Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 2

Első uralkodónk képe mindenkiben másként él, van, aki a katolikus hit tűzzel-vassal

terjesztőjét, a templomépítő koronás főt, […] a katolikus egyház egyik magyar


szentjét, van, aki az országépítő uralkodót és az első törvényalkotót, mások pedig a
kiváló katonaembert tisztelik benne. Az első ezredforduló idején kontinensünk két
császárságának határain túl, az Észak- és Kelet-Európa térségében döntő változás
kezdődött. Azon népek vezetői, amelyek erős katonai kísérettel bírtak – mint a dánok,
norvégek, svédek, oroszok, csehek, lengyelek és mi, magyarok –, közel azonos időben
szervezték meg államaikat és vették fel a kereszténységet. A nagy államszervező
munka kezdete nálunk Géza fejedelem nevéhez köthető, akinek nagyszabású művét
fia, István király fejezte be.

Géza és az erdélyi Sarolt Vajk nevű fia 970–980 körül


született Esztergomban, de a XIV. századi Képes Krónika
például 969-re tette születésének évét.

Vajk a keresztségben az István nevet kapta, és e névválasztásra több magyarázat is


adható. Istvánnak hívták az első keresztény vértanút, és Vajk apja, Géza is az István
nevet vette fel, amikor 972-ben megkeresztelték. Apja okos külpolitikájának
köszönhetően 996-ban István feleségül vette Civakodó Henrik bajor herceg leányát, a
hívő katolikus Gizellát, és vannak olyan tudósítások, amelyek szerint ekkor
keresztelte meg vagy erősítette meg a keresztségében Szent Adalbert prágai püspök.

Gizella bajor kíséretében szép számmal akadtak papok, lovagok és mesteremberek,


akik István országépítő munkájának támaszai voltak. István ekkor még a Felső-
Magyarországon elterülő nyitrai dukátus feje volt, és apja szakítva a korábbi
hagyományokkal, elsőszülött fiaként őt jelölte ki utódjául.
Géza 997-ben meghalt, ekkor a somogyi Koppány a szeniorátus és a levirátus elve
alapján nem csak a fejedelmi címre, hanem a megözvegyült Sarolt kezére is igényt
tartott. Belső viszály ütötte fel a fejét. Koppány mellé sorakoztak a régi rend és a
törzsi szabadság hívei, ellenszenvüket az is fokozhatta, hogy István környezetében
nagyobb számban voltak németek, mint magyarok. A kijevi és a bizánci udvarhoz
hasonlóan testőrsége is varég–rusz harcosokból állt.

István magyar hadai mellett a Hont, Pázmány és Vecelin


vezette lovagi sereg – a hagyomány szerint – Veszprém mellett
győzte le Koppány seregét, a lázadó vezért maga Vecelin ölte
meg. Elrettentés gyanánt István felnégyeltette Koppány
tetemét, testrészeit Esztergomba, Veszprémbe, Győrbe és
Gyulafehérvárra küldve adta tudtára mindenkinek: így jár az,
aki ellene tör.

Kelet és Nyugat összecsapása volt ez, amelyben a nyugati keresztény szellemiséget


képviselő István legyőzte a bizánci rítus szerint megkeresztelt Koppányt, kijelölve az
utat a magyarság számára, amellyel a Kárpát-medence stratégiai szerepe is
felértékelődött és hazánk a nyugati kultúrkör és a kereszténység védőbástyájává vált.

Uralmát bel- és külhonban elismertetendő, István II. Szilveszter pápától kért és kapott
koronát, apostoli áldást és lándzsát, így az újonnan létrejött Magyar Királyság belépett
az európai államok sorába. Megkoronázásának időpontja és helyszíne napjainkig
vitatott, 1000. december 24-én vagy 1001. január 1-jén koronázták meg Esztergomban
vagy Székesfehérvárott.

You might also like