A vállalkozás forrásai a vállalkozás eszközeinek finanszírozásául szolgálnak, egyúttal megmutatják

annak forrását is. A forrásokat két nagy csoportba, a saját források (saját tőke) és az idegen források
(kötelezettségek) csoportjába soroljuk. Mind a saját tőke, mind a kötelezettségek szolgálhatnak a
vállalkozás befektetett eszközeinek és forgóeszközeinek fedezetéül, – hitelt ugyanakkor a
tulajdonosok is nyújthatnak. A saját vagyont a tulajdonosok, a külső forrásokat pedig befektetők és
hitelezők bocsátják a vállalkozás rendelkezésére. A mérleg forrás oldalán ezeken felül még két
főcsoportot, a céltartalékokat és a passzív időbeli elhatárolásokat találjuk. Előbbit a vállalkozás
eredményéből képezik a jövőben várható kötelezettségekre (pl. a vállalkozásban végrehajtandó
átszervezési költségekre), utóbbi korrekciós tételeket tartalmaz, amelyek az adott évi eredményt
csökkentik (pl. előre megkapott, de egyébként csak a következő tárgyévben esedékes bevételek). A
forrásállomány változásának időbeli alakulását – hasonlóan az eszközállományhoz – jellemezhetjük az
egyes időszakokban aktuális adatokkal, az azok közötti eltérések abszolút és százalékos értékével,
valamely bázisként kiválasztott időszak értékeihez képest történő abszolút és százalékos eltérésekkel,
ill. a változás átlagos mértékével és annak százalékos formájával. A saját tőke csoportjára nem
jellemző, hogy év közben ingadozásokat mutatna, ezért ennek esetében nem szükséges az
átlagadatok használata. A mérleg forrás oldalán három főcsoport – saját tőke, céltartalékok,
kötelezettségek – részarányát szokás számolni, a passzív időbeli elhatárolások esetében ez nem
tipikus. (4.9. táblázat) 48 4.9. táblázat A forrás-főcsoportok arányait számszerűsítő mutatók Mutató
képlete Mutató jelentése Saját tőke Források összesen × 100 Tőkeellátottság, saját tőke aránya teljes
tőkén belül. Céltartalékok Források összesen × 100 Céltartalékok aránya a teljes tőkén belül.
Kötelezettségek Források összesen × 100 Kötelezettségek aránya a teljes tőkén belül. A
tőkeellátottság mutatóját alapvetően meghatározza a vállalkozás tevékenységi köre. Minél magasabb
ennek az értéke, ill. időbeli összehasonlítás során a mutató növekedése kedvező tendenciát jelenít
meg. A forrásösszetétel minősége egyúttal meghatározza a vállalat életképességét, hitelképességét,
ill. idegen tőke vonzó képességét is. Annál pozitívabbnak ítélhetjük meg egy vállalkozás finanszírozási
helyzetét, minél nagyobb a saját tőke aránya, ugyanis ez azt jelenti, hogy a vállalkozás működésének
forrásául a vállalkozás saját tulajdonában lévő források szolgálnak, nincsen kiszolgáltatva külső
hitelezőknek, befektetőknek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy szükség esetén az ilyen vállalkozás új
hitelező bevonásakor is előnyöket élvez, az ilyen vállalkozásokba szívesebben fektetnek be új, külső
szereplők. A saját és idegen források aránya nemzetgazdasági áganként eltérő lehet, ill. a vállalkozás
jellege is meghatározza, hogy milyen arányokkal optimális működni. Általánosan elfogadható
irányelv, hogy a saját tőke aránya a teljes forrásszerkezetben nem jó, ha 1/3 alá csökken (Zéman –
Béhm, 2016). A céltartalékok aránya a vállalkozás gazdálkodásában rejlő kockázatokat jellemzik,
hiszen a céltartalék a jövőben felmerülő, váratlan kötelezettségekre nyújt fedezetet, ezzel stabilizálva
a működés finanszírozhatóságát. A kötelezettségek időbeli növekedése bár látszólag kedvezőtlen, de
nem feltétlenül kell így értékelni, hiszen egy vállalkozás üzletmenetének bővülése és növekedése
esetén ez szinte elkerülhetetlen. Mindenképpen fontos az elemzések során is szem előtt tartani
azonban, hogy a növekvő kötelezettségek egyúttal növekvő finanszírozási terhet (kamatteher) is
jelentenek majd a jövőben, amelyre a vállalkozásnak fel kell készülnie, továbbá a vállalkozás egyre
nagyobb mértékű függőséget fog mutatni a külső finanszírozókkal szemben. Az sem mindegy
ugyanakkor, hogy a rövid-, vagy a hosszú lejáratú kötelezettségek vannak-e túlsúlyban, Szintén fontos
szempont a tőkeszerkezet értékelésekor, hogy a v