Download as doc, pdf, or txt
Download as doc, pdf, or txt
You are on page 1of 11

1.

Ponsonby vikomt1 jelentése Palmerston vikomtnak2 (érkezett április 8-án)

Bécs, 1849. április 3.


Uram!
Átküldöm Lordságodnak őfelsége bukaresti főkonzulátusának csatolt üzenetét,3 amely
a legfrissebb erdélyi híreket tartalmazza. Hozzátenném azonban, hogy Puchner
altábornagy,4 aki megtört egészsége miatt ismételten kérte a kormánytól leváltását,
most lemondott és a parancsnokságot átadta Kalliány vezérőrnagynak.5
Welden tábornok6 tegnapelőtt éjjel visszatért Komárom alól, ahol ellenőrizte az ostrom
alakulását. A tábornok ma hozta nyilvánosságra az erőd helyőrségéhez küldött
proklamációjának másolatát. Tizenkét órát adott nekik a válaszra, és ha a határidő
lejrátáig nem adják meg magukat, kinyilvánította szándékát az erőd legerősebb
lövetésének megkezdésére, melyet addig fog folytatni, amíg csak egy embere is van.
Arról informáltak – és azt hiszem hitelt érdemlő -, hogy Welden tábornok jelentést
küldött Őcsászári felségének, melyben azt állította, hogy Komárom helyőrsége 10000
emberből áll, de van köztük egy egész reguláris ezred, amely kész visszatérni a császár
hűségére. Ezek azonban a fanatikus párt által gyakorolt terrorizmus miatt nem találnak
lehetőséget a szökésre.7 A jelentés szerint képtelenség, hogy hosszú ideig tartson az
ostrom, a város és az erődítések súlyos károkat szenvedtek a bombázás során, és azt
mesélték nekem, hogy az erőd több pontján tüzek volt megfigyelhetőek. Komárom
erődítményei hét német mérföldnyi (körülbelül harminckettő angolnak felel meg)
területre terjednek ki. A zárolásához szükséges csapatok száma ennek következtében
igen jelentős, és az erőd elfoglalása igen nagy jelentőséggel fog bírni, mivel [a
felszabaduló erő] további eszközöket biztosít Windisch-Grätz herceg 8 hadjáratához
Magyarország más részein. Ez a hadjárat az ország nagy kiterjedése, és az úthálózat
tökéletes hiánya miatt szükségszerűen elhúzódik.9
Hivatkozva Colquhoun úr10 március 23-i üzenetére, jelenthetem, hogy jelen hírek
szerint Bem tábornok Debrecenbe ment.11

2. Ponsonby vikomt jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 18-án)

Bécs, 1849. április 12.


Uram!
A magyarországi helyzetről való legutóbbi jelentésem óta két hirdetményt 12 tettek
közzé, amelyek azonban pusztán katonai részleteket tartalmaztak a csapatok
mozgásáról, és néhány apró összecsapásról, melyekben többnyire a birodalmiak voltak
fölényben.
Jelačić bárónak13 egyik ilyenben sikerült elfognia négy ágyút és másik nyolcat
beszögelnie.14
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy folyó hó 4-5-én a tábornagy felderítést parancsolt meg,
hogy felmérje az ellenség erejét, amely elővédjeit Hatvanig tolta előre, Pesttől 7 német
mérföldnyire. Az ellenséget 50 ezer fő erejűnek találta, és jelentős könnyűlovassági
fölénnyel bírt, ezért a tábornagy parancsot adott, hogy a császári sereg vonuljon vissza
és foglaljon pozíciót Pest előtt Palotától Keresztúron át Soroksárig.15
A felkelők látva ezt a mozgást, azonnal előrenyomultak és megtámadták Jelačić báró I.
hadtestét Isaszegen.16 Ám ezeket jelentős veszteségekkel visszaverték, és még
elfoglaltak tőlük hat ágyút.17 A felkelők visszahúzódtak, a császári hadsereg pedig azt
a pozíciót foglalta el, amelyet említettem, és ahol Windisch-Grätz herceg bevárja az
erősítéseket. Azóta nincsenek új híreink, amelyekre támaszkodhatnánk. Jelenleg
mindenféle hírek terjednek. Tegnap éjjel magabiztosan jelentették, hogy a tábornagy
nagy győzelmet aratott Pest közelében, és hogy ma reggel fog erről megjelenni
hirdetmény. Ma azonban a hírek nem nyertek megerősítést, és hirdetmény sem jelent
meg reggel.
Minden részről a legnagyobb aggodalom mutatkozik a bizonytalan állapotok miatt, és
a közvélemény kritikája nem kíméli a hadjárat lefolyásának módját. Ezekbe nem
mennék bele, de a „Die Presse”-ből18 származó cikk figyelemre méltó, és megjelenése
ostromállapot idején azt jelentheti, hogy az abban megfogalmazott vélemény nem
pusztán a szerkesztő álláspontja.
Az erősítések, melyeket a tábornagyhoz küldtek igen jelentősek, mindent egybevetve
mintegy 30 ezer embert irányítottak át Itáliából, Bécsből, Morvaországból és
Galíciából. Ami az erősítések utóbbi részét illeti, 19 mintegy 16 ezer embert jelent
Hammerstein tábornok20 parancsnoksága alatt. Érdemes megfigyelni, hogy a birodalmi
kormány mennyire megbízik e tartomány lakosainak jó érzéseiben, mivel szinte
teljesen megszüntette annak szokásos katonai védelmét. E csapatok nagyobb része
most kell, hogy csatlakozzanak Windisch-Grätz herceghez.21
Báró Wohlgemuth altábornagy,22 aki néhány napja érkezett ide Itáliából, átvette
Komárom ostromának irányítását.
Másrészt arról tájékoztattak, hogy a felkelők nem tétlenkednek, s Bem tábornoknak
sikerült 10 ezer újoncot toboroznia Erdély oláh lakosságából, akiket Debrecenbe
küldött. Ezt azonban nem állíthatom bizonyosan.23

[Csatolmány]

Cikk a bécsi „Presse” 1849. április 9-i számából

(fordítás)
A bizonytalanság, amelyet a közvélemény érez a Hatvani csatával kapcsolatban,
nagyban hozzájárulnak a riasztó pletykák terjedéséhez.
Általában úgy vélik, hogy a német kérdés jelen állapotában, a birodalom jóléte és
pusztulása szorosan kötődik a magyarországi hadjárat gyors befejezéséhez. Örülünk,
hogy a minisztérium nagy energiával hoz intézkedéseket a magyarországi hadsereg
megerősítéséhez.
Ám mindenki tisztában van azzal is, hogy a legbátrabb és legszámosabb hadsereg is
megköveteli, hogy jól irányítsák, annak érdekében, hogy eredményesen legyen képes
kifejteni erejét.
Ezért nem csoda, hogy a jelentés, mely szerint Báró Welden tábornok lesz a
Magyarországon lévő hadsereg parancsnoka, és őt itt Wohlgemuth altábornagy váltja
fel, egyre mélyebben gyökeret ver a nyilvánosságban.
Mi sajnos nem osztjuk ezt a hitet. A bátor tábornok, akit a közvélemény annyira
világosan kijelölt, mint a legmegbízhatóbb ember arra, hogy ezt a melankolikusan
zajló polgárháborút képes gyorsan és sikeresen megszüntetni, a jelenlegi sürgős
helyzetben biztosan nem utasította volna el a lehetőséget, hogy egy ilyen megtisztelő
és felelősségteljes feladatot vállaljon el, ha azt oly módon kínálták volna fel neki, mely
szerint reménye lenne terveit végrehajtani szükségtelen korlátozások nélkül.
Tisztában vagyunk azzal, hogy némileg veszélyes beszélni ezekről, de a jelenlegi
körülmények között nem tennénk kötelességünket hazánkkal szemben, ha hosszabb
ideig hallgatnánk, és kérjük a minisztériumot, hogy ne engedje, hogy bármi
megakadályozza azt, hogy megtegye, ami általánosan elismerten a legjobb az ország
jólétének szempontjából.24

3. Ponsonby vikomt jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 18-án)

Bécs, 1849. április 13.


Uram!
Tudatom Lordságoddal, hogy Welden tábornok hamarosan elhagyja Bécset, hogy
átvegye a magyarországi hadsereg vezetését. Holnap megrendezésre kerül a helyőrségi
szemle, amely után Welden tábornok elhagyja a csapatokat.
Azt hallottam, hogy Dembinski25 kimanőverezte az osztrák katonákat, és lecsapott
Csorich tábornok26 8000 fős császári hadtestére Vác mellett. 27 Az osztrákok némi
veszteség mellett vonultak vissza, 12 tiszt és jó sok ember esett el. Götz
vezérőrnagyot,28 azt mondják egy váci ház ablakából leadott lövés ölte meg. Egy 12
ezer főből álló osztrák tartaléksereg Esztergomból Csorich tábornok megsegítésére
indult. Komáromban kitűzték a fekete lobogót, ahol a helyőrség kénytelen más
élelmiszer hiányában megenni a lovait.29
Ezeket a híreket közölhetem Lordságoddal. Értesüléseim nem hivatalosak, de
szerintem jók.30

4. Ponsonby vikomt jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 20-án)

Bécs, 1849. április 15.


Uram!
Itt sokakat felriasztott a magyarországi ügyek állapota, de azt kell, mondjam, nem
hiszem, hogy ez indokolt.
A háborút kétségtelenül rosszul vezették osztrák oldalon, de tábornokaikat lecserélték
más, jó hírűekre; nagy erősítések vannak úton hozzájuk, és néhány hadtest már
csatlakozott is. A magyarok rendelkezésére álló erőforrások csökkennek és egyre
jobban csökkenni fognak. A jó időjárás beköszönte lehetőséget ad az osztrákok
számára, hogy nagy katonai erejüket előnyös módon használják fel.
Vannak személyek, akik úgy vélik, a magyarországi késedelem előnyös Ausztria
számára, mivel úgy vélik, hogy Magyarországot fegyverrel kell leigázni, hogy aztán a
helyi önkormányzatok ugyanazon jogokkal rendelkezzenek ott is, mint az Osztrák
birodalom más tartományaiban.31 Ez megszüntetné a nagy veszélyt, hogy egy
megújuló Magyarország különálló és egységes államot hozzon létre, s olyan helyzetbe
kerüljön, hogy onnan fenyegethesse az osztrák monarchia fővárosát.
E nézőpont előadói úgy gondolják, hogy egy gyors hódítás nem járt volna olyan
anyagi előnyökkel - és ez nagy morális előny Ausztriának -, mint erősen elhitetni a
magyar elmékkel, hogy Magyarország ereje képes a sikeres ellenállásra.
Lordságod fogja megítélni e vélemények igazságtartalmát.
A birodalmi kormányt bizonyos okok arra ösztönzik, hogy nem akarja valójában
Magyarország meghódolását. A német ügyek olyan irányt vehetnek, amely riadóztatná
a békepártiakat, és Ausztria megnyilvánuló ereje kétségtelenül csökkentené a veszélyt
ez irányból, míg Ausztria gyengesége növelné.
Igaz, ha Németországban az ügyek elfajulnak, az osztrákokat orosz fegyverek fogják
támogatni, és igen nagy esélyük lesz a sikerre, de úgy vélem, kívánatos lenne, ha nem
így alakulnának az erőviszonyok.32

5. Ponsonby vikomt jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 23-án)

Bécs, 1849. április 16.


Uram!
Lordságod óhatatlanul megkapta írásomat a magyar ügyekkel kapcsolatban, amely sok
tévedés tárgyát képezi, és meglehetősen zavaros.
Hacsak nem tévedek, a tények, melyekről beszámoltam, igazak.
A mai napig itt egyáltalán nem volt haditerve a katonai vezetésnek erre az országra
nézve. A tábornokok semmit, vagy csaknem semmit sem tudtak egymás működéséről.
Vitatkozás és vádaskodás volt közöttük, és mindenféle lehetőséget elvesztett.
A haditerv most formálódik. Welden tábornok szigorú ember, aki megköveteli a
pontos engedelmességet, és most már vannak általa kinevezett helyettesei, akik
alkalmasak a feladatra. A bajokat, amelyeket az osztrákoknak Magyarországon az
általam említettek okoztak, megszűntek. Feltételezhetjük, hogy az új vezetés alatt a
küzdelemben elsősorban a szembenálló harcosok anyagi ereje dönt. Az osztrákok egy
nagy birodalom (jelenlegi) katonai erejével rendelkeznek, és ennek nagy részét
Magyarországra irányították. A magyaroknak nagy kiterjedésű országuk van, melynek
nagy része alkalmatlan arra, hogy a katonák szabadon vonulhassanak ellenük az év
kedvezőtlen időszakában.33 Vannak megerősített helyeik, bővelkednek tüzérségben és
munícióban, stb., és önkéntes tisztjeik parancsnoki képességben. Nagyon jelentős
gyakorlott és jó gyalogságuk van, valamint nagy számban kevésbé fegyelmezett
csapataik. Kiváló lovasságuk van, amely létszámban is sokkal nagyobb a császári
lovasságnál.34 Despotikus kormányuk van, amely ha máshogy nem megy, terrorral
irányít mindent, vagyonra, magyarországi személyekre és sok egyébre nézve.
Az osztrákoknak nagy fölényben lévő gyalogságuk van, van tüzérségük, melynek
képesek növelni a mennyiségét. Viszont lovasságuk csak nem több a fele [az
ellenségének].35
Az osztrákok valószínűleg folyamatosan növelni fogják gyalogságukat, és Lordságod
látni fogja, ha a fentiek helyesek, akkor a kérdés a gyalogság szuronyai, a
lovasságlovai és a tábornokok képességei döntik el. A két hadviselő fér erőforrásainak
kérdése más dolog. Magyarország már most is jelentősen meg van szorulva, a
folyamatos ellenségeskedés akadályozza a földművelést, és feléli a kukoricadepókban
lévő nagy mennyiségű gabonatöbbletet.
A magyaroknak - úgy hiszem – nincs pénzük, és az osztrák forrásokból származó
bankjegyeik is csaknem elfogytak.36

6. Ponsonby vikomt jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 23-án)


Bécs, 1849. április 17.
Uram!
Tisztelettel megküldök fordításban egy kivonatot a mai bécsi újságból, 37 amely
bejelenti Windisch-Grätz herceg Olmützbe hívását, és Welden tábornok kinevezését
magyarországi főparancsnoknak.
Nugent altábornagy38 hivatalába – aki most Alsó-Magyarországon parancsnokol -,
Castiglione altábornagyot39 nevezték ki.
Welden tábornok tegnap reggel Bécsből a magyarországi hadsereg főhadiszállására
távozott.

[Csatolmány]

Kivonat a „Vienna Gazette” 1849. április 17-i számából

Őfelsége, a császár jóindulatú elégedettséggel fogadta a folyó hó 12-i császári


dekrétumot, melyben Windisch-Grätz herceget meghívták az olmützi császári
rezidenciára, ahol Őfelsége saját maga számára szeretné igénybe venni Őnagysága
ítélőképességét és tapasztalatát súlyos és fontos ügyek esetében.
Őfelsége ezzel egy időben örömmel bízta meg Báró Welden tábornokot a
magyarországi és erdélyi császári csapatok főparancsnokságával, és kinevezi Báró
Böhm vezérőrnagyot az Enns feletti és alatti Ausztria általános főparancsnokának,
valamint a főváros polgári és katonai kormányzóságának élére.40

7. Ponsonby vikomt jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 23-án)

Bécs, 1849. április 17.


Uram!
Tisztelettel hozzátennék néhány szót a Lordságodhoz tegnap írt magyar üggyel
kapcsolatos jelentésemhez. Nem fogok azonban többet jelenteni, mint amit magam
láttam és hallottam, s ami számomra kellően pontosnak tűnik.
Hammerstein tábornok 16 ezer fős hadserege úton van a Tisza jobb partján lévő Tokaj
felé, míg Wohlgemuth tábornok Érsekújvárnál jár, Komárom felett pár league-gal 41
néhány dandárral. Komárom jól el van látva élelmiszerrel, azt mondják két évre
elegendő. Elutasították a feltételezést, hogy van olyan párt az erődben, amely képes
lenne megadni magát. Ezért kénytelenek lesznek Komáromot erővel elfoglalni. Az
osztrák hadsereg a legjobb lelkesedéssel bír, és ha csata lesz, s a császáriaknak meg
kell hátrálnia, a győzteseknek még mindig el kell foglalniuk Budát és a pesti
Újépületet,42 melyeket megfelelő karba helyeztek, hogy támogassák az esetleges
ostromot, úgyhogy lesz ideje a hadseregeknek odaérni, melyeket az osztrák kormány
odaküldött. Vélhetően az osztrákok nagyon hamar újra támadhatnak.
A most Kossuth párja alatt működő magyar csapatok a háború kezdetén nagyon
kevéssé voltak hajlandóan a császáriak ellen küzdeni, és az összegyűlt honvédek
minden betanítás és fegyelmezés nélkül voltak. Debrecent akkor ugyanolyan könnyen
el lehetett volna foglalni, mint Győrt, Pestet vagy Budát. Az akcióhoz kedvező idő
azonban elveszett a magyar behódolásra való várakozással, valamint Magyarország a
háború szörnyűségeitől való megkímélési szándéka miatt. Az osztrákok által
elvesztegetett időt a magyarok kihasználták ügyes parancsnokok beszerzésére –
lengyelek és mások -43 valamint a magyar csapatok kiképzésére, lelkesítésére, és
hozzászoktatták őket a háborús mindennapokhoz az egymás utáni kisebb
összecsapásokkal.
Egy másik dolog is hozzájárult a magyarok jelenlegi erejéhez. A magyar hadsereg
számos tisztje, mikor megtudták, hogy a császár ellen fognak harcolni, le akartak
szerelni, és sokan, akik megtették ezt a lépést, bírságot kaptak, vagy bíróság elé
rángatták őket. Mikor ez ismertté vált a magyar hadseregben, minden tiszt úgy érezte,
hogy nem juthat át a császáriakhoz anélkül, hogy a legnagyobb veszélynek tenné ki
magát.44
Sokan a legjobb magyar tisztek közül a fent említett körülmények miatt maradtak.
Úgy vélem érdemes megemlíteni, hogy egy olyan személy, aki magas posztot tölt be a
császári kormányzatban, és pontos ismeretekkel rendelkezik Magyarország
lakosságával kapcsolatban, biztosított róla, hogy a magyarok létszáma nem haladja
meg a 4 millió főt, és az egyéb nyelvű lakosság szintén nem több ennél. 45 Csak
Magyarországról beszélt.46

8. Mr. Magentis47 jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 26-án)

Bécs, 1849 április 21.


Uram!
Nincs hivatalos közlemény48 a császári hadseregtől, mióta Welden tábornok elindult,
hogy elfoglalja főparancsnoki helyét Magyarországon. E tábornokról azt jelentették,
hogy Vácnál van, és néhány napnak valószínűleg el kell telnie, mielőtt megkezdheti az
offenzívát. Természetesen szüksége lesz egy rövid időre, amíg megismerkedik a
parancsnoksága alá került hadsereg pozíciójával, és meg kell várnia, míg az úton lévő
erősítések csatlakoznak hozzá. Azonban jelenléte és közismert energiája helyre fogja
állítani a hadseregbe vetett bizalmat, amelyet a legutóbbi események megingattak.
A felkelők kísérlete, hogy feltörjék Komárom ostromát, kudarcot vallott,49 és az erődöt
Wohlgemuth altábornagy csapatai szorosan zárolják, annak bombázása hevesen zajlik.
Nobili tábornok,50 Windisch-Grätz herceg korábbi vezérkari főnöke átvette a
Morvamezőn51 gyülekező tartalék parancsnokságát, Morvaország határán.
Windisch-Grätz herceg néhány napig volt Olmützben.
Hivatalosan állítják, bár nem jelent meg róla közlemény, hogy Stratimirović tábornok52
folyó hó 13-án győzelmet aratott53 a Perczel54 által vezetett felkelő hadtest felett Vilova
szomszédságában, nem messze Péterváradtól, az alsó-Dunánál. A felkelőket minden
oldalon visszaverték néhány száz ember veszteséggel. Sajnálatosnak és döbbenetesnek
érzik azonban itt helyben, hogy Stratimirovićnak sikerült irreguláris csapataival
visszavernie Perczelt, ellentétben a császári tiszttel (azt hiszem, Albert Nugent gróf),
akinek parancsnoksága alatt 8000 reguláris katona állt, és aki úgy vélte önmagában
nem állhat ki vele. Perczelnek azonban sikerült elérnie expedíciójának valószínű
célját,55 nevezetesen ellátnia Pétervárad erődjét.56

9. Mr. Magentis jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 28-án)

Bécs, 1849. április 23.


Uram!
Nincs hivatalos beszámoló a császári hadsereg mozgásáról, Lordságodhoz címzett
folyó hó 21-én írt jelentésem óta. Ez a hallgatás kedvezőtlen híreket terjeszt a császári
seregről, és mivel egészen bizonyos, hogy Wohlgemuth tábornok hadtestét - amely
biztosítja a Komáromot ostromló hadtestet -, felkelők támadták meg Görgei 57
vezetésével a Nyitra megyében lévő Érsekújvár közelében, 58 számos okból kifolyólag
valószínűsíthető, hogy ezek a jelentések nem minden alap nélküliek.
Görgei Pest mellől Ipolyságon át nyomult előre, s lehagyta üldözőit. Célja, hogy
felmentse Komáromot, de jelenleg még nem tudom megmondani, hogy vajon sikerült-

1
John Ponsonby, Ponsonby 1. vikomtja (1770-1855), Nagy Britannia bécsi nagykövete 1846 és 1850
között.
2
Henry John Temple, Palmerston 3. vikomtja (1784-1865), ekkor Nagy Britannia külügyminisztere
immár harmadízben (1830-34, 1835-41, 1846-51). Két ízben később brit miniszterelnök is volt (1855-58, 1859-
65)
3
A két csatolmányt most nem közöljük, mivel tartalmuk az erdélyi harcokra vonatkozik, elsősorban az
oroszok Bem általi kiűzésére Brassóból és nagyszebenből.
4
Puchner Antal Szaniszló (1779-1852), császári-királyi tábornok, aki magyar létére a szabadságharccal
szemben foglalt állást, mint az erdélyi csapatok parancsnoka. A Bemtől elszenvedett vereségek hatására
lemondott posztjáról.
5
Kalliány József (1786-1859) vezérőrnagy, Puchner dandár- majd hadosztályparancsnoka, szintén
„osztrák” oldalon harcolt a szabadságharc során.
6
Báró Ludwig von Welden (1780-1853), császári-királyi német származású tábornok, a Bécs védelmére
hátrahagyott csapatok parancsnoka. Árpilis 15-től május 30-ig az Itálián kívüli Habsburg seregek főparancsnoka.
Welden rendkívül művelt ember volt, aki botanikai és hadtörténelmi műveket is írt.
7
Fanatikusnak a Kossuth-pártot írják az osztrákok. Bár Kossuthot mind a császári udvar, mind - utólag -
a békepárt vádolta terrorisztikus módszerrel, éppen egyik legfőbb érdeme, hogy a szabadságharc alatt a magyar
politika sohasem csúszott át francia mintára terrorizmusba. Az tény, hogy Komáromban elég nagy fejetlenség
uralkodott a parancsnokságon, de nem olvastam róla, hogy bármely magyar alakulat átálláson gondolkodott
volna, így ez csak osztrák vágyálom lehetett.
8
Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz (1787-1862), az Itálián kívüli császári-királyi csapatok
fővezére 1849. április 12-ig, mikor is sikertelensége miatt felmentik.
9
Az úthálózat tökéletlen volta valóban súlyos gondokat okozott a hadműveletekben, de ez persze
pusztán kifogás volt, hiszen a magyar csapatok áprilisban néhány hét alatt masíroztak a Tiszától Győrig.
10
Sir Robert C. Colquhoun (1803-1870), Nagy Britannia havasalföldi ügynöke.
11
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 172.o.
12
Az eredetiben: bulletin.
13
Josip Jelačić (1801-1859), horvát bán, a császári hadsereg I. hadtestének parancsnoka, táborszernagy.
14
Ez alighanem az április 4-i tápióbicskei ütközetre vonatkozik, ahol Josip Jelačić kezdeti sikerek után
vereséget szenvedett Klapka és Damjanich hadtesteitől. Az elfogott magyar ágyúk száma nem teljesen tisztázott,
de valóban négy körül lehetett.
15
Rákospalota, Rákoskeresztúr, Soroksár, ma Budapest részei.
16
Április 6-án..
17
Az Isaszegi csatát ezen állítással szemben a magyarok nyerték, bár az osztrákok saját diadalként
hangoztatták.
18
A ma is létező, 1848-ban alapított Die Presse című napilapról van szó.
19
Tehát a galíciait.
20
William Friedrich von Hammerstein (1785-1861), lovassági tábornok, Galícia főhadparancsnoka. Maga
Hammerstein nem, de egy hadosztály Anton Vogel vezérőrnagy alatt valóban betört Magyarországra Galíciából
áprilisban.
21
Erre már nem nyílt lehetőségük a honvédsereg előrenyomulása miatt.
22
Ludwig von Wohlgemuth (1788-1851) császári-királyi altábornagy, aki sikeresen harcolt az olasz
hadszíntéren 1848-49-ben, 1849. áprilisában érkezett Bécsbe, ahol a tartalék hadtest, majd a IV. parancsnokságát
bízták rá.
23
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 178.o.
24
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 178-179.o
e neki. Ha kudarcot vall, valószínűleg visszavonul a Besztercebánya körüli hegyes
vidékre.59
Lehetőségem nyílt ma beszélgetni egy olyan személlyel, aki folyó hó 21-én hagyta el
Pestet. Arról értesített engem, hogy mind Pest, mind Buda evakuálása eldöntetett, és
ezt a hitet megerősíti a tény, hogy a hatóságok a vasút német munkatársainak azt
javasolták, hogy hagyják el Pestet.60 Ugyanettől a forrástól tudtam meg, hogy Pest
lakosságának többsége határozottan ellenséges érzülettel van a birodalmi
kormányzattal szemben, amely nagyrészt azon veszteségnek tulajdonítható, amelyet
mindenki megérzett a Kossuth-bankók forgalmának kormány általi elutasításával.61

25
Henryk Dembiński (1791-1864), lengyel szabadságharcos tábornok, aki 1849. január 21-től
altábornagyi rangban a magyar honvédsereg főparancsnoka. Katonai ámokfutásának a magyar tisztikar
tiltakozása vet véget, mely után Szemere Bertalan kormánybiztos március 3-án felmenti. Ekkor tehát már másfél
hónapja nem ő volt a hadvezér.
26
Anton Csorich (1795-1864), horvát származású császári-királyi tábornok. Vácnál azonban nem ő volt a
császári erők hadvezére.
27
1849. április 10-én a váci ütközetben Damjanich János III. és Klapka György I. hadteste súlyos
vereséget mért Christian Götz vezérőrnagy csapataira.
28
Christian Götz (1783-1849), császári-királyi vezérőrnagy, dandárparancsnok. A váci ütközetben április
10-én halálos sebet kapott, melybe másnap belehalt. Síremléke a mai napig megtekinthető Vácott, ahova a
magyar vezérkar tábornokainak jelenlétében – egyes információk szerint maguk Görgeiék -, katonai
tiszteletadással eresztették le.
29
Komárom valóban kezdett kifogyni az élelemből, de ennyire nem volt súlyos a helyzet. Szintén pusztán
osztrák vágyálom.
30
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 179.o.
31
Ugyanis Magyarország 1848-ig is megőrizte részben önállóságát a birodalmon belül, saját
országgyűléssel, törvényhozással. Most egyes bécsi erők úgy vélték, ezt felszámolhatják a birodalom
egységesítésének érdekében.
32
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 180.o.
33
Szó szerint az van, hogy az év rossz időszakában.
34
Ez így ebben a formában nem volt igaz, bár könnyűlovasságot tekintve a huszárok valóban kiválóan
teljesítettek és rendszerint felülmúlták az osztrák svalizséreket.
35
Ez utóbbi komoly tévedés.
36
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 180-181.o.
37
A jelentésben: „Vienna Gazette”.
38
Laval Nugent von Westmeath (1777-1862), ír származású császári-királyi tábornok. Ekkor a
Bácskában hadakozik.
39
Heinrich Graf Castiglione (1790-1853), lombardiai eredetű család galíciai ágából származó császári
tábornok.
40
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 181.o
41
Land league, brit mértékegység, megegyezik 3 angol mérfölddel, azaz durván 4800 méter.
42
Újépület, vagy németül Neugebäude, amely erődszerű lakktanya volt Lipótvárosban, melyet II. József
építtetett. Tüzérlaktanyaként és börtönként funkcionált, az épület falánál végzik ki Gróf Batthyány Lajost 1849.
október 6-án, majd több más politikai foglyot. A monumentális épületet 1897-ben bontották el, helyén ma a
Szabadság tér található.
43
A magyarok legügyesebb parancsnokait nem kellett beszerezni, magyarok voltak ugyanis. A két érkező
lengyel tábornokból pedig ugyan Bem valóban bevált, viszont Dembiński kifejezetten katasztrófának bizonyult
az ügyre.
44
Ez sem felel meg a valóságnak, Görgei például minden kötelezettség nélkül engedett szélnek tiszteket,
akik nem akartak a császáriak ellen harcolni, csak hogy megtisztítsa seregét a bizonytalankodóktól.
45
Az 1850-es népszámlálás szerint az Erdély, Horvátország és a katonai határőrvidék nélküli Magyar
királyság területén mintegy 9.5 millió ember lakott, akik közül 4.2 millió volt magyar nyelvű.
46
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 182.o
47
Sir Arthur C. Magentis (1801-1867), a bécsi brit követség titkára 1844 és 1851 között.
48
Bulletin.
49
Valójában egy nappal e jelentés elküldése után Görgei csapatai északról feltörték az ostromzárat és
bevonultak Komáromba.
A felkelők számát Pesten 160 ezer főre tették - valószínűleg nagy túlzás -, 62 de volt
idejük, és nem féltek kihasználni, hogy meggyőzéssel vagy erőszakkal
megparancsolják az újoncozást minden megyében. Sokkal jobb a kémszolgálatuk,
mint a császári hadseregé, és eddig sokkal nagyobb aktivitást mutatnak katonai téren.63

10. Mr. Magentis jelentése Palmerston vikomtnak (érkezett április 30-án)

Bécs, 1849. április 24.


Uram!
Tisztelettel csatolom a fordítását a tegnap esti sajtóban megjelent hivatalos jelentésnek,
amely megmagyarázza a közvéleménynek, hogy a magyar háború jelenlegi válságos
helyzetében miért volt szükség a császári erőket összpontosítani a „számos és jól
felszerelt” ellenséggel szemben, és továbbá miért nem árulhatják el a csapatmozgások
részleteit.
Aligha szükséges hozzátennem a jelentéshez, hogy az nem említi az összecsapást
Nagysallónál64 Wohlgemuth tábornok császári erői és Görgei felkelői között, amelyről
23-i jelentésemben írtam, s inkább ehelyett az növekvő aggodalom általános
lecsendesítésére szorítkozik.
Úgy tűnik azonban, hogy azóta célszerűbbnek látták, ha a nyilvánosságot
megismertetik néhány részlettel a helyzettel kapcsolatban, valamint Welden tábornok
azon szándékával, hogy Pest és Buda fővárosokat jelenleg kiüríti, és az ezt bejelentő
közleményt tisztelettel csatolva elküldök fordításban, ahogy azt közölték ma reggel.
Nem állapítja meg, hogy Görgeinek vajon sikerült-e csapatokat dobnia Komáromba,
de itt azt jelentették, hogy legalább részben elérte a célját. Habár elismeri, hogy a Duna
bal partját Komáromtól Vácig a felkelők uralják, de úgy értelmezem, hogy nincs nekik

50
Gróf Johann Nobili (1798-1884), császári tábornok, Windisch-Grätz vezérkari főnöke annak a téli
hadjárata során. Ő írja meg e hadjárat hivatalos történetét, számos eredeti dokumentumot felhasználva. Lásd: Der
Winter-Feldzug 1848-1849 in Ungarn. Wien, 1851.
51
Marchfeld, magyarul Morvamező Ausztria és Morvaország határán.
52
Ðorđe Stratimirović (1822-1908), a szerb felkelők egyik vezetője a Délvidéken.
53
Április 12-13-án Perczel Mór támadása a Titeli-fennsík ellen valóban kudarcot vallott, azonban ezt
megelőzően másfél hónapos hadjárata során gyakorlatilag a teljes Bácskát megtisztította a szerb felkelőktől.
54
Perczel Mór (1811-1899), honvédtábornok. A szabadságharc egyik legellentmondásosabb figurája,
Perczel március végén vette át a IV. hadtest parancsnokságát, mellyel nagy sikereket ért el áprilisban.
55
Perczel elsődleges célja valóban Pétervárad felmentése volt, s csapatai március 28-29-én fel is törték
északról az ostromzárat. Lásd a délvidéki hadműveletekhez: Hermann Róbert: Nagy csaták, 16.: A magyar
függetlenségi háború. Bp., évszám nélkül. 5-12.o.
56
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 183.o
57
Görgei Artúr (1818-1916), a magyar fősereg ideiglenesen kinevezett főparancsnoka a tavaszi hadjárat
során. Az angol szövegben: Georgey.
58
Ténylegesen a Bars megyei Nagysallónál, április 19-én.
59
Görgei emlékirata szerint valóban volt ilyen vészopció.
60
A császári sereg valóban napokon belül kiürítette Pestet, ahova Aulich hadtestének katonái április 24-
én vonultak be.
61
Mivel Pest megszállása alatt a császári kormány nem fogadta el a Kossuth-féle magyar bankókat, mint
fizetőeszközt, s ez sokaknak nagy érvágás volt, mivel ebben volt vagyonuk.
62
Görgei főserege mindössze 47500 főből állt, ám ha az egész honvédsereget tekintjük, akkor nincs túl
messze tőle. A honvédsereg 1849. nyarának elején a legnagyobb, mindent egybevetve akkor érhette el a 160 ezer
főt.
63
Kiadva: Correspondence relative to the affairs of Hungary 1847-1849. London, 1850. 183-184.o
64
A táviratban Nagy-Sarlo.
hídfelszerelésük, amellyel átkelhetnének a jobb partra. 65 Megerősíti Pest és Buda
kiürítésének szándékát, amelyet Lordságodnak tegnap már valószínűsítettem.
Okom van azt hinni, hogy előbbi, bal parti részének evakuációja mindig is Welden
tábornok haditervének része volt, de érthető, ha tartani akarja Budát, amely helyről
uralhatja Pestet is és könnyű védeni, és én attól tartok, hogy annak elhagyása nagyon
kedvezőtlen benyomást keltene a császár híveiben Magyarországon.
Egy 2000 fős kis felkelő hadtest kelt át a Dunán Dunaföldvárnál, valószínűleg a térség
forradalmasításának szándékával. Egy dandárt küldtek ellenük Burits altábornagy 66
alatt Székesfehérvárba és Veszprémbe, hogy megakadályozza előrenyomulásukat.
Sajnálattal teszem hozzá továbbá, amit egy olyan személytől hallottam, aki az utóbbi
időben tért vissza Magyarországról, hogy a lakosságnak csak a felkelők megjelenésére
volt szüksége, hogy nekiálljon támogatni őket.
Könyörögve hívom fel Lordságot figyelmét a tényre, amely véleményem szerint
megalapozott, hogy a Magyarországon zajló küzdelem legalább annyi a lengyel
személy, mint a magyar. Lengyel tábornokok, mint Bem, Dembinski, stb. irányítanak
minden katonai műveletet, és a lengyel gyalogság alkotja a felkelő sereg legjobb,
habár nem a legnagyobb részét.67 Azt is jelentették, hogy Kossuth népszerűsége és
befolyása egészen átkerült ezekhez a lengyel vezetőkhöz.68
A fent említett tényekhez az a meggyőződés társul, hogy a birodalmi kormány segítség
nélkül nem lesz képes gyorsan megszüntetni a magyar háborút, és meggyőződött arról,
hogy kénytelen lesz támogatást kérni Oroszországtól, legalább Erdély elfoglalásához
és alávetéséhez, és a dunai tartományokból69 érkező jelentések megemlítik az orosz
csapatok nagy arányú koncentrációját az erdélyi határ mentén. Nem kétséges
számomra, hogy a lengyel anarchia elleni küzdelem és a forradalmi elvek
Magyarországin való megdöntésének kettős motivációja biztosítja, hogy az orosz
kormány támogatni fog bármiféle segítségnyújtási kérést. Ehhez hozzátenném, hogy
az orosz nagykövet, Medem gróf,70 aki tavaly október óta Olmützben tartózkodik, egy
ideje már itt van, és nem szándékozik azonnal visszatérni oda.
Úgy vélem, magabiztosan állíthatom, hogy ez a kormány reméli, hogy képes lesz
orosz támogatás nélkül is megoldani a magyar veszélyt, de úgy döntöttek, ha
szükségesnek érzik, kérni fogják a segítséget.
A fentiek írása óta hiteles forrásból értesültem, hogy Welden tábornok nem kívánja
feladni Budát, a bulletinben erre vonatkozó kijelentés ellenére, és hogy ő Győrben van.

65
Hídkészletekben valóban rosszul állt Görgei serege, de azért 26-ra készen állt Komáromban a híd,
amelyen még aznap átkeltek a honvédek.
66
Ivan Vilim Burić, németül: Johann Wilhelm Freiherr Burić von Pournay (1792-1858), horvát
származású császári tábornok, hadosztályparancsnok.
67
A valóságban a szabadságharc honvédseregének tábornoki- és törzstiszti karának túlnyomó többségét a
Magyarországról származók tették ki (81%). Természetesen Bem és Dembinski fontossága vitathatatlan,
ellenben a lengyel gyalogság szerepe – néhány hőstettüket leszámítva - tökéletesen elhanyagolható volt.
68
A lengyel tábornokoknak semminemű politikai befolyásuk nem volt, Kossuth pont ezért favorizálta
őket.
69
Azaz az orosz megszállás alatt levő Moldvából és Havasalföldről.
70
Pavel Ivanovics Medem (1800-1854), az Orosz birodalom ausztriai nagykövete 1848 és 1850 között.

You might also like