Mintha, lakodalom, s nem szörnyű bűnper zajlana ma itt… Pedig most különösen jó lenne itt tisztán látni! A rettenetes bűntettet méltón megtorolni! Erre kötelezi a bírákat a szent fogadalom, De, ó a ravatalra kitett holttestre nézni, borzalom!
A még holtában is szép ifjú csendesen fekszik,
Nyakán a rettenetes sebet nem takarja semmi. Bezzeg délcegen áll a másik! A vádlottaknak elkerített részen, Könnyedén a korlátnak támaszkodik. Nyájasan mosolyog, de, ez a mosoly, maga a borzalom!
A bírák között, középen a legdíszesebb székben
Maga Torquemada Tamás ül, magabiztosan, félelmetesen éberen. Neki már tapasztalata van az eretnekek felkutatásában, Azt suttogják, ahol ő ott van, megérzi a szagukat azon nyomban. Még a többi bíra is félve néz rá, titkon Amiket ő művelt az maga a borzalom!
- Nos, hát, mondd, leányom, -
Így szól a tanúként előállított fiatal leányhoz. - Mondj el mindent , sorban, ahogy megesett, Ne hagyj ki semmit, minden részlet fontos lehet! - Nem emlékszem, felséges uram! Szól a leány, s szemét lesüti reszketve, ránézni is borzalom!
- Lányom, lányom, ne szólj hazugságot,
Szőke hajszálaidat ott találtuk a párnádon! Odahívtad magadhoz kedvesedet, De nem azért, hogy szeressed, hanem, Hogy ezzel a szőke becstelennel, Életét elvegyétek, ó, még rágondolni is borzalom!
Elbocsátották a leányt, ott ül a padon,
Most a nyájasan mosolygó, szőke ifjún a sor, Torquemada már előre élvezi a macska – egér játékot. - Ugye te is ártatlannak mondod magad, barátom, Na, ki vele, hadd lám, mi a te kibúvód, Nem is néz fel, így nem láhatja a fiatalembert, kinek mosolya maga a borzalom!
- Dehogy vagyok én ártatlan! Szól a vádlott,
De már erre felkapja fejét Torquemada, Ilyet még egyszer sem hallott! - Megmondom én nyíltan, szemetekbe, Jó volt újra ölni, egy fiatal életet derékba törni! Torquemada és a többiek mind, a fiatalembert nézik, egyformán borzadnak!
- Szóval nem is tagadod a vádat, mondja Torquemada,
De hangja elerőtlenedett, mintha ő cipelné a vádat… - Nem tagadom, nem én, nézzetek mind rám! Nincs hatalmatok felettem, én ítélkezek ma felettetek! Ti, szerencsétlen, Jézus – imádók, Még nem találkoztatok a Sátánnal, ugye, ó mily borzalom!
És nevet, hangosan nevet, e nevetés oly rettenetes!
- És most ki veletek! Aki itt marad, az Most azonnal lejön a pokolba velem! A démoni kacaj betölti a termet, fut már mindenki, Maga Torquemada az utat magának két könyökkel kiverekszi, Nyomában ott a kacaj, mely, mintha szállna fel a pokolból, ó, mily borzalom!
Csak egy ember nem mozdul, arcán nyugalom,
Megvetően nézi a menekülőket, szemeiben semmi aggodalom. S ekkor észreveszi őt a Sátán, arcán düh, kín, Nem tudja mire vélni e vakmerőséget, ki ez, ki vele szembe mer szállni? ! Látja jól, ez ember felett nincs hatalma, Ezt nem tudja, mire vélni s most az ő szemeiben a borzalom!
A pap, mert az volt, ekkor elővesz egy egyszerű, kis fakeresztet,
Felemeli, s hangos szóval kiáltja: - Sátán! A mindenható Jézus Krisztus úrunk nevében parancsolom, Nyeljen el most téged a mélységes pokol! A démon szemei a kereszt láttán már ízzanak, Érzi már a végét, teste már porladoz, nézni ezt nem borzalom!
Hűlt helye van csak a gonosznak, pernye, kénkőszag
Lepi a termet, az ajtón óvatosan bekandikálnak az emberek. - Gyertek, gyertek! Szól a pap, és az emberek Tétovázva, lassan beszállingóznak, csodálva nézik a papot, Ki egészen nyugodt, odamegy, hol a Sátán volt, Megvetően szétrúgja a hamut, arcán béke és nyugalom.