, vagy az államot a korábbitól különböző, új
államnak tekintik.

- Jugoszlávia felbomlása

A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) felbomlása után 1991-ben

Szlovénia, Horvátország, majd Bosznia-Hercegovina és Macedónia is
kinyilvánította függetlenségét, majd az újonnan függetlenné vált volt jugoszláv
tagköztársaságok az ENSZ tagjaivá váltak. A Szerbia és Montenegró alkotta
Jugoszláv Szövetségi Köztársaság kitartott amellett, hogy azonos a korábbi
JSZSZK-val. A Badinter-bizottság ezzel szemben egyik véleményében kimondta,
hogy a JSZSZK megszűnt és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság nem tekinthető
azonosnak vele. Az ENSZ-ben Oroszország támogatta a belgrádi kormány kérését,
de az államok döntő többsége elutasította azt. Végül 2000-ben a Jugoszláv
Szövetségi Köztársaságot felvették az ENSZ-be, a hágai Nemzetközi Bíróság pedig
2004-ben megállapította, hogy a JSZSZK jogi személyisége megszűnt, és az akkor
már Szerbia és Montenegró néven szereplő államalakulat nem azonos vele.

- Az államiságot nem érinti a belső alkotmányos struktúra

megváltozása, akkor sem, ha nem alkotmányos módon megy végbe,
mivel a kormányforma meghatározása az állam belső szuverenitási
körébe tartozik. Az állam nevének megváltoztatása nem jelzi az
állam megszűnését (Magyar Népköztársaság 🡪 Magyar Köztársaság
🡪 Magyarország). Az államiság akkor is fennmarad, ha az országban
megszűnik a központi irányítás. Az ilyen, úgynevezett bukott
államok (failed states, pl. Szomália) tekintetében általános az
egyetértés, hogy azok nem szűntek meg, mert továbbra is létezik az
 önrendelkezési jog alanya, a nép, amely ezt a jogát gyakorolva
potenciálisan újra létrehozhatja az állami szervezetrendszert.

- Az önrendelkezési jogból az is következik, hogy a nép szabadon

döntheti el, milyen formában kívánja ezt a jogát gyakorolni 🡪 akár
egy másik államhoz is csatlakozhat, önállóságot adhat az állam
bizonyos részeinek, vagy akár kimondhatja megszűnését. A
gyakorlatban ez leginkább a föderális államokban fordulhat elő, pl.
minszki nyilatkozat (1991), amely létrehozta a Független Államok
Közösségét, egyúttal kimondta, hogy „a Szovjetunió mint a
nemzetközi jog alanya és geopolitikai realitás többé nem létezik”.

- A klasszikus nemzetközi jog a háborúindítást az állam szuverén

jogának tekintette, így a hódítás érvényes jogcím volt. Ma már
azonban, ha valamely állam egy erőszakos konfliktusban fegyveres
ellenőrzése alá veszi egy másik állam területét, akkor a katonai
megszállás csak átmeneti jogintézmény. Nem szünteti meg az állam
szuverenitását a terület fölött, így nem szüntetheti meg magát az
államot sem. Más állam területének annektálása jogellenes, annak
elismerése a nemzetközi jogba ütközik. A modern NJ nem fogadja el
többé a debellatio elvét sem, amelynek értelmében az államot
megszűntnek lehetett tekinteni, ha az ellenséges állam teljes
területét megszállta, kormányát felszámolta és még szövetségesek
útján sem tudott többé katonai ellenállást kifejteni. (Ennek
megfelelően, amikor a balti 1991-ben bejelentették
függetlenségüket, a nemzetközi közösség nem tekintette őket
újonnan létrejött államoknak, mivel 1940-ben a Szovjetunió
jogellenesen csatolta őket magához, valamint ennek megfelelően
tagadják meg az elismerést az Észak-Ciprusi Török Köztársaságtól is).
II. Az államutódlás

A) Az államutódlás fajtái

- Államutódlás következik be, ha

● az államhatárok megváltoznak,
● ha egy állam egy másik államhoz csatlakozik,
● vagy más módon megszűnik.

Ilyenkor dönteni kell a jogkövetkezményekről: mi történjen az

elődállam által vállalt kötelezettségekkel, szerzett jogokkal? Az
ebben a témában megkötött szerződésekhez csak kevesen
csatlakoztak. A jogkövetkezményekről a gyakorlatban többnyire az
érintettek állapodnak meg egymással.

- A szabályozás meghatározza az államutódlás kereteit és kizárja

azokat az államok közösségében, illetve az államok területében
történő változásokat, amelyek ellentétesek a nemzetközi joggal. Ha
egy államot továbbra is azonosnak tartanak önmagával, akkor nem
jön létre államutódlás. A gyakorlat nem következetes viszont abban,
hogy hol a határ az államazonosság és az államutódlás között. (Az
Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását követően Magyarországot –
annak ellenére, hogy területében és lakosságában jelentékeny
változás történt – azonosnak tekintették a Magyar Királysággal.
1947-et követően Indiát is azonosnak tekintették Brit Indiával, holott
az valójában kettévált és a másik új államot, Pakisztánt nem
tartották Brit India jogutódjának.)
- Az államutódlást univerzális vagy az érintett felek között létrejött
szerződések szabályozzák. Szokásjog kialakulásáról csak nagyon
ritkán lehet beszélni.

A szabályozás tárgykörei:

1. A szerződésekben,
2. A vagyonban, az adósságban és az archívumokban,
3. az állampolgárságban, valamint
4. a nemzetközi szervezetekben viselt tagságban történő államutódlás

B) A nemzetközi jogi szabályozás

- Az államutódlás szabályainak kodifikálása korán napirendre került

az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságában is. A lassú előrehaladásnak
jogi és jogon kívüli okai is voltak. Sokáig nem tudták eldönteni, hogy
az államutódlás egészét foglalják szerződésbe részenként próbálják
meg szabályozni. A nemzetközi szerződésekben való államutódlás
szabályozásához meg kellett várni a szerződések jogának
kodifikálását. Másrészt a gyarmati rendszer fokozatos felbomlásának
sűrű időszakát nem találták alkalmasnak a szabályozásra.

- Az elsőként (1978), a nemzetközi szerződésekben való

államutódlásról kötött egyezmény leszögezi, hogy „csak a
nemzetközi joggal összhangban (tehát jogszerűen) végbement
államutódlás következményeire vonatkozik”. Az egyezmény alapján
az államutódlás „egy államnak egy másik állammal egy terület
nemzetközi kapcsolataiért viselt felelősségben történő felváltását
jelenti”. A Nemzetközi Bíróság egy ítéletében azt állapította meg,
hogy az „államutódlás azoknak a módozatoknak az egyike, amellyel
a területi szuverenitás átszáll egy államról egy másikra”.
- Az egyezmény azt az államot, amelyet az államutódlás alkalmával
egy másik állam vált fel, elődállamnak, míg a másikat utódállamnak
nevezi. Az utódlás lehet teljes, ha az elődállam szuverenitása
megszűnik és részleges, ha az csökkent területen ugyan, de
fennmarad.

Az államutódlásnak az egyezmény által megnevezett fajtái a

következők:

1. Utódlás a terület egy részének vonatkozásában (az állam

területének egy része egy másik állam területének részévé
válik). Az államok ilyenkor megállapodnak abban, hogy
kiigazítják határukat, ennek oka lehet pl. a határvédelem
egyszerűbbé tétele vagy a mezőgazdasági tevékenység
könnyebb folytatása. Ebben az esetben az államutódlás
időpontjától az elődállam szerződései az adott terület
tekintetében hatályukat vesztik, az utódállamé pedig
hatályba lépnek (változó szerződési határok elve).

2. Mivel a gyarmati rendszer időközben megszűnt, újonnan

függetlenné váló államok államutódlására (melyek esetében
korábbi függő helyzetük miatt az elődállam viselte a
felelősséget a nemzetközi kapcsolatokban) a jövőben már
nem kerül sor.

3. Az államok egyesülése esetén két vagy több, korábban

önálló nemzetközi jogalany állam hoz létre egy utódállamot.
Az egyesülést követően egy jogalannyá válnak, és egyikük
sem folytatja az elődállam jogalanyiságát. (Pl. 1964-ben
Tanganyika és Zanzibár esetében, amelyek
megállapodásuknak megfelelően Tanzánia néven alapítottak
 új államot.)

4. Beolvadás esetén a helyzet annyiban különbözik az

egyesüléstől, hogy az egyik entitás megőrzi államiságát, míg
a másik/többi jogalanyisága, államisága megszűnik. Ez
történt például akkor, amikor az NDK beolvadt az NSZK-ba.
Az utóbbi jogalanyisága folytatódott, míg előbbié megszűnt.

5. Szétválás esetén az utódállamok egyike sem folytatja az

elődállam jogalanyiságát, hanem új jogalanyként jelenik meg
a nemzetközi kapcsolatokban. (Ilyen változás következett be
Csehszlovákia és Jugoszlávia esetében.)

6. Kiválás esetében egy jogalany csökkent területen folytatja az

elődállam államiságát, míg a létrejövő új államok új
jogalannyá válnak. (pl. A Szovjetunió felbomlása a kisebb
utódállamok tekintetében kiválásnak tekinthető, Oroszország
ugyanis megőrizte a Szovjetunió tagságát számos nemzetközi
szervezetben, így az ENSZ-ben és annak Biztonsági
Tanácsában is. A többi utódállamnak felvételét kellett kérnie
a nemzetközi szervezetekbe. Az utódállamok között orosz
részvétellel kötött más megállapodások ugyanakkor arra
utalnak, hogy szétválás történt, és ebben az esetben
Oroszország egyike az utódállamoknak.)

- Az államutódlás jogon kívüli elvei:

● Igazságosság: azokat a területeket, amelyeknek a lakossága

akarata ellenére került valamely állam ellenőrzése alá, ne
terhelje felelősség a területeket ellenőrző korábbi hatalom
kötelezettségvállalásaiért. A 19. században az erőszak
 alkalmazása,a gyarmati rezsim létrehozása nem volt
jogellenes aktus, ahol pedig nem létezett szervezett
államhatalom, a gyarmatosítók egyszerűen a szintén
jogszerű uratlan területek elfoglalásáról beszéltek.

● Jogbiztonság: annak elkerülése, hogy az államutódlásra

hivatkozva szabadulni lehessen a nemzetközi jogi
kötelezettségektől. 🡪

● A tiszta lap elve: az újonnan függetlenné vált államok

esetében. Egyes esetekben a gyarmattartó hatalmak
megállapodásokat kötöttek az újonnan függetlenné váló
állammal annak érdekében, hogy meghatározott
szerződések kötelezzék az utóbbit, vagy maguk az újonnan
függetlenné váló államok tettek egyoldalú nyilatkozatot,
amelynek alapján egyes, a területükön korábban hatályban
volt szerződéseket átmenetileg hatályukban fenntartottak.
A folyamatosság feltétlen érvényesülése biztosítja a
nemzetközi stabilitást az olyan szerződések esetében,
amelyek például határt vagy fontos emberi jogokra
vonatkozó kötelezettségeket állapítottak meg.

1. A szerződésekben történő jogutódlás:

- A szuverenitás középpontjához legközelebb eső szerződések

tekintetében, amelyek katonai szövetséget, kölcsönös
segítségnyújtási kötelezettséget, stb. hoznak létre, meg kell hagyni
az utódállamnak, hogy szabadon dönthessen a folytatásról vagy a
szerződés megszüntetéséről.

- Az államok az államutódlást ürügyként használhatják fel arra, hogy

„megszabaduljanak” emberi jogi kötelezettségeiktől. Éppen
 azokban az időszakban fordulnak elő tömeges emberi jogi
jogsértések, amelyekben fokozódik a politikai instabilitás, így
különösen fontos az emberi jogi szerződések folyamatossága.
Számos utódállamtól elvárták, hogy továbbra is vállalják az emberi
jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartására vonatkozó
kötelezettséget (az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága például 1993-ban
hozott határozatában megállapította, hogy a jugoszláv
utódállamokban továbbra is hatályban maradnak az 1966. évi
emberi jogi egyezségokmányok). A nemzetközi jog feltehetően
automatikusnak tekinti majd az utódlást a legfontosabb emberi jogi
egyezmények, mint erga omnes kötelezettségek tekintetében. Ez
azonban de lege lata nem állapítható meg.

- Azoknál a szerződéseknél, amelyek egy meghatározott területhez

kapcsolódó kötelezettséget állapítanak meg, magától értetődő,
hogy csak arra az utódállamra legyen kötelező a szerződés,
amelynek területére az adott kötelezettség vonatkozik. (Ezt
erősítette meg a NB. a Bős–Nagymaros-ügyben, amikor kimondta,
hogy a Csehszlovákia és Magyarország között 1978-ban létrejött
beruházási szerződést nem érintette Csehszlovákia államutódlása,
mivel ebben az esetben területi rezsimről van szó 🡪 a vízerőművel
kapcsolatos kötelezettség Csehszlovákia szétválását követően csak
Szlovákiát terhelte.) A határmegállapító szerződések tekintetében
pedig a jogbiztonság szempontjának elsőbbsége az irányadó.
A nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény is
arra törekedett, hogy elősegítse az ilyen szerződések hatályban
tartását.

- Az érintett államok a diszpozitiv normáktól egymás közötti

megállapodásukkal eltérhetnek. Ezt általában utódlási
szerződésben teszik meg, miként ez Jugoszlávia és a Szovjetunió
 esetében is történt. Más esetekben referendum dönt az
államutódlásról, amelynek megszervezéséhez és lebonyolításához
többnyire valamilyen nemzetközi szervezet – leggyakrabban az ENSZ
– nyújt támogatást.

2. Az állami vagyonban és adósságban történő utódlás

- A javak megosztásának alapvető szabálya az, hogy az érintett

feleknek megállapodásban kell rendezniük a kérdéseket. Az 1983.
évi (hatályba nem lépett) egyezmény szabályai csak ilyen
megállapodás híján alkalmazandóak „az államutódlás időpontjában
az elődállam belső jogának megfelelően az állam tulajdonában lévő
vagyonra, jogokra és érdekeltségekre.” A Badinter-bizottság
kimondta, hogy „a JSZSZK utódállamainak közösen,
megállapodásban kell rendezniük az utódlás minden vonatkozását”,
valamint hogy „az államutódlásra alkalmazható elsődleges elv az,
hogy az utódállamoknak konzultálniuk kell és meg kell állapodniuk
az utódlásra vonatkozó minden kérdésben”.

3. Az állampolgárságban történő jogutódlás

- Nem szabályozza univerzális nemzetközi egyezmény. A Nemzetközi

Jogi Bizottság 1999-ben egyezménytervezetet készített, azt azonban
még nem fogadták el. Területváltozás esetében az adott területen
élők általában szert tesznek az utódállam állampolgárságára.

- A nemzetközi szokásjog alapján az államutódlás nem változtatja

meg automatikusan az állampolgárságot, jogot ad azonban az
utódállamnak arra, hogy állampolgárságát azokra ruházza, akik a
területén lakóhellyel rendelkeznek, feltéve, hogy a területszerzés
 jogszerű volt. Előállhat azonban olyan helyzet, amelyben a lakosság
egy része nem kívánja felvenni az utódállam állampolgárságát. Az
általános elvek, amelyeket a nemzetközi jog az állampolgárság
megszerzésénél ír elő (a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a
hontalanság lehetőség szerinti elkerülése, illetve a valódi kapcsolat
megléte az állam és az állampolgárságot megszerző személy között)
itt is fennállnak.

- A trianoni békeszerződés opciót biztosított az utódállamokhoz került

magyaroknak arra, hogy az utódállam állampolgárságát válasszák,
egy éven belül települjenek át Magyarországra (optálás). Az opciós
jog nem tekinthető szokásjognak. Az 1946-ban létrejött
magyar–csehszlovák lakosságcsere-egyezmény keretében a
Magyarországra áttelepített magyarok automatikusan váltak
magyar állampolgárokká. Vitatott, hogy van-e joga a
területátszállással érintett személyeknek arra, hogy a területet
megszerző utódállam állampolgárságát megszerezzék.

- Több regionális erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy

megakadályozzák a hontalanná válást: Az Európa Tanács keretében
elfogadták az 1997. évi európai állampolgársági egyezményt, amely
az érintett személyek akaratának figyelembevételét írja elő, és a
2006. évi, az államutódlás esetén bekövetkező hontalanság
kiküszöbölésére vonatkozó egyezményt, amely már opciót biztosít
azoknak, akik területi változás következtében kerültek valamely
utódállam területére. Ha egy másik állam állampolgárságát
választják, akkor oda kell költözniük.
 4. A nemzetközi szervezetekben viselt tagságban történő
államutódlás

- Államazonosság esetében nem okoz problémát, mivel a tagság

egyszerűen fennmarad. Ha az ENSZ nyújtott segítséget egy terület
elszakadásához és ott új állam létrejöttéhez (pl. Namíbia), az új
állam is a világszervezet tagjává válik. Amennyiben az elődállam is
készen áll az utódállam elismerésére, (például Dél-Szudán
megalakulásakor), nincs akadálya az ENSZ-tagság elnyerésének.
Ehhez hasonló az a helyzet, amikor egy állam több utódállamra
bomlik, és közösen döntenek úgy, hogy csak egyikük marad tagja
különféle nemzetközi szervezeteknek: a Szovjetunió felbomlásakor a
tagköztársaságok úgy döntöttek, „támogatják Oroszországot abban,
hogy átvegye a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének
tagságát az Egyesült Nemzetekben, beleértve az állandó tagságot a
Biztonsági Tanácsban”. (Bár Grúzia nem vett részt a tanácskozáson,
így az nemzetközi jogilag nem volt tökéletes megoldás, de ettől
függetlenül utóbb mindegyik utódállamot felvették az ENSZ-be).

- A helyzet nehezebb, ha az elődállam ellenzi az utódállam létrejöttét

és területét továbbra is területe részének tekinti (mint Szerbia
Koszovóét), illetve, ha egy állam azonosnak tekinti magát az
elődállammal ellentétben a nemzetközi közösség nagy részével.
Ilyenkor az utódlás nem az állam saját döntésén, hanem más
államokon is múlik (lásd Jugoszlávia).
7. fejezet: Az államok és a kormányok elismerése

I. AZ ÁLLAMELISMERÉS

- Államelismerés fogalma egy állam egy másik államot vele

egyenrangú és egyenjogú szuverén államként ismer el.

- Ennek politikai, nemzetközi jogi és belső jogi következményei

vannak.

a) Nemzetközi jogi következmények: az elismerő állam az

elismert állammal való kapcsolataiban ugyanazokat a
normákat köteles alkalmazni, mint más államokkal való
viszonyában. (Pl. területét tiszteletben tartani, képviselőivel
megfelelően bánni, akkor is, ha egyébként nem törekszik
vele a teljes körű diplomáciai kapcsolatok kialakítására.)

b) Belső jogi következmények: az elismerő állam, illetve

hatóságai az elismert állam aktusait állami, azaz egy másik
szuverén alanyként végrehajtott aktusokként fogja kezelni.
(Pl. bíróságainak jogerős ítéleteit res iudicataként fogadja
el.)

A) Az államelismerés formái
- Kétféle államelismerési módszer a NJ-ban:
a) kifejezett (de jure): általában az állam által kiállított, hivatalos
okiratba foglalt elismerő nyilatkozattal történik, amelyben az
elismerő fél azt jelenti ki, hogy a másik felet államként ismeri el. Ált.
azt is jelzi, hogy a jövőben milyen jellegű és mértékű kapcsolatok
kialakítására törekszik. Előnye, hogy egyértelmű az állam
álláspontja, ezzel könnyebb lesz a hatóságok dolga. Nem jelenti
egyben a diplomáciai kapcsolatok felvételét is, az külön aktussal
(megegyezéssel) történik. „Visszavonására” a NJ nem ad
lehetőséget.

b) ráutaló magatartással történő (de facto): gyakoribb, hogy az

államok gyakorlatából állapítható meg az elismerés ténye. Formális
nyilatkozatra vagy egyéb állami aktusra nem kerül sor, de az állam
magatartásából egyértelműen megállapítható, hogy a másik állam
államiságát elismeri. Jellemző a régóta létező államok viszonyában
(ahol az államelismerés amúgy is nehezen értelmezhető lenne) de
gyakori újonnan létrejött államok között is. Példák a „gyakorlati
elismerésre: elfogadja a másik állam által kiállított úti okmányokat,
közös határőrizetet szerveznek, tárgyal a másik féllel, a másik fél
polgárainak állampolgárságát létező közjogi kötelékként fogadja el,
pl. belső jogrendjében a külföldi állampolgárokra vonatkozó
szabályokat alkalmazza az esetükben (ennek különös jelentősége
lehet többes állampolgárság, illetve az állampolgársági
kötelezettségek (pl. sorkötelezettség) teljesítése szempontjából is.)

- Önmagában a kapcsolattartás nem minden esetben jelent

államelismerést: az érintett államok szándékának
figyelembevételével kell megállapítanunk, hogy vajon sor került-e
tényleges elismerésre is. (pl. Koszovóban Oroszország, Románia és
Szlovákia ún. „összekötő irodát” tart fenn, miközben az állam
elismerését kifejezetten megtagadták. A Nemzetközi Bíróság
 2008-ban, a Koszovó államiságával kapcsolatos tanácsadó
véleményre irányuló eljárás során lehetőséget adott Koszovó
delegációjának álláspontja előterjesztésére, melyet csak államoknak
és nemzetközi szervezeteknek szoktak megadni, de ez nem
jelentette azt, hogy a bíróság, vagy az általa képviselt nemzetközi
közösség de facto elismerte volna Koszovót. A nemzetközi
tárgyalások során az egymást vagy valamelyik felet elismerni nem
kívánó államok ezt a tényt sokszor az asztalok formájának, az
ültetési vagy bevonulási sorrendnek a meghatározásával próbálták
jelezni.)

B) Az államelismerés joghatásai

- Az állam elismerésének vagy az elismerés megtagadásának ténye a

NJ szempontjából nincs közvetlen hatással az államiság meglétére.
Az 20. század elejéig a konstitutív értelmezés szerint egy entitás
addig nem volt szuverén államnak tekinthető, amíg el nem ismerik a
szomszédai, valamint a jelentősebb hatalmak. Ennek a század első
felétől, majd az 1933. évi montevideói egyezményben véglegesen a
deklaratív értelmezés lépett a helyébe, amely az államiságot
objektív kritériumokból (terület, a lakosság és a kormányzat)
eredezteti, más államok elismerő nyilatkozatait pedig az államiság
szempontjából nem veszi figyelembe döntő tényezőként.

- Az elismerő fél az elismert állammal kialakított nemzetközi

kapcsolataiban köteles lesz a NJ minden, államközi kapcsolatokra
vonatkozó általános normáját betartani, pl. (diplomáciai kapcsolatok
hiányában is) biztosítani a területén hivatalos célból átutazó külföldi
diplomaták mentességét, tiszteletben tartani a másik állam
területét, fennhatóságot elfogadni és alkalmazni az adott területre
vonatkozó belső jogi előírásokat.
- Ami az elismerő állam belső jogrendjében köteles lesz államként
kezelni az elismert államot: pl. bíróságai kötelesek lesznek
tartózkodni attól, hogy joghatóságát gyakoroljanak az elismert állam
szervei fölött vagy felülbírálják annak jogi aktusait [par in parem non
habet iurisdictionem, act of state doktrina). Köteles tiszteletben
tartani és tényként kezelni az elismert állam által kiállított
okiratokat, a bíróságok által meghozott ítéleteket ítélt dologként kell
elfogadnia. Jogi tényként kell elfogadnia az elismert állam és
polgárai közötti állampolgársági jogviszonyt, belső jogrendje külföldi
állampolgárokra vonatkozó szabályait kell alkalmaznia.

C) Az elismerési kötelezettség, illetve tilalom

- Az államok döntése, hogy elismernek-e egy másik államot

elsődlegesen nem nemzetközi jogi, hanem politikai kérdés. Koszovó
esetében bizonyos európai államok igazából a saját viszonyaikra is
alkalmazható, vélt precedens-jelleg miatt aggódtak, de Nemzetközi
Bíróság előtt lefolytatott eljárásban mindegyikük nemzetközi jogi
érveket hangoztatott és inkább a Koszovó államiságát támogató
államok beadványaiban jelentek meg politikai jellegű érvek.

- Macedónia és Görögország esete: Görögország a volt Jugoszláv tagköztársaság

saját névválasztását („Macedón Köztársaság”) folyamatosan sérelmezve,
2008-ban megakadályozta annak meghívását a NATO-csatlakozási tárgyalások
megkezdésére, megsértve ezzel a közöttük 1995-ben létrejött, a vita rendezését
célzó átmeneti megállapodást. A bíróság megállapította Görögország
jogsértésének tényét, kimondva, hogy Görögország a macedón államot éppen
ezzel a megállapodással ismerte el Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven,
de meg is erősítette, hogy a görögök csupán a nevet vitatják, egyébként rendezett
kapcsolatok fenntartása mellett. (A vitát 2018-ban sikerült lezárni az állam új
nevében (Észak-Macedón Köztársaság) való megállapodással).
- Egyetlen állam sem köteles a NJ alapján elismerni egy másik
entitást. Az elismerés hiánya viszont nem jelenti automatikusan egy
állam jogalanyiságának hiányát, hiszen, az alapvetően objektív
kritériumok teljesülésétől függ.

- Az államok eseti jelleggel (politikai érdekekből) bevezethetnek saját,

államelismerési politikai szabadságukat korlátozó normákat mind a
belső, mind pedig a NJ szintjén. Pl. az amerikai külügyminiszter által,
a kínai–japán ellenségeskedések idején (1932) kialakított
Stimson-doktrína: Az USA nem ismer el semmilyen államiságot
érintő változást, amelyet a NJ súlyos megsértésével, fegyveres erő
alkalmazásával idéztek elő. (Ez a japán által a kínai Mandzsúria
tartomány helyén Mandzsukuo néven létrehozott bábállam
elismerésének megtagadását jelentette. Ennek ellenére többen,
köztük Magyarország is elismerte.) A doktrína a második világháború
utáni időszakban a NJ elfogadott elvévé alakult.

- A Badinter-bizottságot az Európai Közösség 1991-ben azért állította

fel, hogy állásfoglalásaival segítsen egy egységes európai külpolitikai
állásfoglalás kialakításában. A bizottság megerősítette az
államelismerés deklaratív értelmezését, megállapította, hogy a
tagállamoknak milyen feltételekkel kellene elismerniük a Jugoszlávia
felbomlásakor keletkező új államokat. Véleményük alapján az EK.
nyilatkozatot fogadott el, amelyben az új államok elismerésének
lehetőségét a következő feltételekhez kötötte:

1. Az ENSZ Alapokmánya, a Helsinki záróokmány és a Párizsi

charta tiszteletben tartása, különös tekintettel a
jogállamiságra, a demokráciára és az emberi jogokra.
 2. Az etnikai és nemzeti kisebbségek az Európai Biztonsági és
Együttműködési Értekezlet keretében felvállalt jogainak
biztosítása.

3. Az államhatárok sérthetetlensége, amelyek megváltoztatása

csak békésen, kölcsönös megegyezéssel lehetséges.

4. A leszereléssel, valamint a nukleáris fegyverek terjedésének

megakadályozásával kapcsolatos, a biztonsághoz és a régió
stabilitásához szükséges kötelezettségek elfogadása.

5. Kötelezettségvállalás az esetlegesen felmerülő viták békés

rendezésére

- Emellett az EK kijelentette, hogy nem ismer el agresszió

eredményeképpen létrejövő alakulatokat, valamint veszi az
elismerés szomszédos államokra gyakorolt esetleges hatásait. Végül
azonban nem került sor együttes elismerésre. Németország
egyoldalúan elismerte az új államokat, kijelentve, hogy a
Badinter-bizottság által támasztott feltételek nemzetközi jogilag nem
kötelezőek.

I. A kormányok elismerése
- Az államok szuverenitása körébe tartozó, hagyományokon alapuló
kérdés, hogy a kormányuk hogyan működik, ezért a NJ nem
szabályozza. Az egyetlen fontos szempont az, hogy tényleges
hatalmat gyakoroljon, ennek hiányában ugyanis elismerése
mérlegelés tárgyává válhat.

- A kormányelismerés kérdése két esetben okozhat problémát:

 a) Egy államon belül alkotmányellenes úton kerül pozícióba
egy kormányzat. A rendezetten, alkotmányosan lezajlott
hatalomváltás eredményeképpen hivatalba lépő új
kormányzatokat nem kell egyenként elismerni, hiszen ez a
szuverenitásuk sérelmének veszélyével járhatna. Ám ennek
hiányában már problémák mutatkozhatnak.
b) Több, egymással versengő kormányzat létezik egy államon
belül: pl. a II. VH során (1940 és 1944 között) Németország a
dél-franciaországi Vichyben működött bábkormányt
tekintette Franciaország legitim kormányának, míg a
szövetségesek a de Gaulle tábornok vezette, Londonban
működő emigráns kormányt ismerték el akként. ( 🡪 német
értelmezés szerint 1940 után már nem állt fenn hadiállapot
Németország és Franciaország között, és a német haderő
erre hivatkozva tagadta meg a hadifoglyokra vonatkozó
szabályok alkalmazását az általa elfogott francia ellenállók
esetében, melyet utólag jogsértőnek minősített a NJ.)

- A kormányok elismerése éppúgy politikai kérdés is.

Megfigyelhetőek bizonyos trendek:

● A 20. század elején jelent meg az amerikai államok

gyakorlatában a mexikói külügyminisztertől származó
Tobar-elv: egy nem alkotmányos úton hatalomra jutó
kormányzat addig nem ismerhető el, amíg demokratikus
módon (választás útján) meg nem erősítette a pozícióját. (a
régióban majdnem mindennaposak voltak a jogilag zavaros
módon végbement hatalmi változások.)
 ● A kormányok elismerésének vagy megtagadásának
irreleváns jellege is korán nyilvánvalóvá vált: a kormányzati
hatalom gyakorlásának ténylegessége került előtérbe: A
Tinoco-ügyben (1923) zajló választottbírósági eljárásban azt
vizsgálták, hogy a Costa Ricában 1917-ben puccs útján
hatalomra került kormányzat jogszerűen vállalt-e
kötelezettségeket két, brit honosságú nagyvállalattal
szemben. A két évvel későbbi, legitim Costa Rica-i
kormányzat ugyanis megtagadta ezeknek a
kötelezettségeknek a teljesítését, azt állítva, hogy azok
jogilag nem is léteznek. Nagy-Britannia nem ismerte el az
illegitim kormányt, érvelése szerint az mégis Costa Rica
tényleges kormányának minősült. A választott bíróság
döntése szerint az illegitim kormányzat cselekményeit is
állami, szuverén aktusként kell elfogadni, függetlenül attól,
hogy azt korábban más államok elismerték-e vagy sem.

● A (mexikói) Estrada-elv szembefordult a Tobar-elvvel: az

államoknak tartózkodniuk kell más államok kormányzatának
elismerésétől vagy annak megtagadásától, mivel egy ilyen
állásfoglalás összeférhetetlen a másik állam
szuverenitásának tiszteletben tartása kötelezettségével.

● A 2000-es években Castañeda-elv lépett ennek a helyébe,

amely aktívabb külpolitikára adott lehetőséget, ám ennek
eredménye számos nehezen kezelhető külpolitikai válság
lett, így végül a visszaálltak a régi elv alkalmazására.
- Elképzelhető, hogy gyakorlattá válik Európában az, hogy csak a
demokratikus úton hatalomra került kormányzatokat hajlandók
elismerni. (Az EU tagállamai közül többen például folyamatos
választási csalások miatt 1997-től nem ismerik el Belarusz
 kormányát). Az Amerikaközi demokratikus charta (2001) a Tobar-elv
továbbélését mutatja: a nem alkotmányos úton hatalomra került
kormányzatoktól megtagadható a részvétel a szervezet
működésében, amíg alkotmányos úton meg nem erősítették
hatalmukat.

II. Összefüggések az állam-és a kormányelismerés

között

- A két elismerés kérdése gyakran keveredik egymással: az állam

elismerése az éppen hatalmon lévő kormány elismerését is jelenti,
és megtagadása is magában foglalja a kérdéses kormány
elismerésének megtagadását. Ám a kormány elismerésének
megtagadása nem jelenti egyben az adott állam elismerésének
visszavonását is (erre a nemzetközi joggyakorlat szerint nincs is
lehetőség). Sőt, a kormányelismerés megtagadása az állam de facto
elismerésének a jele is lehet, hiszen ilyen esetben a nyilatkozó állam
azt juttatja kifejezésre, hogy a másik állam kormányzatával van
csupán problémája, de államiságát nem vonja kétségbe.

- A Mao Ce-tung által kikiáltott (1949) Kínai Népköztársaságot, illetve

kormányát az USA és szövetségeseinek többsége a 70-es évek
elejéig nem volt hajlandó elismerni. Helyette a Tajvanra menekült, a
Kínai Köztársaság nevében eljáró Csang Kaj-sek által vezetett
emigráns kormányt ismerték el. Mindketten ragaszkodtak az „egy
Kína” elvhez. Az eredmény az lett, hogy a világ egyik fele a pekingi, a
másik a tajvani kormányt ismerte el Kína egyedüli képviselőjeként.
Végül Washington, majd a többi nyugati hatalom és az ENSZ is
elismerte a pekingi kormányt, gyakorlatilag visszavonva a „Kínai
 Köztársaság” kormányának elismerését. Kína helyét azóta is egy
pekingi diplomata foglalja el a Biztonsági Tanácsban. A 23 milliós
Tajvan jogi helyzete máig megoldatlan maradt. Területére a Kínai
Népköztársaság igényt tart, de azt nem kívánja erőszakos úton
érvényesíteni. A világ államainak túlnyomó többsége csak
kereskedelmi képviseletet tart fenn Tajpejben és formálisan nem
ismeri el a tajvani államot.

- Az Afganisztánban 1996 és 2001 között regnáló tálib kormányzatot

az Egyesült Arab Emirátusok, Pakisztán és Szaúd-Arábia kivételével
senki nem ismerte el legitim kormányként, valamint diplomáciai
kapcsolatokat sem tartott fent vele senki más. Mindeközben
Afganisztán államiságát senki nem vonta kétségbe. Pl. a tálib
kormányzat hatalmát megdöntő Egyesült Államok is folyamatosan
az államokra vonatkozó jogi normákat alkalmazta vele szemben a
terrorista támadások miatti fellépései során.
8. FEJEZET: A NEMZETKÖZI JOG FORRÁSAI
I. BEVEZETÉS

A) A nemzetközi jog forrásai általában

- A belső jogban viszonylag egyértelmű, hogy mi minősül

jogszabálynak, alkotmányos rendelkezések alapján, a common
law-ban is rögzítve van, hogy mikor kell az egyedi bírói
döntésekből levezetni a jogot.

- Ezzel szemben a nemzetközi jogrend decentralizált jellegű, sem

a jogalkotás, sem a végrehajtás, sem az igazságszolgáltatás nem
köthető egyetlen felhatalmazott intézményhez, nincs olyan
nemzetközi szervezet, amely a NJ összes alanyára kötelező
szabályokat alkothatna 🡪 normánként kell megállapítani, hogy
milyen jogforrási keretben születik: hogyan jött létre, milyen
hatállyal rendelkezik.

- A NJ forrásainak fogalma a NJ elméletében:

a) pozitivisták (XIX.sz.): az államok, mint a NJ kizárólagos

alanyainak akarata tesz egy szabályt NJ normává: szerintük a
nemzetközi szerződések és a jogként elfogadott állami
gyakorlat a NJ kizárólagos forrása

b) univerzalista felfogás: a nemzetközi közösség egyetemes

érdeke indokolja, hogy az államok olyan szabályoknak is alá
 legyenek vetve, aminek megalkotásához kifejezetten nem
járultak hozzá: a jogforrás fogalmát igyekszik leválasztani a
szabályok kialakulásának folyamatától. (Érvelésükben fontos
szerepet kap a környezetvédelem, háborús bcs-k,
terrorizmus)

c) napjaink szakirodalma: egyre nehezebben írható le a

szabályok összessége a jogforrási rendszertan keretei között,
mert a források között egyre nagyobb az átfedés (egyes
szabályok több forrásból is levezethetők, párhuzamosan
alkotott és alkalmazott szabályok)

B) A nemzetközi jog forrásai a Nemzetközi Bíróság

Statútumában

- 38. cikk 1. bekezdés:

„1. A Bíróság, amelynek az a feladata, hogy az eléje terjesztett
viszályokat a nemzetközi jog alapján döntse el, eljárásában a
következő forrásokat alkalmazza:
a) azokat az általános vagy különös nemzetközi egyezményeket,
amelyek a vitában álló Államok által kifejezetten elismert
jogszabályokat állapítottak meg;

b) a nemzetközi szokást, mint a jog gyanánt elismert általános

gyakorlat bizonyítékát;

c) a művelt nemzetek által elismert általános jogelveket;

 d) az 59. cikk rendelkezéseinek fenntartása mellett a bírói
döntéseket és a különböző nemzetek legkiválóbb tudósainak
tanítását, mint a jogszabályok megállapításának segédeszközeit.
„

- II. vh. előtti jogfelfogást tükrözi (szövege 1920 óta változatlan): a

NJ szabályainak kötelező voltát az államok beleegyezésétől tette
függővé (konszenzuális elmélet)

- Az ENSZ tagállamai automatikusan részesei a statútumnak, így a

jogforrás-meghatározása minden államot kötelez, elméletben
csak a NB eljárása során, de a gyakorlatban minden jogalkalmazó
ebből indul ki.

- (nemzetközi szerződések: külön fejezet, továbbiakban a b), c), d)

pontok kifejtése következik)

II. A NEMZETKÖZI SZOKÁSJOG (38. cikk b) pont)

A) A nemzetközi szokásjog lényege

- A nemzetközi szokásjog felépítése a pont alapján:

a) objektív elem: az államok tényleges magatartásából,

cselekvéseiből kirajzolódó gyakorlat (materiális elem) és
 b) szubjektív elem: az a meggyőződés, hogy az így követett
magatartást a jog írja elő pszichológiai elem)

- Líbia v. Málta: „a szokásjog lényegét elsősorban a tényleges

gyakorlatban és az opinio juris-ban kell keresni”

- Az általánosan követett gyakorlat a belső jog világában csak

kivételesen eredményez kötelező erőt, ha normaszövegben,
vagy egyértelműen azonosított precedensbe foglalják azt. A
NJ-ban nincs olyan jogalkotó, aki ezt megtenné 🡪 a szokásjog
jogként elismert gyakorlat, amely sajátos dinamikát visz a NJ
fejlődésébe: egy szokásjogi szabály kialakulása (rögzülése)
hosszú időt vesz igénybe és soha nem lesz olyan pontosan
körölhatárolt, mint pl. egy szerződéses rendelkezés

- 🡪 ezért törekszik a nemzetközi közösség a II. vh óta a NJ

kodifikációjára, szerződéses keretekbe foglalására

B) Az államok gyakorlata

- Egyedi cselekvések szokást keletkeztető gyakorlattá válásának

tényezői:

1. Időbeliség

- A NJ nem ír elő konkrét időbeli követelményt egy szokásjogi

szabály kialakulásához.
- Az Északi-tengeri kontinentális talpazattal kapcsolatos ügyekben
(1969) leszögezte, hogy önmagában nem döntő körülmény az
idő egy gyakorlat általános jellegének kimondásához. (az eset
röviden: Az NSZK és Dánia ill. Hollandia között jogvita volt a
felosztásáról, H és D az „egyenlő távolság elvére” hivatkozott, az
NSZK viszont arra, hogy ilyen szokásjogi szabály nincsen, a
szokásjog fennállásának nem bizonyítéka az, hogy egy
egyezmény aminek ő nem részese, tartalmazza ezt az elvet.)

🡺 A Bíróság a szabály létrejöttének körülményeit vizsgálta,

kijelentette, hogy nélkülözhetetlen az, hogy az államok
gyakorlata széles körű és egységes legyen, sőt, következtetni
lehessen abból a jogi kötelezettség általános elismerésére.

🡺 A szokásjogi szabály tehát rövid idő alatt is kialakulhat,

azonban az időtartamot más körülményekkel együtt kell
értékelni.

- Bin Cheng brit professzor: „instant nemzetközi szokásjog”

létezése mellett érvelt: az USA és a Szovjetunió űrobjektumaikat
az átrepült államok engedélye nélkül pályára állíthatták, a
világűrre vonatkozóan azonnal új szokásjog alakult ki.

2. Egységesség és folytatólagosság

- A Bíróság szerint elengedhetetlen feltételei a szokásjog

kialakulásának

- Ez alapján állapította meg, hogy az „egyenlő távolság elve” nem

minősült szokásjognak.
- A Menedékjog-ügyben szintén a szokásjog hiányát állapította
meg: itt a Bíróság nem az ismétlődő, folytatólagos magatartások
hiányát kifogásolta, hanem az államok politikai menedékjogi
gyakorlatát széttartónak és következetlennek értékelte, ezért
elutasította annak szokásjogi jellegét. (A saját állam a ellen
sikertelen felkelést vezető perui politikusnak Kolumbia
menedékjogot akart adni, Peru szerint Kolumbia nem teheti ezt
meg, mert nem döntheti el egyoldalúan, hogy politikai
jellegűnek, vagy bűncselekménynek minősíti a felkelést)

- A Nicaragua-ügyben kijelentette, hogy „egy szokásjogi szabály

fennállásához elegendő, ha az államok magatartása általában
véve megegyezik a szabályokkal, valamint ha az azzal össze nem
férő állami magatartást a szabály megsértésének, és nem egy új
szabály elismerésére vonatkozó jelzésnek tekinti” 🡪 nem kell
tehát teljesen egységes legyen a gyakorlat.

- A szokás kialakulásában szerepet játszik a nemzetközi környezet:

az adott kérdésben érintett államok gyakorlata a döntő bizonyos
kérdésekben (pl. tengerparti államok a tengerjog alakításában,
vagy a Biztonsági Tanács tagállamai a nukleáris fegyverek
alkalmazása vagy az azokkal való fenyegetés jogszerűsége
kérdésében.)

- Kérdés, hogy tekinthető-e elismerésnek a tartózkodás, nem

cselekvés? Esetenként eltér, a Bíróság a Lotus-ügyben komoly
feltételeket: a tartózkodás csak akkor értékelhető a szokás
elismeréseként, ha az egy tartózkodási kötelezettségen alapul,
tehát nemcsak tudatosnak kell lennie, hanem abból a
meggyőződésből kell fakadnia, hogy az egy konkrét
 kötelezettségen nyugszik.

3. Hogyan ismerhető meg az állami gyakorlat?

- A XIX. sz.-ban az állami gyakorlatot hivatalos gyűjteményekbe

rendezték, ma már ez kivételes, a NJ folyóiratok tartalmaznak
ilyen fejezeteket.

- Manapság fontosabbak az állam megnyilvánulásai, nemzetközi

eseményekhez való hozzáállásuk: sajtónyilatkozatok, kormányfő
beszédei, nemzetközi fórumokon történő felszólalások (pl. ENSZ
Közgyűlés), belső jogalkotás…. A politikusok nyilatkozatai
beszédaktussá (speech act) válhatnak az állami gyakorlat és az
opinio juris között.

- (Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága: a NJ fejlődése és

kodifikációjának elősegítése érdekében állították fel, fontos
szerepe van a nemzetközi szerződések tervezeteinek
előkészítésében. Ennek során összegzi az adott területen
érvényesülő állami gyakorlatot, melyet az államok
észrevételeznek.)

C) Az opinio juris

1. Általában

- Ism.: a nemzetközi szokás „a jog gyanánt elismert általános

gyakorlat bizonyítéka”. 🡪
Ahhoz, hogy egy gyakorlat szokásjoggá váljon, az államoknak
abból a meggyőződésből kell folytatniuk azt, hogy azt jogi
kötelezettségnél fogva követik (opinio juris sive necessitatis = jog
 vagy szükségesség hite).

- Ez a pszichológiai elem különbözteti meg a szokásjogot a

morális, udvariassági megnyilvánulásoktól (ezt a Bíróság a
Nicaragua-ügyben is megerősíti).

- Az opinio juris meglétét a tényleges magatartás és a más államok

magatartására adott válasz alapján lehet feltárni.

2. Tiltakozás és hozzájárulás

- A nemzetközi szokásjog formálódása során a gyakorlatot

kezdettől fogva ellenző, tiltakozó államokat (persistent
objector) a szokás akkor sem köti, ha azt az államok döntő
többsége elismerte.

- Az Angol-norvég halászati ügyben is megerősítette ezt a Bíróság:

Az UK vitatta azt, ahogy Norvégia meghatározta a partvonalát,
ezzel területeket kivonva a nyílt tenger rezsimje alól, egy
szokásjogi szabályra hivatkoztak. Norvégia azonban a kezdettől
fogva tiltakozott ez ellen a szabály ellen, így vele szemben az
nem alkalmazható.

D) Új szokásjogi szabály kialakulása

- A szokásjog rugalmas, dinamikus forrása a nemzetközi jognak,

magában hordozza a változtatás lehetőségét: ha az államok nagy
többsége az új gyakorlatot jóváhagyja, nem emel kifogást ellene
és ez a gyakorlat általánossá válik, új szokásjogi szabály jön létre.
 - Vannak olyan esetek, amikor nem lehet pontosan megállapítani,
hogy új szokásjogi szabály jött-e létre, pl. a Nukleáris fegyverek
jogszerűsége tárgyában a Bíróság arra jutott, bár az
alkalmazásuk tilalmára vonatkozó igény (lex lata szokásjogi
szabály) meg is jelent, az ezzel ellentétes állami gyakorlat miatt
nem lehet kimondani, hogy a tilalmat az államok nemzetközi
kötelezettségként fogadják el (opinio juris kezdetlegessége). Az
államok egyöntetű meggyőződése esetén is az csak állami
gyakorlattal együtt teremt szokásjogi szabályt.

E) Regionális és helyi szokás

- A szokásjog egy része csak az államok egy kisebb,

meghatározott csoportjára vonatkozik, pl. az Indiai területen
történő áthaladás jogával kapcsolatos ügyben, ahol Portugália
annak megállapítását kérte a Bíróságtól, hogy az India főhatalma
alatt álló Daman kikötőjéből az India területén lévő portugál
enklávékhoz és azok között az áthaladás joga megilleti
Portugáliát. Ezt a gyakorlatot a felek gyakorlatként fogadták el,
ami ezáltal jogot és kötelezettséget teremtett a Bíróság
álláspontja szerint.

- A nemzetközi jogban ilyen esetben az általános mellett egy attól

eltérő helyi szokásjog él egymás mellett, az utóbbi
fennállásának bizonyítása szigorúbb mércéhez kötött. Az annak
fennállására hivatkozó államnak be kell bizonyítania, hogy azt
olyan módon hozták létre, hogy az a másik félre kötelező, azt
főkötelezettségként elfogadta. Ebben az esetben nem elegendő
az, ha egy állam nem tiltakozik, vagy hallgatólagosam járul hozzá
az alkalmazásához.
III. ÁLTALÁNOS JOGELVEK

- Ism.: 38. cikk (1): jogforrásnak tekinti a „művelt nemzetek által

elismert általános jogelveket”.

- Az általános jogelvek felvétele a jogforrások közé azért történt,

hogy az eljárása során a felhívható szabály hiánya (non liquet)
esetén is eldönthetőek legyenek a jogviták. Ilyen elvek:

● méltányosság, a jóhiszeműség, pacta sunt servanda, res

judicata, estoppel (álláspont megváltoztatásának a
kizárása?), lex specialis derogat legi generali, lex
posterior derogat legi priori elve.

● a Bíróság a Chorzówi gyár ügyében kimondta, hogy a NJ

elve az, hogy a NJ megsértésével okozott kár
megtérítésének jóvátétele állhat a sérelmet szenvedett
állam polgárainak okozott kár megtérítésében.

● sok jogelv eljárásjogi, bizonyítási kérdésekkel

kapcsolatos, pl. a Korfu-szoros ügyében kimondásra
került, hogy a közvetett bizonyítékok felhívását minden
jogrendszer elfogadja.
● a Barcelona Traction ügyben kimondta a Nemzetközi
Bíróság, hogy Kft. nem létezik a nemzetközi jogban így az
ügy csak a belső jogra hivatkozva dönthető el.

● egyes területeken fontosak még: elővigyázatosság elve a

környezetvédelmi jogban, igazságos és méltányos
bánásmód a nemzetközi beruházásvédelem terén,
 megkülönböztetés tilalma az emberi jogok védelmének
körében

IV. A NEMZETKÖZI JOG EGYÉB FORRÁSAI

A) Egyes nemzetközi szervezetek egyes határozatai

- A II. vh. után fontos szerepet kaptak a nemzetközi szervezetek és

határozataik a NJ forrásai között, hiszen azokat a Nemzetközi
Bíróság Statútuma nem nevesíti.

- Az ENSZ Közgyűlésének határozatairól:

● egy részük kötelező (pl. a szervezet költségvetése

kérdésében), nagy részük viszont csak ajánló jellegű,
azonban magukban hordják az új szabály létrejöttének
lehetőségét.

● A nukleáris fegyverekről szóló tanácsadó véleményében

a Bíróság a közgyűlési határozatok nemzetközi jogi
megítéléséről a következőket mondta: „ha nem is
kötelezőek, némelykor normatív jelleggel bírhatnak, egy
szabály fennállásának vagy az opinio jurisnak fontos
bizonyítékai lehetnek. Ezt határozatról határozatra kell
megvizsgálni.” (pl. a Nicaragua-ügyben pl. az erőszak
 tilalmát értelmező megállapításait az opinio juris
bizonyítékának ismerte el.)

● A Bíróság szerint a határozathoz adott beleegyezés az

abban foglalt szabályok érvényessége elfogadásaként is
értelmezhető, így az állami gyakorlattal lesz egyenértékű,
amennyiben pedig ehhez opinio juris is társul, kötelező
erővel rendelkező szabály jött létre.

● A Texaco v. Líbia ügy két amerikai olajtársaság líbiai

befektetéseinek államosítása miatt fizetendő
kártalanításról szólt. Több eltérő közgyűlési határozat
született, a választottbíró arra jutott, hogy az az ENSZ
határozat, amelyik a kártalanítás mértékét ilyen esetben
a NJ szabályai szerint állapítja meg, a fennálló opinio
jurist tükrözi (azt ugyanis hosszabb idő alatt, többször
azonos tartalommal erősítették meg az államok minden
csoportjának részvételével.) Ezzel szemben a másik
határozattal szemben, amely a mértéket az államosító
nemzeti jogszabályaira bízza, contra legem szabályoknak
tekintette, mivel azt a tőkeexportáló államok
határozottan elutasították.

- A többi nemzetközi szervezet határozatainál még nagyobb

körültekintéssel kell eljárni, csak azután lehet megállapítani,
hogy a szervezet határozata állami gyakorlatot tükröz, miután
megvizsgálták, hogy vannak-e más, hasonló tevékenységű
szervezetek, milyen többséggel hozták meg a határozatot,
milyen más szabályok vannak az adott kérdésre a nemzetközi
jogban és kapcsolódik-e ezekhez opinio iuris.
- A nemzetközi szervezetek határozathozatali tevékenysége
ezenkívül szabályozási igényt fejezhet ki, szerződések
meghozatalához is elvezethet (pl. a Gyermekek jogairól szóló
egyezmény elfogadása is egy nyilatkozaton alapszik.)

B) aktusok (cselekmények és cselekvéstől

tartózkodás)

- A NJ alanyainak egyoldalú aktusai (pl. kötelezettségvállalás,

joglemondás, követelés..) nem szerepelnek a NJ forrásainak
statútumbeli listájában. Ezeket mindig megszorítóan kell
értelmezni, nyilvánosnak és közismertnek kell lennie, valamint
kötelezettségvállalás szándékát kell magában foglalnia, hogy
alkalmas legyen joghatás kiváltására.

- A NJ elmélete megkülönbözteti a következőket:

a) jogi aktusok (pl. Egyiptom egyoldalú nyilatkozata a

Szuezi-csatorna nemzetközi státusának tiszteletben
tartásáról) és reálaktusok (pl. egy tengeri övezet
feletti járőrözés)

b) formailag kötött (pl. Oroszország igénye az arktiszi

kiterjesztett kontinentális talpazatra) és kötetlen
aktusok (pl. Norvégia lemond a kelet-grönlandi
területek feletti szuverenitásról)

c) cselekvések (pl. Jordánia lemondott az első

arab-izraeli háborúban megszerzett ciszjordániai
 területekről) és a cselekvésektől való tartózkodást
(egy állam nem lép fel a területéhez tartozó
valamilyen övezet védelmében)

- Az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága az egyoldalú

nyilatkozatokról irányelveket fogadott el (2006):

● írásban vagy szóban az államfő, a kormányfő és a

külügyminiszter általános hatáskörben, szűkebb körben
pedig egyéb állami szervek is tehetnek egyoldalú
nyilatkozatot.

● az állam jogképessége kiterjed egyoldalú nyilatkozatok

általi jogi kötelezettségvállalásra vagy joghatások
kiváltására

● Az nyilatkozat joghatása a tartalmától, megtételének

körülményeitől, és a rájuk adott reakcióktól is függ

● Az egyoldalú nyilatkozat csak akkor keletkeztet joghatást,

ha a tárgya világos, megfogalmazása pontos

● A NJ kógens szabályaival ellentétes egyoldalú aktus

semmis

● Az egyoldalú nyilatkozat nem vonható vissza

„önkényesen”, csak ha egyebek mellett maga a
nyilatkozat, vagy egy kötött aktus alapjául szolgáló
 norma teszi lehetővé, ill. vizsgálni kell, hogy 3. felek
hivatkoztak-e rá, vagy bekövetkezett-e a körülmények
alapvető megváltozása

- A Nemzetközi Bíróság a Francia nukleáris kísérletek ügyében a

francia köztársasági elnök és a francia kormány tagjainak
nyilatkozatait vizsgálta, amelyek szerint Franciaország 1974 után
felhagy bizonyos nukleáris kísérletekkel. Megállapítottam hogy
az egyoldalú nyilatkozatok NJ kötelezettségeket teremthetnek,
joghatásuk nem függ más államok beleegyezésétől,
viszonosságtól.

V. KISEGíTŐ ESZKÖZÖK

- A Statútum felsorolásában szereplő utolsó két elem a NJ

megállapításának segédeszközei

A) Bírói döntések

- A Nemzetközi Bíróság döntései csak a perben álló feleket

kötelezik, kizárólag az adott ügy tekintetében, ennek ellenére
ezek a döntések kiemelkedő jelentőségűek a szokásjogi
szabályok fennállásának megállapításában és a NJ
fejlesztésében és értelmezésében.

- A Statútum nemcsak ezekre az ítéletekre, hanem más nemzetközi

és nemzeti bírói fórumok határozataira is vonatkozik, hiszen ezekben
megjelenik az állami gyakorlat és az opinio juris.
 - Ha a különböző bíróságok ítéletei széttartóak, ez a következetlen
jogalkalmazás és jogértelmezés veszélyét hordozza magában,
különösen azért, mert a nemzetközi jogban nincs
jogértelmezésre kizárólagosan felruházott szerv, amely
feloldhatná az ellentmondásokat.

- A döntéseket elsősorban nem is a szabály tartalmának

értelmezésére használják, hanem a szokásjog fennállásának
bizonyítására

B) Tudós szerzők

- A tudományos művek főleg a NJ korai szakaszában voltak nagy

hatással annak alakulására. A mai, globalizálódó rendszer már
nem teszi lehetővé, hogy a NJ szabályait összefoglaló munkába
lehessen sűríteni. A Nemzetközi Bíróság is ritkán idéz jogtudósi
véleményeket. A nemzetközi választottbíróságok és a
Nemzetközi Jogi Bizottság azonban előszeretettel hivatkoznak
kortárs szakirodalomra ezzel elősegítve a szabályok pontos
tartalmának meghatározását.

VI. A JOGFORRÁSOK MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE – jus

cogens és jus dispositivum

- A NJ feltétlen alkalmazást igénylő (tehát kógens) szabályaiba

ütköző szerződés az 1969-es bécsi egyezmény értelmében
semmis, valamint valamint megszűnik az a szerződés, amellyel
ellentétes új kógens norma alakult ki. A egyezményben kógens
norma, az, amelyet „az államok nemzetközi közössége, mint
 egész olyanként fogadott el és ismert el, mint amelytől nem
lehet eltérni és amelyet csak a NJ ilyen, de későbbi szabályával
lehet megváltoztatni.”

- A ius cogens tehát a nemzetközi közösségek mindenek felett álló

értékeit tükröző szabályait érvényesíti.

- A ius cogens származhat a szerződési jogból, szokásjogból és

nemzetközi szervezetek határozataiból is, de ennek gyakorlatilag
nincs is jelentősége.

- Semmilyen nemzetközi dokumentum nem határozza meg a

kógens szabályok teljes listáját, de biztosan ide tartozik: erőszak
és népirtás tilalma, rabszolga-kereskedelem, kalózkodás tilalma

- A kógens szabályok kialakításának, vagy módosításának

lehetősége nyitott, egy kétlépcsős folyamattal történhet: először
ált. nemzetközi jogi szabályként kell meghatározni, majd az
államok közösségének ezt el kell ismernie feltétlen alkalmazást
igénylő normaként.

- A kógens szabályba ütköző rendelkezés ab initio semmis. Az

ilyen norma megsértésének felszámolása érdekében minden
állam kteles együttműködni a többi állammal.

VII. A JOGFORRÁSOK MEGKÜLÖNBÖZTETÉSE - az erga

omnes és az inter partes jogok, illetve
kötelezettségek
- A jogforrások erga omnes (mindenkivel szemben fennálló) és
inter partes (csak egyes államokkal szemben fennálló) hatályúak
lehetnek. A Nemzetközi Bíróság ezt fogalmazta meg az
államfelelősség-tervezet 48. cikkében azzal, hogy kimondta,
hogy amennyiben a megsértett kötelezettség egy csoport közös
érdekét védi, vagy az a nemzetközi közösség egészével szemben
áll fenn, a sértett államok körén kívüli államoknak is szerepük
van a felelősség érvényesítésében (pl. diplomáciai védelemből
eredő kötelezettségek).

- Az erga omnes szűkebb, csak a felek között fennállló formáját a

Belgium v. Szenegál ügyben fogalmazta meg: Belgiumnak is jogi
érdeke fűződik ahhoz, hogy Szenegál a büntetőelárás során
felderítse, hogy a területére menekülő volt csádi államfő
bűnös-e kínzás bűntettében.

- az erga omnes kötelezettségek által védett értékek nagyrészt

megegyeznek a ius cogens által védettekkel. Különbségeik:

● a kógens szabályok megsértése esetén minden állam

köteles együttműködni a jogsértés felszámolásában, az
erga omnes szabály megsértése viszont csak feljogosítja
az államokat a felelősség érvényesítésére

● a kógens szabály megköveteli, hogy az egész nemzetközi

közösség ilyennek fogadja el, az erga omnes szabály
létrejötte viszont nem kötött ilyen szigorú
követelményekhez, ezáltal elvileg államok
 kiszerződhetnek” alóla.

VIII. RELATíV SZERKEZET, OBJEKTIVIZÁLÓDÁS ÉS

OBJEKTíV REZSIMEK

- A szerződéses kötelmekhez „nincs közük” a nem részes

harmadik államoknak, az egyoldalú aktusokkal létrejövő
helyzetek nyomán létrejövő kérdések pedig rengeteg harmadik
fél állam értékelésén alapulhatnak. A szokásjogi szabályok ennél
kevésbé „realtívak”, ugyanakkor azok alól az időben és kitartóan
tiltakozó államok kivonhatják magukat.

- A NJ szabályai ugyanakkor bizonyos körben objektivizálódnak és

harmadik személyekre is szabályokat fogalmazhatnak meg, pl. az
ENSZ Alapokmányának egyes részei.

IX. A JOGFORRÁSI HIERARCHIA KÉRDÉSE

- A NJ forrásai között nincs kötött jogszabályi hierarchia, de

vannak bizonyos rangviszonyok az alkalmazás elsőbbségével
kapcsolatban.

- Az egyetlen olyan helyzet, amelyben a rangviszonyba ütközés

érvénytelenséget eredményez a kógens – diszpozitív szabályok
ütközése.
- Ezen kívül a rangviszony csak az alkalmazási elsőbbségben
jelentkezik. Rangviszonyt keletkeztet pl. az ENSZ
Alapokmányában 103. cikke, amely az Alapokmány
rendelkezéseinek elsőbbségét mondja ki az egyén nemzetközi
kötelezettségekből eredő kötelezettségekkel szemben (de ezek
érvényesek ettől függetlenül.) (Ez került megerősítésre a Líbia v.
USA Lockerbie-ügyben is: a líbiai titkosszolgálat felrobbantott egy
repülőt Skócia felett, Líbia nem akarta kiadni a gyanúsítottakat
és az angolok szerint nem gyakorolta rendesen felettük a
büntető hatalmat. A BT. először felszólította őket, hogy adják ki
őket, majd nem katonai jellegű szankciókat foganatosított
ellenük. Líbia előbb azt kérte a BT-től, hogy tartózkodjanak
ettők, de később beleegyezett a kiadatásukba és skót bíróság
előtt ítélték el őket.)

- Amikor a Tadic-ügyben Tadic azt vitatta, hogy Biztonsági

Tanácsnak volt-e joga létrehozni a Jugoszlávia törvényszéket,
nem sértette-e ezzel a nemzeti bíróságok hatáskörét. A
Törvényszék viszont a béke és biztonság helyreállítását célozta az
ENSZ Alapokmányának megfelelően, ez alapján elsőbbsége
lehet a nemzeti bíróságok fölött.

- Az egyes terrorcselekményekkel gyanúsított és nemzetközi

szankciók alá vont személyekkel foglalkozó Yusuf-ügyben a
Bíróság kimondta, hogy az Alapokmány alapján fennálló
kötelezettségek megelőzik az Emberi Jogok Európai
Egyezménye alapján fennálló kötelezettségeket és az
EK-Szerződés alapján fennálló kötelezettségeket. Noha a
Közösség nem tagja az ENSZ-nek, az Alapokmányból fakadó
 kötelezettségek rá ugyanúgy vonatkoznak

- Hierarchikus szabály az is, hogy általános jogelvek akkor

alkalmazandóak egy jogviszonra, ha szerződéses vagy szokásjogi
szabályok nem, tehát szubszidiárius jellegűek.

- A nemzetközi szerződés és a szokásjog egyenrangú jogforrások,

viszonyuk a lex posterior és a lex specialis elveivel határozható
meg.

- A nemzetközi szerződés az abban részes államok viszonyában

nem állnak alá-fölérendeltségi viszonyban, de megelőzik a
párhuzamos, azonos témájú szokásjogi szabályokat, hiszen pont
azért foglalták szerződésbe azokat, hogy kiküszöböljék a
szokásjog bizonytalanságait, vagy hogy a szokásjogtól
szándékosan eltérjenek. A szokásjogi szabály viszont ettől
függetlenül fennmarad, tehát például tud rá támaszkodni a
Nemzetközi Bíróság, ha a szóba jöhető azonos tárgyú nemzetközi
szerződések alól valamelyik érintett állam kivonta magát!

- A rangviszonyok a nemzetközi jogban tehát:

ius cogens > ius dispositivum (ezen belül: ENSZ Alapokmányból

fakadó szabály > szerződés/szokásjog/nemzetközi szervezet
határozata/egyoldalú aktus)
X. A NEMZETKÖZI SOFT LAW

A) A soft law fogalmának kétféle meghatározása

- A gyakorlatban kétféle meghatározás alakult ki:

a) „Puha jog”: kötelező egyezményeken belüli bizonytalan

szabályok, NJ belüli szabályozási gyengeség(tehát tartalmi
kérdésként tekint a fogalomra), vagy

b) „Puha megegyezések”: olyan nemzetközi szabályok, amelyek

nem hoznak létre NJ kötelezettséget, NJ határain kívüli, akár
pontos normatartalommal bíró szabályok(tehát formai
kérdésnek tekinti)

B) A puha jog (puha rendelkezések)

- A szabályozás gyengesége eredhet abból, hogy az egyetértés a

felek között csak az elvekre, célokra korlátozódott, a részleteket
illetően viszont hiányzott, ezt keretegyezménynek is szokás
nevezni, ilyen született pl. a nemzeti kisebbségek védelméről, a
polgári védelmi segítségnyújtásról, stb. Gyakran pactum de
contrahendo-ként működnek, rögzítik a részletesebb szabályok
(jegyzőkönyvek)elfogadásának mechanizmusát is.
 - A másik fő ok az, hogy maga a szabályozási tárgy nem engedi
meg a konkrétság magas fokát. Ilyen lehet pl. a szociális jogok
végrehajtásának erőforrásokhoz kötött természete, ezért pl. a
Gazdasági, Szociális és kulturális jogok nemzetközi
egyezségokmánya is csak „megfelelő magatartás követését” írja
elő a részes államoknak.

- Ezen okok miatt a felek gyakran csak a készség kifejezésére

szolgáló lépéseket tesznek. Ilyen a tárgyalásra való szándék
(amely a tárgyalás megtagadásával megszeghető), vagy a
megállapodási szándék kimondása paktumokban. A Litvánia v.
Lengyelország ügyben adott véleményében a Bíróság kimondta,
hogy a megegyezési kötelezettséget nem foglalják magukban, a
megállapodásra törekvést, nem a megállapodást írja elő.

- Ritka esetben egy NJ kötelezettségvállalás azért tekinthető

puhának, mert maga a szerződés garantálja rendkívüli
körülmények bekövetkezése esetére az egyoldalú visszalépést.
(llyen van pl. az „atomcsend-szerződésben”).

C) A puha megjegyzések

- A felek megegyezése ebben az esetben nemzetközi

normaalkotásra, de nem jogalkotásra terjed ki, nem kívánják azt
szerződéses formába önteni.

- Oka lehet ennek például az, hogy a felek nem biztosak abban,
hogy képesek lesznek-e vállalt kötelezettségeiket teljesíteni,
vagy kétes, hogy az egyetértés meddig fog fennállni a felek
között. Az ilyen megegyezéseket gyorsabb is kidolgozni. Előzetes
 és rugalmas szabályozási rendszer létrehozására alkalmas ez a
forma. Ilyen formában jött létrea hideghábprút lezáró Párizsi
charta az új Európáért, vagy a Pápua Új Guinea és Ausztrália új
partneri együttes nyilatkozata.
- A G-20 és G-8 találkozók gyakran zárulnak közös
szándéknyilatkozatokkal. A „gentlemen’s agreementek”
betartására a résztvevők személyes ígéretet tesznek,
végrehajtásuk garantálásához szükséges belső jogi hatáskörükre
támaszkodva.

- A parlamenti megerősítés és ezáltal politikai viták

elkerülésének szándéka szintén oka lehet ilyen puha
megegyezések megkötésének. (Pl. Cseh-német nyilatkozat a
kölcsönös kapcsolataikról).

D) A puha jog és a puha megegyezések érvényesülése

- A puha jogi rendelkezések érvényesülését a végrehajtásuk során

a részes államok jóhiszemű eljárása biztosítja. Egyes
megegyezések végrehajtásának ellenőrzésére felülvizsgálati
mechanizmust is kialakítanak (mindkettőre példa a
Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről). A pacta
sunt servanda elvére itt nyilvánvalóan nem lehet hivatkozni.
9. fejezet: A nemzetközi szerződések joga

I. A SZERZŐDÉSEK TÉRHÓDÍTÁSA A SZOKÁSJOGGAL

SZEMBEN

- Bár a görög városállamok és a kínai birodalmat megelőző korok

ázsiai képződményei is kötöttek „szerződéseket”, a modern
értelemben vett szerződési jogot a birodalmak hanyatlásától, a
nemzetközi rendszernek a vesztfáliai békét követő kialakulásától
eredeztetjük.
- A 17. században létrejött több száz szuverén, egyenlő „állam” és a
18. században függetlenné váló gyarmatok teljességgel
egyenlőkként lépnek kapcsolatra egymással. Mindannyian
jogosítottak arra, hogy szerződéseket kössenek és arra is, hogy az
általánosan kötelező szokásjog kialakulásához gyakorlatukkal és a
gyakorlat jogi mivoltára vonatkozó meggyőződésükkel (opinio juris)
hozzájáruljanak. Az uralkodó, a szuverén helyét a jogi kreáció, a
szuverén állam veszi át.
- A nemzetközi jog a 20. századig jórészt szokásjogi formában élt.
- A Népszövetség létrejöttével felmerült az igény, hogy a nemzetközi
jog írásba foglalását felgyorsítsák, de az 1930-as Hágai kodifikációs
konferencián a három tárgyalt témából (állampolgárság, parti
tenger, államfelelősség) csak az elsőben sikerült egyezményt
 elfogadni, a másik kettőben nem. (Ha egyértelmű lenne a szokásjog,
könnyű lenne írásba foglalni)
- Az ENSZ Alapokmányának 13. cikk (1) a) pontja a Közgyűlés
feladatává tette, hogy „a nemzetközi jog fokozatos fejlődését és
kodifikálását támogassa”, ezt az 1947-ben létrehozott– jelenleg 34
tagú – Nemzetközi Jogi Bizottság (NJB) révén kívánja elérni. 17
nagyobb egyezményt hoztak létre, (pl. a diplomáciai kapcsolatokra
vonatkozó, a konzuli kapcsolatokra vonatkozó, az államok által
kötött szerződésekre vonatkozó egyezményt, a Nemzetközi
Büntetőbíróság statútumát, vagy az államok és vagyonuk
joghatóság alóli mentességére vonatkozó egyezményt). Sok esetben
munka eredménye nem formális egyezmény, például az
államfelelősség-tervezetről az ENSZ tagállamai azóta sem döntötték
el, kívánják-e szerződéssé alakítani.
- A szerződések előtérbe kerülése több tényező eredője:

1. A technikai fejlődés és a műszaki komplexitás miatt nincs idő

megvárni a szokásjogi jogképződést, azonnal alkalmazható, az
államok által kifejezetten elfogadott és egyértelmű szabályokra van
szükség (pl. a távközlés, a tengeri biztonság, a légiközlekedés
szabályozása vagy a műholdhelyek kiosztása területén)

2. A szerződés alkalmasabb a politikai ellentétek, a stratégiai és

ideológiai szembenállás áthidalására ( Kelet - Nyugat, a totalitárius
szocializmus - liberális kapitalizmus, fejlett - fejlődő államok,
centrum – periféria), mint a szokásjog. Számos alku és a
„szélsőséges államokkal” (pl. Észak –Korea) való megegyezés (pl. a
tengerjogban, a környezetvédelemben, a migránsok jogainak
rögzítése terén, a kereskedelmi feltételek kialakításakor) csak
közvetlen tárgyalással, konferenciákon érhető el.
 3. Megnövekedett az államok száma: 1945-ben 51, 2013-ban 193
tagállama volt az ENSZ-nek, az új tagok közül legalább 130 korábban
nem is létezett, ezért nem vehetett részt a szokásjog kialakításában
🡪 Ők abban érdekeltek, hogy a nélkülük kialakított szokásjog
helyébe a részvételükkel elfogadott szerződési szabályozás lépjen.

4. A szerződések egyértelműbbek, pontosabbak, kevesebb

értelmezési szabadságot ad, mint az ellentmondásos állami
gyakorlat és a külön igazolandó opinio juris.
- Az ENSZ szerződési gyűjteményében, a United Nations Treaty
Seriesben 2013 tavaszán 50 524 szerződést regisztráltak, legalább
ennyi szerződés született 1945 óta. Jó részük már hatályát vesztette,
viszont vannak olyan szerződések is, amelyeket – bár kötelező lenne
– nem regisztráltak az ENSZ főtitkáránál. Feltételezhetjük, hogy a
világon 2013-ban hatályos szerződések száma 50 és 100 ezer között
van.

II. A SZERZŐDÉSI JOG KODIFIKÁCIÓJA

- A szerződési jog is többszáz évi szokásjogi lét után jutott a
kodifikáltság állapotába. A kodifikációt az ENSZ Közgyűlés szerve,
Nemzetközi Jogi Bizottság 1950 és 1966 között végezte, az államok
részvételével tartott bécsi kormányközi konferencián (1968, 1969)
alakították ki az 1980 óta hatályos bécsi egyezmény végleges
szövegét.
● tárgyi hatálya: az államok által írásban megkötött
szerződések
● időbeli hatálya azokra a szerződésekre terjed ki, amelyeket
az érintett állam az után kötött meg, hogy rá nézve a bécsi
egyezmény már hatályba lépett (Magyarország:1987)
- Ez sem szabályozza a szerződési jog valamennyi kérdését, nem
terjed ki a szóbeli szerződésekre vagy az államtól különböző
jogalanyok szerződéseire, nem érintik az „államok utódlásával, az
állam nemzetközi felelősségével vagy az államok közötti
ellenségeskedések kitörésével kapcsolatban valamely szerződés
tekintetében felmerülő kérdéseket”, ezért a NJB további
kodifikációba fogott:
🡺 A nemzetközi szervezetek egymás között vagy államokkal kötött
szerződéseire vonatkozó szerződés végleges szövegét az államok
1986-ban, Bécsben diplomáciai konferencián fogadták el.
Szövege igazodott az 1969. évi egyezményhez, eltéréseket
annyiban hordoz, amennyiben az 1969. évi egyezmény
kategóriái (például „államfő”, vagy NB joghatósága) nem
vonatkoztathatóak a nemzetközi szervezetekre vagy annak
megoldásai alkalmazhatatlanok. 1988- ban Magyarország is
elfogadta, hatálybaléptetéséhez 35 ratifikációra van szükség.
🡺 A szerződésekben való államutódlásra vonatkozó bécsi
egyezményt 1978-ban fogadták el, 1996-ban lépett hatályba.
Magyarország még az aláírók közé sem tartozik. Rendelkezéseit a
Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia, később Etiópia és
Szudán államutódlási gyakorlata felülírta.
🡺 A 2011-es „A fegyveres konfliktusok hatása a szerződésekre”
tervezete (tehát még nem egyezmény) arról szól, hogy
megszűnnek-e a harcban álló felek között a szerződések, vagy
„túlélik” az összeütközést.
- A NJB a szerződésekhez fűzött fenntartások témakörével
kapcsolatban 2011-ben második olvasatban (179 db)
iránymutatásokat (guidelines) fogalmazott meg. Ezek nem válnak
nemzetközi egyezménnyé, de a homályos kérdésekre választ
 kínálnak (pl. arra, hogy lehet-e utóbb módosítani egy már megtett
fenntartást).

- 2013-ban három témakör szerepel a bizottság napirendjén: a

szerződést követően született megállapodások és a későbbi
gyakorlat szerepe a szerződés értelmezésében, a legnagyobb
kedvezményes elbánás (most favoured nations close), és a
szerződések ideiglenes alkalmazása.

III. A NEMZETKÖZI SZERZŐDÉS MEGHATÁROZÁSA,

MEGNEVEZÉSE

- Nemzetközi szerződés: a nemzetközi jog alanyai között írásban

vagy szóban kötött és a nemzetközi jog által szabályozott, joghatás
létrehozatalára irányuló megállapodás, tekintet nélkül arra, hogy
egyetlen, kettő vagy több, egymással kapcsolatos okmányba
foglalták-e azt, és függetlenül a megállapodás sajátos
rendeltetésétől.
1. Nemzetközi szerződés csak a „nemzetközi jog alanyai között”
születhet, ha az egyik oldalán nemzetközi jogalany (állam,
nemzetközi szervezet) áll, a másikon olyan entitás, amely nem
alanya a nemzetközi jognak, a közöttük létrejött kötelező
dokumentum nem nemzetközi jogi szerződés. (pl. az államok
által többnyire a kizárólagos szuverenitás alá tartozó erőforrások
kiaknázására – kiadott koncessziók akkor sem minősülnek
nemzetközi szerződéseknek, ha szuverén előjogokat érintenek és
a belőlük fakadó vitákban nemzetközi döntőbíróság vagy
hasonló intézmény jár el, irányadó jogként alkalmanként a
nemzetközi jogot alkalmazva).
2. A „nemzetközi jog általi szabályozottság” elválasztja a
nemzetközi jogi szerződéseket a magánjogi, kereskedelmi
megállapodásoktól (amelyek a nemzetközi magánjog alatt állnak,
az államok ezekben nem jure imperii, hanem jure gestionis
járnak el).
3. A „joghatás létrehozatalára irányultság” lehetővé teszi a hard
law és a soft law megkülönböztetést, joghatás létrehozatalára a
kötelező nemzetközi jogi szerződés képes, ezzel szemben a
politikai megállapodások, a legtöbb szervezeti döntés, a közös
nyilatkozatok vagy az EU Tanácsának következtetései
(conclusions) nem.
4. A „megállapodás” azt jelenti, hogy a feleknek valóságos
egyetértésre kell jutniuk, az akarategyezés a nemzetközi
szerződés fontos eleme, ha nincs meg (például tévedésen vagy
fenyegetésen alapul), akkor a szerződés érvényteleníthető vagy
– súlyosabb esetben, ha kényszert alkalmaztak – ex tunc
érvénytelen lesz.
5. Olykor nem egyértelmű, hogy létrejött-e a nemzetközi
szerződés vagy sem. A Katar–Bahrein-ügyben a felek azt vitatták,
hogy a két külügyminiszter és a közvetítő szerepet betöltő szaúdi
külügyminiszter tárgyalásairól készült jegyzőkönyv (amely szerint
a felek megállapodtak abban, hogy ha a közvetítő tevékenysége
eredménytelen, akkor fél év múltán mindkét fél a Nemzetközi
Bíróság elé viheti az ügyet) a bíróság joghatóságát valóban
megalapozó nemzetközi szerződés-e. A bíróság a saját
joghatóságát – Bahrein pergátló kifogásával szemben – elismerő
ítéletében kimondta, hogy a szerződések különböző alakot
ölthetnek, és megnevezésük nem számít, egy közös közlemény
vagy a tárgyalásokról készült jegyzőkönyv is minősülhet
szerződésnek, attól függően, hogy mi volt a felek szándéka,
 milyen körülmények között született a szöveg, és mi a konkrét
tartalma, van-e benne egyértelmű kötelezettségvállalás. A
bíróság elutasította a bahreini külügyminiszter későbbi
védekezését, amely szerint nem állt szándékában a joghatóság
elismerése. A jegyzőkönyv aláírásakor ugyanis a miniszternek
tudatában kellett lennie annak, hogy országa nevében
kötelezettséget vállal.
6. A szerződések megnevezésétől (szerződés, egyezmény,
megállapodás, egyezségokmány, jegyzőkönyv, charta,
alapokmány, statútum, záróokmány…) és osztályozásától nem
függ az okmány jogi ereje.
7. A szerződés nem feltétlenül írott, vagy nem feltétlenül egyetlen
okmány (gyakran levélváltás vagy jegyzékváltás teremt írásbeli
kötelezettséget)
8. A multilaterális és a bilaterális szerződések
megkülönböztetésének néhány esetben (például a súlyos
szerződésszegésnél) lehet jelentősége. A nyílt és zárt
szerződések megkülönböztetése nehezebb (pl. az ENSZ
Alapokmánya nyílt, bár ott is vannak belépési feltételek, míg a
NATO washingtoni szerződése zárt, miközben az utóbbi szervezet
is felvesz tagállamokat). Egyértelműen nyíltnak csak azok a
szerződések tekinthetőek, amelyekhez az állam egyoldalú
döntéssel csatlakozhat.
IV. A SZERZŐDÉSKÖTÉSI ELJÁRÁS
- A szerződéskötés és az ahhoz kapcsolódó lépések modellje:

- Az ábra vastagbetűvel jelölt elemei nélkül csak kivételesen születik

szerződés, a többi elem nem feltétlenül része a folyamatnak. A
belső jogba transzformálás és az ENSZ főtitkáránál való beiktatás
rendszerint követi a szerződés megkötését, de a szó szoros
értelmében nem része a szerződéskötési folyamatnak.
A) Előzetes tárgyalások, a tárgyalások alapját képező szöveg
keletkezése
- A szerződések létrejöttét hosszú politikai folyamat előzi meg, ami a
nemzetközi kapcsolatok körébe tartozik. (Egy hitelmegállapodás
esetében például a szerződéskötés folyamata azzal kezdődik, hogy a
nehéz gazdasági helyzetbe került állam belpolitikai folyamataiban
megérik a döntés: hitelért kell folyamodni az IMF-hez. A miniszter,
nagykövet csak a belső politikai támogatás birtokában kezdhet
puhatolózni. A leendő szerződő felek delegációkat küldenek
egymáshoz, felmérik, van-e szerződéskötési szándék a másik félben,
s az mire irányulhat. Erre szükség van ahhoz, hogy ha a formális
tárgyalások megkezdődnek, világos mandátumot (tárgyalási
hatáskört és iránymutatást) adhassanak saját delegációjuknak).
- Többoldalú egyezmények előkészületei változatos formákat
ölthetnek:
● egy állam egyoldalú lépése váltja ki a szerződés-előkészítő
folyamatot (pl. Truman nyilatkozata a kontinentális
talapzatról)
● a társadalom civil szervezetei lobbiznak egy új egyezmény
kidolgozásáért (például az Amnesty International az ENSZ
Kínzás elleni egyezményének jegyzőkönyve a börtönök
látogatása ügyében). A nemzetközi és a nem nemzetközi
fegyveres összeütközések jogát továbbfejlesztő konferenciát
is több éven át készítették elő, a Vöröskereszt Nemzetközi
Bizottságának és két kormányszakértőkből álló találkozónak
nagy szerepe volt ebben.
● Leggyakrabban az államok az ENSZ Közgyűlésében, vagy
maga a Nemzetközi Jogi Bizottság vetette fel egy jogterület
összefoglaló szabályozásának a szükségességét, amit a
 Közgyűlés jóváhagyott. Ekkor a bizottság nekifogott a
szövegezésnek, első olvasatban való elfogadása után a
bizottság bekérte az államok kommentárjait, amelyek
figyelembevételével fogadta el második olvasatban az ő
szempontjából végleges szöveget, amelyet az államok
rendelkezésére bocsátott. Az NJB-nek azonban nincs
kodifikációs monopóliuma, az emberi jogi
egyezségokmányok szövegét az Emberi Jogok Bizottsága
készítette el, a tengerjogi egyezmény tárgyalói pedig maguk
alakították ki annak szövegét.
● Az is elterjedt, hogy valamely nagy egyezmény létrehozza a
részesek konferenciáját, amely azután az egyezmény
végrehajtására újabb szerződéseket, jegyzőkönyveket készít
(így készült el a Kiotói jegyzőkönyv)

B) Meghatalmazás
- Nem közömbös az, hogy ki nyilatkozhat az állam vagy más jogalany
nevében, és aki nyilatkozik, tudatában van-e annak, hogy szavai
esetleg kötelezettséget teremtenek (Katar- Bahrein ügy). A
tárgyalások akkor kezdődhetnek el, ha a tárgyaló feleket
megfelelően meghatalmazott személyek képviselik, akiknek
nyilatkozatai a mögöttük álló állam, nemzetközi szervezet vagy más
nemzetközi jogalany akaratkifejeződésének minősülnek. E
személyek kiválasztása egyfelől tisztán belpolitikai döntés, másfelől
nemzetközi jogi kérdés is, hiszen a tárgyalópartnernek bizonyosnak
kell lennie abban, hogy akivel a tárgyalásokat folytatja, az a saját
állama/szervezete nevében nemzetközi jogi kötelezettséget
vállalhat.
a) Az államfő, a kormányfő és a külügyminiszter meghatalmazás
felmutatása nélkül fogalmazhat meg szerződést és ismerheti el
 azt az államra nézve kötelezőnek (1969. évi bécsi egyezmény 7.
cikk).
b) A diplomáciai képviseletek vezetői és a nemzetközi
szervezetekhez akkreditált vagy konferenciára küldött
képviselők jogköre korlátozottabb, ők a szöveg
megfogalmazásában és elfogadásában vehetnek részt, de jogi
kötelezettséget formális meghatalmazás nélkül nem
vállalhatnak.
c) Az állam nevében tárgyaló egyéb személyeknek mind a
tárgyalások folytatásához, mind a szöveg elfogadásához, mind
pedig az aláíráshoz meghatalmazással (full powers) kell
rendelkezniük, amelynek világosan tartalmaznia kell, hogy mire
terjed ki. Kivétel az az eset, ha „az érintett államok gyakorlatából
vagy egyéb körülményekből kitűnik, hogy az volt a szándékuk,
hogy az illető személyt úgy vegyék figyelembe, mint aki ebből a
célból az állam képviselője, külön meghatalmazás nélkül is”.
d) Nemzetközi szervezetek nevében tárgyalóknak mindig kell
meghatalmazás, kivéve, ha a felek szándéka vagy egyéb
körülmények világossá teszik, hogy tárgyalóként fogadták el. A
meghatalmazási okirat kibocsátóját illetően a nemzetközi jog
nem támaszt követelményeket, a döntést a belső jog szerint kell
meghozni. A meghatalmazásban foglaltak túllépése a szerződés
érvénytelenségét eredményezheti.

C) Tárgyalások
- A tárgyalás természete függ a tranzakció természetétől (inkább
kooperatív vagy inkább kompetitív-e a helyzet), de a lényege
elkerülhetetlenül az, hogy az államok alku során összecsiszolják
érdekeiket. Közvetlen célja a szerződés szövegének megalkotása,
olyan textus előállítása, amelyről utóbb a résztvevő államok
 eldöntik, hogy magukra nézve kötelezőnek ismerik-e el. A szóbeli
szerződésnél mindez mutatis mutandis érvényes. Tökéletes szöveg
nem létezik, a tárgyalás sikere vagy sikertelensége a
kompromisszumkészségen múlik. Tárgyalások is bizonyulhatnak
eredménytelennek, ha a felek nem képesek közös nevezőre jutni
(pl. egyestengerjogi konferenciák).
- Nincs akadálya az írásban folytatott tárgyalásnak sem, a felek
például szerződéstervezeteket küldenek egymásnak, kommentárral
kisérve a korábbi tervezetben javasolt változtatásokat.
- A tárgyalások hossza változó lehet: órák, hetek (pl.katonai gépek
átrepüléséről) vagy évtizedek is lehetnek (pl. az európai kölcsönös
és kiegyensúlyozott haderőcsökkentésről)
- A konferenciákon az érdemi egyeztetés gyakran nem a plénumon
(teljes bizottság, committe of the whole) zajlik, hanem például az
„elnök barátai” (friends of the president) körében. Valamennyi
tárgyalódelegáció jelen lehet, de a tárgyalás informális, hiányozhat a
tolmácsolás, nincs jegyzőkönyv és itt be lehet terjeszteni
úgynevezett „non-paper”-eket, amelyek nem hivatalos
dokumentumok, de jelzik, hogy egy-egy országcsoport mire áll
készen.
- A többoldalú tárgyalásokat könnyíti, hogy az államok
országcsoportokat képeznek, és először a csoporton belül próbálnak
közös álláspontot kialakítani. A csoportok lehetnek állandóak is (pl.
az ENSZ Közgyűlésének választásán a jelölések).
- A tárgyalások dinamikáját befolyásolja a nem kormányzati jelenlét.
Számos konferencián jelen vannak a civil társadalom és az érdekelt
iparágak képviselői is, akik megfigyelőkként szólalhatnak fel, vagy a
konferencia falain kívül próbálják meggyőzni a feleket. E nagy
nemzetközi nem kormányzati szervezetek szaktudása és a célhoz
 kapcsolódó apparátusa igen gyakran jóval kiterjedtebb, mint a kis
államoké.
- A tárgyalások kimenetele nagyban függ a résztvevők
személyiségétől és a tárgyalók körében élvezett tekintélyétől. A
konferenciák elnökeinek, vezető tisztségviselőinek kell a
szembenálló feleket kompromisszumra késztetniük.
- A nagy konferenciák vagy a fontos államközi tárgyalások gyakran
drámaiak, éjszakába nyúló ülésekkel, az óra megállításával,
pótnapok hozzáadásával vagy az utolsó nap hajnalán összeállított
szövegekkel (szerk.:mint egy vizsgaidőszak…)
- A tárgyalás nyelve két szempontból egyfelől fogalmakat hordoz,
amelyek valóságformáló erőként hatnak, másfelől a többnyelvű
szövegek értelmezésénél gyakran segít a szerződéskötő
szándékainak feltárásában.
- A tárgyalások megrekedésének elkerülése érdekében
megoldhatatlannak látszó dilemmákat gyakran zárójelbe tesznek,
és a szöveg más részeit tovább tárgyalják. A konszenzusos
döntéshozatallal gyakran együtt jár a csomagalku (package deal,
több vitatott kérdést összekapcsolnak, egy csomagot képezve
belőlük, s aki az egyikkel kapcsolatban engedett az álláspontjából, az
remélheti ,hogy a csomag más vitatott pontjainál az tegyen
engedményt, akinek a kívánsága a korábbiakban érvényesült).
- A tárgyalások eredménye a (leendő) szerződés végleges szövege. Az
1969. évi bécsi egyezmény szerint konferenciákon – ha kétharmados
többséggel másképp nem állapodtak meg – legalább kétharmados
többséggel kell elfogadni a szöveget. A gyakorlatban a szerződések
szövegét konszenzussal fogadják el, amely nem teljes egyetértést
jelent, hanem azt, hogy a konferencia vagy az adott testület elnöke
kijelenti, információi szerint egy adott szöveg „konszenzust élvez”. Ez
távolról sem jelenti azt, hogy a valamennyi részes fél minden
 részlettel egyetért, hanem hogy egyik résztvevő sem akarja
megakadályozni az adott szöveg elfogadását. Ha a konszenzust
kihirdető személy rosszul mérte fel a konferencia résztvevőinek
álláspontját, akkor a szöveggel egyet nem értő képviselője ezt
bejelenti, és vagy tovább kell tárgyalni, vagy szavazásra kell
bocsátani a szöveget.

D) Parafálás
- A kézjeggyel ellátás, a parafálás pillanata az, amikor a felek „leteszik
a tollat”, nem finomítják tovább a szerződést. A tárgyalók minden
egyes oldalt ellátnak kézjegyükkel (tehát nem teljes aláírásukkal). Ha
ez a résztvevők nagy száma miatt nem praktikus, akkor a tárgyalók
által aláírt záróokmányt fogadnak el, amely tartalmazza az
elfogadott szöveget, az esetleg ahhoz fűzött nyilatkozatokat. A
záróokmány aláírásának nincs köze a szerződés későbbi aláírásához.
Olykor egyszerű, technikai jellegű kétoldalú megállapodásokat nem
parafálnak, hanem rögtön aláírnak, nem ritkán azonban az utólagos
jóváhagyás fenntartásával.

E) A kötelezőként elismerés módozatai

- A szerződés akkor kötelez egy államot vagy más jogalanyt, ha az a
szerződést magára nézve kötelezőnek ismerte el és a hatálybalépés
többi feltétele (minimális létszám, időtartam a létszám elérése után)
is teljesült. A „magára nézve kötelezőként elismerés” (expression of
consent to be bound) mindkét bécsi egyezmény kulcskifejezése,
különféle formákat ölthet: aláírás, jóváhagyás, elfogadás,
okiratcsere, ratifikáció (megerősítés). A bécsi egyezmény
felhatalmazza a feleket más eszközök alkalmazására is. (A
nemzetközi szervezetek nem ratifikálnak). Ha egy állam nem vett
 részt a tárgyalásokon, vagy nem írta alá a szerződést, akkor
csatlakozás révén ismeri el magára nézve kötelezőnek.
a) Az aláírás a szerződés kötelező hatályának elismerését
jelentheti, ha az okmány alapján nem szükséges egy második
lépés (jóváhagyás, ratifikáció) megtétele is (pl. technikai
szerződések, vagy sürgősen alkalmazandó szerződéseknél). Ha a
szerződés hallgat a jóváhagyás vagy ratifikáció szükségességéről,
és a felek szándékai másképp sem állapíthatóak meg,
bizonytalan helyzet keletkezik. A szerződések ezért rendszerint
kifejezetten rendelkeznek a kötelezőként elismerés módjáról,
gyakran a szerződő állam döntésére bízzák, miképpen fejezik ki,
hogy magukra nézve kötelezőnek ismerik el a szerződést. (pl. „A
jelen egyezmény ratifikálás, elfogadás vagy jóváhagyás tárgyát
képezi”)
b) A jóváhagyás és az elfogadás rendszerint alacsonyabb
(kormányszintű) hozzájárulást jelent
c) A ratifikáció a szuverenitást kifejező és hordozó személy vagy
szerv gesztusa, a jogosult szereplőről vagy állami szervről a
nemzeti jog dönt. (Az Egyesült Királyságban az uralkodó ratifikál,
az USA-ban ban a szenátus kétharmadának „támogatásával”) az elnök.
Németországban és Magyarországon az elnök ratifikál, ha erre
felhatalmazást kap a törvényhozástól). Azt az államot, amely a szerződést
magára nézve már kötelezőnek ismerte el, szerződő államnak
(contracting state), azt, amelynek tekintetében a szerződés hatályban is
van, részes félnek (party to the treaty) nevezzük.

F) A hatálybalépés további feltételei

- Ahhoz, hogy egy szerződés hatályba lépjen, rendszerint nem
elegendő, ha egy vagy két állam magára nézve kötelezőnek ismeri el.
A kétoldalú szerződések esetében erről a lépésről értesíteniük kell
 egymást. Gyakran megadott számú napnak vagy hónapnak is el kell
telnie a hatálybalépéshez.
- A többoldalú megállapodások vagy valamennyi szerződő fél
kötelezőként elismerő lépését kívánják meg (pl. a Lisszaboni
szerződés esetében), vagy meghatározzák a hatálybalépéshez
szükséges számot.
- A nemzetközi hatálybalépéshez szükséges számú kötelezőként
elismerés elérését követően a szerződésben meghatározott időnek
kell eltelnie a hatálybalépéshez.
- A nemzetközi hatálybalépéstől különbözik a hatálybalépés napja
azoknak a részes államoknak a tekintetében, amelyek nem szerepeltek
az ahhoz szükséges „első körben”. Az adott állam tekintetében
(később) beálló hatálybalépés napja a kötelezőként elismerő okirat
letétbe helyezésétől számított idő elteltével következik be.
- A még hatályba nem lépett szerződés tekintetében is tartózkodni kell
„azoktól a cselekményektől, amelyek meghiúsítanák a szerződés
tárgyát és célját”. Ez a kötelezettség két helyzetre jellemző:

a) az állam már aláírta a szerződést, de azt még ratifikálnia,

jóváhagynia vagy elfogadnia kell;

b) az állam már magára nézve kötelezőnek ismerte el a szerződést,

de annak hatálybalépése még nem következett be, mert a
szükséges létszámot még nem érték el, vagy még az előírt
időszaknak el kell telnie.
A szerződés tárgyát és célját tiszteletben tartó jóhiszemű magatartás
kötelezettsége alól akkor szabadul az állam, ha „nyilvánvalóvá válik,
hogy a szerződésnek nem válik részesévé”, vagy ha ugyan ő részessé
válna, azonban mások a hatálybalépést „indokolatlanul késleltetik”
- A bécsi egyezmény lehetővé teszi az ideiglenes alkalmazást, feltéve,
hogy a szerződés ezt megengedi, vagy erről a felek megállapodnak.

G) A letéteményes és beiktatás a főtitkárnál

- A bécsi egyezmény értelmében a szerződésjogi lépést végrehajtó
állam szerződésekkel kapcsolatos közléseit (megerősítő okiratok
letétbe helyezése, fenntartások, kifogáso…) a letéteményeshez
juttatja el. A letéteményes feladata az, hogy ezekről hiteles
másolatot vagy értesítést küldjön a többi aláíró államnak. A nagy
egyetemes szerződések letéteményese leggyakrabban az ENSZ
főtitkára.
- Letéteményes lehet egy vagy több állam vagy nemzetközi szervezet,
vagy egy nemzetközi szervezet legfőbb adminisztratív tisztviselője
is. (A Lisszaboni szerződésnél pl. az olasz kormány volt
letéteményes, bizonyos (pl. az atomcsend-egyezménynek)
egyezményeknek három letéteményese van így kerülték el az akkor
sokak által el a politikai bonyodalmakat.
- Az ENSZ Alapokmányának hatálybalépése (1945) után megkötött és
hatályba lépett szerződéseket be kell iktatni (register) az ENSZ
főtitkáránál, aki a United Nations Treaty Seriesben az eredeti
nyelv(ek)en, facsimilében (hasonmás kiadás), valamint franciául és
angolul is közzéteszi.
- Bármely szerződő állam vagy fél beiktathatja a szerződést, ennek
nincs határideje. Elmaradásának az (lenne) a jogi következménye,
hogy a be nem iktatott megállapodásra „az Egyesült Nemzetek
egyetlen szerve előtt sem hivatkozhatnak. A gyakorlat e tekintetben
engedékeny, a Katar-Bahrein ügyben például egy levélváltásnak
elismert szerződésre hivatkoztak, amelyet nem iktattak be. (A
Bős‒Nagymaros-ügyben is szerepelt olyan kétoldalú vízgazdálkodási
 megállapodás, amelyet a perre tekintettel iktattak be, de a
UNTS-ben nem jelent meg).

V. A szerződés hatálya és a harmadik államok

helyzete
- A szerződés hatályának kérdése négy összefüggésben merül fel:

1. Mikortól kell alkalmazni az adott jogalanyra nézve (időbeli hatály)?

2. Mely földrajzi területeken kell betartani a szabályait (területi
hatály)?
3. Mi tartozik a szerződés körébe (tárgyi hatály)?
4. Kik kötelesek tiszteletben tartani a szerződést, illetve kik élvezhetik
előnyeit (személyi hatály)?
1. A főszabály a nemzetközi jogban is a visszaható hatály tilalma.
Kivétel, ha maga a szerződés visszaható hatályt ír elő, vagy a felek
szándéka ez volt. A hatálybalépés napját a zárórendelkezések
határozzák meg. (Többoldalú szerződések esetében ez rendszerint a
kötelezőként elismerések előírt számának létrejöttét követő egy és
tizenkét hónap közötti időszak, vagy egy konkrét nap).
2. A területi hatályt illetően a főszabály az, hogy a szerződés a
szerződő állam teljes területére kiterjed, vannak azonban kivételek:
tágabb lehet az alkalmazás területe, ha az államnak a joghatósága
vagy ellenőrzése alatt állókra kell alkalmaznia a szerződést. Az
Emberi jogok európai egyezményének alkalmazása során a részes
államok felelőssége megállapítható a területükön kívül, de tényleges
ellenőrzésük alatt elkövetett emberi jogsértésekért:
● A Hirsi Jamaa és mások kontra Olaszország-ügyben
Olaszország megsértette az Emberi jogok európai
egyezményét azzal, hogy a Földközi-tenger nyílt tengernek
 minősülő részén feltartóztatott három, menekülteket is
szállító hajót, majd az utasokat – a visszatoloncolást
lehetővé tevő olasz–líbiai kétoldalú egyezmény alapján –
olasz katonai hajók fedélzetére vette és akaratuk ellenére
visszaszállította Líbiába.
● Az Al Skeini és mások kontra Egyesült Királyság-ügyben a
bíróság a területi alkalmazás határát leválasztotta azt a
tényleges államterületről: Az Egyesült Királyságot megszálló
hatalomként Irak területén elkövetett emberi jogsértéseiért
marasztalta el, mert a kérdéses időszakban az érintettek az
Egyesült Királyság joghatósága alatt álltak.
Előfordul, hogy a szerződés hatálya alól az állam joghatósága alatt
álló terület egy részét kivonják: pl. az Európai Unió tagállamai egyes
tengerentúli területeik tekintetében (az eredeti schengeni
egyezmény alkalmazását például Franciaország és Hollandia európai
területére korlátozta).
3. A tárgyi hatály kérdésében gyakran maguk a szerződések
rendelkeznek. (Pl. maga a bécsi egyezmény, a környezetvédelmi
egyezmények tipikusan). A legtöbb értelmezési vita mégis arról szól,
hogy a szerződés rendelkezései alkalmazandóak-e egy adott
tényállásra (pl. Finnország és Dánia vitája: vonatkozik-e a szorosokon
áthaladás szabálya az úszó fúrótornyokra (a felek kiegyeztek, így
ítélet nem született)).
4. A személyi hatály azt határozza meg, hogy a szerződés a nemzetközi
jog mely alanyait kötelezi, egy adott pillanatban egy állam vagy
szervezet kötelezett-e. Ilyen kérdések leggyakrabban háborúk,
államutódlás vagy a kötelezőként elismerés félreérthető gesztusai
nyomán merülnek fel (pl. nyilatkozhatott-e az állam nevében a jogellenesen
hatalomra jutott kormány).
 - A szerződésben nem részes harmadik államokat a szerződés nem
kötelezi és nem jogosítja. Ha a felek szándéka az, hogy a harmadik
államoknak jogot adjanak vagy rájuk kötelezettséget ruházzanak,
azt valamilyen módon ki kell fejezniük. A harmadik állam csak akkor
lesz így, ha ahhoz írásban hozzájárul. A harmadik állam beleegyezése
kell a javára szóló jog keletkeztetéshez is, de azt vélelmezni. (Az
objektív területi rezsimeket létrehozó szerződések (például az
Antarktisz-szerződés pl. érzékeny, ugyanis nem szokásjogot
kodifikálnak, ezért megoldatlan elméleti dilemma, hogy a nem
részeseknek tiszteletben kell-e tartaniuk a bennük megfogalmazott
korlátokat).

VI. A NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEKHEZ FŰZÖTT

FENNTARTÁSOK

A) A fenntartás célja, fogalma

- Egy nemzetközi szerződés mindig alku, kompromisszum révén jön
létre. A nemzetközi közösség érdeke az, hogy a többoldalú
szerződésekben minél több állam vegyen részt, a természete szerint
bizonytalan szokásjogot minél szélesebb körben az egyértelműbb
szerződési jog váltsa fel.
- A kitűzött céljait a tárgyaláson el nem érő állam a fenntartással
egyoldalúan alakíthatja a szerződés szövegét, igényeinek
megfelelően formálja azt, annak megtételére vonatkozó korlátok
keretei között.
- A fenntartás tételének jogát a Nemzetközi Bíróság 1950-ben a
Népirtás elleni egyezményhez fűzött fenntartásokkal kapcsolatos
tanácsadó véleményben rögzítette. Megállapította, hogy a
szerződés integritásának elve nem abszolút a teljes egyetértés, a
 szerződők hozzájárulásának hiányában is fűzhetőek fenntartások a többoldalú
nemzetközi szerződésekhez.

- A bécsi egyezmény a fenntartást a következőképpen határozza meg: „olyan,

bárhogyan fogalmazott és nevezett egyoldalú nyilatkozat, amellyel
valamely állam egy szerződés aláírása, megerősítése, elfogadása,
jóváhagyása vagy ahhoz történő csatlakozása során kifejezésre
juttatja, hogy a szerződés bizonyos rendelkezéseinek jogi hatályát
a rá való alkalmazásban kizárni vagy módosítani óhajtja”
- Fenntartások csak többoldalú szerződésekhez fűzhetők, kétoldalú
szerződés esetében a tárgyalás során kell az eltérő álláspontokat
összeegyeztetni. Mégis volt rá példa, hogy „értelmező nyilatkozatot”
csatoltak bilaterális szerződéshez: pl. az USA Panamával 1977-ben
megkötött, a Panama-csatorna helyzetét rendező kétoldalú
szerződés esetén. Az NJB iránymutatásai kifejezetten megállapítják,
hogy a kétoldalú szerződésekhez fűzött esetleges fenntartásokra az
iránymutatások nem vonatkoznak, az „értelmező nyilatkozatokra”
viszont igen, tehát ilyen nyilatkozatok a kétoldalú szerződésekhez is
fűzhetők.
- Fenntartás a többi szerződő fél kifejezett hozzájárulása nélkül
tehető, a hozzájárulás vélelmezett. Ha a többi részes fél egy éven
belül nem emel kifogást a fenntartással szemben, úgy kell tekinteni,
hogy a fenntartást elfogadta.
- A fenntartást csak akkor lehet megtenni, amikor az állam a
szerződést magára nézve kötelezőnek ismeri el (aláírás, jóváhagyás,
ratifikáció, csatlakozás), később már nem. A szerződéshez fűzött
fenntartás bármikor visszavonható, ebben az esetben annak minden
jogi hatása megszűnik.

B) A fenntartás jogi hatása

 - A fenntartásnak három lehetséges jogi hatása van:
a) kizárja az adott rendelkezés alkalmazását,
b) módosítja azt, vagy
c) értelmezi a szöveget anélkül, hogy módosítaná azt.
- A fenntartás egyfajta tüköreffektussal jár. Azerbajdzsán Az elítélt
személyek átszállításáról szóló egyezmény 12. cikkéhez („Mindegyik
fél gyakorolhat egyéni kegyelmet, közkegyelmet vagy átváltoztathatja a
büntetést alkotmányának vagy más jogszabályainak megfelelően”) fenntartást
fűzött. Eszerint „az Azerbajdzsáni Köztársaság által átadott elítélt
személyeknek nyújtandó kegyelemről vagy amnesztiáról [közkegyelemről]
meg kell állapodni az Azerbajdzsáni Köztársaság illetékes hatóságaival”. Ez azt
jelentette, hogy a nyilatkozatot nem kifogásoló államok úgy minősülnek,
mintha ugyanilyen nyilatkozatot (valójában fenntartást) tettek volna
Azerbajdzsánnal szemben. Ha például Magyarország egy elítélt azeri
állampolgárt a még le nem töltött büntetés otthoni végrehajtásának céljából
átad Azerbajdzsánnak, akkor az utóbbi nem adhat annak egyéni kegyelmet a
magyar hatóságokkal való előzetes megállapodás nélkül.

C) Kifogás a fenntartással szemben

- A részes felek a fenntartással szemben kifogást emelhetnek, ha a
fenntartás a szerződés tárgyával és céljával ellentétes, vagy ha
politikai okok vagy a fenntartást tevő érdeke ezt kívánná. A kifogás
egyoldalú, írásban tett nyilatkozat, amelynek megtételére egy év áll
rendelkezésre. Ez vagy attól az időponttól számítandó, amikor az
érintett fél a fenntartásról értesítést kapott a letéteményestől, vagy
attól, amikor magára nézve kötelezően ismerte el a szerződést (ha
ez a későbbi).
- A kifogást tevő kinyilvánítja, hogy nem fogadja el a fenntartást. Ezzel
nem tudja visszakényszeríteni a fenntartást tevőt az eredeti
szerződés szövegéhez, de azt eredményezi, hogy a fenntartással és
 kifogással egyaránt érintett szövegrész „kihullik” a szerződésből.
Ennek eredményeképpen a kifogásban foglaltak alapján kétféle jogi
következmény lehetséges:
a) Nem kizáró (egyszerű) kifogás esetén a szerződés fenntartással
nem érintett részei eredeti formájukban alkalmazandóak, a
fenntartással érintett, de nem kifogásolt részei a fenntartásnak
megfelelően, a tüköreffektus figyelembevételével
alkalmazandóak. A kifogásolt, fenntartással érintett rendelkezés
helyébe a szerződéstől függetlenül is létező jog lép. Ha tehát a
fenntartást tevő és a kifogást emelő között van korábbi vagy
speciálisabb szerződés, az lesz a mérvadó. Ha nincs, a szokásjog
szabályát kell a vitatott kérdésben alkalmazni.
b) Kizáró kifogással a kifogást tevő azt fejezi ki, hogy számára az
egész szerződés értéktelenné vált, ezért a fenntartást tevővel
nem kíván szerződéses kapcsolatba kerülni. Kettejük között a
többoldalú szerződés nem lesz alkalmazható, miközben mind a
ketten a szerződés részesei maradnak a többi részes állam
vonatkozásában. (Ez ritka, de nem példátlan. Olaszország például kizárta A
nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen
elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló
egyezmény alkalmazását önmaga és Burundi között, mert az utóbbi
csatlakozásakor olyan fenntartást tett, amely szerint a nemzeti
felszabadító szervezetek harcosai által elkövetett tetteket nem tekinti az
egyezmény alá tartozónak.)

- A kifogás bármikor visszavonható, ekkor hatásai természetesen

megszűnnek. A hatások elenyésznek akkor is, ha magát a kifogásolt
fenntartást vonták vissza.

D) A fenntartás korlátai
- A bécsi egyezményben szereplő korlátok szerepelnek, hogy ne
tudják „kiüríthetni” az elfogadott nemzetközi szerződéseket:

1. Nem fűzhető fenntartás a szerződéshez, ha maga szerződés tiltja

fenntartások megtételét, akár általában a szerződéshez, akár
meghatározott cikkeihez. (Ezt gyakran az indokolja, hogy a szerződés
csomagalkuk során jött létre a kompromisszumok kényes
egyensúlyaként, s ezt felborítaná, ha valamely állam a saját
„engedményét” egyoldalú fenntartással visszavonhatná.)

2. Ha a szerződés rendelkezik a lehetséges fenntartásokról, nem

tehető olyan fenntartás, amely az abban foglalt előírásoknak nem
felel meg. (pl. a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak
védelméről szóló ENSZ-egyezmény kizárja, hogy a részes állam az
egyezmény egy teljes részét (egy jogterületét) vagy bármely migráns
csoportot a maga egészében (például fizikai munkások) kizárjon az
alkalmazásból)

3. Általános tilalomként határozza meg a bécsi egyezmény, hogy tilos

minden olyan fenntartás, amely összeegyeztethetetlen a szerződés
tárgyával és céljával. Ezek sokfélék lehetnek. Az NJB iránymutatásai
szerint a tárggyal és a céllal összeegyeztethetetlen a fenntartás, ha
„oly módon hat ki a szerződés nélkülözhetetlen elemére, amely
szükséges a szerződés általános irányának megvalósításához.
Összeegyeztethetetlen a fenntartás,

● ha megengedhetetlenül széles körű vagy elmosódott,

● ha a nemzeti jog egészének rendeli alá a szerződést, vagy
● ha általános szokásjogi szabállyal egybeeső rendelkezést
iktatna ki.
 - Könnyen a tiltott kategóriába kerülhet az a fenntartás, amely egy
adott szerződésben szereplő vitarendezési vagy a végrehajtást
ellenőrző és elősegítő mechanizmust a maga egészében kizár
(garantálva így a fenntartást tevő felelősségre vonhatatlanságát).
(pl.a panaszeljárást lehetővé tevő emberi jogi szerződésekkel
kapcsolatban mind az Emberi Jogi Bizottság, mind az Emberi Jogok
Európai Bírósága elfogadott olyan döntést, amely az eljárás alól
bizonyos jogokat kivevő fenntartást megengedhetetlennek
tekintette).

VII. A SZERZŐDÉSEK ÉRTELMEZÉSE

- A nemzetközi politikai és jogi viták jó része szerződésértelmezési
vitaként is felfogható. A felek nem a szerződés érvényességét vagy
hatályát vitatják, hanem azt, hogy sérti-e az egyik fél magatartása a
szükségképpen absztrakt módon fogalmazott szabályt.

A) A szerződésértelmezés módszerei
- A szerződésértelmezés a szerződő felek eredeti akaratának a
feltárására, a szerződés szövegének „helyes” megértésére vagy a
szerződés céljának érvényesítésére irányulhat. A szakirodalom a
szerződő felek szerződéskori akaratának a feltárását tartja
alapvetőnek. A három nagy irányt (szubjektív, objektív,
teleologikus) az 1969. évi bécsi egyezmény összebékíti: a
„szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben
szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja
figyelembevételével kell értelmezni.” A szövegösszefüggés
(kontextus) magában foglalja a felek között a szerződéssel
kapcsolatban létrejött más megállapodást és a szerződésre
vonatkozónak elismert okmányokat is. A cikk emellett az értelmezés
 során figyelembe veendőnek nyilvánítja „a részes felek között a
szerződés értelmezésére vagy rendelkezéseinek alkalmazására
vonatkozóan létrejött bármely utólagos megállapodást”, az
egyetértésben folytatott utólagos gyakorlatot, valamint a
nemzetközi jognak a feleket kötelező releváns szabályait is.
- A cikk utolsó bekezdése szerint egy „kifejezésnek különleges
értelmet kell adni, ha megállapítható, hogy a részes feleknek ez volt
a szándékuk”. (pl. a Tengerészeti munkaügyi egyezmény a
meghatározások között szerepelteti a „tengerész” és a „hajó”
kifejezéseket, világossá téve, hogy az egyezmény a köznapi
értelemtől eltér)
- Az értelmezés mindig a szerződés szövegéből indul ki, a kontextusra
és egyéb tényezőkre csak akkor terjed ki, ha a szöveg önmmagában
nem elegendő. Haraszti György öt módszert különböztetett meg:

1. A nyelvtani értelmezés a szavak szokásos, hétköznapi értelmére

támaszkodik, kivéve, ha megállapítható, hogy annak különleges
értelmet adtak.

2. A logikai értelmezés a szerződés egészét vizsgálja, beleértve a

preambulumot és a függelékeket. (Akkor van szükség erre pl.,
amikor el kell eldönteni, hogy vonatkozik-e szorosokon való
áthaladás szabadsága egy vontatott fúrótorony-szigetre, vagy
kínzás-e a fulladás-imitáció). Gyakran a szerződés szövegét elfogadó
konferenciák záróokmánya rögzít olyan megállapodásokat,
 amelyeket ugyan nem tettek a szerződés részévé, a felek mégis
egyetértenek tartalmukat illetően. A logikai értelmezés gyakran
támaszkodik az a contrario érvelésre ( A Líbia/Csád területi vitában
például egy Líbia és Franciaország között kötött szerződés melléklete
sorolta fel a hatályban levő okmányokat, amiből a bíróság arra
következtetett, hogy a Líbia által felhívni kívánt szerződést nem
veszi figyelembe, ha ugyanis a felek szándéka arra irányult volna,
hogy az is mérvadó legyen, akkor említették volna a mellékletben)

3. A történeti értelmezés egyfelől a szerződés megszületésének

előzményeire, a kodifikációs folyamatban, tárgyalásokon,
konferencián született iratanyagokra, a travaux préperatoire-ra
támaszkodik, másfelől számításba veszi az adott szerződés
megszületésére vezető (világ)történeti előzményeket,
körülményeket. (Indonézia ENSZ-ből való kilépésével kapcsolatban
például a tagsági szabályokról folytatott viták jegyzőkönyveit vették
elő, megállapítva, hogy a szerződéskötők egyetértettek azzal, hogy
az lehetséges)

4. A gyakorlati értelmezés a feleknek a szerződéskötés óta kialakult

gyakorlatát veszi figyelembe. Ez olykor a szerződés burkolt
módosítását jelenti (mint pl. az ENSZ Biztonsági Tanácsa esetében,
amely működése során az Alapokmányban foglaltnál sokkal tágabb
körben él az állandó tagoknak a szavazástól tartózkodás
lehetőségével). Arra is van példa, hogy a társadalmi normák
változása (pl. azonos nemű diplomaták élettársi kapcsolatai) vezet
az egyes fordulatok átértelmezéséhez.

5. A rendszertani értelmezés arra vezet, hogy az adott szerződés

értelmezésébe más szerződéseket és szokásjogi szabályokat is
bevonnak. (pl. a menekültek státuszára vonatkozó egyezmény
alkalmazása során a faji okból való üldözés értelmezésénél a „faj”
 kifejezés tartalmát ma egy másik egyezmény segítségével állapítják
meg.)

6. Létezik egy hatodik értelmezési módszer is, a teleologikus, amely

nem a szerződő felek akaratából, hanem a szerződés céljából kívánja
levezetni a norma tartalmát. A veszély az, hogy az interpretáló
túlmegy azon, amire a felek kötelezettséget vállaltak. (Az Emberi
Jogok Európai Bírósága a Bankovic-ügyben elzárkózott attól, hogy az
Emberi jogok európai egyezményének szereplő „joghatósága alatt”
kifejezést kiterjesztően értelmezze. A belgrádi televízió épületét ért
bombatámadás 16 civil áldozatának rokonai a NATO-tagállamok
jogsértésének megállapítását kérték. Bár nem volt vitatott, hogy a
NATO légi csapásával megsértette az áldozatok élethez való jogát, a
bíróság a cél érdekében nem tekintett el a joghatóság meglététől,
másik példa: A Nemzetközi Bíróság A békeszerződések értelmezése
ügyében adott tanácsadó véleményében nem volt hajlandó
teleologikusan értelmezni a békeszerződést. A bíróság úgy ítélte
meg, hogy túlzás lenne, ha a harmadik tag jelölésének jogát úgy
értelmezné, hogy a főtitkár már a második tagot is jelölheti, ha az
egyik fél nem jelöl tagot az egyeztető bizottságba.)

B) Az értelmezés alanyai
- A szerződésértelmezés súlya függ az értelmező személyétől:
● Ha valamennyi szerződő fél együttesen értelmezi az adott
szerződést (például az EU tagállamainak miniszterei értelmezik az
uniós alapszerződést), akkor az autentikus értelmezés kötelező a
tagállamokra.
● Gyakran a nemzetközi szervezet erre hivatott szerve értelmezi a
szervezet alapokmányát vagy valamely szabályzatát.
 ● Nemzetközi bírói fórum a vitában álló felek felhatalmazása alapján
értelmezi az őket kötelező szerződést (pl. a Nemzetközi Bíróság, a
hamburgi Tengerjogi Bíróság, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága
vagy az Európai Unió Bírósága). A bíróságok döntései csak a peres feleket
kötelezik ugyan, de az ítéletek rendelkező részében foglaltaktól azok az
államok sem tekinthetnek el, amelyek nem voltak ugyan peres felek, de az
értelmezett szerződés részesei.

- A szerződésértelmezés lehetséges alanyai három csoportba

sorolhatók:

1. Egy-egy vagy néhány fél értelmez egy többoldalú

szerződést, ez a leggyakoribb. Ilyenkor az értelmezés a
többi felet nem kötelezi. Az állami szerv belső jogi
tevékenysége során alkalmazza, és ez által értelmezi az
egyezmény rendelkezéseit. Az állam bíróságai, ideértve
az alkotmánybíróságot is, ugyancsak kerülhetnek
szerződésértelmező helyzetbe.

2. A szakirodalmi (doktrínális) értelmezés a Nemzetközi

Bíróság statútuma szerint a jog megállapításának
segédeszköze, azaz önmagában nem kötelező, de
gyakran még nemzetközi bírósági, különösen
választottbírósági döntésekben is felbukkan.

3. A doktrínális értelmezés speciális esete az NJB saját

szerződéstervezeteihez és egyéb dokumentumaihoz
fűzött kommentárja.

C) Többnyelvű szövegek
 - A kétoldalú szerződéseket rendszerint mindkét állam nyelvén
fogalmazzák, a többoldalúakat pedig gyakran azokon a nyelveken,
amelyek a szerződés körül bábáskodó szervezet hivatalos nyelvei. A
kétoldalú megállapodásoknál is előfordul, különösen, ha az egyik nyelv
„egzotikus”, hogy egy harmadik közvetítő nyelvet is igénybe vesznek. ( Egy
2007-ben Magyarország és Litvánia között létrejött megállapodásban: „A
megállapodás értelmezésével kapcsolatos vita esetén az angol nyelvű szöveg
irányadó.” Ez a versengő szövegek közötti különbségek feloldásának
legegyszerűbb módja.

- Ha a különböző nyelveken fogalmazott szövegek jelentése eltérő,

akkor a hagyományos doktrína a szuverén államra szűkebb
kötelezettséget rovót tekintette alkalmazandónak. Abból indult ki,
hogy ha szerződés formájában korlátozza a cselekvési szabadságát,
akkor vélelmezni kell, hogy a szövegekkel összeegyeztethető
legkisebb mértékben kívánta azt tenni. Az 1969. évi bécsi
egyezmény más megoldást alkalmazott: ha az értelmezés során
olyan különbségekre derül fény, amelyeket nem lehet az értelmezés
szokásos eszközeivel kiküszöbölni, akkor „azt az értelmet kell – a
szerződés tárgyát és célját figyelembe véve – elfogadni, amely a
szövegek közti ellentéteket a legjobban összeegyezteti”.

D) Az időben változó jelentés

- Felmerül a kérdés, hogy a szerződés szövegének a megkötéskor
fennállott értelmét kell-e meglelni, vagy az értelmezés pillanatában
annak tulajdoníthatót? (Abu Dhabi sejkje 1939-ben koncessziót
adott „minden területére”, amikor a kontinentális talapzat fogalma a
nemzetközi jogban még nem volt ismert🡪 kiadhat-e egy újabb
koncessziót egy másik vállalatnak a nemzetközi jogban akkorra már
 megnevezett és leírt kontinentális talpazatra? Ebben az ügyben a
választottbíró megengedte az újabb koncesszió kiadását, mondván,
hogy a sejk nem engedhetett jogot az eredeti koncesszionáriusnak
valamire, amiről jogilag nem is tudhatott.)
- Más esetekben azonban a döntő fórum a dinamikus
szerződésértelmezést részesíti előnyben. (pl. Az ötvenes években a
diák testi fenyítése nem minősült megalázó bánásmódnak, ma igen).
A Nemzetközi Bíróság a Namíbia tanácsadó véleményben foglalt
állást:
„Egy nemzetközi okmányt az értelmezés időpontjában hatályos
teljes jogrendszer keretei között kell értelmezni és alkalmazni… A
corpus juris gentium [nemzetközi jog] figyelemreméltóan bővült,
amit ez a bíróság, ha feladatához hű akar maradni, nem mellőzhet.”
- A Bős‒Nagymaros-ügyben a Nemzetközi Bíróság ugyancsak az
időben változó értelem mellett foglalt állást: az 1977-ben a
vízlépcsőrendszer létesítéséről kötött szerződés környezetvédelmi
és halvédelmi szabályokra való utalását nem az 1977-ben hatályban
volt jog inkorporálásaként kell értelmezni, hanem a mindenkor
érvényes legfrissebb követelmények beemeléseként.

VIII. SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS, A SZERZŐDÉSEK

MEGVÁLTOZTATÁSA

A. A szerződésmódosítás (amendment) során valamennyi szerződő fél

együtt fogalmazza meg és fogadja el az új szöveget, amelyet
optimális esetben valamennyi eredeti szerződő fél magára nézve
kötelezőnek ismer el 🡪 a bécsi egyezmény értelmében valamennyi
 szerződő felet csak a módosított szöveg kötelezi. Ez a gyakorlatban
két kérdést vet fel:
1. Mi a következménye annak, ha a módosításban részt venni
jogosult államok (szervezetek) közül néhányan nem ismerik el
magukra nézve kötelezőnek a szerződés módosított változatát? A
módosított szerződés nem kötelezi az azt magára nézve kötelezőnek
el nem ismerő felet, de ez nem érinti részességét a módosítás előtti
állapotban. Ennek a szabálynak viszont ellentmond több szervezet
gyakorlata, amelyeknek az alapító okirata valamennyi félre nézve
módosul, ha a kellő többség azt magára nézve kötelezőnek ismerte
el, ilyenkor a nem ratifikáló tagokat is a módosított szerződés
kötelezi.
2. Van-e szerződéses kapcsolat a módosított szerződéshez utóbb csatlakozó
állam (szervezet) és a módosítást el nem fogadó, de az eredeti szerződésben
részes állam (szervezet) között? Létrejön szerződéses kapcsolat,
mégpedig a szerződésnek a módosítást megelőző szabályai szerint.

B. A szerződés megváltoztatása (modification) során a szerződésben

már részes felek közül egy szűkebb kör egymás közt anélkül
változtatja meg a szerződést, hogy abba a többi szerződő felet
bevonná. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a többoldalú szerződés a
megváltoztatást kifejezetten megengedi vagy legalábbis nem tiltja,
és a megváltoztatott szerződés nem érinti az abban részt nem vevő,
de az alapszerződésben részes államok jogainak gyakorlását és
kötelezettségeinek teljesítését.

- A gyakorlatban a módosítás és változtatás nehézségeit úgy kerülik

el, hogy a részletszabályok kidolgozását önálló életet élő
jegyzőkönyvre hagyják, vagy a nagyon technikai változtatásoknak
más nevet adnak, és azok elfogadását sokszor egyszerűsített,
 technikai bizottságra bízzák.

C. Az azonos tárgyú, egymást követő szerződések problémája merül

fel, ha egy későbbi szerződés ugyanazt a témakört szabályozza,
amelyet egy korábbi is.
a) Ha ezek összeegyeztethetőek, és van olyan állam, amely
mindkettőben részes, és van olyan, amely csak az egyikben,
akkor kettejük között az lesz alkalmazandó, amelyben
mindketten részesek.
b) Ha az állam két egymást követő szerződésben részes, de a
kettő összeegyeztethetetlen, akkor az állam eldöntheti,
melyiket teljesíti (azaz nem kell a későbbit vagy a
speciálisabbat választania). A másik szerződésben részes
féllel vagy felekkel szemben ugyanakkor felelős lesz a
szerződés nem teljesítésért, azaz nem mentheti ki magát
azzal, hogy a két szerződés egyszerre nem alkalmazható.
c) Ha több állam részes olyan egymást követő szerződésekben,
amelyek összeegyeztethetőek, és az egyik szerződés előírja,
hogy alá van rendelve egy korábbi vagy egy későbbi
szerződésnek, vagy nem tekinthető azzal
összeegyeztethetetlennek, akkor a másik szerződés
rendelkezései lesznek irányadóak.

IX. A SZERZŐDÉSEK MEGSZŰNÉSE

- A bécsi egyezmény alapján a szerződés valamennyi részes fél
egyetértésével, illetve az egyezmény rendelkezései szerint
szüntethető meg.
- A pacta sunt servanda elvéből következően a szerződéses
kötelezettségektől kivételes esetekben, a fenti körülmények
valamelyikének bekövetkezése esetén lehet szabadulni.
a) A felek akaratától függő jogcímek esetén maguk a felek hozzák
létre a szerződés megszüntetésének alapját képező jogcímet
(például a szerződésben kikötik a szerződés lejártának
időpontját).

b) A teljesítés helyzete vitatott, mert nem egyértelmű, hogy az a

szerződés megszűnésére vezet-e.
 c) A felek akaratától független jogcímek esetében a felek
akaratától független tényező (például a szerződéskötéskori
körülmények alapvető megváltozása) képezi a szerződés
megszüntetésének jogcímét.

A) A szerződés megszűnése a felek akarata alapján

1. Idő eltelte vagy esemény bekövetkezése

- A bécsi egyezményben nem szerepel önálló cikkben, de szerződés
megszűnésének alapja lehet valamilyen megszüntető feltétel
bekövetkezte. Egy szerződés megszűnhet a benne meghatározott
idő elteltével vagy esemény bekövetkeztével.
- A szerződéseket gyakran határozott időre, rendszerint években
meghatározott időtartamra kötik. Ezzel kiszámíthatóvá válik a
rendszer és elkerülhetővé válik, hogy a szerződést bármikor
felmondhatóvá tegyék, ugyanakkor teret nyitnak a változásoknak.
Gyakori a határozott idő ötvözése az automatikus hosszabbítás
lehetőségével. (pl. a magyar– ukrán–orosz nukleáris szállítási
megállapodást tíz évre kötötték, de előirányozták azt is, hogy az
„érvényessége automatikusan további tízéves időszakokra
meghosszabbodik, amennyiben a jelen megállapodás esedékes
érvényességi határidejének lejárta előtt legalább tizenkettő
hónappal egyik fél sem értesíti diplomáciai úton a letéteményest
arról a szándékáról, hogy a jelen megállapodást felmondja.”)

2. Felmondás
- A felmondás a a felek akaratából történik.Jogszerű megszüntetési
mód, megkülönböztetendő a felbontástól, amely valamely szerződő
fél egyoldalú lépése a másik fél jogsértésére adott válaszképpen,
 vagy egyszerűen felrúgva a szerződést, anélkül, hogy erre a
felbontónak joga lenne. A felmondást kétoldalú szerződés esetében
felmondásnak (denunciation), többoldalú szerződés esetében
kilépésnek (withdrawal) nevezzük.
a) Ha a szerződés rendelkezik a felmondás lehetőségéről, akkor
csak abban az esetben és csak azon a módon lehet felmondani,
amelyről a szerződés rendelkezik.
b) Ha a szerződés nem rendelkezik a felmondás kérdéséről, akkor a
határozott időre kötött szerződéseket nem lehet felmondani,
míg a határozatlan időre kötött szerződéseket igen, ha a felek –
előkészítő iratokból felismerhető – „feltehető akarata” erre
irányult vagy a szerződés természetéből ez következik. A
szerződések felmondása legalább 12 hónapos határidővel a
másik félhez vagy felekhez intézett írásbeli nyilatkozattal történhet, ha
maga a szerződés más eljárási feltételt nem támaszt.

- A nemzetközi szervezetek alapító okiratából való kilépés (azaz a

szervezetből való kilépés) kérdése több szervezetben felmerült. Az
ENSZ esetében az előkészítő iratokból megállapítható, hogy a
szerződő felek szándékosan hallgattak az Alapokmányban a kilépés
kérdéséről, de nem akarták kizárni ennek lehetőségét. Az Európai
Unió esetében a korábbi bizonytalanságot a Lisszaboni szerződéssel
bevezetett módosítás eloszlatta: „saját alkotmányos
követelményeivel összhangban a tagállamok bármelyike úgy
határozhat, hogy kilép az Unióból.”, de ennek feltétele, hogy erről
formális szerződést kössön a kilépő és az unió.
- Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága azt állapította meg, hogy a feleknek
nem állt szándékában a felmondás lehetőségének megteremtése az
erről nem rendelkező – Polgári és politikai jogok nemzetközi
egyezségokmányában. (A részes felek visszavonhatják az államközi
panaszos eljáráshoz adott beleegyezésüket, és „az egyezségokmány,
 mint az egyetemes emberi jogokat kodifikáló dokumentum
természete szerint nem olyan szerződés, amelyben benne rejlik a
felmondás joga”)

3. A felek egyetértése és a desuetudo

- Valamennyi fél egyetértésével a szerződés bármikor megszűnhet.
(A Bős– Nagymaros-ügyben ezt az elvet a bíróság megerősítette.
Nem kell formális, írásos formát öltenie. A hallgatólagos egyetértés
megmutatkozhat abban, hogy a szerződésben részes felek nem
gyakorolják az abból fakadó jogaikat (desuetudo)).

4. Új szerződés megkötése
- Amennyiben valamennyi, a szerződésben részes fél később új,
azonos tárgyú szerződést köt, a korábbi szerződést megszűntnek
kell tekinteni, amennyiben a későbbi szerződésből kitűnik, vagy
másképp megállapítható, hogy a részes felek szándéka arra irányult,
hogy a tárgyat az új szerződés szabályozza. Megszűntnek kell
tekinteni a korábbi szerződést akkor is, ha a későbbi szerződés
rendelkezései a korábbi szerződéssel annyira
összeegyeztethetetlenek, hogy a két szerződést nem lehet
egyszerre alkalmazni.

B) A teljesítés
- A teljesítésről, mint szerződés-megszűnési okról a bécsi egyezmény
nem szól. A szerződés teljesítése a szerződésből fakadó
kötelezettség elenyészését eredményezheti, ha a kötelezettség
teljesült és újra nem követelhető, de ez önmagában nem
eredményezi a szerződés megszűnését, kivéve, ha a szerződés maga
 ezt írja elő vagy a szerződés természetéből következik. (pl. egy
műtárgy visszaszolgáltatására vonatkozó megállapodás).

C) Szerződések megszűnése a felek akaratától függetlenül

- Egyes esetekben nem a felek közös akarata irányul a szerződés
megszüntetésére, csak egy vagy néhány részesé, esetleg egyiküké
sem, csak a ténybeli vagy jogi fejlemények vezetnek a szerződés
megszűnésére. Ezek a körülmények felhatalmazzák az érintett felet
arra, hogy a szerződés megszűnését megállapítsa, vagy
megszüntetését kezdeményezze.

1. A felek számának lecsökkenése

- Csak akkor eredményezi a szerződés megszűnését, ha maga a
szerződés kimondja ezt.

2. Lehetetlenülés
a) jogi lehetetlenülés: „ha általános nemzetközi jog új, feltétlen
alkalmazást igénylő (ius cogens) szabálya alakul ki, valamennyi,
ezzel a szabállyal ellentétben fennálló szerződés semmissé válik
és megszűnik”. A használt nyelv kissé kétértelmű, hiszen az új
norma kialakulásakor beálló „semmisség”-nek nincs sok
értelme, hacsak az nem, hogy jelzi, a kógens normába ütköző
szerződést nem kell megszüntetni, hanem automatikusan
elveszti hatását.
b) A szerződés fizikai lehetetlenülésére (a bécsi egyezményben „a
teljesítés utólagos lehetetlenülése”) a részes fél akkor
hivatkozhat, ha a lehetetlenülés a szerződés végrehajtásához
elengedhetetlenül szükséges tárgy tartós eltűnése vagy
 megsemmisülése folytán következett be. (A „tárgy” szó érdekes
értelmezési vitára vezetett a Bős– Nagymaros-ügyben,
amelyben a magyar fél arra hivatkozott, hogy a gazdaságilag
hasznos és egyben környezeti szempontból elfogadható,
egységes egészet alkotó vízlépcsőrendszer – a szerződés tárgya –
1992-re végleg eltűnt. A nagymarosi vízlépcső
(környezetvédelmi okok miatti) meg nem épülte arra vallott,
hogy az eredeti beruházás – azaz a szerződés végrehajtásához
elengedhetetlen tárgy – tartósan eltűnt. Szlovákia ragaszkodott
ahhoz, hogy az eltűnés vagy megsemmisülés csak fizikai tárgyra
vonatkozhat. A bíróság nem oldotta meg a vitát. A
lehetetlenülésre hivatkozást azzal utasította el, hogy
Magyarország nem hivatkozhatott rá, mivel a lehetetlenülés
annak volt az eredménye, hogy a magyar fél a szerződésből
fakadó kötelezettségét megszegte.)

3. Lényeges szerződésszegés
- „Lényeges a szerződésszegés (material breach), ha
a) a szerződésnek az egyezmény által meg nem engedett
egyoldalú felbontását; vagy
b) a szerződés tárgyának és céljának megvalósításához
nélkülözhetetlen rendelkezés megsértését jelenti.”
- A Bécsi egyezmény kényes egyensúlyt teremt: nem engedi, hogy a
legkisebb szerződésszegést a másik/többi fél a szerződés
megszüntetésének ürügyéül használja, de védi is a szerződő feleket
attól, hogy a másik/ többi fél büntetlenül semmibe vehesse
kötelezettségeit.
a) A meg nem engedett felbontás: A felbontás (repudiation)
nem korlátozódik egyoldalú formális
 szerződésmegszüntetésre, hanem magába foglalja a szerződés
gyakorlati elutasítását is, akkor is, ha az így eljáró állam mélyen
hallgat.
b) A szerződés tárgyának és céljának megvalósításához
nélkülözhetetlen rendelkezés megsértése: A szerződést nem a
jogsértés súlyossága teszi lényegessé, hanem a megsértett
rendelkezés fontossága. 🡪 súlyos jogsértés sem hatalmaz fel a
szerződés megszüntetésére, ha a jogsértés tárgya a szerződés
tárgya és célja szempontjából mellékes rendelkezés. Arra hogy
mely rendelkezés „nélkülözhetetlen” (essential), nincs
egyértelmű válasz. (ilyenek azok a rendelkezések, amelyek
nélkül a felek nem hozták volna létre a szerződést, amelyek
közvetlenül tükrözik a szerződő feleknek a szerződéssel elérni
kívánt célját, amelyek a szerződés központi elemét jelentik,
vagy amelyek hiányában többé nem lennének érdekeltek a
szerződés fenntartásában).
- A lényeges szerződésszegés következményei különböznek:
a) Kétoldalú egyezmény vétlen fele megszüntetheti a szerződést,
vagy annak egy részét. A szerződés megszüntetését igénylő
állam nem hivatkozhat egy másik szerződés lényegi
megsértésére. (Ettől különböző, a felelősség jogába tartozó
kérdés az, hogy egy szerződés megszegésére
ellenintézkedésként válaszolhat-e a jogaiban sértett állam
valamely más szerződéses vagy szokásjogi szabály nem
alkalmazásával). (A Bős‒Nagymaros-ítélet egyik kritikus pontja
volt a megszüntetés jogának időbeli kezdete: a bíróság
elismerte, hogy a Duna elterelése semmilyen jogi érvvel nem
menthető lényeges szerződésszegés volt, mégsem tekintette a
magyar megszüntető választ jogszerűnek, mert álláspontja
 szerint a jogsértés az építéssel még nem következett be, csak az
üzembe helyezéssel)
b) Többoldalú egyezmény megsértése esetén a bécsi egyezmény
más jogosítványokat ad a közvetlenül sértett és másokat az
egyezmény többi részese kezébe, továbbá szétválasztja a
megszüntetés és a felfüggesztés lehetőségét.
● Megszüntetésre akkor kerülhet sor, ha abban az összes részes fél
egyetért. Ekkor vagy az egész szerződést megszüntetik, vagy csak
a szerződésszegő és a köztük levő viszonyban szüntetik meg a
szerződést, mintegy kizárva a jogsértőt az egyébként továbbélő
szerződésből.

● Az összes többi esetben a szerződés részese csak

felfüggesztésre kap jogot.
o A „különösen érintett állam” felfüggesztheti a
szerződést maga és a szerződésszegő között:
amikor a többoldalú szerződés tulajdonképpen
kétoldalú kapcsolatok hálózata, akkor viszonylag
egyértelmű, ki a különösen érintett. (A (Teheráni
túsz-ügyben sem volt kétséges, hogy az USA
különösen érintett, hiszen az ő képviseleteit
foglalták el). Különösen érintett lehet továbbá egy
olyan többoldalú egyezmény részese, amelyre a
jogsértés területi vagy egyéb okokból különösen
kihat. (pl. a tengereket védő környezetvédelmi
egyezményen belül a szennyező és a sértett
állam)
o A felfüggesztés másik esete: ha a szerződés olyan
jellegű, hogy rendelkezéseinek egyetlen részes fél
által történt lényeges megszegése mindegyik
részes fél helyzetét gyökeresen megváltoztatja a
 szerződésből eredő kötelezettségek további
teljesítését illetően, akkor bármelyik részes állam
felfüggesztheti azt. (pl. egy fegyverzetkorlátozási
egyezmény megsértése).
- Nem lehet szerződésszegésre hivatkozva megszüntetni vagy
felfüggeszteni a nemzetközi humanitárius jogi, illetve emberi jogi
tárgyú szerződések alkalmazását, mert az ilyen válasz megengedése
a felektől független értékek rombolásával járna.

4. A körülmények alapvető megváltozása

- A clausula rebus sic stantibus tartalmát a bécsi egyezmény így
fogalmazza meg:
„1. A szerződés megkötésének idejében fennállott körülményeknek a
részes felek által előre nem látott alapvető megváltozására, mint a
szerződés megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára nem
lehet hivatkozni, kivéve, ha

a) ezeknek a körülményeknek a fennállása lényeges alapul szolgált

ahhoz, hogy a részes felek a szerződést magukra nézve kötelező
hatályúnak ismerjék el;

b) a változás hatására gyökeresen átalakul a szerződés alapján még

teljesítendő kötelezettségek mértéke.

2. A körülmények alapvető megváltozására, mint a szerződés

megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára nem lehet
hivatkozni,

a) ha a szerződés határt állapít meg; vagy

 b) ha az alapvető változás annak eredménye, hogy az erre hivatkozó
részes fél akár a szerződésből folyó kötelezettségét, akár a
szerződésben részes bármelyik féllel szemben fennálló más
nemzetközi kötelezettségét megszegte.”

- Ahhoz tehát, hogy a körülmények alapvető megváltozása alapján a

szerződés megszűnését vagy felfüggesztését lehessen elérni, hét
feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie:

1. Olyan körülmények változtak meg, amelyek a

szerződéskötéskor fennállottak, azaz nem a szerződés –
esetleg hosszú – élete közben állt be gyökeres változás.

2. A megváltozott szerződéskötéskori körülmények lényegesek

voltak, ezek hiányában a szerződés valószínűleg létre sem
jött volna.

3. A körülmények alapvetően változtak meg, azaz nem pusztán

az élet normális menetével együtt járó változásról van szó.

4. A változás nem volt előre látható. (ez kiszűri a politikai

irányváltásokra hivatkozást, mint megszüntető okot. A
demokratikus váltógazdaságban alapvető politikai fordulatok
következnek be, de ezek előre láthatóak. Az előző
kormánnyal ellentétes beállítottságú új kormány nem
szüntethet meg szerződéseket pusztán azért, mert
politikailag ellenzi azokat.)

5. Az előre nem látott, alapvető változás átrendezi a terheket,

aminek következtében az egyik vagy néhány fél sokkal több
 teherrel szembesül, mint addig.

6. Nem lehet a körülmények megváltozására hivatkozni

országhatárok megváltoztatása vagy megkérdőjelezése
céljából.

7. Nem hivatkozhat a klauzulára az az állam, amelynek

magatartása vezetett a változáshoz és a terhek
növekedéséhez.
- A körülmények alapvető megváltozásának alkalmazásától azonban
rendszerint vonakodnak. (A Bős‒Nagymaros-ügyben a magyar fél
az „összeadódó változások” érvét használta, szerinte az
erőműrendszer a szocializmus szülötte, a szocialista
internacionalizmust megtestesítő, gazdasági profitot soha nem
ígérő, szimbolikus vállalkozás. Ezek szerződéskori körülmények, és a
kötelezettségvállalás lényeges előfeltételei voltak. A piacgazdaság
beköszönte a körülmények alapvető és előre nem látott változása
volt. A bíróság elfogadta a körülmények alapvető megváltozásának
tényét, de úgy vélte, hogy az erőműrendszer mint gazdasági
vállalkozás nem politikafüggő).

5. Diplomáciai és konzuli kapcsolatok megszakítása,

államutódlás, háború
- A bécsi egyezmény alapján a diplomáciai vagy a konzuli
kapcsolatok megszakítása önmagában nincs hatással a felek közötti
szerződéses jogviszonyokra, kivéve, ha a diplomáciai vagy a konzuli
kapcsolatok fennállása elengedhetetlen a szerződés alkalmazásához.
- Az államutódlás (ha nem a gyarmati sorból felszabaduló államról
van szó) elméletileg nem vezet a szerződések megszűnéséhez, mert
a szerződési folyamatosság elve érvényesül. A gyakorlat azonban a
 Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlása után
máshogyan alakult: Az kétoldalú tárgyalásokon tisztázták, hogy mely
szerződéseket fogják a továbbiakban is alkalmazni, és melyek
szűntek meg az utódlás miatt.
- A szerződések megszűnésére vezethet a háború is. Az erről szóló
szabályok tervezetét 2011-ben fogadta el az NJB. A főszabály szerint
a fegyveres konfliktus ipso facto nem vezet a szerződések
megszűnésére. A tervezet függelékében megnevezett tizenkét
jogterület szerződéseinek esetében az a vélelem, hogy azok a
fegyveres konfliktus idején is fennmaradnak (humanitárius jog, az
állandó (területi) rezsimeket létrehozó szerződések,
határszerződések, a többoldalú „jogalkotó” szerződések, a
nemzetközi büntetőjogi egyezmények, a kereskedelmi és hajózási
egyezmények, a környezetvédelmi egyezmények, és a diplomáciai és
konzuli kapcsolatokat szabályozó egyezmények).

X. A SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGE
A) Semmisségi okok
- Az első világháború előtt a háború nem volt tiltott, így a háborúval
kikényszerített szerződés sem minősült semmisnek. A
paradigmaváltás az ENSZ Alapokmányának az erőszakot teljes
mértékben betiltó rendelkezésével teljesedett ki. Ez, és a ius cogens
gondolata alapozza meg a semmisség eseteit.

1. Kényszer
- Miközben a kényszerítés (coercion) mind az állammal, mind az állam
képviselőjével szemben felmerül, a két kontextusban a jelentés
különbözik.

a) Állam elleni kényszer

- Az ENSZ Alapokmányában foglalt nemzetközi jogi alapelvek
megsértésével, fenyegetés vagy erőszak hatására kötött szerződés
a bécsi egyezmény értelmében semmis. (Nagy vitát váltott ki az a
kérdés, kényszerítésnek tekinthető-e a „gazdasági erőszak”
alkalmazása). Az ENSZ Alapokmányával összhangban alkalmazott
erőszak nyomán – például egy béketeremtő művelet
lezárásaképpen – kötött szerződés nem lehet semmis. Bizonytalan
azonban azoknak a szerződéseknek a helyzete, amelyek úgy jönnek
létre (például egy atomprogram leállításáról), hogy egy államcsoport
erő alkalmazásával fenyegeti a nukleáris fegyverre szert tenni kívánó
államot. Ha e nyomásgyakorlás mögött van BT-határozat, a helyzet
nem ébreszt kételyeket. Ellenkező esetben azonban vitatott lehet a
szerződés érvényessége.
 b) Személy elleni kényszer
- Az állam vagy nemzetközi szervezet nevében eljáró személy (tehát
nem közvetlenül az állam) ellen alkalmazott „kényszerítő
cselekmény” vagy „fenyegetés” hatására megadott kötelezőkénti
elismerés (aláírás, ratifikáció, elfogadás) „semmiféle hatással nem
jár”. A kényszer vagy a fenyegetés az állam nevében eljáró személyt
személyében – vagy a hozzá közelállók révén – éri, például
szabadságtól megfosztás vagy bizalmas információk nyilvánosságra
hozatalával való fenyegetés formájában.

2. Jus cogensbe ütközés

- Ha a feltétlen alkalmazást igénylő norma a szerződés megkötésekor
már létezik és ellentétes azzal, akkor a szerződés az első pillanattól
fogva semmis, még akkor is, ha maguk a szerződő felek szeretnék
alkalmazni.

B) Megtámadási okok
- Az érvénytelen szerződés megtámadása nem kötelező. Az arra
jogosult választhatja azt, hogy „életben hagyja” az
érvényteleníthető szerződést. Mi több, az állam nem is hivatkozhat
többé az érvénytelenségi okra, ha – miután a tényekről tudomást
szerzett – kifejezetten egyetértett a szerződés érvényességével, vagy
„magatartásából arra kell következtetni, hogy akár a szerződés
érvényességébe, akár hatályának, illetve alkalmazásának
fenntartásába belenyugodott”.
1. A szerződéskötésre vonatkozó belső jogi szabály szemmel
látható megsértése
- Megtámadási oknak minősül, ha az állam a szerződéskötésre
vonatkozó alapvető fontosságú belső jogi szabály szemmel látható
megsértésével ismerte el azt magára nézve kötelezőnek. A bécsi
egyezmény kizárja a belső jogra hivatkozást egy szerződés teljesítése
elmulasztásának kimentő okaként. Ebből az következik, hogy a
szerződés és a belső anyagi jog összeütközése nem teszi a
szerződést megtámadhatóvá, és nem menti fel az államot a
teljesítés feladata alól. Csak akkor támadható meg a szerződés, ha
az akaratképzéssel volt baj, és ezért nem feltételezhető, hogy a
szerződés valóban a kötelező erő forrásának tekintett állami
(nemzetközi szervezeti) akaratot tükrözi. Az eljárásjogi belső norma
megsértése akkor szemmel látható, ha az ügyben jóhiszeműen
eljáró bármely állam számára nyilvánvaló lenne.
2. A meghatalmazás túllépése
- A meghatalmazás túllépése szűk lehetőséget teremt a
megtámadásra. Az állam csak akkor hivatkozhat saját képviselőjének
túlkapására, ha a meghatalmazásban rejlő korlátot a másik vagy
többi féllel korábban, lehetőleg már magában a meghatalmazásban
közölték.
3. Tévedés
- Az állam erre akkor hivatkozhat, ha a tévedés olyan tényre vagy
helyzetre vonatkozik, amelyet az adott állam a szerződés
megkötésekor létezőnek feltételezett, s amely lényeges alapul
szolgált ahhoz, hogy a szerződést magára nézve kötelező hatályúnak
ismerje el. Az érintett állam tévedésre nem hivatkozhat, ha saját
magatartásával hozzájárult a tévedéshez, vagy ha a körülmények
olyanok voltak, hogy a lehetséges tévedést az adott államnak
 észlelnie kellett volna. (pl. Preah Vihear templom ügye (Kambodzsa
v. Thaiföld))

4. Megtévesztés
- Ha az államot a másik állam megtévesztő magatartásával vette rá a
szerződéskötésre, mert rosszhiszeműen tévedésbe ejtette vagy
abban tartotta, akkor erre a megtévesztett a szerződés
érvénytelenítése céljából hivatkozhat. Ezt akkor is megteheti, ha
kellő gondossággal eljárva felismerhette volna megtévesztettségét!

5. 5. Megvesztegetés
- Ha az állam képviselője egy szerződést azért ismer el kötelező
hatályúnak, mert egy másik tárgyaló állam megvesztegette, az
érintett állam hivatkozhat a megvesztegetésre, mint érvénytelenségi
okra. Azonban a a megvesztegetést magának az államnak (és nem az
állam egyik lobbicsoportjának) kell betudható legyen.

XI. A SZERZŐDÉS ÉRVÉNYTELENSÉGE, MEGSZŰNÉSE

ÉS FELFÜGGESZTÉSE ESETÉN KÖVETENDŐ
ELJÁRÁS ÉS A JOGHATÁSOK
- Mivel a nemzetközi jogban nincs központi igazságszolgáltatás, a
szerződéssel kapcsolatban felmerült (jog)viták rendezése magukra a
felekre hárul. Ez alól csak az az eset képez kivételt, amikor a
szerződéses rezsim magában foglalja a vitarendezési eljárást, mint
például a WTO-ban vagy az EU-ban
- Az érvénytelenségi okok és a megszüntetési, illetve felfüggesztési
okok jogi hatást csak akkor érnek el, ha egy megfelelő eljárásban az
érvénytelenség megállapítására, a megszűnésre, kilépésre vagy a
felfüggesztés kimondására vezetnek. Ha pusztán az egyik fél állítja,
de a másik, illetve a többi fél vitatja azt (– ahogyan az a
bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos vitában 1992
májusában történt –), akkor egy eljárásnak kell következnie,
amelynek a során eldől, hogy a tények melyik fél állításait
támasztják alá:
1. A bécsi egyezmény értelmében az érvénytelenséget,
megszűnést, szerződésből kilépést, felfüggesztést elérni
kívánó fél az okokról és a megtenni szándékozott lépésről
írásban tájékoztatja a másik, illetve többi részes felet.
2. Ekkor egy minimum három hónapos „lehűlési időszak”
(cooling off period) következik, amelyben a címzettek
eldöntik, hogy kifogást emelnek-e a tervezett lépés ellen. Ha
egyik sem teszi ezt, akkor a várakozási idő elteltét követően
az érvénytelenséget, megszűnést, kilépést, felfüggesztést
megállapító állam erről kiállít egy okmányt, és azt közli a
többi féllel is.
3. Ha egy vagy több állam ellentmond az eredeti közlésnek,
akkor jogvita keletkezik, amelyet a viták békés rendezésének
eszközeivel kell rendezni.
4. Ha a szokásos eszközök egy éven belül nem vezetnek sikerre,
akkor a bécsi egyezmény függelékében szereplő egyeztető
eljárást kell elindítani, kivéve, ha a nézetkülönbség a jus
cogensből eredő semmisségre vagy megszűnésre
vonatkozik. Az ezekkel kapcsolatos vitákat választottbíróság
vagy a Nemzetközi Bíróság elé kell vinni.

5. Jogkövetkezmények:
 ● Az érvénytelen szerződésből nem fakadhatnak
jogok és kötelezettségek 🡪 A felek igényelhetik, hogy
az érvénytelen szerződés alapján végrehajtott
cselekedetek hatását számolják fel és az eredeti
állapotot állítsák helyre. Ugyanakkor azok a
cselekedetek, amelyeket az érvénytelenségre való
hivatkozást megelőzően jóhiszeműen hajtottak végre,
nem tekinthetők csupán abból az okból
jogszerűtlennek, hogy a szerződés érvénytelen.
● A megtévesztő, a megvesztegető és a kényszert
alkalmazó azonban nem igényelheti az eredeti
állapot helyreállítását, és nem követelheti, hogy
addigi tetteit jogszerűnek tekintsék.
● Ha a semmisség oka a jus cogensbe ütközés, akkor a
semmis szerződés alapján teljesített bármely
cselekmény következményeit a feleknek ki kell
küszöbölniük és – amennyire lehet – az eredeti
állapotot kell helyreállítaniuk.

- Az érvénytelenség nagyrészt ex tunc hatásokkal jár, azaz olyan

helyzetet kíván teremteni – amennyire lehet –, mintha a szerződés
létre sem jött volna, a megszűnés és felfüggesztés esetei ex nunc
hatásokkal járnak. A jogszerű (elfogadott) megszüntetés feloldja a
részes feleket a szerződés további teljesítésének kötelezettsége alól,
de nem érinti a részes feleknek azt a jogát, kötelezettségét vagy jogi
helyzetét, amely a szerződés végrehajtása során, annak megszűnése
előtt keletkezett. A felfüggesztés hatásai abban különböznek a
megszüntetésétől, hogy többletkötelezettséggel járnak, nevezetesen
azzal, hogy a felfüggesztő államnak tartózkodnia kell minden olyan
cselekménytől, amely a szerződés alkalmazása felújításának
megakadályozására irányul.
XII. A NEMZETKÖZI SZERVEZETEK SZERZŐDÉSEINEK
JOGÁT KODIFIKÁLÓ 1986. ÉVI EGYEZMÉNY
- Még nem lépett hatályba, megszövegezői a Nemzetközi Jogi
Bizottság, majd az 1986. évi konferencia kormányküldöttségei
- Egyetértettek abban, hogy az új egyezmény a lehető legszorosabban
kövesse az 1969. évi bécsi egyezményt, az érdemi eltérések köre
szűk: a vitarendezési eljárás a jus cogens normába való ütközés
esetén, és néhány olyan sajátosság, amely kifejezi, hogy a
nemzetközi szervezet az államtól különböző, származékos és
korlátozott cselekvőképességű jogalany, e különbséget tükrözik:
1. a meghatározások (a szervezet például nem
„ratifikál”, hanem „formális megerősítési aktust”
hajt végre),
2. az állam belső jogának helyét a „szervezet
szabályai”-ra való utalás veszi át,
3. a szervezet harmadik félként csak úgy szerezhet
jogot, ha ahhoz kifejezetten hozzájárul,
4. a szervezet nem járul hozzá jus cogens normák
kialakításához, az továbbra is az államok
közösségének privilégiuma, 5. a szervezetek ugyan
ratifikálhatják az 1986. évi egyezményt vagy
csatlakozhatnak hozzá, de ezek nem számítanak
bele a hatálybalépéshez szükséges 35-be.

- A konferencia ugyanakkor a nemzetközi szervezetek

jogalanyiságának származékosságát és cselekvőképességének
korlátozottságát nem mondta ki, hanem politikai kompromisszumot
kötött. A „benne foglalt jogkörök” (implied powers) elvét elutasító
álláspontját azzal hidalta át, hogy így fogalmazott: „A nemzetközi
 szervezetek szerződéskötési képességét az adott szervezet szabályai
határozzák meg.” Mivel a szervezet szabályai nem csak az alapító
okiratot, hanem az „azokkal összhangban elfogadott” döntéseket,
határozatokat, valamint „rögzült gyakorlatot” jelentik, mind a két
tábor győztesnek érezhette magát.

10. fejezet: A belső jog és a nemzetközi jog viszonya

I. BEVEZETÉS
- Különféle, időben is változó elméleti magyarázatok születtek a NJ és a
belső jog viszonyának leírására.

- Alapkérdés: ha egy tényállásra egyszerre látszik alkalmazandónak egy

nemzetközi jogi és egy belső jogi szabály, és e kettő között
ellentmondás lenne, melyiket kell alkalmazni?

- Eldöntendő először, hogy alkalmazandóe egyszerre mindkét jog, ha

igen, dönteni kell az elsőbbség kérdéséről. (pl.: A nők elleni hátrányos
megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló
egyezmény, amelynek szinte valamennyi állam részese, előírja, hogy a
nőknek a férfi- akkal azonos jogot kell élvezniük az oktatás területén.
Ha egy állam jogrendszere nem biztosítja ezt, kérdéses, hivatkozhate
egyáltalán a belső fórumok előtt egy hátrányt szenvedett
leánygyermek az egyezményre, és vajon a belső bíróság a belső jogi
szabálynak vagy az egyezménynek ade elsőbbséget).

- A két jogrendszer találkozásakor nagy valószínűséggel mindkét érintett

jogrendszer tartalmaz valamilyen szabályt a másikkal való viszonyról,
de ezek a szabályok nem szükségszerűen azonosak, valamint a belső
jog, jogrendszerek is eltérnek egymástól 🡪 össze kell hasonlítani a nagy
belső jogrendszereket. A nemzetközi jogi elméletek akkor lehetnek
helyesek, ha segítségükkel ezek a szempontok közös nevezőre
hozhatók és megmagyarázhatók.
II. A MONIZMUS ÉS A DUALIZMUS

- A nemzetközi jogi elméleteknek két csoportja van:

 a) monista: a nemzetközi és a belső jogot egyetlen jogrendszerként
fogja fel.

b) dualista: két elkülönült jogrendszert tartanak számon.

- Ezek az elméleti irányok tovább oszthatók: radikális, illetve mérsékelt

monista vagy dualista felfogásokra (mai nemzetközi jogászok nem
radikálisak, a két mérsékelt iskola pedig nem áll messze egymástól).

A) A monizmus

- A monista felfogásnak van egy olyan válfaja, amely szerint az egységes

jogrendszerbe tartozó két jogrend közül a nemzeti jognak van
elsőbbsége a másikkal szemben, ennek alapja XIX-XX.sz. fordulójának
felfogása: az államok abszolút, korlátlan szuverenitással rendelkeznek,
és ezért a nemzetközi jog az államok bármikor visszavonható önkéntes
kötelezettségvállalása. Ma ez már egyáltalán nem állja meg a helyét.
1. Radikális monizmus

- Széles azoknak a nemzetközi jogászoknak a köre, akik a NJ elsőbbsége

mellett állítják a két jogrend egységét. Ennek a megalapozása
különféle lehet:

● Hans Kelsen: logikai módszerrel alapozta meg a monizmust,

szerinte minden jogi norma egy magasabb szintű
normából eredezteti az érvényességét, a normahierarchia
csúcsán pedig az alapnorma (Grunddorm) áll. Ebben a
hierarchiában a nemzetközi jog magasabb szinten áll, mint
a belső jog, mert az állam mint a belső jog alkotója léte vagy
nem léte a NJ alapján ítélhető meg. Tehát az egységes, a belső
 jogot és a nemzetközi jogot is magában foglaló jogrendszer
alapnormája a nemzetközi jogban található, és Kelsen szerint a
következőképpen fogalmazható meg: az államoknak úgy kell
eljárniuk, ahogyan szoktak 🡪 radikális monista tétel: a
nemzetközi jogba ütköző belső jogi norma semmis.

● Hersch Lauterpacht brit monista: értékalapú, teleologikus

felfogása szerint a jog feladata az emberek jólétének
biztosítása, és ezt a feladatot a legjobban a nemzetközi jog
tudja ellátni. Mélyen szkeptikus az államok szuverenitásával
szemben, mert szerinte az állam nem a legmegfelelőbb
szereplő az emberi jogok érvényre juttatására, azt csak a
nemzetközi jog képes biztosítani, ezért annak elsőbbsége van a
belső joggal szemben.
2. Mérsékelt monizmus

- Képviselői nem állítják, hogy a nemzetközi jogba ütköző belső jogi

norma semmis lenne.

- Alfred Verdross: a nemzetközi jog és a belső jog egységet képez, és a

nemzetközi jognak van elsőbbsége, amely úgy nyilvánul meg, hogy az
állam jogalkotói hatalmának gyakorlásakor köteles a nemzetközi jogot
is betartani 🡪 a nemzetközi jogba ütköző belső normák a belső
bíróságok eljárásában csak átmenetileg, addig alkalmazhatók, amíg az
állam azokat módosítja, vagy hatályon kívül helyezi.

B) A DUALIZMUS

1. Radikális dualizmus
- A nemzetközi jog és belső jog elkülönítésén alapuló dualista iskolán
belül is található radikális és mérsékelt irányzat. A radikális dualisták
időben megelőzték a mérsékelt monizmus kialakulását, ami leginkább
a jogi realitások változásának köszönhető.

- Elsőként: XIX. sz. vége, Heinrich Triepel (és Dionisio Anzilotti): a

nemzetközi jog és a belső jog két olyan kör, amelyek legfeljebb
érintik, de soha nem metszik egymást. A nemzetközi jog kialakulása
szerinte nem eredményezi automatikusan hasonló belső jogi szabály
kialakulását. A kettő között tartalmi átfedések csak azért lehetnek,
mert a nemzeti jog- alkotó a nemzetközi joggal azonos tartalmú belső
jogi szabályt alkotott. Ha pedig a nemzetközi jog és a belső jog
ugyanabban a jogi térben nem lehetnek jelen egyszerre, valódi
konfliktus sem merülhet fel közöttük.

- A radikális dualista felfogás alapja az, hogy a nemzetközi jog és a belső

jog jogforrási rendszere, alanyai és jellege is különbözőek:

● A nemzetközi jog forrásai a szokásjog, a nemzetközi

szerződések és az általános jogelvek, és e felfogás szerint
kizárólag az államok, mint egyenlő jogalanyok egymás közötti
viszonyait szabályozza 🡪 koordinatív jellegű.

● A belső jog alkotmány, törvények, és alacsonyabb rangú

jogszabályok rendszereként írható le, amely a főhatalommal
rendelkező állam és az annak alávetett magánjogi
jogalanyok jogviszonyait szabályozza. 🡪 szubordinatív jellegű

- A radikális dualista teória megfogalmazásának korában viszonylag

kevés állam és még kevesebb normatív jellegű multilaterális
nemzetközi szerződés létezett 🡪 joggal lehetett azt állítani, hogy a NJ
 olyan területeket szabályoz, amelyek a belső joggal nem érintkeznek
közvetlenül.

- Sir Gerald Fitzmaurice koordinációs elmélete: a két jogrend

alkalmazásának nincs közös területe 🡪 a dualizmus–monizmus vita
valóságtól elrugaszkodott és mesterséges, hiszen minden jogrend
önállóan, egymástól függetlenül a saját hatókörében érvényesül.

2. Mérsékelt dualizmus

- A mérsékelt dualizmus nem tagadja, hogy a nemzetközi jog és a belső

jog között lehetnek átfedések, és ezért a konfliktus sem kizárt, viszont
a két jogrend mégis külön életet él.

● A belső jogban egy nemzetközi jogi norma csak akkor

irányadó, ha azt a belső jog valamely parancsa előírja, és a
nemzetközi jog nem teszi lehetetlenné a vele ellentétes belső
jogi szabályok megalkotását.

● De: a belső jogi szabályok nem változtatnak a nemzetközi jog

alapján fennálló kötelezettségeken, illetve azok megsértését
nem lehet a belső jog alapján kimenteni.

- Praktikus következményeiben tehát alig tér el egymástól a mérsékelt

monista és dualista felfogás.
III. A nemzetközi jog nézőpontja: a normatív helyzet

- Ma sem lehet egyértelműen letenni a voksot a monista vagy a

dualista álláspont mellett. A hagyományos nemzetközi jog a mérsékelt
dualista állásponthoz állt közelebb, az emberi jogok nemzetközi
 szabályozásának fejlődése, és az egyének nemzetközi büntetőjogi
felelőssége viszont monista elemeket hozott a nemzetközi jogba.
- A nemzetközi jogi szemlélet két fő kérdése:

● Mi a szerepe a belső jogi szabályoknak a nemzetközi jog

hatókörében?

Sokáig meghatározó felfogás volt, hogy a nemzetközi jog

szempontjából a belső jogszabályok puszta tényeknek tekinthetők,
tehát nem is jogszabályok. Ez az értelmezés azonban nem állja meg a
helyét: valóban nem a nemzetközi jog forrásai, és közvetlenül nem
teremthetnek a nemzetközi jog alanyai számára jogokat és
kötelezettségeket, de a nemzetközi színtéren van joghatásuk.
(Alkalmazásuk például nemzetközi kötelezettségszegést
eredményezhet, és az állam felelősségét válthatja ki. Előfordulhat,
hogy egy nemzetközi jogvita eldöntésénél alapul kell venni egy belső
jogi jogintézményt, például egy gazdasági társaságot).

- Nem tekinthetők ugyanakkor a belső jog nemzetközi jogi

alkalmazásának az általános jogelvek, hiszen azok a nemzetközi jog
saját forrásai ( a nemzetközi jog nem egyetlen, konkrét belső
jogrendszer szabályait használja fel, hanem abból a természetjogias
meggyőződésből indul ki, hogy a belső jogrendszerek és a nemzetközi
jog ugyanazon az értékeken alapulnak).

● Mennyiben várja el a nemzetközi jog saját szabályainak

alkalmazását a belső jogban, és tartalmaze előírást konfliktus
esetére?
- A nemzetközi jog elvárja az államoktól, hogy szabályait betartsák, sőt,
egyes szerződések kifejezetten jogalkotásra kötelezik az államokat.
Ugyanakkor a nemzetközi jog általában nem írja elő, hogy a belső
jogrendben saját erejénél fogva, minden további belső jogrendszeri
parancstól függetlenül alkalmazható legyen. 🡪 általában nincs
olyan nemzetközi jogi szabály sem, amely egy esetleges konfliktus
esetére a nemzetközi jognak a belső jogban bármifajta
elsőbbséget biztosítana. A NJ „megáll a határon”, az államot mint a
nemzetközi jog alanyát köti, de az államra bízza, hogy belső
jogrendszerében miként tesz eleget nemzetközi jogi
kötelezettségeinek. Ha pedig az állam a belső joga alkalmazásával
megsért egy NJ normát, az kiváltja az állam nemzetközi jogi
felelősségét.

- Ez a felfogás már a XIX. században megjelent az Alabama

választottbírósági ügyben. A jogvita arról a kérdésről szólt, hogy
Anglia megsértettee a polgárháború kitörése után kinyilvánított
semlegességi kötelezettségét azzal, hogy nem akadályozta meg két,
Anglia területén épült hadihajó eladását a déli államoknak. Anglia
azzal védekezett, hogy jogszabályai csak a hajók felfegyverzését
tiltották, a két hajót pedig fegyverek nélkül szállították le a
megrendelőknek. Erre válaszul fogalmazta meg a választott bíróság
azt a mindmáig irányadó elvet, mely szerint az állam nem hivatkozhat
belső jogszabályára vagy annak hiányára azért, hogy nemzet közi jogi
kötelezettségszegését kimentse.

- Ezt az Állandó Nemzetközi Bíróság, és a Nemzetközi Bíróság többször

megismételte és alkalmazta. Mint szokásjogi eredetű szabályt a bécsi
egyezmény („egyetlen részes fél sem hivatkozhat belső jogának
rendelkezéseire annak igazolásául, hogy elmulasztotta a szerződést
teljesíteni”), és a Nemzetközi Jogi Bizottság államfelelősségről szóló
tervezete is tartalmazza: „egy állami cselekmény nemzetközi
 jogsértésként való meghatározása nemzetközi jogi kérdés, és nem
függ attól, hogy a belső jog miként minősíti ugyanazt a cselekményt.”
(tehát még az alkotmányukra sem hivatkozhatnak az országok).

- Ez alól az általános szabályok alól kivételeket teremtett az egyén

nemzetközi jogi helyzetének változása: a II. VH-t követően elfogadottá
vált, hogy az emberi jogok szokásjogi szabályai a belső jogalkotástól
függetlenül, közvetlenül jogokat teremtenek a magánszemélyek
számára. Az elmúlt két évtized gyakorlata alapján pedig a nemzetközi
büntetőjog egyes, különösen a háborús és emberiesség ellenes
bűncselekményeket megállapító szabályai a NJ erejénél
fogva,közvetlenül kötik az egyéneket 🡪 ez nem eredményezi
elsőbbségi viszony kialakulását. Konfliktus esetén nem válik
alkalmazhatatlanná a belső jogi szabály, és a következmények
továbbra is az államfelelősség szabályai szerint kezelendők.

- Összességében a nemzetközi jog szemszögéből nézve a mérsékelt

dualista elmélet írja le a legjobban a nemzetközi jog és a belső jog
közötti viszonyt, az előbbi két kivétel viszont a két jogrendszer
egységesedésének irányába mutat. 🡪 egyik sem képes egységes
magyarázatot adni.

IV. A belső jog nézőpontja: a nemzetközi jog

alkalmazása a belső jogban

- A belső jog szemszögéből nézve nem lehet egységesen leírni a

viszonyt, hiszen sokféle belső jogrendszer van. Ugyanakkor vannak
 tipikus minták a nemzetközi jog belső jogban való megjelenítésére
és a belső joggal felmerülő konfliktusok kezelésére. Ezek egyes
esetekben a monista, más esetekben a dualista felfogáshoz állnak
közelebb. Közös az, hogy a nemzetközi jog belső jogi helyzetét
valamiféle – akár írott, akár szokásjogi – belső jogi szabály határozza
meg.

- Két nagy kérdéskör:

● Egy nemzetközi jogi norma miként válik a belső jog részévé?

● Hogyan alakulnak a rangviszonyok, a nemzetközi jogi vagy a

belső jogi szabályt kelle alkalmazni, ha a kettő között ellentét
van?

A) A nemzetközi jog megjelenítése a belső jogban

- A NJ belső jogi helyzetére vonatkozó szabályok alapvetően két

csoportba oszthatók (ezek néha egy jogrendszeren belül is
párhuzamosan jelennek meg, és a fogalmak sem teljesen fedik
egymást.)

a) A monizmushoz közel álló inkorporáció vagy adopció tanában a

nemzetközi jog nemzetközi jogként alkalmazandó a belső
jogban.

- Inkorporáció: az állam joga magáénak ismeri el a nemzetközi

jogot, és teszi azt a belső viszonyokban alkalmazhatóvá,
anélkül, hogy annak nemzetközi jogi mivolta megváltozna.
Ez történhet a nemzeti jognak egy általános szokásjogi
 elvével (pl. NagyBritannia, ahol a nemzetközi szokásjog a 18.
század óta a common law részének tekintendő), vagy a
nemzeti alkotmánynak egy generálklauzulájával (pl. német
alaptörvény: „a nemzetközi jog általános szabályai a szövetség
jogának részét képezik, előnyt élveznek a törvényekkel
szemben, és a szövetség területén lakók számára közvetlenül
jogokat és kötelezettségeket teremtenek.”)

- Ennek előnye, hogy a nemzetközi jogot mindenkori állapotában

emeli a belső jogba (dinamikus utalás), a változások ezáltal
automatikusan érvényesülnek a belső jogban is.

- Főként a szokásjoggal kapcsolatban irányadó mechanizmus, a

nemzetközi szerződésekre az államok általában nem
alkalmazzák ezt az elméletet (kivéve Franciaország:
szerződések közzététel után közvetlenül alkalmazandók.)

b) A dualizmussal rokonítható a transzformáció elmélete.

- Abból indul ki, hogy a nemzetközi jogi szabály belső jogi

alkalmazásához annak belső joggá alakítása szükséges, és ezt
az átalakítást a belső jog valamely szabálya hajtja végre 🡪 a
transzformációval a nemzetközi jogi norma mintegy
megkettőződik, mivel egy vele azonos tartalmú belső jogi
szabály jön létre.

- Ez a megközelítés jobban megfelel az államok szuverenitás

igényének, és a belső jogrendszer egységét is óvja.

- Hátrányos, amikor a nemzetközi jog változásának belső jogi

következményeit kell kezelnie, hiszen nem szükségszerű az,
 hogy a NJ norma változása minden további nélkül a belső
jogban is változást eredményezzen.

ba) általános transzformáció: egyetlen szuverén aktus (ált. egy

alkotmányi generálklauzula) alakít át belső joggá több,
konkrétan nem meghatározott nemzetközi jogi normát. Pl. az
olasz alkotmány: „Olaszország jogrendszere megfelel a
nemzetközi jog általánosan elfogadott elveinek.” 🡪 ez az
egyetlen alkotmányi parancs transzformálja az olasz jogba a
nemzetközi szokásjogot.

bb) speciális transzformáció: egyes nemzetközi jogi normákat

vagy normaegyütteseket (például egy nemzetközi szerződést)
külön belső jogi aktusok tesznek a belső jog részévé. Tipikus
forma: törvényben való kihirdetés, mely történhet a szerződés
végleges megkötése előtt vagy azt követően. Pl. a német
alaptörvény: a külföldi államokkal az államfő (szövetségi elnök)
köt nemzetközi szerződéseket, azonban a „szövetség politikai
viszonyait szabályozó vagy szövetségi törvényhozási
tárgyköröket érintő nemzetközi szerződésekhez szükség van a
szövetségi törvényhozásra jogosult szervek szövetségi törvény
formájában megadott hozzájárulására vagy
együttműködésére.”, tehát egy törvényre, amellyel a
törvényhozás felhatalmazást ad az államfőnek a
szerződéskötésre, és egyúttal a nemzetközi szerződést ki is
hirdeti.

- A magánjogi jogalanyokra közvetlenüé, további nemzeti jogalkotás

nélkül alkalmazásra tartalmilag alkalmas szerződéseket önvégrehajtó
szerződéseknek (self executing treaties) nevezik (pl. egy kettős
adóztatásról szóló egyezmény vagy egy polgári jogi felelősségi
 kérdéseket is szabályozó megállapodás). Ez azonban nem jelenti azt,
hogy a nemzetközi jogi norma belső jogban való megjelenítésére ne
lenne szükség valamilyen alkotmányos mechanizmusra. Az
önvégrehajtó jelleg akkor érvényesülhet, ha a megfelelő belső
jogi mechanizmus (inkorporáció, transzformáció) a belső jog részévé
tette a nemzetközi jogi szabályt.

B) Rangviszonyok a belső jogban

- Milyen rangot kölcsönöz a belső jogrendszer a belső jogban

alkalmazni rendelt nemzetközi jogi szabálynak konfliktus esetén? A
rangviszonyok szabályozása nem szükségszerűen igazodik ahhoz,
hogy az inkorporációs vagy tanszformációs mechanizmusokat
követe.

- Tipikus megoldások bemutatása:

1. Általános nemzetközi jog ( = szokásjog és általános jogelvek)

belső jogi rangja:

- A nyugateurópai államok többsége kiemelt helyet biztosít a

szokásjognak.

● a német alaptörvény a nemzetközi szokásjogot és az általános

jogelveket rangban a törvények fölé, de az alaptörvény
szabályai alá helyezi el 🡪 egy általános szokásjogba ütköző
belső törvény nem alkalmazható.

● az olasz alkotmány kifejezetten nem rendelkezik

rangviszonyokról, de úgy értelmezhető, hogy az általános
 nemzetközi joggal ellentétes olasz törvény alkotmányellenes,
és így megtámadható az olasz alkotmánybíróság előtt. Ez
viszont az általános jogelvekre nem, csak a nemzetközi
szokásjogra vonatkozik.

● NagyBritannia: kivételt képez. A gyakorlat szerint az általános

nemzetközi jog a common law része, amely az angol
alkotmányjogi felfogásban – a parlamenti szuverenitás tanának
megfelelően – csak addig érvényesülhet, amíg nem ütközik
kifejezett törvényi rendelkezésbe 🡪 a törvényeknek a
common law részét képező nemzetközi joggal szemben is
elsőbbségük van. Konfliktus esetén a nemzetközi jog
érvényesülését csak az tudja biztosítani, hogy a törvényeket
nemzetközi joggal összhangban kell értelmezni, ha a
törvényszöveg erre lehetőséget ad.

- Szerződési joganyag belső jogi kezelése vegyesebb:

● NagyBritannia, Németország, Olaszország: egyszerű

törvényekként kezelik a nemzetközi szerződéseket.
Kihirdetésük törvénnyel történik, és ezen országok egyikében
sincs olyan szabály, amely magasabb rangot adna a nemzetközi
szerződést kihirdető törvényeknek. A nemzetközi szerződések
és a belső törvények között a később született belső
törvény előnyt élvez a korábbi nemzetközi szerződéssel szem-
ben (lex posterior elve). Ugyanakkor itt is ismert a nemzetközi
joggal összhangban történő értelmezés kötelezettsége, ami
számos konfliktusos helyzetet képes feloldani.

● Franciaország, Hollandia: alkotmányaik a törvények fölé

emelik a nemzetközi szerződéseket. „A megfelelően közzétett
 nemzetközi szerződések a (francia) törvényeknél magasabb
rangot élveznek. A holland alkotmány pedig megtiltja azoknak
a törvényi szabályoknak az alkalmazását, amelyek a
mindenkire kötelező nemzetközi szerződésekkel vagy
nemzetközi szervezetek határozataival ellentétesek.

V. A magyar jogrendszer és a nemzetközi jog

- A magyar jogrendszer és a nemzetközi jog viszonyának tárgyalásakor a

kiindulópont az Alaptörvény Q) cikkének (2) és (3) bekezdései:

„(2) Magyarország nemzetközi jogi

kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja
a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.

(3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog

általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog
más forrásai jogszabályban történő
kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer
részévé.

- Az 13/2013. (VI. 17.) AB határozat szerint „az Alkotmánybíróság az

Alaptörvény értelmezésekor felhasználhatja az Alkotmány alapján hozott
korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és
alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az
Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető
kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak
figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások
alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik
azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése. Ez azt
 jelenti, hogy a tartalmilag és rendszertanilag egyező szabályokat értelmező
alkotmánybírósági határozatok irányadók az Alaptörvény értelmezésére is.”

- Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése az Alaptörvény Q) cikkéhez hasonló

tartalmú szabályt tartalmazott:

„A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a

nemzetközi jog általánosan elismert szabályait,
biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi
kötelezettségek és a belső jog összhangját.”

🡪 tartalmi hasonlóság áll fent, tehát az Alaptörvény Q) cikkének

értelmezésekor irányadóak az Alkotmánybíróság korábbi idevágó
határozatai.

- Ezeken kívül Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint a nemzetközi

szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló törvény szabályai segítenek
a magyar jogi helyzet feltárásában.

- A magyar alkotmányos rend szigorúan dualista, ugyanakkor

meglehetősen nemzetközijog-barát felfogást mutat.

A) A nemzetközi jog magyar joggá válása

1. Az általános nemzetközi jog a magyar jogban

- Az Alaptörvény nem tesz kifejezett említést a nemzetközi
szokásjog helyzetéről a magyar jogban. Ugyanakkor az Alaptörvény
Q) cikk (3) bekezdésének első mondata és az 53/1993. (X. 13.) AB
határozat alapján meghatározható az a mechanizmus, amellyel az
általános szokásjog a magyar jog részévé válik. Az Alkotmány 7. § (1)
szerint „a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog
általánosan elismert szabályait.” Az Alkotmánybíróság szerint ez nem
jelent mást, mint ezeknek a magyar jogba egyetlen alkotmányi
paranccsal történő, tehát általános transzformációját.

- Az Alaptörvény (Q cikk (3)) annyiban eltér az Alkotmány

rendelkezésétől, hogy az előbbi szerint nem a magyar jogrendszer,
hanem Magyarország fogadja el a nemzetközi jog általánosan elismert
szabályait. Ez akár meg is kérdőjelezhetné az 53/1993. (X. 13.) AB
határozat alkalmazhatóságát, a cikk második mondata azonban
nyilvánvalóvá teszi, hogy nem ez a helyzet: „a nemzetközi jog más
forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jog
részévé.” Ebből a megfogalmazásból pedig az következik, hogy az
alkotmányozó hatalom a Q) cikk (3) bekezdésének első mondatát úgy
tekinti, hogy az belső joggá teszi az általános nemzetközi jogot.

- Az Alkotmánybíróság ezt kifejezetten nem mondja ki, de a generális

transzformációt kimondó alkotmányi szabály a nemzetközi jog
mindenkori állapotára vonatkozik, tehát folyamatosan hatályosul, az
általános nemzetközi jogot mindig aktuális állapotában teszi a belső
jog részévé (dinamikus utalás).
- A belső jogba történő átültetés egyaránt érinti az általános nemzetközi
jog önvégrehajtó és nem önvégrehajtó szabályait is. az Alaptörvény az
általános nemzetközi jogi normát belső jogba transzformálja
függetlenül attól, hogy az állam, vagy magánjogi jogalanyok annak
címzettjei.

- Kérdés, hogy pontosan mire is vonatkozik az általános transzformáció,

mit jelent „a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai”
fordulat?

● Az 53/1993. (X. 13.) AB határozat nem egészen egyértelmű: „a

háborús és emberiség elleni bűncselekményekre vonatkozó
szabályok kétségkívül a nemzetközi szokásjog részei; a
nemzetek közössége által elismert általános jogelvek a magyar
alkotmány szóhasználata szerint »a nemzetközi jog
általánosan elismert szabályai.«” Ez a szövegrész az
általánosan elismert szabályok közé sorolja a nemzetközi
szokásjogot és az általános jogelveket, ugyanakkor a kettő
között nem tesz különbséget.

● A 7/2005. (III. 31.) AB határozat egyértelmű helyzetet teremt:

„a nemzetközi szokásjogot és az általános jogelveket az
Alkotmány 7. § (1) bekezdése transzformálja a magyar jogba.”
Ezt a nyelvtani értelmezés is alátámasztja. Az univerzális
szokásjog és a civilizált nemzetek által elismert általános
jogelvek olyan nemzetközi jogi normák, amelyeket a nemzetek
közössége általában magára kötelezőnek ismer el. (Ezt az
értelmezést támogatja a német alkotmányjoggal való
párhuzam is).

- Az Alaptörvény Q) cikkének (3) bekezdése generálisan transzformálja

tehát a belső jogba a szokásjogot és az általános jogelveket. Kérdés
 ugyanakkor, hogy a transzformáció csak az univerzális szokásjogot
érintie vagy a regionális szokásjogot is? A regionális szokásjogot az
államok közösségének egésze nem tekinti jognak, tehát nem
tekinthető a nemzetközi jog általánosan elismert szabályának
Ugyanakkor a 7/2005. (III. 31.) AB határozat általában beszél a
szokásjog transzformációjáról, ami magában foglalja a regionális
szokásjogot is. Szerintünk ez annyiban helyeslendő, hogy megfelel
az Alaptörvény nemzetközijogbarát irányultságának, és egyúttal
elkerüli, hogy olyan szelete legyen a nemzetközi jognak, amelynek
belső jogban való megjelenítésére nincs alkotmányos mechanizmus 🡪
a magyar jognak egyaránt része az univerzális és a regionális
szokásjog.

2. A nemzetközi szerződések belső joggá válása

- A nemzetközi szerződések belső joggá válására irányadó szabályok

teszik egyértelművé a magyar jogrendszer dualista megközelítését: a
7/2005. (III. 31.) AB határozat értelmében a nemzetközi szerződések
belső jogi alkalmazhatóságához szükség van azok megfelelő szintű
magyar jogszabályban való kihirdetésére. Az Alaptörvény alapján
pedig a nemzetközi jog más (nem szokásjogi vagy általános jogelvi)
forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar
jog részévé.

- A nemzetközi szerződések tekintetében a speciális transzformáció

érvényesül, ennek részleteit a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos
eljárásról szóló törvény határozza meg. A törvény a nemzetközi
szerződések megkötésre irányuló belső eljárást is szabályozza. A
nemzet- közi szerződés megkötése nem azonos a belső jogban való
megjelenítésével, még akkor sem, ha a magyar jogban a kettő
eljárásilag összekapcsolódik.

● A törvény a nemzetközi szerződések belső jogban történő

kihirdetésére a német alkotmányjogból ismert megoldást
(hozzájárulási törvény) választja: a nemzetközi szerződés
megkötésére a köztársasági elnöknek vagy a külpolitikáért
felelős miniszternek felhatalmazást adó jogszabály egyúttal ki
is hirdeti a szerződést a belső jogban. („a kihirdető
jogszabály tartalmazza egyebek mellett a szerződés
kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazást és a
szerződés hiteles szövegét is”)
● Ez nem jelenti azt, hogy a kihirdető jogszabály elfogadásával
meg is köttetne a nemzetközi szerződés. A kihirdető
jogszabályban foglalt felhatalmazás birtokában teszi meg az
államfő/külügyminiszter azokat a nemzetközi jogi lépéseket,
amelyekkel Magyarország végeredményben megköti a
szerződést, miközben a kihirdető jogszabály megjelenik a
Magyar Közlönyben, de ekkor nagy valószínűséggel még nem
jött létre a szerződés, így nem is léphetett hatályba.

● Azért, hogy ne alkalmazzanak a magyar jogban olyan

nemzetközi szerződést, amely nemzetközi jogilag nem
hatályos, a törvény kimondja: „a szerződés szövegét
tartalmazó magyar jogszabályi rendelkezéseket úgy kell
hatályba léptetni, hogy az egybeessen a szerződés
Magyarországra vonatkozó hatálybalépésének
időpontjával”. Ez az időpont legtöbbször nem látható
előre, a törvény a külpolitikáért felelős minisztert hatalmazza
fel arra, hogy ilyenkor a szerződés hatálybalépésének napját
a Magyar Közlönyben közleménnyel állapítsa meg: itt a
 magyar jog áttöri a dualista megközelítést, hiszen a
külügyminiszter közleménye nem jogszabály,csak deklaratív
aktus lehet, mégis ehhez kapcsolódik a nemzetközi szerződés
belső jogi érvényesülésének kezdete. A nemzetközi
szerződés nemzetközi jogi hatálybalépése így magyar
normatív aktus nélkül a belső jog változását eredményezi.

- A kihirdető jogszabály fajtáját a nemzetközi szerződés tartalma

határozza meg:

● ha az Országgyűlés feladat és hatáskörébe tartozó

nemzetközi szerződésről van szó, akkor azt törvényben kell
kihirdetni:

⮚ az Európai Unió javára történő hatáskörátruházásról

rendelkezik;
⮚ olyan tárgykört szabályoz, amelyről törvény rendelkezik;
⮚ amelyről az Alaptörvény szerint sarkalatos vagy egyéb
törvénynek kell rendelkeznie;
⮚ egyéb, az Alaptörvény 1. cikke (2) bekezdésében foglalt
országgyűlési hatáskört érint

● egyéb esetekben kormányrendeletben történik a kihirdetés.

B) Rangviszonyok a magyar jogban

- A belső joggá vált nemzetközi jog és a magyar jogszabályok

konfliktusának kezelésénél a kiindulópontot az Alaptörvény Q) cikk (2)
 bekezdése adja: „Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek
teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog
összhangját”. Kiegészítve ezt az Alkotmánybíróság gyakorlatával,
illetve az Abtv. rendelkezéseivel, nyilvánvalóvá, hogy a magyar jogrend
a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kívánja a nemzetközi
kötelezettségek belső jogi érvényesülését a belső jogszabályokkal
szemben is.

1. A szokásjog és az általános jogelvek (általános nemzetközi jog)

- 53/1993. (X. 13.) AB határozat ad eligazítást: leszögezi, hogy a

nemzetközi jog és a belső jog összhangja biztosításának a
kötelezettsége az általános nemzetközi jogra is kiterjed. A kérdés az,
hogy konfliktus esetén melyik élvezzen előnyt?

a) ha a nemzetközi jogba ütköző magyar jogszabálynak többféle

értelmezése is lehet, és ezek közül van olyan, amely összhangban
van a nemzetközi joggal 🡪 azt az értelmezést kell választani

b) ha az ellentét értelmezés útján nem oldható fel, az 53/1993. (X.

13.) AB határozat két kifejezett megállapítást tesz: kimondja,
hogy a nemzetközi kötelezettségekkel való összhangot az egész
belső joggal – tehát az alkotmánnyal is – biztosítani kell. Másfelől
leszögezi, hogy a nemzetközi jog eltérő tartalmú, kifejezett, kógens
szabályával szemben a nemzeti jog nem érvényesülhet 🡪 előnyt
élveznek az egész magyar jogrendszerrel szemben a nemzetközi
szokásjogi normák és az általános jogelvek?

● Az AB határozat egyes, a bíróság által kógensnek

minősített nemzetközi jogi szabálynak előnyt adott az
Alkotmány garanciáival szemben: A bíróság alkotmányosnak
 ítélte azt, hogy a háborús és emberiesség ellenes
bűncselekmények elkövetőit közvetlenül a nemzetközi jog
alapján üldözzék, tekintet nélkül arra, az elkövetéskor a
magyar jog szerint pontosan minek minősült a cselekményük.
ellentétben volt az Alkotmány nullum crimen sine lege
garanciájával, tehát háttérbe szorította azt a nemzetközi
jog ellenkező tartalmú szabályával szemben.

● Észszerű ugyanakkor feltételezni, hogy az AB által használt

„kógens nemzetközi jog” fogalma szűkebb, mint a teljes
általános nemzetközi jog, és nem tágabb annál, mint amit a
nemzetközi jog jus cogensnek minősít. A nemzetközi jog a jus
cogens szabályaival védi azokat az értékeket, melyek a
nemzetközi közösség egészét, annak fennálltát védik 🡪 a
nemzetközi jus cogens szabályait előny illeti meg az
Alaptörvény rendelkezéseivel és ennek megfelelően a teljes
magyar jogrend- del szemben.

- 45/2012. (XII. 29.) AB határozat: az Alaptörvény átmeneti

rendelkezéseinek alkotmányosságát és az alkotmányellenes
alkotmánymódosítást vizsgálta. Utalt arra, hogy a nemzetközi jogi
jus cogensbe ütköző Alaptörvény-módosítás alkotmányellenesnek
tekinthető: „Az alkotmányos legalitásnak nemcsak eljárásjogi,
formai, közjogi érvényességi, de tartalmi követelményei is vannak. A
demokratikus jogállam alkotmányossági kritériumai, egyben
nemzetközi egyezményekbe foglalt (…) ius cogens. Adott esetben az
Alkotmánybíróság a demokratikus jogállam alkotmányos tartalmi
követelményeinek, garanciáinak és értékeinek a töretlen
érvényesülését, alkotmányba foglalását is vizsgálhatja.”

- A nemzetközi szokásjog egyéb szabályainak és az általános

jogelveknek ugyanakkor az Alaptörvénnyel szembeni nincs
elsőbbsége. Egyértelmű alkotmánybírósági ranghelyükről nem
született, három érv szól amellett, hogy a nemzetközi szokásjogot és
az általános jogelveket a törvények és az Alaptörvény között
helyezzük el:

1. több civiljogi rendszerrel rendelkező nyugat európai ország

(Németország, Ausztria, Olaszország, Franciaország,
Spanyolország) jogrendje az alkotmány alatt, de a törvények felett
helyezi el a nemzetközi szokás- jogot.

2. a nemzetközi szerződések hasonló ranggal bírnak a magyar

jogrendben és nincs indok és példa arra, hogy a szokásjogot és az
általános jogelveket alacsonyabb rangon kezeljük, mint a
nemzetközi szerződéseket.

3. az Alaptörvény Q) cikkének (2) bekezdése a nemzetközi jogi

kötelezettségek teljesítése érdekében írja elő a nemzetközi
jog és a belső jog összhangját. Ez úgy lehetséges, hogy az
ellentétes tartalmú belső jogi szabállyal szemben a nemzetközi
jogi norma élvez elsőbbséget, megállapítható, hogy ezzel
általános jelleggel kimondja a nemzetközi jog elsőbbségét a
törvényekkel és alacsonyabb rangú jogszabályokkal szemben,
ez pedig irányadó a nemzetközi szokásjogra és az általános
jogelvekre is

🡪 a nemzetközi szokásjog és az általános jogelvek, valamint egy

törvény vagy alacsonyabb rangú magyar jogszabály konfliktusa
esetén a nemzet- közi jogi szabályt kell alkalmazni.
2. A nemzetközi szerződések és a belső jog rangviszonyai

- Alaptörvény Q) cikké (2), Abtv., és a 4/1997. (I. 22.) AB határozat

alapján lehet rekonstruálni a nemzetközi szerződések és az
Alaptörvény, valamint az Alaptörvény alatti jogszabályok és a
nemzetközi szerződések viszonya.

- Alaptörvénnyel való viszony: az előzetes és az utólagos normakontroll

szabályai egyaránt azt juttatják kifejezésre, hogy az Alaptörvénybe
ütköző nemzetközi szerződés ne érvényesülhessen, tehát rangban
egyértelműen az Alaptörvény alá helyezi a nemzetközi szerződéseket.

● Előzetes normakontrollnál a köztársasági elnök, illetve ha

kormányrendelet hirdeti ki, a kormány kérheti az
Alkotmánybíróságtól a nemzetközi szerződés vagy annak
valamely rendelkezése Alaptörvénnyel való összhangjának
előzetes vizsgálatát.

● Utólagos normakontroll esetén pedig ha az AB a nemzetközi

szerződés alaptörvényellenességét állapítja meg, akkor a
nemzetközi szerződést mindaddig nem lehet megkötni, amíg
Magyarország a többi szerződő féllel együttműködve nem
módosítja az aggályos rendelkezéseket, vagy nem fűz
azokhoz olyan fenntartást, amely orvosolja az alkotmányos
aggályokat.

- 4/1997. (I. 22.) AB határozat: a már kihirdetett és hatályba

lépett nemzetközi szerződések lehetséges az utólagos
normakontroll. A nemzetközi szerződés nem válhat alkotmánybírósági
eljárás tárgyává, hiszen az egy másik jogrendszer része, a magyar
vagy bármilyen belső jogrendszernek. Azonban a magyar jogrend
 dualista szemlélete értelmében a nemzetközi szerződés
kihirdetésével egy tartalmában nemzetközi jog által meghatározott,
de formájában belső jogi jogszabály jön létre 🡪 sorsuk elválhat
egymástól. A kihirdető jogszabály utólagos normakontroll
tárgyává tehető, és annak alaptörvény-ellenessége esetén
megsemmisíthető.
- Ez nem érinti a nemzetközi szerződés nemzetközi jogi
érvényességét 🡪 feszültség jöhet létre a nemzetközi kötelezettség és
a belső jogi helyzet között 🡪 az AB meghatározott időre
felfüggesztheti az alkotmányellenesnek minősített szerződési
szöveget tartalmazó magyar jogszabály megsemmisítését. Ez alatt az
idő alatt lehetőség van a szerződés újratárgyalására és módosítására,
ha ebben partner a többi szerződő fél.

- Elvileg lehetséges az alkotmányellenesség megszüntetése érdekében

az Alaptörvény módosítása is.

- Az Alaptörvény rangban megelőzi a nemzetközi szerződéseket,

ugyanakkor (24. cikke (2) bekezdésének f) pontja) lehetővé teszi az
Alkotmánybíróság számára, hogy vizsgálja a jogszabályok nemzetközi
szerződésbe ütközését, a 24. cikk (3) bekezdés c) pontja pedig arra
hatalmazza fel az Alkotmánybíróságot, hogy megsemmisítse a
nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályt vagy jogszabályi
rendelkezést. Az Abtv. ezt konkretizálja, nem minden esetben írja
elő a nemzetközi szerződésbe ütköző magyar jogszabály
megsemmisítését: Az AB döntése attól függ, hogy a nemzetközi
szerződést milyen rangú jogszabályban hirdették ki:

● ha törvénnyel történt, a vele konfliktusban álló, tisztán

belső jogi törvényt vagy alacsonyabb rangú jogszabályt az
Alkotmánybíróság megsemmisíti.
 ● ugyanez történik, ha kormányrendeletben történt a
kihirdetés, és a konfliktusban álló jogszabály
kormányrendelet.

● ha kormányrendelet rendelkezett a kihirdetésről, és a

kihirdetett szerződés tör- vénybe ütközik, az
Alkotmánybíróság választhat: határidő megjelölésével a
Kormányt hívja fel a szerződése nemzetközi síkon történő
módosításának kezdeményezésére, vagy pedig a törvényhozót

a törvény módosítására. Ez ugyan nem szükségszerűen vezet a

nemzetközi szerződés elsőbbségéhez, minden más esetben a
törvények fölé emeli a nemzetközi szerződéseket.

🡪 a magyar jogrend a nemzetközi szerződések esetén is

nemzetközijogbarát jelleget mutat: a lényegében az
Alaptörvény alatt, de a törvények fölé helyezi el a belső
jogban kihirdetett nemzetközi szerződéseket.

- Az AB gyakorlata alapján az Alaptörvény alapvető jogi garanciáit az

Emberi Jogok Európai Egyezményével és az Emberi Jogok Európai
Bíróságának az Egyezményen alapuló gyakorlatával összhangban
kell értelmezni, legalábbis azokban az ügyekben, amelyekben a
Bíróság megállapította az Egyezmény Magyarország általi
megsértését. A 61/2011. (VII. 13.) AB határozat szerint a pacta
sunt servanda elvéből következően az Alkotmánybíróságnak
akkor is követnie kell a strasbourgi joggyakorlatot, az abban
meghatározott alapjog- védelmi szintet, ha saját
„precedenshatározataiból” ez nem következne 🡪 ezekben az
esetekben az Egyezményben foglalt emberi jogok az Emberi Jogok
Európai Bírósága által meghatározott tartalommal az Alaptörvény
 alapvető jogainak az értelmezésén keresztül alkotmányos ranggal
bírnak a magyar jogrendszerben

3. Eljárási kérdések a rangviszonyok érvényre juttatása során

- Milyen módon tudják magánszemélyek kikényszeríteni a nemzetközi

jog fentiek szerinti elsőbbségét a magyar jogszabályokkal szemben?

Az Emberi jogok európai egyezménye szinte valamennyi, a magyar

Alaptörvényben fellelhető alapjogi garanciát tartalmazza, így adott
esetben egyfajta párhuzamos alkotmányként bevonható lenne a
jogállami garanciák belső fenntartásába és védelmezésébe.

- Problémát az jelenthet, hogy az Abtv. nem teszi lehetővé

magánszemélyeknek, hogy kezdeményezzék a nemzetközi
szerződésbe ütközés vizsgálatát 🡪 alkotmányjogi panasszal sem
támadható egy olyan bírósági döntés vagy jogszabály, amely
nemzetközi szerződésbe ütközik.

- Ugyanakkor az Abtv. a konkrét ügyben eljáró bíró számára

kifejezetten lehetővé teszi, hogy az Alkotmánybíróságtól az eljárás
felfüggesztése mellett az ügyben alkalmazandó jogszabály
nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát kérje. A peres
felek ezt nem tudják ugyan kikényszeríteni, jól megalapozott
előterjesztéssel mégis meggyőzhetik a bírót az előterjesztés
szükségességéről.

- Az Abtv. emellett lehetővé teszi az Alkotmánybíróság számára,

hogy bármely eljárásában hivatalból vizsgálja a nemzetközi
szerződésbe ütközést. Ezért, ha a magánszemély a saját ügyében
alkotmányjogi panaszt nyújt be, tanácsos az alkotmányos aggályok
 mellett nemzetközi szerződésbe ütközésre vonatkozó érveket is az
indítványába foglalni. Az ilyen tartalmú indítványrészeket az
Alkotmánybíróság visszautasítja, azonban elképzelhető, hogy
hivatalból lefolytatja a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát.

- A nemzetközi szokásjogba vagy esetleg az általános jogelvekbe

ütközés vizsgálatának kezdeményezése területén nincs az Abtv. ben
speciális szabályozás. 🡪 az ezekbe ütköző magyar jogszabály az
Alaptörvény Q) cikke (2) bekezdését sérti, és ezért
alkotmányellenes. Ez az érvelés az általános szabályok szerint
benyújtott alkotmányjogi panaszban előadható, és azzal az
Alkotmánybíróságnak foglalkozni kell.

VI. Az uniós jog és a magyar jog

- A nemzetközi jog és belső jog viszonya, valamint az európai uniós jog

és a nemzeti jog viszonya között alapvető különbség fenn. Az Európai
Unió joga nemzetközi jogi alapokon áll, hiszen a szervezetet
nemzetközi szerződések hozták létre. Az Európai Bíróság gyakorlata
értelmében azonban az EU joga sui generis jogrend, amely a
nemzetközi jogtól eltérő mechanizmusok útján érvényesül a belső
jogban: abban saját erejénél fogva (és nem a belső jogi alkotmányos
mechanizmusok útján) van jelen.
- Mindeközben nem veszíti el uniós jogi jellegét, EUjogként
integrálódik a belső jogszabályok közé: „önintegráló jelleg” Emellett
egyes uniós jogi szabályok közvetlen hatállyal is bírnak, más szóval
azokra magánszemélyek bíróságok és más hatóságok előtt
közvetlenül hivatkozhatnak.

- Végezetül az EUjog saját erejénél fogva elsőbbséggel bír a teljes

belső joggal, így a nemzeti alkotmányokkal szemben is.

- Ennek az eredménynek a forrása a nemzetközi jogtól gyökeresen

eltérő: A nemzetközi jog csak kivételesen követeli meg saját
szabályainak közvetlen belső jogi alkalmazását, de belső alkotmányos
szabállyal számos jogrend ír elő hasonló jogkövetkezményeket. Az EU
joga viszont saját strukturális elveként, saját erejénél fogva mondja ki
szabályainak belső jogban való megjelenését, közvetlen hatályát és
elsőbbségét.

Cserhalmi Ágota (2018)