13 - Leopold Engel - János Nagyevangéliuma 11 - 2023. Évi Kiadás

János evangélium 14/21 ígérete alapján prófétai módon kapta és írta:
Leopold Engel
JÁNOS
NAGYEVAGÉLIUMA
XI. kötet
Forrás: www.jezusatyank.hu javított kiadás, 2023

Leopold Engel: János Nagyevangélium XI. kötet 2
JÁNOS APOSTOL
NAGYEVANGÉLIUMA
Az Úr Jézus Krisztus háromévi tanítói működésének

Rövidítetlen kinyilatkoztatása
XI. kötet
Benső Istenige útján német nyelven hallotta:
Leopold Engel
Fordította: Laborfalvi Dr. Nagy Lajosné,

Budapest, 1939.
2
TARTALOMJEGYZÉK
NAGY EVANGÉLIUM ...................................................................................................................... 6

XI. Kötet............................................................................................................................................... 6
2. A farizeusok szándéka ..................................................................................................................... 7
3. Az ember, mint aki uralja a természetet ........................................................................................... 9
4. A farizeusok az Úrnál .................................................................................................................... 10
5. Az Úr elizéli a farizeusok alattomosságát ...................................................................................... 12
6. A farizeusok vaksága ..................................................................................................................... 14
7. A kereskedő keresi az Urat ............................................................................................................ 15
8. Az Úr elmondja a kereskedő élete történetét ................................................................................. 17
9. Mucius három fontos kérdése, amelyet megválaszol az Úr ........................................................... 18
10. A lélekforma fejlődése az emberig .............................................................................................. 20
11. A benső felébresztéséről és a halál után való további életről .................................................... 21
12. Phoikas lelki élményei ............................................................................................................... 22
13. Az Úr megáldja a községet és vidékét ......................................................................................... 24
14. Az Úr búcsút vesz a vendégfogadóstól ........................................................................................ 24
15. Az Úr tanítványait előkészíti a jövőre.......................................................................................... 27
16. Az Úr és Lucifer ........................................................................................................................... 28
17. A Teremtés és Megváltás tervének felfedése ............................................................................. 30
18. Ebál víziója ................................................................................................................................ 34
19. Az Úr betér Ráelhez ................................................................................................................... 36
20. Rael elmondja élete történetét ...................................................................................................... 38
21. Az Úr Raelt a múltra emlékezteti ................................................................................................. 40
22. Az Úr beszéde az érdemről .......................................................................................................... 41
23. Rael birtoka .................................................................................................................................. 42
24. Az Úr beszéde a művészetről ....................................................................................................... 43
25. Az emberi forma, s annak megváltása ......................................................................................... 45
26. A szeretet hatalma ........................................................................................................................ 46
27. A szellemi és világi emberekről ................................................................................................... 48
28. A zsidó nép fejlődése ................................................................................................................... 49
29. A jövő népe .................................................................................................................................. 51
30. A meghalásról .............................................................................................................................. 53
32. Egy pihenőnap.............................................................................................................................. 55
3
32. Lázár haláláról.............................................................................................................................. 57

33. Lázár halálának oka ..................................................................................................................... 58
35. Megérkezés Bethániába ............................................................................................................. 59
36. Az Úr és Mária ........................................................................................................................... 61
37. Lázár feltámasztása .................................................................................................................... 63
38. A sok zsidó megtérése................................................................................................................ 64
39. A farizeusok terve ...................................................................................................................... 66
40. A farizeusok elűzése .................................................................................................................. 67
41. Lázár jövő missziója .................................................................................................................. 68
41. A templomosok fondorlatai ......................................................................................................... 70
42. Elutazás Bethániából .................................................................................................................. 73
43. Lázár feltámasztásának jelentősége ........................................................................................... 74
44. Az Úr Ephremben ...................................................................................................................... 76
45. Tanácskozás az Ephrembeli városi vénnel................................................................................. 77
46. Az Úr kijelenti halálának okát ................................................................................................... 78
47. Az Úr és tanítványainak foglakozása Ephremben ..................................................................... 79
48. A tanítványok lelkiállapota ........................................................................................................ 81
49. A tanítványok aggodalma az Úrért ............................................................................................ 82
50. A lélek újjászületése................................................................................................................... 84
51. Utasítások a lélek nemesítésére.................................................................................................. 86
52. A szellem újjászületése .............................................................................................................. 88
53. A szellemi szemlélődés .............................................................................................................. 89
54. Az Isten szentségességéről ......................................................................................................... 91
55. A benső tökéletességhez vezető út ............................................................................................. 92
56. A megérzés képességéről ........................................................................................................... 93
57. Az Úr és Ephrem ........................................................................................................................ 94
58. Búcsúzás Ephremtől ................................................................................................................... 97
59. Miért engedi meg Isten a háborút? ............................................................................................. 99
60. A rablógyilkos Barabbás .......................................................................................................... 102
61. Júdás terve ................................................................................................................................ 102
62. Mária illatos kenettel megkeni Jézust ...................................................................................... 105
63. Júdás előkészületei ................................................................................................................... 106
64. Lázár túlvilági élményei........................................................................................................... 107
65. Az Istenség és az Ember fia Jézus ........................................................................................... 110
66. Bevonulás Jeruzsálembe .......................................................................................................... 111
4
67. Jézus a templomban ................................................................................................................. 114

68. Nikodémus és a főpapok az Úrnál ........................................................................................... 119
69 Tamás és Júdás beszélgetése ....................................................................................................... 122
70. Júdás a Nagytanács előtt ............................................................................................................ 125
71. Az Úr vacsorája .......................................................................................................................... 127
72. Jézus a Getsemáné kertjében...................................................................................................... 130
73. Az Úr elitéltetése ........................................................................................................................ 132
74. Az Úr keresztre feszítése............................................................................................................ 135
75. Az Úr haláláról ........................................................................................................................... 138
76. Az Úr feltámadása és mennybemenetele ................................................................................... 142
Az Úr befejező szavai .................................................................................................................. 145
5
NAGY EVANGÉLIUM
XI. Kötet
Átvitel a tizedik kötetből.
(Lorber Jakab JÁNOS NAGYEVANGÉLIUMA befejezetlen tizedik kötetének folytatása)
Az Úr tanítványaival a Holt tengertől nem messze a Jordán völgyében egy kicsiny helységben
van, ahol egy vendégfogadóban annak tulajdonosával hosszabb beszélgetésbe bocsátkozott.
A mellettük levő vendégszobában farizeusok vannak, s a beszélgetést kihallgatják, egyiket
közülük beküldik hozzájuk, hogy a vendégfogadóst kikémleljék. A farizeus a fogadósnál
Jézus felől érdeklődik, azt a jogát törekszik bebizonyítani, hogy Jézust üldözhesse. A
vendégfogadós a farizeus szeme elé állítja az üldöztetés mögött rejlő hamis szándékot.
A farizeus végül megjegyzi: „Mi azon a véleményen vagyunk, hogy jobb a népet
rendszeresített hitében megtartani – ha az szabályaiban több vagy kevesebb igazat tartalmaz
is, - mint az új igazságokkal túlságosan megismertetni, amelyeket végül úgysem lenne képes
megérteni, s eközben régi hitét elhagyja s hitének elöljáróit gyűlölni és üldözni kezdi.”
Mondja a fogadós: „Ebben nagyon tévedsz, mert ha ezen a földön ember többé az igazságot
nem keresi, akkor minden, ami csak létezik, rothadásnak és feloszlásnak indul:” ….
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1. A vendégfogadós: . . . „Mert egyedül csak az igazságban van élet. Éppen ezért az igazságnak
kutatása az egyedüli tevékenység, amely az ember szívét felmelegíti, s a benne rejlő isteni szellemet
egyre jobban és jobban felébreszti, míg a restségben, a hazugságban és az isteni igazságok
keresésének lanyhaságában nemcsak a testi halál, hanem mindenek előtt annak az oka rejlik, amely
által a lélek egyre jobban és jobban anyagiasságba süllyed, s ezen az úton nemcsak hogy mielőbbi
testi halálát idézi elő, hanem a túlvilági életben is alkalmatlanná válik arra, hogy előre törekedjék, s
üdvösségét egyedül keresse.
2. S ha az ember a népet régi tévhitében meg akarná hagyni, s minden jobb megismerés elől el akarná
zárni csupán az okból, hogy régi hitüknek szolgái kellemes életet élhessenek, - úgy, ahogy te véled –
akkor az Istenségnek, amely a lélek élettevékenységének az elposványosodását mindenáron meg
akarja akadályozni, a népekre mindenféle elképzelhető csapásokat kell bocsátania, hogy
felébredjenek, s önmegismeréshez jussanak és lassan-lassan felszabadítsák magukat az alól a nyomás
és vakság alól, amelyet úgynevezett tanítóik róttak rájuk. S hogy tanítóikkal mi fog történni, azt
magad is igen könnyen kiszámíthatod. Szeretetet itt azonban vajmi keveset fogsz találni; mert aki az
önzést és hazugságot hinti el, az nem arat egyebet, mint ami az ilyen gonosz magvakból sarjad.
3. Tehát nagy igazságtalanságot követtek el a jeruzsálemi néppel szemben, ha azt hiszitek, hogy
helyesebben cselekszetek, ha azt a ti régi, semmitmondó törvényeitekben tartjátok meg, ahelyett hogy
arra indítanátok, hogy annak a bizonyos Galileainak beszédeit hallgassa és szeretet cselekedeteiről –
amelyek már egész Szíriát betöltötték – példát vegyen. Ámde a ti határtalan gőgötök és önzéstek
megakadályoz benneteket abban, hogy Azt megismerjék, Aki most Istenségének egész teljességében
már oly régóta eljött hozzátok, Akit én magam sem ismertem fel, noha oly világosan megismertette
Magát.
4. A farizeus a vendégfogadós beszéde fölött annyira elcsodálkozott, hogy nem volt képes egyetlen
egy szót sem válaszolni, csak néhány semmitmondó szót hebegett, azután visszavonult társaihoz, akik
az ajtó mögött ezt a vitát kihallgatták.
5. A vendégfogadós pedig őszinte szívélyességgel és szeretetteljes hangon így szólt Hozzám: „Uram
és Mesterem, bocsáss meg nekem, hogy nagy vakságomban azonnal nem ismertelek fel Téged! A
farizeussal folytatott párbeszédem közben egyre világosabbá lett előttem, hogy tulajdonképpen Ki is
6
Az, Akit szerény házamban ellátok. Te Magad vagy Az a galileai, akiről a farizeus beszélt! De Te
még sokkal nagyobb és több vagy, mint egy próféta; mert úgy éreztem, mintha szívem egyre jobban
és jobban vonzódnék Hozzád. Eközben képed is egyre tisztábban állt szemeim előtt, annak ellenére,
hogy Feléd háttal fordulva beszéltem s úgy tűnt fel, mintha nem is én magam beszélnék, hanem Te
beszélnél belőlem. Oh mondd, Kedves Uram és Mesterem, valóban így volt ez?”
6. S Én így feleltem a fogadósnak: „Igen, valóban így volt. Nem te beszéltél, hanem Én szólottam
általad, amit annál könnyebben megtehettem, mert szívedben Irántam nagy szeretetláng ég, s éppen
ez volt, ami Engem, házadba vonzott.
7. S így lesz ez minden időben: csak oda fogok Én betérni, ahol az Irántam való szeretet lángja
meggyullad a szívekben, s Én az olyan szívben a Nekem egyedül tetsző házban csakhamar lakhelyet
is veszek.
8. Te mindenkor igaz örömödet találtad, ha a galileai cselekedeteiről hallottál beszélni, s csakhamar
megértetted azt is, hogy ezek mögött a cselekedetek mögött több rejlik, mint egy próféta, vagy nagy
férfiú puszta csodaereje. S mikor cselekedeteimet hallottad, az a vágy ébredt fel szívedben, hogy Én
egyszer térnék be hozzád, hogy magad is meggyőződhetnél, hogy tulajdonképpen hogyan is áll ez a
dolog. Te mindig többre értékelted tanításaimat, mint csodatetteimet; mert tanításaim igazságát
csakhamar megértetted. És lásd, ilyen módon készültél eljövetelemre, s az Én további munkám már
könnyű volt veled! Mert amikor betértem házadba, szellemed azonnal felébredt, s a legnagyobb
világossággal kinyilatkoztatta előtted azt, ami az itt élő zsidók előtt örök időkig tartó titok marad.
9. Most azonban térjünk pihenőre, mert Én nem akarom, hogy ezek a farizeusok és kereskedők, akik
beszéded fölött oly nagy csodálkozásba estek, még ma ide jöjjenek Hozzám, hogy Velünk további
beszélgetésbe bocsátkozzanak! Elég, ha holnap meggyűlik velük a bajunk. Tegyünk el tehát mindent
holnapra.
10. E szavaim után a vendégfogadós még egyszer hangos szóval hálákat mondott Nekem a vele
szemben tanúsított jócselekedetekért. De Én elhárítottam hálálkodását, s azt mondottam neki, hogy
szívének titkos hálájában sokkal nagyobb tetszésemet találom. Erre azután elhallgatott, s egy másik
helyiségbe vezetett Bennünket, hogy a farizeusoktól és kereskedőktől, akik máris hangos
beszélgetésbe fogtak, nyugtunk legyen. Az éjszakát így teljesen zavartalanul töltöttük el.
2. A farizeusok szándéka
1. S amikor reggel felébredtünk, a vendégfogadós azonnal elújságolta, hogy a tegnapi jövevények –
miután közvetlen Tőlünk nem tudtak feleletet kapni arra, hogy kik Vagyunk – megkísérelték a ház
szolgaszemélyzetét kikérdezni, hogy utunk honnan vezetett ide, s hogy tulajdonképpen kik lehetünk.
Főleg a három farizeus tette fel ezeket a kérdéseket, zsarnoki módon követelve, akik hozzá voltak
szokva, hogy mindenki a legnagyobb hódolattal igyekezzék nekik eleget tenni. Ámde a háznak első
szolgája – aki szintén római volt, s vendégfogadósunk előbbi fegyvertársa, és akit Marciusznak hívtak
– kíváncsi kérdéseiket olyan római rövidséggel utasította el, hogy bosszankodva vonultak vissza, s
azon gondolkoztak, hogy a szolga gorombasága miatt, annak uránál panaszt tesznek.
2. Mi eközben a reggelit abban a teremben vettük magunkhoz, amelyben pihentünk, s így jól
hallhattuk, hogy abban a szobában, amely a tegnap esti szobánk mellett volt, miről tárgyaltak.
Vendégfogadósunk ezután belépett szobájukba, hogy kívánságuk felől érdeklődjék, s közülük egyik
felhasználta ezt az alkalmat, hogy felgyülemlett bosszúságának kifejezést adjon.
3. A vendégfogadós panaszaikat nyugalommal végig hallgatta, s azután beszédében minden harag

nélkül így szólt hozzájuk: „Amit ti mondotok, azt csak annyiban ismerhetem el igazságosnak,
amennyiben Marciusz szolgám egy kissé éles modorban intett csendre benneteket, mert amint ti is
tudjátok, házamban nem ti vagytok az egyedüli vendégek. Az én házam mindenki számára
7
menedékhely, s Jeruzsálem polgárai, vagy a magas tanács tagjai kedvéért házirendemben külön
kivételt nem tehetek; mert ez jó hírben álló római ház, s mindenkinek, aki annak védelmét élvezni
akarja, rendje szerint igazodnia kell, mert máskülönben szabadságában áll más vendégfogadóst
keresni. De ti még késő éjszaka is hangos szóval vitatkoztatok anélkül, hogy azzal törődtetek volna,
hogy mások éjjeli pihenését zavarjátok, sőt végül házam népét, amelynek az éjjeli pihenésre nagyon
is szüksége van, magatokhoz hívtátok, hogy kikérdezzétek, amire azután Marciusz ezért a
merészségetekért elutasító választ adott. Igaz, hogy ezt udvariasabb formában is megtehette volna, de
a mi már megtörtént, azért nem dorgálhatom meg.”
4. Ekkor a tegnapi szóvivő (farizeus) vette át a szót: „Hogy a tegnapi vendégeidnek te egészen
különös jó barátja vagy, arról már eléggé meggyőződtem; de én azt gondolom, hogy talán még mi is
jelentünk valamit, s méltán kívánhatjuk, hogy udvariasan járjanak el velünk, amiképpen a hozzánk
hasonló állásban és méltóságban levő férfiakat megilleti. De bármiképpen is legyen, én már tegnap
rájöttem arra, hogy milyen érzülettel vagy velünk szemben, úgyhogy vajmi nehezen fogunk nálad
igazságot találni. Mondd, tulajdonképpen ki az a társaság, amely tegnap ebben a mellettünk való
teremben volt, és ki volt az a szóvivő, akivel beszéltél?”
5. Feleli a fogadós: „Nem vagyok arra felhatalmazva, hogy ezt nektek megmondjam. De ha tudni
akarjátok, kérdezzétek meg Őt, Magát! Ő egész társaságával itt van még házamban, s kérdésetekre
bizonyára meg fog felelni.”
6. Éppen ez az, amit ki akarok kerülni, mondja a farizeus, mert nagyon is észrevettem, hogy
udvariasságot nélkülöző beszédeidet, amelyekkel a zsidó népről és tanítóikról vélekedtél, teljesen
osztja, legalábbis semmiféleképpen ellent nem mondott, sőt sokkal inkább helyeselte, amit néhány
megjegyzéséből pontosan kivehettem. Ettől eltekintve beszédéből sok rejtett igazság világlott ki,
amely önkéntelenül is azt a kérdést kelti fel bennünk, hogy kicsoda Ő, s hogy talán a galileait maga
is ismeri, vagy látta őt, avagy talán tanítványa neki?
7. Mert tudomásunk van róla, hogy ez az úgynevezett Messiás, aki nem egyéb, mint egy ácssegéd
Názáretből, már gyakran tanítványokat küldött ki, akik maguk is csodát tettek, és mi ezekkel a
barátainkkal – akik kereskedő emberek, s Jeruzsálemből Jerichón keresztül Petrába akarnak utazni –
azért jöttünk, hogy híreket gyűjtsünk, hogy mennyire fejlődött az a garázdálkodás, amely a népet
ellenünk és a templom ellen lázította, mert a magas tanácsnak Jeruzsálemben nem szándéka még
tovább is megengedni, hogy méltóságát egy olyan ember alacsonyítsa le, aki szemfényvesztéseit az
isteni szellem cselekedeteinek, saját magát pedig a Legmagasságosabb fiának adja ki, amiképpen ez
hihetetlen módon már oly gyakran megtörtént.
8. Én ezt kedves vendégfogadósom, csak azért mondom neked, hogy ne nagyon szegődj annak az
embernek a pártjához, s részt ne végy annak a néplázítónak a cselekedeteiben, ami neked is rossz
gyümölcsöket hozna, mert a jeruzsálemi tanácsnak és templomtörvényszéknek még van elég joga és
hatalma ellenfeleit legyőzni. Tehát ha véletlenül tudomásod van róla, hogy a galileai hol tartózkodik,
vagy bölcsnek látszó vendéged révén megtudhatnád, ezzel nagy szolgálatot tennél nekünk, és
biztosítva lehetnél arról is, hogy a tegnapi heves és meglehetősen sértő fellépésedet, valamint szolgád
viselkedését is elnézzük.”
9. A farizeusnak e hosszabb beszéde után vendégfogadósunk – aki Engem szívében már régóta
felismert, a legszívesebben neki ment volna a három farizeusnak.
10. Ámde Én benső figyelmeztetést adtam neki, úgyhogy elhallgatott és a legnagyobb lelki
nyugalommal így szólt (a fogadós): „Ha ti valóban be tudjátok bizonyítani, hogy ama galileai valóban
néplázító, s a római uralom ellen van, akkor a dolog természetesen másképpen áll, s tökéletesen meg
lehettek győződve róla, hogy mindent el fogok követni, hogy Rómának ilyen gonosz ellenségét
8
ártalmatlanná tegyem. Úgy látszik azonban, hogy a dolog mégis másképpen áll, s így erről a dologról
komolyan kell beszélnünk.”
11. A farizeus erre bizalmasabb lett, s felszólította a fogadóst, hogy üljön oda mellé – ami az ő
véleménye szerint hallatlan megtiszteltetés volt – s igazi farizeusi furfangossággal újból beszélni
kezdte, amit már eddig oly sokszor hangoztattak, hogy Én az Írásra ügyet sem vetek, Mózest és az
Ószövetséget fel akarom dönteni, a zsidók királyává akarom tenni Magam, hogy a római uralmat
megsemmisítsem.
12. A vendégfogadós mindezt a legnagyobb higgadtsággal hallgatta végig, és megígérte hogy majd a
bölcs vendégtől fog tanácsot kérni, azután majd ismét visszatér hozzájuk. A farizeusok, valamint a
kereskedők, akik között volt egy, aki a templom megtisztogatásánál, mint pénzváltó szerepelt, a
vendégfogadós hangulatának látszólagos megváltozásával nagyon meg voltak elégedve és kegyes
pillantásokkal bocsátották el.
3. Az ember, mint aki uralja a természetet

1. Vendégfogadósunk, akit Muciusnak hívtak, belső felháborodásától valósággal izzott, s azonnal
bejött a mi termünkbe, amelyet a mellette levő helyiségtől igen erős ajtó választott el, úgyhogy
meglepetéstől nem kellett tartanunk, és haragtól reszkető hangon így szólt: „Uram és Mesterem, ez
újabb bizonyítéka annak, amiért tegnap a Jeruzsálembelieket, nevezetesen pedig a templomosokat
még a legmocskosabb disznóknál is rosszabbaknak nyilvánítottam, mert a legnagyobb álnoksággal
törekszenek engem a templom hálójába keríteni. A legszívesebben nekiestem volna ezeknek a
nyomorultaknak, s megkóstoltattam volna velük fegyverem élét, amely még nem rozsdásodott bele
hüvelyébe, de abban a pillanatban éreztem enyhítő szavaidat, s én azoknak engedelmeskedve
nyugodtam meg, sőt még képes voltam higgadt és közömbös arcot is mutatni.”
2. Ezt nagyon helyesen tetted – feleltem Én, a felindult Muciusnak – mert ennek ellenkezője Nekem
és neked azt a munkát semmisítette volna meg, amelyért idejöttem. Nyugodj meg tehát kedves
Muciusom, mert amint most van, úgy a leghelyesebb!
3. Most azonban menjünk ki a szabadba! Itt a házad közelében van egy igen szép, s nem éppen
kicsinek nevezhető kerted, ott zavartalanabbul beszélhetünk, mint itt és tanácskozhatunk arról, hogy
mit kezdjünk ezekkel az emberekkel, akik oly kétségbeejtően bosszantanak téged.”
4. S amikor mindnyájan beléptünk a kertbe, a Velem lévők elcsodálkoztak afölött a jó ízlés fölött,
amellyel az be volt telepítve. Mucius értett hozzá, hogy egy aránylag kicsiny földterületen mindenféle
elképzelhető virágot és díszbokrot a legnagyobb gonddal hogyan neveljen, amelyek festői módon
elrendezve a kertnek igen kedves látványt nyújtottak. A tanítványok emiatt nagyon meg is dicsérték
fogadósunkat, s azt mondták, hogy ez a kert hűséges képmása az ő benső lényének, amely szintén
igen gondos ápolásban részesült saját maga részéről amint ez a beszédeiből is kitűnt.
5. Mucius erre elmondotta, hogy az mindig igen nagy élvezetet szerez neki, ha itt az áhítat csendes
óráit eltöltheti, és hogy túl tüzes és fellobbanó haragra hajlamos természete itt mindig megtalálta
békéjét és nyugalmát, s hogy az élet elnyomatásai is kevésbé látszanak érzékenyeknek, ha annak a
sok itt látható természeti – és egyéb növénycsodák szemlélésével kedélyvilágát megerősítette. Noha
ennek a Jordán vidékének klímája különös módon kedvező, amely igen gyakran Afrika és Ázsia délen
fekvő vidékeire emlékezteti őt, amelyeket megismerni, mint katonának szintén módjában volt. Mégis
mindig úgy tűnt fel előtte, hogy kicsiny kertjének virágzása és fejlődése egészen különös módon
megy végbe, mert még soha sem történt meg, hogy egy általa ültetett fa, bokor vagy cserje valaha
kiszáradt volna, amint az szomszédjainál elő szokott fordulni, hanem amit még ültetett, és ápolt, az
9
mindig a leggazdagabb gyümölcsöt hozta. Tanítványaim is rendkívül elcsodálkoztak ezen, s Péter azt
kérdezte Tőlem, hogy mi módon lehetséges ez?
6. Amire Én így feleltem: „Az ember gondolkodása, törekvése és cselekvése, valamint benső
szellemi mivolta mindig összhangban áll külső környezetével, úgy, hogy abból csakhamar
kölcsönhatások keletkeznek. Ti tudjátok, s már sokszor megmondottam nektek, hogy minden embert,
külső életszféra vesz körül, amelynek segítségével az őt körülvevő levegőből szellemi behatásokat
szív magába, amelyet lelki énjének táplálására és bővítésére használ.
7. Ugyanígy sugároz ki ő is magából átszellemisült anyagokat, amelyeket az őt körülvevő

alsóbbrendű világok szívnak mohón magukba. Ha az ember jó, s telve van nemes törekvésekkel és
Irántam való szeretettel, akkor ezek a belőle kisugárzó atomrészecskék is jók, gyöngédek, és jótékony
hatásuk van, de ha nem jó, akkor annak ellenkezője lép fel.
8. Itt láthatjátok, hogy Mucius kisugárzó életszférája mennyire jótékonyan hat a növényzetre.
Miután itt minden növényt ő maga ültetett és ápolt tartósan, így ismételten mindent a maga szférájával
vont be, a növényzet pedig felhasználta az alkalmat, hogy ezeket a jótékony befolyásokat minél
serényebben szívják magukba. Azért virágzik és zöldell itt még most is minden oly szépen, míg a
többi kerteken a késő ősz már nagyon is észrevehető.
9. Az ember a természetet is tudja uralni, ha az Én szavaim szerint él, s az Én szellemem felé

törekszik és ebben a képességében, amelyet most megmagyaráztam nektek, rejlik a kulcsa annak is,
hogy az mi módon következhet be, mert az egész világegyetemben minden a saját mivolta és formája
felé törekszik, s annak tökéletesedésére, s minden lehetőséget felhasznál, hogy azt minél jobban
megközelítse.
10. Ennél fogva az emberben meg van az az erő, hogy minden lényt magához vonzzon, amelyek
szívesen követik is, mert az összes lényben benne rejlő tökéletesedési hajlam adja ezt a vágyat neki.
Természetesen azonban, hogy csak egy tökéletes ember képes mondjuk például a ragadozó állatok
ösztöneit annyira legyőzni és uralni, hogy az ezek lelke mélyén rejlő tökéletesedési vágy legyen
túlsúlyban kegyetlen hajlamukkal szemben, s oly simulékonnyá legyenek, mint a bárányok, ha az
emberben megismerik az emberi méltóságot, a tökéletes formát és a felsőbb szellemi hatalmat.
11. Minden törekvő ember fel fogja ismerni azt, hogy lassan-lassan fokonként hogyan válik a
természetnek valóságos urává, és minél inkább bekövetkezik nála a szellem újjászületése – annál
inkább lesz uralkodója a természetnek.
12. Folytasd tovább Muciusom, hogy szívedben a legmagasságosabb Istennek szolgálj, s akkor még
nagyobb csodákat fogsz megérni, mint amilyeneket kicsiny kertedben találtál!”
4. A farizeusok az Úrnál
1. Mondja a vendégfogadós könnytelt szemekkel: „Uram és Mesterem, habár szívemben
határozottan éreztem, hogy Te és Ama galileai – Akit az én házamban tartózkodó farizeusok üldözni
akarnak – Egy és Ugyanaz a személy, de most, amit szívem csak sejtett, teljes bizonyossággá lett: az
ugyanis, hogy Te nem vagy egyéb, mint Maga a legmagasságosabb Istenség, mert ilyen csodákat
tenni, s a legvilágosabb szavakkal vázolni azt, hogy a természet háztartásában minden hogyan van
megalkotva, csak az képes, Aki azt tökéletesen áthatja, s Annak legnagyobb uralkodója. Aki
semmiből kenyeret, s a vízből bort tud teremteni, az a mennyeket csillagzataival együtt egyetlen
szavával létre tudja hívni, amint azt Mózes, a maga idejében megírta a zsidóknak. S így szívem egész
mélyéből köszönetet mondok Neked, a mennyek és föld Urának, hogy méltónak találtál engem és
10
házamat meglátogatni, amely Téged mindenkor a legserényebb buzgalommal keresett, s most a maga
egész teljességében meg is talált.”
2. Mondom Én tanítványaimnak: „Most újból láthattátok, hogy a pogányok milyen gyorsan

felismernek és befogadnak Engem, míg a kiválasztottak arra törekszenek, hogy Engem eltaszítsanak,
elfogjanak és megöljenek. Ez a római azonban csak szívében talált meg Engem, míg máshol csodákra
csodákat kellett halmoznom, hogy szívós és kemény szívűket használható talajjá változtassam, hogy
az Én kenyeremnek magva tenyészni tudjon benne. S ezért vétetik el majd a zsidóktól a mennyország,
s adatik át a maga egész tejességében a pogányoknak, s ezek jobban megbecsülik majd, mint a sötétté
lett zsidók és farizeusok.
3. Te pedig Muciusom, egykor itt délen hatalmas segítő eszközöm leszel, egy valóságos védőbástya
a farizeusok és írástudók gonoszsága ellen, amely még nagy szolgálatot tesz Nekem, mert szükség
lesz olyan várakat létesíteni, amelyek bevehetetlenek. S olyan erős vár, amely az Én szavaim kincsét
magában rejti, legyen számodra a te szíved és hozzátartozóidé.
4. Most pedig küld ki ide Hozzám a farizeusokat és kereskedőket, és amíg Én meg fogom kísérelni,
hogy legalább valamennyire is jobb útra térítsem őket, addig te az Én János tanítványom által avattasd
be maga tanításaim mélységeibe, hogy teljesen megismerd azokat!”
5. Mucius, a vendégfogadós erre azonnal elment a farizeusokhoz és kereskedőkhöz és hírül hozta

nekik, hogy Én szólítottam fel őket, hogy jöjjenek Hozzám, adják elő ügyüket, mert ő nem képes
egyéb kielégítő választ adni nekik.
6. A három lévita, akár akarta, akár nem, kénytelen volt magát elhatározni, hogy a kertben
felkeressen Engem, ha nem akarták bebizonyítani azt, hogy a mondottakat nem vették komolyan.
Csak az egyik kereskedő szegődött hozzájuk, akit Én az imént templomi pénzváltónak jelöltem meg,
míg a többiek áruikért aggódva előnyösebbnek tartották azokat nem felügyelet nélkül hagyni és így
visszatértek csomagjaikhoz, hogy a további utazásra intézkedéseket tegyenek.
7. A három farizeus és egy kereskedő nemsokára feltűnt a kertajtóban Mucius kíséretében, aki
azonnal Jánoshoz ment és vele Rólam és tanításaimról igen komoly társalgást kezdett.
8. A tegnapi szóvivő egyenesen Felém közeledett, miután előzőleg Mucius már megjelölt Engem, s
azután bár nyájas, de igen leereszkedő hangon így szólt Hozzám: „Kedves barátom! Mi – mint a
jeruzsálemi magas tanács tagjai, tisztelettel kérnénk Tőled felvilágosítást, amit bizonyára szívesen
meg is adsz nekünk, feltéve, ha megadhatod, amit azonban remélünk.
9. A Te valóban bölcs beszédeidből – amelyeket tegnap anélkül, hogy tulajdonképpen akartuk volna,
a mellettünk levő szobából hallottunk – azt vettük ki, hogy Te az Írásban, valamint a népismeretekben
meglehetős jártas kell hogy légy, mert különben nem adhattál volna olyan mély értelmű
magyarázatokat, amelyek még előttünk is ismeretlenek, akik a mi országunk, s a bennünket környező
országok történelmében tejesen jártasak vagyunk. Bizonyára sokat utaztál már, és nagy kutatásokat
végeztél, ezek bennünket is nagyon érdekelnének, s melyeket ez alkalommal szeretnénk megtudni
Tőled.
10. Mindazonáltal számunkra az volna a legfontosabb, hogy arról a galileairól tudjunk meg valami
közelebbit, Akiről a vendégfogadós már többször beszélt Veled és velünk, akiket azért küldtek ki,
hogy a galileai garázdálkodásairól adatokat gyűjtsünk. Könnyen megeshetett, hogy vándorlásaid
közepette találkozhattál vele, s valami közelebbit mondhatsz Róla. Kérnénk erre Téged, ha módodban
van ezt megtenni.”
11
11. És Én így feleltem: „Amire Ti Engem kértek, könnyen megtehetném, mert ama galileait tényleg
nagyon jól ismerem, de most azon múlik, tőletek szeretném megtudni, hogy mit mondjak Felőle? Ha
jót mondok, az rútul fog fületekbe hangzani, mert ti azért vonultatok ki, hogy ellene vádakat
gyűjtsetek, amivel megronthatnátok Őt. És ha az igazsághoz mérten akarnék beszélni Róla, akkor
senki sem lesz képes bizonyságot tenni arról, hogy Ő valaha is rosszat cselekedett volna, márpedig
nektek csak ilyen cselekedetek hírével lehetne szolgálatot tenni. Mit akartok tehát, hogy
cselekedjem?”
5. Az Úr elítéli a farizeusok alattomosságát

1. Mondja a farizeus egy kissé zavartan: „Mester, előre látom, hogy nehéz lesz Veled értekezni,
mégis arra kérlek, teljesítsd kívánságomat, s mondd el nekem – miután éppen most vallottad be, hogy
a galileait jól ismered – hogy csodatetteit minek a segítségével gyakorolja, avagy hogy azok csupán
az esszénusok csalásai és szemfényvesztései? Mi magunk is barátai vagyunk az igazságnak, s a
legserényebb buzgalommal keressük. S éppen ezért küldtek ki bennünket, mert a magas tanács jól
tudja, hogy hamis csodát nem egykönnyen lehet előttünk valódi helyett létrehozni, s bennünket oly
könnyen becsapni, mint az ostoba népet. Légy oly jó tehát, felelj kérdéseinkre és biztosítunk, hogy
szavadnak teljes hitelt fogunk adni!”
2. Felelem Én: „Miért beszéljek éppen Én, akit ti nem is ismertek? Nincs Izraelben elég szemtanú,
akik bizonyítani tudják és bizonyították is, hogy a galileainak cselekedetei valódiak és nem a sátán
segítségével történnek? Ti, ezeket a tanúkat nagyon jól ismeritek, és mégsem hisztek nekik? Miért
hinnétek éppen Nekem?
3. Mondja a farizeus: „Mi hallottuk a Te bölcs beszédeidet Mester, s abból láttuk, hogy Te nem
lehetsz olyan vak, mint sokan azok közül, akiket mi ismerünk, és akik a názáreti Jézus tetteiről
beszéltek nekünk. Mi ezeket igen könnyen hívőknek ismerjük, s tanúbizonyságukat már ezért sem
fogadhatjuk el. De egészen másképpen áll egy olyan férfiúnál, aki mint Te is beszédével bebizonyítja,
hogy már életében sokat látott, s nagy világi tudományt sajátított el magának. S így újból csak arra
kérünk: mondd el, tehát véleményedet minden tartózkodás nélkül erről a galileairól!
4. Mi most is átutaztunk Jerichón, hogy csodatételeit a helyszínen megvizsgálhassuk, ugyanott

állítólag egy vakot látóvá tett, s ott hosszabb ideig tartózkodott is, de be kell vallanunk, hogy a koldus
csőcselék minden magasztalása sem volt képes bennünket meggyőzni arról, hogy ott természetfölötti
dolgok mentek végbe, mert különösen a görögök között vannak igen bölcs és ügyes orvosok, akinek
már gyakran sikerült olyan betegségeket meggyógyítani, amelyek gyógyítását soha senki sem
remélhette. Miért ne lehetne ez is úgy, mint a kétségbeejtően súlyosnak látszó betegségeknél,
amelyeket a görög orvosok mégis meg tudtak gyógyítani?
5. Azt mondották nekünk, hogy a legvalószínűbb a galileait a Jordán völgyében ebben az időben
megtalálni, mert az is volt a szándéka, hogy a telet ezen a vidéken töltse el. Legalább is Bethániában
Lázár egyik házicselédje által ezt tudtuk meg és Jerichóban azért határoztuk el, hogy ezt a vidéket
fogjuk átvizsgálni. – S ezzel ismered szándékunkat pontosan, s reméljük kedves Mester, hogy
kérdésünkre a feleletet nem tagadod meg tőlünk.”
6. Mondom Én: „Óh, semmi esetre sem, s legyetek meggyőződve, hogy illő módon fogok megfelelni
nektek! Csak az az egy dolog tűnik fel rendkívüli módon, hogy ti csupán csodatetteinek
megvizsgálásáért vonultatok ki, nem pedig beszédeinek megvizsgálásáért. Tudomásotok van róla,
hogy a galileai oly gyakran beszélt az Ő csodatetteinek csekélyebb hasznáról, s hogy a jelen nem
lévők előtt csodáinak csak igen kevés, vagy semmi bizonyító ereje nincs, ami most nálatok is
világosan beigazolódik, és hogy mindent az Ő beszédeinek és tanításainak igazságára és élettel teli
12
voltára helyezett, mert az igaz meggyőződés kizárólag csak a beszédeiben rejlő szellemi erőben
található. Miért nem vizsgáljátok ti ezeket, s miért nem törődtök inkább ezekkel? Most erre
feleljetek!”
7. Mondja a farizeus szánakozóan mosolyogva: „Meg van nekünk a mi Mózesünk, az összes

próféták, a kabbalánk (zsidó titkos tanok), a tóránk (Mózes törvényei); mi szükségünk van egyéb
tanításokra? Hiszen ezek a könyvek mindent magukba foglalnak, s az isteni bölcsesség egyedül
ezekben van lefektetve. A galileai tanai, amelyekről már gyakran hallottunk, annyira zavarosak,
érthetetlenek és esztelenek, hogy az olyan tapasztalt írástudók, mint mi vagyunk, ilyenekkel nem is
foglalkozhatunk, mert Mózes tanaival homlokegyenest ellentétben állnak.
8. Ennél fogva csak arról lehet szó, hogy az Ő csodatételei valódiak-e, amelyeket abban az esetben,
ha jó meggyőződést szerezhetünk róluk, mi is szívesen elismernénk, s egyben a templom
szolgálatában nagy jótétemények származhatnak belőlük az egész zsidó nép számára.
9. Mondom Én, miután a szószólóra éles pillantást vetettem: „Ti balgák, azt hiszitek, hogy a
galileainak nem volna könnyű dolog a templomot, s annak összes szolgáit megsemmisíteni? Hogyan
hihettétek azt, hogy cselfogásotokkal sikerülni fog Őt a ti szolgálatotokba vonni? Ezzel aztán igazán
lehullt rólatok az álarc, de Én akartam ezt így, hogy a jelenlévők előtt leleplezzem a templom
szándékait. Tehát nem a tanok érdekelnek benneteket, amelyekben meg van írva, hogy mi az igazi
élet, s mi módon lehet üdvözülni – mert a halál utáni üdvösséget elhinni a legnagyobb esztelenségnek
látszik előttetek – hanem csak az az egyedüli törekvéstek, hogy minél több hatalmat és tekintélyt
szerezzetek, s ha módotokban van, szemfényvesztő varázslatokat tanuljatok, hogy azokkal a népet
állandó félelemben és rémületben tartsátok, s benneteket, ha nem szeretetből és hódolatból, legalább
félelemből szolgáljon. S célotok eléréséhez a galileait találnátok a legalkalmasabb embernek. Ti
tudjátok, hogy a nép ragaszkodik Hozzá, hogy csodatételei valódiak vagy sem, az nektek teljesen
mindegy, az a fő, hogy határtalan önző céljaitok szolgálatába kerüljenek, s akkor már minden jó lesz.
Mert arra mindenesetre jóknak látszanak, hogy zsebeiteket gyorsabban megtölthessétek, mint az
eddig történt, s ama Názáreti Jézusnak csodáit ellesni nem látszik előttetek súlyos feladatnak,
úgyhogy majd később, ha jelenléte kényelmetlenné válik előttetek, túladhassatok Rajta.
10. Ezek annak a díszes, magas tanácsnak a gondolatai, amelyeket végrehajtani a ti kötelességetek.
Azért indultatok tehát útra, hogy a galileait felkeressétek, és hogy Őt aljas céljaitokra rábeszéljétek.
11. De bizony mondom Én nektek, előbb sikerülni fog a napot pályájától eltérítni, mint galád
szándékotokat megvalósítani! Mert ama galileaiban, magasabb rendű parancs él, s Ő annak a
parancsnak engedelmeskedik, s ez a fölötte uralkodó parancs attól az Istentől jön, Akit ti a jeruzsálemi
templomban a szátokkal tiszteltek ugyan, de szívetekkel soha. Tehát ha csak egy kis ítélőképességetek
van, be kell látnotok, hogy Ő kizárólag csak arra törekedhet, hogy az Őt indító szellemnek eleget
tegyen – ahonnan az Ő nagysága, ereje és hatalma is származik – nem pedig a ti önző terveiteknek,
amelyek csak a ti megcsodáltatásotokat és hamis prófétaságotokat célozzák.
12. A ti határtalan vakságotok, amely benneteket oly konokká, s képtelenné tesz arra, hogy Isten
Országába behatoljatok, később a megrontásba fog dönteni benneteket. Az Isten irgalmassága annyira
terjed, hogy a ti borzalmas bűneiteket is még hosszú tűréssel nézi abban a reményben, hogy végül
talán mégis magatokba szálltok és megtértek, mert ha egy bűnös a pokol kellős közepébe ülne, s ha
Ura és Istene felé segítségért kiáltana, a segítség és megváltás megadatnék neki. De ítéleteteket, ti
magatok fogjátok előkészíteni, s valóban az már el is következett rátok! De akkor ne mondjátok:
„Urunk, Te kegyetlen Isten vagy, hogy ilyen sebeket ejtettél rajtunk sok bűneinkért! Te szentséges
orcádat elfordítottad tőlünk, s közöttünk már csak a jajgatás és fogaknak csikorgatása uralkodik!” De
ezt a súlyos időszakot írjátok a saját számlátokra, s ne tekintsétek Isten büntető ítéletének, hanem a ti
13
konokságtok és szellemi restségetek következményének, amely benneteket látó szemekkel vakokká

és halló fülekkel süketekké tesz!”
6. A farizeusok vaksága
1. Mondja a farizeus rendkívül elcsodálkozva: „Mester, ki vagy Te, hogy ilyen hatalmas erővel
szólasz, és pálcát törsz felettünk?”
2. Amire Én így feleltem: „Hiszen éppen az imént mondottam, hogy azok, akik látó szemekkel
vakok és halló fülekkel süketek, konokságuk által önmaguk fölött fognak ítélkezni. Tisztítsd meg
magad a templom szennyétől, hogy hallj és láss! Mert Én nagyon jól tudom, hogy te és két társad az
utolsó, akik még félig-meddig jobb érzésűek.
3. És ti hárman útra is keltetek, sőt erre a feladatra serényen pályáztatok is, mert meg akartátok tudni,
hogy mi igazság van abban a sok szóbeszédben, amit a galileairól hallottatok, és mindezek dacára
úgy keltetek útra, mint az, aki hallotta, hogy a pusztában nagy kincs van elásva. És így vélekedik:
„Meg fogom kísérelni, hogy a kincset megkeressem, talán sikerül megtalálni.” Azután útra is kel nem
nagy reménységgel, csupán a kísérlet kedvéért. Ha a kincset megtalálja, jó – de ha nem találja meg,
nem nagyon bánkódik miatta többé.
4. Én pedig azt mondom nektek: A mennyország nem olyan kincs, amelyet olyan közönyösen lehet
keresni, hanem a legnagyobb küzdelemmel a legforróbb törekvéssel kell az élet pusztájában ezt a
kincset kutatni, s aki nem így cselekszik, azzal megtörténhet, hogy jön egy másik, aki ugyanazon a
helyen sokkal serényebb buzgalommal keres és ás, mint az előbbi, aki ugyanazon a helyen semmit
sem talált, s rá is bukkan a kincsre.
5. Ti is útra keltetek, keressetek tehát serény buzgalommal, nem pedig közönyös érzésekkel, hogy
meg is találjátok azt, amiért útnak indultatok!”
6. Mondja erre a második farizeus, aki eközben fokozódó figyelemmel szemlélt Engem: „Mester,
ez úgy hangzik, mintha mi a mennyország határán állnánk, s ezt a kincset mégsem találnánk meg,
nem adhatnál nekünk utasítást arra, hogy mi módon keressünk, hogy a kincset elérjük?”
7. Mondom Én: „Hiszen már mondottam nektek: kövessétek az Én szavaimat!”
8. Ezután tanítványaim felé fordultam, akik már módfelett csodálkoztak azon, hogy a három farizeus
annyira vak és süket, hogy a tanítványok előtt oly világos szavaimat nem voltak képesek megérteni.
9. Én pedig így szóltam hozzájuk: „Ti teljesen az Én világosságomban álltok, azért könnyű nektek
látni. Ezek azonban a legnagyobb sötétségben vannak még, s ezért nem látják – amint mondani
szokás, még kezüket sem szemeik előtt. Habár nem fog sikerülni őket teljesen látókká tenni, mert
amit látóvá lehetett tenni, az már kivezettetett a templomból. De legalább előkészítjük őket, hogy a
többi templomosok gonoszságát valamennyire is tompítsák, s ezért nem is fognak Engem
megismerni, s továbbra is a galileai egyik első tanítványának fognak tartani, s ebben a hitükben meg
is hagyjuk őket. Felmagasztaltatásom után azonban majd teljesen megtérnek.
10. Megjegyzés: Többeknek fel fog tűnni, hogy Én itt, sőt több esetben is az Én
felmagasztaltatásomról beszéltem tanítványaimnak. S erre vonatkozólag meg akarom jegyezni, hogy
ők ezt, amíg valóban meg nem történt, soha sem vették szó szerint, hanem úgy vélték, hogy ha
tanításaim idejét befejeztem, Palesztinát elhagyom, s vagy Görögország, vagy Róma felé fogom
utamat venni, hogy működésemet ott folytassam. Azokat a szavakat is, amelyek szerint a
mennyország a pogányoknak adatik át, sokféleképpen értelmezték. Én egyelőre meghagytam őket
14
ebben a hitükben, s közben előkészítettem a jövő időkben elkövetkezendő rendkívüli dologra való
gyakori célzás által, hogy eljövendő események a helytelen fogalmakat maguktól helyesbítsék.
11. Ilyen módon tanítom Én most is mindazokat, akik Engem követni akarnak, s telve vannak hittel,
hogy nem a holt, hanem az élő hit verjen gyökereket, amelyet a szív tiszta értelme szabályozzon és
irányítson.
7. A kereskedő keresi az Urat

1. Eközben nyugodtan bevártuk, hogy a három farizeus, akik a kereskedővel tanácskoztak, és
Személyemmel nem tudtak tisztába jönni, mit fognak előhozni, s úgy tettünk, mintha nem is volnának
jelen. Muciust eközben János néhány szóval oktatta, majd mindketten Hozzám léptek. Mucius
köszönteni akart Engem, de Én az oldalt álló négy emberre mutattam, amire ő azonnal megértett és
hallgatott.
2. Ezután újból közeledtek Felénk, s ezúttal a kereskedő vette át a szót, s így kezdett beszélni:
„Mester, szavaidból világosan kivettem, hogy a galileait nagyon jól kell ismerned, mivel az Ő nagy
erejére utalsz, aminek semmi sem tud ellenállni. Én magam, - habár Őt még sohasem láttam, de erejét
már éreztem – barátaimat is óva intettem, nehogy a galileai haragját magukra vonják, mert
véleményem szerint menthetetlenül elvesznek. Ők azonban figyelmeztetésem által még sokkal
inkább kívánták a csodaférfiút megismerni, és erejét kipróbálni.”
3. Erre a vendégfogadós azt kérdezte a kereskedőtől, hogy miféle esemény volt az, amikor módjában
volt a galileai erejét megismerni.
4. Erre a kereskedő így kezdett beszélni: „A jövő húsvétkor három esztendeje lesz annak, amikor a
jeruzsálemi templomban egy kis helyet kaptam, ahol pénzváltó üzletemet bonyolítottam le, amely
éppen a húsvét idejében szokott tekintélyes hasznot hozni. Egy napon azt hallottam, hogy a sokat
emlegetett galileai Jeruzsálemben van, s a templomba ment, hogy ott tanítson. Én éppen arra
készültem, hogy közelebb menjek Hozzá, hogy az akkor újonnan támadt csodaférfiút közelebbről
lássam, amikor egyszerre csak egy hatalmas hang zúgott át a templom épületén, Akinek szavai még
most is emlékezetemben vannak: „Az Én Atyám háza imádság háza; ti pedig gyilkosok barlangjává
tettétek!” Amire én nagyon megijedtem. Ott, ahol a galileai állott, óriási zavar keletkezett, s
mindenkit, engem is hirtelen olyan borzalmas rémület fogott el, hogy az összes nép a kijáratok felé
tódult.
5. Én nem mertem többé a templomba, s az én pénzváltó sátramba lépni, attól való félelmemben,
hogy a nagyhatalmú férfiú ugyanazt a játékot újból megismételhetné – de hirtelen menekülésem által
igen tekintélyes pénzösszeget veszítettem, amelynek bizonyára a templom vette hasznát. Én tehát
tapasztalatból tudom, hogy a galileainak milyen hatalma van.
6. Kérdi erre Péter: „Ezután többé soha sem láttad a galileait?”
7. Feleli a kereskedő: „Sohasem, mert egyrészt a Tőle való nagy félelmem tartott vissza, másrészt
pedig időm sem volt ehhez. Arra kellett törekednem, hogy azt a nagy veszteséget, ami a vagyonomat
a templomban érte, újból kiegyenlíthessem, s nemsokára beutaztam a parti városokat, ahol a
legfinomabb olajjal űztem kereskedelmet, amit Görögországba és Rómába szállítanak, azután ennek
az országnak sok egyéb készítményével is, s csak rövid idővel ezelőtt telepedtem le ismét
Jeruzsálemben. Most pedig Petrából keresek újabb összeköttetéseket, hogy India és Arábia
készítményeit a parti városokba, s onnan Rómába szállítsam. S a mostani utazásaimnak is ez a célja.
15
8. Tehát eddig nem volt alkalmam erre vonatkozólag bármit is tenni, habár a názáreti Jézussal
szívesen megismerkedtem volna. Sokan rideg és visszataszító embernek mondják, Akinek tanításai
is ugyanilyenek. Mások ismét szelídségét, bölcsességét és felfoghatatlan erejét magasztalják,
amellyel a legnagyobb csodáit hajtja végre. Utazásaim közepette sokszor volt alkalmam arról
meggyőződni, hogy az Ő ereje nem képzelődés, hanem valóban létező. Mindezek dacára a
szerencsétlenségemre mindig úgy alakult a helyzetem, hogy üzleti ügyeim mindig visszatartottak
attól, hogy találkozzam Vele.”
9. Mondom Én a kereskedőnek: „Ahol a világi értelem, s a gazdagság hajszolása önzéssel egyesülve

karöltve jár, annak szívében el kell, hogy némuljon az a suttogó hang, amely az embernek ezt mondja:
„Keresd az igazságot!” Egy kis kerülőút nem ártott volna üzleti utaidon, amikor Jeruzsálembe,
Jaffába, Tyrusba és Sidonba utaztál, s könnyen találkozhattál volna azzal a férfiúval, aki az el nem
múló gazdagságokból többet mutathatott és adhatott volna neked, mint amennyit valaha
összeharácsolni képes lennél.
10. Aki nem keres, az nem is talál, aki nem zörget, annak nem is nyittatik meg! Aki azt hiszi, hogy a
jó és igaz szellemi megismerése őt keresse fel és szabályszerű világi útjain magától szálljon rá, az
örök időkön keresztül várhatja, míg ez megtörténik. Aki ezt a kis kerülő utat csupa kényelemből és
világi üzletei miatt sajnálja, hogy az igazság forrását keresse, dacára annak, hogy már hallott felőle,
az azokhoz a világi emberekhez tartozik, akikhez az Úr az idők végeztével ezt fogja mondani: „Ti
hallottatok Felőlem és mégsem kerestetek! Most Én sem kereslek benneteket, annak ellenére, hogy
tudom, hogy itt vagytok. Tisztuljatok Tőlem, s menjetek oda, ahova a ti szeretetetek vonz
benneteket!”
11. Mondja a kereskedő mélyen elgondolkozva: „Uram és Mesterem! Belátom, hogy helytelenül
cselekedtem! Lásd, meddig kell még élnem? Én most ötven és egynéhány esztendős vagyok már, s
lelkemet pusztának és sivárnak érzem, mert abban, amit Jeruzsálemben tanítanak, nem hiszek. tudom
jól, hogy mennyi csalás uralkodik ott, s életem a vége felé közeledik anélkül, hogy kielégített volna.
Már sokszor kutattam a galileai tanításait, s az emberszeretetnek igen szép drágagyöngyeit fedeztem
fel bennük. Talán mégis csak lehetséges volna az igazi jó megismerésének megnyugtató útját Ő általa
megtalálni? Nem mondhatnád meg óh Uram és Mesterem, hogy hol találhatnám meg Őt? Ezúttal nem
fogom sajnálni a kerülő utat, ha mégoly nagy is, hogy Vele megismerkedhessem!”
12. Mondom Én neki: „Ha te ennyire éhezel, meg is fogsz elégíttetni. S talán valóra fog válni az, amit
kívánsz. De mi van társaiddal? – Ti is szeretnétek a galileait megtalálni?”
13. Mondja az a farizeus, aki eddig is beszélt Velem: „Ha ez megtörténhetnék minden nagyobb
feltűnés nélkül, ez nekünk jó volna. Mi a templom indítványait elé állítanánk, s csodatételeit
megvizsgálnák, s a továbbiak majd kialakulnának.
14. A farizeus ezeket a szavakat bizonyos leereszkedéssel mondotta, mert bosszantotta, hogy a
kereskedő a templom csalásairól beszélt, s viselkedésével azt akarta jelezni, hogy miután amúgy sem
vehet ki belőlünk semmit, a társalgást befejezettnek tekinti.
15. Ennél fogva Én így szóltam hozzá: „Barátom, miért bosszankodol a kereskedő miatt, azért mert
az igazságot mondotta? Jobb volna, ha te is megvizsgálnád, hogy a te lelkedben is nincsen-e sivárság,
vagy pusztaság, s hogy nem lehetne-e azt termékennyé tenni? – De ha tudni akarod, hogy a galileai
utoljára hol tett csodát, akkor menj a Nébo hegye mentén fel Áfek városába, ahol Ő az eddigi puszta
vidéket termékeny földdé változtatta, amint az ottani lakosok ezt hármatoknak hajszálpontosan el is
fogják beszélni! Azután vizsgáljátok meg jól, hogy ez a csoda valódi-e, s azután jól figyeljétek meg,
hogy szívetek mit fog mondani nektek? Azután vigyétek hírül Jeruzsálemnek azt, amit láttatok és
hallottatok, vagy őrizzétek meg magatokban úgy, amint érezni fogjátok!
16
16. Az is megeshet, hogy a galileai – ha megtisztult szívekkel fogtok visszatérni – megtaláltatja

magát, mert az életnek ezt a mesterét minden időben csak azok találhatják meg, akiknek Ő maga
nyilatkoztatja ki. Mások vakok maradnak, még akkor is, ha beszélnek Vele.”
17. Mondja a farizeus gúnyosan: „Vele beszélni, s Őt meg nem ismerni, ez igazán lehetetlen volna
előttünk. Hiszen csak van szemünk! Mindazonáltal köszönjük tanácsodat. Most már tudjuk, hogy hol
keressük, s hol fogjuk megtalálni.”
18. Ezzel elbúcsúztak tőlünk, s eltávoztak a kereskedővel együtt, aki egyre jobban figyelt Engem,
miközben folyton elgondolkozott. Én pedig megbízást adtam Muciusnak, hogy kövesse őket a házba,
s ha netalán el akarnának utazni, ne akadályozza őket ebben, s hagyja, hogy szabadon határozzák el
magukat. Mucius erre követte is őket, mi pedig egy ideig zavartalanul, s egyedül maradtunk a kertben.
8. Az Úr elmondja a kereskedő élete történetét

1. Ezután tanítványaimnak tanításokat adtam, hogy vegyenek példát arról, hogy a világi élvezetek
hajszolása és az uralomvágy hová vezet, s milyen nagy szükség van állandóan résen lenni és nem
hinni azt, hogy már minden tudás és világosság birtokában vannak, mint ahogy a farizeusok képzelték
magukról, akiket méltán lehetne tudálékosoknak nevezni, mert mindent kritikus értelemmel
vizsgálnak, s csak azt hiszik, amit látnak, miközben egyik kételyből a másikba esnek, mert
szemlélődésük közben újabb kételyek lépnek föl aziránt, hogy jól láttak-e, úgy, hogy végül a saját
tettekben és szavaikban sem bíznak meg. Emellett törekvésük még komoly is, csak esztelen, mert
csak a külsőséges dolgok felé irányul, nem pedig a benső dolgok felé, pedig az élvezhető magot
egyedül ott találhatnák meg, mint a dióban, míg a külső részeibe bele törhetik a fogukat. S ezért nem
volt eddig még mód arra, hogy velük Magam megismertessem.
2. Csodát tenni itt semmi célja nem lett volna, mert úgy vélték volna, hogy a csoda létrehozásának
módját nem értették volna meg, s a benső magvat – mint a görög tudományok nagy követői,
amelyekkel titokban foglalkoztak egymás között – elvetették volna. Csak Áfeknél, amely vidéket már
korábbi időktől fogva ismerték, fognak nagyon elcsodálkozni és megérteni, hogy ami természetes, az
ő fogalmaik szerint ott megszűnt és serény buzgalommal kutatni kezdenek a nagy
tudományosságuktól, amely cserben fogja hagyni őket, lassan megszabadulnak.
3. Eközben világossá lesz előttük az is, hogy Ki lehettem Én, főleg amikor megtudják, hogy ezen a
vidéken vonultam végig. A teljes megismerésig azonban hosszabb idő fog eltelni, mert Jeruzsálemből
nemsokára elküldik őket, hogy lelkeik békében és benső szemlélődésben tisztulhasson, s a belé hintett
mag el ne vesszen az ottani fertőben.
4. Mi ezután még többet beszéltünk a templomról és szolgáiról, valamint annak sorsáról, amikor
Mucius a kereskedővel visszajött és közölte velünk, hogy a farizeusok embereikkel együtt már
felkészültek, s elindultak keleti irányban és a többi kerekedők is felcsomagolták málhás állataikat és
tevéiket, s azok is útnak indultak. Ez a kereskedő azonban engedte távozni őket, s ő itt maradt, hogy
tovább beszéljen Velem.
5. Erre Én eléje mentem és szeretetteljes hangon így szólítottam meg: „Phoikas, mi az, ami téged
visszatartott?”
6. Mondja a kereskedő egészen megzavarodva: „Uram, honnan ismered ezt a nevet, amelyet csak
gyermekkoromban viseltem? Én születésemnél fogva görög vagyok és Phoikasnak neveztek. De
mivel korán árvaságra jutottam, egy könyörületes zsidó Tyrusban magához vett, sőt később
örökbefogadott, mivel egyébként gyermektelen volt. Így lettem zsidó, s a körülmetélésben is
17
részesültem, s Agamelom nevet nyertem. A Phoikas név már évtizedek óta nem jutott a fülemhez. Én
magam is csaknem elfelejtettem már, - és most Te ezen a nevemen szólítasz?”
7. Mondom Én: „Ne csodálkozz ezen, mert Én még sokkal többet tudok, mint azt az egyszerű nevet,
amellyel téged szüleid gyermekkorodban elneveztek. Az egész ifjúkorodat, amelyet kezdetben,
Athénban, majd később atyáddal Tyrusban töltötted el, nagyon jól ismerem. Atyád halálát súlyos
meghűlés okozta, amely később nagy lázban tört ki, amikor egy hajóútján, amelyet zátonyra futott
áruk elrejtése miatt vállalt, s ahonnan teljesen átnedvesedve jött haza. S így lettél te árva, miután
anyád már Athénban meghalt. Az a zsidó pedig, aki téged magához vett, atyád üzlettársa volt, aki
Jeruzsálemmel űzött kereskedelmet és Maliezárnak hívták – Mondd így van-e vagy nincs?”
8. A kereskedő erre egyre jobban elcsodálkozott, majd így szólt: „Igen, hajszálpontosan így van, s
annál inkább csodálkozom, mert ezek az események több, mint harminc évvel ezelőtt játszódtak le,
tehát abban az időben, amikor Te, amint látom, még meg sem születhettél. Honnan tudod tehát ezeket
a dolgokat? Mert az a család, amely az én nevelőatyámról valamit tudhatott, már régen kihalt.”
9. Mondom erre Én: „Már mondottam neked, hogy még sokkal több dologról is tudomásom van. De
egyelőre ne törődj ezzel, mert mindez még világosabbá lesz majd előtted. Most azonban menjünk
ebédelni, hogy testünket megerősítsük, s majd ebéd után meg fogod kapni a kellő felvilágosítást!”
10. Ezután mindnyájan bementünk a házba, s magunkhoz vettük azt az ebédet, amit Mucius
készíttetett számunkra.
9. Mucius három fontos kérdése, amelyet megválaszol az Úr

1. S amikor az ebédnek vége volt, Mucius a vendégfogadós így szólt Hozzám: „Uram és Mesterem,
nagyon szeretnék néhány kérdést intézni Hozzád, amelyek a tegnapi beszélgetés folyamán
keletkeztek bennem, s már nagyon a szívemen fekszenek! Most már nincsenek jelen leselkedő
farizeusok, úgyhogy zavartalanul kérdezhetünk, és felelhetsz, óh Uram, tehát ha megengeded, nagyon
kérem válaszodat.”
2. Mondom Én: „Kérdezz tehát bátran, s ne zavartasd magad Phoikas jelenléte miatt, mert most már
ő is vezettessen be az Igaz Élet Országába, annak jutalmaképpen – amiért ő, félig-meddig sejtve és
érezve, hogy itt az igazság tiszta szellemének levegője lengedez, - világi üzleti ügyeit háttérbe
helyezte, és szíve érzéseit követte.
3. Én mondom azt neked Phoikas, ezzel örömet szereztél az Én szívemnek, s arra az útra léptél,
amely örök üdvösségedhez vezet.
4. Most pedig kedves Muciusom, kérdezz bátran, hogy megkaphasd a kívánt feleleteket.
5. Mondja Mucius: „Miután megengedted, óh Uram és Mesterem, hogy kérdezhesselek, tehát arra
nézve kérek kellő felvilágosítást Tőled, hogy miért is élünk mi emberek, mi lesz velünk halálunk
után, és mi módon kerülhetnénk a legjobban az élet valamennyi bölcsességébe?
6. Tegnap azt mondottad nekem, hogy a Te két főparancsolatod megtartása által, amit János
tanítványod közelebbről fejtegetett előttem, az emberi szívben az igaz megismerés magától felébred;
de hogy ez mi módon megy végbe, még igen burkolt előttem, arra kérnélek, hogy erre nézve adnál
nekem kellő világosságot.”
7. Mondom Én a fogadósnak: „Kedves Muciusom, éppen ez a három kérdés – amelyet most feltettél
– foglalja magában a mennyek összes bölcsességét, s az Én földi tanításaim alapját. De bármennyit
18
beszéltem is Én már erről, mégsem lehet ezeket az alaptételeket eléggé ismételni, hogy az ember
szellemi szívében ezek az örök igazságok vérré váljanak. Én tehát elsősorban a te és Phoikas kedvéért,
akik még az Én tanításaimban idegenek és másodsorban az Enyéim kedvéért, akik bár hosszabb idő
óta vannak Körülöttem, de ennek ellenére sem hatoltak még be az összes igazságokba, fogok
kérdéseidre kimerítő választ adni. – Hallgassatok tehát ide!
8. Az ember két oknál fogva él, amelyeket, mint közép személy önmagába kell egyesítenie. Először,
mint a külső materiális teremtés zárköve, amelyben, mint a teremtés koronáját dicsérik, s annak
nevezik és másodszor, mint a tiszta szellemi világ kezdőpontja, amely világ az emberrel a tökéletesen
szabad önmegismerés első fokát érte el. Az ember tehát egyfelől a lánc kezdete, s másfelől a lánc
vége, s az arra alkalmas élete és szabad fejlődése által meg kell találnia azt az összekötő kapcsot,
amellyel a két láncot összeköti. De ezt mindjárt világosabban fogom fejtegetni előttetek.
9. Minden lényegiség a legkisebb teremtménytől kezdve emelkedő fokozatsorozatokat képez

éspedig oly módon, hogy az egyik fokozat mindig kiegészíti a másikat, egyre nagyobb
tökéletességeket nyújt, ami által egyre nagyobb intelligencia fejlődhet.
10. Nézzétek például az állatokat, hogy micsoda alacsonyrendű fajták léteznek köztük, amelyek
semmi egyebet nem látszanak célozni, mint hogy saját testüket fenntartsák, és másoknak eledelül
szolgáljanak. S ha testüknek és életüknek valamelyik ellensége közeledik, egykedvűen megadják
magukat sorsuknak, s nem is védekeznek, de nem is képesek arra; nézzétek a számtalan rovarfajtákat,
s az alacsonyrendű kétéltűeket.
11. Tovább haladva fölfelé már találtok annyira fejlett intelligenciákat, hogy ezen a fokon lévő állatok
már tudatában vannak azoknak a veszedelmeknek, amelyek testüket fenyegetik, s azokkal szemben
néha mindenféle cselfogással tudnak védekezni.
12. S a még magasabb fokozaton álló állatoknál ez a tulajdonság még sokkal fejlettebb, s a
védekezésre már alkalmas fegyverekkel is el vannak látva, – mint éles karmok és fogak – hogy
ellenségeiktől megszabaduljanak és ugyanakkor más állatfajoknak ellenségeivé váljanak. S ezzel
kifejlődik a kölcsönös küzdelem, amelyben már cselt és ravaszságot használnak fel mindenesetre a
testek megölése céljából, de egyben az értelem fejlődése céljából is, hogy a fokozatosan fejlődő
jellemvonás – amely az egyre magasabb fokra emelkedő állatoknál pontosan kivehető sokféle alakot
ölt – fejlődhessen.
13. Eközben eljutnak ahhoz a határhoz, amelynél az állatok hajlandók az emberhez csatlakozni, s
ezeket ti háziállatoknak nevezitek. Ezek általában fejlettebb értelműek és szelídebbek, mint mondani
szoktátok. Ezek igen messzemenő intelligenciát képesek kifejezni, s ha betanítják és idomítják őket,
az emberekhez bizonyos tekintetben, ha nem is külső formájukban, hanem bizonyos sajátszerű
jellemvonásaikban hasonlókká lesznek. Ti magatok is megfigyelhetitek gyakran az állatoknak néha
bámulatot keltő cselekedeteit, amelyek bizonyos meggondolásról és ítélőképességről tanúskodnak
úgy, hogy magatok is elcsodálkoztok, s azt mondjátok: ennek az állatnak csak a beszélőképessége
hiányzik. Lássátok, ezek olyan állatok, amelyeknek szellemi fejlődésében csak egy lépésük van az
emberig, hasonlóképpen, mint a csecsemő gyermek, akinek az évek folyamán még csak azt a
bizonyos egy lépést kell megtennie, hogy értelmes emberré váljék! Az állatoknál azonban ezt a célt
nem lehet elérni, mert lelkük formája még nincs tökéletesen kifejlődve, míg a gyermekben – aki
sokkal butábbnak és gyámoltalanabbnak látszik – a fejlődésképes lélekforma oly módon van meg,
mint minden vetőmagban annak jövő növényének képe.
19
10. A lélekforma fejlődése az emberig

1. (Az Úr): „S mindezek az állatok, amelyeknek száma végtelen, - hogy jellemképességüknek a
lehető legnagyobb különbözőségét lehetővé tegyük, s amelyek kényszerítő törvény alatt állnak – hogy
egy bizonyos meghatározott irányban az intelligenciának a lehető legnagyobb fokára fejlődhessenek,
azaz nem képesek másképp cselekedni, mint az a kör engedi, amely lelkük formáját körülzárja. Mert
ha például egy madár mégoly pontosan ki is fejezi, hogy mennyivel jobb volna nem egy nyitott
fészket, hanem egy összefont házat építeni, mégis megmarad a régi fészke mellett. S biztosítva
lehettek, hogy a fajok keletkezésének kezdetén lakóházát minden faj éppen úgy építette, mint ahogy
most építi. S ennek oka lelkük formájának bizonyos tekintetben való korlátozása, amelyet
kiszélesíteni nem lehet. Éppen úgy, amiképpen egy gyermek sem lenne képes nehéz matematikát
tanulni, ha annak előkészítő alapismereteivel nincs tisztában.
2. Az állatoknál azok a lélekformák és fokozatok, amelyeken át kell haladniuk, harmonizálnak az

ember fejlődésének éveivel, vagy időszakával, és ha az állatoknál az intelligenciának a legmagasabb
foka már kifejlődött, - de jól figyeljétek meg, itt nem külső formáról, hanem lelki fejlődésről van szó!
– akkor ezek a kifejlődött intelligenciák emberi lélekké egyesülhetnek, amely ilyenformán egymást
kölcsönösen kiegészítő, s legmagasabb fokra fejlődött intelligenciákat tartalmaz, másodszor azonban
miután az mégis több alacsonyrendű életnek lépcsőzetes sorozata, az egész alacsonyrendű életnek
visszatükrözése kell, hogy legyen, mivel ezt magában hordozza. Az ilyen lélek tehát külső formája
és fejlődésre képes benső formája szerint van körülzárva. A teremtés koronáját az emberi formában,
a legnagyobb fejlődésképességgel bíró csíra által az újszülött emberben éri el.
3. És most kezdődik a második feladat: Az embernek a Teremtő megismerésében és a benső ember

fejlődésében a lehető legszabadabb megismeréshez kell jutnia.
4. Az emberi lélek eddig tompa volt, s nem törődött a szellemi, csupán a materiális dolgokkal, s
eddig csak az erősebb joga volt előtte érvényben. Az Istenség azonban azt akarja, hogy Műve, amelyet
eddig oly nagy gonddal vezetett, Őt is megismerje, és Felé közeledjék, de nem erejétől való
félelmében, hanem szeretetből. S mi módon menjen ez végbe?
5. Az Istenségnek be kell burkolnia Magát, ha ezt a célt el akarja érni, azaz a teremtményét olyan
helyzetek, és viszonyok közé kell állítsa, amelyek lehetővé teszik, hogy az Istenséget önmagából
ismerje el, vagy nem. S emellett az Istenségnek kényszert gyakorolnia nem szabad, mert akkor éppen
a kikerülendő félelem befolyásolja az akarat irányát, és nem a szeretet. Képzeljétek el, hogy tetszene
az nektek, ha benneteket csak olyan szolgák vennének körül, akik mindig csak félelemből, s nem
szeretetből szolgálnának titeket? A szeretetnek ez a kicsiny növénykéje azonban csak úgy jöhet létre,
ha a dolgok mindegyre fokozódó tisztasággal való betekintése a lélekembernek kényszer nélküli
bizonyítékot nyújt az Istenség eléje táruló nagy szeretetéről és bölcsességéről, amely őt csodálatra és
szeretetre ragadja el.
6. A lélekembernek azonban mégis vezető adatik, mert a lélek pusztán csak magában, mint tökéletes
forma – amelyet tovább már nem lehet fejleszteni – maga fölött semmi magasabb rendűt nem látna
meg, ha egy szellemi megérzés, egy hatalom érzése nem gyakorolna rá befolyást, amely megalázza,
s arra indítja, hogy Teremtőjét keresse. Ez pedig az az Isteni szikra, amely mint szellem helyeztetik
belé, s amelynek a lélekkel egyidejűleg kell fejlődnie, s azt állandóan nevelve kell, hogy áthassa, s
ilyen módon tanítva minden megismerésbe be kell, hogy vezesse.
7. Ez a valóságos házasság, amely az ember megszületésekor kezdődik, most alaposan meg van
bolygatva, miután most a test kényszer útján történő fejlődése által csak a lélek fejlődése történik
meg, a benső szellem fejlődése, mint a benne lévő embrió, a legtöbb esetben elmarad. Az Élet célja
20
azonban az, hogy mind a kettőnek a fejlődése egyidejűleg történjék meg, úgy, hogy az egyik mindig
a másiktól függjön.
8. Ez a szellemszikra Istentől való, s az összes igazságokat és igaz megismeréseket magában

foglalja. Általa az ember legszorosabb összeköttetésben áll magával az Isten ősszellemével, s Általa
behatolhat az Isten összes titkaiba és bölcsességeibe. Persze erről a legkevesebb embernek van még
csak sejtelme, s ezt a sejtelmet – amely néha csak igen gyengén pislog elő – lángra lobbantani, s a
teljes bizonyosságra és tudásra emelni az Én tanítási hivatásomnak a célja, s az erre szolgáló út az Én
tanításaim által adatik meg.
11.A benső felébresztéséről és a halál után való további életről

1. (Az Úr): „János, az Én tanítványom már elmondotta neked, s Én megerősítem azt, hogy ez a két
parancsolat: „Szeresd Istent mindenek fölött és felebarátodat, mint tenmagadat!” Mózes
tízparancsolata, mindazt magában foglalja, amit az embernek tennie kell, hogy a benne fejlődő isteni
szikrát felébressze, s lelkével egyre jobban egyesítse. Mert csak, ha igazságos úton jártok Isten előtt,
és a felebarátaitokkal szemben gyakorolt igaz szeretet-cselekedetekben találjátok egyedüli
megnyugvásotokat, a benső békét, a szenvedélyeiteknek és a halálnak legyőzését. Akiben egyszer
fölébredt az a meggyőződés, amely kizárja, hogy ezek ellen a parancsolatok ellen vétsen, az már ezen
a földön érezni fogja a mennyországot, mert megközelíthetetlenné lett a gonosz minden támadásával
szemben, tehát ura lett önmagának, s önmagán keresztül az egész természetnek.
2. Mert ha – amiképpen ti is tudjátok – az emberi lélek mindent magában foglal, amit ez a föld
lényegében hordoz, így egészen természetes – ha egyszer a szellem ebben a mindent tartalmazó
házban uralkodó lett, akkor saját énjének sokféle képmásán is uralkodóvá lesz, - amiképpen egy
király, aki a rabszolgasorból trónra emelkedik, most feltartóztathatatlanul uralkodik mindazon rendek
fölött, amelyekhez ő maga is tartozott. De jól megértsétek, csak akkor, ha az ember önmagában
megtalálja a láncnak azt az összekötő kapcsát, amelyet az Én tanításom képez, s mind a két láncot
egy egyetlen elszakíthatatlan lánccá köti össze! A materiális lánc utolsó szeme, amely csupán a
legmagasabb fokú lelki formát, s az általa föltételezett emberi formát képezi, teljesen hatalom nélkül
való és nem egyéb, mint egy magas intelligenciával bíró jól nevelt állat.
3. S ezzel úgy vélem, hogy megértettétek, miért éltek, s hogyan juthattok a kellő megismeréshez.”
4. Mondják mindnyájan elcsodálkozva: „Igen, Urunk és Mesterünk!”
5. Én pedig így folytattam tovább: „Most még csak a harmadik kérdést kell megválaszolnom, azaz:
hogy mi lesz az emberrel halála után?
6. Ha úgy viselkedik, ahogy most elmondottam nektek, akkor világos, hogy a szellemi embernek,
aki földi életében csak tökéletlenül fejlődhetett, mert súlyos teste nagy terhére szolgál – tovább kell
élnie, mert azt senki sem állíthatja önmagáról, hogy ebben a rövid földi életében elérhette azt a
tökéletességet, amelyet Isten oly közel hoz hozzá. Testében erre nézve mindenféle akadályok állják
útját, a kísértések legkülönbözőbb neme, hogy jelleme megszilárduljon, s akaratát gyakorolja abban,
hogy önmagát legyőzze, s egyre csak a jót vonzza magához, a gonosz ingereket pedig kiválassza
magából.
7. Csak a túlvilágon lép egy egészen új világba, amely felfedi előtte az Isten és a Világmindenség
csodáit, s ahol szellemi szemekkel lát és nem gyenge testi szemeivel, amelyek csak az anyagi világot
vonultatják el előtte. S ezeknek a nagy csodaműveknek szemlélésénél tudatára ébred annak, hogy az
igazi üdvösség csak a tevékenységben rejlik, és hogy maga az Isten a legtevékenyebb lény. S
21
haladásához képest megfelelő munkakört kaphat, amelyet a legnagyobb szorgalommal tölt be, s
ebben a tevékenységében hasznos munkájának szemléletében fogja igazi örömét, s legnagyobb
üdvösségét élvezni.
8. S hogy ez a tevékenység miből áll, arra nézve kellő példát mutatok nektek. Azt akarom tehát,
hogy most kellő számú üdvözült szellem jelenjék meg, hogy megmutassák nektek munkakörüket!”
9. Alig mondottam ki ezeket a szavakat, máris mindenki előtt ott állt egy-egy hirtelen megjelent, s
igen barátságos túlvilági lakó, aki a jelenlévőket nyájasan üdvözölte. Tanítványaim nem nagyon
csodálkoztak ezen, mert az ilyen jelenségekhez már hozzászoktak, de annál inkább a mi
vendégfogadósunk és Phoikas, akik nagy csodálkozásukban alig bírtak szóhoz jutni.
10. De én azonnal megerősítettem őket, s miután Phoikas kissé összeszedte magát, így szólt Hozzám:
„Uram és Mesterem, ha ez előtt a csodálatos és bölcsességgel teljes magyarázataid előtt még
valamilyen kétely is volt bennem, de most egészen pontosan tudom, hogy Kivel van dolgom. Senki
más, mint Te Magad vagy Az a csodatévő galileai, Aki mögött százszor – sőt ezerszer több rejlik,
mint a legnagyobb kegyelemmel megáldott próféta mögött, mert így beszélni, s a túlvilági seregek
fölött uralkodni csak Egy tud, Az pedig Maga az Ősszellem, Aki Benned lakhelyet vett, s az emberek
előtt látható módon öltött testet. Üdv Neked tehát, s mindazon embereknek, akiknek Te
kinyilatkoztatod Magad!”
11. Mondom Én: „Kedves Phoikasom! Amit te most mondottál, teljesen igaz és szép, de sokkal
kedvesebb Előttem – ha már igazán megismertél – ha szíved mélyén adsz hálákat nekem, mint túl
hangos szavakkal, mert Én a szíveken éppoly könnyen átlátok, mint minden egyébben és nem adok
semmit olyan hálára és köszönetre, amely szavak által jut kifejezésre.
12. Most azonban jól figyeljetek arra, hogy azok az üdvözült szellemek külön mindegyiketeknek mit
fognak mutatni, hogy megtudjátok, egy túlvilági szellem üdvössége tulajdonképpen miben áll.”
13. Erre valamennyiüket bizonyos szemlélődő nyugalom szállta meg, amelyben mozdulatlanul ültek
székeiken.
12. Phoikas lelki élményei

1. Csak hosszú idő múlva tértek ismét magukhoz, s nem tudtak eléggé csodálkozni, s egymásnak
elbeszélni, hogy kísérőik, akik most felébredésük után ismét eltűntek, hová vezették őket, s hogy azok
mi mindent mutattak nekik.
2. Én erre felszólítottam Phoikast, hogy élményeit beszélje el, s ő azonnal beszélni is kezdett, úgy
amint következik: „Uram és Mesterem, amit én láttam, az csodákra halmozott csoda volt,
mindenesetre minden más volt, mint ahogy az emberek a túlvilági életet elképzelik.
3. Az az angyal, akit Te hozzám utasítottál, elvezetett a maga szférájába, amely magában véve egy
egész világ, s abban ő úgy uralkodik, mint egy kis király. Ő lelkileg elragadott engem, - mert súlyos
testem nem vállalkozhatott volna ilyen utazásra, - anélkül, hogy testem hiányát éreztem volna. S most
már azt is tudom, hogy ez a test egy igen súlyos, s néha igen gyámoltalan burok, amely a léleknek
csak védelméül adatott, hogy abban fejlődhessen. S ez a test nem áll az életen belül, hanem – mivel
önmagában holt – teljesen azon kívül áll.
4. Ez az angyali szellem egy előttem teljesen idegen naprendszerre vezetett engem – ahol szintén
több bolygó forog egy nap körül, amiképpen az itt történik – s a legpontosabban megmutatta, hogy
ennek a naprendszernek a gondozása egyedül őreá van bízva, s valóban igazat mondott, mert
22
szavainak mindenki engedelmeskedett. Eközben minden erő csupán az ő akaratának a Te akaratodba

való teljes belehelyezése által folyt benne, mert egyedül ezt az akaratot találta és ismerte el kizárólag
helyesnek és igaznak, s ez nem okozott neki semmiféle nehézséget, hogy a magasabb rendű akaratnak
alávesse magát, s azt érvényesítse. Azok a csodálatos állati és növényi fajok, amelyeket láttam, az Ő
gondolatai voltak. Ezeket aztán, miután Te megvizsgáltad, s mint a Te alapgondolataid képmását
felismerted, s elfogadtad, kihelyezte önmagából, s azután gondolataival önmagukban megrögzítette,
s anyagban megszilárdította. S így teremtett.
5. Láttam például, hogy az angyal önmagában hogyan alkotott egy új bolygót, amelynek a későbbi
emberek számára lakóhelyül kell szolgálnia. Ő megmutatta nekem – körülbelül olyformán, ahogy a
művész magában elgondolja a képet, s annak minden egyes részletét kifesti – hogy gondolatait
hogyan fejleszti ki. Mivel azonban az az egyedüli törekvése, hogy csak olyan dolgokat tervezzen,
amit Te jónak és helyesnek találsz, szívében összeköttetésben áll Veled, a mindenütt uralkodó örök
Atyával és tervét bemutatta Neked. Te erre, habár nem szavakkal, de szellemben így szóltál: „Előttem
ez jó és helyes. Cselekedj így!" Erre az angyal szelleme azonnal felserkent, s megtelt hatalmas
akaraterővel és azon a napon, amely az ő uralma alatt áll, nagy zúgás, majd egy gömb keletkezett, -
a későbbi bolygó. A gömb elvált a napjától, s ledobatott és beilleszkedett pályájába, amely az imént
látott képeknek teljesen megfelelt.
6. S ebben az Előtted és Benned való teremtésben találja a legnagyobb üdvösségét, mert az az

angyali szellem, mint Teremtő csak így válhat Hozzád hasonlóvá és Hozzád hasonló módon
tökéletessé.
7. Habár nekünk nem adatott meg, hogy ebből az üdvösséges boldogságból csak egy atomnyit is
érezzünk, mert nem is tudnánk azt elviselni, és mégis most tiszta képet nyertem abból, hogy a
legnagyobb üdvösséges boldogságot Benned és Rajtad kívül csupán az Irántad, s ezen keresztül a Te
teremtményeid iránt felgyulladt szeretet összekapcsoló láncában lehet megtalálni és érezni, nem
pedig a semmittevésben, s a teremtmény tétlen megcsodálásában. S ha mi ezt a teremtést csak
megbámulnánk, s nem igyekeznénk azt tevékenységünk által megérteni, a Te nagyságod, óh Uram,
agyonnyomna bennünket, ahelyett hogy haladásra alkalmassá tenne.
8. Én a magam részéről minden erőmből arra fogok törekedni, hogy a lánc összekötő kapcsát az
Irántad és felebarátaim iránt való szeretet által megtaláljam, hogy egykor én is alkalmas legyek arra,
hogy a Te országodban úgy működjek, mint az az angyali szellem, mert hogy ez lehetséges és erre
teremtményed mindegyike képes, azt az a kedves mennyei barát, a legfényesebben bebizonyította,
úgyhogy jól megértettem, s hogy ettől az elérhető céltól soha többé nem fogok eltántorodni.
9. Egyedül Neked szóljon, óh Uram és Mesterem legmélyebb hálám és köszönetem, hogy itt ezen a
földön alkalmat adtál, hogy ilyen csodálatos dolgot láthassak és megérthessek! Lelkem most már nem
sivár és nem puszta, hanem telve van mennyei tudással és mély hálával az Én Uram és Teremtőm
iránt, Aki életem idejének végén oly dicső módon vezetett ki a halál völgyéből a legtisztább élet
magaslatára.”
10. Mondom Én: „Te most azon fáradoztál, hogy amit láttál, a lehető legtisztább szavakba foglald, s
a jelenlévők nagyon jól meg is értettek téged, mert ők is ahhoz hasonlót láttak, amit te. De akik ezt
nem látták, s később hallani fognak róla, csak gyenge fogalmat alkothatnak maguknak, - de legyen
meg, hogy az ő benső látásuk is megnyíljék. Amíg az ember még testében él, amely őt arra
kényszeríti, hogy mindent megmérhető egyensúlyba hozzon, s addig a legmagasabb szellemi
dolgokkal nagyon rosszul áll, mivel ezeket is mérni, és fejletlen érzékeivel érezni akarja, ami éppoly
kevésbé sikerül, mintha ti egy veder vizet egy iccébe akarnátok beleönteni. Jobb tehát, ha másokkal
23
szemben hallgattok arról, amit most láttatok, mert ez csak nektek válik hasznotokra, mások azonban
nem tudnák megérteni úgy, mint ti értitek meg.
11. Most azonban menjünk ki ismét a szabadba, mert szeretném ezt a helyet megáldani, s azt egy
jótéteményben részesíteni, s azután még ma felkészülünk az útra!
13. Az Úr megáldja a községet és vidékét

1. Erre mindnyájan fölkeltünk az asztalunk mellől, s kiléptünk a ház előtt elterülő országútra. Már
említettem, hogy ez a helység kicsiny volt, s nem volt benne túl sok ház. Mindazáltal éjjeli szállásra
annyiban kedvezően feküdt, amennyiben éppen egynapi járóföldre volt Jeruzsálemtől, s az egyetlen
állomás, amely a Petra felé vezető úton kényelmes szállást nyújtott, s éppen a mi fogadósunknál
Muciusnál. A Jordántól sem volt túl messze, úgyhogy vízben sem szenvedtek hiányt. Annál inkább
nagy és magas fákban, amelyek mint párafogók és villamosságszívók elmaradhatatlanok, hogy a
házakat megóvják a Holt-tenger kipárolgásaitól, amelyek különösen a déli szeleknél érezhetők. A
házak csupán meglehetősen magas bokrokkal, s kissé elsatnyult, alacsony fákkal voltak körülvéve,
mert a sópárák a fák magas növekedését megakadályozták. Ezen segíteni volt az a jótétemény,
amelyet Én a községgel szemben tanúsítani akartam.
2. Ennél fogva Muciussal tárgyaltam ebben a kérdésben, s még néhány szomszédjával, akik azonnal
elősiettek, amikor Engem a tanítványokkal a házból kilépni láttak, mert Mucius szolgája és mások
által tudomást szereztek a kenyér csodálatos megszaporításáról, s egyéb dolgokról. Mindnyájan
kértek, hogy gondoskodnék róla, hogy a nap izzó sugarait, amelyek éppen a Jordán völgyében
érezhetők a legjobban, valami módon enyhíteném, s a mérges párák ellen valami védőkészüléket
teremtenék. S Én engedtem kérésüknek, és megáldottam az egész földet, s abban a pillanatban, a
tenger irányában az egész déli szakaszon, s meglehetős széles területen, az országúttól számítva
lefelé, - úgy, hogy a vidéknek ezt a megváltozását csak annak pontos ismerői vehették észre, - egy
sűrű fenyőerdő keletkezett, amely fák a legalkalmasabbak arra, hogy erős sósvíz párákat
elemésszenek, s amellett mégis tovább tenyésznek. Ez az erdő valóságos védőfalat képezett a tenger
irányában, de manapság már nem létezik.
3. A lakosságnak azután elmondottam, hogy Előttem éppen olyan könnyen lehetséges volna, mint
ezt a hirtelen létrehívott erdőt, házaikat is ugyanannyi idő alatt mindenféle fával és magas bokrokkal
körülvenni, de számukra mégis jobb, ha e cél elérésére inkább a természetes utat választják, mivel ez
a helység nem esik félre, s annak a sok rómainak és egyéb pogánynak, akik ezen az országúton
szoktak elvonulni, babonás hitét ezzel csak elősegíteném, mert az ilyen csodatettet isteneiknek
tulajdonítanák, s ezáltal a lakosságnak sokat ártanának. A következő tavaszon azonban minden
növényen, fán és bokron igen feltűnő növekedés fog mutatkozni, így két esztendő alatt a legbujábban
pompáznak majd, s ez által az egész helységnek hűvös, s tiszta levegőt teremtenek. De mihelyt
nyerészkedési vágyból az őket védő fenyőerdőt kivágják, akkor az előbbi, néha elviselhetetlen állapot
– nevezetesen a nyár közepén – ismét be fog állni, s ennek a vidéknek lakhatóságát lehetetlenné teszi.
4. A lakosság erre szíve mélyéből forró köszönetet mondott, s felvilágosítást kért arra nézve, hogy
tulajdonképpen Ki is lehetek Én, s honnan szerzem ezt az erőt? Én azonban Muciushoz utasítottam
őket, s azt mondottam, hogy minden kérdésükre ő fog megfelelni, s csak forduljanak bátran hozzá, és
a kellő felvilágosítást majd megkapják tőle.
14. Az Úr búcsút vesz a vendégfogadóstól

1. Ezután az előbbi helyiségbe léptünk ismét, s Mucius újból hálákat mondott azokért a
jótéteményekért, amelyekben őt és az egész községet részesítettem.
24
2. Én pedig így szóltam hozzá: „Kedves Muciusom! Tegnap Én azt mondottam neked, hogy rideg
és barátságtalan vagy a zsidókkal szemben, s ha nem volna oly késő, megkerültem volna házadat.
Most még néhány magyarázatot adok neked, s további életedben ez szolgáljon vezérfonalul!
3. Lásd, te születésednél fogva görög vagy, de szíved szerint római érzelmű, most pedig minden
erőddel arra törekedj, hogy szellemeddel egyedül az Én tanításaimat kövesd! Mert Előttem nem
létezik sem görög, sem római, zsidó, perzsa vagy más nép. Nálam csak az emberek jönnek
számításba, s szívükben mindnyájan részesei kell hogy legyenek az Isten Országának ezen a földön
is. Egy népet azonban ki kellett választani, amelytől az üdvösségnek jönnie kellett, s ez csak a zsidó
nép lehetett, mert azoknál a talaj Mózes és a próféták által már megteremtetett. De emiatt ez a nép a
többi népekkel szemben semmi előnnyel nem bír, óh nem, csak ha a tanításokat elfogadta – s az igazi
Messiást, Aki öröktől fogva Én vagyok és leszek, elismerte volna – lehetett volna a leghatalmasabb
és a legnemesebb nép, mert az előfeltételek erre talajának évszázados megmunkálása által megvannak
benne. De mivel ez nem fog megtörténni, tehát itt is be fog igazolódni az: „Az elsőkből lesznek az
utolsók.”
4. De azért, miután ezt most már tudod, ne vesd meg, és ne gyűlöld a zsidókat akkor sem, ha majd
nemsokára meghallod, hogy mit fognak Velem tenni, hanem tekintsd őket eltévelyedetteknek, akik
nem tudják, hogy mit cselekszenek, s szíved minden törekvésével azon fáradozz, hogy amennyire
csak lehet, a helyes útra vezesd őket. Ne részesítsd tehát előnyben honfitársaidat, hanem légy
igazságos mindenkivel szemben, hogy ridegnek, barátságtalannak és fösvénynek ne kiáltsanak ki!”
5. Törekedj mindig csak Engem követni, s mindenek előtt a türelmet szorgalmazd! Mert lásd, igen
sok esetben és alkalommal, amikor a ti türelmetek fonala már régen elszakadt volna, Én még mindig
türelmet gyakorolok, s nyugodtan meghallgatom az emberek mindenféle balgaságát, s törekszem őket
oly módon tanítani, hogy az ne hasson rájuk visszataszító módon, és annyi jót cselekszem velük,
amennyit csak tehetek! És lásd Muciusom, így kell nektek is mindnyájatoknak cselekednetek, ha az
Én igazi tanítványaim akartok lenni!
6. A hozzád betérésnek és megismerésnek éppen az utolsó ideje következett már el. Mert már sok
figyelmeztetés ért téged, amelyeknek célja volt a te bensődet megnyitni, s a szeretetet, tűrés és igazság
szellemére hozzáférhetővé tenni, s lelkedben már késő este lett, mert különben nem tértem volna be
hozzád, amiképpen azt már tegnap is megmondottam, s amely szavakat csak most fogod helyesen
megérteni.
7. És most cselekedj az Én szavaim szerint! Légy biztosítva, hogy áldásom téged és házadat
életutaidon mindenkor kísérni fog úgy, hogy szilárd támaszul szolgálj az Én országomban!”
8. Muciust ez a beszédem annyira meghatotta, hogy nem volt képes egyetlen egy szót sem szólni.
Lábaim elé akart borulni, de Én szeretettel felemeltem, átöleltem és megáldottam őt, amire teljesen
megerősödve, s szívében mélységesen meghatva ment tanítványiamhoz, akik szeretettel szorítottak
vele kezet anélkül, hogy ez alatt egy szót szóltak volna, mert amikor a szellem a szív mélyén
megindul, a száj nem képes szavakban kifejezni azt, amit a lélek érez.
9. Ezután Phoikas, a kereskedő lépett Hozzám és így szólt: „Uram és Mesterem! Kérlek, adj nekem
is tanácsot, hogy mit tegyek! Én most már tudom, hogy Nálad nemcsak hogy meg lehet találni az
életet, hanem Te Magad vagy az Élet! Ha szavakkal nem is beszéltem sokat arról, hogy ittlétem rövid
ideje alatt mi minden ment bennem végbe, de tudom, hogy Előtted, óh Uram, semmi sincs elrejtve, s
már régen kiolvashattad a szívemből, hogy mi van velem. De magamban szilárdan elhatároztam, hogy
az egyszer már megtalált üdvösségemet többé el nem bocsátom, s ezután csak úgy fogok élni, ahogy
az Előtted igazságos. A földtől való elragadtatásom rövid ideje alatt is tisztán láthattam, hogy Te
tulajdonképpen Ki vagy. És az az angyal, aki engem az ő napvilágába vezetett, világosan megmutatta
25
nekem, hogy Istent hol kell keresni, és hogy Benned a teljes istenség Maga lakozik. És ha valakit az
igazság úgy áthatott, mint engem most, akkor természetes, hogy nem lehet más kívánságom, mint a
Te akaratodat, óh örök Atyám, betölteni, és egész életemet egyedül csak a Te tetszésed szerint
irányítani.”
10. Mondom Én Phoikosnak: „A te érzelmeid megörvendeztetnek Engem, annál inkább, mert eddigi
törekvéseid csak oda irányultak, hogy földi kincseket gyűjts, amelyekben most sem szenvedsz hiányt.
Mivel azonban eddigi üzérkedésed most – miután szellemed fölébredt benned, üresnek, sőt
visszataszítónak tűnik fel – amiképpen ez másként nem is lehet, mert hiszen ez csupán az anyagból
származik – semmi sem akadályoz abban, hogy azt teljesen megszüntesd.
11. Úgy vélem tehát, hogy te itt Muciusnál igen barátságos házat találnál, miután úgysincsenek
gyermekeid vagy egyéb kíséreted, így senki sem akadályoz abban, hogy teljesen tetszésed szerint
cselekedj vagy élj, s hogy ti ketten azzal a sok idegennel, akik áthaladnak ezen a községen, sok jót
tegyetek. Mert azok a kincsek, amelyeket bár becsületes munkával szereztél magadnak, csak akkor
fognak igaz áldást hozni, ha azokat a szegények és ínségesek gyámolítására használod, arra pedig itt
elég alkalom kínálkozik. Az utóbbi időben többször hangoztattad, hogy szeretnél már nyugalomba
vonulni, ámde féltél a tétlenségtől és unalomtól. Lásd, itt nagy munkakör kínálkozik számodra, ahol
tevékenységben nem lesz hiányod, s az Én áldásomban sem. – Mi a véleményed erre az
indítványomra?”
12. Mondja Phoikas: „Óh Uram, teljesen megfelel az én gondolataimnak is, amelyek már fel is
támadtak bennem, de nem mertem azokat kimondani, mert nem tudtam, hogy Mucius is szívesen
venné-e? Csak most, amikor Te Magad beszélsz erről, tudom, hogy ő is helyeselni fogja, mert hiszen
a Te akaratod az, hogy mi együtt munkálkodjunk, s most már biztosan tudom, hogy benne kedves
barátot fogok találni.”
13. Mucius sietett ezt azonnal megerősíteni, s szemei valósággal ragyogtak örömében, hogy olyasmit
tehet, ami az Én kívánságomnak megfelel. Ők ketten csakhamar megegyeztek, s a kereskedő azt
kérdezte Tőlem – miután hallotta, hogy még a mai napon tovább szándékozom menni, - hogy málhás
állataival nem lehetne-e szolgálatomra, mert az árucsomagok itt maradhatnak, mivel azok eladása
nem sürgős. De Én azt mondottam neki, hogy nem Jerichón keresztül, a nagy országúton akarok
Jeruzsálembe menni, hanem inkább a Jordán völgyétől északi irányban fölfelé, ahová az ő állatai nem
követhetnek bennünket. Menjen tehát egyenesen Jeruzsálembe, s rendezze ott üzleti ügyeit, s a
továbbiakat átköltözésére vonatkozólag is elintézheti.
14. Azt is megkérdezte, hogy mit kezdjen társaival, ha azok Petrába hazatérnek, ami nemsokára meg
fog történni? Én erre azt mondottam neki, hogy semmit sem tegyen, mert ezek habár nem
tisztességtelen gondolkozásúak, de minden törekvésük e világ nyereségeire irányul, s így nincs
talajuk az Én szellemem és tanításaim befogadására. S ha különcnek fogják tekinteni, azt viselje el
nyugodtan, mert hiszen kára nincs ebből, de ha majd további utazásai alkalmával gyakran fölkeresik,
akad kellő idő arra, hogy tanításokat adjon nekik.
15. Ebbe azután Phoikas bele is nyugodott, amire embereinek parancsot adott az indulásra, mert egy
pillanatig sem akart késlekedni akaratomnak eleget tenni.
16. Így hát minden el volt rendezve, s az elbúcsúzás órája is elkövetkezett. A vendégfogadós, s az
övéi, a szomszédok és Phoikas hálás köszönetek közepette vettek búcsút Tőlünk, miután Én még
egyszer megáldottam mindnyájukat, azután a nagy országút mentén elindultunk egészen a Jordán
vízfolyásáig.
26
15. Az Úr tanítványait előkészíti a jövőre

1. S amikor a víz sekély gázlóján áthaladtunk, északi irányban egy oldalösvényre léptünk, amely
igen kellemes dombvidéken vezetett át. Ez azért történt, mert Jerichó vidékét ki akartam kerülni, és
mert tanítványaimnak a magányos és rendkívüli eseményekben szegény úton bensőleg egy lépést
kellett megtenniük a tökéletesség útján.
2. Mert lassanként közeledett az az idő, amikor beigazolódik ez amondás: „Most még láttok Engem,
de nemsokára nem fogtok többé látni!” Ennél fogva szükség volt mindazon követőimnek, akik erre
megértek, erről közelebbi felvilágosítást adni. Mert legfőképpen tanítványaim nem akartak hinni
abban, hogy a zsidóknak ereje és hatalma legyen Fölöttem, annak a sok célzásnak ellenére, amit erre
nézve már kaptak. Eközben előttük teljesen ismeretlen utakon bevezettem őket a hegységek mélyébe.
3. Amikor beesteledett, a szabadban letelepedtünk egy meglehetősen magas hegy lábánál, s Én

Enyéimhez ily módon kezdtem beszélni: „Kedveseim! Ti már régóta tanúi vagyok az Én
cselekedeteimnek és tanításaimnak, s már tudjátok, hogy a mennyeknek országa hogyan és mi által
közelített el és ereszkedett le hozzátok a maga egész teljességében. Én most azért vezettelek
benneteket ebbe a félreeső völgybe, hogy magatokba vonuljatok, és szemlélődő nyugalommal
erősítsétek hiteteket a jövő események számára, mert nem jó, ha a pásztort agyonütik, s a juhok nem
ismerik legalább az akolhoz vezető utat.
4. Kutassátok tehát készséggel, hogy szívetekben hol van még sötétség, hogy a világosság, ameddig
még fénylik nektek, minden zugot jól megvilágítson, s kiismerjétek magatokat házatokban, ha ott
átmenetileg sötétség uralkodik! Mert Én tudom jól, hogy gyengék vagytok, de óriásoknak képzelitek
magatokat, amíg Bennem személyes oltalmatokat tudjátok. De ha ez nem lesz már, akkor fog kitűnni,
hogy milyen szilárdan álltok, s hogy nem kell-e aggódnotok amiatt, hogy elbuktok.
5. De most először erősítsük testünket, azután tegyetek úgy, ahogy Én mondottam nektek!
Vizsgáljátok át bensőtöket, s aki valamit kérdezni akar, az adja elő azt! – Most pedig menjen
közületek valamelyik és nézze meg ott a bokrok mögött, hogy mi adatott a számunkra!”
6. Péter és Jakab azonnal a megjelölt helyre sietett, s több kenyeret hozott elő, valamint korsókban
bort is, amiből mindnyájunknak elég vacsora jutott.
7. Amikor vacsoránkat befejeztük, mindenki csendesen ült a helyén. Mindegyik maga elé képzelte
tanításaimat és cselekedeteimet, de kérdéssel egyik sem lépett elő. Sőt maga Péter, akinek egyébként
annyi minden volt a szívén, s a leggyakrabban tett fel olyan kérdéseket, amelyekre valamilyen
formában előbbi tanítások alkalmával megkapta a választ, egészen csendesen viselkedett, s azt várta,
ha majd Én megkezdem beszédemet, mi fog abból kitűnni, mert mindnyájuknak igen feltűnő volt az,
hogy ezt a kitérőt kellett megtenniük itt a hegyekben.
8. S amikor általános várakozással teli csend uralkodott, Én újból átvettem a szót, s így kezdtem
beszélni: „Kedveseim, akik mindnyájan követtetek Engem anélkül, hogy kérdeztetek volna hová
vezetlek benneteket! – Halljátok, hogy mit fogok Én mondani nektek! De a szívetekkel hallgassatok,
s ne a füleitekkel, mert mindazokat a tanításokat és titkokat, amelyeket előttetek kinyilatkoztattam,
csak akkor lehet megérteni, ha azok igazságát a szív érzi, és nem az emberi értelem bírálatát kérdezi!
9. Közeledik az az idő, amelyről az Írás azt mondja: „Az embernek fia felmagasztaltatik!” – és
Akiről ez áll: „Ő széttiporja majd a fejedet és te (a kígyó) megmarod a sarkát!” Az Én tanításaim
ideje vége felé jár, s nemsokára a tietek kezdődik. Titeket azonban jól elő kell készítenem, hogy el ne
gyengüljetek, s meg ne remegjetek a jövő borzalmaitól. Mert minden erő dacára, mely reátok árad,
nagy fáradtságotokba fog kerülni szilárdan megállni, és emberi természeteteket legyőzni.
27
10. S ha a művet ti tovább folytatjátok, amelyet Én itt befejezek, akkor gondoljatok azokra a
beszédeimre, amelyeket a Garizin hegyén mondottam: „Boldogok azok, akik üldöztetést szenvednek
az igazságért (és nem térnek el utaikról) mert ezeké a mennyeknek országa! Boldogok vagytok ti, ha
az emberek Miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és mindenféle gonoszat szólnak ellenetek
hazugságaikkal!” Mert hazugságaik majd ellenük fordulnak és megsemmisítik őket, s tiétek lesz az
igazságosság koronája! Azért ne féljetek akkor sem, ha többé nem láttok Engem, mert Én mindezek
dacára veletek maradok a világ végezetéig!
11. S ha a világ nagyjai és hatalmasai eljönnek majd hozzátok és nagy összegeket ajánlanak nektek,
hogy az ő szolgálatukba lépjetek, hogy általatok még nagyobbakká és tekintélyesebbekké legyetek,
akkor mondjátok nekik, hogy ti már egy más urat szolgáltok, aki igen jó zsoldot fizet nektek, s
benneteket hűséges szolgáinak ismer el, s így egyéb szolgálatot nem vállalhattok, mert senki sem
szolgálhat két úrnak, hogy mind a kettővel szemben igaz legyen. Erre aztán megkérdeznek
benneteket, hogy ki az az úr, s akkor el ne tagadjatok Engem, hanem nyíltan tegyetek vallást Rólam,
mert aki Engem megtagad, azt egykor Én is megtagadom és elűzöm magamtól! És akit Én elűztem
Magamtól, annak sokáig kell várakoznia és sok fáradságot, félelmet és gyötrelmet kell elviselnie,
amíg a világosság újból fényleni fog neki. Azért kövessétek szavaimat!”
16. Az Úr és Lucifer
S amikor most szemeimet végigjártattam az Én követőim seregén, amely szavaimat áhítattal leste és
nem tudta, hogy hogyan értelmezze azokat, lelkem mély szánalmat és végtelen nagy szeretetet érzett
az Engem bizalomteljesen követőkkel szemben. Ugyanakkor láttam, hogy bennük a gonosz mennyire
fáradozott azon, hogy lelküket Tőlem eltérítse, és a világ felé fordítsa. Ekkor az Istenség haragra gyúlt
Bennem, s az ember (Jézus) visszalépett úgy, hogy csak az Atya uralkodott.
1. És a Mindenhatóság (Én) így szólt: „Kíséreljük meg, hogy nem sikerül-e ezeket itt
megszabadítani mindazoktól, ami lefelé törekszik, s őket felszabadítani, s a magaság gyermekeivé
tenni, hogy az elveszett fiú visszatérjen az atyai házba!”
2. És íme valamennyien mély álomba merültek. És Én, mint az Ember Jézus és mégis Isten öröktől
fogva, egyedül állottam, s Lucifert, a bukott arkangyalt Magam elé hívtam, akinek kedvéért mindez
megteremtetett.
3. Ekkor az alvók testéről feloldódtak lelkeik, s Körém sereglettek, s bennük egy fényesen ragyogó
szikra izzott, amely ezeknek a súlyosan beszennyezett lelkeknek világosságot és életmeleget nyújtott.
4. Ők (a tanítványok lelkei) ott térdeltek Előttem, s így könyörögtek Hozzám: „Urunk, ne fordulj el
tőlünk! Te megmentettél bennünket, vezess tovább is minket!”
5. Lucifer egy szép ifjú alakjában, de minden fény és ragyogás nélkül, lehajtott fővel állt Előttem és
várta szavaimat.
6. És Én így szóltam hozzá: „Te az Istenséget nem láthattad, csak érezhetted, a világosságnak
hordozója te és amikor az Én Szeretetemnek, Világosságomnak és Életemnek középpontjából
kiindultál, hogy a Végtelenség minden területén teremts, te az gondoltad, hogy az erőnek nem
hordozója, hanem az erőnek tulajdonosa vagy. Szeretetedet gőggé változtattad és azt mondottad: „Az
olyan Isten, Aki nem látható, nem Isten! Azok a teremtmények, akik az én akaratom által keletkeznek,
engem, mint egyedül látható lényt istenként imádnak! Én tehát ezek számára Isten leszek és az is
maradok!”
28
7. Ekkor benned megszólalt az Én hangom ily módon: „Az Én Szellemem teljessége veled és benned
munkálkodik és mindazok a tulajdonságok, amelyek Bennem rejlenek, föl és lefelé lépcsőzetes
fokozatokat képeznek a végtelenségben. Én az erőmből részt adok neked, hogy legbensőbb
elhatároltságából mindenkin uralkodjék, s ez a benső elhatároltság a legbensőbb pontot képezi, amely
a Végtelenségből két oldalról árad. S így te, mint Belőlem kiinduló véges lény, Velem mégis
végtelenül működhetsz, mint ellenpólus, ha igaz módon állsz Velem szemben.
8. De te az intelmet semmibe sem vetted, mert a te erőd önmagadból számtalan lényt teremtett, s
ezek követtek téged, s hatalmasak lettek, mert Én az újonnan teremtetteket, mint belőled való részt,
nem akartam elpusztítani. A sereg egyre hatalmasabban gyarapodott, s téged istenévé tett. Ekkor te
újból vétkeztél, ezt mondottad: „Én vagyok Isten, mert sehol sem látom azt az erőt, amely teremt!” –
Balga! Mintha a véges a végtelent valaha láthatná és megérthetné!
9. Én erre téged béklyóba vertelek és lásd, ugyanez az erő most itt áll előtted személyesen és azt
mondja neked: Én vagyok az eddig nem látható Isten! Felismersz most már Engem? Térj vissza az
atyai házba, hogy felszabadulj bilincseidtől és elfoglald azt a helyet, amely téged megillet! Nézd ezt
az Előttem térdelő sereget, amely elszakadt tőled önmagában éltetve az Én leheletem által, s
mindörökre Én Felém fordulva! Állj el a dactól, engedd beléd lehelni szeretem melegét, s az összes
anyag semmivé porlik szét!”
10. Mondja Lucifer: „Te a názáreti Jézus vagy, egy ember telve nagy erővel, mint egykor én. De
Istent, a Legnagyobb erőt, a Végtelenséget a Végesben, Benned felismerni, - nem, soha! Ami velem
megtörtént, az mással is megeshet. Az emberek halandók, testeik rothadnak – így fogsz Te is
szétporladni! Tested széthull, s Jézusból nem marad egyéb csak por.
11. Én ismerem bűnömet, s megfosztva látom magam világosságom díszétől, nem sajnálom tőled az
enyém közül azt a néhányat sem, akik ott Feléd fordultak. De a mindenhatóságnak az soha nem fog
eszébe jutni, hogy teremtését megsemmisítse, amely tulajdonképpen az én művem, amihez én
segítettem Őt, s amelyet szeretek is éppen úgy, mint Ő, mert belőlem való. Álljon fenn a küzdelem
tovább, mert ez a küzdelem az élet feltétele. A halál rémülete az én művem, s ezzel kötöm
teremtményeimet magamhoz, s ők megmaradnak mellettem, hogy tulajdonságaim bennük
élhessenek. Úgy van tehát jól, amint van! – Mit akarsz tehát még tőlem?”
12. Mondom Én: „Ez a hely nem alkalmas a perlekedésre, mert tudod jól, hogy miről van szó. Nekem,
mint Istenembernek, a mennyek minden ereje megadatott! S csak konokságod nem akar Engem
megismerni, mert még mindig reméled, hogy az Istenséget legyőzöd, és hatalmadba keríted. Hosszú
tűrését gyengeségre és szeretetét tehetetlenségre magyarázod. Seregeidet – amelyeket, hogy Magam
megmentsem, öltöttem testet – nem akarod karmaid közül kiereszteni, ösztökélni törekedsz őket,
dacára annak, hogy tudod, pártod már nagyon csekély lett és elgyengült. Sikerült ugyan a kedélyeket
elámítani, s a megismeréstől eltávolítani. A pogányság fennállása a te műved. De mindezek ellenére
minden cselekedeted olyan fordulatot vett, hogy az elesettek mégis csak Hozzám vezettettek. S ez
nem elég Neked?”
13. Mondja Lucifer: „A Hozzád térők csak az én hívásomat várják, hogy visszatérjenek. Adj nekem
alkalmat, hogy bebizonyítsam Neked, milyen gyengék! Ha veszítek, el foglak ismerni! Adj nekem
hatalmat a Te tested fölött, s engedd, hogy meglássam azt a benső embert, aki Benned él, s majd
meglátjuk, hogy milyen kevés isteni tapad hozzá! S azután ezek is visszatérnek hozzám, akihez
tartoznak, majd ha Jézus megfizette a halál adóját!”
14. Mondom Én: „Akit Én Magam vezetek országomba, az a te számodra mindörökre elveszett. A
világ kezdete óta Én tudom a legjobban, hogy üdvösséghez milyen utak vezetnek. De jól vigyázz, -
29
mértéked telve van! A mennyek és a föld teremtményei iránt való szeretetből jöttem ide, s ugyancsak
irántuk való szeretetből fogom minden makacsságod ellenére művemet befejezni!
15. Ne gondold, hogy a te megsemmisüléseddel mindazon lények megsemmisülése is meg van

pecsételve, akik belőled vannak, és hogy ez által meg van szabva az az idő is, ami reád vár. Egykor
eljön az ideje annak, amikor nemcsak világosságodtól megfosztva állsz Előttem, hanem a belőled
megteremtett minden lénytől is, s a te megsemmisülésed egyetlen egy teremtményt sem fog érinteni.
S akkor ismét döntened kell, ha nem tartod-e előnyösebbnek önként jönni Hozzám. És most tisztulj
innen, mert az Én határozataim szilárdan állnak – legyen meg akaratom!”
16. Erre eltűnt Lucifer. Én pedig megáldottam a Körém sereglő lelkeket, megerősítettem őket, s
megparancsoltam nekik, hogy térjenek vissza testükbe.
17.A Teremtés és Megváltás tervének felfedése

1. Sokan csodálkozni fognak, hogy tanítványaim lelkét miért hívtam ki testükből, hogy ennek a
jelenetnek tanúi legyenek. Ez két oknál fogva történt meg.
2. Először azért, hogy amikor felébrednek, ebből a jelenetből semmit se vigyenek át emlékezetükbe,
mert ez további fejlődésükre szükségtelen, sőt káros lett volna – másodszor pedig, mert a lélek
egyedül csak szabad állapotában képes előbbi fokozatait áttekinteni. Ebben az esetben az utóbbi volt
fontos, hogy ezek a lelkek Engem, mint Urukat és Teremtőjüket teljesen megismerjenek, s arra
kérhessenek, hogy oltalmazzam őket. Lucifer pedig ismerje meg, hogy ettől a pártjától megfosztatott,
s ezzel is veszített hatalmából.
3. Immár elkövetkezett az ideje a továbbiak megértésére teljesen tisztán ábrázolni, hogy Lucifer
tulajdonképpen ki és mi, hogyan kell őt elképzelni, s mi módon lehetséges őt minden emberben külön
legyőzni. Csupán ezeknek a nagyfontosságú kérdéseknek teljes tisztázása után lehetséges a
Teremtést, az Én lejövetelemet, az Én kínszenvedésemet és halálomat helyesen megérteni. Hallja
tehát a világ mindent leleplezve, az Én teremtésem – és megváltástervem nagy titkát!
4. Amikor az Istenség bizonyos folyamatok által, - amelyek előttetek mindvégig titokzatosak

maradnak - megtalálta önmagát és felismerte magában a Teremtő és mindent magába foglaló
hatalmas szellemet, az érzéseknek és indíttatásoknak hatalmas hullámzása indult meg Benne, s így
szólt Önmagában: „Eszméimet ki fogom Magamból helyezni, hogy azokból meglássam, hogy az Én
Erőim mire képesek!” Mert ameddig semmiféle tevékenység nem indul meg, az Istenség Önmagát is
csak csekély mértékben ismerheti meg. Csupán a műveiből ismeri meg egyre jobban a saját hatalmát
és örvendez annak (amiképpen minden mester csak a műveiből ismeri fel, hogy mi rejlik benne, ami
fölött aztán igaz örömet érez).
5. Az Istenség tehát teremteni akart, s így mondta tovább: „Az örökkévalóságok minden ereje
Bennem rejlik, teremtsünk tehát egy lényt, s az legyen felvértezve mindenféle erővel. Hozzám
hasonlóan, ámde oly módon, hogy olyan tulajdonságokat hordozzon magában, amelyekben Én
Önmagamat felismerhetem!” S ekkor megteremtetett egy szellem, akit felszereltem Önmagamból
minden erővel, hogy a Bennem rejlő erőket szemléltető módon állítsam az Istenség elé.
6. Ebben a szellemben akarta az Istenség Maga saját hatóképességének szilárd pontját megrögzíteni,
amiképpen egy ember a föld szilárd támpontján talál szilárd pontot arra, hogy erejét működésbe
hozza, s önmagát mozgásba. Az az ellenállás, azonban, amit a föld maga nyújt, igaz, s azt az eszközt
képezi, amellyel az erő tulajdonképp megnyilvánul, s ami által a mozgás és előrehaladás történik.
Tehát az az erő, ami ebbe az újonnan megteremtett szellembe helyeztetett, volt az ellenpólus, azaz az
30
igaz és törvényes ellentéte mindazoknak a tulajdonságoknak, amelyeket ti istenieknek jelöltök, de

amelyek ez által nem istenietlenek, hanem lehetővé teszik, hogy a megismerés világosságát
terjesszék.
7. Mert minden tulajdonság két oldalról szemlélhető, ha az tökéletes. Ott, ahol mind a két fele egy
pontba összpontosul, ott található meg az Én tökéletességem. Ettől a központtól alászállva és
felemelkedve, mind a kettő a végtelenségbe visz.
8. Tekintsétek például a szeretetet, mint a legnagyobb törvényt, s a legnemesebb tulajdonságot az

Én szívem középpontjában! Mindenki könnyen beláthatja azt, hogy egy szeretetteljes ember
szeretetét még tovább lehet fokozni, mert könnyen elképzelhető, hogy itt a ti földeteken is, mindig
akad olyan ember, akiben még több a szeretet. És mégis észre fogjátok venni, hogy a legnagyobb
szeretettel teljes emberek is magukban hordozzák a törvényes ellenpólust, amely oknál fogva képesek
szeretetből és bölcs okokra való tekintettel egynémely dolgot megtagadni abban az esetben, ha mások
olyan kívánságokkal lépnek eléjük, amelyek azoknak, akik kívánták, kárára volnának.
9. S ha egy olyan lényt teremtetnék, aki erre a határra van állítva, ahol szabadon kifejlesztheti
önmagát mind a két irányban, így könnyen megérthető, hogy ennek a megtagadásnak a képességét
önmagában egyre jobban kifejlesztheti, s ez által az igaz és törvényes határtól egyre jobban
eltávolodik, végül az ellenpólus legvégső és legszélsőségesebb ridegségébe veszhet el. Ti tehát egy
rossz embernél még rosszabbat, szeretetlenebbet is elképzelhettek, aki az önzésnek a leghihetetlenebb
fokára süllyed.
10. Tehát ha Én most egy olyan lényt teremtettem meg, akiben – jól megjegyezzétek! – az Én isteni
tulajdonságaimnak csak az igaz és törvényes pólusa található meg, ez nem azt jelenti: Én ennek
számára nem fosztottam meg Magamat teljesen úgy, hogy Én, mint Isten, úgyszólván már csak félig
létezem, hanem csak azt: Én egy olyan lényt teremtettem, akit erre a bizonyos határra helyeztem, s
felszereltem hatalmammal és tőle tettem függővé, hogy magát fel és lefelé kifejlessze.
11. S ezen a hatalom tökéletességen keresztül engedtem őt szabadon cselekedni. S a megismerés eme
első világosságának – ami annak a lehetőségnek megismerése, hogy fölfelé emelkedve, vagy lefelé
haladva fejlesztheti ki magát – kellene létrehozni azt, hogy önként megmaradjon a középpontban,
hogy ott szoros összeköttetésben működjék az isteni Ősszellemmel, s mint önmaga is teremtő, újabb
lényeket teremtsen, hogy a teremtő és teremtmény ebben igaz örömét lelje, s ebben az örömteljes
tevékenységben fokozott üdvösséget élvezzen.
12. S ha Én most azt mondom nektek, hogy ez az első teremtett szellem Lucifer volt (azaz a világosság
hordozója), úgy most már meg fogjátok érteni azt is, hogy miért hívták így és nem másképp. Ő tehát
a megismerés világosságát magában hordozta, s mint első szellemi lény a belső szellemi határok
polárosságait (sarkiasságát) jól megismerhette. Ő felvértezve az Én teljes hatalmammal erre más
lényeket hívott létre, akik vele teljesen hasonlóak voltak, s az Istenség öntudata is megvolt bennük, s
a megismerés világosságát önmagukban ugyanúgy látták felgyulladni, mint ő. S ők maguk is teremtő
módon léptek föl, felvértezve szellemem minden hatalmával. Ámde az Én ősszellememnek ezek az
elkülönített erői szétosztva működtek, azaz jellegükben külön-külön megfeleltek az Én hét fő
tulajdonságomnak, s így lett számuk hét.
13. Ámde itt nem azt kell érteni, hogy a többi hat tulajdonság hiányzott volna bennük, mert mindegyik
egy tulajdonságnak felelt meg, hanem lényegükben egy megfelelő jellemvonás volt, amely őket egy-
egy külön főtulajdonság viselésére képesítette, s legfőképpen azt fejlesztették ki, mert már az
őskezdetkor lényeimet Én olyan kényszerhelyzetbe állítottam, hogy egyik a másikát ne
nélkülözhesse, ami a legjobb eszköz arra, hogy a kölcsönös felülemelkedést megakadályozza.
31
14. Lucifer jól tudván azt, hogy ő a maga személyében Isten ellenpólusát kell, hogy ábrázolja, úgy
vélte, hogy lehetővé válik, hogy az Istenséget valósággal felszívja magába, s ezzel nagy tévedésbe
esett, hogy mint teremtett és így véges lény, a végtelenséget képes lenne magába fogadni, mert itt is
az a törvény volt érvényben: „Istent (a Végtelenséget) senki sem láthatja, hogy amellett megtartsa
életét.” Ennek következtében ő az Isten Lényegét érezhette ugyan és parancsolatait, amíg a törvényes
középpontban állott hallhatta, de Őt, Magát személyesen soha nem láthatta.
15. És amiképpen véges lény, a végtelenséget soha megérteni nem tudja, és nem fogja, s ennél fogva
ebben a pontban igen könnyen tévedésbe eshet, és lefelé haladva ezekben a tévedésekben
megátalkodhat, ugyanúgy maradt meg Lucifer minden figyelmeztetés dacára abban az őrületben,
hogy az Istenséget mégis felvenni, és foglyul ejteni lenne képes. S ezzel elveszítette törvényes
helyzetét, eltávolodott Szívem központjából, s egyre jobban és jobban belemerült abba a helytelen
kívánságába, hogy teremtményeit – amelyek habár általa, de Belőlem keletkeztek, - maga köré
gyűjtse, és a legkülönbözőbb fajú lények által benépesített területeket uralja.
16. Ezáltal aztán viszály keletkezett, a pártok szakadása, amely végül odavezetett, hogy a Lucifernek
adott hatalmamat visszavontam, s így követőivel együtt elvesztette hatalmát, teremtő erejétől
megfosztatott.
17. És most természetszerűen felvetődött az a kérdés: mi történjék az elbukottaknak, s mintegy

holtnak és tétlennek látszók seregeivel?
18. Erre két út kínálkozott. Az egyik út volt: Lucifert egész pártjával megsemmisíteni, s azután egy
másikat teremteni, aki valószínűleg ugyanennek a megtévedésnek lett volna kitéve, mert egy olyan
tökéletesebb szellemet, akit szabadon helyeztem volna ki, s mégsem lett volna az Én akaratomtól
független – nem lehetett volna teremteni. Gépeket teremteni, akik akarat nélkül hajtják végre azt, amit
Én parancsolok, nem volt nehéz. Az önmegismerés világosságát kiküzdeni volt eddig az egyetlen út.
De mivel Lucifer által, azaz Luciferrel, a többi Hozzám hű maradt szellemek is megteremtettek, tehát
ezek az ő szférájába tartoztak. S így Lucifer megsemmisítése az összes élőlények megsemmisítését
is jelentette volna.
19. Képzeljetek el egy olyan embert, aki gyermekeket és unokákat gyűjtött maga köré, akik tőle, mint
közvetítőtől származnak, de életüket mégis Nekem köszönhetik! S ha ennek az egy embernek
cselekedeteit, gondolatait, stb. mindörökre meg kellene semmisíteni, akkor annak ivadékait is el
kellene pusztítani, mert máskülönben emléke bennük tovább él. Csak mindannak teljes kitörlése, ami
valaha vele bármiféle összeköttetésben volt – teljesen mindegy, akár jó, akár rossz volt, hogy a
megsemmisülést megérdemelte vagy nem, - tenné lehetővé a teljes megbocsájtást.
20. És Lucifer – akinek bukása csupán tévedéséből jött létre, s következésképpen a téves levetésének
a lehetőségét is magába zárja – hogyan érdemelte volna ezt meg? S miért érdemelték volna meg a
hűen maradt lények megsemmisítésüket, végül hol maradt volna az Én bölcsességem, ha kezdettől
fogva előre nem láttam, és nem ismertem volna fel az elszakadás lehetőségét, amely kizárta volna
egy újabb teremtés menetét? És mindenekelőtt: hol maradna az Én szeretetem, ha az ettől a
megsemmisítéstől nem tekintett volna el, s a bölcsességen keresztül sokkal inkább ne arra találna
eszközöket, hogy az elveszett lényeket visszavezesse a megismerés világosságához, hogy
megmaradjanak a poláris tulajdonságok kellő egyensúlyában?
21. S így csak a második út maradt hátra, amelyet a materiális teremtettségben láttok magatok előtt.
22. Képzeljetek el egy olyan embert, aki semmiképpen nem akarja belátni azt, hogy országának
királya hatalmas uralkodó, mivel őt, magát még soha sem látta, dacára hogy annak minden erejével
és teljhatalmával fel van ruházva! Fellázad tehát ellene, s ő maga szeretne királlyá emelkedni. A
32
király, hogy hűséges alattvalóit ne engedje megrontani, megragadja, s megfosztja minden díszétől és
teljhatalmától, s erős börtönbe záratja mindaddig, míg észhez tér, s ugyanezt teszi pártjával is.
Aszerint, hogy követői mi módon fognak bűnbánatot tartani és tévedésüket belátni, szabadulnak majd
fel és térnek át a királyhoz, aki most már látható módon mutatkozott előttük.
23. S ez a gyenge földi kép mutatja meg nektek az Én cselekedetemet, mert a bebörtönzés a materiális
teremtés. Mindazonáltal a továbbiak megértésére lelki megérzéseiteket kell felserkentenetek, mert
ezek megértésére az emberi értelem nem elég.
24. A lélek számtalan mennyiségű részecskékből van összetéve, amelyek mindegyike egy-egy
Belőlem származó eszmének felel meg. S ha egy lélekké egyesültek, az nem lehet többé más, mint
amilyen, mert annak a lényegnek felel meg, amelyet megkapott. Egy kristály, ha kikristályosodik, a
maga lényegiségében többé nem változtatható meg, és ha akár romboéderbe, akár hexaéderbe, akár
oktaéderbe, stb. kristályosodik, aszerint hogy karakterének, azaz részecskéinek életközpontja körül
való felhalmozódásának megfelel.
25. S ha azért kell változtatásnak történnie, mert a kristályok nem sikerültek egészen jól, akkor azokat
meleg (szeretet) által ismét fel kell oldani, s azután a meleg szeretetvíz kihűlésénél – ami akaratuk
felszabadítását jelenti – újból kristályosítani kell. És ezután ismét új és szép kristályok jönnek létre,
s minden óvatos kémikus tudni fogja, hogy mi módon fog olyan szép tiszta és nagy kristályokat
teremteni, amelyek az ő céljainak megfelelnek.
26. Lássátok, ilyen kémikus vagyok Én! Én ezeket a tisztátalanná lett kristályokat (Lucifert és pártját)
feloldottam szeretetem meleg vizében, s ezeket a lelkeket most újból kikristályosítottam, hogy
megtisztuljanak. S hogy ez az ásvány – és növényvilágon át az emberig való emelkedés által történik,
ezt tudjátok. De mivel Lucifer lelke az egész materiális teremtést magában foglalja, tehát annak az
emberi formában is kifejezésre kell jutnia. Így egyesülnek aztán az összes szellemi egyesületek egy
személyben, amely ennek az egyesületnek vezetője által jut kifejezésre és képezik azt, amit annak
szférájának nevezünk. Ahhoz hasonló, ami ezt tisztán kifejezi, a materiális világban nem létezik, azért
mondottam Én: Nyissátok meg lelki megérzéseiteket!
27. És most már az is világosabbá lesz előttetek, hogy Lucifer azt gondolja, neki úgy kellett
cselekednie, amint történik, hogy az anyag létrejöhessen, s ez tévedés, mert teremtésem végcélja nem
az anyag, hanem a Belőlem kihelyezett lények célja az Istenség szabad megismerése, szeretete és
megértése az anyag csak segédeszköz ehhez. Lucifer ragaszkodott ehhez a második tévedéséhez és
beleveszett poláris tulajdonságainak poláris végleteibe, azt hazudva önmagának, hogy ezáltal kellett
az anyagot megtartania. Annyi szabadság megadatott neki, hogy az anyagot áthassa, azaz önmagában
öntudattal szemlélje, hogy ő, mint ősteremtett szellem felismerje, hogy társainak mennyi bajt okozott,
s ezáltal visszatérésre vezettessék. Ámde ő ezt nem tette meg, s most akart csak igazán, mint
fejedelem uralkodni az anyag fölött, amely az ő tulajdona legyen. Ennélfogva ismét elsötétítette az új
alakokat öltő emberi kristályokat, hogy országát megtartsa, mert az Istennel való küzdelem nagynak,
fennköltnek, s az életet fenntartónak tűnt fel előtte.
28. Azok az emberi kristályok pedig, akik a cél elérése miatt újból fel kellett, hogy szabadíttassanak,
vagy felé fordulhattak, vagy Felém, s ezek közül még életük ideje alatt Lucifer hálójába estek. Lásd
a pogányságot, amelyben ő, mint király és poláris tulajdonságai, amelyek szintén a legnagyobb
bölcsességet rejtik magukban, mint isteneket tisztelteti.
29. Erre azt fogják kérdezni, miért engedtem meg ilyen üzérkedést? Érthetetlen marad ez, ha az ember
nem a végcélt tekinti, ez pedig az Istenben a legszabadabb önmegismerés.
33
30. Ha egy nagy népvezető visszásságában és fonákságában tetszeleg magának, s követőit is magával
rántja, hogyan lehet a leggyorsabban elérni azt a célt, hogy mindenki megkapja az igaz világosságot?
Bizonyára úgy, ha a népvezető a saját visszásságától maga tántorodik el, mert a követők a
leggyorsabban követni fogják példáját. De ha arra törekszünk, hogy követőit egyenként elidegenítsük
tőle mindaddig, amíg egyedül áll, a cél csak messze kitolódik.
31. Én mindig azt tartom a legfontosabbnak, hogy mindenkor csak a dolog magvát kell megtámadni,
s ha azt nem lehet megváltoztatni, akkor lehet kerülőútra térni!
32. S mivel most a fogság ideje alatt – gondoljatok most a király példázatára – mindig az a
szemrehányás hangzott el: „Ha láthatnám a királyt, akkor hinnék benne!” – Tehát létrejött az Én
testetöltésem, először a bukottakért és másodszor az el nem bukottakért, tettem az Istent személyesen
láthatóvá, hogy hitüket megkoronázzam.
33. S ebben rejlik az Én testetöltésem titka, amelynek át kellett törnie az anyagot, s ennek egyre
sűrűbbé és keményebbé kellett lennie, amikor Lucifer az ellenpólus ridegségeibe egyre jobban
beleveszett. Az Én testetöltésem tehát megállást parancsolt, s pontosan megmutatta az utat a
bálványszolgálat megváltásához, s a poláris tulajdonságok tiszteletéhez és bizonyítékot kellett
nyújtania arra is, hogy a legnagyobbat, amit ember elért, a halált, - amely által az embereket az
anyaghoz és annak élvezeteihez kötötték, - le lehet győzni és másodszor, hogy az élet nem az
anyagban, hanem a szellemben történik, s hogy az előbbi csupán börtöne az utóbbinak.
34. Hogy Én a Nekem megfelelő országot, a népet és a családot előkészítettem ott, ahol az Én
áldozatom biztos eredménye várható, - mert máskülönben Lucifer legyőzhetett volna Engem, - az
magától értetődő, s a zsidó nép történelme válaszol arra a kérdésre, hogy hol kellett ennek
megtörténnie.
18.Ebál víziója
1. Amikor a tanítványok kábulásszerű álmukból fölébredtek, valamennyien elcsodálkoztak, hogy
hirtelen ilyen mélyen elaludtak, s azt kérdezték Tőlem, hogy tulajdonképpen mi is mehetett végbe
velük?
2. Én pedig így szóltam hozzájuk: „Ne törődjetek ezzel, mert még sok minden meg fog történni
veletek, amikor ugyanígy fogtok kérdezősködni anélkül, hogy arra azonnal választ kaphatnátok! De
kellő időben majd megkapjátok arra nézve is a felvilágosítást!”
3. Az Engem követők között volt egy zsidó is, névszerint Ebál. Ez tanításaimat tejesen befogadta a
szívébe, s minden buzgalmával azon fáradozott, hogy szellemét felébressze. Előélete által, amely neki
nagyobb lelkiképességeket kölcsönzött, megszerezte neki a második látás adományát, azaz azt az
adományt, hogy a jövő vagy elmúlt eseményeket önmagában láthassa.
4. S ez az Ebál Hozzám lépett és így szólt: „Uram és Mesterem! Lelkem mindannyiszor megborzad
fájdalmában, valahányszor nyugodt óráimban Téged magam előtt megjelenítelek. Ilyekor sötét képek
vonulnak el előttem, amelyek borzalmas dolgokat jeleznek. Már sokszor láttam jövő és elmúlt
dolgokat, de még soha nem éreztem ezt a fájdalmat, mint amikor Rád és azokra a képekre gondolok,
amelyek szellemben lebegnek előttem.”
5. Mondom Én: „Mondd kedves Ebálom, micsoda képeket látsz, hogy ezek is megtudják, lelked mit
érez.”
34
6. Mondja Ebál: „Uram! Én nyitva látom a mennyek kapuit, s a teremtés mérhetetlen mélységeiből
fényes világosság sugárzik felém, s egy hang azt mondja nekem: „Lásd ez a Világ Világossága, amely
leszállott az emberek közé, s most lakhelyet vett náluk!”
7. Azután Téged láttalak, óh Uram, ez a világosság fényesen beragyogott Téged és teljesen keresztül
világított, a szívedben pedig egy lángot láttam fellobbanni, amely egyre fényesebb lett, ez a láng
minél több világosságot sugárzott ki magából, annál inkább tűnt el az a világosság, amely kívülről
sugárzott.
8. Azután egy sötét alakot láttam közeledni, aki azon fáradozott, hogy a világosságot elfedje Benned,
s ennek fáradozása közben megpillantottam a mennyek seregeit, akik aggódó szemekkel pillantottak
le erre a jelenetre. És lásd, ez az alak minél inkább fáradozott azon, hogy Téged sötétségbe
öltöztessen, annál inkább ragyogott Benned a világosság úgy, hogy az végül az erős fényözöntől
megvakítva lábaidhoz esett. Te pedig a sötét alakot, - aki mintegy holtan feküdt lábaid előtt –
megérintetted, s így szóltál hozzá: „Boldogok azok a bűnösök, akik bűnbánatot tartanak, s nincs olyan
nagy bűn, amit meg nem lehetne bocsátani, ha a bűnös az Én nevemben könyörög! Könyörögj tehát
te is, hogy neked is megbocsáttassanak bűneid!
9. Továbbá azt láttam, hogy kezeid és lábaid át voltak fúrva és hogy szívedből vércsepp folyt. A
lábaid előtt fekvő alak ezt a vércseppet felszívta, s egyszer csak élni kezdett, s egyre világosabb és
világosabb lett, amíg végül ő is a legragyogóbb fényben tündöklött. S ekkor a mennyekből egy szózat
hallatszott, amely ezt mondta: „Lássátok, Én elküldöttem az Én Fiamat, hogy visszahozzam, ami
elveszett, s Ő nem félt meghalni, hogy szívének vérével megenyhítse, és életre keltse az
eltévelyedetteket! Üdv Neki! Mert most Benne fogok lakóhelyet venni magamnak, s így Egyek
lettünk mindörökké!”
10. S amikor ez a szózat elhangzott, újból magamhoz tértem. Azt a sötét alakot azonban az imént itt
láttam magam mellett állni, s gúnyosan mosolygott rám, mintha valamit kérdezni akarna tőlem, majd
eltűnt.
11. Mondd, óh Uram és Mesterem, mit jelent mindez? Mert bármilyen dicsőségteljes volt ezeket látni,
mégis mindenkor – amint már mondottam, mélységes benső fájdalmat érzek, amely sokszor
képtelenné tesz a gondolkozásra és érzésre!”
12. Mondom Én: „Ebál, amikor lelked megérzi, hogy a következő napokban mi fog történni, szorongó
érzés fogja el azokkal az eseményekkel szemben, amelyeknek végcélját megokolni, s felfogni még
nem képes! Ez nyomja aztán a lelket oly nagyon, s ezek az érthetetlen benyomások teljesen
hatalmukba kerítik, amelyeket szeretne megoldani és nem képes rá, mert hiányzik azok megértése, s
ilyenkor fájdalmat érez, mint az, aki le van bilincselve, aki bilincsei ellen védekezik, s azoktól
igyekszik megszabadulni. Törekedj szívedben az Isten iránt való szeretetet még jobban felszítani,
mint eddig! Nyugtasd meg szívedet és figyelj szellemed szavára, s az igaz megismerés és türelem
csakhamar éles kést ad kezedbe, amely átvágja majd ezeket a bilincseket!
13. És mindazok, akiknek ugyanilyen hajlamuk van, mint neked, s ezáltal képesítve vannak lelküket
önmagukból messzire kiterjeszteni úgy, hogy a jövő eseményeket, amelyek árnyékukat kezdik vetni,
felfogják, s az elmúltakat felserkenteni, és szemléltetővé tenni képesek, mindenekelőtt és mindenben
a türelemben és nyugalomban gyakorolják magukat, hogy a látottak nyomást ne gyakoroljanak rájuk,
s azokat teljesen megérthessék!
14. Ugyanígy van ez veled is, s a jövő majd nemsokára megmutatja, hogy látomásodban mi az
igazság.
35
15. Most azonban hagyjátok el beszélgetéseteket és szánjatok testeteknek szükséges éjjeli pihenőt,
amely ebben a csillagsátorban, itt a tiszta hegyi levegőben különösen jótékony és erősítő hatású, mert
holnap nagy munka áll Előttünk, külsőleg azonban csak Nekem, de bensőleg nektek
mindnyájatoknak, amelyre elkészülve és megerősödve kell lennetek”’
16. Erre Ebál eltávozott Mellőlem, s a jelenlévők mind letelepedtek a mohás földre, amely puha
pihenőhelyet nyújtott nekik. S az Én Szellemem őrködése mellett a tágas atyai házban oly nyugodtan
és édesen aludtak, mint kicsiny gyermek, immár utoljára az Én akaratom feltétlen gondoskodása
mellett, mert ettől a naptól kezdve az Én változhatatlan törvényem külső tekintetben visszavonulni
kezdett tőlük, így Irántam való hitük mértéke szerint az ellenfeleknek is hatalmuk lehetett fölöttük, s
immár jobban gyakorolhatták magukat az öntevékenykedés értelmében, ahelyett, hogy az Én
személyes isteni hatalmam lengje körül őket állandóan, amely tudtuk nélkül is oltalmazta őket és
mindennel ellátta, anélkül hogy azzal törődniük kellett volna. Mától kezdve azonban ki kellett tűnnie
annak, hogy az Én tanításaim és cselekedeteim mennyire érlelték és tették önállóvá őket.
19.Az Úr betér Ráelhez

1. Amikor a következő napon mindnyájan felébredtek, s testileg megerősödve érezték magukat, de
mindegyikük előtt feltűnő volt, hogy mindnyájan valami sajátos lelki ürességet és függetlenséget
éreztek, ami főképpen abban nyilvánult meg, hogy a tanítványok egymás között bizonyos kérdések
fölött vitatkoztak, ahelyett hogy azok megválaszolását, mint egyébként is Nekem engedték volna át.
Ez volt az ezután való önállóságuknak, s további utaik szabad meghatározásának első jele, ami náluk
érvényre jutott, s ami Péternél, dacára Irántam való nagy szeretetének, később a megtagadásig
fokozódott.
2. A völgyet ezután rögtön elhagytuk, amely az elmúlt éjszakára védelmet nyújtott nekünk, s amely
ilyen jelentékeny esemény színhelyévé lett. Utunkat északnyugat felé vettük, s egy kicsiny helységig
mentünk, amely Jeruzsálemtől inkább északkeletre feküdt, s névszerint Rimmon volt.
3. Alig léptünk a községbe, amikor egy ember Hozzám lépett, - aki miután Lázár testvérei: Márta és
Mária küldöttjeként ismertette magát – könyörögve kért Engem, hogy sietve jönnék Bethániába, mert
Lázár súlyosan megbetegedett és testvérei rettegnek bátyjuk életéért. Elbeszélte továbbá, hogy már
két nap óta várakozik itt, s hogy vele együtt sok küldöncöt menesztettek mindenfelé, hogy Engem
keressenek abban a reményben, hogy megtalálnak, mert ebben az időben mindig meg szoktam Lázárt
látogatni, s így ezen a környéken járhatok. A maga részéről örömét fejezte ki, hogy sikerült Engem
megtalálnia.
4. Én pedig így feleltem a szolgának: „A betegség nem a halál, hanem az Isten tiszteletére adatott,
hogy általa a Fiú dicsőíttessék!”
5. A szolga ezeket a szavakat biztos jeléül vette annak, hogy urát meg fogom gyógyítani. Ezután
újból könyörögni kezdett, hogy azonnal jönnék el hozzá, hogy ne kelljen sokáig szenvednie, ő pedig
visszasietett Bethániába a várakozó testvérekhez, hogy az örömteljes hírt elvigye nekik.
6. Én pedig a tanítványokhoz fordulva így szóltam hozzájuk: „Keressünk szállást magunknak, hogy
megpihenhessünk, mert nem olyan sürgős Bethániába mennünk.
7. Kérdi erre Péter: „Talán már meg is gyógyult Lázár?”
8. Én pedig így feleltem: „Nem, de meg fog gyógyulni! De szüksége van rá, hogy először levesse,
ami benne tisztátalan, amiképpen nektek is le kell vetnetek minden tisztátalanságot, még mielőtt
bemehetnétek a ti – s az Én Atyám Országába.”
36
9. A tanítványok erre nem kérdezősködtek tovább, mert már megszokták és megtanulták, hogy az
Én rendelkezéseim voltak mindig a leghelyesebbek.
10. Ezután áthaladtunk a városkán, amelyet inkább lehetett nagyobb községnek nevezni, s eljutottunk
annak másik végéig, amely a Jeruzsálem felé vezető útra nyílott és egy ház elé értünk, amely kissé
félreesett és szép kertjével kellemes látványt nyújtott. A jól ápolt kert azt látszott igazolni, hogy
tulajdonosa jómódú emberekhez tartozik, s aki szemmel látható módon a lármás világtól távol, itt
keresett magának nyugalmas helyet.
11. Mi megálltunk a ház előtt és szemléltük annak kedves fekvését, egyszer csak egy szolga lépett ki
onnan és urának nevében barátságosan felszólított Bennünket, lépjünk közelebb, s ha kedvünk tartja,
vegyünk szállást náluk.
12. S amikor a társaság Engem mutatott be neki vezetőjeképpen, Én így szóltam hozzá: „Mondd meg
uradnak, hogy Az, Akit már oly régóta várt, jött el, hogy nála lakhelyet vegyen!”
13. A szolga erre eltávozott, mi pedig azonnal beléptünk a ház előkertjébe. Nem tartott sokáig, s
ugyanaz a szolga ismét visszatért, s arra kért Bennünket, hogy kövessük őt. Erre aztán bevezetett
bennünket egy tágas, teremszerű helyiségbe, amely az akkori szokás szerint szőnyegekkel és
mindenféle műtárgyakkal volt berendezve, ami azonnal elárulta tulajdonosának gazdagságát.
14. Nemsokára ő maga is megjelent egyik szolgájára támaszkodva. Ugyanis már igen öreg ember
volt, de a legtekintélyesebb külsővel, akit kora terhe már igen legyengített. Megjelenése az egész
társaságunkat a legnagyobb tisztelettel töltötte el, mert arcáról sugárzott a béke, s egész lénye egy
öreg pátriárka tiszteletet keltő méltóságát mutatta körülbelül úgy, ahogy valaki az ősatyák képét
festette le képzeletében.
15. Barátságosan üdvözölt bennünket és bocsánatot kért, hogy éveinek terhe – mivel azokból már
százhúszat számlált – megakadályozta abban, hogy azonnal ő fogadjon bennünket, s hogy ezt az
udvariatlanságot, miután nem volt szándékolt, nézzük el neki.
16. S amikor ő (Rael) Engem közelről megpillantott, a legnagyobb csodálkozás látszott rajta és így
szólt: „Rabbi, én ezen az éjszakán láttatlak álmomban! S Te így szóltál hozzám: „Rael, Én eljövök
hozzád, mivel vágyakozol Utánam, s házad legyen áldott Általam!”
17. És lásd, álmom most teljesedésbe ment! Ki vagy Te kedves Mester, és kik ezek a népek, akik,
úgy látszik Hozzád tartoznak?”
18. Mondom erre Én: „Én az vagyok, Akit már oly régóta remélsz, s Akit már évek óta vártál, Az,
Akit te már ismersz, s Aki idegen lett neked, mert sok év telt el az óta, amióta Engem először láttál.”
19. Felelé erre Rael: „Rabbi, emlékezetem elgyengült már. Én tudom, hogy Téged álmomon kívül is
láttalak, s mégsem találom meg magamban azt az időt, amikor ez megtörtét, de van még időnk erről
beszélni. Kérlek, tekintsétek házamat a magatokénak és pihenjetek meg! Szolgáim úgy lássanak el
Benneteket, mint igen kedves vendégeimet, s mintha igaz testvéreim volnátok.
20. Rael erre azonnal parancsot adott háza népének, hogy vizet hozzanak lábmosásra, és lakomát
készítsenek. Azután egy hatalmas étteremben mindent előkészítettek, s mi rövid idő múlva kenyér és
bor mellett testben felüdülve, s a legkellemesebb kedélyhangulatban ott ültünk a mi tiszteletreméltó
házigazdánk gazdagon berendezett termében.
37
20. Rael elmondja élete történetét

1. S amikor az asztal körül ültünk, Rael újból azt kérdezte, hogy tulajdonképpen hol is láthatott már
Engem, miután nem képes visszaemlékezni, hogy ez mikor is történhetett.
2. Mondom erre Én: „És mégis világosan bele van írva a szívedbe! Csupán nem mered legforróbb
vágyadat földi emberrel vonatkozásba hozni. Nem mondanád el magad, hogy mi az a forró vágy
szívedben?”
3. Mondja Rael, aki oldalam mellett ült: „Rabbi, minden igaz izraelitának az a vágya, hogy az Úr
felkentje lejönne a mennyekből és köztünk, emberek között lakhelyet venne Magának, úgy ahogy azt
a próféták kijelentették. Az Én napjaim már meg vannak számlálva, sőt messze túlhaladták az
éveknek azt a számát, amelyek az embereknek megadatnak. Ebben az isteni kegyelemben én mindig
annak a jelét láttam, hogy talán megadatik nekem meglátni Azt, Aki nekünk megígértetett, s Aki be
fog vonulni Dávid városába és Sionban, mint hatalmas fejedelem fog trónolni. Lásd, Rabbi, hogy
ezek a napok beteljesednének, az az a forró vágy, amely szívemet betölti, s amelyet most felfedtem
Előtted, s a tieid előtt!”
4. „Nagyon jól van – mondottam Én Ráélnek, akinek arca szíve vágyának elmondása közepette
jámbor hitétől valósággal sugárzott – de azt is mondd el, hogy láttad-e jeleit valaha annak, hogy azok
a napok, amikor Isten a népét meglátogatja, elközelítettek-e már?”
5. Mondja Rael: „Rabbi, én már nem is élnék, ha ezt teljes bizonyossággal nem tudnám. Lásd, én
sokat jártam-keltem a világban, s arra törekedtem, hogy egyéb tudásokat is megszerezzek, mint csak
azt, amit a templom megenged! A mi szabályaink megtiltják bár, hogy idegen tanokkal
megismerkedjünk, de ifjú éveimben, bizonyos tekintetben szabadelvű voltam, aki nem nagyon
kérdezősködött aziránt, hogy mi van megengedve, és mi nincs. Mindaz megengedettnek látszott
előttem, ami nekem tetszett. S miután gazdag voltam és szüleim korai halála által korán is jutottam
gazdagságom kizárólagos élvezetéhez, utazni akartam abban a reményben, hogy tudásomat ezzel
kibővítem, s a népnél olyan állást teremtsek magamnak, amely sokkal nagyobb jelentőségű lett volna,
mint egy írástudóé, aki még sohasem jutott Jeruzsálem város falán kívül.
6. Az Úr népe már ezelőtt teljes száz esztendővel sem élt igaz, erős hitben, amely most még sokkal
inkább megingott. De már ifjú koromban érezhető volt az a sejtelem, hogy nemsokára be kell
teljesednie annak, amit a próféták jövendöltek. Türelmetlenségem azonban egyre nőtt, amikor azt
láttam, hogy a nép szabadsága elveszett, s végül Pompeiusz az országot és a szent várost
meghódította. Még most is a szemeim előtt áll, amikor a római parancsnok a szentélybe hatolt, s a
nép várakozásteljesen állta körül a templomot, várván, hogy a Legmagasságosabb haragja rá kell,
hogy zúduljon a pogány fejére, aki a szentélyt megszentségtelenítette. Ámde semmi sem történt!
7. Habár a rómait áthatotta a hely szent volta és félelemmel rettent vissza a szentélyből, de a
Legmagasságosabb haragja nem zúdult fejére és Róma erőszakos hatalmára.
8. S a szabadító, a Messiás sem jött el népéhez!
9. Ekkor szívemet mélységes hitetlenség szállta meg és elhatároztam, hogy az Ígéret földjét
elhagyom. Görögország, Kis-Ázsia és Itália földjét bevándoroltam és elhatároztam, hogy ott fogom
kutatni az igaz megismerést, ahol népünk oly sokáig le volt igázva, - Egyiptomban. Mózes be volt
avatva Egyiptom papjainak minden bölcsességébe, arra akartam tehát törekedni, hogy ugyanezeket a
bölcsességeket megszerezzem.
38
10. S ha azelőtt szinte lehetetlen volt, s csak a legnagyobb kitartással a király közbenjárása által a
templomba és annak misztériumaiba behatolni, az most már távolról sem ütközik ilyen nehézségbe,
mert az egyiptomi titkos tanok most már ugyanolyan megvásárolható dolgokká lettek, mint sok más
kereskedelmi áru. Most az igaz törekvők sem tudhatnak meg semmit a régi igaz bölcsességekből,
mert maguk a papok sem értik, hogy képeik mögött mi rejlik. Misztériumaikban csupán üres
semmitmondó limlomokat vonultatnak fel éppen úgy, ahogy a mi templomunkban a külsőséges
formaságok burjánozták el a szellemi magvakat.
11. Csak néhány igaz és valódi pap – az igaz régi kultusz ritka drágakövei – élnek még Egyiptom
egyes részein teljes visszavonultságban, részint saját társaiktól, mint különcök kinevetve és
kicsúfolva, részint, mint szent férfiak tisztelve a nép és a papok által. Ámde az igazságban ezek
mégsem jelentik sem az egyiket, sem a másikat, csupán megőrzői az ősrégi fennkölt és igaz hitnek,
amelyek mint egy magas szellemi élet tanúi maradtak fenn, s erről a jelenlegi világnak még csak
sejtelme sincs.
12. Nekem szerencsém volt egy ilyen férfiúval találkozni. Thébában bejutottam Hórusz szolgálatába.
Ott a templomban élt egy öreg bölcs, akit a papság a legmélyebb hódolattal tisztelt. Ennek megadatott
az igazmondás szelleme és szent elragadtatása óráiban nyílt szellemi látása volt. S mivel pontosan
bekövetkezett, amit szelleme kinyilatkoztatott, így a legnagyobb tekintélynek örvendett.
13. Egyedül neki köszönhetem, amit tudok, mert ez a tiszteletreméltó férfiú szeretett engem, s egyszer
azt mondotta nekem, hogy egykor én még látni fogom Azt, Akit ő már nem fog látni, csak általam. A
bölcsesség szelleme az örök szeretettől küldetve alászáll, s el fogja árasztani a legfényesebb
világosságot. Ízisz ekkor panaszkodhat megölt férjéért. De az Örök Fiú Atyja trónjáról át fogja venni
az uralmat. Ekkor új idő fog következni. A földkör összeomlik, s új világ keletkezik, amíg a Fiú ismét
eljön teljes hatalommal felruházva, s megtartja a nagy halálos ítéletet, s elválasztja az igazakat a
hamisaktól.
14. Így szólt akkor a nagy bölcs hozzám, s most már tudom, hogy akkor mire célzott.
15. Tizenkét esztendeig voltam ennek a ritka férfiúnak tanítványa, aki az egyetlen volt, akibe teljes
bizalmamat helyeztem. Egy napon a bölcs azt mondotta, hogy érzi közeli halálát, s hogy őrizzem meg
magamban, amit tőle tanultam. Csak egy Isten létezik, s mindazt, amit teremtett, egyedül Neki
szolgál. Ámde az Istenség elhatározta – így jelentette ki neki – hogy teremtményeit végtelenül
boldoggá teszi azzal, hogy Magára ölti a testet, s mint ember lejön erre a földre, hogy az üdvösség
útját megmutassa mindazoknak, akik ezen az úton akarnak haladni. Ámde rövid idő múlva ezzel a
nagy ítélet is be fog következni, mivel az utak köztudomásúlag a sötétség hatalma előtt is nyitva
állnak, amely megrontani törekszik azt, amit a szeretet fölépített, dacára annak, hogy ezek az utak
előtte is nyitva állnak, s ezért jó, ha mindenki magába száll, hogy az ítélet utol ne érje. Ez a magába
szállás pedig Istent mindenekfölött szeretni, s a belőle áradó erőket kell kövessük, – de nem, mint
Isteneket tisztelni, - hogy a tévutak kikerültessenek. Nem fog sokáig tartani, s ez az ítélet
bekövetkezik, s ez az összes isteneket halomra dönti.
16. Meg kellett esküdnöm, hogy atyáim Egy Istenéhez fogok szigorúan ragaszkodni, mert Ő Ugyanaz
az Isten, Akit ő is megtalált, s Aki nem a bosszú Istene, amilyennek gyakran szidalmazzák, hanem a
Szeretet Istene, Aki nem haragvó és büntető, csupán néha megállást kell, hogy parancsoljon a
népeknek, nehogy teljesen elpusztuljanak – s Aki olykor a testeket kénytelen elpusztítani, amely
egyetlen eszköze a lélek megmentésének. „Lásd, szellemem mondja nekem – és szemeim már látták
is – hogy a Te országod választatott ki a nagy csoda megvalósítására! Ott fog megtörténni az, ami a
jelenkor, s a későbbi nemzedékek előtt felfoghatatlan marad, mert túl isteni, s emberi fogalmakkal
megérteni nem lehet!
39
17. Így szólt az én tanítóm, aki az egyiptomi nép szellemi misztériumaiban és ősvallásaiban vezetőm
volt, aki – jól megértsük – ugyanazokat az igazságokat bírta, amelyeket a mi törvényeinkben
megtalálhatunk, csak más formákban.
18. Ezután nemsokára meghalt, én pedig visszatértem hazámba, hogy azt a nagy időt kivárjam.
Világos álmaimban kinyilatkoztatott nekem, hogy annak én még tanúja leszek, mindazonáltal jónak
tartottam a templomosok és írástudók köréből visszavonulni, mert hogy az üdv nem tőlük fog jönni,
ez nagyon is nyilvánvalóvá lett előttem. Azok közepette, akik Istenben is csak annyiban hisznek,
amennyiben saját előnyüket biztosítja, a remélt Messiás lehetetlen, hogy megjelenjék, kivéve, ha a
nagyok, gazdagok és előkelők részére külön Messiás lenne, nem pedig egyedül a nép boldogítója!”
21. Az Úr Raelt a múltra emlékezteti

1. Mondom Én: „És mondd Rael, nem volt soha sejtelmed sem arról, hogy a megígért Messiás
személyében ki fog alászállni, vagy szállt-e már?”
2. Mondja Rael, miközben mosolyogva nézett Rám: „Mester, Te és társaid beléptetek házamba
anélkül, hogy azt kérdeztem volna: Kik vagytok? Az ember gyakoroljon vendégszeretetet személyre
való tekintet nélkül, hogy akár előkelőknek, akár szegényeknek szolgáljunk tiszta felebaráti
szeretetből. S mielőtt erre a kérdésedre felelnék, egy kis sejtelmem kellett, hogy legyen arra nézve,
hogy kik vagytok.
3. Lásd, én öreg vagyok már, és nyugodtan szeretnék atyáimhoz térni! Bocsásd meg tehát, ha óvatos
vagyok és zabolátlan beszédemmel fejemnek – amelyet Jeruzsálemben amúgy sem látnak szívesen –
kellemetlenségeket ne szerezzek, amelyek még öregkorban is érhetik az embert legbensőbb
gondolatainak elhamarkodott nyilvánítása által!”
4. Mondom Én: „De ha Én most itt az összes jelenlévők előtt kinyilatkoztatnám a saját
gondolataidat, akkor is tartanál attól, hogy elárulunk téged?”
5. Mondja Rael: „Rabbi, ha Te erre képes volnál, szellemed tökéletességének igen magas fokán
állnál, mert csak a szellem képes a szellemit az anyagon keresztül szemlélni. S ebben az esetben a Te
részedről olyan cselekedet, amely nekem kellemetlenségeket szerezhetne, teljesen kizárt, mert magas
szellemi képességeket csak akkor lehet elérni, ha az ember mindent, ami nem nemes, levet magáról.
És kísérőid, mint a Te tanítványaid, bizonyára hasonlók Hozzád. Mondd el, tehát legbensőbb
gondolataimat, ha ezt meg tudod tenni.
6. Mondom Én: „Rael, te nemcsak azt tudod, hogy a Messiás nem lesz a zsidók királya – amint Őt
a zsidók rendkívüli hatalommal bíró, s földi módon harcoló hősként várják, hogy Ő azután a népeket
leigázza, s minden egyes izraelitát legalábbis kiskirállyá tegyen, Aki ennyi és annyi rabszolga fölött
uralkodják, - hanem azt is tudod, hogy az Ő Országa abban fog állni, hogy a lelkeket megmentse és
bevezesse az Ő békeországába, amely nem ebből a világból való, hanem odaát az Örökkévalóságban
van szilárdan megalapozva. S mindezt az az egyiptomi bölcs, névszerint Saone a legpontosabban
bebizonyította neked.
7. És amikor mától számítva több mint huszonkét esztendővel ezelőtt a templomban voltál, és ott
láttad és végighallgattad, hogy egy tizenkét esztendős fiú nemcsak a bölcsességével, hanem
csodarejével is mindenkit ámulatba ejtett, te a nézők között egészen csendben viselkedtél, s magadban
nagyon csodálkoztál, hogy azok a vak farizeusok és írástudók nem veszik észre, hogy e mögött a fiú
mögött Ki rejlik. Neked a szellemed azonnal értésedre adta, hogy itt mindenki szeme előtt a rég várt
40
Messiás áll teljes életnagyságban, s csak a magukat oly tudósoknak tartó írástudók és léviták óriási
gőgje és lelki vaksága kell hozzá, hogy az erdőt ne lássák a sok fától.
8. Te ezt a fiút fejlődésében is szemmel tartottad. Sőt azon is fáradoztál, hogy a fiú szegény szüleinek
ismeretségeid révén munkát szerezz, hogy mindent meg tégy, ami erőidben áll. Habár azt mondottad
magadban, hogy ott, ahol az Istenség lakozik, a te segítségedre nincs szükség, de legalább jó
szándékot akartál mutatni.
9. Azután, amikor korod egyre jobban házadhoz kötött, - úgy, hogy azt kertjeidbe vezető rövid
folyósón kívül évek óta nem hagytad el, - mások által mégis híreket szereztél magadnak.
10. S három esztendő óta, amikor egy próféta támadt, akinek neve názáreti Jézus, nálad pontosabban
senki sem tudja, hogy Ő azonos Azzal a Fiúval. S egész Izraelben senki sincs jobban meggyőződve
arról, mint te, hogy Jézus a Krisztus, Istennek Igaz Felkentje. S ezt a te legbensőbb meggyőződésedet
kimondani nincs bátorságod a saját magad által elmondott okok miatt. - És most mondd, hogy igazat
mondtam-e?”
22. Az Úr beszéde az érdemről

1. Rael, aki a tizenkét esztendős fiú említésénél Engem egyre figyelmesebben szemlélt, amikor
beszédemet befejeztem, először nem szólt semmit, de azután megragadta a kezemet, s szívére
szorította és szeretettel teljesen szemeimbe nézve, meghatódott hangon így szólt: „Uram! Tehát nem
hiába várakoztam Rád, s szemeim valóban megláthattak Téged! Óh Te szeretetteljes Atya, milyen
boldoggá teszed a Te rossz szolgádat! Most már bizonyára mielőbb le fogod venni rólam testem
súlyos terhét, hogy szellemem a Te világosságod fényében álljon és lássa nagy dicsőségedet, amely
most egy ember köntösébe burkolta magát. Most értem csak igazán ezeket a szavakat: „Az Isten
Ember, s az Ember Fia kormányozza a világot, Isten, az Ő Fiának hatalmat adott a mennyben és a
földön, s a népek nem üdvözölhetnek másképpen csak Általa!”
2. Így szólnak a Te tanításaid egyes szavai, amelyekről tudomást szereztem, s amelyeket azok
hallgatói mindig félreértettek, s azokat, mint az új tanok helytelenségeinek bizonyítékait közölték
velem.
3. Itt azonban egészen világos, hogy Isten Benned valóban emberré lett. Ő minden hatalmat
megadott Neked, az Ő Fiának, mint test és lélekembernek, míg az Ősszellem Maga az Atya. Óh Uram,
mivel érdemeltem meg azt a nagy kegyelmet, hogy házamat Jelenléteddel megszentelted?”
4. Mondom Én: „Rael, azt szeretted volna inkább, hogy elmentem volna melletted? Beszédednek ez
az utolsó része egészen fölösleges volt, mert Én tudom a legjobban, hogy kit és mikor látogassak meg
annak üdvére. S itt érdemről szó sem lehet, mert Én minden időben e nélkül, s mindenkor csak a
szeretet által, amely vonz Engem, jöttem az emberekhez. S ha egyszer megjelentem, senki se
kérdezősködjék bizonyos földi udvariasságból, hanem örvendezzen annak, hogy betértem hozzá!
5. Én nagyon jól belátok szívedbe és látom, hogy valóban nagy ott a szeretet Irántam, s végtelen
nagy az örömöd ittlétem miatt, de nem veszem szívesen, ha az emberek – miután már felismertek –
az Én eljövetelem tulajdonképpeni okai felől kérdezősködnek, s azt valamely érdemük jutalmának
tekintik.
6. Nézd itt tanítványaimat! Mivel érdemelték ezek, hogy állandóan közelükben vagyok és beavatom
őket a mennyek valamennyi titkaiba? Én mondom azt neked: semmivel sem! Ők szeretetet éreznek
Irántam, s ez a szeretet önként köti őket Személyemhez. Ha ez a szeretet kihűlne, ugyancsak önként
fordulnának el Tőlem, hogy valamelyik dolguk után menjenek, ahová az a szeretet, amely Tőlem
41
eltávolította őket vonzza magához. De semmi esetre sem áll fenn itt arra nézve bármiféle érdem,
amely méltóvá teszi őket arra, hogy Jelenlétemben maradjanak. Ezért mondottam is mindenkor:
Jöjjetek Hozzám, akik megfáradtatok és terhelve vagytok, hogy a terheket levegyem rólatok! Én nem
kívánok tőletek semmi egyebet, csak hogy szeressetek Engem, ezért Én mindnyájatokat megüdítelek.
De aki nagy bűneinek terhe dacára nem önként jön Hozzám, az az ÉN orcámat soha sem fogja
meglátni, de a legkevésbé lesz képes még a legnemesebb cselekedetei dacára sem szívében szeretet
nélkül olyan érdemet szerezni magának, amely Engem arra kényszerít, hogy hozzá közeledjem.
7. Lásd, Én mindezt azért mondottam neked Rael, hogy egy bölcseletnek utolsó maradéka, - amely
arra késztet téged, hogy érdemeket gyűjts, hogy ezáltal szellemileg előrehaladj – kellő világosságba
jusson, s ezzel most már tudod, hogy minden érdem Irántam való szeretet nélkül egyenlő a semmivel!
– De most hagyjuk ezt!”
23. Rael birtoka

1. Ezután megerősítettem Raelt, úgyhogy – aki e fölött a látszólagos szemrehányás fölött bensőleg
teljesen összeroskadt – azonnal földerült, s most már szívélyes örömet érzett személyes jelenlétem
fölött, s minden fölösleges tépelődést száműzött magából.
2. Ugyanakkor teste is megkapta Tőlem a szükséges erőt, hogy szolgájának minden segítsége nélkül
mozoghasson. Ez az őt átsugárzó erőérzés olyan nagy boldogságot szerzett neki, hogy ékes szavakkal
újból bizonyságot tett arról, hogy Ki vagyok Én, s minden jelenlévőt felszólított, hogy ők is
osztozzanak dicsőítésemben. Én azonban megtiltottam ezt neki – mint az imént, az ismert okoknál
fogva – s felszólítottam mindnyájukat, hogy tekintsük meg Rael birtokát, amit érdemes megnézni,
mert abból mindenki számára különböző ösztönzések keletkezhetnek.
3. Mi erre áthaladtunk a ház különböző helyiségein, amely ház az országút felé nézve a közönséges
zsidó építkezési módtól semmiben sem különbözött, de a benseje annál inkább, nevezetesen pedig a
kíváncsi szemek elől elzárt kert felé néző frontja, amely tejesen görög stílust mutatott. A szobákban
mindenféle görög, római, egyiptomi és indiai műtárgyak voltak, amelyek rendkívül ízlésesen
elrendezve a szobáknak igen előkelő és kellemes külsőt kölcsönöztek úgy, hogy tanítványaim közül
sokan – akik ilyen gyönyörűen berendezett helyiségekben még soha sem jártak – nem győztek eléggé
csodálkozni. De nem annyira a gazdagság fölött álmélkodtak, amely itt mindenütt megnyilvánult,
mint inkább a legtökéletesebb művészi ízlés fölött, amely mindenfelé kitűnt és rendkívül harmonikus
benyomást idézett elő.
4. Ugyanez volt észlelhető a kertben is, amely teljesen úgy volt berendezve, mint egy jól ápolt római
mintakert, díszítve szobrokkal, szökőkutakkal, lugasokkal, persze mindez a késő ősz befolyása által
lényegesen megritkítva. Az Enyéim Lázár házában szintén látták már a háznak és környékének
gazdag ültetvényeit, de ott inkább a hasznosság volt a szembetűnő, itt azonban a művészi hatást
tartották szem előtt.
5. Szemlélődés közben először csak egyesek részéről, majd általában vita keletkezett afölött a kérdés
fölött, hogy szellemi célok követésénél Előttem helyes dolog-e egyidejűleg ilyen szemmel látható
módon kacérkodni a világ kincseivel, és hogy nem elvetendő-e ilyen fényűzést űzni, amely
nyilvánvalóan csak a szem gyönyörködtetésére szolgál, s a lélek tevékenységét könnyen lanyhává
teszi? S ezt a kérdést megvitatni volt a tulajdonképpeni oka annak, amiért Enyéimet felszólítottam,
hogy Rael birtokát megnézzék, akinek szemmel látható módon nagy volt az öröme afölött, hogy
beszédét Én is a legnagyobb figyelemmel hallgattam, amikor azon fáradozott, hogy egyes, különösen
tökéletes szobrainak szépségét kiemelje, s azok művészi kivitelét dicsérje. Tanítványaim módfelett
42
csodálkoztak e figyelmem fölött, amely teljesen ellentétben állt azzal, amikor az Isten-szobrokat
megsemmisítettem, amelyek szintén nem voltak művészietlen kivitelűek.
6. S amikor most egy Apolló szobor elé értünk, - amely a kertet határoló falnak egyik mélyedésében
állott körülvéve bokrokkal, s amely szép vonalaival kiemelkedett a sötét háttérből – akkor szállt
csodálkozásuk a tetőpontra, mert úgy vélték, hogy ennek a bálványképnek – mint azelőtt másnak, -
az Én Jelenlétemben porrá kellett volna válnia.
7. De a hangulat egyre rosszabbodott, amikor egy kicsiny köröndbe léptünk, amelyben egy egész
isten-gyűjtemény volt, de valamennyi elsőrangú mestermű, amelyek a templomszerű űrben rendkívül
művészies és fennkölt benyomást gyakoroltak azok csoportosítása és ízléses elrendezése által.
Főképpen a nemrég még ortodox zsidók előtt voltak ezek a bálványképek borzalmasak, mert Jupiter,
Mars, Apolló, Vénusz, Minerva és Ceresz, sőt Plútó közepette az Én jelenlétem lehetetlennek látszott.
És hogy Rael magyarázatait – amelyekkel megnevezte azokat a művészeket, akiktől ezek a
szoborművek keletkeztek, Én is úgy hallgattam, mintha az teljesen ismeretlen volna Előttem – nem
voltak képesek megérteni. Mindazáltal mindnyájan érezték, hogy ebben a házban való meglepő
viselkedésemnek valami egészen különös oka kell, hogy legyen, s inkább hallgattak, és kíváncsian
figyelték, hogy ebből a különös érdeklődésemből mi fog kitűnni.
8. Miután Rael kincseit azok keletkezésével és korával együtt megmutatta és megmagyarázta, újból
visszatértünk a terembe és elfoglaltuk előbbi helyünket.
24. Az Úr beszéde a művészetről

1. Tanítványaim most csodálkozásuknak és nemtetszésüknek nyíltan kezdtek kifejezést adni a ház
és a kert sajátságos berendezése fölött, ami előttük, egy zsidó bölcs részéről mégis csak helytelennek
látszik úgy, hogy Rael valósággal védekezni kezdett, s arra utalt, hogy utazásai közben gyakran
kínálkozott alkalom, hogy idegen népek művészetét megcsodálja, s csak ez indította őt arra, hogy
azok néhány példányát házában is felállítsa tekintet nélkül, hogy ezek a tárgyak olyan alakokat
ábrázolnak, amelyek a pogány istenkultusz szolgálatában állnak. Ő azonban csak a szépészetnek
hódolt, nem pedig megtestesített gondolatnak, de csak oly módon, hogy azáltal az Egy Igaz Istenben
való hite nem szenvedett sérelmet.
2. Ebből aztán vita keletkezett, hogy ez veszedelmes dolog a Mózes törvényeivel nem egyeztethető
össze, aki a pogányokkal való érintkezést megtiltotta, s a régi hagyományos szokások szigorú
megtartását parancsolja.
3. Végül Rael Hozzám fordult kérdésével mondván: „Uram és Mesterem, most már Te döntsd el,
helytelenül cselekedtem-e azzal, hogy házamat úgy rendeztem be, ahogy láttad? Légy biztosítva, én
leszek az első, aki mindezeket a mesterműveket, amelyek szemeimet gyönyörködtették, azonnal
megsemmisítem, ha Te azt mondod, hogy ezeket tartani nem helyes dolog!”
4. Mondom Én neki: „Ebben teljesen nyugodt lehetsz, mert ha ez helytelen dolog volna, akkor eddig
már minden megsemmisült volna! Mert ahol Én tartózkodom, ott az igaztalan és helytelen dolog
sokáig nem állhat fenn. De hiszen magad láttad, hogy ezekben a művekben való örömödet Magam is
osztottam, s emiatt még eddig nem fedtelek meg.”
5. Most pedig a tanítványokhoz fordulva így folytattam beszédemet: „Ti pedig mikor kezdtek már
igazságosan ítélkezni, nem magatokon keresztül, hanem az Én szellememen át? Hiszen tudjátok, hogy
semmi örömöm nincs abban, ha meghatározott törvények szerint cselekszetek! Cselekedjetek és
43
ítélkezzetek a ti legbensőbb, s a legigazabb szellemetek törvényei szerint, amely belétek helyeztetett,

és ne gondoljátok, hogy az, ami a ti szokástokkal ellenkezik, Istennel is ellenkezik!
6. Isten más népeknek nagyon is megengedhette azt, ami előttetek elzárva kellet, hogy maradjon,
hogy népének alaposságát és képességeit megtartsa ahhoz, ami most, mint érett gyümölcs áll Előtte.
De ha majd a gyümölcsöt leszedik a fáról, magán a fán múlik, lesz-e képes új gyümölcsöt érlelni?
Mert most már eléggé erős lett arra, hogy a kertész segítségét nélkülözheti, s önmagát segítse tovább.
Hiszen a kertész mindent megtett, amit megtehetett! De ha a fa ellustul és megrothad, akkor majd
ugyanaz a kertész fogja a fejszét a gyökerére tenni.
7. Minden nép összehasonlítható egy-egy gyümölcsfával, amelyet azonban mindig különféle módon
kell kezelni, a nép sajátszerű tulajdonságai szerint.
8. Mózes a zsidóknak törvényeket, szigorú szabályokat és tilalmakat adott arra nézve, hogy mással
ne foglalkozzanak, mint Isten Igéinek benső értelmével. Aki arra van hivatva, hogy a szellemi magvat
nemcsak e föld lakói, hanem az egész Teremtés számára megőrizze, azt minden külsőséges dologgal
szemben óvni kell, mert aki kifelé törekszik, az ugyanakkor nem lehet a kulcsnak megőrzője.
9. A zsidók mindenkor szívós és makacs természetűek voltak. S ezek éppen azok a tulajdonságok,
amelyek nagyon alkalmasak arra, hogy az isteni igék megőrzői legyenek, hogy azok oly sértetlenek
maradjanak, amennyire csak lehetséges. A többi népeknek – amelyek ezeket a természeti vonásokat
nélkülözik – viszont más hivatásuk van, s emiatt Isten nem vetette el őket, amiképpen az ember sem
vetheti meg kezeit és lábait azért, mert azok a szívhez hasonlóan nem megőrzői a benső életnek, sőt
nagyon is tiszteletben kell tartani, mert ezek nélkül a tagok nélkül élete igen hiányos volna.
10. De ha valaki azt gondolná, hogy Isten előtt valóságos borzalom mind szellemileg, mind testileg
másképpen élni, mint olyan népnek, amely kétségtelenül az Ő legkézzelfoghatóbb vezetése alatt áll,
az nagy tévedésben van. A későbbi időkben, amikor a népek közötti különbség egyre jobban el fog
tűnni, bekövetkezik majd, hogy az emberek egymás mellett a legkülönbözőbb módon fognak élni és
mégis egyforma közel állnak majd a Szívemhez. Tehát senki se botránkozzék meg a másik fölött.
11. Ebből is láthatjátok, hogy Rael műalkotásainak társaságában és remekül berendezett házában
nyugodtan élhet, s ugyanakkor az Én Szívemnek is igen drága lehet, mert ő mindezekben
gyönyörködhet anélkül, hogy szíve ragaszkodnék hozzájuk. Ő csupán hálás szívvel szemléli azokat
a szellemi képességeket, amelyeket Én helyezek az emberekbe, s azok olyan művészi képességekké
fejlődnek, hogy más embernek is gyönyörűségére szolgálnak.
12. Ha ő, vagy ebben a házban bárki más a Jupiter vagy egyéb istenség szobrát összeköttetésbe hozná
a bálványimádással, akkor már meg is semmisültek volna, hogy mindenki lássa: hogy csak egy Isten
létezik! De ez az eset itt nem áll fenn. Rael és egész házanépe kizárólag Énbennem hisz és ezekben a
műtárgyakban csupán a tiszta művészetért gyönyörködnek.
13. Miért semmisítsem meg tehát, ami közvetve szintén csak Általam teremtetett olyformán, hogy
erre a képességeket Én helyeztem az emberekbe, amíg igaz módon használja azokat?! Mert higgyétek
el, hogy mindaz, amit ti művészetnek neveztek, Istentől igen bölcs okoknál fogva helyeztetett az
emberi szívbe, amit igen könnyen meg fogtok érteni!
14. S amiképpen egy alárendelt állat, amelynek intelligenciája még korlátolt, nem képes elgondolás
által egy művészi művet megalkotni, éppoly kevésbé képes erre az ember, ha nem törekszik szellemi
képességeit kifejleszteni.
44
15. Ti nagyon jól tudjátok azt, hogy egy kultúrnépet művészi alkotásairól lehet a legjobban megítélni,
mert ezek külső képekben nyilatkoztatják meg azt, ami a nép lelkében, érzéseiben, gondolkodásában
és cselekvésében visszatükröződik. Minél több haladás mutatkozik a léleknek a materiális
élvezetektől való elszakadásában, annál tökéletesebb művészi alkotásokra lesz alkalmas. Magától
értetődik, hogy művészi alkotásainak mindenféle fajtáját felhasználhatja az érzékiségre is, de akkor
a tiszta szemlélőre felemelő hatást nem gyakorol, hanem csak visszataszítót idéz elő.
16. Művészi alkotásokat szépészeti szempontból tekintve azonban elérni soha sem lehet, ha a művész
lelkében nem áll fenn az a képesség, hogy a tisztább szférákba tudjon emelkedni, azaz szellemi
szemekkel tanuljon meg nézni, hogy maga is teremteni tudjon. Hogy ő a látottakat mi módon
értékesíti, az már a szabad akaratától függ. De előrehaladni, és egyre tökéletesebbet teremteni csak
akkor képes, ha az Általam megteremtett igaz utakra tér, amelyen csak igaz dolgokat teremthet.
17. Salamon templomát soha sem tervezhette volna meg, ha szellemben nem oly szabad, hogy benső
szemeivel láthatta egy tiszta mennyei építészeti műremek képmását és sokszor megcsodált
templomával hasonmását adja annak, ami az Én országomban mindenki előtt látható. Mert sem ezen
a földön, sem a mennyekben ember vagy szellem nem teremthet meg olyat, ami a maga
legnagyszerűbb teljességében nem volna megtalálható Istenben, s így műveiben is. Ha valahol egy
képmás létezik, annak szellemi eredetije is feltétlenül megvan éppen úgy, amiképpen az árnyék
föltételezi a tárgyát, amely árnyékát vetíti.
18. És mivel Isten Végtelen és Benne minden jó, szép és fennkölt is, így szellemileg véve soha sem
lesz olyan vég, amely után még valami szebb nem következnék.
25. Az emberi forma, s annak megváltása

1. (Az Úr) „Isten azonban egy célt tűzött ki, s egy formát akart megteremteni, amely önmagában
tökéletes úgy, hogy abból minden alacsonyabb és magasabb rendű forma levezethető legyen, s így
teremtette meg az emberi formát, mint a felemelkedő és leszálló vonalak kiinduló pontját.
2. Figyeljétek meg az emberi formát, s mindjárt levezethetitek belőle az állati formát és figyeljétek
meg az állati – és emberi formák embrióit, s ezek kezdő stádiumaiban teljesen hasonlítanak
egymáshoz, s lelki intelligenciájuk alapján csak azután fejlődnek azokká a teremtményekké,
amelyekké lenniük kell. S ez a kezdetben való egyformaság egyben bizonyítéka annak, hogy minden
embrióban benne rejlik az a törekvés, hogy az emberi formát elérje, mert különben nem volna
ugyanolyan. Ebben csupán a nem elég magas fokon álló lélek akadályozza, amelynek erről a
kifejlesztésről gondoskodnia kell.
3. Az emberben, magában tehát az a forma áll fenn, amit a görög művészek már régen a
legharmonikusabbnak, s minden részében a legarányosabban elrendezettnek ismertek fel.
4. Ámde csupán a vonalak vannak jelezve benne, amelyeket be kell tartani, hogy mint test,
célszerűen szolgáljon – azaz karok, lábak, fej és törzs olyan részarányosságot képez, ami egy test
fenntartásának, s a lélek-ember érzéseinek megfelel.
5. Az emberi test szemléleténél bárki könnyen fogalmat alkothat magának, hogy egy épület túl
magasra, vagy túl keskenyre van-e megépítve, ami nem történhetne meg, ha benne nem volna meg a
forma (formaérzék), amely mértékadó kell, hogy legyen minden más dologra és teremtményre is.
6. A tiszta szellemi világban a lélek haladásának foka szerint ezek a formaarányok a legpontosabb
és a legtökéletesebb harmóniáig fejlődnek úgy, hogy igazi szépséget csak itt lehet igazán látni. Akinek
45
szelleme tiszta, az olyan szépségben tud megnyilvánulni, amely valósággal megsemmisítene

benneteket, mert az csupán a legbensőbb és a legtisztább tökéletesség megnyilvánulása.
7. Mivel azonban az Isten iránti szereteten kívül, a legfőbb erény az alázatosság, tehát a magas
szellemek igen gyakran megvetik ezt a ragyogó külsőt, s ezt a külső burkot a szeretetteljes alázatosság
köpenye alá rejtik, amiképpen Én, mint maga az Isten felöltöttem az emberek testét, egyrészt hogy a
teremtményeknek megmutassam azt az utat, amelyen lelkük felszabadulása érdekében haladniuk kell,
másrészt pedig annál az oknál fogva, amely a forma megváltásában rejlik, s amiért keresztre
feszíttetem.
8. Látjátok tehát, hogy a szépségben talált gyönyörűségben, s a művésznek a szép iránt való
törekvésében semmi igaztalan dolog nem rejlik, sőt a minden szép iránt való érzék a lélek
fejlődésének fokmérője, de mindig föltéve, hogy ez a törekvés igaz ösvényeken mozog-e. Megértették
ezt?"
9. Mondják tanítványaim: „Igen, Urunk és Mesterünk, megértettük, ha egy kissé másképpen is

hangzik, mint amit eddig hallottunk Tőled! Mindazonáltal egyre jobban megértjük, hogy micsoda
szoros összefüggés áll fenn az anyag és szellem között.”
10. Mondja erre Rael Nekem: „Uram és Mesterem, Te azt mondottad, hogy a forma megváltása miatt
keresztre fogsz feszíttetni. Hogy értsem ezt? Talán csak nem úgy, hogy Te valóban a keresztfán fogod
a gonosztevők halálát elszenvedni?!”
11. Mondom Én: „Kedves Raelem, sohase aggodalmaskodj emiatt, mert ennek még nagyon is
világosan tudomására fogsz jutni! Csupán annyit tudj meg, hogy – miután azért jöttem le, hogy az
embereket megváltsam, ez a megváltás nemcsak szellemileg, hanem egészen durván anyagilag is meg
fog történni – mert amiképpen a tanítványok az imént mondották – anyag és szellem szorosan
összefüggnek egymással, s az előbbi az utóbbiból keletkezett! A szellem azonban az előbbiben akar
alászállni, azért kell az anyagot szétrobbantani, hogy újból meglehessen menteni, és újból szellemivé
tenni. És ez a forma megváltása, amely csak meghatározott törvények szerint mehet végbe, ellenkező
esetben az Istenségnek eddigi teremtését meg kellene semmisítenie, holott célja nem ez, hanem meg
akarja tartani és váltani. – Ámde – mint mondottam – most hagyjuk ezt, mert mindez a napnál is
világosabbá lesz, habár nem itt, hanem odaát az Én Országomban!”
26. A szeretet hatalma

1. Mondja erre Rael: „Uram és Mesterem, ez az ígéret nagy örömmel tölt el engem! Mert hiszen
tudom, hogy Ki adja azt nekem, s hogy az éppen ezért egészen biztosan teljesedésbe fog menni. Azért
nem is kérdezősködöm tovább, hanem mindezt átengedem a Te Szeretetednek és Irgalmadnak.
2. De talán azt megengednéd nekem, hogy valami mást kérdezzek? Te azt mondottad, hogy a
művészi érzék fokmérője a népek szellemi haladásának, már amennyiben általa a szellemi felfogás
jut megnyilatkozásra. Bizonyos, hogy a görögök, s ezáltal a rómaiak is nagy fokot értek el a művészi
alkotások örömeiben, de tagadhatatlan az is, hogy szokásaik nem állnak a tiszta erkölcsi érzék
magaslatán. Hogyan lehet ezeket a Te szavaiddal összeegyeztetni?”
3. Mondom Én: „Én azt mondottam nektek, hogy az ember a nyílt lelket, amely őt a tiszta művészi
alkotás befogadására képesíti, éppen úgy meg is változtathatja. Ha a lélek képes arra, hogy
benyomásokat fogadjon be, azt saját tetszése szerint értékesítheti – de egy tisztán állati ember soha
sem fog ideális műremeket alkotni. A gonosz elfogadására való hajlam is a lélek nyíltságát tételezi
fel. Attól a pillanattól kezdve, amikor egy bűnös, aki szeretetével eddig mindenféle érzékiségbe
46
rohant, akaratával felrázza magát, s gonosz szeretetét megsemmisíteni törekszik, ugyanolyan

mértékben térhet az igaz, tiszta szeretetre és működhet általa. Ha ez nem léteznék, akkor pillanatok
alatt való megtérések sem léteznének, amit ti magatok is megfigyelhettetek az Én oldalam mellett,
mert mindenkor csak a szeretet erején múlik, de leginkább azon, hogy az jó–e vagy rossz. És hogy az
a szeretet milyen, azt a művein lehet a leghamarabb megismerni.
4. Éppen ezért soha senki embertestvérét, akit gonosz szeretet tart fogva, s annak ereje által csak
gonoszat cselekszik, ne kárhoztassa és ne szidalmazza, hanem csak szánja és saját igazságos
szeretetével törekedjék visszatérésre indítani, mert egy ilyen szidalmazó nem tudja azt, hogy Én nem
küldök-e oltalmára erőteljes akaratserkentőt, ami által a látszólag elvesztett gonosz szeretetét a lehető
legrövidebb idő alatt jóra változtatja és szellemileg megigazultabban áll Előttem, mint maga a
szidalmazó.
5. S vajon Én az elveszett fiúért fáradoznék-e annyira, ha nem tudnám, hogy milyen nagy és mindent
felölelő az ő szeretete, amely most megváltozott ugyan, de ismét Felém lehet fordítani! Csak azért,
mert ez a fordulat minden bukott szellemnél és embernél egy pillanat alatt bekövetkezhet, történik
meg az is, hogy az atya nem átkozza fiait, hanem szánakozik rajtuk, és szeretettel csalogatja, sőt maga
is felkeresi, hogy az atyai házba vezető utat megtalálják.
6. De hogy ehhez micsoda szeretet és türelem kell, azt könnyen megmérhetitek, hogyha a világ
gonoszságának és elvetemültségének óriási nagyságát nézitek, amely éppen ebben az országban érte
el tetőpontját, hogy az isteni Szeretet, mint ellensúly, mint a legerősebb hatalom az összes
gonoszságot elnyelje, és önmagában megsemmisítse. Egy kisebb hatalom a nagyobbat pedig nem
tudja magába olvasztani, legalább is szellemileg nem, csak a nagyobb tudja a gyöngébbet átölelni, s
végül önmagában minden kár nélkül elveszíteni, amint az most is megtörténik.
7. Ami pedig a görögöket és a rómaiakat illeti, ezek a népek is el fognak bukni, ha azokat a szellemi
tulajdonságokat, amelyeket Tőlem kaptak, jólétükre és érzékiségük csiklandozására fogják
túlnyomóan kihasználni. A kellő időben való figyelmeztetések nem maradnak el, de ha nem törődnek
ezekkel, akkor azt, mint a testen lévő kelevényt, ki kell égetni, sőt gyakran nagy fájdalmak között ki
is kell vágni, hogy a test megtartassék.
8. De azt mondhatom neked, hogy a népek mindez ideig nem találták meg magukban azt a
szilárdságot, hogy tisztaságukat magukban teljesen megőrizzék, ezt a szilárdságot pedig csak lassú
fegyelmezés és fáradságos nevelés által lehet elérni.
9. Én, mint az ő tanítómesterük, azért szálltam alá, hogy a legjobb utakat megmutassam nekik. S
mivel Én vagyok a tanítómester, s az összes világok Mestere, a célt tehát egészen biztosan el kell
érni, mindenesetre olyan utakon, amelyek a test-embernek visszásaknak tűnnek fel, de a már testben
szellemileg felébredetteknek, s a tiszta szellemi emberek előtt könnyen érthetők lesznek.”
10. Mondja erre Rael: „Uram, amit Te most elmondottál, az nagyon is igaz és senki sem kételkedhet
benne, mert ezt Te, mint az Úr, Magad magyaráztad és közölted velünk. De van itt még egy egészen
különálló kérdés, amelyet már gyakran föltetem magamnak, amelyet soha sem tudtam megválaszolni,
s ez abból áll: tulajdonképpen miért a zsidó a választott nép és miért jöttél Te éppen ide le?
11. Én, mint magam is zsidó, mindenesetre nagyon szerencsés vagyok, hogy ennek a boldog népnek
sarja lehetek, másrészt azonban az én szabadelvű kedélyvilágomban nem tudom eltitkolni, hogy
manapság a zsidók, dacára a Messiás elvártában, a legalkalmatlanabb talajt nyújtják az olyan szellemi
lélektanok kiterjesztéséhez, mint amilyeneket Te nyújtasz. S helyettük a rómaiak és görögök, akik
filozófiájuk által többször bebizonyították, hogy mennyire epednek jobb dolgok után, mint amit isteni
tanaik nyújtanak nekik, sokkal inkább alkalmasabbak volnának erre. Továbbá például Rómán
47
keresztül sokkal előbb lehetne remélni a Te tanításaid terjesztését, mint a megátalkodott

Jeruzsálemből. A zsidóknak egyébbel, mint a legnagyobb hatalmi állással, amit annyira kívánnak
maguknak, nem lehet szolgálni, s minden igaz lélekmegismerés kicsiny ár ahhoz, hogy Jeruzsálemet
Rómával megcserélve lássák.
12. De Előtted, a Te mindentudásodban már lejöveteled előtt bizonyára ismert dolog volt mindez! Mi
volt tehát a tulajdonképpeni ős-oka annak, amiért ezt a hálátlan népet választottad ki?”
27. A szellemi és világi emberekről

1. Mondom Én: „Rael, teljes bizonyossággal tudtam Én azt, hogy tanításaimmal itt milyen kevés
eredményt fogok elérni, s ezt szavaimmal is eléggé megerősítettem már. De mivel szellememmel,
azaz a Bennem lévő Atya szellemével még sokkal messzebbre látok e nép korszakán túl, tehát azt is
pontosan megállapíthatom, hogy ez az út az egyedüli helyes. A tulajdonképpeni ősok azonban a
teremtésnek sokkal mélyebb titkaiban rejlik, mint azt sejtenétek. S éppen ezért jöttem ebbe a házba,
hogy ezt nektek megmagyarázzam, mint mindazok, akik most Közelemben vannak, szoros
vonatkozásban állnak ezekkel, s még életük idejében betekintést nyerhetnek, hogy mindez mire
vonatkozik, hogy azt a területet, amelyet Én ki fogok jelölni számukra, kellő módon munkálják
tovább.
2. Hallgassatok ide tehát: azt már régóta tudjátok, hogy léteznek olyan emberek, akik benső,
magukba zárt életet élnek és olyanok, akik inkább kifelé törekszenek, s a benső vagy a szellemi élettel,
vagy egyáltalában nem, vagy csak igen keveset törődnek, csupán arra igyekeznek, hogy minél
dicsőségteljesebb szerepet játszhassanak embertársaik előtt.
3. S ha ti ezt figyelemmel szemlélitek, be kell vallanotok, hogy létezik egy kifelé és egy befelé való
törekvés, azaz szellemi emberek és világi emberek. Mind a két törekvésnek – miután az Isten
Szelleme által jött létre – vagy egy középpontja, amelyen mind a kettő érintkezik és Előttem, az Atya
előtt törvényes és igazságos. De mind a két törekvés eltávolodhat ettől a középponttól, jobban mondva
az Én teremtésem nyugvópontjától és mindenféle fonákságba bonyolódhat.
4. S amíg ez a két törekvés Előttem igaz és törvényes, addig összehasonlítható egy olyan
gyümölccsel, amely életképes magvat hordoz, s körülötte embert tápláló hasznos burok van. Minden
gyümölcs azonban elsősorban az élvezetet ingerlő külső formáját mutatja, s csak az okos ember fogja
annak belső magját összegyűjteni, s újból beültetni, s ilyen módon munkával és fáradsággal újabb
gyümölcstermő fákat és bokrokat nevelni.
5. És lássátok, amiképpen a természet is már megtanít benneteket arra, hogy a test-ember táplálása
mi módon megy végbe, azonképpen történik ez a szellem-emberrel is! Meg kell teremteni olyan
gyümölcsöt, amely magvakat és élvezhető eledeleket nyújt. De mivel ezek az eledelek nem csupán
az embereket illetik, hanem az egész világegyetemet, tehát itt egészen külön utakra kell térni. Mivel
azonban az embereknek megadatott a szabad akaratuk, így a törvényes teremtésponttól, ahonnan a
két irány meg van szabva, eltávolodhatnak. A továbbiakból ezt sokkal könnyebben meg fogjátok
érteni.
6. Az első ember, aki oly módon helyeztetett ebbe a világba, hogy ő, törvényes arányban
teremtetvén, a magvat és eledeleket egyidejűleg magában hordozza, Ádám volt. Ő nem volt
egyáltalában az első ember, de első volt, aki arra volt hivatva, hogy saját szabad indíttatásra ápolja
magában mindenek előtt az Én szavaim magvát, s azt sokszorosítsa, és önként adja tovább. Ő volt
tehát az első szabad ember, s a benne lévő teremtő erejével fejlődésképes. Minden más lénynek azelőtt
ez az erő Általam csak korlátolt mértékben adatott meg, de ezek a lények önmagukból nem tudták azt
48
úgy felhasználni, mint később Ádám. Ezek tehát csupán abban a bölcsességben állottak, amely adatott
nekik, de nem abban a szeretetben, amelyet először saját maguknak kellett magukban szabadon
kifejleszteni.
7. Ádám utódai aztán ilyen módon fejlesztették magukat külső és benső irányban. Külső irányban
azok, akik arra voltak hivatva, hogy a megtestesített lények nagy számát tegyék ki, hogy testbe zárva
magukba fogadják azt a táplálékot, amely a magvat körülzárva beburkolja, s ezáltal öntevékenységét
megkezdje, hogy azoktól, akik a legbensőbb törzset képezték, s a tanítások felett őrködtek,
tanulhassanak, s hogy alkalmassá legyenek a maguk sajátszerű egyéniségük szerint a szeretetben
melegedni.
8. Mindazok az emberek, akik élnek és léteznek, már megteremtett szellemek, tehát szellemben nem
újszülöttek, amint ti tudjátok. Testet-öltésük célja egyes egyedül szabad önrendelkezésük, de nem
azon a bölcsességen keresztül, amelyben kezdetben megteremtettek, hanem azon a szereteten
keresztül, amely most Énbennem öltött testet. De ha a benső életmag hiányzik, amelyet néha a
legművésziesebb módon kell megóvni mindenféle megrontástól, - akkor ezt a célt elérni nem lehet.
9. Az a kicsiny törzs, amely arra van hivatva, hogy a magvat képezze, Ádám kezdete óta mindig
kicsiny volt, s csak a zsidó népben tartotta fenn magát. A többi népek többé-kevésbé a külső
gyümölcsnek tekinthetők, azok táplálására, akik az ősszellemek nagy gyűjtőmedencéjében a test útját
akarják járni. Ezek az ősszellemek azonban, amikor testet öltenek, re-egzisztenciájukra való
visszaemlékezésüket el kell, hogy veszítsék, hogy önmagukat szabadon fejlesszék, s ne irányítsa őket
egy előző élet tudata, s hogy tekintettel ne legyenek arra. Mert ha az utóbbi következnék be, akkor a
fejlesztő ösztön vagy indító ok a bölcsesség volna és nem a szeretet. Az előbbi meggondolással
cselekszik, az utóbbi csupán hittel és érzéssel.
10. Most már tudjátok tehát, hogy a zsidó nép az, amely összehasonlítható a gyümölcs magvával –
de jól megértsétek – nem önmagukban a zsidók, mint egyes emberek, hanem csak a princípium, azaz
a szellem, amely a lélekben most már csaknem teljesen elveszett.
28. A zsidó nép fejlődése

1. (Az Úr): „Mindaddig, amíg egy nép kifelé törekvő irányának törvényes pontjában áll, Előttem is
igaz nép, s így külsőleg is erős és hatalmas nép lesz, mint most a rómaiak, akik csaknem az egész
földkört uralják.
2. Ti most csodálkoztok ezen és így vélekedtek: „Hogyan lehetséges az, hogy Isten előtt igaz legyen
egy olyan nép, amely nincs is az Egy Istenség hitén, hanem sok istenben hisz?”
3. Én pedig azt mondom nektek, hogy ebben az órában vajmi kevés múlik a néven, mert csak az a
fő, hogy a szívnek az a legbensőbb fogalma, amellyel az Istenség uralmát elismeri és szereti, valódi
és igaz legyen!
4. Ha például egy római – aki pogány hitét szigorúan követi, s az isteneket tiszteli, de minden
törekvése az, hogy egész életfolyása telve legyen igazságossággal, s a gonosz megvetésével, amint
az lelkiismeretét, és a mindent uraló Legmagasabb Erők iránti mély hódolatát megilleti, -
megérdemli-e, hogy száműzessék, aki az igaz erényeket szorgalmazta egész életében, csupán azért,
mert Jupiterben, vagy Minervában hitt? Bizonyára nem, mert egy ilyen emberrel könnyű lesz az Egy
Igaz Isten megismerését elfogadtatni, akinek lénysége nem más, mint az, amit az eddig tisztelt istenek
követelnek, azaz az erkölcsi tökéletesség gyakorlása és szorgalmazása, amint ezt egynémely rómain
magatok is megfigyelhettétek.
49
5. Ennél fogva azt mondom nektek: mindenkor csak azt nézzétek, hogy az embernek a szíve milyen!
Az azonban legyen közömbös előttetek, hogy Isten iránt való szeretete milyen formában nyilvánul
meg.
6. Róma most hatalmassá lett, mivel törvényei olyanok, amelyek legalkalmasabbak arra, hogy az Én
eljövendő Országomnak a legjobb talajt készítse elő. Amíg a rómaiak arra fognak törekedni, hogy
ezek szerint cselekedjenek, meg is maradnak mivoltukban.
7. A kifelé törekvő népek tehát a test igaz akaraterejében és annak szívósságában is gyakorlottak
lesznek, a befelé törekvők azonban inkább az ősrégi hagyományokban fognak szívósságot és
szilárdságot mutatni, amit felismernetek nem lesz nehéz, ha a rómaiakat és a zsidókat
összehasonlítjátok.
8. A rómaiak tehát egyben a hódítás népe, amelynek meg van a hajlama arra, hogy egyre
terjeszkedjék, a zsidók azonban a megóvás népe, akik még azt is büntetendőnek tartják, hogy örökül
hagyott határaikat átlépjék. A külső irány lezárása által a zsidó nép is nehezen neveltetett arra, hogy
a benső magvat megőrizze.
9. Amilyen szívósan ragaszkodtak eddigi Mózes törvényeihez, amelyekben ugyan a külső

formaságoknak sokféle lim-lomja burjánzik, de önmagukban véve mégis igazak és valódiak,
ugyanígy őriznék meg az Én Igéimet is, ha azokat elfogadni akarnák. Ezáltal az évezredes nevelés
által nagyon is képesek az Én tanításaim igazságait megismerni, ámde most az igaz és törvényes
középpontot elhagyták és ahelyett, hogy pecsétőrök maradnának, konokak és megátalkodottak lettek,
s az újításra nézve csupa restségből, amire állhatatosságuk erénye változott, hozzáférhetetlenek.
10. Más népek, akik kifelé törekszenek, később ehhez hasonló módon fognak cselekedni, csak
ellenkezőleg, mert a kifelé való törekvés a kiterjeszkedésnél könnyen ingatagságba, csapodárságba
és érzéki gyönyörökbe vesz.
11. De ha egyszer elérik azt az álláspontot, amely bebizonyítja, hogy a középút az arany, akkor a
népek a későbbi években erre térnek majd a legszívesebben, s nem fognak többé megváltozni, amint
az most történik, s a későbbi időben történni fog. Az ősszellemek milliárdjainak elszakadása által,
akik megjárják a test útját, szintén más viszony fog bekövetkezni a szellemvilág és az emberiség
között. Mert minél több szellem végzi el a test útját, annál több befolyás jön létre azokra, akik mint
emberek a bölcsesség szférájából át akarnak lépni a szeretet szférájába.
12. Ekkor hatalmas tolongással fog létrejönni azoknak a száma, akiknek szándékuk lesz ezt az utat
elvégezni, s egyben gondoskodása azoknak, akik ezt az utat már megjárták. S ezzel a tolongással
egyidejűleg az emberi nem szaporodása is be kell, hogy következzék, a növendékek száma egyre
szaporodik, s egy más iskolaház, mint ez a föld, nem létezik.
13. S miután ez az utóbbi eset áll fenn, máshova nem jöhettem le, mint csak ide és ugyancsak sehova
máshova, mint a zsidó nép közé, amely törvényben és előrehaladó fejlődésében azt a magvat rejti
magában, amelyből egyedül és kizárólag fejlődik a szellem – és az akarat szabadsága. De mivel ennek
a népnek túl nagy konoksága azzal veszélyezteti azt a magvat, hogy beszárad, s életre alkalmatlanná
válik, tehát eljöttem Én Magam felébreszteni, s megnedvesítem azt az újonnan felvirágzó élet
nagyobb tevékenységére.
14. És hogy a zsidók a pecsétőrségnek gondnokságát ezekben az új tanításokban is igényelni fogják-

e, ez teljesen rajtuk múlik. De ha konokok maradnak is, és Engem nem ismernek el, azért mégis Isten
kiválasztott népe marad a sok éves iskoláztatása által, s ők is megtalálhatják a későbbi évezredek
50
múlva is mindenkor az atyai házat éppen úgy, mint az elveszett fiú. Természetes, hogy a visszatérésig
ez sok szenvedésbe, s az idegenben való sok disznóőrzésbe fog kerülni.
15. Tudom bár, hogy ennél a népnél most minden fáradozás hiábavaló, s még a legutolsót is
megtehetik Velem, hogy senki sem mondhassa, hogy hiány volt olyan jelekben, melyek egy próféta
jelenlétét igazolják, de még a legnagyobb jel sem fog eredménnyel járni! Utánam aztán olyan idő fog
elkövetkezni, amikor jelek által nem történik többé semmi, hanem csak az Ige által, amelyeket most
mondok el nektek, s amely a föld minden részében kényszerítő csodával fogja a hiteteket
felébreszteni.
16. S ezzel most már tudjátok, hogy miért a zsidók a választott nép és miért történik itt most oly nagy
dolog. Most még csak az az egy megjegyzés marad hátra, hogy miért nem történtek lépések arra
nézve, hogy ezeket a látszólagos ballépéseket megakadályozzák. És miért nem engedtetett meg, hogy
egy egyenlő nyugodt fejlődési folyamat menjen végbe?”
29. A jövő népe

1. (Az Úr): „ha viharok nem tombolnának a föld felett, és mindenütt egyforma volna a légáramlatok
hőmérséklete, akkor az egész föld csakhamar szétomlana és szétrobbanna, mert csupán erős viharok,
és földrengések által mutatkozik erőteljes élethatás, egy megújhodás, amely a vihar után az éltető
levegőben érezhető.
2. Ha folytonosan arról gondoskodnátok, hogy testetek minél kevesebb mozgást végezzen, s azt
mindig egyforma hőmérsékletnek tennétek ki, s minden kellemetlenséget kerülnétek, csakhamar
bekövetkeznék az erők teljes szétbomlása, amelyeket nem gyakoroltok, s ezekkel együtt a test
szétbomlása is. És ha ez már a testtel bekövetkezik, mennyivel inkább a lélekkel, amely mindig
egyforma, s minden inger nélküli létében álmodozik, - amikor csupán ez él, nem pedig a test. A
léleknek tehát hogy meglegyen az élet- és teremtő kedve, dolgoznia kell, a munka által szerzi meg
megismerését és a megteremtett dolgokban való örömét. Materiális tekintetben ez a munka a
gyengébbnek az erősebbel való küzdelmében nyilvánul meg. Szellemben pedig a megismerésben és
a szeretet növekedésében.
3. De mivel Isten lényiségében Végtelen, tehát a szellem és növekedő fejlődése is végtelen. Ez a

fejlődés és növekedés pedig földi népek keletkezését és elmúlását érleli, tekintet nélkül a testek
elmúlására, mert csak a lelkek növekedjenek, a test mulandó.
4. És amiképp a legnemesebb növény is kevésbé nemes fajtából lassan keletkezett, a folytonos

ápolás és vad sarjadékai szorgalmas nyesegetése által, azonképpen növekedik és fejlődik a jövő népe
is, amely egy nyáj lesz, vezettetve csak egy pásztor által, aki Én leszek, s Aki lassú ápolással
fejlesztem előre, miközben sok buja vadhajtást kell eltávolítanom.
5. Ezt a munkát elvégezni, s ezzel a nagy világmegváltást befejezni célja az Én testetöltésemnek,

amit azonban minden egyes embernél külön kell elkezdeni, nem pedig mindjárt az egész tömegnél,
mert a nagy Óceán is egyes cseppekből áll. S ha az ember annak sótartalmát el akarná venni, akkor
is csak kisebb víztömegeket kellene elvenni tőle, és sójától megszabadítani, s azt arra alkalmas
gyűjtőmedencében megőrizni, amely munka haszontalannak látszik, végeredményben azonban mégis
célhoz vezet, ha örökkévalóságok állnak az ember rendelkezésére. – Megértettétek, hogy szavaimmal
mit akartam mondani?”
6. Mondja Rael és a többi tanítvány: „Igen, Urunk, azt hisszük, hogy amennyire tőlünk telik, teljesen
megértettük. Noha úgy tűnik fel, hogy szavaidból még sok egyebet is kivehetnénk, amit nem
51
mondottál ki, de amit belőlük következtethetnénk. De majd annak idején ez is világosabbá lesz
előttünk, ha azt, amit most szavakban mondottál nekünk, tökéletesen befogadtuk.”
7. Mondom Én: „Kedves barátaim, Én kiolvasom szívetekből azt a kérdést, hogy abban az esetben,
ha a zsidók nem felelnek meg a hozzájuk fűzött várakozásoknak, - amely eset, mint tudjátok valóban
fennáll, mert különben Jeruzsálem városának pusztulását nem jövendöltem volna meg előre – milyen
nép fog annak helyébe lépni, mivel nincs tudomásotok róla, hogy más nép nem részesült hasonló
iskoláztatásban úgy, mint az izraelita nép?
8. S erre is megadom nektek a feleletet. Isten, mint Mindentudó soha sem lehet oly esztelen, hogy
művét csak egy támasztékra építse, hanem azt mindenkor több támaszra építi, hogy az az épület,
amelyet épít, egy éjszakán át össze ne omoljék abban az esetben, ha a szú az egyik vagy másik támaszt
kikezdte volna. S így a megváltás műve is igen sok biztos támasztékon áll, úgyhogy annak sikerülnie
kell, még ha az ellenség minden hatalmával is megkísérli, hogy azt megakadályozza.
9. Ezen a földön több nép van kiszemelve, amely szintén erős lehet, hogy a zsidók helyett pecsétőrül
szolgáljon az új Igének, mert a régi Igét eddigi őrzőik annál nagyobb félelemmel fogják őrizni, minél
több szomorúság fog rájuk következni. És ha majd a zsidók szétszóródnak az egész földgömbön,
annál jobban fognak ragaszkodni régi hitükhöz, mivel ez az egykori hitnek és elmúlt nagyságnak
újbóli helyreállítása az egyedüli horgony, amellyel a teljes szétomlástól és megsemmisítéstől meg
lehet menteni, aminek teljesen tudatában is lesznek.
10. De az Én új Igéimnek szintén szükségük van pecsétőrökre, tehát olyan népre, amelyekből mindig
újabb tanítók keletkeznek, akik az időközben elposványosodott tanokat újból megtisztogatják, s a
posvány vizét tiszta folyóvá változtatják. Mert amilyen lassan fejlődtek a zsidók, ugyanolyan lassan
fejlődhet minden más nép is. És amiképpen a zsidóknak el kellett szenvedniük bűneik miatt a fogságot
és mindenféle bálványimádásban tetszelegtek maguknak, ugyanúgy kell majd a jövő népének hasonló
vétkei következtében érlelése miatt önmagában szétbomlania. S amiképpen Én a zsidó népek között
is támasztottam prófétákat, azonképpen fognak ott is próféták támadni, s a tiszta mennyei tanokat
hozzáadásaiktól megtisztítani.
11. Az a nép most még ismeretlen előttetek, de annak idején hatalmas erővel fog előtörni és minden
korhadtat, és hasznavehetetlent szét fog rombolni, mert az még hatalmas a maga érintetlen természeti
erejében. S ugyanazok a tanítók, akik most ide szállottak le, mint az Én szolgáim, oda is le fognak
szállni részint testben, részint szellemben és nagy elragadtatással, s mindent legyőző hatalommal
fognak Rólam tanúbizonyságot tenni, éppen úgy, ahogy most tettek tanúbizonyságot Rólam. Én pedig
láthatatlanul állok majd mellettük és vezetem őket.
12. És akkor, amikor ez a nép majd olyan magaslaton lesz, hogy idegen királyok attól fognak tartani,
hogy az egész földkört hatalmukba kerítik, amiképpen azt most a rómaiak teszik, akkor majd olyan
idő következik, amely gazdag lesz a meglepetésekben. Mert nem az a nép lesz akkor a központ,
hanem egy új fog keletkezni, amely majd az összes népek nemzedékeinek legnemesebbjeiből lesz
összeállítva. S ezek a világot az Én erőmmel fogják legyőzni, s azután béke, és egyetértés uralkodik
és kell is, hogy uralkodjék az összes népek és országok fölött. S ennek az új népnek közepette fog
megszületni az üdv, amelynek nem lesz többé szüksége sem királyra, sem törvényre, csak egy törvény
fog uralkodni: „Szeresd Istent mindenek fölött és felebarátodat, mint tenmagadat!
13. Ti pedig Én hűségeseim szintén munkások lesztek ebben az új materiális és szellemi

birodalomban. Azért vagytok itt összegyűjtve, hogy most a ti első földi napjaitokban saját számból
meghalljátok, hogy mire hivattalak el benneteket, és mindazok, akiket jelenleg ti nem láttok – szintén
munkásai lesznek e föld nagy boldogságának, s e föld által az egész világegyetem és szellemi
birodalom üdvösségének – most szintén jelen vannak, s mint munkatársak veletek együtt örvendeznek
52
a megindított munkának. És most lássátok azokat a hatalmas seregeket, amelyek szükségesek a mű

beteljesedéséhez!”
14. E szavak után megnyitottam a jelenlévők szellemi látását, s ők látták mennyeimnek valamennyi
prófétáit és angyalait, akik szeretetteljesen közeledtek hozzájuk, s legutóbbi kinyilatkoztatásom felől
beszéltek.
30. A meghalásról
1. Ez a jelenet csaknem egy óráig tartott, s miután az összes jelenlévő különböző kérdéseket tettek
fel a szellemeknek, amelyekre azok a legnagyobb szeretettel válaszoltak is, Én Illést, azaz Keresztelő
Jánost, akit a jelenlévők azonban csak a Keresztelő személyében ismertek, Magam elé hívtam, s
hangosan így szóltam hozzá: „Te most az emberek meglátogattatásának idejében előfutárom voltál,
és ismét az leszel, ha majd megkezdődik az az idő, amelyről most beszéltem. Az emberek akkor nem
fognak megismerni téged, annak ellenére, hogy te tudni fogod, hogy tulajdonképpen ki vagy, és utolsó
testi próbád, amely most még előtted áll, legyen majd alapköve a Békebirodalom megépítése
kezdetének.
2. Az emberek életednek ebben a következő idejében vajmi keveset fognak szavaiddal törődni, de
majd izzó betűkkel beleíratik lelkükbe, hogy érezzék, ha testüktől felszabadulnak. A te szavaid pedig
az Én szavaim lesznek, és Én számadást fogok követelni mindazoktól, akik hallották, de megvetették!
3. Ti pedig – Én szeretteim és híveim, akik most Körém vagytok gyülekezve és álmélkodtok azok
fölött a dolgok fölött, amelyek most nyitva állnak szemeitek előtt, - fogjátok azt a törzset képezni,
amely a választott népet foglalja magában. Ti magatok pedig az Én nevemben annak
megalapításában, mint egy nagy testvériség fogtok közreműködni, amely a nagy cselekedetekhez
állandó erőt merít majd az Én Szellememből.
4. És most elbocsátlak benneteket, hogy a kezdet megtörténjék, amely az elveszett fiút hazatérésre
kényszerítse, ha az Atya csalogató hívását meghallgatni nem akarná. Ámen.”
5. E szavak után eltűntek a mennyei lakók, mi pedig ismét egyedül maradtunk, mint az imént Rael
nagy éttermében. Enyéim pedig a látottak dicsőségteljes volta felett még hosszú ideig mintegy
kábultak meredtek maguk elé, mert ilyen mélyen még soha sem láttak bele a mennyek titkaiba, s testi
életük ideje alatt ilyen betekintést még soha sem nyerhettek. Ez azonban csak azért történt meg, hogy
lelkük megerősödve maradjon azok nélkül a csodák nélkül is, amelyeket körükben és nem
nyilvánosan gyakoroltam. S ez az utolsó mély szemlélődés felejthetetlenül vésődjék beléjük és legyen
vezérfonaluk további életükben, s az Én Országomban, testetlen életükben is.
6. Ezután szótlanul készültünk estebédünkhöz, s azt ugyancsak szótlanul vettük magunkhoz. Rael
azután mindnyájunknak igen kényelmes fekvőhelyeket készíttetett házának különböző helyein.
Engem pedig utoljára titkos beszélgetésre kért, valamint arra, hogy ezt ne tagadnám meg tőle.
7. Én pedig így szóltam hozzá: „Nem te, hanem Én keltettem fel benned ezt a vágyat, hogy még
egynémely dologról elnyerd a felvilágosítást, amit egyedül csak neked szükséges tudnod.
8. Ezután követtem magános szobájába, mialatt a többiek pihenőre tértek.
9. S amikor egyedül voltunk, Rael így szólt Hozzám: „Uram és Mesterem, én bűnös ember vagyok,
aki nem méltó arra, hogy ezt a házat lábaddal megszenteld, de egyben azt is tudom, hogy Te
könyörületes szívű vagy, s az én eddigi életem elkövetett balgaságait bizonyára meg fogod bocsátani,
53
ha erre szívem mélyéből kérlek. Először is arra kérlek Téged, Én Uram és Istenem: Bocsásd meg
eddigi nagy gyarlóságaimat, s ne tekints arra, amit valaha tudva, vagy tudatlanul elkövettem!”
10. Mondom Én: „Rael, te bűneid már régen megbocsáttattak, mert Én nem a büntetés, hanem a
Szeretet Istene vagyok! Hogyan büntethetném tehát azt az embert, akinek oly komolyan szívén
fekszik az a kérés, amit most Elém tártál?! Én azért jöttem ebbe a világba, hogy azt a nagy bűnterhet,
amelyet az emberek nagy vakságukban magukra halmoztak, megsemmisítsem, s a legnagyobb
boldogságukhoz vezető utakat szabaddá tegyem.
11. Ne legyenek tehát többé aggodalmaid bűneid miatt, amelyek többnyire korábbi időidből
származnak, s amelyek mint gonosz cselekedetek a földtől való eltávozásod után éppen úgy követnek,
mint a jók, de a rosszakat már megsemmisítette az Én szeretetem. – Most azonban azt mondd el, ami
még szorongat téged, mert van még egy egész különös ügyed, amiért titokban akartál Velem
beszélni.”
12. Mondja Rael: „Uram és Mesterem, szívem mélyéből köszönöm szavaidat! Most annál inkább
betölt engem a vágy, amely eddig is lelkesített, mióta Téged megláttalak. Lásd, én már öreg vagyok,
testem korhadt és nem alkalmas arra, hogy ennek a léleknek hajlékul szolgáljon! Az a remény, hogy
Isten Kiválasztottját meglássam, tartotta fenn még eddig fáradt porhüvelyemet és most, mivel ez a
reményem teljesült, kérlek Téged Uram és Atyám: engedj engem, szolgádat békében sírba szállnom,
hogy országod számára – amelyet most testi szemeimmel is láthattam, - hasznavehetőbb eszköze
legyek, mint amilyen testi életemben lehetnék. Ha a Te szemeid előtt halhatnék meg, bizonyára nem
érezném a halál borzalmait, s békésen térhetnék be abba az országba, amelyet Te megígértél nekünk!”
13. Mondom Én: „Rael, ez a vágy már régóta él szívedben és ezért kell azt kinyilvánítanod, hogy
lelked ettől az utolsó nyomástól felszabaduljon. A többiek – akik most alszanak – még távolról sem
érettek arra, hogy hallhassák azt, amit neked megtudnod szükséges.
14. Lásd, mi is tulajdonképpen az ember halála? Semmi egyéb, mint az érett gyümölcs lehullása a
fáról, amely lehullás mintegy magától történik, a gyümölcs minden különös közreműködése nélkül.
Ha az ember legbensőbb lénye már annyira megtisztult, hogy mint érett gyümölcs szerepelhet, akkor
az érett léleknek a törzstől, azaz testétől való leválása is minden kényszer nélkül történik meg. S ez a
pillanat az olyan embernél, aki az Én akaratom szerint élt, oly módon következik be, hogy Jelenlétem
nélkül is teljesen fájdalommentesen, sőt a legörömteljesebb érzések közepette siklik át a földi életből
a szellemi életbe.
15. De téged, annak ellenére, hogy nem nagyon ragaszkodsz már ehhez az élethez, bizonyos félelem
tölt el ettől a pillanattól, s úgy gondolod, hogy az Én jelenlétem által megerősítve a legkönnyebben
fogsz átsiklani ezen az előtted oly kellemetlen fordulóponton. De Én azt mondom neked, hogy ezt a
megbocsátható emberi gyengeségedet mégis le kell vetned, hogy hited, amely téged mindeddig
fenntartott, s magas korodat elérni engedte, teljesen megerősödjék, mert hiszen a Bennem való hit
kellene, hogy az egyedüli és legjobb eszköz legyen arra, hogy a halál minden fenyegető rémét és
félelmét legyőzze.
16. Ha az ember teljesen hívővé lett és Én szívébe helyeztem azt az érzést, hogy számára eljött az
ideje annak, hogy testi kötelékei feloldódjanak, mert földi napi munkáját elvégezte, Én még erőt is
fogok neki adni arra, hogy bilincseit ő maga törje szét, s úgy fog csendesen elszunnyadni az övéi
szemei előtt.
17. A halálnak tulajdonképpen ilyennek kell lennie, és így mégis a legritkább esetben következhet
be, mert az emberek az elszólítás pillanatától jobban félnek, mint minden egyébtől, s az elhalálozást
nem a test gépezetének rendes elhasználása, hanem annak készakarattal való elpusztítása által idézik
54
elő. A helytelen életmód teremtette meg azt a sok betegséget is, amelyeknek a tulajdonképpeni
halálhoz semmi közük nem kellene, hogy legyen, mert az átmenetet nem ezek kell, hogy előidézzék,
hanem a teljes lelki érettség.
18. És te, kedves Raelem, ne tekintsd úgy, mintha kívánságodat meg akarnám tagadni, ha azt mondom
neked: élj még egy rövid ideig! Ne tekintsd ezt büntetésnek, hanem gyakorold magad, hogy mindazt,
ami földi még hozzád tapadt, kiirtsd magadból, hogy Velem egyesülve mehess az Én Országomba!”
19. Mondja Rael: „Igen Uram, mint mindig, most is teljesen igazad van, s balga kívánságomat
magamba fogom zárni, hogy teljes szeretetedre méltóvá legyek. Én ezt a balga szorongó érzést meg
fogom semmisíteni, s csaknem hiszem, hogy ezzel a kijelentésemmel, a Te segítségeddel már sikerült
is!
20. De hogy értelmezzem ezt: Veled egyesülve menjek be a Te Országodba? Hogyan érted ezt, óh
Uram? Talán Te is el fogod hagyni ezt a földet?
21. Mondom Én: „Mindenesetre, mihelyt a mű befejeződött! A zsidók hatalmat szereznek majd
testem fölött, s megölik azt, s ezen a napon Én Magam vezetlek majd Városomba, amely annak a
Jeruzsálemnek – amely itt a földön elpusztíttatik, s az összes városok városává lehetne, ha lakói is
úgy akarnák, s nem lett volna ennyire hírhedtté – helyén a mennyekben épül. Én azután a világot
onnan fogom kormányozni, s híveim Velem együtt fognak lakni annak megszentelt falai között,
amelyek földi életem által épülnek fel, s amelyekhez az Én kezem munkája egyenként szállította az
építőköveket. – De elég erről! Te Velem együtt légy ennek a városnak polgára, s szellemed csakhamar
világosan látni fogja azt, amire Én most csak céloztam!
22. Most pedig Raelem, engedjünk testünknek is szükséges pihenőt, mert holnap is van nap, amelyen
még sok mindent megbeszélhetünk!”
23. Rael engedelmeskedett és pihenőre tért, míg Én visszatértem Enyéimhez, s egy számomra
elkészített pihenőhelyen töltöttem el az egész éjszakát.
31. Egy pihenőnap

1. A következő reggelen szokásunk szerint igen korán keltünk, s azonnal kimentünk a szabadba,
Rael kertjébe. Habár a reggelek főleg a napkeltekor nagyon hűvösek voltak, mivel az esős időnek
már be kellett következnie, de mégis nagyon üditőek úgyhogy a szabadban való tartózkodás kellemes
volt.
2. Ha az emberek hozzászoktatnák magukat, hogy nevezetesen nyáron korán keljenek, s a

korareggeli órákat a szabadban töltenék, az emberi nem ezzel sokkal erőteljesebbé lenne, mint
amilyen, mert az erősítő áramlatok, amelyek épp a korai szelekkel vonulnak át a levegőn, hoznak
leginkább tápanyagokat a földnek. A fény és a belőle keletkező meleg összeműködéséből különös
tápláló részecskék fejlődnek a lélek és a test számára, amelyek a magasan álló nap és erősebb
melegnél már egészen másképpen működnek és sajátszerű kémiai folyamaton mennek át, ami által
tömörebbekké válnak, s az emberek számára nem oly könnyen felszívhatók, mint hajnalban, éterikus
állapotukban.
3. Tanítványaim nagy buzgósággal beszéltek tegnapi látomásukról, valamint különös álmaikról,

amelyeket mindnyájan valósággal átéltek, de anélkül, hogy különös kérdést intéztek volna Hozzám.
Nemsokára Raelünk is megjelent, s nyájasan felszólított bennünket, hogy az elkészített reggelit
magunkhoz vegyük. Ez azonnal meg is történt, s nemsokára érezhetővé vált a kedélyek vidám
hangulata, amely még a komoly férfiaknál is egy-egy tréfás szót idézett elő.
55
4. Én ezután azt mondottam Enyéimnek, hogy ma pihenni szándékozom és mindenki, aki kedvet
érez hozzá, körüljárhat a községben, hogy nem kínálkozik-e alkalom jócselekedetek gyakorlására,
vagy valakinek vigasztaló szót nyújtani. Senki sincs akadályozva abban, hogy azt tegye, ami neki
tetszik.
5. Erre a felszólításra így szólt Fülöp: „Uram, ha nincs kifogásod ellene, felkeresnék itt egy embert,
aki igen kedves előttem, s úgy tudom, hogy itt lakik. Ő is igen buzgó tanítója az Isten Igéinek, s aki
minden szegénysége dacára – amit az élet nyújtott neki – már sok jót tett. Az illető másodíziglen
rokonom, és ha meg tudnám őt Számodra nyerni, ide hoznám Hozzád.”
6. Mondom Én: „Cselekedj így, s hozd el a halacskát, hogy ő is felismerje, hogy miben szenved még
hiányt. Én a házat nem hagyom el, s mindegyiketek megtalál itt, ha keres Engem!”
7. Erre azután János, Péter és Jakab kivételével mindenki elhagyta a kertet és a házat és elszéledtek
a helységben, s annak környékén. Sokan csak este tértek vissza, mert a szegény népnél a legszívesebb
fogadtatásban részesültek, és sokan kérdezősködtek Lényemről, idejövetelemről és cselekedeteimről,
s ők mindenre őszinte választ adtak. S Én akartam, hogy ez megtörténjék, hogy követőim és
tanítványaim közül többen, akiknek eddig nem volt erre alkalmuk, Igéimet terjeszteni kezdjék, s
magukat hivatásukban gyakorolják, s a lakosságot a közeledő húsvéti ünnepekre, s azok eseményeire
előkészítsék.
8. A három apostol azonban közvetlen közelemben maradt és mély hallgatásba merült.

Megkérdeztem tehát tőlük, hogy nem akarják-e a többieket követni, amire János azt felelte, hogyha
ez az Én kívánságom volna, a testvérekkel megtenné, egyébként azonban maradnak.
9. Mondom Én: „Kedves barátaim, ha maradni akartok, maradjatok! De már mondottam nektek,
hogy mindenki cselekedjék tetszése szerint. De ha úgy vélitek, hogy az Én közelemben fogjátok
megtudni azt, amit ti egyébként elmulasztottatok, akkor nagyon tévedtek, mert Én ma semmit sem
fogok tenni, - amint már mondottam is – Én pihenőnapot tartok ma, mert még ennek a testnek is van
időnként pihenésre szüksége, éppen úgy, mint a tieteknek, miután semmiben sem különbözik a
tietektől. Az utóbbi időben sokat dolgoztunk, s az Én testem is egy kissé ki van merülve, ha szellemem
mindenütt tevékeny is. Még mielőtt ez a test föl nem vétetett azon szelleme által, - Akinek át kell őt
hatnia, s mint öltözék kell beburkolni, - ugyanazoknak a követelményeknek van alávetve, amelyeknek
a ti testetek.”
10. Erre aztán ez a három tanítvány is elment Tőlem, hogy kívánt pihenésemben ne zavarjanak, s a
házban is gondoskodtak róla, hogy ott túl nagy lárma ne legyen, s hogy az ki ne hasson a kertbe, mert
a sok vendég miatt az eddigi megszokott nagy csend helyett nagy sürgés-forgás volt. Én ezúttal
erőmmel nem támogattam a házimunkákat, mert a személyzet végtelenül örült, hogy Rólam és
Enyéimről gondoskodhatott, s őszinte örömüket nem akartam csökkenteni.
11. Ezen a napon sem történt semmi olyan különös dolog, amit szükséges volna feljegyezni. Késő
délután Fülöp visszatért rokonával, akit Hozzám hozott, s aki Tőlem a Messiás személyére
vonatkozólag szeretett volna felvilágosítást. De Én ezúttal nem bocsátkoztam vele hosszabb
beszélgetésbe, s egyelőre tanítványaimhoz utasítottam őt, akik beavatták tanításaimba és tetteimről is
beszéltek neki. Erre ő is hívővé lett, amire megáldottam őt és házát, amikor erre megkért Engem
Fülöp legnagyobb örömére, aki igen nagyra becsülte őt.
12. Este mindnyájan, akik Hozzám tartoznak, ismét együtt voltak, s elmondották különböző
élményeiket, amelyek főleg abban álltak, hogy a lakosoknak az Én Nevemben, mindenféle
betegségükben segítséget nyújtottak, s ők ezáltal hitték, hogy Én valóban Isten küldöttje vagyok, ők
pedig igaz tanítványaim.
56
13. A sok elbeszélés után, amelyeket megismételni fölösleges, Én így szóltam: „Boldogok vagytok,
ti kedveseim, hogy csupán hitetek ilyen cselekedetekre képesített benneteket, mert most csakis hitetek
erejével hajtottátok azokat végre, nem pedig az Én Erőm kényszere által. Haladjatok így tovább, hogy
önállóan és saját tevékenységetek által eredményeket érjetek el, hogy a nyáj szét ne szóródjék, ha
majd a pásztor hiányozni fog!”
32. Lázár haláláról

1. Amikor a vacsorának vége volt, tudtára adtam, Enyéimnek, hogy holnap hajnalban tovább
szándékozom menni, éspedig Júdea belsejébe, Jeruzsálem irányába. (János 11.7)
2. Emiatt a Hozzám közelálló tanítványok rendkívül megijedtek, mert rettegtek Értem, és suttogni
kezdtek egymás között, míg végre Péter Felém fordult, aki mindnyájuk szószólója volt, és így szólt:
„Uram és Mesterem, valahányszor Jeruzsálemben voltál, a zsidók mindannyiszor meg akartak
kövezni, amikor beszéltél hozzájuk, és most mégis közéjük akarsz menni?”
3. Erre Én így feleltem: „Vajon nincsen-e a nappalnak tizenkét órája? S aki fényes nappalon jár, s
teljes világosságban áll, beleütközhet-e valamibe?! Én pedig teljesen a világosságban állok és tudom,
hogy az Én órám mikor fog elkövetkezni, ennélfogva ne aggodalmaskodjatok Miattam! De aki az
éjszakában jár-kel, és sötétség van körülötte és benne, az csakhamar bele fog ütközni valamibe, s
könnyen veszedelem éri. Hiszen tudjátok, hogy senkinek nem lehet hatalma Fölöttem, kivéve, ha Én
adom azt neki.”
4. Ezután a tanítványok belenyugodtak szándékomba, Én pedig így folytattam beszédemet: „Hiszen

tudjátok, hogy a mi Lázár barátunk betegen fekszik, és testvérei küldöncöket küldtek ki Utánam! S
most a zsidóktól való félelmemben ne teljesítsem a könyörgők kérését?
5. Kérdi János: „Uram, hiszen Te mindent tudsz, mi van a mi Lázár barátunkkal?
6. És Én így feleltem: „Lázár alszik, - de elmegyek és felébresztem őt.”
7. Erre a tanítványok, akik azt hitték, hogy testi alvásról beszélek, így vélekedtek: „Urunk, ha alszik,
akkor betegsége bizonyára nemsokára elhagyja őt, mert a betegnek semmi nem adja vissza oly hamar
az erőit, mint az egészséges alvás.
8. És Én ezt feleltem: „Ebben teljesen igazatok van, de most mégis tévedtek, mert Lázár nem a test
álmát alussza, mert ő meghalt.”
9. Erre a tanítványok rendkívül megijedtek, annál is inkább, mert Lázárt nem is olyan régen frissen
és egészségesen látták. Erre a szánalomnak és részvétnek hangos moraja keletkezett köztük, végül
aggodalmaskodó kérdések merültek fel, hogy vajon nem lehetne-e mégis segíteni rajta, s talán csak
tetszhalott s hogy az Én erőm nem tudná-e feltámasztani.
10. Mondom Én: „Lázár halott, s már régóta a sírban fekszik, de Én mégis feltámasztom őt, ezért
maradtam oly sokáig itt, hogy senki se mondhassa, hogy Lázár nem halt meg igazán, hogy ezzel az
utolsó nyilvános csodatételemmel, amelyet fogok tenni, a gyenge lelkeket teljesen hívőkké tegyem.
S most örülök is neki a ti érdeketekben, hogy halálánál nem voltam jelen, s az Atya Bennem
megparancsolta, hogy így cselekedjem, hogy ti és még sokan mások higgyetek. S ezért fogunk holnap
Bethániába menni.”
11. Ebbe azután mindnyájan belenyugodtak.
57
12. Csak Tamás – akit a kétség sokszor gyötört és annak ellenére, hogy hitt a szavaimnak, mégis
nagyon félt a farizeusoktól és zsidóktól – szólt így a testvérekhez: „Mindenesetre tartsunk Vele, hogy
mi is meghaljunk Vele együtt, hogyha a zsidók kezet emelnek Rá!’
13. Jakab azonban megfedte ezért a beszédéért és rámutatott arra, hogy eddig még senkinek sem volt
hatalma Felettem, dacára a sok kísérletezésnek. Erre azután Tamás is megnyugodott, majd az egész
társaságban nagy csend keletkezett, s mindenki a saját gondolataival volt elfoglalva.
14. Én erre Enyéimet figyelmeztettem, hogy térjenek pihenőre, mert a holnapi nap sok megerőltető
munkát fog hozni Számunkra, s így mindenki megkereste fekvőhelyét, s átadta magát a szükséges
pihenésnek.
15. A következő napon korán reggel felkeltünk és előkészültünk a további vándorlásra. Rael könnyes
szemekkel lépett Hozzám, s a többiekkel együtt követni akart Engem.
16. Én azonban azt ajánlottam neki, hogy maradjon, s így szóltam: Rael, nem sok idő fog eltelni, s
mindörökre Velem maradhatsz, most készülj elő arra a követésemre és cselekedj úgy, ahogy már
mondottam neked! Ezeknek, akik most követnek Engem, még földi életükben az Én Nevemben nagy
feladatot kell betölteniük. Te a tiedet már betöltötted, s megigazultan állsz Előttem, minden testi
követés nélkül is, amelyre eddig számot tartottam, és amelyről már annyit hallottál.
17. Rael e szavak hallatára megnyugodott és szeretetteljes búcsút vett Tőlem és Enyéimtől.
33. Lázár halálának oka

1. Mi pedig gyorsan haladtunk előre, hogy az utat mielőbb megtegyük, amely Bennünket Bethániába
vezetett.
2. Hogy ezt a helységet elérjük, kerülő utat kellett megtennünk, mert Jeruzsálemet nem
szándékoztam érinteni, hanem láthatatlanul akartam Lázár lakóhelyét elérni, amely zsidó mérték
szerint körülbelül tizenöt futamatnyi távolságra volt. Bethánia azonban nem a mostani El Azarie falu
helyén állott, hanem inkább kelet felé, s így nem az Olajfák hegyének nyugati oldaláról, hanem keleti
oldaláról közelítettük meg.
3. A tizenöt futamatnyi járást a templom előudvarától számították, ahol egy római mérföldmérő
oszlop volt felállítva, hasonlóképpen azokhoz a határkövekhez, amilyeneket kisebb községekben még
ma is láthattok. Az utat innen számítva Bethániáig kényelmes lépésekkel egy és fél óra alatt lehetett
megtenni.
4. S ebből akármelyik régiségkutató, már pontosabban megállapíthatja, hogy az igazi Bethánia hol
állhatott. De a vad vidéken köveken, és bozótokon kívül manapság nem igen fog egyebet találni abból
a helységből, ahol Én a legutolsó, s a zsidók előtt a legnagyobb nyilvános csodát tettem.
5. Amint ismeretes, Lázár egész Júdeában egyike volt a leggazdagabb férfiaknak, s miután
természetes örökös nélkül halt meg, a templom törvényei szerint összes vagyonának egyharmad része
a templom tulajdonába megy át, míg testvérei – akik minden férfi családi oltalom nélkül maradtak,
mivel Lázárnak nem voltak más közeli rokonai – a templom fennhatósága alá tartoztak, amely ilyen
esetekben igen kellemetlen gyámságot gyakorolt. A farizeusok és templomi zsidók már régóta
sóvárogtak Lázár gazdagságára, s mint ismeretes mindenféle mesterkedéssel és cselszövéssel
igyekeztek Lázárt kezeik közé kaparintani, hogy a dúsgazdag örökséget teljes egészében
megkaphassák. A két testvért elintézni nem látszott előttük túl nehéz feladatnak.
58
6. Lázár a templom minden egyes szemtelenül előhozott igényeit és ajánlatát mindenkor

visszautasította, s a templomi csúszó-mászók tolakodásai miatt néha annyira felbőszült, hogy Én
gyakran figyelmeztettem, hogy ezt a hirtelen haragját vetkőzze le, mert rossz következményei
lehetnek. Tanácsomat tőle telhetőleg követte is, és mióta azokat a jól ismert kutyákat hozzávezettem,
a folytonos alkalmatlankodás csökkenése miatt sokkal nyugodtabb lett.
7. Most azonban rövidesen halála előtt ismét nagy tusája volt a templom tagjaival, mivel ezek
följelentették őt, hogy a templomnak járó tisztelettel nem adózik, ami már annyira terjedt nála, hogy
a templom tagjait, akik lelkipásztorkodásuk legjobb szándékával közelednek hozzá, erővel elkergeti,
s háza népét is visszatartja a templom látogatásától, s a szükséges bűnbánati és engesztelő
áldozatoktól.
8. Habár a templomosok tudták, hogy ezek és hasonló hazugságok, s az a fáradozásuk, hogy őt mint
a néplázító Jézus barátját a rómaiak előtt gyanúba hozzák, nagyon is kilátástalan dolog, de számítottak
Lázár ismert fellobbanó természetére, ami által az esetleges kihallgatásnál vigyázatlanságból
kudarcot vallana, s ez úton lehetne őt a templomhoz kötni úgy, hogy ha onnan meg akarna szabadulni,
kénytelen volna nagy ígéreteket tenni, amelyek vonatkozásában állhatnak a gazdag örökséggel.
9. Lázár azonban átlátta ezeket az ügyes terveket, s a vádakat – amelyeket ellene emeltek a római
helytartó előtt – erélyesen visszautasította úgy, hogy a vád szerencsés kimenetelű volt anélkül, hogy
külsőleg látható izgalmat árult volna el.
10. De annál inkább forrt benne a harag, amely súlyos epelázban tört ki, s rövid idő múlva halálát
okozta. Ez volt tehát halálának külső oka, a benső, tiszta szellemi, már azzal a válasszal történt meg,
amelyet Én a szolgának adtam, s amely szavakkal célzást tettem tanítványaim előtt is.
35.Megérkezés Bethániába
1. S amikor Bethánia felé közeledtünk, az a szolga, aki már az előző napokban beszélt Velem, elénk
jött és könnytelt szemekkel jelentette, hogy ura ugyanazon a napon, amikor kiküldetett, meghalt, s
már négy nap óta a sírban pihen.
2. Palesztinában szokás volt a zsidók között, hogy halottat soha sem tarthattak naplementén túl a
házban, hanem a megállapított halál után egy külön arra készített sírkamrába kellett letenniük. Ez
olyan szokás volt, amely a gyors feloszlás miatt igazolást nyert.
3. A szolga miután találkozott Velem, besietett a közelfekvő házba, hogy a testvérekkel közölje
megérkezésemet, akiket az akkori szokás szerint nagy ismerős és baráti körük napról-napra
felkeresett, hogy a fájdalmas elszakadás miatt vigasztalást nyújtsanak nekik, s immár egyedül maradt
állapotukat megkönnyítsék. A gyászoló nőknek az első időben a házat elhagyniuk nem is volt szabad,
mert az akkori idők tisztessége úgy követelte, hogy látható módon lehetőleg gyászuknak éljenek, amit
gyakori jajveszékeléseikkel kellett észrevehetővé tenniük.
4. Mária és Márta – noha nem voltak mentesek népük becsontosodott szokásaitól, kevés hajlamot
mutattak a nyomasztó formaságok iránt, annál is inkább, mert a szellemi továbbélésről lelkük mélyén
tökéletesen meg voltak győződve. Az Én jövetelemet szívük egész vágyával várták, hogy szavaimban
találják meg igazi vigasztalásukat. Habár az a gondolat, hogy bátyjukat feltámaszthatnám, lelkükben
nem támadt fel, de remélték, hogy az azonnal odaszemtelenkedő farizeusokkal szemben, akik máris
sóvárgó szemekkel nézték a kövér örökséget, s a templomőrséggel már meg is jelentek, hogy az
örökséget biztosítsák maguknak – Tőlem tanácsot és segítséget kapnak.
59
5. Amikor a szolga, aki először beszélt Velem, a házba lépett, először Mártával találkozott, aki
szokás szerint a háztartással foglalatoskodott, s minden gyásza ellenére – amennyire a jelenlévő
zsidóktól tehette – arról gondoskodott, hogy minden olyan rendben menjen, mint bátyja életében, aki
a munkaerők elosztásánál mindig mintaszerű rendet követelt, s egy ilyen nagybirtokhoz szükséges
berendezést gondos áttekintésben részesített.
6. Én Enyéimmel még nem voltam a ház közelében, hanem a kicsiny helységen kívül állottam, hogy
feltűnést ne okozzak. Márta azonban rögtön Hozzánk sietett, – akik az úton egy kis pihenőt tartottunk
– s amikor Engem meglátott, hangos zokogással futott Felém.
7. Én erre megerősítettem lelkét, amire ő ezeket az ismeret szavakat intézte Hozzám (Márta): „Óh
Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én bátyám!”
8. Ezzel azt vélte, hogy könnyű lett volna bátyját ismét egészségessé tenni, mint sok mást.
9. S ezért fűzte hozzá (Márta): „Mert még nagyon jól tudom, hogy mindazt, amit Te Istentől kérsz,
megadatik Néked.”
10. Ezek a szavak azonban csak megismétlése volt az Enyéimnek, amelyeket tanításaim közepette
gyakran mondottam: „Amit a Fiú kér az Atyától, azt megadja néki!” Ámde ezek a szavak nem
szolgáltak szilárd meggyőződéséül annak, hogy az Atya Én magam vagyok, dacára, hogy erre annyi
bizonyíték volt, s amelyek a Hozzám oly közelállóknak szemeit már régen alaposan meg kellett volna
nyitniuk arra nézve, hogy Bennem Ki lakozik.
11. Én pedig, hogy szívét, hitét és megismerését még jobban megnyissam, nagy meggyőző erővel
mondottam: "A te bátyád fel fog támadni!”
12. Márta és testvérének Máriának lelkét azonban az előttük csaknem legyőzhetetlennek látszó
sorscsapás oly nagyfokú csüggetegséggel szállta meg, hogy csak az a mélységes szomorúság, amelye
merültek, volt egyelőre szemeik előtt, s előbbi Bennem való erős hitük és küldetésem teljesen a
háttérbe szorult. Ami a legtöbb olyan embernél be szokott következni, akik látszólag igen erős hitet
árulnak el, amíg külső életkörülményeik kedvezőek, de csakhamar csüggetegségbe és hitetlenségbe
esnek vissza, ha egy kis megpróbáltatás éri őket, amit véleményük szerint Istennek el kellett volna
hárítania róluk, mert a hívőkhöz tartoznak. Így Istennek valósággal kötelessége őket minden bajtól
megóvni.
13. Meddig merészelnek még a csecsemő gyermekek tanítóiknak utasításokat adni, hogy hogyan
nevelje őket? Én, a tanító, gyermekeimet azonban nem úgy nevelem, ahogy ők akarják, hanem ahogy
az leginkább javukra szolgál.
14. Márta is, ahelyett hogy szavaim felébresztették volna és magában először a testvére iránti
szeretetet, s a meghalt iránt hitet keltett volna, így felelt: „Én tudom, hogy ő fel fog támadni az utolsó
napon!”
15. Amire Én így feleltem: „Nem tudod azt, hogy minden nap az utolsó nap és hogy Én vagyok a
feltámadás és az élet?! S aki Énbennem hisz, élni fog, még ha testben meg is halna. Aki pedig él és
Bennem hisz, az soha sem fog meghalni. Akinek hatalom adatott, hogy a lelkeket feltámassza, hogy
a legigazabb, a legvilágosabb és legtisztább életük legyen, miért ne támaszthatná akkor fel a testeket,
amelyeket csak a lélek teremt meg?! – Hiszed ezt?
16. Márta, akiben az előbb hallott halott-feltámasztásokra való visszaemlékezésének egy sugara újból
felébredt, s azzal együtt annak a reménye is, hogy talán itt is azokhoz hasonlót tehetnék, szeretettől
60
sugárzó arccal így szólt Hozzám: „Uram, igen, hiszem, hogy Te Krisztus vagy, az Isten Fia, Aki e
világra jött, hogy bennünket megváltson!”
17. Amikor ezt kimondotta, térdre akart borulni Előttem, de Én megakadályoztam ebben, s intettem
neki, hogy legyen most már megnyugodva és vidám, s hívja elő Máriát is – arról pedig, amit most
beszéltünk, hallgasson.
18. És Márta azonnal eltávozott, hogy kívánságomnak eleget tegyen.
36.Az Úr és Mária
1. Mária pedig a díszszobában ült, amely minden zsidóházban megvolt, körülvéve Lázár barátaival
és ismerőseivel, akik vigasztalták őt és az elhalt erényeit dicsérték. Mária annál szívesebben maradt
ebben a körben, mivel néhány farizeus, akik – amint már megmondatott – egészen zavartalanul
uralták a helyzetet, s figyelmük ezáltal személyétől elterelődött és mindenféle szemtelenül előhozott
ajánlataikkal legalább nem közelíthettek hozzá.
2. Mária – mielőtt Engem megismert – igen életvidám teremtés volt, aki gazdagsága által
gondtalanul engedte át magát azoknak az élvezeteknek, amit Heródes Antiphas akkori buja élete
idézett elő. Bátyjának védelme alatt abban a hitben élt, hogy felelősség nélkül áll a lazaerkölcsű tömeg
véleményével szemben. Ennek következtében gyakran rossz tapasztalatokban volt része, mert az
élvsóvár farizeusoknál a könnyelműség hitét keltette.
3. Eddigi, s inkább külső élete azonban bensőségessé vált, s ez adta neki azt a tiszta látást, hogy
testvérei közül ő ismert meg Engem a leginkább. S most testvérének halála után a farizeusok annál
szemtelenebb módon léptek föl, mert ezek bensőjének igaz átváltozásában nem hittek, s Engem, mint
Lázár által kedvezményben részesített szerelmest kezdtek kikiáltani, s erre nézve, valamint az Én
csodaerőmnek elmaradása – amellyel a barátot meg kellett volna mentenem – gúnyos megjegyzéseket
tettek.
4. Megérkezésem pillanatában a farizeusoknak legnagyobb része nem volt jelen, mert azok
fölmentek az Olajfák hegyére a Lázár tulajdonát képező vendégfogadóba, hogy ott a bérlet
feltételeiről tájékozódjanak. Ezt a vendégfogadót, - mint ismeretes – a farizeusok annak idején hírbe
hozták, most pedig azon tanácskoztak, hogy mindenekelőtt igényt tartsanak rá, miután a templom
tisztátalanná nyilvánításának megszüntetésével egészen jó üzleteket csinálhatna, annál is inkább, mert
szép kilátása miatt kellemes szórakozóhelyül szolgált.
5. Márta titkon odalépett Máriához, aki most éppen kissé távolabb oldalt ült a jelenlévő zsidóktól és
csendesen így szólt hozzá: „a mester van itt és téged hív!”
6. Mária erre gyorsan megkérdezte, hogy hol vagyok Én, s Márta erre nézve is rövid és gyors
feleletet adott. S amikor ezt meghallotta, azonnal fölkelt és hirtelen kisietett.
7. Ám amikor a zsidók észrevették gyors távozását, elcsodálkoztak, akkor Ephraim, Lázár egyik
barátja, aki már atyját is jól ismerte, Engem is sokszor látott és hallott a házban, miáltal ő is félig-
meddig hívő lett, aki Engem legalább egy figyelemreméltó embernek, ha nem is a Messiásnak tartott,
így szólt: „Bizonyára a sírhoz megy, hogy ott sírjon és imádkozzék. Menjünk mi is barátaim, s
keressük fel őt, hogy nagy fájdalmában kárt ne tegyen magában!”
8. A zsidók ebbe belegyeztek, és lassan követték, a tovasiető Máriát. Ez, pedig amikor Enyéim
között megpillantott, Felém rohant és zokogva lábaim elé borult.
61
9. Fájdalmában zokogva afölötti örömében, hogy Engem láthatott, nem tudott szavakat találni
mindaddig, amíg Én szeretetteljesen meg nem kérdeztem: „Mária miért sírsz? Nem tudod, hogy az
Én testvérem ott él az Én Országomban?”
10. Fájdalommal intett Mária fejével és ismételte testvérének szavait: „Uram, ha itt lettél volna, nem
halt volna meg az én bátyám!”
11. Én erre felemeltem őt a földről és így szóltam: „Az a szellem, Aki Bennem él, ha hittetek volna,
megvédhette volna bátyádat akkor is, amikor nem voltam jelen, de ti még kisgyermekek vagytok, és
nem értitek az Isten útjait!”
12. Eközben odaértek azok a zsidók is, akik Máriát követték, szám szerint egy tizenkét személyből
álló társaság. Amikor ezek meglátták, hogy Mária mennyire zokog, s karjaim között tartva sem tudott
megvigasztalódni, ők is mélyen meghatódtak, éppen úgy, mint Enyéim, akik ennél a jelenetnél ott
voltak, s mindkét részről hullottak az együttérzés könnyei.
13. Ezután megszólalt Ephraim, aki már ősz férfiú volt: „Mester, milyen kegyetlen is a halál, aki ezt
a jó pásztort, s a legjobb testvért férfierejének teljében elragadta oldalunk mellől! Miért kellett ennek
megtörténnie?”
14. A többi zsidók is – akik Engem és Igéimet jól ismerték, mert igaz barátai voltak Lázárnak, akikkel
szemben életében sok jót tanúsított, s akik hálás szívvel gondoltak rá, de maguk szegények voltak –
egyeztek a szószóló beszédével és perlekedtek Istennel. Mária erre még sokkal hevesebben kezdett
zokogni, s az Enyéim olyan tekinteteket vetettek Rám, amelyek világosan elárulták, hogy az Istenség
utjait ebben az esetben nem tudják megérteni.
15. Ekkor lelkemet mélységes bánat fogta el, hogy azoknak szívében – akik Engem annyi ideig
hallgattak, s a Bennem lakozó isteni Szellem annyiféle művét csodálták meg – ilyen kevés igazán élő
hit növekedett. És Lelkemnek, mint az Ember Fia lelkének minden ereje abban az egyetlen forró
kívánságban olvadt össze, hogy azt a kígyót, amely megakadályozza, hogy a gyermekek egészen
tisztán lássanak, teljesen megsemmisítse, hogy az életfája bennük tovább tenyésszen, és
dicsőségteljes gyümölcsöket hozzon.
16. Ezt a folyamatot Bennem az evangélista ezekkel a szavakkal jellemzi: „Ő felháborodék

szellemben és elszomorodék magában” – mert mielőtt testem meg nem halt – mint minden embernél
az anyaginak a szellemivel való teljes összeolvadása még nem ment végbe. Az Ember Fia, tehát mint
testi ember, a maga jogait éppen úgy követelte, mint minden más, s ugyanúgy alá volt rendelve a test
szükségleteinek, mint a lélek hangulatainak, amelyeket csak a hit és erős akarat által lehetett a
kételyektől a tudásba emelni, s a test, lélek és szellem teljes egyesülését létrehozni.
17. Attól a pillanattól kezdve, amikor abban a magányos völgyben a Bennem lévő Istenség utolsó
kísérletét tette, hogy Luciferrel perlekedjék, az Ember Fia is jobban az előtérbe lépett, Akinek a
Getsemáné kertjében át kellett szenvednie a léleknek valamennyi halálfélelmét és előérzeteit, hogy a
halál, a hitetlenség, és kétely valamennyi reteszét összetörje a Benne lakozó Mindenható Istenség
érintése nélkül, Aki az egész teremtést egyetlen szavával megsemmisíthette volna, s Magát a
legalacsonyabbrendű teremtménynél is mélyebben megalázta, hogy azt megmentse.
18. Ezek a szavak nagyon fontosak, hogy mindenki megtanulja szívébe fogadni és megértse, mert
különben soha sem fogja megérteni, hogy miért öltöttem testet, miért szenvedtem és haltam meg, s
az Ember Fiának és Isten Fiának ez a látszólagos kettős tulajdonsága mi módon van megokolva.
62
37.Lázár feltámasztása
1. Miután a zokogó Máriát még mindig a karjaim között tartottam, megkérdeztem a zsidókat,
csakhogy őt próbára tegyem: „Hová tettétek őt?” Mert hiszen nekik tudniuk kellett volna, hogy
nagyon is jól ismerem azt a helyet, ahol Lázár feküdt.
2. Ámde a zsidók így szóltak: „Urunk, jöjj és lásd!” Azután megfordultak, hogy az utat
megmutassák.
3. Mária is felszárította könnyeit, s felegyenesedett karjaimból, s előre haladt, hogy az utat

megmutassa.
4. A minden Utak Ismerőjének vezetőre van szüksége? – S könnyek borították szemeimet.
5. Ekkor a zsidók egymás között így szóltak: „Lássátok, mennyire szerette őt!”
6. Ha az emberek tudnák, hogy ebben a lelkiállapotomban mi minden ment végbe, és hogy mit jelent
ez a szellemi világban, soha többé nem kételkednének abban, hogy Isten az egyedüli Szeretet!
7. Őriztessék ez meg a későbbi írók számára, ha majd a szívek fogékonyabbak és tisztábbak lesznek,
s az örök isteni Szellemnek legbensőbb szív titkait a hívők és gyermeteg kedélyek előtt derítsék fel,
és érthető szavakkal ábrázolják, hogy azokból világosan megtudják, milyen végtelenül nagy és
kimeríthetetlen az Én Szeretetem forrása.
8. A zsidók közül néhányan, akik Ephraimmal jöttek, suttogni kezdtek egymás között, miután Jerikó
utcáján szemtanúi voltak ama vakkal történt csodatettemnek: „Ha ez a vak szemeit meg tudta nyitni,
nem tehette volna meg azt is, hogy Lázár ne halt volna meg?!”
9. Újból erőt vett Rajtam bensőleg az a mélységes fájdalom ezek fölött a beszédek fölött, - amelyeket
a körülöttem állók nem hallottak ugyan, de Én világosan hallottam, s amelyek oly kevés élő hitet
árultak el.
10. Erre János tanítványomhoz fordultam, aki Mellettem haladt és így szóltam hozzá: „János, ha majd
megírod jelentésedet erről a cselekedetemről, amelyet most végrehajtanék, amikor megyek a sírhoz,
akkor írj ezekről a kételkedőkről is, hogy az utókornak kézzelfogható bizonyítéka legyen arra nézve,
hogy milyen kevés hasznuk van a csodatetteknek, és minden erő csak azokban a szavakban él,
amelyet a hit hat át! S éppen ezért a későbbi napokban az Enyéim is csak ezzel az éles fegyverrel
küzdjenek, mert ami Istentől van, az benső, maradandó lényege által csalhatatlan!"
11. Eközben a sírhoz értünk, amely Bethánián kívül egy sziklamélyedésbe volt bevájva, körül ültetve
olajfákkal és bokrokkal, s ahonnan szabad kilátás nyílt. Lázár azt már életében készíttette, mert régóta
kedvenc gondolata volt, hogy saját birtokán pihenjen és halála után is védője legyen annak. Ez a sír,
amely még ma is létezik, - de semmi esetre sem az, amit az idegeneknek és az utazóknak mutogatni
szoktak, - nem volt a szokásos zsidó sírok mintájára készítve előkamrákkal, és sírmélyedésekkel,
hanem inkább a római sírhelyek, vagy urnacsarnokok mintájára.
12. A sziklába mély folyosó volt vájva meglehetősen magas íveléssel, amelynek végén a sziklafalba
egy mélyedés volt vésve, ide helyezték be a halottat, amelynek bejáratát egy nagy, négyszögletes kő
fedte, s amelyet elhengeríteni meglehetősen fáradságos volt. Ennek a folyosónak jobb és baloldalára
Lázár gondolata szerint mélyedéseket kellett volna vájni a testvérek sírjai számára, ámde ezek nem
óhajtották már életükben megismerni egykori sírhelyeiket, amiért bátyjuk ezt a tervét mellőzte, s csak
az ő sírhelyét készíttette el.
63
13. Amikor a sírhoz értünk, Én így szóltam Lázár néhány szolgájához, akik azzal voltak elfoglalva,
hogy a sír környékét rendbe hozzák, most pedig kíváncsian nézték, hogy mi fog történni: „Emeljétek
le a követ a sírról!”
14. Hihetetlenül hallgatták ezt a felszólítást és Márta, aki nem adta értésükre, hogy parancsomnak
engedelmeskedjenek, aggodalmas hangon így szólt Hozzám: ”Uram, hiszen a feloszlás szaga
érezhető, mert már négy nap óta itt fekszik!”
15. És Én így feleltem neki: „Márta, miért ellenszegülsz az Én szavaimnak? Nem mondottam-e
neked, hogy látni fogod az Isten Dicsőségét, ha hinni fogsz?! – Cselekedjetek úgy, ahogy
mondottam!”
16. Ekkor a súlyos követ nagy fáradsággal leemelték a sírról, s a munkások azonnal el is távoztak a
kellemetlen bűz miatt, amely a hullából kiáramlott. Nem is maradhatott senki a sziklafolyosó
közvetlen közelében, hanem akik Velem jöttek, félreálltak, s csodálkozó és várakozásteli szemekkel
figyelték minden mozdulatomat.
17. Én pedig a sziklafolyosó bejárata elé álltam és hangos szóval így szóltam: „Atyám, köszönöm
Neked, hogy meghallgattál Engem, a Te Fiadat! Tudom, hogy Te Engem mindenkor meghallgatsz,
mert a Te hangod Bennem él és szól. Nem Magamért, hanem ezért a népért, amely itt áll Körülöttem
mondom ezt, hogy végül tökéletesen higgyenek és belássák, hogy Te küldtél Engem, és Te élsz
Bennem, amiképpen Én Tebenned!”
18. E szavak után a sír felé fordulva hangosan így kiáltottam: „Lázár jöjj ki!”
19. Abban a pillanatban eltűnt a kellemetlen szag és az új életre kelt hulla megmozdult. Mária és
Márta, akik szívükben érezték, hogy a sírhoz való kijövetelem milyen szándékkal történt, de a siker
fölötti kételyt mégis magukban hordozták – amiképpen mindenki inkább akkor hisz, ha másról van
szó, de ha a saját bőre forog kockán, máris hitetlennek mutatkozik, - örömükben hangosan
felkiáltottak és a sírba futottak.
20. Lázár azonban teljesen be volt burkolva halotti takarókba, s arca kendővel volt letakarva. Ezután
fölült sírjában, mint olyan, aki mély álmából ébred fel, s kábultságából nem tudja összeszedni magát.
21. S ezért így szóltam Én a testvérekhez: „Oldjátok fel a takarókat, s engedjétek őt menni!”
38.A sok zsidó megtérése

1. S amikor ez megtörtént, Lázár azonnal felismert Engem, s Hozzám sietett. Azután térdre borult
Előttem és így kiáltott: „Én Uram és Istenem!”
2. Én pedig fölemeltem őt, szívemre szorítottam és így szóltam: „Lázár, te a halált legyőzted Én
Általam! Törekedj erre az Én segítségem nélkül is, mert az ember csak akkor szabadul fel igazán a
halál köteléke alól, ha az Én erőimet önmagán keresztül ragadja magához és sírbarlangjából –
melyben lelke szunnyadozott, mint győző és uralkodó lép elő! – most pedig jöjj be és erősítsd magad,
hogy tested új erőt gyűjtsön a földi életre!”
3. Lázár ezután nem szólt egy szót sem, csak némán mondott köszönetet, majd két testvérétől
támogatva lassan ment halotti köntösében a ház felé.
4. A többieket pedig, akik ennél a jelenetnél jelenvoltak, annyira elragadta az ámulat, hogy csak
hosszú idő múlva találtak szavakat annak kifejezésére.
64
5. Nevezetesen pedig azok a zsidók, akik eleinte kétkedő módon nyilatkoztak csodaerőm felől,
félénken tekintettek át Reám, úgyhogy Én így szóltam hozzájuk: „Talán azért féltek Tőlem, mert
láttátok, hogy a halálnak parancsolni tudok? Nem látjátok-e hogy Én az Élet Ura vagyok?! De ha ti
ezt félitek, mi történne akkor, ha tudnátok, hogy Én a halált, mint kísérőt Magammal hordozom?!
Nincs-e mindnyájatoknak okotok az ujjongásra? Miért vagyok tehát ilyen csüggedtek?”
6. Mondja azok közül az egyik, aki már az imént is a többi szószólója volt: „Urunk, mi most már a
legvilágosabban belátjuk, hogy Benned valóban Isten minden ereje megtestesülve van, s ha ezt
belátjuk, ne fogjon el bennünket szorongó érzés, ha Azzal állunk szemben, Akinek lehelete bennünket
létrehívott, és Aki minket sok bűneinkért szintén egy leheletével megsemmisíthetne?! Mert lásd, hogy
oly siralmasan állunk Előtted, oly haszontalan a mi cselekvésünk, az most lett igazán világossá
előttünk, hogy szemeink hatalmad műveit láthatták! Azért fog el bennünket tehát szorongó érzés,
hogy hogyan állhatunk meg Előtted!”
7. Mondom Én: „Ha egyedül csak az igazságosság volna az Isten egyetlen tulajdonsága, akkor
valóban közületek senki sem állhatna meg Előttem, mert egyetlen egy hajszál sincs rajtatok, amely
nem volna a bűn, s így a megsemmisülés martaléka! De az Isten szeretete, szelídsége és
könyörületessége éppen olyan végtelen, mint amilyen az egész világűr végtelensége, s így nem
felejtkezik meg az Ő összes teremtényeinek legkisebbjéről sem, ha egyszer megteremtette.
8. Ő azonban mindenkinek szeretetben gazdag Atyja akar lenni, nem pedig olyan Isten, Akinek
haragja előtt remegtek és szorongó érzés fog el. A bosszú Istene csak képzeletetekben él. Ezzé csak
ti tettétek Őt, mert csak a bosszúálló és szigorú Isten látszott a zsidók előtt tiszteletreméltónak és ezért
helyeztek a különféle büntető ítéletetekre is oly nagy súlyt, amelyek azonban soha sem voltak igazi
bűntető ítéletek, hanem egyedül csak az emberek gonoszságának, butaságának és konokságának
következményei.
9. Én azonban maga vagyok az Atya, Aki most emberi alakban lejöttem, hogy az emberekkel
szemben határtalan szeretetet tanúsítsak és megnyissam előttük az életnek azokat a kapuit, amelyeket
ők torlaszoltak el maguk előtt. Miért féltek tehát, amikor látjátok, hogy a halál kapuit felrobbantom,
hogy az élet özöne áradjon be rajtuk?”
10. Mondja a szószóló, aki most már felbátorodott, s közelebb lépett Hozzám: „Óh Urunk, most már
nem is félünk! Ha elfogadnál bennünket, szívesen örökké Melletted maradnánk!”
11. Mondom Én: „Hallottátok-e valaha, hogy Én azt, aki Utánam vágyakozott elutasítottam volna?
Jöjjetek tehát mindnyájan Hozzám, hogy felüdítselek benneteket, s teljesen felszabadítsalak a halál
minden köteléke alól!”
12. E szavak után az annyira elcsüggedt jelenlévők mind Hozzám tolongtak, mindenki igyekezett
kezemet megfogni, vagy ruhámat megérinteni. S valamennyiüknek könny ült szemeiben, mert
szeretetem Szelleme hatalmas erővel hatotta át őket, amely utánam mélységes vágyakozást öntött
szívükbe.
13. Én erre megnyugtattam őket, s azt mondottam, hogy szedjék össze magukat, s jöjjenek Velem
Lázárhoz, aki eközben elérte házát, s házicselédjei eleinte telve rémülettel, mint kísértetet bámulták,
majd azonban a testvérek magyarázó szavai után ujjongó örömmel vették körül, mert Lázár igen
igazságos ember volt, akit házában mindenki szeretett. Halála által birtokainak további sorsa igen
kérdéses lett, miután – mint már említtetett – természetes örökösöket nem hagyott hátra, úgyhogy a
birtokain dolgozó munkások, szolgák és szolgálók további elhelyezésük miatt, de főleg, hogy ki lesz
jövendő uruk, nagyon aggodalmaskodtak. Ez az aggodalom most egyszerre fölöslegessé vált, s így
65
az ujjongás és öröm két oknál fogva – részint Lázár miatt, részint háza népének életkilátása miatt –
igen őszinte volt.
14. Könnyen elképzelhető, hogy amikor beléptem a házba, s az első örömmámor elszállt, minden
oldalról mennyire megrohantak, s Engem, mint szorult helyzetüknek megmentőjét dicsőítettek. Én a
hálanyilatkozatokat a legnagyobb örömmel fogadtam, s figyelmeztettem az örömtől valósággal
mámorosokat, hogy köszönetüket az Úrnak fejezzék ki, s Neki adjanak hálát, Aki az Ember Fiában
oly nagyot tudott létrehozni. Nekem itt így kellett beszélnem, mert közülük sokan még távolról sem
voltak érettek arra, hogy megtudják, hogy az Úr Én magam vagyok, Akit hálájuk megillet.
15. Lázár pedig – aki eközben eledelekkel és italokkal megerősítette magát, s most már oly friss és
vidám volt, mint azelőtt – parancsot adott, hogy egy nagy ünnepi lakomát készítsenek, amely zsidó
szokás szerint semmiféle örvendetes alkalomnál nem hiányozhatott. Azután szíve mélyéből arra kért
Engem, hogy ezt a lakomát Én is osztozzam meg övéivel, s megkérdezte, hogy meghívhatja-e arra
azokat a szomszédokat is, akik még nem voltak jelen. Én ezt szívesen megengedtem neki, mert az Én
akaratom szerint volt, hogy ezt a tettemet a legszélesebb körben megismerjék, mert ezzel az Én
országomnak az utolsó és legnagyobb halfogása kezdődött meg.
39.A farizeusok terve

1. A zsidók közül néhányan, akik Lázár barátaihoz tartoztak, és a farizeusok szemtelen fellépései
fölött a legjobban bosszankodtak, fölmentek most az Olajfák hegyére a vendégfogadóba, ahol a
farizeusokat tudták, mert arról a titkos kárörömről nem akartak lemondani, hogy ezeknek az éhes
farkasoknak a kövér falatot maguk vegyék ki a szájukból. Könnyen elképzelhető, hogy micsoda
rémülettel fogadták, és hihetetlennek találták a hírt, akik már valósággal kéjelegtek abban a
gondolatban, hogy a vendégfogadó tulajdonosai legyenek, és akik az e fölött a kilátás fölött igen
elszomorodott vendégfogadóssal nagy fölénnyel bántak el, s azonnal a legjobb bort adatták
maguknak, sőt igen szokatlan módon a templomi őrséget képező poroszlókat is gazdagon
kiszolgáltatták. Az egész társaság már meglehetősen boros, - és jó hangulatban volt, amikor a zsidók
beléptek és hírükkel az alaposan ittas fejeket egyszerre kijózanították.
2. És amikor meghallották, hogy Én is jelen vagyok, úgy vélték, miután először tanácskozásra
vonultak vissza – hogy Bethániában egy nagyarányú esszeusi csalás történt Általam, s egy Lázárhoz
nagyon hasonló embert csúsztattak be helyébe, hogy a templomot megillető részt csalással maguknak
biztosítsák. Hiszen Én a két testvérnek mindenkor közös szerelmese voltam, s így érthető, hogy
mindent meg fogok kísérelni, és el fogok követni, hogy kedveseimnek szolgálatára legyek.
3. Az igazi feltámasztásban semmi esetre sem hittek. S így az volt legelső gondjuk, hogy Engem, a
hamis Lázárt és a két testvért hogyan keríthetnék hatalmukba. Ki is eszeltek egy egészen okos tervet,
azt ugyanis, hogy közülük ketten hívjanak ki Engem és a hamis Lázárt, de úgy, hogy ezek semmiféle
kételyt ne mutassanak, hanem örömüket Lázár feltámasztása fölött, s közben igyekezzenek
Bennünket, kettőnket a háztól félrecsalni, s akkor a templomi poroszlók rohanjanak elő, s Minket
azonnal vegyenek őrizetbe.
4. Ez a terv annyiban jó lett volna, ha a két farizeus – akit kiválasztottak arra, hogy Engem és Lázárt
üdvözöljenek – nem állt volna olyan nagy tekintélyben, hogy az illendőség és minden szokással
ellenkezett volna, ha ezekkel a magas rangú papokkal az ember a legnagyobb előzékenységgel nem
bánt volna abban az esetben, ha egy házat jelenlétükkel meg akartak volna tisztelni. Ha mi az akkori
idők valódi zsidói lettünk volna, akkor az egész házat, annak egész cselédségét ezeknek a magas
vendégeknek teljes rendelkezésére tartoztunk volna bocsátani, mert különben Lázárt a templom és
annak képviselőinek legnagyobb megvetésével vádolták volna.
66
5. A zsidók a vendégfogadóssal – aki a farizeusoknak hozott kellemetlen hírek fölötti örömében nem
tudta, hogy hová legyen, - ismét eltávoztak, és sietve visszajöttek, hogy jelentsék mit tettek – és avval
a szilárd meggyőződéssel, hogy Az, Aki a halálnak képes parancsolni, a templom gonoszságát is meg
tudja semmisíteni.
6. Én azonban szelíd szavakkal megintettem őket tettükért, amely emberinek volt nevezhető ugyan,
de nem áll az Én Rendemben, mert a káröröm még az ilyen keményszívű gonosztevőknél sincs
helyén, és a szív a szánalommal szemben ezeknek az embereknek sötétsége által hozzáférhetetlenné
lenne. A feddés egészen elszomorította őket, s csak akkor nyugodtak meg, amikor biztosítottam, hogy
ebben az esetben bár senkit sem érne kár cselekedetükkel, de a jövőben hasonló dolgoktól
tartózkodjanak. Ezt meg is ígérték, s a kedélyük ismét egészen felderült.
7. A farizeusok eközben a templomi poroszlókkal a házhoz közeledtek, s annyira voltak tőle, hogy
látatlanul egy búvóhelyet, inkább leshelyet keressenek ki maguknak. Tervüket még egyszer
megtárgyalták, hogy legfőképpen arra törekedjenek, hogy Engem hatalmukba kerítsenek, s egyben,
mint csalót és néplázítót bevádolhassanak.
8. Már csaknem tízpercnyire voltak Bethániától egy útkanyarulatnál, amely a házakat még eltakarta
előlük. A két magas rangú pap éppen el akart indulni egyik szolgájával, akinek jövetelüket a házban
jelentenie kellett volna, amikor számításukat valami csúnyán áthúzta.
9. Ugyanis az általunk jól ismert hatalmas házőrző kutyák dühös ugatással rontottak elő, s az egész
sereget olyan rémületet keltő módon vették körül, hogy egyik sem mert közülük megmozdulni. Ezek
a kutyák, melyeket Lázár Tőlem kapott, az ő halálakor teljesen részvétlenül viselkedtek, s nem
lehetett többé rávenni őket arra, hogy házőrzői hivatalukat ellássák, amiért a templomosok is
akadálytalanul járhattak-kelhettek ott, most azonban, hogy Lázár újból élt, a kutyák régi ereje és
élénksége is visszatért, amely a farizeusokkal szemben igen barátságtalan módon nyilvánult meg. Az
óriási állatok fogcsattogtatva vették körül a sereget, és amikor a szolgák közül az egyik az állatok felé
merészelt csapni, abban a pillanatban a földön feküdt, s az a veszedelem fenyegette, hogy szerteszét
szaggatják. Ez az egy példa elég volt ahhoz, hogy a poroszlókat visszatartsa fegyverük használatától.
Az állatok is megelégedtek azzal, hogy az egész társaságot helyükhöz cövekeljék anélkül, hogy
megtámadják őket, de egyben anélkül is, hogy helyükről elmozdulhassanak.
40.A farizeusok elűzése

1. Eközben Én közöltem Lázárral és a jelenlévőkkel, hogy odakint mi történt és felszólítottam őket,
hogy jöjjenek ki Velem, hogy maguk is meggyőződjenek az igazságról, és még egy kísérletet tegyek
a farizeusokat meggyőzni, hogy hatalmuk itt teljesen tehetetlen volna. Mi így is cselekedtünk és
kimentünk a foglyokhoz.
2. Odaérkezve felszólítottam a poroszlókat, hogy önként adják át fegyvereiket, amit azonnal meg is
tettek. Lázár szolgája vette azokat át, s a nagy kutyák is köröskörül nyugodtan feküdtek, ellenségeiket
azonban állandóan szemmel tartva, s készek uruk egyetlen intésére rájuk rohanni.
3. Én erre a farizeusok felé fordultam, akik szégyenükben és felbőszült haragjukban fogcsikorgatva

álltak Előttem, mert az előttük nagyon jól ismert Lázárt azonnal a valódinak ismerték fel, de
magukban azonnal úgy vélekedtek, hogy egyáltalán nem halhatott meg, hanem egy igen ügyesen
kieszelt szemfényvesztés történt az ő betegsége halála és feltámasztása körül, ami nagyon alkalmas
az Én hamis csodaerőmet a nép előtt minél nagyobb méretekben ábrázolni, amelynek egy ilyen ismert
személyiségnél való gyakorlása, mint Lázár, Nekem bizonyára egész Júdeában igen sok követőt kell
hogy biztosítson.
67
4. S miután előzőleg gondolataikat hajszálpontosan szemük elé állítottam, Én azt kérdeztem a

templomosoktól: „Meddig akarjátok még, hogy eltűrjelek benneteket? Csodatételeimet, amelyeket
cselekszem, s amelyek kétségtelenül Mellettem tanúskodnak, megvetitek, szavaimat pedig
hazugságnak nyilvánítjátok, nem tudjátok-e, hogy létezik egy olyan határ, amelyen ember már túl
nem léphet, ha nem akar a szellemi halál martalékává esni, és ha ezt a határt az ember eléri, az isteni
könyörületességnek a testeket meg kell semmisítenie, hogy a lelkek, azok visszaélése által teljesen
meg ne rontódjanak!? Ti pedig mindnyájan közel vagytok ehhez a határhoz!
5. Mindent, amit testetek által a lélek nemesítésének hasznára tehetnétek, magatokban annak
megölésére használjátok. Érzékeiteket ti ebből a célból kaptátok?! Ti nem láttok, hogy lássatok, nem
hallotok, hogy hallhassatok, nem ízleltek, nem éreztek, nem szagoltok, s nem használjátok
érzékeiteket közvetítőnek, hanem hogy érzékiségteknek hódoljatok. S ezért lettetek már bűzös
dögökké, amelyeket ki kell irtani, hogy mindent meg ne fertőzzenek, hogy ezzel legalább hamuja
által trágyaszerűl szolgáljon az egyébként jó és használható földnek.
6. Bizony mondom Én nektek: A fejsze már törzseteken van, hogy életetek mérges fája kivágassék!
De ezért ne Istent vádoljátok, hanem mindenkor csak önmagatokat! Ti látjátok azt, hogy mennyi nagy
dolog történik most és hogy mennyi csalhatatlan tanúbizonyságok állnak mindenütt, amelyek az
igazságról kezeskednek, és bennetek mégis forr a gyűlölet, s az a kívánság, hogy Engem és Enyéimet
megsemmisítsétek, ami azonban nem fog nektek sikerülni soha! Tisztuljatok tehát innen nagy
haragotokkal, de azt tudjátok meg, amit vettek, azt fogjátok aratni is!”
7. E szavak után a hét kutya fölkelt a földről és a templomosokat és poroszlókat az egész jeruzsálemi
út mentén dühös ugatásokkal hajtották előre, amelyek a legnagyobb rémületükben rohanva, ugrálva
és bukdácsolva törtettek előre, s addig nem nyugodtak meg, míg Jeruzsálem biztos városfalai el nem
rejtették őket a kutyák elől, ameddig azok kísérték őket.
8. Ettől a naptól kezdve Lázárnak a templomi tanács minden gonosz ármánya dacára úgy
Bethániában, mint az Olajfák hegyén nyugta volt, mert oda a kutyák miatt sem ellenséges pap, sem
templomi poroszló nem merészkedett többé.
41.Lázár jövő missziója

1. Miután az Olajfák hegye a farizeusoktól ilyen módon megtisztult, visszatértünk Bethániába,
Lázár házába – ahol mindenki az ünnepi lakomára készült, s ott egyenesen bementünk Lázár nagy
éttermébe – amely Bennünket már annyiszor vendégül látott.
2. S ahogy letelepedtünk, megindult a beszéd és kérdezősködés Lázár körül, hogy mialatt a sírban
feküdt, mit tett és maradt-e visszaemlékezése abból, amit a szellemvilágban bizonyára tapasztalnia és
látnia kellett. Ő aztán elmondotta, hogy úgy tűnik fel előtte, mintha nagyon mélyen aludt, s igen
élénken álmodott volna, de azokból, amit álmodott, csak homályos képek maradtak emlékezetében.
Tudott arról is, hogy elhalt ismerőseivel, s atyjával is beszélt, de anélkül, hogy a beszélgetés lényegére
visszaemlékezhetett volna. Mindezek ellenére azonban azt biztosan tudja, hogy valóban meghalt és
nemcsak álmodott, mert az utolsó órái nagyon is élénken emlékezetében maradtak, mivel a
halálfélelmet, s életerőinek lassú elhalását nagyon jól érezte.
3. Arra a kérdésre, hogy hogyan ébredt fel, elmondotta, hogy hallotta az Én hangomat, amely
megparancsolta neki, hogy sírjából jöjjön ki, amire úgy ébredt fel, mint az, aki mély álmából ébredt.
Ő engedelmeskedett Nekem, mert azonnal tudta, hogy mi történt vele.
68
4. A jelenlévő barátok és az Én tanítványaim még sok mindenfélét kérdeztek tőle, amire azonban
Lázár nem tudott nekik választ adni, mert szerettek volna beszédéből közelebbi felvilágosítást
szerezni a szellemvilágban való életről. Ámde hamar kitűnt, hogy Lázár mindezekről semmit sem
tudott.
5. Erre azután Tőlem kérdezték ennek a feledésnek okát, amire Én így feleltem nekik: „Hogyha ti
egy börtönbe vagytok zárva, s a szabadság rövid időre visszaadatik nektek, úgy, hogy akadálytalanul
járhattok-kelhettek, s ugyanilyen teljesen szabad lényekkel gyönyörködhettek a természet mindenféle
csodáiban, amelyek a gyönyörű tájakban lépten-nyomon tűnnek szemeitek elé, azután arra
kényszerítenek benneteket, hogy jöjjetek vissza ismét régi börtönötökbe, - s habár az nem tűnt fel
előttetek börtönnek, amíg annál jobbat nem ismertetek – nem fog-e lelketek valósággal elepedni az
oly rövid ideig élvezett szabadság után? S ez a kényszerélet nem lesz-e számukra elviselhetetlen, ha
óráról-órára maguk elé festik élvezett szabadságuknak gyönyörűségeit, ha azokat az örömteli órák
emlékezete egyre újból felidézi?!
6. Lássátok, ugyanígy volt ez Lázárral is! De Én elvettem visszaemlékezését arra, ami ez alatt a négy
nap alatt, míg a sírban feküdt, történt vele éspedig azért, mert hivatva van, hogy ezen a földön még
sokat cselekedjék az Én számomra. S ebben akadályozná az egyszer már élvezett szabadsága utáni
vágya, ha ez az emésztő vágy fokozódnék benne.
7. Ennél fogva minden úgy van jól, amint van, s mindnyájan könnyen belátjátok ezt, ha majd egykor
ti is levetettétek testeteket. Ezen kívül ti ebben a házban már annyit hallottatok a halál utáni életről,
hogy kérdéseitek inkább oktalan fecsegést jelentenek, mint a test halála után az élet megokolása iránti
érdeklődést, amelyről mindegyiketek már túlontúl is meg kellene, hogy győződve legyen!”
8. Erre Lázár így szólt Hozzám: „Uram, Te egy hivatásról beszélsz, amit még nekem itt a földön el
kell végeznem. Szabad volna megtudnom, hogy miképpen gondolod ezt az Érted való
működésemet?”
9. Mondom Én: „Mindez a jövőben magától fog bekövetkezni, mert az Én kezem úgy téged, mint
mindazokat, akik az Én országomért vannak hivatva dolgozni, oly szelíden vezet, hogy mindenki azt
hihetné, hogy az saját indíttatására történik. És minden dolgok ősalapjában is így történik ez, mert ha
szabad lényeket akarok, akkor a szabad elhatározásokat is rájuk kell bíznom. Csak a külső
eseményeket kell oly módon vezetnem, hogy szolgáim előtt két út megválasztása marad, amelyen
haladniuk kell. Az Én igaz gyermekeim Irántam való szeretetükben soha sem fognak kétségben lenni
az iránt, hogy melyik út a helyes. Az akarat ösztönzése azonban mindig belőlük kell, hogy kiinduljon.
10. Ugyanígy kell neked is életedben teljesen magadnak elhatároznod, hogy jobbra menj-e vagy
balra. Az egyik út egyenesen az Én Nevemben való munkálkodáshoz vezet, a másik a rest
szemlélődés kényelmesebb életmódjához. Aszerint, hogy hogyan választasz, fog a te működési köröd
is alakulni. De Én tudom, sőt már előre is megmondom neked, hogy te Irántam való szeretetből
helyesen fogsz választani. S ezzel elég is legyen, mert ennél többet mondani a saját érdekedben
helytelen volna!”
11. Mondja Lázár: „Uram, ennyi is tökéletesen elég nekem, de végtelenül boldoggá tesz az a tudat,
hogy Te engem, gyenge eszközt felhasználhatsz, és fel is akarsz használni! Csak adj erőt, hogy a
nekem ígért hivatásomat tökéletesen betölteni képes legyek!”
12. Mondom Én: „Emiatt ne aggódj, hanem teljes hittel bízzál, s akkor tudok általad működni és te
Általam! S az atya és fiú közötti igaz viszony bennetek is éppen úgy fog megnyilvánulni, mint most
Én Bennem!
69
13. Hiszen azért jöttem ebbe a világba, hogy rámutassak és megtanítsalak benneteket arra, hogy még
sokkal többre képesek lesztek, ha csak jó akaratot mutattok és hitetek teljes lesz.
14. És hogy az emberek, de legfőképpen a zsidók mennyire telve vannak hittel és jóakarattal, az
csakhamar ki fog tűnni, mert már közeledik az ideje, amikor az Én tanító éveimnek aratása
bekövetkezik. És ha az mégoly kicsiny is, s a termékeny vetőmag még oly kevés is, de minden mag
százszoros termést fog hozni, amely az egész földet ellátja, míg egykor eljöhet a nagy aratás, amely
az Atya csűrjeit busásan meg fogja tölteni, hogy soha többé olyan nagy éhínség be ne következzék,
amilyen most megengedtetett, hogy az elveszett fiú visszatérjen, és bőségben táplálkozzék. Ti ezeket
a szavakat most nem értitek bár, de majd odaát az Én országomban tökéletesen meg fogjátok érteni.
15. És most kedves Lázárom, készülj elő, mert sok vendéget kell fogadnod, mivel feltámasztásod híre
már eljutott a városba is! Nagy sokaság készült fel, hogy téged és Engem lásson, ezeket pedig mind
meg fogjuk vendégelni, s ebben az Én szolgáim, akiket te jól ismersz, segítségedre lesznek.
41. A templomosok fondorlatai

1. Amikor ezeket a szavakat kimondottam, a mindenki előtt jól ismert Rafael már Mellettem is állt
és Lázárt a legnagyobb szeretettel üdvözölte. Lázár pedig végtelenül örült, hogy Rafaelt ismét
láthatta, s ezt a nagy örömét szavakban is élénken kifejezte, s ugyanígy a tanítványok, s Lázár
különböző barátai is, akik mind tanúi voltak már az arkangyal rendkívüli csodaerejének.
2. Erre a termet a legnagyobb gyorsasággal előkészítették a bejelentett vendégek fogadtatására, s

kettőzött élet mutatkozott az egész házban, úgyhogy közöttünk a beszélgetést ez lényegesen
megnehezítette, amiért kimentünk a szabadba, hogy a sürgő-forgó háziszolgáknak, akik Rafael
rendelkezéseinek örömmel tettek eleget, útjában ne legyünk.
3. Szükségesnek tartom rámutatni arra, hogy az egyszer már felhozott okoknál fogva – Enyéimnek
szabadabb szellemi fejlődése miatt az Én Erőm érezhető befolyása már megszűnt, és mindaz, ami
csodálatosnak és rendkívülinek tűnt fel, külsőleg egyszerű és emberi dolognak látszott.
4. Tehát amikor most azt mondom, hogy egy félórán belül Lázár nagy éttermében, valamint a
mellette lévő helyiségekben annyi asztalt állítottak fel, amelyeknél több száz embert kellett ellátniuk
– s csaknem ugyanannyi idő alatt készítették el ezek számára az eledeleket is – belátható lesz, hogy
ilyen munkát még a legserényebb szolgák sem képesek ennyi idő alatt elvégezni, akikből körülbelül
húsz állt a ház rendelkezésére, mert csak egyedül az eledelek elkészítése természetes úton több időbe
kerül. És mégis mindez megtörtént, minden látható, rendkívüli segítség nélkül. Csak az emberek
sürgés-forgása látszott igen nagynak.
5. S ezzel a megjegyzésemmel világossá akartam tenni, hogy az idők legnagyobb eseményének

közeledése minden rendkívüli élmény nélkül készíttetett elő, sőt még Lázár feltámasztása sem hatott
a jelenlévőkre nézve oly hatalmas, meggyőző erővel, mint például a sivár vidékeknek termékeny
földrésszé való átváltoztatása és egyebek, noha azt is igen csodálatosnak találták.
6. Ez a feltámasztás képezte az Én tanítói működésemnek zárkövét, s ugyanazzal megkezdődött az

aratás.
7. Akinek értelme van, és azon fáradozik, hogy önmagát fölébressze, az értse meg! S aki még a
sírban fekszik, az hengereltesse el a követ sírjáról, hogy a holt Lázár föltámasztassék és kijöjjön!
8. S amikor a ház előtt állottunk, a jeruzsálemi úton egy néptömeget láttunk közeledni, amely
Bethániát tűzte ki jövetele céljául. Ezek mind zsidók voltak, akik hírül vették, hogy Lázár ismét élővé
70
lett, s erről meg akartak győződni. S amint egyre közeledtek, s meglátták Lázárt és Engem, lépteiket
meggyorsították, s mikor Közelünkbe értek, megbámultak mind a kettőnket, a feltámadottat és a
feltámasztót.
9. Lázár ezután igen barátságos hangon így kezdett hozzájuk beszélni: „Kedves barátaim! Ti
csodálkoztok, és nem tudjátok megérteni, hogy én élek, noha szemmel látható módon, s egész
bizonyossággal meg voltam halva, de tudjátok azt, hogy Isten előtt semmi sem lehetetlen és Ő, Aki
mindent éltet, bizonyára ezt a földi porhüvelyt is újból élteti, ha az élet kiszállt belőle. Lássátok, én
valóban élek, és Aki engem újból életre hívott, itt áll mellettem! Kételkedhettek-e még abban, hogy
mindezt Isten ereje hozza létre, Aki Benne a Messiásban él és megnyilvánul? Valóban, aki még most
is kételkedik, az olyan, mint a legkeményebb kő, amely nem morzsolódik szét egy érintésre, hanem
csak a legnagyobb és legdurvább erők alkalmazása mellett, amelyről lefolyik a víz is anélkül, hogy
csak egy picinyke részecskét is leoldana róla.
10. Ti azért jöttetek ide, hogy engem lássatok. Nézzetek meg tehát jól, és győződjetek meg arról,
hogy valóban élek! Azután menjetek a minden Életek Mesteréhez, s engedjétek, hogy benneteket is
felébresszen az igaz életre, és Isten összes titkainak igaz megismerésére, mert ez az Isten Ő Benne,
az Ember Fiában működik, mert az idő elközelített, amikor az igazak és hamisak elválasztatnak, s a
búza megtisztíttatik a pelyvától, hogy ez a búza ismét elvettessék, s egy gazdag aratás sokszorítására
szolgáljon!”
11. E szavakat Lázár átszellemült szívvel mondotta az Én nevemben, úgyhogy a zsidók mélyen
megindulva hallgatták, majd Körém és Enyéim köré gyülekeztek, s azt kívánták, hogy tanítsam őket
– ami meg is történt.
12. De ezután egyre többen jöttek a városból, úgyhogy csaknem ezer személy gyűlt össze, akik a
csodatételről mind meggyőződtek és Istent, Aki Bennem ilyen dolgokat cselekszik, fennhangon
magasztalták és dicsőítették.
13. S amikor a kedélyek lassan megnyugodtak, Lázárnak intést adtam, s ő felszólította a jelenlévőket,
hogy menjenek vele. Erre valamennyiben követték őt a helyiségekbe, amelyekben a nagy ünnepi
lakomát már feltálalták.
14. Az egész lakoma lefolyása nem történt szokatlan formában, s arról semmi különös jelentenivaló
nincs. Csak azt lehet megemlíteni, hogy nem az Én legközelebbi tanítványaim, tehát a tizenkét apostol
látta el azt a hivatalt, hogy a sok zsidót, akiket a kíváncsiság hozott ide, oktassák és tanítsák, hanem
a többi tanítvány és követők – akik már régóta Velem jártak, s az Én tanításaimba jól be voltak avatva
– látták el ezt a munkát.
15. Mi – azaz Lázár testvéreivel és az apostolok, s magától értetődően Én – a terem egyik végén kissé
oldalt ültünk. Lázár most fölvetette azt a kérdést, hogy a farizeusok mit szándékoznak tenni, miután
a nagy kutyák alaposan elbántak velük és Jeruzsálembe kergették vissza őket.
16. Mondom Én: „Ők azonnal a templomba siettek, ahol összehívták társaikat. Most éppen nagy
tanácsot ülnek egymás között, s előadják panaszaikat, amelyek oda irányulnak, hogy itt egy nagy
csalás történt.
17. Erről nagy vita támadt a tanács tagjai között, mert sokan vannak közöttük, akik a tényleges
csodatettekről meggyőződtek. Azoktól a farizeusoktól is beérkeztek a hírek már, akiket Muciusnál
találtunk, és akik bizonyították, hogy a Nébo vidéke lényegesen megváltozott, s akik találkoztak egy
kereskedő karavánnal, amely az Áfek környékén történt csodáról adott hírt. S mindezt kétségtelen
szavahihető emberek állítása szerint Én cselekedtem, úgyhogy abban az esetben, ha ezek a dolgok
71
valóban igazságon alapulnak, az sem lehetetlen, hogy Lázár valóban meghalt és feltámasztatott, mert
egész vidékeket átváltoztatni sokkal nagyobb dolog, mint csupán egy elhalt testet újból életre kelteni.
18. Erre most nagy vita keletkezett, mert a Velem ellenségeskedő farizeusok ezeket a híreket is úgy
igyekeztek magyarázni, mintha azokban is csalás forogna fenn. Ezzel aztán összevesztek a kiküldött
farizeusok barátaival, akik jót akartak állni, hogy azok nem tévedhetnek, mert mint igen józanul
gondolkodó emberek nagyon is ügyesek a dolgok megvizsgálásában, s éppen ezért bízták meg ezzel.
19. Most ez első írástudók közül az egyik feláll és így szól: „Kétségtelen, hogy ez az ember valóban
nagy csodákat tesz, s már a templom is sokat fáradozott azon, hogy megnyerje őt számára, de mindig
eredménytelenül. De ugyanilyen bizonyos az is, hogy mindig az Istenszolgák ellen kelt ki és a nép
között ellenünk, az Isten szolgái ellen a legnagyobb megvetést szította.
20. S ha békében akarunk élni a rómaiakkal, akkor feltétlenül szükséges, hogy a nép vakon
engedelmeskedjék nekünk, mert a népet irányítani a templom joga és kötelessége. Ennél fogva azt
tanácsolom, hogy ezt a názáreti Jézust, mint néplázítót lehetőleg minél előbb törekedjünk
hatalmunkba keríteni, és a római törvényszéknek átadjuk, vagy ettől azt követeljük, hogy a mi
templomi törvényeink szerint büntessük és tegyük ártalmatlanná.”
21. Mondja ere Kaiphas, a főpap: „Ha az országban nem a rómaiak volnának az urak, ez az ember
már régen láncokban és bilincsekben volna, de neki még a legmagasabb rangú rómaiak között is nagy
barátai vannak, akik meg fogják őt oltalmazni. Tehát meg kell várnunk az alkalmat, amikor valamely
tettével Ő maga szolgáltatja ki magát nekünk, amely bennünket majd feljogosít, hogy Őt elfogjuk, s
a büntetés jogát indokolttá tegyük. Ő azonban elég okos ahhoz, hogy nem a rómaiak, hanem csak
ellenünk lázong, s éppen ezért veszedelmesebb, mint bárki más, mert a rómaiak egyébként, mint
néplázítót azonnal elfogatnák és elítélnék.”
22. Mondja erre Nikodémus, aki szintén jelen van, hogy egy jó szót szóljon Mellettem: „Kedves
barátaim! Ti tudjátok jól, hogy a nép közül mennyi követője van Jézusnak, mert amennyit Ő
meggyógyított, annak itt csak legkisebb részét tudjátok. Nem volna-e sokkal jobb, ha csodaereje miatt
meghagynánk őt a népnek, amelyre annyi áldást áraszt?!”
23. Erre aztán nagy vihar és felháborodás keletkezik a tanácsban ilyen súlyos követelésért és
Nikodémusunknak sok szidalmazó szót, és gyanúsítást kell hallgatnia, amiért a magas tanácsnak ilyen
indítványt képes tenni. Ő azonban mindezt egészen higgadtan hallgatja végig, mert Én most szívében
parancsot adok neki, hogy hallgasson és jöjjön ide.
24. Kaiphas pedig, miután a nyugalom ismét helyreállt, újból így folytatja beszédét: „Valóban ti
semmit sem tudtok és semmit sem gondoltok meg! Mindnyájunknak jobb lenne, ha ez az ember
meghalna a nép számára, minthogy megrontsa az egész népet. S így megparancsolom, hogy mindenki
törekedjék azt az alkalmat megragadni, amelyről szólottam, és aminek meg kell történnie, az mielőbb
történjék meg!”
25. A magas tanács tagjai mind egyeztek ezekkel a szavakkal, majd bezárták az ülést. Nikodémus
pedig csendesen és észrevétlenül eltávozott, s nemsokára ide fog érkezni.
26. Lássátok, ezzel tudjátok, hogy mi történik itt lent a templomban, de ne aggódjatok! Addig nem
tudják tervüket végrehajtani, amíg Én nem adom át Magam a kezeikbe!”
72
42.Elutazás Bethániából
1. Mondja Lázár: „Óh Uram, talán csak nem fogod Magad ennek a fajzatnak kiszolgáltatni, amely
csak arra méltó, hogy minél előbb megsemmisítsék?”
2. Mondom Én: „Aminek meg kell történnie, az az Atya akaratában rejlik. Legyen meg az Ő akarata,
a Fiú pedig engedelmeskedni tartozik. Ne törődj tehát azzal, ami nem a te dolgod, hanem arra
törekedj, hogy te is a te és az Én Atyám megismerésében és akaratában haladj.”
3. Kérdi erre Lázár: „Uram, nem Te vagy az Atya?”
4. Mondom Én: „De Én vagyok, de most eljön az az idő, amikor Bennem az Atyának vissza kell
vonulnia, hogy a Fiú szabadon határozzon. Amit nektek az imént kinyilatkoztattam, hogy mi megy
végbe a templomban, ez az első lépés ahhoz, hogy a Fiú határozzon. És higgyétek el Nekem: Ő már
határozott is, hogy a nép el ne pusztuljon! De most ne kérdezősködjetek tovább, hanem arról
gondoskodjatok, hogy a jelenlévők semmiben hiányt ne szenvedjenek, mert ők, mint gyermekek
utoljára vannak az Én földi közellétemben, akikről testileg gondoskodom!”
5. Kérdi Lázár aggódva: „Uram, Te ismét el akarsz hagyni bennünket?”
6. Mondom Én: „Igen, holnap már korán reggel újból elhagylak téged, s nem fogok visszatérni
előbb, csak amikor esedékessé válik a húsvéti bárányt elkészíteni!”
7. Lázár úgy vélte, hogy Én, – mint már azelőtt is – a tél alatt hosszabb időt nála fogok tölteni.
8. S Én így feleltem neki: „Hiszen tudod, hogy mi szándéka van a templomnak, Én pedig nem
akarom, hogy az Enyéim Miattam alkalmatlanságot szenvedjenek. Azért megyek Én el innen – oda,
ahol a húsvétig békében maradhatok, legyen meg tehát!”
9. Erre aztán Lázár nem felelt többé, hanem elsietett, s mint házigazda utánanézett, hogy a sok
vendég jól el van-e látva.
10. Nem telt bele sok idő és Nikodémus is megérkezett Hozzánk és hírül hozta, hogy mi történt lent
a templomban, ami természetesen az Én mondásommal tökéletesen egyezett. Amikor belépett,
először megijedt a jelenlévőktől, akik közül sokan jól ismerték őt. Én azonban megnyugtattam és
biztosítottam őt, hogy ezek közül senki sem fogja elárulni.
11. Erről az estéről – amely azáltal lett igen jelentőségteljes, hogy az összes jelenlévők Hozzám és
tanításaimra tértek – nincs olyan felemlíteni való dolog, ami előbbi alkalmakkor és hasonló módon
meg ne történt volna, úgyhogy az egész élményt bátran elhagyhatjuk, miután a legfontosabb már
úgyis elmondatott.
12. A társaság naplementéig együtt maradt Lázárnál, amire tőle és Tőlem a legszívélyesebb
köszönettel vettek búcsút, s tértek vissza Jeruzsálembe, hogy ott a csoda hírét tovább terjesszék úgy,
hogy Lázárnak a következő napon nem volt egyéb dolga, minthogy személyének megmutatása által
az általános kíváncsiságnak és csodálkozásnak eleget tegyen. Emellett azonban nem mulasztotta el a
legserényebb buzgalommal Reám és tanításaimra utalni, továbbá, - a templomosok legnagyobb
bosszúságára. Nem hallgatta el azt sem, hogy a farizeusok birtokain miképp viselték magukat, s
hogyan bántak el velük, ami által a zsidók csúfolkodó kedvének szabad folyást engedett. De hogy ez
az egész dolog nagyon is arra szolgált, hogy a farizeusok tekintélyét aláássák, s a templom kapzsiságát
nagyon is szembetűnően vázolják, az kézenfekvő, ami miatt a tanácsban lassan megért az az
73
elhatározás, hogy Lázárt is eltegyék az útból, ami bizonyára sikerült is volna, ha Lázárt kutyái olyan
jól nem őrizték volna, úgy, mint egy fejedelmet testőrsége.
13. És amikor a város lakói immár elhagytak Bennünket, Lázárral szemben azt a kívánságomat
nyilvánítottam, hogy megfelelő pihenő helyeket készíttessen Számunkra, hogy Enyéim, akik Ma
értem jól dolgoztak, kipihenhessék magukat, s hogy holnap frissen és megerősödve ébredjenek.
14. Aztán az Engem követő összes tanítványoknak megmondottam, hogy aki övéihez akarna
visszamenni, ezt megteheti, mert Én most visszavonulok a világtól, és Jelenlétemet húsvétig titkolni
fogom. De ha valakinek olyan dolga van, ami fontosnak látszik előtte, vagy aki a telet – amely most
nemsokára be fog következni – az övéi között akarja tölteni, az menjen haza, s az Én áldásom fogja
kísérni.
15. Erre aztán sokan jelentkeztek, amikor azt hallották, hogy az Én áldásom is velük lenne, ha
mennének. Csak a tizenkét apostol, s még körülbelül húsz személy - akik nem akartak Tőlem
elszakadni – maradtak nálam, hogy Engem oda kövessenek, ahová Én őket vezetni fogom. Én aztán
megáldottam a távozókat, mint ahogy megígértem, s mindenkit figyelmeztettem, hogy szigorúan
ragaszkodjanak az Én szavaimhoz, s azokat terjesszék tovább. A húsvéti ünnepen majd újból
megtalálnak itt, ahol elhagytak.
16. Az éjszakát ezután békében töltöttük el, s korán reggel Enyéimet újból Magam köré gyűjtöttem
és röviden elbúcsúztam az itt maradottaktól: Lázártól, annak testvéreitől és az egész háztól, s bizony
nem szívesen bocsátottak el, de az az ígéret, hogy húsvétkor ismét náluk leszek, igen megvigasztalta
és megnyugtatta őket.
17. Ezután gyorsan eltávoztunk Bethánia községből, s az országút mentén Jerichó felé vettük utunkat.
18. Ami pedig ez időtől számítva Bethániába való visszatérésemig történt, azt az időszakot teszi ki,
amelyben az ember názáreti Jézus előtérbe lépett, s az élet minden kellemessége még egyszer
közeledett Felé, hogy az ember Jézus a szükségessé vált áldozati halálra önként elszánja magát. Sok
dolgot most felfedni túl korai volna. Csak egy olyan nemzedék, amely teljesen behatol majd az Én
szeretetem lényegiségébe, fogja ezt megérteni. Most azonban ezt valótlannak nyilvánítanák. Azért
hát egyelőre mellőzöm ezeket a dolgokat, s inkább a históriai részt fogom érinteni.
43.Lázár feltámasztásának jelentősége

1. S amikor hosszabb ideig hallgatva mentünk az országúton, János Felém közeledett, s így szólt:
„Uram, Te tudod, hogy én mindenkor mennyire figyeltem mindarra, amit cselekedtél és beszéltél,
sokszor feljegyzéseket is tettem, de főleg tanításaidról és minden szavadat hűségesen a szívembe, s
azon át az emlékezetembe véstem úgy, hogy mindenkor könnyű lenne számomra írásban is rögzíteni
azokat a tanításokat, amelyeknek szívünkben élniük kellene. Mindez eddig azonban csak részlegesen
történt meg. De ezt az eseményt Lázárral – amelynek mindnyájan a legfigyelmesebb tanúi voltunk –
egészen külön szeretném feljegyezni, mert úgy tűnik fel előttem, hogy annak egészen különös
jelentősége és egészen más célja kell, hogy legyen, mint csupán egy holttestet újból életre kelteni.”
2. Mondom Én: „És micsoda jelentőséget látsz ebben az eseményben?”
3. Feleli János: „Uram, Lázár az ő igazságos életmódja által különösen kedves volt Előtted, s neki
mégis olyan betegségben kellett meghalnia, amelyet saját hibájából szerzett magának. Nem világos
bizonyítéka ez annak, hogy az ember, mihelyt nem tudatosan jár Szíved előtt, azaz nem érzi, hogy a
Te mindenható szemeid figyelik, minden igaz és becsületes volta ellenére könnyen különböző
74
hibákba eshet, amelyek által valóságos szellemi halál-álomba juthat, amiből egyedül csak Te
ébresztheted fel?
4. És ha azután az ember szenvedő testvérei – akik az ő tevékeny szeretete és jóakarata miatt –

eljönnek Hozzád, és azt mondják: „íme, Uram, akit Te annyira szerettél és mégis hibázott, most
meghalt! Ő nem halt volna meg, ha Te itt lettél volna!” – Ami azt jelenti: ha vándorlásai közepette a
Te szemeid előtt érezte volna magát, akkor nem vétkezett volna – s Te könyörületességből nem
szabadítanád fel halálának éjszakájából, s nem vétetnéd le róla kötelékeit, s az élet vizével nem
üdítenéd, és nem állítanád helyre úgy, mintha soha meg sem halt volna?!”
5. Lásd Uram, ez és még sok más gondolat támad bennem és hiszem azt, hogy e mögött az esemény
mögött még sokkal több rejlik, mint annak tanúi sejtenék.”
6. Mondom Én: „János, boldog vagy te, hogy szellemben fel tudod ismerni, amit az kinyilatkoztat
neked, és hogy a külső eseményekből ki tudod olvasni a benső értelmet! S így megmondom neked
azt is, hogy e mögött az esemény mögött még végtelen sok dolog van elrejtve.
7. Majd akkor, ha a nagy Lázár – akiért Én testet öltöttem – felébresztetik, lesz az Atya szeretete
minden teremtmény előtt oly nyilvánvalóvá, hogy a benső szeretet szíveteket megrepesztené, ha
lelketek a sok iskoláztatás által annyira meg nem szilárdulna, hogy ezt az óriási szeretet megismerést
el tudja viselni.
8. Az emberek most ebben az esetben csak közönséges, de egyben rendkívüli halott feltámasztást
látnak, amely őket bár ámulattal, de nem Isten iránti szeretettel tölti meg. A későbbi nemzedékek is
keveset fognak annak benső értelméből érezni. Te azonban, mint az első, aki ezt megérezted, tégy
erről tanúbizonyságot, és jelentéseidben ne felejtkezz meg az eseményeknek e legfontosabbjáról.
9. Most azonban hallgass erről, mert amit Mi beszélünk, az egyedül csak a te számodra való, de a
többiek számára még nem!”
10. Ezután ismét szótlanul folytattuk utunkat. Egy kis idő múlva feltűnt Júdásnak, hogy egyáltalában
nem nyilatkozom arról, hogy milyen útirányt szándékozom venni, mert minden gondolata az volt,
hogy lehetőleg Jerichóban maradjunk, amely az Én időmben tudvalevőleg igen virágzó város volt, s
akkor mindenféle elképzelhető szórakozást és élvezetet nyújtott a gazdag lakosságnak, amiért ott –
mint bizonyos csodatévő – kilátása lehetett volna kisebb üzletekre, ezért egyenesen azt kérdezte
Tőlem, hogy hosszabb ideig szándékozom-e Jerichóban maradni?
11. Én pedig így feleltem neki: „Ki mondja azt neked, hogy Én egyáltalában Jerichóba szándékozom
menni?”
12. Júdás e fölött az ellenkérdés fölött kissé meghökkenve és csalódottan – amely saját kívánságát
elárulni látszott – azonnal védekezni kezdett, hogy ő ezt csak sejtette, miután ez az országút oda vezet.
13. Én pedig így feleltem neki: „Mindenki azon az úton jár, amelyre szelleme vezeti! Ha Jerichó felé
vonzódol, ám menj oda! Én nem tartlak vissza téged. De ne kérdezd, hogy az Én utam hová vezet,
mert az Én utam nem a tied!”
14. Erre Júdás úgy vélte, – aki előtt nagyon csábító volt a gondolat a pálmavárost felkeresni – hogy
Én megharagudnék-e, ha rövid időre oda menne?
75
15. Mondom Én: „Ha a többieket minden kelletlenség nélkül, s áldásommal bocsátottam el, miért
haragudnék éppen rád?! Mindenki menjen oda, ahová szelleme vezeti! Menj tehát te is Jerichóba,
mert lelked máris ott van!”
16. Erre aztán Júdás megköszönte ezt az engedélyt, s a legközelebbi vendégfogadó előtt, - amilyen a
Jerichó felé vezető országúton sok volt – észrevétlenül eltűnt Körünkből. Ő azt az egész időt –
amelyről ezután fogok jelentést tenni – ott töltötte abban a városban, s mint a Lázár feltámasztásának
elbeszélője és szemtanúja a csodákra éhes rómaiak – és idegenek előtt, akikkel Jerichó telve volt –
igen jó üzleteket csinált.
17. Mellesleg megjegyezve, ő az Én tanításaim terjesztése érdekében sokat tevékenykedett,

amelyeket sokszor nagy tűzzel - és sok szónoki képességgel adott elő, - de mindig azzal a szándékkal,
hogy annak a csodálatnak egy részét magára vonja – amely azonban az Én bölcsességemnek szólt. S
így lett Jerichóban ezek előtt az emberek előtt egészen jó eszköz minden mellékes szándéka ellenére,
amiképpen nem lehet eléggé hangoztatni, hogy Júdás semmi esetre sem volt rossz ember, hanem
olyan, aki egyidejűleg akart szolgálni önmagának, s ezzel a világnak és a szellemnek, ami által igen
súlyos meghasonlásba jutott, s amit azután később más, nála sokkal rosszabb emberek értettek
kihasználni.
44. Az Úr Ephremben
1. Amikor csaknem estig talpon voltunk – ami után hosszabb pihenőt tartottunk, hogy testünket
megerősítsük – Enyéimet ismét Magam köré gyűjtöttem és elmondottam nekik, hogy Ephrembe
szándékozom menni, hogy ott hosszabb időt töltsek el, ámde erről senkinek se szóljanak, mert ezt az
időt az ők és a Magam megerősítésére akarnám felhasználni, s néhány gyenge szív megszilárdítására,
amelyek a nemsokára elkövetkezendő idők eseményeire meg kell, hogy erősödjenek.
2. Ephrem kicsiny, jelentéktelen város volt, amelyet még az Én időmben is alig vettek figyelembe,
sőt sokak előtt teljesen ismeretlen is volt. A Holt-tengertől nem messze feküdt a hegységek között
teljesen különállóan. Ha a fekvést pontosabban akarjátok ismerni, - mert manapság egy tudósnak
sincs még sejtelme sem arról, hogy ezt a helységet hol kell keresni, - akkor a tenger felső részétől,
ott, ahol a térkép erős öblözetet mutat, a bal felé vezető vonalon arra, ahogy a hegységek kezdődnek,
amelyek „Juda pusztája”-nak vannak megjelölve, - akkor megtaláljátok azt a vidéket, ahol egykor
Ephrem állott, amely azonban most annak még nyomát sem mutatja.
3. Már csaknem este lett – a Jerichó felé vezető országutat már elhagytuk és délfelé vettük utunkat
– amikor Én, mint már megjegyeztem, utazásunk célját megjelöltem. Röviddel az éjszaka beállta előtt
érkeztünk oda.
4. Ephrem szegény város volt, s utazók sohasem keresték fel. Ennélfogva vendégfogadó ház sem
volt, ahol megszállhattunk volna. Csak szegényes, kicsiny kunyhók álltak köröskörül, amelyek
együttvéve a város elnevezését nem is érdemelték meg. Annak lakossága szegényesen élt
állattenyésztésből, kemény fafaragásból és aszfaltkészítésből, amelyet a Holt tenger szállított. Ezt a
helységet egykor erődítménynek használta fel a nomád népek beözönlései ellen. S ezért az egyik
magaslaton egy omladozó várféle volt, amely az ősrégi időből származott. Habár már csaknem
teljesen összeomlott, de a szél és zivatar ellen mégis védelmet nyújtott.
5. Ebbe a romba költöztünk be éjszakára, s azt egész háziasan rendeztük be. Volt ott elég helyiség
Mindnyájunk számára és Péter úgy vélte, ha Én – mint egyébként is – az Én erőmmel ezt a régi
épületet egy kissé helyrehoznám, akkor az eléggé szilárd falak között még ki is lehetne telelni. Erre
Én neki és a többieknek azt mondottam, hogy ez meg is történnék, de annak a lakosság miatt a
76
legnagyobb óvatossággal kellene végbe mennie, hogy Én el ne árultassam, s az ő lelkük ez által kárt
ne szenvedjen, mert ezek még igen egyszerű emberek, akik nekünk ezért méltánytalan tisztelettel
adóznának. Ennél fogva kívülről a természetes egyforma látszatot meg kell őriznünk.
6. Erre azt kérdezték Tőlem a többiek, hogy miért nem mentem mindjárt egyenesen ennek a
helységnek irányába, ahelyett hogy a jerichói országúton olyan messzire mentünk, ami által nagy
kerülőt tettünk.
7. Én erre megmagyaráztam nekik, hogy ez a zsidók miatt történt, akiktől nyugton akartunk lenni,
és akik itt Engem bizonyára nem fognak keresni, csak a Jordán túlsó felén, vagy a Jordán völgyében.
És éppen itt, Jeruzsálem közelében, ebben a vadonban vagyunk a legnagyobb biztonságban.
45.Tanácskozás az Ephrembeli városi vénnel

1. Mi tehát ebben a várromban egészen jól aludtunk kora reggelig. Ezután tanítványaim közül
néhányat leküldtem a városkába, hogy élelmiszereket vásároljanak, és a lakosokkal tárgyaljanak,
hogy megengedtessék Nekünk ebben az épületben maradni.
2. Nemsokára el is jött a város vénje Hozzánk néhány emberével, hogy megismerje azokat a különös
embereket, akik engedélyt kértek, hogy egy olyan házban maradhassanak, amely eddig csak a
madaraknak és mindenféle állatnak nyújtott búvóhelyet. Mi igen barátságosan fogadtuk őt, s miután
a társaság fejeként Engem jelöltek meg, azt kérdezte Tőlem, hogy talán menekültek vagy száműzöttek
vagyunk, akik ezen a félreeső vidéken gondoltuk elrejteni magunkat. Én azonban erre nézve
megnyugtattam őt, s nemsokára bebizonyítottam, hogy éppen olyan héberek vagyunk, mint ő, s a telet
szemlélődéssel akarjuk eltölteni, hogy Istennek méltóképpen szolgáljunk.
3. Miután eleinte úgy látszott, hogy a dolog szeget ütött a fejébe, s kedve van Bennünket röviden és
velősen elutasítani, ekkor az Én követőim közül előlépett az egyik, s mint régi barátját üdvözölte őt,
akivel Jeruzsálemben együtt látogatták a templom iskoláját. Ez a találkozás az embert teljesen
megváltoztatta, hát még amikor meghallotta barátjától, hogy Én volnék az a híres názáreti Megváltó
– akit ő maga, habár még soha se látott, de Felőle annál többet hallott – bizalmatlansága miatt sokszor
bocsánatot kért és szívesen megadta az engedélyt, hogy a helyiségeket kedvünk szerint
használhassuk. Arra is megkért Bennünket, hogy őt is látogassuk meg.
4. De Én így szóltam hozzá: „Barátom, a te mindenkor vendégszerető házad a mi társaságunknak

túl kicsiny lenne, de mi itt nemsokára egész háziasan fogunk berendezkedni. Legjobb tehát, ha itt
maradunk. Te azonban idő előtt el ne árulj Engem alattvalóidnak és a város lakosságának, hogy ti és
mi a templomi poroszlóktól és ellenséges zsidóktól háborítatlanul maradjunk!
5. Ezt meg is ígérte és biztosított Bennünket, hogy senkinek sem fogja elmondani, hogy ezek a falak
Kit rejtenek, s minden kíváncsi kérdezősködést el fog utasítani. Ez a régi vár a község tulajdona, s
neki, mint annak fejének teljes rendelkezési joga van fölötte, és nem tartozik senkinek sem
felelősséggel, hogyha azt valakinek átengedi.
6. Én erre azt mondottam neki, hogy az Enyéim a falazatot helyre fogják hozni és így a községgel
szemben joga is van így cselekedni, mert az költség nélkül fog egy jó épülethez jutni.
7. Az elöljáró ennek nagyon megörült, s rögtön azt kérdezte, hogy szükségünk volna-e valamiféle
anyagra, mert az előteremtené nekünk.
8. Én azonban azt mondottam neki, hogy ezzel mit sem törődjék, mert ezt magunk fogjuk megtenni.
77
9. Továbbá azt is kérdezte, hogy máskor is eljöhetne-e Hozzánk, ami magától értetődően szívesen
megengedtetett neki.
10. Miután az elöljáró barátjával, akit Rám vonatkozólag még alaposabban ki akart kérdezni,
eltávozott, Én elosztottam a munkát, s könnyen elképzelhető, hogy Nekem – ügyes ácsnak – nem
került nagy fáradságomba a házat csakhamar egy egyszerű, de az akkori fogalmak szerint igen
kellemes lakóhellyé változtatni. De azért ehhez mégis néhány napra volt szükségünk, mert amint már
megjegyeztem, itt semminek túl feltűnően nem volt szabad megtörténnie. Mindenesetre egyébként
erre a munkára a legszorgalmasabb munkásoknak ugyanennyi hétre lett volna szükségük.
46. Az Úr kijelenti halálának okát

1. Amikor a lakások el voltak rendezve és osztva, s mindenki átvette a neki megfelelő házi
foglalkozását, Péter egyszerre így szólt Hozzám: „Uram, milyen kellemesen is lehet pihenni itt, e
fedél alatt! Óh, milyen nagyszerű a saját, gondnélküli otthonban élni! Miért nem tetted ezt ezelőtt is?
Soha se gondolkodtál még arról, hogy saját otthonod legyen, ahol megpihenhess, csak most készítesz
Magadnak otthont! Nem maradhatnánk mindig itt, s csak néha-néha keresnénk fel kint a zsidókat,
hogy tanítsuk őket?! A legjobb volna, ha mától kezdve mindvégig itt maradnánk, mert akik itt kint
vannak, kevés kivétellel nem méltók arra, hogy a Te cselekedeteidet lássák, és hangosan hallják!”
2. Mondom Én: „Kedves testvérem, ez a hely sem maradandó az Ember Fia számára, de szüksége
van arra, hogy erőt gyűjtsön munkálkodásának zárkövéhez! Amíg kint működtem és tanítottam, addig
a benső szellem indított Engem, amelynek ez a test is alá van rendelve. A zárkövet azonban le kell
tenni anélkül, hogy az indíttatást a szellem adja, hanem a lélek szeretetből határozzon.
3. Lásd, ami most az Én lelkemben végbe megy, abból soha emberi szív semmit sem fog megtudni,
mert az Ember Fiának most kell felemelkednie Isten Fiává! S azért vétetik el Tőle minden hatalma és
ti, akik eddig Körülöttem voltatok, most ismerjétek meg Azt, amit az Atya akar.
4. Kérdi Péter: „Igen, Uram, de hiszen Te Magad vagy az Atya, hogyan vétethet el tehát Tőled
minden hatalom?”
5. Felelem Én: „Az a legnagyobb harcos és hős, aki fegyver nélkül szembeszáll az ellenséggel, és
nem féli a halált, ha tudja, hogy az ellenséget halálmegvetésével teperi le a leghamarább. S éppen
ezért távolítom el Magamtól az erőnek minden fegyverét, és csak a szelídség és a szeretet szavának
erejével állok az ellenség elé, hogy ő is letegye az álnokság és gonoszság valamennyi fegyverét, és
bűnbánattal közeledjék, mint elveszett fiú.
6. De lásd, ezt te még nem tudod megérteni! Figyelj tehát jól mindenre, amit most látni fogsz!”
7. Péter ezután mély komolysággal ment a testvérek közé és közölte velük szavaimat. De ők sem
értették meg azokat, s úgy vélték, hogy ismét olyan különös vagyok az Én Lényemben, mint egyszer
már voltam Kapernaumban. De tovább nem kérdezősködtek, hanem törekedtek szavaimat
megmagyarázni.
8. Egy napon, miután már nyolc nap óta laktunk várunkban, a város elöljárója ismét eljött Hozzánk
és így szólt: „Mester, Ephrem egyik lakójától hallottam a Te legutóbbi nagy cselekedetedet, de azt is,
hogy emiatt az egész templom fel van bőszülve Ellened, és minden igyekezetével azon van, hogy ezt
a feltámasztást a legkétségbevonhatatlanabb csalásnak minősítse.
9. Sőt még arra nézve is kísérletet tettek, hogy Lázárt a tanács elé hurcolják, hogy magát igazolja.
De Lázár nem jelent meg és azt mondotta, amit tőle hallani akarnak, azt megtudhatják a saját házában
78
is. Ámde a papok házát tisztátalannak nyilvánították és vonakodnak hozzá menni – bizonyára
félelmükben, mert azt mondják, hogy Lázárt valami csodálatos módon őrzik.
10. Ezeket Te valószínűleg már régóta tudod. Mindazáltal nagyon félek Miattad, hogy itt Jeruzsálem
közelében valamely véletlen elárulhatna Téged és megkísérelhetnék, hogy eltávolítsanak.”
11. Mondom Én: „Kedves városi elöljáróm, soha se félj emiatt, mert amíg Én Magam meg nem
engedem, addig a templom minden gonoszságának nincs hatalma Fölöttem, és senkinek sem fog
sikerülni Engem megragadni. Amint eddig is ismeretlen maradtam, ugyanúgy maradok ezután is.
Hiszen még ennek a városnak lakossága sem kíván Engem közelebbről megismerni, s csak azért, mert
ezt Én akarom így! Légy tehát teljesen nyugodt! Te vagy ott az egyetlen, aki Velem és Enyéimmel
érintkezni akar, s aki előtt a ház ajtaja nincs is elzárva. Egyébként azonban senki sem fogja ezt a
küszöböt átlépni – kivéve, ha szelleme vezetné Hozzám.”
12. Mondja az elöljáró szavaim fölött teljesen megnyugodva: „Uram, én tudom, hogy Te több vagy,
mint egy próféta, vagy egyéb Isten felkentje, mert csak Az, Akiben maga az isteni Erő lakozik, tud
olyan dolgokat létrehozni, amilyenek Általad történnek! S így teljesen egyezem a Te cselekedeteddel
és akaratoddal. Te fogod a legjobban tudni, hogy gondviselésed miért rendezte ezt így és nem
másképpen! Most pedig arra kérnélek Téged, vezess be teljesen tanításaidba, amelyeket eddig csak
részben ismertem meg!”
13. Erre tanítványaimhoz utasítottam őt, akik ezt követve teljes oktatást adtak neki.
47.Az Úr és tanítványainak foglakozása Ephremben

1. Azt kérdezhetnék most, hogy tulajdonképpen mit is tettünk mi egész nap ebben a fészekben,
amelyben oly külön éltünk a világtól? Mert hogy ez tanítványaimra nézve haszontalanul történjék,
azt lehetetlen feltenni.
2. Az bizonyos, ha az elvonultságnak ez az ideje főképpen arra szolgált, hogy Bennem a földi embert
a súlyos időre előkészítse, s az örök, változtathatatlan Krisztussá való átváltozásra alkalmassá tegye,
akkor ugyanez az idő az Én tanítványaimat, nevezetesen az apostolokat is elő kell, hogy készítse jövő
hivatásukra, hogy minden embernek tanítóivá legyenek. S az a folyamat, amely Bennem végbement,
minden szem előtt elrejtve maradt mindazáltal, hogy tanítványaim önmagukat és egymást
kölcsönösen hogyan nevelték, az itt fedessék fel, hogy mindenki, aki benső tökéletességén igazán
dolgozni akar, vezérfonalat találjon arra nézve, ami a szellem újjászületéséhez vezet.
3. Halljátok tehát, hogy miből állott a mi külső és belső foglalatosságunk!
4. A külső hamar megkapja magyarázatát. Ez egyszerűen az összes házimunkák pontos

szabályozásából állt, amelyeknek mindenki testvére iránti szeretetből szívesen alávetette magát, és
amelyek a társaság csekély szükségletei mellett nem sok időt vettek igénybe. A legfontosabb itt az
volt, hogy mindenki felszólítatlanul ott tegye hasznossá magát, ahol észreveszi, hogy valamiféle
szolgálattételre szükség van, mert ez a figyelmesség már maga is jele a tevékeny felebaráti
szeretetnek, míg a szellemben rest nem is veszi észre, hogy hol alkalmazhatna egy kis szeretet
tevékenységet.
5. Az Én itt tartózkodásom alatt csak kevéssé támogattam a ház külső ügyeit, mint például az
élelmiszerek megteremtését, egyrészt, hogy a lustaság el ne harapózzék, másodszor, hogy Enyéim
megtanulják, hogy ne támaszkodjanak mindig rendkívüli erőkre. De hogy ennek dacára semmiben
sem volt hiányunk, szükségtelen hangsúlyoznom.
79
6. A legfontosabb azonban a szellemi táplálék volt! S mi módon történt ez? Először a teljes benső
nyugalom biztosításával, hogy azt bármilyen haraggal vagy kicsinyes ingerlékenységgel
egyensúlyából semmi ki ne mozdítsa – azután az akaraterő gyakorlásában, hogy az képes legyen az
ellenpólus felé hajló minden szenvedélyt és hajlamot legyőzni. Mert csak az képes mást legyőzni, aki
önmagát is legyőzte.
7. Továbbá a benső szellemi látást gyakorolták, hogy az egyre jobban megnyíljék. Nem úgy, hogy
az Enyéim látását Én Magam nyissam meg, hanem nekik kellett arra képesíteniük magukat, hogy
szellemi látásukat olyan tárgyakra irányítsák, amelyeket fel akartak ismerni. Ámde ez a képesség a
lélek különös tisztultságát követeli, mert az már természeténél fogva a földiek felé hajló, s csak akkor
képes önmagából szellemieket szemlélni, ha már ő maga is alaposan átszellemesítette magát, vagy –
helyesebben mondva – ha a benne lakozó szellem már oly hatalmassá lett, hogy az a léleknek,
amelynek saját testét képeznie kell, a szellemiekből annyi fogalmat szerezzen, s a maga
világosságával úgy megvilágítja, hogy az a szellemi képeket is látja, felismeri és megérti. Amíg a
külső, tisztán testi, materiális dolgokat a lélek mesterséges testmechanizmusával lehet csak
megérthetővé tenni, addig az még vak. S amikor ez a külső test burkán tanul keresztüllátni, akkor lesz
szellemileg látóvá.
8. A mai világ mikroszkópjai igen pontos, s a legapróbb részletéig tökéletes képet nyújtanak a külső
burokról anélkül, hogy az összes dolgok tiszta szellemi életéről képesek volnának felvilágosítást adni.
Ezt megismerni csak a látóvá lett lélek képes, soha azonban valamely tudós még oly élesen látó
műszerei.
9. De ha egyszer a lélek képes a benső életet megismerni, akkor természetes, hogy ugyanolyan
könnyedséggel tudja meglátni ezt a benső életet körülzáró burkok legfinomabb alkatát is.
10. Természetes tehát, hogy tanítványaimnak, akiknek mint életmestereknek és tanítóknak kellett
fellépniük, mindenbe beavatva kellett hogy legyenek, ha már nem vagyok testben körülöttük. Tehát
mindezeket teljesen el kellett sajátítaniuk.
11. S ezzel szemben azt fogják kérdezni: mivel Enyéim ezeket a dolgokat eddig még nem sajátították
el teljesen, szükségük volt elvonulniuk ide a pusztába, hogy a saját maguk fölött való uralmat elérjék?
12. Ennek magyarázataképpen utalok arra, hogy a tanítványok azelőtt bizonyos kényszer alatt álltak,
amelyet az Én Személyem jelenléte gyakorolt rájuk, s az a tudat, hogy az őket követő sokaság
állandóan figyeli. Azt pedig mindenki tudja, hogy sokkal könnyebb a rosszat elkerülni, ha az ember
megfigyelés alatt tudja magát – mert ezáltal az emberben bizonyos félelem lép fel az idegenekkel
szemben, vagy az a becsvágy, hogy jónak lássék - mintha az ember minden kényszertől mentesnek
érzi magát.
13. Itt azonban önvizsgálatra bőséges alkalom nyílt. Először Én Magam sokszor napokon keresztül
csaknem teljesen visszavonultam a saját előkészítésem céljából, másodszor az Enyéim itt teljesen
szabadon jártak-keltek a bámuló néptömegektől mentesen, akik gyakran úgy vélték, hogy
tanítványaimnak tanítómesterükkel legalább egyformáknak kell lenniük, ha felül nem is múlják Őt,
ami már gyakran előfordult, hogy a tanuló legyőzte mesterét.
14. Az Ephrembeli lakosok egyáltalában nem törődtek velünk, csendesen éltek munkáiknak, s
bennünket a zsidók egy új szektájának tartottak, amilyenek az Én időmben nem ritkán keletkeztek, s
azt hitték, hogy mi János követői vagyunk, s az elkövetkezendő Isten Országát készítjük elő. S mivel
ezen kívül tudták, és látták azt is, hogy a régi várat helyrehoztuk, akkor tartottak csak igazán
különcöknek, akikkel jobb nem érintkezni, nehogy azok különcsége rájuk ragadjon.
80
15. Ilyenformán éppen ez a hely volt a legalkalmasabb a benső öniskolázásra, mert a külső, világi
élvezeteket azok, akik Engem ide követtek, már régen levetették úgy, hogy arra nézve próbákra
semmi szükségük nem volt. Azokat pedig, akiknek még erre vonatkozólag tanulniuk kellett,
hátrahagytuk.
16. De történtek még olyan események is, amelyeket fontos visszaadni, hogy azokból mindenki
megtanulja, hogy az iskolázásnak mi módon kell végbemennie, s a benső megtisztulásnál és az akarat
megszilárdításánál néha jelentéktelen események is mély benyomást képesek létrehozni. Adassanak
ezek tehát, hogy megtudjátok, János mit értett tulajdonképpen e szavakkal: „Meggyűlt a baja ott
tanítványaival.”
48.A tanítványok lelkiállapota

1. Amikor tanítványaim – akik alatt a tizenkét apostol értendő, - egyszer kirándultak a hegyek közé
– amit Én parancsoltam nekik, hogy benső értelmük jelenlétem nélkül is megnyíljék a saját
környezetük számára – a mély sziklahasadékok között egyszerre csak erős felhőszakadás lepte meg
őket. Palesztinában a tél rendesen ilyen felhőszakadásokkal lép fel, amelyek nem olyan ártatlanok,
mint Európában. Mert a vizek gyorsabban áramlanak össze, s így a hegyek között, amelyek a nyár
folyamán a forró napfénytől nagyon kiszáradnak, a szakadékok között erős áradatok képződnek,
amelyek a vándorra nézve igen veszedelmessé válhatnak, mert a vizek hirtelen rohannak lefelé, a
sziklás talaj pedig a nagy víztömegeket nem képes felszívni, csupán azok gyűjtőmedencéjéül szolgál.
Ennél fogva veszedelmes ebben az időben, amikor a felhőszakadás hirtelen beáll, hegyszakadékokat
felkeresni, mert a vigyázatlant azokban megmenteni lehetetlen dolog, ha a förgeteg meglepi.
2. Így esett meg az Enyéimmel is, akiket egy hosszú szakadék közepében lepett meg a fergeteg, s a
víz csakhamar zúgva közeledett feléjük, s annak kikerülését lehetetlenné tette.
3. Most nyílt volna alkalom arra, hogy hitük erejét bebizonyítsák, amely mindaddig, amíg a víz csak
érintette és nyaldosta azt a sziklatömböt, amelyre a tanítványok menekültek, tartott még. De amikor
a víz a sziklatömböt, magát is elérte és elárasztotta, a hit ereje lankadozni kezdett, s a nyomorúságos
testi haláltól való félelem egyre jobban úrrá lett rajtuk. Lelkük segítségért kiáltott ugyan Istenhez, de
az Atyák Jehovájához, nem pedig Ahhoz, Akit Bennem megtestesítve tudtak, s így kiáltozásuk
meghallgattatlanul hangzott el.
4. Már valamennyien összefogózkodtak és egyesült erővel dőltek a víztömegek ellen, hogy lábaik
alatt a talajt valami módon tartani tudják, de amikor a víz hatalmas nyomása alatt a sziklatömbök is
megmozdulni kezdtek, a veszedelem is a tetőfokra hágott.
5. Ekkor János, szívének félelmében fennhangon így kiáltott: „Óh Urunk és Mesterünk, ments meg
bennünket úgy, amint már oly gyakran parancsoltál az elemeknek!”
6. És íme abban a pillanatban a víz megszűnt tombolni, és feléjük tódulni, s Enyéim néhány pillanat
múlva ismét szilárd talajon álltak, habár alaposan átnedvesedve, de mégis sértetlenül!
7. Szívük mélyéből adtak most hálát Nekem, a megmentőnek, de nemsokára a fölött kezdtek egymás
között beszélni, hogy első kiáltásuk miért nem talált meghallgattatásra, holott Jehova és Én egy
személy Vagyunk.
8. Ekkor János azt kérdezte a testvérektől, hogy első segélykiáltásunkkor is Rám gondoltak-e vagy
pedig az Atyák Istenére, mint Rajtam kívül álló Istenre?
81
9. Megszégyenülve vallották be mindnyájan, hogy szívük félelmében valóban megtették ezt a

különbséget, s most már megértették, hogy kiáltozásuk miért volt eredménytelen. Aztán ismét
fölkerestek Engem, s azonnal bocsánatot kértek eljárásukért.
10. Én pedig így szóltam hozzájuk: „Mit bocsássak meg nektek? Ha Én nem akartam volna hiteteket
megpróbálni, akkor a vizek testeteket nem nyaldoshatták volna körül, de ezután nagyobb
meggyőződéssel higgyétek, hogy valóban Az lakozik Bennem, Aki a világmindenséget kormányozza
és óvakodjatok azoktól a megkülönböztetésektől, amelyeket a ti szűkszívű zsidó hitetek kényszeritett
rátok, mert senki sem jöhet az Atyához, csak egyedül Én Általam, a Fiú által!”
11. Ez a beszéd ismét megdöbbentette őket, mert még mindig nem tudták megérteni, ha az utóbbi
időben az Atya és a Fiú közötti különbséget szemük elé állítottam – hogy a test még nem volt
átszellemülve, hanem ehhez a földhöz tartozott.
12. Csak feltámadásom után hullott le a lepel a szemeik elől, hogy miért nem beszéltem és
beszélhettem másként. S ezért sokat beszéltek egymás között erről a pontról, s ki kellett választaniuk
magukból azokat a visszás fogalmakat, amelyek még bennük rejlettek, amit annál is inkább
megtettek, ha nem volt tanú közöttük.
13. Hogy sok volt bennük a fonákság, s az ózsidó szokás, ami még nagyon telve volt a templomi
előítéletek ízével, az könnyen elképzelhető, annál is inkább nyilvánult ez meg bennük, mert
semmiféle külső csoda által nem voltak további tanúi az Én erőmnek, mert ezek a csodák, mint
köztudatban lévők, a mi együttlétünk éveiben tanítványaimra túl nagy benyomást már nem is
gyakoroltak.
14. Mindenki, aki most már tudja, hogy az ilyen dolgoknak a lélekből való kiválasztása – ami annak
megtisztulását jelenti, mennyire szükséges, meg fogja érteni azt is, hogy milyen fontos volt az
Enyéimet a többiektől elrekeszteni, akik beszédeikkel önmaguknak nem árthattak, de azoknak igen,
akik őket hallgatták. Az ő társalgásukban egyik a másikát ki tudta javítani, de ha rosszul
gondolkodtak, Én nagyon jól tudtam, hogy az Én beszédemnek mikor kell őket kijavítani. De éretlen
füleknek nem engedtetett meg sem az Én, sem Enyéim beszédeit hallhani, hogy az éretlen
gyümölcsök el ne száradjanak, és le ne hulljanak.
49.A tanítványok aggodalma az Úrért

1. Sokan talán még csodálkozni fognak azon, hogy tanítványaim ennyi tanítás, s az Én isteniségem
annyi bizonyítéka után is még mindig meghasonlásba eshettek önmagukkal, és kételyeik támadhattak.
Ámde ebben az esetben mindíg az emberi gyengeségre kell utalnom, amelyek legyőzése most ismét
nehezebb lett számukra, mint nektek most, miután az Én egész életem a mostani, alig egy kis hittel
bírók előtt is egy pillantásra áttekinthető, s a halálnak Általam való legyőzését, mint első főpontot
állítja szemeik elé, míg akkor lelkük fejlődése csak az Én fejlődésemmel volt lehetséges, amelynek
ez a fő pontja az Én tanításaimnak pecsétjét és befejező kövét képezte.
2. Továbbá az Én keresztre feszíttetésem és feltámadásom képezi kulcsát az ember – és Isten

Fiúságának megértéséhez. De mivel szükség volt arra, hogy Enyéimet annyira vezessem, hogy
mostantól kezdve megálljanak saját szellemi lábaikon, olyan külső élmények kellett, hogy az ezekre
szolgáló eszközöket képezzék, hogy azok a benső megismerést előmozdítsák.
3. Később aztán a következő dolog történt: Az Enyéim beszélgetésbe elegyedtek és véleményeket

cseréltek arra nézve, hogy egy idő óta miért hangsúlyozom már gyakrabban a Bennem lévő Atya és
Fiú közötti különbséget. Annyiban már megegyeztek, hogy az Atya valóban Bennem lakozik, s az
82
emberi testet és annak lelkét Én, mint a Fiút jelöltem meg. Ekkor a többi húsz követőm egyikében az
a gondolat támadt, hogy nehéz azt megérteni, hogy az Isten szelleme, mint ember, mi módon lakozhat
Bennem, s hogyan cselekedhet és működhet emberi módon – tehát egyidejűleg Belém van zárva, - s
egyben a világmindenséget uralja, és hogy időnként van-e Nekem tudomásom a mindenség
uralmáról, vagy talán ez a szellem időként visszahúzódik Bennem úgyhogy akkor csak ember
lehetnék, azután meg, hogy miképpen viselkedik az Én testem álmában, s hogy az Isten szelleme
akkor is Bennem van-e vagy nincs?
4. Ezek a kérdések azután bizonyos csodálkozást váltottak ki a kérdezősködő nagyfokú

rövidlátóságával szemben. Végeredményben aztán mindegyik megállapította saját magán, hogy erre
a pontra nézve még sincs tisztában. Nevezetesen az a körülmény, hogy álmomban mi is történik
Velem, keltett némelyekben újabb kétségeket.
5. András úgy vélte, lehetséges, hogy Én alvás közben csak ember vagyok, mert a Genezáreti tavon,
abban a nagy viharban az isteni erőm csak felébredésem után nyilvánult meg, így ha Engem nem
ébresztettek volna fel, hirtelen testi halál lephette volna meg mindnyájukat.
6. Erre aztán megindult a nagy vita, amely végeredményben oda lyukadt ki, hogy el kell fogadniuk
azt, hogy alvás közben az Én testem is éppen olyan védtelen, mint minden más ember teste. S ezért a
tanítványok szükségesnek vélték, hogy őrködjenek Felettem, miután nem lehet tudni, hogy az
ellenséges zsidók ennyi sikertelen merénylet után egyszer éjszakának idején kísérelhetnek meg egy
támadást, hogy Engem megöljenek. De az egyiknek sem jutott eszébe, hogy ezt egyszerűen Tőlem
kérdezzék meg, mert szeretetteljes Értem való aggódásuk úgy vélte, hogy fölöttem való éberségük
nem lényegtelen védelem és csupán az alvásom ideje alatt való őrködésről van szó. De hogy nappali
éber állapotomban védelmükre nincs szükség, azt már világos bizonyítékokból tudták.
7. Én meghagytam Enyéimnek ezt a véleményét és látszólag nem is akartam észrevenni, hogy a

magányos házban egy tanítvány mindig éjjeli őrséget tartott.
8. Néhány nap múlva egy este, miután vacsoránkat magukhoz vettük, alaposan elfáradva
visszavonultam, hogy előbb adjam át Magam a pihenésnek, mint azelőtt, az Enyéim pedig együtt
maradtak. Az a szoba, amely a tágas várban Nekem hálóhelyiségemül szolgált, az épület egyik
végében volt, úgyhogy először több szobán kellett áthaladni, hogy odajussak, az Enyéim pedig egy
teremben voltak összegyűlve, amely a ház közepében állott.
9. Mialatt a legbuzgóbb beszélgetésben voltak, egyszerre csak azokban az üres szobákban, amelyek
az Én hálóhelyiségemmel összeköttetésben voltak, egy erős tűz támadt. Megrémülve siettek a
tanítványok oda, s azt látták, hogy az üres szobák lángokban égnek, úgyhogy lehetetlen volt Hozzám
jutni, de ugyanakkor lehetetlen volt onnan egy embernek hozzájuk is jönni. Mindenki megrémülve
rohant ide-oda és megkísérelte az oltást – de hiába, a lángok tovább harapóztak, s Enyéim véleménye
szerint már régen elérhették az Én szobámat is.
10. Kétségbeesetten próbáltak egyesek a lángokon keresztülhatolni, de hiába, a szobák padlója

beszakadt, s lehetetlenné vált Velem összeköttetésbe jutniuk! Erre a többiek úgy vélték, hogy az erős
füst, amely mindnyájuknak igen terhes volt, talán álmomban megfojtott már Engem, de menekülni
egyik sem akart, s a már nagyon veszélyeztetett termet senki sem akarta elhagyni, míg sorsommal
nincsenek tisztában.
11. S hogy rémületüknek és gyötrődésüknek végét szakítsam, megparancsoltam a lángoknak, hogy

aludjanak el, s rövid idő múlva teljesen el is aludtak. A tanítványok félelemmel telve kapaszkodtak a
megszenesedett és füstölgő gerendákon keresztül az Én hálószobámba, és azt teljesen sértetlennek
83
találták, Engem pedig egy pihenőágyon mélyen alvó állapotban. Ez a látvány csaknem megnémította
őket, s egyik sem mert látszólagos szunnyadásomban zavarni.
12. Erre aztán fölemelkedtem helyemről, s Enyéim azonnal megostromoltak kérdéseikkel, hogy nem
tudom-e, hogy mi történt.
13. Én erre komoly szemekkel néztem rájuk és így szóltam: „Hiszen tudjátok, hogy Kicsoda lakozik
Bennem és azt is, hogy Az előtt semmi sem maradhat elrejtve! És amit az Atya tud, azt a Fiúval is
közli.
14. A lángok pedig, amelyek benneteket megsebeztek, Nekem éppoly kevésbé árthatnak, mint a
gyűlölködő zsidók valamennyi leselkedései. Csak akkor lesz a gonoszságnak hatalma az Én testem
fölött, ha azt saját akaratomból engedem át nekik.
15. De nem tudjátok azt, hogy a szellem akkor is őrködik, ha a test alszik és nem tudjátok-e, hogy az
gondoskodik az ő házáról?
16. Hogyan lehettek olyan balgák, s hogyan gondolhatjátok, hogy egy olyan isteni műnek, mint az
Én testem felépítése, emberi oltalomra volna szüksége? Vajon azok a szerszámok, amelyeket a mester
keze készített, megvédhetik-e a Mestert, vagy a teremtmény, aki most mindent a Teremtőjétől kap,
megóvhatja-e magát a Teremtőt egy olyan bajtól, amit Ő Maga enged meg?!
17. Lássátok, milyen balga volt a ti szándékotok, még akkor is, ha szeretetből támadt! Most pedig
térjetek el attól a szándékotoktól, hogy Engem oltalmazni akarjatok! Aki Bennem lakozik, minden
dologról tud, s az Ő hatalmának senki sem képes ellenállni!
18. Most pedig menjetek és ne legyetek szomorúak az Én rendreutasításom miatt, s ne okozzon az

nektek fájdalmat! Hanem egyre jobban ismerjétek meg, hogy Ki az igazi úr, s hogy testi alvásának
ideje alatt is alszik-e vagy őrködik?
19. A tanítványok erre el akartak távozni, ámde a fekete, megszenesedett akadályokon keresztül nem
tudtak oly gyorsan visszamenni, mint amilyen gyorsan Értem való aggodalmuk hozta át őket. Erre
aztán újból magamhoz hívtam őket, s pillanatok múlva a szobák ismét oly sértetlenül álltak, mint a
tűz előtt, úgyhogy minden akadály nélkül visszamehettek termükbe, majd nemsokára mindegyik a
maga gondolataival mélyen elfoglalva pihenőre tért.
50.A lélek újjászületése

1. A következő napon Simon Péter Hozzám lépett és így szólt: „Urunk és Mesterünk, mi most már
világosan belátjuk, hogy tévedtünk, miután Istennek sohasem lesz szüksége az ember segítségére
vagy gondoskodására. De az mégis kissé homályos előttünk, hogy tested időnként független a Te
benső szellemedtől, hogy saját szavaid szerint úgy hangzik, mintha személyedben Te magad volnál
az örök isteni szellem, majd mintha Benned a testi ember teljesen független volna tőle, s csak időnként
van általa áthatva! Így a mi szemléleteinkben bizonyos meghasonlás áll be, amit bizonyára meg fogsz
nekünk bocsátani, mert hiszen annyira csüngünk Rajtad, s csak Tebenned hiszünk, de benső
lényegedet mégsem tudjuk teljesen megérteni. Hogyan értsük tehát ezt?”
2. Mondom Én: „Kedves Péterem, sok dolog van még, amit sem te, sem a testvérek nem tudnak
megérteni, mert arra a szellemi fokozatra magatokban még nem emelkedtetek, hogy ezt a magában
véve igen egyszerű folyamatot meg tudjátok érteni, s amit már annyiszor megmagyaráztam nektek.
84
Most azonban azért vagytok itt, hogy saját magatokon próbáljátok ki azt, mi előttetek Bennem még
oly homályos.
3. Mit használ az nektek, ha folyton rámutatok az ember – és Isten Fia közti különbségre, ha ti
magatok nem vagytok képesek felismerni és megérezni a szellem – és a testember közti különbséget?
4. Csupán a már a testben bekövetkezett tökéletes újjászületés fogja ezt a kérdést teljes
megelégedésetekre megoldani, amelynek eléréséhez már valamennyien megtettétek az arra alkalmas
lépéseket, így a cél már nincs messze tőletek. De még nem tudtátok azt egészen elérni.
5. Feleljetek tehát néhány kérdésemre, hogy értelmetek ebben a főpontban előbbre haladjon!
6. Elsősorban: hogyan érzitek a ti gondolkodásotokat és érzéseiteket? Azokat külsőleg, vagy

bensőleg érzitek-e. Azaz egy hozzátok intézett kérdésre csak azért tudtok-e megfelelni, mert
emlékezésetek által tanítóktól tanultátok meg a feleletet, vagy pedig a saját benső énetek felel a
kérdésekre következtetések által?
7. Ti erre azt fogjátok felelni: „Mind a kettő megtörténhet!” Ha az ember csupán gépezet volna, s az
el is lenne látva öntudatos lélekkel, az csak külsőleg gondolkodhatnék, azaz emlékezetébe való
benyomások által szerezné meg tudását, amit csak oktatás által lehet megtanulni, körülbelül úgy,
amint az állatot szokták idomítani. A következtetés azonban a lélek kérdése az emberben élő benső
princípiumhoz, amely választ ad a neki feltett kérdésekre, és mint szellem a lélekben él, s mint olyan
– amint már gyakran mondottam – tökéletes. S így az ember bensőjében is megindulhat a
szabályszerű kérdés – és felelet játéka.
8. Erre az ember azt mondja: „Ha a szellem olyan tökéletes, miért jönnek néha oly balga
következtetések létre? Vajon a szellem nem válaszol mindig helyesen?”
9. Azt megteszi, de mivel az emberben a szellem elsősorban képviseli a lélek élet princípiumát, tehát
az, a maga lényege szerint öntudatosan cselekedhet mintegy tükörképhez hasonlóan. Éppen úgy,
amiképpen tükörkép egy létező tárgy nélkül nem jöhetne létre, amely ahhoz tökéletesen hasonlít, így
a lélek a maga bírálatait és ítéleteit mintegy önmagától cselekedve csak úgy nyilváníthatja, ha ezek a
szellemből, mint reflexek indulnak ki. És amiképpen egy tükörkép mindent fordítva ábrázol a tárggyal
éppen ellenkező módon, és visszatükrözésében mégis igaz képet nyújt, azonképpen történik itt is,
amíg mind a ketten nem törekszenek egymásban felolvadni.
10. Csak olyan ember érte el újjászületését, aki a szellemet önmagában annyira fölébreszti, hogy a
lélek többé visszás földi reflexeket nem vet, s az ilyen ember áll a teljes igazságban. Ezeket a
korlátokat elhárítani természetesen nem könnyű dolog, mert a materiális földi test által a földi hajlamú
lélek sokkal nagyobb hajlandóságot érez ehhez, mint a magát csak igen gyengén éreztető szellemhez,
amelynek működését, ha annak megkülönböztetését nem tanulta meg, szívesen tartja a saját
működésének.
11. Ezeket a korlátokat áttörni az Én, a ti, valamint az Enyéim követőinek feladata, s az ehhez vezető
utat benső szellemetek által találjátok meg, amit meg kell magatokban szólaltatnotok. S csak egyedül
ez az egyetlen igaz tanítótok, mert az általános isteni szellemmel van összefüggésben és kicsinyben
Annak képmása, s eszerint minden igazságot csak abból meríthettek.
12. Ha a lélek egészen alárendeli magát a szellem lényegének, s ezáltal földileg teljesen vágy és
kívánságmentessé lett, úgyhogy kizárólag csak a szellemiek felé törekszik, s mint öntudatos lélek is
a szellemiekben olvad fel, ezzel az ember elérte azt a tökéletesebb fokot, amelyet a földi bölcsek
„Nirváná”-val jelöltek, s ez olyan állapot, amely minden testi, földi hajlamot tartalmaz, akaratot
85
megsemmisít és minden életet testi és materiális létében tökéletesen kizár. S lehetőleg ezt az állapotot
még a materiális életben el kell érni, hogy a teljes béke beköltözzék az emberi szívbe.
13. A léleknek ehhez az újjászületéséhez ti mindnyájan közel vagytok. De odaát az Én országomban,

ha majd felmagasztaltatom, még egy más újjászületés is létezik, ez pedig a szellem újjászületése,
amely feloldhatatlan közösségben áll Velem. S ebben a szellemi újjászületésben a gyermekek az atyai
házban olyan boldogságokat és örömöket éreznek, amelyeket semmiféle emberi szív még csak nem
is sejthet, mert ezek az örömök a legtisztább szellemiek, amelyeknek még csak a legkisebb
visszatükrözését sem lehetne veletek megértetni.
14. Törekedjetek tehát először arra, hogy lelketek érje el újjászületését, hogy csupán a szellem
szemeivel tanuljon meg látni és ez által önmagát, és saját eredetét egyre jobban megismerje!
15. S miután mindezeken a lépcsőfokokon Önmagamban, mint embernek, Nekem is éppen úgy fel
kell kapaszkodnom – mint nektek – miután Én az emberiség úttörője vagyok, amely dacára a sok
küldöttnek, annyiféle tévedésbe bonyolódott – s így végül be kell látnotok, hogy a tökéletességhez
való felemelkedést szemléltetővé és megérthetővé tegyem előttetek, másképp nem beszélhetek, mint
ahogy megtörténik!”
51.Utasítások a lélek nemesítésére

1. Mondja Péter: „Igen, Uram, ezt most már nagyon jól belátom, s egyre jobban megértem, hogy a
Te emberi természeted a mienkkel csaknem teljesen egyforma, s a különbség csupán a bennünk lévő
szellemben rejlik. A magunk részéről legvégső erőnkkel is arra fogunk törekedni, hogy mindazokat
a célokat, amelyeket Te mutatsz nekünk, elérjük. De a mi lelkünk újjászületésével még nagy
akadályokkal küzdünk. Habár érezzük már, hogy a helyes úton járunk, de mihelyt magunkra
maradunk, mindjárt visszaesések észlelhetők, s ezek olyan balgaságokra bírnak bennünket,
amilyeneket most is többször láthattál tőlünk. Hogyan tudnánk mi ezeket kikerülni?”
2. Mondom Én: „Elsősorban azáltal, hogy igaz hiterőtöket kiküzdjétek akkor is, ha Engem nem
láttok! Mert boldogok azok, akik hisznek, és nem látnak! És azután, amikor már minden félelemtől
szabaddá tettétek magatokat, teljes erőtökből csak Istent szeressétek, de azt, Akit Énbennem tudtok
és megismertetek!”
3. Habár tudom azt, hogy ti nagyon szerettek Engem, ámde ez a szeretet most inkább az Én
személyemnek szól, mint Szellememnek. A rendíthetetlen szeretetet, amely semmiféle kételyt nem
ismer többé, még az érthetetlen és felfoghatatlan dolgokkal sem lehet ingadozóvá tenni, ti még nem
bírjátok, hanem csak azt a hitet, - amely egyelőre csak az Én cselekedeteimből fakadt, de amely még
távolról sem szikla – hanem laza földdel vegyes – amit a szenvedések felhőszakadásai nagyon is el
tudnak még mosni.
4. Ne csak akkor higgyetek, ha Én köztetek vagyok, hanem higgyetek és bízzatok teljesen az Én

erőmben akkor is, ha már testben nem vagyok köztetek! Kutassátok, ami lelketekben még tisztátalan
és vessétek azt ki magatokból.
5. Amíg még kedvetlenséget, haragot, elégedetlenséget és tisztátalan gondolatokat fedeztek fel

magatokban, addig a kétely is bennetek van, és nem engedi megerősödni az élő hitet. A szellem előtt
mindezek a gyarlóságok idegenek, s ezért nem képes a lelket áthatni, melynek önként kell
mindezektől megszabadulnia!”
86
6. Mondja Péter: „Igen, Uram, mi tudjuk mindezt jól és fáradozunk is azon, hogy a Te szavaid szerint
cselekedjünk, de olyan nehéz az embernek saját magát legyőzni. És mégis szívünk egész melegével
és erejével szeretünk Téged!”
7. Mondom Én: „Hagyd ezt most! Azért vezettelek benneteket ide Ephrembe, hogy a benső
tökéletességeteket saját munkálkodástok által kiküzdjétek, s ezért hagyd ezt! Avagy tanítványaim
volnátok-e, ha Én nem gondolnék arra, hogy benneteket úgy vezesselek, hogy az Atyát szolgáljátok,
amiképpen Én szolgálom most Őt?! Hiszen az Atya jól tudja, hogy mit tesz és micsoda eszközöket
választ ki Magának! Amiben még hiányotok van, azt ki fogjátok küzdeni, törekedjetek tehát arra,
Erőben sem lesz hiányotok, ha kéritek azt!”
8. Mondja Péter: „Igen Urunk, jól tudjuk mi azt, hogy Te mindenkor megadod nekünk azt az erőt,
amelyre szükségünk van, ha azt kérjük Tőled, de igen gyakran éppen ezt felejtjük el kérni, mert már
elég erőseknek érezzük magunkat, s azt képzeljük, hogy a saját erőnkből is győzhetünk! Az erőnek
ez a tudata nagy bizalommal tölt el bennünket, amely azonban rögtön összeomlik, ha valamely
körülmény az emberi szív túl nagy gyarlóságát és minden jó szándékának ingatagságát bizonyítja be.
Ezzel szemben most tehát már ne is törekedjünk, hogy a saját erőnkből érjünk el valamit?!
9. Felelem Én: „Aki az Istennel való egyesülésre törekszik, az elsősorban igyekezni fog az Ő
akaratát betölteni, s a saját akaratát az Ő akaratának alárendelni, mert csak az emberben élővé és
tetterőssé lett isteni akarat az, amely soha nem fog hajótörést szenvedni. De ha az ember makacs és
olyasmit törekszik megvalósítani, - anélkül, hogy azzal törődne, hogy cselekedete megfelel az Isten
akaratának, akkor ne csodálkozzék, ha szándéka nem a saját javára sikerül.
10. Az akaratnak ez az öntudata azonban, amelyről te beszélsz, sokszor nem egyéb, mint szellemi
gőg, amely fölényben érzi magát minden más embertársával szemben, s ezért szeretne valami
rendkívüli dolgot tenni saját hiúságának kielégítésére, s hogy mások megcsodálják. Őrizkedjetek
tehát az ilyen hajlamoktól, az Én híveim legyenek szellemben szegények – amiképpen tudjátok is –
hogy mindent Tőlem kapnak hogy Istent valóban szemlélhessék! S éppen azok – akik szellemben
gazdagoknak érzik magukat – képzelik magukat tökéleteseknek, s fölényességükkel büszkélkednek,
és telve vannak szellemi gőggel.
11. Nézd például a farizeusokat, ezek is azt hiszik, hogy mindenféle semmitmondó
bölcselkedéseikkel és formaságaikkal Istennek szolgálnak, pedig csak saját magukat szolgálják és
jólétüket! Ezeknek szívében az Én mennyei bölcsesség tanaimból csak egy parányi szikrát is
beárasztani, a legnagyobb lehetetlenség, mert az telve van lelki elbizakodottságuknak bőséges
gazdagságával, míg adni csak ott lehet, ahol teljes szegénység uralkodik – Érted ezt te és a testvérek?”
12. Mondja Péter, aki mint egyébként is szószólója volt a többieknek, – miután a jelenlévő testvérekre
nézett – ezek pedig igenlően intettek: „Igen Urunk, ezt mindnyájan jól megértjük, mert hasonló
szavakkal már gyakrabban adtál nekünk ilyen tanításokat. De még egyebet szeretnénk Tőled
megtudni!
13. Te a szellem és a lélek újjászületéséről beszéltél nekünk. Ez a különbség nagyon feltűnt nekünk,
mert mi ebben soha sem kerestük volna a különbséget és úgy véltük, hogy a léleknek a szellemben
való teljes felolvadásával minden el van érve, amit elérni lehet. Hogyan áll tehát ezzel a dolog, kérjük,
magyarázd meg ezt nekünk világosabban!
14. Mondom Én: „Halljátok tehát azt, amit most felfogni képesek vagytok! De teljesen világos ez a
dolog csak az Én országomban lesz előttetek, ahol saját szemeitekkel és érzékeitekkel fogjátok
mindezek beigazolását megtalálni. De nemcsak miattatok, hanem a ti követőitek miatt is tudnotok
kell, hogy mit értek és mire célzok Én a szellem újjászületésével. – Hallgassatok tehát ide!
87
52.A szellem újjászületése

1. (Az Úr):”Mindazok, akik az Én Igéimet már itt a földön követik, egykor el fogják érni azt a célt,
amelyet Én előttetek oly gyakran a lélek újjászületésének jelöltem meg. Ez tehát a szellemnek a
lélekbe való áthatolása, amely ezáltal már a testben is képes lesz a mennyek magasabbrendű
bölcsességeibe hatolni, s nemcsak önmagának válik urává, hanem ezzel együtt egész környezetének,
sőt a természetnek magának, s annak rejtett erőinek, ha ara törekszik, hogy az Én akaratomat
szeretetből és embertársainak javára betöltse. S azok az eszközök, amellyel ezt a célt elérheti, hitnek
és igazi felebaráti szeretetnek hívják.
2. Az ilyen újjászületett emberek igen igazságosak, és igazak kell, hogy legyenek, amiképpen
minden időben léteztek olyanok, akik ezt a legmagasabb fokú lelki tökéletességet elérték, de ezzel
még nem érték el a személyesen működő Istenszellemmel való közösséget.
3. Mindeddig ez egyáltalában lehetetlen volt, mert Rajtam kívül az Istenség személyesen látható
módon nem is létezett! Az Én testi életem előtt mindazok a megigazult lények, akik lelküknek
újjászületését elérték, az Istenséget még nem szemlélhették úgy, mint ahogy ti szemlélitek most. Az
ő tanításaik is igazolják előttetek, hogy a legmagasabb tökéletességük előttük a végtelenségbe való
felolvadásnak tűnik, mert Isten Maga, mint személytelen lény, éppen a végtelenséget jelenti,
amelyben erejének lényege szellemileg érezhető ugyan, de a lélek előtt egy személyben látható
módon ábrázolni nem lehetett.
4. Csak majd az Én halálom után, amikor testemet Maga a Mindenható végtelen Istenség, mintegy
öltözéket ölti magára, fognak mindazok, akik az Én időm előtt hagyták el testi életüket, az immár
személyessé vált Isten szemlélete által örök közösségben élni Vele, mégpedig abban a városban,
amelyet Én már megmutattam nektek akkor, amikor a tizenkét fénylő oszlop a Jeruzsálembelieket
azon az éjszakán annyira megrémítette, és amely az igaz, mennyei Jeruzsálemet, Isten örök városát
ábrázolja. S az Istennek gyermekeivel való ez az örök közös együttélése, a szellem újjászületése.
5. Utánam sokan lesznek még, akik elérhetik a lélek újjászületését, s akik szintén igen boldogok
lehetnek anélkül, hogy ezt az utolsó és legmagasabb fokot el tudják érni. Az Én szellememnek sok
küldöttje lejött már erre a földre és mutatta meg az eltévelyedett embereknek azokat az utakat,
amelyen békéjüket és benső megvilágíttatásukat elérhetik anélkül, hogy képesek lettek volna arra,
hogy a közvetlen Hozzám vezető utakat megmutassák, mert hiszen azok még nem voltak megnyitva.
Mindazok tehát, akik az előbbi utakon akarnak járni, elérhetik a lélek újjászületését, de nem a Velem
való közösséget.
6. Az utóbbi csupán azzal a hittel érhető el, hogy valóban Én vagyok Krisztus, a Felkent, Akinek az
Atya minden ereje és dicsősége megadatott, hogy az emberek a Fiú által elérjék legnagyobb
üdvösséges boldogságukat. S erre Én vagyok a kapu, és más nem létezik! Aki tehát a mennyekhez
vezető utakra akar lépni – anélkül hogy Engem ismerni akarna – az a tökéletességnek egy magas
fokát elérheti ugyan, de Istennel, Magával szemlélhető közösségre soha sem léphet. – Most már
megértették ezt?”
7. Mondják mindnyájan: „Igen, Urunk, hiszen olyan világosan mondottad el, ki ne érthette volna ezt
meg?
8. Mondja ismét Péter: „Uram, azok, akik lelkük újjászületését már elérték, és akik odaát most már
megtalálták üdvösségüket, el fogják érni szellemüknek újjászületését is, vagy lehetséges az, hogy
ezek megálltak tökéletességük valamely fokán?
88
9. Mondom Én „Erre a kérdésre a választ tulajdonképpen már magad is megadhatnád, mert hiszen
az magától értetődik, hogy senki sem kényszeríttetik! De ha van valahol egy ország, amelyet egy
széles folyam választ el, s jön egy ügyes építőmester, s egy erős hidat épít, s összehívja mindazokat,
akik a túlsó partot eddig nem voltak képesek elérni, hogy átmenjen velük a túlsó partra, vajon
valamennyien követni fogják-e? A legnagyobb részük minden esetre s a visszamaradottak a
várakozásnak bizonyos ideje multán, ha majd látják, hogy az elsők nem tértek többé vissza, szintén
átmennek, különösen, ha azt látják, hogy a túlsó part ragyogó napfényben terül el, és igen kedves
látványt nyújt!
10. Lásd, ilyen építőmester vagyok Én! Mindenki arra fog törekedni, hogy a hídon a Felém vezető
feljáratot megtalálja, mert benső szelleme azt mondja majd neki: „Van még egy magasabbrendű és
becsesebb dolog is, mint az, amit igaz életek által magad készítettél magadnak, keresd azt!”
11. És minden kereső, aki lerázta magától testi életét, megtalálhatja majd ezt a hidat, teljesen mindegy
hogy az Én most nektek adott tanításaim által, vagy pedig Általam felébresztett más, előbbi vagy
későbbi tanítók révén lett megigazulttá.
12. Az ilyen megigazult elé kellő időben Én Magam lépek majd, mint hídvámszedő. S ők majd önként
lefizetik a vámot, azaz fogadják be a tanításokat, amelyek szerint az Atya a Fiúban van, és aki a Fiút
látja, egyben az az Atyát is látja!
13. S akkor éppen úgy befogadtatnak, mint mindazok, akik már kezdettől fogva az Én utaimon jártak.
14. S éppen ezért ne nézzetek megvetéssel a pogányokra, mert Én mondom azt nektek: vannak
közöttük még sokkal megigazultabbak, mint amilyenek valaha jártak-keltek a zsidó nép között, s
éppen ezért vétetnek fel a pogányok és vettetnek el a zsidók!”
15. Mondja Péter: „Uram, ha a pogányok között ilyen igaz emberek léteznek, hogyan érték el ezt a
megigazult állapotukat?”
16. Felelem Én: „Hiszen már mondottam neked, hogy ezeket mindig az Én szellemem küldöttei
tanították, akik az Én mennyeim világosságát lehozták, az embereket hajlamaik szerint oktatták. S
ezek a küldöttek mindenek előtt a szellem bensejébe való elmélyedést tanították, úgyhogy mindenki,
aki a bölcsességet önmagában meg akarta találni, azt meg is találhatta, ez azonban – amint tudjátok
– a lélek újjászületése. S ezt az elmélyedést Én is ajánlottam nektek, mint alkalmas eszközt arra, hogy
a lelket szabaddá és tisztává tegyétek, önzések minden foltjától és makulájától, hogy ez által Hozzám
jussatok.
17. Gyakoroljátok tehát magatokat ebben, hogy benső látástok jobban megnyíljék, és saját magatokon
tapasztaljátok, hogy Isten szelleme mennyi mindent képes kinyilatkoztatni, ha az bennetek életre kel!
De hogy ez mi módon történik meg, azt már Tőlem pontosan tudjátok, cselekedjetek tehát aszerint!
18. A tanítványok erre visszavonultak és sokat gondolkoztak szavaim felett, amelyeket azután nagyon
megszívleltek. Péter azonban, - aki eddig vajmi keveset foglalkozott azokkal a tulajdonságokkal,
amelyeket a szellem adhat meg a léleknek – most nagyon szorgalmazta, hogy szellemi szemeit nyitva
tartsa, hogy önmagát és környezetét jobban megismerje.
53.A szellemi szemlélődés

1. Most néhány szót kell a szellemi szemlélődéshez fűznöm azok számára, akik az Én utaimon
haladnak, s önmagukon akarják megismerni, hogy a lélek még testében mennyire fejlődésképes. De
ne tanítás történjék itt arra nézve, hogy valaki csodálatos vagy mágikus tulajdonságokhoz jusson, s
89
nem akarok utasítást adni arra, hogy csak ezek után törekedjék, hanem az Út jelöltessék meg, hogy a
szív különböző kételyeit – amit a lélek mindaddig érez, amíg a testet meg nem lazította – mi módon
lehet legyőzni. Az igazi cél pedig ez: a testet minden élvezeteitől, kételyeitől és tévedéseitől
függetleníteni kell, hogy tulajdonképpeni igazi világában, amelybe a léleknek a halál után szabadon
és függetlenül kell bemennie, jól érezze magát, s abba bele tudjon olvadni.
2. Kézenfekvő, hogy a lelki élet egészen önmagától kell, hogy megnyilvánuljon, hogyha a test
szorító bilincsei lazulni kezdenek. Mindazok, akik az Én szavaimat hallgatják ugyan, de ebből a benső
lelki életből semmit sem éreznek, még teljesen benne vannak testük bilincseiben, s az Igének csupán
hallgatói, de nem cselekvői.
3. Mindenki, aki ezeket a bilincseket ledobja magáról, tiszta betekintést nyert az emberekbe és a
természetbe, de először oly módon, mintha a maga megfigyelő képessége lényegesen megélesedett
volna, igazság szerint azonban ez a lélek felserkenése, amelynek mozgása immár szabadabb lett.
Tovább szokja meg az ember, hogy önmagába pillantson, azaz hogy azokat a képeket megismerje,
amelyek testi szemeitől függetlenül szellemi szemei előtt állnak, s akkor megfigyelheti – ha az Én
szeretetemben áll, s ezen az alapon épít tovább – hogy hogyan fog a leggyorsabban olyan szellemi
tulajdonságokhoz jutni, amelyeket ti „tisztán látásnak” neveztek, ami azonban a léleknek nem
mágikus, hanem egészen természetes tulajdonsága, amely elől éppen olyan jól elzárhatja magát, mint
ti testben a legkülönbözőbb képességek kifejlesztése elől zárhatjátok el magatokat.
4. A betegségeknél, amelyekben gyakran a léleknek a testtől való lazulása megy végbe – amely
azután a test elgyengülése miatt bizonyos fokban egészségtelen tisztánlátás, miután itt sokféle
helytelenség történik – s ez a lélek életében a test előtt idegen világban egyáltalán nem szokatlan. A
képzeletek itt nem egyebek, mint a lelki világnak megfelelő képei, azért, mert a szellem beszéde,
amellyel a lélekhez szól, nem szavakból áll, hanem tökéletes fogalmak, míg a szavak a fogalmakat
csak nehézkesen közvetítik.
5. Ezt a képességet kifejleszteni, azt a beszédet megérteni, amely mint jelképes beszéd, szavakban
ismeretes előttetek, az élet ideje alatt nemcsak hasznos, hanem szükséges is, mert különben a testi
halál után a lélek a szellemvilágban mintegy idegen tűnik fel önmagának, aki egy teljesen idegen
országba lép be, amelynek nyelvét nem ismeri, s akinek csak a legnagyobb fáradsággal sikerül magát
megértetni, csak azzal a különbséggel, hogy ennek az országnak lakói, az idegent jól megértik. Nekik
a lelkiélet súlyos bilincseihez újból alkalmazkodniuk kell, hogy a szokatlanná lett nehézkes testi
nyelvet újból felvegyék, amely az érintkezést csupán szavakkal, nem pedig gondolat sorozatok által
közvetíti.
6. Szellemileg előrehaladott emberek sokszor sajnálják annak lehetetlenségét, hogy érzéseiket

kellőképpen szavakba önthessék vagy annak lehetetlenségét a gondolatok szárnyalását írással, vagy
beszéddel oly gyorsan lerögzíteni tudják, amilyen gyorsan a szellem mutatja be azokat a léleknek. És
ez azért lehetetlen, mert a szellem beszéde ezeket túl gyors képekben, s a fogalmak egymás utáni
sorrendjében adja.
7. Ezek tehát többet adnak, mint amennyit a szó és írás közvetíteni képes. Ennélfogva senki se
higgye azt, hogy a magas fejlődésű írásnyelv, vagy szónoki képesség a legragyogóbb teljesítmény,
amit az ember lelke létrehozni tud, mert ezek a legbensőbb szellemi törekvéseknek csak igen gyenge
megnyilvánulása, amely részesíti a lelket abban, ami a szellemben a legnagyobb tökéletességben van
elrejtve. Ennélfogva senki se higgye azt, hogy valami különös dolgot teljesít, ha ezeknek a külső
közvetítő utaknak és módoknak mesterének tartják. Ő csak egy nyomorúságos kontár, a benső mester
bőséges gazdagságával szemben, aki azonban adományait nem kifelé fejti ki.
90
8. S az a törekvés, hogy valaki önmagában az Én erőm és Irántam való szeretete által ezt a
legtökéletesebb beszédet elérje, annyit jelent, hogy az Én utaimon kell haladnia, s Engem követnie,
mert Én a földi időm alatt testben ugyanezt az utat tettem meg és lépcsőről – lépcsőre ugyanúgy
kellett kiküzdenem a felsőbb fokokat, mint minden más embernek. Most pedig térjünk vissza
Enyéimhez.
54.Az Isten szentségességéről

1. Péter szavaimat különösen mélyen szívébe véste, s a saját tetterős akaraterejével azonnal
elhatározta, hogy lelkét ki fogja fejleszteni, különösen ott, ahol még hézagos. S így azonnal
visszavonult a többiektől, hogy benső szemeit megnyitni tudja és néhány napig csaknem senki sem
látta.
2. Ismét hangsúlyoznom kell, hogy tanítványaim itt azért gyülekeztek össze, hogy saját szabad
ösztönzésük által az Én személyemtől függetlenül, s a környezet minden külső késztetése nélkül
önmagukkal szemben szabad vizsgálódást rendezzenek, hogy mindazokat, amelyeket kiküzdöttek
maguknak, de a későbbi apostoli hivatásuk céljából Tőlem kapott tulajdonságokat most kizárólagos
tulajdonukká fejlesszék. S ebből a nézőpontból kell tekinteni mindazt, ami Ephremben történt.
3. Miután Péter ismét többet mutatkozott a testvérek körében, - akiknek mindegyike külön-külön
járta a benső élet útját – ami miatt ez a visszavonulás nem is volt nagyon feltűnő, mert a szabályszerű
étkezéseknél mindig megjelent, s szótlanul jött és ment. – Egy este a tanítványok a szokottnál mégis
hosszabb ideig együtt maradtak, ami Jakabnak a kérdése miatt történt meg, hogy az Isten
Szentségességét mennyiben sértheti az emberek bűne, amikor igen gyakran éppen ezek a bűnök
szolgálnak a megtisztulás eszközéül, s a bűnök elkövetésének lehetőségét Isten hagyja jóvá. S ilyen
formán a templomnak erre vonatkozó törvényeinek is különös célja kell, hogy legyen, mert hiszen
Én Magam is sokat érintkeztem bűnösökkel, s az Én Istenségemet még a leggonoszabb bűnös sem
sérthette meg.
4. Erre azután megindult minden irányban a vita, s felidézték előbbi tanításaimat és azokból
mindegyik külön álláspontot formált magának, amely alapon Isten szentségességét bírálta. Végül
János behatóan megmagyarázta, hogy a „szentségesség” alatt a szó szoros értelmében Isten nagy – és
önmegtagadó szeretetét kell érteni, amely minden esetre a bűnök által, e szeretettel szemben való
ellenszegülés révén sérelmet szenvedhetne, éppen úgy, amiképpen egy jó atya szeretetlen gyermekei
által megbántva érezhetné magát, de amiatt haragot nem érez, sőt minden erejével szelíd eszközöket
keresne, hogy ezt a szeretetlenséget kiirtsa, és ha a szelíd eszközök nem járnak eredménnyel, akkor
fog csak szigorú, majd szigorúbb eszközökhöz nyúlni, de akkor sem haragból, hanem mindenkor
szeretetből az igaz cél érdekében.
5. Ebben aztán az összes tanítványok megegyeztek, ámde Péter mégis hozzáfűzte, hogy az Isten
szentségessége nemcsak az Isten nagy szeretetét jelenti, hanem egyben az Ő nagy bölcsességét is,
amellyel minden megteremtett dolgot berendezett a Maga nagy és tökéletes célszerűségében. És ezt
a rendet, amely a nagy célszerűséget magába zárja, meg nem zavarni, az ember legszentebb
kötelessége. És éppen azáltal vétkezhet az emberiség oly végtelen sokat, hogy ennek a rendnek
ellenszegült, s ez által a természeti törvények célszerűségét a saját kárára szétrombolni törekedett. S
így jött létre az özönvíz is, mert a rend, s vele együtt annak célszerűsége megzavartatott, amennyiben
a hegyek, mint a földalatti vízmedencék fedői, megteltek vízzel, mivel a hanochiták a hegyeket
felrobbantották. Így vétkezik az ember még most is a rend ellen, s így sérti meg Isten szentségességét
az Ő rendjében, miután testével is visszaéléseket követ el, s magát a paráznaságnak adja át, ami által
91
a test hasznavehetetlenné válik arra nézve, hogy egy egészséges lélek székhelyéül szolgáljon. S azt a
rendet megismerni, amelyben élnünk kellene, igen fontos lépés az újjászületéshez, továbbá ezekben
a napokban tudatára ébredt annak is, hogy mennyire szükség van az önmagába való elmélyedésre,
mert csak az önmagában való serény kutatás által lehetséges Istentől Magától tanításokat kapni, és az
igazságokat megismerni.
6. Erre a többiek azt kérdezték, hogy ő ezt megtette-e? Péter pedig igenlőleg válaszolt és elmondta,
hogy ő e napokban ezt igen nagy szorgalommal tette meg, s most már meg is van győződve arról,
hogy az utat megtalálta ahhoz, amelyen a mi Urunknak és Mesterünknek valóban igaz tanítványa
lehet. Habár meg van győződve arról is, hogy a testvérek az Úr utolsó szavait mindnyájan
megszívlelték, s a közeli cél elérése felé törekedtek, de ő benső indíttatást érzett arra, hogy
megfigyeléseit előttük vázolja, hogy egyik vagy másik abból a saját maga számára szerezzen valami
hasznosat, vagy elmondja saját véleményét is, ami viszont neki, Péternek válhat hasznára.
55.A benső tökéletességhez vezető út

1. A testvérek pedig még egyszer megkérték, hogy gondolatait és tapasztalatait mondja el, amire
Péter így kezdett beszélni: „Kedves testvérek, csaknem három esztendeje állandó kísérői vagyunk az
Úrnak, Aki bevezetett bennünket az Ő világának valamennyi csodájába, s most már egyikünk sem
kételkedik abban, hogy Személyében és igazságában Ki áll előttünk, de dacára ezen igazság
megismerésének és az öntudatnak – hogy Annak közelében élünk, Aki mindnyájunk Teremtője –
néha mégsem sikerült a bennem enyhén feltámadó kételyeket teljesen legyőzni, melyek mindig ezt
suttogták nekem: „Minden megismerésed és fáradozásod hiábavaló, mert soha sem leszel képes azt a
tisztaságot elérni, amely arra jogosíthatna téged, hogy Annak közelében maradj, Aki valóban minden
hiba nélkül való ember.” A bűnösségnek ez az öntudata, amely mindnyájunk lelkében él, összezúzott
szívemből egynémely könnyet préselt ki, s csak az Úr szerető biztatása állított ismét talpra és töltött
meg új bátorsággal, hogy az oly hiábavalónak látszó munkát ismét felvegyem.
2. Így aztán meglehetősen sikerült is azt a hitemet, mint legszilárdabb javamat tántorítatlanul
megtartani, hogy a tökéletességnek egyedüli mintaképe kizárólag csakis a mi Urunkban és
Mesterünkben rejlik, de az a boldogság eddig még egy pillanatra sem ért, hogy azt higgyem, hogy
ennek a tökéletességnek csak a legkisebb fokát is elértem volna. De erre az erős akaratot megragadni
már sikerült, s az a szilárd elhatározásom is, hogy saját méltatlanságom öntudata által, a távoli cél
elérésétől nem engedem magam eltántoríttatni.
3. Annak is tudatára jutottam, hogy a rend törvényeinek kutatása olyan törekvés, amelynek elérése
lényegesen megkönnyíti – legalább is sokaknak – a lelket a sok salaktól megtisztítani, mert akinek
szeme képes azokat a külső és bölcsességgel teljes berendezéseket felismerni, amelyek az iskoláztatás
eszközeit képezik, az ezeken a külső berendezéseken át csakhamar befog hatolni annak
tulajdonképpeni benső céljába. Szívét ugyanakkor ámulat, csodálkozás és hódolat fogja betölteni, s
ezzel együtt a Mindenható Lény iránti szeretet is, Aki az Ő szentséges rendjében a legnagyobb
célszerűséget hozta létre az egész világegyetem üdvére és haladására, amely abban az egyetlen célban
csúcsosodik ki, olyan lényeket teremteni, akik a legüdvösségteljesebb közösségben működhetnek és
teremthetnek egykor az isteni szellemmel.
4. S ez a megismerés sarkalni is fog mindenkit arra, hogy mindent elhagyjanak, ami ennek a
legmagasabb célnak elérése érdekében akadályokat gördít, s ez fogja a lelket is ösztökélni arra, hogy
Isten előtt jól és igaz módon éljen. Csak a leggonoszabb balgák és emberi alakban élő ördögök lesznek
képesek a megismert törvényeknek saját testi és szellemi kárukra ellenszegülni.
92
5. Lássátok kedves testvéreim, ez a szempont vezetett engem már régóta, de csak most értem el azt
a célt, hogy nyitott szemmel vagyok képes – tehát a saját akaratomból, nem pedig az Úr, vagy az Ő
akaratereje által megnyitott látásom által – azokat a külső természeti törvényeket megismerni,
amelyeket a legfennköltebb benső szeretettörvények burkolnak be és remélem, hogy ezzel annak
kifejlesztésében is jó lépéssel haladtam előre."
6. Erre András azt kérdezte tőle, hogy ezt a látását mi módon tartotta meg. Ő bár nem sokat ad arra,
hogy ezt a külső látását megtartsa, mert az Igének megértése magasabban áll előtte, s ez a benső
szellemi látás sokkal fontosabb, mint a külső, természeti törvények összes megismerése, de mindenki
ítéljen a saját meggyőződése szerint, s ezért ő semmi esetre sem akarja Péter törekvéseit helytelennek
mondani.
7. Péter ezután úgy vélte, hogy erre az útra lépni nem nehéz, mert csak Istenben való hit és akaraterő
kell hozzá, hogy abba a tárgyba, amelyet kutatni akarunk, teljesen bele tudjunk hatolni. Továbbá a
külső forma szemléleténél pontosan és egyidejűleg megjelenik annak legbensőbb lényege is, s a
szellem egyben meg is magyarázza a szemlélet által láthatóvá lett törvényeket.
8. Magától értetődő azonban, hogy annak a sok dolognak szemlélete, amelyek mindenfelől
kínálkoznak, ne találja csupán abban gyönyörűségét, hogy ezeket a külső képességeket megtartsa
anélkül, hogy ara törekednék, hogy a szellem szava tisztán megszólaljon benne, mert a kettőnek
egyidőben kell megtörténnie, s akkor a léleknek ezek a tulajdonságai egészséges test mellett
bizonyára nem hiba.
9. Megfigyelte például, hogy a növények miképpen építik fel saját magukat, miközben felismerte,
hogy a növény lélekszubsztanciája önmagában véve éppen olyan elzárt, de még sokkal
fejlődésképesebb lény, mint maga az ember. Míg azelőtt a növényeket csak, mint az éltetett föld
kinövéseinek tekintette, – körülbelül amiképpen az ember testén a hajzat nő – s így most már tudja
azt is, hogy ez nem így van, hanem minden növényke egy külön lezárt lélek-egészet képez, habár
még tökéletlen, de saját testét éppen úgy felépíti, mint az ember tökéletes lelke. Habár az Úr előbbi
magyarázataiból tudta, hogy az emberi lélek keletkezése a látható világok által mi módon megy
végbe, de ilyen külön bepillantást, amit most már minden időben gyakorolhat, még eddig soha sem
nyert és igen sok dolog, amit azelőtt csak megérzett, kézzelfogható igazsággá lett.
10. Erre azután újból mindenféle kérdezősködés keletkezett, nevezetesen azok között a tanítványok
között, akik nem tartoztak a tizenkettőhöz, s Pétertől még több felvilágosítást kívántak, de amelyeket
– mint lényegteleneket itt mellőzünk lehet. Csak azt akarom még megjegyezni, hogy e között a vita
között felmerült az a kérdés, hogy a tökéletlen lélekszubsztanciák – amelyek a megnyílt látás
pillanatában már sokak előtt láthatóvá lettek, - öntudatosak-e és hogy ezeknek a szervetlen testeknek
alsóbb fokozatainál az öntudattal a megérző képesség is karöltve jár-e, amit azonban fel lehet
tételezni, és hogy erre bizonyos meghatározott célokból szükség volna-e?
56.A megérzés képességéről

1. Péter ezután erre a pontra nézve a következő magyarázatokat adta, amelyeket benső
szemlélődéséből szerzett:
2. Elsősorban azt látta, hogy a lélek formája mindenkor a továbbfejlődés célja irányában építtetik
fel, nem pedig azért, hogy a lehető legkényelmesebb háza legyen. Ez körülbelül úgy történik, mint
amikor a futó célt tűz ki maga elé és azt serényen igyekszik elérni, időnként pedig megfigyeli, hogy
teste szakaszonként mennyi erőt mutat, hogy célját elérhesse. A lélek szintén kitűzi a célt maga elé,
93
hogy érettségének bizonyos fokát elérje, amelyet azonban csak a forma által szerezhet meg, azért van
ez a céllal összemérve és jellegének festése szerint megválasztva.
3. S ebből az tűnik ki, hogy már a legalárendeltebb fokokon is megvan az öntudatosság, ha az még
oly csekély is, mert enélkül szellemi fejlődés el sem képzelhető. De az alsóbb fokozatokon testi
érzőképesség nincsen. Ez csupán a fejlettebb lélekélet következménye, s csak azoknak a lényeknek
határán kezdődik, amelyeknél a nedvkeringés már fennáll.
4. A növényeknek például érzésképességük van, ha a legalacsonyabb fokú is, de az állatvilág

legalacsonyabb fokán már lényegesen erősebb.
5. A nedvkeringés egy bizonyos fokú törekvés a szervezet középpontjából, s célja éltetés, hogy az
által az öntudatot kifejlessze, miután ez az összpontosodás egy életmagot tételez fel, amely az
embernél a szívben található meg. A növényeknek nincsen ugyan szívszervük, mindazáltal a
legbensőbb velőjükben egy életprincípium, azáltal a törekvése által nyilvánul meg, hogy a fát, a
növényt táplálja és fenntartsa, mégpedig szárrendszerében rendkívül finom nedvkeringés által, amely
tavaszkor és őszkor lép tevékenységbe.
6. De ennek a keringésnek mindig serkentőre van szüksége idegek alakjában, amelyek a

növényeknél még nagyon durvák bár, de már az állatoknál egyre finomodnak. Ezeknek az idegeknek
közös tulajdonságuk az, hogy bizonyos serkentő közvetítők, úgy külsőleg, mint belsőleg állandóan
serkentsék, és megfelelő szervek által a káros ingerlésektől megóvják magukat, a hasznosakkal
szemben pedig átadják magukat azok hatásának. A virág ezért nyitja és zárja a kelyhét, s az állat ezért
menekül vagy teszi ki magát a jótékony befolyásoknak.
7. S ezáltal kétségtelennek látszik előttem, hogy a Teremtés egész összessége az érzés képességét
csak akkor kapja meg, ha a lélektevékenység annyira kifejlődött, hogy a továbbfejlődésének óhajtását
az öntudatig vigye. És ez az óhaj az indító szeretet, amit az Úr, mint gyöngéden sarkaló eszközt
minden lénynek megadott, és ami által a világmindenség átalakulásának célja minden kényszer
nélkül, saját szabad elhatározásából történik meg, ha a tökéletesedés útját meg akarja járni. Ez az
indíttatás pedig az Istentől való szellem, amely csak az emberben válhat élővé, s a formát önmagába
veszi fel, s akkor áll, mint győző Isten előtt, Aki a külső formát áttörte és Önmagában feloldotta.”
57.Az Úr és Ephrem
1. S amikor a tanítványok Péter fejtegetéseivel szintén megegyeztek, és saját bírálataikból is sok
mindent hozzáfűztek, János vette át a szót, és azt fejtegette a testvérek előtt, hogy az Én szeretet
gondoskodásom legfőképpen oda irányul, hogy a végcélt a legnagyobb bizonyossággal az egyén érje
el, és hogy legfőképpen ez a végcél határozza meg azokat az utakat, amelyeket az egyénnek az
emberig való fejlődéséig kell megtennie. De mivel igen bölcs okoknál fogva minden embernek más
a természete, így minden ember lelki fejlődése más vezetésben részesül, s egy általános, szilárdan
álló törvény határozza meg, hogy egy leendő léleknek milyen utakon kell haladnia, de ezt csak
általánosságban állapítja meg, külön-külön nem, mert a végcélt egyedül csak Isten ismeri és senki
más, még maga az illető lény sem lehet tisztában azzal, hogy az Isten szolgálataiban milyen helyet
foglal el.
2. S ezért kedves testvéreim – folytatta tovább János – mindenekelőtt az igaz szeretetre és

alázatosságra törekedjetek, hogy az Úr benneteket akadálytalanul vezethessen! Ne akarjatok semmi
egyebet, mint csak az Ő szeretetét, s ezzel juttok a legnagyobb megismeréshez, ez pedig: lakhelyet
venni az Isten szívében, amelyben mindent láthattok, de nem saját magatok, hanem az Isten szeretete
által, amely lehullatja a szemeitekről a hályogot!
94
3. És amikor a tanítványok még tovább is vitatkoztak erről, az történt, hogy a nagy terem egyik
ablaknyílásán olyan zaj támadt, mintha egy ember ott fenntartani igyekezne magát, akit az a
veszedelem fenyeget, hogy lezuhan. A tanítványok hirtelen odasiettek, s ott találtak egy embert
görcsösen belekapaszkodva az épület mellvédjébe, aki nyilván kihallgatta beszédüket, s eközben
egyensúlyát veszítve csaknem lezuhant. Erre felhúzták őt, és szívélyesen megkérdezték, hogy nem
történt-e baja, s hogyan jutott a meglehetősen magas ablaknyíláshoz?
4. Az ember először megrökönyödve nézett rájuk, mintegy tettenért gonosztevő, de amikor nem
látott kelletlen arcokat maga előtt, visszanyerte bátorságát és így szólt: "Kedves barátaim, most már
jól látom, hogy mennyire tévedtem és szívemből kérlek benneteket, bocsássatok meg nekem, ha
szavaimmal öntudatlanul vétettem ellenetek, de most engedjétek meg, hogy részletesebben
elmondjam, mi vezetett engem ide, s miért jártam csaknem szerencsétlenül!
5. Lássátok, én Ephrem városának egyik lakója vagyok és benneteket, mióta csak itt vagytok,
állandóan figyellek, s folyton azon törtem az eszemet, hogy mit is csinálhattok ti ebben a fészekben,
és kik lehettek? Rokonaim és barátaim közül néhányan azt mondották, hogy ti esszeusok vagytok, s
itt varázslatot űztök, s az a tervetek, hogy Jeruzsálemben új összeesküvést hajtsatok végre a rómaiak
ellen, - amire ez volna a legalkalmasabb hely. Mások ismét úgy vélték, hogy ti varázslók vagytok
ugyan, akik sok mindent meg tudnak csinálni – mint például ennek a várnak hirtelen helyreállítását
is – de összeesküvők mégsem vagytok, mert arra nem alkalmas a ti barátságos, nyílt lényetek.
6. Én kinevettem azokat, akik benneteket varázslóknak tartottak, mert az ilyen dolgokra egyáltalán
semmit sem adok, mivel tudom, hogy ezen a földön minden nagyon is természetes módon megy
végbe, de elhatároztam, hogy meg fogom tudni kik, és mik vagytok. S ezért éjszakának idején már
gyakrabban felkerestem ezt a helyet, s lakóházatokat körüljártam, s kilestem hogy nem adódik-e
alkalom arra, hogy kíváncsiságomat kielégítsem. De mindig visszatartott valami sajátszerű félelem,
hogy csak úgy hívatlanul tolakodjak be hozzátok.
7. Ma azonban a kívánság bennem oly hatalmas lett, hogy titkotokat mindenáron ki akartam
fürkészni, s megtaláltam a módját, hogy hogyan juthatnék be hozzátok. Az előtt az ablak előtt,
amelyen megragadtatok engem, egy fa áll, amelynek ágai messzire terjednek. Erre aztán néhány erős
póznát hoztam magammal és azokat a fa ágain át az ablakpárkányhoz támasztottam, s ezen a hídon
egészen jól feljuthattam és kihallgathattam beszédeteket. Csak az a nagy figyelem, amellyel
beszélgetéseteket folytattátok, okozta, hogy felfedeztetek, s beszédetek annyira elragadott engem,
hogy valósággal elfelejtettem tolakodó voltomat, s a legszívesebben egyenesen közétek ugrottam
volna. S ebben az önfeledett helyzetemben nem is gondoltam többé az én könnyű hidamra, s
véletlenül meglöktem a póznákat, amelyek erre leestek. S abban a szándékomban, hogy ezt
megakadályozzam, ütöttem zajt, mert magam is lezuhanok, ha elő nem siettetek volna.
8. Kérlek tehát benneteket kedves barátaim, bocsássatok meg nekem, mert hogy nem vagyok tolvaj,
s nem jöttem ide betörő szándékkal, azt elhihetitek nekem, legalábbis bölcsességetekből kivettem azt,
hogy nehéz volna benneteket megtéveszteni.
9. Mondja Péter: „Kedves barátom, mit bocsássunk meg neked, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy
nem annyira kíváncsiságod, mint inkább benső szellemed volt az, amely téged idevezetett hozzánk.
Távol áll tehát tőlünk, hogy valami betörő szándékot gyanítsunk benned. Jöjj tehát, ülj ide közénk, s
erősíts meg magad, s beszélgessünk úgy, mint őszinte és becsületes férfiakhoz illik! Ha valamit meg
akarsz tőlünk tudni, kérdezz csak! S mi bizonyosan szívesen fogunk szóba állni veled.”
10. S az ephremita, aki eleinte igen félénk volt, visszanyerte bátorságát, a tanítványok közé ült, s
megerősítette magát, majd tartózkodás nélkül minden iránt érdeklődött: hogyan kerültünk ide, mit
95
akarunk itt, s miért választottuk éppen ezt a romot tartózkodásunk helyéül, majd személyes dolgokat
kérdezett a tanítványok felől, amelyekre azok egészen nyíltan feleltek is.
11. S mivel most már megtudta azt is, hogy az Enyéim az előtte jól ismert názáretinek tanítványai,
azonnal Felőlem is kérdezősködött, s mindenáron látni akart. Péter azonban megfedte lényének kissé
erőszakos természetéért, s azt mondotta neki, hogy legyen türelemmel, mert közülük egyik sem tudja,
hogy Mesterük is meg akarja-e tűrni.
12. Erre az ephremita merészen így szólt: „Barátaim, én már elejétől fogva azt tartottam, hogy az
ember menjen a forráshoz, s ne kutassa egy folyó mellékágait, ha azon múlik, hogy valamely dolog
magvába hatoljon! Én már régóta a legnagyobb bizonyossággal állítani mertem volna, hogy valami
egészen különös dolog rejlik mögöttetek, s már régi kívánságom azt, hogy a Megváltót megismerjen,
s Tőle Magától halljam azokat a beszédeket, amelyekhez eddig csak kerülőutakon juthattam. Ennél
fogva megérthető az, hogy minden erőmmel oda törekszem, hogy a lehető leghamarább a közelébe
juthassak, annál is inkább, mert szívem is oly hatalmas erővel vágyódik Utána! Vagy megtilthatnád-
e saját gyermekednek, hogy távol tartsa magát tőled, ha meg akarna téged ölelni?! Én azonban nagyon
jól tudom az Írásból és sok egyéb dologból, ami most megtörtént, hogy a názáreti Jézusban Ki van
előttem. S tulajdonképpen ez volt az a benső érzés, amely engem idehajtott, hogy Felőle valamit
megtudjak, s igaz az, amikor azt mondottad, hogy szellemem hajtott ide, nem pedig a kíváncsiság.
13. És ha valóban igaz az, hogy itt Sión királya trónol, Akiről Dávid és az összes próféták jövendöltek,
akkor nem lesz kifogása az ellen sem, ha egy egyszerű ember gyermeke – aki csak szeretetteljes szívet
hoz elé, s nem kíván egyebet, minthogy ez a szeretet ne hiába kopogtasson ajtaján és kérjen
bebocsátást. Én hiszem, hogy azt a magasságos szellemet, Aki az Ő testében lakhelyet vett, én jobban
ismerem, minthogy az gondolhatnám, hogy ne tudná pontosan, ami most itt történik. Ő igen is vár
most engem, hogy szeretetáldozatomat elfogadja!”
14. Mondja Péter nagyon elcsodálkozva: „Hallod barátom, de a mi füleink előtt oly módon beszélsz,
ami legalábbis nekünk szokatlanul hangzik, mert még soha sem láttunk olyan embert, aki anélkül,
hogy az Urat ismerné, így beszélt volna Róla! Honnan tudod ilyen pontosan, hogy Ő tulajdonképpen
kicsoda?
15. Mondja az ephremita: „Pedig ez minden olyan ember előtt világos lehet, akinek szeme van a
látásra és füle a hallásra! S nálam ez a két testi szerv még egészen jó állapotban van, s ugyanúgy az
értelmem és szívem is, amely sokkal értelmesebb módon tud szólani, mint az előbbi. Ezért tartottam
nyitva összes érzékeimet és tudtam meg azt, amit mások még a legkézzelfoghatóbb bizonyítékok
mellett sem voltak képesek megtudni.
16. S vajon látnunk kell-e, hogy higgyünk? S feltétlenül látnunk kell az idegen országokat is, hogy
azoknak létezését elhiggyük? Bizonyára nem! És lásd barátom, ugyanígy van ez velem is! Amit
Felőle hallottam, az tökéletesen elég nekem, hogy – miután átvizsgáltam, el is higgyem, ennél fogva
tudom azt is, hogy Mesteretekben Kit kell keresnem, s meg is vagyok teljesen győződve arról, hogy
megtalálom Benne azt, amit kerestem, s amit Felőle oly szilárdan hiszek.”
17. S mialatt az ephremita így beszélt, Én beléptem a terembe, s így kiáltottam felé: „Boldogok azok,
akik nem látván mégis hisznek! És szívesen is fogadlak téged, mint azok közül a legutolsót, akik csak
az Én beszédeim által jutottak Hozzám, és maradj ez után is meg Bennem, hogy hited
megkoronáztassék! A te neved Ephraim. Mostantól kezdve légy oszlopommá, amely jó támaszul fog
szolgálni az Én országom felépítésénél. Ti többiek pedig vegyetek példát róla, hogy megtanuljátok,
mit jelent szív szerint élni, s egyedül annak akaratát és érzéseit követni!”
96
18. Ephraim – akin érzései teljesen erőt vettek – Hozzám sietett, s ezután olyan jelenet következett,
amilyent már gyakrabban leírtam, s amelyek csak egy gyermek szeretete által jöhetnek létre, aki atyját
felismeri, és most üdvösséggel teli örömmel üdvözli.
19. És amikor ez a jelenet elmúlt, Én pedig Ephraimot megerősítettem, megmagyaráztam

tanítványaimnak, hogy személyében megnyertük azok közül az utolsót, akik mint az Én földi
pályafutásom tanúi, a Világmindenségből jöttek le erre a földre, hogy az Én országomnak támaszul
szolgáljanak és vele kitöltetett azok száma, akik hivatva vannak, hogy tanítói legyenek az Én
szellemem iskolaházának, amelyet létrehozni, és példájával megpecsételni jött el az Embernek Fia.
20. A tanítványokat pedig még egyszer figyelmeztettem, hogy szigorúan ragaszkodjanak ahhoz, amit
láttak és hallottak, s ezt az arasznyi időt használják fel arra, hogy megerősítsék magukat a jövő
számára, hogy győztesei lehessenek önmaguknak, s ez által minden embernek.
58.Búcsúzás Ephremtől
1. A legközelebbi időkben semmi különös fontosságú külső esemény nem történt. Mi igen
nyugodtan és egyhangúan éltünk. S miután Palesztinában a kemény hideg beállt – amely különösen
a rideg hegyi vidékeken volt meglehetősen erősen érezhető – a tanítványok többet voltak együtt a
házban, mint egyébként, s gyakran cserélték eszméiket és kérdéseiket. Mindnyájan serényen
buzgólkodtak, hogy szellemben kellő módon képezzék magukat, s még egyszer sok mindent
megbeszéltek, ami Reám és tanításaimra vonatkozott, amit azonban itt megismételni fölösleges volna,
mert már más formában gyakran esett ezekről szó.
2. Csak egyet fontos még megemlíteni. Ugyanis feltűnt nekik, hogy ez a tél itt Palesztinában
szokatlanul alacsony hőmérsékletet mutatott, s ennek okait kutatták, hogy azt mi idézhette elő. Ekkor
tisztánlátó állapotukban azt látták, hogy az egész országot valósággal ellepték a már többször említett
békeszellemek, elemi szellemek, amelyekre a földi természeti viszonyok rendje legfőképpen van
bízva, s hogy azok mennyire serénykedtek azon, hogy a felszálló tüzes lélekrészecskéket elfogják és
szelídítsék. S ez a természetben nagy küzdelmet idézett elő, amely az említett hideg által volt erősen
érezhető.
3. Erre aztán Engem kérdeztek meg, hogy ez a küzdelem miért éppen most jött létre, s Én röviden
megmagyaráztam nekik, hogy ez szoros összeköttetésben áll azzal, hogy az Én misszióm a vége felé
közeledik. Ugyanis a felszálló bősz elemek, amelyek az elveszett fiú ellenszegülése következtében
háborognak, hatalmas erővel győzetnek le, hogy a művet meg ne zavarják és a nép – amely bűnei
következtében annak befogadására, s a miatta bekövetkezett lelkük megkeményedése által igen
fogékonnyá tette magát – el ne pusztuljon a kapuzárta előtt – mielőtt még a mérték túlontúl meg nem
telik. Az irgalmasság mindig megakadályozni törekszik, hogy mindegyik önmagát megrontsa.
Mindazáltal, ha az utolsó nagy figyelmeztetést is semmibe veszik, akkor az ítélet teljes erejével fellép,
s az összes bűnök következményei borzalmasan érvényre fognak jutni.
4. Ugyanígy van ez a zsidókkal is. Ha érzületeiket meg nem változtatják, s nem zárják el lelküket
azáltal, hogy eddigi utaikról visszafordulnak a sok bősz elem befogadása elől, akkor azok nem
tartatnak többé vissza, s a megrontás rá fog zúdulni mind az emberekre, mind az egész országra.
5. Csaknem három hónapot töltöttünk el Ephremben, amikor egy napon Lázár egyik szolgája – akit
titokban küldött hozzánk – felkereset Engem, s beszélni kívánt Velem.
6. Én Magam elé bocsátottam őt, s így kezdett beszélni (a szolga): „Uram és Mesterem” Lázár, akit
Te feltámasztottál, küldött engem ide Hozzád, s arra kér Téged, hogy tanácsot és segítséget küldenél
97
neki! A templom papjai most nagyobb gyűlölettel viseltetnek iránta, mint valaha, amióta halottaiból
feltámadott. Mindenféle átokkal fenyegetik, ha nem vallja be, hogy tulajdonképpen nem is halt meg,
mert az a valóságban még soha sem történt, hogy egy halott visszatért volna. Azt kívánják tőle, hogy
igya meg az átokvizét, hogy bebizonyítsa Isten mennyire vele van. Lázár azonban ismeri a
templomosok álnokságát és tudja jól, hogy ebben a végső esetben olyan vizet adnának neki, amely a
legnagyobb bizonyossággal másodszor is halálát okozná. Most már nem tudja, hogy Benned bízva
álljon-e a templom rendelkezésére vagy pedig a templomot, amelyet mégis csak Isten alapított,
teljesen hagyja el.
7. Mondom Én neki: „Mondd meg az Én kedves Lázáromnak, hogy ott keresse az Istent, ahol
megtalálni véli! Ha ő azt tudja, hogy az Isten a templomban lakik, akkor tegye, amit a templom kíván
tőle, de ha azt tudja, hogy Jehova nem a templomban lakik, akkor mit törődik ő még a templommal
és annak papjaival? Előttem azok a gyermekek a legkedvesebbek, akik az Atyával szívükben
egyesülnek, s ott figyelik, hogy megtenni mit parancsol nekik! – Menj és mondd meg ezt uradnak!”
8. A küldönc, aki Lázárnak egyik leghűségesebb szolgája volt, azonnal eltávozott és megvitte neki
ezt a hírt, amire Lázár egy pillanatig sem tétovázott tovább, s teljesen elszakadt a templomból, s
megfenyegette azokat, akik szorongatták, hogy római polgárrá lesz és Róma védelme alá fog állni,
ha még ezután is háborgatni fogják. Erre a papság nem zavarta többé, mert ennek a fenyegetésnek
beváltása által minden kilátásuk elveszett volna arra nézve, hogy Lázár összes vagyonának egyszer
mégis birtokosai lehetnek, míg ferde utakon mégis csak azt remélték, hogy elérik céljukat.
9. Ezután lassan elkövetkezett az az idő, amikor a hideg időjárás megszűnt Palesztinában, s a húsvéti
ünnepély első előkészületei máris észrevehetőek voltak. Ebben az időben a zsidók Jeruzsálembe
zarándokoltak, akik házukat rendbe hozták, hogy távollétükben ott semmi rendetlenség ne legyen.
Így Ephremben is tapasztalható volt a lakosság nagyobb élénksége, s azok felkészülődése, hogy ezt
a bizonyos időt a közeli Jeruzsálemben töltsék el.
10. S ezzel elkövetkezett az az idő is, amikor testemnek áldozatul kellett esnie, s lelkembe
szomorúság, s azoknak a nagy szenvedéseknek elő sejtelme lopózott, amelyek Reám várakoztak.
Ugyanakkor egyben áthatott annak a nagy feladatnak öntudata, amelyet be kellett töltenem, s
beletörődtem az Atya akaratába. A tanítványok látták ezt a küzdelmet, s aggódva kérdezősködtek,
hogy mi van Velem. De Én szelíden visszautasítottam érdeklődésüket, s azt mondottam nekik, hogy
rövid idő múlva majd minden nyilvánvalóvá lesz előttük.
11. Csak néhány napot töltöttünk még Ephremben. Ezért összegyűjtöttem az Enyéimet, s azt
mondottam, hogy készüljenek fel az útra, mert elmegyünk Lázárhoz, hogy nála vegyünk lakhelyet.
12. Péter még egyszer figyelmeztetett és óva intett a templomosoktól és Én így szóltam hozzá: „Most
elkövetkezett az ideje annak, amikor az Ember Fia gyengének találtatik, és ellenségeinek sikerülni
fog hatalmat nyerni Fölötte, a saját ítéletükre, de a világ üdvére!”
13. Pétert szavaim nagyon megdöbbentették és elmondotta a testvéreknek, akik szintén igen aggódtak
Értem. Péter pedig ettől az órától kezdve titokban mindig egy kardot viselt magánál, készen arra,
hogy életét Értem áldozza, ha poroszlók jönnének, hogy Engem elfogjanak.
14. Az elbúcsúzás napja elközeledett. A város elöljárójának átadtam a várat mindennel, ami benne
volt, s megáldottam őt és általa az egész községet, majd elhívtam tanítványaimat, s az országútra
siettünk, amely Jeruzsálem felé vezetett, mert még ugyanazon a napon Lázárhoz akartunk érni, hogy
utoljára lakhelyet vegyek nála, még mielőtt földi pályafutásomat befejeztem.
98
59.Miért engedi meg Isten a háborút?

1. Amikor többórai vándorlás után elértük azt az országutat, amely Jerichótól Jeruzsálembe vezet,
módunkban volt egy kis pihenőt tartani, mert egy nagyobb római katonacsapat – amely szállást
cserélt, s ezért visszavezényelték Rómába – az országutat elfoglalta. Ennél fogva kissé félreállottunk,
hogy a menetet előre engedjük, s azután követtük mi is őket, hogy Bethániát elérhessük.
2. Amikor tanítványaim ezeket a feszes, erős férfiakat szemlélték, akik mind egytől-egyig
napbarnított és izmos emberek voltak, s ahhoz a hadsereghez tartoztak, amely azt kiváltságot kapta,
hogy a telet Jerichóban vészelhették át - az akkori legjelentékenyebb katonai városok egyikében -
Jakab azt kérdezte Tőlem hogy ezek az emberek valóban örömet találnak katonai hivatásukban, vagy
hogy a bennük lakozó szellem nem ébred fel szívükben, amely tudomásukra hozza, hogy a háború a
legnagyobb testvérietlenséget, s a mindenféle bűnök felszabadítását jelenti? Végül egyenesen
föltették Nekem azt a kérdést, hogy egyáltalában miért engedem meg a háborút, ami által annyi
virágzó emberi élet és jövő semmisül meg, a lelkek eldurvulnak, s igen gyakran teljesen elromlanak.
Valamennyien kérdő szemekkel néztek Rám, miután ezt a kérdést ilyen közvetlenül még sohasem
intézték Hozzám.
3. Én erre felszólítottam mindnyájukat, hogy lépjenek kissé közelebb Hozzám, hogy ne keljen túl
hangosan beszélnem, hogy ezzel az elvonulók figyelmét Magamra ne vonjam és így kezdtem
beszélni: „Igen fontos az, hogy ti azoknak a dolgoknak szemléleténél, amelyek az emberi életben
szemeitek előtt elvonulnak, soha sem azok külső oldalát bíráljátok, hanem mindenkor a
lényegiségének benső magvát. Materiális külső és szellemi benső, azaz egymásnak megfelelő dolgok
látszólag a legnagyobb ellentétben állhatnak egymással, mert igen gyakran polárisan viszonylanak
egymáshoz, azaz mint teljesen ellentétben álló fogalmak, ilyen viszonylatban kell, hogy álljanak
egymással szemben, annak ellenére, hogy egyik a másika nélkül nem létezhet. S ha ezek az ellentétek
rikító módon tűnnek szemeitek elé, úgy vélitek, hogy megmagyarázhatatlan ellentmondásokat
fedeztetek fel, noha azok a szellem szemei előtt nem jelentenek ilyeneket. Például:
4. A római katona – akinek mestersége a megengedett gyilkolás, az ő külső emberi hivatásában,

amely bizonyára nem felel meg az Én béketanításaimnak – hogyan viszonylik benső emberéhez, aki
szintén Istentől való, s akinek vissza kell térni Istenéhez? Miképpen lehetséges – kérditek ti, hogy Én
megengedem azt, hogy egy lélek, aki az isteni szikrát ajándékképen rejti magában, ilyen
fonákságokba bonyolódjék?
5. Ti azt hiszitek, hogy erre nem kaphatjátok meg a magyarázatot, és ha Én újból rámutatok az ember
szabad akaratára, amellyel azt a földi hivatást ragadhatja meg, amelyiket akarja, ezt fogjátok kérdezni:
„Szükség van-e arra, hogy Te az embereknek annyi szabadságot engedj, hogy azt gyilkosságra és
emberölésre használják és nem volna-e jobb ezt a szabadságot legalább annyira korlátozni, hogy azt
ezen a földön ne annyi végtelen sok szenvedésre és fájdalomra használják?” Továbbá azt fogjátok
kérdezni: „Vajon az Istenség, Aki a legnagyobb szeretet, hogyan tudja azt a végtelen sok
szerencsétlenséget és borzalmas nyomorúságot, amit az emberek szereznek maguknak, oly nyugodtan
végignézni, hogy meg ne borzadjon, és megállást ne parancsoljon? S ez a szeretettel teljes Istenség,
nem érzéketlen istenség-e, Aki valóságos örömet érez, miközben nyugodtan végignézi, hogy
teremtményei miképpen marcangolják egymást? Az ember, ha kellő ereje volna hozzá, ennyi nyomort
nem nézne végig ilyen nyugodtan, mert egyedül csak a szánalom indítaná, hogy odaugorjon, s a
legszentebb komolysággal megállást parancsoljon a harcoló pártoknak. Miért nem cselekszi ugyanezt
az Istenség, hiszen Ő az összes erők fölött uralkodik?”
99
6. Lássátok, így kérdezősködik egynémely csüggedő lélek, akiben az Én fényes világosságomból is

sok áradt! Kétkedővé válik, s kétségbe vonja az igaz szeretetet, sőt a szeretet Istenének létezését is, s
valósággal belevész kételyeinek örvényébe, s végeredményben meginog egész hitében.
7. De Én világosságot fogok adni nektek, amely mindezeket a kérdéseket megvilágítja. hallgassatok

tehát ide!
8. Elsősorban azt kell tekintetbe venni, hogy az ember hogyan viszonylik az emberhez és azután,
mint az anyagban élve, hogyan viszonylik Istenhez, vagy másképpen: miképpen hajlik fogalmaiban
a látható és a láthatatlan dolgok felé?
9. Nagyon természetes dolog, hogy az egyszerű, lelkileg még fejletlen ember – aki gondolatainak
szárnyalását természetszerűen csak az őt körülvevő külsőséges dolgokra irányítja, - csak aszerint ítél,
amit lát és hall. A jelenségeknek csupán külső részei fogják őt elsősorban vonzani, megbírálja,
következtetéseket tesz, és tapasztalatain keresztül fogja külső környezetét hasznára fordítani. Csak ha
annyira behatolt a dolgokba, hogy a természeti események külső dolgait uralni tudja, fogja értelme
arra serkenteni, hogy a dolgok miértje iránt érdeklődjék, és azt kutassa. A materiális világban a
fejlődési folyamat azonban mindig az, hogy először a külső burkot tanulmányozzák, a szellemi
magvat azonban gyakran igen nagy nehézségekkel hámozzák ki.
10. Azt már tudjátok, hogy az állatvilág, valamint az azt megelőző növényvilág fejlődése a külső
forma megsemmisülésére alapul, a benne működő benső élet-princípium sérelme nélkül, amely a
tökéletesedés felé törekszik. S ez a külső természeti példa természetesen nem marad elrejtve a lelkileg
kevésbé fejlett emberek előtt. Igen, ez úgy van jelen benne, mint a lélek ereje, amelyet le kell győzni
mivel életútja alatt a pusztítás vágyát birtokolja. S ezt annyiban utánozza is, amennyiben az erősebb
jogára igényt tart, s azt gyakorolja is, ameddig olyan helyzetben van, amely benső lelki fejlődését
gátolja. Csak ha olyan időszakok állnak be, amelyekben a lelki kifejlesztés felülkerekedik, s amikor
a külső, materiális megfigyelés valósággal már leküzdött álláspontnak tekinthető, nem léphetnek már
fel az ilyen lelki durvaságok, s az erősebb joga teljesen eltűnik az emberben. És akkor a megvilágított
emberi szellem joga olyan erőben lép fel, amely sokkal legyőzhetetlenebb, mint a legnagyobb fizikai
erő.
11. Ezek a katonák pedig valamennyien tisztán csak a külső, természeti megfigyelés fokán állnak,
amely őket az erősebb jogára tanítja, lelkük fejlődésével még nem törődnek, s így a természetben
utánozzák ezt a küzdelmet, s emiatt egyelőre semmi ürességet nem is éreznek magukban. Sőt emellett
egészen jó emberek is lehetnek, igen kedélyesek is mindaddig, míg egy idegen országbeli háborút
vezető más katonák személyében képzelt ellenséget nem látnak maguk előtt, amellyel, mint
legkérlelhetetlenebb és legelveszedelmesebb ellenfél állnak szemben abban a pillanatban, amikor a
trombita harcra hív.
12. Ezt a nevelési folyamatot Én pedig kénytelen vagyok megengedni, mert a benső mag
megismerése csupán a kemény, külső héjnak áttörésével lehetséges, s így az emberi szellemet sem
lehet másképp felébreszteni, csupán tapasztalatok által.
13. Experientia docet – a tapasztalat tanít, s így van ez ebben az esetben is, s hogy ez a közmondás
mennyire igaz, azt tudjátok, mert a tanuló tapasztalat által sokkal többet tanul, mint száz, kívülről
megtanult lecke és ki nem próbált szabály által. A föld pedig olyan iskolaház, amelyben a lelkeknek
tapasztalataik által kell okosodniuk, azért adatik itt nekik a legkülönfélébb alkalom arra, hogy
tapasztalatokat tapasztalatokra gyűjtsenek, hogy a szellem annál gyorsabban kiérlelődjék. És hogy
ezeknek a súlyos, keserű és kellemetlen tapasztalatoknak egész tömegét, amely egy vad, hegyi
zuhataghoz hasonlít – miképpen lehet szelíden tovasikló nyugodt folyóvá körülgátolni, azt az Én
100
tanításaim mondják meg, s az Én életem legyen és maradjon példa, hogy a tapasztalatok mennyire
arra szolgálnak, hogy az emberi szellemet Istenhez közel, sőt bensőleg egész közel hozzák.
14. Tehát ha tapasztalataitokat semmibe se veszitek, nem is lehettek soha okos építőmunkásai az Isten
országának, mert Nálam az az alapelv, hogy az embereket gyakorlati utakon kell nevelni. De az Én
hangom az emberi lélekben csak akkor szólalhat meg tisztán, ha a lélek sok keserű tapasztalatai által
önmagába mélyedt és a külsőséges dolgoktól elfordul.
15. Tehát, ha az emberiség mindenféle küzdelmeken és háborúkon át akar menni, - amelyeknek célja
csupán az, hogy a két állam között minél nagyobb hatalmi állást küzdjön ki, - akkor a tapasztalat
nagyon hamar meg fogja győzni arról, hogy milyen kevés szerencse, elégedettség, valamint szellemi
fejlődés érhető el ott, ahol az országokat háborús kiáltozások tombolják át, és minden életörömöt
aláásnak.
16. A későbbi időkben a háborút az emberek képtelen, megvetésre méltó és nem valami dicsőségteljes
állapotnak fogják tekinteni, most azonban még nagy becsületet és dicsőséget várnak tőle, de a későbbi
időkben a háború teljesen el fog tűnni. S az emberi nem az ilyen külső küzdelmektől való elfordulása
után a benső dolgok felé fog fordulni, s a benső ellenség leküzdése által Tőlem mindenki sokkal
nagyobb dicsőséget várhat, mint a leggyőztesebb hadvezér fejedelmétől.
17. Ámde ehhez a megismeréshez tapasztalatra van szükség, amelynek útja igen sok szenvedésen és
tévedésen át vezet. S ez az iskola az egyetlen, amely valóban szabad elhatározást enged az emberi
léleknek. És hogy Isten maga ezt végig tudja nézni, ennek oka egyszerűen abban rejlik, hogy itt a cél
sokkal magasabban áll, mint minden egyéb. S azok az eszközök, amelyek a célt elérni segítik,
mindazáltal rendkívül bölcsek, s a biztos hatást mindenkor magukban rejtik.
18. Ha egy atyának van egy neveletlen gyermeke, akik kevés hajlamot mutat arra, hogy atyja
szavainak és parancsolatainak engedelmeskedjék, az is alkalmat ad neki arra, hogy valami rossz
tapasztalat által alaposan pórul járjon, de közben arra fog törekedni, hogy a rossz következményeket
lehetőleg enyhítse. Ugyanígy van ez Istennél, az emberekkel szemben. Isten mindig azokat az
eszközöket keresi, amelyek a legenyhébbek, de ha ezek eredménytelenek, Ő Maga is kénytelen a
legszigorúbbakhoz nyúlni, hogy az emberiséget megtartsa azon az ösvényen, amely a béke és a
legtisztább boldogság céljához vezet.
19. De ha az ember nem akar ezen az ösvényen haladni, mert mindazt megveti, ami ez által a nevelési
rendszer által útjába kerül, így egészen természetes, hogy ez a megvetés végül romlásba kell, hogy
döntse, mert semmi esetre sem akar a saját kárán okulni. Ő valósággal kihívja azokat az akadályokat,
amelyek elébe kerülnek, úgyhogy igen könnyen testi életét is kockáztatja a legegyszerűbb
óvórendszabály semmibe vevése által, amelyek az okosabbak előtt mintegy önmaguktól merülnek
fel. Hogyan lehet tehát az Istenséget felelőssé tenni azért, amit az egyes ember saját indíttatása által,
tehát önhibájából szerez magának? Az Istenség tehát nem kegyetlen és nem talál gyönyörűséget
teremtményei szenvedéseiben, hanem mindenkor kényszerülve van a cél érdekében szeretetét
elfojtani és túlnyomóan a bölcsességet, érvényesíteni.
20. S ezzel újabb magyarázatot adtam arra nézve, amit hasonló formában már gyakrabban
elmondottam nektek. Szemléljétek eszerint a külső dolgokat is benső vonatkozásukon keresztül, hogy
többé ne botoljatok mindenféle kételyekbe és ellentmondásokba!”
101
60.A rablógyilkos Barabbás

1. S miközben a tanítványok a hallottak fölött még vitatkoztak, egyszer csak egy katonai csapat több
embert vezetett maga között, akik látszólag foglyok voltak. Ezek olyan emberek voltak, akik Róma
rendeletei ellen vétettek, s most Jeruzsálembe, Pilátus elé kell, hogy vezessék őket, hogy Róma
törvényei szerint ítélkezzenek felettük.
2. Közülük egyik súlyos bilincsekbe verve ment két katona között, akik kivont karddal haladtak
mellette, készen arra, hogy a legcsekélyebb szökési kísérletnél leüssék.
3. Fülöp azt kérdezte Tőlem, hogy mit vétett ez a vad kinézésű ember és kicsoda ő?
4. Én pedig így feleltem neki: „Ő éppen olyan eszköze Istennek, mint ti vagytok, ha képességeit
nem is az Atya szolgálatába helyezte. Neki is éppen úgy szolgálni kell, hogy a Fiút megdicsőítse,
amiképpen ti vagytok hivatva arra, hogy az Ő művét terjesszétek.”
5. Erre a többiek csodálkozva azt kérdezték, hogy miképpen értem ezt? Én azonban azzal
válaszoltam, hogy a tények a legrövidebb idő múlva meg fogják adni nekik a magyarázatot.
6. A fogoly pedig – akit olyan szigorú őrizet mellett vezettek, - vezetője volt azoknak a rabló,
pusztalakóknak, akik nem akarták magukat Róma törvényeinek alárendelni, s a hegységek között
annyi búvóhelyük volt, hogy a római igazságszolgáltatás sehogy sem tudott nyomukra akadni,
hasonlóképpen, ahogy Palesztinában, a Jordán alsó folyása irányában még most is vannak olyan
törzsek, amelyek nomád életet élnek, s megcsúfolják a török uralmat.
7. Ennek a férfiúnak neve Barabbás volt, igen bátor és merész, s a rómaiaknak már egynémely
kisebb ütközetre adott alkalmat, amikor csapatokat küldtek ki, hogy a vezetőt elfogják. A nép között
is bizonyos tekintélye volt merészsége miatt, amely mindig szerencsésen kivezette a veszedelmekből,
úgyhogy személye körül valóságos mondakör képződött, amiképpen hasonló tulajdonságú
egyéneknél ez a későbbi évszázadokban is oly gyakran megtörtént.
8. Rablásai ellenére nem volt aljas jellem, aki a gyengébbeket sohasem bántotta, sőt megvédte, ha
hatalmában állott. Mindazáltal esküdt ellensége volt a gazdagoknak, nevezetesen pedig a rómaiaknak,
akik le akarták győzni őt. Ezért a zsidók előtt nagy tekintélyben állott, mert a rómaiakat ők is
gyűlölték. Úgyhogy a templomban – amely azt remélte, hogy Barabbás által befolyást szereznek az
arab népekre – bizonyos védelemben állott.
9. Ámde amikor már túl merész lett, s egy római csapatot – amely pénzekkel és kincsekkel Petra
felé vonult, az ottani helytartó számára – megtámadott, de a római csapatvezető Petrában kelepcét
állított neki, s a leghevesebb ellenállás után elfogta. Ebben a nagy küzdelemben Barabbás megölte
Petra helytartójának fiát, s így zendüléssel és gyilkossággal vádolva Jeruzsálembe küldték, hogy
Pontius Pilátus ítélkezzen fölötte.
10. Barabbást ezután Jeruzsálemben rögtön az általános tanácsházba vitték, s amikor a terjedelmes
vádat a tanúkihallgatások után elkészítették, átkísérték a római törvényszékre. Amíg azonban az
utóbbi meg nem történt, Pontius Pilátusnak – mint Júdea legfelsőbb urának – teljes hatalma volt
felette, és cselekedeteiről egyedül csak a császárnak tartozott felelősséggel.
61.Júdás terve
1. Amikor a rómaiak foglyaikkal és málháikkal elvonultak, utunkat mi is folytathattuk.
102
2. Rövid idő múlva Bethánia felé közeledtünk, ahol Lázár lakott, s aki bensőjétől indíttatva nagy
vágyat érzett Utánam, ami miatt naponta felkereste kedvenc helyét, hogy körültekintse a tájat, s
jelenleg is a messzelátó ponton állott. S amikor kicsiny csapatunkat az országúton közeledni látta,
szívében azonnal megérezte, hogy az Én vagyok, s rögtön Felénk sietett, s közben előhívta a szolgáit
is, hogy jelentsék ki a házban, hogy az Úr ismét megérkezett.
3. Lázár azután csakhamar meg is talált Bennünket az úton. Fölösleges az ő és övéi örömét újból
leírni, amikor hosszabb távollét után viszontláttak, és házukba fogadtak.
4. Ezután igen jelentőségteljes napok következtek, amelyek alkalmasak voltak arra, úgy Lázárt,
mind tanítványaimat meggyőzni, hogy az emberiséggel mi volt a végcélom, amelyre vonatkozólag
sok minden kijelentetett előttük, de annak az ideje még nem következett el, hogy ezt a világ előtt
nyilatkoztassam ki. Ámde a későbbi időkben ez meg fog történni.
5. Legtöbbnyire esténként az Olajfák hegyén lévő fogadó ismert nagy éttermében ültünk együtt, s
ez a fogadó szintén Lázár tulajdona volt, és abba sok nép özönlött, Én pedig éppen azt akartam, hogy
a nép lásson és halljon Engem.
6. Alig lett köztudomásúvá, hogy Én ismét nyilvánosan mutatkozom és Lázár szintén – aki
feltámasztása után teljesen visszavonult, s csendes, benső szemlélődő életet élt, ami által Engem
sokkal jobban megismert, mint azelőtt, s az Én cselekedeteim és tetteim, valamint tanításaim és
személyem felől semmi kételyt, vagy bizonytanságot nem érzett – amikor a jeruzsálemi zsidók
részéről, de még inkább más országokból, akik az ünnep miatt jöttek Jeruzsálembe, hatalmas
beözönlés állott elő. Legfőképpen nem bennszülöttek voltak azok, akik a csodatettről és Felőlem már
hallottak, s kíváncsiságból, de leginkább tisztább okoknál fogva kerestek fel Bennünket. Mindazok,
akik a zsidó nép közül jobb érzelműek voltak, abban az időben, az Én közelemben tartózkodtak, hogy
a lelkek megvilágíttassanak, s így tanítványaimnak és Nekem sok dolgom akadt, hogy az ideözönlők
szomjúhozó lelkét felüdítsem.
7. De ne gondolja azt senki, hogy ezt egyedül csak a zsidók tették meg, az idegenek is, görögök,
rómaiak és egyéb népek, s akik hallottak Felőlem és nem tudták, hogy miképpen magyarázzák
dolgaimat, eljöttek ezekben a napokban és mind felvilágosítást nyertek, úgyhogy elítéltetésem
napjáig ezek a napok gazdag és utolsó halfogást jelentettek mindazon dolgok számára, amit az
embereknek el kellett érniük.
8. S ezt a tényt tudni azért szükséges, hogy a továbbiakat is meg lehessen érteni.
9. Az első nap estéjén, amikor Lázárhoz érkeztünk, a néptől, amely még nem gyűlt össze nagy
számban, visszavonultunk, s egyedül voltunk abban a teremben, amely mindenkori összejövetelünkre
szolgált, amikor egyszer csak Iskáriot Júdás lépett be az ajtón és üdvözölt bennünket. Az Enyéim már
örültek, hogy olyan hosszú ideig nem látták és remélték, hogy egyáltalában nem fogják viszontlátni,
úgyhogy mikor megpillantották, kissé kelletlen arccal fogadták.
10. Erre egészen udvariasan azt kérdezte Tőlem, megengedem-e, hogy Hozzánk társuljon, amire Én
azt feleltem, hogy tehet tetszése szerint.
11. Júdás erre sokat beszélt Jerichóról és ottani működéséről, hogy mennyit dolgozott ott Értem és
reméli, hogy kiérdemelte megelégedésemet. S eközben élénk színekkel vázolta, hogy mennyi
nyomorúságot talált ott és idevezető útján, s hogy a szegény nép mennyire szorongattatik és sínylődik
rabszolgaságában. S beszéde közben olyan szónoki elragadtatásba esett, hogy mindenki bámulva
hallgatta, mert eddig még senki sem érezte ilyen hatalmas erővel beszédének igazi hatását.
103
12. És (Júdás) beszédét e szavakkal fejezte be: „Óh Uram, ha a Te Erődnek csak egytized részét
bírnám, milyen hamar végét szakítanám a hatalmasok valamennyi erőszakoskodásának és a népet,
amely béklyókba van verve, és Jehovához kiált segítségért, megszabadítanám, és boldoggá tenném,
hogy Urának és Istenének nevét dicsőítse és ujjongjon örömében! Óh Uram, meddig késlekedel még
és engeded, hogy a kérések meghallgattatlanul visszahangozzanak el?
13. Lásd, Ő itt van, a király, Akit Izrael kész elfogadni és Ő nem mutatkozik! Ő elburkolja magát, a
várva várt Messiás, a Dávid Fia, az isteni hatalommal felruházott férfiú! S Ő késlekedik ezt a nagy
hatalmát kibontakoztatni népének üdvére, s Izraelnek szenvedni kell, s tovább jajgatnia mélységes
bukása fölött!
14. Óh Uram, könyörülj meg a népen, a szegényeken, a szomorúakon! Vezesd őket boldogságukhoz,
mert íme Sion várja az Ő királyát!”
15. E szavak után – amelyekből világosan kitűnt, hogy Júdás Bennem mennyire remélte a világi
értelemben felszabadító Messiást, mikor annyiszor hangoztattam már, hogy Én az nem vagyok – nagy
és várakozásteljes csend állt be, s Én így feleltem neki: „Nem hívtam-e Én a szegényeket mindenkor
Magamhoz?! A szomorúakat nem vigasztaltam-e, s a betegeket nem gyógyítottam-e meg, s a
szegényeket nem tettem-e gazdaggá, amennyire arra szükségük volt?! Ki késlekedik tehát? Nem Én,
- hanem a világ késlekedik, amely nem akar üdvéhez jönni! Ámde az Ember Fia nemsokára
hatalmának legnagyobb magaslatára fog jutni, hogy a világ lássa, hogy Ő oda is eljuthat, ahová a
világ törekszik, és ami előtte kívánatosnak látszik. De ne a világ üdvére, hanem az Én
mennyországom üdvére történjék ez meg! Elégedj meg tehát azzal, amit már láttál, s mielőbb látni
fogsz!”
16. Júdás erre elhallgatott és örvendezett a szíve mélyén, mert azt hitte, hogy szavaival megadta az
első lökést, s Én most már meg fogom tenni a döntő lépést, hogy a népet a római igától
megszabadítsam, amire Bennem a kellő erőt nagyon jól ismerte.
17. S ezekhez a fogalmakhoz, amelyek – mint nagyon jól tudta, eddigi beszédeimmel nem álltak
összhangzásban – a következő körülmények által jutott: amikor Jerichoban tartózkodott, minden
erejével arra törekedett, hogy képességeit érvényesítse, s Rólam és küldetésemről gyakran nagyobb
néptömeg előtt beszélt. S ez által bizonyos tekintélyt szerzett magának, főleg amikor valóban sikerült
az Én nevemben néhány gyógyítást is eszközölni.
18. Heródes, aki akkor éppen Jerichoban töltötte a telet, szintén hallott felőle. Miután már régóta
vágyott Velem, a csodatevővel – amint ő nevezett Engem – érintkezésbe lépni, magához hivatta őt,
hogy valami közelebbit halljon Felőlem. Júdás, mint élelmes ember, azonnal felhasználta a maga
számára ezt az alkalmat, hogy a Názáreti tanítványának mutassa be magát és ahhoz is értett, hogy a
király előtt fellépése által bizonyos tiszteletet gerjesszen, mert szavait jó emlékezőtehetsége
támasztotta alá, s beszédeimet úgy adta vissza, amint azokat Én használtam.
19. Heródes erre felismerte, hogy a sok beszédben és hírekben, amelyek Rólam, szájról-szájra
forogtak, több igazság van, mint eleinte hitte, s lelkében az a gondolat támadt, hogy egy ilyen ritka
természetű csodatevő a rómaiaknál annyiban hasznos volna, hogy Ő általa, ha erre szükség volna,
ijedelembe és rémületbe ejthetné őket.
20. Heródes és Pontius Pilátus, az ország helytartója, ellenségek voltak, mert amaz ettől elnyomva
látta magát. Heródes önkényeskedését Pontius Pilátus mindig korlátok közé szorította, mihelyt az,
hatalmának kifejtésére törekedett, ami miatt ismét Heródes – aki azt a vágyat táplálta magában, hogy
Júdea és Szíria fölött a független uralmat megszerezze, - volt nagyon elkeseredve. S egy olyan
természetfölötti hatalom, amely a rómaiak hatalmának nem volt alávetve, nagyon kedvére lett volna.
104
S ennél az oknál fogva, nem volt ő Keresztelő Jánossal szemben sem ellenséges érzülettel, aki mint
próféta jelent meg előtte. És soha nem is ölette volna meg, ha csellel körül nem hálózzák.
21. Júdásnak, mint jó emberismerőnek, Jerichoban elég alkalma volt Heródes és a rómaiak
torzsalkodásáról tudomást szerezni. Csakhamar azt is észrevette, hogy a király nagy érdekei hová
nyúlnak, s úgy vélte, hogy az Én dolgomnak csak segítségére lesz, ha arra törekszik, hogy hatalmam
kibontakoztatásának útjait egyengeti, s nem tudott eleget beszélni az Én akaratom rendkívüli erejéről,
amelynek ezen a földön minden alá van rendelve. Leginkább ragyogtatta elbeszéléseiben azoknak a
kegyetlen katonáknak megsemmisítését, akiket Én vadállatokkal szaggattattam szét, bizonyítékul arra
nézve, hogy a római fegyverekkel szemben legyőzhetetlen eszközöket tudok állítani.
22. Júdás, aki éppen úgy, mint a zsidó nép, Bennem a felszabadító Messiást külsőséges formákban
kívánta, s Engem a legalkalmasabbnak vélt erre a misszióra, ezek által az összejövetelek által ebben
a hamis nézetében még jobban megerősödött, s indíttatást érzett magában, hogy missziómhoz ő is
minél inkább hozzájáruljon. Heródes megbízatást adott neki, hogy Engem bírjon rá, hogy elmenjek
hozzá, mert erre egyenes parancsot – félve az ÉN erőmtől – nem mert adni.
23. A jeruzsálemi ünnepélyre való átköltözést találták a legkedvezőbb időpontnak erre, s ezért jött
Júdás ismét Hozzánk, mint Heródes küldöttje, hogy Engem a király világias terveinek megnyerjen, s
ezzel a templom terveire is rábírjon.
24. Magától értetődik, hogy Én ezekről a tervekről nagyon is értesülve voltam, s így nem volt
szükségem arra, hogy Júdással erre nézve bármiféle beszédbe bocsátkozzam. Ő azonban úgy vélte,
hogy Én talán nem leszek képes az ő legtitkosabb gondolatait is kiolvasni, mert ő, minden jó szellemi
tehetsége dacára, mint igen anyagias ember, nem hatolt be soha az Én lényem tanulmányozásába,
hogy másnak tartson, mint egy igen tehetséges és rendkívüli képességekkel felruházott embernek. Ő
úgy vélte bár, – amiképpen erről elég bizonyítéka is volt – hogy külsőleg senki sem tudna Nekem
ellenállni, de hogy bensőleg az emberi szív legtitkosabb gondolatai is nyilvánvalóak volnának
Előttem, ebben nagyon kételkedett. Én vele szemben mindig barátságos és szeretetteljes voltam, de
mégis zárkózottabb, mint mással szemben, úgyhogy az Én Szellemem szavát, amit csak a teremtmény
Irántam való szeretete képes megnyitni, s amely szeretetet ő nem nyújtotta, nem is tudta megérteni.
25. Később is sokat fáradozott azon, hogy a nép felszabadításának szükségességét legragyogóbb
szónoki képességével fejtegesse, miközben Heródes védelmére célzott. Ámde Én komolyan
elutasítottam beszédét úgy, hogy egyre zárkózottabb lett, végül teljesen magába vonult.
26. Erre a megjegyzésre szükség volt, hogy megérthessük kedélyvilágában mi ment végbe.
62.Mária illatos kenettel megkeni Jézust

1. S miközben Júdás beszéde után csendesen, s mélyen hallgatva ültünk, s mindenki a saját
gondolataival volt elfoglalva, egyszerre megnyílt az ajtó és Mária, Lázár testvére lépett be. Szemeit
Rám irányítva közeledett Felém anélkül, hogy a többi jelenlévővel törődött volna. Elém érve
lábaimhoz borult és csókjaival borította azokat. Azután elővett egy üveg drága nárdus olajat,
összetörte azt, s az olajjal megkente lábaimat, s hosszú hajával szárította fel. Eközben hangosan
zokogott és megható hangon kért, hogy ezt engedjem meg neki.
2. Kevésbé ismert dolog, hogy csak nagyon előkelő személyek engedhettek meg maguknak ilyen
fényűzést, mert amiképpen a gyakori lábmosás feltétlen szükségesség volt abban az időben – mert
cipőt viselni a szegényebbek legtöbbje előtt megvetett dolog volt, azonképpen a lábak gyakori kenése,
hogy a bőr simaságát megőrizzék, ugyanilyen szükséges volt.
105
3. A nárdus olajnak azonban különösen élénkítő tulajdonságai voltak, igen kedves illata üdítően
hatott, s éppen ezért a keresett és ritka tulajdonságainál fogva rendkívül drága volt, úgyhogy az ilyen
lábmosás a legrendkívülibb fényűzésekhez tartozott, amit csak igen gazdagok engedhettek meg
maguknak.
4. Az egész ház megtelt az olaj illatával, jeléül rendkívüli finomságának úgy, hogy Júdás, akinek
mindig csak a pénz forgott az eszében, nem tudta a megjegyzést magába fojtani. „Nem lett volna
sokkal jobb ezt a kenetet eladni, s az érte járó pénzért ennyi vagy annyi szegényt élelmezni?! Mi
szüksége van az Úrnak ilyen kenetre, amikor amúgy is megvan az ereje ara, hogy enélkül is minden
időben felfrissítse magát?”
5. Ezt is csak fösvénységből mondta, mert Lázár gazdagsága mindig bosszantotta őt és gyakran talált
alkalmat arra célozni, hogy a gazdagok mindig dőzsölnek, míg a becsületes izraeliták kénytelenek
ínséget szenvedni.
6. Én azonban így feleltem erre, a még mindig Előttem térdelő Máriára utalva: „amit ez a leány tett,
azt szeretetből cselekedte, s Előttem minden olyan áldozat kellemes, ami szeretettel teljes szívből jön.
S ezzel a cselekedetével nem annyira testemet, mint inkább lelkemet erősítette meg, mert ahol ennyi
szeretetet kínálnak, ott Én ezen a szereteten át az emberiségnek még több szeretetet fogok visszaadni.
Ő ezáltal jogot szerzett magának temetésem napján kellő erőt adni Nekem, amelyre a léleknek még
szüksége van, hogy a legnehezebbet is le tudja győzni. S ezért ez a szeretetcselekedete soha el ne
felejtessék, és ahol az Én Evangéliumomat prédikálni fogjátok, erről se felejtkezzetek meg!
Hagyjátok őt, tehát békében!”
7. Azután a még mindig zokogó Máriát fölemeltem a földről, megáldottam és így szóltam hozzá:
„Mária, a te bűneid az Én Atyámtól megbocsáttattak neked! Ámde amit most Nekem, a Fiúnak tettél,
arról bizonyságot teszek majd az Én Atyám előtt, s az Ő házában egykor ez ezerszer, s újból
ezerszeresen visszafizettetik neked.
8. Most pedig ülj ide közénk, erősítsd meg testedet és maradj itt közöttünk. Mert aki szeretete által
erőt ajándékozott Nekem, az ne menjen el többé oldalam mellől!”
9. Ez a cselekedet, amely Mária Magdolnáéhoz hasonló, felcserélésre adott alkalmat. Mária, Lázár
testvére volt az, aki a legtisztább szeretettel vonzódott Hozzám, mint az ő Urához és Mesteréhez, nem
pedig földi szerelemmel, s ezért az ő cselekedetének egészen más a jelentősége, mint Mária
Magdolnáé.
10. Ekkor a tanítványokhoz fordultak, s ily módon beszéltem tovább: „Aki szívében valóban gazdag,
az adhat is az ő gazdagságából anélkül, hogy ez által szegényebb lenne – sőt minél többet ad, annál
gazdagabbá lesz, aki pedig önmagában szegény, attól még az a kevés is elvétetik, mert el kell, hogy
veszítse azt saját maga által. Testi és lelki szegények mindig vannak körülöttetek, adjatok ezeknek
mindig fölöslegetekből! Engem azonban nem mindig birtok, s nemsokára test szerint semmit sem
tehettek többé Nekem.”
11. Ezt pedig azért mondottam, hogy tanítványaimat az ÉN elköltözésemre újból és újból
előkészítsem, amelynek nemsokára bekövetkezendő pillanata nem állott lelkük előtt.
63.Júdás előkészületei
1. Most Péter azt kérdezte Tőlem, hogy szándékom van-e holnap lemenni a városba és prédikálni a
templomban. S amikor erre igenlőleg válaszoltam, nagyon lebeszélt róla, mert a vendégfogadóban
106
már mindenféle templomzsidót látott, akik Engem gyűlölködő pillantásokkal szemléltek, s

mindenesetre csak rosszat terveztek Ellenem.
2. Én pedig így szóltam erre: „A nép miatt kell lemennem, s ebben senki sem akadályozhat, mert
csak értük jöttem le, hogy megváltassanak!”
3. Amikor Júdás ezt meghallotta, titokban felállt és eltávozott anélkül, hogy más tudott volna róla,
mint egyedül Én.
4. Ő pedig kiment a néphez, amely a fogadóban és a fogadó körül összegyülekezett és mindenkinek

elbeszélte, hogy Én itt vagyok, és holnap be fogok menni a városba. Gondoskodjanak tehát arról,
hogy köztudomásúvá váljon az, hogy a Názáreti Megváltó eljön az ünnepélyre.
5. Az idegenek közül a városban sokan voltak, akik egyáltalában Én miattam jöttek az ünnepélyre,
mert bizonyosan hitték, hogy Engem látni fognak ott. Ezek azután, miután köztudomású volt, hogy
Én mindig Lázárhoz szoktam betérni, hírnököket küldtek ki, hogy megtudják, valóban itt vagyok-e
és mire határoztam el Magam. Júdás ezen első árulása által most tudták meg ezek a szándékomat, s
ezt nemsokára hírül is vitték a városban.
6. Ő maga szintén Jeruzsálembe ment, s a legkülönbözőbb vendégfogadókban arra indította az

idegeneket és bennszülötteket, hogy jöjjenek Elém, ha majd holnap lemegyek az ünnepélyre.
7. S miután követőim száma most már igen nagy volt, ez futótűzként terjedt, mivel a nép előtt semmi
fontosabb nem volt Jeruzsálemben, mint a városban való fellépésem.
8. S mialatt ez a városban megtörtént, mi egészen nyugodtan ültünk Lázár házában, s közömbös

dolgokkal töltöttük el időnket, amikor egyszer csak Péter észrevette, hogy Júdás nincs már köztünk.
A többieket azonnal figyelmeztette erre, s azután egyenesen megkérdezett Engem, hogy hová lett
Júdás?
9. Én erre azt feleltem, hogy ne törődjön vele, amit tesz, saját szabad ösztönzésére teszi, s annak
semmi köze ahhoz, ami a tanítványokra tartozik.
10. Ezután nem is kérdezősködött tovább, csak bosszankodását fejezte ki afölött, hogy ez az ember
mégis mindig visszatér, amikor már mindnyájan azt remélték, hogy nem látják többé.
11. Lázár erre így vélekedett: „Ha az Úr úgy akarná, hogy elmenjen innen, ez bizonyára csekélység
volna számára. De miután mindig megengedi, hogy közelében maradjon, így bizonyára nagy
dolgokra van hivatva, s így nem illő dolog, hogy bármilyen bírálatot is mondjunk róla, s inkább
tartózkodjunk ettől.
64.Lázár túlvilági élményei

1. Hogy erre a tárgyra ne térjünk többé vissza, Lázár magától kezdett beszélni előbbi betegségéről,
hogy milyen jól visszaemlékszik még halála előtt mindenre, a legkisebb részletre is, de arról már
semmit sem tud, ami azután történt vele.
2. Erre magától kínálkozott az alkalom, a halál utáni életről beszélni, hogy a megérkező lélek a
túlvilágon hogyan is érzi magát.
3. Lázár erre azt kérdezte Tőlem, hogy miért nincs visszaemlékezése arra, ami az alatt az idő alatt
történt vele, amikor a sírban feküdt?
107
4. Én erre így feleltem neki: „Ennek oka abban rejlik, mert lelked a legnagyobb boldogság
állapotában volt, s annak visszaemlékezése elviselhetetlenné lenne most, hogy újból a földi
tevékenységnek kell szentelned magad. Ezt körülbelül össze lehetne hasonlítani azzal, ha volna egy
rendkívül jó és bölcs király, aki eddig mindig csak a hozzá méltó társaságban mozgott, s hirtelen arra
kényszerülnék, hogy a legalávalóbb néppel érintkezzék, s a legnyomorúságosabb házban éljen
anélkül, hogy módjában volna helyzetét megjavítani.
5. De hogy meggyőződj arról, hogy ezzel nem sokat mondtam, nyerd vissza rövid időre
emlékezésedet, s részletesen mondd el nekünk, hogy érezted ott magad, és mit tapasztaltál? S ha
emlékezésed visszatért, mondd el világosan, hogy mit érzel! De egyben azt akarom, hogy jelenlegi
testi fogságodat ne érezd, hanem mint szabad szellem beszélj!”
6. Lázár ezután rövid ideig tartó kábulatba esett, majd felébredt és átszellemült arccal kezdte a
következőket elbeszélni: „óh, én most szellemben még egyszer tisztán és világosan látom, amit
halálom óráján éreztem és gondoltam!
7. Eleinte kimondhatatlan szorongó érzés fogott el, amikor észrevettem, hogy az élet bennem
kialvóban van. Ezt azután egykedvűség váltotta fel, s az az érzésem volt, hogy mélyen el kell
aludnom. Testvéreim siránkozása, akik ágyam mellett állottak, hiábavalónak tűnt előttem, mert
hiszen tudtam, hogy újból fel fogok támadni. Erre mélyen elaludtam.
8. S amikor felébredtem, minden testi tehertől könnyűnek és felszabadultnak éreztem magam. A

legtisztább levegőt szívtam, s csodálatos módon megerősödve éreztem magam. Szemeimet
lehunytam, mert kellemes és jóleső érzés volt a nyugalomnak teljesen átadni magam. De az után
szükségét éreztem annak, hogy szemeimet megnyissam, ami azonban nem akart sikerülni. Erre úgy
éreztem, hogy egy kéz érintette meg szemeimet, amire már fel tudtam nyitni azokat.
9. Ekkor megpillantottam atyám mosolygó arcát, s igen elcsodálkoztam e fölött, mert hiszen
meghalva tudtam őt, most pedig magam mellett láttam. Ő világosított fel azután, hogy testben
meghaltam, s most a szabad szellemi világba mentem át, s az ő hajlékában vagyok.
10. Erre körülnéztem, s egy gyönyörűséges helyiséget láttam meg, amely a legfényesebb tiszta
színekben ragyogott. Engem ennek a helyiségnek a szépsége – amelyben ez a tündöklő világosság
beáramlani látszott – annyira megragadott, hogy álmélkodva így kiáltottam fel: „Ha szavaidnak nem
is hinnék, ez a helyiség bebizonyítaná, hogy valóban elragadtattam a földről. Óh Atyám! Mondd, ez
itt a te hajlékod?!”
11. S atyám így felelt: „Ez a helyiség egyben az én titkos kamrácskám, ahol az én Urammal és
Teremtőmmel teljesen egyedül vagyok, és Általa mégis mindenütt vagyok, ahol szükséges lennem.
S én most téged, kedves fiam, azért fogadtalak be ebbe a szentélybe, mert csak vendége vagy ennek
az országnak és később fogsz tulajdonába lépni. De nekem végtelen nagy örömömre szolgál, hogy
téged ide befogadhatlak, mert aki a mi földön vándorló Urunknak barátja, az igényt tarthat arra, ami
bennünk, s egyben, ami kívülünk a legjobb.
12. Persze te nem érted meg, hogy ezt miképpen gondoljuk! Lásd tehát, ez a helyiség lényemnek
legbensőbb szívkamrácskáját jelenti, s így az én szférámnak centruma, ahonnan téged mindenhová
elvezethetlek, amennyire csak szellemem terjed! S ez által egyidejűleg velem vagy, körülzárva
szeretetemtől, önmagam társuralkodójával mindaddig, amíg itt tartózkodsz. A túlvilágon minden
embernek van egy ilyen szentélye, amelyben teljesen visszavonulhat, hogy a színtiszta világosságnak
sugarai – amelyek a falakon keresztül akadálytalanul áramlanak be – áthassák. Te is élvezni fogod
ezt, ha majd maradandó lakója leszel ennek a világnak, de most még – amint már mondottam – nem
108
vagy az, csupán vendég, s nekem, mint földi atyádnak, első jogom van lelkedre, s hogy azt
megoltalmazzam!”
13. Erre felemelkedtem arról a nyugvóhelyről, amelyen találtam magam, s szívem teljes szeretetével
átöleltem atyámat, akit addig nem is hagytam el, míg Te, óh Uram, vissza nem hívtál, Én nagy
vándorlásokat is tettem vele, s megmutatta nekem mindazt, ami az ő körébe tartozik. Feladatai közül
a legfontosabb az volt, hogy a földről megérkező lelkeket összegyűjtse, s azokat megfelelő szellemi
tevékenységükbe vezesse.
14. Láttam azt is, hogy ezekhez a lelkekhez olykor mindenféle súlyos földi szenny tapad, amelyektől
először fel kellett magukat szabadítaniuk, majd azt láttam, hogy mindaz, ami a szellemben
megnyilvánul, megfelelő képben külső jelenségében is mutatkozik úgy, hogy a lélek akaratából és
akarásából maradandó képek keletkeznek, amelyek csak az akarat fordulatai által változnak, s ily
módon alkotják meg a lélek szféráját, vagy látható gondolatvilágát. A mindezt elrejtő testi burok
eltűnt, s vele együtt annak lehetősége is, hogy a gondolat akaratát elrejtse.
15. Ez a gondolatvilág azonban nem olyasmi, ami nem léteznék, azaz képzelet, hanem minden
szellem előtt bizonyos anyagban átszellemisült, felépült dolog, amikor a szeretet akarata, amelynek
Isten szeretetakaratával összhangban van, azt lerögzíti. De ha a teremtmény akarata nincsen
összhangban az Isten szeretetakaratával, akkor ez a gondolatvilág maradandó módon nem állhat fenn,
hanem ismét el kell múlnia. Az emberek földi, anyagi módon felépített és az anyagban megvalósított
gondolatai mulandók, mert az anyag az Isten szeretetakaratában egyáltalán nem létezik, hanem csak
bizonyos meghatározott célok érdekében, mint változandóságoknak alávetett forma van
megszilárdítva. A szellem szeretetakarata azonban enyészhetetlen, mert annak megteremtése az isteni
teremtés végcélja, azaz Isten az Ő teremtményei által akar teremteni, s ilyen módon kíván
üdvösségeket adni, s ezeket az üdvösségeket saját teremtményeivel Ő Maga is élvezi.
16. A túlvilági élet tehát tulajdonképpen szellemben való munkálkodás, azaz maradandó művek
megteremtése, tehát nem materiális dolgok teremtése, amelyeknek rommá, és hamuvá kell
összeomolniuk.
17. S annak a sok dolognak szemlélete közben, amelyek szellemem elé tárultak, a jövő üdvösségből
már élveztem egy részt, s így mindenkor kész leszek ezt a testet újból – ha Te, óh Uram
megparancsolod – ugyanolyan készséggel levetni, amilyen kész voltam ismét visszatérni, amikor
hangod sírom előtt megszólalt, s engem a visszatérésre szólított fel. Atyám ezt az eseményt már előre
bejelentette nekem, úgyhogy arra már teljesen el voltam készülve.
18. Most már tudom azt is, hogy minden embert teste szerint Te kell, hogy feltámassz, mert az
emberben a lélek elhagyása után még sok mindenféle visszamarad, amire a léleknek a túlvilági
életében szüksége van. S ez onnan van, hogy azok az alkatrészek, amelyek a testben az anyagot
képezik, a testi formából való feloldásukkor és szállásukkor is rokonságban maradnak a lélekkel -
amiképpen egy ember, ha hosszú ideig élt valamely vidéken, annak elhagyása után az iránta való
rokonszenvet továbbra is megtartja és azok a tapasztalatok, amelyeket ott szerzett, lelki érzéseiben
mindig összefüggésben állnak azzal a vidékkel, úgyhogy egyik a másik kölcsönhatása nélkül csak
zavaros képet adna.
19. A lélek tehát azt a lelki elemet, amely elhagyott testének legkisebb anyagrészeit uralja – törekszik
magához vonzani, és magával egyesíteni, mert ezáltal az anyagnak szintén bizonyos fokban való
megváltása megy végbe, vagy – jobban mondva – a még tisztátalannak a tisztától való felszabadítása,
s a tisztába való beolvadása. Ez mindenesetre olyan folyamat, ami a földi ember előtt még teljesen
érthetetlen, ha szellemi dolgokban nem jártas. Mindenesetre a testnek a lélektől való feltámasztása,
amelynek nem kell oly gyorsan végbemennie, éppen olyan szükséges, mint a léleknek a szellemtől
109
való feltámasztása, amelyet ismét egyenesen csak Te, óh Uram támaszthatsz fel és hívhatsz életre. S
ez a lépcsőzetes folyamat, amelyet minden ember önmagán fog tapasztalni, egy sajátszerű titka
teremtésednek, amit csak a túlvilágon láttam és tapasztaltam.
20. S amikor a Te hangodat meghallottam, úgy éreztem, mintha valami elhúzna onnan, s az volt az
érzésem, mintha a képek az álomban egymást váltanák fel, ami után a felébredés következik. Az
álmodott képek között azonban mindig olyan hézagot érzünk, amit a lélek öntudatos állapotában nem
képes kitölteni. Azt hittem tehát, hogy hosszú álomból ébredtem, s amikor felébredtem, a sírban fekve
találtam magam. Én tudtam, hogy mi ment végbe velem, de csak úgy elékeztem vissza, mint egy
álomra.
21. És most, amikor ebben a pillanatban testemtől felszabadítva érzem magam, azt is nagyon jól
érzem, hogy a test bilincsei nem képesek a magát szabadon érző lelket lekötni, ha egyszer megízlelte
az igazi lelki szabadságot, s Te, óh Uram és Mesterem, ezért oldottad fel testem kötelékeit, hogy az
el ne pusztuljon. Tudom most azt is, hogy Te az én feltámasztásom után mindent megmagyaráztál
nekem, ami emlékezetemből eltűnt. De most ezeket az eseményeket nem fogom többé elfelejteni,
hanem mint megbecsülhetetlen kincset fogom magamban megőrizni.”
22. Én erre azt mondottam Lázárnak, hogy legyen ismét az előbbi, földi módon élő Lázár – amire
újból rövid kábulatba esett, s élénk álmára való visszaemlékezésével boldogan ébredt fel Enyéim
körében.
23. Ez a jelenet az összes jelenlévők előtt szemléltető képe volt a meghalásnak és később arra szolgált,
hogy a halál pillanatától való félelmüknek még a megmaradt kis részét is elvegye.
24. Ezután figyelmeztettem Enyéimet, hogy térjenek pihenőre, hogy a holnapi nagy munkára
megerősödjenek, s mindenki követte is tanácsomat.
65.Az Istenség és az Ember fia Jézus

1. Én Magam azonban elhagytam a házat, s egyedül mentem fel az Olajfák hegyének csúcsára,
ahonnan messze kilátás nyílt Jeruzsálemre, s annak egész környékére.
2. Ekkor az Istenség elszakadt Bennem, az ember fia Jézustól, s így beszélt Hozzám: „Íme itt van
Előtted szenvedéseid városa, amely a legközelebbi napokban fog megkezdődni, ha önként veszed
vállaidra azt az igát, amely az egész emberiség megváltására szolgáljon!
3. Te, földi testedben Tőlem elválasztva, olyan ember vagy, mint bárki más. Azon fáradoztál, hogy
a szellemet felébreszd Magadban, amely Maga az Istenség teljessége. Te a saját akaratod feláldozása
által a Mindenható akaratát engedted növekedni Magadban. Most azonban a Te akaratodtól, mint
embertől függ, hogy az utolsó és a legnehezebb művet be akarod-e tölteni? Azt kérdezem tehát Tőled:
akarsz-e mint az Én Fiam feloldódni az Atyában, miután mindazt, amit Ő Neked tenni megparancsol,
végrehajtod? Vagy pedig mint ember fia, egyedül ehhez az emberiséghez akarsz-e tartozni, s csak
ettől a világtól akarsz elszakadni?
4. Lehetsz a világ uralkodója, s a világ Megváltója, de lehetsz Hozzám vezető Útmutató is, aki az
Isten legbensőbb Szívéhez vezet, ha teljesen feloldódsz Bennem, s ezáltal az összes
örökkévalóságokon keresztül az Élet uralkodója leszel. Lehetsz az emberek szószólója, mint olyan
lényeknek, akiket az Én hatalmam teremtett, s akik az Atya szívéből indultak ki, s akiknek ugyanoda
kell visszatérniük, de lehetsz szószólója annak a szeretetnek, amely parancsol a bölcsességnek, hogy
igazságosságát könyörületességre változtassa. Válassz tehát most, – amikor szemeid előtt fekszik az,
110
ami testeddel történni fog – hogy az utat Mellettem, vagy Énbennem akarod-e járni, mert az utolsó
elhatározás ideje itt van!”
5. Ekkor az Istenség így szólalt meg az ember fia szívében: „Még egyszer ilyen módon foglak
kérdezni, mint ma, s akkor legyen meg úgy, amint Te akarod, ha akkor is ugyanezt a választ adod!
Most pedig lásd, hogy a világ mit fog adni Neked!”
6. Csendes imában maradt még az Ember Fia a hegytetőn, majd napkelte előtt lement ismét Lázár
házába anélkül, hogy azt bárki is észrevette volna.
66.Bevonulás Jeruzsálembe
1. A következő reggelen, még mielőtt a nap felkelt, már valamennyien ébren voltak, s azonnal
kimentünk a szabadba.
2. Ott előhívtam tanítványaimat, a tizenkét apostolt, Magam köré gyűjtöttem őket, s így szóltam
hozzájuk: „Kedveseim! A mai nap az Ember Fia számára a dicsőség napjává lesz, mert ezt az Atya
akarja így az emberek érdekében! Ámde ez csak annyira érintsen titeket, amennyire a szellemetek
bennetek azt megengedi, hogy ne teljetek meg gőggel! Zárjátok el tehát szíveteket a hiúság, és
uralomvágy sugalmazásai elől, hogy az ellenség erőt ne vehessen rajtatok, s eszközévé ne tegyen
benneteket!”
3. És tanítványaim – akik között ismét jelen volt Júdás is, ki reggel felé titokban visszajött – azt
kérdezték Tőlem: „Uram, hogyan érted ezt és mi által védhetjük meg magunkat az ellenségtől?”
4. Mondom Én: „Lássátok és nyissátok meg lelketeket a bölcsesség világossága előtt és meg
fogjátok érteni, amit a próféták jövendöltek! De egyedül csak az Istent szeressétek és nem a világot,
s akkor megoltalmazhatjátok magatokat minden támadásával szemben!”
5. Ezután Én Jeruzsálem felé fordultam és fennhangon így kiáltottam: „Te pedig Sion leánya, készülj
fogadni királyodat!”
6. E szavak után a nap oly tündöklő módon kelt, amint azt még soha nem látták, s ugyanabban a
pillanatban tanítványaim – Júdás kivételével, aki izgatottan állott félre Tőlünk – szellemi szemekkel
látták, amikor az éterben egy hatalmas város képződött, amely a földi Jeruzsálem képmása volt, csak
összehasonlíthatatlanul dicsőségteljesebb. A kapuk mindenütt tárva voltak, s a legdicsőségteljesebb
emberi teremtmények beláthatatlan tömege várakozással telve állott, mintha fejedelmüket várnák,
akinek ide kell érkeznie.
7. Ez a szellemi szemlélődés csak pillanatokig tartott, azután eltűnt a kép és Én így szóltam
hozzájuk: „Ott várják az Embernek Fiát és mostantól kezdve ott fog trónolni mindörökké! Méltányos
dolog tehát, hogy az Embernek Fia felmagasztaltassék! Jertek és kövessetek Engem!
8. Erre Péter azt kérdezte Tőlem, hogy búcsú nélkül akarok-e elmenni Bethániából, s anélkül, hogy
Lázárt és annak testvéreit értesíteném?
9. Mondom Én: „Te tudod, hogy ez miért szükséges! Én pedig azt tudom, amit Nekem kell tudnom.
Ne törődj tehát semmivel! Lázár a testvéreivel majd kellő időben meg fog találni Engem – s rajtuk
kívül sokan mások is, akiknek erre a napra szükségük van.”
10. A tanítványok erre nem szóltak többé semmit, de nagyon csodálkoztak, és suttogni kezdtek
egymás között, hogy különös viselkedésem vajon mit jelenthet, mert ilyennek már régóta nem láttak
111
Engem. János azonban figyelmeztette őket, hogy minden megjegyzéstől tartózkodjanak, és némán
tegyék meg azt, amit kívánok tőlük, hogy a legcsekélyebb se történjék az Én akaratom ellen. Ezt
mindnyájan meg is ígérték, különösen Péter fogadta szentül, hogy még a pokolba is követni fog,
akkor is, ha nem tudná, hogy Én miért mentem oda.
11. Erre Júdás – aki ezeket a szavakat meghallotta – mosolyogva így vélekedett: „Barátom, tudja az
Úr, hogy melyik úton kell járnia! Nem a pokol, hanem az Isten küldöttjének dicsőség útját járja
népének javáért!”
12. Erre elragadtatva nézett Felém, mert hangos kiáltásomban minden kívánságának beigazolását
látta, s az utat minden dicsőség felé nyitva, amelyben neki is része kellett, hogy legyen, mint a Messiás
úttörőjének, aki majd sok köszönettel tartozik neki.
13. Péter elcsodálkozva nézett Júdás felé, aki ilyen büszke, öntudatos magatartást mutatott,
mindazáltal hallgatott, mivel a mai reggel eseményei úgyis igen csodálatosaknak tűntek fel előtte, s
a többi tizeneggyel nyugodtan folytatta útját.
14. Most Bethánia fele útján a jeruzsálemi kapukhoz értünk. Balkezünk irányában egy kicsiny
helység terült el, névszerint Betphage, amely most már teljesen eltűnt, s felszólítottam tanítványaimat,
hogy közülük ketten egy szeretet szolgálatot tegyenek Nekem. Ekkor mindnyájan jelentkeztek, Én
pedig kiválasztottam közülük Jánost és Pétert, s beküldtem a helységbe, amely előttük terült el, s ott
az első ház előtt majd egy szamarat találnak, amely vemhével egy fához kötve füvet legelész.
15. (Az Úr): Ezt a vemhet hozzátok ide Nekem, mert szükségem van rá! Ha valaki azt kérdezi, hogy
ki küldött benneteket, akkor feleljétek: „Az Úr és szüksége van erre az állatra! S akkor odaadják azt
nektek!
16. A két tanítvány engedelmeskedett, azonnal besietett a községbe, míg mi az úton bokrok és virágzó
fák alatt ültünk, s a küldöttek visszatérését vártuk.
17. Betphageban pedig lakott egy ember, névszerint Migram, aki római lándzsás volt és sok
hadjáraton vett részt már és a hadseregnél vitézsége, s okossága által igen tekintélyes állást vívott ki,
amiért feljebbvalói nagyra becsülték. S amikor egy súlyosabb sebesülés, amelynek következtében
jobb lábát maga után vonszolta, arra kényszerítette őt, hogy a katonaságtól búcsút vegyen, gazdagon
megajándékozták, s minden adófizetéstől mentesítve elbocsátották. Ez – az öreg Márkusnak egy
ismerőse – gyógyulást keresett gyógyfürdőjében, elutazásakor megvette az imént említett nőstény
szamarat, s magával vitte kicsiny házába, ahol a hűséges állat oly módon szolgált neki, hogy ura
kicsiny kertjének termékeit Jeruzsálembe szállította eladásra.
18. Ez a Migram sokat hallott Márkustól Felőlem, s tanításaimba is be volt avatva, s mint aki a
jeruzsálemi zsidókkal mit sem törődött – mivel csak Róma polgáraival és küldötteivel foglakozott –
nyílt követőm volt. És amikor a két tanítvány házához jött, s ott a két állatot megtalálta, amelyek
közül a fiatalabbikat feloldotta kötelékeitől, a tulajdonos gyorsan kilépett házából, s vele együtt
többen, akik nála voltak, hogy tőle gyümölcsöt vásároljanak, és mogorván azt kérdezte, hogy
merészelik az állatot elvinni tőle?
19. János erre azonnal az Én szavaim szerint válaszolt és Migram nagy örömében – amikor hallotta,
hogy szolgálatot tehet Nekem – azonnal sietett az öreg nőstény szamarat feloldani, hogy azt annak
vemhével együtt ő maga hozza el Nekem. Hiába mondták a tanítványok, hogy az Úrnak csak a
vemhére van szüksége. De nagy buzgalmában nem hallgatott rájuk, hanem hajtotta az állatokat, hogy
azt a helyet mielőbb elérjék, ahol tartózkodom, úgyhogy a tanítványoknak ugyancsak igyekezniük
kellett, hogy követni tudják.
112
20. S amikor Migram az állatokat Elém hozta, s azokat a legnagyobb örömmel felajánlotta, Én így
szóltam hozzá: „Migram, látom jóakaratodat és megfizetek neked azért, amiért oly gyorsan
teljesítetted kívánságomat, amelyért két tanítványomat küldtem hozzád! Most azonban készítsd elő
azt az állatot, amelyet tanítványaim kívántak tőled – lovaglásra!”
21. S ő azonnal úgy is cselekedett, miközben köpenyét, amelyet római szokás szerint viselt,
összehajtogatva ráterítette az állat hátára. Ugyanezt tették Enyém közül egyesek, hogy kényelmes
ülést biztosítsanak.
22. S amikor ezekkel az előkészületekkel foglalatoskodtunk, egy nagy csapat ember jött a Jeruzsálem
felé vezető úton. Amikor Bennünket megpillantottak, rögtön Felénk siettek, s a lehető legrövidebb
idő alatt az emberek százai vettek körül bennünket – akik Engem, mint Izrael megszabadítóját –
viharosan üdvözöltek. Ezek legnagyobb része az ünnepélyre készülő zsidók voltak, akik Engem az
országon keresztül való utazásaim által ismertek és tanítványaimat már előbb is, mint
üdvösséghozókat. Ezek az emberek, mint királyukat dicsőítettek, minthogy sokan voltak közöttük,
akiket annak idején, csodálatos módon tápláltam, s már akkor is az volt a szándékuk, hogy Engem
királlyá kiáltsanak ki, s amiért visszavonultam tőlük.
23. S miközben ezek lelkesülten kiáltoztak Felém, Lázár is megérkezett testvéreivel, s legközelebbi
háza népével, akik kimentek Engem keresni, és amikor megláttak, Felém siettek, és keresztül törtettek
az Engem körülvevő tömegen, s nagyon örültek, hogy megtaláltak. S amikor a jelenlévők a mindenki
által jól ismert Lázárt megpillantották, akinek neve feltámasztása után közszájon forgott, ujjongásuk
nem ismert határt, és nagy hozsánnakiáltások közepette vettek körül Bennünket. Én nem védekeztem
ezzel a hódolással szemben, hanem hallgatagon felültem az előkészített állatra, amely a Jeruzsálem
felé vezető úton állott.
24. A tömeg pedig nőttön-nőtt, mert a lárma mindenkit odacsalogatott és követte a tömeget. Az
emberek zöldellő faágakat tördeltek le és szétszórták az úton. Majd ruháikat terítették le a földre, s az
állatot azon engedték keresztülmenni, tehát olyan hódolatnyilvánítások, amelyekkel azelőtt csak a
királyokat szokták megtisztelni. És amikor az Olajfák hegyének lejtőjére értünk, ahonnan messze
kilátás nyílt Jeruzsálemre, ezreket láttunk a kapuk előtt állni és az egész Kidron völgye telve volt
emberekkel.
25. Jeruzsálem, bár nagy város volt, mindazáltal a húsvét ideje alatt a sok idegent nem volt képes
befogadni. Ennél fogva szokásban volt, hogy a szegényebbek, vagy olyanok, akik későn jöttek arra,
hogy a túlontúl megtelt vendégfogadókban szállást találjanak, a Kidron völgyében, a szabad ég alatt
nagy sátrakban telepedtek le, mert a templom közelében a Kidron völgye szentelt területnek számított.
S mindazok, akik a völgyben voltak letelepedve, előözönlöttek, mert a hírből meghallották, hogy Én
jövök Jeruzsálembe, s Engem akartak üdvözölni, miközben cselekedeteimet, de legfőképpen Lázár
feltámasztását – aki most szemmel látható módon ment Mellettem – hangosan magasztalták, s az
általános dicsérő énekben ők is résztvettek.
26. Amikor Jeruzsálem kapujához értünk, amely az Olajfák hegye felé nézve a főbejáratot képezte, a
római kapuőrség megkísérelte, hogy a kaput bezárja, mert az őrség attól tartott, hogy felkelés
támadhat. Ámde ebben megakadályozta őket annak a népnek óriási tolongása, amely a város
belsejéből tódult kifelé, s a templom előcsarnokából látta kívülről a közeledő menetet, valamint annak
kiáltásait, s amikor a római őrök azt is látták, hogy a nép békésen, kezeiben faágakkal és
pálmalevelekkel közeledett, abbahagytak minden ellenállást, s inkább csodálkoztak a meneten, mint
előttük teljesen ismeretlen dolgon, amely talán az ünnepélyhez szükséges. Így jutottunk mindnyájan
akadálytalanul a városba, s irányunkat azonnal a templom felé vettük.
113
67.Jézus a templomban
1. A farizeusok, papok, s a templom egyéb alkalmazottjai eközben a legnagyobb izgalomba estek, s
nem tudták, hogy mitévők legyenek, ennél a nagy tüntetésnél. Hogy azt fegyveres erővel elnyomni
teljesen lehetetlen, csakhamar belátták, mert ez által az amúgy is ellenszenves templomi
garázdálkodással szemben azonnal kitört volna a lázadás. A nép olyan lelkesedés mámorban volt,
hogy azt erőszakkal semmi esetre sem lehetett volna megszüntetni. Nem maradt tehát más hátra, mint
egyelőre a dolgokat a maguk menetére hagyni, s esetleg egy előre nem látott fordulatnál a hangulatot
lehetőleg a templom tekintélyének előnyére kihasználni.
2. Mindenek előtt Kaiphas, a főpap, a tanács gyors összehívását ajánlotta, s abban állapodtak meg,
hogy kivárják, miképpen fogom Én a dolgot megkezdeni, s az egész mozgalmat milyen irányba
gondolom terelni. Ha királlyá akarnám Magam kikiáltatni, akkor a római hatalom azonnal
rendelkezésükre állna, de ha az egész mozgalom a templomnak és annak szolgáinak szól, akkor is –
anélkül, hogy a népet elkeseríteném – csak keveset tehetek, mert a népnek Jehovába vetett hitét
amúgy sem lehetne elvenni. Egyelőre csak azon múlik, kivárni, ha valami hiba történik Részemről,
azt okosan kihasználják.
3. A papok elhatározták, hogy nem fogják láttatni magukat, hanem a templomot kitárják, hogy ennek
szent volta maga beszéljen a néphez. Erre azután a bejáratokat rögtön megnyitották, sőt még a
szentély sem maradt bezárva, amely olyan terület volt, hogy arra való előkészület nélkül egy izraelita
se tehette be a lábát, sőt pap sem különös ceremónia, ima és előzetes mosakodás nélkül.
4. A templom szolgaszemélyzetének pedig a lehető leggyorsabban utasításokat adtak, hogy a

templom előcsarnokaiban – ahol az eladók ismét nagy számban voltak jelen – közöljék jövetelemet,
hogy egy olyan kellemetlen jelenet, amilyet egyszer Én már rendeztem számukra, lehetőleg
elkerülhető legyen. Ámde ez a figyelmeztetés már későn jött, mert alig hallották meg a pénzváltók, s
a kereskedők a falakon kívül a nagy kiáltozást és tudomásukra jutott, hogy miről van szó, előbbi
cselekedetemre élénken visszaemlékezve, holmijukat a lehető leggyorsabban összecsomagolták, s az
épületet áruikkal menekülésszerűen hagyták el.
5. A templomnak ez a második megtisztogatása, amely nem közvetlen fellépésemmel történt,

félreértésre adott okot, mintha az előbb vázolt jelent a mostani bevonulásomkor történt volna, holott
az sokkal előbb, az Én tanítói működésem kezdetén történt.
6. Amikor a nép kiáltozásai közepette betódult a templomba, mindenek előtt a papokat kereste,
elsősorban Kaiphas főpapot kívánták, hogy Engem a szent olajjal királlyá kenjen fel, amire az után
Sion várába akart vezetni, hogy ott hódoljon Nekem. Ámde a papokat nem lehetett megtalálni. A nép
erre az előcsarnokokon keresztül feltartóztathatatlanul tódult a szentélybe.
7. Enyéim aggódva vettek körül, mert látták és hallották, hogy a népnek mi a szándéka Velem és
Péter aggódva azt kérdezte Tőlem: „Uram, mi legyen ebből, talán Izrael királyává akarod kikiáltatni
Magad?”
8. Én erre hallgatást intettem neki és megparancsoltam a körülállóknak, engedjenek helyet Nekem,

hogy akadálytalanul beléphessek a templomba, miután a barmot már előbb elhagytam.
9. A nép engedelmeskedett, Én pedig a sokaságtól követve, a csarnokokon keresztül beléptem a

templom belsejébe, majd egyedül haladtam a szentélybe, s a nagy áldozati oltár felé mentem, majd
annak lépcsőjére.
114
10. A közönséges nép, a templom szabályai szerint ide nem követhetett, hanem meg kellett állnia a
külső folyosókon, ahonnan a papi cselekményeket a szentélyben végignézhették.
11. A farizeusok és a templomi főpapok a nép nagyon izgékony hangulatát igen helyesen ítélték meg,
mert miközben előre elhatározták, hogy a papokat abban az esetben, ha kívánságukat nem teljesítik,
kényszeríteni fogják, most attól a benyomástól, amit maga a hely gyakorolt rájuk, s mivel az összes
papok távolléte miatt semmiféle személyes ellenségeskedés nem volt kilátásban, az általános izgalmat
ünnepélyes csend, s annak várakozása követte, hogy Én mit fogok kezdeni. Én Enyéimnek is
megparancsoltam, hogy vonuljanak vissza, s most már teljesen egyedül állottam az egész nép előtt.
12. Ekkor Én hangos szóval így kezdtem beszélni a néphez: „Elérkezett az órája annak, hogy az egész
világ önmagán át tudja meg, hogy hová vezetnek azok az utak, amelyeken eddig haladt, s mindenki
elhatározza, hogy az Atyához akar-e menni vagy nem. Ti ide vezettetek Engem ebbe a házba, ahol az
Isten szelleme azelőtt látható módon lakozott, most azonban eltűnt már e falak közül, s üres lett ez a
hely. De most új helyet választott, s minden ember építhet magának templomot, ha az Én beszédeim
és tanításaim szerint, - amelyeket Én adtam nektek – cselekszik.
13. Mindenki az alázatosság által vezettesse magát, s úgy menjen egyenesen a megépített Istenházba,
amely immár üres lett, de újból meg kell, hogy töltessék a szeretet cselekedetei által. Minden
szeretetcselekedet egy-egy építőköve a templomnak, s ez a templom megkoronáztatik majd a
bölcsesség és erő jeleivel, ha annak alapkövét egyedül csak a szeretet képezi. Én pedig azért jöttem
hozzátok, hogy azt a szeretetet tanuljátok meg Tőlem, amit eddig megvetettetek, de nem az
önszeretetet, amit bírtok ugyan, hanem a felebarátaitok iránti szeretetet, amellyel nem birtok, pedig
egyedül csak az isteníthet meg benneteket és vezethet Istenhez.
14. De ha azt kívánjátok, hogy Én a ti királyotok legyek, vagy az akarok lenni, akkor tudjátok meg,
hogy az Én országom nem ebből a világból való, hanem, hogy az a maga egész dicsőségében az
emberben lakozik, s azt az örökséget képezi, amelyet az Atya a Fiúnak, s Ő általa a föld minden
emberének, s a mennyek összes lakóinak adott. Ne gondoljátok tehát, hogy be fogok vonulni Dávid
várába, hogy itt földi országot alapítsak! Aki Engem követni akar, az kövessen cselekedeteimben és
üdvözülni fog! A Fiú az Atyától való és mivel Ő az Atyától való, Ő benne van, s az Atya a Fiúban,
és aki a Fiút követi, ezáltal követi az Atyát is.
15. Hozzátok ide Elém mindazokat, akiknek teste és szíve megtört, s Én meggyógyítom őket, hogy
egészségesek legyenek! De akinek értelme tört meg, azok megbotránkoznak Bennem, s ezeket nem
tudom meggyógyítani, mert aki Bennem megbotránkozik, az telve van gonoszsággal, gőggel, s
nélkülözi a szeretetet, mert az esztelenségnek és keménynek látszik előtte. Én azonban először a
szíveteket akarom meggyógyítani, s ezen át lelketeket és testeteket, mert csak a szívben lakozik a hit,
és ahol ez nem lakozik, ott sötétség van. Mert a hit, amely a megismerésből nőtt, olyan világosság,
amely minden sötétséget elűz. Higgyetek tehát Bennem és az Atyában, hogy lássatok, s a sötétség
eltávolodjék tőletek!
16. Bizony mondom Én nektek, igaz hit nélkül senki sem üdvözülhet! Én pedig megmondottam
nektek, hogy mit és miben kell hinnetek. Cselekedjetek tehát szavaim szerint, amiképpen Én
cselekedtem e szavak szerint! S akkor mindenki ugyanazt fogja tenni, amit Én cselekedtem és senki
sem lesz ezen a földön, aki azt mondhatná, hogy üdvösségének útjai el vannak előtte zárva.
17. És hogy lássátok, hogy az Atyának ereje mire képes az emberben, hozzatok Elém olyan betegeket,
akiknek teste szenved, hogy meggyógyítsam őket!”
18. E szavak után leléptem az oltárról, s az előcsarnokokba mentem, ahol sok beteg feküdt, s akik
áldozni akartak abban a reményben, hogy a papok imái által nyerik vissza egészségüket, ami
115
legfőképpen húsvétkor volt általános szokás, de csak olyanok számára, akik áldozati adományt, de
lehetőleg aranypénzben tudtak fizetni, mert a templom papjai enélkül az ilyen beteget nem
részesítették előnyben. Hányan voltak, akik utolsó holmijukat szedték össze, hogy egészségükért ezt
az utolsó kísérletet megtegyék, s végül mégis anélkül hagyták el a templomot, hogy egészségüket
visszanyerték volna.
19. Ezekhez a betegekhez közeledtem Én, s komoly hangon azt kérdeztem tőlük: „Hiszitek-e hogy a
ti atyáitok Istene meggyógyíthat benneteket, ha erre kéritek Őt? Vagy úgy vélitek, hogy az emberek
segítsége tud meggyógyítani benneteket?”
20. Erre a gyógyíthatatlan betegek így kiáltottak: „Mester, rajtunk egyedül csak Isten segíthet, Akihez
bizonyára itt a templomban vagyunk a legközelebb!”
21. A többiek azonban hallgattak, amire ezeket kérdeztem meg, hogy mi volna az ő véleményük, s
ekkor az egyik beteg így szólt: „Mester, nekünk azt mondották, ha nem a főpap imádkozik értünk a
szentélyben, akkor nem nyerhetjük vissza egészségünket, mert egyedül ő lehet szószólónk Istennél!
Meg kell, tehát várnunk, amíg ez megtörténik.
22. Erre Én így szólottam: „Azt hiszitek, hogy Isten nem jöhet el minden emberhez, ha Őt arra kérik?
Mi szüksége van neki közvetítőre? Higgyetek, mert csak úgy lehet segíteni rajtatok!”
23. Mondja újból az előbbi szóvivő: „Mester, hiszen mi hisszük azt, ami nekünk megmondatott és
mégsem segítettek rajtunk! Mit higgyünk tehát még?”
24. Felelem Én: „Azt higgyétek, hogy az Isten, az Atya öröktől fogva végtelen jóság és mindenkihez
eljön, aki Őt teljes komolysággal hívja! Ne higgyétek azt, hogy Istennek szüksége van az emberekre,
hogy erejét elküldje hozzátok, hanem hogy ezt az erőt minden ember csupán az Isten iránti
szeretetével vonzhatja magához, s azután bontakozhat ki az emberben, s úgy érheti el hatását! – El
tudod ezt hinni?”
25. Mondja a beteg miután merően nézett Reám: „Mester, hiszem, mivel Te mondod azt nekem, mert
úgy, ahogy Te, soha még senki nem szólott hozzánk!”
26. Mondom Én: „Az Én szavaim az igazság, és mivel az igazság, tehát az élet is, mert az élet ereje
van bennük. Én, mint ember, mindig azok szerint cselekedtem, így lettem az Élet Mesterévé. Azért
mondom Én mindnyájatoknak: menjetek és cselekedjetek hasonlóképpen, és ne vétkezzetek többé
sem szavaitokkal, sem tetteitekkel! Ne vétkezzetek többé, s ne cselekedjetek olyat, ami az Isten és
embertársaitok iránti szeretetbe ütközik, s akkor egészségesen maradtok, s ti is az élet igazi mesterei
lesztek! Keljetek fel és járjatok!”
27. E szavak után a betegek testéből minden betegség egy pillanat alatt eltűnt, mindnyájan
egészségesen és teljes testi erőben keltek fel. A nép pedig, amely Körülöttem állott, újból hangos
kiáltásban tört ki, ujjongott, s úgy dicsőített Engem. Sokan térdre borultak Előttem, s kezeimet és
ruhámat igyekeztek megragadni, hogy azokat csókkal illessék. Én nem akadályoztam meg őket,
hanem engedtem Hozzám tódulni.
28. Eközben többen újból megkísérelték, hogy a főpapokhoz behatoljanak, s végrehajtsák azt a
szándékukat, hogy Engem felkenjenek, de ezek olyan jól elrejtőztek, hogy nyomukat sem lehetett
felfedezni és a küldöttek visszatértek anélkül, hogy szándékukat végrehajthatták volna.
29. Amikor ezek ismét odatódultak Közelembe, hogy Engem újból viharosan ünnepeljenek, Én
csendre intettem őket, s így szóltam a király-sóvárgókhoz: „Mondjátok, Az, aki úgy áll Isten előtt,
116
mint az Ő erejének hordozója, kerülhet-e ezen a földön még magasabbra, mint ahogyan Isten előtt
áll?!”
30. Mondja kissé zavartan ennek a seregnek a vezetője: „Mester, Ő maga bizonyára nem! De akik
csüngnek rajta, külsőleg is látható jelét akarják az Ő hatalmának, hogy hatalommal teli kezei alatt a
nép boldog legyen, és ne legyen elnyomatva.
31. Mondom Én: „Mit nyert azáltal a nép, amikor Sámuel a nép kívánságára Sault királlyá kente fel?
Bizonyára nem békét és nyugalmat, hanem küzdelmet és nyugtalanságot. És miért volt ez? Mert a
könnyű iga alatt, amelyet az Úr a nép cselekvéseiben reárótt, kifáradt, s egy látható uralkodó erőteljes
keze után vágyódott. A későbbi időkben sem volt királyokban hiány és Heródes személyében most is
király adatott nektek. Azt hiszitek, hogy egy új király, akit Bennem kerestek, meghozná nektek a
békét, még ha mégoly rendkívüli hatalommal bíró király akarna is lenni? Heródes és a rómaiak arra
törekednének, hogy ennek a királynak követőit, s őt magát is megsemmisítsék. Az csak
nyomorúságot, háborút és ínséget idézne elő, ha Én földi királyotok lennék. S mi módon egyeznék ez
azzal a tanításommal: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! Ha Én nektek háborút és gyilkosságot
akarnék hozni?! Távolítsatok el, tehát közelemből mindenféle külsőséges dolgot! Az Én országom
nem ebből a világból való! Építsétek fel önmagatokban az igazi békeországot, ott szívesen leszek
mindenkor királyotok és az is maradok!”
32. E szavak után a királyra vágyakozók kelletlenül elvonultak, s úgy vélekedtek, hogy Én még olyan
hős sem vagyok, akitől Izrael népe külső épségét elvárhatná.
33. A királyt kiáltozók ezután elvegyültek a sokaság között, és nem titkolták bosszúságukat
visszautasító szavaim fölött. Ámde a többi népet emiatt semmi esetre sem lehetett Tőlem eltántorítani,
mert cselekedeteim sokkal hatalmasabb erővel szóltak Mellettem, minthogy annak elutasításáért,
hogy a zsidók királya legyek, Engem elbuktassanak.
34. A néptömeg hatalmas háborgása után most már nyugodtabb hangulat lépett fel, úgyhogy Én és
tanítványaim felhasználtuk az alkalmat, hogy tanításaimat sokak előtt fejtegessük. Így keletkeztek
aztán egyes nagyobb csoportok, amelyek a templom előcsarnokaiban szétszóródva állottak.
35. Ekkor megtörtént, hogy két görög – akik szintén az ünnepélyre jöttek és kezdettől fogva nem
voltak jelen – a többiekhez csatlakozott. A nem-zsidóknak tiltva volt a benső szentélybe lépni, ami
miatt annak határán, ameddig a nem-zsidók léphettek, figyelmeztető táblák voltak kitéve.
36. A görögök meglátták Fülöpöt ezen a határon állni, s azt mondták neki, hogy nagyon szeretnék
Jézust látni, s lehetőleg beszélni vele. Fülöp azonban nem merte a két görögöt felszólítani, hogy
jöjjenek Hozzám, mert a tilalmat nagyon is figyelemreméltónak találta. Ennél fogva Andrásnak
mondta meg ezt, s vele együtt jött Hozzám, Én nagy hallgatóság körében állottam, amely szavaimat
leste és előadta a két görög kívánságát, hogy azok a nép miatt nem mernek Hozzám közeledni. Erre
Én azt mondottam nekik szólítsák fel a görögöket, hogy Hozzám jöjjenek. Erre mind a ketten
odamentek, s így cselekedtek. A görögök azonban mégis féltek a tilalmat megszegni, s ottmaradtak
a határ mellett.
37. A templomi zsidók, papok és farizeusok eközben észrevették, hogy sokkal nyugodtabb a hangulat,
s közülük néhányan álruhába öltöztek és úgy mentek a nép közé, hogy kikémleljék a helyzetet. A
királypártiakkal – akik Miattam nagyon le voltak hangolva – mindjárt megegyeztek abban, hogy a
népet Ellenem ingerlik, s hangolják. Az álruhás uszítók közül az egyik ott állt a Közelemben, s a
körülállókat Ellenem hangolva azt mondotta, hogy mi jogon parancsolhatom meg Én a pogányoknak,
hogy a zsidó szentélybe lépjenek, hogy azt beszennyezzék? És hogy a Messiáshoz, Aki Mindenáron
Én akarnék lenni, méltó dolog-e a szent szokásokkal így visszaélni?! Többen, akiknek felszólításom
117
szintén nem tetszett, egyeztek ezzel a beszéddel, úgyhogy egyszerre csak a sokaság között zúgás
keletkezett.
38. Én ezt nagyon jól észrevettem, s így szóltam Jánosnak és Lázárnak, akik állandóan Közelemben
tartózkodtak, valamint a többi tanítványnak: „Most érkezett el az ideje annak, amikor az Ember Fia
megdicsőíttetik, mert most győzte le Magát teljesen. Bizony, bizony mondom Én nektek: hogy a
búzaszem a földbe hull és meghal, s akkor egyedül marad! De amikor meghal nagy aratást hoz! S az
a cselekvésem, amit most látni fogtok, szintén sok és nagy aratást fog hozni!”
39. Ezután a két görögre célozva, akik félénken álltak távol Tőlem, hogy fennhangon így szóltam Én:
„Aki életét szereti, elveszti azt, és aki életét ezen a földön gyűlöli, az megtartja azt az örök életre! Aki
Nekem akar szolgálni, az kövessen Engem! Ahol Én vagyok, ott legyen az Én szolgám is! S aki
Engem fog szolgálni, azt az Én Atyám is dicsőíteni fogja!”
40. S az a farizeus – aki már az imént is suttogva beszélt Ellenem – tovább uszította a népet, miután
így szólt: „Gyönyörű Messiás az, aki a pogányokat és mindenkit meghív, hogy neki szolgáljanak,
hogy az Ő atyja is dicsőítse őket! Ki tulajdonképpen ennek az atyja? Megköszönöm én azt, hogy
életemet azért gyűlöljem, hogy egy ismeretlen örök életet megtartsak! Akkor a biztos életem mégis
csak kedvesebb!”
41. Hasonló módon vették át a többi álruhás templomi zsidók is Ellenem a pártot, s a sokaságot
alattomosan Ellenem kezdték hangolni.
42. Eközben lelkem érezte, hogy órám ütött, s igen elszomorodott a közelálló szenvedések miatt, s
hogy a nép annyira ingadozó, s ezért így szóltam a legközelebb Körülöttem állókhoz: „Szomorú az
Én lelkem és mit szóljak? Atyám, segíts Engem ebben az órában! És mégis Én jöttem ebbe az órába!
Óh Atyám, dicsőítsd meg a Te nevedet!”
43. Ekkor a mennyekből egy szózat hallatszott, amely mindazoknak a szívében is megszólalt, akik
valamennyire is felébreszthetők voltak a szellemi életre: „Én már megdicsőítettem azt és újból meg
fogom dicsőíteni!”
44. Mindazok, akik ezt a benső kinyilatkoztatást hallották, szellemük ébersége szerint így szólottak:
„Mennydörgött!” Mások ismét: Egy angyal szólott hozzá!”
45. A többiek közül senki sem érezte magában a szózatot, hanem benső felébredettsége szerint külső
magyarázatot adott neki.
46. S Én így szóltam hozzájuk: „Ez a szózat nem ÉN miattam történt, hanem ti miattatok, mert most
telik be az ítélet a világ fölött. A sötétség fejedelme, aki ennek a világnak fejedelme volt, kitaszíttatik.
Az Atya és Fia között nem áll többé az Ember Fia. És Én, ha majd e földről felmagasztaltatom,
Magamhoz vonzok mindeneket, hogy az Atyához jussanak!”
47. Erre a farizeus és egyesek – akik vele egy akaraton voltak – így kezdtek beszélni: „Mi azt hallottuk
a törvényből, hogy Krisztus örökké itt fog maradni. Hogyan mondhatod tehát, hogy az Ember Fiának
fel kell magasztaltatnia? Ki ez az ember fia, akiről beszélsz? Szállhat-e valaki még magasabbra,
minthogy örökké van, s elhozza nekünk országát?”
48. Erre így feleltem Én, miután azt láttam, hogy ezek a megátalkodottak mennyire kiforgatják
szavaimat: „A világosság már csak rövid ideig lesz közöttetek. Járjatok, amíg világosság van, hogy a
sötétség meg ne lepjen benneteket! Aki a sötétségben jár, az nem tudja, hol jár. Higgyetek a
118
világosságban amíg köztetek van, hogy a világosság gyermekei legyetek, s ne legyetek a sötétség
gyermekeivé!”
49. S miután e szavakat kimondottam, ettől a körtől elfordultam, s a pogányok előcsarnokához

mentünk, s annak legkülső határáig, ahová a nem izraeliták léphettek.
50. A papok és templomi főpapok eközben pontosan megtudták, hogy a nép lecsendesedett, s Én
vonakodtam a nyílt államcsínyt végrehajtani, hogy Engem úrrá és királlyá kiáltsanak ki. Továbbá
megtudták azt is, hogy emiatt pillanatnyi kedvetlenség uralkodik. Gyorsan igyekeztek ezt a
hangulatot kihasználni. Erre az összes papokat és lévitákat odarendelték, hogy egy fényes menetet
képezzenek. A harsonafúvók elől jártak és heroldok kihirdették a népnek, hogy a főpap az Úrtól
parancsot kapott, hogy egy nagy és rendkívüli engesztelő áldozatot tartson a nép bűneiért, miután az
Úr most kegyes érzülettel van vele szemben, s mindazokat a bűnöket megbocsátja, amelyeket a nép
egy féléven belül elkövetett. Nagy ragyogások közepette, s tündöklő ünnepélyességek mellett
vonultak fel a seregek, s Kaiphas maga hajtotta végre az áldozatot a templom nagy égő oltárán.
51. A templom ezzel a cselekedetével elérte szándékát, mert a nép még nagyon ragaszkodott a régi
szertartásokhoz és mindahhoz, ami a templomból indult ki. Ez a felvonulás, amely rendkívüliségével
hatott, mély benyomást gyakorolt a kedélyekre, s e fél nap folyamán a nép rendkívüli lelkesedéséből,
amely az Én bevonulásom által keletkezett, semmi sem volt érezhető. A templom igen kegyesen
viselte magát ezen és a következő napon. Az előcsarnokokban szegényeket tápláltak és ajándékoztak
meg, imákat mondottak és minden elképzelhetőt elkövettek, hogy a templom és képviselői számára
jó hangulatot teremtsenek, hogy ezáltal azt az ijesztő veszedelmet, amely az Én befolyásom által
fenyegette őket, elhárítsák.
52. A ragyogó menet éppen abban a pillanatban tűnt fel, amikor az előcsarnokokat elértük. Mindenki
a legnagyobb kíváncsisággal fordult a szokatlan színjáték felé, s mi ezt a pillanatot felhasználva,
feltűnés nélkül elhagytuk a hatalmas épületet, hogy ismét Lázár háza felé vegyük utunkat.
68.Nikodémus és a főpapok az Úrnál

1. Nemsokára oda is érkeztünk. Az egész úton mindenki mélyen hallgatott, s Enyéim többször
aggódó pillantásokat vetettek Rám, mert mindenki előtt világossá lett, hogy ma szándékoztam a
legnagyobb ütést mérni, amely azonban mindnyájuk előtt érthetetlen módon nem sikerült. Hová lett
az Én csodaerőm, amely egy külső, erőteljes jel által megerősíthette volna küldetésemet? Mert a
betegek meggyógyítása már egészen mindennapivá lett előttük, ami már tanítványaimnak is sikerült,
s ennél fogva a nép előtt, mint rendkívüli dolog már nem is szerepelt. A mennyei szózat is kétséges
volt előttük, amely nem harsogott eléggé ahhoz, hogy minden kételyt megdöntsön.
2. Ezeket a kérdéseket Enyéim nagyon is megtárgyalták egymás között, amikor Bethániába érkezve
visszavonultam egy magányos helyiségbe, hogy Magam, azaz lelkemet összeszedjem és
megerősítsem. S Enyéim, azaz legközelebbi tanítványaim közül legfőképpen Júdás volt az, aki
látszólagos balsikerem fölött a leginkább felháborodott. S ezt minden tartózkodás nélkül hangoztatta
is, hogy túlságos szelídségem és jóságom gátol abban, hogy teljes hatalmammal szembeszálljak a
néppel.
3. S ő, Júdás így folytatta: „Kétségtelen, hogy az Úr rendkívüli erővel és bölcsességgel felruházott

ember, s egyáltalában nem kételkedem abban sem, hogy senki más, mint egyedül Ő a megígért
Messiás, de ezt az erős szellemet, amely néha villámszerűen nyilvánul meg a maga rendkívüli
erejében, s amely benne lakozik, egy túl gyenge burok veszi körül, amely az emberek előtt a nagy
gyengeség látszatát kelti. Nem kizárólag a szelídség és jóság az, amely a világot uralja, hanem az
119
ököl is, amely a kardot megragadni és vezetni tudja, s ha szükség van rá, véres szigorúsággal kezelve
biztosítja a győzelmet! Ha az Úr arra kényszerülne, hogy Magát és Övéit megvédje a vérszomjas
pribékek karmai elől, akkor a Benne lakozó isteni erőnek egészen más formában kellene fellépnie,
hogy Ő Övéivel együtt el ne bukjon, és műve tovább terjedjen. Így azonban még mindig kudarcot
vallott.”
4. Mondja erre Péter: „Júdás, nem vetted észre soha, hogy az Úr, mint mi is milyen gyakran voltunk
szorongattatott helyzetben, s a Benne lakozó erő nélkül már régen elpusztultunk volna?! Emlékezz
csak vissza, hogy parancsolt Ő a viharnak, s a templom ármánykodásait, amely mindig kiküldte
poroszlóit ellenünk, hányszor megsemmisítette?”
5. Feleli Júdás: „És mindez még nem teljes bizonyíték, mert ezek közben mindenkor olyan kedvező
körülmények álltak elő, hogy talán amúgy is a saját erőnkből megszabadulhattunk volna a
veszedelmekből! Nem, nekem az a véleményem, ha hirtelen testi veszedelem érné Őt, úgyhogy azt
mindenki láthatná, s tarthatna tőle, nem kellene az Úrnak sokkal erőteljesebben fellépni?! S a nép is
nem egészen másképp állna pártján, s nem lehetne egy semmitmondó feldíszített templomi játékkal
Tőle eltántorítani!"
6. Erre Péter és a többiek fejüket csóválva így vélekedtek: „Hogyan következnék be ilyesmi, s ki
tudná ezt eldönteni? Az Úr bizonyára a legjobban tudja, hogy mi a szándéka és hogyan fog
cselekedni!”
7. Júdás erre elhallgatott és elgondolkozott, s egész napon át igen sötét, zárkózott maradt.
8. Lázár házában nyugalom volt és senki sem zavart Engem, Aki egyedül maradtam kamrácskámban
és párbeszédet tartottam a Bennem lévő Atyával. De ezt egy ember sem fogja kellőképpen megérteni,
hogy az utóbbi mimódon történt. Azért szolgáljon felvilágosításul, hogy az Én lelkem nagyon jól
látta, hogyan lehetne a szenvedéseket kikerülni, s hogy csüggedtebb volt, mivel Ő is a földhöz volt
láncolva, mint minden más ember lelke, akinek valami feladatot kell betöltenie. Csak az a szellem
Bennem, akiről mindenki tudja, hogy Ki volt az, jelölte meg Előttem az utat, s állította a lélek elé,
hogy Iránta és az emberek iránt való szeretetből akar-e ezen a kijelölt úton járni vagy nem. S így jutott
az elhatározás órája ismét közelebb, s az Ember Fia újból csak az Atya útjaira határozta el magát.
9. S amikor esteledni kezdett, már derűsebb kedéllyel tértem vissza Enyéimhez, megbízást adtam
Lázárnak, hogy testünk javáról gondoskodjék. S ezt kellőképpen meg is cselekedte, s a tizenkét
tanítvány, Lázár, két testvérének, valamint Magdalai Máriának társaságában – aki előbbi Lázárnál
való tartózkodásom óta a házat többé nem hagyta el – magunkhoz vettük az estebédet.
10. S amikor azt elfogyasztottuk, Lázár egyik szolgája azzal a hírrel jött be hozzánk, hogy több férfi
áll odakint, aki Velem és Lázárral beszélni kívánnak, de ismeretlenek akarnak maradni. Lázár erre
Engem kérdezett meg, hogy kik lehetnek azok?
11. Én pedig így feleltem neki: „Ezek a nép fejei, köztük van Nikodémus is, s a mai nap eseményeitől
indíttatva jönnek Hozzánk, akik azonban a világot jobban félik, mint Istent, s ezért jönnek ide
álruhában és éjszakának idején, s ha szándékuk jóakaratú is, de oly titokban cselekszik, amennyire
csak tőlük telik.”
12. Ezután a szolgához fordultam, s azt mondottam neki, hogy szólítsa fel az idegeneket, jöjjenek be
Hozzám, s azt is mondja meg nekik, hogy egészen nyíltan is beléphettek volna, mert senki sincs
Közöttünk, aki őket elárulhatná.
120
13. Ezután rövid idő múlva az idegenek be is léptek. Nikodémus volt és családjának három magas
rangú tagja, akik igen jelentős állásokat töltöttek be Jeruzsálemben, s mindazáltal többé-kevésbé
függtek a templomtól is.
14. Nikodémus azonnal Felém sietett, s mély érzések közepette megragadta kezemet, s arra kért
Engem, hogy a legközelebbi időben ne tartózkodjam itt, mert a templom a mai fellépésem miatt
rettenetesen felháborodott és Kaiphas, s az egész magas tanács megesküdött arra, hogy Engem
mindenáron ártalmatlanná fog tenni.
15. Ez alkalommal – így vélték az ellenfeleim – az Én esztelen cselekedetemmel sikerült a

veszedelmet elhárítani. De ki tudja, hogy a következő alkalommal ez sikerülni fog-e? Ennél fogva
gyorsan kell cselekedni, még mielőtt sikerülne a népet Számomra teljesen megnyerni, amely most
tétovázásom által elkedvetlenedett, de Részemről történhet ismét egy oly gyors fordulat, amely újból
lángra lobbanthatná.
16. Azt is tudták jól, hogy Heródes – a ravasz róka, aki eddig a templomot csak a saját céljaira
zsákmányolta ki, s pénzsóvárgása közepette teljes szívéből örül annak a szorult helyzetnek, amelybe
a papság jutott a néppel szemben – Irántam éppen olyan jóindulattal viseltetik, mint annak idején
János iránt. Ennélfogva gyorsan kell cselekedni, nehogy Én Heródessel összeköttetésbe kerüljek, s
annál biztosabban megvédjen, mert ha a templomnak szüksége volna Heródes védelmére a néppel
szemben, ez a védelem a templomnak óriási pénzösszeget jelentene, mert semmit sem tesz
szerelemből, s Jézust legalább ütőkártyául fogja felhasználni a templom ellen.
17. Nikodémus, valamint azok, akik vele voltak, nagyon aggódtak Miattam, s könyörögve kértek,
hogy ne bízzak meg Heródesben, s ne tegyem ki Magam annak a veszedelemnek, amely a templom
részéről fenyeget. Még többen vannak körükben, akik barátságos érzülettel vannak Irányomban, de a
farizeusok miatt ezek nem mertek eljönni Hozzám.
18. Én erre így feleltem Nikodémusnak és barátainak: „Kedveseim, amit most Velem közöltetek,
arról már régen tudomásom van, s azt Én kellőképpen mérlegeltem, mert ha az Atya nem akarná,
hogy minden úgy történjék, amiképpen megtörtént, akkor nem volna minden így! És ha az Atya nem
lenne Velem, volna-e tudomásom arról, hogy a legközelebbi idő mit kell, hogy hozzon Számomra?
19. Higgyétek el, hogy minden éppen úgy van jól, ahogy megtörtént és hogy az Atya akarja így, mert
aki Bennem hisz, az nem Én Bennem hisz, hanem Abban, Aki Engem elküldött! És aki Engem
lát, azt látja, Aki Engem elküldött.
20. Én, mint a világosság jöttem ebbe a világba, hogy az, aki Bennem hisz, ne járjon sötétségben,
hanem a nappal világosságában haladjon. S azért beszéltem úgy a nép előtt, amiképpen mindenkor
megtörtént, s mondottam meg neki, hogy az Én országom nem ebből a világból való, s mindenkor
kijelöltem előtte azt az utat, amelyen haladnia kell, hogy az Én országomat elérje.
21. Aki az Én beszédeimet hallgatja, és nem hisz, azért Én őt nem fogom elítélni, mert Én nem azért
jöttem, hogy ítélkezzem a világ felett, s parancsoljak neki, mint egy tyrannikus király, hanem hogy
beszédeim által boldoggá tegyem a világot, s meghozzam neki a békét. De aki Engem megvet, és
szavaimat nem fogadja be, van annak elég abból, ami fölötte ítélkezik, mert az a szó, amit Én
mondottam, s amely mindörökre meg fog maradni, fog ítélkezni fölötte utolsó napján, amelyen el fog
szakadni ettől a földi világtól, hogy bevonuljon abba az örök országba, ahol Én valóban király leszek
és maradok mindörökké!
22. S Én nem saját Magamból beszéltem, hanem az Atya, Aki Engem elküldött, adta meg a parancsot
Nekem, hogy mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az Ő parancsa az Örök Élet. S azért szólók úgy,
121
amiképpen azt az Atya mondotta Nekem. Ne aggódjatok tehát amiatt, ami megtörtént, s még meg fog
történni, mert az Atya akarja ezt így!”
23. Erre Júdás egészen felindulva így szólt: „Uram, hiszen az Atya Benned van az Ő teljes erejével!
S vajon ez az erő eltávolodhat-e Tőled, ha mind a kettő egy?”
24. Mondom Én: „Az Atya, a Fiú, és az Erő egyek és azok maradnak és soha sem lehet szétválasztani,
amiképpen ezt jól tudod. Az Atya a Fiúban van, s a Fiú is nemsokára az Atyában egyesülve az Erő
által. Ámde a Fiú engedelmeskedni tartozik az Atyának, és ha Ő ezt megteszi, az Atya mindent Neki
fog átengedni. S ezt a Fiú tudja, mert az Atya mondotta meg Neki. Csak rövid idő hiányzik még, s a
Fiú mindörökké az Atyában lesz. S hogy ez mimódon megy végbe, az egyelőre még nem tartozik
rátok, de nektek is és az egész emberiségnek javára fog válni.”
25. Mondja Nikodémus: „Uram, mi ezeket a szavaidat nem értjük egészen, de mindenek előtt
szükségesnek véltük, hogy Te saját, személyes biztonságodra gondolj, s ezért jöttünk ide, hogy ezt
amennyire erőnkből telik, megszerezzük Neked. Nem volna-e a legjobb, ha elhagynád ezt a helyet,
hogy elrejtsd Magad? Az Én bátyám fia elkísér Téged, akinek nagy összeköttetései vannak külföldön,
s ahol egész életeden át biztonságban élhetnél.”
26. Mondom Én: „Ne legyetek ennyire balgák! Nincs Nekem szükségem az emberek segítségére! Ha
Én az ellenségeimet meg akarnám semmisíteni, ez csekélység volna! De Én nem ezt akarom! Mert
ők is legyenek részesei az üdvösségnek és velük együtt az egész nép! Én itt maradok! Legyetek
nyugodtak, senki sem fog addig megragadni Engem, amíg ezt nem Én akarom!”
27. Nikodémus – habár nem nyugodott meg azonnal, mert a templomtól való félelme állandóan ott
ült a nyakán – végül azonban mégis megnyugodott, s úgy vélekedett, hogy kötelességét megtette. Én
is elismertem jóakaratát, amire ő kísérőivel együtt a sötétség védelme alatt újból visszatért
Jeruzsálembe, ahová akadálytalanul, s anélkül, hogy felismerték volna, megérkezett.
28. Mi magunk pedig nemsokára pihenőre tértünk, mivel ez a nap a testeknek nagy izgalmakat
okozott. Az éjszakát a legnagyobb nyugalommal töltöttük el, csak Júdás lelke nem tudta azt
megtalálni. Sok mindenféle gondolat és sugalmazások vonultak át lelkén, úgyhogy az egész éjszakát
álmatlanul töltötte el.
69 Tamás és Júdás beszélgetése

1. Amikor megvirradt, Júdás megkereste Tamást és félrehívta őt.
2. Mind a ketten kimentek a szabadba, s megindult közöttük a beszélgetés úgy, amint következik:
3. „Testvér, - mondja Júdás – meg tudod te érteni az Úr cselekvési módját? Lásd, hiszen mi ketten
olyan férfiak vagyunk, akik mindig tudták, hogy mit akarnak, s ha egyszer célt tűztek ki maguk elé,
azt minden erejükkel követték is! Most azonban nem vagyok tisztában, hogy az Úr tulajdonképpen
mit akar, s teljes meggyőződéssel azt sem tudom elhinni, hogy végcéljával Ő maga is tisztában
legyen.
4. Tegnap mind a ketten tanúi voltunk diadalának, s hogy milyen csekélység lett volna a népet –
amely annyira ragaszkodik hozzá – úgy magához láncolni, hogy oda követte volna Őt, ahová akarta
volna. De ahelyett, hogy messiási küldetésének az egész világ előtt bizonyítékát adja, a templom által
kivéteti kezeiből munkájának összes gyümölcsét és semmit sem tesz arra nézve, amire a nép minden
reménysége irányul, annak ellenére, hogy valóban annyi erő rejlik Benne, hogy a templomnak, s az
egész római birodalomnak parancsolhatna, ha gyengeségéből felrázná Magát!
122
5. Mit használ Neki Istennek minden ereje, amellyel a viharoknak, a betegségeknek és minden
szerencsétlenségnek parancsolni tud, ha Önmagában véve olyan gyenge, hogy ezt az erőt nem tudja
ott alkalmazni, ahol szükséges volna?! Vajon az egészségesek, akik a római iga és a templomi uzsora
alatt annyira szenvednek, ne találnák meg benne megváltójukat?! Micsoda annak a néhány betegnek
a nyomorúsága az általánosság nagy nyomorúságához képest? Juda, sőt az egész világ sóhajtozik
ennek a zsarnoki népnek nyomása alatt. Kapzsi királyok, s egy mindenható császár, aki a legnagyobb
jólétben dőzsöl, foglalják el a trónt, amit egy bölcs, igazságos és Istentől rendkívül erős fejedelemnek
kellene elfoglalnia. Mennyire paradicsommá alakulna az egész világ, s hogyan válnék minden
szenvedés és fájdalom örömmé és gyönyörűséggé, s hogyan lenne a szegénység gazdaggá, ha Ő
uralkodna azon a trónon, amelyen most Róma császára ül?
6. Óh mennyire remeg örömében szívem a keblemben, ha elgondolom, hogy minden hogy lehetne
– de amiképpen nincs! De miért nincs? Mert Ő, az egyedüli, akiben Isten ereje él, nem találja meg
önmagában a bátorságot, a gyors, elhatározott cselekvésre!
7. Lásd testvér, ez fáj nekem, s ez búsít el oly nagyon, mert nekem valóban van még szívem a nép
mélységes nyomorúságának a megértésére, de Ő csaknem úgy tűnik fel előttem – a betegeket és
gyengélkedőket kivéve – az Övét már elveszítette!
8. Erre Tamás így felelt: „Testvér, hogyan beszélsz? Nem mondotta-e maga az Úr: „Nem az
egészségesekért jöttem Én a világba, hanem a betegekért és nyomorékokért, hogy segítsek rajtuk és
megvigasztaljam őket!” Jobban akarod tudni, mint Ő maga, hogy miért jött Ő hozzánk?!”
9. Erre Júdás hevesen így válaszolt: „De kicsoda egészséges az országban? Nem mindnyájan
betegek és nyomorékok-e?! Csak a templom, s az a kevés hatalmas dőzsöl és hizlalja magát abból,
amit hatalmuk által uzsoráz ki, s az ember külsőleg egészséges teste belülről nyomorult, beteg és meg
van fertőzve attól a haragtól és dühtől, amit a mindenek fölött uralkodók üzérkedései keltenek benne.
10. Hiszen ezekhez jött Ő! – vagy szüksége van a népnek egy olyan Messiásra, aki csak a testi bajokat
gyógyítja?! A nép boldog akar lenni és legyen is boldog, mert ez az Isten akarata. De ez a boldogság
együtt kell járjon a jól biztosított külső körülményekkel ahogyan az emberek Salamon alatt békében
élték életüket és a külső jóléttel hogy lelke is fejlődjék.
11. Kedves barátom, tele van a szívem keserűséggel! De előtted megnyitom azt, mert te voltál még
mindenkor az egyedüli, aki – nem úgy, mint a többiek, mindent feltétlenül elhittek anélkül, hogy
tudnák miért – értelmével és bírálataival mindig tartózkodó volt. Én nem vagyok, és nem akarok a
tévhitek rabszolgája lenni! Én tudni akarom, hogy az út hová vezet! Én nem gyermekjátékokat, hanem
férfias cselekedeteket akarok látni!”
12. Tamás megiszonyodott Júdás sötét, haragvó tekintetétől, amely egyszerre oly váratlanul nyílt meg
előtte és őt figyelmeztetve így szólt: „Testvér, igaz hogy nehezen hívó vagyok, de amit egyszer
hiszek, arról tökéletesen meg vagyok győződve! De ha az Úrban való hitemben meg akarnál ingatni
– amint látszik – akkor ez hiábavaló fáradságod lesz, mert én tudom azt, hogy mit kell Felőle tartani!
Hagyj tehát engem!”
13. Feleli Júdás felháborodva: „Ez távol legyen tőlem! Én magam is szilárdan meg vagyok győződve
arról, hogy az egész világ egyedül csak Tőle kaphatja üdvösségét, de ugyanilyen szilárdan vagyok
meggyőződve arról is, hogy valaminek történnie kell, hogy ez az üdvösség megvalósuljon. S ennek
most van az ideje, vagy soha!
14. Heródes jóakarattal van Iránta. A rómaiak hatalma pedig itt éppen most a legkisebb, mert
haderőiket máshol használják, s így a helyzet kedvező a leghatalmasabb férfiú előtt - csak akarnia
123
kellene! S csak azon múlik! Benne ezt az akarást kell felébreszteni! Hogy Ő mennyire vonakodik, azt
láttuk, s hogy a templom mit akar, azt hallottuk – ha én az Ő erejének csak a legkisebb részét bírnám,
éppen úgy kicsúfolnám a templomi ármánykodásokat, mint ahogy Ő tette eddig! Ennek a nyomorult
söpredéknek bizonyára nincs semmi hatalma fölötte, sem azelőtt nem volt és soha nem is lesz. De
attól lehet tartani, hogy egyszer Isten elveszi erejét, ha szembeszáll Isten akaratával, amellyel a népet
boldoggá akarja tenni.
15. Az Úrban minden feltétel egyesült arra nézve, amelyek arra képesítenék Őt, hogy az isteni erőt
Belé helyezzék. Mi azonban örökkévalóságig várhatunk, míg újból egy olyan ember támad, aki ilyen
nagy dolgot tehetne. Azért kell, hogy megtegye, most vagy soha, még mielőtt Isten hosszú tűrése
megszűnik! Ha Önmagában nem talál annyi bátorságot, hogy elvállalja azt, amire szükség van, mert
Isten ígérte azt meg, akkor kényszeríteni kell arra, hogy megtegye!”
16. Ijedten riadt meg Tamás, s ezt suttogta: „Kényszeríteni? Ki kényszerítheti Azt, Akiből maga a
Mindenható szól?!”
17. Ha Ő Az, Akinek kiadja magát, akkor bizonyítsa be! De ha nem az, akkor mit várunk a
semmire?!” – mormolja halkan Júdás sötét arccal.
18. Tamás pedig félénken suttogta tovább: „Mi módon lehet Őt kényszeríteni?! Testvér, térj el az
ilyen gondolatoktól, nem méltó dolog ez – borzadok tőle!”
19. És Júdás sötéten folytatta beszédét: „Megborzadsz te gyenge legény a nagy gondolatoktól? – Még
magam sem tudom, hogy ez mi módon volna lehetséges. Én csak azt érzem, hogy valaminek történnie
kell, ennek meg kell lennie!
20. Élj boldogul testvér, hallgass arról a többiek előtt, amit most beszéltünk, hallod? Ígérd meg ezt
nekem! Ezek itt benn nem nagyon szeretnek engem, nem óhajtanék még több gyűlöletet magamra
zúdítani.”
21. Erre Tamás kezet nyújtott neki és így vélekedett: „Kinek is volna haszna az én beszédemből?
Megígérem neked!”
22. Erre Júdás rövid üdvözlés után megfordult és felment az Olajfák hegyére, hogy magányában
gondolkozhasson. Tamás pedig elfogódott kedéllyel ment vissza a többiekhez, és nyugtalanságát
erőltetett nyugodt beszélgetéssel akarta társai között leplezni.
23. Amikor immár Júdás nélkül reggelinél ültünk, azt kérdezte Tőlem Lázár, hogy mit szándékozom
most cselekedni, hogy - ami a legkedvesebb volna előtte – az ünnepnapokat nála akarom-e eltölteni,
vagy hova szándékozom menni.
24. Erre azt mondottam neki és a tanítványoknak, hogy még ma el akarom hagyni Bethániát, de nem
félelemből, hanem a népért és a templomosok miatt akarom ezt megtenni. Ugyanis ezek sok
mindenféle gonoszságot követnének el, ha tudnák, hogy Én itt vagyok, s mégsem foghatnak el. És
hogy ezt megakadályozzam, és senkinek semmiféle kárt ne okozzak, most néhány napra elrejtőzök
és senki sem fog megtalálni.
25. Erre az Enyéim azt kérdezték, hová szándékozom menni, amire Én így feleltem: „Ha Velem
akartok jönni, meglátjátok! De van közöttetek egy áruló, s ezért ne tudjátok meg most.”
26. A tanítványok megborzadtak a kijelentésem fölött, s csodálkozva néztek körül – mert itt nemcsak
az apostolok voltak jelen, hanem Lázár házanépe közül is sokan, akik vagyonának kezelése miatt
124
álltak közel hozzá – hogy kit is érthettem ez alatt. De senki, sem mert egy szóval sem tovább
kérdezősködni.
27. Étkezésünket halltagon fejeztük be, majd utána búcsút vettem Lázártól és övéitől, akik látták
Rajtam, hogy nem szívesen és elfogódott szívvel válok meg tőlük. Mindazonáltal Bennem való hitük
minden olyan aggodalomtól megszabadította őket, hogy a templom részéről bármi is történhetne
Velem.
28. Erre elindultunk a Jerichó felé vezető úton, s nemsokára láttuk Júdást felénk közeledni, aki a
magaslatról észrevette búcsúzásunkat és hozzánk csatlakozott – annak ellenére, hogy az apostolok e
fölött nem nagyon örvendező arcát meglátta. Erre az útra csak a tizenkettővel indultam el, s a többi
követők közül senki sem volt már velünk.
29. Ezután a Jordán felé vettük utunkat, arra, ahol János keresztelt, ez olyan hely, amely most teljesen
üresen állt, mióta a prédikátor hangja elhangzott a pusztában. Oda telepedtünk le, ott is maradtunk
teljesen zavartalanul.
30. Ez a vidék nevezetesen tavaszkor igen kellemes, mert itt sokkal melegebb hőmérséklet uralkodik.
A Jordán partján buja fák és bokrok nőttek, amelyek mindenkinek hűvös árnyékot és biztos
pihenőhelyeket nyújtottak. Itt a Jordán mellett töltöttünk el még teljes két napot, miután Lázártól
eljöttünk. Én ezt az időt felhasználtam arra, hogy az apostolok hivatását, és az Én tanításaimat velük
még egyszer megbeszéljem.
70. Júdás a Nagytanács előtt

1. Júdás is végighallgatta ezt, ám anélkül, hogy hamis szándékaitól ez megszabadította volna.
Ellenkezőleg, még sokkal inkább meg volt győződve arról, hogy egyhamar nem sikerülne embernek
az Isten erejét önmagával annyira egyesíteni, hogy Utánam még más is fölléphetne, mint a világ
megszabadító Messiása. S így nagyon dicsőségteljesnek találta s már magában előre örvendezett
annak a becsvágyó gondolatnak, hogy bár ő volna, aki véleménye szerint a szükséges utolsó
kényszerítő lépést előkészítené, amely Engem arra indítana, hogy a Nekem kölcsönzött hatalmat az
ő kívánságai szerint használjam fel. S ebben a szándékában valóságos megszabadítónak érezte magát,
s elvakultságában úgy vélte, hogy Általam fog működni tudni. Mióta az a gondolat felébredt benne,
hogy Engem kényszeríthet, valamint az a szilárd meggyőződése, hogy Én minden veszedelemmel
dacolni tudnék, s azokat könnyen legyőzhetném, akkor minden eszközt jónak talált, ami alkalmas
tervének megvalósítására.
2. Ennél fogva a Jordán mentén való tartózkodásunk második napján azt az indítványt tette Nekem,
hogy ismeretlenül el akar menni Jeruzsálembe, hogy ott kikémlelje, milyen a hangulat, s hogy a nép
eltűnésem miatt nyugtalan-e?
3. Én erre azt mondottam neki, hogy cselekedhet, amint gondolja, s a többiek örülve annak, hogy
megszabadulnak tőle, ajánlatához csak hozzájárultak.
4. Ezután még azt kérdezte, hogy hol találhat meg Bennünket, s Én azt mondottam neki, hogy
ugyanezen a helyen találhat meg a következő napon délig.
5. Ezután Júdás elbúcsúzott Tőlünk és elment Jeruzsálembe. Nemsokára megtudta ott, hogy hirtelen
eltűnésem fölött mindenki elcsodálkozott. S abból a nagy lelkesedésből, amelyet bevonulásom idézett
elő, semmi sem maradt. A nép általában úgy vélekedett, hogy a templom hatalma elől elmenekültem.
A templomot mindazonáltal az őrség és heródesi katonák erős őrizet alatt tartották. Azon kívül római
katonák vonultak végig a városon, hogy az esetleges népcsoportosulásokat szétszórják. A templom
125
pedig az ország helytartójánál, Pontius Pilátusnál védelmet kért az esetleges zendülés ellen, Engem
pedig bevádolt nála, mint néplázítót.
6. Pontius már meg is indította a vizsgálatot, amely azonban azt eredményezte, hogy a nép
semmiféle ellenséges magatartást nem tanúsított, de annál nagyobb lelkesedést, a Pontius Pilátus előtt
immár nem ismeretlen csodamegváltóval szemben. Nem is tulajdonított az egész eseménynek
mélyebb jelentőséget, mindazáltal a rend fenntartása végett állandóan katonai csapatokat cirkáltatott
a városon keresztül. A népet ez a rendelkezés erősen megfélemlítette, s most már nagyon is tudta,
hogy kihágásoknál tarthatna Róma szigorúságától és hatalmától.
7. A templom tehát ismét felszínre jutott, s az idő elérkezettnek látszott előtte, hogy a megsemmisítő
csapást Rám mérje, csak azt tudták volna a templomosok, hogy Engem minden veszély nélkül mi
módon semmisíthetnének meg, mert hogy ez nem lenne könnyű, már elég gyakran tapasztalták.
8. Titkos üléseiken az utakat és módokat össze-vissza tárgyalták anélkül, hogy a templomosok

bármiben is meg tudtak volna egyezni. S ekkor jelentették, hogy egy ember a magas tanácsnak
felvilágosítást akar adni, hogy a Názáreti hol tartózkodik.
9. Kaiphas ezt az embert, aki Iskáriot Júdás volt – a legnagyobb örömmel maga elé bocsátotta és a
Nagytanács elé vezette. Ott aztán Júdás kijelentette, hogy módjában van a keresett Názáreti Jézust a
templomi őrség kezeihez kiszolgáltatni, ha a szükséges óvatosságot szem előtt tartják.
10. Arra a kérdésre, hogy mi módon akarja ezt megvalósítani, Júdás így válaszolt: Én sokat
tartózkodtam közelében, s így ismerem az Ő és követői sajátosságait. Sőt volt olyan idő is, amikor
azt hittem, hogy Benne a zsidók várt Messiását kell látnom. Most azonban meggyőződtem arról, hogy
semmi más célja nincs, mint a mi régi, tiszteletreméltó szabályainkat és törvényeinket – amelyek
szent pásztorkodására a templom van hivatva – halomra dönteni anélkül, hogy képes volna helyettük
jobbat és erőteljesebbet adni. Ő ennél fogva veszedelmes és én, mint becsületes zsidó, aki azon kell,
hogy fáradozzam, hogy a Mózes törvényeivel szemben való tiszteletet megszilárdítsam, azért nyújtok
segédkezet, hogy ennek a veszedelmes garázdálkodásnak végét szakítsam. Nem tudom még, hogy
fog-e sikerülni, de ahol ennyi bölcs ember van együtt, ott bizonyára sikerülni fog a megfelelő eszközt
megtalálni, hogy ezt a csodamegváltót miképpen lehetne elfogni.”
11. Kérdi erre Kaiphas: „Tudod, hogy most hol tartózkodik?” Mondja Júdás: „Nem, mert nem
tudhatom, hogy azt a helyet nem hagyta már el. De azt tudom, hogy mint mindig, úgy ebben az
esztendőben is a húsvéti bárányt követői körében fogja elfogyasztani, s ez sehol máshol nem fog
megtörténni, csak a város közelében.”
12. Erre azok közül a farizeusok közül az egyik, akivel Lázár feltámasztása után ugyanott alaposan
elbántak, így kiáltott fel: „Csak Bethániában ne akarja őt senki elfogni! Ott minden kísérletezés
eredménytelen volna, mert ördögi ereje ott ismét előtérbe fog lépni. A legjobb volna, ha éjjel fognák
el – részint a nép miatt, amely mégis csak ragaszkodik hozzá – azután meg mindenkor azt hallottam,
hogy az ilyen varázslók ereje éjszaka gyengébb. Sőt egy bizonyos órában még a leggonoszabb
varázsló is olyan gyenge, mint akármelyik közönséges ember úgy, hogy senkinek sem képes
ellenállni. Mondd – hiszen neked ezt tudnod kell, ha közelében tartózkodtál – ennek az embernek is
meg vannak a gyenge órái? Mit csinál például éjszaka?”
13. „Alszik, mint minden más ember! – felelte Júdás- De azt hiszem, mégis jól ismerem azt az órát,
amelyben leggyengébb.”
14. Diadalmasan fordult a farizeus a többiek felé, s úgy vélte, hogy ezt az órát kell kihasználni.
126
15. Kaiphas azonban erről mit sem akart hallani, miután biztos benne, hogy a Názáreti nem
rendelkezik semmiféle más természetfölötti erőkkel, mint az esseusok, akik emiatt nagyon is jól
ismertek, de ahhoz a véleményhez ő is hozzájárul, hogy éjjel fogják el, hogy minden feltűnést
elkerüljenek.
16. Ennél fogva megegyeztek Júdással, hogy a húsvéti bárány napján éjjel jelenjék meg a
templomban, hogy ott találkozzék azokkal a poroszlókkal, akiket majd odavezethet, ahol a Názáreti
tartózkodik.
17. Kaiphas erre megkérdezte tőle, hogy mit kér ezért a szolgálatáért?
18. Júdás, aki befelé örvendett annak, hogy a magas tanács – amint ő vélte – belement a neki felállított
kelepcébe, s most még jobban örült és harminc ezüstpénzt követelt, amit meg is ígértek neki, de csak
akkor fogják kifizetni, ha a tett estéjén megjelenik.
19. Júdás ez után a templomból kijőve átsietett a városon és mindenütt hallgatódzott, hogy a
jeruzsálemi nép, s az idegenek nagy száma milyen indulattal vannak Irányomban. Mindenütt nagy
csodálkozásra talált, szemmel látható gyengeségem fölött, de sehol sem akadt a nép között olyan
emberekre, akik az Én erőmről nem lettek volna tökéletesen meggyőződve, amelyet Én oly gyakran,
sőt legutoljára is szemmel látható módon bebizonyítottam. Ő nyíltan elismerte, hogy továbbra is
sikerülne Nekem az egész népet Magammal ragadni, - amely pillanatban bármily heroikus
cselekedetbe fognék, és hogy a nép megdöbbent ugyan, de mégsem távolodott el Tőlem teljesen.
20. S ez a megismerés még jobban megörvendeztette és megerősítette abban a szándékában, hogy

Engem olyan helyzetbe kergessen, amely arra kényszerítene, hogy azokat, akik Engem megragadnak,
hogy testemtől távoltartsam őket - lehetőleg megsemmisítsem, vagy legalábbis annyira ártalmatlanná
tegyem, hogy mindenki világosan tudatára ébredjen annak, hogy ezen a földön senki sem volna képes
Nekem ellenállni, ha Én azt komolyan akarnám. S miután úgy vélte, hogy mindezekről most már
alaposan meg van győződve anélkül, hogy ebben az időben Heródessel törődött volna – aki céljaira
már szükségtelennek látszott, mert nélküle is úgy gondolta, hogy célhoz jut – ismét elindult a Jordán
felé, hogy Engem felkeressen és jelentse, hogy mit tudott meg.
21. Még a régi helyen talált meg Bennünket, s pontosan beszámolt a jeruzsálemi hangulatról, s hogy
a nép még mindig, mint megszabadítóját vár Engem. Én mindezt nyugodtan végighallgattam és
semmit sem feleltem rá, ami által Júdás csak meggyőződött arról, hogy beszéde mély benyomást
gyakorolt Reám. Elég emberismerő is volt ahhoz, hogy Engem békében hagyjon, mert úgy vélte,
hogy szavainak meg kell érlelődniük Bennem. Azután feltűnően csendesen viselkedett, de azt
világosan elárulta, hogy mennyire meg van elégedve, s most már csak figyelő álláspontra
helyezkedett.
71. Az Úr vacsorája
1. S amikor a déli idő elkövetkezett, felszólítottam Enyéimet, hogy készüljenek az útra és lassú
lépésekkel indultunk meg ismét a Jeruzsálem, és Jerichó között vezető országúton. Miután ma volt a
húsvéti bárány elfogyasztásának napja, Enyéim azt kérdezték, hol szándékozom azt velük megenni?
Erre Én felszólítottam kettőt, hogy menjenek be a városba, s készítsék el a húsvéti bárányt, majd a
többiekkel utánuk megyek.
2. Élt pedig a városban egy ember, aki azok számához tartozott, akiket tanításaim kezdetén
meggyógyítottam, amikor először léptem fel Jeruzsálemben. Ez nagy híve volt tanításaimnak és nem
félt a zsidóktól, s a rosszakaratú farizeusoktól. Egy kicsiny vendégfogadója volt, amelyet mindig a
127
legjobb vendégek kerestek fel, nevezetesen sok római fordult meg nála, akik Jeruzsálembe utaztak.
Így tehát jó tekintélynek örvendett a nép előtt és szívesen keresték fel. Ez a fogadós tanítványaim
által már előbb is többször arra kéretett Engem, hogy térjek be hozzá.
3. Ehhez küldtem el tehát Pétert és Jánost, hogy a húsvéti bárányt ott készítsék el. Annak jeléül,
hogy a házat megtalálják elmondottam, hogy egy emberrel fognak találkozni, aki egy vizes korsót
fog vinni abba a házba, s azt kövessék.
4. A két tanítvány nem volt ismeretlen a tulajdonos előtt és amikor kívánságomat meghallotta,
lakásában a legjobb termet, amelyet egyébként csakis családi ünnepélyeknél ő maga szokott
használni, előkészíttette, hogy ott zavartalanul követhessük a húsvéti bárány szokását, mert ő, – a
templom véleménye szerint – mint hitehagyott izraelita, a rómaiakkal tart – már semmibe sem vett,
annál is inkább, mert felesége görög nő volt, akivel ő az Én tanításaim szerint minden templomi
formaság nélkül élt.
5. Ez tehát a berendezett terem tulajdonosa, akiről Jánoson kívül az evangélisták jelentést tesznek,
mert a későbbi időkben igen fontosnak látszott előttük megjelölni, hogy az utolsó vacsora hol ment
végbe, míg János csak az itt elmondott szavakkal törődött, nem pedig a külsőségekkel.
6. Este lett már, amikor Én Enyéimmel megérkeztem. S miután házigazdánk és annak családja
örömmel üdvözölt Bennünket, annak biztosítása mellett, hogy ott senki sem fog zavarni, bevezettek
a fent említett terembe, ahol helyet foglaltunk az elkészített húsvéti bárányhoz.
7. Hogy ezen az estén mi mindenről esett szó, azt is pontosan feljegyezte János evangélista, s abban
el lehet azt olvasni. Itt csak néhány dolgot kell pótolnunk annak megértése végett, hogy az események
miképpen következtek be.
8. Miután a bárányt szokás szerint elfogyasztottuk, felállottam helyemről, felöveztem Magam és

hozzáfogtam a lábmosáshoz, ami az Ember Fia legmélyebb megaláztatásának legnagyobb tanújelét
adta, miután ez mindig a legutolsó szolgák és rabszolgák teendője volt. S ezzel egyúttal azt is el
akarom mondani, hogy az Én Utaimon senki sem járhat, míg Én azokat az eszközöket előzőleg meg
nem tisztogatom, amelyek őt képessé teszik arra, hogy ezeken az utakon járjon, azaz szíve mindattól
a portól, ami a világ addigi országútjairól rátapadt, teljesen meg kell, hogy tisztuljon, és éppen Én
vagyok az, Aki erre az eszközöket nyújtani fogom. Ennél fogva senki se féljen ezektől a
megmosásoktól, mert különben nem lehet része Bennem.
9. Ennél fogva tanítványaimnak ebben a szimbólumban mély tanítást adtam, amelyben azonban nem
az utóbbi a fődolog, hanem hogy a benne rejlő mag mi mindent jelent.
10. S amiképpen Én tisztogattam meg tanítványaimat, azonképpen törekedjenek az emberek egymás

között megtisztogatni magukat, hogy tiszta szívvel, tehát megmosott lábakkal, igaz módon
követhessenek Engem.
11. Szokásban volt, hogy a lakoma után a ház atyja egy falatot nyújtson mindenkinek, miközben az
Írásnak egyik mondását mondja el annak, aki a falatot átveszi. Ez a szokás a mostani időig nem
tartotta fenn magát, de akkor általában gyakorolták és sokaknál bizonyos igazmondásul szolgált az
eljövendő időkre.
12. Miközben Én ezeket a falatokat elkészítettem, lelkemet nagy szomorúság lepte meg, s e szavakat
mondottam: „Közületek egy elárul Engem!”
128
13. A tanítványok megborzadtak kijelentésemtől, – amely homályosnak látszott előttük – s

megostromoltak kérdéseikkel, hogy gondolom Én azt, s ki árulhat el Engem? Én azonban
visszautasítottam minden feleletet, s elkezdtem a falatokat kiosztani, miközben mindenkinek a saját
tulajdonságai és természete szerint egy figyelmeztetést mondtam. Péter, - mint egyike az elsőknek,
aki kijelentésem fölött a leginkább elszomorodott – intett Jánosnak, aki a legközelebb ült Hozzám,
hogy valahogy kutassa, hogy ki volna az, akit gondoltam.
14. A keblen való fekvést mindenfelé helytelenül értelmezték, miután annak sokféle jelentősége csak
a szokásos beszédmód félreértése által keletkezett. Mi nem feküdtünk az asztal mellett, mint azt a
rómaiak tették, mint ahogyan sokszor céloztak is rá – a zsidók ezt, mint pogány szokást soha sem
vették át, amiképpen mindazt elkerülték, ami a pogány népek szokása volt, - hanem Mi ültünk, csupán
az, aki különleges baráti kitüntetésben részült, ült a házatya jobbján, s azáltal részesült tiszteletben,
hogy számára az eledeleket a házatya készítette el. S miközben ez megtörtént, a házatyának többször
felé kellett fordulnia, s keblét vele szembe állítania. Tehát az akkori időben használatos
beszédmodorban, ez a körülmény jelentette azt, amit most a keblen való fekvésre fordítottak, ami
által mindenesetre egy más fogalom jön létre, amely azonban nem volt szándékolt.
15. János tehát csendesen megkérdezte Tőlem és neki – mint legmeghittebb tanítványomnak Én így
szóltam: „Ő lesz az, akinek ezt a falatot nyújtom át!” Ami után Júdás vette át e szavak kíséretében:
„Amit tenni szándékozol, azt mielőbb tedd meg!”
16. A többi tanítvány természetesen ebből a mondásomból nem tudta kivenni azt, amit gondoltam.
Júdás azonban – aki első kijelentésemnél megijedt, mert találva érezte magát – de azután ezeket a
szavakat felszólításnak vette, amelyek terveinek egészen megfeleltek, gyorsan felemelkedett és
belülről diadalmas érzésekkel elhagyta a termet.
17. Egy jövendőbeli társuralkodónak – amivé lenni Általam remélt – egész gőgje, valamint az a
hatalmas vágy, hogy dicsőséget és tiszteletet kímélet nélkül zsebeljen be, töltötte be őt, úgy, hogy a
sátán minden gőg ördögével együtt hatalmába kerítette lelkét, amely csak abban a vágyban égett,
hogy uralkodjék, és valamennyi ellenfelét megsemmisítse.
18. S mindezt nem kerülhettem volna-e ki? Mindenesetre! Itt állott tehát az Ember Fia előtt annak
lehetősége, hogy a világ minden ragyogását és dicsőségét megragadhatja, ennél fogva olyan helyzetbe
kellett kerülnie, hogy válasszon, s ebben állott a választás az Ő számára abban az értelemben, amint
az imént már elmondatott.
19. S ezért Júdás eltávozása után Én így szólottam: „Az Embernek Fia immár megdicsőült, az Isten
pedig megdicsőült Őbenne. És ha Isten megdicsőült Őbenne, akkor Isten meg fogja Őt dicsőíteni
Önmagában, s nemsokára Őt is meg fogja dicsőíteni!” Ez pedig így értelmezendő: Az Embernek Fia
valóban Isten Fia lesz, s az Atya nemsokára az örökkévalóságok számára egyesülni fog Vele.
20. Ezután tanítványaimnak rövid szavakkal ismét elmondottam tanításaimat, amiképpen az János
evangéliumának 13-17 fejezeteiben pontosan olvasható a tanítványok beszédeivel és véleményeivel
együtt, valamint Péter és Fülöp ellenvetéseivel és vitájával.
21. S ezek után a beszédek után már későre vált az idő, s Én újból vettem a kenyeret, amelyből az
első falatokat elkészítettem és így szóltam a tizenegy tanítványhoz: „Vegyen mindegyiketek egy-egy
falatot, amelyet itt elkészítettem számotokra! Ez az Én testem, s testté lett Ige, amely bennetek életre
kell, hogy kelljen! S vegyétek ezt a poharat, igyatok mindnyájan belőle! Ez az Én vérem, amely
bűneitek megbocsátásáért kionttatik. Aki nem eszi az Én testemet, és nem issza az Én véremet, nem
fog üdvözölni soha. Ti igyátok azonban úgy, ahogy azt megértettétek, s nem fogtok többé ilyen
szavakban megbotránkozni. Egyétek és igyátok, és valahányszor ezt teszitek, tegyétek az Én
129
emlékezetemre! És ahol ezt teszik az Én emlékezetemre, és ketten gyűlnek össze az Én nevemben,

ott Én is közöttük vagyok!”
22. A tanítványok úgy cselekedtek, amiképpen tanítottam őket. Azután kimentünk a házból, miután
Én köszönetet mondtam házigazdánknak, aki szeretettel vett búcsút Tőlem.
72. Jézus a Getsemáné kertjében

1. Ezután kimentünk a város kapuján, s az Olajfák hegye felé vettük utunkat. Ott volt tehát az a kert,
amelyet ma is „Getsemáné-nak neveznek, de egészen más helyen. A Getsemáné kertje az Olajfák
hegyén ahhoz a vendégfogadóhoz tartozott, amely Lázár tulajdona volt, s mint kedves
kirándulóhelyet ismerték. A vendégfogadó alatt, amely a magaslaton volt és széles terjedelemben
kilátást nyújtott, egy parkszerű ültetvény terült el, amelyen át igen kellemes út vezetett fel a
magaslatra. S ez a park volt a tulajdonképpeni Getsemáné, tehát egészen más helyen fekszik, mint
amelyet most mutogatnak, mert annak csak vele azonos neve van, mivel az ott lévő igen öreg fák
tették a keresők előtt ezt a helyet valószínűvé, akik azt hitték, hogy az igazi helyet találták meg.
2. Mi sokszor összegyűltünk már a vendégfogadósnál, s így Júdás is biztosan hitte, hogy annál fog
Engem megtalálni, mert Lázárt azért nem hagytam volna el, hogy egyedül lehessek tanítványaimmal.
A park maga azért a nagy csendért, amely benne honolt, alkalmas helyet nyújtott a benső
szemlélődésre, s azért vezettem a tanítványokat oda, hogy az utolsó eseményeket még egyszer
átgondolják.
3. Mi letelepedtünk az úttól távolabb eső részen és Én felszólítottam Pétert, Jánost és Jakabot, hogy
a többiektől jöjjenek Velem egy kissé távolabb. Ők úgy is cselekedtek és követtek Engem.
4. Itt bekövetkezett az a pillanat, amikor a közeledő szerencsétlenség egész súlya ránehezedett az

Ember Fia lelkére, s az Istenség újból teljesen visszavonult Benne, hogy az ember Jézusnak a
legszabadabb elhatározását átengedje.
5. S ezért érezte Ő annyira ezt a szorongató órát és így szólt (Jézus): „Szomorú az Én lelkem
mindhalálig!” – Azután így szólt a három tanítványhoz: „Maradjatok itt és virrasszatok Velem!”
6. Azután előre ment kissé, s így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a pohár,
de ne úgy legyen, ahogy Én akarom, hanem ahogy Te akarod!”
7. De mivel e szavakban még nem nyilvánul meg az Ő saját szilárd elhatározása, az Istenség sem
tért vissza Jézusba.
8. Jézus ezután visszatért Övéihez, s mindnyájan elaludtak.
9. S ebből látta, hogy oltalmat találhatna a Benne lévő Atyában, amire a hármat felébresztette, s
ezeket az ismert szavakat mondotta nekik: „Nem tudtok Velem egy órát virrasztani? Virrasszatok és
imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A szellem kész, de a test gyenge!”
10. S e szavakkal nem csupán a hármat, hanem saját Magát is értette.
11. Jézus tehát visszament, s újból így imádkozott: „Atyám, ha nem lehetséges, hogy elmúljék Tőlem
ez a pohár, akkor megiszom azt, s legyen meg a Te akaratod!”
130
12. Újból nagy nyugtalanságtól indíttatva a lélek ismét oltalmat keresett kifelé, az Övéinél, s őket
megint alvó állapotban találta, s oly erősen, hogy nem is lehetett felébreszteni, megszólításuknál
csupán álomittasan mozdultak meg.
13. És most győzött Jézus, az Ember Fia!
14. A szánalom pillantásával nézett végig az Övéin, majd újból visszasietett és fennhangon így
kiáltott: „Atyám, Én tudom azt, hogy ez a pohár elmúlhat Tőlem, de egyedül a Te akaratod legyen
meg, s meg fogom azt inni!”
15. Ekkor az Istenség teljesen visszatért Belé és megerősítette Őt, majd teljesen áthatotta és így szólt:
„Fiam, utoljára kellett határoznod! Most már Atya és Fiú egyesültek Benned és elválaszthatatlanokká
lettek. Viseld, ami Neked viselni megadatott.
16. Ezután ismét fölemelkedtem, s visszamentem tanítványaimhoz, akik még mindig aludtak, s
felébresztettem őket és így szóltam: „Hogyan tudtok most aludni, s Engem a legsúlyosabb óráimban
Magamra hagyni? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a szellem kész,
ámde a test gyenge. Ti pedig mindig erősek legyetek! Lássátok, most jött el az órája annak, amikor
ki fogom Magam szolgáltatni ellenségeimnek, ne aludjatok tehát és legyetek erősek!”
17. Ebben a pillanatban egy sereg fegyveres templomőr jött fáklyákkal, akiket Júdás vezetett, s a
fogadó felé akart irányítani, ahol Engem gyanított. A tanítványok azt kérdezték Tőlem, hogy mit
jelentsen ez? Én erre felszólítottam őket, hogy lépjenek hátra, Én pedig az útra léptem a sereg elé.
Amikor Júdás meglátott Engem Hozzám lépett, üdvözölt Engem és meg akart csókolni ismertetőjelül
a poroszlóknak. Én azonban elhárítottam őt Magamtól és így szóltam: „Júdás! Ezzel árulod el az
Ember Fiát?! Jobb lett volna Neked, ha sohasem születtél volna!”
18. Ezután a csapathoz fordultam, s erőteljes hangon azt kérdeztem: „Kit kerestek?”
19. A vezető pedig így felelt: „A Názáreti Jézust!”
20. Ezután e szavakkal: „Én vagyok Az.” – Ismertettem meg Magam velük, s néhány lépéssel
közelebb léptem hozzájuk.
21. A poroszlók azonban visszatántorodtak, mert sokat hallottak az Én erőmről, s attól féltek, s emiatt
választott Kaiphas olyan szolgákat, akik Engem személyesen még nem ismertek. A hátul állók az
előttük állók lökésétől még a földre is estek.
22. Újból ezt kérdeztem tőlük, amikor a szolgák tétovázva és félénken állottak Előttem: „Kit
kerestek?”
23. S a vezető újbóli feleletére ezt ismételtem: „Mondtam már nektek, hogy Én vagyok Az! De ha
Engem kerestek, ezeket itt hagyjátok menni!”
24. Amikor a szolgák észrevették, hogy semmi sem történik velük, szégyellték előbbi ijedelmüket,
majd Felém tódultak és azonnal körülvettek, míg a vezető parancsot adott nekik, hogy csak Engem
figyeljenek, mert a főpap parancsa úgy szól, hogy csak Engem fogjanak el.
25. Péter pedig, amikor látta, hogy Engem komoly veszély fenyeget és semmiféle csoda nem történik,
hogy Engem megszabadítson, előrántotta az állandóan magánál hordott kardot, s odatolakodott
Hozzám. Malchus szembeszállt vele, aki dárdájával védekezett. Erre Péter egy ütést mért felé,
amellyel levágta Malchus egyik fülét.
131
26. Én erre, Péterre kiáltottam: „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne igyam meg azt a poharat, amelyet az
Én Atyám adott Nekem?!”
27. Erre Péter visszalépett. Én pedig megérintettem a szolga fülét, s az abban a pillanatban
meggyógyult. Ez a cselekedet csodálkozásba ejtette a szolgákat úgy, hogy a tanítványokkal mit sem
törődtek többé, hanem minden gondjuk az volt, hogy Engem onnan elvigyenek.
28. Miután mindent némán engedtem Magammal megtörténni, s kezeimet is minden ellenállás nélkül
hagytam megkötözni, egymás között kifejezték csodálkozásukat, miért mondták nekik, hogy
legvégső erőszakot alkalmazzanak, holott ilyen embert elfogni egyáltalában nem veszedelmes dolog.
Júdás eközben állt és várt, hogy valami történni fog, ami a katonákat rémületbe ejti. De mivel semmi
sem történt, annál biztosabban hitte, hogy majd a magas tanács előtt fog az Én erőm kibontakozni.
73. Az Úr elitéltetése
1. A menet most a Kidronon keresztül ugyanazon a kapun haladt át, amelyen az Én bevonulásom
történt. A templomi őrség Hannáshoz vezetett legelőször, aki Kaiphas főpap apósa volt, Hannás pedig
azért volt az első, aki elé Engem vezettek, mert ő Kaiphas helyettese volt és ebben az ügyben mindig
nagyon élénken részt vett, ami miatt először neki hozták hírül, hogy mégis sikerült Engem elfogni.
2. De egyáltalán nem az a szándék, hogy itt minden megismétlődjék, ami János evangéliumában
részletesen le van írva - mert ez az írás János evangéliumát éppenséggel ne tegye fölöslegessé, - a
következő históriai eseményekben csak kiegészíttetik az, ami ott hézagosnak látszik.
3. Tehát annak módját, hogy Hannás miképpen fogadott Engem, s Péter háromszor megtagadott, ott
kell olvasni.
4. Hannás megkötözve Kaiphashoz küldött Engem.
5. Júdás – aki most már látta, hogy minden egészen másképpen folyt le, mint ahogy ő gondolta, s
látta, amint elvezettek, megdöbbenve és szándékának sikere fölötti rémülettel kísért Engem. Velem
együtt be akart hatolni a főpap elé is, ámde megakadályozták belépését.
6. Kaiphásnál az egész Nagytanács egybegyűlt, amely megjelenésemet már türelmetlenül és bosszút

forralva várta. Ott aztán a vádat a maga teljes formájában megtették Ellenem, s olyan tanuk is
jelentkeztek, akiknek azt kellett bizonyítaniuk, hogy felségsértő vagyok. Ennek bizonyítására a
bevonulásomat használták fel, valamint hogy a szentélybe lépni merészeltem, s ezzel papi méltóságot
tulajdonítottam Magamnak, amellyel nem rendelkezem. Továbbá hajszálpontosan bebizonyították,
hogy Én a népet a római császár ellen akartam lázítani, s hogy Magam királlyá tegyem. Mindazáltal,
amikor arra került a sor, hogy erre tanukat szerezzenek, hogy ezt a szándékomat esküvel bizonyítsák
- egy sem akadt.
7. Végül felléptek azok a tanuk, akik azt állították, hogy Én azt mondottam: „Romboljátok le ezt a
templomot, s három nap alatt felépítem azt!”
8. Kaiphas erre azt mondotta, hogy ez gyalázás magával a templommal szemben, mert csupán ezt
végrehajtani olyan isteni hatalom kell, amire egyedül csak az Úr felkentje – aki egykor majd nagy
erővel és hatalommal fog lejönni – lenne képes. Továbbá azt is állítottam, hogy Én Krisztus vagyok,
a Felkent, s arra unszolt, hogy mondjam meg, valóban Én vagyok-e Krisztus, az Istennek fia.”
132
9. S erre Én így feleltem: „Te mondottad, ám azt is mondom nektek: ettől az időtől kezdve meg fog
történni, hogy az Embernek Fia ott fog ülni az Erő jobbján, s a mennyek felhőiben fog az Atyához
menni, aki Őbenne lakozik!”
10. Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és így szólt: „Istent káromolta! Mi szükségünk van még
további tanukra?! Mindnyájan hallottátok az Ő Istengyalázását!”
11. Természetes, hogy ezt mindnyájan helybenhagyták, mert a tanácsban csak azok voltak
egybegyűjtve, akikről Kaiphas tudta, hogy engedelmesek és szolgálatkészek vele szemben. De akik
akármi módon is jóindulattal viseltettek Velem szemben – ami az utóbbi üléseken beigazolódott –
azok előtt azt a szándékot, hogy Engem elfogjanak és Júdás árulását, eltitkolták. Így aztán a halálos
ítélet is hamar kész volt, s most már csak azon múlott, hogy Pontius Pilátus hozzájárulását
megszerezzék.
12. Reggel odavittek, s a helytartónak a dolgot úgy adták elő: hogy Én lázadó és Istenkáromló vagyok,
s mint ilyen – halálra méltó.
13. Pontius Pilátus – aki az Én bevonulásomról nagyon jól tudott, s abban semmiféle lázadói
szándékot nem talált, - menteni szándékozott Engem, mert mint római, hajlandó volt Bennem egy
különös erőkkel megáldott félistent látni. Úgy tárgyalt tehát Velem, amint az János evangéliumában
olvasható, s a törvényház előtt álló templomosoknak azt mondotta, hogy semmi vétket nem talál
Bennem.
14. Ekkor a főpapok közül előlépett az egyik és még egyszer megmagyarázta neki, hogy Én bejártam
az egész országot, s a templom, s annak szolgái ellen prédikáltam, akik az ország méltóságai és Isten
helyettesei. S ez alkalommal említették meg azt is, hogy Én Galileából származom.
15. Pilátus nagyon megörült, amikor ezt meghallotta, s ebben kibúvót látott, hogy az egész tárgyalást
lerázza a nyakáról. Galilea ugyanis Heródes fennhatósága alá tartozott, minélfogva ebben az ügyben
csak ő mondhatott ítéletet. Erre a kihallgatást röviden befejezte és parancsot adott, hogy vezessenek
Engem Heródes elé, hogy ő gyakoroljon igazságszolgáltatást alattvalói egyike fölött.
16. Heródes nagyon megörvendett, amikor elébe vittek, mert ezzel beteljesedett az a kívánsága, hogy
Engem személyesen lásson, s mert meg akart győződni arról, hogy az Én csodaerőmről elterjedt
hírekben mi az igazság. Azonnal maga elé vezettetett Engem, s megparancsolta környezetének, hogy
távozzanak el. Mi egyedül maradtunk. Ezután csodálkozását fejezte ki afölött, hogy egy ilyen férfiú,
amilyen Én vagyok, Aki egészen különös erők fölött rendelkezem, hogyan engedhette elfogatni
magát, s azt akarta tudni, hogy ez mi módon történhetett meg. Én azonban kérdésére nem feleltem,
úgyhogy efölött zavarba jött, s most már szigorúan kívánta, hogy feleletet adjak neki. További
hallgatásom azonban fokozta haragját, s olyan nagy felháborodásban tört ki, hogy Felém rohant és
kínvallatással fenyegetett. Én azonban nyugodtan és hosszan tekintettem rá, s a vén bűnös szíve
annyira megremegett ettől a tekintettől, hogy rémülten kiáltott környezte után. Jelenlétem rendkívüli
szorongó érzéseket keltett benne, s hogy félelmét elrejtse, csúfolni kezdett udvari kísérete előtt, amely
magától értetődően hozzájárult uralkodója gúnyolódásaihoz.
17. Heródes reményeiben megcsalatva érezte magát, hogy természetfölötti hatalommal tudna valamit
elintézni, s most már legalább annyi hasznot akart ebből az egész ügyből húzni, amennyit csak
lehetett. Ennél fogva kiadta a parancsot, hogy vezessenek Engem ismét vissza Pilátus elé, s lekötelező
szavakkal azt üzente neki, hogy szívesen aláveti magát Róma fennhatóságának és lemond olyan
alattvalója fölött ítélkezni, aki a templom kijelentése szerint a római főhatalomnak is ellene akart
szegülni. Fehér ruhába öltözve – amelyet Heródes a meghódolás jeléül adatott Reám – tértem vissza
133
Pilátushoz, aki visszajövetelem fölött nem volt valami különös módon meghatva, de annál inkább
Heródes cselekedete fölött, ami később a két hatalomvivő között teljes kibékülést idézett elő.
18. Eközben Pilátust felesége óva intette, aki álmában azt látta, hogy az Isten Fia elválasztotta a
gonoszokat az igazaktól. Pilátus ezután arra törekedett, hogy Engem szabadon bocsásson, s az jutott
eszébe, hogy indítványozni fogja a népnek, hogy Engem felmentsenek, mert húsvét idején szokás
volt egy olyan gonosztevőt szabadon bocsátani, akit a nép ajánlott.
19. A papok és a templomosok összes pártjukat és követőiket maguk köré rendelték, akik ott álltak
mind a törvényház előtt, s az egész népből senkit sem engedtek közelükbe úgy, hogy a megfélemlített,
s az Én pártomon álló néptömeg nem állott közvetlen közelükben, hanem csak ez a
templomcsőcselék, amely azt a célját, hogy Engem eltegyen útjából, akarta mindenáron elérni. S
mivel – mint már az imént megmondatott – Barabbás a templom javára volt írva, a helytartó annak a
kérdésére, hogy melyik foglyot bocsássa szabadon - miután már előbb összebeszéltek – „Barabbást!”
kiáltottak, s az Én keresztre feszíttetésemet kívánták, miközben folyton hangsúlyozták, hogy lázító, s
a császár ellen vagyok.
20. Pilátus már nem tudta, hogy mit kezdjen, mert vádakat felhoztak ugyan Ellenem eleget, de ezeket
a vádakat nem tudta elismerni. Azt gondolta tehát, hogy egyedül a megostoroztatás elég büntetés lesz
Reám nézve, s ezt azonnal el is rendelte. Így lettem aztán megostorozva.
21. Ezután a büntetés után a legszánalmasabb állapotban, bíborpalástban és tövissel megkoronázva

vezettek ki és Pilátus remélte, hogy ez a látvány a zsidókban szánalmat fog kelteni, hogy szabadon
bocsáthat.
22. Ámde a zsidók szíve keményebb volt a kőnél, s így kiáltoztak: „Feszítsd meg! Feszítsd meg Őt!”
23. Pilátus folyton ismételte, hogy semmi olyan bűnt nem talál Bennem, ami halált érdemelne, s már
eléggé megbüntetett.
24. Erre a legelöl álló, s a legádázabb farizeusi papok így kiáltoztak: „Meg kell halnia, mert Istent
káromolta és Isten fiává tette magát és a mi törvényeink szerint halálra méltó az, aki Isten gyalázza!”
25. S amikor Pilátus ezt hallotta, még jobban megijedt, mert az ő római véleménye – hogy Én talán
félisten vagyok – itt újabb tápot nyert. Ezután ismét bemenet a házba, ahová a poroszlók szintén
visszavezettek Engem, s azt kérdezte Tőlem, hogy honnan származom, milyen országból való
vagyok, mert Nekem akar hinni, nem pedig vádlóimnak.
26. Én pedig nem válaszoltam neki a nagy kimerültségtől. Pilátus erre ismét kérdezett úgy, amint az
János evangéliumának 19. Részében és a 10. versében meg van írva. S a többi események a 11, 12,
és 13. vers szerint játszódtak le.
27. Pilátus, aki most már meg volt félemlítve – mert a templomot jól ismerte és tudta azt, hogy az
mindenre képes, ha arról van szó, hogy valamit keresztülvigyen – a dolognak minden áron véget akart
szakítani, s elfoglalta a bírói széket – s ez egy olyan szertartás, amely a rómaiaknál akkor volt
szokásban, ha arról volt szó, hogy egy megdönthetetlen ítéletet hozzanak. Még egyszer a nép elé
állított Engem, és azt kérdezte, hogy kit bocsásson szabadon?
28. S a papok pártja újból azt kiáltotta: „Barabbást!” Ezután Barabásért küldött, hogy szabadon
bocsássa. Ezután Pilátus Reám utalva így szólt: „Íme a ti királyotok! Mi történjék vele?"
29. S a tömeg így ordítozott „Feszítsd meg őt!”
134
30. Pilátus erre gúnyolódva azt kérdezte: „A királyotokat feszíttessem meg?”
31. Ekkor a főpapok közül az egyik előlépett, s igen jelentőségteljesen így szólt: „Nekünk nincsen
királyunk, csak császárunk, ez pedig a császár ellen van, s önmagát tette királlyá, a vétek súlya tehát
rajta van!”
32. Mondja erre Pilátus igen komolyan: „És ha mégis ártatlan vér fog folyni?”
33. Akkor szálljon az ő vére reánk és gyermekeinkre!” – kiáltotta a főpap. A tömeg pedig lármázva
ismételte kiáltását.
34. Erre látta Pilátus, hogy nem segíthet Rajtam anélkül, hogy súlyos alkalmatlanságokat ne
szerezzen magának. Attól is félt, hogy római tekintélye is csorbát szenvedhetne, ha túl nagy
gyengeséget mutat.
35. És hogy külső jelét adja annak, hogy minden felelősségtől mentesnek érzi magát, az egész
néptömeg előtt megmosta kezeit, majd így szólt (Pilátus): "„Én ártatlan vagyok ennek az igaz
embernek vérétől, mert a mi törvényeink szerint ő nem vétett. A ti törvényeitek szerint azonban, amint
mondjátok, másképpen lehet, így átadom őt a ti törvényeiteknek!"
36. Erre kiszolgáltatott Engem a készenlétben álló templomi poroszlóknak, akik azonnal őrizetbe
vettek, ugyanakkor, amikor Barabást szabadon bocsátották, s akit a nép hangos kiáltásokkal üdvözölt.
74. Az Úr keresztre feszítése

1. A templom tehát látszólag győzött és sietett a kimondott ítéletet oly gyorsan, ahogy csak lehetett,
végrehajtani.
2. Most pedig ne következzék az Én kínszenvedésem részletes leírása, amelyet testemnek el kellett

szenvednie, mert ezek olyan dolgok, amit egy ember lelke sem képes testi életében felfogni. Csupán
szabad, szellemi állapotában lesz képes megérteni, hogy ez a halálgyötrelem mennyiben volt alkalmas
a testet teljesen átszellemesíteni, s ez által az anyag megváltásához hozzájárulni, habár ennek a
kínszenvedésnek szükségessége nem állt fenn.
3. Csupán különböző tévedéseket kell még helyreigazítani, s néhány dolgot helyesen megvilágítani,
hogy a kézenfekvő, s meglehetősen pontos evangéliumokban tiszta kép adassék az Ember Fia utolsó
óráiról.
4. Elsősorban a kereszthordozást kell szem előtt tekinteni. A rómaiaknál szokásban volt, hogy
minden kereszthalálra ítélt gonosztevőnek feszületét magának kellett a vesztőhelyre elvinnie, s
valahányszor erői elhagyták, a legborzalmasabban kínozták, hogy ezt a büntetést mindvégig betöltsék
rajta. Természetes, hogy ettől Engem sem kíméltek meg, s így teljesen kimerült testemet mihamar
elhagyták erőim úgy, hogy többször a földre roskadtam.
5. Cirénei Simon – aki az Én tanításaimnak nagy követője volt, s a papok, is mint ilyet ismerték –
találkozott a menettel, s a legnagyobb iszonyattal és szánalommal figyelte siralmas helyzetemet.
6. S ekkor a templomosok egyike gúnyolódva így kiáltott rá: „Nézd a te nagy mesteredet, aki bezzeg
most nem tud segíteni magán! Most kerül minden csalása csúfosan a napvilágra!”
135
7. Simon felháborodva, s szellemével mintegy a jövőbe látva így felelt: „Még átkozni fogjátok azt
az órát, amelyben ezt megtettétek! Én azonban szolgálni kívánok az én Uramnak, hogy a szenvedések
útját megkönnyítsem Neki!”
8. Ezt meg is fogod tenni! – kiáltotta feldühödve néhány pap. S ha a templom cselekedeteit gyalázni
merészeled, vezeklést mérünk reád! S most viselned kell a te Mestered keresztjét!” Amikor Simon
ezt meghallotta, készséggel sietett Hozzám, s a súlyos keresztet a saját erős vállaira emelte, s kezét
odanyújtotta még Hozzám – a földön fekvőhöz – hogy támaszkodjam meg benne. Én el is fogadtam
azt és Simon ereje egyszerre oly hatalmas lett, hogy könnyű volt neki a súlyos terhet vinni.
9. Legközelebbi barátaim, akik az ítélet alatt nem tudtak a törvényház közelébe jutni, most mind
nyomon követtek Engem. Az a sokaság is követett, amely megfélemlítve távol állt tőlem, amikor a
templomosok pártja „a feszítsd meg”-et kiáltozta. S amikor a menet a kapuhoz közeledett, ez
fenyegető magatartást is mutatott, amikor a szélesebb tér lehetővé tette, hogy szétterjeszkedhessen.
Ámde a farizeusok tartottak ilyesmitől, s egy nagyobb római katonai különítményt vezényeltettek ide,
amely a menetet a Golgota felé vezető kapu előtt várta, hogy a rendet fenntartsa.
10. S amikor jóakaróim látták, hogy menthetetlenül elvesztem, s a templomi poroszlók kezei közül
való esetleges erőszakos kiszabadításom teljesen lehetetlen - hatalmas zokogás és jajgatás tört ki
közöttük, amiben a legjobban az asszonyok vettek részt.
11. S ezért a legközelebb állókhoz fordultam, s így szóltam hozzájuk: „Ne sírjatok Miattam, hanem
inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert ezekkel sokkal rosszabb dolog fog történni, amit
ti most láttok, hogy Velem történik meg! Én elmegyek az Én Atyámhoz, de azok nem fogják tudni,
hogy hova mennek!”
12. Szó van arról, hogy a templomnak való kiszolgáltatásom alkalmával egy Veronika nevű leány
egy kendőt nyújtott át Nekem, hogy azzal izzadtságomat felszárítsam. Ez valóban megtörtént, mert ő
a sírók első sorában állott. Ámde arcom lenyomata ebben a kendőben mégis csak egy későbbi időben
keletkezett monda, valamint az is tisztázódjék, hogy az Én időmben soha sem létezett Ahasvérus nevű
zsidó, aki Engem házából elkergetett volna. Tehát mind a kettő monda, amelyek később keletkeztek
a jámbor kedélyek elbeszélései alapján, akik azon fáradoztak, hogy testi halálomat mindenféle
elképzelhető csodával felékesítsék, amelyek még az evangéliumokba is belelopóztak.
13. Ha mindaz valóban megtörtént volna – amint jelentették – hogy amíg testem a kereszten volt,
nagy földrengés, a nap elsötétülése, s a szellemek megjelenése történt, és még sok egyéb más – akkor
Jeruzsálemben az ilyen nagy jelek által kényszeríttetve még ugyanazon a napon zsákban és hamuban
bűnbánatot tartottak volna és feltámadásomat nem kételyekkel, hanem örömmel várták - s az összes
bűnök megbocsátása jelének tekintették volna. Így azonban a test meghalásának idejében semmi
rendkívüli dolog nem történt, ami az Én halálomra kényszerítő vonatkozással kellett volna, hogy
legyen. S ez nem is lehetett másképpen, mert hiszen az akarat szabadságát meg kell óvni, s ha ezt a
fő elvet nem kellett volna szem előtt tartanom, ilyen csodák által már régen erőszakot gyakorolhattam
volna. Mindaz, ami megtörtént, oly módon következett be, ami az Én testi halálom nélkül is
bekövetkezhetett volna. Most pedig figyeljük meg pontosan, hogy ez mi volt.
14. Tehát amikor kivezettek a Golgotára, az akkor általános jeruzsálemi vesztőhelyre, Iskáriot Júdás
a legnagyobb kétségbeeséssel rohant elő, s igyekezett azt a gyűrűt áttörni, amelyet a templomi
poroszlók vontak a vesztőhely köré. Erőszakkal hajtották vissza, s meredt szemekkel maradt a
közelben még mindig remélve, hogy megszabadításomra valami rendkívüli dolog fog történni.
Amikor elítéltetésem bekövetkezett, akkor is mindig a közelben volt és minél inkább világossá lett
előtte, hogy erőm vagy teljesen elveszett, vagy nem használom azt, s annál nagyobb rémület vett erőt
rajta.
136
15. Végül visszasietett a Nagytanácshoz, s a pénzt vissza akarta adni, s közben azt mondotta, hogy
ártatlan vért árult el, s önmagát kezdte vádolni. Természetes, hogy telve gúnnyal utasították el azzal
a megjegyzéssel, hogy most már azt nézze, hogy fog önmagával elkészülni. Telve kétségbeeséssel
dobta bele a pénzt a templompersely ládájába és kisietett, még mindig ragaszkodva ahhoz a hatalmas
reményéhez, hogy talán Én magam fogom megmenteni Magam, még mielőtt a legrosszabb
bekövetkeznék. S amikor most látta, hogy testemet hogyan dobták a földre, s tették a keresztre,
amikor a kalapácsütéseket hallotta – amelyek a szegeket húsomon keresztül a fába verték – hangosan
felkiáltott és elrohant. Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna hátra, felkeresett egy magános helyet,
ahol egy fügefára övével felakasztotta magát.
16. Tévedését, pénzsóvárgását és önzését drágán megfizette ő. Ami azonban azután történt vele, arról
majd egyszer később lesz szó.
17. Testének halála után csak több nap múlva találták meg holttestét, amely övéről le volt esve, s a
kutyák és sakálok rágták meg. Ugyanazon a helyen földelték is el.
18. Jelentést tettek arról, hogy nagy sötétség következett be, amikor testem a kereszten függőtt. Igen,
egy nagy benső sötétség lepte meg egész Jeruzsálemet – de nem külső. Egy benső sötétség, mert
mindenki úgy érezte, mintha valamit elveszített volna, anélkül hogy tudná, mi az, sőt még maguk a
főpapok, írástudók, farizeusok és templomi zsidók – akik annyira kívánták halálomat – sem találtak
kielégülést és örömet cselekedetükben.
19. S ezért volt az is, hogy a templom semmiféle lépéseket nem tett tanítványaim és legközelebbi
rokonaimmal szemben, sem Nikodémus, Arimathiai József és Lázár ellen, akik mindnyájan
elzarándokoltak keresztemhez, s jelenvoltak életem utolsó óráinál. Legfőképpen Nikodémus
méltóságának – mint a Nagytanács tagjának köszönhették az Enyéim, hogy engedélyt kaptak arra,
hogy közvetlen közelemben maradhassanak. Míg egyébként a helyet a katonák szokták lezárni és
senkit sem szoktak odaengedni. Az ő szószólása által tették ezt a kivételt. A legközelebbi
tanítványaim közül azonban János kivételével egy sem volt jelen, amint azt már előbb is gyakran
megjövendöltem. – A pásztort leütötték, s a juhok szétszóródtak. – Elfogatásom után részint Lázárhoz
menekültek, részint a barátoknál bujdostak el, akik elrejtve tartották őket.
20. Egyedül csak János mert mindenütt nyíltan mutatkozni, s hogy testi anyámnak, Máriának
támogatója, és vigasztalója legyen.
21. Péter, akit botlása után mélységes bűnbánat lepett meg, követte – de mindenesetre titokban – a
menetet, amely Engem a jeruzsálemi utcákon az egyik főhatalomtól a másikhoz vezetett, de a
testvérektől távol tartotta magát, mert lelke szükségét érezte az egyedüllétnek, s teljesen tisztába jött
az Én működésemmel, amire az Ephrembeli gyakorlatok nagyon jó szolgálatot tettek. Most már
teljesen fölismerte az Én földi hazatérésemnek lényegét és titkát, s egészen át volt hatva annak
szükségességétől, s az Én előre megjövendölt feltámadásomról – amelyben anélkül, hogy egy szót is
elárult volna belőle – szilárdan hitt és bízott.
22. Az Én utolsó óráimra vonatkozó legszükségesebb dolgok már előbb elhangzottak, s ha azt valaki
még egyszer meg akarná jeleníteni, olvassa el a „Hét szó a keresztfán” című művet, amely utolsó
óráimról kellőképpen fel fogja világosítani.
23. Abban a pillanatban, amikor lelkem elszakadt a testtől, valóban földrengés következett be, de ez
olyan jelenség volt, ami nem nagyon tűnt fel, mert azon a vidéken az Én időmben a Jordán völgyének
földalatti erői sokkal gyakoribbak voltak, mint most, s így a földlökések sem voltak ritkák. De hogy
ez a jelenség most az Én halálommal valóban összekötetésben volt, az a konok zsidóknak amúgy sem
jutott volna eszébe.
137
24. Az is megtörtént, hogy a templom kárpitja végigszakadt, külső jeléül annak, hogy most már nem
léteznek korlátok többé az Atya Legszentségesebb Szívéhez, s hogy mindenki eljuthat oda, hogy ott
elnyerje az örök életet, de ez a jelenség, habár csodálatos volt, nem okozott további feltűnést. A
szolgálatot teljesítő papok a kárpitot ismét felakasztották, s a dolog ezzel el is intéződött.
25. Továbbá jelentést tettek arról is, hogy a nap elvesztette fényét. Már megmondatott, hogy sötétség
nem következett be, de az mindenki előtt ismert dolog, hogy a forróbb vidékeken a földrengés az
atmoszféra elborulása által jelentkezik, aminek következtében a nap veszít fényéből. Ehhez hasonló
módon történt ez itt is – mindenesetre a nap fénytelenségének akkor más oka is volt – mint a
közönséges, ha jelensége ugyanaz is volt.
26. Továbbá arról is hírt adtak, hogy a halottak kikeltek sírjaikból és sokaknak megjelentek. Ezt a
híradást is helyesen kell értelmezni, s mindenki megérti azt, ha a következőket befogadja.
27. Amikor a test immár meg volt halva és az ellenségek bosszúja teljesen lehűlt, a nép is elszéledt,
mert benső borzadályuk – tehát a benső, s már említett sötétség – mindenkit arra bírt, hogy házában
védelmet keressen, ahová a zsidók törvényeik szerint a szombatra készültek elő, amely a
naplementével kezdődött meg.
28. Az Én követőim egyre jobban közeledtek a vesztőhelyhez úgy, hogy a Közelemben állók köre
egyre nagyobbodott. Arimathiai József már előzőleg elment Pilátushoz, s kikérte testemet, amely
olyan kegy, amit nem mindig adtak meg.
29. Pilátus azonban szívesen engedte át neki, valamint a három nyelven megírt feliratot is a kereszt
tetején, amely azt jelentette, hogy Én a zsidók királya vagyok, Aki a zsidóknak botránkozást akartam
előidézni.
30. Barátaim tehát nemsokára levették a testet, megtisztogatták, megkenték, és óvatosan elvitték egy
sziklasírba, amely Arimathiai József tulajdona volt egy olyan birtokon, amit Nikodémustól vásárolt,
hogy ott saját, utolsó pihenését megtalálja.
31. A Golgota, habár egy szikladomb volt, de közvetlen közelében egy lakott villanegyed terült el,
ahol sok gazdag római és zsidó telepedett le és épített magának pompás falusi házat, innen érthető a
kert közelsége.
32. Ebbe a sírba helyezték tehát a testet, s őriztették jól – attól való félelmükben, hogy a zsidók
gonoszságukban még a holttesttel s valami rosszat cselekednének.
33. Ezek ismét attól féltek, hogy követőim a holttestet elrabolhatnák, s azután azt állítanák, hogy
feltámadtam, mert hallották és nagyon jól tudták, hogy előre megjövendölt halálom és feltámadásom
híre a nép között szájról-szájra jár. S ezért Pilátustól őröket kértek, amit az meg is adott, már
kíváncsiságból is, hogy fog-e valami csodálatos dolog történni, amit a barátok örömmel vártak, s
amitől az ellenségek annyira féltek. Tehát őröket állítottak, római katonákat, akiknek öt napig kellett
volna a sírnál őrködniük.
75. Az Úr haláláról
1. És mi történt az alatt, míg testem a sírban feküdt és mi volt az Én meghalásom tulajdonképpeni
kényszerítő oka? – erre nézve jöjjön a következő rövid, de tiszta magyarázat. Halljátok tehát:
2. Már gyakrabban fejtegették, hogy Ádám, – a teljes szellemi szabadság értelmében – mint első
ember, azért teremtetett erre a földre, hogy egy olyan formát mutasson fel, amelyen keresztül az anyag
138
ismét visszavezettessék a szabad, szellemi élethez. Ehhez azonban mindenek előtt, magának az
anyagnak legyőzésére volt szükség, azaz: szabad elhatározásból olyan állapotot kellett megteremteni,
amely egyrészről minden alacsonyrendű tulajdonság legyőzését, - mint földi gyönyöröket, vágyakat
és hajlamokat mutatna fel, másrészről pedig a legtisztább szabd, szellemi élethez való felemelkedést
tegye lehetővé.
3. Már eléggé gyakran elmondatott, hogy az emberi lélek kezdetben a legkisebb alkatrészekből áll,
amelyek egyre növekedve és magasabb öntudatszférába fejlődve, végül az emberben azt a formát érik
el, amely mint ilyen, földi formában tovább nem fejlődésképes már, de annál inkább lelkében. S ezért
az emberben két princípium találkozik: a materiális élet vége, mint a legmagasabb fokban kialakult
öntudat, s ebben az elért, legmagasabb fokú forma-tökéletességben egy változtathatatlan lelki élet
kezdete. Az ember azért nem tud földi életében attól a tudattól, hogy él, elzárkózni, mert annak
öntudatával bír, de azt még csak nem is sejti, hogy egy szellemi élet küszöbére érkezett, amely immár
változhatatlanul maradandó emberi formájában veszi kezdetét. Más szavakkal: miután azt a sok testi
vándorlást, amelyet az emberi forma célul tűzött ki magának végig próbálta, most általános
alakulásában érintetlen marad, ekkor pedig egy lelki vándorlás kezdődik, amelynek célja az, hogy
önmagától egyre jobban közeledjék az isteni szellemhez, hogy vele közösségbe lépjen.
4. Aki tehát gondolkodni képes, az gondolkodjék! Mi történhet, ha ennél az átmenetnél közvetítés

nem következik be? Mert az anyag és szellem itt mereven állnak egymással szemben, amelyek
kölcsönösen finomodhatnak ugyan, de mint polaritások, egymást soha sem képesek érinteni. Tehát
feltétlenül egy utat kell megmutatni, s egy hidat létesíteni, amelyen keresztül lehetséges az anyagból
a szellembe átmenni! S ez az út egy olyan példa kell, hogy legyen, amit mindenki képes követni. S
ha ez az út nem találtatott volna meg, azaz ha az ember nem lépne erre az útra, akkor az anyagból
való kilépése, hogy egy szabad szellemi életbe lépjen át, lehetetlen volna.
5. Ez tehát magának az Istenségnek törekvése kell, hogy legyen, hogy teremtményeit – akiket
szeretetből és saját megmentésükre kényszeritett bele az anyagba, miután ezek elérték azt a határt,
amelyről most már a szellemi útra léphetnek, - magához vonzani, s velük az atyának gyermekeihez
való viszonyát megismertetni. Ezt a hidat Ádámnak kellett volna önmagában felépíteni, s helyzete
tulajdonképpen nagyon könnyű is volt, mert az anyag csábításai, a mostaniakhoz képest igen
csekélyek voltak. Csupán önmagának legyőzésére, s az engedelmességre lett volna szüksége, s a híd
fel lett volna építve, s a szellemi élet benne virágzó módon ébredhetett volna fel, mert az Istennel
szemben való engedelmesség az olyan embernél, aki egyébként mindenféle bűntől mentes, az
egyedüli próbaeszköz. Csupán az engedetlenségből keletkeznek maguktól mindenféle más bűnök,
amit mindenki már a gyermekeknél is könnyen megfigyelhet. Ádám azonban elbukott, s ezzel
megtörtént az anyagba való visszalépés, mégpedig olyan polaritásban, amelyek Istentől éppen olyan
messzire távolodhatnak el, amilyen messzire képes Isten a Maga legmagasabbrendű üdvösségében
felemelkedni.
6. S ezzel a bukással a bűn azért lépett a világba, mert Isten soha sem teremt művet, hogy azt ismét
elpusztítsa, hanem az egyszer már megteremtett út tovább folytatódik, s azt mintegy javítani
törekszik, mert az isteni bölcsesség már előre tekintetbe veszi az esetleges sikertelenség
következményeit. De ha arról van szó, hogy szabad teremtményeket teremtsen, nem pedig szellemi
gépeket, akkor az erre szolgáló út csakis az ember önfejlődésének útja lehet. Az emberi nemnek, mint
a népek keletkezésének folyamán az összes bűnök annak az egy bűnnek következményei voltak,
amelyeknek hosszú sorozata egyre mélyebb bukásokban nyilvánulnak meg, mert azok az
engedetlenségben vették kezdetüket. Ha Ádám nem lett volna engedetlen, akkor utódai közül sem
lehetett volna egy sem engedetlen, mert olyan csírát semmisített volna meg önmagában, amelyet
többé nem örökölhetett volna senki. Ő azonban ezt a csírát megtermékenyítette, s az utódaiban olyan
fává nőtte ki magát, amely merev levélzetén keresztül alig engedi át a nap fényét.
139
7. Különösen erős lelkek már gyakran megkísérelték, hogy ezt a sűrű levéltetőzetet áttörjék, hogy a
nap sugarai behatolhassanak rajta és aszerint, ahogy ezeknek egy részénél ez sikerült, bír az
emberiség ősrégi vallásokat. Ámde ezeknek az erős lelkeknek nem sikerült ennek a fának magvát
eltalálni, és koronáját úgy letörni, hogy ez a hatalmas fa kihalt volna. Éspedig azért nem sikerült ez
nekik, mert földi életükben ők sem voltak minden bűn nélkül, hanem először belekóstoltak a világba,
még mielőtt szomjúságot éreztek volna az igazság, s az isteni megismerés után. A világot azonban
ízetlennek találták, s csak azután kerestek jobbat.
8. Az ó-indus vallások a legrégibbek, amelyek ismeretesek előttetek, azonban az ó-egyiptomi volt a

legrégebbi a maga valódi tanításaiban, de annak megismerésének lehetősége elveszett. Annak tanítói
voltak olyan erős lelkek, akik ezt a lombfedelet maguk számára áttörték, az utat megmutatták, minden
jót és igazat megírtak és elmondottak, de az ő idejükben nem írhattak úgy, mint most, ami által sok
elveszett, s ez a dolgok összefüggésében igen könnyen megmagyarázható. Erről tehát jöjjön a
következő magyarázat.
9. Isten – még mielőtt testet-öltése – mint Jézus, megtörtént, személytelen volt. Ezért nem juthatott
senki szemléletéhez, csupán lényének megérzéséhez, amely természetszerűen egyedül csak, mint
világosság nyilvánulhatott meg, mert Isten Önmagában véve a legtisztább világosság, amely sugarait
kiárasztja. S ahol a világosság van, az mindenütt jelen is van, mindent eláraszt és mindent éltet. Isten
személytelensége azonban nem egy kisugárzó pontot tételez fel, mint például egy napot, hanem egy
fénytengert, amelyben nem létezik koncentráció. Tehát mindazok, akik szellemben felhatoltak az
isteni Lényhez, az isteni Lényt másképpen nem érezhették, mint a fény életét, a fényben és
világosságban való lebegést és megpihenést, s a fénnyel való vágynélküli egyesülést. Amikor az
ember Jézus az Isten megszemélyesítője lett, az Istenség megérzése annak számára, aki felé
közeledett, egészen más volt, - az ember egyszerű közeledése a másikhoz, s így a régi látnokoknak
igazuk volt, de az újabbaknak, akik Utánam éltek, szintén igazuk van.
10. Lucifer bukása után, amikor a materiális világ látható lett, a szellemi nap, mint az Istenség
székhelye, megteremtett, mindezek ellenére azonban ez nem tekinthető egyedüli összpontosodásnak.
A világosság a szellemi világban mindenütt volt, s a testi ember előtt, míg lelke ehhez a testhez volt
kötve, az Én földi életem előtt ez a szellemi nap nem volt látható. Annak láthatóvá tétele a szellemi
lény hitének megkoronázása volt, mert csak ezek előtt volt látható, most azonban az előtt az ember
előtt is, ha Bennem hisz, s ha szellemi szeme megnyílik, mert az ember Jézus mindazoknak, aki Benne
hisznek, mindenkor megmutathatja egész országát.
11. Az a kérdés most már: hogy ugyanezeket az alapvonásokat miért lehet megtalálni a régi
vallásokban is?
12. Annak, aki ezeket a felfedett dolgokat megértette, csodálatos volna, hogyha ez nem így lenne,
mert ha ezek a régi vallások előfutárai az ember – és Isten Fia tanításainak, akkor magukba kell, hogy
rejtsék az utóbbiak alapvonalait is, mert nem tartalmazhatnak tőle különbözőt. S hogy az egyes
tanítók életében hasonlóságok vannak az Én életemmel, az ugyanezen az alapon nyugszik.
13. Ha a régi egyiptomi vallást a maga ősrégi alapvonalaiban – amelyek a későbbi Isten-kultusz által
csak elmosódottan jutottak el a jelenkorig – teljesen ismeretes volna, akkor azt állítanák: a keresztény
vallás az ősegyiptomi vallásból jött létre, mert annyira hasonlítanak egymáshoz, főleg ha az Ozirisz,
Ízisz és Hórusz lényegét őskezdetének értelmében magyarázzák.
14. És mennyiben sikerült most Nekem a bűnök fáját megtörni, tehát nemcsak annak lombfedelét
áttörni?
15. Elsősorban világossá teszem azt minden ember szeme előtt, hogy mit jelent az „vétkezni”!
140
16. Némelyek azonnal készen lesznek ezzel a felelettel: bűn mindaz, ami Isten akaratába ütközik! Ez
helyes is! De mi az Isten akarata és hogyan ismeri azt meg az az ember, aki még csak nem is hisz
Istenben, még kevésbé ismeri fel az Ő akaratát?
17. Így tehát az emberi életen keresztül kell bírálni. Isten ellen senki sem vétkezhet, ha Őt nem ismerte
meg. Ez éppoly kevésbé történhet meg, mintha valaki megbotránkoznék a vakon, aki azt állítja, hogy
világosság nem létezik, de csak azért, mert nem látja, ugyanígy nem fogja Isten azt szorongatni, aki
Őt értelmetlensége folytán nem tudja megismerni. Véthet azonban a vak szomszédjával vagy más
emberrel szemben, s megsértheti, s habár nem látja, de hallja, s érzi, s annak közvetlenül érezhető
jócselekedeteit élvezheti – hogyha bármilyen módon ellene szegül. Ő véthet annak szeretete ellen,
mert vaksága annak ellenére lényegisége elől nem zárhatja el magát.
18. És ugyanígy van ez a szellemi vakkal is, aki a felebaráti szeretet parancsolata ellen nagyon is
vétkezhet, még akkor is, ha Istent nem ismeri meg. Az Isten szeretetéhez vezető út pedig a felebaráti
szeretet, ez pedig már gyakran megmagyaráztatott.
19. És mivel az ember Jézus ezt a parancsolatot a legapróbb részletéig betöltötte, mégpedig
gyermekkorától kezdve, tehát az Isten iránt való szeretete is egyre nőtt Benne úgy, hogy abban végül
teljesen felolvadhatott. A bűnnek nem volt hatalma fölötte, mert arra törekedett a felebaráti
szeretetnek már kezdetben mutatkozó útjain – amely külső cselekedetek által nyilvánul meg, hogy az
Isten-szeretet benső és láthatatlan útjaihoz jusson.
20. Isten Ádámnak egy parancsot adott: a feltétlen engedelmességet. Ő azonban megvetette azt és
elbukott. Az ember Jézus pedig Isten iránt való szeretetből önként vállalta azt a parancsolatot, hogy
az Atya akarata nélkül semmit se tegyen, s ezáltal lett ragyogó példakép a követésre. Tehát Ő
Önmagában érte el azt a fokot, amit Ádám nem ért el, s Önmagában békítette ki az Istenséget,
amelynek Szentségességét megsértette a megvetett parancsolat által.
21. A bölcsesség adta a parancsolatot, az akarat, az erő kívánta annak teljesítését, s a szeretet találta
meg az ember Jézusban az utat, hogy azon betöltse mindazon feltételeket, amelyek szükségesek
voltak, hogy az előbbi üdvösségállapotot minden teremtmény számára visszaszerezze. Abban, hogy
ez az út most megnyittatott, és közvetlenül Istenhez vezet, s abban, hogy ezt az utat, amelyet az ember
fia Jézus, Aki ez által Istenfiúvá lett, betöltötte, rejlik a megváltás. Jézus halála pedig feltétlen
engedelmességének megpecsételése. Erre nem lett volna ugyan szükség, de mivel az emberiség
korlátlan szabad akaratában ezt Lucifer sugalmazása által kívánta, Jézus ennek a követelménynek is
alávetette magát és meghalt testileg.
22. Az egyik bűnből a másikba való esés egyre nagyobb keménységet idéz elő a lélekben. S hogy ezt
az állapotot ki tudják fejezni, megkövesedett szívekről beszélnek. Hogy ez hová vezethet, az
beláthatatlan. Az anyag, a külsőséges gyönyörök nőttön-nőnek, és természetszerűleg eltűnik a
szellem – lelki lényeg magvának öntudata. Ez a lelki megkeményedés végül egy állati állapotba vezet,
amely nem ismer egyebet, mint lét– és fajfenntartását, minden benső szellemi szabadság nélkül. S az
ilyen állapotból való megváltást csak tiszta szellemi tanítás tesz lehetővé, amely az emberi méltóság
erkölcsi öntudatához vezet, s ez a tanítás félreérthetetlen rövidséggel, s a lehető legnagyobb
tisztaságban adatott meg. Annak követése széttépi az anyag láncait, meglazítja a földi élvezeti vágyak
kötelékeit, s a materiális kívánságokat és vágyakat a legtisztább érzések állapotába vezeti, amelyben
a gonoszt teljesen felismeri anélkül, hogy elkövetné – ebben az esetben az ember a saját benső
szellemi énjével mindinkább teljesen összeforr, ellenkező esetben benne az egoizmusa fejlődik ki. Ha
az egoizmus minél inkább eltűnik, annál jobban elválik tőle (megpuhul) az anyagnak bilincse,
úgyhogy végül bilincsnek már nem is érezhető.
141
23. A bűnök fáját tehát csak Jézus törhette szét, mert éppen Önmagában zárta körül azt az isteni
szellemet, aki Ádámnak a parancsolatot adta, anélkül hogy az betöltötte volna.
24. És erre most azt fogják mondani: hol van a bizonyítéka annak, hogy ez valóban így van, s hogy
nem az előbbi tanítók tették ezt? Mert az, ami itt most elmondatott, azt emberi szem nem láthatja,
mivel benső folyamat, amelyről más nem tehet említést, mint egyedül csak Jézus, míg a külső
folyamatot egy kitűnő tanító fellépése, annak életmódja, jó tanítása és meghalása is gyakran
megmutatták! Hogyan lett tehát a bűnök fája valóban kettétörve, s annak lombfedele átszakítva? A
világban a külső cselekvésből vajmi kevés érezhető, mert a bűnök jelen óráig jobban virágzanak, mint
valaha, s az emberiség nem képes egyebet megítélni, mint csak külső ismertető jeleket!
25. Igen, ez első pillanatra így látszik, de közelebbről szemlélve mégsem! Mindenki, aki a benső úton
halad, csakhamar tudatára ébred annak, hogy áll az igazság terén. A külső látszat semmit sem árul el,
mert az csak üres dió. Aki pedig nem akar a benső úton járni, azt éppoly nehéz meggyőzni, vagy neki
erről az útról képet adni, mint amilyen lehetetlen a vakban a színekről fogalmat alkotni. Itt az
eredmény határoz. Az út előttetek van, lépjetek arra, s azután ítéljetek!
26. De Nélkülem senki sem juthat az Atyához és Jézusban való hit nélkül egyetlen egy bölcs sem
érezte soha a nagyhatalmú isteni lényt, mint a szeretet kútforrását, Aki most személyesen fedheti fel
Magát. A személytelen most Jézusban személlyé válik, s ennek a kettőnek az emberi formában való
egyesülése teszi lehetővé a teremtménynek Teremtőjéhez való közeledését, s az anyagnak a
szellemben való felolvadását, a létrejött bűnök következményeinek fölfelé, az anyag és a szellem
közti válaszfalon való átvezetését, mint olyan ponton, amelyet egyébként érinteni is lehetetlen volt.
A híd pedig Jézus élete.
27. S most magától felvetődik ez a kérdés: mennyire juthattak az elhalt lelkek az Ember Fia halála
előtt?
28. Ezek, miután az előbb már fellépett tanítók által adott tanításokat követték, megismeréshez,
ezáltal önmagukban üdvösségükhöz is juthattak, de nem a megszemélyesített Istenség szemléletéhez.
29. Ez pedig először abban az időben történt meg, amikor Jézus teste a sírban feküdt. A tisztán földi
test feküdt ott, míg a lélek a benne lakozó isteni Szellemmel átment és ott mindenkinek megmutatta
Magát a maga igaz mivoltában.
30. De erre vonatkozólag itt csak részletek adattak. Később azonban ez a folyamat ennél pontosabban
lesz nyilvánvaló.
31. S ezzel a szellemvilágban végbement önmagának való kinyilatkoztatása által indult meg az új
Jeruzsálemnek, mint Isten Városának felépítése és benépesítése, amely mindörökké fennmarad.
76. Az Úr feltámadása és mennybemenetele

1. Húsvét harmadik napján az Istenség visszatért és felkeltette az Ember Fia testét, amely azonnal
teljesen feloldódott, s a léleknek már csak öltözékül adatott. Ezt a folyamatot a római őrök egy
tündöklő fényben látták megnyilvánulni, amely az egész sírüreget betöltötte, s őket úgy megijesztette,
hogy elszaladtak hírt adni feltámadásomról. A követ erre elhengerítették a nyílásról, és most már
mindenki betekinthetett a sírboltba.
2. A katonák Pilátushoz siettek, aki a legnagyobb fokban elcsodálkozott, s bizonyos kárörömmel

adta ezt tudtára a magas tanácsnak. Ezek tagjai közül néhányan azonnal kisiettek a sírhoz, s azt üresen
találták, amire a néptől való félelmükben, amelynek kedvetlenségéről nagyon jól tudtak, a dolgot
142
elsimítani törekedtek, s pénzt adtak az őröknek, s azt kívánták tőlük, hogy mondják mindenütt, hogy
mialatt ők aludtak, a tanítványok ellopták a holttestet. Egyben megígérték, hogy Pilátusnál
kieszközlik, hogy ne büntesse meg őket, mert az őrségen való elalvásért halállal kellett volna
lakolniuk.
3. Pilátus azonban emiatt a büntetés alól való felmentésbe nem akart beleegyezni, hanem amikor
egy magasabbrendű pap ebben tárgyalni akart vele, így szólt: „Vagy aludtak a katonák, s akkor duplán
vétettek, miután aludtak és nekem hazudtak, vagy nem aludtak, s akkor nem teszem ki magam egy
hazugsággal a feltámadott haragjának!”
4. S így semmire sem mentek vele, amiért a papok a katonáknak sok pénz adtak, hogy meneküljenek
távoli vidékekre, amit azok meg is tettek, s a holttest ellopásának hírét terjesztették szét, s amely hit
a mai napig fennmaradt.
5. Az Evangéliumokból ismert dolog, hogy ez után a folyamat után sokaknak megjelentem, s

nemcsak a jelzett helyeken történt ez meg, hanem mindenütt, ahol tanítottam, hogy követőimnek
bebizonyítsam, hogy igaz az a tanítás, amit Én adtam nekik.
6. Nemcsak az Én személyem lett láthatóvá, de azok is, akik már előbb elhivattak, megjelentek
hozzátartozóiknak tisztánlátó álmaikban, s külön-külön nappal is, hogy hírt adjanak nekik az Új
Jeruzsálemről. Ezeket a tényeket a későbbi időkben a halál pillanatával hozták összeköttetésbe, s
ebben rejlik a magyarázata annak, hogy sok halott feltámadott és megjelent hozzátartozóik házában.
7. Ami még fontos, az Olajfák hegyéről való eltávozásom idejéig, azt most egészen röviden említem
meg.
8. Az első Mária Magdolna volt, aki Engem látott. S ennek az eseménynek lefolyása éppen úgy
történt, amint azt János elmondja (János 20, 1-18 vers).
9. Mária hat más asszonnyal igen korán reggel a sírhoz ment, – még mielőtt a magas tanács hírt
kapott volna - hogy ott imádkozzanak, s illatos keneteket – amelyek a testet megóvják a feloszlástól
– öntsenek még egyszer arra. A sírt azonban üresen találták, amire visszasiettek, hogy ezt elmondják
a tanítványoknak.
10. Amikor a nagy meglepetés elült, s mindnyájan visszamentek, hogy a hírt azoknak is elvigyék,
akik még nem tudták, hogy mi történt, Mária Magdolna egyedül maradt a sírnál.
11. Megmondatott, hogy e szavakkal utasítottam őt vissza: „Ne érints Engem!” S ez azért történt,
mert Irántam való tisztátalan szeretete megsemmisíthette volna, ha az Én immár teljesen tiszta
Szellemi Lényemet megérintette volna.
12. Továbbá jelentést tesz János arról is, hogy amikor a tanítványok elzárt ajtók mögött voltak
összegyűlve, megjelentem közöttük, s ez az eset a következő módon ment végbe: amikor a farizeusok
hamis híreiket elterjesztették, a nép között Jeruzsálemben nagy nyugtalanság keletkezett. A legtöbbje
nem hitt a templomosoknak, mert nagyon jól tudta, hogy az valami hallatlan dolog, hogy római
katonák az őrizetükre bízott helyet annyira elhanyagolják, hogy egy sírt megnyissanak, és kiüríteni
tudjanak! Ezután mindenféle megjegyzések hangzottak el a katonák mély alvásáról, amelyek
kicsúfolták ezt a valószínűtlen magyarázatot, s összehasonlították a templomosok sokkal mélyebb
alvását a katonákéval. E fölött a papok felbőszültek, s azokat a tanítványokat, akik a papok
hazugságait napfényre hozták, lehetőleg elfogni törekedtek, hogy ezeket is ártalmatlanná tegyék.
143
13. A tanítványok tehát azért gyülekeztek össze, hogy megtárgyalják, mit tegyenek, ez pedig az
Olajfák hegyének vendégfogadósánál történt, akit már kellőképpen ismertek.
14. Tamás ennél az első összejövetelnél nem volt jelen, miután Jeruzsálemben járt megtudni, hogy
miképpen állnak ott a dolgok.
15. S ennek az összejövetelnek kellős közepén – amelyen Lázár is jelen volt – léptem Én be és
köszöntöttem a jelenlévőket, akiket az első ámulat után a végtelen öröm annyira hatalmába kerített,
hogy mindnyájan Körém tódultak. S Én ezen az estén még egyszer tanítottam őket halálom céljáról,
s az immár reájuk hárult tanítói hivatásukról, s hogy ne féljenek, mert ha szilárd lesz a bizalmuk és
Irántam való szeretetük, akkor minden ármánykodással szemben biztosítva lesznek. S az Én
Országomban való halhatatlanságot megjelenésem által bizonyítottam be nekik, s most már
valamennyien teljesek voltak hitben és buzgók szívükben.
16. Azután elbúcsúztam tőlük, miután azt ajánlottam nekik, hogy nyolc nap múlva ismét gyűljenek
össze ugyanitt, s addig mindenki törekedjék házát ellátni.
17. Nyolc nap múlva következett azután az a megírt jelenet Tamással, ahogy azt János jelenti (János
20, 26-29)
18. S ebben az időben húsvét után, mindazok előtt megjelentem személyesen, akik Velem közvetlen
összeköttetésben állottak, hogy ezeknek is bizonyítékát adjam szavaim igazságának, s a szíveket a
tanítások terjesztésére megerősítsem. S ebből senkit sem zártam ki. S mindazokat, akik halálom által
el voltak keseredve a zsidók ellen, megnyugtattam, s akik meginogtak hitükben, megerősítettem.
19. Ámde fölösleges mindezeket az eseteket leírni, mert semmi olyasmi nem történt, amit mindenki
magától el nem képzelhetne. Ezek a cselekedetek mindezek hitének megkoronázására történtek,
mindazáltal tanításaim kibővülése ezzel nem következett be.
20. Az Emmausbeli két tanítvány elbeszélése meglehetősen pontos képe ezeknek a hasonló módon
lefolyt eseményeknek, azért adatott is át az utókornak.
21. A galileai tengeren történt kinyilatkoztatásnak (János 21, 1-19 vers) célja az volt, hogy Pétert, -
aki abban a tudatban, hogy Engem megtagadott, s kimondhatatlanul szenvedett – újból talpra állítsam
és megerősítsem, s ezt a próbát azért szabtam reá, hogy hitét bebizonyítsa. Amikor a tanítványok a
hajóban ültek, s Engem felismertek és ezt Péternek is megmondták, ő azonnal a tengerbe vetette
magát, hogy az utat Hozzám megrövidítse. S ez a hit megtisztította őt a még reá tapadó salaktól, mert
aki Engem egyszer felismert, annak a hullámzó tengeren keresztül a legrövidebb utat kell Hozzám
megkeresnie.
22. Az ő háromszor megtagadása megfelel ennek a háromszoros kérdésemnek: „Szeretsz-e Engem?”
23. S ebben a folyamatban nagy szellemi vonatkozás van, amit mindenki megoldhat, ha ezt a művet
szívvel olvasta és nem értelemmel. S ezért vizsgálja meg mindenki önmagát, hogy ezt a szellemi
vonatkozást meg tudja-e oldani?
24. A tanítványok ezután mind nekiláttak dolgaiknak, hogy házaikat elrendezzék. Én pedig újból
megparancsoltam nekik, egy meghatározott napon ismét gyűljenek össze, amiképpen az meg is
történt. S ez a nap a húsvéti ünnepély után a negyvenedik volt, megfelelve a pusztában a negyven
napnak, amelyre az előkészülés miatt mindenkinek szüksége volt.
144
25. Ekkor mindnyájan, akik közel álltak Hozzám, összejöttek, s Én újból köztük voltam és
felvezettem őket az Olajfák hegyének csúcsára, ahonnan messze kilátás nyílt. Ott az apostolokat
Magam köré gyűjtöttem. A többi tanítványok pedig széles körben állottak. Ezután Én mindnyájukat
még egyszer figyelmeztettem, hogy maradjanak meg szilárdan tanításaim mellett. Tanítványaimnak
is megbízást adtam, hogy menjenek ki a világba, s az Én Nevemben prédikálják az Evangéliumot.
Ezután elbúcsúztam tőlük és megmagyaráztam nekik, hogy Engem testben többé nem fognak látni,
ámde szellemben mindenkor, ha Velem összeköttetésben maradnak.
26. Aztán megáldottam őket, s lassan eltűntem a szemeik elől.
***
Az Úr befejező szavai
S ezzel minden elmondatott és hűségesen leíratott, ami az Én testi életemmel összefügg, és

ami a földön látható módon megtörtént.
Mindazonáltal még egy nagy rész hiányzik, – nevezetesen az – ami a szellemvilágban

lejátszódott. Ezt felfogni azonban a világ még túl éretlen, sőt még azon kevesek, akik az Én közvetlen
szavaimnak hisznek, sem képesek azt magukba fogadni. Ámde jönni fog olyan idő, s az már nincs is
túl messze, amikor az emberek a tisztább szellemi érzésekhez fognak visszatérni. S akkor
elkövetkezik az ideje annak, hogy ezt is kinyilatkoztassam. Most egyelőre elégedjék meg mindenki
azzal, amit nyújtottam és kövesse az Én tanításaimat, hogy ez az idő minél hamarább elközelítsen,
mert a cél az, hogy a népek közeledjenek egymáshoz, s a föld a béke lakhelyévé legyen.
Ámen
***
Vége a tizenegyedik kötetnek
JÉZUS
145

13 - Leopold Engel - János Nagyevangéliuma 11 - 2023. Évi Kiadás

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

13 - Leopold Engel - János Nagyevangéliuma 11 - 2023. Évi Kiadás

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

János evangélium 14/21 ígérete alapján prófétai módon kapta és írta:

Forrás: www.jezusatyank.hu javított kiadás, 2023

Az Úr Jézus Krisztus háromévi tanítói működésének

Benső Istenige útján német nyelven hallotta:

Fordította: Laborfalvi Dr. Nagy Lajosné,

NAGY EVANGÉLIUM ...................................................................................................................... 6

32. Lázár haláláról.............................................................................................................................. 57

67. Jézus a templomban ................................................................................................................. 114

3. A vendégfogadós panaszaikat nyugalommal végig hallgatta, s azután beszédében minden harag

3. Az ember, mint aki uralja a természetet

7. Ugyanígy sugároz ki ő is magából átszellemisült anyagokat, amelyeket az őt körülvevő

9. Az ember a természetet is tudja uralni, ha az Én szavaim szerint él, s az Én szellemem felé

2. Mondom Én tanítványaimnak: „Most újból láthattátok, hogy a pogányok milyen gyorsan

5. Mucius, a vendégfogadós erre azonnal elment a farizeusokhoz és kereskedőkhöz és hírül hozta

5. Az Úr elítéli a farizeusok alattomosságát

4. Mi most is átutaztunk Jerichón, hogy csodatételeit a helyszínen megvizsgálhassuk, ugyanott

7. Mondja a farizeus szánakozóan mosolyogva: „Meg van nekünk a mi Mózesünk, az összes

konokságtok és szellemi restségetek következményének, amely benneteket látó szemekkel vakokká

7. Mondom Én: „Hiszen már mondottam nektek: kövessétek az Én szavaimat!”

7. A kereskedő keresi az Urat

6. Kérdi erre Péter: „Ezután többé soha sem láttad a galileait?”

9. Mondom Én a kereskedőnek: „Ahol a világi értelem, s a gazdagság hajszolása önzéssel egyesülve

16. Az is megeshet, hogy a galileai – ha megtisztult szívekkel fogtok visszatérni – megtaláltatja

8. Az Úr elmondja a kereskedő élete történetét

9. Mucius három fontos kérdése, amelyet megválaszol az Úr

9. Minden lényegiség a legkisebb teremtménytől kezdve emelkedő fokozatsorozatokat képez

10. A lélekforma fejlődése az emberig

2. Az állatoknál azok a lélekformák és fokozatok, amelyeken át kell haladniuk, harmonizálnak az

3. És most kezdődik a második feladat: Az embernek a Teremtő megismerésében és a benső ember

8. Ez a szellemszikra Istentől való, s az összes igazságokat és igaz megismeréseket magában

11.A benső felébresztéséről és a halál után való további életről

4. Mondják mindnyájan elcsodálkozva: „Igen, Urunk és Mesterünk!”

12. Phoikas lelki élményei

szavainak mindenki engedelmeskedett. Eközben minden erő csupán az ő akaratának a Te akaratodba

6. S ebben az Előtted és Benned való teremtésben találja a legnagyobb üdvösségét, mert az az

13. Az Úr megáldja a községet és vidékét

14. Az Úr búcsút vesz a vendégfogadóstól

15. Az Úr tanítványait előkészíti a jövőre

3. Amikor beesteledett, a szabadban letelepedtünk egy meglehetősen magas hegy lábánál, s Én

15. Ne gondold, hogy a te megsemmisüléseddel mindazon lények megsemmisülése is meg van

17.A Teremtés és Megváltás tervének felfedése

4. Amikor az Istenség bizonyos folyamatok által, - amelyek előttetek mindvégig titokzatosak

igaz és törvényes ellentéte mindazoknak a tulajdonságoknak, amelyeket ti istenieknek jelöltök, de

8. Tekintsétek például a szeretetet, mint a legnagyobb törvényt, s a legnemesebb tulajdonságot az

17. És most természetszerűen felvetődött az a kérdés: mi történjék az elbukottaknak, s mintegy

19.Az Úr betér Ráelhez

7. Kérdi erre Péter: „Talán már meg is gyógyult Lázár?”

20. Rael elmondja élete történetét

8. S a szabadító, a Messiás sem jött el népéhez!

21. Az Úr Raelt a múltra emlékezteti

22. Az Úr beszéde az érdemről

23. Rael birtoka

24. Az Úr beszéde a művészetről

ítélkezzetek a ti legbensőbb, s a legigazabb szellemetek törvényei szerint, amely belétek helyeztetett,

25. Az emberi forma, s annak megváltása

szelleme tiszta, az olyan szépségben tud megnyilvánulni, amely valósággal megsemmisítene

9. Mondják tanítványaim: „Igen, Urunk és Mesterünk, megértettük, ha egy kissé másképpen is

26. A szeretet hatalma

rohant, akaratával felrázza magát, s gonosz szeretetét megsemmisíteni törekszik, ugyanolyan

keresztül sokkal előbb lehetne remélni a Te tanításaid terjesztését, mint a megátalkodott

27. A szellemi és világi emberekről

28. A zsidó nép fejlődése

9. Amilyen szívósan ragaszkodtak eddigi Mózes törvényeihez, amelyekben ugyan a külső