Szedéstükör és szerkesztése

A szedéstükör a nyomtatott kiadványok margók által határolt

területe, vagyis a szedési felület, ahol a szedett szöveg, illusztráció
elhelyezkedik. Méretét ciceróban szokás megadni.
Esztétikai szempontból nagyon fontos a szedéstükör
és a margók arányának helyes megválasztása.

A szedéstükör mérete, alakja valamint a lap síkján való

elhelyezéséből adódó margók adják azokat az arányokat, amelyek a kiadvány tipográfiai képét
meghatározzák.
A szedéstükör mérete és elhelyezkedése a kiadványon belül állandó.

Az élőfej a szedéstükrön belül, az oldalszámok azon kívül helyezkednek el. Szedéstükrön kívülre
kerülhetnek széljegyzetek és indokolt esetben kifutó ábrák is.

A ciceró a szárazföldi európai tipográfiában használt (gyakori megfogalmazásban „nyomdai”) mértékegység.

A Didot–Berthold-rendszerben alapegységnek számít. Egy ciceró 12 pont, azaz 4,511 mm. A történelmi francia hüvelyk hatoda.
Szedéstükör méretezése
A következőkben a szedéstükör méretezését soroljuk fel.
Mindent a belső margó alapján számolunk ki.

b – belső margó, f – felső margó, k – külső margó, a – alsó margó, o – oldalarány

Gutenberg-féle
f=ob
k=2b
a=2ab

Fibonacci-féle
f=1,5b
k=2,5b
a=4b

Aranymetszés szerinti
f=1,7b
k=2,4b
a=3,4b

Kilences felosztású
b=oldalszélesség/9
f=oldalmagasság/9
k=2b
a=2f.
Tipográfiai tervezési stílusok
Adott nyomtatott prezentációs anyag tipográfiai megtervezésére alapvetően két, egymástól
lényegesen eltérő stílus kínálkozik.

Az egyik az ún. klasszikus stílus, amelynek gyökerei a XV. századból erednek. Leginkább a csak
szöveget vagy szöveget és kevés illusztrációt tartalmazó kiadványok tervezési stílusa. Legfőbb
jellemzője, hogy rendre, harmóniára, egyensúlyra törekszik. Ezt a stílust szépirodalmi művek,
tudományos könyvek, folyóiratok, hagyományos tankönyvek tervezésére használják.

A másik, ún. modern stílus a XX. század szüleménye. Olyan kiadványok tervezésénél
alkalmazzák, amelyekben sok az illusztráció (reklámkiadványok, csomagolóanyagok,
sajtótermékek jelentős része). A modern stílus alapján megtervezett és kivitelezett kiadvány
tipográfiája inkább „rendbontó”, változatosságot és dinamikát sugall.

A mai korban a két stílus „színtiszta” alkalmazása igen ritka. A két stílus „összevegyítésével” a
tipográfusok igyekeznek minél jobban kihasználni azok előnyeit.
A klasszikus stílus
A klasszikus stílus a következőkből indul ki: minden kiadvány oldalakra, oldalpárokra
tagolódik, és ha minden egyes oldalon (oldalpáron) megteremtjük az egyensúlyt és a harmóniát,
akkor az az egész kiadványra nézve is érvényes lesz. Éppen ezért a tipográfus feladatai a
következő sorrendet követik:

- a kiadvány méretének kiválasztása,

- az oldal/oldalpár és szedéstükör (más néven laptükör) kialakítása,
- a kiadvány belső struktúrájának kialakítása

A kiadvány méretének kiválasztása

- egyetemi jegyzetek: A4, tankönyvek: B5, információs füzetek: A5 stb.,
- különböző, a szabványostól eltérő kiadványméretek
Az ok elsősorban gazdasági, tudniillik a kivitelezés során nem keletkezik számottevő papírhulladék. Emellett azonban érdemes
megjegyezni, hogy különleges alkalmakból kiadott prezentációs anyagok különleges méretűek is lehetnek.
Oldal/oldalpárok és szedéstükör kialakítása
A klasszikus stílusban szedéstükörnek nevezzük a szöveg és
az illusztrációk számára
fenntartott területet, amelyet a margók vesznek körül.
Más szavakkal a szedéstükör egy „képzeletbeli” téglalap az
oldalon, amelyen belül el kell helyezni a szöveges és képi
információkat. A szedéstükörhöz tartozik az élőfej, de az
élőláb nem!

A szedéstükör kialakításakor meg kell határozni:

- annak méreteit (magasság×szélesség),
- oldalon belüli elhelyezését.

A gyakorlatban a szedéstükör méretét a margók megadásával határozzuk meg:

- oldalmagasság – felső margó – alsó margó = szedéstükör-magasság
- oldalszélesség – bal (vagy belső) margó – jobb (vagy külső) margó = szedéstükör-szélesség

Ezek után a kérdés, mekkora legyenek a margók? Ha túl kicsik (nagy szedéstükör), akkor a kiadvány „túlzsúfolt” lesz, ha túl
nagyok (kis szedéstükör), akkor pedig „üresnek” fog tűnni. Igazából erre nincsen egyértelmű szabály. Általában a szedéstükör
az oldal területének a 75–85%-át teszi ki (méretarányos kicsinyítéssel). A nagyobb szedéstükör használatát főleg gazdasági
szempontok indokolják (több információ fér el egy oldalra, kevesebb papírra lesz szükség).
A szedéstükör oldalon belüli helyének a meghatározásában szerepet játszik az is, hogy a
kiadvány egy- vagy kétoldalas, ezért a két esetet külön-külön tárgyaljuk.

Önálló oldal szedéstükre

Önálló oldalról akkor beszélünk, amikor a kiadvány

lapjainak csak az egyik oldalára nyomtatunk
(egyoldalas nyomtatás), a hátoldal üres. A legjobb
példája ennek a szakdolgozat (diplomadolgozat).

Ebben az esetben abból lehet kiindulni, hogy az

oldal geometriai középpontja nem esik egybe az
ún. optikai középponttal. Az optikai középpont a
geometriai középpont fölött helyezkedik el.
Ennek ismeretében a szedéstükör helyét úgy kell meghatározni, hogy az oldal optikai
középpontja és a szedéstükör optikai középpontja egybeessen. Ez azt jelenti, hogy:
- a bal és a jobb oldali margó egyenlő,
- az alsó margó nagyobb a felsőnél, a két margó aránya 5:3.

Jó megközelítéssel a margóméretek a következők:

- bal oldali margó: 3 egység
- felső margó: 3 egység
- jobb margó: 3 egység
- alsó margó: 5 egység

Ez az igazán klasszikus szedéstükör. Az egység szabadon választható, attól függően mekkora

margót szeretnénk. Általában 0,5–1,5 cm közötti szám. Ha pl. 1 egység = 0,8 cm, akkor a
margóméretek:

- bal oldali margó: 2,4 cm

- felső margó: 2,4 cm
- jobb margó: 2,4 cm
- alsó margó: 4 cm.
Oldalpár szedéstükre

Oldalpárról akkor beszélünk, amikor a kiadvány

lapjainak mindkét oldalára nyomtatunk
(kétoldalas nyomtatás). A legjobb példái ennek a
könyvek.

Ebben az esetben abból lehet kiindulni, hogy

a két egymás mellett helyezkedő bal és jobb oldal szedéstükre szimmetrikusnak kell lennie,
továbbá a belső margók összege egyenlő legyen a külső margók mindegyikével.

Jó megközelítéssel a margóméretek a következők:

- belső margó: 2 egység
- felső margó: 3 egység
- külső margó: 4 egység
- alsó margó: 5 egység
Az egység itt is szabadon választható.
Megjegyzés: Sajnos, ezek az igazán klasszikus szedéstükör-elrendezések „áldozatul estek” a szövegszerkesztő programoknak,
amelyek alapértelmezésben egyenlő méretű, egyenként 2,5 cm-esre beállított margókkal nyitják meg az új dokumentumokat. Ez
a beállítás alkalmas egy hivatalos levél, egy emlékeztető vagy egy szerződés megírására, de nem tekinthető szerencsésnek egy jól
megtervezett prezentációs anyag esetében. Természetesen a programok lehetőséget adnak a margók megváltoztatására.
Többhasábos elrendezés, marginális használata

Az előzőekben abból indultunk ki, hogy

a szöveg és a képi elemek a szedéstükrön
belül annak teljes szélességében és
magasságában helyezkednek el. Ha a
sorok hossza viszont meghaladja a 15–16
cm-t, akkor a jobb olvashatóság céljából
érdemes 2 vagy több hasábba elhelyezni az
információkat (ahogy az újságok és a napilapok teszik).

Kéthasábos tördelést használnak pl. a tankönyvekben szereplő tárgymutatóknál. Az egyetlen

dolog, amire érdemes figyelni, az a hasábok közötti térköz mérete. A térköz a kiadványméret
függvénye, A4-es vagy B5-ös kiadványokban a 0,5 cm-es térköz a legmegfelelőbb, A0-ás vagy
A1-es méretű posztereknél lehet 1–2 cm.
Egy másik módja a sorhosszak
csökkentésére a marginális (magyarul
széljegyzet) használata.

Általában egyetemi jegyzetekben és

tankönyvekben szokták használni.

Lényege, hogy az oldalak külső szélén

külön „sávot” alakítanak ki, amelyben
címszavakkal és rövid kifejezésekkel
kiemelik a szöveges információk
lényegét. Ez megkönnyíti az információk
visszakeresését, és így növeli a kiadvány
használati értékét.

A széljegyzet továbbá lehetőséget biztosít a felhasználónak, hogy saját feljegyzéseket készítsenek

olvasás közben. A marginális a szedéstükör része! Pl. A4-es lapméretnél és 17 cm széles
szedéstükör esetében a sorok hossza 12,5 cm, a széljegyzet szélessége 4 cm, a szöveg és a
marginális közötti távolság pedig 0,5 cm. (Így a margóval együtt kb. 6 cm-es sáv áll a felhasználó
rendelkezésére feljegyzések készítésére.)
Modern stílus
Ellentétben a klasszikus stílussal a modern stílus belülről kifelé építkezik. Először a legkisebb,
legalapvetőbb elemet, a betűt és a vele kapcsolatos jellemzőket (betűtípus, betűváltozat,
betűméret, sortávolság, sorok hossza és hasábszélesség stb.) határozza meg, és csak azt követően
foglalkozik az oldal és az oldalpár kialakításával.

A modern stílussal megtervezett és megvalósított nyomtatott prezentációs anyagok egyáltalán

nem nevezhetők „statikusnak”, inkább változatosságot és dinamikát sugallnak. Ez a legjobban
a szövegblokkok kialakításában és az illusztrációk elhelyezésében, egymáshoz és a prezentációs
anyag oldalához/oldalpárjához viszonyított helyzetében fedezhető fel.

A modern stílus elsajátítása nem könnyű feladat. Nincsenek olyan jól körülhatárolt szabályok,
mint a klasszikus stílusban. Ha valaki komolyan szeretne belemélyedni a modern stílus
„rejtelmeibe”, akkor tisztában kell lennie többek között:
- a rend és a káosz, a statikus és a dinamikus rend ábrázolási lehetőségeivel,
- a kontraszt általános értelmezésével (méretbeli kontraszt, alakkontraszt, tónuskontraszt stb.)
- a csoportképzés általános elveivel,
- a mélység és a távolság illúziójának a megteremtésével stb., stb., stb.

A felsorolás jól tükrözi a tipográfia művészi voltát. Amíg a klasszikus stílus viszonylag egyszerű
és egységes szabályokat állít fel a nyomtatott prezentációs anyag összeállítására, addig a modern
stílus – néhány általános elvtől eltekintve – „szabad kezet” ad a tipográfusoknak. Nem is lehet
másként, ha figyelembe vesszük, hogy az így megtervezett kiadványokban a domináló szerepet
az illusztrációk tölti be.

A modern stílusban használt általános elvek:

- előnyben részesítik a talp nélküli betűtípusokat,
- a sorok hossza és ezzel együtt a hasábszélesség kb. 50 karakter,
- a szöveg balra zárt, szóelválasztással vagy anélkül,
- a címrendszer elemeinek mérete megegyezik a törzsszöveg betűméretével, a címfokozatok
érzékeltetésére inkább grafikai elemeket használnak (betűszín, háttér, különböző vastagságú
vonalak stb.)