Életművek a magyar irodalomból, kötelező szerzők

Babits Mihály: Jónás könyve

A 20. századi magyar líra megalkotója. Nagy műveltségű, sokoldalú egyéniség. Poeta
doctus azaz őstehetség, tudósköltő. Költő, regényíró, műfordító és esszéista. Az 1908. Január
1.-jén induló Nyugat című folyóirat szerkesztője. Művészetének legfőbb jellemzője a
hagyománytisztelet, az antik kultúra követése. A gondolati líra terén hozott újat,
műfordítóként lefordította Dante Isteni színjátékát, Shakespeare színműveit, önéletrajzi
ihletésű regényeket írt. (pl.: Kártyavár, Halál fiai, Gólyakalifa)
1883.-ban született Szekszárdon, apja Babits Mihály, törvényszéki bíró, anyja Kelemen
Autróra. Iskoláit Budapesten és Pécsen kezdte, majd gimnáziumi tanulmányait Pécsen
folytatta. Ezt követően Budapesten magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett. Tanári
pályáját Baján kezdte, majd Szegeden tanít, majd 1908 és 1911. között az erdélyi Fogarason
kap tanári állást. Ezt a három évet száműzetésként éli meg. Mégis írói munkásságának
legtermékenyebb időszaka. (54 vers) Az első világháború idején a katonai szolgálat alól
felmentették, szívproblémái miatt. 1911. után Fogarast követően tabári pályáját Budapesten
folytatja. 1921.-ben veszi feleségül Tanner Ilonát, aki az irodalomban Török Sophie írói
álnéven ismert. Az 1920.-as évek végétől Babity a Baumgarten alapítvány elnöke volt
(Baumgartren Ferenc: Németországban élő, magyar író volt aki vagyonát irodalmi alapítvány
céljaira hagyta, az alapítvány elnöke Babits volt, a díjjat 1929 és 1949 között évente osztották
ki a szegény sorsú írók között.) 1933.-tól Babits a Nyugat főszerkesztője, jelentős szerepet
vállalt Illyés Gyula és Weöres Sándor irói elindításában. Közben a 1930.-as évektől
felerősödnek betegségének tünetei, orvosai gégerákot állapítanak meg, 1938.- ban
gégemetszést hajtanak végre , Ekkor beszélgető füzeteken keresztül tartja a kapcsolatot a
külvilággal. ekkor írja a Jónás könyvét. Majd 1941.-ben állapota rosszabbra fordul
Budapestre kerül a Siesta szanatóriumba és itt hal meg.
Babits költői munkássága három, egymástól viszonylag jól elkülöníthető korszakra
oszlik.
1. korszak
A Nyugat első nemzedékének költői a szimbolizmus, szecesszió és az impresszionizmus
jegyében indultak. Többen – köztük Babits is – jól tudtak franciául, megismerkedtek a francia
szimbolista költők műveivel. A Romlás Virágai kötetet magyarra fordították (Babits, Tóth
Árpád és Szabó Lőrinc). Babits számára meghatározó élmény volt a francia szimbolisták
megismerése. Korai költészetében mindaz megtalálható, ami jellemző volt a nagy francia
szimbolista nemzedék műveire:
- a végletes individualizmus, amit „A lírikus epilógja” c. versében fogalmazott meg
legszebben,
- az aprólékos, mesteri, virtuóz formák használata: tökéletes rímeket és versformákat
használt, például a különlegesen nehéz formájú szonettet
A költő első korszakát még egy élmény meghatározta: az antikvitás iránti rajongása.
Csodálta az antik költőket a formák mesteri használata, a gondolkodás és a nyelv
 tisztasága miatt (különösen Horatiust). Horatiust idézi egyik ars poétikus verse, az „In
Horatium”, amelynek első sorát a híres római költőtől idézi:
„Gyűlöllek, távol légy, alacsony tömeg”.
Abból, hogy magára nézve is érvényesnek tartotta ezt a horatiusi gondolatot,
megmagyarázhatjuk költői magatartásának legfőbb vonását, amit az irodalomtörténet
„elefántcsont-torony” szemléletnek nevez. Eszerint a költő különb a tömegnél, magasabbra
hivatott és erkölcsileg magasan fölötte áll a hétköznapi embernek, a nyárspolgárnak.
2. korszak
Babits második költői korszaka nagyjából az első világháború idejére datálható. Óriási
szemléletváltást jelent ez az előző korszakhoz képest. Babits úgy érezte, a háború megfosztja
az embert méltóságától. Ekkor jelentek meg háborúellenes versei, amelyek miatt egyetemi
állását is elveszítette. Elvetette a korábbi individuális gondolkodásmódot, a humanitás lett
költészetének a fő témája. (homo moralis) Verseinek formája is erősen megváltozott: a tiszta,
precíz formákat „szabad versek” váltották fel. Ennek a korszaknak egyik legjelentősebb
alkotása a Fortissimo c. költeménye. A cím a zenében azt jelenti „nagyon erősen”, mintha a
költészet hangjaival akarná elfojtani a háború fülsiketítő zaját. A háború borzalmas képeinek
lefestése után szólítja fel az embereket, hogy szóljanak, sírjanak, káromkodjanak fel a süket
vagy alvó Istenhez. Ezért a versért istenkáromlás miatt perelték. Ugyanebben az időben az
egyébként addig politikamentes Nyugat is állást foglalt a háború ellen. Babits fő témája ebben
a korszakban tehát nem saját maga, hanem a többi ember.
3. korszak
Babits harmadik költői korszakára jellemző, hogy egyre nagyobb szerepet töltött be életében a
keresztény vallás. Versei megtelnek bibliai metaforákkal, hangja nyugodt és kiábrándult lesz.
Verseinek formája leegyszerűsödött, nyelvezete egyre inkább közelített a köznyelvhez.
Verseinek nagy része az „objektív líra” fogalomkörébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy nem
direkt egyes szám első személyben írja a verseit, hanem egy másik személy (gyakran egy
ószövetségi próféta) nevében. Ilyen költemény a „Holt próféta a hegyen”. Szintén objektív
líráról beszélünk, ha a költő egyes szám harmadik személyben, tehát külső nézőpontból ír
valakiről, de az olvasó tudja, hogy ez a valaki magát a költőt testesíti meg szimbolikusan.
Ilyen költemény a Jónás könyve. Az objektív líra lényege egyébként az, hogy a költő
eltávolodik saját magától, hogy kívülről és kritikusan tudja szemlélni önmagát. Ennek a
korszaknak egyik legszebb ars poétikus verse a Cigány a siralomházban. A vers azért is
érdekes, mert saját maga osztja fel költészetét az előbb említett három korszakra: ez első
három versszak mindegyike egy-egy költői korszakot fejez ki. A cím felidézi Vörösmarty
híres költeményét a Vén cigányt. Ebben a versben is kifejezi az emberek iránti szolidaritását
(„Nem magamért sírok, testvérem van millió”). A vers központi képe a siralomházban
egyedül muzsikáló cigány a költő párhuzama. Babits kiábrándultan megfogalmazza a
költészet (muzsikálás) hiábavalóságát a világban: „ha holtakat nem ébreszt, mit ér a
trombitaszó?”.
1938. februárjában, gégeműtétje előtt merült fel benne, hogy az Ószövetség szövegei
közé tartozó Jónás könyvét feldolgozza líriko-epikai formában. A választás nem volt véletlen,
mivel a hit és a hithez való viszony problémája végigkísérte Babits életéz. Gyermekként
vasárnaponként templomba járt, ráadásul egyik nagybátyja kanonok volt. Egyetemista
korában Babits eltávolodott a vallási dogmáktól, mert ezek készen kapott eszmények voltak,
márpedig ő filozófiailag akarta megalapozni világszemléletét. Egy ideig az istenhit alig kapott
szerepet műveiben, az első világháború vége felé azonban ismét érdekelni kezdte a téma. A
Biblia, mint versszervező erő egyre nagyobb szerephez jutott a műveiben. A próféta téma
méginkább érdekelni kezdte akkor, amikor a németek megszállták Ausztriát 1938-ban. Babits
Magyarország, sőt egész Európa pusztulásától rettegve azon tűnődött, mit tehet a költő, a
próféta a barbárerőszak ellen. A próféta és a hatalmon lévők szembenállása izgatta a
képzeletét. A Jónás könyvét súlyos operációja után, a betegágyon fekve vetette papírra, akkor,
amikor betegsége teljes némaságra ítélte és csak beszélgetőfüzetei segítségével tudott
kommunikálni a külvilággal. A mű a Nyugat 1938. szeptemberi számában jelent meg először.
Később Babits külön kötetben is kiadta, ez volt az utolsó verseskötete, amely 1940-ben jelent
meg, és tartalmazta a Jónás imája című verset is.
A Jónás könyve a küldetéstudat alakulása szempontjából és az életmű egészére reflektáló
jelleggel értelmezi, illetve írja újra az ószövetségi történetet. Ez a mű egyenes folytatása és
lezárása Babits etikus magatartásának; egyszerre: ősi és modern; mítosz és aktuális
világtörténelem. Műfaja: elbeszélő költemény: egy régmúlt korban megírt történetet ír át:
parafrázis. A bibliai történet parafrázisa (eltérések: a Szentírás prófétája felajánlja a
hajósoknak, hogy vessék tengerbe, Babits Jónása megbújik a hajófenéken; az ószövetségi
történetben Ninive lakói megtérnek, Babits történetében kigúnyolják a prófétát →a második
világháború előestéjén a költő groteszknek, érzi helyzetét.). Szerep-vers: a szökött próféta egy
önarcképet jelenít meg. Babits összehasonlítja magát Jónással: a küldetése nem ment neki,
mert nem hallgattak rá, ezért perlekedett Istennel, majd visszavonult a magányba (a két sors
teljességgel összeegyeztethető). A küldetés beteljesítése minden ember feladata. Babits
küldetése az irányadás volt. A remény és bizalom hangja van jelen. Rádöbben arra, hogy
mindhalálig be kell teljesíteni a küldetését, még felmetszett gégével is. Szenvedés nélkül a
lélek önvizsgálata lehetetlen. A költő feladata: iránymutatás, erkölcs vigyázása. Négy részből
áll, ugyan úgy, mint a Bibliában. Ezekben a részekben a külső és belső helyszín együtt van
jelen. (A másodikban magával, míg a negyedikben Istennel perlekedik.) Drámai szerkezet:
- Jónást hívja az Úr, de Jónás megszökik
- Az Úr megbünteti, majd megmenti
- Jónás meggyőződésből hirdeti Ninive pusztulását, de Ninive nem pusztul el.
Példázatként is lehet olvasni: a sorsa ellen menekülő ember példázata. Fő mondandója: Isten
irgalma. Ninive a mai emberiséget jeleníti meg, míg Jónás magát a költőt. Bűnök: paráznaság,
csalás, tisztességtelenség (árusok, színészek, királyi udvar) Nyelvezete archaizált, patetikus,
ironikus. Jónás alakja: Méltatlan az igehirdetésre: „rühellve a prófétaságot”, elfut küldetése
elől, fogadkozik, kifogásol, kételkedik. Nem ismeri a jövőt, tehát igazából nem is próféta. A
bűn következménye a büntetés, vagyis az Úr megleckézteti: Jónás a cethal gyomrában
ráébred: „ki nem akar szenvedni, kétszer szenved”; a szenvedés során prófétává válik, vállalja
azt, mégis: megszégyenített hős. Kevélysége miatt kudarcot vall. Jónás nemcsak Ninive ellen
harcol, az Úr ellen is, sőt legnagyobb harcát önmagával szemben kell megvívnia. Babits nem
felmagasztalja Jónást, éppen ellenkezőleg: elmarasztalja. Ennek közei: gúny, öngúny,
groteszkség, irónia. Az Úr alakja: Az én-felettes, aki azonos énnel, és aki nem azonos, akivel
szembeszegül az én, és akit szolgál. Bölcseleti igény, filozófiai, etikai mondanivaló. Babits
belső vívódásának kivetülése: a konfliktus élesebb a bibliainál. Ugyanakkor az Úr, az igazság
és a közvetítő (próféta) szorosan egybetartozik. Stílusa: összetett, többrétegű: archaizáló
(biblikusság), neologizmusok (oda nem illő szavak). A két pólus egysége szöveg mögötti (az
én és az én-felettes viszonya).
1. rész: Jónást az úr Ninivébe küldi, hogy mentse meg a várost, mert az a romlás útjára tért.
Jónás azonban az Úr parancsa ellenére nem akar Ninivébe menni. Inkább elrejtőzik a
hajófenéken. Az Úr ezért megbünteti engedetlensége miatt.
2. rész: A cet ahol gyomrában eltöltött 3napot és 3 éjjelt, és a szenvedések rádöbbentik, hogy
nem lázadhat az Úr parancsa ellen.
3. rész: Jónás teljesíti küldetését, elmegy Ninivébe, itt azonban, gúny és közöny fogadja. Az
Úr fenyegetése azonban nem teljesedik, az Úr nem pusztítja el a várost. Jónás felháborodása
az erkölcsi romlás miatt jogos, de jogtalan a világ pusztulását kívánnia.
4. rész: Isten a jók miatt megkegyelmez a városnak. Jónást pedig arra inti, hogy az ő feladata
nem az ítélkezés, hanem a bátor kiállás és harc az embertelenség ellen.
Babits fölismeri, hogy az emberi kultúra és gondolkodástörténet évezredes folyamata – mely
akár célelvű, akár körkörös – nem zárulhat le a fölhalmozott értékek pusztulásával. Az ember
felelőssége az értékek védelme és megőrzése. A Jónás könyvének, morális hitvallásának ma is
érvényes az üzenete.
A Jónás imájában, amely vallomásos önvizsgálatában megrázóbb, mint maga az egész
epikus remekmű, Babits Jónás szenvedéseit eleveníti fel, és azonosul velük. A felütés
hasonlata („túláradt patak”) a „gazdához” intézett könyörgésben is visszatér („bár adna a
gazda patakom sodrának medret”). A második rész fohászában a költészetének
újjászületéséért könyörög a költői én; a közelgő elmúlás tudatában sürgetőnek tartja, hogy
addig szólhasson, míg „az égi és ninivei hatalmak engedik” – hiszen a költő számára a szó, a
nyelv általi alkotás az élet. Amennyiben a Jónás könyve a prófétaszerep elfogadása, úgy a
Jónás imája annak bizonyossággal való felvállalása.
Az 1909 és 1911 közt keletkezett verseket Babits a „Herceg, hátha megjön a tél is!” című
kötetben gyűjtötte össze. A költő második kötetének talán legfontosabb, de mindenképp
legismertebb verse az Esti kérdés, melynek első tizenkét sorát még 1908-ban Szegeden írta
meg, s 1909 áprilisában Fogarason fejezte be. Ez a költemény a meditatív versek sorát nyitja
meg. Az egyetlen, 53 sorból álló többszörösen összetett mondatban (Noha az írásjelek nem ezt
sugallják!) Babits az élet értelmére, céljára kérdez. A verscímben is jelölt központi kép az est.
A meditatív léthelyzethez megfelelő teret és időt adó keret már Csokonai Az estve és Az éj és
a csillagok című költeményeiben is előfordul. S már ott sem a válasz a fontos, hanem az örök
szembesülési igény. Így a verszárlatban megfogalmazott kérdésre nem is kapunk választ, de
nem is ez a cél, hanem a létérzés képtelenségének a tudatosítása, amelyben az élet képeiben
való végeláthatatlan gyönyörködés, a halálérzés és a szépség összekapcsolása sugallja azt a
paradoxont, hogy mégis érdemes megszületni és végigélni az életet.
Szerkezet:
Két szempont szerint is meghatározható.
A: A költemény az értelmi tagolás szerint három szerkezeti egységre bontható.
B: A vers a poétikai eszközök alapján két szerkezeti egységet tartalmaz.
A :Három időhatározószó tagolja három részre a verset: a midőn, az olyankor és az ott.
Ennek alapján az 1-12. sor: a jelen, egy nyáreste élményeinek leírása.
A: 13-34. sor: a múlt (a fogarasi „barna, bús szoba”, a szegedi kávéház, a bajai domboldal,
utazások szekéren, hajón, vonaton; az első velencei út emlékképei) emlékképeinek felidézése.
A: 35-53. sor: a jövőre vonatkozóan tartalmaz utalásokat, s ez tíz olyan kérdésben
fogalmazódik meg, amely a létről kérdez.
B: 1-34. sor: A páros és keresztrímek váltakozása jellemzi.
35-53. sor: Az ölelkező rímek túlsúlya jellemzi, amelyek páros rímekkel vannak kiegészítve.
Stílusa: impresszionista, s ennek árnyaltsága jól illeszkedik az elgondolkodó, tűnődő költői
attitűdhöz. Verselése: A vers időmértékes, jambikus lejtésű 10 és 11 szótagos sorokból áll
(Ötös és hatodfeles jambusok). Rímképlete: Változatos (páros-, kereszt –és ölelkező rímek)
Tanulság: kell próféta, csak máshogy, mint ahogy Babits/Jónás gondolta. Több
bölcsességgel, alázattal, kevesebb indulat, düh. Támadni kell mindent, ami rossz, de nem
szabad elpusztítani az egészet. Mindenben meg kell találni a jót. A küldetésben akkor is bízni
kell, ha kimenetele bizonytalan. „Vétkesek közt cinkos, aki néma”