A probléma

→ Sok mindent tudunk. (Tudjuk, hogy most itt vagyunk. Tudjuk, hogy Magyarország
fővárosa Budapest, stb.) Élet és halál múlik időnként azon, hogy mit tudunk, és jól tudjuk-
e. (Tudjuk, hogyan kell méretezni a hidat adott terhelésre.)
→ Miért mondják minderre, hogy tudják, másra pedig azt, hogy nem? Mit „csinálnak” akkor,
amikor tudják?
→ Honnan tudjuk, hogy mire tehetjük fel az életünket? Ehhez az kell, hogy tudjuk, mi számít
megbízható tudásnak.
→ Ehhez pedig azt kell tudni, mi a tudás és hogyan lehet megbízható tudáshoz jutni.

A tudás megalapozása
→ Hogyan tudom igazolni, amit tudok? És azt honnan tudom, amire az igazolás során
építek?
1. Újabb és újabb bizonyítékokra kell hivatkoznom (végtelen regresszus).
2. Vagy valahol önkényesen meg kell szakítanom a bizonyítás láncolatát, mert már
nem vagyok képes, nem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy honnan tudom,
hogy q. Ez önkényes, hacsak nem feltételezem, hogy vannak olyan fundamentális
állítások, amelyek nem szorulnak semmiféle igazolásra, amelyek önmagukban
igazoltak.
3. Vagy körbenforgó érvelést alkalmazok: tudom, hogy p mert q, tudom, hogy q mert
s, tudom, hogy s mert p.
→ Az, hogy 1, 2 és 3 közül kell választani, az a Münchausen trilemma.

Honnan származik a tudásunk?

1. Tapasztalat: „látom, hogy…”, „hallom, hogy…”, stb. Érzékszerveim folyamatosan
ismereteket szolgáltatnak. (pl.: süt a nap.)
2. Emlékezet: „Emlékszem, hogy …” (mert korábban tapasztaltam)
3. Következtetés (logika): „mivel tudom, hogy …, és azt is tudom, hogy …, akkor
azt is tudom, hogy …” nem látom a napot, mert egy létrán állok a szobámban, de azt
látom, hogy lent az utca nagyon fényes, az árnyékok élesek, és az emberek
napszemüvegben járkálnak – mindebből arra következtetek, hogy süt a nap.
4. Közlés, „testimónium”: „X mondta, hogy …”, „Y-ban olvastam, hogy …”
Elhiszünk dolgokat, melyeket mondanak nekünk: tudom, hogy süt a nap, mert bár egy
ablaktalan helyiségben vagyok, de a belépő hallgatók azt mondják, hogy kint süt a nap.
→ E tudásszerző mechanizmusokat nem egyforma mértékben tartjuk megbízhatónak.
Mivel 4) megbízhatatlan, 2) működése sem hibátlan, a „valódi” tudásforrásnak 1) és 3)
tűnik, ezekkel foglalkozik a klasszikus ismeretelmélet: tapasztalat + logika.

A közlés, mint gyanús forrás

→ „Tudom, hogy a magyar csapat legyőzte a brazilt” - Honnan tudom?
→ 1 és 2. Mert ott voltam és láttam, és emlékszem  tévedhetek (álmodtam, hallucináltam),
de általában megbízható a tapasztalat.
→ Mert kikövetkeztettem: láttam, hogy a magyar szurkolók boldogan jönnek ki, a brazilok
meg leverten  itt már könnyebb tévedni (pl. döntetlen lett), de ha körültekintő vagyok,
elég megbízható.
→ Mert valaki azt mondta  miért higgyek neki ilyen valószínűtlen dologban?
 → Úgy tűnik, a közlés a legkevésbé megbízható forrás. Viszont éppen ezzel élünk a
leggyakrabban.
Tudás: a tudás különböző típusai
→ Régen máshogy kategorizálták a tudást, mint ma. Arisztotelész például a következő
tudástípusokat különböztette meg:
1. A mesterember tudása (‘tekhné’), amely olyan gyakorlati jellegű tudás, amely
a sokszori ismétlésre, begyakorlásra épül.
2. A teoretikus tudás (‘episzthémé’), vagyis az általánosról való tudás, amely a
belátásra épül. Ez a szűk értelemben vett tudományos tudás.
3. A gyakorlati tudás (‘phronészisz’), amely nem csupán az általános tudása,
hanem az egyes alesetekben való jártasság is, vagyis a „tudni, hogyan kell
cselekedni az egyes esetekben”. Ily módon szemben áll az általános teoretikus
tudással, de a mesterember tudásával is, hiszen nem pusztán egy begyakorlott
viselkedésminta ‘vak’, ‘néma’ követése, hanem valódi elvszerű tudás, tudatos
tevékenység. Ez a társadalmi tudás, vagyis az etika és a politika területe.

Propozicionális tudás és gyakorlati tudás

→ Ezzel szemben a modern meghatározás a modern tudomány matematikai, modern
logikai szemléletéből fakad:
→ Tudom, hogy a BME Budapesten van. Tudom, hogy felvettem a Filozófia tantárgyat.
Tudom, mikor születtem. – Ezek a propozicionális tudás esetei. Tudásom tárgya
valamilyen kijelentés [propozíció].Ez a tudás tények vagy igazságok ismeretében áll.
→ Tudok úszni. Tudok angolul. Tudom, hogyan kell rántottát készíteni. – Ezek a gyakorlati
tudás (képesség-tudás, tudni-hogyan, know-how) esetei. Ilyen tudással akkor
rendelkezünk, ha képesek vagyunk bizonyos tevékenységekre. A gyakorlati tudás
meglétéhez nem szükséges és nem is elégséges az adott tevékenységre vonatkozó
propozicionális tudás.**
→ Kérdés, mi a helyzet akkor a társadalmi jellegű tudással? Mint etika, politika, vagy a
történelemtudomány?

Mi a propozicionális tudás?
→ Mik a tudás szükséges és elégséges feltételei? Mit írjunk a … helyére az alábbi? S
személy akkor és csak akkor tudja K kijelentést, ha …
→ Gondolkodjunk el az alábbi példákon:
Tudja-e Angela Merkel, hogy a BME filozófia kurzusa piszok jó?
Tudja-e Angela Merkel, hogy Magyarország fővárosa Miskolc?
Tudja-e a babonás diák, hogy rosszul fog sikerülni a vizsgája, ha pusztán azért hiszi ezt,
mert fekete macska szaladt át előtte az úton, de a vizsgája tényleg rosszul sikerül?*
Tudás = igazolt igaz hit
→ S akkor és csak akkor tudja, hogy K, ha:
(i) S azt hiszi, hogy K,
(ii) K igaz,
(iii) S K-hite igazolt.
→ Röviden: a tudás igazolt, igaz hit.
Láttuk, hogy e feltételek szükségesek. De vajon elégségesek-e? Vajon minden olyan esetben,
amikor S személy és K kijelentés eleget tesz (i)-(iii) feltételeknek, igaz, hogy S tudja K-t?

A Gettier probléma
(i) A srác azt hiszi, hogy van egy bárány a mezőn.
(ii) Igaz, hogy van egy bárány a mezőn.
(iii) A srác igazoltan hiszi, hogy van egy bárány a mezőn.
→ De tudja-e, hogy van egy bárány a mezőn? A legtöbbek szerint nem. Vagyis a fenti három
feltétel nem elégséges feltétel a tudáshoz.
Infallibilis igazolás
→ Egy lehetséges válasz az, hogy a példák szereplő igazolások nem elég erősek. A tudáshoz
megkövetelt igazolásnak infallibilisnek [tévedhetetlennek] kell lennie.
Egy K kijelentés melletti igazolás akkor és csak akkor infallibilis, ha senki nem
rendelkezhet ezzel az igazolással anélkül, hogy K igaz lenne.
→ Ennek megfelelően a (iii) feltételt így kell módosítanunk:
(iii+) S K-hite infallibilisen igazolt.
→ Elfogadható válasz ez? Hogy eldöntsük, fussunk végig azon, hogy tudásunknak milyen
forrásai vannak.
Az észlelés megtéveszthet
→ A két függőleges vonal egyforma hosszú, az A és B négyzetek azonos színűek. Az ilyen
tévedések azt sugallják, hogy az érzékszervi észlelés nem – vagy legfeljebb speciális
esetekben – nyújt infallibilis igazolást.

Az induktív következtetés – nem infallibilis

→ Induktívnak azokat a következtetéseket nevezzük, ahol a konklúzió a premisszákhoz
képest új információt tartalmaz.

Eddig egyetlen BME-s filozófia kurzuson sem fordult elő, hogy

az összes hallgató teljesítette volna.
Ezen a kurzuson is lesz olyan hallgató, aki nem teljesíti.

→ Bivalyerős induktív következtetés, de a premissza igazsága nem jelent tökéletes garanciát

a konklúzió igazságára.
→ Miért probléma mindez? Mert a tudomány a tankönyvek szerint az észlelésre és az
induktív következtetésekre támaszkodik…
→ Miről lehet infallibilis igazolásunk?
− A többi forrás hasonlóképpen megcsalhat:
 introspekció – öncsalás;
 emlékezet – konstruktív folyamat, amely torzításokhoz vezethet;
 a priori intuíció – (ha létezik egyáltalán) olykor tévedésekhez vezet (pl.
Csak egyféle végtelen van.).
→ Ráadásul tudásunk oroszlánrésze tanúbizonyságból származik, s a tanúbizonyság nem
nyújt infallibilis igazolást. A maradék oroszlánrésze az észlelésből – ami legfeljebb
 bizonyos körülmények között nyújt infallibilis igazolást –, és induktív következtetésből,
amely soha nem infallibilis.
→ Ennek fényében hiteink között alig akad olyan, amely infallibilisen igazolt.

Az infallibilizmus elvetése
→ Mindezek alapján, ha a tudás feltételéül szabjuk az infallibilis igazolást, akkor szinte
semmit nem tudunk. Ez jó ok arra, hogy a Gettier-problémát ne az infallibilizmus révén –
azaz ne (iii+) elfogadásával – próbáljuk megoldani.
→ Ehelyett fogadjuk el ezt:
(iv) Az S K-hitének igazsága és igazoltsága közti kapcsolat nem a véletlen műve.
→ Sajnos ezzel valójában nem megválaszoljuk, hanem csak megcímkézzük a Gettier-
problémát. A megoldáshoz meg kellene magyaráznunk, hogy a kapcsolat mikor nem „a
véletlen műve”.

A regresszus érv
– Honnan tudod, hogy a pálinkafőzés újra adóköteles?
– Olvastam az neten.
– És azt honnan tudod, hogy a portál, ahol olvastad, megbízható információkkal rendelkezik
erről?
→ A „honnan tudod” kérdésekkel igazolást kérnek tőlünk. Igazolás gyanánt olyan kijelentést
vagy kijelentéseket adunk meg, amelyekből a kérdéses kijelentés következik. Egy-két ilyen
forduló után a kérdező vagy megelégszik a válasszal, vagy megtámadja
következtetésünket.
→ Mi lenne, ha tovább kérdezne, és minden válaszra újra és újra rákérdezne? A regresszus-
érv szerint, ha végiggondoljuk a lehetőségeket, kiderül, hogy semmit sem tudunk.
→ A következtetéses igazolások láncolata vagy
a) igazolatlan hittel végződik, vagy
b) a végtelenbe nyúlik, vagy
c) kört alkotva visszakanyarodik önmagába.
→ Egy következtetés csak akkor igazol, ha igazolt kijelentésből indul ki.
a) esetben ezért egyetlen hit sem igazolt.
b) esetben szintén nem, mert egy hit csak akkor lehetne igazolt, ha végtelen számú
másik hit is igazolt lenne.
c) esetben azért nem, mert egy igazolás nem lehet körben forgó.**
→ Így nincsenek igazolt hiteink. Mivel pedig a tudás megköveteli az igazolást, nem tudunk
semmit.
Szkepticizmus: ha nem tudunk semmit
→ Eliszi Pürrhón (i.e. 360 – 270.): a vizsgálódás terméketlen és nyugtalanító, mivel nem
tudjuk eldönteni, hogy egy kijelentés mellett vagy ellen felhozott érvek a meggyőzőbbek-
e. Függesszük fel az ítéleteinket, és érjük el így az ataraxiát, a lelki béke állapotát. Ez a
szkepszis negatív értelme: valójában/megalapozottan nem tudunk semmit.
→ De lehet a szkepticizmus egy megismerési módszertan is, éppen azért vonjuk kétségbe
azt, amit tudni vélünk, ami tehát csak látszat tudás, hogy megtaláljuk az utat a valódi
tudáshoz. Módszertani szkepticizmusra példa Descartes, lásd második óra. (Értekezés a
 módszerről, 4):„Minthogy azonban akkoriban csak az igazság kutatásának akartam ‚élni,
úgy gondoltam, hogy épp az ellenezőjét kell tennem: el kell vetnem mint feltétlen
hamisat mindazt, amiben csak a legkisebb mértékben is kételkedhetem, hogy lássam,
nem marad-e végül is valami a meggyőződésemben, ami teljesen kétségbevonhatatlan.”

Fundácionalista válasz
→ A fundácionalista igazolás-elmélet szerint a)-b)-c)-n kívül van egy negyedik lehetősége is:
A következtetéses igazolások láncolata közvetlenül igazolt hitekben végződik.
→ A közvetlen igazolás valamilyen elsődleges tudásforrásból származik: (érzékszervi)
észlelésből, introspekcióból, vagy a priori intuícióból. Ezek közül a legfontosabb az
észlelés – az introspekció mentális állapotainkról tudósít, az a priori intuíció létezését
pedig legtöbben elutasítják.
→ A fundácionalizmus mai változataiban a közvetlen igazolás fallibilis.
A fundácionalista kép
→ A fundácionalizmus melletti legfontosabb érv az, hogy érthetővé teszi, hogy az igazolás
miért szokott az észlelésből származott hitekben végződni, ti. hogy miért nem szoktunk
igazolást kérni ill. adni az olyan hitekre, mint „A tanár most vetít” vagy „A tanár most
beszél”.
Koherentizmus: egy példa
→ A portás, a postás, a pizzafutár, a szomszéd és a szerető is azt vallja, hogy a férj a
gyilkosság időpontjában a házban tartózkodott. De: a portás épp csak egy futó pillantást
vetett a belépőre. A postás erősen rövidlátó. A pizzafutár a sötét lépcsőházban találkozott
vele. A szerető csak pár szót hallott, amely kevés az azonosításhoz. A szomszéd
rosszindulatú szemétláda, és köztudottan haragban van a férjjel.
→ Minden egyes tanúvallomás önmagában kétes értékű. De a kétes értékű vallomásuk
egybecsengésük (koherenciájuk) révén felerősítik egymást.
A koherentista válasz
→ A koherentizmus szerint az regresszus-érv túl gyorsan írja le a c) lehetőséget, ti. hogy ha
egy hit igazolása során idővel visszajutunk ugyanahhoz a hithez, akkor az nem igazolt.
→ A koherentizmus szerint egy hit akkor igazolt, ha egy átfogó és koherens nézetrendszer
része . Egy H hit igazolásának két mozzanata van:
1. H kikövetkeztethető hitek valamilyen rendszeréből – ez mutatja meg, hogy része a
rendszernek.
2. A rendszer átfogó (tartalmas) és koherens (mentes az ellentmondástól, a benne
szereplő hitek kölcsönösen támogatják egymást) – ez mutatja meg, hogy a
rendszer igazolt.
→ Egy bizonyos körkörösség van az igazolásban: H-t egy hitek egy rendszere alapján
igazoljuk, de H maga is hozzájárul a rendszer igazolásához. Ez azonban holizmus, nem
hibás körforgás.
 pizzafutár

szomszéd szerető

portás postás
A koherentista kép
→ A koherentizmus melletti egyik legfontosabb érv, a tudományos elméletek igazolásánál
nem jelölhető ki jól meghatározott tapasztalati bázis. Bár vannak kísérleti bizonyítékok, a
mérési eredmények csak akkor szólnak egy adott elmélet mellett, ha számtalan más
elméletet adottnak tételezünk fel. Azonban ezeknek az elméleteknek is igazoltaknak kell
lenniük, ami újabb kísérleti bizonyítékokat feltételez, amelyek értelmezése újabb
elméleteket feltételez, és így tovább. Az elméletek igazolása ezért végső soron azon
alapul, hogy elméleteink összessége átfogó és koherens képet nyújt a világról.

A közlés, mint elsődleges forrás

→ Tudáskészletünk túlnyomó többsége közlésből származik.
− történelmi tudás: nyilván nem voltam ott
− rengeteg tudás sosem látott tájakról, emberekről
− természettudományos tudás: szinte semmit sem tapasztaltam saját szememmel,
csak elhiszem, mert mondták. (elektronok, dinoszauruszok, fekete lyukak, stb.)
→ Rengeteg dolgot nem tapasztalhatok, sőt nem is következtethetek ki, mégis tudni vélem.
→ Ha kivonom a tudásomból mindazt, amire közlés útján tettem szert, akkor nagyon kevés
marad.
A tudományos tudás közlés alapú
→ Jórészt a tudósok számára is: az egyedi tudós nagyon kevés dolgot tapasztalt meg
(kísérlet) vagy következtetett ki: készen kapott elméletekkel, módszerekkel,
berendezésekkel dolgozik, melyeket részben bizalmi alapon fogad el
→ A tágabb társadalom számára teljes egészében: elhisszük, mert a tanár mondta, vagy
könyvekben olvastuk, vagy tévében láttuk… alapkérdés: miért bízunk a tudomány
szavában?

Miért megbízható a tudomány?

→ Nem attól lesz valami megbízható, hogy „jó módszerrel” nyertük: jó módszerrel is lehet
rossz eredményre jutni, és rossz módszerrel is jóra.
→ Nem is attól, hogy a tudós okos: okos emberek sokszor butaságot beszélnek, a buták meg
okosat.
→ Hanem attól, hogy sokan és módszeresen ellenőrizték: a tévedés esélyének
szisztematikus csökkentése.
→ A megbízhatóság záloga a közösségi jelleg: a tudományos tudásgyárban a
minőségellenőrzés legalább olyan fontos, mint az ismeretgyártás.
→ Közösségileg ellenőrzött tudás.
→ Kérdés persze, hogy ez hogyan is történik, és persze mindig megbízható-e…
Fundácionalizmus vs. koherentizmus
→ A koherentizmus számára komoly kihívás, hogy miként adható megnyugtató választ az
észlelésből származó hitek kiváltságos státuszára, ti. hogy ezeket a hiteket igazoltabbnak
tekintjük a tapasztalattól távolabbi, elméletibb jellegű hiteknél. A koherentizmus szerint
viszont minden hit ugyanolyan módon igazolt, ti. azáltal, hogy egy koherens rendszerhez
tartozik. Akkor hogyan lehetnek az észlelési hitek igazoltabbak?
→ A fundácionalizmusnak ugyanakkor némi engedményt kell tennie a koherentizmusnak:
bizonyos hitek együttesen, rendszerként nyerik el az igazolást.
A tudás hermeneutikai felfogása
→ Heidegger és Gadamer (XX.sz.) módszere: az értelmezés, az értelemadás filozófiai
módszere.
→ Tudásunkban ugyanis nem különíthető el, de megkülönböztethető a tapasztalat és annak
értelmezése. Minden tudásunkban, vélekedésünkben, hitünkben egyszerre van benne a
tapasztalat és az értelmezés.
A tapasztalat hermeneutikája
→ Valamit mindig mint valamit értünk meg. Nincs interpretálatlan tapasztalat. Csak jobb és
rosszabb interpretációk vannak.
→ A tapasztalat hermeneutikájának lényege az, hogy a tapasztalatot a szöveg analógiájára
fogjuk fel.
→ A szöveg-analógia alapján a tapasztalat megértése körkörösséget foglal magába.
→ Egyrészt a szöveg egésze alapján kell megérteni a kiválasztott részt ill. a szavakat, és
megfordítva. Ez a rész és egész kölcsönös egymásrautaltsága.
→ Másrészt a megértéshez mindig valamilyen előzetes értelmezési feltevéssel kell
hozzáfogni, ami azután finomítható, pontosítható vagy elvethető.