KATEKETIKA

Írta:
Dr. Rédly Elemér

Lektorálta:
Bindes Ferenc
Bábel Balázs és
Siklósi Éva

Katolikus Teológiai Főiskolai Jegyzetek

A teológiai főiskolák, hittanár és hitoktatóképzők
és az egyházmegyei teológiai tanfolyamok számára

Győr

2006
2

Tartalomjegyzék
Előszó ............................................................................4
1. A kateketika alapkérdései ......................................... 5
1.1. A hitébresztés és katekézis az Egyház lelkipásztori
küldetésében ..............................................................5
1.2. A katekézis ...............................................................8
1.3. Katekézis az Egyház életében .................................... 12
1.4. Történelmi visszatekintés .......................................... 15
1.5. Iskolai és plébániai (templomi) hitoktatás .................... 18
1.6. Hitoktatás a II. Vatikáni Zsinat után ........................... 22
1.7. A magyar hitoktatás................................................. 31
1.8. Mai feladataink és gondjaink ..................................... 36
Alapfogalmak, az 1. fejezet összefoglaló kérdései............... 46
2. Katekézis és a hit fejlődése..................................... 47
2.1. A gyermekek keresztény nevelésének megalapozása..... 47
2.2. Az iskolába járó gyermekek hitének fejlődése............... 56
2.3. Az elsőáldozási felkészítés szerepe a hit fejlődésében .... 63
2.4. Katekézis a serdülőkor kezdetén ................................ 68
2.5. A bérmálási felkészítés szerepe a hit fejlődésében......... 76
2.6. A középiskolás-korúak hitoktatása.............................. 80
2.7. A jegyes-kurzusok szerepe a hit fejlődésében............... 86
2.8. A megtérők katekézise ............................................. 90
2.9. A felnőtt korúak katekézise ....................................... 93
2.10. Akikre különös figyelmet kell fordítanunk ................. 101
Katekézis és a hit fejlődése, a 2. fejezet összefoglaló kérdései
............................................................................ 105
3. A keresztény nevelő..............................................107
3.1. A keresztény nevelés elemei.................................... 107
3.2. A katekéta............................................................ 111
3.3. Keresztény iskola, keresztény nevelők....................... 117
3.4. A szülők és a család ............................................... 123
3.5. A lelkipásztorok és keresztény nevelők ...................... 128
3.6. Katekézis nem-hívő környezetben ............................ 131
A keresztény nevelő, a 3. fejezet összefoglaló kérdései ..... 136
4. A hitoktatás gyakorlati kérdései .............................138
4.1. Alapelvek a hitoktatás anyagának elrendezésében ..... 138
4.2. A hitoktatás tanterve.............................................. 144
 3
4.3. Felkészülés a hittanórára, óravázlat.......................... 158
4.4. A hittankönyvek, segédeszközök használata .............. 164
4.5. A hitoktatás módszertana ....................................... 168
4.6. A szemléltető és technikai eszközök használata .......... 176
4.7. Fegyelem és fegyelmezés........................................ 181
4.8. Különleges helyzetek, feltételek ............................... 187
A hitoktatás gyakorlati kérdései, a 4. fejezet összefoglaló
kérdései ................................................................. 190
5. A katekézis egyes feladatai ....................................192
5.1. Imádságra nevelés a hitoktatásban .......................... 192
5.2. Elsőáldozási felkészítés, eukarisztikus nevelés ............ 200
5.3. A gyónási felkészítés és bűnbánó lelkület kialakítása ... 208
5.4. A biblikus hitoktatás............................................... 215
5.5. Énektanítás, bekapcsolódás a liturgikus közösségbe .... 220
5.6. A templomi szolgálatok........................................... 225
5.7. Bérmálási felkészítés és tudatos önnevelés ................ 230
5.8. Szexuális nevelés és felkészítés a házasságra............. 235
5.9. A fiatalok bekapcsolása az egyházközségi életbe......... 258
A katekézis egyes feladatai, az 5. fejezet összefoglaló kérdései
............................................................................ 266
6. A hitigazságok tanítása .........................................267
6.1. A hitoktatás nyelve, a vallási fogalmak megalapozása és
továbbfejlesztése..................................................... 267
6.2. A gyermekek jézusképe, istenfogalma és a
Szentháromságról szóló hitoktatás ............................. 271
6.3. Az üdvösségterv, a megtestesülés és a megváltás
hitoktatása ............................................................. 279
6.4. A szentháromságos istengyermeki élet...................... 286
6.5. Tanítás az Isten Országáról, az egyházfogalom
megalapozása ......................................................... 293
6.6. Az erkölcs alapfogalmai, Isten parancsainak tanítása.. 297
6.7. Az egyháztörténelem tanítása és ökumenikus kérdések 309
A hitigazságok tanítása, a 6. fejezet összefoglaló kérdései . 316
Kateketika vizsga és szigorlati tételek.........................318
A félévek szóbeli vizsga tételei ....................................... 318
Kateketika szigorlati tételek ........................................... 320
4
Előszó
Ebben a jegyzetben a lelkipásztorok és hitoktatók számára
igyekszünk összefoglalni, amit számukra a katekézis minden-
napos feladatainak megfelelő ellátásához szükségesnek tar-
tunk. Tudjuk, hogy a katekézis, a keresztény hitre nevelés nem
sémák alkalmazása, kész receptek vagy bevált módszerek fel-
használása, hanem egyénekkel való tanúságtevő oktató-
nevelői foglalkozás. Ehhez szükséges, hogy az általános elveket
a katekéta egészen sajátjává tegye, egyéni meggyőződéssé
formálja, azaz az elméletet életté váltsa: a keresztény közös-
ség élő hitű tanúja legyen.
Az anyag kiválogatásában és elrendezésében a gyakorlati
szempont volt az első, de nem az elmélet rovására. Ebben a
jegyzetben eddigi előadásaim alapján tárgyalom a kateketika
legfontosabb, a mindennapi katekézis számára szükséges té-
máit. Előadásaim alapja a Kateketika jegyzet előző kiadásai
voltak, így érthető, hogy ebben a jegyzetben az előző jegyze-
tek több eleme felfedezhető. Ilyen elemek felfedezhetők egyes
felosztásokban és megfogalmazásokban, amelyeket néhol szó
szerint, többnyire azonban rövidítve, javítva, átírva, vagy bő-
vítve használtam fel. Ennek az 1984-ben megjelent, 2. kiadás-
sal jelzett kateketika jegyzetnek szerkesztője már én voltam,
írói pedig: Dr. Csanád Béla, Dr. Előd István, Dr. Kazányi Tiva-
dar, Dr. Rédly Elemér, Tajdina József és Verbényi István vol-
tak.
Mivel nem tudományos igényű monográfiát akartam írni,
ezért nem jelöltem meg, hogy az anyag mely részét honnan, és
kitől vettem át. Ez a főiskolai jegyzeteknek - így a Kateketika
jegyzet előző kiadásának is - gyakorlata, csupán felsoroltam a
felhasznált a szerzőket.
A kateketikában ma is vannak vitatott kérdések. Ezekben a
katekézis katekumenális jellegéből következő, a tanítványaink
életkori sajátosságait figyelembe vevő álláspontot képviselek,
és csak akkor tárgyalok a más véleményekről, ha ezt saját vé-
leményem alátámasztása indokolja, illetve akkor, ha a más vé-
lemények látszólag tetszetős érveket sorakoztatnak fel, és
ezekre feltétlenül válaszolni kell.
 5
1. A kateketika alapkérdései
1.1. A hitébresztés és katekézis az Egyház lelkipász-
tori küldetésében
1.1.1. „Nézzétek, az Isten Báránya!”
„29Másnap látta, hogy Jézus közeledik feléje. Megszólalt: »Néz-
zétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűnét! 30Ő az, akiről
mondtam: utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert
előbb volt, mint én. 31Én nem ismertem. De azért jöttem, és
azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem Izraelben.«
32János aztán így folytatta tanúságát: »Láttam a Lelket, amint

galamb képében leszállt az égből és rajta maradt. 33Én nem

ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, meg-
mondta: Akire látod, hogy rászáll a Lélek és rajta marad, ő az,
aki Szentlélekkel keresztel. 34Én láttam és tanúskodom róla: Ő
az Isten Fia.«
35Másnap megint ott állt János két tanítványával. 36Mikor látta,

hogy Jézus közeledik, így szólt: »Nézzétek, az Isten Báránya!«

37Mihelyt a két tanítvány e szavakat hallotta, követte Jézust.
38Jézus megfordult és látta, hogy követik. Megkérdezte őket:

»Mit akartok?« Azok így feleltek: »Rabbi - vagyis Mester - hol

lakol?« »Jöjjetek, nézzétek meg«, válaszolta. 39Erre elmentek
és megnézték, hol lakik. Aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra
körül történt. 40A kettő közül egyik, aki János szavára követte
őt, András volt, Simon Péter testvére. 41Mihelyt találkozott
testvérével, Simonnal, elmondta neki: »Megtaláltuk a Messi-
ást«, vagyis a Fölkentet, - és elvitte Jézushoz.” (Jn 1,29-41.)
Keresztelő János találkozott Jézussal és a kinyilatkozta-
tásból megismerte, hogy Jézus az Isten Fia. Tanúságtéte-
lére két tanítványa Jézus után indul, találkoznak vele, az-
nap nála maradnak. Valami nagyon fontos dolog történt
ott, ha János apostol megjegyzi: Ez a tizedik óra körül tör-
tént. Arról nem ír az apostol, hogy miről beszélgettek, de
annak lényege kiderül András szavából, aki elmondja test-
vérének: megtaláltuk a Messiást. Mi történt tehát? Akiket
Keresztelő János tanúságtétele elvezetett Jézushoz, azok
Jézussal találkozva megkapták a hit kegyelmét.
6
1.1.2. A hitébresztés fogalma, lehetősége
Minden hitoktatónak feladata, hogy tanúságtételével
elvezesse a rábízottakat a Jézussal való személyes ta-
lálkozásra. Ez az előevangelizáció, a hitébresztés, mellyel
a még nem hívőket elvezetjük a hit kegyelmének befoga-
dására. A megtérés, a hit: misztérium - Isten kegyelmének
és az emberi szabad akaratnak a misztériuma -, Isten
ajándéka. Mi ennek a misztériumnak vagyunk munkásai,
akiknek meg kell tennünk, ami tőlünk telik, de az ered-
ményt Isten kegyelmére kell bíznunk.
A keresztény közösség és annak élő hitű tagjai tanú-
ságtételükkel tudják elvezetni embertársaikat a Jézussal
való találkozásra. Természetesen ezt a találkozást közben
- amennyire ez emberileg lehetséges - elő kell készíteni.
Ez az előkészítés a hitelőzmények munkálása: a helyes
fogalomalkotás, a téves fogalmak tisztázása, a jóindulat és
áldozatkészség felkeltése, az önzés leküzdése, megfelelő,
pozitív érzelmi környezet kialakítása… Saját megtérésün-
ket és hitünket vizsgálva sejthetjük meg, hogy mit tehe-
tünk és mit kell tennünk embertársainkért.
A megtérés, a hit csak szabad emberi döntésen alapul-
hat. Rábeszéléssel, erőszakkal senkit sem lehet megtéríte-
ni. Csak Isten szeretete tehet bennünket képessé arra,
hogy szeretetének tanúi és közvetítői legyünk. Az Egyház
kétezer éves története tanúsítja, hogy lehetséges és van
megtérés. A pünkösdi csoda a mai világban is folytatódik,
hisz világszerte ma is naponta tízezrek térnek meg.
1.1.3. A missziós parancs
Jézus evangéliumának hirdetésére az Úr szava kötelez
minket: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az
evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és meg-
keresztelkedik, üdvözül…” (Mk 16,15. Vö. Mt 28,19. - Lk
24,47. - Jn 20,21. - ApCsel 1,8. - 4,20. - 1Kor 2,16. - 2Kor
5,14. stb.) Ezt a parancsot az Egyház kezdettől fogva na-
gyon komolyan vette. Úgy tekintette, mint legfontosabb
feladatát. Az Egyház létének értelme, hogy Jézus evan-
 7
géliumának hirdetője legyen, és ebből következően köte-
lessége, hogy erre a feladatra összpontosítsa legjobb erőit.
Bár kötelességünk az evangélium hirdetése, mégsem szabad
elvállalnunk, hogy hitébresztési szándék nélkül, csupán „isme-
retterjesztés” címén hirdessük az evangéliumot. Lehetetlen
ugyanis hitelesen közvetíteni az evangéliumot, ha annak köve-
tését másoknak nem ajánljuk.
Ennek alapján írja VI. Pál pápa: „… az evangélium hir-
detése az Egyház számára nem fakultatív feladat… Az Úr
Jézus bízta rá a küldetést, és ő azt akarja, hogy az embe-
rek higgyenek és üdvözüljenek.” (EvN. 14.) II. János Pál
pápa írásai ezt még jobban kihangsúlyozzák: „A
kateketikai tevékenység az Egyház küldetésének abszolút
elsőrendű feladata. Az Egyháznak a katekézisnek kell
szentelnie legjobb energiáit.” (Levél a magyar katolikusok-
hoz. Magyar Kurír, 1980. ápr. 29. 98. szám.) „…minden
megkeresztelt embernek éppen a keresztsége miatt joga
van ahhoz, hogy az Egyház oktassa és nevelje őt oly mó-
don, hogy segítse eljutni az igazi keresztény életre… A
katekézisnek tehát meg kell kapnia a kedvező feltételeket,
hogy ki tudjon bontakozni - ez a megfelelő helyet, időt,
segédeszközök… használatát jelenti…” (CTr. 16.)
Mindezeknek a megnyilatkozásoknak fontos gyakorlati követ-
kezményei vannak. A hitoktatás nem a hitoktató egyéni ügye,
hanem az egész Egyház, tehát minden egyes egyházközség
közös ügye. Minden egyházközségnek kötelessége gondoskodni
a hitoktatás megfelelő körülményeiről, segédeszközeiről. A hit-
oktatási termek kialakításának és fenntartásának költségeit
(fűtés, világítás, takarítás stb.) továbbá a szükséges segédesz-
közök beszerzésének és karbantartásának költségeit (vetítő-
gép, írásvetítő, tankönyvek, segédkönyvek stb.) minden egy-
házközség költségvetési keretben köteles biztosítani.
1.1.4. A hitébresztés és hitre-nevelés joga és köte-
lessége
Ha bárkinek joga van reklámozni saját áruját, akkor
nekünk, keresztényeknek is jogunk van arra, hogy tanú-
ságtételünkkel Isten szeretetének, Jézus Krisztusnak „rek-
8
lámot” csináljunk. A hívő embereknek és közösségüknek
joguk van arra, hogy hitüket terjesszék. Ez a jog a gondo-
lat és a lelkiismeret szabadságán alapul. Ezt a jogot még
az ENSZ emberi jogok nyilatkozata is elismeri. Megillet
minden személyt és közösséget az emberi törvényhozástól
függetlenül, még azzal szemben is! Természetesen a hit-
terjesztés joga megkívánja, hogy tiszteletben tartsuk má-
sok hasonló jogát, embertársaink lelkiismereti szabadsá-
gát.
Erőszakkal, ráerőltetéssel nem lehet és nem is szabad senkit
sem téríteni. A bíztatás természetesen még nem jelent ráeről-
tetést. Nem jelent „jogtalan árukapcsolást” az sem, ha a szent-
ségek kiszolgáltatásához megkívánjuk az élő hitet.
Különösképp joga és kötelessége a hívő szülőknek,
hogy gyermekeiket a legjobb meggyőződésük szerint ne-
veljék. Természetes joguk és kötelességük, hogy megadják
Istentől rájuk bízott gyermekeiknek mindazt, ami számuk-
ra is a legfontosabb: Isten szeretetét és az örök élet remé-
nyét.
Írásunkban többször is utalunk az 1971-ben megjelent Általá-
nos Kateketikai Direktóriumra (DCG), amelyet jelentősen át-
dolgozva 1997-ben adtak ki újra A Katekézis Általános Direktó-
riuma (CDG vagy magyar rövidítése: KÁD), az 1975-ben meg-
jelent Evangelii Nuntiandi-ra (EvN) és az 1979-ben megjelent
Catechesi Tradendae-re (CTr). Mindhárom dokumentum alap-
vető fontosságú a hitoktatás szempontjából, ezért mindenkinek
ajánljuk azok alapos áttanulmányozását.

+++

1.2. A katekézis
1.2.1. A katekézis fogalma
Isten a kinyilatkoztatásban „úgy jelenik meg, mint aki
közölni akarja önmagát, és végrehajtja azt a tervet, amely
a szeretetből fakad. A katekézisnek tehát az isteni szeretet
ezen ajándékából kell kiindulnia. A hit nem más, mint en-
 9
nek az isteni ajándéknak az elfogadása és gyümölcsöt ter-
mése mibennünk.” (CTr. 10.)
A katekézis (hitoktatás) hívő keresztény életre
vezető oktató-nevelő tevékenység. Nemcsak ismeret-
közlés, hanem elsősorban nevelés, ismeretközlés által.
A hitoktatás szó a görög „katekézis” szó magyar megfe-
lelője. Az Újszövetségi Szentírásban a katekézis szó mindig
a keresztény igazságra oktatást jelenti. (Vö. Lk 1,3-4. Gal
6,6.) A magyar „hitoktatás” szó nem fejezi ki egyértelmű-
en a katekézis egész tartalmát, mert ez nem csupán isme-
retközlő oktatás, hanem egyben nevelés és képzés is. A
Catechesi Tradendae (CTr) nem ad új meghatározást a
katekézisről, hanem összefoglalja az Általános Kateketikai
Direktórium (DCG) és más dokumentumok megállapítása-
it: „A katekézis a gyermekek, fiatalok és felnőttek olyan
hitre való nevelése, amely leginkább a keresztény tanítás-
nak rendszeres átadásában történik azzal a céllal, hogy a
hívőket bevezessék a keresztény élet egészébe.” (CTr 18.)
Katekézisen tehát nemcsak a gyermekek hitoktatását kell érte-
nünk. „…ne feledjék, hogy a felnőttek katekézise a katekézis
legfőbb formája - mivel olyanokhoz szól, akik teljes felelősség-
gel képesek csatlakozni -, amelyhez az összes többi, egyébként
mindig szükséges formának igazodnia kell.” (DCG. 20.)
„A hitnek át kell járnia minden földi tevékenységet… De hogy a
katekézis ennyire hatékony lehessen, ahhoz szünet nélkülinek
kell lennie. Hiábavalóvá válnék, ha a felnőttkor küszöbére érke-
ző embert magára hagyná, mert - igaz, hogy megváltozott
formákban - a felnőtteknek is szüksége van rá.” (CTr. 43.)
Ugyanerre figyelmeztet VI. Pál pápa: „Bár egyáltalán nem sza-
bad elhanyagolni a gyermekek hitoktatását, a mai körülmények
egyre jobban igénylik a fiatalok és a felnőttek számára a
katekumenátus formájú hitoktatást…” (EvN. 44.)
1.2.2. A katekézis, a hitoktatás célja
A katekézis célja, hogy a tanítással megvilágított hit
élő, tudatos és tevékeny legyen, amely végigkíséri az em-
bert egész életében. (Vö. DCG. 17.) A katekézis tehát ne-
velési célzatú, tervszerű és módszeres oktatási-nevelési
10
folyamat.
Az előevangelizáció hitébresztés, mellyel a még nem hívőket
elvezetjük a hitre. A katekézis a már hívőkben neveli, növeli a
hitet. A katekézis az előevangelizációra épül, azt követi, de a
gyakorlatban sokszor egybekapcsolódnak, mert együtt tanul-
nak hívő és nem hívő fiatalok.
Lényeges, hogy „A katekézis igazi célja nem egyszerű-
en tudás közvetítése, hanem a keresztény életre ráveze-
tés… Törekedni kell arra, hogy emlékezetükbe és szívükbe
véssük mindazt, ami fontos az életre.” (EvN. 44.)
A katekézis nevelési célja: Az ember bevezetése a ke-
resztény életbe, vagyis olyan emberré nevelni, aki ke-
gyelmi életet él, a szeretetet a gyakorlatban öntudatosan
megvalósítja, aki az Egyház közösségében tanúságtevő
életével apostoli tevékenységet fejt ki, aki az emberi kö-
zösségben embertársainak igaz javát szolgálja.
A katekézis oktatási célja: A keresztény örömhír át-
adása, vagyis olyan értelmű tanítása, hogy a keresztény
örömhírt megértsék, magukévá tegyék és életté tudják
váltani. Szükséges, hogy a keresztény ember ismerje hi-
tünk tanítását, felelni tudjon a hittel kapcsolatban felmerü-
lő kérdésekre, hogy választ tudjon adni, amikor reménysé-
géről kérdezik. (Vö. 1Pt 3,15.)
1.2.3. A hitoktatás tárgya
A katekézis tárgya a keresztény örömhír teljessége.
Az egész kinyilatkoztatás és annak alkalmazása életünkre.
A keresztény közösség élete és története. A Jézushoz, il-
letve követőinek közösségéhez való csatlakozásból követ-
kező gyakorlati magatartásunk. Természetesen az oktatás-
ban alkalmazkodni kell az oktatásban részt vevők hitének
fejlettségéhez, életkorához és meglévő ismereteikhez.
1.2.4. A hitoktatás forrása
A katekézis elsődleges forrása a kinyilatkoztatás,
amelyet az Egyház a Szenthagyományban és a Szentírás-
ban őriz. Az Egyház a Tanítóhivatal vezetésével a kinyilat-
koztatásról, Isten misztériumairól elmélkedve, abba egyre
 11
jobban belehatol.
A katekézis forrása még: az Egyház élő istentisztelete,
a liturgia; továbbá az Egyház élete és történelme is, hiszen
bennük is felismerhető Isten üdvözítő szeretete, a Szentlé-
lek tevékenysége.
A Szenthagyomány az Egyház élő tanítása, amely az apostolok
igehirdetésén alapul. Ennek az élő tanításnak vagyunk mi is ré-
szesei és munkásai, amikor Jézus lábai mellé ülve elmélkedünk
és tanulunk, amikor tanúságot teszünk Isten szeretetéről; hi-
tünkről és életünkről beszélünk.
1.2.5. A hitoktatás eszközei
A katekézis alapvető feladata az Istennel való szemé-
lyes egyéni és közösségi kapcsolatnak, a kegyelmi életnek
megalapozása és továbbfejlesztése. Ezt a feladatot valósít-
juk meg az Egyház közösségében: Isten üzenetének, Jézus
tanításának megismertetésével, a Jézust követő keresz-
tény élet bemutatásával, a jézusi szeretet megvalósításá-
val és átadásával. A hitoktatónak rendelkezésre állnak az
általános pedagógiai eszközök, melyeket a többi nevelő
is használ: szemléltetés, begyakorlás, ismétlés stb. Ezek
mellett azonban sajátos kegyelmi, lelkipásztori eszkö-
zei is vannak. Pl. az ima, böjt, lelkiismeret-vizsgálás.
1.2.6. A katekézishez kapcsolódó fogalmak
A kateketika az a tudomány, amely egybefoglalja és
rendszerezi mindazokat az elméleti és gyakorlati ismerete-
ket, amelyek a hitoktatáshoz szükségesek.
A katekizmus a keresztény hitismereteket összefogla-
ló írás (könyv), amely a maga sajátos rendszerében tár-
gyalja a hitünkkel kapcsolatos ismereteket. Hagyományos
felépítése: - A hitvallás - A keresztény misztérium ünnep-
lése - Élet Krisztusban - A keresztény imádság.
Ugyancsak katekizmusnak nevezik valamely tudománynak kér-
dés-felelet formában való tárgyalását. Ez a módszer a közép-
kori summák nyomán született, amelyek anyagukat kérdések
formájában dolgozzák fel. A summák szerzői a tárgyalt igazsá-
got kérdés feltevésével vezették be, körüljárták a különböző
12
vélekedéseket és ellenvetéseket, majd röviden összefoglalták a
helyes választ. Ezt követte a megfelelő magyarázat és a témá-
hoz kapcsolódó kiegészítések. Ennek a tárgyalási módnak a le-
rövidítése a felvetett kérdés és a rá adott válasz, a diák kérde-
zett és a tanár válaszolt. Amikor ez a forma tankönyveknek lett
a formája, igyekeztek a kérdésre rövid, könnyen megjegyezhe-
tő választ adni.
A kérdés-felelet forma előnye a szabatos fogalmazás, az átte-
kinthetőség és a tanulhatóság. A jól feltett kérdések növelik az
érdeklődést, az ismert megfogalmazások pluralista világunkban
segítenek az igaz hit felismerésében.
A kérdés-felelet formának azonban veszélyei is vannak. - Egyik
veszély a verbalizmus, amikor valaki nem érti, csak tudja a vá-
laszt. - A másik veszély a leegyszerűsítés. A vallási fogalmak
általában nagyon gazdagok. Hitünk misztériumait csak megkö-
zelíteni tudjuk, meghatározásokba aligha szoríthatjuk be őket.
Ezért a hitünk ismereteinek rövid megfogalmazására való tö-
rekvés vagy egyoldalúsághoz, vagy bonyolult fogalmazáshoz
vezet. - További veszélyt jelent a vallási félműveltség. Az élet
sokszor másként teszi fel a kérdéseket, mint ahogy azt a kér-
dés-felelet forma előadja. A vallási félműveltség jele, ha valaki
azt hiszi magáról, hogy ő az élet minden kérdésre tudja a he-
lyes választ. - Ezeket a veszélyeket kivédheti a hitoktató, ha
megtanítja tanítványait kérdezni, és az új kérdésekre a meglé-
vő hitismeretek birtokában helyes választ találni.
A katekumenek a katekészis résztvevői, akik a beava-
tó szentségek felvételére készülnek.
A katekéták, akik a keresztény közösség nevében a
katekumeneket a szentségek felvételére felkészítik, akik a
fiatalok katekézisét végzik.

+++

1.3. Katekézis az Egyház életében

1.3.1. Az Ige szolgálata
„A Kinyilatkoztatásról szóló dekrétumban a Zsinat a re-
velációt olyan tettnek tekinti, amellyel Isten személyesen
 13
közli önmagát: «Istennek a maga jóságában és bölcsessé-
gében úgy tetszett, hogy kinyilatkoztassa önmagát és is-
mertté tegye akaratának titkát…» (Dei Verbum 2.).. A hit
nem más, mint ennek az isteni ajándéknak az elfogadása
és gyümölcsöt termése mibennünk. Ez a jellemvonás, mi-
szerint a hitet ajándéknak kell minősítenünk, az igeszolgá-
lat teljes anyagát érinti.” (CTr. 10.)
1.3.2. Az igeszolgálat formái
„Az Ige szolgálatának sok formája van, e szolgálat kö-
rülményei és elérendő céljának megfelelően. E formák kö-
zé soroljuk a katekézist is. (Az igeszolgálat formái: az
előevangelizáció, a katekézis, a liturgikus igehirdetés, és a
Teológiai forma.) Fontos ezeknek a formáknak a megkü-
lönböztetése, mert mindegyik saját törvényeihez igazodik.”
(DCG. 17.)
Az előevangelizáció a missziós igehirdetés. Ennek
célja a hitébresztés, a hitet kezdő fokon elindítani, hogy az
emberek azt teljesen elfogadják. (Ebben az értelemben
van ma szükség az újraevangelizálásra, még a hagyomá-
nyosan keresztény országokban is.)
A katekézis a tervszerű és módszeres hitoktatás-
nevelés, melynek célja, hogy a tanítással megvilágított hit
élő, tudatos és tevékeny legyen, amely végigkíséri az em-
bert egész életében.
A liturgikus igehirdetés az Eucharisztia ünneplése-
kor, illetve a szentségek kiszolgáltatásakor tartott homília.
Ezeknek célja, hogy a hívők minél hatékonyabban vegye-
nek részt a szent cselekményben.
A liturgikus igehirdetés leginkább céljában különbözik a
katekézistől. Míg a katekézis felépítésében elsősorban a részt
vevők hitének fejlődését veszi figyelembe és ennek a fejlődés-
nek a követelményeihez szabja a tanítás menetét, addig a li-
turgikus igehirdetés az egyházi évet és a liturgikus alkalmat
veszi figyelembe, és alkalmazza a liturgia mondanivalóját a
részt vevők lelkületének elmélyítésére.
A teológiai forma a hitigazságok rendszeres kifejtése.
Ide tartozik lényegében minden keresztény ismeretterjesz-
14
tő előadás, oktatás, tanfolyam stb., akár tudományos jel-
legű, akár alkalmi, népszerűsítő előadás.
A teológiai oktatás abban különbözik a katekézistől, hogy az
előadás témáját elsősorban nem a részt vevők hitének igénye
határozza meg, hanem vagy egy-egy alkalomhoz kapcsolódik,
vagy pedig egy olyan rendszeres előadás-sorozat, amely a tu-
domány sajátos felépítése szerint veszi sorra a tárgyalásra ke-
rülő témákat. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az ilyen jel-
legű oktatásnak is mindig van hitet ébresztő és növelő hatása.
Az igeszolgálat formáit az élet követelményei alakítot-
ták ki az évszázadok során. Ez az erő ma is hat, hiszen ha-
gyományosan keresztény országokban is vannak felnőtt
korban megtérők, akiket felnőttkorukban kell felkészíteni
elsőáldozásra, bérmálásra, illetve keresztelésre is. Egyre
többen vannak olyanok is, akik nem elégszenek meg a
gyermekkorukban tanult hittannal, és egyéb ismereteikhez
kapcsolódó, koruknak megfelelő hitismeretekre akarnak
szert tenni.
1.3.3. A katekézis lelkipásztori feladat
A katekézis az Egyház küldetésének része, az Egyház
elsőrendű lelkipásztori feladata, amely nem választható
el a többi lelkipásztori feladattól.
„Az összes hivőnek joga van ahhoz, hogy hitoktatásban része-
süljön, következésképpen az összes lelkipásztornak kötelessé-
ge, hogy ennek eleget is tegyen. A közhatalom képviselőitől
mindig azt fogjuk kérni, hogy őrizzék meg a hitoktatás szabad-
ságát.” (CTr. 64.)
„… a plébániai közösségek súlyos kötelezettségként tartsák
számon azt, hogy kiképezzék azokat - papokat, szerzeteseket
és laikusokat egyaránt -, akik minden energiájukat a
katekézisnek szentelik. Gondoskodjanak minden feltétel biztosí-
tásáról, amelyektől a hitoktatás bármilyen szempontból függ-
het…” (CTr. 67.)
„Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem
hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem e világból va-
lók ők, amint én sem vagyok e világból való. Szenteld meg
őket az igazságban: a te igéd igazság. Amint te küldtél en-
 15
gem a világba, úgy küldöm én is a világba őket. Értük
szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igaz-
ságban.” (Jn 17,15-19.)
A katekézisre is érvényes, hogy küldetésünk a világba
szól, de nem e világból való. Az „idők jelei”-nek figyelembe
vétele nem azt jelenti, hogy a világhoz kell alkalmazkod-
nunk követelményeinkkel, hanem azt, hogy a mai világban
élő emberek számára állítunk követelményeket. A
katekétáknak, hogy feladatukat megfelelőképpen tudják
teljesíteni, nemcsak ismerniük kell a világot - a világban
élő embereket, az általános pedagógiai és lélektani elveket
és módszereket -, hanem tudatában kell lenniük annak is,
hogy ők nem e világból valók: hogy szenteknek kell lenni-
ük. Tevékenységük sokkal több mint tanítás és nevelés,
a katekézis egyben kegyelmi, lelkipásztori tevékeny-
ség is. A katekézist az Isten kegyelme teszi hatékonnyá,
amikor mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Ezért a
kateketika nem csupán a hittan tanításának módszertana,
hanem a gyakorlati teológia egyik ága, mely összefoglalja
a katekézisre vonatkozó teológiai, elvi és gyakorlati isme-
reteket.

+++

1.4. Történelmi visszatekintés

1.4.1. A katekumenátus, az Ősegyház hitoktatása
A katekézis a kereszténység első századaiban felnőt-
tek oktatása volt, bevezetés a keresztény közösség éle-
tébe. A megtérő zsidókat és pogányokat kezdetben egyen-
ként készítették fel a keresztségre. A keresztségre jelent-
kezők számának növekedése és előképzettségük hiánya
késztette az Ősegyházat a keresztelendők csoportos,
egyre tervszerűbb és módszeres felkészítésére: kialakult a
katekumenátus intézménye. Ennek az intézménynek az
lett a feladata, hogy megismertesse a jelöltekkel a keresz-
tény hit alapjait, a lelkiélet elemeit és bevezesse őket a
16
keresztény közösség életébe. A megtérőket általában hús-
vét éjszakáján keresztelték meg, de felkészítésük több
évet is igénybe vett. Aránylag kevés ismeretet, de sok
életalakító próbát követeltek meg.
1.4.2. Hitoktatás a középkorban
A VI. században egyre ritkább lett a felnőttek kereszte-
lése, így gyakorlatilag megszűnt a katekumenátus intéz-
ménye. A népvándorlás korában a megtérő törzseket pár
hétig közösen tanították, majd közösen megkeresztelték.
Hitben való megerősödésüket a keresztény közösség az
Egyház irányításával biztosította, de egyre inkább gondot
jelentett a liturgia és a népnyelv eltérése.
Abban az időben a mai értelemben vett iskolák még
nem voltak, és annak sincs nyoma, hogy a megkeresztelt
gyermekeket rendszeresen tanították volna. A szülők gon-
doskodtak gyermekeik keresztény neveléséről, oktatásáról.
A keresztény hit és élet ismereteit a liturgia mélyítette el,
és ezért sokáig nem is tartották fontosnak a liturgiától
független katekézist. (Romániában pl. ortodox testvéreink
csak a legutóbbi évtizedekben kezdték el a gyermekek
hitoktatását.)
A gyermekek keresztény oktatásában és nevelésében a
család mellett egyre több szerepet kapnak a kialakuló plé-
bániai iskolák. Amikor még nem volt könyvnyomtatás, a
legtöbben a liturgikus könyvek szövegein tanultak meg ol-
vasni. Ez az olvasástanulás adott alkalmat a vallási isme-
retek megbeszélésére, természetesen még nem tervszerű
hitoktatás formájában. A gyermekek gyónási felkészítése
adott még alkalmat hitismereteik bővítésére. Egyházi elő-
írások szorgalmazták és tették kötelezővé a plébánosok
számára, hogy a felnőtteket a hit és erkölcs igazságaira
tanítsák.
A középkor zárt közösségi világát vallásos légkör hatot-
ta át, az emberek külön oktatás nélkül, szinte észrevétle-
nül sajátították el hitismereteiket. Elősegítették ezt a
misztériumjátékok, a templomok ablak- és falképei is.
 17
Szokássá vált az alapvető vallásos formulák és imádságok
betanulása. A hitoktatás azonban elszakadt a liturgiától,
mivel a liturgia elszakadt az élettől. A papok keveset pré-
dikáltak, a nép pedig nem értette meg már sem a liturgia
nyelvét, sem annak egyes jelképeit. A tömeges megtéré-
sek következményeként nagyon sok helyen továbbélt a ré-
gi pogány szemlélet és a különböző babonás szokások.
A könyvnyomtatás elterjedésével egyre többen jutottak
hozzá, hogy a Szentírást, annak egyes részeit olvassák. A
kellő bibliai előismeretek hiánya és a hitújítók tanai egyre
nagyobb zavart okoztak az emberek hitében.
1.4.3. Hitoktatás a Tridenti Zsinat idején
A Tridenti Zsinat (v. Trienti, v. Trentói) elrendelte - a
hitbeli bizonytalanságok tisztázása és megelőzése érdeké-
ben -, hogy a plébánosok gondoskodjanak a gyermekek
vasárnapi hitoktatásáról.
A hitoktatás új eszközei lettek az egyre népszerűbb
katekizmusok.
Az első katekizmust Erazmus írta 1513-ban, Christiani hominis
institutio címmel. Luther Márton 1529-ben adott ki katekiz-
must. A Tridenti Zsinat eredményeként 1566-ban jelent meg a
Római katekizmus, a plébánosok részére. Összeállítója - Szent
Tamás summái nyomán - Borromei Szent Károly volt. A legel-
terjedtebb katekizmust Kaníziusz Szent Péter írta. Summa
Doctrinae Christianae címen 1555-ben adta ki első katekizmu-
sát a Nagy Katekizmust. Ennek a gyermekek számára átdolgo-
zott változata, a Kis Katekizmus 1556-ban jelent meg. Ez után
jelent meg az ún. Középső Katekizmus 1559-ben. Ez érte meg
a legtöbb kiadást, hamarosan több nyelvre is lefordították, s
két évszázadon keresztül ezen nevelkedett Európa katolikus if-
júsága. Bellarmin Szent Róbert a missziók számára írt kate-
kizmust 1598-ban.
A későbbiekben híres lett és több nyelvre lefordították Deharbe
(+1871.) „Regensburgi katekizmus”-át, ami sok helyen felvál-
totta Kaníziusz katekizmusát.
A Tridenti Zsinat utáni hitoktatás és keresztény nevelés
szempontjából is igen nagy jelentőségű előrelépés volt a
18
papképzés megújítása, a papnevelő intézetek felállítása.
Az egyre műveltebb papság mellett a megújuló és újonnan
alapított szerzetesrendek lettek a katekézis leghatéko-
nyabb munkásai.

+++

1.5. Iskolai és plébániai (templomi) hitoktatás

1.5.1. A kötelező iskolai hitoktatás
Az Európában kialakuló polgári államok igyekeznek
mindenütt megvalósítani az általános tankötelezettséget. A
legtöbb országban a hitoktatás kezdettől fogva egybekap-
csolódott az alakuló elemi iskolákkal. Mivel az iskolázás el-
terjesztésében az Egyháznak kiemelkedő szerepe volt, a
hitoktatás is megmaradt az iskolai keretben, és mint a
tantárgyak egyike általánosan kötelezővé vált.
A későbbiekben a polgári forradalmak hatására tömeg-
jelenség lett a hittől való elfordulás, a vallás társadalmi
szerepe is kezdett visszaszorulni. Az éledő liberalizmus
egyik következménye lett, hogy több országban megszün-
tették az iskolai hitoktatást, illetve fakultatívvá tették.
A mai Európában nagyon tarka képpel találkozunk. Vannak or-
szágok: - ahol az iskolai hitoktatás ma is kötelező; - ahol köte-
lezően lehet választani hit- és erkölcstan, illetve polgári er-
kölcstan között; - ahol fakultatív a hitoktatás; - ahol nincs, il-
letve nem is lehet tartani iskolai hitoktatást. Svájcban például
az egyes kantonokban is más-más szabályok érvényesülnek.
Plébániai (templomi) hitoktatás általában ott van, ahol az isko-
lai hitoktatás nem kötelező, illetve ahol egyáltalán nincs lehető-
ség iskolai hitoktatásra. Vannak helyek, ahol párhuzamosan
van iskolai és plébániai hitoktatás is.
1.5.2. A kötelező és a fakultatív iskolai hitoktatás
előnyei és hátrányai
Az elmúlt évszázadok és évtizedek tapasztalatai meg-
mutatták az iskolai, illetve a plébániai (templomi) hitokta-
 19
tás előnyeit és hátrányait.
A kötelező iskolai hitoktatás előnyei voltak: - (1)Minden
gyermek hozzájuthatott a hitismeretekhez; -(2)A tantárgy-
jelleg biztosította a tervszerű, komoly oktatást; - (3)A
katekézis beleilleszkedett az oktatás egészébe, a gyerme-
kekben egységes világnézet fejlődhetett.
A mai fakultatív iskolai hitoktatás előnyei: -
(1)
Tanúságtételre ad lehetőséget, a jó példa alkalmat és
bíztatást jelent a közömbös gyerekeknek, a nem hívőknek
pedig lehetőséget a keresztény tanítás illetve a kereszté-
nyek jobb megismerésére; - (2)A hívő gyerekeket megerő-
síti az a tudat, hogy vele együtt sokan mások is hisznek,
javukra válik, ha látják a hitoktató és az iskola pedagógu-
sainak harmonikus kapcsolatát; - (3)A keresztény értékek
jobb megerősítést nyerhetnek más tárgyak tanítása során;
- (4)Ha megfelelőek a körülmények, hatékony hittantanítás-
tanulást eredményez.
A kötelező iskolai hitoktatás hátrányai voltak: -
(1)
Könnyen elsikkadt a hitoktatás szent jellege, a hitoktatás
elszakadt a plébániától és a liturgiától; - (2)A hitoktatás
tantárgyjellege az intellektualizmus veszélyét jelentette,
sokan megfeledkeztek a hitoktatás keresztény nevelési
céljáról. Sokakban kialakult az a tévhit, hogy aki tudja a
hittant, az már vallásos ember. A hitoktatók pedig inkább
voltak tanárok, mint lelkipásztorok; - (3)A papok alig tartot-
tak hitoktatást, a világi tanítók közt nem ritkán közömbös
és hitetlen emberek voltak, akik rendkívül nagy rombolást
okoztak a gyermekek hitében; - (4)A kötelességjelleg
gyakran eredményezett közönyt és ellenszenvet.
Veszedelmes volt az a körülmény is, hogy a hittan épp a felvi-
lágosodás idején került be az iskolákba. A kanciánus és jozefi-
nista szemlélet tisztán praktikus eszközként fogadta el és tá-
mogatta a vallásosságot. Az erkölcsi nevelés biztosítása mellett
feleslegesnek tartotta az igazi vallásos buzgóságra való készte-
tést. Így lett a Biblia tanítása kulturális ismeretek forrása, az
erkölcstan pedig viselkedési szabályzat, amiből a gyerek biztos
nem tanul rosszat.
20
A mai, fakultatív iskolai hitoktatás nehézségei: (1)Sok
iskolában nem adnak megfelelő időt és helyet a hittanórá-
nak; - (2)Szélsőséges esetekben méltánytalan helyzetbe
kerülhetnek nemcsak a gyermekek, hanem maga a
katekéta is.
Ma vannak olyan országok, ahol bár lehetőséget adnak
az iskolai hitoktatásra, de a fakultatív iskolai hitoktatásban
- a liberális szemlélet hatására - csak az ismeretközlést
akarják engedélyezni. Sokan ki is mondják, hogy a keresz-
tény nevelést biztosítsa a plébániai oktatás és az iskolában
ne akarják a nem hívő szülők gyermekeit megtéríteni, az
iskolai hitoktatás ne szolgáljon propagandacélokat. Nem
csodálkozhatunk, ha liberális gondolkodású emberek véle-
kednek így a hitoktatásról. Ám ha maga a hitoktató is így
gondolkodik, akkor baj van a hitével. Az örömhír hirdetője
nem lehet örömtelen, közömbös ember, a hívő ember nem
tud Istenről és dolgairól közömbösen beszélni. Akiben Is-
ten szeretete él, az nem tudja megtenni, hogy Isten szere-
tetét ne akarja másokkal is megéreztetni.
1.5.3. A plébániai hitoktatás előnyei és hátrányai
A plébániai (illetve templomi) hitoktatás előnyei: - (1)A
„hazai pálya” előnye, hogy a hitoktatásnak megfelelő lég-
kört és környezetet tud nyújtani; - (2)A részt vevők önként
jönnek, szívesebben bekapcsolódnak a plébániai közösség
életébe; - (3)Az oktatáson való részvétel több áldozatot kí-
ván és így természetes válogatottságot eredményez;
A plébániai hitoktatás hátrányai: (1)Sokan nehezen tud-
ják összeegyeztetni a hittanórát másfajta lekötelezettsége-
ikkel, pl. nyelvóra, sport edzés stb. - (2)Nehezebb biztosíta-
ni az oktatás többévi folyamatosságát; - (3)Pont azok nem
vesznek részt az oktatásokon, akik veszélyeztetett hely-
zetben vannak, akiknek erre családi és nem-hívő környe-
zetük miatt fokozottabban szükségük lenne. - (4)Sok olyan
hely van - főleg kisebb, vagy szórványban élő plébániákon
-, ahol a plébánián, a templomban nincs hitoktatásra meg-
felelő helyiség, nincs a hitoktatásra alkalmas időpont, vagy
 21
nincs alkalmas hitoktató.
1.5.4. Iskolai vagy plébániai oktatás?
Az előnyöket és hátrányokat fontolgatva egyértelmű,
mindenütt érvényes, általános választ adni erre a kérdésre
nem lehet. Megfelelő szempontok alapján kell a felelős lel-
kipásztornak döntenie. Ilyen szempontok:
Ahol megvannak az iskolai hitoktatáshoz szükséges fel-
tételek, ott mindenképp legyen iskolai hitoktatás. Ebben az
esetben azonban tudatosan kell ápolni a plébániával való
kapcsolatot: - egyrészt a tanulók számára a plébánián is
kell különböző csoportos foglalkozásokat tartani; minden-
képp a plébániához kapcsolódóan történjen a keresztelési,
elsőáldozási és bérmálási felkészítés; - másrészt a hitokta-
tók legyenek állandó kapcsolatban az illetékes lelkipász-
torokkal; lehetőleg az iskolai hitoktatók is vállaljanak cso-
portfoglalkozásokat a plébánián.
Ahol nincs iskolán kívüli hitoktatásra lehetőség, ott
mindenképp szükséges az iskolai hitoktatás. Ebben az
esetben azonban még fontosabb, hogy a hitoktatóknak jó
kapcsolata legyen a plébániával, az illetékes lelkipásztor-
ral.
Ahol az iskolában nem lehet a hitoktatáshoz szükséges
és méltó körülményeket kialakítani, - ahol „többe kerül a
befektetés, mint az elért eredmény” -, ott a templomban
vagy a plébánián kell kialakítani a hitoktatáshoz szükséges
megfelelő körülményeket.
Vannak olyan helyek, ahol a plébániai hitoktatáshoz
ideális körülmények vannak és az iskolai hitoktatás arány-
talanul sok áldozatot kívánna. Ilyen helyzetben - különö-
sen akkor, ha kevés vagy nincs az iskolai oktatásra alkal-
mas hitoktató - lemondhatunk az iskolai hitoktatásról. Eb-
ben az esetben se felejtsük el, hogy tanítványainknak
társaik apostolává kell lenniük, általuk kell jelen len-
nünk az iskolában.

+++
22

1.6. Hitoktatás a II. Vatikáni Zsinat után

1.6.1. A kateketikai mozgalom
Az iskolai hitoktatás kedvező körülményei közt sok ki-
váló katekéta tűnt fel, akik a hitoktatás elméletének és
gyakorlatának fejlesztői lettek. Amikor a felvilágosodás
nyomán sokan elfordultak a hittől, a családok keresztény
nevelési szerepe is meggyengült. Ezek a negatív jelensé-
gek késztettek sok buzgó hitoktatót arra, hogy keressék a
hatékonyabb hitoktatás elvi és gyakorlati megoldásait.
Ekkor kezdték hangsúlyozni, hogy a hittan „örömhír”, a hitok-
tató Isten üzenetének tolmácsolója, aki nem elégedhet meg a
tudás átadásával, hanem fontos feladata, hogy a hitismeretek
életté váljanak a keresztények mindennapi életében. Nem elég
a hitigazságokat ismertetni, megmagyarázni, hanem azokat az
életre alkalmazni is kell.
A változó életkörülmények új feladatok elé állították a
hitoktatást és a hitoktatókat is. Ennek felismerése indította
el a kateketikai mozgalmat, a hitoktatóknak azt az egy-
mást segítő munkáját, amellyel a hitoktatást akarták egyre
eredményesebbé tenni. Bécs és München lett a hitoktatói
megújulás központja. 1912-ben és 1928-ban kateketikai
kongresszusokat tartottak.
Hitoktatói találkozókat szerveztek, folyóiratokat és új hittan-
könyveket, katekizmusokat adtak ki. Új módszereket dolgoztak
ki, figyelembe véve a lélektani, neveléstani és társadalomtu-
dományi eredményeket (együttdolgozás, az érzelmek figye-
lembe vétele, a szemléltetés és alkalmazás stb. Pl. a „müncheni
módszer”).
A hitoktatás helyzete a világban teljesen átalakult a két
világháború következtében. A legtöbb helyen megszűnt a
kötelező iskolai hitoktatás. 1950-ben Rómában összeült az
I. Kateketikai Világkongresszus, hogy felmérjék a hitokta-
tás helyzetét és kijelöljék a további munka irányát. Közben
új katekizmusokat szerkesztettek, többfelé egészen új hit-
tankönyv-sorozatot írtak. A zsinat igénye a hitoktatás te-
 23
rén is jelentkezett.
1.6.2. A kateketikai szemlélet alakulása
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai jelzik, hogy milyen
nagyfokú megújulásra, szemléletváltásra van szükség.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a katekézis megújítása nem csu-
pán módszertani kérdés. Ha azt akarjuk, hogy a zsinat ta-
nítása valóban életté váljon, hogy megújítsa az Egyház
életét, akkor a hitoktatásnak is meg kell újulnia, nem-
csak módszereiben, hanem szemléletében is, hiszen a
hitoktatásban neveljük a jövő keresztényeit.
A megújuló hitoktatásnak figyelembe kell vennie a teológiai fej-
lődés eredményeit, melyek a zsinati dokumentumokban tükrö-
ződnek. Feltétlenül szükséges például: a liturgia, az egyháztan,
a szentírástudomány stb. eredményeinek a figyelembe vétele.
Nem elég az elméleti kérdések tisztázása, hanem szükséges,
hogy a hitoktatásban a mindennapi életben felmerülő kérdé-
sekkel is foglalkozzanak, hogy az eltérő világnézetű társada-
lomban élő keresztények öntudatos hívő emberekként éljenek a
világban. A mai élet felvet olyan kérdéseket, melyekre nincs
előre kész válaszunk, de meg kell tanítani az embereket arra,
hogy a hit fényében maguk keressenek választ ezekre a kérdé-
sekre. Szükséges, hogy a hitismereteket összhangba tudják
hozni a mindennapi életben szerzett ismeretekkel, hogy hívő vi-
lágnézetük harmonikus legyen. Meg kell alapozni az egyházias
lelkületet, amely képessé teszi őket a vallási szinkretizmus el-
kerülésére, mintha a hivő ember szabadon válogathatná össze,
hogy mely hitigazságokat fogad el, milyen erkölcsi törvények-
nek veti alá magát.
A konzervatívnak nevezett hitoktatás elsősorban a hit-
ismeretek elsajátításának szükségességét hangsúlyozta,
magát a keresztény nevelést a társadalom, illetve a család
feladatának tartotta. Ezzel szemben a korszerű hitokta-
tás - nem mondva le az elméleti ismeretek szükségessé-
géről - figyelembe veszi mindazokat a követelményeket,
melyeket a teológia, a pedagógia, a mindennapi élet és a
társadalom fejlődése állít a jövő keresztényeinek
katekézise elé.
24
Ennek érdekében a katekézis jól bevált hagyományos módsze-
rein és segédeszközein kívül felhasználja azokat a módszereket
és eszközöket is, melyeket a technika fejlődése is felkínál, és
amelyeket a világi oktatásban is igénybe vesznek.
A korszerű hitoktatásban nem a módszerhez választunk felada-
tot és témákat, hanem az adott feladathoz használjuk a célnak
legmegfelelőbb módszert.
1.6.3. A kateketikai szemléletváltozás jellemzői
A zsinat utáni szemléletalakulás a katekézis többirányú
fejlődésében mutatkozott meg. Ezeknek a jellemzőit azon-
ban nem szabad egyoldalúan kihangsúlyozni, vagy egy-
mással szembeállítani, hanem a katekézis megújulásának
sokoldalúságára figyelmeztetnek.
(1)
Az igehirdető (kerygmatikus) katekézis: alap-
gondolata, hogy a kereszténység elsősorban jó hír és nem
hitigazságok, erkölcsi normák vagy vallásos szokások
rendszere. Megismertük és megismertetjük a jó hírt az
emberekkel, hogy Isten szeret minket, és ez késztet min-
ket viszontszeretetre.
Erről az Istenhez való kapcsolatunkról vannak ismereteink, a
hitigazságok; ez az Istenhez való kapcsolat késztet minket Jé-
zus követésére, vannak keresztény erkölcsi törvényeink; és ez
az Istennel való kapcsolat látszik meg mind ünnepnapjaink,
mind hétköznapjaink gyakorlatában, vannak vallásos szokása-
ink.
A hitoktatásban azt a jó hírt tudatosítjuk tanítványainkban,
hogy Jézus Krisztusban megismertük Istenünk üdvözítő ember-
szeretetét. Általa bontakozhat ki emberi mivoltunk a maga tel-
jességében az örök életben. Ennek az életnek az előízét kell
megéreznünk a liturgiában.
(2)
Az emberszabású, személyes (antropológiai,
perszonalisztikus) katekézis: kiindulás az ember, az
emberi értékek. A mai elkereszténytelenedett világban
már alig lelhető fel ez a hívő magatartás, melynek lénye-
ge, hogy elfogadom mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott
és az Egyház nekünk tanít, hogy higgyük. A hitoktatás
hídépítés, az Isten és az ember közötti személyes kapcso-
 25
latot építi. Akiben megvan a szilárd istenhit, annak hitok-
tatását bátran kezdhetjük Istentől kiindulva. Ám akiben ez
a szilárd istenhit még nincs meg, annak hitoktatását a mi
oldalunkról, a számára szilárdnak vélt alapról kell elindí-
tatnunk és felépítenünk a „hidat” Istenhez, aki szívünk
mélyén hív minket.
Másként megfogalmazva az emberi keresés útján kell tanítvá-
nyainkat elvezetnünk a hitre, az Istennel való személyes kap-
csolatra. Az életből (saját tapasztalat, továbbá filmek, újságok,
tv.) vagy akár az irodalomból vett példákkal fogalmazzuk meg
az élet kérdéseit és keressük rá a választ, amit végül Isten
üzenetében találunk meg. Figyelembe kell vennie a hitoktatás-
nak, hogy az embert nemcsak az értelme irányítja, hanem szo-
kásai és érzelemvilága is. Az embert Isten az igazság, a szere-
tet és megértés utáni vágy útján vezetheti el önmagához, az
önmagát kinyilatkoztató Istenhez.
(3)
Közösségi katekézis: alapszempontja, hogy Isten a
közösség keretében akar találkozni az emberrel. A hitokta-
tás nem „hívő egyéneket” nevel, hanem a hívő közösség
tagjaivá neveli az egyéneket. A hitoktatás a közösség, az
Egyház feladata, a hitoktató az Egyház megbízottja. Már az
oktatásban is fontos szerepet kap a csoportmunka és a kö-
zös feladat, melyben egymást kell segítenünk, nemcsak a
mindennapi életben, hanem Isten szeretetében, szolgála-
tában is.
A mindennapos tapasztalat igazolja, hogy általában csak azok
maradnak hűségesek a bérmálás után, akik megtalálták szere-
püket, helyüket és feladatukat az Egyházban, akik számára az
Egyház mint közösség nem elméleti igazság, hanem gyakorlati
tapasztalat.
(4)
Az elvilágiasodás (szekularizáció) szellemét fi-
gyelembe vevő katekézis arra alapozza szemléletét,
hogy az egész ember részese a megváltásnak. A keresz-
tény ember nem elvonulva a világból él, hanem az emberi
társadalomban vállalt elkötelezettségével és szolgálatával,
mindennapi kötelességeinek Isten akarata szerinti teljesí-
tése által üdvözülhet.
A hit nem idegenít el embervoltunktól, a felebaráti szeretettől,
26
hanem olyan tanúságtételre késztet, melynek alapján ember-
társaink is felismerhetik életünk igazi, örök célját. Az Isten or-
szágának építése valójában embertársaink javának szolgálatát
is eredményezi. (Vö. Mt 25,31-46.)
„Az idők jeleinek felismerése” nem azt jelenti, hogy a világhoz
kell alkalmazni követelményeinket, hanem azt, hogy a keresz-
tény élet követelményeit a mai világban élő emberek számára
kell megfogalmazni.
(5)
A nevelésközpontú (nevelés-centrikus)
katekézis figyelembe veszi a pedagógia eredményeit és
követelményeit. Tekintettel van a tanulók hitének fejlődé-
sére, életkori sajátosságaira, meglévő ismereteire és ké-
pességeire. Ennek következtében a hitoktatás anyagát
nem a teológia tudományos rendszerét követő sorrendben
tárgyalja, hanem azokat az ismereteket dolgozza fel, me-
lyekre a tanítványoknak szükségük van arra, hogy hitük-
ben és keresztény életükben előrehaladjanak, továbbfej-
lődhessenek. Nem elégszik meg az egyes szentségekre
felkészítő, idényjellegű oktatással, hanem a folyamatos
katekézis szükségességét hangsúlyozza a kisgyermekkortól
az öregségig.
A nevelésközpontú katekézis is a hit egészét nyújtja, ám annak
mindig azokat a részeit vizsgálja és világítja meg közelebbről,
amelyekre a tanítványoknak szükségük van, hogy továbblép-
hessenek a hitben.
Alapvető pedagógiai szempont, hogy az új ismereteket mindig
a meglévő ismeretekből kiindulva kell felépíteni és azokhoz
kapcsolva kell rögzíteni. Ha a tanítványok átélik, hogy az ő
kérdéseikről van szó, akkor a hittan nem unalmas elmélet, ha-
nem érdeklődéssel fogadott, életté váltott, gyakorlati ismeret
lesz.
A teológia felépítése a tudományos logikát követi. Felnőtt em-
bereket feltételez, akiknek élő hite van, akiknek már vannak
nemcsak alapvető hitismereteik, hanem megfelelő szintű em-
beri ismereteik is és akik megfelelő logikai képességekkel ren-
delkeznek. A kisgyermek nem tud bánni az elvont, filozófiai jel-
legű fogalmakkal, neki még nincs történelemszemlélete, nem
ismeri az irodalmi műfajokat, alig ismeri az őt körülvevő vilá-
 27
got, a természettudományok eredményeit, nincs megfelelő er-
kölcsi ítélőképessége és tartása, hiszen még „nevelet-len…” Ha
a katekézis mindezeket nem veszi figyelembe, akkor vallási fo-
galmai is tévesek lesznek és aligha mondható, hogy az a tanít-
ványok életkorához szabott hitoktatás és keresztény nevelés.
Sok felnőtt keresztény és hitoktató nem veszi észre, hogy a
gyermek másként gondolkodik mint ő. Ezért nem elég megta-
nítani a hitismereteket, hanem meg kell győződni róla, hogy
helyesen érti és felfogta azokat. A gyermeknek nem nyújtha-
tunk kész fogalmakat, hanem továbbépíthető fogalmakkal kell
megalapoznunk hitismereteit. Sok serdülő és felnőttkori két-
ségnek lehetnek okozói a rosszul megalapozott, félreértett val-
lási fogalmak, erkölcsi követelmények.
A felnőttek katekézisében is figyelembe kell venni a tanítványok
hitének fejlettségét. Meg kell állapítanunk, hogy ki hol áll, illet-
ve hol akadt el a hit fejlődésének útján, és ott kell folytatnunk
a munkát, ahol az első hiányt észleljük. Pl. hiába szorgalma-
zom a szentmisére járást akkor, ha a tanítványnak még hite is
alig van és még imádkozni sem szokott. Csak akkor késztethet-
jük a következő lépés megtételére, ha azt már előbb megala-
poztuk az előző lépésekkel. Szükséges, hogy követelményeket
állítsunk, de mindig olyan szintet kell megszabni, ami erőfeszí-
tést kíván ugyan, de mégis teljesíthető, természetesen figye-
lembe véve Isten kegyelmét is.
(6)
A katekumenális jellegű katekézis tudatosan tö-
rekszik arra, hogy minden tanítvány személyesen megtér-
jen. Ennek fázisai: 1) a szimpatizáns, 2) a katekumen, 3)
a jelölt, 4) a hitújonc (neofita). Első feladat: megismertet-
jük Jézussal, tanításával, amíg eldönti: valóban érdekli,
keresztény akar lenni, vállalja a felkészülést. Ez a hitéb-
resztés. Ezt követi maga a tényleges katekumenátus,
amelyben módszeresen megismertetjük a keresztény hit
és élet alapjaival, hogy mindezek alapján - életkorának
megfelelő szinten - el tudja magát kötelezni a keresztény
életre. Amikor döntött és jelentkezik a szentség(ek) felvé-
telére, lelkileg is felkészül, ez a megvilágosodás és tisztu-
lás ideje. A beavatás után pedig már a közösség tevékeny
tagja, mint hitújonc vesz részt a közösség életében.
28
Az Egyház történelmében a hitátadás első csatornája a
katekumenátus volt, a hitátadás a keresztény közösség-
ben, szervezett formában, a felnőttek bevezetésével a ke-
resztény közösség életébe. Hamarosan a kialakult a hitát-
adás másik csatornája, amikor a keresztény családban fel-
növő gyermekeket szüleik vezetik el a hitre, a keresztény
nevelés által. Ezt a keresztény nevelést biztosította ké-
sőbb maga a keresztény társadalom is. Az elmúlt évtize-
dekben a társadalom keresztény nevelő hatása fokozato-
san megszűnt. Sok helyen a kereszténynek nevezett ha-
gyomány csak pusztán a szentségek kiszolgáltatását
igényli. Ma azonban már szinte minden hittanos csoport-
ban vannak újonnan megtérő vagy megtérésre szoruló ta-
nítványaink, ezért szükséges, hogy az egész hitoktatás
katekumenális jellegű legyen, még a katolikus iskolákban
is.
Mindezek az irányok nem ellenkeznek egymással, ha-
nem kölcsönösen kiegészítik egymást, amikor a közös cél
elérésére más-más módszert ajánlanak. A hitoktatóknak
tudatában kell lenniük, hogy minden módszer csak eszköz,
melyeknek a hitoktatás nevelési és oktatási célját kell
szolgálnia.
1.6.4. Jelentős kateketikai események és dokumen-
tumok
A II. vatikáni zsinat hatását a hitoktatás fejlődésére jól
mutatják a zsinat utáni szemléletváltást tükröző jelentős
események és a hitoktatással kapcsolatban kiadott római
dokumentumok. A zsinati dokumentumokon kívül, minden
hitoktatónak ajánljuk az alábbi katekétikával foglalkozó
dokumentumok alapos áttanulmányozását.
1971. áprilisában jelent meg az Általános Kateketikai
Direktórium (DCG, vagy magyarul ÁKD). A zsinati hatá-
rozatok felhasználásával iránymutatást ad az Ige szolgála-
tára, s ezen belül a katekézisre. Ilyen, a katekézisre vo-
natkozó általános alapelveket tárgyaló dokumentum még
nem jelent meg az Egyház életében. Ennek alapján alakul-
 29
tak meg világszerte az országos és egyházmegyei hitokta-
tási bizottságok, melyeknek egyik feladata, hogy elkészít-
sék saját országos kateketikai direktóriumaikat.
1971. szeptemberében ülésezett Rómában a II.
Kateketikai Világkongresszus. A világ legkülönbözőbb or-
szágaiból jött püspökök, papok, szerzetesek és világi hitok-
tatók vettek ezen részt, hogy megvitassák a megújuló hit-
oktatás legfontosabb kérdéseit. Felmérték a katekézis
helyzetét a világ különböző országaiban, s foglalkoztak a
katekéták korszerű képzésének kérdéseivel is.
1974-ben a 3. püspöki szinódus az evangelizáció kérdé-
sével foglalkozott. Ez után adta ki VI. Pál pápa 1975-ben
az Evangelii Nuntiandi (EvN.) kezdetű apostoli buzdítást,
mely az evangelizációval, ezen belül a katekézis kérdései-
vel is foglalkozik. Még 1975-ben VI. Pál pápa életre hívta a
Nemzetközi Kateketikai Bizottságot.
Az 1977-ben összeült 4. püspöki szinódus témája:
Katekézis a mai korban. Megtárgyalták a mai katekézissel
kapcsolatos legfontosabb kérdéseket: - A katekézis az Egy-
ház kötelessége és joga; - A katekézis nem zárul le a
gyermekek és fiatalok oktatásával; - A szülők felelőssége.
A szinódus után várt apostoli körlevelet már VI. Pál pá-
pa nem tudta kiadni. Így csak 1979. októberében jelent
meg II. János Pál pápa Catechesi Tradendae (CTr.) kez-
detű apostoli buzdítása, melyben a szinódus anyagát fel-
használva részletesen szól a katekézis különböző kérdései-
ről. Részben összegzi az elért eredményeket, részben pe-
dig irányt mutat a további fejlődés számára, megjelölve a
legfontosabb tennivalókat.
1992-ben jelent meg a Katolikus Egyház Katekizmu-
sa (KEK), a katolikus keresztény hit tanításának hiteles ki-
fejtése. Nem hittankönyv, hanem inkább rendszerezett hit-
ismeret, amely bőséges anyagával segítséget ad az egyes
helyi egyházak saját hittankönyveinek megszerkesztésé-
hez.
2003-ban II. János Pál pápa létrehozott egy bizottsá-
got, hogy dolgozza ki a Katolikus Egyház Katekizmusá-
30
nak Kompendiumát, a hit rövidebb összefoglalását. Az
elkészített kompendiumot XVI. Benedek pápa hagyta jóvá
és jelentette meg 2005-ben. A Kompendium dialógus for-
mában 597. kérdésbe, illetve az azokra adott hosszabb-
rövidebb válaszokba foglalta össze a KEK-ban megfogal-
mazott tanítást.
A hitoktatás megújulása jelentős fejlődési folyamatot
jelez. Ma sincs vége azoknak a próbálkozásoknak és kez-
deményezéseknek, amelyekkel a hitoktatók nemcsak ér-
telmi tudást akarnak nyújtani tanítványaiknak, hanem el
akarják őket vezetni a gyakorlati vallásos életre és a vallá-
si élmények megtapasztalására. 1993-ban európai
kateketikai kongresszus volt Münchenben, melyen előke-
rültek a hitoktatókat ma leginkább foglalkoztató kérdések
és nehézségek. Ilyenek pl. a hit megalapozása a hitokta-
tásban (a hitébresztés elválasztása az ismeretközléstől);
az iskolai és plébániai hitoktatás kapcsolata; a középisko-
lás-korúak hitoktatása; a felnőttoktatás; az új
katekumenátus szükségessége stb. Ennek nyomán kezdték
átdolgozni az 1971-es Kateketikai Direktóriumot, amelyet
1997-ben adtak ki újra A Katekézis Általános Direktóri-
uma címmel. (KÁD)
1.6.5. Új hittankönyvek megjelenése
A zsinat utáni szemléletváltás és a ma felmerülő prob-
lémák megoldását akarják elérni a legkülönbözőbb új hit-
tankönyvek írói, szerkesztői is. A legnagyobb ellentét ab-
ban látszik, hogy míg a legnagyszerűbb technikai eszközök
és módszerek állnak rendelkezésünkre, mégis a legna-
gyobb problémánk a hit átadása, nemcsak a nem-
keresztény világnak, hanem a hívő közösség tagjainak,
gyermekeinek is.
Az első és a kateketikai szemléletváltást leginkább jelző és vi-
lágszerte feltűnést keltő új hittankönyv az 1966-ban megjelent
Holland Katekizmus volt. Felnőttek számára készült, igazi
csoportmunkával, figyelembe véve a mai igényeket. Mert szakí-
tani a hittankönyvek hagyományos felépítésével, olvasóit az
emberi kérdésekből elindulva vezeti el Isten és az ő világának
 31
felfedezésére. Rövid idő alatt több nyelvre lefordították (ma-
gyarul is megjelent). Sok vitát váltott ki, mégis minden hibája
ellenére úttörője lett újabb és újabb hittankönyvek útkeresésé-
nek. Magyarországon ehhez hasonló jelentőségű volt az Orszá-
gos Hitoktatási Bizottság szerkesztésében 1975-ben megjelent
Hitünk és életünk c. hittankönyv.
A németek 1969-ben adtak ki új hittankönyv-sorozatot:
Glauben, Leben, Händeln címmel.
Nagy hatása volt az 1964-től megjelenő kanadai hittankönyv-
sorozatnak is. A hitoktatásba azzal igyekszik a szülőket is be-
kapcsolni, hogy a leckék után a szülők számára is írtak egy-egy
oldalas anyagot. Természetesen a hitoktatóknak is készítettek
segédkönyvet, hogy a könyvben követett módszert eredmé-
nyesen tudják alkalmazni.
Az 1993-as müncheni Kateketikai Kongresszuson bemutatták
szinte valamennyi európai és több Európán kívüli ország hit-
tankönyveit és hitoktatási segédeszközeit. Mindenki megbizo-
nyosodhatott arról, hogy minden törekvés ellenére, nincs olyan
egyetemes hittankönyv, amelyet a világ valamennyi helyén al-
kalmazni lehetne, hiszen annyira eltérőek a körülmények, a le-
hetőségek és a problémák. A korszerű hittankönyveknek
ugyanis figyelembe kell venniük a helyi igényeket is. (Pl. Fran-
ciaországban az elsőáldozó-korú gyermekek számára 9 féle hit-
tankönyv készült, s ennek a korosztálynak Magyarországon is
már 5 egymástól eltérő felfogású hittankönyve van.)

+++

1.7. A magyar hitoktatás

1.7.1. A hitoktatás helyzetének alakulása 1950-ig
A középkori magyar iskolákban az írás-olvasás volt a fő
tantárgy, de már ezt is a bibliai történeteken gyakorolták.
A Tridenti Zsinat után az 1629-es Nagyszombati Zsinat a
tanító kötelességévé teszi a gyermekek hitoktatását is.
Sok helyen a plébános magyarázta el az anyagot, a tanító
dolga volt az emléztetés (a szószerinti betanítás). A ma-
gyar hitoktatás történetében is az általános európai
32
kateketikai helyzet jellemző gondjait és törekvéseit ismer-
hetjük fel.
Először protestánsok fordították le a maguk katekizmusait, de
Telegdy Miklós püspök már 1562-ben lefordíttatta Kaníziusz
Közép katekizmusát. A 1850-ben a Deharbe-féle katekizmust
fordították le magyarra és Tárkányi Béla átdolgozásában adták
ki Egerben. (Ez volt az ún. Egri katekizmus.) 1900-ban Simor
érsekprímás Esztergomban bizottságot nevezett ki, hogy a már
elavultnak tűnő Deharbe katekizmus helyébe új hittankönyvet
szerkesszenek. Ennek a munkának eredményeként jelent meg
Pokorny Emánuel háromfokozatú Katekizmusa (Kis, Elemi és
Nagy katekizmus)
A katekizmusokat kiegészítő hittankönyvek voltak még a kü-
lönböző korú gyermekek számára készült Bibliák, bibliai törté-
netek. A középfokú iskolák számára külön - egy-egy teológiai
tantárgynak megfelelő - hittankönyveket készítettek: Szertar-
tástan, Ó- és Újszövetségi Kinyilatkoztatás története, Egyház-
történelem, Katolikus Hittan, Erkölcstan, Katolikus Hitvédelem.
A legismertebb szerzők: Schütz Antal, Aubermann Miklós, Gáb-
riel Antal, Töttösy Miklós, Meszlényi Antal, Radó Polikárp,
Rajeczky Benjámin. A kateketikai kongresszusok eredményé-
nek felhasználásával készültek Vass János és Giegler Károly új-
szerű, színes könyvei.
Budapesten 1882-től neveztek ki önálló hitoktatókat.
1906-ban megalakult a magyar római katolikus Hittanárok
és Hitoktatók Egyesülete, mely „Katolikus Nevelés” címmel
adta ki saját folyóiratát. 1921-től működött a Ward Mária
kollégium, ahol hitoktatónőket képeztek. Valamennyi kato-
likus tanítóképzőben hitoktatóképzés is volt, s a világiak
országszerte bekapcsolódtak az iskolai hitoktatásba.
1.7.2. A hitoktatás helyzetének megváltozása
A második világháború után jelentős változást hozott a
kommunista hatalomátvétel. Államosították a keresztény
iskolákat, eltörölték a kötelező iskolai hitoktatást, a fakul-
tatív iskolai hitoktatást pedig a legkülönbözőbb adminiszt-
ratív eszközökkel egyre jobban elsorvasztották. Hittan-
könyveket csak korlátozott példányszámban engedtek ki-
adni, mégpedig a Hamvas Endre püspök úr által, a régi hit-
 33
tankönyvek alapján írt könyveket.
Feloszlattak minden vallásos egyesületet, szinte lehetetlenné
tettek minden templomon kívüli lelkipásztori munkát. Nem egy-
szer beleszóltak a templom istentiszteleti rendjébe, és csírájá-
ban igyekeztek elfojtani az iskolai hitoktatás pótlására kezdődő
plébániai, templomi oktatásokat. Nem egy papot és világit be-
börtönöztek és elitéltek, rendszerellenes tevékenységgel vádol-
va őket, amiért a gyerekekkel és fiatalokkal foglalkoztak. Igaz,
hogy 8 katolikus középiskolát működni engedtek, de a felméré-
sek szerint az iskoláskorú fiataloknak csupán 10 %-a részesült
hitoktatásban, a középiskolás-korúaknál ez az 1 %-t sem érte
el. Igen sokan voltak olyanok, akik elsőáldozás előtt csupán két
hónapig, bérmálás előtt pedig mindössze egy hónapig tanulhat-
tak hittant, heti két órában. Ekkor nőtt meg a diákmisék jelen-
tősége, melyeken sorozat-beszédekkel igyekeztek a lelkipász-
torok valamiképpen pótolni az elmaradt hitoktatást.
Az iskolai hitoktatást „szabályozó” első kormányrendelet 1950-
ben jelent meg, majd ehhez kapcsolódott 1951-ben az
elsőáldozási és bérmálási felkészítést szabályozó rendelkezés.
(VKM. Egyh. Oszt. 1951. III. 5.) Az 1956. októberében szabad-
dá lett hitoktatást ismét szabályozták a 21/1957/III.24. sz.
rendelettel és annak végrehajtási utasításával. Ezek a rendel-
kezések „szó szerinti” értelemben biztosítják a szabad hitokta-
tást, de olyan korlátozó intézkedésekkel, melyek lehetővé tet-
ték a nyílt visszaéléseket, a szülők és a gyermekek megfélemlí-
tését, melyeket a szintén nagyrészt megfélemlített pedagógu-
sokkal hajtattak végre. A hitoktatóknak évente kellett újra és
újra hitoktatási engedélyt kérni, és ahol eredményes volt a hit-
oktatás, ott a hitoktató a következő évben nem kapott hitokta-
tási engedélyt, néha azt még év közben is megvonták, ezért
kényszerültek a püspökök a papok gyakori áthelyezésére. Hit-
tanbeíratásra lehetőség évente egyszer volt egy délután 2-6-ig
és másnap de. 8-1-ig. Volt olyan iskola, ahol ennyi idő alatt
csak 15-20 gyerek beíratását „tudták” lebonyolítani, annyi ideig
agitáltak egy-egy szülőt, hogy több gyerek beíratására már
nem maradt idő.
1.7.3. A II. Vatikáni Zsinat utáni megújulás
Minden fenyegetés és tiltás ellenére sok helyen megin-
dították a plébániai (templomi) oktatásokat. Ez a Vatikán-
34
nal kötött részleges megállapodás után, 1963-tól vett új
lendületet. 1968-ban hittankönyv-pályázatot írtak ki, hogy
az 1950-től megjelenő, de már elavult „Hamvas könyve-
ket” új könyvekkel váltsák fel. A megfélemlítéssel dacoló
papok kitartásának eredményét jelezte, hogy 1974-ben a
püspöki karral kiadatták a Templomi hitoktatás szabályo-
zását, amely ugyan megszorításokat is jelentett, de sok
helyen ennek nyomán indulhatott meg a tényleges plébá-
niai (templomi) hitoktatás.
Ekkor jelentek meg 1970-től a következő könyvek: A Mennyei
Atya szeret minket (1970), - Elsőáldozók hittankönyve (1971),
- Keresztény élet (1972), - Hitünk és életünk (1975), - Az üd-
vösség története (1976). - Középiskolások számára külön hit-
tankönyv nem készülhetett, ezért a katolikus gimnáziumok ré-
szére sokszorosított formában adták közre az egyes osztályok
anyagát tartalmazó jegyzeteket.
1971-ben - a kateketikai világkongresszus után - a Hit-
tankönyv Bizottság átszervezésével alakult meg a Magyar
Országos Kateketikai (Hitoktatási) Bizottság (OHB). Ennek
tevékenysége több munkacsoportban folyt, hogy elősegítse
a hitoktatás színvonalának emelését.
A hitoktatók lelki és szellemi továbbképzését irányító munka-
csoport szervezi az Országos Kateketikai Lelkigyakorlatokat
Egerben és Győrött. Ez a munkacsoport koordinálta az egyes
egyházmegyei kateketikai bizottságok munkáját. A hittan-
könyv-munkacsoport munkájának eredményeként jelentek
meg a hittankönyvekhez készült munkafüzetek és hitoktatási
vázlatok. A pasztorális munkacsoport a szentségi katekézis se-
gédanyagait készítette, az énekpedagógiai munkacsoport pedig
részt vett a népénekreform munkáiban. Végül a Konzultációs
Iroda munkacsoportja, mely 1976-ban alakult, gyakorlati segít-
séget nyújt a hitoktatóknak, egyéni és csoportos konzultációk-
kal, hitoktatási segédanyagokkal, szemléltető eszközökkel stb.
Hasonló tevékenységet folytatnak az egyházmegyei kateketikai
bizottságok is.
A Magyar Püspöki Kar 1979-ben újabb hittankönyv-
pályázatot írt ki, hogy a meglévő könyveket átdolgozzák,
illetve hogy további új könyvek készüljenek. Az volt a cél,
 35
hogy a megjelenő könyvek megfeleljenek az újabb köve-
telmények alapján kidolgozott kateketikai nevelési és ok-
tatási célrendszernek.
Ennek a pályázatnak az eredményeként jelentek meg: Nagyko-
rúság Krisztusban (1985), - Elsőáldozók könyve (1986), - Vála-
szol az Úr (1987).
Közben a hitoktatási bizottságtól függetlenül megjelent Veszp-
rémben Hamvas püspök úr könyvének két átdolgozott kiadása:
Jézushoz megyünk - Jézussal élünk. A politikai helyzet változá-
sa ezután már lehetővé tette, hogy saját kiadású hittanköny-
vek is megjelenjenek. Ekkor jelentek meg a Budapesti Hitokta-
tási Bizottság könyvei, majd az ún. Véméndi hittankönyvek,
végül - már a kilencvenes években - a marista iskolatestvérek
magyarra fordított sorozata Győrben.
A hitoktatás megújulását segítette elő a Teológiai Főis-
kolai Jegyzetek sorában megjelenő Kateketika és Pedagó-
gia jegyzetek, majd pedig a világi teológusok képzése. Ezt
Szegeden indították el a 70-es években, majd Budapesten
1978-ban megindult a Hittudományi Akadémia Levelező
tagozata. A világi hitoktatóképzés az OHB szervezésében
1983-ban indult meg Budapesten, majd 1984-ben Győrött.
A 90-es években az országban 20 vidéki városban indult
meg a 3, illetve 4 éves hitoktatóképzés, az egyházmegyei
teológiai tanfolyamokon. Ugyanekkor kezdték megszervez-
ni az egyes pedagógiai főiskolákkal együttműködve a kö-
zös tanító-hitoktató képzést, illetve a közös tanár-hittanár
képzést. 1998-tól kezdve már több főiskolán illetve egye-
temen lehet államilag is elismert hitoktatói, hittanári dip-
lomát szerezni.
Az Országos Hitoktatási Bizottság elkészítette 1990-ben
az általános iskolai hitoktatás tantervét, majd 1991-ben a
középiskolai hitoktatás tantervét. A ma érvényben lévő hit-
tan keret-tanterv 1996-ban készült el 12 osztály számára,
figyelembe véve a különböző iskolatípusokat. Ennek alap-
ján készítette el 1997-ben a Győri Prohászka Ottokár Kato-
likus Közoktatási Központ saját 12 éves hittantervét és
mintatanmenetét, amely 1998-ban nyomtatásban is meg-
36
jelent.
A fenti tanterv alapján 2005-re elkészült a hittankönyv sorozat
első 10 kötete: 1) Isten gyermekei vagyunk (Keresztény alap-
ismeretek) – 2) Jézus tanítványai vagyunk (Jézus Krisztus az
Isten Fia, a mi Megváltónk) – 3) Jézussal találkozunk (A bűn-
bocsánatban és az Oltáriszentségben - Első szentgyónási és
szentáldozási ismeretek) – 4) Népem vagytok… (Ószövetségi
olvasmányok) – 5) A Katolikus Egyház istentisztelete (Liturgi-
kus ismeretek) – 6) Jézus Egyháza (Egyházfogalom, tanúság-
tevők az Egyház életéből) – 7) Isten szól hozzánk (Biblikus hit-
tan és szentségtan) – 8) Szeresd az Istent! (Biblikus erkölcstan
- Felkészülés a bérmálásra) – 9) Ismerem enyéimet… (Egyház-
történelem) – 10) Hitünk szent misztériumai (Liturgikus dog-
matika)
Előkészületben a további kötetek: 11) Így élünk mi, kereszté-
nyek (Erkölcstan) – 12) Istennek elkötelezve (Hiszem, értem és
vallom)
Közben az OHB munkacsoportja 1990-ben elkészítette a
Magyar Katolikus Katekizmust, amelyet az 1993-ban ma-
gyarul is megjelent KEK alapján átdolgozott és 1995-ben
újra kiadott.
1999-ben megjelent a Felnőttek Katekumenátusa c.
könyv, amelyben a magyar katolikus püspök kar szabá-
lyozta a felnőttek katekumenátusának kérdéseit, a római
rendelkezés (Ordo Initiationis Christianae Adultorum -
OICA = Felnőttek beavatása a keresztény életbe) alapján.
2000-ben megjelent az 1996-ban megjelent KÁD alap-
ján elkészült Magyar Kateketikai Direktórium, és miután
megkapta a szükséges római jóváhagyást.

+++

1.8. Mai feladataink és gondjaink

1.8.1. Hitoktatásunk helyzetének értékelése
Olvassuk el Mt 7,24-27. részt. Ha valakinek a háza ösz-
szedől, ne a vihart okolja, hanem tartson önvizsgálatot,
hogy vajon sziklára alapozta-e és jól építkezette-e?
 37
A magyar hitoktatás helyzete az elmúlt 50 évben nagy változá-
son ment át. 1948-ban államosították a katolikus iskolákat,
majd 1949-ben fakultatívvá tették az addig kötelező iskolai hit-
oktatást. 1950-ben hozták azokat a hitoktatással kapcsolatos
adminisztratív rendelkezéseket, amelyek nemcsak az iskolai
hitoktatást szabályozták, hanem szinte lehetetlenné tettek
minden iskolán kívüli hitoktatást. Ez a törvény, amely elvben
kimondta a hitoktatás szabadságát, alapot adott az iskolai hit-
oktatás fokozatos felszámolásához, megnehezítve a beiratko-
zást, a hittanórák megtartását, alkalmat adott a hitoktatási
engedélyek megtagadására illetőleg megvonására stb. Ezek az
adminisztratív rendelkezések önmagukban is sok kárt tettek,
de az igazi problémát az a sok visszaélés okozta, amely ellen a
hívők alig védekezhettek, amikor megfélemlítették a hitoktatás-
ra járó gyermekeket és szüleiket, feljelentették őket munka-
helyükön, lerontották a gyermekek osztályzatait és megakadá-
lyozták továbbtanulásukat.
Mindezeket a nehézségeket tetézte a katolikus Egyház, a pap-
ság és a hívők, elsősorban a hívő pedagógusok zaklatása, a
hittankönyvek, imakönyvek és más vallásos könyvek kiadásá-
nak korlátozása és az a nyílt, agresszív vallásellenes ateista
propaganda, amely mind az iskolában és az ifjúsági szerveze-
tekben, mind pedig a hírközlő eszközökben folyt. A megmaradt
hitoktatás eredményességét rontotta továbbá az a tekintély-
rombolás, amelyet az ateista propaganda hatékonysága érde-
kében tudatosan műveltek: a gyűlölet, az erkölcsi szabadosság
és az anyagiasság tudatos terjesztése.
A vallásellenes kampány hatékony eszköze volt az ún. népi kol-
légiumok felállítása. Ebben továbbtanulási lehetőséget biztosí-
tottak munkás és földműves szülők gyermekeinek, akiket szü-
leikkel szemben ateistává neveltek. A néhány elemit végzett,
iskolázatlan szülők tehetetlenül szenvedték el felnövő gyerme-
keik hitének elvesztését, ezt a világnézeti janicsárképzést.
Mindezek után nem csodálkozhatunk, hogy a hitoktatásban ré-
szesülő iskolások aránya országosan kb. 10 % alá csökkent.
Ami pedig még fájdalmasabb volt, s amit a hívő szülők és lelki-
pásztorok számtalanszor szomorúan tapasztaltak, hogy hívő
gyermekeik - még a legjobb hittanosok is - kikerülve az általá-
nos iskolából, oly nagy számban elvesztették hitüket. Ez a
nagyarányú lemorzsolódás még megdöbbentőbb a szerzetes
38
iskolákból kikerült fiataloknál, amit a keresztény nevelés és hit-
oktatás csődjeként élünk át.
Hitoktatásunk válságának mélységét jelzi, hogy a helyzet alig
javult az elmúlt években, annak ellenére, hogy - a diktatúra
puhulása majd bukása, sok kereszténynek és elsősorban a bá-
tor hitoktatóknak és lelkipásztoroknak kitartó kezdeményezései
és törekvései nyomán - a 60-as évek közepétől megindult és
fellendült a plébániai (templomi) hitoktatás, az ifjúsági munka.
Bár - főleg városokban - egyre több fiatal jár ismét templom-
ba, a közéletben alig tapasztalható a keresztények részvétele,
tanúságtétele. És ami még aggasztóbb, az agresszív szekták
gyors terjedése a fiatalok körében.
Amikor a válság okait keressük, hamar kimondjuk:
minden bajunk oka az a nem hívő, pluralista (eltérő világ-
nézetű) környezet, amelyben élünk, amely körülveszi még
a hívő családokat is. Okoljuk az erkölcsi szabadosságot, az
anyagiasságot, és sokan úgy vélik, hogy mi vétlenek és
tehetetlenek vagyunk. Valóban? Ha arra gondolunk, hogy a
Krisztus utáni első három században a mainál talán ke-
gyetlenebb üldözés és romlottabb pogány erkölcstelenség
közben a kereszténység piciny magból hatalmas fává tere-
bélyesedett, akkor az elmúlt évtizedekben tapasztalt vallá-
si összeomlást sem lehet a kedvezőtlen körülmények
számlájára írni, mintha ezekkel szemben Isten kegyelme,
Jézus Krisztus evangéliuma hatástalan lenne. A bajok okait
önmagunkban is kell keresni, vagy az életünkben, vagy
hitoktatási, keresztény nevelési gyakorlatunkban, vagy va-
lami másban.
Ez az önvizsgálat vezet el minket arra, hogy megújítsuk
hitoktatásunkat, hitoktatási és keresztény nevelési szemlé-
letünket. Kritikusan vizsgálva eddigi hitoktatásunkat, fel
kell ismernünk, hogy minden jó szándékunk ellenére
mennyi és mily nagy hibákat követtünk el. Mégpedig:
- sokszor nem vettük figyelembe a gyermekek életkori sajátos-
ságait.
A kisgyermekek nem képesek az elvont fogalmakkal való he-
lyes bánásra.
 39
Amikor az istenfogalom filozófiai jegyeit tanítjuk a kisiskolások-
nak, nem vesszük észre, hogy hamis fogalmakat alapozunk
meg bennük. Amikor pl. valaki azt tanítja, hogy: „Isten mindig
volt, mindig van és mindig lesz” illetve: „Isten mindenütt jelen
van”, akkor a tértől és időtől függetlenül létező Istent, a róla
alkotott fogalmat beleszorítjuk a tér, az idő, a mulandóság ka-
tegóriájába. Isten ugyanis nem volt és nem lesz, hanem mindig
van! Továbbá: Nem Isten van mindenhol, hanem Isten jelenlé-
te, világot létben tartó tevékenysége mindenhol megtapasztal-
ható! Egy felnőtt természetesen helyesen értheti ezeket, de a
gyerekek biztos félreértik, amint ezt későbbi problémáik mutat-
ják.
Ha a gyereknek azt tanítjuk, hogy „Isten mindent megtehet,
amit akar”, akkor a nem hívő megkérdezi tőle: „Tud-e Isten
akkora követ teremteni, amit nem tud felemelni?” A felnőtt
ember azonnal megérzi ebben a kérdésben a hamis okosko-
dást, a filozófiai ellentmondást, de ezt egy gyereknek hiába
magyarázzuk. Ha mégis megpróbálkozunk vele, akkor sem
fogja megérteni, de az lesz a sejtése, hogy mégis van itt vala-
mi probléma, mert a hitoktatómat is zavarba hoztam, hiszen
magyarázkodni kezdett, de megnyugtató választ nem tudott
adni…
A gyermeknek nincs történelemszemlélete, nem ismeri az iro-
dalmi műfajokat…
Felnőtt ember számára csodálatos, amikor felismeri a történe-
lemben Isten üdvözítő szeretetét, hogy Jézus Krisztus a mi Üd-
vözítőnk, középpontja a történelemnek, a világ teremtésétől
kezdve, a bűnbeesésen, a Megváltó megígérésén és az ő eljö-
vetelének előkészítésén keresztül kereszthaláláig és feltáma-
dásáig, s hogy azóta hogyan bontakozik ki az üdvösség műve
az Egyház életében… De mit ért ebből egy kisgyerek, aki nem
tudja, hogy ki élt régebben Rákóczi vagy Kossuth, Lincoln Áb-
rahám vagy Ferenc József, Marx vagy Lenin? Mégis a legkisebb
gyerekekkel megpróbáljuk megértetni az áteredő bűn tanát,
amit mint érdekes történetet akár kiszínezve is el tud mesélni,
de megérteni mégsem fog. Vagy nem ebből a félreértett gye-
rekkori ismeretből származik annyi felnőtt ember hit-kételye?
- a Szentírás nem a hittételek bizonyítéka, nem érdekes törté-
netek sorozata, de nem is az erkölcsi törvények példatára, ha-
40
nem hitünk és hitoktatásunk alapja és forrása.
Sajnos sokszor hibáztunk és hibázunk ezen a téren még ma is.
Amikor a különböző szekták téves tanaikat a Szentírásból akar-
ják bizonyítani, ahelyett, hogy az Írás tényleges tanítását, üze-
netét keresnék, mindjárt észrevesszük a hibát. De nem ugyan-
ezt teszi egyik-másik dogmatika vagy morális tankönyv és hit-
tankönyv is? Amikor az Ószövetség Isten parancsainak példa-
tára lett, amikor elmeséljük a gyerekeknek az érdekes szent-
írási történeteket, anélkül, hogy elgondolkodnánk Isten üzene-
tén, akkor ne csodálkozzunk, hogy mi tesszük hatástalanná Is-
ten igéjét!
Sok problémát okozott a későbbiekben és okoz még ma is,
hogy a körülményekre való tekintettel sok helyen a legalapve-
tőbb követelményeket sem kívánták meg: pl. minden feltétel
nélkül megkeresztelték azokat a gyerekeket is, akiknek keresz-
tény nevelésére semmi kilátás nem volt, megelégedtek az első
áldozás előtt csupán egy két hónapos felkészítéssel, bérmálás
előtt pedig csupán egy hónapos felkészítéssel, még akkor is, ha
a gyerek semmiféle más hitoktatásban nem részesült, esetleg
még templomba sem járt. Ezért van ma igen sok olyan felnőtt
ember, aki valamikor volt elsőáldozó, meg talán bérmálkozott
is, de a minimális hitismeretekkel sem rendelkezik, és vallásos-
sága sokszor csak annyit jelent, hogy katolikusnak tartja ma-
gát. Ennek következménye, hogy sok mai szülő ragaszkodik
gyermeke előáldozásához és bérmálásához, de méltatlankodik,
ha a lelkipásztorok megkívánják a rendszeres szentmisére já-
rást és a részvételt a folyamatos hitoktatáson.
1.8.2. Legsürgősebb feladataink
Az eddigiekben rámutattunk arra, hogy problémáink
megoldását ne a külső körülmények kedvezővé válásától
várjuk, hanem saját megtérésünktől és attól, hogy a tő-
lünk telhető legjobban igyekszünk nevelni a ránk bízott hí-
vő fiatalokat. Mindezek után érthető, hogy hitoktatásun-
kat, eddigi gyakorlatunkat is felül kell vizsgálni, figyelem-
be véve mind a II. Vatikáni Zsinat tanítását, mind pedig
emberi tudományunk eredményeit, a gyermekek életkori
sajátosságait stb.
Nem mindegy, hogy a hitoktatásban mit nyújtunk. A
 41
katekézis célja nem a keresztény kultúra megismertetése,
hanem a keresztény nevelés. Ezért azokat az ismereteket
kell a gyermekekkel közölni, melyre szükségük van, hogy
a hitben növekedhessenek.
Nyilvánvaló, hogy a hitoktatást - a katekumenális szemléletnek
megfelelően - a „hit ébresztésével” kell kezdeni. A gyermeknek
először a felnőtt Jézusról beszélünk, akit ő konkrétan el tud
képzelni és meg tud szeretni. Az ő tanítása által ismerjük meg
Istent, a Szentháromságot, a mi gondviselő Mennyei Atyánkat,
Jézus Krisztust, a mi Üdvözítőnket, és a másik Közbenjárót, a
Szentlelket… Jézustól tanuljuk meg, milyen ajándékokat kap-
tunk Mennyei Atyánktól, tőle tanuljuk meg, hogyan kell élni Is-
ten gyermekeinek, és egyre jobban megszeretjük őt, amikor
megtudjuk, mi mindent tett ő miértünk. Amikor pedig a gyere-
kek elkezdenek az iskolában történelmet tanulni, akkor megis-
mertetjük őket először az üdvtörténet egyes eseményeivel,
mint mozaik-szemekkel, majd pedig rácsodálkozunk Isten üd-
vözítő szeretetére.
A serdülőkorba lépve kezdjük megalapozni a felnövő fiatal vi-
lágnézetét, életkorának megfelelő áttekintést adva hitünk leg-
fontosabb igazságairól és arra késztetjük őket, hogy tudatosan
alakítsák életüket Jézus tanítása szerint. Egész hitoktatásunk-
nak feladata, hogy a gyerekeket bevezessük a keresztény kö-
zösség életébe, hogy ott jól érezze magát, észrevegye és meg-
tanulja teljesíteni apostoli kötelességeit. Így lesz élete Jézusért
vállalt örömteli áldozat, így fejlődik és erősödik meg hitében
úgy, hogy remélhetjük, felnőve elkötelezett kereszténnyé lesz.
A katekézisnek végig kell kísérnie az embert egész éle-
tében. Ezért az általános iskola elvégzése, a bérmálás után
tovább kell folytatódnia.
- ifjúsági katekézis (elvezetni őket a nagykorú, hívő döntésre; -
a családi életre, a keresztény házasságra való felkészítés a ser-
dülőkor elején);
- jegyesoktatás (kapcsolódjanak be a helyi egyházközség éle-
tébe, a fiatal házasok csoportjába);
- foglalkozás a szülőkkel (hit-továbbfejlesztés; - nevelési kér-
dések; - gyakorlati és egyedi kérdések; - Hitre veszélyes neve-
lési hibák: - tekintély alátámasztása Istennel, - Jézuskázás,
42
Jóistenke, - a jézuskamese veszélyei, - a gyerek felnőtt akar
lenni, - ördöggel, pokollal fenyegetés, - a Biblia elmesésítése, -
a rossz példa, kettős nevelés stb.)
- felnőttoktatás (a keresztény család problémái, a nemi erkölcs
kérdései; - közéleti, közgazdasági és társadalmi kérdések; -
Válaszolunk a problémáikra: A világ teremtése nem mond el-
lent a fejlődéselméletnek; - a járó óra sem örök, de nem árulja
el magáról, mikor rakták össze, mióta jár; - A Szentírás Isten
sugalmazott üzenete. Helyes megértése feltételezi az irodalmi
eszközök és műfajok, a kor és műveltsége ismeretét… - Az er-
kölcsiség alapjai: szabad akarat, lelkiismeret. Az erkölcsnek
csak a vallás tud igazi alapot adni, a jó ismerete nem tesz jóvá!
Objektív norma alapja a végső cél; - Az ellenségszeretet; - A
vallás- és lelkiismereti szabadság tiszteletbenntartása; - Törté-
nelmi kérdések, magyarságtudat, egyháztudat; - A hitoktatás
és keresztény nevelés hibái, következményei, az életkori sajá-
tosságok, a nevelésközpontúság…
- megtérők felkészítése (a katekumenátus, bevezetés a közös-
ség életébe, keresztség, áldozás-gyónás, bérmálás, a keresz-
tény család)
- világi munkatársak kiválasztása és képzése (teológiai, hitok-
tatói és ifjúsági vezetőképző tanfolyam; - szociális munkatár-
sak; - rendszeres összejövetel, továbbképzés)
- világiak közéleti képzése (teológiai tanfolyam és közéleti is-
meretek kurzus; - társadalmi, gazdasági, kulturális stb. elő-
adás-sorozatok; - közéleti szereplők és szakemberek rendsze-
res találkozása, konzultációja)
- idősebbek katekézise (a magányosság problémái; - az élet, a
szenvedés értelme; - felkészülés a szent kenet felvételére)
1.8.3. Amire számítani kell
Az Egyház és a vallásos szülők jogos igénye, hogy
gyermekeik vallásos szellemű nevelést kapjanak. Ez a val-
lásos szellemű nevelés nem merülhet ki abban, hogy tanu-
lóinknak bibliai és egyéb vallási ismereteket is átadunk,
mert a vallási ismeretek nyújtása még nem teszi keresz-
ténnyé a nevelést. A vallásos nevelés jogát és igényét ál-
talában mindenki elismeri. Ismételten bebizonyosodott ta-
pasztalati tény, hogy a keresztény nevelés számára a libe-
 43
rális gyakorlati ateizmus több nehézséget jelent, mint a
kommunista ateizmus. Hiába beszélnek szabadságról, ha
az erkölcsöt és a vallást minden erejükkel száműzni akar-
ják a közéletből.
Az erkölcsi megújulás szükségessége egyértelmű, ha megfon-
toljuk, hogy legtöbb bajunknak, panaszunknak az oka nem
gazdasági, hanem erkölcsi eredetű. (Az önzés és figyelmetlen-
ség, a megbízhatatlanság, a sok válás… amik komoly gazdasá-
gi következményekkel is járnak.) Az erkölcsi megújuláshoz
ezért komoly nevelőmunkára van szükség. Mindenkinek szük-
sége van valamiféle erkölcsi nevelésre. Mi a keresztény neve-
lést kínáljuk, a hitoktatással, a keresztény óvodákkal és isko-
lákkal.
Az erkölcsi nevelés szükségességét ma már sokan be-
látják, de tévesen úgy vélik, hogy ezt egy un. semleges,
etikai ismeretek oktatásával meg lehetne oldani. A vallási
műveltség pótlására pedig szeretnének bevezetni a vallás-
történelem és a vallások megismertetését célzó tantár-
gyat, amely úgymond „egyenlő távolságból” szemlélne
minden vallást, a kereszténységet, az iszlámot és a külön-
böző keleti vallásokat.
A liberalizmus által hirdetett semlegességgel szemben
állítjuk, hogy nem létezik semleges, világnézettől függet-
len oktatás-nevelés!
Jó tisztáznunk a „semlegesség fogalmát”. A mai világban nagy-
ra értékeljük az emberi szabadságjogokat, köztük a gondolati,
a lelkiismereti és a szólásszabadságot. Ezekhez a fogalomhoz
kapcsolódik a semlegesség kérdése. Sokan beszélnek világné-
zeti, erkölcsi semlegességről, értéksemlegességről, semleges
iskoláról, semleges nevelésről, illetve semleges közéletről. Kér-
dés azonban az, hogy mit is jelent a semlegesség, és hogy mi-
lyen értelemben lehet, vagy nem lehet semleges nevelésről be-
szélni.
A „semleges” szó, mint melléknév jelentése: ellenfelek közül
egyiknek pártján se álló. Politikai értelemben: hadviselő felek,
hatalmi csoportosulások egyikéhez sem tartozó. Más téren: el-
lentétes dolgok, jelenségek egyikéhez sem tartozó, közömbös
jellegű, állapotú, magatartású. (pl. nyelvtani, vegytani érte-
44
lemben)
Semlegesség: semleges állam, csoport, személy helyzete, ma-
gatartása. - Figyeljünk fel arra, hogy itt a semlegesség mindig
érdekkel kapcsolatos magatartás jelzője, s valóban lehetséges
két egymással érdekellentétben álló féllel kapcsolatban érdek-
telennek, azaz semlegesnek lenni.
Az igazsággal, az értékkel és az erkölcsi értékkel, a jóval szem-
ben azonban nem lehet semlegességről beszélni, mert egy
igazság, egy kijelentés vagy igaz, vagy nem, egy érték vagy
érték, vagy nem, de sem az igazsággal, sem az értékkel szem-
ben nem lehetek semleges. Semleges lehetek az erről vitatkozó
felekkel szemben, de magával az igazsággal, az értékkel szem-
ben nem lehetek semleges.
Az oktatás nem választható el az erkölcstől és a világnézettől,
hiszen az ismeretközlés során szükségszerűen szóba kerülnek
különböző értékek, melyekkel szemben az ember nem lehet
semleges, mert vagy értékeli és elfogadja azokat vagy sem.
Közbenső magatartás nincs.
A műalkotásoknak és az emberi történelem eseményeinek je-
lentős része vallási vonatkozású. Bemutatásuk, értékelésük és
megítélésük szükségszerűen világnézettől függő. És az is világ-
nézettől függő kérdés, hogy az emberi kultúra és történelem
hatalmas tárházából mit tartunk bemutatásra érdemesnek és
szükségesnek, amikor programunkat tervezve a tanítandó is-
merteket összeválogatjuk. (Még a matematika könyv példái
sem lesznek semlegesek, ha az életből veszik a példákat.)
Mindenki megtapasztalhatja, hogy a jó ismerete még senkit
sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására rá is kell ne-
velni az embereket. Ezért nem elég, ha a nevelő csak tanít -
ismerteket közöl, hanem nevelnie is kell. A nevelés sem vá-
lasztható el az erkölcstől és a világnézettől, még akkor sem, ha
vannak olyan alapvető erkölcsi elvek és követelmények, ame-
lyeket minden világnézet egyformán elfogad.
A nevelés általános célja a gyermek érett, elkötelezett felnőtt
emberré nevelése. Érett, felnőtt ember az, akinek van kialakult
világnézete, aki elkötelezte magát, akinek vannak erkölcsi elvei
és ennek megfelelően alakítja az életét, és aki felelősséggel
tudja vállalni a társadalomban rá háruló feladatokat. Ez a cél
meghatározza a nevelés egész folyamatát. Minden nevelési te-
 45
vékenység eleme a követelmények állítása, a meggyőzés és a
késztetés. Mindezen tevékenységek természetüknél fogva er-
kölcsi jellegűek, következésképpen világnézettől függőek. Ma-
gának a nevelőnek is van világnézete, amit - még ha akarja
sem tud eltitkolni tanítványai előtt. Azt megteheti, és meg is
kell tennie, hogy tiszteletben tartja a más világnézetűek véle-
ményét, de még így sem lehet semleges nevelésről beszélni.
(Pl. még a világnézettől függetlennek látszó gépjárművezető-
képzés is nevelés, több mint ismeretközlés, hiszen nem vá-
lasztható el a képzéstől a helyes közlekedési morál kialakítása.)
Nem mindegy, hogy kik és hogyan vesznek részt az
Egyház életében és lelkipásztori munkájában, hiszen az
Egyház élete, jövője van ránk bízva. Bár a vallás, az Isten-
nel való személyes kapcsolatunk magánügy, a lelkipásztori
munkatársak élő hite nem magánügy. Ha valaki ezt nem
vállalja, nem lehet lelkipásztori munkatárs, nem lehet ke-
resztény nevelő. A papi hivatások számának csökkenése
ellenére bíztató jel, hogy igen sok világi, férfi és nő vég-
zett illetve végez teológiai, hitoktatói tanfolyamot és vál-
lalkozik lelkipásztori munkatársi feladatokra.

+++
46
Alapfogalmak,
az 1. fejezet összefoglaló kérdései
Mi a tanulsága a Jn 1,35-41.-nek a hitoktatásra vonatko-
zóan, mi a hitoktatók legfőbb feladata?
Mit jelent a hitébresztés?
Mi a hitoktatás fogalmának tartalma?
Mi a katekézis nevelési célja?
Mi a katekézis oktatási célja?
Mi a hitoktatás tárgya?
Melyek a hitoktatás forrásai?
Egymáshoz kapcsolódó fogalmak, melyik mit jelent:
katekézis, katekéta, kateketika, katekizmus?
Melyek az igeszolgálat formái? (4)
Az előevangelizáció és katekézis, miben különböznek, és
hogyan kapcsolódnak egymáshoz?
Mi a katekumenátus?
Mi tette szükségessé a katekumenátust?
Mi volt a Tridenti Zsinat hatása a hitoktatásra?
Kik írták az első katekizmusokat? Kinek a katekizmusát
fordították le magyarra?
Milyen előnyei és hátrányai voltak a kötelező iskolai hitok-
tatásnak?
Ma milyen előnyei és hátrányai vannak az iskolai, illetve a
plébániai hitoktatásnak?
Milyen hatása volt a II. Vatikáni Zsinatnak a hitoktatásra?
Mi tette szükségessé a kateketikai szemlélet változását?
Mik a kateketikai szemléletváltás jellemzői?
Melyek a legjelentősebb római kateketikai dokumentumok?
Milyen magyar kateketikai dokumentumokat ismerünk?
Hogyan alakult a magyar hitoktatás helyzete 1945 után?
 47
2. Katekézis és a hit fejlődése
2.1. A gyermekek keresztény nevelésének
megalapozása
2.1.1. Elindítás a keresztény életbe
A keresztény szülők, akik maguk is öntudatosan hisz-
nek, természetesnek tartják, hogy gyermekeiket megke-
reszteltetik és ugyanerre az öntudatos hitre nevelik. Az
ilyen szülők gyermeke kiskorától kezdve a természetes is-
meretekkel párhuzamosan, azoktól meg sem különböztet-
ve szerzi meg az alapvető vallási ismereteket, és ugyan-
ilyen természetességgel sajátítja el a keresztény magatar-
tás elemeit a mindennapi életben.
A kisgyermek élete első pillanatától kezdve megtapasztalja szü-
lei szeretetét és jóakaratát, ezért feltétel nélkül bízik bennük,
érzelmileg azonosul velük, és ösztönösen utánozza őket. Ez az
utánzás jellemzően felismerhető gondolkodásmódjában, alaku-
ló értékrendjében, egész magatartásában, sokszor még moz-
dulataiban is. Számára nyilvánvalónak látszó igazság, hogy aki
szeret, az igazat mond. Ennek alapján fogadja el igaznak a
szüleitől kapott ismereteket, és igyekszik megfelelni a szülei ál-
tal támasztott követelményeknek. A kisgyermek hite és keresz-
tény élete így indul fejlődésnek a keresztény családban.
A kisgyermekben hamarosan kialakul a természetes
hittől elkülönülő természetfeletti hit is.
A gyermek folytonos kérdéseire a szülők megpróbálnak a
gyermek értelmi szintjének megfelelő választ, magyarázatot
adni. Sokszor kényszerülnek azonban arra, hogy gyermekük-
nek azt mondják: „Most még kicsi vagy, ezt majd akkor fogod
megérteni, ha nagyobb leszel.” A gyermek számára ez a felelet
általában kielégítő, hiszen napról-napra megtapasztalja kicsi-
ségét, azt, hogy még sok mindent nem ért meg.
Más esetekben a szülőnek azt kell válaszolnia gyerme-
ke kérdésére, hogy azt mi sem tudjuk, és azért fogadjuk
el, mert Jézus mondta. Ebben az esetben, ha a szülők va-
lóban hívők, akkor a gyermek szülei példája nyomán meg-
tanulja szeretni Jézust, és szüleihez hasonlóan ő is hinni és
48
bízni fog benne. Így alakul ki benne a hívő meggyőződés:
Jézus szeret minket, jót akar nekünk, ő igazat mond, akkor
is, ha még nem tudom megérteni.
Az iskoláskor előtt nincs szükség rendszeres hitismeret-
tanításra, hanem csak a felmerülő kérdésekre kell a szülőknek
röviden választ adni. Lényegében ezek a válaszok alapozzák
meg a gyermek vallási fogalmait, adnak neki tájékozódást a
vallási környezetben és nyújtanak pozitív vallásos élményt.
Ez a természetfeletti hit nemcsak a vallási igazságokra,
hanem Isten parancsaira is vonatkozik. A gyermek, ha
megtapasztalja, hogy szülei szeretik és jót akarnak neki,
akkor is engedelmeskedik, ha ők valami nehéz dolgot kí-
vánnak tőle. Ugyanígy megtanulja a gyermek, szülei pél-
dája nyomán, hogy még akkor is engedelmeskednie kell
Jézusnak, ha nehezebb dolgot kíván tőle.
A kisgyermek számára ezek a nehezebb dolgok még csak apró-
ságok: legyen jószívű más gyerekekhez, fékezze indulatait,
tudjon csendben lenni (pl. a templomban) stb. Pozitív követel-
mény, hogy szívesen segítsen és szerezzen örömet környeze-
tében.
A kisgyermek vallásos magatartása olyan, amilyen a családjáé.
Megérzi és átveszi a család imádságos, liturgikus magatartá-
sát.
A kisgyermek imádságos életét a közös családi imádság ala-
pozza meg. Ha a gyermek látja, hogy szülei rendszeresen
imádkoznak, akkor ebbe ő is igyekszik bekapcsolódni, ő is
megtanulja a leggyakoribb imádságokat, esetleg még saját
szavaival megfogalmazott imái is lesznek. Ügyelniük kell a szü-
lőknek arra, hogy az ima valóban Jézussal való beszélgetés le-
gyen és ne váljék figyelmetlen, gépies szövegmondássá. A gye-
reket ne „imádkoztassák”, hanem mindig együtt imádkozzanak
vele. Imádságaik ne legyenek hosszadalmasak vagy kénysze-
redettek, és soha nem lehet mások előtti szereplés tárgya.
Ha a szülők rendszeresen járnak templomba, szentmisére, a
gyermek is szívesen elmegy velük és testvéreivel. Ahol a
szentmise alatt a kicsikkel külön foglalkoznak, ott használják fel
ezt a lehetőséget. Ahol ilyen foglalkozás nincs, ott ültessék ma-
guk mellé a gyermeket. A tapasztalat szerint az ilyen gyerme-
 49
kek hamarosan megtanulják, hogy a szentmise közben csend-
ben legyenek. Megtapasztalja, hogy szülei számára fontos a
szentmise, a szentáldozás.
Fontos eleme a család vallásos életének az otthoni ünneplés:
karácsonykor, húsvétkor, keresztelési évfordulón stb. Az ün-
neplés akkor jó, ha van értelme, mondanivalója és ennek meg-
felelő programja (ének, szentírásolvasás stb.) és megfelelő ün-
nepi keretet adunk (égő gyertya, egy szál virág stb.) A családi
ünnephez a közös étkezés is hozzátartozik ilyenkor.
2.1.2. Akiket nem indítottak el
A hitoktatók sok olyan gyermekkel találkoznak a rend-
szeres oktatás során, akiket szüleik meg sem kereszteltet-
tek, vagy ha megkereszteltették őket, mégsem indítottak
el a keresztény életre. Ezeknek a gyermekeknek rendsze-
rint nemcsak nagyon hiányosak a vallási ismereteik, ha-
nem tévesek is, ami a későbbi oktatás során sok gondot
okozhat. Ennél nagyobb baj azonban az, hogy ezekben a
gyermekekben nincs meg az az alapvető természetfeletti
hit, illetve hitkészség, amit a hívő családok gyermekeiben
megtalálunk. További problémát okoz a jézusi szeretetél-
mény hiánya, a mindennapi élet istennélkülisége, a telje-
sen evilági életszemlélet, melyet szüleik életvitele alakít ki
bennük. Sajnos olyan gyermekek is vannak, akikben a
természetes emberi becsület és jóság iránti fogékonyságot
is aláásta a szülők negatív példája.
Mindezek a tapasztalatok arra ösztönöznek, hogy a kereszte-
léssel kapcsolatos megbeszélések alkalmával a szülőket ráéb-
resszük keresztény nevelői felelősségükre, és felkínáljuk nekik
segítségünket. Ez akkor lesz eredményes, ha a szülőket sikerül
bekapcsolnunk a keresztény közösség életébe.
2.1.3. Foglalkozás a legkisebbekkel
A családi keresztény nevelés segítésére illetve hiányai-
nak részbeni pótlására az óvodáskorúak csoportjával való
foglalkozás ad lehetőséget.
Több helyen ilyen foglalkozást tartanak a vasárnapi szentmi-
sékkel egy időben. A kisgyermeket így vezetik be a keresztény
50
közösségbe, ahol jól érezheti magát és megszerezheti azokat
az ismereteket és tapasztalatokat, melyek elvezethetik Jézus
szeretetének megtapasztalására. Nagy jelentősége van a kato-
likus óvodáknak, a katolikus óvónőknek, akik részben pótolni
tudják a családi keresztény nevelés hiányosságait. Néhány he-
lyen maguknak a lelkipásztoroknak nyílik alkalmuk arra, hogy
az óvodásokkal rendszeresen találkozzanak.
A legkisebbekkel való foglalkozás rendszerint a világi
hitoktatónők illetve katolikus óvónők feladata, felhasználva
az óvodákban egyébként is alkalmazott módszereket.
A kisgyermekekkel való foglalkozás nevelői célja: Elindítás a
keresztény életbe. A gyermek jóságával és mindennapi köte-
lességeinek teljesítésével mutassa meg Jézus iránti szeretetét.
Örömmel imádkozzon minden nap, tudjon saját szavaival is
megszólalni. Szívesen járjon templomba, szentmisére.
A kisgyermekekkel való foglalkozás oktatói célja: Bevezetés a
keresztény hit világába: tájékozódás, tapasztalatszerzés, él-
ménygyűjtés. Ismerkedjen meg a gyermek vallási környezeté-
vel és az alapvető fogalmakkal (szeretet, imádság, vasárnap,
feszület, templom stb.). Ismerkedjen meg Jézussal és általa a
Mennyei Atyával, Jézus életének főbb eseményeivel, néhány
példabeszédével. Tanuljon meg imádkozni. Ismerkedjen meg a
vallási közösséggel és a közös istentisztelettel.
A kisgyermekekkel való foglalkozás anyagát 4 témakörbe cso-
portosítva tárgyalhatjuk: 1) Jézus szeret mindenkit: tanítja,
segíti és gyógyítja az embereket. Jézus életéből vett képek mu-
tatják be a tanító és gyógyító Jézust, illetve szemléltetik példa-
beszédeinek lényegét. - 2)Jézussal mindenki elbeszélgethet.
Jézus életének azokat az eseményeit mutatjuk be, amelyekben
Jézus egy-egy személlyel kerül kapcsolatba, megmutatva, hogy
hozzá mindenki bátran fordulhat. - 3) A templomban Jézus vár
minket. Bemutatjuk a gyermekeknek a templomot és a vallási
környezet mindennapos tárgyait, továbbá az alapvető vallási
jeleket és tevékenységeket. - 4) A szentmisén Jézussal találko-
zunk. Ennek képei a szentmise fő részeit mutatják be, párhu-
zamba állítva a tanító Jézus életének legfontosabb eseményei-
vel.
A kisgyermekekkel való csoportos foglalkozások lénye-
gében a vallási környezetismeret megalapozását és a ke-
 51
resztény élet csíráinak kibontakoztatását szolgálják. A kis-
gyermek a beszélgetések során különböző vallási fogal-
makkal ismerkedik meg. Ezek természetesen még nagyon
kezdetlegesek lehetnek, de lényeges, hogy önmagukban is
helyes és továbbfejleszthető fogalmak legyenek. Ezzel
kapcsolatban a gyermek vallási szókincse gyarapszik, s
közben megtanulja a helyes szóhasználatot és kifejezés-
módot. További fontos feladata a kisgyermekekkel való
foglalkozásnak, hogy képzeletvilágukat is formálja, és
megtanulják megkülönböztetni a valóságot a mesevilágtól,
hogy a vallás ne meseviláguknak, hanem mindennapi éle-
tüknek legyen összetevője. Ennek értelmében Jézus iránti
szeretetünk ne üres érzelem legyen, hanem jóra törekvés-
ben megnyilatkozó áldozatkészség. Végül talán a legfonto-
sabbnak azt kell tartanunk, hogy jól érezze magát Isten
gyermekeinek kis közösségében.
2.1.4. Hogyan segítsük a szülőket
A szülőket egyéni és közös megbeszélések során segít-
hetjük. Adjunk nekik alkalmat óvodáskorú gyermekeikkel
való gondjaik megbeszélésére; ötleteket adhatunk, hogyan
válaszoljanak gyermekeik kérdéseire; felhívhatjuk figyel-
müket a pedagógia és a lélektan egy-két fontos megálla-
pítására. A szülőknek tudatában kell lenniük, hogy a ke-
resztény nevelés célratörő tevékenység: elindítani és elve-
zetni gyermekeiket a keresztény életre, hogy felnőve egy-
re tudatosabban vallja magát Jézus követőjének. A szülők-
nek ismerniük kell a cél felé vezető utat, látniuk kell annak
egymás után következő nevelési fázisait, lépéseit. Ennek
megfelelően kell gyermekeik elé a helyzetüknek és életko-
ruknak megfelelő követelményeket állítani, hogy őket el-
vezessék a keresztény nagykorúságra.
Ezek a követelmények különböző parancsokban és tilalmakban
fogalmazódnak meg a gyermek számára. A gyermek, ha érzi
szülei szeretetét, akkor általában minden indoklás nélkül is en-
gedelmeskedik, ezeknek a szülők által megfogalmazott köve-
telményeknek. Ezzel azonban a szülők nem elégedhetnek meg,
mert ahhoz, hogy a gyermek valóban megfeleljen a követel-
52
ményeknek, az is szükséges, hogy a gyermek ne csak parancs-
ra engedelmeskedjék, hanem saját maga is belássa, hogy amit
követelnek tőle, az valóban a javára válik. E nélkül a nevelés
csak idomítás lenne. A szülőnek nem kell minden parancsot kü-
lön megindokolni, de mindig készen kell lennie arra, hogy a
szükséges magyarázatot megadja. A nevelés eredményessége
megkívánja, hogy a szülő valóban meg is követelje azt, amit a
gyermek szempontjából fontosnak tart. Ehhez nem elég a szó-
beli meggyőzés, szükséges a megfelelő szokások kialakítása.
Megfelelő késztetéssel rá kell szoktatnia a gyermeket arra,
hogy a jót megtegye akkor is, ha az esetleg nehezére esik, a
rosszat pedig elkerülje, akkor is, ha az vonzó.
A meggyőzés, a késztetés eszközei a jutalmazás és a
büntetés is. Ennek módja a keresztény nevelés szempont-
jából sem közömbös. A jól alkalmazott jutalmazás és bün-
tetés az önzetlen szeretetet növeli, míg a helytelenül al-
kalmazott jutalmazás és büntetés önzővé neveli a gyerme-
ket.
Ha például a szülő cukorkával, pénzzel stb. jutalmaz, akkor a
gyermek a jutalom kedvéért engedelmeskedik, s előbb-utóbb
eljut abba a helyzetbe, hogy döntésének illetve engedelmessé-
gének alapja az lesz, megéri-e vagy sem. Ugyanez a mérlege-
lés lehetséges a helytelen büntetésnél, amikor a gyermek így
okoskodik: „Ez a csíny megér nekem akár egy pofont is.” Ezzel
szemben a helyes jutalmazás illetve büntetés alapja: a gyer-
mek lássa, hogy engedelmességével szüleinek örömet szerzett,
illetve hogy lássa engedetlenségének következményét, mellyel
szüleinek szomorúságot okozott. Mivel a gyermek szereti szüle-
it, arra fog törekedni, hogy ne okozzon nekik bánatot, hanem
inkább örömet. Így fokozatosan megtanulja, hogy szeretetből
vállaljon áldozatot. Ez a fajta jutalmazás és büntetés természe-
tesen nem zárja ki, hogy a gyermek néha ne kapjon ajándékot
vagy fenyítést, de ez nem cselekedetének a bére, hanem a
szülő örömének vagy bánatának a jele legyen. Minden aján-
dékra vonatkozzék, hogy ,, még akkor is, ha közben rossz és
engedetlen. Ennek értelmében helytelen lenne az ajándék
megvonásával fenyegetni vagy büntetni a gyermeket. Feltétle-
nül szükséges a szóbeli jutalmazás és büntetés, azaz megdi-
csérjük, illetve megbeszéljük az esetet és annak következmé-
nyeit. - Egyszer egy apa verte a fiát. Az anyjuk rászólt: „Ne
 53
verd azt a gyereket, hanem beszélj az eszével!” - „Azt akarok -
felelte az apa -, de előbb fel kell ébreszteni!” - Valóban nem
szabad a gyermeket mindjárt megverni, de egyszer-egyszer
szükség lehet egy ilyen „ébresztőre”. Igen hatásos lehet, ha a
szülő közösséget vállal gyermekével hibájának jóvátételében, a
kellemetlen következmények elviselésében. Legyen tudatában
a szülő, hogy senkit sem lehet jóvá szidni. „Már százszor meg-
mondtam” - ez az ismert kifejezés is mutatja a sok szidalom
eredménytelenségét. Ezzel szemben sokkal hatásosabb, ha
szülő - amikor csak lehet - megdicséri gyermekét, illetve adott
esetben nem veszi észre a rosszat, amit ha észrevesz, büntet-
nie kellene. Az is nagy baj, ha a szülők következetlenek és
amikor idegesek, akkor mindenért mindjárt büntetnek, ha jó
kedvük van, akkor büntetlenül még akár az egész világot is fel
lehet forgatni.
2.1.5. A hitre veszélyes nevelési hibák
A hitét ismerő, gyermekével jó kapcsolatban lévő szülő
rendszerint könnyen válaszol gyermeke kérdéseire. Mégis
jó felhívni a figyelmet néhány gyakori, a hitet is veszélyez-
tető hibára, hogy azokat megelőzzük. Sokan ártanak
olyasmivel, amire nem is gondolnak, ami később komoly
nehézséget okozhat a hit fejlődésében. Néhány példa:
(1)
Súlyos hiba, ha a szülő nevelői tekintélyének alátámasztásá-
ra Istenre hivatkozik, aki mindent lát, és igazságosan jutalmaz,
büntet. Ilyen esetben a gyermek Istent ellenségének fogja
érezni és helytelen fogalmat fog alkotni igazságosságáról, hi-
szen Isten nem jutalmaz vagy büntet azonnal, mert bűneink el-
lenére szeret minket, és irgalmasságában időt ad a megtérés-
re, a bűnbánatra. Mennyei Atyánk jobban szeret minket, mint a
legjobb földi édesapa, ő mindig kész rajtunk segíteni, nem elle-
nünk, hanem értünk „drukkol”. Ezért sem szabad mondani a
gyereknek: „Ha nem vagy jó, akkor Jézus nem fog szeretni.”
Ugyanígy nem mondhatja szülő sem: „Ha nem vagy jó, akkor
nem foglak szeretni.” - Helytelen lenne a gyermeket ördöggel
és pokollal fenyegetni, hiszen ha mi szeretjük Mennyei Atyán-
kat, nem kell félnünk a pokoltól. Az is hiba lenne, ha saját
gyarlóságainkat az ördög számlájára akarnánk írni.
(2)
Gyakran előfordul, hogy a felnőttek a kicsiknek „jó Istenké-
ről” vagy „Jézuskáról” beszélnek. A látszólag gyerekes fogal-
54
mazás mögött azonban a gyermek inkább azt érzi, hogy az a
felnőtt, aki így beszél, vagy maga sem hisz igazán Istenben,
vagy engem, a gyereket nem vesz komolyan. Továbbá az
egészséges lelkületű gyermek nem jó gyerek akar lenni, hanem
felnőtt, hiszen még a játékban is a felnőtteket utánozza. Ő is a
felnőtt Jézusért tud igazán lelkesedni, mint a felnőttek. Lehet,
hogy a „jó Jézuska” egyik-másik kisgyereknek tetszik, de 10
éves korában már nem fogja vonzó példaképnek tekinteni.
(3)
A karácsonyi „Jézuska-mese” veszedelmes hazugság. Egy ké-
tes illúzió kedvéért megfosztják a gyermeket a Jézus nevében
való ajándékozás örömétől. Ráadásul saját hitelét és gyerme-
kének a hitét ássa alá az a szülő, aki Jézussal kapcsolatban
ilyen hazugságra, mesére képes. Hogyan vegye akkor komo-
lyan, amit szülei Jézusról és a hitről máskor beszélnek? - Vagy
mit gondoljon a gyerek akkor, amikor azt hallja: „Ezt az aján-
dékot a nagymama, a keresztmama stb. Jézuskájának köszönd
meg!” Hát hány Jézuska van? - Vagy hogyan fogadja el, hogy
Isten igazságos, ha a gazdag szülők rossz gyereke sokkal több
ajándékot kap, mint ő és testvérei együtt, akiknek a szülei sze-
gények. - A helyes magyarázat: Mindig az kap ajándékot, aki-
nek a születésnapja van. Karácsonykor Jézus születését ünne-
peljük, aki azt mondta, bármit tesztek valakinek, akár a legki-
sebbek közül, azt nekem tettétek. Ezért karácsonykor úgy
ajándékozzuk meg Jézust, hogy kedvéért másokat megajándé-
kozunk, egymásnak kedves meglepetést szerzünk.
(4)
Sok későbbi problémát okozhat a gyermeknek, ha a bibliai
történeteket érdekes meseként adjuk elő. Vajon egy gyermek
mit fog tanulni például abból a képből, ahol a kis Dávid csúzli-
jával leterítette a hatalmas Góliátot? Hol van itt az ellenségsze-
retet? Nyílván a szentírási történet másról szól, más a tanulsá-
ga, csak épp a gyerek fogja félreérteni. Mindenki tapasztalhat-
ta, hogy a Teremtés könyvének szószerinti értelmezése hány
és hány ember hitének lett botlásköve, mert hitoktatója vagy
szülője nem vette figyelembe, hogy a gyermek mindent szó
szerint ért, mert nem ismeri a Biblia irodalmi műfajait! Ha a
Bibliából mesét csinálunk, akár az Ószövetség valamelyik
„sztorijából”, akár Jézus életéből, akkor mintegy immunizáljuk
a gyereket, és amikor a Biblia üzenetét már felfoghatná, csak
így gondol rá, „Azt a történetet már ismerem, már unalmas
nekem.”
 55
(5)
Jézussal kapcsolatban is mindig maradjunk a realitás talaján.
Jézusból ne legyen mesehős. Ő sok beteget meggyógyított, sok
csodát tett, de mégsem volt varázsló, aki képességeit akarta
mutogatni. Csodái szeretetének és istenségének bizonyságai,
ezt vetessük észre a gyermekekkel, és ne a csodás esemény
rendkívüliségét. - Ezért lehetnek rosszak a gyermek számára
az állítólag nekik készített képes gyermek-bibliák, mert mese-
könyvet csinálnak Isten üzenetéből, ahelyett, hogy megtaníta-
nák Isten üzenetének felismerésére és megértésére.
(6)
Tudnunk kell, hogy a gyermek hitére mindig veszélyes a fél-
reértett ismeret. Sok olyan igazsága van hitünknek, amelyeket
senki sem akar kétségbe vonni, de mégsem beszélünk róla,
mert még nem jött el az ideje. Pl. predestináció. (Sokan nem
értik, hogy miért nem tanácsoljuk, hogy gyereknek túl sokat
magyarázzunk az áteredő bűnről. Az a gyermek, akinek nincs
történelemszemlélete, aki nem ismeri a bibliai irodalmi műfajo-
kat, aki nem tud elvont fogalmakkal bánni, nem tudja, hogy mi
a személyes és mi a közösségi felelősség stb., vajon hogyan
lenne képes helyes fogalmat alkotni arról, amiről a legtöbb fel-
nőttnek sincs helyes fogalma. Ez nem azt jelenti, hogy ez a
téma ne kerüljön sorra a hitoktatásban, de csak akkor szabad
róla beszélnünk, ha már képes lesz arra a fiatal, hogy megért-
se, megsejtse a misztériumot.)
(7)
A művészi képek sokszor nem felelnek meg a kateketikai, di-
daktikai követelményeknek, ezért külön kell szólnunk a külön-
böző műalkotások okozta téves fogalmakról, elsősorban bibliai
tárgyú képekkel és szobrokkal kapcsolatban, amelyek alkotójuk
téves elképzeléseit sugallják.
(8)
Veszélyes és félrevezető az az önmagában is téves kérdésfel-
tevés: „Mióta van az Isten és meddig lesz?” illetve, hogy „Hol
van az Isten?”, mert az ilyen megfogalmazással mi szorítjuk
bele az Isten-fogalmat a tér és az idő kategóriájába. Ne akar-
junk a kisgyerekekkel filozófiai fogalmakat „tisztázni”.
(9)
Végül számítanunk kell arra, hogy a nem hívő emberek és a
hírközlő eszközök tévesen tolmácsolják a keresztény tanítást,
és sokszor olyan tanításokat tulajdonítanak nekünk, ami ellen-
kezik katolikus hitünkkel, világnézetünkkel. Sokszor még a fel-
nőttek sem veszik észre, hogy a médiák által sugallt, sokak
számára vonzónak tűnő erkölcsi, társadalmi stb. szemlélet
56
mennyire nem egyeztethető össze a keresztény világnézettel.
Ezért nem kis veszélyt jelent felnövő gyermekeink hitére az a
nem keresztény társadalmi környezet, amelyben élnek: óvoda,
iskola, baráti kör, lakókörnyezet, sportklub stb.
(10)
Azt, hogy melyik igazság mikor kerül sorra a hitoktatásban,
az attól függ, hogy mikor szükséges annak megismerése a hit
fejlődéséhez. Ezért inkább ne beszéljünk a gyerekek számára
érthetetlen, illetve könnyen félreérthető dolgokról. Arra is ügy-
lejünk, nehogy a komoly igazságokat meseszerűvé tegyük. Őr-
angyalainknak sem az az első feladata, hogy a balesetektől
megóvjanak minket! Arra is fel kell hívnunk tanítványaink fi-
gyelmét, hogy a még a művészeti alkotások között is lehet
olyan, ami helytelen szemléletet sugall, a művész téves elkép-
zelését.

+++

2.2. Az iskolába járó gyermekek hitének fejlődése

2.2.1. A hívő családban élő gyermek hitének fejlődé-
se
A kisgyermek fejlődésében új szakasz kezdetét jelenti
az iskolába járás. Új környezetének személyiségfejlesztő
hatása életének minden területén érvényesül, így hitének
fejlődésében is.
Az 5-6 éves kisgyermek szinte mindenben szülei véleményét
teszi magáévá és tükrözi. Amikor iskolába kezd járni, egyre
önállóbbá válik. 9-10 éves korára pedig már egyéni, saját vé-
leménye van a dolgokról. Természetesen ez a vélemény még
nem önálló világnézet, de már mégis saját, egyéni állásfogla-
lás. A mindennapi életben ugyanis különböző, sokszor ellenté-
tes véleményekkel találkozik, s ezekből alakítja ki saját állás-
pontját. Ez a saját elgondolás sokszor nem más, mint a számá-
ra vonzó egyéniség nézetének az elfogadása. Véleményének
alakítására jelentős hatása van annak a gyermekközösségnek,
melyben az ilyen korú jól érzi magát. Végül a mai világban nem
hagyhatjuk figyelmen kívül a hírközlő eszközök hatását sem,
amely szinte megfellebbezhetetlen tekintéllyel alakítja a gyer-
mekek véleményét.
 57
Hívő szülők 5-6 éves gyermekének hite teljesen szülei
élő hitén alapul. Ebben a korban kezdi felfedezni, hogy
vannak nem hívő emberek is, akik a vallással kapcsolatos
dolgokról másként vélekednek, mint ő. Ugyancsak ebben a
korban ismerkedik meg közelebbről hitoktatójával és hívő
társaival. Ez az eltérő (pluralista) környezet fejlesztő ha-
tással van hitére. Nemcsak újabb és újabb ismereteket
szerez, hanem más véleményeket is megismerve, arra
érez késztetést, hogy saját maga is állást foglaljon. 9-10
éves korában ebben az állásfoglalásban a szülők hatásán
kívül a hitoktató és a hívő gyermekközösség hatása is ér-
vényesül, amikor saját magát hívő kereszténynek tartja.
Ebben az állásfoglalásában szerepe van a megfelelő elmé-
leti és gyakorlati hitismereteknek, a szívesen végzett val-
lásgyakorlatoknak, és annak az érzelmi alapnak, melyet
vallásos környezete nyújt. A nem hívő környezeti hatások
természetesen gondot okozhatnak, de ha a gyermek jó
kapcsolatban van szüleivel és hitoktatójával - és így al-
kalma van problémáinak megbeszélésére -, akkor a gyer-
mek hitét nem fenyegeti komolyabb veszély.
2.2.2. A nem hívő családban élő gyermek hitének fej-
lődése
Más a helyzet azoknál a gyermekeknél, akiket a családi
otthonban nem indítottak el a hívő keresztény életre, de
iskoláskorukban mégis hitoktatásban kívánnak részesíteni
szülei. Ezek a gyermekek gyakorlatilag nem hívők, de ter-
mészetüknél fogva megvan bennük a fogékonyság a szere-
tetre, a jóságra, és ők is igénylik azt a gyermekközössé-
get, amelyben jól érezhetik magukat. Ha mindezeket az
igényeiket a hittanos csoport betölti, akkor 9-10 éves ko-
rukra ők is ugyanolyan hívővé fejlődhetnek, mint hívő csa-
ládban élő társaik. Ennek természetesen az is feltétele,
hogy ne csak az elsőáldozást megelőző években részesül-
jenek hitoktatásban, hanem azt követően is a hittanos
csoport tagjai maradjanak. Az ilyen gyermekek hitének fej-
lődésében a hittanos közösségen kívül fontos szerepe van
58
azoknak a felnőtt híveknek, legtöbbször a hitoktatónak,
akikhez a gyermekek bizalommal vannak, és akivel rend-
szeresen meg tudják beszélni felmerülő problémáikat.
Ezeknek a gyermekeknek a nem hívő környezeti hatáson kívül
különösen az szokott problémát okozni, hogy szülei - vagy más
emberek, akiket egyébként kedvelnek -, miért nem hisznek.
Ebben a korban erre a kérdésre alig lehet kielégítő választ adni.
Azt azonban megérti a gyermek, hogy a hit Isten ajándéka,
amit emberek közvetítésével szoktunk általában megkapni.
Akik nem hisznek, legtöbbször azért nem hisznek, - mert nem
volt senki, aki őket megismertesse Jézus szeretetével; - vagy
azért, mert amikor megismerhették volna Jézus szeretetét, szí-
vüket és érdeklődésüket más kötötte le; - vagy pedig valami-
kor hittek ugyan, de később - amikor nehézségeik támadtak -
nem keresték problémáik megoldását, vagy nem hívő emberek
befolyása alá kerültek. Mennyei Atyánk azonban ennek ellenére
szereti őket, s a mi feladatunk, hogy szeretetét velük is meg-
éreztessük.
Vannak továbbá olyan gyermekek is, akik nem járnak
ugyan hitoktatásra, de akár családjukban, akár az ottho-
non kívüli környezetben megismerkednek hívő emberek-
kel. Ezek a gyermekek természetesen nem hívők, de bizo-
nyára bennük is felmerülnek a hittel kapcsolatban kérdé-
sek. Nemegyszer előfordul, hogy ők is szeretnének hitokta-
tásra járni, mert látják, hogy társaik milyen jól érzik ma-
gukat a hittanosok között. Nyilvánvaló, hogy ilyen korú
gyermek szülője beleegyezése nélkül nem járhat hitokta-
tásra. Felmerülő kérdéseikre azonban válaszolnunk kell,
akár társaik közvetítésével, akár kötetlen beszélgetésben,
ha erre alkalom nyílik.
Ezeknek a beszélgetéseknek nem lehet közvetlen célja a nem-
hívő gyermekek „megtérítése”, hiszen ennek személyi feltételei
sem lehetnek meg még ebben a korban. Kérdéseikre adott vá-
laszaink a vallással kapcsolatos fogalmak helyes megalapozá-
sát szolgálhatják, és megéreztethetünk velük valamit Jézus
szeretetéből. Mindezek később, ha nem is feltétlenül vezetnek
el a hithez, mégis a hívőkkel való jó kapcsolat kialakítását fog-
ják eredményezni.
 59
Vannak továbbá olyanok is, akik sosem kerültek igazán
jó kapcsolatba hívő emberekkel, akiknek a hitről, a vallás-
ról téves és érzelmileg negatív fogalmaik vannak. Sajnos
ebbe a csoportba kerülhetnek olyanok is, akik talán egy-
szer elindultak a hit felé, de valaki eltérítette őket a hit út-
járól. Velük szemben is jóindulattal és szeretettel kell len-
nünk, hogy legalább mi keresztények ne erősítsük meg
őket téves nézeteikben, esetleg a vallás és a keresztények
elleni gyűlöletben.
Nekünk a már hívő gyerekeket is meg kell tanítanunk
arra, hogy tiszteletben tartsák a másként gondolkodókat,
jóindulattal és szeretettel legyenek mindenkivel szemben,
még azokkal szemben is, akik ellenséges gyűlölettel köze-
lednek felénk. Meg kell továbbá tanítani őket arra is, hogy
felismerjék a kísértést, a megtévesztő beszédeket, és óva-
kodjanak azoktól a nem hívő - sok esetben pedig valamely
szektába tartozó emberektől -, akik befolyásuk alá akarják
vonni őket.
2.2.3. A gyermekek vallási fogalmainak alakítása
A gyermekek hitének harmonikus fejlődéséhez szüksé-
ges, hogy vallási ismeretei, fogalmai is bővüljenek és fej-
lődjenek. Az ismeretközlésben a fogalmak helyes megala-
pozására kell törekednünk. Jegyzetünk 6. fejezetében rész-
letesen tárgyaljuk, hogyan kell az egyes hitigazságokról
tanítanunk, hogy helyes, továbbfejleszthető fogalmaik le-
gyenek.
Ismerve a gyermekek életkori sajátosságait, még nem kíván-
hatjuk meg tőlük, hogy elvont fogalmakat sajátítsanak el. Eb-
ben az életkorban a gyermekek már képesek a dolgok lényeges
jegyeit megragadni és ennek alapján konkrét fogalmakat al-
kotni. A konkrét fogalmak körében képesek alá-, fölé- és mellé-
rendelési viszonyokat felfogni és ilyen alapon megkülönböztet-
ni, osztályozni. Ennek a fogalmi szintnek felelnek meg követ-
keztetéseik is, részből az egészre, és egészből a részre. Ezen a
szinten tehát konkrét fogalmakat kell tanítani, pontosan megje-
lölve a fogalmak lényeges jegyeit, az erre építhető felosztáso-
kat és következtetéseket. Azt is tudhatják, hogy fogalmaik he-
60
lyesek, de még nem teljesek, hogy ismereteik fejlődésre szo-
rulnak. Miután azonban már a konkrét fogalmakkal helyesen
tudnak bánni, fokozatosan rátérhetünk az elvontabb fogalmak
megalapozására és a velük való bánásra.
A logikai szabályoknak megfelelő, helyes gondolkodást a rend-
szeres gyakorlat fejleszti ki bennük. Ezért a gyermekek gondol-
kodási szintjére sokkal jellemzőbb az, hogy mennyit foglalkoz-
tak velük, mint az, hogy éppen hány évesek.
A gyermek memorizáló képessége ebben a korban igen jó.
Amit ilyenkor megtanul, egy egész éltre megtanulja. Ám épp ez
a képessége rejti magában a verbalizmus veszélyét. A gyermek
ugyanis képes betanulni a meg nem értett fogalmak meghatá-
rozásait is, anélkül, hogy azokat alkalmazni tudná akár követ-
keztetéseiben, akár mindennapi életében. Ilyen memorizálással
azt a látszatot kelti, mintha átértené a betanult szöveget. Ám
ha rákérdezünk, akkor derül ki, hogy valójában nem érti, miről
van szó. Ezekhez a betanult megfogalmazásokhoz sokszor tár-
sulnak téves képzetek és fogalomjegyek. Ha ezt nem előzzük
meg, akkor a későbbiek során ezek a tévedések súlyos hitbeli
nehézségekhez vezethetnek. Ezért
Szükséges, hogy a gyerekek betanuljanak formulákat,
meghatározásokat. Mégis, csak olyan formulákat szabad a
gyermekkel betaníttatnunk, melyeket a félreértés veszélye
nélkül képesek felfogni és megjegyezni.
A gyermek történelemszemlélete, földrajzi ismeretei, az iro-
dalmi műfajok ismerete, a számítógépekhez való érzéke mind
fokozatosan fejlődik és fejleszthető, a memorizálás, a gyakoro-
lás, a próbálkozások segítségével. - A gyermek történelem-
szemlélete akkor fejlődik, ha egyre több konkrét eseménnyel
megismerkedik, azokat fokozatosan egymáshoz hasonlítja, míg
végül „leesik a tantusz”, azaz rájön a történelmi összefüggé-
sekre. Ezt a történelemszemléletet segíti kialakítani az ún. idő-
szalag, majd pedig a történelmi atlaszok használata, amelyeket
az Ószövetség eseményeivel, illetve a szentek életével kapcso-
latban nekünk is alkalmaznunk kell. - A gyermek földrajzi isme-
reteit elősegíti a térképek böngészése, az útleírások olvasása. -
Az irodalmi műfajokkal saját olvasmányain keresztül ismerke-
dik meg először. Sajnos a mai gyerekek egy része egyáltalán
nem szeret olvasni, idejét a tv-filmek nézése tölti ki, ahol gyak-
 61
ran keveredik a mese, a fantázia világa a mindennapok reali-
tásával. Ennek következménye például, hogy a gyerekek jelen-
tős része hiszi azt, hogy az állatok úgy tudnak egymással be-
szélgetni, mint az emberek, esetleg még az embereknél is job-
bak és bölcsebbek. - A számítógépek kezelését a gyermekek jó
memorizáló képességük miatt tudják hamar megtanulni. A sok
próbálkozással gyűjtött tapasztalataik alapján sokan azt hiszik,
hogy valóban ismerik annak működését, valójában azonban
csak annyira vannak tisztában a számítógép elvi alapjaival,
mint a legjobb szakács a főzés során lejátszódó vegyi folyama-
tok lényegével.
2.2.4. A gyermekek vallási életének alakítása
A kisgyermekek hitoktatásának nevelői feladata, hogy
bevezessük őket a tudatos kegyelmi életbe. A gyermek
igyekezzék személyes kapcsolatot teremteni Jézussal,
rendszeresen imádkozzon, Jézus példája szerint kezdje
alakítani életét, az élet kis eseményeiben is tudjon talál-
kozni Jézussal. Ebben az életkorban a gyermek erkölcsi fo-
galmai gondolkodási szintjének megfelelően konkrét jelle-
gűek.
Közeli, megfogható és határozott indítékok, érzelmek (konkrét
motívumok) irányítják és befolyásolják őket. Először a felnőttek
követelményeinek engedelmeskednek, később a közösség elvá-
rásainak, és csak évek múlva saját erkölcsi elveiknek. Cselek-
véseik már tudatosak, mert a felnőttektől megtanulva különb-
séget tudnak tenni a jó és a rossz között. Magatartásukat
azonban nem elvek, hanem a felnőttekhez fűződő érzelmeik
motiválják. Igazi tekintélyi erkölcs ez, amely azonban alkalmas
a helyes szokásrendszerek és az elemi kötelességteljesítés ki-
alakítására.
A gyermekek vallási életének alakításában figyelembe
kell vennünk életkori sajátosságaikat, benső erkölcsi fejlő-
désüket. A kisgyermek magatartását irányító „szabad -
nem szabad” fogalma fokozatosan fejlődik erkölcsi érték-
ítéletté. Előbb megkülönbözteti a jó és rossz cselekedetet.
Majd belátja, hogy a rossz akkor is rossz, ha nem kap érte
büntetést, s a jó akkor is jó, ha nem dicsérik meg érte.
Csak később ismeri fel, hogy nemcsak a cselekedet tár-
62
gyának, hanem a hozzá kapcsolódó szándéknak is szerepe
van egy-egy cselekedet erkölcsi megítélésében.
A hívők között felnövő gyermek környezetének hatásá-
ra elsajátítja az alapvető vallási gyakorlatokat, a keresz-
tény gondolkodás és magatartás alapformáit. Ebben az
életkorban kell elérni azt, hogy mindebben ne csupán szü-
lei és más nevelőinek a késztetése vezesse, hanem egyre
inkább a Jézus iránti személyes szeretet. El kell érni, hogy
örömmel kapcsolódjon be abba a kis hívő közösségbe, hit-
tanos csoportba, amelyben nemcsak hitismereteket szerez,
hanem alkalmat talál arra, hogy részt vegyen a liturgiá-
ban, és életté váltsa a jézusi szeretetparancsot.
A 9-10 éves gyermekeknek kifejezett igénye a közösségbe tar-
tozás. Ekkor alakulnak meg köztük a „bandák”. „Tevékenységi
lázuk” jól kamatoztatható a plébániai hittanos közösségben. A
közösségbe tartozó gyermek lelkesedéssel vállalja az apró fel-
adatokat, szívesen ministrál, készségesen vállalkozik mindenfé-
le nemes versenyre, vállal szerepet a misztériumjátékokban
stb., s közben önmagát is alakítja és neveli, hogy megfeleljen a
közösségi elvárásoknak. Mindez érzelmileg is megerősíti.
Ügyelnünk kell azonban, hogy megóvjuk mindenféle túlzástól,
lelki, szellemi vagy fizikai kifáradástól, és segítenünk kell ab-
ban, hogy az esetleges kudarcokat legyőzze. Az egyik legjobb
ifjúsági egyesület például a cserkészet, ha a csapat parancsno-
ka valóban hívő ember. Ez megfelelő elfoglaltságot ad a fiata-
loknak, leköti és nemes célra mozgósítja fiatalos energiájukat,
és megóvja őket a veszélyes szektáktól.
Ilyen környezetben még azok a gyermekek is tudnak
Jézusért lelkesedni, akiket az otthoni környezet erre külö-
nösebben nem késztet. Ezek társaik példájára sajátítják el
a keresztény magatartást, s vállalják a mindennapos vallá-
si gyakorlatokat és így ők is elindulhatnak a hívő közös-
ségbe való belenövés felé.

+++
 63
2.3. Az elsőáldozási felkészítés szerepe a hit
fejlődésében
2.3.1. Az első gyónás és áldozás kora
Az első gyónásra és áldozásra felkészítés gyakorlati kérdéseit
jegyzetünk 5. fejezetében a hitoktatás egyes feladatai során
tárgyaljuk. Itt az első gyónás és áldozás felkészítésének elvi
kérdéseit tisztázzuk, melyek szorosan kapcsolódnak a gyermek
hitének fejlődéséhez. (NB. Amikor itt az elsőáldozási felkészí-
tésről tárgyalunk, mindig beleértjük az első gyónásra való fel-
készítést is.)
Amikor valaki felnőttkorában tér meg és keresztelkedik
meg, akkor magától értetődőnek tartjuk, hogy a kereszte-
lési felkészítésnek egyben fel kell készítenie a jelentkezőt
az Eukarisztia ünneplésére és vételére, továbbá a bűnbo-
csánat szentségére. A gyermekkeresztelés általánossá vá-
lása vetette fel azt a kérdést, hogy a megkeresztelt gyer-
mekek mikor legyenek elsőáldozók.
Erre a kérdésre nagyon sok, egymástól eltérő választ adtak az
elmúlt évszázadokban. Ebben a kérdésben Szent X. Piusz pápa
Quam singulari decrétumával 1910-ben világos rendelkezést
adott: Rendszeres szentgyónáshoz és szentáldozáshoz azokat
lehet engedni, akik elérték a megkülönböztetés korát (képesek
megkülönböztetni a rosszat és a jót, az Oltáriszentséget és a
közönséges kenyeret), és akiknek biztosítva van további katoli-
kus nevelése. A lelkipásztori megfontolások ennek a rendelke-
zésnek különféle magyarázatát adták. Ezért a DCG-hez hozzá-
fűztek egy kiegészítést, melyben X. Piusz pápa rendelkezését
magyarázták és alkalmazták a mai időkhöz.
A DCG-hez kapcsolt kiegészítés az értelem használatá-
nak korát a hetedik életév körül határozza meg, és úgy
rendelkezik, hogy az első gyónást nem lehet az
elsőáldozás utánra halasztani.
„Attól azonban óvakodni kell, hogy túlságosan fölé emeljék a
korhatárt ennek az egyébként nem szigorúan megállapított he-
tedik évnek.” (1. p.) „…egyidejűleg kialakul bennük az erkölcsi
lelkiismeret: az a képesség, hogy meg tudják ítélni tetteiket az
erkölcsi normák szerint.” (2. p.) „A gyermek… arra a vágyra is
64
rádöbben, hogy bocsánatot kapjon, de nemcsak szüleitől, ha-
nem Istentől is.” (3. p.) „… ha a gyermek… megkapta a megfe-
lelő katekézist, a gyónás nem zavarja meg lelke fejlődését.” (4.
p.) „»Az a gyakorlat, hogy a gyermekeket nem engedik gyónni,
vagy hogy nem oldozzák fel őket, miután értelmük használatá-
ra eljutottak, mindenképp elvetendő.«.. nem helyettesítheti a
szentségi gyónást semmiféle bűnbánati liturgia, vagy közös
bűnbánati ájtatosság.” (5. p.)
A lelkipsztori gyakorlatban az értelmi fogyatékkal élőket akkor
engedjük szentgyónáshoz és szentáldozáshoz, ha szívesen
imádkoznak, és az Úr Jézus iránti szeretetből maguk kérik,
hogy áldozhassanak.
Az egyértelmű római rendelkezést a lelkipásztori meg-
fontolások is alátámasztják.
Ha hozzájárulnánk ahhoz, hogy gyónási felkészítés és
gyónás nélkül legyen az elsőáldozás, akkor sajnos igen sok
olyan gyerek lenne, akit soha nem készítettek fel a gyó-
násra. (Ha egy gyereket közvetlenül az elsőáldozás előtt
keresztelnek meg, akkor nem szabad megfeledkeznünk ar-
ról, hogy első gyónását is elvégezze, legkésőbb egy hóna-
pon belül.)
Nem igaz az a félelem, hogy a gyónás megzavarja a
gyermeket. Ilyet csak az állíthat, aki nem tud arról az
örömről, amelyet Jézus bűnbocsátó szeretetének megta-
pasztalása jelent.
A kisgyermek legsúlyosabb bűne sem lehet halálos bűn, életko-
ri sajátosságai következtében, hiszen ő még nem képes meg-
fontolt, elvi állásfoglalásra. Ugyanakkor természetesen érzi a
mindennapi bűnei miatti lelkiismeret furdalást, s örül annak, ha
megtapasztalhatja a bűntől való szabadulás örömét. Aki ismeri
a gyermekek lelkivilágát, az tudja, hogy a gyermek is elvezet-
hető a bűnbánó lelkületre, anélkül, hogy ebből bármiféle kára
származna. Csak az félti a gyermeket a gyónástól, aki saját
maga sem tudja, hogy az valóban mire való, hogy az Istennek
egyik legnagyobb ajándéka. Úgy tűnik, mintha egyesek már
nem fogadnák el az elvet: Roma locuta, causa finita. - Róma
döntött, az ügy le van zárva.
Az a gyakorlat sem elfogadható, amikor a gyerekeket
 65
felkészítik a szentgyónásra, de áldozni még nem engedik,
csak később, miután arra is felkészítették. Aki elég érett
arra, hogy szentgyónását elvégezze, az már arra is érett,
hogy áldozni menjen. Az áldozáshoz szükséges ismeretek
elsajátítása nem okoz több gondot, mind a gyónási ismere-
tek elsajátítása.
Vannak, akik azzal érvelnek, hogy ha egy időben készülnek fel
a gyerekek a szentgyónásra és szentáldozásra, akkor nem vá-
lik szét a gyónás és az áldozás gyakorlata, továbbá, hogy az
áldozás mellett elsikkad a gyónás élménye.
A bűnbocsánat szentsége nagy ajándékának átélésére
az első gyónást megelőző ünnepélyes bűnbánati liturgiával
adhatunk alkalmat, melyre meghívhatjuk a gyermekek
hozzátartozóit, szüleit és keresztszüleit. Célszerű a ke-
resztségi fogadalom megújítását is ehhez a bűnbánati li-
turgiához kapcsolni.
Ezt követően a helyes gyakorlat kialakítása a gyónási és áldo-
zási felkészítésnek misztagógikus fázisában erősíthető meg, és
akkor lehet bennük tudatosítani, hogy milyen nagy ajándékot
kaptak a szentgyónással, és hogy milyen nagy ajándékot kap-
tak a szentmisével, a szentáldozással.
Nálunk sokáig a 2. osztályos gyermekeket készítették fel az
elsőáldozásra. Az 50-es években tették sok helyen az 1. osz-
tályra, hogy minél több gyerek lehessen elsőáldozó. Ennek az
lett a következménye, hogy sok gyerek csak elsős korában ta-
nult hittant. A lelkipásztori szempontok ezért a korhatár fel-
emelését indokolták, így került vissza a 2. osztályra illetve még
később a 3. osztályra. Ezzel azt akarták elérni, hogy ha a
gyermek elsőáldozás után már nem tanul hittant, akkor leg-
alább addig minél többet megtanuljon. Ez azonban hamis érve-
lés, mert ha életkori képességeit meghaladó ismeretekkel töm-
jük meg a gyermekeket, akkor a sok meg nem értett, fel nem
dolgozott ismeret inkább ártani fog, mint segíteni. Nem az lesz
ugyanis a gond, hogy valaki nem tanult elég hittant, hanem az,
hogy már gyerekkorában elszakadt a keresztény közösségtől.
Az elsőáldozás nem lehet eszköz a több tanulás érdekében.
66
2.3.2. A hit megalapozása az elsőáldozók felkészíté-
sében
Sok hitoktató és lelkipásztor megtapasztalta már, hogy legbuz-
góbb és legértelmesebb tanítványai morzsolódnak le, miután
kikerülnek hatókörükből. Mi lehet az oka, hogy ilyen „rossz ha-
tásfokkal” oktatjuk a hittant, mit nem tettünk jól?
Vitathatatlan, hogy tanítványainknak meg kell szerez-
niük a legfontosabb hittani és erkölcstani ismereteket. Az
sem mindegy, hogy sikerült-e a téves fogalmakat tisztázni,
hogy felkészítettük-e őket az erkölcsi követelmények vál-
lalására, hogy nem ültetünk el bennük „időzített” hitké-
telyt. Mindezeknél azonban talán fontosabb, hogy valóban
megalapoztuk-e hitüket, hogy sikerült-e őket elvezetni a
Jézussal való személyes találkozásra. (Vö. Jn 1,29-42.) Ha
valakinek a háza összedőlt, akkor ne a vihart okolja, ami
az élet velejárója, hanem vizsgálja meg mire és hogyan
építette fel házát. (Vö. Mt 7,24-27.)
A hit megalapozása feltételezi az élő hitű hitoktatót és a gyer-
mek jóra való készségét. A hitoktató elsősorban nem azzal
ébreszti fel és alapozza meg a gyermekben a hitet, amit mond
- bár ez sem mindegy -, hanem a saját hitével, tanúságtételé-
vel: ahogy Jézusról beszél, ahogy imádkozik, amilyen szeretet-
tel képviseli Istenünk megtestesült üdvözítő emberszeretetét,
Jézust.
A gyermek hitét ébresztve el kell vezetnünk őket a Jé-
zussal való személyes találkozásra, azaz meg kell tanítani
őket hittel imádkozni. Aki ugyanis egyszer így megismerte
és megszerette Jézust, aki állandó kapcsolatban él vele,
azt aligha tudja bárki is elszakítani tőle…
Ezt pl. így lehet csinálni: közösen éneklünk egy „jókedvcsináló”
vallásos tárgyú éneket. Minden gyerek ül a helyén és csendben
nézi a hittankönyv képét, vagy egy más alkalmas képet. A hit-
oktató lassan és csendben beszélve elmondja, mit tanít Jézus,
mit mond nekünk. Ezután feltesz néhány kérdést, pl. - Mit kap-
tam Jézustól? - Milyen voltam eddig hozzá? - Mit kíván most
tőlem? Mit kérek tőle? - Minden kérdés után egy-két perc
csend, mindenki gondolkodik. Ezután megbeszéljük „meglátá-
sainkat”, mindazt, ami eszünkbe jutott. Megtanuljuk felismerni,
 67
„meghallani” Jézus szavát. Ebben a beszélgetésben magyaráz-
za el a hitoktató a lecke „tudnivalóit és tennivalóit”. Ezután
csend következik, hogy mindenki megfogalmazhassa magában
a választ (köszönet, bánat, ígéret, kérés) Jézusnak. Egy-két
perc csend után első alkalmakkor a hitoktató mondja el, amit
„megfogalmazott”, majd a gyerekeknek is lehetőséget adunk
erre, de nem szabad ezt erőltetni. A gyerekek fogalmazását
nagyon tapintatosan javítjuk, hogy megtanuljanak jól fogal-
mazni, szeretetből és nem érdektől vezérelve. Ezután megfelelő
hangulatú éneket énekelünk, hogy a gyermekeket pozitív ér-
zelmekkel is megerősítsük Jézus szeretetében. Természetesen
mindez nem tarthat túl sokáig, mert a gyerekek hamar elfá-
radnak, és tekintettel kell lennünk a gyengébbekre. Ezután
még van idő a megbeszélnivalókra, a vidám beszélgetésre ar-
ról, akit annyira szeretünk. Valóban ajánljuk tanítványainkat
Jézusunk üdvözítő szeretetébe.
Természetesen más módszerek is lehetségesek. Való-
ban fontos a helyes fogalomalkotás, a hitet veszélyeztető
hitoktatói hibák elkerülése, megfelelő formulák betanulá-
sa, a keresztény élet gyakorlati kérdéseinek megbeszélése,
de mindezt nem tanárként, hanem Isten örömhírének kép-
viselőjeként. (Ez nem jelenthet ájtatosságtól csepegő be-
szédmodort!)
Az elsőáldozási felkészítés lényegében ezzel kezdődik,
már jóval az elsőáldozás előtt. Maga az elsőáldozási felké-
szítés már feltételezi a gyermek élő hitét, imádságos éle-
tét. Csak az tud ugyanis valóban hinni Isten bűnbocsátó
szeretetében, csak az tud hinni az örök életet adó kenyér-
ben, aki már megismerte és megszerette Jézust, aki hisz
benne. Ezek után már egyértelmű a válasz: azt lehet fel-
készíteni az elsőáldozásra, akinek élő hite van, illetve ad-
dig tart a felkészítés, amíg eljutunk Jézus ismeretére és
szeretetére. Az, hogy ez mikor lesz, mindenkitől saját ma-
gától függ, de természetesen a jó hittanos csoport sokat
segíthet gyengébb tagjain.
Nyilvánvaló, hogy az eredményes felkészítés feltételezi a szülők
együttműködését, a szülőkkel való külön foglalkozást. Ha
azonban a szülő nem tart velünk lépést - mert nem jár temp-
68
lomba, vagy nem imádkozik vagy nem is hisz -, gyermekét
nem büntethetjük az elsőáldozás elhalasztásával, ha maga a
gyermek hitben valóban felkészült.
2.3.3. A hit fejlődése a kisiskoláskorban
Normális esetben az elsőáldozást a 3. osztályban a tan-
év első felében célszerű megtartani. Ez az „ideális” gyer-
mekkor kezdete, ezután lehet őket igazán elmélyíteni Jé-
zus ismeretében és szeretetében, még ebben az ideális
gyermekkorban. Nyilvánvaló, hogy aki később csatlakozott,
az később jut el a felkészültségre, de nem szabad súlyos
ok nélkül túl sokáig húznunk az elsőáldozás idejét, mert
akkor könnyen rászokik a gyerek arra, hogy jelen van a
szentmisén, de nem áldozik…

+++

2.4. Katekézis a serdülőkor kezdetén

2.4.1. A serdülőkorba lépő gyermek
A kisgyermek hite és vallásos élete még mindenben
szüleitől függ. Az iskolakezdéssel a gyermek megindul az
önállósulás útján, s ez vonatkozik hitének fejlődésére is. 9-
10 éves korára már tudatosan vallja magát Jézus követő-
jének, ha az otthoni keresztény neveléshez megfelelő hit-
oktatás és hittanos közösségbe tartozás társul. Az
elsőáldozás értelmileg, erkölcsileg és érzelmileg is meg-
erősíti Jézussal való személyes kapcsolatát, szívesen
imádkozik, minden gond nélkül végzi szentgyónásait,
rendszeresen áldozik, örömét találja Jézus követésében.
Erre az ideális állapotra természetesen nem minden gyer-
mek jut el, sok gyermeket lehúz a környezete, ugyanakkor
nem egyszer épp a negatív környezeti hatások erősítik
meg Jézus iránti szeretetében. Ez a hívő magatartás, önál-
ló hitvallás azonban még nem tudatosan megalapozott vi-
lágnézet, hanem azonosulás azzal a hívő közösséggel,
amelynek ő is tagja, szüleivel, hitoktatójával és hittanos
 69
társaival együtt. Így jut el a gyermek a serdülőkor kezde-
téhez, az elemi iskola felső tagozatában. Hitének fejlődé-
sében most egy újabb szakasz következik.
Egyéniségének fejlődésére a serdülőkort közvetlenül megelőző
időszak biológiai és lélektani tényezőin kívül döntő hatással van
az a környezet, amely őt körülveszi: a családi otthon, az iskola,
a napközi, a baráti kör, a hírközlő eszközök és a mindennapi
élet. Ismeretei nagymértékben gyarapodnak, az iskolában már
megismerkedik a különféle tudományokra alapuló tantárgyak-
kal, s ő szeretne mindent tudni, mindennek utána járni. Egyre
nagyobb feladatokkal és követelményekkel találja szemben
magát, melyeknek szeretne megfelelni. Ugyanakkor nem biz-
tos, hogy szívesen tanul. Ezért hajlamos a félműveltségre,
könnyen felkap és kritika nélkül átvesz hangzatos állításokat, s
így leplezi hiányos tudását. Nehezére esik, hogy áldozatot vál-
laljon olyasmiért, amihez nincs kedve. Sajnos egyre több olyan
serdülőkorba lépő fiatal van, aki nem tud igazán olvasni, akit
nem érdekel igazán semmi, különösen akkor, ha az szellemi
erőfeszítést igényel.
2.4.2. A hit fejlődése a serdülőkor elején
A fejlődő fiatal hitének harmonikus fejlődése megkíván-
ja, hogy a hitismeretekben is egyre gyarapodjon, s a jézusi
élet követelményeinek is egyre jobban megfeleljen. Ennek
a megvalósulása a megfelelő hitoktatáson kívül más kör-
nyezeti tényezőktől is függ. Ezért a hitoktatónak, hogy ne-
velési és oktatási célját elérje a hitoktatásban, tudatosan
számításba kell vennie azokat a körülményeket, melyek
közt tanítványai élnek.
Ezek között első helyen kell említenünk a világnézeti szem-
pontból liberális társadalmi környezetet. Ennek hatását ugyan
már a fiatalabbaknál is figyelembe kell venni, ám ebben a kor-
ban ez már lényegesen több gondot jelent, még azoknál is,
akik hívő családban élnek.
A liberális társadalmi környezetet figyelembe kell ven-
nie a hitoktatónak mind a hitismeretek továbbadásában,
mind az erkölcsi követelmények elfogadtatásában. Tudjuk,
hogy a hit és a természettudomány tanítása közt nincs
ellentét, van azonban a hit és az Isten létét tagadó vagy
70
kétségbe vonó filozófiai tanítás között. Ám a hitoktatónak
mégis fel kell készülnie arra, hogy tanítványai téves előíté-
leteit eloszlassa, ha a hit és a természettudomány tanítása
közt ellentétet éreznek akár hiányos, akár téves ismereteik
miatt.
Isten a világ tervezője, alkotója. Lehetetlen, hogy ellentmondás
legyen az általa alkotott világból szerzett ismereteink és az ál-
tala kinyilatkoztatott ismeretek között. Ha valaki mégis ellenté-
tet vél felfedezni, akkor vagy a természettudományt nem isme-
ri helyesen, vagy a kinyilatkoztatást érti helytelenül.
Tény, hogy az elmúlt évtizedekben sok embernek komoly prob-
lémát jelentett a Teremtés könyve első 11 fejezetének helyte-
len értelmezése, vagy a természettudomány eredményein ala-
puló elhamarkodott következtetések nyomán fakadó ellentét.
Mivel a problémákat megoldó biblikus eredmények még alig
mentek át a köztudatba, és mivel a biblikus eredményeket fi-
gyelmen kívül hagyó fundamentalista értelmezésnek is még
sok híve van, sokan élnek még abban a téves tudatban, mintha
a Biblia tanítása ellentmondana a természettudományos - fizi-
kai, biológiai, földrajzi - ismereteknek.
A mai hittankönyvek - ha valóban korszerűek és nemcsak szí-
nesek - már eleve igyekeznek kivédeni ezeket a kétségeket. A
hitoktatónak azonban mégis ismernie kell ezeket a problémá-
kat, melyek közben még felbukkannak a nem hívő, illetve a hi-
tüket nem ismerő szerzők írásaiban vagy előadásaiban. - Saj-
nos, még mindig vannak olyan hitoktatók, akik ennek a kér-
désnek a jelentőségét nem ismerték fel, és elsiklanak felettük,
megoldatlanul hagyva tanítványaik problémáit.
Ezért a közismert ellenvetések felvetésével a hitoktató-
nak fel kell készíteni tanítványait arra, hogy hogyan lehet
ezekre megfelelő választ keresni és adni. További gondo-
kat és nehézségeket okozhatnak a történelmi ismeretek-
ben való hiányosságok, az egyoldalú ismeretek.
Nyilvánvaló, hogy ebben a korban még alapos történelmi tu-
dásról nem lehet szó, hiszen az iskolában ebben a korban kez-
denek történelmet tanulni, de az ismeretek egyoldalúsága is
hitkételyekhez vezethet. Az egyháztörténelem oktatásával
megoldható a hiányok pótlása, ám a hitoktatónak jó ismernie
 71
tanítványai történelemkönyvét, hogy az abban fellelhető kifeje-
zett tévedéseket helyreigazítsák.
A hitoktatónak el kell érnie azt - az egyháztörténelem
tanításával is -, hogy tanítványainak helyes egyházfogalma
legyen (az Egyház nem egyenlő a papsággal vagy a pápá-
val, az Egyház mi vagyunk), hogy tanítványai saját magu-
kat érzelmileg is az Egyházhoz tartozónak vallják és érez-
zék, s szívesen vállaljanak sorsközösséget az Egyházban
továbbélő és szenvedő Jézussal.
Ezt segíti elő a szentek életének a bemutatása. A fialatok eb-
ben a korban példaképet keresnek maguknak, és vonzó példa
számukra a szentek életében bemutatott elkötelezettség, hősi-
es áldozatvállalás Jézus ügyéért. A fiatal egyháztudatának a
megerősödését szolgálja, ha neki is személy szerint áldozatot
kell vállalnia hitéért, Egyházáért. „Boldogok vagytok, ha miat-
tam üldöznek titeket…” (Mt 5,11. Vö. ApCsel 5,41.)
2.4.3. A serdülőkorba lépő fiatal előrehaladása a ke-
resztény életben
A keresztény nevelés szempontjából figyelembe kell
vennie a hitoktatónak, hogy a hírközlő eszközök egy isten-
nélküli világot mutatnak be, melyben a legfőbb cél a földi
jólét. Ebben a környezetben kell képviselnie és átadnia Jé-
zus örömhírét, hogy Mennyei Atyánk bűneink ellenére sze-
ret minket, és földi életünk után hazavár a boldog örök
életre; hogy a legfőbb törvény a szeretet, ami többre köte-
lez bennünket, mint az igazságosság, ami nem egyeztet-
hető össze az önző életfelfogással. Az életszínvonal nem
célja, hanem eszköze emberi életünknek, s valójában az
önző jólétkeresés árát a következő nemzedékeknek kell
megfizetnie. A szexualitással kapcsolatban pedig meg kell
értetnie velük, hogy az igazi emberi boldogsághoz csakis
az önzetlen, áldozatkész szeretet vezet el, melynek termé-
szetes kibontakozási tere a felbonthatatlan házasságban, a
családban nyílik meg.
Amikor tehát a hitoktató a keresztény élet követelmé-
nyeit bemutatja, rá kell mutatnia, hogy az áldozatkészség
a keresztény önnevelés alapfeltétele. Megfelelő feladatok-
72
kal rá kell vezetnie tanítványait az áldozatvállalás örömé-
nek felfedezésére, s gyakorlati tanácsaival kell segítenie
őket, hogy valóban meg tudjanak felelni ezeknek a köve-
telményeknek. Így saját tapasztalatuk alakítja ki bennük
azt a tudatot, hogy lehetséges és jó nekünk keresztény
módon élni.
Ez a keresztény élet is a hit megerősödését szolgálja - „Ki mint
él, úgy ítél.” -, hiszen a tapasztalat szerint a legtöbb hitkétely
nem értelmi nehézségekből fakad, hanem a megvalósíthatat-
lannak vélt, vagy a meg nem valósított követelmények negatív
következménye.
Célszerű gyakorlat, hogy az életből vett kritikus helyzeteket
rendszeresen megbeszéljük, hogy megtanulják az erkölcsi kér-
désekben való helyes döntést és állásfoglalást, hogy gyakorlati
megoldást találjanak a felmerülő problémákra, s adott esetben
ezt saját magukra tudják alkalmazni. Ezt a gyakorlatot tá-
masztjuk alá az ismert jelmondattal, illetve ennek begyakorlá-
sával: „Gondolkozz: láss, ítélj, cselekedj!”
Végül, de nem utolsó sorban tudnia kell a hitoktatónak,
hogy a hit fejlődésében az érzelmi tényezőknek is jelentős
szerepe van. Csak az a fiatal indul el a felnőtt keresztény-
nyé válás útján, aki megtalálja helyét és örömét a keresz-
tény közösségi életben.
A serdülőkorba lépő gyermek hitének fejlődésével kapcsolatban
a hitoktatónak tudnia kell, hogy tanítványaira jellemző a prob-
lémák felvetése, a mindent megkérdőjelezés, az útkeresés.
Sokszor a felvetett kérdés válasza sem érdekli őket, csak ab-
ban akarnak megbizonyosodni, hogy a hitoktatójuk nem jön
zavarba, nem ijed meg kérdéseiktől. Abban a tudatban élnek,
hogy ők már sokat tudnak, és mégis kevés az ismeretük a
problémák megoldásához. Ők már kezdik érzékelni az élet eg-
zisztenciális problémáit, ám szellemileg még nem eléggé éret-
tek ahhoz, hogy önállóan megtalálják a megoldáshoz vezető
utat. Nekik még nincs kialakult, érett világnézetük, ezért érthe-
tő bizonytalanságuk, és ezért érvényesül gondolkodásmódjuk-
ban és magatartásukban olyan nagy mértékben környezetük
befolyása. Ha szüleik öntudatosan hívő emberek, akikkel jó
kapcsolatban sikerült maradniuk, akkor az ő hatásuk még min-
dig döntő hívő állásfoglalásukban. Ugyancsak hatékony támasz
 73
számukra a jó hitoktató, a jó lelkivezető, akiben meg tudnak
bízni, akinek hite, élete, tudása még ebben a korban is tekin-
tély előttük. És végül nagyon fontos szerepe van annak a fiatal
keresztény közösségnek, melyben hasonló korú társai közt ott-
hon érezheti magát.
2.4.4. A hit fejlődésének buktatói a serdülőkorban
Kedvező körülmények közt a fiatalok hite a felmerülő
nehézségek ellenére is harmonikusan fejlődik, s ez meg-
nyilatkozik a mindennapi keresztény életükben is. Ám a fi-
atalok többsége nincs ilyen kedvező helyzetben, s igen sok
hitoktató szomorúan tapasztalja, hogy legjobb hittanosai is
lemorzsolódnak.
A „lemorzsolódás lépései” általában a következő sorrendben je-
lentkeznek: - először elmarad a szentgyónás és a rendszeres
szentáldozás; - elmarad a szentmisére járás; - lazul a hívő kö-
zösséggel, a hívő társakkal való kapcsolat, egyre kevesebb a
közös program, míg a kapcsolat teljesen megszakad; - elma-
rad az imádkozás; - elveszti hitét.
Ennek a lemorzsolódásnak egyénenként igen különböző
okai lehetnek, melyek külön-külön is előfordulhatnak. Ilye-
nek:
A szülőkkel együtt történő lakóhely-változtatás, ha az új kör-
nyezetben nem talál vagy nem is keres megfelelő hívő közös-
séget. Ilyenkor problémáival magára marad és könnyen elked-
vetlenedik.
Oka lehet a lemorzsolódásnak, ha felfedezi, hogy szülei csak
felszínesen hisznek, ha azt látja, hogy életük nem felel meg el-
veiknek. Máskor az okoz bajt, ha a szülők nem törődnek gyer-
mekük hitének fejlődésével, mert vagy maguk is problémáikkal
küszkődnek, vagy mindennapi gondjaik miatt nem érnek rá
ilyenekkel foglalkozni, vagy nem is tartják fontosnak. Hasonló
hatása van, hogy más felnőtteknél is ilyesmit látnak. Máskor -
különösen serdülőknél - az is baj, ha túl sokat foglalkoznak val-
lási életével, és ennek ellenhatásaként önállóságra-törekvésből,
dacból fordulhatnak szembe szüleikkel.
Lemorzsolódást okozhat a korszerűtlen hitoktatás is, a hitokta-
tók helytelen szemlélete, tájékozatlansága, elavult nézetei és a
fiatalok problémáinak meg nem értése. Oka lehet a hit fejlődé-
74
sében való elakadásnak a korszerűtlen hitoktatás „immunizáló”
hatása, a meg nem értett ismeretek érdektelenséget vagy el-
lenszenvet kiváltó hatása. („Erről már hallottam, ezt már
unom…”)
Gondot jelent az erkölcsi problémák megoldatlansága, a magu-
kat keresztényeknek tartó emberek rossz példája. Ha valaki
megismeri a keresztény élet követelményeit, de azok megvaló-
sításához nem kapja meg a szükséges segítséget, akkor kiala-
kulhat benne az a szemlélet, hogy a keresztény elvek megvaló-
síthatatlanok. Ez nemcsak a szexualitásra vonatkozik, hanem
pl. az igazmondásra, a köztulajdon tiszteletbenntartására stb.
Ugyancsak negatív irányba hat az elkényeztetettség, amikor
valaki képtelen valamiről lemondani, vagy fél attól, hogy hitéért
áldozatot vállaljon.
A hit fejlődésében töréshez vezet, ha valaki nem hívő baráti
körbe kerül, vagy más körülmények közt kerül nem hívő ember
vagy emberek befolyása alá (sportegyesületben, diákszerelem-
ben…).
Mindezek és más buktatók egyeseket keresésre, küz-
désre késztetik, de sajnos nem kevesen vannak, akik nem
vállalják ezt a harcot, s ez vezet végül elmaradásukhoz. Ez
magyarázza meg, hogy miért fordul elő, hogy öntudatosan
hívő család tagja is lemorzsolódik olykor, máskor pedig kö-
zömbös, nem hívő szülők gyermeke épp ilyenkor jut el az
öntudatos hitre és megtérésre.
2.4.5. Mit tegyen a hitoktató?
A serdülőkorba lépők életkori sajátosságainak és kö-
rülményeinek megfelelően az ismeretközlésnél néhány
szempontot mindig figyelembe kell venni. Feltétlenül szük-
séges, hogy a legfőbb igazságokat minden évben röviden
áttekintsük. A téves ismeretek elkerülésére rendszeresen
kell foglalkoznunk a közkeletű téveszmék tisztázásával, s
meg kell győződnünk róla, hogy valójában jól értették-e
meg, amit magyaráztunk.
Ez alkalmat ad arra, hogy eleve kivédjük a vallással szemben
legelterjedtebb ellenvetéseket - Isten léte, Jézus történetisége,
a Szentírás megbízhatósága stb-vel kapcsolatban, másrészt le-
 75
hetőséget ad arra, hogy tanítványaink szintjének megfelelő át-
tekintést, szintézist nyújtsunk.
Fontos, hogy a tanultakat mindig hozzuk összefüggésbe
az eddigi ismeretekkel és tanítványaink egyéb órákon
szerzett ismereteivel. Ebben a korban már élvezik tanítvá-
nyaink a tárgyi tudást, s ha látják, hogy felmerülő kérdé-
seikre megfelelően megalapozott, tudományos választ
kapnak, akkor nem fogják a hittanórát „lantolásnak” vagy
jámbor prédikációnak tekinteni. A tárgyi tudás igénye ter-
mészetesen nem jár feltétlenül együtt a tanulás iránti lel-
kesedéssel, ezért fontos, hogy rendszeresen és jól motivál-
juk a tanulás fontosságát.
Az összefüggések megláttatása a felnőtt világnézet megalapo-
zását szolgálja már, s megalapozza bennük azt a tudatot, hogy
a hitismeretek is logikusan felépítettek, megfelelnek a tudomá-
nyosság követelményeinek, összhangba hozhatók egyéb isme-
reteikkel. Természetesen rá kell mutatnunk a negatív össze-
függésekre is, amikor ki kell egészítenünk, vagy helyesbítenünk
kell máshonnan szerzett információikat.
Az egész hitoktatás feladata, hogy olyan nyelvet, fogalmakat
használjunk, amelyek érthetőek a mai ember számára, ezért
ne használjunk olyan kifejezéseket, melyeket tanítványaink
nem értenek, illetve másként értenek. A nevelő feladata, hogy
tanítványai nyelvéhez alkalmazkodjék, hogy megtalálja velük a
közös nevezőt, és így lehetővé tegye velük a párbeszédet, és
egyben őket is képessé tegye a másokkal való párbeszédre.
Sok hitoktató épp a serdülőkorba lépéskor veszti el ta-
nítványait. Ez általában megelőzhető, ha koruknak megfe-
lelően foglalkoznak velük, ha megérzik, hogy komolyan,
emberszámba vesszük őket és megértjük problémáikat.
Érezzék meg, hogy sokat várunk tőlük, örülünk sikereik-
nek, és sajnáljuk, ha nem küzdöttek, ha hibáztak. Segíte-
nünk kell őket esetleges otthoni konfliktusaik feloldásában.
Igénylik a személyes foglalkozás, a megértést, hogy meg-
bízhassanak hitoktatójukban, lelki vezetőjükben, akihez
bátran fordulhatnak erkölcsi küzdelmeikben is.
Rugalmasságot kell tanúsítanunk mindent megkritizáló hajla-
mukkal kapcsolatban. Meg kell látnunk és el kell ismernünk azt,
76
ami kritikájukban jogos, s ezután kell rámutatnunk azokra a
szempontokra, melyeket talán nem vettek figyelembe, s me-
lyek módosítják véleményüket. Nem kell mindent „fehérre
mosnunk”, hiszen mindnyájan emberek vagyunk, az Egyház is
emberek közössége, akiknek voltak, vannak és lesznek bűneik.
Tanulnunk kell ezekből, s be kell látnunk, hogy a tudás, a jó
ismerete még senkit sem tesz jóvá. Épp ezek a meglátott hibák
késztessenek minket a megfelelő önnevelésre.
A hitoktatás feladata az is, hogy a fiatalok egyre jobban
beépüljenek az Egyház közösségébe. Igénylik a közössé-
get, de egyben az önállóságot is. Megfelelő feladatok adá-
sával érhetjük el, hogy ne érezzék magukat a közösség
névtelen tagjának, hanem megérezzék, hogy a közösség
is, és társaik is számítanak rájuk, az ő közreműködésükre.

+++

2.5. A bérmálási felkészítés szerepe a hit fejlődésé-

ben
2.5.1. A bérmálkozás kora
Az Ősegyházban a keresztség után rögtön megbérmál-
ták az új felnőtt keresztényeket. Ez a szokás a keleti Egy-
házban úgy maradt fenn, hogy a bérmálás szentségét a
gyermekeknek is a keresztség után azonnal kiszolgáltat-
ják. A nyugati Egyházban általában az elsőáldozás után
bérmálnak, de valójában nincs semmiféle kormeghatáro-
zás, mert a szertartáskönyv lehetővé teszi, hogy olyanokat
is megbérmáljanak, aki még nem volt elsőáldozó.
Magyarországon az általános európai gyakorlat volt érvényben.
1950-ben a kommunista hatalomátvétel után elterjedt az a
gyakorlat, hogy az elsőáldozás után - amilyen gyorsan csak le-
hetett - mindjárt megbérmálták a gyermekeket, mert senki
sem volt biztos, hogy néhány évvel később lesz-e még püspök,
aki meg tudja bérmálni a gyerekeket. Ennek a gyakorlatnak
azonban az lett a következménye, hogy a szülők nem vállalták
gyermekeik hittanbeíratásának terheit, hiszen gyermekük már
úgyis megbérmálkozott. A lelkipásztorok ezért már a 60-as
 77
években arra törekedtek, hogy a bérmálás alsó korhatára a 10.
életév legyen, amikor a gyerek már 5. osztályba jár. A fejlődés
további lépése, hogy országosan már a 12. év az alsó korha-
tár, illetve több egyházmegyében már csak 8. osztályos fiata-
lokat bérmálnak.
A korhatáremelés lelkipásztori indoka, hogy minél tovább jár-
janak a gyerekek hitoktatásra, a hívek felé pedig azt hangsú-
lyoztuk, hogy a bérmálás a keresztény nagykorúság szentsége,
ezért a serdülőkor előtt nem szabad kiszolgáltatni. Később már
több lelkipásztor is úgy gondolta, hogyha a bérmálás a keresz-
tény nagykorúság szentsége, akkor legalább legyen 16 éves az
a fiatal, aki meg akar bérmálkozni. Ennek a túlzásba vitt élet-
korhatár emelésnek azonban több nem kívánt következménye
lehet. Egyrészt azok a fiatalok, akik az általános iskola elvégzé-
se után a továbbtanulás miatt elkerülnek otthonról, lemarad-
nak a bérmálásról, másrészt túl hosszúra nyúlhat az az idő az
elsőáldozás és a bérmálás közt, amikor sokan nem járnak hit-
oktatásra. A bérmálásban - mint a keresztény nagykorúság
szentségében - a Szentlélek ajándékait a fiatal azért kapja,
hogy a serdülés éveiben a Szentlélek kegyelme vezesse az el-
kötelezett, keresztény felnőtté válás útján, és nem azért, hogy
az elért nagykorúságot megkoronázza.
A bérmálás korának meghatározásában a fiatalok hite
fejlődésének a javát kell a legfontosabb szempontnak te-
kinteni. Ennek értelmében a serdülőkorba lépő fiatal - ami-
kor lélektanilag is egyre inkább leválik a szüleiről és
önállósul - hite fejlődésének egy újabb szakaszához érke-
zik, amikor különösképp szüksége van a Szentlélek ke-
gyelmére, hogy meg tudja alapozni felnőtt hitét és keresz-
tény életét. Ezért a bérmálási felkészítésnek a serdülőkor-
ba lépés évében kell megkezdődnie úgy, hogy a 8. osztály
végén már megbérmálkozhasson.
Ezt a kormeghatározást támasztja alá a tényleges lelkipásztori
helyzet megfontolása. Bár az az ideális helyzet, ha a fiatalok
iskoláskorukban folyamatosan járnak a hitoktatásra, mégis tu-
domásul kell vennünk, hogy nem kevesen vannak olyanok, akik
csak a szentség felvételét közvetlenül megelőző oktatásra jön-
nek. Tudnunk kell, hogy a felnőtté-válás során vannak kritiku-
sabb és kevésbé kritikus időszakok. A fiatalok fejlődésének kri-
78
tikus szakaszai az iskolakezdés (5-7. év), a serdülőkor, különö-
sen annak kezdete (12-14. év) és a felnőtté-válás (17-19. év).
Ezért, ha a fiatalokat nem bérmálják meg 8. osztályos koruk-
ban, akkor valószínűleg sok fiatal épp a számára egyik legfon-
tosabb fejlődési korban nem fog hittanra járni.
2.5.2. Felkészülés az elkötelezett keresztény nagyko-
rúságra
A felnőtt, nagykorú és elkötelezett keresztény jellem-
zői: - kialakult, hívő világnézete van, felelni tud a hittel
kapcsolatos kérdésekre; - szilárd, keresztény erkölcsi elvei
vannak, és ezeknek megfelelően él, Jézus tanítása szerint;
- felelősséget vállal Isten és emberek előtt, részt vesz a
keresztény közösség életében. Mindez a serdülőkorba lépő
fiatal számára már egy közeledő cél, amelyre való felké-
szülést akkor célszerű megkezdeni, amikor életkori sajá-
tosságai következtében - szüleiről leválva - keresztény éle-
tében és hitében is a saját lábára akar állni.
Az elsőáldozás utáni és a bérmálási felkészülés közti hitoktatás
során (4. - 5. - 6. osztály) is jelentős fejlődésen megy keresztül
a gyermek hite. Egyre jobban megerősödik Jézus szeretetében,
a bűnbánó lelkületben és az eukarisztikus lelkiségben. Megis-
merkedik a liturgikus évvel, az Egyház istentiszteletének lénye-
gével és különböző formáival. Közben - mint mozaikszemekkel
- megismerkedik az Ószövetség ismertebb és legfontosabb ré-
szeivel, és megismerkedik a Szentírásra vonatkozó alapismere-
tekkel. Az Egyház történelméből vett pillanatképek kibontakoz-
tatják egyház-fogalmát, a szentek példája tudatos keresztény
életre sarkallja, felébreszti és elmélyíti egyház-tudatát. Az évek
során lerakott történelmi mozaikokból tizen-éves korában foko-
zatosan kialakul történelemszemlélete, az Ószövetség törté-
nelmének és az Egyház történelmének egy olyan képe, amely-
ben megsejtheti, felismerheti Isten üdvösségtervének lényegét,
amely megvalósult az üdvösség történelmében: a világ terem-
tése - a bűnbeesés - a Megváltó eljövetelének ígérete és előké-
szítése - a Megváltó műve - az üdvösség jóhírének elterjedése
a világban.
A bérmálási távolabbi felkészülés a 7. és 8. osztályban történik,
amikor rendszerezett képet kap hitünk igazságairól és keresz-
 79
tény életünk alapjairól.
Azoknak, akik elsőáldozás és bérmálás közti időben nem jártak
hittanra, a bérmálási felkészítés első évében kell pótolni az elő-
ző 4 év legfőbb ismereteit, s fokozottabban figyelmi kell arra,
hogy újra megerősödjenek Jézus szeretetében, a bűnbánó lel-
kületben és az eukarisztikus lelkiségben.
A bérmálási felkészítés részleteit az 5. fejezetben tár-
gyaljuk. Itt csak annyit, hogy a bérmálási felkészítés fel-
adata a felnőtt világnézet alapjainak lerakása, hogy min-
den ismeretüket be tudják illeszteni alakuló, hívő világné-
zetükbe. Meg kell kezdenie a tudatos önnevelést, hogy éle-
tét Jézus tanítása szerint alakítsa. Gyóntatójában
lelkivezetőt kell találnia, meg kell tanulnia felnőtt módjára
gyónni. Végül egyre tevékenyebben be kell kapcsolódnia a
keresztény közösség életébe.
2.5.3. Szentlélekkel betelve
Péter apostol pünkösdi beszédében tanúságot tett a fel-
támadt Jézus Krisztusról. A megtérő hallgatók kérdésére,
hogy mit kell tenniük: „Tartsatok bűnbánatot, felelte Péter,
és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevé-
ben bűneitek bocsánatára. Ezzel elnyeritek a Szentlélek
ajándékát.” (ApCsel 2,38.) Akik bűnbánatot tartva megtér-
tek és a keresztségben - Jézus Krisztussal meghalva és ve-
le új életre támadva (vö. Róm 6,2-8.) - elkötelezték ma-
gukat Istennek: elnyerik a Szentlélek ajándékát.
Az ószövetségi Szentírás szóhasználatában, akit Isten kiválaszt
és megbíz egy feladatra, azt betölti az Úr Lelke. (Vö. Jn 1,32-
34.) Jézus is így kezdte tanítását: „Az Úr Lelke rajtam, Ő kül-
dött…” (Lk 4,14-19.)
Jézus is ezt a Lelket ígérte meg apostolainak (vö. Lk 24,44-49.
- Jn 15,26-27. és Jn 20,20-23.) A Szentlélekkel való beteltség
felismerhető Szűz Mária életében, továbbá az Ősegyház életé-
ben, ahogy erről az Apostolok Cselekedeteinek könyve beszá-
mol.
Sokszor felmerül bennünk a kérdés, hogy lehetséges az, hogy
fiataljaink nagy része épp a bérmálás után fordul el hitétől; va-
jon a Szentlélek kegyelme ma nem hatékony? A válasz roppant
80
egyszerű és rámutat arra, hogy mi is a bérmálkozás felkészítés
egyik legfontosabb feladata. Aki ugyanis valóban bűnbánatot
tartott és megtért, és aki elkötelezte magát Jézusnak, azt be-
tölti a Szentlélek, annak az életében meglátszik, hogy valóban
betelt Szentlélekkel. Ha azt tapasztaljuk, hogy valaki épp bér-
málása után kezd lemorzsolódni, akkor általában az a baj,
hogy lelkileg nem készült fel a bérmálásra: nem tért meg, nem
kötelezte el magát Istennek.
A bérmálási felkészítés feladata a fiatalokat elvezetni
igaz bűnbánatra és őszinte megtérésre, arra, hogy egészen
odaadják életüket Istennek, elkötelezzék magukat Jézus-
nak, továbbá arra, hogy vállalják az Egyház közösségében
rájuk váró feladatokat. Így fogják elnyerni a Szentlélek
ajándékát és lesznek élő tagjai keresztény közösségüknek.
Ez a felkészítés feltételezi a hitoktató és a plébániai közös-
ség együttműködését.

+++

2.6. A középiskolás-korúak hitoktatása

2.6.1. A hit fejlődése a felnőtté-válásig
A serdülőkor központi kérdése - lélektani szempontból -
az önálló személyiség kialakítása. A hit fejlődése szem-
pontjából ennek az időszaknak a feladata az öntudatos,
felnőtt hívő világnézet kialakítása. Ahhoz, hogy az ifjúkor-
ba lépve tudatos döntéssel elkötelezhesse magát Jézus
Krisztusnak, szükséges, hogy megfelelő hitismeretei le-
gyenek, hogy ismerje a keresztény élet követelményeit és
életét azokhoz alakítsa, hogy élő kapcsolatban legyen a
helyi hívő keresztény közösséggel. Ez a hívő döntés - is-
merve a serdülőkorral kapcsolatos fejlődés-lélektani ténye-
zőket - egyesekben harmonikus fejlődés útján érik meg,
míg másokban sok küzdelem, külső és belső konfliktusok
árán születik.
Kereszténynek lenni annyit jelent, mint élő kapcsolatban lenni
Jézussal (kegyelmi élet) és követőinek közösségével (egyház-
 81
hoz-tartozás). Amikor tehát a hit fejlődéséről beszélünk, ez je-
lenti Jézussal való személyes kapcsolatunk fejlődését, és jelenti
az Egyházban betöltött szerepünk alakulását. A kettő kölcsönö-
sen feltételezi egymást.
Nyilvánvaló, hogy akinek Jézussal való bensőséges, személyes
kapcsolata megszakad, az közösségétől is elszakad. Aki azon-
ban fokozatosan előrehalad Jézus ismeretében és szeretetében,
az az Egyházban is meg akarja találni a maga helyét. A másik
oldalról kiindulva, ha valaki konfliktusba kerül Jézus követőinek
közösségével, illetve annak valamely képviselőjével, és ezért
vagy más okból elszakad a közösségtől, annak Jézussal való
benső személyes kapcsolata is elsorvad. Ha viszont valaki a
közösség egyre aktívabb tagjává válik, késztetést kap arra,
hogy Jézussal való benső kapcsolatát is fejlessze.
A középiskolás-korúak hitének fejlődése lényegében
azon múlik, hogy milyen a benső kapcsolata Jézussal és
hogyan alakul kapcsolata a hívő keresztény közösséggel.
E miatt fontos, hogy a gyermek jézusképe kezdettől fogva az a
Jézus, aki elkötelezte magát az Atya akaratának teljesítésére,
aki irántunk való szeretetből vállalta keresztjét, aki ismeri em-
beri gyarlóságainkat, és mellénk áll életünk küzdelmeiben, aki
mindent megtesz értünk, a mi üdvösségünkért. - Ugyancsak ez
a szempont indokolja, hogy a hitoktatás ne csupán ismeretköz-
lés legyen, hanem nevelés is, bevezetés a keresztény közösség
életébe. Nem a legjobb tudású és legbuzgóbb hittanosaink fog-
nak megmaradni, hanem azok, akik valóban bekapcsolódtak a
helyi közösség életébe.
2.6.2. A középiskolás korú fiatalok csoportjai
Ebbe a csoportba tartoznak a középiskolásokon kívül az ipari
tanulók és azok, akik az általános iskola után már nem tanul-
nak tovább. Gyakran ugyanebbe a csoportba járnak a már fő-
iskolás fiatalok. Ezekbe a csoportokba azonban gyakorlatilag
csak olyanok tartoznak, akik még nem kötöttek házasságot.
Az eddigiek alapján érthető, hogy a középiskolás-
korúakkal foglalkozó hitoktató igen tarka képpel találkoz-
hat hittanos csoportjában. Nem kevés ugyanis azoknak a
száma, akik bár középiskolás korúak, hitük fejlődésében
elakadtak a gyermeki szinten. Mások már ezt is levetették
82
magukról, s közömbösen vagy cinikusan néznek ránk. Is-
mét mások, mint nem hívők, akik soha hittant nem tanul-
tak, érdeklődéssel figyelik, mit tud nekik mondani hívő ba-
rátjuk hitoktatója. És természetesen vannak olyanok, akik
őszintén hisznek, akik komolyan küzdenek hitükért, és
akik már megküzdöttek hitükért. Tovább tarkítja ezt a ké-
pet, hogy egzisztenciális szempontból más az érdeklődése
és az igénye azoknak, akik még hosszú évekig tanulni fog-
nak valamelyik egyetemen vagy főiskolán; azoknak, akik
rövidesen szakmával a kezükben önálló kenyérkeresők
lesznek, s esetleg egy-két éven belül már házasságot köt-
nek. Más az érdeklődése és igénye az értelmiségi pályára
készülőknek, és más a szolgáltatásba, vagy fizikai munka-
körbe készülőknek.
A hitoktatói tapasztalat azt mutatja, hogy a középiskolás-
korúak csoportja szívesen van együtt a hittanórákon és közös
foglalkozásokon, annak ellenére, hogy tudatában vannak a
köztük lévő különbségeknek. Jézus szeretete eggyé tudja ková-
csolni a sokféle fiatalt. Ám a hitoktatónak mégis tudatában kell
lennie annak, hogy csoportjának tagjaival személyre szabott
módon kell foglalkoznia, ismerve mindegyikük helyzetét és
problémáit. Ismernie kell továbbá azokat a lélektani szabályo-
kat, amelyek az ilyen csoportfoglalkozásoknál érvényesülnek.
Fel kell készülnie arra is, hogy a legjobb csoportokban is fel-
bukkannak belső problémák és ellentétek. Nem ritka például a
diákszerelem következtében keletkező féltékenység vagy más
konfliktus sem. Meg kell tehát tanítania a fiatalokat arra, hogy
hogyan kell közösségben élni.
2.6.3. Foglalkozás a középiskolás korú fiatalokkal
A középiskolás-korúakkal való foglalkozásnak is meg-
van a maga nevelői és oktatói célja, a fiatalok elvezetése a
nagykorú kereszténységre, az öntudatos hitre és a Jézus
mellett elkötelező életre szóló döntésre - a hivatásra, illet-
ve a jó házasságra -, hogy a felnőtt közösség elkötelezett,
tevékeny tagjává legyenek.
A velük foglalkozó hitoktatónak tudnia kell, hogy akármennyire
is összekovácsolódik egy-egy ilyen hittanos csoport, idővel ezek
 83
a csoportok szükségszerűen felbomlanak, illetve tagjai folya-
matosan cserélődnek. Ezek ugyanis mind tanuló-közösségek, s
a fiatalok munkába állásával, házasságával, új lakásba költözé-
sével stb. szükségszerűen együtt jár, hogy el kell szakadniuk
régi közösségüktől, és tudatosan be kell kapcsolódniuk egy-egy
felnőtt közösségbe, mely megfelel életkörülményeiknek, csalá-
di- és lakáshelyzetüknek. Olykor előfordul, hogy a maradék
csoport alakul át fiatal házasok csoportjává, ahol a régi tagok
mellett házastársaik is megjelennek.
Ez a váltás a legtöbbször nem problémamentes. A fiatalok kö-
zösségének emléke mindig bennük fog élni. Mégis rá kell őket
vezetni arra, hogy adott esetben tudatosan keressék meg a kö-
rülményeiknek megfelelő új közösséget.
A középiskolás-korúak csoportjával való foglalkozás fő
témái: - (1)a hitismeretekben való elmélyedés; -
(2)
világnézeti kérdések tisztázása; - (3)a tudatos keresztény
önnevelés és - (4)a gyakorlati keresztény élet kérdései; -
(5)
továbbá egészen gyakorlati közösségi feladatok: ének és
zenekar, karitász feladatok (kórház, szociális otthon…),
kisközösségi találkozások, kirándulások szervezése stb.
A tényleges foglalkozás programját a fiatalok egyetér-
tésével kell meghatározni. Természetesen a hitoktatónak a
csoport ismeretében olyan javaslatokat kell a fiatalok elé
terjesztenie, amelyre hitük fejlődése szempontjából szük-
ségük van.
Figyelembe veendő nemzetközi tapasztalat, hogy a világon se-
hol sem tudtak még olyan középiskolás-korúaknak szóló hit-
tankönyveket szerkeszteni, amelyeket egyértelmű lelkesedéssel
fogadtak volna. Az előre több évre megtervezett foglalkozás
egy darabig tetszik a fiataloknak, de egyre jobban elfordulnak
még a legjobb programtól is, ha közben nem hozhatják elő a
témától teljesen eltérő, de őket mégis komolyan foglalkoztató
problémákat. Annyira különböző a fiatalok helyzete, hogy lehe-
tetlen a problémák felvetésének sorrendjét előre meghatározni.
- Természetesen az sem fog sokáig tetszeni, ha mindig kérdé-
seket kell felvetniük, mert hamarosan felmerül bennük az
igény, hogy most már jó lenne valamivel rendszeresen foglal-
kozni.
A hittankönyv-probléma megoldásának keresése vezette el a
84
katekétákat a különböző, önálló, de valamiképpen mégiscsak
kapcsolódó témakörök kidolgozásához. A fiatalok problémáit
ismerő hitoktatók igen sokféle témakört kidolgoztak, s azok
anyagát egy-egy füzetben foglalták össze. A fiatalok hitoktató-
jukkal együtt kiválasztják a következő témát, s amikor végez-
tek, akkor ismét újat választanak. A meglévő „készlet” így né-
hány év alatt mindenképp feldolgozásra kerül, mégpedig olyan
sorrendben, ahogy azt a fiatalok hitének fejlődése megkívánja.
2.6.4. A „hittanórák” vezetése, ötletek és tanácsok
Sok hitoktatónak gondja, hogyan foglalkozzon a fiatalokkal.
Érthető, hogy azok, akik nem vették figyelembe tanítványaik
életkori sajátosságait, a hit fejlődésével kapcsolatos igényeit,
akik igyekeztek elsőáldozásig „mindent” megtanítani, azok már
nemcsak a fiataloknak, de a bérmálkozóknak is alig tudnak
„újat” mondani. Igen nagy bajban van az a hitoktató, aki való-
jában nem ismeri a fiatalok világát és gondjait, mert amit az
ilyen hitoktató mond az vagy unalmas, vagy életidegen lesz.
Mindenkinek szóló jó tanács: a hittanóra sose legyen a
hittan-tantárgy egyik órája! Még a gimnázium iskolai órája
se! Minden hittanóra örömhír, tervünk van vele, van hozzá
mondanivalónk. Legyen minden foglalkozásnak nevelési és
oktatási célja, legyen hozzá anyagunk.
Mindig legyen kezünk ügyében a Szentírás, a Katolikus Egyház
Katekizmusa, a fiatalok katekizmusa (pl. a Hitünk és életünk c.
könyv), továbbá a témakörhöz kapcsolódó konkrét anyag. A
Zászlónk és más hitoktatói folyóiratok már sok jó témát és öt-
letet adnak. Zseniális egy-egy téma elindításához Bindes Fe-
renc: Ákos és Éva kéziratban lévő történetsorozata.
Példa egy óra felépítésére. A szokásos kezdés után a hitoktató
- vagy a csoport egyik tagja, aki előre felkészült - előterjeszti a
témát. Ezt követi a megbeszélés. A hitoktató csak vezesse a
megbeszélést, tartsa mederben. (Ne mondja el a megbeszélés
lezárása előtt az ő véleményét és ne zárja el a megvitatás le-
hetőségét tekintélyi megnyilatkozással, mert leszoktatja a fia-
talokat a véleménynyilvánításról és ő sem fogja megismerni a
fiatalok problémáit.) A megbeszélés végén természetesen felel-
nie kell a felvetett kérdésekre és levonva a tanulságot segítse
elő a helyes fogalomalkotást, a hitismeretekben való előrehala-
 85
dást.
Mindig adjon a hitoktató lehetőséget arra, hogy a témá-
tól eltérő kérdéseket is fel lehessen vetni, akár a kijelölt
téma lezárása után, akár az előre beiktatott szabad téma
napján. Nem ritkán adódhat olyan alkalom is, hogy egy
időszerű kérdést mindenképp meg kell beszélni, akár a
tervbe vett téma elnapolása árán is. Természetesen a hit-
oktatónak alkalmat kell adnia arra is, hogy egyes kérdése-
ket négyszemközt is megbeszélhessenek vele a fiatalok.
A keresztény életre nevelés minden foglalkozásnak fel-
adata. Akár a megtárgyalt témával kapcsolatban, akár at-
tól függetlenül rendszeresen sorra kell venni a fiatalokkal a
keresztény élet egy-egy követelményét, hogyan tudjuk
megvalósítani, hogyan tudjuk ebben egymást segíteni. Ez-
zel együtt jár, hogy a hitoktató késztesse őket a tudatos
önnevelésre, továbbá olyan feladatok vállalására, melyeket
egymást segítve tudnak megoldani.
Különböző apostoli feladatok, szeretetszolgálatok mind ide tar-
toznak. A jézusi élet követelményeinek megvalósítására szolgál
életünk alakítása az evangélium tanítása szerint, ha hétről hét-
re egy-egy evangéliumi igét próbálunk életté váltani. Az ehhez
kapcsolódó megbeszélés és közös ima igen hatékony módja
keresztény életünk alakításának. Ez hozzásegíti a fiatalokat an-
nak megérzésére és megtapasztalására, hogy személyes ügye-
ikben és problémáikban is számíthatnak a közösség segítségé-
re.
A középiskolás-korúakkal való foglalkozásnak fontos
szerepe van a fiatalok érzelmi nevelésében. Meg kell érez-
niük, hogy jó Jézus szeretetközösségéhez tartozni. Ezt
szolgálja a közös tanuláson kívül a problémák megbeszélé-
se, de ezt szolgálják a közösen vállalt feladatok, a közös
programok és a liturgikus imaközösség is. Szükséges, hogy
a fiatalok közösen imádkozzanak, elmélkedjenek és éne-
keljenek, hogy időnként részt vehessenek közösségi
szentmisén, és a liturgikus év főbb ünnepeit közösen is
megünnepeljék.

+++
86

2.7. A jegyes-kurzusok szerepe a hit fejlődésében

2.7.1. A fiatalok felkészítése a keresztény házasságra
A keresztény házasság az egyik alapfeltétele a felnőtt-
kori hívő magatartásnak. A mai szabadelvű világban a hívő
fiataloknak külön nehézséget jelent a megfelelő házastárs
megtalálása, kiválasztása. A jó házasságkötés megerősíti a
fiatalokat hívő magatartásukban, megalapozza keresztény
családi életüket, és lehetővé teszi számukra, hogy felnőtt-
korukban is tevékeny tagjai legyenek a helyi keresztény
közösségnek.
Sajnálatos tapasztalat, hogy a hívő fiatalok nehezen találnak
megfelelő hívő házastársat maguknak. A meggondolatlan há-
zasságkötés, a rosszul sikerült párválasztás a legbuzgóbb fia-
talt is leszakítja a hívő közösségtől és okoz egy egész életre
szóló gondot, olykor lelkiismereti vívódást. Ilyen meggondolat-
lan házasságkötéshez vezethet a kellő felkészítés hiánya.
A házasságra, a keresztény családi életre való felkészí-
tés természetes része a keresztény nevelésnek. Ezt a fel-
készítést már a kisgyermekek katekézisénél is figyelembe
kell venni, akkor is, amikor az elsőáldozókat készítjük fel,
majd még hangsúlyosabban a serdülőkorba lépők, a bér-
málkozók és a középiskolás-korúak katekézisében.
A felkészítés alapjai, amikor a kisgyermekekkel szóba kerülnek
a szexualitás és a házasság kérdései. Már a legkisebbek is
megtapasztalják a nem-keresztény közgondolkodás és közer-
kölcs következményeit. Már az ő világukban is helyes képet kell
megalapozni arról, hogy mi Isten terve az emberrel, a házas-
sággal és a szexualitással. Semmi esélyünk nincs gondjaink
megelőzésére, ha erről a témáról hallgatunk, vagy semmit-
mondó, általános kijelentéseket teszünk. Ha azt tapasztaljuk,
hogy felnövő fiataljaink ilyen nagy arányban vélekednek téve-
sen és hibázzák el életük egyik fontos lépését, akkor nem más-
ban, hanem magunkban, a nem megfelelő katekézisben, hitok-
tatásban és keresztény nevelésben kell keresni a hibát.
Nem igaz az a szabadelvű állítás, hogy a vallás magánügy,
hogy a boldog házassághoz nem szükséges a világnézeti és
 87
vallási megegyezés, egyedül az a fontos, hogy mindkettő be-
csületes ember legyen. Ez az állítás ugyanazt fejezi ki, amit so-
kan így fogalmaznak meg: a földi életben való boldoguláshoz
nincs szükség Istenre, vallásra. Az ember élete célja és földi
élete elválaszthatatlan, s ha ezekben az alapvető kérdésekben
nincs meg a házastársak közötti teljes egység, akkor lehetnek
becsületes házasok, de boldog keresztény család sosem lesz-
nek. Másként megfogalmazva ez azt jelenti, hogy a vegyes-
házasságot, azaz amikor egy hívő katolikus olyan valakivel köt
házasságot, aki nem hívő katolikus, akkor eleve nincs esélye
arra, hogy Isten terve szerinti boldog családban éljen. Ismét
másként kifejezve, nem engedhetjük meg, hogy az élet egyik
legfontosabb kérdésében a keresztény értékrendtől eltekinthes-
sünk. Ismét másként megfogalmazva, hogy teheti a hívő kato-
likus felet igazán boldoggá az a nem hívő, aki nem tudja, nem
érzi, hogy mi is az, ami a másik boldogságához feltétlenül
szükséges. Ez nem vallási türelmetlenség, hanem a valóságból,
a mindennapi élet tapasztalatából levonható következtetés.
Vagy mindegy lehet számomra, hogy akit szeretek az hisz-e Is-
tenben, az vállalja-e az életre szóló, felbonthatatlan elkötele-
zettséget, a hűséget… Természetesen nem ez az egyetlen, ha-
nem csak egyik, de nem elhanyagolható követelménye a jó há-
zasságnak…
Elfogadjuk továbbá azt is, hogy a katolikus fiatal elvezetheti
szíve választottját Isten ismeretére és szeretetére, de ebben az
esetben is csak akkor házasodjon, ha már valóban elvezette őt
Jézushoz! Sajnos, a házasságkötés előtti ígéretek és remények
rendszerint nem válnak be…
Ha Egyházunknak elsődleges feladata az evangélium
hirdetése és benne a katekézis, akkor ez azzal a kötele-
zettséggel jár, hogy fiataljainkat felkészítsük a keresztény
házasságra, hogy alkalmasak legyenek az Egyház küldeté-
sében való tevékeny és tanúságtevő részvételre.
Ebből a tanúságtevésből természetesen nincsenek kizárva
azok, akik elhibázták életük egyik fontos döntését, de ehhez az
kell, hogy egész magatartásuk tanúsítsa megtérésüket, bűnbá-
natukat.
A fiatalok felkészítése a keresztény házasságra azt is
jelenti, hogy hozzá kell őket segítenünk ahhoz, hogy al-
88
kalmuk legyen megismerkedni olyan fiatalokkal, akik kö-
zött megtalálhatja azt, akit Isten neki szánt. Akik ettől el-
zárkóznak, azok nem mondhatják azt, hogy minden tőlük
telhetőt megtettek az evangélium szolgálatában.
2.7.2. A keresztény házasságra felkészítő katekézis
A katolikus jegyesek elfogadott kötelessége, hogy há-
zasság előtt részt vegyenek a jegyes-vizsgálaton és a je-
gyes-oktatáson. Ez rendszerint egy-két lelkipásztori talál-
kozást és beszélgetést jelent, sok helyen még ma is. Ez
azonban abban az esetben elegendő csupán, ha mindkét
jegyes addig is folyamatosan részt vett a katekéziseken.
Ebben az esetben ezeknek a megbeszéléseknek valóban az
a célja, hogy a házasság szentsége hitük fejlődésében is
megerősítse őket.
Ahogy a teológusok papszentelés előtt többnapos, zárt lelki-
gyakorlaton vesznek részt, jó lenne ilyen lelkigyakorlatokat
szervezni házasságra készülő jegyeseknek is!
Mai helyzetünkben (2001-ben) azonban a fiataloknak
alig 1 %-a vesz részt rendszeres katekézisen, ezért min-
denhol meg kellene szervezni a házasságra felkészítő tan-
folyamokat.
Erre 16 éves kortól lehetne jelentkezni. A jelentkezőkről meg
kell állapítani, hogy meddig jutottak el a hit fejlődésének útján,
és az alapok áttekintése után folytatni kell a katekézist a szá-
mukra következő lépéstől. Ez a katekézis bizonyára sokakat el-
vezetne a rendszeres ifjúsági katekézisre, másoknak pedig al-
kalmat adna az őszinte megtérésre és a felkészülésre a szent-
ségek felvételére: keresztelkedésre, gyónás-áldozásra és bér-
málásra.
Természetesen a házasságra felkészítő tanfolyamokat a
hívő fiatalok számára is kell szervezni, hogy tudatosan ké-
szülhessenek a házasságra, a keresztény családi életre.
Mindenhol javasolható gyakorlat, hogy a házasságra felkészítő
tanfolyamra a lelkipásztorokon kívül más előadókat is meghív-
nak, részben szakembereket: orvost, pszichológust stb. rész-
ben tapasztalattal rendelkező hívő házaspárokat, idősebbeket,
fiatalabbakat egyaránt. Az sem árt, ha olyan vállalkozó akad,
 89
aki saját hibáján okulva hatékonyan tudja a fiatalok figyelmét
felhívni a meggondolt házasságkötés fontosságára.
A házasságra felkészítő tanfolyamok általában csak né-
hány hónapig tartanak és egy-egy plébánián évente egy
vagy legfeljebb két alkalommal kezdenek ilyet. Akik azon-
ban még nem voltak elsőáldozók vagy még nem bérmál-
koztak, illetve megkeresztelve sincsenek, azoknak javasol-
ni kell, hogy jelentkezzenek a megtérők katekézisére, a
katekumenátusra is.
Ismerős a folyamatos felkészítő tanfolyam. Ez lényegében há-
rom havonta ismétli témáit és egy bevezető beszélgetés után
bármikor csatlakozni lehet a többiekhez. Ennek talán az a hát-
ránya, hogy a megtérők kevésbé kovácsolódnak össze egy-
mással, előnye azonban az, hogy nem kell fél vagy egy évet
várni a következő tanfolyam indulásáig. Nagyobb helyeken azt
a megoldást is lehet választani, hogy az egyes plébániák egy-
két havi eltéréssel indítják kurzusaikat, s a jelentkezőket min-
dig a legközelebb kezdődőre irányítják.
2.7.3. Nevelés a keresztény házasságra
Természetesen a házasságra való felkészítés, maga a
házasságra felkészítő katekézis sem lehet csupán ismeret-
közlés, hiszen a keresztény házasélet önzetlen szeretetet,
áldozatkészséget és nagyfokú önfegyelmet kíván. Ezért a
fiataloknak tudatosan kell olyan feladatokat adnunk, me-
lyek megerősítik bennük az önzetlen szeretetet, segítik
őket az egyre nagyobb önfegyelem megszerzésében.
A különböző szeretetszolgálatok alkalmat adnak a fiataloknak
arra, hogy bele lássanak a nehéz sorsú emberek életébe, ami
mindenképp tanulságos lehet számukra. De nem kis tanulságot
jelent számukra egy-egy film vagy irodalmi alkotás megbeszé-
lése sem. Még az egyébként romboló hatású filmek is tanulsá-
gul szolgálhatnak, ha a bennük szereplő problémákat kellőképp
megbeszélik, tisztázzák.
A dolog természetéből következően a fiatalok mindig
szépnek és boldognak képzelik el jövendő életüket, és re-
mélik, hogy őket nem érik olyan balesetek… A
katekézisben mégis meg kell győzni a fiatalokat, hogy nem
90
ijesztgetni, vagy regulázni akarjuk őket, hanem az ő javu-
kat akarjuk szolgálni. Az élethez ugyanis hozzátartozik a
vihar, s pusztán a véletlenre nem bízhatja az ember a bol-
dogságát. Igaz, Isten kegyelmének segítségére mindig
számíthatunk, de csak akkor, ha megtettünk mindent, ami
tőlünk telik.
Nem árt, ha a fiatalok megismerik az élet valós problémáit. Je-
lenleg Magyarországon 100 házasságkötésre kb. 40 válás jut,
de a statisztika azt már nem mutatja ki, hogy ezen kívül há-
nyan élnek, szenvednek boldogtalan házasságban. Még ennél
rosszabb eredményre is számíthatunk, ha továbbra sem te-
szünk meg mindent fiataljaink felkészítésére a keresztény há-
zasságra.

+++

2.8. A megtérők katekézise

2.8.1. A magyar valóság
Ma a hitátadás két fő csatornájáról beszélhetünk. Az
egyik a hitátadás a keresztény családban a gyermekek ke-
resztény nevelése által, a másik a katekumenátus, a hitát-
adás a keresztény közösségben, annak szervezett formájá-
ban, a felnőttek bevezetésével a keresztény közösség éle-
tébe. A kettő fő csatornán közt válik szükségessé a külön-
böző korban megtérő fiatalok katekézise.
Az elmúlt évtizedek marxista-ateista rendszere, majd az azt
felváltó liberális közgondolkodás egyformán keresztényellenes.
Elvileg tiszteletben tartják a lelkiismereti- és vallásszabadságot,
a gyakorlatban azonban mindent megtesznek a kereszténység
ellen, elsősorban a katolikus Egyház ellen. Az elmúlt évtizedek-
ben a fiatalok 10 %-a részesült hitoktatásban. A szociológiai
felmérések azt mutatják, hogy a magyar összlakosság kb. 70
%-a részesült katolikus keresztségben, a vallásgyakorló, temp-
lomba járó hívek aránya azonban a 10 % alatt marad, amin
aligha csodálkozhatunk.
A ténylegesen hívő katolikusok számának csökkenése csak egy
oldalról mutatja mai helyzetünket. A mérleg másik oldalán ta-
 91
lálhatók reménykeltő adatok is. Sok szülő kéri gyermeke hitok-
tatását, aki saját maga valójában nem vallásos. Növekszik a fi-
atal felnőtt korban megtérők száma. A papok létszámának
csökkenésénél jóval nagyobb arányú a világi hívek érdeklődése
a teológia iránt, és egyre többen vállalnak lelkipásztori munka-
társi feladatokat.
A lelkipásztori igények arra mutatnak, hogy újból meg
kell szerveznünk a katekumenátus intézményét a megté-
rők befogadásának előkészítésére.
2.8.2. A megtérő gyerekek
Ma már általános tapasztalat, hogy az élő hittanos közösségek
vonzóvá válnak a hívő gyermekek baráti körében, s tanítvá-
nyaink gyakran hoznak magukkal érdeklődő társakat.
A megtérésre jelentkező kiskorú gyermekekkel való
rendszeres foglalkozáshoz mindenképp meg kell kérnünk a
szülők hozzájárulását. Ennek legegyszerűbb módja, ha a
jelentkező gyerekekkel kitöltetjük a „Hittanos adatlapot”,
amelyet szüleikkel is alá kell íratniuk. Ezzel tudjuk igazol-
ni, hogy a szülőnek tudomása van gyermeke szándékáról
és legalább elvben nem ellenzi azt. Mivel a közeledő gyer-
mek hitének ébresztésében az a társa is résztvevő, aki őt
magával hozta, ezért indokolt, hogy a jelentkező gyerme-
ket egyszerre két csoportba is vegyük fel. Az egyik cso-
port, amelyben együtt járhat azzal a társával, aki magával
hozta, a másik az ún. felzárkóztató csoport, amelybe élet-
kora és hite fejlettsége alapján soroljuk be. Ezzel a máso-
dik csoporttal feltétlenül a plébánián kell foglalkozni, még
akkor is, ha társával az ő csoportjával iskolai hitoktatásra
jár.
Természetes, hogy mindkét csoport hitoktatójának a
követelmények támasztásában tekintettel kell lennie a
megtérő gyermek helyzetére. Az első időben mindenképp
fontosabb, hogy részt vegyen a plébániai foglalkozásokon,
azt pedig, hogy szentmisére is járjon, akkor kell megkí-
vánnunk, ha már valóban hisz és megtanult imádkozni. A
felzárkóztató csoportban valójában a hit fejlődésének
ugyanazon útját kell bejárnia, mint a kisgyermekkorától
92
hívő fiataloknak, természetesen lényegesen rövidebb idő
alatt, de mindig ügyelve arra, hogy hite harmonikusan fej-
lődjön. Értelmes gyerekek egy-két év alatt utolérhetik tár-
saikat, ha kezdeti buzgóságuk nem lankad, ha valahol nem
akadnak el.
2.8.3. A megtérő fiatalok és felnőttek
Hasonló helyzet alakulhat ki középiskolás-korúak cso-
portjainál is. A körülményeket figyelembe véve azonban
lehetséges, hogy ugyanaz a csoport legyen a fiatal felzár-
kóztató csoportja is, mint amelybe hívő ismerőse egyéb-
ként is tartozik. Ebben az esetben ugyanis - a már gyer-
mekkoruktól fogva hittant tanuló fiatalok - azt is megta-
nulják, hogyan kell hitünkről beszélni olyanoknak, akik
még nem hisznek, nem ismerik Jézust és Istennel való
kapcsolatunkat.
Ebben a korban lehetséges az is, hogy eredetileg a há-
zassági előkészítő katekézisre jelentkezett a megtérő, és
lehetséges az is - ha ilyen csoport létezéséről már mások-
tól tudomást szerezhetett -, hogy kifejezetten megtérők
csoportjába jelentkezik. Ezeket a megtérő fiatalokat és fia-
tal felnőtteket ugyanolyan különbségek jellemzik, mint ál-
talában a középiskolás-korúak csoportjába járókat, azzal az
eltéréssel, hogy ezek valószínűleg mind őszinte keresők.
Vannak olyanok is, akik eredetileg csak gyermekük
megkeresztelését kérik, és a lelkipásztor hívja fel a figyel-
müket arra a lehetőségre, hogy a megtérők csoportjába je-
lentkezzenek.
A katekumenátus, a megtérők tanfolyamai általában
egy vagy két évig tartsanak. A hit-ismeretközlésen kívül
ne feledkezzenek meg a keresztény élet gyakorlatairól, a
keresztény közösség életébe való bevezetésről.
A katekumenátusra jelentkező megtérők közt lehetnek olyanok
is, akik csupán a templomi házasságkötésre akarnak felkészül-
ni. A legtöbben vallásilag közömbös, az Egyháztól csak ünnepi
„szolgáltatást” igénylő családból származnak és csak a „mini-
mális követelményeknek” akarnak eleget tenni. Ezért a velük
való foglalkozást prekatekumenátussal, hitébresztéssel kell
 93
kezdeni, hogy valóban megtérők legyenek.
Nagyon hasznos, ha a megtérők olyan hívő pártfogót választa-
nak (keresztszülő, bérmaszülő), akik segíteni tudják őket a hit
fejlődésében, a keresztény élet gyakorlataiban és a közösség
életébe való bekapcsolódásban. Erre mindenképp szükség van
akkor, ha a lelkipásztorok elfoglaltsága nem teszi számukra le-
hetővé, hogy minden megtérővel napról napra személyesen
foglalkozzanak.
A meglévő hittankönyvek közül a megtérők csoportja
számára jól használható a Hitünk és életünk c. könyv, to-
vábbá annak függeléke is. Mindenképp szükséges, hogy a
megtérőknek legyen saját újszövetségi Szentírásuk, misére
való énekes-imakönyvük. Adott esetben javasolhatjuk ne-
kik más hittankönyvek elolvasását: Elsőáldozók könyve,
Válaszol az Úr, Krisztus tanúi a történelemben. Ezeknek a
hittankönyveknek az elolvasása sok olyan aprósággal is-
merteti meg őket, melyek a két éves kurzuson sem kerül-
nek szóba. Ezek vagy más hasonló könyvek alkalmat ad-
nak nekik, hogy kérdéseket tegyenek fel, és olyan témák
is szóba kerüljenek, amire a katekéta maga nem gondolt.

+++

2.9. A felnőtt korúak katekézise

2.9.1. A felnőtt keresztények hite
Az a felnőtt keresztény, aki tudatosan hisz Jézus Krisz-
tusban (van kialakult hívő világnézete, felelni tud a hittel
kapcsolatos kérdésekre); - aki folyamatosan törekszik ar-
ra, hogy életében megvalósítsa Jézus tanítását (szilárd er-
kölcsi elvei vannak); - és aki részt vesz a keresztény kö-
zösség életében (felelősséggel vállalja a rábízott feladato-
kat).
Lélektanilag a személyiségében érett embert nevezzük felnőtt-
nek: - aki biológiailag, jellemileg érett; - aki képes önmagát
fönntartani, önmagáról gondoskodni a társadalomban; - aki
egyéni állásfoglalásra képes az élet alapvető kérdéseiben (van
94
kialakult világnézete); - aki magatartásában követi meggyőző-
dését és képes küzdeni céljai megvalósításáért (szilárd erkölcsi
elvei vannak és annak megfelelően él); - aki a közösségben tel-
jesíti feladatait és felelősséget tud vállalni magáért és másokért
(kész felelős tisztséget vállalni), részt vesz a közösség életé-
ben.
A lélektani és szociológiai szempontból felnőtt ember-
nek számító keresztények hitük szempontjából nem egy-
formán érett felnőtt keresztények.
Vannak, akik jól megalapozott hívő világnézettel rendelkeznek,
és vannak, akiknek hitét gyakorlati keresztény életük és gon-
dolkodásmódjuk alapozza meg, anélkül, hogy kritikusan felül-
vizsgálták volna hitük alapjait. Vannak, akiknek hitbeli problé-
máik nem szoktak lenni, vagy nem vesznek róluk tudomást,
mások különböző kétségekkel küzdenek.
A keresztény magatartás szempontjából is sok különbség van a
magukat keresztényeknek vallók között. Vannak akik tudato-
san törekszenek a kegyelmi életre, Jézus tanításának megvaló-
sítására, mások megelégszenek hagyományos gyakorlataikkal,
vagy néhány hagyományos keresztény szokás megtartásával.
Vannak, akik hívőknek vallják magukat, a gyakorlatban azon-
ban közömbösek, s nem vesznek részt a keresztény közösség
életében, míg mások áldozatkészen teljesítik a közösségben rá-
juk váró feladatokat, s vannak, akik komoly áldozatokat vállal-
va „megszenvedtek” hitükért. (Vannak: aktív tagok, pártoló ta-
gok és szimpatizánsok.)
Ez a lelkipásztori tapasztalat is megindokolja a DCG ál-
lásfoglalását: „… a felnőttek katekézise a katekézis legfőbb
formája.” (20. p.) A katekézisre minden életkorban szük-
ség van. „A felnőtt életnek is vannak kritikus szakaszai,
amelyek talán kevésbé látszanak, mint a fiatalkori krízisek,
de nem kevésbé veszedelmesek és nehezek. Az ilyen idő-
szakokban a felnőttek hitét is állandóan támogatni, bátorí-
tani és tisztítani kell.” (92. p.)
2.9.2. Milyen oktatásra van szüksége a felnőtt korú-
aknak?
A felnőttképzés országos szervezése már megkezdődött. Több-
féle kezdeményezést ismerünk.
 95
Egerben kidolgoztak egy többéves tématervet felnőtt-kurzusok
részére. A felnőttoktatást minden egyházmegyében megkezd-
ték, de az eredeti elképzelés csak kevés helyen valósult meg.
Érthető, hiszen nem ez az egyetlen üdvözítő módszer, más té-
mafeldolgozás is lehetséges. Kevés jól képzett munkatárs van,
és vannak más sürgős feladatok is. Ezért indokolt, hogy átgon-
doljuk teendőinket.
A FEECA az európai felnőttképzés koordinálójának a tanulságait
érdemes megfontolni. Nálunk a felnőttképzésről beszélve szinte
mindenki a felnőttek hitoktatására gondol, olyasmire, mint amit
az egri tervezet akar megvalósítani. Ez azonban csak a teológi-
ai felnőttképzésnek egyik része. Anélkül, hogy ennek fontossá-
gát lebecsülnénk, tudatosítani kell, hogy égetően szükségessé
vált a katekumenátus különböző formáinak bevezetése, azaz a
teológiai felnőttképzést ki kell terjeszteni a különböző (hitfej-
lettségi) helyzetben lévő felnőttekre.
Az általános teológiai felnőttképzéseken kívül feltétle-
nül szükséges - azoknak is, akik rendszeres hitoktatásban
részesültek - a keresztény közéleti, társadalmi és gazdasá-
gi ismeretek pótlása, a házassággal kapcsolatos kérdések
tisztázása a problémák megelőzésére, alapvető nevelési
kérdések megbeszélése.
Így a felnőttképzésnek még két további fontos területe van:
A házas- és családi életre felkészítő foglalkozás a jegyes-
oktatással kezdődik, majd folytatni kell a problémás családok
segítésével, a keresztény családok megerősítésével. A hűség és
válás, a családtervezés, vallásos élet a családban stb. témákkal
is foglalkozni kell: tanácsadással, házas-hétvége mozgalommal
stb.
A szociális kérdésekkel kapcsolatos felnőttképzés nem karitatív
munkára képzést jelent, hanem meg akarja ismertetni a felnőt-
teket a keresztény társadalom alapelveivel, a kereszténység
társadalmi tanításával, továbbá elő akarja segíteni, hogy a ka-
tolikusok aktívan vegyenek részt a társadalom életében, a köz-
életben, a politikában is. Ehhez kapcsolódik, hogy a felnőtt ke-
resztények is ismerjék a keresztény tanítást a gazdasági élet
kérdéseiről.
Még egy állandó témaköre van a felnőttképzésnek: az egyes
életkorokhoz, életszakaszokhoz társuló kérdések és gondok
96
tárgyalása és tisztázása.
Nem iskolásjellegű, hanem tanfolyamszerű oktatásra
van tehát szükség, amelyen mindig a hit és az aktuális ke-
resztény élet problémáit tárgyalják. Természetesen ez a
fajta felnőttképzés nemcsak a papok feladata, de nekik kell
gondoskodniuk megfelelően képzett felnőtt-képzőkről …
Vannak és lennének vállalkozók…
Legsürgősebb feladataink: 1) A papok felkészítése a
korszerű lelkipásztori munka irányítására… - 2) Munkatár-
sak felkutatása és képzése. - 3) Tervkészítés
katekumenátusra és más csoportokra.
Az első feladatunk a plébániai lelkipásztori-terv készítés, hogy
meggyőzzük magunkat, tervezni kell, a lelkipásztorkodásban
is. Lehetőségeink szinte határtalanok, egyetlen baj, hogy keve-
sen vagyunk arra a sok teendőre, amit el kellene látnunk.
Hitoktatás a plébánián és az iskolában… Ifjúsági csoportokat
kell létrehoznunk (esetleg cserkészcsapatokat v. más jellegűe-
ket). Ezekhez alkalmas vezetők képzésére is van lehetőség.
Foglalkozni kell az iskolába járók szüleivel. Általánossá kellene
tenni, hogy minden felnőtt keresztény részt vegyen valamilyen
csoport-foglalkozáson, csoport-munkában. Így kevesebb gon-
dot okozna a fiatalok bérmálás utáni megtartása…
A felnőttképzés annyi csoportban szükséges, hogy mindenki
megtalálja a neki megfelelő csoportot:
Hit-nagykorúsítás, akik tanultak hittant.
Keresztelésre, elsőáldozásra, bérmálásra, házasságrendezésre
előkészíteni őket… Meg kell szervezni a katekumenátus külön-
böző formáit és csoportjait, fiatalok és felnőttek részére…
Fel kellene állítani házassági és családi tanácsadó szolgálatot,
városokban, ahová küldeni lehetne az érintetteket… Elő kellene
mozdítani a házas-hétvége mozgalom terjedését…
Elő kellene segíteni, hogy felnőtt híveink aktívan vegyenek
részt a közéletben…
Több pap és világi munkatárs kellene, gondoskodni kellene „to-
borzásukról”, nevelésükről, kiképzésükről, hogy legyenek, akik-
re rábízhatunk feladatokat.
A papok éljenek abban a meggyőződésben, hogy nem
 97
az a feladatuk, hogy minden lelkipásztori munkát maguk
végezzenek, hanem az, hogy megfelelő munkatársakat to-
borozzanak, akikre rá tudnak bízni egy-egy feladatot. A
papok feladata, hogy rendszeresen foglalkozzanak lelki-
pásztori munkatársaikkal, lelki, szellemi és gyakorlati to-
vábbképzésükkel, hogy maguk is elfogadják őket.
2.9.3. A felnőtt korúak csoportjai
A fiatal felnőttek fő problémája a fészekrakás, családi
életük megfelelő körülményeinek biztosítása - megfelelő
lakás, munkahely, a párkeresés gondja -, ami sok idejüket,
energiájukat leköti. Nekik ebben az időben kell olyan meg-
oldást találniuk, melyben a jézusi élet követelményeinek is
megfelelhetnek. Lényegében ekkor kell megtalálniuk azt a
helyi keresztény közösséget, mely támaszt ad nekik mind
esetleges világnézeti problémáikban, mind pedig a gyakor-
lati keresztény élet kérdéseiben, s egyben teret ad apostoli
tevékenységük kibontakoztatására. A katekétáknak velük
kapcsolatban az a feladata, hogy hozzásegítse őket a helyi
keresztény közösségbe való bekapcsolódáshoz.
A kisgyermekes szülők sokszor azonosak az említett
fiatal felnőttekkel. Nekik, már mint szülőknek, családjuk-
ban kell aktív hitoktatókká válniuk. Nem elég ismerniük
hitünk tanítását, hanem azt olyan fokon kell ismerniük és
élniük, hogy megfelelően tudjanak róla beszélni gyermeke-
iknek, és el tudják indítani őket a keresztény életre. A hit-
oktató lelkipásztoroknak ebben kell nekik segítséget nyúj-
tani, vagy a keresztségi beszélgetésekben, vagy a szülők-
kel tartott megbeszélések alkalmával. Igen hatékony se-
gítséget nyújthat ezekben a kérdésekben az a keresztény
közösség is, amelynek aktív tagjai lettek.
Az alkotó felnőttkorban lévők , akik már megtalálták
helyüket az életben, akiknek már rendezettek családi- és
lakáskörülményeik, talán kevesebb egzisztenciális problé-
mával küszködnek. A mindennapi életben éltetőjük az al-
kotás, amikor látják munkájuk eredményét, értelmét és
célját. A katekétának úgy kell őket bekapcsolni a keresz-
98
tény közösség életébe, hogy tevékeny résztvevői legyenek
az Egyház apostoli munkájának, mind mindennapi életük
tanúságtételével, mind pedig tudatosan vállalt közösségi
tevékenységükkel. Ezeknek a közösségi feladatoknak egyik
összehangolója a plébániai képviselőtestület. Így saját éle-
tük is tanúsítja, hogy a kereszténység nem tanrendszer,
hanem élet Jézussal, aki a mai világban is Isten örömhír-
ének hirdetője bennünk.
A nagyszülőkké váló felnőttek javarésze még az alkotó
felnőttkorba tartozik. Külön gondjuk a fészekrakó fiatalok
segítése, az unokákkal való foglalkozás, a felnőtté vált
gyermekeikkel való kapcsolatuk harmonikus átrendeződé-
se. A katekéta segítségükre lehet, hogy megtanulják, ho-
gyan alakítsák kapcsolatukat az őket felváltó nemzedékkel
és családjuk esetlegesen másként gondolkodó tagjaival.
A nyugdíjba kerülők jelentős része még egészséges és
munkaképes felnőtt. Számukra a nyugdíjkorhatár elérése
egyben egzisztenciális problémák újbóli felszínre kerülését
jelenti. Az első ilyen probléma magának a nyugdíjas álla-
potnak az elfogadása, amire a nyugdíjba vonulás előtt fel
kell őket készíteni. A társadalom igyekszik felhasználni
élettapasztalataikat és szolgálatkészségüket. A hívő közös-
ségnek is igénybe kell venniük tanúságtevő szolgálatukat.
Az örök életbe vetett hittel vállalt szolgálat hatékony tanú-
ságtétel hívő életük értelme mellett. A keresztény közös-
ség feladata, hogy szeretettel fogadja el az idősek szolgá-
latait, és befogadja azokat is, akiket az élet értelmének
keresése most vezetett vissza Jézus közösségébe.
A szenvedő és magányos öregek száma az idősek szá-
mával arányosan együtt növekszik a társadalomban. A hí-
vő közösségre ez még fokozottabban vonatkozik, hiszen ők
azok, akik a leghatékonyabb tanúságtételre képesek, ami-
kor az értük szenvedő Krisztussal vállalják a sorsközössé-
get. A keresztény közösségnek külön gondja kell, hogy le-
gyen ezekre az idős testvérekre, akik rászorulnak annak
gondoskodó szeretetére, s akik különösen érzik emberi
gyarlóságaik súlyát, akik csak akkor tudják megőrizni élő
 99
kapcsolatukat a közösséggel, ha nem hagyják magukra
őket.
Az egyedülállók, betegek, veszélyeztetettek nemcsak az
idős korúak között vannak. Ezek azok, akik a közösség ré-
széről több figyelmet igényelnek, hogy adott helyzetben
segíteni tudjanak rajtuk. Az egyedülállók közt ezzel szem-
ben azonban sokan vannak olyanok, akik épp egyedülálló-
ságuk következtében rendelkeznek olyan függetlenséggel,
amely alkalmassá teszi őket rendkívüli, hősi szolgálatokra
is.
2.9.4. A felnőttek katekézise
Ritka az a plébánia, ahol az eddig felsorolt feladatok ellátására
külön-külön csoportok működnek, ahol minden életkornak
megvan a maga kis csoportja. A gyakorlatban egyelőre csak
néhány felnőtt csoport működik egy-egy plébánián, s azokba is
különböző korú és helyzetű hívek tartoznak. Eggyé teszi azon-
ban őket a közös lelkesedés, amellyel az Úr ügyét akarják szol-
gálni. Ezért a felnőttkatekézis céljait és feladatait úgy is meg
kell fogalmazni, hogy azt valamiképp minden csoport magáévá
tehesse.
A felnőttkatekézis célja, hogy a felnőttek önnevelését
segítse, hogy minél hatékonyabban elmélyedjenek Jézus
ismeretében és szeretetében, s hogy ennek gyümölcseként
minél hatékonyabban betöltsék az Egyházban rájuk váró
apostoli feladatokat, nemcsak tanúságtevő keresztény éle-
tük által, hanem a plébánián vállalt közösségi és egyéni
megbízások teljesítésével is.
A liturgikus igehirdetésen kívül alkalmat kell biztosítani
a felnőtt hívők számára, hogy a hitismeretekben egyre
gyarapodjanak.
Ezt szolgálják a különböző témájú előadások és konferencia-
sorozatok, teológiai kurzusok. Ezt szolgálja a különböző szintű
vallásos irodalom is, a vallásos folyóiratok, a vallási ismeretter-
jesztést szolgáló népszerűsítő könyvek és tudományos igényű
munkák. Az érdeklődő hívekben egyre fokozódik az igény, hogy
hitismereteik megfeleljenek annak a szintnek, amelyre más
irányú műveltségük alapján szükségük van.
100
A felnőttekkel foglakozó katekézisnek pótolnia kell, ha
a katekéta hiányosságokat észlel, az alapvető hit és erköl-
csi ismereteket, segítve a felnőtt keresztények világnézet-
ének karbantartását, továbbfejlődését. Foglalkoznia kell a
felmerülő aktuális kérdésekkel, az apostoli, lelkipásztori
feladatokkal és problémákkal. A felnőttek katekézisének
feladata, hogy segítse őket hívő magatartásuk alakításá-
ban, a jézusi élet megvalósításában. Külön gondolni kell
azokra, akik sajátos gondjaikkal a közösség szeretetére,
szolgálatára vannak utalva.
A felnőttek katekézisének egyik mindennapos feladata, hogy
megtanítsa a hívőket arra, hogyan beszéljenek hitükről, re-
ménységükről úgy, hogy az mind a fiatalok, mind a nem hívők
számára érthető, elfogadható legyen.
A katekézisnek alkalmat kell adni a személyes problémák meg-
beszélésére, akár négyszemközt, akár kisebb csoportokban.
Ezek a megbeszélések alkalmat adhatnak a hittel kapcsolatos
egyéb kérdések megbeszélésére is, közelebb hozhatják egy-
máshoz a közösség tagjait. A közös imádság, elmélkedés és
ének segíti megélni Jézusban való közösségüket, és érzelmileg
is alátámasztja hívő magatartásukat.
A felnőttkatekézisre nemcsak a katekétának, hanem a
résztvevőknek is készülniük kell. Minden témának lehet fe-
lelőse, aki tájékozott a témával kapcsolatos irodalomban, s
adott esetben kellőképp fel tud készülni a téma felvetésé-
re. Ma már igen sok folyóirat és kézikönyv áll a rendelke-
zésünkre, ezért szükséges, hogy legyenek, akik a legfonto-
sabbakat ismertetik. Jó, ha a Katolikus Lexikon és más
fontosabb kézikönyvek a plébániakönyvtárban minden hívő
számára elérhetőek. A Katolikus Egyház Katekizmusa pe-
dig minden család egyik „alapkönyve” lehet.

+++
 101
2.10. Akikre különös figyelmet kell fordítanunk
2.10.1. A fogyatékosságban szenvedők katekézise
A fogyatékosok katekézisére külön gondot kell fordíta-
nunk, hiszen a különböző fogyatékossággal küszködő
gyermekek és fiatalok nem csekély részét teszik ki a tár-
sadalomnak.
A fogyatékosság igen különböző jellegű lehet, és a legtöbbször
önmagában nem jelent betegséget.
Az értelmi fogyatékosok, akik egyébként egészségesek, csak
értelmi fejlődésükben maradtak le.
Vannak testi fogyatékosok: mozgássérültek, hallássérültek, lá-
tássérültek vagy olyan betegek, akiket a betegség különleges
életmódra kényszerít. Ezek általában értelmileg teljesen egész-
ségesek, de előfordul a fogyatékosságok halmozódása is.
A mai társadalom életfeltételei néha nagyon nehézzé
teszik az ilyen gyermekek fejlődését és közösségbe való
beilleszkedését. Valamennyiük számára biztosítanunk kell
a helyzetüknek megfelelő katekézist, a hit szerinti élet le-
hetőségét. Ők teljes jogú és teljes értékű tagjai a társada-
lomnak, így a hittanos csoportnak is tagjai lehetnek, még
akkor is, ha a velük való foglalkozás több gondot és fi-
gyelmet igényel mind a hitoktató, mind a hittanos csoport
részéről. Ám indokolt az egyéni foglalkozás velük akkor, ha
olyan jellegű vagy mértékű a fogyatékosságuk, hogy az
külön szakértelmet igényel, illetve ha a csoportban való
foglalkozás számukra hátrányos lenne. Ilyen esetekben is
meg kell találnunk a lehetőséget arra, hogy az egészséges
gyerekekkel közös programjaik legyenek. Meg kell érezni-
ük, hogy jelenlétük és a velük való foglalkozás nem jelent
terhet számunkra.
A fogyatékosság az egészséges emberben sajnálatot vált ki,
ugyanekkor ennek a sajnálatnak a kifejezése vagy akárcsak a
túlzottan kímélő bánásmód bántó lehet a fogyatékos számára.
Érzelmileg roppant sérülékenyek. Ők sokkal érzékenyebben re-
agálnak mindenre, a legjelentéktelenebb megjegyzésre vagy
gesztusra is. Meg kell őket becsülnünk azzal, hogy körülménye-
102
iknek és képességeiknek megfelelő követelmények elé állítjuk
őket, hogy tőlük is megkívánjuk a fegyelmet, s megpróbálunk
feltűnés nélküli természetességgel bánni velük.
Általános elvként azt lehet javasolni, hogy azokkal kell
a katekétának külön foglalkoznia, akiket a rendes iskolai
oktatás során is elkülönítenek. Adott esetben a hitoktatás-
hoz is megfelelő képzettségű szakértő segítségét kell
igénybe vennünk.
2.10.2. A nehezen nevelhető gyermek
Azokat a gyermekeket mondjuk nehezen nevelhető
gyermekeknek, akik ép értelemmel rendelkeznek, de ma-
gatartásuk kifogásolható, teljesítményük pedig jelentős
mértékben eltér a hasonló korú gyermekektől elvárható
teljesítménytől, s a szokásos pedagógiai módszerek nem
hatnak rájuk. Ezek az ún. „rossz gyerekek” nem erkölcsi
értelemben rosszak, hanem valamely mélyebben gyökere-
ző tényező következtében váltak hibás magatartásúakká.
Jellemző tüneteik: túlzott mozgékonyság vagy épp feltűnő las-
súság, kényszermozgások, cselekvési gátlások stb. Zavart az
érzelmi-akarati életük, nem találják a helyüket, a félelem kü-
lönböző formái gyötrik. Általános bátortalanság, félszegség,
túlzott érzékenység, vagy éppen agresszivitás, ellenszegülés,
harag, düh, dac stb. Értelmi életük is zavart, nem tudnak tar-
tósan vagy célzottan figyelmi, rendellenes a fantáziájuk; gon-
dolkodásuk és beszédük szétszórt. Zavart az erkölcsi fejlődé-
sük, felelőtlenek, gátlástalanok, hazudoznak, máskor csava-
rognak, megszöknek hazulról, lopnak stb.
Ezeknek a tüneteknek is következménye, hogy a gyer-
mek általában nem felel meg a nevelési, oktatási követel-
ményeknek, ellenáll a nevelői hatásoknak, és nehezen tud
beilleszkedni a közösségbe. Az ilyen gyermeket általában
sok kudarc éri, mert nem jut el a kívánt teljesítményre,
nem viszonozzák érzelmeit, nem sikerül beilleszkednie a
közösségbe. A sorozatos kudarcok pedig csak megnehezítik
helyzetét, konfliktusainak megoldását, s emiatt hibás ma-
gatartása is súlyosbodik.
2.10.3. Hogyan bánjunk a nehezen nevelhető gyer-
 103
mekekkel
A gyermekek kedvező személyiségfejlődéséhez szükséges a
szeretetteljes családi légkör, a meleg családi otthon, ahol a
gyerek jól érzi magát. A nehezen nevelhető gyermekre jellemző
tünetek legtöbbször ennek a családi háttérnek a hiányából fa-
kadnak. A helytelen nevelési módszerek alkalmazása, a negatív
környezeti hatások, az érzelmi károsodás, az átöröklött adott-
ságok, fejlődési rendellenesség, különböző betegségek mind-
mind kiváltói lehetnek a nem kívánt tüneteknek. Sokszor az
ilyen rossz gyerekeket egyszerűen idegesnek tartják és szakor-
vosi beavatkozástól várják a helyzet megoldását.
A nehezen nevelhető gyermekek problémái a hittanórán
is kiütköznek. A hitoktatónak fel kell ismernie, hogy itt
nem a gyerek rosszaságáról van szó, nem ő a hibás. A hit-
oktatónak tudnia kell, hogy a problémát ő egyedül aligha
tudja megoldani. Ilyen esetekben mindenképpen szakem-
ber segítségére és a többi pedagógusokkal való együttmű-
ködésre van szükség. A megoldás alapja a hibás magatar-
tás okainak feltárása, majd a gyermek körülményeinek a
rendezése, érzelmi egyensúlyának a helyreállítása, ami
csak az egész család helyzetének rendeződésével érhető
el, és ennek legtöbbször maguk a szülők a legfőbb akadá-
lyai. Máskor maguk a nevelők sem hiszik el, hogy itt nem
egyszerű rosszaságról van szó. Ha mégis sikerül a gyer-
mek helyzetén javítani, a javulás igen hosszú folyamat
lesz, ami igen sok türelmet kíván a nevelőktől.
A katekéta gyakran nem tud mit kezdeni az ilyen gyer-
mekkel, ha mások egyszerűen nem törődnek vele. Mégsem
kell feladnia a küzdelmet, s meg kell próbálnia türelmes
szeretettel megéreztetni a gyermekkel Jézus szeretetét,
aki lelki orvosunk, aki tud segíteni rajtunk. Ha a
katekétának sikerül a gyermek bizalmát megszerezni, so-
kat segíthet rajta, megértésével, bátorítással, bíztatással.
Akkor is próbálja megőrizni a gyermek bizalmát, ha fejlődését
visszaesések nehezítik. Ha a gyermek megtapasztalja feltétlen
jóindulatunkat, ha megérzi, hogy komolyan vesszük, értékeljük
küzdelmét, akkor a katekétával való jó kapcsolata akár fordu-
latot is hozhat a gyermek életében. Mindez természetesen nem
104
jelenti azt, hogy a megoldáshoz mások együttműködésére már
nem számítanánk. Ha a körülmények alakulása következtében
a gyógyulás folyamán megszakad a gyermek kapcsolata a
katekétával, nagyfokú visszaesés következhet be. Ezért, ha át-
helyezés vagy más körülmény miatt a katekéta ezt előre látja,
próbálja a gyermeket átadni, rábízni az őt felváltó katekétára.
A nehezen kezelhető gyermekre jellemző tüneteket
egy-egy normális gyerek is „produkálhatja”. Ilyenkor a
katekéta a pedagógiában tanult módszerekkel oldhatja
meg a gyermek gondjait. Természetesen mindig érvényes,
hogy a katekéta türelmes, jóindulatú szeretetével, bíztató
szavaival általában hatékonyan tud segítséget nyújtani a
gyermeknek gondjai leküzdésére.

+++
 105
Katekézis és a hit fejlődése,
a 2. fejezet összefoglaló kérdései
Kik és hogyan indíthatják el a gyermekeket a keresztény
életbe?
Mi a szülők szerepe a gyermek hitének fejlődésében?
Mi a hitoktató szerepe a gyermek hitének fejlődésében?
Hogyan foglakozzunk az óvodáskorúakkal?
Melyek az óvodáskorúakkal való foglalkozások fő témakö-
rei? (4)
Hogyan lehet a szülőket a keresztény nevelésben segíteni?
Melyek a hitre veszélyes nevelési hibák?
Milyen életkori sajátosságokra kell figyelni a hitoktatás-
ban?
Hogyan fejlődik a gyermek hite 6-7 éves kora előtt?
Milyen szerepe van az elsőáldozási felkészítésnek a gyer-
mek hitének fejlődésére?
Hogyan fejlődik a gyermek hite a kisiskoláskorban?
Hogyan fejlődik a serdülőkorba lépő gyermek hite?
Mik a hit fejlődésének buktatói a serdülőkorban?
Hogyan segítse a hitoktató a serdülőkorúak hitének fejlő-
dését?
Milyen hatással van a bérmálási felkészítés a serdülőkorú-
ak hitének fejlődésére?
Mi a bérmálás korának legfőbb meghatározó szempontja?
Milyen jellemző különbségek vannak a középiskolás korúak
csoportjának tagjai között?
Mi a középiskolás-korúakkal való foglalkozás célja, melyek
a fő témái? (3)
Mi a szerepe a jegyes-kurzusoknak a hit fejlődésében?
Milyen csoportjai vannak a megtérőknek?
Mi jellemzi a felnőtt embert?
Erkölcsi szempontból kit nevezünk nagykorú, érett szemé-
lyiségnek?
Mik a felnőtt keresztény jellemzői?
Milyen oktatásra van szüksége a felnőtt korúaknak?
Milyen csoportokba oszthatjuk a felnőtt korúakat?
Mi okoz különös gondot a fogyatékosok hitoktatásában?
106
Mit jelent, hogy egy gyermek nehezen nevelhető?
 107
3. A keresztény nevelő
3.1. A keresztény nevelés elemei
3.1.1. Alapvető szempontok
A vallásos szülők jogos igénye, hogy gyermekeik vallá-
sos szellemű nevelést kapjanak, ez azonban nem merülhet
ki a vallási ismeretek átadásában, hiszen a kereszténység
nem egyenlő a lexikális ismeretekben való jártassággal.
Az erkölcsi megújulás szükségessége egyértelmű, ha megfon-
toljuk, hogy legtöbb bajunknak, panaszunknak az oka nem
gazdasági, hanem erkölcsi eredetű. Az önzés és figyelmetlen-
ség, a megbízhatatlanság, a sok válás… nemcsak az erkölcsi
alapok hiányára mutat, hanem egyben komoly gazdasági kö-
vetkezményekkel is jár. Az erkölcsi megújuláshoz nemcsak szi-
lárd erkölcsi alapelvekre, hanem komoly nevelőmunkára is
szükség van.
A nevelés fogalma: „A nevelés az emberre irányuló fej-
lesztő hatások egymással koordinált és egésszé szerveződő
rendszere, mely az egyén fejlődését abból a célból segíti
elő és irányítja, hogy az képes és kész legyen a társada-
lomban és az egyéni életben reá háruló feladatok elvégzé-
sére.” élete céljának elérésére. (Pedagógiai lexikon) - Egy-
szerűbben: „A gyermek elvezetése a tudatos felnőttségre,
felkészítés a felnőtt életre, képességeinek kifejlesztése…”
A látszólag világnézettől független fogalom mégis vi-
lágnézettől függő, amint a következő kérdéseket vizsgál-
juk: - Mi a nevelés célja? - Milyen befolyásolást, késztetést
tartunk lehetségesnek és elfogadhatónak? - Milyen ismere-
teket tartunk szükségesnek, hogyan vélekedjünk az élet
kérdéseiről?
A nevelés fogalma tehát nem ugyanazt jelenti a keresz-
tény szemléletben, mint az ateista vagy a liberális szemlé-
letben. Minden oktatás-nevelés világnézettől függő tevé-
kenység! Az erkölcsi megújuláshoz - amint erről már szól-
tunk -, komoly nevelőmunkára van szükség Ezt kínáljuk a
keresztény neveléssel, óvodákkal és iskolákkal.
Amint az 1.8.3. pontban erről szó volt, sem a nevelés, de még
108
az oktatás sem választható el az erkölcstől és világnézettől. Az
oktatás önmagában is világnézettől függő kérdése, amikor
programunkat tervezve összeválogatjuk azokat a tanítandó is-
mereteket, amelyeket az emberi kultúra és történelem hatal-
mas tárházából bemutatásra érdemesnek és szükségesnek tar-
tunk.
Mindenki megtapasztalhatja, hogy a jó ismerete még senkit
sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására is rá kell ne-
velni az embereket, tehát nem elég, ha a nevelő csak tanít -
ismereteket közöl -, hanem nevelnie is kell. Mivel a nevelés
nem választható el az erkölcstől és a világnézettől, ezért nem
mindegy, hogy ki tanítja és neveli a gyermekeket. A keresztény
neveléshez elkötelezett keresztény nevelőkre, keresztény óvo-
dákra és iskolákra van szükség.
Mindezeket figyelembe véve belátható, hogy nem léte-
zik világnézettől független oktatás-nevelés.
Mi teszi kereszténnyé a nevelést?
Nem a kereszténységről tanítunk: a jó ismerete még
nem tesz jóvá. Finis dat esse rei. (A cél határozza meg a
dolgok létét.) A keresztény nevelés elemei: a nevelés cél-
ja, speciális eszközei, a szükséges ismeretek, a keresztény
ismeretrendszer, és nem utolsó sorban a keresztény kö-
zösség és a nevelő egyénisége.
3.1.2. A keresztény nevelés célja
A kereszténységnek, Jézus örömhírének lényege nem
tan-, nem norma-, nem szokásrendszer, hanem Istennel
való személyes szeretetkapcsolat. Tudom, hogy Isten sze-
ret engem és én ezt akarom viszonozni egész életemmel.
Az a felnőtt keresztény, aki hisz Jézus Krisztusban, aki Jé-
zus tanítása szerint alakítja az életét és részt vesz a ke-
resztény közösség életében.
A keresztény nevelés célja tehát a hit ébresztése és fej-
lesztése, a gyermekek hitvalló, felnőtt kereszténnyé neve-
lése, felkészíteni, elvezetni őket a hívő döntésre, hogy a
keresztény közösségnek tudatosan aktív tagjai legyenek.
Nem elég tehát velük a megfelelő ismereteket közölni és
szokásokat begyakoroltatni. El kell vezetni őket az élő, fej-
 109
lődő hitre. A keresztény nevelés életcélt, világnézetet, lelki
érettséget ad. Gerincességet követel, áldozatkészségre ne-
vel.
A nevelés - a testi, az értelmi, az érzelmi, de elsősorban az er-
kölcsi és akarati nevelés - azáltal lesz keresztény neveléssé, ha
az egyes részfeladatok mind az egész ember, a felnőtt keresz-
tény ember egyéniségének alakítását szolgálják.
3.1.3. A keresztény nevelés alapja a keresztény kö-
zösség
Jézus örömhírének hirdetését, az emberek keresztény-
nyé tételét az apostolok közösségére bízta, amikor azt
mondta „hirdessétek az evangéliumot minden embernek,
tegyétek őket tanítványommá”. A keresztény hit tovább-
adásának, az új keresztények nevelésének feladatát Krisz-
tus Egyháza kétezer év óta végzi.
Az első nevelő maga a keresztény közösség, a keresz-
tények közös tanúságtétele. Ebben a közösségben azonban
különleges felelőssége van elsősorban minden szülőnek,
hogy gyermekét kereszténnyé nevelje, továbbá a felelős
lelkipásztoroknak és hitoktatóknak, és különleges felelős-
sége van minden keresztény nevelőnek.
Keresztény nevelő nem lehet akárki, csak az, aki maga
is élő hitű, jóra törekvő, elkötelezett keresztény; aki aktív
tagja a keresztény közösségnek, aki feladatát az érdekelt
szülők és a keresztény közösség megbízása alapján végzi.
Az ő feladata a konkrét nevelési célok megvalósítása: taní-
tással, késztetéssel, személyes példával…
Mindezekből következik, hogy a keresztény nevelő „ke-
reszténysége, vallása” nem magánügy.
Aki maga nem hisz őszintén, akiben nem él Jézus szeretete, az
hogyan tudná másokban feléleszteni a hitet, az Isten iránti sze-
retetet? Nem mi, hanem Jézus késztet mindegyikünket világné-
zetünk megvallására. Aki azonban nem vállalja világnézetét,
aki nem meri megvallani hitét, Isten iránti szeretetét, az Jézus
tanítása értelmében nem is nevezheti magát igazán keresz-
ténynek, de még talán gerinces, becsületes embernek sem. Az
ilyen ember aligha lehet jó nevelő, akire bátran rábízhatnánk
110
gyermekeink keresztény nevelését.
3.1.4. A keresztény ismeretrendszer
A Biblia Isten üzenete, egyben a világirodalom egyik
kiemelkedő alkotása. Nem mindegy, ki és hogyan beszél
róla. És az sem mindegy, hogy a gyermekeknek mit taní-
tunk, hiszen a Biblia elsősorban nem gyerekeknek szól! Ha
a nekünk szóló üzenetből érdekes és épületes történetek
gyűjteményévé tesszük és így használjuk, „immunizáljuk”
a gyerekeket a Bibliával szemben.
Az erkölcsiség alapjai: erkölcsi normák ismerete, a sza-
bad akarat és a lelkiismeret. A keresztény ember nemcsak
ismeri, hanem elfogadja Jézus tanítását és ezeknek megfe-
lelően él, illetve komolyan törekszik arra, hogy az erkölcsi
követelményeinek megfeleljen.
Az általános vallási ismeretekkel kapcsolatban sem
mindegy, hogyan foglalunk állást, hogyan beszélünk róluk,
amikor pl. az Egyházról, Jézus követőinek közösségéről, a
családról, életünk céljáról vagy a keresztény erkölcsi köve-
telményekről van szó.
Részkérdések, speciális problémák:
- Az egyoldalú történelmi ismeretek, a magyarságtudat
és egyháztudat hiánya.
- Különösen problémát jelent a házassággal és a szexu-
alitással kapcsolatos téves nézetek „természetesnek” tar-
tása. Nem mindegy, hogyan vélekedünk a házasságról, a
válásról, az abortuszról stb.…
- A társadalmi és közéleti kérdésekben sokan nem is-
merik a keresztény elveket.
- Gondot jelent a krimik, a háborús és horror filmek
stb. negatív hatása.
3.1.5. A sajátosan keresztény nevelési eszközök
A késztetés (motiválás) hatékony eszközei:
- a Jézus iránti szeretet, a Jézus kedvéért vállalt áldo-
zat, továbbá az Isten akaratának megvalósítása, az örök
élet reménye;
- a szeretet életszabályai, örömszerzés másoknak, tole-
 111
rancia;
- a megbocsátás, az újrakezdés lehetősége, ellenség-
szeretet;
- a tudatosításban: rendszeres lelkiismeret-vizsgálás.
A vallás- és lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása.
A megtérés és megtérők kezelése:
Esélyegyenlőség az életben nincs, nem is lehet. Esély és jog-
egyenlőség csak Isten előtt van, aki minden embert üdvözíteni
akar, és mindenkit lelkiismerete szerint ítél meg. Van és lehet
megtérés őszinte hitből és bűnbánatból, de érdekből is, féle-
lemből is! (Szent Pál nem “megfordult a ló hátán”…) A kegye-
lem Isten ajándéka, bármikor kapjuk. Nem mi választottuk
meg szüleinket… A keresztény ember magatartását segítik Jé-
zus példabeszédei: - A különböző időben felfogadott szolgák… -
Az adósságot elengedő király… - Jobban örülnek a mennyben
egy megtérő bűnösnek… - A búza közé vetett konkoly… - A fa-
rizeus és a vámos… - A házasságtörő nő… - Péter és Júdás áru-
lása… - A megtérő lator… - A húsvéti örömhír…

+++

3.2. A katekéta
3.2.1. A katekéta szolgálata
Jézus megbízása: “Hirdessétek az evangéliumot…“ Egy-
házunk létalapja. Minden keresztény Jézus tanúja, de kü-
lönleges szolgálata van a katekétáknak, akik a keresztény
közösség nevében, püspöki küldetéssel végzik szolgálatu-
kat. Nem mindegy, hogy kik és hogyan végzik a
katekézist, hiszen az Egyház jövője van rájuk bízva. A
katekétával szembeni legfőbb követelmény, hogy legyen
élő hite, hiszen hitet ébreszteni és nevelni csak élő hitű
katekéta tud.
Tudatában kell lennie minden katekétának, hogy csakis szemé-
lyes tanúságtételével képes a rábízottakat Isten felé vezetni.
Ezért legyen jellemzője a derűs optimizmus, hiszen az evangé-
lium örömét csakis derűs lelkületű igehirdető tudja közvetíteni.
Éljen benne az a szeretet, amellyel Jézus szeret minket, hogy a
112
tanítványok általa is megismerjék Jézust. A hitoktató szemé-
lyes felelősségét növeli, hogy a kisgyermekek nagy része a
katekéta személyéhez kapcsolja jézusképét. A gyermek új fo-
galmait a meglévő ismereteire támaszkodva alakítja ki. Ha Jé-
zusról azt tanulja, hogy ő volt a jóságos tanító, aki a Mennyei
Atyáról tanított és mindenkivel jót tett, akkor számára a
katekéta az a tanító, aki a Mennyei Atyáról tanít, aki mindenki-
hez jó.
Ezért nem lehet akárki katekéta, csak az, aki maga is
élő hitű, jóra törekvő elkötelezett keresztény, aki aktív
tagja a közösségnek, aki feladatát az érdekelt szülők és a
keresztény közösség megbízása alapján végzi. Az ő felada-
ta a katekézis konkrét nevelési céljainak megvalósítása
tanítással, személyes példájával, késztetésével és vezeté-
sével.
A kisgyermek jézusképét általában hitoktatójáról min-
tázza, ezért nem mindegy, hogy milyen a hitoktató.
3.2.2. A katekéta személye
Mindezekből következik, hogy a katekéta „hite, vallása”
nem magánügy. Igaz, senkit nem kényszeríthetünk világ-
nézetének megvallására, de aki nem vállalja világnézetét,
aki nem meri megvallani hitét, Isten iránti szeretetét, az
Jézus tanítása értelmében nem is nevezheti magát igazán
kereszténynek, az ilyen emberre nem bízhatjuk rá gyer-
mekeink katekézisét, mert nem mindegy, hogy ki neveli a
jövő keresztényeit. Aki maga nem hisz őszintén, akiben
nem él Jézus szeretete, az hogyan tudná másokban fel-
éleszteni a hitet, az Isten iránti szeretetet?
Az Istennel való személyes kapcsolatunk a legszemé-
lyesebb közügyünk, a katekéta élő hite soha nem magán-
ügy. Ha valaki ezt nem vállalja, nem lehet katekéta, nem
lehet keresztény nevelő.
A hitoktatók lelkisége, amit minden hitoktatótól „elvárunk”
A hitoktatók élő hite, életszentsége nem hibátlanságot,
tökéletességet feltételez, hanem előrehaladást, állandó tö-
rekvést a jóra. “… nehogy míg másokat tanítok…“ (1Kor
9,24-27. Vö. 1Tesz 4,1-2.)
 113
A hitoktatónak tudatos lelkiéletet kell élnie. Ennek gya-
korlatai:
- napi ima, szentírásolvasás, elmélkedés,
lelkiolvasmány,
- napi (de legalább vasárnap) szentmise, szentáldozás,
- heti (kéthetenkénti) közösségi találkozás a lelkipász-
tori munkatársakkal,
- havi (kéthavi) rekollekció és szentgyónás,
- évi lelkigyakorlat és továbbképzés.
A katekétának állandó előrehaladásra, továbbképzésre
és megbeszélésre van szüksége:
- a hitismeretekben,
- a lelkiségi ismeretekben,
- a gyakorlati tennivalókban,
- a felmerülő kérdésekben.
A sajátos katekéta lelkiség
Jézus követői - elsősorban a szerzetesek - életében a
történelem során különböző lelkiségi irányok fejlődtek ki.
(Ma már vannak világban élő szerzetesek, szerzetesközös-
ségek is.) Milyen sajátos lelkiség jellemezze a lelkipászto-
rokat, katekétákat? “Ugyanaz a lelkület legyen meg ben-
netek…“ (Fil 2,5-8.)
Jézus lelkületének jellemző vonásai:
- Az Atya iránti feltétlen elkötelezettség. “Az én elede-
lem az, hogy annak akaratát…“ (Jn 4,34.)
- Az emberek üdvösségének szolgálata. “… azért jött,
hogy … ő szolgáljon…“ (Mt 20,28.)
- Az anyagi érdekektől való teljes függetlenség. “Iste-
nedet imádd és csak neki szolgálj!“ (Mt 4,11.)
3.2.3. A hitoktatói megbízás
A hitoktatásról való gondoskodás, a hitoktatás személyi
és tárgyi feltételeinek biztosítása a helyi keresztény közös-
ség, a plébánia feladata. A helyileg felelős lelkipásztor, a
plébános hivatali kötelessége pedig az, hogy a hitoktatást
megszervezze, végezze és irányítsa lelkipásztori munka-
társai, a hitoktatók közreműködésével. A tényleges hitok-
114
tatói megbízást (missio canonica) az egyházmegye püspö-
ke (ordinárius) adja, az ő kötelessége felügyelni a hitokta-
tásra, hogy a hitoktatók a hit és erkölcs kérdéseiről azt ta-
nítsák, amit az Egyház hisz és tanít.
Az iskolai hitoktatáshoz semmiféle állami engedélyre nincs
szükség. A természetes udvariasság megkívánja azonban azt,
hogy a plébános a hitoktatókat az iskola igazgatójának szóban
vagy írásban bemutassa.
A plébános hitoktatói megbízást annak számára kérhet,
akinek megfelelő képesítése van. Az Egyház története so-
rán a felszentelt lelkipásztorok mellett mindig tevékeny-
kedtek világi hitoktatók, férfiak és nők, akiket a körülmé-
nyeknek megfelelően készítettek fel és bíztak meg a
katekézissel. Ma a megfelelő képesítést a hitoktatóképző,
vagy az azzal legalább egyenértékű teológiai tanfolyam el-
végzése jelenti.
Magyarországon 1952-ig működtek a világi hitoktatónő-képző
intézetek Budapesten (Ward kollégium) és az egyházmegyei
központokban. Érettségivel vagy tanítói oklevéllel rendelkező
fiatalok két éves képzés után kaphattak hitoktatói oklevelet.
1983-tól kezdve ismét van hitoktatóképzés, országosan több
mint 20 helyen indítottak teológiai tanfolyamokat a hitoktatói
oklevél megszerzésére. Ezeket a hitoktatóképző tanfolyamokat
1990-től kezdődően a hittudományi főiskolák integrálták, ame-
lyek azóta államilag is elismert főiskolai hitoktatói diplomát ad-
nak.
A világiak csak a kommunizmus idején szorultak ki a hitokta-
tásból, amikor a szerzetesrendeket feloszlatták és a hitoktatást
- amennyire csak lehetett - visszaszorították. Akkoriban a hit-
oktatás nem adott lehetőséget a világiaknak a megélhetésre,
másodállásban pedig nem engedték őket hittant tanítani. Csak
a plébániai (templomi) oktatás elterjedése tette lehetővé, hogy
a világiak ismét tanítsanak. Ma a világi hitoktatók közreműkö-
dése nélkül aligha tudnánk eleget tenni a ránk váró hitoktatási
feladatoknak.
Fontos, hogy a katekézist megfelelő képesítéssel ren-
delkező személy végezze. Ez a megfelelő képesítés a hit-
oktatói oklevélen kívül megkívánja, hogy korszerű ismere-
 115
tei legyenek, hogy a katekéta részt vegyen a rendszeres
továbbképzéseken, hogy megfelelő pedagógiai, lélektani és
társadalomtudományi ismeretei is legyenek.
A katekéta legyen alkalmas a tanításra, azaz legyen
birtokában a szükséges elméleti és gyakorlati pedagógiai
ismereteknek, legyen képes arra, hogy tanítványai számá-
ra is érthető nyelven beszéljen a hit kérdéseiről. Legyen
birtokában a szükséges lélektani és társadalomtudományi
ismereteknek, hogy megértse tanítványait, az ő minden-
napos problémáikat, hogy őket helyesen tudja tanítani és
irányítani. Ezért ismernie kell a gyermekek és a fiatalok vi-
lágát. Végül talán az egyik legfontosabb, hogy lélekben le-
gyen kiegyensúlyozott egyéniség.
Még a legkisebbek katekéziséhez is megfelelő felkészültségre
van szükség, hiszen a kisgyermekekkel való foglalkozással
mindenképp együtt jár, hogy szüleikkel is foglalkozni kell. Ha a
hitet veszélyeztető nevelési hibákra gondolunk, ha megfontol-
juk, hogy milyen döntő hatással vannak a kisgyermekkorban
szerzett ismeretek és tapasztalatok, akkor a legkisebbek hitok-
tatását sem bízhatjuk pusztán jóakaratú hívekre.
Hitoktatói megbízást az a katolikus keresztény egyházi
és világi személy, férfi és nő kaphat, aki:
(1)
élő hitű keresztény, példás életű tagja a helyi közös-
ségnek;
(2)
megfelelő teológiai tudással és szentírásismerettel
rendelkezik;
(3)
megvannak a szükséges elméleti és gyakorlati peda-
gógiai ismeretei, aki emberileg is alkalmas a hitoktatásra.
3.2.4. A hitoktató és tanítványai kapcsolata
A jó hitoktató önkéntelenül is vonzza a gyermekeket,
akik megérzik benne a jézusi szeretetet és ezért szinte ra-
jonganak érte. Ennek tudatában arra kell törekednie, hogy
tanítványai rajta keresztül Jézust szeressék meg, s ne hoz-
zá, hanem Jézushoz ragaszkodjanak. Érezzék meg a gyer-
mekek, hogy a hitoktató Jézus előtt testvérük, akivel
együtt szeretik Jézust, hogy nem az ő személye a fontos,
hanem Jézus.
116
Ezt az elvet mindig figyelembe kell venni, ugyanakkor az is
tény, hogy a katekéta tanítványait Jézushoz vezetni, Jézushoz
kapcsolni csakis személyes „katalizátor”-ként képes, a sze-
mélytelen útjelző erre képtelen. Ebből következően az időnként
elkerülhetetlen elszakadás mindig nehézséget jelent, amit csak
a hívő család és a hívő közösség ellensúlyozhat ott, ahol való-
ban közösségi szellem uralkodik. Ezt a problémát még a leg-
jobb lelkipásztor sem tudja megelőzni, mert minden csoport-
ban vannak hátrányos helyzetű vagy komoly problémával
küszködő tanítványai, akik számára a katekéta átmeneti ka-
paszkodót jelent, akiktől - ha tetszik, ha nem - egyszer mégis
csak el kell szakadni. Ezt a váltást könnyítheti, ha az egymást
váltó lelkipásztorok és katekéták „átadják” egymásnak tanítvá-
nyaikat.
A korszerű oktatás-nevelés - a végleteket elkerülve - a
tanár és diák kölcsönös aktivitását, az együttmunkálkodást
tartja helyesnek. A katekézis eredményessége ugyanígy
megkívánja, hogy a katekéta és tanítványai között dinami-
kus kapcsolat legyen.
A régi, statikus pedagógiai szemlélet azt tartotta, hogy a tanító
és a tanítvány közti hatás egyirányú: a tanító oktat és köve-
telményeket állít, a tanítvány befogad, tanul és engedelmeske-
dik. Ez a prédikáló stílus. Nevelési ideálja az engedelmes, min-
dent elfogadó és megvalósító gyerek. Ebben a szemléletben a
katekéta az Egyház képviselője, mindenkitől meg kell kívánnia,
hogy vesse alá magát tekintélyének.
A liberális szemlélet épp az ellenkező végletet tartja ideálisnak.
Tartsuk tiszteletben a gyermek egyéniségét, rá kell bízni, mit
akar megtanulni, és csak segíteni kell őt, hogy képességeit
szabadon kibontakoztathassa. Nem fogadják el az Egyház taní-
tó tekintélyét, semmibe veszik erkölcsi követelményeit. Ennek
szellemében még azt is kiskorú gyermekük belátására bízzák,
hogy akar-e egyáltalán hittant tanulni.
A katekéta az idősebb testvér: az Atya megbízottja, aki segíti
tanítványait Isten országa titkainak felfedezésében, segít meg-
érteni Isten üzenetét, hitünk tanítását, segít megvalósítani Jé-
zus követelményeit, az Isten akaratát. A keresztény nevelési
ideál: a jézusi életet örömmel magáévá tevő és egyre öntuda-
tosabban megvalósító gyermek. Az engedelmesség nem cél,
 117
hanem eszköz, aminek tudatos vállalására a szeretet késztet és
nem a tekintély kényszere.
Az oktatásban a statikus szemlélethez kapcsolódott az indivi-
dualista szemlélet is. A fő cél az ismeretközlés volt, s a cél
szempontjából közömbös volt, hogy a gyermek egyedül tanul
vagy csoportban, közösségben.
A katekézis mindig közösségi oktatást-nevelést jelent, nem az
a célja, hogy jól képzett keresztényeink legyenek, hanem az,
hogy a tanítványok a közösség kellő hitismeretekkel rendelke-
ző, jóra törekvő és áldozatkész tagjaivá váljanak. Természete-
sen a katekétának személyesen, egyenként is jó kapcsolatban
kell lennie tanítványaival, hogy kialakulhasson a neveléshez
szükséges bizalom légköre. A gyermek érezze, hogy komolyan
veszik, hogy számítanak rá, akivel szemben követelményeket
támasztanak, de egyben segítenek is, hogy a követelmények-
nek megfelelhessen. A gyermekben a katekéta elkötelezettsé-
ge, szeretete és felkészültsége váltsa ki a tiszteletet és ne hiva-
tali tekintélye.

+++

3.3. Keresztény iskola, keresztény nevelők

3.3.1. Egyházi, katolikus iskola és óvoda
A katolikus, az egyházi iskola nem azt jelenti, hogy ott
a papok tanítanak, hanem azt, hogy ott keresztény világ-
nézeti alapon folyik az oktató-nevelő munka. A hívő tudó-
sok ezreinek példája mutatja, hogy a keresztény világné-
zet a legkevésbé sem ellenkezik a természettudományos
ismeretekkel. Ugyanakkor azt is mindenki tapasztalhatja,
hogy a jó ismerete még senkit sem tesz jóvá, arra rá is
kell nevelni az embereket. Ezért nem elég, ha az iskola
csak tanít, hanem nevelnie is kell. A keresztény iskola a
keresztény erkölcsi elvek alapján, Jézus tanítása és a tíz-
parancsolat alapján nevel. Ugyanakkor arra is ránevel,
hogy tiszteletben kell tartani a másként gondolkodó embe-
rek meggyőződését
Katolikus iskolába természetesen elsősorban a hívő
118
szülők gyermekeit várjuk, de jelentkezhetnek mindazok,
akik elfogadják a keresztény nevelést.
Mindenki elismeri, hogy a szülőknek joguk van gyermekeiket
világnézetüknek megfelelő iskolába járatni. Ez csak akkor való-
sulhat meg, ha vannak egyházi iskolák. Ezek fenntartását is az
államnak, illetve az önkormányzatoknak kell biztosítani,
együttműködve az egyházakkal, hiszen a vallásos szülők is
éppoly adófizetők, mint a nem vallásos szülők.
3.3.2. Miért van szükség katolikus iskolára és óvodá-
ra?
A manapság hallható sok közkeletű ostobaság közül a keresz-
tény iskolákkal szemben felhozott egyik legismertebb ellenve-
tés: másképpen tanítják-e az ó betűt a keresztény iskolában?
Igen, de van, aki vak és ezért nem látja meg a másságot.
Az erkölcsi nevelés szükségessége egyértelmű, ha be-
látjuk, hogy az erkölcsi megújulás nem valósul meg „ma-
gától”, hanem komoly nevelőmunkát kíván. Ezt kínáljuk a
keresztény neveléssel, a hitoktatással, a keresztény isko-
lákkal és óvodákkal.
Az erkölcsi megújulás közérdek. Ezért nemcsak beszélni kellene
róla, hanem tenni is kellene érte, de legalább nem akadályozni
azokat, akik tenni szeretnének.
A nevelés terén tapasztalt bajok tünetei és okai: Annak az erő-
szakos és türelmetlen ateista nevelésnek, amit az elmúlt évti-
zedekben nálunk tudatosan erőltettek, megtapasztalhattuk az
eredményét és csődjét: a szülői, a nevelői tekintély válsága, a
bizalomhiány, továbbá a nihilizmus, a beképzelt félműveltség,
a szellemi munka és az elkötelezettség leértékelése, az önfe-
gyelem hiánya, az önzés, az anyagiasság, és a szexualitás sza-
badjára engedése. Ugyanezt az eredményt érte el nyugaton az
a liberális szemléletű nevelés, amely az embert úgy tartja au-
tonómnak, hogy nem fogad el maga felett tekintélyt, még Isten
tekintélyét sem. Mindkét nézet alapvető hibája, hogy nem
fogadják el azt a tényt, hogy az ember „rosszra-hajló” és ezért
nevelésre van szüksége és nem a szabad önkibontakozásra,
ami nem más, mint az önzés szalonképessé tételére történő kí-
sérlet.
A katolikus iskolákra szükség van azért is, hogy a fel-
 119
növő keresztények hozzájuthassanak mindazokhoz az is-
meretekhez, melyeket a liberális szemléletű iskolák és
tankönyvek nem is említenek, vagy ha mégis, akkor ellen-
séges beállításban.
Egy történelem-tankönyvről hamar meg lehet állapítani, milyen
szemléletben íródott, csak meg kell nézni, mit és hogyan írnak
benne a vallásról és a katolikusokról. Ugyancsak hamar kiderül
az irodalomkönyvek szemlélete, ha megkeressük bennük a ke-
resztény írókat, illetve az írók és költők vallással, Istennel kap-
csolatos írásait.
Sok szülő és lelkipásztor nincs tudatában annak, hogy a
katolikus óvoda talán még szükségesebb mint a katolikus
iskola. Igaz, hogy az Óvodában nincsenek tantárgyak, de
ebből még nem következik, hogy ott a gyerek még semmit
sem tanul. Épp ellenkezőleg, a katolikus óvoda rakja le a
hívő világnézet értelmi, erkölcsi és érzelmi alapjait, ott
szerezheti meg egy egész életre a legalapvetőbb emberi
ismereteket, ott sajátítja el, a legalapvetőbb emberi maga-
tartásformákat: - A jézusi szeretet legalapvetőbb megnyil-
vánulásait, az alapvető jó szándékot, a figyelmességet, a
szabályokhoz való alkalmazkodást és a megbocsátást. - A
szereteten alapuló értékrendet, az odafigyelést és rácso-
dálkozást Istentől kapott világunk nagyszerűségeire.
3.3.3. Mit nyújt a katolikus iskola és óvoda?
Az első és legfontosabb az a szeretetteljes légkör, ami
az igazán keresztény oktatási intézményekben már belé-
péskor megérinti az embert. A keresztény iskola hatékony
erkölcsi nevelést tud biztosítani.
A gyerekek nincsenek szabadjára engedve - csinálják, ami ne-
kik jólesik -, hanem arra késztetik őket, hogy egymással szem-
ben legyenek figyelmesek, udvariasak és ami a legfontosabb,
készségesen bocsássanak meg egymásnak, tanulják meg elvi-
selni egymás gyarlóságait. A gyermekek egyéniségét nem az
önzés segít kifejlődni, kibontakozni, hanem az önzetlen, ke-
resztény szeretet nyitja meg az örömszerzés és az igazi békes-
ség keretében az ember Isten terve szerinti kibontakozását.
Természetesen a keresztény iskolákban is előfordulnak „botrá-
120
nyok”, de a megoldás kulcsa a megbocsátás és a szeretet, nem
pedig a mindenáron történő igazságszolgáltatás.
Erkölcsileg nagykorú, akinek szilárd erkölcsi elvei vannak és
ezeknek megfelelően él, illetve komolyan törekszik arra, hogy
az erkölcsi követelményeknek megfeleljen. Beszélünk valláser-
kölcsről - természetes erkölcsről - profán erkölcsről. De kérdés:
lehetséges-e profán erkölcs? Igazi, hatékony erkölcsöt csak a
vallásos nevelés ad, a profán erkölcs példái ritka kivételek,
mint a fehér holló, gyakorlatban nem megy. A jó ismerete sen-
kit nem tesz jóvá, az áteredő bűn olyan tény, amelynek követ-
kezményeit mindnyájan megtapasztaljuk, azok is, akik nem
tudnak róla.
A mai nem hívők hit nélküli erkölcse csak annyit ad, amennyit a
keresztény hagyományból, a tízparancsolatból megőrzött.
Hogy milyen az a természetes erkölcs, mely nem a keresztény
hagyományon alapul, azt megtapasztalhatjuk a nem-
keresztény hagyományú országokban élő vallás nélküli embe-
rek „erkölcsében”.
A keresztény óvodák fontos megalapozói a keresztény
nevelésnek. A gyermekek értelmi fejlődésének fejlesztői a
különböző mesék, amelyek mondanivalójukkal a becsüle-
tes emberség és a keresztény gondolkodásmód megalapo-
zását szolgálják. Az alakuló gyermek közösségben még a
játékoknak is fontos szerepe van, rávezetik a gyermekeket
az elemi szabályok megtartására, megtanítják őket az egy-
máshoz való alkalmazkodásra, az erkölcsi magatartás alap-
jaira.
A keresztény iskolában nemcsak órarendbe illesztett
hitoktatás folyik, hanem valamennyi tantárgy a hívő ke-
resztény világnézet megalapozását, kiteljesedését is szol-
gálja.
A keresztény szellem - a katolikus vallás - kapcsolata
az egyes tantárgyakkal igen sokirányú.
A keresztény nevelés célja, hogy a ránk bízottakat felnőtt ke-
reszténnyé neveljük. Ennek egyik lényeges eleme, hogy tuda-
tosan kapcsolódjanak be az Egyház közösségi életébe. Ugyan-
akkor azt tapasztaljuk, hogy annak ellenére, hogy sokan van-
nak már, akik valóban tudatosan részt vesznek az Egyház éle-
 121
tében, még többen vannak, akik passzivitásban maradnak és
azt gondolják, hogy ők jó keresztények. Hiányzik belőlük az
egyháztudat, az Egyházzal való azonosulás érzése (sentire cum
Ecclesia - vö. hazaszeretet és hazafiasság, katolikusok va-
gyunk…), nincs megfelelő egyházképük, egyházfogalmuk.
A történelem és az egyháztörténelem tanításának céljá-
ról a 6.7.-ben lesz szó. Katolikus iskolában ebben a hitok-
tatás és a történelemtanítás egymást segíthetik.
Sajnos, hogy az elmúlt 40 év oktatásában talán épp a történe-
lem volt az egyik leginkább vallásellenes tantárgy s az egyház-
történelem volt a hitoktatás egyik legmostohábban kezelt terü-
lete. Érthető, hiszen megfelelő hittankönyv sem volt, éppen a
téma kényessége miatt. De talán a katekéták sem érezték át
igazán annak fontosságát, hogy egyháztörténelmet tanítsanak.
Ezért pótolni valónk van, egyrészt magunkban kell fejleszte-
nünk a helyes egyházfogalmat és egyháztudatot, másrészt a
tanításban sem szabad erről megfeledkezni, még akkor sem,
ha ez esetleg épp nem tartozik az aktuális tananyagba. Hason-
lóképp sok pótolni való van a magyarságtudattal és a hazasze-
retettel kapcsolatban.
A történelem, az irodalom és a művészetek, de a ter-
mészettudományos tárgyak szemléletében is van eltérés
hívő és nem hívő emberek között. Nem mindegy, mit ho-
gyan értékelek. Nem biztos, hogy mindent megtehetünk,
minden szabad és helyes, amit meg tudnánk tenni. A leg-
főbb értéknek a szeretetet tartjuk és nem a magunk iga-
zának érvényesítését. A hírközléssel kapcsolatban sem
igaz, hogy mindig mindent el kellene mondani!
Ehhez kapcsolódó probléma a beképzelt félműveltség terjedése
és a vele járó egyoldalú szemlélet. Az a látszat, mintha a tu-
domány és a technika fejlődése minden problémát meg tudna
oldani. A másik egyoldalúság a materialista értékrend abszolu-
tizálása, mintha egyedül az anyagi tényezők és a gazdasági té-
nyezők befolyásolnák az emberek életét.
3.3.4. A katolikus iskola és óvoda nevelői
Amint a katekétáknak, úgy minden keresztény nevelőnek kü-
lönleges szolgálata van, aki a keresztény közösség nevében
neveli gyermekeinket. Nem mindegy, hogy kik és hogyan vég-
122
zik a keresztény nevelést, hiszen az Egyházunk és országunk
jövője van rájuk bízva.
Ezért keresztény nevelő nem lehet akárki, csak az, aki
maga is élő hitű jóra törekvő elkötelezett keresztény, aki
feladatát az érdekelt szülők és a keresztény közösség
megbízása alapján végzi. Az ő feladata a konkrét nevelési
célok megvalósítása tanítással, személyes példájával és
késztetésével. A keresztény nevelőnek - bár nem hitokta-
tó, hanem más tárgyat tanít - sem magánügye az ő vallá-
sossága, mert nemcsak az a fontos, amit hivatalból tanít,
hanem az is, amit mellékesen mond, pl. hogyan vélekedik
az élet kérdéseiről, milyen stílusban beszél… Az Istennel
való személyes kapcsolatunk a legszemélyesebb köz-
ügyünk. A keresztény nevelő vallásossága tehát nem ma-
gánügy, és ha valaki ezt nem vállalja, nem lehet keresz-
tény nevelő.
Igaz, senkit nem kényszeríthetünk világnézetének megvallásá-
ra, de aki nem vállalja világnézetét, aki nem meri megvallani
hitét, Isten iránti szeretetét, az Jézus tanítása értelmében nem
is nevezheti magát igazán kereszténynek, az ilyen emberre
nem bízhatjuk rá gyermekeink keresztény nevelését, mert nem
mindegy, hogy ki neveli a jövő keresztényeit.
A keresztény nevelés felelőseinek és elsősorban a szü-
lőnek joguk van arra, hogy tudják kire, milyen világnézetű
nevelőre bízzák gyermekeik oktatását-nevelését.
Egy festővel is csak akkor csináltatok képet, ha megvallja, mit
akar festeni, vagy ha már nyilván ismerem műveit. Amilyen
természetesnek tartjuk ma a szabad orvosválasztás jogát,
ugyanolyan természetesnek kell tartanunk a szabad iskolavá-
lasztás és pedagógusválasztás jogát.
A hivő tudósok életének tanúságétele, hogy a hit és a tudo-
mány összeegyeztethető, harmonikus világnézetben. Egy pe-
dagógus lehet jó vagy rossz pedagógus, akár hívő, akár nem
hívő. De keresztény nevelő csak az olyan hívő lehet, aki egyben
jó pedagógus is, illetve a jó pedagógus akkor lehet keresztény
nevelő, ha saját maga is keresztény.
Igaz, hogy alkotmánybírósági döntés van arra, hogy senkit
nem lehet világnézetének megvallására késztetni, hogy senkit
 123
nem lehet meggyőződése miatt hátrányos helyzetbe hozni, ám
ez a döntés nem jelentheti azt, hogy olyan valakit kell keresz-
tény nevelőnek vagy katekétának alkalmaznunk, aki nem vál-
lalja hitének megvallását. A pedagógiai vagy kateketikai képe-
sítés csak lehetőséget ad arra, hogy ott tanítson, ahol akar, il-
letve ahol felveszik, de nem lehet bárkit arra kötelezni, hogy őt
alkalmazza.
A keresztény nevelők lelkiségére is vonatkozik, amit
minden katekétától „elvárunk”. Őszinte vallásossága nem
hibátlanságot, tökéletességet feltételez, hanem előrehala-
dást, állandó törekvést a jóra.
Az egyházi iskolában elsősorban elkötelezett keresztény peda-
gógusok tanítanak, de szükség esetén taníthat olyan nem hívő
pedagógus is, aki tiszteletben tartja a keresztény világnézet
alapelveit és vállalja, hogy nem „agitál“ ellene. Nyilvánvaló,
hogy keresztény iskolában csak az lehet igazgató és vezető ta-
nár, aki a szakmai követelményeken kívül a keresztény világ-
nézet szempontjából is megfelelő.

+++

3.4. A szülők és a család

3.4.1. Katekézis a családban
Amint a gyermek a mindennapi élet dolgaiban szülei
gondoskodó szeretetére van bízva, hasonlóképp rá van bíz-
va a kegyelmi élet dolgaiban. A szülőknek a vallásos neve-
léshez való jogát mindenütt elismerik, ahol elfogadják az
emberi jogok nyilatkozatában megfogalmazott vallás-
szabadság elvét. Világnézetileg közömbös nevelés nincs,
mert a szülők csakis saját világnézetüknek megfelelően
tudják nevelni gyermekeiket, vagy hívőnek vagy közöm-
bösnek, azaz nem hívőnek.
„Az a hitoktató tevékenység, amely a családon belül folyik,
egészen különleges adottságokkal rendelkezik, és semmi egyéb
nem tudja helyettesíteni… A szülőktől jövő hitbeli nevelésben -
amelyet a gyermek életének első éveiben kell elkezdeni - a csa-
lád minden tagja kölcsönösen segíti egymást, hogy a keresz-
124
tény élet tanúságtételével, … gyarapodjanak a hitben … a ke-
resztény szülőknek törekedniük kell arra, hogy azt a tanítást,
amit a gyermekek másutt kapnak, a családi körben folytassák
és ismételjék … Így a családi katekézis megelőzi, kíséri és kö-
veti a katekézis egyéb, rendszeres formáit.” (CTr. 68.)
Minden katekétának tudnia kell, hogy a keresztény ne-
velés eredményessége elsősorban a szülőkön múlik. Ahhoz
azonban, hogy ezt a feladatukat teljesíteni tudják, fel kell
őket készíteni. A lelkipásztorok és katekéták a szülőknek
csak hatékony segítséget nyújthatnak, de nem nevelhet-
nek helyettük. Ugyanakkor a családok sem képesek ke-
resztény nevelési feladataikat betölteni, ha nincsenek élő
kapcsolatban a keresztény közösséggel, a lelkipásztorokkal
és katekétákkal.
A szülők feladata - gyermekeik testi és lelki gondozása mellett -
, hogy gyermekeiket a hit alapelemeire oktassák és a keresz-
tény életre ráneveljék. Tény, hogy az óvodáskor előtt csak a
szülőknek van alkalma gyermekeikkel rendszeresen foglalkozni,
csak ők képesek a megfelelő vallási légkört kialakítani a gyer-
mek körül. A szülők képesek arra, hogy felnövő gyermekeik
problémáit észrevegyék és annak megoldásában segítséget
nyújtsanak. Mindez csak akkor valósulhat meg, ha a szülők va-
lóban hívő keresztények, ha hívő gondolkodásmódjukhoz meg-
felelő hitismeretek társulnak, továbbá ha ismerik a pedagógia
és a lélektan legfontosabb megállapításait.
Figyelemre méltó az elmúlt évtizedek tapasztalata. Amíg a csa-
ládok valóban keresztények voltak, addig a legkedvezőtlenebb
körülmények közt is biztosítani tudták gyermekeik keresztény
nevelését. Ám ha a gyermekek kikerülnek a keresztény család
befolyása alól, illetve amikor már a család sem igazán keresz-
tény, akkor már a család sem tudja hatékonyan segíteni gyer-
meke hitének fejlődését, még kevésbé tudja pótolni a vissza-
szorított iskolai vagy plébániai hitoktatást.
Az sem járható út, hogy a lelkipásztorok csak a szülőkkel fog-
lalkozik, s saját gyermekeiket maguk a szülők oktassák és ne-
veljék, hiszen nem lehet minden szülő egyben jól képzett
katekéta. (Az iskolai oktatás helyett sem lehetne a szülőkre
bízni, hogy csupán ők oktassák otthonukban saját gyermekei-
ket.)
 125
3.4.2. Vallásos nevelés a családban
A szülők joga és lelkiismereti kötelessége, hogy gyer-
mekeik vallásos nevelését biztosítsák. Ezért gyermekeik
elé megfelelő követelményeket kell állítaniuk, és arra kell
őket késztetniük, hogy ezeket a gyermekeik magukévá te-
gyék és megvalósítsák. Gyermekeik azonban ma nem él-
hetnek a világtól elszigetelve, s szembe kell nézni a ket-
tősnevelés hatásaival.
A szülő nem zárhatja el gyermekét az eltérő világnézetű embe-
rek hatása elől, és erőszakkal sem kényszerítheti saját világné-
zetének, hitének követésére. Nincs más lehetőség, minthogy: -
legyen saját maga élő hitű keresztény, aki kellőképp tájékozott
a hit kérdéseiben; - legyen jó kapcsolatban gyermekével, le-
gyen rá ideje, őrizze meg a kölcsönös bizalom légkörét és így
tegye lehetővé, hogy gyermeke mindent megbeszéljen vele.
Mivel gyermekére igen nagy hatással vannak társai, helyesen
teszi, ha elősegíti, hogy gyermeke barátait a keresztény közös-
ségben találja meg, abban a hittanos csoportban, amelyben jól
érzi magát, illetve abban a baráti körben, amelybe szülei isme-
rőseinek, barátainak hasonló gondolkodású gyermekeivel talál-
kozhat.
A keresztény nevelés eredményessége megkívánja,
hogy a szülő mindig vegye figyelembe gyermekének élet-
kori sajátosságait, ennek megfelelően beszélgessen el a hit
és a keresztény élet kérdéseiről, hogy tapintatosan segítse
gyermekét a keresztény élet követelményeinek megvalósí-
tásában. Mindenképp óvakodjon attól, hogy gyermekét el-
kényeztesse, és „minden áldozatvállalástól megvédje”.
Élete példájával késztesse gyermekét, hogy szívesen vál-
laljon áldozatot Jézusért, hogy örömét lelje Jézus követé-
sében.
A keresztény nevelői munka a legideálisabb esetben sem konf-
liktusmentes. A szülőnek látnia kell a gyermekére váró veszé-
lyeket, kellő időben figyelmeztetni és segítenie kell. felügyelnie
kell gyermekére, észre kell venni hibáit, gyarlóságait, és segí-
tenie kell ezek leküzdésében. Érezze a gyermek, hogy szülője
mellette áll, „érte drukkol”, s bármi baj van, számíthat segítsé-
gére. De azt is érezze, hogy hibái ellenére megbíznak benne,
126
hiszen fokozatosan saját lábára kell állnia, önmagát kell tovább
nevelnie.
Sok családban „bízzák rá” a gyermek vallásos nevelését
a nagyszülőkre. Valóban fontos szerepük lehet nekik uno-
káik vallásos nevelésében, de a szülőket mégsem pótol-
hatják, csak segíthetik. Ezért az alapvető keresztény neve-
lési elvekről és módszerekről a hitoktatónak a nagyszülők-
kel is rendszeres megbeszélést kell tartania, hogy valóban
eredményes legyen a keresztény nevelő munkában való
részvételük.
Ha a szülők vallásilag közömbösek, ha életük nem nevel a hit-
re, akkor a nagyszülő csak ritkán képes biztosítani a vallásos
neveléshez szükséges otthoni légkört. A lelkipásztorok tanácsa-
ikkal segíthetik az ilyen nagyszülőket, hogy ellensúlyozhatják a
szülők életmódjának negatív hatásait. Arra is gondolniuk kell,
hogy azok, akik saját gyermekeiket nem tudták eredményesen
felnőtt kereszténnyé nevelni, csak akkor lesznek képesek uno-
káikat valóban hívő felnőtt kereszténnyé nevelni, ha - okulva
sikertelenségükből - el tudják kerülni azokat a hibákat, melye-
ket gyermekeik keresztény nevelésénél, akár véletlenül is elkö-
vettek.
3.4.3. Foglalkozás a szülőkkel
A szülők keresztény nevelői hivatására való felkészítés
a házasság előtti jegyesoktatás és a keresztelés előtti
megbeszélések alkalmával kezdődik. A katekétának tuda-
tosítani kell a szülőkben keresztény nevelői felelősségüket,
rámutatva arra, hogy milyen döntő szerepük van gyerme-
keik hitének fejlődésében.
Van olyan vélemény, hogy a szülő: „Ne akarja idő előtt befo-
lyásolni gyermekét, és ezért meg kell várni a vallásos nevelés-
sel, míg a gyermek maga tud dönteni, hogy akar-e egyáltalán
keresztény lenni.” Erre az állításra egyszerű a válasz: „Ha ne-
kem valami jó, akkor miért fosszam meg tőle gyermekemet.
Ha életem értelme, boldogságom alapja Isten szeretete, akkor
miért zárnám ki belőle gyermekemet? Normális talán az a szü-
lő, aki gyermekének csak kenyeret meg vizet ad, míg ő dúsan
lakmározik? Miért fosztanám meg gyermekemet attól az öröm-
től, amelyet Isten szeretetéből megtapasztalhat?”
 127
Egy vallását alig gyakorló szülő így indokolta kérését, hogy
gyermekét megkereszteljék és keresztény nevelésben részesít-
sék: „Tudom, hogy jó lenne keresztény módon élni. De ha én
gyenge vagyok és magam nem tudom megtenni, miért ne ad-
hassam meg gyermekemnek, hogy kezdettől fogva jó úton jár-
jon?”
Ha valami „nem fontos” a szülőnek, csak eltűri, engedi, kö-
zömbösen nézi, amit a gyerek tesz, az a gyereknek hogy lesz
fontos? A különböző iskolai szereplésekre, versenyekre elmegy
a szülő, együtt izgul a gyerekekkel… És mennyit „gürcöl” egy
szülő, hogy elit iskolába, vagy egy jó hírű edzőhöz bejusson a
gyermeke… Az egész család élete a gyerek különórája köré
szerveződik, mert az „olyan fontos”! A hittannal meg megvárja,
hogy majd a gyerek döntsön helyette?
A szülőket a keresztény nevelésben segíti a keresztény
közösség is, amelybe minden keresztény család beletarto-
zik. Ebben a közösségben a katekéták feladata, hogy szak-
tudásuknak megfelelően adjanak eligazítást a felmerülő
kérdésekre. Ezért természetes, hogy már a legkisebbek
szülei részére is tartsunk rendszeres megbeszéléseket.
Még jobb, ha a szülők kezdettől fogva bekapcsolódnak a
plébánia egy-egy család-közösségébe. Nagy segítséget je-
lentenek a rendszeres családlátogatások is, akár a lelki-
pásztor, akár valamelyik munkatársa vállalkozik rá.
A szülők keresztény nevelői munkáját igen hatékonyan segítik
a kezükbe adható keresztény nevelési segédkönyvek.
Az óvodáskor végén, illetve az iskoláskor elején kezdő-
dik a gyermekek rendszeres közösségi katekézise, plébáni-
ai és iskolai hitoktatás formájában. A gyermek-hitoktatás
eredményességének feltétele, hogy a katekéta rendszeres,
jó kapcsolatot tartson tanítványai szüleivel. A gyermekek
szempontjából is fontos, hogy a gyermek lássa, szülei jó
kapcsolatban vannak hitoktatójával. Így a szülők is tudják,
mit tanulnak a gyermekek, milyen követelményeket tá-
masztunk velük szemben.
A rendszeres szülői értekezletek tartása hozzátartozik a
rendszeres hitoktatáshoz.
A szülői megbeszélések időpontját és témáját a gyerekek köz-
128
vetítésével közöljük a szülőkkel, de célszerű azt a templomban
is kihirdetni. Általános tapasztalat, hogy a téma szerinti meg-
beszélések mindig nagyobb érdeklődést váltanak ki, mint a té-
ma megjelölése nélkül meghirdetett szülői értekezletek. Fontos,
hogy ne az utolsó pillanatban értesítsük őket. Ha előre megha-
tározott napokon hívjuk őket, akkor számítani tudnak rá.
A megbeszélések fő témája mindig valami olyan kérdés legyen,
ami a szülők tervszerű hitbeli továbbképzését szolgálja.(1) -
Minden alkalommal meg kell velük beszélni a gyermekek okta-
tásával kapcsolatos aktuális kérdéseket,(2) hol tartunk az
anyagban, milyen követelményeink vannak, milyen észrevéte-
leink vannak.(3) - Alkalmat kell adni minden alkalommal arra is,
hogy a szülők maguk is előhozzák gyermekeikkel kapcsolatos
problémáikat.(4) - Mindig szóba kerülhetnek általános pedagó-
giai és lélektani kérdések,(5) s ezekre a témákra szakelőadót is
meghívhatunk.
A középiskolás korú és idősebb fiatalok szüleinek is
szükségük van arra, hogy jó kapcsolatban legyenek az ifjú-
sági katekézis vezetőjével. Nekik is tudniuk kell, hogy
gyermekeik mivel foglalkoznak a katekézisen, milyen fel-
adatokat kapnak és milyen közös programokon vesznek
részt. Részükre is kell megfelelő szakelőadásokat tartani
és lehetőséget adni arra, hogy kérdéseiket megbeszéljék.

+++

3.5. A lelkipásztorok és keresztény nevelők

3.5.1. A lelkipásztori munkaközösség
A plébánia közössége a helyi Egyház. Ebbe a közösségbe min-
den hívő beletartozik. Ez a nagy létszámú közösség azonban
csak akkor tudja keresztény küldetését teljesíteni, ha tagjai a
plébánossal, a felelős lelkipásztorukkal és munkatársaival
együttműködnek. A plébánia képviselőtestületének a feladata,
hogy a felelős lelkipásztorokat segítsék, munkaközösségeikkel
a lelkipásztori munkába tevékenyen bekapcsolódjanak.
Ha az Egyház elsőrendű feladata az evangélium hirde-
tése, akkor a plébániai lelkipásztori munkának szintén
elsődleges feladata az Ige szolgálata, a katekézis. A
 129
sődleges feladata az Ige szolgálata, a katekézis. A plébánia
képviselőtestületének egyik legfontosabb munkacsoportja
a katekéták és lelkipásztori munkatársak közössége. Ennek
a munkaközösségnek a munkájába be kell kapcsolódnia
mindazoknak, akik tevékenyen részt vesznek a
katekézisben, továbbá mindazoknak, akik a hívek gondjai-
val személyesen foglalkoznak.
Bár a plébániairodán ügyeletet tartók, az adószedők és a be-
teglátogatók elsősorban nem katekéták, ők mégis jelentős
kateketikai feladatokat is ellátnak. Ők tudnak közvetíteni a plé-
bános és azon hívek között, akiknek egyébként alig van kap-
csolatuk a plébániával. Értesíthetik őket a különböző
katekézisekről, kellő időben figyelmeztethetnek, ha valahol há-
zasság készül vagy már gyermeket várnak, felhívhatják a szü-
lők figyelmét gyermekeik hitoktatási lehetőségeire. Ezen túl-
menően azonban nem ritkán nekik kell válaszolni a hittel és a
mindennapi keresztény életet érintő kérdéseikre, problémákra.
Ők adhatnak alkalmat ezeknek a híveknek a plébániával való
szorosabb kapcsolat felvételére.
A katekétáknak és a plébániai munkatársaknak rend-
szeres megbeszélésre van szükségük. Szükségük van az
állandó teológiai, kateketikai stb. továbbképzésre, gyakor-
lati kateketikai problémáik megbeszélésére, a közös mun-
kákra és programokra. Végül nagy jelentősége van ennek
a közösségnek a keresztény tanúságtétel szempontjából -
hiszen a hívek figyelmének központjában élve - életükkel
tehetnek tanúságot hitükről, szolgálatkész szeretetükről.
Célszerű, ha a katekéták és lelkipásztori munkatársak csoport-
ja hetenként vagy kéthetenként találkozik a plébánossal és a
plébánián szolgáló többi lelkipásztorral. Ezek a találkozások ak-
kor lesznek igazán közösségi összejövetel, ha valamennyien jó
kapcsolatban vannak egymással, és nemcsak mindennapi
gondjaikat tudják megbeszélni, hanem tudnak közösen imád-
kozni, elmélkedni, ha vannak közös programjaik…
Nem egy pap nem szívesen mond le a kicsinyek hitok-
tatásáról, hiszen a velük való foglalkozás valóban sok örö-
met adhat. Ennél azonban sokkal fontosabb a katekéták
közösségével való foglalkozás, hiszen csak így tudja való-
130
ban irányítani a lelkipásztori munkát, így lesz mindenről
tudomása, így tud felelősséget vállalni a rábízottakért.
A plébánosnak legyen gondja munkatársai állandó továbbkép-
zésére, ezért adjon nekik alkalmat és bíztassa őket a tovább-
képző előadásokon való részvételre. Legyen gondja arra, hogy
munkatársai lelkileg rendben legyenek, évente részt vegyenek
zárt lelkigyakorlaton. Neki kell munkatársai lelkesítőjének len-
nie, elöl járnia a keresztény életben, a jézusi szeretetben.
3.5.2. Kapcsolat a katolikus iskolák pedagógusaival
Ma már több helyen van katolikus iskola, ahol termé-
szetes és szükséges, hogy az iskola pedagógusaira is
gondja legyen a plébánosnak, hacsak a püspök valaki más-
ra nem bízta rá ezt a feladatot. Nyilvánvaló, hogy a katoli-
kus iskola igazgatójának a feladata, hogy munkatársainak
egy kicsit lelkipásztora is legyen, de a plébánosnak ebbe a
munkába mindenképp be kell kapcsolódnia.
Ideális, ha az iskola pedagógusai ugyanolyan rendszerességgel
tudnak összejönni és együttdolgozni, mint a plébániai munka-
társak. A plébánosnak velük is rendszeresen kapcsolatot kell
tartania, legalább havonta vegyen részt megbeszéléseiken. Az
ő szellemi és lelki továbbképzésükről is gondoskodnia kell.
Jelen körülményeink között csak kevés helyen van ka-
tolikus oktatási - nevelési intézmény. Valószínűleg vannak
azonban minden plébánián olyan pedagógusok, akik hívő
katolikusok és nem-katolikus iskolákban tanítanak. A plé-
bánosoknak őket is segíteniük kell, hiszen ők aránytalanul
nehezebb helyzetben vannak, mint a katolikus iskolában
tanító társaik.
Célszerű, ha a katolikus pedagógusokkal is rendszeres kapcso-
latot tartunk, a katekéták munkacsoportjához hasonlóan. Az ő
szellemi és lelki továbbképzésükről is gondoskodni kell.
Sajátos feladata a pedagógusok munkaközösségeinek,
hogy közös munkájukkal a keresztény nevelést segítsék és
hatékonyabbá tegyék. Ha többen is vannak, külön munka-
csoportokat alkothatnak, pl. tanítók, történelem-, iroda-
lom-, földrajz-, biológia- és kémia tanárok stb. csoportjai.
Fontos feladata ezeknek a munkacsoportoknak, hogy a nem-
 131
keresztény gondolkodású világban felhívják kollegáik figyelmét
a használatban lévő tankönyvek „buktatóira”, a liberális szem-
léletet becsempésző tanaikra, a tények egyoldalú bemutatásá-
ra stb. Mindezt nem ellenséges szándékkal, hanem a világnéze-
ti és vallásszabadság érvényesítése céljából kell tenniük, hogy
a nem-katolikus iskolában tanuló, hívő diákokat megóvjuk a hi-
tüket fenyegető burkolt veszélyektől.
3.5.3. A katekéta képzés
A felelős lelkipásztoroknak egyik sajátos feladata, hogy
munkatársakat keressenek és neveljenek. Fel kell fedezni-
ük az arra alkalmas fiatalokat és megfelelő felkészítés után
be kell őket iskolázniuk, akár hitoktatóképző, akár ifjúsági
vezetőképző vagy más tanfolyamokra.
Az 1984-től hazánkban működő hitoktatóképzők a hitoktatási
lehetőségek kihasználásához képeztek és képeznek hitoktató-
kat. Azóta egyre jelentősebb a főiskolai hittanár képzés, akár
nevelő-tanár, akár a más szaktárgyhoz kapcsolódva, továbbá
jelentős a nappali teológiát végző fiatalok száma. A főiskolák-
hoz kapcsolódó levelező tagozatok feladata egyre inkább az
lesz, hogy hittanári másoddiplomát biztosítsanak azoknak,
akiknek már van főiskolai-, egyetemi végzettségük, s most szí-
vesen bekapcsolódnának a lelkipásztori munkába. A főiskolai
katekéta diploma a hitoktatáson kívül más területeken is al-
kalmazható, hiszen szükségünk van kateketikai képzettséggel
rendelkező közéleti emberekre, újságírókra, média szakembe-
rekre stb.
Meg kell ezektől a hitoktatóképzőktől különböztetni azokat a
tanfolyamokat illetve szabadegyetemeket, melyeknek az a cél-
ja, hogy a felnőtt keresztények hitismeretei egyéb ismereteik-
hez harmonikusan illeszkedhessenek.

+++

3.6. Katekézis nem-hívő környezetben

3.6.1. A mai keresztény nevelési környezet
Valamikor nemcsak a család, hanem az egész társada-
lom biztosította a gyermekek keresztény nevelését, a fel-
132
növő fiatalok bekapcsolódását a keresztény közösség éle-
tébe. Ennek következtében a hitoktatásra nem hárult más
feladat, minthogy a keresztény környezetben felnövő gye-
rekekkel megismertesse hitünk igazságait, a jézusi élet
követelményeit, és keresztény életünk mindennapos gya-
korlatait. A nevelési célt alárendelték az oktatási célnak.
Ám hamarosan kiderült, hogy nincs minden rendben, a hi-
tet nem lehet automatikusan továbbadni utódainknak. Ah-
hoz, hogy az elkövetkező nemzedék ne csak hagyomány-
ból legyen keresztény, nem elég külsőleg kereszténnyé
nevelnünk őket, hanem minden tanítványunkat el kell ve-
zetni a személyes megtérésre és a jézusi életet vállaló fel-
nőtt elkötelezettségre.
A hagyományos katekézis „csődje”-ként élhettük meg az elmúlt
évtized nagyfokú elvallástalanodását. A hagyományos vallásos-
ság nem tudta megőrizni fiataljainkat az ateizmus erőszakos
támadásaival szemben. Csak egy dolog maradt fenn egy dara-
big, a szentségekhez járulás: az elsőáldozás, a bérmálás, a
templomi esküvő és az egyházi temetés igénye. Sok keresztény
számára ezek az események adtak alkalmat, hogy lelkipászto-
rukkal valamiféle kapcsolatot keressenek.
A vallásilag közönyös keresztényekkel való kapcsolat-
felvételre ma is jó alkalom a szentségek kiszolgáltatása.
Nagyon fontos, hogy a lelkipásztorok és katekéták a hoz-
zájuk így „betévedt” híveket ne számonkérő szigorral fo-
gadják, hanem az evangélium örömhírével, a hitben való
előrehaladás lehetőségével.
Ma már mi is missziós ország vagyunk. Nem-hívő, vagy félig-
hívő kortársainkat nem a bíró keménységével, hanem a jó
pásztor szeretetével kell fogadnunk. A kereszténység nem egy
egységes szint, amit mindenkitől meg kell követelnünk, hanem
sokkal inkább irány, el kell indulni, tovább kell lépni a Jézus felé
vezető úton. Hozzánk betévedő embertársainkat megismerve,
meg kell állapítanunk, meddig jutottak el a hit fejlődésének út-
ján, hol és miért akadtak el, és ezután kell segítenünk és kész-
tetnünk őket, hogy vállalják és tegyék meg a következő lépést.
Ezzel a szemlélettel lehet elkerülni azokat a meddő lelkipásztori
vitákat, melyek azt akarják eldönteni, milyen meghatározott
 133
követelményeket kell állítanunk azokkal szemben, akik elsőál-
dozók, bérmálkozók akarnak lenni, illetve templomban szeret-
nének házasságot kötni. Nem meghatározott követelményeket
kell állítani, hanem azt kell tőlük megkívánni, hogy ismét elin-
duljanak és tegyenek előre néhány lépést.
Közéleti lehetőségeink változása ismét lehetővé tette,
hogy katolikus óvodákat és iskolákat nyissunk. Meg is kell
ezt tennünk, olyan ütemben, amilyen ütemben csak győz-
zük, hogy fiataljaink nevelését lehetőleg katolikus intéz-
mények segítsék.
A rendszerváltozás idején komoly vita tárgya volt, szükségünk
van-e egyáltalán katolikus oktatási intézményekre, nem elé-
gedhetünk-e meg a hitoktatás lehetőségének kiterjesztésével.
Ha meggondoljuk, hogy bármennyi katolikus iskolát indítunk,
nem tudjuk elérni, hogy minden hívő gyerek katolikus iskolába
járjon, hiszen nincs annyi hívő pedagógusunk sem, ahányra a
katolikus iskoláknak szüksége lenne. Az elvi döntés helyett a
lehetőségek alakulása döntött. Nyilvánvalóvá lett, hogy sokkal
kevesebb katolikus intézményt tudunk működtetni, mint
amennyit szeretnénk. Ennek következtében igen sok pedagó-
gus és tanuló lesz kénytelen nem katolikus iskolába járni, mert
más lehetősége nem lesz. Kár lenne a nem-katolikus iskolába
járó diákjainkat még attól a néhány katolikus pedagógustól is
megfosztani, akik nem-katolikus iskolában tanítanak.
A katolikus iskolák számának növelésére mégis szükség
lesz, éppen a liberális életszemlélet erősödése miatt. Igaz,
hogy még nagyon sokáig nem lesz minden katolikus gyer-
meknek lehetősége arra, hogy katolikus iskolába járjon,
előbb-utóbb mégis erre kell törekednünk. És ez vonatkozik
az óvodákra is, hiszen a keresztény nevelést már az isko-
láskor előtt meg kell kezdeni.
3.6.2. A kettős nevelés
Az ateista-kommunista hatalom idején a kettősnevelés
„rémével” fenyegették a szülőket. Ennek elkerülésére azt
tanácsolták nekik, hogy mondjanak le gyermekeik keresz-
tény neveléséről, így elkerülhetik a kettős nevelés hátrá-
nyait.
Valóban ez lenne jó a hívő szülők gyermekeinek? A liberális
134
ateisták szerint igen, hiszen számukra az életben való boldogu-
láshoz nincs szükség vallásra. Tény, hogy emberi vonatkozás-
ban igen sok hátrányos megkülönböztetésben volt részük
azoknak, akik ragaszkodtak gyermekeik keresztény nevelésé-
hez. Magukat a gyermekeket is különböző hátrányos megkü-
lönböztetéssel sújtották. A legtöbbjük elől egyszerűen elzárták
a továbbtanulás lehetőségét, pedagóguspályára pedig alig-alig
kerülhetett keresztény fiatal.
Gyermekeink ma sem élhetnek a világtól elszigetelve, s
szembe kell nézni a kettősnevelés hatásaival. Kettősségről
azonban többféle értelemben is beszélhetünk.
(1)
Egyesek kettősségről beszélnek a hit és a tudomány kapcso-
latában. Valóban más területek, de a természettudomány és
más tudományok nincsenek ellentétben a hittel, a kinyilatkoz-
tatásra támaszkodó világnézettel. Ellentét van azonban a hit és
az ateista filozófián vagy gyakorlaton alapuló világnézetek közt.
Álnok módon ezt az ateista világnézetet természettudományos
világnézetnek nevezték, mintha a természettudományok ezt
alapoznák meg. Ez a téves szemlélet sokakat megtévesztett és
ma is megtéveszt. A természettudomány önmagában nem ad
világnézetet, az világnézetünknek csak része, amit a hívő em-
ber is harmonikusan be tud illeszteni hívő világnézetébe.
(2)
Másfajta a kettősség, ha azt mondják, hogy mást tanít az is-
kola és mást a családi otthon. Azok azonban, akik világnézeti
semlegességről beszélnek, azt állítják, hogy tiszteletben tartják
a másként-gondolkodókat, miért akarják épp az iskolában rá-
kényszeríteni saját világnézetüket a másként gondolkodókra.
Ez az ellentét valóban gondokat okozhat a felnövő fiataloknak,
ha a hittel kapcsolatban felmerülő kérdésekre nem kapnak
megfelelő hívő választ.
(3)
Végül kettősségről beszélhetünk, ha egy nevelő mást mond
és másként él. Ez akkor okoz szinte leküzdhetetlen hitproblé-
mát a fiataloknak, ha ezt a kettősséget épp magát hívőnek val-
ló nevelőjük életében tapasztalják meg.
(4)
A gyermek elsősorban szülei élő hite alapján nevelődik élő
hitű kereszténnyé. A szülőkön kívül azonban mások is egyre
nagyobb hatással vannak a felnövő gyermekre. Ma a hívő csa-
ládok gyermekei is hatása alá kerülnek a szabadelvű, nem-hívő
világnézetű embereknek.
 135
Ez a kettősség önmagában is veszélyeztetheti a gyermek hité-
nek fejlődését, ha a gyermek felmerülő kérdéseire nem kap ki-
elégítő választ. Ez több okból következhet be: - lehet, hogy a
szülő saját maga is tájékozatlan vagy bizonytalan világnézeti
kérdésekben; - lehet, hogy a szülő nincs jó kapcsolatban
gyermekével akár az idő, akár a bizalom hiánya miatt; - lehet,
hogy a szülő élete nincs összhangban szavaival; - és lehet,
hogy a szülők egymással sincsenek egyetértésben világnézeti
kérdésekben.
Mindezek a problémák rendszerint azt eredményezik,
hogy a gyermek világnézeti problémáival máshoz fordul.
Ha a válaszadó nem-hívő ember, akkor ennek következté-
ben a gyermek fejlődő hite súlyos veszélybe kerül. Ha a
gyermek kérdéseire a hívő szülő vagy más hívő ember ad
megfelelő választ, akkor a hittel kapcsolatban felmerülő
kérdések a hitben való öntudatosodást és megerősödést
szolgálhatják.
Többféle értelemben is beszélhetünk kettős nevelésről.
(1)
A gyermek különböző világnézetű felnőttek befolyá-
sa, nevelő hatása alatt áll. Ez akkor veszélyes, ha a hitével
kapcsolatban felmerülő kérdéseire nem kap kielégítő vá-
laszt.
(2)
Rendszerint súlyos problémákat okoz, ha a gyermek
a saját szülője életében és szavaiban tapasztal kettőssé-
get.
(3)
A hit és a természettudomány nincs egymással ellen-
tétben, de ellentétben van a hívő és a nem hívő világné-
zet. Ám a természettudomány nem azonos a nem-hívő vi-
lágnézettel. Ez a kettősség csak akkor veszélyes, ha téves
nézeteket terjeszt valaki, ha a hívő kérdésére nem kap ki-
elégítő választ.
3.6.3. Hitoktatás liberális környezetben
A katolikus szülők gyermekeinek legnagyobb része állami isko-
lába jár, ahol többségében szabadelvű pedagógusok tanítják
őket, marxista-liberális szellemű tankönyvekből.
Az iskolai és plébániai hitoktatásnak minden esetben a
gyermekek hitének fejlődését kell szolgálnia, ami sok eset-
136
esetben megkívánja, hogy a tanterv szerinti anyag mellett
olyan témákat is megtárgyaljunk, melyeket a különböző
más iskolai tárgyak vetnek fel. A hitoktatónak mindig
késznek kell lennie, hogy meghallgassa tanítványai prob-
lémáit.
Előfordul, hogy egy-egy tanár megpróbálja kifigurázni a vallási
ismereteket. Ilyen esetben a legtöbbször a saját téves ismere-
tei alapján próbálja a gyermekek hitét megzavarni. Lehet, hogy
a gyerekek nem tudnak erre szakszerűen válaszolni, de a ma-
guk módján mégiscsak megfelelnek. Pl. egy alkalommal, ami-
kor az igazgató a Bibliát próbálta kifigurázni, majd megkérdez-
te a gyerekeket, hogy mit szólnak hozzá, ezt a választ kapta:
„Igazgató bácsi, úgy látszik maga ezt nagyon régen tanulta.”
Az igazgató ezután mindjárt témát váltott.
Sokkal veszélyesebb tanítványaink hitére az istennélkü-
li életszemlélet következményeinek hatása. Annyi progra-
mot kínálnak a fiataloknak, hogy nem marad idejük hit-
tanórára menni. Sok helyen az is gondot okoz, hogy a va-
sárnapi szentmisén részt tudjanak venni. Tanítványainknak
mindenképp nagy áldozatkészségre van szükségük ilyen-
kor, s a katekétának is rugalmasnak kell lennie a követel-
mények állításában. Ez a helyzet valóban az életre készíti
fel fiataljainkat, s nem árt ha megtanulják, hogy hitükért
örömmel vállaljanak áldozatot.
A lelkipásztorok és katekéták sokat elérhetnek következetes
magatartásukkal. Általában - főleg ha nincsenek a hívő fiatalok
aránytalan kisebbségben - el lehet érni, hogy tartsák tisztelet-
ben a szülők jogos igényét, és ne szervezzenek keresztbe kü-
lönféle programokat.

+++

A keresztény nevelő,
a 3. fejezet összefoglaló kérdései
Miért nem lehetséges világnézetileg semleges nevelés?
Miért nem lehetséges világnézetileg semleges oktatás?
Mi teszi kereszténnyé a nevelést? (4)
 137
Mi a különleges felelőssége a katekétáknak?
Melyek a hitoktatók lelkiéleti „kötelességei”?
Milyen továbbképzésre van szüksége a hitoktatóknak?
Kik kaphatnak megbízást hitoktatásra?
Kitől és hogyan kapják a hitoktatók megbízásukat?
Milyen legyen a hitoktató kapcsolata tanítványaival?
Miért van szükség katolikus iskolára és óvodára?
Honnan van joga a szülőknek gyermekeik vallásos nevelé-
sére?
Lehetséges-e a családban világnézetileg közömbös neve-
lés? (A választ indokold meg!)
Hogyan kell felkészíteni a családokat a keresztény neve-
lésre?
Melyek a szülői értekezletek állandó témakörei?
Miért van szükség lelkipásztori munkaközösségre, kik tar-
toznak bele?
Többféle értelemben beszélhetünk kettős nevelésről. Me-
lyek ezek?
Mikor akadályozza a kettős nevelés a gyermek hitének fej-
lődését?
138
4. A hitoktatás gyakorlati kérdései
4.1. Alapelvek a hitoktatás anyagának elrendezésé-
ben
4.1.1. A hitoktatás anyaga, (a hit-ismeret, mint a ta-
nítás oktatói célja)
A hit Istennel való személyes kapcsolat: Isten szerete-
tének felismerése, elfogadása és gyümölcsöztetése.
A hitről szólva beszélhetünk a hitről, mint emberi magatartás-
ról, amellyel az ember az önmagát kinyilatkoztató Istenhez for-
dul, és mint igazságról, amit elfogadunk, a kinyilatkoztatás és
a keresztény örömhír tanítását. A kettő a katekézisben szoro-
san összetartozik. A hit fejlesztését, növelését, gyümölcsözte-
tését tekinthetjük mint nevelési célt, ami az Istenhez fűződő
kapcsolat megerősödését, kiteljesedését munkálja, és tekint-
hetjük mint oktatási célt, ami az Istennel való kapcsolatunknak
egyre bővülő és mélyülő ismeretét eredményezi. Most ebben az
értelemben beszélünk a hitoktatás anyagáról, mint az oktatási
cél tárgyáról.
Általánosságban véve a hitoktatás anyaga a keresztény
örömhír teljessége: az egész kinyilatkoztatás, vagyis a
magát közlő Isten, a kinyilatkoztatás alkalmazása életünk-
re, a keresztény közösség élete és története, a Jézushoz,
illetve követőinek közösségéhez való csatlakozásból követ-
kező gyakorlati magatartásunk.
„Jóságában és bölcsességében az Isten úgy határozott, hogy
kinyilatkoztatja önmagát és tudtunkra adja akaratának szent
titkát… hogy őket meghívja és befogadja saját közösségébe.”
(Dei Verbum 2. p.)
„A kinyilatkoztatás: Isten misztériumának és üdvözítő tevé-
kenységének kinyilvánítása a történelemben, amely Isten ré-
széről az ember felé személyes közlés formájában történik, s
ennek a közlésnek a tartalma lesz a többi ember felé elmon-
dandó üdvösségüzenet.”(DCG. 37.)
Ebben az értelemben a hitoktatás anyaga nemcsak a
hittételek összessége, Jézus Krisztus és az Egyház tanítá-
sa, hanem Jézus és az egész Egyház élete is, az egész
 139
üdvtörténelem, különösen azok az események, amelyek-
ben Isten üdvözítő szeretete kinyilvánul.
4.1.2. Szempontok a hitoktatás anyagának kiváloga-
tásához
A hitoktatás anyaga a maga összességében olyan ha-
talmas anyagtár, hogy mindezt még vázlatosan, még hosz-
szú évek tanítási lehetőségére számítva sem lehet tanítvá-
nyainknak előadni.
A Katolikus Egyház Katekizmusa maga is kb. 1000 oldalas
könyv, ami röviden kifejti a keresztény tanítást. Az egész kate-
kizmusnak a különböző korú fiatalok katekézise számára való
teljes feldolgozása ennek a terjedelemnek a többszöröse lenne,
amihez még a bibliai ismeretek, az egyháztörténelmi ismeretek
stb. kapcsolódnak.
Éppen ezért különböző szempontok figyelembevételével
kell ebből a hatalmas anyagból összeszedni mindazt, amit
a többéves, rendszeres hitoktatás során fel kell dolgozni.
Elvileg a katekézisnek a teljes kinyilatkoztatást fel kell
ölelnie, de az már válogatás kérdése, hogy mit dolgoz fel
részletesebben, és mit tárgyal csupán nagy vonalakban.
Ennek a válogatásnak különböző szempontjai: - (1)aminek
ismerete az üdvösséghez szükséges; - (2)amire a fiatalnak
hite fejlődéséhez aktuálisan szüksége van; - (3)amire a fia-
talnak adott helyzetében szüksége van; - (4)amit a fiatal
életkori sajátosságait tekintve képes felfogni; - (5)ami meg-
felel a katekézisen részt vevő fiatalok tanulási készségé-
nek; - (6)ami megfelel az adott kateketikai lehetőségeknek
Szent Ágoston a De catechisandis rudibus c. írásában felhívja a
figyelmet az igazságok hierarchiájára. Viszonylag könnyűnek
látszik az igazságok egymásra épülésének teológiai meghatá-
rozása. Ám mindjárt más lesz a fontossági sorrend, ha valakit,
aki még nem hisz, fokozatosan akarok elvezetni a hitre, Isten
ismeretére és szeretetére. Ebben az esetben figyelembe kell
vennem, mi az, amit már ismer, és milyen további lényeges
ismeretekre van szüksége, hogy a hit felé, illetve a hitben a
következő lépést megtegye. Ismét más lesz a fontossági sor-
rend, ha valakinek az a feladata, hogy röviden foglalja össze
140
hitünk tanítását, Jézus örömhírének lényegét.
Hitünk igazságainak ilyen összefoglalásai nemcsak a katekiz-
musok. A legrégibb a Didache, a Tizenkét apostol tanítása.
Ilyen összefoglalás az apostoli hitvallás is, a niceai hitvallás, a
zsinati hitvallások, s az egyik legutóbbi, VI. Pál pápa hitvallása.
Ismét másfajta összefoglalási kísérlet a főigazságok
megfogalmazása.
„Az üdvösségről szóló üzenetben az igazságoknak bizonyos hie-
rarchiája létezik, amelyet az Egyház mindig tudott és tisztelet-
ben tartott, amikor hitvallást szövegezett meg, vagy a hit taní-
tásának összefoglalását készítette el. Ez a hierarchia nem azt
jelenti, hogy az egyik igazság jobban, a másik kevésbé tartozik
a hithez, hanem hogy bizonyos igazságok más igazságokra
támaszkodnak, és azoktól kapják magyarázatukat. A
katekézisnek minden fokon tiszteletben kell tartania a hit igaz-
ságainak ezt a hierarchiáját. Ezeket az igazságokat négy pillér
köré lehet csoportosítani: 1) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek, a
mindeneket teremtő Isten misztériuma; - 2) A megtestesült
Ige, a Szűz Máriától született Krisztus misztériuma, aki a mi
üdvösségünkért szenvedett, halt meg és támadt fel; - 3) A
Szentlélek misztériuma, aki jelen van az Egyházban, megszen-
teli azt és irányítja, Krisztusnak, a mi Urunknak és Üdvözítőnk-
nek eljöveteléig; - 4) Az Egyház misztériuma, amely Krisztus ti-
tokzatos teste, amelyben Szűz Máriát kiváltságos hely illeti
meg.” (DCG. 43.)
Hitünk fő igazságai az ún. főigazságok: 1) Egy Isten van. Az
egy Istenben három személy van: az Atya, a Fiú és a Szentlé-
lek; - 2) Isten a világ teremtője és gondviselője; - 3) A Fiúisten
emberré lett, meghalt és feltámadt, hogy minket megváltson
és üdvözítsen; - 4) Isten irgalmas, a megtérő bűnösnek szíve-
sen megbocsát. - Isten igazságos, a jókat megjutalmazza, a
gonoszokat pedig megbünteti; - 5) Isten kegyelme az üdvös-
ségre szükséges; - 6) Az ember lelke halhatatlan, teste pedig
feltámad; - 7) Jézus Krisztus Egyházat alapított, és ennek leg-
főbb pásztora a római pápa.
Jézus örömhíre: Mennyei Atyánk végtelenül szeret minket,
meghív országába, gyermekévé fogad, és földi életünk után
hazavár az örök életre.
A katekézis anyagának kiválogatása lényegében nem a
 141
lelkipásztorok és hitoktatók feladata, hanem az egyházme-
gyék felelős lelkipásztorának, illetve az egyes országok
püspöki karának feladata, amikor elkészítik a hitoktatás
tantervét, mely meghatározza, hogy milyen helyzetben mit
kell tanítani.
A lelkipásztoroknak akkor lesz feladata a hitoktatás
anyagának összeszedése, amikor a tantervnek megfelelően
egy-egy csoport katekézisére felkészülnek. Ezt a feladatot
részben a hittankönyv írók végzik el, amikor megírják a
tantervnek megfelelő különböző hittankönyveket. A hitok-
tatókra vár ezután a további feladat, hogy a tantervben
meghatározott szempontokat alkalmazva, egy-egy hittan-
órára lebontsák az elvégzendő anyagot, figyelembe véve a
rendelkezésre álló időt, a gyerekek meglévő ismereteit és
tanulási képességét.
Pl. egy tiszta katolikus községben alsós gyerekeket alig érdekli
a katolikusok és a nem-katolikus keresztények közti különbség.
De másként kell készülni egy olyan csoport foglalkozásához,
ahol érdeklődő, olvasott fiatalok vannak, és másként egy olyan
csoport foglalkozásához, akik hasonló korúak, de még az olva-
sással is gondjaik vannak. Másként készül továbbá az a hitok-
tató, akinek csak heti 1 óra megtartására van lehetősége, és
másként az, akinek heti 2-2 órája van egy csoportban.
Figyelembe kell vennie a lelkipásztoroknak ezeket a vá-
logatási szempontokat, amikor például a megtérőknek
akarják hitünk igazságait bemutatni, amikor a még nem
hívőkben szeretnének hitet ébreszteni.
4.1.3. Szempontok a hitoktatás anyagának elrende-
zéséhez
„… Ezekből azonban nem lehet levezetni a tárgyalt
anyag sorrendjét. Tanácsos azonban Istenből kiindulni, s
tőle eljutni Krisztushoz, de ugyanígy lehet fordított sor-
rendben rendezni az anyagot. Vagy ki lehet indulni az em-
berből és el lehet jutni az Istenhez. Olyan pedagógiai mód-
szert kell kiválasztani, amely megfelel a katekézisben részt
vevő közösség vagy emberek körülményeinek. Ebből adó-
dik annak szükségessége, hogy nagyon gondos tanulmá-
142
nyozás után határozzák meg a katekézis módszerét konk-
rét esetekben.” (DCG. 46.)
Az anyag elrendezésének többféle módját ismerjük:
koncentrikus, ciklikus, progresszív és szünbiotikus anyag-
elrendezés.
(1)
A koncentrikus elrendezés szerint minden évben ugyanazt az
alap-anyagot tanítjuk, de minden évben más-más szempontból
vizsgálva, fokozatosan bővítve. Ez az elvileg a hit fejlődését is
figyelembe vevő módszer a gyakorlatban nem vált be. A
katekéták ugyanis mindig elmondták, amit csak tudtak. Ennek
következtében a gyerekek minden évben ugyanazt az anyagot
tanulták, unalmas lett számukra a hittan: „Ezt már tanultuk!”
(2)
A ciklikus anyagelrendezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a
felsőbb osztályokban a teológiai tárgyak szerinti tárgykörökre
osztották el az anyagot, és ezt tanították 2-3-4 éves ciklusok-
ban. Ez a módszer ott vált be, ahol viszonylag kevesen jártak
hitoktatásra és így egyszerre lehetett tanítani különböző osz-
tályba járó tanulókat. Ha több helyen ugyanolyan ciklusban ta-
nítanak, akkor nem jelent gondot, ha a gyerek az egyik cso-
portból átkerül egy másik csoportba.
(3)
A progresszív anyagelrendezés folyamatos hitoktatást feltéte-
lezve több évre osztja el az anyagot, egy kiválasztott teológiai
vagy valamilyen logikai sorrend szerint. Ha ez a logikai sorrend
figyelembe veszi a gyermekek hitének fejlődését, életkori sajá-
tosságainak alakulását, akkor jól beválik. Ám ha egy elméleti
teológiai nézetet tesz meg az anyagelrendezés alapjává, akkor
az erre épülő oktatás életidegen lesz.
(4)
A szünbiotikus anyagelrendezés abban a sorrendben tárja fel
a kinyilatkoztatás megtanulandó anyagát, ahogyan a gyermek
a mindennapi életben találkozik vele. Ez a módszer lényegében
a progresszív módszernek a nevelési célt figyelembe vevő to-
vábbfejlesztése. Az ismertből kiindulva halad az új ismeretek
felé. Ez a módszer látszólag nem ad rendszerezett hitismeretet.
Ám ha valaki következetesen végigviszi, akkor épp ebből fog
következni, hogy amikor a gyermek fejlődésében eljut arra a
fokra, hogy képes a dolgokat áttekinteni, akkor már lesz mit
áttekinteni és rendszerezni.
Az anyagelosztás döntő kérdése azonban az, mivel
kezdjük a hitoktatást, mi legyen az az alap, amire az egész
 143
hit épülhet.
A hagyományosnak nevezett hitoktatás az istenfogalom tisztá-
zásával kezdett, majd Isten üdvösségtervét bemutatva vezette
el a gyermekeket Jézushoz. Ennek az elrendezésnek az a leg-
nagyobb nehézsége, hogy a mai gyermekek nagy részének
vagy egyáltalán nincs fogalma Istenről, vagy olyan negatív
elemekkel terhelt, ami nem lehet a hitoktatás kiinduló alapja.
(Nem kevés gyermek először káromlásokban hallja Isten nevét,
akit mindig akkor gyaláznak az emberek, amikor valami bajuk
van.) További nehézsége ennek az anyagelrendezésnek, hogy a
gyermeknek még nincs történelemszemlélete, ezért az üdvtör-
téneti szempont neki elvont, semmitmondó ismeret. - Újabb
próbálkozások, amikor a hitoktatást a Mennyei Atyáról szóló
tanítással kezdik, alapozva a gyermekek apafogalmára. Más
próbálkozás, amikor a hitoktatást az Isten gyermekeinek csa-
ládjával kezdik. Mindkét próbálkozás gyengéje, hogy a mai
gyermekek apa-, illetve család-fogalma aligha alkalmas arra,
hogy Istenről, illetve Isten gyermekeinek családjáról tanítsunk.
Ma is követhető az apostoli igehirdetés gyakorlata, akik
a tanítást mindig Jézussal kezdték, aki meghirdette Isten
országának örömhírét, beszélt a Mennyei Atyáról, életünk
értelméről, az örök életről. A gyermekek számára is járha-
tó ez az út, hiszen Jézust, az embert könnyen el tudják
képzelni, aki tanított és mindenkihez jó volt. Jézus által jut
el a gyermek az istenfogalom alapjainak ismeretére, ami-
kor a Mennyei Atyáról szóló tanítását hallgatjuk.
A katekézis üdvtörténeti Krisztus-központúsága a kisgyerme-
kek oktatásában aligha vezet célhoz. Sokkal közelebb van hoz-
zá a mindennapi élet Krisztus-központúsága, hiszen vele talál-
kozunk a mindennapi életben, amikor ott látjuk minden hívő
család otthonában a feszületet, vele találkozunk a szentmisén,
az ő tanítását hallgatjuk, az iránta való szeretet késztet a jóra,
és vele beszélgetünk, amikor imádkozunk.
A hitoktatás tehát magával az evangéliummal kezdődik
(de nem feltétlenül valamelyik evangélium sorrendjében),
megismerkedünk Jézussal, vallási környezetünk alapisme-
reteivel. A következő lépés a hit fejlődésében, amikor gyó-
násra és áldozásra készülve találkozunk Jézus irgalmas
144
szeretetének ajándékaival. Erre a Jézust követő minden-
napos keresztény életre épülhet majd a további katekézis.
Elsőáldozás után megismerkedünk a liturgia elemeivel, a legis-
mertebb szentírási részletekkel, melyekből megtanuljuk megér-
teni Isten üzenetét. Az így lerakott mozaikszemekből épül fel
majd az a kép, amelyre mint Isten üdvösségtervére rácsodál-
kozhat felsős korában. Akkor már megsejtheti Isten szereteté-
nek misztériumát, hogy Isten bűneink ellenére is szeret minket.
Megismerkedhet Egyházunk életével, történetével, felfedezve
benne az Egyházában továbbélő Krisztust. Végül bérmálkozás-
ra készülve rácsodálkozhat hitünk igazságainak összefüggései-
re, megismerkedik a keresztény erkölcsi elvek nagyszerűségé-
vel, bekapcsolódhat az egyházközség életébe, s továbbindul-
hat, hogy mire elérkezik az érett korba, elkötelezett felnőtt ke-
reszténnyé váljék.

+++

4.2. A hitoktatás tanterve

4.2.1. A hitoktatás nevelési és oktatási célrendszere,
a hitoktatás tanterve
A hitoktatás anyagának elrendezése és egyes évekre
történő elosztása a megbízatással rendelkező egyházi taní-
tószervek és személyek feladata. Ezt az elrendezést a tan-
terv tartalmazza.
A hitoktatás és a katolikus iskolák tantervét 1948-ban adták ki
utoljára a kommunista hatalomátvétel előtt. Az 1968-as hittan-
könyv-pályázat kiírásakor a Magyar Püspöki Kar nem adott ki
újabb tantervet. Az 1975-ös pályázat kiírásával együtt megje-
lent az általános iskolai hitoktatás célrendszere. Hitoktatási
tanterv ezt követően 1990-ben és 1991-ben készült. A ma ér-
vényben lévő hittantanterv 1996-ban készült 12 osztály számá-
ra.
Az 1-6. osztályok tanterve valamennyi iskolatípusban azonos. A
7-8. osztály tanterve eltérő, más a 8 + 4-es és más a 6 + 6, il-
letve a 4 + 8 osztályos iskolákban. A középiskolák 9-12. osztá-
lyainak a tanterve ismét azonos a különböző iskolatípusokban.
 145
A fiatalok jelentős része nem tanul tovább középiskolában.
Számukra a tankötelezettség a 9. osztály után, a 10. osztály-
ban fejeződik be, ezért az ő hitoktatásuk a 9-10. osztályokra
külön tantervet igényel. Hitoktatásuknak elsődleges feladata
segíteni hitük fejlődését, hogy mindennapi életükre az evangé-
lium örömhírében találjanak útmutatást.
Szakképző iskolákba (ipariskola) járó fiatalok számára különö-
sen fontos, hogy becsületes emberségre épüljön hitük. Minden-
napi életükben, családjukban, munkájukban és szórakozásuk-
ban bizonyuljanak igaz kereszténynek. A szakiskolákban tanu-
lók katekézisének feladata a fiatalok elvezetése a nagykorú ke-
reszténységre, az öntudatos hitre és a Jézus mellett elkötele-
zett döntésre, hogy a felnőtt keresztény közösség tagjává le-
gyenek. Ezért készült számukra is külön tanterv a 11-12. osz-
tályra.
146
A 12 évfolyam hittantanterve
Ált. isk. és szak- Ált. és középisk. Ált. és középisk. Ált. és középisk.
munkás-képző tan- tanterve (8 + 4) tanterve (6 + 6) tanterve (4 + 8)
terve (10 + 2)
1. osztály
Keresztény alapismeretek
(Jézus által ismerjük meg az Atyát, Benne ismerjük meg a Fiút, és általa ismerjük
meg a Szentlelket. - Keresztény környezetismeret)
2. osztály
Jézus az Isten Fia, a mi Megváltónk
(Távolabbi felkészülés az elsőáldozásra)
3. osztály
Találkozás Jézussal a bűnbocsánatban és az Eukarisztiában
(Áldozás és gyónási tudnivalók)
A kéthónapos közvetlen felkészülés az elsőáldozásra iskolai hitoktatás esetén is a plé-
bánián történik.
4. osztály
Népem vagytok - mondja az Úr
(Ismerkedés Isten üzenetével, a Szentírással)
5. osztály
Élet Isten népének közösségében
(Liturgikus alapismeretek)
6. osztály
Egyházunk a történelemben
(Az egyházfogalom – Képek az Egyház történelméből)
7. osztály
Biblikus hittan Az ószövetségi üdvtörténet
(Alapvető bibliai ismeretek - Isten üdvös- (Introdukció - Isten üdvösségterve az
ségterve - Hitünk az apostoli hitvallásban) Ószövetségben)
8. osztály
A közvetlen felkészülés a bérmálásra iskolai hitoktatás esetén is a plébánián történik.
Biblikus erkölcstan Az újszövetségi üdvtörténet
(Életünk Jézus Krisztus követésében) (Introdukció - Isten üdvösségtervének ki-
bontakozása Jézus Krisztus által)
9. osztály
Egyháztörténelem Egyháztörténelem
(Képek az Egyház (Isten üdvösségtervének megvalósulása a történelemben)
történelméből)
10. osztály
Keresztény élet Az üdvtörténet misztériumai a liturgiában
(A mindennapi élet (Dogmatika, liturgia)
alapvető követelmé-
nyei)
11. osztály
Az élet kérdései Erkölcstan az üdvtörténet alapján
(Az egyházi év) (Erkölcstan, közéleti kérdések)
12. osztály
Isten terve az em- Hiszem, értem, vallom
berrel (Alapvető hittan)
(Üdvösségtörténe-
lem)

- Hittantanterv az általános iskolák 1 - 8. osztályai

számára
Katekézisünk oktatási célja: Megismertetni Jézus örömhír-
ét, az Egyház tanítását és életét.
Katekézisünk nevelési célja: Az új nemzedék bevezetése a
 147
keresztény életbe, hogy az Egyház öntudatos tagja legyen.
Töltse el Krisztus öröme, hogy ne csak értelmét és akara-
tát, hanem érzelemvilágát gazdagítsa Jézus tanítása.
148
1. osztály: KERESZTÉNY ALAPISMERETEK
Oktatási cél: Bevezetés a keresztény hit világába. Ismerkedjen
meg a gyermek a történeti Jézus életének főbb eseményeivel.
Ismerje meg Jézust, mint akit az Atya küldött. A gyermek is-
merje meg hitünk elemi igazságait: Isten gyermekei vagyunk;
Jézus Krisztus által leszünk Isten gyermekei; tanítás a Mennyei
Atyáról. Jézus tanítványokat gyűjtött maga köré, közülük vá-
lasztotta ki apostolait. Ő alapította az Egyházat, amelyben
élünk. Váljanak számára ismerőssé, érthetővé a vallási jelek,
főbb szimbólumok; ismerkedjen meg Isten leírt üzenetével, a
Bibliával; a liturgikus év eseményeivel és kellékeivel; az egyhá-
zi élet személyeivel.
Nevelési cél: Az Isten iránti szeretet megalapozása, a keresz-
tény élet elemeinek gyakorlása. Jézus tanítása fényében tuda-
tosan reflektáljon személyes élete eseményeire, feladataira.
Vallási tapasztalatai révén váljék képessé a személyes imád-
ságra, szorgalmazzuk a családi imádságot. Érezze jól magát Is-
ten gyermekeinek családjában. Bevezetés a plébániai és a
templomi életbe. - További követelmény: megtanítani az alap-
vető imádságokat és az egyszerűbb egyházi énekeket.
2. osztály: JÉZUS KRISZTUS AZ ISTEN FIA, A MI
MEGVÁLTÓNK
Oktatási cél: Az elsőáldozásra való felkészítés első éve. A
gyermek ismerje meg Jézus életének és tanításának főbb moz-
zanatait az evangéliumok alapján, különös tekintettel az Euka-
risztia, a bűnbánat és a bűnbocsátással kapcsolatos vonatko-
zásokra. Ismerje meg Jézus tanítását: a Teremtőről, az ember-
ről, a bűnről, Isten irgalmasságáról és az örök életről. Ismerje
fel Jézus csodáiban isteni erejét és irántunk való szeretetét. Jé-
zus van jelen az Eukarisztiában, „aki meghalt bűneinkért és fel-
támadt megigazulásunkra”.
Nevelési cél: A keresztény élet alapvető gyakorlatainak meg-
gyökereztetése: imádság, templomba járás, áldozatvállalás,
kötelességteljesítés, jócselekedetek, részvétel az egyházi év
ünnepein. Példánkkal, az Oltáriszentség jelenlétében tanúsított
magatartásunkkal ébresszük fel a gyermek hitét az Eukariszti-
ában jelenlévő Jézus Krisztusban. Segíteni kell annak felisme-
résében, hogy Jézusban Isten szeret minket, aki nekünk is
megbocsát, és minket is meghív az örök életre.
 149

3. osztály: TALÁLKOZÁS JÉZUSSAL A BŰNBOCSÁNATBAN

ÉS AZ EUKARISZTIÁBAN
Oktatási cél: Ismerje meg a gyermek a megváltás fogalmának
egyes elemeit: kegyelem, bűn, áldozat, jóvátétel…; továbbá a
szentgyónáshoz és szentáldozáshoz szükséges ismereteket: er-
kölcsi törvény, lelkiismeret, szándékosság, a bűnök különböző
fajtái, bűnbánat, erősfogadás, gyónás, feloldozás, a bűnbánat
öröme, elégtétel… áldozás, kegyelem állapota, Oltáriszentség,
Jézus jelenléte, Jézus áldozata, hálaadás, Jézussal való együtt-
létünk öröme…
Nevelési cél: A Krisztus-központú gondolkodás, a rendszeres
szentségi élet kialakítása, a hálaadás, az eukarisztikus és a
bűnbánó lelkület megalapozása. Élje át a gyermek Jézussal va-
ló közösségünk örömét. Felkészülés a gyónásra, a kiengeszte-
lődés (kölcsönös megbocsátás), a lelkiismeret-vizsgálás gya-
korlata, a bánat és erős fogadás felindítása, a gyónás módja…
felkészülés a szentáldozásra, az áldozás módjai, imádság
szentáldozás után…
150
4. osztály: NÉPEM VAGYTOK - mondja az ÚR
Oktatási cél: Ismerkedés Isten üzenetével, a Szentírással. A
gyermek ismerje meg a Szentírás legfontosabb (ószövetségi és
újszövetségi) részleteit, ismerje fel bennük Istennek nekünk
szóló üzenetét, valamint a belőlük sugárzó végtelen isteni sze-
retetet. - Az ószövetségi elbeszélések alapján szeretnénk meg-
éreztetni a gyermekkel Isten végtelen, ajándékozó szeretetét,
amelynek csúcsaként egyszülött Fiát adta értünk, hogy „mind-
az, aki hisz benne, meg ne haljon, hanem örökké éljen”. Ezzel
az elsőáldozás utáni időben fokozatosan elmélyítjük a gyermek
hitismereteit. - Törekednünk kell arra is, hogy a tanuló észre-
vegye az ószövetségi elbeszélések Újszövetségre mutató jelle-
gét. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy ebben az életko-
ri szakaszban a gyermek még nem rendelkezik történelmi is-
meretekkel, nem képes történelmi távlatban gondolkodni. A
történetek bizonyos időrendiségben következnek egymás után,
így ezek lesznek azok a mozaikszemek, amelyekből később - a
7. osztályban -, összerakhatjuk Isten üdvözítő tervének törté-
nelmi képét.
Nevelési cél: Tanuljuk meg felismerni a Szentírásban Isten ne-
künk szóló üzenetét. Alapcélkitűzés, hogy megragadjuk a
gyermek bizalommal teli érdeklődését, és azt Isten szeretetére
irányítsuk. Az elsőáldozás utáni időben ezzel mélyítjük el Isten-
nel való szeretetkapcsolatát. Tudatosítanunk kell benne, hogy
miként a bibliai ember élete, az ő élete is Isten kezében van.
Segítsük őt abban, hogy mindennapi életében bizalommal ha-
gyatkozzék a Mennyei Atya gondviselő jóságára. Alakítsuk ki
benne a készséget, hogy figyeljen a népét féltő szeretettel ve-
zető és a minden problémára válaszoló Úr szavára.
5. osztály: ÉLET ISTEN NÉPÉNEK KÖZÖSSÉGÉBEN
Oktatási cél: A liturgikus alapismeretek bővítése. A tanulóban
elmélyítjük a szentmise, a szentségek, a liturgikus ünnepek,
cselekmények, helyek, idők és kellékek jelképrendszerének is-
meretét, hitünk megünnepelt igazságait. A különböző rítusok.
Nevelési cél: Cselekvő bekapcsolódás az üdvösség nagy ese-
ményeinek ünneplésébe. Tevékeny részvétel a szentmisén:
imádság, éneklés, ministrálás… Bekapcsolódás az Egyház
imádságos életébe: zsolozsma, keresztút, rózsafüzér, litánia …
Az egyéni , családi és közösségi imaélet elmélyítése.
 151

6. osztály: EGYHÁZUNK A TÖRTÉNELEMBEN

Oktatási cél: Az Egyházban továbbélő Krisztust mutatjuk be az
Egyház történelméből vett képek által. - Segítjük a tanulót ab-
ban, hogy sokrétű és korszerű ismereteket szerezhessen az
Egyház alapításáról, lényegéről, (isteni és emberi sajátosságai-
ról), életéről, szervezeteiről és céljáról.
Nevelési cél: Vállalja Egyházát, érezzen együtt Egyházával
(sentire cum Ecclesia), vállaljon felelősséget Egyházáért.
7. osztály: BIBLIKUS HITTAN
Oktatási cél: Hitünk legfontosabb tanításainak megismertetése
a kinyilatkoztatás, a Biblia és a Szenthagyomány alapján,
ahogy Egyházunk tanítja. Építse be a tanuló ismeretvilágába a
legfontosabb hitigazságokat.
Nevelési cél: Váljon a katolikus hit személyes meggyőződésévé,
amit képes belátni, befogadni (hiszem, mert az Egyház tanít-
ja), megélni és másoknak továbbadni.
8. osztály: BIBLIKUS ERKÖLCSTAN
Oktatási cél: Ismerje meg a tanuló az alapvető keresztény er-
kölcsi fogalmakat, a krisztusi élet törvényeit. Tanulja meg,
hogy Krisztus követése keresztény élethivatásunk.
Nevelési cél: Élete legyen személyes válasz Isten üdvözítő sze-
retetére. - Legyen meggyőződése, hogy minden igazi örömnek
és boldogságnak alapja Isten törvényeinek megtartása, az Is-
ten által számára kijelölt élethívatás elfogadása. Tudatosan
vállalja a keresztény élet áldozatait, hogy élete végéig Krisztus
követője maradjon az Egyház közösségében. Készüljön fel a
keresztény családi életre és a társadalom életében való részvé-
telre.

- A 10 osztályos iskolák hittantanterve

A fiatalok jelentős része nem tanul tovább középiskolá-
ban. Számukra a tankötelezettség a 9. osztály után, a 10.
osztályban fejeződik be, ezért az ő hitoktatásuk a 9-10. il-
letve a 11-12. osztályokra külön tantervet igényel. Hitok-
tatásuknak elsődleges feladata segíteni hitük fejlődését,
hogy mindennapi életükre az evangélium örömhírében ta-
láljanak útmutatást.
152

9. osztály: EGYHÁZTÖRTÉNELEM
Oktatási cél: Az egyháztörténelemből vett képek által tanulja
meg, hogy az Egyház és Jézus Krisztus elválaszthatatlan, hogy
az ember boldogságát igazán csak Jézus Krisztus tanítása alap-
ján érheti el. Jézus azért alapította Egyházát, hogy tanítását és
éltető kegyelmét közvetítse a világ végéig.
Nevelési cél: Ismerje fel a történelmi eseményekben és saját
életében Isten üdvözítő szeretetének jeleit. (Az üdvtörténet a
keresztény élet tanítómestere.) - Vállalja az Egyház történel-
mét, érezzen együtt Egyházával (sentire cum Ecclesia), vállal-
jon felelősséget Egyháza és az emberiség jövőjéért.
10. osztály: KERESZTÉNY ÉLET
Oktatási cél: Keresztény élethivatás: meghívás Krisztus köve-
tésére. Ismerje a keresztény ember feladatát, küldetését a vi-
lágban. Legyen tisztában az alapvető erkölcsi fogalmakkal.
Nevelési cél: Tudatosan és örömmel vállalja a keresztény élet
áldozatait, hogy élete végéig Krisztus követője maradjon az
Egyház közösségében. Legyen meggyőződése, hogy minden
igazi örömnek és boldogságnak alapja Isten törvényeinek meg-
tartása.

A 2 éves szakképző iskolák hittantanterve

Szakképző iskolákba (ipariskola) járó fiatalok számára
különösen fontos, hogy becsületes emberségre épüljön hi-
tük. Mindennapi életükben, családjukban, munkájukban és
szórakozásukban bizonyuljanak igaz kereszténynek. A
szakiskolákban tanulók katekézisének feladata a fiatalok
elvezetése a nagykorú kereszténységre, az öntudatos hitre
és a Jézus mellett elkötelezett döntésre, hogy a felnőtt ke-
resztény közösség tagjává legyenek.
11. osztály: AZ ÉLET KÉRDÉSEI
Oktatási cél: A tanév során - az egyházi évet figyelembe véve -
kapjon hívő választ az életben felmerülő egzisztenciális, világ-
nézeti kérdésekre. Ismerje meg Jézus tanítását az ember éle-
tének céljáról, az ember igazi boldogságáról.
Nevelési cél: A keresztény élethivatás megalapozása. Legyen
saját véleménye, tudatosan alakítsa életét Jézus tanítása sze-
 153
rint. Vezessük rá őt a munka becsületére és szeretetére, az
igazságosságra és az emberi felelősség vállalására.
12. osztály: ISTEN TERVE AZ EMBERREL
Oktatási cél: Ismertessük meg Isten szeretetének jeleit a tör-
ténelemben és a mindennapi életben. Kapjon eligazítást az
életben felmerülő kérdésekre: a társadalom, a gazdasági élet
és a közélet keresztény szemléletére, a szabadságra, az egyéni
és kollektív felelősségre, az élet és halál kérdéseire.
Nevelési cél: Vegyen részt az Egyház, az egyházközség életé-
ben. Tudatosan alakítsa és vállalja keresztény világnézetét,
jusson el a Jézus Krisztusban való elkötelezettségre, annak tu-
datos vállalására, legyen a az egyházközség aktív tagja.

A középiskolák, illetve a 7 - 12. osztályok hittantan-

terve
A 8 + 4-es iskolákban az 1 - 8. osztályok tanterve azo-
nos a 8 osztályos általános iskolákéval, de a 6 + 6-os, il-
letve a 4 + 8-as iskoláknak külön tanterve van a 7-8. osz-
tályokra.
7. osztály: AZ ÓSZÖVETSÉGI ÜDVTÖRTÉNET
Oktatási cél: A Szentírásra vonatkozó ismeretek megalapozása.
A tanuló életkorának megfelelően bemutatjuk, hogy a zsidóság
a maga történelmében hogyan ismerte és tapasztalta meg az
üdvösséget ígérő Isten jelenlétét, gondoskodó szeretetét,
amellyel a Messiás eljövetelét előkészítette.
Nevelési cél: Segítsük a tanulót annak tudatosításában, hogy
az ő saját életében is jelen van a boldogságot ígérő és előkészí-
tő gondviselő Isten. Szeresse meg és rendszeresen olvassa a
Szentírást. Tanulja meg az Egyház tanítása szerint értelmezni
és alkalmazni.
8. osztály: AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVTÖRTÉNET
Oktatási cél: Szemelvények tükrében bemutatjuk, hogy az ős-
egyház tagjai miként tapasztalták meg Jézus Krisztusban az
ószövetségi ígéretek és várakozások beteljesülését, és hogyan
jut el az üdvösség örömhíre az egész világra. Jézus Krisztus
tanításából ismerje meg, hogy ki az Isten és ki az ember, akit
az üdvösségre meghívott.
154
Nevelési cél: Az ősegyház tanúságtétele alapján legyen meg-
győződve arról, hogy Jézus Krisztus a megígért Megváltó, az
Isten Fia, aki legyőzte a halált. A tanuló ismerje fel, hogy neki
is Jézus Krisztus által van útja az Atyához.
9. osztály: EGYHÁZTÖRTÉNELEM
Oktatási cél: A történelem tanulása folyamán a tanuló sajátítsa
el azt a készséget, hogy a történelem eseményeit hívő szem-
mel nézze és értékelje. Lássa meg benne, hogy - a történelem
minden eseményében Isten üdvösségterve valósul meg; -
Krisztus él tovább Egyházában, hogy Jézus Krisztus evangéliu-
mának hirdetését és az emberek megszentelését esendő embe-
rekre bízta, a történelemben vándorló Egyházat mégis a Szent-
lélek vezeti. Ismerje meg a magyar egyház történetének ki-
emelkedő személyeit és eseményeit.
Nevelési cél: Ismerje fel a történelmi eseményekben és saját
életében Isten üdvözítő szeretetének és gondviselésének jeleit.
(Az üdvtörténet a keresztény élet tanítómestere.) - Vállalja az
Egyház történelmét, érezzen együtt Egyházával (sentire cum
Ecclesia), vállaljon felelősséget Egyháza és az emberiség jövő-
jéért. Legyen meggyőződésévé, hogy Jézus tanítása minden
történelmi helyzetben megvalósítható. További követelmények:
Olvassák a szentek életét, és válasszanak példaképet közülük.
10. osztály: AZ ÜDVTÖRTÉNET MISZTÉRIUMAI A
LITURGIÁBAN
Oktatási cél: Az Egyház liturgiájából kiindulva a dogmatika se-
gítségével bemutatjuk, hogy a különféle liturgikus időszakok,
cselekmények és jelképek üdvtörténetünk misztériumaira em-
lékeztetnek, vagy - amennyiben szentségi liturgiáról van szó -
ezeket a misztériumokat jelenítik meg.
Nevelési cél: Az üdvtörténet misztériumait felidéző, megjelenítő
liturgia bemutatásával segítjük a tanulót annak elfogadásában,
hogy az üdvtörténet misztériumait az élő Isten szeretetének je-
leként fogja fel. Váljon a katolikus hit személyes meggyőződé-
sévé, amit képes belátni, befogadni (hiszem, mert az Egyház
tanítja), megélni és másoknak továbbadni.
11. osztály: ERKÖLCSTAN AZ ÜDVTÖRTÉNET ALAPJÁN
Oktatási cél: Az üdvtörténet erkölcsi tanításának feltárásával
bemutatjuk a tanulónak, hogy az ember erkölcsös élete nem
 155
más, mint a személyére vonatkozó isteni akarat felfedezése és
szabadon vállalt megvalósítása, Isten kegyelme által, melyet
Jézus Krisztus megváltó halála és feltámadása szerzett meg
nekünk.
Nevelési cél: Élete legyen személyes válasz Isten üdvözítő sze-
retetére. A személytelen követelmény-etikák és az önmegvál-
tást sugalló, pszichologizáló erénytanok szemléletmódját elke-
rülve az erkölcsi életet az Isten hívására válaszoló önmegvaló-
sítási folyamatnak tekintse. Segítjük őt a hamis istenkép fel-
számolásában, s ugyanakkor arra bátorítjuk, hogy kudarcaiban
mindig bizalommal forduljon Istenhez. Tudatosan vállalja a ke-
resztény élet áldozatait, hogy élete végéig Krisztus követője
maradjon az Egyház közösségében. Pályaválasztásban, párvá-
lasztásban, baráti kör megválasztásában és szórakozásban ve-
gye figyelembe a krisztusi élet követelményeit.
12. osztály: HISZEM, ÉRTEM, VALLOM
Oktatási cél: Az üdvtörténet alapigazságait (a hit előfeltételeit)
az ész természetes fényében (csupán a természettudomány, a
történettudomány és a logikus gondolkodású filozófia segítsé-
gével) vizsgáljuk, és rámutatunk arra, hogy ezek az igazságok
az emberi ész fényében is megállják a helyüket.
Nevelési cél: A hit előfeltételeinek ésszerűségére utalva tudato-
sítjuk a tanulóban, hogy a Jézusba vetett hit nemcsak ésszerű
állásfoglalás, hanem Isten kegyelmével vállalt elkötelezettség
és megvalósítandó feladat is. Legyen hite öntudatos állásfogla-
lás, melyet mások előtt is ki tud fejteni, igazolni és amit meg
tud védeni. Mindezt Jézus Krisztusban való elkötelezettsége,
élete támassza alá.
4.2.2. A hitoktatási csoportok kialakítása
Az iskolai hitoktatás általában osztályonkénti csopor-
tokba osztja a tanulókat. Kis létszámú osztályok esetében
esetleg több osztályba járó tanulók kerülnek azonos cso-
portba. A plébániai katekézis csoportbeosztása általában
szintén az iskolai osztályokhoz igazodik, ám a lelkipásztori
megfontolások ettől eltérő csoportbeosztást is javasolhat-
nak.
A fiatalok életkorának és hitük fejlődésének szempontjait figye-
156
lembe véve javasolható a következő csoportbeosztás, (zárójel-
ben korhatár és utalás a katekézis céljára): - (1)Az olvasni nem
tudók csoportja (-7. év; hitébresztés, vallási környezetisme-
ret); - (2)Elsőáldozásra készülők (7-12 év; egy éves foglalko-
zás); - (3)Alsósok, akik már voltak elsőáldozók (8-10 év; eucha-
risztikus lelkület, szentírási részletek, liturgia); - (4)Felsősök
(10-12 év; Isten üdvösségterve, egyháztörténelem); -
(5)
Bérmálásra készülők (12-14 év; két éves felkészülés a bér-
málásra); - (6)Felzárkóztató csoport (12-15 év; rövidített prog-
ram, 1-2 éves); - (7)Bérmálás utáni ifjúsági csoport (14- évtől;
témakörök középiskolás-korúaknak).
A csoportok ilyen elosztását a fiatalokkal való eredmé-
nyes foglalkozás indokolja. Egy csoportban eredményesen
csak azonos szintű és azonos igényű tanulókkal lehet fog-
lalkozni. Különböző szintű csoportok összevonását csak
rendkívüli helyzet indokolhatja. A megjelölt csoport párhu-
zamos csoportokat is jelenthet, létszámtól vagy más lelki-
pásztori szempontoktól függően. A csoportok bontásának
pedagógiai, környezeti vagy más indokai is lehetnek.
A hittanos csoport bontását igényli: - az átlag osztálylétszámot
meghaladó létszám; - a hittanterem kicsisége; - ha a tanulók
iskolai elfoglaltsága lehetetlenné teszi, hogy mindenki részt ve-
hessen az órákon. A csoportbeosztással kapcsolatos szélsősé-
ges helyzetekben elsősorban az elsőáldozásra és a bérmálásra
készülők szempontjait kell figyelembe venni.
4.2.3. Tanterv és tanmenetkészítés
A tanmenet a tanterv részletezése és konkretizálása. A
hitoktatóknak minden tanév elején, minden hitoktatási
csoport részére saját tanmenetet kell készíteniük, a tan-
terv alapján. A tanmenet lényegében egy meghatározott
kateketikai csoport hitoktatásának évi terve, mellyel az ok-
tatások során - a megadott tananyag felhasználásával -
akarjuk elérni a tanmenetben meghatározott nevelési és
oktatási célokat.
A tanmeneteket a hitoktatók az egyes hittankönyvekhez mellé-
kelt mintatanmenetek segítségével állíthatják össze. Egy-egy
könyvhöz többféle mintatanmenet is készülhet, és ezekből azt
használja fel a hitoktató, amelyik a legjobban megfelel körül-
 157
ményeinek.
A tanmenetkészítés előtt tisztázni kell a csoportra vo-
natkozó tudnivalókat,
ami a tanmenet fejlécének, címének a fontos része: A csoport
korosztálya; - mi a következő feladat a csoport hitének fejlesz-
tésében, azaz mi a velük való foglalkozás nevelési és oktatási
célja; milyen ismeretanyagra van szükségük, melyik tanköny-
vet fogjuk használni; - milyen a csoport összetétele, keresztény
élete, milyen előismereteik vannak; - heti hány órában tartha-
tunk hittant, a hét melyik napján lesz az óra, hány órára lehet
számítani a tanévben, figyelembe véve az ünnepeket, szünete-
ket, várható más programokat pl. kirándulás.
Ezután választjuk ki a megfelelő mintatanmenetet.
A mintatanmenetek megtervezik nemcsak az új anyag tárgya-
lására szánt órákat, hanem az ismétlő-rendszerező, az össze-
foglaló és a javasolt ünnepi órákat is. Ha a mintatanmenet óra-
száma és a várható óraszám közt különbség van, akkor azt kell
eldöntenünk, melyik részt bontjuk tovább, illetve mely részeket
vonjuk össze, hogy a feladatot el tudjuk végezni.
A tanmenetkészítésnél figyelembe kell venni az egyházi évet, a
változó ünnepeket, a helyi ünnepeket, az évközi szüneteket
stb. Indokolt lehet, hogy a hittankönyv tárgyalási sorrendjétől
is eltérjünk, pl. a húsvét ünnepének öt hetes vándorlása miatt,
amennyiben a hittankönyv témája kapcsolódik a változó ünne-
pekhez.
Saját tanmenetünk készítésekor továbbá figyelembe kell ven-
nünk azokat az állandó nevelési és oktatási célokat, melyek az
egész hitoktatást végigkísérik, melyek a konkrét anyagtól füg-
getlenül is mindig időszerűek. Ilyen nevelési célok: a hittanóra
megszerettetése; - az istenszeretet elmélyítése: imaélet,
szentségekhez járulás, áldozatvállalás, lelkiismeret-vizsgálás,
önnevelés stb.; - az Egyházhoz tartozás tudatának erősítése; -
a felebaráti szeretet elmélyítése; - apostoli feladatok vállalása;
- az életben való tanúságtétel. Ismétlődő oktatási célok: Jézus
ismerete, történetisége; - istenhit és Isten léte; - a tudomány
és a vallás viszonya, a Biblia megbízhatósága; stb.
Különleges gonddal kell elkészítenünk tanmenetünket, ha olyan
hittankönyvet kényszerülünk használni, amely nem mindenben
felel meg a nevelésközpontú katekézis követelményeknek, pl.
158
azért, mert nem felel meg a gyermekek életkori sajátosságai-
nak. (Vö. 1.8.1.) Ebben az esetben a tanmenetkészítésnél fi-
gyelembe vehetjük valamely, a hivatalos tantervnek megfelelő
könyv minta-tanmenetét, és ahhoz rendeljük hozzá a ténylege-
sen használt könyv egyes leckéit.
A tanmenet rovatai a cím és a fejléc adatai után: A dá-
tum, az óra sorszáma, a hittanóra tárgya (ez megegyez-
het a hittankönyv leckéjének címével), az óra típusa, eset-
leges megjegyzések. A tanmenetben az egyes témakörök
elején célszerű a témakör nevelési és oktatási célját konk-
retizálni (az órák céljait majd az óravázlatban rögzítjük).
A tanmenet tényleges végrehajtását a haladási napló
dokumentálja. Ennek a tanmenet adatait tartalmazó, ah-
hoz hasonló fejléce van. A dátum és az óra tényleges sor-
száma után utalunk a tanmenet tervezett óraszámára,
majd ezt követi a hittanóra tárgya, végül az esetleges ész-
revételek, tanulságok és megjegyzések.
A tanmenetet a tanév elején kell ellenőriztetni és alá-
íratni a hitoktatási felügyelővel, a haladási naplót pedig a
tényleges ellenőrzés alkalmával írja alá.

+++

4.3. Felkészülés a hittanórára, óravázlat

4.3.1. Felkészülés a hittanórára
A katekéta képzés célja, hogy a katekéták képesek legyen Jé-
zus örömhírének hiteles továbbadására. Az egyes órákra való
távoli felkészülést szolgálják tanulmányaink, a különböző to-
vábbképzések, de erre készítenek fel napi imáink, a szentírás-
olvasás és elmélkedés, és mindennapi életünk keresztény tanú-
ságtétele. Ugyancsak ezt a távolabbi felkészülést szolgálja a fi-
atalokkal való kapcsolatunk, hogy ismerjük őket és gondjaikat.
Végül a távolabbi felkészülés része a tanmenetkészítés is.
A hittanórára való közvetlen felkészülés azt jelenti,
hogy előre meg kell tervezni minden egyes hittanórát, azt,
hogy a nevelési és oktatási cél érdekében mit fogunk
mondani és tenni, hogyan építem fel az órát. Jó, ha az órá-
 159
ra való felkészüléskor kezünk ügyében vannak a hittan-
könyvekhez készített segédanyagok, amelyeket nagy ha-
szonnal alkalmazhatunk ilyenkor.
A felkészülés menete:
Az óra céljának meghatározása
Megállapítjuk a tanmenet alapján, hogy mi lesz a kö-
vetkező óra témája, ezt követően megfogalmazzuk az óra
nevelési és oktatási célját, azt, hogy valójában mit aka-
runk elérni a témakör illetve a megadott téma alapján.
Az egyes órák nevelői és oktatói céljának megfogalmazásához
a hittankönyvekhez készített segédkönyvek iránymutatást ad-
nak, a konkrét meghatározás azonban mindig a hitoktató fel-
adata. Ne feledkezzünk meg, hogy ne oktatási, hanem nevelési
egységekben gondolkodjunk. Ez azt jelenti, hogy nem a könyv
egyes leckéihez keresünk megfelelő nevelési célt, hanem az
egész évi nevelési cél figyelembevételével határozzuk meg
minden egyes témakör és óra saját nevelési célját, a hozzá
kapcsolódó oktatási célt, és ennek szellemében dolgozzuk fel a
tankönyv anyagát.
Vázlatkészítés
A cél ismerete után következő feladatunk, hogy végig-
gondoljuk, az órán tárgyalandó anyagot milyen egységek-
ben, milyen sorrendben és milyen módszerrel dolgozzuk
fel. Megtervezzük, hogyan vetjük fel az óra témáját, ho-
gyan illesztjük be az anyagot az egész rendszerbe, és en-
nek alapján milyen kérdésekre bontva tárgyaljuk anyagun-
kat. Ez az új anyag vázlata, amit magunknak mindenképp
látnunk kell. Ezért ezt feltétlenül le kell írnunk magunk-
nak, és az oktatás során akár a táblára is felírhatjuk.
Részletkérdések tisztázása
A vázlat elkészítése közben külön feljegyezzük és sorba
vesszük az új fogalmakat, s magunknak megfogalmazzuk
azok megfelelő magyarázatát, alkalmazkodva a gyermekek
meglévő ismereteihez és felfogóképességéhez. A hitokta-
tási segédanyagokban általában erre is találunk segítséget.
Ezt követi a szemléltető anyag megtervezése és össze-
160
szedése: képek, események, idézetek, irodalmi és művé-
szeti alkotások stb. Ezeket is összekészítjük és feljegyez-
zük magunknak, mit, mikor és mire fogunk használni.
Végül meg kell határoznunk, hogyan foglaljuk össze a
lecke anyagát, a könyv kiemelései és kérdései, vagy a táb-
lára felírt óravázlat segítségével.
Felkészülés az alkalmazásra, házi feladatok
Ezután végig kell gondolnunk a leckével kapcsolatban
lehetséges alkalmazásokat. Ilyenek szerepelhetnek magá-
ban a tankönyvben, a tankönyvek segédanyagaiban, de
ilyenkor kell felhasználnunk saját ötleteinket is. Minden al-
kalmazásnak a nevelési cél megvalósulását kell szolgálnia.
Ennek alapján minden óra anyagából következik valami
feladat, amit a hitoktatónak kell konkrét, rövid elhatározás
formájában megfogalmaznia mint házi feladatot.
Az alkalmazás ne legyen kampányjellegű erénygyakorlat, ne
legyen egy-egy önmagában álló jócselekedet, amit majd abba
lehet hagyni. Ez az alkalmazás a tanulás mellett az egyik házi
feladat, ami elsősorban nem írni való. Kivételesen egy-egy
imádságot lehet írásban megfogalmaztatni, de más írásbeli fel-
adat csak fakultatív szorgalmi feladat lehet. A házi feladatok
adásában legyünk mértéktartók, ne terheljék meg tanítványa-
inkat, hanem legyenek olyanok, hogy szívesen és örömmel tel-
jesíthessék. A feladat a gyereknek szól és nem a szüleinek
vagy testvéreinek. (Az egyik hitoktató pl. egyszer Szent Kristóf
képeket gyűjtetett. Mit tehettek a gyerekek? A szüleik segítsé-
gét kérték, akik sorra felkeresték közeli ismerős lelkipásztoru-
kat, aki egy egész képsorozatot oszthatott ki ismerősei között.
Egyszerűbb lett volna, ha maga a hitoktató kéri el és osztja ki
tanítványai között.)
Felkészülés a várható problémákra
Ha a hitoktató rászoktatta tanítványait arra, hogy kér-
dezzenek - és ezt minden hitoktatónak meg kell tennie -,
akkor fel kell készülnie a várható kérdésekre is, akár olya-
nokra, melyekre a hittankönyv utal, akár olyanokra, me-
lyeket tanítványai az egyes témákkal kapcsolatban felvet-
hetnek. A gyerekek kérdéseit már az óra megtervezésekor
 161
is figyelembe veheti. Így a hittanóra nem a könyv elma-
gyarázása lesz, hanem válasz a gyerekek kérdéseire.
A hitoktatónak fel kell készülnie azokra a kérdésekre is, ame-
lyek nem tartoznak az óra anyagához, de valamiért mégis idő-
szerűek tanítványaink számára. Ilyen kérdések elől nem sza-
bad eleve elzárkózni azzal, hogy ez nem tartozik a témához.
Előfordulhat olyan helyzet, olyan kérdés, hogy e miatt az órára
tervezett anyagot el kell halasztanunk, de arra vigyázzunk,
hogy állandó kérdésfelvetések ne tegyék lehetetlenné a tan-
anyag elvégzését.
Fontos, hogy válaszaink legyenek alaposan átgondoltak, rövi-
dek és érthetőek, hogy a tanulók számára meggyőző legyen.
Ehhez természetesen a hitoktatói gyakorlat és tapasztalat fog
egyre nagyobb segítséget adni. Egy idősebb hitoktató már alig
találkozik olyan kérdésekkel, amelyeket már előbb mások ne
kérdeztek volna. Természetesen találkozni fogunk meglepő
dolgokkal is. Ilyen esetben számíthatunk a Szentlélek Úristen
segítségére, aki szánkba adja a helyes választ. Ám ha mégsem
tudunk jó választ adni, akkor inkább mondjuk, hogy erre a té-
mára még visszatérünk és akkor otthon nézzünk utána, vagy
beszéljük meg a kérdést tapasztaltabb hitoktatóval. Semmi-
képp sem szabad azonban a gyerekeket leinteni azzal, hogy
ilyesmit nem lehet megkérdezni.
4.3.2. Az óravázlat
Az óravázlat lényegében a „tanári puska”, akkor jó, ha
gyakorlatias, világos, pontos és áttekinthető. Mindig le-
gyen fejléce, tartalmazza az anyag feldolgozásának mene-
tét és kerüljön rá mindaz, ami az óra vezetését segíti.
Az óravázlatot akkora papírra írjuk, illetve akkora betűkkel,
hogy egy-egy óra anyaga egyetlen oldalra ráférjen! Ez az átte-
kinthetőség szempontjából is fontos, hogy ne kelljen rajta
semmit se keresgélnie óra közben. A gyakorlatiasság, világos-
ság és pontosság azt jelenti, hogy valóban segít, hogy nincse-
nek benne logikai ugrások, hogy ne feledkezzen el egy jó ötlet-
ről… előfordulhat, hogy egy kérdéssel a tanulók elterelnek a
témától. Ilyenkor a jó óravázlat segít visszatalálnunk az anyag-
ba; abban is segítségünkre lehet, hogy helyesen osszuk be
időnket, illetve ha időzavarba kerültünk, akkor mindjárt látjuk,
162
hol és mit lehet kihagyni, rövidíteni.
A jó óravázlat kellékei
Az óravázlat fejléce: óraszám (tényleges és a tanmenet
szerinti), dátum, a hittancsoport megjelölése, a hittan-
könyv címe, továbbá a lecke sorszáma és címe.
Ha az óravázlat fejlécét következetesen mindig azonos formá-
ban készítjük el, akkor a továbbiakban igen nagy segítséget
fognak jelenteni az előző években készült óravázlataink és an-
nak tanulságai.
Minden óravázlaton rajta kell lennie (a fejléc alatt) az
óra címének, majd az óra nevelési és oktatási céljának.
Ezek legyenek - kijelentő vagy felszólító módban - megfo-
galmazott kerek mondatok. A nevelési cél az, amiért az
órát tartom, az oktatási cél az, amit a nevelési cél érdeké-
ben mondok, tanítok.
Az óravázlat további felépítése:
Az óra menetének vázlata, a téma tárgyalásának egy-
másutánja, pontokba foglalva.
Ez a vázlat az új anyag feldolgozásának menetét tartalmazza.
Felesleges minden óravázlatra ráírni pl. a következőket: Imád-
ság - névsorolvasás - szentmise-ellenőrzés stb. Ez az általános
óravázlat, amit külön egyszer felírhatunk, de felesleges minden
konkrét óravázlatra felírni, mert ez csak a helyet foglalja.
A vázlat legyen valóban vázlatszerű, egy-egy szó vagy utalás,
de nem mondatokban megfogalmazva, ne legyen a mondani-
való részletes megfogalmazása. Ha egy oldalra nem fér rá az
óravázlat, akkor biztos nem jó, mert nem áttekinthető. Min-
denképp fel kell tüntetni az óravázlaton - ha valamilyen szem-
léltető eszközt használunk - a szemléltető eszköz jelzését vagy
forrását, pl. dia EÁ 12.1-3. - Ének: Hozs. 222,1.
Természetesen a kezdő hitoktató az óravázlat elkészülte után
az óravázlat segítségével leírhatja előre a hittanórát, ahogy ő
tervezi, de ezt úgysem lehet, de nem is szabad felolvasnia,
vagy felmondania. Ez a részletes óraleírás csak arra lehet jó,
hogy a kezdő hitoktató meggyőzze magát, hogy meg tudja fo-
galmazni mondanivalóját, nincs logikai hiba az anyag kifejtésé-
ben. A magyarázatnak ott kell megszületnie a gyerekek előtt,
 163
óra közben, mert csak így lehet elérni, hogy ne beszéljünk el a
gyerekek feje felett!
A vázlatban ezután tüntessük fel a magyarázandó új
fogalmakat, a tervezett alkalmazásokat, a feladat egymon-
datos megfogalmazását. Ezután felírhatjuk a várható kér-
déseket vagy egyéb aktuális mondanivalókat. Az óravázlat
szélén időmegjelöléssel figyelmeztessük magunkat, hogy
az anyag egy-egy részének feldolgozására mennyi időt
szánunk, hogy beleférjünk az órába!
A jó óravázlat lehetővé teszi a rugalmas hittanóra-vezetést, és
nem fogunk kicsúszni az időből, nem kényszerülünk arra, hogy
az óra egyszerűen csak félbeszakadjon. Így biztos nem valósul
meg az óra célja. Nagyfokú fegyelmezetlenség jele, ha a hitok-
tató nem tudja pontosan befejezni az óráját!
4.3.3. Amire még készülni kell
A hitoktatás egyben tanúságtétel. Minden hittanórára
imádkozva, elmélkedve kell készülnünk, hiszen a
katekézisben a tanító Jézust akarjuk képviselni. Tanítvá-
nyaink rákérdezhetnek arra, hogy valóban úgy élünk-e,
ahogy azt tanítjuk! Nem mondhatjuk, hogy a magánéle-
tünkhöz nincs közük.
Igen hasznos lehet, ha a hittanórával kapcsolatban egy-
egy rövid imádságot fogalmazunk akár az óra elejére, akár
a végére, ami valamiképp magában foglalja nevelési cé-
lunkat. A gyerekek ebből megérzik, hogy munkánk nem
pusztán emberi törekvés, hanem Jézusnak akarunk kedvé-
ben járni vele. Természetesen ezek az imák csak rövidek
lehetnek, legfeljebb három mondat!
Legyen a hitoktatónak mindig megfelelő tartalék anya-
ga!
Előfordulhat, hogy a tervezett órára - amelyre lelkiismeretesen
felkészültünk - előre nem látott okokból csak kevesen jönnek
el. Ilyenkor a tervezett új anyaggal nem haladhatunk előre,
mert akkor tanítványaink nagy részének fejlődéséből hiányozni
fog ez a lépés. Ezért ilyenkor elő kell vennünk egy olyan anya-
got, ami érdekes, ami leköti tanítványaink figyelmét, ami élteti
hitüket. Ebben az esetben nem fogják azt mondani, hogy kár
164
volt eljönni az órára.
Ilyen eset előfordulhat iskolában is, amikor pl. a diákok egy ré-
szét elviszik szűrővizsgálatra stb. A plébániai oktatás esetén
akkor szokott előfordulni ilyen esett, ha valamiért a gyerekek-
nek hétköznap nem kell iskolába menni. vagy pl. állami ünne-
pen bizonytalanok a gyerekek, hogy lesz-e oktatás. Előfordul-
hat az is, hogy a rossz időjárási viszonyok miatt jönnek keve-
sen. Lelkipásztori szempontból fontos, hogy azok, akik ilyenkor
is eljönnek, ne érezzék azt, hogy feleslegesen jöttek el, hanem
örüljenek a meglepetésnek.

+++

4.4. A hittankönyvek, segédeszközök használata

4.4.1. A hittankönyvek történetéből
Minden oktatás legősibb formája az emlékezetből való
oktatás. Az emberi ismeretek így szájhagyomány útján
maradtak fenn és terjedtek. Jézus örömhírének továbbadá-
sa is így indult. Hamarosan szükségessé vált azonban az
oktatást elősegítő feljegyzések készítése. Lényegében
ilyen megfontolásból születtek az evangéliumok is. A hit-
tanulók, a tanítványok rövid formulákat tanultak be, litur-
gikus imákat és egy-egy szentírási, evangéliumi elbeszé-
lést.
A hit oktatói tanításuk anyagát a Szentírásból és az Atyák ha-
gyományából vették. Újabb forrást jelentettek a középkori
egyetemek tanárainak munkái: - a Szentíráskommentárok; - a
Vitatott kérdések; - a vélemények és az Összefoglalók,
(Commentar; Quaestiones disputatae; Sententiae; Summa
Theologiae). Ezek és a későbbiekben megjelenő újabb teológiai
művek nagy segítséget jelentettek a hit oktatóinak, de nem a
tanulók számára készültek. Amíg nem voltak nyomtatott köny-
vek, amíg az emberek nagy része még olvasni sem tudott, ad-
dig tanulók kezébe kerülő könyveket sem írtak.
Az első nyomtatott könyv a Szentírás volt. Sokan épp a
Biblián tanultak meg olvasni. (1440.)
Az első igazi hittankönyv valójában a reformáció korá-
 165
ban elterjedő katekizmus volt. A meginduló hitoktatásnak
a különböző korú embereknek írt katekizmusok voltak a
hittankönyvei. Később jelentek meg a hitoktatási célra
szánt „Bibliák”, majd ezt követően az egyes egyéb fő teo-
lógiai tantárgyaknak megfelelő hittankönyvek: Szertartás-
tan, Egyháztörténelem, Dogmatika, Morális, Apologetika
stb.
Ezeknek a régi hittankönyveknek a jellemzője, hogy
csupán a betanulandó anyagot nyújtották - ezt is a teoló-
gia tudományos rendszerének megfelelően - a gyermekek
számára rövidített átfogalmazásokban.
A pedagógiai és kateketikai tapasztalatok új utak keresésére
ösztönözték a hitoktatókat. Nálunk így születtek meg Vass Já-
nos, Giegler Károly, majd később Hamvas Endre könyvei, me-
lyek összekapcsolták a biblia- és katekizmusoktatást. Új utat
nyitott meg a Világegyházban a Holland katekizmus. Magyaror-
szágon igazán újat azonban csak az 1968-as hittankönyv-
pályázat hozott.
Az új hittankönyvek már nem a teológiai könyvek gyer-
mekeknek szánt kivonata. Ezek a könyvek már nem köve-
tik a teológia felépítését sem, hanem a tanítványok
helyzetét figyelembe véve a megismerés sorrendjében tár-
gyalják azokat a kérdéseket, melyek ismeretére a tanulók-
nak szükségük van. Ezek a könyvek is elsősorban tan-
anyagot nyújtanak, de az anyag összeválogatásának és
tárgyalásának az alapja a hitoktatás nevelési és oktatási
célrendszere által meghatározott részletcélok egymásután-
ja.
A hittankönyveknek figyelembe kell venniük az érvényben lévő
hitoktatási tantervet, és megjelenésükhöz az illetékes egyház-
megye főpásztorának jóváhagyása szükséges. A főpásztorok
elrendelhetik, hogy a hittankönyv írók egy-egy formula vagy
kérdés-felelet megfogalmazásában kövessék a kötelező, hiva-
talos megfogalmazást. Országos katekizmusokat azonban csak
római, szentszéki engedéllyel lehet kiadni.
Mivel a katekézis hosszú évekig elhúzódó keresztény
nevelési folyamat, ezért nem önmagában egy-egy korosz-
tály számára szerkesztenek hittankönyveket, hanem az
166
egész katekézist átölelő hittankönyv-sorozatokat.
Ezeknek a sorozatkönyveknek egyes elemei általában feltétele-
zik az előző könyvek ismeretét. Ugyanakkor készülnek olyan
könyvek is, amelyek tagjai lehetnek egy sorozatnak, önmaguk-
ban azonban nem feltételeznek előzetes hitismereteket. Pl. Hi-
tünk és életünk.
A világszerte megjelenő új hittankönyvek, hittankönyv-
sorozatok általában színesek, igyekeznek figyelembe venni a
pedagógiai követelményeket, ugyanakkor felépítésükben,
anyaguk rendszerezésében még sokszor követik a régi, ha-
gyományos hittankönyveket.
4.4.2. A hittankönyvek a hitoktatás eszközei
Alapelvként meg kell jegyeznünk, hogy nem a hittan-
könyv tanít, hanem a katekéta. Minden hitoktatás feltéte-
lez szakavatott és egyházi tekintéllyel megbízott
katekétát, aki tanít, s a hittankönyv ennek a tanításnak
segítője, támasza és kiegészítője. A hittankönyvek első-
sorban tananyagot adnak, és nem határozzák meg a hitok-
tatás módszerét.
A könyvek színes képei, a kiemelések, a kérdés-feleletek, az
összefoglalások, a gyakorlati alkalmazások stb. egyaránt fel-
használhatók a különböző módszerek alkalmazása esetén is. A
hitoktató a tanmenet készítése során eltérhet még a könyv lec-
kesorrendjétől - ha ezt lelkipásztori vagy pedagógiai indokok
megalapozzák -, például a liturgikus évhez való igazodás, vagy
az elsőáldozás illetve a bérmálás időpontja stb. A hitoktató
nem függetlenítheti magát a hittankönyvtől - hiszen tanítványai
abból tanulnak -, de rabszolgája sem lehet a könyvnek.
A hitoktatónak nem a hittankönyvet kell elmondania,
nem a könyv szövegét kell sorjában elmagyaráznia, hanem
a könyv szellemében kell önállóan feldolgoznia az anyagot.
A könyv egyes leckéi alapján - az egyes órákra lebontott
nevelési és oktatási célnak megfelelően - az adott körül-
ményeket figyelembe véve - kell átgondolnia az egyes
órák anyagát, megfontolva, hogyan terjessze azt tanítvá-
nyai elé, hogy kitűzött célját elérje. Ennek megfelelően
kell elkészítenie minden egyes óra vázlatát.
 167
A hitoktató feladata, hogy kijelölje a tanulnivaló leckét, a beta-
nulás céljára megfogalmazott formulákat illetve kérdés-
feleleteket és a megvalósítandó házi feladatot. Az oktatáson
célszerűen felhasználhatja a könyv színes képeit, megfogalma-
zásait, kiemeléseit, gondolkodtató kérdéseit stb.
Valamikor „szóról szóra” meg kellett tanulni a hittankönyv
anyagát, ezért kívánták, hogy az egyes leckék rövidek legye-
nek. Ma sokan azért követelnek rövid szövegű könyveket, mert
a gyerekek nem szeretnek, de nem is tudnak olvasni. Az ilyen
rövid szövegű könyveket a hittanórán részletesen el kellett ma-
gyarázni, hogy a gyerekek megértsék. Mások azt követelik, le-
gyen a könyv olyan, hogy a gyerekek a hitoktató magyarázata
nélkül is megértsék az anyagot, hogy legyen alkalmas az egye-
dül tanulásra. Ehhez óránként 5-6 oldalas szöveg kellene, ami
végül több száz oldalas hittankönyveket eredményezne. Egy jó
hittankönyvtől azt kell elvárnunk, hogy úgy fogalmazza meg hi-
tünk tanítását, hogy azt a hitoktató magyarázata után a gyer-
mek megértse, és segítsen neki a tanultak alkalmazásában és
megjegyzésében. Nem kell ettől eltérnie az olvasni tanuló, de
olvasni még nem tudó gyermekek számára készítendő hittan-
könyvnek. A gyermekek számára készülő mesekönyveket sem
a gyermekek olvassák el, hanem azok, akik vele foglalkoznak.
Így van ez a hittankönyvekkel is. Ha egy ilyen könyv csak raj-
zokból, képekből állna, akkor nem lenne biztosítható, hogy a
gyermekekkel valóban feldolgozzák azt az anyagot, amire a to-
vábbiakat majd felépíthetjük, és a szülők sem tudnák, hogy va-
lójában mit tanultak gyermekeik a hittanórán.
A tanulóknak elsősorban a hitoktatóra kell figyelniük,
az ő magyarázatai alapján kell megérteniük az anyag
mondanivalójának a lényegét. A hittankönyv meghatáro-
zott tárgyi tudásanyagot ad, segíti a hitoktató magyaráza-
tának megjegyzését, kiemelései segítik a lényeg meglátá-
sát és az összefüggések felismerését.
A hittankönyv képei élményt nyújtanak, alkalmazásai,
gyakorlati utasításai pedig a tanultak életre váltására kész-
tetnek. Így a jó hittankönyv nemcsak a lecke megtanulá-
sában segíti a tanulót, hanem a keresztény életben való
előrehaladásában is. Ehhez azonban az szükséges, hogy a
hitoktató ne csak leckét adjon fel a könyvből, hanem azt
168
valóban a katekézis nevelési-oktatási segédeszközeként
használja.
4.4.3. Segédkönyvek és hitoktatási vázlatok
Minden tanítónak és tanárnak szüksége van olyan fo-
lyóiratra, szak- és segédkönyvekre, amelyek nevelői-
oktatói munkájának hatékonyságát fokozzák. Ilyen segít-
ségre a lelkipásztoroknak és a katekétáknak is szükségük
van. A katekézis önmagában is időigényes feladat, sok
személyes foglalkozást kíván, s így az órákra való felké-
szülés segítése egész lelkipásztori munkájukat szolgálja.
A lelkipásztorok, munkatársaik és a katekéták rendszeres talál-
kozói a hittanórákra való felkészülésben is komoly segítséget
jelenthetnek. A katekéták így alkalmat találhatnak tapasztala-
taik átadására, ösztönzést nyernek újabb ötletek megvalósítá-
sához, beszámolhatnak sikereikről, küzdelmeikről, egy-egy
gyerekkérdés megválaszolásában, gondjaik megoldásában köl-
csönösen segíthetik egymást.

+++

4.5. A hitoktatás módszertana

4.5.1. Néhány módszertani alapelv
A katekézisben a módszer nem lehet cél, hanem csak
eszköz, amellyel nevelési és oktatási célunk elérésére tö-
rekszünk. Mivel nincsenek mindig és mindenki által ered-
ményesen használható csodamódszereink, ezért a jó
katekétára az a jellemző, hogy a lehetőségek közül mindig
a legalkalmasabbat választja. Az alkalmazandó módszer
megválasztásában figyelembe kell vennünk a feladatot, a
nevelési és oktatási célt, a tanítványok körülményeit és
helyzetét, a téma jellegét stb. végül saját egyéniségünket
is.
A katekétának ismernie kell a különböző módszereket,
a különböző technikai lehetőségeket (pl. hiába szeretnék
vetíteni, ha nem lehet elsötétíteni vagy nincs áram), a
 169
rendelkezésre álló szemléltetési anyagot… A katekéta soha
ne akarjon módszerei nagyszerűségével villogni, hanem
mindig legyen a katekézis alázatos szolgálója.
4.5.2. Hitoktatási módszerek
Az Ősegyház Jézus örömhírének hirdetését - az apostolok halá-
la után - az apostoli tanítás alapján végezték. Egy-egy szent-
írási szövegből kiindulva magyarázták az örömhírt. Így a fo-
lyamatos szövegmagyarázat lett a hitoktatás első módszere,
amikor a felolvasott szentírási részletet, a liturgia imádságait,
vagy a keresztény tanítás lényegét összefoglaló, gondosan
megfogalmazott formulákat magyarázták.
Az ismeretközlés általánosan alkalmazott módszerei: a
szövegmagyarázás, vagy szövegelemzés(1), az elbeszé-
lés(2), a leírás(3), a magyarázat(4), az előadás(5), a beszélge-
tés(6), a kérdve kifejtő beszélgetés(7), a csoportos megbe-
szélés(8) stb. A katekézisben mindig azt az ismeretközlési
eljárást alkalmazzuk, amelyik a legjobban szolgálja a ne-
velési és oktatási cél megvalósulását, amely a legjobban
megfelel a témának, körülményeinknek és hallgatóink sze-
mélyi adottságainak.
Sokan szívesen alkalmazzák a szövegmagyarázást, illetve a
szövegelemzést. Ez a módszer azonban csak a Szentírás, az
imádságok és a katekizmus magyarázatára alkalmas. Ilyen
magyarázatot szinte készülés nélkül is lehet tartani, mert a
mondanivaló sorrendjét a megadott szöveg határozza meg.
Ebből is következik hátránya, nem veszi figyelembe a katekézis
nevelési és oktatási célját, és mindig arról szól, ami épp a szö-
vegben következik, ezért az így felépített hittanórát hamar
megunják a gyerekek. Úgy tűnik, mintha a hit pusztán a tudá-
son alapulna. Természetesen mindig szükség lesz a szövegma-
gyarázat módszerére, különösen akkor, amikor egy-egy szent-
írási szakasznak vagy valamely imádságnak a mélyebb megér-
tésére törekszünk, vagy ha kényes, esetleg félreérthető anya-
got tárgyalunk. Hitünk igazságai, a katekizmus rövid megfo-
galmazásai azonban sokkal életszerűbb feldolgozást igényel-
nek. A hitoktatásban ezért ezt a módszert csak végső szükség-
ben szabad alkalmazni, ha pl. valakit váratlanul helyettesíte-
nünk kell és nem volt időnk a felkészülésre.
170
Az elbeszélés egy átélt esemény élénk, fantáziát és érzelemvi-
lágot megmozgató elmondása. Az ilyen elbeszélés nagyon al-
kalmas lehet a katekézis témájának felvetésére és bevezetésé-
re, illetve hatékony eszköz lehet a buzdításra, az elbeszélt pél-
da követésére.
A leírás egy-egy személyt, tárgyat, egy földrajzi, fizikai környe-
zetet vagy társadalmi helyzetet mutat be és jellemez. Ez a
módszer alkalmas a külső tényezőkön kívül a jellemző tulaj-
donságok, a mélyebb összefüggések bemutatására és megér-
tetésére, az indítékok feltárására, alkalmas arra, hogy megta-
nuljuk megkülönböztetni a valódi értéket, a jót, az igazat an-
nak látszatától. Ez a módszer fel tudja kelteni a hallgatóságban
a különböző érzelmeket, rokonszenvet, jóakaratot, vagy akár
az ellenkezőjét.
A magyarázat elsősorban nem az akaratra, a fantáziára és az
érzelmekre akar hatni, hanem az értelemre, a gondolkodásra.
Fontos, hogy a magyarázat vegye figyelembe a tanítványok ér-
telmi képességét, azt, hogy követni tudják-e a logikai lépése-
ket, nem fáradtak-e el a figyelésben. Ezt a monotonságra haj-
lamos tárgyalást kérdések közbevetésével, példákkal élénkít-
hetjük, meggyőződve arról, hogy valóban értik-e mondaniva-
lónkat.
Az előadás olyan ismeretközlési forma, amelyben az előadó
hosszabb időn keresztül, megszakítás nélkül ismereteket közöl.
Ez az előadás tervszerű, logikus felépítést kíván, hogy a hallga-
tók hosszabb időn át is követni tudják mondanivalónkat. Tagolt
beszéddel, megfelelő hanglejtéssel, érdekes okfejtéssel, vagy a
szemléltetés legkülönbözőbb eszközeivel élénkíteni lehet az
előadást, csak arra kell ügyelnünk, nehogy épp ezek az élénkí-
tések tereljék el hallgatóink figyelmét. Az előadónak fegyelme-
zettnek kell lennie abban is, hogy ne mondjon el mindent, ami
eszébe jut, ne vesszen el felesleges részletekben. Végül még
egy fontos figyelmeztetés: a hallgatóság türelmét ne tegyük
próbára az előadás elnyújtásával. Háromnegyed- vagy egy
órás előadás után mindenképp jelentkeznek a fáradtság tüne-
tei, még akkor is, ha a hallgatók előre tudják, hogy az előadás
egy óránál hosszabbra fog nyúlni. Minél fiatalabbak tanítványa-
ink, annál rövidebb előadást tudnak elviselni, hasznosan végig-
hallgatni.
 171
A beszélgetés, a csoportmegbeszélés sokkal kötetlenebb isme-
retközlési forma. A legnagyobb probléma ilyenkor a beszélge-
tés menetének az irányítása, hogy valóban arról legyen szó,
amit a katekéta közölni akar. Ehhez hasonló a vita, a párbe-
széd, amikor vannak előre felkért „ellenvetők”, vagy az olyan
párbeszéd, ahol bárki tehet fel kérdést, rövid ellenvetést.
A régi „bevált” módszereket a mai fejlődés és technika
újabb lehetőségekkel, módszerekkel és eszközökkel gaz-
dagítja. Ezek sajátos szabályairól részletesebben szólunk,
de ezekre fokozottan áll, hogy minden módszer csak esz-
köz és annyit ér, amennyit a cél elérése érdekében való-
ban munkál.
4.5.3. A hitoktatás folyamata
A hitoktatás folyamata az az ismeretszerzési folyamat -
az ismeret-közlő ismeret-szerző módszerek, tevékenysé-
gek logikus egymásutánja -, amelyen járva a tanulók új
ismeretekhez jutnak. Ebben a folyamatban hat fázist kü-
lönböztetünk meg:
(1)
A tanulók megismertetése a tényekkel és problé-
mákkal. Ez történhet észleléssel, tudatos megfigyeléssel,
szemléltetéssel, elbeszéléssel stb. A helyes képzeteknek
szemléltetés és megbeszélés útján történő kialakítása igen
lényeges feltétele a tiszta és világos fogalmak megalkotá-
sának. A megfigyelés eredménye a vélemény, az ítéletal-
kotás.
(2)
A tárgyalás vagy elemzés során megfigyelésünk
eredményét kezdjük boncolgatni, részekre bontani, össze-
hasonlítani, összefüggéseket keresve (analízis). Ennek
alapján eljutunk a fogalom lényeges jegyeinek ismeretére,
azt összegezzük (szintézis).
(3)
Absztrakciók (elvonatkoztatások) és általánosítások
megalkotása. Az általánosítás tulajdonképpen fogalmak,
törvények, szabályok, eszmék, normák stb. megfogalma-
zása. A helyes általánosítás alapja, hogy a konkrét esetek-
ből kiemelt jegyek lényegesek legyenek. Itt kell figyelem-
be venni a gyermekek életkori sajátosságait, hogy a tanu-
lók fejlettségi fokát meghaladó elvonatkoztatást ne kíván-
172
junk tőlük.
Az ismeretszerzésnek ez a három fázisa a gyakorlatban
sokszor összeolvad, gondolkodásunkban szinte egyszerre
végezzük azt, ami logikailag egymásra épül.
(4)
Az ismeretek megszilárdítása az emlékezetben való
rögzítést, a megjegyzést szolgálja. A mechanikus emléke-
zetbe vésés fő eszköze az ismétlés, míg a gondolati emlé-
kezetbe vésésé a megértés. Ezt a célt szolgálja az elsődle-
ges bevésés ami a tanítási órán történik: táblai rajz, váz-
lat, felosztás, fogalom-tisztázás, kapcsolás, rendszerezés,
szöveg betanulás. A másodlagos bevésés az otthoni tanu-
lás. Az órán elhangzottakat, a magyarázatot a vázlat és a
tankönyv segítségével újra végiggondoljuk. Ez a tanulás
lényege, amit a betanulás csak akkor segít, ha valóban
megértett megfogalmazásokat tanulunk meg. A harmadla-
gos bevésés a tananyag ismétlése. Ismétlési alkalmak: az
óra végén, az óra elején, egy-egy témakör lezárásakor,
tanév végén, tanév elején stb.
Az ismétlés célja többféle lehet: (1)az ismeretek rögzíté-
se; - (2)az anyag rendszerezése; - (3)az anyag homályos ré-
szeinek tisztázása; - (4)az új ismeretek beépítése a régiek
közé; - (5)a tanulók tudásának ellenőrzése.
Az ismétlés hatékonysága nagyban függ az alkalmazott ismét-
lési módszertől. Nagyfokú oktalanság az unalmas ismétlések
erőltetése, mert a meglévő és új fogalmainkhoz negatív érzel-
meket kapcsol, félelmet ébreszthet a tanulókban, ellenszenves-
sé teszi a tanárt. Ezért az ismétlések mindig legyenek érdeke-
sek. Ezt az érdeklődés-felkeltést szolgálják a jól megszervezett
versenyek, érdekes feladatlapok kitöltése, az ismereteknek tör-
ténet formájába való csomagolása, vagy akár az a dicséret,
amit a tanuló akkor kap, ha jól tudott válaszolni a feltett kér-
désre.
(5)
A gyakorlati alkalmazás lényegében a nevelési cél
elérését szolgálja, hiszen nem a hitismeretek elsajátítása
az elsődleges cél, hanem a tanultak megvalósítása a min-
dennapi keresztény életben. Ezt szolgálja a készségfejlesz-
tés, a begyakorlással hatékonnyá váló tanítás. A feladatok
célja is a begyakorlás, a készségfejlesztés. Ezért legyen a
 173
feladat, a gyakorlás hatékony, célravezető, áldozatot de
nem túlzott megerőltetést kívánó, ésszerű és sokoldalú.
Minden gyakorlás igényli a rendszeres ellenőrzést (vissza-
jelzést), a kitartást (ne legyen kampányfeladat), és az ér-
tékelést.
(6)
A tanulók tudásának ellenőrzése és értékelése az is-
meretszerzési folyamat lényeges eleme. Ezzel tudja a hit-
oktató is saját munkáját értékelni, hogy elérte-e a kitűzött
célokat, megvalósította-e azt a feladatot, amelyre megbí-
zást kapott. A tanítványok számára az ellenőrzés és érté-
kelés törekvéseik elismerését jelentik, látják erőfeszítéseik
eredményét, s hatékonyan késztetik őket az ismeretszer-
zéssel járó feladatok, erőfeszítések vállalására. A pedagó-
gia az ellenőrzésre különféle és hatékony ellenőrzési mód-
szereket kínál: folyamatos megfigyelés, feleltetés, írásbeli
ellenőrzés… A tanulók igénylik az ellenőrzést, mégis óva-
kodjunk az iskolai ellenőrzési módszerek kritika nélküli át-
vételétől. Csak azokat és csak akkor alkalmazzuk ezeket,
ha nemcsak a hatékony ellenőrzést szolgálják, hanem a
tanulók olyan késztetőivé válnak, melyek pozitív élménye-
ket (sikerélményeket) jelentenek számukra. Az ellenőrzés-
sel feltárt hiányosságok ne okozzanak kudarcot, hanem a
még hatékonyabb tanulásra és önnevelésre késztessék
őket. Ezt szolgálja a jól megválasztott értékelési módsze-
rünk.
A reális értékelésre mind a tanulóknak, mind a
katekétáknak szükségük van, s az ilyen irányú tájékozta-
tás a szülők és a többi keresztény nevelő számára is fontos
visszajelzés. A helyesen megválasztott és alkalmazott ér-
tékelés a nevelési célt szolgálja és ne az igazságos ítéletet!
Mindenkinek szüksége van a megmérettetésre, hogy tudja
mit, kell tennie. Ez a megmérettetés lehet igazságos, de
legyen irgalmas és semmiképp sem lesújtó ítélet. A helyes
értékelési módszer megválasztására a lelkipásztori szem-
pontok késztessenek minket. Nem az a fontos, hogy tanít-
ványaink minél többet tudjanak, hanem hogy előrehalad-
janak a hit fejlődése utján és jó kereszténnyé váljanak.
174
(Nem célunk precízen káromkodó embereket nevelni!)
A hagyományos iskolai értékelés, az osztályozás, a hitoktatókat
is megkísérti. Az osztályozás a hitismeretek elsajátításának
igazságos értékelésére ugyan alkalmas, de mégsem ez a hitok-
tatás elsődleges célja. Az emberi törekvést, a keresztény élet
„minőségét” aligha lehet osztályzással igazságosan értékelni,
hiszen a kereszténység nem egy erénygyakorlat mérhető szint-
je. Ezért az osztályozás helyett az egyéni és szóbeli értékelést
válasszuk. Minden tanulónak személy szerint értékeljük elért
eredményeit, az érte vállalt áldozatot, s mondjunk adott eset-
ben pozitív indítású kritikát. Pl. Ezt ugyan nagyszerűen tudod,
de jó lenne nemcsak tudni, hanem alkalmazni is! Jól van, fog
ez menni, csak tanulj egy kicsit többet, figyelj jobban stb.
Érezzék tanítványaink, hogy ezek az értékelések szeretetből
születtek és a javukat szolgálják. A jó pedagógus tud értékelni
osztályozás nélkül is!
4.5.4. Módszertani próbálkozások
Amíg a katekizmus és a gyermekbiblia volt a hittan-
könyv és a hitoktatás módszere lényegében a szövegma-
gyarázás és alkalmazás volt, addig a hitoktatók igen sok
nehézséggel találkoztak. A gyerekek egy része unta a hit-
tanórát, a hittan-tudás nem látszott meg a gyerekek éle-
tén stb. Érhető, hogy a lelkiismeretes és buzgó hitoktatók
olyan módszereket kerestek, mellyel ezt a szövegmagya-
rázatot fel lehet váltani, vagy olyan csomagolásban lehet
tálalni, amit a gyerekek sokkal készségesebben fogadtak.
Ezeknek a módszereknek a célja lényegében a száraz hit-
tananyag megértésének és elsajátításának elősegítése,
megkönnyítése, vonzóvá tétele volt. Igen sok jó ötletet ta-
láltak és dolgoztak ki. Végül ezeknek az útkereséseknek az
eredményei lettek azok az új hittankönyvek, amelyek nem
száraz tananyagot tartalmaznak, hanem annak a gyerme-
kek számára könnyen megérthető és elsajátítható feldol-
gozását. Ma már ezekre a módszerekre külön-külön nincs
szükségünk, de ötleteik eredményeit felhasználjuk a kor-
szerű hitoktatásban. Ezért röviden áttekintjük a legjelentő-
sebb próbálkozásokat, hogy tanulságaikat fel tudjuk hasz-
 175
nálni.
Kezdetleges próbálkozásoknak bizonyultak mindazok a kísérle-
tek, amelyek megőrizték a katekizmus anyagának kötött sor-
rendjét, és csak az egyes kérdésekhez találtak ki különböző, az
igazságot szemléltető, a tárgyalást élénkítő ötleteket, „trükkö-
ket”, minden kérdéshez egy-egy külön kis történetet. Mindezek
a próbálkozások valóban élénkítik a hitoktatást, de nem tudnak
megküzdeni azzal a nehézséggel, amit az igazságok tárgyalá-
sának a teológia rendszeréhez kötött sorrendje okoz, nem érzik
a gyerekek, hogy amit tanulnak, az nekik szól, az ő életüket
kell általa alakítaniuk.
A müncheni kateketikai módszer alapja az a felismerés, hogy a
gyermek a szellemi munkának csak a legkezdetlegesebb fokára
képes, és mindig szemléletes alapon gondolkodik. Ezért a ha-
tékony hitoktatás nem elégedhet meg a szövegek betanulásá-
val, hanem törekednie kell az igazi megértésre, a gyakorlati
megvalósításra és az érzelmi átélésre is, úgy hogy az anyag
tárgyalása megfeleljen a gyermek értelmi szintjének, a szemlé-
letességre alapuló gondolkodásának. Alkalmazott módszerük
folyamata: célkitűzés, előkészítés, az új anyag bemutatása,
asszociálás-magyarázat, alkalmazás. Ebbe a módszerbe bele-
fért az összetartozó kérdések együttes feldolgozása, igyekezett
figyelembe venni a gyermekek életkori sajátosságait, de a tan-
anyag felépítésének szerkezetén nem változtatott. Ezt azért
sem tehette meg, mert az akkori tantervek az anyag tárgyalá-
sának sorrendjét is megkötötték.
A munkaiskolai, aktív módszerek kigondolói felismerték, hogy a
gyermekek állandó mozgásban, tevékenységben szeretnek len-
ni. Az oktatás során tehát a tanítvány dolgozzon együtt a hit-
oktatójával, rajzoljon, fessen, írjon… Ők valójában felismerték,
hogy a tanítás-tanulás nem statikus egyirányú folyamat, ha-
nem közös cselekvés, az új ismeretek közös tevékenység útján
születnek. Ennek felel meg jelszavuk: Láss, ítélj, cselekedj!
Másként: figyeld meg, gondolkodj és tedd azt, ami jó.
Fargues módszere a gyermek aktivitását az ének, játék, rajz,
munkafüzet, tesztlapok alkalmazása jelentette. Ő nem megta-
nítani akarja a vallási fogalmakat, hanem elsajátíttatni.
A közös előkészítés módszerének lényege, hogy az óra végén
röviden elmondjuk a gyerekeknek, miről lesz szó a következő
176
órán, és keressenek és gyűjtsenek hozzá anyagot: képeket,
bibliai idézeteket stb.
Az élményszerűség módszerének kidolgozói felismerték, hogy
milyen nagy jelentősége van az emberek és a gyermekek éle-
tében az érzelmeknek. Ezért a fogalomalkotást mindig úgy ve-
zették, hogy a megtanulandó anyag a gyermekek számára ro-
konszenves legyen.
Derkenne módszere ezt az élményszerűséget a liturgiába, a li-
turgikus közösségbe való bekapcsolással igyekezett elérni. Arra
törekedett, hogy a hitoktatás kapcsolódjon össze az imádság-
gal, megfelelő liturgikus mozdulatokkal.
A grafikai elbeszélés tehetséges rajzoló kezében nagyszerű le-
hetőség az igazságok szemléletes, érdekes és élményszerű
bemutatására és megértetésére. Olyan az előadása, mintha
egy hangosfilm lenne, leköti a figyelmet, ébren tartja az érdek-
lődést. A gyerekekkel is rajzoltat munkafüzetjükbe, majd meg-
beszéli velük, mit rajzoltak. Csak jó és ötletes rajzoló tudja ezt
a módszert használni. Célszerű a gyerekekkel is rajzoltatni,
ámde a hittanóra mégse rajzóra legyen.
Poppe módszere igazi lelkipásztori ötlet. Hitoktatásával a ke-
gyelmi életre nevel, imára, szentmisén való részvételre stb.
buzdítja tanítványait, hogy ne csak megértsék, hanem életükre
is alkalmazzák a tanultakat.
A módszerek áttekintése tanítson minket szerénységre,
hiszen mai hitoktatásunk megújulása katekéta lelkipásztor
elődeink próbálkozásain, útkeresésén indult meg. Az apja
vállán ülő gyermek azért lát messzebb, mert az apja vállá-
ra vette. Mi is azért tudunk előbbre jutni, mert vannak,
akik megalapozták katekézisünk fejlődését. Bárcsak a mai
katekéták mindegyikében lenne ennyi lelkipásztori buzgó-
ság!

+++

4.6. A szemléltető és technikai eszközök használata

4.6.1. A szemléltetés
Szemlélni annyit jelent, mint az érzékeinkkel benyomá-
 177
sokat felfogni. Mai szóhasználatunkban a szemlélésben
minden érzékszerv részt vesz, nemcsak a szemünk. Szem-
léltetni annyit jelent, mint alkalmat nyújtani a szemlélés-
re. A szemléltetés azért fontos tényező a tanításban, mert
az érzéki benyomások alapjai a képzetnek és a fogalom-
nak, így egész tanításunknak. A helyes szemléltetés meg-
könnyíti a hitoktató és a tanulók munkáját.
Tudatában kell lennünk, hogy értelmünk már a szem-
lélés közben tevékeny, értelmezi érzéki benyomásainkat.
Ezért, ha azt akarjuk, hogy a szemléltetéskor szerzett ér-
zéki benyomások ne tereljék el a szemlélő figyelmét, a
szemléltetést magyarázattal kell kísérni, amelynek felada-
ta a szemlélt dolgokat felfoghatóvá tenni, a meglévő kép-
zetek közé beilleszteni. Ebből kitűnik, hogy a tudatos
szemléltetésre mindig szükség van, ha a megértésben, a
magyarázatban a tanulók érzéki benyomásaira akarunk
támaszkodni.
A szemléltetés két fajtáját különböztetjük meg. A külső szem-
léltetés a szemléltető eszközök felhasználásával történik, míg a
belső szemléltetés eszközei a történetek, példák és hasonlatok
elmondása, a dramatizálás…
4.6.2. A szemléltetés hagyományos eszközei
A belső szemléltetés ősi eszközei a valós vagy szer-
kesztett történetek (pl. az irgalmas szamaritánus), példák
vagy hasonlatok alkalmazása. Ezek elmondása elméleti
hitigazságot, erkölcsi tanulságot világíthatnak meg, teszik
a képzelet számára felfoghatóvá. A Szentírásban igen sok
szemléltető történetet találhatunk, ezek azonban ne te-
gyék a Szentírást példatárrá, hanem ismerjük fel az Isten
üzenetét, melyet az előadott esemény hordoz Tanulságos
példák forrása lehet a szentek élete, de igen hasznosak le-
hetnek a mai életből vett valós, vagy átfogalmazott, kita-
lált példák is.
A szentekkel kapcsolatos legendák is hasznosak lehetnek, ha
nem értjük félre őket. A legendák tanulsága ugyanis nem azon
múlik, hogy valóban úgy történt-e az esemény, ahogy a legen-
da leírja, hanem az, hogy a legenda képe azt fejezi ki, ami a
178
szentre jellemző. Ezekre is vonatkoznak az irodalmi műfajkér-
dés megállapításai. (Pl. egy szentről azt mondja a legenda:
Szerdán és pénteken nem szopott. Ezt mai képpel így fogal-
maznánk: Az anyatejjel szívta magába az önmegtagadó éle-
tet.) A mai életből vett vagy kitalált, esetleg átfogalmazott tör-
téneteknek sem az a lényege, hogy megtörtént-e, hanem az,
hogy gyakran történik így vagy hasonlóképp. (A hitoktató a ki-
talált történetek [Teri-Feri esetek] alkalmazásánál legyen kö-
vetkezetes, hogy az egymás utáni történetek ne mondjanak el-
lent egymásnak. Lehet folytatólagos is, akár az ismert Szabó
család, Ákos és Éva történet.) Az ilyen szemléltető történetek
hatását fokozhatja a drámai előadás, a hitoktató átélése. Ezek
a történetek nemcsak a fogalomalkotást segítik, hanem megol-
dási javaslatokat is adnak, alkalmat adnak a megvitatásra, s
ösztönzést meríthetünk belőlük saját életünkre, motiválhatják
gondolkodásmódunkat, gazdagíthatják érzelemvilágunkat.
Hasznos szemléltetés a dramatizálás, amikor kiosztjuk
a szerepeket, s maguk a gyerekek adják elő a történetet.
Ez időigényes módszer, de ha van rá lehetőség, nagyon
mély hatású, különösen ha nem egy-egy villámtörténetről
van szó, hanem misztériumjátékról illetve pásztorjátékról,
melyet többször is kell próbálni előadás előtt. (Lett már
pásztorjáték Máriájából és Józseféből évek múlva férj és
feleség.)
A mesék nemcsak gyerekek számára születtek, sőt vannak ki-
fejezetten nem gyerekeknek szánt mesék. Ezek használatával
azonban legyen óvatos a hitoktató, mert amit mi tanítunk és a
mesével akarunk szemléltetni, az mégsem mese. Okos és jó
lehet a mese tanulsága, de bizonyító ereje rendkívül gyenge.
Mégis nagy befolyással van a mese hallgatójára, mert gondol-
kodási és cselekvési mintát ad neki, ami egyben világnézettől
függő, erkölcsi értékítéletet is tartalmaz. (Vö. Pedagógia ke-
resztény szemmel 2.2.3.)
A mese - műfaját tekintve - világnézetileg közömbös, termé-
szetes nevelési eszköz, ám a konkrét mesében a mesélő világ-
nézete is benne van, a mesélő személyiségformáló hatása vi-
lágnézetileg nem semleges! Sok minden közös lehet benne a
más világnézetűekkel - elsősorban az, ami a természetes er-
kölcsön alapul -, de igenis válogatni kell és tudni kell válogatni,
 179
hogy a mese ne romboljon, hanem építsen.
A külső szemléltetés ismert eszközei a tárgy vagy ese-
mény bemutatása valóságos környezetben, a tárgy vagy
esemény előállítása, a tankönyv képei, festett vagy rajzolt
képek, ábrák, táblázatok, táblai rajzok.
Vannak olyan tárgyak, események, melyeket nem lehet „meg-
rendelni”, ilyenekre időben kell figyelmeztetni tanítványainkat.
- A tankönyv képei mindig kéznél vannak. A különálló képek,
rajzok pedig könnyen bemutathatók. Meg kell különböztetnünk
a didaktikus képeket a művészi képektől, a művészi képek
ugyanis gyakran nem azt emelik ki, amit mi szeretnénk, míg a
didaktikus képek eleve az oktatást szolgálják, ezért nincsenek
figyelemelterelő részleteik. Természetesen ez nem zárja ki,
hogy a didaktikus kép is művészi legyen, de be kell látnunk,
hogy nem minden műalkotás alkalmas a szemléltetésre. - A
táblai rajzok legtöbbször csak vázlatosak vagy szimbolikusak.
Kidolgozott rajz alkalmazására csak ráérő és jól rajzoló hitokta-
tó vállalkozzon. - A táblára felrajzolt képek és felírt vázlatok ne
legyenek összezsúfolva, a rajzolásból ne legyen rajzóra.
A szemléltetés újabb eszközei, melyeket a modern
technika kínál: filmvetítő, írásvetítő, fényképek, diafilm,
magnetofon, videó, számítógép és a legkülönbözőbb mű-
szerek az oktatásnak, így a hitoktatásnak is alkalmas esz-
közei lehetnek.
Ezek a legfantasztikusabb szemléltető hatásokat tudják elérni,
annyira nagy felkészültséggel, hogy az már sokszor a hiteles-
ségét is megkérdőjelezheti. Kellő mértékkel, az igazságnak
megfelelően alkalmazva és a szemléltetési szabályokat figye-
lembe véve mégis hatékony eszközei lehetnek a hitoktatásnak.
Nagy veszélyük, hogy az eszközhasználatból cél lesz:
zenehallgatás, filmnézés. Természetesen hittanórán kívül -
de semmiként sem a hittanóra helyett - ilyen célra nem-
csak szabad, hanem érdemes is felhasználni az adott lehe-
tőségeket.
A tudatosan készített hang- és képfelvétel segítheti az oktatást,
saját szereplésünk felvétele pedig az önellenőrzésnek kínál
nagyszerű lehetőséget. A hitoktató végighallgathatja saját ma-
gyarázatát, a gyerek pedig feleleteit. A videofelvételeken látjuk
180
meg, hogyan látnak mások minket.
4.6.3. Általános szabályok a szemléltető eszközök
használatára:
(1)
- A szemléltető eszközök megválasztásánál ne a
mennyiségre, hanem a minőségre törekedjünk; -
(2)
Felhasználásuk segítse elő az anyag megértését, legyen
anyaghoz illő, irányított bemutatás, hogy ne csak nézze-
nek, hanem lássanak; - (3)Legyen tervszerű, szervesen
kapcsolódjék be az oktatási folyamatba; - (4)Lehetőleg mi-
nél több érzékszervet foglalkoztasson; - (5)A szemlélésre
legyen elegendő idő, de feleslegesen mégse rabolja az
időnket; - (6)Mindenki jól megfigyelhesse, láthassa; - (7)A
minőség egyben szolgálja az ízlésnevelést; - (8)Segítse az
ismeretek rendezését, az egységben látást, az összefüggé-
sek felismerését.
A modern technikai eszközökre további szabályok is
vonatkoznak:
- (1)Minden szemléltetésnek az oktatási folyamatot kell
szolgálnia. Nem az eszköz korszerűsége, hanem a megfe-
lelő alkalmazási lehetősége teszi igazán hasznossá; -
(2)
Amit egyszerűbben is lehet szemléltetni, ahhoz nemcsak
felesleges, hanem oktalanság bonyolult eszközöket hasz-
nálni; - (3)Hitoktatásnak mindenképp élő tanításnak kell
lennie, sosem lehet felnyitott konzerv, ahogy friss étel he-
lyett sem szívesen eszünk konzervet, hacsak nem nyújt
lényegesen többet és jobbat; - (4)Legyenek meg az eszkö-
zök használatához szükséges technikai felszerelések, elő-
készítésük, bekapcsolásuk, beállításuk ne rabolja el a hit-
tanóra idejét; - (5)Semmi esetre se vigyük túlzásba alkal-
mazásukat, mert feleslegesen sok időt elvehetnek a hit-
tanórából.
A sok egyedi kép, vagy egész diasorozat vetítése már inkább
akadályozza, mint segíti az oktatást. A magnetofon- és videó-
felvételek megvágás nélkül használva túl hosszúak, unalmasak,
és nem emelik ki a lényeget. Az állóképeknek, ha magyarázat
kíséri, sokszor mélyebb hatása van, mint egyik-másik meg-
komponált filmnek. A személyes vonatkozású felvételek ritkán
 181
lehetnek igazán hasznosak és érdekesek a kívülállók számára.

+++

4.7. Fegyelem és fegyelmezés

4.7.1. A hitoktató önfegyelme
Fegyelmezett embernek nevezzük azt, aki - legyőzve
önmagát, ösztönös kívánságait, indulatait és hajlamait -
tud uralkodni önmagán és mindig tudatosan teszi azt, amit
a lelkiismerete diktál.
A hívő, fegyelmezett ember mindig a jobb belátás szerint cse-
lekszik, és ezt benső meggyőződésből, szeretetből teszi egy
magasabb, sőt a legmagasabb cél érdekében. A fegyelmezett
keresztény ember mindenben készségesen és örömmel követi
Isten akaratát.
Aki fegyelmezetté akarja nevelni növendékeit, először
maga legyen fegyelmezett. „Csak az tud parancsolni, aki
megtanult engedelmeskedni.” Csak az lehet jó katekéta,
aki tud uralkodni önmagán, különben hogyan tudna má-
soktól fegyelmet kívánni.
A hitoktató önfegyelmének meg kell mutatkoznia:
(1)
Megjelenésében. Fellépéséből sugározzék a derűs fe-
gyelmezettség.
(2)
Önuralmában. Mindennapos gondjait, bajait és bána-
tait nem viheti tanítványai elé. Savanyú képpel, életunt
arckifejezéssel nem lehet örömhírt hirdetni!
(3)
Magánéletében. „Magad járj elő jó példával!” (Tit
2,7.) - „Légy a hívek példaképe beszédben, viselkedésben,
szeretetben, hitben és tisztaságban.” (1Tim 4,12.) Tanít-
ványaink meglátják, megérzik, hogy összhangban van-e a
katekéta élete azzal, amit tanít.
4.7.2. A hitoktató tekintélye
A tekintély két személy akaratának egymáshoz való vi-
szonya, belső megnyilatkozása. Korunkra nem jellemző a
tekintélytisztelet, sőt sokan elvileg elleneznek minden te-
182
kintélyt, tekintélyi megnyilatkozást. Ezzel a tekintélyelle-
nes gondolkodásmóddal szemben is ki kell jelenteni:
Nincs nevelés tekintély nélkül. Épp azért van szükség a
tekintélyre, hogy a nevelendő megtegye azt, amit a neve-
lője kíván, amit saját belátása és elhatározása alapján még
nem tenne meg. A nevelői tekintély nem azt jelenti, hogy
egyszer-egyszer engedelmeskednek neki tanítványai, ha-
nem azt, hogy a növendékek tartósan elfogadják nevelőjük
akaratát, mert megérzik jóakaratát, mellyel az ő javukat
szolgálják. E nélkül a belső meggyőződés nélkül a növen-
dékek valójában nem nevelhetők, hanem csak idomítha-
tók.
Az egyéni, személyes tekintély alapja lehet: - (1) Testi
fölény, a fizikai erő, az ügyesség.
(2)
Gazdasági fölény, amikor valaki érdekből, vagy hálá-
ból szolgál annak, akitől anyagilag függ
(3)
Szellemi fölény alapja lehet: az ismeretek bősége és
alapossága, a logikai képesség, az éles-eszűség, az átte-
kintőképesség, a tisztánlátás, a helyes ítélőképesség stb.
(4)
Erkölcsi fölény alapja a becsületesség, a próbát-kiállt
hűség, a hősies áldozat, az önzetlen szeretet stb.
A képviselt tekintély alapja lehet: - a hivatali beosztás;
a helyzeti előny, a funkcionális szerep stb.
Minden lelkipásztor és katekéta tekintélye kezdetben hivatali
tekintély, mivel az Egyház megbízottja és végső fokon Istent
képviseli. Ugyanakkor szükségük van az egyéni, személyes te-
kintélyre is, amit egész magatartásával kell megszereznie. E
nélkül a kettős tekintély nélkül szavainak nem lesz feltétlen hi-
tele, útmutatásainak nem feltétlenül engedelmeskednek.
Mindenkinek tudnia kell, hogy tekintélyt szerezni, tekintélyt
megerősíteni sem erőszakkal, sem engedékenységgel nem le-
het, mert épp az ilyen magatartás árulja el, hogy az illető
egyéni tekintélyre nem méltó, s kételkedni fognak benne, hogy
nem él-e vissza hivatali tekintélyével.
4.7.3. A fegyelemre nevelés
A katekézis során olyan keresztény embert akarunk ne-
velni, aki valóban fegyelmezett, aki önmagát tudatosan
 183
neveli Jézus tanításának egyre hűségesebb megtartására.
A fegyelmezett magatartás kétféle indokból jöhet létre:
belső meggyőződésből vagy külső kényszerből.
Addig, amíg a katekéta nem tudja elérni tanítványaival a belső
meggyőződésből fakadó fegyelmet, rászorulhat a külső kény-
szer alkalmazására is. Ez azonban csak végső és átmeneti
megoldás lehet valami nagyobb baj elkerülése érdekében. A
katekétának arra kell törekednie, hogy növendékei belássák a
fegyelmezettség szükségességét, hiszen az eredményes munka
feltétele a fegyelem.
A tényleges fegyelem biztosítása a katekéta kezdettől fogva
határozott fellépésén múlik. Minden diákcsoport kipróbálja,
hogy új nevelője mit enged meg, meddig lehet elmenni, és ezt
a határt később is tiszteletben tartja. Ezért őszinte jóakara-
tunk, szeretetünk nem jelentheti azt, hogy kezdetben mindent
elnézünk, mert akkor már később aligha tudjuk csoportunkat
fegyelemre szoktatni. Ezért kell mindjárt az első alkalommal
határozottan fellépni, amikor a „megállj!”-hoz elég a határozott
szó, és nincs még szükség semmiféle más erő alkalmazására.
A gyerekek megérzik, hogyha e mögött a határozott fellépés
mögött a hitoktatóban nemcsak belső önfegyelem, hanem
őszinte szeretet is van. Azt a katekétát, aki nem tud igazán fe-
gyelmet tartani, azt a gyermekek kevésbé becsülik és szeretik,
mint azt, akiben megvan a szükséges határozott fellépés.
A katekézis eredményessége alapos munkát, fegyelme-
zett tanulócsoportot kíván. Ha a katekéta jól lépett fel, és
meg tudta őrizni tekintélyét tanítványai előtt, akkor a fe-
gyelmezés rendszerint nem jelent külön gondot, egy-egy
rendkívüli esetet kivéve. Előfordulhat azonban, hogy a leg-
jobb katekéta sem tud kellő fegyelmet biztosítani, ha ta-
nítványai között több nehezen nevelhető gyerek van, vagy
ha rosszakaratból szándékosan provokálják. A provokációt
észre kell venni és derűs nyugalommal kell leinteni. A cso-
portból való végleges elbocsátás csak végső megoldás le-
het, és csak olyan esetben, ha a megoldás halogatása a
csoport felbomlásához, széteséséhez vezetne.
A nehezen nevelhető gyerekekkel való foglalkozás akkor jelent
igazán gondot, ha egy csoportban több ilyen is van. Ha jobb
184
megoldást nem találunk, különítsük el őket a csoporttól úgy,
hogy velük máskor és máshol külön foglalkozunk.
A jól szervezett közösség megkönnyíti a katekéta fe-
gyelmezési feladatait.
Ezt a jól szervezett közösséget azonban a katekétának kell ki-
alakítania csoportjából. Ennek feltétele, hogy tanítványai a hit-
tanórán kívül is találkozzanak, ismerjék meg egymást, csinál-
janak maguknak közös programokat. A jó közösségi szellem
fegyelmezetté teszi a csoportot.
Ha egy csoport valóban jól szervezett közösség, akkor tagjait
saját maga neveli fegyelemre. A csoporthoz tartozás feltétele
ugyanis a csoport normáinak az elfogadása, és ha a rendetlen-
kedő nem veti alá magát csoportja elvárásainak, akkor attól
kell félnie, hogy kizárják maguk közül.
A fegyelem fenntartása azonban igényli a tanulókkal
való egyéni bánásmódot is, hogy ismerve tanítványainkat
személyre szabott követelményeket támaszthassunk.
A hittanórai ülésrend is lehet a fegyelem segítője vagy bom-
lasztója. A szabadon választott ülésrend eredménye, hogy az
érdeklődők, a szelídebbek előre ülnek, a közömbösebbek és a
passzív magatartásúak hátrébb. A már kialakult ülésrendet ne-
héz megváltoztatni, de szükség esetén élnünk kell a lehetőség-
gel. Ha a katekéta ismeri tanítványait, akkor a tanév elején ő
maga rendezi el tanítványait, és mindenkit eleve oda ültet,
ahová szánta. Ha nem ismeri tanítványait, akkor az első órá-
kon először névsorba ülteti őket, majd fokozatosan egy-egy
átültetéssel néhány hét alatt elérheti a kedvező ülésrendet.
Természetesen ezt csak akkor éri el, ha megkérdezte a gyere-
kek véleményét is, de végső soron a katekéta dönt, határozot-
tan és saját belátása alapján. Ha a gyerekeket még nem ron-
totta el, akkor ez sem fog problémát okozni.
A rend biztosítása a fegyelem feltétele. „Szeresd a ren-
det, és a rend megtart téged!” Ez a rend az oktatási helyi-
ség rendjére ugyanúgy vonatkozik, mint a hitoktató meg-
jelenésére, dolgainak rendben-tartására és a tanulóktól
megkövetelt rend megtartatására. A katekéta számára ez-
zel kapcsolatban az egyik legfontosabb követelmény a hit-
tanóra pontos kezdése és még pontosabb befejezése. Soha
 185
ne akarjon utolsó pillanatban odaérni, és soha ne rohanjon
el a hittanóra után, mert ez nemcsak a pontosság rovására
megy, hanem tanítványai is elhidegülhetnek tőle, ha min-
dig elfut előlük.
4.7.4. A figyelem ébrentartása
A legjobb fegyelmezési eszköz a gyermekek figyelmé-
nek az ébrentartása. Mégsem a fegyelmezés érdekében
kell a figyelem ébrentartására ügyelnünk, hanem a
katekézis hatékonysága érdekében.
A figyelem fenntartásának kellékei: - (1)A téma legyen
érdekes, érdeklődést keltő; - (2)Az előadásmód legyen
élénk, ezt szolgálja a megfelelő hanghordozás, a szemléle-
tesség, az érzelmi ráhatások stb.; - (3)A hitoktató derűt su-
gárzó megjelenése, ami feltételezi, hogy le tudja győzni
esetleges idegességének kimutatását; - (4)Legyen érdemes
figyelni.
A fegyelmet zavaró mozzanatokat nem lehet mindig el-
kerülni, mégis nyugodtan kell rájuk reagálni. Ilyen lehet a
külső zaj, véletlen történés (pl. kiég a lámpa), a gyerekek
nem várt megnyilatkozásai. Maga a hitoktató is nehezítheti
a gyermekek figyelmét, ha halkan vagy monoton hangon
beszél, ha nem engedi őket szóhoz jutni és nem veszi ész-
re, hogy nem értik mondanivalóját, ha nem veszi figye-
lembe a gyermekek fáradékonyságát stb.
4.7.5. A magatartás ellenőrzése és értékelése
A katekéta kívánja meg tanítványaitól a rendet és fe-
gyelmet, és ez legyen természetes követelmény, mégis
megfelelő értékeléssel vagy dicsérettel tudatosítania kell
ennek fontosságát a katekézis számára. Ha követelménye-
ket állítunk, akkor ellenőrizni és értékelni is kell a tanulók
reagálását. Ennek egyik eszköze a jutalmazás és a bünte-
tés is, amit ha jól alkalmazunk, akkor a nevelés pozitív ha-
tású eszközei lesznek, míg ellenkező esetben komoly ne-
velési hibát jelent, aminek sokszor kellemetlen következ-
ményei lehetnek.
A jutalmazás lényege, hogy a követelmény teljesítését
186
pozitívan értékeljük, és ez a gyermeknek örömet jelent (si-
kerélmény) és őt további erőfeszítésekre készteti. Ezt a si-
kerélményt növelheti a katekéta mosolya, dicsérő szava
stb. (A jó katekéta szemével tudja rendben tartani tanít-
ványait, ahogy rájuk néz, akár amikor dicsér, akár amikor
büntet ez a tekintet.) Csak elvégzett teljesítményt lehet
értékelni és megjutalmazni. A tárgyi jutalmazásnál ne a
tárgy értéke, hanem az ajándékozás ténye a jutalom. Ne-
hogy az adott tárgy a teljesítményért fizetett bért jelentse,
mert az ilyen jutalmazás önzésre nevel. A jutalmazásból, a
dicséretből ne maradjanak ki a gyengébbek sem, akiket a
bíztatás kedvéért kell megjutalmazni mosolyunkkal, bizal-
munkkal.
A büntetés lényege az a kudarcélmény, amikor a ve-
lünk szemben támasztott követelménynek nem tudtunk
megfelelni. Ezt a benső bűnhődést egészíti ki a katekéta
negatív értékelése, ami azonban mégis legyen bíztató,
serkentő hatású, és ne vezesse reménytelen helyzetbe a
gyereket, azaz ne legyen megtorló jellegű. Már a tekinte-
tünkből is kiolvashatják a gyerekek rosszallásunkat, más-
kor egy-egy megjegyzés kell hozzá. A büntetés is lehet po-
zitív hatású, ha a gyereket további erőfeszítésre készteti. A
rosszul alkalmazott büntetés azonban számítóvá, önzővé
teheti a gyereket. (Pl. „Ez a balhé megérte nekem, még a
pofon árán is!”)
Ha a katekéta büntetni kényszerül, akkor is lelkipász-
tornak kell maradnia. Csak akkor van értelme a büntetés-
nek, ha a nevelő szeretetéből fakad és a gyerek is úgy ér-
zi, hogy megérdemelte. Ebben az esetben még lelki meg-
könnyebbülést is jelenthet számára az a tudat, hogy az
ügy el van intézve.
A büntetéssel kapcsolatos további szempontok. - Soha nem fa-
kadhat a büntetés indulatból, mert ez ellenszenvet szül. - Soha
nem éreztethetünk a büntetés után haragot: legyen az ügy le-
zárva. - Senkit sem szidtak még jóvá, de jóvá dicsérni minden-
kit lehet. (Pl. Milyen sokra mennél, ha legalább a felét fordíta-
nád a jóra, mint amennyit a rossz kedvéért tettél.) - Nem árt,
 187
ha egy nagyképű gyerek néha felsül vagy pórul jár a társai
előtt. - A testi fenyítés csak egészen rendkívüli esetben alkal-
mazható, mint ébresztő. Ámde ilyenkor sem okozhat igazi fáj-
dalmat, még kevésbé maradandó nyomokat. Ha pl. a szülő al-
kalmazza és a gyerek azt feleli rá: „Nem fájt, köszönöm a lek-
várt!” - akkor a válasz: „Nem is azt akartam, hogy fájjon, ha-
nem hogy felébresszen!” - A megfélemlítés sem pozitív hatású
fegyelmezési eszköz, ugyanakkor a reális veszélyekre valóban
fel kell hívnunk tanítványaink figyelmét. Elég naponta megnézni
a tévét, hogy megtudjuk, milyen következményei vannak a fe-
gyelmezetlenségnek stb. - Nem célszerű az előre kiszabott
büntetés, de a beígért büntetést mégis csak végre kell hajtani,
ha a figyelmeztetés nem használt. Természetesen a katekéta
még kevésbé fenyegethet ördöggel, pokollal, s nem mondhat
ilyent, hogy Isten nem fog szeretni…
A büntetés akkor igazán nevelő hatású, ha a gyerek azt
is megérzi, hogy a katekétának milyen rosszul esik, hogy
ezt kell tennie.

+++

4.8. Különleges helyzetek, feltételek

4.8.1. A templomi, plébániai hitoktatás körülményei
Magyarországon az iskolai hitoktatás visszaszorítását követően
a 60-as években kezdett a plébániai (templomi) hitoktatás ki-
fejlődni. Míg a nem-katolikus keresztényeknek már régebben is
voltak bibliatermei - melyek vagy a templomhoz, vagy a lelké-
szi hivatalhoz épültek -, melyek nem estek az államosítási tör-
vények alá, a katolikus legényegyletek és más szervezetek
épületeit elvették, legkésőbb az iskolák államosításakor. Így a
katolikusoknak valójában nem maradt oktatásra alkalmas he-
lyiségük, egy-két modern templom kivételével.
A plébániai (templomi) hitoktatás elindításának egyik
nehézsége a megfelelő helyiség biztosítása. Új építkezésre,
hittanterem építésére a 80-as évek előtt alig adtak enge-
délyt. Így egyetlen megoldás volt: a templomokban kellett
valamiképpen megfelelő, oktatásra alkalmas helyiséget ki-
188
alakítani. A legtöbb templom természeténél fogva nem volt
igazán alkalmas a normális katekézis végzésére.
Sok helyen a sekrestye sarkában tartottak hittant néhány gye-
reknek, míg közben a sekrestyében mászkáltak és egyéb ügye-
ket intéztek.
A plébánia ebből a szempontból azért nem került szóba, mert
kifejezetten megtiltották, hogy a plébánia épületében hitokta-
tást tartsanak. Igaz, hogy voltak, akik nem törődtek ezzel a ti-
lalommal, ugyanakkor nem kevesen voltak olyanok, akiket bá-
torságukért meghurcoltak vagy börtönbe zártak.
Mai szemmel érthetetlen jelenség volt az is, hogy sok plébános,
főleg nagyvárosi plébánosok, akiknek volt káplánjuk, maguk
akadályozták, hogy káplánjuk a templomban megfelelő hittan-
termet alakítson ki. (Ezek nagy része az ún. békepapi csoport-
hoz tartozott!) Igaz, ebben is voltak kivételek, s a későbbiek-
ben már nem egy addig akadékoskodó plébános rájött, hogy a
hitoktatás segítése neki is érdeke. Volt, aki maga is tevőlege-
sen bekapcsolódott a hitoktatásba, míg volt olyan, aki csak a
„hátát tartotta” a hitoktatás érdekében.
Ez a történelmi helyzet magyarázza meg, hogy miért nevezzük
a plébániai hitoktatást, a plébániához tartozó hitoktatást temp-
lomi hitoktatásnak, akkor is, ha ma már nem magában a
templomban, hanem a plébánián, a templomban kialakított he-
lyiségben, vagy egy erre a célra épített teremben végezzük.
4.8.2. A hittantermek
A 90-es években sok helyen újra elkezdték az iskolai
hitoktatást, de nagyon eltérő körülmények között, elsősor-
ban az iskola-vezetés jóindulatától függően. A plébániai
hitoktatás előnye a hazai pálya, a közösségi légkör kialakí-
tásához kedvező feltételek stb. Nem tudjuk, hogyan fog
alakulni az iskolai hitoktatás helyzete, ám még ha minde-
nütt iskolai hitoktatás lesz, akkor is szükségünk van és
szükségünk lesz a plébániához kapcsolódóan olyan helyi-
ségekre, ahol különböző közösségi összejöveteleket lehet
tartani, adott esetben katekézist lehet végezni.
Ma már arra is gondolnunk kell, hogy egy-egy plébániának
több hittanteremre is szüksége lehet, még akkor is, ha csak
 189
egy pap látja el a lelkipásztori munkát. Az az ideális, ha annyi
oktatásra alkalmas terem vagy helyiség van, ahány főállású
lelkipásztori munkatárs tevékenykedik a plébánián.
A korszerű hittanterem néhány alapkövetelménye: -
(1)
Legyen kellőképp megvilágítható és könnyen besötétít-
hető (pl. vetítéshez); - (2)Legyen jól fűthető és szellőztet-
hető, legyen meg a szükséges légköbméter; - (3)Legyen
rendesen kifestve, feldíszítve; - (4)Legyen megfelelő nagy-
ságú alapterülete, hogy a helyi szükséghez mérten elegen-
dő ülő- és íróhely legyen, elférjen a tábla, a térképek és
egyéb képek, legyen a technikai eszközök és más felszere-
lések számára alkalmas szekrény, legyen benne elég fogas
a kabátok számára, s ne keltse zsúfoltság érzését. Ahol
több ilyen helyiség van, ott természetesen az a célszerű,
ha különböző méretű helyiségek is vannak.
Nemcsak a hittantermekre van szükség, hanem azok megfelelő
berendezésére, technikai eszközökre. Igaz, ez nem kis költség,
de minden plébánia költségvetésében külön tételként kell sze-
repeltetni a hitoktatással kapcsolatos dologi kiadásokhoz
szükséges összeget.
4.8.3. A plébániai oktatások időpontja
A plébániai (templomi) hittanóráknak - ha tetszik ne-
künk, ha nem - sok adottsághoz kell alkalmazkodnia. A
lelkipásztorok és katekéták időbeosztását ugyanúgy figye-
lembe kell venni, mint a gyermekek számára alkalmas idő-
pontok kiválasztását. Kicsinyeknél arra is gondolni kell,
hogy őket úgy kell elhozni, elkísérni a hittanra. A nagyob-
bak már maguk eljöhetnek, viszont az esti órákra már csak
az ifjúsági vagy felnőtt csoportok óráit lehet tenni.
A lelkipásztori szempontok azt indokolják, hogy az is-
tentiszteletek rendjének is alkalmazkodnia kell adott eset-
ben a katekézis követelményeihez. Hittanórát csak nagyon
rendkívüli okból tehetünk át más időpontra vagy hagyha-
tunk el. (Egy temetés vagy esküvő nem elég indok, nekik
kell alkalmazkodniuk a lelkipásztor időbeosztásához.)
Már több évtizedes tapasztalat, hogy a hittanórák be-
vált időpontját ne változtassuk meg minden évben. Jó ha a
190
szülők is előre ki tudják számítani, hogy melyik gyerme-
küknek, melyik évben, mikor lesz a hittanórája.

+++

A hitoktatás gyakorlati kérdései,

a 4. fejezet összefoglaló kérdései
Mi a hitoktatás anyaga?
Milyen szempontokat kell figyelembe venni a hitoktatás
anyagának kiválasztásában?
Mit jelent az igazságok hierarchiája?
Milyen szempontokat kell figyelembe venni a hitoktatás
anyagának elrendezésében?
Mivel kezdjük a hitoktatást?
Mit tartalmaz a hitoktatás tanterve?
Mi a tanmenet?
Milyen kapcsolatban van a tanmenet a tantervvel, mi köz-
tük a különbség?
Hogyan kell hitoktatási tanmenetet készíteni?
Mire szolgál a haladási napló?
Minek kell szerepelnie egy haladási napló fejlécében?
Hogyan kell felkészülni egy-egy konkrét hittanórára?
Mire való az óravázlat? Milyen legyen egy óravázlat?
Miből áll egy óravázlat „fejléce”, mit kell tartalmaznia? Mi-
nek kell rajta lennie minden óravázlaton?
Milyen a jó óravázlat felépítése?
Milyennek kell lennie egy óravázlatnak?
Mi a hittankönyvek szerepe a hitoktatásban?
Mi a hittanfüzetek szerepe a hitoktatásban?
Milyen adminisztrációs feladatok kapcsolódnak a hitokta-
táshoz?
Miért kell a katekétának a hitoktatás különböző módszereit
ismernie?
Milyen ismeretközlő eljárásokat, módszereket alkalmazunk
a hitoktatásban?
Melyek a hitoktatásban is alkalmazott oktatási folyamat fá-
 191
zisai, szerkezeti elemei? (6)
Milyen céljai vannak a hittananyag ismétlésének? (5 kü-
lönböző célt kell felsorolni!)
Hogyan értékeljük a tanulók hittantudását?
A katekézisnek, a katekizmus tanításának milyen módszer-
tani próbálkozásait ismerjük?
Mit jelent: szemlélni és szemléltetni?
Melyek a szemléltetés hagyományos eszközei?
Mi a mese szerepe a kicsinyek hitoktatásában?
Melyek a szemléltető eszközök használatának legismertebb
általános szabályai?
Melyek a modern szemléltető eszközök használatának to-
vábbi általános szabályai?
Mik a diavetítés legfontosabb tárgyi feltételei?
Kit nevezünk fegyelmezett embernek?
Miben kell a hitoktató önfegyelmének megmutatkoznia?
Mit jelent a tekintély? Mi lehet általában a tekintély alapja?
Hogyan neveljünk fegyelemre, mik a fegyelem fenntartá-
sának biztosítói?
Mik a figyelem fenntartásának kellékei?
Mi a jutalmazás és büntetés célja?
Mi a jutalmazás lényege?
Mi a büntetés lényege?
Melyek a jutalmazás és a büntetés legfontosabb szabályai?
192
5. A katekézis egyes feladatai
5.1. Imádságra nevelés a hitoktatásban
5.1.1. Előzetes megfontolások az imádságról és az
imádkozásról
Minden vallásos ember ösztönös törekvése, hogy kap-
csolatba lépjen Istennel. Ennek egyik módja az imádság.
Ez lényegében Istennel való beszélgetés: Isten szól hoz-
zánk, és mi válaszolunk neki. Akit szeretünk, azzal szíve-
sen elbeszélgetünk. Jézus tanított meg minket arra, hogy
olyan bizalommal forduljunk Mennyei Atyánkhoz, mint a
gyermek édesapjához. (Vö. Lk 11,1-13.)
Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk. (Vö. MKK
306. kérd.) Az imádságban Isten úgy szól hozzánk, hogy
eszünkbe juttatja, amit nekünk mondani akar. Ahhoz, hogy
meghalljuk szavát, hogy meg tudjuk Őt érteni, szükséges,
hogy megtanuljunk csendben lenni, Istenre figyelni.
Van mondanivalónk, figyelünk egymás szavára, hogy megért-
sük egymást és eggyé legyünk.
„Ne szaporítsátok a szót, amikor imádkoztok.” (Mt 6,7.) - fi-
gyelmeztet Jézus. Jézus, amikor a Miatyánkra tanította aposto-
lait, nem imaszöveget tanított, hanem példát adott arra, ho-
gyan beszélgessünk Mennyei Atyánkkal örömünkről - bána-
tunkról, terveinkről - gondjainkról - bajainkról, kezdve Isten
nevének megszenteléséről, mindennapi kenyérgondjainkról, az
embertársainkkal kapcsolatos problémákról… Aki csak mondja
a magáét, de nem figyel a másikra, az nem beszélget. Ne mi
akarjunk sokat mondani, hanem inkább figyeljünk a hozzánk
szóló Istenre, s válaszoljunk neki. Az imádság nem szép szöve-
gek elmondása.
A legszebb imádságokat épp azért kedveljük annyira, mert úgy
érezzük, hogy annak szavai valóban a mi válaszunkat tolmá-
csolják. Kár lenne ezeket úgy elmondani, hogy előtte nem fi-
gyeltünk rá csendben a hozzánk szólni akaró Istenre.
Isten szavának megértéséhez szükséges, hogy ismerjük és ért-
sük Őt. Amint a kisgyermek hosszú évek alatt tanulja meg
megérteni szüleit, figyelve minden szavukra és megnyilatkozá-
 193
sukra, úgy kell nekünk is megtanulnunk megérteni Istent, fi-
gyelve minden szavára és megnyilatkozására. Az Ő szavát,
üzenetét, amit prófétái, majd pedig Jézus Krisztus által mon-
dott el nekünk, a Szentírásban találhatjuk meg. Isten, amikor
hozzánk szól, nem „gyárt” új szavakat, hanem meglévő igéjé-
vel fejezi ki magát. Ezért naponta olvassuk a Szentírást és
gondolkodjunk el rajta, hogy megtanuljuk érteni Urunkat!
5.1.2. Az imádságra nevelés a hívő élet alapja
A gyermekek hitét ébresztve el kell vezetnünk őket a
Jézussal való személyes találkozásra, azaz meg kell taní-
tani őket hittel imádkozni. Aki ugyanis egyszer így megis-
merte és megszerette Jézust, aki állandó kapcsolatban él
Vele, azt aligha tudja bárki is elszakítani tőle… (Vö. 1.1.2.
és 2.3.2.)
A kisgyermek imádságos életét a közös családi imádság ala-
pozza meg. Ha a gyermek látja, hogy szülei rendszeresen
imádkoznak, akkor ebbe ő is igyekszik bekapcsolódni, ő is
megtanulja a leggyakoribb imákat, esetleg még saját szavaival
is megszólítja Istent. Ügyelniük kell a szülőknek arra, hogy az
imádság valóban Jézussal való beszélgetés legyen, és ne váljék
figyelmetlen, gépies szövegmondássá. A gyereket ne „imádkoz-
tassák”, hanem mindig együtt imádkozzanak vele. Az imádsá-
gaik ne legyenek hosszadalmasak vagy kényszeredettek, és
soha nem lehet mások előtti szereplés tárgya.
Ha a család nem alapozta meg a gyermek imádságos életét,
akkor ezt a katekézisnek kell pótolnia. Ezt pl. így lehet csinálni:
Közösen éneklünk egy „jókedvcsináló” vallásos tárgyú éneket.
Minden gyerek ül a helyén és csendben nézi a hittankönyv ké-
pét, vagy egy más alkalmas képet. A hitoktató lassan és
csendben beszélve elmondja, mit tanít Jézus, mit mond ne-
künk. (Nagyobbakkal foglalkozva felolvashatja a szentírási
részletet, kisebbeknél azt átfogalmazza az ő nyelvükre.) Ezután
feltesz néhány kérdést, pl. - Mit kaptam Jézustól? - Milyen vol-
tam eddig hozzá? - Mit kíván most tőlem? - Mit kérek tőle? -
Minden kérdés után egy-két perc csend, mindenki gondolkodik.
Ezután megbeszéljük „meglátásainkat”, mindazt, ami eszünkbe
jutott. Megtanuljuk felismerni, „meghallani” Jézus szavát. Eb-
ben a beszélgetésben magyarázza el a hitoktató a lecke „tudni-
valóit és tennivalóit”. Ezután csend következik, hogy mindenki
194
megfogalmazhassa magában a választ (köszönet, bánat, ígé-
ret, kérés) Jézusnak. Egy-két perc csend után első alkalmakkor
a hitoktató mondja el, amit „megfogalmazott”, majd a gyere-
keknek is lehetőséget adunk erre, de nem szabad ezt erőltetni.
A gyerekek fogalmazását nagyon tapintatosan javítjuk, hogy
megtanuljanak jól fogalmazni, személyes hangon, szeretetből
és nem érdektől vezérelve. Ezután megfelelő hangulatú éneket
énekelünk, hogy a gyermekeket pozitív érzelmekkel is megerő-
sítsük Jézus szeretetében, hogy az imádság mindig az öröm
forrása legyen számukra. Természetesen mindez nem tarthat
túl sokáig, mert a gyerekek hamar elfáradnak, és tekintettel
kell lennünk a gyengébbekre. Ezután még van idő a megbe-
szélnivalókra, a vidám beszélgetésre arról, akit annyira szere-
tünk. Valóban ajánljuk tanítványainkat Jézusunk üdvözítő sze-
retetébe!
5.1.3. Az imádságra nevelés gyakorlata
A hitoktatás eredményességének első jele, hogy tanít-
ványaink - eljutva a Jézussal való személyes találkozásra,
akitől megkapják a hit kegyelmét - elkezdenek imádkozni.
Az imaélet a hittel együtt fejlődik. Ezért a katekézis állan-
dó feladata az imádságra nevelés.
Az imádságra nevelés néhány szabálya: - (1)Imádkozni
úgy tanulunk, hogy elkezdünk imádkozni. (2)Nem imaszö-
vegeket tanítunk, hanem imádkozunk a hittanóra elején, a
végén és közben is: saját szavainkkal is, előre megfogal-
mazott szavakkal is. - (3)A néhány alapvető imádságon kí-
vül (Miatyánk, Üdvözlégy, bánatimádság…) egyetlen ke-
reszténynek sem kötelessége, hogy betéve tudjon külön-
böző imaszövegeket. Aki rendszeresen imádkozik, ezeket
külön tanulás nélkül is meg fogja tanulni.
(1)
Nem az a fontos, hogy tudja az imádságokat, hanem az,
hogy rendszeresen imádkozzon. Ezt ellenőrizhetjük azzal, hogy
ismeri-e, tudja-e a mindennapi imádságokat. - (2)Adott esetben
meg kell magyaráznunk a közismert imádságok és énekek szö-
vegének értelmét, illetve ellenőriznünk kell, hogy helyesen
mondják és értik-e ezeket a szövegeket. - (3)Mindenképpen el
kell kerülnünk a hagyományos imák lefokozását: „generálszö-
veggé”, töltelékszöveggé válását, a szövegmondás elgépiese-
 195
dését.
Az imádság elméleti kérdéseiről - pl. a különböző ima-
módokról - akkor beszélhetünk tanítványainkkal, ha már
tudnak imádkozni. Ezt megelőzően természetesen beszél-
nünk kell az imádság gyakorlati kérdéseiről: (1)mikor imád-
kozzunk, (2)hol és (3)hogyan imádkozzunk, a szép
(4)
keresztvetésről és (5)kéztartásról, a (6)térdhajtásról… Fi-
gyelmeztessük őket arra, hogy ne csak kérjenek, hanem
tanuljanak meg hálát adni, köszönetet mondani mindenért,
amit Istentől kaptak. Ismerjék fel Isten gondviselő jóságát
mindennapi életük eseményeiben. Kérjék Isten kegyelmét,
bocsánatát és segítségét. Kéréseikkel ne akarják saját el-
gondolásaikat „ráerőltetni” Istenre, hanem azt kérjék,
hogy fel tudják ismerni Isten konkrét akaratát, és legyen
erejük annak megvalósítására. Ne tekintsék különös va-
rázsszernek az imádságot, hanem Jézust követve úgy kér-
jenek, hogy „Ne az én akaratom teljesedjék, hanem a Ti-
éd!” Az is feladatunk, hogy rászoktassuk őket a röpimákra,
a különböző, gondolatban történő fohászokra.
Az imádságra nevelésben terjedjen ki figyelmünk az
egyéni és a közös imádkozás harmonikus kapcsolatára. A
liturgia, a szövegimádság és az elmélkedés legyenek egy-
más kiegészítői.
A reggeli imádság legyen alkalom a napi jó szándék felindításá-
ra, az esti imádság pedig a hálaadásra és bűnbánatra. (Ezek
legfontosabb elemei megtalálhatók a „Szívből kérlek Istenem…”
kezdetű reggeli és a „Kezed közé leteszem…” kezdetű esti
imádságban. Ezek az egyszerű imádságok még a felnőtt ember
imaéletének is segítői lehetnek.) A rendezett lelkiélet fontos
vonása, hogy tudatos és tervszerű. Ennek alapjait már gyer-
mekkorban jó lerakni, ezt szolgálja a rendszeres reggeli és esti
imádkozás. A rendezett imaélet során a gyermek korán eljut
addig, hogy ellenőrizni tudja magát és jó elhatározásokat tesz.
Kedveltessük meg velük a rendszeres szentírásolvasást, az
evangéliumok olvasását.
Reggeli imádság Esti imádság
Szívből kérlek, Istenem, Kezed közé leteszem
Ma egész nap légy velem! Elmúlt napom, Istenem.
Segíts meg, hogy jó legyek, Minden munkám, örömöm,
196
Mindenkivel jót tegyek! Ami jó volt, köszönöm!
Ha rám nézel e napon, Ígérem, még jobb leszek!
Öröm legyen arcodon. Ámen. Őrizd Uram, gyermeked. Ámen.

Az imaélet fejődésének fázisai megfelelő körülmények között: -

a gyermek észleli, tudomásul veszi Isten jelenlétét, amikor kö-
rülötte imádkoznak; - tudomást szerez arról, hogy Isten hozzá
is szól, tőle is választ vár; - megtanul Istenre, Jézusra figyelni;
- ő maga is mond egy-egy „köszönöm”-öt vagy kérést; - meg-
tanulja a keresztvetést; - megtanul néhány egyszerű, rövid
imádságot; - együtt imádkozik és énekel másokkal; - rendsze-
ressé válnak az imaalkalmak; - szokásává válik az imádkozás;
- rendszeresen olvassa a Szentírást; - megtanul elmélkedni; -
bekapcsolódik a liturgiába, tevékenyen részt vesz, „szerepet”
vállal; - imaéletével bekapcsolódik az Egyház liturgikus imakö-
zösségébe…
5.1.4. Az elmélkedő imádság
Elmélkedni, szemlélődni sokféleképpen lehet. Minden
elmélkedő imádság célja, hogy Jézust egyre jobban meg-
ismerjük, megszeressük és kövessük, hogy egyre mélyebb
legyen személyes kapcsolatunk. Az elmélkedés tárgya va-
lamely igazság vagy életszabály Jézus tanításából, vagy
egy meghatározott kérdés Jézus követőinek életéből, vagy
gondjaink megoldásának, Isten akaratának keresése… A
szemlélődés tárgya egy esemény vagy történet Jézus éle-
téből, a történelemben köztünk élő Jézus életéből, Vele va-
ló kapcsolatunk…
Az elmélkedés menete:
Felkészülés az elmélkedésre: - lehetőség szerint biztosítsunk
nyugodt körülményeket, megfelelő környezetet, testtartást,
zavartalanságot.
Bevezető: Isten jelenlétére gondolok. (Ő hall és lát engem, Rá
figyelek, Vele akarok beszélgetni.) - Isten jóságára gondolok.
(A hála és a bánat, a szeretet és a bizalom felkeltése.) - Isten
akaratát keresem. (Megvilágosítását és kegyelmi indítását ké-
rem.) - Elolvassuk vagy átgondoljuk a szentírási részletet, vagy
elmélkedésünk forrás-anyagát, annak magyarázatát illetve al-
kalmazását… - A Szentlélek kegyelmét kérem.
Elmélkedés, szemlélődés: A választott téma átgondolása Isten
 197
színe előtt:
Milyen igazságról van szó? - Mit mond róla Isten üzenete? - Mit
jelent ez nekem: - visszatekintés: hála, bánat; - előretekintés:
elhatározás, ígéret, kérés;
Elképzelem a jelenetet… ott vagyok… - Jézusra tekintek: milyen
Ő, mit mond, mit tesz…. - Magamba tekintek: milyen vagyok,
miért vagyok ilyen, mit kell tennem, hogy hozzá hasonló le-
gyek…
Elképzelem a helyzetet, mit kellene tennem, mit tenne Jézus…
Megbeszélem vele örömömet - bánatomat, terveimet - gondja-
imat… Megfontolom tennivalóimat - jó elhatározásaimat… Se-
gítségét kérem…
Befejezés: Szavakban megfogalmazott köszönetet mondunk; -
pontosítjuk jó elhatározásunkat, megfogalmazzuk azt, mint
konkrét ígéretet; - elmondjuk kéréseinket…
Elmondjuk az Úr imádságát és Isten áldását kérjük életünkre.
Gyakorlati tanácsok az elmélkedéshez:
Az elmélkedő imádság idejét, tartamát életkörülményeink és
lehetőségeink határozzák meg. Ha jó barátunkkal beszélge-
tünk, sosem azért hagyjuk abba, mert kifogytunk a témából,
hanem azért, mert kifogytunk az időből. Ezért minden beszél-
getést, elmélkedést úgy fejezünk be, hogy majd folytatjuk.
Az ismertetett módon egyénileg és közösen is elmél-
kedhetünk, imádkozhatunk; Jézussal egyedül és közösség-
ben is beszélgethetünk. Ő velünk van: amikor „ketten-
hárman összegyűlnek az én nevemben, közöttük vagyok.”
(Mt 18,20.) Ezt jelezzük a közös imádságra meggyújtott
gyertyával is.
A közös imádkozásnál azonban néhány dologra külön is figyel-
nünk kell. Az elmélkedés vezetője vagy az általa megjelölt
személy megfogalmazhatja a bevezető gondolatokat, majd fel-
olvassa a szentírási részletet. Ezután következik az elmélkedés
vezetőjének a magyarázata, illetve azé, aki erre előre felké-
szült. A jelenlévők ezt észrevételeikkel, meglátásaikkal kiegé-
szíthetik, de úgy, hogy ne térjenek el a megadott témától. Ez-
után előre meghatározott ideig mindenki csendben elmélkedik.
A kitűzött idő elteltével kezdődik a befejező beszélgetés, a szó-
ban megfogalmazott imádság, amelyet egymás után mondhat-
198
nak. Egymás szavára figyelve imádkozunk, majd amikor a han-
gosan szóló befejezte, mindnyájan mondhatjuk: „Ámen.” vagy
„Istennek legyen hála!” vagy „Kérünk téged, hallgass meg
minket!” Először az elmélkedés vezetője szól, utána sorban a
többi. Aki nem akar többet mondani, csak annyit mond:
„Ámen.” ezzel jelzi, hogy a soron következő szólhat.
A közös imádkozás előtt tisztázzunk néhány kérdést: meddig
fogunk imádkozni, mikor fejezzük be. Sorban egymás után
szólalunk meg, vagy ki-ki akkor, amikor erre indítást érez. - Ha
az imádkozásra szánt idő meg van szabva, akkor súlyos fi-
gyelmetlenség, ha valaki hosszabban imádkozik, mint amennyi
idő egyébként egy-egy imádkozóra jutna. Adjunk alkalmat a
megszólalásra másoknak is. Ha valaki megfeledkezne az időről,
akkor az elmélkedés vezetője szakítsa félbe. Mindenképpen tö-
rekednünk kell a rövidségre, a hosszadalmas fogalmazások el-
kerülésére.
Aki szól a közös imádságban, az Jézushoz szóljon, vagy az
Atyához vagy a Szentlélekhez, ne „egy elvont istenséghez”. -
Az ilyen imádságban nem egymáshoz szólunk. Ezért az ilyen
imádság nem lehet prédikáció vagy kiselőadás-jellegű. Imád-
ság címén ne akarjuk a másikat kioktatni vagy rábeszélni va-
lamire.
Egymás szavát ne kritikusan, hanem együtt érző szeretettel
hallgassuk. - Ne a szép fogalmazás legyen a cél, hanem a ter-
mészetes közvetlenség. Kerüljük a „szép megfogalmazásokat”
és a „szent frázisokat”. - Ha őszinték a szavaink, akkor bármit
mondunk, az sosem lesz közhely. Ha a felolvasott szentírási
rész vagy az előadott téma sugallja mondanivalónkat, akkor a
gyakran együtt imádkozók is el tudják kerülni a sablonosságot.
5.1.5. A keresztségre felkészítő beszélgetés
„A keresztség az első és legszükségesebb szentség, amely
megszabadít minden bűntől, Isten gyermekévé és az Egyház
tagjává tesz.” (MKK 141.) - „Csak felszentelt pap vagy diakó-
nus, szükség esetén bárki keresztelhet, feltéve, hogy az Egy-
ház szándéka szerint cselekszik.” (MKK 143.) - „Kereszteléskor
vizet öntünk a keresztelendő fejére, és közben e szavakat
mondjuk: „N., én megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a
Szentlélek nevében.”” (MKK 144.) - „Azt lehet megkeresztelni,
aki hisz Jézus Krisztusban, és megismert tanítása szerint akar
 199
élni.” (MKK 145.) - „Kisgyermeket akkor lehet megkeresztelni,
ha legalább az egyik szülő kéri és vállalja gyermeke keresztény
nevelését.” (MKK 146.) - „A keresztszülő kötelessége, hogy se-
gítse a gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében.”
(MKK 147.) - „
A keresztény nevelés, a hit ébresztése az imádkozásra
tanítással kezdődik a családban, ezért erről a kérdésről
már a keresztelést előkészítő megbeszélésen szólni kell.
Ezen a megbeszélésen kell szólni a keresztség szentségé-
ről, keresztény állásfoglalásunkról és életünkről, továbbá a
keresztény nevelésről.
Javaslat a keresztelési megbeszélés témáira.
A keresztség szentsége. (l. MKK kérdései) - A szertartás mene-
te, a szülők és keresztszülők tennivalói, hozzátartozók részvé-
tele, szülők gyónása és áldozása.
A keresztény állásfoglalás: Hiszek Jézus Krisztusban, rábízom
magam, követem. Azért vagyok keresztény, mert Jézus meg-
győzött Isten szeretetéről, és ezt akarom viszonozni egész éle-
temmel. A keresztségben Jézussal meghalunk a bűnnek, hogy
vele új életre támadjunk. Mennyei Atyánk gyermekévé fogad,
részesévé tesz kegyelmi életének. A keresztségben Jézus köve-
tői közösségének, az Egyháznak leszünk tagjai. A gyermekke-
resztelés feltétele a szülők élő hite: Vállalják, hogy gyermekei-
ket Isten szeretetére, élő hitre nevelik.
A keresztény nevelés célja, hogy a gyermek önálló felnőtt ke-
resztény legyen. Ezt a folyamatot a 2. A hit fejlődése fejezet
alapján ismertethetjük. A keresztény nevelés: - a gyermek
életkorának megfelelő hitismeret-közlés; - meggyőzés a jézusi
élet követelményeinek elfogadására, a szülők példájával: sze-
retet, áldozatvállalás, fegyelmezett beszéd, önuralom, köteles-
ségteljesítés, helyes értékrend, ima, szentmise, gyónás, áldo-
zás,…; - a megtanult jó begyakorlása, pozitív érzelmek ébresz-
tése, hogy a gyermek örömét találja a jóban, a keresztény
életben.
Megbeszélendő részlettémák: hogyan beszéljünk Jézusról, Is-
tenről, hogyan ünnepeljünk karácsonykor, hogyan tanítsuk a
gyereket imádkozni, mikor vigyük templomba, hogyan gondos-
kodjunk hitoktatásáról.
200
További részletkérdések: hogyan fegyelmezzük gyermekeinket,
milyen legyen a szülői tekintély, a keresztény ember a pluralis-
ta társadalomban, keresztény vallásosság a családban.
A keresztszülő szerepe a gyermek vallási nevelésében.

+++

5.2. Elsőáldozási felkészítés, eukarisztikus nevelés

5.2.1. Az elsőáldozás feltételei
Az optimális elsőáldozási életkorról és a hit megalapo-
zásáról már tárgyaltunk a gyermekek hitének fejlődésével
kapcsolatban. Azt lehet felkészíteni az elsőáldozásra, aki-
nek élő hite van, illetve addig tart a felkészítés, amíg el-
jutnak Jézus ismeretére és szeretetére. (Vö. 2.3.) A gya-
korlati kérdések közül először azt kell tisztáznunk, kik le-
hetnek elsőáldozók. Magyarországon a jelenlegi (1994.)
püspökkari előírás és az általános iskolások tanterve a 3.
osztályra teszi az elsőáldozást.
Vannak, akik a püspökkari előírást úgy értelmezik, hogy csak
az lehet elsőáldozó, aki már harmadik éve tanul hittant. Ez az
értelmezés azonban hamis, mert az elsőáldozásra való alkal-
masság nem a hitoktatás időtartamától függ, hanem az
elsőáldozáshoz szükséges élő hittől és az ehhez kapcsolódó el-
méleti és gyakorlati hitismeretektől. Ennek értelmében, ha egy
gyerek csak a második, illetve a harmadik osztályban kezd hit-
tant tanulni, ő akkor lehet elsőáldozó, ha osztályának hittan-
óráján kívül jár a felzárkóztató külön hittanórára is. Ismételten
hangsúlyozni kell, hogy ne tekintsük az elsőáldozást a szorgal-
mas hittanra járók jutalmának, amelyből a később indulókat ki
lehet, vagy kell zárni.
Azokat a gyerekeket, akiket kiskorukban nem keresz-
teltek meg, célszerű egy-két hónappal, de legkésőbb egy
héttel az elsőáldozás előtt megkeresztelni. A kisgyermek
megkeresztelésének feltételei azonosak az elsőáldozásra
való felkészítés feltételeivel, de ahhoz, hogy az elsőáldozás
előtt gyónni is mehessen jó, ha legalább egy hét eltelik a
keresztség és a gyónás között.
 201
Az egy-két évesnél idősebb gyermeket iskoláskor előtt csak ak-
kor célszerű megkeresztelni, ha erre szülei házasságának ren-
dezésével kapcsolatban kerül sor. Egyébként, ha a szülők el-
mulasztották újszülött gyermekük megkeresztelését, akkor
várják meg vele azt az időt, amikor elsőáldozás előtt már saját
maga is tudja, mi történik vele. Nem válik senkinek a javára,
ha külső késztetés hatására a szülők mindenáron megkeresz-
teltetik a keresztség ellen tiltakozó kisgyermeket. Egy életre
szóló káros élményt jelent az óvodáskorú gyermek számára,
ha arra fog emlékezni, hogy erőszakkal tartották a keresztvíz
alá.
5.2.2. A távolabbi felkészülés
Az elsőáldozás feltétele az is, hogy a gyermek - korá-
nak megfelelő szinten - elsajátítsa azokat az elméleti és
gyakorlati ismereteket, amelyekre szüksége van ahhoz,
hogy a gyakori szentáldozás és a rendszeres szentgyónás
egyre jobban megerősítse hitében, Jézus szeretetében. Ezt
a felkészülést kell biztosítania az elsőáldozást megelőző
rendszeres hitoktatásnak.
A hitoktatók és a hitoktatás felelősei közt régóta vitatott téma,
hogy melyek az elsőáldozáshoz feltétlenül szükséges ismeretek.
Az egyik véglet az a maximalizmus, amely nem veszi figyelem-
be a gyermekek életkori sajátosságait és az elsőáldozáshoz
megkívánja az üdvösség történetének ismeretét, még az ószö-
vetségi összefüggéseket is, pl. a teremtéstörténet, az áteredő
bűn és az ószövetségi előképek ismeretét. Sokakat megté-
veszt, hogy a gyermek képes betanulni a katekizmusszerűen
megfogalmazott legnehezebb teológiai szövegeket is, csak azt
nem veszik észre, hogy e mögött a verbális tudás mögött nincs
valós tudás, helyes fogalomvilág. A bűn-fogalom megalapozása
nem feltételezi az áteredő bűn tanának ismeretét. Ezért tíz
éves kor előtt az elsőáldozási és gyónási felkészítés során
semmiképp nem szükséges sem az áteredő bűn kérdését, sem
a megváltástan dogmatikai fogalmait taglalni, hiszen a gyere-
kek úgysem értenék meg ezeket igazán. A bűn olyan tény,
amelyet mindnyájan megtapasztalunk mindennapi életünkben.
És ma is igaz, hogy a rossz legyőzéséhez nem elég az igazsá-
gosságot hangsúlyozni, a bűn következményeit ma is csak sze-
retettel és megbocsátással lehet orvosolni. Jézus erre a szere-
202
tetre tanított minket, ehhez ad nekünk erőt, hogy minket is
megszabadítson a bűntől és következményeitől. A búcsúról
szóló tanítás helyes megértése is érettebb kort feltételez.
Az elsőáldozáshoz ismernie kell a gyermeknek: (1)Jézus életé-
nek legfontosabb eseményeit, (2)Mennyei Atyáról szóló tanítá-
sát, (3)istengyermeki életünkre vonatkozó példabeszédeit, az
(4)
Isten és az emberek iránti szeretet alapvető tetteit. Erkölcsi
téren el kell indítani az egyre inkább tudatosodó jézusi életben,
a (5)rendszeres imádkozásban és az (6)állandó jóra törekvésben.
Természetes, hogy az értelmi vagy más fogyatékosságban
szenvedő gyermektől annyit nem követelhetünk meg, mint
egészséges társaiktól, de azt mindenképp el kell érnünk, hogy
legyen valami fogalmuk azzal kapcsolatban, hogy mi történik a
szentmisében a szentáldozáskor (megsejtse a különbséget az
ostya és a szentostya között), hogy kellő áhítatot tudjanak ta-
núsítani; hogy fel tudják fogni Jézus követelményeit és meg
tudják bánni gyerekes bűneiket.
A távolabbi felkészítés feladata a hitismeretek megala-
pozásán kívül a gyakorlati keresztény élet alapvető gya-
korlatainak elsajátítása. Ennek részei: (1)a napi imádság,
(2)
a vasárnapi szentmisén való részvétel, (3)bekapcsolódás a
közös imádságba és éneklésbe, (4)az imakönyvhasználat
stb. Tudatosan kell törekednünk a gyermekek érzelemvilá-
gának gazdagítására, hogy örömét találja a Jézust követő
életben, a szeretetből vállalt áldozatban, hogy a szentségi
Jézussal való találkozás „istenélmény” legyen majd számá-
ra.
5.2.3. A közvetlen felkészítés
Az elsőáldozást megelőző - 2 hónapos - előkészület cél-
ja a meglévő ismeretek rendezéséhez kapcsolódóan a
„misztagógia”, a gyermek bevezetése a szentmisébe, az
eukarisztikus lakomába (pl. közös csend, közös imádság
stb. élményei). A szentáldozás legyen számára személyes
találkozás Jézussal, akivel minden örömét és bánatát,
gondját, baját és terveit megbeszélheti. Meg kell tanulnia
lélekben megfelelően felkészülni a szentáldozásra, a hit,
remény és szeretet felindítására, illetve az áldozás utáni
 203
hálaadásra, hogy meg tudja fogalmazni köszönetét, ígére-
teit és kéréseit.
Ezen a közvetlen felkészítésen azok vehetnek részt,
akik az elsőáldozásra kijelölt anyagból eredményes vizsgát
tettek. Ennek a vizsgának a tárgya az alapvető hitismere-
tek és a keresztény élet mindennapos gyakorlatai. Célsze-
rű, ha a gyermekek külön jönnek vizsgázni - előre megbe-
szélt időben - szülői kísérettel. (Így elérhetjük, hogy a szü-
lő otthon előre ki fogja kérdezni gyermekét, hogy ne kell-
jen miatta szégyenkeznie.) Ezzel az egyéni vizsgáztatással
tudjuk elérni, hogy személyre szabott követelményeket ál-
líthatunk tanítványaink elé.
Sajnálatos tény, hogy elsőáldozásra készülő tanítványaink nagy
részének családja nem igazán katolikus család. Ezért mind a
távolabbi, mind a közvetlen felkészülésben tekintettel kell len-
nünk az ebből a szempontból hátrányos helyzetben lévő gyer-
mekekre, türelemmel és szeretettel segítve őket, hogy meg
tudjanak felelni a velük szemben támasztott követelmények-
nek. Ha a gyermek hite még csak ébredezik, akkor irgalmas
szeretetünkkel kell ápolni és semmiként nem szabad a gyerek
gyenge hitét szülei hanyagsága miatt szigorúságunkkal kiolta-
ni. Az elsőáldozási vizsgán ne az igazságos Bírót, hanem a jó
Pásztort képviseljük.
Az ünnepre készülés gyakorlati feladatai, a különböző
„technikai” és helyszíni próbák, próbára teszik a gyakorlott
hitoktatókat is. A hitoktatóknak ezekre próbákra is fel kell
készülnie, hogy ne kelljen a helyszínen rögtönöznie, hogy
fenn tudja tartani az eredményes próbához szükséges fe-
gyelmet és figyelmet. Adott esetben segítséget is kell kér-
nie, hogy amíg a hitoktató az egyes gyerekekkel foglalko-
zik, addig segítője a várakozókkal foglalkozzon, pl. ének-
gyakorlással.
Az ünnep megrendezése ne jelentsen rendkívüliséget.
Az elsőáldozás nem befejezés, hanem kezdet, ünnepélyes
kezdete az önálló keresztény életnek. Ezt fejezi ki a ke-
resztségi fogadás megújítása és az elsőáldozási szentmise
könyörgései. Nem eredményes befejezést, hanem remény-
teli kezdetet ünnepeljünk. (Ezért célszerű, ha az
204
elsőáldozást nem az iskolaév végére tesszük, hanem a
nyári szünet végére vagy a következő tanév elejére, szep-
temberre vagy októberre.) Ne terheljük a gyerekeket ün-
nepi beszédekkel, hosszadalmas versekkel és köszöntők-
kel. Egyre több helyen öltöztetik a gyermekeket a temp-
lom fehér ministránsruháiba, feleslegessé téve ezzel a
drága, egy alkalomra készülő ruhákat.
Ha a nyári szünet utolsó vasárnapjára tesszük az elsőáldozást,
akkor az előtte való héten hétfőtől szombatig naponta de. 9-től
12-ig és du. 3-tól 5-ig tarthatjuk a közvetlen a lelki, értelmi és
érzelmi felkészítést a szükséges próbákkal. Ennek a részletes
programja megtalálható a PAX hittankönyvsorozat tanterv-
ében.
Jó lenne, ha minden gyerek két szülője között, velük együtt ál-
dozna. Ám a gyakorlatban ezt csak a legritkább esetben tehet-
jük, hogy ne hozzuk kellemetlen helyzetbe azokat a gyereke-
ket, akiknek a szülei nem áldoznak, esetleg nem is áldozhatná-
nak együtt gyermekükkel.
5.2.4 A szülők bekapcsolása a felkészülésbe
A rendszeres szülői értekezleteken kívül külön megbe-
szélést kell tartanunk az elsőáldozásra készülő gyermekek
szüleivel: a távolabbi felkészítés kezdetén, az elsőáldozási
vizsga előtt és az ünnep előtt.
A szülők bekapcsolása egyrészt a megfelelő tájékozta-
tás, másrészt személyes felkészítésük az elsőáldozásra, ha
kell a házasságrendezés felajánlásával, vagy az elhanya-
golt keresztény élet megújításával.
A távoli felkészítést megelőző szülői megbeszélés témái:
A most 2. osztályba járók elsőáldozása ____évben ősszel lesz-
nek, előreláthatólag __- hó __-én. Az elsőáldozóknak, a kijelölt
anyagból máj. végéig, illetve aug. __-ig kell levizsgázniuk, szü-
lőjük jelenlétében. - A vizsga témái a kijelölt anyagon kívül a
legfontosabb imádságok ismerete, a gyermek keresztény éle-
tének gyakorlatai: napi imádság, heti szentmise, jóra törekvés
stb. - A szülők számára havonta tartunk fakultatív megbeszélé-
seket a keresztény nevelés kérdéseiről. Ezeknek témái: - A ke-
resztény nevelés és a keresztény nevelő - A Szentírás Isten
 205
üzenete - hogyan beszéljünk róla - Miért hiszek, miért vagyok
keresztény? - Jézus Krisztus személye - Karácsony - A hit és
tudomány. Hogyan imádkozzunk - A keresztény család élete.
Mit és hogyan beszéljünk és tanítsunk a szexualitásról - A gyó-
nás és szentáldozás gyakorlati kérdései - A keresztény nagyko-
rúság - A katolikus Egyház. Helyünk és szerepünk az Egyház-
ban
A közvetlen felkészítést megelőző szülői megbeszélés témai:
A szülők a megbeszélés után iratkozzanak fel az elsőáldozási
vizsgára. - A gyerekek elsőáldozáskor hosszú fehér ministráns-
ruhát fognak viselni, amit előzőleg mindenkire felpróbálunk.
(Így nincs szükség arra, hogy külön elsőáldozási ruhát készít-
tessenek a gyerekeknek.) - Az elsőáldozás előtt a szokott hit-
tanórákon kívül előkészítő oktatást tartunk a gyerekeknek a
plébánia (templom) hittantermében: hetente két napon, du. -
-ig Ezekre a próbákra hozzák el magukkal hittankönyvüket, az
Elsőáldozók Könyvét. Külön próbák __________.-ben lesznek a
templomban. A szülők számára még egy megbeszélés lesz,
________-én __-kor.
Az ünnepet megelőző szülői megbeszélés témai:
Az elsőáldozás napja, helye és órája. - A gyülekezés helye és
ideje. - A bevonulás és elhelyezkedés rendje. - (A hozzátarto-
zók, ha ülni akarnak, időben jöjjenek el a templomba és foglal-
ják el helyüket.) - Emléklapot kapnak, alkalmi kegyszerárusok-
tól nem kell venni semmit. - A gyerekek elsőáldozáskor hosszú
fehér ministránsruhát fognak viselni, amit előzőleg még e héten
mindenki megkap. Ezt a ruhát a gyerekek a szentmise előtt a
templom sekrestyéjében vehetik fel. - Áldozás előtt mindenki-
nek 1 órás szentségi böjtöt kell tartania. Ezért kérjük, hogy a
gyerekek reggelijüket legkésőbb -ig fejezzék be, cukorkát, rá-
gógumit ne adjunk nekik (máskor se). Indulás előtt küldjük el
őket a mellékhelyiségbe. - Szentmise után közös csoportképet
készítünk a templomban, jó idő esetén a templom bejáratánál.
Szentmise közben fényképezni, videózni nem lehet. Videó fel-
vételt és fényképeket általunk felkért szakember fog készíteni,
aki munkájával nem fogja a gyermekek figyelmét magára von-
ni. A szentáldozás pillanatát ízléstelen dolog lefényképezni. A
tátott szájú gyerek kinyújtott nyelvével nem fényképre való
téma, nem is szólva arról, hogy a gyermeknek ezt a bensősé-
206
ges pillanatát, annak áhítatát nem illik megörökíteni. -- A gye-
rekek elsőáldozási gyóntatásának helye és ideje. ( -óra és -óra
között szabadon megválasztott időben.) Kérjük, hogy a gyere-
kek felnőtt kíséretében jöjjenek az első szentgyónásra. Ugyan-
akkor a szülőknek és más hozzátartozóknak is lehetőségük
lesz, hogy elvégezzék szentgyónásukat, és így gyerekeik
elsőáldozása napján ők is áldozhassanak. - A helyszíni próba
helye és ideje. - Az utolsó foglalkozás ideje, melyen közös gyó-
nási felkészülést végzünk a gyerekekkel a plébánia (templom)
hittantermében. - A gyerekek 8. osztályos korukban bérmál-
kozhatnak. - Elsőáldozás után a fiúk ministrálásra jelentkez-
hetnek.
5.2.5. A további eukarisztikus nevelés
Az Eukarisztia a keresztény élet csúcsa és forrása. Ezt
tanúsítja a lelkipásztori tapasztalat is, hiszen rendszerint
csak azokból a gyermekekből lesznek hitvalló, mély ke-
resztény életet élő felnőttek, akiket tudatos kegyelmi élet-
re tanítottak és neveltek. Ezért az elsőáldozást követően
külön lelkipásztori gondoskodást igényelnek a gyermekek,
hogy szokásukká váljék a gyakori szentáldozás és a rend-
szeres szentgyónás, hogy már ne kelljen a gyakorlati ru-
tintevékenységükre figyelni, hanem elkezdjék saját lelki-
életük fejlesztését. Ezért szorgalmazzuk, hogy
elsőáldozástól kezdve hetenként vegyenek részt a szent-
misén és áldozzanak is; ha van rá lehetőségük, akkor egy-
egy hétköznap is, és hogy havonta gyónjanak (ne sűrűb-
ben!) A legfontosabb az eukarisztikus lelkiség kialakítása
bennük, amit az elmélkedő, szemlélődő ima gyakoroltatá-
sával segíthetünk elő.
Az eukarisztikus nevelést elsőáldozás előtt, már kis-
gyermekkorban kezdjük el. Ekkor elsősorban a szentmise
megkedveltetésére kell törekednünk.
A szentmise megszerettetésében és megértésében a következő
fokozatokat állíthatjuk fel:
(1)
A jelenlét „megszokása”. A szülők ezt a szoktatást alapozhat-
ják meg azzal, hogy kisgyermekeiket is rendszeresen magukkal
viszik a templomba. Így a gyermek megszokja a szentmise kö-
 207
rülményeit, a templomot, az embereket, megszereti a szentmi-
se hangulatát. Neki még nem kell figyelnie, csak nyugodtan kell
viselkednie. Ehhez természetesen még az is szükséges, hogy a
felnőttek türelmesek legyenek, ha valamelyik gyerek nyugtala-
nabb a többinél. Fel kell hívni a figyelmüket, hogy ne vegyék
észre, ne figyeljenek rá, mit csinálnak a gyerekek.
(2)
A szentmise jelentőségét hamar megsejti a kisgyermek, ha
látja, hogy szüleinek milyen fontos a szentmise. Ő is résztve-
vővé válik az önfegyelmezés által. Ha a többiekkel együtt térdel
le vagy áll fel, akkor hamarosan megtanulja, hogy mikor kell
felállni vagy letérdelni. Ezt a részvételt fokozza, ha felismeri a
megszokott énekeket és imádságokat, és amit már tud, azt ő is
énekli, illetve mondja. A prédikációra a gyereknek nem kell
odafigyelnie, mert az általában a nagyobbaknak, illetve a fel-
nőtteknek szól, csak tudjon csendben lenni, hogy másokat ne
zavarjon az odafigyelésben.
(3)
Elsőáldozásra készülve megismerkedik a szentmise alapszer-
kezetével. Elsőáldozás után pedig a fiúkat ministrálásra, a lá-
nyokat pedig a kisénekkarban való részvételre késztethetjük.
(4)
A szentmise misztériumának megsejtése már a kamaszkorba
lépő fiatal élménye lehet. Liturgikus ismeretei, a liturgikus és
ezzel kapcsolatos üdvtörténeti ismeretei vezethetik el arra a
felismerésre, hogy a szentmise számára is a keresztény élet
csúcsa és forrása. Ekkor alapozódhat meg az a liturgikus lelki-
ség, mely azzal az örömmel tölti el, hogy ő is részese lehet az
örök liturgiának, az Egyház istentiszteletének.
Valamikor nagy jelentősége volt a diákmiséknek, me-
lyet ma inkább családi miséknek nevezhetünk.
Mindennapos tapasztalata a lelkipásztoroknak, hogy a hitokta-
tásra járó diákok közül csak azok járnak igazán rendszeresen
szentmisére, akik szüleikkel vagy barátaikkal együtt jönnek. Ma
is célszerű - ha erre lehetőség van -, hogy az ún. diákmisén
külön figyelünk a gyerekekre, különösen azokra, akik szüleik
nélkül jönnek a szentmisére. A szentbeszédnek nem kell hit-
tanórát pótló hitoktatássá válnia, hanem a keresztény életbe és
a szentmisébe való tevékeny, elmélyült részvételt kell szolgál-
nia. Ha a gyerekek szüleikkel együtt másik szentmisére járnak,
akkor ne erőltessük, hogy a diákmisére jöjjenek.
Egyre nagyobb jelentősége van az ifjúsági miséknek,
208
melyeket az önállóságra törekvő serdülők és a fiatalok
kedvelnek. Számukra a szentmise egyben alkalom az
egymással való találkozásra, közös programjaik megterve-
zésére. Jó úton járnak azok, akiknek a szentmise ebben az
értelemben is a keresztény élet csúcsa és forrása.
Az eukarisztikus nevelés az eukarisztikus lelkület kiala-
kítását jelenti. A szentmisén való részvétel és a szentáldo-
zás vezessen egyre közelebb annak a misztériumnak a
megsejtéséhez, amelyről Jézus azt mondta: „Vágyva vágy-
tam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacso-
rát…” (Lk 22,15.) Az eukarisztikus nevelés célja: elvezetni
tanítványainkat a Jézussal való szentségi, személyes talál-
kozásra, hogy megerősödjenek hitükben és szeretetükben,
hogy megérezzék a mennyei lakoma előízét.
Az eukarisztikus lelkiséget megalapozó bibliai előképek: Ábra-
hám áldozata, - a húsvéti bárány, - a manna, - a rézkígyó, - Il-
lés áldozata, - és a minden vallásban megtalálható áldozati la-
koma. Újszövetségi támpontok: a kánai menyegző, - a királyi
menyegzőről szóló példabeszéd, - a kánaáni asszony hite, -
Lázár feltámasztása, - a csodálatos halfogás, - a kenyérszapo-
rítás és az azt követő eukarisztikus beszéd, - az evangéliumi
leírások az utolsó vacsoráról és Jézus szavairól, - az emmauszi
tanítványok tapasztalata, - az apostoli közösség gyakorlata.
Szükséges alapfogalmak: áldozat, - áldozati lakoma, - valami-
nek a lényege és külső megtapasztalható valósága, - lényeg és
tapasztalati valóság, - Jézus „teremtő szavára” minden enge-
delmeskedik, amit ő mond, az úgy van, - átváltoztatás és átlé-
nyegülés, - a kettős átváltoztatás, - a megjelenítés, jelenvalóvá
tétel, - táplálkozás, testi és lelki táplálék, - találkozás, - zálog,
előleg, előíz…

+++

5.3. A gyónási felkészítés és bűnbánó lelkület

kialakítása
5.3.1. Felkészítés a gyónásra
Az Egyház lelkipásztori gyakorlata szerint az első áldo-
 209
zást megelőzi az első gyónás. Az előkészítés a két szent-
ség vételére együtt történik. (Erről a 2.3.1.-ben bővebben
volt szó.)
A gyónásra való távolabbi felkészítéssel egyrészt meg
kell alapoznunk a gyermek erkölcstani fogalmait, - ki kell
igazítanunk a téves nézeteket (vö. 2.1.5. A hitre veszélyes
nevelési hibák), - meg kell alapoznunk a bűnbánó lelküle-
tet. A gyónás technikájának megtanítása, a lelkiismeret-
vizsgálás stb. a közvetlen felkészítéshez tartozik.
A bűnbánó lelkület nem a már megbocsátott bűneink
feletti szüntelen sajnálkozást jelenti, sem emberi gyarló-
ságunk, bűnös voltunk állandó hangsúlyozását, hanem
Mennyei Atyánk irgalmas szeretetének tudatosítását, hogy
bűneink ellenére is szeret minket, s mint a jó atya alig
várja, hogy tékozló fia megtérjen. Ez a szeretet késztet
minket arra, hogy egyre többet tegyünk Jézusért, aki irán-
tunk való szeretetből jött közénk, aki a bűnbocsánat szent-
ségével olyan nagy ajándékot adott nekünk, melyet ma-
gunktól soha nem mertünk volna kérni, hogy megtérésünk
után elkövetett bűneinket ismételten megbocsássa. A bűn-
bánó lelkület arra késztet, hogy gyarlóságunk tudatában
újra és újra Jézushoz forduljunk, kérjük gyógyító kegyel-
mét, hogy megerősítsen a bűneink elleni küzdelemben.
A bűnbánó lelkületet megalapozó bibliai előképek: Ábrahám ál-
dozata, helyettesítő áldozat, - Ábrahám közbenjárása Szodo-
máért, - a pusztába űzött bűnbak, - a fára függesztett rézkí-
gyó, - Dávid király bűnbánata, - Jónás könyve… Újszövetségi
támpontok: Jézus szavai Nikodémushoz, - példabeszéd a té-
kozló fiú atyjáról, - Jairus lányának feltámasztása, - a béna
meggyógyítása, - az alvó Jézus és a vihar lecsendesítése, - Jé-
zus a jó Pásztor, - a farizeusról és vámosról szóló példabeszéd,
- a bűnös nő Simon farizeus házában, - a vakonszülött meg-
gyógyítása, - Keresztelő János felszólítása, - a házasságtörő nő
esete, - Péter tagadása és bánata, - a jobb lator megtérése, -
a feltámadt Jézus örömhíre…
Szükséges alapfogalmak: emberi cselekedet, erkölcsi felelős-
ség, - bűn, - a bűn sokfélesége, - lelkiismeret, - lelkiismeret-
vizsgálás, - megtérés, - megbocsátás, - bűnbánat, - erősfoga-
210
dás, - gyónás, - feloldozás, - jóvátétel, - elégtétel…
A bűnbánó lelkülettel és a gyónással kapcsolatban fon-
tos, hogy a hitoktató ajándéknak tartsa a gyónást, érez-
tesse meg a gyermekekkel a bűnbánat, a bűntől való sza-
badulás örömét, anélkül azonban, hogy eltúlozná a gyer-
mekek bűneinek súlyosságát. Az igazi bűnbánat szeretet-
ből fakad, az érdekből vagy félelemből származó bánat
nem elég a bűntől való őszinte elforduláshoz. A gyónás
nem szükséges rossz, hanem Jézusnak felénk nyújtott ke-
ze, melybe belekapaszkodhatunk, amikor bajban vagyunk.
Éreztessük és értessük meg Isten irgalmas szeretetét, a
tékozló fiú atyjának örömét, hogy ne féljünk Mennyei
Atyánktól.
A bűnbánó lelkület és a jó lelkiismeret helyes kialakítá-
sához szükséges a bűnről, a bűnökről és azok különböző
következményeiről és súlyosságáról alkotott helyes foga-
lom.
Néhány gondolat a helyes bűnfogalomhoz: - Véletlenül nem le-
het bűnt elkövetni. - Isten lelkiismeretünk szerint ítél, ő értünk
drukkol és nem ellenünk! - Lehet súlyos bűn nélkül élni, Isten
kegyelmének segítségével. - Amit Isten tőlünk kíván az mindig
jó, mindig a javunkat szolgálja, még ha olykor nehezen is ért-
jük meg. Ő alkotott minket, ő tudja igazán, mi jó nekünk. -
Mennyei Atyánk jobban szeret minket, mint a legjobb édesapa
vagy édesanya, jobban szeret minket, mint ahogy mi saját
magunkat tudjuk szeretni. - Ne lássak mindenben bűnt. Vala-
mit ismerni és tudni még nem jelenti, hogy a rosszat akarom.
Sokszor nem tehetünk arról, mit hallunk és mit látunk, de az
már rajtunk is múlik, hogy mit hallgatunk és nézünk. - A bűn
lehet súlyos tárgyú vagy nem súlyos. A bűn következménye
szempontjából pedig a bűn lehet halálos bűn (ami „kiöli” ben-
nünk Isten szeretetét, az istengyermeki életet), vagy nem ha-
lálos bűn, illetve bocsánatos bűn, ami többé-kevésbé veszé-
lyezteti Isten iránti szeretetünket és meggyengít minket. (Ezért
helyesebb lenne a bocsánatos bűn kifejezés helyett a veszélyes
bűn fogalmat használni, hiszen valami lehet nagyon veszélyes
meg kevésbé veszélyes.) - Gyermeknek nincs halálos bűne,
mert képtelen még ilyen fokú erkölcsi döntésre. Bűnei ugyan
lehetnek súlyos tárgyúak, de mégis csak bocsánatos bűnök,
 211
amelyek komoly lelkiismeretfurdalást is okozhatnak. Mégse be-
széljünk soha úgy, mintha feltételeznénk, hogy rendszeresen
súlyos bűnöket követnének el. (Sajnálatos és veszélyes tudat-
lanság, amikor valaki káromkodásnak nevezi a pusztán csúnya,
durva vagy obszcén beszédet.) - Nem helyes, ha a „biztonság
kedvéért” súlyosabb bűnnel vádoljuk magunkat, mint amit va-
lóban elkövettünk.
A bűnbánó lelkület tanít meg minket a bűnbánat helyes
felindítására. Az elsőáldozók könyvében megfogalmazott új
bánatimádság is erre figyelmeztet.
Ennek az új bánatimádságnak 4 eleme: (1)Istenem, szeretlek
téged, (Ez új elem, amit feltétlenül ki kell mondanunk!) (2)és
ezért teljes szívemből bánom, hogy bűneimmel megbán-
tottalak. (3)Kérlek, bocsáss meg nekem. (Ez is új elem, a
bűnösségünk elismerése és a felette való sajnálkozás még nem
egyenlő a bocsánatkéréssel.) (4)Ígérem, hogy ezentúl a jóra
törekszem, és a bűnt kerülöm. (Ez az ígéret nem csupán
negatív jellegű, mint az erősfogadás, ami azért is gondot oko-
zott, mert sokan nem merték ezt kimondani gyengeségük tu-
datában, hiába bíztattuk őket.)
5.3.2. A gyónás technikája
A közvetlen felkészítés feladata a gyónás módjának és
a gyónással kapcsolatos tennivalóknak a begyakorlása is.
A lelkiismeret-vizsgálás gyakorlása kezdettől fogva
szükségszerű eleme a hitoktatásnak. A „Hogyan válaszol-
tam Isten szeretetére?”, „Mit tettem jól vagy rosszul, mit
kell ezután tennem?” kérdések szükségszerűen előkerül-
nek az oktatás során, különösképp akkor, amikor Isten pa-
rancsairól tanulunk. A gyónási előkészületnél válnak ezek
a kérdések a lelkiismeret-vizsgálás alapjává.
Már az Elsőáldozók könyvében is többféle lelkitükröt találunk. A
leggyakoribb gyermekbűnöket felsoroló lelkitükörrel kezdhet-
jük, hogy a gyerek ne elmesélje ami rosszat tett, hanem felis-
merje bűneit. Ezen azonban hamarosan túl kell lépnünk, mert
nem csak a felsorolt bűnök a bűnök, hanem sajnos még sok
más bűn lehetséges, amivel megbántjuk Istent és embertársa-
inkat. Egyesek a gyerekekkel betaníttatják a lelkitükröt. Ennek
a gyakorlatnak a következménye, hogy sok felnőtt csak gye-
212
rekbűnökkel vádolja magát, holott más bűnei súlyosabbak. Má-
sik következménye ennek a gyakorlatnak, hogy lelkiismeret-
vizsgálás nélkül jönnek gyónni, s ott felsorolva a lelkitükröt
mondják: „ez ellen nem vétettem”, „ez ellen vétettem”…
A gyónás előtti lelkiismeret-vizsgálás arra való, hogy
gondolatban összeszedjük bűneinket és megbeszélendő
kérdéseinket. A gyermekeknek javasolhatjuk, hogy a ma-
guk számára írják le gyónnivalóikat. Igaz, ezt nem lehet
kötelezően előírni, de mégis ez egyik biztosítéka az alapos
felkészülésnek. A leírás rövidségre is ösztönöz, és alkalmat
ad arra, hogy elsősorban azokat a bűnöket gyónjuk meg,
amelyek gondot jelentenek mindennapi életünkben.
A bűnbánat felindítására ajánlott gyakorlat: ránézek a
keresztre, „Jézusnak miattam is kellett szenvednie, pedig
én szeretni akarom őt!” Ne akarjunk a gyerekektől meg-
rendítő, élményszerű, könnyes bánatot kierőltetni, mintha
súlyos bűneikből most tértek volna meg.
Az érdekből vagy félelemből való bűnbánat önzésre nevel még
a lelkiéletben is: „A legfontosabb a saját üdvösségem, más
nem érdekel (csak ezt nem mondja ki)!” Ne tegyük mi tanítvá-
nyainkat béres lelkű vagy szolgalelkű keresztényekké! Ebből a
szemléletből születik az a hamis felfogás, hogy a gyónásban
sokan csak szükséges rosszat látnak.
Az erősfogadás komoly elhatározás, hogy Isten segítsé-
gével a jóra törekszünk és a bűnt kerüljük. Ehhez a pozitív
lelkitükrök adnak késztetést, melyekben nem a bűnök van-
nak felsorolva, hanem az Isten és embertársaink iránti
szeretet követelményei.
A gyónás, a bűnbevallás technikája és a gyónási imák
megtanulása azért is fontos, hogy a gyerek ne féljen a
gyónástól, hogy később is jól gyónjon. Az Elsőáldozók
könyvének függelékében megtalálhatjuk a gyónás módját,
hét pontba sorolva.
Néhány gyakorlati tanács: - (1)Minden gyerekkel csináljunk sut-
togó beszéd- és halláspróbát. A nagyot halló gyerekeknek
mondjuk meg, hogy a gyónás elején figyelmeztessék gyóntató-
jukat arra, hogy nem hallanak jól. A suttogó hang nem csendes
torokhang. Ezt külön kell tanítani, hogy megtanuljanak csend-
 213
ben, de érthetően beszélni. - (2)A bűnök felsorolását a „Más bű-
nömre nem emlékszem.” szavakkal fejezzék be, és ne azzal,
hogy mindjárt a bánatimát mondják. (3)A rossz begyakorlás kö-
vetkezménye, hogy vannak, akik nem hagyják a gyóntató pa-
pot szóhoz jutni. - (4)A bánatimát az elégtétel feladása után kell
elkezdeni. (5)A bánatima első szavainál gyakoroltassuk be a
bűnbánat jeléül használt mellverést. - (6)Az első gyónást se
kezdje a gyerek azzal, hogy „Kiskoromtól fogva ezeket a bűnö-
ket követtem el”, mert sokan még 80 éves korukban is így
kezdik gyónásukat. - (7)Sokan csak külön rákérdezésre mond-
ják meg, mikor gyóntak utoljára. Ez is az elégtelen begyakorlás
következménye. - (8)Tanácsoljuk, hogy az utolsó gyónás emlí-
tése után azt is mondják meg a gyóntatónak, hogy milyen
gyakran szoktak áldozni.
Javasoljuk, hogy az első gyónás után először egy hét
múlva jöjjenek a gyerekek gyónni, aztán két hét múlva és
ezt követően minden hónapban. Ha a tanév elején volt az
elsőáldozás, akkor évvégére már jól begyakorolja a gyó-
nást, nem fog félni tőle. Célszerű mindjárt elkezdeni a
nagykilenced végzését.
Lehetőleg ne engedjük, hogy a gyerekek minden héten meg-
gyónjanak, mert ez szükségszerűen a gyónás elgépiesedéséhez
és a hanyag előkészületre vezet. Ha ezt így szokják meg, akkor
a gyónás „unalmassá válik” és később gyónás nélkül már nem
is mernek áldozni. Végül jó lenne azt is begyakorolni, hogy a
misétől független időben menjenek el gyónni és ne az utolsó
pillanatban álljanak a gyóntatószék elé. Karácsonyi és húsvéti
időben különösen fontos, hogy a gyerekek ne „csúcsidőben”
akarjanak mind meggyónni. A szentmisétől független gyónásra
jó lehetőséget teremthetünk, ha megfelelő időközökben bűn-
bánati liturgiát tartunk. Ez elősegíti, hogy a gyónásra jól felké-
szüljenek, és arra is alkalmas, hogy nyugodt körülmények kö-
zött tudjanak meggyónni.
A gyónás után nemcsak az elégtételt kell elvégezni,
hanem elsősorban hálát kell adni Isten bűnbocsátó szere-
tetéért. Ez a hálaadó imádság szolgáljon a bűnbánat örö-
mének tudatosítására. Ha az elégtétel olyan jócselekedet,
amit nem lehet azonnal végrehajtani, akkor a hálaadást
kövesse az elégtétel elvégzésének elhatározása.
214
Néhány tanács a gyóntató papok számára, amiről nem árt, ha
a világi hitoktatók is tudnak. - (1)Az elégtétel nem büntetés, te-
hát ne legyen ilyen jellege. (2)Jó lenne, ha nemcsak imádság
lenne az elégtétel, hanem valami más jócselekedet vagy fel-
adat. Ezt azonban meg kell beszélni a gyónóval, hogy valóban
vállalni tudja-e. - (3)Ne legyen az elégtétel valamely imádság-
nak többszöri elmondása. - (4)Az elégtétel szolgálja a lelki elő-
rehaladást, pl. olyan tennivaló, amit naponta kell végezni, egy
hétig mint elégtételt. - (5)Legjobb elégtétel valami önként vállalt
önmegtagadás vagy szeretetgyakorlat. - (6)A gyóntató pap út-
mutatása ne legyen a gyónónak szánt mini prédikáció, hanem
a gyónó körülményeihez szabott rövid tanács. Itt derül ki, hogy
valaki nem feloldozó automata, hanem lelkivezető, lelkipásztor.
5.3.3. A szülők felkészítése
A gyermekek elsőáldozási és gyónási felkészítése al-
kalmat ad arra, hogy a szülőket is felkészítsük a jó gyó-
násra. Az előbb leírt tanácsokat nekik is mondjuk el, s ta-
nítsuk meg őket arra, hogy hogyan kell gyónnia a felnőtt
embernek. A hitre veszélyes nevelési hibák következmé-
nyeit bennük is orvosolni kell, hogy a gyónást valóban Is-
ten ajándékának tekintsék, s ne csupán a gyermeknevelés
egyik hasznos eszközét lássák benne. Különösen azokat a
szülőket kell és érdemes a szentgyónásra bíztatni, akik ta-
lán házasságkötésükkor gyóntak utoljára.
Sok esetben ilyenkor nyílik alkalom a szülők házasságának
rendezésére. Erre természetesen csak akkor lesz igazán idő, ha
a gyermekek adatait nem az utolsó pillanatban írjuk össze.
Ilyenkor megfelelő útbaigazítást adhatunk az egyedül élő, elvált
szülőknek, vagy azoknak is, akik újra házasodtak és ezért nem
mehetnek gyónni és áldozni.
Meg kell tanítani a szülőket, hogy tapintatosak legye-
nek gyermekeik lelkiéletének „ellenőrzésében”. A legfonto-
sabb a jó példa. Adott esetben felhívhatják gyermekük fi-
gyelmét, hogy problémájukat a gyóntatójukkal beszéljék
meg. Ez különösen akkor indokolt, ha a gyerek kezdi el-
hagyni a vasárnapi szentáldozást. A szülők legyenek tuda-
tában annak, hogy a legjobban akkor segítik és biztosítják
gyermekeik jövőjét, akkor tudják megvédeni őket az élet-
 215
ben rájuk leselkedő veszedelmektől, ha rendszeres szent-
áldozásra és gyónásra nevelik őket, ha elindítják őket a
tudatos önnevelés útján.

+++

5.4. A biblikus hitoktatás

5.4.1. A Biblia a hitoktatásban
„Jézus Krisztus a kinyilatkoztatást Anyaszentegyházára bízta.”
(MKK 8.) „Az Anyaszentegyház a kinyilatkoztatást úgy adja to-
vább, hogy hűségesen őrzi az apostoli igehirdetést, benne a
sugalmazott Szentírást.” (MKK 9.) „A Szenthagyomány az
Apostolok élő tanítása, amelyet az Anyaszentegyház igehirde-
tésével ad tovább.” (MKK 14.) „A liturgia Isten népének közös,
nyilvános istentisztelete, amelyben a Szentlélek által Krisztus
folytatja Egyházában megváltásunk művét.” (MKK 172.)
A hitoktatás, a katekézis az Egyház küldetésének része,
az Egyház elsőrendű lelkipásztori feladata, melyben Jézus
örömhírét mint az Egyház élő tanítását adja tovább. A hit-
oktatásnak kezdettől fogva forrásai a Szentírás és a litur-
gia. Csak a Trienti zsinat utáni katekézisben szorult hát-
térbe a Biblia, amit legfeljebb a katekizmus illusztrálására
használtak. A felvilágosodás korában a Biblia a moralizálás
eszköze volt, könnyen érthető és tanulságos részleteket
válogattak össze a történeti összefüggésre való tekintet
nélkül. A XX. század elején meginduló kateketikai mozga-
lom kezdte ismét hangsúlyozni a Biblia valódi szerepét a
hitoktatásban, ami a maga teljességében most a II. Vati-
káni Zsinat után bontakozik ki.
Ebben a szemléletben a Szentírás nem a hittételek bi-
zonyítéka, nem érdekes és tanulságos történetek gyűjte-
ménye, nem a parancsok megtartásának példatára, de
nem is egy irodalmi műérték vagy műemlék, hanem hi-
tünk tanításának alapja és forrása. A biblikus hitoktatás
nem azt jelenti, hogy a Szentírásról tanulunk - bár erre is
szükség van, hogy egyáltalán meg tudjuk érteni és helye-
216
sen értsük meg Isten üzenetét. A biblikus hitoktatás nem
azt kívánja, hogy a Biblia sorrendjét követve tanítsuk a
hitigazságokat, hiszen a Biblia egyes könyvei sem a
könyvben lévő sorrendjük szerint keletkeztek. A biblikus
hitoktatásban leülünk Jézus lábai elé és rá figyelünk, az ő
tanításának fényében csodáljuk meg mindazt, amit Meny-
nyei Atyánk értünk tett és amit nekünk üzen. Jézus az, aki
az evangéliumokban hozzánk szól, akinek örömhírét hir-
detjük. A mi számunkra Ő az Út, az Igazság és az Élet.
Amikor a hitoktatásban az egyes hitismereteket a gyermek
hite fejlődésének megfelelő sorrendben tárgyaljuk, akkor
mindig abból indulunk ki: mit tett Jézus, mit mond nekünk
Jézus? (Vö. Elsőáldozók könyve)
Bizonyára sokan megtapasztalták már a szekták módszerét.
Kitalálnak egy szépnek tűnő elméletet, és a Szentírásból vett
idézetekkel próbálják azt igazolni. A Szentírás a kezükben
érezhetően nem a tanítás forrása, hanem saját tanaiknak bizo-
nyítéka. Mi ne így használjuk a Szentírást!
Az Ószövetségben szebbnél szebb tanítótörténeteket találha-
tunk, melyek fontos üzenetet hordoznak a mi számunkra is.
Nem szabad ezeket a történeteket csupán érdekes történetek
gyűjteményének tartani, melyekből mesekönyvet lehet készíte-
ni gyerekeknek úgy, mintha ezek a történetek nem lennének
Isten üzenetének hordozói. Nem lehetnek az ószövetségi törté-
netek az Újszövetség erkölcsi tanításának mintapéldái sem. Er-
re sokkal megfelelőbbek az Egyház történetéből vett példák,
melyeken megtanulhatjuk, hogy Jézus tanítását minden korban
meg lehet valósítani, igaz nem áldozatok nélkül. Még az újszö-
vetségi történetek sem minden erkölcsi tanítás hordozói, ahogy
pl. a 12 éves Jézusról szóló evangéliumi leírásnak sem az a
mondanivalója, hogy járjunk templomba.
5.4.2. A Biblia tanításának módszere
Amikor a hitoktatásnak csak két alapkönyve volt - a ka-
tekizmus és a gyermek-biblia -, akkor a gyerekek életko-
rához mérten határozták meg, hogy mely témákat kell az
egyes osztályokban tanítani. Volt tanítandó anyag, csak
nem jelölték meg a tanítás nevelési és oktatási célját, csu-
 217
pán az ismeretközlésre szorítkoztak. A kateketikai mozga-
lom ebben az adottságban kereste, hogy milyen módszer-
rel lehet ezeket a tananyagot tartalmazó könyveket úgy
tanítani, hogy az valóban a gyermekek hitének fejlődését
szolgálja.
Mindig vita tárgya volt, hogy a Biblia eredeti szövegét, vagy át-
fogalmazott változatát használjuk. A vitát nem lehet eleve egy-
oldalúan eldönteni. A kisgyermekek tanításánál indokolt és
megengedhető az egyszerűsítő és rövidítő átfogalmazás, ha ez
a jobb megértést szolgálja és hűségesen őrzi az eredeti szöveg
mondanivalóját. Jó példák erre az átírásra pl. Hamvas érsek úr
hittankönyveinek biblikus szövegei, vagy Courtoa: A legszebb
történet című műve. Helytelennek tartjuk azonban a gyermek-
bibliáknak azokat a próbálkozásait, melyek a szöveget mintegy
alárendelik a színes képeknek, s Isten üzenetéből bibliai mese
lesz. (Példákat nem kívánunk felsorolni, bár sajnos van belőle
bőven, ügyes kereskedő szellemű emberek nem önzetlen buz-
galmának köszönhetően.) Nagyobbak oktatásánál viszont már
mindenképp az eredeti szöveget vegyük alapul, hozzáfűzve a
szükséges magyarázatokat.
Feltétlenül szükséges, hogy a hitoktatók tisztában le-
gyenek az Egyháznak a Bibliával kapcsolatos tanításával,
melyet a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű, az isteni
kinyilatkoztatásról szóló konstitúciója is tanít.
Sajnos nem kevés hitoktató van még mindig, aki a Szentírás
tanító történeteit betű szerinti értelemben használja, még ak-
kor is, ha nyilvánvaló, hogy azt soha nem értették és nem is
érthették szó szerint. Pl. amikor „Ádám meghallotta az Úr lép-
teit és elbújt a Paradicsomkert fái között…” Mintha a biblikus
kutatás megállt volna a múlt század közepén…
Ismert biblikus dokumentumok: XII. Piusz „Divino afflante
Spiritu”, (1943. szept. 30.) - XII. Piusz „Humani Generis”,
(1950. aug. 12.) - A Pápai Szentírás Bizottság „Instructio de
historica Evangeliorum veritate” (1964. ápr. 21.)
A Biblia önmagában nem tankönyv, hanem hitoktatá-
sunk forrása. Érettebb korban, amikor a tanulók megis-
merkednek a különböző irodalmi műfajokkal és elkezdenek
történelmet tanulni, indokolt, hogy még többet tanítsunk a
218
Szentírásról, annak keletkezéséről és más kérdéseiről. (Vö.
Hitünk és életünk c. hittankönyv III. fejezet) Nagyon hasz-
nos, ha előbb-utóbb minden hittanosnak lesz saját újszö-
vetségi Szentírása, illetve lehetőséget kaphatnak, hogy a
teljes Szentírást is lapozgassák és olvasgassák. Ilyen korú
gyermekek számára már érdemes külön bibliaórákat tarta-
ni, bibliaolvasó köröket alakítani, de ekkor se legyen a Bib-
lia a hitoktatás tankönyve.
Többen felvetették azt a javaslatot is, hogy a katekizmus fele-
leteit is jó lenne a Biblia szavaival megfogalmazni, illetve meg-
felelő bibliai idézettel helyettesíteni. Az indokoltnak tűnő szép
kívánság azonban megvalósíthatatlan. A Biblia írói igehirdetők
voltak, és nem kérdésekre akartak rövid, szakszerű válaszokat
adni. Nagyon tanulságos Bognár Lajos: Kérdezzük meg a
Szentírást c. könyve, aki olyan kérdéseket fogalmazott, me-
lyekre lehet szentírási válaszokat keresni, több-kevesebb siker-
rel.
5.4.3. Felkészülés a biblikus órára, a biblikus
katekézisre
A biblikus katekézis a hitoktatóktól komoly készületet
kíván. Ezért a hitoktatóképzésben is szükséges az ó- és új-
szövetségi szentírási bevezetésen kívül exegézist is taníta-
ni.
Hittanórára készülve időnként jó kezünkbe venni a teológián
használt jegyzeteinket és a felmerült kérdéseknek utánanézni,
esetleg más megfelelő szakkönyvben is. Ma már igen sokféle
bibliai munkával találkozunk. Vásárlás előtt érdemes megkér-
deznünk biblikus szakértőket vagy tapasztalt lelkipásztorokat,
hogy mit ajánlanak a drága könyvek közül, mert sajnos nem
minden könyv megbízható. Nem-katolikus testvéreinknek is
bőven vannak biblikus könyvei, de válogatás, előzetes tanács-
kérés nélkül ezeket sem mind használhatjuk. Különösen le-
gyünk óvatosak, amikor olyan kérdésekről van szó, amiben el-
térnek a katolikus tanítástól.
Azok számára, akik bibliakörökben foglalkoznak a fiatalokkal
vagy idősebbekkel, ajánljuk W. Egger: Közösen olvassuk a Bib-
liát c. könyvét, mely bőséges tapasztalatok alapján tárgyalja a
biblikus foglalkozás elméletét és különböző módszereit, továb-
 219
bá az evangéliumokhoz készített munkafüzeteit, melyek gya-
korlati segítséget nyújtanak a közös bibliaolvasáshoz.
A hitoktatóknak mindig számítaniuk kell az egyes bibli-
ai részletekkel kapcsolatban elterjedt téves nézetek ismé-
telt felbukkanásával. Ezért bizonyos témákat érdemes újra
és újra feleleveníteni, hogy felvértezzük őket a
tévtanítókkal szemben, hogy tanítványaink helyesen tud-
ják értelmezni a Bibliát.
Néhány tesztkérdést ajánlunk, amiből könnyen fel lehet ismerni
a nem-katolikus tanítókat: (1)Mi a véleménye a Szűzanya tiszte-
letéről? - (2)Mi a véleménye a gyónásról? - (3)Mi a véleménye a
papságról és az Oltáriszentségről? - (3)Mi a véleménye a pápá-
ról, az egyházi tanítóhivatalról? - (4)Ki jogosult a Szentírás hite-
les magyarázatára? A Szentlélekre hivatkozni nem elég, hiszen
aligha lehet a Szentléleknek tudathasadása, hogy az egyik em-
bernek más értelmezést sugall mint a másiknak.
Még az evangéliumi elbeszélések és az Apostolok Cselekedetei-
nek könyve is gondokat okozhatnak a tájékozatlan olvasónak.
Jóllehet Jézus életéről szólnak, mégsem naplószerű leírások
vagy visszaemlékezések. Az evangéliumok leírásai a húsvéti
fény világánál készültek és a feltámadt Jézusba vetett hitet
akarják felébreszteni. A történelmi tények nem tagadhatók,
azonban rajtuk van az a pecsét, hogy az apostolok a feltámadt
Úrról akartak tanítani, tanúságot tenni. Az evangéliumok nem
fényképek vagy pillanatképek Jézus életéből, hanem Jézus
örömhírének hordozói, az üdvösség jóhírét akarják közvetíteni.
Hasznos segédeszközei a biblikus hitoktatásnak a megfelelő
bibliai térképek, bibliai helyek fényképei vagy a róluk készült
vetíthető diaképek. Akiknek pedig alkalmuk volt arra, hogy el-
zarándokoljanak a Szentföldre, megtapasztalhatják, hogy mi-
lyen mély hatása van a helyszíni ismereteknek a bibliai elbeszé-
lések megértésében.

+++
220
5.5. Énektanítás, bekapcsolódás a liturgikus
közösségbe
5.5.1. Az énektanítás
A katekézisben az énektanításnak többféle szerepe is
van: - (1)Templomi éneklésre tanítjuk a gyermekeket, hogy
tevékenyen részt tudjanak venni a szentmisén, a liturgián.
- (2)Az énekek megfelelő érzelmi hátteret nyújtanak mind a
katekézisnek, mind az egész keresztény életnek. (A vallá-
sos énekek nemcsak liturgikus funkciója van, ezért indo-
kolt olyan vallásos témájú énekek gyakorlása is, melyeket
liturgián kívül is lehet énekelni!). - (3)Az éneklés elősegíti a
fiatalok bekapcsolódását a közösség életébe. - (4)Az ének-
lés segíti a hitismeretek elmélyítését. - (5)Végül az ének
segíti a fáradt tanulók felfrissülését.
A gyermekeknek a templomban használatos alapvető
énekkincset feltétlenül meg kell ismerniük. E nélkül nem
tudnak bekapcsolódni a templomi közösségbe, résztvevők
helyett hallgatókká válnak és egy idő után idegennek fog-
ják érezni magukat a templomban.
Az énekkultúra fejlődését elősegítik az iskolásokból alakított kis
kórusok, melyek az új énekek elterjesztését is segíthetik. Ám
épp ellenkező hatást érnek el, ha mindig ők énekelnek, és nem
adnak alkalmat a többségnek az éneklésre. Ezért a kiskórus
egy-egy szentmisén legfeljebb csak egy énekkel szerepeljen, a
többi énekben legyen a népének vezetője, a kántor segítője.
Sok gondot okoz, hogy egyesek mereven elutasítják a hagyo-
mányos Szent Vagy Uram énekek éneklését, és az Éneklő Egy-
ház énekeit erőltetik. Ez a radikális fellépés inkább ellenállást
fejt ki, az Éneklő Egyház képviselői nem tudták megkedveltetni
magukat, és ezt csak nehezíti a hagyományos énekek leszólá-
sa. Megoldhatjuk az egymástól eltérő sorszámozásból adódó
nehézségeket, pl. egy áttekintő táblázat segítségével, továbbá
a megváltoztatott énekszövegek jegyzékével. Az Éneklő Egyház
használói se feledkezzenek meg arról, hogy dallamkincsük egy-
hangúsága nem tudja pótolni azt a jellegzetes hangulatot, amit
a hagyományos énekek az egyházi év különböző szakaszaihoz
adtak.
 221
Az éneklés vagy énektanítás lehet egy-egy hittanórá-
nak bevezetése vagy befejezése is, óra közben pedig a fá-
radt tanulók felfrissítése a fegyelem fellazulása nélkül.
Adott esetben meg kell magyaráznunk az énekek szövegét,
hogy megértsék az ének mondanivalóját. A jól megváloga-
tott énekekkel a rendszeres énekeltetés érzelemalakító ha-
tását is fel kell használnunk nevelési célunk elérése érde-
kében.
Az énektanítás legegyszerűbb módszere a hallás utáni énekta-
nulás. Először érthetően elmondjuk az ének szövegét, majd el-
énekeljük a dallamot, amit a jó hallású gyerekek szinte első
hallásra utánunk tudnak énekelni. Ajánlatos tudatosan halkan
énekelni, mert így sokkal jobban felismerhetők a dallam sajá-
tosságai és szépsége. Különösen a gyengén vagy rosszul ének-
lő gyerekeket késztessük arra, hogy nagyon halkan énekelje-
nek, hogy saját hangjukkal ne nyomják el a jól éneklők hang-
ját.
Előfordul, hogy maga a hitoktató sem tud szépen és jól énekel-
ni. Ebben az esetben megfelelő hangszeres támogatás adhat
segítséget. (Ma már kaphatók kisméretű és jó hangú billentyűs
hangszerek.) Más esetben egy jó magnetofon is segítséget
nyújthat. Ha ez sem megy, akkor másként kell gondoskodni a
gyermekek énektanításáról.
A vallásos énekek nemcsak liturgikus célokat szolgál-
hatnak, hanem a közösségi életben számos alkalommal
adhatnak jó hangulatot a közös munkának, tevékenység-
nek, pl. kirándulásokon, tábortűznél stb. A gitáros éneke-
ket semmiként sem szabad száműzni az ifjúság életéből,
ugyanakkor meg kell kívánni a gitárosoktól, hogy igénye-
sek legyenek mind a dallamok és a szövegek kiválasztásá-
ban, mind pedig a gitározás módjával, s ne elégedjenek
meg néhány akkord variálásával.
A gregorián az Egyház zenei anyanyelve, de ez nem jelenti azt,
hogy minden más stílust ki kellene zárni a liturgiából. A művé-
szi értéket és színvonalat mindenkitől meg kell kívánni. Ahogy
a szülők számára gyönyörűség gyermekük gagyogása is, úgy a
legprimitívebb énekeket sem szabad lebecsülni, ha őszinte hitét
akarja vele valaki kifejezni. Természetesen meg kell kívánnunk
222
az igényességet, de ez nem kezdődhet letorkolással.
5.5.2. A liturgikus hitoktatás
„A húsvéti misztérium Krisztus szenvedése, halála, feltámadása
és mennybemenetele, általa megdicsőítette Istent és megvál-
tott bennünket.” (MKK 126.) - „A liturgia Isten népének közös,
nyilvános istentisztelete, amelyben a Szentlélek által Krisztus
folytatja Egyházában megváltásunk művét.” (MKK 127.) - „A
szertartás a liturgia végzésének az Egyház által meghatározott
rendje.” (MKK 128.) - „A liturgiában a megdicsőült Krisztus van
jelen, általa és vele áldjuk és imádjuk az Atyaistent. A földi li-
turgiában a mennyei, örök liturgiának leszünk részesei, és an-
nak előízét élvezzük.” (MKK 129.)
Évszázadokon át nem volt rendszeres hitoktatás, az
emberek lelkébe mégis behatolt a kereszténység. Annak
lehetett ezt köszönni, hogy mélyen átélték a liturgiát, s
rajta keresztül a legfontosabb misztériumokat. A keleti li-
turgiák ünnepi énekei végig énekelik hitünk főbb misztéri-
umait, és ez élteti ma is a liturgián rendszeresen résztve-
vők hitét. A népvándorlás korát követően azonban a nyu-
gati liturgia elvesztette életet alakító hatását, mert az em-
berek már nem értették a liturgia nyelvét, és eltávolodtak
a liturgia szellemétől. Ezen a helyzeten a XX. század elején
kibontakozó liturgikus mozgalom akart változtatni. Ennek a
mozgalomnak a céljait végül a II. Vatikáni Zsinat liturgikus
határozata koronázta meg. A liturgikus konstitúció elsősor-
ban nem külső reformokat hozott, hanem szemléletbeli
változást. A megvalósult külső reformok elindították a li-
turgikus élet benső megújulását. Az új szemlélet a Katoli-
kus Egyház Katekizmusára is rányomta a bélyegét. A litur-
gia, a húsvéti misztérium ünneplése, a szentmise és a
szentségek nem csupán kegyelemeszközök, hanem az
Egyház fő tevékenysége, az Egyház életének csúcsa és for-
rása.
A liturgikus nevelés célja a teljes és tudatos részvétel a
liturgiában. Erre tudatosan rá kell nevelni a híveket, nem
elég a liturgikus változtatások egyszerű végrehajtása. Arra
kell törekedni, hogy a felnőttek és a gyermekek eljussanak
 223
a belső és külső tevékeny részvételhez, mégpedig minden-
ki a maga kora, adottsága, életviszonya és vallásos fejlő-
désének foka szerint. Ebből következik, hogy a liturgikus
szemléletnek át kell hatnia a keresztény nevelés egészét.
Ebben az értelemben a liturgia nem csak külön tantárgy,
hanem a katekézist végigkíséri a keresztény nevelés min-
den fázisában. Természetesen ez nem teszi feleslegessé,
hogy az arra alkalmas időben magáról a liturgiáról is rész-
letesen tanítsunk.
Sajnálatos tény, hogy a zsinat liturgikus szellemét sokan még
mindig nem tették magukévá. Ennek jele az az értetlenség és
egyhangúság, ha a lelkipásztorok nem élnek a liturgia által
adott lehetőségekkel, illetve amikor a hívek nosztalgikusan
visszakívánják a régi liturgiát. Ez a nosztalgia csak fokozatosan
tűnik el ott, ahol kezdettől fogva megpróbálták életté váltani a
zsinat tanítását. Másik véglet, amikor a liturgia szellemét nem
értők a liturgia szellemének meg nem felelő önkényes változta-
tásokkal próbálkoznak.
A liturgia, a szertartások hitünknek, Isten iránti tiszte-
letünknek és szeretetünknek az emberi természetnek
megfelelő kifejezői.
Néhány alapgondolat az ünnepléshez. Az ünneplésben az em-
ber külső magatartásával is kifejezi azt, amit ünnepel, illetve
amire ünneplésével emlékezik. Ezért hozzátartozik az ünnep-
léshez az ünnepelt esemény elmondása, felidézése, jelentősé-
gének méltatása. Adott esetekben képeket vagy emléktárgya-
kat is bemutatunk. (Az Egyház liturgiájában maga Jézus teszi
jelenvalóvá az ünnepelt eseményt az Eukarisztiában illetve a
szentségekben.) Az ünnepléshez hozzátartozik az ünneplő ruha
és az ünnepi közös étkezés is.
A liturgiába a gyermekeket is bekapcsoljuk, ám mégse
tegyük a liturgiát gyerekessé. Az olvasmányok felolvasá-
sába elsősorban a felnőtteket kell bekapcsolni, ideális
esetben a képviselőtestület tagjait.
Nem felel meg a liturgia szellemének, amikor kisgyermekekkel
olvastatjuk fel az olvasmányt illetve a szentleckét. Csak az le-
het felolvasó, aki már megbérmálkozott, aki kellőképp tudja
közvetíteni Isten üzenetét. A felolvasó kisgyermek kedves jele-
224
net lehet, de a legtöbbször elvész Isten üzenetének mondani-
valója, mert a gyermek maga sem tudja felfogni azt, amit fel-
olvas.
Az egyetemes könyörgések felolvasói között lehet kisgyerek is,
de csak egy-egy a nagyobbak és felnőttek között. A gyerekek
szerepeltetése valójában a felnőttekkel való foglalkozásunk
elégtelenségére utal.
5.5.3. A szentségek hitoktatása
„A szentségek látható jelei a kegyelemnek, amely által az isteni
életben részesülünk.” (MKK 132.) - „A szentségeket Jézus
Krisztus alapította, és Anyaszentegyházára bízta.” (MKK 133.)
- „Az Egyház szentségeiben a Szentlélek által Jézus Krisztus
cselekszik, aki az üdvösség forrása.” (MKK 134.) - „A szentsé-
gek megerősítik és kifejezik a hitet, dicsőítik Istent, megszente-
lik az embert, és építik az egyházi közösséget.” (MKK 135.)
Az egyes szentségekről szóló hitoktatás a szentségre
felkészítő közvetlen oktatás feladata. Ezeknek az előkészí-
tő illetve felkészítő oktatásoknak nem kell kimerítő szent-
ségtani ismereteket adniuk, hanem csak annyit, amennyit
a tanulók életkori sajátosságai lehetővé tesznek. A telje-
sebb hittani kifejtés már érettebb kort feltételez, amikor a
fiatalok hitismereteiket beillesztik világnézetük egészébe.
A keresztségről először az elsőáldozási felkészítés során taní-
tunk, illetve akkor, amikor valakit keresztségre felkészítünk.
Szóba kerül a keresztség szentsége a jegyesoktatáskor is, de
külön oktatást tartunk a keresztségről a szülők számára gyer-
mekük megkeresztelése előtt. (Vö. 5.1.5.)
Az Eukarisztiáról, a bérmálásról és a bűnbocsánat szentségéről
a közvetlen szentségi felkészítés alkalmával tanítunk.
A betegek kenetéről már az elsőáldozási felkészítés során is
szólhatunk, de a liturgia oktatásával kapcsolatban mindenképp
szólni kell. Ennek a szentségnek a felvétele ugyanis rendszerint
a hozzátartozók megfelelő felkészültségén múlik. Nem mind-
egy, hogyan gondolkodunk az értünk szenvedő Jézussal való
közösségvállalásunkról, életünk felajánlásáról Mennyei Atyánk-
nak.
A házasság szentségéről legkésőbb a bérmálási felkészítés so-
 225
rán kell megtanítanunk mindazt, amit ezzel kapcsolatban a fia-
taloknak már a házasságkötést megelőzően tudni kell.
A papságról, a papi és szerzetesi hivatásról, annak nagyszerű-
ségéről már a kisebbeknek is beszélnünk kell, hogy megtanul-
ják felismerni Isten hívó szavát azok, akiket az Úr szolgálatára
kiválasztott.
A szentségekről általában, illetve az egyes szentségek-
ről a liturgia oktatásával kapcsolatban is sor kerül. Fel kell
hívnunk a figyelmet a MKK új fogalmazására, ami új szem-
léletet fejez ki, a szentségekről szóló hagyományos teoló-
giai gondolkodás megújítását kívánja.

+++

5.6. A templomi szolgálatok

5.6.1. A ministránsok közössége
A templomi szolgálatban résztvevők közül a ministrán-
sok azok, akik a legközelebb kerülnek az oltárhoz, a misé-
ző paphoz. Különös fontosságot ad a ministránsokkal való
foglalkozásoknak az a tény, hogy a ministránsfiúk közös-
sége a papi hivatások egyik melegágya. A ministránsok
közösségének jellemzője a templom és a liturgia szeretete.
Minél jobban megértik a liturgia lényegét, annál lelkeseb-
ben és szebben végzik oltárszolgálatukat. Ahhoz, hogy a
ministránsok közössége valóban a papi hivatás melegágya
legyen, nagyon komolyan kell venni a ministránsfiúkkal
való foglalkozást.
Az Egyház ősi gyakorlata szerint ministránsoknak mindig csak
fiúkat választottak. Ma egyre több helyen lányok is ministrál-
nak. Önmagában nem okoz gondot, ha lánygyerek ministrál, a
tapasztalat szerint azonban a lányok ministrálása gyakorlatilag
kiszorítja a fiúkat. A lányok a versenyben szorgalmasabbak, s
ennek következtében a fiúk lassan kimaradnak, mert nem sze-
retnek háttérbe szorulni a lányokkal szemben. Sajnos sok he-
lyen az lett a lányok ministrálásának eredménye, hogy a fiúk
már egyáltalán nem akarnak ministrálni. A lányoknak is lehet
természetesen feladatokat adni az oltár körül: díszítés, előké-
226
szítés, énekkari szereplés stb. de magát a ministrálást jobb, ha
fenntartjuk a fiúknak.
Kik legyenek ministránsok? Az oltárszolgálat kitüntető
feladat, melyet Isten népe szolgálatában vállalnak. Ezért
feltétlenül szükséges, hogy bizonyos követelményeket
megfogalmazzunk. Ilyen követelmények:
- (1)Örömmel és szívesen vállalkozzanak a szolgálatra. Ne a
szereplés vágya vezesse őket, hanem a Jézus iránti szere-
tet. Semmiképp se engedjünk kedvetlen, csupán szülői
késztetésre jövő fiút ministrálni. A ministránsverseny jó
késztető eszköz a kitartó ministráláshoz, a ministránsok
rendszeres „díjazását” azonban mindenképp kerülni kell.
Ha valahol ilyen szokás még élne, ott az adományt a mi-
nistránsok közös pénztárába tegyék, amelyből végül a mi-
nistránsok jutalmazását fedezik.
- (2)Csak az lehet ministráns, aki nemcsak rendszeresen jár
hitoktatásra, hanem a hittantanulásban is szorgalmas. A
ministránsfoglalkozások nem hittanórák, a ministránsokat
nem lehet felmenteni a rendszeres hittanóra-látogatás
alól. A koruknak megfelelő hittantudást minden minist-
ránstól meg kell követelni.
- (3)A ministránsoknak fegyelmezett magatartásúaknak kell
lenniük, akik megfelelőképp tudnak viselkedni az oltárnál.
Ez a külső fegyelem feltételezi a belső fegyelmezettséget,
a jólneveltséget is. Természetes feltétele továbbá a minist-
rálásnak, hogy az iskolában is példás magatartásúak le-
gyenek és képességeiknek megfelelő tanulmányi ered-
ményt érjenek el.
- (4)A ministránsoknak megfelelő liturgikus ismeretekkel
kell rendelkezniük, felkészülés nélkül senkit sem engedhe-
tünk az oltárhoz. Ha a ministránsok száma lehetővé teszi,
célszerű, ha a ministránsközösséget több csoportra oszt-
juk, s egy-egy nagy-ministráns a csoport vezetője. Külön
kell foglalkozni a jelöltekkel, s a nagyobbakkal is, akikre
kisebb társaikat rábízzuk.
- (5)A kitartó, megbízható ministrálás feltételezi, hogy a
ministránsgyerekek mögött megfelelő családi háttér áll. Ez
 227
a háttér szükséges ahhoz, hogy a ministránsokat rendre
tudjuk szoktatni, hogy velük szemben megfelelő követel-
ményeket támaszthassunk. Ne tűrjük meg a lazaságokat,
ugyanakkor nem állíthatunk fel túlzott, a ministráns csa-
ládját is megterhelő követelményeket.
A ministránsokkal foglalkozó lelkipásztornak, hitoktatónak a
ministránsok családjával is jó kapcsolatban kell lennie.
A ministránsokkal szemben legyünk igényesek, annak
tudatában, hogy Istennek szolgálnak. Természetesnek
tartjuk, hogy a ministránsok példás keresztény életet élje-
nek, külön buzdítás nélkül is rendszeresen áldozzanak, le-
hetőleg minden szentmisén, amelyen szolgálnak. Ebből
következik, hogy azokból a hittanos tanítványainkból tobo-
rozzuk a ministránsokat, akik már voltak elsőáldozók. A
ministránsnak való hittanosok személy szerinti megszólítá-
sával a meghívottság tudatával ajándékozhatjuk meg őket.
Elsőáldozásig csak jelöltek lehetnek a ministrálásra készü-
lők. Ezzel a ministrálás komolyságát is kihangsúlyozzuk,
másrészt igazi ministránsközösségre csak a 3. osztálytól
érettek a gyerekek. Célszerű, ha a jelentkezőket próbaidő
után, ünnepélyesen avatjuk fel ministránsnak. Ezzel is azt
emeljük ki, hogy nem akárki lehet ministráns, hanem csak
az, aki a felsorolt követelményeknek meg tud felelni. Csak
kivételes esetben engedjük meg, hogy egy napon több
szentmisén is ministráljanak.
5.6.2. A ministránsfoglalkozások
A ministránsoknak a szentmisén kívül más szertartáso-
kon is szolgálniuk kell. A nagyheti szertartásokon való
megfelelő szolgálat feltételezi, hogy évközben is rendsze-
res ministránspróbákat, ministránsfoglalkozásokat tartunk.
Ezek a foglalkozások természetesen nem csupán a gyakor-
latot szolgáló próbák, hanem sokkal inkább a liturgikus és
lelkiéleti ismeretek elmélyítését szolgálják. Ahhoz, hogy
ezek a foglalkozások élményszerűek legyenek a gyerme-
kek számára, a lelkipásztornak ugyanúgy fel kell készülnie,
mint a hittanórákra.
228
Példák a sajátosan ministráns ismeretekre: - (1)A szentmise
szertartásainak, azok értelmének ismerete, (szép, fegyelmezett
szolgálat). - (2)Az egyházi év, a liturgikus naptár ismerete. -
(3)
Általános és speciális szertartási ismeretek. - (4)A templom
történetének, felszereléseinek, művészeti értékeinek ismerete.
- (5)A liturgikus tárgyak és eszközök ismerete és használata.
A ministránsokkal való foglalkozás megkívánja, hogy fi-
gyelemmel kísérjük a ministránsok mindennapi életét,
problémáit. Érezniük kell, hogy ők szorosabban kapcsolód-
nak a templomhoz. A templomi élet eseményeiről már a
hirdetés előtt tájékoztassuk őket, az őket érintő dolgokról
ne a templomi hirdetésből értesüljenek először.
A ministránsok buzdításának egyik eszköze a minist-
ránsversenyek rendezése. A versenykiírás feltételei lehető-
leg biztosítsák a versenyzők esélyegyenlőségét. A pont-
szerzés lehetősége ne életkörülményeiktől, hanem egyéni
szorgalmuktól, megbízhatóságuktól és fegyelmezett maga-
tartásuktól függjön. Nem lehet azonban versenyzés tárgya
a szentáldozás gyakorisága. Ne járjon a pontozás bonyolult
adminisztrációval, ne függjön a pontszerzés a lelkipásztor
szubjektív ítéletétől.
A ministránsok buzgóságát felkeltő versenyek ne legyenek túl
hosszú távúak, mert a lemaradókat végül inkább elkedvetlení-
tik, mint serkentik. Hosszú távú, folyamatos verseny esetén
havonta tartsunk kiértékelést. Az első helyezettek kapjanak di-
cséretet, jutalmat. A versenyzők megőrzik addig szerzett pont-
jaikat, kivéve a jutalmazottak, akik elvesztve pontjaikat elölről
indulhatnak. Ezzel a módszerrel elérhető, hogy a kevésbé szor-
galmas ministránsok is idővel elsővé válhatnak, míg a buzgób-
bak ismételten lekörözhetik őket.
A ministránsok öltözetének egyformasága egyre inkább elkép-
zelhetetlen álom, mivel erre egységes előírások nincsenek.
Gyakran egy-egy templomnak is többfajta ministránsruha-
garnitúrája van. Két fő típus mellett lenne érdemes megma-
radni és tervezni. Az egyik az albához hasonló, egybeszabott
hosszú fehér ministránsruha, a másik a kétrészes, fekete (eset-
leg a liturgia színének megfelelő) szoknyaszerű alsó rész és
megfelelő méretű fehér ministránsing. Nem tartjuk célszerűnek
 229
az extra elgondolásokat, a skapulárészerű vagy más felesleges
ruhadarabokat, s végképp nem tartjuk elfogadhatónak a pap
miseruháját utánzó ministránsruhákat, a nyakba akasztható
mellkereszteket, vagy megkülönböztető jelvényeket.
A ministránsok közösségének egyben egy kicsit baráti
társaságnak is kell lennie. Szívesen csináljanak közös
programokat, töltsék közösen szabadidejüket.
5.6.3. A felolvasók
Már szó volt arról, hogy a felolvasást sokkal komolyabb
dolognak tartjuk annál, hogy azt kisgyerekekre bízzuk.
Célszerű a felolvasókat - a felnőttek mellett - a már meg-
bérmálkozottak - ministránsok, vagy az énekkarban hűsé-
gesen kitartó nagylányok - közül összeválogatni.
A felolvasásra kiválasztott fiatalokat külön fel kell ké-
szíteni a felolvasásra. Egyrészt meg kell őket tanítani az
értelmes, nem elsietett, jól érthető, tagolt beszédre, a he-
lyes hangsúlyozásra. A legtöbb helyen arra is meg kell ta-
nítani őket, hogy a mikrofont használva is érthetően, jól
tudjanak felolvasni. Külön gondot jelent a felkészítés, ha a
templomnak nem jó az akusztikája. A felolvasóknak továb-
bá jártasnak kell lenniük az alapvető szentírási ismeretek-
ben, s maguknak is érteniük kell, amit felolvasnak. Vajon
hogyan érti meg a hallgatóság az olvasmányt, ha maga a
felolvasó sem érti?
Az első nyilvános felolvasás előtt üres templomban kell olvasó-
próbát tartani, mert csak akkor engedhetjük felolvasni őket a
szentmisén, ha már hibátlanul, jól tudnak olvasni. A leggyako-
ribb hiba a gyors és érthetetlen olvasás, mintha minél előbb túl
akarnának lenni a feladaton. A gyakorlott felolvasóktól is meg
kell kívánnunk, hogy a szertartás előtt olvassák el maguknak
félhangosan az olvasmányt. Csak így tudnak felkészülni a ne-
hezen kiolvasható szavak és mondatok helyes felolvasására.
A felolvasó vegyen részt a teljes szentmisén. Aligha fe-
lel meg a liturgia szellemének, ha a felolvasó feladata vé-
geztével elmegy, mert ő már ott volt a korábbi szentmi-
sén.
Természetesen a felolvasóval szemben is megfelelő kö-
230
vetelményeket kell támasztanunk. Csak az olvashat fel,
aki a mindennapi életben is példás keresztény életet él,
akivel szemben nem merülhet fel semmi jogos kifogás.

+++

5.7. Bérmálási felkészítés és tudatos önnevelés

5.7.1. A távolabbi felkészülés
A bérmálkozás koráról már tárgyaltunk a fiatalok hité-
nek fejlődésével kapcsolatban. Azt lehet felkészíteni a bér-
málásra, akinek élő hite van, kész a Szentlélek kegyelmé-
nek befogadására és a vele való együttműködésre, a meg-
térésre és az életre-szóló elkötelezettség vállalására.
(2.5.) Magyarországon a jelenlegi (1994.) püspökkari ja-
vaslat és az általános iskolások tanterve a 8. osztályra te-
szi a bérmálást. A bérmálkozás feltétele az is, hogy a fiatal
kész legyen - korának megfelelő szinten - elsajátítani azo-
kat az elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyekre szük-
sége van ahhoz, hogy életének következő szakaszában
egyre jobban megerősödjön a hitben, Jézus szeretetében,
hogy majd felnőtté válva megérjen a felnőtt, életre-
szólóan elkötelezett keresztény életre.
A hitoktatók és a hitoktatás felelősei közt sokáig tisztázatlan
volt, hogy melyek a bérmáláshoz feltétlenül és sajátságosan
szükséges ismeretek. Jellemző volt az 1979-es hittankönyv-
pályázatnál, hogy az elsőáldozók könyvére bőven érkeztek pá-
lyázatok, a bérmálásra felkészítő könyvre csak néhányan pá-
lyáztak. Érthető, hiszen ameddig kisgyerekeket is megbérmál-
tak, nem lehetett tőlük többet követelni, mint az
elsőáldozáshoz szükséges tudnivalókat és a Szentlélek ajándé-
kaira vonatkozó ismereteket.
A felnőtt, nagykorú keresztény jellemzői: - (1)kialakult, hívő vi-
lágnézete van, felelni tud a hittel kapcsolatos kérdésekre; -
(2)
szilárd, keresztény erkölcsi elvei vannak, Jézus tanítása sze-
rint él; - (3)felelősséget vállal Isten és emberek előtt, részt vesz
a keresztény közösség életében.
 231
Ennek megfelelően a távolabbi bérmálási felkészítés
nevelési és oktatási céljai: - 1) Legyenek életkorának
megfelelő szintű, rendszerezett hitismeretei, hogy felelni
tudjon a hitével kapcsolatban felmerülő kérdésekre, illetve
tudja, hogy hol nézhet utána a felmerült kérdéseknek. - 2)
Ismerje a keresztény élet követelményeit, tudatosan ala-
kítsa életét Jézus tanítása szerint. Tanuljon meg felnőtt
módon felkészülni a gyónásra, gyónásai szolgálják a tuda-
tos önnevelést. - 3) Találja meg helyét és feladatait az
Egyházban, a helyi plébánia közösségében, legyen közös-
ségének tevékeny tagja. - 4) Készüljön fel a Szentlélek
kegyelmének fogadására, a vele való tudatos együttműkö-
désre.
A bérmálási felkészítésnek ezek a feladatai a felnőtt vi-
lágnézet alapjainak lerakását szolgálják, hogy minden is-
meretüket be tudják illeszteni alakuló, hívő világnézetük-
be. A tudatos önnevelés elkezdésének alapja, hogy felis-
merjék életük végső célját és értelmét, és ennek alapján
alakítsák életüket Jézus tanítása szerint. Ehhez segíti őket,
ha koruknak megfelelő lelkitükröt használnak, ha gyónta-
tójukban lelkivezetőt találnak, ha felnőtt módjára tudnak
gyónni, s nem csupán gépiesen sorolják el „megszokott”
bűneiket. Mindennek hatása, hogy egyre tevékenyebben
be akarnak kapcsolódni a keresztény közösség életébe.
A távolabbi felkészítés feladata a keresztény élethez
feltétlenül szükséges hitismeretek tisztázása és rendszere-
zése, a gyakorlati keresztény élet alapvető gyakorlatainak
életkori szintre emelése. Ennek részei: (1)a napi imádság,
(2)
szentírásolvasás és elmélkedés, (3)a vasárnapi szentmi-
sén való részvétel és szentáldozás, (4)a rendszeres gyónás
és tudatos önnevelés, (5)tevékeny részvétel a keresztény
közösség életében, beteglátogatás és idős emberek segíté-
se stb. Tudatosan kell törekednünk a fiatalok érzelemvilá-
gának gazdagítására, hogy örömüket leljék a Jézust követő
közösségi életben, a szeretetből vállalt áldozatban, hogy a
Szentlélek kegyelmének befogadása valós „istenélmény”
legyen majd számukra.
232
5.7.2. A közvetlen előkészület
A bérmálást megelőző egy-két hónapos közvetlen elő-
készület nem pótolhatja az elmulasztott rendszeres hittan-
tanulást. Ezért ezen a közvetlen felkészítésen csak azok
vehetnek részt, akik a bérmálásra kijelölt anyagból ered-
ményes vizsgát tettek a felkészítést végző lelkipásztor
előtt. Ennek a négyszemközti vizsgának a tárgya az alap-
vető hitismeretek és a keresztény élet mindennapos gya-
korlatain kívül a fiatal hitének a „megvizsgálása”, hogy va-
lóban a Lélek ajándékainak a befogadására készül és nem-
csak a külső körülmények sodorják a bérmálkozók közé.
A bérmálást megelőző közvetlen előkészület célja, hogy
a fiatalok - a meglévő hitismereteket áttekintve Isten üd-
vözítő tervének fényében - a Szentlélek kegyelmének be-
fogadására készülve valóban megtérjenek, és felismerve
Isten üdvözítő tervének nagyszerűségét, elkötelezzék ma-
gukat a keresztény életre, Isten terveinek tudatos szolgá-
latára. Ennek a felkészülésnek valójában egy lelkigyakor-
latnak, Szentlélek-szemináriumnak kellene lennie, élet-
gyónással és Szentlélek-váró közös imádsággal.
Ennek az előkészületnek egyik feladata az is, hogy a
bérmálást magát is méltó módon rendezzük meg. Legyen a
bérmálás a Szentlélek kiáradásának örömünnepe, melyet a
liturgia méltó végzése fejezzen ki. A köszöntők ne hossza-
dalmas szép versek legyenek, hanem csak egészen rövid,
valóban szívből jövő szavak, melyekkel együtt adunk hálát
a Lélek ajándékaiért.
Az ünnep méltó megrendezéséhez tartozik, hogy a bérmálko-
zók és bérmaszüleik részére megfelelő ülőhelyet biztosítunk. Az
évenkénti bérmálással el tudjuk érni, hogy nem százak fognak
egyszerre bérmálkozni, mert ilyen nagy tömegben szinte lehe-
tetlen az ünnepet bensőségessé tenni. Nagy baj lenne, ha ma-
ga a bérmálás és a bérmálási misén való áldozás tülekedéssel
járna. A fényképészeket és videósokat tartsuk távol. A szülők
és bérmálkozók elégedjenek meg a bérmálás utáni csoportkép-
pel, hiszen a bérmálással nem „magánhasználatra” kapták a
Lélek ajándékait, hanem annak a közösségnek a javára, mely-
 233
nek mindnyájan tagjai és amelyben együttdolgozva egymást
kell segíteniük a rájuk bízott feladatok ellátásával. Teljesen ér-
telmetlen minden egyes bérmálkozó gyerekről a bérmálás pil-
lanatában felvételt készíteni, a képen úgysem fognak látszani a
leszálló Lélek tüzes lángnyelvei, helyette esetleg épp a bá-
mészkodó hozzátartozókat fogjuk megörökíteni.
Az ünnepre készülés gyakorlati feladata a különböző
„technikai” és helyszíni próbák rendezése is. Elsősorban ne
fegyelmezni akarjuk őket, hanem tanítsuk meg arra, hogy
a nagy esemény késztesse őket a méltó ünnepi magatar-
tásra is. A szükséges mozgások alkalmával nem lökdöső-
dünk és tolakodunk, hanem megőrizve benső összesze-
dettségünket, figyelünk egymásra, hogy ne rontsuk el ün-
nepi hangulatunkat.
A szülők bekapcsolása a felkészülésbe az elsőáldozók-
nál leírt módon történik. Természetesen ilyenkor a bérmá-
lással kapcsolatos kérdések és tudnivalók kerülnek sorra.
Egyik fontos megbeszélési téma, a megfelelő bérmaszülő-
választás. Csak az lehet bérmaszülő, aki maga is megbérmál-
kozott, és ha házasságban él, akkor szentségi házasságban él-
jen. Javasolt, hogy a keresztszülő legyen a bérmaszülő is - így
még világosabbá lesz a kapcsolat a keresztség és a bérmálás
között -, de ez nem kötelező. Ha a rokonságban vagy a család
baráti körében nem lenne alkalmas bérmaszülő, akkor szükség
esetén bérmaszülő nélkül is lehet bérmálkozni, vagy maga a
szülő is odaállhat gyermeke mögé. Az ideális azonban az lenne,
ha a bérmálkozó maga választana bérmaszülőt a helyi közös-
ség tevékeny tagjai közül.
A bérmálkozók öltözködésével kapcsolatban minden nehézség
nélkül megkövetelhetjük, hogy a fiúk fehér ingben és sötét
nadrágban legyenek, a lányok pedig fehér blúzt és sötét aljat
vegyenek fel, és ne különböző színű divatos ruhába öltözzenek.
5.7.3. Bérmálás után
Amint az elsőáldozás nem befejezés, úgy a bérmálás
sem befejezése valaminek, hanem kezdete az öntudatos
keresztény életnek.
A bérmálási felkészítés általános problémájára utal az a sajná-
latos tény, hogy nem elhanyagolható azoknak a fiataloknak a
234
száma, akik a bérmálás után nemcsak a hittanos közösségtől
szakadnak el, hanem keresztény életükben is törés következik
be. A hit fejlődésének buktatóiról a 2.4.4. pontban volt szó.
Nyilvánvaló, hogy a Szentlélek kegyelme ma is ugyanolyan ha-
tékony, mint az apostolok korában. A baj okát ebben a kérdés-
ben is önmagunkban kell keresnünk, és nem szabad csupán a
kedvezőtlen körülményeket okolnunk. - Ha valakiben nem ha-
tékony a Szentlélek kegyelme, akkor az vagy meg sem tért,
vagy nem vállalta a keresztény elkötelezettséget. - Másként is
megfogalmazhatjuk a bérmálás utáni gondok forrását: Ha nem
érzik meg tanítványaink Isten szeretetét, ha nem sikerült fel-
törni elzárkózásukat Isten kegyelmével szemben, akkor hiába
várunk megtérést. Ha nem tapasztalja meg a fiatal, hogy ő a
keresztény közösség tagja, hogy a keresztény közösség számít
rájuk, akkor hiába várjuk, hogy bekapcsolódjanak a közösség
életébe. A bérmálási felkészítésben a fiatalokat el kell vezet-
nünk Isten szeretetének személyes megtapasztalására, és be
kell kapcsolni őket a közösség életébe azáltal, hogy megfelelő
közösségi feladatokat bízunk rájuk.
Ha 8. osztályos fiatalokat bérmálunk, akkor természe-
tesnek kell tartanunk, hogy a hittanos csoport átalakul,
esetleg fel is bomlik, hiszen a következő tanévben a fiata-
lok mind más-más iskolába kerülnek. Ezzel megváltozik
megszokott életrendjük is, és a szokásos hittanórák helyett
is másfajta ifjúsági foglalkozást kell szervezni a számukra.
Ezért a bérmálási felkészítés során kell megbeszélni a fia-
talokkal, hogy a bérmálás után hogyan folytatjuk, mikor
lesz alkalmuk részt venni az ifjúsági csoport programjain.
A faluhelyről városba kerülő fiatalok egy része hétvégeken ha-
zautazik. Ezért számukra a hét végén kell megfelelő találkozási
alkalmat keresni. Más részüket arra kell bíztatni, hogy ott ke-
ressenek hittanos csoportot, ahol hét közben tartózkodnak.
Ebben a keresésben segíthetjük őket, ha jó kapcsolatban va-
gyunk az ottani lelkipásztorokkal, akiktől kellő útbaigazítást
kérhetünk, akikhez fiataljainkat elküldhetjük.
A középiskolás-korúakkal való foglalkozásról részlete-
sebben a 2.6. fejezetben volt szó. Meg kell azonban még
fontolnunk, hogy a lelkipásztorok lelkipásztori feladatának
nem elhanyagolható része a fiatalokkal való foglalkozás,
 235
megfelelő programok szervezése. Erre a feladatra legalább
annyi energiát kell fordítani, mint a kisebbekkel való fog-
lalkozásra. Mi nem hagyhatjuk félbe a fiatalok keresztény
nevelését 14 éves korban, hiszen ezt követően kell őket
felkészíteni a keresztény házasságra, az elkötelezett fel-
nőtt életre.
Ha tanév közben nem találtunk lehetőséget a fiatalokkal való
rendszeres foglalkozásra, illetve ha elkerültek otthonról, akkor
a nyári időt kell felhasználni arra, hogy megfelelő programokat
kínálva továbbra is jó kapcsolatban maradjunk velük. Segítsé-
güket kérhetjük pl. a fiatalabbakkal való nyári foglalkozásra,
akár napközis tábort, akár kirándulásokat szervezünk számuk-
ra. Egy-egy ifjúsági tábortűz köré is összegyűjthetjük a külön-
böző korú fiatalokat. Ezeknek megszervezésében az egyház-
község tagjainak segítségét is kérhetjük. Oktalanság lenne ré-
szünkről, ha a fiatalok szabadidejének felhasználásának a meg-
tervezését és megszervezését másokra hagynánk. Ne feledkez-
zünk meg arról, amit Szent Péter apostol ír levelében: „… Ellen-
ségetek az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit
nyeljen el…” (1Pt 5,8-9.) Jó pásztornak kell lennünk, ne bizo-
nyuljunk béreseknek!

+++

5.8. Szexuális nevelés és felkészítés a házasságra

5.8.1. Szexuális nevelés, tisztaságra nevelés
„Az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtett sze-
mély, aki test és lélek.” (MKK 45.) - „Isten az embert férfinak
és nőnek teremtette. Jónak teremtette, és gyermekévé fogad-
ta.” (MKK 46.) - „Az emberi méltóság alapja, hogy Isten értel-
met és szabad akaratot adott nekünk, és meghívott az örök
életre.” (MKK 47.) - „Az emberek életét az első bűn rontotta
meg. Ezt a bűnt eredeti bűnnek nevezzük.” (MKK 48.) - „Isten
hatodik parancsolata tiszta életre kötelez minket.” (MKK 341.)
- „A tiszta élet a férfi és a nő helyes kapcsolatát jelenti a há-
zasságban és az arra való felkészülésben.” (MKK 342.) - „Azért
nagyon fontos a tiszta élet, mert a paráznaság bűnei megront-
236
ják az egyén, a család és a nemzet életét.” (MKK 343.) - „A pa-
ráznaság a nemi öröm rendetlen vágya vagy kicsapongó élve-
zete.” (MKK 344.) - „Isten hatodik parancsolata ellen az vétke-
zik, aki bűnös akarattal gondol, néz, beszél vagy cselekszik
szemérmetlen dolgot, vagyis paráználkodik.” (MKK 345.) - „A
szerelem és a házasélet Isten elgondolása szerint a legszentebb
emberi értékek közé tartozik.” (MKK 346.) - „Isten kilencedik
parancsolata a házastársi hűségre kötelez, amit szívünkben
sem szabad megsérteni.” (MKK 363.) - „Az vétkezik Isten ki-
lencedik parancsolata ellen, aki gondolatban, szóban vagy tett-
ben házasságot tör, vagy erre csábít.” (MKK 364.)
Sok lelkipásztor és hitoktató megtapasztalta már azt a
fájdalmas élményt, hogy legjobb hittanosai hitét és ke-
resztény életét teszi tönkre a serdülőkorban feltörő nemi
ösztönnel szembeni tehetetlensége. Mi lelkipásztorok nem
nézhetjük szemérmes tétlenséggel ezt a sajnálatos tényt.
Nem tarthatjuk szükségszerűnek, mintha a nemi ösztön
erősebb lenne Isten kegyelménél. Nem is okolhatjuk a ba-
jokért a bűnös és szemérmetlen világot.
Nem véletlenül idézzük a MKK-t. A kérdések feleleteit olvasva
láthatjuk, hogyan kezeli ezt a kérdést a MKK. Ha a világot, s
benne az embert Isten teremtette, akkor az embervoltunkkal
járó nemiség, a nemi ösztön önmagában nem lehet rossz. Az
ember életének megrontója a bűn, ha Isten ajándékát nem ar-
ra használom, amire adta. Ha őszinte önvizsgálatot tartunk,
akkor megállapíthatjuk: fiataljaink gondjainak jelentős részéért
mi hitoktatók és keresztény nevelők vagyunk felelősek, amikor
a nemiségről nem Isten tervei szerint szóltunk, amikor azt ön-
magában bűnnek tekintve még beszélni sem mertünk róla.
Ugyanez az önvizsgálat vezethet el minket arra a felismerésre:
fiataljaink gondjainak jelentős részéért mi magunk vagyunk fe-
lelősek, amikor elkényeztetjük őket, nem tanítjuk meg arra,
hogy képesek legyenek Isten iránti szeretetből áldozatot vállal-
ni. Ha ezt az áldozatkészséget csak a nemiséggel kapcsolatban
kívánjuk meg, akkor nem csodálkozhatunk, hogy fiataljaink
képtelenek megfelelni Isten terveinek.
A keresztény nevelés szükségszerűen magában foglalja
a szexuális nevelést is. A szülők, ha gyermekeik igaz javát
akarják, nem hallgathatnak erről a kérdésről, nem bízhat-
 237
ják ezt a kérdést másra. A lelkipásztor sem kerülheti ki ezt
a témát, ha hívei, tanítványai javát akarja. Az ő kötelessé-
ge, hogy híveit a keresztény erkölcs követelményeire ok-
tassa. Meg kell ezt tennie a hitoktatásban, az ifjúsági fog-
lalkozások alkalmával, a házassági felkészítésben, de fel-
tétlenül kell róla szólnia a keresztelést előkészítő megbe-
széléseken, illetve hittanosai szülői értekezletén. A lelki-
pásztornak kell megtanítani a szülőket arra, hogy mit és
hogyan mondjanak a szexualitásról és a hozzá kapcsolódó
kérdésekről különböző korú gyermekeiknek. A hagyomá-
nyos „gólyamese” alkalmazása súlyos nevelési hiba, ame-
lyet aligha tud helyrehozni a keresztény nevelő. Ha mind-
ezekről, a sokak számára kényes kérdésekről mi nem be-
szélünk, akkor ne csodálkozzunk, hogy fiataljaink máshon-
nan szerzik be információikat, amelyek nem fognak megfe-
lelni a keresztény szemléletnek.
Sajnos még ma is sok mulasztást követnek el ezen a téren a
hitoktatók és lelkipásztorok. Ha megnézzük régi és mai hittan-
könyveinket, akkor rá kell döbbennünk felelősségünkre. Gyere-
keknek és fiataljainknak készített hittankönyveink közül először
az Elsőáldozók hittankönyve és a Hitünk és életünk c. könyv írt
erről a kérdésről úgy, ahogy egy hittankönyvtől elvárhatjuk.
Súlyos lelkipásztori és nevelési műhiba, ha valaki kerülgeti a
témát és nem mer róla keresztény módon beszélni. Még súlyo-
sabb azonban az, ha a helyes tanítás helyett csupán a pokol
büntetésével fenyegetve próbálja visszatartani az embereket a
paráznaság bűnétől, miközben nem magyarázza meg világo-
san, mik a keresztény élet követelményei.
5.8.2. Különböző korú fiatalok szexuális nevelése
A gyerek először szülőjéhez fordul kérdéseivel. A szü-
lőknek legalább annyit kell tudniuk, hogy kisebb bajt okoz-
nak, ha valamiről oktalanul beszélnek, mint akkor, ha egy-
általán nem beszélnek a kérdésről. Jobb, ha ő beszél róla,
mert ő biztosan tisztességes hangon fogja mondani, amit
tud. Míg ha a gyerek kérdése elől elzárkózik, akkor a gye-
rek másnál fog érdeklődni, és akkor nem fogja tudni a
szülő, hogy gyermeke hogyan vélekedik ebben a kérdés-
238
ben.
Az ún. felvilágosítással kapcsolatban tisztázni kell, a bi-
ológiai folyamatokat önmagukban bárki szakértő elmagya-
rázhatja, ám az ember életében minden cselekedetnek er-
kölcsi oldala is van. Ezért nem mindegy, hogy erről a do-
logról ki, mit és hogyan mond, és végképp nem mindegy,
hogy milyen erkölcsi értékelést ad hozzá. Az életnek ezek-
ről a kérdésiről semlegesen beszélni aligha lehet, ezért a
keresztény embereknek tudatosan kell vállalniuk, hogy ők
szóljanak róla.
Hittanórán megkérdezte egy 9 éves fiú: „Tisztelendő bácsi, ho-
gyan születik a kisbaba?” - „Ezt majd meg fogjátok tanulni két
év múlva a biológia órán - válaszolta a hitoktató, majd hozzá-
tette -, ha pedig előbb akarsz erről tudni, akkor kérdezd meg
otthon anyukádat!” - „Azért, hogy megpofozzon?” - szólt az
újabb kérdés. Mire a hitoktató azt válaszolta: „A legközelebbi
szülői értekezleten majd megmondom az anyukáknak, hogy
mit kell ilyenkor válaszolni.” - Soha annyi szülő nem jött még el
szülői értekezletre, mint ez után az eset után.
A kisiskolás korú gyerekek számára az Elsőáldozók
könyve 1. kötet 5. leckéje és olvasmánya, továbbá a 2. kö-
tet 6. leckéje szól. A hitoktató a körülményeknek megfele-
lően kiegészítheti a leírtakat. Felsős gyerekeknek és fiata-
loknak szól a Hitünk és életünk c. könyv VIII. fejezete, a
38 - 42. leckéi.
Hittanóra után három 8. osztályos fiú kérdezte: „Lehet-e bűn
nélkül élni?” - „Igen.” - „Apunak és anyunak is?” - Igen. - „Ak-
kor hogyan születtem?” - Ezek a fiúk helyesen okoskodtak, de
szüleiktől kielégítő választ nem kaptak. Esetleg a nagymama
még azt is mondta: „Ez bűn, erről nem szabad beszélni!”
Egyik plébánián a 8. osztályos lányok szülei feljelentették a
káplánt mondván: „A kommunisták nem akarták megrontani
leányainkat, miért akarja most ezt a káplán úr?” A plébános
kérdései után kiderült, hogy nem megrontásról volt szó. Majd
így folytatták: „Nekünk se beszélt erről senki, mégis élünk és
nem történt baj!” - Furcsa okoskodás. Ilyen alapon bárki
mondhatná: „A Duna nem veszélyes folyó, mert már sokszor
fürödtem benne, mégse fulladtam bele!”
 239
A szexualitásról tisztességesen beszélni nem bűn, ha-
nem kötelesség, és aki erről beszél, az nem megrontani
akarja a fiatalokat, hanem javukat szolgálni. A mai élet-
körélmények indokolttá teszik, hogy már a legkisebbekkel
is őszintén beszéljünk ezekről a témákról és válaszoljunk
kérdéseikre. Ha több gyerek, esetleg az egész osztály előtt
beszélünk, akkor jó, ha magára a hittankönyvre hivatko-
zunk, hogy amikor a gyerek otthon elmeséli élményeit,
akkor a szülők a könyvből láthatják, hogy valójában miről
volt szó.
A gyerekek közt lehetnek olyanok, akiket ez a téma nem érde-
kel, ezért nem is figyelnek oda. Ennek a félig odafigyelésnek
lehet megdöbbentő következménye, hogy félreérti, amit mon-
dani akartunk, ha nem jól fejezzük ki magunkat.
Más jellegű gondot okoz az a tény, hogy a hitoktatásra járó
gyermekek közt is vannak olyanok, akiket szüleik elvisznek a
nudista strandra. Más gyerekek minden további nélkül meg-
nézhetnek a televízióban olyan filmeket, amelyek még nem ne-
kik való. Mindezek alapján nagyon világosan kell tisztázni, mi a
paráznaság bűne, (l. MKK 344. kérdés) nehogy bűnösnek érez-
ze magát az a gyerek, akiben nem volt semmi rossz szándék,
akit valószínűleg már nem is izgat az, amit lát, mert annyira
megszokottá vált, hogy közömbössé lett vele szemben. Nem
árt, ha már a gyerekek is tudják, hogy ezekről a kérdésekről
mi, hívő keresztények másként gondolkodunk, mint a nem-
hívők nagy része, és cselekedeteinkben is más szempontok ve-
zetnek. Jó nekünk, hogy ismerjük Isten törvényeit, és felismer-
ve a veszélyt, Isten kegyelmével elkerülhetjük a bűnt.
A keresztény nevelőnek keresztény módon kell beszél-
nie az élet minden kérdéséről. Nincs olyan kérdés, amit ne
tehetnének fel tanítványaink, nekünk kell megtalálni min-
den kérdésre a helyes választ. Természetesen arról sem
szabad megfeledkeznünk, hogy a jó ismerete még nem
tesz jóvá, a bűn veszélyének felismerése még nem véd
meg a bűntől, ezért tudatosan vállalt önfegyelemre van
szükségünk. Ebben, az önfegyelem megszerzésében segí-
tenünk kell tanítványainkat. Ha pedig valaki hibázott, ak-
kor ne mondjuk azt, hogy elvesztette az ártatlanságát, ha-
240
nem azt, hogy még nem szerezte meg a keresztény élet-
hez szükséges önfegyelmet. A kisgyermek valójában nem
ártatlan, hiszen a nemi ösztön benne is ott szunnyad, ő is
örökölte a rosszrahajló természetet, csak még nem szem-
besült ezzel a problémával. A serdülőkorba lépő fiatal nem
az ártatlanságát veszíti el, hanem a problémátlanságát.
A paráznaság tárgyánál fogva súlyos bűn. A lelkiismereti fele-
lősség szempontjából azonban csak akkor követ el valaki halá-
los bűnt, ha tudva és akarva teszi a rosszat. A fejlődésben lévő
fiatalok bűne ezért a legtöbbször nem halálos bűn, mert sok-
szor nem tudják, hogy valójában mi a jó és mi a rossz ezen a
téren, más esetben pedig nincs meg a halálos bűn által feltéte-
lezett szándékosság. A legtöbb esetben nem ő keresi a bűnt,
hanem inkább küzd a kísértések ellen, és épp felkészületlensé-
ge miatt képtelen adott esetben az eredményes ellenállásra.
Bántja a lelkiismerete, abban ami történt igazi örömét nem ta-
lálja, sőt inkább bántja, hogy ez megtörtént. Az ilyen gyerek
vagy fiatal bűnös, de bűne, bár tárgyilag súlyos bűn, személyes
felelősségét tekintve azonban csak bocsánatos bűnt követett el.
Az így elkövetett bűnét még „a biztonság kedvéért” sem sza-
bad halálos bűnnek tekinteni. - Az önkielégítésbe vagy más
szexuális eltévelyedésbe tévedt serdülő fiatalt nem megfélemlí-
teni kell, hanem segíteni a megerősödésben. Az ilyen fiatal nem
az ártatlanságát vesztette el, hanem vége a gyermekkori prob-
lémátlanságnak és el kell kezdenie tudatosan fegyelmezni ma-
gát, kínlódva, bukdácsolva harcol a felnőtt ember tisztaságá-
ért. - A józan lelkivezető segítheti a fiatalt, hogy ne váljon se
aggályossá, se közömbössé. Tudnia kell, hogy nem ez az élet
központi problémája, Isten segítségével át tud vergődni életé-
nek ezen a nehéz szakaszán is.
A tisztaságra nevelés részfeladatai: (1)A szemérmesség-
re nevelés, a szemérmes viselkedés és a tisztességes öl-
tözködés fogalmai. - (2)Felhívni a figyelmüket egyes felnőt-
tek részéről jövő kísértésre, veszélyre. - (3)Megerősítés Is-
ten szeretetében, az áldozatkészségben. - (4)Derűs lelkiség
kialakítása. (Az érzelemhiányos gyermek sokkal több ve-
szélynek van kitéve, mint a kiegyensúlyozott, derűs lég-
körben élő társa.) - (5)Isten mindenütt jelen van, mindig
kész segíteni rajtunk, csak forduljunk hozzá. - (6)Az életben
 241
felmerülő problémák nyílt megbeszélése, lehetőség bár-
mely kérdés feltevésére. - (7)Tudatosítani a keresztény sze-
retet újdonságát, forradalmát a csupán emberi szeretettel
szemben. - (8)Keresztény családeszmény és családkép ki-
alakítása. - (9)Példák a keresztény magatartásra különböző
szituációkban. (Teri-Feri történetek; vagy a Zászlónk c. új-
ság „Éva” sorozata. - (10)Tudatosítsuk a fiatalokban, hogy a
szex-bűnök valójában megrabolják az embert, lehetetlenné
tehetik, hogy valóban boldog legyen. Sok embert ez tesz
közönyössé, cinikussá és hitetlenné, és nagyon sok család
életét tette már tönkre, a szexuális önzés és fegyelmezet-
lenség.
A bérmálási felkészítés során elkerülhetetlen téma a
szexualitás és a házasság keresztény szemlélete. Javasol-
juk, hogy a kérdések megbeszéléséhez minden fiatalnak
adjuk kezébe, illetve ragasszuk be hittan füzetébe a kö-
vetkező 2 oldalas anyagot:
242
Tudnivalók a keresztény házasságról
A keresztény házasság szentség, amelyben Isten erőt ad,
hogy a házastársak egymást szeressék és gyermekeiket Isten
akarata szerint neveljék.
A szeretet sorrendje a családban: - 1. a házastárs; - 2. a
házastársammal együtt szeretem gyermekeimet (és azok leen-
dő házastársát); - 3. együtt szeretjük szüleinket; - 4. testvére-
ink, sógoraink, és gyermekeik…
Az érvényes házasság lényeges tulajdonságai: (1)az
egység, azaz a kizárólagos hűség; (2)a felbonthatatlanság; és
(3)
nyitottság a gyermekáldás vállalására. Bármelyik kizárása le-
hetetlenné teszi az érvényes házasság létrejöttét. Az érvényes
házasság feltételezi, hogy a felek önként, szabad elhatározás-
ból kötnek házasságot. A keresztények Isten előtt érvényes há-
zassága szentség.
A házastársak kötelességei: egymást mindenben segítsék
és önzetlenül szeressék, gyermekeknek életet adva őket Isten
akarata szerint neveljék. A házastársaknak kötelességük együtt
élni, egymásról gondoskodni, magukat egymásnak alávetni.
A házastársi hűség megköveteli, hogy az egy férfi és egy
nő - akik egymással házasságot kötnek -, egymásnak teljesen
átadják magukat, kizárva kapcsolatukból bármely harmadik
személyt. Ez a hűség - ami naponta megvalósítandó feladat is
egyben -, megkívánja a teljes emberi odaadást, mind testi,
mind szellemi téren. Kell, hogy a házastársak legyenek egy-
másnak a legjobb barátai, szellemi és beszélgető partnerei is.
A házasság felbonthatatlansága - (1)Az egy életre vállalt
elkötelezett szeretet és az igazi boldogság elválaszthatatlan
egymástól. - (2)A házassági problémák megoldása nem a válás
- ami szabad utat ad az önzésnek -, hanem az őszinte jóra tö-
rekvés és megbocsátás, az egymásért vállalt áldozat és egy-
más elfogadása.
A felbonthatatlanság alapjai: - (1)A házasság "természete"
a teljes személyes önátadás, ez a feltétele a másikra való rá-
hagyatkozásomnak; - (2)Az adott szó becsülete, másként szóba
sem állnának egymással; - (3)Ez az alapja a gyermekáldást vál-
laló felelősségnek; - (4)Ez az érdeke gyermekeinknek.
Rendkívüli esetben (ha lehetetlenné válik a békés egy-
 243
másmellet-élés, amikor az egyik fél hűtlenül elhagyta házastár-
sát, akkor) az egyházi hatóságtól engedélyt lehet kérni a külön
élésre (az "ágytól és asztaltól" való elválasztásra), ami nem je-
lenti a házasság felbontását vagy újabb házasságkötés enge-
délyezését, csak részbeni felmentést ad a házastársi kötelessé-
gek teljesítése alól. A külön élő házastárs akkor járulhat szent-
ségekhez (és vállalhat keresztszülői és bérmaszülői tisztséget),
ha önmegtartóztató életet él.
244
A család boldogságának alapja nem az anyagi jólét, a
magas életszínvonal, hanem az egymásért áldozatot vállaló
szeretet. - Ha azt akarod, hogy gyermekeidnek boldog otthona
legyen, akkor olyan szeretetre és áldozatkészségre van szük-
ség, amely akár 3 vagy több gyermeket is mer vállalni, bízva
Isten kegyelmének segítségében. Sajnos egyre kevesebben is-
merik ezt a boldogságot, ezért nem tudják a legtöbben, hogy
valójában mi hiányzik nekik az életükből.
Családomban keresztény módon élek: A tisztaság, a
tiszta élet a férfi és a nő helyes kapcsolatát jelenti a házasság-
ban és az arra való felkészülésben. - A boldog házasság és csa-
lád alapja az elkötelezett, önzetlen szeretet, a halálig vállalt és
megtartott hűség. - A szerelem és a házasélet Isten elgondolá-
sa szerint a legszentebb emberi értékek közé tartozik. - Nem
vágyaim kielégítése tesz boldoggá, hanem a házastársamért és
gyermekeinkért vállalt áldozat: - A házasság előtti önfegyel-
mem a jövendő házastársam iránti hűségem és szeretetem bi-
zonysága.
Isten a házasságot, a család és a házastársak életét és
boldogságát parancsaival védi: 6. parancs: Ne paráználkodj!
(Légy szemérmes!) - 9. parancs: Felebarátod házastársát ne
kívánd! (Légy hűséges!)
Azért nagyon fontos a tiszta élet, mert a paráznaság bű-
nei megrontják az egyén, a család és a nemzet életét; az ér-
telmes embert az ösztön rabjává, a személyt az élvezet cserél-
hető eszközévé teszik. - A paráznaság a nemi öröm rendetlen
vágya vagy kicsapongó élvezete. - Isten hatodik parancsolata
ellen az vétkezik, aki bűnös akarattal gondol, néz, beszél vagy
cselekszik szemérmetlen dolgot, vagyis paráználkodik. Másként
megfogalmazva: az követ el bűnt a hatodik parancsolat
ellen, aki - magában vagy házastársán kívül mással azért
gondol, mond, néz vagy tesz valamit, hogy saját magában
vagy a másikban felgerjessze a nemi ösztönt. - A szándékos
önkielégítés, az egyneműek szexuális kapcsolata, a házasságon
kívüli szexuális kapcsolat és az élettársi együttélés mindig bűn.
Ezért bűn a szexuális ösztönt gerjesztő testi érintés, simogatás,
ölelés, csók és csókolódzás is.
Mindig súlyos bűn a megfogant élet kioltása, az abor-
tusz. A nem kívánt terhesség megelőzésének eszköze nem a
 245
védekezés, hanem az önmegtartóztató élet.
Úgy készülünk a házasságra, hogy minél értékesebb,
érintetlen ajándék legyünk egymás számára. - Nem tehetek
olyasmit, ami meggondolatlan házasságkötéshez vezethet. - A
házasság Isten akarata szerint szent, ezért Isten kegyelmének
segítségével és önmagunk komoly nevelésével el lehet jutni a
házasságig tisztességes módon, bűn nélkül is, bár ez az önfe-
gyelem megszerzése - kényeztetés helyett - komoly erőfeszí-
tést és sok áldozatot kíván tőlünk.
Minden nap imádkozz jövendő házastársadért!
246
5.8.3. Alapelvek az életre
„Tisztelendő bácsi! Szabad-e csókolózni?” - kérdezi egy ötödi-
kes kislány az egész osztály előtt. Mit válaszoljunk? A párbe-
széd így folytatódott: „Miért kérdezed, mi rossz van abban, ha
apukád vagy anyukád megcsókol téged?” - „Én nem arra gon-
doltam.” - „Hát, a barátaiddal szeretnél csókolózni, a Janival
vagy a Ferivel?” - „Miért ne?” - „Gondolkodj egy kicsit. Elmész
ma haza, és a szomszéd néni arról kezd neked mesélni, hogy
amikor anyukád ilyen kislány volt mint te, akkor hol a Zoli bá-
csival, hol a Tomi bácsival, hol a” - „Még csak az kéne!” - vá-
gott közbe. „Na jó, akkor most mondd meg, szabad-e csóko-
lózni?” - „Hát akkor mégsem!” - Az először kajánul vigyorgó
gyerekek arcáról eltűnt a kajánság, belátták a hitoktató igazát,
aki hozzátette: „Ha majd megismerkedsz annak idején egy fiú-
val, és már biztos tudod, hogy ő lesz a házastársad, akkor
majd megengedheted neki, hogy tisztességesen megcsókol-
jon.” Eddig a párbeszéd.
A hitoktatás során nem elég az erkölcsi követelménye-
ket megismertetni a fiatalokkal, az is szükséges, hogy be-
lássák, miért bűn az, amit bűnnek mondunk, hogy amit Is-
ten parancsa előír, az valóban a mi javunkat szolgálja. Is-
ten törvényeit a szívünkbe írta. Ezért a szexualitásra vo-
natkozó erkölcsi szabályok igazát beláthatjuk anélkül is,
hogy mindig Isten kinyilatkoztatott parancsára kellene hi-
vatkozni. Ennek a józan ésszel való belátásnak azonban
van két olyan előfeltétele, amit alapelvként el kell fogadni
az életre. Ez a két alapelv:
(1)
Az önző ember soha nem lehet igazán boldog. A bol-
dogságra csak az önzetlen szeretetből vállalt áldozattal le-
het eljutni.
(2)
Az igazi házasság természeténél fogva felbonthatat-
lan.
Az első alapelv általában nem szorul bővebb magyarázatra, a
még nem romlott fiatalok természetesnek tartják és elfogad-
ják. Csak az nem fogadja el, akiből az önzés már minden sze-
retetet kiölt.
Az igazi házasság természeténél fogva felbonthatatlan: - (1)Ez
következik a házasságkötés fogalmából. A házasságkötés lé-
 247
nyege egy férfi és egy nő szeretetből fakadó, életre szóló tel-
jes, személyes önátadása, életszövetsége. Ha valaki kizárja be-
lőle a hűséget, aki fenntartja magának az elválásra való jogot,
aki nem nyitott a gyermekáldás felé, az valójában nem vállalja
a teljes önátadást, az csak látszatra köt házasságot, ami való-
jában nem is házasság. - (2)Becsületes ember adott szavát
megtartja. Ha nem, akkor nem tarthat igényt a becsületesség-
re. Kérdés, van-e fontosabb dolog, amire az ember szavát ad-
hatja, mint a házasságkor vállalt kötelesség? - (3)A felbontha-
tatlanság a feltétele a gyermekek becsületes vállalásának.
Vagy jó a gyereknek, ha szülei eleve nem akarnak életük végé-
ig együtt maradni? - (4)A házasság felbontása mindig az önzés
következménye. A bajok gyógyítására nem az önzésnek való
szabad út adás vezet, hanem a megtérés és megbocsátás. Ha
minden nap tesznek valamit egymás iránti szeretetből, akkor
nem fog bennük kihűlni a szeretet. - (5)Rábízom-e magam vala-
kire, ha nem vagyok benne biztos, hogy hűségesen kitart mel-
lettem? Normális leány vagy fiú szóba se állna a másikkal és
nem kötne vele házasságot, ha nem életre szóló kapcsolatra
gondolnának. Vagy ha valami baj van, akkor cserben lehet
hagyni a másikat? - (6)A hűtlenség még nem ok a válásra, mert
mindketten hibásak: az is, aki hűtlen lett, és az is, aki elenged-
te a másik kezét.
Ezek után belátható, hogy a teljes szexuális kapcsolat
(TK) egy férfi és egy nő között csak akkor lehet erkölcsileg
elfogadható, ha véglegesen elkötelezték magukat egymás-
nak és ezt az elkötelezettséget felelősséggel vállalják, azaz
házasságot kötöttek. Házasság előtt az elkötelezettség
még nem végleges, csak megalapozott ígéret.
A végleges elkötelezettség (VE) igényét a következő érvek tá-
masztják alá:
(1)
Aminek a következményeit nem tudom vállalni, azt nem sza-
bad megtennem. Ha VE nélkül jön létre TK, akkor - minden vé-
dekezési kísérlet ellenére - előfordulhat, hogy a leány terhes
lesz. Mit tehet ezután?) Abortusz szóba sem jöhet: nemcsak
azért, mert gyilkosság, ami önmagában is rossz, hanem azért
sem, mert meddőség lehet a következménye; -.) Csak ezért
házasságot kötni, meggondolatlan házassághoz vezet, azzal a
tudattal fog járni, hogy nem önként kötöttem házasságot, ha-
248
nem belekényszerültem idő előtt; -..) Nem marad más, a
gyermeknek meg kell születnie házasságon kívül, ami biztosan
nem jó. Ha házasságot akarnak kötni, azt a gyerek megszüle-
tése után tegyék, de csak akkor, ha egyébként is házasságot
kötöttek volna.
(2)
VE nélkül a TK valójában önzés, amikor a partnerek nem
azért tesznek, mert a másiknak jó, hanem azért mert mind-
egyik a saját örömét kergeti. Még akkor is önzés ez, ha nem
erőszakos követelődzés során jött létre a TK. Az önzésre utal
az is, hogyha pl. az egyik fáradt, vagy csak épp nem volt hozzá
kedve, akkor egyszerűen nem volt rá alkalom, hiába akarta
volna a másik. Ha ezután házasságot kötnek, önzetlenné tud-
nak válni? Kétséges, hiszen most már jogom is van hozzá, nem
ő tesz szívességet. És ha fáradt vagyok vagy nincs kedvem,
akkor következik be a házastárs elleni erőszak, mert sosem
tudtam magamon uralkodni, nem tudtam önzésemet legyőzni.
Ez az egy-két éves házasok válásának egyik oka.
(3)
Ha valaki szerint a TK-hoz nem kell VE, annak házasságkötés
előtt valószínűleg több személlyel is lesz TK-a, míg megállapo-
dik valakinél, akivel házasságot köt. Vajon hűséges lesz-e a
házasságkötés után, hiszen ezután is lesz alkalma a TK-ra, és
mi fogja visszatartani, ha ehhez nem kell VE? De ha ez nem
következik be, vajon a házastársával való kapcsolatban nem
fogja zavarni régi kapcsolatainak emléke? (Az ügyesebb volt,
nem volt olyan kényes stb.)
(4)
Ha VE nélkül létrejön a TK, nehezen fog kiderülni, hogy a
partnerek mégsem egymáshoz valók, csak évek múltán, ami-
kor már késő. (Ezért élnek együtt sokan boldogtalanul, mert
később önmagában a TK nem elég.) A próbaházasság mellett
felhozott érvek hamis szemléletről árulkodnak. A legritkább
esetben fordul csak elő, hogy képtelenek a harmonikus szexuá-
lis kapcsolatra azok, akik egyébként e nélkül is megértik és
szeretik egymást. Inkább az ellenkezője igaz, akivel szexuáli-
san megértjük egymást, azzal nem biztos, hogy más téren is
meg fogjuk érteni egymást.
(5)
Vajon hogy tudok megbízni abban, akit úgy ismerek, hogy
rövid idő alatt leszedtem a lábáról? Pl. eltelik néhány év, bal-
eset ér, hónapok óta a kórházban vagyok, közben házastársam
ma is ugyanolyan csinos és vonzó, mint annakidején. Ellen tud-
 249
e állni másoknak?
(6)
A szeretetnek a szexen kívül számtalan más megnyilatkozási
lehetősége van. Ha VE előtt létrejön a TK, akkor a szeretetnek
ezek a finomabb megnyilvánulásai elsikkadnak. Néhány évi há-
zasság után érzik meg, hogy valami hiányzik. A szex megvan,
de hát az nem minden. Ha elég volna a boldogsághoz a szex,
akkor miért van annyi zátonyra futott házasság?
(7)
Egy ajándékot csak egyszer lehet odaadni. Ezt az odaadást
kipróbálni nem lehet, mert valójában nem az odaadást próbál-
tam ki, csak a „technikát”. (Ha van százezer forintom, próba-
képp nem ajándékozhatom a másiknak. Ha nem úgy használta
fel, ahogy én szerettem volna, akkor már nem tudom vissza-
kérni. Ha nem meri felhasználni, akkor valójában nem kapta
meg, nem adtam oda. - Törékeny ez a pohár? Próbáljuk ki. De
ha csak egy van belőle?)
(8)
A házasságban önmagamat ajándékozom annak, akit meg-
szerettem. Mit tennék, ha valaki egy szép bonbonos dobozt
ajándékozna nekem, s amikor felnyitom, kiderül, hogy valaki
már jócskán megkóstolta? Vagy fűnek-fának szétosztható
ajándéknak tartom magam?
Az érvek vonatkoznak a nem teljes kapcsolatra is, hi-
szen ha valamely úton nem akarom megtenni az utolsó lé-
pést, akkor az azt megelőzőeket sem tehetem még meg.
Ne akarjam meglopni jövendő házastársam, még aprósá-
gokban sem. A házasság előtt vállalt önfegyelem a jövendő
házastársam iránti hűségem záloga, ne játsszak vele!
Ha később jöttünk rá, hogy valamit elhibáztunk, akkor valamit
még részben jóvátehetünk, főleg akkor, ha nem rossz szán-
dékból, hanem a nem megfelelő nevelés következtében hibáz-
tunk. Az egymással szemben kölcsönösen vállalt önfegyelem,
amit még házasság előtt vállalunk, vagy esetleg a házasságkö-
tés után, közös megegyezéssel egy előre meghatározott ideig,
alkalom lehet annak tanúsítására, hogy szex nélkül is szeretni
tudjuk egymást. Ha tudom, hogy egykori hibáimnak milyen
negatív következményei lehetnek, akkor felkészülve rá, keve-
sebb gondot fog okozni, mintha nem számítottam rá.
A kölcsönös megbocsátás sok mindent jóvá tehet. A megbocsá-
tással tanúsítjuk, hogy bár a bűnt elítéljük, de a rosszat is tud-
juk jóval viszonozni, szeretetből. Ennek a megbocsátó szere-
250
tetnek a megtapasztalása pedig önzetlen viszontszeretetet,
őszinte ragaszkodást vált ki.
Természetesen nem elég az erkölcsi követelményeket
megismertetni, meg kell mutatni azok megtarthatóságát
is, magától értetődően nem áldozatok és nem Isten ke-
gyelme nélkül.
Amit az előző pontban a tisztaságra nevelésről mondtunk, azt
néhány gyakorlati szabállyal kiegészíthetjük:
(1)
Gyakoroljuk és értékeljük a tudatosan vállalt önfegyelmet,
kíváncsiságunk legyőzését stb.
(2)
A mézesüveg példázata: Ha nem akarsz mézet enni, akkor
ne nyalogasd kívülről a mézesüveget, mert vagy bele fogsz
nyalni, vagy idegileg teszed tönkre magad. - Cukorbeteg ne
nézegesse a cukrászda kirakatát, azaz ne tedd ki magadat fe-
lesleges kísértéseknek, kerüld a veszélyes helyzeteket. - Aki a
tűzzel játszik, az ne csodálkozzon ha megégeti magát. A szere-
lem is tűz, a diákszerelem is, nem szabad vele játszani!
(3)
Más a puszi és más a csók. Csók és csók között is különbség
van. A csók nem játék. Házasság előtt nem szabad úgy csóko-
lózni, mintha már házastársak lennétek. Valójában a csók is bi-
zonyos elkötelezettséget feltételez. Vagy megengedném a tár-
samnak, hogy mással is ugyanazt tegye? Ha önmagában nem
rossz, akkor miért tiltakozom ellene? (Sajnos nem kevesen
vannak, akik már nem is tiltakoznak ellene, sőt nyilvánosság
előtt is gátlás nélkül csinálják.)
(4)
Bizonyos magatartási szabályokat be kell tartani. Tény, hogy
akit szeretünk, akiben megbízunk, azzal szemben kevésbé va-
gyunk óvatosak, hiszen nem feltételezzük egymásról a rossz
szándékot. A kísértés akaratunkon kívül is meglephet, minden
szándékosság nélkül felkelthetjük társunkban a szexuális in-
gert, és ha nem voltunk elővigyázatosak, képtelenek leszünk
ellenállni annak, amit józan ésszel nem tettünk volna meg.
Másként: ne maradj tartósan olyan helyzetben, amikor „bármi”
megtörténhet, pl. ne maradjatok kettesben zárt lakásban, ne
menjetek kettesben kirándulni, kiránduláson ne aludjatok ket-
ten egy sátorban…
(5)
Ha valaki attól fél, hogy jövendőbelije elhagyná, ha nem en-
gedne neki, akkor téved. Ha ezért elhagyna, akkor inkább ma
hagyjon el, mint holnap. Add ki az útját! Ám az ellenkezője
 251
szokott történni, annál jobban meg tud becsülni, minél fegyel-
mezettebbnek ismer meg.
(6)
Okulj mások példájából! Sajnos, a legtöbbször a tisztességes
lányok járnak pórul, mert jóhiszeműek és naivak, s nem veszik
észre a csapdákat. Nagy segítség, ha a fiatalokat keresztény
közösségük segíti, hogy ne maradjanak magukra. Vigyázzatok
egymásra, mert olyan világban élünk, amelyben sok olyan em-
ber van, aki épp a becsületes, tisztességes fiatalok megkísérté-
sében, megrontásában leli örömét!
(7)
Végül legyen lelkiatyád, akivel megbeszélheted sorsod alaku-
lását, már akkor, mielőtt bajba kerülnél. Ha pedig valaki bajba
került, akkor is segíteni kell rajta, amint ezt több alapítvány is
célul tűzte ki. (Alfa-szövetség; Gólya alapítvány stb.)
Alfa-szövetség email címe:
http://www.alfaszovetseg.hu/default.php
5.8.4. A jegyesoktatás
„A házasság szentsége egy megkeresztelt férfi és nő egész
életre szóló felbonthatatlan szeretetközössége.” (MKK 214.) -
„Krisztus a házastársaknak megadja azt a kegyelmet, hogy
egymást azzal a szeretettel szeressék, amellyel ő szereti Egy-
házát.” (MKK 215.) - „A keresztény családot azért nevezzük
családegyháznak, mert az a szülők és gyermekeik számára a
hit és az imádság közössége, az emberi erények és a keresz-
tény szeretet iskolája.” (MKK 216.) - „Az teszi boldoggá a há-
zasságot, hogy a házastársak megszentelődnek: egymás köl-
csönös szeretetével, az élet áldozatos szolgálatával és gyerme-
keik nevelésével.” (MKK 217.) - „A keresztény házasság lénye-
ges tulajdonságai az egység, a felbonthatatlanság és a nyitott-
ság az élet továbbadására.” (MKK 218.) - „Azok köthetnek há-
zasságot, akik megkeresztelkedtek és bérmálkoztak, érettek a
házasságra, és felkészültek a szentség vételére.” (MKK 219.) -
„A házasság szentségének felvételére úgy kell készülni, hogy a
jegyesek kellő időben jelentkeznek plébánosuknál, részt vesz-
nek a jegyesoktatáson, meggyónnak, megáldoznak, és egymá-
sért imádkoznak.” (MKK 220.) - „Akkor érvényes szentség a
katolikusok házasságkötése, ha a jegyesek az illetékes katoli-
kus pap és két tanú előtt kijelentik, hogy egymásnak házastár-
sai akarnak lenni.” (MKK 221.) - „A vegyes házasság egy kato-
likus és egy nem katolikus keresztény házassága.” (MKK 222.)
252
- „A vegyes házasság nehézsége az, hogy a házastársak vallási
közömbösségéhez vezethet, és nehezíti a gyermekek katolikus
nevelését.” (MKK 223) - „Akkor engedi meg az Egyház a ve-
gyes házasságot, ha a katolikus fél komolyan megígéri, hogy
vallását buzgón gyakorolja, és mindent megtesz, hogy vala-
mennyi gyermekét katolikusnak kereszteltesse és nevelje.”
(MKK 224.) - „Egy katolikus és egy meg nem keresztelt házas-
sága akkor érvényes, ha a püspök előzetesen felmentést adott
rá.” (MKK 225.) - „Akinek érvényes házassága van, még ha
polgárilag elvált, akkor sem köthet újabb szentségi házassá-
got.” (MKK 226.)
A házasságra jelentkező fiatalok adatainak felvételekor
megkérdezzük a jegyeseket: milyen vallásúak, hisznek-e
Istenben, Jézus Krisztusban, meg vannak-e keresztelve,
voltak-e elsőáldozók, bérmálkoztak-e, milyen gyakran jár-
nak templomba, mikor gyóntak utoljára, mikor szoktak
imádkozni? Ezeknek a kérdéseknek az a célja, hogy nyil-
vánvalóvá váljék, meddig jutottak el a jegyesek a hit fejlő-
désében, megtudjuk, mire alapozhatunk a
jegyesoktatáson, illetve hol kell azt elkezdenünk. A
lelkipásztorkodástanban tanuljuk meg, mit kell tennünk a
különböző helyzetekben. Ha minden rendben van, akkor a
jegyesoktatás fő témái: - a házasságkötés szertartása és
körülményei; - a házassággal és családdal kapcsolatos
tudnivalók; - a keresztény család élete. Ilyen fiatalok ese-
tében javasolhatjuk, hogy a házasságkötés előtt vegyenek
részt a házasulók számára szervezett néhány napos zárt
lelkigyakorlaton.
Ha egyikük sem volt még elsőáldozó, akkor, szükség esetén
célszerűbb a templomi házasságot a polgári házasságkötés
után néhány hónappal elhalasztani, a megfelelő felkészítés
utánra. Ha csak az egyik volt elsőáldozó, akkor szó lehet arról
is, hogy megfelelő felmentéssel (vegyes vallás, méltatlanság ti-
lalma, illetve a valláskülönbség akadálya) megesküdjenek, és a
házasságkötést követően pótolják az elmaradt fél felkészítését,
bekapcsolódva a megtérők csoportjába. (Vö. 2.8. A megtérők
katekézise) Ha valaki az elmaradt felkészültséget néhány okta-
tással akarja áthidalni, aligha fog igazi eredményt, valóságos
megtérést elérni. Önmagában nem lenne lehetetlen egy-két
 253
hónap alatt pótolni a lemaradást, csak épp ilyenkor aligha lesz
rá idejük a jegyeseknek.
A jegyesoktatás fő témái: (1)Az esküvői szertartás. - (2)A
házasság és a házasságkötés szentsége, annak lényeges
tulajdonságai, következményei. - (3)A házassági szeretet,
hűség és boldogság. - (4)Házassági problémák megelőzése
és megoldása. - (5)A házasság gyümölcse a gyermekáldás.
- (6)A gyermeknevelés kérdései. - (7)A keresztény család,
vallásos élet a családban.
Gondolatok jegyesoktatáshoz, kiegészítések az idézett kate-
kizmus-részletekhez.
Vajon létezik igazán boldog házasság? Igen, csak meg kellene
tudnunk, hogyan képzelte el Isten a családok életét. - Magyar-
országon 100 házasságkötésre 30-40 válás jut. Ez nem lehet
véletlen. Ha figyelembe vesszük, hogy hányan vannak, akik vá-
lás nélkül élnek külön, akár úgy, hogy még együtt laknak, há-
nyan vannak, akik egy életen át kínlódnak, akkor az emberek
nem tudnak valamit, nem jól csinálnak valamit, amiről pedig
azt hitték, hogy tudják, hogy jól fogják csinálni, hogy minden
rossz példa ellenére ők boldogok lesznek.
Ezután beszélünk a házasságkötés fogalmáról és a felbontha-
tatlanságról. (l. az előző pontban)
A házasság, az önzetlen szeretetből megtörtént teljes önátadás
(folyamatosan megvalósítandó) következménye a teljes életkö-
zösség, lelki, szellemi, emberi, gazdasági, társadalmi téren
egyaránt. Ebben az életközösségben tud kibontakozni szerete-
tük, Istentől kapott emberi és lelki életük. - Ha egy családban
komoly problémák merülnek fel, mindig tetten érhető az embe-
ri hiba vagy bűn, az önzés, az önfegyelem és áldozatkészség
hiánya.
A család alapvető életszabálya az önzetlen, jézusi szeretet, aki
életét adta értünk a kereszten. (Vö. Jn 15,12-13. - Ef 5,21-33.)
A szeretet sorrendje.
Kiket szeretünk családunkban a legjobban? A gyereknek elsők
a szülei, utána a testvérei. Ha felnő és lesz házastársa meg
gyerekei, akkor őket is szeretni fogja. Lehet ebben a szeretet-
ben sorrendet felállítani? Nemcsak lehet, hanem szükséges,
még akkor is, ha más-más szeretettel szeretjük őket. - Első a
254
házastárs, ezt követik a gyerekeink, ezután jönnek a szüleink,
végül a testvéreink és más rokonaink.
Kit kell jobban szeretnem, házastársamat vagy a szüleimet? A
házastársamat, mert ezért is lett házastársam, akivel életszö-
vetséget kötöttem. Házastársammal már együtt szeretjük szü-
leinket. Nem mehetek vissza mindig a szüleimhez, hogy velük
beszéljem meg problémáimat, mert ezeket elsősorban házas-
társammal kell megbeszélni.
Kit kell jobban szeretnem, házastársamat vagy a gyerekeimet?
A házastársamat, mert gyerekeinket igazán csak együtt tudjuk
szeretni. A gyerekeknek is az a fontos, hogy szüleink először
egymást szeressék és utána együtt szeressenek minket, és ne
külön-külön versengjenek szeretetünkért. Ha egy szülő mégis
jobban szereti gyermekét, mint házastársát, mit fog érezni, ha
felnőve gyermeke házastársa kedvéért ott fogja hagyni szüleit?
Még ha egy égből szállt angyal a házastársa, akkor is rossz lesz
a szülő előtt, mert elvette tőle gyermekét. Ez akkor szokott
előfordulni, ha meghal az egyik szülő, de sokkal inkább akkor,
ha a szülők elváltak, vagy talán még nem váltak el, de elhide-
gültek egymástól. Gyerekeimet úgy kell szeretnem, hogy majd
jövendő házastársával együtt akarom szeretni.
Kit kell jobban szeretnem, gyermekeinket vagy szüleinket?
Gyermekeinket. Természetesen szükség esetén szüleinkről is
gondoskodnunk kell, nem hanyagolhatjuk el őket. Azt, amit
szüleimtől kaptam azzal kell meghálálnom, hogy továbbadom
gyermekeimnek. Ugyanakkor tisztelnem és segítenem kell szü-
leinket is, mert ezt is meg fogják tőlünk tanulni gyermekeink.
Miből tudom, hogy szüleim szeretnek? - Puszit adnak, megsi-
mogatnak, - ajándékot adnak, - gondoskodnak rólam… - bármi
rosszat tettem, megbocsátanak. Tudom, hogy ez nem jelent
jóváhagyást, de annyira szeretnek, hogy alig várják, hogy ész-
hez térjek. Még akkor is a javamat akarják, ha megbüntetnek.
Miből tudom, hogy házastársam szeret? Sok mindenből. Ked-
veskedik velem, örömet szerez nekem, ajándékot ad, meglepe-
tést szerez, aggódik értem, gondoskodik rólam… bármi rosszat
tettem megbocsát és elvisel engem. Természetesen ez sem je-
lenti a rossz jóváhagyását, sőt arra kell, hogy késztessen, hogy
állandóan keressem, mit tehetnék még érte. - Hogyan lehet el-
kerülni a veszekedéseket? Tudatosan vállaljam, fogadjam el
 255
olyannak, amilyen. (Magamat is fogadjam el, bár törekednem
kell a jóra.) A házastársakat a legjobban saját maguk tudják
megbántani, mert egymással szemben a legérzékenyebbek és
a legkisebb tövisszúrás is nagyon rosszul esik. Mégis csendben
nyelünk minden nap, mert szeretjük. Ahhoz, hogy a sok nye-
lésből ne legyen robbanás, szükséges, hogy hetenként tartsunk
egy kiengesztelődési napot. Ennek rendje: rövid, közös imád-
ság. Ezután az egyik kezdi, és elmondja, hogy emlékezete sze-
rint mivel bántotta meg társát. Sajnálom, máskor jobban fogok
figyelni. Utána a másik is elmondja, hogy még mi esett nehe-
zére. Erre a társának nem magyarázkodnia kell, hanem azt
mondja, sajnálom, ezentúl erre is jobban fogok vigyázni. Utána
a másik ugyanígy elmondja, mit tett rosszul, és neki is elmond-
ják, mi az, amit még észre sem vett. Mindezt nem felhánytor-
gatásként kell tenni, hanem ezzel valljuk meg igaz szerelmün-
ket, jó ha tudod, hogy ennyire szeretlek, hogy mindezt elvisel-
tem érted. A legjobban abból ismerem meg házastársam sze-
retetét, hogy mit vállal értem.
Mindent meg kell tudni bocsátani egymásnak! Még a házasság-
törést is? Igen, természetesen jobb, ha erre nem kerül sor. Ám
ha mégis bekövetkezett, akkor a másik sem ártatlan, miért
hagyta magára házastársát. A hűtlenség előzménye mindig az
elhidegülés, mindketten felelősek vagyunk érte.
Mi a féltékenység? Ez az önzés egyik beteges formája. Ha min-
dent megtettem a házastársamért, nem leszek féltékeny. Ne
üljek fel azoknak, akik megirigyelték boldogságunkat és azért
ugratnak és uszítanak minket egymás ellen. Ne akarjam min-
den lépését ellenőrizni, mindenről elszámoltatni. Tudni kell,
hogy a legtöbb gyanúsítás félreértésen alapul. Rosszat teszek,
ha nyomozni kezdek házastársam után. Ezzel már kimutattam,
hogy nem bízok meg benne, azaz megbízhatatlannak tartom.
Ha tényleg hibázott, akkor biztos el fogják titkolni előlem, mert
ilyen a világ. Ha nem tett semmi rosszat, akkor pedig ugratni
fognak. Nyomozni soha nem szabad! Soha ne kérjem számon,
hanem tegyek meg érte mindent, ami tőlem telik, de nehogy
gúzsba akarjam kötni. Lelkiatyámtól kérjek tanácsot, és fogad-
jam el életem keresztjét, ha mégsem tudok megnyugodni. Elő-
fordult már, hogy valaki féltékenységével ártatlan házastársát
addig zaklatta, míg az nem bírta tovább, és otthagyta házas-
társát.
256
A boldogság alapja az önzetlen szereteten alapuló harmonikus
emberi, testi, szellemi és lelki kapcsolat. Sokan azt hiszik, hogy
a házastársi boldogság csúcsa a harmonikus nemi kapcsolat.
Az éhes ember a jóllakástól, a beteg a gyógyulástól, a szegény
nyomora megszűnésétől várja a boldogságot. Hány ember van,
aki sem nem beteg, sem nem éhes, nem is nyomorog, minde-
ne megvan és mégsem boldog. Hány ember van, akinek meg-
van a szexuális kapcsolata házastársával, de mégsem boldog,
mert valami hiányzik. Hamar kiderül, hogy nem a szex a leg-
fontosabb még házastársak között sem. Szükség van rá, de
csak mint állandóan erősödő szerelmük egyik megnyilatkozásá-
ra és természetesen azért, hogy házasságuk termékeny le-
gyen, boldog gyermekek szülei lehessenek. Ám adott esetben a
szex nélkül is lehet igazán boldognak lenni, ha szellemi és lelki
partnerei tudnak lenni egymásnak. Ahhoz, hogy szeretetük so-
ha ne aludjék ki, úgy kell azt őrizni, mint a tüzet: mindig tenni
kell rá, mindig tenni kell valamit a másik iránti szeretetből. Ap-
ró kedveskedés, figyelmesség, a másik jóságának elismerése,
dicsérete soha nem felesleges.
A házasság gyümölcse a gyermekáldás. Hány gyerek legyen
egy ideális családban? - Ahhoz, hogy egy nép népessége ne
fogyjon, az szükséges, hogy a családok átlag gyerekszáma 2-
nél több legyen, ez pedig akkor valósul meg, ha minden csa-
ládban legalább 3 gyerek van. Vannak, akik hiába szeretnének
többet, csak egy gyerekük lett, vagy még annyi sem. Ha arra
gondolunk, hogy szüksége van az Egyháznak papokra, szerze-
tesekre és szerzetesnőkre, akkor a keresztény családokban
legalább 4 gyereknek kellene lennie. Ahhoz, hogy az a gyerek,
akit az Úr megszólít, meghallja a hívó szót, a keresztény csalá-
dok teremtik meg a legmegfelelőbb környezetet, áldozatvállaló,
önzetlen szeretetükkel. - Sokan azt hiszik, hogy ez az anyagi
jólét, a gazdasági helyzet függvénye. Ám az élet tapasztalata
szerint ez nem igaz, a jólét alig hajlamosítja az embereket a
több gyermek elfogadására, vállalására. - A több gyermek vál-
lalásának feltétele nem a jobb gazdasági helyzet, hanem a na-
gyobb áldozatkészség. - A keresztény nagycsalád adja a leg-
jobb nevelő környezetet a gyermekek számára. - A kevés gye-
rek (1-2) mellett a szülők sem érzik igazán jól otthon magukat.
A lakást a szülők áldozatkész szeretete teszi meleg családi ott-
honná. Az 1-2 gyerekes családoknak rendszerint lakása van, de
 257
boldog otthona már kevésbé. Sajnos ma már nem igaz a mon-
dás: „Mindenütt jó, de a legjobb otthon.” - A gyermeknevelés
kérdéseiről részletesebben szólni a keresztelési megbeszélés
alkalmával adódik lehetőség. Erre a 2. fejezetében találunk
anyagot, amit a szülőknek jó tudni a gyermekek hitének fejlő-
désével kapcsolatban.
A lelkiismeretes családtervezés nemcsak joga, hanem köteles-
sége is a keresztény családoknak. - Nyilvánvaló, hogy az abor-
tusz nem lehet a családtervezés eszköze, de még azok az esz-
közök vagy gyógyszerek sem, amelyek a megfogant petesejt
beágyazódását akarják megakadályozni. - A természetes csa-
ládtervezés, melynek alapja a fogamzóképes napok egyre pon-
tosabb meghatározása, erkölcsileg elfogadható. Ennek haté-
konysága eléri a másfajta fogamzásgátló eszközöket és gyógy-
szereket, nincsenek veszélyes melléktünetei, mint a más, er-
kölcsileg el nem elfogadható módszereknek. Természetesen ezt
a természetes módszert megfelelő szakembernek kell oktatnia
a nagylányoknak és az asszonyoknak, hogy az valóban haté-
kony legyen.
A családtervezés erkölcsi elfogadhatóságának további feltétele,
hogy önzetlen szereteten alapuljon. (Az önzés, az önző szem-
pontok előtérbe helyezése még a jó eszközt is bűnössé tehe-
tik.) - Nehéz helyzetben vannak azok, akik felelősen már nem
vállalhatnak gyermeket, és a természetes módszert nem tudják
alkalmazni. (Pl. ha a házastársak kénytelenek egymástól távol
élni és csak ritkán van alkalmuk az együttlétre.) A házasélettől
való tartózkodás ilyen esetben nehezen kívánható meg felelős-
séggel, épp akkor, amikor amúgy is veszélyben van hűségük.
Az erkölcstan szerint ha rossz az, amit tennék, de az is rossz,
ha valamit nem teszek, ha nem tejesítem kötelességemet, to-
vábbá az is rossz, ha veszélyeztetem a házastársi hűséget és
szeretetet, akkor a lelkiismeret szavára kell hallgatni, és azt
tenni, amit a legkevésbé találunk rossznak.
Vallásos élet a családban. Amint a mindennapi életben a család
tagjai egymás gondoskodó szeretetére vannak bízva, hasonló-
képp egymást kell segíteniük a kegyelmi életben is. A vallás
nem magánügy, a családon belül a legkevésbé. Akik összetar-
toznak a mindennapi életben, összetartoznak a kegyelmi élet-
ben is. A közös imádság, szentírásolvasás, a közös szentmisére
járás, egymás segítése és bíztatása a lelkiekben, természete-
258
sen hozzátartozik a keresztény család életéhez. A család közös
lelkiéletét is meg kell tervezni, s az is a család javára válik, ha
a házastársak együtt keresik fel lelkiatyjukat.

+++

5.9. A fiatalok bekapcsolása az egyházközségi életbe

5.9.1. Csoportok közösséggé formálása, közösség-
szervezés
„Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!
Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást ti
is. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagy-
tok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34-
35.) - „… megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer
lélek csatlakozott hozzájuk. Ezek állhatatosan kitartottak
az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörés-
ben és az imádságban.” (ApCsel 2,41-42.)
Jézus követői kezdettől fogva közösséget alkottak. Ma
is mindenki, aki megkeresztelkedik, tagja lesz a keresz-
tény közösségnek, az Egyháznak. Egyházon, közösségen
kívüli keresztény nincs, nem is lehet. Jézus az utolsó va-
csorán adott hierarchiát Egyházának, amikor rábízta az
Eukarisztiát, mely az Egyház életének csúcsa és forrása.
Az első századokban a katekumenátus szolgálta a keresztény
közösségbe való betagozódást. A mai gyakorlatban a keresz-
tény szülők gyermekeit szüleik kérésére megkeresztelik. Az
elsőáldozási felkészítéssel lesz részese az Egyház eukarisztikus
közösségének, majd a bérmálásban a Szentlélek ajándékait
kapja meg, hogy az Egyház javára éljen velük. Ennek feltétele,
hogy a katekézis valóban közösséggé alakítsa a fiatalokat.
A keresztény nevelés szükségszerűen közösségi neve-
lés, közösségbe való belenövesztés. A hitoktatás résztve-
vőiből kell a keresztény közösség egyre tevékenyebb tag-
jaivá válniuk. Ezért a keresztény nevelőnek tisztában kell
lennie a közösség és a közösségi élet alapvető fogalmával
és tennivalóival. A fiatalok hitének fejlődésében ezért
 259
alapvető jelentősége van a közösségi foglalkozásoknak és
a közösségi feladatoknak.
A mai világban ismét tudatosodik a közösség szükségessége.
Valamikor a keresztény nagycsaládok voltak a keresztény ne-
velés biztosítói, a keresztény közösség éltetői. Az elmúlt évszá-
zadok fejlődése a falusi nagycsaládokból városi kislakásban la-
kó kiscsaládok kialakulásához vezetett. Tapasztalati felismerés,
hogy ezek a kiscsaládok már sokkal kevésbé tudták hitüket
gyermekeiknek továbbadni. Ebben a helyzetben a plébániai
kisközösségek tevékenysége tudja a keresztény családokat a
hatékony keresztény nevelésben segíteni, s egyre inkább ezek
a közösségek lesznek a fejlődő hit melegágyai.
Minden közösség lényeges alapja a közös cél, melyet a
közösség tagjai egymást segítve, közös tevékenységgel
tudnak elérni. Az Egyház létének értelme, tevékenységé-
nek célja, Jézus művének folytatása: Isten üdvözítő öröm-
hírének hirdetése, Isten dicsőségének és az emberek üd-
vösségének szolgálata. A közös tevékenység, mely az Egy-
ház célját szolgálja: tanúságtétel a szeretetben. Ennek, az
Egyház életének csúcsa és forrása az Eukarisztia, melyből
az Egyház minden más tevékenysége táplálkozik.
Amikor Jézus tanítani kezdett, bejárta egész Júdeát és
Galileát, és mindenkinek hirdette az üdvösség örömhírét.
Sokszor több ezres tömeg hallgatta, láthatta csodáit, ré-
szesedhetett az általa megáldott kenyérből. Ezzel egy idő-
ben azonban kiválasztotta a tizenkettőt, akiket apostolai-
nak nevezett. Ezzel az apostoli kisközösséggel foglalkozott
a legtöbbet, őket tette meg az Egyház magjává, melyből a
terebélyes fának ki kellett nőnie. Említést tesznek az
evangéliumok a 72 tanítványról, akikre Jézus feladatot bí-
zott. Így indult fejlődésnek az Egyház, s az első pünkösdtől
kezdve ezrek és ezrek tértek meg a keresztények tanúság-
tétele nyomán. Az apostolok maguk is elindultak, és az
evangéliumot hirdetve egyre több helyi közösség vett részt
az evangelizálás munkájában.
Az apostoli feladat ma is ugyanaz, a feladatok adottak.
Minden plébánián embereket kell találnunk és megbíznunk
konkrét feladatokkal, és akkor a plébánia élete a plébániai
260
kisközösségek tevékenységében lesz megtapasztalható. A
különböző korú fiatalokat és felnőtteket nemcsak
„hitoktatni” kell, hanem feladatot kell rájuk bízni, hogy a
csoportok közösségekké alakuljanak át.
5.9.2. Közösségi feladatok
Az Egyház helyi közössége a plébánia (más szóval egy-
házközség). Ez a közösség akkor tudja hatékonyan teljesí-
teni tanúságtevő missziós feladatát, ha valóban jól rende-
zett, szervezett közösség. A plébánián belül ezt a szerve-
zettséget a plébániai kisközösségek valósítják meg. Ezeket
fogja össze a plébánia képviselőtestülete, felelős irányítója
pedig a plébános, a lelkipásztor.
A plébániai kisközösségek különböző feladatok ellátását
tudják vállalni.
Fontos kisközösségek (1)az imaközösségek, amelyek kü-
lönböző lelkiségi irányokhoz kapcsolódhatnak. Úgyszintén
fontosak (2)a tanuló közösségek, amelyek a hittani és lelki-
ségi ismeretekben való elmélyedést szolgálják. Természe-
tesen ezek a közösségek nem önmagukat szolgálják, ha-
nem részt vesznek más feladatokban is.
Szüksége van minden plébániának (3)karitász közösség-
re, olyan közösségekre, melyeknek tagjai felkeresik az
öregeket, betegeket, kórházban lévőket, hogy velük be-
szélgessenek, apró ügyeiket elintézzék… Ezek a közössé-
gek segíthetik a keresztény családokat, főleg a kisgyerme-
kes szülőket azzal, hogy gyermekeikre vigyáznak, illetve
nagyobb gyermekeik szabadidejének hasznos eltöltését
segítik, szervezik, a családokat látogatják.
Szükség van olyanokra is, (4)akik a plébánia ügyes-
bajos dolgait intézik, akik részt vesznek a templomi szol-
gálatokban, a katekézisben, kisebb tanulóközösségeket ve-
zetve.
Szükség van (5)a családok közösségére is, akik egymást
segíthetik a mindennapi életben, akik részt vállalnak a
katekézisben, pl. a megtérők, jegyesek oktatásában stb.
A lehetőségek határtalanok. Hívő keresztényekre van
 261
szükség, akik megtalálják helyüket az Egyházban és vállal-
ják a rájuk eső feladatokat. Ezeknek a közösségeknek se-
gíteniük kell az ifjúsági és egyéb szervezetek munkáját, pl.
cserkészet, Kalot, Kalász stb.
A közösség életének a felsorolt lelkipásztori feladatokon kívül
még számos egyéb részfeladata és programja lehetséges.
Misztériumjátékok, kirándulás, zarándoklat szervezése stb.
Természetesen vannak olyan plébániai feladatok is,
melyek ellátása megfelelő felkészítést igényel. Ezt szolgál-
ják pl. (1)a világiak teológiai oktatása, a hitoktató- hittanár-
képző, (2)a kisközösség-vezetőképző, a vezetőképző (Haj-
szoló) tanfolyamok stb. A plébániai munka támogatói (3)a
különböző lelkigyakorlatok, (4)a házas-hétvége mozgalom
stb.
Nem elhanyagolható feladata a plébániai közösségnek,
hogy tudatosan (5)segítse azokat a tagjait, akik a kereszté-
nyek ügyét szolgálva közéleti, politikai vagy közgazdasági
feladatra vállalkoznak. Visszatetsző dolog lenne, ha épp
azokat nem segítenénk, akik lelkiismeretük szerint akar-
nak úgy részt venni a közéletben, hogy keresztény szel-
lemben legyenek a közjó előmozdítói, Isten Országának
építői.
5.9.3. A közösségek élete, alakulása
A katekézis oktató-nevelő tevékenység. Amikor a
katekézis résztvevői feladatokat kapnak, hamarosan szük-
ségessé válik, hogy a tanuláson kívül időt fordítsunk a kö-
zös imádságra, mindennapos gondjaink megbeszélésére.
Álladó témánk lesz a ránk bízott feladatokkal kapcsolatos
kérdések megbeszélése. Természetesen maga a lelkipász-
tor, a hitoktató nem fogja győzni, hogy egyszerre számos
közösséget irányítson, ezért szükségszerű, hogy minden
kisközösség arra alkalmas egyik tagját megbízza, hogy a
rábízott közösséget vezesse. Maga a lelkipásztor elsősor-
ban ezekkel a kisközösség-vezetőkkel foglalkozik.
A kisközösségek életében, fejlődésében megfigyelhe-
tünk alapvető lélektani szabályokat. Egy-egy kisközösség
262
akkor tud igazán hatékonyan tevékenykedni, ha olyan,
mint egy apostoli méretű közösség, ha kb. 12 tagból áll.
Ha a tagok száma a fejlődés során megnövekszik, és ez
természetes, akkor következik, hogy átalakul két kisközös-
séggé, illetve hogy a közösség tagjainak lesz egy-egy kis-
közössége, melynek már ő a vezetője. A közösségek élete,
fejlődése és sorsának alakulása nagyon eltérő. A legválto-
zékonyabbak a tanulóközösségek, amelyek néhány év után
szükségszerűen átalakulnak, egyes tagok máshová kerül-
nek, közben újabbak jönnek, néhányan meg elmaradnak.
A legállandóbbak a családközösségek, ahol a tagok min-
dennapi élete már megállapodott, és élik a maguk tevé-
keny közösségi életét.
Minden közösség életének lényeges eleme a közösségi
találkozás. A hittanórától különböző közösségi találkozáso-
kat rendszeres időközönként tartják, s a találkozások főbb
pontjai: (1)a közös imádkozás, (2)a hittantanulás vagy to-
vábbképzés, (3)a feladataikkal kapcsolatos problémák meg-
beszélése és végül (4)az emberi kapcsolatok ápolása.
Egy-egy ember csak egy közösségnek lehet tevékeny tagja.
Lehet, hogy van neki egy kisebb közössége, melynek ő a veze-
tője, de több közösségben igazán tevékeny tagnak lenni alig
lehetséges.
A közös imádkozásról leírtak (5.1.4) itt is érvényesek.
Ahol „ketten-hárman összegyűlnek az én nevemben, kö-
zöttük vagyok.” (Mt 18,20.) Ez a közös imádság a Jézussal
való személyes-közösségi kapcsolat életadója. Ez élteti a
közösség tagjaiban az élő hitet és a szeretetet. Imádkozó
közösségük a szentmisén kapcsolódik a plébániai nagykö-
zösség közös imádságába.
A hittantanulás vagy továbbképzés lehet pl. az ifjúsági
vagy felnőtt hittanórán hallottak megbeszélése. (Az ilyen
hittanórákon vagy előadásokon sokszor igen sokan vesz-
nek részt, az igazi megbeszélésre a kisközösségben nyílik
alkalom.) De ezt a továbbképzést szolgálhatja, hogy ki-ki
beszámol arról, ha olvasmányai között valamit felismert,
vagy valahol érdekes előadást hallott.
 263
A feladatok és problémák megbeszélése részben saját
életünk gondjainak megbeszélését jelenti, - melynek meg-
oldásában egymást segíthetjük -, illetve a közösség által
elvállalt feladatok meghatározott, időszerű kérdései.
Nem elhanyagolható szempont, hogy a közösségi talál-
kozások emberi kapcsolatainkat is ápolják. Az a természe-
tes, hogy azok a legjobb barátaink, akikkel egy közösségbe
tartozunk. A közösségben megünnepelhetjük családi ünne-
peinket is. A fontos az, hogy otthon érezzük magunkat Jé-
zus Egyházában, a közösségben. A valóban katolikus kis-
közösségek jellemzői: - elfogadják lelkipásztoruk irányítá-
sát, jó kapcsolatban vannak vele, s rajta keresztül az egy-
házmegye püspökével; - jó kapcsolatot tartanak a plébánia
többi kisközösségével, nem versengenek egymással és
nem féltékenykednek; - hűségesen kitartanak az Egyház
apostoli tanításában.
Figyelnünk kell és meg kell előznünk a közösségek életét legin-
(1)
kább fenyegető veszélyeket: helytelen időbeosztás,
(2)
aránytalan feladatvállalás vagy tétlenség, (3)a közösség tag-
jainak versengése, a nagyhangúság, (4)az autokrata vezető
vagy a vezetőnélküliség, (5)a másoktól való elzárkózás, különc-
ködés és szektásodás, (6)a közös evés-ivás túlzásba vitele…
Nem jó jel, (7)ha valaki elmaradozik a közösségi találkozókról.
5.9.4. Felkészítés az elkötelezett hívő élet vállalásá-
ra,
Az Egyháznak szüksége van papokra, szerzetesekre,
szerzetesnőkre, továbbá olyan elkötelezett felnőtt keresz-
tényekre, akik a plébániai közösségben való tevékenységre
szentelik életüket. Valójában minden felnőtt kereszténynek
elkötelezett hívőnek kellene lennie.
Erre az elkötelezettségre való felkészítés kezdődik meg
a hitoktatásban. A jelenlegi iskolarendszer és társadalmi
helyzet adottsága, hogy a rendszeres hitoktatásnak már
előbb vége szakad, még mielőtt a fiatalból felnőtt ember
lesz, mielőtt életének alapvető döntését meghozza. A plé-
bániaközösség feladata, hogy ebben a döntésben felnőtté
váló fiataljainak kísérője, segítője legyen. Lehetőséget kell
264
adni mindenkinek, hogy korának és életkörülményeinek
megfelelő közösségi foglalkozásokon, katekézisen vegyen
részt. Hozzá kell segíteni őket, hogy alkalmas időben részt
vegyenek hivatástisztázó lelkigyakorlaton.
Ez az alapvető döntés több részdöntésből alakul ki. A legfonto-
sabb, hogy egyszer meg kell érnie annak a döntésnek, hogy
egész életemben Istent, az ő ügyét akarom szolgálni. Eldön-
töm, hogy ezt az istenszolgálatot milyen körülmények között
vállalom: papként vagy szerzetesként, házasemberként, egye-
dülállóként a világban; - milyen hivatást illetve foglalkozást vá-
lasztok; - hol keresek magamnak lakást, hol lesz az otthonom.
Ez a döntéssorozat esetleg több évig is elhúzódik, tanulmánya-
ink, családi körülményeink stb. miatt. Ahogy a papszentelés il-
letve a szerzetesi fogadalomtétel előtt többnapos zárt lelkigya-
korlaton vesznek részt a jelöltek, hasonlóképp elő kellene segí-
teni, hogy a többi fiatal is élete döntése előtt többnapos zárt
lelkigyakorlaton vehessen részt, pl. házasságkötés előtt.
Különleges feladat a hivatásébresztés a papi és szerze-
tesi szolgálatra. Ez nem azt jelenti, hogy mi választjuk ki,
kiből legyen pap vagy szerzetes, hanem olyan légkörben
élünk, hogy természetes legyen, hogy akit az Úr megszólít,
az ne csak meghallja a hívő szót, hanem kész legyen an-
nak követésére. Ez a meghívás minden meghívottnak leg-
személyesebb ügye, amit feltétlen tiszteletben kell tartani.
Sem rábeszélni, sem lebeszélni nem szabad, de a félénket
lehet bátorítani, s aki úgy látja, hogy nem jól ismerte fel
hivatását, az továbbra is a közösség tevékeny tagja ma-
radhasson.
A hivatásébresztés és a hivatások gondozása az egész
közösségnek feladata, de különösképp feladata a meghí-
vott családjának. A hivatások gondozása azt kívánja, hogy
segítsük és imádságainkkal kísérjük a fiatalt, hogy hivatá-
sában megérjen, a hívó szó meghallásától a meghívást el-
fogadó végleges döntésig (papszentelés, szerzetesi fogada-
lom) eljuthasson.
A papi és szerzetesi hivatás jelei: - (1)egyre jobban elmélyülő
istenszeretet és részvétel az oltár és az istentisztelet körüli
szolgálatban; - (2)egyre tevékenyebb apostoli szeretet ember-
 265
társaink iránt; - (3)a hivatást követő élet körülményeinek és fel-
adatainak elfogadására való készség, „Nagy kedve van hoz-
zá!”; - (4)a testi, lelki és szellemi alkalmasság. Akit az Úr meg-
hív, azt olyannak alkotja, hogy alkalmas legyen a szolgálatra, a
rábízott feladat, a küldetés teljesítésére.

+++
266
A katekézis egyes feladatai,
az 5. fejezet összefoglaló kérdései
Melyek az imádság fogalmának lényeges elemei?
Hogyan szól hozzánk Isten, amikor imádkozunk?
Hogyan tanítsunk imádkozni?
Mit jelent az elmélkedés, hogyan elmélkedjünk?
Melyek a keresztségre felkészítő beszélgetés lényeges
pontjai, kérdései?
Milyen témákat kell az elsőáldozók szüleivel megbeszélni?
Mit jelent az eukarisztikus lelkület?
Hogyan vezessük el tanítványainkat a helyes lelkiismeret-
vizsgálásra?
Mit jelent a bűnbánó lelkület?
Mi a biblikus hitoktatás lényege? (Mitől biblikus a biblikus
hitoktatás?)
Milyen céljai vannak a hittanórai énektanításnak? (5 kü-
lönböző célt kell felsorolni!)
A bérmálási felkészítésnek 4 sajátos feladata van. Melyek
ezek a nevelési és oktatási célok?
Melyek a családi életre nevelés és a házasságra való felké-
szítés fontos témakörei?
Melyek a jegyesoktatás legfontosabb témakörei?
Hogyan szolgálja a katekézis a keresztény közösség alakí-
tását és formálását?
 267
6. A hitigazságok tanítása
6.1. A hitoktatás nyelve, a vallási fogalmak megala-
pozása és továbbfejlesztése
6.1.1. A hitoktatás nyelve
A nyelv a beszélgetés, az emberi kapcsolatok egyik
eszköze. Az „egy nyelven beszélni” azt jelenti, hogy meg-
értjük egymást, a másik valóban azt érti meg, amit közölni
akartam vele. A hitoktatóknak tudnia kell, hogy a gyere-
kek, bár a felnőttekkel nyelvtanilag azonos nyelvet beszél-
nek, de részben sokkal szegényebb a szókincsük, részben
a szavak kevesebbet mondanak nekik. A gyermekek nyel-
vén beszélni nem gügyögést jelent, nem sajátos szókin-
cset, hanem azt, hogy figyelembe vesszük a gyermek
meglévő szókincsét, sajátos gondolkodásmódját és gondo-
latfűzését. A gyermek sokszor nem tud mit kezdeni az el-
vont fogalmakkal. A hallott, de meg nem értett dolgokat
fantáziájával egészíti ki, sokszor felnőtteket meghökkentő
módon. „Gyerekszáj” címen szoktuk előadni ennek humo-
ros megnyilatkozásait.
A hittan-rajzpályázaton megkértük az egyik gyereket, magya-
rázza el, mit rajzolt. És ez a fej itt micsoda? Hát ő az Isten. És
miért rajzoltad így? Azért, mert azt tanultuk róla, hogy Isten-
nek nincs teste. - Érdemes elgondolkodni rajta, vajon magya-
rázataink után milyen fogalmai, képzetei vannak egy gyerek-
nek arról, amit neki magyaráztunk!
Egy városi gyerek falun nyaralt nagyszüleinél. Hazajövet töb-
bek között ezt mesélte. „Anyu képzeld, volt ott egy ketrec,
amibe egy tyúkot zártak be, és ugyanúgy kotyogott, mint a mi
kávéfőzőnk.”
Kezdő hitoktatókat fenyegetheti az a veszély, hogy nem
veszik figyelembe a gyerek meglévő szókincsét, és azt hi-
szik, hogy csak a teológiai fogalmakat kell megmagyaráz-
niuk. Sokszor a teológia nyelvezetével és gondolkodás-
módjával akarják a gyermekeknek megmagyarázni a dol-
gokat, és csodálkoznak, ha a gyerekek nem értik, vagy fél-
reértik szavait.
268
Az egyik hitoktató Szent Ambrus püspökről beszélt a gyerekek-
nek. Nem értette, hogy a gyerekek miért nevetnek, hiszen ő
nem mondott semmit, ami erre okot adott volna. Csak azt nem
tudta, hogy a tévé előző esti mesefilmében Ambrusról, a sza-
márról szólt a mese.
Néhány tanács és példa: (1)Elvont fogalmak helyett cselekvő
igés szerkezetet használjunk, pl. Nem: „Elmondom Jairus lá-
nyának feltámasztását.” - hanem: „Elmondom, hogyan tá-
masztotta fel Jézus Jairus leányát.” -- Nem: „Jézusnak bűnbo-
csátó hatalma van.” - hanem: „Jézus meg tudja bocsátani bű-
neinket.”
(2)
Kerüljük a bonyolult fogalmazást, a különböző alá- és fölé-
rendelő mondatokat, a hosszú körmondatokat…
(3)
Kerüljük a közönségességet, a népieskedést, szlenget, a
szakzsargont…, de kerüljük a jámborságtól csöpögő fogalma-
zásokat, a kedveskedő gyerekességet, pl. Jézuska, Jóistenke
stb.
Beszédünkben uralkodjon az egészséges derű, de kerül-
jük a sekélyes humorizálást. Legyünk tudatában, hogy a
gyermek érzelemvilága különös hatással van kialakuló fo-
galmaira.
Megdöbbentő tény, hogy a gyerekek egy része otthon Isten
nevét csak káromolva hallja emlegetni, aki az ő képzetükben
minden bajnak az oka, hiszen szüleik mindig akkor káromkod-
nak, amikor valami nem sikerül. Erről az „istenről” mi nem be-
szélhetünk. Jézusról tanítunk, aki szólt a Mennyei Atyáról, az
igaz Istenről, aki jobban szeret minket, mint a legjobb édesapa
vagy édesanya.
6.1.2. A „továbbfejleszthető” fogalmak
A hitoktatás során szükségszerűen új fogalmakat és új
szavakat tanítunk. Hittanórára készülve mindig külön fel
kell készülnünk arra, hogyan tanítsuk meg őket az új sza-
vakra, hogyan értessük meg velük az új fogalmakat. Az új
fogalmak közt mindig lesznek egyszerű dolgok, amit nem
nehéz megértetni. Ám hitünk megvallásában számtalan
olyan fogalmat használunk, amelyet mi felnőttek sem ér-
tünk a maga teljességében, a gyerek pedig még keveseb-
 269
bet képes belőle felfogni. Ezek az ún. továbbfejleszthető és
továbbfejlesztendő fogalmak, melyeket fokozatosan tu-
dunk csak a gyermekekkel megértetni.
Pl. Az Egyház Isten gyermekeinek családja. Az Egyház Isten
népének közössége. Az Egyház Isten újszövetségi népe, látható
és lelki közösség, Krisztus titokzatos teste. - Nyilvánvaló, hogy
az első kezdetleges egyházfogalom megismerése után még sok
év fog eltelni, amíg a bonyolultabb megfogalmazást is megérti.
Egy-egy fogalomnak igen sok fogalomjegye lehet, különböző
elvontságú, könnyebben és nehezebben érthetők. A fenti há-
rom kijelentés önmagában is mind igaz, mégis az egyik többet
mond, mint a másik. A gyerekeknek nem kész fogalmakat taní-
tunk, hanem megalapozva a fogalmakat, igyekszünk azokat
egyre tovább gazdagítani. A teljes világosságra mi felnőttek is
csak majd az örök életben jutunk el.
Hitoktatók gyakran elkövetik azt a hibát, hogy ha va-
lami új fogalom szóba kerül, akkor azt a maga teljes teoló-
giai mélységében meg akarják a gyermeknek magyarázni,
ami nyilván nem fog sikerülni.
A gyerek élménye az lesz, hogy mondott valamit a tisztelendő
bácsi, de nem értem. Talán ő sem érti, ha nem tudja nekem
megmagyarázni. Elégedjünk meg annyival, amennyit az adott
fogalomról a hittankönyv ír. Pl. A keresztség. A füzetemre rá-
írom a nevem, az én jelem, amiről tudom, hogy az enyém.
Amikor megkeresztelnek valakit, Jézus jelét rajzolják rá. Ettől
kezdve Jézushoz tartozunk, Isten gyermekei vagyunk. - Mindez
igaz és érthető, anélkül, hogy szóba ejtenénk, hogy ez „szent-
ség”, meg, hogy „megtisztít az áteredő bűntől”…
6.1.3. A formulák betanulása
A fogalomépítés megkívánja, hogy a gyermekek meg-
tanuljanak bizonyos formulákat, amelyekkel ki tudják ma-
gukat fejezni. Alapvető szabály azonban az, hogy csak
olyan formulákat tanítsunk meg, amelyeket megfelelőképp
megmagyaráztunk.
A fogalomalkotás többlépcsős folyamat. A megértés első jele,
felismerni mi helyes, mi nem. A következő lépés, amikor meg
tudom fogalmazni, amit tudok. És ismét egy később következő
lépés, hogy másoknak is el tudom magyarázni. Ebben a
fejlődésben segítenek az olyan alapfogalmak és alapvető
270
désben segítenek az olyan alapfogalmak és alapvető formulák,
amelyekkel egyértelműen ki tudjuk magunkat fejezni.
Tény, hogy a fogalmakat először meg kell ismerni, meg
kell érteni. A tanulás következő lépése, hogy a megértett
fogalmat egy-egy értelmes mondatban, formulában fogal-
mazzuk meg, amit betaníttatunk a gyerekekkel. Így alakul
ki az a szókincsük, melynek segítségével hitükről egyre ér-
telmesebben tudnak majd beszélni.
A megfelelő formulák betanítása sokszor hozzásegít, hogy az
igaz hitet meg tudjuk különböztetni a szektás tanítástól. Ezekre
a szektákra ugyanis jellemző, hogy csakazértis másként fogal-
maznak, mint a katolikusok. Valamikor a katolikusok és protes-
tánsok között is volt ilyen csakazértis törekvés, ennek követ-
kezménye, hogy ugyanazt sokszor egészen másként fejezzük
ki. Az ökumenikus törekvés jele, ha megtanuljuk megérteni
egymást.
6.1.4. A misztériumok megközelítése
Az eddig elmondottakat sokan azzal szokták kétségbe
vonni: „Akkor a Szentháromság titkáról soha nem tanítha-
tunk, mert azt emberi ésszel nem tudjuk megérteni.” - Ez
azonban csak részigazság. A gyerekek hamar megtanulják,
hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nemcsak ők, de még
a szüleik sem értenek. Pl. hogyan működik a televízió.
Nem értjük, de mégis működik, s a szakemberek nyomán
megtanuljuk, hogyan kell erről a témáról beszélni, annak
ellenére, hogy nem egészen értjük. - Hitünknek is vannak
ilyen misztériumai, amelyeket nem értünk, de mivel Jézus
tanította, és róla tudjuk, hogy amit ő mond, az úgy van,
akkor is, ha nem értjük. Hiszünk neki. A szavak használat-
ban pedig nem teszünk mást, csak Jézust utánozzuk.
Az okoskodó ember azonban sokszor nem elégszik meg
ennyivel, szeretnének mégis valami többet tudni. És ahogy
maga Jézus is hasonlatokkal, példabeszédekkel tanított Is-
ten országa titkairól, úgy mi is megpróbálunk hasonlato-
kat, analógiákat találni, hogy valamiként mégiscsak meg-
közelítsük azt, amit a magunk eszétől soha meg nem is-
merhetnénk.
 271
A következő fejezetekben néhány ilyen kérdésre szeretnénk
mintát adni, azzal a szándékkal, hogy hasonló úton más témá-
kat is megközelíthetünk. Ezen az úton járva különösképp kell
figyelnünk Egyházunk tanítására, a Szenthagyományra, az
Atyák és a teológusok megalapozott tanítására. Ugyanakkor a
hitoktatásban kerülni kell a vitatott vagy most alakuló teológiai
kérdések olyan taglalását, mintha az már biztos tanítás lenne.

+++

6.2. A gyermekek jézusképe, istenfogalma és a

Szentháromságról szóló hitoktatás
6.2.1. A keresztény istenfogalom,
Isten, a mi Mennyei Atyánk már az Ószövetségben ki-
nyilatkoztatta magát. Saját magát Jahve ()-nak nevezi.
(Vö. Kiv 3,14.) Ő az, „AKI VAN”, a világ teremtő Ura, aki
igazságos és irgalmas Isten. A próféták Emmánuel-nek ne-
vezik, ami annyit jelent: Velünk az Isten. (Vö. Iz 7,14.) Jé-
zus Krisztus által azonban még közelebb jött hozzánk, s tő-
le tudjuk, hogy az egy Isten három személy: Atya és Fiú
és Szentlélek. Jézus a Mennyei Atyáról mondott tanításá-
ban, tetteiben és példabeszédeiben beszél az Istenről, az
Atyáról. Ő mondta: „Úgy szerette Isten a világot, hogy
egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el
ne vesszen, hanem örökké éljen. Isten nem azért küldte
Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvö-
züljön általa a világ.” (Jn 3,16-17.) Jézus örömhírének lé-
nyegi mondanivalója ez: Isten, a mi Atyánk, bűneink elle-
nére is szeret minket, megbocsát, gyermekévé fogad,
meghív országába. Tőlünk azt várja, hogy higgyünk benne,
és akit ő küldött, Jézus Krisztusban. Szent János apostol
így fogalmaz: „Az ő parancsa pedig ez: Higgyünk Fiában,
Jézus Krisztusban, és szeressük egymást.” (1Jn 3,23.)
6.2.2. Az istenfogalom bibliai megalapozása
Amint már erről szó volt (4.1.3.), a hagyományos hit-
oktatás az istenfogalom tisztázásával kezdte az oktatást,
272
azzal a feltételezéssel, hogy a gyermeknek már van némi
fogalma Istenről. Ezt követően Isten üdvösségtervét be-
mutatva vezette el a gyermekeket Jézushoz.
Ennek az elrendezésnek az a legnagyobb nehézsége, hogy a
mai gyermekek nagy részének vagy egyáltalán nincs fogalma
Istenről, vagy olyan negatív elemekkel terhelt, ami nem lehet a
hitoktatás kiinduló alapja. (Nem kevés gyermek először károm-
lásokban hallja Isten nevét, akit mindig akkor gyaláznak az
emberek, amikor valami bajuk van.) A ma hitoktatásra kerülő
gyerekek nagy részének valójában nincs hite, mert a szülei
sem élő hitű keresztények. További nehézsége ennek az
anyagelrendezésnek, hogy a gyermek nem tud mit kezdeni az
istenfogalom filozófiai jellegű kérdéseivel. További gond, hogy
a gyermeknek még nincs történelemszemlélete, ezért az üdv-
történeti szempont neki elvont, semmitmondó ismeret.
Újabb próbálkozás, amikor a hitoktatást a Mennyei Atyáról szó-
ló tanítással kezdik, alapozva a gyermekek apafogalmára.
Ugyancsak más próbálkozás, amikor a hitoktatást az Isten
gyermekeinek családjával kezdik. Mindkét próbálkozás gyengé-
je, hogy a mai gyermekek apa-, illetve család-fogalma aligha
alkalmas arra, hogy Istenről, illetve Isten gyermekeinek család-
járól tanítsunk.
Nyilvánvaló, hogy a hitoktatást a „hit ébresztésével”
kell kezdeni. A gyermeknek először a felnőtt Jézusról be-
szélünk, akit ő konkrétan el tud képzelni és meg tud sze-
retni. Az ő tanítása által ismerjük meg Istent, a Szenthá-
romságot, a mi gondviselő Mennyei Atyánkat, őt, Jézus
Krisztust, a mi Üdvözítőnket, és a másik Közbenjárót, a
Szentlelket. Ma is követhető az apostoli igehirdetés gya-
korlata, akik a tanítást mindig Jézussal kezdték, aki meg-
hirdette Isten országának örömhírét, beszélt a Mennyei
Atyáról, életünk értelméről, az örök életről. A gyermekek
számára is járható ez az út, hiszen Jézust, az embert
könnyen el tudják képzelni, aki tanított és mindenkihez jó
volt. Jézus által jut el a gyermek az istenfogalom alapjai-
nak ismeretére, amikor a Mennyei Atyáról szóló tanítását
hallgatja.
Ezt az utat javasolják a pedagógiai szempontok is, melyek sze-
 273
rint az új ismereteket a már meglévő legközelebbi ismeretek-
hez kell kötni. El kell tehát indulnunk a gyermek ismereteinek
világából, s Jézusról beszélve megismerjük először az embert,
a Názáreti Jézust. Egyre jobban megismerve őt, juthatunk el
arra a felismerésre, hogy ő nem is közönséges ember, hanem
sokkal több: Isten, Isten Fia. Jézus beszél nekünk az ő Mennyei
Atyjáról, aki jobb, mint a legjobb édesapa, és aki mindnyá-
junknak, nekünk is Mennyei Atyánk.
Jézusról tanítva először a felnőtt Jézusról kell beszélnünk.
Ameddig nem tudom, hogy ki ő, addig családi körülményei
aligha érdekelnek. Gondoljunk arra, hogy a mindennapi életben
legtöbb ismerősünknek nem ismerjük sem a szüleit, sem szüle-
tési helyét és idejét, mégis jól ismerhetjük őket, hogy kik és
milyen emberek.
Az Ószövetséggel és annak istenfogalmával kezdődő
katekézisnek egyik következménye az is, hogy a Szenthárom-
ságban való hit elmélet marad. Egy ideig a gyerekek csak Is-
tenről hallanak, a Mennyei Atyáról, majd Jézusról és az ő édes-
anyjáról, Szűz Máriáról, és csak sokkal később kerül szóba a
Szentlélek, ha egyáltalán tanítanak róla valamit. („Majd bérmá-
lás előtt!”) A „ki” kérdéssel a személyre kérdezünk rá. Ha tehát
azt kérdezzük ki az Isten, akkor a helyes válasz: Isten a Szent-
háromság, az Atya és a Fiú és a Szentlélek. Az egyes isteni
személyekre pedig így kérdezhetünk rá: Ki a világ Teremtője?
A világ Teremtője Isten, a mi Mennyei Atyánk. Ki a világ Meg-
váltója, a mi Üdvözítőnk? A mi Üdvözítőnk Jézus Krisztus, a
Fiúisten, aki értünk emberré lett. Ki az Egyház éltetője? Az
Egyház éltetője a Szentlélek, aki által Jézus és a mi Mennyei
Atyánk bennünk lakik.
A hitoktatás tehát magával az evangéliummal kezdődik
(de nem feltétlenül valamelyik evangélium sorrendjében):
megismerkedünk Jézussal, vallási környezetünkkel, hitünk
alapigazságaival. A következő lépés a hit fejlődésében,
amikor gyónásra és áldozásra készülve találkozunk Jézus
irgalmas szeretetének ajándékaival. Erre a Jézust követő
mindennapos keresztény életre épülhet majd a további
katekézis.
A gyermek jézusképe és istenfogalma kialakulásának legfonto-
sabb időszaka már az iskoláskor előtti 4-5 év, amikor a gyere-
274
ket szülei, nagyszülei és az óvónők nevelik. Sajnos a nevelők
többsége elköveti azokat a hitre veszélyes nevelési hibákat,
amelyekről már szóltunk. (lásd: 2.1.5.) A lelkipásztoroknak
meg kell próbálniuk ezeket megelőzni a szülők, nagyszülők és
óvónők megfelelő felvilágosításával, másrészt a hitoktatás so-
rán ezeket a hibákat mindenképp korrigálni kell. Az Isten nagy-
ságának és igazságosságának egyoldalú hangsúlyozását az
evangélium alapján kell ellensúlyozni, sokat beszélve Istennek
végtelen jóságáról, irgalmas szeretetéről, aki jobban szeret
minket, mint a legjobb édesapa vagy édesanya, akitől nem kell
félnünk, mert bűneink ellenére is szeret minket, s alig várja,
hogy elfogadjuk megbocsátó jóságát. Jézus személye által kell
bennük felébreszteni a hívő bizalmat, a reményt és a
viszontszeretetet. A lelkipásztoroknak és hitoktatóknak kell ezt
az isteni szeretetet közvetíteni a gyermekek felé saját egyéni-
ségükkel. Jó, ha már a gyermekeket is megtanítjuk a követke-
ző imára: „Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó
vagy! Istenem, remélek tebenned, mert mindenkor hű és ir-
galmas vagy! Istenem, mindennél jobban szeretlek téged, mert
végtelenül jó és szeretetreméltó vagy!” Ha Isten szeretete tölti
be életünket, akkor Isten nagysága és hatalma nem félelmet,
hanem bizalmat fog ébreszteni bennünk.
6.2.3. Az istenfogalom filozófiai megalapozása
„Ami Istenről megismerhető, az világos előttük, mert
Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Hiszen, ami benne
láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése
óta művei által felismerhető.” (Róm 1,19-20.)
„Értelmünk mondja, és a kinyilatkoztatás hirdeti, hogy van Is-
ten.” (MKK 28.)
Isten létére értelmünkkel következtetünk, pl. az anyagi világ-
ból; az anyagi világ ugyanis nem ad elégséges magyarázatot
önmagáról. Isten létének felismerésére vezethetnek el azok a
vágyaink is, amelyek nem találnak kielégülést az anyagi világ-
ban: ezért az anyagból nem is fejlődhettek ki.
A természettudomány területe a valóság egy része. Pl. a szere-
tet is valóság. - Én több vagyok, mint a testem. Tapasztalatunk
túlmutat az anyagiságon. - Valaki vagy valami, de a “lét” örök.
- Az anyagvilág jellemzője a mérhetőség, a végesség. - Kell le-
 275
gyen időtlen, térfölötti létező. - Az anyagvilág értelmes, hatal-
mas tervezőt feltételez. - Ő Isten, aki független az anyagtól,
tértől, időtől.
Értelmünkkel megtudhatjuk Istenről, hogy: - Isten van. - Isten
szellemi létező. - Csak egy Isten létezhet. - Isten a világ te-
remtő ura. - Isten végtelenül tökéletes. (A világ teremtése nem
mond ellent a fejlődéselméletnek, a járó óra sem örök, de nem
árulja el magáról, mikor rakták össze, mióta jár. A Biblia helyes
megértése feltételezi az irodalmi eszközök és műfajok ismere-
tét, a kor és műveltsége ismeretét…)
A kinyilatkoztatásból sok mindent megtudhatunk Istenről: - Is-
ten szeret bennünket. - Az egy Isten három személy: Atya, Fiú,
Szentlélek. - A Fiúisten emberré lett, hogy minket üdvözítsen.
Isten az, AKI VAN, aki velünk van, az örökké élő Szenthárom-
ság: az Atya, a Fiú, a Szentlélek. Ő a világ teremtő és gondvi-
selő ura, aki szeret minket. Ő a mi megváltónk és üdvözítőnk.
Ő a mi megszentelőnk, aki bennünk él.
Világosan meg kell különböztetnünk: a hit több, mint
istenismeret. Bár az ember értelmével felismerheti Isten
létét, a hithez - természetesen Isten kegyelme és - az em-
ber szabad döntése szükséges: Elfogadom, rábízom ma-
gam! Ezért van az, hogy észérvekkel a hit nem bizonyítha-
tó, hanem csak alátámasztható, mint ésszerű, emberi vá-
lasz Isten szólítására.
Befolyásolják: - a helyes alapfogalmak: istenfogalom, ill. a té-
ves anyagfogalom
- az elfogadási készség: Isten törvénye jó, javamat szolgálja,
útmutató
- a pozitív érzelem: amihez van kedvem - amihez nincs ked-
vem
A vallás az ember személyes kapcsolata Istennel, akiben hisz,
akitől élete kérdéseinek megoldását reméli. A történelem tanú-
sága szerint mindig és mindenütt éltek a világon vallásos em-
berek. Az a vallásos ember, aki hisz Istenben, és lelkiismerete
szavát követve Isten akarata szerint él. Sokan azért nem hisz-
nek Istenben, mert csak igen keveset vagy tévest hallottak Is-
tenről. Mások azért nem hisznek, mert hallottak ugyan Istenről,
de elzárkóztak előle.
276
Ő vezet el magához. (pl. A kastély gazdája az épület bármely
szobájában lakhat. Érkező vendégét többféleképp is oda tudja
irányítani: portással, aki fogadja és odavezeti; útjelző táblák-
kal, kiírásokkal; vagy egy egyszerű futószőnyeggel, mely a
szobájáig vezet.)
Fontos, hogy az istenfogalom filozófiai fogalomjegyeiről
csak akkor tanítsunk, amikor a gyermek már képes az
ilyen elvont fogalmakkal bánni. Ezt megelőzően, különö-
sebb magyarázkodás nélkül elég, ha a megfelelő szóhasz-
nálatra törekszünk, de erre valóban ügyelnünk kell. (lásd.
1.8.1.)
Ide tartoznak a Magyar Katolikus Katekizmus (MKK) következő
kérdései, illetve válaszai: „Isten egészen más mint a világ: Is-
ten szent, mindenható és örökkévaló.” (25.) - „Isten mindenütt
jelen van: benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (26.) - „Azért
nem látjuk Istent földi életünkben, mert Ő lélek.” (27.) - „Isten
mindent tud.” (30.) - „Isten mindent megtehet, amit akar, Is-
ten mindenható.” (31.)
6.2.4. Hogyan tanítsunk a Szentháromságról?
Amint az előbb szó volt róla, a Szentháromság elvá-
laszthatatlan a keresztény istenfogalomtól. Ennek a misz-
tériumnak a megközelítése, értelmének megsejtése még a
filozófiai műveltséggel rendelkező felnőtt embereknek sem
könnyű, ezért teljesen felesleges gyermekek számára ilyen
jellegű magyarázatokat adni.
Gyerekek számára is érthető hasonlat: Ha meggyújtunk három
összekötözött gyufaszálat, akkor csak egy lángot láthatunk, de
azt, hogy három gyufa ég, csak akkor tudjuk meg, ha elég kö-
zelről látjuk. Az ember értelmével annyit tud, hogy csak egy Is-
ten lehetséges. Azt azonban, hogy az egy Isten három sze-
mély, csak Jézustól tudjuk, emberi értelmünkkel képtelenek
vagyunk annyira megközelíteni Őt, hogy ezt magunktól meg-
lássuk.
A Szentháromságról tanítva nem filozófiai jellegű ma-
gyarázatokat kell adnunk, hanem egyszerűen követnünk
kell Jézus példáját, ahogy ő beszélt az ő Atyjáról és saját
magáról, a Fiúról, kettőjük kapcsolatáról, illetve a Szentlé-
lekről, a Másik Közbenjáróról, akit majd az Atyától küld.
 277
(Vö. Jn 14,16-26. -- Jn 16,13. illetve Jn 1,29-34.) Itt is a
helyes szóhasználatra kell ügyelnünk a magyarázkodás he-
lyett.
A Szentlélekről tudatosan kell tanítanunk, mert az ed-
digi hitoktatás, mint kényes témát kerülte. Ha a Szentírást
figyelve megértjük, hogy mit jelent az a kifejezés „betölti
az Úr Lelke”, akkor úgy fogunk a Szentlélekről beszélni,
hogy tanítványaink felismerjék Őt tettei által. Erre bőséges
lehetőséget kínál az Apostolok Cselekedeteinek könyve.
6.2.5. A hit fogalmának megalapozása
„Hit nélkül nem lehet tetszeni Istennek. Annak ugyanis,
aki Istenhez járul, hinnie kell, hogy létezik s hogy megju-
talmazza azt, aki őt keresi.” (Zsid 10,6.)
„Úgy viszonozzuk Isten szeretetét, hogy hiszünk Jézus Krisz-
tusban.” (MKK 3.) -- „Azt kell hinnünk, amit Isten kinyilatkozta-
tott.” (MKK 4.) -- „A hit az az isteni erény, amelyben értel-
münkkel és akaratunkkal ráhagyatkozunk Istenre és elfogadjuk
a tőle kapott kinyilatkoztatást.” (MKK 246.)
Tanítani csak hitismereteket lehet, a hit kegyelméért imádkoz-
nunk kell, és megtenni mindazt, ami tőlünk telik: ez a hitéb-
resztés és a hitre nevelés, amiről az eddigiekben is többször
volt szó. Az alábbiakban ehhez nyújtunk néhány gondolatot.
A misztérium olyan hitigazság, amely előtt az emberi szó és ér-
telem elcsodálkozik és elnémul. (Vö. 6.1.4.)
Érdemes a gyerekekkel is végigmenni a következő gondolat-
meneten:
Két vonalat: egy egyenest és egy dupla görbét „I3” egymás
mellé írva mit látunk, B-t vagy 13-t? Attól függ, milyen környe-
zetet képzelünk mellé: A B C -t, avagy 12 13 14 -t. Mit látunk
tehát? Sem B-t, sem 13-t, hanem két vonalat, egy egyenest
meg egy görbét, amit azonban azonnal értelmezünk. -- Minek
hiszünk jobban, a szemünknek vagy az eszünknek? Az optikai
csalódások, az elektromos áram stb. arra tanítanak, hogy job-
ban higgyünk az eszünknek. -- Kinek hiszünk jobban, a saját
eszünknek vagy apánknak? Apánknak, mert tudjuk, hogy oko-
sabb nálunk és szeret minket. Ezért nem hiszünk feltétel nélkül
a nálunk okosabb embereknek, ha nem vagyunk meggyőződve
278
arról, hogy szeretnek minket és jót akarnak nekünk. -- Kinek
hiszünk jobban, a saját eszünknek vagy Jézusnak? Az aposto-
lok megtanulták, ha Jézus valamit mond, az úgy van. Jézus
szavára a víz borrá vált, Péter a vízen járt, Jairus halott leánya
felkelt. Jézus feltámadása meggyőzte őket, bátran ráhagyat-
kozhatnak Jézusra, mert amit ő mond, az mindig igaz és jó,
akkor is, ha ezt emberileg nem tudjuk belátni. Ezért hiszünk mi
is Jézusnak.
Nemcsak szemével lát az ember, hanem eszével és szívével is.
- Szemünkkel látjuk az embereket és a dolgokat. - Eszünkkel
látjuk be, mi igaz és mi nem. - A szívünkkel látjuk meg a jót,
azt, hogy valaki szeret minket. - Akik Jézust látták, szemükkel
az embert látták, aki Betlehemben született, Názáretben nevel-
kedett, aki tanított és sok beteget meggyógyított. - Eszükkel
azonban azt is belátták, hogy Jézus nemcsak ember, hanem Is-
ten is, aki képes csodát tenni. - Szívükkel pedig azt is meglát-
ták, hogy Jézus mennyire szereti őket. -- Aki így látja Jézust,
arról mondjuk, hogy hisz Jézus Krisztusban.
A hit Isten ajándéka: - Ő világosítja meg értelmünket, hogy be-
lássuk: Jézus az Isten Fia. - Ő teszi készségessé akaratunkat,
hogy megtegyük, amit Jézus tanít. - Ő tölti be örömmel a szí-
vünket, hogy örömünket leljük Jézus szeretetében.
Szemünkkel csak akkor látunk, ha világos van, és nem csukjuk
be szemünket. Jézus Krisztusban csak az tud hinni, aki meg-
kapja Istentől a hit ajándékát, és nem zárta be szívét Jézus
szeretete előtt.

+++
 279
6.3. Az üdvösségterv, a megtestesülés és a megvál-
tás hitoktatása
6.3.1. Isten üdvösségterve és az örök élet
Isten üzenete azt tanítja, hogy Isten, amikor az embert
teremtette, egyben meghívta az örök élet boldogságára.
Isten minden embert üdvözíteni akar.
„Isten szeret minket, mindenkit üdvözíteni akar.” (MKK 33.) -
„Isten szeretetből teremtette a világot, hogy feltárja és közölje
velünk dicsőségét, jóságát és szépségét.” (MKK 35.) - „Isten
úgy gondoskodik az emberekről, hogy mindenkinek megadja
azt, ami az üdvösséghez szükséges.” (MKK 38.) - „Az ember
Isten képére és hasonlatosságára teremtett személy, aki test
és lélek.” (MKK 45.) - „Isten az embert férfinak és nőnek te-
remtette. Jónak teremtette, és gyermekévé fogadta.” (MKK
46.) - „Az emberi méltóság alapja, hogy Isten értelmet és sza-
bad akaratot adott nekünk, és meghívott az örök életre.” (MKK
47.)
Erről a meghívásról tanúskodik az emberiség története is. Az
ásatások tanúsága szerint, amióta ember él a földön, keresi Is-
tent, vágyakozik az örök élet után. A mai emberek jelentős ré-
sze kétségbe vonja az örök élet valóságát. Valóban, ha az örök
életet úgy képzeljük el, mint ahogy egy gyermek elképzeli a
mennyországot, vagy ahogy az ókori mitológiák kiszínezik a
másvilágot, akkor érthető a kétség. Ezen azonban mégsem
csodálkozhatunk, hisz emberi természetünkből következik,
hogy keressük azt, amit nem ismerünk, s ha valamiről keveset
tudunk, akkor a hiányzó ismereteket fantáziánkkal kiegészítjük.
Pl. így látunk meg különböző formákat a bárányfelhőkben,
vagy így születtek meg a csillagképekről való elképzelések is. A
fantázia játékát mégsem tarthatjuk mindenestől komolytalan
dolognak, mert még a tudományos felfedezéseket is az emberi
fantázia merészsége viszi előre, de csak akkor érünk el valósá-
gos eredményt, ha felismeréseinket kellő kritikának vetjük alá.
Így lehetséges, hogy amit régen elképzelhetőnek tartottak, az
mára már lehetetlenné, meseszerűvé vált. Ennek alapján még-
sem vethetjük el azt a másvilágot, amelyet az emberiség kez-
dettől fogva keres.
Mi hittel valljuk azt, amiről Szent Pál apostol így írt:
280
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem
fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.” (1Kor
2,9.) Ezért felmerül a kérdés, emberi okoskodás alapján
mit mondhatunk a halál utáni örök életről?
Fontoljunk meg egy példát: Egy apa így szólt a fiához: „Fiam,
neked van eszed, csak az a baj, hogy nem szeretsz tanulni.
Van egy javaslatom, fogj neki a tanulásnak, és ha a tanév vé-
gére tiszta jeles lesz a bizonyítványod, akkor kapsz tőlem egy
kerékpárt.” A gyereknek megtetszett az ötlet, és hozzáfogott a
tanuláshoz. Amikor egymás után kapta a jó jegyeket, még
szorgalmasabban tanult, és sosem kockáztatta meg, hogy mu-
lasztással rossz jegyet szerezzen magának. A tanév végén
örömmel vitte apjának a tiszta jeles bizonyítványt és kérte az
ígéret teljesítését. Mire az apja így válaszolt: „Eszemben sincs,
csak azért mondtam, hogy tanulj.” - Ha egy apa így tesz
gyermekével, aligha nevezhetjük becsületes embernek.
A mindennapi élet tapasztalata bizonyítja, hogy minden
ember boldog akar lenni. Ha tehát Isten, aki minket te-
remtett, mindnyájunkat olyannak teremtett, hogy keres-
sük a boldogságot, és azt a földi életben nem találhatjuk
meg, akkor nyilván van valami szándéka velünk halálunk
után, különben miért teremtett minket ilyennek.
Nincs egyetlen olyan ember sem, aki azt mondja, nekem már
elég volt a boldogságból, köszönöm, nem kérek többet. Végül a
földi élet senkit sem tesz maradéktalanul boldoggá, mégis meg
kell halnunk. Ő nem tehet úgy, mint a példabeli apa. Így kö-
vetkeztetünk arra, hogy az örök élet valóság és nem a képzelet
játéka. Az ember világa több, mint amit a természettudomány
vizsgálni tud. Az emberi tapasztalat akkor is a valóságos vilá-
got tapasztalja meg, amikor megtapasztalja a jóságot, a szere-
tetet, a hűséget. A házasságban is ilyen tapasztalatokra alapoz
az ember életre szóló döntéseket. A vallásban, a hitben a hívő
ember az Istentől várja élete kérdéseinek megoldását, és en-
nek alapja nem emberi elképzelés, hanem Isten igazságossága
és hűsége. Ezt az emberiség hagyományában élő reményt Is-
ten ígérete, az ősevangélium táplálta.
Isten üzenetéből tudjuk - aminek következményeit
mindennapi életünkben is megtapasztalhatjuk -, hogy az
ember nem fogadta el Isten üdvösségtervét, engedetlen-
 281
ségével vétkezett. Ezzel az engedetlenséggel - az eredeti
bűnnel - elvesztette az istengyermekség ajándékát és
örökségét az örök életet.
„Az emberek életét az első bűn rontotta meg. Ezt a bűnt erede-
ti bűnnek nevezzük.” (MKK 48.) - „Az eredeti bűn következmé-
nye: 1. Elvesztettük az eredeti szentséget. 2. Emberi természe-
tünk is megsérült. Ez minden ember öröksége: az áteredő
bűn.” (MKK 49.)
Az áteredő bűnről szóló tanítás megértése történelmi áttekintő-
képességen kívül más elvont fogalmakkal való bánni tudást fel-
tételez, olyan adottságokat, melyekkel 10 éves kor előtt egyet-
len gyerek sem rendelkezik. Bár a gyermek nagyszerűen tud
memorizálni, de a legtöbb hitoktató alig veszi figyelembe azt,
hogy a betanult szöveg mögött mennyire téves, helytelen kép-
zetek és fogalmak bújnak meg. Erre utal az a sok félreértés,
amelyet a felnőttek megnyilatkozásai jeleznek, nem beszélve a
biblikus félreértésekről. Sokan jutnak el arra a téves következ-
tetésre, hogy a szexualitás az eredeti bűn.
A gyermek bűnfogalmát saját mindennapi tapasztalatá-
ból alapozhatjuk meg. Naponta látják a televízióban az
emberi bűnök következményeit, a háborús híreket, a sok
nyomorúságot és erőszakot. Nekik nem kell bizonyítani,
hogy van bűn , és hogy a legtöbbet más emberek, de nem
ritkán saját bűneink miatt kell szenvednünk. Számukra az
emberi gyengeség, a rosszrahajló akarat tapasztalati tény,
melyet saját küzdelmeikből ismernek.
Jézus - aki Megváltónk és Üdvözítőnk - az áteredő bűn kérdé-
sével nem foglalkozott tanításában, pedig a vakonszülött meg-
gyógyításakor kézenfekvő lett volna említeni. („Ki vétkezett,
ez, vagy a szülei… Sem ez nem vétkezett, sem szülei, hanem
inkább Isten művének kell megnyilvánulnia rajta.” Jn 9,2-3.)
Ez a kérdés az apostoli igehirdetésnek sem volt tárgya, az
apostoli hitvallás sem szól róla. Tanítását nem a szereteten,
hanem az igazságosságon alapuló megváltástan megértése fel-
tételezi, ami azonban önmagában is felülmúlja a gyermek ér-
telmi szintjét. Az Újszövetségben Szent Pál apostol ír az átere-
dő bűnről a rómaiakhoz írt levelében.
Az áteredő bűn félreértésének másik következménye, hogy sa-
282
ját hibáinkért és bűneinkért is másokra akarjuk hárítani a fele-
lősséget. Sokan vélekednek így: „Én nem vagyok bűnös, én jó
vagyok, mindig a jót akarom (magamnak), s ha valami baj
van, annak mindig más az oka.” Mintha mi emberek, „én”
dönthetném el, mi a jó, mi a rossz.
Mindezek alapján azt kell mondanunk, hogy az áteredő
bűn kérdéséről csak tizenéves korban szabad tanítani és
nem előbb.
„Isten úgy könyörült meg az embereken, hogy Megváltót ígért
és küldött, hogy őket a bűntől megváltsa és üdvözítse.” (MKK
50.)
6.3.2. A megtestesülés misztériuma
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta
oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem
örökké éljen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy
elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.”
(Jn 3,16-17.)
„Jézus Krisztus a második isteni személy, Isten egyszülött Fia,
aki értünk emberré lett.” (MKK 53.) - „A Fiúisten úgy lett em-
berré, hogy a Szentlélek ereje által Szűz Máriától emberi testet
és lelket vett fel.” (MKK 56.) - „A Fiúisten azért lett emberré,
hogy az Atyát megdicsőítse, minket szóval és példával tanít-
son, életével, halálával és feltámadásával megváltson.” (MKK
57.) - „Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember
egyetlen személyben. Ő az Istenember.” (MKK 58.) - „Isten
Szűz Máriát választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen.”
(MKK 59.) - „Jézus Krisztus nevelőapja Szent József volt.”
(MKK 61.)
Hitoktatásunkat a felnőtt Jézus megismerésével kezdjük. Az
egyházi év alkalmat ad arra, hogy Jézus életének eseményeiről
is szó legyen. A megtestesülés misztériumával kapcsolatban is
meg kell elégednünk azzal, hogy a gyermekeket helyes szó-
használatra tanítsuk. Ő egy személyben valóságos Isten és va-
lóságos ember, erről szól a 12 éves Jézusról olvasható
perikópa, (Lk 2,43-52.) illetve Szent Pál apostol a filippieknek
írt levelében. (Fil 2,5-11.)
Gondot jelent Szent Józsefről úgy beszélni, mint Jézus nevelő-
atyjáról, vagy Mária jegyeséről. Az Írás tanúsága szerint József
 283
feleségül vette Máriát (Mt 1,24.), őket mondja az Írás Jézus
szüleinek (Lk 2,41.), Mária pedig Józsefet Jézus atyjának ne-
vezte (Lk 2,48.). A magyar nevelőapa fogalom pejoratív jelen-
tésű, nem méltó Szent Józsefhez, aki az édesapák példaképe. A
mai élet mutatja, hogy az édesapaság lényege nem a biológiai
kapcsolat, hanem az áldozatvállaló szeretet. A zsidó szokás
szerint az újszülött fiút körülmetélésekor az édesapa ölébe ül-
tette, s ezzel vállalta az apaságot. Amit József az angyal pa-
rancsára tett (Mt 1,24.), abból következik, hogy ezt a szokást
is vállalta és nem magyarázkodott az ismerősök előtt. Ezért
bátran fogalmazhatnánk így: - Kik voltak Jézus szülei? Jézus
szülei Szűz Mária és Szent József voltak. - Kit választott ki Is-
ten, hogy a Megváltó gondviselő atyja legyen? Isten Szent Jó-
zsefet választotta ki, hogy Jézus atyja, a Szentcsalád gondvise-
lője legyen.
6.3.3. A megváltás misztériuma
„A világot Jézus Krisztus váltotta meg.” (MKK 51.)- „Jézus úgy
váltott meg minket, hogy szeretetből vállalt engedelmességével
meghalt bűneinkért, és feltámadt megigazulásunkra.” (MKK
70.) - „Jézus azért szenvedett és halt meg, hogy megszabadít-
son minket a bűntől és a kárhozattól, és megajándékozzon az
üdvösséggel.” (MKK 72.)- „Jézus nem volt kénytelen szenvedni,
önként áldozta fel magát minden ember bűnéért.” (MKK 74.) -
„Jézus »alászállt a poklokra« - Ez a kifejezés azt jelenti, hogy
Jézus valóban meghalt, és a megváltás az előtte elhunytakra is
kiterjed.” (MKK 76.) - „Jézus feltámadása annyit jelent, hogy
legyőzte a bűnt és a halált, ezért hitünk alapja és reményünk
záloga.” (MKK 78.)
A megváltás misztériumát a teológusok és hitoktatók több ol-
dalról szokták megközelíteni: (1)(Az igazságosság szempontjá-
ból.) Az ember a bűnnel Istent sértette meg, és az Isten által
adott rend helyreállításához szükséges volt, hogy maga az em-
berré lett Fiúisten adjon elégtételt kereszthalálával. - (2)(A sze-
retet szempontjából.) A bűnnel az ember visszautasította Isten
szeretetét, elfordult Istentől. Isten azonban bűneink ellenére is
szeret minket. A Fiúisten azért lett emberré, hogy értünk vállalt
szenvedésével és kereszthalálával meggyőzzön Isten irántunk
való szeretetéről, hogy ezzel minket arra késztessen - tisztelet-
ben tartva az emberi szabad akaratot -, hogy bűnbocsátó sze-
284
retetét önként fogadjuk el.
Jézus tanítása szerint a főparancs a szeretet, ami fe-
lülmúlja az igazságosság követelményeit. Ezért a gyere-
keknek a megváltás misztériumáról beszélve a szeretet
szempontját kell hangoztatnunk. Istennek nem Fia szen-
vedésében telt kedve, hanem abban a szeretetben, amely
arra késztette, hogy vállalja a szenvedést és a kínhalált a
kereszten.
Hogyan egyeztethető össze Isten igazságossága és irgalmas-
sága? Úgy, hogy ő mindenkivel igazságosan fog bánni, aki vég-
leg visszautasítja irgalmas szeretetét.
„Isten a jót akarja, a rosszat elítéli, ő végtelenül szent.” (MKK
32.) - „A megváltás műve úgy valósul meg bennünk, hogy hi-
szünk Jézus Krisztusban, és tanítása szerint élünk.” (MKK 52.)
- „Jézustól tudjuk, hogy szenvedéseinknek van értelme: mert a
vele vállalt szenvedéssel részesei leszünk a megváltás művé-
nek.” (MKK 73.)
A katekizmusból kimaradt kérdést az életben nem kerülhetjük
meg: Miért tűri el Isten a bűnt, a rosszat? A válasz nem elmé-
let, hanem Jézus magatartása, aki a bűnt mindig elítélte, a bű-
nösnek azonban megbocsátott. - A bűn misztérium, alkalmat
ad Istennek irántunk való szeretetének kinyilvánítására: - A
Fiúisten emberré lett, magára vette keresztjeinket, és felszólít
követésére. - Isten eltűri a rosszat, hiszen még a bűn követ-
kezményeit is jóra tudja fordítani. - Akik Istent szeretik, azok-
nak minden javukra válik!
Ha Isten a bűn megelőzése érdekében felfüggesztené az embe-
ri szabadságot, akkor megszűnnénk emberek lenni, de arra
sem volna alkalmunk, hogy tanúságot tegyünk áldozatvállaló
szeretetünkről. - A bűn megelőzésére alkalmatlan lenne az
azonnali büntetés alkalmazása, mert akkor nem lenne az em-
bernek alkalma a megtérésre. Vagy mit szólnánk, ha az igaz-
ságos büntetést rajtunk kezdené? Vagy csak azokat büntesse
meg, akikre mi haragszunk?
A Megváltó ígéretén alapuló megváltóvárás is végigkíséri az
emberiség történetét. Mindig voltak hamis megváltók, emberi
elképzelések, filozófusok és népvezérek, akik úgy gondolták, ők
megtalálták az emberiség problémáinak megoldását, ők majd
 285
boldoggá fogják tenni embertársaik életét. Ám ez eddig nem-
csak nem sikerült, hanem mindig nagyobb bajt hoztak a világ-
ra. Az ember, aki azt hitte, hogy saját maga jobban tudja, mi
válik a javára, nem képes megoldani emberi problémáinkat.
Ezek megoldása nem gazdasági, hanem erkölcsi kérdés. Az
igazságosság a társadalmi életben szeretet nélkül nem valósít-
ható meg.
A bűnre nincs más megoldás, mint a bűnbánat, Isten
bűnbocsátó szeretetének elfogadása. Ezért istenhit és val-
lás nélkül nincs megoldás. A világon azonban különböző
vallások vannak. Kinek van igaza, vagy mindegy, hogy mi-
lyen vallásúak vagyunk?
Hegymászók érkeztek egy magas hegy lábához. Tanakodtak,
merre induljanak. Van, aki az egyik irányba, van aki az ellen-
kező irányba akar indulni, s van aki ismét más irányba. Ta-
pasztalt hegymászók, de ezt a hegyet még nem ismerik, és
térképük sincs róla. Mindegyik a maga elképzelése szerint akar
nekivágni, hogy feljusson a csúcsra. Erre közéjük lép egy em-
ber, és így szól: „Én ismerem ezt a hegyet. Éppen most jöttem
a csúcsról. Nézzétek, ezt a havasi gyopárt hoztam magammal.
Jöjjetek utánam, én felvezetek mindenkit a csúcsra! Másfelé
kár elindulni, mert mindenfelé szakadékok vannak.” És akkor
mindnyájan elindultak a nyomában. Amióta ember él a földön,
azóta keresi, hogyan juthat el Istenhez. Minden nép a saját el-
képzeléseinek megfelelően kereste az Isten felé vezető utat.
Ezért van annyiféle vallás a világon.
Mennyei Atyánk nem hagyott magunkra az útkeresés-
ben. Elküldte hozzánk Jézust, aki feltámadásával igazolta,
hogy Isten szeret minket, és azért jött ő közénk, hogy
minket elvezessen az örök életre. Őt kell tehát követnünk!
Örömmel szolgálunk Istennek. Egy embernek nagy földbirtoka
volt. Mivel kevés rabszolgája volt, aratás idején béreseket,
napszámosokat is fogadott. Végül a fiának is szólt, jöjjön ki ve-
le a mezőre dolgozni. A rabszolga azért dolgozott, mert félt.
Tudta jól, ha nem dolgozik rendesen, szigorú büntetést kap. A
napszámos is szorgalmasan dolgozott, mert érdekében állt.
Tudta, ha nem végzi el munkáját, nem kapja meg a bérét. A
fiú pedig azért dolgozott, mert szerette édesapját. Tudta, hogy
apja mennyire szereti őt, ezért ő is mindent megtett a kedvé-
286
ért. Te miért követed Jézust? Ha azért, mert félsz, hogy külön-
ben Isten megbüntet - akkor csak szolgalelkű keresztény vagy.
Ha csak azért, mert tudod, hogy csak így kapsz Istentől örök
jutalmat - akkor béres lelkületű keresztény vagy. Ha pedig
azért követed, mert tudod, hogy Isten mennyire szeret téged -
akkor vagy igazán keresztény, aki istengyermeki életet él.
Egész életed legyen Isten szeretetének viszonzása!

+++

6.4. A szentháromságos istengyermeki élet

6.4.1. A kegyelmi élet fogalma
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is
szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”
(Jn 14,23.)
„A kegyelem természetfeletti ajándék: Isten élete bennünk a
Szentlélek által.” (MKK 280.) - „Isten a megszentelő kegyelem
által a bűntől megtisztítja, és megszenteli lelkünket, gyermek-
évé fogad és a mennyország örökösévé tesz minket.” (MKK
281.) - „A megszentelő kegyelmet először a keresztségben
kapjuk meg.” (MKK 282.) - „A megszentelő kegyelem addig
marad meg bennünk, amíg halálos bűnt nem követünk el.”
(MKK 283.) - „Isten a segítő kegyelem által megvilágosítja ér-
telmünket, megerősíti akaratunkat, és örömmel tölti be szívün-
ket, hogy a jót megismerjük és megtegyük, a rosszat pedig el-
kerüljük.” (MKK 284.)
Az istengyermeki, kegyelmi élet fogalma az elsőáldozók oktatá-
sánál, illetve a keresztségre való felkészüléskor kerül szóba.
Ahogy lehet jól főzni kémiai ismeretek nélkül, úgy nagyszerűen
lehet élni Isten szeretetében a kegyelmi életre vonatkozó elmé-
leti ismeretek nélkül. Mégis szükséges róla beszélnünk, mert az
Isten szeretetében való előrehaladás, a Jézushoz való hűség a
mai világban megkívánja tőlünk, hogy az alapvető fogalmakkal
tisztában legyünk, hogy tudatosan tudjunk megmaradni és elő-
rehaladni Isten szeretetében. A MKK idézett részei dogmatikai-
lag precízek, ám a gyermek számára élettelenek. A kegyelem
nem élettelen tárgy, hanem szeretet és élet: Isten élete ben-
nünk. Ezért beszélünk a gyermekeknek kegyelmi életről, amit
 287
elveszíteni nem lehet, csak megölni, és nem beszélünk meg-
szentelő kegyelemről, amit el lehet veszíteni.
A kegyelmi élet Jézusnak az Atyával és a Szentlélekkel
való együttes élete bennünk. - A bennünk élő Isten ke-
gyelme, tevékeny szeretete tesz minket Isten gyermekei-
vé, szentté és Isten előtt kedvessé, és egyben Isten népe
közösségének, Krisztus titokzatos testének tagjává. (Ez Is-
ten megszentelő kegyelme.) - A bennünk élő Isten ke-
gyelme megvilágosítja értelmünket, megerősíti akaratun-
kat és örömmel tölti el szívünket, hogy Jézust megismer-
jük, szeressük és kövessük. (Ez Istennek tettekre adott
kegyelme v. a segítő kegyelem.)
Az istengyermekségről és a kegyelmi életről így taníthatunk:
Mennyei Atyánk adta nekünk ezt a szép világot. De ennél még
sokkal nagyobb ajándékot akar adni. Azért küldte hozzánk Jé-
zust, hogy ezt nekünk elmondja: Ne féljünk a haláltól, Mennyei
Atyánk szeret minket, gyermekévé fogad és meghív országába.
Földi életünk után mindnyájunkat hazavár mennyei Országába.
Születésed után elvittek a templomba. Szüleid és keresztszüleid
megígérték: Úgy fognak nevelni, hogy mindig kedves gyerme-
ke légy a Mennyei Atyának. Ezután a pap megkeresztelt. Így
lettél Isten gyermekévé.
Életünket szüleinktől kaptuk. A jó szülők szeretik gyermekeiket,
gondoskodnak róluk. A jó gyermekek szeretik szüleiket, enge-
delmeskednek nekik.
Az istengyermeki életet Mennyei Atyánktól kapjuk. Ezt nevez-
zük kegyelmi életnek: Isten bennünk lakik és vezet minket.
Szeretettel gondoskodik rólunk, hogy földi életünk után eljus-
sunk hozzá. Mi is szeretjük Őt, és Jézus tanítása szerint aka-
runk élni.
Jézus így tanított: „A szőlővessző nem terem gyümölcsöt ön-
magától, ha nem marad a szőlőtőn. Ugyanígy ti sem, ha nem
maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesz-
szők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hi-
szen nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,4-5) Ezzel a
hasonlattal Jézus a kegyelmi életről tanít: az istengyermeki élet
Jézussal való élő kapcsolat, az ő szeretete éltet minket, és tesz
képessé arra, hogy vele együtt szeressük Mennyei Atyánkat és
288
embertársainkat. Ez a kegyelmi élet Isten ingyenes ajándéka.
Amikor megkereszteltek, Isten gyermeke lettél. A Mennyei Atya
úgy szeret, mint saját gyermekét. Benned lakik Jézussal és a
Szentlélekkel együtt. Segít és vezet, hogy Jézus példája szerint
szeresd Istent, és szeresd embertársaidat. A kegyelmi élet Is-
ten (szentháromságos) élete bennünk: Isten bennünk lakik, és
vezet minket. Akiben Isten él, az úgy él, mint Jézus: szereti a
Mennyei Atyát és az embereket. Erre az életre a bennünk lakó
Isten tesz minket képessé. Megvilágosítja értelmünket, meg-
erősíti akaratunkat, és örömmel tölti be szívünket.
Sokan vagyunk, akik a keresztségben Isten gyermekei lettünk.
Mindnyájan Isten családjához tartozunk, testvérek vagyunk.
Tudjuk, Mennyei Atyánk szeret minket, mindig jót akar nekünk,
még akkor is, ha nehéz dolgokat kíván tőlünk parancsaival. Mi
bízunk benne, és Jézus példáját követve engedelmeskedünk
neki. Így szolgálunk Istennek, a mi Urunknak, akit senkinek a
kedvéért nem bántunk meg, mert Ő mindenkinél jobban szeret
minket.
6.4.2. A kegyelmi élet misztérium
Saját magunk számára a következő gondolatmenettel
próbáljuk megközelíteni a misztériumot:
Az anyagi világ a természettudományos megismerés tárgya,
melyet emberi értelmünkkel is felfogunk és viszonylag könnyen
beszélünk róla. Emberi megismerésünk azonban túlterjed az
anyagi világról szerzett tapasztalatainkon, hiszen érzelemvilá-
gunkat, az emberekkel való kapcsolatainkat, a lelki és a szel-
lemi világot is megismerjük, ám ezekről a kérdésekről már ne-
hezebben tudunk beszélni, mert sok dologról csak sejtéseink
vannak. Ám mégis valóság a szeretet, a jóság, a hűség, az
öröm, a bánat… A hívő ember még többet megismer, találkozik
az Isten világával, megismeri Isten üzenetét, megismeri Jézust
és az ő tanítását, és elnémul előtte. Vannak dolgok, amiket
megértünk, de sok minden felülmúlja képzelőtehetségünket és
értelmi képességeinket. Isten azonban beszél nekünk erről a vi-
lágról, önmagáról, a VALÓSÁGRÓL és velünk való kapcsolatá-
ról. Megtudjuk tőle, hogy: Az egy Isten három személyben él,
végtelen boldog (ön)ismeretében és szeretetében. Ő szeret
minket, részesíteni akar minket boldog életéből, ezért fogad
gyermekévé és emberi életünket felemeli istengyermeki életté.
 289
- (A fizika világából vett hasonlattal: Isten szentháromságos
szeretete kiárad az egész világra, és ha valaki meghallja a hívó
szót és ráhangolja magát az Isten „hullámhosszára”, akkor a
benne indukálódó szeretet-élet az istengyermeki élet. A Szent-
háromság az „adó”, mi pedig a „vevőkészülékek” vagyunk. A
„műsor” Istentől jön, ezt a láthatatlan valóságot a mi „készülé-
künk” fogja fel, és teszi többé-kevésbé élvezhető, emberileg is
megtapasztalható „műsorrá”.)
Istengyermeki, kegyelmi életünk megnyilatkozik életünkben,
Istennel való kapcsolatunkban: imádság, szentmise-
szentáldozás, bűnbánó lelkület, szentségek; embertársainkkal
való kapcsolatunkban: tagjai leszünk közösségének, megnyil-
vánul gondolatainkban, szavainkban és tetteinkben, úgy élünk,
gondolkodunk, beszélünk és cselekszünk, mint Jézus. Mindezt
úgy fejezzük ki: Isten bennünk él, segít, vezet, éltet minket,
bennünk lakik. Ezt jelenti nekem az örömhír: Isten szeret,
megbocsát, gyermekévé fogad, meghív országába, földi éle-
tünk után hazavár.
Miből ismerjük meg Isten szeretetét? Sok mindenből: a törté-
nelemből, amit értünk tett, ahogy gondoskodik rólunk; amit Jé-
zus tett értünk, irgalmasságáról; nevünkön szólít, fontosak va-
gyunk a számára. - A kegyelmi életet a keresztségben kapjuk.
Bennünk való élete akkor lesz megtapasztalható mások számá-
ra, ha együttműködünk vele; mint a gyermekben felismerhet-
jük szülőjét. Ez által a kapcsolat által leszünk kedvessé Isten
előtt (kegyelmi élet = megszentelő kegyelem, amit a kereszt-
ségi fehér ruha jelez). Amit a kegyelem által kapunk, az nem
tárgy: Isten önmagát adja. Ő világosítja meg értelmünket,
megerősíti akaratunkat és örömmel tölti el szívünket, hogy úgy
éljünk, mint Jézus. Isten tevékenysége bennünk (segítő kegye-
lem = tettre adott kegyelem). (A kegyelmi élet = megszentelő
kegyelem + tettre adott kegyelem.)
6.4.3. Tanítás a kegyelmi életről
A kegyelmi életről szóló oktatás nevelési célja: Örül-
jünk, hogy Isten gyermekei vagyunk, akarjunk kedves
gyermekei lenni. Oktatási célja: Az istengyermekség fo-
galmának megalapozása, a misztérium megsejtetése.
A fenti magyarázat a következő előzetes fogalmakat feltételezi:
290
- gyermekké fogadás; - élet: növény, állat, ember, a biológiai
és a szellemi élet; - az ember-gyermeki élet és az istengyer-
meki élet analógia; - örök élet, a földi istengyermeki élet foly-
tatása a halál után; - keresztelés; - kegyelem, ingyenes aján-
dék, bűnelengedés; - személy, természet; - Jézus példaké-
pünk; - Szentháromság.
A kegyelmi életről szóló tanítás ébrentartását szolgálja
a „Miért jó Isten gyermekének lenni?” kérdés ismételt
megbeszélése. Ahhoz, hogy a kegyelmi életről szóló taní-
tás ne maradjon elmélet, követnie kell az imádságról szóló
tanításnak, hiszen az imádság a kegyelmi élet legalapve-
tőbb megnyilatkozása, ami Istennel való kapcsolatunk él-
tetője, erősítője, fejlesztője.
A kegyelmi életről szóló tanítás az eukarisztikus lelkiség meg-
alapozója. A szentmisén való részvétel, a szentáldozás isten-
gyermeki életünk erősítője, táplálója. Sejtse meg a gyermek,
hogy mi is a szentmise lényege, hogy örömmel vegyen részt a
szentmisén, s legyen igénye a szentáldozás, a Jézussal való
személyes találkozás.
A kegyelmi életről szóló tanítás a bűnbánó lelkület alapja. A
bűnbocsánat szentsége a feltámadt Jézus húsvéti ajándéka.
Örülünk, hogy Jézus ilyen lehetőséget adott nekünk a megúju-
lásra, az állandó újrakezdésre. Ám nem csupán a gyónásról
van szó, hanem az állandó megtérésről, melynek kettős oldala:
elfordulás a bűntől - Isten felé fordulás. Óvakodni kell a hamis
bűntudat kialakulásától. Isten szeretete ne félelmet ébresszen,
amikor megtapasztalom emberi gyarlóságaimat, hanem kész-
tessen az állandó előrehaladásra. A lelkiismeret-vizsgálás eb-
ben a szemléletben nem bűnkeresés, hanem megköszönöm,
amit kaptam és azt keresem, hogyan tudnám jobban viszonoz-
ni Isten szeretetét. Így fordulok újra és újra Isten felé.
A kegyelmi életről szóló tanítás további nevelési célja:
Ismételt állásfoglalás Jézus mellett, keresztségi fogadal-
munk tudatos megújítása. Oktatási célja: a kegyelmi élet
misztériumának egyre jobb megközelítése.
A kegyelmi élet fejlődése, az előrehaladás nemcsak az életkori
sajátosságoknak megfelelő ismeretbővülést jelent, hanem első-
sorban a szeretetben való megerősödést.
 291
A megtérés két formája: amikor valaki hitetlenségből, közöm-
bösségből tér meg; illetve, amikor valaki rádöbben vagy foko-
zatosan ráébred arra, hogy milyen nagy ajándék számára az
istengyermeki élet és ebben az istengyermeki életben tudatos
döntéssel erősíti meg Isten iránti elkötelezettségét. Ideális len-
ne, ha mindenki akkor bérmálkozna, amikor erre a fejlődési
fokra eljutott.
A kegyelmi élet fejlődésének tényezői: - a tervszerű imaélet; -
a napi szentírásolvasás; - élet az Eukarisztiával; - a tudatos
önnevelés, rendszeres gyónás és a lelkiatya-választás; - hely-
keresés és bekapcsolódás a keresztény közösség életébe.
6.4.4. A mennyország
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem
fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.” (1Kor
1,9.) - „Ezután nagy sereg örömujjongását hallottam a
mennyben: »Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom Istenünk-
nek!«…” (Jel 19,1.)
„A mennyország, vagyis az üdvösség részesedés Isten boldog,
örök életében.” (MKK 119.) - „A mennyországba a jók jutnak,
akik egészen bűn nélkül vannak és büntetést nem érdemel-
nek.” (MKK 120.)
A mennyországgal kapcsolatos kérdések már a legki-
sebbekkel való foglalkozás során felmerülnek. Jézus példa-
beszédei alapján egy-két dolgot a kicsiknek is mondha-
tunk.
Jézus így tanított az örök életről: „A mennyek országa hasonlít
a szántóföldön elrejtett kincshez …” (Mt 13,44-46.) - A legna-
gyobb kincs: Isten szeretete. -- Milyen a mennyország? Jézus
azt tanítja, hogy Mennyei Atyánk szeret minket, és földi életünk
után hazavár az örök életre. Ezt a boldog örök életet mondjuk
mennyországnak. Jézus onnan jött. Ő tudja, hogy milyen:
Olyan jó, hogy azt elképzelni sem tudjuk. Jézus példabeszé-
dekben tanított róla. A mennyországban mindig boldogok le-
szünk, ott nem lesz sem sírás, sem fájdalom. Mindenki jókedvű
lesz, mert ott csak örülni lehet. -- Miért lesz jó a mennyország-
ban? Azért, mert együtt leszünk Mennyei Atyánkkal, Jézussal
és a Szentlélekkel, akik végtelen szeretetben élnek. A menny-
országban együtt leszünk Jézus édesanyjával, a Boldogságos
292
Szűz Máriával és mindazokkal az emberekkel, akik földi életük-
ben szerették Istent és embertársaikat.
Jézus így búcsúzott apostolaitól: „Ne legyen nyugtalan a szíve-
tek! Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házá-
ban sok hely van… Azért megyek el, hogy helyet készítsek nek-
tek. Ha aztán elmegyek és helyet készítek nektek, újra eljövök,
és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én
vagyok. Hiszen ismeritek oda az utat, ahová megyek… Én va-
gyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyá-
hoz, csak általam.” (Jn 14,1-6.) Ahogy földi lakásunkat szüleink
önzetlen szeretete teszi boldog otthonná, hasonlóképp az örök
életet a Szentháromság végtelen szeretete teszi boldog örök
otthonunkká.
Földi életünk után Mennyei Atyánk mindnyájunkat hazavár. Jé-
zus azért jött, hogy minket meghívjon, és elvezessen az Atyá-
hoz. Jézus is meghalt, azonban harmadnapra fel is támadt az
örök életre. Ezzel előre jelezte: A halállal nem ér véget életünk.
A halál csak átmenet a földi életből az örök életbe. Halálunk
után testünk porrá válik, de mi mégis tovább élünk: életünk
megváltozik, de meg nem szűnik. Jézus mondta: „Aki hisz ben-
nem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz ben-
nem, nem hal meg örökre.” (Jn 11,25-26.)
Mindenkit érdekel, milyen lehet a Mennyország „belülről”. Egy
példa segít megsejteni valamit. - Ferit büntetésből kizárták a
szobából, ahol testvérei tévét néztek. Hallani nem hallhatott
semmit a filmből, csak testvérei ujjongását hallotta. Belesett a
kulcslukon. A képernyőt nem látta, de testvérei sugárzó arcáról
leolvashatta, hogy milyen nagyszerű látványban van részük. -
A Szentírás két emberről szól, akik „bepillanthattak” a menny-
be. Izaiás próféta és János apostol, akik arról számolnak be,
hogy az angyalok és a szentek a mennyben önfeledt örömük-
ben vég nélkül dicsérik az Istent.
Az istengyermeki kegyelmi élet a megkezdett örök élet.
Aki megtapasztalta ennek az életnek a boldogságát, az
sejti, hogy milyen nagyszerű lehet azoknak, akik részesei
lehetnek a Szentháromság boldog örök életének.

+++
 293
6.5. Tanítás az Isten Országáról, az egyházfogalom
megalapozása
6.5.1. Az Isten országa
„Az én országom nem e világból való… Igen, király va-
gyok…” (Jn 18,36-37.)
„Jézus tanítását így kezdte: Közel van az Isten Országa, térje-
tek meg, és higgyetek az üdvösség jóhírében.” (MKK 65.) (Vö.
Mk 1,15.) - „Isten Országa Isten uralmát jelenti, amely Jézus
életében szavaiban, tetteiben és jelenlétében tárult fel az em-
berek előtt.” (MKK 66.) - „Az Úr Jézus azt tanította, amit hin-
nünk és tennünk kell, hogy Isten gyermekei legyünk, és eljus-
sunk az örök életre.” (MKK 67.) - „Jézus azt tanítja Istenről,
hogy ő irgalmas, bűneink ellenére is szeret minket.” (MKK 68.)
- „A keresztény ember szabadsága Isten ajándéka, amely lehe-
tővé teszi, hogy felismerje és önként megtegye az ő akaratát,
és így eljusson az örök életre.” (MKK 234.)
Az Isten Országáról szóló tanítást a gyermekek hitokta-
tásában kell megkezdeni, hiszen Jézus mindnyájunkat
meghív földi Országába, hogy eljuthassunk mennyei Or-
szágába.
Ország = úrság, ahol valakinek az akarata érvényesül; ahol va-
laki uralkodik. Isten országa nem olyan, mint a földi országok.
Az Ő országa ott van, ahol szeretet és béke uralkodik, ahol ér-
telmes teremtményei önként teljesítik akaratát. Az léphet be itt
a földön Isten Országába, aki hisz Jézus örömhírében, bűnbá-
natot tart és megtér. Az Isten Országának törvénye Jézus taní-
tása a nyolc boldogságról.
„Hasonlít a mennyek országa a mustármaghoz…” (Mt
13,31-32.) Az Isten Országa itt a földön indul fejlődésnek,
kibontakozása az örök életben teljesedik be.
6.5.2. Egyházfogalom
„Az Anyaszentegyház Isten újszövetségi népe, látható és lelki
közösség, Krisztus titokzatos teste.” (MKK 88.) - „Az Úr Jézus
azért alapította az Egyházat, hogy Isten Országát terjesztve az
örök üdvösségre vezesse az embereket.” (MKK 90.) - „Az Egy-
ház küldetése minden emberhez szól.” (MKK 91.) - „Jézus
Krisztus egyetlen Egyházat alapított. A Jézus Krisztus által ala-
294
pított Egyház a katolikus Egyházban áll fenn.” (MKK 92.) - „Jé-
zus Krisztus Egyházának lényeges tulajdonságai: egy, szent,
katolikus, apostoli.” (MKK 95.) - „Az igaz hitet tévedés nélkül a
pápa és a vele egységben lévő püspökök tanítják.” (MKK 96.) -
„Az Egyház a hit és az erkölcs tanításában nem tévedhet.”
(MKK 97.) - „Az Egyház tévedhetetlenségét Krisztus ígérete, a
Szentlélek működése biztosítja.” (MKK 98.) - „Jézus Krisztus
hierarchikus Egyházat alapított, melynek belső rendjét ő maga
határozta meg.” (MKK 99.) - „Azok a megkeresztelt emberek
tartoznak a katolikus Egyházhoz, akik elfogadják a katolikus hi-
tet és az Egyház szentségeit, közösségben a pápával és püspö-
keikkel.” (MKK 100.) - „Az Anyaszentegyház feje maga Jézus
Krisztus.” (MKK 102.) - „Jézus Krisztus Szent Péter apostolt
tette az Anyaszentegyház alapjává.” (MKK 103.) - „A római
pápa Szent Péter utóda, a püspökök testületének feje, Krisztus
helytartója és az egész Egyház pásztora.” (MKK 104.) - „Az
Egyház püspökei az apostolok utódai, az egyházmegyék fő-
pásztorai, egységben a pápával.” (MKK 105.) - „A püspököket
küldetésükben az áldozópapok és a diakónusok segítik.” (MKK
106.) - „A világi hívek küldetése az, hogy együttműködve lelki-
pásztoraikkal építsék Krisztus testét, mindenki a maga élethi-
vatásának megfelelően.” (MKK 107.)
Az egyházfogalom oly gazdag, hogy egyetlen meghatá-
rozásba nem szorítható bele. A hitoktatás során fokozato-
san kell bővítenünk a gyermekek egyházfogalmát (Vö.
6.7.2.), melynek alapja Jézus követőinek közössége. Jézus
közösségbe gyűjtötte apostolait, rájuk bízta örömhírét, s
felhatalmazta őket, hogy vezessék Isten népét az üdvös-
ség útján.
Az Egyház élete Isten Országa örömhírének meghirdetésével
indul. Jézus egyre többet bíz rá tanítványaira: tanítását, az Eu-
karisztiát, a bűnbocsánat szentségét, követőinek vezetését… Ez
a fejlődő közösség pünkösd napján lép a világ elé; pünkösd az
Egyház születésének napja.
Az Egyház kezdettől fogva folytatja Jézus művét: Isten dicsőí-
tését és az emberek üdvözítését. Az Eukarisztia az Egyház éle-
tének csúcspontja, forrása és célja. Az Egyház igehirdető és li-
turgikus közösség: Jézus evangéliumát hirdeti a világban, és
mindenkit meghív, hogy részese legyen az örök liturgiának.
 295
Az emberi természetből következik, hogy az emberek különbö-
ző közösségekben élnek. Az embereket a közös cél és a közös
felfogás hozza össze egy közösségbe, hogy egymást segítve
érjék el közös céljukat. Jézus is közösségbe gyűjtötte tanítvá-
nyait, akiket meghívott és megbízott, hogy tanítását hirdessék
a világ végéig. Azt is mondta, arról ismerni meg, hogy tanítvá-
nyaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Jézus
tehát igenis azt akarta, hogy követői közösségben éljenek. Az
Egyház pedig Jézus követőinek közössége, azoknak a közössé-
ge, akik hisznek Jézus Krisztusban és tanítása szerint akarnak
élni, az általa rendelt lelkipásztorok vezetése alatt.
Az Egyház tehát emberekből, mégpedig hívő, életszentségre
törekvő, de mégis gyarló emberekből álló közösség. És mint
minden közösségnek, az Egyháznak is szüksége van vezetőkre
és tagokra, valamilyen szervezettségre és belső rendre, mű-
ködési szabályra, munkamegosztásra… Aki ezek ellen beszél,
az anarchista demagóg. Más kérdés azonban, hogy kik legye-
nek a vezetők és tisztségviselők, és hogy tőlük méltán elvárha-
tó a tisztségükhöz méltó életmód.
Az emberi elgondolás azt sugallja, hogy az Egyházban demok-
ratikus úton kellene megválasztani a tisztségviselőket, így a
papságot is, akik a közfelfogásban az embereket képviselik az
istentiszteleti dolgokban. A Szentírást figyelmesen olvasva
azonban azt találjuk, hogy a pap, a próféta nem az embereket
képviseli Isten előtt, hanem Istent képviseli az emberek előtt.
Mindig Isten választotta ki azokat, akiket az emberekkel való
kapcsolatában közvetítői feladatokkal bízott meg. Így Jézust
sem mi választottuk, hanem az Atya küldte hozzánk, és ő azt
mondta apostolainak: Nem ti választottatok engem, hanem én
választottalak ki titeket… Továbbá, amint engem küldött az
Atya, úgy küldelek én is titeket… S Krisztus Egyháza mind a
mai napig őrzi ezt a gyakorlatot, hogy azokat szentelik pappá,
akiket Isten meghívott, s akiknek elhivatottságát a Krisztustól
rendelt főpásztor elismeri. Naivság lenne azt állítani, hogy Jé-
zus, aki magáról azt mondta: Én vagyok a jó pásztor, s aki azt
mondta Péternek: Legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat…,
hogy ő nem akarta, hogy követőinek felelős pásztorai legye-
nek… Akkor miért mondta volna: Aki titeket hallgat, engem
hallgat… és: Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot
nyer…? Az pedig, hogy a Jézus által kiválasztott és meghívott
296
lelkipásztorokat, a hierarchia tagjait papoknak és püspököknek
nevezzük, már emberi kifejezés kérdése csupán.
Az Egyház előbb említett hierarchikus berendezkedése az Egy-
ház egységének és hithűségének is az alapja. Mivel a hit kinyi-
latkoztatáson alapszik, a hitigazságok igazságát nem lehet em-
beri ésszel megítélni, az nem lehet emberi szavazás kérdése.
Ezért van szükség egy tanító tekintélyre, melyet Isten együtt-
működő kegyelme garantál. Az Isten akaratát megfogalmazó
törvények sem lehetnek emberi akarati elhatározás és szava-
zás által meghatározott követelmények. És végül az egységes
vezetést is az biztosítja, hogy nem pártérdekek és emberi sza-
vazás alapján jelölik ki az egyházi tisztségviselőket… Azt, hogy
hová vezet az Egyházban bevezetendő demokrácia - a szabad
lelkipásztor-választás és a Szentírás szabad egyéni értelmezése
-, sajnálatosan jól példázza a reformáció egyházainak máig
nem szűnő felaprózódása. Jézus kifejezett akarata, hogy köve-
tői egyek legyenek a szeretetben. Ennek pedig elengedhetetlen
feltétele az ő tekintélyének, és az általa adott tekintélynek az
elfogadása. A tökéletes keresztények hierarchia nélküli egyháza
olyan utópia, amely aligha valósulhat meg itt a földön. Jézus
pedig arra rendelte Egyházát, hogy a benne hívőknek itt a föl-
dön legyen vezetője az örök élet útján.
6.5.3. Miért vagyok katolikus?
„Jézus Krisztus a kinyilatkoztatást Anyaszentegyházára bízta.”
(MKK 8.) - „Az Anyaszentegyház a kinyilatkoztatást úgy adja
tovább, hogy hűségesen őrzi az apostoli igehirdetést, benne a
sugalmazott Szentírást.” (MKK 9.) - „A Szentírásba azok a
könyvek tartoznak, amelyeket az Anyaszentegyház Istentől su-
galmazottnak ismer el.” (MKK 11.) - „A Szenthagyomány az
Apostolok élő tanítása, amelyet az Anyaszentegyház igehirde-
tésével ad tovább.” (MKK 14.) - „A Szentírást és a Szentha-
gyományt tévedés nélkül a katolikus Egyház magyarázza.”
(MKK 15.) - „A teljes kinyilatkoztatás a katolikus keresztény
vallásban található meg.” (MKK 16.) - „Mi katolikus keresztény
vallásúak vagyunk.” (MKK 17.)
Katolikus keresztény vagyok! - valljuk mindnyájan. De
miért vagyok katolikus? Nem mindegy, hogy melyik ke-
resztény közösséghez tartozunk? Melyik Jézus igazi útja? -
Ezekre a kérdésekre a választ az előző pontban elmondot-
 297
takból merítjük. A kulcskérdés: Mi a papság szerepe, ho-
gyan hívja meg Isten papjait? - Jézus hierarchikus Egyhá-
zat alapított, a pap elsősorban Istent képviseli az emberek
előtt, és csak másodsorban képviseli az embereket Isten
előtt. Ezért Ő szabja meg, ki legyen, aki őt képviseli. Ez a
krisztusi tekintély egyedül a katolikus Egyházban valósul
meg. Ezért vagyok katolikus.
(Hozzánk legközelebb az ortodoxok állnak, akiknek megvan a
püspöki jogfolytonosságuk. Ám a velük való eukarisztikus kö-
zösségnek egyetlen feltétele hiányzik, Péter utóda, a pápa te-
kintélyének elfogadása.)

+++

6.6. Az erkölcs alapfogalmai, Isten parancsainak ta-

nítása
6.6.1. Erkölcsi nevelés a hitoktatásban
„Az erkölcs azt jelenti, hogy az ember felelős cselekedeteiért.”
(MKK 237.) - „A Szentírás szerint a törvény Isten atyai tanítá-
sa, amely megmutatja az embereknek a megígért boldogság-
hoz vezető utat.” (MKK 275) - „Az erkölcsi törvények: - 1. ter-
mészetes erkölcsi törvény; - 2. ószövetségi törvény; - 3. új-
szövetségi törvény.” (MKK 276.) - „A természeti törvény Isten-
nek minden ember szívébe vésett ajándéka, amely megmutat-
ja, mi a jó és mi a rossz.” (MKK 277.) - „Az ószövetségi tör-
vény az evangéliumra készít elő, foglalata a tízparancsolat.”
(MKK 278.) - „Az újszövetségi törvény a Szentlélek ajándéka, a
szeretet, a kegyelem és a szabadság törvénye.” (MKK 279.)
A hitoktatásról köztudott, hogy nem elégszik meg a hit-
ismeretek közlésével, hanem feladatának tartja a keresz-
tény nevelést is, együttműködve a szülőkkel és a helyi lel-
kipásztorokkal.
Az erkölcsi megújulás szükségességéről és a nevelés terén ta-
pasztalt bajok tüneteiről és okairól a katolikus iskolákkal kap-
csolatban már szóltunk. (3.3.2.) Bár a liberális iskola és peda-
gógiai szemlélet semleges nevelésről beszél, minden pedagó-
gus tisztában van azzal, hogy az ilyen semlegesség azonos a
298
teljesen szabadelvű neveléssel. Mindenki megtapasztalhatja,
hogy a jó ismerete még senkit sem tesz jóvá. A megismert jó
megvalósítására rá is kell nevelni az embereket. Ezért nem
elég, ha az iskola csak tanít, hanem nevelnie is kell. A kérdés
csupán az, hogy kellő világnézeti alap nélkül lehet-e egyáltalán
hatékony nevelésről beszélni. Eszmei alapok nélkül erkölcs tar-
tósan nem létezhet! Nincs más megoldás, minthogy minden is-
kolában lehetővé kellene tenni a hitoktatást, méghozzá oly mó-
don, hogy minden gyerek hozzájuthasson. (Vö. Pedagógia:
4.4.2.)
Vannak olyan vidékek, ahol hittant nem, de etikát lehet taníta-
ni, illetve ahol a szülő választhat, hogy gyermeke mit tanuljon,
hittant vagy etikát. Mit tud nyújtani az ilyen etikatanítás? Való-
jában azt, amit Isten szívünkbe írt törvényének nevezünk, ak-
kor is, ha nem hivatkozunk arra, hogy ennek forrása maga az
Isten.
Az etika (erkölcsbölcselet) tárgya az erkölcsi jó, mint önálló ér-
ték. Az etika foglalkozik a tudatos emberi cselekedetekkel, an-
nak természetével, körülményeivel és értékelésével. Az etika
főbb kérdései: Az erkölcs fogalma, az erkölcsi rend és érték, a
jó és a rossz fogalma. (Erkölcs, világnézet, pluralizmus) Az élet
célja, a boldogság, a közjó, a végső cél. Az erkölcsiség alapjai:
szabad akarat, lelkiismeret. Az emberi cselekvés természete, a
szándékosság, a tudatosság, a cél. A tudat és a tudatalatti sze-
repe. Szabad akarat, lelkiismeret, beszámíthatóság, felelősség.
Az emberi cselekvés normái, természeti törvény, emberi nor-
mák. Engedelmesség, tekintély, demokrácia és hierarchia. Lel-
kiismereti szabadság, szabadosság. Másokért való felelősség. -
Isten törvényeinek követelményei nagyrészt pusztán értelem-
mel is igazolhatók, a baj az, hogy megtartásukra az emberi erő
nem elég. Az etika nem jut el az ellenségszeretet jézusi köve-
telményére. Nyilvánvaló, hogy az etika nem tud jézusi életre
nevelni, csak az alapvető becsületes emberi magatartás kiala-
kítása lehet a célja. Sok ember számára azonban út lehet az
élet értelmének, végső soron Isten létének keresésére.
Bár minden hittanóra az erkölcsi nevelést szolgálja, de
különös hangsúlyt kap az erkölcsi nevelés, amikor általá-
ban az erkölcs kérdéseiről, Isten parancsairól és Jézus kö-
vetelményeiről tanítunk, mind az elsőáldozási, mind a bér-
 299
bérmálási felkészítésben. Az erkölcsiség alapjai: szabad
akarat, lelkiismeret. Életünk célja az örök élet, melyre
Mennyei Atyánk mindnyájunkat meghívott. Szeretetből en-
gedelmeskedünk hívásának és járunk azon az úton, ame-
lyet atyai tanácsaival, törvényeivel vezet, melyre Jézus ta-
nít minket.
A hitoktatás fokozatosan tudatosítja a gyermekekben, hogy
miért vagyunk keresztények. Mert Jézustól tudom, hogy Isten
szeret… Tehát én is szeretni akarom Őt. Nem félelemből, nem
számításból, hanem szeretetből fordulok feléje.
A hitoktatás, a vallásos nevelés életcélt, világnézetet,
lelki érettséget, áldozatkészséget ad, gerincességet köve-
tel. A késztetés (motiválás) leghatékonyabb eszközei: a
Jézus iránti szeretet, - Isten akaratának megvalósítása, -
Jézus kedvéért vállalt áldozat, - az örök élet reménye. - A
hitoktatás önfegyelemre késztet a tudatos bűnbánat és
megbocsátás, böjt és önmegtagadás gyakoroltatásával.
Megtanít a szeretet életszabályaira, hogy másoknak örö-
met szerezzünk, hogy megbocsássunk egymásnak, szeres-
sük még ellenségeinket is, legyünk türelmesek, tartsuk
tiszteletben a vallás- és lelkiismereti szabadságot. A hitok-
tatás elindít a tudatos önnevelésre a napi rendszeres lelki-
ismeret-vizsgálás és a rendszeres gyónás ajánlásával, le-
hetővé teszi a személyes lelkivezetést, s minden embernek
megadja az újrakezdés lehetőségét. Végül nyilvánvaló,
hogy mindezt a hitoktatói, lelkipásztori törekvést Isten ke-
gyelme segíti és teszi hatékonnyá.
Mi teszi a nevelést keresztény neveléssé? - (1)a keresztény ne-
velési cél; - (2)a keresztény nevelés speciális eszközei; - (3)a
szükséges ismeretek, a keresztény ismeretrendszer; - és nem
utolsósorban (4)a keresztény közösség és a nevelő tanúságtéte-
le.
Néhány tisztázandó részletkérdés: A rosszra való hajlam. “Min-
dig más a hibás…“ A jó tudása nem tesz jóvá! Vö. “Százszor
megmondtam…“ “Ki mint él, úgy ítél!“ “Ami jólesik az nem
bűn!“ Az erőszak, a partizánfilmek és krimik hatása. “A cél
szentesíti az eszközt!“ nem-keresztény elv gyakorlati alkalma-
zása. A zsarolás, kísértés, bűnre csábítás.
300
6.6.2. A rendezett lelkiélet
Amint a mindennapi életben természetesnek tartjuk,
hogy megtervezzük dolgainkat, ugyanúgy természetesnek
kell tartanunk, hogy lelkiéletünket is „megtervezzük”, tu-
datosan irányítsuk. Néhány olyan gyakorlat, amit minden-
kinek ajánlunk:
Mindennapi gyakorlatok: (1)rendszeres imádkozás, reggeli ima
a jó szándék felindításával, esti ima hálaadó lelkiismeret-
vizsgálással, (2)szentírásolvasás, elmélkedés, lelkiolvasmány,
(3)
esetleg szentmise és szentáldozás. - Hetenként tudatosan
megtervezett vasárnap szentmisével, szentáldozással és… -
Havonta szentgyónás, szükség esetén külön lelkivezető, min-
den évben zárt lelkigyakorlat stb.
Minden felnőtt kereszténynek szüksége van a lelki elő-
rehaladáshoz a hittantanulásra vagy rendszeres tovább-
képzésre és megbeszélésre. Ezeknek főbb témakörei:
- a hitismeretek, - a lelkiélettel kapcsolatos ismeretek, - a gya-
korlati tennivalók, - a felmerülő egyéni kérdések.
6.6.3. Isten parancsai
„Ti olyan tökéletesek legyetek tehát, mint Mennyei
Atyátok.” (Mt 5,48.) - „Egyébként, testvérek, kérünk és in-
tünk titeket az Úr Jézusban: Amint tőlünk tanultátok, ho-
gyan kell Istennek tetsző életet élnetek, úgy is éljetek,
hogy egyre előbbre haladjatok. Hiszen tudjátok, hogy az Úr
Jézus nevében milyen utasítást adtunk nektek. Isten aka-
rata ugyanis az, hogy szentekké legyetek.” (1Tesz 4,1-2.)
„A cselekedet akkor jó, ha jó a szándék, és az, amit teszünk.”
(MKK 238.) - „A lelkiismeret Isten szava bennünk, amely arra
int, hogy mit tegyünk, és mit ne tegyünk.” (MKK 240.) - „A he-
lyes lelkiismeretet úgy alakítjuk ki magunkban, ha készségesen
hallgatunk az Isten szavára, amit az Egyház tanít.” (MKK 241.)
- „Jók azok a cselekedetek, amelyek Isten akaratával meg-
egyeznek.” (MKK 242.) - „A jó cselekedetek gyakorlása jóra
való készséget alakít ki bennünk, ezt erénynek nevezzük.”
(MKK 243.) - „Isten mindnyájunkat meghív az életszentségre,
amely minden élethivatásban megvalósítható.” (MKK 230.) - „A
keresztény életszentség Krisztus követése a szeretetben.”
 301
(MKK 231.) - „Krisztus követése a nyolc boldogság lelkületét
kívánja.” (MKK 232.) - A Szentírás szerint a törvény Isten atyai
tanítása, amely megmutatja az embereknek a megígért bol-
dogsághoz vezető utat.” (MKK 275)
A Katolikus Egyház Katekizmusa az erkölcsi élet kérdé-
seit az Élet Krisztusban c. fejezetben tárgyalja. Természe-
tesnek tartjuk, hogy Isten szeretetét egész életünkkel vi-
szonozzuk. Isten törvényeit, Jézus követelményeit a kettős
főparancs alapján tanítjuk. A tízparancsot Jézus teszi a ke-
resztény élet alapjává, amikor megtanít annak szellemére,
a nyolc boldogság lelkületére. Nekünk is ebben a szemlé-
letben, pozitív beállításban kell tanítanunk. A tízparancs
törvényei olyan korlátokra mutatnak rá, melyek nem elzár-
ják az életre vezető utat, hanem kapaszkodót adnak, vé-
delmet nyújtanak a fenyegető veszélyek ellen. Nem az a
cél csupán, hogy ne kövessünk el bűnt, hanem az, hogy
mindig a jót tegyük. A lelkiismeretvizsgálatban sem azt
kell elsősorban keresnünk, hogy mit vétettünk, hanem azt,
hogyan tudnánk jobban viszonozni Isten szeretetét, mi az,
ami ebben minket akadályoz, hogyan tudnám jobban ten-
ni.
6.6.4. Az Anyaszentegyház parancsai
„Az Egyház a Szentlélek vezetésével tévedés nélkül tanítja ne-
künk a kinyilatkoztatás igazságait és az erkölcsi élet törvénye-
it.” (MKK 285.) - „Az Egyház öt parancsolata: - 1. A vasárnapot
és az egyházi ünnepeket szentmisével és munkaszünettel szen-
teld meg! - 2. A kötelező böjtöket és a pénteki bűnbánati na-
pokat tartsd meg! - 3. Évente gyónjál, és legalább a húsvéti
időben áldozz meg. - 4. Házasságodat az Egyház törvényei
szerint kösd meg, és gyermekeidet katolikus módon neveld! -
5. Az Egyházat anyagi hozzájárulásoddal is támogasd!” (MKK
286.)
A Katolikus Egyház Katekizmusának egyik apró újdon-
sága, hogy az Egyház parancsait nem a parancsok között
tárgyalja, hanem az „Egyház tanító és anya” cím alatt. Az
Egyház parancsai nem ráadások, további szigorítások, ha-
nem az Egyház lelkipásztori szeretetének megnyilatkozá-
302
sai. Ezeket a parancsokat ugyanúgy pozitív szemléletben
kell tanítani, mint Isten parancsait. Az ötparancsban meg-
fogalmazott minimális követelmények azonban nem jelen-
tik azt, hogy annyival megelégedhetünk, hanem arra mu-
tatnak rá, hol húzódik az a határ, amit átlépni már üdvös-
ségünk súlyos veszélyeztetését jelenti.
Az Egyház parancsainak megfogalmazása kezdettől fogva
kateketikai célt szolgált, és többször is módosult. A MKK
ötparancsa eltér a KEK-ben megfogalmazott ötparancstól. A
MKK az 1. és 3. parancsolatában a KEK két-két parancsát fűzi
egybe. A MKK 4. és 5. parancsa által megfogalmazott követel-
mények is megtalálható KEK-ben, csak más környezetben. Fi-
gyelemreméltó az a kezdeményezés, amelyet az Egyesült Álla-
mok Országos Katolikus Püspöki Konferenciájának „Alapvető
útmutatás a katolikus vallásos neveléshez” c. dokumentumban
7 pontban fogalmaz meg. Maga a megfogalmazás is az új
szemléletet tükrözi. Ezt idézzük:
A katolikus keresztények néhány kötelessége: (Az Egy-
ház parancsai)
1. Szenteljük meg az Úr feltámadásának napját: Min-
den vasárnap és a kötelező ünnepeken szentmisén való
részvétellel tiszteljük Istent; kerüljük az olyan tevékeny-
ségeket, amelyek hátráltatják lelki és testi felüdülésünket,
pl. fölösleges, vagy hivatásszerű munka, szükségtelen be-
vásárlás (ami nem sürgős) stb.
2. Éljünk szentségi életet: gyakran áldozzunk és rend-
szeresen végezzünk szentgyónást; - legalább évente egy-
szer járuljunk a bűnbocsánat szentségéhez (az éves gyó-
nás csak akkor kötelező, ha súlyos bűnünk van); - évente
legalább egyszer, Nagyböjt első vasárnapja és Szenthá-
romság vasárnapja között járuljunk szentáldozáshoz.
3. A bérmálkozás előtt ismerkedjünk meg a katolikus
tanítással, bérmálkozzunk meg, majd továbbra is tanuljunk
és mozdítsuk elő Krisztus ügyét.
4. Tartsuk be az Egyház házasságra vonatkozó előírása-
it: példával és szóval részesítsük gyermekeinket katolikus
oktatás-nevelésben; vegyük igénybe a plébániai iskolákat
és az egyéb vallásos programokat.
 303
5. Erősítsük és támogassuk az Egyházat: mindenki a
saját plébániai közösségét, plébánosát; egyházmegyéjét és
püspökét; a Világegyházat és a Szentatyát.
6. Az Egyház által kijelölt napokon a hústól való meg-
tartóztatással és böjtöléssel vezekeljünk.
7. Tegyük magunkévá az Egyház missziós lelkületét és
kapcsolódjunk bele apostoli munkájába.
6.6.5. Az erkölcs és közélet
„Az ember szabadsága azt jelenti, hogy felelősen tud dönteni
élete kérdéseiben.” (MKK 233.) - „A keresztény ember szabad-
sága Isten ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy felismerje és
önként megtegye az ő akaratát, és így eljusson az örök életre.”
(MKK 234.) - „Közösségi életre azért van szükség, hogy az
emberek természetüknek megfelelően tudjanak fejlődni.” (MKK
266.) - „A legfontosabb közösségek a család, az Egyház és az
állam.” (MKK 267.) - „Isten terve szerint a hatalom és a tekin-
tély célja az egyén és a közösség szolgálata.” (MKK 268.) - „A
keresztény embernek kötelessége részt venni a közösség szol-
gálatában a politikai és közéletben.” (MKK 269.) - „A politikai
hatalmat az erkölcsi törvények szerint kell gyakorolni az embe-
rek javára.” (MKK 270.) - „A keresztény politikus hivatása az,
hogy az evangélium szellemében építse a társadalom életét.”
(MKK 271.) - „Az állam feladata a közjó szolgálata.” (MKK
272.) - „A közjó magában foglalja: 1. az alapvető személyi jo-
gok tiszteletét; 2. a lelki és anyagi javak fejlődését; 3. a közös-
ségek szabadságát és védelmét.” (MKK 273.) - „A szolidaritás
önkéntes erőfeszítés az anyagi és szellemi javak méltányos el-
osztására, a rászorulók segítésére.” (MKK 274.)
A KEK egyik újdonsága, hogy a keresztény erkölcs kér-
déseiről tanítva a társadalmi, közéleti kérdésekkel kapcso-
latban is kifejti a keresztény tanítást. Ma már egyértelmű-
en világos, hogy a közéletben való minimális részvétel (pl.
szavazás) nemcsak alapvető emberi jog, hanem keresz-
tény lelkiismereti kötelesség is. Elsősorban tájékozódni
kell, és ennek megfelelően, örök életünk szempontjai sze-
rint dönteni a mindennapi élet és a közélet kérdéseiben.
Keresztény ember számára nem lehet közömbös, hogy érdekeit
ki képviseli a közéletben. Nem várhatjuk el nem hívő embertár-
304
sainktól, hogy a közügyeket a mi elképzeléseink szerint intéz-
zék, magunknak kell vállalni hívő embertársaink képviseletét,
közügyeinek intézését. Ugyanígy a közgazdasági kérdésekben
is érvényesíteni kell Isten törvényeit, a szeretet parancsát. A
szolidaritás minden keresztény ember lelkiismereti kötelessége.
Elegem van a kampányból, gondolják és mondják sokan. Való-
ban vannak pártok, akiknek az az érdeke, hogy az embereket
elfordítsák a politikától, hogy minél kevesebben menjenek el
szavazni, hogy ők bejussanak a parlamentbe. Éppen ezért nem
szabad nekünk elfordulni a közéleti kérdésektől! Ne hagyjuk
magunkat megtéveszteni!
„Idegen bűnt” az követ el, aki mást bűnre vezet, másnak bűnét
elősegíti, pártolja vagy leplezi. Aki azt mondja: ”Én nem fogok
szavazni!”, aki nem megy el szavazni, az is szavaz, mert elvesz
egy szavazatot attól a párttól, amelyet lelkiismerete szerint
támogatnia kellene. Ha többen is így tesznek, akkor Isten előtt
ők is felelősek lesznek mulasztásuk következményeiért, a hata-
lomhoz jutottak rossz döntéseiért.
Már a kicsinyek katekézisében - ha nem is beszélünk
politikai kérdésekről - úgy kell tanítanunk, hogy a gyerme-
kek is tartsák természetesnek, hogy szüleiknek családju-
kon kívül kötelezettségeik vannak a társadalomban is:
helyzetüknek, adottságuknak megfelelően részt kell venni-
ük a közéletben. Ahogyan nem lehet jó szülő az, aki elha-
nyagolja családját, úgy nem lehet jó szülő az sem, aki a
közéleti kötelességeit elhanyagolva, nem törődik gyermeke
társadalmi javainak, a közjónak szolgálatával.
A közéletben való részvétel kötelessége - demokratikus
államberendezkedést feltételezve - egyesek számára azt
jelenti, hogy hívő társai megbízásából vállalja a közéleti
szereplést. Akinek ehhez képessége és adottsága van, kö-
teles közéleti szerepet vállalni, főleg akkor, ha rá is sza-
vaznak. A szavazóknak pedig kötelessége, hogy szakmai
tudásával segítse a képviselőt a helyes döntéshozatalban.
Tény, hogy a politika sokszor „piszkos” ügy, ám épp azért
kell a hívő embernek is vállalni a részvételt, hogy a köz-
életben is érvényre juttassák Isten elgondolását az ember
és a társadalom életéről.
 305
Ez, a közéletben való részvétel kötelezettsége hasonlókép vo-
natkozik az Egyház közéletében való részvételre is!
Fontos kérdés a sajtószabadság keresztény szemlélete.
Az ismert liberális elv: „A hír szent, a vélemény szabad!” -
és annak a tényleges gyakorlatban való alkalmazása -, el-
lentmond sokszor nemcsak a jó ízlésnek, hanem a minden
embert megillető személyiségi jogoknak is. Az emberi mél-
tóság tiszteletben tartásának követelményét a Magyar Ka-
tolikus Katekizmus így fogalmazza meg: „A hírközlés fele-
lőseinek az a kötelessége, hogy hitelesen tájékoztassanak,
az emberi méltóság tiszteletben tartásával.” (MKK 359.)
6.6.6. A keresztények társadalmi szerepvállalása
Évtizedek óta tapasztaljuk, hogy a keresztények társa-
dalomi szerepvállalása nem arányos létszámukkal. Ennek
egyik oka, hogy a marxista rendszer 40 éven keresztül
nem tűrt másként gondolkodó politikusokat, ezért a ke-
resztények visszahúzódtak a politikai elkötelezettséggel já-
ró feladatoktól, szerepektől. Az 1989-es rendszerváltás
utáni politikai légkör sem tette vonzóvá a keresztények ak-
tív közéleti szerepvállalását. A hitvalló keresztény politiku-
sokat - ha nem sikerült őket valami módon korrumpálni, -
a liberális média megpróbálja hamis vádakkal lejáratni,
vagy az Egyház és az állam szétválasztására hivatkozva
elnémítani.
Az Egyház és állam szétválasztása szemfényvesztés. Az Egyház
nem a papokat jelenti, hanem a keresztények közösségét. A
keresztény állampolgárt ugyanolyan jogok és kötelességek ille-
tik, mint a nem hívő embert. A keresztény ember nem lehet
másodrendű állampolgár. A közéletben hangoztatott világnézeti
semlegesség pedig legtöbbször nem más, mint a hit nélküli, Is-
ten nélküli szemlélet alkalmazása.
Ahhoz, hogy ebben a kérdésben előbbre léphessünk és
teljesíthessük lelkiismereti kötelességeinket, először ma-
gunknak kell tájékozottnak lenni, ezt követően pedig eb-
ben a felelősségtudatban kell végezni hitoktató, nevelő
munkánkat. Nem lehetünk közömbösek embertársaink sor-
sa iránt. Mt 25,31-46. egyértelműen tanítja, hogy üdvös-
306
ségünket csak tevékeny felebaráti szeretettel biztosíthat-
juk.
Miért van szükség pártokra, kire szavazzunk?
A parlamenti demokrácia pártokra épül, az ő szavazata-
ik döntenek a törvényhozásban életünk fontos kérdései-
ben. A mai világban különböző világnézetű emberek élnek
együtt egy-egy országban, akiknek nemcsak a világnézet-
ük, hanem az érdekei is eltérnek egymástól. Egy-egy cso-
port része az egésznek, latin szóval pars, magyarul párt. A
csoportoknak azonban nem ellenséges, hanem partneri vi-
szonyban kell lenniük egymáshoz.
A politikamentes közélet, fából vaskarika, mert a politika a kö-
zéletet jelent. A civil szféra képviselőit is csak addig nevezhet-
jük civileknek, amíg nem szólnak bele pártpolitikai kérdésekbe,
azaz a törvényhozásba. A civil szervezetek valamely terület
szakembereiből és művelőiből jönnek létre. Akár milyen jól
végzik feladatukat, ebből nem következik, hogy jobban értenek
a közéleti kérdésekhez, mint a képzett politikusok. Azért, mert
valaki valamihez ért, nem biztos, hogy más kérdésben, főleg
világnézeti kérdésben is elfogadható és megalapozott a véle-
ménye. Fából vaskarika az a kívánság, hogy a civil szervezet
nem akar párt lenni, de képviseltetni akarja magát a parla-
mentben. Így párttá lesz, akkor is, ha nem akarja magát annak
nevezni. A civil szervezetnek nincs arra sem pénze, sem szer-
vezete, sem kompetenciája, hogy pl. választási kampányt tart-
son...
„Független politikus”? Ilyen nincs, mert minden embernek van
világnézete, mindenki tartozik valahová, akkor is, ha nem vall-
ja be. Kitől vagy mitől független? Pártoktól, világnézettől,
anyagi érdekeltségtől? Nem derül ki, hogy milyen értékrend
alapján politizál. Aki nem vállalja meggyőződését, az ne akar-
jon engem képviselni. A mai világban pedig nincs is olyan em-
ber, aki egymaga mindenhez értene. Ahhoz, hogy a politikusok
fontos kérdésekben jól tudjanak dönteni és szavazni, szüksé-
gük van tanácsadókra, olyan szakértőkre, akikkel azonos néze-
tet vallanak és segíteni tudják egymást. Ezek azok, akik egy
párthoz tartoznak. Aligha képes bárki egyedül olyan alapos
döntés előkészítésre, mint a leggyengébb párt, amelynek azért
meg van a minimális infrastruktúrája. Tartok azoktól, akiknek
 307
„jó szövegük van”, akik azt hiszik, hogy csak ők csinálják jól,
hogy ők mindent jobban tudnak.
Mint hívő keresztény magyar állampolgárok, csak olyan pártot
illetve képviselőjelölteket tudunk támogatni, akik elfogadják az
alapvető erkölcsi és szellemi, keresztény és magyar nemzeti
értékeket, nevezetesen: az Isten-hitet, a Bibliát és a 10 paran-
csolatot, illetve a hazaszeretetet, a demokráciát és a szolidari-
tást, és akik hajlandóak ténylegesen együttműködni egymás-
sal. Ha van olyan párt, amely ugyan nem tökéletes, de közel áll
a mi gondolkodásmódunkhoz, akkor nyílván azt kell támogat-
ni, jó irányba befolyásolni és nem kell, nem szabad mindenki-
nek új pártot alapítani. Nem keresztény pártban is lehetnek hí-
vő, rendes emberek, de csak akkor, ha a pártfegyelem nem kí-
vánja meg tőlük azt, hogy lelkiismeretüket alávessék a pártér-
deknek. Ki kell azonban lépniük a pártból, ha ráébrednek arra,
hogy képtelenek pártjukat jó irányba befolyásolni.
Ha lenne tökéletes párt, akkor arra szavaznék, de amíg
gyarló emberek vagyunk, addig ilyen nem is lesz. Ezért azt
a pártot kell szavazatunkkal támogatnunk, aki a legköze-
lebb áll a mi gondolkodásmódunkhoz, és akinek reménye
van arra, hogy bejusson a parlamentbe. Ostobaság lenne
erőinket szétforgácsolni.
Az Egyház elvben „egyforma távolságot tart” minden
párttól, csak a pártok nem viszonyulnak egyformán az
Egyházhoz.
Prófétai kötelességünk tanítani és nevelni. Az Egyház tanítóhi-
vatala nem akarja kisajátítani a közhatalmat, de feladata, hogy
kifejtse véleményét társadalmi és közéleti kérdésekben, hogy
tagjai ránevelje kötelességeinek lelkiismeretes teljesítésére.
Vannak „baloldali értékek”? Nincsenek, mert ami igazán ér-
ték, az egyetemes emberi érték. Vannak különböző értékek, de
az értékek sorrendje már világnézet kérdése. A baloldali érté-
kek valójában bal oldali érdekeket jelentenek és nem keresz-
tény értékrendet. Egy keresztény erkölcsi elveit soha nem vet-
heti alá gazdasági érdekeknek.
Történelmi tény, hogy Európa a keresztény erkölcsi kö-
vetelmények alapján fejlődött a mai értelemben vett Euró-
pává, keresztény Európává. Ebben az erkölcsi fejlődés-
308
ben az emberi gyarlóság negatív következményeit a kü-
lönböző megújulási mozgalmak ellensúlyozták. A felvilágo-
sodás következményeként jelent meg a liberalizmus,
amely mindaddig nem okozott különösebb erkölcsi gondot,
amíg elfogadta azokat az erkölcsi alapokat, amelyek a Tíz-
parancsolaton alapultak. Az ateizmus megjelenésével
megkezdődött a liberalizmus két irányba szakadása.
A keresztény liberalizmus (szabadelvűség) azt jelenti, hogy
Isten értelmet és szabad akaratot adott az embernek, aki az
elfogadott erkölcsi elvek ismeretében és azok figyelembe véte-
lével, felelőssége tudatában dönthet az élet kérdéseiben. Min-
den ember lelkiismerete szerint felelős cselekedeteiért. A köz-
hatalom is csak olyan kérdésekben adjon törvényi, jogi szabá-
lyozást, amelyek elengedhetetlenek a társadalom békés életé-
hez. Ettől a liberalizmustól meg kell különböztetnünk azt a gya-
korlati materialista liberalizmust, amely nem ismer el ember
feletti erkölcsi tekintélyt, amely nem akarja tudomásul venni,
hogy nemcsak a tételes törvények szabályozzák az ember éle-
tét, aki lelkiismeretének alapjául nem a természettörvényt, ha-
nem a saját érdekét tartja. Ennek a liberalizmusnak már nem a
szeretet az alaptörvénye, hanem az anyagi érdek. Ez a libera-
lizmus beszél az erkölcsi semlegességről, ami önmagának el-
lenmondó fogalom, hiszen erkölcsi értékkel szemben nem le-
hetséges semleges magatartás.
Amíg elfogadja Isten tekintélyét, addig keresztény ember is le-
het liberális. Ám ha Istentől, erkölcstől is függetleníteni akarjuk
magunkat, akkor már nem liberalizmusról, hanem szabados-
ságról van szó. Ebben az értelemben nem lehetünk liberálisok.
Erkölcsi megújulás nélkül a gazdaságot sem lehet rendbe hoz-
ni. Nem lehet egy országot üzleti alapon a szegények javára jól
kormányozni.
A keresztény ember nem lehet sem az igazságtalan liberális pi-
acgazdaság, sem az ateista-marxista tervgazdaság híve. A
marxista tervgazdaság elvben az igazságosságos társadalmat
akarta felépíteni, de ez azt feltételezte volna, hogy a társada-
lom tagjai tudatosan áldozatkész, tökéletes emberek, csak ép-
pen az a baj, hogy nem vagyunk ilyenek. A gyakorlat pedig be
is bizonyította, hogy a szocializmus nem működik. Ezért álnok-
ság ilyen szellemű jelszavakkal ámítani az embereket. A kapi-
 309
talista piacgazdaság nem igazságos, nem felel meg a szeretet
követelményeinek, de működik, mégsem szerethetjük.
A keresztény felfogásnak a szolidáris piacgazdaság felel
meg, amely az egyéni érdeken alapuló, de a szeretet által el-
lenőrzött gazdasági rendet akarja megvalósítani a közhatalom
segítségével. Nem az a jó, ami nekem vagy csak nekünk jó,
hanem az, ami megfelel a világ rendjének, annak a rendnek,
amelyet Isten megtervezett és megalkotott. Ez a szolidáris pi-
acgazdaság.

+++
6.7. Az egyháztörténelem tanítása és ökumenikus
kérdések
6.7.1. Az üdvösségtörténet oktatása
Az üdvösségtörténet Isten minden embert üdvözítő ter-
vének (üdvösségtervének) megvalósulása a történelem-
ben. Ahhoz, hogy ezt az üdvösségtervet felismerjük és
„megértsük” szükséges, hogy mint mozaik-képeket ismer-
jük az üdvösségtörténet egyes eseményeit, majd ezeket
egy-képpé összerakva, meglássuk benne Istenünk üdvözí-
tő tervének megvalósulását. Az üdvösségtörténet ismerete
nélkül hiányos a kinyilatkoztatásról való ismeretünk. Isten
ugyanis nemcsak prófétái és a szent írók által nyilatkoztat-
ta ki önmagát, hanem mindazon tetteivel is, melyeket az
emberiség történetében felismerhetünk. Az üdvösségtörté-
net tanításának céljai:
1. hogy tényekben, történetekben bemutassa Isten üd-
vözítő szeretetét, az Ő szeretetének nagyságát, szépségét
és hatalmát;
2. hogy főbb vonásokban megismertesse az üdvösség
rendjét, amelynek középpontjában Jézus Krisztus, az
egyetlen Megváltó áll;
3. hogy élményszerű példákra rámutasson, hogyan le-
het és kell különböző körülmények között Isten szeretetére
válaszolnunk és ezáltal növelje bennünk a reményt;
4. hogy bizonyítsa: Isten jelen van a történelemben.
310
Mikor tanítsuk az üdvösségtörténetet? Akkor, amikor a
gyermek már nemcsak az események történelmi egymás-
utánját, hanem a történelmi összefüggéseket is képes fel-
fogni, s ezek a történetek nem lesznek véletlenül egymás
mellé illesztett események. Az üdvösségtörténet tanításá-
nak egyidejű célja a keresztény történelemszemlélet meg-
alapozása. További feltétele az üdvösségtörténet tanításá-
nak az alapvető tájékozottság az irodalmi műfajokról, hogy
a Biblia történeteiben fel tudja fogni ezeknek a történetek-
nek a tanítását és tanulságait a félreértés veszélye nélkül.
Minderre mai körülményeink között aligha lehet 10 éves
kor előtt számítani.
Természetesen egy-egy ószövetségi bibliai történetet előbb is
taníthatunk, amennyiben azok helyes megértésének feltételei
megvannak. Ezeket az eseményeket - mint egy hatalmas mo-
zaik köveit - az időszalagon elhelyezve készítjük elő azt a pilla-
natot, amikor a gyermek felismeri a sok mozaikkövekből össze-
rakódó képet, Isten üdvösségtervének megvalósulását. Ebbe
az alakuló képbe kell beillesztenünk azokat a bibliai eseménye-
ket, amelyek a liturgikus év során válnak ismertté a gyermekek
számára.
6.7.2. Az egyháztörténelem oktatása
Az egyháztörténelem része az üdvösségtörténetnek,
amelynek középpontjában Jézus Krisztus élete, szenvedé-
se, halála és feltámadása van. Az egyháztörténelem szer-
ves folytatása az ószövetségi üdvösségtörténetnek, s taní-
tásának is azt kell sugallnia, hogy Jézus üdvösségszerző
műve folytatódik az Egyházban.
Az egyháztörténelem tanításának céljai tehát az üdvös-
ségtörténettel kapcsolatban a fentebb mondottakon kívül:
1. bemutatni konkrétan, hol és hogyan él tovább Isten
üdvözítő szeretete a mai világban: a gondviselés „kitapin-
tása”;
2. a történelem tanítása által helyes egyházfogalom és
egyháztudat „sentire cum Ecclesia” kialakítása;
3. bemutatni, hogy az Egyház Jézus Krisztus életét éli
és művét folytatja, amikor az ő rendeléséből kiosztja a ke-
 311
gyelmet és folyamatosan teljesíti küldetését, az evangéli-
um hirdetését az egész világon;
4. bemutatni, hogy az Egyház Krisztus közössége,
amelyben az ő élete jelenik meg és lesz jelenvaló a világ
végezetéig;
5. bemutatni, hogy Jézus tanítása mindig megvalósít-
ható, igaz, olykor csak bátor hitvallás - akár a vértanúság -
vállalása árán;
6. bizonyítani, hogy a mai Egyház, amelynek mi is tag-
jai vagyunk, lényegében ugyanaz, mint amit Krisztus ala-
pított, vagyis az Egyház kezdettől fogva egyetemes, apos-
toli és szent;
Természetesen nem hallgathatjuk el az Egyház tagjainak bűne-
it sem, nem kell mindenkit „fehérre mosni”. Az Egyházról alko-
tott reális képhez hozzátartozik az is, hogy az az úton levők
közössége, mégpedig gyarló emberekből álló közössége, amely
mindig megújulásra szorul - Ecclesia semper reformanda -, s
nem kell az aratás előtt kitépni a konkolyt a búza közül, ahogy
pedig sokan szeretnék. Ügyelni kell a helyes szóhasználatra,
hogy mikor mondjuk: „az Egyház” tett vagy tanított valamit, és
mikor mondjuk: „X.Y. pápa, püspök…” tett vagy tanított vala-
mit.
7. apologetikai szempontból megbízhatóan eligazítani a
tanulókat az egyháztörténelem „problematikus” pontjaival
kapcsolatban.
8. bemutatni, mit tett az Egyház (nemcsak a papok és
szerzetesek) a társadalom javára: természet-tudományok,
iskolázás, nevelés, karitatív művek…
9. az eretnekmozgalmak tanulságainak levonásával
rámutatni, hogy a mai „reformátorok” ötletei nem újdon-
ságok, hanem többször megpróbált olyan javaslatok, me-
lyek zsákutcába vezettek, eleve kudarcra vannak ítélve.
A diktatúra 40 évében, az 1968-as hittankönyv-pályázat után
az OHB szerkesztésében elkészült ugyan egy egyháztörténelem
hittankönyv, de az ÁEH nem engedélyezte megjelenését, mert
nem felelt meg a marxista történelemszemléletnek. Ezt, a csu-
pán néhány történelmi adatra felépített marxista történelmi
„mesét” nem lehet egy másik, néhány más adatra támaszkodó
312
„keresztény mesével” ellensúlyozni. Ezért az egyháztörténelem
tanításnak be kell mutatnia, hogyan lehet és kell a történelem
hatalmas adattárában megkeresni azokat a tényeket és össze-
függéseket, amelyek megakadályozzák, hogy egyoldalú törté-
nelemszemléletet alakítsunk ki magunkban. Nem kell a törté-
nelmi adathalmazt megtanulni, hanem meg kell tanulni hasz-
nálni és kezelni a történelmi forrásokat, kritikával olvasni a tör-
ténelmi monográfiákat. Jó tudatosítani, hogy a történelmi
szemlélet alakítása lehet tárgyilagos, de sosem lesz világnézeti-
leg független, hiszen a gondviselés „kitapintása” a történelem-
ben élő hitet feltételez.
Az üdvösségtörténelem, az egyháztörténelem tanítása
kitűzött céljainak eléréséhez nem szükséges az általános
iskolában teljes részletességgel tárgyalni a történelmi ese-
ményeket és összefüggéseket, csak annyit, amennyi a he-
lyes egyházfogalom és történelemszemlélet megalapozásá-
hoz szükséges. A fiatalok számára egy-egy nagy ember
vagy ismert szent és korának bemutatása adjon késztetést
arra, hogy milyen nagyszerű kibontakozása az embernek,
ha hitének megfelelően, teljes szívvel elkötelezi magát
Jézus követésére, akár a mindennapi életben.
6.7.3. A nemzeti önazonosság kialakítása a
katekézisben
Az ember Isten akaratából, természeténél fogva társa-
dalmi lény, családba születik és közösségbe tartozik. A
Magyar Katolikus Katekizmus egyik újdonsága, hogy az
emberi közösségekről szólva a társadalomi életben való
részvétellel kapcsolatban is megfogalmazza hitünk alapve-
tő tanítását.
Közösségi életre azért van szükség, hogy az emberek termé-
szetüknek megfelelően tudjanak fejlődni. (MKK 266.) - A leg-
fontosabb közösségek a család, az Egyház és az állam. (MKK
267.) - Isten terve szerint a hatalom és a tekintély célja az
egyén és a közösség szolgálata. (MKK 268.) - A keresztény
embernek kötelessége részt venni a közösség szolgálatában a
politikai és közéletben. (MKK 269.) - A politikai hatalmat az er-
kölcsi törvények szerint kell gyakorolni az emberek javára.
(MKK 270.) - A keresztény politikus hivatása az, hogy az evan-
 313
gélium szellemében építse a társadalom életét. (MKK 271.) - Az
állam feladata a közjó szolgálata. (MKK 272.)
Egyházunk tanítása szerint a katekézis feladata az egy-
házhoz tartozás tudata mellett kialakítani a hitünkből fa-
kadó helyes nemzeti öntudatot, a hazafiasság erényét. A jó
hazafi a hazáját szerető, érte önzetlenül tevékenykedő
ember.
Isten személyekben „gondolkozik”, a nemzetek az Isten
„gondolata” szerint alakultak és fejlődnek. A „katolikus”
szó nem nemzetközit jelent, a keresztény ember nem „vi-
lágpolgár”, hanem tagja egy népnek, egy nemzetnek és
ezek által tagja a nemzetek közösségének. Isten szemében
minden egyenlő: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga
vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lette-
tek Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28.)
Az üdvösségtörténet egy kiválasztott nép keretében indult, Jé-
zus is e nép fiának, zsidónak vallotta magát. Isten előtt azon-
ban „Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyá-
junknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül
hívják.” (Róm 10,12.)
A kereszténység nem egyeztethető össze sem a sovinizmussal,
sem a kozmopolitizmussal. A sovinizmus a más népeket lenéző,
a saját felsőbbrendűségének hitében másokat megvető, önző
és ellenségeskedést szító (faj) elmélet és magatartás. A másik
véglet a kozmopolitizmus, a szülőfölddel, a nemzeti hagyo-
mánnyal és műveltséggel szemben közömbösséget hirdető,
ezeket lebecsülő elmélet és magatartás. Ezekkel szemben a -
jó értelemben vett - nacionalizmus azonos a hazafiassággal, az
öntudatos, tevékeny hazaszeretettel. Csak az tudja más érté-
keit elismerni és elfogadni, aki saját értékeit is ismeri és nagyra
becsüli.
Történelmi tény, hogy Szent István király óta Magyar-
ország keresztény ország. Ez nem jelenti azt, hogy minden
magyar ember ténylegesen keresztény, de azt igen, hogy
neveltetésünk, magyar kultúránk alapja a kereszténység,
történelmünk alakulásában, országunk fennmaradásában
meghatározó szerepe van keresztény mivoltunknak. Ma is
bátran elmondhatjuk, hogy aki jó keresztény az jó magyar
314
hazafi.
Az is történelmi tény, hogy bár Magyarország lakosságának
többsége keresztény, az un. történelmi egyházakhoz tartozik,
nem kevesen vannak más különböző vallásokhoz tartozó, illet-
ve hitetlen emberek is. Ez azt jelenti, hogy pluralista világban
élünk, ahol meg kell tanulni tiszteletben tartani a másik meg-
győződését, lelkiismereti szabadságát, amit mi is megkívánha-
tunk a másként gondolkodóktól.
A katekézisben magyarságtudatunk felébresztését és
nevelését szolgálja: - a magyar szentek életének megis-
merése; - keresztény népszokásaink ápolása; - történelmi
emlékeink felkeresése; - a Mária országa és a Magyarok
Nagyasszonya fogalom, a Szent Jobb, a szent korona, a
magyar címer és zászló magyarázata; - a Himnusz és a
magyar vallásos népénekek megtanítása…
6.7.4. A misszió hitoktatása
Az Egyház létének értelme és alapja a krisztusi külde-
tés, mellyel az evangéliumot hirdetnie kell minden népnek.
A hagyományosan keresztény népeket is ismételten újra
kell evangelizálni, mert az egymást követő nemzedékeket
ismételten meg kell téríteni, hogy az Egyháznak tudatos
tagjaivá legyenek, kereszténységük ne váljék csupán tár-
sadalmi hagyománnyá. Ez a belső misszió, amely elvá-
laszthatatlan a külső missziótól, a még nem keresztény or-
szágokban végzett hithirdetéstől. Az Egyház missziós tevé-
kenységének biblikus megalapozása tudatosítsa bennünk,
hogy Isten üdvözítő tervének szolgálata az Egyház minden
tagjának feladata. Az Egyházat nem hatalmi, gazdasági
vagy statisztikai szempontok késztetik az evangélium hir-
detésében, hanem Krisztus szeretete sürgeti.
A missziós öntudat mutat lehetőséget a fiataloknak ar-
ra, hogy megértsék, milyen feladataik vannak az Egyház-
ban, amelyeket egész életükkel szolgálniuk kell. Keresz-
tény életük kibontakozásában az Egyházban kifejtett tevé-
kenységük segíti a fiatalokat, amikor Jézus iránti szerete-
tüket mindennapos tetteikkel tanúsíthatják. A keresztény
küldetés alapozza meg a fiatalok keresztény felelősségér-
 315
zését és szolidaritását, amelyre szükségük van, hogy az
elszemélytelenedő társadalomban, hogy jól érezzék magu-
kat az Egyházban és ne csábítsák el őket az egyre szapo-
rodó szekták.
Isten minden embert meghív az üdvösségre és minden ember
Jézus által üdvözül, ezért kell hirdetnünk az üdvösség örömhír-
ét minden embernek. Igaz, hogy az is üdvözülhet - Jézus által -
, aki saját hibáján kívül nem jut el az ő ismeretére, de lelkiis-
merete szerint teljesíti Isten akaratát. Ezért merülhet fel a kér-
dés, ha minden ember üdvözülhet, akkor miért kell mégis min-
denütt hirdetni az evangéliumot? A válasz egy példa. Sötét
szobában is megtalálhatja a kijáratot az ember, ha kitartóan
keres. Ennek ellenére mégis kötelességünk világosságot gyúj-
tani a számára, erre kötelez minket a szeretet. Jézus szeretete
- aki életét adta üdvösségünkért a kereszten - késztet minket
arra, hogy ha megismertük az evangélium világosságát, akkor
nekünk is világoskodnunk kell másoknak. - Az örömhír termé-
szete is megkívánja, hogy ha megismertük, akkor azt mások-
nak is továbbadjuk. E nélkül a belső késztetés nélkül az öröm-
hír számunkra sem lehet igazi örömhír. Ide kívánkozik Martin
bíboros mondása: „Én csak akkor beszélek Jézusról, ha kér-
deznek, de úgy élek, hogy kérdezzenek!”
6.7.5. Hitoktatás ökumenikus szellemben
A keresztények egysége Jézus akarata és nem néhány
buzgó ember külön ügye. Az evangélium hirdetésének ha-
tékonysága minden kereszténytől megköveteli, hogy részt
vegyünk a keresztények egységének megvalósulásában.
Ennek az ökumenikus szellemnek érvényesülnie kell az
egész hitoktatásban, de különösképpen az egyháztörténe-
lem oktatásában. Amikor rámutatunk a szakadás okaira,
akkor mindkét oldal szempontjait meg kell értenünk. Hely-
telen lenne, ha el akarnánk dönteni, hogy kinek volt igaza,
hiszen minden szakadás létrejöttének „előfeltétele”, hogy
valamilyen szempontból mindkét félnek igaza legyen. A
szakadást nem az igazsághoz való merev ragaszkodás, ha-
nem csak a kölcsönös megértést kereső szeretet tudja
megelőzni. Ez fontos tanulság a mai keresztények számára
is, mert a szakadás irányába ható erők ma is hatnak, s az
316
újabb szakadásokat is csak a kölcsönös megértést kereső
szeretet tudja megelőzni.
A keresztények egysége a hatékony tanúságtétel felté-
tele. Az egység felé is a megértést kereső szeretet vezeti
Krisztus követőit. Ezért sem beszélünk visszatérésről - hi-
szen a legtöbben nem maguk szakadtak el: beleszülettek
közösségükbe -, hanem arról, hogy Jézus Krisztusban
akarjuk megtalálni újra egységünket. Természetesen szük-
séges, hogy ismerjük egymás tanítását: miben van tényle-
ges eltérés, és mi az, amiben csak a szóhasználat vagy a
teológiai magyarázat különbözik. Ám az egység ügyét
mégsem a teológiai viták, önigazolások vagy a közömbös-
ség szolgálják, hanem az igazság közös keresése, a nyílt
dialógus, továbbá a közösen vállalt szeretetszolgálat.
Az ökumenikus szemlélet késztet arra is, hogy rámutassunk
nemcsak a szakadás okaira, hanem az egység alapvető feltét-
eleire is. Az első feltétel az Egyház tanító tekintélyének elfoga-
dása. A hit kérdéseiben - melyek számunkra misztériumok -
észérvekkel nem lehet eldönteni, hogy kinek van igaza, ehhez
Isten tanító tekintélyére is szükség van. Ma már egyértelmű,
hogy a Szentírás egymagában ehhez nem elégséges, hiszen
maga az Írás is magyarázatra szorul. Tény, hogy Jézus - ami-
kor megbízta tanítványait az evangélium hirdetésére - élő szó-
val adott tanítást bízott rájuk. Ezt az élő szóban való tanítást
segítették a Szentlélek sugalmazására írt apostoli iratok, me-
lyek az újszövetségi Szentírásban találhatók. Az is tény, hogy
az egymástól elkülönülő keresztények a Szentíráson kívül saját
hagyományaikra is hivatkoznak. Végül elégtelen a Szentírás
magyarázatában a Szentlélek sugalmazására hivatkozni, hiszen
amikor a magyarázók egymásnak ellentmondó eredményre
jutnak, akkor lehetetlen, hogy mindkettőjüket a Lélek sugal-
mazza. - Tanító tekintély nélkül azért sem lehet eljutni az egy-
ségre, mert akik ragaszkodnak a Szentírás szabad, egyéni ma-
gyarázatához, azok a saját közösségükön belül sem lesznek
képesek a hit egységének megvalósítására.
+++

A hitigazságok tanítása,
 317
a 6. fejezet összefoglaló kérdései
Hogyan közelíthetjük meg a misztériumokat a katekézis
során?
Hogyan alapozzuk meg a gyermekek Isten-fogalmát, Jé-
zus-képét?
Hogyan tanítsunk Istenről, az isteni Személyekről és a
Szentháromságról?
Mit tanítsunk a kisiskolásoknak Istenről? (Mit kell tudniuk
Istenről?)
Mit jelent Isten üdvösségterve? Hogyan tanítsunk a meg-
váltásról?
Hogyan tanítsunk az istengyermeki, kegyelmi életről?
Hogyan tanítsunk az örök életről, az örök boldogságról?
Hogyan alapozzuk meg az Egyház-fogalmat? (Miért van
szükség Egyházra?)
Hogyan szolgálja a hitoktatás az erkölcsi nevelést?
Hogyan tanítsunk Isten és az Egyház parancsairól?
Mik a céljai az üdvösségtörténelem hitoktatásának? (4 kü-
lönböző célt kell felsorolni!)
Mik a céljai az egyháztörténelem tanításának? (9 különbö-
ző célt kell felsorolni!)
Hogyan szolgálja a katekézis a hazafiasságra nevelést?
318
Kateketika vizsga és szigorlati tételek
A félévek szóbeli vizsga tételei
1. A kateketika alapkérdései
1.1. A hitébresztés és katekézis az Egyház lelkipásztori
küldetésében
1.2. A katekézis
1.3. Katekézis az Egyház életében
1.4. Történelmi visszatekintés
1.5. Iskolai és plébániai (templomi) hitoktatás
1.6. Hitoktatás a II. Vatikáni Zsinat után
1.7. A magyar hitoktatás
1.8. Mai feladataink és gondjaink
2. Katekézis és a hit fejlődése
2.1. A gyermekek keresztény nevelésének megalapozása
2.2. Az iskolába járó gyermekek hitének fejlődése
2.3. Az elsőáldozási felkészítés szerepe a hit fejlődésében
2.4. Katekézis a serdülőkor kezdetén
2.5. A bérmálási felkészítés szerepe a hit fejlődésében
2.6. A középiskolás-korúak hitoktatása
2.7. A jegyes-kurzusok szerepe a hit fejlődésében
2.8. A megtérők katekézise
2.9. A felnőtt korúak katekézise
2.10. Akikre különös figyelmet kell fordítanunk
3. A keresztény nevelő
3.1. A keresztény nevelés elemei
3.2. A katekéta
3.3. Keresztény iskola, keresztény nevelők
3.4. A szülők és a család
3.5. A lelkipásztorok és keresztény nevelők
3.6. Katekézis nem-hívő környezetben
4. A hitoktatás gyakorlati kérdései
4.1. Alapelvek a hitoktatás anyagának elrendezésében
4.2. A hitoktatás tanterve
4.3. Felkészülés a hittanórára, óravázlat
4.4. A hittankönyvek, segédeszközök használata
 319
4.5. A hitoktatás módszertana
4.6. A szemléltető és technikai eszközök használata
4.7. Fegyelem és fegyelmezés
4.8. Különleges helyzetek, feltételek
5. A katekézis egyes feladatai
5.1. Imádságra nevelés a hitoktatásban
5.2. Elsőáldozási felkészítés, eukarisztikus nevelés
5.3. A gyónási felkészítés és bűnbánó lelkület kialakítása
5.4. A biblikus hitoktatás
5.5. Énektanítás, bekapcsolódás a liturgikus közösségbe
5.6. A templomi szolgálatok
5.7. Bérmálási felkészítés és tudatos önnevelés
5.8. Szexuális nevelés és felkészítés a házasságra
5.9. A fiatalok bekapcsolása az egyházközségi életbe
6. A hitigazságok tanítása
6.1. A hitoktatás nyelve, a vallási fogalmak megalapozása
és továbbfejlesztése
6.2. A gyermekek jézusképe, istenfogalma és a Szenthá-
romságról szóló hitoktatás
6.3. Az üdvösségterv, a megtestesülés és a megváltás
hitoktatása
6.4. A szentháromságos istengyermeki élet
6.5. Tanítás az Isten Országáról, az egyházfogalom meg-
alapozása
6.6. Az erkölcs alapfogalmai, Isten parancsainak tanítása
6.7. Az egyháztörténelem tanítása és ökumenikus kérdé-
sek
320
Kateketika szigorlati tételek
(A régi tételek új sorszámmal. A b/ tételek régi sorszáma zárójelbe téve.)

1. a/ A hitébresztés és katekézis az Egyház lelkipásztori

küldetésében
1. b/ A gyermekek jézusképe, istenfogalma és a Szenthá-
romságról szóló hitoktatás (22.)
2. a/ A kötelező és a fakultatív, az iskolai és plébániai
(templomi) hitoktatás
2. b/ Imádságra nevelés a hitoktatásban (15.)
3. a/ Hitoktatási szemléletváltás a II. Vatikáni Zsinat után
3. b/ A biblikus hitoktatás (17.)
4. a/ A gyermekek keresztény nevelésének, megalapozása
4. b/ A hitoktatás nyelve, a vallási fogalmak megalapozása
és továbbfejlesztése (21.)
5. a/ Az iskolába járó és az elsőáldozásra készülő gyerme-
kek hitének fejlődése
5. b/ Az eucharisztikus nevelés és a bűnbánó lelkület ki-
alakítása (16.)
6. a/ Katekézis a serdülőkorban, a bérmálási felkészítés
szerepe a hit fejlődésében
6. b/ Bérmálási felkészítés és tudatos önnevelés (19.)
7. a/ A középiskolás-korúak hitoktatása, a jegyeskurzusok
szerepe a hit fejlődésében
7. b/ Szexuális nevelés és felkészítés a házasságra (20.)
8. a/ A megtérők és a felnőttek katakézise
8. b/ Tanítás az Isten országáról, az egyházfogalom meg-
alapozása (24.)
9. a/ A keresztény nevelés elemei és résztvevői
9. b/ Az erkölcs alapfogalmai, Isten parancsainak tanítása
(25.)
10. a/ Katekézis nem-hívő környezetben
10. b/ Az egyháztörténelem tanítása (26.)
11. a/ Alapelvek a hitoktatás anyagának elrendezésében
 321
11. b/ Az üdvösségterv, a megtestesülés és megváltás hit-
oktatása (23.)
12. a/ A hitoktatás tanterve, felkészülés a hittanórára, óra-
vázlat
12. b/ Fegyelem és fegyelmezés (14.)
13. a/ A hitoktatás módszertana, a szemléltető és techni-
kai eszközök használata
13. b/ Énektanítás, bekapcsolódás a liturgikus közösségbe
(18.)