2b.

fejezet

A légzőrendszer
anatómiája

Dum spiro, spero1

1. Dum spiro, spero (Lat.): Amíg élek, remélek.

 Anatómia túlélőkönyv

Az orr és az orrüreg anatómiája

Az orrüreg falainak alkotásában a koponya számos csontja részt vesz. Lateralis falát hátulról előrefelé az os
sphenoidale processus pterygoideusainak lamina medialisa, az os palatinum lamina perpendicularisa, az os
sphenoidale teste, előttük felül az os ethmoidale lamina orbitalisa, lejjebb a concha nasalis inferior és a maxilla
processus frontalisa alkotja. Előrébb az os lacrimale, legelöl pedig a maxilla processus frontalisa az orrüreg oldalsó
fala.

Az orrüreg tetejét az os frontale pars nasalisa, az os ethmoidale lamina cribrosaja, hátul az os sphenoidale teste
alkotja. Az os ethmoidale lamina cribrosaja és az os sphenoidale teste közötti szöglet a recessus
sphenoethmoidalis – ide nyílik egy orrmelléküreg (sinus sphenoidalis). Alját a kemény szájpad (palatum durum),
tehát a maxilla processus palatinusa, valamint az os palatinum lamina horizontalisai alkotják.

1
 Anatómia túlélőkönyv

Az orrüreg középső falát - tehát a septum nasit - hátulról előre felé alkotják legalul az os palatinumok lamina
horizontalisai, valamint a maxilla processus palatinusai által látrehozott crista nasalisok, felettük a vomer, hátul-
felül az os ethmoidale lamina perpendicularisa, elől pedig - a vomer és az os ethmoidale lamina perpendicularisa
közötti szögletet is kitöltve a rombusz alakú cartilago septi nasi. Az orrsövény legelső részének nincs sem csontos,
sem porcos stabilizációja (septum membranaceum). A septum, illetve az orr (nasus externus) alkotásában részt
vesznek a cartilago alaris maiorok, melyeknek crus medialeja hozzáfekszik a cartilago septi nasihoz, majd az
orrcsúcshoz (apex nasi) futnak, ahol áthajlanak az orrszárnyak (ala nasi) stabilitását adó crus lateraleba. A nasus
externus felső részét - az orrnyerget - a páros os nasale, a distalisabb részeket a páros cartilago nasi lateralis, az
orrszárnyak jelentős részét pedig a cartilago alaris maior crus lateralei adják. A csontos orrüreg bejárata - az os
nasalek és a maxilla által közrefogott nyílás- az apertura iriformis. Az orr, és ezzel a légzőrendszer bejáratai a
narisok, melyeket a pars mobilis septi nasi és az alae nasi határolnak.

Az orr ürege a vestibulum nasival indul, melyet

többrétegű, elszarusodó laphám borít (bőr!), mely alatt
faggyúmirigyek találhatók (gll. sebaceae), valamint
orrszőröket is láthatunk (vibrissae). A vestibulum és a
cavum nasi proprium közötti határt limen nasinak
nevezzük. A cavum nasi propriumot elején többrétegű,
majd többmagsoros csillószőrös hengerhám borítja,
melyet kötőszövet fixál a csontok periosteumán
(mucoperiosteum).

Az orrüreg oldalfaláról lelógó orrkagylók (concha nasalis)

a cavum nasi propriumot további térségekre osztják. A
concha nasalis inferior (önálló csont!) alatti terület a
meatus nasi inferior, ide nyílik a canalis nasolacrimalis,
melyben a ductus nasolacrimalis fut, s mely összeköti a
szemüreg fossa sacci lacrimalisát a meatus nasi
inferiorral.

2
 Anatómia túlélőkönyv

A concha nasalis media (os ethmoidale része) alatt található a meatus nasi media. Ide nyílnak a cellulae
ethmoidales anteriores et mediae, valemint a hiatus semilunarison keresztül elölről az infindibulum ethmoidalen
át a sinus frontalis, hátul a hiatus sinus maxillarison át a sinus maxillaris Highmore.

A concha nasali superior (os ethmoidale része) alatti tér a meatus nasi superior, ide nyílnak a cellulae ethmoidales
posteriores.

A septum nasi két oldalán lévő járat a meatus nasi communis, mely elől a vestibulum nasin keresztül az arccal,
hátul, a choanakon keresztül a nasopharynx-szal áll összeköttetésben. Az orrüreg tetején lévő lamina (et foramina)
cribrosan át az elülső koponyagödörrel (fossa cranii anterior/scala anterior), az orrüreg padlóján lévő, elülső
nyíláson (canalis incisivus) a szájüreggel, hátul, az os palatinum lamina perpendicularisa és az os sphenoidale teste
által közrefogott nyíláson (foramen sphenopalatinum) a fossa pterygopalatinaval, a recessus
sphenoethmoidalisból nyíló apertura sinus sphenoidalison át pedig a sinus sphenoidalis-szal áll kapcsolatban.

A concha nasi superior feletti területen találhatók az orrüreg nyálkahártyájába ágyazottan a szagló receptorok,
melyek axonjai a lamina (et foramina) cribrosan átlépve a koponyaüregbe lépnek. Ezt a területet nevezzük regio
olfactorianak. A cavum nasi proprium többi részét a regio respiratoria képezi.

Az orrüreg vérellátását a felső-elülső részen az a. ethmoidalis anterior et posterior biztosítja, mindkét ér az a.

opthalmica ága (a. carotis externaból). Az a. ethmoidalis anterior a szemüregből a foramen ethmoidale anteriuson
át a fossa crani anteriorba jut, ahonnan a lamina (et foramina) cribrosan át az orrüregbe lép. Az a. ethmoidale
posterior a szemüregből a foramen ethmoidale posteriuson jut az orrüregbe. Az elülső septum részlethez ad ágakat
az a. facialisból eredő a. labialis superior, a septum felső-középső, valamint felső-hátsó részét a már említett
artériák ágai látják el. Az orr lateralis falának hátulsó-alsó részét a fossa pterygopalatinaból a foramen
sphenopalatinumon belépő a. sphenopalatina (a. maxillaris végága) látja el, mely a lateralis fel mellett
előrehúzódba a canalis incisivuson átlép a szájüreg boltozatát alkotó szájpadra is.

3
 Anatómia túlélőkönyv

Az orrüreg vénás rendszere döntően a plexus venosus

pterygoideuson keresztül a v. retromandibularison át a v. jugularis
internaba drenálódik. A v. ethmoidalis anterior et posterioron
keresztül azonban a vénás hálózat kapcsolatban áll az intracranialis
sinus cavernosus-szal. Az elülső septum rész irányából a v. labialis
superioron keresztül a v. facialis-szal is kommunikál a vénás
rendszer. Az orrsövény elülső részén arteriovenosus shun-hálózat
található (locus Kisselbachi), mely orrvérzések forrásául szolgálhat.

Az orrüreg beidegzését hasonnevű ér lefutását követő n. ethmoidalis

anterior ágai, a rr. nasales anteriores laterales et septi
(orrnyálkahártya elülső fele, az elülső rostasejtek és a sinus frontalis
nyálkahártyája), valamint a rr. nasales externae (orrcsúcs és
orrszárnyak bőre); a hátulsó rostasejteket és a sinus sphenoidalis
üregrendszerének beidegzését a n. ethmoidalis posterior végzi. A
hátulsó lateralis fal, illetve septum hátsó-felső részét és a hátulsó
rostasejteket a foramen sphenopalatinumon át a fossa
pterygopalatinaból belépő r. nasales posteriores superiores
laterales et mediales (n. maxillarisból, n. V/2, a ggl.
pterygopalatinumon át), alsó részét a r. nasales posteriores inferiores (szintén a n. maxillarisból, n. V/2, a ggl.
pterygopalatinumból induló n. palatinus maiorból leválva). A legnagyobb ideg, a n. nasopalatinus Scarpae (az
előzőekhez hasonlóan), mely szintén a foramen sphenopalatinumon lép az orrüregbe, ellátja a septum alsó részét,
valamint nyálkahártyája alatt előre futva az ellenoldali ideggel összefonódva a canalis incisivuson átlép a szájpadra,
ahová szintén érző rostokat ad (ld. szájüreg beidegzése!).

Az orrüreg nyirokelvezetése az elülső részből a submandibularis, a hátulsó részből a retropharyngealis, valamint

felső mély nyaki nyirokcsomók felé történik.

Az orrüreg a choanakkal megy át az orrgaratba.

4
 Anatómia túlélőkönyv

Az orrmelléküregek (sinus paranasales) anatómiája

Az orrmelléküregek közé tartozik a sinus sphenoidalis, mely az os sphenoidale testének elülső részét foglalja el.
Általában sagittalis állású lemez osztja - asszimetrikusan - két részre. Az os sphenoidale teste elülső felszínén egy
jobb és egy baloldali nyílás vezet a recessus sphenoethmoidalisba.

A sinus frontalis az os sphenoidale pars squamosa és pars orbitalis részében található, asszimetrikusan
kettéosztott üreg. Kivezető része tölcsérszerűen szűkülve (infundibulum ethmoidale) halad át az os ethmoidale
elülső részén, és a concha nasalis media alatt a hiatus semilunarison nyílik elölről és felülről.

A cellulae ethmoidales vékony csontlemezek által határolt fülkék bonyolult rendszerét képezik (labyrinthus
ethmoidalis), az os ethmoidaleban.

A sinus maxillaris (Highmore) a maxilla testének nagy részét kitölt, az orrüreggel a hiatus semilunaris hátulsó
részén keresztül létesít kapcsolatot.

5
 Anatómia túlélőkönyv

A gége porcos, szalagos, izmos váza

A gégebemenetet elölről-felülről határolja a gégefedő (epiglottis). Falevél alakú,

rugalmas-porc lemez, melynek teteje előrekunkorodik a nyelvgyök irányába (felső
homorulat), maga a porc egyebekben előrefelé domború. Lefelé elkeskenyedve
(tuberculum epiglotticum) egy nyél-szerű képződménybe (petiolus epiglottidis) megy
át, melyen keresztül a következőkben tárgyalásra kerülő pajzsporc két lemezének
találkozása által létrejövő, hátrafelé tekintő vályúban szalagosan rögzül. A porclemez
folytonosságát számos lyuk szakítja meg, melyeket a gégefedőt borító nyálkahártya
mirigyeinek kivezetőcsövei okoznak (a gégefedő előtt találhatóak, és a porcon át
vezetnek a gége üregébe).

A pajzsporc (cartilago thyroidea) a gége legnagyobb porca. Fő tömegét két, egymással

90 ° (férfiban), vagy 120° (nőben)-t bezáró lemeze adja (lamina dextra et sinistra),
melyek elől a prominentia laryngeaban (Ádám-csutka, pomum Adami) találkoznak. A
két lemez találkozásánál felül és alul egy-egy bevágás (incisura thyroidea superior et
inferior) található. A jobb és bal lemez hátulsó széléből fölfelé, és lefelé is egy-egy
keskeny, szarvszerű képződmény emelkedik ki (cornu superius et inferius). Az alsó szarv
eredésétől előrefelé egy ferde, izmok tapadására szolgáló vonal látható a lemezeken
(linea obliqua), melynek felső és alsó vége egy-egy gumó (tuberculum thyroideum superius et inferius).

A pajzsporc alatt helyezkedik el a gyűrűporc (cartilago cricoidea), mely hátrafelé tekintő pecsétgyűrűhöz hasonló.
Elől lévő íve (arcus cartilaginis cricoideae) hátrafelé átmegy az ívből fölfelé kiemelkedő lamina cartilaginis
cricoideaebe. Az ív és a lemez találkozásánál található a pajzsporccal való ízesülésre szolgáló facies articularis
thyroidea, míg a lemez felső-oldalsó peremén az egy-egy kannaporccal való ízesülésre szolgáló facies articularis
arytenoidea.

A gyűrűporc lemezének jobb és bal szélén foglal helyet a páros, háromszög alakú kannaporc (cartilago arytenoidea).
Medialis felszíne sima, míg lateralis felszínét egy sagittalis állású kiemelkedés egy felső (fovea triangularis) és egy
alsó (fovea oblonga) részre osztja. Hátsó felszíne homorú; a kannaporc csúcsa (apex cartilaginis arytenoideae) kissé
hátrafelé is hajlik, melynek felső meghosszabbítása egy apró, önálló porc, a szarvacska porc (cartilago corniculata
Santorini). Oldalai előrefelé hegyes csúcsban (processus vocalis; rugalmas porc!), lateralra kis gumóban (processus
muscularis) találkoznak.

A gége fibromuscularis vázát számos szalag, kötőszövetes membrán és harántcsíkolt izom alkotja.
6
 Anatómia túlélőkönyv

Az epiglottist a nyelvcsont homorulatához a ligamentum

hyoepiglotticum kapcsolja. A csont és a porc közötti
területet mirigyekkel kevert, zsírszövetben gazdag
kötőszövet tölti ki (corpus adiposum preepiglotticum). A
gégefedő nyelét (petiolus epiglottidis) a pajzsporc
szögletének belső felszínéhez a ligamentum
thyroepiglotticum köti.

Ugyancsak az epiglottistól (annak pereméről) mindkét

oldalán egy-egy szalag húzódik hátrafelé, a kannaporcok
tetejéhez (ligamentum aryepiglotticum). A szalagban
található a gége egy apró, páros porca, a cartilago
cuneiformis (Wrisberg). A szalag elől a pajzsporc belső
felszínén, alul pedig a ligamentum vestibularisban,
„szabad” széllel végződik (ld. lejjebb). Ez a szalagrendszer
egyfajta membránként is felfogható, épp ezért
membrana quadrangularisnak nevezzük.

A kannaporcok fovea triangularisairól egy-egy, vékony

szalag húzódik a pajzsporc belső felszínéhez (ligamentum
vestibularis). Alattuk, a ligamentum vocale a
kannaporcok processus vocalisairól és fovea oblongairól
erednek, és a pajzsporc lemezeinek belső felszínén
tapadnak.

A ligamentum triangulare dextrum et sinistrum alul a gyűrűporc ívéről, hátul a gyűrűporc lemezének belső
felszínéről, valamint a kannaporcok alsó pereméről erednek. Felső, „szabad” széle a ligamentum vocaleban rögzül.
A kétoldali, egyenként háromszögletű szalag elől, a cartilago thyroidea és cartilago cricoidea között elől a
középvonalban találkozva összeforr. A kétoldali ligamentum triangularet együtt conus elasticusnak nevezzük.

A gyűrűporc felső, illetve a pajzsporc alsó széle között kifeszülő szalag a ligamentum cricothyroideum, melynek
ketoldali lemeze a középvonalban összeforr (ligamentum cricothyroideum medianum, ligamentum conicum),
belülről ehhez fekszik hozzá a conus elasticus elülső éle.

Ezen középvonali szalag átvágása a gégemetszés (conicotomia) a későbbiekben tárgyalandó nyálkahártyaviszonyok

miatt fontos.

7
 Anatómia túlélőkönyv

A nyelvcsonttól a pajzsporc tetejéhez húzódó szalag a

membrana thyrohyoidea, melynek oldalsó megvastagodása
a ligamentum thyrohyoideum laterale, középvonali
megvastagodása a ligamentum thyrohyoideum medianum.
A lateralis szalagban található a gége egy másik, apró páros
porca, a cartilago triticea. A membránon egy-egy nyílás
található hátsó pereme mentén (foramen thyroideum),
melyek a felső gégeideg és artéria belépésére szolgálnak. A
gyűrűporc alsó peremét a légcső első porcához kapcsoló
szalag a ligamentum cricotracheale.

A pajzsporc cornu inferiusai és a gyűrűporc facies articularis

thyroideai által alkotott ízület mechanizmusa szerint
felfogható egy csuklóízületnek (gynglimus) – az ízületi
tengely a két cornu inferiust összekötő vonal. A gyűrűporc
és a kannaporcok közötti ízületek forgóízületek (trochoid),
az ízületi tengelyük felülről lefelé halad.

Az articulatio cricothyroideara ható izom a m. cricothyroideus, mely a gyűrűporc ívéről ered, és legyező szerűen
sugárzik szét a pajzsporc alsó szélén, két résszel (pars recta és pars obliqua). Funkcióját tekintve összehúzódásakor
a pajzsporcot előre dönti a gyűrűporchoz képest. Ennek eredményeként, elől a pajzsporc lemezeinek belső
felszínéhez, hátul a cartilago arytenoidahoz rögzített ligamentum vocalek megfeszülnek, mely rezgésük során
nagyobb frekvenciájú, tehát magasabb hangot eredményez (vagyis a m. cricothyroideus emeli a hangmagasságot).
Beidegzését a n. laryngeus superior ramus externusa (n. vagus, n. X. ága) végzi.

A m. cricoarytenoideus posterior (m. posticus) a gyűrűporc lemezéről húzódik felfelé és oldalra a cartilago
arytenoidea processus muscularisahoz. Helyzetéből adódóan az egyetlen izom, mely a kannaporcok kifelé
forgatásával egymástól távolítja a hangszalagokat, így nyitja a hangrést (rima glottidis). Beidegzését a n. laryngeus
8
 Anatómia túlélőkönyv

recurrens végága, a n. laryngeus inferior végzi (n. vagus, n. X. ága). Az ezen izomhoz futó idegrostok érzékenyebbek
a sérülések tekintetében, mint az idegben futó többi rost. Révén, ez az egyetlen izom, mely a hangrés nyitását végzi,
nyaki műtétek során (pl pajzsmirigy műtét) bekövetkező sérülése a hangrés szűkületéhez, záródásához, ezen
keresztül nehézlégzéshez, fulladáshoz vezet.

A m. cricoarytenoideus lateralis a gyűrűporc ívéről ered, és ugyancsak a kannaporc processus muscularisan tapad.
Összehúzódásakor képes zárni a hangrés elülső kétharmadát (pars intermembranacea). Beidegzését a n. laryngeus
recurrens végága, a n. laryngeus inferior (n. vagus, n. X. ágrendszere) végzi.

A hangszalagok teljes összezárásával a hangrés alatt nagy nyomást vagyunk képesek létrehozni. Ezt alkalmazzuk
például a hasprés működtetésekor. A köhögés kezdeti fázisa is hasonló elvek alapján működik.

A hangrés teljes zárását a m. cricoarytenoideus lateralis nem képes teljes egészében kivitelezni, lévén annak csak
elülső 2/3 részét, a pars intermembranaceat képes bezárni. A hangrés hátsó 1/3-a, a pars intercartilaginea beterjed
a két kannaporc közé. Ezen rész zárását végzik a mm. interarytenoidei. Hátrébb lévő részei az X alakban
kereszteződő pars obliqua (vagy m. interarytenoideus obliquus), a mélyebben, tehát előrébb fekvő rész a pars
transversa (m. interarytenoideus transversus).

Feladatuk a két kannaporc mediálra, tehát egymás felé húzása. Mivel az izmok húzó ereje az articulatio
cricoarytenoideak elé esik, zárják a hangrés hátulsó részét. Beidegzésüket a n. laryngeus recurrens végága, a n.
laryngeus inferior (n. vagus, n. X. ágrendszere) végzi.

Felfelé a m. interarytenoideus obliquus kis nyalábbal folytatódik a gége bemenetét alkotó ligamentum
aryepiglotticum mentén. A nyálkahártyával fedett, a ligamentumot és az izmot tartalmazó, a garatba beemelkedő
redő a plica aryepiglottica. Nyelésnél az izomösszehúzódás kis mértékben szűkíti a gége bemenetét. Az izom
beidegzését a n. laryngeus recurrens végága, a n. laryngeus inferior (n. vagus, n. X. ágrendszere) végzi.

A gége porcos vázán belül, a cartilago arytenoidea és a cartilago thyroidea közötti távolságot hidalja át egy apró,
páros izom, a m. vocalis. Közvetlenül a hangszalagok (ligamentum vocale) mellett fut, és a hangredő fő tömegét
adja. Összehúzódásával megfeszíti a hangredőt, így alkalmasabbá téve rezgések képzésére. Beidegzését a n.
laryngeus recurrens végága, a n. laryngeus inferior (n. vagus, n. X. ágrendszere) végzi.

9
 Anatómia túlélőkönyv

Tőle oldalra inkább függőleges állású lemezt képez a m. thyroarytenoideus. Erősebb, a pajzsporctól az epiglottis
széléhez húzódó rostja a m. thyroepiglotticus. Funkciója, hogy sphincter szerűen szűkíti a gége hangrés feletti
részét. Beidegzésüket a n. laryngeus inferior (n. vagus, n. X. ágrendszere) végzi.

Összefoglalva:

A n. laryngeus superior kizárólag a m. cricoarytenoideust

idegzi be. Az összes többi izom beidegzését a n. laryngeus
recurrens végága, a n. laryngeus inferior végzi. Az
említett idegek mind a n. vagus, n.X. ágrendszeréhez
tartoznak.

A hangrést kizárólag a m. cricoarytenoideus posterior (m.

posticus) nyitja.

10
 Anatómia túlélőkönyv

A gége üregrendszere

A gége a gégebemenettel (aditus laryngis) kezdődik, melyet elölről az epiglottis, oldalról a hasonnevű szalagot és
izmot tartalmazó plica aryepiglotticak, hátulról a kannaporcok és a közöttük lévő incisura interarytenoidea határol.
Üregének felső, hangrés fölötti része a vestibulum laryngis, mely homokóra szerűen szűkül a hangrés (rima
glottidis) felé. A hangrés alatti terület a cavum subglotticum, mely lefelé átmegy a légcső üregébe. A plica
vestibularis (melyben a ligamentum vestibulare fut) alatt a gége ürege oldalfelé kiboltosul, mint ventriculus
laryngis Morgagni, majd a plica vocalis szintjére visszatér az eredeti üreg méret.

11
 Anatómia túlélőkönyv

A gégebemenetet határoló plica aryepiglotticaban a benne fekvő két porc két kiemelkedést, dudort okoz a
nyálkahártyán (tuberculum cuneiforme és tuberculum corniculatum).

A gége üregének vérellátása az a. thyroidea superiorból és inferiorból származik. A felső artéria ramus laryngeusa
a membrana thyrohyoidean lévő nyíláson lép be a gége belsejébe, a n. laryngeus superior belső ágával együtt –
utóbbi a teljes gége üreget ellátja érzően, a rima glottidis alatti kis terület kivétel. Az alsó gégeideg döntően motoros
beidegzést visz a gégeizmokhoz. Lefutását az a. subclavia truncus thyrocervicalisaból származó a. laryngea inferior
ágai kísérik. Vénái részben az artériák lefutását követik, részben a pajzsmirigy és a garat vénás fonata felé
drenálódnak. Nyirokelvezetése a felső mély nyaki nyirokcsomók (nodi lymphatici cervicales profundi), illetve a
trachea körüli nyirokcsomók felé történik.

12
 Anatómia túlélőkönyv

A légcső (trachea)
12-14 cm hosszúságú, nagyjából 17 mm átmérőjű cső. A cartilago cricoidea alsó szélének megfelelően kezdődik a
7. nyakcsigolya magasságában. A mellkasba az apertura thoracis superioron lép be, ahol a 4-5. hátcsigolya
szintjében két főhörgőre (bronchus principalis) oszlik. Hátulsó fala (paries membranaceus) lapos, membrán alkotta,
melyhez hátulról a nyelőcső fekszik. Elülső-oldalsó falát (paries cartilagineus) a nagyjából 20 darab C alakú porc
(cartilago tracheae), illetve az azok közötti C alakú membránok alkotják. Az első, a gyűrűporc alatt kezdődő szalag
a ligamentum cricotracheale.

Legfelső gyűrűjei előtt fut harántul a pajzsmirigy két lebenyét összekötő isthmus. A mögötte futó, kissé balra tolt
nyelőcsővel két oldalon létrehozza a sulcus oesophagotrachealisokat, melyekben a jobb és bal n. laryngeus
recurrens száll felfelé. A nyaki nagy ereket és a n. vagust tartalmazó vagina carotica csak lazán érintkezik a légcső
oldalával.

Mellkasi szakaszát, mely a mediastinumban fut lefelé, elölről ferdén keresztezi a v. brachiocephalica sinistra, jobb
oldalán halad el az a. innominata (truncus brachiocephalicus), a bal főhörgő kezdeti szakaszát az aortaív kerüli
meg, míg a jobb oldalit a v. azygos.

A trachea elágazódása a bifurcatio tracheae, melynek következtében a légcső egy jobb és egy bal főhörgőre oszlik
(bronchus principalis dexter et sinister). A bifurcatioban a trachea lumenébe egy holdsarló alakú nyálkahártyaredő
boltosul (carina tracheae), kissé balra toltan. A jobb főhörgő tágabb és meredekebben száll lefelé, mint a bal.

13
 Anatómia túlélőkönyv

Hörgőrendszer (bronchi)
A főhörgők (bronchus principalis dexter et sinister), majd minden további hörgő (bronchus) dichotomikusan, azaz
megközelítőleg két azonos kaliberű ágra oszlik tovább. Az első ágak a tüdőlebenyeknek megfelelő bronchus
lobarisok. Jobb oldalon a bronchus lobaris superior hamar elágazódik és felelé hajlik. A jobb tüdőkapun (hilum
pulmonis) ez, és a másik két lebenyhez futó bronchust (bronchus lobaris medius, bronchus lobaris inferior) adó
maradvány lép be. A bal főhörgő jóval később ágazik el két, egyenlő nagyságú ágra (bronchus lobaris superior et
inferior).

A bronchus lobarisok rövid lefutás után már a saját lebenyükön belül ágazódnak el a bronchus segmentalisokra. A
tödőlebenyeknek megfelelően a jobb tüdőben a bronchus lobaris superior 3, a bronchus lobaris medius 2, a
bronchus lobaris inferior 5 segmentalis ágat ad. A bal tüdőben a bronchus lobaris superior 5, a bronchus lobaris
inferior szintén 5 segmentalis ágat ad – legalábbis az anatómia könyvünk szerint.

Itt megjegyezném, hogy a gyakorló pulmonológusok más nézetet vallanak. A bal alsó tüdőlebenyben két
tüdősegmentum összenőtt, így a bal alsó bronchus lobaris superior csupán 4 bronchus segmentalisra oszlik. A
segmentalis ágak nevének ismertetése nem célja az általános anatómiának – ezek majd a Pulmonológia tárgy
keretében kerülnek tárgyalásra.

A tüdősegmentumokon belül a bronchus segmentalisok tovább oszlanak, kialakítva 9-10 generációnyi bronchust.
Ezek közül az utolsót bronchus terminalisnak nevezzük, melynek oszlásával bronchiolusok jönnek létre. Ezek eleinte
a tracheához és a bronchusokhoz hasonló szerkezetűek, az őket alkotó porcok azonban már nem gyűrű alakúak. A
fal alkotásában a porc helyett fokozatosan a simaizomszövet és a kötőszövet válik uralkodóvá. A bronchiolusok 5-
8 oszlást mutatnak, majd az utolsó, a bronchus terminalis oszlásával létrejön a bronchiolus respiratorius. Ezek a
hörgőrendszer utolsó, még önálló fallal rendelkező szakaszai. A bronchiolus respiratioriusok elágazása hozza létre
a ductus alveolarisokat, melyekből a tér mindhárom irányában nyílnak a tüdőhólyagocskák (alveoli pulmonis).
Végső részeikből lóherelevélre emlékeztetően csoportokban nyílnak az alveolusok (saccus alveolaris).

14
 Anatómia túlélőkönyv

Ez összesen 22-23 generációt jelent. A gázcserében csak az utolsó 3 generáció, a bronchiolus respiratoriusok, a
ductus alveolarisok, valamint a sacculus alveolarisok, alveolus pulmonisok játszanak szerepet. A légutaknak ezek
előtti szakasza csak a levegő tüdőbe vezetéséért felel.

A tüdő működési egysége a segmentum bronchopulmonale (jobb tüdőben 2-3-5 megoszlásban a felső-középső- és
alsó lebeny között, a bal tüdőben 5-5 (4! ld. a dőlt betűs részt fentebb) megoszlásban a felső és alsó lebeny között),
mely egy alapjával a tüdőfelszín felé néző piramisként fogható fel. A piramis csúcsán lép be a segmentumba a
bronchus segmentalis, az azt kísérő a. pulmonalis, valamint a bronchus vérellátását biztosító a. et v. bronchialisok.
A segmentum peremén, a szomszédos egységeket határoló kötőszövetben halad az oxigenizált vért szállító v.
pulmonalis ágrendszer.

A trachea ágrendszerének artériás vérellátását az aorta thoracica ramus bronchialisai látják el, a bronchusokat
kísérve a tüdőkön belül is. A vénás vér a v. pulmonalisokba és a v. bronchialisokba kerül. Utóbbiak vérét a v. azygos
és v. hemiazygos drenálja a v. cava superior felé.

15
 Anatómia túlélőkönyv

A tüdő (pulmo)
A tüdők egyenként 500-700 g tömegű szervek. Egészséges színük újszülöttben még halvány rózsaszín, majd az élet
folyamán, főként a légszennyezettség hatására kékes-feketén márványozottá változik. A tüdők a mellüregben, azon
belül is a pleura űrben helyezkednek el. A rekeszen lapos felszínükkel (facies diaphragmaticus) ülnek a tüdőbázisok
(basis pulmonis). A tüdőcsúcsok (apex pulmonis) túllógnak az apertura thoracis superior szintjén 1-2 cm-rel. A
bordakosár felé tekintő domború felszín a facies costalis, míg a mediastinalis felszín felé, a mediastinummal
szomszédos felszínek a facies mediastinalis.

Ezen utóbbi felszínen található a tüdőkapu (hilum pulmonis), melyen keresztül a bronchus principalisok, valamint
a tüdőbe tartó erek lépnek be (összességében a tüdőgyökér, radix pulmonis), a két tüdőn különböző sorrendben.

A bal tüdőkapun felül lép be az a. pulmonalis, alatta a bronchus principalis (tehát a bronchus hyparterialis), legalul
lépnek ki a v. pulmonalisok.

A jobb tüdőkapun felül lép be a bronchus principalis, alatta az a. pulmonalis (tehát a bronchus eparterialis), legalul
lépnek ki a v. pulmonalisok.

A tüdő állományát lebenyekre oszthatjuk. A jobb tüdő három lebenyből, a lobus superiusból, mediusból és
inferiusból áll. Mindkét tüdőn egy hátulról-felülről, előre-lefelé húzódó hasadék (fissura obliqua) az állományt egy
lobus superiorra és inferiorra osztja. A jobb tüdőn ezen felül találunk egy közel vízszintes hasadékot (fissura
horizontalis), mely a felső lebeny aljából levágja a lobus mediust. A bal tüdőn is megvan a középső lebenynek
megfelelő rész (a bronchusok elágazásából és a tüdősegmentum beosztásából is látszik), ám ez anatómiailag nem
különült el a felső lebeny többi részétől.

A környező szervek mindkét tüdőn benyomatokat okoznak. A bal tüdőcsúcson az első borda, előrébb a bal a.
subclavia, valamint bal v. brachiocephalica, v. subclavia hagy nyomot. A tüdőkapu mögött hátulról előrefelé okoz
benyomatot az aorta descendens, valamint az oesophagus. A tüdőkaput ívben felülről kerüli az arcus aortae. A
tüdőkapu előtt a szív okozza az impressio cardiacat.

A jobb tüdőcsúcson az első borda, előrébb az a. innominata, jobb a. subclavia, valamint a bal v. brachiocephalica,
bal v. subclavia hagy nyomot. A tüdőkapu mögött a v. azygos és az oesophagus okoz benyomatot. A v. azygos
felülről kerüli a bal tüdőkaput. Előtte felül a v. cava superior, alul a v. cava inferior hagy nyomot.

16
Anatómia túlélőkönyv

17
Anatómia túlélőkönyv

18
 Anatómia túlélőkönyv

A mellhártya (pleura)
A mellüreget bélelő nagy, savós hártya, mely fali
(lamina parietalis), valamint a tüdőre boruló
zsigeri (lamina visceralis; pleura pulmonalis)
lemezből áll. A visceralis lemez nem csak
beborítja a tüdő külső idomát, hanem behatol az
egyes lebenyek közötti ferde és vízszintes
hasadékokba is.

A pleura parietalis belülről bevonja a mellüreget.

Egyes részeit más-más névvel illetjük. A bordák
belső felszínére boruló rész a pleura costalis,
melyet a mellkas belső felszínéhez a fascia
endothoracica rögzít. Fölfelé a pleura costalis
meghaladja az apertura thoracis superiort,
kúpszerűen benyomul a mm. scaleni alkotta
sátorba, és a tüdőcsúcsra, mint cupula pleurae
borul. Rajta kívül a fascia endothoracica
megvastagodása, a membrana suprapleuralis
(Sibson aponeurosis) található. A rekesz mellkasi
felszínét borító pleura rész a pleura
diaphragmatica.

A szív és a nagyereket magába foglaló

térrésztől elhatároló pleura rész a közel
sagittalis állású pleura mediastinalis, mely
hátul a gerinc oldalán tér el a hátulsó
mellkasfaltól, és húzódik előre a sternum
belső felszínéhez, ahol a pleura costalisban
folytatódik. A jobb és a bal tüdő külön
térrészben, a jobb és bal pleuraűrben foglal
helyet. A két pleura mediastinalis, hátul a
gerinc és elől a sternum által határolt terület
a gátor űr, a mediastinum.

A pleura mediastinalis csak a tüdőkapu felett

egységes; a tüdőkapu körül áthajlik a tüdőket
borító visceralis lemezbe. Ez az áthajlás nem
korlátozódik a tüdőkapura, hanem ettől lefelé
egy frontalis állású kettőzetként (ligamentum
pulmonale) folytatódik. A tüdőkapu előtt a
pleura mediastinalis szorosan összefekszik a
szívburokkal (pericardium). A két savós
hártya között halad el a n. phrenicus,
valamint az a. pericardiacophrenica.

19
 Anatómia túlélőkönyv

A tüdőket borító visceralis, valamint a mellkast belülről határoló parietalis lemez között található a cavum pleurae,
melyet néhány csepp savós folyadék tölt ki; biztosítva ezzel a tüdők légzés során bekövetkező térfogatváltozását.

Pleurasinusoknak nevezzük a szomszédos parietalis lemezrészek között, azok egymásba hajlása mentén kialakult
cavum pleurae részleteket. A pleura costalis a rekesz eredésénél hegyesszögben megy át a pleura
diaphragmaticaba. Ebbe a térrészbe a tüdő nem nyomul be, a szabadon maradó terület a recessus
costodiaphragmaticus (sinus phrenicocostalis). A pleura mediastinalis pleura costalisba hajlásánál hasonlóképp
marad a tüdőtől szabadon egy terület, a recessus costomediastinalis (sinus costomediastinalis). A mediastinalis és
a rekeszi lemez között alakul ki a recessus phrenicomediastinalis (sinus phrenicomediastinalis).

Belégzésben a sinusok a mellkas tágulása miatt megnyílnak, és befogadják a táguló tüdőt.

A pleurahatárok ismerete a gyakorló orvos szempontjából fontos – erről kopogtatással tájékozódunk.

A tüdőcsúcs (apex pulmonis) és a cupula pleurae határai gyakorlatilag egybeesnek. Innen a pleurahatárok a
szegycsont (sternum) mögött húzódnak lefelé, a jobb egészen a processus xyphoideusig. A bal pleura a sternum
bal széle mentén száll le egészen a 4. borda sternalis végének alsó éléig, ahol balra eltávolodik attól (a pericardium
zsákban helyet foglaló szív miatt!), majd a 6. borda magasságában ismét közelebb kerül a sternumhoz. Innen lefelé
a kétoldali pleurahatár gyakorlatilag megegyezik: a medioclavicularis vonalban a 7., a medioaxillaris vonalban a
10., és a scapularis (angulus inferior) vonalban a 11. bordát metszik, majd a gerinc mellett (paravertebralisan) a 12.
borda alsó szélének megfelelően végződnek.

Alsó határának alakulása röviden, betű és számkóddal: MC7, MA10, SC11, PV12.

20