írta: Rachel Van Dyken

A mű eredeti címe: Risky Play (Red Card 1)

Text copyright © 2019 by Rachel Van Dyken

This edition made possible under a license arrangement originating with Amazon Publishing,
A művet eredetileg kiadta: Skyscape, New York
A borítót tervezte: Rácz Tibor
Fordította: Kádár Pál
A szöveget gondozta: Balogh Eszter
A sorozatterv, annak elemei és az olvasólehoz, szóló üzenet a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.
© Katona Ildikó, 2014
ISSN 2064- 7174
ISBN 978 963 597 239 5
© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2022- ben

Műszaki szerkesztő: Szegedi Marinka

Korrektorok: Réti Attila, Szabó- Szász Dorottya
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt., Debrecen
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
 Tracynek és Kristának. Soha nem leszek képes megfogalmazni,
hogy milyen sokat jelent számomra mindennapos visszajelzésetek.
Ez a könyv nektek készült.
 Prológus

MACKENZIE

MACKENZIE A D P .
Alton úgy mondta ki a nevemet, mintha az a legfontosabb részem
lenne. Összerándult a gyomrom, ahogy megfogta a kezemet, és úgy
szorította, hogy elzsibbadtak az ujjaim. Aztán a kezemhez hajolt, és
suttogni kezdett.
- Nekem ez nem fog menni.
Borzasztó érzésem támadt, ami lassan végigcsiklandozta a
gerincemet. Megingott a lábam. Furcsán mondta ki a nevemet,
mintha nem is egy személy lennék, hanem csupán egy tárgy. Úgy
nézett rám, mint egy idegenre.
Ereztem, hogy elvörösödöm, és olyan erős fojtogató érzés kezdett
növekedni a torkomban, hogy azt hittem, elpattan benne valami.
Biztosan csak rosszul hallottam.
Lüktetni kezdett a fejem, a borház termét suttogás töltötte meg.
A nagyon flancos Prosser Borház.
Ha ideges vagyok, mindig beletúrok csokoládébarna hajamba, de
most még ez sem segített. A szemem magába szívta a vonásait,
szemöldöke ideges ecsetvonásként sötétlett a homlokán,
tekintetével pedig értetlenül fürkészte összefonódott kezünket,
mintha nem tudta volna, hogy jutottunk el idáig. De én tudtam. A
szüléink elvárásai juttattak el minket ehhez a pillanathoz. Ők már
akkor ezt tervezgették, amikor még beszélni is alig tanultunk meg.
Előre eldöntötték mindent.
Csóválni kezdte a fejét, majd kihúzta magát, elengedte a kezemet,
és egyszerűen csak elindult. Leesett állal bámultam. Egyszerűen
csak elsétált.
Otthagyott.
Egy lépés. Kettő.
Elakadt a lélegzetem. A torkomat feszítő, fojtogató érzés
fájdalmassá erősödött.
Sóhaja többet mondott el minden szónál. Minden olyasmit
elmondott, amiről sosem beszéltünk. A sóhajban benne volt, hogy
így nem jó. Mi ketten így nem vagyunk jók.
A szemem megtelt könnyel, a koszorúslányaim körém sereglettek,
és hol káromkodtak, hol sejtelmes megjegyzéseket tettek.
- Tudtam, hogy erre készül.
A vendégek felálltak.
Apám trágárságokat ordítozott.
A tanúja, Jagger utánarohant, valószínűleg azért, hogy pofán
vágja, utána pedig megpróbálja észhez téríteni a legjobb barátját.
Én meg csak álltam ott.
Mert az egészet magamnak köszönhettem.
Magunknak.
Társak. Társaknak kellett volna lennünk.
Nem szerettem úgy, ahogy kellett volna.
De akkor is! Úgy tűnt, hogy ez a helyes.
Nem?
 A csokrom lassított felvételként esett darabokra, ahogy földet ért.
A szirmok szétszóródtak tökéletesen pedikűrözött, rózsaszín
körmeim körül, én meg közben azon gondolkodtam, hogy vajon ezt a
befejezést érdemeltem- e azok után, hogy mindent jól csináltam.
Miután én voltam a szüleim tökéletes lánya. A tökéletes tanuló. A
tökéletes menyasszony.
Elindultam visszafelé a padsorok között, a kis ösvényen, ahol
percekkel korábban széles mosollyal az arcomon masíroztam végig,
és még rá is kacsintottam Altonra.
Összeszorított szemmel sétáltam tovább még akkor is, amikor a
szüleim, és az emberek, akiket barátaimnak tartottam, utánam
kiabáltak. Én tudtam az igazságot. Alton volt a legjobb barátom, az
egyetlen barátom, az egyetlen szövetségesem azok közül az
emberek közül, akik semmi mást nem akartak tőlem, csupán a
nevemet és a pénzemet. Barátok? Már egy sem maradt.
Csak sétáltam tovább.
Közben pedig azon gondolkodtam, hogy miért nem érzem, hogy a
könnycseppjeim végigfolynának az arcomon. Aztán beszálltam az
utamba kerülő legelső kocsi hátsó ülésére.
- Indítson.
 Első fejezet

MACKENZIE

Hat hónappal később

- HOGY , hogy egy gépen ülsz?

Anyám aggodalommal teli hangja csalt még jobban megerősített a
döntésemben. Úgy húztam le a príma pezsgőt, mint a vizet, aztán
kinyújtottam a poharat, hogy töltsék újra. Ujjaim megremegtek a
pohár vékony szárán.
- Anya, magam mögött kell hagynom ezt... Ezt az egészet.
Olyan szorító érzés tört rám, hogy kis híján sírva faltadtam. Még
egyetlen könnycseppet sem ejtettem a történtek óta, de biztos, hogy
nem is most fogok, amikor az első osztályon ülök, és éppen úton
vagyok Puerto Vallarta felé. Egyedül.
A nászúton, amit meglepetésnek szántam Altonnak.
A pirossal bekarikázott dátum hónapok óta kacsintgatott rám a
naptáramról. Vagy tucatszor kézbe vettem a telefonomat, hogy
lemondjam, de mindig meggondoltam magam. Talán azért, mert ez
az utolsó dolog, ami ahhoz az élethez köt, ami rám várt volna? Vajon
még mindig reménykedem? Miután többször is láttam őt a
munkában, és többször is rám villantotta lesajnáló mosolyát, úgy
döntöttem, ezzel az utazásommal fogom nyomatékosítani
függetlenségemet, és ezzel jelzem, hogy „az életem nem ért véget,
sőt, csak most kezdődik”. Vagy valami ilyesmi. És most? Most
kezdtem rádöbbenni, hogy távolról sem vagyok jól. Aki jól van, az
nem úgy ücsörög az első osztályon, hogy egymás után húzza le a
pezsgőket, és közben a könnyeivel küszködik.
Nem csak arról van szó, hogy hiányzott a kapcsolatunk.
O hiányzott.
A legjobb barátom.
Születésünk óta elválaszthatatlanok voltunk.
Bármennyire furcsán is hangzik, vele fürödtem először, mert
anyáink legjobb barátnők voltak.
Ugyanabba a country clubba jártunk.
Ugyanabba a középiskolába jártunk, ahol pomponlány voltam, és
csak neki ráztam a pomponomat. Alton Davisnek, a sztár
irányítónak, a legdögösebb pasinak, aki valaha is a West Valley
Középiskola padjait koptatta. Istenemre, még mindig látom magam
előtt apám arcát, amikor Alton megkérte a kezemet. Olyan volt,
mintha a sosemvolt fia végre csatlakozott volna a családhoz. Annyira
büszke voltam, hogy mindenkinek a gyűrűmet mutogattam. Végre
mindent megkaptam, mi? Végre méltóvá váltam a szüleim
dinasztiájára.
Igent mondtam annak a férfinak, aki mellől el sem mozdultam,
mióta megtanultam beszélni.
A férfinak, aki minden évben elvitt a bálra.
A férfinak, aki annyira tisztelt, hogy képes volt várni, hogy
lefektessen.
A férfinak, akinek mindene megvolt.
A férfinak, akinek az oldalamon állva át kellett volna vennie apám
birodalmát.
 De akkor miért éreztem magam olyan üresnek az esküvőm
napján? Még azelőtt, hogy faképnél hagyott volna az oltárnál.
Letöröltem egy könnycseppet az arcomról.
- Édesem - folytatta anyám, immár lágyabb hangon. - Aggódom
érted. Már a családi vacsorákra se jössz el. A klubban meg nem is
láttalak, mióta... - nem kellett befejeznie a mondatot. Mióta
otthagytak az oltárnál.
Mióta a befuccsolt esküvőm országos hírré nem vált.
Végül is nem mindennapos sztori, hogy az ország egyik
legnagyobb és legkeresettebb bormárkájának örökösnőjét faképnél
hagyják az oltárnál.
„Az Alig Használt Palack Visszakerült a Polcra.”
Ja, ez elég vicces volt.
És a rengeteg mém.
Ki nem találnátok: gyümölcsös mérnek.
„Mégsem Tépték Le a Cseresznyevirágot.”
Ez az egyik kedvencem, mert apámnak akitora
cseresznyeültetvényei vannak, hogy minden más gazda elbújhat
mellette az országban.
- Tudom.
Nem engedtem meg neki, hogy befejezze a mondatot.
Összerezzentem kicsit, amikor meghallottam a hangszóróban a
kapitány hangját. Általában Alton minden üzleti útra elkísért. Nem
félek a repüléstől, csak... Csak most egyedül vagyok. Rohadtul
egyedül.
- Ígérem, hogy hívlak, amint leszálltunk. Szükségem van most
erre. Szükségem van... - Egy Ids levegőre. Rá kell jönnöm, hogy ki is
vagyok Alton nélkül. Ha képes vagyok egyáltalán létezni nélküle,
mert amióta csak az eszemet tudom, mindig mellettem volt.
Harminc évig.
Most meg... Most meg csak én vagyok.
Lehangoló.
Hat hónappal ezelőtt kisétált az életemből.
Én pedig kitéptem őt az enyémből.
Rettenetesen fájt, még úgy is, hogy jól tette, amit tett.
Alton mindig is erősebb volt, mint én.
Én mindig is igyekeztem az emberek kedvére tenni, ő meg olyan
sármőr volt, hogy az emberek a tenyeréből ettek. Mindig ő irányított,
és néha, amikor próbáltam én is előtérbe kerülni, azt mondta, hogy
majd ő elrendez mindent. És így is tett. Nem tetszett. Vajon ez a
dolgok rendje? Vajon tényleg csak annyit tartogat számomra a sors,
hogy egy saját gondolatok nélküli, szépséges státuszszimbólum
legyek a férjem mellett? Nem. Nem, ez nem lehet... Mindig is azt
hittem, hogy olyan, mint én, és csak a szülei kedvére akar tenni.
Végül azonban nem így tett. Végül a saját maga kedvére tett, és
mindenkinek bemutatta a középső ujját.
- Szeretlek - motyogta anyám, mire letettem a telefont.
Meredten figyeltem, ahogy újratöltik a poharamat. Gondolkodás
nélkül lehajtottam az egészet, aztán megtöröltem a kézfejemmel a
számat.
- Fél a repüléstől? - szólalt meg mellettem valaki kellemes spanyol
akcentussal, amit alig lehetett észrevenni. Én azonban eleget
utaztam ahhoz, hogy feltűnjön. Lassan odafordultam a fickóhoz, aki
a folyosó felőli ülésen ült.
 Nyakában fekete Bose fejhallgató lógott. Feszes Under Armour
kapucnis pulóvert és farmernadrágot viselt, amiből rögtön arra
következtettem, hogy a fickó tudja, hogyan öltözzön egyszerre
kényelmesen és divatosan. Laza, sajátságos stílusa volt, és ahogy
végignéztem bordó nadrágján és szürke pulcsiján, majdnem
bólintottam egyet elismerésemben. Aztán rám nézett aranyló
tekintetével, és kacsintott.
Lebuktam. Ciki, mert észrevette, hogy lecsekkoltam.
Ó.
Jaj.
Elkaptam a tekintetemet.
Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak, hogy
elcsent egy cukorkát.
- Nem - mondtam végül. De mit is kérdezett? Ja, a repülés. -
Gyakran repülök. Csak nehéz... napom volt.
Vagy évem. Nem, a nap jobb lesz. Nem akarom, hogy túl
szánalmasnak hangozzon.
- Ezt sajnálattal hallom - mondta könnyedén, és újra kacsintott.
Aztán rendelt egy pohár Merlot- t, egy olyan márkát, amit jól
ismertem. Magam is kóstoltam az első hordót. Összefutott a nyál a
számban.
Jó választás.
A fene essen a fickóba!
A bort ismerő pasik a gyengéim.
Alton is mindig...
Elég. Abba kell ezt hagynom.
Alton nincs többé.
Huss, eltűnt.
 Megköszörültem a torkomat.
- Jó választás. Ez az egyik kedvencem.
- Már a pezsgőt leszámítva?
Elvigyorodott, szájában hibátlan, fehér fogak sorakoztak, melyek
szinte világítottak finom, napbarnította bőrének kontrasztjában.
- A pezsgőt leszámítva - helyeseltem végül a szavakat keresve. A
légiutas- kísérő közben kihozta az italát egy szár nélküli pohárban.
Megforgatta a kezében a poharat, megvizsgálta a bor állagát, majd
beleszagolt.
Tűkön ülve vártam a véleményét, de ez egészen addig fel sem
tűnt, míg bele nem kortyolt.
Egek, hát ennyire nevetséges vagyok?
Tényleg egy idegentől várom a megerősítést, hogy valóban
jogosan ízlik- e nekem apám egyik bora?
Tényleg szükségem van erre a nyaralásra.
- Jó - mondta végül.
- Jó - ismételtem. - Jó?!
Rám vigyorgott.
- Szóval mégis jobban húz a szíve a borhoz? Csak most inkább
pezsgőre vágyott?
Összehúztam a szememet.
- És mi van a cseresznye aromájával? Szerintem, ha inna még
egy kortyot, akkor észrevenné a robusztus...
Az ajkamra tette az ujját, és suttogva folytatta.
- Mondtam, hogy jó. Netán meg akarja változtatni a
véleményemet?
Szétváltak az ajkaim.
 - Kedves utasaink, úgy tűnik, hogy szabad előttünk a kifotó. Kérem
a személyzetet, hogy készüljenek fel a felszállásra.
Döbbenten figyeltem, ahogy nem issza meg az egész bort, hanem
odaadja a poharat a légiutas- kísérőnek. Felidegesített, úgyhogy
elhatároztam, hogy az út hátralévő részében nem szólok hozzá.
Remek, most meg a borízlése miatt büntetek egy idegent.
Magányosan fogok meghalni.
A fene essen beléd, Alton!
Ha itt lenne, akkor most fogná a kezemet, hüvelykujjával finoman
végigsimítaná a bőrömet, később meg valami olyasmit mondana,
hogy a fickó nem méltó hozzánk. Ami persze nem igaz. Alton mindig
is megvetette azokat az embereket, akik nem tagjai a felsőbb
köröknek, ez pedig mindig zavart engem. Most meg azért
idegeskedhetek, hogy magamban is felfedeztem azt az egyetlen
dolgot, amit nem kedveltem benne.
Összeszűkült a mellkasom.
Pont ezért van szükségem erre a nyaralásra.
El kell döntenem, hogy ki is vagyok.
Mert amikor harmincévesen a tükörbe néztem, nemcsak saját
magamat láttam, hanem azt a férfit is, akinek az oldalán kellene
állnom. Minden olyan hibámmal együtt, ami végül eltaszította őt
tőlem. A megfelelési kényszer, az, hogy mindig a szüleim
jóváhagyására vártam, az, hogy Alton miatt ellöktem magamtól a
barátnőimet, mert miattuk nem a célra koncentráltam - arra, hogy
továbbvigyem a családi üzletet. Harmincéves vagyok, és nincs
életem. És most már vőlegényem sincs.
 Második fejezet

SLADE

M A egyesült államokbeli történetének

legmagasabb fizetését ajánlották fel nekem, muszáj volt eljönnöm
nyaralni. Az új csapatomnak szüksége volt egy kirakatemberre...
Nekem pedig minél messzebbre kellett kerülnöm a régi csapatomtól.
Nem beszélve a kapitányhelyettesemről és egykori legjobb
barátomról.
A fülemre húztam a fejhallgatómat, és lehunytam a szemem.
Olyan erős jetlagem volt, hogy úgy éreztem, napokig tudnék aludni.
A bor mennyei volt, de túl kimerült voltam ahhoz, hogy az egészet
megiszogassam, és nem vagyok vadember.
Az ember nem húz csak úgy le egy pohár bort.
Vagy pezsgőt, ha már itt tartunk.
A mellettem ülő nő fellapozott egy pletykalapot. Összerezzentem,
amikor megláttam a magazinból rám meredő arcokat. Én voltam és
a volt barátnőm.
Hála a magasságosnak, hogy leengedtem és a fülemre fésültem a
hajamat, így aztán nem olyan egyszerű felismerni.
A fekete sapka is nagy segítség.
Aranyló szememet azonban semmivel sem tudtam eltakarni.
Az emberek általában csak azt látják meg, amit látni akarnak, és a
világ most úgy tudja, hogy a lakásomba zárkózva nyalogatom a
sebeimet.
Összeszorítottam a szemem.
A Premier League- ből az Egyesült Államokba.
A Chelsea- ből.
Seattle- be.
Mintha lehúztam volna a karrieremet a vécén.
De olyan messzire akartam kerülni onnan, amennyire csak lehet.
Mivel anyám amerikai, így logikus volt idejönni.
Számomra legalábbis.
A korábbi csapattársaim egészen más véleményen voltak, amikor
megtudták, hogy az első számú csatáruk lelép.
Felhorkantam. Majd akkor térjünk erre vissza, ha az ő csajukat is
levarrja az egyik csapattársuk.
Picsába.
A fülemben üvöltő zene lassan álomba ringatott. Csak néhány nap
nyugalomra lesz szükségem, és újra a régi leszek.
Megnyaltam az ajkam. Még mindig éreztem rajta a bor zamatát.
Aztán lehunytam a szemem, és hagytam, hogy elsodorjon az álom.

- ÉBREDJEN! - hallottam magam mellett a sikoltást.

Kis híján felpattantam az ülésemből, amikor a nő lerántotta a
fülemről a fejhallgatót, és megfogta a kezemet.
- Beszart a hajtómű!
- Ne kiabáljon már.
A halántékomhoz szorítottam a kezemet, és körülnéztem a
kabinban. Mindenki pánikszerűen bámulta a légiutas- kísérőket,
mintha azok képesek lennének megjavítani a gépet, vagy mindjárt
ejtőernyőket kezdenének osztogatni.
 - Itt a kapitány beszél - recsegett egy meglehetősen nyugodtnak
tűnő hang a hangszórókból. - Elveszítettük az egyik hajtóművünket,
de szerencsére mindössze néhány mérföldre vagyunk a Puerto
Vallarta- i reptértől. Maradjanak a helyükön, és próbáljanak
megnyugodni. Tíz percen belül kényszerleszállást fogunk
végrehajtani.
A fejünk feletti panel alól oxigénmaszkok ugrottak elő.
- Személyzet, készítsék fel a kabint, és kössék be magukat -
szólalt meg újra a kapitány.
A mellettem ülő nő olyan sápadt volt, mint egy kísértet.
- így nem... - A tenyerébe temette az arcát. - így nem lehet vége.
Még nem állok készen, hallod, te ott fent! - Ökölbe szorította a kezét.
- Otthagytak az oltárnál, ez nem fair! Egyáltalán nem fair!
- Tehetek önért valamit? - suttogtam, egyrészt, hátha meg tudom
nyugtatni, másrészt hátha rá tudom venni, hogy tegye fel végre az
oxigénmaszkot. - Mármint... Hogy megnyugodjon, és ne beszéljen
magában.
- Egyvalamit megtehet.
Ahogy tengerkék szeme összetalálkozott az enyémmel, éreztem,
hogy elektromosság kezd vibrálni a testünk között.
A gép megrázkódott, és hirtelen több száz lábat ereszkedett.
Megfogtam a kezét, és a hüvelykujjammal gyengéden simogatni
kezdtem.
Felsikoltott, majd két kézzel megragadta az ingemet. Szeme
idegesen járt ide- oda, miközben az enyémet fürkészte,
bizonyosságot keresve arra, hogy minden rendben lesz.
A gép újra megsüllyedt.
 Ismét megragadtam a kezét, és most már nekem is szükségem
volt az érintésre, ahogy fülsértő hang töltötte be a kabint.
- Feleljen erre a kérdésre: Mi az az egy dolog, amit megbánt az
életben? - kérdezte lemondó hangon. Mintha már feladta volna.
Mintha az egész világ összeesküdött volna ellene.
- Csak egyet mondhatok? - kérdeztem vissza, hogy oldjam egy
kicsit a feszültséget, bár az én pulzusom is olyan magas volt, mintha
egy bajnoki meccs előtt lettem volna. A gép folyamatosan és nagy
sebességgel süllyedt, amitől felkavarodott a gyomrom. Tudtam, hogy
fel kell vennünk a maszkokat, de azzal is tisztában voltam, hogy a nő
ettől az ötlettől valószínűleg csak még jobban kiakadna, most pedig
arra van szükség, hogy megnyugodjon. Nem tudom, hogy miért
gondoltam ezt. Talán azért, mert az érintése engem is
megnyugtatott. Talán azért, mert ez volt az első alkalom, hogy
megérintettem egy nőt azóta, hogy az, akiről azt hittem, szeret,
elhagyott.
- Csak egyet - bólintott, láthatóan nyugodtabban.
Folyamatosan a szemébe néztem.
- Már bánom, hogy nem ittam meg az egész bort. Igaza volt,
többet érdemelt volna egy „jó”- nál.
Úgy ragyogott fel a szeme, mintha azt mondtam volna, hogy ő a
leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. Ami nincs is messze az
igazságtól. Karamellszínű haja, szinte már túlságosan is nagy
szeme, párnaszerű, mosolyra húzódó ajka. Sok minden mást is el
tudnék képzelni vele a beszélgetésen kívül.
- Tényleg?
- Tényleg - bólintottam. - Maga jön.
 A gép újra süllyedni kezdett, a nő pedig aggodalmasan pislogott a
pilótafülke felé.
- Hé. - Megfogtam az állát. - Minden rendben lesz, ezeket a
pilótákat erre képezik ki. Csak rám figyeljen. A hangomra. Képes
erre?
Nagyot nyelt, lehunyta a szemét, majd bólintott.
- Igen, képes vagyok.
- Jó.
Leejtettem a kezemet, mert egy szirénához hasonló hang harsant
fel. A légiutas- kísérők a helyükre siettek. Egyre gyorsabban
ereszkedtünk. Az ablakból már láttam a hegyeket és a civilizáció
nyomait. Úgy tízezer láb magasságban lehettünk, talán még
alacsonyabban. Nyilvánvalóan közel járunk a reptérhez.
- Nemet kellett volna mondanom - felelte végül.
- Mire? - kérdeztem.
- Altonnak, amikor megkérdezte, hogy szeretem- e. Azt kellett
volna mondanom, hogy nem. Azt kellett volna mondanom, hogy nem
úgy, ahogy megérdemled. És szakítanom kellett volna vele.
Kemény.
A kezére pillantottam. Nem volt rajta gyűrű.
- És aztán - folytatta - meg kellett volna csókolnom magát.
Felvontam a szemöldökömet, és bár egyre inkább aggasztott,
hogy a gép milyen gyorsan ereszkedik, és egyre közeledik a talaj,
elmosolyodtam.
- Tényleg? Gyakran csókol meg idegeneket?
- Csak a spanyolokat.
Szóval anélkül is rájött a származásomra, hogy rákérdezett volna.
Ami szinte lehetetlen, hiszen úgy felerészt voltam csak spanyol és
német, és csörgedezett még bennem pár más olyan náció vére is,
amikre anyám már nem is emlékezett.
- Spanyolország a szeretők országa - mondtam, mint egy idióta.
Ennek ellenére elmosolyodott.
Én pedig azt akartam hinni, hogy miattam, nem pedig azért, aki
vagyok, vagy amit tettem.
- A kedvenc országom - mondta. A hangja távolinak tűnt. A gép
még mélyebbre süllyedt, ő pedig újra felsikoltott, és erősen markolta
mindkét kezemet.
- Meg fogunk halni?
- Az ki van zárva - hazudtam. Nem tudtam, hogy mi fog történni,
de nem halhatok meg. Most nem, hogy végre mindent újrakezdtem. -
Minden rendben lesz.
- Oké - bólintott párszor, és nyelt egyet. - De a biztonság kedvéért
azért megteszem...
Mielőtt bármit is tehettem volna, a szája már az enyémen volt.
De ha eszembe is jutott volna tiltakozni, a szavak abban a
pillanatban elporladtak volna az ajkamon, hogy megízlelem a
nyelvét. Beletúrt a hajamba, én pedig átöleltem forró testét.
A gép alól hangos nyikorgó hang tört fel, aztán nekivágódott a
kifutónak. A lökés szétválasztott minket. Szirénák sikoltoztak. Utasok
ujjongtak.
Én meg csak bámultam az ajkakat, amiket újra meg akartam
ízlelni.
- Ashley vagyok - mondta.
Én meg elkövettem a létező legnagyobb hülyeséget.
- Hugo vagyok - hazudtam. - Örülök, hogy megismertem.
 Harmadik fejezet

MACKENZIE

LETÁMADTAM EGY IDEGENT A NYELVEMMEL.

Aztán álnevet adtam meg neki.
Mindezt néhány perc leforgása alatt.
Ez nem normális emberi viselkedés.
De hát ott ült mellettem.
És azok a szemek...
És a rettegésem, hogy meg fogunk halni...
Egyszerűen csak... így reagáltam.
És jólesett.
Jól.
Amikor legutóbb váratlan reakciót adtam valamire, az akkor
történt, amikor csalánkiütést kaptam a sok mogyoróvajtól. Az, és
most a nyaralás. Két eset.
Nem vagyok valami impulzív személyiség.
Inkább tervezgető.
Talán pont ezért is aggasztotta a szüléimét ez a hirtelen utazás.
Elvégre én vagyok az a lány, akinek már ötévesen esküvői mappája
volt, és már hatévesen tudta, hogy milyen lesz a menyasszonyi
ruhája, és milyen virágok lesznek a szertartáson.
- Hol szállsz meg, Ashley? - kérdezte Hugo.
 Hé, te hülye, hozzád beszél. Ja, tényleg. Ashley vagyok, nem
MACKENZIE.
- Izé... A Secrets resortban. - Összehúztam a szemöldökömet.
Csak annyira emlékeztem, hogy a medencés penthouse- t foglaltam
le, mert Alton azt mondta, hogy mivel úgysem fogjuk elhagyni a
szobánkat, kell neki egy saját medence.
Elpirultam a gondolattól.
Vicces, hiszen a kapcsolatunk alatt nem jutottunk túl az orális
örömökön.
Azt mondta, minden mást későbbre tartogat.
Azt mondta, majd különlegessé teszi.
Azt mondta, túlságosan is tiszteli apámat.
Hugo a kezembe nyomta a táskámat.
- Én is.
- Te is? - kérdeztem vissza zavartan, miközben egy seregnyi
biztonsági őr és rendőr terelgetett ki minket a gépről.
- A Secrets - mondta halkan - ugrott fel először, amikor szállást
kerestem. Gondolkodás nélkül le is foglaltam.
- Ó.
Úgy éreztem, mintha felforrósodott volna a fejem, ahogy követtem
az útlevél- ellenőrzéshez. Nem ugyanabba a sorba állt be, mint én.
Na, nem mintha figyeltem volna.
Mire belenyomták a pecsétet az útlevelembe, és megtaláltam a
poggyászomat, Hugo már sehol sem volt.
Próbáltam nem csalódott lenni.
Végtére is ez a nyaralás csakis rólam szól.
Nem arról a jóképű idegenről, akit az első osztályon ülve
csókoltam meg, miközben arra gondoltam, hogy mindjárt meg fogok
halni.
- Kész vagy? - kérdezte Hugo mögöttem.
Összerezzentem, aztán megpördültem. Egy kocsikulcsot lóbált az
orrom előtt. Egy Ferrarié lehetett, az ágaskodó ló eléggé árulkodó
volt.
Hozzászoktam, hogy van pénzem.
De a családom nem szórta feleslegesen a pénzt.
Egy drága külföldi kocsit bérelni?
Minek, ha ugyanazt a pénzt be is lehet fektetni?
Mégis, ki ez a fickó?
- Ugye te nem olyan pasas vagy, aki amerikaiakat rabol el, hogy
aztán váltságdíjat követeljen? - tettem fel a hülye kérdést.
Ráharapott az alsó ajkára.
- Úgy nézek ki, mint egy emberrabló?
- Hát... - Összehúztam a szemem, és végignéztem rajta. - Nem.
Igen. Nem tudom.
Olyan közel lépett hozzám, hogy összeért a mellkasunk.
- Bízz bennem - suttogta.
Szaggatott levegőt vettem. Olyan közel volt hozzám, aranyló
szeme pedig olyan hipnotikus hatással volt rám, hogy még pislogni
is elfelejtettem.
- Bízhatok?
Megvonta a vállát.
- Ki tudja? Te vagy a spontán, te vagy tele olyan dolgokkal, amiket
megbántál.
- Ez nem is.... - kezdtem volna tiltakozni.
Erre finom csókot nyomott az ajkamra. Megdöbbentem,
felvillanyozódtam, a szívem pedig zakatolni kezdett. Mindezt
egyszerre.
- Akkor miért tetted fel azt a kérdést a gépen? Ez az a kérdés, amit
tipikusan akkor tesznek fel az emberek, amikor zuhanni kezd a
gépük, ebből pedig arra következtetek, hogy sok dolgot másképp
csináltál volna. Ráadásul nem is olyan lánynak tűnsz, aki idegenek
kocsijába száll be.
- Ez csak azért van, mert az iskolában azt mondták, ne álljak
szóba idegenekkel - mondtam vigyorogva.
Felnevetett.
- Én aznap biztos lógtam a suliból. - Szája szeglete öntelt
félmosolyra húzódott. - Sokat lógtam...
- Ki hitte volna... - Karba tettem a kezemet.
- Szállj be.
- De...
- írj egy üzenetet anyukádnak, apukádnak, vagy a legjobb
barátodnak.
Igyekeztem nem összerezzenni a legjobb barátod kifejezésre.
- Ha nem bízol meg bennem, akkor mondd meg nekik, hogy hol
vagy, és hová mész. Ha viszont igen, akkor szállj be végre a
nyamvadt kocsiba.
Már el is vette a táskámat, mire elküldtem anyámnak, hol vagyok,
és bekapcsoltam a GPS- emet.
A következő pillanatban meg már egy idegen dögös, kék
Ferrarijában ültem, ami olyan erővel és hanggal kelt életre, hogy
máris fájt, hogy nem furikázunk vele órákon át. De hisz csak egy
idegen... Nagyon bizarr lenne, ha megkérném, hogy vigyen el
kocsikázni? Valami azt súgta, hogy a jó kislányokat éppen így
szokták elrabolni. Vagy teherbe ejteni. Nem kell hozzá más, csak
egy sportkocsi és egy jóképű pasas.
Hugo feltette Ray- Ban napszemüvegét, és rám vigyorgott.
- Készen állsz a vakációra?
- Készen.
De nem álltam készen. Nagyon nem. Ez annyira nem én vagyok.
Ez a viselkedés. De valami duzzadni kezdett a mellkasomban,
valami izgalmas, valami, ami egyszerre tűnt helyesnek és
helytelennek.
A gázba taposott.
Felsikoltottam, ahogy kiszáguldottunk a reptérről, és ráfordultunk
Puerto Vallarta utcáira. Bevásárlóközpontok, éttermek és
autókereskedések mellett suhantunk el, míg végül úgy tíz perc után
tett egy bal kanyart, és meg is érkeztünk.
A Secrets.
A kapuban álló őr elkérte az útlevelünket, és egy pillanatra
elkerekedett a szeme. Aztán Hugo a kezébe csúsztatott valamit, és
mondott pár szót spanyolul.
A férfi elvigyorodott, és kinyújtotta a telefonját.
Hugo felém fordult.
- Akar rólunk készíteni egy képet az első napunkon. Lehet, azt
hazudtam, hogy házasok vagyunk...
♦♦♦
Tátott szájjal meredtem rá.
- ígérem, gyors lesz. Nyugi.
Mielőtt még felocsúdhattam volna, odahajoltam Hugóhoz, és
elkészítettük a képet. Aztán kisegítettek a kocsiból, és átnyújtottak
egy pohár pezsgőt.
 A személyzet mintha kicsit be lett volna sózva attól, hogy
megérkeztünk.
Talán a kocsi miatt?
Aztán Hugo néhány gyönyörű spanyol szóval mindenkit
nyugalomra intett. Még én is bólogattam, pedig olyan gyorsan
beszélt, hogy egy szót sem értettem. Annyit sikerült csak kivennem,
hogy az ittlétünkről mondott valamit, meg valami újságokról.
Én hülye, végig franciát tanultam a főiskolán.
Azt folyékonyul beszélem. De a spanyol? Nada.
Nem tudok spanyolul semmit.
Na jó, a semmit pont igen.
Néhány másodperc múlva már a recepción álltunk. Hugo
elhessegetett egy kisfiút, aki oda akart szaladni hozzá egy
focilabdával.
Összehúztam a szemöldökömet.
A recepciós lányok egyfolytában felé mutogattak, és a szájukat
eltakarva kuncogtak.
Jó, értem én.
Tényleg eszméletlenül néz ki a pasas.
Nem csalt arról van szó, hogy „odass” milyen szép szeme van, és
olyan teste, hogy napokig futhatna anélkül, hogy megizzadna”,
hanem. .. Hanem tényleg gyönyörű.
A sima bőre, az izmos alkarja, és a karkötői - hogy a búbánatba
viselhet egy férfi ennyi különböző karkötőt anélkül, hogy
nevetségesen festene?
Csak pislogtam, és kissé közelebb hajoltam hozzá. Össze van
fogva hátul a haja?
Azta.
 A selymes haj, amibe beletúrtam a kezemet.
Kirázott a hideg.
- Isten hozta itthon! - vigyorodott el Marta. - Négy napra vette ki a
penthouse lakosztályt. Ha bármire is szüksége van, személyes inasa
a rendelkezésére áll, Miss...
Mielőtt még kimondta volna a nevemet, kikaptam a kezéből a
kulcskártyát.
- Köszönöm! - vágtam rá, és felálltam. - Fáradt vagyok, szerintem
fel is megyek. - Megfordultam. - Merre is van a lift?
- Elkísérlek - mondta Hugo, és felmutatta a kulcskártyáját.
- Most már követsz is? - incselkedtem vele.
- Nem, de úgy tűnik, mindkettőnknek remek az ízlése. Tudtad,
hogy minden emeleten két tetőtéri lakosztály van?
Rohadtul egymás mellett.
Az enyém volt a P601. Az övé a P602.
Megráztam a fejem. Nevetséges, mi?
Ez valójában nem történik meg, ugye?
A lift kellemes dallamot játszott, amikor elértük az emeletünket, és
kiléptünk.
- Én azt hiszem, megyek, és... - Az ajtómra mutattam.
- Ledőlsz? Pihensz? Iszol egyet? - mondta.
- Igen, szerintem ebben a sorrendben.
- Akkor később találkozunk.
Mosolya finom érintésként simította végig a testemet. Aztán
határtalan csalódottság öntött el, amikor a helyére csúsztattam a
kulcskártyámat, benyitottam, és végignéztem a teljesen üres
helyiségen.
Ez lett volna a szobánk.
 A nászutunk.
Tele pezsgővel és szexszel. Ilyen egy igazi nászút, nem?
Mintha bármit is tudnék a nászutakról.
Kisétáltam az erkélyre, és belebámultam a medence vizébe. A
fülemet megtöltötte a partnak csapódó hullámok moraja.
Az asztalon egy behűtött pezsgő állt, mellette csokoládéba mártott
eperszemek.
„Gratulálunk, Mr. és Mrs. Davis!”
Kettétéptem az üdvözlőkártyát. Aztán háromba. Aztán egy
pillanatra elöntötte a vörös köd az agyamat, és arra gondoltam, hogy
felgyújtom a francba.
- Nem semmi kilátás, mi?
Hugo szó szerint a szomszédom volt, és csak egy válaszfal
akadályozta meg abban, hogy rálásson a medencémre, és belásson
a szobámba.
Nagyot nyeltem, és az óceánt bámultam.
- Ja, az.
- Még több pezsgő? - kérdezte a kezemre mutatva, melyben még
mindig ott szorongattam az üveget.
- Ja - motyogtam.
- Egyedül vagy? - kérdezte pár másodperccel később.
- Igen.
Ne bőgj. Ne bőgj. Ne bőgj.
- És egyedül akarsz lenni?
Csóválni kezdtem a fejemet, hogy nem...
Erre rögtön átugrott a válaszfalon, a karjaiba húzott, és leengedte
a fejét. Ajka perzselően forró volt, a keze gyengéden tartott, mintha
ismerné a szégyenemet és a szomorúságomat, és mindkettőt el
akarná söpörni a csókjával. Én pedig úgy kapaszkodtam a csókjába,
mint egy mentőmellénybe, és megígértem magamnak, hogy mindent
még fogok tenni annak érdekében, hogy elfelejtsem Altont - és az a
kalandvágyó nő legyek, aki mindig is lenni akartam.
Ez pedig Hugóval fog kezdődni.
 Negyedik fejezet

SLADE

MÁR MEGINT MEGCSÓKOLTAM.

Talán azért, mert már hónapok óta nem csókolóztam egy
rendeset, mert nem vethettem olyan karjába magam, aki ne tudta
volna, ki vagyok.
Néhány napig lehetek Hugo.
Hugo elég spontánnak tűnik.
Nyugodtnak.
Szórakoztatónak.
És a francba is, rám fér egy kis szórakozás.
Elhúzódtam az ajkától, és végighúztam az ujjamat az állán.
- Szóval most, hogy nem zuhant le a gépünk, és itt kötöttünk ki
egymás mellett, mi jár a fejedben?
Ashley rám vigyorgott, szemében tétovázás vibrált, majd az óceán
felé nézett.
- Hát, még soha nem próbáltam ki a sziklaugrást. Úgy hallottam,
van itt nem messze egy jó hely.
Felvontam a szemöldökömet.
- Ne vedd sértésnek, de nem úgy nézel ki, mint egy adrenalin
függő.
 Felnevetett. Tetszett, ahogy a nevetése megnyugtat, és hogy
nekem is mosolyra húzódik tőle a szám. És újra meg akarom
csókolni.
- Hidd el, nem is vagyok - mondta már józanabb hangon. Felívelt
az ajka.
Semmi másra nem vágytam, csak hogy lágy csókot leheljek
szájának szegletébe. Csak hogy lássam, ettől újra elmosolyodik- e.
- De szórakoztatónak tűnik. Nekem meg szórakozásra van
szükségem.
Nagyot sóhajtottam, és lesütöttem a szemem. Mikor fordult velem
elő olyan, hogy lesütöm a szemem?
- Akkor már ketten vagyunk.
- Remek!
Besétált a lakosztályába, aminek még a színe is pont olyan volt,
mint az enyémnek. Hirtelen arra gondoltam, hogy vajon miből él.
Mármint, én azért engedhettem meg magamnak egy ilyen
lakosztályt, mert tíz éve én vagyok a legjobban fizetett futballista
Európában. Azt is megtehetném, hogy minden áldott nap
százdollárosokkal törlőm ki a seggem, és még akkor is bőven
maradna pénzem.
A lakosztály úgy háromezerbe kerül éjszakánként.
Végignéztem a hatalmas nappalin, miközben ő fel- alá rohangált,
majd felemelte a kezét.
- Egy pillanat, csak átöltözöm.
- Remek - mosolyogtam bátorítóan. Legalább lesz időm
körülnézni. Nem mintha szaglászni akarnék körülötte, de az ember
sohasem lehet túl óvatos. Meglep, hogy nem ismert fel. És tudom,
mi lesz a mellkasomban verdeső boldog szabadsággal, ha végül
rájön, ki vagyok. Semmivé foszlik, nekem pedig újra le kell majd
lépnem.
Átlapoztam az asztalon heverő magazinokat, és éppen az utolsót
ejtettem vissza, amikor hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja.
Egy istennő lépett ki rajta.
Egyrészes fürdőruhát viselt. Kivágott nyakrésze méretes mellekről
árulkodott, én pedig azonnal megbántam, hogy nem mondtam el
neki, ki vagyok.
Mert ha kettesben vagyok egy nővel, akkor azok általában
vetkőzni kezdenek, nem öltözni.
Végignéztem a falatnyi szöveten, amit ő fürdőruhának nevezett.
Izmos lábán, testének domborulatain.
- Hacsak nem akarsz meztelenül ugrani, azt javaslom, te is öltözz
át - mondta, majd megköszörülte a torkát, és úgy nézett félre, mintha
nem lenne biztos magában. A francba is, ez a nő még arra is képes
lenne rávenni, hogy kivágjam a saját szívemet, csakhogy
megízlelhessem azt a különleges bűnt, amit ajánlhat.
Lehúztam magamról az ingemet, és megvontam a vállam.
- Megvagyok.
Akkorára kerekedett a szeme, hogy le kellett gyűrnöm a
nevetésemet.
Tisztában vagyok vele, hogy mit látott.
Az emberek külön Instagram- fiókokat nyitottak a szememnek,
úgyhogy bele se kezdek, mekkora felhajtás van a hasizmom körül.
Nyolc.
Nyolc feszes, kemény kocka aranybarna színben tündökölve,
mintha maga a napisten lennék.
- Izé... oké. - Elpirult, és összeütötte a tenyerét. - Akkor hajrá.
 Végig a seggét néztem, ahogy kiment előttem, és amikor
észrevette, hogy mit bámulok, csak megvontam a vállam.
- Ha azt akarod, hogy ne bámuljalak, akkor legközelebb jobban
öltözz fel.
- Na, ki beszél - vágott vissza.
- A különbség csak az, hogy én azt akartam, hogy bámulj meg.
Tenyerével rácsapott a mellkasomra.
Felnevettem, majd elkaptam a kezét, és megcsókoltam az
ujjbegyét.
- Tényleg le akarsz ugrani egy szikláról egy idegennel, akit már
háromszor megcsókoltál?
- Egyszer - javított ki. - Egyszer én csókoltalak meg téged, egyszer
te engem. Döntetlen.
Kinyílt a lift ajtaja, én pedig lágyan ringó seggét bámulva motyogni
kezdtem az orrom alatt.
- Kurvára nem sokáig.
- Tuti, hogy ez biztonságos?
Ashley megszorította a kezemet, és lenézett.
Követtem a tekintetét. Alattunk szikrázó, zöldeskék víz hullámzott.
A hely, ahová ugrani készültünk, mélykéken sötétlett, de körülötte
szürke sziklák pettyezték a vízfelszínt, amitől azért egy kicsit
nyugtalan voltam.
- Na ne csináld, ez az egész a te ötleted volt!
Gyűlölöm a magasságot. Kurvára gyűlölöm, de ő mindenáron
ugrani akart, én meg mindenáron több időt akartam tölteni vele.
Vonzott benne valami. Valami, amiből még többet akartam, bár
tisztában voltam vele, hogy őrültség egy rövid távú dologba vetnem
magam. Főleg azért, aki vagyok. De imádtam furcsa
mesterkéltségét, ami néha egyáltalán nem állt összhangban azzal,
amit mondott. Mintha egy öreg lélek szorult volna ebbe a fiatal,
dögös testbe. Újra lenéztem.
- Bassza meg, ez van vagy negyven láb.
- Csak nem berezeltél? - nevetett fel.
- Negyven láb! - ismételtem meg. - Akkor aggódnék csak igazán,
ha nem rezeltem volna be. Ez rohadt magas. A kurva életbe,
szerintem kettős látásom van.
Nevetését elvitte a lágy szellő.
Lehunytam a szemem, és magamba szívtam az érzést, ami lassan
átölelt. Azt, ahogyan a jelenléte minden fájdalmamat és
aggodalmamat elfeledtette, ami az utóbbi napokban gyötört. Csend
honolt bennem.
- Hékás! - Megragadta a kezemet. - Együtt ugrunk.
- Legyen. - Megszorítottam a kezét. - Ha meg is halunk, legalább
nem repülőgép- szerencsétlenségben.
- És ha túléljük...
Közelebb hajolt. Ajkának rágógumiíze volt. Lassú, érzéki csókot
préselt az ajkamra, amitől felébredtek ősi ösztöneim, és azt
ordították, hogy rögtön fektessem le a sziklára, és tegyem
magamévá.
- Mi lesz, ha túléljük?
Kacsintott.
- Ugorj, és meglátod.
- Micsoda csábító vagy.
- Hehe, szerintem még soha senki nem hívott így.
Lehetetlen. A nő két lábon járó merevedés. Én már csak tudom.
- Háromra? - ajánlottam fel.
 Bólintott.
- Egy.
- Uno - tettem hozzá.
Egyre jobban nevetett, ahogy spanyolul folytattam a számolást.
Háromra leugrottunk.
A szél belekapott egyre gyorsuló testünkbe, és nem tudtam
eldönteni, hogy melyikünk sikít hangosabban.
De amint elértük a langyos vizet - hallottam, ahogy a hullámok
összezárnak a fejem felett - , és rádöbbentem, hogy túléltük, és
feljöttünk a víz alól, megpillantottam az arcán a határtalan örömöt.
Ekkor döbbentem rá, hogy bármire képes lennék, hogy ez az idegen
nő újra elmosolyodjon.
Mindezt egyetlen nap alatt.
 Ötödik fejezet

MACKENZIE

A megtaláltam önmagam egy darabját, egy

Olyan sok dolgot éltem meg egyszerre.
Szabadságot, hogy tényleg élek.
Rettegést, hogy még mindig nem tudom, ki vagyok Alton nélkül.
Elégedettséget, hogy valami spontán dolgot tettem meg annak a
férfinak köszönhetően, aki megfogta a kezemet.
Tudom, hogy hülyeség... Belezúgni valakibe, akit alig ismerek,
főleg ilyen rövid idővel Alton után, de egy részem bele akarta vetni
magát az érzelmekbe, hogy lássam, mi sül ki ebből a dologból. Hugo
mellett ugyanis folyamatosan röhögtem és vigyorogtam.
Ráadásul pokolian jól is néz ki, úgyhogy alig várom, hogy
megkaparinthassam a telefonszámát, az e- mail- címét és az
Instagramját. Legszívesebben könyörögni kezdtem volna neki, hogy
jöjjön közelebb.
Látjátok? Talán tényleg nem állok készen arra, hogy randizzak, ha
rögtön azon jár az eszem, hogy becserkésszem.
- Na? Olyan volt, amilyennek képzelted? - kérdezte, és közelebb
úszott hozzám. Lebukott a víz alá, majd amikor felbukkant, megrázta
a fejét, és végigsimította bozontos, hosszú haját, ami vizesen úgy
sötétlett, mint a legjobb kolumbiai kávé.
 Ha annak idején így néztek ki a spanyol kalózok, akkor nem
csodálom, hogy a világ összes aranyát megszerezték.
- Még annál is jobb! - Lefröcsköltem. - De egy dologra kíváncsi
lennék...
- Mire? - Kiköpött egy kis sós vizet.
- Arra, hogy az a sikoly, ami úgy hangzott, mintha éppen most
áldoznának fel egy kecskét, belőled jött, vagy zuhanás közben
tényleg eltaláltunk egy kecskét?
Hátravetett fejjel nevetett.
- Nagyon vicces. De ezt megérdemeltem. Gyűlölöm a
magasságot.
Összevontam a szemöldökömet.
- Akkor miért mentél bele az ugrásba?
- Azért, mert... - kezdte, és tenyerébe fogta az arcomat. - Az a
férfi, aki képes neked nemet mondani, az bolond.
Még jobban belezúgtam. Közel húzott magához, ajka úgy
játszadozott az enyémmel, hogy attól elállt a lélegzetem. Mintha attól
tartott volna, hogy egy sellő vagyok, és bármelyik pillanatban
eltűnhetek az óceán sötétkék mélyén. Ráharapott az alsó ajkamra,
majd szenvedélyesen megcsókolt, miközben ütemesen tapostuk a
vizet. Belekapaszkodtam a bicepszébe, és hagytam, hogy ellazuljak
a karjában. Ha ilyen érzés a vonzalom, akkor...
Akkor életemben először meghazudtoltam önmagamat.
Átengedtem az irányítást.
Annyira szükségem volt arra, hogy érezzem a melegét és az ízét,
hogy halkan felnyögtem, amikor egyik kezét végighúzta a mellemen.
A testem önkéntelenül is hozzásimult az övéhez.
Kaján kacajt lehelt a számba.
 - Tudtam, hogy ilyen forró ízed lesz. Körülötted minden... lángol-
Kinyitottam a szemem.
Szemének átható, arany gömbje mintha örvényleni kezdett volna.
Egy hullám csapott át felettünk, mire nekiütköztünk a sziklafalnak,
és a pillanat elillant. Megragadta a kezemet, és lehúzott a víz alá.
Követtem.
Kiúsztunk az egyik közeli partra.
Mire kikecmeregtem a vízből, teljesen kimerültem. Lefeküdtem a
meleg homokra, és felnéztem a tiszta kék égboltra. A partnak
csapódó hullámok moraja teljesen megnyugtatott.
Aztán Hugo fölém hajolt, és eltakarta a napot.
- Őrület, mi?
- Őrület - bólintottam.
- Mondd azt, hogy menjek vissza a hotelba. Vegyél rá valahogy,
hogy zárkózzak be a szobámba... Vagy bármit, Ashley.
Nem az én nevemet mondta ki.
Majdnem összerezzentem.
Helyette újra megcsókoltam, ő pedig, mint egy kiéhezett fenevad,
lenyomott a homokra. Hozzápréselte merevedését a combomhoz.
Többet akartam.
Öt akartam.
Az a nő akartam lenni, akit a szemében láttam.
Ajkaink ádáz csatát vívtak, aztán hirtelen meghúzta a fürdőruhám
zsinórját, lerántotta a vállamról, és kiszabadította mellemet. Forró
szája keményen szopta a mellbimbómat, majd végighúzta rajta a
fogát is.
Bárki megláthatott volna.
 De életemben először nem érdekelt, hogy mit szólnak mások.
Csak az érdekelt, hogy milyen érzések kelnek életre bennem. És
hogy hogyan érzem magam Hugo karjaiban.
Nedves haja a homlokába lógott, ahogy egyre vadabbul csókolt,
aztán az állkapcsom vonalától kiindulva végigcsókolta a nyakamat. A
nadrágja zsinórjához nyúltam...
Ekkor azonban elhúzódott.
Csak bámultuk egymást.
Meggondolatlan voltam.
És hülye.
Még csak nem is ismertem.
Egész életemben csak Altont ismertem, és ő is csak tucatszor
nyúlt a mellemhez.
De ez a fickó? Ennek a fickónak meg rögtön levetkőzöm és
szétteszem a lábamat?
Lenyelt egy káromkodást, és szaggatott sóhaj tört fel a
mellkasából.
- Vissza kellene mennünk.
Csalódottan kötöttem meg a fürdőruhámat, de bólintottam.
Láttam, hogy fájdalmasan felizgult.
Láttam, hogy mennyire akar.
És tudtam, hogy nem azért állt le, mert nem tetszem neki. Hanem
azért, mert több önbecsülése van, mint nekem.
Ez pedig mindig is gondot okozott nekem a férfiak esetében. Nem
mintha panaszkodnék.
Hugo szinte lovagias volt.
De a lányok néha egy kis vadulásra vágynak.
 Hatodik fejezet

SLADE

SOSEM . Gyerekkorom óta szerves

részét képezi az edzéseimnek. Apám futballedző volt, és hálát adott
Istennek, amikor felfedezte, hogy ügyesen bánok a labdával.
És azóta is csak hálálkodik.
Mindig is a foci volt az első, még a családnál is fontosabb volt.
A foci volt minden.
De aztán már nem tett boldoggá.
Aztán már csak munka volt.
Aztán már a pénz sem jelentett semmit.
Aztán azok árultak el, akik a legközelebb álltak hozzám.
Úgyhogy talán már az önuralmam sem a régi, és már nem kell sok
neki, hogy elszakadjon. Ráadásul a lehető legrosszabb pillanatban,
egy homokos tengerparton, kettesben a legvonzóbb nővel, akivel
valaha is találkoztam.
Fogalmam sincs, hogy voltam képes leállni.
De tudtam, hogy le kell.
Mert pillanatok választottak el attól, hogy egy olyan fickóvá váljak,
aki ismeretlen nőkkel szexei védekezés nélkül egy mexikói parton.
Mintha valami idióta gimis lennék a tavaszi szünet alatt.
O pedig jobbat érdemel ennél.
 Még akkor is, ha szó szerint fizikai fájdalmat éreztem, amikor el
kellett húzódnom tőle.
Mire visszaértünk a szállodába, beesteledett. Elkísértem a
szobájáig, és nekidőltem az ajtókeretnek.
- Vacsora?
Az ujjával megütögette az állát.
- Vacsora, mi?
- Vacsora és pia.
- Egy óra múlva?
- Remek.
Mindkét arcára puszit nyomtam, és bár többre vágytam,
elhúzódtam, és megvártam, míg becsukja maga mögött az ajtót.
Amikor kinyitottam a sajátomat, rám zuhant a magány.
Nem így képzeltem az életemet.
Hogy harmincévesen még se feleségem, se gyerekem nem lesz.
A család mindig is fontos volt a számomra. Ezzel semmi sem
kelhetett versenyre. Csak a foci. De az is csak azért, mert apám
erőltette.
Gyorsan lezuhanyoztam, és megnéztem a telefonomat.
Tíz nem fogadott hívás.
Mindegyik anyámtól, aki ezen a héten várt az Államokban. És egy
apámtól.
Anyám aggódott.
Magányos, mióta elváltak apámmal, és más országba is költöztek.
Mostanra már Seattle- ben kellett volna lennem, hogy kipihenjem
magam a következő szezonra.
Ehelyett megszöktem, és azon a helyen kötöttem ki, amit először
feldobott a keresőmotor. Talán a végzet hozott ide?
 írtam egy üzenetet. Jól vagyok. Közbejött valami. Pár nap múlva
találkozunk.
Apám üzenetet hagyott a rögzítőn.
„Nézd, tudom, hogy nehezen hoztad meg ezt a döntést, te is
imádod a focit, és én is imádom. Nem akarom végignézni, ahogy
tönkreteszed az életedet, de elég idős vagy már ahhoz, hogy saját
döntéseket hozz. Beszéltem Philamenával, és úgy döntöttünk, hogy
meglátogatunk az ünnepekre. De én főzök. Istenemre mondom, az a
nő csak azért égeti oda a rizst, mert tudja, hogy az őrületbe kerget
vele.” Felnevettem, majd tovább hallgattam az üzenetet. „Csak azt
akarom, hogy boldog légy.”
Véget ért az üzenet.
És elfogott a bűntudat.
Azt akarta, hogy boldog legyek, és mindent feláldozott annak
érdekében, hogy így is legyen. Annak ellenére, hogy én
gondoskodtam róla anyagilag, úgy éreztem, mintha elárultam volna
azzal, hogy a Seattle- be igazoltam.
Elhessegettem a gondolatot, és gyorsan felvettem egy fehér
nadrágot meg egy kék inget.
Öt perccel korábban kopogtam Ashley ajtaján, mint ahogy
megbeszéltük. A harmadik kopogásra nyitotta ki.
- Kész vagy?
- Direkt csinálod? - kérdeztem, miközben végignéztem szűk, fehér
ruháján, aminek pántjai keresztben futottak végig a derekán, ahogy
megpördült előttem. Napbarnított bőre vonzotta a tekintetemet.
- Mit? - Csillogott valami az ajkán, a szám pedig úgy döntött, hogy
bármi is az, később meg kell kóstolnia.
 - Hogy így öltözöl. Kínozni akarsz, mi? - Megnyomtam a lift
gombját. - Úgy nézel ki, mint egy... - Csóválni kezdtem a fejemet, és
kifújtam a levegőt. - Süti.
- Süti?
- Mielőtt még megsértődnél, közlöm, hogy igen szenvedélyes
kapcsolatban állok a sütikkel. Próbálj csak meg a sütim és közém
állni, és meglátod. Te viszont...
Közelebb hajoltam hozzá, és beleszippantottam a nyakába. Aztán
résnyire nyitottam a számat, és apró csókot nyomtam a füle alá.
- Olyan vagy, mint egy émelyítő csokis süti, amiből édes töltelék
folyik ki a tányérra, ami csak arra vár, hogy lassan kinyaljam. Azt
hiszem, órákig... Napokig foglak ízlelgetni.
Kirázta a hideg.
Nem sok kellett hozzá, hogy megnyomjam a lift gombját,
felmenjünk, és bevessük magunkat üres ágyunkba.
Mert pontosan tudtam, mit tennék.
Ehelyett lementünk vacsorázni. O elvörösödve, én kanosán.
A foci szinte vallás Mexikóban, úgyhogy nem tudhattam, fel
fognak- e ismerni. Idefele jövet láttam a saját posztereimet a falon.
Úgyhogy amint leültünk, elnézést kértem Ashley- től, és félrehúztam
a pincérünket. Elővettem a tárcámat, és a meglepett srác kezébe
nyomtam néhány százast.
- Gondoskodj róla, hogy senki se ismerjen fel, és senki se zavarjon
meg minket. Ha valaki autogramot akar kérni, akkor később aláírok
neki.
- Sí, señor - felelte, és megrázta a kezemet.
Mire visszaértem az asztalhoz, Ashley már megrendelte a bort, és
a poharamra mutatott.
 - Őszinte véleményt kérek. Hajrá.
- Te valami borszakértő vagy? - kérdeztem.
- Valami olyasmi. - Elmosolyodott, magabiztos tudása
elképesztően szexi volt.
Megillatoltam a bort, és megmozgattam a poharat, végül
belekortyoltam. A száraz Cabernet Sauvignon végigcsorgott a
torkomon, majd fanyar áfonyaízként robbant szét a számban.
- Ez... tökéletes.
Kissé gúnyosan bólintott.
- Ez a szenvedélyem.
- Mármint a piálás?
Felnevetett, aztán megvonta a vállát.
- Akkor, egészségünkre.
Összecsendült a poharunk.
- Szóval... Mivel is foglalkozol? Egyre kíváncsibb vagyok.
- Hát... ő... - mocorogni kezdett. - Egy borászatnak dolgoztam.
Sommelier voltam. Vagyis borkóstoló.
- Ahhoz tökéletes ízlelés kell. - Most már értem, miért használta
olyan tökéletesen a száját.
- Bizony.
- De hogy érted azt, hogy dolgoztál?
Félrenézett.
- Hosszú történet. Legyen elég annyi, hogy tartok egy kis szünetet
a régi életemben. És te? Te mivel foglalkozol?
- Hát... - A munkája megmagyarázta extravagáns pénzszórását, a
borkóstolókat ugyanis jól megfizetik. Hirtelen én is fesztelenebbül
beszéltem magamról.
- Sportoló vagyok.
 - Na ne mondd... - Édesen elmosolyodott. - Mégis, miféle
sportoló?
- Afféle, akit jól megfizetnek - ráztam le magamról a kérdést. - Hidd
el, semmi izgalmas.
Suttogva folytatta.
- Van rá esély, hogy felismernek itt az emberek? Olyan sportoló
vagy?
Elvigyorodtam és suttogva válaszoltam.
- Úgy tűnik, hogy özönlenek az asztalunkhoz a rajongók?
Felhúzta az orrát.
- Nem. De akkor is, profi sportoló vagy, ez nem semmi.
Lefogadom, hogy büszke rád a családod.
- Ja. - Még erősebb bűntudatot éreztem, hogy még nem hívtam
vissza az apámat. - Mindenben támogatnak. A család a
legfontosabb, tudod?
Árny vetült az arcára.
Tudtam, hogy érzékenyen érinti a téma.
De nem kérdezősködtem.
Mert még mindig nem voltam képes megfogalmazni, hogy mi is
történik kettőnk között.
- Sikerült választaniuk? - lépett oda a pincér.
Azonnal elillant minden szándékunk, hogy megosszuk egymással
a múltunkat, és elmerültünk a borok és finom ételek élvezetében.
Amikor aztán néhány órával később, kissé részegen, nevetgélve
felmentünk a szobájába, odahajoltam hozzá, és újra megcsókoltam.
Ezúttal úgy kapaszkodott bele az ingembe, mintha a mentőöve
lennék. Eddig nem is tűnt fel, hogy milyen régen nem éreztem már
azt, hogy tényleg kívánnak engem.
 Saját magamért.
Nem azért, ami vagyok.
Nem a pénzért, amit kerestem.
Vagy az olimpiai érmekért, amiket nyertem.
Nyelvének bor- és csokisszuflé- íze volt, amit együtt ettünk meg
vacsora után. Az ajtóba csúsztattam a kártyáját, és valahogy
bebotorkáltunk. Bevágtam magam mögött az ajtót, majd magamhoz
húztam Ashley- t, lassan lesodortam a ruháját a válláról, a melléről,
a hasáról, aztán a kerek csípőjéről.
Teljesen meztelen volt a ruha alatt.
- Basszus... - Újra rávetettem magam a szájára, ő pedig lerúgta a
magas sarkúját, és meglazította a vászonnadrágomat tartó zsinórt.
Úgy tűnt, mindkettőnknek a szex járt az eszében. És hogy a lehető
legkevesebb ruha álljon forró testünk közé.
Lenyúltam, és kivettem egy óvszert a nadrágom zsebéből. Nem
volt rajtam alsónadrág, de azért felkészülten érkeztem.
- Nem vagy te egy kicsit túlságosan is magabiztos? - lihegte a
számba.
- De - feleltem őszintén, ő pedig hevesen hozzám dörzsölte az
ölét. Felnyögtem, amikor végighúzta a kezét a mellkasomon, körme
vörös nyomot hagyott a bőrömön, ami nemsokára összeolvadt az
övével. Felszisszentem a gyönyörtől, megmarkoltam a haját, az
egyik kezemmel közelebb húztam magamhoz, a másikkal
megfogtam a csípőjét.
- Ez őrültség - suttogta.
- Imádom az őrültségeket - mondtam.
Ekkor pedig újra összeakadt a tekintetünk, és egy olyan erőt
éreztem, amit még mindig nem értettem teljesen. Valami olyasmit,
ami mintha azt sugallta volna, hogy az univerzum egy esélyt kínál fel
nekünk, egy vissza nem térő pillanatot, hogy elmondjuk egymásnak
az igazságot, mielőtt még túl késő lenne.
De a pillanat elillant.
Ö pedig már alattam volt.
Én pedig őbenne.
Azon tűnődtem, hol volt ez a nő eddig egész életemben.
- O, ez igen... oké - nyögte, majd belekapaszkodott a
bicepszembe, és nem tudtam eldönteni, hogy nagyon élvezi, amit
csinálok, vagy nagyon fáj neki. Abbahagytam a mozgást, hagytam,
hogy a teste hozzászokjon az enyémhez, és hogy az enyém vegyen
vissza egy kicsit. Megrészegített testének érzése, az, ahogy minden
alkalommal belém kapaszkodott, amikor megpróbáltam beljebb
nyomni, vagy kihúzni magam belőle. Mindenütt ott volt, és ő volt
minden.
- Hugo... gyorsabban...
Gyűlöltem Hugót.
Hamarosan végzek is vele.
De most még nem.
Most nem, amikor szorosan ölel.
Most nem, amikor minden lökésemre felsikít.
Most nem, amikor végre elpattant az önuralmam, és nem győztem
hálát adni ezért Ashely forró ajkának és szenvedélyes csókjának.
Semmihez sem fogható magasságokba robbantunk, a
mennyországig repített, és megesküdtem, hogy újra és újra és újra
be fogok lépni ezen a kapun.
 Hetedik fejezet

MACKENZIE

El - mondta Hugo az édes

akcentusával, miközben kimászott az ágyból, és meztelenül a
fürdőszobába sétált. Nem vagyok prűd, de megdöbbentett, hogy
mennyire fesztelenül mozog ruha nélkül. Pedig az imént a testének
minden porcikáját megcsodáltam. Pedig az imént még bennem volt.
A fürdőszoba fényében sétált vissza az ágyhoz, egy meleg vizes
ruhával. Lassan végigtörölte vele a lábamat. Ösztönösen
összezártam a lábamat, és összeszorítottam a szemem. Ekkor egy
újabb mesés csókot nyomott a számra, aminek olyan íze volt, mint a
mexikói hőségnek és egy testes bornak együttvéve. Megnyaltam az
ajkát, és igyekeztem ellazulni, miközben a keze lágyan mozgott a
lábam között.
- Ne szorítsd össze - suttogta a számba. - Ha tudtam volna, hogy
szűz vagy, akkor sokkal gyengédebb...
- Nem lettél volna - mondtam halkan. - És amúgy is hosszú
történet.
- Hosszú történet, aminek a világon semmi - végigtörölte a
combom belső oldalát, majd lefeküdt mellém, és a feje alá nyomott
egy párnát - értelme.
A könyökömön támaszkodtam. Összerezzentem, amikor az
ujjaimmal megpróbáltam kifésülni szénaboglyaként meredező
hajamat. Nem is akartam tudni, milyen borzalmasan nézhetek ki. De
a bennem kavargó érzések? Forróak, nagyon forróak voltak.
Legszívesebben rávetettem volna magam olívaszín testére, hogy
aztán végigcsókoljam.
- Elég, ha azt mondom, hogy... a pasim... nagyon vigyázott rám?
- Ezt most kérdezed?
Felnevetett.
- Nem, mondom. De nem fontos.
Pedig fontos volt, de ezeknek az intim részleteknek a kitárgyalása
sokkal kellemetlenebb lett volna, mint lefeküdni vele. Talán rosszul
gondoltam, de erre még nem álltam készen.
- Hmm. - Végighúzta az ujját az ajkamon, aztán a mellkasához
húzott, és magára fektetett. Bőrünk összetapadt, a lábam körülölelte
a csípőjét. - Az ő vesztesége az én örömöm.
- Félig tele a pohár, mi? - kacsintottam.
Végigsimította a fenekemet.
- Abszolút.
Nyugtalanság öntött el. Megköszörültem a torkomat, és vártam.
Teljesen ismeretlen vizekre eveztem ezzel az idegennel. Hat
hónappal ezelőtt kizártnak tartottam, hogy egyedül menjek nyaralni,
nemhogy ágyba bújjak egy fickóval, aki ennyi erővel egy
sorozatgyilkos is lehetne.
- Mi jár a fejedben?
Mosolya egyszerre volt gyönyörű és ravasz. Hol lehet ilyen
fickókat találni? Az Államokban biztos nem, de akkor...? Végre
levette a sapkáját, így hozzáférhettem a hajához. Összefogtam pár
tincset, aztán lefeküdtem a mellkasára, és csókot nyomtam az
ajkára.
- Tudod - újra megcsókoltam - , modellkedned kellene.
Elhúzta a száját.
 - Tényleg?
- Tényleg. - Végighúztam a kezemet a haján, és belebámultam
aranyló szemébe. - Milliókat kereshetnél. Bár gondolom, nem
kenyéren és vízen élsz, ha megengedhetted magadnak ezt a
lakosztályt.
- Vájkálni akarsz az életemben?
- Igen, de olyan passzív- agresszív módon, amitől inkább cukinak
tűnök, mint ijesztőnek.
- Vagy inkább ijesztőbbnek, mint cukinak - mosolygott, majd
ráharapott az alsó ajkamra. Aztán a szájába vette.
- Mi lenne, ha csak csókolóznánk... csak szeretkeznénk...
Azt mondta szeretkeznénk.
A szívem nekifeszült a mellkasomnak, majd összevissza kezdett
verni.
- Aztán csak ezt a kettőt ismételgetnénk... - suttogta a fülembe.
- Ennyi. Persze, csak ha nem vagy túl fáradt, és már nem fáj.
- Készen állok - vágtam rá olyan gyorsan, hogy szégyenemben
legszívesebben az ágy alá bújtam volna.
Majdnem teljesen lehunyta a szemét. Aztán lecsúsztatta a kezét a
fenekemen, és megérintette az eddig érintetlen területemet.
Összerezzentem a meglepetéstől.
Hugo elvigyorodott.
- Csak biztosra akartam menni.
- Tényleg? És?
A szájába vette azt a két ujját, amivel megérintett, majd reszelős
hangon kezdett suttogni.
- Készen állsz.
 Nyolcadik fejezet

SLADE

A , hogy szűz, meglehetősen telhetetlen. Meztelenül

feküdt mellettem, lágy domborulatai árnyékot vetettek a bőrére, a
barna hajába vegyülő arany tincsek úgy ragyogtak, mintha
megérintette volna őket a nap. Gyönyörű.
Gyakran vettem körül magam gyönyörűséggel.
És nagyra is értékeltem.
De az ő szépsége minden mást elhomályosított.
Felálltam, és kinyújtóztattam a tagjaimat. A telefonomra
pillantottam, hajnali három volt. Ashley csak az imént aludt el, nekem
viszont nem jött álom a szememre.
Régi hírnevem miatt aggódtam.
És az új miatt.
A csapat.
A költözés.
És a médiapletykák, hogy miért is hagytam el egykori csapatomat.
Azért mentem el, hogy magam mögött tudjam a múltat, de az
újságírók persze mindenfélét kitaláltak, hogy eladják a lapjaikat. A
világ ezért úgy tudja, hogy azért léptem le, mert képtelen voltam
elviselni a fizetéscsökkentést, amivel azért sújtottak, mert az előző
idényben nem nyertük meg a bajnokságot.
 Mintha mindezért csupán egy ember lenne a felelős. Mellesleg
akkoriban más dolgok foglalkoztattak, a futball pedig nem engedi
meg, hogy emberek maradjunk, és az érzelmeink vezéreljenek.
Meccs közben egészen biztosan nem. Nem. Akkor csak a győzelem
számít.
Minél többet rágódtam ezeken a dolgokon, annál erősebb szorítást
éreztem a mellkasomban. Végül igyekeztem mélyeket lélegezni,
hogy kordában tartsam az idegeimet.
Felkaptam a telefonomat, és kimentem a teraszra, ahol hűvös
szellő simogatott végig.
Talán ez a nő egy új kezdetet jelent.
Talán ez nem csak egy nyaralás.
Hátrapillantottam a vállam fölött. Ashley az oldalára fordult, és
macskanyávogáshoz hasonlító hangot hallatott álmában.
Mosolyogva fordultam vissza az óceán felé, és kihúztam magam.
- Megtartalak - mondtam magamnak. A szót úgy vitte tova a szél,
mintha csak az univerzum meghallotta volna a fogadalmamat, és
úgy döntött, hogy bármi áron segít megtartani.
A lelkem mélyén éreztem is, hogy így van.
Több volt ebben a pillanatban. Több mint puszta szex, több mint
véletlen. Talán végre megtaláltam a másik felemet. Itt, a világ
túlfelén.
A falnak dőltem, és a lehetőségeimet mérlegeltem, amikor rezegni
kezdett a telefonom a kezemben.
Anya?
Későre jár.
Gyorsan felvettem.
- Minden rendben?
 Csend.
- Nem, Slade, nem. - Elcsuklott a hangja. - Apád...
Felsóhajtottam.
- Tudom, aggódik. De minden rendben lesz.
- Nem. - Halkan sírni kezdett. - Slade, az apád...
- Ki ne mondd. - Levegőt is alig vettem, és egyre szorosabban
markoltam a telefont. Sírásának hangjától görcsbe rándult a
gyomrom, és félelem mart a szívembe. - Jól van, hiszen tegnap
hagyott üzenetet. Vissza akartam hívni, jól van, lehet, hogy csak
nincs nála a telefonja, vagy lehet, hogy...
- Slade! - kiáltotta anyám. - Az apád meghalt.
Az. Apád. Meghalt.
Megszédültem.
- Nem... Nem... Az... nem lehet. - Beletúrtam a hajamba.
- A szíve egyszerűen csak... Az orvos azt mondta, hogy már
azelőtt megállt, hogy a mentők kiértek volna. Meg akart lepni... Ki
akart menni az első edzésedre, éppen csomagolt, amikor...
Képtelen voltam tovább hallgatni.
Összeszorítottam a szememet. Könnycsepp csörgött le az
arcomon. A gyomrom felkavarodott, a szívem pedig egyre lassabban
vert, aztán, mintha csak nem akart volna tovább verni, szinte
teljesen megállt.
Meghalt. Apám meghalt.
A legnagyobb szurkolóm.
A legjobb barátom.
Az egyetlen ember, aki teljesen megértett.
- Slade, ott vagy?
 - Igen. - Alig ismertem fel a saját hangomat. - Az első géppel
megyek. Szeretlek.
- Én is szeretlek. - Megint sírni kezdett. - Várlak. Minden rendben
lesz. Minden rendben lesz, meglásd...
Hallottam a hangján, hogy ezt még ő sem hiszi el.
És én sem.
Apám volt a kötőanyag.
Ö volt a vezető.
O volt minden.
És most?
Most nincs többé.
Valahogy odatámolyogtam a lakosztályokat elválasztó falhoz.
Zsibbadt lábaim még képesek voltak átlökni rajta. Behajigáltam a
cuccaimat a táskámba. Még az se érdekelt, ha otthagyok valamit.
Nem érdekelt.
Semmi sem érdekelt.
És amikor a szomszéd szobában alvó lányra gondoltam, semmi
másra sem voltam képes, mint hogy végigsimítsam a minket
elválasztó vékony falat, és elmorzsoljak egy káromkodást.
Ashley miatt voltam ennyire szétszórt.
Ashley miatt nem hívtam vissza az apámat.
Nők.
Azt hittem, hogy az exem már mindent elvett tőlem.
De a szomszédban alvó idegen vette el tőlem a legértékesebbet.
 Kilencedik fejezet

MACKENZIE

H , simította végig a lábamat, ahogy

kinyújtóztattam magam. Felnyúltam, de csak üres helyet tapogattam
magam mellett. A párnák is eltűntek. Hugo is eltűnt mellőlem.
Kinyitottam a szemem, és nagyot ásítottam. Egész testem gyönyörű
fájdalomban lüktetett. Lassan letettem a lábamat a padlóra,
magamra terítettem a lepedőt, és kisétáltam a szobából.
Nyitva volt az üveg tolóajtó. Összehúztam a szemöldökömet.
Tegnap este nem nyitottam ki. Talán Hugo átment a saját
lakosztályába, hogy lezuhanyozzon? Semmi másra nem tudtam
gondolni.
De aztán meghallottam a porszívó hangját.
Kíváncsian kukucskáltam át a lakosztályainkat elválasztó falon.
Két szobalány fáradhatatlanul takarította a teraszt.
Félelem markolt a szívembe.
- Holá! - kiáltottam oda, mint egy tipikus tudatlan amerikai. Talán
az is vagyok.
Az egyik szobalány felnézett, és elmosolyodott.
- Hölgyem, beszélünk angolul.
Lélekben lekevertem magamnak egyet. Hát persze hogy
beszélnek. Ez Puerto Vallatta, nem Mexikó- Alsó. És még akkor is.
Megráztam a fejemet.
 - Persze, ne haragudjon - mondtam végül. - A férfi, aki itt szállt
meg. Nem tudják, hol van?
A szobalány érdeklődve nézett rám, majd végigmérte meztelen
testemet, amit alig takart el a lepedő. Aztán bevillant neki, miről lehet
szó.
- Sajnálom, ő már nincs közöttünk.
- Meghalt! - sikítottam, és eltakartam a számat a tenyeremmel.
Hallottam, hogy a mexikói drogkartellek előszeretettel rabolnak el és
ölnek meg amerikaiakat, de fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmi
tényleg megtörténhet. - Valaki mást is elvittek? - nyögtem, miközben
a pánik lassan felkúszott a torkomon. Hát hol van Liam Neeson,
amikor szükség lenne rá?
A szobalány elmosolyodott.
- Nem, nem, félreérti, úgy értem, már nincs a hotelban.
Kijelentkezett. Nekünk csak annyit mondtak, hogy készítsük elő a
szobát a következő vendégnek. Mást nem tudunk.
- O. - A gyomrom visszazuhant a helyére, a szívem viszont
zakatolni kezdett. - Értem. Gondolom összekevertem a napokat,
mert azt hittem, hogy csak holnap megy el.
A szobalány úgy mosolygott, mint aki pontosan tudja, hogy
hazudok.
- Köszönöm - mondtam végül, és mosolyt erőltettem az arcomra,
miközben a szívem majd szétfeszítette a torkomat.
Visszabotorkáltam a szobámba, leroskadtam az ágyamra, és
kezembe temettem az arcomat. Elhatároztam, hogy nem fogok sírni.
Túl sokszor sírtam már férfiak miatt.
Olyan sokszor, hogy meg se tudom számolni.
Csak egy egyéjszakás kaland voltam.
 De életem legjobb szexe - nem mintha lenne mivel
összehasonlítanom.
Csókok, melyekhez mostantól minden csókot mérni fogok, amit
csak kapok.
Sosem vállaltam kockázatot.
És ahogy végre rászántam magam erre, lefeküdtem egy
idegennel, aki elvette a szüzességemet, majd lelépett.
Ennyi erővel lottószelvényt is vehettem volna.
Keserű nevetés tört fel belőlem.
Úgy két másodpercig tartott, majd sírásba fordult át. Keresztben
eldőltem az ágyon, és abba a részébe nyomtam az arcomat, ahol
pár órája még ott feküdt mellettem.
Férfiak.
Mindegyik csalt fájdalmat akar okozni nekem.
És őszintén hiszem, hogy nem szándékosan.
Hugo csak azt látta, hogy kapható vagyok egy kis szórakozásra.
Én pedig megadtam neki.
Annyira. Hülye. Vagyok.
Hülye kis liba.
Letöröltem a szemem alól a sminket, lassan felálltam, és
bementem a fürdőszobába.
A padlón egy kupac ruha hevert. Az ő ruhái.
Undorodva rúgtam őket félre.
Aztán felvettem az ingét, és beszippantottam az illatát.
A testem megremegett az előző éjszaka emlékeinek súlya alatt. A
szája. A keze.
Otthagytak az oltárnál.
Ha azon képes voltam túltenni magam, akkor bármi máson is.
 Kivéve, hogy a szívem évek óta választ követel az univerzumtól
egy kérdésre.
Mi a francért nem érek senkinek annyit, hogy megküzdjön értem?
 Tizedik fejezet

SLADE

Két héttel később

A már csak a zsúfolt repülőjáratokat gyűlölöm

jobban. Az egyetlen hely, amit le tudtam foglalni, egy olyan gépen
volt, ahol háromszáz másik emberrel és egy gimis tánccsapattal
kellett együtt nyomorognom, akik sokkal jobban nyüzsögtek, mint az
átlagos tinilányok. Mire a gép elindult az Államok felé, már erős
fejfájás lüktetett a koponyámban.
Feltettem a zajszűrő fejhallgatómat, a fejemre húztam a sapkámat,
és lehunytam a szememet.
Napok óta nem aludtam.
Es minden alkalommal, amikor lehunytam a szememet, az ő testét
láttam.
Nyugodt arcát.
A koporsót.
A könnycseppeket anyám szemében.
És a csapattársaim szánalmas részvétnyilvánításait, akik csak
azért szóltak hozzám, mert apám meghalt.
Nem emlékszem, hogy mit mondtam. Csak az rémlik, hogy egy
teremnyi idegen előtt álltam, akik szánakozva mosolyogtak, én pedig
elmondtam nekik, hogy milyen nagyszerű ember is volt az apám. Ök
pedig úgy tettek, mintha értenék, mintha érdekelné őket, szép
szavakat ismételgettek, és átöleltek. De én tudtam, mi az igazság.
Az igazság az, hogy egyedül maradtam.
Anyám igyekezett erős maradni értem.
Én pedig igyekeztem erős maradni őérte.
De két megtört lélek nem képes támogatni egymást, hiszen még
azt sem tudják, saját magukat hogyan hozzák helyre.
Valaki megrúgta az ülésemet.
Azonnal felpattant a szemem, miközben újabb és újabb rúgások
ráztak meg, amitől az előttem lévő ülés felé dőltem.
Letéptem a fejhallgatómat, és megfordultam.
- Abbahagynád?
Már fiatal koromtól kezdve felkészítettek rá, hogy legyek
körültekintő, ha nyilvános helyen vagyok, mert valakinél mindig van
egy mobiltelefon, és valaki mindig figyel. Apám annyira belém
nevelte ezt, hogy még az éttermekben sem szerettem pisilni.
De jelen pillanatban kurvára nem érdekelt.
Most temettem el.
Eltemettem!
Égették a szemem a könnycseppek. A tátogó tinédzser
összehúzta a szemét, és újra belerúgott az ülésembe.
- Ebből elég! - Felálltam, és fölé tornyosultam.
Fulladozni kezdett. A kis szarzsák minden bizonnyal félrenyelte a
rágót, amit azóta fújt fel és pukkasztott ki, hogy leültem a helyemre.
És közben az ülésemet rugdosta.
- Uram? - Odalépett az egyik légiutas- kísérő. - Még mindig ég a
biztonsági öv jelzése. - A fejem felett világító piktogramra mutatott,
de én egy pillanatra sem vettem le a szememet a kis görényről.
 - Rendben - sziszegtem. - De megmondaná ennek a kis féregnek,
hogy ne rugdossa az ülésemet?
- Na most már elég! - Végre megszólalt az apja. - Barna bajusza
volt, a fején Yankee feliratú, megfordított baseballsapkát viselt, és
átható fűszag lengte körbe. - Nem bánt a kölyök senkit.
- Tényleg? - Karba tettem a kezemet.
- Uram! - A légiutas- kísérő széles mosolyra húzta a száját. - Mi
lenne, ha leülne, én pedig megnézném, hogy át tudnánk- e ültetni
valahova?
- Jó - mondtam, és leültem. Aztán körbenéztem. Több telefon
kamerája is rám szegeződött. - A kurva életbe. - Takarót húztam a
fejemre, és egész úton magamon is hagytam. És aztán, amikor
leszállás után egy paparazzo várt a reptéren, és megkérdezte, hogy
miért ordibáltam egy ártatlan gyerekkel, és hogy fogok- e még
valaha játszani, elpattant bennem valami.
Leütöttem egy újságírót.
Hogy alakul eddig az amerikai futballkarrierem?
Hát, nem valami jól.
 Tizenegyedik fejezet

MACKENZIE

Négy héttel Puerto Vallaria után.

A KLUB MIT SEM VÁLTOZOTT.

Én változtam meg.
Azt még nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb lettem.
Összeszorítottam a szemem. Nevetés és csevegés zaja töltötte
meg a hatalmas étkezőt. A levegő parfümtől és sült hús illatától volt
nehéz.
Semmi sem változott.
De úgy éreztem, hogy én igen.
- Biztos, hogy nem jössz vissza? - Apám egy pohár bort
csúsztatott elém. Pokoli érzés volt nem megragadni a tökéletes
kristálypoharat, ajkamhoz emelni a vörös nedűt, és belekortyolni.
A bor a szenvedélyem.
De ha a szenvedélyem azt jelenti, hogy nap mint nap látnom kell
Altont újdonsült barátnője oldalán, akit a marketingesekhez vett fel,
akkor kösz, de nem kérek belőle.
- Biztos. - Ittam egy kis vizet, aztán a borospoharamért nyúltam.
Ekkor vettem észre, hogy már üres. Vonakodva emeltem fel azt, amit
apám tolt elém, és beleittam egy apró kortyot. ízek robbantak szét a
számban. Ez hiányozni fog.
 Apám felsóhajtott.
- Akkor mihez fogsz kezdeni? Csak ücsörögsz egész nap és a
Netflixet bámulod? Valamihez kezdened kell magaddal, különben
örökre csak... - Nem fejezte be a mondatot. De nem is kellett, mert
tudtam, mire gondol. Szomorú maradok. Örökre csak szomorú
maradok.
Megköszörültem a torkomat, és belebámultam a salátába, amihez
még hozzá se nyúltam.
- Mi a helyzet a Blue Service Assistant Companyval? Most, hogy
Shelby néni terhes, gondolom, kell nekik pár plusz ember.
Ujjával megérintette az állát. Mindig ezt csinálja, amikor
gondolkozik.
- Az egy kicsit... Rangon aluli lenne neked, nem?
Grimaszt vágtam.
- Gazdag, házsártos milliomosok kifutólánya leszek, akiknek túl
sok a pénzük, és túl kevés az idejük. - Széttártam a kezemet, és
látványosan körülnéztem a klubban. - Szerintem megleszek.
Felnevetett.
- Hát, ha valaki képes kezelni a gazdagokat...
- Pontosan. - Szélesen elmosolyodtam.
- Felhívom őket, hogy beugrasz hozzájuk reggel. Elég sok
ügyfelük lett hirtelen, ahogy a gazdag sportolók is felfedezték őket. A
Bellevue Bucks focicsapatának fele azonnal jelentkezett náluk, amint
megtudták, hogy személyi asszisztenst szerezhetnek maguknak,
akik kőbe vésett titoktartási nyilatkozatot is aláírnak.
Megvontam a vállam, pedig a sportoló szó úgy gurult át az
agyamon, mint egy hatalmas bowlinggolyó. O is sportoló. Vagy az is
csak egy hazugság volt?
 De ez nem fontos. Az a fontos, hogy végre van egy
munkalehetőségem. Nem egy álommeló, de legalább nem kell nap
mint nap Alton képét bámulnom.
Ő már továbblépett.
És minden egyes alkalommal, amikor találkoztunk, igyekezett rám
erőltetni a barátságát. Mint azok a nők a drogériákban, akiknek egyik
kezükben egy üveg parfiim van, a másikban pedig egy illatminta.
Nem kértem a barátságából.
De ő csak spriccelte rám.
Bocsánatkérések.
Üzenetek.
Sajnálkozások, hogy mennyire bánja a dolgot, de nagyon, de
nagyon szereti Joannát.
Igen, még egy kacsintós smiley- s üzenetet is küldött.
Kurvára. Nem.
Nem akarom megkedvelni az új barátnőjét.
Nem akarom látni, hogy átvette a helyemet Alton életében, azt a
helyet, ahol nekem kellene állnom. Még akkor is, ha boldogtalanul.
Vissza akarom kapni az életemet.
Vagy legalább valami hasonlót.
Azt akarom, hogy...
Elmém visszarepült Mexikóba.
Kalandot akarok.
Hugót akarom.
Bahh, már egy hónap eltelt, de még mindig kéjtől átizzadva
ébredek, és azt képzelem, hogy ott van a szobámban, a szája az
enyémre tapad, ujjaim barna bőrébe vájnak, és a bicepszét
markolom, miközben ő a nyakamba nevet.
 Kirázott a hideg.
- Fázol? - kérdezte apám, és aggódva húzta össze a szemöldökét.
- Nem. - Fáradtan elmosolyodtam. - Csak egy kis időre van
szükségem.
- Hisz már hét hónap telt el azóta, hogy...
- Igen, én is tudom - szakítottam félbe. Nem mintha lenne egy
naptáram, amiben hatalmas, piros ikszekkel húzok át minden napot
azóta, hogy otthagytak az oltárnál. De egy nő nem könnyen felejti el
az ilyesmit. - Csak egy kis időt, légy szíves.
Felsóhajtott, és belebámult a borospoharába. Cabernet Franc és
Cabernet Sauvignon házasítása. Az egyik kedvencem. Összefutott a
nyál a számban. Még éreztem a számban a cseresznye enyhe
zamatát, és a fekete szeder utóízét.
- Hát jó - mondta végül apám. - Két hónapot adok, aztán elvárom,
hogy gyere ide vissza. Szükségem lesz rád az éves Spring Barrel
idején, és te vagy a legjobb kóstolóm. Nem csalt arról van tehát szó,
hogy azt akarom, hogy a lányom a közelemben legyen. - A szeme
megtelt könnyel. - Átkozottul jó vagy abban, amit csinálsz, és te is
imádod. Tudom jól. Gyűlölöm a gondolatot, hogy az egészet
beszennyezte. ..
- Mack? - Alton egy frissen kinyitott palackkal a kezében állt meg
mellettünk. - Hogy vagy?
Lehajolt, hogy egy vonalba kerüljön a szemünk, amitől úgy
éreztem magam, mint egy kisgyerek. Vajon mindig is így beszélt
velem? Mintha én lennék a gyerek, ő meg a felnőtt?
- Én... éppen indulni készültem.
Mosolyt erőltettem az arcomra, és végignéztem tökéletesen
szabott öltönyén. Remekül illett rá, de valami mintha hiányzott volna.
 Bicepsz?
Izmok?
Mindig is ilyen vézna volt? Hova tűntek azok a focista izmok?
Mármint igen, mindig is futó alkat volt, de...
Elkaptam a tekintetemet vézna karjáról, amikor apám
megköszörülte a torkát, és felállt.
- Szeretlek, Mack - mondta. - Vigyázz magadra.
- Egy öbölre néző penthouse lakásban élek portással és teljes
biztonsági személyzettel - mondtam, és rákacsintottam. - Szerintem
nem lesz bajom.
Elléptem Alton mellett, és még mindig úgy erőltettem magamra a
mosolyt, hogy már fájt a szám. Aztán csak elsétáltam korábbi
életemtől.
Felszegett fejjel lépkedtem oda Lexus SUV- omhoz, és
beindítottam a motort.
A légkondicionáló hűvös levegőt tolt az arcomba, szememben
könnycseppek dagadtak. Aztán teljesen elgyengülve benyúltam a
kesztyűtartóba, kihúztam belőle egy inget, és mélyen
beleszippantottam.
 Tizenkettedik fejezet

SLADE

A megjelenése utáni két napban ki sem

dugtam az orromat Lake Washington- i lakásomból.
Korábban úgy ismertek, mint a futball aranyifjúját.
Most viszont?
Most viszont én voltam a balhés európai futballsztár, aki
elveszítette a fejét a repülőn, és arra készül, hogy alantas
természetével megfertőzze az amerikai társadalmat. Az se sokat
segített a lelkivilágomon, hogy minden nyamvadt cikkhez
beillesztettek egy képet apámról, azon a kérdésen spekulálva, hogy
vajon őmiatta estem- e szét.
Drogfogyasztásról írtak. Hazugság volt.
Nyilvános alkoholfogyasztásról. Az is hazugság.
Ja, és a személyes kedvencem? Előkerült az egyik exem, és
előadta, hogy lelkileg bántalmaztam. Azt mondta, egymillió dollár
talán enyhítené a fájdalmait.
Megmondtam neki, hogy menjen a picsába.
Persze ez is bekerült a lapokba.
Úgyhogy enyhe kifejezés, hogy apám halála óta szarul áll a
szénám.
Az sem sokat segített a helyzetemen, hogy a lakásom úgy nézett
ki, mint egy disznóól, és másnap meg kell jelennem az első
edzésemen. Már az idejét se tudom, mikor tettem be egy mosást.
Két hete még kutyakajáért se mentem le, nehogy valaki megint
lefotózzon, és a címlapon találjam magamat.
Az amazonos futár volt az új legjobb barátom.
Amikor pedig anyám felhívott, minden egyes alkalommal
aggodalomtól remegett a hangja.
Megdörzsöltem a tenyeremmel a szememet, és éppen levettem
egy újabb üveg sört az asztalról, amikor láttam, hogy rezegni kezd a
telefonom, és szép lassan lerezeg a kanapéról a padlóra.
Káromkodva vettem fel.
- Mi van?
- Csak úgy sugárzik belőled a kedvesség ma. - Az ügynököm
felnevetett a vonal másik végén, én pedig magamban felmutattam
neki a középső ujjamat. - Hadd találjam ki: éppen a tévét bámulod,
és az utolsó sört gurítod le a holnap reggeli edzés előtt.
Felhorkantam.
- Túl jól ismersz.
- Tizenhat éves korunk óta ismerlek, jobban, mint te magadat.
- Tényleg? És mire gondolok?
- Ez könnyű. Arra, hogy neked annyi, magad alatt vagy, és úgy
gondolod, hogy hiba volt ide igazolni.
Nem mondtam semmit. Összeszorult a torkom, és a tévéről a
tóparti kilátásra néztem.
- Talán az is volt.
Felsóhajtott.
- A Soundershez igazolni volt a legjobb megoldás. Főleg, hogy
átvállalták az ötvenötmillió dolláros szerződésedet...
 - Amiből csak nyolc hónapot kellett volna kifizetnem a Chelsea-
nek. Talán az lett volna a legjobb, ha egyszerűen csak...
visszavonulok.
- Baromság. Harmincéves vagy, a futballisták nem vonulnak visz-
sza harmincévesen. Ráadásul te vagy a kedvenc ügyfelem.
- Ötvenötmillió amerikai dollár, nem is értem, miért fizetnek ennyit.
- Mattel valamelyik nyári szünetben találkoztunk, amit anyámnál
töltöttem Seattle- ben, és azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. Még
főiskolára is együtt jártunk. A srác olyan laza, hogy majd szétesik.
Annyi pénzt keres, mintha otthon nyomtatná.
- Nem csak a pénz miatt vagyok veled - nevetett fel. - Te vagy a
legjobb barát, akit csak kívánhat az ember.
- Ez igaz - morogtam. Egyik kapcsolatból a másikba ugrottam,
mígnem az utolsó borzalmas véget nem ért.
A nyitott ablakon friss szellő fújt be. Itt hűvösebb volt, mint
Mexikóban, de mégis az ott töltött napjaimra emlékeztetett. Arra az
éj- szakára, amit az ő ágyában töltöttem. És a gondolatba belesajdult
a mellkasom.
Az egész az d hibája.
Mindennek ö az oka.
Hibáztatnom kell valakit.
Magamat pedig nem tudom. Egyszerűen nem megy.
- Jó. Szóval minden világos?
- Hogy mi? Végig beszéltél?
Matt csak nevetett.
- Tégy meg nekem egy szívességet, és ne legyél seggfej. A lány
holnap reggel nyolcra ott lesz. Megadtam neki a kapukódot.
Lecsekkoltam a hátterét, és aláírattam vele a titoktartási
nyilatkozatot. Szóval szívesen.
 Felhorkantam.
- Várjál már, miért küldtél már megint egy nőt?
- Hallottál te bármit is abból, amit mondtam?
- Nem, nem igazán. Az életem épp összeomlóban van, szóval
bocsásd meg nekem, hogy egy kicsit még megmártózom az
önsajnálatban.
- Itasd fel a könnyeidet pár százdollárossal, és szedd össze
magad. Reggel edzés, és nem hiszem el, hogy ezt olyasvalakinek
mondom, aki egyszer a fél fizetését felajánlotta a londoni rákellenes
ligának, de kérlek, próbálj meg kedves lenni.
- Én kedves vagyok! - üvöltöttem.
Felsóhajtott.
- Nem, te... - halkabban folytatta. - Hagyjuk.
Tudom, hogy mit akart mondani.
Bánatos voltam.
Mérges. Zavarodott.
Végigsimítottam a hajamat.
- Nem fogok kiabálni vele, jó?
- Fantasztikus - mondta szárazon. - Találkozunk edzésen.
- A picsába... Te is kijössz?
- Valakinek gondoskodnia kell arról, hogy rendesen viselkedsz.
- Soha nem volt még ilyen problémám - emlékeztettem.
Újra felsóhajtott.
- Slade... Ha valakivel beszélgetni akarsz...
- Nem akarok beszélgetni - sziszegtem.
- Igen, én is így gondoltam.
Csend recsegett a telefonban.
- Ideje lefeküdnöm - morogtam.
 - Ja.
- Jó éjt.
Letettem, még mielőtt elsírtam volna magam, mielőtt még mindent
elmondtam volna neki, amit megbántam. Sosem mondtam meg
apámnak, hogy szeretem. Sosem mondtam el neki, hogy mennyit
jelentett nekem.
Sosem mondtam ki ezeket a szavakat.
Mert...
Úgy voltam vele, hogy majd máskor.
Majd holnap.
Most pedig nincs többé. Most már soha nem lesz holnap.
Felkaptam a sört, és a falhoz vágtam.
 Tizenharmadik fejezet

MACKENZIE

A Á L , és beütöttem a kódot. A fekete

vaskapu ding- dong- szerű hangot hallatott, majd egy kis nyikorgás
után szélesre tárult, felfedve a mögötte tornyosuló háromszintes
villát. A kör alakú kocsibeálló közepén egy kis szökőkút állt,
szoborral a közepén.
Félrebillentettem a fejemet, és úgy néztem körbe, miközben
leparkoltam. Egy piros Ferrari állt a villa előtt. Járt a motorja, mintha
a tulajdonosa be akarná melegíteni indulás előtt. A villa melletti
garázsban, gondolom, annyi kocsi áll, hogy a fél világnak elég lenne.
A nénikém semmi mást nem mondott, csak hogy ez a fickó igazi
nagyágyú. És mire utánanéztem, és beszéltem az ügynökével, aki
nem győzött hálálkodni, hogy nem vagyok bolond, és azonnal
kezdeni tudok, hogy komolyan elgondolkoztam rajta, hogy vajon
menynyire lehet nehéz eset ez a fickó.
Általában olyan gazdag embereknek kell itt dolgozni, akik azt
akarják, hogy sétáltassam meg a kutyájukat, vagy locsoljam meg a
növényeiket. Robotmunka, de legalább nem kell Alton képét
bámulnom.
Nem kell a régi életemet élnem, és valahogy úgy gondoltam az
egészre, mintha láthatatlan lennék. Most először végre nem engem
fotózgatnak.
 Legalább nem valami társasági eseményen kell lennem, ahol
egyfolytában azt kérdezgetik, hogy új pasit keresek- e, vagy bánt- e,
hogy Alton máris talált magának valakit.
Kirázott a hideg.
Nem. Ez is hamarosan el fog jönni.
Apám két hónapot adott arra, hogy kitisztítsam a fejemet.
Mi is lenne erre jobb annál, mint hogy megetetem egy kőgazdag
fickó kutyáját, bevásárolok neki, és kimosom a szennyesét?
- Most ugrik a majom a vízbe.
Leállítottam a motort, felkaptam a kis zacskó kutyakaját, amit el
kellett hoznom, és kiszálltam a kocsiból.
Az ajtóhoz vezető lépcsőt fekete, igencsak drágának tűnő
márványból készítették. Persze ez nem sokat segített abban, hogy
kitaláljam, mégis miféle sportoló lehet a fickó.
Amerikai futball? Kosárlabda?
Milyen sportoló engedhet meg magának ilyen villát? Talán az
NBA- ben játszik? A Marinersben? A Hawksban?
Megmondták, hogy ne kérdezősködjek sokat, és lehetőleg
maradjak észrevétlen.
Az menni fog. Az a munkám része. El kell nyernem a kliensek
bizalmát, és közben láthatatlannak kell lennem. A gazdagok szinte
már túlságosan is bizalmaskodóak, ha már egyszer beengedtek a
házukba. Azt is megmondták, hogy látni fogok adópapírokat,
társadalombiztosítási számokat, szeretőktől érkezett üzeneteket, és
nyitva felejtett számítógépeket. És hogy ez mind nem számít. Az az
ő dolguk, én meg azért vagyok itt, hogy elvégezzem az enyémet.
Ha tudnék írni, és anélkül írhatnám meg a sok botrányos dolgot,
hogy beperelnének, megtenném. Enyhe kifejezés, hogy elképesztő
dolgokat láthatok.
Éppen felemeltem a fejemet, hogy becsengessek, amikor
kivágódott előttem az ajtó. Azonnal feltűnt a Sounders szerelés.
Fekete Adidas edzőcipő. Hosszú Adidas zokni.
Lassan felnéztem.
Szürke dzseki, rajta a zöld címer, benne a Space Needle stilizált
ábrája.
És aztán...
Gyilkos, karamell, szinte aranyló szempár.
Hátratántorodtam és megbotlottam, és kitörtem a cipőm sarkát.
Valahogy összeszedtem magam, és felegyenesedtem.
- Ez valami vicc? - kiáltottam.
- Mi van, te követsz engem, baszd meg? - horkant fel ugyanabban
a pillanatban.
Könnycseppek gyűltek a szememben, és lepillantottam a
telefonomra, amit a címmel együtt adtak nekem.
Csóválni kezdtem a fejemet, és felnéztem Hugo szemébe.
- Nem, nem követlek, biztosan rossz címet...
O istenem, nem, ez nem történik meg. Éreztem, hogy felforrósodik
a tarkóm.
Még mindig a kocsimban van az inge. Karnyújtásnyira tőlem.
Szégyenemben lehunytam a szemem, és a fájdalmam lassan
haraggá változott.
- Biztos van erre valami észszerű magyarázat.
- Tényleg?
Összefonta maga előtt izmos karját. A nyakában fekete Bose
fejhallgató lógott, aranybarna hajának tincsei lelógtak az álláig.
Másképpen nézett ki. Valahogy... nyersebbnek. Fekete szemöldöke
majdnem V alakba húzódott a homlokán, ajka úgy görbült lefelé,
mintha elfelejtette volna, hogyan kell mosolyogni.
- Szóval nem arról van szó, hogy rájöttél, ki vagyok, és
felbukkantál a házamnál? A kurva életbe, mennyi pénzt akarsz?
Szexeltünk, és? Ez nem azt jelenti, hogy könyvet kell írnod arról az
estéről, amikor Slade Rodriguez megbaszott.
Összerezzentem.
Fel kellett volna pofoznom azért, amit mondott. Róla szőtt álmaim
ripityára törtek a szavai alatt.
Sosem akartam meghallani, amit az ösztöneim súgtak.
Hogy semmit sem jelentettem a számára.
Azt akartam hinni, hogy neki is fontos volt az az éjszaka.
Annak kellett lennie.
Túl szép volt ahhoz, hogy ne így legyen.
Lui tökéletes.
Tévedtem.
Mindenben.
Még csak nem is Hugónak hívják.
Slade Rodriguez.
Slade Rodriguez.
Újra végignéztem rajta.
Miért olyan ismerős ez a név?
Ereztem, hogy elkerekedik a szemem, miközben a könnycseppek
már a szemhéjam szélén táncoltak. Oké, szóval a legújabb európai
sztárigazolás egyéjszakás kalandja voltam.
Látnom kellett volna.
A pénzt.
Hogy milyen jól néz ki.
 Biztos vagyok benne, hogy azt hitte, bárkit megdughat, aki magas
sarkút visel.
Bizonytalanságomat és szomorúságomat düh váltotta fel. Épp arra
készültem, hogy beverem a fejét a telefonommal, amikor csörögni
kezdett.
Matt volt.
Képtelen voltam megszólalni, ezért megmutattam Slade- nek a
kijelzőt.
- A kurva életbe - mondta a képernyőnek, majd elhúzta rajta az
ujját. - Ez most komoly, Matt? - Beszélni kezdtek. És csak bámult
rám azzal az aranyló, üres szemével, amit egykor olyan
gyönyörűnek találtam. De ez a szempár sem volt különb a többitől,
ami valaha rám nézett, és nem is akart többet, mint azok.
Azt akarták, hogy töltsem meg a bennük tátongó ürességet.
Aztán odébbálltak.
Slade visszaadta a telefont. Matt már letette.
Megköszörültem a torkomat.
- Hoztam kutyakaját, a... A kutyádnak.
Felvonta a szemöldökét.
- Tényleg, Ashley? Nem is tudtam, hogy a kutyák kutyakaját
esznek.
- Mackenzie - mondtam halkan. - Mackenzie- nek hívnak.
Undorodva kezdte csóválni a fejét.
- Azta.
Visszabámultam rá.
- Igen, azta, Hugo. - Szinte kiköptem a nevét.
A számat nézte, aztán megrázta a fejét, és elkapta a tekintetét.
- Lehetőleg ne lopj el semmit.
 Sosem bántottak még meg ennyire, és sosem éreztem még
magam ennyire megalázva.
- Ő, mármint úgy érted, hogy ne készítsek képeket, és ne töltsem
fel őket az eBay- re? Majd igyekszem kordában tartani a
csóróságomat.
Lehajolt. Megéreztem az illatát. Még mindig megremegett tőle a
térdem, de túlságosan is dühös voltam ahhoz, hogy felismerjem a
vágyat. Túlságosan is bele akartam kapaszkodni a haragomba.
Összehúztam a szemem.
Megkerült, és hátraszólt a válla fölött.
- Ja, és etesd meg Alfie-t.
- Alfie - ismételtem, miközben egy kövér bulldog kocogott ugatva
az ajtóhoz.
Slade még csak hátra sem fordult, bepattant nevetséges
sportkocsijába, és kiszáguldott a kapun. Én meg csak álltam ott
összetörve a kutya mellett, és néztem, ahogy vicsorogva rágja ki a
kutyakajás zacskót, amit akkor ejtettem ki a kezemből, amikor
megláttam Slade szemét.
Remegő kézzel vettem fel a zacskót, és amennyire csak törött
cipősarokkal tudtam, bebicegtem a házba.
- Gyere, kishaver.
A kutya megnyalta a fekete farmeromat, aztán megszaglászta az
Escada parfümömet.
A hall tiszta volt.
A konyha viszont, bár gyönyörű volt, de úgy nézett ki, mint egy
disznóól. Mintha azóta nem mosogatott volna el, hogy beköltözött.
Morogva kerestem egy tálat, kimostam, beleöntöttem némi
kutyakaját, aztán nekiláttam elmosogatni.
 Tizennegyedik fejezet

SLADE

M , és komolyan meg kellett erőltetnem

magam, hogy ne dobjam a földre a táskámat, és ne kezdjek ugrálni
rajta, mint egy őrült.
Mi a fene?
Matt a kapuban várt.
- Eléggé... szarul festesz.
Róla nem lehetett ezt elmondani. Minden hajszála tökéletesen állt.
Mintha egy milliomosokkal teli tanácskozásról érkezett volna,
akiknek túl sok az idejük. Mintha skatulyából húzták volna ki. Szőke
haját hátrafésülte, egyedi öltönyében pedig minden más bóvlinak
tűnt mellette. Egyedül a szájából kilógó fogpiszkáló nem illett a
képbe. A srácnak mindig volt valami a szájában, és jobb, ha itt meg
is állunk.
Lepillantottam. Adidas stoplis cipők.
Legalább felkészülten érkezett, ha úgy dönt, el akar kergetni
innen.
Annak idején egy Los Angeles- i csapatban játszott, de egy
sérülés véget vetett a karrierjének. Ekkor nyergeit át az
ügynökösködésre. Ma már zenekaroktól kezdve sportolókig
mindenkit képvisel.
 - Késett - mondtam, miközben elléptem Matt mellett, és a vállamra
kanyarítottam a táskámat. - És goromba volt. Ki kellene rúgnod.
- Miután mindössze tíz percet töltött a társaságodban - bámult
rám. - Azt mondod, goromba? Döbbenet.
Csak legyintettem.
Leütötte a kezemet, kék szeme az enyémet kereste.
- Tom Bradyvel és Ben Affleckkel is lehetnék most. - Megragadta a
vállamat. - De itt vagyok veled, Seattle- ben, a tél közepén. Kurva
hideg van, és ahelyett, hogy szupermodellekkel pezsgőznék, a te
rusnya pofádat kell bámulnom.
- Micsoda áldozat.
- Szuper. Modellekkel. - Valamiért úgy érezte, hogy
nyomatékosítania kell. - Ha még mindig futballozni akarsz, akkor ne
baszd ezt el nekem. Mert akkor leültetnek a kispadra, és kivárják,
míg lejár a szerződésed. Ez nem a Chelsea. Ezeknek vezetőre van
szükségük, vágod? Ezért fizetnek téged. Vezér és társkapitány.
Kupát akarnak nyerni. Te pedig azért vagy itt, hogy megadd ezt
nekik. Úgyhogy tedd félre azt a sok szarságot, ami mardos, és játssz
úgy, mint az Ötvenötmillió Dolláros Játékos.
Úgy ráharaptam az ajkamra, hogy kiserkent a vér.
- Jó.
Rácsapott a seggemre.
- Ez a beszéd. Na, eredj, és öltözz át, mert mindjárt elkésel.
Mesinger edző azt mondta, hogy öt perc múlva kezdődik a
bemelegítés. Azt akarják, hogy te vezess le pár gyakorlatot, Mr.
Legjobb Csatár.
Legszívesebben én is rálegyintettem volna. De csak besétáltam és
átöltöztem. Legalább a stadion új. És fedett, úgyhogy nem fog
lefagyni a tököm.
Az öltözőben már nem volt senki. Levettem az edzőcipőmet, és
kezembe vettem a stoplisomat. Mint már oly sokszor az elmúlt tíz
évben. Ezúttal azonban remegett a kezem.
Ezúttal apám nélkül kell kisétálnom a pályára.
Picsába.
Mély levegőt vettem, felhúztam a stoplisomat, és lassan felálltam.
Végigsétáltam a hosszú játékoskijárón, és amikor belöktem az
ajtót, azt láttam, hogy már minden játékos és edző kint van a pályán.
Egy szót sem szóltak, csak nézték, ahogy odasétálok hozzájuk.
Minden egyes lépésemmel egyre dühösebb és dühösebb lettem.
Dühös, amiért el kellett hagynom a csapatot, amit imádtam.
Egy olyan csapatért, ami egyetlen kurva embertől várja a csodát.
Megálltam a csoport szélén, Mesinger edző pedig felém biccentett.
- Üdvözöljük mindnyájan a világ legjobb csatárát...
Utáltam, amikor így jelentettek be, mintha valami fontos ember
lennék. Pedig csak összeszedett vagyok és keményen dolgozom.
- Slade Rodriguez.
Előhúztam a seggemből egy magabiztos mosolyt.
Szinte hallottam a pálya másik végéről Matt megkönnyebbült
sóhaját.
- Egymérföldes futás - mondta az edző. - Aztán Rodriguez levezeti
a bemelegítést. Ő az új társkapitány, úgyhogy kezeljétek is úgy.
A legtöbben a szemembe néztek, és bólintottak.
A legtöbben.
Egyet. Kivéve.
Jagger Komokov.
A másik kapitány.
 A kapus.
Legnagyobb ellenségem.
Évek óta szívjuk egymás vérét. Az sem segít a dolgon, hogy
mindkettőnket Matt képvisel - és az sem, hogy a pályán kívül is
történtek közöttünk dolgok. Már a látványa is az elkövetett hibáimra
emlékeztetett.
Hamarabb hajtana át rajtam a saját kocsimmal, mint hogy kezet
rázzon velem. A tavalyi döntőben is összeakadtunk. Sárga lapok
villantak. Aztán ütések. Mindketten szerencsések voltunk, hogy nem
állítottak ki minket.
Végül összeakadt a tekintetünk. Jégkék tekintete áthatolt rajtam.
Az elismerésnek szikráját sem láttam benne. Csak gyűlöletet.
Szóval így állunk?
Megfordultam, és futni kezdtem a pálya körül, és ahogy
számítottam rá, a többiek követtek. Vezérnek születtem.
Csak éppen többé már nem érzem magam annak.
Sokkal inkább hamisnak.
Akit egyetlen hiba választ el attól, hogy soha többé ne érezze
magát normálisnak.
 Tizenötödik fejezet

MACKENZIE

EZ A SRÁC EGY ÁLLAT!

Több kaját rendelt, mint egy főiskolás, szegény kutyája meg úgy ki
volt éhezve, hogy három adag kaját kellett neki adnom.
Már kezdett besötétedni, amikor meghallottam leparkolni a
kocsiját.
Lehetetlen volt nem meghallani azt a motort.
Lekapcsoltam pár lámpát, megnéztem, hogy kikapcsoltam- e a
sütőt, és hagytam egy üzenetet. De nem volt menekvés. Ma nem.
Összerándult a szívem, amikor kinyílt az ajtó.
Úgy tettem, mintha nagyban a pultot törölgetném.
- Baszki, te még mindig itt vagy? - Reszelős hangjából fáradtság
áradt. Enyhe spanyol akcentusa, melyet egykor olyan szexinek
tartottam, késként fúródott a szívembe. Szégyenkezve gondoltam
vissza arra, ahogy ugyanez a száj végigcsókolta a combomat.
Annyira. Hülye. Voltam.
Túl könnyen megbíztam benne.
De ez soha többé nem fog előfordulni.
Hát, megtettem, amit elterveztem. Bevadultam, és közben
darabokra törték a szívemet. Szép. Volt.
 - Ja - sóhajtottam, és a szemetesbe dobtam a papírtörlőt. Belépett
a félhomályos konyhába. - A vacsora a sütőben készen van,
összerendeztem a tányérjaidat, mert összevissza voltak. Alfie- t
többször is megetettem, mert olyan éhes volt, mint aki egy hónapja
nem evett, de maradt még annyi kutyakaja, amivel kihúzod, míg
vissza nem jövök holnap reggel.
Megpróbáltam elsétálni mellette, de elkapta a könyökömet. Azt
hittem, hogy esetleg köszönetét fog mondani, vagy esetleg elnézést
kér. Ehelyett gyűlölettel bámult rám.
- Soha. Többé. Ne nyúlj a cuccaimhoz - sziszegte, majd elrántotta
a kezét.
Hátraléptem, szétnyíltak az ajkaim, és akaratlanul tört fel belőlem
a kérdés.
- Mégis ki a fene vagy te?
Valami megvillant a szemében, mielőtt válaszolt volna.
- Azt hiszed, ha elmondtam volna az igazi nevemet, akkor jobban
ismernél?
Még egy gyomorszájon vágás is jobban esett volna.
- Nem. Igazad van.
Lehajtottam a fejemet, és elsétáltam mellette. Megpróbáltam
összeszedni a maradék méltóságomat, felkaptam a táskámat,
lehajoltam, adtam egy puszit Alfie- nak, aztán kisomfordáltam. Olyan
erősen vágtam be magam mögött a bejárati ajtót, ahogy csak
tudtam, és elképzeltem, ahogy képek esnek le a falról, meg
üvegpoharak, amik összevagdossák tökéletes focistalábát.
Könnyek csorogtak végig az arcomon. Leparkoltam az első
élelmiszerbolt előtt, amit megláttam. Leállítottam a motort,
berohantam, felkaptam két palackkal a kedvenc márkámból, és
beálltam a sorba.
De még ott is csak szenvedés várt rám.
Mindenhol ott volt az arca.
US Weekly. In Touch. People.
Mindenhonnan ő vigyorgott rám.
Az európai rosszfiú.
Aki teljesen lezüllött, mióta meghalt az apja.
Összevontam a szemöldökömet.
Aztán lekaptam a polcról minden magazinból egy példányt, és a
szalagra hajítottam. Folyamatosan kattogott az agyam.
Kezdtem elveszíteni a fejemet.
Most tényleg én is ilyen egyszerű csaj leszek? Aki mindent elhisz,
amit a címlapokon olvas? Én, akit annyiszor sároztak be a
szennylapok, hogy már meg sem tudom számolni?
Lenéztem a szalagra. Az egyik címlapon félmeztelenül pózol
Mexikóban.
Elpirultam.
Igen, olyan csaj leszek.
Mert azon a képen, valahol az izmos felsőteste mögött ott állt egy
lány, akire már rá sem ismerek.
Egy lány, aki megízlelte a szabadságot, amit már soha többé nem
akar feladni.
- Na igen - sóhajtott a pénztáros, ahogy lehúzta a magazinokat. -
Értem én, dögös, meg minden, de lefogadom, hogy kicsi a pöcke. A
dögösöknek mind kicsi.
- Pöcke? - Összehúztam a szemem, mert hirtelen nem értettem,
mire gondol.
 - Pömpölője. - A nő az ötvenes éveiben járhatott, ősz hajába
vegyült még néhány fekete tincs, ajkán lila rúzs fénylett. - A jó
pasiknak mind kicsi.
Neki nem.
Majdnem ki is mondtam.
Talán könnyebb is lenne elfelejtenem, ha csalódást okozott volna
azokban a pillanatokban, amiket a karjában töltöttem.
De azokban a pillanatokban... Ő volt a mindenség.
Gyengéd volt és finom. Hát, ha már nem fog milliókat keresni a
focival, akkor átnyergelhet színésznek, mert Oscar- díjas előadással
játszotta el, hogy éppen annyira akar engem, mint én őt.
És hogy szüksége van rám. Akár csak egy kicsit is.
 Tizenhatodik fejezet

SLADE

ARRA , hogy hangosan dörömbölnek az ajtón. Aztán Alfie

is ugatni kezdett. Aztán úgy kezdett visítani a kapucsengő, mintha
eljött volna a világvége.
- Baszki! - Kiugrottam az ágyból, a szívem úgy zakatolt, mint egy
öreg mozdony. Átbukdácsoltam a szobán, magamra rángattam a
melegítőnadrágomat, és kibotorkáltam az előtérbe.
Feltéptem az ajtót.
Fájt ránézni.
Mackenzie felém nyújtott egy starbucksos papírpoharat, és
felsóhajtott.
- Elvennéd?
- Megmérgezted? - Karba tettem a kezemet.
- Szeretnéd?
Olyan fanyar mosolyra húzta a száját, hogy legszívesebben
nekinyomtam volna a falnak, hogy megízleljem a keserűségét.
Félrenéztem.
- Kedd van.
- Neked meg mindennap edzésed van. Ami azt jelenti, hogy Alfie- t
mindennap el kell vinnem sétálni. Es a konyhád állapotából arra
következtettem, hogy nem ártana bevásárolni. Szeretnéd, ha
hoznék...
 - Ide figyelj - mordultam fel. - Nem kell a segítséged. Azért vagy itt,
hogy az edzéseken kívül mással ne kelljen foglalkoznom. Ebbe
pedig annyi tartozik bele, hogy gondoskodsz Alfie- ról. Nem kell
nekem itt a háziasszonyt játszanod. Bármi is jár az eszedben, hogy
majd kialakul közöttünk, hát, nem fog. Felejtsd el. Nem foglak rögtön
feleségül venni csak azért, mert széttetted nekem a lábadat.
Nem voltam felkészülve rá, hogy olyan erővel vág pofon, amitől
nekizuhanok az ajtókeretnek.
Könnycseppek remegtek a szemében.
- Inkább te figyelj ide, te faszfej. Azért vagyok itt, mert ez a
munkám. Ha arra vágynék, hogy megalázzanak, akkor olyan
embereket is találhatnék, akik nem láttak meztelenül.
Nem tudom miért, de ennek hallatán megrándult a szám.
- Nem akarom, hogy elvegyél, te nárcisztikus pöcs! - Felemelte a
hangját, és összeszorította a fogát. - Egy munka vagy. Egy jól fizető
munka. Egy munka, aminek hála két hónapig nem kell visszatérnem
a régi életemhez. És tudom, hogy furcsán hangzik, de még mindig
inkább itt vagyok veled a pokolban, mint ott.
Átbújt a karom alatt, a konyhapultra tette a kávét, aztán felkapta
Alfie pórázát, és rákapcsolta a nyakörvére.
- Gyere, kishaver - mondta, már sokkal kedvesebb hangon, és
levezette a kutyát a lépcsőn. Alfie széles vigyorral követte, és pár
másodpercig a feszes seggét bámulta. Huncut jószág.
- Áruló - mormogtam magam elé, amikor Mackenzie lehajolt, Alfie
pedig megnyalta az arcát.
- Apropó - megfordult. - Köszönöm, hogy hozhattam neked kávét,
gluténmentes muffint és burritót. Köszönöm, hogy
összetakaríthattam az undorító, penészes kajamaradékaidat, és
külön köszönöm, hogy még vacsorát is főzhettem neked. Tényleg,
hálás vagyok, hogy kiszolgálhattalak. - Szavai úgy hasították át a
levegőt, mint egy profi kardvívó csapásai.
Amikor aztán becsuktam az ajtót és nekidőltem, úgy éreztem,
hogy én vagyok a világon a legnagyobb seggfej.
Nem, ez nem én vagyok.
Anyám felpofozna.
Apám kivinne a kertbe, és akkora gödröt ásatna velem, amiben el
tudnék süllyedni.
De anyám már nem önmaga. Mintha csak a sors rendezte volna
így, mind a ketten elkéstünk, így aztán kínos csendben, kettesben
öltöztünk át.
Feszültebb volt a hangulat, mint egy ENSZ csúcstalálkozón.
Olyan szorosan kötöttem meg a stoplisomat, hogy sajogni kezdett
a lábam.
A sípcsontvédők fájdalmasan feszültek meg fáradt lábaimon.
Ráadásul még Jagger is kinyitotta a száját, idegesítő hangja
kettévágta a csendet.
- Nem sokáig fogod húzni, csini fiú.
Elvigyorodtam. Évek óta az Államokban él, így már alig
észrevehető az orosz akcentusa.
Felálltam, és karba tettem a kezemet.
- Kösz, haver. Mindig is arra vágytam, hogy egy másik focista
csininek hívjon.
Csak bámult rám.
- De légyszi, legközelebb ha a külsőmet dicséred, úgy tedd, hogy
mások is vannak itt, nehogy a végén azt higgyem, hogy pucéran
akarsz látni.
 Elindult felém, de én már kifelé kocogtam. Az edző végignézett
rajtam, majd bólintott, én pedig elindultam az egymérföldes futásra,
hogy ellazítsam az izmaimat. Jagger mellém ért, és ami laza
kocogásnak indult, abból hamarosan sprint lett. Égtek a lábaim, mire
körbeálltunk lenyújtani.
- Rodriguez, Komokov, jó lenne, ha abbahagynátok a
farokméregetést. Most már egy csapatban játszotok. Viselkedjetek is
úgy.
- Igen, uram - vágtam rá.
- Hogyne, mester - morogta Jagger.
Hazug seggfej.
A nap hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz. Egy idő után
csoportokra osztottak minket, és úgy edzettünk. Szándékosan a
pálya másik végén helyezkedtem el, hogy még csak rá se kelljen
néznem. Lehet, hogy egy csapatban vagyunk, de kizárt dolog, hogy
valaha is jóban legyünk...
Apám pedig meghalt.
Ellöktem magam az ajtótól, a konyhába mentem, és a lefolyóba
öntöttem a kávét. A muffin a szemetesben végezte, de öt perc múlva
kénytelen voltam kikukázni, mert a gyomrom hangosan morogni
kezdett. Aztán bepattantam a kocsimba, és elhúztam a kutyámat
sétáltató Mackenzie mellett.
Nem voltam hajlandó bűntudatot érezni azért, mert senkiben nem
tudok megbízni. Azok után, amiken keresztülmentem, biztos nem.
Azok után biztos nem, hogy elvesztettem életem egyetlen biztos
pontját, és egyedül maradtam.
A stadionig végig túl gyorsan hajtottam, és egy pillanatra
eljátszottam a gondolattal, hogy áthajtok a parkolóban sétáló
Jaggeren.
A gázba tapostam, mire a kocsi előrelendült pár métert. Jagger
megugrott, és úgy nézett rám, mint aki mindjárt kirángat a kocsiból.
Ártatlanul megvontam a vállamat, leparkoltam, és bementem utána.
 Tizenhetedik fejezet

MACKENZIE

NEM olyan dolgokon rágódni,

amiken nem tudok változtatni. Mint például Alton. Szeretek úgy
gondolni a dologra, hogy őrültséget csináltam, hoztam pár rossz
döntést, most pedig kerülöm, mintha pestises lenne.
De Slade? Folyamatosan rajta rágódom.
Aprólékosan végignéztem minden bútordarabját. Minden rohadt
kávésbögréjét. Még a kutyáját is.
- Mit gondolsz, Alfie?
Ásítottam, és a táskámért nyúltam. Volt nálam pár magazin,
amiket ebédidőre tartogattam. Álmomban sem hittem volna, hogy
ennyit kell majd itt dolgoznom. Elvileg csak a virágokat kellett volna
meglocsolnom, megetetnem a kutyát, rendet rakni.
Fogalmam sincs, Slade hogy tud ekkora disznóólban élni, és
nyugodtan aludni a mocsok közepén. Sikerült neki nagyjából
rendben hagynom a konyhát, és a nappali sem volt vészes, de
amikor felmentem az emeletre, az tele volt dobozokkal.
Üzenetet küldtem a menedzserének.

Én: Hé, itt Mack. Kicsomagoljak az ügyfelednek?

Matt: Ahogy akarod. Csak figyelj a címkékre. Van, amit nem

akarja, hogy láss.
 Én: Bármit látok, azonnal el is felejtem, ahogy a szerződés
kimondja.

Láttam, hogy pötyög.

Vajon mi olyasmit láthatnék, amit eddig nem láttam? Igyekeztem
nem a meztelen testére gondolni, és arra, hogy mit tett velem. Jó,
még soha nem láttam hozzá fogható férfit, de az nem ugyanaz, mint
kipakolni pár dobozt.
Bizonytalanságomnak pont ezt a pillanatot kellett kiválasztania
arra, hogy elöntsön az emlékekkel. Felforrósodott az arcom, amikor
arra gondoltam, hogy mi mindent engedtem meg neki az ágyban.
Aztán a szavakra, amiket hozzám vágott ma reggel. „Csak azért,
mert széttetted nekem...”
Kaptam egy üzenetet.

Matt: Ha a címkén az áll, hogy család, apa, vagy valami ilyesmi,

akkor ne nyúlj hozzá. Minden más mehet.
Egyszerre fogott el kíváncsiság, és egyszerre kezdtem szégyellni
magam, hogy dühös voltam rá. Hiszen most vesztette el az apját.
Vajon átlépném a határt, ha kérdezősködnék erről egy kicsit?
Megrágtam a gondolatot, majd pötyögni kezdtem.

Én: Vettem. Biztos vagyok benne, hogy nehezen viseli az apja

elvesztését.

Matt: Ha a nehezen viselésen azt érted, hogy majdnem minden

nap elveszti a fejét, akkor igen, nehezen viseli. Remélem, veled
kedves.
 Grimaszt vágtam.

Én: A lehető legkedvesebb.

Matt: Baromság. De kösz, hogy elviseled.

Erre már nem írtam semmit. A farmerom zsebébe csúsztattam a

telefonomat, és bementem a hatalmas főhálószobába. Sóhajtottam
egyet, majd megsimogattam Alfie fejét. A kezemhez dörgölőzött, és
felnyüszített.
- Tudom, kishaver... Ez rengeteg doboz.
Újra felnyüszített, majd elkezdett rohanni, és fejjel nekiment az
egyik doboznak.
- Alfie! - kiáltottam. - Rossz kutya! Nem, nem szabad ilyet csinálni!
Felnyüszített, és újra nekiment a doboztoronynak. Mielőtt még
odaugorhattam volna, a torony leborult. Összerezzentem, amikor
üvegcsörömpölést hallottam az egyik dobozból.
- Jaj, csak ne egy kép legyen. Csak ne egy kép legyen.
Óvatosan felemeltem a dobozt, megfordítottam és kinyitottam.
- Képek - sóhajtottam fel. - Basszus.
Alfie megint nyüszögni kezdett, aztán körözni kezdett, és leült a
doboz elé. Kivettem belőle az első becsomagolt képet. Nem tört el.
Egy családi fotó volt.
A következő egy csapatfotó.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor láttam, hogy egyik kép
sem sérült meg. Akkor talán a csörömpölés csak az volt, hogy
egymásnak ütődtek a képek? Újra belenyúltam a dobozba, de rögtön
ki is rántottam a kezemet, amikor egy üvegcserép megvágta két
ujjamat.
 Bekaptam az ujjamat, de a vérzés nem állt el, és végigfolyt a
tenyeremen.
Káromkodva pattantam fel, és a folyosó felé indultam, hogy
bemenjek a fürdőszobába.
- Kutakodunk, kutakodunk? - Slade oldalra billentette a fejét,
szemöldökét dühös ránc rántotta össze. Úgy tette csípőre a kezét,
mintha meg akarta volna akadályozni, hogy kimenjek a szobából.
Összeszorítottam a fogamat.
- Nem, nem kutakodók. Csak az ügynököd azt mondta, hogy
segítsek kipakolni a nem személyes tartalmú dobozokat, de a bolond
kutyád nekirohant a dobozoknak, ami leborult, és...
- Minden munkádnál ilyen hozzáértő vagy?
Csak bámultam rá.
- Igen, mindenben hozzáértő vagyok.
- Tényleg? - sziszegte.
Hátraléptem egyet.
Hogy merészeli?!
Elmosolyodott, mintha valami vicceset mondott volna.
Mintha vicces lenne, hogy lefeküdtünk.
Mintha vicces lenne, hogy nem tudtam, mit csinálok.
Komikus.
Félrenéztem. Lüktető ujjaimról vér csepegett a tenyerembe.
- Majd holnap befejezem.
- Fejezd csak be most - vonta meg a vállát. - Csak ne törj el valami
olyasmit, amit nincs pénzed kifizetni.
Ráharaptam a nyelvemre, nehogy mondjak valamit.
Nehogy elmondjam neki, hogy egy hatvanmillió dolláros vagyont
örököltem a nagyapámtól. Hogy a felső tízezerbe tartozom. Hogy az
én képem már akkor a címlapokon virított, amikor ő még sehol se
volt.
Jó, egy borzalmas kép volt, amin az oltárnál sírtam, de akkor is.
Az órámra pillantottam.
- Untatlak tán?
Megtörölte az arcát a kezével. Ekkor vettem észre, mennyire
kimerült, hogy sáros az arca, és hogy olyan düh villog a szemében,
amilyet még nem láttam. Mintha én tehetnék róla, hogy maga alatt
van.
Összeráncoltam a homlokom, és csóválni kezdtem a fejemet.
- Nem, sajnálom. Vacsorameghívásom van, úgyhogy
kicsomagolok pár dobozt, és mára ennyi.
Megfeszült az állkapcsa.
Hogy tudtam ezzel még jobban felbosszantani?
- Csináltam neked ragut, de ha el akarsz jönni egy unalmas
vacsorára, ahol jó borokat szolgálnak fel, akkor elkísérhetsz.
Békejobbot nyújtottam. Nagylelkű voltam. Talán csak erre van
szüksége. Hogy kimozduljon, barátokat találjon, és nevessen.
El sem akartam hinni, hogy ez ugyanaz a srác, akivel Mexikóban
találkoztam.
Nem akartam elhinni.
Humortalanul nevetett fel.
- Tudod, mit, ez egész ügyes trükk. És annyira kivagyok, hogy
majdnem csábító is az ajánlat. Elmegyünk egy drága étterembe,
ahol együtt láthatnak minket, képeket csinálnak, aztán hirtelen
üzennek a barátnőid, hogy sajnos mégsem tudnak eljönni... Jó kis
terv.
Grimaszt vágtam.
 - Nem, nem ezt terveztem... - Újra ráharaptam a nyelvemre, és
felsóhajtottam. - Tudod, mit? Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
Meghívás visszavonva.
Megfordultam, és el is felejtettem sérült kezemet. Csak akkor jutott
újra eszembe, amikor megfogtam egy dobozt. Visszarántottam a
kezemet, a sebek lángolva emlékeztettek arra, hogy még mindig
vérzek.
- Mi a francért vérzel?
Mielőtt még tiltakozhattam volna, a csípőmre tette a kezét, maga
felé fordított, és eltartotta magamtól a kezemet. Olyan gondossággal
kezdte vizsgálgatni, hogy kis híján elakadt a lélegzetem. Odahajolt,
és ráfújt a sérült bőrre.
- Na, gyere.
Behúzott a szobához tartozó fürdőbe, és úgy emelt fel a pultra,
mintha már nem undorodna tőlem. Talán az ösztönei vezérlik. Talán
majd csak később fog rám ripakodni, most csak bemelegít.
Nagyon komoly bizalmatlanságot kezdtem táplálni a szívemben.
Elővett egy elsősegélydobozt és pár boszorkánymogyorós
törlőkendőt. Végighúzta a kendőt a kezemen, aztán fogott egy
fertőtlenítőt, és gyengéden beledörzsölte a sebbe.
Összerezzentem a fájdalomtól.
- Bocsi.
Úgy hangzott, mintha komolyan gondolná.
Úgy bámultam rá, mintha elment volna az esze.
Ő pedig úgy bámult rám, mintha azt kérné, segítsek neki
megtalálni.
De a pillanat gyorsan elillant. Bekötözte az ujjamat, és feltakarított.
 Összeakadt a tekintetünk. Az övében bizonytalanság,
bizalmatlanság és olyan sok fájdalom vibrált, hogy legszívesebben
szorosan átöleltem volna.
De azok után, ahogy eddig viselkedett, biztos ebből is azt szűrte
volna le, hogy le akarok feküdni vele.
Bólintott. Aztán csak úgy kiment. Én meg csak ültem ott a
fürdőszobapulton, és azon töprengtem, hogyan gyúrjam össze úgy a
két személyiségét, hogy annak valami értelme is legyen.
♦♦♦
- Szia, kicsim! - Apám magához ölelt. Anyám rám pillantott, majd
átnyújtotta a kezében tartott poharat. Pezsgő volt. Mert ő csak
pezsgőt ivott. Az egész világon voltak borászataink, de mindig azt
mondogatta, hogy a pezsgőtől rejtélyesebbnek tűnik. Szórakoztató
és elbűvölő személyiség volt, és apám azt mondta, hogy amint
először meglátta, azonnal tudta, hogy egymásnak teremtette őket a
sors. Talán én is ezért zúgtam bele azonnal Slade- be. Azt hittem,
hogy nekem is megadhatja ezt a sors.
Az igazi anyám még kisbaba koromban meghalt. Egyéves korom
óta Lilah az anyám. És csak őrá emlékszem igazán.
Puszit adtam az arcára, és lehúztam a pezsgőt.
Felvonta a szemöldökét.
- Ennyire rossz?
- Rosszabb - sóhajtottam, és kinyújtottam a poharamat.
Teletöltötte.
- Remélem, van sofőröd.
- Majd kölcsönkérek egyet apától.
Apámra kacsintottam, aki hatalmas adag tintahalat lapátolt a
tányéromra.
 Sosem szűkölködtünk.
De a szeretetet és a tiszteletet mindennél előbbre tartottuk. A pénz
arra volt, hogy másokat változtassunk meg vele.
Nem pedig magunkat.
Elmosolyodtam, amikor apám megfogta és megcsókolta anyám
kezét. A másikkal egy nagy tál ételt dugott az orrom alá.
Ránéztem, aztán nekiestem az ételnek.
- Szóval, milyen az állás? - kérdezte apám ugyanazon a közvetlen
hangon, amivel öt perccel ezelőtt az kérte, hogy menjek vissza
dolgozni.
Kékesszürke szeme megcsillant. Megigazította a nyakkendőjét,
majd végigsimította festett barna haját.
Sóhajtottam, és hátradőltem a székemben.
- A munka.
- Egy állásnak sosem szabad pusztán munkának lennie - vágta rá.
Összehúztam a szemem.
- Hidd el, a dolgok jelenlegi állása szerint könyörögni fogok nektek,
hogy újra tőletek kapjam a fizetésemet.
- Na, fizetést is adunk neked?
- Nagyon vicces. De tulajdonképpen emelést akarok kérni.
Elengedte a füle mellett a mondatot, és öntött nekem egy pohár
Cabernet Franc- t. Párás tekintettel néztem, ahogy felemeli a
poharat és megmozgatja.
- Nézd ezt a gyönyörű lábat!
- Minden csinos kis vörösre ezt mondod... - Kacsintottam, majd két
ujjam közé fogtam a pohár szárát, az orromhoz emeltem, és mélyet
szippantottam az illatából. - Hmm. Szeder? Egy kis... Ez csokoládé?
Megvonta a vállát.
 - Jalapeno?
- Ennek a nőnek - anyám felé fordult, de rám mutatott - van a
legjobb szaglása és ízlelése az egész világon.
Szélesen elmosolyodtam, mert az elmúlt napokban semmi mást
nem kaptam az embertől, aki először látott teljesen meztelenül, és
aki először ajándékozott meg orgazmussal, mint megvető
pillantásokat és beszólásokat.
- Kicsim? - Apám odahajolt hozzám. - Minden rendben?
- Ja - préseltem ki magamból a szót valahogy. Minden erőmre
szükség volt hozzá. - Csak fáradt vagyok. - Hagytam, hogy a bor
hátrafolyjon a nyelvemen, és elmerültem az ízekben. Amikor
letettem a poharat, észrevettem, hogy apám és anyám ugyanolyan
türelmetlenül várja az ítéletemet.
- Testes, kissé kesernyés, tökéletesen passzolna egy jó Dubliner
sajthoz vagy hátszínhez.
- Az én lányom! - Apám lassan tapsolni kezdett, majd az egész
asztalnak töltött egy pohárral. - Szeretlek - mondta utána, és
megpuszilta az arcomat.
Es a világ egyensúlya helyrebillent.
 Tizennyolcadik fejezet

MACKENZIE

A , megkértem apám egyik sofőrjét, hogy vigyen

haza. Mivel egy kissé felpörögtem, és elragadtak az érzelmeim,
beletúrtam a táskámba, kivettem belőle két magazint, leültem a
kanapéra, és olvasni kezdtem.
Kiderült, Slade mennyasszonya terhes.
Belém hasított, hogy ez után pár héttel utazott el Puerto Vallartára.
Ezek szerint mindketten a régi életünk elől menekültünk.
Akkor ezért adott meg nekem kamu nevet?
Hiszen én is éppen ezt tettem.
Hát ennyire nem bízunk másokban?
Vagy csak ennyire vágytunk arra, hogy ha csak egy kis időre is, de
mások legyünk, mint akik vagyunk?
Tovább olvastam.
Minden részlet stimmelt, mígnem odaértem az apja halálos
szívrohamához, és hogy ez milyen hatással volt Slade- re. Drogok?
Ez komoly? Rehab? Dühkitörések? Összehúztam a szemöldökömet.
A gyász sok mindenre képes.
Végighúztam az ujjamat gyönyörű mosolyán. A fotó a
világbajnokságon készült. Az apját ölelte, aki épp egy könnycseppet
törölt le a szeméről.
Ismerős érzés.
 Amikor az ember elér valamit, és a szülei büszkék rá. Igazán szar
napom volt, de az, hogy együtt tölthettem egy kis időt apámmal, az
egészet bearanyozta.
Lüktetni kezdett a szemem. Ledőltem a kanapéra, és magamra
terítettem egy pokrócot. Slade elvesztette azt, aki bearanyozta a
napjait.
A támaszát.
Az egyik legjobb barátját.
Úgy aludtam el, hogy azon gondolkoztam, hogyan intézhetnék
annak a fickónak egy olyan barátot, akiben megbízhat. Aki nem akar
tőle semmit.
De hogyan adsz valamit olyasvalakinek, aki nem akar tőled
semmit?
Nem az én dolgom megmenteni.
És az idő kilencven százalékában még csak nem is kedvelem őt.
Bántott.
Mellette bizonytalannak érzem magam.
Rondának.
Miatta másképpen tekintek magamra.
Nem is érdemli meg a segítségemet.
De akkor is segíteni fogok rajta.
Mert ez a helyes.
 Tizenkilencedik fejezet

SLADE

ÚGY BÁMULTAM A VACSORÁRA HOZOTT RAGURA, mintha mérge- zett lett

volna.
Mackenzie nem csak ráírta, hogy mi az, de még egy kis üzenetet
is ragasztott rá: Negyven percig süsd 180 fokon. Letéptem az üzenetet, és
összegyűrtem a markomban.
Most tényleg azt hiszi, hogy olyan hülye vagyok, hogy nem tudok
főzni?
Egyáltalán, minek hozott kaját?
Három nap telt el azóta, hogy elláttam a sebet a kezén.
Az eset után szörnyű paranoia lett úrrá rajtam, amitől aludni is alig
tudtam. Túl durva voltam vele? Mi van, ha vérmérgezést kapott? Mi
van, ha elfertőződött a sebe? Nem kellett volna kórházba küldenem?
Vagy legalább hazavinnem?
Hülyeség az egész.
Az egész.
De képtelen voltam kizárni a fejemből a gondolatokat, amik újra és
újra lejátszották a szemem előtt a jelenetet. Annyira a hatásuk alá
kerültem, hogy amikor Mackenzie másnap megjelent az ajtóm előtt,
annyira megkönnyebbültem, hogy két percig csak bámultam őt,
mielőtt felkaptam a táskámat és elindultam. Biztos azt hitte, hogy
valami mentális bajom van.
 És ezért hagyta az üzeneteket.
Mert attól a reggeltől fogva...
Kaja.
Rengeteg kaja.
Előre elkészítette a reggelimet, az ebédemet és a vacsorámat.
Még a reggeli smoothie- m receptjét is megszerezte valahogy, és ott
várt rám a konyhapulton egy pohárban. Aztán Mackenzie magában
dudorászva elindult megetetni a kutyámat.
Bevágtam a hűtő ajtaját, és nekidőltem. Rezegni kezdett a
telefonom. Azonnal felkaptam a pultról. Mindig rögtön felvettem.
Megtanultam a leckét.
- Igen? - morogtam a telefonba.
- Slade? - Anyám hangja fáradtnak tűnt. - Jól vagy?
Felmordultam.
- Igen. Miért?
- A héten nem jöttél át... - A hangja olyan szomorú volt, hogy
belesajdult a mellkasom. Lehet, hogy a szüleim már nem voltak
együtt, de olyan barátságban maradtak, ami nagyon ritka az elvált
párok között.
- Majd jövünk! - mondta Mackenzie olyan hangosan, hogy tudtam,
hogy anyám is hallotta.
- Ki volt az? - kérdezte azonnal, ahogy becsukódott a bejárati ajtó.
- Csak nem egy nő? - Olyan magas hangszínt ütött meg, hogy attól
újra összetört a szívem. - Te randizol!
- Nem, nem igazán... - csattantam fel. - 0 csak...
- Jaj, hát ezt el se hiszem! Annyira aggódtam miattad! Akkor ezért
nem jöttél át? Mert ezzel a lánnyal voltál? Jaj, Slade... - És ekkor
elsírta magát. Nem volt szívem megmondani neki az igazat.
 Azért sírt, mert azt hitte, hogy boldog vagyok.
Lehetnék boldog.
Eljátszhatnám.
Egyszer megtettem, nem? Végül is, Hugo boldog volt. Nem
érdekelte, mit szól a világ.
Csak légy Hugo.
- Igen, el akartam már mondani - hazudtam. - De még... - Nagyot
nyeltem, ahogy kibámultam a konyhaablakon. Mackenzie lófarka
minden lépésénél meglibbent, Alfie pedig úgy nézett rá, mintha ő
lenne a kedvenc embere a világon. - Új - hazudtam. – Nagyot.
Ha az új azt jelenti, hogy nem létező, akkor tényleg az.
- Jaj, édesem! - Kifújta az orrát. - Mit gondolsz, áthozod majd
valamikor?
Picsába.
- Persze, anya. Most eléggé lefoglal a csapat, de hamarosan
átmegyünk.
- Jaj, alig várom! Elő is veszem a fotóalbumokat, hátha hamarabb
jöttök.
Elszégyelltem magam, és összeszorítottam a szemem.
- Jó, persze. De most mennem kell.
- O, oké. Szeretlek!
- Én is szeretlek.
Kinyomtam a telefont, és pár másodpercig csak bámultam a fekete
képernyőt. Aztán észbe kaptam, hogy megint legalább öt perccel el
fogok késni edzésről. Kirohantam, és próbáltam nem megbámulni
Mackenzie- t, ahogy elhajtottam mellette.
Próbáltam.
Elbuktam.
Ugyanaz. Nem?
 Huszadik fejezet

MACKENZIE

MIRE A - , a kocsija már nem állt a felhajtón.

Lelkem egy aprócska szeglete már éppen azt kezdte érezni, hogy
mióta elvágtam a kezemet, azóta mintha egy icipicit kedvesebb
lenne. Aztán a következő pillanatban meg úgy bámul rám, mintha a
levegőt is sajnálná tőlem. Ami fájt.
De nem adtam fel.
És mivel tudtam, hogy egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út,
sütöttem és főztem, és gondoskodtam róla, hogy legalább azért ne
legyen bunkó, mert éhes.
- Mehetsz, kishaver. - Eloldottam Alfie pórázát, és a hűtőhöz
léptem, hogy kivegyek belőle egy üveg vizet, amikor majdnem
keresztülestem Slade táskáján.
- Csessze meg! Alfie, azonnal jövök!
Fogalmam sincs, hogy miért beszéltem a kutyához. Talán a
magányom már annyira eluralkodott rajtam, hogy azt képzeltem, érti,
amit mondok.
A táskával a kezemben kiviharzottam a házból, bepattantam a
kocsimba, és legalább két közlekedési szabályt áthágtam, hogy
időben a stadionhoz érjek. Borzalmas volt a forgalom, ami, mondjuk,
minden napszakban igaz a belvárosra, Slade pedig nem lakik túl
közel a pályához. Egy átlagos napon is legalább húsz perc az út,
amikor az emberek nem gyökkettővel araszolnak, és nem a
visszapillantóban sminkelik magukat.
Dudáltam.
Beintettek.
Megint dudáltam.
És majdnem kitörtem a cipőm sarkát, ahogy a stadionhoz
rohantam. Fogalmam sem volt, hogy merre induljak, de Alton jól
ismerte az egyik játékost. Olyannyira, hogy az esküvőnkön ő volt az
egyik tanúja. Amitől csak még jobban izzadni kezdtem, ha arra
gondoltam, hogy összefuthatok vele. Mert akkor Alton is eszembe
jut.
Vagy az a rohadt Joanna.
Ahogy ők ketten élik a kis boldog életüket, miközben én Slade-
nek dolgozom.
Egyébként is, miféle idétlen név a Joanna?
Odasiettem a bejárathoz, és felemeltem a táskát.
- Hello, Slade Rodriguez ott felejtette...
- Már a pályán van - mondta a biztonsági ember, majd tetőtől talpig
végigmért. Aztán azt mondta, hogy tegyem a röntgengép
futószalagjára a táskámat, engem meg úgy vizsgáltak át, mintha egy
reptérre akarnék bejutni. Csoda, hogy a cipőmet nem vetették le
velem.
Amikor végeztünk, kaptam egy vendégbelépőt, de csak miután
bediktáltam a társadalombiztosítási számomat, és lefénymásolták a
jogsimat.
Ez most komoly?
De hát csak fociznak!
Nem Russel Wilsonhoz akarok bejutni!
 Nem igazán nézek sportot.
Alton révén tudom, hogy a sport az nagy valami, és a játékosok
szép pénzt keresnek, de a fociban szaladni kell.
Én jobban kedvelem a spinninget, ahol egy helyes oktató
olyanokat kiabál, hogy „Meg tudod csinálni!”. A futásnál az egyetlen
motivációm az lenne, ha egy palack bort kötnének az orrom elé.
- Most már mehetek? - kérdeztem, és reméltem, hogy a hangom
inkább kedves, mint unott.
- Ja - kacsintott rám a biztonsági őr.
Összehúztam a szemem, felkaptam a táskát, és sietve a pálya felé
indultam.
Az első, ami feltűnt, azok a fények.
A második?
A hatalmas molinók, amik a felső lelátó széléről lógtak le. Minden
játékosnak megvolt a sajátja. És az a rengeteg szék.
Azta, minden meccsen megtelik vajon a stadion?
- Mack? - Ezer közül is megismerném Jagger hangját.
Megfordultam, és azt láttam, hogy úgy szalad felém, mintha
ezeréves barátok lennénk. Ha szóba hozza Altont, akkor végem.
- Te meg mit keresel itt? - Felemelt és átölelt. Úgy ölel, mint senki
más ezen a bolygón. Éppen eléggé szoros és meleg.
Amikor letett, sokkal jobban éreztem magam.
- Helló, Jagger! Hogy megy az edzés?
Grimaszt vágott.
- Maradjon köztünk, de sokkal szívesebben lógnék veled és... -
Elhallgatott. - Sajnálom a történteket. Felhívhattalak volna.
Legyintettem.
- Ami történt megtörtént. Most már ott van neki Joanna.
 - Kibaszott Joanna. - Jagger rám kacsintott, és épp abban a
pillanatban ölelt át, amikor Slade odalépett mellém.
- Ezt elfelejtetted - nyújtottam át neki a táskáját.
Jagger megmerevedett, aztán rám nézett.
- Várjunk csak... Ne mondd, hogy Alton után nem találtál ennél
jobbat.
- Alton? - Slade összehúzta a szemét. - Ki a fene az az Alton?
- Az ex...
- Vissza kellene mennem a... izé... kutyához. - Jagger átható
tekintete és Slade zavarodottsága láttán elvörösödtem.
- És miért van nálad a táskája? - Jagger elengedett.
- Miért ne lenne? - horkant fel Slade.
Az ujjammal elkezdtem masszírozni a halántékomat.
- A hogyishívjákja... a bejárónője... és kutyasétáltató asszisztense
vagyok. - Megvontam a vállamat. - Ez is fizet valamit.
Magabiztos kacsintás. Enyhe mosoly. Lassan hátrálni kezdtem.
Ekkor megjelent a többi játékos és az edző is.
- Te vagy az, Mackenzie?
Egyszer. Egyetlenegyszer találkoztam ezzel a hülye edzővel, és
egyetlen láda bort küldettem neki. És ez a hála?
- Ja, üdv! - Bizonytalanul odaintettem neki. - Épp indulni
készültem.
- Maradj! - Elvigyorodott. - Még egyszer koszi a bort, amit
karácsonyra küldték Az asszony azóta is emlegeti.
Megvontam a vállam.
- Mert az a legjobb.
- Bejárónő? - Ismételte Jagger. - Kutyasétáltató?
Slade grimaszt vágott.
 - Most költöztem ide. Elkel a segítség.
- És nem találtál mást, csak egy milliárdos lányát?
Csak így kimondta.
Csak így lebuktatott.
- Kösz, Jagger - morogtam.
- Most mi van? - Őszintén nem értette, mi a bajom. - Mindenki
tudja, hogy ki vagy. Az esküvődkor is a Vogue címlapján
mosolyogtál. - Elhúzta a száját. - Bocs, tudom, hogy érzékeny téma.
- Úgy gondolod?
- Esküvő? - Slade- nek muszáj volt rákérdeznie.
- Tudjátok, mi lenne most a legjobb? - tártam szét a karomat. - Ha
most mennétek és... Csak csinálnátok a focis dolgaitokat... Azokkal
a stoplikkal... Meg szaladgálással. Labdákkal. Igen, csináljátok a
labdás dolgaitokat.
Jagger a kezével takarta el a vigyorát, Slade- nek pedig
megrándult a szája.
- Maradj! - Az edző átölelte a vállamat, amitől azonnal levert a víz.
- Ragaszkodom hozzá.
- Hát... - préseltem át a fogaim között. - Ha ennyire ragaszkodik. ..
- Gyerünk, srácok! - kiáltotta aztán, és tapsolni kezdett.
Slade összehúzta a szemét, majd csóválni kezdte a fejét.
- Mindig is megrögzött hazudozó voltál, vagy csak az én
kedvemért csinálod?
- Ó, csak a te kedvedért. - Bemutattam neki. - És az, hogy ekkora
seggfej vagy, csak nekem szól, vagy mindig is ilyen lélekzabáló
voltál?
- Lélekzabáló - bólintott. - Ez tetszik. De amúgy a társaságtól %
- Szegény társaság.
 Patthelyzet.
Legszívesebben nekirontottam volna, belenyomtam volna az
ujjaimat a szemgolyójába, és tökön rúgtam volna.
- Slade! - kiáltotta az edző.
- Jobb, ha mész játszani a kis labdácskáiddal. És még mielőtt
valami olyan szellemeset mondanál, hogy „te már csak tudod”, ne
feledd. .. - lepillantottam az ágyékára - , hogy tudom is.
Elmosolyodott. Ettől pedig egy pillanat alatt átváltozott azzá a
sráccá, akivel Mexikóban találkoztam, az a pasas pedig eltűnt,
akinek dolgoztam. De gyorsan elhalványult a mosolya. Engem pedig
elöntött a lelkét nyomó düh és szomorúság üressége.
Erről pedig eszembe jutott, hogy miért is igyekszem őt felvidítani.
Hogy miért éreztem úgy, hogy az is segít rajta, ha így
veszekszünk? Ez is az élet egy nagy rejtélye.
 Huszonegyedik fejezet

SLADE

GYAKORLAT.
Futás.
Gyakorlat.
Futás.
Újra.
Esélyem sem volt Mackenzie- re nézni edzés közben, mert olyan
messzire ült a pályától, amennyire csak lehetett. Rohadtul
idegesített, hogy Jagger ismeri.
És rohadtul idegesített, hogy játszadozott velem.
Amiket mondtam.
Még akkor is, ha nem voltak igazak.
Akkor sem volt helyes.
Izzadni és viszketni kezdett a tarkóm. Lehámoztam magamról a
pólómat, átvezettem a labdát a bóják között, jobb- bal, jobb- bal,
lövőcsel, lövés.
Újra.
A homlokomról a szemembe csörgött az izzadság, és alig láttam.
Amikor pedig egymás elleni játékra került sor, és az edző Jagger
ellen rakott, majdnem átestem a saját lábamon, amikor a fickó
csókot dobott Mackenzie- nek, és levette a pólóját. Fogalmam sem
volt, hogy fizikailag lehetséges ennyire lassan levenni egy pólót, de
Jaggernek mégis sikerült, ráadásul olyan elegánsan, hogy ha lenne
közönség, akkor most ovációban tört volna ki.
- Le akarod venni a lábáról a bejárónőmet? - kérdeztem a lehető
legunottabb hangon.
Grimaszra húzta a száját.
- Az egész focikarrieremet odaadnám, csak hogy kétszer egymás
után rám nézzen, úgyhogy ja, mondhatjuk, bár ekkora fasz azért
nem lennék. Fél Seattle az apjáé, és egy akkora borbirodalmuk van,
hogy az olaszok könnybe lábadt szemmel csodálnák.
- Borbirodalom - ismételtem. Az edző a sípjába fújt. - Akkor meg
minek dolgozik nekem?
- Jó kérdés - mondta olyan lassan, mintha egyenként ízlelte volna
meg a szavakat. Aztán másodjára is felharsant a síp, én pedig
azonnal elfelejtettem Mackenzie- t.
 Huszonkettedik fejezet

MACKENZIE

M is A ? Miért nem értettem, mi a

jó ebben a sok szaladgálásban? A sportág épp most szerzett
magának egy új rajongót. Ámulva néztem, ahogy a srácok ide- oda
rohangáltak, és igyekeztem a lábmunkájukra koncentrálni, nem
pedig izzadságtól csillogó hasfalukra.
Slade vette le először a pólóját.
És esküszöm, ahogy elnéztem a testét, arra gondoltam, hogy egy
hónapig nem eszem cukrot - és még bort se iszom. Magammal
fogadtam, magam ellen, a magam érdekében.
A pálya másik végére pillantottam, aztán végignéztem, ahogy
Jagger megpróbálja kicselezni Slade- et, de az elveszi tőle a labdát.
Nem tapsolhattam.
Nem nyűgözhet le Slade lábmunkája.
Vagy a kockahasa.
Vagy a tény, hogy messze ő a legjobb játékos a pályán.
Felejtsd el, felejtsd el, felejtsd el.
- Vigyázd - hallottam a hangot.
Jobbra néztem, és láttam, hogy egy labda egyenesen felém süvít.
Még épp időben húztam le a fejem, hogy ne találjon képen.
- Bocsi - kocogott oda Slade. - Félrement a kis labdácskám.
Felvontam a szemöldökömet.
 - Lefogadom, hogy nem ez volt az első alkalom.
- Lefogadom, hogy szívesen kiderítenéd - vágott vissza.
- Persze. Szívesen kideríteném, hogy aztán az ágyhoz kötözzelek,
és házasságra kényszerítselek. Rajta is van a bakancslistámon. Ott
van közvetlenül a Sátánnal teázás után.
Felnevetett.
- Jól van, jól van. Te macskareflexű.
Összehúztam a szemöldökömet.
- A meccset figyeltem.
- Ha a meccset figyelted volna, akkor láttad volna a labdát.
- Tudod, elég nehéz úgy elkerülni a lövéseket, ha az ember nem is
tudja, hogy lőnek rá, Slade.
Az arca hirtelen megváltozott, már nem gunyoros volt, hanem
valami mást láttam rajta. Valami mást, amit egészen addig nem is
ismertem fel, míg a fejét leszegve el nem oldalgott.
Szégyen.
Az edzés végéig ott maradtam, aztán megpróbáltam kiosonni a
stadionból, de a magas sarkú cipőm olyan hangot adott ki a betonon,
mintha gépfegyver ropogott volna.
- Mack! - kiáltott Jagger. - Várjál már.
Mosolyt erőltettem az arcomra.
- Mi az?
Még mindig nem volt rajta póló.
Még mindig csillogott a testén az izzadság.
Még mindig nem volt rajta egy gramm zsír sem.
Jagger lassított felvételként törölte végig a testét egy törölközővel.
Mosolyában tökéletes elegyet alkotott az arrogancia és a szépség,
és amikor csak úgy könnyedén arcának egyik feléről a másikra
dobta a haját, az állam majdnem leesett a fejemről.
- Tudom, hogy Alton emléke még meglehetősen... élénk.
O, már megint a kedvenc témám. Hogy elhagytak. A gyomrom
olyan feszes görcsbe állt, hogy azt hittem, kétrét hajlok. Altonnal
nem működött a dolog, de úgy látszik, már egy egyéjszakás kalandot
se tudok úgy végigcsinálni, hogy a másik fickó ne higgye azt, hogy
feleségül akarom vetetni magam vele.
Ökölbe szorítottam a kezemet, és vártam, hogy vajon mit akar
Jagger mondani. A fejem teteje felé erőltettem a szemöldökömet,
hogy inkább tűnjek meglepettnek, mint szomorúnak. .
- Szóval... - Szélesen elmosolyodott. - Arra gondoltam...
Elmehetnénk vacsorázni, csak mint barátok. Ahogy mondtam,
tudom, hogy még így fél év után is friss a dolog, de talán örülnél
neki, ha Slade kutyáján kívül valaki mással is beszélgethetnél.
Ráadásul csak azért dolgozol annak a pöcsnek, mert nem tudod
elviselni, hogy ugyanott dolgozz, mint ahol az a marha, aki otthagyott
az oltárnál.
Ismerős az érzés, amikor számítasz valamire? Az élet pedig egy
teljesen más dolgot vág hozzád? Valami annyira váratlant és
kellemeset, hogy minden logikus irányítást elveszítesz az érzelmeid
felett?
Hát, most pont ez történt.
Ahelyett, hogy mint ahogy hónapokon át, most is hazudtam
volna...
Hagytam, hogy megszülessen egy könnycsepp a szememben.
Aztán még egy.
 Aztán a következő pillanatban már Jagger karjaiban találtam
magam, és csendesen sírtam a mellkasán. Nem csak Alton miatt.
Slade miatt is. Amiatt, hogy mindig is Altonnal képzeltem el az
életemet, még akkor is, ha egy részem tudta, hogy nem igazán ülünk
össze. És ennek ellenére életem legszebb óráit egy idegennek
köszönhettem, aki mellett szabadnak éreztem magam. Hogy aztán
rádöbbenjek, hogy az egész csak színjáték volt.
Jagger úgy ölelt magához, mintha legjobb barátok lennénk, karja
szorosan a testéhez ölelt, én pedig lassan összeszedtem magam,
elhúzódtam, és megtöröltem a szemem.
- Gondolom, épp most szúrtam el egy kellemes vacsora esélyét
azzal, hogy könnybe áztattam potenciális barátságunkat.
Tiszta, kék szeme összekapcsolódott az enyémmel.
- Nem. De épp most kívántam azt, hogy bárcsak jobb barát lettem
volna.
- De hisz Alton barátja voltál.
- Aucs. - Felsóhajtott. - Jobban szerettem volna a te barátod lenni.
Csinosabb vagy, ráadásul az Alton név se jön be annyira.
Felnevettem, szememben megremegtek a könnycseppek.
- Akkor, vacsora?
- Mi a számod?
Megmondtam neki, mire azonnal rezegni kezdett a telefonom a
táskámban.
Kacsintott.
- Küldtem egy üzenetet.
- Remek - vigyorogtam, és hetek óta most először jókedvem lett.
Aztán Slade elsétált mellettünk, és szándékosan nekiütközött
Jaggernek.
 - Mindig ilyen? - kérdeztem, a kelleténél hangosabban.
Jagger egy pillanatra elgondolkozott.
- A pályán... igen. A pályán kívül... - Nem fejezte be a mondatot. -
Sosem láttam még, hogy valaki ennyire... - Mintha nem találta volna
a megfelelő szót. Mintha nem is lenne megfelelő szó a szótárban.
Nincs rá szó, amivel le lehetne írni Slade- et.
Én pedig képtelen voltam rájönni, hogy ez azt jelenti, hogy ennyire
kivételes, vagy éppen az ellenkezőjét.
- Majd írd meg, mikor érsz rá! - Jagger újra magához húzott, és
csókot nyomott a homlokomra. - És szólj, ha van valami
ételallergiád, mert nem tudnám elviselni, ha a karjaimban halnál
meg.
- Hehe... - Grimaszt vágtam, és elindultam, majd hirtelen
visszafordultam.
- Hé, Jagger!
Megállt, és karba tette a kezét.
- Köszönöm.
Megint kacsintott.
Szinte boldogan vezettem vissza Slade házához. És ez egészen
addig ki is tartott, amíg be nem léptem az ajtón, és meg nem láttam,
hogy Alfie- nak van egy kis... problémája.
- ALFIE! - ordítottam. - Nem, nem, nem, rossz kutya!
Vinnyogni kezdett, majd kihányt valamit, ami eléggé úgy nézett ki,
mint egy kismadár. A folyosó tele volt kutyapiszokkal, a nyomok
pedig a konyhába vezettek. Eltakartam a számat, és követtem a
nyomokat. A bárszékek között egy nagy halom isten tudja micsoda
bűzölgött.
 Kirázott a hideg, felkaptam egy tekercs papírtörlőt, egy
szemeteszsákot és némi tisztítószert. Ebben a pillanatban
meghallottam egy sportkocsi motorját.
- Ne! - Elkerekedett szemmel bámultam a bejárati ajtót, aztán
Alfie- t, áld úgy vigyorgott, mintha ez lenne élete legjobb napja.
Gondolom, megkönnyebbült, hogy kiadta magából, amit ki kellett.
Lassan kinyílt az ajtó.
Én pedig lehunytam a szemem, és vártam az ordítozást.
Aztán pedig kinyitottam, amikor Slade nem mondott semmit.
Hol Alfie- ra nézett, hol rám.
- Ez melyikőtök műve?
Összeszorítottam a fogamat.
- Mielőtt még ordítozni kezdenél, hadd emlékeztesselek rá, hogy
utánad vittem a táskádat, és főztem rád. Ne feledd, hogy én is
ember vagyok, és nem vághatsz a fejemhez mindenféle
gorombaságot csak azért, mert haragszol a világra. Világos?
Kinyitotta a száját.
- Várj! Számolj el tízig, nehogy valami olyat mondj, amit később
megbánnál.
Felsóhajtott, majd felemelte a kezét, és elkezdett rajta
visszaszámolni. Egy ujj, két ujj, három ujj, majd amikor végzett,
maga mellé ejtette a kezét, és Alfie felé fordult.
- Hé, kishaver, csak nem beteg vagy? - Letérdelt a kutya mellé,
mire az odatipegett hozzá, és megnyalta a combját. - Elviszlek az
állatorvoshoz.
- Nem akarok beleszólni, de szerintem megevett valamit... Egy
madarat, vagy rágcsálót, vagy fene tudja, mi az ott az előtérben, és
aztán... tudod... - Hányó mozdulatot tettem.
 - Ez volt az első dobásod. - Slade lassan felállt. - Még kettő, és ki
vagy rúgva.
- De ez miért az én hibám? - kérdeztem. De legalább nem
ordítozott. - Éppen a táskádat vittem utánad, tudod, amire
szükséged volt...
- Van tartalék - vonta meg a vállát. - Mindig van egy tartalék a
stadionban, de ha nem lenne, akkor is tudok akár mezítláb is
szaladgálni. De nagyra értékelem, amit tettél. Amit viszont nem
értékelek nagyra, azok az emberek, akik képtelenek elvégezni a
munkájukat.
Meg fogom ölni.
Puszta kézzel.
- Hát jó. - Karba tettem a kezemet, és talán hozzászoktam a
kutyaszar szagához, mert öklendezés nélkül voltam képes állni a
konyha közepén. - Mondd csak, miért nem vagyok képes elvégezni
a munkámat?
- Hát, ez könnyű. - Kihúzta magát. - Az elsődleges feladatod
elvinni Alfie- t sétálni, és gondoskodni róla. Nyilvánvalóan evett
valamit, amit nem kellett volna. Miközben neked kellett volna
vigyázni rá.
Olyan közel lépett hozzám, hogy megéreztem az arcszeszének
illatát. Emlékek cikáztak végig a gerincemen. És a combom belső
oldalán is. Szégyenkezve néztem félre.
- Kettő: itt hagytad, és eljöttél a stadionba. Ha hosszabb időre
magára hagyod, akkor be kell zárnod.
- Bárcsak tudtam volna, hogy nem fél órát leszek távol...
Rányomta az ujját a számra.
Érintésére szétnyíltak az ajkaim.
 Mintha a fickó az ajkak suttogója lett volna.
- Mindig a legrosszabbra kell készülni - mondta reszelős hangon,
majd elhúzódott.
- így nem lehet élni, Slade.
Most először szólítottam őt az igazi nevén.
Megfeszült, majd megrázta a fejét.
- Hidd el, csak így lehet élni. - Kikapta a kezemből a papírtörlőt. -
Elmehetsz.
- Elmehetek? - ismételtem meg, és igyekeztem megőrizni a
hidegvéremet. - Elmehetek?
Úgy sóhajtott fel, mintha én lennék az idegesítő. A dühös.
- Hazamehetsz, én majd feltakarítok. Ja, és Mackenzie.
Nem, a testemen nem futott végig a hideg a hangjára. Rendre-
utasítottam libabőrös bőrömet. Hűvös van ebben a házban... Pedig
megy a fűtés...
- Tartsd magad távol Jaggertől, jó? O nem... Picsába. - Felmordult.
- Te... te az alkalmazottam vagy, érted? Egyszerűen csak nem... illik.
Csak bámultam rá.
- Én kérek elnézést. Eszembe sem jutott, hogy ha valakivel
barátkozom, akkor az esetleg rossz fényt vethet egyébként
makulátlan imidzsedre.
- Barát? - nevetett fel. - Jaggernek nincsenek nő barátai. Hidd el
nekem, nem a barátságodra vágyik, hanem a tökéletes melleidre és
az elképesztő seggedre, érted?
Alig hagyták el a szavak a száját, máris észbe kapott, hogy mit
mondott, és úgy sütötte le a szemét, mintha rajtakapták volna, hogy
sütit lop.
 - Tökéletes mellek és elképesztő segg, mi? - Megvontam a vállára.
- Vigyázz, miket mondasz, manapság komolyan veszik a szexuális
zaklatást.
A kezébe nyomtam a tisztítószert.
- Jó szarvakarást. Ja, és Slade. Lehet egy barátom.
- Vannak barátaid. - Annyira magától értetődően mondta, hogy
majdnem felnevettem.
- A magunkfajtáknak nincsenek barátaik. Olyanok legalábbis nem,
akikben meg is bíznak. - Felkaptam a táskámat, és megfogtam a
kilincset.
- Holnap találkozunk.
- Maradj távol tőle.
- Szép estét!
- Mackenzie!
- Kaja a hűtőben!
- Mackenzie, én...
Már a kocsiban voltam, és beindítottam a motort.
Megígértem magamnak, hogy nem nézek hátra.
De három másodperccel később...
Éppen azt tettem, amit nem kellett volna. Mert orgazmusaim és
szenvedéseim férfija ott állt az ajtóban, és nézte, ahogy elmegyek.
Tekintete áthatolt a szélvédőn, felhevítette a mellkasomat, és egy
pillanatig komolyan megfordult a fejemben, hogy visszamegyek.
 Huszonharmadik fejezet

SLADE

J - morogtam, aztán beleharaptam a

pizzámba, és megtöröltem a számat egy szalvétával.
Matt érteden arckifejezése nem volt nagy segítség.
- És ki lenne az az ő, aki miatt így nyafogsz?
- Mackenzie - vetettem oda.
- Aham... - mondta lassan. - És gondolom, igent mondott.
- A picsába is, miért én vagyok az egyetlen ezen a bolygón, aki
átlát ezen a baromságon? A fickó egy nőcsábász!
Matt úgy vonta össze a szemöldökét, mintha nagyon gondolkozna.
Még az evést is abbahagyta.
- Mi van? - ordítottam.
- Mondtam már neked, hogy milyen kellemes társaság vagy
mostanában? Nem? Vajon miért? - Benyomott a szájába egy újabb
adag pizzát, és hátradőlt a kanapén. - Valami azt súgja, hogy
Mackenzie már nagylány, és tud vigyázni magára.
- Miért nem mondtad el, hogy ki ő? - A pizza hirtelen kartonpapírrá
vált a számban. A szemébe néztem, és vártam.
Ő visszabámult rám, és csak egy kis idő múlva válaszolt.
- Számít valamit?
Felnevettem.
O fulladozni kezdett.
 Megveregettem a hátát.
- Mi van veled, ember?
- Bocs, de vagy egy éve nem hallottalak nevetni.
- Baromság - feleltem. - Egyébként is inkább ironikus nevetés volt,
mintsem őszinte.
- És miért is nevetsz ironikusan?
A bűntudat végigkúszott a gerincemen.
- Hát, mert...
- A rohadt életbe! - Az asztalra dobta a szalvétáját. - Mondd, hogy
nem hajtottál rá máris. Ember, neked dolgozik! Aláírt egy szerződést!
Te is aláírtad a szerződést! Jó, valójában én írtam alá helyetted, de
akkor sem hajthatsz rá a segítődre! Főleg, ha a segítőd kétszer
annyit ér, mint te!
- Ez most komoly? Ez... - Összehúztam a szemöldökömet. - Ha
ilyen jól áll anyagilag, akkor minek dolgozik...
- Talán csak kedveli bűbájos természetedet - vágott közbe.
Végigsimítottam hosszú hajamat, és belebámultam a pohár
vizembe.
- Lefeküdtem vele.
- A kurva életbe! - Felkapta a telefonját.
- Úgy egy hónapja.
Visszaejtette a telefonját az ölébe, és összehúzta a szemét.
- Ezt nem értem. Ismered?
- Röviden... Ő volt az a csaj, akivel azon az estén voltam együtt... -
Képtelen voltam kimondani. - Szóval azon az estén.
- Együtt mentetek nyaralni? - Igen, még mindig nem értette.
- A nyaralás alatt találkoztunk - mondtam. - A repülőn... És
csókolóztunk. A gép egyik hajtóműve bedöglött, azt hitte, meg fog
halni, egyik dolog a másikhoz vezetett, én meg csak... Vonzott
benne valami, ő pedig olyan rohadt boldog volt, és gondtalan, és
kalandra vágyott, én pedig nem akartam mást, csak elszakadni
innen. Az egész olyan... Olyan tökéletes volt, amíg... - A levegőbe
dobtam a kezemet.
- Ő pedig belement egy egyéjszakás kalandba a futballvilág
legnagyobb sztárjával? Remélem, aláírattál vele valamit. Basszus,
megvan még a papír? Mit mondok mindig neked? Soha ne utazz a
papír nélkül...
- Szart se írt alá - vágtam rá. - Azt hitte, valami Hugo vagyok.
- Miféle hülye név ez a Hugo?
- Pánikba estem! Csak valami átlagosra vágytam. És nem mintha
ő olyan őszinte lett volna. Azt mondta, hogy Ashley- nek hívják!
Matt két ujjával összecsípte az orrnyergét, és egy pillanatra
lehunyta a szemét. Aztán felkapta a telefonját, és úgy mutatott rám,
mintha szobafogságra akarna ítélni.
- Ugye tudod, hogy ezt mind a ketten nagyon megszívhatjuk.
Kérlek, mondd azt, hogy nagyon mézesmázos voltál vele, mondd,
hogy nem fog a sajtóhoz rohanni, vagy ne adj’ isten, nem fogja azt
állítani, hogy te ejtetted teherbe.
- Védekeztünk.
- Jaj, remek, védekeztetek! És szerinted ez mindent megold? -
Felpattant a kanapéról. - És most mégis mihez kezdjek? Szorítsam
sarokba a lányt? Kényszerítsem, hogy írjon alá valamit? Mit akarsz?
Felsóhajtottam.
- Ráveszem, hogy írjon alá valamit...
Kifújta a levegőt.
 - Jó, annyi is elég, hogy belemenjen, hogy nem beszél a sajtónak.
Most a legkevésbé sem hiányzik még több rossz sajtó, egy
megsértett nőnél pedig nincs veszélyesebb. Az újságírók pedig
különös tehetséggel képesek még jobban felhergelni őket, vagy
telebeszélni a fejüket olyasmivel, hogy fizikai sérüléseket szereztek,
mert túl nagy orgazmusuk volt veled.
Összerezzentem.
A többit nem mondtam el neki.
Nem mondtam el neki, hogy szűz volt.
Nem mondtam el neki, hogy elvettem tőle valamit, amit senki
másnak nem adott oda.
Nem mondtam el neki, hogy mekkora fasz voltam.
Nem mondtam el neki, hogy otthagytam az ágyban.
Nem mondtam el neki, hogy rettegek attól, hogy mindent elmond
Jaggernek, és még rosszabb helyzetbe kerülök. A fickónak minden
oka megvan arra, hogy gyűlöljön. Azért, amit tettem. Azért, amit
előidéztem.
A gondolataim megállíthatatlan spirálban tekeredtek, aztán meg-
éreztem Matt kezét a vállamon.
- Hé! Jól vagy?
Elhúzódtam.
- Ja, csak fáradt vagyok.
Meglapogatta a karomat.
- Feküdj le. És szólj, hogy mit intéztél, jó?
- Hogyne.
Még akkor is a pizzásdobozt bámultam, amikor már régen
becsukódott Matt mögött az ajtó. Aztán, ahogy egyre gyűlt bennem a
keserűség és a rosszul irányzott harag, felkaptam a telefonomat, és
kimentem a konyhába, hogy megkeressem Mackenzie
telefonszámát, amit egy kis cetlire írt fel, és a hűtőre ragasztott.
A nők imádják a kis cetliket.

Én: Szia, Slade vagyok, holnap reggel alá kellene írnod pár jogi
papírt, nem gond?

Mackenzie: Beperelsz, vagy mi?

Én: Mégis mi a francért perelnélek be?

Mackenzie: Simán kinézem belőled, csak azért.

Én: És mégis milyen okkal perelnélek be?

Mackenzie: Hát, nem is tudom... Hozzá nem értés?

Felfordult a gyomrom.
Akkora seggfej voltam. Pedig épp azon voltam, hogy ne legyek az.
Mintha az a mosolygós és nevetgélő fickó csapdába esett volna
ebben a dühös testben, ami semmit nem enged a felszínre ebből a
jókedvből.
És minél inkább igyekszem ellenállni neki...
Annál dühösebb és dühösebb lesz.
És annál inkább szükségem van valakire, akit magam helyett
hibáztathatok.
Mit mondana erre apám?
Azonkívül, hogy ássam el magam?

Én: Sajnálom.
 Ennyire futotta.
És még ezt is remegő ujjakkal pötyögtem be, és vártam, hogy
mindennek lehordjon.

Mackenzie: Hozok kávét reggel.

Én: Ennyi?

Mackenzie: Megbocsátok.

Mackenzie: Egy kiabálásodért.

Én: Miért, hány kiabálásomat tartod számon?

Mackenzie: Az összeset. Szép álmokat!

 Huszonnegyedik fejezet

MACKENZIE

F Slade- del és Alfie- val.

De legalább Slade nemsokára elmegy edzésre, én pedig
nekiállhatok még több dobozt kipakolni, mielőtt sétálok egy jó
nagyot-
Egyik kezemben a kávés tálcát egyensúlyoztam, a másikban a
táskámat, és közben igyekeztem úgy bepötyögni a kódot, hogy ne
lötyögtessem ki a kávét. Végre aztán sikerült kinyitnom az ajtót, de
ebben a pillanatban az kivágódott, és Slade- del a nyomában
kiviharzott Alfie.
Hátratántorodtam, bal lábam lecsúszott a lépcsőről, egy pillanat
alatt lepergett előttem az életem, majd az egész világ dőlni kezdett
körülöttem. Én seggel a betonon landoltam, a kávé pedig a fehér
pólómon.
- A kurva életbe! - Slade azonnal mellettem termett, és felültetett. -
Jól vagy?
- Túlélem. - Igyekeztem mosolyogni, miközben felsegített. - Bocs a
kávéért.
- Bocs, hogy seggre ültél, és eláztattad magad kávéval. Alfie
nyugtalanul viselkedett, én pedig nem akartam, hogy megint úgy
járjon, mint tegnap este, szóval ki akartam hozni.
 - Vágom. - Megpróbáltam letörölni a pólómat, de teljesen átáztatta
a kávé, és úgy ragadt hozzá a melltartómhoz, mintha a második
bőröm lett volna.
- Miért nem mész fel, és keresel a szobámban valamit, amit
felvehetsz? - mondta, és kedves hangja megint eszembe juttatta azt
a srácot, akivel Mexikóban találkoztam.
- Hogyne. - Nagyot nyeltem, mert eszembe jutott ajkának íze a
számon. - Rendben.
Elsétáltunk egymás mellett. Megköszörülte a torkát. Én is az
enyémet. Mintha mindkettőnknek gombóc lett volna a torkában, csak
éppen más és más okból.
A konyhaasztalra tettem a táskámat, majd lassan felmentem a
lépcsőn, be a hatalmas hálószobájába. A dobozok még mindig
szanaszét hevertek, mintha nem lenne biztos abban, hogy
Seattleben marad- e.
Egy sóhajjal a fiókos szekrényhez léptem, hogy keressek
magamnak egy fehér pólót, amit majd megköthetek a derekamon,
vagy bedughatok a fekete, szoros farmeromba.
Az első fiókban zoknik voltak.
A másodikban trikók, és végül találtam egy cuki zenekaros pólót,
ami így első ránézésre biztosan kicsi neki.
Az ágyra dobtam, aztán lehúztam magamról átázott pólómat.
Akkor ugatást hallottam.
- Áruló - motyogta Slade, amikor Alfie berohant a szobába. Csak
melltartó volt rajtam. Slade úgy nézett végig rajtam, mintha bármi
joga is lenne hozzá azok után, ahogyan bánt velem.
Végigsöpört rajtam a szégyen. Egy újfajta szégyen.
 Szégyen, hogy úgy néz rám, hogy semmilyen hatással nem
vagyok rá.
Szégyen, hogy ilyen könnyű engem elfelejteni.
Otthagyni.
Gyorsan megfordultam, felkaptam a pólót, és magamra húztam.
Aztán kihúztam belőle a hajamat.
- Jó választás - mondta, és láthatóan jól szórakozott.
Lenéztem, és csak ekkor láttam, hogy feszül a mellemen.
- Ez nem lehet egy pasi pólója.
- Halál pontos a megfigyelésed. Azt terveztem, hogy elégetem
minden emlékét a menyasszonyomnak. Biztos véletlenül elhoztam
az egyik pólóját... - Megvonta a vállát. - De minden rosszban van
valami jó. Neki például sosem volt szűk mellben.
- Most lekövéreztél?
Elkerekedett a szeme.
- Neeem! Tudom, hogy durván hangzik, de valójában bóknak
szántam, mert szép... - csóválni kezdte a fejét. - Hagyjuk. Menjünk,
írjuk alá azt a szart.
- Szerintem egy időre elég volt a szarból - mormogtam Alfie- ra
nézve. Nyüszögni kezdett, és megnyalta a cipőmet.
Felsóhajtottam, majd lehajoltam, és puszit nyomtam a fejére.
- Nincs több egér és madár, és ha összefutnál egy papagájjal...
Önuralom, kishaver, önuralom.
Megnyalta a kezemet, és hozzám bújt.
Slade karba tette a kezét. Fájdalmas arckifejezés suhant át az
ábrázatán.
- Menjünk.
 - Jó - értettem egyet, felálltam és követtem a konyhába. Alfie
utánunk kocogott, és úgy felgyorsult, hogy majdnem lebucskázott az
utolsó lépcsőfokokon.
Elmosolyodtam, amikor láttam, hogy megcsúsznak a tappancsai,
miközben igyekszik magát lefékezni, hogy ne rongyoljon bele az
asztalba.
Slade átlépett rajta, majd kivett egy rakás papírt egy fekete
mappából.
Leültem az asztal mellé, és vártam, hogy mondjon valamit.
De nem mondott.
Csak átnyújtott egy tollat, és furcsa képet vágott.
Összehúztam a szemem.
- Mit is írok alá?
- Csak még egy titoktartási nyilatkozat. Semmi extra. Csak
mindenre gondolnom kell. Minden eshetőségre... - Dobolni kezdett
az ujjával az asztalon. - Kérsz egy kávét?
- Csak ha megígéred, hogy nem öntöd végig rajtam -
mosolyogtam.
Lesütötte kissé a szemét. Basszus, a fickónak olyan flegma
tekintete volt a félig lehunyt szemhéja alatt, mintha minden áldott
nap ezt gyakorolta volna. Nem mondott semmit, csak odalépett a
kávégéphez.
Lehúztam a kupakot a tollról, és átfutottam az első oldalt. Minden
a megszokottnak tűnt. Aztán megláttam azt a két szót. Puerto Vallaría.
- Hogy mi? - Ráharaptam a nyelvemre, és tovább olvastam. -
Szexuális kapcsolat?
Egy bögre kávé jelent meg az arcom előtt.
- Tessék.
Elvettem a kávét, letettem az asztalra, és karba tettem a kezemet.
 - Ez az, amire gondolok, hogy az?
Nyugodt viselkedése most már kezdett kihozni a sodromból. Akkor
már inkább legyen dühös, mint ilyen kuka.
- Ez csak egy titoktartási nyilatkozat. Már Mexikóban odaadtam
volna, ha... - Megvonta a vállát. - Csak kiment a fejemből. Alá kell
írnod.
Megszülető könnycseppek marták a szemem, és a feltörő
haragom leelőzte a szomorúságomat és a szégyenemet.
- Te aztán nem vagy semmi.
Nagyot sóhajtott, majd úgy tette a vállamra két kezét, mintha
nekem kellene nyugodtnak maradnom.
- Mackenzie, ez mind a kettőnket meg fog védeni. Mi van, ha egy
újságíró rólam fog kérdezni? Ha aláírod, akkor nem kell semmit sem
mondanod.
A seggfej úgy vigyorgott, mintha ettől most jobban kellene érez-
nem magam. De én nem vagyok hülye! Titoktartási nyilatkozat nélkül
is tudom tartani a számat.
- Nem! - ejtettem le a tollat.
- Nem? - végigsimította hosszú, gyönyörű haját. - Mi az, hogy
nem?
- Az, hogy nem. Nem írom alá. Én nem... Nekem nem kell a
pénzed. Nem kell a hírneved. És hidd el, egyáltalán nem vágyom a
rivaldafényre. Az isten szerelmére, a szobanövényeidet locsolom!
- Vannak szobanövényeim?
- Nem ez a lényeg! - Sajogni kezdett a mellkasom. Elhúzódtam
tőle és felálltam. - Ez... Ez úgy hangzik... Úgy hangzik, mintha...
Minden, ami köztünk történt, csak egy félresikerült üzleti tranzakció
lett volna. Az egész olyan... Szívtelen.
 Slade végigsimította az arcát, és leült.
- Csak meg akarlak védeni.
- Nem! Te saját magadat akarod megvédeni. Mert csak saját
magadra gondolsz! Ez nem rólam szól, hanem rólad. De tudod, mi a
legrosszabb? Hogy hiányoztál. Annyira hiányoztál, és amikor
rájöttem, hogy otthagytál, úgy éreztem, csak kihasználtál. Pedig
olyan...
- Ne.
- Gyengéd voltál - suttogtam. - De te nem az a srác vagy. Ami
történt, még csak nem is volt valódi, tudod? Nem volt... - Átöleltem a
gyomromat. - Elviszem Alfie- t sétálni.
- Mackenzie... - Felállt, és megragadta a könyökömet. -
Igyekszem, hát nem látod? Igyekszem megváltozni!
- Akkor igyekezz jobban! - Felkaptam a pórázt.
- A kurva életbe! - Dongó léptei végigvisszhangoztak a folyosón,
ahogy utánam jött. - Megállnál egy pillanatra és végighallgatnál?
- Nem! - Lehajoltam, és felcsatoltam Alfie pórázát. Aztán, mielőtt
még észbe kaphattam volna, Slade megragadta a kezemet, és a
mellkasához húzott. Megbotlottam, és belekapaszkodtam a
bicepszébe.
- Eressz el! - mondtam elhaló hangon.
Aranyló tekintete előbb az ajkamat simította végig, aztán a
szememet.
- Mit akarsz cserébe, hogy aláírd? Hogy megígérd, soha nem
beszélsz a sajtónak arról az éjszakáról? Hogy megígérd, hogy soha
nem fogod elmesélni egy blognak annak az éjszakának a történetét,
amikor...
 Lángra lobbant a tekintete, aztán már azon kaptam magam, hogy
csókol, a falnak dönt, nyelve mélyen a számba nyomul, íze
végigterül a lelkemen.
Szívem vad dobbanásokkal kelt életre, ahogy hozzám préselte a
testét. Csapdába ejtett. Ajkamat forró, sikamlós csókokkal ízlelte,
amitől felforrt a vérem. Arcomat a két kezébe fogta, a fejem nekidőlt
a falnak, majd más szögből is megcsókolt, aztán a szám szegletét
csókolta újra és újra, míg végül levegőért kapkodva elhúzódott.
- írd alá. Kérlek.
Felpofoztam.
Jaj ne. Ezt nem akartam.
Annyira megdöbbentett, hogy megtettem, hogy azonnal a számra
tapasztottam a kezemet.
- Soha... soha többé ne merj megcsókolni, hogy rávegyél valamire.
így is eleget vettél már el tőlem, nem gondolod?
Nem hagytam, hogy meglássa az arcomon egyre gyorsabb
ütemben legördülő könnycseppeket.
Nem hagytam, hogy meghallja másodjára is összetörő szívem
hangját.
Nem hagytam, hogy azt higgye, ő nyert.
De eldöntöttem, hogy amint visszajövök Alfie- val, felhívom
Jaggert.
 Huszonötödik fejezet

SLADE

KURVÁRA NEM LETT VOLNA SZABAD megcsókolnom.

Láttam a könnyeit.
És edzésre menet végig kísértett a látvány. Amikor elhajtottam
mellette az utcán, nem nézett fel, és bár Alfie ugatott, úgy tett,
mintha észre sem venne.
Picsába.
Felhívtam Mattet.
- Hé, küldess virágot a házamhoz.
Matt úgy sóhajtott fel, mintha én lennék a legidegesítőbb ügyfele.
- Virágot küldetsz magadnak, hogy féltékennyé tedd a
bejárónődet? Erre megy ki a játék? Valami jobbat nem tudtál volna
kitalálni?
- Seggfej! - grimaszoltam. - Neki lesz, nem magamnak.
- Mit csináltál már megint?
- Semmit.
- Slade.
- Megkértem, hogy írja alá a papírokat.
- És, hogy ment?
- Nemet mondott. - Felhajtottam az autópályára, és úgy markoltam
a kormányt, mint ahogy a csípőjét akartam.
 - Ennyi?
- Lehet... - Megköszörültem a torkomat. - Lehet, hogy
megpróbáltam meggyőzni.
- Őszintén. Olyan meggyőzésről van szó, ami miatt kinéz egy jó
kis per?
Nagyot nyeltem.
- Hát, mivel technikailag az alkalmazottam...
- Szép volt, Harvey Weinstein. Majd küldök pitét a börtönbe.
- Nem tehetek róla! - próbáltam védekezni. - Nem is azért
csókoltam meg, mert meg akartam győzni, egyszerűen csalt...
- Baszd meg, neked nem ügynök kell, hanem gyám.
Egyenesen előrebámultam.
- Csak küldd a virágokat, jó?
Káromkodott.
- És milyen üzenetet írassak mellé? „Kérlek ne perelj be, a farkam
nem tudja, mit cselekszik.”
- Sajnálom - recsegett a hangom. - Annyi legyen, hogy Sajnálom.
Füttyentett egyet.
- Igen. - Lehajtottam az autópályáról, és a stadion felé indultam.
- Néha a legegyszerűbb üzenetek jelentik a legtöbbet.
- Milyen költői. Ezt most találtad ki?
Elengedtem a fülem mellett.
- Mennem kell. Edzésen vagyok.
Furcsa érzés bizsergett a számban, emlékeztetve arra, hogy
ajkam összeforrt az övével, és ez mennyire jólesett. Összepréseltem
az ajkamat, aztán megnyaltam. Még mindig éreztem az ízét.
Nem gondolkodtam.
Elkapott a hév.
 Úgy tűnik, manapság mindig mindent elcseszek.
- Mi a francért van feldagadva a szád? - kérdezte Jagger, amikor
beléptem az öltözőbe.
Felvontam a szemöldökömet.
- Mi a francért bámulod a számat?
Összehúzta a szemét.
- Megmondanám, hogy tartsd magad távol Macktől, de tudom,
hogy ezt is csak kihívásnak tekintenéd, úgyhogy máshogy
fogalmazok. Ö túl jó hozzád.
- Ez igaz - ismertem el. - Ami azt jelenti, hogy hozzád is.
Megvonta a vállát.
- Csak barátok vagyunk.
Felröhögtem.
- Ja, persze. Tisztában vagy a barátság fogalmával, ugye?
- Mondja ezt a fickó, akinek csak egy barátja van.
Összeszorítottam a kezemet, és eszembe jutott, amikor
Mackenzie elismerte, hogy képtelen bízni az emberekben, és
nincsenek barátai.
Még több szégyen ülepedett a lelkemre.
- Amúgy nem tiltja valami szabály, hogy az ember az
alkalmazottjával dugjon? - kérdezte Jagger.
- Biztos. Szóval még szerencse, hogy amikor dugtunk, akkor még
nem volt az alkalmazottam.
Elkerekedett a szeme.
Én pedig legszívesebben pofán vágtam volna magamat.
Kicsúszott a számon.
- Mondd, hogy ez csalt valami beteg vicc. - Elsápadt. Mi a francért
sápadt el - Kurvára semmi közöd hozzá - mordultam fel, és
megpróbáltam ellépni mellette. Ő azonban nekem ütközött,
nekinyomott a falnak, és megragadta a pólómat.
- Az exe otthagyta, te seggfej. Mondd, hogy nem te vigasztalgat-
tad! - Csóválni kezdte a fejét. - A fickó még csak le sem feküdt vele.
Azt mondta, megvárja az esküvőt, de aztán... - Elengedett. - Tudod,
mit? Baromság az egész. Csak tartsd magad távol tőle.
- Vicces, én is pont ezt mondtam neki rólad tegnap este. Hogy
tartsa magát távol tőled. Miből gondolod, hogy ennyivel jobb vagy
nálam? Mi?
- Egyszerű. - Megvonta a vállát. - Én nem vagyok hülye. Az ilyen
lányok nem egyéjszakás kalandok, te faszfej.
Igyekeztem kifejezéstelen arcot vágni.
De repedések indultait végig a mellkasomon.
Sosem egyéjszakás kalandot altattam vele.
De az lett belőle.
És otthagytam.
Mert elvesztettem a támaszom.
De hónapok óta most először azon kaptam magam, hogy nem
tudom Mackenzie- t hibáztatni apám haláláért.
Jagger kisétált, és bevágta maga mögött az ajtót.
Elsétáltam az egyik tükör előtt, és felnéztem.
És életemben először...
Gyűlöltem, hogy mi néz rám vissza belőle.
 Huszonhatodik fejezet

MACKENZIE

MEGSZÓLALT A CSENGŐ.
Imádkoztam, hogy csak egy rossz helyre kézbesített pizza vagy
egy adag elcsámborgott sült krumpli legyen. Szükségem volt
valamire, ami egy kicsit jobbá teszi ezt a reggelt, de úgy éreztem,
hogy egy palack bor felnyitása munka közben nem segítene a
helyzetemen.
Ráadásul csak úgy járt a kezem a hálószobájában.
Elvörösödtem.
Ez elég rosszul hangzik.
És mégis, bizseregni kezdett a szám.
És azt kívántam, bárcsak a reggeli csókja több lett volna egy
kétségbeesett próbálkozásnál arra, hogy aláírjam a hülye papírját.
Akárhányszor eszembe jutott, újra és újra sértve éreztem magam.
Mire kinyitottam az ajtót, már szabályosan forrt bennem a düh. Egy
csokor rózsa nézett velem farkasszemet.
- Maga Mackenzie?
- Igen.
- Akkor ez a magáé.
- Ki küldte? - kérdeztem mogorván.
- Ott van a kártyán - kuncogott a futár.
 Valami vicceset kérdeztem?
A konyhaasztalra tettem a virágokat, és megkerestem a kártyát. A
legszebb sárga rózsa mögé volt rejtve, amit valaha is láttam.
Mackenzie.
Sajnálom. Szeretlek.
Seggfej.
Kitört belőlem a nevetés, és megtelt könnyel a szemem. Nah. A
combomhoz ütögettem a kártyát, majd kivettem a telefonomat a
farzsebemből, és pötyögni kezdtem.

Én: Gondolom, te lennél Seggfej.

Slade: Ha nem érem meg a holnapot, akkor gondolom, Matt

örömmel vésetné a sírkövemre a kedvedért. Az lehetne a végső
bosszúd.

Elmosolyodtam, és írni kezdtem.

Én: Köszönöm. A rózsákat. Gyönyörűek.

Slade: Remélem, továbbra sem mérgezel meg.

Én: Hamarosan találkozunk!

Slade: Mack...

Elmosolyodtam. Szeretem, amikor Macknek hív.

Én: Igen?

Slade: Most komolyan, ugye nem teszel arzént a müzlimbe?

 Én: Nem is rossz ötlet!

Slade: Mack... viszek bort.

Elakadt a lélegzetem. Nem tudtam, mit írjak erre.

Slade: Ne feledd, ismerem a gyenge pontjaidat... Az összesei.

Összeszorítottam a combomat, és igyekeztem figyelmen kívül

hagyni, hogy merre kalandoztak el a gondolataim.

Én: Azt még meglátjuk.

Slade: Ne próbálj kicselezni egy focistát. Nem járnál jól.

Én: Te pedig ne bosszantsd fel a nőt, aki a kajádat készíti. Nem

járnál jól.

Slade: A legdrágább bort viszem, amit csak találok... Most örülsz?

Én: Cabernet Franc.

Slade: Szavadon foglak...

Én: :)

Csak vigyorogtam bele a telefonom képernyőjébe, és el is

felejtettem, hogy miket csinált, hogy hogyan bánt velem, és ehhez
nem kellett más, mint egy pár hülye virág, és néhány incselkedő
üzenet.
Újra eltemettem magamban az érzéseimet. Vagyis megpróbáltam.
Aztán visszamentem a szobájába, hogy az utolsó dobozt is
kicsomagoljam.
Nem volt rajta címke.
Elvágtam a ragasztószalagot, és kinyitottam.
Trófeák.
Rengeteg trófea.
Díjak.
Középiskolás és főiskolás díjak.
És minden egyes fotón ott volt a mosolygó apa, aki odahúzta
magához a fiát, és felmutatta a hüvelykujját a kamerába.
A nehéz trófeák alatt legalább három vaskos fotóalbum volt.
Kivettem a legnagyobbat, leültem az ágyra, és kinyitottam.
Elkerekedett a szemem.
Eljegyzési fotók voltak.
Slade mosolyogva nyújt át egy focilabdát egy szupermodell
szépségű lánynak, aki nevetve veszi el tőle, mintha csak egy gyűrű
lenne.
Rémlik, hogy mintha láttam volna a fotót a hírekben, de akkoriban
nemigen törődtem vele, mert megvolt a saját bajom. És nem is
igazán követem a sportot. A következő képeken a csapattársai
voltak.
Az egyik képen egyik oldalról az egyik csapattársát öleli át, a
másikról a menyasszonyát.
Slade a kamerába néz.
A másik kettő egymásra.
Felsóhajtottam, majd tovább lapozgattam Slade emlékei között.
A magánéletében. Mintha bármi jogom is lett volna hozzá.
Alfie ekkor felpattant a szőnyegről, és ugatva az ajtó felé indult.
 Gyorsan becsuktam az albumot, és visszatettem a dobozba. Nem
akartam újra felbosszantani Slade- et. Mert még mindig hátra van
három hét, mielőtt még visszamegyek apámhoz.
Összerándult a gyomrom.
Még nem állok készen.
Nyilvánvalóan nem állok készen, ha inkább töltöm az időmet
annak a férfinak a házában, aki lefektetett, majd újra és újra úgy
bánik velem, mint egy koszos ronggyal.
Hogy aztán virágokkal esedezzen a bocsánatomért.
De legalább bocsánatot kért.
Már kétszer is.
Nagyot ásítottam, aztán a levegőben szimatolva lementem a
lépcsőn. Mi lehet ez? Thai kaja? Kínai?
Befordultam a konyhába, és megtorpantam.
Slade éppen két poharat vett elő, és ugyanabból a márkájú borból
töltött, amit én is választottam volna a családi borászat kínálatából.
- Remélem, szereted a malacsültet - mondta anélkül, hogy
felnézett volna.
- Rózsa, bor, most meg vacsorát is adsz? - Beljebb léptem a
konyhába. - Ha az a terved, hogy megetetsz és leitatsz, hogy
aláírjam a rohadt papírodat, akkor van egy rossz hírem.
Letette a bort az asztalra, és nekidőlt a pultnak.
- Nem foglak újra arra kérni, hogy írd alá a papírt.
Kifújtam a levegőt.
- Igazából abban reménykedem, hogy magadtól is észhez térsz,
és nem kell hozzá bor, de ha nem... akkor úgy néz ki, együtt kell
élnem ezzel a kockázattal. - Átnyújtotta a poharat.
Megforgattam a poharat, és megillatoltam a bort.
 Már éppen bele akartam kortyolni, amikor újra megszólalt.
- Miért?
- Mit miért?
- Miért dolgozol itt? Nekem. Ennek semmi értelme. Még csak
dolgoznod sem kellene. Matt szerint kétszer annyit érsz, mint én.
Nem áll össze a kép.
Görcsbe állt a gyomrom. Újra megforgattam a borospoharat az
ujjaim között.
- Valószínűleg pont azért, amiért te Seattle- ben vagy, és nem az
Egyesült Királyságban.
Összehúzta a szemöldökét.
- Téged is megcsalt a menyasszonyod, és felcsinálta valaki? Azta,
kicsi a világ. - Úgy nyelte le a bort, mint egy barbár.
Csak bámultam rá.
- Igyál lassabban. És nem, Altont nem csinálták fel. Ahhoz, hogy
eljussunk a babagyártáshoz, először is szexelni kell, ő pedig meg
akarta adni a tiszteletet apámnak, vagyis a főnökének. - Nagyot
kortyoltam a borból, hosszan élveztem az elnyúló ízeket. -
Ugyanakkor faképnél hagyott az oltárnál. Menyasszonyi ruhában.
Most meg ott van neki Joanna. Ja, és említettem, hogy együtt
nőttünk fel? Hogy egész életemben arra neveltek, hogy az övé
legyek? Hát, ja. - Ittam még egy kicsit. - Úgyhogy visszamenni a
munkámhoz, amit imádok, nos, fogalmazzunk úgy, hogy kiöli az
emberből a lelkesedést, ha nap mint nap annak a fickónak a képét
kell bámulni, akinek még annyi vér se volt a pucájában, hogy
mondjon valamit, mielőtt hétszáz ember szeme láttára végigsétálok
a padsorok között. Nem beszélve a sajtóról és a US Weeklyről.
Grimaszt vágott.
 - A fickó egy faszfej, ugye tudod?
- Erre iszunk! - Felemeltem a poharamat. - Legalább van bennetek
valami közös.
- Ezt megérdemeltem - motyogta, és bűntudat villant meg a
szemében. - Csak arról van szó... - Fájdalmasan torzult el az arca.
Beleivott a borba. Aztán lehúzta az egészet, és kifújta a levegőt.
Micsoda szörnyeteg. - Azon az éjszakán, amikor együtt voltunk...
apám felhívott. Nem válaszoltam az üzeneteire, mert... - Lassan
nyelt egyet. - Nem értem rá. - Félrenézett. - Azért hívott, hogy
elnézést kérjen, amiért úgy kiakadt azon, hogy Seattle- be igazoltam.
Három órával később pedig meghalt. Szívroham. - Szinte suttogva
folytatta. - Sosem mondhattam el neki, hogy szeretem. Soha nem
hallhatom többé a nevetését. 0 volt a legjobb barátom. A hősöm.
Gombóc feszítette a torkomat. A lábaim önálló életre keltek,
megkerülték a konyhapultot, és egyenesen Slade karjaiba vezettek.
Magamhoz húztam és átöleltem.
Teste ütemesen rázkódott az enyémen.
Jó három percig ölelkeztünk így a konyha közepén. Legalább.
Aztán elhúzódtam.
- Attól még egy seggfej vagy - suttogtam.
Felnevetett.
Gyönyörűen hangzott.
Aztán elmosolyodott, de amilyen gyorsan jelent meg a vidámság
az arcán, olyan gyorsan el is tűnt.
Azt hittem, hogy megint mérges, de inkább csak komolyan bámult
rám, ahogy két kezébe fogta az arcomat.
Alig ért hozzám, és mégis, a testem zsibongva kelt életre.
Elléptem tőle.
 El kellett.
Nem bízom benne.
Képtelen vagyok.
- Szóval... - Megvontam a vállamat. - Már csak egy dobozod
maradt...
- Miért húzódtál el?
- Mert nem ismerlek - vágtam rá. - Ezt az énedet legalábbis. És
még ha ismerném is, egyik énedben sem bízom. Bocsi.
Lassan bólintott.
- Attól barátok még lehetünk?
- Azta, két barátfelajánlás ilyen rövid időn belül. Ennyire szarul fest
a helyzetem?
- Kettőnk között szólva, szerintem senki sem mondaná rád, hogy
szarul festesz. - Felkapta a kajás táskát, és a nappali felé biccentett.
- Együnk, míg döntésre nem jutsz.
- Miféle döntésre? - kérdeztem, ahogy utánamentem.
- Hogy elég jó vagyok- e ahhoz, hogy tagja legyek a belső
körödnek.
- Nem vagy.
- Ja, ahogy kimondtam, hogy elég jó, már meg is bántam.
Elmosolyodtam. Ö is. Úgy mosolyogtunk egymásra, mint két
hülye.
Egy szalvétáért nyúltam.
Ugyanabban a pillanatban, mint ő.
Kínos röhögcsélés.
Megráztam a fejemet, és felemeltem a kezemet.
- Nézd, lehetünk barátok, de csak egy feltétellel.
- Csak egy?
 - Ha még egyszer megpróbálsz megcsókolni, kitépem a szívedet,
és megetetem Alfie- val. És... - Ne bőgj. Ne. Bőgj. - Többé nem
hozzuk szóba.
- Mit? - Nem értette, hogy mire gondolok.
Nehéz volt kimondani.
- Mexikót. - Lenyeltem a szárazságot a torkomból, és a
dohányzóasztalt bámultam.
Szinte elviselhetetlen volt a fájdalom.
Az sem számított, hogy ezernyi bocsánatkérés lapult a
tarsolyában.
Életre keltett.
Aztán megölt.
Mert a Slade- hez hasonló férfiak egy, és csakis egy dologra
képesek gondolni.
Saját magukra.
Az ő szívükben nincs hely két ember számára.
De ez rendben van.
Csak tudnom kellett, hogy tisztában van- e azzal, hol húzódnak a
határok. Akkor talán elviselhetőbb lesz a következő három hét.
Kinyújtotta a kezét.
- Megegyeztünk.
Kezet fogtunk.
Vajon miért éreztem magam mégis sokkal rosszabbul azok után,
hogy megegyeztünk, hogy nem beszélünk róla? Főleg, hogy én
kértem. Amikor megfogta a kezemet, úgy éreztem, mintha egy súlyt
ejtettek volna a gyomromba. Nem engedett el. Közelebb húzott
magához.
- Szójaszószt? - suttogta.
 Rögtön elvörösödtem, amin átható aranyló tekintete sem segített.
Az agyam meg mintha csak arra lett volna képes gondolni, hogy ez a
szempár látott engem meztelenül, azok az ajkak testem minden por-
cikáját végigsimították, és ezeknek a kezeknek az érintése alatt
megremegett a testem. Azok a kezek még úgy is veszélyesek, ha
hozzám sem érnek.
Mégis mit képzelek?
Még három hét ezzel a fickóval?
Lehet, hogy mégis jobban járnék a seggfej énjével.
 Huszonhetedik fejezet

SLADE

F , ahogy újra vaku villant a szememben. Szar kedvem

volt. Ami persze nem ritkaság mostanában. De most először nem
apám képe égette az agyamat.
Hanem Macké. Ahogy malacsültet töm a szájába.
Kibaszott. Malac. Sültet.
Egész éjjel kísértett a kép, és amikor másnap kávéval és glutén-
mentes muffinnal a kezében belépett a házba, és elkezdte kipakolni
a bevásárlást, csőlátásom lett.
O. Csak őt láttam, ahogy pakolja ki a táskákat.
Az agyam pedig felmondta a szolgálatot.
Mondott valamit.
De nem hallottam, hogy mit.
Körbement a konyhában.
Én meg csak álltam.
A világ zsibongani kezdett körülöttem.
Ő pedig úgy járt- kelt a házamban, mintha ott lakna. Annak
ellenére, hogy milyen borzalmasan bántam vele, milyen sokszor
bántottam, és milyen gyakran kellett visszafognom magam, hogy ne
ostorozzam olyan dolgok miatt, amiket én vagyok képtelen
megérteni, ő továbbra is az életem része maradt.
O az állandó az életem egyenletében.
 Gyönyörűséges.
És ő az egyetlen nő a világon, aki az égvilágon semmit sem akar
tőlem. Aki képes volt barátságot rám erőltetni, holott semmi másra
nem vágytam, mint hogy önző módon csókoljam és csókoljam. O
pedig megölelt, megérintett, és nem saját maga miatt.
Hanem miattam.
Valójában mindent, amit tett, értem tett.
Én pedig elbasztam. Nem csak az esélyt, hogy újra lefeküdjek
vele. Mindent elvettem tőle.
Mindent.
Holott ő csak adott nekem.
- Föld hívja Slade- et. - Integetni kezdett az arcom előtt. - Hallottál
bármit is abból, amit mondtam?
Basszus, ma rózsaszínek az ajkai. Megszállottan imádom a
rózsaszín ajkak minden fajtáját.
Csóválni kezdtem a fejemet.
- Nem, bocsi. Csak... elgondolkodtam.
- Úgy néztél, mint aki annyira gondolkodik, hogy mindjárt
agyvérzést kap. Legközelebb hagyd az ilyen megterhelő munkát az
alkalmazottaidra. - Kacsintott. - Matt hívott, azt akarja, hogy ma este
találkozzatok egy új étteremben. Azt mondja, üzenetben elküldi a
részleteket. Edzés után meg vár a doki.
Grimaszt vágtam.
- Arra is emlékeztetni fogsz, hogy mossam meg a fogamat?
- Ja. - Megnyomta aj betűt. - És a fogselymet se felejtsd el, mondj
imát, mielőtt lefekszel, és amikor átmész az úttesten, mindkét
irányba nézz körül. - Csettintett egyet. - Vegyek neked egy olyan
fényvisszaverő mellényt, mint amilyen Alfie- nak is van?
 - Marha vicces. - Felkaptam a táskámat. - Van olyan méretben,
amibe belefér a kockahasam?
- Nem tudom. Miért nem telefonálsz oda a Wallmartba? Ha mást
nem is, de biztos tudnak adni valami kis méretűt, ami pont illik a
pöcsödre. - Elvigyorodott.
Összehúztam a szememet.
- Ez övön aluli volt.
Pukedlizett egyet, majd kipakolt az asztalra egy csomag szárított
marhahúst és sajtrudat.
- Mire fel ez a sok minden? - A papírszatyrokra mutattam. - Nincs
elég kaja itthon?
- A Pringles nem kaja. - Kinyitotta a kamra ajtaját, és bement. -
Komolyan, Slade, el fogsz késni. Ne felejtsd el az időpontjaidat, és
próbáld meg elkerülni, hogy edzésre menet beléd vágjon a villám.
- Mégis, miért csapna belém a villám?
Mennydörgés hallatszott kintről.
Bólintottam.
- Vágom, akkor hadd hozzak...
- Tettem egy esernyőt a táskádba - mondta, és kidugta a fejét a
kamrából. - Szép napot.
Elmosolyodott.
Én pedig megint lebénultam.
- Nézd, Mack...
- Sipirc.
- Én csak...
- Slade. Ha elkésel, többet kell futnod.
- A picsába is! - Rácsaptam a konyhapultra. - Ha elkések, hát el-
kések, ne anyáskodj már felettem!
 Elkerekedett szépséges kék szeme.
- Hadd kérjek már elnézést!
- Te mindig ordítva kérsz elnézést? - Karba tette a kezét.
- Hát, ha a másik ennyire kezelhetetlen, altkor kénytelen vagyok -
ordítottam, aztán odamasíroztam hozzá. A tesztoszteron kis híján
szétfeszítette az ereimet. - Kurvára sajnálom. Tudom, hogy már
megbeszéltük ezt. Tudom, hogy megígértem, hogy nem...
- Akkor ne - suttogta. - Lehet ez a bocsánatkérésed.
Megnyaltam az ajkamat. Patthelyzet. Én beszélni akartam a
köztünk tátongó szakadékról. O meg úgy tett, mintha nem is létezne.
- Jó. - Lehorgasztottam a fejemet. - Köszönöm a kaját, köszönöm
az esernyőt, köszönöm, hogy emlékeztetsz, mikor és hova kell
mennem, és köszönöm, hogy... Hogy vagy.
Megmerevedett.
Párássá vált a tekintete.
Aztán viszonoztam neki a kölcsönt.
Magamhoz húztam és megöleltem.
Nem magamért.
Hanem őérte.
Mert fogalmam sem volt, mi mást tehetnék. O pedig nem bízik a
szavakban. Az enyémekben legalábbis nem. Ha tehát tettekre van
szüksége...
Akkor a tettek mezejére lépek.
Ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy örökké így
maradjunk, ölelkezve a konyhám közepén.
És az érzés csak erősödött, amikor lüktetni éreztem a szívét a
mellkasomon.
 Amikor pedig végül elindultam edzésre, tudtam, hogy gyűlölni
fogom a napot, amikor hazaérve már nem fogom a konyhámban
találni.
Gyűlölni fogom.
Az a nap pedig vészesen közeledett.
♦♦♦
Újabb vaku villant, amikor beléptem a puccos étterembe, ahol Matt
akart velem találkozni. Esküdözött, hogy itt szolgálják fel a világ
legjobb tintahalát.
A fickó betegesen imádja a tintahalat. Úgy volt vele, hogy ha egy
étteremben nem tudnak jó tintahalat készíteni, akkor a többi kajájuk
is csak szar lehet.
Meg sem kellett szólalnom, amikor odaléptem az ültető pincérhez.
A pincér felnézett, és szélesen elmosolyodott. Háromrészes
öltönyt és fekete keretes szemüveget viselt. Kopasz volt, de fiatal.
- Kérem, kövessen, Mr. Rodriguez.
Beléptem a félhomályos helyiségbe. A falakon gyertyatartók
lógtak, és minden asztal közepén kék tűzcsík égett a fekete és kék
kövek között, így aztán még a sötétben is jól ki lehetett venni az
emberek arcát.
Matt felállt, és amikor a sarokban álló asztalához léptem, kezet
ráztunk. Kifújtam a levegőt, és nagyon hálás voltam, amiért engedte,
hogy a falnak háttal üljek le, és így belássam az egész éttermet.
Gyűlöltem háttal ülni a tömegnek. Állandóan azt éreztem, hogy
mindenki engem bámul, én pedig nem látom őket. Amitől csak még
idegesebb lettem. Az emberek nagyon bátrak, amikor nem tudsz a
szemükbe nézni.
 így viszont csak nyíltan tudnak majd megbámulni, az emberek
pedig ilyenkor már sokkal szégyenlősebbek, aminek én nagyon is
örülök.
Az ember néha nem vágyik másra, mint hogy nyugodtan megegye
a steakjét.
- Hadd találjam ki - mondtam, ahogy leültem. - Már rendeltél
magadnak egy adag tintahalat, és be is nyomtad. Aztán rendeltél
még egyet.
Felemelte a borospoharát.
- Igyunk a legjobb barátokra.
- Igyunk - emeltem fel az üres poharamat.
- Ez balszerencsét jelent, abból pedig jutott már neked így is épp
elég - mondta Matt, majd töltött egy Ids bort a poharamba,
hozzákoccintotta a sajátjához, és átnyújtotta nekem.
- Hát nem erről szól az életem? - morogtam.
És mivel bort ittam...
Azonnal eszembe jutott Mack.
Persze a bor is az övék volt. A teljesen fekete címkén csak úgy
világított a fehérrel írt családneve.
Végighúztam az ujjamat a feliraton.
- Izé... Hagyjalak kettesben a palackkal? Vagy beszélhetünk végre
az üzletről?
Visszarántottam a kezemet, és felsóhajtottam.
- Bocsi, üzlet, persze, beszéljünk az üzletről.
A rohadt életbe, még Mack illatát is mintha érezném.
Mi a fene bajom van nekem?
Beleittam a borba, Matt pedig elővette a telefonját, és valami
1
szponzorokról meg Instagram hirdetésekről kezdett beszélni.
 Újra megcsapott az ismerős parfüm illata. Beleszimatoltam a
levegőbe.
- Sokkal eszelősebben viselkedsz, mint általában. - Matt
előrehajolt. - Hogy állnak a dolgok...
- Mi a faszom? - mordultam fel, és olyan erősen markoltam a
pohár szárát, hogy attól tartottam, elhasad az ujjaim között. -
Randiznak!
- Kik? - Matt pont akkor fordult hátra, amikor Jagger három
asztallal odébb leült.
Macknek csak a hátát láttam.
Nem fedte ruha.
Kérlek, istenem, add, hogy fel legyen öltözve.
Kicsit oldalra billentettem a fejemet. Valami fekete ruhadarab volt a
lábán. Remélhetőleg a melleit is fedte.
Jagger elkapta a tekintetemet, és szélesen elvigyorodott.
Legszívesebben bemutattam volna neki.
Az összes ujjammal.
De felnőttként kellett viselkednem.
Felelősségteljesen.
Bárhol lehetnek kamerák.
- Meg fogom ölni - motyogtam, és elkezdtem felállni.
Matt visszarántott.
- Ne! - sziszegte.
- De hát csak kihasználja őt! Tényleg szükségünk van rá a
csapatban? Ismerek pár fickót. Nem lesz bizonyíték.
Megfojthatnám.
Elgázolhatnám.
Az összes kocsimmal.
 Elvigyorodtam.
- Ismerem ezt a vigyort. Nem fogod megölni.
- Miért? - Összeszorítottam a fogamat. - Nem olyan értékes, mint
én. Mártírt csinálok belőle. Lehet, hogy még meg is köszönné.
- Igen, a szelleme pedig életed végéig kísérteni fog. - Csettintett az
orrom előtt. - Koncentrálj! Azért vagyunk itt, hogy együnk egy jót, és
megbeszéljük az üzleti dolgainkat. Nem pedig azért, hogy
megbeszéljük, hol találhatnánk egy jó bérgyilkost a csapattársad ki-
csinálására, csak azért, mert egyszerre dugta be a kezét egy
kenyeres kosárba Mackenzie Dupont- nal.
Összehúzott szemmel bámultam őket.
- Megtörte neki a kenyerét! Ő is meg tud törni egy kenyeret, te
seggfej!
Matt a szájához emelte a kezét.
- Hogy állunk azzal a titoktartási nyilatkozattal?
Legyintettem.
- Azzal ne törődj.
- Jézusom, megint lefeküdtetek? Vagy megint letámadtad a
csókjaiddal? Ezúttal egy egész virágüzletet küldjék?
- Semmi ilyesmi. - Képtelen voltam elvenni a szemem a meztelen
hátáról. - Vittem neki kaját. Megegyeztünk, hogy barátok leszünk. És
ölelkeztünk.
Matt majdnem megfulladt a borától.
- Pazar. Gondolom, később kikeféltétek egymás haját, aztán meg
telefonbetyárkodtatok, mi?
Belerúgtam a lábszárába az asztal alatt.
Grimaszt vágott, és elmorzsolt egy káromkodást.
 - Az ilyen rúgásokért fizetnek meg téged olyan jól. Szerintem
vérzek.
- O... Mármint mi... - Öntöttem még bort. - Hagyjuk, bonyolult.
Felhorkantam, ahogy Seggfej Jagger közelebb húzta a székét
Mackenzie- hez.
- Ma éjjel megölöm.
Matt csak sóhajtott.
- Ha azt akarod, hogy én legyek az alibid, akkor nem kellene
elmondanod. Legalább ennyi eszed legyen.
- Olyan leszek, mint Dexter. Azt se fogja tudni, ki végzett vele.
- Egyik nap még futballcsillag, a másikon már hidegvérű gyilkos.
Már látom is magam előtt a szalagcímeket. Tudod, mit? Szerintem
tedd meg. Benne vagyok a végrendeletedben, nem?
- Ne akard, hogy újra beléd rúgjak - morogtam. - Rendeljünk
végre, aztán húzzunk innen a picsába, mielőtt még tényleg
odamegyek és beleverem a fejét az asztalba. Kezdem elveszíteni a
fejemet.
Matt újra felhorkant.
- Nem mintha a füledből süvítő gőzből és a fejed lilás árnyalatából
nem jöttem volna rá magam is.
Ránéztem.
- Miért is barátkozom én veled?
- Mert egyszer az egyik edzőtáborban álmodban leborotváltam az
egyik szemöldöködet.
- Ja, igen - bólintottam. - Ez mindent megmagyaráz.
 Huszonnyolcadik fejezet

MACKENZIE

AZONNAL J , ahogy Slade kitette a lábát a házból. Na

jó, először meg kellett valahogy állítanom a kezem remegését. Aztán
legszívesebben hideg vizet locsoltam volna az arcomba.
Slade megölelt.
Odahúzott a kőkemény testéhez.
Engem pedig hatalmukba kerítettek annak az éjszakának az
emlékei. Amikor szabadnak éreztem magam mellette. De nem
engedhetem meg magamnak, hogy elmerüljek ezekben az
emlékekben. Azzal veszélyes útra tévednék. Ennek az útnak pedig
nincs más végállomása, mint hogy a kanapémon tömöm magamba a
csokit, és tíz kilót hízok az érzelmi megpróbáltatások súlya alatt.
Slade pedig?
Neki kutya baja se lenne.
Csak egy halvány pittyenés lennék a radarján.
Egy Ids szórakozás a bejárónővel.
És valószínűleg ő is pont így utalna a dologra. Unottan és
arrogánsán.
- Szóval... - Jagger hátrafésülte hosszú, barna haját, amitől sokkal
idősebbnek tűnt, mint huszonhét. Kiemelte a szemét, és olyan
határozottá tette a vonásait, hogy üveget lehetett volna vágni
állkapcsának élével. Még egy aprócska tokája se volt a rohadéknak.
És valószínűleg éppen olyan jól fog öregedni, mint egy jó évjárat.
Egy fűszeres, testes Merlot lesz, némi cseresznyével. - Hogy vagy?
- Ez most randi, vagy terápia? - kérdeztem incselkedve, pedig
komolynak szántam a kérdést.
Átnyújtott egy darab kenyeret, mintha én nem lettem volna képes
venni magamnak. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszik a gesztusa,
vagy idegesít.
Csak akkor válaszolt, amikor már elég kalóriányí zsiradékkal
kentem meg a kenyeremet ahhoz, hogy összefusson a számban a
nyál.
- Nem lehetne egy kicsit mindkettő?
Elmosolyodtam.
- Szóval így működnek a barátságok?
- Ez az élet egyik nagy rejtélye. Kommunikáció, szavak, mondatok,
amik olyan érzelmi bekezdésekké állnak össze, melyek segítenek
megérteni a másik embert. - Kacsintott. - Elég mély, mi?
Na jó, a kenyér ellenére kezdtem megkedvelni a fickót. De ha
rendelni mer helyettem, akkor... Akkor végeztünk.
És ha salátát mer ajánlani, akkor olyan szavakat fogok
hozzávágni, amikbe még én is belepirulnék.
- Azt hiszem... Azt hiszem, jól. Köszönöm a kérdést. Igazából -
mutattam felé a kenyeremmel - , valójában sokkal jobban, de még
nem vagyok az igazi, köszönhetően annak az érzelmi terroristának,
aki végre hajlandó volt bocsánatot kérni, de... - Megvontam a vállam.
- Ez van.
- Érzelmi terrorista, mi? Én is ismerek egy ilyet... Akkora egója
van, mint Kína, és valószínűleg egyes szám harmadik személyben
beszél magáról, amikor egyedül van.
 Majdnem megfulladtam a vajas kenyértől. A borospoharam után
kaptam, hogy leöblítsem.
- Tudod, mit? Lehet, hogy éjjel belopódzok a házába, és kiderítem,
tényleg ezt csinálja- e.
Felhorkant.
- A helyedben nem tenném. Még a végén felhívásnak venné
keringőre.
Kifutott a vér az agyamból, és kissé megszédültem.
Miért gondol mindenki rögtön a szexre?
És miért nem képes végre az agyam kitörölni annak az éjszakának
az emlékképeit, amit Slade karjaiban töltöttem?
Megköszörültem a torkomat, és lesütöttem a szemem.
- Ne haragudj, nem ez a kedvenc témám. Mellesleg - öltöttem fel
legszebb mosolyomat - most, hogy igyekszünk barátok lenni, jobb a
helyzet, és ha valami oknál fogva megint bunkó lenne, akkor
egyszerűen csak megmosom Alfie fogát a fogkeféjével, aztán
megmártom a vécében.
Jagger felnevetett.
- Úgy tűnik jobb, ha a kedvedben járok.
- A vacsora jó első lépés.
- Szerintem is - értett egyet Jagger, és visszamosolygott rám, de
ekkor valaki mellénk lépett. - Igazából még nem sikerül
választanunk. .. hé! - Jagger köhögni kezdett.
Az étlapot bogarásztam, amikor egy láb megérintette az enyémet
az asztal alatt. Felnéztem.
És ott állt. Teljes pompájában.
Alton.
Elfelejtettem levegőt venni.
 Jagger szeme elkerekedett egy pillanatra, majd gyorsan
összeszedte magát.
- Mi a helyzet? - kérdezte kedvesen.
Ja. Mi a helyzet?
Összehúzott szemmel bámultam át az asztalon, miközben Alton
megvonta a vállát.
- Semmi, csak igyekszem eladni még egy keveset a borunkból az
étteremnek. Aztán úgy döntöttem, magam is megnézem a helyet -
mondta, és felém fordult. - Apád azt mondta, nagyon jó a tintahal.
Csak bámultam rá. Képtelen voltam megszólalni.
Ez volt a második alkalom, hogy találkozni kényszerültem vele.
Beszélgetni. Pedig egyikhez sem volt sok kedvem.
Jagger végül megszólalt helyettem.
- Még nem rendeltünk.
- Akkor ti ketten most... - Alton előbb rám mutatott, aztán Jaggerre
- randiztok?
- Kiglancoltam magam - mondtam a kelleténél magasabb hangon.
- Szerinted?
Alton közelebb hajolt hozzánk.
- Nincs valami íratlan szabály erre a haverok között, Jag? -
Kiegyenesedett, zsebre dugta a kezét, és hintázni kezdett a sarkán.
Jaggerhez képest tényleg nagyon sovány, Slade- en pedig legalább
tíz kilóval több izom van, mint rajta.
- Ez most komoly? - Nem akartam sikoltani, de majdnem sikerült. -
Felnőtt emberek vagyunk, akik eljöttek vacsorázni. Ez még nem bűn.
- Nem mondtam, hogy az - mondta Alton azon a hangján, amit
akkor vett elő, amikor meg akart nyugtatni valakit. Amitől az ember
csak még idegesebb lesz. - Csak azt mondom, hogy az ilyesmit...
nem nézik jó szemmel.
- Nem nézik jó szemmel? - szólt közbe egy másik hang.
Egy hang, amelyről éjjelente álmodtam.
Egy hang, ami ahhoz a névhez tartozik, melyet sokkal többször
sikoltottam, mint ahogy beismerném. Hugo... az én Hugóm.
Üdv a pokolban.
- Slade... - Jagger felemelte a fejét. - Éppen rólad beszéltünk...
Hogy vajon elég nagy- e ez a hely ahhoz, hogy beférjen az egód. Én
azt mondanám, nem biztos.
- Alton, bemutatom Slade Rodriguezt. Slade, Alton Davis.
- Ha ennek a pöcsnek itt - mondta, és Altonra mutatott - nincs más
abban a túlméretes fejében, csak meleg levegő, altkor szerintem
logikus, hogy az én egóm is befér ide, nem?
Igyekeztem nem elmosolyodni.
Nem jött össze.
Még Jagger is megkönnyebbültnek tűnt.
- Mack - folytatta Slade, ügyet sem vetve Altonra. - Vacsora után
beugranál a házhoz?
- Házhoz? - ismételte meg Alton éles hangon. Az egész teste
megmerevedett.
- Meg a jó francokat! - nevetett fel Jagger. - A hölgy ma velem van,
vágod? Istenem, mekkora paraszt vagy.
Hosszú sóhajt engedtem el.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet- e.
- Csak beszélgetni - tette hozzá Slade.
- Mi a fene? Miért kellene nektek beszélgetnetek? Várjuk csak...
- Alton szeme elkerekedett. - Ti ketten...
 - Egy pillanat. - Slade Alton arca elé emelte a tenyerét. - Kérlek,
Mack.
A szeme.
Az a hülye aranyló szeme.
Amikor belenéztem, mindenre igent akartam mondani, és rá
akartam ripakodni a szívemre, hogy fogja be.
- Én nem is...
Jagger megköszörülte a torkát.
- Slade, egy úriember elismeri a vereséget. Megvolt az esélyed, és
mily meglepő, rögtön elő is bújt az igazi éned. Jobb, ha leülsz,
mielőtt kínos helyzetbe hozod magad.
- Esélye? - Alton elvörösödött. Összehúzta a szemét, és hallottam,
hogy csikorognak a fogai.
Eltakartam a kezemmel a sóhajomat.
- Igen, baszd meg, megvolt az esélyem - sziszegte Slade a fogain
át. - És minden este eszembe jutnak a feszes combjai, és ahogy
nyögött... Átlátok rajtad. Tudom, hogy mire megy ki a játék. De ő az
enyém!
Elállt a lélegzetem.
Már megint.
Alton olyan megvetően pillantott rám, hogy kész lettem volna
belefojtani a vizespoharamba.
- Te lefeküdtél ezzel az alakkal?
Visszagondolva talán jobb lett volna, ha mondok valamit, és nem
csak ülök ott, és hallgatom, ahogy az exem válogatott szidalmakat
szór. Mentségemre szóljon, hogy sokkot kaptam.
- Szóval nem működött a házasságunk, ezért te rögtön széttetted
a lábad valami focista ficsúrnak, csak mert van egy kis akcentusa?
 Még jobban elvörösödött.
Jagger ledobta a szalvétáját, és felállt.
Ugyanebben a pillanatban Slade megragadta Alton ingét, és állón
vágta.
- A kurva anyádat! - motyogta Alton a földön fekve.
- Egy nyomorult féreg vagy - morogta Slade.
- Inkább vagyok féreg, mint egy ribanc. - Alton megpróbált felállni,
állán vér csordogált lefelé.
Slade újra meg altatta ütni, de Jagger megelőzte.
Alton másodjára is kifeküdt.
Ekkor hallottam meg a szirénákat.
Amikor előbb egy, majd még egy rendőr jelent meg, felkaptam a
palack bort, és alaposan meghúztam az üveget.
Mind a három férfi csuklóján bilincs csattant.
- O kezdte! - ordította Alton.
Nem sok kellett, hogy a bordái közé rúgjak.
- Fogd be a pofád, te gyáva szar! - kiáltotta Slade. - Innen is látni a
csimpánzcsöcseidet!
Jagger felnevetett.
- Egy heréje van. Mármint komolyan.
Alton újra elvörösödött, én meg majdnem kiköptem a bort. Matt
odalépett a rendőrökhöz, hogy beszéljen velük.
Az étterem vendégei láthatóan élvezték a műsort.
Én meg annyira ledöbbentem, hogy azt se tudtam, mit mondjak,
vagy mit csináljak. Amikor aztán Jagger, Matt és Alton mellett állva
beszélni kezdett a rendőrökkel, Slade odafordult hozzám.
- Bocs... már megint - suttogta.
Hogy mit feleltem?
 - A csokit is nagyon szeretem.
Elvigyorodott.
- Szóval legközelebb küldjék csokit is a virág mellé?
Bólintottam.
- Felírom.
- Ja, és Slade...
- Igen? - A szemembe nézett.
- Te vagy az én hősöm.
- Vicces, mindig is ez akartam lenni valakinek...
Megtelt a szemem könnyel.
Ahogy egyre csak bámultuk egymást, a világ teljesen
elhomályosult körülöttünk. Aranyló tekintete egy pillanatra sem
szakadt el az enyémtől. Aztán kikísérték őket a rendőrök.
- Szerinted apád meg tudná győzni Altont, hogy ne tegyen
feljelentést? - kérdezte Matt, amikor a három férfit beültették a
rendőrautókba.
Sajgott a mellkasom.
- Megpróbálom megkérni.
- Köszönöm. - Megveregette a vállamat. - Menj haza, aludj egy
kicsit... Nyugi, nem kerülnek börtönbe, de kinéz egy kis közmunka
Slade- nek.
Elöntött a bűntudat.
- Az egész az én hibám.
- Dehogyis! Ő ütött, nem te. De valami azt súgja, hogy Alton
megérdemelte, amit kapott.
Lassan bólintottam.
- Akkor már csak azt sajnálom, hogy képes volt felállni a
nyomorult.
 Felnevettem.
- Kösz, Matt.
- Igen. Látod, igazán szórakoztató munkám van... Igyekszem
megóvni őket a börtöntől. És mit kapok cserébe? Nem alszom,
kopaszodom...
Mosolyra húztam a szám szegletét.
- Nem is kopaszodsz.
- Ne akard, hogy megmutassam, hogy hol. Elég égő.
Felálltam, és kezet nyújtottam.
- Rendezzem a bort?
- Már rendeztem, amikor láttam, hogy Slade felétek tart. Jól
ismerem a fickót. Amikor meglát valamit, amit meg akar szerezni,
akkor csőlátása lesz, és nem gondolkodik, csak... Csak megy a feje
után. Ettől olyan marha jó csatár. És ettől olyan elviselhetetlen
ember néha.
 Huszonkilencedik fejezet

SLADE

MÁR MEGINT TÚLREAGÁLTAM.

Túlontúl.
De a rohadék már azzal is sértést jelentett a világ számára, hogy
levegőt vett. Nem hogy még olyan szavakat vágjon Mackhez. Ha
még egyszer meglátom a pofáját, akkor az összes, Jagger felé
irányuló gyilkos bosszúvágyamat ráirányítom, és ledexterezem.
Ennyi.
- Egy here, mi? - motyogtam, ahogy a rendőr levette rólam a
bilincset, és úgy nézett rám, mintha azt akarná mondani, hogy most
már igazán befoghatnám a pofámat, ha tényleg haza akarok menni,
nem pedig egy cellába, ahol már vár rám Billy, akinek minden vágya
megmutatni nekem, hogy mit rejt a gatyája.
- Gondolj csak bele... - Jagger a csuklóját masszírozta, miközben
Matt a rendőrökkel beszélt. - Szerinted létezik, hogy nem akarod,
hogy az a nő - Mack felé mutatott, aki éppen akkor szállt be egy
fekete SUV Uberbe - megtudja, hogy kettő helyett csak egy van
neked valamiből?
- Hát... - Megdörzsöltem az államat. - Az ember azt hinné, hogy
egy idő után annyira elviselhetetlenné válik a szexhiány, hogy inkább
előáll a farbával. Meg aztán, ha szeretsz valakit, akkor...
 Jagger úgy bámult rám, mintha három fejem nőtt volna.
Úgyhogy elhallgattam.
- Nem, folytasd csak... - Karba tette a kezét. - Úgy érzem, kezdünk
egymásra hangolódni.
Grimaszt vágtam.
- Csak azt mondom, hogy az ilyesminek nem lenne szabad
számítania. Ha együtt vagy valakivel, akkor az ilyesmi nem számít.
Már megint ez a téma, amit úgy utálok.
Szeretni valakit.
Szeretni bárkit is.
Aztán elveszíteni.
Teljes szívedből szeretni. Hogy aztán rájöjjél, hogy a másik nem
adta oda neked a szívét. Mint az exmenyasszonyom.
Ez a legrosszabb. Olyan, mint a halál - talán nem olyan rossz, mint
apám halála, de az biztos, hogy nem jött meg a kedvem hozzá, hogy
újra végigcsináljam.
A kockázat túl nagy.
És a jutalom? Hát, odáig még sosem jutottam el, mert abban a
percben elvette tőlem, amikor úgy döntött, hogy lefekszik valaki
mással.
- Hé, ébresztő! - Jagger odalépett hozzám, és megérintette a
vállárnál.
Lenéztem a kezére.
- Ne tapizz.
- Úgy néztél ki, mint aki mindjárt elbőgi magát.
- Baromság. Én csak... Gondolkodtam.
- Az is elég aggasztó. - Levette rólam a kezét.
Matt odalépett hozzánk. Szélesen vigyorgott.
 - Elintézve - jelentette be.
Jaggerel csak bámultunk rá.
- Mégis mi? - kérdeztem.
Matt mind a kettőnk vállát átkarolta.
- Gyertek velem, srácok.
- Már megint azon a hangon beszélsz - figyelmeztettem. - Ezen a
hangon szoktad bejelenteni azokat a rossz híreket, amiket jó hírnek
akarsz beállítani, és ezt úgy akarod nyomatékosítani, hogy
vigyorogsz, mint a vadalma, és úgy vinnyogsz, mint egy lány.
Jagger köhögve felnevetett.
Matt elengedte a füle mellett a megjegyzésemet, aztán megfordult,
és úgy emelte a szájához a két kezét, mintha imádkozna. Mély
levegőt vett.
- Mackenzie megpróbálja elérni, hogy Alton ne tegyen feljelentést.
Alton azt mondja, hogy nem is fog, de ettől persze megteheti, ezt
pedig mi nagyon nem szeretnénk.
Ha az a féreg egy ujjal is Mackhez ér, vagy megpróbálja visszaszerezni.
.. Csóválni kezdtem a fejemet. Nem. Azt nem fogom engedni. A
legnagyobb seggfej, akit ismerek, még úgy is, hogy pontosan tudom,
én hogy viselkedtem az elmúlt napokban.
- Mind a ketten társadalmi munkát fogtok végezni.
Jagger belerúgott a járdaszegélybe, én meg felmordultam és
félrenéztem.
- Most mi van? - Matt őszintén meglepődött a reakciónkon.
- A társadalmi munka - ismételte Jagger - általában azt jelenti,
hogy még az edzések, PR- megjelenések, sajtóesemények,
nonprofit szervezetek eseményei után se mehetünk haza...
- Először is, mind a kettőtöknek mázlija van, hogy nem vagytok a
fogdában. - Matt hangsúlya megváltozott. - Másodszor, mind a
ketten edzőtábort fogtok tartani az egyik általános iskolában. Egy
hétig együtt kell dolgoznotok. - Szélesen elvigyorodott, és egyszerre
mutatott rám és Jaggerre. - És a legjobb rész? A rendőr, aki
letartóztatott titeket, bármit megtett volna azért, hogy találjon két
önkéntest a focitáborokhoz. Az pedig, hogy pont ti ketten lesztek
azok... Mondjuk úgy, hogy most nyertétek meg neki az Év Apucija
díjat. És mivel nem tettek ellenetek feljelentést - legalábbis eddig - ,
így szabadon távozhattok.
- Fantasztikus - mondtam szárazon. - Megmutathatjuk a
kissrácoknak, hogy merre fussanak. Prímán hangzik.
- Csak a magad nevében beszélj - horkant fel Jagger. - Te a mai
napig nem tudod, merre fuss a pályán. Amúgy meg, szerinted
tényleg te leszel nekik a legjobb példakép?
Megfordultam, és előreléptem. Összeért a mellkasunk.
- Mondja ezt az, áld egyszer egy olyan hamburgerreklámot csinált,
amiben egy labdával takarta el a pöcsét, a másik kezével meg egy
marék sült krumplit dörzsölt szét egy lány hasán.
Összerezzent.
- Az... művészet volt.
Röhögésben törtem ki. Matt összeszorított szájjal fújta ki a levegőt
az orrán.
- Ketchupöt csöpögtettél végig a combján, és végül le is kellett
venni a reklámot, mert sokaknál kiverte a biztosítékot.
Jagger megvonta a vállát.
- De kurva sok burgert adtunk el.
Matt felé fordultam, és felsóhajtottam.
- Nem az volt, hogy ez a gyökér le is fektette ezt a modellt?
- Most már vegyél vissza - mordult fel Jagger.
 - Tudjátok, mit gondolok? - kérdezte Matt.
- Nem! - vágtuk rá egyszerre.
Persze ettől függetlenül belekezdett.
- Szerintem mind a ketten pocsék példaképek vagytok, és mind a
kettőtöknek ideje kihúznia a fejét a saját seggéből, mielőtt még
tönkreteszitek azt az idényt, ami a legjobbnak ígérkezik a karrieretek
során. Ugyanabban a kurva csapatban! - Megvonta a vállát. -
Egyezzetek ki. Hétfőn reggel várnak titeket a Kamiakin Általános
Iskolában. Ja, és nem árt, ha hoztok pár dedikált mezt, mert bár én
tisztában vagyok vele, hogy mennyire odavagytok egymásért, a
gyerekek nem, és nem akarom, hogy egész álló nap a
farokméregetéseteket hallgassák. Őszintén? Már kurva uncsi.
Aztán Matt...
A menedzserünk.
A barátunk.
Otthagyott minket az utcán.
- Ez... mintha nem is Matt lett volna - mondtam pár perc csend
után.
- Szerinted leesett a vércukorszintje, vagy mi ütött bele? - kérdezte
Jagger, és elővette a telefonját.
- Lehet, hogy diétázik. Amikor fogyózik, olyan, mint egy ideges
focista anyuka. Emlékszel, amikor belefogott abba a Whole 30
diétába, aztán meg majdnem felgyújtotta a házát, mert nem talált
egy Snickerst?
Jagger elvigyorodott, és felnézett a telefonjából.
- Be kell vallanom valamit.
- Mit?
- Előző nap megettem azt a Snickerst.
 Felnevettem.
- Tudja?
- Dehogy tudja! - Már Jagger is nevetett. - Szétrúgta volna a
seggemet. Három órán keresztül kereste, és olyan éhes meg dühös
volt, hogy belefordította a kanapéját abba a kurva nagy kandallójába.
Nem. Azt mondtam neki, hogy mintha a nappaliban láttam volna.
- Ó, szóval a tűz meg minden... - Jaggerre mutattam.
- Sírba szálljon veled, amit mondtam.
Felnevettem.
- Legyünk azon, hogy ne lássanak vért azok a gyerekek.
- Vagy a pöcsünket, amint összemérjük. Nem csak betegen
hangzik, de az ilyesmiért börtönbe is lehet menni.
- Jól van, okostojás... Megpróbálom, hogy ne öljelek meg.
Szerencséd van, hogy Alton most sokkal jobban a begyemben van.
Kibaszott Alton. Gyűlölöm.
- Szerintem tisztában van vele - mondta Jagger. - Ha pedig
kimenne a fejéből, akkor elég, ha belenéz a tükörbe.
- Azért te is segítettél.
- Mackenzie miatt.
Nem, saját magad miatt. Tudtam, hová akar kilyukadni.
- Nem érdemelte meg őt. Sosem értettem igazán, hogy miért is
vannak együtt, és amikor az egész... Rossz véget ért... Összeállt a
kép.
- Szóval te és Mack... - Megköszörültem a torkomat.
- Későre jár... - Megvonta a vállát. - Reggel edzés! - Azzal
megfordult, és elindult a kocsija felé.
- Ez a válaszod? Hogy nem válaszolsz?
- Nem is kérdeztél semmit - szólt vissza.
 - Randiztok? - Gyűlöltem az utóízt, amit a mondat a számban
hagyott. Keserű vágyódás.
- Na, ez már egy kérdés - nevetett fel, és beszállt a kocsijába. Én
meg csak álltam ott, és néztem, ahogy elhajt. Közben meg azon
gondolkodtam, hogy vajon már abban a pillanatban elveszítettem- e,
amikor azzal vádoltam meg, hogy kutakodik utánam, és el akarja
vetetni magát velem.
Végighullámzott rajtam a szégyen.
Egy egész virágbolt.
Tíz kurva virágbolt.
A picsába, ha így folytatom, egy egész virágoskertet kell ültetnem
neki, hogy a kedvében járjak. Vagy hogy esélyem legyen újra
megízlelni az ajkát.
Felsóhajtottam, és lassan a kocsim felé indultam. Minden egyes
lépéssel mélyebbre süllyedtem a bánatban.
Hogyan nyerhetném el őt, ha még azt sem engedi, hogy a pályára
lépjek?
 Harmincadik fejezet

MACKENZIE

-S , . - Puszit nyomtam puha arcára, aztán megkerültem, és

beléptem a Washington- tó partján fekvő hatalmas házukba. A
márványpadló mintha életre kelt volna a talpam alatt, amikor
felkapcsoltam a lámpát a hallban, és bementem a konyhába, hogy
elővegyek egy palackkal a kedvenc boromból, és kivegyem a
szekrényből hozzá a kedvenc borospoharamat.
Apa utánam jött, mint mindig, amikor ilyen későn ugrottam be.
Szótlanul vette elő a poharát, és letette elém a pultra.
- Mi történt?
Mély levegőt vettem, aztán belekortyoltam a száraz vörösbe.
Hosszan izzott az ajkamon, és életet lehelt kiszáradt lelkembe.
- Alton is ott volt veled ma este az étteremben.
- Kérdezed?
- Nem, mondom. Tudom, hogy ott volt.
- Lehet, hogy vesznek még pár karton bort. De korán hazajöttem
anyádhoz, meg ment a műsorom is...
A szüleim megszállottan imádják a The Voice- t. Ilyenkor hozzájuk
sem lehet szólni, és megvárják, míg együtt meg nem tudják nézni.
Egy kis bor, egy sajttál. Ez az ő menekülésük a hétköznapok elől. És
persze jó ürügy arra, hogy igyanak.
- Miért, mi történt? Beszéltél vele?
 - Ja. - Kirázott a hideg. - Egy pillanat! - Két kis korty. - Úgy is
mondhatjuk, hogy sértegetni kezdett, ráadásul elég csúnyán,
méghozzá a... randipartnerem előtt... Es a fickó előtt, akinek
dolgozom.
Apa élesen szívta be a levegőt.
- Miket mondott?
- Legyen elég annyi, hogy borzalmas dolgokat, és majdnem
elbőgtem magam.
- Édesem... - felém nyúlt. Megfogtam a kezét, és megszorítottam.
- Szóval... - folytattam - a munkaadóm bemosott neki egyet, és
amikor még így sem fogta be, a randipartnerem is megkínálta. Kijött
a rendőrség...
Apa elengedte a kezemet.
- Miféle alakok rendezik le ököllel a vitáikat?
- Azok, akik kiállnak értem, és megvédik a becsületemet. Amire
Alton soha nem lett volna képes.
Ellágyultak apám vonásai.
- O csak nem egy verekedős típus. O szavakkal...
- Jaj, higgy nekem, tudom, hogyan használja a szavakat. A lényeg
az, hogy megérdemelte, amit kapott, és nem akarom, hogy
feljelentse azokat az embereket. - Megnyaltam száraz ajkamat. -
Apa, az esküvő után nem rúgtad ki, pedig könyörögtem neked. Nem
akarok vele dolgozni, még csak látni se bírom. - Minden egyes
mondattal egyre jobban elnehezült a mellkasom. - De mivel a főnöke
vagy, tudsz rá hatni. Megmondanád neki, hogy ne tegyen
feljelentést?
Apa összehúzta a szemöldökét.
- Miért, tett?
 - Nem. De tudom, hogy mennyire dühös.
- Édesem, ketten is leütötték. Persze hogy dühös... De ugye a
randipartnered egy férfi volt?
Összehúztam a szemem.
- Nem, egy teknősbéka.
Furcsán nevetett fel.
- Úgy értem, hogy Alton után... Ha nő lett volna... - Megfeszült az
arca. - Azzal sem lenne semmi baj.
- Izé... oké, koszi. - Csóválni kezdtem a fejemet. - Férfi volt. Egy
vonzó férfi. De nem ez a lényeg. Szeretném, ha beszélnél Altonnal,
és megmondanád neki, hogy az egész ügy rossz fényt vetne ránk. -
Persze nem vetne, de reménykedtem benne, hogy ezzel is sikerül
meggyőzni.
Apám felállt.
- Édesem, megértem az aggodalmaidat, de ha Alton feljelentést
akar tenni, akkor nem fogom ebben megakadályozni, csak mert meg
akarsz védeni pár alakot, akik még azt sem tudják, hogyan kell
férfiként verekedni.
- De...
- Téma lezárva. - Úgy mosolyodott el, mintha az egész ügy csak
egy kis semmiség lenne. Mintha a vágyaim helyett Altont választaná.
Megint. A kedvencét... Én legalábbis így éreztem. Miért jutott
eszembe megint az az időszak, amikor Altonnal versenyeznem
kellett apám kegyeiért? Az elismerésért, ami arra ösztönzött, hogy
bármit megtegyek azért, hogy bevegyenek a kis klikkjükbe.
Miután otthagyott az oltárnál, könyörögtem apámnak, hogy rúgja
ki, vagy legalább helyezze át egy másik részleghez, de azt felelte,
hogy Alton megtartása nem személyes ügy, hanem üzlet.
 De már hogyne lett volna személyes? Ott. Hagyott. Az. Oltárnál.
És bár nagyra értékeltem apám üzleti érzékét, van olyan, hogy egy
lánynak semmi másra sincsen szüksége, mint egy ölelésre, és arra,
hogy azt mondják neki, nem baj, ha személyes ügyként gondolsz a
dolgokra. Imádom az apámat, de sokszor nem úgy viselkedik, mint
egy apa, hanem mint egy dörzsölt üzletember, ezt az oldalát pedig
csak nagyon ritkán mutatta meg. Vagy talán csak nem akartam
észrevenni.
- Apa... - Megtelt a szemem könnyel.
Odahúzott magához.
- Hidd el, minden sokkal tisztább lesz, ha alszol egy kicsit. Itt
maradsz éjszakára?
- Nem. - Kirántottam magam a karjából. Valószínűleg életemben
most először. Szemében egyszerre láttam értetlenséget és
fájdalmat. - Fogok egy Ubert, és hazamegyek.
Elsétáltam mellette. Visszatartottam a könnyeimet.
Két perccel később, amikor leparkolt az Über....
A könnyek mégis elszabadultak, és lehullottak az államról.
Harcoljatok értem.
Lehunytam a szemem.
Szükségem van valakire... Valakire, aki harcol értem. Nem pedig
igyekszik azt tenni, ami szerinte a legjobb nekem.
Slade képe robbant a tudatomba.
Sok mindent lehet rá mondani.
De amikor a leginkább szükségem volt rá...
Akkor odatette magát, és ütött.
Még akkor is, ha olyan dolgokat mondott, amit nem kellett volna.
Fogalma sincs róla, hogy mennyit jelentett nekem az az ütés.
 - Hé! Beugorhatunk valahová? Bőkezű borravalót adok.
- Hova? - kérdezett vissza a sofőr.
Megmondtam neki Slade címét, és imádkoztam, hogy még ébren
legyen.
Nem igazán volt tervem.
Csak egy köszönöm- ölélést akartam adni neki.
És... valami mást?
Azt mondtam a sofőrnek, hogy öt perc lesz.
Kétszer kopogtam az ajtón.
Semmi.
Aztán két ugatás.
Káromkodás.
Elmosolyodtam. Aztán kinyílt az ajtó, és ott állt Slade. Félmeztelen
volt, melegítőnadrágja egészen alacsonyan lógott a csípőjén.
El kellett volna hoznom azt a palack bort a szüleim házából.
- Szia, helló, szia. - Kétszer mondtam a sziát, mi?
Összevonta a szemöldökét.
- Részeg vagy?
- Hogy mi? - Megráztam a fejemet. - Részegnek nézek ki?
- Kétszer mondtad, hogy szia.
- Reméltem, hogy nem veszed észre.
- Azért túl nyilvánvaló volt ahhoz, hogy ne vegyem észre, de cuki
vagy, hogy hittél benne. - Ajka apró vigyorra húzódott, én pedig
összehúztam a szemem.
- Ez sokkal keményebb lesz, mint hittem - fűztem karba a két
kezemet.
- Én is sokkal keményebb vagyok, mint hittem. És mégis itt
vagyok. - Ő is karba tette a kezét.
 Ne nézz le. Ne. Nézz. Le.
Nagyot nyeltem.
Apró mosolya vigyorrá szélesedett.
- Mit akartál mondani?
Ráharaptam az alsó ajkamra, és tettem egy lépést felé. Aztán még
egyet. Olyan közel álltam, hogy éreztem tusfürdőjének fűszeres
illatát, és mentolos leheletét.
- Azt, hogy köszönöm. Csak... köszönöm, hogy kiálltál értem. Még
úgy is, hogy az egész étterem megtudta, hogy lefeküdtünk.
- Gyenge pillanatom volt - ismerte el. - Amúgy meg szívesen... Ha
az fickó újra hozzád mer szólni, akkor nyugodtan megmondhatod
neki, hogy a másik heréjét is be fogom gyűjteni.
Felnevettem.
- Jó, de talán nem így fogok fogalmazni.
Slade a számat bámulta, aztán a szemembe nézett.
- Jó ötlet.
- Szóval... - motyogtam, majd lassan átöleltem.
Pár másodpercig csak állt, amitől egy kissé hülyén éreztem
magam, de végül visszaölelt.
Éppen olyan jól ölelt, mint ahogy csókolt.
Az egész testével.
Lehunytam a szemem.
Aztán lábujjhegyre álltam, és puszit nyomtam az arcára.
- Most nagyon féltékeny lett a másik arcom - suttogta baljósán,
amitől kellemes borzongás futott végig a gerincemen. Esküszöm,
hogy aranyló tekintetéből úgy áradt az elektromosság, hogy teljesen
átjárta a testemet.
 Grimaszt vágtam, aztán a jobb arca felé fordultam, de amikor meg
akartam puszilni, elfordította a fejét, és megcsókolt.
Lágyan, és még csak a nyelvét sem használta, ajka végigsiklott az
enyémen. Aztán elhúzódott.
- Megígérted... - Nem voltam dühös. Ki lett volna dühös a
helyemben? Sokkal inkább voltam... megrészegült.
- Megfeledkeztem róla - mondta ártatlan hangon. - Ráadásul
nagyon sötét van, és úgy láttam, hogy a fülemet vetted célba. így is
eléggé beégetted már magad ma este, nem akartam, hogy még a
kilincset is lefejeld.
- Milyen lovagias valaki! - Hitetlenkedve csóváltam a fejemet.
A mellkasára tette a tenyerét.
- Köszönöm, ez volt a cél.
Némán bámultuk egymást. Túl hosszan.
Kezd rossz szokásommá válni ez a bámulás.
Úgyhogy megköszörültem a torkomat, ami megint egy rossz
szokásom, és kiléptem a csábítás bűvköréből. Elléptem a
sziklameredélytől, amibe le akartam vetni magam. Mert eszembe
jutott, hogy legutóbb, amikor leugrottam...
Csak én akadályozhatom meg az újabb ugrást.
Ez pedig nagyon szomorú és magányos gondolat volt.
- Jó éjt, Slade.
- Maradhatnál. - Nekidőlt az ajtófélfának. - Megnézhetnénk egy
filmet.
- Késő van.
- Desszert?
- Slade... - Gyanakodva mértem végig.
Lehorgasztotta a fejét.
 - Itt aludhatnál.
- Holnap találkozunk.
Elvigyorodott.
- Egy próbát megért.
- Csalódtam is volna benned, ha nem találsz ki valamit. Barátok,
emlékezz.
- Csak azért emlékszem, mert állandóan emlékeztetsz rá - mondta
halkan. - Vigyázz magadra.
- Öt percre lakom innen. Megleszek valahogy.
Integettem neki, majd visszamentem az Uberhez, mielőtt még
valami hülyeséget csinálok, mondjuk igent mondok a filmre. Amiről
mindketten tudtuk, hogy nem csak egy film lett volna.
Későre járt. És ittam.
Ö pedig kedves volt.
És újra ízelítőt adott a szájából és finom ízéből.
Persze hogy nem filmezés lett volna.
Hanem desszert. Az ágyában.
És nagyon utáltam volna magam reggel.
Összeszorítottam a szemem, és hátradőltem a puha bőrülésben.
Miért kell mindig mindennek ilyen bonyolultnak lennie?
 Harmincegyedik fejezet

SLADE

- ESSÜNK - motyogtam magamban, amikor leparkoltam a

Kamiakin Általános Iskola előtt.
Jagger úgy támaszkodott a kocsijának, mintha már hajnalhasadta
óta itt lenne. Az ég felé néztem, csóválni kezdtem a fejemet, és
szándékosan a lehető leglassabb mozdulatokkal állítottam le a
motort, szálltam ki a kocsiból, néztem végig Jaggeren, csuktam be
az ajtót, és tettem karba a kezemet.
- Csak úgy ragyogsz ma reggel, napsugaram. Valami a seggedbe
szorult, vagy mindig így nézel, de csak most vettem észre? - Fültől
fölig húzódott a vigyorom.
- Valószínűleg azért csak most vetted észre, mert a fejed beszorult
az aprócska kis golyóid közé - vágott vissza, és ő is elvigyorodott.
- Touché - morogtam, és elindultunk a pálya felé.
Hétfő reggel volt. Csak két óra múlva kezdődik az edzésünk, erre
tessék, mégis itt vagyunk. Egy hetet kell itt töltenünk, hogy olyan
gyerekeket tanítsunk meg focizni, akik akkor se ismernének fel egy
kapufát, ha a fejükre dőlne.
Ne értsetek félre, a fiatalabbakkal nincs gond, némelyik még
aranyos is. Annak ellenére, hogy folyamatosan folyik az orruk, és
állandóan finganak.
De ez nem az én világom.
 Nem érzem úgy, hogy képes lennék bárkit is inspirálni, mert
engem sem inspirál senki. Mert féltékeny vagyok, amiért Mack
randizni ment Jaggerrel. És mert alig válaszol az üzeneteimre.
És talán azért is, mert valahányszor Jagger elővette a telefonját,
arra gondoltam, hogy biztosan Mackkel beszélget. Hogy biztosan ő
nyeri el a szívét.
És ettől a gondolattól marha szarul éreztem magam.
Pedig semmi mást nem tett, mint hogy könnyű célpontja volt a
gyászomnak. Nem voltam benne biztos, hogy miért csak most esett
le, hogy mennyire őt hibáztattam apám haláláért.
Talán ez, hogy belebámultam a féltékenység ocsmány képébe,
kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha nem teszek valamit, akkor egyedül
fogom végezni. A lány nélkül, aki mellett életemben először azt
éreztem, hogy élek.
Ez elég őszinte volt?
- Kinek írsz? - Meg kellett kérdeznem Jaggertől. Még át is
kukucskáltam a karja fölött.
Ellökött a könyökével.
- Lekopnál?
Széttártam a karomat.
- Csak kérdeztem.
- Hé, faszfejek! - Matt két starbucksos pohárral a kezében
közeledett felénk. Melegítő volt rajta.
Összevontam a szemöldökömet.
- Jól vagy?
- He?
- Jaja. - Jagger elvette az egyik kávét. - Mi ez a melegítő? Kidobott
az asszony?
 Matt hol engem, hol Jaggert nézte.
- Tudjátok, mi kell nekem? Egy házi kedvenc.
- Mert magad alatt vagy? - tettem hozzá tudálékosan.
Jagger oldalba bökött a könyökével.
- Még a haja sincsen bezselézve.
- Egy kedves kis háziállat - folytatta Matt. - Egy igazi lustaság,
hogy megfelelően fel tudjak készülni az istápolásotokra - mondta, és
hatalmasat sóhajtott. - Nem, nem vagyok magam alatt. Azért jöttem,
hogy segítsek, mert jó menedzseretek és jó barátotok vagyok.
Valójában, ha fellapoznátok az értelmező szótárt, akkor a „szent” szó
mellett Teréz anya képét találnátok, meg az enyémet.
Hátraléptem párat, és felnéztem.
- Meg mertem volna esküdni, hogy villámlást láttam.
- Én hallottam, hogy dörög az ég - tette hozzá Jagger.
- Isten őrizz, hogy ti ketten valaha is összebarátkozzatok. Akkor
nyugtatóra lesz szükségem - morogta Matt. - A gyerekek bármelyik
percben megérkezhetnek. Legyetek kedvesek, legyetek inspirálóak,
és próbáljatok meg nem káromkodni.
Felnevettem.
- Jó, nem fogunk káromkodni - rajzoltam idézőjelet a levegőbe. -
Matt, tudjuk, mi a dolgunk.
- Ez az, bassza meg, hadd intézzük már ezt a közmunkát úgy,
ahogy akarjuk! Mint a profik.
- Jól beszél! - kiáltottam fel, Matt meg a száját eltakarva csóválta a
fejét. - A kis szarosok azt se fogják tudni, hol vannak!
- Csináljuk, csessze meg!
Matt összehúzta a szemét.
- Azt hiszem, rájöttem, mi a közös bennetek.
 Hitetlenkedve horkantam fel.
- Tényleg? És mi lenne az?
Előbb rám mutatott, majd Jaggerre.
- Mind a kettőtöknek az a célja, hogy kiidegeljen.
Jagger nem mondott semmit, mintha feszélyezné a felvetés, hogy
barátok lehetnénk.
Összehúztam a szemöldökömet, és megvontam a vállam.
- Ez még nem azt jelenti, hogy nem úgy kelek fel minden reggel,
hogy legszívesebben kinyírnám.
- Látom, még mindig cseszi a csőrödet a randim - mondta. Az
egyik önkéntes pont akkor jelent meg egy rakás bójával és labdával.
- Mack szerint csak barátok vagytok. Szerintem ez baromság. -
Megvontam a vállam.
Matt lenyelt egy káromkodást.
- Vigyázz a szádra.
Odafordultam hozzá.
- A baromság mióta csúnya szó?
- Néha kurvára rühellem a munkámat - motyogta Matt, és arrébb
rúgott egy követ.
Jagger felnevetett.
- Szegény kis Matty.
Matt szeme elkerekedett.
Most én nevettem fel.
- Már el is felejtettem ezt a becenevet.
- Ó, pedig igazi gyöngyszem - tette hozzá Jagger. Már nem is
emlékszel? Én vagyok Jaguár Jagger, te vagy Szélvész Slade, ő
pedig... hát ő a Kis Matty.
 A nosztalgia kérlelhetetlen erővel rontott rám. Láttam magam előtt,
ahogy hárman együtt játszunk a húszas éveink elején. Meccs meccs
után. Kocsmák, haverok, kaja. Kilógott a seggünk a gatyánkból, de
boldogok voltunk.
Matt csikorgatni kezdte a fogát, majd legyintett. De láttam, hogy
mosolyog a bajsza alatt. Aztán megfordult, és az önkéntes elé
kocogott-
Belekortyoltam a kávéba.
- Hogy csináljuk? Kezdjük pár feladattal?
- Ja. - Jagger a füves pályát bámulta. - Tizenegyig kell a
gyerekekkel lenni. Vagyis még ki tudunk érni a délutáni
edzésünkre... Azt mondom, csináljunk velük pár gyakorlatot. Aztán
mutasd meg nekik, hogy játszik egy tökös csatár. Már ha még
megvannak a tökeid a vasárnap este történtek után.
- Ez jó - mondtam szárazon. - De az a szarzsák minden egyes
ütést megérdemelt. Egyébként meg te se nagyon ugráltál, míg én
meg a tökeim be nem szálltunk a buliba.
- Hát igen... - Nagyot nyelt, és lenézett. - Ha elfelejtetted volna,
Altonnal régen barátok voltunk. Nekem meg nem az az első
gondolatom, hogy leüssem a barátaimat. Tudom, hogy ez furcsa
lehet neked, hiszen nincsenek barátaid.
- Itt van nekem Matt - próbáltam védekezni.
- Mattnek fizetsz - jegyezte meg. - Mikor mentél el utoljára a
srácokkal valahova?
Elöntött a forróság, és elkezdtem izzadni. Lesütöttem a szemem.
- A régi csapattársaimmal gyakran összejártunk. De látod, az is
hogy végződött.
Jagger felvonta a szemöldökét.
 - Érdekes, mások máshogyan emlékeznek erre... Főleg az exedre.
- Én tudom, mi az igazság - préseltem át a szavakat összeszorított
fogaim között.
Gyerekek jelentek meg a pálya szélén.
Látni lehetett a pillanatot, amikor észrevették, hogy ott állunk a
pályán. Képtelenség felkészülni egy hordányi általános iskolás
gyerekre, akik teljes sebességgel futnak feléd, és eszük ágában
sincs megállni.
Jagger szeme elkerekedett.
Én félig lehunytam az enyémet.
Aztán ragacsos kis testek ütköztek a lábamnak és a karomnak.
Fel- alá ugráltak, én pedig sodródtam az áradattal.
Én is ugrálni kezdtem.
Jagger röhögni kezdett, és már ő is ugrált.
Nemsokára mind az ötven gyerek ott ugrált körülöttünk, a felnőttek
meg hitetlenkedve néztek minket. Aztán belefújtam a sípomba, és
bejelentettem, hogy egy kis fogócskával kezdjük az edzést.
Ez talán a legegyszerűbb módja a bemelegítésnek. És így
legalább kissé szétszóródtak a pályán, nem csak minket bámultak
átszellemült tekintettel.
Húszpercnyi szaladgálás után - és miután valósággal letarolták a
gyerekek- Jagger is a sípjába fújt.
- Jól van, srácok. Két csoportba, az egyesbe és a kettesbe foglak
titeket beosztani. Az egyesek Slade- hez mennek, mert ő a legjobb
csatár a világon. - Üdvrivalgás tört ki. Felnevettem, amikor néhány
srác a lövéseket kezdte gyakorolni.
Akik hozzám kerültek, nagyon fel voltak dobva, de a kettesek se
voltak elkenődve, úgyhogy jól indult az edzés.
 - Jól van, egyeskéim - kiáltottam. Esély sem volt rá, hogy ilyen
rövid idő alatt mindenkinek megjegyezzem a nevét, de azért egy
próbát tehetek. - Egy kis gyorsasági gyakorlattal fogjuk kezdeni.
Sorba rakom a bójákat, nektek pedig át kell vezetni köztük a labdát.
Valahogy így- ~ Könnyedén megmutattam, hogy mire gondolok, a
srácok meg úgy néztek rám, mintha agyműtétet végeztem volna a
pálya közepén.
- Jól van, indulhattok, egyesével, szépen egymás után. Amikor a
társatok a végére ért, indulhattok. Tíz sor bóját állítok fel.
Amikor elkészültem, a sípomba fújtam, ők pedig elindultak.
Úgy tűnt, hogy mindenki jól szórakozik. Kivéve egy srácot, aki a
labdájával a kezében ácsorgott.
Megütögettem az egyik gyerek vállát.
- Hé, ő kicsoda?
- Ja, Danny? - mondta a gyerek az orra alá, mintha csak attól
tartott volna, hogy valaki meghallhatja. - Hát, tegnap meghalt a
nagypapája. A szülei azt mondták, hogy azért jöjjön el, hátha attól
jobb kedve lesz.
A szívem kiszakadt a mellkasomból, és elsüllyedt a földbe.
- És téged hogy hívnak?
- Mitchell - felelte, és kihúzta magát.
- Remek. - Levettem a sípot a nyaltamból, és odaadtam neki. -
Megtennéd, hogy vigyázol a többiekre, míg én beszélek Dannyvel?
Mitchell szeme elkerekedett.
- Ez komoly?
- Komoly. - Elvigyorodtam. - Amikor mindenki befejezte a
gyakorlatot, fújd meg a sípot, sorakoztasd fel őket, és mondd meg
nekik, hogy fussanak át a bóják között.
 - De Mr. Slade, mi lesz, ha nem hallgatnak rám?
- Nálad van a varázssíp, úgyhogy hallgatni fognak - mondtam
bátorítóan, és összeborzoltam a haját. - És majd figyelek én is.
- Jól van... - A nyakába akasztotta a sípot, és karba tette a kezét.
Hirtelen nagyon felnőttesnek nézett ki. Elmosolyodtam, aztán
odakocogtam Dannyhez. Még mindig csak ácsorgott ott, és úgy
ölelte magához a labdát, mintha a kedvenc mackója vagy takarója
lenne.
- Hékás - bólintottam, aztán leültem a fűbe, és meglapogattam
magam mellett a földet. - Ülj csak le ide mellém.
Lassan leült törökülésbe. Még mindig szorította a labdát, és még
mindig nem szólt egy szót sem. Szinte tapintható volt a belőle áradó
szomorúság. Ereztem, hogy átjár. Fojtogat.
Nehezemre esik beismerni, de ha valaki odajött volna az apám
halála után, és megkérdezte volna, hogy vagyok, biztos vagyok
benne, hogy elsírtam volna magam.
- Te vagy Danny, ugye?
Nem mondott semmit.
- Hallottam, hogy nehéz időszakon mész át.
Mogorván nézett maga elé.
- Ne vegye sértésnek, idegen - mondta szarkasztikusán. A gyerek
max tizenegy lehetett. - De nem akarom hallani. Semmit. Attól nem
lesz jobb.
- Nem lesz - helyeseltem. - Szar érzés, az biztos.
Láttam, hogy a szeme sarkából rám sandít.
- Nem fogom azt mondani, hogy minden rendben van. Azt sem,
hogy boldognak kellene lenned, vagy hogy újra látni fogod majd.
Nem fogom azt mondani, hogy hát, ilyen az élet, és olyan dolgok is
megtörténnek, amire nincsen ráhatásunk.
A srác nagyot nyelt, és könnycseppek gördültek le az arcán.
- Jó.
- Igen. Jó - bólintottam. - Csessze meg, aki ezt mondja, mi?
Elkerekedett a szeme.
- Az a sok ember, aki mind szeret téged, és akiknek szintén fáj,
akik azt akarják, hogy jobban érezd magad... Csesszék meg.
Megint nyelt egyet.
- Ja.
- Ja - bólintottam, és hirtelen elfogott az érzés, hogy sokkal
közelebb érzek magamhoz egy tizenegy éves gyereket, mint valaha
bárkit is az életem során. - Meghalt az apám... - Megremegett a
hangom. A kézremegést és a karomat pettyező libabőrt sem tudtam
megakadályozni. - Néhány hete. Szívrohamban. - Danny nem
mondott semmit, úgyhogy folytattam. De belefájdult a torkom, ahogy
kipréseltem a szavakat. - Minden edzésemen és minden
meccsemen ott volt. Az új csapatom meccsein is ott lett volna. El
akartunk utazni valahova együtt. - Az utolsó szónál megbicsaklott a
hangom. - Nem örült neki, hogy Seattle- be jöttem, és amikor
felhívott, nem vettem fel a telefont, Danny. Én csalt... - A könnyek
szinte átégették a torkomat, de tovább dőltek belőlem a szavak. -
Mindenki mást hibáztattam. Azt a személyt is, akivel akkor voltam
együtt, amikor meghalt. - Játszadozni kezdtem a fűszálakkal. - Azért
hibáztattam másokat, mert nagyon fájt. Mert az ilyesmi fáj, Danny.
Mert néha biztos vagyok benne, hogy soha nem fog elmúlni a
fájdalom, és néha úgy érezzük, hogy ha gorombák vagyunk
másokkal, akkor kevésbé fáj.
 Nedves érintést éreztem meg a kezemen.
Lenéztem.
Danny az enyémre tette a kezét.
Megfordítottam, és megszorítottam.
Egy darabig bámulta a kezemet, aztán felnézett rám.
- Te voltál nagyapa kedvenc játékosa.
Bassza meg, a végén még itt fogok bőgni Jagger meg a többi
kölyök előtt.
- Tényleg?
- Azt mondta, te vagy a leginspirálóbb... - Összehúzta a
szemöldökét. - A leginspirálóbb személy, és ha te ilyen sokra vitted,
akkor én is képes lehetek rá. - Elpislogta a könnyeit. - Igaza volt?
Általában nem áltatom hiú reményekkel a gyerekeket.
Szeretek inspirálni másokat, de nem szeretem abba a hitbe
ringatni őket, hogy elérhetik a csillagokat.
De ez a srác?
Még arra is képes lennék, hogy azt mondjam neki, ő lehet Amerika
Kapitány, ha ettől elhinné, hogy hamarosan jobban lesz.
- Danny, igaza volt. Nagyapád jó ember volt, és tudom, hogy azt
szeretné, ha teljes szívedből játszanál a pályán. Nem akarná, hogy
itt szomorkodj.
Danny a vállamra hajtotta a fejét.
- Szerintem a maga apja sem szeretné, ha szomorkodna, Mr.
Slade.
Összeszorítottam a szemem, hogy valahogy bent tartsam a
könnyeket.
- Szerintem igazad van.
- Ezt nem sűrűn hallom.
 Felnevettem, és elengedtem a kezét.
- Danny, köszönöm, hogy meghallgattál.
- Jól tudok hallgatni. - Kihúzta magát, és elmosolyodott. - Most már
mehetek játszani?
- Szerintem épp itt az ideje. - Felálltam, és felsegítettem.
Leseperte magáról a fűszálakat, és elszaladt,
A labdát ott hagyta.
A kezembe vettem, és majdnem elejtettem, amikor
megfordítottam. Fekete filccel írták rá a Pablo nevet.
Apám neve.
Megráztam a fejemet. Csípték a szememet a könnyek. Néhány
percig csak álltam ott, hogy összeszedjem magam. Aztán
odakocogtam Mitchellhez.
- Na, hogy megy?
- Szerintem egy napon edző leszek. Szeretek parancsolgatni -
jelentette ki.
Felnevettem, hirtelen jókedvem felszárította a könnyeimet.
- Na jó, most már add vissza a sípomat, főnök úr.
Duzzogva nyújtotta át, azután odaszaladt a többiekhez.
És amikor nem sokkal később Danny mosolyogva csinálta meg a
következő gyakorlatot, felötlött bennem a kérdés: vajon neki segített
többet az a beszélgetés, vagy nekem?
 Harminckettedik fejezet

MACKENZIE

VAL .
Először is, fütyörészett, amikor hazaért. Még Alfie is hitetlenkedve
biccentette félre a fejét. Majdnem meg is kérdeztem, hogy be van- e
szívva.
Főleg, miután beperdült a konyhába, végignézett a vacsorával
megterített asztalon, magához húzott, megölelt, és végül puszit
nyomott az arcomra.
- A lelkemet is eladtam volna egy csirkefalatért, erre olvasom az
üzenetedet, hogy készítettél vacsorát. - Mélyen a szemembe nézett.
- Köszönöm, Mack, te vagy a legjobb.
A szívem nagyot dobbant, miközben arra vártam, hogy
szokásához híven egy csípős megjegyzéssel folytassa. Te vagy a
legjobb, de elsóztad a kaját. Vagy Szuperkirály vagy, de ez így nem működik.
De semmi ilyesmit nem mondott. Felkapott egy tányért, és
hátraszólt a válla fölött.
- Kérsz?
- Izé... - Legszívesebben megvakartam volna a fejemet
tanácstalanságomban. - Ennyire jó napod volt? Bonuszt kaptál, vagy
mi?
Megállt a kezében a Icánál, megfordult, és nekitámaszkodott a
konyhapultnak.
 - Bonuszt?
- Pénzt - pontosítottam. - Tudod, azok a zöld papírfecnik.
Mindenféle dolgokra lehet költeni. A te esetedben, gondolom, főleg
prostikra.
Elvigyorodott, aztán felnevetett.
- Nem. A délelőttöt azzal töltöttem, hogy általános iskolás
gyerekeknek igyekeztem elmagyarázni, melyik kapu felé fussanak.
De az első negyedórában a barátoddal - idézőjeleket rajzolt a
levegőbe - , Jaggerrel szívtuk egymás vérét.
- Aha. - Visszatért az igazi énje. Levegőbe rajzolt idézőjelek, meg
minden. - Sajnálatos, hogy a közmunkáddal aláásod a következő
generációk jövőjét - vigyorodtam el.
- Ha- ha. - Felém intett a mutatóujjával. - Szerintem egész jól
sikerült félretennünk a nézeteltéréseinket a gyerekek előtt. Képzeld,
még csak nem is káromkodtam.
- Azta! Micsoda pálfordulás - húztam az agyát.
Belemélyesztette a kanalát a chilibe, aztán kukoricakenyérrel itatta
fel a szaftot.
- Ugye tudod, hogy elkényeztetsz?
- Ez a tervem... Amellett, hogy van egy kis házioltár az ágyam
mellett, és minden este gyertyákat gyújtok a fényképed mellett. Az
egyik csak bejön. - Felvettem a kabátomat és a táskámat.
- Hé, egyszer az egyik rajongóm küldött egy képet a házioltáráról.
Szerintem a tiedben nincsen fényshow. - Megvonta a vállát. - És a te
pár nyamvadt gyertyáddal ellentétben az övében volt vagy húsz,
szóval össze kellene kapnod magad.
- A csaj küldött róla képet?
 - Instagramon. Tudod, egyből nem küldi át a képet. Szóval az
egyik volt csapattásam nevét használta, gondolom nem véletlenül.
Rákattintottam, és három évig képtelen voltam kiverni a fejemből a
látványt. - Újabb adag kaját tömött a szájába, majd az asztal felé
biccentett. - Maradj még. Lógjunk együtt egy kicsit.
- Nem azért fizetsz, hogy veled lógjak. - Maradjunk meg a
munkakapcsolatnál. A barátságnál. Csak azért kedves veled, mert...
Mert nem kedveli Jaggert. Koncentrálj!
Slade összehúzta a szemöldökét.
- Akkor én vagyok a világ legrosszabb munkaadója? A
legrosszabb barát? - Kihúzott nekem egy széket. - Ülj le, és meséld
el... - Egy pillanat alatt végignézett a testemen. - Meséld el, milyen
volt a napod.
- Érdekes... Úgy tűnik, hogy anélkül próbálsz beszélgetést
kezdeményezni, hogy megint az orrom alá dugnál egy titoktartási
nyilatkozatot. Vagy megcsókolnál. Vagy sértegetnél. Vagy
megpróbálnád rám erőltetni a barátságodat. Mi van, ma felnőttként
akarsz viselkedni?
Szélesen elvigyorodott.
- Egy igazi okostojás vagy, ugye tudod?
Bólintottam.
- Megdolgoztam érte.
Pufogva felálltam, elővettem egy tányért, és a tűzhelyhez léptem.
Két jókora kanál gőzölgő chilit mertem a tányérba, és mire leültem,
már bele is haraptam a kukoricakenyérbe.
- Szerintem ez volt a legnagyobb harapás, amit ennyire
testközelből figyelhettem meg egy másik embertől - jegyezte meg,
amitől félrenyeltem a kaját.
 Elvettem a vizét.
Beleittam.
Aztán visszatettem.
- Remélem, lebeg benne pár kukoricakenyér- darab - biccentett a
pohár felé.
- Ha igen, akkor fogd fel különleges meglepetésként - vágtam
vissza.
Felnevetett.
- Ez tetszik.
- Mi? - fújtam meg a chilit. - A váratlan következmények?
Letette a kanalát, és olyan áthatóan bámult, hogy kezdtem
kellemetlenül érezni magam. Aranyló szeme olyan volt, akár a
lézersugár, és sokkal többet látott, mint amit meg akartam volna
mutatni.
Átlátott a viccelődésemen.
Átlátott a szarkazmusomon.
Néha azt hittem, hogy még a lelkemen is átlát, és megpillantja azt
a sebzett lányt, aki csak arra vágyik, hogy valaki azt mondja neki, Te.
Téged akarlak. Senki mást.
- Te - mondta, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. - Én.
- Lejjebb süllyedtem a székemben. - Mi. - Megvonta a vállát. -
Tetszik, ahogy megvagyunk mi ketten... Én...
- Ne. - Ingatni kezdtem a fejemet. - Ne rontsd el a dolgokat, hogy
azt mondod, valami komolyat forgatsz a fejedben.
- Pedig ez komoly. - Félmosolyra húzta a száját. - Megpróbálom...
Várj, nem... Meg akarom próbálni... veled. Szeretnék jobb ember
lenni. Nem akarok az a srác lenni, aki egy tragédia hatására olyan
emberré válik, akire nem lehet ráismerni... Szóval csak azt akarom
mondani, hogy én próbálkozom.
 Nagyot nyeltem.
- Tudom.
- És örülök, hogy barátok vagyunk.
A szívem egy pillanatra nekiütődött a bordáimnak, majd
visszazuhant a helyére. Miért voltam annyira hülye, hogy
belementem egy barátságba ezzel a fickóval, akinek a csókja
billogot égetett a lelkem- be. Miért?
- Én is. - Mosolyt erőltettem az arcomra.
Rám kacsintott.
- Hé, Mack!
- Mi az, Slade? - Kézbe vettem a kanalamat.
- Szarul hazudsz.
Bambán bámultam.
- Nem hazudok.
- Ez már a második.
- Én nem... - Kifújtam a levegőt. - Persze hogy örülök, hogy
barátok vagyunk.
- Akkor ezért markoltál rá úgy arra a kanálra, mint ahogy az én...
Felkaptam egy darab kukoricakenyeret, és a szájába tömtem.
- Bocs, de úgy nézel ki, mint aki nagyon éhes.
A kenyérdarab belepottyant a tányérjába.
Csóválni kezdte a fejét, és a szájában maradó darabot rágcsálta.
Aztán olyan halkan kezdett suttogni, hogy végigfutott a borzongás a
karomon.
- Én türelmes vagyok, Mack... És nézd a jó oldalát. Ha nem akarsz
a barátom lenni, és az ellenségem sem, akkor már csak egyetlen
logikus választás marad.
- Nem leszek az anyád - vigyorodtam el.
 - Anyám már van.
Mocorogni kezdtem a székemben, ő pedig rám mutatott a
kanalával.
- Kezdődhet a játék.
- Sok sikert, hogy találj egy játszópajtást - mondtam a legédesebb
hangomon.
- Úgy tűnik, már találtam is. Ő pedig már csak napokra van attól,
hogy bedobja a törölközőt. Én pedig alig várom azt a pillanatot,
amikor ez megtörténik. Amikor végre rájössz, hogy nem őt akarod. ..
Hogy ő nem képes elérni, hogy úgy sikíts, mint velem. Soha nem
lesz rá képes.
A beszélgetés után öt napig úgy tettem, mintha Slade nem is
létezne.
Ő pedig öt napon keresztül kérte még, hogy maradjak vacsorára.
Öt napig tűnődtem azon, hogy vajon még mindig ugyanolyan ízű-
e a csókja.
Öt napig kerültem a médiafelhajtást, amit az éttermi verekedés
okozott. Öt napig tértem ki a kérdések elől, hogy van- e köztem
valami Slade- del vagy Jaggerrel. Öt napig tépelődtem rajta, hogy
vajon igaza van- e Jaggerrel kapcsolatban.
A lelkem mélyen tudtam, hogy erre csalt egy módon derülhet fény.
 Harmincharmadik fejezet

SLADE

N , nehogy elrontsam a meglepetést. 'tv Mack

megszállottan ügyel arra, hogy rendesen egyek, úgyhogy azt
gondoltam, az étel fontos szerepet tölt be az életében. Csakúgy,
mint a bor. Mindenesetre, egy próbát megér.
Igyekeztem lelkileg felkészíteni magamat, majd megszorítottam a
konyhapultot.
- Ne légy fasz! - morogtam hangosan.
Öt napig próbálkoztam, és minden egyes alkalommal, amikor
megláttam Dannyt, egy kicsit jobban igyekeztem. Ha ő át tudja
vészelni, akkor én is. De voltak gyenge pillanataim. Nagyon sok
gyenge pillanatom volt. De segített egy kicsit, hogy Mack mindennap
velem vacsorázott. De szerintem csak azért maradt, mert nem bízott
abban, hogy eltakarítok magam után. Főleg azok után, amilyen
állapotban először találta a házat. Az is segített egy kicsit, hogy nem
volt más választásom, mint hogy jó képet vágjak Jaggerhez.
Szeretném azt hinni, hogy tűzszünetet kötöttünk.
Aztán meglátom, hogy üzeneteket pötyög a telefonján, és megint
elveszítem a fejemet.
Legszívesebben a szemétbe vágtam volna a telefonját.
Tudom, szánalmas, de amikor Jaggerre és Mackre gondolok,
azonnal gyári beállításokra áll vissza az agyam, ami nálam egyenlő
azzal, hogy seggfej vagyok. És bár még mindig belesajdul a lelkem,
ha apám halálára gondolok, egy részem már megértette, hogy nem
Mack tehet róla, hogy megállt a szíve.
Már csak azon kell túllépnem, hogy ahelyett, hogy apámmal
beszéltem volna, éppen tökig voltam Mackben.
Nem egyéjszakás kalandnak indult.
Nem bizony.
Bármennyire is igyekszem magam meggyőzni az ellenkezőjéről.
Az igazság pedig az, hogy nem lenne szabad annyira akarnom őt,
hogy képes lennék megölni Jaggert, nehogy ő is megkóstolhassa
Macket.
Végigsimítottam a hajamat, és még egyszer ránéztem a kész
bundáskenyerekre. Egy gyenge pillanatomban felhívtam anyámat,
hogy mondja el a receptet. Amitől sírva fakadt, mert ez volt apám
kedvence.
Úgyhogy érzelmileg máris kivoltam, szóval duplán kellett
igyekeznem, hogy ne mondjak megint valami hülyeséget. Ez a hét
egyszerre volt maga a pokol és a menny. Mennyország, mert végre
azt éreztem, hogy kezdem feldolgozni a történteket, ezt pedig egy
általános iskolásnak köszönhettem. És egyben pokol is, mert még
mindig a történteket dolgoztam fel, közben meg azon voltam, hogy
ne verjek össze mindenkit, aki csak sandán nézett Mackre, és
bebizonyítsam neki, hogy nem csak barátkozni akarok vele.
Kinyílt a bejárati ajtó. A pultnak támaszkodtam. Felálltam. Megint
nekitámaszkodtam. A kurva életbe, ennyi erővel egy szál vörös
rózsát is szorongathatnék a fogaim között.
- Minek van ilyen jó illata? - Meghallottam Mack lépteit a folyosón,
aztán a következő pillanatban már ott állt előttem. Haját lófarokba
kötötte, az egyszerű fehér pólóban, farmerben és tornacipőben
pedig olyan elragadóan bájos volt, hogy majdnem ki is ment a
fejemből az egész reggeli, és kis híján felkaptam, csak hogy
érezzem a testét.
- Slade? - Integetni kezdett a szemem előtt.
- Azt hiszem, tornacipőben tetszel a legjobban - mondtam végül.
- És fehérben. Mindennap fehéret kellene viselned.
Elmosolyodott.
- Izé... Koszi.
- Szívesen - vigyorogtam. - Na, ülj le, meg akarom veled osztani
az egyik titkos családi receptet, de nagyon fontos - felvettem egy
villát, és nekiszegeztem - , hogy senkinek sem beszélhetsz róla,
rendben? Ellenkező esetben Rodriguez nagyi szelleme életed
végéig kísérteni fog, pont mint szegény Jose bácsit. Az öreg még
mindig gyakorta felsikít álmában.
- Ez komoly? - mondta szarkazmustól súlyos hangon. - Mit tett
szegény?
- Kitette a receptet egy főzős blogra. - Megvontam a vállam. -
Lefeküdt aludni, de egy óra múlva sikoltva ébredt. Aztán minden
éjjel. Ugyanabban az időben. Ugyanúgy felsikolt. Kérdezd csak meg
a nénikémet. Aztán az egyik éjjel egy sodrófát találtunk az ágyában.
- És? Bárki odatehette.
- Az övéké épp akkor tört el. Újat akartak venni.
- Aha, szóval a nagyid szelleme olyan, mint a Mikulás. Ez cuki. -
Elvette a csésze kávét, amit felé nyújtottam, és lassan belekortyolt,
én pedig hitetlenkedve bámultam rá.
- Mi az?
 - Cuki? - Kivettem egy bundáskenyeret. - Semmi cuki nincs egy
kísértetben, akitől még egy felnőtt ember is összecsinálja magát.
- De legalább a bácsikádnak most már van egy új nyújtófája. -
Diadalittasan bólintott. - Nem?
Csóválni kezdtem a fejemet.
- A kísértet az kísértet. A lényeg, hogy ne mondd el senkinek a
receptet, és akkor nem kell éjszaka izomlazító szagára ébredned.
Visszaköpte a kávéját a csészébe.
- Akarom tudni?
Megborzongtam.
- Nem akarod. - A bundáskenyerek tökéletesen karamellizálódtak.
Tányérra szedtem őket, aztán átnyújtottam Macknek egy villát.
- Te... - A bundáskenyeret bámulta. - Te főztél nekem?
Megvontam a vállam.
- Bele vagy bolondulva abba, hogy mindennap rendesen
megetess. Ne nézz olyan döbbenten. Csak kíváncsi vagyok,
hányszor fog még összefutni a nyál a szádban, amikor találkozunk.
És nem csak a kajától. A francba is, tökéletes lenne az életem, ha
összefutna... - gyönyörű ajkára tévedt a tekintetem - a nyál a
szádban... Minden alkalommal, amikor csak meghallod a nevemet.
Mocorogni kezdett a székében.
Tudálékosan vigyorogtam.
Aztán még szélesebben, amikor villámokat szórt a tekintete.
Beleharapott a bundáskenyérbe.
Lehunyta a szemét, majd a legerotikusabb nyögés tört fel belőle,
amit valaha is hallottam.
Szabadon levő kezemmel inkább megmarkoltam az asztal szélét,
nehogy ne bírjam türtőztetni magam, és hozzáérjek.
 - És ez is... - Én is hozzáláttam az evéshez.
- Mi? - kérdezte elkerekedett szemmel.
- A nyögés... Nem abban a helyzetben hallottam, amiben
szeretném, de akkor is.
Újabb falat tűnt el a szájában, aztán lenyalta a karamellt a villáról.
- Manipulativ vagy.
- Csak tudom, mit akarok. Nagy különbség.
Rám szegezte a villáját.
- Szerencséd, hogy ez a legjobb kaja, amit életemben ettem.
- Ez azt jelenti, hogy újra fel fogsz nyögni?
- Elég. Tönkreteszed a pillanatot ezzel a nézéssel! - Egy szalvétát
dobott a képembe.
- Hagyjalak kettesben a bundáskenyerekkel?
- Nem bízom magamban, hogy nem falom fel az egészet -
suttogta, mintha attól tartana, hogy meghallják a kenyerek. - És
szerintem egyikünk sem akarja, hogy végül ki kelljen gombolnom a
farmeromat, mert degeszre ettem magam.
Elmosolyodtam.
- Fene tudja. Szerintem én élvezném a látványt.
- Mert félig levetkőznék?
- Nem. - Előrehajoltam, és megnyaltam a számat. - Hanem mert
nincs szebb látvány egy kielégült nőnél.
Szétváltak az ajkai.
Odanyúltam, és a hüvelykujjammal letöröltem a szája szegletét,
majd lenyaltam az ujjamat.
- Nincs igazam?
- Én... izé... De.
 - Indulnom kell a táborba, aztán edzésre. - Megfordultam,
felkaptam a táskámat, aztán kőkemény farkam elé tettem. Ez is az ő
hibája. - Élvezd a családi titkot.
- Várj! - Elkapta a karomat. - Köszönöm, tényleg... Édes volt tőled.
Tudod... Ez pont az ellentéte volt annak, ahogy általában viselkedni
szoktál más emberekkel.
- Kösz, ezt megérdemeltem - sóhajtottam fel. - Eljön majd a
pillanat, amikor végre megbocsátasz?
- Talán, majd ha hason csúszol előttem.
Előrehajoltam, és a fülébe suttogtam.
- Kicsim, ha arra vágysz, hogy négykézlábra ereszkedjek előtted,
akkor csak szólj.
Ezzel a gondolattal hagytam ott.
Én meg egy lüktető merevedéssel távoztam.
Amitől sürgősen meg kellett szabadulnom, ha nem akartam, hogy
a tábor utolsó napján letartóztassanak.
Egészen a kocsiig csak vigyorogtam.
Végtére is, nem ez volt életem legrosszabb szombatja.
 Harmincnegyedik fejezet

SLADE

É . Legrosszabb. Szombatja.
Jagger egész nap önelégült vigyorral bámulta a telefonját, én meg
folyamatosan igyekeztem meglesni a képernyőjét.
- Slade - mondta a sokadik alkalom után, fel sem nézve a
telefonjából. - Ha még egyszer belenézel a telefonomba, tökön
rúglak.
Hátraléptem.
- Hát már a kíváncsiság is bűn?
Eltette a telefonját, és karba tette a kezét.
- A kíváncsiság az, ha megkérdezed, megfáztam- e. Ha viszont
folyamatosan elolvasod az üzeneteimet, és közben a nyakamba
lihegsz, akkor az már inkább beteges.
Összehúztam a szemöldökömet.
- Én csak... Unom magam.
- Unod magad. - Felvonta a szemöldökét. - El kell ismerjem, ez
eredeti.
Idióta.
Vártam, hogy előbukkanjon egy szellemes visszavágás az
agyamban, de helyette csak bámultam bambán, mintha most lőttek
volna fejbe egy labdával.
 Kezdtek szállingózni a kölykök.
Danny végre mosolygott.
Úgy tűnt, hogy végre minden rendben van.
De nem volt.
Mert ha minden rendben lenne, altkor nem Jaggeré lenne az,
amire én vágyom.
Ő.
Bassza meg, mekkora marha voltam, hogy mindenért őt
hibáztattam.
Hogy elengedtem.
Hogy azt képzeltem, megleszek nélküle.
Ma már mindent másképp csinálnék.
De az a szar az életben, hogy nem lehet visszacsinálni a dolgokat.
Az embernek egy esélye van, és ha elcseszed, akkor talán vagy
akitora mázlista, hogy kapsz még egyet.
Nekem viszont nincs több esélyem.
- Szomorúnak tűnsz - mondta Danny, és mellém állt. A kölyök
karba tett kézzel állt. Az én mezem volt rajta. - Anya azt mondja,
hogy ha leesik a vércukorszintem, akkor rossz kedvem lesz. Tessék.
- A kezembe nyomott egy langyos, félig elolvadt proteinszeletet. - Ez
majd segít.
- Hogyne - felnevettem. - Biztos nem akarod te megenni?
- Fúj, nem szeretem a tejszínes- kekszeset. Már bedobtam egy
mogyoróvajasat. Ez a zsebemben volt.
Persze. A zsebedben.
- Kösz, haver. - Kibontottam, és beleharaptam, hogy ne bántsam
meg. Ő meg vigyorogva szaladt vissza a többi sráchoz.
Valahogy lenyeltem.
 Nem volt más esélyem, mert folyamatosan engem bámult, hogy
lássa, megeszem- e.
- Jól van, Csatár Csapat, ide hozzám.
Az utolsó napon a Csatárok megmérkőzött a Jags csapattal. Ha
nyerünk, Jaggernek le kell borotválnia a fejét. Ha Jaggerék győznek,
nos, akkor az én világhíres hajamnak kell búcsút mondani.
- Mély levegőt vettem.
- Srácok, ma csak egyeden célunk van. Meg kell akadályoznunk,
hogy mindenki rajtam röhögjön. Őszinte leszek veletek, nincs valami
szép formája a fejemnek. Olyan, mint egy szétrúgott focilabda,
szóval ha le kell vágnom a hajamat, akkor sosem lesz csajom. -
Kuncogni kezdtek. - Srácok, ennek a meccsnek akkor se lenne
nagyobb tétje, ha az életem múlna rajta. Azt akarjátok, hogy
magányosan haljak meg?
- Nem! - kiáltották.
- Srácok! Egy csapat vagyunk. Nincs kegyelem! Számítok rátok! A
jövőbeli énem is számít rátok! Most pedig nyomás, és játsszatok egy
jót. Háromra, Csatár Csapat! Egy, kettő, három, Csatárok!
Ordítva szaladtak el.
Jagger hasonlóan küldte pályára az övéit.
Egymás mellett állva néztük, ahogy bemelegítenek.
- Olyan gyorsan felcseperednek... - Ingatni kezdtem a fejemet. -
Esküszöm, Mitchellnek kinőtt három szál szőr az állán a héten.
- Brady azt mondta, talált egy kósza szálat a tökén. Már megérte,
hogy eljöttek.
Felnevettünk, a srácok pedig szintén boldogan szaladgáltak
körülöttünk.
- Ha valaha is megutálod a focit... csak nézz rájuk.
 - Ja - bólintottam. Aztán, anélkül, hogy rám nézett volna, folytatta.
- Jó voltál.
Tölcsért csináltam a fülem köré.
- Hogy mondtad? Bocs, de nagy itt a zaj, megismételnéd?
Hátba veregetett.
- Jó voltál, faszfej.
- Mondtam, hogy nincs káromkodás! - Matt mögénk lépett.
Megfordultunk, és Jagger úgy nézett Mattre, mint aki mindjárt
megfojtja.
- Tönkretetted a meghitt pillanatunkat, ember! - kiáltottam rá.
Matt felemelte a két tenyerét, szeme elkerekedett.
- Pedig már majdnem összeölelkeztünk! - Jagger csalódottan
ingatta a fejét.
- Majdnem sikerült tiszta lappal kezdenünk! - tettem hozzá.
- És neked - szinte köpte a neked szót - pont most kellett
belepofáznod.
Matt összecsípte az orrnyergét.
- Felmondok.
Kitört belőlem a nevetés.
- Túlságosan is imádod a pénz szagát. Amúgy meg, mihez
kezdenénk a mi kötőanyagunk nélkül?
- Ja, hogy ti ketten? - Előbb rám, aztán Jaggerre mutatott. -
Valószínűleg holtan feküdnétek valamelyik árokban. De én? Én a
Bahamákon süttetném a hasamat. Kösz, hogy emlékeztetsz.
Egyáltalán nem fáj. A, dehogy.
Grimaszt vágtam.
- Kösz, hogy kijöttél a meccsre. Jó szórakozást ahhoz, ahogy a
csapatom szétrúgja Jaggerék seggét.
- Enyémek az aranybarna fürtjeid, Rodriguez! - morogta Jagger.
 Összehúztam a szemem, és félrebillentettem a fejem.
- Ezt biztos így akartad mondani, vagy tényleg megbántad, hogy...
- Kussolj.
Matt felnevetett, a bíró pedig a sípjába fújt.
A srácaim odaszaladtak hozzám, és mindegyiküknek adtam egy
pacsit. Aztán a mappámmal a kezemben letérdeltem hozzájuk.
- Ne feledjétek, srácok, a jövendőbeli feleségem nagyon szeretné,
hogy nyerjetek. Senki sem akar hozzámenni egy focilabdafejhez.
Értve?
- Értve! - ordították.
Széles mosollyal küldtem őket a pályára, és imádkoztam, hogy ne
csináljanak belőlem kopasz macskát. Főleg, hogy tudtam, Macknek
a bulldogok jönnek be.
Oldalra pillantottam, és végigmértem Jaggert.
Hát, ja. Esélyem se lenne kopaszon.
 Harmincötödik fejezet

MACKENZIE

Alton: Apád beszélt velem.

Az üzenetet bámulva a bundáskenyér kőkupaccá változott a

gyomromban. Az utolsó dolog, amire egy ilyen remek szombat
délelőtt után vágytam, az egy üzenet volt attól a férfitól, aki
ribancnak nevezett a fickó előtt, áld eldobott, és az előtt, aki...
Tényleg, vajon micsoda is Jagger? Őszintének tűnt, és utáltam az
érzést, hogy a bizalmatlanságom az ő képét is beszennyezi.
Újra csipogni kezdett a telefonom.

Jagger: Be kell pótolnunk a vasárnapot.

Elmosolyodtam, és válaszoltam. Egész héten írogatott. Semmi

komoly, csak megkérdezte, milyen volt a napom, és elmesélte az
övét. Ja, és Slade- re panaszkodott.

Én: Mire gondolsz?

A táncoló pöttyökből tudtam, hogy máris ír.

Miközben a válaszára vártam, a tekintetem a bundáskenyerekre

tévedt, amiket Slade készített nekem - mintha nem lenne eléggé
elfoglalt a focitáborral és az edzésekkel, képes volt korábban
felkelni, hogy valami finomságot csináljon nekem, és bearanyozza a
reggelemet. Elmosolyodtam. Éppen akkor válaszolt Jagger.

Jaggen Ma este nálam.

Nyeltem egyet. Máris bűntudatom volt.

Ráharaptam az alsó ajkamra. Miért tűnik ez a meghívás sokkal
személyesebbnek, mint egy vacsora?
És miért éreztem rögtön azt, mintha megcsalnám Slade- et, holott
ő csupán reggelit készített nekem, és elnézést kért, amiért bunkó
volt velem? Tudjátok, miután egész héten édesen viselkedett, húzta
az agyamat, és rávett, hogy maradjak vacsorára. Csak bámultam a
telefonomat.
Nem gondoltam túl a dolgot.
Egyszerűen csak válaszoltam.

Én: Viszek bort.

Jagger Ajánlom is...

Már éppen el akartam tenni a telefonomat, amikor Alton újra írt.

Alton: Nézd, fogalmam sincs, miféle hatással vannak rád azok a

fickók. Ráadásul le is feküdtél az egyikükkel. Vagy ki tudja.
Mindkettővel? Ez nem vet valami jó fényt rád. És rám sem. Én
csak erre reagáltam. Mint ahogy bármelyik aggódó barát tette volna.
Aggódom érted, és nem helyes, hogy a bűntudatoddal az apádat
nyaggatod, és újra megpróbálod rávenni arra, hogy kirúgjon.
Ez üzlet. Nem személyes.
 Elképzeltem, ahogy átnyúlok a képernyőn, és mindkét kezemmel a
nyakát szorítom.
Es ehhez a fickóhoz mentem majdnem hozzá?
Aki képtelen volt kiállni értem?
Alton sosem lenne hős.
Ahhoz pedig nem elég eszes, hogy ő legyen a gonosz.
Túlságosan is a saját karrierjére koncentrál, és nem érdekli
semmi. A francba is, Alton az a fajta ember, akit sokkal jobban
aggaszt a részvényei értéke, mint az, hogy ég körülötte a ház.
Nekem pedig ez sokáig fel sem tűnt. Nem törődtem az igazsággal,
ami kis híján kiverte a szememet. Én is csak egy üzleti tranzakció
voltam a számára. Semmi több.

Én: Te kurváztál le. És igen, lefeküdtem Slade Rodriguezzel. De

nem azért, mert kétségbe voltam esve. Nem azért, mert szomorú
voltam. Nem azért, mert tudni akartam, hogy milyen. És...
Ereztem, hogy egy könnycsepp folyik le a nyakamon, de azért
folytattam.

... nem azért, mert el akartam vetetni magam vele. Semmi hátsó
szándékom nem volt, csak egy kis izgalomra vágytam valakinek a
karjaiban, hogy megtaláljam azt, amit egész életemben kerestem, és
ha már megtaláltam, akkor belesűrítsem egyetlen pillanatba. Azért,
mert megtehettem.
Elküldtem az üzenetet.
Aztán Jagger nevét bámultam, és összeráncoltam a
szemöldökömet.
 Úgy döntöttem, hogy a nap hátralévő részét nem azzal fogom
tölteni, hogy az üzeneteken rágódom. Felkaptam Alfie pórázát.
Aztán kicsomagoltam az utolsó dobozt. Tudtam, hogy Slade is
nemsokára hazaér. A doboz kipakolása pedig azt jelentette, hogy a
vele és Alfie- val töltött napjaim meg vannak számlálva. Mindketten
el fognak tűnni az életemből.
Többször is rezegni kezdett a telefonom. És akárhányszor
megláttam Alton nevét a kijelzőn, egyre több és több keserűség ette
magát belém. Nincs joga dühösnek lenni rám. Bevágtam a
telefonomat a kocsimba, és összeszorítottam a fogamat.
Az én testem. Az én döntésem.
És akárhányszor csak igyekeztem kiverni őt a fejemből, a szívem
rögtön emlékeztetett rá, hogy milyen jó is volt Slade- del. Hogy
milyen gyengéd volt, milyen szeretetteljes... Összeszorítottam a
szemem, és eltereltem a gondolataimat.
Valahogy meg kell győznöm magam arról, hogy az ember, akit
Puerto Vallartá- ban ismertem meg, nem létezik.
Mert mi van akkor, ha létezik?
Az, hogy akkor nem engedhetem el.
Újabb fényképeket húztam ki a dobozból. Alfie a lábam mellé
heveredett. Azokat akasztottam ki, amikről úgy gondoltam, hogy a
legfontosabbak lehetnek Slade számára. Azokat, amiken az apjával
volt. Az éjjeliszekrényre azt a képet tettem, amin a világbajnoki
trófeát ölelgetik. Egy másikat, ami úgy nézett ki, mintha egy
születésnapi vacsorán készült volna, a fürdőszobába. Úgy éreztem
helyesnek, hogy ezek a képek szem előtt legyenek, nem pedig
valahová eldugva. Főleg, mivel az apja nagy szerepet játszott Slade
életében. A trófeáit az irodájába tettem, aztán kivettem a dobozból
az utolsó képet. Amin az exmenyasszonya volt Slade
csapattársaival.
Nos, ezt inkább eltettem.
Hátha később el akarja égetni.
Amikor elkészültem, körülnéztem a szobában.
- Az már biztos, hogy gyanúsan sok időt töltesz a hálószobámban.
- A frissen lezuhanyozott Slade nekidőlt az ajtófélfának, és karba
tette a kezét. - Csak ne nézz bele a fiókokba. Nem akarom, hogy
zavarba ess.
Grimaszt vágtam.
- Ja, a guminőt már láttam.
Felnevetett.
- Peeeersze.
- Felfújtam, és betettem a szekrénybe, hogy mindig kéznél legyen
- tettem hozzá, és közelebb léptem. - Ja, és hoztam egy doboz extra
kis méretű óvszert.
Erre még szélesebben vigyorodott el.
- Ez nem igazán sértés, hiszen mindketten tudjuk, hogy ez nem
igaz. Ugye?
Megvontam a vállam. O meg az éjjeliszekrényre pillantott.
Csendes volt.
Túlságosan csendes.
Felkészültem a közelgő veszekedésre. Gyűlöltem, hogy fel kell rá
készülnöm.
Összeszorította a fogát, a kezébe vette a képet, és csak bámulta.
- A pályán is hallottam az ordítását.
Túl hirtelen vettem levegőt.
- Több ezer ember volt ott, mégis hallottam a hangját...
 - Mit mondott? - kérdeztem halkan.
Slade úgy bámulta a képet, hogy még csak nem is pislogott.
- Ne add fel.
- És, hallgattál rá?
Letette a képet, és rám nézett.
- Nyertünk, nem?
- Nem igazán követem a focit - mondtam, hogy kicsit oldjam a
feszültséget.
Elmosolyodott.
- Hidd el, jól tudom, hogy nem követed a focit. Ha követnéd, akkor
tudtad volna, hogy ki vagyok, és akkor abban a pillanatban levetted
volna a pólódat, amikor megláttál a gépen.
Csóválni kezdtem a fejemet.
- Ugye tudod, hogy nem mindenki esik hanyatt tőled azonnal?
Kedves Mr. Nagyon- nagyra- vagyok- magammal...
Felém lépett egyet.
- A People magazin szerint az izzadságomnak orgazmusszaga van,
szóval elképzelhető, hogy mások tartanak ilyen nagyra.
- Bingó! - Széttártam a karomat, és felnevettem. - Akkor jobb is, ha
megyek. Örülök, hogy nem kaptad fel a vizet a képek miatt. Csak
úgy gondoltam, jobb, ha ki vannak téve.
- Várj! - Felemelte a kezét. - Hova sietsz ennyire? Mármint, nem
vacsorázunk?
Na jó, most már szélesen és vidáman mosolygott. Jaj, ne! Rátette
a kezét a vállamra.
- Úgy viselkedsz, mintha randira sietnél.
Viccnek szánta.
Egész héten ugrattuk egymást.
Ez sem más.
 Csak éppen én semmi vicceset nem találtam benne.
Nem nevettem.
Mosolya elhalványodott, szemében rettegés csillant.
- Eltaláltam?
- Nem randi - vágtam rá. - Csak Jagger szeretné bepótolni a
vacsorát.
- - Jagger... - Az orrlyukai ütemesen tágultak, mintha le akarná
nyugtatni magát, idegesen fújtatott. - Egy dolgot akar tőled, és az
nem a barátságod.
- Azt akarod mondani, hogy te jobb társaság lennél? - vágtam
vissza.
Kinyitotta a száját, de visszacsukta.
- Én igyekszem - suttogta végül.
Elléptem mellette, a karja a teste mellé zuhant.
- Hétfőn majd hozok neked egy matricát érte.
- Várj! - Elkapta a könyökömet. - Hétfőn? De ma csak szombat!
Lassan bólintottam.
- És holnap meg vasárnap. Mire akarsz kilyukadni?
- Alfie- 1 meg kell sétáltani.
Most csak képzelődöm, vagy tényleg bevágta a durcát?
Nem, nem fogok bedőlni a kiskutyanézésnek, az aranyló
szemének, a vajpuha ajkainak, amiket zavartan préselt össze,
amikor megtudta, hogy holnap nem jövök át.
- Rúgó vagy - vontam meg a vállam. - Használd hát azokat az
izmos lábaidat, és vidd el te sétálni.
Elvigyorodott, és nem engedett el.
- Csatár. És mi van az izmos lábaimmal? Csak nem nézegetted
őket?
 - Nem! - vágtam rá. - Mármint, gondolom, hogy izmosak, mert az a
sok futás, meg a labdácskák...
Még erősebben préselte össze az ajkait, mintha visszafojtaná a
nevetését.
- Focilabdák - javítottam ki magam.
- Ja, oké, egy pillanatra már az hittem, hogy az én labdácskáimról
beszélsz - kacsintott. - Mellesleg az én gyerekcsapatom nyerte meg
a focitábor utolsó meccsét, ami azt jelenti, hogy Jaggernek le kell
borotválnia a fejét, de mivel rendes vagyok, nem vártam el tőle, hogy
az egészet borotválja le. Szóval, ha összefutnál egy felnyírt hajú
alakkal, akkor ő az. A randid...
Éreztem, hogy elvörösödöm. Még mindig a labdákon járt az
eszem. Az ő labdácskáin. Megköszörültem a torkomat.
- Kösz a felvilágosítást. És grat. a győzelemhez. - Elhúzódtam
tőle. - Akkor majd később találkozunk. Ha kell valami, megvan a
számom.
Felragyogott a szeme.
- Igazad van, kösz, hogy emlékeztetsz rá! Jó szórakozást
Jaggerrel! - Még mielőtt észbe kaphattam volna, magához húzott, és
egy pillanatra azt hittem, hogy meg fog csókolni, de helyette nagyon
szorosan magához ölelt. Ajka végigsimította a fülemet. - Hiányozni
fogsz.
Ez a gyenge pontom.
Hogy hiányozzak valakinek.
Hogy akarjon valaki.
Ez a két szó sokkal nagyobb hatással volt rám, mintha megcsókolt
volna.
 És esküszöm, ezt ő is tudta. Mert éppen egy másik férfihoz
igyekeztem.
Hiányozni fogok neki.
De a legdurvább...
Hogy még ki sem léptem a házából.
De már ő is hiányzott nekem.
 Harminchatodik fejezet

MACKENZIE

J É Seattle belvárosához, mint hittem.

Tetőtéri lakása pont olyan volt, mint amilyennek egy agglegénylakást
képzel el az ember. Sok sötét szín, sok vörös, és annyi elektronikus
kütyü, hogy minden pasi a gatyájába cseppentene tőle.
Épp akkor küldte el a címét, amikor beszálltam a kocsimba, és
azon vacilláltam, hogy lemondjam- e a találkozót, és visszamenjek-
e Slade- hez.
Az üzenete megpecsételte a sorsomat.
Az üzenet és a kép, amit küldött magáról. Az új frizurájáról és a
seregnyi mosolygó gyerekről körülötte.
Így aztán pár órával később már a kanapéján találtam magam.
Átölelte a vállamat. És egy üveg bor van közöttünk. Az egész a
mosolygós gyerekek hibája.
Az asztalon egy drága, gourmet sajttál állt, amit múlt héten láttam
az üzletben. Nem ő készítette. Nem úgy, mint Slade. De ez nem is
számít. Én is sokszor vettem így sajtot. Áhh, hülyeség, hogy
kételkedem magamban, és igazságtalan, hogy Slade- hez
hasonlítgatom őt. A tálat bámultam.
Miért akadtam fel azon, hogy nem készített kaját?
Nem mintha lusta fickó lenne.
De csak egy fickó.
 Nem minden fickó főz, Mackenzie!
Csóválni kezdtem a fejemet.
- Valami baj van? - suttogta a fülembe. Kirázott a hideg. El is
felejtettem, hogy milyen közel ülünk egymáshoz. A teste olyan forró
volt, hogy szinte sütött, és akárhányszor odafordultam hozzá,
szembe találtam magam a tekintetével, ami úgy vizslatta a számat,
mintha azon gondolkozna, hogy vajon milyen ízű. És hogy hagynám-
e, hogy megcsókoljon. - Hé, Mackenzie, merre jársz?
- Itt vagyok. - Végre ránéztem.
Felragyogott kék szeme, majd kezébe fogta az arcomat, és
hüvelykujjával végigsimította alsó ajkamat. Közeledett a szája.
Lefagytam.
És akkor csipogni kezdett az asztalon lévő telefonom.
Hátrahúzódtam, és felkaptam.

Slade: Hol a mosószer?

Jagger elolvasta az üzenetet a vállam fölött, és hitetlenkedve fújt

egyet.
- Ez komoly? Nem találja a saját mosószerét?
- Én mosok rá - mondtam, és pötyögni kezdtem.

Nézted már a fürdőben, zsenikém?

Jagger felnevetett.

Slade: Nincs ott.

Én: Pedig ott van.

 Slade: Az életedet is rátennéd?

Én: Nem. De a tiédet igen.

Slade: Ez fájt. Megvan!

Én: Pazar! Jó éjt.

Az ölembe tettem a telefonomat. Jagger ingatni kezdte a fejét.

- Teljesen vakon van a csávó, mi?
- Én nem bánom...
És tényleg nem bántam.
Nem bántam, hogy gondoskodnom kell róla, és egy hang azt
súgta, hogy talán szándékosan nem találta meg azt a mosószert.
Hiszen sokszor láttam, hogy maga vasalta a ruháit.
- Mit somolyogsz? - kérdezte Jagger.
- Semmi, csak...
Újra rezegni kezdett a telefonom.
Jagger felmordult.

Slade: Maradt még bundáskenyér?

Én: A maradékot betettem a hűtőbe.

Slade: Majdnem az egészet felfaltad.

Jagger lepillantott.

- Milyen bundáskenyeret ettél?

 - Fejezd be a kukkolást. - Oldalba böktem a könyökömmel, ő pedig
megadóan felemelte a két kezét. - És tudd meg, hogy... finom volt.
Jó szakács, oké?
- Várj egy percet, a seggarc... bundáskenyeret csinált neked?
- Sütött - feleltem, és mintha éreztem volna az ízét a számban. -
Ilyen szirupos barnacukor volt rápirítva, és szerintem még brandyt is
tett bele.
- A francba. Lehet, hogy alábecsültem. Mondjuk, már akkor is
gyanakodtam, amikor azt mondta, hogy nem kell az egész fejemet
leborotválnom. Meg a szemöldökömet. De akkor is.
- A szemöldöködet is? - mosolyogtam az orrom alá, és
visszaírtam.

Én: Nem ettem meg majdnem az egészet. Még valami?

Slade: Van itthon bor?

Mély levegőt vettem.

Én: Talán nézd meg a borospincében.

- Van borospincéje? - kiáltott fel Jagger.

- Azt mondtam, elég! - nevettem fel. - Na, film. Úgy volt, hogy
filmet nézünk, nem?
- Hát... - Csüggedt arcot vágott, majd a lapos tévé felé biccentett. -
Igen, pontosan ezt terveztem az estére.
Hátradőltem a kényelmes kanapén. Jagger szorosan magához
húzott. Úgy öt perc telhetett el, mielőtt a telefonom egymás után
hatszor rezegni kezdett.
 - Ez most komoly? Ha ez megint Slade, akkor letiltom a számát a
telefonodon. Az a köcsög faszfej tönkreteszi a randinkat. -
Felnevetett. - Úgy értem, edzéseken és a focitáborban is naphosszat
a baromságait kellett hallgatnom, és gyűlölöm, hogy kezdem
tisztelni, és...
Elhúzódtam tőle. Illedelmesen vele együtt csóváltam a fejemet, de
nem is igazán hallottam, hogy utána mit mondott. Aztán a
szemöldökömet ráncolva ránéztem.
- Hogy mondtad?
Az arckifejezése egy pillanat alatt változott frusztráltból ijedtté.
Aztán megvonta a vállát.
- Nézd, ez egy igen gyakori kifejezés, nem kell belelátni
mindenfélét.
- De miért nevezed így a barátodat?
- Mackenzie... - Végigtörölte a kezével az arcát. - Nem lehetne,
hogy nem csináljuk ezt? Hogy nem leszel az a lány, aki mindenbe
belelát mindent, és tönkreteszi ezt a szép estét?
Szerintem nem megnyugtatásképpen mondta.
Valójában sejtettem, hogy semmi sincs a mondata mögött, és nem
is akartam elhamarkodott következtetéseket levonni.
De Alton üzenetei után...
Pont elég volt ahhoz, hogy kínosan érezzem magam, és több mint
elég ahhoz, hogy hazamenjek.
Felálltam.
- Mackenzie! - Megragadta a kezemet, és megpróbált visszahúzni.
- Jó, befogom. De a fickó az őrületbe kerget. Szándékosan. Nézzük
meg azt a filmet.
Megnéztem az üzeneteket a telefonomon.
 Slade: Gyere vissza.

Slade: Tudom, hogy vele vagy.

Slade: Mondd meg neki, hogy a meggyilkolását tervezgetem.

Slade: Nem viccelek.

Slade: Siess vissza, hogy ne kerüljek börtönbe.

Slade: Hiányzol.

- Nem... - feleltem erélyes suttogással. - Szerintem jobb, ha itt

véget ér az este. - Rámosolyogtam. - Köszönöm a bort és az ételt,
de most jobb, ha megyek.
- Picsába! - suttogta olyan halkan, hogy alig hallottam meg. Amikor
felállt, egy legyőzött tekintetével nézett rám.
Amikor pedig felkaptam a cuccaimat, és az ajtó felé indultam,
elkapta a kezemet, és megszorította.
- Mackenzie?
- Igen? - Én is megszorítottam a kezét.
- Sosem volt esélyem, igaz?
- Legközelebb ne mondd azt, hogy csak barátkozni akarsz, ha
mások a szándékaid - mondtam őszintén.
- Számított volna bármit is? - Megváltozott a tekintete. Mintha
igyekezett volna olvasni az érzelmeim között, hogy megtudja, volt- e
esélye nálam.
A kérdés úgy lógott a fejünk felett, mint a szennyes ruha. Amit
nem lehet figyelmen kívül hagyni. Amivel kezdeni kell valamit.
Kifújtam a levegőt, és csóválni kezdtem a fejemet.
 - Ő és én...
- Kilencven százalékban egy pöcs - fejezte be helyettem. - ígérd
meg, hogy amikor majd nem állsz végre a hatása alatt, akkor adsz
nekem egy esélyt.
- Amikor nem állok majd a hatása alatt...
Miért van az, hogy az összes férfi, akit ismerek - kivéve azt,
amelyik engem is érdekel - , irányítani akar? Elszomorítani. Elérni,
hogy rosszul érezzem magam azért, amit érzek. Miért?
- Miből gondolod, hogy ez a helyzet? - kérdeztem.
Csak bámult rám.
- Mert láttam már ezt a nézést... Aznap, amikor a menyasszonya
elmondta neki, hogy terhes, és hogy mindent meg fog tenni azért,
hogy mégis megtartsa Slade- et. Bár a nő elárulta őt, nem volt képes
elviselni a gondolatot, hogy elveszítse. Slade túlságosan is nagy
hatást gyakorolt rá. A menyasszonya hibát követett el, de eladta
volna a lelkét az ördögnek, csalt hogy megtartsa őt.
- Nem akarom ezt hallani.
- Azt hiszed, van bármi fogalmad is arról, hogy mi történt
valójában? - Csóválni kezdte a fejét. - Senki és semmi nem érdekli,
csak saját maga.
- Szia, Jagger! - Átvetettem a táskámat a vállamon, és a lift felé
siettem. Az ajtó csendesen csukódott be mögöttem.
Olyan nagy kérés, hogy a férfiak ne a legrosszabbra számítsanak
tőlem?
Egy társat akartam.
Nem valakit, aki mindent jobban tud nálam, és irányítani akar.
Veszélyt akartam, mint amikor leugrunk egy szikláról, és azt, hogy
a társam ne csak bátorítson, de ő is ugorjon le. Még akkor is, ha
megvan az esélye, hogy cápák közé ugrunk.
De együtt ugrunk.
Örökké együtt.
Talán ilyen csak a mesében van.
De néhány pillanatig Mexikóban is volt.
Volt.
 Harminchetedik fejezet

SLADE

KICSIT A FEJEMBE SZÁLLT A BOR.

És megrészegített a bundáskenyér íze. Vagy csak a tudat, hogy
Mackenzie ilyen sokat evett belőle. Hogy élvezte. Hogy
kielégítettem.
A csatornák között kapcsolgattam.
Negyven perce írtam neki.
Semmi válasz.
Igyekeztem nem arra gondolni, hogy Jaggerrel van. Mert ha erre
gondoltam, akkor rögtön arra gondoltam, hogy letépem annak a
rohadéknak a fejét, márpedig a csapattársam, és hamarosan együtt
kell pályára lépnünk. Az lenne a jó, ha meg tudnék bízni benne. És
nem a haláláról álmodoznék.
Picsába.
Beleordítottam a tenyerembe, és végigdörzsöltem az arcomat.
Le kellene feküdnöm.
Helyette újra megnéztem a telefonomat.
Semmit sem csinálok jól, ha Mackről van szó. A bundáskenyeret
leszámítva. Még a virágot sem magam küldtem.
Írtam Mattnek.

Én: Megírtam neki, hogy hiányzik.

 Matt: Idény közben nem iszol, szóval miért küldesz nekem részeg
üzeneteket?

Én: Nem vagyok részeg. Vele van.

Bassza meg, igaza van. Ittam. Miért fojtom piába a bánatom?

Szart se érek vele.

Matt: Akkor talán el kellett volna érned, hogy te legyél a szexibb

és mosolygósabb választás.

Én: Szexibb vagyok.

Matt: A People magazin szavazásán is csak két százalékkal

nyertél.

Én: Az is győzelem. És kurva mosolygós vagyok ám!

Matt: Igen, annyira mosolygós, hogy állandóan ordítozol. És max

a kutyádnak mosolyogsz.

Én: Ennek semmi értelme.

Matt: Feküdj le. Éjfél után semmi jó nem történik, neked meg
pihenésre van szükséged.

Én: Elbasztam.

Matt: Csak hogy tudd, most elég nagyot sóhajtottam. Mit akarsz,
mint mondjak? Hogy van még esélyed?
 Én: Végre! Igen!

Matt: Jól van. Menj és vesd rá magad, tigris. Tuti, hogy

megbocsát. Sőt, ha elég pénzt villantasz meg előtte, akkor még el is
veheted feleségül. Ne is törődj a titoktartási megállapodással. Húzz
egy gyűrűt az ujjára, aztán hajrá!

Én: Marha vicces. Tudod, hogy soha nem fogok megnősülni. Én

csak...

Matt: Ha azt tervezed, hogy csak kihasználod, akkor segíteni

fogok Jaggernek elásni a hulládat.

Én: Soha nem tennék ilyet.

Matt: Ha nem tervezel vele hosszú távon, akkor inkább felejtsd el.

Én: Meg fogom mondani neki, hogy nem csak egy egyéjszakás
kalandként gondolok rá.

Matt: Nem látod, de most a tenyerembe nyögtem.

Én: Tartsd meg magadnak, hogy mit csinálsz a zuhany alatt.

Matt: Akkora. Egy. Fasz. Vagy.

Erre már nem írtam semmit. Ideje nagy részében fasznak nevez.
Semmi új nincs ebben, és biztos vagyok benne, hogy fogom ezt még
hallani tőle. A dohányzóasztalra tettem a telefonomat, és szinte
szuggeráltam, hogy jelenjen meg rajta egy üzenet Macktől.
Helyette kopogtattak az ajtón.
 Olyan hirtelen pattantam fel, hogy belevágtam a térdemet az
asztal sarkába, és majdnem átestem a hozzám hasonlóan izgatott
Alfie- n, ahogy együtt rohantunk végig a folyosón.
Megálltam, mély levegőt vettem, kinyitottam az ajtót, és közben
igyekeztem nem kifulladtnak tűnni.
- Szia, Mack.
Összehúzta a szemét.
- Nem tudsz becsapni. Hallottam, hogy futottál az ajtóhoz, szegény
Alfie meg úgy néz ki, mint aki mindjárt szívrohamot kap. Tudod, hogy
nem tud hosszú távokat futni!
Hitetlenkedve bámultam a bulldogomat.
- Max negyven lépés volt. Ha ez már hosszú távnak számít, akkor
visszavesszük a nasikat.
- De hát annyira jó kutyus - mondta emelt hangon, majd lehajolt a
kutyához, és hozzádörgölte az arcát.
Irracionális féltékenység lüktetett bennem. Megköszörültem a
torkomat, hogy újra rám figyeljen.
De mintha ott sem lettem volna.
- Hát nem az vagy, kishaver? Jaj, Alfie, annyira hiányoztál! - A kis
rohadék meg felnyüszített, és megnyalta az arcát, és olyan
arckifejezéssel nézett rám, mintha azt mondta volna: látod, nyertem.
A rohadt életbe, talán nem is Jagger miatt kell aggódnom igazán.
Újra megköszörültem a torkomat.
- Megfürdesz hétfőn? Mi? Igen?
Csóválni kezdte a nem létező farkát, aztán meg kis körtáncokat
kezdett lejteni. Pedig az előbb még majdnem elájult.
Grimaszt vágtam. A kutyám még nálam is nagyobb drámakirály
tud lenni.
 Mack észrevette az arckifejezésemet.
- Mi az?
- Semmi. - Lehajoltam, és megsimogattam a kutya hasát. - Nem
lehetek féltékeny, hogy megfürösztöd?
- Általában nem jelent jót, ha valakit egy másik embernek kell
megfürdetnie - jegyezte meg.
- Ez nem igaz. - Közelebb húzódtam hozzá. - A fürdetés lehet...
- A tekintete a számra tévedt.
Megmerevedtem.
Neki pedig elkerekedett a szeme.
- ALFIE!
- Ne már! - Legyezgetni kezdtem a kezemet az orrom előtt. - Alfie,
le kell állnod a gázok eregetésével, még elkergeted a vendéget! Tele
van fehérjével. - Befogtam a számat. - Mintha tojás lenne, vagy
ilyesmi.
Mack elfordult, hogy levegőt vegyen.
- Ez a szuperképessége.
- Meg kell kérdeznem az állatorvost, hogy ilyenkor mi van, mert ez
már nem normális. Nem az.
Nevetésben tört ki, könnyek szöktek a szemébe.
- Jellemző, hogy pont neked van ilyen mérgező seggű kutyád.
- Hé! Neki csak... Nagyon érzékeny a gyomra, jó?
Mack felállt, Alfie pedig mintha előbb rá, majd rám vigyorgott
volna, mintha azt mondaná: „Látod, nem tettem tönkre semmit. Még
mindig itt van.”
- Szóval... - Szélesebbre tártam az ajtót. - Hogy ment Jaggerrel?
Belépett.
Becsuktam az ajtót.
 Bezártam.
Még azon is elgondolkoztam, hogy beakasztok egy széket a
kilincs alá, és odahúzok egy komódot. Helyette inkább követtem a
nappaliba.
Még ott volt a palack bor.
A fele már nem volt meg.
A poharam üres volt.
Felkapta a palackot, és beleivott.
Hosszan füttyentettem, szemöldököm felszaladt a meglepetéstől.
- Látom, jól.
- Azt mondta, tönkretetted az estét.
Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el.
- Ez neked vicces?
- Az a vicces, hogy ezt így ki is mondta, holott előtte meg a csak-
barátok- vagyunk kártyát játszotta ki. Nem mintha azt gondolnám,
hogy nem lehetne jó barát. De ha rólad van szó... Egy férfi se tudna
csak a barátod maradni.
Kicsúszott a számon.
És csakúgy, mint az a faszfej Jagger, én is saját magamat ütöttem
ki a nyeregből.
A tarkómat dörzsölgetve bámultam a padlót.
- Minden férfi... barom.
Nem szólt semmit.
De hallottam, hogy újra meghúzza a boros palackot.
- Tényleg nem találtad a mosószert? - kérdezte halkan.
- Nem - ismertem be.
- És a bundáskenyér?
- Hol máshol lett volna, mint a hűtőben? A mosogatógépben?
 - És az, hogy megölöd?
- O, arról még nem tettem le, kösz, hogy emlékeztetsz -
vigyorodtam el.
Letette a palackot a dohányzóasztalra, és lassan odalépett
hozzám.
Élesen szívtam be a levegőt, és vártam, hogy bejelentse, hogy
most, hogy meggyőződött róla, hogy még épelméjű vagyok,
hazamegy.
Ehelyett letette a táskáját a mellettem álló székre. Aztán levette a
kabátját, és ráterítette a táskára.
A tekintetem rózsaszín ajkaira tapadt, és hallottam a saját
szívverésemet.
- Ez azt jelenti, hogy maradsz?
- Akarod, hogy maradjak?
Felé nyúltam.
O azonban kitért előlem, és felvonta a vállait.
- Egy film?
- Egy film - ismételtem meg, csak hogy lássam, ínyemre van- e a
szó. Egyáltalán nem volt. - Hogyne.
Egy film?
Ez most komoly?
- Mit akarsz megnézni? - Felkaptam a távirányítót, és igyekeztem
visszatartani a lélegzetemet, ahogy elsétált mellettem. Istenem,
mindig mámorító az illata.
Levett egy takarót a kanapéról, maga köré terítette, majd nagyot
ásított.
Ásított a társaságomban.
ÁSÍTOTT!
 - Valamit, amiben van akció - mondta.
- Miféle akció? - próbáltam incselkedni vele.
Mintha meg sem hallotta volna.
- Tudod, mint Bruce Willis.
A kurva életbe.
- Jó, keresek valamit...
Átpörgettem a csatornákat. Az egyiken Drágán add az életed-
maraton ment. Ott hagytam, és leültem.
A testem kőkemény volt.
Elszántságom sziklaszilárd.
Az agyam meg krumplipüré, mert a mellkasomra hajtotta a fejét,
és úgy ölelt át, mintha én lennék a kibaszott legjobb barátja.
Összeszorítottam a szemem, és igyekeztem minden másra
gondolni, csak arra nem, hogy milyen érzés, hogy hozzám ér a karja.
Mennyei pokol.
- Túl könnyűvérű vagyok? - kérdezte, mikor már úgy tíz perce
néztük a tévét.
- Most szórakozol velem? - mordultam fel. - Ha Jagger
könnyűvérűnek nevezett, én esküszöm...
- Nem ő - ingatta a fejét. - Alton.
- Alton még a seggét se lenne képes megkülönböztetni a pöcsétől,
ha valaki nem rajzolna róla egy diagramot. Nem, nem vagy
könnyűvérű. 0 meg csak egy fontoskodó fasz, aki túl nagyra tartja
magát.
- Ezt most nem csak úgy mondod, ugye?
- Elhagyott. Az oltárnál, Mack. Ezért elmentél nyaralni. Kalandra
vágytál... - Szorosabban magamhoz öleltem. - Soha ne kérj
bocsánatot azért, mert élni akarsz.
 Így is gondoltam.
- Kösz.
- Mack, bármelyik nő, aki a házasságig a férjének tartogatja
magát, majd utána úgy adja oda magát, mint te, az vakon bízik az
emberekben. Ez rengeteget elmond rólad. A személyiségedről. A
fickó meg, akinek odaadtad magad, és aztán lelépett? Maradjunk
annyiban, hogy ő is pont akkora seggfej, mint amelyik otthagyott.
- Tényleg? - suttogta. - És miért?
- Mert abban a pár pillanatban mindene megvolt. Aztán mindent el
is dobott, mert képtelen volt túllépni a saját hibáin.
A film hátralévő részét csendben néztük végig.
Elaludt a karjaimban.
Úgyhogy óvatosan a karjaimba vettem, és még azzal se törődtem,
hogy esetleg felébredhet. Az ágyamra fektettem.
Ahol azóta feküdnie kellene, hogy akkor otthagytam.
Mellettem.
A karjaimban.
Az életemben.
Ahol mindig is lennie kellett volna.
Amikor az éjjeliszekrényen lévő fotóra pillantottam,
elmosolyodtam. Igazi mosoly volt. Mert ahogy a kép felé volt
fordítva, úgy tűnt, mintha apám elismerően nevetne rá.
És a legjobb?
Úgy éreztem, hogy tényleg ezt gondolná.
 Harmincnyolcadik fejezet

MACKENZIE

ARRA , hogy Slade apja bámul rám. A napsugarak

megvilágították a hatalmas hálószobát. Nyolcvanöt kilónyi izom
tekeredett a testemre.
Félmeztelenül.
Könnyek szöktek a szemembe.
Mexikóban is így kellett volna ébrednünk.
Megpróbáltam óvatosan elhúzódni.
De ő szorosan magához húzott. Orra végigsimította a hajamat,
hangja mély és reszelős volt, és most először azóta, hogy elkezdtem
nála dolgozni, az akcentusa melegen ölelt körbe. Egész testem
olvadni kezdett.
- Vasárnap van - sóhajtotta a nyakamba. - Emlékszel?
- Tudom, csak éppen családi ebéd lesz, és...
- Tökéletes. - Elhúzódott, én meg csak zavartan pislogtam.
- Tökéletes? - ismételtem álmos hangon. - Már miért lenne ez
tökéletes?
- Mert veled megyek.
- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne - ráztam meg a fejemet. -
Apámmal folyton veszekszünk, és jelen pillanatban talán nem én
vagyok a kedvenc társasága.
 - Mack... Én bármit megtennék azért, hogy újra apámmal
veszekedjek. Ne hagyd, hogy bármi is közétek álljon. Még akkor se,
ha első ránézésre komoly dolognak tűnik. Beszéljétek meg.
Felültem és felé fordultam.
- Igazad van.
Felragyogott a szeme.
- A francba is, ez sokkal jobban hangzik, mint ahogy elképzeltem.
A fejéhez vágtam egy párnát.
Kivédte a kezével, aztán lelökött vele az ágyra.
- Vedd úgy, hogy meghívattam magam.
- - Azt látom.
- Ma este pedig elviszlek randira.
- Én pedig igent mondok?
Összehúzta a szemét.
- Persze hogy igent mondasz. Hát tudod te, hogy ki vagyok?
Tudtam, hogy csak incselkedik.
- Óvatosan, nehogy a saját párnáddal fojtsalak meg.
Elmosolyodott, majd komolyan folytatta.
- Hadd kényeztesselek ma.
Megpróbáltam lenyelni a gombócot a torkomban.
- Szóval nem fogsz velem ordítozni? Vagy nem fogsz azzal
vádolni, hogy csapdába akarlak csalni, és el akarom vetetni magam
veled? Összehúzta a szemöldökét.
- Ha valaki itt csapdát fog állítani, az én leszek... neked. És előre
szólok, Mack, én mindig győzelemre játszom.
Lenéztem.
Ekkor vettem észre, hogy semmi sincsen rajtam, csak bugyi és
melltartó.
 Ellátottam a számat.
- Te kis, te kis... - Bemutattam neki. - Te levetted a ruháimat!
- Engedélyt kértem rá - kacsintott, majd vigyorogva kiszállt az
ágyból. Csak egy Nike alsógatya volt rajta. - A morgásodat és a
horkolásodat beleegyezésnek vettem.
A kezembe temettem az arcomat.
- Hé, most legalább már tudom, hogy nem csak Alfie- ből jönnek
fiira hangok, amikor alszik.
Magamra tekertem a lepedőt, és követtem őt a hatalmas
fürdőszobába. Amikor beléptem, letolta az alsónadrágját, és
megnyitotta a zuhanyt. Elfordultam. És majdnem elájultam, amikor
megéreztem a testét és a kezét a vállamon.
- Gyere te is.
- Nem lenne szabad.
- De tényleg... - Végighúzta az ujjait a karomon. - Tényleg jönnöd
kellene.
- Meztelen lennék.
- A legtöbb zuhanyzás így történik. Hacsak nem lepedőben akarsz
zuhanyozni. - Lehúzta a vállamról. A lepedő egy fehér kupacban
hullott a lábam elé.
Aztán kikapcsolta a melltartómat.
Kirázott a hideg, amikor az is a padlóra hullott. Aztán
megszédültem a hőhullámtól, ami a lábaim közül indulva árasztott el,
amikor a bugyimat is lehúzta. Egyszerre öntött el vágyódás és
elveszettség, amikor végigsimított.
- Gyere! - noszogatott. - Jó meleg a víz.
Akkor tényleg csak zuhanyozunk? Semmi csábítás?
 Vajon miért vagyok csalódott, amikor pont ez védene meg attól,
hogy újra bántson?
Akkor vajon miért állok meztelenül a fürdőszobájában?
Gyorsan beléptem a zuhanyfülkébe, és majdnem felnyögtem,
amikor a forró víz az arcomba csapott.
- Látod - nevetett fel - , milyen jó ötleteim vannak?
- A legjobb ötleteid... - Hagytam, hogy a víz végigfolyjon az
arcomon, aztán kinyitottam a szemem.
A számat bámulta.
Nem pedig a meztelen testemet.
Azt a testrészemet, amit mindennap láthatott.
És olyan megszállottan bámulta, mintha a világon semmi más nem
számítana.
- Slade! - Matt hangja visszhangot vetett a hatalmas
fürdőszobában. - Most komolyan, mi lenne, ha felvennéd a
telefonodat? Megkaptad a Gucci- szerződést.
Pánikszerűen kerekedett el a szemem, Slade pedig nekinyomott a
falnak, és rátapasztotta az ujját a számra.
- Ne gyere be, meztelen vagyok - kiáltotta hátra a válla fölött.
Kihasználtam az alkalmat, és végignéztem gyönyörű arccsontján,
telt ajkain és a haján, ami még a zuhany alatt is tökéletesen állt... És
nagyot nyeltem.
- Ugye emlékszel, hogy többször láttalak már meztelenül, mint a
saját anyád?
- Ne fokozd ezt az egyébként is kínos helyzetet, Matt! - kiáltotta,
én meg az „Ez most komoly?” arckifejezést vágtam.
Összehúzta a szemét, aztán végighúzta az ujját az államon, és
ráharapott az alsó ajkamra, amitől az élvezetbe éppen megfelelő
mennyiségű fájdalom vegyült.
Felemeltem a kezemet, de visszacsúszott sima, kőkemény
hasfalán.
- Te most... Most te... Csak nem egy nő...? Úgy értem, éppen
hölgytársaságban vagy? Istenem, hogy te mekkora egy gyökér vagy!
Múlt éjjel még azon siránkoztál nekem az üzeneteidben, hogy
Jagger és Mackenzie egy levegőt szív, és majdnem telesírtad a
palack borodat, most meg egy másik nővel vagy? Látod, pont ezért
mondtam, hogy tartsd magad távol tőle. A hozzád hasonló fickók
nem érdemelnek meg egy ilyen csinos kis örökösnőt, akinek több
esze van, mint ami a te kis nyamvadt koponyádba szorult.
A mosolyom Matt minden egyes szavára egyre szélesebbre és
szélesebbre húzódott. Biztos voltam benne, hogy el fogom röhögni
magam.
Slade is kuncogni kezdett.
- Nem is sírtam! Csak kiszáradt a szemem, és cseppentettem bele
szemcseppet. Nem igazi könnyek voltak.
- Persze - mosolyogtam.
- De tényleg siránkoztam neki.
- Azta! Slade Rodriguez, a bizonytalan. Ki hitte volna? -
Végighúztam az orromat a nyakán, mire akkorát bokszolt a falba,
mintha azt kívánta volna, hogy Matt azonnal tűnjön el a házából.
- Kivel beszélsz? - ordította Matt. - Aláírta a titoktartási
nyilatkozatot?
- Dugd fel a seggedbe a titoktartási nyilatkozatodat! - kiabált vissza
Slade, pont akkor, mikor én is megszólaltam.
- Szia, Matt!
- Mackenzie! - kiáltott fel Matt. - Slade, mit a fenét művelsz?
 - Rávett, hogy zuhanyozzak le vele - kiabáltam.
Slade elvigyorodott.
- Nem történt semmi! - Aztán suttogva folytatta. - Még nem.
Szaggatott levegőt vettem.
- Vettem volna inkább macskát... - morogta Matt.
- Hogy mi? - kiáltott ki Slade.
- Mondom, macskát! Helyette itt vagy nekem te és Jagger, meg
egy másik pöcsömöccse, aki azért ordítozott velem, mert kitúrtad a
Gucci- szerződésből. Jövő héten fotózásra várnak. Be akarják
olajozni a hab testedet, hogy jól látsszanak az izmaid. Hát, sok
szerencsét kívánok nekik ehhez.
Slade felhúzta az orrát.
- És csak semmi nyúlka- piszka! - kiáltotta Matt. - Neked se,
Mackenzie! Figyellek titeket! Na jó, nem szó szerint, mert azzal
átlépnék bizonyos szakmai határokat, és mindketten tudjuk, hogy
manapság nagyon komolyan veszik a szexuális zaklatás...
- Matt! - nevetett fel Slade. - Húzz a picsába!
- Hogyne. Megyek is. - Már épp azt hittem, hogy tényleg elment,
amikor újra megszólalt. - De most komolyan, Slade... Ne... Kérlek
szépen, hogy ne... Ne csinálj semmi hülyeséget.
- Mintha olyan gyakran csinálnék hülyeségeket.
Matt erre nem mondott semmit.
Átkaroltam Slade nyakát, és olyan közel húztam magamhoz, hogy
a mellbimbóim végigsimítsák a mellkasát.
Felnyögött.
- De most komolyan, srácok - szólalt meg újra Matt.
Slade lenézett az ajkamra, és olyan hevesen vetette rá magát,
hogy a fejem megcsúszott a csempén. Aztán elhúzódott.
- Úgy látszik, már túl késő.
 Harminckilenceik fejezet

SLADE

ÉVEK csak magáért a csókolózás öröméért,

és nem pedig azért, hogy aztán többre is vágyjak.
El is felejtettem, hogy milyen izgató is a csókolózás.
Azt is elfelejtettem, hogy milyen rohadt nehéz is megállnom, hogy
amikor egy ilyen gyönyörű nő simul hozzám, akkor ne nyomjam
azonnal a falnak, és ne tegyem rögtön magamévá.
Beletúrtam nedves hajába, ő pedig kinyitotta nekem a száját. A
forró víz a testünk között csobogott, ahogy csókolóztunk. Éreztem a
víz ízét az ajkán. Ő pedig úgy kapaszkodott belém, mintha attól
félne, hogy elengedem, és belesajdult a szívem a gondolatba, hogy
a kettőnk között történtek miatt talán tényleg így gondolja.
Ezúttal nem eresztem el.
Őt.
Tenyeremet az övéhez nyomtam, ujjaink összefonódtak, és
igyekeztem ellökni magamtól. Ellenállt. Belenevettem a szájába.
- Profi sportoló vagyok, Mack. Szép próbálkozás, de esélyed
sincs.
- Meglátjuk - csattant fel, majd elkezdte szívni a nyelvemet.
Rögtön leejtettem a kezemet, ő pedig közelebb lépett hozzám, és
szenvedélyesen megcsókolt. Már olyan kőkemény voltam, hogy
képtelen voltam józanul gondolkodni, és az sem segített a
helyzetemen, hogy éreztem puha bőrét a testemen.
- Rossz. - Lenyaltam egy vízcseppet a szájáról. - Ötlet.
- Jó ötlet.
Kellemes borzongás futott végig a testemen, ahogy közelebb
nyomtam hozzá az ölemet.
Összehúzta a szemét, és amikor résnyire nyitotta a száját, teljesen
elveszítettem a fejemet. Zihálva léptem el tőle.
- Nem lehet.
- Ö másképpen gondolja.
Rámarkolt. Hagytam neki, mert gyenge voltam. Egyre gyengébb,
ha róla van szó.
- Mack... - Hangosan suttogtam a nevét, miközben az agyam azt
ordította, hogy milyen egyszerű is lenne belémélyesztenem magam,
hogy végre megkaphassam azt, amire azóta vágyom, hogy újra
láttam őt.
Elengedett. Csalódottan nézett rám. Egész testéből, duzzadt
ajkából és nedves testéből csalódás áradt.
Beletúrtam a hajamba, és letöröltem az arcomról a vizet. Aztán
félrenéztem.
- Zuhany... Arról volt szó, hogy csalt zuhanyozunk.
- Zuhanyozunk is. - Magabiztos, szexi hangja darabokra tépett. A
testem nem értette, hogy mi történik, hiszen az előbb még
egymáshoz voltunk préselődve. Olyan erősen lüktettem, hogy nem
voltam képes józanul gondolkodni.
- Én azt akarom... - Megnyaltam az ajkamat. - Nem. Arra van
szükségem, hogy rendesen történjen meg... Nem a zuhany alatt.
Felragyogott az arca.
 - Szóval nem tetszik, hogy nedves vagyok?
A zuhanyfülke kilincséért nyúlt.
Lehorgasztott fejjel nyögtem fel.
- Te ki akarsz engem nyírni. Maradj csak mindig nedves. - Az
utolsó szó inkább volt morgás. - Inkább csak... Mosd le magadról...
Jaggert. Aztán mehetünk a szüléidhez.
Összehúzta a szemöldökét.
- Mi köze van a zuhanyzós szexnek Jaggerhez és a szüléimhez?
- Egyszerű. - Felkaptam a tusfürdőt, nyomtam egy kicsit a
kezembe, és elkezdtem mosni a vállát. - Azt akarom, hogy az én
illatom legyen rajtad, nem pedig az övé. És találkozni akarok azokkal
az emberekkel, akiknek téged köszönhetlek.
Nyelt egyet, majd lesütötte elkerekedett szemét, mintha csak félne
túl sokáig a szemembe nézni. Fél, hogy túlságosan reménytelinek
tűnik.
- Szerinted jó ötlet, hogy ilyeneket mondasz nekem? Még a végén
rosszra gondolok.
- Tényleg? Például mire?
Megvonta a vállát, én pedig beszappanoztam a hasát.
- Hogy meg akarsz tartani.
Letérdeltem elé, és a combjai közé préseltem a fejemet.
Belesuttogtam csúszós, forró bőrébe.
- Akkor vedd úgy, hogy megtartalak.
Amikor felnéztem, olyan szaggatottan vette a levegőt, mintha már
attól elveszítette volna a fejét, hogy végigsimította a szám.
Megragadtam a combját, belemélyesztettem az ujjamat a bőrébe,
és széthúztam a lábát.
Elkapta a vállamat, hogy megőrizze az egyensúlyát.
 - Slade.
- Mack! - Rákacsintottam. - Kapaszkodj.
- Miért, attól félsz, hogy összerogyok és rád esek?
- Félek? - ismételtem. - Nem, valójában erre számítok.
Olyan íze volt, mintha máris az enyém lenne.
Ne kérdezzétek, honnan tudtam.
De egy férfi nem felejti el a pillanatot, amikor először ízlelt meg
egy nőt.
Egy férfi nem felejti el, hogyan reagál egy nő a szájára, a nyelvére,
arra, ahogyan a nő teste minden egyes nyalásnál egyre jobban
ránehezedik. Arra, hogy úgy nyög fel, hogy észre sem veszi, hogy
felnyögött. Arra, ahogyan egyik kezével a vállamat markolássza, a
másikkal pedig a hajamat húzza, irányítja a fejemet. Arra, hogyan
élvezi a nő, hogy meglovagolja a számat, miközben egyre jobban
remegnek a combjai.
Gőz gomolygott körülöttünk. Megmarkoltam kerek seggét, és még
közelebb húztam a számhoz, még jobban széttártam a combjait,
hogy szárazra nyaljam, és hogy soha ne hagyjam el ezt a szent
helyet.
- Igen, így - nyögte, miközben elélvezett. Én pedig minden
cseppjét magamba szívtam, és ebben a pillanatban rájöttem, hogy
nem élném túl, ha másodjára is elhagynám. Elveszíteném az
eszemet. A lelkemet. A szívemet.
És apám halála óta most először...
Alig vártam, hogy másban is elmerülhessek, nem csak a
gyászban.
Őbenne.
 Negyvenedik fejezet

SLADE

NEM .
Először azt hittem, hogy csak azt akarja, hogy büszkének erezzem
magam, miközben beléptünk a country klubba.
De nem.
Nem erről volt szó.
Tényleg furcsán járt, pedig még csak nem is jártam benne.
Elvigyorodtam, és megszorítottam a kezét.
- Már a számtól is alig tudsz járni. Alig várom, hogy a combjaid
összeszorítsák a...
- Apa! - kiáltott fel, és azonnal elvörösödött. - Annyira... - Megint
nagyot nyelt, és mintha megrogyott volna alatta a lába. - Jól nézel ki.
Az apja összevonta a szemöldökét.
- Nem aludtál jól?
- Remekül aludt! - szakítottam félbe, és kinyújtottam a kezemet.
- Slade Rodriguez.
Ezúttal a szemét is összehúzta.
- Á, a verekedős. - Végignézett rajtam, és nem úgy tűnt, hogy
lenyűgözte a látvány. Úgy méregetett, mintha egy eddig nem látott
kártevő lennék, aki megszállta a szőlőtőkéit. - Alton sokat mesélt
magáról.
 Mack elsápadt.
- A férfiak többet pletykálnak, mint... - Nem fejezte be a mondatot,
de éreztem, hogy dühös. Megbántott.
Felsóhajtottam, és magamra erőltettem egy mosolyt. De csak
azért, mert tudtam, hogy Macknek támogatásra van szüksége, és
biztosan magát okolná, ha nem sikerülne tisztáznia, bármilyen
félreértés is van az apja és közte. - Nem ülünk le?
Mindenki egy kör alakú asztal körül foglalt helyet, aminek a
közepén néhány palack bor állt. Minden szék előtt meg volt terítve
az asztal. Mack anyja felállt, és kezet fogtunk, aztán megölelte
Macket, és valamit a fülébe súgott.
Mack halkan szólalt meg.
- Nem, nem értem.
- Ne itt. - Az anyja szélesen elmosolyodott, majd felém fordult. -
Úgy hallom, maga futballozik.
- így igaz, asszonyom. - Elővettem legjobb reklámarcomat,
kihúztam Macknek a székét, és én is leültem. - Épp nemrégiben
költöztem ide Európából.
- Alig lehet észrevenni az akcentusát - mondta az apja. Imádom,
amikor az emberek nyilvánvaló dolgokra tesznek megjegyzéseket.
Nincs rajtad cipő. Nem úgy nézel ki, mint egy futballsztár.
Magasabbnak hittelek.
Összeszorítottam a fogamat. Egyelőre nem úgy mennek a dolgok,
ahogy terveztem. Általában mindenkit elbűvölők a sármommal. - Hát
igen, anyám amerikai. Sok időt töltöttem az Államokban. Mindketten
úgy bólintottak, mintha ez mindent megmagyarázna. Mackhez
fordultam, aki hirtelen megmerevedett.
- Alton...
 Ez most komoly? Már megint ez az alak? Valaki szólhatna már
neki. Végignéztem, ahogy odasétál az asztalhoz, és leül mellénk.
A haja hátra volt fésülve, a kibaszott nadrágja élére vasalva és
kikeményítve, és az összes gombot begombolta a zakóján.
Úgynézett ki, mint egy paprikajancsi. Soha életemben nem akartam
még ennyire leütni valakit.
Az egyheréjű rohadék szerintem még azt sem tudja, hogy mi az a
G- pont. Feljegyeztem magamban, hogy később mindenképpen
mutassam meg Macknek. Persze nem úgy, hogy az egész családja
minket bámul. Olyan szúrósan néztem Altonra, ahogy csak tőlem
tellett.
- Mack, ne csinálj jelenetet. Nyilvánvaló, hogy még mindig feldúlt
vagy azok után, amiket Alton mondott neked. Azért hívtam meg,
hogy elnézést kérhessen tőled.
Még jó, hogy én meg meghívtam magamat.
Megköszörültem a torkomat.
- És beszámolt róla, hogy mi mindent mondott?
Alton egyenesen ült, kezét az ölében pihentette. Végignézett az
asztal társaságon, mielőtt válaszolt volna.
- Nem hiszem, hogy illene ilyesmit megemlíteni egy ilyen előkelő
társaságban.
- Mert te aztán kurvára előkelőén viselkedtél! - csattantam fel.
Mack anyja úgy kapta a szájához a kezét, mintha azt jelentettem
volna be, hogy a szabadidőmben kiskutyákat gyilkolászok le. Mack
közelebb húzódott hozzám.
- Mi van, most már ő a testőröd? - kérdezte Alton, és hol rám, hol
Mackre nézett. - Vagy netán szeretnéd tisztázni a viselkedésedet?
 - A... viselkedésemet? - Mack láthatóan nem értette, hogy mire
céloz. És én sem. Mi a faszt akar ez a gyökér? - Elnézésedet kérem,
biztosan összetévesztesz egy másik derék polgártásunkkal. Az én
viselkedésemhez ugyanis... rohadtál semmi közöd.
- Mack... - sóhajtott fel az apja. - Alton azért jött el, hogy
helyrehozza a hibáját. Örülnöd kellene, hogy végre túlléphettek ezen
a dolgon.
- Talán túlléphettem volna rajta, ha adsz egy kis időt, nem kény-
szeri tesz arra, hogy beszéljek vele, és nem véded meg, amikor ő
nevezett kurvának engem!
Mack anyja elkerekedett szemmel nézett Altonra, aki döbbenten
bámult.
- Én nem...
Mack apja Alton felé fordult.
- Azt mondtad, egy egyszerű sértés volt, amit Mackenzie
túlreagált-
- Az is volt. - Alton összehúzta a szemét.
- Baromság! - A levegőbe emeltem a kezemet. - Uram, minden
tiszteletem az öné, mert abból épített birodalmat, hogy megszállott
az üzletben, és jó emberismerő, de ez a férfi itt egy igazi idióta.
Játszadozik magával. Úgy vélem, egyszerűen csak zsebre akarja
tenni magát, mert semmi másra sem vágyik, mint egy jó mély zsebre
és hatalomra. De tudnia kell, hogy egy zsúfolt étterem kellős
közepén, a sajtó jelenlétében állította azt, hogy a lánya széttette
nekem a lábát, aztán azzal is megvádolta, hogy egy másik
játékossal is lefeküdt, ami egyáltalán nem igaz. Lehet, hogy
magának ez nem nagy dolog. Az emberek borzalmas dolgokat
képesek mondani egymásnak... De amikor olyasvalakiről van szó,
mint Mack, aki ártatlan, és gyönyörű, és okos, és... - Mack szeme
megtelt könnyel - , és olyan rohadt erős... Akkor nem helyes
ilyeneket mondani. Az, hogy nem rúgta ki abban a minutumban,
amikor otthagyta a lányát az oltárnál, az meglehetősen aggasztó...
Sőt, undorító. Az pedig, hogy nem állt a lánya mellé, amikor
támogatásra volt szüksége... Az pedig egészen elképesztő.
Mack anyja leesett állal pislogott.
Aztán felállt az apja, és Altonra nézett. Úgy nézett. Alton pedig
kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit.
- Meg ne próbáld! - Felemelte a kezét, aztán egy őrjítő pillanatig
engem bámult, mintha éppen azon tépelődne, hogy kedveljen- e,
vagy sem. - Pakolhatsz.
- Ezt nem mondhatod komolyan! - ordította Alton. Mackre nézett. -
Te rohadt kis kurva!
Mielőtt Mack megmozdulhatott volna, már felpattantam a
székemből.
Szerencsére az apja elkapott, mielőtt még Altonra vethettem volna
magam.
- Nem ér annyit, fiam.
Erős kézzel tartott vissza. Megnyugtatott.
A lelkem meghajlott a szavai alatt.
Fiam.
Fiam.
Fiam.
Emlékképek villantak.
Összeszorítottam a szemem, hogy eltűnjenek.
Aztán fejcsóválva hallgattam, ahogy Alton újabb és újabb szitkokat
szór rám, Mackre és a családjára.
 - Ez jogalap nélküli felmondás! - ordította. - Ezért beperellek!
Mindenkit beperelek!
Mack apja intett egyet, mire két biztonsági ember lépett az
asztalunkhoz, és megragadták Alton karját.
- Kurvára ne merjetek hozzám érni! - sziszegte. - Azt hiszed, azért
voltam vele, mert szerettem? Ő volt a legkönnyebb út a csúcsra! -
Gonosz mosolyra húzta a száját. - Hiszen annyira ártatlan és hülye. -
Kirántotta magát az egyik biztonsági őr fogásából. - Kurvára nem
tartogattam én neked semmit. Csak túlságosan lefoglalt, hogy
másokat kúrogassak.
Ezúttal Mack apja ütötte ki.
Mack pedig eltakarta a száját a kezével.
Az anyja elkerekedett szemmel húzta le a pezsgőjét.
Alton hátratántorodott, és elterült a padlón.
- Elég szar hete van a csávónak. - Felkaptam az asztalról egy
palack bort, és odanyújtottam Macknek. - Nem én mondtam, de
senki sem fog egy rossz szót se szólni, ha szétvered a fején. -
Bátorítóan bólintottam.
Könnyes szemmel vette el a palackot, majd elmosolyodott.
- Én inkább arra gondoltam, hogy letépem a megmaradt tökét.
Altont kicipelték.
Mack apjának jeget hoztak a kezére.
Nem ez volt a legfurább ebéd, amire meghívtak, de benne van az
élmezőnyben.
- Szóval, fiam... - Mack apja komoly tekintettel nézett rám. -
Tartozom egy bocsánatkéréssel.
- Engedje meg, hogy elvigyem randizni a lányát, és kvittek
vagyunk.
 Elmosolyodott.
- Mintha bármi beleszólásom is lenne.
Megvontam a vállam.
- Jól van. Mack... De ha lehet, ezúttal ne köss ki a címlapokon.
Összerezzentem.
- Majd igyekszünk.
- Te? - Rám mutatott.
Bólintottam.
- Sajnos igen.
- Mégis mennyire híres futballista is vagy te?
Senki sem szólt egy szót sem az asztalnál. Mack megszorította a
kezemet, majd csókot nyomott rá.
- Apa, ő a világ legjobbja.
 Negyvenegyedik fejezet

SLADE

-N és fura az egész, mi? Bocs a sok

ölelés miatt, apám ilyen ölelkezős típus. - Mack nagyot sóhajtott,
ahogy besétáltunk a stadionba.
Mondtam neki, hogy itt kapja meg a desszertet.
Azonnal felcsillant a szeme, mintha arra számított volna, hogy a
desszert valami ehető dolog lesz. Úgyhogy mire a stadionhoz értünk,
már majd megölte a kíváncsiság.
- Nem zavart - mondtam őszintén, mert tényleg így volt. Az ölelés
intim dolog, apám is szeretett ölelkezni, így aztán ez is rá
emlékeztetett. - El se hiszem, hogy elhívott magával golfozni. -
Szinte reménykedtem benne, hogy Alton a golfpályán is felbukkan,
és agyonverhetem az ütőmmel.
Mack rám vigyorgott.
- Tudsz te egyáltalán golfozni?
- Ugyan, kérlek - horkantam fel. - Mindenféle méretű gömb alakú
dologgal jól elboldogulok. Még a saját hatalmasommal is. Igen,
tudom, gondolkozz el ezen egy kicsit.
Játékosan rávágott a mellkasomra. Elkaptam a kezét, és
megcsókoltam az ujjait.
- Sajnálom, hogy egy farok voltam veled. És sajnálom, hogy
időnként akaratlanul is az vagyok, mert én már csak ilyen vagyok,
és... hát, Matt nem véletlenül hív mindig bikának.
- Igen, nincs perifériális látásod - sóhajtott fel. - Semmi baj. Majd
gondoskodom róla, hogy mindig a szemed előtt legyek, és ne kelljen
azzal törődnöd, hogy mi van melletted.
- Ez nem fog működni, Mack. Mert azt akarom, hogy mindig
mellettem legyél.
Szaggatott levegőt vett, ahogy besétáltunk a félhomályos
stadionba.
- Szóval, hol is van a desszertem?
- Ott kint - mondtam, és a pálya felé mutattam. - A kettes számú
desszert meg itt áll mellettem. De ezúttal megadjuk a módját. Nem
akarok újra olyan gyors nyaralásos szexet...
A mellkasomra fektette a fejét, és beléptünk a sötétségbe. Aztán
egyszer csak megálltam és a telefonomra pillantottam.
- Három, kettő, egy...
Felkapcsolódott az egyik reflektor.
A pálya közepén egy gyertyafényes asztal állt, mellette két szék,
az asztalon egy hatalmas csokoládétorta és két villa.
Mack felnevetett, és odafutott.
Én meg csak néztem őt.
Figyeltem az örömét.
Figyeltem, ahogy életre kel.
A lány, aki azon aggódott, hogy lezuhan a gépünk. A lány, aki nem
akarta azt az életet, amit kapott. Akinek meg kellett tanulnia kitárnia
a szárnyát, és önállóan repülni.
Ezt a lányt kerestem. Ezt a nőt akartam.
Nem pedig azt, amilyet a szülei akartak.
 Hanem azt, aki képes csak azért leugrani egy szikláról, mert
félelmetes.
És mindent el fogok követni annak érdekében, hogy minden, amit
teszünk, ezt a lányt szolgálja.
Nem pedig azt, akivé vált.
Utánafutottam.
- Mit gondolsz? Cuki, vagy túl sok?
- Cuki. - Kihúzta az egyik széket, és elvette az egyik villát. - Olyan,
mintha betörtünk volna ide, hogy csalónapot tartsunk a diétában.
- Haha, szerencsére időben szóltam az edzőnek, de a csalónapról
igazad van.
Meg sem várta, hogy leüljek, egy hatalmas adagot tett a villájára,
és a szájába gyömöszölte. Az egész szája tiszta csoki lett, és amikor
lenyalta, összerezzentem.
- Ez... Ennek még a szádnál is jobb íze van.
- Na, akkor a tortázásnak vége is - mordultam fel, és el akartam
húzni a tányérját.
- Csak vicceltem! - Újra megnyalta a száját. - Mondd, hogy te
sütötted, és akkor sosem szabadulsz tőlem.
- Haha, nem én sütöttem - folytattam halkabban. - Hanem, izé, az
anyukám.
A villája csörömpölve hullott az asztalra. Sietve újra felvette, és
csak bámult rám.
- Anyukád?
- Igen, elképzelhető, hogy írtam neki, és kértem tőle egy
szívességet, aztán pedig lehet, hogy elkotyogtam, hogy van ez a
gyönyörű lány, akivel úgy viselkedtem, mint egy seggfej, és akit most
ki akarok engesztelni. Nem mintha nem tudta volna már hetekkel
ezelőtt, hogy van valaki az életemben.
- Értem - szegezte nekem a villáját. - Folytasd csak.
- Aztán már csak annyit írt, hogy „Csokoládé. Mikorra kell?”. -
Felnevettem.
- Anyukád egy zseni, lehetséges, hogy... - Félrekapta a tekintetét. -
Lehetséges, hogy majd találkozzak vele?
Elvigyorodtam. Nagyon tetszett, hogy megkérdezte, hogy
találkozhat- e anyámmal. Mint ahogy nekem is nagyon tetszett a
gondolat.
- Akkor találkozol vele, amikor csak akarsz. Nem lakik olyan
messzire tőlem. - Megköszörültem a torkomat. - Tudod... Nehéz,
mióta apám... meghalt.
Mack megfogta és megszorította a kezemet.
- Annyira sajnálom.
- El kell mondanom valamit. Múltkor megkérdezted, hogy
szerintem könnyűvérű vagy- e, és azóta is ezen gondolkoztam.
Tudom, hogy mind a ketten megesküdtünk rá, hogy nem beszélünk
többé arról az éjszakáról, de azt is megígértem, hogy nem csókollak
meg, és hát ezt a fogadalmamat is sikerült már párszor
megszegnem. Én csak... - Kifújtam a levegőt. - Egyszerűen ki kell
adnom ezt magamból.
Mélyebben kezdett lélegezni, orrlyuka ütemesen tágult.
- Számomra nem csak egy egyéjszakás kaland voltál - vallottam
be. - Tudom, hogy az elején ezt mondtam... Hogy megvádoltalak -
sóhajtottam fel. - Még mindig érzem a bőröd illatát.
Félrebillentette a fejét.
- Talán mert itt ülök veled szemben?
 - Nem, nem úgy értem. - A megfelelő szavakat kerestem, és talán
semmi értelme nem volt annak, amit mondok. – Úgy értem, hogy
még hetekkel később is éreztem az illatodat, az ízedet... A
részemmé váltál, és bűntudatom volt, hogy miért te jársz folyton a
fejemben, és miért nem az apám. Semmiről sem tehettél, és mégis
téged hibáztattalak a haláláért. Téged hibáztattalak, amiért soha
többet nem hallhatom a hangját. - Álltam Mack tekintetét, pedig
rettegtem attól, mit látok majd benne. - Nem akartam saját magamat
hibáztatni, túlságosan is fájdalmas lett volna, aztán meg lassan
felzabált a bűntudat, hogy apámat kellene gyászolnom, nem pedig...
Nem pedig rólad álmodoznom.
- Slade... - Mély levegőt vett, és nyelvével megérintette a felső
ajkát. - Semmi baj nincs azzal, ha éled az életed, miközben
gyászolsz, és azzal se, ha bűntudatod van. Semmi baj nincs azzal,
hogy hiányzik az apád, és hogy megengeded magadnak, hogy
gyászolsz. És nem haragszom rád azért, amiért engem hibáztattál.
Túlélem. - Kedves mosolyra húzta a száját. - Ha ettől neked
könnyebb, akkor állok elébe. Jöhet minden.
Felálltam. Odaléptem a székéhez. Felsegítettem, és
szenvedélyesen megcsókoltam. Egybeolvadtak az ajkaink.
- Nem - mondtam két csók között. - Semmit sem kell elviselned, de
az, hogy még erre is kész vagy, elég nekem ahhoz, hogy meg
akarjam mutatni neked, hogy mennyire fontos is vagy nekem, és
hogy mennyire szeretném látni, hogy meddig juthatunk mi ketten...
Ha bízunk egymásban.
Átölelte a nyakamat.
- Bizalom, mi?
 - Igen, bizalom. - Közel húztam magamhoz. - Szerinted képes
lennél bízni bennem?
- Ezen a téren van azért még dolga, Mr. Rodriguez.
Lenyúltam, és az ujjammal letöröltem a tányérjáról a
csokoládémázt. Aztán odahajoltam hozzá, és a fülébe súgtam.
- Abban nem lesz hiba. - Aztán az arcára kentem a csokoládét, és
szét is kentem rajta.
- Slade!
Futottam, mintha az életem múlt volna rajta.
O pedig kergetni kezdett.
És amikor láttam, hogy esélye sincs utolérni, megálltam,
megfordultam, és kitártam a karomat.
A karomba vetette magát, én pedig lenyaltam az arcáról a csokit,
aztán végighúztam a nyelvemet az arccsontján és az ajkán. -
Annyira jó az ízed, hogy legszívesebben beléd harapnék. -
Végighúztam az ajkamat az alsó ajkán, és lenyaltam róla a
csokoládét. Annyira édes volt a nyelve, hogy azonnal többet
akartam. Gyengéden a kezembe fogtam az arcát, és belevetettem
magam az ajkaiba. És még akkor sem álltam le, amikor már elillant a
csokoládé íze.
Szinte elolvadt forró ajkaim alatt.
A fű friss illata, a stadion hangulata és Mack íze... Ezt sosem
fogom elfelejteni. Még akkor is erről fogok beszélni, amikor már csak
egy vén szivar leszek, aki folyamatosan a régi szép időkön lamentál.
Pontosabban egy bizonyos nagyon szép napon.
Azon a napon, amikor a stadion gyepének közepén csókoltam
meg. Azon az estén, amikor megígértem neki, hogy soha többé nem
fogom elengedni. Azon az estén, amikor rájöttem, hogy ha egyszer
majd nem lesz már a gyep a lábam alatt, és nem tömegek előtt
fogok játszani...
Akkor is ott lesz nekem Mack.
Aki mindennél többet jelent számomra.
Hozzám simult, ajkai úgy váltak szét, mintha nem tudna betelni
velem. Visszacsókolt. A csokoládé finom aromája ott lebegett
közöttünk.
Aztán belém hasított.
- - Mack - ziháltam, és elhúzódtam. - Köszönöm, hogy nem
mondtál le rólam.
Felsóhajtott.
Ezt jó jelnek vettem.
De felkészültem a visszautasításra. Isten látja lelkem, meg is
érdemeltem volna.
- Csak egy kérdésem van.
- Rendben...
Közelebb hajolt, és halálos komolysággal nézett a szemembe.
- Szexekéi már ezen a focipályán?
Beletelt pár másodpercbe, hogy válaszoljak, és ez alatt a pár
pillanat alatt messzire suhantak a gondolataim.
- Egy. Sosem lennék képes úgy lefeküdni valakivel, hogy egy
másik nő ízét még ott érzem az ajkaimon. - Egy pillanatra elakadt a
lélegzete. - Kettő. Matt azt mondta, hogy ne csináljunk semmi
hülyeséget. - Bólintott. - Három... - A tekintetem a mellére siklott,
mert lassan lehúzta a válláról a ruhája a pántját. - Három... -
ismételtem, mint valami idióta.
- Három. - Bólintott. A ruha leomlott a válláról. Aztán a csípőjéről.
Megrázta az egyik oldalra. Aztán a másikra. Szinte hipnotizált ölének
ringása és az enyhe illat, ami azt jelezte, hogy teljesen be van
indulva.
- Igen, a harmadik... - A ruha a gyepre hullott. Míg élek, nem
fogom elfelejteni a látványt. A fehér ruha a zöld füvön. Az előttem
álló gyönyörű, meztelen nő. - Pont - nyögtem ki végül. - A harmadik
az, hogy... - Félrebillentette a fejét, aztán pedig homorított a hátával,
amitől elképesztő látványt nyújtottak a mellei. - Szóval, a harmadik,
izé, negyedik...
_
Igen?
- Bassza meg, nem tudom, minek jártatom a számat. Gyere ide!
Elkaptam a könyökét, és odahúztam magamhoz. Aztán lekaptam
az ingemet. Egyáltalán nem érdekelt, hogy a mozdulat se nem lassú,
sem nem csábos.
Minden olyan gyorsan történt. Mert a testem már nem bírta tovább
az övé nélkül. Valójában biztos voltam benne, hogy bármelyik
pillanatban végem lehet, hogy aztán az a szegény gyeptégla
szánalmasan szomorú teljesítményem mementójaként szolgáljon, és
évekig röhögjenek rajtam a hátam mögött.
Lerúgtam az egyik cipőmet.
Majdnem eltaláltam vele az asztalon álló gyertyát.
- Nem csoda, hogy annyira szereted rugdosni a labdát - húzta az
agyamat lélekszaggató csókjai között. Én meg csak gyötrődtem,
hogy csókoljam, vagy inkább a vetkőzéssel foglalkozzak.
- Jól tudok... rúgni - mondtam hülyén, mikor végre le tudtam húzni
a nadrágomat.
Felnevetett.
- Én így szeretlek...
 - Ilyen hülyén? - fejeztem be helyette a mondatot, és a karomba
vettem.
Újra felnevetett.
- Nem vagy te hülye, csak... mohó.
- Nagyon. Mohó.
Csókot nyomtam a füle mögé, és bár tudtam, hogy esélyem sincs,
igyekeztem megparancsolni a testemnek, hogy lassítson le. A vér
déli
irányba kezdett áramolni. Csak néhány csók kellett hozzá, és a
farkam olyan kemény lett, hogy egy szeget is be tudtam volna verni
vele.
- Ugye itt nincsenek kamerák? Amik felvehetnek. - Körbenézett a
sötétben.
- Várj itt! - Egyik ujjamat a szájára nyomtam, aztán visszasétáltam
az asztalhoz, bedugtam a kezemet a reflektor fényébe, és egyetlen
mozdulattal lerántottam az asztalterítőt.
Minden a helyén maradt.
És most már volt valami, amivel be tudtam takarni.
- Wow, és még varázsolni is tud! - A mellkasához szorította a
kezét.
- Csak egy trükk, amit a bulikon szoktam elővenni. Mindenkinek
van ilyen trükkje. Látnod kellene, hogy nyitom ki a pezsgőspalackot.
Felnevetett.
Ideges nevetés volt.
Talán túl sokáig vártam.
Talán csak azon aggódott, hogy amint megkapom, amit altatok, új
ra egy hatalmas barommá változom - de pont ezért volt szükség erre
az egészre. Hogy lássa, más is tudok lenni.
 Ezúttal minden másképpen fog végződni.
- Tessék. - A vállára terítettem az asztalterítőt, aztán megfogtam a
kezét, és a nézőtér felé kezdtem vezetni.
Leültem az első lépcsőre, és kinyújtottam a kezemet.
- Ülj rám.
Alig láthatóan bólintott, majd belém kapaszkodott, és előbb az
egyik, majd a másik lábát is átvetette rajtam. Nem ült rám azonnal.
Csak belenézett a szemembe.
Ott függött fölöttem.
Háttal a világnak.
Az asztalterítő mindent eltakart.
- Miért hezitálsz? - kérdeztem, miközben a farkam fájdalmasan
ágaskodott felé. A fém lépcsők hidege szinte fájdalmas volt.
- Csak szeretem húzni a fejedet. Gondolj rá úgy, mint egy
edzésgyakorlatra. Nem kaphatsz meg mindent azonnal, amit csak
megkívánsz. - Kacsintott.
- Hát jó. - Összekulcsoltam a kezemet a tarkóm mögött, és
megvontam a vállam. - Húzzad csak az agyamat, de mindketten
tudjuk, hogy te is pont ugyanúgy szenvedsz. Játszhatod itt a
türelmest, én ráérek. - Suttogva folytattam: - De a tested nem
hazudik. - A szemem szinte falta ágaskodó mellbimbóját, mellének
ütemes emelkedését és süllyedését, keskeny csípőjét és erős lábát.
- Nemsokára remegni kezd majd a lábad és a combod, és tudom,
hogy most is az jár a fejedben, hogy milyen mennyei lenne, ha
teljesen kitöltenélek. Tudom, hogy egyre forróbb és nedvesebb vagy
odalent. - A lába közé nyúltam, és széthúztam az ujjaimmal. -
Szóval... - Ringani kezdett a teste. - A kérdés már csak az, hogy
meddig bírod még. Mert én minden téren igen türelmes tudok ám
lenni. Téged leszámítva. Na nem azért, mert nem tudnék türelmes
lenni, hanem azért, mert mégis mi a francért akarnék várni azzal,
hogy tested minden porcikáját felfedezzem. Te pedig az enyémet.
Lehajolt, végighúzta az ajkát az enyémen. Aztán rám markolt, és
nedvességéhez vezette a farkamat. Ez a néhány másodperc, ahogy
hozzám ért, ahogy irányított... Ez volt életem legerotikusabb
élménye.
Azért, mert Mack tette.
És semmi másra nem vágytam, csak Mackre.
Csak rá volt szükségem.
A farkam hegye hozzáért a forróságához.
Összeszorítottam a fogamat, hogy valahogy megálljam, hogy
magamra rántsam.
Igyekeztem a csókunkra koncentrálni.
A szánk egy ütemre mozgott, ahogy egyre lejjebb és lejjebb
csúszott. Mohón szívtam be az illatát, ujjaimat bőrébe
mélyesztettem.
És amikor teljesen rám ült, és szaggatott sóhaj hagyta el a száját,
aztán pedig átölelte a nyakamat, belemarkolt a hajamba, és úgy
markolta, hogy éreztem a körmét a fejbőrömön, akkor én... én csak
vártam.
Elraktároztam magamban a pillanatot.
Az érzést.
A szívembe zártam mindent.
- Miért ilyen jó érzés veled? - suttogta, és lassan mozogni kezdett.
Megmarkoltam a csípőjét, hogy vezessem a mozdulatait. - Miért? És
ha azt mered válaszolni, mert te vagy Slade Rodriguez... - Rám
vicsorgott.
 Két kezembe fogtam az arcát, ő pedig növelte a tempót, amitől
még mélyebbre csúsztam benne.
- Mack, azt akartam válaszolni... - Megfeszítettem az
állkapcsomat, ahogy a gyönyör egyik hulláma elsodort. - Azért olyan
jó érzés, mert a tiéd vagyok.
Újra egymásra talált a szánk, nyelvünk és fogunk egyre gyorsuló
táncot járt. Átöleltem, közelebb húztam magamhoz, és minden
csókkal pumpáltam egyet az ölemmel. O pedig nekifeszült minden
mozdulatomnak.
- Igen, ott... Ott! - Úgy rázta a fejét, mintha elszédült volna tőlem. -
Mélyebben!
A visszafogott kis Mack rám kiabált?
Nevetni kezdtem, és majdnem teljesen ki is csúsztam belőle, de
visszaültettem magamra. - Csak veled.
- Csak velem?
- Csak veled éreztem valaha is, hogy nem tudok betelni veled. -
Befúrtam a nyelvemet az ajkai közé, még mélyebben csókoltam,
forrósága pedig egyre jobban szorított. Mélyebbre húzott, mintha azt
akarná, hogy soha ne hagyjam el a testét.
Körme a vállamba vájt, teste meghajolt az enyémen. Ereztem,
amikor elélvez, éreztem a nedvességét, láttam az arcára kiülő
gyönyört. Aztán egy újabb hullám futott végig rajta, és lassan
elengedte a vállamat.
A mellei közé hajtottam a fejemet, és magamhoz szorítottam.
Végighúztam a kezemet a hátán, kitapintottam az izmait, a bőrét, és
elraktároztam magamban az érzést, ahogy az egész teste
bizsergett.
- Örökre így akarok maradni - suttogtam.
 - Épp erre akartalak megkérni - dorombolta.
Elmosolyodtam, élveztem a testét magam körül, és lehunytam a
szemem.
- Gyere haza velem.
Nem válaszolt.
Még szorosabban öleltem. Féltem elengedni.
- Maradj. Maradj, kérlek.
Amikor kinyitottam a szemem, és elhúzódtam tőle, láttam, hogy
könnycseppek remegnek a szemében. Szótlanul bólintott, aztán
átkarolt.
- Mindig is csak erre vágytam - suttogta.
- Hogy nálam maradj? - viccelődtem, hogy oldjam egy kicsit a
hangulatot.
- Hogy megkérj arra, hogy maradjak - mondta egy sóhajjal, mintha
csak félt volna hangosan kimondani.
 Negyvenkettedik fejezet

MACKENZIE

N , aki elsírja magát szex után.

Csak ez járt a fejemben, miközben némán visszakocsikáztunk a
házához.
Még egy hetem volt addig, hogy apám visszavárt a borászathoz.
Még egy hét, amit Slade- del tölthetek.
Megesküdtem, hogy minden pillanatát kihasználom.
De csak szépen sorjában. Előbb arra kellett koncentrálnom, hogy
ne sírjam el magam azon, hogy mindent kimondott, amit csak az
utóbbi években vártam másoktól.
Altont is beleértve.
Ezt túl nehéz lett volna elmondanom neki, és bár szerettem volna
bízni benne - bíznom kellett benne - , de még mindig féltem.
Rettegtem, hogy pontos legyek.
Az sem sokat segített, hogy Jagger szavai még mindig ott
lebegtek a fejem fölött. Mintha ismerné az igazi Slade- et.
Már a gondolatba is belefájdult a fejem.
Vajon ez az igazi Slade?
A nyaralásról megismert Slade és a magabiztos, de öntelt celeb
szexi kombinációja?
 Mire leparkolt a háza előtt, és kiszálltunk, tiszta idegroncs voltam.
Mindent túlgondoltam.
És ez nem volt igazságos vele szemben.
De nem kezdett el faggatni.
Még azt sem kérdezte meg, hogy mire gondolok.
És amikor Alfie az ajtóhoz rohant, elkaptam, hogy ne szaladjon ki
az utcára.
- Hiányoztam, kishaver?
- Persze hogy hiányoztál neki. - Slade leguggolt mellém. -
Hiányzott Anyuci és Apuci, mi?
Lefagytam.
Slade is lefagyott.
Alfie is lefagyott. Kilógó nyelvvel.
Slade megköszörülte a torkát.
- Tudod, hogy... hogy értettem... mármint... vicceltem. Csak...
vicceltem.
- Szerinted vicces volt? - kérdeztem, és felhúztam az orromat.
Mintha elpirult volna, ahogy lenézett Alfie- ra. Mintha a kutya
tehetett volna róla, hogy elszólta magát. Aztán visszanézett rám.
- Akkor előkészítem neked a vendégszobát.
Összevontam a szemöldökömet.
- Hogy mi?!
Elvigyorodott.
- Látod, ez az arckifejezésed nagyon vicces. Van itt ez a kis vonal,
ami akkor jelenik meg az arcodon, amikor nagyon pipa vagy. Pont
kettéosztja az arcodat. Rohadt szexi.
Összehúztam a szemem.
Füttyentett egyet.
 - Ezzel a „rögvest elfenekellek” nézéssel együtt meg... Ez minden
férfi álma.
- Te kis... - rávicsorogtam. - Tudod, mit? Lehet, hogy tényleg jobb
lesz nekem a vendégszobában. Alfie biztos szívesen aludna
mellettem.
- Szép kis öntökönlövés... - morogta, majd felállt és kinyújtotta a
kezét. - De ha úgy döntesz, hogy nem az ágyamban alszol, akkor
készülj fel egy éjszakai látogatóra, és az nem az a fingós fajta lesz. -
Alfie- ra nézett. - Igen, rád céloztam.
Alfie nyüszögni kezdett, és körbe- körbetáncolt. Felnevettem,
Slade pedig bezárta az ajtót. Aztán hátulról átkarolt, és apró
csókokat nyomott a nyakamra.
Kirázott a hideg.
- Látod, ezt a reakciódat is nagyon szeretem... - Finoman
ráharapott a fülemre. - Minden érintésemre így reagálsz. Akkor
mégis hogy lennék képes távol tartani magam tőled?
- Akkor ne tartsd.
Szinte falta a következő szavaimat, miközben a lépcső felé
hátráltunk.
- Többet akarok belőled. Mindenestől akarlak.
- Mindenestől a tied vagyok.
- Örökké. Örökké akarlak, minden egyes másodpercben. Azt
akarom, hogy olyan hangosan sikítsd a nevemet, hogy
megsüketüljek. Azt akarom, hogy minden egyes lépésed arra
emlékeztessen, hogy benned voltam, hogy a combjaid között jártam.
- Minden porcikájából szexualitás áradt, erős teste a lépcső
korlátjának nyomott, arany szemében vadság vibrált. A fenekemre
tette a kezét, és előrenyomott.
 ♦♦♦
A vágy hullámokban futott végig a gerincemen, amikor lehajolt, és
bíbor nyelvével kényeztetni kezdte az ajkamat.
- Még nem végeztem veled. Még nem végeztünk.
Belelihegtem a szájába.
- Reméltem is.
Felmordult, a karjaiba vett, és olyan szenvedélyes csókban
egyesült a szánk, hogy minden szégyenérzetemet elfeledve
hozzádörgöltem magam. Két marokra fogtam a haját, még
mélyebben csókoltam, ő pedig a falhoz nyomott.
- Ha így folytatod, Alfie meztelenül fog látni. - Lenyelte újabb
csókomat, és valahogy bebotorkáltunk a hálószobába.
Lassan letett.
Sosem láttam még egyetlen férfi szemében sem ilyen vágyat, ilyen
vonzerőt, ilyen erőt. Mintha ő állt volna modellt, amikor a Bűn
szobrát faragták ki. Én pedig készen álltam rá, hogy belézúgjak.
Újra.
Zubogó vérem hangja megtöltötte a fülemet. Lehajtotta a fejét, de
nem csókolt meg. Ajkainkat elválasztotta pár centiméter, de olyan
elektromosság pattogott közöttünk, hogy szinte odavonzott.
Aztán hűvös levegő simogatta végig a testemet, amikor felemelte
a ruhámat, áthúzta a fejemen és a földre hajította.
Mielőtt még bármit is mondhattam volna, megragadta a
combfixemet, és leszaggatta rólam.
- Ma este erre nem lesz szükséged.
- És holnap? - Megnyaltam az ajkamat, mert hirtelen nagyon
száraznak tűnt.
Elvigyorodott.
 - Ne siess annyira előre, cicus. Még véletlenül sem akarom, hogy
nagyobbat harapj, mint amit le tudsz nyelni.
A szívem izgatottan vert, szinte remegett.
A mellkasomra tettem a kezemet, hogy erezzem, ahogy ver. Érte
dobogott. Az ő érintését várta. Kész volt mindenre, amit csak adni
akar nekem.
Lehúzta magáról az ingét. A tekintetem mohón falta aranybarna
testét, és a tökéletes bőre alatt duzzadó izmait. Veszélyes.
Gyönyörű. Képtelen voltam levenni róla a szemem.
Élő embernek nem lehet ilyen hasizma.
Arra gondoltam, hogy biztos csak a fények miatt látszik ilyennek.
Aztán megérintettem.
Megrogyott a térdem, és megszédültem.
- Hihetetlen.
- Te reszketsz. - Megfogta a kezemet, és a szájához húzta.
Végigcsókolta az ujjaimat, és amikor a kisujjamhoz ért,
összekulcsolta a sajátjával, és az ágy oszlopához húzott.
- Az egyik lábad az ágyon, a másik a földön. Próbálj kapaszkodni.
Engedelmeskedtem. Azért, mert képtelen voltam józanul
gondolkodni. Ha azt mondta volna, hogy hasaljak le a fürdőkádban,
és röfögjek, valószínűleg azt is gondolkodás nélkül megtettem volna.
Háttal voltam neki, a levegőben elektromosság pattogott
közöttünk. Alig kivehetően hallottam a tévét a földszinten. Alfie az
ajtót kaparta. Az eső csendesen verte a tetőt. Az arcszeszének illata
megrészegített.
Aztán megmozdult mögöttem a levegő. Minden érzékszervemmel
rá figyeltem, és vártam, hogy mit tartogat a számomra.
És amikor megéreztem magam mögött kőkemény testét...
 Amikor megéreztem, hogy a bőrömhöz nyomja a férfiasságát.
Forrósága végigégette bőrömet, és még erősebben markoltam az
ágy oszlopát. Ha nem lett volna ott, akkor minden bizonnyal
összeestem volna.
Végigsimította a fenekemet, körkörösen masszírozta, aztán forró
ajkai a vállamtól kiindulva végigcsókolták a nyakamat. A jobb kezét a
hasamra csúsztatta, és kissé lenyomta, miközben ujjhegyei a
csiklómra tévedtek. Megremegtem.
- Ne zárd össze a lábadat.
- Nem könnyű megállni.
- Bízz bennem. Jó érzés lesz.
- O, nem aggódom én azon, hogy nem lesz jó érzés. Veled mindig
jó érzés.
Lehunytam a szemem, miközben ő tovább játszadozott velem.
Rámarkoltam az ágy oszlopára, és biztos voltam benne, hogy
nyomot hagytak rajta a körmeim, annyira igyekeztem, hogy ne
roskad- jak le az ágyra, vagy ne zárjam össze a lábamat.
- Készen állsz?
Visszahúzta az ujjait a hasamra, aztán a combomra, majd mind a
két kezével megragadta a csípőmet. És mielőtt még bármit is
mondhattam volna, belém csúsztatta magát.
Teljesen kitöltött.
- Ez... - Felnyögtem, amikor elkezdett mozogni. Hátrafordította az
arcomat, és lenyelte a mondatom végét. Egy ritmusra mozogtunk, én
pedig megadtam magam a hullámokban rám törő élvezetnek. Az eső
ütemesen kopogott a fejünk felett.
Megadtam magam.
 A férfinak, aki úgy bántott meg, ahogy arra senki sem lenne képes.
És tudtam, hogy megérezte a pillanatot.
A pillanatot, amikor a kirakós utolsó darabja is a helyére került.
A pillanatot, amikor azt mondtam magamnak, hogy az övé vagyok,
ő pedig az enyém.
Miközben a testünk összeolvadt, a vágy hullámai pedig úgy
rengettek meg minket, mint egy trópusi vihar. Minden egyes
lökésével egyre tovább és tovább hajszolt, minden vad érintése
felkorbácsolta a lelkemet, egészen addig, míg már nem bírtam
tovább.
- Gyerünk, Mack - nyögte két csók között. - Ideje ugrani.
Könnyek között csókoltam vissza, és feladtam a testemet. A
szívemet is.
Mindenemet.
- A tiéd vagyok.
Mosolyra húzta a száját, aztán megcsókolt, aztán még
szenvedélyesebben csókolt, és minden fenséges lökésével a
fülembe nyögte a nevemet, mintha csak az lett volna az egyetlen
szó, amit ismer.
- Mack. - Összeszorította a fogát. - Az én Mackem.
Es életemben most először úgy éreztem, végre nem egyedül kell
ugranom, és végre nem saját magamat kell elkapnom.
Volt mellettem valaki. Valaki, aki éppúgy le akart ugrani, mint én.
És nem csak ugrani akart.
El is akart kapni.
 Negyvenharmadik fejezet

SLADE

F .
Hülye egy gondolat volt. De az, hogy egy gondolat hülyeség, még
nem jelenti azt, hogy könnyű kiverni a fejünkből. És azt sem, hogy
nem rágódunk rajta egészen addig, míg meg nem győzzük
magunkat róla, hogy mindennek vége, és az ártatlan kis gondolatból
teljes őrület kerekedik.
Ezért aludtam olyan szarul.
Minden alkalommal, amikor már majdnem elaludtam volna,
felriadtam.
Hogy lássam, nem ment el.
Hogy biztos legyek benne, nem csak egy gonosz tréfa volt az
egész.
Hogy így vágjon vissza.
Amikor aztán végre elaludtam, akkor is csak hánykolódtam.
És amikor felébredtem...
Üres ágyban találtam magam.
A mellkasom rögtön összeszorult. Felrángattam magamra egy
melegítőnadrágot, és bementem a fürdőszobába. Nyoma sem volt.
Talán hazament átöltözni?
Megnéztem a telefonomat.
 Semmi.
Nyitva volt a hálószoba ajtaja. Talán megetette Alfie- t, mielőtt
lelépett. Összeszorítottam a fogamat, és lassan lementem a
lépcsőn.
Sült szalonna illata.
A konyhába rohantam.
Ahol a lehető leggyönyörűségesebb látvány tárult a szemem elé.
Ami örökre beleégett az agyamba.
A gyönyörű nő.
Ahogy szalonnát süt.
Hosszú, aranybarna haja a háta közepéig lógott le fekete ingemre,
ami az előző este volt rajtam. Alig takarta el meztelen fenekét. A
harisnya szétszaggatása a lehető legjobb döntés volt.
Elmosolyodtam, nekidőltem a falnak, és karba tettem a kezemet. Ő
pedig táncikálni kezdett.
Alfie megszállott bűvölettel bámulta őt, aztán rám bámult, mintha a
vetélytársa lennék.
Amikor pedig elindultam feléjük, még fel is mordult, aztán pedig
odadörgölőzött Mack lábához, mintha csak emlékeztetni akarta
volna rá, hogy milyen puha is a szőre.
- Nem kell úgy berágni, Alfie, attól még szeret téged - mondtam
álmos hangon, és hátulról átöleltem Macket. - Szexi vagy az
ingemben.
- Még szexibb leszek, ha átjárja a szalonna illata.
- Én is pont erre gondoltam. - A nyakába nevettem. Bőrén finoman
elegyedett Opium parfümöm és a szappan illata. Elvigyorod- tam,
majd újabb csókot nyomtam a füle mögé, és lassan a serpenyő felé
nyúltam.
 Rávágott a kezemre a fakanállal.
- Még nem.
- Au! - Elrántottam a kezemet. - De hiszen már készen van!
- Még nem elég roppanós - szállt vitába elkerekedett szemmel.
Megadóan felemeltem a kezemet.
- Azt mondtad, nem elég roppanós? Mi a fenét jelent az, hogy
roppanós?
- Tudod. - A másik serpenyőhöz fordult, amiben tojások sültek. - A
ropogós részek, amik csak úgy recsegnek a fogad alatt, ami
elroppan a kezed alatt, és ami már majdnem odaégett.
- Asszony, ha odaégeted a szalonnát...
- Ha még egyszer asszonynak nevezel, nem csak a szalonnát
sütöm ki. - A tekintete az övem alá siklott, engem pedig majdnem
kirázott a hideg.
- Mack... - Két kézzel megfogtam a vállát. - Kérlek, ne égesd oda a
szalonnát. És a farkamat se.
Félrebillentette a fejét.
- Lenéztél, rámutattál, a harag és tesztoszteron áradt belőled.
Nevetésben tört ki. Ekkor döntöttem el, hogy minden reggel erre
akarod ébredni. A nevetésének hangjára és a sülő szalonna illatára.
- Jól van, jól van, ülj le.
- Mack, nem kell kiszolgálnod, hagyd, hogy én...
- Szeretek gondoskodni rólad - mondta lágyan, majd elpirult, és
elfordult.
Felsóhajtottam. Édes istenem, mekkora pöcs voltam.
- Én is szeretem, amikor gondoskodsz rólam... Pont azért, mert
egyáltalán nem érdemlem meg.
Mack a két kezébe fogta az arcomat, és forró csókot nyomott a
számra.
 - A szalonna mindenre gyógyír. Még arra a tekintetre is a
szemedben.
- Miféle tekintetre? - Megvontam a vállam. - Egyszerűen csak
fáradt vagyok, mert egy kielégíthetetlen nővel töltöttem az éjszakát,
aki szereti, ha irányítják, és áld addig képes sikítani, míg be nem
reked. Azt hittem, Alfie be fogja törni az ajtót. Úgy sikoltoztál, mint
akit ölnek, vagy mint aki élete legjobb éjszakáját tölti.
Mack hozzám vágott egy szalvétát.
- Marha vicces. És a tekintetedben, amit említettem, azt láttam,
hogy ki akarod hagyni a reggeli edzést. Pár perc múlva kezdődik. És
nemsokára jön az első meccsed.
- Már az edzésnaptáramat is bemagoltad? - vigyorogtam.
Összehúzta a szemöldökét.
- Látom, a szex nincs hatással győztes mentalitásodra, és az
egodat sem képes visszafogni.
- Valójában csak rosszabb lesz tőle - cukkoltam, és abban a pár
percben többet mosolyogtam, mint az elmúlt hetekben összesen. -
És, ki fogod festeni az arcodat, és felveszed a mezemet? Mert be
kell valljam, azt imádnám. Még jobban imádnám, ha felemelnéd
nekem a mezt.
Felkapott egy tányért, jól megpakolta, és a kezembe nyomta.
- Az arcfestést felejtsd el, utálok kitűnni a tömegből... - Összehúzta
a szemöldökét. - Nem igazán vágyom figyelemre a történtek. ..
Szitkozódva húztam a karomba.
- A hozzád hasonló nőknek nem szabad bujkálniuk. Ne hagyd,
hogy az a pöcs megfosszon az erődtől. Ne hagyd, hogy ő győzzön.
Könnyek töltötték meg a szemét.
- Én... megpróbálom... Csak... nagyon nehéz.
 - Csak egy ostoba gyökér egy herével. Szerinted bármilyen
helyzetben is föléd kerekedhetne? Szerintem még egyenesen sem
képes sétálni, mert mindig megbicsaklik egyenetlen hereeloszlása
miatt, és lefogadom, hogy még ilyen speckó cipőt is hord, hogy
magasabbnak tűnjön.
- Befejezted? - kérdezte mosolyogva.
- Egyelőre. - Kifújtam a levegőt. - Azt érdemelné, hogy valaki
minden egyes nap pofán vágja, amiért otthagyott téged az oltárnál. -
Megvontam a vállam, és valahol hálás is voltam a rohadéknak, hogy
nem volt annyi esze, hogy elvegye ezt a nőt. Nem baj, enyém a
lepattanó. - Na, most végeztem.
- Gondolom, szívesen jelentkeznél erre a feladatra.
- Mindennap másképpen vágnám pofán, hogy ne tudjon rá
felkészülni. Úgy képzelem, hogy egy nap beleőrülne, és szép
csendben egyedül elpatkolna. - Még bólintottam is.
Megveregette a vállamat.
- Edd meg a szalonnát, aztán indulás edzésre.
- Gyere velem.
- Itt van Alfie.
- Hozd őt is.
Grimaszt vágott.
- El kell mosogatnom, és a szennyestartó is tele...
- Kifogások. - Megfogtam a kezét. - Gyere el velem edzésre. Alfie-
val együtt nézhetitek. Aztán szünetben elmegyünk ebédelni. Kérlek.
Megint grimaszt vágott, majd beadta a derekát.
- Csak ebéd, edzés nélkül. És egy olyan helyen, ahol senki sem
számít ránk. Még az kéne, hogy minden újság címlapján ott
vigyorogjak. .. - Grimaszt vágott. - Megint.
 - Ha minden kötél szakad, áthajtok a kocsiddal Jaggeren, és akkor
ő lesz a címlapokon, minket meg mindenki elfelejt. És tudod,
szeretek ám vezetni... - kacsintottam.
- Döbbenet! - A szájába nyomott egy szalonnát. Szinte féltékeny
lettem arra a darab szalonnára, amikor Mack ajkai közül apró
nyögés tört elő. Nem miattam nyögött, hanem egy halott malac miatt.
Szerencsés egy malac.
Még Alfie is felsóhajtott.
- Na, gyere - próbáltam újra.
Nagyot sóhajtott, ami annak a jele volt, hogy kész beadni a
derekát. Aztán az ölembe ült, átkarolta a nyakamat, és a fülembe
suttogott-
- Szeretek veled ébredni.
- Ez igent jelent? - Megfogtam a csípőjét.
Összeért a homlokunk.
- Attól függ.
- Mitől?
Elhúzódott, szemében bizonytalanság vetett árnyat.
- Inkább mondd meg most, hogy tudjam.
- Nem tudlak követni.
- Az egész... Én... - Ráharapott az alsó ajkára. - Felnőtt nő vagyok,
fel tudom dolgozni, csak mondd meg inkább most.
- De mit? - suttogtam. - Hogy gyönyörű vagy? Hogy nem tudok
betelni veled? Hogy egész edzésen az fog a fejemben járni, hogy
kör- beölelj a combjaiddal?
Szétnyíltak kissé az ajkai.
- Nem. Erre. Gondoltam. - Elmosolyodott. - Arra próbáltam célozni,
hogy csak egyszeri alkalom volt- e... Elmondhatod.
 - Nem csak egyszer akarlak. És nem is csak egyszer csináltuk. -
Puszit nyomtam az arcára. - Mexikóban sem egyszeri alkalomnak
terveztem. Nem azért csináltam ezt, hogy valahogy elfelejtselek...
Sőt, megszállottan a fejemben akarlak tartani. A lelkemben. A
vérkeringésemben. Ez megfelel vallomásnak?
Összepréselte az ajkait, majd szélesen elmosolyodott.
- Egész jó. Lenne mit még dolgozni rajta, de mivel még mindig
előtör néha belőled a seggfej, így ez megbocsátható.
A fenekére csaptam, majd belemarkoltam.
- Ezért még megfizetsz.
- Reméltem is - incselkedett, majd kimászott az ölelésemből, elvett
egy másik szalonnát, betette a fogai közé, és dudorászva tenni-
venni kezdett a konyhában.
Nyugtalanság hullámzott végig rajtam.
Mert amikor legutóbb ilyen jól éreztem magam, ilyen...
tökéletesen. .. Akkor nem sokkal később rányitottam a
menyasszonyomra, amint éppen a legjobb barátomat lovagolja meg.
- Sietned kellene - mondta Mack, és öntött magának még egy
kávét.
Felpattantam.
- El ne felejtsd az ebédet!
Éppen a kávéjába kortyolt, úgyhogy csak integetett, én pedig
felrohantam a szobába átöltözni.
És az érzés?
A rémület?
Egészen a stadionig követett.
 Negyvennegyedik fejezet

SLADE

JÓ MESSZIRE ELKERÜLTEM JAGGERT.

Attól féltem, hogy ha kinyitja a száját, akkor az öklömmel csukom
be neki, és akkor mehetek raportra az edző irodájába.
Nem gyűlölöm őt.
A gyűlölet azt jelenti, hogy meg akarod ölni az illetőt.
Én pedig szeretném azt gondolni, hogy a szex egy kicsit
lenyugtatott, legalábbis a gondolataimat. A gondolataimat, hogy nem
ejtenék könnyeket, ha történetesen leesne a pöcse, és áthajtana
rajta egy teherautó.
- Van valami oka annak, hogy úgy bámulod azt a labdát, mintha
meg akarnád dugni? - Matt levette a napszemüvegét, és a zakója
belső zsebébe süllyesztette. - Mert akkor szívesen kettesben
hagylak benneteket. És tudod, hogy aláírtam a titoktartási
nyilatkozatot, úgyhogy nem mondhatok semmit a sajtónak a perverz
fantáziáidról.
Felsóhajtottam.
- Csak gondolkodtam. Mármint nem a dugáson, csak... - Ingatni
kezdtem a fejemet. - Semmiség, tudom, hogy semmiség. Csak rossz
érzésem van.
- Egy érzés? - ismételte Matt éles hangon, aggódó arckifejezéssel.
- És mikor támadt ez az érzésed?
 - Szex után. Reggeli közben. Szalonnát sütött. Félmeztelenül az
ölembe ült...
- Kímélj meg a részletektől. - Matt felemelte a kezét. - De évek óta
ismerlek. Feleslegesen aggódsz. Ami persze érthető a tavalyi év
után.
Megvontam a vállam.
- Lehet.
Matt a vállamra tette a kezét.
- Higgy nekem. Az a fajta fickó vagy, aki mindig aggódni kezd,
amikor jól mennek a dolgai, mert biztos benne, hogy valami el fog
baszódni... De az univerzum nem így működik. - Maga mellé ejtette
a kezét. - Úgyhogy hagyd abba a kesergést, és menj, focizz egy
kicsit, hogy megcsinálhassam a hülye Instagram- képeidet.
Elvigyorodtam.
- Ha egyszer így tudok követőket szerezni.
- Van már húszmillió. Minek több? - kérdezte. - Tudom, hogy
simogatja az egodat, hogy dicsérnek, és házassági ajánlatokkal
bombáznak. - Magas hangon folytatta. - Annyira cuki, annyira dögös,
simán megengedném neki, hogy megsimogassa a golyóimat.
Grimaszt vágtam.
- Mi van?!
- O, ez tegnap este jött. Ötvenéves, és biztos vagyok benne, hogy
nagyon szőrös a töke, és nagyon vágyik egy kis törődésre. Ha
gondolod, visszaírhatok neki, és akkor...
- Matt...
Csak röhögött.
- Na menj szépen, és tedd a dolgodat. Tízet kattintok, egyet
posztolok pár órán belül, rendben?
 - Húha, akkor ki kell csípnem magam, Matt! - vicceltem, majd
megfordultam, és egyenesen belefutottam Jaggerbe.
Hátratántorodott.
Csak bámultam rá.
Ő ingatni kezdte a fejét, és kikerült.
- Na mi van, már meg sem ölelsz? - kiáltottam utána.
A jobb kezével bemutatott, és ment tovább.
Elvigyorodtam,
- Ez van, amikor te nyered el a hercegnő kezét.
Matt aggodalmasan pillantott rám.
- Ugye tudod, hogy nem az a lényeg, hogy megkapd őt? Hanem
az, hogy meg is tartsd.
- Abban nem lesz hiba - mondtam magabiztosan. De a rossz
érzésem továbbra sem múlt el.
És miközben futottam, a gyakorlatokat végeztem és sprinteltem,
folyamatosan azon rágódtam, hogy vajon mikor fog elmúlni az az
érzés.
~ Vigyázz már! - mordult fel Jagger, amikor annyira elkalandoztak
a gondolataim, hogy majdnem megint belefutottam.
- Bocsi - ráztam meg a fejem. - Ma nem vagyok itt fejben.
- A szex hatása. - Ütemesen tágultak az orrlyukai, és csak állt
velem szemben. Mintha arra várt volna, hogy letagadjam.
- Gondolom, igazad van - sziszegtem a fogaim között. - Nem
mintha bármi közöd lenne hozzá.
Összehúzta a szemöldökét.
- Meg fogod sebezni, mint ahogy mindenkit megsebzel magad
körül. Miért nem vagy képes békén hagyni őt?
 - Hogy érted azt, hogy megsebzem? - Csípőre tettem a kezem. -
Minden adu az ő kezében van, nem az enyémben. Kedvelem őt.
Veled ellentétben.
- Nagyon vicces. - Lehajtotta a fejét. - Nem akarok az a fickó lenni,
Slade.
- A seggfej?
- Nem. - Csóválni kezdte a fejét. - A fickó, akihez akkor rohannak a
lányok, amikor a pasijuk összetöri a szívüket. Ne hagyd, hogy az a
fickó legyek. Nem megy jól az a szerep.
Azzal sarkon fordult, és elkocogott.
Én meg azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon mit tudhat, amit én
nem.
Mackről.
A múltamról.
Nem sebeztem meg én senkit.
Sőt, én éreztem magam sebzettnek.
 Negyvenötödik fejezet

SLADE

- HÉKÁS -Mack széles mosollyal az arcán sétált be a stadionba,

barna haját szoros copfba fogta, szeme csak úgy ragyogott. Sosem
voltam az a fajta pasi, aki elveszik a részletekben, de vele
kapcsolatban mindent észrevettem.
Még a három szeplőt is az orra környékén.
A kis gödröcskét arcának bal oldalán, ami akkor jelent meg,
amikor nagyon nevetett.
Az álla alatt volt egy forradás, amit akkor szerzett, amikor
kiskorában elesett. Szinte láttam is magam előtt, ahogy a kis Mack a
házban rohangál, és elbotlik valamiben.
Végignéztem, ahogy lassan odasétál hozzám a pályán keresztül.
Hétköznapi ruhát viselt, fekete Converse tornacipőt, feszes farmert
és egy hosszú ujjú inget. Jól állt rajta.
- Szia - köszöntem vissza, és alig vártam, hogy a karomba zárjam.
Bár merő izzadság voltam, gondolkodás nélkül hozzám simult. - Hát
eljöttél.
- Tiszta... - Felgyorsult a légzése. - Izzadság vagy.
- Remélem ez nem ok arra, hogy szakítsunk - incselkedtem, és
puszit nyomtam az orrára.
Elkapta a pillantásomat.
- Szakítsunk?
 - Azta... - Megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat. -
Mack, ez fájt.
Felnevetett, és az izzadság ellenére a vállamra hajtotta a fejét.
Mintha nem is érdekelné. Imádtam.
- Szóval, nemcsak hogy nem vagyok egyéjszakás kaland, de.,. te
most a barátnődnek neveztél? Kicsit gyorsan haladsz egy
csajozógéphez képest.
- Marha vicces. - Megálltam, és a karomba húztam, aztán pedig
csókot nyomtam a szájára. Nyelvének kávé- és mentaíze volt. -
Akkor. .. leszel az enyém?
- Már a tied vagyok. Te is tudod. - Suttogása végigvibrált a testünk
között.
- Lehet, hogy csak szeretem hallani, ahogy mondod.
- Ezt már jobban elhiszem... Mindig kicsit megijedek, amikor nem
vagy arrogáns.
- Nem tudom, hogy most megsértődjek, vagy tényleg van ebben
valami.
Belém karolt.
- Hidd el, van benne valami.
- Hehe.
Végigsétáltunk az öltözőkhöz vezető játékoskijárón, majd ki a
parkolóba. Feltűnt, hogy megbámulnak a csapattársaim. Egyesek
csak vigyorogtak, mások döbbenten bámultak.
Jagger.
Elakadt Mack lélegzete.
Elé akartam lépni, hogy megvédjem Jagger átható tekintetétől. Át
akartam ölelni, és azt kiáltani, hogy „Nincs itt semmi látnivaló!”.
 Ehelyett úgy döntöttem, hogy ezúttal nem leszek faszfej, és csak
homlokon csókoltam Macket.
- Le kell zuhanyoznom. Addig... Oöö... Miért nem beszélgettek?
- Nagyon fájt kimondani? - mosolygott rám Mack.
- El sem tudod képzelni - morogtam. - Bele is fájdult a torkom. De
nem annyira, mint a mellkasom. Úgyhogy jobb, ha mostantól jobban
kímélsz. Még rámegy a fociteljesítményemre.
Meglapogatta a mellkasomat.
- Szerintem nem fogsz belehalni.
Felsóhajtottam.
- Csak... ne engedd, hogy hozzád érjen. Vagy túl közel lihegjen
hozzád. És ha azt mondja, hogy...
- Nem vagyok már kislány. Menj, tusolj le, aztán meg tömd tele a
hasamat. Ja, és Slade! Te fizetsz.
Nevetésben törtem ki.
- Egy úriember mindig állja a cechet.
Kacsintott.
A félelmem nem hagyott alább, amikor Jaggerhez fordult.
Amikor pedig odasétált hozzá, harag és szomorúság áradt Jagger-
ből.
Kifújtam a levegőt, és sarkon fordultam.
Minden lépéssel le kellett gyűrnöm a késztetést, hogy megvédjem
őt.
Minket.
Hogy ne mondjam a szemébe az igazságot. Amit már egyébként
is tud.
Hogy nem vagyok elég méltó hozzá.
Sosem leszek az.
 Negyvenhatodik fejezet

MACKENZIE

- S . - A farzsebembe süllyesztettem a kezemet, és idétlenül

hintáztam a sarkamon. Jagger ugyanúgy félmeztelenül ácsorgott,
mint Slade, izmain csillogott a nedvesség. Összeszorította a fogát.
Tudom, mert pattanásig feszült az állkapcsa.
Jagger mindig is jóképű lesz.
De nem Jaggerre vágytam.
- Szia, Mack! - Akkorát nyelt, mintha akart volna még mondani
valamit, aztán megragadott, és megölelt. - Sajnálom, amit mondtam.
Belesóhajtottam a mellkasába, és átöleltem izmos testét.
- Nem a te hibád, hogy Slade néha seggfej, és ez gyakran átragad
a hozzá közel álló emberekre is. Te pedig egy egész hetet töltöttél
mellette az edzőtáborban.
Vigyorogva húzódtam el.
Ő is vigyorgott.
- Legalább hagyta, hogy megtartsam a hajamat.
- A hajadat?
- Elvesztettem a fejemet. Megegyeztünk, hogy a vesztes
leborotválja a fejét, de valahogy rávette a játékosokat, hogy inkább a
lábamat és a karomat borotváljam le. Úgyhogy most ilyen csini
frizurám van. De mondd meg az igazat... - Végigsimította immár
rövid haját. - Én kergettelek a karjaiba? Az én hibám volt?
 Feltört belőlem egy sóhaj.
- Jagger, te barátságot ajánlottál nekem. Én pedig nem álltam
készen többre. Azok után nem, hogy mi történt köztem és Slade
között, aztán pedig... - Nem kellett hallania a részleteket. - Hagyjuk.
A lényeg, hogy nem, nem te kergettél a karjaiba, de az igazság az,
hogy talán nem rohantam volna olyan gyorsan, ha nem érzem
hülyén magam amiatt, hogy arra célozgattál, hogy nem látok át rajta.
Higgy nekem, amikor beléptem abba a házba, már pontosan tudtam,
hogy mire képes. De megérte a kockázatot. Az ember nem élhet
félelemben, nem igaz?
Kedves mosolyra húzta a száját.
- Jót tesz majd neki a józan gondolkodásod.
- Megmondom neki, hogy ezt te üzened.
- Remélem, azért lehetünk még barátok. Talán képes leszel
betörni azt a fenevadat. Csodált is történnek néha, igaz?
- Igaz
Bólintott, és már éppen el akart sétálni, amikor megragadtam a
karját, és odasúgtam neki.
- Van valami, ami nem hagy nyugodni.
- Tényleg? És mi az?
- Azt mondtad, hogy nem ismerem a teljes történetet az exével
kapcsolatban. Valami olyasmiről van szó, ami miatt aggódnom
kellene?
Jagger felsóhajtott.
- Az exe egy kis... tudod... - káromkodott. - Bassza meg, ha rájön,
hogy elmondtam neked, ki fog nyírni.
A gyomrom a lábamig süllyedt, és rettegéssel telt meg.
- Mit?
 Átnézett fölöttem, mintha csak meg akart volna bizonyosodni róla,
hogy Slade nem pont akkor lép ki az öltözőből.
- Nézd, amikor az ember olyan híres, mint ő... Főleg, hogy
menynyire imádják Európában a focit... Szinte bálványoznak...
Nemcsak híresség vagy, hanem egy isten. Az ajánlatok, amiket nap
mint nap kap, a nők, akik a lába elé vetik magukat... Számára ez
normális, de egy olyasvalaki számára, aki sosem volt
rivaldafényben, egyáltalán nem az. Az exe a kezdetekben a
legédesebb lány volt a világon. Én is imádtam. Mindenki imádta.
Slade is könnyedén beleszeretett. De ez a fajta élet a legkedvesebb
nő sötét oldalát is előhozza. Egyszerűen felfalta az, hogy Slade- et
folyamatosan körülzsongják a nők, a sok flört. Az érzelmi megcsalás.
Ért- e hozzá valaha más nőkhöz? Nem. Számít ez bármit is, amikor
folyamatosan az sms- eikre és az Instagram- üzeneteikre válaszol?
Számít ez bármit is, amikor a fotózására felkért modellek felajánlják,
hogy töltsenek el kettesben egy kellemes órát? Már alig találkoztak...
Alig... - Mély levegőt vett. - A megcsalás nem szép dolog, de nem
azért csalta meg Slade- et, mert kiszeretett belőle. Hanem azért,
hogy Slade is olyan féltékeny legyen, mint amilyen ő volt. És amikor
Slade még ezt sem vette észre, akkor csak folytatta és folytatta. Az
egész egy segélykiáltás volt. Aztán egyszer csak túl késő lett, és
Slade elhagyta. Pedig gyűrűt húzott az ujj- ára. Mind a ketten
hibásak voltak, de a média kiforgatta a dolgot, és a lányt tették meg
bűnbaknak. Én csak ennyit mondok. Slade egy olyan méreg, amit
csak akkor veszel észre, amikor már túl késő. Bárcsak tévednék...
- Miért érzem úgy, hogy ez az egész nagyon személyes? -
kérdeztem reszkető hangon.
 - A kurva életbe... - Jagger ingatni kezdte a fejét. - Mert először én
jártam vele.
- Hogy mi?
- Mert... - folytatta Jagger, és megfeszült az állkapcsa. - Mert
mielőtt még egyáltalán megismerte volna Slade- et, a lány az enyém
volt. Öt. Évig. Az enyém volt. Eljegyeztem. Slade pedig örökre
tönkretette.
- De...
- Minden oké? - Slade odasétált hozzánk, és átkarolt.
- Ja, ja - vágtam rá túl gyorsan, Jagger pedig utoljára még mélyen
a szemembe nézett, aztán Slade felé biccentett, és elsétált.
Igyekeztem nem remegni.
Túlgondolni.
Elhallgattatni az aggodalmas hangokat. A rettegést. A
gondolatokat.
Az étteremig egy szót sem szóltam.
És amikor beléptünk...
Rögtön más fényben láttam Slade- et.
Könnyedén vette a hírnevet.
Az emberek autogramot kértek tőle.
Ö pedig adott.
Ha képet kértek?
Akkor képet csinált.
Ha a fociról akartak beszélgetni?
Akkor arról beszélgettek.
Rájuk áldozta az idejét.
Két órával később végre megrendeltük az ebédünket, de ekkor
már csak húsz perce maradt, mert vissza kellett mennie a stadionba.
 Csak akkor döbbentem rá, amikor beültem a kocsiba. Miután
búcsúcsókot nyomott a számra.
Az ő élete a foci. Az élete teljes.
Az életében... nincs hely két szerelemnek.
Mert nem hagyja.
 Negyvenhetedik fejezet

SLADE

- I , , , Slade, és mosolyogj! A fotós, áld

egyszerűen úgy mutatkozott be, hogy ő, ellőtt még pár képet. A
mellettem álló modellen bikinialsó volt, felül pedig nem volt más
rajta, mint egy kigombolt férfizakó. A kezében egy motoros sisakot
tartott. Én félmeztelen voltam, és egy túlságosan szűk bőrnadrág
feszült rajtam. Izzadtam is rendesen.
És nem jó értelemben.
Sokkal inkább volt ez valaki- mentsen- már- ki- innen izzadás.
Matt felmutatta nekem a hüvelykujját a kamera mögött.
Mack ott állt mellette. Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
Azóta viselkedik ilyen furcsán, hogy beszélt Jaggerrel. És amikor
rákérdeztem, a seggfej arcára bűntudat ült ki, mintha tényleg tett
vagy mondott volna valamit.
De mindig, amikor már rá akartam kérdezni Macknél, hogy mi van,
rögtön visszaváltozott a viselkedése. A szexuális életünk pedig
egyáltalán nem változott meg.
Sőt, ha lehet, még őrültebbé vált. Alig aludtam, és ma reggel arra
ébredtem, hogy a szájában van a farkam.
Meg is mondtam neki, hogy ez volt életem legszebb ébresztője.
És tényleg így is gondoltam.
Akkor meg minek vág ilyen arcot?
 - Erre, Slade. - J csettintett az ujjával. - Jó, na most hajolj oda és
csókold meg a nyakát.
Hezitáltam.
Matt kikukucskált a kamera mögül. Mi a fene van veled, csináld
már, olvastam le az arcáról.
Mack pedig lesütötte a szemét.
Bassza meg.
Ez a munkám.
Ezért fizetnek.
Még jobban izzadni kezdtem, a lábaim lassú halált haltak a
bőrnadrágban, a farkam meg emlékeztetett arra, hogy ha nem indul
újra sürgősen a vérkeringésem, akkor még a következő kép előtt
elájulok.
Idegesen sóhajtott.
- Slade, a nyakát. Lassú csók, hezitálás, felnéz.
Bassza meg.
Megcsókoltam a nyakát, és tartottam a pózt.
J ellőtt pár képet, aztán káromkodni kezdett.
- Úgy nézel ki, mint aki unja az egészet. Legalább megpróbálnál
úgy tenni, mintha egy kicsit is vonzónak találnád a világ egyik
legdögösebb szupermodelljét?
Csessze meg, még a nevét sem tudom.
De nem is érdekelt.
Ő nem Mack.
- Az ott a csajod? - kérdezte a lány, hosszú szempillái alatt
pislogva kék szemével. Az ajka olyan vastag volt, hogy nem lehetett
természetes.
- Igen - mosolyogtam rá illedelmesen.
 - Akkor - vonta meg a vállát - képzeld azt, hogy ő vagyok.
- Nem hiszem, hogy ez...
- Slade! Most dumálgatunk, vagy dolgozunk? - kiáltott oda J, aztán
Matthez fordult, és mondott neki valamit, amitől Matt elvörösödött.
- Bocsánat! - mondtam. - Jobban fogok igyekezni. Csak...
kihevültem.
- Meghiszem azt... - motyogta a modell.
Repedés hasadt végig a szívemen. Biztosan ezért fájt levegőt
venni, és biztosan azért éreztem azt, hogy kiszállok egy tízmillió
dolláros Gucci- kampányból.
- Hé, minél hamarabb sikerül csinálni pár normális képet, annál
korábban viheted el a csajodat inni párat. - A modell rám kacsintott. -
Showtime.
A derekam köré tekerte a lábát, és hátradőlt a motorbiciklire.
- Ez az! - csinált pár képet, és közelebb lépett. - Slade, azt
akarom, hogy ülj rá a motorra, aztán hajolj oda hozzá, és harapj rá
az alsó ajkára.
Imádkoztam, hogy Mack ne olyan legyen, mint az exem.
Imádkoztam, hogy értse meg, ez a munkám része.
És ha nem érti meg?
Akkor megmondom Mattnek, hogy nincs több fotózás.
Nem ér annyit a stressz, ami akkor öntött el, amikor ráhajoltam a
modellre, és ráharaptam az alsó ajkára.
Nem éreztem semmit.
Semmit, kivéve a combom hátsó felén lecsorgó izzadságot.
Semmit, kivéve dühöt, amikor közelebb nyomta a száját, és
becsúsztatta a nyelvét a számba, kihasználva az alkalmat.
Úgy éreztem, hogy manipulálnak. Bűntudatot éreztem.
 - Igen, igen! - kiáltotta. - Egek, ez nagyon dögös, a szög tökéletes,
srácok, ezt imádni fogjátok. - Gyorsan csinált még pár képet, de
nekem egy örökkévalóságnak tűnt. - Csókolózzatok tovább, ajkakat
szét, Slade, na, csak egy kicsit.
Amikor szétnyitottam az ajkaimat, a modell rámarkolt a seggemre.
De legalább nem kezdett nyögdösni.
- Tökéletes! - jelentette ki J.
Elrántottam magam a modelltől, és a kézfejemmel megtöröltem a
számat.
- Végeztünk?
- Azt hiszem, igen... - Átnézte a képeket a kameráján, majd
odabiccentett a csapatának. Azt mutatták, hogy minden rendben. -
Fantasztikus, Slade, szerintem az intimitás az, ami igazán átadta a
szenvedélyt.
- Ja - felfordult a gyomrom.
Mackhez léptem.
Hamis mosolyra húzta a száját.
Gyűlöltem ezt a mosolyt.
A teste megmerevedett.
Legszívesebben végighajtottam volna a díszleteken a motorral.
- Mack - recsegett a hangom.
Mosolya nem tükröződött a szemében, amikor megfogta a
kezemet.
Megszorítottam, és nem engedtem, hogy elhúzódjon.
- Szóval, te lennél a csaja? - Hát ez a modell nem tud lekopni? Mi
is a neve? Jana? Dana? Számít egyáltalán?
- Ja - átöleltem Macket, és közel húztam magamhoz. Nem
érdekelt, hogy minden porcikámról csörgött a víz. - O a barátnőm.
 - Szerencsés csaj. - A modell kacsintott, majd felém fordult, és
megvonta a vállát. - Jó volt veled dolgozni. Szólj, ha egyszer
meginnál valamit.
Felnevettem. O is nevetett.
Mack nem nevetett.
- Esélytelen. - Sokkal gorombábban mondtam, mint szerettem
volna.
Amikor odapillantottam, láttam, hogy Matt szeme egészen
elkerekedett. Egyértelmű üzenetet sugárzott: lelépni, lelépni!
- Hogy mondtad? - A modell csípőre tette a kezét. - Én csak
próbáltam kedves lenni...
- A kedvesség az lett volna, ha azt mondod, szép munka, és
elsétálsz. A kedvesség az lett volna, ha mindkettőnket meghívsz.
Nem kedves akartál te lenni - húztam össze a szemem. - Barátnőm
van. Sokkal jobban szeretem, mint amennyire te azt hiszed, hogy
olyan különleges vagy. Bárcsak azt mondhatnám, hogy örültem a
találkozásnak. De inkább csalódott vagyok, hogy te is pont olyan
felszínes vagy, mint ahogy a címlapokon látszik.
- Te meg egy kibaszott fasz vagy! - ordította.
- Hé! - Mack maga mögé húzott. - O az én faszom, te ribanc,
úgyhogy tipli. - Aztán felém fordult. - Mehetünk?
Nevetésben törtem ki.
- Szerintem még senki sem állította azt nyilvánosan, hogy az ő
fasza vagyok... Mack... kicsi szívem...
Mellkason vágott, Matt pedig mögöttünk éppen igyekezett
megnyugtatni a bepöccent modellt, akinek minden bizonnyal csalt
leesett a vércukra.
 Majd küldök neki kekszet egy bocsánatkérő üzenettel. Valami
olyasmivel, hogy „ez a fasz már foglalt”.
Faszom. Ráhagyom inkább Mattre.
- Sajnálom... - mondtam, amikor visszaértünk az öltözőmbe. -
Gyűlöltem az egészet. Minden pillanatát. Nem vállalok több fotózást,
Mack. Esküszöm, hogy...
A szája hirtelen az enyémen volt.
Hátratántorodtam, és nekiütköztem a fogason álló ruháknak.
Mielőtt még seggre ültem volna, megkapaszkodtam az egyik
vállfában. Mack lelökött a kanapéra, és elkezdte kigombolni a
nadrágomat.
- Izé, Mack?
- Kussolj. - Lerángatta rólam a nadrágot, majd felnevetett. - Sosem
láttam még ennyi izzadságot egy emberen, de attól még szexelni
akarok veled.
- Izé, kösz a bókot - motyogtam. - Nagy meleget csináltak a
reflektorok, én pedig azon aggódtam, hogy az a modell elkezd
letapizni, vagy lenyisszantja az egyik tökömet, hogy eldicsekedjen
vele a barátnőinek.
Mack még jobban kezdett nevetni.
- Vigyázz, miket mondasz, mert simán beronthat ide, elragadja az
egyik töködet, és csinál belőle egy tökoltárt.
Kirázott a hideg.
- Soha többet ne mondd ki azt, hogy tökoltár. Komolyan mondom.
Egyszerre lankad le tőle a farkam és illan el az önbecsülésem.
Mack végighúzta a kezét a hasamon, aztán megragadta a
bőrnadrágot, és átrángatta a térdemen meg a bokámon.
- Hát azt nem hagyhatjuk.
 - Hogy elveszítsem az önbecsülésemet? - ziháltam, miközben ő
fölém hajolt. Haja függönyként omlott arcának egyik fele elé.
- Az önbecsülésed elvisel pár pofont. Én róla beszélek. - Lehajtotta
a fejét.
- Slade! - Matt kopogott be az ajtón.
- Ha kinyitod azt az ajtót, halott ember vagy! - ordítottam.
Mack forró lehelete végigsimította a bőrömet, a farkam
fájdalmasan nyújtóztatta magát a szája felé, és önkéntelenül is
megemeltem a csípőmet.
- Ez most komoly, Slade? - sziszegte Matt.
- Matt... Csak egyedül akarok lenni egy kicsit.
- Jaja, azt lefogadom...
Mack a nevetését nyelte le, én pedig a fájdalmamat igyekeztem.
- Nem vicces. Akarlak. Nem tudom, miféle jó cselekedetet vittem
véghez, hogy megérdemlem, hogy a szád ilyen közel került a
farkamhoz, de ám legyen. Akár minden áldott nap el tudnám viselni.
Mosolya beragyogta a helyiséget, én pedig megragadtam a vállát,
előrehúztam és megcsókoltam őt. Azt akartam, hogy ne maradjon
kétsége afelől, hogy az övé vagyok. O pedig az enyém.
Mack elhúzódott.
- Komolyan mondtad?
- Hogy le fog lankadni? Igen. Minden szót.
Grimaszt vágott, és félrenézett.
- Nem azt. Azt, hogy szerettél.
- Szeretlek - javítottam ki. - Jelen idő. Nem múlt. - Két kezembe
fogtam az arcát, és magam felé fordítottam a fejét. - Komolyan
gondoltam. És sajnálom, hogy ilyen helyzetben kellett látnod egy
másik nővel. Sajnálom, hogy hozzá kellett érnem. Én csak hozzád
akarok érni. Sajnálom, hogy egy olyan fickó vagyok, aki egykor
úszott a figyelemben. Ami csak azt mutatja, hogy mennyire nem
illettem az exemhez. Mert egyáltalán nem érdekelt, amikor ő állt ott a
kamera mögött. Nem érdekelt, hogy más nők a lábam elé vetik
magukat. De veled? Legszívesebben otthagytam volna az egész
rohadt fotózást, és vissza se néztem volna. Miattad az egész
kibaszott iparágnak képes lennék örökre hátat fordítani. Remélem,
ezt te is tudod.
Könnyek töltötték meg a szemét. Aztán bólintott, és újra
megcsókolt. Ezúttal gyengédebben. Tökéletes íze volt. Soha nem
fogok ráunni erre a nőre. Mindig találtam rajta valamit, amit
megízlelhettem, új pózok, amiket kipróbálhattam, új fogások, amik
révén elérhetem, hogy sikítson a kéjtől.
És minél többet kaptam belőle...
Annál inkább függője lettem.
Annál többre volt szükségem.
Ahogy fölém hajolt, lehúztam róla a nadrágot.
- Nézz rám. - Újra megfogtam az arcát. - Csak rám nézz.
Beleült férfiasságomba, ajka minden centivel egyre jobban
szétnyílt. Minden egyes alkalommal új élményt jelentett, hogy
megtölthettem. Mintha hazatértem volna.
Mack belekapaszkodott a vállamba, én pedig a földre dobtam a
nadrágját. Aztán felültem, megmarkoltam a fenekét, és magam mellé
húztam a két lábát. így még mélyebbre hatolhattam.
Egy pillanatra nagyon sebezhetőnek tűnt, ahogy újabb csókokat
keresve átkarolta a nyakamat. Boldogan teljesítettem a vágyát.
Szinte már fájdalmasan vágytam rá.
Erre a fájdalomra pedig csak ő jelentett gyógyírt.
 Éreztem, ahogy lüktet benne a testem, úgy éreztem minden egyes
lélegzetvételét, mintha a sajátom lett volna, ölének minden
hullámzása végigvibrált rajtam.
Amikor újra megcsókoltam, megremegett az öle, és leírhatatlan
érzés kerített hatalmába, mert belém kapaszkodott. Bennem bízott.
Pedig nem volt jogom hozzá, hogy én legyek ez a férfi.
Amikor remegni kezdett a teste, belemarkoltam a fenekébe.
Nem kellettek szavak.
Nem akartam szavakat.
A szavakat félre lehet érteni.
De ezt?
Összeolvadt testünket?
Itt nincs félreértés. Csak bizalom. Szerelem. És teljesség.
Kihúztam magam belőle, majd megcsókoltam, és újra elmerültem
benne.
Éreztem a nyelvén, ahogy elsuttogja a nevemet.
Elmosolyodtam, amikor elélvezett.
Elernyedt teste rázuhant a mellkasomra.
- Most már mind a ketten izzadtak vagyunk.
Belenyomtam az arcomat parfümtől illatos nyakába. Izzadság és
levendulás tusfürdő aromája keveredett, amit nálam tartott.
- Mack?
- Slade?
- Soha ne mondj le rólam.
Valószínűleg nem is vette észre, hogy milyen nehezemre esett ezt
kimondani.
Vagy, hogy mennyire szükségem volt arra, hogy a helyére lépjen
annak az embernek, aki egykor megígérte, hogy mindig ott lesz
mellettem.
- Megígérem - suttogta. - Ha te is megígéred, hogy soha többet
nem veszel fel bőrgatyát.
- Később elégetem. De arra gondoltam, hogy ma este
ünnepelhetnénk egy palack borral. Hiszen holnap visszamész a régi
munkádhoz.
Elsötétült az arca.
- Hé! - Ujjaim közé fogtam az állát. - Semmi ilyesmit nem akarok
látni. Imádod a munkádat. Gondolj csak bele, mind a ketten
elmegyünk dolgozni, aztán hazaérünk, eszünk, borozunk és
szexelünk. Persze nem ebben a sorrendben, mert a szex mindig az
első, de érted a lényeget - kacsintottam.
- Jól hangzik. - És mégis, a mosolya újra erőltetettnek hatott.
- Minden oké? - Azon kaptam magam, hogy az az idióta fickó
vagyok, aki képtelen kitalálni, hogy élete nőjét mi bántja.
- Slade! - Matt dörömbölni kezdett az ajtón. - Adtam nyolc percet.
Most már nyisd ki.
- Azta, nyolc egész percet? Le mertem volna fogadni, hogy volt az
legalább tizenkettő is.... Nyolc? Nyolc a faszomat.
- Fura, nekem csak ötnek tűnt - mondta Mack halálos
komolysággal.
Rácsaptam a seggére.
-
Vigyázz a szádra!
Elvigyorodott. Matt újra püfölni kezdte az ajtót. Ha jól hallottam,
már két kézzel.
- Jól van már, adj még pár percet.
 Negyvennyolcadik fejezet

MACKENZIE

IGAZSÁGTALAN VOLTAM VELE.

Azt mondta, szeret.
Szeret.
És mégis kétségek gyötörtek.
Nem is a fotózás miatt, hanem azért, amit Jagger mondott. Meg
akartam kérdezi, hogy elhappolta- e Jaggertől a barátnőjét. Rá
akartam kérdezni a terhességre.
De csapdába ejtett a tény, hogy olyan dolgokat tudok, amiket nem
lenne szabad tudnom. Mindezt azért, mert tisztázni akartam a
dolgokat Jaggerrel. Az egész az én hibám.
Mint ahogy az is az én hibám lenne, ha a friss kapcsolatunk azért
futna zátonyra, mert ilyen fájdalmas sebeket tépek fel.
De lejárt az időm.
Ma visszavárnak a családi borászathoz, és bár alig vártam, hogy
visszakapjam a régi munkámat, és megint azt csináljam, amit
imádok...
Ez egyben azt is jelentette, hogy kevesebbet fogok találkozni
Slade- del.
Mi lesz, ha megváltoznak a dolgok?
Mi lesz, ha hirtelen rájön, hogy valójában nem is engem akar?
 Vagy rosszabb: mi van, ha belőlem is olyan féltékeny barátnő
válik, akárcsak az exe, és én is ellököm őt magamtól?
Legszívesebben kitéptem volna annak a modellnek a haját. De
nem is ez volt a legrosszabb. Hanem hogy időről időre rám nézett
azzal a tudálékos, manipulativ picsa nézésével, amitől
legszívesebben felpofoztam volna.
Pontosan tudta, hogy mit csinál.
Hálás voltam, hogy Slade nem volt annyira hülye, hogy bedőljön
neki.
De mi lesz legközelebb?
Mi lesz a következő fotózáson?
És az az utánin?
Mi lesz, ha néhány hónap múlva elkezdődik az új idény?
Ahh!
Az őrületbe fogom kergetni magam.
Bor kell.
Micsoda szerencse, hogy pont egy borászatba tartok.

Slade: Csapj oda nekik ma.

Rámosolyogtam a telefonom képernyőjére.

Én: Egész nap bort kell innom, szerintem a bor fog odacsapni
nekem. De lehet, hogy akkor el kell jönnöd értem...

Slade: Imádnám, ha el kellene mennem a részeg barátnőmért. De

csak jár hozzá egy palackkal abból az új Pinot Noirból.

Én: Te most... te most mocskos dolgokat irkálsz nekem?

 Slade: Tudod, kellemesen fűszeres, egy kis málnával.

Én: Ha hazaérek, meztelenül akarlak találni az ágyon. Két pohár

borral...

Slade: Hozok csokit is. Ja, és Mack?

Szélesen vigyorogtam.

Én: Igen?

Slade: Imádom, hogy azt írtad a házamra, hogy „hazaérsz".

Szaggatott levegőt vettem. Könnycseppek csiklandozták a

szememet.

Én: Ott van az otthonom, ahol te vagy.

Slade: Szeretlek, Mack. Ne rúgj be nagyon.

Még nem mondtam neki.

Még nem mondtam meg neki, hogy szeretem.
És őt nem érdekelte.
Ő csak újra és újra elmondta, hogy ő szeret engem, és soha nem
gondolkozott rajta, soha nem várta, hogy én is mondjam.
Mintha nem tehetne róla, hogy szerelmes belém.
És ez megrémített.
Mert életemben most először éreztem azt, hogy úgy vagyok jó,
ahogy vagyok. Még akkor is, ha ezt egy olyan férfi mellett éreztem,
akiben Jagger szerint nem szabad megbíznom. Aki egyszer már
bebizonyította, hogy képes otthagyni.
De nem fair, hogy a múltja alapján ítélem meg.
- Mackenzie! - Apa szélesre tárt karral állt az előtérben. A padlótól
mennyezetig érő, északi ablakokon csak úgy áradt be a fény. A
belső udvaron kültéri kandallók égtek. Egyszerre volt otthonos és
modern. És a kóstolóhelyiség? Bőrkanapék, harapnivalók, és a
kedvenc asztalom, amin valaha vegyészeset játszottam. - Annyira
örülök, hogy újra itthon vagy!
Megölelt.
Hazatértem.
Furcsa, hogy az otthont az jelenti, hogy apám megölel. Annak
idején a borászat jelentette ezt.
Most meg? Most meg Slade jelenti ezt.
- Hiányzott ez a hely - mondtam, miközben apa átvezetett egy
kisebb tömegen. Amikor elmentünk a nagyképernyős tévé mellett,
egy pillanatra mintha a saját arcom villant volna fel a képernyőn, de
olyan gyorsan eltűnt, hogy biztos voltam benne, hogy csak
képzelődöm.
Megvontam a vállam, és követtem apámat a kóstolóhelyiségbe.
Letettem a táskámat, és munkához láttam.
Néhány órával később csipogni kezdett a telefonom. Annyira
elmerültem a kóstolásban, és az érzésben, hogy végre helyére
kerültek a dolgok, hogy nem is törődtem vele.
De aztán újra csipogott.
Összehúzott szemöldökkel pillantottam a képernyőre.
Slade: Ne kapcsold be a tévét!

Slade: Baromság az egész.

 Slade: Fogalmam sincs, honnan jutottak hozzá ehhez az
információhoz, de a végére járok, addig éljek. Matt is rajta van az
ügyön.

Jagger: Jól vagy?

Mintha belemarkoltak volna a szívembe. Hagytam az üzeneteket,
és inkább felhívtam Slade- et. Azonnal hangpostára kapcsolt.
Matt telefonja is.
Jaggeré is.

Slade: Bocs, Mattel beszéltem. Helyre fogjuk hozni. Szarul néz ki,
a kurva életbe, tényleg nem tudom, honnan tudja ezeket a sajtó,
még arra se tudtam rájönni, honnan tudják, hol lakom. Nemhogy a
többit. írj, ha végeztél.

Mire betettem a telefonomat a táskámba, az egész testem

remegett. Alig bírtam megállni, hogy ne kapcsoljam be a tévét, vagy
ne keressek rá Slade nevére az interneten, hogy kiderítsem, mi
történt.
De bíztam benne.
És ha azt mondta, hogy ne foglalkozzak vele...
Akkor nem foglalkozom.
Addig legalábbis nem, amíg el nem magyarázza, hogy min akadt
ki ennyire. És azt, hogy egy óra elteltével miért kapcsolt még mindig
hangpostára a telefonja.
 Negyvenkilencedik fejezet

SLADE

- M - mondta Matt halálos nyugalommal. A

konyhámban ült, és egy csésze kávét kortyolgatott. A kapu előtt
paparazzik sorakoztak.
És olyan szavakat ismételgettek, amiktől hányni tudtam volna. És
egy nevet. Folyamatosan egy nevet hallottam.
Britney Towsend.
És minden kibaszott újság minden kibaszott cikkében csak az ő
könnyes szemű vallomását olvastam, mely szerint bár megcsalt
engem, a baba mégis az enyém. Ami hazugság. A baba Hawksé, de
a sajtó most arra is rákapott, hogy amíg Britney még Jaggerrel járt
jegyben, én közéjük férkőztem, és lecsaptam őt Jagger kezéről.
Jaggerrel megesküdtünk egymásnak, hogy soha nem beszélünk
arról a nőről a sajtónak. Tudtuk, hogy se a drámát, se a
médiafelhajtást nem éri meg, másrészt meg ez egy régi história. Már
szakítottak. Akkor meg minek szivárogtatna ki bárki is ilyen
hazugságokat?
- Ide tart. - Matt felsóhajtott. - Hogy akarod csinálni?
- Beperelhetjük szerződésszegésért. Aláírta a titoktartási
nyilatkozatot. - Belekortyoltam a whiskey- be, amit Matt tett elém. A
rohadt életbe is, mindig visszajutunk ezekhez a titoktartási
nyilatkozatokhoz? - Britney- nek vannak képei rólunk. Intim képei.
Képek, amiken meztelenül fekszem az ágyában. Képek, amiken
Jagger fekszik meztelenül az ágyában. Vannak képei apámról,
amiket el akar adni. Bensőséges családi fotók. Ez a nő... -
Felmordultam. - Minden, amit mond, hazugság. Nem csalta meg
velem Jaggert. Baromság. Már szakítottak, amikor mi összejöttünk.
Matt felsóhajtott.
- Számít ez valamit? Terhes, és azzal a sztorival kürtöli tele a
sajtót, hogy elloptad a csapattársad menyasszonyát, teherbe
ejtetted, majd leléptél egy zsírosabb szerződésért. És a régi
csapattársad, Hawk sem segít tisztázni a dolgokat. Azt állítja, hogy a
szakítás csalt egy trükk volt, amit azért találtál ki, hogy több pénzt és
jobb marketingkampányokat kapj.
Lesöpörtem az asztal közepéről a virágokat, amiket Matt tett oda.
Csörömpölve szóródtak szét a padlón. A szilánkokra törő üveg
hangja majdnem annyira bántotta a fülemet, mint a kinyíló kapu
berregése.
Összeszorítottam a szememet.
Jagger lépett be elsőnek, úgy öt perccel később.
Aztán Britney.
Még mindig gyönyörű volt. Hosszú, éjfekete haj, kék szem, széles
mosoly, az orrát pettyező szeplők. Úgy hét hónapos terhes lehetett,
és mégis, amikor rám mosolygott, az első gondolatom az volt, hogy
kihajítom a házból.
- Szia, kicsim! - Elvigyorodott, és megsimogatta a pocakját.
- Nem! - felemeltem a kezemet. - Kurvára nem.
Jagger úgy köhécselt a kezébe, mintha egy nevetést akart volna
leplezni.
Matt bekapcsolta a telefonján a diktafont, és a székekre mutatott.
 - Britney, ugye tisztában vagy vele, hogy semmilyen módon,
formában és helyzetben nem beszélhetsz a sajtónak Slade- ről,
igaz? - kérdezte Matt szárazon.
Britney a kezemért nyúlt.
Elrántottam.
Jagger úgy meredt maga elé, mintha inkább lenne a pokolban,
mint ebben a házban. Akkor már ketten vagyunk.
Britney félrebillentette a fejét, és lágyan Mattre mosolygott.
- Sosem beszélnék a sajtónak Slade- ről. Aláírtam a titoktartási
nyilatkozatot.
Titoktartási nyilatkozat. Hogy én hogy gyűlölöm ezt a kifejezést.
- Mellesleg - folytatta - , Slade- nek most más dolgok miatt kell
aggódnia. Mint például, hogy Jagger lecsapja a kezéről az új
barátnőjét.
Jagger karba tette a kezét.
- Mi a fene történt veled?
- Mindig is ilyen volt - mordult fel Matt. - De ti ketten csak a
pöcsötökkel tudtok gondolkodni.
Britney Mattre bámult.
- Pofa be, Matt. Te csak féltékeny vagy, mert soha nem lehettél
profi, mint ők.
- Nem, én csak gondolkozom, mielőtt egy manipulativ, pénzéhes
boszorkányba dugom a farkamat. Ezt is megmondhatod a sajtónak.
Jagger végighúzta a kezét az arcán.
Én megdörzsöltem a halántékomat.
- Ha nem te beszéltél rólunk a sajtónak, és nem te szivárogtattad
ki azokat a képeket, akkor ki? - kérdeztem. - És mégis mi a fenéért
mondtad azt, hogy a terhesség, és az egész megcsalásos botrány
csak egy trükk volt? A megcsalás soha nem trükk, és te is tudod,
hogy ebből egy szó sem igaz. Mattnak igaza van, neked elment az
eszed.
Britney csak vigyorgott.
- Hawk már nincs palettán, és az exbarátnőd vagyok. Ez a
legszebb sztori, ami csak létezik. Visszaveszel, felneveljük a babát,
és boldogan élünk, míg meg nem halunk.
- Jaggert is költöztessük hozzánk? Talán lehetne Matt a
keresztapa, nem? - Összehúztam a szemem. Hogyan is
gondolhattam, hogy több ez a nő, mint egy unalmas, bizonytalan
lány, akinek dollárjelek csillognak a szemében? Még csak nem is
pislogott, csak felszegte az állát, mintha valahogy kiérdemelte volna,
hogy ennél az asztalnál üljön. Holott nem tett semmit, csak
megpróbált mindent puszta kézzel szétverni.
A kapu berregése azt jelezte, hogy újabb látogató érkezett.
Pompás.
A kezembe nyögtem.
Már megint.
- Mack az - mondta Matt halkan.
Jagger olyan gyorsan pattant fel, hogy felborult a széke.
Ránéztem. Éreztem, hogy elsápadok. Én kevertem bele ebbe. Az
én hibám. Távol akarta magát tartani a sajtótól, erre minden cikk
arról szól, hogy közém és a terhes barátnőm közé állt.
Pazar.
Ez persze nem igaz. De a médiát ez egy cseppet sem érdekli. Az
ő dolguk eladni a sztorikat, ez a sztori pedig, amiben Macket
otthagyták az oltárnál, és ő később a futballvilág ügyeletes
rosszfiújának karjaiban vigasztalódott, olyan, mint egy terülj- terülj
asztalkám.
- Engedd be - suttogtam.
Matt megnyomta a gombot a kaputelefonon.
Magamban számoltam a másodperceket, míg leparkol.
Míg felmegy a lépcsőn, ahogy szokott.
Alfie az ajtóhoz szalad.
0 üdvözölte elsőnek.
- Mindig is kedveltem azt a kutyát - mondta Jagger csak úgy,
magának.
Undorral néztem rá.
O szánakozva vissza rám.
A kezembe temettem az arcomat, amikor hallottam, hogy belép a
konyhába.
- Hé srácok, mi ez a...
Meglátta Britney- t.
Biztosan felismerte a képekről.
De ha az arca nem is volt árulkodó, a pocakja biztos.
- Mi folyik itt? - kérdezte remegő hangon.
Át akartam ölelni, és elmondani neki, hogy mi a helyzet. Felálltam,
és már levegőt is vettem, hogy belekezdjek, amikor Britney
megelőzött.
- 0 is aláírta a titoktartásit, mint mindenki, igaz?
- Hogy mi? - kérdezte Mack bizonytalanul. - Miről beszél ez? Mit
számít?
Összezördült a gyomrom, ahogy előbb Britney- re, aztán Mack- re
néztem.
Britney győzedelmesen húzta ki magát.
 Mack ijedten húzta össze magát.
- Nézd - kezdte Britney ártatlan hangon. - Én csak azt mondom,
hogy Matt és én aláírtuk a titoktartásit, Jagger aláírta a titoktartásit,
és ez a ribanc...
- Vigyázz a szádra! - mordultam fel.
- Jó, ez a fura nőszemély - Britney grimaszt vágott - , szóval
remélem, ő is aláírta. Ha nem, akkor ő szivárogtatott a sajtónak.
Egyszerű. Egy kis médiafigyelmet akar.
- Egyszerű? - ismételte Mack. - Hogy a francba lenne ez
egyszerű? Sosem tennék ilyet Slade- del, miért is tennék? Nekem
nincs szükségem pénzre. Egyeseikkel ellentétben - vágott vissza
Mack gondolkodás nélkül.
Ügyes kislány.
Nem sok kellett, hogy megtapsoljam.
Britney hátradőlt a székében.
- Nem mondtam, hogy a pénzért csináltad, csak gyanús. A
motivációidat meg nem ismerhetjük... Igaz, Matt?
Matt elmormolt egy káromkodást.
- Slade, aláírt Mack bármit is Mexikóval, vagy... vagy más
személyes dolgokkal kapcsolatban?
- Nem. - Megnyaltam a számat. - De nem is beszéltem neki
Britney- ről, és az egész elcseszett szerelmi háromszögről Jaggerrel.
Egy szót se mondtam neki. Pedig kellett volna. - Mack olyan fehér
volt, mint egy kísértet. - El kellett volna mondanom, de...
Mack ingatni kezdte a fejét, és Jaggerre nézett, aki pont olyan
rémültnek látszott.
Jagger nagyot nyelt, és félrenézett. Csak úgy sugárzott belőle a
bűntudat.
 - Lehet, hogy én elmondtam neki pár napja.
- Hogy mi? - ordítottam. - Rohadtul nem a te dolgod volt
elmondani!
- Ő kérdezett rá, ember! - Jagger felpattant. - Igyekeztem
figyelmeztetni őt veled kapcsolatban, éppen úgy, ahogy Britney- t is.
Mert nézd meg, mi lett belőle!
Ökölbe szorítottam a kezemet.
- Nem volt hozzá jogod.
- Ahogy nekem sem - suttogta Mack. - Téged kellett volna
kérdezzelek, nem Jaggert...
Összeszorítottam a szemem, és Mack felé fordultam.
- El kell mondanod az igazságot, Mack. Elmentél a sajtóhoz? Hinni
akarok neked. El akarom hinni, hogy ez az egész csak egy rémálom.
Döbbent arckifejezése megadta a választ a kérdésre. Nem
mondott semmit, és úgy nézett át rajtam, mint aki megbénult.
- Mack, mondj valamit.
- Miért, számítana valamit? Nem mentem a sajtóhoz, Slade.
Szeretlek. Sosem bántanálak. Hogy ez egyáltalán felmerül benned...
- Könnycseppek gördültek le az arcán.
- Mack, várj! - Mielőtt még megállíthattam volna, kiviharzott. Alfie
megpróbált utánarohanni, és átesett a lábamon.
Mack kiszaladt a kocsijához, és beindította a motort.
A tenyeremmel püfölni kezdtem az ablakot.
- Mack!
Rám se nézett, lehajtott a kocsibeállóról, majd kiszáguldott a
vaskapun, amin máskor olyan óvatosan szokott behajtani.
Vakuk villantak.
Paparazzik kiabáltak.
 Semmit sem éreztem.
Semmit sem hallottam.
Visszasétáltam a házba, felkaptam a whiskey- met, és felhajtottam
az egészet.
- Akkor... - Britney elvigyorodott. - Ez megoldódott... Arra
gondoltam, hogy adhatnánk egy gyors sajtó tájékoztatót, nem?
Matt? Mindenkinek elmondjuk, hogy újra együtt vagyunk, Mack már
nincs a képben, Jagger meg elmondhatja az igazságot - hogy ő
mutatott be minket egymásnak Slade- del, és összejöttünk.
- Igazság, mi... - Jagger felhorkant. - Az igazság az, hogy abban
az időszakban mindkettőnkkel dugtál.
Előbb Jaggerre néztem, aztán Britney- re.
- Mi a fasz?!
Britney megvonta a vállát.
- Akkor még nem voltam benne biztos, hogy Slade- del hogyan
folytatódnak a dolgok, ráadásul tudtam, hogy csajozógép. Amikor
aztán jobban megismertem... - felém fordult - , rájöttem, hogy ez
más, sokkal mélyebb kapcsolat, mint Jaggerrel.
- Micsoda baromság - morogta Jagger. - Szerencséd, hogy terhes
vagy, Brit, vagy különben futhatnál a kocsim elől.
Matt megköszörülte a torkát.
- Mack nem szivárogtathatott. Nem volt rá motivációja, nem is
nyert volna semmit vele. Úgyhogy újra felteszem a kérdést, Britney...
Megrázta a fejét.
- Nem, ő volt az, ő kellett, hogy legyen. Ez így jó lesz. A sajtó
gyorsan elfelejti, és minden rendben lesz.
- Brit - kérdezte Jagger halkan. - Hol van Hawk?
Britney ráharapott az alsó ajkára, és félrenézett.
 - Elment.
- Értem.
- Britney, én megértem, hogy félsz - mondta Matt azon a megértő
hangján, amivel az embereket meg szokta nyugtatni. - De másokat
besározni... Mi nem így intézzük a dolgainkat.
- Nem, mi csak lefekszünk a bejárónővel, igaz? És éttermekben
verekszünk.
Összehúztam a szemöldökömet.
- Hogy mit mondtál?
Britney elsápadt.
- Hogy lefeküdtél a bejárónővel.
- A másik. - Megnyaltam az ajkamat. - Az éttermi verekedésről.
- Benne volt a hírekben.
- A külföldi hírekben nem.
- Nézem a CNN- t.
- Nézed te a nagy büdös francokat. - Felnevettem. - Britney, csak
egyszer kérdezem meg... Ki a fenének járt el a szád?
A kezét bámulta.
Mattre néztem, hogy segítsen.
Dobolni kezdett az ujjaival a pulton.
- Mennyit kaptál a sztoriért?
- Egy milkát - mondta szenvtelenül. - És még kettőt a People
magazin címlapjáért. Slade- del. Nem akarták Hawkot.
A telefonjára pillantottam.
Amit úgy markolászott, mintha az élete múlt volna rajta.
- Hát... - Felé nyújtottam a kezemet. - Akkor ennyi. Kétmillió az
kétmillió.
 Jagger szeme majdnem kiesett a fejéből, amikor látta, hogy
felállók, és felsegítem Britney- t.
- Kicsim, remek lesz! - lelkendezett Britney. Szinte táncolt.
- Igen, tökéletes. Csak egy dolog. Szerinted nem kellene
csinálnunk egy gyors szelfit? Mint régen? Az Instára?
Gonosz, őrült nőszemély.
- Dehogynem!
- De az én telóm lemerült. Csináljuk a tieddel.
Annyira lefoglalta, hogy gyorsan kicsinosítsa magát, hogy észre
sem vette, hogy mit csinálok. Elvettem a telefonját, beütöttem a
kódot, és megnyitottam az üzeneteit.

A: Minden megvan, de kell a részem.

A: Tegnap két órát töltött Jagger házában.

A: A stadionban nem tudtam jó képeket csinálni, túl sötét volt. És

takaró volt rajtuk.

A: Több pénzt akarok. És ne említsd a nevemet. Nem fogja aláírni

a titoktartásit. Ismerem, nagyon makacs.

A: Félmilliót akarok az infóért.

B: Hogy lehetnék benne biztos, hogy van infód? Bizonyítékot

akarok.

A: Az IPaden össze van szinkronizálva a telefonjával - hidd el,

mindenről van screenshotom, és kétszer is követtem a stadionba.
 Ha összeadjuk az infónkat, amink van, akkor bűnösként tudjuk
beállítani a csajt, és megcsináljuk a szerencsénket.

B: Legyen. De csak egyszer fizetek.

A: Hogyne.

Eleget láttam. Britney- nek legalább annyi esze volt, hogy nem
próbálta meg kikapni a kezemből a telefont.
Odaadtam Mattnek.
- Olvasd el az A- tól jött üzeneteket.
Britney- hez fordultam.
- Ki ez az A?
Könnycseppek remegtek a szemében.
- Azt mondta, könnyű lesz!
- Abban biztos vagyok. - Grimaszt vágtam. - Ki az az A?
- Nem tudom! - Már sírt. - Jól van, azt mondta, hogy Altonnak
hívják. Csak ennyit tudok.
- A picsába, Slade, meg kellett volna ölnöd, amikor esélyed volt rá
- mondta Jagger, és Britney- re bámult. - Matt, ne haragudj, haver,
de úgy néz ki, ma is ki kell hoznod minket a dutyiból.
Matt csóválni kezdte a fejét, aztán Britney- re nézett.
- Előbb ezt intézzük el. Aztán rendezzük a másikkal.
Britney arcán könnycseppek gördültek le.
- Slade! Nem érted! Tökéletesek voltunk együtt. Elcsesztem.
Vágom. De Hawk, ő már nincs is a képben. Helyre tudjuk hozni!
Gondolj csak a lehetőségekre!
- O, gondoltam én - mondtam szarkasztikusán. - És nekem
nagyon úgy tűnik, hogy ezzel csak visszakerülnék a pokolba. Abból
pedig elég volt. Sajnálom. Remélem nem lesz gond a
terhességeddel. De most szeretném, ha elhúznál a picsába a
házamból. Most.
- De hova menjek?
- Úgy tűnik, van félmillió a zsebedben, nem is tudom, vegyél ki egy
szobát. Vagy tudod, mit? Keress magadnak egy öreg, gazdag
főszert, őt valószínűleg az se érdekelné, hogy egy hazug, félrekúró
ribanc vagy.
- Vigyázz, miket beszélsz! - sziszegte.
- Takarodj. A. Házamból.
Matt felállt, és elkezdte kitessékelni. Britney felszegte a fejét.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni - sziszegte.
Amint becsukódott mögötte az ajtó, Jagger felkapta a whiskey- s
üveget, és jól meghúzta.
- Semmit se bánunk meg. - Rám kacsintott, és átnyújtotta az
üveget.
Gondolkodás nélkül vettem el.
- Ezt elbasztam.
- El.
Meghúztam az üveget.
- Mack gyűlöl.
- Valószínűleg.
- Bocsánatot kell kérnem tőle.
- Ja¬
Összehúztam a szememet.
- Nem vagy valami nagy segítség.
- Sajnálom - mondta. - Hogy nem mondtam el, hogy Brit mind a
kettőnket megcsalt. Hogy őszinte legyek, akkor nagyon utáltalak.
Még abban sem voltam biztos, hogy hinnél nekem.
Felhorkantam.
- Valószínűleg nem is hittem volna.
Felsóhajtott.
- Szóval, mihez kezdesz most?
- Utánamegyek.
 Ötvenedik fejezet

MACKENZIE

KÉPTELEN VOLTAM TISZTA FEJJEL GONDOLKOZNI, miközben hazavezettem.

De amikor kinyitottam egy palack bort, és leroskadtam a tévé elé,
rádöbbentem, hogy mennyire rossz a helyzet.
A kép, amit rólam festettek, egyáltalán nem volt szép.
Kiderült, hogy végig ismertem Slade- et.
Régi képeket mutogattak rólam, Altonról és Jaggerről, amiből
egyenes út vezetett ahhoz, hogy Jagger bemutatott engem Slade-
nek és Britney- nek.
Slade- et sorozat- barátnőlopónak nevezték.
Engem csak hűtlennek.
Altont hősnek.
Hogy a francba tudott Alton ebből is jól kijönni?
Britney volt a szegény áldozat.
Es Jagger? Hát, őt csak hülyének festették le.
Minél tovább néztem, annál mérgesebb lettem.
Letöröltem a könnyeimet.
És az újságírókat bámultam, akik le se szarták, hogy kit bántanak
meg, vagy mennyi időbe telik nekik, míg lemossák magukról a rájuk
dobált mocskot.
Remegő kézzel írtam üzenetet Mattnek. A saját telefonomról, nem
arról, amit adtak.
 Én: Nem én beszéltem a sajtónak.

Matt: Tudom.

Én: Sajtótájékoztatót akarok tartani.

Matt: Hogy mi?

Én: A borászatban. El akarom mondani az én verziómat. Ha mi

határozzuk meg a helyszínt, akkor mi határozunk meg mindent.

Matt: Biztos nem akarod, hogy én és Slade intézzük ezt?

Belevigyorogtam a telefon képernyőjébe. A szívem még mindig

össze volt egy kicsit törve, ki is voltam merülve, de készen álltam
harcolni.
Altonért sosem szálltam volna harcba.
És bár még mindig megdöbbentett, hogy Slade- nek milyen
hatalma volt fölöttem, úgy döntöttem, hogy többé nem leszek
erőtlen.
Nem leszek az a lány, aki azért megy férjhez, mert üzletileg
kifizetődő. Annak a lánynak annyi.
Nem fogok ölbe tett kézzel várni.
A régi Mackenzie mosolyogva tűrte volna, hogy az emberek
sértéseket vágjanak hozzá.
De Slade mindent megváltoztatott.
És ezért nagyon szerettem.
Szeretem azt a Slade- et, aki leugrott velem arról a szikláról.
 Szeretem azt a Slade- et, aki viccelődött velem, aki pajzsként
tartotta maga elé haragját, a gyászban pedig kard volt a kezében.
Minden egyes porcikáját szeretem.
Sokkal jobban szeretem, mint saját magamat.
Én: Holnap este. Slade- nek egy szót se.
Matt: Nagyon örülnék, ha felhagynátok végre azzal, hogy folyton
megmondjátok, hogy kinek mit ne mondjak el. Nehéz mindent fejben
tartani. Megjegyzem, Alton adott ki mindenkit. Megvan neki a régi
Ipad- ed jelszava, úgyhogy az összes e- mailedet és üzenetedet
látta. Alton Slade után kutakodott a neten, ekkor találta meg Britney
képeit. Mind a ketten pénzt akartak. Britney pedig vissza akarta
kapni Slade- et. Az volt a tervük, hogy feláldoznak téged, és úgy
állítják be az egészet, hogy te voltál az oka mindennek, ami
Európában történt. Sajnálom.

Nyeltem egyet.

Én: És mit mond Slade?

Matt: Ja, bocsi, Slade éppen fogdában ül Jaggerrel. Megkeresték

Altont. Később elmesélem a részleteket.

Én: Mi??

Matt: Ne aggódj, szereztek pár zúzódást, de amúgy semmi bajuk.

Szóval, biztos, hogy ezt akarod?

Én: Biztos,

Matt: Jól van... bízom benned.

 Én: És Slade? Ő bízik?

Matt: A félelme beszélt helyette. Szerintem megbocsáthatsz neki.

A telefonra mosolyogtam.

Én: Hét órakor kezdünk. Intézek bort a sajtónak.

Matt: Ó, remek, részeg paparazzik. Príma ötlet! Ne hagyd otthon a

sokkolódat!
 Ötvenegyedik fejezet

MACKENZIE

NEM ALUDTAM SEMMIT.

Slade nem írt.
Igyekeztem egyben tartani a szívemet.
Igyekeztem mindent és mindenkit kizárni, és valahogy túlélni a
napot. Amikor aztán apám kitárt karokkal lépett felém, na akkor
majdnem összeomlottam.
Hajszálon múlt.
És mire eljött a sajtó tájékoztató időpontja, már tiszta ideg és
stressz voltam.
Matt a színpad felé intett. Előtte beszélt apámmal, és úgy éreztem,
mintha órákig susmorognának. Aztán a sajtó is megjelent, élvezték
az ingyen bort és a harapnivalókat.
Végigsimítottam a kezemet fehér szoknyámon, és megigazítottam
fekete blúzom gallérját. Azt akartam, hogy elegáns képet fessek, ne
tűnjek úgy, mintha teljesen összeomlottam volna. Nem akartam úgy
kinézni, mint egy olyan lány, aki azért feküdt le egy futballsztár- ral,
hogy hírnevet szerezzen magának, és ne csak apja borászata révén
ismerjék. Azt akartam, hogy tudják, a magam ura vagyok. Hogy
lássák, nincs okom Slade- et hajkurászni. Hogy nincs okom elvenni
azt, ami nem az enyém.
 Emlékeztettem magam, hogy végül is nem is számít. Van pénzem,
és a családom támogat. Nem volt szükségem arra, hogy
kihasználjam Slade- et, vagy bárki mást. Az egész Britney műve volt.
Az övé és Altoné, hogy rohadjon meg ott, ahol van. Azt is tudnia
kellett mindenkinek, hogy nem ismertem Slade- et. Hogy nem én
álltam közéjük. Én csak - remélhetőleg - megmentettem őt. Épp úgy,
ahogy ő engem.
- Hölgyeim és uraim, szeretnénk kezdeni - jelentette be Matt a
mikrofonba. Újra a szoknyámba töröltem a kezemet, és lassan
kifújtam a levegőt.
Éreztem a szememet csípő könnycseppeket.
És gyűlöltem őket.
Gyűlöltem, hogy a férfi, akit mindennél jobban szerettem volna
látni...
Még csalt egy üzenetet sem írt.
Úgy tett, mintha nem is ismerne.
Összeszorítottam a szemem, és amikor újra kinyitottam, lassan
elindultam a színpad felé. Gyűlöltem a nyilvánosságot. Gyűlöltem. A
farkasok elé vetettek, miután Alton otthagyott az oltárnál.
Bosszút akartam állni rajta.
Értem. A hírnevünkért.
De most, hogy végre ott van nekem Slade? Ha egyáltalán ott van
még...
Most már csak békességre vágytam.
Be akartam bizonyítani neki, hogy nem fogok lelépni, és hogy ha ő
így is tenne, akkor harcolni fogok érte. Értünk.
- Helló mindenki - mondtam a mikrofonba. - Talán nyugodtan
mondhatom, hogy mostanra már mindnyájan tudják, hogy ki vagyok.
 Nevetgélés hallatszott a nézőtérről.
- Slade Rodriguezzel annak idején nem máshol találkoztunk, mint
egy...
- Egy repülőn - fejezte be helyettem a mondatot egy mély hang.
A szemem végigpásztázta az idegen tömeget. Aztán megláttam
őt.
Öt, akit mindenkinél jobban szeretek.
Felállt. Egy gyönyörű, ősz hajú, kedves tekintetű nő állt mellette,
akit azonnal felismertem a családi fotókról. Az édesanyja. Rám
kacsintott.
Slade háromrészes öltönyt viselt, aranyló tekintete egy pillanatra
sem szakadt el az enyémtől. Olyan melegség áradt belőle, hogy
majdnem elsírtam magam.
- Igen - mondtam remegő hangon. - Egy repülőn.
Feljött a színpadra. Mellém állt, és megfogta a kezemet.
Megszorította, aztán odahajolt hozzám, és ott, mindenki előtt puszit
nyomott az arcomra. Mintha csak kijelentette volna, hogy az övé
vagyok.
Aztán odasúgott, hogy csak én halljam.
- A társak együtt ugranak.
Megöleltem.
Nem tudtam megállni.
Olyan erővel szorított, hogy alig kaptam levegőt.
- Szeretlek.
- Tudom - kuncogott.
- Nem, komolyan, tényleg nagyon szeretlek. Szerintem abban a
pillanatban szerettem beléd, amikor leugrottunk.
 - Tényleg? - vigyorgott. - Én abban a pillanatban, amikor kioktattál
a borokról.
A tömeg felnevetett.
Elhúzódtam, és éreztem, hogy felhevül az arcom.
- Szóval, ott tartottál, hogy...
Vigyorogtam, mint a vadalma, ahogy elmeséltem a történetet.
- A gép elveszítette az egyik hajtóművét. Rettegtem, hogy le
fogunk zuhanni. Úgy reszkettem, hogy szerintem azzal ébresztettem
fel Slade- et. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy ki ő, csak
jólesett ránézni.
- Egek, koszi. - Slade felnevetett, amitől még jobban
kimelegedtem. Könnyű neki, gondoltam. Aztán, ott mellette állva
rájöttem, hogy nekem is könnyű.
A tömegben mindenki olyan szélesen vigyorgott, hogy az már
szinte komikus volt.
- Egyetlen dolgot kérdeztem tőle... - suttogtam.
Slade a fülem mögé seperte a hajamat.
- Megkérdezte, hogy mi az az egy dolog, amit másképpen
csináltam volna az életemben.
- Aztán megcsókoltam.
- Én pedig visszacsókoltam. - Elmosolyodott. - És azóta, hogy az
exmenyasszonyom megcsalt, akkor először éreztem mást is, nem
csak haragot.
- Én pedig akkor először éreztem mást, mint félelmet - tettem
hozzá.
Slade a kamerák felé fordult.
- Az egész napot együtt töltöttük. Azok voltak életem legszebb
pillanatai. Amit aztán tönkre is tettem, amikor Mack visszatért az
Államokba. Seggfejként viselkedtem vele, őt okoltam azért, amiért
nem vettem fel a telefont, amikor apám hívott... pedig Mack... O
támogatott engem.
Legördült egy könnycsepp az arcomon. Aztán még egy.
Folytatta.
- Mack azonban szembeszállt velem, megmondta, hogy micsoda
seggfej vagyok, magam ellen fordította a fájdalmamat, és
megetetett. ..
Mindenki nevetésben tört ki.
- Nem viccelek! Hozott ragut meg kávét. Gondoskodott a
kutyámról, de valójában azért volt ott, hogy apránként segítsen
helyrejönni. Ennek hatására végre kihúztam a fejemet a seggemből,
és észrevettem, hogy ez a nő, ez a gyönyörű, tehetséges nő végig
ott volt előttem... csak tennem kellett volna felé egy lépést. - A
tenyerébe fogta az arcomat. - Ö az a társ, akit apám megjósolt, hogy
meg fogok találni.
- Slade pedig az a kaland, amire mindig is vágytam - mondtam
remegő hangon.
Nem fordult el tőlem.
- Sokat beszéltünk már rólam és Mackről. De ez az igazság velünk
kapcsolatban. Szeretem őt. Annyira szeretem őt, hogy még a focit is
képes lennék abbahagyni, ha arra kérne. Feladnám érte azt a
dolgot, ami a legnagyobb örömöt okozza nekem az életben. Mert ha
nincs mellettem, akkor még a foci sem okoz örömöt. Mert valamiért
olyan mázlista voltam, hogy megkaphattam őt, és ő sokkal
teljesebbé tesz, mint ahogy arra a foci valaha is képes volt. O a
mindenem.
Letöröltem a könnyeket az arcomról.
 - Mack... - Fél térdre ereszkedett előttem. - Hozzám jössz
feleségül?
- HOGY MI? - tört fel belőlem.
- Légy a feleségem. - Szélesen elmosolyodott, majd benyúlt a
zsebébe, és elővett egy gyűrűt, amin egy akkora drágakő volt, hogy
szerintem saját irányítószáma lehetett. - Házasodjunk össze
Mexikóban, hadd vigyelek vissza arra a nyaralásra, amit együtt
kellett volna befejeznünk. Hadd vegyelek el a sziklánkon. Légy
mellettem... És bocsásd meg, hogy valaha is kételkedtem a
szerelmedben és a bizalmadban.
Túl korai. Ezt súgta az eszem. A saját hülye racionalitásom ezt
mondta.
És mégis, ez tűnt helyesnek.
Altont egész életemben ismertem. Mégis helytelen volt.
Slade- et csak hetek óta. És mégis, az egész olyan helyénvalónak
tűnt, hogy majd felrobbant a szívem.
- IGEN! - ordítottam, ő meg felkapott, és megpörgetett a
levegőben. Aztán a kamerák kereszttüzében megcsókolt.
Matt fütyülni kezdett.
Mellette pedig, Alfie- val a kezében...
Ott állt Jagger.
És mosolygott.
 Epilógus

MACKENZIE

A a meredély szikláinak. Körbeölelt a

sós, langyos szellő, aztán erős karok húztak oda a még erősebb
mellkashoz. Slade szája csókokat nyomott végig a nyakamon.
- Mindent megkaptál, amit szerettél volna?
Elmosolyodtam, és elégedett sóhaj tört fel belőlem.
- Hát, a vőlegény ezúttal nem lépett le, és csak örömkönnyek
potyogtak a szememből. Szerinted?
- Bocs, hogy Alfie rossz irányba indult el a padsorok között.
Felnevettem.
- És - folytatta nevetve - azért is bocs, hogy Jagger úgy érezte,
feltétlenül fel kell állnia, amikor a pap megkérdezte, hogy kinek van
ellenvetése a házasság ellen. Csak meg akart szívatni egy kicsit.
Még jobban elkezdtem nevetni, és megfordultam a karjaiban.
- Sosem láttalak még annyira dühösnek.
- A rohadéknak még mindig cseszi a csőrét, hogy
megszabadítottam a hajtól.
Megvontam a vállamat.
- Pedig így még rejtélyesebbnek tűnik.
Összehúzta a szemét.
- Máris máson jár az eszed?
 - Nem. - Átkaroltam a nyakát. - Valójában csak azon jár az eszem,
hogy annak idején hogy a francba voltam képes leugrani erről a
szikláról, és hogy nem ájultam el közben.
- Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy én voltam az, aki
sikoltozott, és majdnem elájult. - Elhúzódott, majd kibújt fehér
ingéből. - Készen állsz?
Ráharaptam az alsó ajkamra.
- Nem rossz ötlet ez?
- Most jut eszedbe? - Elvigyorodott, aranyló tekintete testem
minden porcikáján végigizzott. A mosolya a legtökéletesebb dolog
volt, amit életemben láttam. - Javíts ki, ha tévedek, de nem te voltál
az, aki azt mondta, hogy „Hé, Slade, tudod mi lenne igazán
fantasztikus? Egy olyan esküvői kép, amin éppen leugrunk arról a
szildáról.” Amire én azt feleltem, hogy „soha a büdös életben”. Amire
Matt azt mondta, hogy „gondolj a sajtóvisszhangra”.
- Rossz ötlet volt - mondta mögöttünk Matt, majd lenézett a
meredélyről. - Nem szégyen beismerni, ha az ember tévedett. Nem
volt ez egy okos húzás. Valójában az lenne a legjobb, ha
visszamennénk a hotelbe inni.
- Beszartál? - Jagger mögénk lépett. Félmeztelen volt, már csak
gondosan vasalt inge volt rajta. Lerúgta a cipőjét is. - Gondolj rá úgy,
mint egy kalandra, Matty. - Hátba veregette. - Ráadásul senki sem
szereti az olyan fickókat, akik soha nem mennek túl a vonalon
színezéskor. Élj egy kicsit.
- Ő, élek én eleget - morogta Matt. - Legalábbis akkor, amikor épp
nem rátok vigyázok, mint valami öltönyös bébicsősz.
- Mindkettőjükre rávigyorgott, majd szúrós tekintettel méregette
őket, hogy érezzék, kire is gondolt.
 - Készen álltok? - kérdezte Slade idegesen. Összekulcsolta az
ujjait az enyémekkel, majd megcsókolta a kézfejemet. - Mondj egy
valamit, amit másképpen csináltál volna az életben.
- Egyet - ismételtem mosolyogva.
- Csak egyet.
- Én már elmondtam: megcsókoltalak. - Lábujjhegyre álltam, és
csókot nyomtam a szájára. - Aztán leugrottam.
- Leugrottunk - javított ki, majd mind a ketten leugrottunk a
szikláról. Mind a ketten sikoltottunk, a barátaink pedig követtek
minket.
Amikor a hideg vízbe csapódtam, semmi mást sem hallottam, mint
Matt és Jagger káromkodását. De semmi mást sem láttam, csak a
férjem arcát, aki közelebb húzott magához, és odasúgta:
- Soha életemben nem örültem még ennyire motorhibának.
 Köszönetnyilvánítás

Először is Istennek szeretném megköszönni.

Ez is azok közé a könyveim közé tartozik, melyeket nagyszabású-
nak és romantikusnak terveztem, és azt szerettem volna, ha egy
csodálatos utazásra kalauzolja el az olvasóimat. Aztán emlékszem,
ott ültem a villódzó kurzor előtt, és az járt a fejemben, hogy „Hová
fog ez kifutni?”. „Mi is lesz a történet?” Megírtam az első, Puerto
Vallartán játszódó részeket, de aztán rájöttem, hogy nem szólhat az
egész a fociról, többnek kell itt lennie... És altkor megszületett a
történet. Abban a pillanatban, amikor meghal az apja, és bejutunk
Slade fejébe, rájöttem, hogy ennek a srácnak segítségre van
szüksége, meg kell gyógyulnia, de nem akartam, hogy Mack
gyengének tűnjön, vagy hogy a saját igényeit háttérbe szorítsa
Slade- ért. Meg kellett állnia a saját lábán. Látjátok, ez a titok: néha
igen nehéz megírni a női karaktereket, mert sokszor kisasszonyosak
lesznek, vagy nyavalygósak, vagy egyenesen idegesítőek. Ezzel
pedig rossz színben tüntetném fel azokat az erős nőket, akiket
életem során volt szerencsém megismerni. De akkor hogyan lehet
olyan női karaktert alkotni, aki nem túl durva? Annyira nehéz
megtalálni ezt az egyensúlyt! Úgy gondolom, hogy Mackenzie alakja
tökéletesen rámutat arra, hogy mit kell tennünk, ha az élet
citromokkal hajigái meg. Nagyon felnézek rá, megtiszteltetés volt
megírni a történetét. Köszönöm nektek, hogy csatlakoztatok hozzám
az utazásán! És köszönöm az égnek, hogy meghallgattattak az
imáim.
 Köszönöm a férjemnek és a fiamnak, hogy hagytak a gépem előtt
szenvedni ezzel a történettel. A családomnak, hogy folyamatosan
támogattak. A létező legjobb kiadónak, az Amazon Publishingnak,
mert tudja, mi kell az íróknak. Mindig úgy érzem, hogy egy család
tagja vagyok, imádok nektek írni! Melodynak és Mariának, köszönöm
nektek, hogy támogattatok a projekt során. A marketingcsapatnak,
akik segítettek címet adni a regénynek, ha- ha! Tudom, nem volt
könnyű szülés. Ebben mindenki benne volt, nem igaz?
Ericának, a világ legjobb ügynökének (nem, komolyan, tényleg ő
az), köszönöm, hogy támogattál és bátorítottál.
Ninának, Beccának, Jillnek, Angie- nek és a többi adminomnak,
srácok, rengeteg mindent levesztek a vállamról, hogy nyugodtan
tudjak írni. Minden olyasmiről gondoskodtok, amiről én nem tudok,
nélkületek teljesen el lennék veszve. A Social Butterfly PR- nak,
köszönöm az újabb sikeres kampányt, és hogy támogattatok, amikor
nem tudtam, merre induljak. Nina, több vagy nekem, mint a kiadóm.
Köszönöm, hogy mindig számíthattam rád.
Köszönöm a bloggereknek és az olvasóknak. Hálás vagyok nektek
a megosztásokért, kritikákért, kommentekért. Köszönöm, hogy
mindig támogattok, és törődtök velem. Őszintén hiszem, hogy ez a
közösség a legjobb a világon, és hálás vagyok, hogy én is a tagja
lehetek. Az én Rocking Readereimnek, szinte úgy érzem magam,
mintha most már egy maffiacsalád lennénk, he- he. Ha egyszer
bekerültél a családba, innen nincs kiút. @
Drága olvasók, ha szeretnétek kapcsolatba lépni velem, akkor
csatlakozzatok a létező legvidámabb Facebook- csoporthoz:
Rachel’s New Rocking Readers. Nagy csoport vagyunk, de egy
család, és törődünk egymással. Mindenkit szívesen látunk!
Köszönöm, hogy olvastatok!
A mihamarabbi viszontlátásig.
 A szerzőről

R V D a Wall Street Journal, az USA Today és a New

York Times bestseller- szerzője, aki György- korabeli és kortárs
romantikus történeteiről ismert. Na meg arról, hogy imádja a kávét
és a Swedish Fish nevű, gumicukorszerű, vörösáfonya- ízű
édességet. Rachel nemrég írt alá egy szerződést, melynek
értelmében film készül a Szárnysegéd Bt. című sorozatából, vagyis A
csábítás szabályaiból és A randiguru szárnysegédjéből.
Rachel nagy rajongója a Nagy Ő- nek és a Seattle Seahawks
amerikaifoci- csapatnak (nem feltétlenül ebben a sorrendben).
Idahóban él a férjével, a totyogós korú, szupercuki fiával, aki mellett
egy percet sem lehet unatkozni, és két bokszerével.
 Méltatások

Imádom ezt a könyvet. Szerettem a történetet és a karaktereket.

Azonnal belezúgtam Slade- be. Bár nagy játékos, érezni a belőle
sugárzó őszinteséget, és minden olyan jó tulajdonságot, ami ott volt
benne, de szüksége volt valakire, aki kihozza őket belőle. Mack
pedig megtette ezt neki.
- LindalooKam (ama.zon.co.uk)

A szerző mindig jó könyveket ír, és ebben sem csalódtam. Könnyű

megszeretni a történetet, ami a második esélyekről szól. Slade- et
megcsalták, Machet pedig otthagyták az oltárnál. Nem meglepő,
hogy mindketten nehezen bíznak meg másokban. A sztori nagyon
olvastatja magát. Van benne néhány ellenszenves karakter és
gyengéd pillanat. Összességében kiváló könyv.
- Marian Chawner (amazon, co. uk)

Ez volt az első könyvem Rachel Van Dykentől, de biztos, hogy nem

az utolsó. Minden barátomnak ajánlani fogom. Éppen elég romantika
és izgalom volt benne, amitől képtelen voltam letenni. Alig várom a
következő könyvet a szerzőtől.