Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 54

A modul kódja: PET_22_1

OLVASD ÉS ÉRTELMEZD!: A „B” ÉS „D” DIFFERENCIÁLÓ GYAKORLÓSORA

A modul felhasználási területe: 1. évfolyamon a betűtanulás időszaka után, és 2. évfolyamon az év bármelyik időszakában

1
A modul kiemelt és általános céljai:
A kisgyermekek olvasástanítása során, nagyon gyakran fordul elő a b és d betűk cseréje. Ez a két „legsportszerűtlenebb” betű. Ugyanaz a forma, csak
az egyik jobbra a másik balra dől: az optikus és akusztikus kép is hasonló. Ezért a modul célja a diszlexia reedukáció, az adott két betű bemutatása,
hangoztatása, olvasása, értelmezése után, egymás mellé helyezve a betűket, azok akusztikus és vizuális differenciálása. A hozzájuk kapcsolódó,
részképességek fejlesztése. A modul szerves folytatása a b és d betű gyakorlósorának, hiszen a prevenció akkor éri el célját, ha a két betű
összehasonlításra kerül.
Ezek a betűk nem egyéni fejlesztési terv alapján megvalósítandó, hanem az egész csoport munkáját meghatározó differenciáló, játékos, olykor komoly
feladatsorok. Alkalmazó, kreatív megoldást kínál azoknak, akik vállalják a modul adaptációját. Az előző modul sok részképességet, percepciót
fejlesztő feladatsort tartalmazott, ennek a gondolkodásmódját követi a modul.
A játékos tanulási mód sok részképességet fejlesztő feladatot rejt.
A másik cél, hogy a modul megvalósítása során a továbbiakban a nevelő, gyógypedagógus szakember segítségét kérheti olyan tanulóknál, akik még
az irányokban, az akusztikus hallásdifferenciálás közben, a részképességet fejlesztő játékoknál, a hangos olvasás során, még mindig nagyon
bizonytalanok.
Komoly szakirodalmi adatok támasztják alá, hogy a manipulatív tevékenységek, a bábozás, mennyire segítik a gondolkodás fejlődését, fejlesztik a
tanulók részképességeit. A bábozás, kommunikáció megerősíti a betűismeretet.

Tartalmi fókusz: Tanítási-tanulási folyamathoz köthető tevékenységek, a b és d betű felismerésének biztos felismerésére való törekvés, azok
összehasonlításával, a hozzájuk tartozó feladatok megoldásával. A hangos szövegértő olvasás elősegítése, a részképességek fejlesztése, a tanulók
megfigyelése, megismerése, esetlegesen az egyes részképességek fejletlenségének kiszűrése. A manuális tevékenység végzése, a cselekedtetés, a
személyiség pozitív erősítésén túl, látható, kézzel fogható produktumhoz vezet.
A bábkészítés többféle lehetőségei közül az adaptáló nevelő kiválaszthatja a hozzá és a csoporthoz legközelebb álló tevékenykedtető formát, amivel
az egyszerű, papírból elkészíthető figurákat elkészítik a gyerekek. A figurák elkészítése után az egyszerű, feldolgozott történetre épülő bábozással,

2
elmélyülnek a két betűről szerzett, részképességek fejlesztésére épülő, betűformák közötti különbségek. Remélhetőleg egy átlagos képességekkel bíró
csoportban segíti a hangos, néma, értő olvasást az a gyakorlási mód, ahogyan egy olyan, két betű megkülönböztetésében adódhat probléma, amelynek
az optikus és akusztikus képe is hasonló.

Fejlesztési fókuszok:
A tartalmi fókusz egy részében a magyar nyelv és irodalom tantárgy megsegítése, valamint a rajz és vizuális kultúra, az esztétikai érzék fejlesztése áll.
Az anyanyelvi kommunikáció segítése a biztos betűismeret rögzítésével, a részképességek fejlesztése.

A modul kapcsolódik a következő Téma: A „B” ÉS „D” DIFFERENCIÁLÓ GYAKORLÓSORA


modulokhoz: Ennek a modulnak az
előzménye a b–d betű gyakorlása, ahol a betűk Évfolyam:
külön kerülnek gyakorlásra. Feltétlenül 1. évfolyamon a betűtanulás időszaka után, és 2. évfolyamon az év bármelyik
javasolt, hogy a b és d betű együtt is időszakán. Jellemzően tanulási-tanítási folyamathoz köthető a modul.
gyakorlásra kerüljön. Kapcsolódik, bármely
szöveget feldolgozó órához.
A megvalósításához szükséges szakmai Anyanyelvi kommunikáció: szövegértés, helyesírás. hangos olvasás, kifejezőkészség,
kompetenciák: Jó adaptációs készség, mivel kommunikáció, szóbeli szövegalkotási ismeretek, szókincsfejlesztés, kreatív nyelvhasználat,
az alkalmazó több megoldási javaslatot is talál differenciált megvalósítása.
a modul feldolgozásához. Az anyanyelvi kommunikációhoz szükséges részképességek fejlesztése: térbeli, síkbeli,
tájékozódás, formaészlelés, vizuális, szeriális készségek, analízis, szintézis, asszociáció, elvont
gondolkodás fejlesztése.
Szociális és állampolgári kompetencia: együttműködés, feladatmegoldó képesség.

3
Rendhagyó módszer- és eszköztár, mert konkrét példán keresztül mutatja be a betűk
differenciálását, gyakorlását, alkalmazható más szóanyaggal azoknál a betűpároknál,
amelyekben az optikus és az akusztikus kép hasonló: m – n; sz - zs; d - p.
Differenciálásra és tehetséggondozásra is módot ad.
1. Részmodul címe: 2. Részmodul címe: 3. Részmodul címe:
A „B” ÉS „D” BETŰK DIFFRENCIÁLT MESEFELDOLGOZÁS: BÁBKÉSZÍTÉS, BÁBJÁTÉK:
GYAKORLÁSA A BÉKA ÉS A DARU A DARU ÉS A BÉKA
Célok: Célok: Célok:
A tanulók meg tudják különböztetni a b betűt a Legyenek képesek egyszerű szöveget elemezni! A játékosan, motivált cselekvési körülmények
d betűtől és természetesen más betűktől. Az egyszerű drámapedagógiai módszerek között feldolgozott szó, szövegalkotás mellett, a
Legyenek képesek differenciálni a két betűt segítségével képesek legyenek jelenetet eljátszani! gyerekek manipulatív, tevékenység közben
akkor is, ha egymás mellett látják. Bele tudják élni magukat adott szituációs szerezzenek tapasztalatokat a b és d betűkről.
Játékos, részképesség fejlesztő gyakorló sorral, helyzetbe! Bele tudják élni magukat adott szituációs
a hallási és vizuális betűdifferenciálás révén helyzetbe!
mélyüljön el a tanulók helyes betűismerete. A b és d betűvel elkészített egyszerű síkbábok
Célja, hogy a tanulóknál esetleg az érintett segítségével, tudjanak eljátszani párbeszédet, ez
területen jelentkező részképesség zavarra a által mélyüljenek el tapasztalataik a két betű
nevelő megfelelően reagáljon, felismerésével kapcsolatban.
gyógypedagógus szakember segítségét kérje.
Tudjanak pontosan szavakat olvasni,
értelmezni, azokból mondatokat alkotni.
A részmodulban fejlesztendő kompetenciák: A részmodulban fejlesztendő kompetenciák: A részmodulban fejlesztendő kompetenciák:

4
Anyanyelvi kommunikáció elősegítését célzó Anyanyelvi kommunikáció elősegítését célzó Anyanyelvi kompetencia:
részképességek fejlesztése: részképességek fejlesztése: Szövegalkotás, kommunikáció fejlesztése.
A betűk irányának rögzítése: hallási és Irányított megfigyelés. Szókincsfejlesztés, szómagyarázatok.
vizuális differenciálással. Rövid feldolgozása a történetnek, irányított
Gondolkodásfejlesztés. kérdésekkel. Vizuális kommunikáció:
Érzékszervi finomítás, finommotorika. Körmese: mint az elbeszélő fogalmazás Karakterérzék fejlesztése.
Téri orientáció. előkészítése. Manuális tevékenység során: kéz koordináció
Mozgásos ritmusfejlesztés. Kreatív szövegbefogadás fejlesztése. fejlesztése - kéz, szem koordináció, finom
Figyelem, emlékezet. Alkotó kommunikációs kapcsolat alakítása a motorikus képességek.
drámajátékok során. Esztétikai érzék fejlesztése.
Anyanyelvi kommunikáció: A rész és egész kapcsolata.
Helyes hangzó és szóejtés: tiszta artikuláció. Szociális kompetencia: Térlátás fejlesztése.
Szókincsbővítés. Szómagyarázat. A csoportkohézió erősítése, közös döntés, Színek harmóniája.
Kreatív mondatalkotás: Írás készség értékelés, együttműködés fejlesztése.
fejlesztése, differenciáltan.
Szövegértés, logikus gondolkodásfejlesztés.
Analízis, szintézis.
Asszociáció. elvont gondolkodás.
Helyesírás.
Válogatás, szelektálás,
Síkbeli tájékozódás, vizuális szeriális készség.

5
Elválasztás: Helyesírás, analízis, szintézis.
Alkotó fantázia elvont gondolkodás.

Szociális kompetencia:
A csoportkohézió erősítése, a csoportmunka
során.

Tartalmi egységek bemutatása: Tartalmi egységek bemutatása: Tartalmi egységek bemutatása:

A foglalkozás előkészítése. Motiváció: érdeklődés felkeltése. Körmese.


Célkitűzés: b és d betű. Hangösszevonás. Célkitűzés megvalósítása.
Hangösszevonás. Szógyűjtés. Választható feladatok ismertetése:
Szókeresés. Mondatalkotás: tréfás mondatok.  origami figurák hajtogatása:
Mondd utánam! Találós kérdés. béka, daru
Mozgás a térben, iránygyakorlatok. A mese felolvasásának bemutatása, szakaszosan.  Papírfigura, papírbáb készítése, teljesen
A b és a d betű a térben. Olvasóiskola. önállóan vagy előre megrajzolt
Értelmes szavak ábrajeles olvasása. Drámajáték: Vallatás; Szerep a falon. alaklemez segítségével.
Hangos olvasás: apasztó, dagasztó. Kooperatív csoportmunka: Kik lehetnek a daru és Választott téma: Mesefigurák és barátaik
Értelmes szavak olvasása. a béka barátai? elkészítése.
Értelmetlen szavak olvasása. Frontális munka: a mese tanulságainak levonása. Az elkészült munkák értékelése.
Keresd a betűt! Szövegalkotás: körmesével, vagy „Gombolyag” Bábozás: A béka és a daru című történet.
Játék: Hátrajz. módszerrel. Közös gondolkodás.

6
Írásbeli egyéni feladat. Ötletezés. Bábozás, drámajáték három szereplő
Irányított megfigyelés. Összefoglalás: iskolatáska. bevonásával.
Egy szón belül d és b. Bábozás, drámajáték kooperatív csoportban.
Csoportnév-választás: b és d Értékelés: Gondolkodó buborékkal.
Több szem többet lát!
Olvass és értelmezz!
Mondókatanulás.
Játsszunk! Gumilabda.
Betűpótlás.
Összefoglalás.
Véleménynyilvánítás.

Részmodul időkerete: 3 × 60 percre Részmodul időkerete: 2 × 60 perc Részmodul időkerete: 3 × 60 percre elegendő
elegendő anyagmennyiség. anyagmennyiség.

Az adaptáció határozza meg. Az adaptáció határozza meg.


A modul óraszáma: maximálisan 8 × 60 perc. Az adaptáció mértékétől függ.

7
MODULLEÍRÁS
A modul megvalósításához szükséges eszközök/megoldások:

5000 Ft Becsült költségek


Utazás, szervezés, partnerek bevonása stb. –

Tárgyi eszközök –

Anyagigény 1 csomag A/4-es fénymásoló papír, ha nincs


interaktív tábla. Színesek, ceruzák,
hurkapálcák.
Egyéb, speciális igény Interaktív tábla, lehetőség szerint.

A feldolgozáshoz szükséges eszközöket a megfelelő tartalmi egységeknél jelöltem.


A tanulók személyes produktuma az elkészített bábok, ha egyéni munkában készülnek.
A tanulócsoport által létrehozott produktumok: A béka és a daru barátai, ha csoportmunkában készülnek, az adaptációtól függ.

A modul értékelésénél elsődleges szempont a tanulók pozitív, építő szóbeli és pontgyűjtési rendszere.
Külön kell választani az egyéni értékelést és a kooperatív csoportok munkájának értékelését. Az egyéni értékelésnél minden jó válasz egy piros pontot/matricát
ér. Ezt a tanuló saját maga jegyzi le, vagy tartja észben. „Becsületkassza“ alapon. A gyakorlott nevelő úgyis ismeri a csoportját, így a gyerekek nem igazán
mernek csalni, így létrejön a tanító és tanuló közötti őszinte, nyílt kapcsolat, mely erősíti önbizalmukat, becsületességüket. A pontokat megfelezve piros

8
csillagokat kapunk: 10 pont = 5 csillag; 10 csillag = egy kis ötös. 10 kis ötös szerzése után, a tanuló osztályfőnöki dicséretet kaphat, vagy neve kikerülhet az
osztály faliújságjára.

A kooperatív csoportmunkánál a csoportok versengését is hagyjuk érvényesülni, de az egyéni munka értékelését sem hanyagolhatjuk el.
A csoportok neve felkerül a táblára, és a pontokat minden csoport nyomon tudja követni. Nagyon fontos, a csoporttagok egymás közötti segítség nyújtása,
együttműködése és ennek a résznek is a pedagógus által történő értékélése. Minden tanulót egyéni képességeinek figyelembevételével kell bírálni, látni kell,
hogy milyen képességek birtokában, önmagához képest az adott feladatmegoldás során, hogyan teljesített.

A modul várható eredménye:


 Képes lesz a tanuló a b és d betű között különbséget tenni.
 Képes lesz, arra, hogy a társaival együttműködjön.
 Képes lesz, hogy megadott szavakat értelmezzen, gyorsan és pontosan segítséggel vagy a nélkül elolvasson.
 Képes lesz adott szót értelmezni és azonnal rövid vagy hosszabb mondatot alkotni vele.
 Fejlődik, bővebbé válik szókincse.
 Képes lesz alkotó fantáziáját egy adott feladat szolgálatába állítani.
 Képes lesz kreatív figurát alkotni segítséggel vagy nélküle.
 Képes lesz segítséggel/önállóan szöveget alkotni, mesélni, bábozni, szerepelni.

9
A tehetséggondozás és felzárkóztatás lehetőségei a modulban:
A modulban a feladatok rendszere úgy van megfogalmazva, hogy lehetőséget kínál a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra is. Az életkori sajátosságok
maximális figyelembevételével a kisgyermek igényli, hogy a nevelő állandó segítő társa legyen, Mivel a modul célja a hangos szövegértő olvasás, az
anyanyelvi kommunikáció elősegítése a biztos betűismerettel, ezért nagyon fontos, hogy minden kisgyermek élményekkel gazdagon távozzon a
foglalkozásokról. Ezt úgy érhetjük el, hogy a nevelő állandó segítséget nyújt a lemaradóknak, a rászorulóknak. A feladatok olyan változatos gazdag tárháza van
felsorakoztatva, hogy a tehetséges gyermekek akár előrehaladhatnak a feladatok megoldásában: a gyorsabban haladók több feladatot, a lassabban haladók
kevesebb feladatot oldanak meg.

A modul továbbgondolása:
Kötelező, hogy a modul adaptációját megelőzően a b és d betű gyakorlására írt modulból egy-egy részt az alkalmazó nevelő a foglalkozásaiba beépítsen. Az
elkészített bábokat fel lehet használni más történetek drámajátékban történő alkalmazásához. A módszertár alapján fel lehet építeni, a m – n; sz - zs; d – p, szó,
mondat és szöveganyagát.

Javasolt előkészületek a modul megvalósításához: A magánhangzók betűhívó képei, amellyel a tanító az olvasástanítás időszakában dolgozott. A javasolt
sorrend a következő: a á; e é; i í; o ó; ö ő; u ú; ü ű; A két mássalhangzó hívóképe. A betűdifferenciáló résznél már mindkét mássalhangzót láthatják a tanulók,
nem egymás mellé helyezve. Az előre megszervezett négy-, illetve ötfős csoportok.

10
RÉSZMODUL I. – A „B”ÉS „D” BETŰ DIFFERENCIÁLT GYAKORLÓSORA

FELADATOK LEÍRÁSA, FELADATOK LEÍRÁSA,


MÓDSZEREK,
UTASÍTÁSOK, KÉRDÉSEK – VÁLASZOK – ESZKÖZÖK ÉRTÉKELÉS
MAGYARÁZAT
TANÁR GYEREK
Frontális munka. Az óra előkészítése: Közös taps: a,e,i,o,ö,u,ü, Betűhívóképek a Szóbeli dicséretek
Előkészítés. Álljatok fel! Tapsoljátok le a rövid Nyújtás: á,é,í,ó,ő,ú,ű, tanulók előtt. az egész csoportra
Az olvasás tanítás során a betűk magánhangzókat! (kétszer- vonatkozóan.
közös nevét már sokszor háromszor)
hallották az elsősök is, soha Karnyújtással kérem, hogy a hosszú
nem kell számon kérni, csak magánhangzókat is! Kétszer-
megnevezni a betűket: háromszor, de lehet többször is, attól
magánhangzó mássalhangzó. 2. függően a tanulók mennyire tudják,
osztályban már követelmény a ügyesen sorba mondani őket.
fogalomhasználat.
Légzőgyakorlat, Mondjátok lassan, közepes A tanulók az utasítást követve
beszédfejlesztés. tempóban, majd gyorsabban a dolgoznak.
magánhangzókat!
Az óra céljának Célkitűzés: A mai foglalkozáson a b Tanulók: Melléklet: A b és d Szóbeli dicséretek.
megfogalmazása. és d betűket fogjuk összehasonlítani. Elmondják a két betű betű; Interaktív
Figyeljétek meg a képet! Olvassátok különbözőségeit, majd a feladatok táblán vagy
el a feladatot! megoldása következik. feladatlapként.

11
Szintézis: hangösszevonás. Hangösszevonás: A baba Ti –tá: A b, B betű. Szóbeli dicséretek
Beszédfejlesztés: artikulációs vendégségbe megy a ba bá, be, bé, bi bí, bo, bó, bö, bő
gyakorlat. magánhangzókhoz. Illendően bu, bú bü bű.
Az hangos olvasás erősítése. beköszön hozzájuk. Ti – ti - tá:
Ritmizálás: „Kérlek benneteket, hangoztassátok ti ba ba bá;
figyelemkoncentráció, –tá ritmusban! Kísérjétek be be bé;
ritmusfejlesztés. mozgással!” bi, bi, bí,
Többször ismételhető (Nagyon sokféle egyszerű mozgássort bo, bo bó;
feladat mindkét korcsoportban. választhat a nevelő, ami érzékelteti a bö, bö, bő;
rövid és hosszú magánhangzók bu, bu, bú;
időtartamát! A taps és nyújtás a bü; bü, bű;
legegyszerűbbek!) Tá – ti – ti: bá, ba, ba; bé, be, be;
„Kérem ti – tá ritmusban! stb.
Kérem ti - ti – tá ritmusban! Fordítva: ab, áb, stb.
Kérem tá – ti – ti ritmusban!
A magánhangzók visszaadják a
látogatást a b betűnek!
A feladatsor ugyanaz, csak fordítva!
Most a d betűvel játszunk ugyanúgy!”
Gondolkodásfejlesztés. Szókeresés: Válaszok: be, bő, bú, Pontok a mondatok
Értelmes szó keresése: eb, de, dé, dó, ad, ád, alkotóinak.
Melyik hangkapcsolat értelmes szó? Egyszerű mondatok: A kutyát

12
Foglaljátok mondatba! másképpen ebnek hívják. Teri
kölcsönad egy ceruzát a
barátnőjének. A dé az ábécé egyik
betűje.
Ritmizálás. Betűdifferenciálás, „Mondd utánam! Ti - ti, ti - ti, tá a Tanulók a nevelő után: Szóbeli dicséretek.
akusztikus. Artikuláció. ritmusa! Először kétszer a rövid ba, da, ba, da, bá,
Mozgásos ritmusfejlesztés: magánhangzókat, cserélve a be, de, be. de. bé.
Egyszerű gimnasztikai mássalhangzót, egyszer a hosszú bi, di, bi, di, bí,
gyakorlatsorral. magánhangzót majd fordítva! bo, do, bo, do bó
Mondjátok végig, négy rövid és egy bö, dö, bö, dö,bő,
hosszú hangkapcsolatot! kísérjük bu, du, bu, du, bú,
egyszerű mozgássorral! bü, dü, bü, dü, bű,
be, de, be,de, bé stb. Fordítva: da,ba, da,ba,dá stb.
Fordítsuk meg!
de, be, de, be ,dé”
Frontális munka: téri orientáció. Mozgás a térben, A gyerekek nagyon szeretik az ilyen Szóbeli dicséretek.
A tanulók megfigyelése: iránygyakorlatok: típusú játékokat!
A nevelő megfigyelései nagyon „Húzd ki a széket a padod mögül!
fontosak! Az utasítást azonnal Próbálj gyorsan, az utasítást pontosan
végrehajtja-e a gyerek? Nézi-e a követve mozogni!
társait? stb. Állj a széked elé, mögé, jobbra, balra!
Guggolj le…! Állj fel!...stb”.

13
Memoriter. emlékképek A b és d betű a térben: Közös mondókázás vagy M/2. melléklet. Szóbeli dicséretek,
előhívása vagy mondókatanulás. „Mondókázzunk, úgy, hogy abba az mondókatanulás hallás után. pontok, csillagok.
A betű irányának rögzítése. irányba fordulsz, amerre a b hasa áll! A feladatok közös megoldása.
Artikuláció, hangerő Mondókázzunk, úgy, hogy abba az
gyakorlatok irányba fordulsz, amerre a d hasa áll!”
Szövegértés. Szókincsfejlesztés.
„Mondjuk suttogva, halkan, közepes
hangerővel, hangosabban!”
A feladatokat oldjuk meg közösen!

A tiszta hangzók, értelmes Értelmes szavak ábrajeles olvasása: Melléklet: M/3. Szóbeli dicséretek,
szavak olvasása, úgy, hogy a b Tanulók: baba b, Interaktív táblán pontok, csillagok.
és d betű képét egy ábra „Válasszátok le a baba első betűjét! daru, d, kivetítve vagy
helyettesíti. Válasszátok le a daru első betűjét! A feladatok olvasása. feladatlapként a Szóbeli dicséretek,
Változatos olvasási módok: Olvassátok a feladat utasításainak gyerekek előtt. pontok, csillagok.
1. o. Dagasztó – apasztó. megfelelően!”
2. o. Hibastaféta: Minden tanuló Olvasási módok: DAGASZTÓ –
csak addig olvashat, míg nem APASZTÓ „Kezdje egy tanuló az
hibázik. Kiszorító olvasás: Két olvasást, majd szólítok hozzá másik
csoportban olvasnak a tanulók, tanulót, és az is olvassa vele együtt és
ha valamelyik hibázik, akkor a így tovább. Amikor már mindenki
másik csoport váltja fel! olvas, akkor szólításra fokozatosan

14
Figyelemkoncentráció, hangos egyesével, kettesével abbahagyjátok
olvasás gyakorlása. az olvasást!”
Helyesírás, szókincsfejlesztés: Értelmes szavak olvasása: A szavak hangos olvasása. Melléklet M/4. Szóbeli dicséretek,
közösen és egyénileg is A feladatok megoldása. Interaktív táblán pontok, csillagok.
megoldják a tanulók a feladatot. Olvasási mód: Keresd a szomszédját! kivetítve vagy
Változatos olvasási módok: „Olvasok egy szót! Te a fölötted lévőt feladatlapként a
lásd, az előbbieknél. olvasd! Te az alatta lévőt! melyik két gyerekek előtt.
szó között van, amit én olvastam!”
Értelmetlen szavak hangos Értelmetlen szavak hangos Feladatok megoldása. M/5. melléklet. Szóbeli dicséretek.
olvasása, a d és b betű vizuális olvasása: Interaktív táblán
differenciálása. Feladatok megoldása. kivetítve, vagy
A hangos olvasás történhet feladatlapként a
csoportosan kiscsoportban gyerekek előtt.
egyénileg, minél változatosabb
módszerekkel, lásd az előbb
felsoroltak.
Hallási differenciálás: analízis – „Keresd a betűt! A termet a b és d A szavakat összevissza mondva a Betűkártyák. Szóbeli dicséretek.
szintézis. Irányított betűvel két részre osztom! gyerekek a terem két oldala felé
megfigyelés, egyéni munka. Szavakat sorolok fel! Álljatok a mennek.
A tanulócsoporttól függően megfelelő oldalra!
lehet gyorsan vagy lassabban ablak, banán, bárány, eldob, szoba,
mondani a szavakat. abba, ebbe, kabát, rab, mesebolt,

15
Nyelvtani ismeretek labda, bárány, dominó, nád, vándor,
szókincsfejlesztés. kendő, duma, szedi, fedő, duda, édes,
Második osztályban a adat, indok,
mondatfajta megnevezése. Ismét mondom a szavakat!
Hány hangból állnak a szavak?
Hányadik a b betű, illetve a d betű?
Alkossatok mondatokat!”
„Legyen benne olyan mondat, aminek
a végére pontot (kijelentő mondat), és
aminek a végére kérdőjelet (kérdő
mondat) tennél.”
Páros játék, érzékszervi Játék, hátrajz: A tanulók párt választanak, egymás Szóbeli dicséretek.
finomítás, finommotorika. Válasszatok párt magatoknak! hátára rajzolnak nagybetűket, majd
Számokat, kis és nagybetűket is Az ujjatokkal írjatok a másik hátára megbeszélik, ki hány hányat talált
lehet egymás hátára írni. betűket! el.
Téri orientáció. Választható Mindegyik tanuló öt próbát tehet!
játék: Méhecske.
A tanulók körben állnak, a
nevelő megcsípi a tanuló
különböző oldalán a végtagjait.
A tanuló felkiált: Jaj! A bal
vállam. stb.

16
Differenciálásra módot adó Írásbeli, egyéni feladat: A tanulók egyéni munkája. Feladatlapok. A feladatlap
feladat. Írásbeli munka. Vizuális „Próbáld ügyesen megoldani a Egyéni megoldás. később is kerülhet
differenciálás. feladatot! Mennyi b betűt találtál? M/7. értékelésre, a
Javasolt, választható feladat: Mennyi d betűt találtál?” Választható csoport létszámától
Síkbeli tájékozódás. feladat: M/8. M/9. függően.
Frontális, irányított Irányított megfigyelés: „Olvasd! A tanulók egyéni munkája. Lásd M/10. Szóbeli dicséretek,
megfigyelés. Szövegértés, Értelmezd! Nem mindegy, hogy d Interaktív táblán pontok, csillagok
gondolkodás. vagy b!” kivetítve vagy
feladatlapként a
gyerekek előtt.
A két betű teljes differenciálása Egy szón belül d és b! A tanulók egyéni munkája. Lásd: M/11. Szóbeli dicséretek,
vizuálisan és helyesen ejtve Vigyázz az olvasással! Egy szón belül Interaktív táblán pontok, csillagok
akusztikusan. van a d és b! Másoljátok le a kivetítve vagy
Az adaptáció idejétől függően: szavakat! feladatlapként a
néhány szó, vagy az egész gyerekek előtt: 1.
szókészlet leírása. feladat
Csoportnév-választás: Csoportnév-választás: Csoportok: Szóbeli dicséretek,
A gyerekek a már előzőleg „Adjatok a csoportnak nevet! Fontos, Béka pontok, csillagok.
kialakított csoportokban hogy csak b vagy d betűvel kezdődő Bárány
dolgoznak, állatnevet adhattok!” Daru
Delfin
Kooperatív csoportmunka, Csoportmunka: Több szem többet lát! Megoldás: Kivágott A csoport

17
együttműködés, egymás Nagyon sok- sok szótagot kaptok. Kéttagúak: dobban, bőrönd, beszéd, szótagkártyák a munkájának az
segítése, a tanultak elmélyítése. Próbáljátok meg értelmes szavakká labda, Bodri, bunda, boldog, dobol, csoportoknak értékelése. Az első
Szókincsfejlesztés. Szintézis. összerakni őket! kobold, szabad, delfin, bélyeg megfelelően. az a csoport, aki a
Szövegértés, helyesírás. A b és Ez a csoportok versenye, kérlek, Háromtagúak: zsebkendő, rövidebb, legtöbb szót írta le
d betű. benneteket találjatok minél több Budapest
értelmes szót! Négytagúak: birodalom, búzaföldek
Számonkérés, ellenőrzés, Olvass és értelmezz! Keresd és Hazánk fővárosa (Budapest) Feladatlapok. A csoport
szövegértést fejlesztő ragaszd! „A mondatoknak A focisták rúgják (labda) ragasztó a csoport munkájának az
feladatokkal. megfelelően ragaszd a szótagokat, Utazáshoz fontos (bőrönd) létszámának értékelése.
szavakat a megfelelő helyre! Kutyusnév (Bodri) megfelelően.
Olvassátok fel azokat a szavakat, Télen használjuk (bunda)
melyeket nem kellett Dobot ül (dobol)
megmagyarázni!” Mesebeli lény (kobold)
Nagyon okos, vízben
élő állat (delfin)
A postai levélre kerül (bélyeg)
Dicséret: Képességek Mondókatanulás: „Mivel nagyon Közös mondókatanulás, ritmizálás. Lásd: M/11. Szóbeli dicséretek
fejlesztése mondóka ügyesek voltatok, ezért elolvassuk és Interaktív táblán
tanulásával. Gondolkodás: értelmezzük a mondókát, majd vagy feladatlap: 2.
szintézis.Egyszerű gimnasztikai ritmizáljuk! feladat
mozgássorral kísérjük! Utánozd, amit mutatok!
Játékok a téri orientáció Elválasztva! A gyerekek játéka. Akadályok

18
fejlesztésére. Tanuljuk meg a mondókát! Tapsoljuk megépítéséhez
Választható játékok. és ritmizáljuk! A mondóka alapján javasolt eszközök:
rakjátok össze a szavakat tornapad, zsámoly,
mondatokká!” hullahopp-karika,
„Játsszunk! labda.
Felálltok és képzeljétek el, hogy ti Labdák.
vagytok a gumilabdák!
Hogyan pattog a labda? Ugráljatok!
Gömbölyödjetek össze! Guruljatok a
szőnyegen egyesével, sorban,
kettesével!
Dobáljátok egymásnak a labdát a
mondóka ritmusára!”
„Egy társatoknak bekötöm a szemét,
a következő akadályokon segítsétek
át, úgy, hogy elérjen a labdáig!”
Kooperatív csoportmunka, „Ismét szavakat kell alkotnotok! Megoldások: Feladatlapok a A csoport
együttműködés, egymás Legyetek szemfülesek! Nem dolog, doboz, dominó, dobol, csoportlétszámnak munkájának az
segítése, a tanultak elmélyítése. mindegy, hogy a szótag b-vel, vagy bogyó, bogár, bogoz, boka, megfelelően. értékelése,
Szókincsfejlesztés. Szintézis. d-vel kezdődik! derelye, derék, december, delel, pontokkal:
Szövegértés, helyesírás. A b és beteg, befejez, betyár, befőtt, fegyelem, találat,
d betű differenciálása Alkossatok szavakat! Rajzoljátok le a baki, banán, bakancs, baba, együttműködés.

19
csoportban! tárgyakat, élőlényeket!” dagi, dalol, darázs, daru

Differenciált munka: írásban, Betűpótlás: b vagy d. A foglalkozást A tanulók a nevelő választása A melléklet A
szóban, feladatlapos formában, egy betűpótlásos feladattal zárjuk. szerint dolgoznak. feladatai. csoportlétszámtól
egyénileg vagy csoportban. „Írd fel a számot és a betűt! függően később
Másolással old meg a feladatot! vagy egy közös
Hány találatod lesz?” megbeszéléssel a
foglalkozás végén
kerül sor az
értékelésre.
Összefoglalás. Összefoglalás: Mit tanultunk a A tanulók elmondják a Véleményvonal az
foglalkozások alatt? véleményüket. elején egy
Milyen szavakat jegyeztél meg? mosolygós, a
Melyik mondóka lett a kedvenced? végén egy szomorú
El tudod mondani? arcot jelölő
Hogyan érezted magad? Helyezd el, figurával.
nevedet a véleményvonalon!

20
II. RÉSZMODUL – A BÉKA ÉS A DARU

Emlékképek előhívása. Motiváció, érdeklődés felkeltése. A tanulók válaszai valószínűleg Szóbeli dicséretek.
Mondókák elmondása, „Emlékeztek-e még mivel a mondókákat fogják felsorolni.
ritmizálva. A foglalkozás foglalkoztunk az előző A foglakozás ezek
hangulati előkészítése, foglalkozásokon? ritmizálásával kezdődik.
motiváció. Összehasonlítottunk két betűt a d és a Dani dobol…
b betűket! Balázs, Béni és Bence…
A mai foglalkozáson egy érdekes Dibben, dobban a labda…
mesét olvasok nektek!”
Szintézis: hangösszevonás. Hangösszevonás: A bagoly Ti –tá: A b, B betű. Szóbeli dicséretek.
Beszédfejlesztés: artikulációs vendégségbe megy a ba bá, be, bé, bi bí, bo, bó, bö,
gyakorlat. magánhangzókhoz. Illendően bő bu, bú bü bű.
Az hangos olvasás erősítése. beköszön hozzájuk. Ti – ti - tá:
Ritmizálás: „Kérlek benneteket, hangoztassátok ti ba ba bá;
figyelemkoncentráció, – tá ritmusban! Kísérjétek be be bé;
ritmusfejlesztés. mozgással!” bi, bi, bí,
A feladatsor ismétlése: mindkét Nagyon sokféle egyszerű mozgássort bo, bo bó;
korcsoportban. A választhat a nevelő, ami érzékelteti a bö, bö, bő;
betűdifferenciálás, a betű rövid és hosszú magánhangzók bu, bu, bú;
irányának rögzítése időtartamát! A taps és nyújtás a bü; bü, bű;
szempontjából kiemelkedő legegyszerűbbek! Tá – ti – ti: bá, ba, ba; bé, be,

21
jelentősége van a sorozatos „Kérem ti – tá ritmusban! be; stb.
ismétlésnek. A gyerekek Kérem ti - ti – tá ritmusban! Fordítva: ab, áb stb.
helyzetét a betű dőlése Kérem tá – ti – ti ritmusban!”
határozza meg, a tanulók abba „A magánhangzók visszaadják a
az irányba fordulnak. látogatást a b betűnek!
A feladatsor ugyanaz, csak fordítva!
Most a d betűvel játszunk ugyanúgy!”
Szógyűjtés, szókincsfejlesztés, Szógyűjtés: Gyűjtsetek szavakat b és Szavak és mondatok. Szóbeli dicséretek
helyesírás. d betűvel! Foglaljátok őket és pontok.
mondatba!
Frontális: Mondatalkotás: mindegyik szó Pl.: Béla banánnal, barackkal Pontok.
Kreatív szövegalkotás: adott betűből álljon! befőttel baktatott Borihoz.
asszociáció, logikus „Mondjatok a szavakkal mondatokat, Borbála banánt, bolhát
gondolkodás. de úgy, hogy a mondatokban bogarászott a boltban.
Szóban, írásban is megoldható mindegyik szó vagy d betűvel, vagy b Dani, Donát dobbal dobott
feladat. 1. o.-ban ajánlott betűvel szerepeljen benne! dobozra Dombóváron.
szóban. 2. o.: Mindegyik szó adott betűvel
kezdődjön!
Tréfás mondatok is lehetnek!”

Találós kérdés: Érdeklődés Találós kérdés: Válasz: a béka 1111 találós Pont, dicséret.
felkeltése a mese iránt. Állat vagyok, vízben élek, kérdés

22
este a parton zenélek. Mi az? Sző, fon, nem
Úton, útfélen úrfiak ugrálnak. Mi az? takács. Mi az?
A válasz után:
Miért bátor a béka? – Mert a
legmélyebb vízbe is bele mer ugrani.
Szövegfeldolgozás: Szakaszos felolvasás: A béka és a Tanulói válaszok, találgatások A mese a Szóbeli dicséretek.
1. o.: A nevelői bemutatás daru meghallgatása. szakaszos
ajánlott, előzetes megfigyelési Minden résznél megáll a nevelő a felolvasáshoz
szempont adásával. felolvasásban, és megkérdezi, hogy a tagolva a
2. o.: Szakaszos felolvasással. gyerekek hogyan folytatnák a mellékletben.
történetet!
Frontális munka: Olvasóiskola: Olvasóiskola: Járjuk be az Tanulói válaszok a történetnek A meseszöveg. Dicséretek, pontok.
Az olvasóiskola az az olvasóiskola néhány lépcsőjét! megfelelően.
ugróiskolához hasonlítható 1. ÉRTED-E?
játékos szöveg feldolgozási, 2. CÍME, ÍRÓJA
szövegértést fejlesztő mód, 3. SZEREPLŐK
mely 12 lépcsőből áll. 4. osztály 4. A TÖRTÉNET HELYSZÍNEI
végére végezhető el a 12 5. HANGULATA. INDOKOLJ!
„ugrás”. 6. MŰFAJ
Lásd melléklet. 7. ADJ MÁS CÍMET!
Következtetések levonása, Összefoglalás: Ha a daru gyorsan megette Szóbeli dicséretek, minden
ok-okozati összefüggések Mi a tanulsága a mesének? volna a békát, akkor a béka egyes jól kiolvasott szóért

23
keresése. eleségként végezte volna a daru pontot kapnak a tanulók.
hasában.
A béka a sok fecsegésével
megmentette a saját életét.
Frontális. Vallatás: A gyerekek kérdéseket tesznek Szék, székek a Előtérbe kerül a dicséret,
Vallatószék: Önként vállalkozó „Tegyetek fel kérdéseket a fel a medvének, a nevelő terem pozitív megerősítés,
gyermeket leültetünk az szereplőknek! segítségével vagy önállóan. közepén. különösen, ha a
osztállyal szemben. Először a Ki vállalja a daru szerepét? drámajátékokban nem elég
békát, azután a darut faggatják. Ki vállalja a béka szerepét?” jártas csoportról van szó.
A többieknek kérdéseket kell A nevelő irányító, segítő szerepben
feltenniük a történetben van. Segíti a kérdésfeltevést, hogy a
tanúsított viselkedésével gyerekek levonhassák majd a
kapcsolatban. A kérdésekre úgy népmese tanulságát.
kell a vallatószékben ülőnek
felelnie, hogy csak igazat
válaszolhat.
1. változat: Szerep a falon csoportmunkában: A tanulók összegyűjtik az Sziluettek: Minden egyes jó válasz a
Két csoportban. „Egy képet húzzatok ki! Írjátok be a állatok külső jellemző jegyeit, daru, béka, csoportnak egy pontot ér.
Szerep a falon: A szereplők külső és belső majd a mese alapján az állatok De előtérbe kerül a
szereplők sziluettjét tulajdonságát! belső tulajdonságait. dicséret, pozitív
felrajzoljuk Belülre a belső tulajdonságaikat, megerősítés, különösen, ha
csomagolópapírra: egy ahogyan a mese alapján a drámajátékokban nem

24
béka és egy daru megismertétek az egyes állatokat, elég jártas csoportról van
csoportot lehet kívülre pedig, hogy milyenek szó.
alakítani. A két csoport lehetnek külsőleg.”
minden tagja beír a saját
színével legalább egy-
egy olyan tulajdonságot
a sziluettekbe, ami
szerinte jellemző a
szereplőkre. Utána
közösen értékeljük a
csoportok munkáját.
(Jelentésteremtés,
reflektálás.)

2. változat: kooperatív Kooperatív csoportmunka: Tanulói találgatások: Csomagoló- Szóbeli dicséretek,


csoportmunka legalább 4 „Kik lehetnek a béka és a daru barnamedve, bárány, boci, papír, pontok.
csoportban. barátai, akik hasonlóan okosak és Bodri kutya, bolha, botsáska, különböző Csoportpontok.
A tanulók csoportba rendezése, buták? darázs, dongó, bagoly, búbos színű ceruzák,
képességek szerint a foglalkozás Szeretném, ha b és d betűs szavakkal banka, bíbic, bölömbika stb. filcek.
elején megtörténhet, ha ezt a válaszolnátok!
változatot szeretné a nevelő Válasszatok nevet magatoknak!
megvalósítani. Így a A darut és a békát is 2-2 csoport

25
jellemzések négy csoportban jellemezheti!”
történhetnek. Az a csoport győz, aki több kifejezést
gyűjtött össze rövidebb idő alatt.
Frontális megbeszélés. Frontális megbeszélés, tanulságok A béka becsapta a darut. Meseszöveg. Szóbeli dicséretek,
Tulajdonságok rögzítése: levonása. A béka okosan viselkedett, mert pontok.
szókincsfejlesztés, „Válaszd ki, melyik szó illik a addig beszélt a darunak, míg a
szómagyarázatok. történetre! víz közelébe nem ért.
becsapta, gonosz, okos, elkeseredett, A daru elkeseredett, mert éhes
szorgalmas, hős, rátarti, dicsekvő, maradt.
hiszékeny, A daru hiszékeny volt, mert
Indokold választásodat!” elhitte, hogy sok rokona van a
békának.

Gombolyag: ismeretek Szövegalkotás; Gombolyag: A tanulók meséje. Vastag Szóbeli dicséretek,


rendszererezése, szóbeli „Álljatok körbe! Meséljük el a gombolyag, pontok.
szövegalkotás: 2. évfolyamon történetet! Az ujjamra tekerem a fonal fonal.
javasolt. végét. Aki a mondatomhoz tud
1. évfolyamon, csak néhány kapcsolni egy mondatot, annak
egyszerű mondattal mesélik el a dobom a gombolyagot! Ő is tekerje
történetet. A tanulók a szorosan a csuklójára és úgy dobja
mondatok sorrendjének tovább! „Hol volt, hol nem volt
megfelelően körben állnak. egyszer egy daru és egy béka.”…

26
Ötletezés, kreativitás, fantázia Ötletezés: A tanulók ötleteinek Szóbeli dicséretek,
fejlesztése. Hogyan folytatódhat a történet? meghallgatása. pontok.
Mi történt az éhesen maradt daruval?
Iskolatáska: ismeretek Iskolatáska: Írólap, vagy Szóbeli dicséretek,
rendszerezése. „Rajzoljatok egy iskolatáskát! vonalas lap. pontok.
1. évfolyamon csak elég rajzban Jó nagyot, hogy minden beleférjen! Íróeszközök.
kérni az ismereteket. 2. Írjátok/rajzoljátok le, mi mindent
évfolyamon már írásban is lehet jegyeztetek meg az eddigi foglalkozás
az adaptáció időértékétől a alatt?
választott munkaformától Milyen szavakat jegyeztetek meg?
függően. Milyen szereplőkkel találkoztatok a
mesében?
Kik lehettek a daru és a béka társai b-
vel, d-vel?”
Értékelés. Értékelés: A gyerekek arca mindent elárul! Pontok, csillagok, jegyek.
nevelői Dicséret.
tanulói: „Csak az arcoddal mutasd,
hogy érezted magad a
foglalkozáson!”

27
III. RÉSZMODUL – BÁBKÉSZÍTÉS, BÁBOZÁS: DARU, BÉKA ÉS BARÁTAI

ISMÉTLÉS, MOTIVÁCIÓ „Milyen mesét dolgoztunk fel az Hely a fogalakozás Szóbeli dicséretek,
Ismeretek előhívása. elmúlt foglalkozás alatt?” termében. pontok.
Körmese: a nevelő bevezető Alkossunk körmesét!
mondatával indul és a
hozzákapcsolódó mondatokat
mondják a tanulók.
Célkitűzés. Célkitűzés: a mai foglalkozáson a Csoportpontok.
mese szereplőit fogjuk elkészíteni
közösen, és a mesét eljátsszátok majd,
illetve továbbgondoljátok a történetet.
Választható manuális Origami daru, béka hajtogatása A tanulók pontosan követik a nevelő Lásd a melléletben A csoportok
tevékenység: nevelői segítséggel az egyes munka utasításait. a hajtogatási munkájának
A béka és a daru hajtogatása mozzanatok pontos bemutatásával lépéseket. értékelése: A
papírból, origami történik. Eszközök: origami legtöbb szót gyűjtő
papírhajtogatási technikával: „Figyeljétek meg a legfontosabb papír, olló. csoport 5 pontot,
frontális munkaforma hajtogatási mozzanatokat! Forrás: majd 4, 3, 2 pontot
2. évfolyamon javasolt. Dolgozzatok ügyesen pontosan!” https://www.googl kapnak.
A másik lehetőség, hogy Rögzítsük a kész figurákat e
gyerekek papírból, az állatok hurkapálcára!
főbb arányainak,

28
jellegzetességeinek a
megfigyelése elkészítik papírból
a figurát. Mindkét esetben a
rögzítés hurkapálcával történik:
csoportmunkában vagy egyéni
munkában.
Megfigyelés. Formák Papírfigura, papírbáb készítése: Formák: Interaktív táblán Pontok, csillagok.
differenciálása, azonosságok és Formafelismerés: kör, félkör, ellipszis, téglalap stb. kivetítve, vagy Dicséret.
különbségek. „A képen a két főszereplő rajzát feladatlapként a
láthatjátok. gyerekek előtt.
Milyen formával, síkidomokkal Írólapok, színesek.
rajzolták le őket?”

Manuális tevékenység. Rajzkészítés, választható egyéni A tanulók egyéni munkája a kép Színes és fehér Szóbeli dicsértek.
Figyelemkoncentráció, munkában: alapján. lapok, olló,
megfigyelés pontossága. „Mit érdemes először alakítani? A főbb formákat, a testét, fejé, ragasztó,
Differenciálás. Választhattok tevékenységet! nyakát, végtagjait, majd a szárnyat. hurkapálca
Választható munka: színes Színes lapokból alakíthatjátok a főbb Utána következnek az apróbb Grafit ceruza,
lapokból a részek testtájakat, majd ragasztással részletek. színesek.
összeillesztésével kialakítják a összeillesztitek vagy egyszínű lapból A béka pocakja egy zöld kör, feje
daru és béka testét fejét, vagy színezéssel, nyírással készítitek el a egy kisebb kör, lábai pedig
egyszínű, fehér papírból figurát! Melyiket választjuk előbb? harmonikahajtással vannak

29
rajzolják meg a formát, Az okos békát. odaillesztve a testéhez.
színezik, nyírják és ragasztják. Kinek van kedve a végtagjait Lehet alkalmazni, csak a lábának jó
A másik jóval egyszerűbb hajtogatással elő állítani? hosszú és vékony papírcsíkot kell
megoldás, hogy fehér lapra Vajon a daru esetében is levágni.
megrajzolják a daru, béka alkalmazhatnánk ezt a hajtogatási A szárnyát pedig háromszöget
formáját, majd színezik, nyírják módot? Hogyan?” kivágva lehet elkészíteni.
a körvonalak mentén. Gyengébb
képességű csoportnál előre
rajzolt alaklemezekkel is ki
lehet alakítani a báb részeit.

Mivel a modul a b és d betű A meseszereplők és barátaik: Bogyó, Babóca, a rajzfilmhősök. Színes és fehér Pontok, csillagok,
gyakorlóanyagára épül, a „Kik lehetnek a meseszereplők bárány, darázs, dongó, bagoly stb. lapok, olló, jegyek.
tanulók már ismerhetik a két barátai?” A tanulók egyénileg, vagy ragasztó, Dicséret.
rajzfilmhőst. Ha az adaptáció az Bogyó, Babóca, a rajzfilmhősök. csoportban vagy a csoporton belül hurkapálca
ezt megelőző modul ennek a Most az ügyesebben haladók párban dolgoznak. Grafit ceruza,
részére nem terjedt ki, akkor itt bármilyen b vagy d betűvel kezdődő színesek.
kell a mesehősökről szót ejteni, élőlény figuráját elkészíthetik fantázia
vagy választhatóan egy mesét alapján!
megnézni. Ez a rész el is „Dolgozhattok párban vagy
hagyható, de akkor a további csoportban is!
mesejáték csak a daru és béka A csoportok ugyanazok, mint az

30
meséjére összpontosul. előző foglalkozás alatt. Kérlek
A tanult vizuális ismeretek benneteket, hogy legalább
alkalmazása. csoportonként, egy
barát készüljön el!”
Értékelés. A pozitívumokból A nevelői értékelés szempontjai: Tanulói vélemények. A táblán Pontok, csillagok.
kell kiindulni, azután a kritikai tisztaság, elhelyezés, színezés, kifüggesztve az Dicséret.
megfogalmazások. választott forma, felismerhetőség. elkészült munkák.
Dramatikus játék: a b és d betű Bábozás: Háromszor. A meseszöveg a Szóbeli dicséretek.
különbségek az elmélyítése. „Párbeszédet kell játszanotok! Először azt mondta, az apja lakik a tanulók előtt vagy
először is elevenítsük fel a meséből: tetőn. interaktív táblán
Hányszor beszélgetett a béka a Másodszor a nagybácsira kivetítve.
daruval? Mire hivatkozott a béka?” hivatkozott, hogy az esőcsatornában
lakik.
Harmadszorra pedig azt találta ki,
hogy tompa a csőre.
Frontális párbeszéd alkotása, a Szereplők választása: A gyerekek eljátsszák nevelői Előtérbe kerül a
mesélő lehet először a nevelő. „Ki vállalkozik a párbeszéd segítséggel a történetet. szóbeli
Több pár is eljátszhatja, később alkotására?” megerősítés.
a mesélő szerepét egy tanuló
kapja. Fokozatosság elve,
kommunikáció, szókincsfej-
lesztés, kreatív nyelvhasználat.

31
Közös gondolkodás: Közös gondolkodás: Közös megbeszélés. Tér a játékhoz. Előtérbe kerül a
problémamegoldás, logika. „Vajon, hogyan folytatódhatott a szóbeli
történet? megerősítés.
Mit mondhatott a daru?
Mit válaszolhatott béka?
Esetleg más szemtanúja is volt az
eseményeknek?”
Drámajáték: Drámajáték harmadik szereplő Tanulók: Előtérbe kerül a
Tanulói ötlet híján az alábbi bevonásával. „A bárány így csodálkozott: szóbeli
láncmesét is indíthatjuk a Nevelői ötlet: ̶̶ Jaj, de buta ez a daru! megerősítés.
gyerekeknek, attól függően, „Arra legelt éppen egy bárány. ̶ Hallod-e darázs sógor! Becsapta
hogy milyen meseszereplők meglátta, hogyan járt pórul a daru. a béka a buta darut! Már a szájában
vannak jelen, de önként vállalt Elmesélte bagoly barátjának, az pedig volt, mégis elengedte. Annyit
szerepek szerint is el lehet továbbadta a mérges darázsnak…. beszélt neki, hogy… stb.”
játszani. Folytassátok! Mit mondtak el az
állatok? Gondolkozzatok, a hírt félre
is lehet hallani!”
Drámajáték csoportokban: Drámajáték csoportokban: A tanulók játéka. A csoportjáték
Kiscsoportos improvizáció: a Alkossatok mesét harmadik szereplő szóbeli értékelése,
foglalkozás minden résztvevője bevonásával, mesélő is legyen benne. csoportpontok.
megszólaljon. Szókincsfej- Játsszátok el!
lesztés, alkotó nyelvhasználat.

32
Dicséret: Diadalív. Diadalív: A tanulók átsétálnak a diadalív Négy szék.
„Nagyon ügyesen játszottatok! között.
Most itt a terem közepén a négy
székből diadalívet állítok nektek!
Átsétálhattok!”
Gondolkodó buborék. Gondolkodó buborék: Tanulói vélemények meghallgatása. Táblán egy nagy Szóbeli dicséretek.
Tanulói vélemények „Mit gondoltok magatokban? buborék rajza.
meghallgatása. Mondjátok el bátran a
véleményeteket!
̶ Nekem a foglalkozásban az tetszett
legjobban…
̶ Én többet szerettem volna…
̶ Hiányolom, hogy…”

33
34
35
36
37
38
Számold meg, hány d betűt találsz a sorokban! 1. d p o q d

Színezd pirosra a téglalapokat! 2. b p d o b

3. d q p o c

4. b d b d d

5. o c b d b

Számold meg, hány b betűt találsz a sorokban! 1. d b o q d

Színezd kékre a téglalapokat! 2. d p d o b

3. d q b o d

4. b q b d d

5. o b b d b

Másold át!

39
B B B

D B D

A B L A K

A A

B L

A A A

P I P A

Találj ki szavakat a megadott példák alapján! Másold át!

40
B A N Á N

A E

A B B A

K I R A K

41
42
Szótagkártyák:

43
dob- -ban zseb- -ken- -dő
bő- -rönd e- -béd- -lő
be- -széd Bu- -da- -pest
lab- -da bi- -ro- -da-
Bod- -ri -lom bú- -za-
bun- -da -föl- -dek rö-
bol- -dog -vi- -debb bo-
do- -bol -lon- -dos del-
ko- -bold -fin bé- -lyeg
Melyik szó illik a következő mondatokhoz? Ragaszd mellé a szótagokat, hogy értelmes szavakat adjanak ki!

44
Hazánk fővárosa.

A focisták rúgják.

Utazáshoz fontos.

Kutyus neve.

Télen használjuk.

Dobot üt.

Mesebeli lény.

Nagyon okos,
vízben élő állat.
A postai levélre
kerül.
Étkezünk benne.

45
Totó: Kinek, hány találata lesz? Pótold a hiányzó betűket! d vagy b? Az első oszlop a könnyebb, mert ott külön szerepelnek a betűk! A
második a nehezebb. Vajon belevágsz? Ügyes légy!

1. lá_a 1. _o_
2. _ió 2. _om_
3. _árány 3. e_é_
4. em_er 4. _ene_k !!
5. lú_ 5. _un_a
6. li_a 6. _o_ri !!
7. pa_ 7. _o_ol
8. fe_ő 8. _un_a
9. ren_őr 9. zse_ken_ő
10. _orsó 10. e_é_lő
11. tün_ér 11. ko_ol_
12. _éka 12. la_ _a
13. csokolá_é 13. sza_a_
+1 Ban_i +1 _an_ita

46
A béka és a daru
Békát fogott a daru, csőrébe kapta, s felrepült vele egy háztetőre. Amint zsákmányával letelepedett a tető szélén, a béka hangosan kuncogni
kezdett.

- Mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte a daru.

- Semmi, semmi, kedves Daru Komám - válaszolta a béka -, szóra sem érdemes, csak azon nevettem, hogy milyen szerencsém van. Az apám
ugyanis itt lakik, éppen ezen a tetőn. Rendkívül erős, roppant haragos természetű ember. Bizonyosan bosszút állna azon, aki bántani
merészelne engem.

_______________________________________________________________________________________________________

A daru, bizony nem nagyon örült e szavaknak, s jobbnak látta, ha biztonságosabb helyen fogyasztja el zsákmányát. Átröppent hát a tető
másik oldalára, az esőcsatorna mellé. Itt pihent pár pillanatig, s már éppen neki akart kezdeni a lakomának, amikor észrevette, hogy a béka
megint jóízűen kuncog.

- Hát most mit nevetsz, Béka öcsém? - kérdezte.

______________________________________________________________________________________________________

- Semmi, semmi, kedves Daru komám, szóra sem érdemes – válaszolt a béka. - csak eszembe jutott, hogy a nagybácsim, aki az apámnál is
erősebb, éppen ezen a helyen éldegél. Aligha vinné el szárazon, aki engem bántani merne.

A daru, most már nagyon megijedt, s elhatározta, hogy elrepül a tetőről. Így is tett. Csőrébe kapta zsákmányát, s a közeli kút kávájára
szállt, s ott letette. Már éppen neki akart kezdeni az evésnek, amikor a béka meg szólalt:

___________________________________________________________________________________________________

- Amint látom, kedves Daru komám, nagyon tompa a csőröd. Nem kellene megélesítened, mielőtt enni kezdesz? Nézd csak ott azt a követ!
Pompásan megfenhetnéd rajta!

A daru megfogadta tanácsot, a kőhöz reppent, fenni kezdte a csőtét.

________________________________________________________________________________________________________
47
Amint egy pillanatra hátat fordított a kútnak, a béka nagyot ugrott, s eltűnt a mély vízben.

A daru csak akkor vette észre, hogy a béka eltűnt, mikor már jól megfente a csőrét. Visszareppent a kútkávára, ide nézett, oda nézett,
jobbra-balra forgatta a fejét, de a békát csak nem látta sehol.

Végül megsejtette, hogy alighanem a kútban van, s kiáltozni kezdett:

- Béka öcsém, kedves Béka öcsém, már megijedtem, hogy elvesztél! Jó éles a csőröm, gyere ki, hadd egyelek meg!

- Ó, de sajnálom, kedves Daru komám - válaszolta a béka-, képzeld csak, nem tudok felmászni a kút oldalán. Gyere le értem, ha meg akarsz
enni! - szólt, majd lemerült a mély víz fenekére.

48
49
50
51
-

52
OLVASÓISKOLA

Használatáról: Az olvasóiskola egy lépcső a szövegértés tanításához, mely fokozatosan bővülő sorrendben segíti a szóbeli és írásbeli szövegértést,
szövegalkotást. Ahogy a tanulók ismeretei, képességeik bővülnek, úgy egyre több, bővebb feladat megoldására lesznek képesek egy szöveg kapcsán. Az 1-4.
évfolyamon szinte végig lehet használni: az olvasástanítás kezdetén egyszerű összefüggő szövegek megértéséhez, mesékhez, elbeszélésekhez, novellákhoz
egészen a negyedikes történelmi szemelvényeken, mondákon keresztül a kisregényig, megfelelő tartalmi tagolás mellett. Támogatja az új ismeretek szerzését,
az összefüggések felismerését, a következtetések levonását és az önálló szövegalkotást.

Állandóan is lehet használni, ezért, célszerű az osztályteremben egy faliújságot készíteni, kifüggeszteni a megjelölt szempontokat. Az elrendezésben célszerű a
játékos ugróiskola lépéseinek megfelelően kifüggeszteni a szempontokat, alulra a kisebb sorszámú szempontok kerülnek.

1. ÉRTED -E?
2. CÍME, ÍRÓJA
3. SZEREPLŐK
4. HELYSZÍNEK
5. HANGULATA
6. MŰFAJA
7. ÚJ CÍMEK!
8. TÖMÖRÍTS!
9. TAGOLÁS, VÁZLAT
10. FOGALMAZZ!
11. JELLEMZÉS
12. VÉLEMÉNYED?
53
Ajánlott és felhasznált irodalom jegyzéke:
Részképességek – Gyakorló feladatok 8 éves kortól, Calibra
Ványi Ágnes - Schwalmné Navratil Katalin: MI? MI! avagy diszlexiás képregény, Calibra
Tolnai Gyuláné: Heurisztikus programozású olvasás és írástanítási módszer kézikönyv 1. osztály kézikönyv
Tárnok Gitta: Pontról, pontra pontosan
Meixner Ildikó: A dyslexia prevenció, reedukáció módszere
Én is tudok beszélni
Játékház kiadványai
Kooperatív módszertár
Google böngésző

A mellékletek egy része az Aktív Inspaire táblaszoftver segítségével készült.

54

You might also like