FRANZ KAFKA

Az átváltozás

Az átváltozásmítoszok modern képviselője ez az elbeszélés,

Metamorfózis: lényegi átalakulás, átváltozás
A világirodalomban az ókori római költő írt elsőként erről a témáról – Ovidius – Átváltozások címen.
Az elbeszélés – in medias res (a dolgok közepébe vágás) – kezdődik, Gregor Samsa egy fiatalember
egy reggelen arra ébred, hogy féreggé változott. Ez a fantasztikum valósággá alakítja, lényegíti át a
„lidércnyomást” és ezzel egyidejűleg lényegtelenné teszi az addig érvényesnek tekintett valóságot.
Az író új elbeszélésformát teremt azzal, hogy a realitás és a fantasztikum állandóan egybejátszik az
írásmű létidejében. A történések rémálomszerű atmoszférája kérlelhetetlenül „behálózza” Gregor új
életét. Az olvasó külső nézőpontját meghatározza az archaikus szorongás, amivel értelmezzük a
groteszk képiségét a bogár, azaz Gregor létének. A fiatalember tudata az alakváltozás ellenére megőrzi
ésszerű működését, a féreglét állapotát eszméletével nyomon követi. Időközben a főszereplő egyre
inkább kirekesztődik a régi világból.
Kafka elbeszélése parabola, amelynek megfejtésében segíthet bennünket Samsa két lényének
összevetése. Az átváltozása előtt a fiatalember posztóval kereskedő utazóügynökként élte a polgári
szabályosság keretei között a monoton életformáját. Életét a szükség, a kötelességérzet, az egyhangú
munka tölti ki. Az átváltozása után mélyebb igazságokat tapasztal meg önmagára vonatkozóan.
Szembesül családja részvétlenségével, apja durvaságával, főnöke személyében a hivatal
embertelenségével. Egyidejűleg mindezzel Gregor, megszabadulva előző kötöttségeitől az emberi
tartalmak mélyebb szintjére jut el – megértésvággyal fordul családjához. A fiatalember most az
önfeladás helyett, amibe a kérlelhetetlen munka kényszerítette személyiségében körvonalazottabbá
vált. Az igazságra ébredésének az ára, hogy a világ börtönszerűségét a lélek bebörtönzöttsége váltja
fel. A féregtestben élt létezés megszűnteti a személyiség önkifejezési lehetőségeit, végül pedig magát
a személyiséget is felszámolja.
Gregor átváltozása a világból való kivonulásként is felfogható, ugyanakkor büntetésként is, ami a
konformista és önfeladó életének a zárlata.
Kafka elbeszélése a személyiség önazonosságának bizonytalanná válását is jelzi, a XX. századi ember
világtól és önmagától való elidegenedését.
Az elbeszélés írói stílusa tényközlő, szenvtelen, a narrátor nem értelmezi a történéseket.
Gregor halála és annak kíméletlen brutalitása a modern, elgépiesedett, egyre lélektelenebb világ
lenyomata.

Franz Kafka életrajza és írói világképe:

A 20. század legnagyobb hatású íróinak egyike, Franz Kafka (1883–1924) német nyelvű prágai zsidó
kereskedőcsaládban született. Élete végéig hivatalnokként dolgozott, irodalmi műveit munkája mellett,
leginkább éjszaka írta. A hivatal személytelensége, az emberi kiszolgáltatottság, a többszörös
kívülállásából fakadó idegenségérzet, erőszakos apja tekintélyének nyomasztó súlya, a magány és a
szorongás jelleméből fakadó tapasztalata adta művészetének alapélményeit.
Életében kevés műve jelent meg, azokat is inkább barátai biztatására engedte kiadni. Halála előtt
szerelmét és legjobb barátját egyaránt arra kérte, hogy semmisítsék meg kéziratait (egyes kutatók
szerint egyébként maga Kafka írásainak mintegy kilencven százalékát égette el), de kérését csak
egyikük teljesítette: a barát, Max Brod kiadta a nála lévő szövegeket, s így több, ma
kulcsfontosságúnak tartott Kafka-művet mentett meg az utókor számára, köztük az író két
legismertebb töredékét, A per és A kastély című regényeket.

A kafkai világ alapvonásaiban abszurd. Helyüket nem lelő, elszigetelődött hősei előtt egy pillanatra
sem tárul fel a sorsukat alakító, megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor áttekinthetetlen „Rend” és
„Törvény” értelme. (A per főszereplője, Josef K. még azt sem tudja meg, mivel vádolják, csupán arról
értesül a jogi gépezet homályos funkciójú fogaskerekein keresztül, hogy ügye rendkívül súlyos, de
halálos ítéletéhez, melyet ő maga sem von kétségbe, ennyi is épp elegendő.) Kafka szövegei többféle,
akár egymásnak ellentmondó értelmezést is lehetővé tesznek. A szenvtelen, pontosságra törekvő, jogi
nyelvet idéző elbeszélés azonban semmilyen fogódzót nem nyújt a választáshoz.

A mitikussá növesztett hivatal Kafkánál már-már külön világszintet képvisel, a témák hétköznapisága
azonban paródiába fordítja a mítoszt, ahogy a bibliai nevekkel felruházott szereplők és mitológiai
párhuzamokból építkező történetek jelentéktelensége is ebbe az irányba hat. A kafkai elbeszélés
ugyanis alapvetően egy hétköznapi, nagyon is reális világot ábrázol szinte kimerítő részletességgel, s
ebbe tör be - helyesebben: erre épül rá – a maga nyomasztó természetességében az irrealitás és a
fantasztikum. A Kafka szöveg többek közt ezért (s nem mellesleg a túlzás alakzatának szövegszervező
szerepe miatt) gyakran komikus alaptónusú.