Megperzselve

II összesen Bridge
Meredith Wild
Könyvmolyképző (2022 nov)

Címke: erotikus, romantikus, regény

erotikusttt romantikusttt regényttt
DARREN BRIDGE ÉLETE IGAZI AGGLEGÉNYÁLOM.
Mikor épp nem lángoló épületekbe rohan csapatával, idejét a
testvére edzőtermében tölti az aktuális hódításával. Minden nő
szabad préda a számára… ameddig Vanessa meg nem jelenik.
Okos, gyönyörű, igazi modellalkat, és senkihez sem fogható, akit
Darren eddig ismert. Kár, hogy megesküdött, hogy messzire el fogja
kerülni.
A véget nem érő munkában túlhajszolt Vanessa két éve nem volt
szabadságon. Mikor barátai, Cameron és Maya esküvője végre
kiragadja az irodából, hőn áhított pihenést ígérve, az élet új próbát
állít elé a vőfély képében. Darren veszedelmesen jóképű és olyan
karizmatikus, hogy minden forróvérű nő ledobná érte a bugyiját egy
éjszakára, bármeddig is tartson.
Mikor visszatérnek a városba, Darren rájön, hogy a szingli lét
vesztett a fényéből. De Vanessa életében a rengeteg tennivaló
mellett nincs helye férfi nak, különösképp egy nőcsábásznak. Vajon
sikerül Darennek a szívébe férkőznie, és bebizonyítania,
hogy megéri a kockázatot?
VESD BELE MAGAD!
MEREDITH WILD

Megperzselve
Bridge-sorozat
Második rész
Mistinek
 Átkelünk az előttünk álló hídon, mikor elérkezünk hozzá, azután
felégetjük magunk után. Semmi sem jelzi, hogy ott jártunk, csak a
füst szagának emléke, és hogy könnybe lábad a szemünk.

– Tom Stoppard1
 ELSŐ FEJEZET

DARREN
– Eresszetek már el!
Pauly szeme másodpercekkel ezelőtt pattant fel, köszönhetően
az opioidblokkoló injekciónak és az oxigénzsáknak, amit most
ellökött magától. Szitkozódások áradata és vad rúgkapálás volt a
jutalmunk, amiért olyan hirtelen térítettük magához. Megzavartuk a
drogmámoros repülését, és nem volt túl boldog tőle.
– Bridge, fogd le!
Mielőtt megtehettem volna, Pauly a nagy kapálózás közben Ian
arcába vágott. Ian kicsit durvábban nyomta le a járdára, mint kellett
volna. Egy dupla műszak huszonharmadik órájában jártunk, és az én
türelmem is kezdett elfogyni. Pauly gyakori vendégünk, de ameddig
éber és viszonylag tűrhető modorú volt, a mentősök csak
beszállították a kórházba, ahol megfigyelés alatt tartották, ameddig
le nem jött a szerről. Ma nem voltunk ilyen szerencsések.
– Ezt még egyszer megpróbálod, Pauly, és legközelebb is beléd
nyomjuk a Narcant, bármennyire is jól érzed magad – morogta Ian.
Üres fenyegetésnek bizonyult, de a jelen helyzetben nagyon is
valósan csengett Pauly számára. Szeme összeszűkült, és felém
fordította ködös tekintetét.
Megráztam a fejem, továbbra is biztosan fogva a karját, ami
meglepően erősnek tűnt, annak ellenére, hogy milyen soványra
fogyott mostanában.
– Rám ne nézz, ha szimpátiát keresel, öregem. Nem
verekedhetsz velünk, mikor mi csak segíteni próbálunk. Most már
lenyugszol?
Pauly drogos volt, egyike a több ezernek a városban. Ian és én
aközé a tucatnyi tűzoltó közé tartoztunk, akik mindig ránéztek, hogy
lélegzik-e még, mikor valaki megint öntudatlan állapotban találta az
utcán.
Néha úgy tűnt, minket jobban érdekel, hogy életben maradjon,
mint őt magát.
 Ez a szívfacsaró igazság mást talán felemésztett volna. De én
nem engedhettem meg, hogy a bőröm alá férkőzzön az ő, vagy a
száz másik hasonló ember története, amit az évek során láttam
kibontakozni. Nem az én hivatásomban. Én csak vissza akartam érni
az állomásra, miután egész éjjel egyik riasztás után a másikhoz
siettünk. Akárhányszor elszenderedtünk, egy újabb bejelentés
rántott vissza az ébrenlétbe. Semmi nem hangzott kecsegtetőbben
számomra, mint a néhány óra zavartalan alvás ígérete. Minél
hamarabb jutunk dűlőre Paulyval, annál hamarabb várt rám az
örömhír, hogy hazamehetek.
Egy kis idő múlva engedni látszott, az izmai elernyedtek.
– Jól van, Pauly. – Felsóhajtottam, félig megkönnyebbülésemben,
félig a kimerültségtől. Bólintottam a mentősöknek, akik épp akkor
értek oda egy hordággyal. – Ezek a srácok most majd gondodat
viselik. Jól fogsz viselkedni velük, ugye?
– Ja. – Grimaszolva hunyta be a szemét.
Akkor a viszont nem látásig, Pauly!

***

Néhány órával később a Bridge Fitness üvegajtaján léptem be.

Az öcsém edzőterme, ahol én is besegítettem, már a második
otthonommá vált. Cameron a belét is kidolgozta az utóbbi hetekben,
hogy az esküvője miatt szabadságot vehessen ki. Minden műszakra
bejöttem, amikor csak tudtam, hogy enyhítsek a vállára nehezedő
temérdek munkán, de hálás voltam, hogy a mai napon nem kellett
besegítenem. Csak ki kellett adnom magamból annyi energiát,
amitől aztán álomba zuhanhatok otthon.
Besétáltam a fő edzőterembe, és Cameron menyasszonyát,
Maya Jacobsot találtam a futópadon, fülhallgatóval a fülében, aki így
észre sem vette az érkezésemet. A csinos szőke miatt az öcsém
évekig volt összekuszálódva, és bár utáltam látni, amin
keresztülment, most csak boldogabbnak tűnt, hogy végre újra
összejöttek. Integettem neki, ahogy elmentem mellette, és a
konditerem hátsó részében lévő iroda felé vettem az irányt, ahol
nagy valószínűséggel Cameront találhattam.
 Ahogy sejtettem, az asztalánál ült. De nem volt egyedül. Raina, a
jógaoktatónk, csípőjével az asztalnak dőlve állt. Buja pillantása a
testvérem aggodalmaskodó arcáról lejjebb vándorolt, végig a testén,
és a nő közelebb lépett hozzá. Azt a rohadt, szinte már egyenesen
az ölébe mászott! Mikor jelentőségteljesen megnyalta az ajkait,
Cameron félrenézett.
– Sziasztok, skacok! – mondtam hangosan. Raina
kiegyenesedett, és ellépett az asztaltól.
– Szia, Darren.
– Mi a helyzet?
Megvonta a vállát, és a mellét kissé kinyomta, ahogy elhaladt
mellettem.
– Nem sok. Épp indultam.
– Akkor, szia – mondtam, és ahogy távozott, a ringatózó fenekét
néztem.
Cameron összeráncolta a szemöldökét, majd visszafordult az
előtte heverő papírmunkához. Az ajtófélfának dőltem, és próbáltam
kitalálni, milyen hangulatban van.
– Mi a helyzet Rainával? Nem vette a lapot, mikor megkérted
Maya kezét?
Az öcsém végighúzta a tollát az állkapcsán.
– Azt hiszem, hogy ő már csak ilyen. Igyekszem nem látni bele
annál többet.
Felnevettem.
– Az, hogy felismerjem ezeket a jeleket, és a hasznomra
fordítsam őket, szinte a véremben van. Nyomul rád, öregem! Előbb-
utóbb Mayának is fel fog tűnni, és szerintem annak nem lesz túl jó
vége. Jobb lenne, ha te vetnél véget ennek, mielőtt ő teszi meg
helyetted.
Felsóhajtott, és hátradőlt az irodai székében, ami minden
mozdulattal megnyikordult. Egy maroknyi sötét hajat söpört ki a
homlokából.
– Ja, azt hiszem, igazad van. Nincs még elég bajom így is! Pár
napon belül indulunk a Kajmán-szigetekre, és ki sem látok a
munkából az indítvány miatt, amit a befektetőknek kell írnom.
 Bólintottam, és a tetemes papírkupacot méregettem, ami
valahogy mindig az asztalán termett – különösen most, hogy
terjeszkedni próbált egy második edzőterem nyitásával.
– Mi lenne, ha én beszélnék a csajjal?
Cam óvatos pillantást vetett rám. Úgy olvastam benne, mint egy
nyitott könyvben. Én vagyok a legidősebb testvér, de ő valamiért
mindig egymagában akar az élet nehézségeivel elboldogulni.
– Komolyan mondom, szerintem kevésbé lesz ciki, ha én
beszélek vele – mondtam. – Majd könnyedre veszem a figurát, de
biztosra megyek, hogy megértse a szitut.
Eltelt néhány pillanat, mire az aggodalmas ránc kisimult Cam
homlokán.
– Rendben. Csak ne dühítsd fel! Szükségem lesz rá itt, mikor mi
elutazunk. Most nem engedhetem meg magamnak a
munkaerőhiányt.
– Megértettem. – Az öltözőszekrényemhez léptem, és
bepakoltam a táskámat meg a kabátomat. Egy harmadik vagy
negyedik energialöketet is kaptam a munkából hazafelé menet, így
biztosan órákig nem tudtam volna elaludni. De legalább egy ideig
nem kellett a Pauly-félékkel foglalkoznom, vagy égő épületekbe
rohannom.
Cameront a munkájával hagyva a folyosón távolabb nyíló
jógaterem felé vettem az irányt. Gondoltam, ott találom Rainát. Csak
délelőtt kezdődtek az órái.
A hatalmas terem hűvös volt, és üres. Raina tőlem nem messze
néhány felgöngyölített jógaszőnyeget rendezgetett. Mikor az ajtó
becsukódott mögöttem, felnézett.
Rámosolyogtam.
– Mi újság?
– Minden oké. És nálad?
– Hulla vagyok, hosszú műszakom volt. Csak beugrottam egy kis
levezetésre, mielőtt bealszom.
Önelégülten mosolygott.
– Privát jógaóra?
A mosolyom ezúttal nem tettetett volt. Mikor a pillantásunk
találkozott, a szempillái alól nézett rám.
 Halkan kacagtam.
– Hmm, pihentetően hangzik! De ha elvágom magam, lehet, soha
többet nem kelek fel.
Megvonta a vállát, és folytatta, amit elkezdett, hagyta, hogy az
ajánlat köztünk lebegjen. Cameron nem tudott róla, de tartott nekem
„privát jógaórát” néhány hete, munka után. Egy gyenge
pillanatomban kapott el.
Az az énem, amely csak ritkán utasított vissza egy ilyen ajánlatot,
egy kis ideig hagyta magát eljátszadozni a lehetőséggel a fáradt
elmémben. Nem, most okkal vagyok itt, és az nem ez volt.
Megköszörültem a torkomat, és felkészültem, hogy belevágjak.
– Szóval, mi a helyzet veled és Cammel?
Raina megmerevedett, a pillantása éberebb lett.
– Mire gondolsz?
– Úgy értem… bejön neked, ugye?
Abbahagyta, amit épp csinált, a teste görcsös lett, feszültséggel
teli. Az előbbi kellemes arckifejezésének most védekező pillantás
vette át a helyét.
– Mire célzol?
– Figyelj, láttalak az irodájában az előbb. A testbeszéded… Úgy
értem, mondd, ha őrültségeket beszélek, de szerintem te vonzódsz
hozzá.
Eltátotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Ideges volt.
Lassú léptekkel közeledtem hozzá, és közben lecsekkoltam.
Kétségtelenül jó teste volt. Fitt és karcsú, egy gramm zsírt sem
találni rajta. Ez tisztán látszott, mikor csak sportmelltartót és szűk
jóganadrágot viselt. Bármennyire is keményen megdolgoztam a
saját testemért, ő mégsem volt az esetem. Azt szerettem volna
elérni, hogy a nők, akik lejönnek a terembe, megizmosodjanak, de
azért maradjon mit fogni rajtuk.
Kis távolságra tőle megálltam.
– Akkor most azt akarod mondani nekem, hogy nem feküdnél le
Cameronnal abban a pillanatban, hogy lehetőséged lenne rá? Az
igazat akarom hallani!
– Egy kicsit sem vonzódom az öcsédhez – válaszolta hevesen.
– Igazán? – Oldalra billentettem a fejem, provokálva őt.
 A testéről minden jelet leolvastam – ahogy szabálytalanul vette a
levegőt, ahogy kipirult a bőre a mellkasán –, és tudtam, hogy ezt a
játszmát én fogom megnyerni.
– Igazán. – Sóhajtva ejtette ki a szót. A hangjából már kevésbé
csendült ki harag.
Miközben a csípőjét illegetve közeledni kezdett hozzám, a fáradt
elmém próbálta utolérni az eseményeket, és hogy merre is tartottak.
– Bizonyítsd be! – A hangom mélyen zengett, tele kihívással.
Egyet léptem felé én is, hogy már csak egy lehelet választott el
minket egymástól.
Pillantása az ajtóra vándorolt, majd vissza rám. Ismertem ezt a
nézést. Döntést kellett hoznia. Igazából mindegy volt, mert bárhogy
is döntött, meg tudtam volna változtatni. Cameron jó ember volt.
Raina ezért akarta őt. Én nem voltam az, és pontosan ezért, ebben a
jelenlegi helyzetben, engem akart.
Be is bizonyította, mikor a karját a nyakam köré fonta, és
lábujjhegyre állva, ajkamat a magáéhoz vonta. Nem
szemérmeskedett, nem volt szégyenlős. Megcsókolt, és én
visszacsókoltam. Nem azért, mert érezni akartam az ízét, csak
tudtam, hogy ezt akarja. Engem különösebben sosem érdekelt a
csókolózás.
Előrelépett, hozzányomva a testét az enyémhez, és a farkam
életre kelt. Aha. A dugás mindenképp szerepelt az étlapon.
Megszakítva a csókot, amit nem akartam, megfordítottam Rainát,
és a falhoz nyomtam. Meztelen volt a jóganadrágja alatt, amit
lerángattam a combjáig, épp csak annyira, hogy megkaphassam,
amit viszont nagyon is akartam.
Ne csináld ezt. Végighúztam a tenyeremet a csípőjén, azon
morfondírozva, hogy most mit is készülök tenni.
– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – Mintha a válasza
valahogyan jobbá tudta volna varázsolni a helyzetet.
– Igen – nyögte, a fenekét hátratolva felém, még jobban ingerelve
a farkam.
Minden egyes hangra, ami elhagyta a torkát, elképzeltem, ahogy
Cam rányit erre a disznóságra, amit csinálunk, itt, a közös
munkahelyünkön. A francba, ez nagy hülyeség! És nagyon nem
helyes. A tükrök, amik három oldalról vettek körbe minket, minden
egyes alkalommal emlékeztettek erre, amikor ki mertem nyitni a
szememet. Már az is hiba volt, mikor először összegabalyodtunk. Ha
ezt tovább folytatom Rainával, nagyon megüthetem a bokámat.
Rámarkoltam az ébredező erekciómra, a bűntársamra és
gondolataim vezérére, mikor arról volt szó, hogy kit és mikor
fektessek meg.
Aztán lefagytam.
– Nincs nálam óvszer.
Kínos csend borult a teremre.
– Nem gond – mondta halkan.
Nem, ez határozottan gond volt. Én sosem dugok óvszer nélkül,
és azt sem találtam igazán bizalomkeltőnek, hogy Raina a terembe
lejáró férfiak felével kacérkodott.
Visszarángattam a nadrágját, és magam felé fordítottam.
– Nem itt. Nem így. – Talán sehogy sem.
A mellkasa fel-le emelkedett, ahogy kapkodta a levegőt. Teljesen
fel volt ajzva, és ha akartam volna, azonnal magamévá tehettem
volna. De én most nem ezért jöttem ide.
– Raina. Békén kell hagynod Cameront. Mi játszadozhatunk, de ő
pár napon belül feleségül veszi Mayát.
Nem tudtam visszafogni a szavaimat, és bántam, amiért olyan
hidegen hagyták el a számat. Az enyhe pír a lány arcán azonnal
tűnni kezdett.
– Hát persze, Darren. Sosem gondoltam volna, hogy te féltékeny
típus vagy.
Csikorgattam a fogamat. Nem voltam féltékeny, de ha ez a képzet
visszatartotta a testvéremtől, hát legyen.
Egy pillanattal tovább tétováztam, még egyszer végignézve rajta.
Legalább most majd békén hagyja Cameront. Közel léptem hozzá,
és ismét megcsókoltam. Gépiesen, mintha ez lett volna a
kötelességem, semmi élvezetet nem lelve benne.
– Később felhívlak, Raina.

VANESSA
 Együtt dúdoltam a plafonra szerelt hangszórókból szűrődő
popdalocskával, épp csak olyan hangosan, hogy a hangom
belevesszen a forgalmas kávézó zajaiba.
– Veronica! – kiáltotta el magát a barista.
Visszacsöppentem a jelenbe. Utat vágtam magamnak a pultig, és
elvettem tőle a tálcát.
– Vanessa – javítottam ki.
A srác nem időzött elég ideig ahhoz, hogy konstatálja a hibáját –
rögtön eltűnt, nekem pedig csengeni kezdett a telefonom a
zsebemben. Előhalásztam, és a kijelzőn felismertem az anyukám
számát.
– Anyu, szia! – A fülemhez nyomtam a telefont, miközben a
kávéspoharakkal zsonglőrködve kiléptem a kávézó ajtaján.
– Hogy vagy, kincsem? Minden rendben? – Enyhe déli
akcentusának bájosságát némi aggodalom fátyolozta.
Annyi beszélgetést kezdtünk már hasonlóképpen, mintha minden
alkalommal, mikor felvettem a telefont, egy krízis közepén talált
volna. Forgattam a szememet, és bosszankodva kifújtam a levegőt.
– Minden rendben.
Mindig minden rendben volt. Még akkor is, mikor nem. Még akkor
is, mikor az életem katasztrofálisnak érződött, nem akartam okot
adni anyámnak arra, hogy azt gondolja, a költözésem pontosan
olyan borzasztó ötlet lett, mint azt elképzelte, és amiért úgy
aggódott. Egy széllökés rohant végig az utcán, ahogy áthaladtam az
emberek zajos tömegén.
– Hol vagy? – A hangja aprónak és jelentéktelennek tűnt a
környezetem folyamatos zümmögése és zsibongása közepette.
– New Yorkban, anyu. Itt mindig zajos.
Egy pillanatig csendben maradt, és magam előtt láttam az
arckifejezését, ahogy a fejét rázza. Sosem értette, hogy miért
költöztem ide. Ez a város szöges ellentéte volt a helynek, ahol
felnőttem, de én pont ezért szerettem annyira. Anyának elég sokáig
sikerült a szülővárosomban tartania, de a jövőm többet tartogatott
Callaway-nél.
 Abban a kicsi floridai városkában én valaki más voltam – az okos
lány a hatalmas szeplőkkel, turis ruhákkal és egy egyedülálló
anyával. Anyu megtalálta és évek óta tartotta a közösségben
betöltött helyét, kávét és zsíros reggelit szolgálva fel mindenkinek a
helyi étkezdében. Nekem nem lehettek titkaim Callaway-ben, és
lehetetlen volt elmenekülnöm a rólunk szóló pletykák elől, amiket
mások úgy cserélgettek egymás közt, mint valami társasági
fizetőeszközt. Ameddig rólunk beszéltek, addig a saját titkaikat
eltemethették.
Az otthoni sustorgás szerint azért költöztem a nagyvárosba, hogy
a Wall Streeten dolgozzak. És ennél többet nem is akartam, hogy
tudjanak rólam. Itt, New Yorkban névtelen voltam. Ezerszer
újragondolhattam volna saját magamat, és csak egy maroknyi ember
sejtette volna, hogy így tettem. Isten tudja, nem én voltam az
egyetlen, aki erre vágyott egy ilyen hatalmas városban.
– Felkészültél az utazásra? – kérdezte az anyám.
Egyenletes tempóban haladtam tovább a járdán. Az úton lassan
araszoló taxik kipufogócsövéből áradó füst kaparta a torkom. Ha
bármit is hiányoltam otthonról, az a friss levegő volt. A friss óceáni
levegő, amit hamarosan újra magamba szívhattam!
– Nagyon! Megint sóhajtott.
– Nem örülök neki, hogy egymagadban fogsz utazni.
Ismét a szememet forgattam, és örültem, hogy nem láthat.
Tudtam, a folyamatos nyugtalankodás a szívéből jött.
– Nem egymagamban fogok utazni. Eli és az egész násznép
végig együtt lesz, amíg oda nem érünk.
– Maya is? – A hangja ellágyult, ahogy a legjobb barátnőm nevét
kimondta. Szerette Mayát.
– Ő és Cam külön utaztak el már ma reggel, hogy haladhassanak
a készülődéssel. – Elmosolyodtam a gondolatra, hogy már a
szigeten vannak, élvezve a rövid pihenést és a kettesben töltött időt.
Igazán megérdemelték a stresszel teli téli hónapok után.
– Bárcsak mind ide jönnétek inkább látogatóba!
– Maya téged is meghívott az esküvőre, anyu. El kellett volna
jönnöd! Olyan lett volna, mint az a vakáció, amire sosem tudtunk
elmenni.
 – Vanessa – halkan mondja a nevemet, de cseppet sem
szemrehányóan. Éreztem a szomorúságát, a csalódottságát, amit
semmiféle megbocsátás sem törölhetett el.
– Nem gond, anyu. De azért azt gondolná az ember, hogy miután
a fél életedet az úton töltötted, kevésbé leszel kiakadva az
utazgatástól!
Úgy tűnt, abban a percben, hogy eldöntötte, leszáll az apám
turnébuszáról csak néhány héttel a születésem előtt, soha többet
nem akart túl messzire menni az otthonától. New Yorkba is csak
párszor látogatott el, amit rengeteg unszolás és tervezés előzött
meg.
– Phil nem tud olyan sok szabadnapot kikérni. És mikor sikerül
szabadságra mennie, nem azzal akarja tölteni, hogy körberohanja
Isten egész teremtett világát.
Anya akkor ment hozzá a mostohaapámhoz, amikor
középiskolába jártam. Addigra én már fél lábbal kint voltam az ajtón,
így nem igazán melegedtünk össze az újdonsült „apámmal”. Anyu
azt mondta, hogy Phil élete szerelme, de tőle egyszer sem ragyogott
fel úgy, mint azon néhány ritka alkalommal, amikor rá tudtam venni,
hogy meséljen az apámról. Philbe annyi személyiség szorult, mint
egy babszembe, de azért boldognak tűntek. Hűséges volt,
megbízható, és pont annyira elégedett azzal, hogy egy helyben élje
le az életét, mint az anyám.
– Ó! – A hangja felugrott egy oktávot. – Sosem találod ki, kivel
találkoztam a városházán! Phillel az adónkat mentünk befizetni,
mikor összefutottunk Michael Browninggal. Tudtad, hogy
megpályázza a polgármesteri posztot? Ő lenne a valaha volt
legfiatalabb polgármesterünk. Azt mondják, igazán jó az esélye a
nyerésre is.
– Jó neki! Figyelj, most rohannom kell.
– Dehogy kell – dorgált meg. – Kérdezett felőled. Szerette volna
tudni, hogy vagy. Még most is pont olyan jóképű, mint amikor
jártatok. Sosem fogom megérteni, hogy miért nem sikerült együtt
maradnotok.
Mialatt az anyámat lefoglalta, hogy kiszolgálta a vendégeit az
étkezdében, és vezette otthon a háztartást az új férjének, én
valahogyan Callaway ügyeletes bálkirályának radarjára kerültem. Ez
rengeteg lányt fel is bosszantott, akik sorban állva vártak egy esélyre
vele.
Michael Browning az a fajta srác volt, akivel minden lány lenni
akart, és akivel minden srác jóban akart lenni. Jó humor, jó nevű
család, ígéretes jövő, és rajongás az olyan lányokért, akik a város
rossz felére születtek. Pontosan az a fajta srác, akit az anyukám
nekem szánt volna. Valaki, aki nem is lehetett volna nagyobb
ellentéte annak a magányos farkasnak, akinek sem ideje, sem
hajlandósága nem volt ahhoz, hogy felneveljen engem.
– Elég sok oka volt annak, hogy szétmentünk, többek között az is,
hogy én nem akartam az egész életemet Callaway-ben leélni, ahová
őt nyilvánvalóan szánta a sors.
– Úgy beszélsz róla, mintha a legrosszabb hely lenne a földön.
Sosem fogom megérteni, hogy miért élsz szívesebben abban a
koszos városban azokkal az emberekkel. Itt megvolt az életed.
– Az a te életed, és én örülök a boldogságodnak. Őszintén. De
most megérkeztem David lakása elé, úgyhogy mennem kell. Már vár
rám. – Még mindig egy háztömbnyire jártam a főnököm SoHo
negyedben található otthonától, de muszáj volt azon nyomban
letennem a telefont, mielőtt még a beszélgetés sokkal rosszabbra
fordulhatott volna. – Majd írok, ha leszállt a gépem – tettem hozzá.
– Köszönöm. Tudod, hogy egész végig aggódni fogok.
– Tudom jól, de semmi okod az aggodalomra! Egy pillanatra
elhallgatott.
– Szeretlek, kincsem – mondta, megint halkan és bájosan, mint
mikor egy édesanya leteszi aludni a kisbabáját, azzal az ígérettel,
hogy a világon minden rendben lesz.
A bosszankodásom elpárolgott; egy pillanatra ő újra az anyukám
volt, és nem a nő, aki minden álmát feladta, és nem tudta megérteni,
hogy én miért nem tudtam lemondani a saját vágyaimról.
– Én is szeretlek, anyu!
Lelassítottam a célállomásom előtt, és visszajátszottam
magamban a beszélgetést, amit az előbb olyan gyorsan le akartam
zárni. Felnéztem oda, ahol az épületek körvonala egybefolyt a kék-
szürke ég szegélyével, egy kicsit elodázva, hogy be kelljen lépnem a
kapun. A tavaszi szél körülöttem táncolt. Megráztam a fejem,
próbálva elkergetni a zaklatott gondolataimat és a kellemetlen
érzéseket, amik a felszínre kívánkoztak.
Melody Hawkins és én nem mindig értettük meg egymást, de ő
volt az egyetlen anyukám. Mindig a részem volt, nem számított,
milyen messzire rohantam. Már réges-régen felhagytam azzal, hogy
összeszedjek minden indokot, amiért én nem élhettem azt az életet,
amit nekem szánt, mert ezzel mintha lefitymáltam volna az ő
választásait.
Ezt nem akartam megtenni vele, mert bármennyire is nem
értettünk egyet, nem ítélkezhettem felette azért, amiért a legtöbbet
próbálta meg kihozni abból, ami az életben neki adatott.
Szegénységben nőtt fel egy népes családban, ahol sosem jutott rá
elég idő. Beleszeretett a nem megfelelő férfiba, és követte egy olyan
kalandba, aminek az eredménye én lettem. És a kettőnk számára
mindig igyekezett a lehető legjobb körülményeket biztosítani.
Ennek ellenére nagyon messzire jöttem Callaway-től, és nem
akartam hátranézni. Nem akartam az aprócska városkára gondolni,
ahol felnevelt, vagy Michael Browningra, ahogy a helyi ranglétrán
lépkedett. Az életem túl gyorsan pörgött ahhoz, hogy visszafele
sodródjak. Már egyáltalán nem számítottak.
Beszívtam a városi levegőt, egy fáradt sóhajjal kifújtam, majd
beléptem az épületbe. Mikor megközelítettem a recepcióspultot, egy
rosszul szabott szürke öltönyt viselő fiatal férfi emelte rám a
tekintetét.
– Vanessa Hawkins vagyok, David Reillyhoz jöttem – mondtam
udvarias mosollyal.
– Egy pillanat. – A füléhez emelte a telefonkagylót. – Egy fiatal
hölgy érkezett önhöz, Mr. Reilly. Vanessa Hawkins. Felküldhetem?
A gyomrom görcsbe rándult, mikor meghallottam Reilly telefonból
kiszűrődő, fojtott hangját. Ösztön, talán. Vagy a testem szokásos
reakciója a hanghordozására, még ilyen távolságból is.
A fiatal férfi visszatette a kagylót, és a liftek felé biccentett.
– Már várja önt. Máris felmehet.
Pár pillanat múlva már útban voltam felfelé. Nekidőltem a lift
hűvös fémfalának, és hagytam, hogy az agyam a ma esti terveimen
és a hőn áhított nyaraláson kattogjon, amit kevesebb mint
huszonnégy órán belül el is kezdhetek élvezni.
Annak ellenére, hogy szombat volt, Reilly szívességet kért tőlem,
és én kelletlenül bár, de rábólintottam. A ruháit az Upper East Side-i
házába szállították ki a tisztítóból. Ahelyett, hogy azzal bízott volna
meg, hogy meghagyjam az új címét a tisztítónál, ragaszkodott
hozzá, hogy magam menjek el és hozzam el őket, hogy legyen mit
viselnie a következő heti megbeszéléseken.
David Reilly vészesen próbára tette a türelmemet az elmúlt két
évben, amit az alkalmazásában töltöttem. Bizonyos napok jobban
mentek a többinél, de mikor már épp azt hittem volna, hogy betelt a
pohár a szarságaival, valahogy mégis találtam elég lélekjelenlétet a
kitartáshoz. Nap nap után megígértem magamnak, hogy ezentúl
valami fantasztikus vár majd rám.
Az ajtó kinyílt, és én kiléptem a liftből, majd hallottam a halk
suhanást, amint visszacsukódott mögöttem. Hirtelen rettenetesen
kicsinynek és nem ideillőnek éreztem magam. Elhallgattattam a
belső monológomat, miközben számba vettem a hely irigylésre
méltó részleteit. Sima, sötét fapadló, letisztult, modern berendezés,
és néhány, a helyiségeket elválasztó üvegfal jellemezte a lakást, ami
még New York-i mércével mérve is igen terjedelmes volt. A tágas
második szintről nem is beszélve, ahová lebegő lépcső vezetett.
Elképzelni sem tudtam, hogy egy ilyen hely mennyibe fájhat, de
ismerve Reillyt és a cégünknél kamatoztatott pénzügyi képességeit,
ez simán belefért a költségvetésébe.
Reilly jelent meg a lépcső tetején, és gyorsan lesietett a fokokon
hozzám, ahogy a lifttől pár lépésre álldogáltam. Sötétbarna pulóvert
és kék farmert viselt. Meztelen lábát puha, barna papucsba bújtatta.
A hétköznapisága megriasztott. Csak nagyon ritkán láttam a
főnökömet úgy, hogy nem dizájner öltönyben feszített. Talán
közvetlenebbnek tűnt a hétköznapi szettől, bár egyetlenegy dolgot
sem tudtam volna megnevezni, ami közös lett volna bennünk, azon
kívül, hogy mindketten emberek voltunk.
Nem nézett ki rosszul: metsző, szürke szemét határozott vonások
keretezték. Nagyjából százhetvenöt centi magas lehetett, jó
formában tartotta magát, és elég imponáló fellépéssel rendelkezett
ahhoz, hogy a rengeteg frusztrációm ellenére, amit a főnökömként ő
okozott, eszembe sem jutott volna valaha is keresztbe tenni neki. A
Wall Street világában csak nagyon kevés férfi vagy nő mert volna
szembeszállni vele.
Kinyújtotta a kezét a vállfákon lógó ruhákért, amiket a vállamon
átvetve, sajgó kisujjal tartottam.
– Nagyszerű – mondta, és az egész csomagot egy közeli fotelba
hajította. Fekete-fehér mintázatú, erősen modern külsejű bútor volt,
ami tökéletesen passzolt a szoba berendezésébe.
Pislogtam egyet, kitépve magam az ingerek túlcsordulásából,
amit a lakás és az előttem álló, szokatlanul más Reilly okozott.
– Jól néz ki a hely – néztem körbe. – Igazán pompásan fog
festeni. Persze, miután kicsomagoltál.
Majdnem mosolygott.
– Látnod kellett volna a Sutton Place-i házat!
Ha a ház, ahol a volt feleségével laktak, csak feleennyire fényűző,
nem bántam volna, ha ott is úgy körbebámészkodhattam volna, mint
most itt.
– Biztosan gyönyörű volt.
A tekintete megkeményedett, amitől a gyomrom megint görcsbe
rándult. Valami rosszat mondtam? Érthetetlen hangot hallatott, az
állkapcsa megfeszült.
– Nos, a kurva megtarthatja magának – motyogta.
Idegesen rágtam belülről a számat. A tinta még meg sem száradt
a válási papírjaikon, és úgy tűnt, ez volt az utolsó stádiuma a
Cheryltől való elszakadásának. Mostanában már alig említette meg.
Amióta csak a személyi asszisztenseként dolgoztam, a társasági
életük – legalábbis az a része, amibe én is beleláttam – szinte
egyszer sem keresztezte egymást. Cheryl sokat utazott, ami gyakori
magyarázat volt arra, hogy miért nem tudott részt venni a céges
eseményeken. Talán ezért is volt olyan fontos, hogy én viszont
megjelenjek rajtuk.
– Hoztam kávét. – Kihúztam a poharát a tartóból, és odaadtam
neki. Fél koffein, zsírszegény, tripla grande mocha. Nem kérte, hogy
vegyek, de gondoltam, a biztonság kedvéért hozok egyet.
Elfogadta, de nem nézett a szemembe.
 – Kicsit késő van a kávézáshoz.
Ennyit a köszönömről, pufogtam magamban. Ezt egy kicsit túl
gyakran tettem körülötte. Talán több tisztelettel bánna velem, ha
megkövetelném. De esélyesebb, hogy ehelyett egyszerűen csak
kirúgna.
Reilly belekortyolt az italba, majd megfordult, hogy elsétáljon.
– De azt hiszem, elég sok pakolnivalóm van – mondta, és
elkezdte letépni a celluxot az egyik dobozról, amiből jó pár állt
feltornyozva a szoba közepén.
Rám pillantott a szeme sarkából, ami olyan egyértelmű jelzés volt,
mintha csak kimondta volna: Mire vársz még?
Azt akarta, hogy segítsek. És bármely másik nap gondolkodás
nélkül felajánlottam volna. Ha a munkahelyünkön valami nyomta a
vállát, én be voltam programozva, hogy megtegyek bármit, amivel
csökkenthettem a terheit. De az ördögbe is, ma szombat volt, és a
munkahét összes fáradalma a csontjaimban sajgott – és ezt a
sajgást néhány martinivel terveztem enyhíteni a barátaim
társaságában.
– Nos, akkor azt hiszem, jobb is, ha hagylak rendezkedni. Még be
sem pakoltam az utazáshoz – hazudtam. Az igazság az volt, hogy
már indulásra készen állt minden csomagom, még a hajápoláshoz
szükséges cuccaimat is áttöltöttem kicsi műanyag üvegcsékbe. Az
óra nem tudta elég gyorsan elütni az indulásom óráját. De ahogy a
gyümölcsös koktélok és a napsütés pompás gondolata átsuhant lelki
szemeim előtt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy az
izgatottságom lassan bűntudattá és szorongássá vált.
– Nehéz lesz a jövő hét nélküled – mondta Reilly kurtán, kétséget
sem hagyva efelől. – Be lesz kapcsolva a telefonod?
– Igazság szerint nem tudom, hogy lesz-e ott hálózatom –
motyogtam.
Megint érthetetlen hangot hallatott, ami annyit jelentett: Oldd meg,
Vanessa! Fogalmam sem volt, hogy a képességem, amivel
dekódoltam, amit a főnököm ki sem mondott, inkább fantasztikus
asszisztenssé, vagy teljesen őrültté tett. De ez mindegy is volt, mert
úgy sejtettem, nagyon hosszú éjszaka elé fogok nézni.
 – Szükséged van segítségre? – kérdeztem végül, gyűlölve a
szavakat, és még jobban gyűlölve a választ, amiről tudtam, hogy
mindjárt meghallom.
A főnököm a fejével a konyha irányába intett, aminek magas
ablakait szinte teljesen eltakarta többsornyi egymásra pakolt doboz.
– Kezdheted azokkal a dobozokkal ott.
 MÁSODIK FEJEZET

VANESSA
– Hölgyeknek ingyenes a belépés. – A Szakállas Hölgy nevű hely
ajtónállója Eli felé biccentett. – Neked tíz dolcsi lesz.
Eli nem rejtette véka alá a nemtetszését, és a szemét forgatva a
fickó kezébe nyomott egy tízest. A tag aztán pecsétet nyomott a
kezünkre, ami bebocsáttatást engedett nekünk a már így is zsúfolt
brooklyni bárba.
– Nem tudom elhinni, hogy perkálnom kellett a belépésért –
mondta Eli.
– Az, hogy meleg vagy, nem jelenti, hogy nem kell fizetned.
Átnyomakodtam néhány bulizó csapat mellett. Négy órával és
egy teljesen berendezett konyhával később végre sikerült
kiszabadulnom Reilly karmai közül. A meghosszabbított munkahét
miatti fáradtság most ütközött ki rajtam igazán, úgyhogy
szándékomban állt a szabadidőm utolsó pár órájából a legtöbbet
kihozni, mielőtt felszáll másnap a gépünk.
A szombat esti buli egyike volt azon rituáléknak, amikből nem
engedtem. Bár már nem olyan féktelen partikat kerestünk, mint
előtte, mivel a barátnőm, Maya néhány hónapja már nem bűntársam
a „durván nyomjuk” életfelfogásban, de nekem még mindig ez
segített, hogy ne bolonduljak meg. Az eddigi két év, amit ennél a
cégnél töltöttem, már tizenkettőnek érződött, és nem emlékeztem,
mikor volt utoljára, hogy nem túlóráztam folyton, ahogy azt Reilly
kénye-kedve diktálta.
– Vanessa, csak mert hagytam, hogy berángass erre a húspiacra,
még nem jelenti, hogy nem fogok rinyálni miatta. – Eli vékony ujjaival
beletúrt koromfekete hajába. Folyton ezt csinálta, mivel folyton túl
hosszúra lenőtt. Frufrujának végét ciánkékre festette, ami így
tökéletesen passzolt a pólóján ragyogó kék zenekarlogóhoz.
Odafurakodtam a pulthoz, és reméltem, hogy elég helyem lesz
kikérni egy italt.
– Az első kört én állom, és akkor kvittek vagyunk.
 Hiába próbáltam elkapni a csapos tekintetét. Nem a szokásos,
dögös buliszerkómban feszítettem, ami kiemelte a dekoltázsom, így
ez most nem lehetett a segítségemre.
Eli mellettem körbenézett a termen.
– Meg kell hagyni, elég tűrhető a választék. Az ingyenes belépés
a nőknek dögös pasikat csalt ide, nem igaz?
Elmosolyodtam. Milyen gyorsan változtak a dolgok.
– Azt hittem, utálod a húspiacot. Sóhajtva oldalra döntötte a fejét.
– Az a kínálattól függ. – Csintalanul elvigyorodott. – Látok is ott
egy ismerős árut.
Követtem Eli tekintetét a bár túloldalára, keresve a srácot, akivel
régebben kavart.
Tényleg elég tűrhető választék. Pár méterrel odébb megláttam
Darren Bridge-et. Nem kellett volna így megörülnöm egy pasinak,
akit alig ismerek, de a szívem hirtelen hevesen kezdett verni. Mintha
valami vonzott volna felé…
Bárcsak ne tudtam volna, mi az a valami, de a rosszfiúriasztó
folyton őrült ricsajt csapott a fejemben, akárhányszor Darren
közelébe kerültem. De pont annyira hiányzott egy rosszfiú az
életemből, mint egy másodállás. Abban viszont nincs semmi rossz,
ha bámulom egy kicsit.
Szűk, fehér pólót viselt, ami nem tudta elrejteni az alatta feszülő
lenyűgöző testet. Az edzőteremben ez a srác egy vadállat lehetett.
Dagadó izmai csak fokozták ellenállhatatlanságát. Most nem láttam
tisztán az arcát, úgyhogy a többi látnivalóval vigasztaltam magam.
Sötét haja oldalt rövidre volt nyírva, a tetején viszont hosszabbra és
kuszára hagyta. Szinte hívogatta a női ujjakat, hogy túrjanak bele.
Irigylésre méltó, barnás bőre kihangsúlyozta szálkás izmait a nyakán
és az alkarján. Kissé oldalra fordult, és ahogy elnevette magát,
megcsodálhattam tökéletes fogsorát és elbűvölő mosolyát.
Vajon épp egy nőt tüntetett ki a figyelmével? Nem lepődtem volna
meg, de aztán megláttam, hogy egy másik, nem kevésbé kidolgozott
testű és jóképű sráccal beszélgetett. Mintha Darren vonzotta volna
maga köré a természetellenesen szexi férfiakat, és ez olyan kevés
energiájába került, mint a bárban összeverődő, kiéhezett tekintetű
nőket elbájolni. Engem is beleértve.
 Eli megbökött a könyökével, és sokat sejtető mosolyt küldött
felém.
– Fogd be! – szóltam rá, még mielőtt bármit mondhatott volna.
Felnevetett.
– Egy szót sem szóltam. Bár az arcod…
– Csak bajt hozna rám, te is tudod. Úgy töri össze a nők szívét,
mintha csak ez lenne a hivatása.
– Miután összetörte alattuk az ágyat. Fogadok, hogy úgy dug,
mint egy démon.
Már a puszta feltevéstől iszonyúan felhevült a bőröm. Azt én is
szívesen megnéztem volna magamnak…
Legyűrtem a vágyat, hogy Elit megint csendre intsem, mielőtt
további fantáziaképeket fest Darren Bridge-ről, amit már magam is
megtettem néhány hónapja, amikor először találkoztunk. Maya
figyelmeztetett, hogy Darren egy szoknyapecér, és tartsam távol
magam tőle, ha jót akarok magamnak. Nem volt nehéz. A piálás és a
bulizás a bárban általában rossz döntésekhez vezetett, de
bármennyire is körülöttem legyeskedett egész éjjel, végül az est
végén csak egy gyors puszit nyomott az arcomra.
Vagy minden híresztelés ellenére igazi úriember volt, vagy ami
valószínűbb, hogy nem jöttem be neki, és csak egyszerűen
udvariasságból maradt mellettem aznap éjjel.
Megfordultam, és nekidőltem a pultnak, mert feladtam, hogy
magamra vonjam a pultos figyelmét. Valami mást kéne bámuljak,
nem Darren kidolgozott hátát.
– Az olyan srácok, mint Darren, mindig szupernek tűnnek első
ránézésre. De ez csak szemfényvesztés. Senki sem lehet egyszerre
ilyen jóképű és jó is az ágyban.
Eli felhúzta a szemöldökét.
– Ez meg miféle ostoba elmélet?
Vállat vontam. Néha azért találtam ki ilyen okosságokat, hogy
jobban érezzem magam az életem miatt. Mélyen legbelül én is
tudtam, hogy hülyeség az elméletem. Cameron is épp ilyen
elképesztő férfi, Mayának mégsem volt rá panasza. Bár ők már évek
óta szeretik egymást. Én már túl rég voltam utoljára szerelmes, és
ha lehetett hinni annak, amit Maya Darren hírnevéről mesélt, ő
valószínűleg nem szakította meg elég ideig a nők hajszolását ahhoz,
hogy beleszeressen bárkibe is.
– Kisasszony?
Amikor megfordultam, varázsütésre előttem termett két pohár
martini.
– Ezt nem én rendeltem.
– De kéri? Az a srác rendelte önnek saját kontóra. – Az előbb
még elérhetetlen csapos a hüvelykujjával maga mögé bökött.
Összehúztam a szemem.
– Milyen srác?
– Szerintem ez itt, V. – Eli ezúttal gyengédebben bökött meg.
Hirtelen egy forró kezet éreztem a csípőmön, és ahogy
megfordultam, lassan átsiklott a hátamra. Darren látványától elakadt
a lélegzetem. Úgy tűnt, ha megjelenik, minden levegő eltűnik
körülöttem.
– Talán nem elég piszkos? – Rám mosolygott. Hangja hallatán a
szívem szárnyra kapott.
– Micsoda? – Zavart válaszom elveszett a bár zajában.
Közelebb hajolt hozzám, és kölnijének hűsítő illata körbelengett,
miközben a forró lehelete a fülemet csiklandozta.
– Grey Goose martini, nagyon piszkosan. Nem felejtettem el.
Ó. Nagyon halványan, de mégis csalódottságot éreztem, amiért
nem valami piszkos beszólással próbált incselkedni velem. De
legalább emlékezett, hogy mit és hogyan szeretek inni.
– Köszönöm. Úgy értem, igazán nem kellett volna. – Nem voltam
benne biztos, hogy a megfelelő dolgot mondtam, de valamilyen
okból a közelsége teljesen összekuszálta a gondolataimat. Talán
mert a bőrének forrósága csupán érintésnyire volt tőlem. Talán mert
a mosolyának szexi görbülete és a szeme csillogása valahogyan
bénító hatással volt rám, ahogy minden bizonnyal a legtöbb nőre is.
Eli röviden intett a kezével, elvonva Darren figyelmét rólam.
– Eli vagyok, ha esetleg elfelejtetted volna.
– Jó újra látni. – Darren érintése eltűnt, mikor Eli felé nyúlt, hogy
kezet rázhassanak. – Na, és várjátok már az utazást?
– Irány a Kanári-szigetek! – Eli magasba emelte a martinis
poharát, majd összekoccintotta Darren sörösüvegével.
 Belekortyolt az italába, majd összeráncolta a szemöldökét. Egy
pillanattal később kihalászta a mobilját a zsebéből, és a csengést
elhallgattatva a füléhez emelte.
– Taylor, várj egy kicsit – kiabálta a telefonba. Egy ujját felemelve
jelezte, hogy mindjárt visszajön.
Darren elfoglalta Eli megüresedett helyét, karját a bárpulton
pihentetve úgy, hogy szinte hozzáért a hátamhoz.
– Gyakran jársz ide?
Majdnem félrenyeltem az italomat. Ezt most nem kérdezte meg
tőlem, ugye?
Tökéletes, hófehér fogsorát megvillantva mosolygott rám.
– Ezt most komolyan kérdeztem, nem csajozós duma volt.
Becsszó!
– Rendben. Nos… Nem járok ide gyakran, de ez valószínűleg
megváltozik néhány héten belül, mikor összeköltözöm Elijal.
Leváltom Mayát a bérleti szerződésükön, szóval többször
megfordulok majd a környéken.
Bólintott.
– És örülsz neki?
– Igen. Eli az egyik legjobb barátom, és amúgy sem szerettem
egyedül élni. Szerintem a változás jót fog tenni nekem. Elég sokat
dolgozom, és ő valahogyan mindig segít helyrebillenteni a dolgokat,
azt hiszem. Az is jó lesz, hogy közelebb leszek majd Mayához. Mióta
otthagyta a céget, úgy érzem, sosem látom.
Csönd nehezedett ránk, és azonnal elkezdtem visszajátszani a
szavaimat, remélve, hogy nem hangzottak olyan cikisen és
rinyálósan, mint ahogy mögöttük megbújva éreztem magam. A
munkám volt az életem, és a barátaim jelentették a mindent
számomra. Nagyon hiányzott Maya, és mióta ő összeköltözött
Cameronnal, Eli és én sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Egy
hajtincset az ujjaim között csavargatva sóhajtottam egyet.
– Ne haragudj. Elég idegtépő hónapokon vagyok túl. Rengeteg
minden megváltozott az életemben.
– Megértem. Cameron sem a régi. Úgy értem, még mindig az
öcsém. Mindig is közel állunk majd egymáshoz, de azért ez most
mégis más. Számára most Maya az első.
 – Cameron jó ember.
– A legjobb. Maya szerencsés.
Elcsíptem egy halvány ráncot, ami két sötét szemöldöke közé ült
ki.
– Cam is – tettem hozzá. Mayával talán nehéz volt bírni, de
Cameron miatt a poklot is megjárta, mikor elhagyta őt a botcsinálta
lánykérése után, évekkel ezelőtt. Mindent egybevetve, azért túljutott
rajta. De a végén mégiscsak jobb emberekké váltak attól, hogy ismét
egymásra találtak, és még egy esélyt adtak a kapcsolatuknak.
Darren halványan rám mosolygott.
– Valóban. – Ismét közelebb hajolt, annak ellenére, hogy jól
hallottam. – És hol van a te szerencsés srácod?
Megráztam a fejem, és lebámultam az italomra.
– Nincs semmiféle szerencsés srác. – Az egyetlen, aki
szerencsésnek mondhatta magát az életemben, az David Reilly volt,
de alig vártam, hogy tőle egy ország válasszon el.
A számhoz emeltem a poharamat. Az olívabogyó, ecet és vodka
jellegzetes zamata kergetőzött a nyelvemen, és az ígéret, hogy
végre nem kell a főnököm minden kénye-kedvét lesnem, máris oldott
a vállaimban lévő feszültségből. Visszafojtottam egy sóhajt.
– Finom? – Darren az italomról rám pillantott, szemével
végigkövetve a testem, majd visszatérve az arcomra.
Mikor a pillantásunk találkozott, újra rácsodálkoztam, hogy
mennyire gyönyörű a szeme. Világosbarna, zöld pettyekkel. Igéző.
Veszélyesen az.
– Tökéletes, pont, ahogy szeretem. El sem hiszem, hogy
emlékeztél rá! Azért nem most volt, hogy találkoztunk. – Megnyaltam
az ajkamat, arról győzködve magamat, hogy nem nézett meg épp
magának.
A szemében bujkáló mosoly ellágyult, és valami sokkal sötétebb
váltotta fel.
– Szerintem percről percre fel tudnám idézni azt az egész
éjszakát.
Erre nem tudtam, mit mondjak. Nem a zavartságom miatt, csak
köpni-nyelni sem voltam képes. Darren nyilvánvalóan rám mozdult,
nem úgy, mint legutóbb, és fogalmam sem volt, hogy most mihez
kezdjek. A testem sikítozott, hogy mondjak valamit, hogy érintsem
meg, csak adjam valami jelét annak, hogy milyen hatással van rám.
De az agyam túl okosnak bizonyult ahhoz.
Épp, amikor már azt hittem, hogy ez veszett csata lesz aközött,
hogy ennek a mindennél szexisebb férfinak a karjaiba dobom
magam, és aközött, hogy a keserves létezésem részleteivel untatom
halálra, Eli jelent meg a bár ajtajában, és odajött hozzám. Néhány
lépéssel mögötte ott volt a srác, akit korábban Darrennel láttam
beszélgetni. Közelebbről még lenyűgözőbben festett. Magas és
vékony volt, a bőre világosbarna, a szeme pedig szürkéskék. Úgy
tűnt, vegyes származású, de fogalmam sem volt, vajon melyik
etnikumok elegye alkothatott ilyen vonzó arcot.
Darren odafordult felé.
– Vanessa, hadd mutassam be Ian Savót. Mindketten a 9-es
tűzoltóbrigádhoz tartozunk.
– Én pedig Eli vagyok. – Iannel kezet ráztak.
– Örülök, hogy megismerhetlek. Téged is, Vanessa. Már sokat
hallottam rólad. – Darren felé fordult. – Sajnálom, hogy meg kell
zavarjalak titeket, de van itt valaki, akinek szeretnélek bemutatni.
Ráérnél egy percre?
Darren szemöldöke kissé összeszaladt, majd kihörpintette az
utolsó kortyot a sörösüvegéből, és ellökte magát a bárpulttól. Ezzel a
mozdulattal épp annyira távolodott el tőlem, hogy megérezzem a
teste melegének hiányát.
– Hát persze. – Rövid mosolyt küldött felém, ami az én
csalódottságomat látszott visszatükrözni.
– Mindjárt visszajövök, oké?
Csak szó nélkül bólintottam, majd néztem, ahogy a barátjával
együtt eltűnik. Nem tudtam tenni ellene. Nézni, ahogy eltávolodik
tőlem, olyan volt, mint mikor lemegy a nap, és minden melege vele
együtt eltűnik. Visszafordultam Elihoz, elszántan, hogy
elhallgattatom a duzzogó hangot, ami a bensőmben morgott. A
telefonját bámulta, üzenetek sorát olvasva épp.
– Mit akart Taylor?
– Találkozni akart ma este. Mondtam neki, hogy inkább veled
bulizok. Nem nagyon örült neki.
 Taylor Eli hol-együtt-hol-nem kapcsolata volt. Nem fordították
komolyra a dolgot, mivel Taylor fotósként dolgozott, és ezért gyakran
kellett utaznia. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy Eli nem az a
komolytalan típus volt.
– Megint elutazik? Bólintott.
– Londonba.
Sosem ismerte volna be, de teljesen bele volt esve Taylorbe, és
minden alkalommal, amikor a srác elutazott, megőrült a gondolattól,
hogy talán másokkal is összeszűri a levet. Ennek az lett az
eredménye, hogy Eli pontosan ezt tette bosszúból, azt üzenve ezzel,
hogy ő is szórakozhat, ha akar. Ennek ellenére, amennyire én
tudtam, egyszer sem volt hűtlen a „párjához”, aki hivatalosan nem is
volt az.
Sóhajtottam, azt kívánva, bárcsak mondhatnék valamit, amitől
jobban érezné magát.
– Elengednélek, de akkor itt maradnék, mint valami elkeseredett
lány egymagában a bárban.
– Dehogy, a fenébe vele! A barátok nem hagyhatják így cserben
egymást. Erről jut eszembe, jöhet egy újabb kör?
Bekaptam az olívabogyómat a számba, és bólintottam.
– Persze. Elszaladok a mosdóba, mindjárt jövök.
Utat törtem magamnak át a bulizók tömegén, és szerencsére a
mosdóra várakozó sor igen rövidnek látszott. Gyorsan végeztem a
dolgommal, és amikor visszafelé tartottam Elihoz, észrevettem
Darrent a bár másik végében. Ian társaságában volt, két másik
nővel. Ian össze volt gabalyodva egy barna szépséggel, aki
majdnem olyan magasnak tűnt, mint ő. Mellette Darren izmos karján
egy apró szőke csaj lógott, és kacarászott, ahogy a férfi épp valamit
a fülébe súgott az őket körülvevő tömeg zajában.
Mintha Darren megérezte volna a jelenlétemet, felnézett, és a
tekintetünk találkozott. Hirtelen égni kezdett az arcom, és
csalódottság áradt szét bennem. Fogalmam sem volt, hány
másodperc telt el, mire eszembe jutott, hogy milyen hülyén nézhetek
ki, amint a bár közepén ácsorgok, és a háremével körülvett Darrent
bámulom. Elkaptam a pillantásomat, és Eli felé vettem az irányt,
amilyen gyorsan csak tudtam, magamban átkozódva. Darren Bridge
pontosan olyan nőcsábásznak látszott, amivel kapcsolatban
figyelmeztettek, és én hülye voltam, hogy egy percre is máshogy
hittem.
Abban a pillanatban, hogy megtaláltam Elit, egy dörgő hang
szólalt meg a termet körbevevő hangfalakon keresztül.
– Hölgyeim és uraim! Elérkezett végre az óra, amire mindannyian
türelmesen vártatok! Izgatottak vagyunk, hogy hallhatjuk a legjobb
karaoke slágereiteket. Hozz egy barátot, válassz egy dalt, és
mindent bele! Csak bátran!
Minden teketória nélkül kiragadtam a frissen kikért koktélt Eli
kezéből. A bejelentést követően egy dal jól ismert rigmusai kezdtek
harsogni a hangszórókból. Hirtelen úgy tűnt, a szám szövege
teljesen megtöltötte a testemet. Mindent elsöprő vágy lett rajtam
úrrá, hogy énekelhessek, felváltva a nem várt érzéseket, amiket
Darren keltett bennem az éjszaka folyamán. Tárt karokkal fogadtam
a változást, ahogy ledöntöttem a hideg martinit a torkomon.
– Azta! Beléd meg mi ütött? – Eli tágra nyílt szemmel bámult rám.
Az italára mutattam.
– Azt idd meg! Most rajtunk a sor.

DARREN
Az arcom már fájt az erőltetett mosolygástól, amit a szőkeség felé
kellett virítanom, aki folyton azt stírölte, Ian hogyan próbálja
becserkészni a barátnőjét. Vissza akartam menni Vanessához, de
erre nem láttam sok esélyt még egy jó darabig. De aztán, mintha az
univerzum válaszolt volna néma könyörgésemre, újra
megpillantottam őt. Szinte ragyogott, ahogy a terem sarkában álló
kicsinyke színpadra lépett. Sötét, vörösesbarna haj, és puha,
rózsaszín ajkak. Eddig sem tudtam levenni róla a szememet, hát
most pláne.
Valamiért ő volt az utolsó, akire számítottam volna, hogy
színpadra lép. De most ott állt, mikrofonnal a kezében, a zsinórt
magára tekergetve. Eli mellette pattogott, mint aki alig várja, hogy
végre belekezdhessen.
 Mozdulatlanná merevedtem, aggódón várva az előadását.
Akartam, hogy meglásson, de ugyanakkor mégsem akartam. Még
nem tértem teljesen magamhoz a kifejezéstől az arcán, amit csak
pár pillanattal korábban láttam. Nem ő volt az első lány, akit ilyen
vagy olyan okból lepattintottam. De nem emlékeztem, hogy valaha is
ilyen szemétládának éreztem volna magam ettől, egészen ma estig.
Minden bizonnyal azt gondolta, hogy lecseréltem a szőkeségre.
És tényleg így volt.
Iannek hála. Legszívesebben kiheréltem volna, amiért elrángatott.
Általában szívesen vállaltam a szárnysegéd szerepét, de ma éjszaka
szinte mindenki másra vak voltam. Én csak Vanessát láttam. Most
meg persze ő pont a színpadon állt, hogy mindenki más is úgy
csodálhassa, ahogyan eddig én tettem.
– Ismered a lányt? – kiabálta a szőkeség a fülembe.
Összerándultam, de bólintottam, a szememet le sem véve
Vanessáról. Tényleg ilyen gyorsan elszúrtam volna vele a dolgokat?
És mindezt miért? A barna csajért, aki miatt Ian dákója
ágaskodott ma este. Csinos lány, olyan testtel, mint egy modellé a
kifutón, és olyan hanggal, hogy attól még a festék is levált volna a
falról, de biztosra vettem, hogy a barátom nem a csevegési
képességeire volt kíváncsi. És ezért kellettem én, hogy lefoglaljam a
szobatársát addig, ameddig Ian egyenesbe nem került.
Nem kellett volna, hogy érdekeljen. Nem Vanessa volt az első nő,
akire a közelségem fizikálisan is hatással volt. Élvezettel néztem,
ahogy az arca kipirult, mikor hozzáértem. Apró érintések, amiket
könnyedén figyelmen kívül lehetett hagyni, de az én világomban
nagyon is taktikusak voltak. Tudtam, hogy Vanessa tiltott gyümölcs,
de abban a pillanatban, hogy megpillantottam a bár másik végében,
semmi sem tarthatott vissza attól, hogy szóba elegyedjek vele.
Elképesztő akaraterőről tettem bizonyságot, mikor utoljára
találkoztunk. Valójában nem is emlékeztem egyetlenegy alkalomra
sem, mikor ennyire ágyba akartam vinni egy nőt, de türtőztettem
magamat. New York városa volt a játszóterem, és szinte sosem
fogtam magam vissza az élvezetektől, amiket számomra nyújtott.
Keményen dolgoztam, és még keményebben dugtam.
 Magamhoz ragadtam a sörösüvegemet, elképzelve Vanessát,
ahogy ő a fókusza ennek a mantrámnak.
Eközben ő az ajkaihoz emelte a mikrofont, és a földet bámulta
maga előtt. Ma éjjel valahogy másképp festett. Nem úgy, mint mikor
bulizni készül. Semmi aprócska vörös ruha, magas sarkú, vagy
összekócolt haj az egész éjszakán át tartó táncolástól a klubban.
Úgy gondoltam, most pont úgy nézhetett ki, mint a hét bármelyik
napján. Sötét farmernadrág ölelte a csípőjét, és egy bő póló omlott le
az egyik válláról, felfedve egy fekete pántot. Legszívesebben a
fogam közé vettem volna azt a pántot, és…
A bár zaja elhalkult annyira, hogy hallani lehessen egy gyors,
dallamos szám kezdő taktusait, én pedig próbáltam rájönni, melyik
dal lehet. Pár pillanat múlva Vanessa behunyta a szemét, és
belekezdett az első versszakba.
Te jó ég!
A bár dugig megtelt emberrel, és ettől pokoli hőség tombolt, de
még így is teljesen libabőrös lettem. Elképesztő volt. Eli hamis
dalolászása nem adott hozzá sokat a produkcióhoz, de még ez sem
csökkenthette azt a nyers, elsöprő tehetséget, ami Vanessából
áradt.
What doesn’t kill you makes you stronger, stronger!
Minden sor csak még elsöprőbben hangzott, mint az előző.
Vanessa senkire nem nézett Elion és a földön kívül, de biztos
voltam benne, hogy minden szót átérez, ami elhagyja a száját. A
néhány perccel ezelőtti idegeskedésnek nyoma sem maradt. Valaki
mássá változott a színpadon. Ezt honnan tudhattam volna?
A szőkeség valamit megpróbált mondani, de a feltartott kezem
rögtön elhallgattatta, ameddig Vanessa be nem fejezte az utolsó
versszakot is, és a zenét felváltotta a hangos taps és fütyülés.
– Azt a mindenit, tud ám énekelni! – igyekezett Ian túlkiabálni az
éljenzést.
Azt a rohadt, hát tényleg tud!
Mosolyogtam, és olyan hangosan tapsoltam és fütyültem,
ahogyan csak tudtam.
 HARMADIK FEJEZET

DARREN
– Vanessa!
A sor elejéről épp a jegyellenőrző pulthoz lépett. Megkerültem az
ott várakozókat, és megálltam mellette. Az időzítés ennél jobb nem
is lehetett volna, és valamilyen oknál fogva egy furcsa, sürgető érzés
lett úrrá rajtam.
Előző éjszaka, a karaoke száma után próbáltam megtalálni, de
nem jártam sikerrel. Ian teljesen elszúrta ezt nekem. Majdnem egy
órát kellett beszélgetnem a szőkeséggel a diplomát követő szakmai
gyakorlatáról, mire a barna hajú barátnője végre ráállt, hogy felvigye
magához Iant. Azután egy újabb fél órába telt meggyőzni a szöszit,
hogy ő is csatlakozzon hozzájuk a mulatozásban, de addigra
Vanessa nyomtalanul eltűnt.
Egyedül mentem haza, és jó szarul aludtam. Haza kellett volna
vigyem a szőkét, és megfektetnem, hogy az idegeim kisimuljanak,
de volt egy olyan érzésem, hogy még az sem számított volna.
Képtelen voltam kiverni a fejemből Vanessa hangját. Akárhányszor
csak becsuktam a szemem, mindig magam előtt láttam, ahogy ott áll
a színpadon, és szívét-lelkét kiénekli. Nem is emlékeztem, mikor volt
utoljára, hogy egy nőt, akit megláttam, nem vizsgáltam meg valami
elképzelt dögösségi mérce alapján. Magas, alacsony. Jó test, túl sok
smink. Szép fenék. Az előnyök sora, vagy épp azok hiánya,
végeláthatatlan volt…
De Vanessára nem így néztem. Ő több volt egy strigulánál a
listán. Ő… gyönyörű volt. Egy természetes szépség, olyan testtel,
amire alig bírtam kivárni, hogy rátehessem a kezem, és sokkal
intimebb módon vizsgálhassam meg. Most nem csípte ki magát úgy
bulikészre, mint az első alkalommal, hogy találkoztunk, de ettől
valamiért csak még jobban ágyba akartam bújni vele. Nem próbált
lenyűgözni vagy többnek mutatkozni annál, ami. Ő… valós volt.
Valóságos, és annyira elütött attól a színtértől, amiben olyan régóta
mozogtam, hogy képtelen voltam ellenállni a vonzerejének.
 Mikor megálltam mellette, elkerekedett a szeme. Gyönyörűen
ragyogott, ahogy a többi vonása is. Íriszében kész színkavalkád
rejtőzött, de legerősebben a halványzöldet tudtam kivenni.
– Nem bánod?
– Nem, persze hogy nem. – Elfordította rólam a tekintetét, és
letette az útlevelét a pultra.
– Van esetleg még két szabad hely az első osztályon? –
kérdeztem. Rámosolyogtam a pult mögött ülő nőre. Formás,
idősebb, festett szőke.
Pislogott néhányat, mielőtt a számítógépébe temetkezett, ujjaival
a billentyűkön kopogva.
– Lássuk csak. Nos, úgy tűnik, szerencséjük van.
– Darren, én nem… – kezdte rázni Vanessa a fejét.
– Nem gond, én állom. – Elővettem a tárcámat, és
odapasszoltam a nőnek a bankkártyámat.
Vanessa a saját tárcája után kezdett kutakodni.
– Ezt igazán nem engedhetem!
– Négy órába telik, hogy George Townba érjünk. Ehhez egy erős
italra és jó társaságra lesz szükségem. Nagyon nagy szívességet
teszel vele, ha megengeded.
Megint ellenkezni próbált, de az ujjamat a szájára tapasztottam.
Telt ajka a leghalványabb árnyalatú rózsaszín volt, akár egy hamvas
naplemente.
– Ragaszkodom hozzá – mondtam.
Lassan eresztettem le a kezem, és mikor beleharapott az alsó
ajkába, azt a farkam is megérezte. A francba, meg akartam őt ízlelni!
Pislogással igyekeztem kiverni a fejemből az élénk fantáziákat arról,
mennyi mindenre tudnám használni azokat az ajkakat. És a puha,
rózsaszín nyelvet, amivel benedvesítette őket.
A festett szőke átadta a jegyeinket, és mi sietve a kapu felé vettük
az irányt, ahol már elkezdődött a beszállás. A gépen beemeltem a
kézipoggyászainkat a tartóba, Vanessát betessékeltem az ablak
felőli ülésre új, első osztályú helyünkön, és kényelembe helyeztük
magunkat. A légiutas-kísérő végigsétált a folyosón.
– Hozhatok önnek valamit inni, uram?
 Feszes mosolyt küldtem a nő felé, miközben végigmértem, mert
egyszerűen nem tudtam megállni. Eszméletlen ajkak. Bögyös.
Eljegyzési gyűrű. Vagy, a névtáblája szerint: Ann.
– Egy Bloody Maryt legyen kedves.
Addig bámult rám, ameddig el nem fordultam, és akkor
Vanessára pillantott.
– Hölgyem?
– Egy kávét, köszönöm.
Mikor elsietett, Vanessa becsukta a szemét, és fejét az ülésnek
döntve pihent. Ann meghozta az italainkat, de Vanessa továbbra is
csendben ült. Valami megváltozott köztünk, és szinte biztosan
tudtam, hogy mi volt az oka. Megköszörültem a torkom,
megpróbáltam kitalálni, hogy hogyan is kezdjek bele.
– Figyelj, Vanessa, nagyon sajnálom a tegnap estét. Felhúzta a
szemöldökét.
– Mit sajnálsz?
A nyelvemet végigfuttattam az alsó ajkamon, próbálva olvasni a
szavaiban, a hangulatában. Fáradtnak tűnt, és első pillantásra
közömbösnek is. Úgy döntöttem, hogy az igazság egy változatával
magyarázkodom.
– Nem akartalak lepattintani a bárban. Ian valami csajjal akart
dumálni. Én nem tudtam, hogy…
– Nem kell bocsánatot kérned. De tényleg. – Intett a kezével,
mintha nem lett volna jelentősége, de én átláttam rajta. Vagyis
reméltem, hogy képes vagyok rá.
– Tényleg maradni szerettem volna, és beszélgetni veled.
Kerestelek is, de addigra eltűntél.
Benyúlt a táskájába, majd elővette a telefonját és egy pár
füldugót. A francba, ebbe a küzdelembe sokkal hamarabb
belebuktam, mint arra számítottam.
– Az az igazság, hogy sokkal jobban meg szerettelek volna
ismerni már az első este, hogy találkoztunk, de…
– De mi? – Összepréselte az ajkait. Vörös haja szinte lángra
lobbant, ahogy a káprázatos reggeli nap fénye besütött az ablakon
keresztül. Nem tehettem róla, azon kezdtem töprengeni, hogy vajon
máshol is vörös-e. De ez semmiképpen sem volt a megfelelő
alkalom arra, hogy ezt firtassam.
Mosolyogtam rá, amitől reméltem, hogy valamelyest lenyugszik.
– De az igazság az, hogy eltiltottak tőled.
Ez a megjegyzés kis mosolyt csalt az arcára, hiába próbálta meg
elrejteni azzal, hogy kinézett az ablakon.
– Igazán? – kérdezte, de egyáltalán nem hangzott úgy, mintha a
beismerésem kicsit is meglepte volna.
– Cam úgy gondolta, hogy nem volna túl jó ötlet, ha
bepróbálkoznék nálad, mert az megbonyolíthatta volna a dolgokat
közte és Maya közt. Tiszteletben tartottam a kívánságát, de nagyon
nem szívesen.
Ismét felém fordult, és a szemembe nézett.
– És mi változott meg? Összeráncoltam a homlokom.
– Mindjárt összeházasodnak. Nem számít többé.
– Ő még mindig a barátnőm, és te még mindig Cam bátyja vagy.
Elnevettem magam, és a mennyezetet kezdtem bámulni a fejünk
fölött. A biztonsági övek bekapcsolására figyelmeztető jelzés
felvillant. A következő néhány órában Vanessa nem menekülhet
előlem. Meg tudom csinálni.
– Hát, ennek azért csak van valami elévülési ideje. Mindketten
felnőttek vagyunk. Szerintem ezt mi ketten is el tudjuk dönteni, nem
gondolod?
A kezeit kezdte bámulni az ölében, a körmeit piszkálva, miközben
a kávéja tovább gőzölgött érintetlenül.
– Darren, én egyáltalán nem vagyok a zsánered. Megráztam a
fejem.
– Ez egyáltalán nem igaz. Hidd el nekem, minden férfi, akinek
van agya, és nem teljesen halott odalent, az a zsánerének tartana
téged.
Az arca elpirult, de ő továbbra sem engedett fel.
– Szerintem Mayának igaza volt, hogy nem akarta, hogy bármi is
történjen köztünk.
Lassan bólintottam, és közben Cam korábbi szavai csengtek a
fülemben, hogy tartsam távol magam tőle. Valahogy meg sem fordult
a fejemben, hogy Maya ugyanezt a figyelmeztetést adhatta
Vanessának. Ha hallott rólam, akkor azt is tudnia kellett, hogy én
senki mellett nem kötelezem el magam.
– Azzal ugye tisztában vagy, hogy ez egy magamfajta fickót csak
még jobban motivál? – Igyekeztem könnyed hangszínt megütni, de a
kihívás pont annyira hajtott, mint a vonzalmam iránta. Talán nem volt
jó ötlet erre alapozni, de nem hagyhattam, hogy a hírnevem
megelőzzön. – És amúgy is, ki beszél itt bármi komolyabbról? Azt
senki nem mondta, hogy ne szórakozhatnánk egy kicsit, és
élvezhetnénk egymás társaságát mint barátok.
Ezt a dumát már máskor is bevetettem. Azt jelentette, hogy
szimplán a testi élvezetekre pályáztam, bármiféle kötődés vagy jövő
nélkül, még barátokként sem. Hát ezt akartam, nem? Egy kissé
érdekesebbé tenni a szigeten töltött napjainkat, és ezt éppen most
Vanessával akartam megtenni. Kivéve, hogy ő továbbra is szótlan
maradt. A szemembe is alig tudott nézni.
A szívószálával kavargatta a kávéját, és inkább azt nézte, ahogy
hullámokat képzett a pohárban.
– Biztos vagyok benne, hogy rengeteg barátra teszel majd szert,
ameddig ott vagyunk.
Fel akartam háborodni ezen a megjegyzésen, de tudtam, nincs rá
jogom. A szavaiból kiérződött a szarkazmus, és még valami, de nem
tudtam rájönni, mi is az. Talán csalódás?
A szeme csak úgy csillogott, mikor tegnap összetalálkoztunk a
bárban, de a fénynek azonnal nyoma veszett, ahogy meglátott
engem Ian két nője társaságában. Azóta mintha egyenesen
keresztüllátott volna rajtam. Minden szavamon. Minden
próbálkozásomon. Ha bárki másról lett volna szó, egyáltalán nem
érdekelt volna. De valamiért most a bűntudat mardosott. Egy olyan
lányt próbáltam felszedni, aki túl okos volt az ilyen szarságokhoz.
Tíz perccel később Ann elvitte az üres poharainkat, és Vanessa
végre rám mert pillantani.
– Nem tudom, te hogy vagy vele, de rám rám férne némi alvás.
Utazások előtt mindig nyughatatlan vagyok, tegnap éjjel is
borzalmasan aludtam.
Az állkapcsom megfeszült, de udvarias mosolyt varázsoltam az
arcomra.
 – Ja, én is.
Keresztbe tette a lábát, és az ellenkező irányba dőlt az ülésében.
Ismét a füldugókért nyúlt, majd a fülébe helyezve őket behunyta a
szemét.
Nem tudtam levenni róla a szemem. A mellkasának lassú
emelkedését-süllyedését figyeltem. A légzése lelassult, a szempillái
néha meg-megrezzentek az orcáin nyugodva. Egyre mélyebb
álomba szenderült. Hát ennyire tartotta érdekfeszítőnek a
bepróbálkozásomat.
Talán Camnek igaza volt, és Vanessa átlátott rajtam. Talán
tényleg képtelen voltam arra, hogy egy nővel ne abból az egyetlen
okból akarjak megismerkedni, hogy az agyát is szétdugjam.
A rohadt életbe! Hosszú idő óta most először akartam jobb ember
lenni, mint amilyen embernek Vanessa képzelt engem.

VANESSA
Az utazáshoz kényelemesen öltöztem fel, csak leggings és póló
volt rajtam, amikből most kibújtam, hogy rövidnadrágra és egy topra
cseréljem le őket. Egy kicsit felborzoltam a hajam, és feldobtam egy
könnyű sminket, remélve, hogy nem olvad le rólam rögtön, amint
kilépek a párás hőségbe. Nem is értem, miért tettem bármiféle
erőfeszítést, de végül is nem tudhattam, hogy ki vesz részt majd a
tengerparti barbecue-n.
Még mindig nem voltam elégedett a tükörképemmel, így másik
három öltözéket is felpróbáltam, mielőtt végül megállapodtam a
legelső verziónál. A nyári ruhatáram igencsak foghíjas volt, mióta
elhagytam a szülővárosomat, és északabbra költöztem. De nem ez
volt az oka, hogy egyik ruhám sem tűnt elég jónak.
Darren jóképű arcát láttam lelki szemeim előtt. Nem kellett volna,
hogy érdekeljen, de mégis érdekelt. Képtelen voltam kiverni őt a
fejemből. Még az álmaimba is beférkőzött ma reggel, és aztán
kipirulva arra ébredni, hogy tudattalan vágyaim tárgya ott ül
mellettem, elég kínos érzés volt.
 Nyilván nem voltam tőle elragadtatva, hogy úgy lepattintott a
bárban egy másik nő miatt, de inkább mégis magamra haragudtam,
amiért abban reménykedtem, hogy ő olyan férfi, aki nem tenne ilyet.
A bocsánatkérése elég őszintének tűnt, de Darren nagy nőcsábász
hírében állt, és bizonyára nagyon sikeres is. Nem akartam én lenni a
következő nő, aki majd bedől neki. És nem vágytam rá, hogy
összetörjék a szívem.
Az igazság az volt, hogy a felszínen Darren egy megvalósult
álomnak tűnt. Csak az a nő nem akarta volna megkaparintani
magának, aki teljesen vak volt. Gyönyörű férfi volt, lehengerlő, és
elég okos ahhoz, hogy ne horgonyozzon le egy nő mellett sem a
száz és száz közül, akiket már bizonyára ágyba vitt.
A testi vonzalmamat iránta le sem tagadhattam, de ezzel még
meg tudtam volna birkózni. Nem éltem épp cölibátusban, de egy
olyan szoknyapecér újabb hódítása sem akartam lenni, mint akinek
Darrent képzeltem.
– Te jóságos ég, máris ezerszer jobban érzem magam! – Eli
lépett ki a fürdőszobából, és szinte elveszett a pihe-puha fehér
köntösben, amit maga köré terített. – Jól nézel ki.
Hálásan mosolyogtam rá, mert ő sosem hazudna nekem ezzel
kapcsolatban. A szemembe mondta volna, ha borzasztóan nézek ki.
– Köszi!
Odaballagott a bőröndjéhez, és turkálni kezdett a ruhái között.
– Milyen volt az első osztályon Casanovával? Sikerült
becsábítania a repülő mosdójába? Úgy fel vagy villanyozódva, mint
egy karácsonyfa, mióta összetalálkoztunk vele a minap.
Felnevettem.
– Még csak a közelében sem jársz! Biztos vagyok benne, hogy
nagyon szívesen bepróbálkozott volna, de én bealudtam, amint
felszállt a gép.
Eli kiegyenesedett, és az egyik ágyra hajított egy fekete pólót
meg egy rövidgatyát, ami úgy nézett ki, mintha levágták volna egy
farmer szárát.
– Elég kitartó srácnak tűnik, szerintem még nem adta fel teljesen.
Volt egy sanda gyanúm, hogy igaza lehet, és ha teljesen őszinte
akartam lenni magammal, én sem akartam, hogy ilyen könnyen
lemondjon rólam. Bármennyire is őrültségnek hangzott… bár
visszautasítottam a közeledését, közben mégis vágytam rá. Ez nem
volt fair a részemről.
Darren volt Cameron tanúja, én pedig Mayáé, és mindketten
fontos szerepet játszottunk az esküvőn. Muszáj volt kitalálnom, hogy
mit is akarok, mi történjen kettőnk között. Különösképpen, ha túl
akartam élni az előttünk álló hetet, mert együtt kell majd dolgoznunk
a mindenféle, esküvővel kapcsolatos ügyeken és programokon.
Mielőtt jobban bele tudtam volna mélyedni ebbe Elijal, valaki
kopogott az ajtón.
Eli, most már kezében a ruháival, ismét eltűnt a fürdőszobában,
én pedig az ajtóhoz siettem. Abban a pillanatban, hogy kinyitottam,
Maya szökkent felém. Én felsikítottam, és szélesre tártam a karomat,
hogy szorosan magamhoz öleljem gyönyörű barátnőmet. Az utóbbi
pár napban egyáltalán nem láttam, mert annyi elintéznivalója akadt
az esküvő körül, hogy egyáltalán nem ért rá együtt ebédelni velem,
ahogy általában tettük. Nagyon hiányzott nekem, így annál
boldogabb voltam, hogy most itt lehettem, és osztozhattam vele az
örömében a nagy napon. De addig is igazán jól fogjuk magunkat
érezni, és kikapcsolódunk.
– Annyira örülök, hogy itt vagy! – mondta.
– Én is! – Mikor kibontakoztam az öleléséből, megláttam, hogy
nincs egyedül. – Szia, Olivia!
A Bridge fiúk sármosak voltak, és a húguk ugyanolyan
elképesztően nézett ki. Sötétbarna haj, igéző kék szempár, ami
pontosan olyan hűvösen csillogott, amilyen hűvösen Mayával bánt
általában. A barátnőm erősködött, hogy az utóbbi hónapokban már
elkezdtek összemelegedni, de én akárhányszor találkoztam velük a
koszorúslányi teendőink miatt, Olivia mindig szűkszavúan és
kimérten viselkedett. Talán néhány nap egy trópusi szigeten majd
segít neki, hogy ne legyen olyan karót nyelt. Mindenesetre, ameddig
nem rontja el Maya nagy napját és a boldogságát, elviselem a
fagyos stílusát és a társaságát is Maya közelében. Mint most is.
Olivia ajkán feszült mosoly jelent meg, ahogy megemelte a vállát.
– Látom, ideértetek.
 – Gondoltuk, felcsípünk titeket a barbecue-ra menet. – Maya
körbenézett a hotelszobában. – Eli hol van?
– Jelen! – Hatalmas karlendítéssel libbent elő a fürdőből.
Felnevettem. Eli most valahogy még aranyosabb volt, és még
inkább elütött ebben a közegben, mint általában szokott. Falfehér
lábai szinte világítottak a sötét rövidnadrágjában. A szeme csak úgy
csillogott, és éreztem, hogy a szarkazmusát már nem sokáig fogja
tudni visszatartani.
Megölelte Mayát, majd néhány perccel később úton is voltunk a
tengerpart felé, ahol az ünnepi programok már megkezdődtek. A nap
lemenőben volt, a levegő balzsamos melegséggel cirógatott.
Hallottam, hogy valahol a közelben szélharangok csilingelnek, és
izgalom lett úrrá rajtam. A vakáció édes hangjai!
Maya belém karolt, ahogy sétáltunk.
– Na, és milyen érzés szabad embernek lenni?
Senki nem ismerte azt a poklot, ami a munkahelyem volt, úgy,
mint ő. Szerencséjére ő már kiszabadult a pénzügyi szektor szigorú
gépezetéből.
Mély levegőt vettem, magamba szívtam az új környezet minden
illatát. Fűszerek és sós levegő, amibe halványan belekeveredett a
klórszag, mikor elhaladtunk a kristálytiszta vizű medence mellett, ami
olyan illúziót keltett, mintha a végtelenségbe nyúlna.
– Hát, egész egyszerűen… elképesztő! És tényleg.
Futólag elgondolkodtam, Reilly vajon hogyan fogja túlélni a hétfő
reggelt nélkülem, de aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot. Ma
nem. Ezen a héten nem.
– És milyen érzés, hogy néhány nap múlva férjes asszony leszel?
– Fantasztikus! Teljes mértékben.
Az óceán hullámairól visszaverődő csillogó napfény izzott Maya
szemében. Arckifejezéséből mintha kiolvastam volna valami mást is,
ami nem az ő már megszokott, az esküvő miatt érzett csendes
izgalma volt. Talán aggódás vagy burkolt szomorúság? Nem voltam
benne biztos, és nem akartam rákérdezni sem, nehogy azzal rontsak
a helyzeten.
Egy kicsit szorosabban fogtam a karját.
– Minden oké?
 Gyorsan elmosolyodott.
– Persze, sosem voltam ennél boldogabb! Alig várom, hogy
Cameron felesége legyek. Őszintén mondom.
Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire izgatott leszek
Maya közelgő házasságától. Megérdemelte a boldogságot, és
kétségem sem volt afelől, hogy Cameron az a szőke herceg fehér
lovon, akire szüksége volt. A kősziklája, az a valaki, akit az
otthonának hívhat.
Nagyon reméltem, hogy a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”
a barátnőm számára valóra válik, annak ellenére, hogy a bennem
lakozó cinizmus azért megkérdőjelezte, mennyire jó ötlet a húszas
éveiben hozzámenni álmai férfijához egy olyan tehetséges és
iskolázott nőnek, mint Maya. Odahaza, a szülővárosomban, a régi
barátaim közül a legtöbben már családot alapítottak, de én nem ezt
az utat akartam járni. Ott volt a karrierem, annak ellenére, hogy néha
úgy éreztem, egyenesen maga a purgatórium, és nem mellesleg a
világ legfantasztikusabb városában éltem. Megvolt a tervem, és
abban még nagyon sok ideig nem szerepelt, hogy lelassítsak és
megállapodjak.
– Izgulsz?
Maya megrázta a fejét.
– Nem igazán. Akár ma este hozzámennék Cameronhoz, mintha
az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Már most is úgy érzem,
mintha házasok lennénk.
– Ti összetartoztok.
Lebámult maga elé a lábunkra, ahogy a finom homokon át
sétáltunk.
– Azt hiszem, ezt mélyen legbelül mindig is tudtam.
A hotel több vendége is a tengerparton lézengett, és észrevettem,
hogy ismerős arcok egy kis csoportja a zenekar mellett gyülekezett.
A közelben megterített asztalok sorakoztak, rogyásig pakolva
mindenféle finomsággal. Fűszerek és hús illata terjengett a
levegőben.
Az én figyelmem mégis csak két alakra irányult, akik egy kicsivel
távolabb álltak, és úgy tűnt, nagyon belemelegedtek a
beszélgetésbe. Darren és Cameron kitűntek az őket körülvevő,
átlagos kinézetű emberek sorából, úgy festettek, mint két isten a
pórnép között. Még a szokottnál is kevesebb ruha fedte a testüket,
és képtelen voltam megállni, hogy ne mérjem végig Darrent. Igazán
nem esett volna nehezemre elnézegetni még egy darabig. A
bicepsze szinte szétfeszítette zöld pólójának ujját, a vádlija izmoktól
duzzadt, le sem tagadhatta volna a hosszú órákat, amiket az
edzőteremben töltött érte. Az eredmény elképesztő volt, akár egy
műalkotás.
– Maya!
Egy női hang rántott vissza a jelenbe. Maya leendő anyósa lépett
hozzánk.
– Diane. – A barátnőm megköszörülte a torkát, és igyekezett
kellemes kifejezésbe rendezni az arcvonásait.
Ó! Szóval ő volt Diane Bridge.
– Ez itt Vanessa. Vanessa, ez pedig Diane Bridge, Cam
édesanyja.
– Örülök a találkozásnak. – Kinyújtottam a kezem.
A nő lassan felemelte a kezét, és megrázta az enyémet, közben
tetőtől talpig végigmért. Az, ahogyan alaposan megvizsgált, teljesen
másmilyennek érződött, mint mikor Darren tette ugyanezt. Én csak
kényelmetlenül ácsorogtam ott, és vártam, hogy mondjon valamit.
Egy pillanattal később elengedte a kezem, és a figyelme Maya felé
fordult.
– Vanessa lesz Maya tanúja. Emlékszel? Már említettem – vetette
közbe Olivia.
Most már láttam, honnan is örökölhette azt a fagyos hercegnői
modort. Az anyját olyan felsőbbrendűség lengte körbe, amit nehéz
volt nem észrevenni. Csodálkoztam is rajta, hogy az emberek nem
fulladoztak körülötte. Ettől függetlenül gyönyörű volt, és rettentően
elegáns. Életemben nem láttam még senkit ilyen kifinomultan festeni
a tengerparti kánikulában.
– Helló, szépségem! – Darren lépett oda hozzám, aminek nagyon
megörültem.
Diane összeráncolta a homlokát, és Olivia szeme elkerekedett.
Ahogy a két nő rám nézett, pont az ellenkező hatást érte el, és
mindennek éreztem magam, csak szépnek nem. A Darren anyjából
áradó ítélkezés szinte kézzelfogható volt, és teljes súlyával rám
telepedett.
– Szia, anya. – Darren odahajolt, hogy köszönésképp puszit
nyomjon az arcára.
A nő kemény arckifejezése kissé ellágyult. Aprócska repedés a
páncélzaton. Talán mégis valódi szív dobogott a mellkasában.
– Hol van apa? – kérdezte Darren. Az anyja elnézett mellette.
– Frank programokat szervez nekünk a hétre. Tudod, hogy sosem
bír nyugton ülni.
– Remek! Nos, ha nem bánod, akkor most el kell rabolnom
Vanessát.
– Igazán? – A hangja most még fagyosabban csengett, és a
tökéletesre formázott szemöldöke kissé megemelkedett.
– Nagyon fontos esküvői ügyekről van szó. – Ragyogó mosolyt
villantott az anyjára.
Én is elmosolyodtam, és hagytam, hogy megragadja a kezem.
Megkönnyebbülés, melegség és jókedv áradt szét a testemben,
ahogy elvezetett. Hátrapillantottam, és láttam, hogy hála az égnek,
Cameron ugyanezt teszi Mayával, és én nem hagytam teljesen
magára a barátnőmet.
– Köszönöm – suttogtam.
Darren huncut mosolyt küldött felém, és ujjait szorosabbra fűzte
az enyéimmel.
– Nagyon szívesen. Képtelen voltam tovább nézni tétlenül.
– Az anyukád… elég elsöprő személyiség. – Igyekeztem
óvatosan fogalmazni. Nem akartam sértegetni előtte az édesanyját.
De volt egy olyan érzésem, hogy ezzel a kijelentéssel nem túloztam.
Egy pillanat alatt elérte, hogy jelentéktelennek és méltatlannak
érezzem magam a jelenlétében, mintha éles rálátása lett volna
minden tökéletlenségemre.
Elnevette magát.
– Miattam ne fogd vissza magad! Igen, ő az anyám, de attól még
jól tudom, milyen. Még az ellenségeimet se tenném ki az ítélkező
képességének!
– Miért olyan… rideg?
 – Nem tudom. – Megrándult az arca, mintha valami kellemetlen
emlék jutott volna az eszébe. – Éhes vagy? – Az ételekkel
megpakolt asztalok mellett kötöttünk ki.
– Egy kicsit.
A tálcákon mindenféle húsételek pompáztak, szinte
felismerhetetlenek voltak a rengeteg fűszer alatt. Az illatuktól
feltámadt az éhségem. A húsok mellett gyümölcsök széles
választéka és rengeteg, apróra felvágott sütemény állt.
Összeválogattam magamnak egy kisebb tányérra valót, és először
az egyik édességbe haraptam bele. Kókuszos volt, egy számomra
ismeretlen gyümölccsel. Felnyögtem. Fincsi!
– Istenem, de gyönyörű vagy!
Elkaptam Darren tekintetét, ahogy áthatóan engem bámult.
Hevesebben kezdett verni a szívem, mert a szemében inkább
csodálkozást láttam és nem csábítást. Kimelegedtem, és hirtelen a
trópusi hőség túlságosan elviselhetetlen lett. Hozzá tudnék valaha is
szokni a bókjaihoz? Valószínűleg nem. De azért nem utasítottam
volna vissza, hogy egy hétig hallgassam őket. De azt nem tudtam,
hogyan is reagáljak rá. Köszi? Lenyeltem az édességet a gombóc
ellenére, amit a torkomban éreztem. Darren közelsége igenis
hatással volt rám, ezt le sem tagadhattam.
Lebámultam a tányéromra, miközben a gondolataim veszélyes
vizekre eveztek. Teltek a másodpercek, és én továbbra sem tudtam,
mit is mondjak. A kezeim égtek a vágytól, hogy ők válaszolhassanak
helyettem, de legbelül tudtam, hogy ez borzasztó ötlet lenne.
– Darren…
– Gyere, táncolj velem – mondta.
Az alsó ajkamat harapdáltam, és közben a zenekar mellett
tátongó üres teret méregettem. Diane nyilvánvalóan nem volt
lenyűgözve tőlem, így nem igazán akaródzott felhívni magamra a
figyelmét azzal, hogy Darrennel vagyok. Ha az volt a célja, hogy
elijesszen a fiától, hát remek munkát végzett.
– Senki más nem táncol – feleltem.
– Még nem. Ez ellen teszünk majd mi ketten. – Elkapta a
kezemet, és a zene felé húzott. – Na, gyere! Mutassuk meg
mindenkinek, hogy is kell ezt csinálni!
 NEGYEDIK FEJEZET

DARREN
A reggae zene üteme nem igazán adta magát ahhoz a tánchoz,
amihez szokva vagyok, így csak magamhoz húztam Vanessát, és a
saját ritmusunkra ringatóztunk. Muszáj volt valamit tennem, mert
temérdek illetlen gondolat zúgta tele a fejemet, miközben néztem,
amint egzotikus gyümölcsöket vesz a szájába. Majdnem
megcsókoltam, hogy megízleljem az összes csemegét a nyelvéről.
Még mindig meg akartam csókolni, de nem tehettem. Ott voltunk
mindenki szeme előtt. Aztán Maya és Cameron csatlakozott
hozzánk. Sokan nyüzsögtek körülöttünk, az öcsém barátai a
hadseregből, a gyerekeik… nézelődtek, beszélgettek, iszogattak.
Vanessa felsóhajtott, és hozzám simult. Tökéletesen illett a
karjaimba, mintha már ezerszer tartottam volna így, mintha ide
tartozna.
Mikor újra körbefordultunk, egy pillanatra megláttam az anyám
arcát. Könnyen le tudtam olvasni róla, hogy mit gondolt, és az pont
annyira kiszámítható volt, mint amennyire irritáló. Néhányunk azt
gondolta, azért gyűltünk itt most össze, hogy két szerelmes
egybekelésének legyünk a tanúi. De nem Diane. Annál jobban
ismertem őt. Épp egy fiát készült elveszíteni ezen a héten. A
gondolat, hogy engem is elveszíthet Vanessa miatt, bármennyire is
valószerűtlen volt ez, biztosan az őrületbe kergette.
De egyszerűen nem tudott érdekelni. Már nagyon-nagyon régóta
nem érdekelt, hogy ő és Frank mit akarnak. Az öcsém és a húgom is
követtek ebben, a maguk tempójában. Egymás után döntöttek úgy,
hogy nem hajlandóak tovább a szüleink felszínes és teljesíthetetlen
elvárásokkal teli légterében élni, amiről ők teljesen úgy gondolták,
hogy normális – értelmiségi munka, úri kisasszonyoknak udvarlás,
countryklubok.
De megbaszhatja mind. Én élni akartam!
– Miről gondolkodsz?
 Egy pillanatig mérlegeltem Vanessa kérdését, azon
morfondírozva, hogyan is mondhatnám el neki, hogy mi történt a
családunkkal az elmúlt tizenöt évben. Lehetett egyáltalán erre
magyarázatom?
Szorosabbra fontam körülötte a karomat, és töprengő szemében
kutattam.
– Rólad – füllentettem, de ez gyorsan igazsággá is vált. Egy
pillantás Vanessára, és minden gondolatom körülötte forgott.
Rengeteg gyönyörű nővel voltam már, de elbájolt vajon bármelyikük
is úgy, mint ő? Kutakodtam az emlékeimben, de nem találtam
semmit, és hirtelen mindennél jobban akartam tudni, hogy ennek mi
az oka. Mi volt ebben a nőben, ami így vonzott hozzá?
Felnevetett.
– Ja, persze.
– Komolyan mondom, most tényleg azon gondolkodom, hogy
mindent tudni akarok rólad. Szerencsémre az egész hét előttünk áll.
– Miért érdekellek hirtelen ennyire?
Fogalmam sem volt, erre hogyan válaszoljak őszintén. Az elmúlt
huszonnégy órában szinte megállás nélkül ő járt az eszemben. Azt
már most tudtam, hogy ő nem átlagos. És mégis, ezen most teljesen
meglepődött. Istenem, tényleg fogalma sem volt róla, hogy milyen
hatással van a férfiakra!
Szilárdan elhatároztam, hogy megfejtem őt, és azt is, hogy
megfektetem.
– Szerintem jóval több van benned, mint azt az ember elsőre
gondolná. Hidd el nekem, minden, amit első pillantásra észreveszek,
teljesen az őrületbe kerget. De ennél többet akarok! Látni akarok
mindent, ami mögötte van.
Egy pillanatra elhallgatott.
– Az alapján, amit rólad tudok, ez elég valószerűtlennek hangzik.
Némán bámultam rá, és egyáltalán nem tetszett, hogy a
hírnevem folyton így közénk áll. Egy halk hang a fejemben azt
hajtogatta, hogy el kéne engednem. Ahogy ő is mondta, rengeteg
barátra tehetnék szert a szigeten. De képtelen voltam rá, hogy
ennyire könnyen feladjam a dolgot. Meg akartam ismerni Vanessát,
és nem hagyhattam, hogy a múltam az utamba álljon.
 – Tudod, mit? Szerintem neked is van múltad. Arra tippelek, hogy
neked is minden bizonnyal vannak a múltadban olyasmik eltemetve,
amiket egyáltalán nem szívesen ásnál elő. Mi lenne, ha minderről
megfeledkeznénk? A következő pár napban legyünk csak
önmagunk, hagyjunk hátra minden mást. Engedd meg, hogy jobban
megismerhesselek, Vanessa, és mindent megteszek majd azért,
hogy te is megismerhess engem.
– Oké.
A vállam ellazult a megkönnyebbüléstől.
Vanessa felsóhajtott, és úgy tűnt, beadta a derekát, amitől a
remény új szikrája gyúlt bennem. Az volt az érzésem, hogy már talán
meggondolta magát azzal kapcsolatban, hogy akár csak rövid időt is
velem töltsön a nyaralás alatt. Ez okos döntés lett volna, de eszem
ágában sem volt annyiban hagyni.
– Nincs kedved sétálni? Megszabadulhatnánk a kémlelő
tekintetektől.
Vanessa az anyám irányába pillantott, majd feszes mosollyal az
arcán fordult vissza felém, röviden bólintva.
– Menjünk.
A mulatozást magunk mögött hagyva, kettesben az óceán felé
vettük az irányt. Az ég a rózsaszínről lilára, majd sötét, olyan
varázslatosan kékre változott, mint a lábunkat nyaldosó hullámok.
Összekulcsoltam az ujjainkat, és ő nem ellenkezett. Ez jó jel,
gondoltam, de közben valami megnyugtató is volt ebben az
egyszerű kapocsban közöttünk, aminek semmi köze nem volt a
fantasztikus szexhez, amihez reméltem, hogy vezet majd.
– Hát akkor mesélj magadról! Meg akarom ismerni a valódi
Vanessa Hawkinst.
– Bárcsak lenne számodra valami kalandos történetem, de sajnos
az én sztorim igazán egyszerű.
– Ezt elég nehéz elhinnem. Az a nő, akivel hónapokkal ezelőtt
találkoztam, millió órát dolgozott minden héten, aztán a lelkét is
kitáncolta hétvégente. Azt a nőt akarom megismerni, aki úgy énekel
karaokét, mint egy profi. Hol tanultál meg így énekelni? Még sosem
hallottam ehhez foghatót!
 – Az anyukámtól. Soha nem jártam énektanárhoz, de ő is és az
apukám is zenészek, úgyhogy azt hiszem, a véremben lehet. Úgy
nőttem fel, hogy nem volt sok mindenünk. Egy időben még tévénk
sem, ezért szórakozásból anyuval dalokat énekeltünk, amiket még a
turnézós korszakából ismert. Ő gitározott, és közben megtanította
nekem a dalszövegeket.
– És miért is dolgozol a Wall Streeten, mikor ilyen hangod van?
Megvonta a vállát, és az előttünk elterülő naplemente olvadozó
színeit kezdte bámulni.
– Ne érts félre, szeretek énekelni. De erre nem építhetem a
jövőmet. Ez az anyukámnak se igen sikerült.
– Ezt hogy érted?
– Amikor a szüleim még együtt voltak, nagyon sokat turnéztak. Az
egész országot bejárták, kis klubokban és bárokban zenéltek. Ez
nem igazán a megfelelő életstílus a gyereknevelésre, ezért kicsit
sokként érte őket, mikor anya teherbe esett. Az utolsó fellépése egy
Pensacola szélén álló kis bárban volt, nem messze Callaway-től,
ahol felnőttem. Nyolc és fél hónapos terhes volt addigra, ezért
hazament a szüleihez. Az apám azt mondta, hogy a következő
néhány állomásra még elmegy, aztán visszajön érte. De sosem
bukkant fel.
– Soha nem találkoztál vele?
– De, egypár alkalommal találkoztunk, New Yorkban, mikor
átutazóban volt. Szórakoztató figura. Nagyon karizmatikus.
Tehetséges is, néhány koncertjére elmentem.
– Akkor jól kijöttök? Az remek. Megrántotta a vállát.
– Ja. Igazából olyan, mintha egy távoli rokonom lenne inkább.
Tudom, hogy ő az apám, de azt hiszem, én nem érzek úgy iránta,
ahogyan kellene. Nagyon laza a kapcsolatunk. Felszínes, de ez
engem egyáltalán nem zavar – pedig talán kellene. Talán fura ez a
hozzáállás, de ő nem volt jelen az életemben. Fogalma sincs,
hogyan legyen szülő. És én ezt el tudom fogadni, azt hiszem.
– Elég üdítően hangzik. Talán Diane és Frank elleshetnének tőle
pár trükköt.
– Közel álltál valaha a szüleidhez?
 – Igen, nagyon régen. Nagyon, nagyon régen. Talán kilencéves
lehettem, mikor elkezdtük kevesebbet látni az apámat. Kiköltöztünk
a városból, de ő ingázott. És minél többet dolgozott, az anyám annál
boldogtalanabb volt. Sajnos ez nem hozott minket közelebb hozzá,
de Camet, Livet és engem valahogy összekovácsolt az egész
helyzet onnantól kezdve.
Egy kissé nekem dőlt.
– Úgy hallottam Mayától, hogy talán nem minden fenékig tejfel a
szüleid és Cam között.
– Ja, igen. Ők rettentő merevek, és annyi pénzük van, hogy nem
is tudják, mihez kezdjenek vele. Apám úgy látja ezt az egészet, hogy
ő keményen megdolgozott azért, hogy Cameron, Liv és én is
mindenből a legjobbat kaphassuk. A legjobb iskolákba járhassunk, a
leggazdagabb családokba házasodhassunk be, és a legjobb
állásokat szerezhessük meg, ami a Borostyán Liga-kapcsolatain
keresztül csak lehetséges, és így tovább és így tovább.
– Nem hangzik rossz életnek.
– Tényleg nem. De ez az ő életük. Nem az enyém. – Nem tudtam
elrejteni a szavaimból csöpögő gyűlöletet.
Miért legyek tűzoltó, ha bankár is lehetek? Miért éljek Brooklyn
szívében, ha a Hampton-vidéken lehetne házam? Az igazság az,
hogy néhányan a fél heréjüket odaadnák azért a kiváltságos életért,
amit Frank Bridge akart a gyerekeinek. De azok az emberek nem
látták, ahogy az anyám szemében szép lassan kihunyt a fény, mikor
az apám egyik hétvégét a másik után töltötte a munkahelyén, csak
hogy egy újabb üzletet kössön, vagy ügyfelekkel smúzoljon. A
munka volt az élete. Ami meg az anyámat illette, nem volt az a
vodkamennyiség, ami helyettesíthette volna a férjet, aki magára
hagyta, hogy egymagában gondoskodjon a családról, közben
fenntartva azt a látszatot, ami egy bankár feleségéhez illett. Amióta
csak az eszemet tudom, a lehető legtávolabb akartam kerülni ettől
az élettől.
Miközben a gondolataim ide-oda cikáztak, Vanessa
elcsendesedett mellettem. Megszorítottam a kezét.
– Az az igazság, hogy mindig is kényelmetlennek találtam a
vitorláscipőket. Rettenetesen néznék ki egy yachton.
 Az álla egy kicsit leesett.
– A szüleidnek van egy yachtja?
– Nincs. De számos barátjuknak van. Úgy hallom, nehéz rájuk
munkaerőt találni.
Ezen mindketten felnevettünk, és ez máris oldott a borús
hangulaton, ami ránk telepedett a családom történetének
köszönhetően. Vanessa természetes szépségét csak fokozta az
arcán elterülő mosoly. Édes és őszinte.
Ezt többször is látni akartam. Azóta az este óta a bárban olyan
tartózkodó volt velem. Megfogadtam, hogy a nyaralásunk alatt végig
mosolyra fogom késztetni.
Egypár percig némán sétáltunk. Még mindig közel voltunk a
partihoz, de csak annyira, hogy a zene halk üteme még épp elért
hozzánk, az éjszaka lehulló leple pedig valamennyire elrejtett minket
a kíváncsi szemek elől. Tudtam, hogy már nem sokáig tudhatom
magaménak az osztatlan figyelmét.
– Mondj el nekem valamit, amit senki más nem tud rólad.
– Mint például?
– Egy titkot. Egy cikis sztorit. Egy fura szokásodat.
Ismét elmosolyodott, ami végre a szemét is elérte, ráncokat
csalva köré.
– És mégis miért osztanék meg veled bármi ilyesmit?
– Épp ismerkedünk, nem? Na, bökd már ki! Tuti van valamid.
Sanda mosolyra húzódott az ajka.
– Na, mit rejtegetsz? Oda-vissza rázta a fejét.
– Nem, semmit. Azt nem árulhatom el.
– Ki vele!
– Felejtsd el! Mindjárt kigondolok valami mást.
Hirtelen megálltam, és megperdítettem, majd visszahúztam a
karjaimba.
Miért illett oda ilyen tökéletesen? Mintha pontosan odapasszolt
volna, nyúlánk teste az enyémbe simulva, a melleit puhán nekem
nyomva. A mosolya eltűnt, de a szememet nem kerülte el a nyakán
lüktető pulzusa. Megnyalta az ajkát, de az apró mozdulatot nem
csábítónak szánta. Mégsem tudtam kiverni a fejemből, hogy
mennyiféleképpen illhettünk még össze. Persze, csak egy módja
volt, hogy megtudjuk.
– Figyelj, az a helyzet, hogy egy szigeten rekedtél velem. Tetszik
vagy sem, ideje hozzászoknod a társaságomhoz, na meg ahhoz is,
hogy faggatlak.
– Ez egy elég nagy sziget. – Halvány mosoly játszott az ajkán. A
tenyeremmel végigsimítottam az oldalán, fel a bordáján, próbáltam
az emlékezetembe vésni, hogy milyen megérinteni.
– Menekülhetsz, de megtalállak! – A hangom egy kicsit
fenyegetőbben csengett, mint az szándékomban állt. De azért még
igaz volt.
Megint megnyalta az ajkát, és elfordította a tekintetét. Ha egy
kicsit szorosabban tartottam volna, biztosan megérezte volna, hogy
ez az apró mozdulat milyen hatást váltott ki belőlem.
– Mit szólnál akkor ehhez? Áruld el, vagy megcsókollak.
Összehúzta a szemét.
– Nem tennéd.
– De még mennyire, hogy! Most itt, most rögtön. Van róla
fogalmad, hogy mennyire meg akarlak ízlelni?
Úgy tűnt, még levegőt venni is teljesen elfelejtett. Tátott szájjal
bámult fel rám. Az a gyönyörű szempár tágra nyílt, szinte kérlelt.
Közelebb húztam magamhoz, hogy a csípője az enyémhez ért.
Igazság szerint egyáltalán nem bántam volna, ha egész éjjel így
ölelhetném őt. Valahogy módját kellett találnom, hogy magam mellett
tartsam a héten. Talán a nőcsábász beszélt belőlem, de sziklaszilárd
elhatározásom volt, hogy meghódítom ezt a nőt. A testi vonzalmam
iránta egyre nyilvánvalóbbá vált, de nem csupán ezért. Tényleg be
akartam neki bizonyítani, hogy én több vagyok… De minél is?
– Na, ki vele végre! Mi az? – Az utolsó esélye. A hüvelykujjammal
végigsimítottam az alsó ajkán, visszaszámlálva a másodperceket,
addig, ameddig hozzáérhet az ajkam, harapdálva és szívogatva. A
francba, tudni akartam, mi az, ami teljesen őrületbe kergeti!
– Még most is egy játék mackóval alszom. Olyan halkan mondta,
hogy alig hallottam meg.
Elnevettem magam, és a gyönyörű rózsaszín szájacskája lefelé
kezdett görbülni.
 – Ne haragudj, vörös. Ez nagyon jó volt.
Rávágott a karomra, és megpróbált kiszabadulni az ölelésemből,
de nem engedtem. Jobban szerettem, ha közel volt hozzám.
– Jó, mindegy. És neked milyen sötét titkaid vannak, amiket
megosztanál egy vadidegennel?
Most már láttam, hogy ezzel kinyitottam Pandóra szelencéjét.
Nagyon oda kellett figyeljek, hogy most mit mondok. A
legártatlanabb arckifejezéssel néztem le rá.
– Semmi titok, egy nyitott könyv vagyok.
– Ez nem ér! Valamit el kell árulnod neked is. – Az ujját lassan
felfelé kezdte húzni az alkaromon.
Lehajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam.
– A vörös hajú nők a gyengéim.
– Ez nem érvényes!
– Sajnálom, vörös. Más nincs. Legalábbis semmi, ami lekörözné,
hogy még mindig egy macival alszol.
Hallgatott, de tudtam, hogy már nem volt mérges.
– Megcsókollak! – fenyegetőzött.
– Nem mered!
– Dehogynem! Tudod, ezt a játszmát ketten is vívhatjuk.
Magasra felvonta a szemöldökét, de tudtam, hogy bármikor
simán meg tudnám őt verni pókerben.
– Akkor mire vársz? – Már abban a pillanatban, mikor az
incselkedő mondat elhagyta a számat, tudtam, nem fogom
megvárni, hogy beváltsa ezt az üres fenyegetést. A keze, ami
nemrég még finoman pihent a vállamon, most megfeszült. Ha
valahogyan el tudnám érni, hogy kettesben maradjunk, bizony
máshol is megfeszülne tőlem. Ettől a gondolattól felmordultam, és a
maradék józan eszem is kirepült az ablakon. Az ujjaimmal
beletúrtam a hajába, és félredöntöttem a fejét, készen a csókra, amit
soha az életben nem felejt el. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy
éreztem a kókusz illatát a leheletén.
– Darren! Haver!
Elkáromkodtam magam, és elszakítottam magam Vanessa félig
lehunyt tekintetétől. Cameron egyik barátja, akit még a hadseregből
ismert, a homokot taposva tartott felénk. Nyilvánvalóan észre sem
vette, hogy épp túlságosan is elfoglalt voltam ahhoz, hogy a
viszontlátásnak örömködjek.
– Darren!
Jeffrey hangja olyan volt, mintha egy hangosbeszélőbe kiabált
volna. Tuti biztos, hogy sérült a hallása attól a rengeteg
fegyverropogástól, ami őt és Camet körülvette a tengerentúlon.
– Öregem, ezer éve nem láttalak! Hát mi a helyzet veled
mostanában?
– Azt hiszem, én most magatokra hagylak titeket – mondta
Vanessa halkan, ahogy ellépett mellőlem.
– Ne, maradj! – Kinyújtottam felé a karomat, de Jeffrey a
kezembe vágta a kezét, és közben jó erősen hátba vágott.
Mielőtt bármi mást mondhattam volna, Vanessa hátrálni kezdett.
Ujjait az ajkához emelte, majd csókot küldött felém.

VANESSA
Ez nagyon rossz ötlet volt. Hülyeség volt puszit küldeni
Darrennek, mert most úgy lebegett köztünk a levegőben, mint egy
ígéret, és volt egy olyan érzésem, hogy ő nem fogja elengedni ezt a
tartozást. Vele egy csók nem csupán egy csók lenne, hanem
kapudrog, ami egyenesen az ágyába vezetne. Már így is elég
nehezemre esett kiverni a fejemből ennek a lehetőségét. Megint
csak beférkőzött az álmaimba, és hirtelen feszültebbnek éreztem
magam, mint az utóbbi hónapokban vagy talán években bármikor.
Még jó pár napot a szigeten kellett töltenünk, és ha a dolgok úgy
haladnak, mint eddig, elég nagy esély volt rá, hogy az ágyában
kötök ki.
Ez tényleg olyan borzasztó lett volna? Ha az ő ágya is olyan volt,
mint az enyém, akkor elképesztően kényelmes, pihe-puha, és olyan
illata van, mint a trópusi virágoknak, amit minden délután elhelyeztek
a szobánkban. Adjuk még hozzá ehhez Darren illatát, és nekem
végem, soha többé nem kelek ki az ágyából.
A gond nem az volt, hogy lefeküdjek vele. Engem inkább azok az
érzések aggasztottak, amik bennem kezdtek kavarogni,
akárhányszor a közelébe kerültem – érzések, amik ennél többre
ösztökéltek, talán valami olyasmire, ami túl régóta hiányzott az
életemből.
De Darren nem kínált semmi többet, és vele a dolgok sosem
bizonyultak hosszú életűnek. Ettől függetlenül, ha csak ránéztem, az
ölem szinte fájt. Minden egyes alkalommal, mikor rám villantotta azt
a tökéletes mosolyát, a bennem lakozó kisvárosi lányka azt kívánta,
bárcsak élete végéig főzhetné rá a vacsorát és vasalhatná az ingeit.
Nagyon-nagyon régóta most először tűnt úgy, megérné, hogy
eltöprengjek ezen az őrült gondolaton. Kivéve, hogy ez a családi idill
nem Darren stílusa volt, és én sem azért költöztem el hétszáz
mérföldre a szülővárosomtól, hogy ez legyen a jövőm.
Kis csapatunk késői reggelihez gyülekezett egy, a fő étkezőből
nyíló, számunkra lefoglalt teremben. Végignéztem a színpompás
gyümölcslevekkel teli hosszú asztalokon, amik gyönyörűen, hófehér
terítővel és friss virágokból készült díszekkel voltak megterítve.
Észrevettem Elit és Mayát, és gyorsan lehuppantam az üres székre
közöttük.
Egy felszolgáló gőzölgő kávét töltött nekem, és amint Darren
csatlakozott hozzánk, én abban a pillanatban megéreztem a
jelenlétét. Megtorpant az ajtóban, mikor a pillantásunk
összetalálkozott. A tekintete rajtam olyan volt, akár egy napsugár.
Meleg, és nem mondhatni, hogy nem szívesen látott. Ennek ellenére
a figyelmemet visszafordítottam az Elijal való csevegéshez,
kényszerítve a gondolataimat, hogy a Mayával töltendő napunk
megtervezése körül forogjanak inkább. Darren elözönlötte az elmém,
de igen hosszú nap elé néztem, és ő egy pillanatába se fért bele.
Nekünk egy spába volt időpontunk a lányokkal és Elijal, a fiúk pedig
horgászni mentek, vagy valami ilyesmi. Talán egy eseménydús nap
messze tőle az, amire most szükségem volt, hogy lecsituljon
bennem a lángoló vonzalom, amit a férfi iránt éreztem.
Reggeli után kisétáltam az erkélyre, hogy a kilátásban
gyönyörködjek. Türkizkék hullámok nyaldosták a puha, homokos
partot, amit kék és fehér nyugágyak pöttyöztek. Maga a Paradicsom!
Már oly régóta erről álmodoztam, és most mégis egy zavarodott
roncs vagyok. Minden egyes nyugodt percemet felrázták a Darren
körül forgó gondolataim.
Bármennyire is kiabálta az eszem, hogy legyek óvatos, előző éjjel
mégis azt akartam, hogy megcsókoljon. A fenébe is, azt kívántam,
bárcsak abbahagyná a cseverészést az unokatestvéreivel, és most
azonnal magához húzna! Visszavágytam a karjai közé, ahol sosem
gondoltam, hogy ilyen nyugalmat lelek.
Alig ismertük egymást, de a közelében lenni egész egyszerűen
helyesnek érződött. És valamilyen megmagyarázhatatlan oknál
fogva, ő próbált megismerni engem. Talán az egész csak színjáték
volt, egy mesteri húzás a mesteri nőcsábásztól. Meleg fuvallat
csókolt végig a vállamon, és behunytam a szemem, egyre kevésbé
aggódva ezen.
Cameron lépett oda hozzám. Magas volt, és izmos, csakúgy, mint
Darren. Néhány vonásukban látszott a hasonlóság, de nagyon
különbözőek voltak. Cameron mindig olyan komolynak tűnt. Csak
akkor láttam mosolyogni, ha Mayával volt. Mindketten úgy
felragyogtak a másik mellett, mint két fél, aminek szüksége van
egymásra, hogy teljes lehessen.
– Hogy vagy?
Felemeltem a mimóza koktélomat, és az elképesztő kilátás felé
intettem.
– Megvagyok. Ez a hely fantasztikus! Jó választás volt.
Előrehajolt, alkarjával megtámaszkodva a korláton.
– Mi is így gondoltuk. Ez a kis sziget nagyon békés és nyugodt.
– Elhallgatott.
– És te? Esküvő előtti para?
Nem tűnt úgy, hogy viccelődős kedvében van. Alig mosolyodott el
a kérdésre.
– Az ki van zárva.
– Én is így sejtettem.
– Tudtál mostanában beszélgetni Mayával?
– Hát, nem sokat. Eli, Olivia… tudod, hogy van ez, valaki mindig
ott van körülöttünk. Miért, mi a helyzet?
Kiegyenesedett, és az arcán ülő komoly kifejezéstől aggódni
kezdtem.
 – Csak azon gondolkodtam… Esetleg tudnál ma beszélni vele?
Hozzád közel áll.
– De hozzád közelebb.
– Valami nincs rendben. Nem tudom, hogy mi lehet az, és
akárhányszor megpróbálom felhozni, mindig lesöpri magáról, és az
esküvőre tereli a témát. Nem tudom, hogy esetleg csak az
idegesség az oka, de aggódom miatta.
– Biztos vagyok benne, hogy nincs okod az aggodalomra, de
beszélni fogok vele. Szerintem csak izgul ő is a nagy nap előtt, ez
teljesen normális.
– Remélem, hogy csak erről van szó. Azt akarom, hogy a holnapi
napja tökéletesre sikerüljön. Megérdemli. Ha valami más is
aggasztja, azt mielőbb meg szeretném beszélni vele. Nem akarom,
hogy bármi is az útjába állhasson annak, hogy megadjam neki élete
legtökéletesebb napját. Isten tudja, mennyire megérdemelné, hogy
csak ezen a napon minden simán menjen.
Bólintottam, és megérintettem a vállát.
– Beszélek vele. De addig is, próbálj meg nem parázni.
Ez agglegényéleted utolsó napja. Élvezd ki!
– Arról majd én gondoskodom!
Darren testének melegét a hátam mögött még azelőtt
megéreztem, hogy a hangja belevágott a beszélgetésünkbe.
Mindketten felé fordultunk. Cameron feszültsége úgy tűnt,
alábbhagyott a bátyja jelenlétében. Darren olyan fesztelen volt!
Irigyeltem tőle, és a közelében akartam lenni. Mint éjjeli lepkét a
láng, a kisugárzása úgy vonzott magához minden alkalommal. A
vidámság szikrája újra feltörni kívánkozott belőlem, még úgy is, hogy
tisztában voltam vele, ez az érzés nem tarthat örökké.
Cameron gyanúsan méregette.
– Nagyon ajánlom, hogy semmi őrültséget ne tervezz mára!
– Mégis mennyi őrültséget találunk szerinted egy halászhajón? –
Darren rám kacsintott. – És te, vörös? Leszerveztél pár chippendale-
fiút ma délutánra?
Ezen felnevettem. Egyáltalán nem lett volna Maya stílusa. Arról
nem is beszélve, hogy szinte lehetetlen vállalkozás lett volna olyan
táncosokat találni, akik versenyre kelhetnének Cameron és Darren
szexisségével.
– Attól tartok, nem. Ma a legvadabb programunk egy masszázs,
meg a manikűrös.
– Ezt örömmel hallom – morogta Cameron.
Darren gyönyörű szeme szinte megperzselte a bőrömet, és a
levegő felmelegedett körülöttünk. Az, ahogy rám nézett, inkább illett
volna zárt ajtók mögé.
– Én is. Nem szeretném, ha bármi is elvonná a figyelmedet.
– Nem zargat téged, ugye?
Darren két szemöldöke közé mély ránc ült, ahogy az öccse felé
fordult mérgesen. Cameron visszabámult rá, majd ismét rám nézett.
Vajon Darren zargatott engem? Nos, igen. De előbb vetném
magam a farkasok elé, mint hogy megkérjek valakit, hogy állítsa őt
le.
– Hát persze hogy nem! – feleltem. Megigazítottam a pólójának a
gallérját. – Ismered Darrent, ő a tökéletes úriember mintaképe.
Ezen már Cameron is elmosolyodott, de a feszültség közöttük
nem oldódott fel teljesen. A szemem sarkából megpillantottam Mayát
Diane-nel és Oliviával beszélgetni, és úgy döntöttem, ideje nekem is
továbbállnom.
– Nos, akkor érezzétek jól magatokat! Remélem, sok kapásotok
lesz. De aztán ki ne essetek a hajóból, oké?
Darren állkapcsa még mindig megfeszült, de most kiengedett
kicsit.
– Ennél azért többre is tarthatnál – mormogta, és gyengéden
elkapta a karom, ahogy elhaladtam mellette.
Felnéztem rá, egyenesen a gyönyörű szemébe. És abban a
pillanatban már éreztem is, ahogy az önuralmamnak még a látszata
is veszélyesen megingott ilyen közel hozzá. Elég közel, hogy
érezzem a kisugárzását. Egy láthatatlan energia pulzált közöttünk.
Olyan porcikáimban is éreztem ezt, ahol egyáltalán nem akartam.
– Azt először ki kell érdemelned – suttogtam, és elsiettem, mielőtt
a lábaim felmondták volna a szolgálatot.
 DARREN
– Ez meg mi a franc volt?
Cameron hátat fordított nekem.
– Nem kéne magad ennyire komolyan venned. Nem áll jól.
Közelebb hajoltam hozzá.
– Ha azt hiszed, nem töröm be az orrod, amiért egy seggfej vagy,
csak mert holnap lesz az esküvőd, nagyon tévedsz.
Cameron elvigyorodott, és lökött egyet rajtam.
– Valakinek ki kellett mondania. Az, ahogy Vanessát kergeted,
teljesen olyan, mintha a National Geographicon nézném, ahogy az
oroszlán becserkész egy gazellát. Pontosan olyan jól tudod, mint én,
hogy semmi esélye sincs.
Ezzel nem nagyon tudtam vitatkozni. Kinéztem magamnak
Vanessát, és minden szándékom volt meg is kapni őt. Minden jel
arra mutatott, hogy sikerülni is fog. A testi vonzalom köztünk nagyon
is valós volt, és minél több időt töltöttünk egymás társaságában,
annál erősebb lett. Egyetlenegyszer sem fordult meg a fejemben,
hogy ne fektethetném meg, mire a nyaralásunk a végéhez ér.
Hamarosan be fogja adni nekem a derekát, hacsak addig valamit
nagyon el nem baszok, és olyat teszek, amiért sosem bocsát meg
nekem.
De hogy ehhez az öcsémnek mi köze volt, az már más tészta.
– És ez mi a francért érdekel úgy?
– Mert ő Maya legjobb barátnője. Megmondtam, hogy tartsd
magad távol tőle! Nem gondoltam, hogy erre újra emlékeztetnem
kell.
– Na, ide hallgass, eddig igenis jól viselkedtem. – Az ujjamat a
mellkasába böktem. – Nem próbálkoztam be nála, ahogy kérted. De
most lejárt az idő.
– Nincs elég csinos lány a szigeten? Miért pont őt kellett
kiszemelned már megint?
– Mert igazi bombázó, és én őt akarom.
Megrázta a fejét, oldalra pillantott Mayára, majd az óceán felett
elterülő széles horizontot kezdte bámulni.
 – És megkérdezted már magadtól, hogy vajon miért? Miért olyan
fontos most ez a nő, hogy mindenki másnál jobban meg akarod
fektetni, csak hogy aztán faképnél hagyd? Ezt nem játszottad még el
elégszer?
Csikorgatni kezdtem a fogam.
– Tudom, hogy szereted Mayát, és végre meg akartok állapodni,
csinálni egy rakás gyereket, de a rohadt életbe, mi ez az ítélkezés?
Ez az én életem.
Nem válaszolt. Akartam, hogy mondjon valamit, hogy tovább
veszekedjen velem. De úgy tűnt, ennél többet nem fogok tudni
kierőszakolni belőle.
– Én… Figyi, én azt akarom… – A kezemmel végigtúrtam a
hajamon, és becsuktam a szemem. Vanessát láttam magam előtt,
ahogy azzal a gyönyörű szájával mosolyog. Olyan ragyogó volt,
minden férfi nedves álma. Miért is ne akarnám őt? Már az hatalmas
csoda volt, hogy eddig még senki nem rabolta el a szívét és vette el
feleségül. A puszta gondolattól, hogy valaki más kaparintja meg,
szinte állati ösztön lett rajtam úrrá, hogy a magamévá tegyem.
– Mit akarsz? – Cameron az erkély korlátjának dőlve keresztbe
fonta a karját.
Lassan kihúztam magam.
– Vanessa tisztában van azzal, hogy milyen vagyok. Ha bármi is
történik köztünk, az annak ellenére fog, hogy tudja, rossz lóra tett
velem. És talán pont ezért akarom neki bebizonyítani, hogy lehet,
megérem a kockázatot.
– Vagyis úgy érted, nagyobb kihívást jelent számodra így, hogy ő
átlát rajtad. Szép dolog.
– Nem! – mordultam fel. Legszívesebben pofán vágtam volna.
Cameron felhorkant, és kihívóan bámult a szemembe.
– Én csak látni akarom, mi sül ki ebből. Épp megismerjük
egymást. Erre általában nem szoktam időt szánni. Szóval, ki tudja?
Talán van rá esély, hogy a vakációzás után is találkozgatunk majd.
A fejét rázva felsóhajtott.
– Oké, mindegy. Felnőtt nő, biztosan el tudja dönteni, hogy mit
akar. Csak jó lenne látni, ha a változatosság kedvéért nem
viselkednél olyan önzően, ha egy nőről van szó. Ha mindenáron
ágyba akarod vinni, szeretném, ha legalább adnál neki némi esélyt a
szabadulásra. És ennél többet nem mondok most már az ügyről.
– Rendben. Elmondtad, amit akartál. Most már
lerészegedhetnénk kellőképpen a horgászáshoz végre?
– Hát persze.
– Pöcs – mormogtam.
 ÖTÖDIK FEJEZET

VANESSA
Egy kiadós masszázs, teljes franciamanikűr és jóval több pezsgő
után, mint amire szükségem lett volna, ellazultan huppantam le
Maya mellé. A hotel egyik medencéje mellett pihent egy nyugágyon.
Egész délután nem sikerült őt egyedül érnem, de még most is
hezitáltam, hogy Cameron kérésére faggatni kezdjem-e.
– Gyere, ülj ide! – Maya az övé melletti nyugágy felé intett.
Elfogadtam a meghívást, és kényelembe helyeztem magam.
Az izmaim rögtön elernyedtek.
– Ez a masszázs elképesztő volt!
– Szerintem is. A hotelszemélyzet nagyon érti a dolgát.
– El sem akarok innen menni! Elmosolyodott.
– Talán van náluk üresedés.
Felnevettem. Csak Maya tudta igazán, mennyire feszültséggel teli
volt a munkám. A gondolat, hogy ezen a mennyei szigeten
maradjak, nagyon csábító volt, de teljesen irreális.
– Észrevettem, hogy eltűntél Darrennel a barbecue-ról tegnap
este. Nem akarsz valamit megosztani velem?
– Azt leszámítva, hogy minden elképzelhető dolgot bevetett, hogy
lefeküdjek vele, nem nagyon tudok mit mondani.
– Sejtettem, hogy bepróbálkozik. Azért nem rossz látvány, mi?
Halkan kuncogtam. Ezzel nem tudtam vitatkozni.
A köztünk lévő asztalkán hagyott étlappal kezdtem babrálni.
– Nem vagy éhes? Megrázta a fejét.
– Nem szabadna, már több kilót magamra szedtem a héten.
Csoda lesz, ha még mindig beleférek a ruhámba holnap.
– Ne aggódj, majd megoldjuk!
– Ja, én meg majd úgy festek, mint a szaténba bújtatott kötözött
sonka. – A keze a tankinijével eltakart hasára vándorolt.
– Minden rendben?
Felém fordította a fejét, de képtelen voltam bármit is leolvasni az
arcáról az orrán ülő napszemüvege miatt.
 – Persze, miért?
Erre mit mondhatnék? Cam küldött magánnyomozásra, mert
aggódik érted? Nem gondoltam, hogy az aggodalma alaptalan
lenne. Mayának szokása volt, hogy mindent mélyen magába
temessen, ahol senki más nem láthatta, mi emészti őt. Mindig is
zárkózott volt, és ezt általában tiszteletben tartottam. Ő ilyen típus,
és nekem nem lett volna jogom azzal nyaggatni, hogy megnyíljon,
ha nem akart.
– Csak kíváncsi voltam. Úgy tűnik, mostanában elég sokat
elgondolkozol. Azt hiszem, csak szeretnék megbizonyosodni, hogy
csupán az esküvő előtti paráról van szó.
Némán bólintott, majd mély levegőt vett. Egy ideig csak csendben
ültünk, mielőtt újra megszólalt.
– Terhes vagyok – mondta nagyon halkan.
Leesett az állam, és letéptem magamról a napszemüveget.
– Várj csak… hogy micsoda? Hogy? Próbálkozni kezdtetek?
– Nem. Ez az én hibám. Nagyon elszúrtam.
– Mit?
Levette a napszemüvegét, és két ujjával összecsípte az
orrnyergét.
– Néhányszor elfelejtettem bevenni a fogamzásgátlót. Az utóbbi
pár hónapban nagyon sok minden történt. Az anyukám halála, hogy
összeköltöztünk Cammel, az esküvői út megszervezése körüli
teendők. Én nem figyeltem oda eléggé, és most itt tartunk.
– Szerinted hányadik hétben járhatsz?
– Őszintén szólva, fogalmam sincs. Csináltam több tesztet, de
orvosnál még nem jártam. Csak halasztgatom. Nem akartam elhinni,
hogy tényleg terhes vagyok.
Hallgattam. Maya élete mindig kaotikus volt, néha egyenesen
aggasztó. Talán nem erre számított, de mégis, ez olyan hír volt,
amitől Cameron a fellegekbe repül.
– Még nem mondtad el Camnek – állapítottam meg. Biztos, hogy
a férfi ezt érezhette meg.
Maya arcán a nyugalom maszkja hirtelen repedezni kezdett.
Összerándult, és a szeme kifejezéstelenül bámult.
 – Ez kész rémálom! Holnap összeházasodunk. Hogy a fenébe
titkolhatnám ezt el előle? Teljesen ki fog akadni, de nem mondhatom
el neki az esküvőt megelőző éjjel. Tiszta idegroncs lesz, pont úgy,
ahogy én is, és…
– Maya, ezt most hagyd abba! Vegyél mély levegőt. Ez… Maya,
ez egy áldás! Mindketten családot akartatok alapítani, nem?
Remegve szívta be a levegőt, majd kifújta, és egy lassú
könnycsepp gördült le az arcán.
– Igen, beszéltünk róla, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar
megtörténik.
– Cameron életed szerelme. És most kisbabátok lesz. Ennél
romantikusabbat el sem tudok képzelni. Mondd el neki! Annyira
boldog lesz! Biztos vagyok ebben.
Megrázta a fejét, de láttam rajta, hogy hinni szeretne nekem.
– Nem akarom, hogy mérges legyen rám, amiért ilyen felelőtlen
voltam. – A hangja alig volt több suttogásnál.
Szorosan magamhoz akartam ölelni. Ehelyett a keze után
nyúltam, és a kezembe fogtam mindkettőt. Akartam, hogy higgyen
nekem, és vigasztalást találjon a szavaimban, mert tudtam, hogy ez
volt az igazság.
– Cameron szeret téged. Nem számít, hogyan történt, csak az,
hogy megtörtént, és ez most ok az ünneplésre. Rendben? –
Letöröltem a könnycseppet az arcáról, és elmosolyodtam. De nem
csak az ő kedvéért. Olyan boldogság töltött el abban a pillanatban,
amit képtelen voltam féken tartani. El sem tudtam képzelni, milyen
lehet… ennyire szeretni valakit, és annak ilyen bizonyítékát
hordozni. Együtt vállalkozni erre a következő lépésre.
Egy kicsit ő is elmosolyodott, és a szívemet még könnyebbnek
éreztem.
– Mikor mondjam el neki? Már nem szabadna látnunk egymást a
ceremónia előtt. Mindent el fogok szúrni! Nem akarom, hogy bármi is
elrontsa a holnapi napunkat, de képtelen vagyok tovább titokban
tartani előtte! Olyan súlyosan nehezedik rám. Istenem, el sem tudod
képzelni!
Csitítgatni kezdtem, hüvelykujjammal a kézfejét cirógatva.
– Maya, mondd el neki ma este, ha szeretnéd.
 – Szerinted ezt kéne tennem?
– Tedd azt, amit helyesnek érzel, és ne törődj azzal, hogy mások
mit gondolnak, jó? Ránk mindig számíthatsz.
Bólintott.
– Köszönöm.

***

Maya már korán visszavonult a szobájába. Én túlságosan is

nyugtalan voltam ahhoz, hogy képes legyek elaludni, ezért inkább az
egyik szabadtéri bárban múlattam az időt. Az ég éjszínkék volt, és a
frangipánik édes illatatával volt terhes a meleg, óceáni levegő. A
fehérboromat a pohár száránál tartva lögybölgettem.
A Mayától megtudott hírt emésztgettem magamban. Számomra
nem volt olyan komoly, mint a barátnőm számára, mégis nyomasztó
módon emlékeztetett arra, hogy a sorsunk milyen hamar
megváltozhat. Ahogy még néhány hónappal ezelőtt élt, azt alig
lehetett életnek nevezni. Keményen gürcölt egész héten a
munkahelyén, aztán egész hétvégén bulizott.
Majd hétfőn minden kezdődött elölről. Ez nem állt olyan messze
az én napjaimtól sem. És most őt csak pár óra választotta el attól,
hogy feleségül menjen álmai férfijához. És néhány hónapon belül a
családjuk új fővel fog gyarapodni.
Mindennél jobban örültem a barátnőmnek, de közben nem tudtam
nem tudomást venni a bennem feltámadó csöppnyi megbánásról,
amit a boldogsága árnyékában éreztem. Mélyet sóhajtottam. A
tüdőm megtelt a friss óceáni levegővel, és megfogadtam, nem
hagyom, hogy a megvalósulatlan álmaim körüli gondolataim
magukkal ragadjanak.
Kiittam a langymeleg borom maradékát, és megtettem az
egyetlen dolgot, amit megígértem magamnak, hogy nem fogok.
Bekapcsoltam a telefonomat, és megnyitottam az üzeneteimet. Anyu
küldött párat, érdeklődött, hogy mennek a dolgok. Megírtam neki,
hogy sajnos most nem fogok tudni olyan gyakran válaszolni, mint
általában szoktam.
 Azután bejelentkeztem az e-mail-fiókomba, és a rettegés
hamarosan minden más érzést elnyomott bennem. E-mailek egész
sorozata kezdett beérkezni, a legtöbb Reillytól, köztük egy meghívás
is egy eseményre – munkaebéd, máris, amint visszaérek. Kicsit sem
átlátszó. Elnyomtam egy morgást, és kikapcsoltam a telefonom.
– Szia, szépségem! – A mellettem álló bárszéken Darren
helyezkedett el.
– Hol van Cam? Azt hittem, együtt buliztok ma este.
– Á! Már korán visszavonult. Megtippelheted, vajon hol van.
Bizonyára Mayával. Magamban vigyorogtam, hiszen én Darrennel
ellentétben tudtam, ennek miért kellett örülni.
– Meghívhatlak még egy italra?
– Igazság szerint már ideje lenne nekem is visszavonulnom.
Holnap nagy napunk lesz. – Megragadtam a tárcámat, és felálltam.
Nyugtalan voltam, és az sem javított sokat a helyzeten, hogy
belenéztem az e-mailjeimbe. Nem tudtam volna megesküdni rá,
hogy alkalmas állapotban vagyok ahhoz, hogy ellenálljak Darren
flörtölésének.
A férfi elkapta a kezemet, megakadályozva, hogy elmenjek.
– Feszültnek tűnsz. Mi a baj? Haboztam.
– Semmi, jól vagyok.
– Gyere, sétálj egyet velem. – Fejével az éjsötét vízpart felé intett,
ami a fekete végtelenségbe olvadt.
Mosolygott, mint aki tudja, hogy nem mondanék nemet, hogy
képtelen lennék rá.
– Oké. – A retikülöm vékony fekete pántját a vállamra
akasztottam, és hagytam, hogy megfogja a kezem, majd a
holdfényes tengerpart felé vezessen.
– Mesélj, vörös. Mi történt?
– Csak meló. Elkövettem a hibát, hogy megnéztem az e-
mailjeimet. A való élet egy rakás szar.
Elnevette magát, és megszorította a kezem.
– El sem tudom képzelni, milyen lenne most visszacsöppenni a
valóságba. Mi az ördögért néztél rá, mikor még napokig itt vagyunk?
– Fogalmam sincs. Talán mazochista vagyok. Kész káosz lesz
felhozni majd magam. Gondoltam, talán elébe mehetek.
 – Van a munkádnak bármiféle pozitív jellemvonása?
Lebámultam magam elé, ahogy a lépteink sötét árnyékokat
hagytak a puha homokban.
– Nem nagyon, legalábbis a tiédhez képest. Én senki életét nem
mentem meg, mikor a főnököm ruháját hozom el a tisztítóból.
– Ennyire semmibe vesz? – A szeme komolyságot tükrözött.
Megvontam a vállam.
– Azt hiszem, mélyen legbelül azért értékeli mindazt, amit érte
teszek, de látszólag túl elfoglalt ahhoz, hogy időt szánjon ennek a
kimutatására. De megértem. Ez a munkámmal jár. És milyen
tűzoltónak lenni? Ez az álommelód?
Az ajka kisfiús mosolyra húzódott.
– Imádom! Még akkor is, amikor szar. Néha úgy érzem, hogy a
véremben van, vagy valami ilyesmi – hogy erre születtem.
Néhanapján van egy rossz műszakom, amikor elkezdek kételkedni
benne, de amint sikerül kipihennem magam, alig várom, hogy
csinálhassam. Azt veszem észre, hogy hiányzik is.
– Most hiányzik?
Elbámult a partvonal felé, szemébe távoli kifejezés ült ki egy
pillanatra, mielőtt visszafordult felém.
– Sehol máshol nem lennék szívesebben, mint itt, most, veled.
És ez becsületszavamra az igazság.
Minél több időt töltöttem vele, annál több bepillantást nyertem az
igazi énjébe, hogy ki is volt ő valójában a jóképű, sármos külső alatt.
Minden figyelmeztetés ellenére, és annak ellenére, hogy az eszem
még mindig azt kiabálta, legyek óvatos, én mégis kíváncsi voltam.
Többet akartam tudni. Meg akartam fejteni, és úgy látni őt, ahogy
ezelőtt még soha senkinek nem engedte.
– De mindegy is, a pokolba ezzel az egésszel! Hiszen nyaralunk!
Csináljunk valami őrültséget!
– Mint például?
Nevettem, és csak bámultam, ahogy a fején át lehúzta a pólóját.
– Mit szólsz egy kis meztelen fürdőzéshez? – kérdezte suttogó
hangon.
A szám kissé tátva maradt, ahogy a nadrágja cipzárjához nyúlt.
– Az óceánban? Te megőrültél!
 – Igen, és igen. Gyerünk, ne legyél prűd! – mondta.
– Ez szabályszegés. Nem lehet éjszaka fürdeni. – Rámutattam
mögöttünk egy táblára, amit még napközben vettem észre.
– Nyaralunk. Most nincsenek szabályok.
Letolta a nadrágját, és anyaszült meztelenül állt a holdfényben. A
szám most már teljesen tátva volt, és kényszerítettem magam, hogy
elforduljak. Mit meg nem adnék csak pár percért, hogy
megnézhessem magamnak…
– Kizárt, hogy meztelenül bemegyek a vízbe – erősködtem.
– Ahogy gondolod. – A hangja kicsit távolabbról szólalt meg.
Mikor visszafordultam, a homokban lépdelt, én pedig semmi mást
nem láttam, csak a feszes fenekét, ameddig el nem merült a
habokban.
– Remek a víz! – kiabált ki nekem, a mosolya szinte világított a
sötétben.
Egyik lábamról a másikra ugráltam, a hangulata kezdett rám is
rám ragadni.
Ezt most tényleg megteszem? Igen. Nem. Igen. Kizárt. Mi az
ördög?
Vettem egy levegőt, és ledobtam magamról a lenge nyári ruhát.
Darren éljenezni kezdett a távolban. El sem tudtam hinni, hogy
tényleg ezt teszem, de képtelen voltam megállni, hogy vigyorogjak.
Darren őrült volt, de valahogy imádtam érte. Az volt az igazság, hogy
erre senki más nem tudott volna rávenni, csak ő. A rettegés új
hulláma járt át, mikor a melltartómat és a bugyimat fontolgattam.
Nem vetkőzhettem le anyaszült meztelenre! Azért valahol határt
kellett szabjak.
– Gyerünk, vörös! Már teljesen kiázik a bőröm. Siess!
Gondolkodás nélkül kapcsoltam ki a melltartómat, majd a
mellemet a karommal eltakarva szaladni kezdtem, hogy
csatlakozzak hozzá.
A víz meleg volt, mégis sokként érte a bőrömet ott, ahol általában
takarva voltam. Darren felé úsztam, és közben próbáltam nem
gondolni arra, mi mindent rejteget a sötét óceán. Mikor valami
elhúzott a lábam mellett, felsikítottam.
 – Mi a baj? – Darren odaúszott hozzám, és elkapta a kezemet,
közben szélesen vigyorgott.
– Valami hozzáért a lábamhoz! Mindjárt frászt kapok! –
Végignéztem a víz sötét felszínén, amin nem láthattam keresztül.
Egy hullám közelebb lökte felém Darrent, és a következő
pillanatban megragadott és magához húzott.
– Nem fogsz frászt kapni. Megvédelek – mormolta.
Nagyot nyeltem a torkomon megakadt levegőn át. Meztelen
mellkasunk összeért, és hirtelen semmi nem érződött még ennyire
tökéletesnek. A lábujjaim beletúrtak az iszapba.
– Azzal ugye tisztában vagy, hogy én több vagyok a
hajszínemnél?
Végighúzta az ujját egy hajtincsen, ami az arcomhoz tapadt.
– Sokkal több annál… A fejemben olyan vagy, mint egy fényes,
vörös sugár. Akármikor eszembe jutsz, mindig vibráló, színnel teli
minden. Semmi másra nem tudok gondolni. És senki másra. Meg
sem tudtam mukkanni. Ha ez a duma a nőcsábászarzenálja része,
minden elismerésem érte, díjat érdemel. Csend borult ránk, amitől a
meztelenségem csak még idegölőbb lett.
Egy gyenge hullám lökött meg minket, de ő erősen tartott engem.
Még sosem láttam ilyen sötétnek a szemét. A kezébe fogta az
arcomat, és a két hüvelykujjával az orcámat kezdte cirógatni.
– Még mindig nagyon szeretném megkapni azt a beígért csókot.
Levegőért kaptam.
– Én nem ígértem semmit. Fenyegetés volt.
– Akkor leckéztess meg.
Megemeltem az államat, néma igent mondva minden lehetséges
módon, amire csak gondolni tudtam. Azt akartam, hogy
megcsókoljon. És aztán annál sokkal, de sokkal többet is akartam.
Az ujjaim beleegyezésként vizes hajába túrtak.
– Vanessa.
A szívem zakatolni kezdett, hallva, ahogy a nevem elhagyta az
ajkát. Nem egy becenév, hanem a nevem. Elakadt a lélegzetem,
ahogy megéreztem az erekcióját, és ezzel egy időben az ajkát is az
ajkamon. Felnyögtem. Teljesen letaglózott, felemésztett nyelvének
első érintése a nyelvemen.
 Hagytam, hogy a kezeim a maguk útját járják, felfedezve a testét.
Le az izmos karjain és fel a hűvös, kemény hasizmán. Akartam ezt a
férfit. Csak úgy, ahogy Brooklyn lakosságának a fele… és a nők fele
ebben az átkozott hotelben is. De ebben a pillanatban ő engem
tartott a karjában. Amennyire vágyott rám, én annyira akartam, hogy
akarjon.
Levegőt vettem, de mielőtt akár csak gondolhattam volna rá, hogy
elhúzódom az öleléséből, ő felemelt, és a lábaimat a dereka köré
fonta. Hagytam magam. A Darren iránti vágyódás végigsöpört
érzékeny bőrömön, pulzált a combom között, ahol már a legapróbb
súrlódás köztünk elszédített.
– Tudom, mire gondolsz most – mormolta, és csókokkal borított a
számtól az államig.
De nem tudhatta, mert az elmémben minden épkézláb gondolatot
felülírt, ahogy a testem egyre hangosabban követelte őt.
A csípőmnél fogva tartott, a combomat fel-le simogatva, mint
bársony a víz alatt. Még egy így eltöltött pillanat, és én teljesen
elveszek. Le fogok feküdni Darren Bridge-dzsel, és minden egyes
felelőtlen percét élvezni fogom.
– Mire gondolok? – A hangom csak suttogás volt. Ha tudta
volna…
– Azon gondolkodsz, hogy ez jó ötlet-e. Mert okos vagy, és
pontosan átlátsz rajtam, de mégsem tudsz ellenállni ennek.
Az érintése felkúszott az oldalamon, és tapogatózó ujjai
megszorították feszes mellemet. Hozzálöktem a csípőmet, többet
akarva abból az édes súrlódásból. Beharaptam az ajkamat, hogy
elfojtsam a kétségbeesett hangot, ami a torkomból készült feltörni.
– Csak egy éjszakát kérek tőled, Vanessa. Egy éjszakát, és
ígérem, nem fogod megbánni.

***

A hátam Darren szobája falának csapódott. Ugyanúgy egymásba

voltunk gabalyodva, mint az előbb még a vízben. Kivéve, hogy az
érintéseink többé nem puhatolózók voltak. Kezdett eluralkodni rajtam
a szükség, kész voltam teljesen alávetni magam a vágynak.
 A combommal átöleltem a csípőjét, ő hozzám dörgölőzött és
felnyögött.
– Istenem, olyan eszméletlenül akarlak!
Nyöszörögtem, szorosabban fogtam őt. A ruháink nedvesek és
homokosak voltak, és le akartam venni magunkról megint mindent,
ami a testünket elválasztotta egymástól. A kezét felfelé kezdte
csúsztatni a ruhám alatt, lehúzta rólam, majd kikapcsolta a
melltartómat. A hűvös, légkondi szabályozta levegő végigsimított a
csupasz bőrömön, amitől a mellbimbóm és a mellem feszes és
nehéz lett.
– Gyönyörű – mormolta, ujjbegyével körberajzolva a
megkeményedett bimbóimat.
A nyögés mélyen a hasamban kezdődött, úgy tört elő az ajkaim
közül.
Az ujját a bugyimba akasztva lehúzta a bokámig, közben finom
csókokkal borítva a combomat. A tenyeremet erősen a falnak
nyomtam, mert a térdem kezdett elgyengülni. Behunytam a szemem,
élvezkedtem a mennyei érzésben, ahogy meleg ajka a bőrömhöz
ért. Majd a bársonyos nyelve. Lassan szívogatva, ahol az előbb még
csókolt, mielőtt megállt majdnem ott, ahol nedves voltam érte, csak
érte.
– Mindenedet látni akarom, Vanessa. – A hangja reszelős volt, és
szexi, ahogy a tenyere végigsimított a belső combom érzékeny
bőrén, majd felsiklott a puncimhoz. Szétválasztotta az ajkaimat, és a
csípőm előremozdult, várakozva. Képtelen voltam szemérmesen
viselkedni, mikor olyan nagyon akartam őt. Abban a pillanatban,
hogy belekezdtünk ebbe a táncba, minden gátlásom kirepült az
ablakon.
Élesen fújta ki a levegőt.
– Istenem, máris olyan nedves vagy értem!
Az érintése elhagyott, és Darren felegyenesedett, ameddig fölém
nem tornyosodott – csupa izom és férfi. Gyötrelmes másodpercek
következtek, míg ledobta magáról a ruháit. Én csak néztem őt,
elmerülve abban, ahogy gyönyörű meztelensége egyre jobban
kibontakozott előttem. A szoba homályos fénye árnyékokat vetett
kemény, kidolgozott testén. Végezetül végre lehúzta magáról a
fekete úszónadrágját is, és megállt előttem meztelenül, büszkén, és
eltéveszthetetlen éhséggel a szemében.
Egy pillanatra már láttam a péniszét, de csak a sötétben, mikor
kijöttünk az óceánból. Akkor is és most is kicseszettül pompás
látvány volt. Akkor az egyik felem nem akarta bámulni, a másik
felem pedig olyan gyorsan a szobájába akart érni, amilyen gyorsan
csak emberileg lehetséges volt. De itt, most, úgy nézhettem, ahogy
csak akartam. És érinthettem…
Mielőtt kinyúlhattam volna érte, ott hagyott meztelenül és
remegve a falnál. A pillantásunk egymásba fonódott, forrón, tele
ígéretekkel. Én megdermedtem, szinte odaszegezett, amilyen
magabiztossággal mozgott. Elővett egy óvszert a tárcájából, és
kibontotta, majd óvatosan felgörgette a pénisze hosszán. Az érzéki
mozdulat majdnem elvette az eszem. Becsuktam a szemem, és
szinte láttam magam előtt, hogy milyen lenne. Milyen mélyre érne…
Most, hogy már meghoztam a döntést, alig vártam, hogy a
testemben érezzem.
– Vanessa. – A nevem úgy hagyta el az ajkát, mintha valami
drága kincs lenne.
Félig kinyitottam a szemem, és a szívem gyors, egyenetlen
ritmust dobogott a látványától. Még életemben nem láttam ilyen
elképesztő testet. Darren a tökéletesség megelevenedett szobra
volt!
Kinyújtotta felém a kezét, tenyerét felfelé fordítva, és ez az
egyszerű gesztus végre mozgásra bírt. Mint a mágnes, úgy vonzott
magához a teste melege, az energiája. Ingatag lábakon lépkedtem
oda hozzá, ameddig testünk már majdnem egymáshoz ért. Az ujjait
végigfuttatta a hajamban, miközben lehajolt, hogy száját az
enyémhez nyomja. Rögtön megnyíltam neki. Egy újabb észveszejtő
csókban forrtunk össze. A nyelve egyszerre volt puha és durva, mély
és követelőző – a vágy ízét éreztem rajta. A mellemet
hozzásimítottam a testéhez, vágytam a bőre érintésére a bőrömön.
Azt akartam, hogy közel legyen hozzám, hogy körbeöleljen, hogy
bennem legyen. Elhúzódott, a légzése szaggatott volt, és még
mindig erősen szorított magához.
 – Egyszerűen nem tudok betelni a száddal. Az ízed… – Megrázta
a fejét, mintha nem értette volna, hogy miért.
Én sem értettem. Még életemben nem akartam semmit ennyire.
Még le sem feküdtünk egymással, de nem emlékeztem, hogy valaha
is ennyire be lettem volna gerjedve bárkitől. Nem tudtam elképzelni,
hogy ő is így érezzen, de az, ahogy most rám nézett, mégis
töprengésre késztetett.
Leült az ágyra, és magához húzott, hogy a mellkasom egy
vonalba került a szemével. A következő pillanatban az ajkát egy
feszes, éhes csókkal a mellbimbóm köré fonta.
Eközben a kezét a lábam közé csúsztatta. Gyengéden körözni
kezdett a csiklómon. Mikor az érintése lejjebb ereszkedett, ahol
elképesztően nedves voltam, elengedte a mellbimbómat, majd
hevesen a másikhoz hajolt.
– Minden egyes porcikádat meg fogom ízlelni, Vanessa. Minden
gyönyörűséges porcikádat! – Rekedtes hangja végigvibrált a
mellkasán, egészen a testemig, ahogy ízlelte, nyalta, harapdálta a
mellemet.
Elakadt a lélegzetem, megragadtam a vállát, hogy el ne
veszítsem az egyensúlyom. Ez a vágy több volt a gyönyör csak egy
múlandó hullámánál. A bőröm alatt sugárzott, lángba borítva minden
idegvégződésemet, ami az érintésével találkozott, a legbensőbb
részemben pulzált. Ott, ahol keservesen akartam őt.
Mintha csak néma imámra válaszolt volna, egy ujját becsúsztatta
a puncimba, és simogatni, masszírozni kezdett. Azon nyomban
elélvezhettem volna, könnyedén, ha megengedtem volna
magamnak.
– Darren! – A kezéhez nyomtam magam. Erősebben szorítottam,
és ő hozzám simult. Valami elpattant bennem. A türelmem,
mindazok az izgalommal terhes pillanatok, amiket megtagadtam
magamtól. Minden lehullott rólam. Az állkapcsom megfeszült, az
ujjaimmal belemarkoltam selymes hajába.
Felnézett rám, szinte állati éhséggel a szemében.
– Már most akarsz? – A hangja gyengéd és mély volt.
Hónapok óta akartam Darrent, és a fájó vágyódás az utóbbi
napokban olyan hevessé vált, hogy ostorozhattam volna magamat,
amiért olyan sokáig megtagadtam a próbálkozásait. Az éhségem
csillapítása úgy tűnt, megéri az összetört szív kockázatát.
Bólintottam, mert abban a percben egyáltalán nem érdekelt.
– Akkor gyere ide, kedvesem. Alig várom, hogy magam körül
érezzem azt a szűk kis puncidat!
Mocskos szavai élénk látomást idéztek elém. Az ujjait a szájához
emelte, és lenyalta róluk a nedvem. Heves forróság száguldott végig
rajtam, és az volt az érzésem, hogy Darrennel lenni olyan élmény
lesz, amilyen szexben még soha azelőtt nem volt részem.
Magabiztosan rántott le magához, a lábaimat lovaglóülésben
elhelyezve kőkemény combjai oldalán. Az egyik kezével a
férfiasságát simogatta az óvszeren keresztül, a másikkal engem
irányított, szépen lassan ráültetve vastag erekciójára.
Centiről centire haladva váltunk eggyé. A fejem hátrahanyatlott.
Édes istenem…
Elakadt a lélegzetem, mikor végre teljesen a testembe fogadtam.
A feszültség nem oszlott el, de minden porcikám a gyönyörtől dalolt,
ahogy mélyen bennem feszült. Teljesen kitöltött, de csak halvány
szúrást éreztem az engem teljesen felperzselő érzelmek között.
– Jól vagy?
A lélegzete suttogás volt a nyakam érzékeny bőrén,
meglibegtetve egy odahullott hajfürtömet. Erős, meleg karok öleltek
körbe, tartottak úgy, mintha egy kincs lennék, ami hozzá tartozott.
Abban a pillanatban pontosan az voltam. A testem az övéhez
tartozott, sóvárogva fogadta magába az ő testét.
– Jobban, mint jól.
Darrennek egyáltalán nem volt szüksége az egója további
fényezésére, de nem hazudhattam. Fantasztikus érzés volt. Ő volt
minden álomkép, amikkel magányos éjszakáimon játszadoztam, és
még annál is több.
Megemelte a csípőmet, és újra magára húzott. Megint éreztem
azt a halvány szúrást az ínycsiklandó súrlódás mellett, majd az
érzés hirtelen olyan gyönyörré olvadt, amitől elállt a lélegzetem is.
Alig kezdett mozogni bennem, én máris a csúcs felé repültem,
teljesen túlcsordulva az érzésektől, ahogy betöltött, és amilyen
helyesnek éreztem, hogy a karjában legyek. Egy ideje nem feküdtem
le senkivel, de Darren olyan mesterien csalogatta elő belőlem a
gyönyört, ahogy még senki más. Tudtam, nem fogom sokáig bírni.
– Mondd el, milyen érzés, Vanessa! – Az izgalom és a szinte
kézzelfogható vágya, úgy tűnt, belém szivárog az érintésével, ujjai
keményen mélyedtek a csípőmbe.
Elmerültem az erejében, és ugyanakkor hálás is voltam az
irányításért. Darren maga volt az elképesztő erő, úgy mozgatott,
ahogy kedve tartotta. Olyan könnyedén, hogy talán tarthattam volna
tőle. De egyetlen pillantás a szemébe más történetet mesélt. Sosem
éreztem még magam nagyobb biztonságban, jobban megbecsülve,
mint ebben a pillanatban. Kissé megráztam a fejem, alig akartam
elhinni mindezt. Hogy olyan közel voltunk egymáshoz, csak egy
lehelet választott el. Hogy itt voltunk, a helyen, ahol sosem
gondoltam, hogy kikötök majd. Egyre erősebben közeledett az
orgazmus. Fokozta azt a felvillanyozó érzést, ami a bőrömön
cikázott; a fájdalmasan kemény mellbimbóimtól kezdve végig az
egész testemen a lábujjaimig, amik feszesen görbültek erős
combjaihoz.
Mondd el, milyen érzés. A szavai a fülemben visszhangoztak,
ahogy egyre mélyebbre zuhantam az érzésben, aminek nem volt
neve. Nem voltak hozzá megfelelő szavaim, kivéve, hogy…
– Még sohasem tapasztaltam ilyesmit.
Kisimította a hajamat az arcomból, hüvelykujjával az orcámat
cirógatva közben. Megrázta a fejét, pillantása összetalálkozott ködös
tekintetemmel.
– Még én sem.
Képtelen voltam viszonozni a pillantását. Nem engedhettem meg
magamnak, hogy elhiggyem, amit a tekintete mondott. Az ajkamat
hevesen az övére tapasztottam. A csípőmet erősen magára húzta,
miközben megemelte a saját csípőjét, amitől új szögből hatolt belém.
A szájába nyögtem, a gyönyör szinte felemésztett. Még néhány
perc, és képtelen lettem volna megszólalni. Behunytam a szemem,
és nagyobb erővel mentem a döfései elébe, a testünk egyre
hevesebben találkozott, egyre jobban összeforrtunk. Néma
kérésemre megváltoztatta a tempóját, amíg minden egyes kemény
lökés végigáramlott az egész testemen. Már semmit sem csináltam,
csak magamba fogadtam, hagytam, hogy a csúcs felé repítsen
minket. Szorosan kapaszkodtam, amíg a nyomás elviselhetetlenné
nem vált.
– Darren! – A szám kinyílt, egész testemben vadul remegtem.
A combom nyirkos és feszes volt az övét ölelve. Minden izmom
megfeszült, teljesen megadva magukat az érzések áradatának.
Minden mozdulatomat ő irányította. Még behunyt szemmel is
éreztem magamon a tekintetét, mintha ki lettem volna világítva a
fékezhetetlen repülés közben. Nem tudtam lelassítani, és nem is
akartam. Piszkosul régóta akartam már őt. Megtörtem, hangos sikoly
hagyta el a torkom. A következő néhány lökése a testemben több
gyönyört okozott, mint bárki más valaha azelőtt. Meglovagoltam az
érzést, remegve az intenzitásától.
Kezével belemarkolt a hajamba, és hátradöntötte a fejemet.
Forró és éhes csók találkozott a bőrömmel.
– Gyönyörű vagy, mikor elélvezel.

DARREN
Csillagokat láttam, és még el sem élveztem. Még sosem vesztem
el így valaki más gyönyörében. És most Vanessa volt a megtestesült
érzékenység. Mint egy villám, amit megérinthetsz. Miután igent
mondott az éjszakára, semmit nem tartott vissza. Hozzám olvadt,
kinyílt nekem, együtt mozgott velem, és mindent elvett, amit adtam
neki. És a gyönyörtől, ami az arcán végigsöpört, szinte elállt a
lélegzetem.
Biztos voltam benne, hogy el tudnék élvezni csak attól, ha
láthatnám őt széthullani. A puncija megremegett körülöttem, ahogy
leereszkedett a csúcsról. Megfordítottam magunkat, és óvatosan a
hátára fektettem. Csak annyira emelkedtem fel, hogy jobban
láthassam. Olyan átkozottul gyönyörű volt! Ezt már eddig is tudtam,
de most meztelenül feküdt előttem, lábai széttárva, csak nekem.
Mindennél tökéletesebb… és egy rövid időre csak az enyém.
Beléhatoltam, és Vanessa levegőért kapott, ahogy feljebb
csusszant az ágyban. Elharaptam egy nyögést, és megint a testébe
hatoltam, keményebben és mélyebben. Az ínycsiklandó szorítás,
ahogy a puncija a farkamat tartotta, rögtön a csúcs közelébe
katapultált. Az elmémben minden csak még többért kiáltott, a
megkönnyebbülésért.
Közben a keze az egész testemet bejárta. Minden sóvárgó
érintés lángba borította a bőrömet, éreztem a rántást valahol mélyen
a bensőmben, ahogy küzdöttem a vággyal, hogy még közelebb
hozzam a testünket. Ez túl sok volt. Valami elpattant bennem.
Megragadtam a csuklóit, és az ágyhoz szegeztem őket a feje
mellett, miközben semmi mással nem törődve többé, újra és újra
beléhatoltam. Csak el kellett élvezzek…
Az ajkai remegtek. Megfeszült a farkam körül, és vártam, hogy
újra elélvezzen, közben a saját önkívületemet kergetve tovább. De ő
ellenállt.
Néma könyörgés csillogott a szemében.
– Hadd érintselek meg – suttogta.
Valami ismét megrándult mélyen a bensőmben. Gondolkodás
nélkül kicsusszantam a testéből, és a hasára fordítottam. Felhúztam
a csípőjét, és mélyen a teste melegébe döftem. Rekedt nyögés
hagyta el a torkát.
A tükörben megpillantottam magunkat; eszméletlen kilátás, ami
csak nekem adatott. A farkam minden centijét magába fogadta, újra
és újra. Erotikus látvány volt. Kielégítő és vágyat keltő. Elég volt
hozzá, hogy átlendítsen a csúcson engem is. Vanessa belemarkolt a
lepedőbe, és ő is ott volt velem. Erősen körém feszült, ahogy
felkiáltott.
Képtelen voltam megállni. Elektromosság rohant végig a
gerincemen. A heréim fájdalmasan megfeszültek, és elélveztem,
rátalálva a mennyországra a testében. Ellazítottam halálos
szorításomat a csípőjén, mikor eszembe ötlött, hogy valószínűleg
nyoma marad.
Mély sóhajjal rogyott az ágyra. A testét betakartam az enyémmel,
és belélegeztem az illatát, mintha oxigén lett volna, amitől eddig
megfosztottak. Kapkodtam a levegőt. Megkönnyebbülés söpört
rajtam végig – megkönnyebbülés, hogy közel lehetek hozzá anélkül,
hogy azt a kifejezést látnom kéne a szemében.
 Leküzdöttem a vágyat, hogy ott maradjak mélyen a testében, és
kicsusszantam. Ki kellett fújjam magam…
Lekászálódtam az ágyról, és a fényesen bevilágított fürdőszoba
felé vettem az irányt, hogy az óvszert elintézzem. Hagytam, Vanessa
addig hadd pihenjen. Megpillantottam a tükörképemet a tükörben. Az
arcom megtelt színnel, a vállam ellazult az elégedettségtől. Valami
ismerős és egyben teljesen ismeretlen érzés lett úrrá rajtam.
Ezt már százszor és százszor csináltad.
Megdugtad a csajt. Megszabadultál az óvszertől.
Megszabadultál a csaj illatától, az ízétől.
Megráztam a fejem, és megnyitottam a csapot. Hideg vizet
fröcsköltem az arcomra, és beszívtam Vanessa illatát a kezemen. A
vér a farkamba száguldott, de ez most nem volt helyes. Az a halk
hang a fejemben olyan volt, mint egy fémes íz a számban, újra
ideges lettem tőle.
Becsuktam a fürdőszoba ajtaját, és a zuhany alá álltam.
A víz ömlött rám, és én gyorsan, gépiesen végigmostam magam,
miközben az elmémben háborút vívtam.
Ő nem olyan, mint a többiek voltak…
Vanessa másmilyen volt. Minden teljesen felpörgetett vele
kapcsolatban. Ahogy mozgott, még az is, ahogy lepattintott, mert
akkor is, ha talán akart engem, nem volt szüksége rám.
De ma este, ahogy megérintett, ahogy értem nyúlt, az mind
intimitásról ordított. Most már minden kétséget kizáróan tudtam,
hogy többet akart tőlem egy gyors dugásnál. Akkor is tudtam, ha ő
ezt hangosan nem mondaná ki, vagy talán nem is volt tudatában.
Mintha csak arra programoztak volna, hogy az intimitás legkisebb
jelére óvatossá váljak, az agyam hirtelen riadókészültségben volt,
mindent túlgondoltam csak pillanatokkal egy fantasztikus orgazmus
után.
A gondolatra, hogy megint vele legyek, kezdett merevedésem
lenni. Akartam őt ma éjjel, holnap, az egész rohadt héten, minden
elképzelhető módon, amíg a végén a saját szobájáig sem tud
elsétálni.
Megszárogattam magam a törülközővel, készen, hogy valóra
váltsam ezt a gondolatot. A törülközőt a derekamnál megkötve
kisétáltam a bepárásodott fürdőből, vissza a hálóba, arra számítva,
hogy Vanessa még mindig az ágyamat melegíti. De hűlt helye volt.
 HATODIK FEJEZET

VANESSA
Az előző éjszaka során életem legjobb és legrosszabb szexuális
élményében volt részem. Eli gyanúja teljes mértékben beigazolódott.
Darren úgy dugott, mint egy isten. Az ágyban nyújtott teljesítménye
pont olyan tökéletes volt, mint a külseje. Mérföldekkel beelőzött
mindenki mást, ha a szexről volt szó. Összehasonlítani bárkivel csak
időpazarlás lett volna.
Talán mindig is éreztem, hogy ez a helyzet. Hihetetlen.
Frenetikus. Többszörös orgazmust nyújtó.
Végső soron mégsem szólt másról, csak a szexről.
Ismertem ezt az érzést. Előfordult már. Bár hosszú idő eltelt
azóta, hogy utoljára részem volt benne, azért számomra sem voltak
ismeretlenek az egyéjszakás kalandok. Tudtam, milyen, amikor
valakivel elkap a pillanat heve, és milyen, mikor utána ráébredek a
valóságra. Hogy egy kicsit mindig olcsónak éreztem magam tőle,
mintha kihasználtak volna.
Valamiért bemeséltem magamnak, hogy Darren és köztem a
dolgok alakulhatnak máshogy. De miért alakultak volna? Ő volt az
olcsó, semmit nem jelentő szex nagykövete. És én ki voltam? Csak
a következő szám a sorban.
Többször is elélveztem. Panaszra nem lehetett okom, de teljesen
üresnek éreztem magam attól, ahogy vége szakadt. Szex után
bizonyára akkora távolságot akart tőlem tartani, mint amennyire
közel voltunk egymáshoz csak másodpercekkel előtte.
De én mélyen legbelül valami olyasmit akartam, ami nem volt
ennyire… steril. Egyedül maradtam ezzel a gondolattal, ahogy ott
hagyott. És aztán meghallottam, ahogy megnyitja a zuhanyt, ami alá
egyedül állt be. Nem számított, hogy a lepedőnk még mindig a
légyottunk illatával volt terhes, képtelen voltam lerázni magamról azt
az érzést, hogy nem kellek neki. Olyan gyorsan jöttem el a
szobájából, ahogy csak tudtam.
 Még akkor is, ha utána fél éjszaka álmatlanul forgolódtam,
mindent megbánva.
– Figyelsz te egyáltalán?
– Micsoda? – Pislogni kezdtem, és egy idő után Eli arca élesedett
ki előttem.
– Azt kérdeztem, hogy a ceremónián lesz-e veled táska, vagy
akarod-e, hogy eltegyem a cuccaidat. Én nadrágban vagyok.
Megráztam a fejem.
– Viszek táskát, de azért köszi!
Magamhoz fogtam pávakék színű sifonruhámat, és Eli óvatosan
felhúzta a cipzárt az oldalamon. A koszorúslányok ruhája egy csinos,
pánt nélküli darab volt, ami a térdemig ért. Könnyű és szellős,
tökéletes egy szigeten tartott esküvőre. Olivia nem messze tőlünk
Maya sminkjén dolgozott, aki még mindig csak neglizsét viselt a
lazára fogott szaténköntöse alatt. Egyszerű fehér csipke, amiben a
vőlegény biztosan nagy örömét fogja lelni ma éjjel.
Eli elképesztően festett a fehér ingben és az összeillő pávakék
mellényben. A haját hátrafésülte, hogy fekete tincsei ne lógjanak a
szemébe. Ő is a menyasszony oldalán lesz majd, mellettem. Most
csípőre tett kézzel állt.
– Hullafáradtnak tűnsz. Tegyél még fel egy kis korrektort!
Aludtál egyáltalán éjjel?
A kezembe nyomott egy tubust. Az ujjammal kinyomtam egy kicsit
és a szemem alá kentem, igyekezve elfedni vele a rengeteg szeplőt
is, ami az utóbbi pár napban jelent meg az arcomon.
Eli gyors pillantást vetett Mayára és Oliviára, majd visszanézett
rám.
– Darren? – Halkan beszélt, és ezért hálás voltam. Pont arra lett
volna még szükségem, hogy Olivia meghallja, lefeküdtem a
bátyjával. Szinte biztos, hogy rekord sebességgel jutott volna el a
drága anyukájuk fülébe is.
Bólintottam.
– Na, és tényleg egy csődör?
Megvontam a vállam. Nem tudtam, erre hogyan válaszoljak.
Fantasztikus volt. Pont, ahogy az meg van írva. És még annál is
több lehetett volna, ha meghittségnek akár csak a szikráját fel
tudtam volna fedezni a férfiban. Ehelyett úgy hagytam el a szobáját,
hogy pontosan annak az olcsó numerának éreztem magamat, amiről
reméltem, hogy nem leszek, ha beadom neki a derekam.
Valaki kopogtatott az ajtón, és én elindultam kinyitni, hogy
megmenekülhessek Eli faggatózása elől. Csakhogy Darrent találtam
az ajtó másik oldalán. Egy pillanat alatt elöntött a pír. Ő is ugyanazt
az ünnepi szerelést viselte, mint Eli, és a vakítóan fehér ing és
mellény tökéletesen kihangsúlyozta barnás bőrét és fekete haját.
Idióta voltam. Hatalmas idióta, amiért hagytam, hogy így érezzek
iránta. Még akkor is követtem volna a hülye szívemet ennek a
mesteri nőcsábásznak a karjaiba, ha a pápa figyelmeztet ellene.
– A menyasszonynak hoztam ajándékot. – Átadott nekem egy
vékony, hosszúkás dobozt.
– Ó, köszi. Átadom neki. – Elvettem tőle a dobozt, és igyekeztem
mindenhova nézni, csak a szemébe nem.
– Beszélhetnék veled egy percre?
– Hát, az a helyzet, hogy mi még nagyban készülődünk. – A
folyosót borító díszes szőnyeget bámultam, csak hogy ne kelljen a
férfira néznem. Mi az ördögért kellett pár órával az esküvő előtt
lefeküdnöm vele?
– Elképesztően festesz!
– Köszi – feleltem olyan halkan, hogy még én is alig hallottam
meg.
– Vanessa, kérlek. Csak pár percet adj!
Kezét a kezembe csúsztatta, és én hagytam, hogy áthúzzon a
küszöbön, ki a folyosóra, ahol egyedül lehettünk. Becsuktam magam
mögött az ajtót, és futó pillantást vetettem a férfira, akitől tegnap
eldobtam az agyam, és aki aztán tönkretette az éjszakámat. Arca
frissen borotvált volt, napbarnított a szigeten töltött napoktól, de nem
tűnt nyugodtnak. Az állkapcsa megfeszült, és összeszorította a
száját. Egy kicsit úgy festett, mint ahogy én éreztem magam.
Kicsípve, de a felszín alatt nyugtalanul és összezavarodva.
A szám belsejét rágcsáltam egy ideig, mielőtt megszólaltam.
– Miről akartál beszélni velem?
– Hogy miért hagytál ott tegnap éjjel…
 A szívem összeszorult a szavaitól és annak a lehetőségétől, hogy
talán mégsem volt közömbös irántam. De tettettem, hogy nem
érdekel.
– Fáradt voltam. Gondoltam, már nem lesz rám szükséged. – Ez
félig igaz is volt.
Megrázta a fejét, de továbbra sem engedett fel.
– Ne haragudj.
– Miért?
– Mert egy seggfej voltam tegnap este, és ezt te is jól tudod.
Vanessa, hagyd abba, hogy úgy csinálsz, mintha nem érdekelne! A
tekintetem az övébe fúródott, szerettem volna hinni neki.
Az volt az igazság, hogy nem akartam, hogy érdekeljen. Nagyon
nem. Talán ez volt a megfelelő alkalom, hogy beismerjem.
– Darren… Ez az én hibám. Tudtam, hogy mire vállalkozom,
mégis hagytam, hogy elragadjanak az érzelmeim.
Olyan sokáig nem szólalt meg, hogy meg is bántam a
beismerésemet. Jobb lett volna, ha tovább tettetem, hogy nem
érdekel. Már hagytam, hogy utat találjon a testembe, nem volt rá
szükség, hogy a szívembe is bepillantást engedjek neki, hogy
minden kétséget kizáróan megtudja, én miért nem voltam olyan nő,
akit egy éjszakánál tovább akart volna.
Szorosabbra fűzte az ujjainkat, és remény kezdett éledezni a
lelkemben.
– Megijedtem. Érted? Fontos lettél számomra, és én nem vagyok
hozzászokva, hogy így érezzek azok iránt a nők iránt, akikkel
általában vagyok. Ez a felismerés pont a legrosszabbkor ért, és nem
kezeltem túl jól. Én tényleg szerettem volna, ha maradsz. Nekem…
Megrándult az arca.
– Mi az? – suttogtam. A szívem ismét életre kelt, remény és nem
várt érzések vették át a helyét annak a csalódásnak, amivel Darren
tegnap éjjel magamra hagyott.
Ez alkalommal elfordította a fejét.
– Nekem fájt… megpillantani az üres ágyat, mikor én hozzád
akartam visszatérni. De még ennél is inkább mérges voltam
magamra, mert tudtam, hogy megérdemeltem. – Felemelte a
kezemet, és csókot lehelt a kézfejemre. – Akár hiszed, akár nem, én
nem akarok szívtelen gazember lenni.
– Semmi gond – hazudtam.
– De, igen. A tegnap éjszaka elképesztő volt. Még sosem
akartam valakit ennyire, és aztán… – Tétovázott. – Talán te nem így
érzel.
Megráztam a fejem.
– Még sosem éreztem ilyen fantasztikusan magam. Az igazat
mondtam neked.
– Vanessa, adj nekem még egy esélyt! Megkérlek, de mostanra
elég jól ismersz ahhoz, hogy tudd, milyen rohadtul makacs vagyok.
Nem engedem, hogy ilyen könnyen kicsússz a kezeim közül, és nem
mondok le erről, bármi is legyen köztünk.
– Mégis mi lehetne köztünk?
– Amit csak akarunk.
– Nem mondhatod komolyan, hogy te… – Nem tudtam befejezni
a mondatot. A szavak elhaltak a torkomban.
– Hidd el, komolyan mondom.
És akkor az ajka az ajkamra forrt, elhallgattatva a gondolataimat,
és megtöltve közöttünk a teret azzal a lángoló feszültséggel, ami
napok óta emésztett. Hirtelen húzódott el tőlem, és én ziháltam,
majd szétfeszültem.
– Akarlak téged – mondta.
Megpróbáltam összeszedni magam, és a tekintetéből áradó
komolyság segített koncentrálni.
– Később találkozunk.
És már el is tűnt a folyosóról.

DARREN
A ceremónia zökkenőmentesen zajlott le. Képeslapra illő volt,
ahogy Maya és Cameron a fogadalmaikat mondták a naplementébe
boruló ég alatt. Engem sosem hatottak meg az ilyen érzelgősségek,
de még én sem tagadhattam, milyen gyönyörű pillanat volt.
 Ahogy a vendégek átballagtak a fogadásra, én beszédbe
elegyedtem távoli rokonokkal, unokatestvérekkel, barátokkal, akiket
már évek óta nem láttam. Ideges, nyughatatlan érzés kezdett úrrá
lenni rajtam. Talán az okozta, hogy épp most néztem végig, ahogy
az öcsém összekötötte az életét élete szerelmével. Vagy talán a
remény, amit Vanessa szemében láttam pár órával ezelőtt. Remény,
amiről azt hittem, teljesen tönkrezúztam előző éjjel, amilyen
seggfejként viselkedtem. Még mindig nem tudtam, hogy mit jelentett
az ismeretlen érzés, amit ez a nő idézett elő bennem.
Ő nem volt kétségbeesett. Egyáltalán nem. Nem egyszer kellett
ügyesen kihámoznom magam kiéhezett, nyomulós nők karmai közül,
de ő nem ilyen volt. Úgy tűnt, inkább egyenesen azt kívánja, bár ne
érezne így irántam. Ezt néhány pillanatra sikerült elfeledtetnem vele
előző éjjel, mikor a testében voltam, magamévá tettem, és olyan
érzéseket keltettem benne, amiket nem tudott tovább tagadni. A testi
kapcsolat észvesztően jó volt, ezért nem esett nehezemre elhinni,
mikor bevallotta, ő is ugyanígy érez. Megvolt köztünk a kémia. Ezt
többé le sem tagadhattuk.
A gondolataim Vanessa és az utóbbi pár nap körül forogtak.
Aztán az életemről kezdtem töprengeni, és ezen a helyen ezt
valahogy könnyebbnek tűnt külső szemmel megvizsgálni. A sziget
oázisként ölelt körbe a valósággal szemben.
A lemenő nap rózsaszín pírral vonta be a partot és az eget. Cam
és Maya a tánctéren andalogtak, teljesen elveszve egymásban.
Maya csak úgy ragyogott, és átkozott legyek, de Cameron szája is
egész nap fülig ért. Szokásos módon képtelen volt egy percre is
elengedni a nőt, de miért is tette volna pont ma?
Egyetlen más fickót sem ismertem, aki ennyire mélyen belezúgott
volna valakibe, és ilyen sokáig kitartott volna ugyanaz mellett a lány
mellett. Háborún át, két balul sikerült lánykérésen át, és mindazokon
az akadályokon át, amiket Maya próbált közéjük húzni. Számomra
ez a fajta szerelem teljesen ismeretlen volt, de közben csodáltam is.
És nem ez volt az egyetlen ismeretlen érzés, amivel most
küzdöttem. Egyfajta féltékenység mardosott, és úgy éreztem,
lemaradtam.
 Nem mintha számított volna, hogy mások mit gondolnak, de
tisztán látszott az arcokon körülöttem. Nem nekem illett volna
először fejest ugrani a házaséletbe? Én voltam a legidősebb, de
Cameron megelőzött.
Ezzel szemben én el sem tudtam képzelni, milyen lenne valaki
mást magam elé helyezni, és bízni benne, hogy ő ugyanezt
megtenné értem. Mi nem ezt a példát láttuk otthon. Vajon képes
voltam rá egyáltalán?
Még arra sem voltam képes, hogy ne üldözzem el az ágyamból a
nőt, akivel szerelmeskedtem, már ha egyáltalán nevezhettem annak,
ami történt.
Talán úgy indult. Mikor eggyé váltunk Vanessával, olyan kötődést
éreztem magunk között, amitől elállt a lélegzetem. Mintha a testünk
egymásnak lett volna formálva, arra teremtve, hogy olyan
magasságokba repíthessük egymást, amire senki más nem képes.
De ez valahol útközben elveszett, és én automatikusan visszatértem
ahhoz, amihez a legjobban értek. A dugáshoz. Megdugtam
Vanessát, ugyanúgy, ahogy őelőtte már annyi más nőt is. Mintha
semmit nem jelentett volna.
De ez nem így volt. Ő jelentett számomra valamit.
A reggel nagy részét egyedül töltöttem, beleveszve ezekbe a
gondolatokba, miközben próbáltam őket valahogy kibogozni a
fejemben – legalább csak annyira, hogy elő tudjak állni valamiféle
beszéddel, amit a vacsorán kellene mondanom. A szerelemről
elmélkedni? Nálam alkalmatlanabb embert nem is kérhettek volna fel
erre a feladatra.
Eljött az idő.
Megfogtam a késemet, és megkocogtattam vele a poharamat.
Megköszörültem a torkomat, és egy pillantást vetettem a gyűrött
papírlapra magam előtt. Mikor felálltam a beszédemhez, a teremben
mindenki elhallgatott.
– El sem tudom képzelni, Cameron mit gondolhatott, mikor
engem kért fel, hogy a tanúja legyek. Azt hiszem, a szerelem istenei
nevetve néznek le ránk ebben a pillanatban, és azon mélázhatnak,
hogy egy magamfajta agglegény ugyan mit is mondhatna a
házasság szentségéről.
 Nevetés söpört végig az asztalokon.
– Azért mégis megpróbálom, mert ők itt ketten megérdemlik.
Sosem okozott gondot, hogy tömeg előtt beszéljek. Elértem, hogy
nevessenek, de most, hogy a szerelem mikéntjéről kellett
elkezdenem adomázni, megakadtam. A szavak… pedig leírtam
mindet.
Gyerünk már, Darren! Ess túl rajta!
Úgy kellett kipréselnem a következő mondatokat.
– Mostanában arról gondolkodom, hogy a szerelem nem mindig
érkezik könnyen az életünkbe. Néha az igaz szerelem hosszú évekig
nem talál ránk, hiába keressük. Rengeteg akadály kerülhet az
utunkba, amit mások vagy akár magunk állítunk elénk. És az is
előfordul, hogy bár megtaláljuk a szerelmet, megfeledkezünk annak
varázsáról.
Ráleltem anyám arcára a tömegben. Udvarias közömbösségbe
rendezte a vonásait. Hideg, kemény, akárcsak a szíve. Mellette és
Frank mellett úgy tűnt, nekünk hármunknak esélyünk sem lehetett.
Elképesztő csoda volt, hogy Cameron ennek ellenére megtalálta a
szerelmet.
Elfordultam, nem akartam tovább elmélkedni a szüleink szeretet
nélküli házasságáról, vagy arról, milyen is volt ilyen körülmények
között felnőni.
– Amire Cameron és Maya talált rá… még sohasem láttam ahhoz
foghatót. Ők egy egész két féltekéje. Két szív, ami egymásnak lett
teremtve. Ez a fajta szerelem nagyon mély, és egy életen át tart.
Irigylésre méltó kötődés, amiért megéri küzdeni, és amit muszáj
megragadnunk, ha elég szerencsések vagyunk, hogy ilyen kincsre
bukkanunk.
A hangom egy kicsit megremegett, és egy furcsa érzés kerített
hatalmába, összeszorítva a gyomrom. Nagyon elszúrom épp? Egy
pillantás Maya könnyáztatta arcára azt súgta, hogy nem. Nagyot
nyeltem.
– Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a szerelem, úgy tűnik,
törékeny ajándék. Meg kell becsüljük, ha egyszer rátalálunk. És én
tudom, hogy Cameron és Maya örökké megbecsülik majd
egymásban.
 Elmosolyodtam, és megemeltem a poharam.
– Éljen a boldog pár! A legjobbakat kívánom nektek a közös
életetekhez!

VANESSA
Talán a rosé pezsgő tehetett róla, hogy sokkal
felszabadultabbnak éreztem magam most, hogy a formalitások
lezajlottak. Megkönnyebbültem. Még akkor is, ha Darren beszéde az
előbb eléggé felkavart. Volt egy olyan érzésem, hogy ezekre a
szívhez szóló szavakra nem az interneten böngészve bukkant,
valamiféle előre megírt beszéd után kutatva. Az a pillanatnyi
tétovázás… felismerés… mikor a tekintetünk összetalálkozott… Még
mindig kísértett engem.
Egy részem szerette volna azt gondolni, hogy néhány mondatát
az együttlétünk inspirálta, bár jól tudtam, csupán pár napja ismerjük
egymást.
A szerelem évekbe telt. És néha sok év sem volt elég. Úgy tűnt,
ezt ő is megértette.
Maya, aki mellettem ült, most felém fordult. A folyamatos jövés-
menés a friss házasok asztala körül végre kezdett alábbhagyni. Meg
akartam kérdezni, hogy sikerült-e Cameronnal beszélnie, de a nap
olyan gyorsan elszaladt.
– Kikészített már Cameron családja? Ezen felnevetett.
– Nem, igazság szerint nagyon élvezem, hogy megismerhetek
mindenkit. Hála az égnek, nem mindenki olyan, mint Diane. –
Kortyolt egyet a vizéből.
– Beszéltél Cammel?
Szélesen elmosolyodott, és a szeme csak úgy ragyogott a
boldogságtól.
– Tegnap éjjel beszökött a szobámba. Igazad volt, mint mindig.
Majdnem kibújt a bőréből! Szerintem még sosem láttam ennyire
boldognak.
Hirtelen megint elragadtak az érzelmek. Odahajoltam hozzá, és
szorosan megöleltem.
 – Annyira örülök neked, Maya! El sem tudom mondani, mennyire!
Ahogy elhúzódott, megfogta a kezem.
– Köszönöm, Vanessa. Hogy olyan jó barátnőm vagy, bármi
történik. Tudom, hogy mostanában nem nagyon volt időm rád.
– Teljesen érthető. És csak hogy tudd, én nem megyek sehová!
– Azt szeretném, ha ebben neked is részed lenne. – Körbeintett a
termen, ahol most őt és Camet ünnepeltük mindannyian. – Egy nap
majd.
Elmosolyodtam, és a földet kezdtem bámulni. Én is szerettem
volna, de az a nap még nagyon távolinak tűnt.
– Eli elmondta, mi történt Darrennel – mondta halkan.
Mérgemben a szememet forgattam, amiért így árulkodott. De
hármunk között nem nagyon voltak titkok.
– Ne legyél mérges! Én kérdeztem tőle. Azt mondta, hogy nem
igazán tűntél önmagadnak ma reggel. Minden oké?
Sóhajtottam.
– Minden oké. Csak nem tudom, mire számítsak. Megvan köztünk
a kémia, ehhez kétség sem fér. És néha olyan dolgokat mond…
Olyan érzésem támad tőle, mintha ez lehetne több is, mint egy futó
románc. De ha róla van szó, nehéz nem óvatosnak lenni.
– Tudom, hogy a hírneve nem túl bizalomgerjesztő. De talán
adhatnál ennek egy esélyt.
El sem tudta képzelni, hogy mennyire akartam volna, különösen a
délutáni találkozásunk után. Mielőtt válaszolhattam volna, Cameron
jött oda hozzá. Olyan magas volt, szinte fölénk tornyosult, ahogy ott
ültünk. Maya felnézett rá, a szeme csak úgy ragyogott a szerelemtől.
– Elrabolhatlak egy táncra? – Kinyújtotta felé a karját. Maya a
mozdulatra válaszul felállt.
– Hát persze! – Visszapillantott rám. – Később folytatjuk! Intettem
neki, majd kihörpintettem a pezsgőm utolsó kortyát.
Készen álltam, hogy én is a táncparkettre lépjek, és eleresszem
magam, lerázva magamról ezeket a gondolatokat. A vendégek
kezdtek feloldódni, ahogy én is.
Diane lépett oda hozzám.
– Jól érzed magad?
– Természetesen. Micsoda csodálatos nap!
 Pillantása a táncoló Camre és Mayára tévedt. A férfi épp a
barátnőm fülébe súgott valamit, és közben kezével a hasát
simogatta. A szívem csordultig telt a boldogságukat látva.
– Feltételezem, te tudtál a terhességről? – Diane meg sem
próbálta leplezni a grimaszát. – Cameron ma reggel jelentette be
nekünk. Most már értem, miért volt olyan sietős, hogy
összeházasodjanak.
– Szerintem a házasság már elég régóta terítéken volt.
– Valóban. Évek óta koslat az után a lány után. Meg kell
vallanom, sosem értettem, miért.
Nagyon idegesített, ahogy Mayát a lánynak hívta. Hogy beszélhet
róla így? És pont ma, mikor hivatalosan is a családjuk részévé vált?
Ez a nő elképzelhetetlenül rideg volt!
– Azt hiszem, ezt kettőjükön kívül senki másnak nem kell értenie.
Ez az ő kapcsolatuk. – Fortyogtam a magamra erőltetett udvariasság
maszkja alatt.
Összeszűkült a szeme, de aztán felengedett. Féloldalas mosolyra
húzódott a szája, és a hosszú asztal másik végében ülő Darrenre
pillantott.
– Darren sosem fog ilyen hibát elkövetni. Ő nem olyan, mint
Cameron.
– Ez meg mit jelentsen? – Leplezni sem tudtam a hangomból
kicsendülő élt. Ez a beszélgetés hirtelen nagyon személyesnek
kezdett érződni.
És mi van, ha Darren szerelmes lesz egyszer? Mi van, ha
olyasvalakibe lesz szerelmes, mint én? Ez a boszorka rólam is ilyen
lenéző módon beszélne, mint most Mayáról? Mi is lenne akkor a
nagy elvárásaival?
– Ő sosem hagyná, hogy elcsavarják a fejét.
– Nem akarja, hogy boldog legyen?
– Hidd el, a házasság nem tenné boldoggá. – És azzal sarkon
fordult és elsétált.
Megkönnyebbülés és düh járta át a testem. Egy nap valaki majd
boldoggá teszi Darrent. Mégis kit érdekelt, ha egy kis ideig
eljátszottam a gondolattal, hogy én lehetnék az? Azt akartam, hogy
rátaláljon a szerelemre, még akkor is, ha nem velem. Fogalmam
sem volt, kicsoda vagy micsoda változtatta ezt a nőt ilyen
szívtelenné, de ha a Bridge testvérek közül bárkinek is nehezére
esett rátalálni az igaz szerelemre és megtartania azt, egy percig sem
kételkedtem volna benne, hogy az annak a példának lenne
köszönhető, amit az anyjuk állított eléjük.
Felháborodásomban odasétáltam Darrenhez. Elszakította a
figyelmét a férfiról, aki a minap megzavarta a majdnem-csókunkat a
parton, és felnézett rám a székéből. Egek, csak a pillantásától már
libabőrös lettem!
Az ajka mosolyra húzódott, miközben a barátja tovább
magyarázott, és gyönyörű barna szemében mintha megelevenedett
volna az a rengeteg gyönyör, amit előző éjszaka átéltünk. Valami
több történt közöttünk a puszta eksztázisnál. Bármi is volt az,
mindkettőnket összezavart, de most megfogadtam, hogy ameddig itt
vagyunk, együtt, hagyom, hogy átéljek és átérezzek mindent.
– Akarsz táncolni? – tátogtam, nem akarva megzavarni a
beszélgetést, ami kissé egyoldalúnak tűnt.
Darren a barátjához fordult.
– Figyi, Jeffries, ez itt Vanessa.
A férfinak hatalmas szeme és őszinte mosolya volt.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Vanessa! Kordában tartod ezt a
fickót?
– Igyekszem. De nem könnyíti meg a dolgomat. Felnevetett.
– Lefogadom!
– Elrabolhatnám tőled egy pár percre?
– Hát persze. – Hátba vágta Darrent, és rám kacsintott, majd
magunkra hagyott minket.
Darren felállt, és elkapta a kezem, gyengéden maga után húzva.
– Ez egy lassú szám. Tudod, mit jelent, ugye? Felvontam a
szemöldököm.
– Azt jelenti, hogy ameddig ez a szám szól, jogomban áll
elkalandozni a kezemmel, és nem ígérem, hogy úriemberként fogok
viselkedni. – Az alapján, ahogy végignézett rajtam, úgy sejtettem,
nem viccnek szánta.
Végighúztam az ujjam kék nyakkendőjén, és rávigyorogtam.
 – Nos, már nem vagyunk kisiskolások. Azt hiszem, a tapizásnak
nincsenek többé komoly következményei.
Beharapta a szája szélét, és az egyik karja körém fonódott. Egy
pillanatra behunytam a szemem, eljátszottam a gondolattal, hogy
átugrom a táncolós részt, és helyette rögtön az úriemberhez nem illő
viselkedésre térünk… a hotelszobájában.
De még fiatal volt az éjszaka.
Megragadtam a kezét, és a lassan megtelő táncparkett felé
húztam.
– Gyere, Casanova! Táncoljunk!
Amint megálltunk, a karjába vont. Beleolvadtam az ölelésébe,
amitől lassan függővé váltam. Az arcomat a mellkasán nyugtattam,
és belélegeztem az illatát. A hűvös, máshoz sem fogható férfiillat,
ami megtöltötte a tüdőmet, a hatodik érzékemmé vált. Kétségtelenül
vonzódtam ehhez a férfihoz, szinte ösztönösen, és ez ellen nem
tehettem semmit.
Keze a hátamat simogatta, végig a ruhám szélén, ahol a szatént
felváltotta a csupasz bőröm.
– Szép beszédet mondtál – szólalt meg a fülemhez közel.
– Köszi, te is. Honnan ástad elő?
– A beszédet? – Felvonta a szemöldökét, és mindentudó
mosolyra húzódott az ajka. – Magától jött. Hidd el, még engem is
meglepett!
– Le vagyok nyűgözve. Nem egyszerű mások előtt a szerelemről
beszélni, azt hiszem. De gyönyörű dolgokat mondtál.
– Köszi, vörös.
Lenézett rám, egyenesen a szemembe, és a szívem hevesen
kezdett verni, ahogy mindig, mikor a közelében voltam. Ez vajon
elmúlik valaha? Eljön valaha az a nap, amikor majd nem érzem ezt a
szenvedélyes vonzódást, ha vele vagyok? Nem számított, hogy az
eszem okosabb volt ennél, a testem mégis akarta őt. Valamiféle
láthatatlan varázslat pulzált a bőröm alatt, és arra késztetett, hogy
vállaljam vele a kockázatot.
Egy új dal kezdetével a testünk lassú ringása hirtelen oda nem
illőnek tűnt. Darren körbepördített, majd visszahúzott magához. A
gyorsabb zene ritmusára mozogtunk, és kuncogni kezdtem,
élveztem, ahogy a lelkem életre kelt, ha vele voltam.
Ha teljesen őszinte akartam lenni magamhoz, egyáltalán nem
érdekelt, ha ez a románc csupán egy éjszakával tartott tovább.
Egyetlen pillanatot sem akartam elpazarolni, a lehető legtöbbet
akartam kihozni az időből, ami nekünk adatik. Mert ki tudhatja, mi
történik majd, ha visszatérünk a valóságba? Hosszú idő óta először
éreztem magam igazán boldognak.
Teljes kifúlásig roptuk, amíg már képtelen voltam lépést tartani az
őrült táncmozdulataival. Végre megálltunk, hogy tartsunk egy kis
szünetet, és a bárpultnál csillapítottuk a szomjunkat. Ő meglazította
a nyakkendőjét, én pedig legyeztem magam.
– Hű, micsoda táncos vagy, Darren Bridge! – A hideg víz
balzsamként folyt le a torkomon.
– Mit mondhatnék? Megihletsz.
Felnevettem, képtelen voltam abbahagyni a bolond vigyorgást.
– Tényleg így van! Te egy elképesztő nő vagy, Vanessa. –
Felemelte a kezét, és gyengéden megérintette a virágokat a
hajamban. Érzelem villant fel világosbarna szemében. – Nem
akarom, hogy ez a nyaralás véget érjen.
Behunytam a szemem, mert nem akartam, hogy lássa, ezzel
mennyire egyetértettem én is. Magamban mindent elraktároztam. A
zenét, az emberek nyüzsgését, ahogy nevettek és beszélgettek, a
suhogó és csilingelő hangokat, amik a pultos ténykedését kísérték,
amint italokat töltött. Azt kívántam, bár meg tudnám állítani az időt.
Bár örökké tarthatna ez a nap! Elnyújtanám ezt a vakációt addig,
ameddig rá nem jövök, hogy ez a románc Darrennel tényleg csak
futó kaland, vagy valami több is kialakulhat köztünk.
– És gyűlölöm, hogy elárultam a bizalmad tegnap éjjel. Meg
akarom mutatni neked, hogy annál jobb vagyok. Nagyon elszúrtam.
De lelövöm előre a poént, ez néhanapján előfordul.
– És nekem… mit is kéne tennem? Megbocsátanom,
akárhányszor úgy viselkedsz, mint egy seggfej? – viccelődtem,
próbálva megtartani a könnyed hangulatot. Az előző éjjel távoli
emléknek tűnt, és minél több időt töltöttünk együtt, annál inkább kész
voltam arra, hogy túllépjek rajta, és újrakezdjük.
 A szeme kissé elsötétült. Lehajolt, és habozás nélkül megcsókolt.
Levegőhöz kaptam, és a kölnijének hűvös illata betöltötte a tüdőmet.
– Megláthatnak minket!
– Nem a piszkos kis titkom vagy, vörös. Az sem érdekel, ha az
egész világ megtudja, hogy ma éjjel csak az enyém vagy.
– Ki mondta, hogy a tiéd vagyok? – Nem volt tartalom a kihívás
mögött, mert semmit nem akartam jobban annál, mint hogy az övé
legyek. Hogy magának követeljen, birtokoljon, csak erre az egy
éjszakára.
Újra megcsókolt, gyengédebben, és a lehelete mint édes pezsgő
érte az ajkam.
– Én mondom. És válaszul nem fogadok el nemet.
– Csak egy éjszakát kértél tőlem, Darren.
– És most még egyet kérek.
Minden egyes éjszaka, amit az ágyában töltöttem, csak közelebb
vitt ahhoz, hogy belezúgjak. Ennek ellenére nem érdekelt, képtelen
voltam arra, hogy nemet mondjak neki.
– És aztán mi lesz?
– Add nekem a következőt is – suttogta. – És az azután
következőt. Mondd, hogy őrültség, de én mindet akarom.
Gyönyörű, kábulatba ejtő szavak.
– Szerintem csak a pezsgő beszél belőled.
– Nem. – Megrázta a fejét, és pillantásával nem eresztette az
enyémet. – Én is alig tudom elhinni, de úgy akarlak téged, mint mást
még soha ezelőtt. Nem ígérhetem meg neked az örökkét, de arra
sem vagyok képes, hogy ezt annyiban hagyjam.
– Szeretném elhinni, hogy ez igaz.
– Megpróbálhatom azt mondani, amit most hallani akarsz.
Kutathatnék a megfelelő szavak után, remélve, hogy az elég lesz
ahhoz, hogy meggyőzzelek arról, ahogyan érzek. Hogy ez a
vágyódás szinte felemészt belülről. De mára elegem van a
szavakból. Én érinteni akarok… és ízlelni… – suttogta az ajkamnak,
ahogy újra megcsókolt. – Érezni akarok és szeretkezni. És készen
állok rá, hogy felvigyelek a szobámba, és megmutassam neked
mindazt, amit kiváltasz belőlem, ameddig a nap fel nem kel.
A tüzes villanás a szemében meggyőzött.
– Akkor vigyél fel.
 HETEDIK FEJEZET

DARREN
Szinte felfaltam Vanessát, és egek, alma- és pezsgőíze volt.
Addig csókoltam, ameddig az ajkai megduzzadtak. Ameddig a
mellbimbói olyan kemények lettek, hogy éreztem őket a ruháján
keresztül. Felfedeztem a szája minden egyes édes zugát, ameddig a
farkam már majd’ szétrobbant. Azonnal enyhülést kellett találnom a
testében.
Az ágyon feküdtünk, és úgy csókolóztunk, mintha tinédzserek
lettünk volna. Imádtam az ízét. Szívogattam a bőrét, de
visszafogtam magam, hogy ne hagyjak rajta árulkodó jeleket. Azt
akartam, hogy az egész átkozott hotel megtudja, hogy ő az enyém,
de Vanessa valószínűleg nem örült volna neki. A számmal bejártam
az egész testét, ahol nem takarta ruha. Végig a válla kecses ívén, át
a mellkasán, egészen az ujjbegyéig.
A halk nyögések, amik elhagyták a száját, úgy tűnt, minden egyes
átkozott alkalommal kisütötték az agyamat, mintha rá lettem volna
kötve a gyönyörére. Még sosem tapasztaltam ilyet. Hirtelen semmi
nem volt fontosabb annál, hogy még több ilyen hang kiadására
késztessem, amíg a nevemet nem sikoltozta.
Lassan kifújtam a levegőt, próbáltam kontrollálni a vágyamat.
Minden ösztönöm dugni akart, olyan mélyen beléhatolni, hogy utána
soha többé ne legyen a régi. De a ma este másmilyen kellett, hogy
legyen. Nem egy jó dugás emlékével akartam elengedni. A bőre alá
akartam férkőzni, azt akartam, hogy teljesen más embernek lásson,
mint előtte bárki. Talán olyan valakinek, akinek én sem láttam
magam.
Rátaláltam a cipzárra a ruháján, és lerángattam, a bőrének
minden feltáruló centijére gondos figyelmet fordítva. Kényszerítettem
magam, hogy lassan haladjak, és ahogy levetkőztetem, csak újabb
és újabb helyeket járjak be az ajkammal. Lemásztam az ágyról,
útközben lehúzva a bugyiját. A lábát összeszorította, és a tekintetem
rászegeződött. Szét akartam őt tárni, ingerelni, elveszni az előttem
heverő gyönyörű testben.
Megemelkedett az ágyon, csak annyira, hogy ki tudja kapcsolni a
pánt nélküli melltartót, amit még viselt, majd elhajította azt. Én csak
álltam ott előtte, teljesen, kibaszottul lenyűgözve. Sötét,
vörösesbarna haja szétterült körülötte a fehér lepedőn.
Döbbenetesen szép volt.
– Van róla fogalmad, hogy milyen gyönyörű vagy? – Ha akartam,
se tudtam volna elrejteni az őszinte csodálatot a hangomban.
– Valahogy mindig sikerül emlékeztetned rá. – A lábait csábítóan
összedörzsölte, de semmit nem fedett fel magából. A farkam
fájdalmasan kívánkozott közéjük.
Gyorsan levetkőztem, egy pillanatra sem véve le róla a szemem.
Istenem, eszméletlen látványt nyújtott! Megköszöntem a
szerencsecsillagomnak, hogy adott nekem még egy esélyt, mert
még közel sem fáradtam bele ebbe a látványba. Nem voltam benne
biztos, hogy valaha is elég lehet belőle. Megragadtam egy óvszert,
és felhelyeztem.
Nem vesztegettem tovább az időt, odamásztam hozzá, és
egészen az ajkáig csókokkal borítottam. Mélyen megcsókoltam,
képtelen voltam visszafogni a kéjvágyat, ami mostanra majd
szétvetett. A nyelvét szopogattam, az ajkait. Éreztem a vágyának
ízét, és néma ígéreteket tettem mindenről, amit az éjszaka
tartogatott számunkra.
A hajamba túrta az ujjait, és megmarkolta. Ellenálltam a
késztetésnek, hogy ott helyben beléhatoljak. A lábai szétváltak a
csípőm körül, de én épp csak hozzáértem. Úgy mozdítottam a
csípőmet, hogy a farkam végigcsússzon a nedvességén, fel a
csiklójáig. Belenyögött a számba, és a látásom majdnem
elfehéredett.
– Ez jó volt? – kérdeztem.
– Istenem, nagyon! Kizárt, hogy úgy érj hozzám, hogy az nem jó.
Minden olyan jó érzés! – Gyengéden végighúzta a kezét a
mellkasomon, majd megtorpant és felnézett rám.
– Akarod, hogy hozzád érjek? – A hangja elfúlt.
 A számhoz emeltem a kezét, és nedves csókot nyomtam a
tenyerébe.
– Meg foglak érinteni, Vanessa. Mindenhol. Korlátok nélkül.
Úgy a fair, ha neked is engedem ugyanezt.
A karját magam köré fontam, és ránehezedtem, hogy a testünk
egybeolvadt. Mellkasa a mellkasomhoz, bőre a bőrömön.
Mindenhol megérintettem, ahol csak értem. Az emlékezetembe
véstem őt. Minden domborulatát és szeplőjét imádattal
kényeztettem. Mert hamarosan elveszek majd az ösztönökben, és ki
leszek szolgáltatva a pillanat hevének. Kész voltam, hogy a
csillagokig repítsem, aztán elvesszek testének mélységében.
– Imádni akarlak, Vanessa! Egész átkozott nap másra sem
tudtam gondolni. De a vad énem dugni akar. Nem tudom, hogy te ezt
akarod-e, de nem akarlak újra elijeszteni.
Félig leeresztett pillái a beleegyezéséről tanúskodtak. Gyengéden
az ajkamhoz ért, az ujját először a felső, majd az alsó ajkamon húzta
végig.
– Szeretem, ahogy dugsz – mondta halkan.
Ahogy az utolsó szó legördült a nyelvéről, helyben el akartam
élvezni. Abba akartam hagyni a beszédet, és magamévá akartam
tenni a testét, egyik heves lökés után a másikkal.
De…
– Nem akarom, hogy megint elhagyj.
– Nem foglak. Megígérem.
Reméltem, hogy igazat mondott, mert a vágyódásom érte már
majdnem őrjítő volt.
A maradék türelmem is elpárolgott, amibe eddig kapaszkodtam.
Még jobban szétterpesztettem a combjait, és a péniszem hegyét a
forróságába nyomtam – lassan, óvatosan, ameddig teljesen
összeolvadtunk, és én mélyen a testében pihentem.
Egy kétségbeesett hang hagyta el remegő ajkait.
Valamit mondani akartam, de csak érzetekben tudtam
gondolkodni. A forrósága, a megadása. Már most olyan feszes volt
körülöttem.
Megcsókoltam, és újra benyomultam a testébe.
– Vanessa. Gyönyörű Vanessa. A tested a mennyország.
 Nincsenek rá szavak…
A fejem beleszédült, de ellenálltam a vágynak, hogy teljesen
elengedjem magam, és mindent rázúdítsak.
Az energia kész őrjöngéssé nőtt, és minden végtagomban ott
éreztem. A bőrömet kiverte a láz, egy megmagyarázhatatlan sajgás
költözött a mellkasomba. A szemébe néztem, és olyan tempót
diktáltam, ami önmegtartóztatásról tanúskodott. Összekulcsolta a
lábát a derekam körül, magához szorított – mintha valaha is el
akartam volna engedni őt! Bármelyik pillanatban elélvezhettem
volna, de látnom kellett, ahogy először ő engedi el magát. Hallanom
kellett, ahogy megint felsikolt. Újra és újra, ameddig velem együtt ér
a csúcsra. Az érzés nem volt teljes nélküle.
Talán ez több volt a dugásnál. Talán most először az életem
során valakivel szerelmeskedtem, és eddig a pillanatig túl tudatlan
voltam, hogy rájöjjek, ez mit jelentett igazán.

VANESSA
A ma éjszaka már most teljesen másmilyen volt, mint az előző.
Darren úgy tűnt, teljes mértékben ráhangolódott a szükségleteimre,
minden hangra válaszolt, minden érintésre.
Percről percre egyre inkább magának követelte az érzékeimet.
Semmi sem létezett ezen a pillanaton kívül.
A rám nehezedő súlya maga volt a mennyország. Ahogy az
egész testem megfeszült vastag keménysége körül. A forróság
hullámokban járta át a testem.
Az ajkát az ajkamhoz húzta. Kiéhezett és heves, pont, amilyen
módon velem szerelmeskedett.
Mert ez nem csak szex volt. Nem most, legalábbis számomra
nem. Ez a férfi a bőröm alá férkőzött.
Magamhoz öleltem. Izzadságtól nyirkos izmai minden egyes
mozdulattal megfeszültek. Lejjebb csúsztattam a kezem, és
megmarkoltam a fenekét, miközben bennem mozgott.
A foga a bőrömet súrolta, gyengéden megharapott. Hirtelen
szívtam be a levegőt, és megfeszültem körülötte.
 Egyre magasabbra repültünk. Mélyen hatolt belém, majd teljesen
kicsúszott, és egyre erősebben és erősebben nyomult vissza, újra és
újra. Mindent éreztem. Még soha senki nem töltött be ennyire, soha
senki nem éreztette velem így az aktus minden mozdulatát.
– Darren… olyan mélyen vagy!
– Mehetek még mélyebbre.
Megragadta a térdemet, és a combomat a mellkasomhoz nyomta,
amitől mélyebben és erősebben hatolt a testembe. Ziháltam, és
egyre csak szorítottam a vállát, ahogy újra és újra magáévá tett.
Még soha senki nem volt ilyen mélyen. Akármennyire is nem
akartam, hogy véget érjen ez a pillanat, képtelen voltam megállítani
a rohamosan közeledő orgazmusomat.
– Ez az! Élvezz el nekem, Vanessa! Éreznem kell, bébi!
A szavak és a rekedtes hang, amin kiejtette őket, elég volt, hogy
a mélybe taszítson. A hátam ívbe feszült, és csak repültem a
fantasztikus érzés felé. Úgy tűnt, minden forog körülöttem. Az idő
megállt, ahogy a kéj, mint a vihar, szétáradt a testemben, sűrű és
édes és nehéz az ereimben. Darabjaimra hullottam a karjában.
Felemelt és magához szorított, péniszével még egy utolsó
heveset lökve. A kiáltás, ami elhagyta a torkát, a saját kiáltásomra
válaszolt.
Másodpercek teltek el, csak a ziháló légzésünk hallatszott. Nem
voltak többé szavak, csak a visszhangja mindennek, amit a pillanat
hevében mondtunk.
– Ez eszméletlen volt. – Remegve fújta ki a levegőt. – Te
eszméletlen vagy.
Lehajtotta a fejét, és megcsókolt, olyan lágyan, hogy a szívem
megsajdult a gyengédségétől. Megesküdtem rá, hogy abban a
pillanatban valami történt kettőnk közt. Valami, amit ezelőtt még
sosem éreztem. Valami, amit nem akartam elereszteni…
– Muszáj elintéznem ezt az óvszert – mondta halkan.
– Oké.
Legördült rólam, és leült az ágy szélére.
– Nehogy elmenj! – Kinyúlt felém, és megérintette a kezem.
Könnyeden felnevettem.
– Nem fogok.
 Az igazság az volt, hogy még akkor sem tudtam volna lelépni, ha
akarok; túlságosan ernyedt és kimerült voltam. De nem akartam
elmenni. Minden egyes nap bele tudtam volna fulladni ebbe a
gyönyörbe, még levegőért sem jöttem volna fel. A lepedőbe
olvadtam, kihevülve és kielégülve, és Darren emléke még mindig
érzékeny húsomban pulzált. Valóban, mennyei.
Néhány perccel később hozzám simulva, mögöttem feküdt, orrát
a nyakamba fúrva. Elmosolyodtam a sötétben, megfogtam a karját,
és magam köré vontam.

DARREN
Húztam egyet az üveg vízből, és közben néztem, ahogy az
ágyamban aludt. Az oldalán feküdt, takarója leomlott a csípőjén.
Az előző éjszaka… eszméletlen volt. Nem, ő volt eszméletlen.
Vagy tucatszor visszajátszottam magamban a történteket, mióta
felébredtem miatta. Már félig megmerevedtem, de visszafogtam
magam, hagytam pihenni.
Jó ideje nem hagytam, hogy bárki nálam töltse az éjszakát.
Persze, most nem otthon voltunk. De ha otthon lettem volna, akkor is
el tudtam volna őt képzelni az ágyamban, a takarómba gabalyodva.
Hogy az illata mindenemet átitassa.
Az asztalon álló óra tízet mutatott. Napsugár szűrődött be a
függönyök közti résen. Odaléptem, hogy kissé elhúzzam őket.
Kihúztam egy szál virágot az éjjeliszekrényen lévő vázából.
Az ágy besüppedt a súlyom alatt. Az orrommal végigsimítottam
puha bőrén, ami az alvástól még mindig meleg volt. Végighúztam a
virágot a vállán, majd a hátán le egészen a derekáig.
Felnyögött és megfordult, a mellei tökéletes látványát tárva fel
előttem. Puha mellbimbókat, amiket addig akartam szívogatni,
ameddig meg nem keményednek a nyelvem alatt. Megnyaltam az
ajkaimat.
– Jó reggelt, vörös! – Tovább bámultam őt, egyáltalán nem
titkolva, hogy mennyire tetszett, amit látok.
– Jó reggelt – mormolta. Mosolyogva a virágért nyúlt.
 Az orrához emelte és megszagolta. – Mmm, imádom őket.
– Milyen virág? Mindenfelé látom őket.
– Frangipáni. Az egyik kedvencem.
– Ezt megjegyzem magamnak. Már elkezdtem egy képzeletbeli
listát írni a kedvenc dolgaidról.
– Szerintem a tegnap éjjel is a listára kerülhet.
Halkan felnyögtem, ahogy eszembe jutott, milyen jó érzés volt,
ahogy alattam feküdt.
– A tegnap éjjel, azt hiszem, az én listám csúcsán van.
Felhúzta a takarót a mellkasáig, és az oldalára gördült. Nő még
sosem nézett ki nála dögösebben legmélyebb álmából ébredve.
Újra magamévá tudtam volna tenni, de bármennyire is vonzódtam
a testéhez, egyre jobban és jobban rabul ejtett a nő, aki megbújt
alatta. A szíve, a múltja, a furcsaságai. Tudni akartam, mi mozgatja,
mintha kicsit jobban az enyém lenne attól, ha ezeket az apró
információkat összegyűjtöm róla. Előző éjjel Vanessa egy újabb
esélyt adott nekem. Nem voltam benne biztos, hogy
megérdemeltem, de azt tudtam, hogy még egyszer nem követem el
ugyanazt a hibát, hogy hagyom eltűnni.
Elvettem tőle a virágot, és mélyen beszívtam az édes illatát.
– Többet akarok tudni arról, hogy miket szeretsz. A piszkos
martinit, a frangipánit, engem, természetesen.
Elnevette magát – a csengése betöltötte az egész szobát, és
mosolyognom kellett tőle.
– Hát persze.
– Lássuk csak. Mi más van még? Kedvenc kaja. Hümmögve
gondolkodott.
– Az otthonra emlékeztető ízeket szeretem a legjobban. Házi
csirke és pogácsa.
– Folyton elfelejtem, hogy te déli lány vagy. És ha már itt tartunk,
az akcentusod hova lett? Csak nagyon halványan hallom ki néha.
– Azt hiszem, az utazásaim során elhagytam. Csak akkor jön elő,
ha már van bennem némi pia.
– Vettem. Kedvenc dal.
– Lehetetlen kérdés. Túl sok van, hogy tudjak csak egyet
választani. – Kikapta a kezemből a virágot, és végighúzta a
mellkasomon. – De most már elég belőlem. Mesélj inkább magadról!
Miért olyan jó tűzoltónak lenni? Be kell valljam, eléggé lenyűgöz,
hogy te a veszélybe rohansz, mikor mindenki más menekül onnan.
– Részben ez az oka. Minden nap másmilyen. Sosem tudom,
mire számíthatok. Embereket megmenteni elég menő dolog.
A pillantása az enyémre talált.
– Szeretsz a veszéllyel kekeckedni. Megrántottam a vállam.
Ebben nem tévedett.
– Mostanra talán te is észrevetted, hogy kissé forrófejű vagyok.
– Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog-e. – A hangja játékos
volt, könnyed.
– Nem?
Elvigyorodott.
– Nem. Még nem döntöttem el.
– Talán segíthetnék neked döntésre jutni.
– Az egyedül is menni fog. – Megemelte az állát.
Kimelegedtem a kihívásra, ahogy megéreztem a tűz kicsiny
szikráját, ami mindig felé vonzott.
– Ebben nem kételkedem. De azt hiszem, tudnék egy s másban
segíteni.
Lehúztam róla a takarót, ismét feltárva a melleit. A szemét
behunyta, de nem próbálta meg eltakarni magát. Ráhajoltam, egyik
mellbimbóját a számba véve addig szívogattam, ameddig meg nem
keményedett. A másikat a kezembe fogtam és erősen
megszorítottam.
Élesen szívta be a levegőt, és a teste elfordult a takaró alatt. Az
ördögbe! Az akaraterőm a darabjaira hullott.
Egy éjszakát kértem tőle, és már kettőt elvettem. De még mindig
nem volt elég. Még nem elégítettem ki a vágyamat, és fogalmam
sem volt, hogy mikor fogom.
Enyhén megráztam a fejem, rettegve és teljesen beleszédülve
abba, ahogyan ettől a nőtől éreztem magam. Hogyan képes
egyetlen ember így a hatalmába keríteni, anélkül, hogy egyáltalán
próbálkozott volna?
Végighúztam mindkét tenyeremet a testén, mintha magamnak
követeltem volna minden porcikáját, és szép lassan lehúztam róla a
takarót. Végig a combján, át a térdén lévő néhány szeplőn, le a
bokáján és az apró, manikűrözött lábujjain. Elernyedt, és én
szétnyitottam a lábát, feltárva magam előtt a sziget
legcsodálatosabb látványát. A sima, rózsaszín punciját.
Közelebb hajoltam, olyan voltam, mint egy éhező, aki
kétségbeesetten vágyik az első falatra. A szeméremdombján
meghagyott vörösesbarna fürtöket kicsit megragadva, nyelvemet
végighúztam a nyílásán, ami eltakarta legtitkosabb részét.
Megéreztem Vanessa ízét. Alma és vanília, édes és rabul ejtő, épp,
mint ő maga.
Elakadt a lélegzete, mikor az ujjaimat is végighúztam ugyanott.
Ízével a nyelvemen, magamba szívtam az esszenciáját. A farkam
kőkeménnyé merevedett, és minden gondolatom, ami nem Vanessa
körül forgott, elhomályosult. Bassza meg, hogy miket meg nem
akartam tenni ezzel a nővel!
Megragadtam a combjait, és olyan szélesre tártam, amennyire
csak engedte a teste, és felkészültem, hogy addig nyalom, ameddig
azért nem könyörög, hogy hagyjam abba. Elképzeltem, ahogy
nekiesek, megdugom a nyelvemmel, és aztán a farkammal. Újra és
újra, ahogy felsikolt. Egész nap, amíg ránk nem esteledik.
És akkor valaki kopogtatni kezdett az ajtón.
– Bassza meg! – Olyan hévvel köptem a szitokszót, hogy
Vanessa összerándult alattam.
Feltápászkodtam, ő pedig magára húzta a takarót, elrejtve azt a
gyönyörű testét.
Megtöröltem a számat, és igyekeztem leküzdeni az ágaskodó
merevedésemet, ahogy az ajtóhoz lépkedtem. Résnyire kinyitottam.
Eli állt ott, összefont karokkal.
– Mi van? – Nem ez volt a legbarátságosabb köszöntés, de épp
egy gyönyörű nő várt rám az ágyban, és egyáltalán nem repestem
az örömtől, hogy most elrángattak tőle.
– Vanessa itt van? Összeráncoltam a homlokomat.
– Ki kérdezi?
– Nos, az esküvői társaság fele valószínűleg kíváncsiskodni fog,
ha nem jelenik meg a villásreggelin. Tíz perc múlva tálalják.
– Ó, a fenébe! – Vanessa hangja hallatszott a szobából.
 Rácsuktam Elira az ajtót, és megfordultam. Vanessa már felkelt,
és a ruháit kezdte összekapkodni. Én csak figyeltem, közben vágy
és csalódás kavargott bennem. A farkam még mindig lüktetett, és
nem terveztem csak így feladni.
Még mindig az ajtó és közte álltam, ahogy felém lépdelt. A
ruháiban ugyanúgy festett, mint tegnap este, azt leszámítva, hogy
most a nyomait viselte egy kiadós dugásnak is. Kitártam a karomat,
megérintve a rövid előszoba mindkét falát, így teljesen elállva előle a
kijáratot.
– Ne szaladj el máris!
Felpillantott rám, fáradt, komoly tekintettel.
– Én is maradni szeretnék, hidd el!
– Ez csak egy reggeli. Velem mi lesz? Rám vigyorgott.
– Mi lesz veled, Darren?
Végigfuttattam a nyelvem az alsó ajkamon.
– Próbálok valami frappánsat mondani, de az az igazság, hogy
semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy mennyire ki
akarom nyalni a puncidat.
Elfúló hangot hallatott, ahogy közelebb léptem hozzá.
– Tudod, hogy én is igent akarok erre mondani.
– Akkor mondj igent – mormoltam gyengéden, és a füle mögé
igazítottam egy elszabadult hajtincset.
– Már így is el fogok késni, borzasztóan festek!
– De annak én vagyok az oka, és ha rágondolok, csak még
keményebb leszek.
Az elkenődött smink a szeme körül, a gubancok a hajában és a
gyűrődések a ruháján mind az előző éjszakáról tanúskodtak, és ez
megelégedéssel töltött el.
– Gyors leszek – hazudtam. Reménykedve toltam fel a ruhája
szegélyét.
– De nem akarom, hogy az legyél. Szeretem, amikor ráérős vagy
velem. – Az ajka csábos mosolyra húzódott.
Magamhoz húztam, karomat birtoklóan a dereka köré fonva.
– De gyere vissza hozzám utána rögtön. Nevetett, és rácsapott a
vállamra.
 – Téged is várnak a reggelinél! Készülődj, és majd ott
találkozunk.
Felmordultam, és a fülcimpáját rágcsáltam. Nem tagadhattam
tovább. Teljesen bele voltam bolondulva ebbe a nőbe.
 NYOLCADIK FEJEZET

VANESSA
A szigeten töltött utolsó napok gyorsan elrepültek. Maya, Eli és én
elmentünk kirándulni néhányszor. Nem is emlékeztem, utoljára mikor
éreztük ennyire jól magunkat, együtt bolondozva és nevetve.
Darren szinte mindennap odatalált hozzám, és szinte már úgy
éreztem, az ő helye mindig is mellettem volt. Szavak nélkül
megértettük egymást, ahogyan senki más. A kezünk mindig
egyszerre talált egymásra. Valami láthatatlan létezett és nőtt
közöttünk, ami veszélyes álommá formálódott… álommá, hogy ez az
elképesztő kötelék köztünk talán a való életben is túlélhetne.
És mikor leszállt az éj leple, kérdeznie sem kellett. Mindig ott
voltam. Az ajtaján kopogtatva, a karjaiba hullva, készen bármire,
amit csak hajlandó volt adni nekem, az alatt a rövid idő alatt, amit
még együtt töltöttünk.
Akárhányszor végre kettesben maradtunk, szinte felfaltuk
egymást. Letéptük egymás ruháját, szenvedélyesen csókolóztunk,
és a beteljesülésért epekedtünk. A testem érzékennyé vált attól,
hogy minden este magamba fogadtam, de a sóvárgásom iránta mit
sem csökkent. Magasra repített engem, én pedig újra és újra látni
akartam azt a távoli kifejezést, ami a szemébe kiült, mikor követett
az édes feledésbe.
Az utolsó együtt töltött éjszakánk keserédes volt.
Szerelmeskedtünk, lassan, elnyújtva minden egyes érzéki érintést.
Az egész testem remegett, oly közel a csúcshoz, de még nem
akartam, hogy véget érjen. De mindketten éreztük, hogy eljött a
pillanat. A szavak, amiket egyikünk sem akart kimondani,
jelentőségteljesen nehezedtek ránk.
Csak akkor szenderültünk végül álomba, mikor odakint az ég már
világosodni kezdett. Mikor felébredtem, Darren mellettem aludt az
ágyban, amin éjjelente osztoztunk.
Magamban ismét elraktároztam mindent. A mennyország kicsiny
szelete volt ez.
 De semmi sem tarthatott örökké.
Odahajoltam hozzá, és csókot nyomtam a vállára. Nem ébredt
meg rá.
Szomorúságommal küszködve, de ugyanakkor szerencsésnek is
érezve magam, öltözködni kezdtem, bár egyáltalán nem akartam őt
otthagyni. Kisurrantam a szobájából, hogy összepakoljam, ami a
holmimból még elöl maradt, mielőtt a reptérre indultunk volna.

***

A hazafelé vezető út rövidebbnek tűnt. Talán készen kellett volna

álljak a visszaváltásra, de minden egyes múló percet gyűlöltem, ami
távolabb és távolabb vitt a mesebeli szigetünktől.
Rázós landolás után értünk földet. Darren keze melegen simult az
enyémre, miközben én feszülten kapaszkodtam az ülésem
karfájába. Mikor végre elengedtem, mély levegőt vettem, de a
megkönnyebbülésem nem tartott sokáig.
A mellettem lévő kicsinyke ablakon át kinézve a New York-i ég
fakón és szürkén terült el fölöttünk, éles ellentétben állva az elmúlt
hetemmel. Erre az emlékeztetőre igazán nem volt szükség, hogy
tudjam, a vakáció elkerülhetetlenül véget ért. Bekapcsoltam a
telefonom, amit rögtön új, olvasatlan üzenetek árasztottak el. Pár
perc után feladtam, hogy elolvassak mindent, és visszadobtam a
telefont a táskámba.
Darren és én a taxisor felé vettük az irányt, elhaladva kis
társaságunk tagjai mellett, akik maguk is az érkezés különféle
fázisaiban jártak. Nem voltam képes a szemébe nézni, mert
valahogy éreztem, hogy itt a vége. A gyomromba fészkelődő
rettegés már tudtomra adta, őt megelőzve. Nem számított, mi mit
akartunk, a dolgok biztosan megváltoznak köztünk. A paradicsomi
idillt nem hozhattuk magunkkal haza. Az élet nem így működött.
Egy taxi húzódott mellénk, és Darren bepakolta a csomagtartóba
a táskáimat, megspórolva a sofőrnek a melót. Kinyitottam a kocsi
ajtaját, alig vártam, hogy továbbléphessek, bár nem voltam készen
búcsút inteni.
– Hé, várj egy kicsit!
 Az ajtóba kapaszkodtam, mintha az támaszt nyújthatna. Darren
maga felé fordított, és közelebb lépett. Magához húzott, és úgy
tartott a karjaiban, mintha szerelmespár lettünk volna. Arcomat a
tenyerébe fogva, felemelte a pillantásomat. Megacéloztam magam
az érzelmek ellen, amik bennem készültek feltörni. A torkom égett
attól a rengeteg mindentől, amit mondani akartam neki. El akartam
mondani, mennyire rettegek, hogy soha többé nem fogok úgy érezni,
mint ahogy vele éreztem magam az elmúlt héten.
Éreztem, hogy kezdek szerelmes lenni. Ez a felismerés csak még
rosszabbá tette a helyzetet, mert tudtam, hogy most ez, itt lehet
mindennek a vége. Nem ígérte meg nekem az örökkét. De ez nem
változtatott azon, hogy szerettem volna egy esélyt rá.
– Minden oké?
Bólintottam.
– Jól vagyok. Csak fáradt.
Tétovázott, és én gyűlöltem minden feszült percet közöttünk. El
akartam mondani neki, miként érzek, de képtelen voltam rá.
– Majd felhívlak – mondta végül egy pillanatnyi csönd után.
Halványan elmosolyodtam, és hagytam, hogy megcsókoljon, mikor
hozzám hajolt.
Talán felhív. Talán sosem fog. Én csak azt tudtam, hogy pár
percen belül távolabbra kerülünk egymástól, mint az elmúlt héten
bármikor, és hogy én már most úgy hiányoltam, mint valami
reménytelen bolond.
Az együtt töltött éjszakák immáron csak emlékek voltak. És
minden egyes alkalommal, hogy összefutunk, emlékezni fogok arra
a tökéletes boldogságra, amit átéltem vele. Mégis hogyan
felejthetném el?
De talán jobb volt így, mintha soha meg sem történt volna.
Behunytam a szemem, és legyűrtem minden feltörni vágyó
óhajom és kívánságom. Nem tudhattam, mit tartogat számunkra a
jövő, de nem ez volt a megfelelő alkalom, hogy elbeszélgessünk
róla. Mi csak annyit tehettünk, hogy várunk, és meglátjuk, hogy
alakulnak a dolgok.
 DARREN
Újra végighaladtam az edzőtermen. Minden teremben
ellenőriztem a gépeket, kiegyenesítettem a súlyzókat, és
megbizonyosodtam arról, hogy minden rendben és a helyén van.
Mindig ugyanazokat a szokásos köröket futottam le, de most
valahogy úgy éreztem, nem stimmel semmi. Ismerősek voltak a
mozdulatok, de valami hiányzott belőlük. Mintha valami elveszett
volna.
Az egész világot körbeutaztam, mikor a seregben voltam, de
egyáltalán nem emlékeztem rá, hogy valaha is ennyire kizökkenve
éreztem volna magam.
Odasétáltam a húzódzkodórúdhoz, belekapaszkodtam, és
hagytam, hogy megtartsa a súlyomat egy pillanatra. Hirtelen a
háttérbe veszett körülöttem minden – a fém durva érintése a
tenyerem alatt, a gépek folyamatos kattogása, az emberek légzése,
ahogy edzettek –, és a gondolataim Vanessához szálltak. Ahogy ott
feküdt előttem széttárt lábakkal, a hamvas bőre a tiszta, fehér
lepedőbe süppedve. Ahogy a nevemet sóhajtotta, mint valami imát,
miközben újra és újra magamévá tettem, minden éjszaka. A
szorításom erősebb lett a rúdon, és igyekeztem legyőzni a testem
fellángolását, amit ez az erotikus látomás idézett elő.
Becsuktam a szemem, és akkor történt valami. Érzelmek törtek
fel a testi vágy mellett. Az izgatottság és a rettegés elegye. Nem
tudtam megnevezni ezt az érzést, mire utánakaptam volna, már el is
szállt felettem, teljesen felrázott, és a gondolataimat
visszakényszerítette Vanessához. A gyönyörre, ami a hátát ívbe
feszítette alattam, miközben úgy kapaszkodott belém, mintha nem
tudna nélkülem élni. És én is ezt éreztem. Akartam őt, a testét, ez
igaz volt. Rettenetesen akartam. De valami ennél többet is. Teljesen
megrettentem attól, ahogyan erre a nőre kezdtem vágyni. Csak
néhány nap telt el az elválásunk óta, de már így is képtelen voltam
kiverni őt a fejemből.
– Föld hívja Darrent!
 Egy rekedtes női hang szakított ki az elmémben játszódó
mámorító látomásokból. Felpattant a szemem. Hirtelen megrohant
az edzőterem zaja, amit eddig kizártam. Delilah állt mellettem,
kidolgozott testét büszkén mutogatva szűk edzőruhájában.
– Hé, bocsi! – Kifújtam a levegőt, és lazítottam a fájóan szoros
fogásomon a rúd körül.
– Egy ideje nem láttalak.
Ezt nem csak a teremre értette, itt elég sokszor összefutottunk.
Delilah-val eltöltöttünk pár kellemes percet együtt, de ezt leszámítva
én leginkább „DJ” néven ismertem – Delilah Jones, egy tapasztalt és
ügyes mentős, akivel időnként együtt dolgoztunk, mikor
vészhelyzethez rendeltek ki minket.
Elvigyorodott.
– Akarsz segíteni?
Újabb mély levegőt vettem, majd bólintottam.
– Persze.
Követtem a súlyokkal telepakolt állványhoz, és néztem, ahogy
elismerésre méltó súlyt helyez a rúdra a fekvenyomópadon.
– Hogy vagy mostanság? Kicsit szórakozottnak tűnsz.
– Csak próbálok visszatérni a szokásos kerékvágásba, mióta
hazaértünk. Az agyam még mindig nyaral.
– Marhára sajnállak! A múlt hét borzalmas volt. Lemaradtál
néhány díjnyertes fazonról. Az időjárás enyhült, épp annyira, hogy
az emberek elkezdjék leszúrogatni egymást.
Nevettem, szinte irigy voltam. Egy műszak sosem volt az igazi, ha
az Ianhez és Delilah-hoz hasonló srácoknak nem járt a szájuk,
miközben veled együtt járták meg a poklot. Ezt szerettem Delilah-
ban – megéltünk már néhány meleg helyzetet együtt. Annyi
vészhelyzethez együtt kiérkezni szinte olyan volt, mintha a
háborúban szolgáltunk volna együtt.
Az nem igazán számított, hogy néhanapján lefeküdtünk
egymással. Ha bármelyikünk kicsit több pohárral zárta az éjszakát,
rettenetesen begerjedve, a meghívás mindig nyitva állt. Egészen
addig, ameddig meg nem ismerkedett egy lánnyal, pár hónappal
korábban. Azóta ismét csak kollégák voltunk. De ezt leszámítva,
semmi nem változott köztünk.
 – Mizújs az új lánnyal? Elvigyorodott.
– Szeretnéd tudni, mi? Szerettem volna, meg nem is.
– Csak szeretném tudni, hogy válthatsz csak így csapatot.
Fogalmad sincs, milyen csapásként éri ez a férfiak egóját, akikkel
azelőtt ágyba bújtál!
Felnevetett, majd megragadta a rudat, hogy új sorozatba kezdjen.
– És te hogy vagy képes minden héten másba kóstolni, Darren?
Vagy annyira szűk látókörű vagy, hogy azt hiszed, minden nő
egyforma, csak mert megegyezik az anatómiájuk?
Megráztam a fejem.
– Nem mind egyforma. Egyáltalán nem.
Vanessa senki máshoz nem volt fogható. Láttam benne valamit,
vagy talán ő maga volt az oka, de erővel vonzott magához,
beférkőzött a bőröm alá úgy, mint még senki.
Delilah befejezte a szettet, majd felült. Megtörölte a homlokát egy
törülközővel, és felnézett rám.
– És ki az?
Ráncba szaladt a homlokom.
– Mi?
– Ki csavarta így el a fejedet, Casanova?
– Nem fogok a csajozásról beszélgetni veled, Delilah.
– Miért nem? Tudod, hogy nekem nem szokásom
rosszindulatúnak lenni. Sokkal jobban ismerlek azoknál a fruskáknál,
akik belegabalyodnak a hasizmodból és sármodból szőtt hálódba.
Tudom, hogy nagy játékos vagy.
Tétováztam. De mégis kivel mással tudnék erről beszélni?
Cammel? Iannel tuti nem.
– Megismerkedtem valakivel nemrég, és mi… Azt hiszem, mi…
– Lefekszetek egymással – vetette közbe köntörfalazás nélkül.
– Ja, úgy volt.
– Oké. És most? Jártok, vagy mi?
– Ő is ott volt a szigeten. Azt hiszem, az még nem számít
járásnak. Egész héten elválaszthatatlanok voltuk. De azóta nem
láttam, hogy visszaértünk, szóval nem nagyon tudom, hogy most mi
a helyzet.
– De nem tudod kiverni őt a fejedből.
 – Nem nagyon.
Mély levegőt vettem, és Delilah szemébe néztem, ami az egyik
legjobb vonása volt. Nagyon csinos nő volt. Magabiztos, fitt. De ő
nem Vanessa volt. Senki nem érhetett a közelébe sem.
Azóta képtelen voltam tisztán gondolkodni, hogy utoljára láttam.
Miután beadta nekem a derekát a szigeten, minden fantasztikusan
alakult. Ami kettőnk közt történt, az teljesen varázslatos volt. De
amint visszaértünk New Yorkba, Vanessa hirtelen megváltozott,
fagyos lett. Alig szólt egy szót is, és mégis, a ki nem mondott szavak
közt úgy éreztem, azt akarja a tudtomra adni, hogy vége. A rövid kis
légyottunk befejeződött.
És én pont ezt akartam. Csak szórakozni akartam valakivel a
nyaralás alatt, majd visszatérni az életemhez.
Ehhez az élethez. Az edzőteremhez. A hosszú napokhoz a
tűzoltóállomáson. Az éjszakai bulikhoz a barátaimmal. És a nőkhöz,
akik semmit nem jelentettek nekem.
Kivéve, hogy többé nem akartam őket. Én Vanessát akartam.
– Ráírtam, megkérdeztem, nem akar-e összefutni. De most
nagyon elfoglalt, új lakásba költözik a héten.
– Költözik, de nem kért meg, hogy segíts? Nekem úgy tűnik, le
akar rázni. Ja, és még valami, ha csak írsz neki, az tök olyan, mintha
csak dugni akarnál. Darren, nem minden nő olyan, mint én.
Mosolygott, és válaszul én is elmosolyodtam. Delilah nem volt
tipikus, de értettem, mire céloz.
– Akkor most mit csináljak? Csak úgy állítsak be hozzá?
Kényszerítsem, hogy engedje meg, hogy randira vigyem?
– Nos, én nem ismerem ezt a nőt, de két lehetséges
magyarázatot látok. Vagy kijátszottak téged, a nőcsábászok
nőcsábászát, vagy…
– Nem vagyok nőcsábász – szakítottam félbe. – És vele
megegyezünk, hogy…
– Ó, fogd már be! Mindig megegyezés lesz belőle, ha képtelenek
megállni, hogy ledobják neked a bugyijukat. Az még nem jelenti azt,
hogy ne akarnának többet annál. Ha szeretnéd, nyugodtan
áltathatod magad, hogy minden alkalommal megállapodást
kötöttetek, előre megbeszélt feltételekkel, de hidd el nekem, hogy
már több szívet összetörtél. Te már csak tudod!
Talpra állt, a törülközőjét a rúdra terítette, majd felém fordult.
– A második lehetőség, hogy pontosan tudja, micsoda önző farok
vagy, ha a nőkről van szó, és ezért, bár jól érezte magát veled a
nyaralás alatt, ennél többet nem akar tőled, mert nem akar
megsérülni.
Nem feltétlenül gondoltam, hogy önző ember volnék.
Különösképpen, mert mások megmentése volt a munkám, amit
akkor is lelkiismerettel végeztem, ha néhányan meg sem érdemelték
volna. Ellenben láttam, milyen múlandó lehet az élet. Hogy egy nap
bárki élete a darabjaira hullhat.
Az élet rövid. Talán tényleg önző voltam, amiért nem voltam
hajlandó bárkinek is elkötelezni magam, és függővé tenni tőle a saját
boldogságomat akár egy percre is. A kérdés az volt, hogy képes
lennék-e hűséges lenni egy olyan nőhöz, mint Vanessa.
Megígérhetnék-e neki többet egy kalandnál, és be is tudnám-e azt
tartani, annak ellenére, hogy hosszú évek óta nem hagytam
senkinek, hogy magához kössön. Ami a szigeten köztünk történt, az
fantasztikus volt, de meg tudnám őérte változtatni az egész
életemet… csak így?
Vanessán gondolkodtam, és arról, ahogyan újra és újra magához
vonzott. Kihívást jelentett, ezt elismertem. De ez nem zavart. Még
azon sem húztam fel nagyon magam, hogy úgy kiosztott a
faszságaim miatt. Azt hiszem, még meg is könnyebbültem tőle.
Olyan volt, mint egy leheletnyi friss levegő. Nem az a mérgező,
bárokban álló szenny, ami parfümmel, testek melegével és édes
likőrökkel terhesen lengte körbe a nőket, akikről pontosan tudtam,
hogy három martini után térdre vetnék magukat előttem, várva, hogy
megtegyenek bármit, amit mondok nekik.
De Vanessa nem. Őt fény járta át, olyan valós volt, és olyan
hevességet hozott az életembe, amit eddig nem ismertem.
– Ő nem olyan nő. Még sosem találkoztam senki hozzá
foghatóval. Kialakult köztünk egy kapocs, és nem csak testi
értelemben.
– Szerinted ő is így érez?
 A Vanessa szemébe kiülő kifejezésre gondoltam, arra, ahogyan
mosolygott rám, ahogy hozzám ért, ahogy elélvezett nekem. Igen.
Biccentettem a fejemmel, mintha az, hogy kimondom, elronthatna
mindent.
– Ha ő is így érez, akkor biztos vagyok benne, hogy ebben a
pillanatban ugyanannyira szeretne téged látni, mint te őt.
– Akkor mit tegyek?
– Sosem tartottalak olyan fickónak, akit feltarthat egy útjába
kerülő akadály, ha valamit meg akar kapni. Talán minden szabályt
megszeg, amihez eddig tartottad magad, de az ördögbe is, menj,
szaladj a nő után! Tedd meg, amit tenned kell.
Több súlyt adtam az övéhez, majd helyet cseréltem Delilah-val a
padon, és végignyomtam egy sort, miközben Vanessán
gondolkodtam. Mit is akartam igazából? Mégis mi célja volt az
életemnek? Minél tovább gondolkodtam az addigi napjaimról, annál
inkább meg akartam változtatni őket.
A szüleim állította elvárásokból már sikerült kitörnöm, hogy a saját
utamat járhassam, de alig volt mit felmutatnom. Egy nap sem
jutottam tovább az előételnél. Esélyt sem adtam magamnak, hogy
eljussak a főételig. És Vanessa az egész menü volt. A bensőmben
megszólalt egy hang; egy hang, ami túl régóta volt néma, mégis
teljesen megbíztam benne.

VANESSA
Zongora hangja, poharak csilingelése és a megannyi üzletember
nem mindig csendes mormogása. Ezek voltak a Theodore szokásos
hangjai, egy sikkes étteremé, nem olyan messze az irodánktól. Reilly
egy másik megbeszélésen volt előtte, ezért megbeszéltük, hogy itt
találkozunk.
Lesimítottam magamon szűk, tengerészkék ruhámat. Reillyval
egész délelőtt nem találkoztam, és túlságosan el voltam havazva
ahhoz, hogy legyen időm azt találgatni, vajon miről akart ma beszélni
velem. Fekete körömcipőm kopogott a sötét parkettán, ahogy az
asztalok között manővereztem.
 Annak ellenére, hogy tudtam, a maître d’ majd odavezet hozzá,
tekintetemmel az asztalokat pásztázva megpróbáltam magam
megtalálni a főnökömet. Nem messze tőlem ült, unottan kortyolgatva
a citromos szódavizét. Hirtelen nyirkos lett a tenyerem, ahogy azon
kezdtem aggódni, talán megvárattam. De mikor az asztalhoz értem,
valami mosolyféle kíséretében felállt.
– Vanessa! Hogy vagy?
Helyet foglaltam, és hagytam, hogy egy felszolgáló vizet öntsön.
– Jól, köszönöm. És te hogy vagy?
Egy pillanatig engem tanulmányozott, és átsuhant rajtam a
gondolat, hogy vajon nézett-e már rám így valaha. Minden olyan
furcsának hatott, mióta visszaértem. Fájóan ismerősen, ugyanakkor
mégis furcsán idegenül.
– Gondolom, élvezted a szabadságot. Gyorsan bólintottam.
– Igen, nagyon! Egészen… feltöltődtem tőle. – Nem voltam benne
biztos, hogy ő ezt fel tudná-e fogni, de a magamfajta halandóknak
néhanapján szükségük volt a kikapcsolódásra.
– Elhiszem. Valahogyan máshogy nézel ki. Talán a pihenéstől.
Nem tehettem róla, egy kicsit elnevettem magam.
A Darrennel töltött éjszakák igencsak megrövidítették az alvásra
szánt óráimat, de kétségtelenül neki volt köszönhető, ha még mindig
látszott rajtam valami abból a ragyogásból. Sokkal jobban hiányzott,
mint azt be akartam ismerni.
– Hiányoltunk mindannyian, természetesen.
– Köszönöm. Igyekszem felhozni magam mindennel még a mai
nap folyamán. Nem mondhatnám, hogy fel voltam rá készülve, hogy
rögtön fejest ugorjak egy értékelésbe, de…
– Nem ezért hívtalak ide. Állást akarok neked ajánlani. Felvontam
a szemöldököm.
– Állást?
– Otthagyom a céget. Egy régi kollégám, Bill Donovan és én egy
új hedge fundot alapítunk. Valaki más fogja átvenni a pozíciómat. Ha
elfogadod az állásajánlatot, magammal viszlek az új cégbe, de itt is
maradhatsz. A döntés a tied.
– Ó… hűha.
 Félredöntötte a fejét, mintha arra számított volna, hogy abban a
másodpercben dönteni fogok.
– Nos, azt hiszem, ez rengeteg kérdést felvet az új állással
kapcsolatban. Meg tudnád mondani, hogy mit várnátok el tőlem?
– Nagyjából ugyanazt, mint eddig.
A rettegés új hulláma áradt szét bennem, keveredve az
idegességgel, amit ez a beszélgetés már eddig is kiváltott belőlem.
Vajon azt akarja, hogy most rögtön adjak választ?
Talán nem mondanám, hogy utáltam David Reillyt, de utáltam
neki dolgozni. És most nem csak a nyaralás emléke beszélt belőlem,
ebben szinte biztos voltam. De mi van, ha nemet mondok, és
elveszítem az állásomat?
Ő egy nagyon motivált, birtokló és kemény férfi volt. Soha nem
akartam volna a célkeresztjébe kerülni. Nem esett nehezemre
elhinni, hogy annyira bosszúálló legyen, amennyire csak a kedve
tartotta.
A felszolgáló visszajött, és letett elénk egy-egy tányér
endíviasalátát.
Reilly kurtán megköszönte, majd bólintott felém.
– Rendeltem neked. Remélem, nem bánod.
– Köszönöm! – A szalvétámmal babráltam. – Lenne bármi, ami
megváltozna?
– Sikerült egy irodát megszereznünk a belvárosban, így több
időbe telne munkába érned. Sokat fogunk utazni is. Személyesen
fogom felügyelni a külföldi piacot. Ebben a támogatásodra lesz majd
szükségem.
A salátámat rágtam, késleltetve a válaszadást.
– A legnagyobb különbség a két állás között, az utazást
leszámítva, a fizetés. Innentől kezdve nem köti a kezemet a cég
szabályzata. A partneremmel megbeszéltem a fizetésedet, és
hajlandóak vagyunk a dupláját ajánlani annak, mint amennyit most
keresel.
Köhögni kezdtem, és a vinaigrette csípni kezdte a torkom.
A dupláját! Jézusom!
– Hűha!
 – Ezt már másodszorra mondod. Most vagy teljesen le vagy
döbbenve, vagy próbálod húzni az időt. Mi jár a fejedben?
– Az, hogy…
– Vanessa!
Óvatosan nyeltem egyet, és belekortyoltam a vizembe, néhány
értékes másodpercet nyerve ezzel magamnak.
– Belépő szinten kezdtem ezt az állást. Azt sosem tudtam
biztosra, hogy hosszú távon mire számítsak. Ezzel az ajánlattal, úgy
tűnik, igazi karriert alakíthatnék belőle.
Halkan nevetett.
– Nos, mi mást csinálnál, Vanessa?
A szavai fájtak. Tudtam, hogy sokkal többre is képes lennék
annál, hogy az ő minden kénye-kedvét lessem, de ezzel szemben
nem dúskáltam a nekem felajánlott lehetőségekben. Én mindent egy
lóra feltéve költöztem New Yorkba, hálásan, hogy egy barátom a
főiskoláról összekötött Reillyval. Attól kezdve úgy betemetett a
munkával, hogy időm sem volt máson gondolkodni.
– Nem tudom. Még nem gondolkodtam rajta.
Közelebb hajolt hozzám, figyelmemet metsző, szürke szemére
kényszerítve.
– Hadd legyek veled teljesen őszinte. Éreztük a hiányodat az
elmúlt héten. Mások is, de nálam jobban senkinek nem hiányzott a
jelenléted. Nem próbállak meg azzal megnyerni, hogy elmondom,
micsoda hatalmas lehetőség az, amit most ajánlok neked. Ez az
igazság. Személyi asszisztens annyi van, mint csepp a tengerben.
De én téged választalak. – Rám mutatott a villájával, majd a figyelme
visszafordult az előtte lévő salátára.
– Ez igazán hízelgő. – Nem igazán, de ilyen szavakat a szájából
hallani nagyon szokatlan volt. Ráadásul azt ajánlotta, hogy
megduplázza a fizetésemet, amire rettenetesen szükségem volt.
– Akkor mondj igent. Mondd, hogy velem jössz!
Szerettem volna átgondolni. Ez túlságosan gyors volt, de Reilly
pontosan így dolgozott. Mindig minden sebes mozgásban volt, és ez
általában nem okozott nekem gondot.
Kivéve ma. Ma teljesen túl voltam terhelve, lelkileg is, és nem
voltam olyan állapotban, hogy ilyen döntéseket hozzak. A fejem még
mindig egy szigeten volt, a szívem pedig egy olyan férfiért fájt, aki
egyenes utat talált a közepébe.
– Vanessa?
Az elmémben a gondolatok szinte érthetetlenné mosódva
kavarogtak, miközben küzdöttem, hogy megtaláljam a megfelelő
szavakat. De csak egyetlenegyet találtam.
– Igen – mondtam feszes mosollyal az ajkamon. – Ha ezek a
feltételeid, veled tartok.
– Kiváló!
Elmosolyodott, őszintén, ami majdnem reményt keltett bennem.
Talán ez az új állás majd jobb munkakapcsolatot eredményez
közöttünk. Talán a nagyobb fizetéssel nagyobb becsben is fog
tartani. Másfelől viszont… talán mégsem.
 KILENCEDIK FEJEZET

VANESSA
– Várj! – Eli fejhangon sikkantott, ahogy az első lépcsőfordulóhoz
értünk.
Ezt a pár pillanatot kihasználva megpróbáltam kifújni magam,
hiába égtek a karizmaim a nehéz fotel rám nehezedő súlya alatt.
Öreg darab volt, fényes narancssárga anyagból. Egy használtbútor-
kereskedésben bukkantam rá, tökéletes áron, és azonnal tudtam,
hogy nagyon tudnám szeretni a csúnyácska kinézete ellenére. De
most épp az ellenkezőjét éreztem iránta, ahogy Eli és én
igyekeztünk úgy felcipelni a második emeletre, hogy útközben
egyikünket se csináljon ki. Nemcsak ronda volt, de még nehéz is!
– Oké, mehet – mondta Eli.
Együtt kezdtünk lépni, lassan, fel a keskeny lépcsőn.
– Hé, hadd segítsek!
Darren hangja zengett fel mögülem, aztán már mellettem is állt,
és a súly, amit addig cipeltem, eltűnt.
– Ezt a végét fogom – nyögött Eli.
– Csak engedd el és állj arrébb, Eli. Elbírom.
Eli lassan leengedte a másik oldalát, és Darren azon nyomban a
feje fölé emelte a nehéz öreg fotelt, épphogy elkerülve a lépcsőház
plafonját. A vállán egyensúlyozva gyorsan felvitte a maradék
lépcsőkön, és egyenesen be az ajtón a lakásba, ami hamarosan az
enyém lesz.
Óvatosan tette le a nappali egyik sarkában, majd
felegyenesedett, semmi jelét nem mutatva, hogy megerőltette volna
magát.
– Köszi – mondtam, képzeletbeli port söpörgetve a fotelról. – Mit
keresel itt?
– Mondtad, hogy költözöl. Gondoltam, elkélne egy kis segítség.
Megvontam a vállam, és igyekeztem nem venni tudomást az
idegbecsípődésről, amit az eddig felcipelt dobozoknak
köszönhettem.
 – Megoldjuk! De azért köszi.
Eli kétségbeesett pillantást vetett rám. Senki nem szeretett
költözésben segédkezni, de az ördögbe is, hát mire voltak a
barátok? Maya és Cameron még egy napig a nászútjukon voltak, így
csak mi ketten maradtunk rá.
Kezdtem nyugtalanul érezni magam attól, hogy Darren a
lakásomban állt. A testi erejének fitogtatásáról már nem is beszélve!
Vagy arról, ahogy a pólója kissé felcsúszott, és én egy pillantást
vethettem a testre, amit nemrég még kedvem szerint érinthettem.
Néhány perccel ezelőtt, a hatalmas, költözés közbeni kupi ellenére is
éreztem, ahogy a hely lassan az enyémmé válik. De most semmi
másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy Darren jelenlétével
teljesen megváltozott, ahogy a környezetemre tekintettem. Az
ágyam már nem csak egy ágy volt, amire leroskadhatok egy hosszú
nap után. Helyette egy menedék lett, amit meg akartam osztani vele.
Új helyre költöztem, és tiszta lappal akartam kezdeni itt. De ha egy
éjszakát is itt töltene, soha többé nem tudnám kiverni a fejemből.
– Mondtam, hogy elbírok vele.
– Vanessa, ne szórakozz már! Órák óta itt gürcölünk! – Eli
kétségbeesésének helyét a méreg vette át.
Darren pillantása ide-oda ugrált köztem és a szobatársam között.
– Eli, nem vagy éhes?
– Dehogynem, rohadtul!
– Én is. – Darren előhúzta a tárcáját, és néhány bankjegyet
kihalászva Eli felé nyújtotta őket. – Van innen nem messze egy hely,
Tony Pizzériája. Hozz mindhármunknak egy pizzát. Addig a többit itt
elintézem.
– Áll az alku! Mindjárt hozom is kaját. Ez a minimum. – Elvette
Darrentől a pénzt, és kisurrant mellettem.
Levágtatott a lépcsőkön, egyedül hagyva minket a félig
berendezett lakás csendjében.
– Mégis mit művelsz? – A hangom éle még engem is meglepett,
de éhes voltam, össze voltam zavarodva, és egy csepp energiám
sem maradt a szokásos munkahelyi mókuskerék után.
– Mondtam már, segítek költözni.
– Nem kell a segítséged.
 Az állkapcsa megfeszült, és a tekintete olyan izzón fúródott az
enyémbe, amilyennek előtte még sosem láttam. Ahogy lassan
közeledni kezdett hozzám, ezzel a pillantással teljesen
odaszegezett.
– Most már itt vagyok, és addig nem megyek el, ameddig minden
cuccod be nincs pakolva. Ha utána ki akarsz rúgni, legyen.
Fogalmam sincs, mi történt az utolsó, szigeten töltött éjszaka és a
mai nap között, de azt hiszem, el vagyok veszve.
Az állam kissé leesett, az utolsó szó váratlanul ért.
Tudtam, mire gondol. Száznyolcvan fokos fordulatot vettem,
mióta visszaértünk az utazásból, és el sem mondtam neki, hogy
miért. De az a szó… elveszve. Ez volt a megfelelő kifejezés arra az
érzelmi zűrzavarra, ami bennem is lakozott. Amivel megpróbáltam
meggyőzni magam, hogy Darrennek nem jelentettem többet egy futó
kalandnál.
Minden múló perccel egy kicsit jobban elhitettem magammal,
hogy azok a szótlan pillanatok köztünk őt nem érintették meg olyan
elemi erővel, mint engem. Minden óvatos érintés, minden egyes
alkalom, amikor kitárulkoztam előtte és neki adtam magam.
Az ujját az állam alá helyezve kényszerített, hogy találkozzon a
pillantásunk.
– Mondj valamit – kérlelt gyengéden, miközben kutató tekintete
továbbra is elszántságot tükrözött.
– Beszélgetni jöttél ide? Összerándult az arca.
– Ez meg mi a francot akar jelenteni?
– A nyaralásunk felét az ágyadban töltöttük. Gondoltam, nem
azért jelentél meg, hogy csak dumcsizzunk.
Nem mintha bántam volna ágyba bújni vele. De nem ebbe a
rutinba akartam vele beleesni.
Én kapcsolatra vágytam. Igen, most már rájöttem. Túl régóta nem
volt ebben részem, de talán a megfelelő partnerrel valahogy
működni tudna, az őrült munkabeosztásom ellenére. De nem Darren
volt számomra a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Csak a
„boldogan éltek, míg vége nem lett”. És ezt a szívem nem bírta volna
ki.
 Elléptem az érintése elől, nem véve tudomást arról, ahogy a
levegő egyre hűvösebbnek érződött körülöttem, minél messzebbre
távolodtam tőle.
– Hiányzol.
– Te is hiányzol nekem. – Lebámultam a kezeimre, és a nem
létező port dörzsölgettem róluk. – Sajnálom, ha olyan távolinak
tűntem.
– Elérhetetlen voltál. Be kell vallanom, nem vagyok hozzászokva,
hogy így tudomást se vegyenek rólam.
Behunytam a szemem egy pillanatra, majd fáradt sóhajjal kifújtam
a levegőt.
– Tudtam, hogy semmi nem lesz majd a régi. Csak egy kis időre
volt szükségem, hogy ezt tisztába tegyem magamban is.
– Csak mert ismét New Yorkban vagyunk, még nem jelenti, hogy
a dolgoknak meg kéne változniuk. Úgy értem, én szeretnélek látni.
Én szeretnék… – A száját kinyitotta, de nem jött ki rajta több szó.
– Bármennyire is szeretném én is, Darren, nem lehetek olyan nő,
akire te általában pályázol. Én sokkal tovább mentem el múlt héten,
mint normális esetben tettem volna, és ennek talán az az oka, hogy
egyszerűen nem vagyok képes neked nemet mondani.
Kikényszerítettem magamat a komfortzónámból, és annak ellenére
fontossá váltál számomra, hogy tudtam, ez köztünk hamarosan
véget fog érni. De az igazság az, hogy én nem tudok csak úgy
megnyomni magamon egy gombot, amitől majd hirtelen nem érdekel
többé, ami köztünk történt, mintha nem jelentett volna semmit az
együttlétünk.
– Én nem is kérlek erre! Az együtt töltött idő számomra is jelentett
valamit. – Közelebb jött hozzám, és a hangja halkabb lett. – Elég
színes a múltam, oké? Nem fogom letagadni. De ez nem jelenti azt,
hogy képtelen vagyok a változásra. Mikor néhány hónapja
találkoztunk, akartalak téged. Az pusztán testi vágy volt. Fogalmam
sem volt, hogy ez fog történni. Hogy úgy akarlak majd, mint most,
hogy senki másra nem tudok ránézni többé. Egyáltalán nem
számítottam erre, de nem fogom hagyni, hogy kicsússzon a kezeim
közül anélkül, hogy esélyt adtam volna ennek.
– Ha most egy kapcsolatról beszélsz…
 – Igen. – Nagyot nyelt, feszültség ült ki az arcára, mintha ez a
beismerés mérföldekre lett volna a szokásos csajozós dumáitól.
Ujjait a csuklóm köré fonta, és a hüvelykujja azon a ponton
állapodott meg, ahol a szívverésemet lehetett érezni.
– Mit csinálsz? – suttogtam.
– Csak tudni akarom, hogy a te szíved is ugyanúgy szaltókat
ugrik-e, mint az enyém.
Megráztam a fejem. Az én szívem egyenesen szárnyalt! Nem
tudtam hinni a fülemnek, hogy Darren Bridge száját ilyen szavak
hagyják el. És hogy én elhittem őket.
– Fogalmam sincs, mit mondjak.
Az ajkához vonta a csuklómat, és gyengéd csókot lehelt a
bőrömre.
– Mondd, hogy járni fogsz velem. Mondd, hogy adsz nekünk egy
esélyt, a jobb belátásod ellenére.
Nehezemre esett levegőhöz jutni.
– Szeretnék igent mondani.
– Akkor a francba is, mondj igent!
– Én nem akarok csak futó kaland lenni, Darren. A szívem azt
nem bírná ki.
– Te nem voltál futó kaland. Sosem voltál az, és sosem leszel az.
Megértetted?
Mielőtt válaszolhattam volna, ajkai már az enyémre tapadtak,
egyszerre gyengéden és céltudatosan. Megadtam magam a csókja
és az érintése előtt, és hozzásimultam, mintha mindig is oda
tartoztam volna.
Elképzelni sem tudtam, hogy az én munkabeosztásom és az ő
múltja mellett hogyan fog ez sikerülni. De olyan régóta nem
engedtem meg magamnak, hogy a szívem így érezzen. A karjában a
kétkedés minden árnya, amibe még kapaszkodtam, szertefoszlott.
Tökéletes csókja emlékeztető volt, hogy ha valahogyan módját
találnánk, hogy hazahozzuk azt a paradicsomi együtt töltött hetet,
talán minden álmunk valóra válhatna.

DARREN
 A hétvége olyan távolinak tűnt, de ez volt az egyetlen szabad
időpont, amit Vanessa meg tudott ígérni. A főnöke nagyon
keményen dolgoztatta, és rengeteg mindenben kellett felhoznia
magát. Az egész nagyon stresszesen hangzott, és túlságosan
emlékeztetett arra az életre, amit apám is élt.
Amint Ian és én odaértünk az edzőteremhez, épp Olivia
közeledett a nagy, dupla szárnyú üvegajtó túloldalán. Hosszú, fekete
hajának néhány tincse felszállt, ahogy a szél befújt a nyitott ajtón,
mikor beléptünk. Szélesen elmosolyodott. Egy másodperc
törtrészéig megláttam benne azt a kislányt, aki egész életében
felnézett rám, és bízott bennem, hogy én megvédem és gondját
viselem, mikor a szüleink nem voltak rá képesek. Na, meg persze,
hogy halálra szekálom.
– Hé, épp készültem lelépni. Jössz vacsorára?
– Vacsora?
– Cam és Maya kész lakomát készítenek. – Kék szeme Ianre
vándorolt, és kissé túl sokáig időzött rajta. – Te is jöhetsz, ha akarsz.
Ian rávillantotta a szokásos csábos mosolyát, amitől még a
modellek is hanyatt vágták magukat neki.
– Remekül hangzik! Én amúgy Ian vagyok. Megrázta a húgom
kezét, akinek kipirult az arca.
Összeráncolt homlokkal néztem őket, de egyikük sem vette
észre.
– Ami azt illeti, Ian és én lehet, hogy leugrunk a bárba később.
De azért majd szólok, ha mégis benézünk.
Olivia visszapillantott rám. Nem sikerülhetett olyan jól elrejtenem
a nemtetszésemet, mert a mosoly gyorsan leolvadt az arcáról.
– Oké, ahogy gondolod. Akkor majd látlak valamikor!
Intett anélkül, hogy bármelyikünkre is visszanézett volna, és
kilépett az ajtón.
– Ez meg mi a fasz volt? – A hangom élesen csengett. Ian
felvonta a szemöldökét.
– Mi van?
– Ha egy ujjal is hozzáérsz a húgomhoz, elvágom a torkodat!
Világos?
 Még pont az hiányzott, hogy egy Ianhez hasonló fickó kivesse a
hálóját a húgomra. Nem tudtam, mennyire ártatlan, de mondanom
sem kell, számomra mindig az marad. És Ian ennek a gyökeres
ellentéte volt.
Hátrapillantott, ahol Olivia távolodó alakja beleveszett az utca
forgalmába, majd visszafordult felém, és bólintott.
– Világos.
Egy pillanattal tovább néztem rá, hogy biztos legyek benne,
megértette, nem vicceltem. Kedveltem Iant. Tényleg nem akartam,
hogy el kelljen tennem láb alól.
Az arcán széles vigyor terült el.
– Öregem, ideje valakit megdugnod! Kezdesz karót nyelt
rohadékká válni.
Sóhajtottam, mert igaza volt.
– Ja, tudom én is. Azért vagyok itt mindennap.
Tényleg igaz volt, hogy az élet megváltozott, mióta visszaértem
az utazásból. A meló még mindig ugyanaz volt, de ha a lazításról
volt szó, inkább az edzőteremben engedtem ki a gőzt.
A súlyzókkal teli terembe léptünk, és én körbenéztem, ismerős
arcokat keresve. De csak egyet akartam látni, Vanessáét. Valahogy
utat kellett találnom az életébe, és ez jelentős kihívásnak bizonyult,
amilyen elfoglalt volt. Nem gondoltam, hogy függőségre hajlamos
személy lettem volna, de ha róla volt szó, csak többet és többet
akartam. Rá voltam kattanva.
Talán a türelem nem volt az erősségem, de az ő kedvéért
hajlandó voltam megpróbálni. Egy tucat nőt felhívhattam volna, hogy
kielégítsem a testi vágyaimat, amik napról napra jobban mardostak,
de én csak Vanessát akartam. És bármennyire is sóvárogtam utána,
nem akartam, hogy annak az olcsó hódításnak érezze magát, amitől
mindig tartott.
– Majd találunk neked ma valakit, haver! Megráztam a fejem.
– Nem. Megvagyok.
Megpakoltam a súlyzót, és lenyomtam egy sort. Örömmel
fogadtam az égő érzést és az izmaimba beleálló fáradtságot.
– Valakin fenn vagy akadva, vagy mi?
A francba, valamikor Iannek is el kellett mondanom.
 Felültem, és visszaemlékeztem az egyetlen alkalomra, mikor
találkoztak Vanessával.
– Emlékszel arra a lányra a bárból? Nevetgélni kezdett.
– Ennél talán legyél egy kicsit pontosabb.
– Az énekes.
Felvonta a szemöldökét.
– Ó, az a lány a bárból. Ja. Nagyon dögös volt!
– Nem voltam benne biztos, hogy emlékeznél rá. Másfele húzott
a figyelmed.
Felnevetett.
– Ja, igen, remekül szórakoztunk. Mindhárman. Kösz a
segítséget! – Kacsintott egyet.
Forgattam a szemem. Még egy okkal több, hogy mérföldes
távolságban tartsam a húgomtól.
– Na, és milyen volt?
Álló nap tudnék az észveszejtő szexről álmodozni, amiben
Vanessával részünk volt együtt, és gyakran meg is tettem, de az tuti
biztos, hogy Iant nem avatom be az együttlétünk legapróbb
részleteibe. Sztorikért neki sem kellett a szomszédba mennie.
– Elképesztő nő – feleltem egyszerűen. – El akarom vinni
valahova. Csinálni valami különlegeset. Mostanában semmi mással
nem telnek a napjai, csak munkával, és nem igazán mondhatom
neki, hogy tartson szünetet.
– Ismerősen hangzik. Elvigyorodtam.
– Az nem munka, ha az álommelódról van szó, öregem!
– Igaz. Feltételezem, ő nem azt csinálja.
– Hát, nem éppen. A személyi asszisztense valakinek.
Elfintorította az orrát, miközben helyet cserélt velem a
guggolórúdnál.
– És akkor most mi lesz? Megpróbálsz járni vele?
– Ja.
Óvatos pillantást vetett felém, tele kétkedéssel, ami valószínűleg
a tudatlanságából fakadt.
– Mi a baj ezzel?
– Felesleges macerának tűnik, mikor munka után csak
leugorhatnánk a bárba, és azt szedhetnél fel, akit akarsz. Vagy csak
görgess végig a névjegyzékeden.
Ahogy ezt kimondta, új üzenet érkezését jelezte a telefonom. Az
egyik lány volt az, akivel előző hónapban edzettem. Ellie.

Van már terved ma estére? Én szabad vagyok.

Gyors választ küldtem. Ma nem jó. Persze, az igazi válasz az volt,

hogy semmikor sem lesz jó, de egyelőre nem tudtam, hogyan
öntsem ezt szavakba. Mikor felpillantottam, Ian engem nézett.
– Hogy fogod kiüríteni a listádat, Bridge? Megvontam a vállam.
– Majd kitalálom. Most jobban foglalkoztat, hogy kitaláljam,
hogyan működhet ez Vanessa és köztem.
Gyorsan témát váltottam, és közben igyekeztem nem tudomást
venni a problémáról, ami lassan kezdett mélyebb és mélyebb
gyökeret verni.
 TIZEDIK FEJEZET

VANESSA
Nem mondhatnám, hogy keserédes volt ez a nap. Holnaptól
kezdve többet kell ingáznom majd, de a fizetésem is a duplája lesz.
Csak remélni mertem, hogy helyes döntést hoztam. Én csak keveset
tudtam a hedge fundokról, de biztos voltam benne, hogy Reilly
sikerre fogja vinni, köszönhetően a pénzügyi szektorban töltött
hosszú éveinek és a széles körű kapcsolatainak több gazdag
befektetővel is. Remélhetőleg nekem is lehetőségem lesz az új
céggel együtt fejlődni.
Miközben az irodai cuccaim maradékát pakoltam el, egy fiatal férfi
érkezett dokumentumokkal teletömött dobozokat tolva egy
kézikocsin.
– Dobozok Kevin Dermott irodájába?
– Tedd csak oda – mondtam, Reilly régi irodájának egyik sarkába
mutatva.
Dermott örökölte meg Reilly pozícióját a cégnél, ami, ahogy
hallottam, szép ugrást jelentett számára. Ő volt Maya főnöke, mielőtt
itt hagyta a céget. Én nem ismertem annyira, azon kívül, hogy ő és
Maya nem igazán tudtak jól együtt dolgozni. A barátnőm nagyon
hirtelen hagyta el a céget. Sosem árulta el az igazi okát, de utalt rá,
hogy Dermottnak szerepe volt benne.
A telefonom rezegni kezdett az asztalomon. Egy floridai szám
volt, amit nem ismertem fel. Hagytam, hadd csöngjön, és egy perc
múlva felugrott az értesítés egy hangüzenetről. Elkezdtem lejátszani,
de ahogy meghallottam egy, a múltamból megszólaló hangot,
lefagytam.
– Vanessa, Michael Browning vagyok! Rég nem találkoztunk. Az
anyukád adta meg a számodat. Remélem, nem bánod, hogy csak
így a semmiből felhívtalak, de jövő héten New Yorkban leszek egy
konferencia miatt. Reméltem, hogy esetleg összefuthatnánk. Nem
tudom, hogy visszajársz-e Callaway-be, de ha igen, azt hiszem,
mindig elkerüljük egymást. Na, mindegy. Csörögj rám, amikor tudsz,
és ha gondolod, beülhetnénk egy italra, vagy valami ilyesmi.
Hamarosan beszélünk! Szia!
Figyelemre sem méltattam, mikor valaki újabb dobozokkal
megpakolt kocsit tolt be, csak odasétáltam az utcára néző ablakhoz.
Kikerestem anyukám számát, és a fülemhez nyomtam a
telefonomat. Két csörgés után felvette.
– Megadtad Michaelnek a számomat? – A hangom halk volt, de
teli méreggel, még köszönni sem volt ideje.
– N-nos, szia neked is. – A hangjában érződött némi él.
Váratlanul értem ezzel.
– Miért, anya?
– Szeretett volna összefutni veled, mikor a városban lesz, és nem
tűnt nagy ügynek. Ez most tényleg akkora bűncselekmény?
– Nem volt jogod megadni neki az engedélyem nélkül!
– Egy kicsit eltúlzod a dolgokat, nem gondolod?
– Mi lenne, ha apát odaküldeném a házadhoz, minden egyeztetés
nélkül?
Egy pillanatig hallgatott.
– Az más.
– Miért?
– Mert… Először is, én már házas asszony vagyok. Nem hinném,
hogy illendő lenne.
– Én lehet, hogy nem vagyok házas, de találkozgatok valakivel.
És nincs szükségem arra, hogy te kerítőnőt játssz Michaellel és
velem, mert a végén még félreérti!
– Találkozgatsz valakivel? Kivel?
– Ő… – Hogyan is magyarázhatnám el Darrent? – Ő egy tűzoltó,
itt New Yorkban. És Maya újdonsült sógora. Sok időt töltöttünk együtt
az utazás alatt.
– Ó! Nem is említetted.
– Még elég friss a dolog. Nem tudom, mi lesz belőle.
– Ez nem hangzik túl biztatóan.
Már előre forgattam a szememet, felkészülve az előadásra, amit
most biztos a nyakamba zúdít.
– Nincs vele semmi gond. Csak mostanában nem nagyon volt
időm.
 Felsóhajtott.
– Muszáj időt szakítanod egy kapcsolatra, ha azt akarod, hogy
működjön is. Mikor jártál valakivel utoljára? Mindig az a rengeteg
munkád volt az oka, hogy ellöktél magadtól mindenkit.
– Anya, légy szíves, ne kezdj most kioktatni!
Nem tévedett, de akkor még én sem vágytam éppenséggel
kapcsolatra. Egészen addig, ameddig a szívem furcsa dolgokat nem
kezdett produkálni Darren közelében. Fantasztikus időzítés, pont,
mikor a karrieremben minden a feje tetejére állt!
– Tudom, hogy én képtelen voltam megadni neked azt az
édesapát, akire mindig is vágytál, Vanessa, de azért nem úgy
neveltelek, hogy szerelem nélkül éld az életedet. Talán mi sosem
fogjuk egymást megérteni, ha a döntéseinkről van szó, és ezt
elfogadom. Azt is tiszteletben tartom, hogy ez a te életed. Én csak
boldognak szeretnélek látni.
Behunytam a szemem, és a homlokomat az ablakhoz nyomtam.
– A boldogsághoz nincs szükségem egy férfira.
Darrennel lenni mégis mindennél boldogabbá tett, nagyon hosszú
idő óta először.
– Tudom jól. De nem vagy boldog, kincsem. Valami hiányzik, és
ezt te is tudod. Az édesanyád vagyok. Még innen, a távolból is
megérzem.
Utáltam, ha igaza volt. Mindig mindennek a közepébe talált.
Letisztította a sok zavaros hangot.
Nem tudom, mit válaszoljak.
Ekkor egy nő lépett az irodába. Nem úgy festett, mint akit
doboztologatásra vettek fel. Szűk, fekete csőszoknyát viselt,
halványlila selyemblúzt, és egy pár nagy négyszögletű gyémánt
csillogott a fülében. Sötét haja fonatba volt rendezve.
– Anya, most mennem kell. Később visszahívlak!
Gyorsan megszakítottam a hívást, miközben a nő mosolyogva
felém lépkedett.
– Jia Sumner vagyok. Együtt dolgozom Kevin Dermott-tal.
– Örülök, hogy megismerhetlek! Segíthetek valamiben?
– Ami azt illeti, igen. Kevin még egypár napig nem költözik át az
új irodájába. De szüksége van valamire az itteni iratok közül. Csak
gyorsan megkeresném neki, ha nem bánod.
Valami habozásra késztetett abban, ahogy ezt mondta.
Mosolygós volt, és udvarias, de az a furcsa érzésem támadt, hogy
ez csak látszat volt, ami mögé az előttem álló nő magát rejtette.
Ennek ellenére nekem semmi gondom nem adódhatott abból, ha
hagyom turkálni. Amint ötöt üt az óra, többé nem dolgozom itt. A
Reilly régi irodájának falánál sorakozó iratokkal teli dobozok felé
intettem.
– Mindent ide hordanak be. Szólj, ha segítsek valamiben! –
tettem hozzá, mert úgy tűnt, már be voltam rá programozva, hogy
mindenkinek segítsek, aki csak kosztümöt vagy öltönyt viselt. Ez volt
az én sorsom, Mr. David Reillynak köszönhetően.
Odalépett a dobozokhoz, végiglapozta az aktákat, majd kihúzott
egyet.
– Meg is van! Ez könnyen ment.
Megfordult és megállt, az aktát a mellkasa előtt tartva. NYC Ifjú
Művészekért Alapítvány volt a borítóra írva. Összehúztam a
szemöldököm. Ez Reilly jótékonysági alapítványa volt. Legalábbis
úgy tudtam, hogy ő és a felesége nagyon intenzíven támogatták,
mióta csak ismertem.
– Az David nonprofit alapítványa, ugye? – A dossziéra mutattam.
A mosoly az arcára fagyott.
– Így van. Dermott is támogatja. Mindketten az adományozókkal
való kapcsolattartással és azok kezelésével foglalkoznak. Valami
miatt szüksége van rá, hogy erre ránézzen.
Abban a pillanatban megszólalt a telefonom. Darren száma
keresett. Jia odaintett nekem, ahogy kilépett az iroda ajtaján.
Elhúztam az ujjam a kijelzőn, és felvettem.
– Szia!
– Szia, szépségem! Ráérsz?
Még a telefonos hangja is szexi volt. Mint sűrű szirup a forró
palacsintán.
– Igen. Mivel ez az utolsó napom az irodában, kivételesen senki
nem liheg a nyakamba. Mizu?
– Szeretnélek látni ma este.
– Ó! Azt hittem, csak hétvégére tervezünk valamit.
 – Tudom, de nem tudok tovább várni. – Elhallgatott egy pillanatra.
– Csak hiányzol, vörös. Túl régóta nem láttalak!
A hangjából kiérződő gyengédség melengetni kezdte a szívemet.
Folyton rajta járt az eszem. Ő volt az utolsó gondolatom, ahogy
álomba szenderültem éjjel, és az első gondolatom, ahogy reggel
kinyitottam a szemem. Nekem is hiányzott… jobban, mint valaha
képzeltem. De túlságosan el voltam havazva ahhoz, hogy tegyek
ellene bármit.
Csak vártam, hogy végre legyen időnk, amit igazán együtt
tölthettünk. De az életem másból sem állt, csak munkaórák
tömkelegéből, itt-ott néhány pillanatnyi szabadidővel, amit nem
kellett alvással, vagy egyéb, kevésbé szórakoztató felnőtt
kötelezettségekkel töltenem. De ha túl sokáig várok, soha többet
nem lesz időnk egymásra. Anyukám figyelmeztetése visszhangzott a
fülemben, és ebben a pillanatban nagyon is valóságosnak tűnt.
Elveszíthetem Darrent, ha nem tudok időt szakítani rá.
– Ha itt sikerül mindent befejeznem, szerintem időben fogok
végezni.
– Nagyszerű! Nekem még van néhány időpontom az
edzőteremben. Találkozhatunk nálad, hét körül?
– Az jó lesz. Majd írok, ha esetleg valami közbejön.
– Megbeszéltük! – A hangja már sokkal vidámabban csengett.
– Alig várom, hogy lássalak!
Mosoly játszadozott a szám szélén. Behunytam a szemem, és
egy pillanatra ismét ott voltam a szigeten.
– Hamarosan találkozunk!

DARREN
Kiléptem az öltözőből, frissen zuhanyozva és készen, hogy
elinduljak Vanessához. Ő a seggfej főnöke miatt késésben volt, mert
az utolsó pillanatban még kiadott valami feladatot, amit el kellett
intéznie neki. De nem engedtem, hogy ez útjába álljon az estének,
amit terveztem.
 – Szia, idegen! – kiáltott utánam Raina, ahogy elhaladtam a
stúdiója bejárata előtt.
Megállítottam a lépteimet, és visszatolattam. Hirtelen görcsbe
rándult a nyomrom. Az életem sokkal egyszerűbb lenne, ha soha
többet nem kellene látnom a nőt. Persze, ez nem az ő hibája volt.
Magamra erőltettem egy barátságos mosolyt, és nekidőltem az
ajtófélfának.
– Túlélted nélkülünk? – cukkoltam.
– Két ilyen barbár nélkül? Simán! – Közelebb jött hozzám,
kacsintott, és száját megnyalva tetőtől talpig végigmért.
Megköszörültem a torkom, és igyekeztem kitörölni az
emlékezetemből, hogy mi történt legutoljára, mikor így nézett rám.
– Remélem, nem rosszalkodtál a távollétünkben!
– Nem – mormolta, és olyan közel jött, amitől kezdtem
kényelmetlenül érezni magam. – Gondoltam, azzal megvárlak,
ameddig vissza nem érsz.
Bólintottam, lenyelve a szavakat, amiket legszívesebben
mondtam volna. Végighúzta a kezét a mellkasomon, a nadrágom
derekánál állapodva meg. Kezdtek elfajulni a dolgok, és sokkal
gyorsabban, mint amire számítottam. A rohadt élet!
– Ne itt, Raina!
Megpróbáltam hátrálni egy lépést, de az ujjait beleakasztotta a
nadrágomba, ezzel magához láncolva.
Csábos mosoly játszott az ajkán.
– Igen, igazad van. Találkozzunk munka után!
Nyeltem egyet, a torkomat összeszorította a megbánás.
Becsuktam a szemem, és mélyen belélegeztem. Ebben sosem
voltam jó – ha valakit le kellett építenem, miután már elvesztettem az
érdeklődésem iránta. Talán, mert sosem kellett benne jónak lennem.
Még sosem csináltam ekkora hülyeséget. A feltételek általában
sokkal tisztábbak voltak. Ez zavaros volt, és teljesen elcseszett.
– Mi lenne, ha lazára vennénk? – mondtam végül.
– Nekem megfelel. Nálad vagy nálam? – Lejjebb csúsztatta a
kezét, végig a cipzáramon, súrolva a farkamat.
Bármikor máskor ez kiválthatott volna belőlem valami reakciót, de
most nem éreztem semmit. Hirtelen nem tudtam tőle elég messzire
kerülni. Elhátráltam, ahol már nem érhetett el.
Összeráncolta a homlokát.
– Valami gond van?
– Tulajdonképpen ez itt a gond. – Kettőnkre mutattam,
magamban szitkozódva. Hogy a rohadt életbe kevertem magam
ekkora slamasztikába? – Nem kellett volna nálad bepróbálkoznom.
Nem gondoltam bele, hogy mennyire kellemetlen lehet így, hogy
együtt dolgozunk.
Felvonta a szemöldökét.
– Darren, engem nem zavar, ha ez nem komoly. Úgy értem, azt
hittem, ezt elég egyértelművé tettem múltkor.
Lenéztem az órámra, kétségbeesve keresve valamit, amivel
kimenthetem magam.
– Figyi, most rohannom kell. Majd beszélünk, jó?
Raina átszelte a köztünk lévő távolságot. Minden egyes lépésével
ugrott egyet a gyomrom. És nem az izgalom miatt.
Megragadta a pólómat, és húzni kezdte maga felé, de a testem
nem mozdult vele együtt. Visszafogtam a késztetést, hogy ellökjem
magamtól. Magamban gyűlöltem a gondolatot, hogy bárki is
leláncoljon. Csak egyetlen nővel tudtam ezt elképzelni, és az nem
Raina volt. Még véletlenül sem. Fogalmam sem volt, hogyan tudnám
lerázni úgy a közeledését, hogy az ne a visszájára süljön el.
Mielőtt kihámozhattam volna magam a karmai közül, már hozzám
is simult, ajkát az ajkamra tapasztotta. Csók, nyelves, keze a
hajamban. Összerándultam, és megpróbáltam leplezni az
undoromat, ahogy elhúzódott.
– Később hívj – lehelte alsó ajkába harapva, ahogy visszahátrált
a jógaterembe, és eltűnt a szemem elől.
Csak álltam ott, keményen csikorgattam a fogaimat, igyekezve
visszanyelni az indulataimat. Legszívesebben rázártam volna azt a
rohadt ajtót, és eldobtam volna a kulcsot. Ahhoz képest, hogy a jóga
és a meditáció spirituális művészetét szajkózta egész nap, pont
annyira volt intuitív, mint egy darab tégla.
Megpördültem, hogy elhúzzak, alig várva, hogy olyan messzire
kerüljek ettől a nőtől, amennyire csak lehetséges. De földbe
gyökerezett a lábam. Nem messze tőlem egy gyönyörű szőkeség
állt, csípőre tett kézzel, tátva maradt szájjal. A szívem hevesen vert,
ahogy megindultam felé. A hatalmas adag önutálatba most már egy
adag megbánás is keveredett. Sarkon fordult, de én utána rohantam.
– Maya, várj… Ez nem az, aminek látszik!
A válaszát előbb éreztem, mint hallottam volna – tenyere élesen
csapódott az arcomon. Kezemet a nyomára fogtam, csípett. De az
volt az érzésem, hogy ez még csak bemelegítés volt. Remegett az
állkapcsa, lágy, barna szeméből csak úgy sütött a csalódás.
– El sem hiszem, hogy azt mondtam Vanessának, adjon neked
egy esélyt! Még egy hete sem értünk vissza, és már azon kaplak,
hogy valaki másnak csapod a szelet.
– Én nem… Ez nem…
– Nem? És akkor Raina keze mégis mit keresett a farkadon?
Egy mocskos disznó vagy! Cam figyelmeztetett rá, de én…
– Elcsesztem, oké? – Kiabálnom kellett, hogy megakasszam a
monológját.
Elhallgatott, és mindketten tartottunk egy lélegzetnyi szünetet.
Kezemmel a hajamba túrtam, és az egész helyzetet, úgy ahogy van,
gyűlöltem.
– Lefeküdtem Rainával, még jóval az utazás előtt, és hatalmas
hiba volt. Én nem akarok tőle semmit. Engem csak Vanessa érdekel.
– Úgy tűnik, mégsem. Nagyon úgy néz ki, hogy ő is csak egy
egyéjszakás kaland volt.
– Ő annál sokkal többet jelent nekem! Ez Rainával még azelőtt
történt. A dolgok megváltoztak azóta, de még nem volt esélyem
egyikükkel sem beszélni. Feltett szándékom, hogy elkötelezem
magam Vanessa mellett.
Csípőre tette a kezét, az arca szigorú volt.
– Akkor jobban teszed, ha azonnal elmondod neki, vagy én
teszem meg helyetted!
Méregettem, azon gondolkodva, hogy vajon tényleg megtenné-e.
Nem kockáztathattam meg. Az a végét jelentené Vanessával, ebben
biztos voltam.
– Jézusom, Maya, ne mondd el neki! Az mindent tönkretenne!
– Ha tényleg olyan fontos neked, akkor tudnia kell, hogy miféle
férfi is vagy, hogy ő dönthesse el, megéred-e a kockázatot. Azt már
most elárulhatom neked, hogy ilyen szarságokra nincsen ideje. És ő
egyáltalán nem ezt érdemli.
– Tudom, hogy minek néz ki, de esküszöm neked, hogy én nem
ilyen vagyok!
– Bizonyítsd be!
– Be fogom. Csak adj rá esélyt, hogy beszélhessek vele!
Megrázta a fejét, még mindig ugyanolyan dühösnek tűnt, mint egy
perccel korábban.
– Vanessa az egyik legjobb barátom. Nem hagyom, hogy ilyen
tiszteletlenül bánj vele, megértetted? Elmondod neki, vagy én fogom!
– El fogom neki mondani. Meg fogom találni a módját, hogy ezt
rendbe hozzam, de engedned kell, hogy megtegyem.
– Rendben.
– És Cameron… – kezdtem bele.
– Ha elmondom Cameronnak, biztos, hogy szétrúgja a segged.
Szóval az üzlet érdekében megkímélem a piszkos kis részletektől.
Bólintottam, hálásan azért a kicsinyke kegyelemért, amit újdonsült
sógornőm ajánlott fel. Nem érdemeltem meg, de attól még hálás
voltam érte.
– Köszi.
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

VANESSA
Vagy tucatnyi üzenetet küldtem Darrennek. Késésben voltam.
Reillynak kellett rohangálnom valamiért, amit persze az utolsó
pillanatban talált ki. Jóval tovább tartott lenyomoznom a kedvenc
dizájnertollát, aminek darabját négyszázötven dolcsiért könyvelték el
a költségvetésben, mint azt gondoltam. Mire sikerült, már majdnem
kilenc óra volt.
Másnap korán reggel már az új irodában volt jelenésem. Kizárt,
hogy a randi Darrennel beleférjen, bármennyire is szerettem volna.
A kulcsomat elfordítottam a zárban, és beléptem a lakásba,
készen, hogy a következő fél órát végigszitkozódjam egy pohár
borral a kezemben. Kivéve, hogy a szokásostól eltérően Eli zenéje
nem szólt, amint hazaérkeztem, helyette fokhagyma és vaj
ínycsiklandó illata csapta meg az orromat.
Végigsétáltam a rövidke folyosón, és befordultam a nappaliba.
Darren a kanapén feküdt, csupasz lábfejét az egyik karfán
pihentetve. A kezében volt a telefonja, aminek fénye bevilágította
makulátlan bőrét.
Ledobtam a táskáimat a narancssárga fotelomba.
– Te meg mit csinálsz itt?
Telefonját a kávézóasztalra dobta, és kápráztató mosollyal az
arcán felállt.
– Meg akartalak lepni vacsival. De jobban is időzíthettem volna.
Sajnálom. Most már lehet, nem olyan jó.
A kis ebédlőasztal felé mutatott, amit megterítettek két főre.
Számos, fóliával lefedett edény és tál várakozott rajta. Az asztal
közepén egy szál gyertya égett.
– Hogy jutottál be?
– Eli beengedett. Ma Taylornél alszik, azt hiszem. – Darren
megvonta a vállát.
– Ez őrület! Elnevette magát.
– Miért?
 Melegség árasztott el. Az érzelmeim szinte túlcsordultak ettől a
figyelmes gesztustól. Én pedig arra sem voltam képes, hogy időben
ideérjek.
– Tiszta seggfej vagyok! Borzasztóan érzem magam. – A
számhoz kaptam a kezem.
Odajött hozzám, karjával körbefogta a derekamat.
– Szerintem a főnököd a seggfej. Én csak örülök, hogy végre itt
vagy.
Felsóhajtottam és a karomat összekulcsoltam a nyaka körül,
arcomat a mellkasán nyugtattam. Olyan szilárd volt, ahogy
hozzásimultam. A világon semmi nem tűnt nála fontosabbnak, mikor
a közelemben volt. Olyan könnyű volt… belezúgni. Mélységesen,
végtelenül.
– Éhes vagy? – A halk mormolás végigvibrált rajtam.
Igazság szerint farkaséhes voltam, de Darren kedvessége
teljesen elbájolt. Még soha senki nem tett értem ilyesmit.
Nem találtam rá szavakat.
A szeme csillogott, és a szívem megfájdult mindattól, amit nem
mondtam ki. Attól, amit a megfelelő pillanatban akartam elmondani
neki.
Túlságosan is fáradt voltam, hogy ezen gondolkodjak. Szorosan
hozzásimultam a testemmel – majd az ajkaimmal. A tüdőmet
megtöltötte férfiasságának illata, a bőre melege átsugárzott a
ruháimon. Majd a nyelvemmel megéreztem az ízét, ami csakis
Darren volt.
A mellkasából feltörő mély morgás ütötte meg a fülem, és a kéj
hullámai áradtak szét a testemben.
– Ezt nemnek veszem – mondta, ahogy felkapott, és a hálószoba
felé vette az irányt.
Az ágy lábánál leengedett. Lassan végigsimítottam a mellkasán,
a mellizmain, le a duzzadó hasizmain. A tenyeremet becsúsztattam
egyszerű fehér pólója alá, és újfent megcsodáltam elképesztő testét.
Az enyém volt. Ez a lélegzetelállító férfi engem akart.
Az érintésem lejjebb siklott. Már most kemény volt, merevedése
egyértelműen látszott fakókék farmerén keresztül. Beharaptam az
alsó ajkam. Csak egy farmerréteg választott el engem több
gyönyörtől, mint abban valaha részem volt. Rásimítottam a tenyerem
a kidudorodó erekciójára, de elkapta a csuklóm.
Csettintett egyet a nyelvével, és a szeme csintalanul villant.
– Megvárakoztattál, szépségem. Most te is várhatsz egy kicsit.
Lebiggyesztettem az ajkam, és előredőltem, hogy közelebb
kerüljek hozzá. Több kontaktus kellett. Több forróság. A gyengéd
parancsot újabb csókkal hangsúlyozta. A nyelve mélyebbre hatolt,
édes, bársonyos csapásokkal.
Felnyögtem és hozzádörgölőztem. Átkoztam a ruháimat… és a
türelmét.
– Csak lassan, kedvesem. Az egész éjszaka a miénk.
Elmosolyodott az ajkamat érintve, majd elhúzódott, amitől csak
nagyobbra nőtt a nyomás a bensőmben. Megvadultam azért a
férfiért, az érintéséért és a mocskos szavaiért a fülemben. Kész
voltam, hogy bármit megtegyek, hogy ismét az enyém legyen az a
gyönyör, amire előtte már máskor is rátaláltunk.
Nem igazán állt előttem az egész éjszaka, legalábbis nem, ha
felelősségteljesen viselkedtem. Az új munkámat másnap reggel
kezdem, de hirtelen le se szartam. Egész éjjel fennmaradni és
tönkretenni a lepedőt Darrennel, megérte volna bármely nap.
Egyik kezével még mindig a csuklómat tartva megpördített, hogy
most a hátammal a mellkasának álltam.
Nyalta és harapdálta a nyakamat, a vágy ezernyi szikráját
árasztva szét a bőrömön. A cicijeim hirtelen nehezek voltak, és
feszesek, és elképzeltem, ahogy túlnőtték a melltartómat is.
– Imádom az ízed… az illatodat. – Halkan felnyögött, az orrát a
hajamba fúrta. – Te egy ajándék vagy, Vanessa. És szeretnélek
kicsomagolni.
Úgy vigyorogtam, mint a lány, akinek mindjárt minden kívánsága
valósággá válik. Vágytam a bőre érzésére a bőrömön, és még annál
is többre.
– És aztán?
– Azt akarod, hogy elrontsam a meglepetést? Vagy akarod, hogy
eláruljak minden mocskos dolgot, amit tenni fogok veled?
A légzésem felgyorsult. Sosem voltam jó a pajzán beszédben, de
Darren más volt. Ő rosszfiú volt, és gátlásoktól mentes, és én
imádtam ezt. Hallani akartam, ahogy lassan, részletesen eksztázist
ígér nekem.
– Mondj el mindent. – Hátradöntöttem a fejem a vállára, és úgy
helyezkedtem, hogy a fenekemmel kicsit jobban ingerelni tudjam a
nadrágjában várakozó főnyereményt.
Élesen szívta be a levegőt.
– Rossz lány – morogta. Elkapta a másik csuklómat is, és
mindkettőt a hátam mögé fogta, egy kezével erősen megtartva. Ez a
helyzet nem kívánt távolságot vont közénk. Aztán megfordított
minket, és szembe kerültünk a tükrömmel.
Sötét pillantása összetalálkozott az enyémmel.
– Rendben, Vanessa. Ez fog most történni. Le foglak vetkőztetni.
Először a ruhádat. – Harapdálni kezdett a nyakam és a vállam
hajlatában, és lassan húzni kezdte a cipzárt a szűk ruhám hátán. –
Majd minden mást. Szét fogom tárni a lábaidat, és elidőzök majd a
combjaid közti mennyország csodálásával. Már egy ideje a gyönyörű
kis puncidról fantáziálok, Vanessa, és mindarról, amit tenni akarok
vele.
Ívben a testéhez feszültem.
– Aztán a kezemen fogsz elélvezni. Azt akarom, hogy ellazuljon a
tested, hogy aztán keményen megdughassalak. – Lerántotta a
ruhámat a vállamon.
A szemem fennakadt, és a vérem mintha megkétszereződött
volna a testemben. Pulzáltam. Súlyosan. Túlcsordulva az
érzelmektől. Ezt egyes-egyedül a szavaival tette velem, és csak az
érintése menthetett meg.
– Ez hogy hangzik, kedvesem? Csak nyöszörögni tudtam.
– Igen… Istenem, igen!
Elengedte a csuklómat, és a ruhám a földre hullott.
Kikapcsolta a melltartómat, és hagyta, hogy az is lehulljon.
A mellkasom zihált, ahogy egyenetlenül vettem a levegőt. Szinte
botrányos volt, mennyire szükségem volt a keze érintésére a
testemen. De csak addig érintett meg, ameddig lehúzta a bugyimat a
többi ruhadarabom mellé a földre. Miközben ő fel volt öltözve, én ott
álltam, teljesen meztelenül. Kiszolgáltatottan. Mérhetetlenül
vágyakozva rá.
 Felsóhajtottam, mikor a keze a hátam ívén simított végig, le
egészen a fenekemig, ahol a combommal találkozott.
– És ez a szépséges kis feneked. Egy nap majd ezt is kezelésbe
fogom venni. Ezer és egy módon juttatlak majd a csúcsra. Ezt
megígérhetem.
Az izgatott várakozás elviselhetetlen hőséggé változott a bőröm
alatt. Annyira fel voltam ajzva, hogy talán bármire igent mondtam
volna. Még olyan dolgokra is, amiket ezelőtt sosem csináltam.
Senki nem irányította úgy a gyönyörömet, ahogy Darren tette.
A szexet valami sokkal, de sokkal többé tette számomra. Semmi
ismétlődő vagy unalmas nem volt az együttlétünkben. Bármibe
belemennék. Bármilyen meghívásra igent mondanék.
Talán ostobaság volt, de egy részem a legjobb akart lenni, akivel
valaha volt. Elszántan többet akartam neki adni, mint bármelyik
másik nő előttem.
Lehajtotta a fejét, és gyengéden megcsókolta a vállamat.
– Tárd szét nekem a lábadat.
Nyeltem egyet, és a lábaimat egymástól kényelmes távolságba
helyeztem.
Felemelte a fejét, és a tükörben összetalálkozott a tekintetem
kiéhezett pillantásával. Abban a pillanatban tudtam, hogy minden
mocskos ígéretét be fogja váltani. Itt, ez előtt a tükör előtt.
Egy másfajta melegség járta át az izmaimat, és űzött el minden
maradandó feszültséget. A lélegzetének suttogása a bőrömön és a
testének megnyugtató melegsége mögöttem. Kiszolgáltatott voltam,
de mindenekfölött biztonságban és megbecsülve éreztem magam.
A kezét körbefonta a csípőmön, és lecsúsztatta a nedves
hajlatomig. Lüktettem az érintéséért. Hiperérzékeny csiklómat két
ujja közé fogva, gyengéden megcsípte.
Beszívtam a levegőt, és visszatartottam a kiáltást, ami a
torkomba ékelte magát. A mozdulat nem okozott fájdalmat, de a
sajgó lüktetés a csiklómban még erősebb lett. Aztán lassú és
határozott mozdulatokkal végre megadta az érintést, amire
szükségem volt, és a testem minden simítással magasabbra és
magasabbra repült.
 Még a tükörből visszabámuló erotikus látomás ellenére sem
tudtam nyitva tartani a szememet. Csillagok robbantak a szemhéjam
mögötti sötétségben, és én kergettem az elképesztő érzeteket,
amiket tehetséges ujjai keltettek.
Elengedte a csuklómat, és azzal a kezével, amivel nem engem
kényeztetett, játszadozni kezdett a mellemmel, megszorítva és
csipkedve azt. A csípőmet a kezéhez löktem, több érintkezést
hajszolva. Tovább ingerelte a csiklómat, és én egyre közelebb
jutottam ahhoz az édes megkönnyebbüléshez.
– Jobban vágyom a te gyönyörödre, mint a sajátomra, Vanessa.
Látni akarom az arcod, mikor elélvezel értem. Nézd!
Kinyitottam a szemem, és a tiltakozás halk hangját hallattam,
mikor megtorpantak az érintései. A kezét végigsimította a mellemtől
a puncimig, ahol az ujjait végighúzta a nedvességen, ami ott
összegyűlt.
Aztán megint a csiklómnál volt, lehorgonyozva a testemet az
őrjítő vágy központjához. A hátam mögött a keze a fenekemhez
csúszott.
Megragadtam a karját, némán, felkészítve magamat. És akkor
egyetlen ujját keresztülnyomta az ánuszom szűk nyílásán.
Zihálva lábujjhegyre emelkedtem, de a behatolása csak
mélyebbre nyomult, újra és újra. A csiklómon a nyomás egyre
erősebb lett. Az arcom és a mellkasom kipirult a hőtől. A szemem
elködösült a kéjvágytól és a szükségtől, tágra nyílt, ahogy Darren
tovább folytatta minden érzékszervem izgatását. Az ujjai úgy
hatoltak a testembe, ahogy egy szerető csak képes lehet rá, de a
sokk szinte azonnal kiszállt belőlem.
Az orgazmus, ami felé rohantam, úgy csapódott belém, mint egy
szökőár. Gyorsan, keményen, elsöprő erővel.
– Istenem!
A sikoltás, ami felszakadt belőlem, maga volt a tiszta eksztázis.
Reszkettem a karjában. A lábaim felmondták alattam a szolgálatot
az elképesztő erejű kielégüléstől. A testem elernyedt az ölelésében,
és ő magához szorított, miközben a gyönyör végigmorajlott rajtam.
– Mit művelsz te velem?
Csókot suttogott a nyakamba, és egy kicsit szorosabban tartott.
 – Tönkreteszlek mindenki más számára, aki nem én vagyok.

DARREN
A Vanessa nélkül töltött napok egybefolytak, és együtt súlyként
nehezedtek rám. Vágytam a megkönnyebbülésre.
Az ágyon fekve, várva és vágyakozva, maga volt a tökély. Sima,
bársonyos bőr ölelte a testet, amiért minden egyes alkalommal
sajgott a farkam, akárhányszor csak láttam. A lapos hasa, a melle,
ami tökéletesen illett a tenyerembe. A csupasz puncijának csillogó
ajkai, kitárulkozva előttem, a péniszemre várva.
Ez nem volt a mai mesteri tervem része, de az tuti, hogy nem
bánkódtam miatta. Másik este is ücsöröghetünk és ehetünk és
beszélgethetünk és megpróbálhatunk közös nevezőre jutni az
elcseszett múltammal kapcsolatban. Ebben a pillanatban csak annyi
volt a tervem, hogy olyan mélyre temetem magam Vanessa
testében, hogy minden más megszűnik körülöttünk.
Akartam őt, keményen és édesen, tüzesen és ellazulva. Akartam
a száját, a punciját, és bármi mást, amit megenged nekem.
Felemészteném őt, kényeztetném, és addig használnám, ameddig
mindketten elveszítjük az eszünket.
Még akkor, mikor a gondolat felötlött bennem, elkezdtem
töprengeni, hogy ez elég lenne-e valaha is. Az eddig leélt majdnem
harminc évem alatt alig emlékeztem vissza arcokra. A hozzájuk
tartozó testek csak kielégülést hoztak számomra. Mindig vágytam
arra a pillanatra, de soha nem a személyre, aki segített átélni. Ilyen
még sosem fordult elő velem.
Elkezdtem kételkedni benne, hogy ezt valaha megállíthatom.
Hogy ne vágyjak enyhülést találni Vanessánál. Ennek a gyönyörű és
elképesztő nőnek a testében, újra és újra.
A fejemen keresztül lerántottam a pólómat, és lerúgtam magamról
a nadrágomat és a bokszeralsómat. Találtam egy óvszert a
zsebemben, és felhúztam az erekciómra. Olyan átkozottul akartam
őt, hogy egész testemben remegtem. Az ágy besüppedt a súlyom
alatt, ahogy a combjait szétnyitottam, hogy helyet csináljak
magamnak. Végigcirógattam a combján, a csípőjén, a hasán. A
kezem rátalált a szeméremdombjára, és kitártam őt… rózsaszín és
édes és érett volt. Összefutott a számban a nyál, és vissza kellett
fognom a vágyat, hogy egyenesen még egy orgazmusba nyaljam.
Lassan csúsztattam bele az ujjaimat a puncijába, és felfedezőútra
indultam nedves, bársonyos húsában. Felzihált és megragadott,
mikor az ujjam hozzádörgölőzött a G-pontjához, a helyhez, amiről
tudtam, hogy újra és újra a csúcsra juttatná.
– Ez a punci az enyém. Egy sóhajjal válaszolt.
A vágy, hogy teljesen felemésszem őt, hogy testileg teljesen
elveszítsem magam benne minden lehetséges módon, szinte
megőrjített.
Talán megszabadulhatnék a férfitól, aki egyszer voltam. A férfitól,
aki elvesztegette az időt túl sok mindenkivel, aki nem Vanessa volt.
Lehetnék csak az övé. Kényeztethetném, megnyugtathatnám, és
olyan dolgokat mutathatnék neki a testével kapcsolatban, amit senki
más nem tudna.
Az a férfi akartam lenni.
Még jobban széttárta a lábait, és megemelte a csípőjét, többet
követelve lassú, kínzó érintésemből.
– Keményebben foglak megdugni, mint ezelőtt valaha
megdugtak. Mondd, hogy te is ezt akarod!
A szemhéja félig lecsukódott.
– Ezt akarom.
– Soha senki nem tesz majd úgy magáévá, ahogy én foglak –
mondtam, a szavaim ígérettől súlyosak voltak. Előredőltem, és
hajlékony teste fölött tartottam magam.
Felemelkedett, és ismét egymáshoz érintette a testünket, közben
hevesen megcsókolt.
– Tégy magadévá! Tégy tönkre!
Felmordultam, ajkával az ajkamon, és minden szenvedélyére a
saját szenvedélyemmel válaszoltam. Odavezettem a farkamat a
nyílásához, és beléhatoltam csak a csúcsával, majd olyan keményen
döftem a testébe, hogy kiszaladt belőle a levegő.
– Az enyém!
 A szája megremegett, és egyetlen megerősítés hagyta el
suttogva.
– Igen!
A kezemet a tarkójára tettem, és átfogtam a csípőjét, magamhoz
láncolva őt. Aztán keményen kezdtem dugni. A körmét az oldalamba
vájta. Nem érdekelt. Örömmel fogadtam a tűhegynyi
kellemetlenségeket. Teljesen magába fogadott. A puncija szűk volt,
és nedves a farkam körül. Újra és újra belecsusszantam.
– Vanessa…
A nevét ismételgettem, és együtt erotikus szimfóniát alkottunk. A
testünk hangja, ahogy összeért és eggyé vált. Az imádat elfúló
szavai a sikolyaival vegyülve, amik egyre hangosabbak és
hosszabbak lettek.
Egy idő után fogalmam sem volt, hogy mikor végződött az előző
orgazmusa és mikor kezdődött a következő. Mégis éreztem, ahogy
egyre magasabbra és magasabbra repül velem. Minden túl heves
volt, mint egy elektromos vihar köztünk – veszélyes és
ellenállhatatlan.
A pulzusom az ereimben kalapált. Minden kétségbeesett
érintésünkkel egy furcsa, ismeretlen érzés dübörgött át rajtam,
keveredve az eksztázissal, amit a testébe mélyedve éreztem.
Nem akartam, hogy véget érjen.
A puncija megremegett körülöttem, és hátravetve, az ágynak
nyomta a fejét egy hangos sikollyal. Minden önuralmam összetört. A
gyönyör úgy áradt szét a testemben, mint egy kemény drog. Az
orgazmus padlóra vitt, és még egyszer utoljára hozzálöktem a
csípőmet. Szorosan összeforrasztottam a testünket, teljesen
belétemetve magam, és elélveztem.
Ahogy múltak a másodpercek, a feszültség kiáramlott a testéből,
és az érintése elernyedt. Az izzadság a bőrömön lehűlt, de a fejem
még mindig szédült.
Ahogy kicsusszantam belőle, egy elégedett mosoly terült szét az
arcán.
– Te aztán tényleg tudod, hogyan tartsd be az ígéreteidet, Mr.
Bridge.
 Halkan felnevettem, és megcsókoltam. Volt egy olyan sanda
gyanúm, hogy még senki nem dugta meg Vanessát ilyen alaposan,
és ez boldoggá tett.
Nagyon nem szívesen, de ott kellett hagynom egy pillanatra,
ameddig megszabadultam az óvszertől. Mikor visszaértem, láttam,
egy tapodtat sem mozdult. Melléfeküdtem, és csak gyönyörködtem
benne.
Mikor csókot nyomtam a hasára, megkordult a gyomra.
Felnevetett, és odahelyezte a kezét.
– Bocsi. Azt hiszem, mégis éhes vagyok.
– Hozok neked egy tányért. – Feltápászkodtam az ágyból, és
felkaptam a nadrágomat arra az esetre, ha Eli váratlanul mégis
betoppanna.
– Nekem is menni fog. – Feltolta magát a könyökére; még mindig
ki volt pirulva és ragyogott. Gyönyörű látvány volt.
– Csak pihenj! Mindjárt hozom.
Persze, majd még hagyom, hogy ő szolgálja ki magát, miután
egész nap a főnöke miatt rohangált.
Visszarogyott az ágyba, szinte révült tekintettel.
– Ez már túl sok lesz a kényeztetésből! Felhúztam a cipzáramat.
– Igazán?
Sóhajtott.
– Úgy érzem, mintha valami álombéli szigeten lennék, ahol a
nemi szerepek felcserélődtek. Egy lélegzetelállítóan jóképű férfi főz
nekem vacsorát, rögtön azután, hogy életem leghevesebb szexuális
élményével ajándékozott meg!
Büszkeség járt át. Feltett szándékom volt, hogy még rengeteg
hasonló szexuális élményben részesítem, és minden átkozott este
főznék rá, ha továbbra is ilyen keményen hajtja magát!
Megráztam a fejem, éreztem, hogy egyre idegesebb leszek attól,
ahogy a főnöke bánik Vanessával. Egyáltalán nem tiszteli az idejét,
és azokból a megjegyzésekből ítélve, amiket elcsíptem, az eszét
sem. Csak kicsivel tartotta többre egy cselédnél.
Elképzelni sem tudtam, hogy egy olyan okos és tehetsége ember,
mint Vanessa, hogy tűrheti el ezt a fajta bánásmódot. Megfogadtam,
hogy erről még beszélek vele.
 – Semmiség, vörös!
A konyhába sétáltam, megpakoltam egy tányért a csirkével és
déli pogácsával, és felmelegítettem a mártást hozzá.
Miközben evett, én csak néztem őt, teljesen elégedetten az este
eddigi alakulásától. Nagyon hiányoltam őt, de csak most értettem
meg igazán, mennyire, hogy végre itt volt velem.
Eddig bőven részem volt olyan szexben, ami semmit nem
jelentett számomra, nőkkel, akiket sosem láttam újra. De Vanessával
minden egyes alkalom újdonságnak érződött, mint kinyitni egy ajtót,
és felfedezni, ami mögötte állt. Hajtott, hogy felfedezzem, hogyan
okozhatom neki a legtöbb gyönyört, de az orgazmusa magában nem
volt elég. Látni akartam utána a szemében azt a ködös kifejezést,
amiből tudtam, hogy az együttlétünk számára többet jelentett.
A múltam és a rengeteg ostoba hibám ellenére valahogy meg
kellett győznöm, hogy nekem is többet jelentett.
De a ma este nem a vallomásokról szólt. Az izmaim még nem
fáradtak el, és a farkam még mindig szűk testének emlékébe
kapaszkodott. Vanessa boldogságtól sugárzott. Ezt semmi pénzért
nem akartam volna tönkretenni.
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

VANESSA
A telefonom ébresztőjének kellemetlen hangjára ébredtem.
Kinyomtam. Kipislogtam a szememből az álmot, és kitisztult
körülöttem a szoba. Sóhajtottam egyet és kinyújtózkodtam. Az
izmaim kicsit égtek az előző esti tevékenységeinktől Darrennel, de
egyetlen percét sem bántam meg.
Darren mocorogni kezdett mellettem. Kimentem a mosdóba, hogy
megmossam a fogam, és mire visszaértem, a támlának dőlve ült az
ágyban a takaróval a dereka körül. Valamit tartott a kezében.
– Ez kicsoda? – kérdezte.
Forróság öntötte el az arcomat, és odamentem hozzá.
– Semmi közöd hozzá!
Kinyújtottam a kezem a kis barna maci felé, amit fogott, de még
azelőtt elhúzta előlem, hogy megragadhattam volna. Leültem mellé
az ágyra, és összefontam a karomat, egy picit kínosan érezve
magam. Mégiscsak huszonhat éves voltam.
– Tedd őt le, Darren!
– Figyi. Ha az ágyban, amit meg akarok osztani veled, nem én
vagyok az egyetlen vendég, az a minimum, hogy elárulod a
konkurenciám nevét.
Felnevettem, és löktem egyet a mellkasán.
– Milyen konkurenciáról beszélsz?
– Nem lenne az? Tőlem nem ragyogtál így fel, mikor hazaértél!
– Ne szekálj már! – Feltérdeltem, és kibirkóztam a kezéből a kis
puha játék állatkát, aztán az ágy másik végébe dobtam, hogy ne
legyen szem előtt.
Az igazság az volt, hogy már akkor felragyogtam, ha csak
Darrenre gondoltam. Arról ne is beszéljünk, milyen volt vele egy
ágyban aludni. Akár látta ezt rajtam, akár nem, kivirultam attól, hogy
az életembe lépett. Ez a tény pont annyira rémített meg, mint
amennyire felélénkített.
– Hogy hívják?
 Forgattam a szemem, mert tudtam, addig úgysem fogja feladni,
amíg az összes bolond kérdését meg nem válaszolom.
– Beau. Most örülsz? Beszélhetünk végre valami másról?
Felszaladt a szemöldöke.
– És még én ne legyek féltékeny?
– Beau az apukám neve. Szóval, ne legyél. Ezt az egyik
szülinapomra kaptam, amire kivételesen emlékezett.
– Ó. – A vigyora leolvadt. – Sajnálom.
– Nem kell. Én nem sajnálom.
Megvontam a vállam, mert tényleg így volt, nem voltam miatta
szomorú. Beau az apám volt, ez tény. De ő is csak egy ember volt.
Egy esendő emberi lény, mint mindannyian.
– Nem mindenki alkalmas arra, hogy szülő legyen. Talán
rosszabb lett volna a gyerekkorom, ha velünk marad.
– Más nem lenne ilyen elnéző – mondta halkan, és közben
köröket rajzolt a behajlított térdemen.
– Olyanok vagyunk, amilyenek. Néhányan nem képesek
megfelelni a világ elvárásainak.
– Anyukád újraházasodott valaha?
– Ja. Phil rendes ember.
– Ez eléggé úgy hangzott, mintha nem lennél tőle elragadtatva.
Megint megvontam a vállam.
– Nem, nincs vele semmi gond. De Beau volt anyukám élete
szerelme. Ami kettejük közt volt, azt nem találhatja meg újra
olyasvalakivel, mint Phil, de boldogok együtt. És én örülök, hogy
nem magányos többé. És tudom azt is, hogy a férje sosem fogja
összetörni a szívét.
A szeme komoly volt, de egy ideig nem szólalt meg.
Mélyen legbelül tudtam, hogy Darren már most össze tudná törni
a szívemet. Millió darabra zúzhatná. A köztünk lévő szenvedély nem
volt máshoz fogható. De nagyon veszélyes is volt. A férfiak a
múltamban teljesen eltörpültek Darren mellett. Mintha csak el akarta
volna oszlatni ezeket a kimondatlan szavakat, kinyújtotta felém a
karját. Egy pillanat alatt alatta találtam magam, forró, meztelen teste
betakart. Remegve sóhajtottam, ahogy a fejem fölé szegezte a
karjaimat. Valami elolvadt bennem az érintésére, ahogy rajtam
feküdt, ahogy fogva tartott.
Aztán hirtelen mindenhol éreztem az érintését. Egyik kezével
felgyűrte a hálóingemet, és addig játszott a mellbimbómmal, amíg
meg nem keményedett az ujjai alatt. Akkor megpöckölte a csúcsát a
nyelvével.
– Imádom a cicidet. A testedet. – A mellbimbómat a szájába
szívta, majd egy cuppanás kíséretében elengedte. Az ajkaival
körberajzolta a szegycsontomat, a szívem fölött elidőzve, ahová
gyengéd csókot nyomott. – Mindenedet – suttogta, és világosbarna
szeme megigézett.
Kezdtem beleesni ebbe a férfiba. Végzetesen, menthetetlenül.
Behunytam a szemem, és hagytam, hogy elborítson az előző
éjszaka emléke, tovább erősítve az érzést, amit Darren érintése
váltott ki belőlem most.
Annak ellenére, hogy az előző együttlétünk után még mindig
érzékeny voltam, újra vágytam rá.
– És ez… – A kezét becsúsztatta a bugyimba. Beharaptam a
számat, mikor rátalált a csiklómra, életre dörzsölgetve azt, és a
hőség ezernyi késszúrását árasztva szét a bőrömön.
– Darren, mit művelsz velem?
Nem hittem, hogy lenne időnk ilyesfajta figyelemelterelésre ma
reggel. Ennek ellenére jobban széttártam a lábaimat, hogy helyet
adjak az érintésének. Előremozdítottam a csípőmet, és ő válaszul
két ujját belém csúsztatta, hüvelykujjával a csiklómat éppen hogy
csak súrolva közben. Csak annyira, hogy többet akarjak. Az ujjai
elfordultak bennem, ingerelték érzékeny húsom falát, majd
kihúzódtak. Újra és újra. Először óvatosan, de aztán durvábban.
Minden idegvégződésem feléledt és gyönyörrel pulzált.
Az arcom kimelegedett. A város még mindig aludt, a reggel
csendes volt, és engem egy orgazmus felé hajszoltak, ami
hatalmasabbnak érződött a testemnél. De a szemében csillogó sötét
vágy volt az, ami kihúzott a saját gyönyörömből, és merésszé tett.
A péniszéért nyúltam. Gyorsan szakadt fel belőle a levegő, de az
érintésembe lökte magát. A gyönyör ígérete, amit neki adhattam,
elég volt, hogy folytassam.
 Miközben ő a megkönnyebbülés felé dörzsölt, én magammal
vontam, simogatva és húzogatva a tövétől a csúcsáig.
A férfiassága forrón lüktetett a kezemben. Minden figyelmünket
teljesen a másiknak szenteltük, amitől csak még hevesebb lett, amit
éreztem.
Csak pillanatokra voltam a kielégüléstől, és éreztem, hogy ő is.
Eljátszottam a gondolattal, hogy magamba irányítom, csupaszon,
hogy úgy élvezzünk el.
Még nem…
Ezzel a gondolattal hunytam be a szemem, és minden porcikám
megfeszült. Szárnyaltam, a heves gyönyör teljesen körbeölelt.
Az egész testemet megrázta és kifacsarta a durvasága annak,
hogy ilyen keményen és ilyen gyorsan élveztem el. Elkaptam a
feszült pillantását, ahogy a csípőm a múló orgazmus hullámaival
mozgott. Az ujjai, még mindig csúszósan a gyönyörömtől, az
enyémre kulcsolódtak, nyomást és erőt adva a simításaimnak a
férfiasságán, amik a saját kielégülésemmel meggyengültek.
Még pár pillanat telt el, mielőtt megfordított minket, hogy én
lovagló ülésben terpesztettem rajta, és a háta az ágyba simult.
A szorítása erősebb lett és felgyorsult.
– Basszus, bébi, pont úgy!
Erőfeszítés ült ki a vonásaira, és a szája szétnyílt. A teste
megvonaglott, és a pénisze megrándult a kezemben.
A beteljesülése az ujjaimra és szépen kidolgozott hasára hullott.
– Hű. – Remegve fújta ki a levegőt, ahogy visszahanyatlott az
ágyra, a plafont bámulva.
Elmosolyodtam, ragacsosan, és ugyanannyira kielégülten.
Büszkeséggel töltött el, hogy ennek a kifejezésnek az arcán én
voltam az okozója, és ez volt a hab azon az orgazmustortán, amit ő
adott nekem.
– Ez hivatalosan is megszépítette a napom! – Lustán vigyorgott.
Felnevettem, majd lehajoltam, hogy megcsókoljam az édes ajkát
annak a férfinak, aki egyik észveszejtő orgazmus után a másikkal
szép lassan megnyert magának.
Megmerevedtem, mikor eszembe jutott az idő. Az ördögbe!
Hamarosan már úton kellett lennem. Lekászálódtam az ágyról.
 – A zuhanyzómat nem két személynek találták ki. Te rosszabb
állapotban vagy, mehetsz először.
– Köszi, vörös!
Csak forgattam a szemem. Elfelejti valaha ezt a becenevet? A
tüzesebb énem szeretett volna reklamálni, akárhányszor így hívott,
de aztán mindig eszembe jutott, amit az óceánban lebegve mondott
nekem az első együtt töltött éjszakánkon. Hogy az elméjében
vibrálónak látott. Ezekre a szavakra mindig emlékezni fogok, mert
pontosan így éreztem én is. Darren úgy ragyogta be az életemet,
ahogy senki más.
A konyhába sétáltam, és belemértem egy adag őrölt kávét a
vékony szűrőbe. Magamban dudorásztam egy régi dallamot, amit
anyukám szokott énekelni, mikor jókedvében van.
A fürdőszoba ajtaja puffanással csukódott be. Ránéztem az órára
a mikrón, megbizonyosodva, hogy nem fogok elkésni a munkából.
Elindítottam a kávéfőzőt, majd a hűtő tartalmát kezdtem vizsgálni,
valami ehetőt keresve. Nem sok időm volt, de a szexuálisan kielégült
nő bennem csak azért is reggelit akart készíteni az emberének.
Mielőtt előhozakodhattam volna valami tervvel a konyhám
szegényes kínálata alapján, egy halk csengést hallottam.
Körbepillantottam. Darren telefonja a kávézóasztalon hevert.
Felkaptam, hogy odavigyem neki. Ehelyett lefagytam, mikor
megláttam az üzenetet, ahogy felvillant a képernyőn.
Az üzenethez egy nő szelfije volt csatolva, az ágyában fekve, alig
viselve valamit.
A feladó, „Ellie”, gyönyörű, barna hajú nő volt, csábító tekintettel
és olyan dekoltázzsal, amitől irigy lettem. Újabb üzenet érkezett
gyors ütemben.

Ellie: Téged hiányolva ébredtem ma reggel. Hívj fel minél előbb!

Csók

A szavak szinte mellbe vágtak. A boldog, örömittas érzéseket,

amiket még egy perce éreztem, hirtelen harag váltotta fel. Az
állkapcsom megfeszült, ahogy az ujjam végighúztam a kijelzőn.
„Ellie” több üzenetet is küldött előző éjjel, felinvitálva magához
Darrent. Ő csak annyit válaszolt, hogy már mást tervezett. Képtelen
voltam megállni, hogy ne görgessek tovább. Két másik üzenet csak
keresztnevektől, azokra nem reagált. Aztán a következőtől
felkavarodott az üres gyomrom.

Raina: Csak hogy tudd, én nem bántam meg, ami köztünk

történt. Nagyon jól éreztem magam, és tudom, hogy legközelebb is
jól szórakoznánk. Csak lazán és diszkréten. Cameronnak nem kell
megtudnia.

A fülembe toluló vér dobolásától alig hallottam meg Darren

csupasz lábának csoszogását a fapadlón. Felnéztem, és meg sem
ismertem az előttem álló férfit. Nem az az ember volt, akivel előző
éjszaka lefeküdtem. Lehetetlen volt, hogy ugyanaz a férfi legyen,
akibe kezdtem menthetetlenül szerelmes lenni. Hogy lehettem
ennyire ostoba?
A homlokát ráncolta, mikor vészesen remegő kézzel
odanyújtottam a telefonját.
– Mi a baj?
– Kicsoda Ellie? – Nem volt az a lélekjelenlét, ami elrejthette
volna előle, ahogy a szívem épp összetörött.
Egy pillanatig a telefonját vizsgálgatta, majd felnézett rám, arcán
kifejezéstelen tekintettel.
– Senki. Csak egy lány, akivel régen lógtam.
– És… Raina? Vele nem együtt dolgoztok? Megfeszült az
állkapcsa.
– Te mit… Te végignézted az üzeneteimet?
Nem volt helyes, amit tettem, de megtettem. Valami megfagyott
bennem. Megkerültem, majd a hálószobába mentem, és elkezdtem
a ruháim között turkálni. Nem tudtam, mit csinálok, de segített
legyűrni a teljes összeomlást, amit most legszívesebben
produkáltam volna, pont a férfi előtt, aki előidézte azt.
– Vanessa, bébi, beszélj hozzám! Megpenderültem.
– Neked nem vagyok bébi! És vörös sem! Semmi más nem
vagyok, csak egy újabb név azon nők hosszú sorában, akik
nyilvánvalóan jobban ismernek téged, mint én.
 – Azok a nők semmit nem jelentenek számomra!
Az ágyra hajította a telefonját, és közelebb jött hozzám. Forróság
és düh, és a szerelem, amit utáltam érezni iránta, mind ott vibrált
köztünk a levegőben.
– Semmit sem! Hallod? Ők nem te vagy. – A kezébe fogta az
arcomat. A szeme többet mondott… olyan dolgokat, amikről azt
kívántam, bár kimondaná hangosan.
Nem mondhattam el neki, hogy szeretem. Nem most, hisz
lehetetlen volt, hogy én annyit jelentsek neki, mint ő nekem. Ennél
szánalmasabb nem is lehettem, de legalább megtarthattam
magamnak ezt a parányi méltóságot.
– Én nem illek bele a te világodba. – Behunytam a szememet.
– Nem lett volna szabad belenéznem a telefonodba. Az a
magánügyed. Láttam, hogy jött egy üzenet az egyik lánytól, és
képtelen voltam megállni. Megszállt… a birtoklási vágy, ami
ostobaság volt. Nyilvánvalóan semmi jogom sincs így érezni.
A karja lehullott.
– Bár azt kívánom, bárcsak ne láttad volna meg, valamilyen
szinten mégis örülök, hogy így alakult, mert így kénytelen vagyok
szembenézni valamivel, amiről rohadtul reméltem, hogy
elkerülhetem majd.
Vártam, hogy valami borzalmas dolgot fog mondani. Mintha
lehetséges lett volna, hogy ennél is jelentéktelenebbnek és
összetörtebbnek érezzem magam, vártam a szavakat, amik minden
bizonnyal teljesen véget vetnek mindennek, ami köztünk volt.
– Színes múltam van. Ezt te is tudod. Lefeküdtem más nőkkel. De
soha nem volt komoly egyikkel sem. Ennek ellenére, néhányan ezek
közül a nők közül, akikkel intim viszonyom volt…
– Ne… Csak… hagyd abba! – Megrándultam, és néhány lépéssel
elhátráltam. – Minden ösztönöm azt súgta, hogy pontosan ez fog
történni, de bármi is az, Darren, amit a nőkkel művelsz, abban
rohadtul jó vagy. Mert én is ugyanolyan reménytelen bolond vagyok,
mint a többi! Az egyetlen különbség, hogy én nem vagyok hajlandó
„csak lazán és diszkréten” lenni együtt valakivel, aki ilyen fontos
számomra.
– Erre soha nem is kérnélek!
 – Nos, akkor úgy tűnik, holtpontra jutottunk. – Megvontam a
vállam, mintha nem érdekelne, de belül lassú, fájdalmas halált
haltam. Semmi mást nem láttam magam előtt, csak egy Darren
nélküli jövőt, ami sivár volt. Alig ismertem ezt az embert, de valahogy
mégis olyan mélyen a bőröm alá férkőzött, hogy képtelen voltam
lélegezni, képtelen voltam egy napot is élni anélkül, hogy ne akartam
volna, hogy az életem része legyen.
Megint közelebb jött hozzám. A karjaimat magam köré fontam,
mintha az megóvhatna a következő szavaitól.
– Te vagy az egyetlen, akivel lenni akarok.
– Ha ez igaz, miért nem mondtad el senkinek? Élesen fújta ki a
levegőt.
– Ez bonyolult. Néhányan ügyfelek. Nem mindenki,
természetesen, de közülük elég sokan járnak az edzőterembe
hozzám.
– Igazán? Akkor te most edzőtermet vagy escort szolgálatot
vezetsz, Darren? Úgy értem, miért is nem számlázod ki nekik az
extra juttatásokat is, ha már ott tartsz?
– Ezt kezded egy kicsit túl komolyan venni.
Felnevettem, mert az alternatívája az lett volna, hogy mentem
összeroppanok.
– Igen, pontosan! Csak, hogy tudd, pontosan így néz ki, mikor
fontos számodra valaki, és nem akarsz rajta az egész világgal
osztozkodni! Nézd meg jól, és talán egy nap majd te is találkozol
valakivel, aki minden más arcot elfeledtet veled. A több ezer vonzó
nőt, olyan cuki nevekkel, mint az Ellie!
Szitkozódva kapta fel a telefonját az ágyról.
– Akarod, hogy most azonnal felhívjam, és részletesen
beszámoljak neki arról, hogy mit is jelent számomra a kapcsolatom
veled?
– Ne fáradj. Hivatalosan is megint szabad préda vagy.
Megpróbáltam kikerülni, de elállta az utamat. A széles termetével
a kicsiny szobában nem volt nehéz.
– A francokat vagyok!
– Menj el!
– Nem foglak megcsalni, Vanessa! – A kezét a karomra helyezte.
 A birtokló mozdulat súlyt adott a szavainak, de hogyan hihettem
volna neki?
– Ez igazán megnyugtató – mondtam, képtelenül arra, hogy
esedező szemébe nézzek. – Engedj el. El kell készülnöm a
munkába.
– Beszéljük meg, jó?
– Nincs időm beszélgetni veled, Darren – förmedtem rá. – És
most menj el!
Kicsavartam magam a szorításából, és a fürdőszobába siettem,
magamra zárva az ajtót. A hátammal nekidőlve hallgatóztam utána.
Nem mintha meghallhattam volna a megbánását, a szerelmét,
bármit, amitől csökkent volna a fájdalmam. Csak a mellkasomban
dühösen dobogó szívemet hallottam. Csak a szememet csípő
fájdalmas könnyeket éreztem. Mély levegőt véve ellöktem magam az
ajtótól, és megnyitottam a zuhanyt. Beléptem alá, és a könnyeim
eltűntek, eggyé válva a víz sugaraival.

DARREN
Küldtem egy üzit Cameronnak, hogy van valami, amiről
beszélnünk kell. Még nem indult el otthonról, ezért a barna homokkő
épület felé vettem az irányt, ahol most már a feleségével laktak.
Talán jobb, ha Maya is ott lesz szemtanúként. Ennél rosszabbul már
nem is mehettek volna a dolgok.
Mayának igaza volt, egy komplett idióta voltam. Vanessa jobbat
érdemelt ennél a szarságnál. És én végképp nem érdemeltem meg,
hogy nekem adja a szívét. Annak ellenére, hogy minden együtt
töltött alkalom után egyre inkább a magaménak éreztem őt, a ma
reggel történtek tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy jól tette, hogy
óvatos velem. De nem engedhettem el küzdelem nélkül.
Magamban szitkozódtam az úton, néha hangosan is, ami miatt jó
néhányan megbámultak az utcán. Le se szartam. A reggelem
elképesztően indult, és totális katasztrófában végződött.
Egy tökéletes éjszakával akartam megajándékozni Vanessát, és
ennyit értem el vele.
 Nem fáradtam a kopogással, egyenesen besétáltam az ajtón.
Cameron a konyhaasztalnál ült, kávéval a kezében. Maya a
kanapén olvasott. Ránéztem az egyikre, majd a másikra, aztán
leültem a székre Cammel szemben.
– Megdugtam Rainát.
Az álla megfeszült, és a tekintetét egyenesen a kávéscsészéjére
szegezte.
– Tudom.
– Elmondta?
Maya egy pillanatra felnézett a könyvéből.
– Úgy gondolta, jobb lenne, ha tőle hallanám először. – Cam
lassan és kimérten ejtette a szavakat.
Erősen gyanítottam, hogy nagyon igyekszik visszafojtani a
mérgét.
– És?
Mély levegőt vett.
– És igaza volt. Visszatartott tőle, hogy lyukat üssek a falba. Ha te
is ott vagy, nem tudom, vissza tudott volna-e tartani a képedtől.
Bólintottam.
– Megérdemeltem volna.
– És most ezt meg kell beszélnem Rainával is.
Ujjaimmal az asztalon doboltam, próbáltam kitalálni, az mennyire
lesz borzalmas.
– Talán hagynod kéne, hogy én…
– Ki van zárva!
– Azt kívánom, bárcsak hagyhatnánk az egészet! Úgy
csinálhatnánk, mintha nem történt volna semmi.
– Az elég nyilvánvalóan eddig sem sikerült. – Maya felkelt a
kanapéról, és leült mellénk az asztalhoz. – Raina összevissza
taperolt téged, egyértelmű, hogy ő úgy gondolja, hogy ami köztetek
történt, az újra megtörténhet.
– Majd elmagyarázom neki, hogy megismerkedtem valakivel.
Gyakorlásnak is jó lesz. – Lebámultam a kezeimre. Ökölbe
szorultak, mikor felidéztem magam előtt a Vanessa arcára kiülő
megtört kifejezést, miután beleolvasott az üzeneteimbe. –
Rettenetesen elszúrtam mindent. Először Rainával. És most
Vanessával…
Megráztam a fejem, és mélyet sóhajtva beletúrtam a hajamba.
Valahogy rendbe kellett hoznom a dolgokat. De rengeteg kárt
okoztam, ami sok időbe fog telni.
– Elmondtad neki? – Maya hangja nyugodt volt, de aggódóan
csengett, amitől kissé feltámadt bennem a remény.
– El akartam. De mi… – Megint sóhajtottam. – Belemerültünk
valami másba. El akartam neki magyarázni az egész helyzetet, de
nem jutottam el odáig. Ma reggel meglátott néhány üzenetet
Rainától, meg másoktól is.
– És…
– És szinte biztos vagyok benne, hogy látni sem akar többé.
Nem hibáztathatnám érte.
Csend borult ránk, de fülsiketítőnek érződött mindattól, amiről
tudtam, legszívesebben a fejemhez vágnák. De nem számított. Saját
magamnál jobban senki sem gyűlölhetett.
– Azt hiszem, szerelmes vagyok belé – motyogtam halkan.
Mikor felpillantottam, Cameron elkerekedett szemmel nézett rám.
Maya valamivel gyengédebben.
Cam hangosan fújta ki a levegőt.
– Hű! Sosem gondoltam volna, hogy ilyet hallok kijönni a szádon.
Kifejezéstelen tekintettel bámultam az asztalt.
– Nálam jobban senki sem lehet meglepve. De mikor fogok még
egy olyan nőt találni, mint ő?
– Azt neked kéne tudnod, tekintve, hogy New York női
populációjának már vagy a felét megvizsgáltad.
– Most mihez fogsz kezdeni? – kérdezte Maya.
– Fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy hajlandó lesz velem
találkozni.
Eltelt egy újabb perc, mire Maya megint megszólalt.
– Oké. Van egy tervem.
Felvontam a szemöldököm, várva bármiféle reménysugárra, amit
nekem adhatott.
– Cam és én szeretnénk bejelenteni valamit, így egyébként is azt
terveztük, hogy összehívunk mindenkit. Szervezek ma estére egy
vacsorát. Meghívom Vanessát, és persze téged is. Nem ígérhetek
semmit, de legalább esélyed lesz találkozni vele.
– Általában késő estig dolgozik. Honnan tudjuk, hogy egyáltalán
eljönne?
– Majd a munkahelyéhez közel tartjuk, és akkor nem lehet
kifogása.
– Bármit hajlandó vagyok megtenni, hogy visszakapjam őt. Csak
szükségem van egy esélyre, hogy helyrehozhassam a dolgokat.
Maya ismét felállt.
– Csak ne kelljen megbánnom.
Bólintottam. Mayától olyan esélyt kaptam, amit nem érdemeltem
meg.
 TIZENHARMADIK FEJEZET

VANESSA
Három perccel a munkaidőm kezdete előtt érkeztem meg a Reilly
Donovan Tőke irodaházába. Általában jóval korábban bent szoktam
már lenni. A pokoli reggelem ellenére most csak hálás voltam, hogy
legalább időben sikerült beérnem. Nem voltam benne biztos, hogy
ellenkező esetben képes lettem volna megbirkózni Reilly haragjával.
Kezemmel lesimítottam a fekete nadrágomat, és megigazítottam a
blúzom nyakát, hogy egyenesen álljon.
A kapu sötét volt, és impozáns, a külseje díszesen faragott fából
készült, amitől inkább egy régi stílusú banképülethez illett volna.
Szárnyát magam előtt tolva beléptem rajta, megérkezve az előtérbe
a recepcióhoz. A vörösesbarna falakat szellősen aranykeretes
műalkotások díszítették. Még a festmények is sötétnek tűntek.
Megközelítettem a két egymás felé néző asztal közül az egyiket.
Egy korombeli, vagy talán kicsit idősebb nő emelte fel a fejét. Nagy,
barna szeme volt, és sötét, göndör frizurája.
– Szervusz, te biztosan Vanessa vagy! – Felállt, és megrázta a
kezem.
– Én volnék. – Megemeltem a vállam, nem tudtam lerázni
magamról az új munkahellyel járó kezdeti idegességet, még úgy
sem, hogy tudtam, nagyjából ugyanazt fogom csinálni, mint eddig is.
A nő kedvességét biztató kezdetnek vettem.
– Én Adriana vagyok, Bill Donovan asszisztense. Most épp egy
konferenciahívásban vesznek részt, de én körbe tudlak vezetni az
irodában, megmutatom, mit merre találsz.
– Az remek lenne!
A következő tíz percben szobáról szobára vezetett. A
konferenciaterem jelenleg foglalt volt a hívással, de David és Bill
irodája is pont olyan pazar volt, mint vártam – sötét, lakkozott
bútorok, méregdrága italok karnyújtásnyi távolságra, és az alattunk
elterülő utcára nyíló kilátás. Ha lenne egymillió dolcsim, vagy még
több, amit befektethetnék, talán ezek a részletek és az ijesztő
bankkapu engem is megnyugvással töltene el.
Visszaérve a bejárathoz, Adriana az asztalaink felé kormányzott
minket. Az enyém már most szinte rogyásig volt pakolva
papírmunkával. Bele is szédültem, ahogy képzeletben elkezdtem
őket elrendezgetni.
– Úgy tűnik, jobb, ha máris nekikezdek a munkának. Bólintott.
– Hagylak, hogy rendezkedj, aztán átbeszélhetjük, ha van bármi
kérdésed. Nekem már van egy kialakított módszerem, de mivel most
mindent elölről kezdünk az új vállalkozással, szeretném a te
véleményedet is kikérni, hogy minél hatékonyabbak legyünk.
– Jól hangzik!
Bekapcsoltam a számítógépemet, és elkezdtem különválogatni
az asztalomon tornyosuló papírmunkát. Beletemettem magam
minden feladatba, most az egyszer hálásan, hogy az ezernyi
teendőm egész napra lefoglalt. Egyáltalán nem volt étvágyam, így az
ebédszünetemet is végigdolgoztam, és addig szünetet sem
tartottam, amíg órákkal később Reilly az irodájába nem hívatott.
– Az irodámba, most, köszönöm.
Kapkodni kezdtem, a jegyzetfüzetemet keresve. Valami nagyon
nem stimmelt. Becsuktam magam után az irodája ajtaját, és helyet
foglaltam az egyik fotelben az asztala előtt.
– Minden rendben? Hátraroskadt az irodai székében.
– A nagymamám pár nappal ezelőtt elhunyt.
Csak akkor vettem észre, milyen fáradtnak tűnt a szeme.
– Nagyon sajnálom!
– A temetés miatt a Hampton-vidékre kell utaznom.
– Természetesen. Mindent kézben tartok majd itt. Amire csak
szükséged van.
Megrázta a fejét, és az asztalán heverő iratokban kezdett
lapozgatni. Kissé szétszórtnak tűnt.
– Nem. Rád ott lesz szükségem.
Egy pillanatra valamiféle kétségbeesést éreztem a hangjában, de
szinte rögtön azután Reilly jól ismert kőkemény arckifejezése
találkozott az én aggódó tekintetemmel.
 – Egyébként is el kell intéznem néhány dolgot a nyaralóban.
Egyetlen porcikám sem kívánkozott Reillyval elutazni, de az állásom
egyáltalán nem állt még biztos lábakon az új helyemen.
– Hát persze. Megszervezem az utazást.
– Jól van. Hotelt nem kell foglalni. Majd a nyaralóban szállunk
meg.
Bólintottam, és távozásra készen felálltam.
– És egy kávét, kérlek.
– Máris.
Az irodához tartozó apró teakonyhában lefőztem egy adag kávét,
majd vittem neki egy csészével. Mikor letettem elé az asztalra, a
keze súrolta az enyémet. Megdermedtem.
– Köszönöm… mindazt, amit teszel. – Felnézett rám azzal a
szürke szemével, amitől megtanultam rettegni.
– Szóra sem érdemes – feleltem halkan. Elmozdította a kezét, és
én egy szó nélkül távoztam.

***

Reilly a szokásosnál korábban lelépett az irodából, és ezért

nekem is megengedte, hogy távozzak. Maya ragaszkodott hozzá,
hogy ma este velük vacsorázzak. Kíváncsi voltam, hogy vajon mi is
lehet az a nagy bejelentés. Leültem Eli mellé egy üres székre. Azóta
nem láttam, hogy Taylornél töltötte az előző éjszakát, és meglepett,
hogy máris újra szólóban nyomta.
– Hol van a srác?
– Úton Dubai felé. A várost fogja fotózni. – Felsóhajtott, és egy
pillanatra távoli kifejezés jelent meg a szemében. – És valószínűleg
majd valami gyönyörű sejkkel hempereg.
– Azt hiszem, egy kissé elragadott a képzeleted. A szívószálával
az italát kevergette.
– Talán. Ha elég ideig egy helyben maradna, talán el is hinném,
hogy számítok neki. Az sokat segítene.
– Elmondtad már neki, hogy érzel?
Bagoly mondja verébnek. Magamban már beismertem, hogy
szerettem Darrent, de a szavak valahogy mégsem akarták elhagyni
a számat. De ez többé nem számított. Igyekeztem legyűrni ezeket
az érzéseket, de minden egyes alkalommal, mikor Darren gyönyörű
arca eszembe jutott, újra feltörtek, és minden más gondolatomat
elnyomták. Csak rajta járt az eszem; a csodálatos dolgokon, amiket
a legutolsó együttlétünkkor mondott nekem. Azon, ahogy úgy tűnt, a
köztünk lévő kapocs őt is ugyanolyan mélyen megérinti, mint engem.
Szerettem Darrent. És ezt gyűlöltem.
Eli megrázta a fejét, és egy fekete hajtincs a szemébe hullott.
– Megmaradok a passzív-agresszivitásnál, és csak remélem,
hogy ráébred a bűneire.
– De nem vagy boldog, Eli! Muszáj elmondanod neki, hogy tartós
kapcsolatra vágysz, vagy pedig lépj túl rajta. Nem szeretlek így látni.
Oldalsó pillantást vetett rám.
– Már kapcsolati tanácsokat osztogatsz?
– Nem vagyok szakértő. Én csak a barátod vagyok, és
szeretnélek boldognak látni. Mert megérdemled.
– Köszi. Sajnálatos módon én csak őt akarom. De azt nem
tudom, hogy ez hosszú távon mennyire tesz majd boldoggá.
Hálásan elvettem a pohár bort, amit a pincér kihozott.
– Ismerős érzés – motyogtam, és nagyot kortyoltam a boromból,
ami majdnem a torkomra szaladt.
Darren ezt a pillanatot választotta, hogy lehuppanjon az asztal
körüli egyetlen üres székre. Hát persze hogy Cam és Maya őt is
meghívta. Ő családtag volt, és Cam legjobb barátja is.
Ameddig Maya és én barátok leszünk, az ő jelenlétét is el kell
majd viselnem néhanapján. Ez a gondolat elviselhetetlennek tűnt.
Elég volt egy pillantás, hogy az emlékek és a megbánás örvénye
magával rántson, az elmúlt szenvedélyé és az újdonsült szégyené,
hogy ennyit odaadtam neki magamból. Egy hírhedt nőcsábásznak.
Egy férfinak, aki sosem hagyná, hogy bekössék a fejét. Nagyon
nyeltem, és a pincér kérésére leadtam a rendelésemet. Semmit nem
fogok tudni lenyelni. Egész nap csak kávén éltem, de étvágyam még
mindig nem volt. Nem így, hogy ilyen közel ültem Darrenhez.
Arról szó sem lehetett, hogy lelépek. Azt nem tehettem meg
Mayával. Nem akartam udvariatlan lenni, de egyre nehezebb volt
figyelmen kívül hagyni Darren bámulását. Elővettem a telefonomat a
táskámból, és csendben megnyitottam az e-mailjeimet, várva, hogy
betöltődjenek az új üzenetek. Végigfutottam mindet. Egyszer csak új
üzenetet kaptam, ismeretlen számról. New York-i.

Gyönyörű vagy.

Összeráncoltam a homlokom, ahogy választ küldtem.

Ez kicsoda?

Miközben várakoztam, azon töprengtem, jó ötlet-e üzengetésbe

bocsátkozni egy ismeretlen számmal. Lehet, valami fura fazon. Vagy
csak rossz számra írt.

A srác az asztalnál, aki le sem tudja venni rólad a szemét.

Újra elolvastam az üzenetet, miután leesett, mit is jelent. Gyorsan

felpillantottam, pont mikor Darren is felnézett a telefonjáról. Gyorsan
elkaptam a tekintetem, egyáltalán nem álltam készen a hosszabb
szemkontaktusra a férfival, aki miatt az egész reggelt végigbőgtem.
Töprengtem, nem tudtam, mit válaszoljak most. Ha egyáltalán kéne.
Egész nap nem keresett, de talán ez volt az oka.

Új szám?

A válasz gyorsan érkezett.

Ma reggel lecseréltem. Ideje a tiszta lapnak.

Visszaléptem az e-mailjeimbe, igyekeztem a listára koncentrálni,

amit a másnapi utazáshoz készítettem fejben. Újabb üzenetem jött.
Adj még egy esélyt! Kérlek!

Abban a pillanatban Maya szólalt meg.

– Jól van, kedves mindenki! Köszönjük, hogy eljöttetek! Egy nagy
bejelentés ígéretével csaltunk ide titeket. Úgyhogy minden további
nélkül, Cameron és én meg akartuk veletek osztani, hogy nekünk –
szélesen elvigyorodott és Cameronra nézett – kisfiunk lesz!
A mosoly, ami Cameron arcán elterült, az maga volt a tiszta
boldogság.
Darren éljenezni kezdett, Eli és Olivia tapsoltak, és én olyan
szorosan megöleltem Mayát, hogy valószínűleg alig kapott levegőt.
– Gratulálok, Maya! Mérhetetlenül örülök mindkettőtöknek!
Ahogy ezt kimondtam, friss könnyek jelentek meg a szememben.
Csak úgy a semmiből. Az ördögbe! Hagytam, hogy a saját
problémáim beszivárogjanak Maya csodálatos hírei közé.
– Minden oké? – A kezemet a kezében tartotta, arcára
aggodalmas kifejezés ült ki.
– Persze. Ne haragudj! Ez semmiség. – A szememet törölgettem,
mint egy idióta, és utáltam érte magamat. – Szívok egy kis friss
levegőt. Mindjárt jövök.
Gyorsan elhagytam az asztalt, és kisétáltam. A bejárattól nem
messze álltam meg, ahol nem álldogált vagy dohányzott senki. Az
éjszakai levegő borzongatta a csupasz bőröm, és csípte fáradt
szememet. Holnap majd jobb lesz. Még huszonnégy óra sem telt el
azóta, még el sem tudtam kezdeni túltenni magam Darrenen. Nem
csoda, hogy tiszta roncs voltam!
– Vanessa.
Meghallottam a hangját, és a mellkasomban fájdalmasat ugrott a
szívem. A gyomromat is éreztem, ahová az összes iránta érzett
dühöm szorult. Aztán a szememet, ahol megpróbáltam kisírni
magamból. Behunytam a szemem, és imádkoztam, hogy csak
hagyjon békén.
– Vanessa, nézz rám!
A hangja alig volt több suttogásnál, és gyengéd érintése az
arcomon újabb majdnem-könnyeket csalt a szemembe.
– Miért nem tudsz békén hagyni? – Rá sem ismertem a saját
hangomra. Nem volt sem olyan erős, sem olyan dühös, mint
amilyennek szántam.
Vetettem rá egy pillantást. Barna szemében a saját fájdalmamat
láttam tükröződni, és ez erőnek erejével vágott gyomorszájon.
 – Mert nem tehetek ellene. Én csak téged akarlak! Tudom, hogy
próbálsz minden érvvel előállni, hogy feladj kettőnket, de én ezt nem
fogom hagyni! A rohadt életbe, azt akarom, hogy ez működjön
kettőnk közt!
Közelebb jött hozzám. Az épület és a teste között rekedtem.
– Tudom, mit érzel, Vanessa. Én is ugyanazt érzem. Teljesen
elvesztem. Minden jogod megvan rá, hogy dühös légy rám azok
miatt az üzenetek miatt. Sosem ígértem, hogy tökéletes leszek, mert
attól nagyon távol állok. De azt megígérem, hogy hűséges leszek
hozzád. Hinned kell nekem!
– Annyi nővel voltál már. Miért változtatnál bármin is miattam?
– Mindennap újabb és újabb okot adsz rá. Te valódi vagy. Nem
játszadozol. Nem hagyod annyiban a faszságaimat. Talán akarsz
engem, de nincs rám szükséged.
– Ez nem igaz. – Nekem szükségem volt rá. Annyira, hogy az már
megrémisztett.
– Tudom, hogy nem érdemellek meg. De ez nem változtat azon,
hogy mennyire akarlak.
Nekihanyatlottam az épület falának.
– És mit vársz, mit tegyek?
– Arra számítok, hogy elhajtasz a francba, mint ma reggel. De
nem adhatom fel ilyen könnyen. Én hűséges voltam hozzád, nem
számít, mit gondolsz. Más nőre még csak rá sem tudok nézni,
nemhogy ágyba vigyem! Ahogy akkor érzek, mikor veled vagyok… –
Behunyta a szemét egy pillanatra, majd ismét kinyitotta. – Jobb
emberré akarok válni. Te ösztönzöl erre. Hogy olyan férfi lehessek,
aki megérdemel téged. Adj egy esélyt, hogy bebizonyíthassam
neked, hogy képes vagyok rá!
Az ellenállásom minden szóval egyre jobban megtört. Nem
tagadhattam, hogy még egy esélyt akartam adni neki.
– Nem akarok a piszkos kis titkod lenni.
– Nem vagy az. Azt nem ígérhetem, hogy a múltam nem köszön
majd néha vissza, és talán fájdalmat is fog neked okozni. Ezt nagyon
sajnálom, de nem változtathatom meg a múltat, vagy a döntéseket,
amiket ezelőtt meghoztam. De majd akkor birkózom meg velük, ha
előállnak. Ezt csakis magamnak köszönhetem. Tudtam, hogy egy
nap majd nagyon megjárom, hogy a munkát és a szórakozást
elegyítem. Azt hiszem, Cameron is mindvégig tudta. Most, hogy már
tudja a legrosszabbat, úgy érzem, a többivel is szembe tudok nézni.
– Elmondtad neki?
– Úgy valahogy.
– Mi van Rainával?
– Beszéltem vele ma reggel, miután eljöttem tőled. Tudja, hogy
találkozgatok valakivel. A többiek pedig egy darabig rossz számon
fognak keresni. Ez nem old meg mindent, de remélhetőleg azt
jelenti, hogy a ma reggelhez hasonló eset soha nem ismétlődhet
meg újra. Nem hiszem, hogy képes lennék még egyszer úgy látni
téged. Sosem bocsátanék meg magamnak.
Nagyot nyeltem, ahogy felidéztem azt a rettenetes pillanatot ma
már talán századszorra.
– Teljesen lesújtott.
– Láttam. És gyűlölöm magam, amiért ezt tettem veled.
– Azt tudnod kell, hogy én mindig a legjobbat akarom rólad
feltételezni.
– Tudom. – A szeme csillogott az utcalámpák fényétől. – Hé, mi
lenne, ha visszamennénk, és bejelenteném az egész étteremnek,
hogy a barátnőm vagy? Hogy úgy döntöttél, megbocsátasz nekem,
annak ellenére, hogy milyen seggfejként viselkedtem, mert le sem
tagadhatod, hogy megőrülök érted?
Elnevettem magam, annak ellenére, hogy az énem egy része
dühös akart maradni.
– Eszedbe se jusson!
Az ujját végighúzta az orromon.
– Vagy ez, vagy a seggemre tetováltatom a nevedet.
A rettentő súly, ami egész nap a mellkasomra nehezedett,
lassanként elkezdett felengedni.
– Őrült vagy.
– Te őrjítesz meg, Vanessa – suttogta.
És aztán megcsókolt – lágyan, mély átérzéssel, mint egy lassú
dal első hangja. Csak mi léteztünk. A karomat a nyaka köré fontam,
és lábujjhegyre emelkedtem, ahogy magához ölelt. A csókunk
elmélyült, míg kifúltan szét nem váltunk.
 Még éppenséggel nem rendeztünk műsort, de néhány perc, és ez
gyorsan megváltozhatott volna. Apró csókokkal borította az ajkamat,
és az arcán egyértelműen látszott, mennyire próbálja visszafogni
magát.
– Gyere haza velem.
Azon nyomban beleegyeztem volna. Mert képtelen voltam
Darrennek nemet mondani. De sajnos nem voltam abban a
pozícióban, hogy a főnökömnek nemet mondhassak.
– Nem lehet. Holnap elutazom. Egypár napig nem jövök vissza.
Sötét szemöldöke összeszaladt.
– Hová utazol?
– A Hampton-vidékre kell mennem. A főnököm nagymamája
váratlanul meghalt, de rengeteg munkánk van. Ezért engem is
magával visz.
A fejét az enyémre hajtotta.
– Ez nem lesz egyszerű, ugye?
– Semmi nem egyszerű, amiért érdemes küzdeni.
– Én mindig küzdeni fogok érted.
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

VANESSA
Egy sofőr jött értünk a Hampton-vidék keleti részén található
magánreptérre, ahol leszálltunk. Ma még kevésbé voltam
elragadtatva ettől az utazástól, mint előző nap. Jövő hónapban
Londonba utazunk, az azután következő hónapban pedig
Hongkongba. Úgy nézett ki, hogy a Reillyval való utazgatás most
már a jövőm részét képezte, akár tetszett, akár nem.
Sajnos én Darrenen kívül semmire sem tudtam gondolni. A nap
minden egyes percében egy kis darabját hordoztam magammal a
gondolataimban. Ahogy előző este a karjába simultam. Ahogy meg
tudott nevettetni, és ahogy egy hosszú nap fáradalmai pár perc alatt
lehulltak rólam, ha a közelében voltam.
A kocsi Reilly nyaralójához vitt minket, ami nagyon távol állt egy
egyszerű kis háztól. Egy hosszú kocsibehajtón gurultunk végig egy
terjedelmes, cédruszsindelyes villához. A beltér vakítóan fehér volt –
a szegélyek, a bútorok, a szövetek. Ezzel harmóniában a dekoráció
tengerkék és barna árnyalatokkal egészítette ki a berendezést.
Pincétől a padlásig úgy festett a hely, mint amit néha az olyan képes
magazinok hasábjain láttam, amik a felső tízezer társasági életét és
puccos otthonaikat mutogatták körbe. A „nyár” ezeknek az
embereknek egy életstílus volt, míg nekünk, többieknek csupán
néhány, tengerparton töltött napot jelentett, vagy a napozást egy
barátod tetőteraszán, vagy a városi hőséget, amiben azt sem tudtad,
hogyan hűtsd le magadat. Reilly és a családja egy teljesen más
világban éltek.
A hallban ledobta a kulcsát az asztalra, és lerázta magáról a
zakóját.
– Egy órán belül indulok a szertartásra. Ha szükséged van rám,
addig az irodámban leszek. Több hálószoba is van, kiválaszthatod,
melyiket akarod. – A lépcső irányába intett.
– Köszönöm.
 Eltűnt a földszinten kialakított irodájában, az ajtót behúzva maga
mögött.
Felcipeltem a csomagjaimat az emeletre, és körbekémleltem. El
sem tudtam hinni, hogy ez a ház csak itt állt, várva a nyárra. Minden
szoba maga volt a tökély, mint egy ropogós, bevetett ágy, ami arra
buzdít, hogy beleugorj. Megtaláltam a fő hálószobát, és egy rövid
ideig elgyönyörködtem az óceánra néző kilátásban. Feltételeztem,
hogy Reilly majd ebbe a szobába költözködik, ezért én egy másikat
választottam két ajtóval arrébb, amihez kevésbé impozáns kilátás
tartozott, de még így is lazán megszégyenítette a lakásomét, ami a
szomszéd ház tűzlépcsőjére nézett.
Szemerkélni kezdett az eső, és szürke köd ereszkedett az óceán
csapkodó hullámaira. A nap tökéletesen illett egy temetéshez, bár az
egybegyűltek talán nem értenének ezzel egyet.
Felnyitottam a laptopomat, és a délutánt végigdolgoztam. Mikor
vacsoratájt kezdtem megéhezni, leballagtam a földszintre. Ezzel egy
időben nyílni kezdett a bejárati ajtó, és a tágas hallt megtöltötte az
eső halk morajlása, amit beszélgető hangok sokasága követett.
Követtem a zajt, és Reillyt találtam szélesen mosolyogva három
ember társaságában. Az egyiküket azonnal felismertem. A volt
felesége volt az, Cheryl. A másik két öltönyös férfi Reilly
korosztályabeli lehetett.
– Vanessa, hát itt vagy! – Reilly mosolyogva fordult felém, és ez
annyira szokatlan jelenség volt, hogy teljesen váratlanul ért.
– Hozz nekünk egy üveg bort. A pincét arra találod, a konyhából
nyílik. – Mögém mutatott.
Gyorsan arrafelé indultam. Cheryl léptei kopogtak a
márványpadlón. A lépcső előtt megálltam, és megvártam, hogy
beérjen. Könnyedén mozgott a magas sarkújában, alakját kiemelte a
szűk fekete ruha, amit viselt.
Mikor találkozott a tekintetünk, elmosolyodott.
– Gyere, majd segítek!
Együtt gondosan átvizsgáltuk a többtucatnyi borosüveget, ami a
pince falát borította. Felemeltem egy üveget, ami elég porosnak tűnt
ahhoz, hogy talán jó legyen, de őszintén szólva, egyáltalán nem
értettem a borokhoz.
 – Ez milyen?
Elfintorította az orrát, és intett, hogy tegyem vissza.
– Ne, ne azt. Lássuk csak, találok-e valami különlegesen jót, hogy
illőképpen tisztelegjünk David nonnája emléke előtt. – A sorokba
fektetett borokat vizsgálgatta, néha egyet-egyet kihúzva. – Ezer éve
nem voltam idelent! Ó, nézd csak ezt itt! Lafite. Azt hiszem, már van
olyan részeg, hogy hagyja, hogy kibontsuk. Kóstoljuk meg, milyen!
Odavezetett a közeli bárhoz, és elővett két öblös borospoharat.
– Szóval… Vanessa.
Megtorpantam attól, ahogy a nevemet kiejtette. Talán nem
emlékezett rá, ki vagyok.
– Korábban már találkoztunk. Csak futtában, tavaly a céges
partin.
Halkan felnevetett, és egy pukkanással kihúzta a méregdrága bor
dugóját.
– Sosem felejtenék el egy gyönyörű, fiatal nőt, aki éjszakába
nyúlóan a férjem mellett dolgozik.
Nyeltem egyet.
– Volt férj.
Elmosolyodott, a rosszindulat bármi jele nélkül, és megemelte a
poharát.
– Erre igyunk, drágám!
Összekoccintottam vele a poharamat, közben egy kis bűntudatot
érezve. Vajon milyen lehetett szabadnak lenni egy olyan férfitól, mint
Reilly? Mindent újrakezdeni, tiszta lappal? Ő megtette. Persze,
ebben segítségére volt a vagyonuk egy tisztes része, ami most a
bankszámláján csücsült. A gazdagok problémái…
Belekortyoltam egyet a borba. Olyan selymes volt! Számomra bor
ezután már sohasem lehet a régi.
– Ez rendkívüli!
– Davidnek mindig mindenből a legjobb kell. – Az ízletes
nektárból újabbat kortyolva engem nézett a pohara szegélye felett.
Érdekes, hogy Reilly szinte sosem beszélt róla. Döbbenetesen
szép nő volt. Átlagos termetű, de vékony és formás pont a megfelelő
helyeken. Válláig érő, homokbarna haja hosszú bubifrizurába volt
befésülve. Sötétkék szeme úgy tűnt, teljesen átlát rajtam – ez
bizonyára kapóra jött, mikor a New York-i elit életének zavaros vizein
kellett eleveznie.
– Azt hiszem, ideje visszamennünk. – Félszegen álldogáltam,
remélve, hogy mielőbb elhagyhatjuk a pincét, bár Reilly már most
úgy festett, mint aki a kelleténél többet ivott. Még sosem láttam
igazán részegnek, és nem tudtam, hogy mi – vagy én – hogyan
fogunk boldogulni vele.
Cheryl a poharat a száránál fogva lögybölgette a borát.
– Én ráérek. Ez egy szerencsés véletlen egyébként is.
Szerettelek volna egy kicsit jobban megismerni.
– Ó… én csak az asszisztense vagyok.
– Te vagy az, aki miatt elhagyott. Azt hiszem, csak kíváncsi
vagyok. Ennyi az egész.
Félrenyeltem és köhögni kezdtem. Letettem a poharam, és
elkerekedett szemmel bámultam rá.
– Hogy micsoda?
Felvonta a szemöldökét, úgy nézett ki, mint aki tényleg jól
szórakozik.
– Talán ezt jobban is megfogalmazhattam volna. – Felsóhajtott,
és egy pillanatra vágyakozó pillantás ült ki az arcára. – Nos, azt
hiszem, gyakorlatilag én hagytam el őt, de David őrjöngene, ha ezt
mások megtudnák. Ez része volt a megegyezésünknek. A hírneved
fenntartása néha fontosabb, mint a pénz. Hála az égnek! Csak a
tisztánlátás kedvéért, közös megegyezéssel, békésen váltunk el. De
köztünk szólva, én kezdeményeztem. Tovább akartam lépni. –
Megvonta a vállát, és újra belekortyolt a borába. – Nem egy másik
férfi miatt, de elegem volt, hogy egy árnyék felesége voltam, tudod?
David vagy távol volt, vagy folyton boldogtalan. Mi értelme a
rengeteg pénzednek, ha folyton nyomorúságosan érzed magad?
Inkább lennék gazdag és nyomorúságos, mint szegény és
nyomorúságos, gondoltam, de ezt megtartottam magamnak. Ez
viszont még mindig nem magyarázta, hogy mi az ördögért gondolta,
hogy Reilly elhagyná őt miattam.
– Sajnálom, hogy a dolgok nem alakultak jól köztetek. De azt még
mindig nem értem, hogy ennek az egésznek mi köze van hozzám.
 Rám mosolygott, és meg mertem volna esküdni, hogy egy
csipetnyi szomorúság vegyült bele.
– A pillanat hevében, mikor Davidnek még feltett szándéka volt,
hogy tönkretesz engem, ha tényleg beadom a válópert, beismerte,
hogy kezdett beléd szeretni. Hogy minden akaraterejére szüksége
volt, hogy ellenálljon ennek, és ne tegyen a szeretőjévé. Bántani
akart engem, és akkor, abban a pillanatban, sikerült is neki. Nem
kellett volna, hogy bármi is meglepetésként érjen, vagy fájdalmat
okozzon. Az olyan nőket, mint engem, csak betaszítanak ebbe a
biztonsággal és vagyonnal kipárnázott életbe. De a hűség csak
egyirányú, ezt jól tudja mindenki. Az senkit nem érdekel, hogy mi
boldogok vagyunk-e vagy sem.
Felhajtotta az italt, majd újratöltötte a poharát, az enyémbe is
töltve még egy kicsit.
– Na, nem számít. Ha eddig még nem bújtatok ágyba, gondoltam,
most már csak idő kérdése. A szavai természetesen fájtak, de
végeredményben az igazság csak újabb lökést adott
mindkettőnknek, hogy továbblépjünk.
– Én nem feküdtem le vele – erősködtem. Már a gondolatától is
rosszul voltam annak, hogy lefeküdjek Reillyval. Soha nem lennék
képes úgy tekinteni rá. Azt sem tudtam még mindig elhinni, hogy ő
így gondolt volna rám. Az lehetetlenség volt!
– Most már nem számít.
– Akkor sem feküdtünk le. Sokat túlórázunk, ez igaz, de
esküszöm neked, hogy sosem csalt meg téged, se velem, se
mással, amennyire én tudom.
Jól begyakorolt mosolyt küldött felém.
– Hiszek neked. Köszönöm. Ettől függetlenül most már nem
számít. Barátok maradtunk, David és én. Ez sosem fog változni.
Szeretném, ha boldog lenne, de őszintén szólva fogalmam sincs,
hogy egyáltalán képes lenne-e rá. Talán melletted megtalálhatná a
boldogságot.
Erősen megharaptam a számat. Most hivatalosan is az áldását
adta, hogy én legyek a nő, aki a helyébe lép? Legszívesebben
kiabálni kezdtem volna, hogy nem vagyok szerelmes a férjébe, hogy
engem csak addig érdekel a boldogsága, ameddig az szorosan
kötődik az állásom megtartásához. Tényleg nem tudtam, hogy mit
mondhatnék, ezért nagyon megörültem az adandó alkalomnak,
mikor Reilly lekiabált értünk, hogy elmeneküljek ez elől a
beszélgetés elől.
Megragadtam néhány poharat, és felvittem őket a társaságnak,
majd gyorsan visszavonultam a szobámba. Legszívesebben
beugrottam volna a kocsiba, és hazáig meg sem állok, de reggelig ki
kellett valahogy bírnom. Reillyval és ezzel a ki nem mondott
valamivel köztünk. Édes istenem! Némán imádkoztam, hogy minden,
amit Cheryl mondott nekem, csak baromság legyen. Talán ő is csak
tapogatózott. Megpróbált rávenni, hogy beismerjek valamiféle
képzelt bűntettet.
A lentről szűrődő zajok kevesebb mint egy óra alatt
elcsendesedtek, majd csoszogó léptek hallatszottak a lépcső felől.
– Vanessa.
Hátrafordultam a székemben. Reilly állt az ajtóban, a
nyakkendője félrecsúszva, a szája bortól színezett. Most semmi
keménység vagy hevesség nem volt az arckifejezésében. Részegen
még feleolyan férfi sem volt, mint egy átlagos napján. Megbotlott,
ahogy belépett a szobába.
– Beszélni akarok veled. Néhány dolgot el kell mondanom.
Felkeltem a székből, és felé fordultam. Nem tudtam dönteni
aközött, hogy segítsek neki talpon maradni, és aközött, hogy minél
nagyobb távolságot tartsak tőle.
– Reilly…
– Hívj Davidnek.
Felemelte a tekintetét. Úgy tűnt, egy kissé sikerült összeszednie
magát, és odalépett hozzám. Nagyon nyeltem, és próbáltam
félrenézni.
– Nézz rám!
Becsuktam a szemem, pillanatnyi menekvést nyerve a
rémálomból, amiről biztosan tudtam, hogy még csak most kezdődik.
Reilly az arcomra helyezte a kezét. Elrántottam magam tőle, nyirkos
tenyere a bőrömön egyszerre ért sokkolóan és erőszakosan. Mi
nagyon ritkán értünk csak egymáshoz.
 – Azt akarom, hogy az enyém légy, Vanessa! Ő sosem volt
igazán az enyém. De újra akarom kezdeni, veled.
Újra értem nyúlt, de én pár lépéssel elhátráltam, ameddig a falba
nem ütköztem. Végighúzta a kezét a blúzomon, elhomályosult
tekintete követte a mozdulatot.
– Istenem, nagyon akarlak!
Lesöpörtem magamról a kezét, és visszahőköltem, a pánik
kezdett eluralkodni rajtam.
Bortól bűzlött, és valami mástól; az ideges szag egyre
erőteljesebb lett, ahogy a karjait megtámasztotta az oldalam mellett,
ezzel fogságba ejtve engem.
– Hagyd ezt abba! Részeg vagy! – mondtam.
– Talán. De ez nem változtat semmin. Te vagy mindaz, amit
akarok.
– Inkább le kellene pihenned. – El akartam futni, de még sosem
láttam ilyennek Reillyt. Fogalmam sem volt, mivel állok szemben, és
nem akartam, hogy a dolgok még jobban elfajuljanak. Így vagy úgy,
de reggel egymás szemébe kellett néznünk. Már most jóval
kínosabbnak ígérkezik, mint azt el tudtam képzelni.
– Én nem alszom. Ezt te is tudod. Csak akkor, ha esetleg te is
ágyba bújsz velem. Hogy a gondomat viseld. Te pontosan ezt
csinálod, azt tudod, ugye? Mi tökéletesek vagyunk együtt, te meg
én. Mindent megadhatok neked, amit valaha akarhatnál. Te már
most megadsz nekem mindent, amire szükségem van. Csak
egyetlen dolog hiányzik…
A keze újra megindult, odatalált, ahol a blúzom V alakba futott a
mellkasomon. Ez alkalommal ellöktem magamtól, de ő szorosan
tartott, és elszakította a ruhámat.
Felmordult, és a falnak lökött.
– Add meg nekem, amit akarok, Vanessa! A kurva életbe, nem
tudlak kiverni a fejemből! Ez kell nekem!
Elárasztott az adrenalin, és keményen ellöktem magamtól.
Hátratántorodott, nekiütközött a széknek, amiben az előbb még én
ültem.
– Kifelé! Takarodj kifelé, vagy elmegyek! – Remegtem. Vajon
meddig menne el?
 Némi erőlködéssel sikerült újra kiegyenesednie.
– Mondd, hogy te nem érzel ugyanúgy.
– Reilly… David. Ideje elmenned. Mindezt megbeszélhetjük
holnap reggel. De most részeg vagy, ezért muszáj kialudnod magad.
A folytonos késztetés, hogy minden lehetséges probléma elébe
kerüljek, még mielőtt kialakulnak, most kifelé unszolt a szobából,
végig a folyosón, be az ő szobájába. A hálóból nyíló fürdőben
találtam egy poharat, és csordulásig töltöttem. A gyógyszeres
szekrényben kutatva ráakadtam az ibuprofenre. Visszamentem a
hálóba, és Reilly közben utánam jött. Az arca beesett volt, ahogy
lehuppant az ágy szélére. Kezébe nyomtam a pohár vizet és a
tablettákat.
– Idd meg! Aztán feküdj le. Majd holnap reggel megbeszéljük.
Kifordultam a szobából, és behúztam magam mögött az ajtót.
Visszasiettem a saját szobámba, és kulcsra zártam. Mindennél
jobban reméltem, hogy túl részeg ahhoz, hogy bármire is
emlékezzen ebből reggel. De még annak a lehetősége, hogy esetleg
a szőnyeg alá söpörhetem ezt az egészet, sem tudta megállítani a
bennem remegő pánikot.
Az ablaknál álltam, a karjaimat magam köré fonva. Vártam, hogy
a szívem kevésbé zakatoljon, hogy a pánik szertefoszoljon. Reilly
már nem volt itt, és azért imádkoztam, hogy soha többé ne kelljen az
érintését még egyszer így magamon éreznem. Soha többé.
Kibújtam a szakadt felsőmből, meg akartam szabadulni minden
bizonyítékától annak, hogy rám emelte a kezét. Még soha senki nem
érintett meg ilyen módon. Néhány próbálkozás a tapizásra a
főiskolán, de semmi olyasmi, amit ne tudtam volna kezelni. Még
soha semmit nem éreztem ennyire erőszakosnak.
Dühös lettem, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe sodort. Részeg
volt, de semmi joga nem volt erre! Végigtúrtam a bőröndömet, és
kihúztam egy pólót, amit Darren hordott a szigeten, és én
magamnak követeltem. Mélyet sóhajtottam, ahogy belerogytam a
székembe, ami a sötétedő égbolt felé nézett. Az ismerős illat
megtöltötte a tüdőmet, és a feszültség valamelyest csökkent a
vállamban. Behunytam a szemem, és azt kívántam, bár itt lenne
velem Darren, hogy elfeledtesse velem ezt az egész őrültséget.
 Felkaptam a telefonom, próbálva megálljt parancsolni a kezem
remegésének. Nem gondoltam, hogy Reilly valóban bántana, de az
este történései teljesen felzaklattak. Kezdve Cheryl nyílt
beismerésével, aztán pedig ez…
Hogyan is tudhattam volna, hogy Reilly így érez irántam, mikor
sosem viselkedett velem máshogy, csak hidegen?
Maya számát tárcsáztam. Elkáromkodtam magam, mikor a
hangpostájára ment a hívás. Eli száma felett lebegett az ujjam, és
haboztam…

DARREN
A telefonom csengése vert fel az álmomból. Elbóbiskoltam két
segélyhívás között. Vanessa száma jelent meg a kijelzőn, és
álomittasan a fogadásra nyomtam.
– Gyönyörűség.
– Ne haragudj, hogy ilyen későn hívlak! – A hangja aprócska volt,
mintha ezer mérföldre lett volna. Nem utazott olyan messze, de arra
emlékeztetett, hogy sokkal messzebb volt, mint akartam volna.
Kinyújtóztam, próbálva nem venni tudomást a merevedésemről,
ami nagyon örült volna némi figyelemnek a kedvenc vöröskémtől.
– Hiányzol – mondtam, meg sem próbálva leplezni a hangomból
hallatszó kétértelműséget.
– Aludtál? Visszahívhatlak később.
– Nem, nem gond. Csak pihentettem kicsit a szememet, mielőtt
befut a következő hívás. És az igazságot mondtam. Hiányzol.
Hiányzik, hogy halljam a hangod.
Nem mondott semmit, és az álom köde lassan kezdett elillanni
előlem.
– Minden rendben? Nagyot sóhajtott.
– Nem tudom. Fura egy napom volt.
– Vanessa. Mi történt? Jól vagy?
– Már jól vagyok. Reilly a temetésről részegen ért haza. – Megint
sóhajtott. – Nem is kéne erről beszélnem. Tiszta hülyeség.
– Mi történt?
 – Megpróbált rám mászni. Nekem fogalmam sem volt… – A
hangja megint apró volt, távoli, mint az előbb is.
– Hozzád ért? – Hirtelen felültem az ágyamban. Minden
másodperc az őrületbe kergetett, amíg néma volt.
– Minden olyan gyorsan történt, de rávettem, hogy elmenjen, hála
az égnek.
A harag felemésztette az egész testemet. Felpattantam, és a
kulcsaimat kezdtem keresni. Megtaláltam őket, aztán a kabátomhoz
léptem.
– Azonnal indulok!
– Ne! Darren, jól vagyok. Csak egy kicsit felzaklatott, ami történt,
és beszélnem kellett valakivel. Én csak… Én is szerettem volna
hallani a hangod.
Tétováztam, bár minden, mások mentéséért létező porcikám azt
akarta, hogy minél hamarabb mellette legyek.
– Van okom az aggodalomra? Úgy értem, még mindig a házban
van, veled? – Megtanultam, hogy tartsam a fejem tisztán ezer és
ezer vészhelyzetben, de az első jelére annak, hogy Vanessa bajban
van, kész voltam megkongatni a rohadt vészharangot!
– Azt hiszem, már beájult. Holnap biztos, hogy rettenetesen
másnapos lesz. Remélhetőleg az egész ügy elcsitul.
Ez egyáltalán nem nyugtatott meg, még egy kicsit sem.
– Pár óra alatt nálad lehetek. Be tud ugrani valaki a helyemre,
nem lenne gond.
– Jól vagyok! Becsszó. Sajnálom, nem is kellett volna
megemlítenem. Nem akartalak felzaklatni. Felejtsd el, de tényleg!
Erősen megszorítottam a kabátomat, mielőtt visszaejtettem az
ágyra. Talán meggondolatlan voltam, de az egyetlen dolog, ami
visszatartott attól, hogy kocsiba vágjam magam, az a hangjából
kihallatszó aggodalom volt, mikor megemlítettem a lehetőséget.
– Mikor jössz haza?
Haza. Hozzám. Ahová tartozol.
– Holnap reggel repülünk vissza. Csak este van jelenésem egy
eseményen, szóval talán előtte beugorhatok hozzád.
Nem valószínű, ahogy a főnökét ismertem.
 Az őrületbe kergetett, ahogy elképzeltem, hogy egy másik férfi
hozzáér. Ő az enyém volt, a rohadt életbe! A francba, azt sem
akartam, hogy egyáltalán más ránézzen! Szívét-lelkét kitette azért a
seggfejért, ő meg az első adandó alkalommal, hogy elutaztak,
rámászik. Az ujjaim szorosan ökölbe szorultak.
– Ígérd meg, hogy jól vagy.
– Jól vagyok. Most már ezerszer jobban.
– Egész éjjel a vonalban maradok, ha akarod. De először le kell
beszélned. A kulcsaim a kezemben vannak, indulásra készen
vagyok. Csak egy szavadba kerül.
– Csak beszélgessünk még egy kis ideig. Mesélj a napodról!
Sóhajtottam.
– Szinte az egész napot végigaludtam. Gondoltam, hosszú
éjszakám lesz. – Becsuktam a szemem, és az a halvány érzésem
támadt, hogy róla álmodtam. – Mi van, ha én nem akarok holnapig
várni, hogy lássalak?
Annak az ígérete, hogy láthatom, hogy megérinthetem, hogy
szeretkezhetek vele, nagyon erős hívószó volt. Talán a pöcs ránk
nyitna, és akkor kristálytiszta lenne előtte is, hogy ki követelte
magáénak Vanessa testét. És a szívét. Ha hallaná, ahogy csak
miattam tud sikítozni, az minden kétségét eloszlatná.
– Miről álmodtál?
Elmosolyodtam.
– Természetesen rólad. Elnevette magát.
– Nem szeretem, hogy olyan távol vagy. Halk sóhaj szakadt fel
belőle.
– Most pont úgy hangzol, mint az anyám.
– Talán tud valamit.
– Utálja, mikor utazom, és képtelen megérteni, hogy miért lakom
New Yorkban. Azt hiszem, minden egyes nap aggódik értem.
Szerinte Callaway a világ legbiztonságosabb helye.
Ledobtam a kulcsomat, és megint elhelyezkedtem az ágyon.
– És mi vett rá, hogy mégis elköltözz? Egy pillanatig hallgatott.
– Én sosem éreztem úgy, hogy oda tartozom, azt hiszem. Egy
nap ráébredtem, hogy nem maradhatok abban a kisvárosban életem
végéig, hogy nézzem, ahogy az álmaim szertefoszlanak.
 – És miről álmodsz?
Azt tudtam, hogy én megvalósítottam az enyémet, de az volt az
érzésem, hogy ő nagyon messze volt attól.
– Nem tudom. Azt hiszem, még mindig azt kutatom. De abban
biztos voltam, hogy nem otthon fogom megtalálni.
– Te igazán tehetséges vagy, vörös. Talán valamit azzal kellene
kezdened. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki fizetne
azért, hogy láthassa, ahogy a lelkedet is kiénekeled, mint akkor éjjel.
– Ez igazán kedves tőled.
– Kedves vagy sem, ez az igazság! Gondolkoztál már rajta?
– Nem tudom. A való élet az útjába áll. Számlák, amiket fizetni
kell. Főnökök, akiknek a kedvében kell járni. Ráadásul elég nehéz
elképzelni, hogy a zenészélet számomra majd jobban sül el, mint az
anyukám számára.
– De ezek az álmaid, Vanessa! A te álmaid, a te életed. Ha te
nem hozol meg áldozatokat értük, senki sem fog.
Ezt jobban tudtam, mint sokan. A családom nagy része
természetesen azt gondolta, hogy az életem, és a döntések, amiket
azért hoztam, hogy élhessem azt, csak egy hatalmas áldozatban
egyesültek. De nem számított, mert én megvalósítottam az álmomat,
és ennek az ellenkezőjéről soha senki nem tudott volna meggyőzni.
Nem szólt semmit, de aztán elásította magát.
– Mennem kellene. Kezd későre járni.
Megint elöntött a méreg, ahogy eszembe jutott, hogy ott van
egyedül a főnökével. Küzdenem kellett az ösztöneimmel, hogy
tiszteletben tartsam a kívánságát, és hagyjam annyiban a dolgot. De
egyébként is, mit tudnék tenni? Berontok a házba, és megmentem?
Kissé túlzásnak tűnt, és bármennyire is utálta az állását,
valószínűleg azért még mindig szüksége volt rá. Egyelőre. Én
mégsem voltam még készen, hogy eleresszem őt.
– Még maradj egy kicsit. Megígérem, hogy nem nyaggatlak
többet.
Nevetett, és én elmosolyodtam az édes hangtól. A francba is,
nagyon hiányzott! A karomban akartam tartani, hallani akartam a
hangját.
– Énekelj nekem valamit.
 Megint nevetett, de egy kicsit tétovázva.
– Mit szeretnél, hogy énekeljek?
– Bármit. Ami legelőször eszedbe jut. – Volt egy érzésem, hogy
akár reklámzenéket is énekelhetne, akkor is minden szaván
csüngenék. Angyali hangja volt. Ő volt a legszexisebb vörös hajú
angyal, a mennytől innen.
Megköszörülte a torkát, majd a hangja felcsendült a telefon túlsó
oldalán. Először halkan, majd egy kicsit erősebben, ahogy a
dalszövegben előrehaladt. Nem ismertem a dalt, de érzelmes
melódia volt. Egy kicsit szomorú, a szerelembe esésről, a keserédes
létről. Az, ahogyan énekelte, annyi beleéléssel, egészen gyönyörű
volt, és egész a zsigereimig hatolt.
Úgy akartam választ adni a dal szövegére, ahogyan ő énekelte
azt nekem. Ha itt lett volna most velem, és nem mérföldekre tőlem,
esküszöm, hogy megtettem volna.
A hangja elhalt. Órákig tudnám hallgatni, ahogy énekel.
A legszomorúbb, legédesebb dalokat… egész nap.
– Énekelj még egyet!
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

VANESSA
– Meg akarok tőle szabadulni.
Reilly hangja töltötte be a hatalmas konyhát, ahogy lefelé
lopóztam a lépcsőn. A hangjának éle szinte gyomorszájon vágott.
Ki fog rúgni. Istenem! Hát itt a vége.
– Nem érdekel, hány utcagyerekkel festegetett együtt, az én
pénzem működteti az egész rohadt szervezetet! Nem lehet tagja a
bizottságnak. Vagy velem szavazol, vagy visszalépek, a pénzemmel
együtt. Majd megnézhetjük, milyen sokáig húzza az alapítvány az én
felajánlásaim nélkül.
Erre egy kicsit megnyugodtam, de továbbra is takarásban
maradtam. Tovább járkált fel-alá a konyhában. Sápadtnak és
kimerültnek nézett ki. Az a rengeteg bor előző este egyáltalán nem
szolgált a javára.
– Hagyd ezt a szarságot, Nicole! Nem érdekel, hogy Cheryllel
barátnők vagytok. Szavazz ellenem, és az összes befektetőt, akit
nekem köszönhettek, magammal viszem. Be fogsz csődölni. Csak
ennyit mondok erről az egészről. Találkozunk a gyűlésen a hónap
végén, bízom benne, hogy az alapítvány számára legjobb döntést
hozod majd.
Letette a telefont, és egy sóhaj kíséretében megtámaszkodott a
gránitpulton.
Legszívesebben visszaszaladtam volna a szobámba, de a ház túl
csendes volt. Letettem a bőröndömet a lépcső aljában, és a
konyhába sétáltam.
Felemelte a tekintetét.
– Reggelt.
– Jó reggelt. Csináljak kávét?
– Ne, majd útközben veszünk. Elkészültél?
– Indulásra készen vagyok – feleltem könnyedén, kerülve a
tekintetét.
 Úton a reptér felé egyáltalán nem beszéltünk. Mikor végre
felszálltunk, úgy döntöttem, ideje megtörni a kínos csendet, és
munkához látni.
– Ma este lesz a koktélparti a befektetőknek. Már mindent
leegyeztettem a helyszínnel, szóval minden rendben kellene, hogy
legyen a szervezéssel. Ezenkívül délben munkaebéded lesz
Dermott-tal. Ez áll még, vagy akarod, hogy áttegyem máskorra?
– Maradhat.
– Rendben. – Gyorsan írni kezdtem egy e-mailt Dermott
asszisztensének, visszaigazolva az időt és a helyszínt.
Hangosan kifújta a levegőt, és kibámult az ablakon.
– Sajnálom a tegnap estét.
Abbahagytam a gépelést. Nem tudtam, mit mondjak. A szavaim
cserben hagytak, ahogy azt gyakran tették Reilly mellett. De
emlékezett a történtekre, és ez volt a legnagyobb rémálmom. A
remény szertefoszlott, hogy valahogy túljuthatunk ezen, úgy téve,
mintha nem történt volna semmi.
Amit tett, egyáltalán nem volt helyes. Nem akartam neki
megbocsátani, de ennek ellenére jobb szerettem volna tudomást
sem venni a történtekről.
– Én sosem veszítek. Egész életemben… – Megrázta a fejét, és
visszafordult hozzám. – Tudtad, hogy baseballoztam? Nagyon
régen, még gimiben. Az egész városban én voltam a legjobb
játékos. Aztán felvettek a Yale-re, és egy kis ideig játszottam ott is,
de főleg halálra tanultam magam. Kitüntetéssel diplomáztam. Aztán
a Wall Streetre jöttem, és a többi már történelem. Én nagyon jó
vagyok abban, amit csinálok.
– Tudom, hogy az vagy. – Ezt senki sem tagadhatta. Ebben a
kapzsiság vezette játékban, aminek az egyetlen célja, hogy minél
több pénzt csinálj, ő ott volt a legjobbak között.
– Még sosem vesztettem úgy, mint Cheryllel kapcsolatban. Egy
reggel felébredt, és úgy döntött, hogy már valami másra vágyik.
Csak így. Útban a csúcs felé, valahol, az életemnek ezen része
egyszerűen befuccsolt. Teljes meglepetésként ért. Nagyon sokáig
nem tudtam napirendre térni felette. Aztán azon kezdtem
gondolkodni, hogy talán ez mégsem volt kudarc. Talán mégsem
veszítettem el a játszmát. Mert rájöttem, hogy én is valami mást
akartam. Én téged akartalak.
Alig jutottam levegőhöz.
– Reilly, én…
– David. Hívj Davidnek.
– David. – Nagyot nyeltem, és közben a számat harapdáltam, a
megfelelő szavak után kutatva. – Fogalmam sem volt, hogy így
érzel. Te mindig olyan… – Hideg vagy, érzéketlen. Egyszerűen
elképzelhetetlennek tartottam, hogy egész eddig a felszín alatt
engem akart, szexuális értelemben. – Sokszor megnehezítetted a
dolgomat.
– Ez mind megváltozna – vetette közbe gyorsan. – Ez az új élet,
a munka a céggel, minden más lesz majd. Remek csapat leszünk, te
meg én.
Ezt úgy mondta, mintha már el is döntötte volna helyettem.
De nem számított, hogy ő mit akart, az én szívem már másé volt.
Arról nem is beszélve, egyetlen porcikám sem vonzódott a férfihoz,
akinek úgy tűnt, életcélja, hogy az irodában töltött időm a lehető
legelviselhetetlenebbül teljen.
– Van valakim.
Közelebb hajolt hozzám.
– Én nagyon gazdag ember vagyok, Vanessa. Mindened
meglenne, amire csak szükséged van. Szinte bármit megkaphatnál,
amit csak akarsz.
Rendíthetetlennek tűnt, és idegesség kezdett úrrá lenni rajtam,
mintha a falak kezdtek volna összezárulni körülöttem. Mint előző
éjjel, mikor a falhoz szegezett. Nem tudtam, mit mondhatnék, de
szerencsére még azelőtt folytatta, hogy bármit is szólhattam volna.
– Gondold végig. – Hátradőlt az ülésében, és kinyitotta az
újságot, ami addig precízen összehajtogatva feküdt mellette. –
Jobban belegondolva, tegyük át azt az ebédet Dermott-tal holnapra.
És csak így, a beszélgetés véget is ért.
Ő már eldöntötte. Jól ismertem, és tudtam, hogy így van.
Pánik kezdett kitörni rajtam, de valahogyan sikerült leküzdenem.
Lesz még egy esélyem, hogy elmagyarázhassam neki, én nem
lehetek része ennek a látomásnak, amit kettőnkről szőtt. Ez sosem
történhet meg.
Csak imádkozni tudtam, hogy mikor sor kerül rá, meg is hallgat
majd.

DARREN
Egy megvert utcalány, egy szívinfarktus, három hajléktalan és egy
konyhai tűz. Még szerencse, hogy egész éjjel dolgoznom kellett,
mert egy szemhunyásnyit sem tudtam volna aludni, még ha akarok
se. Folyton Vanessa járt az eszemben. Több mint egy órát
beszéltünk, és vagy tucatszor megeskettem róla, hogy biztosan jól
van. Még mindig fortyogtam a gondolattól, hogy a seggfej főnöke
rámászott.
Ian és a srácok a csapatban próbáltak ugratni a segélyhívások
közt, de én egyáltalán nem voltam vicces kedvemben. Mire véget ért
a műszakom, elhatároztam magam.
Felhívtam az irodáját, és megszereztem a járatának az
információit. Egy órával később már a reptéren vártam rá a
poggyászkiadónál.
Mikor megpillantottam keresztülsétálni a biztonsági ajtón, az
előző este óta érzett feszültségem is alábbhagyott. Egy pillantás
Vanessára máris helyrehozta a világ rendjét. Elviselhetővé tette.
Jobbá.
Mintha csak a néma hívásomra válaszolna, észrevett engem.
Elmosolyodott, és szaladni kezdett felém, majd a karjaimba vetette
magát.
Felkaptam és magamhoz öleltem, hogy a lába a földet sem érte,
és az arcomat a hajába temetve belélegeztem édes illatát. Alma és
vanília.
– Mit keresel itt? – Csillogott a szeme, mikor elhúzódott.
A mosolya olyan édes és őszinte volt.
Belenéztem a szemébe, éreztem puha bőrének érintését, és
felidéztem a hangját, ahogy előző éjjel a telefonban hallgattam. Már
akkor el akartam neki mondani, de nem voltam képes azokat a
szavakat a telefonba mondani. Azt akartam, hogy előttem álljon,
teljes valójában. Elég közel, hogy érezhessem őt…
– Valamit el kell mondanom. – Elkaptam a csuklóját, és
gyengéden tartottam, kitapintottam egyenletes szívverését. –
Vanessa… Szeretlek.
A mosolya lehervadt, és elállt a lélegzete. Örömmel töltött el,
ahogy a hüvelykujjammal éreztem, hogy felszökik a pulzusa, mert az
enyém is hasonlóképpen dobolt. Remegő ajkát szólásra nyitotta.
– Ne! Ne mondd. Még ne! Mert mindjárt utálni fogsz.
Azonnal gyűlölni kezdtem magam, amiért én voltam, aki
elrontottam az egészet. De talán még nem. Összeráncolta a
homlokát, néma kérdéssel a szemében nézett rám. Nem tudtam
megadni neki a megfelelő választ, ezért csak megcsókoltam. És
addig csókoltam, amíg a pillanatot meg nem szakította, hogy egy
férfihang a nevét kiáltotta.
– Vanessa! Mit művelsz? – Egy másodperccel később a férfi
mérges pillantása felém fordult. – Te ki vagy?
Ezt úgy mondta, mintha most azonnal a földre kéne vetnem
magam a lába elé, és könyörögnöm kéne, hogy kifényesíthessem a
cipőjét. Micsoda arrogáns faszkalap! Ez volt a fickó, aki egész nap
utasításokat ugatott Vanessának.
– Darren Bridge vagyok. Te pedig biztosan az, aki azt hiszi, hogy
csak úgy rámászhat a barátnőmre.
– Menjünk! Erre igazán nincs időm – mordult fel a faszfej.
Kinyújtotta Vanessa felé a karját, de ő elrántotta magát az
érintése elől, mintha az ösztönei diktálták volna.
– Mi van? Most már hozzád sem érhetek?
A hitetlenkedő pillantástól az arcán teljesen elöntött a méreg.
Tényleg azt hitte, hogy birtokolhatja őt! De ebben halálosan tévedett.
Újra a barátnőm felé nyúlt, és rántott egyet a karján, maga felé
húzva Vanessát anélkül, hogy még egy pillantást vetett volna rám.
Na, azt már kurvára nem! Azért jöttem eléjük, hogy beolvassak
neki. De most ennél többen is része lesz a rohadéknak!
Megragadtam a karját, és erősen megszorítottam, amíg el nem
engedte Vanessáét. Félelem suhant át az arcán. Én magasabb,
izmosabb, és sokkal dühösebb voltam nála. Jól tette, hogy félt.
 Kettejük közé állva nem vesztegettem az időt, az öklömet
meglendítve telibe találtam az orrát. Azonnal a földre rogyott, ami
kielégíthetett volna, kivéve, hogy már eljátszottam a gondolattal,
hogy ha elég ellenállást mutat, pár öklöst még bevihetnék.
– Ha egy ujjal is hozzáérsz még egyszer, szükséged lesz egy új
arcra. Ez még csak a bemelegítés volt.
– Darren! – Vanessa felsikoltott, és sietve megkerült, ledobva
magát a földre a főnöke mellé, aki azóta már felült.
Mostanra jó páran bámészkodtak körülöttünk, az elhaladó tömeg
pedig nagy ívben kikerült minket. Okosan tették.
– Vanessa, hagyd! Menjünk innen.
Rám se hederített. A táskájában turkált, majd előhúzott egy
csomó papír zsebkendőt, és a férfi orrához nyomta, kétségbeesetten
próbálva elállítani a vért, ami az arcából ömlött.
– Jól vagy? – kérdezte a főnökét fojtottan.
– Nem, kurvára nem vagyok jól! Ez a rohadt ősember a pasid?
– Dühös kiáltása tompán, hörögve szűrődött át a zsebkendőkön.
– Vanessa, most komolyan. – Utáltam, hogy most én is így ugatok
neki, de egyenesen nevetséges volt, hogy a történtek után még
mindig így törődött a fickóval. – Túl fogja élni. Menjünk!
– Nem, te menj el, Darren! Már épp eleget tettél. Elhúztam a
szám.
– Most komolyan itt maradsz, és segítesz ennek a disznónak?
Felém fordította a fejét, és a szeme szikrákat szórt, miközben
továbbra is Reilly arcához szorította a zsebkendőket.
– Ő a főnököm, te pedig épp most törted be az orrát. Jobb, ha
most elmész.

VANESSA
Szeretlek.
Képtelen voltam kiverni a szavakat a fejemből. Azt mondta,
szeret. A szívem majdnem szétfeszült akkor ott, annyira vissza
akartam neki én is mondani. Mert szerettem őt. Jobban, mint azt
lehetségesnek hittem.
 Az épületek elsuhantak mellettünk, ahogy a kocsi végighajtott a
városon. Még mindig alig tudtam elhinni, ami történt. Szidtam is
magam, amiért előző éjjel felhívtam Darrent, és okot adtam neki az
aggódásra. Ennél rosszabbul nem is végződhettek volna a dolgok.
– Elmondtad neki, mi történt tegnap este? Óvatosan
rápillantottam Reillyra, aki mellettem ült.
– Teljesen váratlanul ért. Valakivel beszélnem kellett.
– Akkor beszélhettél volna velem – förmedt rám.
Undorodó hangot hallatott, miközben frissre cserélte az átázott
papírtörlőket, amiket a reptéri mosdóból hoztam el az orrához.
– Hogy hívják? Darren Bridge? Fel fogom jelenteni.
A bennem száguldó adrenalinlöket már így is az eget verdeste,
de ettől most még jobban megugrott. Óvatosan néztem Reillyra.
Hezitáltam. Jól meg kellett gondolnom a következő szavaimat.
– Az apja Frank Bridge. Talán ismered.
Elfordult, és kinézett az ablakon, még mindig bedagadt orrát
tartva.
– Igen, ismerem. Azt hiszem, látok némi hasonlóságot. De sosem
gondoltam volna, hogy egy ilyen seggfejet nevelt.
Visszafogtam magam. Nem néztem el Darrennek, amit tett, nagy
meggondolatlanság volt. De az én védelmemben tette. Még sosem
állt így ki értem senki. Soha. Még akkor is, ha ez egy nagyon hülye
ötlet volt tőle, ő nem volt senki ellensége.
– Természetesen ezek után nem fogok tudni elmenni a ma esti
koktélpartira. Nem jelenhetek meg így. Neked kell majd csatlakoznod
Billhez és Adrianához, és a befektetőkkel bájcsevegned.
– Honnan fogom tudni, hogy kikkel kell beszélnem?
– Adriana majd eligazít. Minden rendben lesz. Csak légy…
önmagad. Kedves és professzionális. Biztos vagyok benne, hogy
mindenkit leveszel majd a lábáról.
– Rendben. – Erősen kifújtam a levegőt, és a szememet
behunyva hátradöntöttem a fejem a kocsi hűvös bőrülésében. –
Sajnálom – mondtam halkan. Azt kívántam, bárcsak semmi ne
történt volna. Micsoda katasztrófa!
– Neked nincs mit. Ő viszont nagyon is sajnálni fogja. Felé
fordultam, készen a könyörgésre.
 – David… kérlek! Intett egyet a kezével.
– Neked nem kell emiatt aggódnod. Majd én elintézem.
Reilly nem volt az a megbocsátó típus, nem annak ismertem.
Szorosan összeszorítottam a számat. Istenem, ha Darren nem lett
volna már így is elég slamasztikában, most felhívnám, és addig
kiabálnék vele, ameddig csak bírok, amiért ujjat húzott egy olyan
férfival, mint David Reilly.
 TIZENHATODIK FEJEZET

DARREN
A műszakom éppen csak elkezdődött, mikor a parancsnok
besétált a konyhába.
– Bridge, téged keres valaki. Kint vár elöl, beszélni akar veled.
Feltápászkodtam, és a parkoló tűzoltókocsik között átvágva
kisétáltam az állomás elé.
Egy öltönyös férfi állt nekem háttal, az utcát nézve. Ahogy
megfordult, felismertem. Kis lépést tett felém, majd megállt.
– Darren Bridge. Én David Reilly vagyok. Korábban nem volt
alkalmunk hivatalosan is bemutatkozni. – A szája szűk vonallá
préselődött, és rohadtul igyekezett minél gyilkosabb tekintettel nézni
rám.
Ha a Wall Streetet egy képben kellett volna jellemezni, az övé lett
volna az. Ezt a típust túlságosan is jól ismertem – háromrészes
öltöny, fényesre sikált cipő és a felsőbbrendű önteltség aromája, ami
a mások pénzével való játszadozás természetes velejárója volt.
Egyedül az arcát borító zúzódások nem illettek az összképbe. A
szeme alatt a bőr sötétlilára színeződött, és az orrán is, amit
bizonyára a helyére kellett rakniuk.
– Visszajöttél a második menetre? – Nem vicceltem. Az ujjaim
ökölbe szorultak, annak ellenére, hogy egy kicsit még mindig fájt a
kezem, pedig órák teltek el azóta, hogy így átrendeztem a képét.
Lett volna még mit megosztanom ezzel a fickóval.
A jéghideg kifejezés az arcán mit sem enyhült.
– Ne kísértsd a szerencsédet.
Keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt.
– Akkor meg mi a francot keresel itt?
Szúrós pillantása féloldalas, önelégült vigyorba torzult.
– Tudod, Bridge, az egyetlen oka annak, amiért nem teszek
ellened feljelentést, az az, hogy ismerem az apádat. Még régről.
Meg akartam kérdezni, hogy honnan ismeri az apámat, de a
puzzledarabok gyorsan kezdtek összeállni.
 – A tudtára adtam, nem vagyok lenyűgözve attól, hogy a fia csak
úgy megtámadott. Szerencsére szíves örömest kárpótolt érte. Szép
összeget befektetett az új hedge fundba, amit kezdtem. Gondolom,
Vanessa már beszámolt neked az új vállalkozásunkról.
Csikorgatni kezdtem a fogaim.
– Örülök, hogy minden ilyen jól összejött neked. Remélem, elég
lesz a kórházi számlákra.
Halkan nevetgélt, és közben méregdrága cipője sarkát húzogatta
a járdán.
– Ó, az összeg számomra szinte jelentéktelen. De illő
büntetésnek tűnt. A pénznek nem vagyok híján. Én csak az időt
múlatom. Mert tudod, Bridge, lehet, hogy az ágyban meg tudod
rengetni a világát, de ameddig így szándékozod élni az életed, ez
sosem lesz elég.
Az állomás felé intett, és a lenéző tekintete szinte keresztüldöfött,
egészen a csontjaimig hatolt. Nem adtam jelét, hogy betalált, de
abban a pillanatban akár az apám is lehetett volna. Nem számított
volna az sem, ha az egész ország hősként tisztel. Én csak egy nagy
csalódás voltam számára.
– Vanessa különleges – mondta. – Többet érdemel ennél, és én
meg tudom azt adni neki. El sem tudom képzelni, mennyit
kereshetsz itt, de azt garantálom, hogy közel sem eleget mindarra,
amire ő igazán vágyik.
– Talán nem, de abban egészen biztos vagyok, hogy nem téged
akar.
A szája széle önelégült vigyorba görbült.
– Nekem nem kell a nők után futnom, Bridge. Az az érzésem,
hogy neked sem. Nagyon egyszerű megmondani, ha egy nő
érdeklődik. Elég jó érzékem van arra, hogy tudjam, pontosan mit is
keresnek. Neked egyenruhád van. Nekem korlátlan hitelkártyám.
Szerintem hamarosan meglátjuk majd, hogy mit és kit akar.
Arról próbált meggyőzni, hogy Vanessa tényleg akarta őt? Az ki
volt zárva. Nagyon fel volt dúlva, mikor előző éjjel beszéltünk.
Ellenben nagyon gyorsan lerázott, mikor érte akartam menni és
kimenteni onnan. Reilly engem nézett, miközben a gondolatok
cikáztak a fejemben.
 – Nem hiszel nekem. De hadd kérdezzek valamit, Bridge. Miért
dolgozik egy olyan gyönyörű nő, mint Vanessa, egy olyan embernek,
mint én?
– Nagyon egyszerű. Szüksége van az állásra. – Utál neked
dolgozni. Rettenetesen bánsz vele, és az egyetlen oka, hogy nem
mond fel, az az, hogy fizetnie kell a számláit. De ha mindezt
hangosan kimondanám, az csak még jobban veszélyeztetné az
amúgy is ingadozó lábakon álló állását.
– Ha azt hiszed, hogy ez az igazság, akkor ostobább vagy, mint
gondoltam.
– Baszd meg!
Fenyegető lépést tettem felé. Megdermedt, de nem lépett
hátrébb. Kihúzta a kezét a zsebéből, és rám mutatott.
– Nem, te baszd meg! És ha még egyszer hozzám érsz, olyan
problémáid adódnak majd, amiből az apád pénze sem fog tudni
kimenteni. Teszek róla, hogy téged letartóztassanak, és biztos
vagyok benne, hogy az a tűzoltóságnak nem fog túlságosan
tetszeni. Szereted a munkádat? Akkor légy hálás, hogy még
megvan, mert semmid nem marad majd, mire végzek veled!
Vett néhány gyors lélegzetet, majd a hangját lehalkítva folytatta.
– Csak azt jöttem ide elmondani, hogy maradj távol Vanessától,
és maradj távol tőlem. Mindketten ezt akarjuk. – Ezután szó nélkül
sarkon fordult, tett néhány lépést az utcán, majd becsusszant egy
fekete Lincoln hátsó ülésére, ami eddig a járdaszegélynél
várakozott.
Egy ideig le-fel róttam a köröket az állomáson, próbáltam kiverni
Reilly szavait a fejemből. Még volt képe annak a rohadéknak!
Végül előhalásztam a telefonomat a zsebemből. Ha most
felhívnám Vanessát, az valószínűleg csak olaj lenne a tűzre.
Helyette az apám számát tárcsáztam. Az esküvő óta nem
beszéltünk, és idejét sem tudtam, hogy utoljára mikor emeltem fel a
telefont, hogy felhívjam. A szabályom az volt, hogy csak végszükség
esetén.
– Fiam, örülök, hogy hallok felőled. – A hangja egyenletes volt,
hivatalos, mintha egy ügyfele lennék, egy jó kisfiú.
 Már férfivá értem, de ő még mindig az apám volt. A hangja olyan
érzelmeket idézett elő belőlem, amik valószínű sosem múlnak el.
Leginkább neheztelést éreztem, és talán egy szemernyi
féltékenységet, amiért a gyerekkorunk helyett inkább a bankárokat
és bizottsági gyűléseket választotta.
– Tudod, hogy miért hívlak – mondtam. Megköszörülte a torkát,
és várt.
– Felnőtt vagyok – jelentettem ki. – Képes vagyok felelősséget
vállalni a cselekedeteimért.
– A döntéseiddel már megbékéltem, Darren. De arra nem
számítottam, hogy elkezdesz erőszakossá válni. És mégis miért, egy
nő miatt? – Csalódottság sütött a nyugodt, összeszedett
férfihangból. A férfiéből, akit sosem fogok igazán megismerni.
– Az a nő Vanessa. A faszfej pedig, akinél most befekteted a
pénzedet, erőszakoskodott vele. Csak azt kapta, ami járt neki.
– Nekem úgy hangzik, azt akkor Vanessának kell elintéznie vele.
– Ameddig az én barátnőm, addig Reillynak kell velem elintéznie.
A telefon másik végén az apám felsóhajtott.
– Mégis mit akarsz, mit mondjak? Nem hagyhatom, hogy csak
úgy bántalmazz embereket. Különösen olyan embereket nem,
akikkel közös kapcsolataim vannak a munkám miatt.
Visszanyeltem egy sor káromkodást, és kimért hangon folytattam.
– Apa, csak vond vissza a befektetést. Nem akarom, hogy
lefizess bárkit is, hogy engem kiments. Ez nem a te feladatod.
– Én az apád vagyok. Mindig az én feladatom lesz, hogy
megvédjelek, annak ellenére, hogy nem mindig értünk egyet abban,
ahogy az életedet akarod élni.
Összerándult az arcom. Nem emlékeztem, utoljára mikor értett
velem egyet egy döntésemben. Nem értett egyet azzal, hogy
beléptem a seregbe, és azzal sem, hogy abba a karrierbe kezdtem,
amit imádok csinálni. Soha semmi nem lesz elég jó neki.
– Már megírtad a csekket?
– Túl vagyunk rajta, fiam. Csak felejtsd el, és lépj túl ezen.
Egymillió dollár nem fog csődbe vinni, különösen akkor, ha Reilly és
Donovan tényleg képesek arra, amit állítanak. Érdekel, hogy a tőke
hogyan teljesít majd.
 Megszólalt a riasztás jelzés, és a rádiómból szűrődő hang sorolni
kezdte a vészhívás részleteit.
– Apa, most mennem kell.
– Hamarosan beszélünk, fiam. Emiatt nem kell többet aggódnod.
Már el van intézve.

VANESSA
A koktélparti a Plaza Hotel Terrace Roomra keresztelt termében
került megrendezésre. Díszesen festett, magas plafonjával és
lélegzetelállító csillárjaival olyan fényűző volt, amilyet még sosem
láttam. Nem meglepő, hisz az esemény célja pontosan a pénz volt –
hogy ünnepeljük, hogy élvezzük, és hogy még többet csináljunk
belőle. Biztosra vettem, hogy Adriana tökéletes helyszínt választott
ennek érdekében.
Egyeztettem a hotel személyzetével, és meggyőződtem róla,
hogy minden sínen van. Adriana és Bill már megérkeztek, és a
vendégek is lassan kezdtek beszivárogni. A délután nagy részét
azzal töltöttem, hogy arcokat memorizáltam. Adrianának jóval több
tapasztalata volt ilyesfajta események lebonyolításában, és úgy tűnt,
hogy a kettőnk számára is elég magabiztosság szorult belé. Az
idegességet nem tudtam teljesen levetkőzni, de Reilly folyamatos
beszólogatása nélkül igazából sokkal magabiztosabbnak éreztem
magam, mint arra számítottam.
Bemenekültem a mosdóba, ami nem kevésbé volt pazar, mint a
történelmi múltú szálloda akármelyik másik terme. A falméretű
hatalmas tükörben ellenőriztem, hogy hogyan festek, nyugtatgatva
magamat, hogy sikerülni fog ez az este.
Lesimítottam a hajam, ami laza hullámokban omlott a hátamra. A
hivatalos New York-i dress code a fekete volt, de én úgy döntöttem,
eltérek a forgatókönyvtől, és egy mélyvörös, vállat takaró ruhát
választottam, ami mélyen dekoltált volt elöl. Az anyag már magában
enyhén csillogott. Némán hálát adtam érte Reilly költségtérítési
számlájának. Azt akarta, hogy illően nézzek ki, és szerintem sikerült
is.
 Darren hangja visszhangzott a fejemben. Gyönyörű. Behunytam
a szemem, és elképzeltem jóképű arcát. Még soha senki nem látott
engem úgy, mint ő.
Még nem volt rá alkalmam, hogy beszéljek vele, és bizony bőven
volt miről. A lista élén két dolog állt: a személyes korlátok, ha a
munkáról volt szó, és a kapcsolatunk. Inkább aggódtam, mintsem
dühös voltam, de addig nem volt időm a ma reggel eseményein és a
következményeken töprengeni, ameddig ez a parti véget nem ért.
Még egyszer végigmértem magam a tükörben, mielőtt
visszamerészkedtem a terembe. Körbenéztem, ismerős arcokat
keresve, mikor egy hűvös kéz érintette meg a karomat.
– Vanessa.
Jia állt mellettem, kezében whiskys pohárral, amibe
borostyánszín italt töltöttek. Elképesztően nézett ki fekete
koktélruhájában, ami gyönyörűen ölelte körbe apró termetét.
– Örülök, hogy újra látlak! Nem számítottam rád – mondtam
bűnbánóan. A vendéglistán nem szerepelt.
– Én Will-lel jöttem. Utál egyedül járni az ilyen partikra, így hát
gondoltam, elkísérem. – Felemelte a poharát egy fiatal öltönyös férfi
irányába, aki Bill és néhány másik vendég társaságában
beszélgetett. – Bill szeretné, ha bedolgozná magát. Kapcsolatokat
építene.
Will Donovan volt Bill fia, és bár még nem találkoztunk, Adriana
említette, hogy ő is részt vesz majd a partin. Feltűnő jelenség volt.
Magas, sötétszőke hajú férfi, jóképű arca finom vonású. Nem volt
meglepő, hogy a kápráztatóan szép Jiával érkezett. Gyönyörű párt
alkottak.
– Reilly hol van?
Mély lélegzetet vettem, megacélozva magam, hogy előálljak a
begyakorolt magyarázattal.
– Sajnos nem érezte jól magát, valamit elkaphatott. Nagyon
csalódott volt, amiért ki kell, hogy hagyja a ma estét.
– Biztos vagyok benne. – Összecsücsörítette a száját, majd
lassan kortyolt egyet az italából, közben engem méregetett. –
Remekül nézel ki, Vanessa! Csodálom, hogy Reilly képes
visszafogni magát a közeledben.
 Biztos voltam benne, hogy a megjegyzést viccnek szánta, de
éreztem, ahogy a vér kiszalad az arcomból.
Jia egy pillanatra megtorpant.
– Ó, hűha! Azt ne mondd, hogy máris túllépett Cherylen?
Megráztam a fejem.
– Nem erről van szó.
– Ó? – Sötét szemöldöke magasra szaladt.
A számat rágtam belülről. Édes istenem, Reillynak sosem
szabadott volna egyedül hagynia engem! Az esemény még alig
kezdődött el, és nekem már most vissza kellett szívnom, amit
mondtam. Megköszörültem a torkomat, remélve, hogy témát
válthatunk.
– Nos, és mi a helyzet Dermott-tal? Berendezkedett már?
– Bárcsak tudnám. – Megvonta a vállát, és a poharában a jeget
forgatta. – Úgy volt, hogy engem is magával visz, de… valami
közbejött.
A mosolya feszes volt. Nem tudtam jól olvasni az arcából, de
megéreztem, hogy ez nem a teljes történet.
– Az nagy csalódás lehetett – próbálkoztam.
Felemelte az állát, úgy tűnt, bármilyen érzelmek is kavarogtak
benne, nem akarta kimutatni.
– Hónapok óta szorosan együtt dolgoztunk. Reilly gondoskodott
Dermottról. Dermott nem gondoskodott rólam. Néha a nőket
hátrahagyják.
– Talán jobb volt így. Nem is pislogott.
– Talán nem kellene alábecsülniük az olyan nőket, mint mi
vagyunk.
Az elégedetlenség csak úgy áradt belőle, láthatatlan
hullámokban. Ez a nő csalódott volt, efelől kétség sem lehetett. A
retikülömmel babráltam. Jia egyáltalán nem keltette azt a
benyomást, hogy alábecsülhetted volna. Tovább kellett volna
haladnom, bájologni mindenkivel, ahogy Reilly várta tőlem.
– Te jóban vagy Mayával, ugye? Haboztam.
– Igen. Ismered őt?
– Egy kis időre a szárnyaim alá vettem. Amíg ki nem lépett,
természetesen. Elárulta neked, hogy miért ment el a cégtől?
 – Nem, nem árulta el.
Az arcára néma, töprengő kifejezés ült ki, ahogy engem
méricskélt. Olyan volt, mintha igyekezne még a pórusaimat is
megvizsgálni. Az az érzésem támadt, hogy ő pontosan tudta, Maya
miért hagyta ott a céget.
– Maya nagyon zárkózott típus – folytattam. – Sajnáltam, hogy
elment, de tudtam, hogy nem volt boldog. Nem akart beszélni arról,
ami történt, és én nem puhatolóztam tovább.
– Talán nekem is hagynom kéne. De maradjunk annyiban, hogy…
Dermottban és Reillyban tényleg nagyon sok a közös vonás.
Ez a beszélgetés kezdett olyan dolgoktól terhes lenni, amikről
nem voltam biztos, hogy szabadna tudnom.
Benyúlt az apró retiküljébe, és átadott nekem egy névkártyát.
– Ha szeretnél egyszer beszélgetni, hívj fel.
Elvettem tőle, és lepillantottam a kártyára, majd vissza rá.
– Úgy lesz.
Az este hátralévő része eseménytelenül zajlott. Alig hagytam el
Adriana oldalát.
Jól kiegészítettük egymást, és a vendégek, akikkel beszéltünk,
fogékonynak tűntek a mondanivalónkra, és többet akartak hallani a
nagyszerű dolgokról, amiket a Reilly Donovan Tőke tehet majd a
portfóliójukért.
Hazafelé menet felhívtam Reillyt.
– Hogy sikerült a koktélparti?
– Nagyon jól. Azt hiszem, sikerült néhány igazán ígéretes
kapcsolatra szert tennünk.
– Örömmel hallom.
– Te hogy érzed magad?
– Megvagyok.
Csend állt be közénk, és én a következő szavaimmal küzdöttem.
– Átgondoltad a dolgokat Darrennel kapcsolatban? Rettenetesen
érzem magam amiatt, ami történt. Nagyon felhúzta magát, ami
igazából az én hibám…
– Nem fogok feljelentést tenni, ha emiatt aggódtál.
– Köszönöm. – Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.
– Holnap találkozunk, Vanessa.
 DARREN
A főhadnagy asztalánál ülve igyekeztem átrágni magam az egyre
csak halmozódó papírmunkán, mikor valaki kopogtatott.
Ian nyitott be, és megállt az ajtóban. Vanessa bukkant fel
mögötte, megkerülte, és besétált a szobába.
– Azt mondta, hogy látni akart – mondta Ian.
– Köszi – motyogtam.
Ian becsukta az ajtót, de szinte észre sem vettem. Túlságosan
lekötött, hogy az államat próbáljam felvakarni a padlóról.
Vanessa káprázatosan nézett ki. Maga volt a megtestesült szex
és elegancia a testhezálló, vörös ruhájában, ami kihangsúlyozta a
lábait. Remélhetőleg senki nem vette észre, mikor bejött, mert ennél
jobban nem is lóghatott volna ki a környezetéből. Nem volt szabad
látogatókat fogadnunk az állomáson, de ha valaki miatt kivételt
tettem volna, ez igazán a megfelelő alkalomnak tűnt.
– Mit csinálsz itt? – Végre rátaláltam a hangomra.
– Próbáltalak hívni – mondta.
Tapogatni kezdtem a zsebeimet a telefonom után, de rájöttem,
hogy odalent hagytam. Majdnem falhoz vágtam az apámmal való
beszélgetés után.
– Bocsi – feleltem, és végigmértem, ahogy közelebb lépett az
asztalomhoz a szoba fluoreszkáló fényében.
– Ez az irodád? – Végigfuttatta az ujját az olcsó fémszéken, ami
az asztallal szemben állt.
– Nem. A főhadnagyot helyettesítem ma este. Bólintott.
– Igazából semmi extra. Csak még több papírmunka. –
Megkerültem az íróasztalt, és a szélére ültem, kezemet a zsebembe
süllyesztve. Valahogy meg kellett állnom, hogy hozzáérjek.
Könnyebb mondani, mint megtenni. Attól, ahogy a magas
sarkújában körbesétált az irodában, kezdett felállni a farkam.
Akárhányszor egy légtérben voltunk, mindig úgy éreztem, mintha
egy tornádó közepén állnék, olyan érzelmekkel körülvéve, amikkel
nem tudtam, mit kezdjek. Nagyobb szükségem volt a nőre, mint a
levegőre.
– Nekünk nem igazán szabadna látogatókat fogadnunk. Felém
fordult, és zöld szeme szinte szikrát szórt.
– Akarod, hogy elmenjek?
– Nem. – Rohadtul nem.
– Beszéltem Reillyval ma este. Nem fog feljelentést tenni.
– Mily’ szerencse.
– Igenis szerencse! Egyáltalán nem rá vall, hogy valamit csak így
eleresszen. Tényleg nem szabadott volna így viselkedned. – A szája
vékony vonallá préselődött.
Elhúztam a számat, felidézve Reilly nem kívánt látogatását és az
azt követő hívást az apámmal. Gyűlöltem az egész szaros helyzetet.
És mindezt miért? Mert nem voltam képes tétlenül nézni, ahogy
Reilly Vanessával bánt? Úgy tűnt, engem jobban érdekelt, mint őt
magát, ami még inkább felidegesített.
Felegyenesedtem.
– Az apám befektetett a kis projektjébe. Kifizetődő, ha gazdag
embereket ismersz. De gondolom, erről már te is tudsz.
Összeráncolta a szemöldökét, de én még csak most kezdtem
belejönni.
– Igen, láttam ma a pasidat. Elújságolta a jó híreket.
– A pasimat? – Ellépett a széktől, és közelebb jött hozzám. A
cipője sarka kopogott a betonpadlón. – Ez meg mit jelentsen?
– Azt, hogy útban vagy felfelé, vörös. Én viszont jól érzem
magam itt, ahol vagyok. Ha olyan szarházi alakokkal akartam volna
versengeni, mint Reilly, akkor mindent pontosan úgy csináltam
volna, ahogy a szüleim akarták. Én inkább megmaradok annál, hogy
hajléktalanokat élesztek újra az utcán, és lángoló épületekbe
rohanok. Talán nem mindenki akar ilyen életet élni, de én igen. Ez az
én életem.
– Te nem versengsz vele.
Felálltam, készen, hogy kiadjak magamból mindent.
– Nem? A rohadék rád mászott, és te egészen világossá tetted,
hogy ez nem gond. Úgy értem, mi történt akkor igazából köztetek?
Kezdem úgy érezni, hogy talán nem tudom a teljes sztorit.
 – Hagyd abba!
– Akkor áruld el, hogy mégis mi folyik itt! Magyarázd el nekem,
hogy mivel indokolod azt, hogy egy ilyen pasasnak dolgozol, ha
nincs belőle valami más hasznod?
– Ez a munkám! – Közelebb hajolt, és a bőre szinte ragyogott, a
hamvas barackból enyhe rózsaszínre pirult. – Úgy nézel le érte,
ahogy akarsz, de én nagyon jó vagyok abban, amit csinálok!
Igyekszem a karrieremet építeni, és…
– És bármi mást csinálhatnál. Ezt nem lenne muszáj.
– Én nem vagyok olyan, mint te, Darren! Nekem nincsenek
gazdag szüleim, akikre támaszkodhatnék. Neked könnyű hátat
fordítanod mindannak, amit tálcán kínáltak fel neked, de nekem
sosem volt ilyen kiváltságban részem. Úgyhogy ne ítélkezz felettem,
amiért megtaláltam a saját utamat.
– Azt hiszed, hogy mindent olyan rohadt jól tudsz, mi?
– Mert te? – Csípőre vágta a kezét.
– Én szeretem az életem.
– Én is!
Kényszeredetten felnevettem.
– Igazán?
– Sokkal jobban szerettem, mielőtt úgy döntöttél, hogy betöröd a
főnököm orrát. Darren, nem élheted úgy az életedet, hogy azt
hiszed, bármit megtehetsz. A világ egyáltalán nem így működik!
Már kiabált, és én vissza akartam kiabálni. Elöntött a méreg,
mikor arra gondoltam, amit Reilly mondott. Mélyen beszívtam a
levegőt. El kellett érnem valahogy, hogy elmenjen, mielőtt elvesztem
az önuralmam, és valami hülyeséget csinálok. Például megint
szerelmet vallok neki. Sok hasznom nem származott belőle elsőre
sem.
De még mielőtt ráébredtem, hogy mit csinálok, megragadtam
mindkét karját, és magamhoz húztam Vanessát. Forróság és düh
pulzált köztünk.
A pillantása az ajkamra ugrott, ahogy felém botlott.
– Mit művelsz?
– Amit csak akarok!
 TIZENHETEDIK FEJEZET

VANESSA
Mielőtt megszólalhattam volna, szája vad csókkal forrt a számra.
Az íze durva volt, és férfias.
Dühös volt. És dühös voltam én is.
A hevességére a sajátommal válaszoltam, az ujjaimat a hajába
túrva, és magamhoz rántva őt, annak ellenére is, hogy a
közelségébe beleszédült minden érzékem.
– A rohadt életbe – mormogta.
Felgyűrte a ruhámat a combomon, és egy laza mozdulattal az
asztalnak döntött. Valami a földre zuhant mögöttem, de nem láttam,
mi volt az, és nem tűnt úgy, hogy Darrent érdekelte.
Vad csókjaival magához láncolt, miközben munkához látott, és
lerángatta rólam a ruhám ujját. A mellem kibuggyant, és ő
megszorította, addig csipkedve a mellbimbóimat, míg fel nem
nyögtem. Aztán a mellemet szívogatva gyújtott tüzet a bőröm alatt.
Átkulcsoltam körülötte a lábamat, ameddig a csípőnk össze nem
ért, és az erekciója a combomnak feszült. Forróság nyilallt az
ölembe, ahol érte lüktettem.
Magunk közé nyúltam, és a cipzárjával bajlódtam. Baromira nem
érdekelt, hogy hol vagyunk, vagy hogy mik voltak a szabályok. Meg
kellett őt kapnom. Pont itt, pont most.
Minden érintésünk vad volt, ami egyszerre ingerelt és ködösítette
el az agyamat. A tangabugyim vékony pántja a bőrömbe mart, ahogy
letépte rólam. Aztán térde vetette magát. A nyelvével körbenyalta
lüktető csiklómat, a nedvességemet az övével elegyítve. Mennyei
érzés volt. A csípőm úgy tűnt, szinte magától mozdul, az érintésébe
simult. És bár azt kívántam, bárcsak tovább tarthatna, a vágy
áradata, ami bennem pulzált, többet követelt.
– Darren! Most, siess!
Csak annyi időre engedett el, ameddig előhalászott egy óvszert a
tárcájából. Letolta a bokszeralsóját, csak amennyire muszáj volt, és
felhúzta vastag férfiasságára. A csúcsát a sikamlós nyílásomhoz
nyomta, és én felkészültem, hogy egy lökéssel teljesen a testembe
fogadjam. Ha a szorítását a combomon előjelnek lehetett tekinteni
arról, hogy mi vár rám, hosszan és keményen fog dugni.
Egyik kezével erősen megragadta a csípőmet, a másikat a
nyakamra csúsztatta, és beletúrt a hajamba. Egy pillanatig
megtartott így, a szemembe nézve. Az ajka nedves volt az
izgatottságom egyértelmű jelétől, a lehelete meleg suttogásként érte
a bőröm. És aztán elkezdett belém nyomulni, lassan,
egybeolvasztva a testünket.
Remegő sóhajjal hunytam le a szemem.
Nem számított, hogy milyen dühös voltam rá, nem tagadhattam
le, mennyire összeillettünk. Az ilyen pillanatok közel hoztak minket
egymáshoz, és meggyőztek róla, hogy Darren volt az egyetlen, akit
valaha is szeretni tudtam volna. Tönkre akart tenni, és sikerrel járt.
Úgy éreztem, hogy lángra lobbanok, a testébe olvadtam,
visszavonhatatlanul az övé lettem. Melegség kígyózott végig a
bensőmben, ahogy mélyen belém hatolt, kitágítva az érzékeny
szöveteket, amíg már remegtem. Izzadság párája ült ki a bőrömre.
Már most a csúcs közelében jártam, áhítottam a következő
behatolást, készen, hogy megadjam magam a kábulatba ejtő
ritmusnak, amiben a testünk együtt táncolt.
Visszahúzódott és döfött, kimért pontossággal, amitől a puncim
megremegett körülötte. A hüvelykujját végigsimította a felső
ajkamon, majd benyomta a számba. Én megnyaltam, durva ujjbegye
köré fontam a nyelvem, leszívogatva róla a sót.
Becsukta a szemét, és olyan mélyre döfött belém, hogy
felsikoltottam.
Szorosan magához húzott, és brutális tempót diktált.
– Mondd meg, hogy mit akarsz! Bármit megadok neked!
Bármit, bébi!
Belécsimpaszkodtam, küzdöttem, hogy mélyebben fogadjam a
testembe, hogy még több helyen érjen egymáshoz a bőrünk, ahogy
eggyé válunk.
– Darren… – Minden lélegzetvétel kétségbeesett zihálás volt,
ahogy pumpált bennem.
– Mondd meg… Mondd meg, Vanessa!
 – Darren… én… – Szeretlek! Istenem, szeretlek!
A szavak az elmémben csengtek, és csípőjének heves lökései
hangsúlyoztak minden egyes szótagot.
De képtelen voltam kiejteni a szavakat. Még most sem, hogy az
iránta érzett szerelmem mint a méz csorgott az ereimben. Úsztam a
gyönyörben, ami a dühömmel és frusztrációmmal keveredett. De
nem mondhattam el neki így, a pillanat hevében, mikor minden más
olyan keszekusza volt. Elhagyott a bátorságom, és helyette
belekapaszkodtam a kéjvágyba, ami szétfeszített.
– Dugj meg! Dugj meg, kérlek! Akarlak!
A vágyam forró góc volt, mélyen a bensőmben, amit csak ő
érhetett el, csak ő elégíthette ki a heves sóvárgást, ami a testemet
rázta.
Az érzelem szikrája suhant át az arcán, majd kicsúszott a
testemből, és megfordított, hogy az asztal felé néztem. Végignyalt a
nyakamon, és erősen harapdált a fülemnél.
– Ha ezt akarod…
Kezét erőteljesen a hátamra simította, és előrenyomott, rá az
asztalra. A combom keményen a hideg fém szélének préselődött.
Visszarántotta a csípőmet, és hirtelen belém hatolt, a testem
legmélyebb pontjára érve.
Egy sikoly kúszott fel a torkomon. A kezeim rátaláltak az asztal
szélére, és megkapaszkodva fogadtam brutális lökéseit. Teljesen ki
voltam neki szolgáltatva.
A vágyam úgy emelkedett a magasba, mint lángoló tűz a bőröm
alatt. Mikor úgy éreztem, hogy egy perccel sem bírom tovább tartani
magam, férfiassága elhagyta a testem. A következő pillanatban a
tenyere erősen csattant a fenekemen. Megugrottam, de az asztaltól
alattam nem volt sehová menekvésem. Az ütés visszhangzott a
falakról. Forróság sugárzott szét a pontból, ahol a csapás ért. A
puncim összerándult, sóvárgott a péniszét újra körbeölelni.
Megint rácsapott ugyanarra a pontra.
A fájdalom éles volt, ahogy végigsistergett rajtam egészen a
lábujjamig, még magasabbra repítve. Újra rácsapott a fenekemre
ugyanott, és a világ megfordult körülöttem. Minél magasabbra
emelkedtem, annál többet akartam.
 – Darren! Kérlek… – Úgy ejtettem a nevét, akár egy imát.
Szükségem volt a kielégülésre.
Válaszul újra belém hatolt. Egy sor heves lökést követően szinte
már a testemen kívül lebegtem.
Elvesztem. Zuhantam. Teljesen kiszolgáltatva.
– Elélvezek – nyögtem. Mert, édes istenem, muszáj volt! Az
egész testem bizsergett, ráfeszültem a behatolására. Mindenhol
éreztem őt. Hihetetlenül mélyen.
Kétségbeesett hangot hallatott, és olyan mélyre temette magát a
testemben, amitől a gyönyör még egy újabb, utolsó hulláma áradt
szét rajtam.
Egy riasztójelzés halk hangja zúgott fel a távolban, és eszembe
jutott, hol vagyunk. Úgy tűnt, nem számított, mert Darren meg sem
mozdult. Zihálva vette a levegőt, ahogy én is.
Gyenge voltam. Kifutott belőlem minden erő. Kifáradtam
érzelmileg. Kielégültem testileg.
Semmit nem oldottunk meg. Csak kielégítettük a fájó sóvárgást,
ami úgy tűnt, sosem apad el.

DARREN
Próbáltam lélegzethez jutni. Mégis mi a jó franc történt?
Kicsúsztam a testéből, és ő megfordult a karomban. Egek! Mikor
besétált az irodába, maga volt az elegancia mintaképe, és én
tönkretettem. Meztelen melleit vörös foltok tarkították, ahol a bőrét
szívtam. Azt akartam, hogy mindenki számára, aki érdeklődött
Vanessa iránt, kézzelfogható jele legyen, hogy ő már az enyém. A
fenekére ráégett a kezem nyoma. Majdnem letéptem magamról az
óvszert, hogy belé élvezhessek. A birtoklási vágyam szinte
ösztönszerű volt.
Teljesen elvesztettem az eszem. Minden önuralom és
önmegtartóztatás kirepült az ablakon. Hogyan jutottam ide, hogy
ennyire fontos volt nekem ez a nő?
Az arca ki volt pirulva. Istenem, minden porcikája gyönyörű volt.
Még akkor is, ha ő nem szeretett, én szerettem őt, a külsején és testi
adottságain is túl, amik először hozzávonzottak.
A nyers szépsége, a tüzessége, a jó szíve. Minden, ami volt,
megragadott, kifacsart, megváltoztatott. Nem tehettem róla, küzdeni
akartam érte.
Nap nap után egyre mélyebbre rántott magával ez a veszélyes
vonzalom, úgy felemésztett, hogy már alig tudtam, ki is vagyok. Ma
reggel gondolkodás nélkül kockáztattam az állásomat.
Mikor a hadseregben szolgáltam, ott is elszállt egy-két pofon, de
azok a nemtörődöm napok már rég elmúltak.
Lefeküdtem, akivel akartam, a testi gyönyöröket adtam és
kaptam, a nemkívánatos érzéseket eldobtam magamtól, és éltem
tovább az életem. Sosem próbáltam megszerezni a nők szívét. De
ez mind megváltozott Vanessa miatt, és most fogalmam sem volt,
mihez kezdjek. Ez nem volt helyes. Vele szemben sem. Velem
szemben sem.
Hirtelen mindent másképp kezdtem látni – nyers valójukban,
tisztábban, mint valaha akartam vagy szándékomban állt.
Elléptem tőle, azonnal hiányolva a testéből áradó meleget. Az
emléket, ahogy feszes teste körbeölelt. Eltemettem jó mélyre az
óvszert a kukában, és megpróbáltam összeszedni magam.
Egyenesbe tudnám hozni az életem, de a fejemben káosz
uralkodott.
A fülemben doboló vér hangján semmi más nem hatolt át, csak a
cipőcsoszogás a betonpadlón és a ruhadarabok halk susogása,
ahogy visszakerültek a helyükre. Majd mély csend. Tele mindazzal,
ami próbált feltörni a bensőmben. Olyan dolgokkal, amiket nem
akartam kimondani, de muszáj volt.
Végül Vanessához fordultam.
– Nagyon nagy szarban leszek, ha bárki megtudja, mi történt itt.
Menned kellene.
– Sajnálom.
Egyszerűbb lesz most fájdalmat okozni neki, mint később.
– Én is sajnálom.
Egy pillanatra megdermedt, majd pislogott egyet, ahogy
megértette a szavak igazi jelentését.
 – Sajnálom, hogy hagytam így elfajulni a dolgokat. –
Megacéloztam magam, hogy ki tudjam mondani, amit kellett. A
bensőm forrongott, de egyszerűbb volt megtalálni az énemet, aki
azelőtt voltam, hogy Vanessa az életembe csöppent, mint arra
számítottam. – A történtek után… talán szünetet kellene tartanunk.
Mintha egy pillanatra elpárásodott volna a tekintete. Az arcom
fagyos maszkba dermedt, ahogy felkészültem a legrosszabbra.
Máskor is szakítottam már nőkkel, mikor elkezdtek komoly
kapcsolatot akarni, azt gondolva, hogy alkalmas lennék rá. Sosem
volt könnyű, egyetlenegyszer sem örültem neki, és egyáltalán nem
élveztem, ha erre került a sor. Én senkit nem akartam bántani, de
meg kellett magamat védenem. És most meg kellett védenem
mindkettőnket valamitől, ami talán egyikünk számára sem lett volna
jó.
– Ezzel mit akarsz mondani? – A hangja alig volt több a
suttogásnál.
– Túl gyorsan haladunk. A ma reggel ennek ékes példája volt.
Tartanunk kellene egy kis szünetet, ameddig elcsitulnak a dolgok, és
addig kitalálni, hogy pontosan mit is akarunk egymástól.
– Ez Reillyról szól? Megrántottam a vállam.
– Talán.
– Nem tudom, mit mondhatott neked…
– Vanessa, az életem kezd darabjaira hullani, mert beléd
szeretek. Olyasmiket kockáztatok, amiket máskor sosem tennék.
Nagyon nyelt, és kihúzta magát előttem.
– Kifogástalan az időzítésed, Darren. – A hangja kissé
megremegett, mintha közel lett volna a síráshoz, de az arcán nem
láttam jelét sem.
Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, hogy valahogy
megindokoljam. Hogyan voltam képes kiejteni ezeket a szavakat,
rögtön azután, hogy lefeküdtem vele? De mielőtt bármit mondhattam
volna, félrelökött az útjából.
– Vanessa!
Máris visszahívtam, pedig még alig engedtem őt el. Hirtelen
rosszul lettem.
– Vanessa!
 Már eltűnt a szemem elől, ezért utánasiettem. Ki az ajtón és végig
a folyosón, egy pillanat múlva már az állomás előtt álltam, és
néztem, amint beül egy taxiba, és eltűnik a forgalomban.
Vanessa elment. És én elengedtem.

VANESSA
Onnantól kezdve, hogy potyogni kezdtek a könnyeim, képtelen
voltam megálljt parancsolni nekik. A taxisofőr a visszapillantó
tükörből bámult rám. Nem érdekelt.
Darren kitépte a szívemet ma este, és én már mérföldekről láttam
előre, hogy így lesz. Hetekkel ezelőtt tudtam. Hatalmas hiba volt
belészeretni. Talán nem mondtam ki a szavakat hangosan, de
magamban igen. Szerettem őt. Testemet-lelkemet átadtam neki.
Az ígéretei ellenére, a köztünk forrongó szenvedély ellenére
pontosan tudtam, hogy a katasztrófával kacérkodok. Lángoló tűzzel,
ami annyira gyönyörű és csábító volt, hogy képtelen voltam neki
ellenállni – egyenesen a közepébe sétáltam, pedig jól tudtam, milyen
kockázatokkal jár. Vannak emberek, akik képtelenek a változásra.
Nem az volt a sorsukba írva. Ezt mélyen legbelül tudtam én is.
Megtanított rá a gyerekkorom.
Újra és újra letorkoltam magam, de az igazság az volt, hogy
Darren volt a csábítás megtestesülése.
És most valahogy ki kellett vergődnöm a hamuból.
Besétáltam a lakásomba, és ledobáltam minden cuccomat a
székembe. A nappali küszöbén megtorpantam.
Eli keresztbetett lábakkal ült a kanapén, kezében teli pohár borral.
– Jól vagy?
Megráztam a fejem, és megint eleredtek a könnyeim.
– Nem, nem vagyok jól – motyogtam. A férfi, akit szerettem, az
előbb megdugott, majd eldobott.
– Mi történt? – Felugrott, és odajött hozzám.
Minél közelebb ért, annál kevésbé tudtam visszatartani a
mellkasomat rázó zokogást.
– Gyere ide, édesem!
 Karjai körbeöleltek, és együtt a földre zuhantunk. Ő csitítgatott,
ahogy sírtam, míg a könnyeim kitisztították Darren Bridge-et a
szervezetemből, és én megesküdtem mindenre, ami szent, hogy
soha többet nem hagyom, hogy fájdalmat okozzon.

DARREN
Minden egyes másodperccel erősebben éreztem, hogy elhagy.
Feldúlt volt, és minden joga megvolt rá. Megdugtam, aztán elküldtem
a szemem elől. Nem először tettem ilyet, de rosszul voltam a ténytől,
hogy most azzal a nővel történt meg, akit szeretek.
Valami elszakadt bennem. Reilly szavai visszhangoztak a
fejemben. Még mindig éreztem az arcára mért ütést. A kezem
ökölbe szorult, készen, hogy a szuszt is kiverjem belőle, még úgy is,
hogy tudtam, az nem oldana meg semmit.
Most amire leginkább szükségem volt, az egy erős ital, de a
bokszzsák az állomás edzőtermében a nevemet szólongatta. Mikor
besétáltam, Ian épp egy sor húzódzkodást csinált. Mondott valamit,
ahogy elhaladtam mellette, de meg sem hallottam. Egyenesen a
nehéz bokszzsákhoz léptem, és teketóriázás nélkül belevágtam.
– Hé, haver! Jól vagy?
– Hagyj békén. – Megint erősen belebokszoltam a zsákba.
Ez nem edzés volt. Hanem erőszak.
– Darren. Haver. Lassíts! El fogod törni a kezed. – Ian most már
mellettem állt, de elég teret hagyva nekem.
– Rohadtul nem érdekel! – Újra és újra ütöttem. Csak néha
lassítottam le a sorozatok között.
– Akkor majd fog, ha elküldenek betegszabira, aztán csak ülsz
otthon és hízol. Mi a helyzet?
Én csak ütöttem és ütöttem. Vajon hányszor kellene még, mire ki
tudnám őt verni a fejemből? Nő még sosem volt rám ilyen hatással.
Soha. Miért most? Miért pont ő?
Puff. Puff. Puff. A kezem kezdett fájni, de én csak örültem neki.
Muszáj volt éreznem, amíg már nem éreztem semmit.
– Vanessáról van szó?
 Megtorpantam. Ian eddig sosem használta a nevét. Mindig csak a
vörös volt, vagy a csaj, aki meghülyített, a szuka. Összehúztam a
szemem.
– Mi van, most már emberszámba veszed?
– Ő a barátnőd.
Puff.
– Már nem az.
Tétovázott, óvatosan méregetve.
– Mi történt?
Megálltam, hogy kifújjam magam.
– Betörtem a főnöke orrát, és mikor ma este bejött, hogy
megbeszéljük a történteket, én megdugtam, aztán elküldtem.
– Mi a… Oké. – Megrázta a fejét. – Mi a helyzet a főnökével?
– Rámászott, amikor pár napra elutaztak a városból. Mikor
leszálltak a repülőről, pofán vágtam. Vanessa teljesen kiakadt, és
elküldött. Ja, ezt kábé harminc másodperccel azután, hogy azt
mondtam, szeretem. Nem tudom. Lehet, hogy dugnak.
– Édes istenem, hát nem irigyellek!
Mélyen legbelül tudtam, hogy tévedek. De ahogyan Vanessa is,
én is kezdtem hajlamos lenni arra, hogy a legrosszabbat
feltételezzem.
Folytattam a bokszzsák csépelését, az öklömet továbbra sem
kímélve. Az összeszorított fogaimon keresztül szűrtem a szavakat.
– Már nem számít. Hamarosan visszaáll minden a régi
kerékvágásba. Leugrom a bárba, bedobok pár pohárral, megdugok
egy csajt, aki nem érdekel.
Régi nóta, ami már jóval ezelőtt elvesztette minden vonzerejét
számomra. Meló után leugorhatnék valahova, hogy találjak valakit,
akivel kiverhetem a fejemből Vanessát. De tudtam, hogy rohadtul
nem működne.
Eközben lehet, hogy ő is ugyanezt csinálja. Hagyja, hogy Reilly
végre megkapja, amit akar tőle. Láttam magam előtt lejátszódni a
jelenetet, és elöntött a színtiszta méreg.
Olyan erősen vágtam a zsákba, ahogy csak tudtam, elharapva a
nyögést, mikor valami reccsent. Fájdalom áradt szét a kezemben, és
végigszáguldott a karomon. Összeszorítottam a fogam, lassan
beletörődve, hogy mit tettem.
Hülye! Egy hülye szarházi vagy!
Becsuktam a szemem, és a fejemet a bokszzsák hideg bőrén
pihentettem. Eltörtem a kezemet. De ami ennél is rosszabb volt, az
az a tény, hogy épp tönkretettem az egyetlen dolgot, ami igazán
számított. Elvesztettem őt. Talán már menthetetlenül.

VANESSA
Egy régi, szomorkás dal szövegét motyogtam, ami a
hangszóróimból szűrődött. A torkom berekedt, a szememet kicsípte
a sok könny, amit elsírtam.
Nagyjából fél óra panaszkodás és bőgés után sikerült Elit
meggyőznöm, hogy minden rendben lesz velem, bár tudtam, hogy
szemenszedett hazugság.
Feltettem anyukám egyik Bonnie Raitt-lemezét, magamhoz
öleltem Beau-t, és a plafont bámultam.
Darren Bridge megostromolta a szívemet, aztán csak úgy
eldobta. Fantasztikus szerető volt, és egy elképesztő rohadék.
Összeszorítottam a szemem, megálljt parancsolva a könnyek egy
újabb áradatának.
Még mindig éreztem őt a testemben. Az izmaim fájóan sajdultak,
miután úgy az asztalhoz szegezett. Még napokig érezni fogom…
Az emlék a bőrömbe égett. Szó szerint. Még mindig beborítottak
az elképesztő szex nyomai. Talán pont ez volt vele a célja. De ami
még rosszabb volt, hogy az emlék a szívembe perzselődött. Csak
remélni tudtam, hogy idővel az is elhalványul, mint a foltok.
Megszólalt a telefonom, elterelve a figyelmemet a
nyomorúságomról. A szívem összevissza kezdett verni, mikor azt
hittem, talán Darren keres. Nem mintha felvenném neki.
Ismeretlen szám volt. Fogadtam a hívást.
– Haló?
– Vanessa?
– Kivel beszélek?
 – Én vagyok, Michael. Tétováztam egy pillanatig.
– Ó. – Teljesen elfeledkeztem a múlt heti hívásáról.
Megköszörülte a torkát.
– Megkaptad az üzenetemet?
– Igen, megkaptam. Ne haragudj, mostanában nagyon elfoglalt
voltam.
– Nem gond, megértem. Egypár napja már a városban vagyok.
Reméltem, hogy esetleg összefuthatnánk.
– Most nem igazán megfelelő az alkalom. – Michael a lehető
legrosszabbkor bukkant fel újra az életemben, csak tetézve, hogy
mennyire megviselt voltam azok után, hogy a kapcsolatom
Darrennel minden bizonnyal véget ért.
– Te sírsz?
Fájdalmas gombóc szorította a torkom, ahogy nyeltem egyet.
– Ma minden összejött.
– Az szívás. Sajnálom. Sóhajtottam.
– Én is.
– Figyelj, holnap ráérek délután, egy óra után. Elvihetlek
valahová? Megiszunk valamit, vagy ilyesmi?
Megráztam a fejem, bár tudtam, hogy úgysem látja. Ez tényleg
nem volt a megfelelő alkalom. De mégis mit mondhattam volna? Ha
az anyám meghallja, hogy így leráztam, mikor itt volt, soha nem fog
leszállni rólam.
– Persze, az jól hangzik. Néhány dolgot el kell intézzek még
előtte, de majd írok délelőtt, hogy egyeztethessünk valamit.
– Remek! De azt kívánom, bár láthatnálak ma este. Úgy hangzik,
mintha jól jönne egy ital.
Erőtlenül nevettem.
– Tényleg jól jönne, de attól tartok, ez most nem lehetséges. –
Egyáltalán nem voltam olyan állapotban, hogy emberek közé
menjek. Bele sem akartam gondolni, hogy nézhetek ki a jelenlegi,
koktél, dugás és szakítás utáni állapotomban.
– Holnap találkozunk.
– Nagyszerűen hangzik. Alig várom, hogy lássalak!
– Akkor holnap!
 Gyorsan megszakítottam a hívást, és a telefont az ágyra dobtam.
Bonnie mélabús hangja ismét felcsendült a hangszórókból.
Behunytam a szemem, és hagytam, hogy az ismerős dallam
enyhítse a mai nap fájdalmait.
A gondolataimat Darrenről elnyomtam, hogy helyet csináljak
Michael darabokra hullott, megkopott emlékének. Évek óta nem
láttam őt. Egyszer régen nagyon szerettük egymást. De
eltávolodtunk egymástól, és emiatt az árulások egy kicsit kevésbé
fájtak. Sosem nehezteltem rá, mert ő soha nem sebzett meg
annyira, mint Darren tette ma este.
Hirtelen nem is tűnt olyan borzasztó ötletnek, hogy újra lássam
Michaelt.
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

DARREN
Még soha életemben nem éreztem ilyen kínt. Megpróbáltam
beletörődni, hogy véget vetettem a dolgoknak Vanessával, de ez
szinte fizikai fájdalmat okozott, ami az egész testemben szétáradt.
De… annak ellenére, hogy milyen nyomorultul éreztem magam,
ahogy néztem őt elmenni, talán így volt a legjobb. Elvégre nem
voltunk már kezdettől fogva kudarcra ítélve? Maya átlátott rajtam.
Cameron tudta, hogy nem vagyok egy angyal. És ezt most már
Vanessa is mindenkinél jobban tudta.
Annyira elszántan igyekeztem, hogy működjön köztünk, hogy
bebizonyítsam, nincs igazuk velem kapcsolatban. Miért erőltettem
ennyire? Az életem felét nők felszedésével töltöttem, és soha nem
akartam komoly kapcsolatot. Még soha nem akartam ilyen rohadtul
magamnak követelni valakit.
Ahhoz, hogy ehhez jogom lehessen, meg kellett változnom.
Meg akartam változni, és már változtam is valamelyest. Még ha
túl is élném ezt a gyötrelmet, amit az ő elvesztése jelent, már soha
többé nem lennék a régi. Nem találnék még egy Vanessát, és a
szívem soha nem találna vissza előző alakjába. Ő már örökre
beleírta magát.
A szomorú igazság az volt, hogy egészen addig fog fájni,
ameddig vissza nem kapom őt. Már ha egyáltalán visszafogad.
Semmi okot nem adtam rá neki. Szívtelen és kegyetlen voltam vele.
Miután a nap nagy részét búslakodással töltöttem otthon, az
edzőterembe indultam. Talán az ismerős környezet nyújt egy kis
vigaszt.
Amint megérkeztem, belekezdtem a szokásos köreim lefutásába.
Az elcseszett kezemmel nem igazán erőltethettem meg magamat.
Ez egy újabb fájdalmas emlékeztető volt.
Némán elkáromkodtam magam, és elindultam hátra az irodába,
hogy Cammel beszéljek.
 Edzéshez volt öltözve. Felnézett rám a számítógépe mögül, majd
le a kezemre.
– Mi történt?
Nemtörődöm módon intettem felé.
– Szétcsesztem munka közben. Semmiség. Felhúzta a
szemöldökét, és lassan bólintott.
Helyet foglaltam Cammel szemben a széken. Az íróasztala szinte
betöltötte az egész kicsi helyiséget.
– Mizújs? Tudok segíteni valamiben? Megrántotta a vállát.
– Már csak az utolsó simításokat végzem az indítványon. A
befektető már csak erre vár, hogy kiállítsa a csekket a
terjeszkedéshez.
– Az remek!
– Csak akkor lesz remek, ha mindent jól számoltunk.
– Egyszer már sikerült. Most is így lesz.
– Persze. Csakhogy most már van egy termem, amit vezetnem is
kell, meg még vagy ezernyi dolog, ami folyton megtalál. – Hangosan
fújta ki a levegőt.
Most először éreztem úgy, hogy valóban sajnálom. Mindig
örömmel hagytam rá, hogy ő vállalja be a kockázatokat, és rám
mindig számíthatott, de az üzletemberkedés nem az én asztalom.
Mindig másvalami élvezett elsőbbséget. Egy csomó semmi töltötte ki
az életemet, ami most mind a feje tetejére állt, köszönhetően a
legelképesztőbb nőnek, akivel valaha találkoztam.
– Cam, ne haragudj. Annyira belevesztem a saját szarságaimba,
hogy mostanság nem segítettem annyit, mint kellett volna.
Összeráncolta a szemöldökét.
– Nem, nem gond. Ez az én munkám.
Nem mintha hagytam volna más választást neki. Elég tökös volt,
hogy megragadja a gyeplőt, és én ráhagytam. De ő hamarosan apa
lesz. És én mit csináltam? Részben besegítettem, de valószínűleg
több problémát okoztam, mint amennyit megoldottam.
Megköszörültem a torkom, és az ujjamat végighúztam a kötésen,
ami a kezemet borította.
– Mit szólnál ahhoz, ha én is befektetnék az üzletbe?
Társtulajdonosként.
 Tétova pillantást vetett rám.
– Cam, képtelenség, hogy továbbra is mindent egyedül csinálj –
érveltem. – Most már ott van neked Maya, és hamarosan a baba is
megérkezik. Ha ezt az üzletet nyélbe ütjük úgy, ahogy hiszem, hogy
sikerülni fog, akkor onnantól kezdve két termet kell majd felügyelned.
– Maya besegít. Nélküle egyáltalán nem lettem volna erre képes.
– Végiglapozta a tetemes mennyiségű papírmunkát.
– Ennek nagyon örülök, de az ő élete is hamarosan fenekestül fel
fog fordulni.
– Ez igaz. De ez most honnan jön? Még soha nem említetted
korábban.
– Elkényelmesedtem – vallottam be. – Nagyon is. Mindenem
megvan, amire szükségem lehet, de ennél többel sosem
foglalkoztam. Anya és apa folyton lépést akart tartani a
szomszédokkal, mindig ez kellett, aztán meg az, aztán meg amaz.
Én sosem vágytam olyan életre. Tudom, hogy ez nem ugyanaz. Ez
egy megélhetési forrás, de ugyanakkor az álmod is. Én osztoztam
veled benne, de mindig csak az oldalvonalról.
Cam az asztal szélén dobolt az ujjaival.
– Most Vanessáról van szó?
Megfeszült az állkapcsom. Egészen öt perccel ezelőttig
egyáltalán nem gondolkodtam el komolyan arról, hogy befektessek
az üzletbe, de a felszín alatt kétségtelenül közrejátszott benne annak
a gondolata is, hogy ez a felelősségvállalás újra méltóvá tehet a
szemében.
– Azt hiszem, részben talán igen. – Nem volt értelme hazudni.
– Hogy alakulnak vele a dolgok?
A számat harapdáltam belülről, és igyekeztem elkerülni a
pillantását.
– Nem túl jól.
– És azt hiszed, hogy ha részesedést engedek neked az
üzletben, az majd segít visszatolni a vágányra, bármi is az, ami
kisiklott köztetek?
– Nem. Talán. – Igen. Minden szalmaszálba belekapaszkodtam.
Hangosat sóhajtott, és a könyökét az asztalra támasztotta.
 – Figyi, én most ki sem látok a melóból az új terem körül, hogy
menetrendszerűen tudjunk nyitni. Miért nem beszéljük meg, ha egy
kicsit csitulnak a dolgok? Nálam is, és nálad is.
Ezzel az erővel nemet is mondhatott volna, de én nem voltam
kész ilyen könnyen feladni.
– Cameron, nekem még megvan az egész összeg az alapból,
amit félretettek nekünk. Sosem nyúltam a pénzhez. Az egészet
beinvesztálom. Matekozd ki, aztán találd ki, hogy az mekkora
részesedésre lenne elég. Megbízom benned. Tudod, hogy a terem
olyan nekem, mintha az otthonom lenne. Bármit megteszek, amire
csak szükséged van. El akarom kötelezni magam.
A tarkóját masszírozta, és kieresztett egy fáradt sóhajt.
– Átgondolom, jó? Addig is, találd ki, mi a helyzet Vanessával.
Nagyon szarul nézel ki. Egyébként is, mi történt?
– Szünetet tartunk. Forgatni kezdte a szemét.
– Azt hittem, szerelmes vagy belé. És most szüneteltek?
– Az is vagyok. Szeretem őt. Bemostam egyet a főnökének, és az
nem sült el túl jól.
Cam elhúzta a száját, és belesimított a kezével a hajába.
– Azt a kurva, Darren. Tesz feljelentést?
– Nem. Ismeri apát, úgyhogy kifacsart belőle egymilliót, hogy
befektessen a hülye hedge fundjába.
– Jellemző.
– Nekem mondod? – A könyökömet a térdemen pihentetve
megtámasztottam a fejem a kezemmel.
– Az egész életemet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam saját
utat taposni magamnak. És ide lyukadtam ki. Nem adhatom meg
Vanessának a magánrepülőt, a vagyont, a státuszt. Gyűlöltem azt az
életet, de most képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy ő
megérdemelné mindazt. Szegénységben nőtt fel. Ő nem úgy látja a
világot, ahogyan én.
Töprengő kifejezés ült az arcán.
– És ő ezt akarja? A pénzt és a társadalmi rangot? Megvontam a
vállam.
– Nem tudom, mit akar. Elképesztő hangja van, de soha nem
énekel, csak hébe-hóba egy karaoke esten. Tehetséges és okos, de
megállás nélkül gürcöl egy olyan pasasnak, aki borzalmasan bánik
vele, és közben mindent elkövet, hogy megfektesse. Mégis miért
tűrné ezt el, ha nem a pénzért?
– Beszéltél vele erről?
– Csak röviden. De aztán… beütött a szar.
Több tucatszor fel akartam már hívni, de minden egyes
alkalommal elhagyott a bátorságom. Túlságosan is össze voltam
zavarodva. Nem tudtam, mit mondhatnék, vagy hogy egyáltalán
számítana-e.
– Teljesen kikészülök emiatt, Cam! Ne haragudj, amiért nem
támogattalak jobban, mikor neked voltak problémáid Mayával. Most
már tudom, hogy milyen lehetett.
Cam tekintete réveteggé vált.
– Elég sok mindenen keresztülmentünk, de túléltük. Megfeszült
az állkapcsom, az érzelmek kavarogtak bennem.
– Örülök neki. Tényleg nagyon örülök.
– Még nem késő! Ha szereted… Ha tényleg azt akarod, hogy ez
működjön köztetek, Darren, akkor küzdened kell érte.
– Nálam jobbat érdemelne. – Ez volt az igazság.
– Talán így van, de valami azt súgja nekem, hogy ő csak téged
akar.

VANESSA
Michaellel egy kis thai vendéglőbe beszéltük meg a találkozót,
ahol isteni kaját lehetett kapni. Én már letáboroztam egy asztalnál a
vendéglő elejében, mikor megérkezett. Mint ahogy Callaway-ben
általában a dolgok, Michael Browning sem változott egy cseppet
sem: a napbarnított bőrétől kezdve az elegánsan nyírt, szőke hajáig,
amit a baseballsapkája alá igazított. Pólóinget és kék
farmernadrágot viselt.
Felemelkedtem, mikor észrevett. Hosszan megölelt, amitől
feszélyezetten érezhettem volna magam, de nem tettem.
– Jó látni téged – mondtam, magamat is meglepve, hogy
mennyire így gondoltam tényleg. Visszahúzódtam.
 Michael és én barátságos viszonyban voltunk, a csatabárdot már
rég elástuk. Hirtelen nem is tudtam, miért rettegtem annyira ettől a
találkozástól.
– Téged is. Azt a mindenit, nagyon jól nézel ki!
Enyhe akcentusa régi emlékeket juttatott eszembe. Már tényleg
egy teljesen más világban éltem, és Michael nagyon messzire jött el
otthonról.
Elhelyezkedtünk az asztalnál, és kikértük az italunkat.
– Mit érdemes itt rendelni? – kérdezte.
– Igazából bármit. De a pad thai-jal nem lőhetsz mellé. – Az
étlapot böngésztem, a szokásos kedvenceim között vacillálva.
– Tegnap este elég kutyául hangzottál. Aggódtam, hogy esetleg
lemondod majd a találkozót. Most már minden rendben?
– Ja – hazudtam, mosolyt erőltetve az arcomra. – Minden oké. De
mesélj Calloway-ről. Mik a hírek? Ezer éve nem látogattam haza.
– Indulok a polgármesterségért. Ha el tudod hinni! Nevettem.
– Anyu említette. Őrület! Szerinte te fogod megnyerni. Az ő
szavazatára biztosan számíthatsz majd.
– Az anyukád egy tünemény. Mindig is az volt. Mikor találkozunk,
mindig rólad beszél.
Anyukám felemlegetésétől kicsit megsajdult a szívem.
– Nagyon hiányzik. Csak ritkán tudom rávenni, hogy
meglátogasson.
– Az igen kár. Nagyszerű ez a város! Még sosem jártam itt, de
már látom, mi vonzott benne téged annyira.
A pincér megérkezett közben, megszakítva egy esetlegesen
kínos pillanatot.
New York volt a kapcsolatunk töréspontja. Michael sosem hagyná
el Floridát, én pedig sosem maradtam volna ott. Szerettük egymást,
de az álmaink túlságosan eltérőek voltak, az utunk túl messzire
sodort egymástól.
Sokáig beszélgettünk. Úgy emlegettem a munkámat, mintha az
álmomat valósítottam volna meg vele, mert nem adhattam meg neki
azt az elégtételt, hogy tudja, olyan életért áldoztam fel a közös
jövőnket, amit utáltam. Ő elújságolta a legújabb pletykákat
mindenkiről odahaza. A lányokról, akik régen szemétkedtek velem,
ahogy most mindenféle helyi botrányokba keverednek. A régi focis
haverjairól, akik még mindig a haverjai. Az időjárásról, amit
kétségkívül nagyon hiányoltam.
Egy óra elteltével a beszélgetés kezdett kifulladni. Fáradt voltam.
Jó volt Michaelt látni, és jól éreztem magam vele, de mélyen legbelül
valaki más társaságára vágytam. Ha nem lehettem azzal a valakivel,
akkor beértem volna Elijal, Beau macival és egy üveg borral is.
Kikértük elvitelre a maradékunkat, és együtt sétáltunk ki a
vendéglőből.
Michael felém fordult, és az, ahogy rám nézett, emlékeztem,
régen mindig melegséggel töltött el.
– Köszi, hogy beleegyeztél a találkába, Vanessa. Nagyon jól
éreztem magam.
A táskámat előre-hátra lóbáltam, alig várva az elköszönést.
– Én köszönöm, hogy egészen Brooklynig eljöttél, és
megspóroltad nekem az utat.
– Örömmel. – Megfogta a kezem, és a hüvelykujjával a
kézfejemet kezdte simogatni. – Bár hazudnék, ha azt mondanám,
hogy nem szeretnélek visszavinni magammal.
Talán örülnöm kellett volna, hogy olyasvalakivel voltam, aki akart
engem, azok után, ami Darrennel történt. Egyszer régen talán
ugrottam volna a meghívására, találtam volna valami indokot egy
egyéjszakás újraegyesülésre a férfival, akit egyszer szerettem.
Emlékek és melegség ragyogott Michael szemében, de ez nem volt
elég. Ő sosem lehetett Darren. Az érintése és a közelsége csak még
erősebbre növelte a vágyódásomat Darren után.
– Michael, nekem van valakim. Sajnálom.
Bólintott, és egy pillanattal később elengedte a kezem.
– Megértettem.
– Köszönöm.
Zsebre vágta a kezét, és a sarkán kezdett billegni.
– Gondolkodsz valaha rólunk? Halkan felnevettem.
– Anyukám még mindig abban reménykedik, hogy
visszaköltözöm Callaway-be, és Mrs. Michael Browning leszek.
Szóval, ja. Lehetetlen lenne nem gondolkodni néha kettőnkről.
Nevetett.
 – Szép időket töltöttünk együtt.
– Igen, legnagyobb részben igazán jó volt.
A mosolya eltűnt, a cipőtalpát kezdte húzogatni a járda kövén.
– Elveszítettelek.
– Elveszítettük egymást, Michael. Azt hiszem, ez történik, ha két
ember, akinek nem szabadna együtt lennie, túlságosan is erőlteti.
Fájt a szívem, ahogy ezt mondtam, mert pontosan ugyanezt
mondhattam volna Darrenről és magamról is. Túlságosan erőltettük?
Michael hangosan fújta ki a levegőt, majd felnézett az éjszakai
égboltra.
– Istenem, talán igazad van! Úgy tűnik, én csakis a jóra
emlékszem belőle. Veled mindig olyan könnyű volt.
Könnyű és kényelmes. Pontosan ez volt, ami olyan fojtogatóvá
tette. Michael volt minden, amit valaha akarnom kellett volna, de
tudtam, hogy nem lettem volna boldog, ha vele élem le az életem. Itt
vagy ott.
Michael kedves volt, és elbűvölő, és a szíve is a helyén volt. De ő
soha nem vágna orrba valakit értem. Az anyukám minden bizonnyal
azt gondolná, hogy ez jó dolog, de mélyen legbelül én olyan férfit
akartam, aki bármit megtenne, hogy megvédjen. Valakit, aki küzdene
értem, még akkor is, ha néha egy kicsit elragadtatja magát a
lobbanékonysága miatt.
Mert én nem tudtam úgy élni, hogy nem a megfelelő férfiba
voltam szerelmes. Az olyan lett volna, mintha hiányzott volna az
egyik érzékem – az az egyetlen, névtelen érzék, amelyiktől az
összes többi hevesebbé válik. Michael jó ember volt, de ő nem
borította lángba a szívemet úgy, mint Darren. Hajlandó lennék a
tűzzel játszani és megégni, csak még egyszer érezhessek úgy. Csak
még egyszer érezhessem azt a szerelmet minden érzékemmel.
Elköszöntünk, és megöleltük egymást. Tudtam, hogy ezután jó
ideig nem fogom Michaelt látni. Minden jót kívántam neki, és
hazaindultam; a szívem semmivel sem volt könnyebb.

DARREN
 Hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Ian több lépéssel
előrehaladt, mire észrevette, hogy egyedül sétál.
– Haver. Még nem értünk oda. Gyerünk! – Elkezdett visszafele
jönni.
De én képtelen voltam megmozdulni. Az utca túloldalán Vanessa
állt egy vendéglő ponyvája alatt. Nem egyedül volt.
– Vanessa. – A neve suttogásként hagyta el a számat, pedig
kiáltani akartam.
Ian arrafelé hunyorított, majd visszanézett rám.
– Oké. Nem nagy ügy. Gyerünk tovább!
Rávágott a vállamra, de ahelyett, hogy Iant kezdtem volna
követni, elindultam Vanessa irányába.
– Hé, hé! Mit gondolsz, mit művelsz? – Ian a mellkasomra nyomta
a kezét, és ezzel megállásra kényszerített.
– Beszélni fogok vele.
– Na, azt már nem! Úgy nézel ki, mint aki vérre szomjazik. Talán
igaza volt. Egy kicsit már becsíptem addigra. Rávettem Iant, hogy
ugorjunk át egy másik bárba, abban reménykedve, hogy esetleg
megint ott találom Vanessát, ahol néhány héttel ezelőtt egymásba
futottunk. Hívtam néhányszor, de minden alkalommal a hangpostára
küldött. Végzett velem. Tudtam.
Ian átvetette a karját a vállamon. Ha én félig csíptem be, ő
háromnegyedig.
– A barátodként mondom ezt most neked. Nem azért, mert
alapvetően nem értek egyet azzal a döntéseddel, hogy komoly
kapcsolatot akarsz. De mérhetetlen slamasztikában fogod a
seggedet találni, ha most átmész a túloldalra. Mert ő – arra mutatott,
ahol Vanessa beszélgetett a férfival, akit nem ismertem fel –
egyáltalán nem kíváncsi most rád. Ezt garantálom neked.
– Vissza akarom őt kapni. – Nagyot nyeltem, képtelenül arra,
hogy elszakítsam róla a tekintetemet. – Vissza tudom szerezni.
Tudom, hogy sikerülne.
Ian felsóhajtott mellettem.
– Gyerünk, haver! Majd visszanyerheted egy másik este. Ma
menjünk, és szórakozzunk egy kicsit!
 Ian talán részeg volt, de volt némi bölcsesség a szavaiban. Eleve
azzal sodortam magam bele ebbe az egész szarságba, hogy
lobbanékonyan és meggondolatlanul viselkedtem, és erre már
megint azzal a gondolattal játszottam, hogy mindenkit leverek, aki
csak fenyegetésnek tűnik.
A lábaim akaratlanul is lépdelni kezdtek, ahogy Ian a következő
állomásunk irányába kormányozott.
– Legurítunk még néhány felest, keresünk pár csinos csajt, hogy
legyen mivel múlatni az időt, és meglátjuk, találunk-e neked valakit,
aki enyhítené a fájdalmad, öreg haver. Minden rendben lesz.
Megígérem neked. – Megveregette a mellkasomat. Én senki mást
nem akartam. Csak Vanessát. És ha ő nem lehetett az enyém, nem
fogom az este további részét azzal tölteni, ahogy elképzelem egy
másik férfival. Ki a fasz volt az a pasas? Hogyan csöppenhetett
valaki máris ilyen hamar az életébe?
Visszapillantottam. Az, ahogy a férfira mosolygott, a boldogságra
emlékeztetett, amit együtt éreztünk. Mikor nem téptük darabokra
egymást. Mikor a pasas megragadta a kezét, lángoló féltékenység
lobbant bennem. Alig bírtam visszafogni magam.
Ökölbe szorított kezekkel hátat fordítottam nekik. Muszáj volt, ha
nem akartam valami olyasmit tenni, amit nagyon megbánok
reggelre. Követtem Iant a zajos bárba. De nem volt az a
piamennyiség, ami enyhíthette volna a fájdalmat, ami hasogatott.
Vanessa az enyém volt, és az a mosoly csak nekem szólt…
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

VANESSA
Hamar elérkezett a hétfő, és a napok egyáltalán nem lettek
könnyebbek. Annak ellenére, hogy lelkileg teljesen kimerültem, nem
aludtam túl jól. Azok a foltok a testemen, ahol Darren szája a
magáénak jelölt, nem sokat halványultak. A dühöt próbáltam előhívni
magamból, de csak könnyek és megbánás árasztott el. Bárcsak
visszacsinálhatnám az egészet… akkor talán Darren nem érezte
volna szükségét, hogy így eltaszítson magától.
Hívott párszor, de egyelőre még képtelen voltam rávenni magam,
hogy meghalljam a hangját. Az idő nem nagyon gyógyította a
sebeimet, de talán igaza lehetett. Talán szükségünk volt arra, hogy
szünetet tartsunk. Folyton eszembe jutott, milyen dühösen beszélt a
Reillyval való kapcsolatomról. Frusztráció és féltékenység forrongott
a szavaink felszíne alatt, amiket durván egymáshoz vágtunk. Nem
gondolhatta komolyan, hogy valami másért voltam Reilly mellett!
Ennél jobban kellett, hogy ismerjen.
A gondolataim egész álló nap ugyanabban a mókuskerékben
forogtak: megkérdőjelezés, kétség, megbánás. Egy nap majd nem
fog ilyen rohadtul fájni.
Reilly kiugatott kávéért az irodájából, így vittem neki egy
csészével. Útban kifelé észrevettem egy vaskos aktát Adriana
asztalán, amin NYC Ifjú Művészekért Alapítvány felirat állt.
– Bill is kapcsolatban áll velük?
Adriana odanézett, ahol a kezem az aktán pihent.
– Ó, igen! Már évek óta pártfogójuk. Az alapítvány akkreditált
befektetővé is vált a fundban. Nagyon jó lehetőség lehet az
adományaik növelésére.
Bólintottam.
– Nem bánod, ha végigfutok rajta? Még mindig próbálom felhozni
magam ezzel a sok új rendszerrel.
– Nyugodtan! Délután majd szükségem lesz rá, hogy elintézzem
a papírmunka egy részét. De addig is, szolgáld ki magad!
 – Köszi!
Az aktát magammal vittem az asztalomhoz, és végiglapoztam. A
Reilly Donovan Tőke a befektetésük egy jelentős részét elvitte –
összességében harminc százalékot, ami nem egyezett meg azzal az
információval, amit a befektetőknek reklámoztunk a koktélpartin.
Miért számolnának fel egy nonprofitnak ilyen sokkal többet…
különösen annak, amelyikre ennyi időt és gondot fordítottak?
Miután visszavittem Adrianának az aktát, folytatni kezdtem a
munkámat, de nem tudtam kiverni a fejemből a dolgot.
Megnyitottam a közös könyvtárrendszerünket, ahol a fájlokat
tároltuk, és rákerestem az alapítványra. Még nem lettek hozzáadva
a rendszerhez ügyfélként, de találtam egy, a nevükkel ellátott
mappát Reilly titkosított fiókjában, amihez rendszergazdaként
hozzáférésem volt.
Végigkattintgattam a fájlokon, figyelve bármire, ami szokatlannak
tűnhetett. Rábukkantam jó néhány számlára a rendszerben, ami egy
másik, TriCorp nevezetű cégtől lett hozzáadva. A vállalat elképesztő
számú szolgáltatást számlázott ki az alapítványnak a konzultációtól
kezdve a könyvvitelig, és mindezt kivétel nélkül hatszáz dolláros
órabérrel. A számlákat vissza tudtam követni az elmúlt nyolc évre,
de megszámlálhatatlanul sok volt belőlük.
Még sosem hallottam a TriCorpról, de egy gyors kereséssel
megtaláltam. A TriCorp egy New York-i vállalat volt, két
főrészvényessel: David Reillyval és Kevin Dermott-tal. Az alapító
okirat egy régebbi változatán még csak Kevin Dermott neve
szerepelt.
Kezdett nagyon rossz érzésem támadni. Itt valami nagyon nem
stimmelt.
Kihúztam a fiókomat. Jia névjegykártyája a befektetőknek
rendezett partin összegyűjtött kupac legtetején volt.
Reilly és Bill kiléptek az irodáikból. Bevágtam a fiókomat. Reilly
összeráncolta a homlokát.
– Mi most elmegyünk ebédelni.
– Én is – feleltem gyorsan. – Akkor majd találkozunk, ha
visszaértél. Ha szükséged van valamire, hívj!
 Válaszra sem méltatva haladt el az asztalom mellett. Amint a
kapun kívül volt, felkaptam a telefonomat, és tárcsáztam Jia számát.
Az első csörgés után felvette.
– Jia, Vanessa Hawkins vagyok, David Reilly cégétől.
– Vanessa! Örülök, hogy hallok felőled.
– Csak azon gondolkodtam, hogy nincs-e kedved beszélgetni.
Arról a dologról, amit említettünk – próbáltam puhatolózni.
Felpillantottam Adriana irányába, de úgy tűnt, ő a saját munkájával
volt elfoglalva. Nem gondoltam volna, hogy hallgatózik, de már
tudtam, hogy túl mélyre ástam le, és innentől kezdve nagyon
óvatosan kell majd eljárnom.
– Az nagyon jó lenne! Ráérsz együtt ebédelni?
– Igen. Hol szeretnél találkozni? Megköszörülte a torkát.
– Mondjuk valahol, ahol nyugodtan tudunk beszélni? Egy
pillanatra elgondolkodtam.
– A Delaney bár, a Pearl Streeten.
– Még sosem hallottam róla.
– Keress rá! Tizenöt perc múlva ott várlak.
Miután letettük a telefont, megragadtam a táskámat, és útnak
indultam.

***

A Delaney bár pont olyan sötét és ütött-kopott volt, mint amilyenre

emlékeztem. Párszor találkoztam itt Mayával, mikor minél távolabb
el kellett szabadulnia az irodától. Ha Jia nyugodtan akart beszélni,
ez volt a megfelelő hely. Egy kis asztalhoz ültem le a bár hátsó
részében. Az asztal tetején vastag lakkréteg állt, de a felszíne ennek
ellenére szanaszét volt karcolva.
A bárpultnál egy idősebb nő ült, akinek hosszú ősz haja volt, meg
egy fiatalabb férfi, aki már most úgy festett, mint aki felöntött a
garatra. Félig lecsúszva ült a székén, úgy magyarázott a nőnek
szinte megállás nélkül. A bár talán nem vonzott hatalmas tömeget
ebédidőben, de ahogy Mayától hallottam, estére igen lármássá
tudott válni a hely.
 A bár ajtaja kinyílt, és fény áradt be egy nő sziluettje körül. Amint
becsukódott az ajtó, felismertem Jia arcát, ahogy közeledett
hozzám.
Leült velem szemben, és elhelyezkedett. A nem éppen fényűző
faszék egy kicsit megnyikordult alatta.
– Elég érdekes helyet választottál.
– Azt mondtad, nyugodtan szeretnél beszélgetni.
Mielőtt felelhetett volna, a bárpultos lépett oda az asztalunkhoz
két papírétlappal.
– Hölgyeim, hozhatok ne’tek valamit inni?
– Én egy ásványvizet kérnék – mondta Jia. A férfi enyhén
elfintorította az orrát.
– Eh, nálunk sör van, rövid meg csapvíz.
– A csapvíz megfelel, köszönöm. – Jia feszes, udvarias mosolya
meg sem rezdült.
– Nekem is jó lesz, köszönöm – mondtam. – És kérnék még egy
hamburgert.
– Hozom máris! – Felkapta az étlapokat, és magunkra hagyott.
Egy percen belül visszajött a két pohár vízzel.
– Szóval, mi hozott minket erre a káprázatos helyre? – Jia lerázta
magáról a blézerét, és hátradőlt a székében.
– Azt mondtad, hogy ha valaha többet akarok megtudni a
főnökömről, keresselek téged.
– És miről szeretnél többet megtudni?
Mondd meg te! De sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű.
Meghívom, hogy találkozzunk, aztán körbe-körbe táncolunk egy
esetlegesen veszélyes téma körül. Azt éreztem, hogy Dermottra és
Reillyra is valamiért nagyon neheztel. De nem várhattam el tőle,
hogy csak úgy megosszon velem valamit, ami a kárára lehet,
anélkül, hogy én is sebezhetővé ne tenném magam.
– Rábukkantam néhány dologra. Beszélhetek veled bizalmasan?
Ha tévedek azzal kapcsolatban, amit találtam, nem szeretném
elveszíteni az állásomat.
– Reilly már nem dolgozik a cégnek, és csak köztünk szólva,
engem semmiféle lojalitás nem fűz többé Dermotthoz. Szóval, a
válasz igen. Beszélhetünk bizalmasan. – Könyökét az asztalra téve
előrehajolt.
– Szeretnék többet megtudni a Fiatal Művészekért Alapítványról.
Mióta Reillynak dolgozom, csak futólag hallottam róla, de most
befektetnek a hedge fundba. Ahogy jobban beleástam a dolgokba,
láttam, hogy Reilly pénzügyi hozzájárulása mindig is igen jelentős
volt az alapítványnál.
– Ő az egyik legnagyobb támogatójuk, és az igazgatótanács tagja
is. David és Cheryl Reilly évek óta pumpálják a pénzt a szervezetbe,
és a barátaikat is mind bevonják.
– Igen, de a pénz közben másfele megy. Egy elég hatalmas
összeg egy harmadik félhez jut, egy céghez, ami aztán díjat számít
fel nekik mindenféle szolgáltatásokért. A papírmunka évekre
visszanyúlik. Reilly is a részvényese, de a vállalat egészen ez évig
csak Dermott nevén volt.
– Ügyes fogás! – vigyorodott el Jia, és a szeme elégedetten
csillogott.
– Nem tudom, hogy ennek köze lehet-e hozzá, de szinte biztos
vagyok benne, hogy próbálja eltávolítani Cherylt az
igazgatótanácsból. Véletlenül meghallottam, mikor más
tanácstagokkal beszélt. Elég erősen kampányolt ellene.
Felszaladt a homlokán a szemöldöke, mintha ez a hír újdonság
lett volna számára.
– Cheryl szíve-lelke benne van abban az alapítványban. Átvette
az irányítást felette, és neki köszönhetik azt, amivé mára vált. Reilly
adta hozzá a pénzt, de minden más Cheryl műve volt.
A bárpultos közben megjelent a hamburgeremmel, de meg sem
kérdezte, hogy akarok-e még valamit. Nem számított, kezdtem
elveszíteni az étvágyamat, minél tovább beszéltünk Reillyról.
– Miért rúgná így ki? Bosszúból? Azt hittem, békésen váltak el.
Jia belekortyolt a vizébe, és letette a poharat az asztalra.
– Talán van valami titkolnivalója. Vagy valami, amit nyerhet rajta.
Vártam, de nem folytatta. Az volt az érzésem, hogy többet tud,
mint amennyit elárul.
– Ha valami kétes dolog folyik itt, akkor szükségem lesz a
segítségedre, hogy tudjam, mit is keressek.
 – A kérdés most az, hogy te mit akarsz, Vanessa. Ez csak akkor
fog működni, ha a végén mindketten megkapjuk, amit akarunk. A
hamburgeremet bámultam, és rágcsálni kezdtem egy sült krumplit.
Mit akartam? Igaz, kutakodni kezdtem, de elképzelni sem tudtam,
hogy ez milyen következményekkel járhat.
– Az elmúlt két évben az egész életemet Reillynak és ennek az
állásnak szenteltem. Minden egyes napot, nagyon kevés kivétellel.
Ha azt csinálja, amit most sejteni kezdtem, többé nem akarom, hogy
közöm legyen hozzá. Úgy értem, ez nagyon nem helyes. Nem is
beszélve arról, hogy illegális!
Jia egy pillanatig némán vizsgálgatott.
– Nagyjából egy héttel Reilly válásának véglegesítése után
Dermott hatalmas összeget utalt el a TriCorptól egy offshore
bankszámlára.
– Mennyi pénz volt? Összecsücsörítette az ajkát.
– Az utalás összege húszmillió dollár volt.
Leesett az állam. Még nem volt alkalmam az összes számlát
végignézni, de…
– Te jóságos ég! Ha igaz, amit mondasz, akkor annak a pénznek,
ami átfolyt a TriCorpon, a fele gyakorlatilag Cherylé volt.
– Azt biztosan állíthatom, hogy az a pénz nem került terítékre a
válás során. Szóval, igen, az gyakorlatilag az övé, vagy az
alapítványé. Bárhogyan is nézed, nem a megfelelő kezekben van.
Cheryl soha nem is tudott róla, mert ő mindig a szervezet
működésének gyakorlati feladatait irányította. Eközben Reilly a
legfelső szinten a pénzügyeket intézte, felállítva a visszafolyatásokat
Dermottnak és Donovannek, meg bárki másnak, akiről nem akarta,
hogy a száját jártassa a milliókról, amiket lefölözött. Tehát ameddig
Cheryl a barátait beszéli rá, hogy újra és újra megnyissák a
tárcájukat az ügy érdekében, addig Reilly annyit csúsztat belőle,
amennyit csak tud, egy másik számlára, amit néhány hónappal
ezelőttig Dermott kezelt. Mindketten évek óta használják az
alapítványt adómenedékként. A pénzügyi igazgatójuk inkompetens,
fogalma sincs, mi történik. Ez egy kész aranybánya mindenki más
számára.
– Hát ez borzasztó!
 Nyeltem egyet a hatalmas gombóc körül, ami a torkomba ékelte
magát. Reilly egy szörnyeteg volt, és hirtelen a világ leghülyébb
emberének éreztem magam, amiért valaha is kételkedtem az
ösztöneimben.
– Honnan tudod mindezt?
Jia megvonta a vállát, és ellopott egy krumplit a tányéromról.
– Dermott túl sokat fecseg.
– Nem is ismered olyan régóta.
– Szerintem most már jobban ismerem a feleségénél is.
Rám kacsintott, és bár elég zavarónak találtam, hogy ilyen lazán
kezelte a főnöke célzott hűtlenségét, ez megmagyarázta, Dermott
miért osztott meg vele ilyen bizalmas információkat. Azt is
megmagyarázta, hogy Jia miért volt olyan dühös, mikor őt mellőzték
Dermott előléptetését követően. Valóban megvetett nő volt.
– És akkor most mihez kezdünk? Úgy értem, ennek véget kell
vetni. Ez csalás. Rengeteg embert lehúznak.
– Ahogy te is, én is rengeteg papírmunkára bukkantam, ami
kimutatja a pénzmozgást közte és az alapítvány közt. Nagyon
gyanúsan néz ki, és biztos, hogy botrány lenne belőle, de a helyzet
az, hogy ezek mind pénzügyekben dörzsölt fickók. Még akkor is, ha
senki nem figyel oda arra, amit csinálnak, valószínűleg nem
bűvészkedtek annyit a könyveléssel, hogy valamilyen módon ne
tudják megindokolni a költségeket, ha perre kerülne sor. Ez nem az
az aduász, amire szükségünk van ahhoz, hogy megnyerjük a
játszmát.
– Akkor mi lenne az?
– Azt be tudom bizonyítani, hogy Dermott utalta el az összeget.
De ez nem számít, hacsak nem tudod megtalálni, hogy a pénz hol
kötött ki.
– És ha megtalálom?
A száját kicsit összecsücsörítette, és a szeme ravaszul és
számítón csillant.
– Ha meg tudod nekem szerezni annak a számlának az adatait,
akkor Dermottnak és Reillynak is befellegzett. Egyenesen a cég
vezetése elé vinném, és egy héten belül az enyém lenne Dermott
pozíciója.
 – Bosszút akarsz állni – mondtam egyszerűen.
– Én inkább úgy gondolok rá, mint az én kis személyes
igazságszolgáltatásomra.
– És mi van, ha tévedsz? Ha ez az egész teljesen törvényes? A
semmiért veszíteném el az állásomat. – Nem mintha meg akartam
volna tartani az új információk fényében.
– Keresd meg Cherylt. Ha úgy gondolja, hogy a helyén van a
szíved, sosem árulja el Reillynak. Az élet megy tovább. De ha
igazam van, akkor neki is tízmillió oka lesz hinni neked.
– Feketelistára kerülök, ha Reilly megtudja, hogy én állok
mögötte.
– Talán. Talán nem. Valószínűleg tudnék neked szerezni egy jól
megfizetett adminisztratív pozíciót a cégnél, ha visszajössz.
Felvehetnélek egyenesen magam alá, ha szeretnéd.
Értékeltem, hogy Jia igyekezett megédesíteni az üzletet, hiszen a
jövőm elég kilátástalannak tűnt az eredménytől függetlenül is. De
ennél rosszabbat kitalálni sem tudtam volna.
– Nem vedd sértésnek, de soha többet nem akarok túlhajszolt
főnökök után rohangálni. Ha felmondok Reillynál, akkor teljesen új
kezdetre lesz szükségem.
– Abban nem tudom, hogyan segíthetnék.
Átgondoltam. Mostanában egyre többet töprengtem az
újrakezdés lehetőségéről. De még mindig nem tudtam, hogy mi is
lehetne a következő lépésem. Az önéletrajzomhoz hozzáadhattam
pár évnyi kemény munkatapasztalatot, és elég megtakarításom volt,
hogy egy ideig eléldegéljek belőle.
– Majd valahogy megtalálom a módját, hogy a talpamra essek.
– Bárhogyan is döntesz, ne hagyd, hogy Reilly rajtakapjon, hogy
kutakodsz. Ha bármit is megneszel, át fogja mozgatni a pénzt
máshova, és elkezdi eltüntetni a nyomait. Úgy tűnik, hogy talán már
most is ezen mesterkedik azzal, hogy Cherylt el akarja távolíttatni a
tanácsból.
– A gyűlés a hónap végén lesz.
– Ketyeg az óra. – Jia visszabújt a blézerébe. – A mai nap
folyamán futárral elküldöm a lakásodra a banki tranzakció
számlakivonatát és minden mást, amit csak találok. Így minden
nálad lesz, amire csak szükséged lehet, mikor elérkezik az idő.
– Ez visszaérhet hozzád? – Felnéztem rá, ahogy felállt.
– Csak rajtad keresztül érhet vissza hozzám. Keresd meg Cherylt
az információval. Ha robban a bomba, én is lépni fogok. Jia volt az
egyetlen, aki igazán nyerhetett ebben a helyzetben.
Engem az igazságszolgáltatás jobban érdekelt, mint a bosszú. És
ha minden igaz volt, amit mondott, akkor David Reillynak rengeteg
dologért kellett felelnie.
Jia már majdnem elindult, mikor visszafordult hozzám.
– Egyébként hogy van Maya? Valakitől úgy hallottam, hogy
megházasodott.
– Így van. Őszre pedig egy kisfiút várnak. Az arckifejezése
ellágyult.
– Igazán örülök neki.
– Én is.
– Tegyél nekem egy szívességet, add át neki, kérlek, az
üdvözletemet!
Bólintottam.
– Úgy lesz.
– Sok szerencsét!
– Neked is!

***

Legalább százszor visszajátszottam a fejemben a Jiával való

beszélgetésünket. Még mindig teljes sokkhatás alatt álltam. Ez a sok
új információ súlyosan nehezedett rám. Ha mindaz, amit mondott,
igaz volt, és én meg tudnám találni az aduászunkat, akkor valami
olyasmi leleplezéséért lennék felelős, amit fel sem tudtam igazán
fogni. Én csak egy személyi asszisztens voltam. Én erre nem voltam
alkalmas.
Reilly sétált ki a recepcióra, ezzel kizökkentve a munkámból, és
megszakítva a töprengésem. Kint az égbolt már teljesen
besötétedett, és az iroda üres volt. Csak húztam az időt, ameddig ő
haza nem ment.
 Lelassított az asztalomnál.
– Mára végeztem. Van már estére terved? Megvontam a vállam.
– Nem igazán.
– Hogy haladnak a dolgok Darrennel?
Megmondhattam volna az igazat, de nem akartam neki megadni
azt az elégtételt, hogy tudja, már nem vagyunk együtt. Biztos voltam
benne, hogy az ő keze is közrejátszott Darren döntésében, és hogy
ilyen hirtelen eltaszított magától.
– Az bonyolult – feleltem végül. Önelégültség csillogott a
szemében.
– Érdekeset beszélgettünk.
– Úgy hallottam én is.
Félredöntötte a fejét. Reméltem, hogy nem látja, mennyire össze
voltam törve.
– Mi jó csapatot alkotnánk, Vanessa. Remélem, gondolkodtál
rajta.
Lebámultam, köröket firkálgatva a noteszembe.
– Én még maradok egy kis ideig. Hívj, ha bármire szükséged van.
– Kérlek, menj el!
– Az utca másik oldalán leszek, beülök egy gyors italra, mielőtt
hazaindulok. Gyere le, ha szünetet tartanál.
Bólintottam, nagyon igyekeztem úgy tenni, mint aki oda sem
figyel, hogy gyorsabban véget érjen ez a beszélgetés. De Reilly nem
indult el. Lassan megkerülte az asztalomat, és a hátam mögé lépve
előrehajolt. Összerándultam, mikor a kezét a vállamra helyezte és
megszorított.
– David… – Megfeszültem, és megpróbáltam olyan messzire
hajolni tőle, amennyire csak engedte az asztalom.
– Túlságosan siettettelek, tudom. Miután ilyen sokáig vártam rád,
bele tudok egyezni a lassabb tempóba. De valahol el kell
kezdenünk.
Nagyot nyeltem, menekülési útvonal után kutatva ebből a
helyzetből, ami nagyon könnyen elfajulhatott volna. Adriana és Bill
már rég hazamentek. Reilly ez alkalommal nem volt részeg, de ettől
a részlettől még cseppet sem éreztem magam nagyobb
biztonságban vele kettesben.
 – Vanessa… Mikor azt kérdezed, hogy mire van szükségem, a
válasz mindig te vagy.
Behunytam a szemem.
– Elég sok mindenen megyek most keresztül. Hadd
gondolkodjam rajta, rendben? – Reméltem, hogy nem hallja meg a
hangomban a remegést.
Megcsókolta a nyakamat, és nekem felfordult a gyomrom.
– Jó – suttogta. Felegyenesedett, majd kisétált az irodából.
Miután magamra maradtam, kényszerítettem magamat, hogy ne
kezdjek zokogni. Hogy ne omoljak össze.
Nem mentegethettem többé, nem találhattam kifogásokat.
Ennek véget kellett érnie.
 HUSZADIK FEJEZET

DARREN
Órák óta próbáltam kiheverni a másnaposságomat, de a fejem
még mindig majd’ szétrobbant. De nem volt az a piamennyiség, ami
rá tudott volna venni, hogy hazavigyek magammal egy másik nőt.
Megpillantani Vanessát azzal a fickóval egy szerencsétlen véletlen
volt, ami miatt csak még keményebben és még többet ittam, amíg
már hajnalodni nem kezdett. Képtelen voltam nem azon töprengeni,
hogy vajon ki lehetett a pasas, és hogy együtt mentek-e haza.
Nem léphetett tovább ilyen gyorsan!
Én tuti biztos, hogy nem voltam rá képes.
Már felkészültem, hogy újra felhívom Vanessát, mert a
tudatlanság kezdett megőrjíteni. Aztán megszólalt a riasztás jelzés.
A 9-es brigád többi tagja elindult a kocsihoz. Követtem őket,
elvégezve a jól ismert mozdulatokat. Rutin, amit már ezerszer
megcsináltam, hála az égnek, mert a gondolataim még mindig
teljesen össze voltak kuszálódva. Sóvárogtam a nő után, akit
ellöktem magamtól, mint valami komplett idióta.
A diszpécser hangja recsegett fel az oldalamra erősített rádióból.
– Négyes fokozatú tűz az East Ninety-Second és Clarkson
sarkán. Jelentések tűzről az ablakokban és lakókról az épületben.
Megragadtam a felszerelésem, és gyorsan öltözködni kezdtem,
kényszerítve sajgó fejem, hogy az előttem álló feladatra
koncentráljon. Bepakoltunk, bekapcsoltuk a szirénákat, és gurulni
kezdtünk a baleset helyszínére. Ian ült a kormánynál,
végigkáromkodva az egész utat, ahogy a forgalomban
manővereztünk.
Száz és száz segélyhívás és több tucat tűzeset már megedzette
a testem, hogy a legrosszabb helyzetekben is nyugodt tudjak
maradni, de már most érezni kezdtem az adrenalinlöketet. Még az
acélidegzetűek sem maradhattak teljesen higgadtak, mikor abba az
épületbe kellett berohanniuk, amiből mindenki más kifelé menekült.
Én egész életemben semmi mást nem akartam, csak ezt az egy
dolgot csinálni.
A távolban egy fekete füstoszlop emelkedett az égbe, hogy
szétoszoljon magasan az épületek felett.
A rádió folytatta.
– 2-es és 7-es fecskendő útban a helyszínre. Lakók az első és a
harmadik emeleten.
Ian szeme keményen az útra szegeződött. Hátul az egyik
újoncunk arcbőre kicsit zöldesen festett, ahogy megérkeztünk a
háromemeletes épület elé. Mögöttünk a fecskendők is gyorsan
lehúzódtak, és a legénység azonnal kezelésbe vette a tűzcsapot.
– Rendben, fiúk! Haladjunk! – szólalt meg Ian.
A járdán egy nő hisztérikusan zokogott. Odamentem hozzá.
– Mi a baj? Ki van még odabent?
A nő spanyolul kezdett hadarni, túl gyorsan, hogy én meg tudjam
érteni a gyengécske nyelvtudásommal. De egy nevet kihallottam újra
és újra. Leo.
Ian állt meg mellettem, és egy pillanatig hallgatta a nőt.
– Kicsoda Leo? – kérdeztem tőle.
– A kisfia. Bújócskát játszott, mielőtt kiütött a tűz, és nem találták
sehol. Fent van valahol a harmadik emeleten. Menjünk!
– Mozgás! – kiáltottam a legénységemnek, ahogy elfordultam a
nőtől, akinek minden oka megvolt a hisztériára.
Két rendőrautó is beérkezett, és egy rendőrtiszt azonnal odament
a nőhöz, hogy biztonságos távolságba húzza.
Ian és én általában párban mentünk, de mivel most meg kellett
keresnünk egy civilt, úgy döntöttünk, hogy két csapatra oszlunk. Én
Travist, az újoncot vittem magammal, akinek az arcszíne még mindig
nem tűnt az igazinak. Ian Rayjel ment, egy veterán tűzoltóval, aki
úgy gondolta, hogy a légzőmaszknak inkább csak opcionálisnak
kellene lennie, és arról volt ismeretes, hogy szivarozott egy aktív tűz
kellős közepén. Régimódi volt, baromi vicces, és általában
túlságosan veszélyes ember, hogy ilyen helyzetben mellettem
legyen. Kettejük közül inkább Travisszel éreztem jobban magam. Ő
legalább nem tér el a forgatókönyvtől, ha majd bent leszünk.
Az épülethez közeledve Travishez fordultam.
 – A harmadik emeletre megyünk. Mindig a jobb oldali falat
kövesd. Maradj mellettem. És amikor azt mondom, „nyomás”,
azonnal kihúzzuk a csíkot onnan, semmi más nem számít.
Megértetted?
– Megértettem.
– Nagyszerű. Használd a fejed!
Már tuti telepakolta a gatyáját, de erre most nem volt idő. Úszol
vagy alámerülsz. Óvatos leszel és éberen figyelsz, vagy magadat,
és valószínűleg másokat is veszélybe sodorsz.
Csak enyhe füstön kellett átvágnunk magunkat, amíg a harmadik
emeletre nem értünk, ahol aztán nagyon vaskossá vált. Feltettem a
maszkomat, beindítottam a levegőt, és intettem Travisnek, hogy ő is
tegyen így. A légzésem egyenletes hussanása – be és ki, be és ki –
szinte meditációs nyugalommal töltött el. Ha ezt a hangot hallottam,
azt jelentette, hogy az életem volt a tét. És másoké is. Amikor
másokat elragadott a pánik és a szorongás, én elhatározásra leltem.
Tisztánlátásra, még a vakító tűzben is, amivel most szemben álltunk.
Én vágtam az utat. Travis néhány lépéssel mögöttem jött. A
kezemmel a falat követtem, miközben több sarkon is befordultunk.
Óvatosan minden szobát végigvizsgáltunk, de nem láttuk nyomát a
kisgyereknek. Aztán elértük a gardróbot. Az ajtó mögött, a földön,
egy kisfiú feküdt. Nem lehetett több két- vagy háromévesnél.
Megfordultam, és odakiabáltam Travisnek.
– Megtaláltam!
Most már nagyon kellett igyekeznünk visszamenni azon az úton,
amelyen jöttünk, le a földszintre, amíg a fiú biztonságba nem jutott. A
karomba kaptam, és elindultam vissza Travishez. A kisfiú köhögött
és forgolódott az ölelésemben. Elárasztott a megkönnyebbülés.
Rendbe fog jönni. Most már csak ki kellett juttatnunk. Gyorsan!
Travis ment elöl, sietve haladt.
Ahogy a bejárat közelébe értünk, odakiabáltam neki:
– Megyek, és megkeresem Iant és Rayt! Te vidd ki a fiút!
Gyerünk! – Terelni kezdtem magam előtt a szabadulás felé.
Egy pillanatig tétovázott, mielőtt kirohant, a kisgyerek testét
szorosan magához ölelve.
 Valaki még mindig csapdába lehet esve az első emeleten, de
fogalmam sem volt, hogy ki lehetett. Az épület hátsó felében nagyon
gyorsan elharapódzott a tűz, a füst mindenhol vastagon gomolygott.
Végighaladtam az üres folyosón. A levegőjelzőm sípolni kezdett.
Még mindig volt egy kis időm. Megtalálom Iant, és együtt kijutunk.
Körbetapogatóztam, és rátaláltam egy ajtóra. Meglöktem, majd
nekinyomultam.
Mikor végre kinyílt, a semmibe léptem. Lezuhantam, és az
esésemet valami kemény és egyenetlen törte meg.
A következő néhány pillanat homályba veszett, fekete homályba.
Elkáromkodtam magam, és rángatózni kezdtem. Próbáltam
feltápászkodni, de valamibe belegabalyodtam. A légzésem
megnyugtató hussanását a riasztó sípolása váltotta fel.
Nyugodtságot próbáltam magamra erőltetni, de helyette a pánik állt
nyerésre. És túl sok levegőt nyeltem.
Nyeltem egyet a sugárzó fájdalmon keresztül, ami a bal oldalamat
nyaldosta. Kis idő múlva rájöttem, hogy a pincében voltam. A
pincében, ahová nem vezetett le egy rohadt lépcső sem. Fekete víz
csöpögött le körülöttem a kőfalakon, és szivárgott át a fapadlón, ami
izzott a hőségtől.
Kifordultam, hogy fel tudjak ülni, de fájdalom nyilallt az oldalamba.
Úgy éreztem, mintha a bordáim a tüdőmbe vájnának, még
nehézkesebbé téve a légzést. Eközben a riasztóm folyamatosan
sivított, emlékeztetve, hogy alig maradt levegőm.
Kapkodó, ijedt levegővétel. Szúró fájdalom.
Megpróbáltam feltápászkodni. Másfajta lüktetés áradt végig a
jobb karomon, ami mostanra szinte teljesen használhatatlanná vált.
Most aztán tényleg jól kicsináltam magam! Ki kellett innen jutnom.
Az egyetlen probléma az volt, hogy semmiféle kiutat nem láttam
ebből az istenverte lyukból. Nem csoda, hogy a rohadt ajtó nem
akart kinyílni! Ez a hely kész halálcsapda volt.
– Mayday. Mayday. Mayday. Ez itt Bridge – kiabáltam bele
reszelős hangon a maszkomba. – A pincében vagyok. Nincs kurva
lépcső!
Semmi válasz.
A riasztóm egyre hangosabban és gyorsabban vijjogott.
 Emlékeztető, hogy vészesen fogyott az időm.
A narancssárga izzás a pince túloldalán jelentette az egyetlen
másik kiutat. Tűz.
Elkezdtem botorkálni felé, remélve, hogy rábukkanok egy
lépcsőre, ami visszavisz a földszintre, de nem találtam semmit.
Semmit, csak vastag, fekete füstöt. A roppant hőség a földre
nyomott. A felszerelésemen keresztül is éreztem.
Hallottam egy hangot lekiabálni, ami hasonlított Ianére.
– Bridge! Ott egy létra a falhoz támasztva! Vissza tudsz hozzá
menni?
Követtem a falat, és megpróbáltam ismét lábra állni, ahogy
távolodni kezdtem a tűz hőjétől. Valamiben megbotlottam, és
visszazuhantam az oldalamra. Felnyögtem a fájdalomtól. Az egész
rohadt jobb oldalam teljesen haszontalan volt.
Négykézláb, a pince piszkában igyekeztem kitapogatni magam
előtt az utat. Vissza kellett jutnom oda, ahonnan indultam. Gyorsan.
Ha nem sikerül megfékezni a tüzet, az egész épület megroppanhat.
És én itt rekedtem alatta.
És aztán, egy szempillantás alatt, elfogyott a levegőm. A maszk
ráfeszült az arcomra.
Bassza meg!
Letéptem magamról. Beszívtam az első korty fojtogató füstöt, és
visszarogytam a földre, hogy megtaláljam a lehető legtisztább
oxigént. Ki kellett jutnom innen!
Vanessára gondoltam, a családomra. Mindenkire, akinek
szüksége volt rám… emberekre, akik nélkül nem voltam hajlandó
élni.
– Ki kell őt onnan hoznunk! Most! – Ian hangja harsogott a
pániktól.
Próbáltam a hangja irányába kúszni, de a legnagyobb adrenalin-
löket sem tudta volna elég gyorsan mozdítani a testem. Köhögni
kezdtem, a mérgező füst megtöltötte a tüdőmet. Most már közel
kellett, hogy legyek.
Továbbküzdöttem magam, át az ismeretlen akadályokon, olyan
gyorsan kúszva, ahogy a testem bírta.
Az nem lehetett, hogy itt halok meg. Nem így!
 VANESSA
Csak nagyon kis erőfeszítésembe került, hogy lenyomozzam a
bankszámlát, amit Jia említett. Megérett a gyümölcse az irodában
töltött túlórázásoknak, és hogy olyan mélyen benne voltam Reilly
minden ügyében – szinte mindenhez hozzáférésem volt, amihez ő
csak hozzáért. Megbízott bennem, és én csak pár kattintásra voltam
attól, hogy minden titoktartási szerződést megszegjek, amit az elmúlt
két évben aláírtam.
A bankszámla a Kajmán-szigeteken volt. Ironikusan, az a hely,
ahol a felesége elől elrejtette a pénzt, pont az a hely volt, ahol én
reménytelenül beleszerettem egy másik férfiba.
Digitális másolatot készítettem minden fájlról, amire valakinek
valaha csak szüksége lehetett ahhoz, hogy leleplezze, amit Reilly és
a cimborái évek óta műveltek. Banki kivonatok, átutalások, alapító
okiratok, és néhány titokzatos e-mail közte és Dermott között, amire
akkor bukkantam, mikor indítottam egy keresést a
bankszámlaszámra.
Ezzel kétségkívül mindkettejüknek befellegzett.
Az ujjam a ravaszon volt. Már csak meg kellett húznom.
De mégis ki voltam én? Egy jelentéktelen fogaskerék a
gépezetben, amit Reilly évek óta zökkenőmentesen vezetett. Jia
minden beismerése ellenére én még mindig kételkedtem abban,
hogy képes lennék-e mindennek pontot tenni a végére. A gondolat
rettegéssel töltött el. Mi lesz, ha minden összeomlik, de egyenesen
rám?
Akkor is, ha minden jól megy, és én megúszom ép bőrrel, az
állásomat elveszíteném. A nyomást, amit Reillynak dolgozva nap
nap után éreztem, most átvenné a nyomás, hogy valahol máshol
találjak jövedelmező állást. Nekem nem volt olyan biztonsági hálóm,
mint Darrennek, amire támaszkodhattam volna, és a városban nem
éltem volna túl jövedelem nélkül.
Nyugtalan voltam, és ideges. Kibámultam a konferenciaterem
ablakán, miközben Bill és Reilly tovább hablatyolt a fund kilátásairól.
Kint a város, amit annyira megszerettem, szélesen húzódott el,
ameddig csak a szemem ellátott. Épület üvegépület után, fakó és
szürke a borult égbolt alatt. Épp készültem elveszíteni az állásomat,
miután már elvesztettem az egyetlen olyan komoly kapcsolatomat,
amitől élettel telinek éreztem magam. Az élet nem volt több a kopár
sivatagnál Darren nélkül, aki mindent ragyogóvá tudott tenni
számomra, annak ellenére, hogy milyen reménytelenül összetörte a
szívemet.
Semmi jogom nem volt megváltoztatni egy olyan férfit, mint
Darren, de mégis meg akartam tenni.
– Vanessa! Hallottad, amit mondtam?
Hirtelen visszacsöppentem a valóságba, de teljesen elment a
fülem mellett, amit Reilly mondott, és ami most olyan fontos volt.
– Elnézést. Mit is mondtál?
– Én leírtam. Nem gond. – Adriana feszes mosolyt küldött felém.
A telefonom némán vibrálni kezdett, új tárgyat kínálva a
figyelmemnek. Mikor megláttam Maya számát, hangpostára küldtem
a hívást, és kényszerítettem magam, hogy megint a megbeszélésre
koncentráljak. Még kétszer hívott, mire végre küldtem neki egy
üzenetet.

Megbeszélésen vagyok.

Darren megsérült egy tűzben. Úton vagyunk a kórházba.

Újraolvastam az üzenetet. Borzasztó rémképek száguldottak

végig a fejemben, és nyirkos lett a tenyerem. Bepötyögtem a választ,
a szívem majd kiugrott a mellkasomból.

Jól van?

Nem tudunk túl sokat. Hívj, amint tudsz! New York-i Metodista
Kórház. 204-es szoba.

Remegő kezekkel tartottam a telefont.

– Édes istenem!
 – Minden rendben? – Adriana szemébe aggodalom költözött.
– Most mennem kell.
Reilly ideges pillantást vetett rám.
– Épp valaminek a közepén tartunk.
– Sajnálom. Ez vészhelyzet. Mennem kell. Visszajövök, amilyen
gyorsan csak tudok.
Összekapkodtam a dolgaimat, és elhagytam a termet.
– Vanessa!
Reilly utánam jött.
Nem érdekelt. Muszáj volt Darrent látnom. Megálltam az
asztalomnál, és felkaptam a táskámat.
– Darren megsérült. Egy tűzben tegnap éjjel. Kórházban van.
Muszáj odamennem.
– Azt hittem, már végeztél azzal a csődtömeggel!
Ellenséges pillantást vetettem rá, készen, hogy minden
gyűlöletemet rázúdítsam erre a rettenetes emberre.
– Neked semmi jogod ítélkezni felette!
Fogalma sem volt, hogy hamarosan felette fognak ítéletet
mondani. Az egész élete hamarosan darabjaira fog hullani. Minden
önhittsége és vagyona és pompája odalesz.
Átvetettem a táskámat a vállamon, és megkerültem Reillyt.
Elkapta a karomat, és szorosan tartott. Hirtelen visszaemlékeztem a
pillanatra, mikor ugyanezt tette a reptéren, Darren szeme láttára.
Annak katasztrofális eredménye lett.
Egyenesen belenéztem hideg, szürke szemébe.
– Eressz. El.
Megfeszült az állkapcsa.
– Ha most elmész, örökre elfelejtheted, hogy valaha is itt
dolgoztál.
Már végeztem itt mindennel. Kitéptem a karom a szorításából.
– Te egy borzalmas ember vagy, David. Gyűlölködő és rideg és
kiábrándult. Gyűlölsz mindent, amit nem kaphatsz meg. És engem
soha nem fogsz megkapni!
Megálltam az ajtónál, amikor utánam kiáltott.
– Hibát követsz el, Vanessa!
Megfordultam. Egy utolsó pillantást vetettem rá.
 – Az lenne a hiba, ha még egy percet elvesztegetnék az
életemből rád. Viszlát, David!

DARREN
Az egész rohadt testem fájt, de a hideg levegő marása a
tüdőmben örömteli emlékeztetője volt annak, hogy életben voltam.
Mindenem sajgott, de éltem. Az előző éjszaka eseményei
töredékesen villantak be. A tűz feketesége. A kórház vakító
fehérsége. A rémisztő felismerés, hogy elpusztulhatok abban a
lyukban, majd ahogy Ian kicipel a vállán. Közelebb jutottam az
ajtóhoz, amin keresztül bezuhantam, mint azt gondoltam. Elég közel,
hogy még azelőtt ki tudjon rángatni, mielőtt túl késő lett volna.
Minden egyes lépéssel szitkozódott, míg én a minket körülvevő
mérgező levegőtől fuldokoltam.
Veszélybe sodortam a saját és a bajtársaim életét. És az
életemmel Iannek tartoztam.
Nem lett volna szabad egyedül visszamennem. Az a fájdalom,
amit most éreztem, semmi volt ahhoz a lelki gyötrelemhez képest,
hogy tudtam, valaki más is megsérülhetett volna az én hibámból.
Lassan kezdtem magamhoz térni az emlékekből, amik úgy
játszódtak le fáradt szemem mögött, mint egy rossz álom.
– Felébredtél! – Olivia mellettem volt. A kezét az enyémre
helyezte.
– Liv. – A hangom rekedtes volt, úgy éreztem, mintha
végigkaristolta volna a torkomat.
Elhallgattatott, és egy pohár vizet emelt a számhoz.
– Hogy érzed magad? Hívjam a nővért? Megráztam a fejem.
– Nem.
– Cam és Maya pont az előbb léptek ki. Szólhatok nekik.
Elmentek, hogy felhívják anyut és aput. Nem akartak addig beszélni
velük, ameddig nem tudtunk meg többet arról, hogy hogy vagy.
Megszorítottam Olivia kezét, hálásan, hogy mellettem volt. Mi
sosem voltunk olyan közel egymáshoz, de el sem tudtam volna
képzelni az életemet nélküle. És sosem voltam képes lerázni
magamról az aggodalmat, hogy szüksége volt rám és Camre. Anya
és apa megpróbálják az ő jövőjét is maguk alakítani, de mi mindig ott
leszünk majd, hogy vigyázzunk rá.
– Örülök, hogy itt vagy. Könnybe lábadt a szeme.
– Mondanom sem kell, hogy mi is örülünk, hogy te is itt vagy!
Mikor jött a hívás, a legrosszabbra számítottam. Annyira féltem!
Csitítgattam csak, és letöröltem a könnycseppet, ami az arcán
legördült.
– Egy botlásnál és némi füstnél azért több kell majd ahhoz, hogy
feldobjam a talpam, oké?
A kórházi szoba ajtaja hirtelen kivágódott, és a szívem majdnem
megállt. Minden megkönnyebbülésem és megbánásom kíséretében
Vanessa sétált be. Az arcát összemaszatolták a könnyek. Egy ideje
már sírhatott. Közelebb jött hozzám, és az ajtó becsapódott mögötte.
– Darren! Édes istenem! – Remegő kezét a szája elé emelte. Liv
felállt, és közben letörölgette a saját könnyeit.
– Rendbe fog jönni, Vanessa. Néhány bordája megrepedt.
Eltörte a karját és a kezét, de idővel minden be fog gyógyulni.
– A kezem már előtte törött volt.
Liv összeráncolt szemöldökkel fordult felém. Megráztam a fejem.
– Ne aggódj miatta. – Minden szó kapart, kényelmetlen volt a
beszéd.
Rápillantott Vanessára, majd rám, és egy szomorú mosoly
kíséretében elengedte a kezemet.
– Magatokra hagylak titeket. Megkeresem Camet. Csak csengess
a nővérnek, ha szükséged van bármire, jó?
– Köszi – feleltem.
Mikor egyedül maradtunk, Vanessa odajött mellém. Felfelé
fordítottam a tenyeremet, az érintésére vágyva. Válaszul a kezébe
fogta a kezemet. Becsuktam a szemem, hirtelen csordultig teltem
már ettől az aprócska kapcsolattól is köztünk.
– Idejöttél – mondtam.
– Hát persze hogy idejöttem! Azonnal indultam, amint Maya
felhívott. Eszembe sem jutott, hogy talán nem akarod, hogy itt
legyek.
 Kinyitottam a szemem, nagyon is tudatában annak, hogy milyen
fájdalmat okoztam neki, és hogy engem is mennyire meggyötört, ami
történt.
– Én mindig azt akarom, hogy itt legyél.
A száját harapdálta, a szemében friss könnyek csillogtak.
– Azt hittem, hogy szünetet akartál tartani. Megráztam a fejem.
– Tévedtem.
Köhögni kezdtem. Iszonyatos fájdalom nyilallt szét a bordáimtól,
és sugárzott végig az egész oldalamon. Vettem egy óvatos levegőt,
és visszahanyatlottam a párnára. Vanessa közelebb jött, és leült az
ágy szélére mellettem. Gyönyörű arca most sápadt és beesett volt, a
szeme pedig aggodalomról árulkodott.
És akkor hirtelen eszembe jutott, mikor legutoljára láttam őt.
Valaki más karján. Egy férfira mosolyogva, aki nem én voltam.
– Vanessa, nem tudom, ki az a fickó. – Nyeltem egyet a szúró
érzés ellenére a torkomban. – De én küzdeni fogok érted. Küzdök
kettőnkért. Kikészít, ha nem lehetek veled!
Összeráncolta a szemöldökét.
– Milyen fickó? Te miről beszélsz?
– A minap együtt láttalak valakivel. Szőke hajú. Ott nevetgéltetek
együtt. Meg akartam ölni érte.
Elmosolyodott, és megérintette az arcom.
– Te őrült vagy.
– Ki volt az? És hol lakik? Nevetve megrázta a fejét.
– Az Michael volt. Floridában él, szóval jó kis út áll előtted.
Ráadásul értelmetlen út, mert ő a múltamba tartozik. Olyan messzi
múltamba, hogy egyáltalán nem kell miatta aggódnod.
– Volt barát? Bólintott.
– Szereted? – Felkészültem a válaszra, ami jobban
összetörhetett volna, mint a zuhanásom.
– Szerettem. Egyszer régen. Nagyon fiatalok voltunk.
Azt akartam, hogy engem szeressen. Éreztem, hogy így van.
Néha olyan biztos voltam benne.
De a francba is, hallanom kellett, hogy kimondja! Mindazok után,
amiken keresztülmentünk, jobban vágytam azokra a szavakra, mint
azt leírhattam volna.
 Odahajolt hozzám, finom csókot lehelt az ajkamra. Gyönyörű
szeme rabul ejtett, gyengédségével átölelt.
– A szívem csak a tiéd, Darren.
– Hogy adhatod nekem a szíved, azok után amit veled tettem?
Megrándult az arca, és érzelmek kavarogtak világoszöld szemében.
Megküzdenék még egy tűzzel, ha visszacsinálhatnám azt a napot,
és semmissé tehetném a fájdalmat, amit neki okoztam.
– Neked adhatom, mert újra és újra megküzdesz érte. És mert
szeretlek. Jobban, mint azt valaha tudhatnád. Mikor azt hittem, hogy
valami történt veled… – Elfúlt a lélegzete, és a szeme könnyekkel
telt meg.
– Csss – csitítgattam, és megszorítottam a kezét. – Jól vagyok.
Egy kicsit vacakul, de jól vagyok.
– Mi lett volna…
– Neked köszönhetem, hogy kijutottam, Vanessa. A helyzet nem
volt túl rózsás, de folyton csak rád gondoltam. Tudtam, hogy ki kell
onnan jutnom, vissza hozzád. Hogy mindent helyrehozhassak. Hogy
visszaszerezzelek.
Könnyek csordultak le az arcán, és én azt kívántam, bár
lecsókolhatnám őket. Bár magamhoz szoríthatnám őt és
szerethetném őt. Reméltem, hogy ad még egy esélyt, hogy
megtehessem.
– Soha többé nem eresztelek el – suttogtam.
Vanessa felállt, mikor a nővér bejött, hogy ellenőrizze az
életjeleimet.
– Nagyon sajnálom, kedvesem, de csak családtagok
tartózkodhatnak itt. Elég nehéz éjszakája volt. Most pihennie kell.
– Ő családtag – mondtam.
Vanessa kinyitotta a száját, majd becsukta. A nővér felvont
szemöldökkel nézett rám.
– Ő a feleségem.
– Ó! Elnézést kérek, Mrs. Bridge. – Valamit ráfirkantott a
kórlapomra, majd visszatette a tartóba az ágyam lábánál. – Jól van
akkor. Nagyjából egy óra múlva visszajövök, hogy ismét
ellenőrizzem. Csak nyomja meg a gombot, ha bármire szüksége
van! – A nővér a kezét a lábamon nyugtatta, ami szinte az egyetlen
porcikám volt, ami nem fájt. – Köszönöm a szolgálatodat, fiam. –
Rákacsintott Vanessára. – Hamarosan jobb lesz, mint új korában.
Miután a nővér elment, Vanessa rögtön visszajött hozzám.
Oldalra húzódtam, helyet próbálva csinálni neki az ágyon.
Az oldalamba nyilalló fájdalomtól felszisszentem.
– Darren, hagyd! Fájdalmat okozol magadnak!
– Jól vagyok. – Megpaskoltam az üres helyet magam mellett.
Odakucorodott mellém, óvatosan, hogy ne dőljön nekem.
A fejét sóhajtva helyezte a párnára, amin osztozkodtunk.
– Te aztán tényleg nem félsz semmitől, ugye?
– Csak attól félek, hogy újra elveszítelek.
– Akkor ne engedj el. Megráztam a fejem.
– Eszemben sincs. Soha többé.
Hozzám hajolt, hogy csókkal pecsételje meg az ígéretet.
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

VANESSA
Darren lakásában néma csend uralkodott, a tévé halk morajlását
leszámítva a hálószobájában. Halkan surrantam be. Aludt. Nem volt
rajta póló, világoskék takarója a dereka köré gyűrődött. A testének
súlya körültekintően az ép oldalára nehezedett, és a mellkasa
egyenletesen mozgott minden lélegzetvétellel – egy egyszerű
mozdulat, ami tudtam, milyen sok fájdalmat okozott neki az elmúlt
hetekben, miközben gyógyult.
Végighaladtam a szobán, itt-ott felkapva egy-egy elszórt
ruhadarabot, majd betettem mindent a szennyestartóba. Abban a
pillanatban, hogy kikapcsoltam a tévét, megmoccant.
Rekedtes nyögését rögtön egy éles levegővétel követte.
Összerándult, és egy pillanatra megdermedt, mielőtt a hátára fordult
volna.
– Bébi. – Elmosolyodott, mikor fáradt tekintete összetalálkozott az
enyémmel.
– Aludj nyugodtan vissza. Csak összepakolok egy kicsit.
– Nem kell utánam takarítanod.
– Tudom. De ameddig fel nem épülsz, a gondodat fogom viselni.
Tetszik vagy sem! – Az éjjeliszekrényhez léptem, és elkezdtem
összegyűjteni róla a félig üres poharakat.
Kinyúlt felém az ép karjával, és megpróbált közelebb húzni
magához.
– Azt hagyd abba, és gyere ide.
– Pihenned kellene.
– Hetek óta pihenek. De most itt vagy, és veled szeretnék tölteni
egy kis időt.
Feladtam; visszatettem a poharakat, és elhelyezkedtem mellette
az ágyon.
Hümmögött, meleg kezét fel és le húzogatta a csupasz
combomon.
 – Igazán szívderítő látvány vagy, vörös! Sosem tudok betelni
azzal, hogy veled lehetek.
Lenéztem az egyszerű öltözékemre. Fakó rózsaszín póló és fehér
rövidnadrág. Az új „munkanélküli” egyenruhám, most, hogy a napok
kezdtek melegedni. Mint egy végeláthatatlan nyári vakáció,
legalábbis addig, ameddig új munkát nem találok, vagy meg nem
érkezik a hűvösebb idő. Eli kicsit jobban besegített a lakbérbe, és az
anyukám is küldött segítségül némi pénzt, hogy elboldoguljak az
állásvadászat alatt.
– Miért nem maradsz itt velem egy ideig? Szeretek rád felébredni.
– Neked pihenned kell, és én nem tudok a fenekemen
megmaradni. Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen sok szabadidőm
van. Muszáj valamivel elfoglalnom magam, és magától értetődően
pont ezért legyeskedek most itt körülötted, ahelyett, hogy hagynálak
pihenni.
– Én le tudnálak foglalni – mormogta sokat ígérően.
Nem igazán sikerült eltitkolnom a mosolyomat. Tudtam, hogy
nagyon is le tudna foglalni, egész éjjel, minden éjjel, de mielőtt
bármit csinálunk, előtte teljesen fel kellett épülnie.
Ennek ellenére képtelen voltam nem legeltetni rajta a szememet.
Ha én egy jelenség voltam, akkor ő egy csoda. Végignéztem rajta, a
kócos hajától kezdve az alig észrevehető nevetőráncaiig, amiket
ragyogó mosolya általában teljesen láthatatlanná tett számomra. A
mellkasa szinte maga volt a tökély. Az edzőteremtől távol töltött
néhány hét szinte meg sem látszott rajta, és még így, pihenés
közben is formás volt, és lenyűgöző.
– Mi tetszik annyira? – Vigyorogva nézett rám.
– Minden tetszik, amit látok. Te is tudod.
Felfuttatta az ujjait a combom belsején, hirtelen veszélyes
érzéseket ébresztve bennem.
Megragadtam a kezét, mielőtt tovább juthatott volna, de csak
magához húzott. Bezártam a köztünk maradt távolságot, vigyázva,
hogy ne nehezedjek rá a mellkasára. Az ajkunk összetalálkozott,
puhán és melegen. Az ujjamat a hajába fúrtam, végigfuttattam az
álla vonalán, végig a durva borostáján, ami azóta kinőtt. Darren
nyers volt, és gyönyörű, és még sosem szerettem ennyire.
 – Azt hiszem, van valamim, ami tetszene. – Benyúlt az
éjjeliszekrény egyik fiókjába, és kihúzott egy kicsi, keskeny dobozt.
– Ez micsoda?
A tenyerembe helyezte.
– A tiéd.
– De nem mentél el ezért sehova, ugye? – A hangom
aggodalommal telt meg. Ő az a típus volt, aki megerőltetné magát,
mikor gyógyulnia kellene.
– Nem. Köszönhetően a modern technológiának, már az
otthonom kényelméből is tehetek romantikus gesztusokat. De most
már nyisd ki!
Elmosolyodtam, az izgalom kezdett úrrá lenni rajtam. Kibontottam
az ezüst masnit, és kinyitottam a dobozt. Egy szép, rózsaarany
nyaklánc volt benne. Egy medál lógott róla, amit ötszirmú virág
formájába öntöttek – egy frangipáni volt, mint azok a virágok, amik
mindennap édes illatukkal töltötték meg a levegőt, amíg a szigeten
voltunk. A közepén egy gyémánt ragyogott fényesen.
Darren kiemelte a finom ékszert a dobozból, és bekötözött keze
ellenére sikerült a nyakam köré fonva bekapcsolnia. A virág hűvösen
hullott a mellkasomra.
Képtelen voltam megszólalni, teljesen lenyűgözött a gesztus és
az emlékek, amiket felelevenített. A szigeten töltött napjaink drága
kincsek voltak – olyannyira, hogy el sem tudtam képzelni, hogy azt a
paradicsomi létet magunkkal hozhattuk volna haza. De valahogy
mégis sikerült.
– Ez gyönyörű! Köszönöm!
– Gyönyörű, akárcsak te vagy.
– Imádom!
– Tudod, hogy mit jelent? – Az ujjbegyével körberajzolta a medált.
– A frangipáni?
– Az új kezdetet szimbolizálja. Abban a pillanatban, hogy beléptél
az életembe, minden újrakezdődött számomra. Te vagy az életem
hátralevő részének kezdete, Vanessa.
Megfogtam a kezét a szívem fölött, és erősen megszorítottam.
– És te az enyémnek.
 – Nagyon sajnálok mindent, amin miattam keresztül kellett
menned. El sem tudom mondani, mennyire. A férfi, aki azelőtt
voltam, hogy találkoztunk – az nem az igazi énem volt. Csak
magamat próbáltam megóvni attól a fájdalomtól, amit a szüleim
egymásnak okoztak az évek során a szemem előtt. Teljesen
kiábrándultam a szerelemből. Nem hittem, hogy a megfelelő ember
oldalán másmilyen is lehet. Sosem hittem, hogy ebben valaha
részem lehet.
Fájt a szívem, ahogy a fiatalabb Darrenre gondoltam, aki szép
lassan elzárta a szívét mások elől, hosszú-hosszú évekre. De ez
nekem sem volt idegen, felfedeztem a nyomát azon az úton is, amit
én jártam be.
– Ezt megértem. Nekem is hosszú időbe telt rájönnöm, hogy mit
akarok igazán. De aztán rátaláltam, veled együtt.
– Szeretlek, Vanessa. – A szeme sötéten örvénylett az
érzelmektől.
– Én is szeretlek.
– Gyere ide – suttogta, és közel húzott magához.
Megcsókolt, hosszasan, és nyelvével mélyen a számba hatolva.
Simogatott; az arcomat, le a karomon, egészen a combomig. Az
érintése nyomán lángba borult a bőröm. Egy halk hang a fejemben
emlékeztetett, hogy meg kell állnunk, bármennyire is folytatni
akartam ezt…
– Nem lehet. Addig nem, ameddig teljesen fel nem épültél.
– Nem bírom ki olyan sokáig nélküled. Van egy olyan érzésem,
hogy te sem bírnád ki addig.
– Dehogynem – hazudtam. Az elhatározásom minden
másodperccel gyengült. – Nem akarok fájdalmat okozni neked.
– Nem érdekel, mennyire vagyok összetörve. Minden perc, amit
benned tölthetek, színtiszta gyönyör. És én csak ezt fogom érezni.
Garantálom neked.
– De az orvos…
– Az orvos azt mondja, hogy kutya bajom. – Az érintése
becsúszott a bugyim széle alatt, végigsimított az érzékeny bőrön ott.
– Csupaszon akarlak, Vanessa.
 A légzésem felgyorsult a szívverésemmel együtt. Én is azt
akartam…
Eddig még sosem kérte, de a megválaszolatlan kérdés ott
lebegett köztünk már korábban is. Darren múltja igen színes volt, és
én semmit nem vehettem biztosra, nem számított, mennyire
szerettem. De már tudtam, hogy biztonságos megtennünk ezt a
következő lépést, és a gondolat, hogy ezt az utolsó, minket
elválasztó korlátot is lebonthatjuk, teljesen megrészegített. Ez az
intimitás teljesen új szintje volt.
– Gyerünk, vörös. Élj egy kicsit! – A kezével betakarta a
mellemet, és gyengéden megszorította a mellbimbómat a pólómon
keresztül.
Az orvos semmiképpen sem engedélyezte volna, amire épp
készültünk, de Darrent egyáltalán nem érdekelte. Egy lobbanékony
rosszfiú volt, és én imádtam ezt benne.
Az őrült szenvedélytől vezérelve, amit csak ő tudott bennem
ébreszteni, felálltam az ágyról.
– Ne kelljen ezt megbánnom!
– Megígérem, hogy nem fogod.
Az ajkába harapott, míg én vetkőzni kezdtem, lassan, minden
drága másodpercet elhúzva. Letoltam a bugyimat a csípőmről, és a
földre hullott, teljesen meztelenül hagyva a testem, az ajándékát
leszámítva. A bőröm forró volt kiéhezett tekintete alatt.
A takaró alatt már kemény volt. Odamentem hozzá, és
lovaglóülésben a csípőjére ültem. Megcsókoltam a mellkasát,
végignyaltam a mellbimbója sötét bőrén. Aztán lejjebb haladtam, és
a takaró lehullott, felfedve gyönyörű, vastag péniszét.
Sosem gondoltam úgy, hogy a férfianatómia különösebben
gyönyörű lett volna, de a főnyeremény Darren lába közt tökéletesen
illett a teste többi részéhez. Kemény hús bársonyosan puha bőr
alatt, magabiztosan ágaskodva az öléből. Végighúztam egy ujjamat
a hosszán, és gyengéden a kezembe fogtam a heréit. Egy pillantás
az arcára elárulta, már most mennyire fel volt ajzva. A szeme sötét
volt. Az álla megfeszült, és a mellkasa zihált, ahogy egyenetlenül
vette a levegőt.
 A kezembe fogtam a péniszét, és a számhoz vezettem a csúcsát.
Apró, lusta nyelvcsapásokkal kezdtem izgatni érzékeny makkját,
majd le egészen a tövéig és vissza, ahol jobban a számba vontam.
A szemhéja lecsukódott, és mély morgás tört fel a mellkasából.
Fölé mozdultam, próbálva annyit befogadni belőle, amennyire
csak képes voltam. Nyaltam és szívtam, minden mozdulatot a
torkom hátsó részének tompa nyomásával hangsúlyozva. Együtt
nyögtünk fel, és én élvezetemet leltem a gyönyörében. Vissza
akartam neki adni mindazt a kéjt, amit ő adott nekem már olyan sok
alkalommal.
Már teljesen benedvesedtem, sóvárogtam az érzés után, ahogy
vastagon betöltött. A gondolataim akörül szálldogáltak, hogy vajon
milyen érzés lenne bennem csupaszon. Már a testünk
egyesülésének egyszerű aktusa is lábujjgörbítő eksztázist okozott
nekem újra és újra. Még soha senki nem szeretkezett velem úgy,
ahogyan ő, rabul ejtve a szívemet és az elmémet, míg magáévá
tette a testemet.
– Elég! – nyögte rekedten. – Gyere ide.
Hagytam, hogy kicsússzon a számból, és felkúsztam a testén,
imádkozva, hogy amit csinálok, több gyönyört okozzon neki, mint
fájdalmat. A sérült kezét a csípőmön pihentette, és a másikkal a
puncimhoz vezette a péniszét. Ott utat talált a testembe, majd
erősen megszorította a csípőmet, mielőtt magára húzott.
– Lassan és mélyen, bébi. Minden egyes csodálatos centit érezni
akarok, ahogy belém ülsz. Egészen végig.
Várakozó izgalom bizsergette meg a testem. Le akartam ejteni
magam, és egyszerre magamba fogadni őt. De ahogyan Darren is,
én is maximálisan ki akartam élvezni ezt az új élményt köztünk.
Olyan hosszan elnyújtani, amennyire csak tudtuk.
Félig lehunyt tekintete arra a pontra volt szegeződve, ahol a
testünk összetalálkozott, a száját lassan eltátva nézte, ahogy eggyé
váltunk. Teljesen a testembe fogadtam, kitágulva és szorosan
körülölelve. Férfiassága a testem legmélyebb pontjában pihent.
Megnyalta a hüvelykujját, benedvesítette, mielőtt a csiklómhoz
érintette. Gyengéden dörzsölgetni kezdte a megduzzadt,
idegvégződésekkel teli pontocskát. Élesen beszívtam a levegőt,
ahogy az érzés végigszáguldott rajtam. Ott helyben el tudtam volna
élvezni. Pulzáltam körülötte, súrlódásra és beteljesülésre éhezve.
Felnézett rám, gyönyörű barna szemében forróság és éhség
égett. És abban a tüzes melegségben megláttam a szerelmet. A
megbecsülést. A csodálatot. Mindazokat a dolgokat, amik az én
szívemben is fellobbantak, akárhányszor vele voltam.
Sötét, olajbarna bőre megfeszült az izmain, mint az önuralom
vékony fátyla a férfitesten alattam, ami annyi erőt, annyi szenvedélyt
takart. Az ujjait végigfuttatta a hajamon, és magához húzott. Az
ajkunk egybeforrt, először gyengéden, majd vadabbul. Az alsó ajkam
harapdálta, és a nyelvével enyhítette a szúrását. Megremegtem
férfiassága körül, többre vágytam belőle. Több érzésre. Több
forróságra.
– Ez – gyengéden felfelé lökött a csípőjével – az, ahogy ennek
mindig is történnie kellett volna. És ezentúl mindig így fog történni.
Behunytam a szemem, egyszerre éreztem magam könnyednek
és nehéznek.
– És most lovagolj meg, kedvesem!
A sérüléseinek valósága egy pillanatra kijózanított.
– Nem akarok fájdalmat okozni neked. Vigyortól görbült felfelé a
szája.
– Megígérhetem neked, hogy ebben a pillanatban egyáltalán nem
érzek fájdalmat. És most lovagolj meg keményen, ameddig azt nem
mondom, hogy elélvezhetsz!
És ezzel máris visszazuhantam a pillanatba, készen, hogy a
kifulladásig dugjam. Az izmaim remegtek, de hajszoltam a gyönyört.
Azt tettem, amit akart, gyorsan és keményen uraltam, ameddig már
olyan közel voltam a csúcshoz, hogy sikítani tudtam volna.
– Annyira jó érzés, ahogy bennem vagy! – nyöszörögtem.
Az állkapcsa megfeszült, az arcán a gyötrelmes erőlködés
kifejezése ült.
– Olyan jó érzés lesz beléd élvezni, bébi! De először neked kell.
Élvezz el, Vanessa! Hadd érezzem, ahogy elmész!
A hüvelykujja ismét rátalált a csiklómra. A fejem egy sikoltással
hátrahanyatlott. Rászorítottam, és a dörzsölés a csúcsra vitt. A világ
vakító fehérré vált. A gyönyör úgy áradt szét a testemben, mintha
villám csapódott volna belém.
Egy pillanat alatt Darren, a gyönyörünk és ez a szerelem minden
egyes érzékszervemet betöltötte. Túlcsordultam. Magasan repültem,
ezer darabkára hullva szét. És ő követett engem, rekedt kiáltása
visszhangzott a hálószoba falairól, ahogy elélvezett.

VANESSA
Azt gondoltam, hogy Cheryllel a luxusotthonában találkozom
majd, de az asszisztense biztosított róla, hogy az esetek legnagyobb
részében az alapítvány valamelyik irodájában lehet őt megtalálni,
amint a szokásos köreit teszi.
Szépen sütött a nap és a bőrömet melengette, ahogy Maya
mellettem sétált. Miután beszámoltam neki az egész ügyről,
Reillyról, a pénzmosásról, ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön
lelki támaszként.
– Utánaolvastam ennek a helynek a neten – mondta. – Úgy tűnik,
elég nagy vállalkozás.
– Igen, elég jól megy nekik. Azt hiszem, mindazok ellenére, amit
Reilly a háttérben művelt, ő és Cheryl valamit közben mégis nagyon
jól csinálhattak.
– Remélhetőleg túl fogja élni, mikor mindenre fény derül.
Emiatt én is aggódtam. Reillyval az élen az alapítvány mindaddig
működni tudott, ameddig szüksége volt egy álcára a kreatív
pénzkezeléséhez. Miután mindez nyilvánosságra kerül, a kár
visszafordíthatatlan lehet. Ennek ellenére nem volt más
választásom. Reilly meglopta Cherylt és az alapítványt, amiről
mindig azt híresztelte, hogy a szívéhez legközelebb álló ügy. Ennek
véget kellett vetni.
Maya megsimogatta a pocakját, ami a pólója alatt már
észrevehetően gömbölyödött. Hirtelen megtorpant, kezét még
mindig a hasán tartva.
– Ó, hűha – mondta. Nagy barna szeme hatalmasra kerekedett.
Megálltam.
 – Minden rendben? Gyorsan bólintott.
– Azt hiszem, rúgott egyet a baba.
– Te jó ég! – Felsikkantottam, és talán táncra is perdültem ott
helyben.
Megragadta a kezem, és erősen a hasának szorította. Ott álltunk
a járda közepén, és úgy tűnt, hosszú percekig vártunk. Egy szót sem
szóltunk. Csak lélegeztünk. Míg végül a legeslegapróbb mocorgást
éreztem a tenyerem alatt. Elállt a lélegzetem.
Maya ragyogott.
– Érezted?
Könnybe lábadt a szemem, és bólintottam. Az elmúlt hetekben
nem kis irigységgel hallgattam Maya beszámolóit a terhességének
mérföldköveiről, vagy éppen a panaszkodását. Le sem tagadhattam:
egy nap én is szerettem volna gyerekeket. Talán a biológiai órám
kezdett ketyegni. Vagy talán végre találkoztam valakivel, akivel el
tudtam képzelni a jövőmet, és hirtelen minden vágyam lett, hogy ezt
a jövőt egy család képében lássam megvalósulni.
Darren és én még messze voltunk ettől a beszélgetéstől, de
biztosan tudtam, hogy ő az, akivel erre a lépésre vállalkozni akarok.
Majdnem elvesztettem őt. Még egyszer nem engedem ki a kezeim
közül. Csak remélni tudtam, hogy az életem következő, Reilly nélküli
fejezete lehetőséget ad majd legalább arra, hogy
elgondolkodhassunk ezen.
– Elképesztő volt – suttogtam.
– Ez egy jó jel! – Szélesen mosolygott.
Hirtelen sokkal izgatottabb voltam Maya kis csodarúgásától
annál, hogy azon aggódjak, mit hoz majd a következő néhány óra.
Az élet túl rövid volt, túl értékes ahhoz, hogy úgy fecséreljem el,
ahogy eddig tettem.
Reilly teljesen elcseszte a karrierjét és az enyémet is, de
szerencsés voltam, hogy én továbbléphettem. Még úgy is, hogy
tudtam, a dolgok hamarosan nagyon kellemetlenné fognak válni.
A NYC Ifjú Művészekért Alapítvány brooklyni irodájának otthont
adó utcafrontos ingatlan a kirakataival régen egy üzlet lehetett. Az
egész városnegyed nagy változások elé nézett az újjáélesztési
törekvések miatt. Besétáltunk az iroda hatalmas nyílt terébe. A fal
minden létező felületét fiatal tehetségek alkotásai borították.
Szénrajz portrék, élénk színű absztraktok és háromdimenziós képek,
amik kinyúltak a falból.
A bejárattól nem messze egy fiatal lány ült a recepciósasztalnál.
– Segíthetek?
– Cheryl itt van?
A terem vége felé mutatott, ahol több kisgyerek is összegyűlt egy
asztal körül. Észrevettem Cherylt, aki egy másik, önkéntesnek tűnő
fiatal lánnyal beszélgetett.
– Köszönjük!
Arrafelé vettük az irányt, és Cheryl integetni kezdett, amint
észrevett. Mondott valamit az önkéntesnek, majd elindult Maya és
felém, hogy félúton összetalálkozzunk.
– Vanessa! Hát téged mi szél hozott? Davidnek szüksége van
valamire?
– Nem, nincs, de reméltem, hogy esetleg beszélni tudunk, ha van
egy kis időd.
– Hát persze. – Mayára pillantott.
– Ez itt Maya Jacobs, egy jó barátom.
– Bridge – javított ki Maya egy apró mosoly kíséretében. – Maya
Bridge vagyok.
Cheryl megrázta a kezét.
– Esetleg rokonságban állsz Frank és Diane Bridge-dzsel?
– Igen, ami azt illeti, ők a férjem szülei. Ismered őket?
– Igen, van néhány közös barátunk. Milyen kicsi a világ!
Téged is érdekel az alapítvány?
Maya megemelte a vállát, és körülnézett a nagy teremben.
– Azt hiszem. Elég sok megrendezésre kerülő eseményetek
hirdetését látom a környéken. Nagyszerű dolgokat csináltok itt.
– Maya író – tettem hozzá.
A barátnőm elpirult, de nem tagadta le.
Nem sokkal azután, hogy maga mögött hagyta a Wall Streetet,
beavatott a vágyába, hogy el szeretne kezdeni komolyabban
foglalkozni az írással. Évek óta írt verseket, de addig nem igazán
vette komolyan, ameddig Cameron el nem kezdte ösztönözni, hogy
kezdjen valami többet a kreativitásával.
 – Ez nagyszerű – mosolygott Cheryl. – Ahogy látod, van néhány
remek képzőművészeti programunk, de egy versíró programot is
elindítottunk előző ősszel. Olyan helyi gimnazistákkal dolgozunk
együtt, akiket érdekel a verselés. Általában szabadverseket írnak, mi
pedig minden hónapban megrendezünk egy slam poetry versenyt.
Ez esélyt ad a gyerekeknek, hogy előadhassanak, miközben új
résztvevőket is vonz az esemény.
Maya szeme felragyogott.
– Ez fantasztikusan hangzik! Szívesen megtudnék erről többet is.
Cheryl a recepciósasztal felé mutatott, ami mellett eljöttünk.
– Már találkoztatok Casey-vel, mikor bejöttetek. Ő mindent el fog
tudni neked mondani róla.
– Tökéletes. Megyek és körbenézek, amíg ti ketten beszélgettek.
Maya elsétált, engem magamra hagyva Cheryllel.
– Szeretnél az udvaron beszélgetni? Nagyon szép napunk van.
– Persze. – Követtem Cherylt, aki a terem végében kilépett egy
ajtón, ami egy hatalmas udvarra vezetett. Több idősebb diák
verődött csoportokba különböző asztalok és padok körül. Néhányan
beszélgettek, mások egyedül üldögéltek, jegyzetfüzettel a kezükben.
Cheryl és én egy kovácsoltvas asztalnál helyezkedtünk el.
– Ne haragudj, hogy csak így felbukkantam itt minden előzetes
bejelentés nélkül, de az az igazság, hogy beszélnem kellett veled
valamiről, ami nem várhat.
De a szavak hirtelen a torkomon akadtak, és nem akartak
előjönni. Ezt borzasztó lesz hallani. Minden egyes részletét.
– Sajnálom, fogalmam sincs, hol kezdjem.
– Nem tudom, David mit mondhatott neked rólam, de ígérem,
hogy nem az a gonosz boszorka vagyok, akinek gyanítom, hogy
beállít. Bármiről is legyen szó, csak mondd el!
Nagy levegőt vettem, lassan kifújtam, és belekezdtem.
– David évek óta arra használja a szervezetet, hogy saját magát
és a barátait pénzelje. Hosszú történet, de rábukkantam a
papírmunka nyomára, amit visszakövetve bizonyítani tudom, hogy
benne van a keze. És sok barátjának is körülötte.
– Mennyi pénzről van szó?
 – Több mint húszmillió dollárról. Aminek a fele a tiéd kellett volna,
hogy legyen, vagy az alapítványé, mivel megegyeztetek, hogy
mindketten annyi pénzt fektettetek bele a házasságotok alatt.
– Ezt mind bizonyítani is tudod?
– Igen, mindent. Mindenről van bizonyítékom; számlázások, a
kft., amin átforgatta a pénzt, és banki nyilatkozatok egy offshore
bankszámláról, ahova a pénz nagy részét utalták.
Becsületére legyen mondva, kifelé semmiféle érzelmet nem
mutatott. Akár kőből is lehetett volna, olyannyira nem láttam rajta
reakciónak a nyomát. Elfordult, egy csoport iskoláskorú gyereket
kezdett nézni, akik egy nagy körben ültek a vezetőjük körül.
Mély levegőt vett, és visszafordult hozzám.
– Miért kerestél meg ezzel? Davidnek dolgozol. Hozzá kellene
hűségesnek lenned.
– Nos… én… – Küszködtem a megfelelő válasz után kutatva. De
végül a legegyszerűbb magyarázat volt a legjobb. – Mert ez volt a
helyes.
– Még az állásod kockáztatása árán is?
– Maradjunk annyiban, hogy David rengeteg okot adott arra, hogy
megkérdőjelezzem az iránta való hűségemet. És csak a tisztánlátás
kedvéért, utáltam a munkámat. Te töltötted vele az éjszakákat,
szóval tudod, hogy milyen volt. Az enyémek voltak a nappalai.
– Ez igaz.
– Megpróbál téged kifúrni a tanácsból. Valószínűleg azért, hogy
minél kevesebb rálátásod lehessen arra, amit valójában csinál.
– A tanácsról tudtam. A havi megbeszélésünk múlt héten volt, de
valamilyen okból kifolyólag nem hozta fel. Talán, mert én is elég
erősen kampányolok, hogy megtartsam a pozíciómat, de persze az
beszél, akié a pénz. Én elég jól jártam a válóperben, de egymagam
nem tudom fenntartani az alapítványt. Ő volt előnyben.
– Ha mindez napvilágra kerül…
Az érzelemmentes álarc, amit eddig viselt, kezdett lecsúszni.
Összeráncolt szemöldöke közt masszírozta a ráncokat.
– El sem tudom képzelni, hogy ennek milyen következményei
lehetnek. Ez így kicsit sok hirtelen.
Odacsúsztattam felé a pendrive-ot.
 – Ezen minden ott van. Azt teszel vele, amit jónak látsz, de hálás
lennék, ha nem árulnád el neki, hogy tőlem kaptad. Nem számítok
arra, hogy a pénzügyi szektorban még kaphatok ezek után állást, de
ha elkerülhető, nem szeretném magam a vihar közepén találni.
Felsóhajtott.
– Ezt átérzem. Már hosszú hónapok óta állok a viharban, amit
kavart. Én is igazságot akarok, de azt egyáltalán nem várom
örömmel, hogy ismét szembe szálljak vele. De megtesszük, amit
meg kell tennünk.
Sajnáltam, hogy neki még egy kicsit tovább el kellett viselnie
Davidet. De velem ellentétben ő több pénzzel vigasztalhatta majd
magát, mint amennyit én egyáltalán el tudtam képzelni.
Felálltam, elégedetten, hogy én is megtettem, amit meg kellett
tennem. Készen álltam a továbblépésre. Nagyon is. Hogy merre,
hova, azt még nem tudtam, de az biztos volt, hogy nem Reillyval. Ott
volt nekem Darren, és az oldalán egy kicsit kevésbé tűnt
félelmetesnek az előttem álló mérhetetlen ismeretlen.
– Sok szerencsét mindenhez, Cheryl!
Indulásra készen megfordultam, mikor utánam szólt.
– Mit szólsz ehhez itt? Szerinted szívesen lennél valami
ilyesminek a része? – Körbeintett az udvaron. – Segíteni az
alapítványt.
– Úgy érted, önkénteskedni?
– Nem, annál komolyabban.
Megvontam a vállam.
– Nem tudom, hogy megvan-e hozzá a megfelelő képesítésem,
hogy segíthessek. Eddig semmi mást nem csináltam, csak…
– Az elmúlt két évben David egész életét rendben tartottad, ami
nem kis feladat. Én azt mondanám, hogy nagyon is megvan hozzá a
képesítésed. – Elgondolkodva méregetett. – Nem tudom, hogy mi
fog történni, ha napvilágra kerül minden, amit tett, Vanessa. Nekem
nincs szükségem munkára, de akarok valamit csinálni. Ez a hely az
otthonom volt az életem néhány legnehezebb időszakában. Ha meg
tudom őrizni a pozíciómat, elkelne olyan jó emberek segítsége, mint
te vagy. Akik látják a szervezet értékét, és becsületben tartanák a
látomásunkat.
 Megtisztelve és lenyűgözve éreztem magam az ajánlattól.
Fogalmam sem volt, ezután mihez kezdhetnék. A Wall Street-i életet
végleg magam mögött hagynám.
Cheryl lenézett a pendrive-ra, majd vissza rám.
– Gondolkodj el rajta. Megkönnyebbülve bólintottam.
– Úgy lesz.
 EPILÓGUS

DARREN
– Micsoda főnyeremény itt valaki!
Vanessa édesanyja legalább egy fejjel alacsonyabb volt nálam,
és valamennyivel még a lányánál is. Vastag szálú, Vanessáénál
vörösebb haja volt. Biztos, hogy festette.
Vanessa a boldogságtól sugározva mosolygott, mintha én lettem
volna, akit egész életében keresett. Rohadtul reméltem, hogy így
volt!
– Tényleg az, anyu. – Egy kicsit elpirult. Melody a lányára nézett,
és megrázta a fejét.
– Hát nem elképesztő lány?
Követtem a pillantását a nő felé, aki ellopta a szívem.
– Egy a millióból.
– Alig várom, hogy halljalak énekelni, kincsem – mondta.
Én is alig vártam. Azóta számoltam vissza a napokat, hogy
Vanessa először elújságolta a koncertet. Elfogadott egy felajánlott
pozíciót az Ifjú Művészekért Alapítványnál nem sokkal azután, hogy
nyilvánosságra kerültek Reilly tisztességtelen ügyletei. A nyomozás
folyása ellenére a szervezetnek tovább kellett működnie, és Vanessa
megtalálta itt a helyét.
Ez volt az első szabadtéri koncertjük, ahol ő és a tanítványai
léptek fel. El sem tudtam volna képzelni ennél jobb lehetőséget arra,
hogy kihasználhassa a zene iránt érzett szeretetét, és közben jobbá
tegye mások életét.
Egy idősebb férfi gitárral a kezében sétált oda hozzánk.
Hullámos, ősz haja a válláig ért, és a pasas lezseren volt öltözve –
kék farmert és hawaii inget viselt.
– Apa! – Vanessa teljesen felderült, és odament hozzá.
Hosszan és szorosan ölelték meg egymást, gyanítottam, hogy
már eléggé megérett az idő a találkozásra. Egy éve nem látták
egymást. Az volt az érzésem, hogy a mai az egyik
legfelejthetetlenebb közös élményükké válik majd.
 Mikor elhúzódtak egymástól, a férfi Vanessa anyukájára nézett.
– Egek, azt hiszem, hiányoztál, Melody! A nőnek elpirult az arca.
– Ó, ugyan már!
– Istenemre mondom, így hiszem!
A pillantásuk megállapodott egymáson. Azt kívántam, bárcsak
láttam volna a szüleimet valaha így egymásra nézni. Még akkor is,
ha azt jelentette volna, hogy nem voltak többé együtt.
A színpadon zajló a cappella előadás hangja lassan elhalt, helyét
taps váltotta fel.
– Jól van, azt hiszem, mindjárt kezdenek. Kész vagy, apa?
– Mindig, édesem. – Egyik kezével megfogta a gitár nyakát, a
másikkal pedig a vállára csúsztatta a hevedert.
Egy, az alapítvány fehér pólóját viselő tinilány pattant fel a
színpadra. Megkocogtatta a mikrofont.
– Köszönjük mindenkinek, hogy eljöttek az Ifjú Művészekért
Alapítvány első alkalommal megrendezett nyári koncertjére! A
délután lezárása alkalmából a programigazgatónk, Vanessa Hawkins
lép fel édesapjával, az énekes és dalszerző Beau Lehane-nel!
A közönség tapsolt és éljenzett, és néhányan Vanessa nevét
kurjongatták bátorítóan. Apja és lánya együtt sétáltak fel a
színpadra. Vanessa leült az odakészített támlátlan székre. Beau
mellette állt, a gitárját lazán tartva. Vanessa először a közönségre
mosolygott, majd a férfira, mielőtt szemét a földre szegezte, pont
úgy, mint a bárban azon az első estén, karaokét énekelve.
Gyönyörű volt, ahogy ott ült fent, olyan természetes módon, mint
mindig. De most boldognak és könnyednek tűnt. A feszültség úgy
szállt ki belőle, hogy arra nem is találtam a megfelelő szót.
Megszabadult a régi életétől, befejezte az előző fejezetet, és olyan
álom felé tárta ki a karját, amiről előtte nem ismerhette be, hogy az
álma volt.
Ez volt az a hely, ahol lennie kellett, ahol használhatta a
tehetségét és az eszét, és ahol becsben tartották a hatalmas szívét,
nem úgy, mint előtte mások.
Ez az érzelem ölelt körbe egy másik mellett, ami nap nap után
csapott belém – hogy szerettem őt. Hogy számomra ő határozta
meg a szerelem fogalmát, maga volt annak megtestesülése. A
szemem előtt változott át egy sor külső tulajdonságból, ami
megragadott, az életem értelmévé.
Beau beleszólt a mikrofonba.
– Köszi mindannyiótoknak, hogy eljöttetek! Most énekelni fogunk
nektek egy dalocskát. Fogadjátok szeretettel! – Féloldalas vigyorral
ránézett Vanessára, majd ki a közönségre. – Ezt a dalt nagyon
régen írtam egy gyönyörű nőnek, akivel sok-sok évig szerencsém
volt együtt fellépni. Ő aztán nagyobb és fantasztikusabb dolgoknak
szentelte az életét, de sosem fogom elfelejteni a szép időket, amiket
együtt töltöttünk. Ez neked szól, Melody!
Beau megpengette a gitárját. Egy olyan dal kezdőhangjai
szólaltak fel a színpad két oldalán elhelyezett hangszórókból, amit
nem ismertem, és bezendítették a körülöttünk elterülő parkot. A férfi
énekelte az első versszakot, majd Vanessa hangja vette át a
következőt. Libabőr borított el, és a szívem hevesebben kezdett
verni.
A dal a szerelemről szólt, olyan vad és szenvedélyes szerelemről,
ami rávett a kockáztatásra, ami olyan őrültségekre késztetett, amiket
sosem csináltál volna.
Vanessa hangja zengett, erősen és őszintén, az édesapjáéval
vegyülve, ahogy el-elhalkulva és fel-felerősödve gyönyörű harmóniát
alkottak. A szívét-lelkét kiénekelte, és azon tűnődtem, hogy
szerettem-e valaha jobban, mint most ebben a pillanatban.
Ahogy a dal elhallgatott, kifújtam a levegőt, amiről észre sem
vettem, hogy benntartottam.
Vanessa és Beau meghajoltak, és a tapsolás nem akart
abbamaradni. Szerették őt itt és megbecsülték, úgy, mint előtte
sohasem. Elhagyta a színpadot, és a közönség lassan oszladozni
kezdett, hogy a koncert a végére ért.
Mikor odaért hozzám, úgy tűnt, tétovázik. De amint elég közel ért,
én magamhoz húztam, felkaptam a karomba, és a levegőbe
emeltem. Felsikított és nevetett, én pedig szorosan tartottam.
– Tetszett?
– Imádtam – feleltem. – Fantasztikus voltál! Nincsenek is rá
szavaim.
 Visszaengedtem a földre, de nem hagytam elhúzódni, szorosan a
mellkasomhoz öleltem. A szívem zakatolt. Elöntött az adrenalin.
Mintha épp most készültem volna valami őrültséget tenni, olyan
helyzetbe készültem volna ugorni, amiből valaki más csak
menekülne. Lenéztem rá, a szemébe, az arcára, amit életem végéig
szeretni akartam.
– Gyere hozzám feleségül!
Pislogott egyet, az arckifejezésemet vizsgálgatva. A szája egy
picit tátva maradt.
– Mi?
– Gyere hozzám feleségül. Legyél a feleségem. Vanessa, az
örökkévalóságot akarom veled. Minden egyes napot. Annyira
szeretlek, és ha nem teszek érte valamit most ebben a pillanatban,
harminc év el fog repülni, és én úgy fogok rád nézni, mint ahogy az
apukád nézett az előbb az anyukádra. És tudni fogom, hogy
elvesztegettem egy emberöltőt, mert nem szerettelek olyan módon,
ahogy kellett volna.
– Te komolyan beszélsz.
Gyengéden megcsókoltam.
– Tudod, hogy komolyan mondom. És most mondd, hogy hozzám
jössz feleségül! Tudom, hogy szeretsz.
Elmosolyodott.
– Őrültségeket csinálok miattad.
Lélegzet-visszafojtva vártam, mintha egy szikla szélén álltam
volna.
– Vanessa…
– Hozzád megyek feleségül – suttogta.
 Bónuszjelenet

Cameron & Maya CAMERON

Maya Jacobs volt az életem. Az egész világom. És alig néhány
óra múlva a feleségem lesz.
A lelkemben mindenhova magammal vittem őt… hosszú évekig.
A háborún át. A fájdalmas elválásokon át. De egy csoda folytán
ismét rátaláltam. Most újra együtt voltunk, olyan közel, hogy
megtegyük a következő lépést a kapcsolatunkban.
De valami nem stimmelt. Éreztem.
A ma éjszakát Darren oldalán kellett volna töltenem. Elmenni
valahova a srácokkal, legurítani párat. De semmi nem tarthatott
vissza Mayától. Darren meg sem próbált ellenkezni. Tudtam, hogy
valami baj volt, és feltett szándékom volt kinyomozni, hogy mi az,
mielőtt még az eskünkre kerülne sor másnap.
Kopogtattam a nászutas szobánk ajtaján.
Egypár pillanatig vártam, de miután nem érkezett válasz,
kinyitottam az ajtót. Megcsapott az óceán illata, és az erkély
függönyei meglebbentek a szélben. Becsuktam az ajtót, és átvágtam
a szobán. Az ég sötétkék volt. A holdnak csak kicsiny szelete
tükröződött az óceán hullámain.
A magas, boltíves ajtón túl találtam meg Mayát a fonott kanapéra
felkucorodva, egy vékony sállal a vállán. Tágra nyílt szemmel nézett
fel rám. Szőke haja szállt a szélben.
– Cam! Mit csinálsz itt?
– Látni akartalak.
– De holnapig nem lenne szabad látnunk egymást!
– Tudom. De azt hiszem, nem érdekel. – Talán tiszta őrülten
hangzott, hogy egyetlen éjszakát sem bírtam nélküle tölteni.
– Engem sem annyira – mondta halkan. – Örülök, hogy itt vagy.
Hiányoztál!
Leültem mellé, és a kezembe vettem a kezét. Egy éjszakát sem
töltöttünk külön azóta, hogy hónapokkal ezelőtt megkértem a kezét.
Reméltem, hogy soha többet nem lesz rá okunk. Miért tennék ma
másképp?
Egy ideig csendben ültünk. Hozzám bújt, és együtt hallgattuk az
óceán megnyugtató hangját.
– Hogy érzel a holnappal kapcsolatban? Lenézett a most már
összekulcsolt ujjainkra.
– Én készen állok. Egy kicsit ideges vagyok, azt hiszem, amiért itt
az egész családod. De ha minden a terv szerint halad, akkor
szerintem gyönyörű napunk lesz.
Körberajzoltam a keze vonalát, szorosabbra fonva az ujjainkat.
– Maya…
Felnézett rám tűnődő, barna szemével.
– Mi az?
– Ismerlek, Maya, és tudom, hogy valami nincs rendben. Mintha
valami ránehezedne a gyomromra, és képtelen vagyok lerázni
magamról ezt az érzést. Azt akarom, hogy a holnap tökéletes legyen
a számodra, de nem tudom, hogyan tehetném azzá, ha nem árulod
el, hogy mi bánt. Az anyukádról van szó?
Egy pillanatig némán bámult maga elé, majd elnézett a távolba.
– Nem. Mármint, természetesen hiányzik. Mindennél jobban
szeretném, ha most itt lehetne. De akárhányszor erre gondolok,
eszembe jut, hogy mennyire hálás vagyok, amiért te itt vagy nekem,
és a barátaink, akik család helyett a családom lettek.
– Akkor miről van szó?
Felsóhajtott, és minden ösztönöm azt súgta, hogy igazam volt.
A gyomromban a nyomás másodpercről másodpercre nőtt.
– Bébi, mondd el! Bármiről is legyen szó, megbirkózunk vele!
Hát ezt ígértem, nem? Együtt mindenen túljutunk.
Megérintettem az arcát, magam felé fordítva a tekintetét. A szeme
könnyes volt, de nem szomorú. Megfogta a kezem, és lehúzta,
ameddig meg nem pihent a hasán.
A szívem összevissza kezdett kalapálni. A pillantásunk
találkozott, és egy percig levegőt sem bírtam venni.
– Maya. – Úgy sóhajtottam a nevét, akár egy imát.
Az állkapcsa megfeszült, a szeme tágra nyílt, mintha a
reakciómra várna.
 – Terhes vagy?
Bólintott, és a torka ugrott egyet, ahogy nyelt.
– Kérlek, ne légy dühös!
Akár tízezer trombita is megszólalhatott volna a távolban. Olyan
szélesen elmosolyodtam, hogy az szinte már fájt. Felkaptam a
helyéről, és az ölembe húztam, szorosan átölelve.
Elrendezgettem az ölemben, miközben beszívtam édes illatát,
élvezve a testének melegét.
– Nem vagyok dühös. Olyan boldog vagyok, hogy alig bírok
levegőt venni! Ez nagyszerű!
– Attól tartottam, hogy elrontok mindent – suttogta, lehelete
finoman érte a fülem.
Megfogtam az állát, és hátradöntöttem őt az ölemben, hogy
lássam az arcát.
– Ez kétségkívül a legeslegfantasztikusabb nászajándék, amit
csak adhattál volna nekem!
Édesen elmosolyodott, és akkor úgy éreztem, hogy a szerelmem
iránta minden egyes sejtembe beleköltözött. Jobban vágytam a
boldogságára, mint a sajátoméra. A mosolyáért éltem, és az
örömkönnyekért, amik most a szeme sarkában csillogtak.
Megesküdtem, hogy élete minden napján boldoggá fogom őt
tenni.
– Kisbabánk lesz. – Ki kellett mondanom hangosan is a szavakat,
mert még mindig alig tudtam elhinni.
Lágyan megcsókolt, olyan gyengéd érintés volt ez, ami
tökéletesen illett ehhez a gyönyörű pillanathoz. A kezemet a hasára
helyeztem. A szívem megtelt mindazon érzelemmel, amik most
felemésztettek. A gondolattól, hogy a gyermekünk ott növekszik,
szinte túlcsordultam – még sosem éreztem ilyet.
– Fele te és fele én – suttogtam az ajkába.
– Fele te és fele én – suttogta vissza.
Olyan energia töltött el, ami szinte már túl sok volt, hogy a
testembe férjen. Elkaptam az ajkát, és mélyen megcsókoltam. A
karját a nyakam köré fonta, szorosan magához húzott. Én csak
tartottam őt, simogattam, dédelgettem. Az én gyönyörű Mayám.
Mikor elhúzódtunk, mindketten levegőért kapkodtunk.
 – Nem akarok elmenni – szólaltam meg végül. A kezével beletúrt
a hajamba.
– Akkor ne menj.
A távolból hangos kiáltást hallottunk. Lenéztem az erkélyről az
alattunk elterülő homokos partra. Ki tudtam venni Darren alakját.
Pucér fenékkel masírozott egyenesen az óceánba. Egy perc múlva
Vanessa követte, egy szál bugyiban.
Nem tudtam elfojtani a nevetést, ami kitört belőlem.
– Azt hiszem, nincs más választásom. Úgy tűnik, Darren szobája
ma éjjel foglalt lehet.
Maya követte a pillantásomat.
– Remélem, ez nem sül el rosszul.
Végighúztam az ujjam az állán, visszafordítva őt magam felé.
– Talán a szerelem a levegőben van, és nekünk nem kellene
miattuk annyira aggódnunk.
A válla egy sóhajjal leereszkedett.
– Talán igazad van. Lehet, hogy megérdemelné, hogy ennél kicsit
többre tartsam. Elvégre mindjárt a sógorom lesz.
– Néha igazi pöcs is tud lenni, szóval nem hibáztatlak érte, ha
nem.
A hajammal játszott, és félredöntötte a fejét.
– Szerinted megérdemli Vanessát?
– Valószínűleg nem. De valahogy más, mikor róla beszél.
Mondd, hogy őrült vagyok, de akár működhetne is.
– Remélem.
A száját a számhoz érintette, nyelvével az ajkamat izgatva.
Minden gondolat a bolond bátyámról és a gyönyörű hódításáról
kirepült a fejemből. Maya teste meleg volt az érintésem alatt, és
azonnal reagált, mikor végighúztam a kezem a combján és a puha
bőrén.
– Holnap nagy napunk lesz – mormolta.
– Menjek el?
Már akkor, hogy kimondtam, tudtam, képtelen lennék ma éjjel
elhagyni őt. Meg kellett őt kapnom. Ma éjjel, holnap, és azután
mindennap.
Megrázta a fejét.
– Ne. Soha ne menj el.
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Darren és Vanessa történetének megírása egy kihívás volt
számomra. Minden könyv, amit írok, egy kihívás. A legnagyobb
köszönet a karaktereimet illeti, a türelmükért, és amiért engedték,
hogy figyelmen kívül hagyjam és elhanyagoljam őket, míg az életem
ezer irányba húzott szét. Köszönöm, hogy sosem hagytatok el!
A mai napig egyetlen jelentős írói alkotással sem küzdöttem meg
a férjem támogatása nélkül. Köszönöm, Jonathan, hogy szerető
szigorral segítettél, és hogy megpróbáltad eldugni előlem a
könyveket, amik túl messzire sodortak a jelenlegi feladatomtól.
Köszönöm, hogy olvastál, hogy a szolgálatomra bocsátottad
kivételes tűzoltói tudásodat Darren világának megalkotásához, és
amiért te vagy az első rajongóm mindenben, amit csak csinálok.
Sok-sok köszönet a Waterhouse legénységének, Shaylának,
Kurtnek, Yvonne-nak és Davidnek. A mindennapos fáradozásotok
nélkül ez a könyv nem jöhetett volna létre. Egyszerűen nem volt
annyi szabad perce egy napnak, amiben megírhattam volna egy
regényt, és közben sikeresen vehettem volna az akadályokat
mindenben, amit egy vállalatként elértünk az utóbbi hosszú
hónapokban – ez további bizonyítéka, hogy csupa szenvedélyes
egyénekből álló kis csapatunk fantasztikus dolgokra lehet képes!
Különös köszönet David Grishmannek az éleslátásodért, amit a
történethez nyújtottál, és amiért segítettél összekötni a pontokat a
kétes pénzügyi alvilágról, amiben Vanessa találta magát.
Ahogy mindig, köszönet illeti a szerkesztőmet, Helen Hardtot,
amiért egyszerre zsonglőrködtél a mélyen megbecsült szerkesztői
munkáddal és az álmaiddal egy igazán tehetséges íróként!
Mérhetetlenül izgatott vagyok, hogy mindkettő részese lehetek!
Nagy köszönet a lányoknak a Skype-os hajrá csoportunkban,
hogy mindig motiváltak és velem voltak a legfontosabb írói hajrák
alatt!
Sok köszönet a nagyszerű bétaolvasóimnak a kritikus
véleményekért, és a fantasztikus Team Wild hölgyeinek a
motivációért és ösztönzésért, hogy tovább folytassam az írást.
 Köszönöm, Anyu, hogy segítesz átjutni a káoszon és lármán.
És végül, de nem utolsósorban, köszönet illeti az egyik legjobb
barátomat. Mia, úgy érzem, hogy te mindig az oldalvonalon állsz,
készen, bármikor is legyen szükségem a buzdításra vagy egy
ölelésre. Ez a lankadatlan támogatás többet jelent számomra, mint
azt valaha el tudnád képzelni! Neked igazán különleges helyed van
az én őrült világomban! Szeretlek, örökké.
 A SZERZŐRŐL
Meredith Wild a New York Times, az USA Today és a nemzetközi
romantikus irodalom bestsellerírója. Férjével és három gyermekükkel
a floridai Gulf Coast mentén élnek. Magát a technológia
szerelmesének, whiskyimádónak és reménytelen romantikusnak
vallja. Amikor épp nem a karakterei fantáziavilágában él, akkor az
alábbi helyen található meg:

www.facebook.com/meredithwild

Itt tudhatsz meg többet írói tevékenységéről:

www.meredithwild.com
 MÉLTATÁSOK
Ez a könyv forró… forró… perzselő! Bármi, amit Meredith Wild ír,
egy főnyeremény. A könyvei mindig jól megírt, remek és fordulatos
történetek, olyan karakterekkel, akikbe beleszeretsz. Fogalmam
sincs, hogyan csinálja Meredith, de minden könyve lebilincselő, és
szinte magad előtt látod a szereplőket, és átérzed az érzelmeiket is,
miközben olvasol. Számomra ilyen az a szerző, akit olvasni akarok!
Linda – Goodreads

Minden nő vigyázzon a szívére, mert Darren egyenesen odasétál

és ellopja! Ki ne lenne oda a pimasz, szexi, magabiztos tűzoltóért?
Pontosan. Mindezt kapjuk, és még annál is többet Darren és
Vanessa történetéből. Ez a könyv annyira jó volt! Egy ültő
helyemben kiolvastam. Minden várakozást megért.
Tina – Goodreads

Egy újabb briliáns regény Meredith Wild tollából! Az a

megtiszteltetés ért, hogy megjelenés előtt olvashattam el a Bridge-
sorozat második kötetét. Ms. Wildnak köszönhetően ismételten
belefeledkeztem a történetbe az elejétől a végéig. Önálló
történetként is olvasható, de arra biztatlak, hogy olvasd el az
Összeroskadva című első részt is, ami majd hátteret biztosít a
szereplőkhöz.
Ria Alexander – Reading Is Our Satisfaction
 Megjegyzések
[←1]
Tom Stoppard: Hamlet – Rosencrantz és Guildenstern halott
 Tartalom
ELSŐ FEJEZET
DARREN
VANESSA
MÁSODIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
HARMADIK FEJEZET
DARREN
VANESSA
NEGYEDIK FEJEZET
DARREN
VANESSA
DARREN
ÖTÖDIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
HATODIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
VANESSA
HETEDIK FEJEZET
DARREN
VANESSA
DARREN
NYOLCADIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
VANESSA
KILENCEDIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
TIZEDIK FEJEZET
VANESSA
 DARREN
TIZENEGYEDIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
TIZENKETTEDIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
TIZENHARMADIK FEJEZET
VANESSA
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
VANESSA
TIZENHATODIK FEJEZET
DARREN
VANESSA
DARREN
TIZENHETEDIK FEJEZET
VANESSA
DARREN
VANESSA
DARREN
VANESSA
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
DARREN
VANESSA
DARREN
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
VANESSA
HUSZADIK FEJEZET
DARREN
VANESSA
DARREN
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
VANESSA
VANESSA
EPILÓGUS
DARREN
Bónuszjelenet
Cameron & Maya CAMERON
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
A SZERZŐRŐL
MÉLTATÁSOK