A kiscsoport első pár hete nem könnyű időszak sem a szülő, sem a gyermek

számára. Az óvodapedagógusok szerint sokat tehetünk mi magunk is azért,

hogy a háromévesünk hamar megbarátkozzon az új környezettel, és
elfogadja anya és apa hiányát.

MIT SZABAD, ÉS MIT NEM?

Ha úgy érkezik az óvodába egy kicsi, hogy otthon semmi szabály nincs, neki a
beszokás sokkal nehezebb lesz.

– Fontosak a szabályok, hiszen ezek a gyermekek testi- és lelki épségét

szolgálják – kezdi Pintér Edit, a Szigetszentmiklósi Csicsergő Óvoda óvónénije.
– Kiscsoportban az otthonról hozott szabályok a kiindulópontok, amikből aztán
nagycsoportos korra eljutunk odáig, hogy akár saját szabályokat is alkothatnak
egy-egy társasjáték során. Ha úgy érkezik az óvodába egy kicsi, hogy otthon
semmi szabály nincs, mert mindent megengedünk neki, akkor annak a
gyermeknek a beszokás is sokkal nehezebb lesz. Ha otthonról nem hozott olyan
szabályrendszert, ami segíthetne neki eligazodni az új terepen, akkor nincs
miből gazdálkodnia, folyamatosan falakba ütközik, és minden egyszerre zúdul a
kisgyermekre.

LEGYEN NAPIREND!

– Nem kell percre pontosan az óvoda rendjét követni, de legyen rendszeresség a

kicsi életében! A legfontosabb, hogy a pihenésnek legyen egy kialakult rendje.
Délutáni alvás nélkül teljesen szétesik a nap végére a hároméves, mivel az
oviban rengeteg új inger és zajhatás éri őt. Sokat segíthetünk a kicsinek, ha
otthon kialakítunk egyfajta sorrendbeliséget, ami ismerős lesz számára az
óvodában is. Ebéd után már ne legyen játék! Késmosás, fogmosás után
következzen a mese, aztán az alvás.

AZ OVIS „MANTRA”
megreggelizünk, játszunk, ebédelünk, alszunk, és aztán itt lesz anya

– A sorrendbeliség, és az időrendbeliség azért is nagyon fontos, mert a

kisgyermeknek ez ad biztonságot. Ez által fogja megtanulni azt is, mikor
érkezik érte anya vagy apa, hogy mennyit kell majd rájuk várni az óvodában.
Kiscsoportban ez a mantránk: megreggelizünk, játszunk, ebédelünk, alszunk, és
aztán itt lesz anya. Célszerű, ha ezt az öt napirendi pontot a szülő is minden
alkalommal elmondja a kiscsoportosnak úton az ovi felé. Ha mindez rögzül a
kicsi fejében, és azt látja, hogy napról-napra így is történik, akkor biztonságban
érzi majd magát.
SZOKTASSUK ÖNÁLLÓSÁGRA A KICSIT!

– Nem kell egy háromévesnek teljesen egyedül felöltöznie, de próbálkozzon!

Válasszunk egyszerűen fel- és levehető ruhadarabokat. A külcsíny helyett a
praktikumot és a kényelmet helyezzük előtérbe! Megkötős cipő helyett könnyen
felvehető tépőzáras lábbelit vigyünk az óvodába. A kicsinek ezáltal
sikerélménye lesz, másrészt nem kell megvárnia, míg a dadus néni őt is
felöltözteti. Az óvodában a gyerekek önállóan járnak mosdóba, ezért érdemes a
gyermeket otthon is arra szoktatni, hogy önállóan végezze a dolgát. Sajnos nincs
arra kapacitás, hogy mindenkit külön kikísérjünk, de természetesen ellenőrizzük,
sikerült-e rendesen a tisztálkodás. A kisgyermek már 2 éves korától kaphat
otthon feladatot, amit minden egyes alkalommal neki kell elvégeznie: terítésnél
ő tegyen szalvétát az asztalra, vagy párosítsa ő a zoknikat. A lényeg, hogy
felelősséget vállaljon valamiért.

JÓ ÉRZÉSEKKEL KEZDJE A BESZOKTATÁST!

Érjük el, hogy a kicsi várakozással telve, jó érzésekkel kezdje a beszoktatást.

– Az óvónénivel és az óvodával soha ne fenyegessük a beszoktatásra váró

gyereket: ne mondjuk olyat, hogy „Na, majd megbüntetnek, ha ezt csinálod ott
is!”, vagy „Mit szól majd az óvónéni, ha nem eszel szépen?” Mondjuk el
helyette azt, milyen sokat játszhat majd, mennyire fogják szeretni őt, milyen
érdekes meséket olvasnak majd neki lefekvés előtt. Érjük el, hogy a kicsi
várakozással telve, jó érzésekkel kezdje a beszoktatást. Az is lényeges, hogy a
szülő is partnerként tekintsen az óvodapedagógusra, és bízzon benne, hogy
gyermeke jó helyen, szeretetteljes környezetben tölti a napját. Előfordul, hogy
feszültség támad a szülő és az óvónő között, hiszen különböző emberek
vagyunk. Azonban ne a gyermek előtt adjunk hangot a nemtetszésünknek,
hanem keressünk lehetőséget a vitás helyzet négyszemközti tisztázására.

CSAK NYUGODTAN!

- Nálunk anyás beszoktatás van, és így a gyermek lépésről lépésre, általában 2

hét alatt beszokik. Ha ennél tovább elhúzódik, akkor annak a hátterében az áll,
hogy az édesanya még nehezen engedi el a gyermekét. A gyermek érzi ezt a
feszültséget, így nehezebb lesz az elválás. Fontos, hogy a gyermek és a szülő
között egészséges kötődés és bizalom legyen. Ha mindez adott, akkor
eredményes lesz a fokozatos beszoktatás: először csak 1 óra, aztán az egész
délelőtt, aztán ott is ebédel, majd ott is alszik. A gyermek ebből azt érzi, hogy
„Anya azt mondta, játszom egy kicsit és itt lesz, ebédelek, és értem jön,
felébredek, és megyünk együtt haza. Akkor megbízom a helyben is, hiszen anya
itt hagyott, és értem is jött, amikorra ígérte”. Nem jó sem a kisgyermeknek, sem
a szülőnek, ha túl hosszúra nyúlik a reggeli búcsúzkodás. Az sem jó, ha folyton
visszaszaladunk még egy ölelésre. Az a tapasztalatom, hogy amikor beveszem a
síró gyermeket az édesanyától, egy picit még sírdogál az ölemben, aztán gyorsan
a sok érdekes újdonságra terelődik a figyelme.

KAPJON ELÉG FIGYELMET OTTHON!

A hároméves kisgyermeknek megterhelő hosszú órákat távol lenni attól a
személytől, akivel az egész napját együtt töltötte az óvoda előtt.

– Sokat tehetünk a könnyebb elválásért azzal, ha nyugodtan telik a reggeli

készülődés, a gyermek kipihent, és mi sem vagyunk feszültek. Ne sürgessük, ne
hajtsuk a kicsit! A nyugodt lelkiállapot már jó alapul szolgál a reggeli
búcsúzkodáshoz is. A hároméves kisgyermeknek megterhelő hosszú órákat távol
lenni attól a személytől, akivel az egész napját együtt töltötte az óvoda előtt.
Igyekezzünk sok-sok figyelemmel és játékkal, ne pedig különböző
programokkal bepótolni a külön töltött órákat! Kérdezzük őt arról, kivel játszott,
mit játszottak? Mi tetszett neki a legjobban az óvodában? Volt-e valami, ami
elszomorította? Gyermekünk ezáltal megkapja azt az odafigyelést és szeretetet,
amire szüksége van, így szépen egyensúlyba kerül minden a kis életében,
amiben már jelentőst részt képvisel az óvoda is.