4.

Nyelvtörténeti korszakok

A nyelvtudomány nyelvünk történetét különböző szakaszokra osztotta. A korszak határok

nem merevek, mert a nyelv állandó változása sem köthető pontos dátumhoz, mégis történelmi
eseményekhez, dátumokhoz kapcsolódnak, hogy megkönnyítsék a tájékozódást.
A magyar nyelv fejlődésének négy főbb szakasza van:
előmagyar kor: mikor még együtt éltünk a rokonainkkal (Kr.e.: 4000) nyelvemléktelen
 az ősmagyar nyelv kora (a honfoglalásig, 895-96-ig)
 az ómagyar kor (a mohácsi vészig, 1526-ig)
 a középmagyar kor (a felvilágosodás koráig, 1772-ig)
 az újmagyar kor (napjainkig)
előmagyar kor: mikor még együtt éltünk a rokonainkkal (Kr.e.: 4000) nyelvemléktelen

Az ősmagyar kor az ugor nyelvközösség felbomlásától a honfoglalásig tartott. Ebből a korból

nincsenek írásos emlékek, csupán a rokon nyelvek történetéből lehet következtetni a nyelv
akkori állapotára.

 Az alapnyelvi és belső keletkezésű szavakon kívül nagy számban gyarapodott

nyelvünk jövevényszavakkal pl.: iráni, török, szláv (asszony, kék, kereszt)
 Ebben a korban alakultak ki a vegyes hangrendű szavak.
 Nyelvtani rendszerünk igei személyragokkal (lát + m (én) = látom), igei módjelekkel,
birtokos személyjelekkel, középfok jelével (-bb), tárgyraggal (-t) és több
viszonyraggal gyarapodott.
 A mondatok szerkezete bonyolultabbá vált: kialakultak a mellékmondatok főbb
típusai.
 A kevés magánhangzó mellett a nyelvben kettőshangzók (diftongusok) léteztek
 Az ősmagyar kor végén kialakultak a vegyes hangrendű ezzel megtörve a finnugor
nyelvekre oly jellemző magánhangzó-harmóniát.

Az ómagyar kor a honfoglalástól a mohácsi csatáig (1526-ig) tartott.

A letelepedéssel együtt megjelent a latin betűs írásbeliség, melynek köszönhetően már vannak
írásos emlékeink e korból. A középkori nyelvemlékekben hangjelölés használtak. A királyi
kancellária helyesírása meghatározó szerepet töltött be.
 Az ómagyar korban olasz, francia, szláv, latin és német eredetű szavakkal gyarapodott
nyelvünk, pl. narancs, szekrény, pénz, herceg, iskola stb.
Ebben a korban több változás is történt nyelvi rendszerünkben:
 négyféle múlt idő használata
 /elbeszélő múlt/ általános múlt idő (nézé, vala)
 Befejezett múlt: történést fejezett ki (nézett, várt)
 Régmúlt: befejezett cselekvésre, állapotra utalt (várt vala, várt volt)
 Folyamatos múlt: a múltban folyamatosan tartó, befejezetlen cselekvés, állapot
kifejezésére használták (néz vala, vár vala)
 Az ómagyar korban alakul ki a segédigékkel (fog és kezd) kifejezett összetett jövő,
valamint a jeles jövő idő is (-md/-nd pl. látand = látni fog)

1
  Az ómagyar korban vált ketté a tárgyas és az alanyi ragozás, vagyis a határozott és
általános ragozás.
 Egyre több rag keletkezett névutóból is. (bele - -ba/-be; reá - -ra/-re; belől - -ból/ből)
Nem mindegyik névutóból lett rag. (alá, fölé, elé, közé stb.)
 A kettőshangzók az ómagyar korban már véglegesen egyszerűsödtek és hosszú é, í és
á hanggá váltak.
 A tővégi magánhangzók eltűnése az ómagyar korban fejeződött be. Ez gyakran hatott
a tő belső magánhangzóira. Az időtartam csökkenésének kiegyenlítésére a tőben levő
magánhangzó megnyúlt, ezt a hangtani változást nevezzük pótnyúlásnak
 Az ómagyar korban a magánhangzók száma növekedett. (í,é,ő,ű és ó,á hangok).
Jellemző hangváltozási tendencia az ómagyar korban a hangok nyíltabbá válása, pl.
pukul- pokol, így jött létre az ö,ő az ü,ű nyíltabb változataként. Pl. türül-töröl
 Hogyha egy több szótagból álló szóban két magánhangzóra végződő szótag követte
egymást, akkor a második szótag magánhangzója kiesett, pl. uruszág – ország, ezt a
jelenséget hívjuk kétnyíltszótagos tendenciának, ami az ókor végére teljesen ki is
alakult.
 Az alapnyelvi mássalhangzók rendszere már az őskorban lényeges átalakuláson ment
át. Ez a változás az ómagyar korban tovább folytatódott és kialakult a b, d, f, z, dz, zs,
gy, ty, g, h és eltűnt sok másik.
 Az ómagyar kor második felét a kódexek korának is nevezik, mert a korszak irodalmát
a kódexirodalom, a kézzel írott könyvek jellemezték.(eleinte ezeknek témája egyházi,
kései ómagyar korban már megjelenik a világi jellegű téma is)
 Nyelvünk alapvetően területi változatokban, nyelvjárásokban élt.
 Társalgásban a beszélők egymás között az általános tegezést használták.

A középmagyar kor a mohácsi csatavesztéstől (1526) a felvilágosodás koráig (1772) tartott.

 A korszak történelme hatott a nyelv változására is. Elsősorban a reformáció és a

könyvnyomtatás segítette a nyelv fejlődését és megnőtt az igény a minél egységesebb
hangjelölésre.
 Kialakult a magyar nyelvű irodalom először a hitvitázó irodalom. Elkészültek az első
részleges bibliafordítások pl.: Sylvester János Új Testamentum fordítása (1541),
illetve Károli Gáspár első teljes Biblia fordítása 1590-ben, ún. Vizsolyi Biblia
 A nyelv vallási alapú megosztottságára utalnak az egyes hangok különböző jelölése
(pl.: protestáns: c = tz, cs = ts; katolikus: c = cz, cs = ch) és ebből következik, hogy a
magyar helyesírás legfőbb elve a kiejtés szerinti írásmód volt.
 A protestáns szerzők választották szét a „z” és „sz”, és az „s” és „zs” hangok jelölését.
Ők állandósították a ty, gy, ny, ly jelölésmódját és véglegesítették a hosszú
magánhangzók mai módon való jelölését.
 Terjedt a magyar nyelvű írásbeliség, ugyanakkor a kor hivatalos nyelve még a latin
volt és a férfiak társalgási nyelve is ez volt.
 Ebben a korban kezdődött a magyar nyelv egységesülése. Ezt segítették a megjelenő
hazai nyelvtanok, szótárak: Dévai Bíró Mátyás Orthográphiája (helyesírástana) és
Szenczi Molnár nyelvtana.
 Ebben a korban végbementek hangtani, nyelvtani és szókészleti változások.
 A középmagyar korban szóképzéssel és szóösszetétellel gyarapodott nyelvük a
latin, német, oszmán-török jövevényszavak mellett, pl. hiéna, pisztoly, kávé.
 egyszerűsödött a múlt idő, s a befejezett múlt (-t/-tt) vált általánossá.
2
  Kialakult a magázó forma.

Az újmagyar kor 1772-től napjainkig tartó korszaka több fontos szakaszra tagolható.

 A nyelv fejlődésére nagy hatással volt a felvilágosodás, a nyelvújítás, a reformkor.

Sokat gazdagodott és újult a szókincs. Elkezdődtek a nyelvművelő mozgalmak.
Megteremtődött a magyar nyelvi egység és a magyar irodalmi nyelv.
 A kiejtés szerinti és a szóelemző írásmód hívei között tört ki az ypszilonista-jottista
háború. Verseghy Ferenc az ypszilonisták vezére (aggya, láttya, nénnye), míg a
jottisták vezéralakja, Révai Miklós (adja, látja, nénje). Az írók többsége Kazinczyval
az élen a jottisták felfogását fogadta el.
 Az újmagyar korra is jellemző a belső és külső szógyarapodás. Német, latin
jövevényszók, pl. vicc, illegális. A korszak jelentős szókincsbővülése azonban a
tudatos nyelvújítási mozgalomnak köszönhető. Főbb szóalkotási módok:
 idegenszavak lefordítása (pincér, anyag)
 tájszavak köznyelvbe emelése (csapat, róna, hullám)
 kihalt szavak felújítása (fegyelem, hős, Zoltán, Géza)
 szóképzés (huzal, nőies, dereng, állítólag)
 elvonás (cikkely-cikk, árnyék-árny, percent-perc)
 szóösszetétel (vérszegény, bérkocsi, pénztár)
 szóösszerántás (elöl + ülnök = elnök, levegő + ég = lég, könnyű + elméjű =
könnyelmű)
 mesterséges szóalkotás (járda, tanonc, másolda)
 A felvilágosodás korában eltűnt a magyar helyesírás vallási alapú megosztottsága.
 Sok új magyar nyelvű nyelvtan, szótár jelent meg. Kialakult a helyesírás
normarendszere és 1832-ben megjelent az első magyar helyesírási szabályzat (Magyar
helyesírás és szóragasztás legfőbb szabályai címmel) Vörösmarty Mihály
irányításával, melynek legutóbbi kiadása 1984-ben jelent meg (A magyar helyesírás
szabályai 11. kiadása) Fábián Pál vezetése alatt
 A reformkor egyik vívmánya, hogy az 1844-es országgyűlés államnyelvvé
nyilvánította a magyar nyelvet.
 Szókincsünk napjainkban is állandóan változik, egyre több idegenszó kerül
nyelvünkbe, pl. internet, menedzser. Az idegen nyelvből való szókölcsönzés sajátos
változata a tükörszó. Lefordítják a szó elő és utótagját, pl. Tiergarten - állatkert