SARAH ADDISON ALLEN

ÉDESSÉGEK KIRÁLYNİJE
 1.
Örök cukorka

AMIKOR Josey felébredt, és ablakpárkányán megpillantotta a zúzmarát,

elmosolyodott. Végre elég hővös lett ahhoz, hogy nagykabátot és nadrágot
vehessen. Elég hideg lett az álcaként használt sálakhoz és a több rétegben
viselt pulóverekhez. Elég hideg volt a szerencsét hozó piros kardigánjához,
amelyrıl szilárd meggyızıdéssel hitte, hogy varázserıvel rendelkezik.
Josey szerette ezt az évszakot. A nyár unalmas volt, a világos színő
ruhákban úgy tett, mintha kényelmes érzést adnának, miközben titkon
olyannak látta magát, mintha egy vekni kenyeret övvel fogtak volna össze.
A hideg idı megkönnyebbülést jelentett számára.
Az ablakhoz lépett. Mintha cukros zúzmaramázzal vonták volna be a
tájat; az üdülıváros alatti völgyben füst szállt a kéményekbıl. Lelkesen ki
akarta nyitni az ablakot, de a tolóablak elakadt, így tenyerével kellett
ütögetnie. Amikor végre kinyílt, a szobába beáradt a csípıs november eleji
levegı, amely még több munkát jelentett a városnak, hiszen a hideg idı
mindig újabb turistákat hozott Észak-Karolina magas hegyei közé.
Josey kidugta a fejét az ablakon, és mélyet lélegzett. Ha meg tudta
volna enni a hideg levegıt, meg is tette volna. Úgy érezte, ha beleharap, az
olyan, mintha ropogós gyömbérsüteményt falatozna. Szinte látta maga
elıtt, ahogy fehércsokoládé-reszelékkel készül, és hideg, morzsolódó
vaníliás cukorral vonják be. Úgy olvadt el a szájában, mint a hó, majd
krémessé és meleggé változott.
Már éppen visszahúzta volna a fejét, amikor lepillantva valami furcsa
dologra lett figyelmes. Közvetlenül az ablaka alatt létra volt nekitámasztva
a ház falának.
Gyorsan visszahúzódott, majd becsukta az ablakot. Kisvártatva még be
is láncolta.
 Megfordult, és elindult a gardróbja felé, igyekezett másra terelni a
figyelmét. Valószínőleg a tegnapi három favágó hagyta ott a létrát. Igen.
Csak úgy történhetett. Vélhetıen a falnak támasztották, aztán teljesen
megfeledkeztek róla. Kinyitotta a gardrób ajtaját, és felfelé nyúlt, majd a
zsinórt megrántva felkapcsolta a lámpát.
Elıször felsikoltott, aztán hátrálni kezdett. Nekiütközött az asztalnak,
mire a lámpa nagy zajjal a padlóra zuhant.
– Az ég szerelmére – szólalt meg a gardróbban ücsörgı nı csak meg ne
ijedj!
– Josey? – hallotta a folyosóról elıször anyja hangját, majd a botja
tompa kopogását, ahogy közeledett.
– Kérlek, ne mondd el neki, hogy itt vagyok – könyörgött a nı a
ruhásszekrénybıl. A kinti hideg ellenére kurta fehér blúzt és szők sötét
farmert viselt, amely fölött összetört szívet ábrázoló tetoválás látszott a
csípıjén. Hamvasszıkére festett haja tövében már kétujjnyira kilátszott
mákosan ıszülı haja. A szempillafestéke elkenıdött, arcán fekete csíkok
futottak végig. Úgy nézett ki, mintha esıben csatangolt volna, pedig már
napok óta nem esett. Cigarettafüst- és folyószaga volt.
Nyílt a hálószoba ajtaja, mire Josey odafordította a fejét. Aztán egy
apró mozdulattal, ami mindent megváltoztatott, gyorsan becsukta a kis
helyiség ajtaját, miközben az anyja belépett a szobájába.
– Josey, mi volt ez a zaj? – kérdezte Margaret. Gyönyörő nı volt annak
idején, finom, elegáns, jól ápolt, kék szemő és szıke hajú. Érezhetı volt
rajta az uralkodási hajlam, amely a gyönyörő anyákra jellemzı kevésbé
szép leányaikkal szemben. Még hetvennégy évesen, csípımőtétje utáni
sántikálásával is úgy tudott belépni egy helyiségbe, hogy mindenki
figyelmét magára vonta. Josey sohasem volt képes ilyesmire.
– A lámpám – felelte Josey – valahogy véletlenül lezuhant.
– Vagy úgy – jegyezte meg kimérten Margaret –, hagyd meg a
cselédnek, majd ı feltakarítja. Igyekezz az öltözködéssel. Kilenckor az
orvosnál kell lennünk.
– Igenis, anya.
Margaret becsukta a hálószoba ajtaját. Josey megvárta, amíg a bot
kopogása elhalkul, majd visszasietett a gardróbhoz, és ismét kinyitotta.
 A legtöbb helybéli pontosan tudta, kicsoda Della Lee. Egy olcsó,
piszkos kis kifızdében pincérként dolgozott. Éjjelente szinte mindig a
bárokban lebzselt. A harmincas évei vége felé járhatott, tíz évvel lehetett
idısebb Joseynál. Durva és feltőnı volt, egész életében azt csinálta, amit
csak akart.
– Della Lee Baker, mit mővelsz a gardróbomban?
– Nem volna szabad nyitva hagynod az ablakod. Ki tudja, ki megy be
hozzád? – szólalt meg Della Lee, gyorsan romba döntve azt a régóta tartó
hiedelmet, miszerint ha mentaolajat csepegtetnek az ablakpárkányra és az
ajtóküszöbre, akkor elmaradnak a hívatlan látogatók. Josey anyja évek óta
minden cselédet utasított rá, hogy kenjék be a ház ablak- és ajtókereteit
mentaolajjal, hogy távol tartsa a nemkívánatos alakokat. A házukban
emiatt egész évben karácsonyi illat volt.
Josey egy lépést hátrált, majd ujjával az ajtó felé bökött. Azonnal
távozz innen!
– Nem tehetem. Szükségem van egy helyre, ahol elbújhatok.
– Értem. És persze rögtön ez a hely jutott eszedbe.
– Ugyan ki keresne itt?
A közönséges nıknek közönséges a stílusa is. Della Lee vajon azt
akarta mondani, hogy veszélyben van? – Jól van, tegyük fel, hogy
elhiszem. Ki keres téged, Della Lee?
– Lehet, hogy senki. Talán még fel sem fedezték, hogy eltőntem. –
Ekkor Josey meglepetésére Della Lee a keskeny gardróbszoba hátsó
falához lépett, és kinyitotta. – Ha már a felfedezéseknél tartunk, nézd csak,
mit találtam.
A gardrób mögött hatalmas titkos hely bukkant elı. A padlón olcsó
regények és magazinok hevertek, de a titkos helyiség legnagyobb részét
polcok foglalták el, amelyeken ételek sorakoztak: becsomagolt
rágcsálnivalók, édességek, kólák.
Josey egész testében reszketni kezdett a rémülettıl. İ sohasem lesz
olyan szép, mint az anyja, vagy nem lesz olyan egyéniség, mint néhai apja.
Josey sápadt, jelentéktelen külsejő, kissé dundi nı volt, de ebbe már
beletörıdött. Az étel azonban a kényeztetést jelentette számára. Kitöltötte
az életében tátongó őrt. És olyan jó érzés volt eltitkolni, mert így egyedül
élvezhette, nem kellett aggódnia, mit gondolnak mások, és az anyja sem
keseredett el miatta.
 – Elıször még tisztáznom kell pár dolgot – magyarázta Della Lee,
miközben a hátsó falat visszacsúsztatta a helyére. Elérte a célját. Tudtára
adta Joseynak, hogy ismeri a titkát. Ne áruld el az enyémet, akkor én sem
árulom el a tiédet. – Aztán majd északra megyek.
– Elmész Bald Slope-ból?
– Mintha te nem ábrándoznál arról, hogy elhagyod ezt a bolond várost
– jegyezte meg Della Lee, miközben hátradılt.
– Ne viccelj! Én Cirrini vagyok.
– Javíts ki, ha tévedek. Azok az utazási magazinok nem a te titkos kis
helyeden vannak?
Josey dühös lett. Della Lee már megint beletrafált. – Takarodj innen!
– Úgy tőnik, épp a legjobbkor érkeztem. Ez nem egy boldog nı
gardróbja, Josey.
– Elég volt! Hívom a rendırséget.
Della Lee felkacagott. – És mit mondanál nekik? Egy nı van a
gardróbomban, vigyék ki onnan? Megtalálnák a titkos készleteidet.
– Tehát itt maradsz, és senkinek nem szólsz egy szót sem errıl?
– Persze – felelte lazán Della Lee.
– Ez zsarolás.
– Írd a bőnlajstromomhoz.
– Nem hinném, hogy maradt még valamennyi hely azon a lapon –
vélekedett Josey, ahogy levett a fogasról egy ruhát. Ezután rázárta az ajtót
Della Leere.
Kiment a folyosó végén lévı fürdıszobába, hogy felöltözködjön, és
göndör, fekete haját lófarokba fogja. Amikor visszasétált a hálószobájába,
egy pillanatig a bezárt gardrób ajtaját nézte. Talán csak képzelte az egészet.
Kinyitotta az ajtót.
– Ki kellene sminkelned magad – javasolta Della Lee.
Josey felnyúlt, és a felsı polcról lecibálta szerencsét hozó piros
pulóverét, majd becsukta a gardrób ajtaját. Magára kapta a pulóverét, és
behunyta a szemét. Menj innen! Menj innen! Menj innen!
Megint kinyitotta az ajtót.
– Nem jó, tényleg. Szemfesték. Rúzs. Valami.
 Josey felsóhajtott. Talán elkopott a pulóver varázsereje. Akkor
történtek vele jó dolgok, amikor ezt viselte. A haját akkor vágták le
legjobban, amikor ez volt rajta. Amikor egyszer ebben aludt, három napig
havazott egyfolytában.
És ez volt rajta, amikor elıször találkozott Adammel.
– Szemceruza? – kérdezte Della Lee.
Josey becsukta az ajtót, és elment.

CIRRINIÉK új cselédje nagyon rosszul beszélt angolul.

Helenát azután vették fel, hogy Margaret csípıprotézist kapott.
Alapvetıen a házvezetés és fızés volt a feladata, továbbá az angol nyelv
elsajátítása a Margarettel való pletykálkodás révén.
Amikor Josey és Margaret hazaérkezett a doktortól, Josey hallotta,
hogy az emeleten zúg a porszívó. Segített anyjának beülni kedvenc
foteljába a nappaliban, majd felsietett az emeletre, ahol Helena takarította a
futószınyeget.
Josey odament Helenához, és megkocogtatta a vállát, hogy észrevegye.
Azonnal sikerült felhívnia magára a figyelmet, mert Helena hatalmasat
sikoltott.
– Csak én vagyok – nyugtatta meg Josey. – Nem akartalak
megijeszteni. Jól vagy?
Helena a szívére tette a kezét, szaporán lélegzett, majd bólintott.
– Helena, feltakarítottad a törött lámpát a hálószobámban?
– Feltakarítani. – Keresztet vetett, majd megcsókolta a nyakláncán lógó
feszületet. – Oldsey szobája ma furcsa.
– Furcsa? Valami szokatlant láttál?
– Nem láttam. Éreztem. Oldsey szoba hideg – magyarázta.
Josey megkönnyebbülten sóhajtott fel. Ma korábban nyitottam ki az
ablakot, emiatt volt. – Elmosolyodott. – Ne is folytasd itt a porszívózást.
Anya lent van a nappaliban.
– Oldgret lent van?
– Igen. Margaret lent vár.
Ez mindkettıjüket lefoglalja, és távol tartja ıket Josey szobájától egy
ideig. Margaret szívesen nézte, ahogy Helena takarít. Helena pedig,
amennyire képes volt rá, szerette elmesélni a legfrissebb pletykákat.
Josey bement a hálószobájába. Korogni kezdett a gyomra, ahogy a
gardróbra pillantott. Ott volt az élelem. Az összes kedvenc ennivalója.
 A titkos helyiség a szomszédos szoba kis fülkéje volt. Abban a
hálószobában óriási szekrény állt, régi Cirrini-örökség. Szinte teljesen
elfoglalta az egyik falat, így eltakarta azt a bizonyos kis fülkét. Josey
véletlenül akadt rá a két helyiség közötti ajtóra, amikor egyszer
gyerekkorában a szobájában ült, és a zsebébe rejtett cukorkákat eszegette.
Most magazinokkal, ponyvaregényekkel és édességekkel rakta tele a titkos
helyiséget. Iszonyatosan sok édességgel. Mindenféle márkájú, ízesítéső és
mérető édességgel.
Josey levette a kabátját, majd a táskájával együtt a kék pöttyös
kanapéra tette, aztán a gardróbjához ment, és kinyitotta az ajtót.
– Jól hallottam az imént, hogy a szobalány téged és az anyádat
Oldseynak és Oldgretnek nevezett? – kérdezte kacagva Della Lee.
Természetes, hogy ezt Della Lee viccesnek találta. Sokan nevezték
Joseyt és az anyját Cirrini nıvéreknek. Bár Josey csak huszonhét éves volt,
mégis öregnek tartották, de ugyanakkor összehasonlították Margarettel, aki
egykor Bald Slope szépségkirálynıje volt, és feleségül ment a néhai nagy
Marco Cirrinihez. Josey kövér, fekete pacának nézett ki az anyja mellett.
Még hogy testvérek, szokta mondogatni Margaret. Semmi hasonlóság nincs
közöttünk.
Josey vállat vont. – Kész csoda, hogy nem vett észre. Téged viszont
meg fognak találni.
– Csak kis idırıl volna szó.
– Határozd meg pontosabban a „kis idıt”.
– Amennyi idıre szükség lesz, úgy gondolom. Napokra? Hetekre?
– Bocsáss meg – hajolt le Josey, és visszacsúsztatta a falat.
Della Lee elkúszott az egyik sarok felé. Josey megragadott egy
süteményes piros fémdobozt, az asztalhoz ment, és leült. Kinyitotta a
dobozt, és nekiállt lassan enni, élvezve minden egyes falatot.
Della Lee megfordult, elterpeszkedett a gardrób padlóján, és elképedve
nézegette Josey ruháit. – Szóval így él Josey Cirrini.
Josey a sütijére összpontosított. – Ha nem tetszik, el is mehetsz.
– Nem tudtam, hogy így élsz. Mindig irigyeltelek, amikor kisgyerek
voltál. Azt hittem, mindened megvan.
Josey nem tudta, hogy erre mit válaszoljon. El sem tudta képzelni, hogy
egy olyan szép nı, mint Della Lee, irigykedjen rá. Joseynak csak pénze
volt.
 Hirtelen ellenkezı irányba fordította a fejét. Varázslatos módon
megérezte a közeledtét, a gyomra jelezte. Mint amikor valamilyen jó
dologra számít. Fagylaltra vagy csokoládéra.
– Mi baj van? – kérdezte Della Lee, amikor Josey hátratolta a székét, és
az ablakhoz sietett.
Felfelé jött a járdán. Ma korábban érkezett.
A Cirrini-ház a város legrégebbi környékén állt. Amikor Marco Cirrini
megcsinálta a szerencséjét a Bald Slope-i síparadicsommal, vett egy házat
azon a környéken, amelyrıl álmodozott, aztán hirtelen lebontotta.
Hatalmas, világoskék Viktória korabeli házat építtetett a helyére. Olyan
házat szeretett volna, amelyen minden különleges.
Adam bármelyik pillanatban az ajtónál lehet.
Josey kirohant a szobából.
Helena és Margaret a nappaliban beszélgetett, amikor Josey leviharzott
a lépcsın, aztán próbálta lassítani a lépteit, mintha nem sietne. –
Megérkezett a posta – szólt oda, de Margaret és Helena nem hagyta abba a
beszélgetést.
Josey kitárta a bejárati ajtót, majd félretolta a szúnyoghálót, és
tekintetét a veranda lépcsıjére szegezte. A szúnyoghálós ajtó hirtelen
megakadt, valami puhának ütközött. Rémülten fedezte fel, hogy Adam
Boswellre tolta rá az ajtót, aki éppen a jobb oldalon levı postaládába akarta
betuszkolni a leveleket.
– Hőha – szólalt meg mosolyogva Adam. – Minek köszönhetı ez a
nagy sietség, Josey?
A férfi a melegebb egyenruháját viselte, a nadrág eltakarta a jobb lábán
lévı sérülését. Jóképő, sportos külsejő férfi volt. Kerek arca mindig
napbarnított volt, tényleg úgy nézett ki, mintha valami fényesen izzott
volna benne. Göndör, sötétszıke haját néha pánttal szorította le. Harminc
év körüljárhatott, és volt valami titka. Josey nem tudta, mi az, de abban
biztos volt, hogy így van.
Adam nem idevalósi volt, Josey csak ennyit tudott róla. Három évvel
ezelıtt bukkant fel elıször Josey ajtajánál, kezében a levelekkel. Josey
álmai ettıl kezdve másról kezdtek szólni. Sok kalandvágyó fiatal özönlött
akkoriban Bald Slope-ba a híres sípályára. Bár az anyja a férje halála után
hamarosan eladta az üdülıt, a lányt boldogsággal töltötte el a gondolat,
hogy van valami, még ha bizonytalan is, ami összeköti Adammel.
 Ahogy döbbenten állva a férfira nézett, Adam megkérdezte tıle: –
Josey, jól vagy?
Érezte, hogy elpirul. İ volt az egyetlen ember a világon, akinek láttán
elakadt a szava, holott ı volt az egyetlen ember, akivel valóban szeretett
volna beszélgetni. – Ne haragudj – nyögte ki. – Nem tudtam, hogy már itt
vagy. Ma korábban jöttél.
– Nem volt ma sok levél – nyújtotta át a katalógust.
– Köszönöm.
– Gyönyörő napunk van, nem igaz? – kérdezte Adam, nagyot
szippantva a levegıbıl. A hővös déli levegı a lehullott falevelek szagát
árasztotta. – Szeretem a késı ıszt.
Josey teljesen lenyőgözve, bénultan állt. – Én is.
– Olyan érzés, mintha szeretnél valamit csinálni, nem igaz? – kérdezte
vigyorogva a férfi. – Mintha ki akarnál menni a szabadba, és a fák között…
szeretnél játszani.
Josey elnevette magát. Adam nézte a kacagó lányt, aki nem értette,
miért figyeli ıt a postás. Mintha meglepte volna a nevetésével.
Adam végül megszólalt: – Nos, akkor késıbb találkozunk.
– Rendben – válaszolta. – Viszlát, Adam.
A postás legyalogolt a lépcsın, majd átvágott az úttesten. Mire átért a
túloldalra, Josey már visszament a házba.
Belépett a nappaliba, ahol Helena felállította a vasalódeszkát, hogy
kivasalja Margaret néhány ruháját.
– Csak egy katalógus volt a postaládában – közölte velük Josey. –
Felviszem a szobámba, jó?
– Várj csak – hunyorított rá Margaret, ahogy rápillantott. – Ez a pulóver
volt rajtad az orvosnál is?
Josey már korábban le akarta venni. – Igen – felelte. Aztán gyorsan
hozzátette: – De rajtam volt a kabátom is.
– Josey, már tavaly kértelek, hogy szabadulj meg ettıl a pulóvertıl.
Már annyiszor mosták, és elég szők is neked. A piros szín meg különben
sem áll jól. Próbálkozz a fehérrel. Vagy a feketével.
– Igen, anya.
Josey kiment a nappaliból, elindult felfelé a lépcsın a szobájába, ahol
leült az asztal mellé, és a falat bámulta.
– Szóval, ki ez az illetı? – kíváncsiskodott Della Lee a gardróbból.
 – Tessék?
– A férfi, akihez kirohantál, hogy lásd.
Josey felegyenesedett. – Nem értem, mirıl beszélsz.
Della Lee kis ideig hallgatott, amíg Josey úgy tett, mintha a katalógust
olvasgatná. – Nagyon úgy fest, hogy rabul ejtette a szíved – jegyezte meg
végül Della Lee. – Mintha benyúlt volna, és kivette volna a helyérıl. És
lefogadnám, hogy úgy mosolyog, mintha nem is sejtené vagy tudná, hogy a
kezében van a szíved, és te döglesz érte.
Ez volt a legigazabb, legegyszerőbb, legszomorúbb dolog, amit Josey
valaha hallott. Odafordult, hogy megnézze Della Leet.
– Csodálkozol, hogy honnan tudom. A magunkfajta lányok, ha
szeretnek, mindent beleadnak. Szóval, ki ı?
– Minek mondanám el neked?
– Tudod, hogy segíthetek – dılt hátra Della Lee.
– Nem vagy olyan helyzetben, hogy bárkinek is segíthetnél. Mi történt
veled, Della Lee? Még mindig vizesnek tőnsz.
Della Lee lenézett a ruháira, aztán megérintette sima haját. – El is
felejtettem – mondta. – Kicsit megmártóztam a folyóban.
– Ebben az idıben úsztál? – kérdezte döbbenten Josey.
– Akkor jó ötletnek tőnt. Ez volt az utolsó ostobaságom, mielıtt
északnak indultam volna – vonta meg a vállát Della Lee. – Helyre akartam
hozni valamit, érted?
– Helyrehozni, de mit?
– Sokkal több mindent, mint amit el tudnál képzelni. Figyelj csak,
szeretném, ha elmennél a bíróság épületének elsı emeletén lévı
szendvicsbárba. Egy Chloe Finley nevő nıé a hely, kedvelni fogod ıt.
Olyan finom grillezett paradicsomos-sajtos szendvicset készít, hogy
beleszédül az ember. Hoznál nekem egyet?
Josey leragadt a gondolatnál, hogy Della Lee megmártózott a hideg
Green Cove folyóban. A hirtelen témaváltásra felkapta a fejét.
– Arra gondolsz, hogy most azonnal hozzak neked szendvicset?
– Miért ne?
– Ugyanis az anyámmal kell ebédelnem fél egykor. Aztán mellette kell
ülnöm, amikor a pénzügyi tanácsadó idejön délután.
Della Lee nem zavartatta magát. – Hát akkor holnap.
– Holnap manikőrre és pedikőrre viszem az anyámat.
 – Nem csoda, hogy ennyi utazási magazin van a kuckódban. Ha sikerül
kikerülnöd ebbıl a mókuskerékbıl, fogadok, hogy elhúzol innen.
– Nem fogok – jelentette ki Josey méltatlankodva, mert a szüleiket
tisztelı gyerekek maradni szoktak. Az meg nem számít, hogy minden nap
arról álmodott, hogy egyszer majd elmegy innen.
Della Lee felhorkant.
Josey lecsukta a doboz tetejét, majd felállt. Visszavitte a dobozt a
gardróbba. – Ebbıl bármennyit ehetsz. Nem fogok eljutni szendvicsért.
– Nem, kösz. Inkább várok.
– Hosszú ideig kell vámod.
Della Lee felnevetett. – Drágám, másom sincs, csak idım.
 2.
PEZ cukorka

KÖZEL SZÁZ évig Bald Slope városa a magas hegyeket kedvelık nyári
kirándulóhelyeként fıként az észak-karolinai Piedmontból érkezı tehetıs
polgárokból tartotta fenn magát. A hideg hónapok alatt a város mintha téli
álmot aludt volna, nyaralóinak ablakait és belvárosi boltjainak kirakatait
bedeszkázták.
Marco Cirrini már gyerekkorában síelt Bald Slope hegyein, azokat a
régi síléceket használva, amelyeket még az apja hozott Olaszországból.
Marco fiatalok csapatait vitte fel a hegyekbe, megmutatta nekik, hogyan
készítsenek maguknak saját sílécet, és miként használják. Tizenkilenc
évesen elhatározta, hogy nagy dolgokat visz végbe télen Bald Stopéban.
Konok és elszánt volt, nem rettent vissza a kemény munkától. Különleges
mediterrán viselkedése elütött a hegylakók stílusától, befektetıket szerzett
ingatlanok megvásárlására és szállás építésére. Tizenöt évbe telt, mire
végül elkészült a Bald Slope Síparadicsom, amely rögtön sikeres lett.
A boltok nem zártak be többé télen. Felvirágoztak a panziók, a
sportüzletek és az éttermek. A nyaralók tulajdonosai ahelyett, hogy
bedeszkázták volna télre a házukat, inkább kiadták a síelıknek. Sok
nyaraló úgy döntött, hogy végleg átköltözik Bald Slope-ba. Marco nagy
megbecsülésnek örvendett ebben a közösségben. Egy idı után már az sem
számított, honnan jött. Megmentette Bald Slope-ot azzal, hogy téli
jövedelmet biztosított számára, és így nem tudott rosszat tenni. Ez a város
végeredményben az övé volt.

JOSEY megállt egy kis sárga bungaló elıtt, összehasonlította a

postaládán álló számot a telefonkönyvbıl aznap reggel kimásolt címmel.
Ez volt az. Della Lee nyilvánvalóan nem járt a kis kertben nyár óta. Kerti
törpék és mőanyag virágok szegélyezték a verandához vezetı utat, kint állt
egy mőanyag napozóágy a kertben.
Josey hatalmas, aranyszínő Cadillecjével – ami az anyja ötlete volt –
félrehúzódott, majd leállította a motort.
 Ez a munkásnegyed halványan derengett Joseynak, ugyanis
gyerekkorában vasárnapi autózásaik során az apja gyakran vitte erre.
Joseynak mindent jelentett ez a kirándulás. Gyerekkorában kizárólag
ilyenkor érezte magát boldognak, különben mindig az anyjával volt
összezárva, akivel állandó harcot vívott. Fogalma sem volt róla, miért
olyan rossz gyerek. Fogalma sem volt, miért rendezett akkora hisztiket.
Ám az ilyen autózások során Josey mindig ellazult, ahogy Marco
beszélgetett vele. Az apja mindent tudott Bald Slope-ról. Már a hatvanas
évei végén járt, amikor Josey megszületett, a város megbecsült, gazdag és
elegáns polgára volt.
Josey kilencéves volt, amikor Marco meghalt, és csak az anyja maradt
számára. Ekkor döntötte el, hogy még ha örökké tart is, jóváteszi mindazt a
rettenetet, amit az anyjával szemben mővelt. Aznap, amikor meghalt az
apja, Josey inkább elharapta a nyelvét, és elsı alkalommal fogadta a
kritikát úgy, hogy nem vágott vissza. Akkor kezdett rádöbbenni, milyen
nehéz lesz megváltoztatnia a róla kialakult képet. Már közel húsz esztendı
telt el azóta, és még mindig csak a próbálkozásnál tartott.
Josey mély lélegzetet vett, majd kiszállt a kocsiból.
Aznapra csinált magának egy kis szabadidıt, miután elvitte anyját a
szalonba. Josey máskor ott szokott ücsörögni és várakozni, miközben az
idıs hölgyekkel beszélgetett. Most viszont az anyja figyelmeztette, hogy el
kell hoznia a borsmentaolajat, amelyet neki készített Nova Berry, akinek
családja birtokolta az egész biopiacot.
Josey elment az olajért, de Nova még nem készítette el. Közölte, hogy
pár nap múlva menjen vissza érte. Miután elhagyta a boltot, Josey rájött,
hogy Della Lee háza felé megy. A nı már két napja volt Josey
gardróbjában, ı pedig azóta sem jött rá, mit keres ott, vagy hogyan tudná
kitenni onnan.
Esetleg Della Lee házában Josey talál majd valamit, ami alku tárgyát
képezheti.
Amikor Josey elért a verandára, meglepıdve tapasztalta, hogy nyitva
maradt az ajtó. Kopogtatni kezdett a szúnyoghálós ajtón. Nem jött válasz.
– Van itthon valaki? – kérdezte.
Miután továbbra sem kapott választ, belépett.
 Ahogy körülnézett, azt látta, hogy kész csatatér a lakás. Mindenütt üres
sörösdobozok hevertek. A padlón széttört kávéscsésze, az egyik szék
felborítva.
Josey csak néhány lépést tett elıre, amikor hirtelen megtorpant, és a
rémülettıl a torkában dobogott a szíve.
Egy férfi aludt a kanapén.
Josey pár másodpercig csak bénultan állt, attól rettegve, hogy esetleg
elég nagy zajt csapott ahhoz, hogy felébressze a férfit. Azzal pedig
tisztában volt, hogy ez nem az a típus, akit ébren akar látni.
A férfin nem volt ing, izmai pedig arról árulkodtak, hogy sok idıt tölt
konditeremben. Arccsontja kiugró volt, haja sötét és hosszú. Alkoholszag
áradt belıle, de valami más kellemes füstös illatot is lehetett érezni, amitıl
Josey kissé elkábult.
És akkor hirtelen mindent megértett. Ez volt az oka, amiért Della Lee
elmenekült innen.
Abban a pillanatban közel érezte magához Della Leet, amit nem tudott
megmagyarázni. Úgy élte át a lány mélységes boldogtalanságát, mintha a
sajátja lett volna.
Oldalt fordította a fejét; lejjebb rövid folyosót pillantott meg. Néhány
óvatos lépést tett hátrafelé, miközben le nem vette a tekintetét a férfiról,
hogy lássa, megmozdul-e. Aztán gyorsan sarkon fordult, és végigsietett a
folyosón.
Della Lee hálószobájának fala rózsaszínőre volt festve, az egyetlen
ablakot áttetszı, levendulaárnyalatú függöny takarta. A fehér, tükrös
fésülködıasztalon tubusok és üvegcsék hevertek szanaszét. Mellette
bevásárlószatyrok tornyosultak egy kupacban.
Josey felkapott néhány szatyrot, és szép lassan addig nyitogatta a
fiókokat, amíg nem talált pár pólót, bugyit, zoknit és melltartót. Egy
zacskót teletömött velük, majd egy másik szatyorba beledobálta a sminkes-
kellékeket.
Óvatosan odament a szekrényhez, és a lehetı leggyorsabban leakasztott
a vállfákról néhány ruhát. Térdre ereszkedett, hogy összeszedjen pár cipıt
is. Éppen fel akart állni, amikor a kis szoba sarkában észrevett egy
kartondobozt. A tetején pulóverek tornyosultak, oldalán zöld filctollal
ráfirkantott SZEMÉLYES felirat állt.
 Odamászott a dobozhoz. Tucatnyi régi spirálfüzet, levelek kötege és
egy rakás fénykép volt benne. Talált még egy Bald Slope-i évkönyvet is,
amelyen Della Lee neve szerepelt dombornyomással.
Hirtelen neszezést hallott a nappali felıl. Hátrafordult, közben félretolt
egy kabátot, amely a fejére lógott. Hallotta a férfi sóhajtását és az öreg
kanapé rugóinak nyekergését.
A férfi kiment a folyosóra.
Josey felegyenesedett, hogy jobban hallja, mit csinál a férfi. Kisvártatva
rájött, hogy a fürdıszobába ment, amelynek közös volt a fala a
gardróbszobával. A tartály öblítése hallatszott, majd a férfi kicsoszogott a
folyosóra. A járása lassú és álmos volt.
Ismét nyikorogni kezdtek az ágy rugói.
Azután csönd lett.
Josey megvárta, amíg el nem múlt a kényelmetlen helyzet miatti
izomremegése, majd kiosont a fülkébıl a dobozzal. Felkapta a
bevásárlótáskákat, kikémlelt a hálószobaajtóból, majd óvatosan végigment
a folyosón. Csak a nappali elıtt torpant meg.
Hallotta a férfi lélegzését. De vajon a szuszogása arra utalt-e, hogy
megint elaludt? Josey erıt vett magán, és belépett a nappaliba.
Ekkor majdnem mindent kiejtett a kezébıl.
A férfi a kanapén üldögélt.
Josey azonban észrevette, hogy a férfi feje a párnának van támasztva.
Valószínőleg ültében nyomta el az álom. A vele szemközti dohányzó-
asztalon kopott bırtáska feküdt, amelybıl lila tárca kandikált ki, rajta fehér
D betővel.
Della Leenek szüksége lehet az igazolványára.
Josey reszketett, amíg megtette azt a néhány lépést a tárca felé. Le
kellett hajolnia, kezében a dobozzal, szatyrokkal és mindennel, hogy
felvegye a táskát, és kihalássza belıle a tárcát.
Josey ezután lassan hátrálni kezdett az ajtó felé, fenekével kilökte a
szúnyoghálót, miközben le nem vette a tekintetét a férfiról, de muszáj volt
megfordulnia.
Próbálta könyökével felfogni a szúnyoghálós ajtót, nehogy
becsukódjon, de már késı volt. Nagy zajjal csapódott az ajtókerethez.
 Josey rohanni kezdett lefelé a lépcsın. Kabátja zsebébıl elıkotorta a
kocsi kulcsait, és éppen kinyitotta a csomagtartót, amikor a bungaló
szúnyoghálós ajtaja ismét csapódott, és a hosszú hajú férfi kisétált a
verandára.
– Hé, te! Mi a fenét csinálsz itt? – kiáltotta a férfi dallamos hangon
Josey felé.
A lány egy pillanatra megtorpant, és odafordult. A férfi tudta, hogy a
hatodik érzéke a csábereje, amivel megfoghatja a lányt.
– Te – szólalt meg mosolyogva, ahogy lefelé indult a lépcsın. – Bent
jártál a házamban?
Josey varjúkárogást hallott a közelbıl, amelyet baljós elıjelnek
tekintett, így felocsúdott dermedtségébıl. Kiszakadva a férfi bővöletébıl,
gyorsan bedobálta a holmikat a csomagtartóba, majd bepattant a kocsiba.
Ahogy a környék legnagyobb Cadillacjével elhajtott, a férfi a járdán állva
figyelte. Tekintete olyan sötét volt, mint egy cigány átok.

MIUTÁN aznap este lefektette az anyját, kikészítette neki az

éjjeliszekrényre a tablettákat és a vizet, Josey lesietett a lépcsın, és kiosont
az autóhoz. Felvitte a holmikat a szobájába, kinyitotta a kis fülke ajtaját, és
Della Lee elé helyezte a dobozt meg a bevásárlótáskákat.
– Hát ez micsoda? – kérdezte meglepıdve Della Lee. Amióta Josey
utoljára látta ıt aznap, már megmosta az arcát, így eltőntek a szemfesték
csíkjai. Kész rejtély, miként tudta mindezt véghezvinni anélkül, hogy bárki
észrevette volna.
Josey elmosolyodott. – Meglepetés! Ma elmentem a házadba.
– Hogy mit csináltál?
Josey letérdelt, és kinyitotta az egyik szatyrot. – Nézd csak, elhoztam
néhány cuccodat. Itt van pár ruha, a sminkfelszerelésed, és itt a tárcád is.
Meg ez a doboz. Úgy éreztem, mintha ezeket nem akartad volna otthagyni.
Della Lee a fejét csóválta, elıször csak lassan, aztán egyre gyorsabban.
– Julian még ott volt?
– A hosszú hajú férfi? A kanapén aludt.
– De láttad ıt? – kérdezte Della Lee.
– Láttam.
– Akkor megérted.
Josey nyelt egyet. – Igen.
 – Meg kell ígérned, hogy soha többé nem teszel ilyet, Josey. Ne menj
vissza hozzá. Ígérd meg!
– Jól van, jól van. Megígérem.
– El sem hiszem, hogy ezt megtetted nekem. – Della Lee maga felé
húzta a dobozt, amely csikorgott a kemény parkettán.
– Josey! – kiáltott Margaret a folyosó felıl.
– Soha senki nem tett még értem ilyesmit. – Della Lee hirtelen felkapta
és magához ölelte a szatyrokat. – Most viszont magamra hagynál egy
kicsit?
Josey elıször habozott, majd felegyenesedett.
– Zárd be az ajtót, jó? És ne felejts elmenni Chloéhoz a bíróságra, hogy
megvedd a szendvicsemet – figyelmeztette Della Lee, miközben elıszedett
egy pólót az egyik szatyorból.
Josey megcsóválta a fejét, és elgondolkozott. Ha Della Lee cukorka
volna, kemény PEZ cukorka lenne, az a rágós fajta, amelyikkel úgy meg
kell küzdenie az embernek, hogy belekönnyezik, miközben akaratlanul is
elmosolyodik.
– Josey! – kiáltott megint Margaret.
Josey megfordult, és lement megnézni az anyját.

MARGARET szeretett egy bizonyos fényképet nézegetni, miután bevette

az altatóját, mert attól néha róla álmodott. Az asszony harmincegy éves
volt a képen, de sokkal fiatalabbnak látszott.
Valamikor régen, amikor fiatal nı volt, még annál is fiatalabb, mint a
képen, azt hitte, Bald Slope-ban boldogabb lesz, mint Asheville-ben. Távol
akart lenni a családjától és az elvárásaiktól. Csupán huszonhárom éves
volt, amikor feleségül ment Marcóhoz. A férfi huszonnégy évvel volt
idısebb nála, ám gazdag és karizmatikus egyéniség. Nem kellett azonban
sok idı ahhoz, hogy az asszony rájöjjön: Marco csak gyönyörő feleséget és
patinás családnevet akart. Nem akarta Margaretet. Ám a nı harmincegy
esztendıs korában, abban a csodás évben, nem volt magányos. Életében
elıször és csak akkor volt boldog.
A fénykép egy közös kirándulás alkalmával készült, a férfinak nem
kellett volna rajta lennie. Csak véletlenül kapták le ıket ilyen közel
egymáshoz. Sok évvel ezelıtt Margaret kettévágta a képet, amikor azt
gondolta, helyesen cselekszik, ha kitörli a férfit az életébıl. De a keze a
képen maradt. És az nem a férje keze volt.
 Josey halkan bekopogtatott Margaret hálószobájának ajtaján, majd
belépett. – Valami baj van, anya? Szükséged van valamire?
– Mit csinálsz a szobádban? Zörgést hallottam.
– Az asztalomnál ültem – magyarázta Josey. – Csak hátratoltam a
széket. Most viszont megyek aludni. Nem zajongok tovább.
– Rendben – mondta Margaret. Josey már indult kifelé. – Josey?
– Tessék, anya?
– Kidobtad már azt a pulóvert, ahogy kértem?
– Igen, anya.
– Nem akartam eddig mondani. Egyszerően nem áll jól neked.
– Igen, anya – válaszolta Josey.
Valójában az a szín jól állt a lányának. De ahányszor csak felvette,
valamire emlékeztette Margaretet, ami fájt neki. Josey szépülni kezdett.
Margaret nézte, ahogy Josey elhagyja a szobát.
Megint elıvette a fényképet. Az asszony gyönyörő volt, a környék
legszebb asszonya.
De az már nagyon régen volt.
 3.
Kúpos nyalóka

MÁSNAP korán reggel a város másik felén Chloe Finley a lakása ajtaját
figyelte. Jake, a barátja az ajtó túloldalán, a folyosón volt.
Chloe képtelen volt elhinni a történteket. Éppen most rúgta ki Jake-et,
miután a fiú bevallotta neki, hogy megcsalta. A lány kábultan
megfordult… és belebotlott egy könyvbe, amely a padlón hevert.
Chloe lehajolt, majd felsóhajtott. Szinte már számított rá. Szerette vagy
sem, de mindig felbukkantak körülötte könyvek, amikor szüksége volt
rájuk. Az utóbbi öt évben, amióta összeköltözött Jake-kel, egyre ritkábban
tőntek fel könyvek. Amikor pedig felbukkantak, Chloe nem törıdött velük.
Végül is hogyan magyarázhatna meg ilyen dolgot? Hogy csak úgy hirtelen
könyvek teremnek körülötte?
Pontosan emlékezett rá, amikor elıször történt vele ilyen eset. Egyedüli
gyerekként a dédszüleinél nevelkedett a várostól pár kilométernyire lévı
farmon. Sokat unatkozott. Amikor elfogytak az olvasható könyvei, még
rosszabbra fordult a helyzete. Tizenkét éves volt, amikor egy napon a
fákkal övezett patak mentén búskomoran és reményvesztetten kószált.
Egyszer csak egy főzfához támasztott könyvre lett figyelmes. Odasétált, és
felvette a könyvet. Kártyatrükkök voltak benne.
Chloe a patakparton letelepedett a főzfa tövébe, és addig olvasott, amíg
be nem esteledett. Magával akarta vinni a könyvet, amikor a dédanyja
hazahívta, de tudta, hogy nem teheti meg. Arra gondolt, hogy a tulajdonosa
biztosan vissza akarja kapni. Végül vonakodva otthagyta a könyvet, és
hazafutott.
Vacsora után Chloe kivett a konyhafiókból egy pakli kártyát, és a
szobájába vonult, hogy kipróbáljon néhány trükköt. Nem sikerült egyik
sem, hiszen nem láthatta a könyvben szereplı képeket. Sóhajtott egyet, és
ekkor pillantotta meg a könyvet az éjjeliszekrényén. Ugyanazt a könyvet,
amelyet a pataknál hagyott.
 Ezután egy darabig azt hitte, a dédszülei lepték meg könyvekkel. Talált
könyvet az ágyán, a ruhásszekrényében, különbözı kedvenc búvóhelyein.
Amikor azonban a dédszülei kérdeztek rá a könyveire, hogy honnan vette
rájuk a pénzt, rádöbbent, hogy nem tılük származtak. Másnap a párnája
alatt olyan könyvet talált, amely rafinált rejtekhelyek ötleteit sorolta fel.
Pontosan arra volt szüksége, ami megmutathatja neki, hogyan rejtse el a
könyveit.
Ettıl kezdve elfogadta a helyzetet, hogy egyszerően szeretik ıt a
könyvek.
Chloe lassan felemelte a könyvet a padlóról. Megbocsátás volt a címe.
Hosszan nézte, és egyre jobban bedühödött. Mit tudnának a könyvek a
megbocsátásról?
Kiment a konyhába, betette a könyvet a hőtıszekrénybe, majd rácsapta
az ajtaját. Hátát az ajtónak támasztva lerogyott a földre. Jake aznap reggel
a szokásos módon a hasára adott csókokkal ébresztette. Bár mérges volt rá,
mégis érezte, hogy az emlékére összerándul a hasizma. Úgy tőnt, nem tud
uralkodni a fizikai reakcióin, ha Jake-rıl van szó. Chloe soha nem szeretett
ennyire senkit, nem érzett ilyen szenvedélyt senki iránt sem. Egészen a mai
napig csupán a csókjától olyan forróság öntötte el, hogy vizet lehetett volna
melegíteni a testén. Amikor aznap reggel Jake éppen Chloe fölé került, a
lány így szólt hozzá: – Elıbb meghalnék, mint hogy bárki mással legyek.
Ekkor Jake behunyta a szemét, és elmondta neki.
Hibát követett el. Nem akarta, hogy megtörténjen. Csak egyszer fordult
elı, három hónappal azelıtt. Az ügyvédi iroda ünnepelt, miután megkapták
a Beasley-gyilkosság ügyét. Mindegyikük annyi energiát fektetett az
esetbe, annyi erıfeszítés és idegeskedés volt mögöttük, és ekkor jöttek a
kitörı érzelmek. Mire Jake észbe kapott, már késı volt.
Chloét szerette, nem a másik nıt. Esdekelt Chloe bocsánatáért,
megígérte, hogy mindent megtesz, hogy helyrehozza a hibáját. Bármit
megtenne, csak azt az egyet nem árulja el, ki volt az a nı, akivel lefeküdt.
Chloe a hőtıszekrény mellett ült a padlón, a semmibe bámult, amikor
megszólalt a telefon. A vonal túlsó végén az egyik biztonsági ır volt a
bíróságról, aki nem értette, miért nem érkezett meg.
 Chloe felkászálódott, felöltözködött, végül kilépett az ajtón. A ajtó-
félfának támasztva ott volt a könyv. Chloe csodálkozva nézte, miközben
átlépett fölötte. Amikor beszállt a kocsijába, ott hevert a vezetı melletti
ülésen. Ott feküdt a pulton a pénztárgép mellett.

AZNAP DÉLUTÁN nagy nyüzsgés volt a városban. Josey elfelejtette, hogy

megkezdıdtek a háromnapos Gyönyörő Bald Slope fesztivál elıkészületei,
amelyet minden évben a síszezon megnyitására rendeztek. Josey-nak
hosszabb idıbe telt parkolóhelyet találni, mint gondolta volna. Amikor
belépett a bíróság épületébe, átsétált a kongó elıcsarnokon, és odament
ahhoz a kis bolthoz, amelyrıl Della Lee mesélt. Távolról úgy nézett ki,
mint egy újságosbódé, amelyben a polcokon magazinok, újságok és
ponyvaregények sorakoztak, de ahogy közelebb került, észrevette a
szendvicses pultot és két kis asztalt.
Amikor odaért, senkit sem látott.
Ekkor a pult mögötti helyiségbıl hangot hallott: – Megkérhetnélek,
hogy menj innen? Nincs szükségem rád!
– Tessék? – kérdezte Josey meglepıdve. Abban a pillanatban fiatal nı
dugta ki a fejét az ajtón. Olyan gyönyörő haja volt, amilyet Josey még soha
életében nem látott.
– Elnézést – szabadkozott a nı kifelé jövet a kis helyiségbıl. – Nem
tudtam, hogy van itt valaki. Segíthetek?
Sugárzó barna szeme volt. Pompás vörös haja sőrő göndör fürtökben
hullott alá a hátán. Úgy nézett ki, mint egy festmény, Josey nem tudott
szabadulni a látványtól.
– Jól érzi magát? – kérdezte ösztönösen Josey.
A nı mosolya nem illett a tekintetéhez. – Jól vagyok, köszönöm. Mit
adhatok?
– Sült paradicsomos-sajtos szendvicset kérnék elvitelre.
– Máris készítem – közölte a nı, és a sütı felé fordult.
 Josey helyet foglalt az egyik apró asztal mellett, és idegesen pillantott
az órájára. Csak éppen kiszökött a nıegylet találkozójáról, ahová az anyját
vitte. Legalább húsz perce van, hogy visszaérjen a találkozó befejezése
elıtt. Josey nem volt a csoport tagja, ı csak az idısebb hölgyek ápolóival
és kísérıivel szokott félrevonulni. Még azok sem törıdtek vele, amikor
kiosont. Az egyetlen személy, akinek feltőnt, hogy elsompolyog, Rawley
Pelham volt, egy idısebb férfi, a helyi taxitársaság tulajdonosa. Pelhamék
családjában volt egy titokzatos szokás, amely szerint soha nem szeghették
meg adott szavukat. Ha egyszer egy Pelham a szavát adta valamire, azt be
kellett tartania. Ha Rawley megígérte, hogy tíz órakor elmegy valakiért,
akkor mindig ott volt tízkor. Mostanában Annabelle Drake bízta meg, hogy
hozza el ezekre a találkozókra, ı pedig mindig odakint várakozott. Joseyra
mosolygott, ahogy a hideg szél ellen kabátgallérját felhajtva a kocsijának
dılt.
Josey teste hirtelen összerándult. A bíróság fémdetektora megszólalt,
majd elhallgatott. A lány hátrafordult.
Adam volt az. Kiürítette a zsebeit, mielıtt ismét átsétált volna a kapun.
Viseltes kék kapucnis kabát volt rajta, haját tarka selyemkendıvel
szorította le.
Adam egyenesen a pult felé tartott, észre sem vette Joseyt. – Chloe?
A nı odafordult felé a grill mellıl, de amikor meglátta, hogy ki az, szó
nélkül visszafordult a sütıhöz.
– Chloe, szólj már valamit. Éppen most értem haza a munkából, erre ott
találom ıt a küszöbömön.
– Nem érdekel – jelentette ki Chloe.
Adam Chloe hátát fürkészte. – Nem akart fájdalmat okozni neked.
Erre a nı megint megfordult. – Te tudtál róla?
Adam habozott. Bármi volt is, tudott róla.
Chloe visszafordult. – Akkor menj innen.
– Megkért, hogy menjek el hozzád, és szedjek össze neki néhány
holmit. Majd felhívlak, mielıtt este beugranék értük. Jake egy darabig
nálam fog lakni. – Adam várt, hátha mond valamit Chloe, de mivel nem
így történt, sarkon fordult, és távozni készült. Csodálkozva nézett Joseyra,
ahogy elhaladt mellette, és csak néhány lépés után torpant meg.
– Josey – szólalt meg. – Micsoda meglepetés.
– Szia, Adam – üdvözölte izgatottan Josey.
 – Te mit csinálsz itt?
– Szendvicsre várok. – Aztán gyorsan hozzátette: – Nem nekem lesz.
– Vagy úgy. – Vizsgálódva nézte a lányt. – Jól vagy?
– Állandóan ezt kérded.
– Tényleg? Sajnálom. Csak mintha szomorúnak látszanál.
Josey tagadólag rázta a fejét. – Jól vagyok – füllentette.
– Akkor majd késıbb találkozunk.
Josey a tekintetével követte. – Viszlát.
– Itt van a szendvicse – szólt oda Chloe, miközben papírzacskót tett a
pultra. Josey felállt, odament a pulthoz, miközben Chloe beütötte az
összeget a pénztárgépbe. – Szóval ismeri Adamet? – kérdezte Josey.
– İ a barátom, vagyis a régi barátom legjobb barátja – válaszolta
Chloe. – Kereken négy dollár lesz.
– Értem. – Josey hosszasan matatott a táskájában, hogy elég erıt
merítsen következı kérdéséhez. – Ezek szerint úgy érti, hogy maga és
Adam nem járnak?
– Nem – felelte Chloe meglepıdve. – Honnan ismeri ıt?
Josey végre átadta a pénzt. – İ szokta kihozni a postánkat.
Chloe elvette a pénzt. – Ismerem én magát valahonnan?
– Nem hinném.
Chloe elmosolyodott. – Már tudom. Maga Josey Cirrini. Van egy kép a
szálláshely elıterében magáról és az apjáról. Mindig látom, amikor
odamegyek.
Joseynak régóta nem jutott eszébe az a kép. – Már meg is feledkeztem
róla. Nem tudtam, hogy még ki van akasztva.
– Adam sohasem említette, hogy ismeri magát.
Josey zavartan felkapta a zacskót. – Nem ismer – közölte, és indulni
készült, amikor meghökkenve látta, hogy egy könyv van a pulton, amely az
elıbb még nem volt ott. Felemelte, és rápillantott a borítójára.
Megbocsátás. – Elnézést. A magáé?
– Sajnos, igen. – Chloe elvette tıle a könyvet. Miután Josey távozott,
Chloe visszament a hátsó kis helyiségbe, és így szólt: – Azt mondtam, tőnj
el!

– És AKKOR belépett Adam! Alig akartam elhinni! Állítólag Chloe

barátja az ı legjobb barátja, és most vele fog lakni. Azt hiszem, hogy a
lány kidobta.
 Josey a földön ült a gardróbbal szemben, és lelkesen mesélt. A
szendvicses zacskó az ölében lapult. Amíg Josey odakint járt, Della Lee
nyilvánvalóan azokkal a holmikkal volt elfoglalva, amelyeket Josey hozott
el neki otthonról. Kismérető diadémot viselt, magára aggatott néhány régi
nyakláncot a dobozból, és strasszokkal kirakott farmeringet húzott a
pólójára.
– Ki az az Adam? – faggatta Della Lee.
– A postás.
– Aha! – kiáltott fel Della Lee diadalmas mosollyal. Miatta rohantál ki
tegnap!
Josey úgy érezte, mintha azon kapták volna, hogy teletömte a száját egy
adag zselés cukorkával.
– Mindig aggódtam Chloe miatt, hogy annyira kötıdik Jake-hez –
jegyezte meg Della Lee, lehuppanva a Joseytól kapott hálózsákra.
– Te ismered ezeket az embereket? – érdeklıdött Josey.
– Nem személyesen. – Della Lee tekintete Josey ruháira tévedt. – De
tudom, hogy Chloe jó lány. Huszonöt éves lehet, azt hiszem. Emlékszem,
én tízesztendıs voltam, amikor te születtél, és tizenkettı, amikor ı
született.
Josey csodálkozva pillantott Della Leere. – Te emlékszel arra, hogy én
mikor születtem?
– Persze. Te voltál Marco Cirrini egyetlen gyermeke.
Della Lee nem nyúlt a zacskóért, ezért Josey letette elé a padlóra. – Itt a
szendvicsed!
Della Lee odafordult, hogy megnézze a zacskót. – Ettem pár dolgot a
rejtekhelyedrıl, amíg nem voltál itthon. Edd meg te a szendvicset. Tudom,
hogy szeretnéd. Holnap hozzál újat.
Josey ámulva nézte. – Biztos vagy benne?
– Persze – bizonygatta Della Lee. – Rajta, edd csak meg. És mesélj az
Adammel való találkozásodról. Minél többet tudok, annál jobban
segíthetek.
Josey sóhajtott egyet, és kinyitotta a zacskót.

AMIKOR Chloe aznap este meghallotta a kopogtatást, távirányítóval

lenémította a televíziót, felkapta a könyvet, amely mellette termett, és
begyömöszölte a kanapé párnái alá. – Viselkedj! – figyelmeztette.
 Átsétált az étkezıbıl a nappaliba, majd mély lélegzetet vett, mielıtt
ajtót nyitott volna. Tudta, ki lesz az. Adam elızıleg telefonált, és
megmondta, hogy beugrik hozzá. Chloe intett neki, hogy lépjen be. – A
bıröndjei az ágy alatt vannak.
Adam belépett a lakásba. – Hogy vagy, Clo? – érdeklıdött, ahogy
kicipzározta a kabátját.
– Remekül. Menjünk a hálószobába, és essünk túl rajta.
– El sem hiszed, hány nı mondta már ezt nekem.
Chloe nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon. Adam mellett mintha
megszőntek volna a gondok: jó humorérzéke volt, napbarnította bıre,
göndör szıke haja. Szörfösnek vagy megszállott síelınek nézett ki. Ez igaz
is volt – ami szabadtéri extrém sport létezett, azt Adam már biztosan
kipróbálta legalább egyszer. Pontosabban három évvel ezelıttig. A balesete
után úgy döntött, ideje lenyugodni. Nincs több kockázat, nincs több utazás.
Chloe azonban mindig érezte rajta, hogy nem igazán boldog. Chloe követte
Adamet, majd a hálószoba ajtajából figyelte, ahogy elıveszi a bıröndöket,
és kezdte berakosgatni Jake holmijait.
– Josey Cirrini érdeklıdött felıled, miután elmentél a büfébıl –
említette Chloe. – Azt hitte, hogy mi ketten járunk. Megkönnyebbültnek
látszott, hogy nem így van.
Adam abbahagyta a pakolást, és csodálkozva nézett a lányra.
– Úgy látom, meglepetésként ért a hír – jegyezte meg Chloe.
– Kedves nı, én szoktam kivinni a leveleit, mindössze errıl van szó.
– Tényleg kedves nı – ismerte el Chloe. – Lefogadnám, más is feltőnt
rajta, nem csak a postája.
– Borsmentaillata van – felelte Adam elgondolkozva.
– Ugye, hogy észrevettél mást is?
Adam nem szólt semmit, csak bement a fürdıszobába. Chloe keresztbe
fonta a karját, és a padlót nézte elgondolkodva.
– Akkor most elveszítelek téged? – kérdezte a férfitól, amikor kijött a
fürdıszobából Jake holmijaival.
 Chloe kedvelte Adamet, ám ı elsısorban Jake barátja volt.
Tulajdonképpen minden Jake-é volt. A lakás a történelmi stílusban
felújított belváros egyik elegáns épületében. A szüleitıl kapta ajándékba,
amikor befejezte jogi tanulmányait. Chloénak volt néhány bútora a
dédszülei házából, amelyeket a dobozaival együtt egy kis bérelt raktárban
tartott. Ezekben tárolta az évek során felgyülemlett könyveket, amelyek itt-
ott felbukkantak. A lány soha nem kérte, hogy a lakásba vihesse a saját
holmijait. Nem tudta, miért alakult így. Talán úgy érezte, hogy nem
illenének oda.
Adam odament hozzá, és megfogta a karját. – Senkit sem fogsz
elveszíteni, fıleg nem engem. Ez egyszeri alkalom volt, három hónappal
ezelıtt. Jake meggondolatlan volt. Az emberek követnek el néha
ostobaságokat. – Adam elengedte Chloét. – Azt hiszem, ideje indulnom. –
Visszament az ágyhoz, lezárta a bıröndöket. Ekkor megpillantott egy
könyvet az éjjeliszekrényen. – A tiéd? – kíváncsiskodott, ahogy a kezébe
vette.
Chloe odapillantott, miközben arra számított, hogy az az átkozott
könyv lesz az, amelyik egész nap követte. De ez egy másik volt. Régi
szerelem, új irány, ez állt a címlapon.
– Ez jó, Clo. – Adam úgy tartotta tenyerén a könyvet, mintha
érzékeltetni akarná, milyen súlya van a szavaknak. – Jó, hogy van ilyen
könyved.
Chloe zavartan a Megbocsátás címő könyvet kutatta tekintetével, amely
idıközben a kanapé párnáin bukkant elı. Ezek szerint a könyv erısítést
hívott!
– Mennem kell – jelentette ki Adam, ahogy visszatette a könyvet.
Leemelte a bıröndöket az ágyról, a lány pedig kikísérte a bejárati ajtóig. –
Akarod, hogy átadjak valami üzenetet Jake-nek?
Chloe kinyitotta az ajtót. – Nem akarok üzenni neki semmit. Jó
éjszakát, Adam – köszönt el, és becsukta a férfi mögött az ajtót. Hirtelen
sarkon fordult. A Régi szerelem, új irány csatlakozott a kanapén heverı
Megbocsátáshoz, mintha arra vártak volna, hogy beszélhessenek vele.
Remek. Titokban tanácsadó könyvek lopakodnak hozzá.
 MÁSNAP Chloe munkahelyén a Megbocsátás a pulton jelent meg ismét,
hogy emlékeztesse. Legalább a Régi szerelem, új irány úgy döntött, hogy
otthon marad. Éppen eltüntette a könyvet a pultról, amikor megpillantotta
Joseyt, aki felé tartott.
– Hát megint visszajött? – kérdezte Chloe, akaratlanul is megörülve a
találkozásnak. – Megint grillezett paradicsomos-sajtos szendvicset kér
elvitelre?
Josey odament a pulthoz. – Így emlékszik rá?
– Minden rendelésre emlékszem. A dédapámtól tanultam meg. – Chloe
elfordult, hogy nekiálljon a szendvicsnek. – Az övé volt ez az üzlet, aztán
rám hagyta. Nincs túl sok megrendelés sült paradicsomos-sajtos
szendvicsre. Volt egyszer egy nı, aki állandóan ezt kérte, de már nem
láttam egy ideje.
– Tényleg? – kérdezte Josey, és a hangjából érdeklıdés tőnt ki.
Chloe megvonta a vállát. – Csinos nı volt, bár kissé nyers. Szıke haja
volt, erısen sminkelte magát. Ahányszor csak idejött, elıtte mindig a
bíróságon volt. Minden alkalommal valami családi csetepaté miatt jött
tárgyalásra.
Amint a sajt aranyszínővé vált, majd a sütıre kezdett csepegni, Chloe
egy falapáttal leemelte, és papírba csomagolta. Mire megfordult, Josey már
kikészítette a pénzt.
Aznap hosszú szürke kabátot viselt, amely végig be volt gombolva,
csupán a gallérja alól kandikált ki piros pulóvere. Nem feltőnı, de
valójában csinos nı volt. Gyönyörő hamvas bıre még jobban kiemelte
sötét haját és szemét. Édes, cukros illatot árasztott. Nem, mégsem az,
gondolta Chloe. Karácsonyi illat. – Igaza volt Adamnek – jegyezte meg
Chloe, ahogy Josey elé a pultra tette a szendvicses zacskót. – Tényleg
borsmentaillata van.
– Adam azt mondta, hogy borsmentaillatom van? – kérdezte Josey
kissé izgatottan.
– Aha. Tegnap este mesélte, amikor találkoztam vele – közölte Chloe.
Éppen beütötte az összeget a pénztárgépbe, amikor a liftajtó kinyílt, és
öltönyös emberek özönlöttek ki belıle. Szünetet tartottak a bíróságon.
Chloe felnézett, és megpillantotta ıt.
 Jake zavarban volt. Nem tudta olyan jól kezelni az ügyet, mint Chloe.
Elindult a büfé felé. Sötét haja volt, a szeme világoszöld. Chloénak még a
nagy távolság ellenére is feltőnt a férfi komor tekintete. Nagyon feszültnek
látszott. A lány hirtelen úgy érezte, oda kell mennie. A férfi átölelné ıt,
aztán csókolóznának. A kávéfızı gépben felforrna a víz, és minden
folytatódna tovább.
De aztán leállította magát. Nem volna helyes döntés. Csak azért nem
bocsát meg, mert azt hiszi, nincs más lehetısége. Az nem megbocsátás,
csupán kétségbeesés. Chloe mindig túl szerelmes volt Jake-be. Mindig.
– Elnézést – szólt oda Joseynak, miközben elfordult, hogy elbújjon a
kis raktárhelyiségben.
– Minden rendben?
A férfi egyre közelebb ért. – Csak próbálok elkerülni egy találkozást.
Josey megfordult, hogy megnézze, ki lehet az. – Jake Yardleyval?
– Ismeri?
– Valamennyire – válaszolta Josey visszafordulva. Chloe nem lepıdött
meg rajta. Államügyészként Jake szinte minden este szerepelt a televíziós
hírekben a Beasley gyilkossági üggyel kapcsolatban.
– Megcsalt – közölte Chloe.
– Ó – sajnálkozott Josey.
Chloe besietett a raktárba. – Clo, légy szíves, gyere ki! – hallotta a férfi
hívását.
– Nem hinném, hogy szeretné. – Chloe felkapta a fejét, mert Josey
hangját hallotta.
– Chloe, ha nem jössz ki, én megyek be – folytatta Jake, nem törıdve
Joseyval.
Chloe megkeményítette a szívét. Biztos volt benne, hogy a férfi el
tudná feledtetni vele a kétségbeesését. Mindent el tudna feledtetni vele.
– Nem fogsz oda bemenni – figyelmeztette Josey.
– Maga kicsoda? – kérdezte Jake hivatalos hangon.
Chloe megdöbbenve hallotta, amint Josey bosszúsan válaszol: – Josey
Cirrini vagyok, Jake. Elloptam egy szeletet a tortádból a nagymamád
karácsonyi partiján, amikor hatéves voltam. Te pedig nagyon sírtál miatta.
– Josey! – kiáltott fel Jake, ahogy visszatértek az emlékek. – Hol van az
édesanyád? Mit csinálsz itt?
– Egy barátomnak segítek.
 – Chloe minden barátját ismerem.
– Talán csak hitted, hogy ismered ıket – jegyezte meg Josey. Pár
pillanatnyi csend után Chloe csak ennyit hallott: – Elment.
A lány szégyenlısen bújt elı. – Köszönöm – mondta.
– Remélem, nem… – Josey abba az irányba mutatott, amerre Jake
távozott. A mozdulatra elıbukkant a karórája. Amikor rápillantott, sietve
jegyezte meg: – Mennem kell.
– Kikísérlek – kezdeményezte a tegezıdést Chloe. Josey felkapta a
szendvicses zacskót, Chloe pedig a nyomában sietett az elıcsarnokon
keresztül. Kisétáltak az ajtón a hővös délutánba. A bíróság épülete elıtti
parkban az utolsó simításokat végezték a Gyönyörő Bald Slope fesztivál
aznap esti megnyitójára. – Várj csak – szólalt meg Chloe, ahogy leértek a
lépcsı aljára. – Mész ma a fesztiválra?
Josey körbenézett a parkban. – Nem. És te?
– Én el szoktam menni. Úgy értem, Jake-kel mindig elmentünk. Most
csak akkor nézném meg, ha te is eljönnél.
Josey szemébe nézett. Egyforma magasak voltak, mindkettıjük szeme
ugyanolyan sötétbarna volt.
Josey megrázta a fejét. – Kiskorom óta nem voltam – mondta. Lenézett
a földre, arcára zavar ült ki. Felemelt egy könyvet, amely a lépcsın hevert.
– Ez nem a te könyved?
Chloe felsóhajtott. – De igen. Azt hiszem, elmegyek ma este. Semmit
nem csinálok Jake nélkül. Ezen változtatni kell. El fogok menni.
Josey tekintete a könyvrıl Chloe arcára vándorolt. – Gondolod, hogy
megbocsátasz neki?
– Még nem tudom, mit fogok tenni. – Néhány lépést tett elıre egy nagy
zöld szemétgyőjtı felé, majd belehajította a Megbocsátás címő könyvet. –
Figyelj rám. Nyolc órakor a színpad környékén leszek, ha meggondolnád
magad, és mégis meg akarod nézni a programot.

– GYERE, edd meg gyorsan – szólalt meg Josey, amikor kinyitotta a

gardrób ajtaját. A zacskót Della Lee elé tette, aki a földre terített
hálózsákon ücsörgött.
Josey levette hosszú, szürke kabátját, majd kibújt szerencsét hozó piros
pulóverébıl. Vajon tényleg szerencsés volt a mai napja? Nem tudta
pontosan meghatározni az érzelmeit. Valahogy megváltoztak a dolgok,
éppen eléggé ahhoz, hogy kizökkentsék megszokott életvitelébıl.
 – Miért kellene gyorsan megennem? – faggatta Della Lee.
Josey a kanapéhoz ment, rádobta a táskáját, pulóverét és a kabátját.
– Szerettem volna, ha melegen fogyasztod el, így aztán betettem a
táskámba. De azt hiszem, anyám érezte rajtam az illatát.
– És akkor mi van? – csodálkozott Della Lee.
– Csak nem szeretném, ha itt találná. Ha azt gondolná, hogy ételeket
csempészek be… Szóval, csalódást okoznék neki. És azt hiszem, elég
sokszor kellett már bennem csalódnia. – Igazság szerint állandóan belopott
valamilyen ételt, csak senki sem tudott róla.
– Mit mőveltél, hogy csalódást okoztál neki? Bennem olyan benyomást
keltesz, mint aki feladja a normális életét az ı kedvéért.
Josey a fejét csóválta. – Rettenetes gyerek voltam.
– Na és? – értetlenkedett Della Lee.
– Tehát tartozom neki ezzel. És ı az egyetlen rokonom.
Della Lee elnevette magát. – Ezt csak te hiszed.
– Hogy értsem ezt?
– Vicceltem. Csak vicc volt. – Megrázta a fejét. – Köszönöm a
szendvicset, de már ettem. Tessék. – Ezzel kitette a zacskót a kis fülkébıl.
– Edd meg te.
Josey felsóhajtott, és odament Della Leehez. Leült a gardrób elé, és
kinyitotta a zacskót. – Beszélgettem ma Chloéval. Emlékezett rá, hogy te
szoktad ezt rendelni. – Kicsomagolta a szendvicset. – Mesélte, hogy
mindig a tárgyalóterembıl jöttél.
Della Lee elmosolyodott. – Tényleg, Chloe emlékezett rám? Milyen
kedves. Nem voltam benne biztos, hogy így lesz.
– Megkérdezte, nem megyek-e ma este vele a Gyönyörő Bald Slope
fesztiválra.
– Hiszen ez nagyszerő! Tudtam, hogy jól kijöttök majd egymással!
Josey tagadóan rázta a fejét, miközben harapott a szendvicsbıl. –
Nem mehetek.
– Miért nem? Felveszed a kedvenc pulóveredet. Nagyon jól nézel ki
benne. – Della Lee elırehajolt, haja a vállára hullott, miközben a folyó
illatát lehetett érezni rajta. – Menj el, aztán mesélj el mindent. Készítek
neked tervet.
– Della Lee. Te a gardróbomban laksz. Saját magad számára kellene
terveket szövögetned.
 Della Lee megcsóválta a fejét. – Én már régóta feladtam a saját
terveimet. De te még reménykedhetsz.

JOSEY ODAÉRT a színpadhoz, ahol egy zenekar készülıdött. Rengeteg

középiskolás korú gyerek lófrált csoportokba verıdve, és nevetgélve várták
a zenét. Josey hamar észrevette Chloét, ahogy a reflektorok fényében
vörösen izzott a haja.
Josey egyenesen odasietett hozzá. Tudta, hogy nem igazán figyelnek rá
az emberek. Csak azért érezte mégis úgy, mert Della Lee ragaszkodott
hozzá, hogy engedje le a haját, és fesse ki magát.
Sminkelés. Alig tudta elhinni.
Soha nem ment kifestve nyilvános helyre. Az anyja mindig azt mondta,
hogy Josey kifestve közönséges nınek látszik. Ezért Josey úgy döntött,
nem szól az anyjának, hogy elmegy otthonról aznap este. Megvárta, amíg
az anyja bevette az altatóját, és mély álomba merült.
Chloe megkönnyebbült, ahogy megpillantotta. – Josey! Már feladtam a
reményt, hogy eljössz. – Egy lépést hátrált. – Remekül nézel ki!
Kesztyős kezével Josey ösztönösen megérintette az arcát. – Amúgy
nem szoktam sminkelni magam.
– Pedig kellene. A hajad, a sminked. Te így vagy jó.
Josey tétovázott, majd göndör fürtjeit a füle mögé simította, amitıl
jobban érezte magát. – Nos, mihez kezdjünk? – kérdezte.
– Akarsz enni valamit? – érdeklıdött Chloe.
Ez nem olyan dolog volt, amit Josey szeretett a nyilvánosság elıtt
tenni, de Chloe már nyomult a sátrak felé, így Josey követte. Chloe és
Josey karamellás almát evett pekándióval megszórva, amelyet egy idıs
néni készített. Szállingózni kezdett a hó, elragadó volt a havas világ.
A kézmővesek sátraitól éppen vissza akartak indulni a színpad felé,
amikor valaki Chloe nevét kiabálta. Jake Yardley ott állt a sátrak mellett, a
járda fölött kifeszített színes izzók fényében. Elbővölı, komoly férfi volt.
Pontosan olyan különleges zöld szemmel áldotta meg az ég, mint a
Yardley család összes férfitagját. Azt szokták róluk mondani, hogy a
Yardley szem keresztüllát mindenkin.
– Clo, kérlek – szólalt meg elkeseredetten, kissé fátyolos hangon.
– Marhaság. Azt hiszem, már beszívott – mondta keményen Chloe,
ahogy lökdöste Joseyt, miközben a válla fölött hátranézett. – De jó,
legalább ott van vele Adam.
 Josey hipnotikus állapotban úgy torpant meg és fordult hátra, mintha
nem saját akaratából tenné. Adam próbált beszélni Jake-kel, és igyekezett
visszafogni. Jake Chloe irányába mutogatott, Adam pedig odafordult.
Megmerevedett, a tekintete Joseyra tapadt. Vajon felismerte? Miféle nézés
volt ez? Nem így szoktak ránézni a férfiak. İ soha nem nézett így rá.
Tetıtıl talpig olyan nıket szoktak végignézni, mint Della Lee vagy Chloe.
Nem olyanokat, mint Josey.
Adam elfordult, és magával vonszolta Jake-et.
– Mióta? – kérdezte Chloe.
Josey visszafordult, és azt látta, hogy Chloe elgondolkozva fürkészi ıt.
– Tessék?
– Mióta vagy szerelmes Adambe? – mosolygott Chloe.
– Az elsı pillanattól kezdve – vágta rá nyugodtan Josey.
– Nem hinném, hogy ı tudja ezt, Josey.
– Tudom, hogy nem tudja.
Chloe ismét abba az irányba tekintett, amerre Adam és Jake eltőnt,
aztán belekarolt Joseyba. – Menjünk.
Nagy volt a tömeg a színpad elıtt, ahogy Josey követte Chloét a
tömegen át. Josey elıször szorongott, mert félt, szem elıl veszti Chloét,
aztán hagyta magát sodródni az árral.
És tetszett neki.
Az együttes kemény basszusa olyan hangos volt, hogy a padlón át a
csizmájában is érezte a vibrálást. Éveken át ágyban fekve hallotta a
fesztivál zenéjét, de álmodni sem mert volna róla, hogy egyszer közelrıl is
élvezheti.
Josey egy órával késıbb hirtelen abbahagyta a ringást a tömeggel.
Tudta, hogy ott van, mielıtt megszólalt volna.
– Chloe?
A lány óvatosan megfordult. – Adam – mondta.
– Hazavittem. – Adam elırehajolt, és hangosan beszélt, abban bízva,
hogy hallani lehet a hangját. – Kissé kapatos volt. Megpróbál idıt adni
neked, tényleg. Rettenetesen érzi magát a történtek miatt.
– Jó.
Adam pillantása Joseyra esett. – Szia, Josey.
– Helló, Adam!
 A férfi kiegyenesedett, Josey pedig ismét a színpad felé fordult, ám
nagyon érezte Adam jelenlétét. Most közvetlenül mögötte állt. Josey
behunyta a szemét. Érezte, hogy közelebb kerül hozzá. A lány képzelte
csak, vagy tényleg lehajolt?
Kinyitotta a szemét. Adam szimatolta ıt.
Ez a valóság?, gondolta. Vagy csak a képzelete szüleménye? A félelme
annyira valós volt, hogy a bizonyosság kedvéért gyorsan megfordult. A
hirtelen mozdulattól Adam mellkasának ütközött.
A férfi karja fellendült, hogy megfogja ıt, Josey pedig a szemébe
nézett. Göndör, szıke hajába hópihék tapadtak.
Josey visszafordult, Adam keze pedig lecsúszott a lány karjáról.
– Mennem kell – hajolt oda Chloéhoz.
Chloe Joseyról Adamre pillantott, aztán vissza. – Jól vagy?
– Igen, minden rendben. Csak éppen mennem kell.
– Jól van. Adam, elkísérnéd Joseyt a kocsijához?
– Nem! – tiltakozott kétségbeesetten Josey. Aztán próbált mosolyogni.
– Tényleg jól vagyok. Komolyan. Megyek a kocsimhoz. Köszönöm.
Nemsokára találkozunk.
Ostoba, ostoba, ostoba, mondogatta magában, ahogy hazaindult.

ADAM ÉS CHLOE figyelte, ahogy Josey eltőnik a tömegben.

– Tudod, hogy szerelmes beléd? – tudakolta Chloe.
A férfi zavartan nézett rá. – Tessék?
– Josey Cirrini szerelmes beléd – ismételte meg Chloe hangosabban.
– Ugyan már!
– İ mesélte. Azt mondta, hogy az elsı nap, amikor meglátott, beléd
szeretett. Nyisd már ki a szemed, Adam. Az a hegy nem ölte meg a
libidódat. Ne rontsd el a dolgot. Miért van az, hogy a férfiak mindent
elszúrnak? – fordult el tıle Chloe, és magára hagyta.
Adam csak elképedve nézte, ahogy távolodik a lány.
Mindig tetszett neki Josey illata. Arra gondolt, milyen szép volt aznap
este Josey leengedett haja, milyen csinos volt a már sokszor látott feszes
piros pulóverében. És lefogadná, hogy smink is volt rajta.
Miatta tette volna? Hirtelen szorongani kezdett, mint mindig, ha esélye
volt valamire.
Megfájdult a lába. Úgy érezte, ideje hazamennie.
 MÁSNAP REGGEL Adam felkelt, és kiment a konyhába. Több hónapos
keresgélés után sikerült megtalálnia azt a helyet, amit keresett, a pompás
panorámát. Olyan lakást akart, ahonnan kilátás nyílik a Bald Slope-hegyre,
mintha szemmel akarta volna tartani.
Ezen a reggelen szinte perzselte a fájdalom a lábát. Adam a kaliforniai
Sierrasban nıtt fel. A középiskolában versenyszerően síelt. Imádta a havat,
de most megszenvedett érte, hogy elızı éjjel kint állt a hóban. A hó
élvezete szintén olyan dolog volt, amit a hegy elvett tıle. Minden nap a
hegytıl megszégyenülve kelt fel, fájó lába állandóan emlékeztette arra, mit
okozhat, ha az ember kihívja maga ellen a sorsot. Neki már nincsenek
esélyei. Letelepedett azon a helyen, amely megtörte öt. Itt biztonságban
volt.
Tudta, hogy nem menne vissza az ügyvédi pályára. Brett bátyjának jól
menı ügyvédi irodája volt, így állás várt Adamre, amikor elvégezte a
jogot. İ viszont győlölte.
Megriadva fordult meg, amikor hallotta, hogy Jake botorkál végig a
folyosón. Nem volt könnyő hozzászokni, hogy valaki más is ott van a
házban. Amikor Jake felbukkant az ajtóban, Adam így köszöntötte: –
Pokolian nézel ki.
– Kösz szépen, ez igazán megnyugtat. Akkor ezek szerint nem csak a
fejemben van baj. Mondd meg ıszintén, mekkora seggfej voltam tegnap
este.
– Nem emlékszel a motoros bandára? Hogy sztriptízt csináltál elıttük a
bárpultnál? És az iguánára? Te jó ég! Mondd, hogy emlékszel az iguánára!
– Vicces! Nagyon mókás vagy! Arra viszont emlékszem, hogy láttam
Chloét. Kivel volt?
Adam elıvett egy üveg Tylenolt az orvosságos szekrénybıl. – Egy
Josey Cirrini nevő nıvel.
– Chloe soha nem említette, hogy ismeri ıt. Szóval, nem beszéltem
Chloéval? Nem mondtam semmi ostobaságot neki?
– Nem. – Adam kiadagolt három tablettát, majd visszafordult. – Volna
egy kérdésem, Jake.
– Csak ne legyen túl bonyolult. – Jake odament a kávéfızıhöz egy
csészével. – Mindjárt szétrobban a fejem.
– Miért mondtad el neki? Soha nem jött volna rá!
 – Úgy beszélsz, mint az apám. – Jake ivott egy kortyot a kávéból, majd
letette a csészét. – Azért mondtam el neki, mert nem gyanakodott volna –
mondta végül. – Bízott bennem, én pedig becsaptam. Úgy jártam-keltem,
mintha semmi sem történt volna. Mintha megúsztam volna az egészet.
Adam keresztbe fonta a karját a mellkasán. – Akkor, ha jól értem, azért
mondtad el neki, hogy saját magadat büntesd? Nem lett volna más mód rá,
csak az, hogy neki fájdalmat okozz?
– Nem azt mondom, hogy okos döntés volt. Szeretem Chloét. El sem
hiszem, hogy ezt tettem vele. Bárcsak visszacsinálhatnék mindent.
Adam megcsóválta a fejét. Néha nem kellene megosztani mással a
fájdalmat. Olyankor az a legjobb, ha egyedül birkózik meg vele az ember.
– Mekkora hülye vagy. És milyen ostoba!
– Tudom.

HÉTFİN sok levél volt. Ami azt jelentette, hogy Adam késıbb ért
Cirriniék környékére. Egészen eddig nem sokat foglalkozott vele, hogy
szinte naponta látta Joseyt, aki mindig tudta, mikor jön fel a lépcsın.
A viktoriánus épület ajtaja kinyílt, Josey pedig elıbukkant fekete
ruhájában. Adamet megcsapta a borsmenta illata, ahogy közeledett hozzá.
A férfi felért a lépcsı tetejére, és megállt.
– Szia, Adam – szólalt meg Josey, ahogy odalépett hozzá.
– Josey – üdvözölte Adam, és odaadta a postát.
– Köszönöm.
– Szívesen. – A férfi mosolya elhalványult. Nem tudta, mitévı legyen,
ezért egyszerően sarkon fordult, és elment.
A lány zavartan nézte, ahogy távozik. Követte a tekintetével, ahogy
átvágott az úttesten, majd visszament a házba.
Adam a Fergusonék kertjéhez ment, és nagyon szerencsétlennek érezte
magát. Nem akarta megbántani. De nem akarta azt sem, amit Josey akart…
bármi legyen az. Mit akarhatott?
Mrs. Ferguson, a hatvan év körüli tömzsi asszony a kocsifelhajtó
mellett nyírta a füvet. Gyapjúkardigánt és levágott ujjú rózsaszínő kesztyőt
viselt.
– Jó napot, Mrs. Ferguson – köszönt Adam, amikor kinyitotta a
postaládáját, és bedobta a leveleket.
– Örülök, hogy látom, Adam – mondta a nı. – Minden nap mindig
ugyanez, nem igaz?
 – Elnézést, nem értem – mondta szórakozottan Adam.
– Josey. Minden nap figyeli, ahogy maga átmegy az úttesten.
Adam felnézett.
– Helyes lány. – Mrs. Ferguson nagyot nyögve felegyenesedett. – Csak
kár, hogy senki sem veszi észre.
– Hogy érti ezt?
– Maga nem idevalósi. Nem tudja, milyen rossz híre volt Joseynak
gyerekkorában.
– Milyen híre volt?
– A kislány a leggaládabb, legkomiszabb, legboldogtalanabb gyerek
volt, akit valaha ismertem. Ha nem kapott meg valamit, amit szeretett
volna, hihetetlen éles hangon sipítozni kezdett. Azt hiszem, ezzel mindent
tönkretett, amit az anyja elért. Állandóan hisztérikus jeleneteket rendezett a
nyilvánosság elıtt.
– Josey? – kérdezte Adam hitetlenkedve.
– Ismerem jól. Úgy nevelték, hogy mindene meglegyen. Mégis
szomorúnak tőnik, nem gondolja? Csak akkor hagyja el a házat, ha az
anyját viszi néha összejövetelre, vagy valamilyen megbízást kell
teljesítenie.
Nem, gondolta Adam. Nem csak akkor hagyja el a házat. Josey háza
felé pillantott, tekintete érdeklıdıbb volt, mint szerette volna.
 4.
Savanyúcukor

CHLOE egész hétvégén egyedül volt otthon, és többször már majdnem

felhívta Jake-et, de mindig éppen valami érdekes mősor ment a tévében,
vagy elakadt keresztrejtvény fejtése közben. Vasárnap este rádöbbent,
hogy Jake nagyon jól tudja ezt. Tudja, hogy idıre van szükséged, mondta
Adam. Idı kell neki, hogy rájöjjön, mennyire szüksége van rá.
Chloe emlékezett, hogy Jake néhány munkatársa munka után be szokott
ugrani egy italra a Jiggery’sbe, a bírósággal szemközti park egyik bárjába.
Jake nem lesz ott, mert hétfın mindig a szüleinél vacsorázik, így aztán
Chloe tervezgetni kezdett aznap estére. Azt akarta, hogy lássák ıt Jake
kollégái. Azt akarta, hogy elmondják majd neki, jól érezte ott magát
egyedül is. És mellékesen még meg is tudhat valamit a munkatársaitól.
Kétségbeesetten meg akart tudni valamit arról a nırıl, aki ezt az egészet
okozta.
Hétfın munka után hazament, átöltözött, és gondosan kisminkelte
magát. Jól akart kinézni, de nem úgy, mint aki görcsösen próbálkozik.
Eltartott egy darabig, mire megtalálta az arany középutat. Néhány óra
múlva izgatottan lépett be a Jiggery’sbe. Még az ajtóban állva
körülnézett… és rá kellett jönnie, hogy nem lát senkit, akit ismerne. Túl
sok idıt töltött a készülıdéssel, és késın ért ide. Lehorgasztott fejjel indult
a pult felé, majd rendelt magának egy italt.
Megérezte a nézését, mielıtt a férfit meglátta volna. A bár túlsó
végébıl bámulta Chloét. Gyönyörő férfi volt. A lány elképedt, amikor az
ismeretlen fogta az italát, és odasétált hozzá.
– Nem akarlak zavarni – szólalt meg dallamos hangon és esküszöm,
nem akarlak felszedni, de nem probléma, ha ideülök melléd? Néhány
barátommal találkozom, és innen jobban látom az ajtót.
Chloe végre lélegzetvételhez jutott. Mi történt vele? Miért esett hirtelen
pánikba? Mintha ez lett volna az elsı eset az életében. – Akkor csatlakozz
hozzám.
 A férfi kihúzta a lány melletti széket. – Jól vagy?
– Igen, köszönöm – válaszolta, mivel nem akarta azt mondani, hogy
úgy érzi magát, mint akinek éppen levágták a fél karját. – Megmondanád,
hogy miért kérdezed?
– Elıször is látok valamit az arckifejezésedben. Másodszor pedig itt ez
a könyv… – mutatott a pult felé, de közben a szemét le nem vette volna a
lányról.
Chloe az itala mellett megpillantott egy könyvet. Hogyan tartsuk meg a
barátunkat? Tanácsok lányoknak. A címlapon egy abroncsszoknyás,
kötényes nı állt az ötvenes évekbıl. – Vagy úgy – motyogta, gyorsan
megfordítva a könyvet, hogy ne látsszon a címlapja.
– Amiatt aggódsz, hogyan tartsd meg a pasidat? – kérdezte a férfi
gyengéden.
– Nem, csak… – A fenébe. Ma teljesen megırültek ezek a könyvek,
gondolta. Mit tehetett volna? Soha nem vallotta volna be egy idegennek, ha
nem így alakulnak a dolgok. – A múlt héten derült ki, hogy megcsalt a
barátom.
– Átkozott ügy – jegyezte meg a férfi. Elnézett a távolba, és ajkához
emelte a söröskorsóját. – Úgy fest, hogy egy csónakban evezünk. A múlt
héten szó nélkül lelépett a barátnım.
– Átkozott ügy.
A férfi elmosolyodott. – Összetört szívek. Az ember nem tehet más,
csak vár, hogy begyógyuljon. Az alkohol segít. Meg az is, ha beszélhet róla
az ember.
Ez volt az, amire Chloénak szüksége volt. – Tudni akarom, ki volt az a
nı – vallotta be, és közelebb húzódott a férfihoz. – Másra sem tudok
gondolni. Mindössze annyit tudok, hogy munkahelyi összejövetelt
rendeztek három hónappal ezelıtt, akkor történt. A munkahelyérıl jár ide
néhány ember, és arra gondoltam, kérdezısködöm. De túl késın értem ide.
A férfi bólogatott, miközben a nı beszélt. – A bírósági társaság?
– Az államügyész irodája.
– Mit szólsz a következıhöz: fülelek majd a bárban. Meglátjuk, mit
sikerül megtudnom.
A férfi ajánlata meglepte, de ugyanakkor azonnal elfogadta. – Még
sohasem láttalak itt.
 – Én sem téged. Többnyire hétvégén járok ide esténként. Ma csak
véletlenül vagyok itt, hogy néhány barátommal összefussak. – A férfi
elnézett Chloe válla fölött. Megfogta a sörét, és felállt az asztal mellıl.
Éppen most érkeztek meg. Ha akarsz valamikor beszélgetni velem,
tudod, hol találsz meg.
Chloe megfordult, ahogy a férfi elhaladt mellette. Hosszú haja copfba
volt fogva. – Hogy hívnak?
A férfi a lányra mosolygott. – Julian.

JAKE TELEFONJA abban a pillanatban szólalt meg, amikor anyja a

koktélt szolgálta fel a nappaliban. Rég volt már utoljára, hogy egyedül
kellett vacsoráznia a szüleinél. Ahogy ott ült Chloe nélkül, Jake úgy érezte,
mintha anyja próbálta volna bekötözni a sebét, az apja pedig folyton
feltépi.
– Jake, tudod jól, mennyire nem szeretem, ha telefonálsz, amikor itt
vagy. Amúgy is alig látunk – figyelmeztette Faith Yardley zsörtölıdve.
Jake letette a poharát, majd elıvette a mobiltelefonját. – Lehet, hogy
munkaügyben keresnek. – Kiment a telefonnal a verandára.
Kinyitotta a telefonját. – Tessék?
– Jake, itt Brandon.
Munka lesz. Brandon a kollégája volt az államügyészségnél. – Mi
újság, Bran?
– Rögtön a lényegre térek – kezdte Brandon. Munka után szokás szerint
betértem a Jiggery’sbe, aztán hazamentem, és csak otthon vettem észre,
hogy ott hagytam a pénztárcámat. Amikor pedig visszamentem érte, ott
találtam Chloét.
Jake hirtelen abbahagyta a toporgást. – Chloe a Jiggery’sben volt?
Egyedül?
– Nem. Valakivel beszélgetett. Valamilyen Juliannel. Néhányszor
láttam már ıt a bíróságon. Bagatell ügyei voltak, de verekedıs fajta.
Tudom, hogy neked és Chloénak problémáitok vannak, de úgy gondoltam,
jobb, ha szólok.
Jake-et mintha áramütés érte volna, ugrásra készen állt. Nem engedheti,
hogy Chloét még egyszer bántódás érje. – Köszönöm, Bran, mindjárt
odamegyek.
 Jake összecsukta a telefonját. Megfordult, hogy bemenjen a házba,
felvegye a kabátját, és elnézést kérjen, de apja ott állt a bejárati ajtónak
támaszkodva, kezében az italával. – Valami baj van? – érdeklıdött Kyle
Yardley.
– Mennem kell, apa. Sajnálom, munka…
– Nem. Hallottam az egész beszélgetést. Chloéról van szó. Rögtön
megmondtam, amikor kitette a szőrödet, fiam. Adj neki egy kis idıt. Attól
nem lesz jobb neked, ha mindenkit távol tartasz tıle. És fıként nem kellett
volna elmondanod neki. – Bár az államügyészségi irodában mindenki
megállapodott abban, hogy nem szól semmit, mert kockáztatta volna a
rengeteg munkát, amelyet a Beasley gyilkossági ügybe fektettek, azért
valahogy mégis kiszivárgott valami „Csodagyerek Jake” kalandjáról egy
meg nem nevezett nıvel. A pletyka végül elért az apjához is, aki
történetesen Bald Slope polgármestere volt.
– Nem errıl van szó. Nem próbálok távol tartani tıle senkit sem –
tiltakozott Jake.
– Hagyd, hogy rájöjjön: szüksége van rád. Ha túlságosan nyomulsz,
elmegy. Chloe neked való nı. Egyszer már elszúrtad. Ne rontsd el megint,
mert ha megteszed, biztosan elveszíted ıt. Ezt akarod?
– Természetesen nem.
Kyle ellépett az ajtótól. – Akkor most gyere be, és nyugtasd meg
anyádat, hogy minden rendben lesz.
– Fel sem tételezem, hogy te valaha ilyet tettél – mondta kissé
gúnyosan Jake az apjának.
– Ha tettem is, biztos lehetsz benne, hogy soha nem mondtam el
anyádnak – közölte Kyle.

KEDD DÉLUTÁN, miután Chloe már nyolcvankétszer tüntette el a

Megbocsátás címő könyvet a pultról, éppen azon volt, hogy letisztítsa a
grillsütıt, és nem szívesen, de hazamenjen. Ekkor megpillantotta Joseyt,
ahogy az elıcsarnokban felé tartott, és ettıl rögtön derősebb lett a
hangulata.
– Josey! – kiáltott. – Annyira örülök, hogy eljöttél. Tegnap olyan
hirtelen távoztál a fesztiválról! Nem tudtam, hol keresselek, hogy
megtudjam, jól vagy-e.
 – Tudom. Azért jöttem, hogy elmondjam, mennyire sajnálom –
magyarázta Josey, ahogy odaért a pulthoz. – Van mobiltelefonom. Meg
szoktam nézni az üzeneteimet. Van valamid, amire írhatnék? Megadom a
számomat.
Chloe elvett a pénztárgép mellıl egy névjegyet, és egy tollal együtt
odanyújtotta Joseynak, aki az üres oldalra felírta a telefonszámát. Amikor
végzett, visszatette a tollat a pultra.
– Tegyél el egy névjegyet magadnak – biztatta Chloe. – Itt is hívhatsz,
ha akarsz. Az alsó szám a mobilom.
– Nem is tudtam, hogy ezt a helyet Red’snek hívják – jegyezte meg
Josey.
Chloe elmosolyodott, amikor a dédapjára gondolt. – Családi
hagyomány. A dédapámnak vörös haja volt. Meg az anyámnak is. Nem
maradnál még néhány percig, amíg rendet teszek? Aztán mehetnénk
együtt.
Josey a pultnak támaszkodott, amíg Chloe elfordult, és lesúrolta a
grillsütıt. – Látom, kivetted a kukából a könyved – mondta Josey.
Chloe átnézett a válla fölött. A Megbocsátás ismét felbukkant a pulton.
Josey megérintette a könyv borítóját.
– Igen.
– Honnan szerzed a könyveidet? Könyvtárból? Könyvesboltból?
Chloe zavarban volt. Mindig fel akarta fedni kapcsolatát a könyvekkel,
hogy miként kerülnek hozzá. Azt akarta hallani, hogy más emberekkel is
történnek-e különös dolgok. Ám sohasem tudta rászánni magát. – Győjtöm
ıket – szólalt meg végül, amint a mosogatóhoz ment. – Több száz doboz
könyvem van egy raktárban.
– Hőha!
– Te sokat olvasol? – kérdezte Chloe, mialatt pár poharat és tányért
elmosogatott.
– Vannak kedvenceim, azokat újra meg újra elolvasom.
– Tılem bármikor kérhetsz kölcsön – ajánlotta fel Chloe. – Tényleg,
menjünk el a bérelt raktárba!
Josey meglepetten pillantott rá. – Most?
– Csak lezárom a kasszát, és kész vagyok. Nem baj?
– Nem – válaszolta Josey. – De miattam nem kell odamennünk.
 – Magam miatt is szeretném. Már régen nem jártam a raktárban. Van
ott néhány holmim a dédszüleimtıl. Lehet, hogy ideje volna kitenni pár
saját dolgomat is a lakásban. – Chloe megszámolta a pénzt, a pénzeszsákot
betette a hátsó kis helyiség széfjébe. Ezután bezárta az ajtót, majd
kisétáltak. – Gyalog jöttem ma dolgozni. Innen két háztömbnyire van a
lakásom, ha úgy gondolod, hogy a kocsimmal menjünk.
– Én éppen itt parkolok – mutatott Josey a park túloldalán álló
aranyszínő Cadillacre. – Elvistıl bérelem – tette hozzá tréfásan.
Amikor beszálltak, Chloe megmondta a raktár címét. Josey ismerte a
helyet, és az autópálya felé kanyarodott. Az elsı pár percben Chloe
körbekémlelt a kocsiban. Minden olyan elegáns volt benne. Chloe
személyes jellegő dolgot nem fedezett fel. Úgy érezte, hogy egyáltalán
nem illik az autó Joseyhoz.
Miután gondosan áttanulmányozta a kocsit, felnézett. Amikor meglátta,
hol járnak, hirtelen felkiáltott: – Állj meg itt!
Josey beletaposott a fékbe. – Mi történt? Mi baj van?
A Summertime utcában voltak. Két oldalán alacsony házak sorakoztak.
Úgy néztek ki, mintha régi építıkockák volnának, amelyeket kint
felejtettek a gyerekek.
– Itt állj meg! – kérte Chloe. – Ennél a háznál. Szeretném tudni, hogy
mi a véleményed róla.
Josey a sárga házra pillantott. A bejárat felıli takaros kertben kint állt
az ingatlanügynök hirdetıtáblája. – Több mint harminc éve ugyanazok a
tulajdonosai. A környékre mostanában sok fiatal család költözik. – Josey
megcsóválta a fejét. – De az a baj, hogy túl sokat kérnek érte. Már egy éve
hirdetik, az árból viszont nem engednek. Nagyon kötıdnek a házhoz.
Chloe felnevetett. – Honnan tudod mindezt?
– Befektetési lehetıségként kínálták fel nekünk.
– Értem – fordult vissza a ház felé Chloe. Abban a pillanatban irigyelte
Joseyt a vagyona miatt. – Az elmúlt egy év alatt volt néhány hasonló ház.
Ilyen csodálatos könyvtárat még nem láttam, mint ami közvetlenül a
bejárat mellett van. Az ott az ablaka. Látod? Amikor elıször jártam bent,
arra gondoltam, hogy ez az. – Chloe felsóhajtott. – Tetszik ez a ház.
Állandóan erre jövök. Jake azt hitte, meghibbantam.
– Neki nem tetszett?
 – De igen. Azért, mert tudta, hogy nekem tetszik. Azt az árat azonban
nem bírtuk volna kifizetni Jake szüleinek segítsége nélkül. Jake viszont
nem szereti az ilyesmit. – Kis idıre csönd lett az autóban. – Ennyi. Csak
meg akartam mutatni neked.
– Gyönyörő ház – vélekedett Josey, ahogy továbbhajtottak.
– Igen, valóban az.
Már majdnem lenyugodott a nap, mire megérkeztek a raktárhoz.
Amikor Chloe kinyitotta a saját helyisége ajtaját, és felkapcsolta a feje
fölötti fénycsövet, Josey belépett, és csak ennyit mondott: – Mennyi
minden van itt!
Chloe követte a lányt. Már el is felejtette, milyen ismerıs szag szokott
itt lenni. Hirtelen sokkal jobban érezte magát. Miért nem jött ide már
korábban? Odasétált egy hosszú asztalhoz, amelyen a dobozok
tornyosultak. – Mit szeretnél olvasni? Vannak krimik, szerelmes
történetek. Történelmi regények, tanácsadó könyvek. Klasszikusok is.
– Szerelmes regényt – vallotta be Josey.
– Érdekes módon a legtöbb az – közölte Chloe, ahogy végigsétált a
könyvek mellett. Josey a nyomában haladt. – Ezeket még akkor olvastam,
mielıtt Jake-kel találkoztam volna. Tonnányi van belılük. Amint
befejeztem az egyiket, jött a következı.
– Milyen varázslatos – jegyezte meg Josey.
Chloe kezdte kényelmetlenül érezni magát. – A könyveknek nincs
mindig igazuk. De lehet, hogy nem hozzám akartak kerülni. Talán éppen
neked akarnak valamit mondani. Neked és Adamnek. – Felemelte az egyik
doboz tetejét. – Szolgáld ki magad.
Josey eltőnıdött. – Adamrıl jut eszembe. Nem bánnád, ha nem
mondanál semmit rólam Adamnek? Az utóbbi idıben amúgy is olyan
zavartnak látszik.
Chloe felszisszent. – Tulajdonképpen már említettem neki, hogy egy
ideje érdeklıdsz iránta. – Elnevette magát Josey arckifejezését látva, majd
megfogta a kezét. – De hiszen ez jó dolog, Josey! Adam nem jár senkivel.
Többet kellene kimozdulnia. Te talán rá tudnád venni. Nincs ezzel semmi
baj. Jól érzed magad?
Josey elmosolyodott, és bólintott. – Persze, jól vagyok.
– Biztos?
 – Mi baj lehetne? Hiszen itt a lehetıség, hogy szerelmes regényeket
válogathassak magamnak! Mennyei érzés!
Amíg Josey a könyvek között válogatott, Chloe körbesétált, meg-
megérintve holmikat, közben mosolygott. Ott volt régi gyerekkori ágyának
a támlája. A süteményes szekrény. A cukorkatartó. Ezek nem azért voltak,
hogy csak a helyet foglalják. Arra vártak, hogy használják ıket. A
bútordarabok sokkal türelmesebbek, mint a könyvek.
Félóra elteltével Josey már tekintélyes halom könyvet tett félre
magának. – Majd gyorsan visszaadom ıket – szólalt meg. Chloe a székek
és a szınyegek között bóklászott. – Csak olvasd ıket nyugodtan, ráérsz.
Amúgy is visszakerülnek hozzám – jegyezte meg. Talált egy üres dobozt,
és közösen belepakolták a könyveket. – Mit csinálsz a hétvégén?
Josey vállat vont. – Szombaton teadélutánra viszem az anyámat.
– Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk valami programot?
– Lehet – felelte bizonytalanul Josey. Becsukta a doboz tetejét, és
felemelte. – És te mit viszel magaddal?
Chloe megfordult, és körbenézett a helyiségben. – Semmit. – Nagyot
sóhajtott. A döntése elıbb született meg, mint hogy tudatosult volna benne.
– Azt hiszem, ki kell költöznöm Jake lakásából.

SZOMBAT DÉLUTÁN Margaret háromszor cserélte le a cipıjét, kétszer

váltott táskát, minden ok nélkül ráförmedt Joseyra, aki türelmesen
várakozott, hogy elvigye az anyját teázni.
Margaret győlölte, amikor Livia Lynley-White-tal kellett együtt
teáznia. Tudta, hogy túl kellene végre tennie magát azon, hogy úgy érezze,
az asszony rettegésben tartja. Livia kilencvenegy éves volt. Ilyen öregen
már nem lehetne ekkora hatalma.
Neki pedig volt hatalma. İ volt az egyetlen ember a városban, Marcót
leszámítva, aki tudott Margaret ügyérıl. Már több mint negyven éve
történt, de Livia még mindig nem hagyta annyiban a dolgot. Minden
hónapban magához kérette Margaretet teázni, és neki nem volt más
választása, mennie kellett. Bald Slope legrégebbi épületében, Livia egykori
családi házában találkoztak, a teázó különtermében. Harminc évvel ezelıtt
Livia a városvédı egyletnek adományozta a házat, amelybıl múzeumot
alakítottak ki teázóval együtt. Bár az asszony már három évtizede nem
lakott a történelmi épületben, továbbra is jogot formált arra, hogy szabadon
járkáljon benne.
 Josey végre elszállította anyját a Lynley-White Történelmi Házba,
annak ellenére, hogy Margaret még mindig úgy érezte, nem a megfelelı
cipıt választotta. Amikor megérkeztek, Josey Margarettel együtt besétált a
különterembe.
Amikor odaértek az asztalához, Livia megszólalt: – Josey, inkább várj
odakint.
– Igen, Mrs. Lynley-White – felelte Josey, és távozott.
– Margaret, mire vársz? Foglalj helyet.
– Igen, Livia. – Margaret kihúzott egy széket, és leült.
– Másként néz ki a lányod – jegyezte meg Livia, miközben a nyakában
lévı gyöngysorral játszott. – Mi történt?
Margaret az ölébe helyezte a szalvétát. – Nem hinném, hogy bármi
történt volna.
– Soha nem volt valami bájos gyerek, ugye?
– Nem volt az, Livia.
– Készen is vagyunk – kurjantotta el magát az idıs asszony, mire a
gondnok begurította a tálalókocsit a teáskészlettel. Kis kelyhekben
kockacukrot és citromszeleteket helyezett az asztalra, aztán egy
háromemeletes kínálót, amely tele volt uborkás szendvicsekkel,
málnalekváros, valamint rumos süteménnyel. A gondnok szó nélkül
távozott. Szerencsés nı, gondolta Margaret.
Livia két cukrot tett a teájába. – Mesélj, mi történt ebben a hónapban.
Hallottam, hogy voltál a nıi összejövetelen.
– Igen, nagyon kellemes volt.
– Még mindig Rawley Pelham viszi a kocsijával a győlésre Annabelle
Drake-et, ugye?
– Azt hiszem, igen – válaszolta Margaret.
– Úgy hallottam, szerelmes az asszonyba.
Margaret a cukor után nyúlt. – Igen?
– Érdekel, Margaret? – kérdezte alattomosan Livia.
Margaret elcsodálkozott, hogy ennyi év óta még most is mennyi
fájdalmat tudott okozni neki a vénasszony. – Nem, Livia felelte halkan.
– Bald Slope nem olyan hely, mint Asheville. Nálunk mások a játék-
szabályok. Ezeket nem lehet elfelejteni. Mindenki azt mondta, te ismered a
szabályokat. A csinos kis Margaret Asheville-bıl. Nem csinál semmi
rosszat. De én tudtam, hogy nem vagy elég jó Marcónak.
 Livia szerelmes volt Marcóba. Margaret azóta tudta, hogy elıször
találkozott vele. Livia pedig figyelt, és arra várt, hogy Margaret hibát
kövessen el, amitıl majd szégyenbe kerül, és nem lesz méltó a nagy Marco
Cirrini kegyeire. És Livia megtalálta a gyenge pontot. Marco összes
nıügyérıl tudnia kellett, ám ezek mind elfogadhatóak voltak Livia
számára. Talán éppen abban reménykedett, hogy egy napon majd vele is
flörtölni fog.
Ám az, hogy Margaretnek is jusson valami boldogság?
Azt sohasem fogadta el.

MIKÖZBEN Margaret a teáját kortyolgatta, Chloe a város másik felében,

az újságban lakásbérleti hirdetéseket böngészett. Jake ugyanazt tette ezen a
hétvégén is, nem beszélt vele. Csak várakozott. Arra várt, hogy Chloe
észhez térjen.
Chloe dühösen karikázott be egy újabb hirdetést. Nincs szüksége Jake-
re ahhoz, hogy társaságba menjen, fedél legyen a feje fölött vagy
biztonságban érezze magát. Igenis, lépéseket fog tenni, hogy elfelejtse ıt.
Hamarosan elfelejti még a hangját is és azt, hogy valamikor milyen jó volt
vele.
Letette a tollat az újságra. Julian egész héten ott motoszkált a fejében.
A férfi azt mondta, a legtöbb hétvégén felbukkan a Jiggery’sben. Ma este
odamehetne, esetleg beszélgethetnének a nyomorúságukról.
Ismét hosszan idızött a sminkjével és a frizurájával. Magas sarkú
csizmát, rövid skót mintás szövetszoknyát vett, és belebújt kedvenc kötött
pulóverébe. A tükörbe nézett, és tetszett neki a látvány.
Amint belépett a bárba, rögtön észrevette Juliant. A bárpultnál ült, nık
társaságában. Csupa sovány, csillogó ruhát viselı, ringó járású, laza
erkölcső nı között.
Julian mindegyikükkel másként viselkedett, ettıl elaléltak, és azt
gondolták, hogy a többiek esélytelenek nála.
Amikor a férfi megpillantotta Chloét, rögtön otthagyta ıket, hogy
üdvözölje a lányt, ami nagyon jólesett neki. – Szia – köszönt Julian. – A
múltkor nem mondtad meg a neved.
– Chloe.
– Innál valamit, Chloe? Üljünk le.
 A pult végéhez vezette Chloét, elhaladva a nık mellett, akik vélhetıen
ott várnak, hogy visszamenjen hozzájuk. Julian és Chloe leült, a férfi
megrendelte az italokat. Emlékezett rá, hogy Chloe mit ivott elızı
alkalommal. – Hogy vagy?
A lány biccentett a fejével. – Jól. Jobban.
– Örülök, hogy eljöttél. Szerettem volna beszélni veled. A barátodat
nem Jake Yardleynak hívják?
Chloét halvány balsejtelem fogta el. – Honnan tudod?
– Kérdezısködtem, és talán van valami nyomom. Mindössze egy
szappanopera játszódott le az államügyészi irodában az utóbbi három
hónapban, és azt mondták, egy Jake Yardley nevő csodagyerekkel
kapcsolatos. Egyelıre azonban senki nem volt hajlandó további részleteket
elárulni.
– El sem tudom hinni, hogy képes voltál ilyesmit megtenni nekem.
Még csak nem is ismersz. – A mellkasára tette a kezét. A férfi a
tekintetével követte a mozdulatát.
– Gondoltam, hogy fájni fog. Akarod tudni a nevét? Ha megtudod,
akkor már nincs visszaút.
– Akarom tudni – jelentette ki határozottan Chloe.
– Akkor kiderítem neked. Vannak ismerıseim a bíróságon. Elég sok
hivatalos ügyem volt már ott.
Miután megérkeztek az italok, Chloe kortyolt a sajátjából, közben
igyekezett nem nézni a férfi szemébe. – Te hallottál már valamit azóta a
barátnıdrıl?
– Nem.
– Akkor viszont nem lehet könnyő neked sem. Esetleg hagyott valami
üzenetet?
– Nem hagyott semmilyen üzenetet. – Elgondolkodva felemelte a
poharát. – Az utóbbi idıben sokat veszekedtünk. Az utolsó civakodásunk
után bepattant a kocsijába, és elment. Valaki aztán odajött, elvitte pár
ruháját és a tárcáját, tehát úgy gondolom, valahol a környéken lehet.
Egyszerően nem akar látni.
– Akkor mindennek vége?
– Vélhetıen igen. – Összetalálkozott a tekintetük. – És mi a helyzet
veled és Jake-kel?
– Nem tudom.
 A férfi elmosolyodott. – Te még mindig szereted ıt.
Chloe levette a tekintetét Julianról. – Nem tehetek róla.
– A te Jake-ed magas, szıke, göndör hajú?
A lány furcsa tekintettel pillantott rá. – Nem.
– Akkor esetleg középmagas, sötét hajú és világos, hátborzongató
szemő?
– Nem mondanám hátborzongatónak, inkább titokzatosnak. Miért
kérdezed?
– Mivel egy magas szıke meg egy titokzatos szemő, alacsonyabb fickó
éppen most lépett be, és rögtön kiszúrtak bennünket. Nem örülnek
túlságosan a látványnak.
Chloe az ajtó felé pillantott, tekintete összeakadt Jake-ével.
Akármennyire képes volt rá Julian, nem tudott úgy hatni Chloéra, mint
ahogyan Jake. Az egyik csiklandozás volt, a másik ökölcsapás.
Jake elindult Chloe felé, Adam követte. Útközben feltartotta ıket a
csillogó nık társasága.
Mire odaértek, Julian már eltőnt.
– Clo, mit csinálsz itt? – kérdezte Jake, közben a tekintetével szinte
felfalta a lányt. Hiányzott neki.
Chloe felállt a székrıl. – Semmi közöd hozzá.
– Nem ismered ezt az alakot. Rossz híre van.
– Igen? Valóban? – csattant fel Chloe. – Akkor hadd mondjak valamit,
Jake. Abban a pillanatban, hogy egy másik nıvel aludtál, elvesztetted a
jogot, hogy beleszólj az életembe.
– Nem aludtam vele, csupán szex volt. És azt is tudnod kell, hogy
számomra nem jelentett semmit. Mindenki fáradt volt, aztán feldobódott,
hogy nyertünk, ki kellett engednünk a gızt. Nem voltam tudatában, hogy
mit teszek…
– Menj az utamból. – Chloe próbálta félretolni, de a férfi meg sem
moccant.
Jake megfogta a lány karját. – Chloe, csak annyit ígérj meg, hogy távol
tartod magad ettıl a pasastól. Nem bízom benne. Jobb, ha tudod, hogy
priusza van.
 Chloe alig kapott levegıt. – Ezt honnan tudod? Kémkedtél utánam? El
sem tudod képzelni, hogy meg tudok állni a magam lábán. Meg fogom
mutatni neked, Jake. – Ez alkalommal sikerült kikerülnie. – Majd
meglátod.

CHLOE kínzó fejfájással ébredt.

– Jake – szólalt meg ösztönösen, miközben az ágy másik oldala felé
nyúlt. Jake mindig segített, hogy jobban érezze magát, ha ennyire beteg
vagy másnapos volt. Amikor azonban keze csak az üres ágyat érezte,
lassan visszatért az emlékezete. Jake nem volt itt vele. Csak ı feküdt az
ágyban egyedül. Ráadásul ruhástul. Lassan felült, hunyorogva az erıs
fejfájástól.
Az ágy szélén ülve az arcát a két kezébe temette. Órákon át
összegörnyedve sírt a padlón, amikor hazaért.
Chloe remegni kezdett, így aztán magára kapta a dzsekijét az ágya
végébıl. Lassan felkelt, elindult a konyhába, hogy vizet igyon. Közben
bedugta a kezét a kabátjába. Valamit kitapintott a bal zsebében, majd
kihúzta.
Megtorpant, ahogy a papírra nézett. Egy szalvéta volt, rajta
telefonszámmal és névvel.
Julian.
 5.
Karamellás nyalóka

HÉTFİ DÉLUTÁN, útban a biobolt felé, ahol átvehette az anyja által

rendelt és végre elkészült borsmentaolajat, Josey megállt a bíróságnál,
hogy beugorjon Chloéhoz. Abban a pillanatban, hogy az elıcsarnokból
észrevette, rögtön tudta, hogy valami baj van. Chloe az egyik kávézóasztal
mellett ült a pulttal szemben, és csak bámészkodott.
– Chloe?
A lány rögtön felnézett rá, és elmosolyodott. – Szia, Josey. – Nem volt
kisminkelve, vörös haját lófarokba fogta. Arcán szomorúság tükrözıdött,
ettıl törékenynek és sápadtnak látszott.
– Mi baj van?
Chloe megvonta a vállát. – Azt hiszem, elıször azért kaptam sokkot,
mert Jake lefeküdt egy másik nıvel, aztán meg azért, mert kitettem a
szőrét. Most a hétvégén tudatosult bennem igazán. Bumm!
Josey próbált valami megnyugtatót mondani neki, így azt tanácsolta, ha
minden balul üt ki, akkor segít a csokoládé.
Erre azonban Chloe megrázta a fejét. – Ne haragudj. Nem akartalak
ezzel fárasztani. Kérsz szendvicset?
– A bioboltba kell mennem borsmentaolajért. Csak azért ugrottam be,
hogy megnézzelek és még egyszer megköszönjem a könyveket.
– Borsmentaolajért? Ezért van mindig karácsonyi illatod?
Josey elnevette magát. – Az anyám mániája, hogy borsmentaolajjal kell
bekenni a ház ablak- és ajtókereteit. Állítólag távol tartja a hívatlan
vendégeket. Szinte biztos vagyok benne, hogy az öreg füvesasszony csak a
nyereség érdekében terjeszti ezeket a dolgokat. Azt hirdeti magáról, képes
serkenteni a szerelmi potenciát, kellemes álmokat hozó elixíreket tud
összeállítani, meg olyan medáljai vannak, amelyek meghosszabbítják a
napod. Különleges alak ez a Nova Berry.
– Sohasem hallottam róla.
– Nem sokan ismerik. Csak beajánlásra dolgozik.
 Chloe elgondolkodva kérdezte: – Mit gondolsz, be tudnál valahogy
ajánlani hozzá?
– Persze, biztosan. Mire volna szükséged?
– Nem tudom – válaszolta Chloe. – Talán ı meg tudná mondani.

NOVA BERRY magas, karcsú és csontos asszony volt. Manapság az

emberek újdonságként kezelték azt, amivel foglalkozott, de annak idején a
Berry család nıtagjait messze földön ismerték természetgyógyászatukról.
Csúszós szilfa emésztési zavarokra. Vörös lóhere bırbajokra. Egy bögre
körömvirág bizonyos nıi havi gyengélkedéskor. Nova azt terjesztette, hogy
a gyomorégésre adott szerei az összetört szívnek is jót tesznek, és a
görcsök elleni szerei termékenyebbé – vagy éppen terméketlenné – tehetik
az embert, ki hogyan szeretné.
Az üzletet Nova gyermekei vezették, az asszony dolgozószobája hátul
volt. Josey bevezette Chloét, majd behúzta a függönyt, amely a bolt többi
részétıl elválasztotta a helyiséget. Nova az íróasztalánál ült, és mozsárban
levendulát zúzott össze.
Felnézett, ahogy a két lány belépett. – Josey! Itt van anyád
borsmentaolaja. Mondd meg neki, hogy még egyszer elnézést kérek, amiért
ilyen sokáig tartott.
Felállt, Josey kezébe nyomott egy kis üvegfiolát, majd a kötött sálak és
szárított füvek felé mutatott a sarokban. – Mit szólnál egy sálhoz? Nem
érdekel? A te bővös színed a piros, Josey. Próbálj fel egy pirosat.
– Nem, köszönöm.
Josey Chloe felé intett, aki a függöny mellett állt, arra várva, hogy
elıléphessen. Meg is tette, de csak vonakodva. Josey megfogta a kezét, így
vezette az asszonyhoz. – Nova, ı Chloe Finley.
Nova tetıtıl talpig végigmérte. – Mit tehet érted Nova?
Chloe megköszörülte a torkát. – Szeretnék megbocsátani valakinek –
válaszolta –, vagy tovább akarok lépni. Tud valamit, ami segíthetne?
Nova egy pillanatra elgondolkozott. – Aprócsalánból készített
gyógyteára lesz szükséged. – A dolgozóasztalához lépett, és kinyitotta a
tucatnyi üvegtároló egyikét. – Úgy használd, mintha teafő volna, és idd
meg. – Nova kis papírzacskóba lapátolt egy adagot.
– Aprócsalán – ismételte meg Chloe, és nevetni próbált, de a hangja
idegesnek hatott. – Olyan fájdalmasan hangzik.
 – A szerelem néha fáj. Ennek ellenére ez az ital nem fog fájdalmat
okozni. Megmondja majd a szívednek, mit kell tenned. A szívednek,
gyermekem, el ne feledd. Ha döntened kell, mindig a szívedre hallgass!

JOSEY a bíróságnál kitette Chloét, aztán hazament. Amint belépett az

ajtón a borsmentaolajjal, Margaret rögtön a szemére vetette, hogy milyen
sokáig tartott, majd kikapta a kezébıl az olajat, és elindult megkeresni
Helenát. Azonnal be kell kenni olajjal a nyílászárókat, mivel a Hálaadás
ünnepe és a karácsony is mindjárt itt van, és a betörık nem pihennek az
ünnepek alatt. Margaret csírájában akarta elfojtani a bőnözés lehetıségét is.
Josey kigombolta a kabátját, ahogy felment a lépcsın, aztán belépett a
szobájába. Nyomban a gardróbhoz igyekezett. Amikor kinyitotta az ajtót,
látta, hogy Della Lee ott ül a hálózsákon. Elmélázva nézegette az ölében
fekvı kis diadémot.
– Della Lee?
A nı felpillantott, és elmosolyodott. – A Bald Slope Ifjú Szépe parádén
nyertem, amikor hatéves voltam.
Josey letérdelt mellé. – Biztosan helyes gyerek voltál.
– Bizony az voltam. – Della Lee a padlóra tette a fejdíszt. – Josey, van
valami fontos dolog, amit el kell mondanom – szólalt meg komolyan. –
Sokat tépelıdtem rajta, hogy tényleg van-e köze hozzá, hogy most itt
vagyok, de szerintem igen. Ezért aztán úgy érzem, hogy tudnod kell róla.
– Hadd találjam ki: megrögzötten betelepszel idegen gardróbokba, és
nem én vagyok az elsı áldozatod.
– Nem. – Della Lee elıhúzta a dobozt, amit tıle hozott el Josey. Letette
maga elé, majd kettıjük közé tolta. – Nézd meg!
Josey felemelte a tetejét.
– Látod azokat a jegyzetfüzeteket? – kérdezte Della Lee. – Mind az
anyámé volt. Olvass csak bele!
Josey kinyitotta az elsıt, amely szokványos spirálfüzet volt. – Naplók?
– érdeklıdött Josey.
– Inkább nevezném útnyilvántartásnak. Az anyám imádta követni
Marco Cirrinit, és mindig lejegyezte, mit csinált. Közel húsz évig
foglalatoskodott ezzel. Amikor gyerek voltam, engem is magával cipelt a
kocsiban, és követtük ıt, bármerre ment a városban. Megszállottan tudni
akarta, mit mővel és kivel van.
 Josey belelapozott néhány oldalba, és egyre kényelmetlenebbül érezte
magát. A legtöbb bejegyzés a huszonhárom évvel ezelıtti, március 30-i
naphoz hasonlított:

Marco végighajtott a Highland utcán.

Marco a saroktól a hetedik parkolóhelyen állította le a kocsiját.
Marco szürke öltönyt és vörös nyakkendıt viselt.
A járdán álltak és beszélgettek.
Marco háromszor nevetett.
A nı megérintette a karját.

Josey becsukta a naplót. – Nem értem. Miért tette ezt az anyád?

Della Lee megnyalta az ajkát, miközben a válaszon gondolkozott. – Az
anyám meg volt zavarodva – mondta végül. – És a szellemi képességeihez
képest túlságosan szép volt. Tizenhat évesen elment otthonról. Otthagyta a
középiskolát, és pénztárosként kapott munkát a Winn-Dixie-ben. Amikor
összetalálkozott apámmal, azt hitte, ı lesz a megmentıje. Szerette
elmesélni nekem a történetet, amikor egy szombati napon a belvárosban ült
egy padon, és odament hozzá az apám a következı szavakat mondva: „Te
vagy a legszebb teremtmény, akit valaha láttam. Meghívhatlak vacsorára?”
Olyan volt, mint a filmeken. Kilenc hónapra rá megszülettem. Az anyám
akkor tizennyolc éves volt.
Joseynak halványan derengeni kezdett Della Lee anyja: alacsony,
csinos és pallérozatlan, akárcsak Della Lee. – Greenie Baker volt az anyád,
ugye? Emlékszem, láttam ıt néhányszor.
– Nem lep meg. Kedvenc szórakozásai közé tartozott, hogy vasárnapi
autókázásaitokon kövessen benneteket.
– Vele voltál?
– Néha. De amint elég nagy lettem ahhoz, hogy otthon maradhassak
egyedül, már nem mentem. Győlöltem, hogy követni kell téged. De amikor
hazajött, mindenrıl beszámolt, hogy hová vitt téged, hogyan nevettél,
amikor vele voltál. Nem akartam hallani róla, hogy milyen jó apaként
viselkedik veled.
– Mi történt az apáddal?
– Meghalt, amikor tizenkilenc éves voltam. Azt sem tudtam, kicsoda,
amíg kilencéves nem lettem. Lefizette az anyámat, amikor megszülettem.
Házat vett neki. Kocsit. Megvásárolta a hallgatását.
 – De miért tette? – kérdezte Josey kıvé dermedve.
– Nyilvánvalóan azért, hogy a felesége ne tudja meg. Az anyám elvitt a
feleségéhez, amikor én kilencesztendıs voltam. „İ itt a férje lánya. Az ı
húsa és vére, és ı még csak látni sem fogja”, mondta.
– Rettenetes lehetett neked.
– Tulajdonképpen ezen a napon világosodott meg sok minden elıttem –
közölte Della Lee. – Ekkor jöttem rá, miért követi az anyám mindenhová a
városban Marco Cirrinit.
– Miért?
Della Lee elnézett Josey válla fölött. Körültekintett a szobában. – Már
voltam egyszer a házatokban. Azon a napon, amikor kilencéves voltam. A
nappalitokban álltam. Képtelen voltam felfogni, milyen szép ez a hely.
Egyszerően a gazdagság illatát árasztotta.
Josey kezdett magához térni a történet okozta kábulatból. Nem akarta
hallani a végét.
– Az anyád még több pénzt adott az anyámnak. Ismét megvették a
hallgatását. Rafinált nı ez a Margaret – csóválta a fejét Della Lee. –
Közismert volt, hogy Margaret és Marco nem akar gyereket, ám egy évvel
azután, hogy Margaret tudomást szerzett rólam, megszületett Josey, a kései
gyermek! A baba, aki majd hozzájuttatja Margaretet Marco vagyonához,
nem számít, milyen áron.
Josey hátrálni kezdett a gardróbtól. A szoba túloldaláról döbbenten
nézett Della Leere.
– Üdv, hugi – mondta Della Lee.

MINTHA órák teltek volna el.

Csak nézték egymást. Della Lee törökülésben ült, két kezét a térdére
helyezte. Josey dühös és felháborodott volt.
– Hagyd abba! – kiáltott fel Josey. – Elegem van!
– Végre – jegyezte meg Della Lee.
– Úgy értem, belıled van elegem! Nem engedem, hogy bárki ilyeneket
mondjon az apámról! Mindenki tudja, hogy nagyszerő ember volt!
Della Lee a szemét forgatta. – Felnıhetnél már végre, Josey!
– Ez tehát az oka, hogy be akartál költözni a gardróbomba. Semmi köze
ahhoz, hogy elszöktél Julian elıl. Ha pénzre volt szükséged, miért nem
azzal kezdted? Nem kellett volna végigjátszanod az egészet, azzal ámítva
engem, hogy segíteni akarsz.
 – Nem akarom a pénzed – közölte Della Lee, ahogy visszatolta a
dobozt a gardróbba. – És tényleg segíteni akarok. Ezért vagyok itt.
– Szerintem semmi sem igaz abból, amit mondasz – jelentette ki
bosszúsan Josey.
– Szereted a postást. Ez nem igaz? Úgy érzed, megfulladsz itt. Ez sem
igaz? Igyekszel helyrehozni valamit anyáddal, amit még gyermekkorodban
követtél el ellene. Ez sem igaz? El akarsz menni innen. Pirosat akarsz
hordani. Ki akarod vinni az édességeidet a gardróbodból, és mindenki
szeme láttára szeretnéd megenni!
– Az apámnak nem volt más nıtıl gyermeke!
– Nem hiszel nekem? Kérdezd meg anyádat – javasolta Della Lee.
– Nem! – Az anyja dührohamot kap, ha tudomást szerez Della Lee
állításairól.
– Rendben, akkor kérdezd meg Samuel Lamart.
– Az apám ügyvédjét?
– Igen. Mit gondolsz, ki intézte a pénzügyeket, a ház és a kocsi
vásárlását? A titkos megállapodást?
Josey csak nézte ıt, egy szót sem szólt. Képtelen volt elhinni, ami vele
történt. Még elsı nap ki kellett volna rúgnia Della Leet. – Jól van – bökte
ki végül. – Most rögtön írok neki. – Odament az asztalához, és elıhúzott
egy papírlapot. – Viszont azt akarom, hogy beleegyezz abba, hogy elmész
innen, amint megjött a válasza. Ha azt írja, hogy az apámnak soha nem volt
más gyereke, elhagyod a házat, és nem zaklatsz engem soha többé.
Megértetted?
– Természetesen – felelte Della Lee. – A telefonálás gyorsabb.
– Inkább írok neki.
– Ha valóban tudni akarnád az igazságot, felhívnád telefonon.
Feltétlenül kérdezd majd meg, mit tud Marco nıügyeirıl. Érdeklıdj a
másik nırıl anyám mellett, akit szintén lefizetett.
Josey csak a megszólításig jutott: „Kedves Lamar úr!” Abbahagyta az
írást, és Della Lee felé fordult. – Tényleg kezdesz az idegeimre menni. –
Ezzel visszafordult a levélhez.
– Testvérek közötti civódás – jegyezte meg Della Lee. – Csak a
javunkat szolgálja.
 CHLOE alig bírta elviselni a gondolatát, hogy még órákig kell várnia,
hogy kipróbálhassa a csalánteát. Mi van akkor, ha ettıl minden jóra fordul?
Egyre izgatottabb lett, hogy jobban fogja érezni magát. Már négy órakor
bezárta az üzletet.
Amint hazaért, ledobta a táskáját és a kabátját a padlóra, és rögtön a
konyhába sietett. Elıkotorta a teatojást, aztán a mikrohullámú sütıben
felforralt egy bögre vizet. Amikor elıször belekortyolt a teába, meglepıdve
tapasztalta, hogy keserő. Valahogy édesebbnek képzelte, de azért gyorsan
megitta.
Letette a bögrét, és járkálni kezdett. Félóra múlva bizonyos dolgok már
tisztábbnak tőntek elıtte. Úgy döntött, késıbb majd beül a kádba fürödni,
aztán pestós pizzát eszik vacsorára. Azt is eldöntötte, hogy csak a jövı
héten fog porszívózni.
Ám semmi sem lett világosabb elıtte Jake-kel kapcsolatban. Nem
mőködött a dolog. A tea nem akarta megmondani, mit tegyen.
Leült az étkezıasztalhoz, és ráhajtotta a fejét. Érezte, hogy hullanak a
könnyei. Miért gondolta, hogy annyira könnyő lesz? Amikor újra kinyitotta
a szemét, azt látta, hogy a szeme magasságában van a só- és borsszóró. A
kettı közé beékelve pedig a szalvéta, amelyen Julian telefonszáma van.
Chloe kinyújtotta érte a kezét.
Mindig ide lyukadt ki. Tudnia kellett, ki okozta Jake botlását, mielıtt
eldönthetné, képes-e megbocsátani neki. A telefonhoz ment, és hívta a
számot.
– Halló! – szólt a telefonba Julian. Furcsán higgadt volt a hangja.
– Julian, Chloe vagyok.
– Chloe, édesem, már vártam a hívásod.
– Ne haragudj a szombat este miatt.
– Ugyan már. Tudom, milyen érzés egy férfinak, amikor azt hiszi,
elvesztette élete nagy szerelmét.
– Tudom, hogy tudod – mondta együttérzın Chloe. – Még mindig
semmi hír a barátnıdrıl?
– Semmi.
– Megtudtál esetleg valamit arról, hogy ki volt az a nı, akivel Jake
lefeküdt?
– Igen. Találkozzunk ma este. Majd akkor elmondom.
– Miért nem mondod el most?
 – Mert szeretném azt hinni, hogy a barátod is lehetek, nem csupán
információs forrás a barátod csalásával kapcsolatban.
Ebben volt valami. Legalábbis Chloe úgy érezte. – Nem mehetünk a
Jiggery’sbe. Lehet, hogy Jake ott lesz.
– Hétközben a kedvenc vadászterületem a Nite Lite. Találkozzunk ott
kilenc óra körül.
Julian letette a telefont, mielıtt Chloe nemet mondhatott volna.
Chloe a táskájához ment, elıhúzta a névjegyet, amelyre Josey felírta a
telefonszámát. Ismét tárcsázni kezdett.
– Josey? Chloe vagyok. Tudni szeretném, hogy megtennél-e nekem egy
szívességet.
– Persze. Mirıl van szó?
Chloe örült neki, hogy Josey azonnal beleegyezett. – Tudom, hogy
nagy dolgot kérek, de eljönnél velem egy bárba ma este?
– Egy bárba? – ismételte meg Josey. – Az az igazság, hogy én még
soha nem voltam bárban.
– Akkor tökéletes az alkalom, hogy kipróbáld! Nem kérnélek rá, ha
nem volna fontos. Van ott valaki, akinek olyan értesülései vannak, amelyek
segítségemre lehetnének, hogy tisztázzam magamban a helyzetet Jake-kel.
– Milyen hírek ezek?
– Az illetı tudja, kivel feküdt le Jake.
– Chloe – kérdezte gyengéden Josey –, te tényleg tudni akarod?
– Ez olyan dolog, amit tudnom kell. Kérlek, gyere el velem!
Josey mély lélegzetet vett. – Rendben, elmegyek.

A NITE LITE a síszálláshoz felfelé vezetı kanyargós út mentén volt. Az

út mellett tábla hirdette: HAMBURGER! KARAOKE! HIDEG SÖR!
Josey arra gondolt, ezzel akarják odacsábítani a középiskolásokat, akik
síelni indulnak fel a hegyre, ám ahogy Josey és Chloe belépett, az ıket
fogadó látványból kiderült, hogy csak flanelinges, szakállas férfiak
tanyáznak a helyiségben.
Megálltak az ajtóban, vártak, hogy hozzászokjon a szemük a
félhomályhoz. – Úgy látom, még nincs itt. Gyere, igyunk valamit – mondta
Chloe a bárpult felé tartva.
 Josey a nyomában haladt, úgy érezte, mindenki ıt figyeli. Miután
Margaret aludni tért, Josey elment Chloéért. Amikor Chloe ajtót nyitott a
barátnıjének, végignézett Joseyn, aki ugyanazt a fekete ruhát és kabátot
viselte, mint aznap korábban. Lekapott egy feltőnı színő sárga-piros csíkos
sálat az elıszobafogasról, és Josey nyaka köré tekerte. – Most már van
valami szín rajtad. Tökéletes!
A bárban Chloe citromos italt rendelt, Josey ugyanezt kérte. Amikor
megérkeztek az italok, Josey úgy tett, mintha belekortyolna. Beszélgetni
próbált, de Chloe zaklatott volt, állandóan csak körbenézett, és
tízpercenként hajtogatta: – Azt mondta, itt lesz.
Két órával késıbb Chloe teljesen lerészegedett, Josey próbálta
valahogy rávenni, hogy elvigye, de Chloe minden kísérletnek ellenállt.
Josey arról sem tudta lebeszélni, hogy Chloe felhívja Jake-et, és zavaros
üzenetet hagyjon, hogy éppen a Nite Lite-ban van, és remekül érzi magát
nélküle. Ez azonban távol állt az igazságtól. Chloe sokkal vacakabbul volt,
mint Josey valaha is látta ıt. Josey becsukta a szemét.
Vajon mit csinálna Della Lee?
Della Lee biztosan átvenné az irányítást. Nem törıdne azzal, hogy
kedves legyen.
Josey megszólalt: – Most elmegyünk.
– Ne, Josey, maradnunk kell – kérlelte Chloe. – Csak még néhány
percig.
– Elmegyek a mosdóba. Amint visszajöttem, indulunk.
Josey lecsusszant a bárszékrıl, és bement a nıi mosdóba. Milyen
könnyen sikerült!
Miután pár perc múlva visszaindult a neonnal megvilágított helyiségbe,
pár lépés után megtorpant.
Julian ott állt Chloe mellett. Mit keresett ez itt? Közel hajoltak
egymáshoz, nevetgéltek. Chloét megigézte a pasas. Nem mehet el innen
egyedül.
Josey megdörzsölte fájó homlokát. És most mit tenne Della Lee?
Ha Julianról volna szó, Della Lee elrohanna. Rendben, Josey meg tudná
tenni. De elıször Chloét kell kivinnie.
 A bárban elég sötét volt ahhoz, hogy Joseynak esélye legyen arra, hogy
Julian ne ismerje fel benne azt a nıt, aki a házában járt. Odament hozzájuk,
majd Juliannek hátat fordítva ékelte be magát kettejük közé. Felkapta
Chloe táskáját és kabátját a pultról. Gyerünk, Chloe. Most rögtön indulunk.
– Nem, már nem kell mennünk – jelentette ki diadalmasan Chloe. –
Látod, Julian végre ideért. Julian, ı Josey.
Joseynak tátva maradt a szája. Chloe azért jött ide, hogy Juliannel
találkozzon?
– Örvendek a találkozásnak – üdvözölte Julian közelebb hajolva. –
Ismerısnek tőnsz. – A férfi megérintette Josey karját, aki gyorsan
hátralépett.
– İ Josey Cirrini. Cirrini. Nagyon gazdag – mutatta be Chloe.
Josey próbálta eltávolítani Chloét az asztaltól. – Gyerünk! Indulás!
Chloe két kézzel kapaszkodott a bárpultba, nem volt hajlandó
moccanni. – Nem mehetek. Még nem tudtam meg a nevét.
– Gyerünk, állj fel! – ráncigálta tovább Josey Chloét, de a lány rátapadt
a pultra.
Hirtelen a hátuk mögül Josey hangokat hallott. – Chloe? Josey? Jól
vagytok?
Josey elengedte Chloét. Mindketten odafordultak.
– Adam! – kiáltott fel Chloe. – Te mit csinálsz itt?
Adam összevonta a szemöldökét. Egyáltalán nem tőnt vidámnak.
Ugyanakkor viszont Josey még soha nem örült ennyire egy találkozásnak.
Adam barna bırdzsekit viselt magas nyakú garbója fölött, ugyanolyan kék
sállal, mint amilyen színő a szeme volt. Mesésen nézett ki. – Te hívtál fel
engem, Clo. Még üzenetet is hagytál a rögzítımön. Nyilvánvalóan Jake-
nek szántad.
– Hoppá!
– Gyerünk, Clo – noszogatta Adam, és próbálta felállítani a székrıl.
– Tarts ki – szólalt meg váratlanul Julian. Josey odakapta a fejét, mire a
férfi ugyanabban a másodpercben pillantott rá. – Te – mutatott Joseyra az
ujjával. Josey enyhe bizsergést érzett a tarkóján. – Tudom már, ki vagy. Te
törtél be a házamba! Elvitted a tárcámat!
– Gyerünk, Josey – mondta Adam. – Segíts kivinni Chloét.
– Tartozol nekem, te dagadt ringyó!
 Olyan gyorsan történt, szinte összemosódott minden. Julian éppen fel
akart állni, amikor Adam megfordult, és szájon vágta. Julian hanyatt esett,
az emberek rögtön abbahagyták a beszélgetést körülöttük.
– Állj fel, Chloe! – Adam felemelte a székérıl. – Josey, gyere velem,
most rögtön!
Josey erıt vett magán, hogy mozdulni tudjon. Az ajtóhoz futott, és
kinyitotta, hogy Adam kivonszolhassa Chloét.
Chloe kiabált. – Julian! Julian! Ne haragudj! Hagyjatok már békén!
Odakint az éjszaka hővös és nyugodt volt. – Ki vezetett? – kérdezte
Adam, miközben Chloe a karjában rúgkapált.
– Én vezettem – felelte Josey.
– Hol a kocsid?
– Ott van.
Adam lába alatt csikorogtak a kavicsok, ahogy átvágott a parkolón az
autó felé. – Nyisd ki az ajtót – kérte. Josey a távirányítójával kinyitotta a
kocsit. A férfi kitárta a hátsó ajtót, és Joseyval közösen betuszkolták a
hátsó ülésre a vergıdı Chloét. – Ülj be vele hátra, és add ide a kulcsot.
– Jól van – egyezett bele a lány. Átadta a kulcsot, és gyorsan becsúszott
Chloe mellé.
Adam megkerülte a kocsit, majd beült a volán mögé.
Josey a karjával átölelte Chloét, és kisvártatva Chloe feje már a vállán
nyugodott. Adam meg se mukkant egész úton, miközben Chloe lakása felé
haladtak. Akkor sem szólalt meg, amikor felcipelték Chloét a hosszú belsı
lépcsın. Josey kivette Chloe táskájából a lakáskulcsot, és kinyitotta az
ajtót.
Követte Adamet a hálószobába. Amint lefektették az ágyra Chloét,
Adam rögtön Joseyra támadt. – Hogy hagyhattad, hogy ennyire leigya
magát? – kérdezte. – Te is részeg vagy?
– Én semmit sem ittam – jelentette ki Josey. – És folyton csak
noszogattam, hogy menjünk. Fogalmam sem volt róla, hogy Juliannel akar
találkozni.
– Te ismered ezt az alakot? Csak nem törtél be tényleg a lakásába,
ahonnan elloptad a tárcáját?
Josey már igazán zavarban volt. – Nem az ı háza és nem az ı tárcája
volt.
– Valaki másnak a tárcáját vitted el? – kérdezte hitetlenkedve Adam.
 – Nem loptam el semmit. Egy barátomnak szereztem vissza.
Adam gyanakodva nézte. – Mi ütött beléd az utóbbi idıben? Tudja az
anyád, hogy miket mővelsz?
Ez már sok volt. – Huszonhét éves vagyok! Mi köze ehhez az
anyámnak? De mindenki csak ezt látja, nem igaz? Szegény Josey. Kövér,
emberkerülı, aki az anyja szoknyája mögé bújik. Belefáradtam, hogy
mindig amiatt aggódjak, mit gondolnak rólam az emberek.
Adam hátralépett, mintha védekezni próbált volna Joseyval szemben. –
Nézd, csak annyit akartam mondani, hogy Chloe most nagyon sebezhetı.
Inkább abban kellene segítened neki, hogy Jake irányába terelgesd, nem
pedig abban, hogy alámerüljetek az éjszakában.
– Semmilyen irányba nem fogom terelgetni. Az, hogy ı és Jake
kibékül-e vagy sem, semmi közöm hozzá, és szerintem neked sincs.
Adam lenézıen legyintett a kezével. – Látom, hogy semmit sem tudsz
az egészrıl.
– Éppen eleget tudok ahhoz, hogy kimaradjak belıle. Mint ahogy azt is
tudom, hogy van egy titkod. De kérdeztelek valaha róla? Soha.
A férfit meglepték Josey szavai. Jó néhány másodpercbe telt, mire újra
megszólalt. – Micsoda?
– Valamit titkolsz. Bujkálsz valami elıl. Abban a pillanatban tudtam,
amikor elıször találkoztunk.
A férfi Josey szemébe nézett, fejét kissé félrebillentette. – Sok mindent
megtudtál rólam, amióta elıször találkoztunk.
A szobára hirtelen csend telepedett. Ezzel elárulta, hogy tudja. Tudja,
hogy a lány szerelmes belé. Zavarában úgy érezte magát, mintha csípıs
paprikát evett volna. Perzselte a torkát, és nem tudott mit tenni ellene.
Ilyenkor csak szenvedni lehet, amíg el nem múlik.
Amikor ismét megszólalt, lágyabb hangon beszélt. – Kimegyek, addig
vetkıztesd le.
Amikor kiment a szobából, Josey felsóhajtott, és lehajolt, hogy lehúzza
Chloe csizmáját. Sikerült lecibálnia róla a kabátját és a pulóverét, csak a
pólóját hagyta rajta. Aztán lecsatolta az óráját, kivette a fülébıl a
fülbevalóját. Megigazította körülötte az ágynemőt. Aztán a hálószoba
ajtajához ment, és kinyitotta. Adam a kanapén ücsörgött, rá várt.
– Add ide a kulcsom – szólalt meg. – Elviszlek a bárhoz a kocsidért.
 – Nem hagyom, hogy még egyszer odamenj. – Szórakozottan megrázta
kezében a kulcsot, ahogy felpillantott a lányra. – Majd megkérem Jake-et,
hogy reggel vigyen oda.
– Akkor add ide a kulcsot, és hazaviszlek.
Adam hirtelen felpattant, és úgy ment el Josey mellett, hogy közben
súrolta. – Én vezetek – jelentette ki, ahogy az ajtó felé indult.
Nem akart véget érni ez az éjszaka. Josey odament az ajtóhoz, majd
kilépett a folyosóra. Elindult a lépcsı felé, miközben hallotta, hogy Adam
bezárja a lakást, majd hallotta a léptei kopogását, ahogy követte a lányt.
Josey beült az anyósülésre, és egyenesen elıre nézett, amíg Adam
bekászálódott a vezetıülésbe.
– Jó kis autó – jegyezte meg, ahogy kihajtott a parkolóból. – Az anyád
választotta?
– Igen, ı választotta. – Josey esküdni mert volna rá, hogy Adam
elmosolyodott. – Ne nézz ennyire önelégülten.
– Önelégülten?
– Igen, mintha minden, amit rólam gondoltál, visszapottyant volna arra
a helyre, ahová elıtte beskatulyáztál.
Úgy tőnt, hogy Adam végig ezen merengett az út hátralevı részében.
Hamarosan lehúzódott a járdaszegély mellé, és leállt egy másik parkoló
autó mögött.
Josey ismerte ezt a környéket. Különleges volt, mivel az egyik oldalon
a házak magasan az utca fölött voltak, mindegyikük elıtt meredek
betonlépcsı, amely a járdáról a bejáratig vezetett. Adam háza egyemeletes,
deszkaburkolatú épület volt, hatalmas utcai ablakkal.
Adam leállította a motort. Josey kiszállt, és megkerülte a kocsit, hogy
beüljön a volán mögé. Mire az autó orrához ért, félúton összetalálkozott
Adammel. A férfi lenézett rá, Joseynak erıt kellett vennie magán, hogy
hátra ne lépjen. Adam tekintete a lány nyakára tévedt. – Nagyon ismerıs ez
a sál.
Josey megvonta a vállát. – Chloe adta oda. Mindenáron azt akarta, hogy
vegyem fel.
– Miért akarta, hogy rajtad legyen? – érdeklıdött Adam.
– Azt mondta, azért, hogy színes legyek. Adam Boswell, a
divatszakértı? Miután kiderült, hogy bele van zúgva, természetesen
észrevesz mindent, ami rossz benne.
 – Ez Jake sálja – mondta, és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse. A
lány teste megremegett, Adam megragadta a sálat, és lassan húzni kezdte.
Amint lekerült a lány nyakáról a sál, hideg levegı zúdult be a kabátgallérja
alá, amitıl összerezzent.
Adam kicsomózta saját világoskék sálját, Josey nyaka köré tekerte, a
kezük egy pillanatra összeért. Josey közben csak nézte szótlanul a férfit.
Úgy tartotta kezében a sál végét, mintha az Josey lett volna. Végül leejtette
a kezét, és elsietett. Felment a meredek lépcsın, majd eltőnt a lakásban.

AMIKOR Josey hazaért, megállt a sötét verandán, kezében tartva Adam

sálját. Vonakodva kiakasztotta a postaládára. Szánalmas sál, gondolta, nem
akar vele semmit sem kezdeni.
Nem, ez óriási hazugság volt.
Igenis mindent szeretett volna megtenni vele. Legszívesebben azzal
aludt, táncolt volna, szerette volna magához szorítani. Ám pontosan ezt
várta volna tıle Adam, ı pedig nem akarta megadni neki ezt az elégtételt.
Elhatározta, hogy nem fog többé naponta kirohanni az ajtóhoz csak azért,
hogy lássa ıt.
Josey halkan kinyitotta a bejárati ajtót, és besurrant a sötét házba.

– NA, jól szórakoztál Chloéval? – faggatta Della Lee, amikor Josey

benyitott a gardróbba.
– Nem – vágta rá indulatosan Josey.
– Miért, mi történt?
– Tudod, kivel akart találkozni a bárban? – kérdezte Josey. – Nem
fogod elhinni! Juliannel.
Della Lee pislogni kezdett. – Az én Julianemmel?
– Igen.
– A fenébe! Tartsd tıle távol ıt, Josey! Chloe nem hozzá való, fıleg
nem a mostani állapotában. Az az ember tönkretenné.
– Ahogy tönkretett téged is?
– İ csak egy volt a pusztító tényezık közül. – Della Lee megcsóválta a
fejét, mintha visszagondolt volna valamire, amit valamikor régen tett. –
Ezért tapadnak rá a nık, nem látod? Azzal teszi tönkre ıket, hogy pontosan
azt adja nekik, amit szeretnének.
 6.
Cukormáz

JOSEYNAK másnap, kedden el kellett vinnie az anyját a Baptista

Asszonyok Gyülekezetének szokásos éves jótékonysági ebédjére. Mielıtt
azonban elindultak volna, Josey úgy döntött, felhívja Chloét, és
megkérdezi, hogy érzi magát. A gardróbban Della Lee felpróbálta Josey
összes cipıjét.
– Tessék? – vette fel végre Chloe a telefont. Betegnek tőnt a hangja.
Josey leült az ágy szélére. – Josey vagyok. Hogy érzed magad?
– Ne haragudj a tegnap miatt, Josey – szólalt meg Chloe, és remegni
kezdett a hangja. – Sohasem hittem volna, hogy így fogok viselkedni, hogy
darabokra hullok, de… nem tehettem róla. Annyira fáj. Úgy érzem,
beleırülök.
Josey habozott egy pillanatig. Della Lee érdeklıdve figyelte. – Mindjárt
ott leszek nálad – mondta végül.
Amint letette, Della Lee megkérdezte: – Odamész hozzá?
Josey felkapta a szürke kabátját a kanapéról. – Igen.
– Ahelyett, hogy anyádat vinnéd az ebédre?
– Igen.
– Kezd felnıni az én kistestvérem.
– Te elmebeteg vagy – jelentette ki Josey, miközben kilépve a
szobából, egy másik számot ütött be a mobiljába.

ADAM nem vette észre a postaládára akasztott sálat, csak amikor már
félúton volt a lépcsın. Kivette az iPod fülhallgatóját a fülébıl.
Furcsa volt tegnap este, hogy Joseyn látta Jake sálját. De amikor levette
a nyakából, Josey sál nélkül maradt. Így aztán odaadta neki a sajátját a
hideg miatt.
Levette a sálat a ládáról, és bedobta a Cirrini család leveleit. Tétovázott
egy darabig, majd felnézett az ajtóra. Josey ilyenkor már kint szokott lenni.
Átnézett a felhajtóra. Josey autója itthon volt.
Hol lehet Josey?
 Adam megcsóválta a fejét. Nem hagyhatta, hogy ezt tegye. Odament az
ajtóhoz, felemelte a kezét, hogy bekopogjon, bár még nem tudta, mit fog
mondani. Váratlanul nyílt az ajtó, és ott állt Josey.
Fáradtnak látszott. Minél sápadtabb volt az arca, annál jobban kiemelte
sötét szemét. És ahogy kinézett…
Rendben, el kellett ismernie. Gyönyörően nézett ki.
Amikor a lány meglátta ıt, egy pillanatra megtorpant, azután
vonakodva kilépett, és becsukta maga mögött az ajtót. – Szia, Adam –
köszöntötte, miközben begombolta a szürke kabátját.
A férfi odatartotta a sálat. – Megtarthatod.
Josey feszélyezetten emelte rá a tekintetét. – Tudom.
– Beszéltél ma már Chloéval?
– Most megyek hozzá.
A lépcsıhöz sétált, és elindult lefelé.
Adam gyorsan megfordult, és csatlakozott hozzá. – Sajnálom, hogy
tegnap olyan nyers voltam veled. Csak egyszerően…
– Mérges voltál – fejezte be helyette a mondatot Josey.
– Nem voltam mérges. – A férfi megfogta Josey karját, és megállította,
amikor az alsó lépcsıfokhoz ért. – Sohasem tudnék haragudni rád, Josey.
A lány vizsgálódva nézett rá, mintha fel akarná mérni az ıszinteségét.
Addig nézte, amíg Adam le nem vette róla a kezét.
– Én… gondolkodtam azon, amit tegnap este mondtál – kezdte. – Miért
gondolod, hogy van egy titkom?
– Nem tudom. Talán csak beképzeltem magamnak.
– Neked van titkod?
Josey felnevetett, majd megcsóválta a fejét. – Már nincs – válaszolta, és
elindult a hatalmas, aranyszínő Cadillac felé.
Miért nem tőnt fel neki korábban? Három év. Miért nem tudta, hogy a
lány szerelmes belé?
Adam furcsa nyugtalanságot érzett, amilyet már nagyon régen nem
tapasztalt. Olyan érzés volt, mint amikor elzsibbad az ember végtagja, de
aztán lassan bizseregni kezd, és ez szinte kellemetlenül jelzi az újjáéledést.

MIUTÁN Josey beugrott a boltba 7-Up üdítıért és egy doboz Milky Way
fagylaltért, bekopogtatott Chloéhoz.
Amikor Chloe ajtót nyitott neki, rettenetesen nézett ki. Vastag, fehér
frottírköntöst viselt, a haja összevissza állt.
 Josey elıkapta a zacskókat. – Egész életemben csak egyetlen dologban
voltam biztos. A kaja általában mindenen segít, legalábbis addig, amíg el
nem fogy.
Chloe elmosolyodott.
Aztán zokogásban tört ki.
Josey bement a lakásba, és becsukta az ajtót. Készített egy kancsó
csalánteát, amelytıl könnyen döntöttek úgy, hogy elıször a fagylaltot eszik
meg.

MARGARET össze volt zavarodva. Indulásra készen várt a nappaliban,

amikor Josey lejött, és kijelentette, hogy más dolga akadt! Egy barátjáról
van szó, magyarázta Josey. Egy barátjának kell segítenie.
Ez hazugság volt, mivel Joseynak nem voltak barátai.
Alig telt el tíz perc Josey távozása után, kopogtattak az ajtón. Helena
jelent meg a nappali bejáratánál. – Egy férfi jött magához. Azt mondja,
autóval elviszi.
– Engem elvisz autóval?
– Igen, Oldgret.
Margaret felállt, és a cselédje után igyekezett. Amikor Helena
kinyitotta a bejárati ajtót, Margaret enyhe szédülést érzett. Különös
emlékek kerítették hatalmukba. Eszébe jutott, amikor a férfi utoljára állt
így a verandán. – Rawley Pelham – szólalt meg, idegesen húzogatva sárga
kosztümkabátja szegélyét –, mit keresel itt?
Rawley Helenához fordult. – Kérem, mondja meg Mrs. Cirrininek,
hogy pár perccel ezelıtt felhívott a lánya, és megígértem neki, hogy
elviszem Mrs. Cirrinit az ebédre.
– Josey hívott fel? – csodálkozott Margaret. – Megígértette veled? – A
Pelham család egyik tagja sem ígérgetett könnyedén, mivel tudták, hogy
nem szeghetik meg a szavukat. A meghökkentı az volt, hogy Rawley nem
csupán megígért valamit, hanem azt ígérte, hogy neki teszi meg. Pedig a
férfi győlölte ıt.
– Kérem, mondja meg Mrs. Cirrininek, hogy megígértette – válaszolta
Helenának.
Valójában nem volt más választása Margaretnek. Amennyiben Rawley
megígérte, akkor meg kell tennie. El fogja vinni Margaretet az ebédre, akár
tetszik az asszonynak, akár nem. Helena, hozd ide a kabátom és a botom.
 Rawley kikísérte a kocsihoz a szélben. Margaret úgy hajolt hozzá,
mintha mágnesként vonzotta volna a férfi, aki rezzenéstelen arccal
kinyitotta elıtte a taxi ajtaját. Az asszony feszélyezetten beszállt, a férfi
pedig becsukta az ajtót.
Amikor beült a volán mögé, majd elindult, Margaret Rawley tarkójára
meredt. Mindig vonzotta ıt a férfi, attól a pillanattól kezdve, hogy elıször
találkoztak. Az ı társaságához tartozó hölgyek soha nem vezettek.
Sofırjeik voltak, vagy taxit hívtak. Az elsı alkalommal, amikor
megpillantotta ıt – akkoriban a húszas évei végén járt –, Rawley éppen
egyik barátnıjét vitte egy rendezvényre. Emlékszik, hogy megkérdezte: –
Ki ez?
Minden nı, aki Bald Slope-i születéső volt, ismerte Rawleyt, és nagy
örömmel meséltek neki róla. Kék szemő, vörösesbarna hajú, nagyon csinos
férfi volt. A középiskola elvégzése után bevonult katonának. Éppen
visszament Bald Slope-ba, hogy az apjával dolgozzon a Pelham Taxinál,
amikor összetalálkoztak. Ez volt a kezdete annak a hároméves
szemezésnek, amikor Margaret rendszeresen szabadnapot adott a
sofırjének, de aztán hirtelen rájött, hogy valahová mégis el kell mennie,
így természetesen taxit hívott. És persze mindig Rawley volt az, akit hívott.
Kezdetben olyan ártatlannak tőnt minden. Beszélgetett, nevetgélt vele.
Nagyon szerette ezeket az utakat. Margaret magányos volt, Rawley pedig
kedves.
És akkor megtörtént.
Rawley egy karácsonyi rendezvény után vitte haza Margaretet. A
személyzet szabadnapot kapott aznapra, sötét volt a házban. Még Marco
sem volt otthon. Addigra már Margaret is tudomást szerzett a férje
nıügyeirıl.
 Margaret aznap éjjel felnézett a házra, és nagyon kihaltnak érezte.
Amióta közel tíz éve elhagyta Asheville-t, nem beszélt a családjával. Az
apja makacs ember volt, aki tartotta magát régi déli neveltetéséhez. A
családja minden pénzét elveszítette a gazdasági válság idején, de a
büszkeségük töretlen maradt. Margaret a hét leánygyermek legidısebbike
volt, ı viselte gondját húgainak, amikor az édesanyjuk meghalt.
Akármilyen keményen dolgozott is, az apja ragaszkodott hozzá, hogy a
megjelenése mindig kifogástalan legyen, mivel úgy vélte, a lánya szépsége
az ı egyetlen értéke. Margaret akkor azt hitte, hogy ezt az ı érdekében
gondolja. Késıbb, amikor apja vacsorára hazavitte Marcót, amikor
erıszakkal mellé ültette Margaretet az asztalnál, megértette. A lány csupán
befektetés volt számára. Ezek után már alig várta, hogy szabaduljon onnan.
Rawley kinyitotta az ajtót, Margaret pedig kiszállt.
– Jó éjszakát, Mrs. Cirrini – mondta mosolyogva. – Legyen örömteli a
karácsonya.
– Jó éjszakát – nyögte ki, majd elcsuklott a hangja. Próbált elsietni, de
Rawley elkapta a kezét.
– Mi a baj?
– Csak fáradt vagyok, ennyi. – Aztán azt vette észre, hogy zokog.
Képtelen volt megfékezni a könnyeit.
Rawley átölelte. Milyen jólesett ez az ölelés. Margaret sokáig szipogott,
aztán elapadtak a könnyei.
– Most már jobb? – kérdezte a férfi. Margaret a fejét a férfi mellkasára
hajtotta.
Felpillantott rá, majd bólintott. Hosszan nézték egymást.
A férfi lassan lehajtotta a fejét, hogy a nı elhúzódjon tıle, ha akar. Azt
kellett volna tennie. De Margaret meg sem moccant.
Végül Rawley ajka megérintette Margarétát, mire az asszony szinte
elolvadt. Rawley nélkül Margaret soha nem érezte volna a saját szívét.
Valójában ı mutatta meg, hogy van neki.
Cserébe az asszony összetörte Rawley szívét.
Margaret hideg széllökést érzett, félrekapta a fejét, és észrevette, hogy
megérkeztek a frissen felújított Belvárosi Fogadóhoz, ahol az ebédet
tartják. Rawley kinyitotta a taxi ajtaját, és a kezét nyújtotta, hogy segítsen
kiszállni neki.
Margaret negyven év után elıször érintette meg a férfi kezét.
 MÁSNAP DÉLUTÁN, levelekkel a kezében, Adam a Cirrini család
verandája felé közeledett a lépcsın. Végre havazott. Már napok óta érezte.
Mindig képes volt megérezni.
Bedobta a leveleket a postaládába, és várta, hogy felbukkanjon Josey.
Amikor nem jött, Adam bénultan állt. Ez nevetséges volt. Hiszen tudta,
hogy szereti ıt a lány. És ı is látni akarta. Nem szerette volna, ha
megváltoznak a dolgok. Gondolkozás nélkül bekopogott az ajtón.
Alacsony, csinos, barna bırő nı nyitott ajtót. Csodálkozó tekintettel
nézett rá.
– Levél? – kérdezte.
– Persze. – Adam belenyúlt a postaládába, és kivette a leveleket, hogy
megmutassa. Ostobának érezte magát. – Josey itthon van?
– Oldsey?
– Nem, Josey.
– Rendben van, Helena. Már megyek – szólalt meg Josey, és hirtelen
megjelent a cseléd mögött.
Helena elsietett, Joseyt az ajtóban hagyva, aki elıször a férfit nézte,
aztán az utcára pillantott, és elmosolyodott.
– Végre havazik! – kiáltott fel, és kinyitotta a szúnyoghálós ajtót.
Egyenesen a veranda korlátjához rohant, kinyújtotta a kezét, és nézte,
ahogy a hópelyhek megolvadnak a tenyerében. Imádta a havat. Adam tudta
ezt róla már három éve. – Olyan csodálatos.
– Nagy hó lesz. Tökéletes a hóember készítéséhez – jegyezte meg
Adam, ahogy odalépett mellé.
Josey elnevette magát. – Még sohasem csináltam hóembert.
– Nem?
Josey tagadóan rázta a fejét. – Ezen a környéken nem engedik. Adam
hosszan nézte a lányt. – Nem kell kerülnöd, Josey – mondta.
– Minden rendben van így. Nekem igazán tetszik, amilyen most a
kapcsolatunk.
– Igen, ebben biztos voltam.
– Mit jelentsen ez?
– Ez azt jelenti, hogy te valakinek az álma vagy. Én nem. – Hirtelen
legyintett. – Felejtsd el, amit mondtam.
Adam nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon.
 – Ha már itt vagy, szeretnék veled Chloéról beszélni – váltott hirtelen
témát Josey.
A férfi bólintott, ezzel bátorítva a lányt a társalgásra.
– Chloe azért akar találkozni ezzel a Julian nevő alakkal, mert ı azt
mondta neki, hogy tudja, kivel feküdt le Jake.
– A fenébe – szólt meglepıdve Adam. – Tudatnom kell Jake-kel.
– Ne, légy szíves, inkább ne mondd el neki – kérte Josey. – Hanem azt
próbáld megtudni, ki volt az. Rendben? Én pedig próbálom távol tartani
Chloét Juliantól.
A lány soha nem kért tıle semmit. Hogyan mondhatott volna nemet
neki? Kezébe adta a leveleket. – Meglátom, mit tehetek.
– Köszönöm.
Tekintetével követte, ahogy a lány visszasétál az ajtóhoz. Te valakinek
az álma vagy. Én nem. – Josey? – szólalt meg váratlanul.
A lány visszafordult.
Adam tétovázott. Aztán arra gondolt, hogy csak semmi változtatás.
– Szép Hálaadást!
– Neked is, Adam.

ELİSZÖR gyenge havas esı esett. Ez még nem volt ok arra, döntötte el
Margaret, hogy lemondja a délutáni idıpontját a fodrásznál. Már csak egy
nap volt hátra Hálaadásig, ez volt az utolsó esélye, hogy rendbe tetesse a
haját az unalmas karácsonyi társasági összejövetelek elıtt.
– Szeretném, ha elmennél a főszereshez, amíg a fodrásznál vagyok –
közölte Margaret, mialatt a szalon felé autóztak.
– Lehet, hogy melletted kellene maradnom – nézte az utat Josey. –
Egyre erısebben havazik, és esetleg nem tudok visszamenni érted.
– Ugyan, ne butáskodj. Menj csak el a boltba. Készítettem bevásárlási
listát. – Margaret kipattintotta a táskája fedelét, és a mőszerfalra helyezte a
cédulát.
Josey úgy fújta ki a levegıt, hogy látszott a lehelete a hidegben. – Egy
nap múlva Hálaadás, és havazik. Bolondokháza lesz a boltban.
Margaret ránézett Josey profiljára. Valami megváltozott a lányában, és
ez egyáltalán nem tetszett neki.
 AMIKOR Margaret belépett a szalonba, megkönnyebbült, hogy
Annabelle Drake is ott van. Ez azt jelentette, hogy Rawley már odavitte, és
utána távozott.
Nagy nyüzsgés volt a szalonban. A szokásosnál több idıt vett igénybe,
hogy elkészítsék a haját. Miután végzett, kiment a recepcióhoz, arra
számítva, hogy Josey ott vár rá.
A lánya azonban nem volt sehol.
Margaret odasétált a recepciós pulthoz, hogy megkérdezze, telefonált-e
Josey, vagy járt-e itt közben, amikor megszólalt az ajtó csengıje.
Megnyugodva, hogy megérkezett a lánya, odafordult. Nem Josey volt az,
akit megpillantott. Rawley Pelham lépett be az ajtón.
Zakóját és sofırsapkáját belepte a hó. Egy pillanat alatt lesöpörte
magáról, mielıtt beljebb lépett volna.
– Mrs. Drake pár perc múlva végez – szólt a recepciós Rawleynak.
– Kér egy csésze kávét?
A férfi leült az egyik kanapéra. – Igazán nagyon kedves öntıl.
Köszönöm szépen.
A recepciós elment a kávéért, magára hagyva az egymást fürkészı
Rawleyt és Margaretet. A férfi a hatvanas évei közepén járt, haja már
ıszült.
Szólj hozzám, gondolta Margaret. Mondj valamit!
Amikor a recepciós visszatért, és átnyújtotta Rawleynak a kávét,
Margaret elfordult, és elindult a nıi mosdó felé. Úgy döntött, ott bújik el,
amíg Rawley el nem megy.
Közben megcsörrent a telefon. – Váljon, Mrs. Cirrini, a lánya van a
vonalban.
Margaret átvette a telefont. – Josey, miért nem vagy már itt?
– Éppen most jövök ki a boltból – hallatszott Josey feszült hangja. –
Eltart még egy darabig, mire odaérek.
– Miért?
– Mert iszonyatosak az utak, és nagy a tömeg mindenütt.
Rawley felállt, és odasétált a pulthoz. – Megmondaná Mrs. Cirrini-nek,
hogy beszélni szeretnék a lányával? – szólt a recepciósnak, miközben
Margaretre nézett.
– Mrs. Cirrini – kezdte a recepciós.
 – Megtudhatnám esetleg, hogy miért akarsz a lányommal beszélni? –
kérdezte Margaret.
A férfi közelebb lépett hozzá, és gyengéden kivette a kezébıl a telefont.
– Josey, itt Rawley Pelham. Hol vagy? – szólt a telefonba, közben végig
Margaretet fürkészte. – Értem. Képtelen vagy idejutni, legalábbis azzal a
kocsival. Menj haza, légy óvatos. Én éppen itt vagyok, hogy felvegyem
Annabelle Drake-et, és egyáltalán nem okoz problémát, hogy édesanyádat
kitegyem a házatok elıtt. Van hóláncom. – Szünet. – Nagyon szívesen. És
vigyázz magadra!
– Nem akarom elhinni, hogy ezt tetted – közölte ingerülten Margaret. –
Nem kellett volna esetleg engem is megkérdezni elıtte, hogy én is így
szeretném-e?
Rawley odafordult Annabelle-hez, aki akkor jelent meg Margaret
oldalán. – Annabelle, segítene Mrs. Cirrininek kimenni, amíg én a
bejárathoz hozom a kocsit? Josey nem tud idejönni ebben a hóesésben.
– Nem akarom, hogy hazavigyen – jelentette ki elkeseredett hangon
Margaret.
– Gyere velünk, Margaret – noszogatta Annabelle, és megpaskolta a
karját. – Te leszel a gardedámunk. Amúgy is már pletykálnak Rawley-ról
és rólam, mivel annyi idıt töltünk együtt a taxijában.
Margaret követte tekintetével a kifelé igyekvı férfit.
A Marco által rendezett nyári partin ért véget a románc. Marco tudta
összehozni a legjobb bulikat. Ezen a bizonyos kerti partin a pincérek fehér
nadrágot és hawaii inget viseltek. Ráadásul minden vendéget hawaii
virágfüzérrel fogadtak.
Livia Lynley-White rémes ruhát viselt, és folyton Margaretet figyelte.
Máskor is szemmel tartotta, és végül ezért sikerült kiderítenie. Margaret
több mint egy éve találkozgatott titokban Rawleyval, és már nem volt
annyira óvatos.
Sötétedni kezdett, és Mrs. Landgon Merryweather indulni készült, így
Margaret bement a házba, hogy taxit hívjon neki.
Margaret nagyon jól tudta, hogy Rawley jön a taxijával Mrs.
Merryweatherért, így aztán kitalált valamit, miért kell bent maradnia. A
bejárat felıli ablaknál állt, hogy láthassa Rawleyt. És azt akarta, hogy a
férfi is lássa ıt ebben a ruhában, amely úgy volt megkötve a derekán, hogy
kilátszott a hasa.
 Látta, ahogy a férfi lassan elhajt a taxival a ház mellett. A rendezvény
miatt nem volt parkolóhely a ház elıtt, így az épülettıl távolabb kellett
leállítania az autót. Margaret kiment, és félúton találkozott vele a járdán.
A férfi megcsodálta a nı testét, és elmosolyodott, amint Margaret
közeledett felé.
– Helló, Rawley – köszöntötte Margaret.
– Helló, Mrs. Cirrini.
– Milyen forró az este, ugye?
– Nagyon. – A nı megállt vele szemben a járdán. Hihetetlen, ahogy
kinézel – súgta a fülébe a férfi.
Margaret a válla fölött hátranézett. Senki sem tudta, hogy a kocsi már
megérkezett. Volt még néhány percük, így Margaret behúzta Rawleyt a
bokrok mögé, ott nem láthatják meg ıket.
Szenvedélyesen csókolóztak, közben a férfi keze mindenütt simogatta.
Margaret szerette, hogy mindig ennyire vágyott rá Rawley. Néha csak ez
volt minden, amire idejük jutott, egy gyors, szenvedélyes szerelmi légyott.
Néha azonban megbízta a férfit, hogy ı vigye el Ashville-be bevásárolni,
de aztán félúton megálltak, piknikeztek a Parkway-n, és mindig sokat
beszélgettek. Jó ember volt, lelkiismeretes és intelligens. Maradhatott
volna a katonaságnál, vagy egyetemre mehetett volna, de visszatért a
családjához, hogy segítse a vállalkozást. İ volt az egyetlen fiuk. Margaret
soha nem ismert hozzá hasonló férfit. A családja szerette Rawleyt, ı pedig
könnyen tudott szeretni. Margaret éppen erre vágyott.
A férfi éppen kigombolta Margaret felsırészét, ajka az asszony nyakára
tévedt, amikor hirtelen gúnyos hangra lettek figyelmesek. – Nahát, nahát.
Szétrebbentek, és Margaret ujjai a gombokkal bíbelıdtek.
– Tudtam – szólalt meg Livia kárörvendıen. – Nagyon jól tudtam, hogy
csak idı kérdése, és kiderítem, milyen vagy valójában. Házasságtörı.
Ringyó.
Margaret pontosan tudta, hogy mennyire tisztességtelen dolgot mővelt.
Ugyanakkor azt is tudta, hogy sem akkor, sem késıbb nem fog bocsánatot
kérni miatta. – Most menj el, Rawley – mondta határozottan a férfinak.
– Nem hagylak itt.
Margaret hevesen megrázta a fejét, és újból megszólalt. – Rawley,
nagyon kérlek, menj el.
 Amikor Rawley távozott, Margaret hidegvérrel lepaktált Líviával.
Margaret nem kérte, hogy ne mondja el Marcónak. Csak annyit kért, hogy
Rawley nevét ne említse. Fiatal volt még a férfi. Megérdemelte, hogy
folytathassa az életét. Livia elfogadta az ajánlatot, hiszen így két legyet
ütött egy csapásra: elmondja Marcónak, és közben van még valami a
kezében Margaret ellen.
Marco természetesen rettentıen dühös volt. Üvöltözött Margarettel,
még a falnak is taszította a hálószobájukban. Tudni akarta, ki volt az. Livia
tartotta a szavát. Csak annyit mondott, hogy látta valakivel Margaretet, de
nem ismerte fel az illetıt. Marco nem tudta megtörni Margaretet,
akármennyire dühöngött. Soha többé nem fog megbízni benne, mondta. És
ki fogja deríteni, ki volt az.
Akkor pedig tönkreteszi az illetıt.
Rawley aznap késı éjjel az öklével ütötte az ajtót, meg akart verekedni
a nagy Cirrinivel. Szerencsére Marco már elaludt az emeleten. Margaret
minden részletre vissza tudott emlékezni, ami ezután következett.
Emlékezett rá, ahogy azt mondta Rawleynak, nem szerette ıt, nem is tudta,
hogyan kell szeretni. Azt is mondta neki, hogy öregebb Rawleynál, amúgy
férjes asszony. Mondta, hogy el kell mennie a férfinak.
Emlékezett rá, mennyire könyörgött Rawley. Látta maga elıtt a
jelenetet, hogy próbált nem sírni, úgy esdekelt a férfinak, hogy menjen el.
Rájött, hogyan szerethet a lelkébıl, amelyrıl nem is tudta, hogy létezik.
Margaret megırült Rawleyért, amiért megismertette ezzel az érzéssel. Ha ı
nem mutatta volna meg ezt Margaretnek, az asszony soha nem tudott volna
ekkora fájdalmat okozni neki.
Arra is emlékezett, ahogy végig figyelte a távozó férfit. Képtelen volt
kimondani a szavakat: Kérlek, ne menj el.
Ettıl a naptól kezdve aztán Rawley soha többé nem szólt hozzá
közvetlenül.
 7.
Gumicukor

EZT AKAROM TENNI, gondolta magában Chloe. Aznap délután készített

magának egy újabb csalánteát, azt remélve, hogy megerısíti a döntését.
Ám a tea csak abban a kérdésben segített könnyebben határozni, hogy
süssön-e az idén pulykát (ellene döntött), és vegyen-e fel sapkát (mellette
döntött). A válasz arra a kérdésre, hogy találkozzon-e aznap este Juliannel,
homályos maradt. Neki azonban nem arra volt szüksége, hogy mit süssön,
vagy mit vegyen fel. Talán Nova nem adott elegendı adagot a teából.
Chloe kiöntötte a maradék teát a mosogatóba, és figyelte, miként
örvénylik lefelé. Nyomasztotta, hogy másnap Hálaadás van. Ez lesz Chloe
elsı egyedül töltött Hálaadása. Barátok és ismerısök hívták, üzeneteket
hagytak neki egész nap, de Chloe nem akart beszélni velük.
Tulajdonképpen az egyetlen ember Josey volt, akivel szívesen
elbeszélgetett volna. Josey elızıleg már hívta, és közölte, hogy beugrik
hozzá. Chloe próbálta visszahívni, de csak az üzenetrögzítıje jelentkezett.
Ekkor pattant ki a fejébıl a gondolat, hogy felhívja Juliant. Nem beszélt
vele a Nite Lite-ban történt összezördülés óta. Legalább elnézést kér tıle,
és boldog Hálaadást kíván neki.
És talán végre megtudja tıle, kivel feküdt le Jake. Ha Chloe tudná, ki
volt az, máris jobban érezné magát.
Julian rögtön felvette a telefont, mintha már várta volna a hívását.
– Szia, Julian. Chloe vagyok. Sajnálom a hétfın történteket.
– Megbocsátva, édesem – nyugtatta meg a férfi. – Miért nem jössz át
hozzám ma délután? Akkor elmondok mindent errıl a nırıl. Még azt is
megmutatom, hol lakik.
Már megint nem akarta elárulni a telefonban a nı nevét.
 Késıbb, amikor Chloe odakint gyalogolt, már erısebben havazott, mint
pár órával azelıtt. Meglepıdve tapasztalta, mennyi hó borítja a járdát és az
úttestet. Amikor odaért az épület melletti parkolóban várakozó VW-jéhez,
különös dologra lett figyelmes. A keréknél egy könyv kukucskált ki a
hóból. Félresöpörte a havat, és kiemelte a könyvet.
Bovaryné.
Chloe egy hókupacra hajította a könyvet. A könyvek azt hitték, hogy
meg akarja csalni Jake-et. Mulatságos.
İrületes volt a közlekedés, az emberek az ünnep miatt korábban
igyekeztek hazafelé a munkából. A mellékutcák nyugodtabbak voltak, így
Chloe át tudott vágni a Summertime úton. Az autópályára kellett
ráhajtania, hogy eljusson arra a címre, amit Julian adott meg neki, de a
rámpán autók tolattak hátrafelé. Ekkor kis kocsija leállt. Páran segítettek
neki, hogy a VW-t kitolják az útpadkára.
A tea nem könnyítette meg a döntését, a havazás pedig végképp elvette
a lehetıségét is. Különös megkönnyebbülést érzett. Már csak annyit akart,
hogy hazaérjen.
Chloénak közel másfél órájába telt, hogy visszasétáljon a Summertime
úton. Nagy volt a hó, magasra kellett emelnie a lábát, amitıl izomláza lett.
Végül úgy döntött, egy kis pihenıt engedélyez magának. Éppen akkor ért
ahhoz a sárga házhoz, amely attól kezdve, hogy meghirdették, megragadta
a fantáziáját. Chloe addig állt és bámulta a házat, amíg a hó be nem lepte a
lábnyomait, és úgy nézett ki, mintha a lány ott termett volna.
Arra riadt fel, hogy kinyílt a ház ajtaja, és görnyedt férfi szaladt ki a
verandára. Edényfogó kesztyő volt rajta, kezében nagy tepsi, benne
elszenesedett és füstölgı pulyka. A tepsit pulykástul a hóba hajította.
Alacsony, hatvan év körüli nı rikító lila felsırészben állt ki az ajtóba,
és a fejét csóválta. – Mondtam neked, hogy égett szagot érzek! – szólt a
férfinak.
– Én követtem az utasításokat! – védekezett a férfi.
Szinte egyszerre fordultak meg, ahogy mindketten észrevették, hogy
valaki figyeli ıket a járdáról.
– Helló! – kiáltott a férfi, és Chloe felé lengette az edényfogó kesztyőt.
– Jól van?
Chloe gyorsan kivágta magát. – Igen. És elnézést. Nem akartam
kíváncsiskodni.
 – Úgy fest, mint aki már egy ideje ott ácsorog – jegyezte meg a férfi.
– Leállt a kocsim az autópályán. Most éppen hazafelé gyalogolok.
– Az autópályától egészen idáig gyalog jött? – rökönyödött meg az
asszony. – George, kísérd fel ıt ide.
George rögtön lement a lépcsın a hóba. – Nem, köszönöm. Tényleg
minden rendben – integetett neki Chloe, hogy ne fáradjon. – Már csak
néhány háztömbnyire lakom.
– Meg fog fagyni – szólt az asszony.
Chloe túlságosan fáradtnak érezte magát a vitához, így aztán hagyta,
hogy George betessékelje a házba.
– Zelda Cramdon vagyok, ı pedig a férjem, George – mondta az
asszony, amikor becsukta mögöttük az ajtót.
– Tudom – jegyezte meg Chloe –, már találkoztunk, amikor meg
lehetett tekinteni a házat.
– Most, hogy mondja, valóban ismerısnek tőnik – mondta Zelda,
közben lesegítette a kabátját. – Hogy hívják?
– Chloe Finley – mondta, és próbálta levenni a csizmáját, de Zeldá-nak
kellett segítenie.
– Jöjjön velem, Chloe, adok valami száraz holmit – utasította Zelda, és
elindult a folyosón.
– A hálaadásnapi elıkészületekben zavarok? – kérdezte Chloe.
– Nem, dehogy. A lányunk, a férje meg az unokáink jöttek volna, el is
jutottak Asheville-ig, de ott a havazás megállásra kényszerítette ıket –
magyarázta Zelda, és megmutatta az egyik hálószobát, amelyet a
családnak készítettek elı. Az éjjeliszekrényen vizeskancsó állt, a komódon
összehajtogatott törülközık sorakoztak. Zelda elvett egyet, és átnyújtotta
Chloénak. – George ekkor határozta el, hogy elkészíti élete elsı
hálaadásnapi vacsoráját, ami azóta már fekete madárként kirepült a hátsó
kertbe. – Zelda végignézte a fiókokat, kivett egy pár zoknit, rózsaszínő
tréningnadrágot és egy Yale feliratú pulóvert. Ez a lányuk szobája lehetett,
gondolta Chloe.
– Sajnálom, hogy nem lehet itt a családjuk – mondta Chloe.
Zelda ránézett a lányra. – Megoszthatok magával egy titkot?
– Természetesen – felelte Chloe, miközben erıteljesen átdörzsölte a
haját a törülközıvel.
 – Tavaly vett nekünk a lányunk egy házat Orlandóban, közel hozzájuk,
mert azt szeretné, ha az unokáink mellett élnénk. Így aztán feladtuk a
hirdetést erre a házra, de tudtuk, hogy olyan magas árat szabtunk ki rá,
hogy senkit sem fog érdekelni. Ebbıl is látszik, hogy nem akartuk igazán
eladni. Azóta eltelt egy év, és lemaradtunk egy újabb unokánk születésérıl.
George és én éppen ma délután határoztuk el, hogy elköltözünk. Inkább
lejjebb visszük a ház árát.
Chloe abbahagyta a hajszárítást a váratlan hír hallatán. – Nehéz lehetett
meghozni ezt a döntést.
– Az is volt. De döntöttünk, aztán azt mondtuk, várni fogunk a jelre,
hogy helyesen döntöttünk-e. Ekkor szólalt meg a füstjelzı riasztó. Erre
kinyitottuk az ajtót, és maga ott állt a hóban. – Zelda az ajtó felé fordult. –
Cserélje le a ruháit. Csak terítse a nedveseket a főtıtestre.
Amikor Zelda kiment, Chloe kibújt a ruháiból. Lejjebb viszik a ház
árát. Az ı háza árát.
Miután felvette magára a száraz holmikat, kiment a szobából. Zelda és
George komolyan beszélgetett a konyhában. A padlót liszt borította.
Mindenütt edények és tepsik hevertek.
Ahogy belépett, abbahagyták a beszélgetést. – Próbálom megmenteni,
ami még itt maradt – közölte Zelda. – George, mutasd meg addig a házat.
George kivezette Chloét a konyhából. – Azt mondta, járt már nálunk.
Volt máshol is?
– Nem, csak ezt az egyet néztem meg.
– Van kedvenc helyisége?
– Igen.
– Milyen gyorsan válaszol. Melyik az?
– A könyvtár – felelte ellágyulva Chloe.
George elmosolyodott. – A feleségemnek is az a kedvence.
Odavezetem.
A kandallóban égett a tőz, amely megvilágította a mennyezetig érı
polcokat.
George helyet foglalt a kis beugró ablaka melletti széken. – Mit tenne
ezzel a helyiséggel, ha a magáé volna? – érdeklıdött.
 – Semmit – felelte Chloe, ahogy körbesétált a könyvtárszobában. – Ez
így tökéletes. Vannak könyveim. Több száz doboznyi. Mind beférne ide. –
Kis idıre elhallgatott. – Valahogy… különleges kapcsolatom van a
könyvekkel.
– A könyvek azt akarják, hogy birtokoljuk ıket, nem igaz? Az ember
bemegy egy könyvesboltba, és biztos, hogy egy könyv hirtelen felbukkan,
hogy felkeltse az érdeklıdését. Néha a tartalma megváltoztatja az ember
életét, de néha el sem kell olvasni. Már az is kellemes érzés, ha tudjuk,
hogy ott vannak körülöttünk.
Zelda kijött a konyhából. Átnyújtott egy csésze kávét Chloénak.
– Találtunk egy könyvmolyt, Zelda.
– Nocsak – mondta az asszony, és elgondolkozva nézett Chloéra. –
Hamarosan kész a vacsora. Addig beszélgethetnénk a könyvekrıl, Chloe.
– Nagyon örülnék neki.
– Amikor elıször hallottam a nevét, tudtam, hogy valahonnan ismerıs
– jegyezte meg Zelda. – Végre beugrott, honnan. Emlékszem, hogy volt
egy Finley-farm az autópályán túl.
– Igen, ott nıttem fel.
– Tényleg, mi lett vele?
– Engem a dédszüleim neveltek fel. Amikor lebetegedtek, el kellett
adnom, hogy fizetni tudjam az orvosok számláit.
– Nehéz lehetett.
– Mindig nehéz dolog, ha az embernek fel kell adnia egy házat, amelyet
szeret.
– Ez igazán frappáns válasz volt – bólogatott Zelda.

JOSEY minden lámpát lekapcsolt a hálószobájában, így odaállhatott az

ablakhoz, hogy a sötétben figyelje a havazást. Della Lee azonban fényt
szeretett volna a gardróbban, hogy fotókat vághasson ki Josey utazási
magazinjából. Kollázst akart készíteni. Josey már feladta, hogy megértse
Della Leet, rájött, hogy úgysem számít. Amint megérkezik Lamar levele, el
fog menni.
Mindez nem töltötte el olyan jó érzéssel, mint szerette volna. Fıleg
azért, mert ha elmegy Della Lee, már Adam sem lesz neki. Hiszen a férfi
megmondta, hogy nem akar változtatni a dolgokon. De a helyzet mégis
megváltozott. Josey érezte.
 Akkor nem lesz több szórakozás, Josey ismét csak az anyjára fog
összpontosítani, és ez boldoggá teszi majd Margaretet. Miután Rawley
felkísérte az anyját a lépcsın, majd távozott, Margaret rögtön a
hálószobájába vonult vissza. Egy szót sem szólt Joseyhoz.
– Üzeneted van a mobilodon Chloétól – szólt Della Lee.
Josey odafordult hozzá. – Honnan tudod?
Della Lee vállat vont, miközben az Eiffel-toronyról vágott ki egy képet
azzal az ollóval, amelyet Josey íróasztalának fiókjából emelt el.
Josey felsóhajtott. – Mérgesnek kellene lennem, hogy használod a
telefonomat. De mivel soha nem kapok üzenetet, most nem néztem volna
meg. – Josey odament a táskájához, és kiszedte a telefonját. Visszakereste
az üzenetet, és meghallgatta. Chloe elmondta, hogy jól van, és a Hálaadás
miatt hívta Joseyt. Nem tőnt olyan rossz állapotúnak, mint elızı nap, és
ennek Josey igazán örült. Chloe talán túljutott a nehezén.
Josey visszatette a telefont a táskába. Most az a nehezebbik rész
következik, ami ıt érinti. – Della Lee – mondta a vendégéhez fordulva –,
azt hiszem, beszélnünk kell arról, hogy mit fogsz tenni, ha megérkezik
Lamar levele. Nincs sok idıd, úgyhogy elkezdhetnél tervezgetni.
– Minden terv készen áll – felelte Della Lee.
Ez új hír volt Josey számára. – Igen? Tehát hová mész?
– Mondtam már, hogy északra.
– De hová északra?
Della Lee csak mosolygott.

ADAM három év óta Jake szülei házában töltötte a Hálaadás napját,

amelyet a hagyományos csütörtök helyett mindig szerda este ünnepeltek.
Ez volt az elsı év, amikor kettesben ment Jake-kel.
– Milyen furcsa Chloe nélkül – jegyezte meg, ahogy felfelé baktattak a
bejárathoz vezetı lépcsın.
– Minden olyan furcsa nélküle.
Lesöpörték a havat a kabátjukról, aztán leverték a cipıjükrıl is.
– Félek a mai estétıl – vallotta be Jake, miközben becsöngetett.
A cseléd nyitott ajtót, majd bevezette ıket. Faith Yardley kitett magáért
az idei ünnepi dekorációval. A mennyezetrıl hópelyheket idézı kristályok
lógtak. A kandalló párkányán és az asztalfın lévı bıségszarukat és
virágdíszeket mőhóval fújták be.
 Jake és Adam bement a nagy kandallós, hatalmas nappaliba. A hó
ellenére Yardleyék vacsorával egybekötött partijára sokan mentek el. Idén
több mint harmincan voltak jelen, elég nagy létszám ahhoz, hogy
elvegyüljön köztük észrevétlenül.
Faith volt az elsı, aki üdvözölte ıket. Csodálatosan nézett ki piros
ruhájában. – Fiacskám – mondta, és átölelte Jake-et. – Annyira sajnálom,
hogy Chloe nem lehet itt.
– Én is, anya. – Átadta neki a doboz édességet, amellyel mindig
kedveskedett Hálaadáskor.
– És Adam, örülök, hogy ismét látlak. – Adam is átadta a virágcsokrot,
amelyet minden alkalommal hozott. Az asszony megölelte.
– Kedvelem a mamádat – jegyezte meg Adam.
– İ egy szent asszony.
– Jake! – kiáltott oda az apja.
Kyle Yardley közeledett feléjük, miközben mosolyogva üdvözölte a
vendégeket: a nıket arcon csókolta, a férfiakat hátba veregette. – Jake,
éppen most hívott Howard Zim, és nagyon érdekes dolgot mesélt – mondta
Kyle, ahogy odaért hozzájuk. Kezet nyújtott Adamnek. – Örülök, hogy
látlak, Adam.
Adam kezet rázott vele. – Kyle.
– Ki az a Howard Zim? – érdeklıdött Jake.
– Ingatlanügynök. Golfozni szoktam vele. Meséltem neki róla, hogy
mit történt közted és Chloe között.
Jake nyomban kijött a sodrából. – Mi a fenének kellett…
– Csak hallgass rám. Tud a problémátokról, és ezért is gondolta, hogy
érdekelhet engem, hogy Cramdonék a Summertime útról alig egy órával
ezelıtt felhívták, mivel lejjebb vinnék a ház árát, és szeretnék, ha egy
fiatal, bájos hölgy, Chloe Finley elıvételi jogot kapna.
A hír hallatán Jake elszédült. Megszólalni is képtelen volt.
– Elıször is rám kellett volna hallgatnod. Most viszont arra kell
figyelned, hogy megakadályozd, hogy ekkora hibát kövessen el.
Mérlegelned kellene, hogy megveszed-e elıle a házat.
Jake arca egyre jobban kivörösödött. Mielıtt nagyobb baj lett volna,
sarkon fordult, és kiment a szobából.
Adam a folyosón érte utol Jake-et, aki levette a fogasról a kabátját.
– Jake, ugye nem akarod megvenni? Chloe mindig szerette azt a házat.
 Jake gyorsan magára ráncigálta a kabátját, és kisétált.
Adam intett a cselédnek, aki máris hozta az ı kabátját is.
Mire Adam kiért, Jake a verandán állt, és a havas kertet nézte. – Azt
mondta az apám, hagyjak neki idıt, hogy ráébredjen, mennyire szüksége
van rám. Micsoda hülyeség! İ nem ismeri Chloét. Én viszont igen. Azért
hagyta ott az egyetemet, hogy gondoskodhasson a dédszüleirıl. El kellett
adnia azt a házat, amely már nemzedékek óta a családjáé volt. A boltja
mögötti raktárhelyiségbe költözött, és egy szóval sem panaszkodott, mert
így gondoskodni tudott a dédszüleirıl, és ıt ez érdekelte. Hihetetlenül erıs
nı, Adam. De nagyon megviselte, amikor a dédszülei meghaltak. Tudom,
hogy győlölte, ha egyedül maradt. És én magára hagytam. – Jake rácsapott
a veranda egyik tartóoszlopára. – Már elvesztettem ıt, ugye?
– Még nem. De ne menj oda. – Adamnek eszébe jutott, mit mondott
neki aznap Josey, ezért feltette a kérdést. – Ki volt az a nı, Jake?
Jake megrázta a fejét. – Senki.
– Chloe tudni szeretné. Miért nem mondod el neki? Talán segítene.
– Képtelen vagyok rá.
– De miért? Nem gondolod, hogy Chloe fontosabb, mint az, hogy
megırizd a titkot? – erıltette Adam.
– Adam, tudod, hogy Chloe a legfontosabb az életemben. De ez nem az
én életem, ezért aggódom. – Jake hirtelen lerohant a lépcsın. – Teljesen
hülye vagyok – jelentette ki.

AMIKOR megérkeztek Adamhez, a televízió elıtt ülve eszegettek. Jake

korán lefeküdt, miután számtalanszor próbálta telefonon elérni Chloét, de
nem sikerült neki. Adam még ébren maradt. Lekapcsolta a lámpát, és
felhúzta a rolót a nappaliban. A távolban látta a Bald Slope-hegyet.
Egész nap Josey járt a fejében. Könnyő volt megorrolni azokra az
emberekre, akik azt akarják, hogy másképp lássuk a dolgokat. Pontosan ezt
tette Josey, amikor elmondta Chloénak, hogy szereti Adamet, azzal, hogy
kilépett abból a szerepbıl, amelyet mások elvártak tıle. Azt képzelte, hogy
elıször neheztelt érte, mert a lány változása azt jelentette, hogy körülötte is
meg kell változnia az embereknek. Tehát Adamnek is meg kellene
változnia. Amikor aznap este a Bald Slope-hegyet nézte, meglepıen
könnyőnek találta a dolgot. Azt akarta, hogy ugyanúgy maradjon minden
kettejük között, most azonban már tudta, hogy ez lehetetlen, és ettıl
izgatott lett.
 Felmarkolta a kabátját, és az ajtó felé indult.

JOSEY hirtelen kinyitotta a szemét. Arra riadt fel álmából, hogy valami
nekiütıdik a ház oldalának. – Della Lee? – suttogta.
– Igen? – szólt vissza Della Lee a gardróbból.
– Hallottad?
– Úgy hangzott, mintha az ablakod felıl jött volna a hang.
Josey felült. A gyomra összerándult, de nem az éhségtıl. Megint
megrémült egy újabb nesztıl: mintha ütés érte volna a ház falát. – Mi lehet
ez? – Az ablakhoz ment, kinyitotta, és kidugta a fejét. Már elállt a havazás.
Odakint olyan volt a táj, mintha fehér cukormázzal vontak volna be
mindent.
– Josey – szólongatta valaki a csöndes éjszakában.
Josey lenézett, és egy alakot pillantott meg az udvarban. A férfi
vigyorgott, arca holdfényben fürdött. – Adam?
– A postás? – kérdezte csodálkozva Della Lee a gardróbból.
– Gyere le – kérte a férfi, akár a mesében. – Építsünk hóembert.
Josey képtelen volt elhinni. – Mit keresel itt?
– Mondtam már. Csináljunk hóembert.
– Megırültél?
A férfi letérdelt, összegyúrt egy maréknyi havat. – Gyere le, különben
megdoblak hógolyóval.
– Nem tennéd meg.
Adam arcán huncut mosoly jelent meg. – Biztos vagy benne?
– Rendben. Mindjárt lemegyek. – Josey gyorsan visszahúzta a fejét, és
becsukta az ablakot. Egy pillanatig döbbenten állt.
– Hát ez érdekes – jegyezte meg Della Lee. – Mit akar?
– Hóembert készíteni. – Josey pizsamában volt. A sötétben matatni
kezdett, mire megtalálta a hótaposóját és a pulóverét. Aztán magára öltötte
hosszú kabátját, felkapta a gyapjúsapkáját és a kesztyőjét is.
– Jó szórakozást! Használjatok óvszert! – szólt utána Della Lee.
Josey lement a bejárati ajtóhoz, majd kilépett a verandára. Adam már
ott várta. Rá várt. Ez hihetetlen volt. Josey becsukta az ajtót, és csípıre
tette a kezét. – Részeg vagy?
– Nem.
– Miért nem tudtál hóembert építeni nálatok?
– Mert nem voltál ott.
 A lány szólni sem tudott.
– Azt mondtad, hogy még sohasem csináltál hóembert. Meg akarlak
tanítani rá.
Szóval már megint megsajnálta ıt. – Kár, hogy ilyen hosszú utat tettél
meg idáig, de itt nem lehet. A környéken tiltos.
– Ki tudja meg, hogy mi voltunk? – fordult meg Adam. – Gyere már!
– És mi van a lábaddal? – érdeklıdött Josey. A férfi kissé nehezen
lépkedett a lépcsın.
– Nem érdekel a lábam. – Adam leért az alsó lépcsıfokra, és felnézett a
lányra. Josey három éve szerette a férfit, de olyan keveset tudott róla.
Eddig túlságosan félt, hogy a sérülésérıl faggassa vagy valami személyeset
kérdezzen, mert attól tartott, hogy abból kiderülne, mit érez iránta. Most
azonban Adam ismerte már az érzéseit, úgyhogy mi baja lehet abból, ha
rákérdez?
– Hogyan sérültél meg?
– Gyere le hóembert készíteni, és akkor elmesélem – nyújtotta felé a
kezét Adam.
És mi van akkor, ha csak szánalomból teszi? Akkor is Adam az, aki
felé nyújtja a kezét. Naná, hogy elfogadja. Csak ma éjjel. Hiszen mikor
lenne még ilyen alkalom?
Adam elmondása alapján a 101-es típusú hóemberhez a mellékelt
utasítás szerint kemény hógolyót kellett gyúrni, bele kell helyezni a hóba,
majd nagy körökben végiggörgetni a kertben, hogy rátapadjon a hó, és
egyre nagyobb hólabda váljon belıle. Adam olyan könnyőnek festette le az
egészet. Josey próbálkozott vele, de az ı hógolyója mindig szétesett,
amikor hempergetni akarta.
– Túl erısen nyomod – magyarázta Adam.
– Nem. Csak kis hóembert akarok.
Amikor a férfi ránevetett, Josey felkapta a nyamvadt hóemberét, és
Adam felé hajította.
A férfi lassan felegyenesedett. – A kisinas provokálta a mestert.
Josey futni kezdett, ám Adam hógolyója háton találta. A lány
méltatlankodva megtorpant. Ez háború.
 A férfi jobban célzott, de nem volt jelentısége, ha a lány elég közel
tudott kerülni hozzá. Többször is eltalálta célpontját, egyszer az arcán
csattant a hógolyó. Szerencsétlenségére túl közel volt Adamhez, aki karon
ragadta, és egy maroknyi havat szórt be a pulóverébe. Josey felsikoltott,
elcsúszott, és a hóba zuhant, magával rántva a férfit. Adam félig a lányon
feküdt, kétoldalt támasztotta meg magát a hóban.
Josey hátravetette a fejét, és a könnyei csurogtak a nevetéstıl. Mikor
érezte magát ennyire jól? Olyan jó volt hagyni, hogy sodródjon az
eseményekkel. Amikor végre levegıt kapott, észrevette, hogy Adam
komoly arckifejezéssel nézi ıt. Tekintete Josey ajkára tévedt, aztán hirtelen
talpra ugrott.
– A Bald Slope-hegyen sérült meg a lábam – közölte, és kinyújtotta a
kezét a lány felé.
Amikor Josey felült, teljesen kábult volt. Mi volt ez? Mi történt
tulajdonképpen az imént? A férfira pillantott, és megfogta a kezét. –
Szerencsétlenül estél el, ugye?
– Igen. Többé nem síelhetek. Nincs síelés, vitorlázás, búvárkodás,
hegymászás.
– Ezeket a sportokat mind őzted?
– Igen. – Ezzel elfordult, és elindult, hogy tovább folytassa a félkész
hóembert.
– Szerettél utazni?
– Igen. Gyere, segíts ráemelni ezt a középsı hólabdát az alsóra.
Josey odament hozzá, és együtt emelték fel a nagy hólabdát. – Tehát ki
sem mozdultál Bald Slope-ból a baleseted óta.
– Talán majd valamikor meglátogatom a bátyámat Chicagóban. Van ott
pár régi barátom is. De most még nem állok rá készen. – Ismét elfordult,
hogy nekiálljon a harmadik hólabda elkészítésének.
– Nem tudtam, hogy Chicagóban éltél.
Adam elmosolyodott, miközben keze alatt egyre kövérebb lett a
hólabda. – Ügyvéd voltam Chicagóban. A baleset elıtt.
Josey felhúzta a szemöldökét. Adam ügyvéd lett volna? – A baleset
miatt adtad fel a jogi pályát?
 – Nem. Azért hagytam abba, mert utáltam. Amikor megfelelı nagyságú
lett a hóember feje, felkapta, és visszasétált vele a már meglévı törzshöz.
Látszott, hogy a bicegése annál rosszabbá vált, minél több idıt töltött a
szabadban.
– És miért nem hagytad abba a baleset elıtt?
– Nem is tudom – felelte. – Azt hiszem, amikor az ember közel kerül a
halálhoz, újraértékel sok mindent.
Josey egy pillanatig meg sem tudott szólalni. Majdnem meghaltál?
– Ez volt az elsı alkalom az életemben, hogy balesetet szenvedtem.
Eltört a combcsontom. Belsı sérüléseim voltak. – Gépiesen sorolta
mindezt, elrejtve az érzéseit.
Josey fürkészve nézte ıt a holdfényben. – Félsz elmenni, ugye? –
faggatta. – Megtörtént a baleset, és most attól tartasz, hogy újra megesik
veled, ha… bármit csinálsz. Ez a te titkod.
– Egyelıre maradok. Nincs ezzel semmi baj – közölte Adam.
Joseyt különös érzés kerítette hatalmába, mintha elmozdult volna
valami a világegyetemben. Tekintetével követte a férfit megvilágító fényt a
hóborította fákon át, egészen a holdig. Úgy nézett rá, mintha életében most
látta volna elıször.
A lélegzete is elállt a csodálatos látványtól.

CHLOE átgurult a saját oldalára Cramdonék vendégszobájának ágyában,

az ablakon át ugyanazt a holdat nézte ugyanabban az idıben.
A párnája alá akarta dugni a karját, hogy magához ölelje, de félúton
megállt a keze. Volt valami alatta.
Chloe felült, és kihúzott egy könyvet.
Háztulajdonosok kézikönyve.
A fejét visszatette a párnára, és a könyvet nézte. Végre egy könyv,
amelynek semmi köze a szerelmi életéhez. Chloe szinte jutalomnak érezte.
Magához vette a könyvet, melléhez szorította, és újra belerévedt a hideg,
csendes éjszakába.
Aztán behunyta a szemét, és mély álomba zuhant.
 8.
Cukorszív

A HÁLAADÁS napjának reggelén Margaret beviharzott Josey

hálószobájába. – Hóember van a kertünkben! – kiáltotta, mintha szatírt
látott volna. Odasietett Josey ablakához. – Nézd!
Josey kimászott az ágyból, és az anyja mellé állt. A környék olyan volt,
mint elıtte… kivéve a kertet, ami csatatérhez hasonlított. A hóban
lábnyomok látszottak, és ott állt egy hóember.
És nyaka köré volt tekerve Adam kék sálja.
Josey összeszorította az ajkát, hogy el ne mosolyodjon.
– Ki tehette ezt velünk? Hívd a kertészünket – mondta távozóban
Margaret. – Mondd meg neki, hogy jöjjön át, és simítsa el a havat.
Az ajtóban hirtelen megtorpant, ahogy ciripelı hangot hallott
valahonnan a szobából. Joseynak az ijedségtıl összerándult a gyomra, és a
táskája felé sandított.
– Ez mi volt? – kérdezte Margaret körülkémlelve.
Josey a táskájához ment. – Nos, a… telefonom szólt.
– Kinek adtad meg a számodat?
– Chloe Finley a neve – felelte Josey, és kivette a telefont.
Margaret arca feszültté vált. – Finley? Vele találkoztál? Ki mesélt
neked róla?
– Mirıl kellett volna mesélnie bárkinek is?
– Semmirıl – fordult meg az asszony, és sietve elhagyta a szobát.
Josey felvette a telefont, miközben távozó anyját figyelte. – Halló?
– Boldog Hálaadást! – szólt bele Chloe olyan vidám hangon, amilyet
Josey eddig még sohasem hallott tıle. – Josey, nem fogod elhinni, amit
most mondok. Megveszem azt a házat a Summertime úton!
Josey a kezével megdörzsölte a szemét. – Micsoda? Tényleg?
– Tegnap találkoztam a tulajdonosokkal. Hosszú történet. A lényeg,
hogy éppen most döntötték el, lejjebb viszik az árat. És beleegyeztek, hogy
én vegyem meg.
 Josey felnevetett. – Chloe! Ez mesés!
– Annyi teendım van. Csak úgy zakatol az agyam.
– Ha szükséged van bármilyen segítségre, számíthatsz rám.
– Köszönöm. De ezt tudom magam is. Már régóta takarékoskodom.
– Örülök, Chloe. Nagyon örülök neki.
– Nemsokára újra hívlak.
– Gratulálok – mondta Josey, és letette a telefont.
– Mirıl volt szó? – kíváncsiskodott a gardróbból Della Lee.
Josey odament a kis fülkéhez, és kinyitotta az ajtaját. – Chloe házat
vásárol.
Della Leen az a pulóver és hótaposó volt, amelyet elızı éjjel Josey
viselt odakint. – Szép tıled, hogy felajánlottad a segítséged. Tartsatok
össze, rendben?
– Miért? Hogy érted ezt?
Della Lee vállat vont. – Nem fontos.
Josey felsóhajtott, majd elfordult. Már megint ez a „Nem fontos”.

KÉT NAPPAL késıbb, szombaton ismét telefonált Chloe, és el akarta

vinni Joseyt a Summertime úton lévı házhoz. Josey megállapodott vele,
hogy délután ott találkoznak, és örült, hogy kimozdulhat a házból.
Margaret állandóan csak zaklatta és bosszantotta, folyton sistergett
körülötte a levegı. Ráadásul pénteken és szombaton Josey elkerülte
Adamet, amikor a leveleket hozta, így a napok még hosszabbaknak tőntek.
Nem tudta eldönteni, melyik Adam volt ott – aki úgy akarta hagyni a
dolgokat, mint elıtte, vagy a másik, aki eljött az ablaka alá, hogy hóembert
készítsenek.
Az utakat letakarították a hókotrók, nagy volt a forgalom, ahogy Josey
Chloe új háza felé tartott. A karácsonyi szezon már hivatalosan is beindult
Bald Slope-ban. Cramdonék örömmel egyeztek bele, hogy Chloe
körbevezesse Joseyt a házban. Nagyon megkedvelték a lányt. És a
birtokukban lévı könyvek mennyisége alapján ítélve egyértelmő volt, hogy
Chloe rokon lelkekre talált bennük. Chloénak minden szobában minden
tetszett. Elmondta Joseynak, hová kerülnek majd a dédszülei bútorai, néha
azonban elhallgatott egy-egy tárgy említése után, mert eszébe jutott, hogy
az éppen Jake-é.
Utolsó állomásuk a konyha volt, ahol George és Zelda kávézgatott.
Zelda töltött Joseynak és Chloénak is.
 – Meg tudom mondani, miért vagytok ti barátnık – szólalt meg Zelda.
Éles szeme volt, mintha többet tudott volna annál, mint amennyit
elmondott. – Még hasonlítotok is egymásra.
Josey és Chloe egymásra pillantott, mindketten meglepıdtek. Chloe
felnevetett. – Valóban! Még a szemünk színe is egyforma! És a göndör
hajunk! – Joseynak hirtelen eszébe jutott valami. Nem, az lehetetlen.
A fenébe, Della Lee, gondolta.
Chloe Cramdonékkal cseverészett, és szóba került a hátsó kert.
– A hátsó kert! – kiáltott fel Chloe. – Josey, meg akarom mutatni.
Kezükben a kávéscsészékkel kimentek a verandára. Nagy kert volt,
elég egy úszómedencéhez is, vélte Chloe.
– Ismerted az apádat? – szaladt ki hirtelen Josey száján.
Chloe felvonta a szemöldökét a hirtelen témaváltástól. – Nem,
valójában nem. Fogalmam sincs, ki lehet. Az anyám tizennyolc évesen
esett teherbe velem. Három nappal a megszületésem után elment a
városból. A dédszüleim neveltek fel.
– Megpróbáltad valaha is kideríteni, ki volt az apád?
– Nem – válaszolta Chloe. – Amikor kicsi voltam, fantaziáltam arról,
hogy ki lehet. De már hosszú ideje rájöttem, ha tényleg megtudnám, ki ı,
csak csalódnék. Miért kérdezed?
– Eszembe jutott a saját apám.
– İ nagyszerő ember volt.
Josey szórakozottan bólintott.
– Lányok – dugta ki a fejét George a hátsó ajtón. – Ki kér süteményt?

– AZT AKARTAD, hogy kérdezzem meg Lamart arról a másik nırıl,

akinek az apám pénzt adott. Chloe anyjára gondoltál, ugye? – szegezte
Josey Della Leenek a kérdést, amikor aznap délután hazaért, és rögtön a
gardróbba sietett. – Azért küldözgettél oda a szendvicsekért, amelyeket
soha nem ettél meg.
– Nos, sokáig tartott, amíg rájöttél. Vak vagy? – kérdezte Della Lee.
Mind benne van az anyám naplójában. Minden nıügyét feljegyezte.
Joseyt felbıszítette Della Lee tökéletes magabiztossága ebben a teljesen
hihetetlen ügyben. – Della Lee, ne vedd sértésnek, de szerintem
szakorvosra van szükséged. Ebben tudok segíteni. Adok rá pénzt.
 Della Lee felhördült. – Ne tettesd az értetlent. Csak nem azt akarod
mondani, hogy egyáltalán fel sem merült benned annak a lehetısége, hogy
az apádnak esetleg más gyermekei is lehetnek?
Josey habozott, mielıtt megszólalt volna. – Szerinted az anyám
lefizette a te anyádat, mivel megtudta, hogy létezel. Gondolod, hogy
Chloérıl is tudott?
– Biztos, hogy Marco összes kalandjáról tudomása volt.
Lehet, hogy ezért viselkedett úgy Margaret, amikor meghallotta Chloe
nevét? Nem, gondolta Josey. Nem is akar ebbe belegondolni. Lamar levele
majd mindent tisztázni fog.

– TEHÁT nem akarsz eljönni? – kérdezte Adam a Hálaadás utáni

vasárnapon, kezében egy meghívót lobogtatva, ezzel is kecsegtetıbbé téve
az ajánlatot.
Jake Adam nappalijában ült a kanapén, miközben a távkapcsolóval
váltogatott a csatornák között. – Bár a postai fınököd nyugdíjazási partija
jó bulinak ígérkezik, hétfın késı estig néhányunknak bent kell maradnia a
munkahelyen.
– Amúgy is pocsék társaság vagy. – Adam ledobta a meghívót a
kávézóasztalra, majd leült Jake mellé. Nem mintha elvárták volna, hogy
vigyen valakit magával az ünnepségre. Akkor miért meredt a meghívóra,
ahelyett, hogy tévét nézett volna?
Josey miatt.
A lány még mindig kerülte ıt. Adam azt mondta neki: azt szeretné, ha
nem változnának a dolgok. De az még szerda éjjel elıtt volt. Josey
valahogy belelátott a lelkébe, és pontosan tudta, mit próbál leplezni.
Adamnek hiányzott a régi élete. Annyira hiányzott neki, hogy néha az
egész teste beleremegett.
– Azt hiszem, megkérem Josey Cirrinit, hogy kísérjen el a bulira.
Jake értetlenül bámult rá. – Micsoda?
– Helyes lány.
 – Én is úgy gondolom. Üdvözlılapot küldött, amelyben az új
munkámhoz gratulált, amikor az elsı hetemet töltöttem az ügyvédi
irodában. És ı volt az elsı ember, aki virágot küldött az anyámnak a
kórházba, amikor megmőtötték. De tudod, mit mondott erre az anyám?
„Nem akarom elhinni, hogy ı küldte a virágot.” Igen, az én kedves anyám
mondta ezt. Kétségtelen, hogy Josey kislánykorában úgy sípcsonton rúgta
ıt a boltban, hogy még most is látszik a helye.
– Úgy tőnik, a városban mindenkinek okozott valamit. Ellened mit
követett el?
– Ellopta a csokitortámat – motyogta Jake.
Adam elnevette magát. – Ezzel aztán egész életedre kiható lelki sérülést
okozott.
– Szeretem a csokoládétortát.
Adam el sem tudta képzelni, milyen lehetett Joseynak, hogy lépten-
nyomon emlékeztették, és olyan dolgok miatt ítélték el, amelyeket
gyerekkorában tett. Hirtelen felkapta a telefonkönyvet, és kiment. Jake
csodálkozva nézett utána. Amint beért a szobájába, leült az ágya szélére, és
keresni kezdte Josey telefonszámát. El sem hitte, hogy milyen ideges.
Olyan érzés volt, mint amikor a versenyen a lesiklópályán rajtolt.
Cirriniék cselédje vette fel a telefont. – Cirrini-lakás.
Adam megköszörülte a torkát. – Beszélhetnék Joseyval?
– Oldseyval?
– Nem, Joseyval.
– Értem. Ki beszél?
– Adam Boswell vagyok.
– Ja, a postás – mondta a cseléd örvendezve. – Szólok neki.
Adam a padlót nézte, a szíve erısen dobogott. Pár perc múlva Josey
szólt bele a telefonba. – Tessék?
– Szia, Josey. Adam vagyok.
– Szia, Adam.
– Néhány napja nem láttalak. Jól vagy?
– Igen, jól vagyok – felelte zavartan a lány. – Kösz, hogy hívtál.
– Figyelj ide – mondta a férfi. – Harmincnégy éves vagyok, és már
hosszú ideje nem tettem ilyet, úgyhogy ne haragudj a viselkedésemért.
– Mirıl beszélsz? – kérdezte Josey.
– Randevúra szeretnélek hívni.
 Néma csönd.
– Hétfı este nyugdíjazási ünnepség lesz. Ha nem akarsz eljönni,
nyugodtan nemet is mondhatsz.
– Persze hogy elmegyek veled – vágta rá a lány. Persze. Mi mást
gondolhatott volna Adam?
– Akkor rendben. Hétfın hétre érted megyek.
– Ne gyere értem. Találkozhatnánk valahol másutt.
– Érted akarok menni.
– Tehát randevú? – kérdezte Josey, hogy megbizonyosodjon, semmit
sem értett félre.
– Igen.
Adam mosolyogva ment vissza a nappaliba. Olyan jól érezte magát.
Leért a lesiklópálya aljára.

HÉTFİ ESTE Josey belenézett a fésülködıasztala fölötti tükörbe, és

megigazította magán szerencsét hozó piros pulóverét. Szürke
gyapjúszoknyáját vette fel hozzá. Ritkán viselte, mert az anyja nem
szerette. Nem volt hozzá illı garbója, így aztán Della Lee ruhatárából
választott egyet, amely kicsi volt ugyan rá, de ha ráveszi a pulóverét,
remélhetıleg nem tőnik fel Adamnek.
Leengedte a haját, és megfésülködött. Della Lee unszolására még
kisminkelte magát, aztán elfordult a tükörtıl, és felkapta a kabátját.
Már vagy negyvenedszerre lépett az ablakhoz. Hirtelen olyan pánikba
esett, hogy alig kapott levegıt. Ott állt egy egyterő, amelyet még nem
látott. – Megjött!
Della Lee felnézett. Utazási magazinokból kivágott képeket ragasztóval
illesztett egymáshoz annak a doboznak a fedelén, amelyet Josey hozott el a
lakásáról. – Nem értelek, Josey. Nem kellene kicsit boldogabbnak lenned?
Azt hittem, ezt akartad.
Josey odafordult hozzá. Della Leenek néhány ceruza állt ki a hajából. –
Ezt akartam – jelentette ki Josey. – De bár tudnám, ı mit akar.
– Miért, szerinted nem egyértelmő, ha találkozóra hív?
– Hát éppen ez az. Miért hívott? Csak baráti találkozó? Talán kísérıre
van szüksége az összejövetelen, és arra bármilyen nı alkalmas. De az is
lehet, hogy csak szánalomból randevúzik velem. – Hirtelen Mallomarsra,
Jelly Nougatsra és krémes süteményekre támadt kedve. Tekintetével a
gardrób hátsó falát fürkészte.
 – Nem, nem, nem! – szólalt meg Della Lee, amikor észrevette Josey
sóvárgó pillantását. – Itt semmi sem valóság. A te életed kint vár rád.
Josey behunyta a szemét. Csak egyvalami volt, amire jobban vágyott a
Mallomarsnál, Jelly Nougatsnál és a krémes süteményeknél.
Adam.
Magához vette a táskáját, majd tétovázva megállt az ajtóban. – Ugye, itt
leszel még, amikor visszajövök?
– Még nem megyek sehová sem – nyugtatta meg Della Lee. –
Mosolyogj már! Nem a kivégzésedre indulsz!

JOSEY lesétált a lépcsın, és bement a nappaliba. Helena varrt, Margaret

magazint olvasott.
Az anyja felemelte a fejét. – Hát ez micsoda?
Josey kihúzta magát. – Anya, tudom, hogy váratlanul ér, de valaki
éppen az ajtó felé igyekszik. Ma este randevúm van vele.
– Már megint az a pulóver van rajtad – jegyezte meg az anyja, mintha
nem hallotta volna, mit közölt vele Josey. – Azt mondtad, már kidobtad.
– Anya, talán elkerülte a figyelmedet, hogy említettem: randevúzom
valakivel.
Kopogtatás hallatszott az ajtó felıl, Josey szédülni kezdett. – Itt van.
Figyelmeztettem, de ragaszkodik hozzá, hogy mindenképpen találkozzon
veled. Kérlek, légy kedves hozzá!
– Kit figyelmeztettél? Mit mondtál neki rólam?
Josey a bejárati ajtóhoz ment, és kinyitotta. Adam remekül nézett ki
krémszínő pulóverében és bırdzsekijében. Mosolygott. De vajon meddig?
Josey karon ragadta, mielıtt Adam bármit mondhatott volna. – Elıre is
elnézést kérek – mondta Josey, ahogy behúzta a férfit.
Bevezette a nappaliba. Éppen le akarta venni a kezét Adam karjáról, de
a férfi odaszorította. Josey majdnem elsírta magát örömében. – Adam, ı
Helena. İ pedig az anyám, Margaret Cirrini.
– Már találkoztunk néhányszor – közölte Adam megnyerı modorával. –
De nagyon jó érzés, hogy hivatalosan is bemutatkozhatom.
Margaret felvonta a szemöldökét. – Maga a postás.
– Igen.
– Nem hiszem el – mondta Margaret, és felnevetett. – Josey, Josey.
 Adam furcsa tekintettel nézett Joseyra. A lány csak a fejét csóválta, és
kezdte kényelmesen érezni magát, ahogy a keze a férfiéban lapult. Tarts ki,
akarta mondani. Ne menj el.
– Elnézést kérek a lányom nevében – mondta Margaret Adamnek,
ahogy a nevetése csillapodott. – Nincs nagy tapasztalata ilyen téren.
Mindig tudtam, hogy szereti a leveleket, de soha nem gondoltam volna,
hogy a postás az, akit kedvel. Josey drágám, nem miattad jön az ajtóhoz
minden nap. Ez a foglalkozása. Mindenkivel ezt teszi. Valóban kínos
helyzet. Ha most el akar menni, fiatalember, nyugodtan tegye meg.
– Valójában évek óta csak miatta jöttem az ajtóig. Jó estét, Mrs. Cirrini.
– Még mindig a karján tartotta Josey kezét. Adam megfordult, és a
kocsijához vezette a lányt, majd segített neki beszállni.
Pár percig feszélyezett csend volt a kocsiban, miközben Adam vezetett.
Végül megköszörülte a torkát. – Akkor mesélj az anyádról.
Josey kezdte magát kissé kényelmetlenül érezni. – Mit szeretnél tudni
róla?
– Mindig ilyen?
– Próbáltalak figyelmeztetni.
Adam halkan füttyentett. – Mondtam már, milyen szép vagy ma este?
Mindig szerettem rajtad ezt a pulóvert.
Josey odafordult hozzá. – Felismered ezt a pulcsit?
A férfi bólintott. – Amikor elıször megláttalak, akkor is ez a piros
pulóver volt rajtad.
Nos, ha Joseynak eddig kételyei voltak, most rögtön szertefoszlottak.
Ez tényleg varázserıvel bíró pulóver volt. – De azt ne kérd, hogy vegyem
le.
– Mire célzol?
– Nem úgy értettem – helyesbített gyorsan a lány. – Csak az járt a
fejemben, hogy az alatta levı garbó túl szők. Kicsit szemérmetlen.
Adam elmosolyodott. – Most viszont kíváncsivá tettél.
– Te is nagyon jól nézel ki ma este – próbált témát váltani Josey.
– Én leveszem a pulóveremet, ha akarod – ajánlotta fel Adam. – Az
nem szemérmetlen, de van néhány érdekes sebhelyem.
– Azt hiszem, már túl messzire mentünk. Nem gondolod? – sóhajtott fel
Josey.
 Adam azonban nevetve így szólt: – Arra az esetre, ha esetleg
elfelejteném mondani az est végén, tudd, hogy nagyon jól éreztem magam
veled.

A BÚCSÚZTATÓ ÜNNEPSÉGET a VFW aulájában tartották.

Papírszalagokkal és girlandokkal díszítették fel, a büféasztalokon sült
húsok és desszertek tornyosultak. Leginkább azonban önfeledt nevetéssel
telt meg hamar a helyiség.
Adamet és Joseyt nagy érdeklıdéssel fogadták, ahogy együtt beléptek.
A férfi sejtette, hogy ez fog történni. Arra azonban nem számított, hogy
még a bólés tálhoz sem jutnak el, mert Joseyt néhány nı magával
vonszolja. Josey kérdı tekintettel nézett vissza Adamre. A fiú
elmosolyodott, és éppen utána akart indulni, amikor az egyik nı mondott
valamit Joseynak, és ı felkacagott.
Adam egy pillanatra megtorpant. Nem rémlett neki, hogy valaha is
hallotta volna nevetni Joseyt. Legalábbis nem ilyen szabadon, fesztelenül.
Olyan tisztán kacagott, ahogy a patak csörgedezik. Adam az est hátralévı
részét azzal töltötte, hogy a terem másik végébıl figyelte ıt.
Meglepetésként érte, hogy a lány jobban elbeszélget a munkatársaival,
mint ı maga. Josey nagyon jól érezte magát. Adam nélkül is.
Bár már régen nem randevúzott, de abban biztos volt, hogy a célja az
együtt töltött idı. Akkor meg mit csinál itt egyedül?
Adam végül átvágott a termen, és odament Joseyhoz, aki más nık
társaságában üldögélt. – Megyünk, Josey?
Az egyik nı megbökte a könyökével Joseyt, mintha Adamrıl beszéltek
volna.
Miután mindenkitıl elköszöntek, kisétáltak a szabadba. A csillagok
már ragyogtak odafent a sötét égen. Josey és Adam tétovázva ácsorgott az
autó mellett.
– Szeretnél egy kávét? Esetleg sétálhatnánk a parkban – ajánlotta
Adam. Még a lélegzetét is visszatartotta, úgy várta a lány válaszát. Azt
szerette volna hallani, hogy tényleg kettesben akar lenni vele.
– Örömmel – felelte Josey.
– Jó. – Kinyitotta a lánynak a kocsiajtót. Amikor Josey beszállt, bors-
mentaillata megcsapta a férfit.
 Egy belvárosi könyvesbolt kávézójába mentek, amely az Ez jó volt!
nevet viselte. Ez a könyvesbolt, a frissen felújított fogadó, valamint más
boltok vették körbe a bíróság épületét és a hatalmas parkot. Minden boltból
már a karácsonyi hangulat áradt. Még a park fáinak csupasz ágait is
kivilágították. A könyvtár kiemelkedett az épületek közül, boltívei fehéren
világítottak a holdfényben.
– Nézd csak – szólalt meg Adam a könyvtárra mutatva, ahogy a
parkban andalogtak.
– Gyönyörő, tényleg – mondta Josey. – Már egy örökkévalóság óta
nem jártam bent. Volt egy mentorom, Holly volt a neve, aki meggyızte az
anyámat, hogy hetente pár napot a könyvtárban kell tanulnunk. Egész nap
az interneten lógtunk, mindenféléket böngésztünk. Imádtam.
Mosolyogva fordult Adamhez. – Magántanuló voltam.
– Tudom. A szomszédod, Mrs. Ferguson mesélte.
– Van egy olyan érzésem, hogy rengeteget hallottál rólam.
A férfi közelebb hajolt hozzá, játékosan oldalba bökte. – Csakis azért,
mert a nagy Marco Cirrini lánya vagy.
– De ki vagy te, Adam Boswell? Még a munkatársaid sem tudnak sokat
rólad. Szerintem azért csaptak le rám, mert információkat szerettek volna
kicsikarni belılem veled kapcsolatban. De nem tudtam mit mondani rólad.
– Mindent elmesélek neked, amit csak tudni akarsz, Josey – közölte
Adam. – Kérdezz bátran!
A lány tétovázott. – Ha ez a mai nap csak arról szólt, hogy szükséged
volt kísérıre, meg fogom érteni.
– Szóval erre megy ki a dolog – mondta, és legszívesebben felkacagott
volna, annyira megkönnyebbült. – Josey, nincs szükségem kísérıre. Veled
akartam találkozni. Veled. Tehát kérdezz!
Josey megint tépelıdni kezdett. – Már nem is tudom, mit akartam
kérdezni.
– Rendben, akkor majd én beszélek. Elmesélte, hogy Kaliforniában
nevelkedett, és síversenyeken töltötte a napjait. Elmondta, hogyan került
ide, miután hallott Bald Slope meredek pályáiról. Mesélt a bátyjáról,
Brettrıl, aki minden héten felhívta, és próbálta visszacsábítani Chicagóba.
– De nem tervezed, hogy elmenj innen.
– Már kérdezted korábban. Miért? Te el akarsz menni innen?
 – Annyira elkívánkozom innen, hogy néha alig bírok magammal –
vallotta be szenvedélyesen Josey. – Túl sok ember csak azt látja bennem,
amilyen kiskoromban voltam.
Adam megállt egy utcai lámpa alatt. – Mihez kezdenél, ha elmennél
innen? – kérdezte, és összeszorult a szíve.
– Elmennék mindenfelé, mindent megnéznék.
– Mi lenne az anyáddal?
– Néha olyan érzésem van, hogy csak a közlésére várok, hogy
megbocsát mindent, amit ellene tettem. Arra, hogy azt mondja, most már
elmehetek, hogy éljem a saját életem.
– Nincs szükséged senki engedélyére sem, Josey. Bármikor
megteheted. Elıtted az élet, rád vár az egész világ. El sem tudom mondani,
milyen érzéseket kelt ez bennem. Bárcsak én is így gondolkodhatnék és
érezhetnék újra.
– Tényleg? Komolyan mondod?
Adam közelebb lépett hozzá. – Igen, komolyan gondolom. – Lassan
lehajolt, hogy figyelje a lány reakcióját.
– Adam? – suttogta Josey, amikor a férfi már olyan közel volt hozzá,
hogy érezte a leheletét. – Ne tedd ezt, csak akkor, ha tényleg így érzed. Ne
azért tedd, mert én szeretném, vagy sajnálsz engem, vagy bármi hasonló
miatt.
– Josey, én tényleg így érzem.
– Akkor rendben.
Adam lassan megérintette ajkával a lány ajkát. Nem számított rá, hogy
ezt fogja érezni. A benne lévı pánik és feszültség hirtelen szertefoszlott, és
csak az ıszinte érzésekkel teli, reménykedı Josey létezett számára.
Felemelte Josey karját, és a nyaka köré fonta, majd átölelte ıt a kabát
alatt, miközben közelebb húzta magához. Josey felnyögött a vágytól, és
remegett a bizonytalanságtól.
Adam hirtelen hátralépett, és nagyot sóhajtott.
– Azt hiszem, legjobb lesz, ha… most hazaviszlek – mondta, és beletúrt
a hajába.
– Azt viszont ígérd meg, hogy máskor is fogsz így érezni – kérte
gyengéden a lány.
 A férfi elnevette magát. – Mostantól kezdve, ahányszor esélyem lesz rá,
mindig így fogok érezni. – Egyik karját a lány dereka köré fonta, és
szorosan magához ölelte.
Összebújva sétáltak tovább.

– MONDD EL újra – kérte Della Lee a sötétben aznap éjjel, amikor Josey
már éppen elaludt volna.
– Megcsókolt – motyogta Josey.
– Nem. Úgy meséld, ahogy elıtte mondtad.
Josey elmosolyodott. – Az elsı csókok történelmében a legjobb elsı
csók volt. Édes, akár a cukor. Meleg, mint a pite. Megnyílt elıttem az
egész világ, és én belezuhantam. Nem tudtam, hol vagyok, de nem is
törıdtem vele, mert az egyetlen ember, aki érdekelt, velem volt.
– Szerintem a mennyország olyan, mint az elsı csók – jegyezte meg
Della Lee.
– Remélem – suttogta Josey.
– Én is.

A NİEGYLET decemberi összejövetele következı csütörtök délután volt,

és Margaret kezdte azt gondolni, hogy Josey nem viszi el. Egyre
ingerültebbé vált, már azt hitte, hogy a végén otthon kell maradnia. Ám az
utolsó pillanatban Josey belépett a nappaliba, és megkérdezte, hogy
indulhatnak-e.
Amikor Josey leállította az autót Mrs. Herzog háza elıtt, ahol havonta
tartották a találkozót, Rawley már megérkezett, és éppen Mrs. Annabelle
Drake-et segítette ki a taxijából. Amint Annabelle észrevette Margaretet,
megvárta a járdán, és együtt sétáltak fel a bejárati ajtóhoz. Josey követte
ıket.
– Tudtam, hogy elıbb-utóbb elege lesz ebbıl a sok pletykából,
amelyeket kettınkrıl terjesztenek – kezdte Annabelle. – Rawley ma
váratlanul azt mondta a taxiban: „Milyen kellemes volt, hogy magunkkal
vittük Margaretet, nem igaz?” Azt hiszem, sokkal jobban érezné magát, ha
mindig volna velünk valaki a kocsiban. Miért nem megyünk többször
együtt, Margaret?
Margaret hátrapillantott a válla fölött. Rawley figyelte ıket, ahogy
távolodtak.
 Késın kezdıdött az összejövetel, mert mindenki a legfrissebb hírrıl
beszélt. Aznap reggel a Green Cove folyóban egy tetemet találtak.
Margaret már reggelizés közben értesült róla Helena révén. Mindenkiben
még élénken élt a Beasley gyilkossági ügy, és a hölgyek aggódva beszéltek
a biztonságukról. Margaretet azonban nem érdekelte a pletykálkodás. Az
ablakhoz sétált, és kinézett. Rawley ott állt a kocsija mellett. Az asszony
nem tudta elképzelni, hogy a férfi ilyesmit mondott volna Annabelle-nek.
Tudnia kellett, hogy Annabelle elmondja Margaretnek. Sarkon fordult, és
elhagyta a helyiséget.
Rawley, dacolva a zord idıjárással, a taxinak támaszkodva figyelte a
házat. Azonnal felegyenesedett, amint megpillantotta a közeledı
Margaretet.
– Annabelle elmesélte, hogy mit mondtál. Nekem az a véleményem,
hogy valaki mást kell találnod a közös autózáshoz, hogy senki se
gyanakodjon a viszonyotokra – szólt oda neki, amikor közelebb ért. – Én
nem leszek ebben partner. Nem akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá.
Hallottad?
Rawley gondterhelt arckifejezéssel összevonta a szemöldökét, de egy
szót sem szólt.
– Marco egész biztosan tönkretett volna téged – folytatta, bár tudta,
hogy késı már a magyarázkodás. – Amíg nem tudta, ki volt az a férfi azon
az éjszakán, addig biztonságban voltál. Elmehettél volna innen, és jó életed
lehetett volna. Amikor azonban Marco meghalt, és te még mindig nem
nısültél meg, azt hittem, hogy majd megváltozhatnak a dolgok kettınk
között. Most már azonban tudom, hogy súlyosan tévedtem. Teljes
mértékben megértem, amiért most is győlölsz. Ám ez nem jelenti azt, hogy
belekeverhetsz az Annabelle-lel folytatott szerelmi afférodba. Tudom,
hogy megérdemelném, de nem hinném, hogy a szívem kibírná. – Ezzel
sarkon fordult, és visszament a házba, végsıkig ragaszkodva a
méltóságához.
Amikor az összejövetel néhány óra múlva befejezıdött, Rawley még
mindig ugyanott állt Annabelle-re várva, de a tekintete Margaretre tapadt,
és elszántan figyelte, ahogy az asszony és a lánya a kocsijukhoz
igyekeznek.
 Hazaérkezve Josey rögtön felsietett a szobájába, és magára zárta az
ajtót. Margaret csak felsóhajtott, és bement a nappaliba, ahol beült kedvenc
foteljába.
Néhány perc múlva halk kopogtatás hallatszott. Margaret morogni
kezdett, semmi kedve nem volt társasághoz. Kisvártatva Helena lépett be a
nappaliba.
– Ki volt az… – kezdte, de torkára forrt a szó, amint Helena mögött
megpillantotta a szobába belépı Rawleyt.
– Ha megbocsát – mondta a férfi Helenának –, Mrs. Cirrininek és
nekem magánügyben kell beszélnünk.
Rawley elıször becsukta maga mögött az ajtót, aztán baljós tekintettel
fordult Margaret felé.
– Most pedig – szólt Margarethez negyven év óta elıször – ideje, hogy
tisztázzunk néhány dolgot.
Margaret kihúzta magát a fotelban, az egész teste megfeszült. Beszélt
hozzá.
– Elıször is, nincs viszonyom Annabelle-lel. Másodszor is, fogalmam
sem volt róla, hogy a férjed elıtt védted a kilétemet. Én végig azt
gondoltam, hogy tudott rólam. Harmadszor, nagyon jól tudtad, hogy azért
nem szólok hozzád, mert megígértetted velem, hogy soha többé ne
beszéljek veled nyilvánosan.
Margaret a fejét csóválta. – Az lehetetlen. Nem tudom elhinni, hogy ezt
ígértettem meg veled – jelentette ki. – Mindig körültekintı voltam az
ígéreteket illetıen, ha rólad volt szó.
– Nem eléggé.
Mindenki tudta, hogy Pelhamék nem tettek könnyen ígéretet, ugyanis
képtelenek voltak megszegni azt, ha egyszer már szavukat adták. Egy
Pelham számára lehetetlen volt megmásítani a szavát.
– Természetesen ezt követıen kizárólag nyilvánosság elıtt láthattalak,
így aztán hogyan mondhattam volna el, mennyire hiányoztál, mennyire
kívántalak? Hogyan mondhattam volna el, amikor meghalt a féljed, hogy
állandóan rólad álmodom? Emlékszel még a régi színház mögötti erdıre?
Az asszony a szívéhez emelte a kezét. – Persze hogy emlékszem arra a
helyre.
 – Egy nap ott szerelmeskedtünk, és akkor te felnéztél rám azzal a
gyönyörő kék szemeddel. Azt mondtam: „Szeretlek, Margaret. Örökké
szeretni foglak.” Erre azt kérdezted: „Megígéred?”
– Ó, istenem – suttogta elhaló hangon Margaret.
A férfi állhatatos tekintettel nézte. – Azóta minden egyes napom a
vágyról szólt. Az utánad vágyakozásról. Nem volt más választásom, így
aztán belenyugodtam a helyzetbe. Ez volt az egyetlen esélyem. Az ígéret,
hogy szeretni foglak, életem legkönnyebb ígérete volt.
Margaretnek el kellett fordulnia. Ez már túl sok volt neki. Csak akkor
kapta fel a fejét, amikor meghallotta a kilincs nyikorgását.
– Várj, Rawley – szólt utána.
A férfi megállt az ajtóban.
Margaret mély lélegzetet vett, és kimondta azt, amit negyven évvel
ezelıtt kellett volna kimondania. – Kérlek, ne menj el.
 9.
Életmentı cukor

CHLOE aznap késı délután éppen hazaért a munkából, amikor

kopogtattak. Letette a kabátját, majd kinyitotta az ajtót. Szemben vele
Julian támaszkodott a falnak. Nem mozdult, csak mosolygott a lányra.
Hosszú haját kibontotta, Chloe érezte a férfi vonzerejét.
– Julian – szólalt meg –, te mit keresel itt?
– Nem hallottam rólad egy ideje. Meg akartam nézni, hogy minden
rendben van-e – mondta behízelgı hangon.
– Ne haragudj. Nagyon elfoglalt voltam.
– Visszamentél a barátodhoz? – érdeklıdött, de már tudta a választ.
– Nem.
– Akarod tudni, ki volt az a nı, akivel Jake lefeküdt? – kérdezte.
Chloe izgatott lett. – Ezért jöttél ide?
– Természetesen, édesem. Megszereztem a szükséges információt.
Nekem semmi hasznom nincs belıle. Gyere. – Julian elindult lefelé a
lépcsın.
– Hová mész? – kiáltott utána Chloe.
– A kocsidhoz. Nem akarod megnézni, hol lakik?
Chloe egy pillanatig habozott. Mi rosszabb, ha élete végéig tudni fogja,
ki volt az, vagy ha egész életében arra lesz kíváncsi, ki lehetett az?
– Jövök már – mondta, majd felkapta a kabátját és a táskáját.
Amikor beszálltak a VW-be, Julian irányítani kezdte. – Akkor az utca
végén fordulj balra. Menj keletnek a katolikus templom felé az All Saints
sugárúton. – Amikor Chloe odaért, a férfi tovább folytatta. – Fordulj be a
Saint Joseph’s sorra. A tizenkettes szám lesz az.
A lány félrehúzódott, és leparkolt a házzal szemben. Gyönyörő kolóniál
stílusú épület volt, kovácsoltvas kerítés mögött.
– Ismerısnek tőnik ez a hely – jegyezte meg.
– Itt lakik Eve Beasley.
Chloe felkapta a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen. – Beasley?
 – Fogalmad sincs, mi mindent kellett megtennem, hogy kiderítsem.
Olyan mocskosnak érzem magam – közölte Julian vigyorogva.
– Jake lefeküdt Eve Beasleyvel?
– Ismered?
– Miért, te nem?
A férfi vállat vont. – Sohasem hallottam róla.
A Beasley család nemrég költözött Bald Slope-ba. Megvásároltak egy
nyaralót, és évente nagyjából négy hónapot töltöttek a városban. Wade
ötvenöt éves nyugalmazott tızsdeügynök volt, Eve pedig csodaszép,
negyvenöt éves felesége. Wade Beasley megölte a házvezetınıjüket,
holttestét pedig kidobta a városi park közelében lévı ösvény mentén.
Csupán másodlagos bizonyítékok szóltak amellett, hogy Wade követte
volna el a gyilkosságot. A tárgyalás felénél, amelyen Jake képviselte az
ügyészséget, úgy tőnt, hogy az esküdtek felmentik a vádlottat. Akkor
azonban Eve Beasley, aki addig végig a férje pártját fogta, váratlanul
benyújtotta a válóperes keresetet, és hajlandó volt ellene vallani. İ volt az
egyetlen, aki tudta, hogy a férje szexuálisan zaklatta a házvezetınıjüket.
Látta. İ volt az egyetlen, aki saját magán tapasztalta a bántalmazásokat.
Eve a nıvérét látogatta meg éppen, amikor elkövették a gyilkosságot.
Amikor hazaért, és nem találta otthon a házvezetınıt, megkérdezte a
férjétıl, mi történt. Wade csak annyit mondott: „Nem bírta. Nem volt olyan
erıs, mint te.”
Ez a vallomás gyorsan megváltoztatta az esküdtek véleményét.
Jake sokat találkozott Eve-vel az ügy kapcsán. Mesélt is Chloénak
arról, hogy mennyire sajnálja ıt, hogy milyen kedves nı. Mindenki az
asszonyt hibáztatta, hogy nem beszélt az erıszakról korábban. Wade
Beasley éveken át erıszakot követett el a feleségén. Eve rettegett tıle.
Chloe tudta, hogy Jake biztonságérzetet adott neki. Végül Jake-nek sikerült
meggyıznie, hogy tegyen tanúvallomást.
Aztán, amikor lezárták az ügyet, amikor mindenki ünnepelt, lefeküdtek
egymással.
Most már tudta Chloe. Megértette, miért nem tudta elmondani neki
Jake. Ha ez kiderül, akkor valószínőleg érvényteleníthetik az ítéletet. Talán
még Wade Beasley is szabadlábra kerülhetett volna.
– Figyelj csak – szólalt meg Julian. – Bíztam benne, hogy így lesz.
Minden nap ugyanebben az idıben megy templomba.
 Chloe félrekapta a fejét, ahogy kinyílt a kapu, és Eve Beasley kihajtott
egy Audival. Chloe figyelte, ahogy lassan elhalad mellettük. Eve elegáns
kinézető asszony volt, haja túlságosan korán ıszült, de az arca ránctalan
volt.
– Jake és egy idısebb nı – jegyezte meg Julian, ahogy eltőnt az autó. –
Nem olyan megbotránkoztató, az emberek mégis elítélik.
Nyilvánvaló volt, hogy Julian nem kísérte figyelemmel a tárgyalás
menetét. Egyértelmő, hogy mi volt a tét. – Jake-et Csodagyereknek hívják
a munkahelyén. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van egy Mrs.
Robinsonja – szólalt meg Chloe. Továbbra is haragudni akart Jakere, de
érezte, hogy a fájdalma enyhülni kezd.
– Hát akkor most tudod – mondta Julian, és óvatosan szemügyre vette a
lányt. – Menjünk, édesem. Majd én vezetek. – Kiszállt a kocsiból, és
átment a vezetıüléshez. Chloe engedelmesen átcsúszott a másik ülésre.
Amúgy sem volt biztos benne, hogy képes lett volna vezetni.
Julian ahelyett, hogy hazavitte volna Chloét, a saját házához hajtott. A
lány viszont minél hamarabb fel akarta hívni Joseyt. – Egy kis idıre van
szükségem, hogy megemésszem a dolgokat – mondta.
– Édesem, a legutolsó dolog, amire most szükséged van, az a
gondolkodás. – Ezzel kiszállt a kocsiból, magánál tartva a kulcsot. – Gyere
inkább be.
A lány követte ıt a sárga bungaló ajtajáig. Amikor beléptek, Julian
felkapott néhány ruhaköteget, amelyek a padlón hevertek szanaszét, majd
bedobta ıket a hálószobába.
– Úgy sejtem, hogy még mindig nem hallottál a barátnıdrıl –
vélekedett Chloe.
– Nem. És nem vagyok valami jó a háztartás vezetésében. Elnézést.
Chloe körbenézett. Mindenütt nıi kéz nyoma látszott: a falon kis
kosarak mőrózsákkal, fehér hintaszék rózsaszín párnákkal. – Még mindig
úgy néz ki, mintha az övé volna.
– Tulajdonképpen az övé a ház.
– Ez éppen olyan, ahogy én Jake lakásában lakom.
– Pontosan. Tudom, miken mész keresztül. – Kézen fogta Chloét, és
leültette a kanapéra. – Gyere, rúgjunk be.
 MARGARET és Rawley együtt vacsorázott a nappaliban, zárt ajtók
mögött, mialatt Josey Helenával a konyhában evett. Már beesteledett,
amikor Margaret gyengéd szavak kíséretében az ajtóhoz vezette ıt. Josey
és Helena kisomfordáltak a konyhából, hogy megnézzék. Margaret
elmosolyodott, ám semmit sem mondott. Egyszerően csak felment a
szobájába.
– Te mit gondolsz errıl? – faggatta Josey Helenát.
– Oldgret szereti a taxit.
– Hmm – dünnyögte Josey elgondolkodva, és úgy döntött, visszavonul
a szobájába. Odament a gardróbhoz, és kinyitotta az ajtót, majd hirtelen
hátrahıkölt. Della Lee ott állt elıtte. Eddig soha nem látta Della Leet a
gardróbban állni. Elsı gondolata az volt, hogy valami baj van.
– Mi tartott ilyen sokáig? – támadt rá Della Lee. Ideges, szinte riadt
volt. A nyugtalanság úgy áradt ki a gardróbból, mint a forróság. – Nézd
meg az üzeneteidet!
– Micsoda?
– Nézd meg az üzeneteidet a mobilodon!
Josey odasietett a kanapén fekvı táskájához. Kivette belıle a telefonját.
Egy üzenete volt.
– Szia, Josey, Chloe vagyok. – Szünet. – Bárcsak tudnék beszélni
veled! Most éppen Julian házában vagyok. Ma váratlanul felkeresett.
Megmutatta, ki volt az a nı, akivel Jake lefeküdt. Nem tudom, miért
gondoltam, hogy könnyebb lesz így. Csak rosszabb lett, mert tudom, miért
nem mondhatta el, és tényleg jó oka volt rá. Hiányzik nekem, Josey. –
Újabb hallgatás. – Szóval, most Juliannel vagyok. A másik szobában van
éppen, italt tölt. Tudod, nem olyan rossz ember ı. Valahol kedvelem is, de
nem úgy, mint Jake-et. Holnap majd beszélünk.
Josey lassan leengedte a telefont.
– Indulj! – kiáltotta ırjöngve Della Lee. – Menj már!
Josey megfordult, és kirohant a szobából.
 Bepattant a kocsijába, és végigszáguldott az utcán. Tizenöt percbe sem
telt, mire megérkezett Della Lee házához. Megpillantotta Chloe autóját, és
leparkolt a járdaszegély mellé. Égtek a lámpák a nappaliban, a házból
hangos zene hallatszott ki. Csoda, hogy a szomszédok nem hívták még ki a
rendırséget. Josey kiszállt az autóból, felszaladt a lépcsın. Az ajtó zárva
volt, ezért bekopogtatott. Amikor nem kapott választ, dörömbölni kezdett,
és Chloe nevét kiabálta. Végül az ökle már belefájdult, és berekedt. Ha
Della Lee és az ı keménysége nem volt elég ahhoz, hogy kezelni tudja
Juliant, akkor Chloénak esélye sincs rá.
A kulcsán kívül Josey egyetlen dolgot vitt magával: a telefonját,
amelyet a kezében tartott, amikor elrohant otthonról. Visszasietett a
kocsijához, és beszállt. Elıhalászta a mobiltelefonját az ülés alól, majd
bepötyögte a 911-et.
– Marcie Jackson vagyok, és a szomszédom nem hajlandó lehalkítani a
zenét – szólt bele elváltoztatott hangon. – Olyan hangos, hogy
beleremegnek a falak, és felébresztette a kisbabámat. Az egész környék
panaszkodik miatta!
Megadta a címet, a vonal másik végén pedig megígérték, hogy
kiküldenek valakit. Josey lenyomta a telefont, és a házat kémlelte. Hirtelen
valami mozgást észlelt bentrıl. A függöny elıtt árnyék futott el.
Megint kiszállt a kocsiból. A veranda alsó lépcsıjénél járt, amikor
tompa puffanást hallott, majd felpattant az ajtó. Chloe bukkant fel, blúza
félig lehúzva, rúzsa elkenıdve. Kezében volt a kabátja és a táskája, és
mondott valamit, de a hangját elnyomta a zene.
Josey elindult felfelé a lépcsın, amikor Julian Chloe mögött termett, és
két karjával úgy ölelte át, hogy a lány leejtette a kabátját és a táskáját. –
Ugyan már, bébi – mondta hangosan, hogy túlharsogja a zenét. Részegnek
tőnt. – Ne csináld ezt velem. Jó lesz. Mindent rendbe hozok. Varázslatos
tudok lenni. Majd meglátod.
– Hagyj elmenni, kérlek – mondta erıtlenül Chloe. Julian betuszkolta a
lányt a nappaliba. Megpróbálta bezárni az ajtót, de Chloe kabátja és táskája
megakadályozta benne. A férfi letérdelt, hogy elvegye ıket az útból, de
mire felpillantott, már ott állt Josey.
– Hát ez vicces – szólalt meg, ahogy lassan felegyenesedett. – A tolvaj
visszatér a tett helyszínére. – Csizma és begombolatlan farmer volt rajta, a
felsıteste meztelen.
 Josey bekiabált a házba. – Chloe! Chloe, gyere ki!
– Josey, te vagy az? – rohant a lány az ajtóhoz. Julian elállta az útját,
kezével belekapaszkodott az ajtókeretbe. Igyekezett Josey elıtt bevágni az
ajtót, de Chloe táskája és kabátja még mindig útban volt.
Josey nekitámaszkodott az ajtónak, és olyan erısen nyomta, ahogy csak
tudta. A férfi néhány másodperc múlva hirtelen félreállt, mire Josey
berepült a házba.
Julian félrerugdosta Chloe holmijait az ajtónyílásból, és próbálta
becsukni az ajtót. Josey megfogta Chloe kezét, hogy együtt rohanjanak a
folyosó végén lévı hálószobába. Imádkozott, hogy legyen retesz az ajtaján,
és menedéket találjanak benne Julian elıl. A rendırség amúgy is
hamarosan megérkezik.
Ekkor azonban erıs szélfuvallatot éreztek. Julian tántorogva elindult a
nappali másik végében lévı konyha felé.
– Mi a csoda ez? – kiáltott fel, amikor az erıs széllökéstıl átesett a
konyhai lengıajtón.
Josey észrevette, hogy szabad lett elıttük az út, és nyílegyenesen a
bejárati ajtóhoz futott Chloéval. Fogalma sem volt róla, mi történt, amíg
meg nem hallotta Julian hangját. – Della Lee, te vagy az? – Josey felemelte
Chloe kabátját és táskáját, és éppen elhagyták a házat, amikor
csörömpölést hallottak, aztán még egyet, mintha tányérokat vagdostak
volna a falhoz. – Menj innen, hagyjál békén! – bömbölte Julian.
Hogy a csudába kerülhetett ide Della Lee? Valószínőleg a hátsó ajtón
jöhetett be.
Josey gyorsan beültette Chloét a Cadillac vezetı melletti ülésébe. Az
utca végén megpillantotta a járırautót. Átszaladt a kocsi túloldalára, és
beült a volán mögé. Akkor állt ki a járdaszegély mellıl, amikor a járırautó
bekanyarodott az utcába. A visszapillantó tükörbıl látta, hogy a rendırautó
megállt Della Lee háza elıtt. Két járır szállt ki belıle. Josey leállította a
kocsit az utca végében, és látta, hogy ketten felmentek a lépcsın, és
dörömbölni kezdtek az ajtón.
Julian kiviharzott. Az egyik járır elkapta a karját, mire Julian
szembeszállt vele. Elırelendítette az öklét, és állon vágta. A másik járır a
veranda padlójára küldte Juliant, és együtt megbilincselték.
Julian egyre csak üvöltözött. – Vigyék ki azonnal a házamból!
Megırült ez a nı!
 Az egyik járır belépett a házba, és pár pillanat múlva elhallgatott a
zene. A járır fejét rázva lépett ki a házból.
– Ott van benn! Tányérokat hajigált felém!
Chloe az anyósülés felıli ablaknak döntötte a fejét.
– Akkor most hazaviszlek – jelentette ki Josey.
Chloe bólintott.

CHLOE csak bámult kifelé a kocsi ablakán. A gyomra teljesen

felkavarodott. Ha nem mozdul, talán nem lesz semmi baj. Amint Josey
leállította a Cadillacet, Chloe kiugrott az autóból, és elırerohant. Tudta,
hogy Josey utána fog menni, ezért nyitva hagyta a bejárati ajtót, ı pedig
futott, ahogy csak bírt, a fürdıszobába. Letérdelt a vécékagyló elé, és
hevesen öklendezni kezdett.
Vagy tíz percig maradt a hideg padlón. Szemét behunyva cikáztak
elıtte az est jelenetei. Kétségbeesett volt. Reménytelen volt Jake-kel, de
sóvárgott utána, amikor nem volt vele. Mikor lesz ennek vége?
Hirtelen rádöbbent, hogy már nincs egyedül. Nyitva hagyta a
fürdıszoba ajtaját, így azt feltételezte, hogy Josey volt az. Reszketve
megpróbált felállni, majd megfordult. Senki sem volt bent. Tekintete
végigsuhant a kövön, és az ajtóban ott állt egy rakás könyv. A legtetején a
Megbocsátás.
– Még vizesek lesztek – szólt oda Chloe a könyveknek, ahogy a
mosdóhoz botorkált. Kinyitotta a csapot, megmosta az arcát, majd
kiöblítette a száját. Megtörülközött, aztán összefogta a haját. Amikor
megfordult, hogy kimenjen a fürdıszobából, látta, hogy a könyvek még
mindig ott sorakoznak.
Sorra kezébe vette ıket. Ott volt a Megbocsátás, a Régi szerelem, új
irány, a Hogyan tartsuk meg a barátunkat? Tanácsok lányoknak, a
Bovaryné és a Háztulajdonosok kézikönyve. Felemelte mindet, majd bevitte
a hálószobájába, és az éjjeliszekrényre helyezte a kupacot. Végignézett
élete elmúlt hónapjának összefoglalásán. Mintha térkép lett volna, úgy
mutatta, min ment keresztül Chloe. Aztán már nem bírta tovább, inkább
sarkon fordult.
Átöltözött melegítıbe, és visszament a nappaliba. Josey idegesen
járkált, de rögtön abbahagyta, amikor megjelent Chloe. – Jobban vagy? –
érdeklıdött.
 A lány hálás volt Joseynak, hogy barátok lettek. Élete legfurább
idıszakában történt. – Nem tudom. Már semmit sem tudok. Honnan tudtad,
hogy hol lakik Julian?
Josey habozott a válasszal. – Hosszú történet. Bántott téged?
– Nem. – Chloe a kanapéhoz sétált, leült, és maga alá húzta a lábát.
– Azt hittem, meg tudom tenni. Nem lett volna megcsalás. Jake és én
már nem vagyunk együtt. De képtelen voltam rá. Túlságosan szeretem
Jake-et. Miért nem tudott engem eléggé szeretni Jake, hogy ezt a
szörnyőséget ne tegye meg?
– Nem azért volt, mert nem szerettelek eléggé, Chloe – szólalt meg
Jake az ajtóból. Josey és Chloe elképedve fordult hátra. Jake összeborzolt
hajjal, félregombolt kabátban állt az ajtóban. Adam mögötte toporgott a
folyosón. – Jobban szeretlek az életemnél is.
Chloe Joseyra pillantott.
– Felhívtam Adamet, amíg bent voltál a fürdıszobában – magyarázta
Josey. – Ne haragudj. Nem tudtam, mi mást tehetnék.
Jake belépett a szobába Adammel a nyomában, aki a barátja mögül
elırenyújtotta a kezét Josey felé. Gyere, menjünk.
– Nem! – tiltakozott Josey, és próbálta lerázni magáról a férfi kezét.
– Minden rendben, Josey. Tényleg – nyugtatta meg Chloe. Ennek így
kellett történnie, gondolta.
Chloe a tekintetével követte, ahogy Adam az ajtóhoz vezeti Joseyt.
Amint becsukódott az ajtó, Jake letérdelt a kanapé elé, ahol a lány ült, és
így szólt: – Nézz rám, Chloe.
A lány belenézett a férfi világoszöld szemébe.
– Eve Beasley volt az – vallotta be Jake.
– Tudom.
Jake úgy érezte, mintha letaglózták volna. Igen? Honnan?
– Nem fontos.
– Nem akartam, hogy megtörténjen. És ı sem. Azon nyomban
megbántuk, és azóta sem láttuk egymást. Csak önmagam hibáztathatom.
Tudom, hogy én vagyok a hibás. Ha vissza tudnám forgatni az idı kerekét,
nem alakulna így. Nagyon sajnálom.
Csattanás hallatszott, és az egyik könyv a kanapé karfájáról most
kettejük közé pottyant a padlóra. A Megbocsátás volt az. Chloe szemébıl
könnyek buggyantak elı, ahogy a könyvre nézett.
 – Kezdjük újra, Clo – mondta Jake, ahogy a lány ráemelte a tekintetét.
– Hadd hívjalak fel telefonon, és hadd kérjek randevút tıled. Kopogtatni
fogok a házad ajtaján. Virág lesz a kezemben. Ideges leszek. Kivárok
három találkozót, amíg elıször megcsókolhatlak, bár minden
másodpercben ez fog a fejemben járni, amíg meg nem tehetem.
Akkoriban nagyon gyorsan történtek az események. Vajon tényleg újra
tudnák kezdeni, ráadásul hagyományos módon?
– Soha többé ne tedd ezt velem, Jake. – A lány hangja remegett.
– Nem fogom.
– Vannak könyveim. Rengeteg könyvem van. Mostantól kezdve itt
lesznek körülöttem. Ezt el kell fogadnod.
– Soha nem volt bajom a könyveiddel, Clo. Ugyanolyanok, mintha te
volnál.
Jake lassan elırehajolt. Karját szorosan a lány köré fonta. Chloe csak
azt vette észre, hogy az arcát a férfi nyakába temeti. Mindig halálosan
szerelmes lesz Jake-be. Ám most nem volt annyira zavarban, mint máskor.
A megnyugvás különös érzése kerítette hatalmába, mintha rádöbbent
volna, hogy többé nem veszíti el.
Félrefordította a fejét, hogy rápillantson a Megbocsátás könyvre.
Már eltőnt.

JOSEY folyton visszapillantott az ajtóra, ahogy Adam levezette a

lépcsın. – Minden rendben lesz Chloéval. Tudtad, hogy túl kell lenniük
rajta, különben nem telefonáltál volna – nyugtatgatta a férfi. – Jó, hogy ma
este kerültek össze. Minden jó lesz kettejük között. Megígérem.
Kint a járdán feltőnt neki, hogy Adam a ház elıtt parkolt. Josey autója
hatalmasnak tőnt a parkolóban.
– Nincs kedved elmenni valahová? – vetette fel Adam. – Esetleg
ehetnénk valamit. – A férfi gyengéden nézett a lányra. – Vagy elmehetnénk
hozzám – mondta olyan hangsúllyal, hogy lehetetlen volt nem észrevenni.
 Josey azon kapta magát, hogy nagyot dobban a szíve, és az egész teste
beleremeg. Az elmúlt héten minden egyes találkozás alkalmával egyre
tovább merészkedtek. Rövid, vágyakozó fellobbanások a sötétben Josey
verandáján vagy Adam kocsijában, miután a lány kiosont otthonról. Senki
sem láthatta. Senki sem tudhatta. Titok volt, mint szinte minden Josey
életében. Könnyebb volt így, egyszerőbb volt leküzdenie a félelmét, mint
szembesülni vele, vagy elmondani az anyjának. Most arra kérte ıt Adam,
hogy vállalják a kapcsolatukat. Josey mindezek ellenére habozott. – Nem
tudom.
– Te félsz.
– Ha veled maradok éjszakára, holnapra az egész város tudni fogja.
Adam ıszintén zavarba jött. – Igen?
– Tényleg nem érted, ugye? Én még mindig rejtızködöm. Továbbra is
kilopódzom az anyám házából, mert nem akarok csalódást okozni neki.
Még mindig azért aggódom, mit fognak gondolni rólam az emberek.
– Akkor menjünk el innen – szólt nyugodtan a férfi.
Josey elképedve nézett rá. – Nem mondod komolyan.
– Teljesen komolyan mondom. Egyikünk sem akar itt maradni. Akkor
menjünk el.
– Elmennél innen? – kérdezte a lány hitetlenkedve. – Tényleg?
– Igen, elmennék. – A férfi nagyot sóhajtott. – De csakis veled.
Josey el sem hitte, mit tett ezután.
Egyszerően elment.
Hazarohant.

HELENA az ajtóban fogadta Joseyt. – Oldsey, Oldgret látni akar téged.

– A nappali felé mutatott. – Fent van.
Josey igyekezett mosolyt erıltetni az arcára. – Köszönöm, Helena. – És
elindult a nappaliba vezetı halálsoron.
Margaret hálóingben ült kedvenc foteljában. Felnézett, és félretette a
magazint. – Hol jártál? – faggatta. – Nem hagyom, hogy így viselkedj,
hallod? Képzeld el, hogy meglepıdtem, amikor felkeltem, hogy elmondjak
neked valamit, és akkor kiderül, hogy elmentél itthonról. Már napok óta
gyanítottam, hogy kiosonsz a házból, miután bevettem az altatómat. Így
aztán ma nem vettem be. Nem vagy már tinédzser, Josey, hogy így
viselkedj.
– Ne haragudj, anya.
 Josey azt gondolta, anyja ezt akarja hallani. Margaret felállt, és kevésbé
nyersen folytatta: – Azt szerettem volna mondani neked, hogy vegyél
holnapra vesepecsenyét. Rawley Pelham velem fog vacsorázni, és
emlékszem, hogy szereti. És nem kell holnap elvinned a szemorvoshoz
sem. A közeljövıben taxit fogok rendelni magamnak.
Josey nézte az anyját, ahogy botjával az ajtó felé indult. Képtelen volt
elhinni az imént hallottakat. – Akkor mi lesz a feladatom?
– Viselkedned kell. Ne találkozz azzal a Finley lánnyal meg a postással.
És ne lopóddz ki megint! Mit gondolnának a szomszédok, ha
észrevennének? És ha szükségem lett volna ma rád?
– Hiszen éppen most mondtad, hogy nem kellek, anya! – nevetett fel
Josey, de majdnem elsírta magát. Csak az imént hagyta ott azt a férfit, akit
szeret, mert nem hagyta nyugodni az a távoli remény, hogy Margaret egy
napon majd szeretni fogja ıt, elfogadja olyannak, amilyen, és megbocsát
neki. – Mikor lesz már eleged ebbıl? Mikor fogsz végre megbocsátani
nekem? Miért szültél meg egyáltalán? Tényleg csak azért, hogy tiéd legyen
a pénze?
Margaret felemelte a fejét, és elsétált Josey mellett. – Most megyek
lefeküdni.
Josey megállt a lépcsı aljánál. – Tényleg ennyire rossz volt az apám?
Margaret nem válaszolt, csak akkor, amikor felért a lépcsı tetejére.
– Igen, az volt – felelte, majd eltőnt a folyosón. – És te pontosan úgy
nézel ki, mint ı.
Josey döbbenten nézett maga elé. Huszonhét évnek kellett eltelnie,
hogy végre kiderítse. Margaret sohasem lesz boldog, amíg Josey itt van, de
nem mondaná neki, hogy menjen el. Josey pedig soha nem lesz boldog,
amíg el nem megy innen, de azt akarta, hogy az anyja küldje el.
Itt nem megbocsátásról volt szó. Soha nem is szólt arról. Itt két nı
büntette saját magát minden ok nélkül.
Ideje véget vetni ennek az állapotnak.

HÚSZ PERCCEL késıbb Josey megkérdezte: – Bejöhetek?

Adam tétován állt az ajtóban, majd hátralépett. – Persze.
Josey belépett Adam nappalijába. Többnyire használt bútorai voltak,
kék kanapé bordó párnákkal, fotel a hetvenes évekbıl. A nagy karosszék és
a plazma-televízió a kandalló fölött kilógott a sorból.
 – Azt hiszem, megriadtam a bútoraidtól – közölte Josey, és mosolyogni
próbált.
– Kezdetben egyik napról a másikra éltem itt, nem voltam biztos benne,
mit akarok. Vettem ágyat, széket meg egy tévét. Aztán mindig volt valaki a
munkahelyemen, aki említette, hogy meg akar szabadulni valamilyen
holmijától, én pedig megkérdeztem, hogy megkaphatnám-e.
Josey hátat fordított a férfinak, hogy jobban körülnézhessen. A
televízió be volt kapcsolva, a lány úgy tett, mintha azt nézné. Adam ott
termett mögötte, és levette a dzsekijét. A lány szembefordult a férfival.
Egy darabig csak nézték egymást.
– Miért vagy itt, Josey?
A lány mély lélegzetet vett. – Ha te elmész, én is megyek.
Adam ledobta a dzsekit, és egy lépéssel a lány elıtt termett, majd
csókolgatni kezdte. Csókolózás közben Adam a kanapéhoz hátrált,
leeresztette Joseyt a párnák közé, és a lány teste fölé tornyosult. A csókja
ez alkalommal olyan mohó volt, mintha Josey csokoládé lett volna. Élvezte
ıt. Két kezével megfogta a lány pulóverét, és lassan felhúzta. Végignézett
rajta, alig tudott megszólalni.
– Azt hittem, jól elkergettelek ma este magamtól. Csak azért, mert
sietni akarok. Mindig túl gyorsan akartam mindent.
– De nekem pontosan erre van szükségem, Adam.
– Ha te elmész, én is megyek – suttogta a férfi, és újra megcsókolta.
Josey távolról hallotta, hogy következnek a tizenegy órás hírek, és a fı
hír az volt, hogy aznap reggel holttestet találtak a Green Cove folyóban.
Adam csókolózás közben kinyújtotta egyik kezét az asztal végén lévı
távkapcsolóért.
A mősorvezetı így kezdte a hírt: – Sikerült azonosítani a tetemet. Az
áldozat a harminchét éves Bald Slope-i lakos, Della Lee Baker volt.
Josey hirtelen felült. – Várj – mondta, kezét a férfiéra helyezve, hogy
ne tudja használni a távkapcsolót.
 – Baker elhagyott autójára ma délután a Green Cove folyó füves
területén bukkantak rá, amely a nyomozók szerint öngyilkosságra utal.
Baker hosszú bőnlajstromot tudhatott maga mögött, többek között testi
sértés, ittas vezetés és bolti lopás volt a számláján. – Mutattak egy
régebben készült képet Della Leerıl. – Legfrissebb értesüléseink szerint az
áldozat élettársát, az ugyancsak Bald Slope-i illetıségő Julian Wallace-t
ma este ezzel össze nem függı vád alapján ırizetbe vették. Wallace
tettlegesen bántalmazott egy járırt, aki csendháborítás bejelentése miatt
kereste. Wallace elismerte a rendırségnek, hogy Baker már hetek óta
eltőnt, és ez alátámasztja a halottkém elızetes megállapítását, miszerint a
holttest már hosszabb ideje volt a vízben.
– Josey, mi a baj? – kérdezte Adam aggódva. – Úgy nézel ki, mintha
kísértetet láttál volna.
Josey erre a férfi felé fordult. Hirtelen fájdalom hasított a szívébe,
gyorsan felállt, majd felkapta a padlóról a pulóverét. – Most azonnal haza
kell mennem.
– Micsoda? – kérdezte Adam teljesen értetlenül állva a helyzet elıtt,
hogy Josey hangulata hirtelen megváltozott. – Várj, Josey…
A lány azonban már messze járt.

JOSEY berontott a házba, és sötétben rohant fel a lépcsın. Ahogy felért

a hálószobába, rögtön feltépte a gardrób ajtaját.
– Hála istennek – mondta, ahogy térdre ereszkedett Della Lee elıtt, akit
a tıle megszokott helyzetben, üldögélve talált a hálózsákon. – Soha nem
fogod elhinni, miket mondanak rólad a hírekben!
Della Lee egyáltalán nem tőnt kíváncsinak.
– Egy holttestet találtak a Green Cove folyóban. A kocsidat megtalálták
a környéken, ezért azt hiszik, te voltál az!
Della Lee még most sem szólt semmit.
Josey szíve hevesen vert. – Tudod, mi a furcsa az egészben? Volt egy
olyan pillanatom, amikor arra gondoltam: mi van akkor, ha Della Lee
szelleme van a gardróbban?
Della Lee továbbra is szótlan maradt. Még csak nem is pislogott.
Joseyt kirázta a hideg. – Hát nem mulatságos?
– Ideje indulnom, Josey – szólalt meg Della Lee.
Josey idegesen felnevetett. – Még meg sem érkezett Lamar levele.
– Josey…
 – És mindketten tudjuk, mi fog benne állni, ugye? Megvárod szépen,
amíg megérkezik a levél, és akkor nagyot fogunk nevetni azon, hogy
próbáltál meggyızni engem…
– Josey! – kiáltott rá Della Lee.
Josey végre elhallgatott.
– Ma este meghoztad a helyes döntést. Már nincs szükséged rám.
– Della Lee – szólalt meg Josey. – Nem értem, mirıl beszélsz.
– Én nem tudtam, hogyan tudnék megváltozni – magyarázta Della Lee.
Ahogy beszélt, elkenıdött szempillafesték jelent meg a szeme alatt, és
megint végigfutott az arcán, pontosan úgy, mint amikor elsı alkalommal
találta ıt Josey a gardróbjában összekuporodva. – Én nem tudtam, hogyan
viselkedjek rendes emberek között, vagy hogyan éljek lopás vagy hazugság
nélkül. Nem hittem, hogy létezik igazi boldogság, így aztán feladtam. Ott
álltam a hídon, és az utolsó tiszta gondolatom te voltál. Aztán hirtelen itt
termettem a te gardróbodban. Akkor vált világossá elıttem, mit kell
tennem. Talán az, hogy segíthetek neked, jelenteni fog számomra valamit.
És ez valóban ıszintén boldoggá tesz. – Elmosolyodott. – Most már
minden rendben lesz veled, Josey.
Ezzel Della Lee eltőnt.
– Della Lee? – Josey végigkutatta a sötét sarkokat. Della Lee csomagjai
és a doboza még ott voltak, de Della Leet mintha a föld nyelte volna el.
Josey bekúszott a titkos ajtóhoz, de ott sem találta. – Della Lee! – kiáltotta
Josey körbeforogva, aztán térdre ereszkedett, és benézett az ágy alá is.
Josey leült a padlóra, mellkasához húzva a lábát. Visszanézett a gardrób
felé, és megpillantotta Della Lee kollázsát a hálózsákon. Odakúszott. Della
Lee az összes képet kivágta az utazási magazinból, amelyet Josey bejelölt
magának. A tetején lévı JÓ UTAT felirat mellé Della Lee még öt betőt
kivágott, és felragasztotta JOSEY nevét.
Hirtelen erıteljes lépteket hallott a folyosó felıl. – Josey? – szólongatta
Adam. – Hol vagy, Josey?
A lány felemelte a fejét. Adam megállt a hálószoba küszöbénél. Lerítt
róla az aggodalom és a feszültség. Amint észrevette Joseyt, odament mellé.
– Mi a baj, Josey? – Letérdelt a lány elé, kezét Josey térdére helyezve.
– Miért rohantál el? Miért sírsz? Mondd el!
A lány felpillantott rá. – Azt a nıt, akit a folyóban… ismertem.
 Adam leereszkedett mellé a padlóra. – Édesem – mondta, és átölelte ıt.
– Annyira sajnálom.
– A nıvérem volt.
 10.
Tutti frutti

Kedves Josey!

Nagyon örültem Svédországból érkezett levelednek. De hagyj már fel

a kéréseddel, hogy csatlakozzam hozzátok. Hányszor kell még
elmondanom, hogy nem megyek veletek a nászutatokra?
Itt minden rendben. Elég a színjátékból, miszerint látogatásotok a
jövı hónapban csupán a két világutazó, Josey és Adam hóbortja akar
lenni. Megtaláltam a győrőt. Jake azt hitte, el tudja rejteni a könyveim
mögé a könyvtárban. Amint beléptem a helyiségbe, rögtön tudtam,
melyik könyv mögött van. Josey, olyan csodálatos! Csak álltam ott, és
rikoltoztam, amikor megtaláltam. Aztán meghallottam Jake lépteit,
úgyhogy visszadugtam a győrőt, kirohantam a konyhába, és gyorsan
nekiálltam hagymát vágni, hogy megmagyarázhassam a könnyeimet.
Tegnap láttam az anyádat. Mi van közte és a taxisofır között?
Állandóan együtt látom ıket. Tegnap a kocsi hátsó ülésén ült, a
belvárosban éppen piros lámpát kaptak. Anyád folyamatosan beszélt. A
taxisofır pedig mosolygott és bólogatott, de egy szót sem szólt. A
visszapillantó tükörbıl figyelte ıt. Már zöldre váltott a lámpa, de észre
sem vette, annyira figyelte az anyádat a visszapillantó tükörben.
Múlt héten kimentem a temetıbe, ahogy kérted, és vittem virágot
Della Lee Baker sírjára. Már egy éve történt a tragédia, de az emberek
még mindig beszélnek róla. Egy napon meséld majd el, hogy miért te
fizetted a temetését.
Másnap kísérteties álmot láttam vele. Azt álmodtam, hogy te, Della
Lee és én sétálunk valahol egy forgalmas utcán, de az utca aranyból
volt, mint az Ózban. Egymásba karolva nevettünk. Miért álmodom egy
halott nıvel, akit nem is ismertem? Hát nem hátborzongató?
Azt hiszem, befejezem a levélírást. Nem, van még valami.
Már gondolkodom rajta egy ideje… és most szeretnék neked elárulni
valamit, amit senkinek sem mondtam el.
 Tudsz rólam és a könyveimrıl, hogy olyan sok van belılük, és
mindig ott vannak körülöttem. Az az igazság, hogy a könyvek csak úgy
megjelennek mellettem. A semmibıl bukkannak elı. Tizenkét éves korom
óta egyetlen könyvet sem vásároltam. Belépek egy helyiségbe, és ott van
egy könyv, amely azt akarja, hogy olvassam el. Néha követni is képesek.
Állandóan amiatt aggódom, hogy egyszer észreveszi valaki, és azt hiszi
majd, hogy ırült vagyok. De arra gondoltam, hogy te biztosan meg
fogod érteni.
Most feladom a levelet, amíg meg nem bánom.
Csak ne feledd, ha rám küldöd a fehér köpenyes ápolókat, nem
lehetsz a koszorúslányom.
Szeretettel:
C.

Adam odament Josey háta mögé, és megcsókolta a nyakát. Josey

bezárta Chloe e-mailjét.
– Chloe tud a meglepetéspartiról – közölte Josey a tengert nézve,
miközben Adam félretolta a haját, hogy jobban hozzáférjen.
– Jake sohasem tudott titkot tartani – súgta a lány fülébe, amitıl az
megborzongott.
Josey behunyta a szemét. Miket tud mővelni vele ez az ember! Még
most is ámulatba ejti. Csak akkor pattant fel újra Josey szeme, amikor a
laptopja majdnem lecsúszott a térdérıl a terasz padlójára. – Ha így
folytatod, nem fogjuk elhagyni a szobát. Legalább egyszer szeretném
megnézni a hajót nappal.
A férfi elnevette magát, és felegyenesedett. Egyik ujjára feltekert egy
göndör hajtincset, és úgy tett, mintha megcibálná. – Mondd meg Chloénak,
hogy üdvözlöm – mondta, és visszasétált a luxuskabinba.
Valamin megakadt Josey tekintete, erre gyorsan megfordult. Váratlanul
Della Lee bukkant fel a korlátnál. A tengert nézte.
Della Lee elfordította a fejét, és Joseyra pillantott. Abba az irányba
biccentett, amerre Adam távozott, és integetni kezdett.
 Josey elmosolyodott, és gyorsan félretette a laptopját. Felállt, és
odament a korláthoz Della Lee mellé. Hiányzott neki, hogy nincs körülötte.
Hiányzott, hogy nem beszélgethet vele. Della Lee ritkán beszélgetett
mostanában. Ahogy Josey visszaemlékezett, utolsó alkalommal Las
Vegasban szólt hozzá Della Lee. Chloe és Jake Adam bátyjával érkezett
oda, hogy jelen legyenek Adam és Josey esküvıi szertartásán. Chloe Josey
elıtt ment végig a padsorok között, amikor Josey megpillantotta Della
Leet, ahogy ott állt tıle balra.
– Gratulálok, kölyök – mondta.
Néha hónapok is elteltek úgy, hogy Josey látta volna ıt. Ám amint
Josey aggódni kezdett, hogy Della Lee valamiért nem jön vissza, mindig
megjelent.
Így álltak egy ideig, mindketten a tengert nézték. Josey nem tudta,
mennyi idı telt el addig, amíg Della Lee odafordult hozzá. Felvonta a
szemöldökét, mintha tudta volna, mi jár Josey fejében.
Eljött az idı.
– Maradj itt – kérte Josey. – Ne menj még.
Della Lee bólintott.
Josey bement a kabinba. Hallotta, hogy zubog a víz a zuhanyozóban, és
Adam énekel. A poggyászából kikereste az útleveles kistáskát. Annak a
zsebében lapult egy összehajtott boríték. Samuel Lamar levele volt az.
Josey mindig magával vitte, bárhová ment, meggyızte magát, majd eljön
az ideje, hogy kinyissa, és megtudja az igazságot.
Visszament a teraszra, és odaállt Della Lee mellé a korláthoz. A fehér
borítékot Della Lee kíváncsian figyelte.
Josey mély lélegzetet vett, félbetépte a borítékot, majd azt is
megfelezte, végül a maradékot is kettészakította. Szélnek eresztette a
papírfecniket, amelyek lebegve hullottak a vízbe.
Della Lee elnevette magát, de hang nem hagyta el a száját.
Josey rámosolygott, majd visszafordult a tenger felé, elégedetten, hogy
jó döntést hozott.
Amikor ismét hátranézett, Della Leenek már nyoma sem volt.
Josey visszaült a székébe, és ölébe vette a laptopot.

Kedves Chloe!
 Miközben neked írok, lassan közeledünk felétek a tengeren. Honnan
veszed, hogy Bald Slope-i látogatásunk nem csupán szeszély? (Ezt le kellett
írnom, mert megígértem Jake-nek. De már alig várom, hogy láthassam a
győrőt!)
Nem értem, mi folyik anya és Rawley között. Amikor telefonálok,
Helena azt mondja, hogy boldog. Állítása szerint Rawley idınként
éjszakára is ott marad, bár senkinek sem volna szabad tudni róla. Talán
tudok végre beszélgetni anyámmal, ha meglátogatom. Vagy most is
elutasítja a találkozást, mint a múltkor. Tudom, hogy ennek nem annyira én
vagyok az oka, inkább az apámmal kapcsolatos emlékei, amelyeket nem
akar megosztani senkivel. Ám ezzel nem tudok mit kezdeni.
Köszönöm, hogy elvitted a virágokat. Della Lee különleges személy
volt. Egy napon majd mesélek róla. Megígérem. Tényleg rengeteg dolgot
kell elmesélnem.
Ami pedig a könyveket illeti, nem gondolom, hogy ırült lennél. Egy
cseppet sem.
Tökéletesen megértelek.
Szeretettel:
J.

Josey ekkor arra a helyre pillantott, ahol elızıleg Della Lee állt.