Kósa-Tűri Krisztina

Károli Gáspár Református Egyetem

Pedagógiai Kar
Óvodapedagogus szak NK1
Neptun kód: E9QB6R
Attitüd formáló gyakorlatok
2022/2023 I félév

Attitűd formáló gyakorlatok

Beadandó

2022/2023 I félév
 Amikor Pöttöm Panna méretűre zsugorodtam.

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy kislány aki Én voltam. Szüleim nagyon vártak
már. Pici törékeny leányka voltam aki szerette volna felfedezni a világot de ezt egyedül nem
tudtam. Ebben kértem szüleim és nagyszüleim segítségét. Akik örömmel segítettek ebben.
Elvittek mindenhová magukkal, hogy minden nap valami újat és újat lássak, fedezzek fel.
Elcsodálkoztam, hogy minden milyen nagy. Az állatkertbe vittek ahol hatalmasnak láttam
mindent, de első sorban az állatokat. Szerettem volna velük játszani. De mivel pici voltam ez
sajnos lehetetlen volt mert az állatok össze nyomtak volna a termetem miatt. Annyira pici
voltam. Méretem miatt nehezen tudtam közlekedni a nagyvilágban. Ha sírtam felvettek
megvigasztaltak, Ha éhes voltam megetettek. Édesanyám óvó keze megvédett mindentől.
Első lépéseimet féltve vigyázva figyelték. Óvodában jó volt bújócskázni össze bújni a
többiekkel mert ott mindenki ugyan olyan pici volt mint én. Pici Pöttöm Pannák és Babszem
Jankók voltunk. Nehezebben tudtam elérni a magasabbra tett dolgokat. De próbálkoztunk.
Ha nem sikerült segítséget kértünk.
Egyszer a sok ugrálás és megpróbáltatások hatására elaludtam. Álmomban azt láttam, hogy
volt egy kiskutyám és amikor a hátára ültem Ő pont akkora volt mint én. Sokat játszottunk
fogócskáztunk. Már nem is tűnt olyan nagynak. Hiszen picike volt mint én.
Ezután felmásztam egy alma fára. Meg akartam nézni milyen fentről lenézni a földre és
leugrani onnan. Repülni mint a madarak.
De ebben egy kis cinke és egy veréb volt a segítségemre. Elmagyarázták, hogy hiába vagyok
kicsi nem tudok repülni.
Inkább felültettek a hátukra és úgy mutatták meg a repülés csodálatos világát élményét.
Ezáltal megértettem, hogy akár mekkora is az ember, nem tud repülni. Ezután találkoztam
egy sünivel aki egy almát vitt a hátán. Megkérdeztem tőle, hogy hová visz az almát.
Télre gyűjtögeti a hideg téli időszakra, amikor már nem lesz semmi élelem kint a hó fedte
mezőn és erdőben. Kértem hagy segítsek neki. Ketten mégis többet tudunk vinni az odújába.
Szívesen fogadta a segítségemet. Mikor feltöltöttük almával az éléskamráját meg köszönte
és elbúcsúztunk egymástól. Mentem a mezőn egyszer csak találtam egy odút ami üres volt
gondoltam megpihenek benne. De kiderült, hogy a mezei egérke lakik ott.
Megkérdeztem szundíthatok e egy picit mert elfáradtam. Miben fáradtam el olyan nagyon
kérdezte. Elmeséltem neki, hogy a süninek segítettem a télre almával feltölteni az
éléskamráját.
De olyan sok volt a tenni való, hogy teljesen kimerültem.
Természetesen megengedte, hogy szundítsak egy kicsit. Mikor felébredtem akkor már újra a
többiekkel voltam az oviban. Elmeséltem a többieknek mit álmodtam mi történt velem.
Olyan jó érzés volt picinek lenni és még annál is amilyen pici voltam. Jó volt az állatokkal
beszélni érteni mit is mondanak. De sajnos idővel nőttünk növekedtünk és a Pöttöm
Pannákból nagy lányok a Babszem Jankókból nagy fiúk lettek. Akik iskolába mentek.
Később családot alapítottak és dolgozni mentek. Most Ők mesélnek arról, hogy milyen jó
volt mikor gyerekek és picik voltak. Milyen jó lenne még egyszer olyan Pöttöm Pannáknak
és Babszem Jankóknak lenni.

-1-
 Riport

Ezt a riportot a gyermekeim egyik kedves óvónénijével készítettem aki nagyon a közel áll hozzánk.

Mikor döntötte el, hogy pedagógus lesz?

Tudat alatt talán már kislánykoromban. Nagyon szerettem babázni ( igazi lány voltam).
Amikor óvodás voltam, akkor mindig én voltam az óvó néni és mindig tanítottam a
babáimat arra amit én tanultam az oviban. Amikor pedig már az iskolában felkészültem,
akkor pedig „tanítónéniset”
játszottam. Az iskolai éveim alatt 8 évig tanultam zenét, gitározni. Egy kicsit ez is segítette a
pályaválasztásomat. Az évek során a közösségért végzett munkák, az osztálytársaknak adott
korrepetálás mind hozzájárult ahhoz, hogy a pedagógusi pályát válasszam.

Mi az ami motiválja a mindennapokban?

Nincs két egyforma nap. Mindennap új kihívás. Nekem mint pedagógusnak meg vannak a
terveim, játék ötleteim. A gyerekek pedig minden nap új élményekkel, halásokkal érkeznek
meg reggelente. Reggeli feladatom! A kettőből mit lehet összehozni? Mennyire
együttműködőek a gyerekek?
A kitűzött céljaimat, feladataimat meg tudom e valósítani. Ezek a dolgok a mindennapokat
változatossá, egyedivé teszi és csak az egyedi dolgok tudják minimálisan motiválni az
embert a mindennapokban. Ja! És talán a legfontosabb!!! Ami minden helyzetben erőt és
energiát ad, az az őszinte és tiszta gyermeki szeretet, ölelés.

Milyen érzést vált ki Önben amikor el kell búcsúzni egy csoporttól?

A búcsú az mindig szomorú érzést vált ki az emberben. Még akkor is ha tudjuk jól, hogy ez
egy új korszakot hoz magával. Pontosan ennek az újdonságnak a várakozása készülődése, az
ismeretlen érzése ami átlendít az elválás fájdalmán és felkészít az új fogadására.

Mik a legnagyobb nehézségei és örömei?

Nehézségei: Az átlagos óvodai napokban beintegrált sajátos nevelést igénylő gyerekekhez

megtalálni a segítő utat. Számomra ez a legnagyobb feladat a mindennapokban.

Öröm:? Érdekes kérdés. Számomra minden terhelés öröm. Aki igazán szereti a munkáját,
annak már az is öröm, hogy minden nap dolgozni mehet és találkozhat a gyerekekkel.
 -2-

Milyen a viszony a szülőkkel?

A szülőkkel a viszonyom jó. Minden alkalommal megtalálom velük a hangot, elfogadják a

tanácsaimat, bizalommal fordulnak hozzám tanácsért és bíznak bennem.
Természetesen mindig változik minden. Vannak könnyebb időszakok és nehezebb
időszakok.
De minden esetben számomra a gyerek az első.

Van-e olyan konfliktus ami a mai napig élénken él Önben? Ha igen hogyan kezelte?

A 33 év alatt úgy gondolom nincs maradandó konfliktus. Esetleg nézeteltérés mindig lehet,
hisz nem tud az ember mindenkinek megfelelni, illetve minden szülőnek a saját gyermeke a
legfontosabb. Minden esetben a kommunikáció a megoldás.

-3-