2d.

fejezet

Az urogenitalis
szervrendszer anatómiája

Pecunia non olet

1. Pecunia non olet: A pénznek nincs szaga. (latin)

1
 Az uropoetikus rendszer
A vese (ren) bab alakú páros szerv, mely a hasüreg hátulsó részében, a fali peritoneum (peritoneum parietale) hátulsó
lemeze mögött, tehát a retroperitoneumban helyezkedik el. A bal vese (ren sinister) valamivel magasabban, a Th12
csigolya magasságában kezdődik, és a L2 csigolya magasságában ér véget, míg a jobb vese (ren dexter) a máj miatt
valamivel lejjebb, az L1-L3 csigolyák között helyezkedik el. Lateralis szélük (margo lateralis) domború ívben köti össze a
felső (extremitas superior) és alsó pólust (extremitas inferior). Mindkét vese felső pólusán foglal helyet a jobb, illetve
bal mellékvese (glandula suprarenalis dexter et sinister). A vesék medialis szélén (margo medialis) nyílik a vesekapu
(hilus renalis), mely bevezet a vesék belsejében elhelyezkedő üregbe, a veseöbölbe (sinus renalis). Legegyszerűbben a
veséket közel 2,5 cm vastag falú, lapos zsákként képzelhetjük el. A veseöbölben (sinus renalis) találjuk a vesemedencét
(pelvis renalis) – mely a vesekapun (hilus renalis) hátul kilépve mint húgyvezeték (ureter) folytatódik.

A vese parenchymáját feloszthatjuk egy külső kérgi rétegre (cortex renalis), valamint az ettől beljebb elhelyezkedő
velőállományra (medulla renalis). A velő (medulla renalis) valójában piramis alakú egységekből (pyramis renalis) áll,
melyek csúcsa (papilla renalis) a veseöbölben elhelyezkedő vesemedence kitüremkedéseibe, a kiskelyhekbe (calyx
minor) domborodik. A calyx minorok (általában 3) egy calyx majorba nyílnak össze, melyekből ugyancsak 3 nyílik a
vesemedencébe (pelvis renalis) (tehát összesen 9 kiskehely, és 3 nagykehely van az emberi vesében). A kéregállomány
mint columna renalis nyomul be a pyramisok közé, elválasztva azokat egymástól (tehát a velőállomány nem folyamatos
– ld az ábrán!). Ennek magyarázata, hogy az emberi vese a fejlődés folyamán lebenyekből állt, melyek a későbbiekben
fuzionáltak egymással (a columnae renales tehát az eredeti vese lebenyek kérgének fúziójából alakult ki). A
kéregállományban elhelyezkedő glomerulusokban termelődő filtrátum a kanyarulatos csatornákban folyamatosan
visszaszívásra kerül, mígnem a kivezetőcsövek szakaszára elnyeri végleges, vizeletre jellemző összetételét. A pyramis
renalisokban haladó kivezetőcsövek a papilla renalison keresztől nyílnak a calyx minorokba, melynek következtében a
papilla renalisok csúcsi része lyuggatott (area cribrosa). A vizelet a kiskelyhekből a nagykelyheken keresztül áramlik a
vesemedencébe (pelvis renalis), majd a hiluson kilépő ureteren keresztül vezetődik a húgyhólyag felé.

2
A veseöbölben (sinus renalis) a vesemedencén (pelvis renalis) kívül megtaláljuk még a hiluson átlépő erek (a. renalis, v.
renalis) kezdeti elágazódását, valamint némi zsírszövetet. A hilus renalison a képletek mind a jobb, mind a bal vese
esetén a következő sorrendet követik: legelöl helyezkedik el a v. renalis mögötte az a. renalis, leghátul pedig az ureter
(a képlete sorrendje tehát elölről hátra felé V-A-U).

Összefoglalva tehát: a hilus renalison keresztül a veseöbölbe (sinus renalis) jutunk, melyben megtaláljuk a
vesemedencét (pelvis renalis), a vese ereit, és némi zsírszövetet.

A vesék nem pontosan a frontalis síkban helyezkednek el, medialis oldaluk előrefelé fordul, mely leginkább horizontalis
metszeten látható. Kívülről mind a jobb, mind a bal vesét (tehát külön-külön!) egy finom, sűrű szövésű kollagénből álló,
sima felszínű (patológiai kifejezéssel élve „sima, fénylő, tükröző”) tok, a capsula fibrosa veszi körbe. Egészséges vesén a
tok - mint gyümölcsről a héj – könnyedén lehúzható. A jobb és a bal vese és mellékvese, valamint a kettejük között a
középvonalban elhaladó nagy erek (aorta abdominalis, v. cava inferior) vastag zsírszövetbe (capsula adiposa)
ágyazottan helyezkednek el. A capsula adiposa a vesék alatt még 4-5 cm hosszan folytatódik, valamint a vese hiluson
keresztül befordul a sinus renalisba is (ezt a zsírszövetet látjuk a sinus renalisban, ld. fentebb). Legkívül helyezkedik el a
fascia renalis, mely a kétoldali vesét, valamint a közöttük húzódó ereket ugyancsak egységesen veszi körül. A vesék előtt
húzódó lemez (lamina anterior, vagy Gerota fascia) oldalt, mint fascia lateroconalis olvad egybe a hátsó lemezzel
(lamina posterior, vagy Zuckerkandl fascia). Az elülső és a hátulsó lemez a mellékvesék felett háztető szerűen egyesül,
míg a vesék alatt a két lemez külön, elől és hátul folytatódik még néhány cm hosszan, majd a retroperitoneum
kötőszövetében megszűnik (tehát „teteje” van, míg „alapja” nincs a vesék lakhelyének – legalábbis fascia renalis
vonatkozásában).

Képalkotó diagnosztikai felvétel (ultrahang, CT, MR) során a capsula adiposát szokás perirenalis, vagy perinephricus
térnek is nevezni (spatium perirenale), míg a fascia renalison kívüli területet a paranephricus/pararenalis tér névvel
(spatium pararenale) illetjük. Ha az ábrát jobban megnézzük, a pararenalis tér nem egységes: a fascia lateroconalis
elválasztja egymástól az elülső (spatium pararenale anterius), valamint a hátulsó (spatium pararenale posterius)
térséget, amikor belülről kitapad a fascia transversalishoz.

3
Az elülső térség (mely a peritoneum parietale és a Gerota fascia, valamint a fascia lateroconalis között van) tartalmazza
a hasnyálmirigyet, valamint a colon ascendest és colon descendenst (az ábrán nem látható!), míg a hátulsó terület nem
tartalmaz hasűri szerveket. Mindez a vesét és környezetét esetlegesen érintő gyulladások szempontjából fontos: a
fasciák – mint már láttuk néhányszor – képesek időlegesen a gyulladások útját álni.

A vesék számos környező hasüregi szervvel érintkezésbe kerülnek – általában közvetett módon, fasciáikon keresztül.
Mind a jobb, mind a bal oldalon a vesék mögött helyezkedik el a m. psoas major és a m. quadratus lumborum, míg a
vesék lateralis széle mentén kezdődik a m. transversus abdominis. Ugyancsak mindkét oldalon a vesék mögött halad el
a 11-12. borda: a jobb oldalon a 12. borda a vese felső pólusánál helyezkedik el, míg a bal oldalon a vesét kb. 1/3-2/3
arányban osztja (tehát a vesék részlegesen a bordakosár takarásában helyezkednek el).

4
Visszagondolva a mellkasban megismert helyzetekre, és a rekesz és a bordakosár belső felszíne között létrejövő,
pleurával bélelt recessusokra/sinusokra (recessus costodiaphragmaticus / sinus phrenicocostalis) könnyen megérthető,
hogy a két vese ugyan a rekesz alatt helyezkedik el, de mellettük és mögöttük (pusztán a rekesz kupola alakja miatt,
annak „túloldalán”) megtalálható a jobb és bal oldalsó pleura sinus.

A vesék elülső felszíne ugyancsak közvetetten, tokjain keresztül érintkezik számos hasűri szervvel. Mindkét vese felső
pólusán (extremitas superior) helyezkednek el a mellékvesék (glandula suprarenalis). A jobb vese elülső felszínének
legnagyobb részét a máj takarja – a máj alsó széléről a jobb veséhez fordul vissza a peritoneum: kezünket a hasüregben
a máj jobb lebenye alá dugva a recessus hepatorenalis Morrisonba jutunk, mely a vese és a máj között helyezkedik el
(és fekvő emberben a legmélyebb pontja a hasűrnek – részletesebben ld. az emésztőrendszer fejezetben). Alsó
pólusához a vastagbél jobb hajlata, a flexura dextra (vagy flexura hepatica) coli fekszik hozzá.

A bal vese elülső felszínéhez hozzáfekszik a gyomor (igencsak közvetetten: a gyomor ti. intraperitonealis szerv, a
hasüregben van, mögötte helyezkedik el a bursa omentalis, majd a peritoneum parietale, majd a retroperitonealis tér
és a vese tokjai). Ugyancsak közvetetten fekszik hozzá a bal veséhez a pancreas farka: a pancreas retroperitonealis, így
csak a Gerota fascia és a capsula adiposa választja el a vesétől. A bal vese lateralis széléhez fekszik hozzá felülről a lép
(szintén közvetett módon, mivel a lép is intraperitonealis – a lépről hátrafelé húzódó hashártyakettőzet, a lig.
splenorenale a vese előtt hajlik a hátulsó hasfalra), valamint oldalról és alulról a colon descendens.

A vesék artériás vérellátását az aorta abdominalisból közvetlenül az a. mesenterica superior alatt, az L1 csigolya alsó
szélénél eredő páros, zsigeri ág, az a. renalis dextra et sinistra biztosítja. A mellékvesék artériái három helyről
származnak: közvetlenül a diaphragma hiatus aorticusán való átlépés után ered az aorta abdominalisból az a. phrenica
inferior, mely a rekesz alsó felszínéhez húzódik, és elhaladtában leadja az a. suprarenalis superiort. Közvetlenül az aorta
abdominalisból, az a. renalisok eredése felett indul az a. suprarenalis media, míg az a. suprarenalis inferior az a.
renalisok ága.

5
A vesevénák (v. renalis dextra et sinistra) a v. cava inferiorba ömlenek. Lévén az aorta a gerincoszlop előtt halad, a v.
cava inferior pedig tőle jobbra helyezkedik el, a jobb oldali v. renalis a rövidebb, bal oldali v. renalis áthajlik az aorta
előtt, hogy elérje a bal vese hilusát. A mellékvesék vénája (v. suprarenalis) vagy a v. cava inferiorba, vagy a v. renalisokba
nyílik. A vesék nyirka egy felszínes és egy mély rendszerben szedődik össze, majd a vesekapun keresztül az aorta körüli
nyirokcsomókba jut (nodi lymphatici lumbales), ahonnan a jobb és bal truncus lumbalis szállítja a nyirkot az aorta
rekeszen való átlépésénél elhelyezkedő cysterna chyliibe.

A hilus renalison keresztül mindkét vesébe főleg postganglionaris sympathicus idegrostok (plexus renalis a truncus
sympathicusból) lépnek be az erek mentén, a vese vérátáramlását és vizeletképzést szabályozzák. Részletes
ismertetésüket ld. az élettan keretein belül.

6
A húgyvezeték (ureter)

A húgyvezeték (ureter) páros (jobb- és baloldali), mintegy 30 cm hosszú, 5 mm vastag, lumenes szerv, mely a
vesemedencét (pelvis renalis) köti össze a húgyhólyaggal (vesica urinaria). Az L2 csigolya magasságában kezdődik, és
hasűri szakasza (pars abdominalis) a m. psoas major elülső felszínén száll lefelé: az izom lateralis szélétől egyre inkább
a medialis szél felé húzódik.

Mindkét ureter összesen három-három képlet útját keresztezi lefutása során. Az első két kereszteződés a két nemben
megegyezik: a m. psoas major közepe táján az aorta abdominalisból leváló a. gonadalisok (nőben petefészek artéria: a.
ovarica, férfiban here artéria: a. testicularis), valamint az őket kísérő vénák (ld. később) keresztezik az uretereket
méghozzá úgy, hogy az erek haladnak felületesebben. A medencébe való belépésekor (nagyjából amikor áthalad az
apertura pelvis superior síkján, az articulatio sacroiliacaktól lateralisan) az ureterek keresztezik az aorta abdominalis
két nagy végágát, az a. iliaca communisokat (valamint azok ágait, az a. iliaca externák kezdetét): az ureterek futnak
felületesebben.

Mindkét ureter összesen három-három képlet útját keresztezi lefutása során. Az első két kereszteződés a két nemben
megegyezik: a m. psoas major közepe táján az aorta abdominalisból leváló a. gonadalisok (nőben petefészek artéria: a.
ovarica, férfiban here artéria: a. testicularis), valamint az őket kísérő vénák (ld. később) keresztezik az uretereket
méghozzá úgy, hogy az erek haladnak felületesebben. A medencébe való belépésekor (nagyjából amikor áthalad az
apertura pelvis superior síkján, az articulatio sacroiliacaktól lateralisan) az ureterek keresztezik az aorta abdominalis
két nagy végágát, az a. iliaca communisokat (valamint azok ágait, az a. iliaca externák kezdetét): az ureterek futnak
felületesebben.
7
Az ureterek medencében (pars pelvina) a hátulsó-oldalsó falon húzódnak lefelé a m. levator ani fasciájában (ld. később),
majd előre és medial felé fordulnak. Nőben az ureterek elhaladnak a medence oldalától a méhez tartó a. uterinák alatt
(3. kereszteződés), majd a hólyag hátulsó falán belenyílnak abba. Férfiban a hólyagba való beömlésnél a mellékherékből
érkező ductus deferensek (ondóvezetékek) keresztezik az uretereket (az ondóvezetékek elölről-lateralról hajlanak hátra
és medialra a húgyhólyag alá – vagyis az ureter fut mélyebben).

Nőkben az ureter kereszteződéseit az „osztrák zászló” kifejezéssel is szoktuk illetni, mivel először egy artéria halad el
felette („piros”), majd az ureter halad el egy artéria felett („fehér”), végül újfent egy artéria halad el felette („piros”).
Férfiban a harmadik kereszteződés nem artériával történik (ld. feljebb), így férfi nemben nem beszélhetünk „osztrák
zászlóról”.

Lefutásuk során az ureterek egyéb képletekkel is kapcsolatba kerülnek: nőkben az a. iliaca communisok oszlásának
megfelelően helyezkednek el a petefészkek (ovarium), így a második kereszteződésnél az ureterek kapcsolatba kerülnek
velük. Ugyancsak nőben a rectum, majd a hüvely két oldalán szállnak lefelé, míg férfiban csak a rectum mellett haladnak
el. Férfiban kapcsolatba kerülnek az ondóhólyaggal (vesicula seminalis) is.

Az ureterek vérellátását a környező artériákból (a. renalis, a. gonadalis, a. iliaca communis, a. iliaca interna, a. vesicalis
superior, a. uterina, a. rectalis media, a. rectalis inferior) képződő fonat végzi. Vénáik egyrészt a hátulsó hasfali vénák
irányába, másrészt a plexus venosus vesicalis irányába drenálódnak.

8
A húgyhólyag (vesica urinaria)

A húgyhólyag üres állapotban közel citrom alakú és méretű izmos falú zsák, mely symphysis pubica mögött helyezkedik
el. A folyamatosan termelődő vizeletből összesen mintegy 300-350 ml-t képes befogadni, melynek hatására felső része
kiemelkedik a symphysis pubica mögül. Az első 200-250 ml jelentős nyomásemelkedés nélkül képes felhalmozódni,
ennél nagyobb mennyiség már vizelési ingert okoz. Lévén a normál napi vizelet mennyiség 1500-2000 ml környékén van,
a hólyag ürítése hozzávetőlegesen napi 4 alkalommal szükséges.

A hólyag elülső része kihegyesedik (vertex vesicae), mely előrefelé a hasfal belső felszínén folytatódik, mint lig.
umbilicale medianum (lig. urachi), redőbe emelve a hashártyát (plica umbilicalis mediana). A hólyag falának ez alatti
területét nevezzük corpus vesicaenek, míg a hólyag relatíve széles alapja a fundus vesicae. A corpus vesicae elülső-alsó
részén (a hólyag legmélyebb pontján) indul az ostium urethrae internummal a húgycső (urethra). Főleg férfiban
jellemző, hogy a hólyag belső felszínén a nyálkahártya redője mintegy billentyűt képez a húgycső eredésénél (uvula
vesicae).

A hólyag fundus alsó részén nyílik be hátul (jobbról és balról) a két ureter, lateralról medial felé átfúrva a hólyag hátulsó
falát. Funkcionális szempontból fontos, hogy az ureterek nem merőlegesen, hanem ferdén, lateralról medial felé fúrják
át a hólyag hátulsó falát, így a képződő nyálkahártyaredők megakadályozzák a hólyagból a vizelet visszafolyását
(regurgitatioját) a húgyvezetékekbe. A két ureter benyílása (ostium ureteris) között ugyancsak nyálkahártya redő jelenik
meg (plica interureterica). A hólyag hátulsó falának azon területe, mely a két ostium ureteris és az ostium urethrae
internum között helyezkedik el, a trigonum vesicae nevet viseli. A nyálkahártya itt nem redőzött, hanem sima.

A hólyag rögzítettsége és szomszédos szervei a két nemben némiképp eltérnek, összességében viszont annyi
elmondható, hogy csak az alapja (fundus vesicae) az, ami fix. Nőben a fundus vesicae kebésbé, csupán a kismedence
fenekét képező izom (m. levator ani) belső felszínén húzódó fasciához (fascia pelvis diaphragmatis superior) rögzített.
A hólyag hátulsó fala nőben kötőszövetesen összenőtt a hüvely (vagina) elülső falával – talán ez a legjelentősebb
rögzítője a női hólyagnak/hüvelynek.

9
Férfiban a hólyag alatt induló húgycső körül helyezkedik el a dülmirigy (prostata), mely egyrészt rögzített a hólyag
alapjához, valamint a fascia pelvis két lemezre válva rögzíti a medencefenékhez, illetve egy előrefelé tekintő U-alakú
simaizomból-kötőszövetből álló szalag (lig. puboprostaticum) kihorgonyozza a prostatát (és ezáltal a fundus vesicaet) a
symphysis pubica belső felszínéhez (Egyes angol nyelvű könyvek nőben is említenek egy hasonló szalagot, a lig.
pubovesicalét, mely a húgycső kezdetét rögzíti a symphysis belső felszínéhez).

A hólyag felső-oldalsó és hátulsó felszínét beborítja a hashártya (peritoneum viscerale), mely ugyancsak másként
viselkedik a két nemben. Nőben az elülső hasfalról a peritoneum parietale a hólyag tetejére és hátulsó falára húzódik
át, ahonnan visszacsap a méh elülső felszínére (szigorúan a középvonal területén! A méh két oldalán a széles méhszalag
– lig. latum uteri – képzésében vesz részt az áthajlás; mindezt ld. később, részletesen, a méh tárgyalásánál). Ezáltal a
hólyag és a méh között kialakul a hasüreg egy hashártyával bélelt bemélyedése, az excavatio vesicouterina (ld. az
emésztőrendszeri szerveknél is!). Férfiban - méh nem lévén - a hólyagról a hashártya a rectum elülső falára húzódik át,
ezáltal ugyancsak kialakít egy hashártyával bélelt bemélyedést, az excavatio rectovesicalist.

10
Nőben a hólyag ezáltal kapcsolatba kerül a hüvely elülső falával, valamint a méhvel (uterus), míg férfiban a hólyag alapján
helyezkedik el a prostata, hátulsó felszínén az ondóhólyag (vesicula seminalis), az ondóvezeték vége (ductus deferens),
mögötte pedig a végbél (rectum). Az említett excavatiokba a vékonybelek lógnak bele mindkét nemben.

11
A hólyag artériás vérellátása az a. iliaca internákból származik, részben közvetlenül (a. vesicalis inferior), részben az
egykori a. umbilicalison keresztül (distalis része születés után elzáródik, proximalis részéből ered az a. vesicalis superior).
Vénás vére a plexus venosus vesicalison keresztül vezetődik a v. iliaca interna felé. Nyirokerei az a. iliaca externa és a.
iliaca interna körüli nyirokcsomókba vezetnek.

A hólyag mind sympathicus (tr. sympathicus), mind parasympathicus (sacralis gerincvelőből) beidegzést is kap (részletes
tárgyalását ld. az Élettanban).

12
A húgycső (urethra)

A húgycső tárgyalása esetén külön kell választanunk a nőben és férfiban megtalálható szervet, a jelentős különbségek
miatt.

A női húgycső (urethra feminina) rövid (3-4 cm hosszú), tágulékony cső. A hólyagból az ostium urethrae internumon
keresztül jutunk bele, mely szájadékot a hólyagfal alatt egy simaizom gyűrű, a m. sphincter urethrae internus veszi körül
– ez a húgycső belső záróizma. A húgycső nőben csaknem teljes szakaszán kötőszövetesen összenőtt a hüvely elülső
falával, majd a hüvellyel együtt átfúrja a diaphragma urogenitalét, és a vestibulum vaginaeba (mindkettőt ld. később)
nyílik. Ezen a helyen ugyancsak izomgyűrű (ezúttal azonban harántcsíkolt!) veszi körül a húgycsövet (m. sphincter
urethrae externus), mely akaratlagosan is működtethető (beidegzését a n. pudendus biztosítja).

A női húgycső vérellátását az a. pudenda internából, az a. uterinaból és az a. vesicalis inferiorból kapja. Vénái a hólyag
és a hüvely körüli vénás fonat felé drenálódik. Nyirka a sacralis és az a. iliaca interna menti nyirokcsomókba kerül.

13
A férfi húgycső (urethra masculina) több szakaszra tagolható. Húgyhólyagból való eredése (ostium urethrae internum)
után a dülmirigy (prostata) szövetén halad keresztül (pars prostatica urethrae), majd átfúrva a gát szövetét (pars
membranacea urethrae) a hímvessző (penis) szivacsos testének (corpus spongiosum penis) közpében halad (pars
spongiosa urethrae). A hímvessző makkjában (glans penis) terminális tágulatot kialakítva (fossa navicularis) a makk
csúcsán nyílik a külvilágba (ostium urethrae externum). A hólyagból való eredésénél található a belső, simaizomból álló
záróizom (m. sphincter urethrae internus), a gát átfúrásánál pedig a külső, harántcsíkolt izomból álló záróizom (m.
sphincter urethrae externus). Az egyes részek részletes tárgyalását ld. a későbbiekben. A férfi húgycső vérellátását ld. a
hímvesszőt tárgyaló fejezetben.

14
 A női ivarszervek
A hüvely (vagina)

Közel 7-9 cm hosszú, elölről-hátra összelapított, 2-3 cm széles, izmos falú szerv. Álló nőben nem függőleges, hanem attól
30-40°-ban hátrafelé dől. Felső részébe elölről a méhnyak alsó része (portio vaginalis cervicis) lóg bele. A hüvely
túlterjed a méhnyak kezdetén, mind elől- és hátul (fornix anterior, fornix posterior), mind oldalt (fornix lateralis) egy-
egy boltozatot hoz létre. A hátulsó hüvelyboltozat terjed a legmagasabbra. Az urethra hátulját és a hüvely elülső falát
laza kötőszövetes térség fogja egybe. Hátulsó fala a fornix posterior területén közvetlenül érintkezik a rectummal,
felette az excavatio rectouterina Douglas (a hüvely hátulsó boltozatán keresztül kivitelezhető az ún. Douglas-punctio),
míg ettől lejjebb egy közel piramis alakú kötőszövetes térség, a tulajdonképpeni gát (perineum) kap helyet a két szerv
között.

Külső nyílása (ostium vaginae) a kis szeméremajkak (labia minora – ld. később) közötti területre, a vestibulum
vaginaebe nyílik. Az ostium vaginaet egy vékony hártya (hymen, szűzhártya) szűkíti, mely azonban sosem teljes
(közepén mindig találunk kisebb-nagyobb nyílást).

Artériás vérellátását a hüvely egyrészt az a. uterinából (r. vaginalis, egyes könyvekben a. vaginalis), valamint az a.
pudenda interna rendszeréből kapja. A vénás vér a szerv körüli vénás plexuson keresztül (plexus vaginalis) drenálódik a
v. iliaca internába. A nyirok a hüvely felső kétharmadából az a. iliaca interna és a. iliaca externa körüli nyirokcsomókba
(nodi limphatici iliaci interni et externi), míg az alsó egyharmadból a nodi lymphatici inguinales profundiba jut.

A méh (uterus)

Nem várandós nőben körte alakú és méretű, szűk üregű, izmos szerv. Alsó, részben a hüvely felső részébe lógó területe
a méhnyak (cervix uteri), míg felsőbb, kiszélesedő része a méhtest (corpus uteri). Két oldalán felül nyílik bele a jobb és
a bal petevezeték (tuba uterina), melyek benyílása (ostium uterinum tubae) fölötti méh területet nevezzük fundus
uterinak. A cervix uteri alsó, hüvelybe lógó része (portio vaginalis cervicis) a régi nomenclatura szerint mint külső
méhszáj (orificium uteri externum) nyílik a hüvelybe. Jelen nomenclaturában ezen elnevezés helyett az ostium uterit
használjuk, melyen keresztül a hüvelyből bejutunk a cervix uteri lumenébe, a canalis cervicisbe. Az ostium uteri frontalis
állású rés. A cervix uteri hüvely feletti része a portio supravaginalis cervicis.

15
A cervix és a corpus határa kívülről nem megítélhető, a méh ürege azonban itt összeszűkül (isthmus uteri), majd újra
kitágul (a corpus uteri üregének területére). A régi nomenclatura szerint mint belső méhszáj (orificium uteri internum)
jutunk a canalis cervicisből az isthmus uterin át a méh üregébe – jelen álláspont szerint ezen elnevezést elhagyjuk. A
méh helyzete nem függőleges: a hüvelyhez képest a cervix uteri előre felé dől (anteversio), míg a méh test és a fundus
a cervix uterihez képest még előre hajlik, a hólyag fölé (anteflexio).

Falát három rétegre oszthatjuk: a belső nyálkahártyára (endometrium), a középső simaizomrétegre (myometrium),
valamint a külső kötőszövetes rétegre (perimetrium).

A méhet számos szalag, valamint kötőszövetes térség stabilizálja helyzetében. Jelen álláspont szerint a stabilizáló
tényezők közül legfontosabb a méh körüli kötőszövetes réteg, a parametrium (nem keverendő a perimetriummal, mely
a méh legkülső rétege!). Régebbi könyvekben a parametriumot mint lig. cardinale, vagy lig. transversum uteri találjuk.

16
A méh oldalsó részét a lig. latum uteri alatt (tulajdonképp hashártya boríték, ld. alább) a medence oldalfalához, főleg a
m. piriformis és a m. levator ani fasciájához (fascia pelvis diaphragmatis superior) rögzíti. A méhhez hasonlóan a hólyag
(paracystium), valamint a végbél (paraproctium) is rendelkezik kötőszövetes stabilizálással – a három kötőszöveti
rendszer egymással összefonódik.

A méhtest két oldaláról, a tuba uterinák benyílásától húzódik oldal felé és előre a canalis inguinalis belső nyílásához
(anulus inguinalis profundus) a hengerded méhszalag (lig. teres uteri), mely a canalis inguinalison végighaladva a
nagyajkak (labia majora) bőr alatti kötőszövetébe sugárzik. Az alábbiakban tárgyalásra kerülő lig. ovarii proprium
folytatásaként fogható fel. Jelentős szerepe a méh megtartásában nem igen lehet.

Jelentős stabilizáló tényező azonban egyrészt maga a hüvely, mely a diaphragma urogenitalehoz (ld. a későbbiekben),
valamint a m. levator ani fasciájához (fascia pelvis diaphragmatis superior) erősen rögzített, és ezen rögzítettséget a
méh felé továbbítja. Ugyancsak erős rögzítő készülék a lig. sacrouterinum (vagy lig. rectouterinum), mely a sacrum belső
felszínéről, a rectum mellett elhaladva húzódik a méh portio supravaginalis cerviciséhez. Anatómia könyvek ma nem
tartják jelentős függesztő berendezésnek, nőgyógyászat könyvekben továbbra is említést tesznek róla.

Mint a legtöbb kismedencei zsiger, alapvetően a méh is infraperitonealis szerv. Lévén azonban a méh jelentősen
beemelkedik a hasüregbe, mintsem hogy a hashártya egyszerűen el tudna vonulni felette, frontalis állású redőbe emeli
azt, kialakítva ezzel a széles méhszalagot, a lig. latum uterit (éppezért mégis csak intraperitonealisnak szokás tekinteni).
A test középvonalában a hashártya az elülső falról a hólyagra húzódik, majd a hólyag és a méh közé lép (kialakítva ezzel
az excavatio vesicouterinát), majd a méh corpusára és fundusára húzódik. Végighaladva a méhen, a méh mögött
egészen a hátulsó hüvelyboltozatig követi a szervet, ahonnan a rectum elülső felszínére csap át (kialakítva ezzel a méh
és a rectum közötti excavatio rectouterina Douglasit).

17
A középvonaltól oldalra azonban, ahol nincs húgyhólyag, méh és rectum, a hashártya az elülső hasfalról a méh két
oldalán elhelyezkedő petevezetőre (tuba uterina) húzódik át (ti. a tuba uterinák redőbe emelik a hashártyát a méh két
oldalán). Lévén a petevezetők keskeny szervek, alattuk a hashártya lemezek (az előlük érkező, és mögéjük távozó) közel
kerülnek egymáshoz, mintegy kettőzetet alkotnak – ezt nevezzük mesosalpinxnak. A hashártyalemezek (elülső és
hátulsó) a méh két oldalán is közel kerülhetnek egymáshoz (mivel nincs közöttük a méh) – ezt a kettőzetet nevezzük
mesometriumnak: lemezei között találjuk a medence oldalfalához tartó parametriumot (ld. fentebb). A mesosalpinx
lemezei között fejlődési maradványként megtaláljuk nőben az embrionális hím ivarutak (Wolf-cső) maradványait, mint
epoophoront és paraoophoront).

18
A következőkben látni fogjuk, hogy a petefészkek (ovarium) is a széles méhszalag lemezei között helyezkednek el,
valamennyivel lejjebb, és hátrébb, mint a tuba uterinák végei. A széles méhszalag lemezei elölről ráhúzódnak az
ovariumokra (mesovarium), azonban az ovarium felszínén egyszer csak véget érnek, és átadják helyüket az ovarium
felszíni hámjának (ld. alább, az ovarium tárgyalásánál). Ugyancsak az ovariumokhoz húzódik a medence oldalfalától egy
artéria és egy véna (a. ovarica, v. ovarica), melyek szintén redőbe emelik a hashártyát (mint lig. suspensorium ovarii, a
tuba uterináktól lateralra). Az ovariumok pontos hashártya viszonyait ábrázoló rajzot ld. lentebb.

A méh teljes hashártyaborítékát egészében úgy képzelhetjük el, mint egy embert, aki felső végtagjait oldalra kitartja,
majd leterítjük egy lepedővel (Egyes helyeken anatómiai anekdotaként él tovább, hogy a méh úgy áll, mint egy síelő
ember, míg, ha leterítjük a lig. latum uterivel, akkor pedig olyan, mint egy denevér).

A méh vérellátása főleg az a. iliaca internák ágaiból, az a. uterinákból származik, mely artéria mindkét oldalon a cervix-
corpus határon éri el a méhet, a mesometrium lemezei között (miközben felülről keresztezi az uretert!). Az a. uterina
lefelé ágakat bocsát a hüvelyhez (r. vaginalis, vagy máshol a. vaginalis), fölfelé pedig a méh oldalán halad, igencsak
kanyargósan, ágai behatolnak a méh perimetriumába, myometriumába. A tuba-szögletet elérve ágakat ad a
mesosalpinx és mesovarium lemezei közé (r. tubarius, r. ovaricus). A méh vénás vére a plexus venosus uterovaginalisba
kerül, mely beterjed a lig. latum uteri lemezei közé (mesometrium), és anastomosis renszert képez a v. pudenda
internával, valamint a v. ovaricaval. Belőle a vér a v. iliaca internába kerül.

A méh nyirka több irányba is drenálódhat: felső részéből (corpus, fundus) a nyirok az a. ovarica menti nyirokutakon
keresztül az aorta abdominalis menti nyirokcsomókba jut (nodi lymphatici paraaortici), középső és alsó részéből (cervix
uteri) a lig. latum uteri lemezei között a nyirok az a. iliaca interna és a. iliaca externa körüli nyirokcsomókba kerül, míg
a lig. teres uteri mentén a nyirok a nodi lymphatici inguinales profundiba is eljuthat.

19
Összességében tehát elmondható, hogy a méh – lévén magasan beemelkedik a hasüregbe, és így magára vonja a
hashártyát, mint frontalis állású redőt -, intraperitonealis szerv (akárcsak az ovariumok, és a tuba uterinák). A lig latum
uterit több részre oszthatjuk: a tubákhoz húzódó (mesosalpinx), valamint a tubákat fedő részre, az ovariumokhoz
húzódó (mesovarium), valamint azok elülső felszínét fedő részre, illetve a méh két oldalán elhelyezkedő mesometriumra
és a méhet fedő részre.

Várandós nőben a méh ürege hatalmasra tágul, a fundus egészen az arcus subcostalisig (az alsó bordákig) felemelkedik
a várandósság végére. Idővel (a várandósság végére) a canalis cervicis is kitágul, és bevonódik a méh üregébe, ezáltal is
megnövelve a magzat számára a helyet.

A petevezető (tuba uterina)

A petevezető páros, egyenként 10-15 cm hosszú, izmos falú, erősen redőzött nyálkahártyájú cső, mely a méhbe a corpus-
fundus határon szájadzik be (ostium uterinum tubae). Kezdeti szakasza, mely a méh falában halad (pars intramutalis)
pusztán 1 mm-es lumennel rendelkezik. Következő szakasza (isthmus tubae uterinae) szintén szűk (3-4 cm hosszan),
majd a medence oldalfalának irányába tágulni kezd (ampulla tubae uterinae). Ezen része már a petefészek (ovarium)
elülső éle előtt halad, majd elhagyva a petefészket lateral felé hátra és lefelé hajlik vissza rá, tölcsér szerű végével
(infundibulum tubae uterinae). Az infundibulum redői között található a petevezető hasűri nyílása (ostium abdominale
tubae uterinae). Az infundibulum szélét képező redők (fimbriae tubae) seprű szerűen borulnak a petefészekre. Közülük
az egyik (fimbria ovarica) rögzül is az ovarium felszínén, a többi fimbria mindig annak megfelelően vándorol, hogy hol
várható a következő tüsző kilökődése a petefészekből (ovulatio).
20
Fontos hangsúlyozni, hogy a tuba uterina is intraperitonealis szerv (a méh két oldalán rajta hajlik át a peritoneum,
ezáltal rendelkezik a mesosalpinx nevű hashártya kettőzettel), ugyanakkor az infundibulumnál a tuba belső
nyálkahártyája áthajlik a tubát kívülről borító hashártyába: ezt egyszerűbben úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az ostium
abdominale tubae uterinaenál a hashártyán egy nyílást találunk (mindkét oldalon), melyen keresztül a hasüregből
(cavum peritonei) bejuthatunk a petevezetőkbe (nőben tehát nem teljesen zárt a peritoneum ürege!). Mindez azért
fontos, mert a petefészkekből történő ovulatio (a tüsző megrepedése és kilökődése) során a „petesejt” (elsős korunkból
tudjuk, hogy valójában a meiosis II. metafőzisában álló secunder oocyta) és a corona radiata a hasüregbe jut, ahonnan
aztán a fimbriák közé kerülve az ostium abdominale tubaen keresztül jut a petevezetőbe.

A tuba artériás vérellátását egyrészt az ovarium erei (r. tubarius a. ovaricae), valamint a méh artériás rendszere (r.
tubarius a. uterinae) biztosítja, vénái is e két szerv vénái felé drenálódnak. Nyirokerei az aorta abdominalis körüli
nyirokcsomókba vezetnek.

A petefészek (ovarium)

Páros, mandula alakú és nagyságú szerv,

melyen egy medialis és egy lateralis felszínt
különböztetünk meg. Elülső éle (margo
mesovaricus) hashártya kettőzettel
(mesovarium) rögzül a széles méhszalag (lig.
latum uteri) hátulsó lemezéhez, hátsó éle
szabadon áll a hasüregben (margo liber). Alsó
pólusát (extremitas uterina) egy erős szalag
(lig. ovarii proprium) köti a méh (uterus)
testéhez, míg felső pólusára (extramitas
tubaria) a méhkürt (tuba uterina Fallopii)
hasűri vége borul a fimbriae tubaeval.

A kismedence bemenetének magasságában, az a. iliaca communis bifurcatiojában, tehát az a. iliaca externa és a. iliaca
interna eredése között helyezkedik el – ezáltal kapcsolatba kerül az itt elhaladó ureterrel is.

21
A medence oldalfalától egy artéria-véna páros (a. ovarica, v. ovarica) húzódik a hashártya alatt az ovariumhoz, mely
redőbe emeli ezáltal a hashártyát (lig. suspensorium ovarii). Elülső felszínére a széles méhszalag (lig. latum uteri – ami
tulajdonképpen peritoneum) húzódik fel kettőzetként, mint mesovarium, hátulsó felszínét azonban nem borítja savós
hártya: az ovariumon itt egyrétegű köbhámot találunk, melybe a hashártya egy zegzugos vonal (Farré-féle vonal)
mentén megy át.

Vérellátását a már említett két ér, az a. ovarica és v. ovarica biztosítja, nyirokerei az aorta abdominalis menti
nyirokcsomókhoz futnak.

A külső női (és férfi) ivarszervek tárgyalására a gát ismertetése után térünk ki, didaktikai okokból.

22
 A férfi ivarszervek
A here (testis, orchis)

A testis (a mondás szerint „fontos a lélek is és a

testis”) - vagy görögül orchis - páros, szilva
méretű és alakú szerv, mely a hasfal rétegeiből
álló zsákban helyezkedik el, a gáttájékon. A here
eredetileg a testüregben fejlődik ki, majd a
magzat fejlődése folyamán a canalis inguinalison
keresztül jut a herezacskóba (a folyamat neve a
descensus testiculorum, születésre a here
többnyire már a herezacskóban található).

A herén megkülönböztethetünk egy alsó, illetve

egy felső pólust (extremitas inferior, extremitas
superior), valamint egy elülső és egy hátulsó élet
(margo anterior, margo posterior) – utóbbira
fekszik rá hátulról és medialról a mellékhere
(epididymis). A here felső pólusán a női ivarutak
alkotásában résztvevő Müller-cső (ductus
paramesonephricus) fejlődési maradványát
(appendix testis) is megtalálhatjuk (nem látszik
az ábrákon).

A herét kívülről vastag, kötőszövetes burok (tunica albuginea) borítja, mely benyomulva a here állományába (septula
testis), lebenyekre tagolja azt (lobulus testis). A here állományát kanyarulatos (tubuli seminiferi contorti)
csatornarendszer tölti ki, melyekben az ivarsejtek fejlődése és érése történik, s melyek az egyenes csatornákon keresztül
(tubuli seminiferi recti) a here egy hátulsó részében, a mediastinum testisben helyetfoglaló csatornahálózatba (rete
testis Halleri) vezetnek. A rete testis Halleriből az
ivarsejteket a ductuli efferentes testis (12-14 csatorna)
szállítja tovább a mellékherébe.

A mellékhere (epididymis) a here hátulsó felszínére

félhold alakban fekvő szerv, mely a valóságban egyetlen,
számtalanszor feltekert csatornából (ductus
epididymidis) áll. Fentről lefelé egyre elkeskenyedő
részekre oszthatjuk: feje (caput epididymidis) a here
felső pólusára borul, medialisan halad el a test (corpus
epididymidis), míg a farok (cauda epididymidis)
visszahajlik a here mögé, és mint ondóvezeték (ductus
deferens testis) folytatódik a canalis inguinalis irányába
az ondózsinór (funiculus spermaticus) részeként.

A hereburkok

Legkívül találjuk a herezacskó (scrotum, fontos az

egyesszám!) bőrét, mely alatt egy fascia réteg (tunica
dartos) fut. Utóbbi még közösen fogja körbe a heréket,
azonban a középvonalban septumot képezve (septum
scroti) két félre választja a herezacskó belső terét.
23
A következő rétegek folyamatosak a hasfalnál megismert egyes rétegekkel: a fascia spermatica externa a m. obliquus
abdominis externus aponeurosisának folytatása, a m. cremaster a m. obliquus abdominis internus és a m. transversus
abdominis folytatása, a fascia spermatica interna pedig a hasfalat belül bélelő fascia transversalis származéka. A here
legbelső burka a tunica vaginalis (két rétege: a herére boruló lemez a lamina visceralis /epiorchium, míg a távolabbi
lemez a lamina parietalis / periorchium), egy peritoneum kettőzet, mely a here leszállása során csúszott le maga is a
herezacskóba, majd vesztette el kapcsolatát a hasi peritoneummal.

Hereburok neve Melyik hasfali réteg származéka?

scrotum bőre
tunica dartos
fascia spermatica externa
m. cremaster
fascia spermatica interna
lamina parietalis, tun. vaginalis
cavum vaginale
lamina visceralis tun. vaginalis
bőr
bőr alatti fascia
aponeurosis, m. obliquus abdominis externus
m. obliquus abdominis internus m. transversus abdominis
fascia transversalis
peritoneum parietale
cavum peritonei
peritoneum parietale

24
A here és a mellékhere vérellátását az L2 csigolya magasságában, az aortából eredő a. testicularis biztosítja, míg vénás
vérét a v. testicularis (plexus pampiniformis) vezeti el, az alábbiakban tárgyalandó funiculus spermaticuson keresztül.
Nyirokelvezetésénél fontos elkülöníteni, hogy míg a magából a heréből a nyirokerek a funiculus spermaticus útján a
hasüregbe, az aorta körüli nyirokcsomókba drenálódnak, addig a herezacskóból (scrotum) a nyirok a mély inguinalis
nyirokcsomókba jut (nodi lymphatici inguinales profundi).

A funiculus spermaticus

A herében keletkező ivarsejtek tehát végül a mellékherébe jutnak, ahol befejezik érésüket, elnyerik a spermiumokra
jellegzetes morfológiát. A mellékhere csatorna (ductus epididymidis) folytatása az ondóvezeték (ductus deferens
testis), mely a here mögött száll fölfelé, és a canalis inguinalison keresztül belép a hasüregbe, a peritoneum mögé
(retroperitoneum), illetve valamivel később alá (infraperitoneum). Az utat nem önmagában, hanem számtalan képlet,
valamint a hereburkok társaságában teszi meg. Az ondózsinór (funiculus spermaticus) részeként a ductus deferens
testisszel halad az a. ductus deferentis (a ductus deferens saját artériája, mely az a. iliaca interna ága, és megfelel a
nőben található a. uterinának.), az a. testicularis és a v. testicularis (plexus pampiniformis), valamint a n.
genitofemoralis r. femoralisza. A funiculus spermaticus külső rétegeit a hereburkok képezik, melyek azonban
folyamatosan „lemáhozódnak” a funiculusról, ahogy az a canalis inguinalison keresztül áthalad a hasfal rétegein. Az
anulus inguinalis superficialisznál elveszti a fascia spermatica externát, a m. obliquus abdominis internus és m.
transversus abdominisen való áthaladásakor a m. cremastert, míg a fascia transversalison (anulus inguinalis
profundus) való átlépésénél leválik róla a fascia spermatica interna is, és a funiculus képletei különböző irányokban
indulnak meg a hasüregben. Az a. testicularis és v. testicularis hátra, a retroperitoneum irányába húzódik (a vese
ereinek magasságába), míg a ductus deferens testis leszáll a kismedencébe, a húgyhólyag mögé.

Az onhóhólyag (vesicula seminalis)

A kétoldali ductus deferens (miután elölről és fentről hátra és lefelé haladva kereszteződött az ureterekkel), a hólyagalap
alatt a prostata állományán keresztül haladva nyílik a pars prostatica urethraebe, a colliculus seminalison. A hólyag
hátulsó felszínén (fundus vesicae) helyezkedik el a páros, számtalanszor feltekeredett, tubularis mirigy (vesicula
seminalis), mely átmetszetben az anatómusokat ribizlire emlékeztette. A ductus deferens terminalis részén egy tágulat
(ampulla ductus deferentis) helyezkedik el, mely egybenyílik a vesicula seminalis kivezető csövével (ductus excretorius).
25
Innentől kezdve a közös vezetéket, mely valójában a pars prostatica urethraebe nyílik ondókilövellő csatornának (ductus
ejaculatorius) nevezzük. A hólyag hátulsó felszínét borító hashártya lemez épp hogy rálóg a vesicula seminalis felső
felszínére, majd innen visszahajlik a rectumra. Működését tekintve járulékos nemi mirigy, váladéka okozza az ondó
ejakuláció utáni rövid időre való megalvadását (mely azonban aztán perceken belül oldódik). Artériás vérellátását az a.
ductus deferentis biztosítja, vénás vére a kismedencei vénás plexusok (plexus vesicalis, plexus prostaticus) irányába
drenálódik.

A dülmirigy (prostata)

A prostata páratlan, szelídgesztenye alakú és méretű szerv, mely a húlyhólyag alatt foglal helyet. Felfelé tekintő bázisa
(basis prostatae) a hólyagalappal gyengén összenőtt, míg lefelé tekintő csúcsa (apex prostatae) a diaphragma
urogenitaléval érintkezik. Elülső felszíne laposabb, hátulsó, domborúbb része a rectum előre domború görbületéhez
(flexura sacralis) fekszik hozzá. Állománya körülöleli a húgycső (urethra) egy részét (pars prostatica urethrae), méghozzá
úgy, hogy a mirigyállomány nagy része az urethra mögött helyezkedik el, előtte csak egy főként simaizmot és
kötőszövetet tartalmazó területet találunk (isthmus prostatae). A húgycső a prostata horizontális metszetén előre
tekintő nyíl alakú – a hátulról beemelkedő terület neve colliculus seminalis.

A basis prostatae és hátulsó felszín határán halad keresztül a mirigyen a ductus deferens és a ductus excretorius
vesiculae seminalis egyesüléséből létrejött ductus ejaculatorius, melyek nagyjából a mirigy közepén, a colliculus
seminalison nyílnak az urethrába. A két benyílás alatt, a középvonalban találunk egy vakon végződő járatot a colliculus
seminalis állományában (utriculus prostaticus), mely a női ivarszervek telepét adó ductus paramesonephricus (Müller-
cső) fejlődési maradványa („férfi hüvely/méh”).

Mirigyállománya 3 részre tagolható: közvetlenül az urethra körül helyezkednek el a mucosalis (periurethralis) mirigyek,
melyek közvetlenül nyílnak a húgycsőbe. Egy réteggel kintebb, az egész urethrát körbeölelve helyezkednek el a
submucosus (centralis) mirigyek, melyek egy-egy kivezetőcsővel a colliculus seminalis két oldalán elhelyezkedő
barázdába öntik váladékukat. Ugyan ide, de medialisabban nyílnak be a prostata oldalsó/hátulsó lebenyeiben
elhelyezkedő fő (perifériás) mirigyek. Váladéka a spermiumok mozgását aktiváló hatású.

26
Artériás vérellátását az a. iliaca interna, az a. vesicalis inferior és az a. rectalis media biztosítja, vénás vére az apex
prostatae mentén létrejövő plexus prostaticus, valamint plexus vesicalis útján a v. iliaca interna irányába drenálódik.
Fontos vénás útvonal azonban ezeken felül a plexus prostaticus és a gerincoszlop mentén elhelyezkedő plexus venosus
vertebralis externus. Ezen utóbbi összeköttetés magyarázza anatómiailag a prostata daganatok csigolya áttéteit.
Végbéllel való kapcsolata (ld. fentebb) diagnosztikai szempontból is fontos: a prostata daganatos elváltozásai a végbélbe vezetett ujjal (rectalis
digitalis vizsgálat – RDV), vagy eszközzel (pl. ultrahang fej) diagnosztizálhatók. Az egészséges prostata rugalmas, radírgumi tapintatú, a porckemény
tapintat felveti rosszindulatú folyamat gyanúját. A pontosabb diagnózis érdekében a szövettani mintavétel is a végbélen keresztül történhet meg.
Ugyancsak fontos megemlíteni az egyes mirigyterületek eltérő viselkedését. A mucosus és submucosus mirigyek megnagyobbodása általában
jóindulatú (melyet BPH-nak, azaz benignus prostata hyperplasiának nevezünk), és hamar okoz tünetet, lévén a fokozott sejtszaporulat összenyomja
a mirigy közepén áthaladó urethrát, ezáltal vizelési nehézséget okoz. Ezzel szemben, az oldalsó-hátulsó lebenyekben elhelyezkedő fő mirigyek
megnagyobbodása gyakrabban rosszindulatú (malignus, tehát dagantos elváltozás a prosztata rák/carcinoma). Mivel ezen mirigyek távol vannak
az urethrától, és inkább hátrafelé növekednek, mintsem az urethra körül, nem igen okoznak vizelési nehézséget, ezáltal nem kerülnek időben
felfedezésre. Ezért is fontos, hogy 40 év feletti férfiak esetén a végbélen át végzett szűrővizsgálat (RDV) 2-3 évente elvégzésre kerüljön: minél
korábban fedezünk fel egy daganatot (pl. amikor még nem okoz egyáltalán tünetet, mert kis méretű), annál nagyobb az esély a gyógyulásra!

Közösülés során férfiben a nemi aktus csúcsán sympathicus hatásra a ductus deferens testis (amely ugye a ductus
epididymidis folytatása) ritmikus összehúzódásba kezd, és a mellékheréből a váladékot (ivarsejteket és egyéb
összetevőket) a férfi húgycső prostaticus (pars prostatica urethrae) szakaszába préseli. Az ejaculatum további útjáról a
külső férfi nemiszervek után nyilatkozunk (ld. a m. bulbospongiosus funkcióját).

27
28
 A medencefenék és a gát (perineum)
Az orvosi nyelvben a gát két dolgot jelenthet: egyrészt, szűkebb értelemben a női szeméremrés (rima pudendi, ld.
később) és az anus közötti, néhány centiméteres bőrterületet, valamint, az erről felfelé, a hüvely és a végbél közé ék
alakban beterjedő kötőszövetes térséget, míg tágabb értelemben mint gát tájék (latinul ugyancsak perineum) az egész
medencefeneket értjük.

A medence kimenet zsigeri értelemben véve nem azonos a csontos medencénél ismertetett, rombusz alakú
medencekimenettel (apertura pelvis inferior). Az ún. medencefenék (diaphragma pelvis) egy izmokból és fasciákból
álló, teknő alakú szerkezet, mely alátámasztja és megtartja a medencei szerveket, ugyanakkor lehetőséget biztosít a
lumenes képletek (húgycső, hüvely, végbél) áthaladására, és külvilágba nyílására.

A diaphragma pelvis tehát nem más, mint a m. levator ani, valamint annak belső (fascia diaphragmatis pelvis superior)
és külső (fascia diaphragmatis pelvis inferior) fasciája. A m. levator anit eredése szerint több részre oszthatjuk – a
részekben azonban közös, hogy legvégül mindannyian az os coccygeumon, illetve az os coccygeum és a sacrum
átmeneténél tapadnak. A m. pubococcygeus nevű izomrész a ramus superior ossis pubis belső felszínén ered, a
symphysistől oldalt, méghozzá úgy, hogy lefutása során a symphysis mögött szabadon hagy egy nyílást (hiatus
urogenitalis), nőben a húgycső és a hüvely, férfiban a húgycső áthaladására, majd az ellenoldali izommal kereszteződik.
A kereszteződés után a kétoldali izomrész egy újabb, a végbél áthaladására szolgáló nyílás (hiatus analis) kihagyása után
az os coccygeumon tapad (a középvonalban az izmok varrat szerűen összefonódnak, ezt ligamentum anococcygeum
néven különítjük el).

A m. iliococcygeus valamivel lateralisabban, a m. obturator internus fasciájáról (fascia obturatoria) ered, melyen ezáltal
létrejön egy inas ív, az arcus tendineus musculi levatoris ani. Az izom innen hátrafelé húzódik, és a hiatus analis mögött
összefonódik az ellenoldalival, valamint a m. pubococcygeusszal.

A m. ischiococcygeus (vagy csak simán m. coccygeus) a spina ischiadicáról húzódik az os coccygeum és a sacrum
átmenetéhez (gyakorlatilag követi a ligamentum sacrospinale lefutását).
29
30
A medence izmait borító fascialemezek bonyolult, a medencei szervek közé is benyúló sövényrendszerré szövődnek
össze (fascia pelvis). A fascia pelvis visceralis ezen rendszer zsigerek közé terjedő része, mely nőben a hüvely és a végbél
alsó része közé terjedő septum rectovaginale, míg férfiban egyrészt a dülmirigyet befogó fascia prostatae, valamint a
húgyhólyag és a végbél alsó része közé terjedő septum rectovesicale. A fascia pelvis parietalis (a medence oldalfalát
borító lemez) a m. obturator internust (fascia obturatoria) és a m. piriformist borító (fascia piriformis) pólyákból,
valamint a m. levator ani felső fasciájából (fascia diaphragmatis pelvis superior) tevődik össze.

Lévén a m. levator ani (valamint alsó és felső fasciája!) által elől, a középvonalban kihagyott nyílás (hiatus urogenitalis)
túl nagy, alatta – tehát a m. levator ani külső felszínén – még egy, a medencefeneket kiegészítő képlet, a diaphragma
urogenitale helyezkedik el. Akárcsak a diaphragma pelvis, a diaphragma urogenitale is egy izmokból és fasciákból áll,
de a diaphragma pelvisszel ellentétben nem teknő alakú, hanem lapos, trapéz formájú lemez.

Ha alulról tekintünk a m. levator anira, a gáttájékot két területre oszthatjuk egy, a kétoldali tuber ischiadicumot
összekötő vonallal. A vonal előtti területet nevezzük trigonum urogenitalénak, míg a vonal mögötti térség a trigonum
anale. A diaphragma urogenitale a ramus inferior ossis pubisok között feszül ki, a trigonum urogenitale területén.

Annak függvényében, hogy melyik nemről beszélünk, a diaphragma pelvis hiatus urogenitalisa alatt a diaphragma
urogenitale fascia lemezein 1, vagy 2 nyílás helyezkedik el, a húgyivari szervek áthaladására.

A diaphragma urogenitale legmélyebben fekvő (tehát közvetlenül a m. levator ani külső felszínén) lemeze a fascia
diaphragmatis urogenitalis superior. A fascialemeztől felületesebben, annak hátulsó peremén egy-egy izom helyezkedik
el (m. transversus perinei profundus), melyek a ramus ossis ischiiről / tuber ischiadicumról sugároznak a középvonal
felé, ahol egymásban, valamint a fascialemezekben, illetve a valamivel feljebb lévő, kétoldali m. pubococcygeus hiatus

31
urogenitalis mögötti kereszteződésében tapadnak. A gátnak ezt a területét nevezzük (a hiatus analis és hiatus
urogenitalis közötti, középvonali területet) centrum tendineum perineinek.

Ugyancsak a felső fascia lemeztől felületesebben helyezkedik el férfiban a m. sphincter urethrae externus, mely a
diaphragma urogenitalén áthaladó urethra körül gyűrűszerűen helyezkedik el, és akaratlagosan működtetve kialakítja
a vizelettartás képességét (nem csak emberben!). Nőben a helyzet valamivel bonyolultabb: hazai könyvekben általában
ugyancsak egy m. sphincter urethrae externusról beszélünk az urethra körül, míg a nemzetközi irodalomban ezen kívül
még egy, az urethrát és a mögötte elhelyezkedő hüvelyt közösen körbe vevő m. urethrovaginalist is említenek, mely
ugyancsak sphincter szerűen, akaratlagosan működtethető, de nem csak a húgcsövet képes zárni, hanem a hüvely
bemenetet is szűkíti. Ezen kívül nőkben elkülönítésre kerül a nemzetközi irodalomban a ramus inferior ossis pubisról
eredő m. compressor urethrae nevű izom, mely az urethra elé sugározva képes hátra, a hüvely felé húzni azt, és ezáltal
összenyomni a húgycsövet (helyzetét ld. a lenti ábrán).

Ugyancsak a fascia diaphragmatis urogenitalis superiortól felületesen helyezkedik el férfiban a páros glandula
bulbourethralis Cowper, melyek a férfi urethra pars spongiosájának hátulsó részébe nyílnak. Feladatuk, hogy mucinosus
váladékukkal síkosabbá tegyék az urethrát, ezáltal biztosítva a veszteségmentes ondó áramlást ejaculatio alatt.

Az izmoktól felületesebben újabb, a korábbival megegyező alakú fascia lemez, a fascia diaphragmatis urogenitalis
inferior helyezkedik el – melyen ugyancsak az előzőhöz hasonlóan találjuk a lumenes képletek áthaladására szolgáló
nyílást / nyílásokat.

32
A fascia diaphragmatis urogenitalis inferiortól felületesebben újabb, részben nő, illetve férfi specifikus, részben mindkét
nemben megtalálható izomcsoportot találunk. A fascia hátulsó pereme mentén fut egy izompáros mindkét nemben,
lateraltól medial felé (m. transversus perinei profundus), mely belesugárzik a gát centrum tendineumába (centrum
tendineum perinei).

Nőben az urethra és a mögötte elhelyezkedő hüvely bemenete mellett helyezkedik el jobb és bal oldalon a bulbus
vestibuli (nőben a szivacsos test megfelelője, mely itt azonban páros képlet!), melyek elől, a húgycső előtt összetérnek
mint glans clitoridos (vagyis a csíkló makkja!). A bulbus vestibulik hátulsó vége mögött egy-egy mirigy, a glandula
vestibularis majorok helyezkednek el, melyek kivezetőcsöve a vestibulum vaginaebe nyílik (ld. később).

A ramus inferior ossis pubisokkal párhuzamosan erednek a crus clitoridisek (melyek nőben a barlangos testeknek
felelnek meg - corpus cavernosum clitoridis), majd a symphysis alatt összetérnek (corpus clitoridis), és hátrafelé
hajlanak a glans clitoridis fölé.

Férfiben az alsó fasciatól felületesen, a középvonalban helyezkedik el a corpus spongiusom penis, mely a nő bulbus
vestibulijainak felel meg, azonban páratlan képlet (fejlődéstanilag férfiban a két oldali telep a középvonalban
összeolvad), leghátulsó, tágult részét bulbus penisnek nevezzük, míg elülső, dorsal felé fölkanyarodó végpontja a makk
(glans penis).

A corpus spongiosum a diaphragma urogenitale azon részén helyezkedik el, ahol nőben az urethra külső nyílása van -
férfiban ezáltal az urethra nem egyenesen a gáton nyílik, hanem a corpus spongiosum teljes hosszában végighalad (pars
spongiosa urethrae), és annak végében, a glans penisben vetett terminalis tágulata után (fossa navicularis) nyílik a makk
csúcsán (ostium urethrae externum).
33
A ramus inferior ossis pubisokkal párhuzamosan erednek ugyancsak az alsó fascián a barlangos testek (corpus
cavernosum penis), melyek kezdeti szakaszát crus penisnek nevezzük. A barlangostestek előrefelé egymás mellé térnek,
és a corpus spongiosum penis fölé hajolva a glans penis mögött vakon végződnek (a penis terminologiájában a corpus
spongiosumtól dorsalra; mivel a penist a hasra felfektetett állapotában kell vizsgálni – és ilyenkor ezen rész tekint hátra
felé).

Az említett, külső nemiszervekhez tartozó képleteket mind férfiban, mind nőben izmok borítják, melyek bár a két
nemben azonos nevűek, az egyes képletek variabilis elhelyezkedése miatt maguk is különbözőek. A m. bulbospongiosus
nőben páros izom, melyek a centrum tendineum perinein erednek, és a bulbus vestibulikat fedik, majd előresugároznak
a corpus clitoridishez. A crus clitoridiseket borító izom a m. ischiocavernosus, mely ugyancsak páros, és a ramus inferior
ossus pubisról eredve szintén a corpus clitoridishez húzódik.

Férfiban a m. bulbospongiosus ugyancsak a gát centrum tendineumáról ered, majd a bulbus penis középvonalában az
ellenoldali izommal mint raphe musculi bulbospongiosi összefonódik. Funkciója szempontjából a m. bulbospongiosus
férfiban a vizelés végén a húgycsőben maradó vizelet kiürítésére szolgál (anatómus körökben tartja magát az anekdota,

34
miszerint a férfi húgycsőben maradó utolsó vizeletcseppet a m. opponens pollicis préseli ki). Ugyancsak a m.
bulbospongiosus feladata az ejaculatio segítése: ritmusos, közel másodpercenkénti összehúzódása támogatja a
húgycsőbe jutott ondó kilövellését. A corpus cavernosumokat férfiban ugyancsak a páros m. ischiocavernosus fedi.

A gát trigonum analéja a két nemben nem tér el egymástól. Széttárt lábak mellett hátrafelé tekintő csúcsú, háromszög
alakú terület, mely előrefelé beterjed a diaphragma urogenitale és a m. levator ani külső felszíne közé ék alakban (fossa
ischiorectalis), melyet lateralról a m. obturator internus külső felszíne is határol. A trigonum analét hátul a két m.
gluteus maximus, a középvonalban pedig az os coccygeum határolja. A régiót egy zsírtest, a corpus adiposum fossae
ischiorectalis tölti ki. Álló helyzetben a terület a farpofák között rejlő, nyílirányú réssé szűkül.

A gáttájék képleteinek vérellátását az iliacalis erek, beidegzését a plexus pudendohaemorrhoidalis végzik. Az a. iiaca
interna gáthoz vezető ága az a. pudenda interna (a vénákat nem tárgyaljuk külön; lefutásuk és nevezéktanuk közel
megegyező az artériákéval. Az eltérésekre külön felhívjuk a figyelmet). Az ér a foramen ischiadicum majus hiatus
infrapiriformisán keresztül kilép a medencéből, majd a ligamentum sacrospinalet megkerülve a foramen ischiadicum
minuson keresztül a gáttájékra lép (mind a v. pudenda interna, mind az alább tárgyalt n. pudendus követi lefutásában).
A három pudendalis képlet a m. obturator internus fasciájába (fascia obturatoria) ágyazottan halad (létrehozva ezzel
egy csatornát, melynek neve canalis pudendalis Alcocki), és egészen előrekúszik a fossa ischiaorectalisba (annak
oldalfala, a m. obturator internus mentén). Az a. pudenda interna medial felé keskeny ágat bocsát a végbélnyíláshoz és
a végbél alsó harmadához (a. rectalis inferior). A fossa ischiorectalis területén elől kilép a canalis pudendalisból, majd
két ágra oszlik. Alsóbb (felületesebb) ága, a r. perinei a gát bőre alatt halad előre, és ellátja nőben a nagy szeméremajkak
hátulsó részét, férfiban a herezacskót. Felsőbb (mélyebb) ága a diaphragma urogenitale felső felszíne felett (tehát a
diaphragma pelvis és a diaphragma urogenitale között) halad előre és adja le végágait (melyek nem-specifikusak). Az
35
első ág nőben az a. bulbi vestibuli, mely a kisajkak hátulsó részét látja el. Férfiban ugyanezen artéria neve a. bulbus
penis, ugyancsak a szivacsos test hátulsó részét látja el vérrel, valamint egyik ága a férfi húgycsövet teljes hosszában
végigköveti. Ugyancsak férfiban az a. profunda penis (gyakran több ág) a diaphragma urogenitalet átfúrva a corpus
cavernosum penis mélyébe hatol.

Az a. pudenda interna utolsó ága a diaphragma urogenitale és a symphysis pubica között kihagyott résen keresztül lép
előre férfiban, és mint a. dorsalis penis húzódik a hímvessző dorsalis felszínére. Szokatlan módon ezen a területen a
középvonalban haladó vénát (v. dorsalis penis profunda) fogja közre a kétoldali artéria. Nőben az analóg artéria neve a.
dorsalis clitoridis.
36
A plexus pudendohaemorrhoidalis első, gáthoz húzódó ágai izomágak (rami musculares), melyek még a medence belső
terében húzódnak a m. coccygeushoz és a m. levator anihoz. A n. pudendus az a. pudenda interna (és v. pudenda
interna) lefutását követve belép a canalis pudendalis Alcockiba. A gáton a végbélnyílás környékén ágakat ad, elsősorban
a m. sphincter ani externushoz (n. rectales inferiores), majd az ülőgumó tájékán két végágára oszlik. A felületesebb n.
perineales egyrészt a felületes gátizmokat (m. bulbospongiosus, m. ischiocavernosus), valamint nőben a nagy
szeméremajkak bőrét, míg férfiban a herezacskót idegzi be. A mélyebb ideg nőben mint n. dorsalis clitoridis, férfiban
mint n. dorsalis penis ismert. Egyrészt beidegzi a diaphragma urogenitale izmait, majd – férfiban - követve a hasonnevű
artériát, a symphysis pubica és a diaphragma urogenitale közötti résen a hímvessző dorsalis felszínére lép, és beidegzi
a hímvessző, valamint a makk bőrét.

37
 A külső női ivarszervek (partes genitales feminae externae)

A gáttájékon (perineum) találjuk nőben nyíl irányú hasadékként a szeméremrést (rima pudendi), melyet két oldalról
subcutan zsírszövettől duzzadó bőrredő, a nagy szeméremajkak (labium majus pudendi) határolnak, alattuk pedig a
szeméremrést két kisebb és keskenyebb bőrredő, a kis szeméremajkak (labium minus pudendi) zárják közre.

A labia majora pudendi szélesen erednek a symphysis előtt lévő, vastag subcutan zsírpárnával rendelkező bőrterületről,
a szeméremdombról (mons pubis), melyet a nemi érés (pubertas) megindulását követően (lányokban 8-12 év között)
másodlagos nemi jellegként, a has irányába lekerekített ívű szőrzet borít. A rima pudendi mögött a labia majora pudendi
egy haránt állású bőrredővel állnak összeköttetésben egymással (commissura labiorum posterior). Nyugalmi esetben
(anatómiai alaphelyzet) a labia majora pudendi a rima pudendit zárva tartják, és a labia minora pudendit elfedik.

A nagyajkakat széthúzva láthatóvá válnak a szeméremrés képletei. Legelöl, a rima pudendi kezdete mögött helyezkedik
el a közel borsó nagyságú csomó, a glans clitoridis (a csikló makkja), melyet kis, csukja szerű bőrredő (prepucium
clitoridis) fed. A glans clitoridis alsó felszínéről egy apró, gyengén elszarusodó bőrredő (frenulum clitoridis) indul, mely
kettéválik és belesugárzik a prepucium clitoridis száraival együtt a kisajkakba (labia minora pudendi). A kis
szeméremajkak keskeny, ugyancsak saggitalis állású bőrredők, melyek a szeméremrés kb. hátulsó kétharmadát zárják
közre, majd a hüvelnyílás mögött egy kisebb bőrredőben összehajlanak (frenulum labiorum pudendi). A kis
szeméremajkak bőre az ajakpírhoz hasonló, gyengén elszarusodó, mely a belső felszínen fokozatosan megy át valódi
nyálkahártyába. Az általuk közrefogott tér a vestibulum vaginae, ahová két páratlan, és egy páros képlet nyílik: legelől,
a glans clitoridis mögött az urethra (ostium urethrae externum), hátrébb a hüvely (ostium vaginae), leghátul pedig két
oldalról a jobb és bal glandula vestibularis major Bartholin. A kisajkak állományát a bulbus vestibuli tölti ki.

38
 A külső férfi ivarszervek (partes genitales masculinae externae)

A penis a symphysis előtti tájék bőrrel fedett hengeres képlete. A hímvesszőn megkülönböztetünk tövet (radix penis),
testet (corpus penis) és makkot (glans penis). A radix ellenben nem jelzi a penis teljes kiterjedését (ti. erectilis testjei a
gátról erednek, ahogy azt feljebb láttuk): a penis szót csak a szabadon álló részre alkalmazzuk. A radix penist a
sypmpyshis elülső felszínéhez a ligamentum suspensorium penis rögzíti.

Bőre igen vékony, alapja felett elmozgatható, bőr alatti zsírszövettel nem bír. A sypmphysis előtti tájékon ellenben
vaskos zsírpárna helyezkedik el (mons pubis). Lecsüngő penisen az előre tekintő felszín a dorsum penis, a hátra tekintő
pedig a facies urethralis. A dorsum penis bőrét egy erős, kanyargós lefutású, bőr alatti véna (v. dorsalis penis
superficialis) domborítja ki.

Csúcsán a bőr egy redő formájában visszahajlik a makk mögötti barázdához (sulcus coronalis), ez a fityma (preputium).
A preputium általában csak kamaszkor előtt borítja teljesen a makkot, a pubertas kezdete után valamivel hátrébb
húzódik. A glanst (makk; mert hasonlít a tölgyfa makkjához) a penis többi részétől sekély barázda választja el (sulcus
coronarius), mely mentén a makkon egy kiemelkedő peremet találunk (corona glandis). A barázda csak a dorsalis oldalon
kifejezett, a ventralis felszínen előre konvergál, és a külső urethra nyílást (ostium urethrae externum) megközelíti. A
preputium bőrét itt egy saggitalis állású redő, a fitymafék (frenulum prepuctii) rögzíti a makkhoz.

A preputium és a glans bőre között meggyűlő, szúrós szagú, faggyú szerű anyag (smegma preputii) főleg az érintkező
hámfelületek elzsírosodásából keletkezik.

39