Tóth Árpád a 20. század egyik legnagyobb és legtehetségesebb magyar költője.

Költészetéről elmondható, hogy elégikus, illetve sok versében a szomorúság

hangsúlyosabb, mint más költőknél. Ezt a bánatot nagyon kifinomult formában
fejezi ki. Életművében megfigyelhető a természet iránti rajongás, a hazafias
érzelmek, illetve az emberi élet filozófiai kérdései. Tóth Árpád annyira
meghatározó költője korának, hogy Babitssal és Kosztolányival vetekszik. A
Nyugat élvonalába tartozik. A kötő a szerelemről, a természetről, ezen felül az
élet értelméről szóló elképzelései elgondolkodtatják és további meglátásmóddal
látja el az olvasót.

Tóth Árpád Lélektől lélekig című versének vershelyzetében a költő az ablaka

előtt áll, és nézi a csillagokkal teli éjszakai égboltot. A sötétségben és a
csendben álmodozva érdekes gondolat jut eszébe. Köztudott, hogy több ezer
évbe telik, amíg a csillagok fénye eléri bolygónkat. A költő ennek ismeretében
arra céloz, hogy a csillagok is egyedül vannak és magányosak pont úgy, mint az
emberek vagy saját maga. A csillagok fénye a magány fájdalmának üzenetét
szimbolizálja. A vers üzenete erre a költői gondolatra épül.

A versben a lírai én hangulata, a háttérben marad. A versindító hétköznapi

szituáció. A lírai én szabadjára engedi az érzelmeit az utolsó versszakban,
ugyanakkor úgy érzi, hogy a magány örök, lélektől lélekig eljutni nem lehet. Ezen
felül összeköti a csillagokat a földi világgal. A csillagok hasonló anyagokból
állhatnak, mint a Földön megtalálható anyagok, így arra következtet Tóth Árpád,
hogy a Földön megtalálható magányosságot a csillagok is átélik. Pedig csak a költő
saját egyedüllétét gondolja bele ezekbe a csillagokba.

Az égen világító csillagok a legfontosabb motívuma a műnek. Tulajdonképpen, ez

az egyetlen kép, ami köré építi a verset. Azonban az ablakon keresztül történő
figyelés, bámulás motívuma is megfigyelhető. Hasonló motívumot használt fel
Allan Poe At the Window című alkotásában.

A Lélektől lélekig Tóth Árpád költői előre lepéseinek az utolsó éveihez tartozó
mű, amikor elérte azt a pontot, amikor a versben lévő szavak az egyszerűség felé
tolódtak el. A költő eljutott egyfajta belső nyugalomra jutott. Felhagyott a
nyelvi díszítésekkel, és költői szerkezete elment a realizmus felé.
Tóth Árpád a 20. század egyik legmeghatározóbb költője. Költészete mélyen
megérintette nemcsak korát, hanem utókorát is. A költő életműve nem csak
irodalmi értékeket hordoz, hanem az emberi lélekre hatva, új gondolatokat és
érzéseket kelt bennünk. Így a költő a magyar irodalom nagy alakja marad, akinek
művei továbbra is inspirálnak és elgondolkodtatnak bennünket. A „hasonló művek”
témakört kihagytam.