Nehézségek Február 1

„Másnak éreztük magunkat… Csak miután megadtuk magunkat,

tudtuk túljutni a függőségünk elidegenítésén.”
Basic Text, 22. o

„De te nem érted!” zagyváltuk, miközben próbáltuk leplezni

magunkat. „Én más vagyok! Nekem nagyon rossz!” Aktív függőségünk
idején újra és újra ezeket a szavakat használtuk, vagy azért, hogy
elkerüljük a cselekedeteink következményeit, vagy azért, hogy ne
kelljen azokat a szabályokat követnünk, amik mindenki másra
vonatkoztak. Talán így sírtunk az első gyűlésünkön. Talán még
mostanában is ilyen siránkozáson kaptuk rajta magunkat.
Olyan sokunk érezte magát másnak, vagy különlegesnek. Függőként,
szinte mindent felhasználhatunk arra, hogy elidegenítsük magunkat. De
nincs olyan kifogás, ami miatt ki kell maradnunk a felépülésből, nincs
semmi, ami alkalmatlanná tesz minket erre a programra – sem egy
halálos betegség, sem a szegénység, sem semmi. Függők ezrei találtak
felépülést a valós nehézségek ellenére, melyekkel szembenéztek.
Azáltal, hogy dolgozunk a programon, lelki tudatosságuk növekedett,
ezeknek a nehézségeknek ellenére, vagy talán ezek hatására.
Személyes körülményeink és különbségeink nem lényegesek, amikor
a felépülésről van szó. Azzal, hogy elengedjük másságunkat, és
megadjuk magunkat ennek az egyszerű életnek, elkerülhetetlen, hogy
azt vegyük észre, része vagyunk valaminek.

Csak a mai nap: El fogom engedni másságomat és megragadom a

felépülés elveit, amik közösek oly sok más emberben és bennem. A
nehézségeim nem zárnak ki a felépülésből; hanem inkább belevonnak.

Február 2 Jóindulat
„A jóindulat legjobb példája a szolgálat; a helyes szolgálat az, amikor ’
A megfelelő dolgot tesszük a megfelelő okból.’”
Basic Text, ix. o

Betegségünk lelki magja az önközpontúság. Másokkal való

kapcsolatainkban az egyetlen indíték, amit függőségünk tanított nekünk,
az önzőség volt. Azt akartuk, amit akartunk, és akkor, amikor akartuk.
Az önmagunkkal való megszállottság életünk talajában gyökeredzett. A
felépülésben hogyan fogjuk kigyomlálni ezt az önmegszállottságot?
Néhány nagyon egyszerű lelki elv alkalmazásával visszafordítjuk
betegségünk hatásait. Hogy szembeszálljunk függőségünk
önközpontúságával, megtanuljuk a jóindulat elvét alkalmazni. Ahelyett,
hogy csak magunkat akarnánk szolgálni, kezdünk másokat szolgálni.
Ahelyett, hogy csak arra gondolnánk milyen hasznunk származhat egy
helyzetből, megtanulunk először mások jólétére gondolni. Amikor egy
erkölcsi választással szembesülünk, megtanulunk megállni, felidézni a
lelki elveket, és megfelelően cselekedni.
Ahogyan kezdjük „a megfelelő dolgot tenni a megfelelő okból”,
észrevehetünk változásokat magunkban. Ahol valaha az önfejűség uralt
minket, ott most a mások iránti jóindulat irányít. A függőség krónikus
önközpontúsága elveszíti uralmát felettünk. Megtanuljuk „ezeket az
elveket életünk minden ügyében gyakorolni”; a felépülésünkben élünk,
nem a betegségünkben.

Csak a mai nap: Bárhol vagyok, bármit csinálok, mások szolgálatát

fogom keresni, nem csak a sajátomat. Amikor egy dilemmával
szembesülök, megpróbálom a megfelelő dolgot tenni a megfelelő okból.
Szükségünk van egymásra Február 3
„Bárki csatlakozhat hozzánk, korra, fajra, szexuális beállítottságra,
gyülekezetre, vallásra, vagy annak hiányára való tekintet nélkül.”
Basic Text, 9. o

A függőség minden újtól vagy mástól elzárt minket. Nem volt

szükségünk senkire vagy semmire, gondoltuk. Semmilyen értéket nem
találhattunk senkiben, aki egy másik környékből, másik fajból, etnikai
csoportból vagy egy másik társadalmi, gazdasági osztályból való. Azt
gondolhattuk, hogy ha más, akkor az rossz.
A felépülésben nem engedhetünk meg magunknak ilyen hozzáállást.
Azért jöttünk az NA-ba, mert a legjobb gondolkodásunkkal sem
jutottunk semmire. Ha növekedést remélünk a felépülésünkben, nyitottá
kell válnunk a tapasztalatra, ami működik függetlenül attól, hogy
honnan jön.
Személyes hátterünktől függetlenül két dolog mindannyiunkban
közös az NA-ban, ami senki másnak nincs meg: betegségünk és e
felépülésünk. Megosztott tapasztalatainkért egymásra vagyunk utalva –
minél tágabb ez a tapasztalat, annál jobb. Szükségünk van minden
tapasztalatra, programunk minden különböző nézőpontjára, amit csak
találhatunk, hogy találkozzunk a tisztán élés kihívásaival.
A felépülés gyakran nem könnyű. Az erőt ami szükséges a
felépüléshez, NA-s társainkból merítjük. Ma hálásak vagyunk a
csoportunk tagjainak sokféleségéért, mert ebben a sokféleségben
találjuk az erőnket.

Csak a mai nap: Tudom, hogy minél változatosabb a csoportom

tapasztalata, annál jobban tud nekem segíteni a csoport a különböző
helyzetekben, melyekkel szembenézek. Ma szeretettel fogadom a
függőket minden háttérből a honi csoportomban.

Február 4 Nem az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat

„A felépülés számunkra több, mint pusztán élvezet.”

Basic Text, 42. o

Aktív függőségünkben legtöbbünk pontosan tudta, hogyan fogja

magát érezni egyik napról a másikra. Csupán annyit kellett tennünk,
hogy elolvassuk a címkét az üvegen, vagy tudjuk mi van a pakettben.
Megterveztük az érzéseinket, és minden napra az volt a célunk, hogy jól
érezzük magunkat.
A felépülésünkben bármit érezhetünk egyik napról a másikra, akár
egyik percről a másikra is. Reggel energikusnak és boldognak
érezhetjük magunkat, délután meg furcsán cserbenhagyva és
szomorúan. Mivel már reggelente nem tervezzük meg az érzéseinket
egy napra előre, lehetnek olyan érzéseink amik valamennyire
kényelmetlenek, például reggel fáradtak vagyunk, lefekvéskor pedig
teljesen éberek.
Természetesen mindig lehetséges, hogy jól érezzük magunkat, de
nem ez a lényeg. Ma a legfőbb gondunk nem az, hogy jól érezzük
magunkat, hanem, hogy megtanuljuk megérteni érzéseinket, és kezelni
őket, bármik is legyenek azok. Ezt úgy tesszük, hogy dolgozunk a
lépéseken és megosztjuk érzéseinket másokkal.

Csak a mai nap: El fogom fogadni az érzéseimet, bármik is azok,

úgy ahogy vannak. Gyakorolni fogom a programot, és megtanulok az
érzéseimmel együtt élni.
Gyertek vissza! Február 5
„Hálásak vagyunk, amiért olyan szívesen fogadtak minket a
gyűléseken, hogy ettől kellemesen éreztük magunkat.”
Basic Text, 80. o

Emlékszel, mennyire féltünk, amikor az első gyűlésre beléptünk?

Még ha egy barátunkkal léptünk is be, legtöbbünk emlékszik arra,
milyen nehéz volt elmenni arra az első gyűlésre. Mi volt az, ami
visszahozott minket? Legtöbbünknek hálás emlékei vannak a szíves
fogadtatásról, amiben részesültünk, és hogy ettől milyen jól éreztük
magunkat. Amikor újonnan érkezőként feltettük a kezünket, kinyitottuk
az ajtót más tagok előtt, hogy közelítsenek felénk, és üdvözöljenek
minket.
Néha, a különbség azok között a függők között, akik kisétálnak az
ajtón, hogy soha ne térjenek vissza az NA-ba, és azok között, akik
maradnak, hogy keressék a felépülést, egy NA tag egyszerű ölelése.
Amikor már tiszták vagyunk egy ideje, könnyű visszalépni az újonnan
érkezők menetétől – hiszen annyi embert láttunk jönni-menni. De a
tagok, akik már jó ideje tiszták, meg tudják különböztetni a függőt, aki
nem tér vissza, és a függőt, aki visszajár. A telefonszámunk
felajánlásával, egy öleléssel, vagy csak egy meleg fogadtatással,
meghosszabbítjuk a Narcotics Anonymous karját, hogy elérjen a még
szenvedő függőhöz.

Csak a mai nap: Emlékszem a fogadtatásra, amiben részesültem,

amikor először az NA-ba jöttem. Ma úgy fejezem ki a hálámat, hogy
felajánlok egy ölelést egy újonnan érkezőnek.

Február 6 Én nem tudok - mi tudunk

„Meggyőztük magunkat arról, hogy tudjuk egyedül csinálni, és ezen
az alapon folytattuk az életet. Az eredmény katasztrofális volt, és végül
mindannyiunknak be kellett ismerni, hogy az önállóság egy hazugság
volt.”
Basic Text, 59. o

„Én nem tudom, de mi tudjuk.” Ez az egyszerű, de mély értelmű

igazság vonatkozik kezdetben NA tagként az első szükségletünkre:
Együtt tiszták tudunk maradni, de ha elszigeteljük magunkat, akkor
rossz társaságban vagyunk. Hogy felépüljünk, szükségünk van más
függők segítségére.
Az önhittség nem csak annak a képességünknek állja útját, hogy
tiszták maradjunk. Drogokkal, vagy azok nélkül, ha önfejűségből élünk,
az elkerülhetetlenül katasztrófához vezet. A dolgoktól, és
szolgáltatásoktól kezdve a szeretetig és a társaságig, mindenben más
emberekre vagyunk utalva, és az önfejűség állandó konfliktusokat okoz
nekünk ezekkel az emberekkel. Ahhoz, hogy kielégítő életet éljünk,
harmóniában kell élnünk másokkal.
Más függők, és a közösségünkben mások nem az egyedüliek, akikre
rá vagyunk utalva. Az erő nem egy emberi tulajdonság, az élethez
mégis erőre van szükségünk. Ezt egy nálunk hatalmasabb Erőben
találjuk meg, ami biztosítja az irányítást és az erőt, ami belőlünk
hiányzik. Amikor önállónak tettetjük magunkat, akkor elszigeteljük
magunkat az egyetlen erőforrástól, ami képes hatékonyan átvezetni
minket az életen: a Felsőbb Erőtől.
Az önállóság nem működik. Szükségünk van más függőkre;
szükségünk van más emberekre; és hogy teljes életet éljünk, szükségünk
van egy nálunk hatalmasabb Erőre.

Csak a mai nap: Más felépülő függők segítségét; a közösségemben

élőkkel való harmóniát; és a Felsőbb Erőm gondoskodását fogom
keresni.
Ez nem egy teszt Február 7
„…egy szerető, személyes Felsőbb Erőre találtunk, akihez
fordulhatunk.”
Basic Text, 27. o

Néhányan azzal a benyomással jöttünk a felépülésbe, hogy az élet

nehézségei kozmikus tesztek sorozata, arra tervezve, hogy
megtanítsanak nekünk valamit. Ez a hit teljesen nyilvánvaló, amikor
valami traumás történik velünk és jajgatunk, „A Felsőbb Erőm tesztel
engem!” Meg vagyunk győződve arról, hogy felépülésünk próbája,
amikor valaki drogokat kínál nekünk vagy a jellemünk próbája, amikor
egy olyan helyzettel állunk szemben, amiben tisztességtelenül
cselekedhetnénk anélkül, hogy elkapnának minket. Még azt is
gondolhatjuk, hogy a hitünk próbája, amikor az életünk tragédiájának
egy nagy fájdalmában vagyunk.
De egy szerető Felsőbb Erő nem teszteli a felépülésünket a
jellemünket vagy a hitünket. Az élet csak történik, és néha fáj. Sokan
elvesztettünk egy szerelmet, úgy hogy nem a mi hibánk volt.
Néhányunk minden anyagi javát elveszítette. Néhányan még a saját
gyerekein elveszítését is megsirattuk. Az élet néha rettenetesen
fájdalmas tud lenni, de ezt a fájdalmat nem a Felsőbb Erőnk méri ránk.
Ehelyett, ez az Erő állandóan mellettünk van készen arra, hogy vigyen
minket, amikor nem tudunk magunktól járni. Az élet nem tud nekünk
olyan sérülést okozni, amit a saját felfogásunk szerinti Isten nem tudna
meggyógyítani.

Csak a mai nap: Bízni fogok abban, hogy Felsőbb Erőm velem
kapcsolatos akarata jó, és ő szeret engem. Felsőbb Erőm segítségét
fogom kérni a szükség idején.

Február 8 Mi a szponzor?
„Tudjuk, hogy számíthatunk a szponzorunkra, de a mi felelőségünk,
hogy kapcsolatba lépjünk velük…”
IP No. 11, Szponzorálás

Mi a szponzor? Tudod: az a kedves ember, akivel az első gyűlésed

után kávéztál. Az adakozó lélek, aki ingyen megosztja a tapasztalatait a
felépülésről. Az, aki elképesztő betekintésekkel bűvöl el téged a
jellemhibáidat illetően. Az, aki folyamatosan emlékeztet téged arra,
hogy befejezd a Negyedik Lépésedet, aki meghallgatja az Ötödik
Lépésedet és nem mondja senkinek, hogy mennyire bolond vagy.
Elég könnyű elkezdeni mindezt természetesnek venni, mikor már
megszoktuk, hogy valakire számíthatunk. Lehet, hogy megvadulunk
egy kis időre, és azt mondjuk magunknak, „Majd hívom a
szponzoromat később, de most ki kell takarítanom a házat, el kell
mennem vásárolni és hajtanom kell azt a jóképű…” És így a végén
bajba jutunk, azon tűnődve hol rontottuk el.
A szponzorunk nem gondolatolvasó. A mi dolgunk, hogy kinyújtsuk
a kezünket és segítséget kérjünk. Akár arra van szükségünk, hogy
segítsenek a lépéseinkben, akár egy valóságellenőrzésre, ami segíthet
kiegyenesíteni a kanyargós gondolkodásunkat, vagy csak egy barátra, a
mi feladatunk, hogy megtegyük a felkérést. A szponzorok meleg, bölcs,
csodálatos emberek, és az ő tapasztalataik a felépülésről a miénk –
annyit kell tennünk csupán, hogy kérjük.

Csak a mai nap: Hálás vagyok az időért, a szeretetért, és a

tapasztalatokért, amit a szponzorom megosztott velem. Ma felhívom a
szponzoromat.
Önelfogadás Február 9

„Amikor elfogadjuk önmagunkat, akkor másokat is be tudunk fogadni

az életünkbe, feltétel nélkül, valószínűleg életünkben először.”
IP No. 19, Önelfogadás

Legkorábbi emlékeinkből is, sokan úgy éreztük, soha nem tartoztunk

sehová. Bármekkora is volt a gyülekezet, mindig külön éreztük
magunkat a tömegtől. Nehezünkre esett beilleszkedni. Mélyen belül azt
hittük, hogy ha hagyjuk, hogy mások megismerjenek minket, akkor el
fognak minket utasítani. Talán a függőségünk kezdte alakítani az
önközpontúság klímáját.
Sokunk egy védekező hozzáállással leplezte az elidegenedés
fájdalmát. „Nincs szükséged rám? Akkor nekem sincs szükségem rád.
Nekem itt vannak a drogjaim, és tudok vigyázni magamra!” Minél
előbbre haladt a függőségünk, annál magasabbra építettük magunk köré
a falakat.
Amikor kezdünk más felépülő függők elfogadására találni, akkor
kezdenek lehullani ezek a falak. Ezzel, hogy mások elfogadnak minket,
kezdjük tanulni az önelfogadás fontosságát. És amikor kezdjük
lefogadni magunkat, visszautasítás félelme nélkül megengedhetjük
másoknak, hogy életünk részesei legyenek.

Csak a mai nap: Az NA-ban elfogadnak; van helyem. Ma

biztonságos, hogy elkezdjek másokat beengedni az életembe.

Február 10 Szórakozás

„A felépülésben változnak elképzeléseink a szórakozásról.”

Basic Text, 102. o

Visszatekintve, sokunk megérti, hogy amikor használtunk,

meglehetősen bizarr elképzeléseink voltak a szórakozásról. Néhányan
kiöltöztünk, és a helyi klub felé vettük az irányt. Napfelkeltéig
táncoltunk, ittunk és drogoztunk. Számos alkalommal fegyverharcok
robbantak ki. Amit akkor szórakozásnak hívtunk, azt ma őrületnek
nevezzük.
Ma, a szórakozásról alkotott felfogásunk változott. Ma a szórakozás
azt jelenti számunkra, hogy sétálunk az óceán partján, nézzük, ahogyan
a delfinek fickándoznak, míg a nap lenyugszik mögöttük. Szórakozás,
amikor elmegyünk egy NA-s piknikre, vagy komédia show-ra
látogatunk egy NA találkozón. Szórakozás, amikor kiöltözünk, hogy
elmenjünk egy bankettre, és nem fegyverharcok miatt aggódunk, amik
azért robbannak ki, mert valaki valakivel csinált valamit.
A Felsőbb Erő kegyelmén, és a Narcotics Anonymous Közösségén
keresztül a szórakozásról való elképzeléseink radikálisan megváltoztak.
Ma, amikor fenn vagyunk, hogy lássuk a napfelkeltét, az azért van, mert
előtte való este korán lefeküdtünk, nem pedig mert reggel hatkor jöttünk
el a partiról, egész éjszakás droghasználattól homályos szemekkel. És
ha csak ennyit kapunk a Narcotics Anonymous-tól, az is elég.

Csak a mai nap: Szórakozni fogok a felépülésemben!

Áldás az átokból Február 11
„Nagyon hálásak lettünk a felépülésünk folyamán… Betegek
vagyunk, de felépülünk.”
Basic Text, 8. o

Az aktív függőség nem egy piknik volt; sokunk alig jött ki belőle
élve. De a betegség elleni szónoklás, a siránkozás, hogy mit tett velünk,
az önsajnálat, hogy milyen állapotba kerültünk miatta – ezek a dolgok a
keserűség és a neheztelés szellemébe zárnak minket. A szabadság és
lelki növekedés felé vezető út ott kezdődik, ahol keserűség véget ér, az
elfogadással.
Nem lehet tagadni a függőség hozta szenvedést. Mégis, ez volt az a
betegség, ami a Narcotics Anonymous-ba hozott minket. E nélkül nem
kerestük volna, és nem is találtuk volna meg a felépülés áldását. Az
elszigetelésünkkel a közösség keresésére kényszerített minket. Azzal,
hogy szenvedést okozott, megadta nekünk a tapasztalatot, ami mások
segítéséhez szükséges, olyan segítséghez, amit senki más nem tud
nyújtani. Azzal, hogy térdre kényszerített minket, a függőség megadta
nekünk a lehetőséget, hogy megadjuk magunkat egy szerető Felsőbb
Erő gondoskodásának.
Mi nem kívánnánk a függőség betegségét senkinek. De a tény marad,
hogy nekünk, függőknek már megvan ez a betegségünk – és mi több, e
betegség nélkül talán soha nem indultunk volna el spirituális
utazásunkon. Emberek ezrei keresik egész életükön keresztül azt, amit
mi a Narcotics Anonymous-ban találtunk: egy közösséget, egy
célosságot, és egy Felsőbb Erővel való tudatos kapcsolatot. Ma hálásak
vagyunk mindenért, ami ez az áldást hozta nekünk.

Csak a mai nap: El fogom fogadni a betegségem tényét, és a

felépülés áldását követem.

Február 12 A pillanatban élni

„Bánkódtunk a múlt felett, rettegtünk a jövőtől, és nem voltunk

túlságosan elragadtatva a jelentől.”
Basic Text, 7. o

Amíg nem tapasztaljuk a Tizenkét Lépésen való munkán keresztül

kapott enyhülést, addig kétséges, hogy a fentinél igazabb állítást
találunk. Legtöbbünk a szégyentől lógó fejjel jött az NA-ba, a múlton
gondolkodva, és azt kívánva, hogy bárcsak meg tudnánk változtatni azt.
A jövővel kapcsolatos fantáziáink és elvárásaink olyan extrémek
lehetnek, hogy amikor először randevúzunk valakivel, akkor azon
tűnődünk, melyik ügyvédet vegyük igénybe a váláshoz. Majdnem
minden tapasztalat emlékeztet minket egy múltbéli dologra, vagy elkezd
kivetítődni a jövőre.
Először nehéz a pillanatban maradni. Úgy látszik, hogy az agyunk
egyszerűen nem áll meg. Még az is nehezünkre esik, hogy jól érezzük
magunkat. Minden alkalommal, amikor azt vesszük észre, hogy a
gondolataink nem arra összpontosítanak, ami éppen most történik,
imádkozhatunk, és megkérhetünk egy szerető Istent arra, hogy segítsen
nekünk kikeveredni önmagunkból. Ha bánkódunk a múlt felett, akkor
úgy teszünk jóvátételt, hogy ma másképp élünk; ha félünk a jövőtől,
akkor azon dolgozunk, hogy ma felelősségteljesen éljünk.
Amikor dolgozunk a lépéseken, és minden alkalommal, amikor
felfedezzük, hogy nem a jelenben élünk, imádkozunk, akkor azt fogjuk
észrevenni, hogy ezek az időszakok nem fordulnak elő olyan gyakran,
mint régen. Lesznek óráink, sőt, még napjaink is, amikor teljes
figyelmünk a jelen pillanatra fog összpontosulni, nem pedig a sajnálatos
múltra, vagy a félelmetes jövőre.

Csak a mai nap: Amikor minden pillanatban teljes életet élek, olyan
örömök felé nyitom meg magam, amilyenek máskülönben
elkerülnének. Ha gondom van ezzel, akkor egy szerető Isten segítségét
fogom kérni.
A kötelékek, amik összekötnek Február 13

„Amíg a kötelékek, amik összetartanak, erősebbek, mint azok, amik

széthúznak, minden rendben lesz.”
Basic Text, 57. o

Sokunk úgy érzi, hogy az NA nélkül biztosan belehaltunk volna a

betegségünkbe. Ennélfogva, annak létezése a mi életvonalunk.
Ugyanakkor, a széthúzás előforduló tényező a Narcotics Anonymous
életében. Meg kell tanulnunk építő módon reagálni a romboló
hatásokra, melyek néha felmerülnek a közösségünkben. Ha úgy
döntünk, hogy a megoldás és nem a probléma részei leszünk, akkor a
helyes irányba tartunk.
Személyes felépülésünk, és az NA növekedése attól függő, hogy meg
tudjuk-e tartani a felépülés légkörét a gyűléseken. Hajlandóak vagyunk
arra, hogy segítsünk a csoportunknak konstruktív módon kezelni egy
konfliktust? Arra törekszünk, mint csoporttagok, hogy nyíltan, őszintén,
és tisztességesen oldjuk meg a nehézségeket? Tagjaink közös jólétét
próbáljuk a saját napirendünk elé helyezni? És megbízott szolgálóként,
figyelembe vesszük, hogy a tetteink milyen hatással lehetnek az
újonnan érkezőkre?
A szolgálat a legjobbat és a legrosszabbat is kihozhatja belőlünk. De
gyakran a szolgálaton keresztül kezdünk kapcsolatba kerülni néhány
nyomósabb jellemhibánkkal. Inkább összerándulunk a szolgálati
kötelezettségektől, minthogy szembenézzünk azzal, amit magunkról
kideríthetünk? Ha észben tartjuk a kötelékek erejét – felépülésünket az
aktív függőségből – minden rendben lesz.

Csak a mai nap: Arra törekszem, hogy a közösségünk szolgálatában

álljak. Nem fogok félni attól, hogy felfedezzem, ki vagyok.

Február 14 Őszinteség és lelkiség

„Egy saját felfogásunk szerinti Istenhez való jogunk teljes, és
bukatóktól mentes. Mert megvan ez a jogunk, szükséges, hogy őszinték
legyünk a hitünkkel kapcsolatban, ha lelki növekedést akarunk.”
Basic Text, 25. o

A gyűléseken, amikor üdítők mellett beszélgetünk a szponzorunkkal,

halljuk NA-s barátainkat a Felsőbb Erejükről való elképzelésükről
beszélni. Könnyű lenne „menni az árral”, mások hitéhez igazodni. De
mint ahogyan senki más nem tud felépülni helyettünk, úgy senki más
spiritualitása nem helyettesítheti a miénket. Őszintén kutatnunk kell egy
Istenről való elképzelés után, ami számunkra működik.
Sokan imával és meditációval kezdjük ezt a kutatást, és a felépülés
tapasztalataival folytatjuk. Voltak példák arra, hogy a sajátunk feletti
erőt kaptunk, hogy szembenézzünk az élet kihívásaival? Amikor
csendesen irányítást kerestünk a nehéz időkben, akkor megtaláltuk?
Szerintünk milyen Erő vezetett minket és adott nekünk erőt? Milyen
Erőt keresünk? Az ezekre a kérdésekre adott válaszokkal elégséges
elképzelésünk lesz a Felsőbb Erőnkről ahhoz, hogy biztonsággal és
bizalommal kérhessük őt, hogy gondoskodjon akaratunkról és
életünkről.
Egy kölcsönvett felfogás az Istenről rövid időre megteszi. De hosszú
távon el kell jutnunk a saját elképzelésünkhöz egy Felsőbb Erőről,
mivel ez az Erő, ami keresztül fog vinni minket a felépülésünkön.

Csal a mai nap: Egy nálam hatalmasabb Erőt keresek, ami segíthet
nekem a lelki növekedésben. Ma őszintén meg fogom vizsgálni hitemet
és eljutok egy saját elképzeléshez az Istenről.
Lelki ébredés Február 15

„Az utolsó dolog, amit reméltünk, egy lelki ébredés volt.”

Basic Text, 48. o

Kevesen jöttünk úgy az első Narcotics Anonymous gyűlésünkre,

hogy bárcsak készíthetnénk egy személyes leltárt, vagy azzal a hittel,
hogy egy spirituális űr volt a lelkünkben. Nem is sejtettük, hogy éppen
egy olyan utazás előtt álltunk, ami felébresztené alvó lelkünket.
Mint egy hangos ébresztőóra, az Első Lépés egy fél–tudatossághoz
vezet minket – bár ennél a pontnál talán még nem vagyunk biztosak,
hogy ki akarunk-e mászni az ágyból vagy még aludnánk egy öt percet.
A gyengéd kéztől, ami megrázza a vállunkat, ahogyan alkalmazzuk a
Második és Harmadik Lépést, felállunk, kinyújtózunk és ásítunk. Ki
kell törölnünk a csipát a szemünkből, hogy megírjuk a Negyedik Lépést
és megosszuk az Ötödiket. De ahogyan dolgozunk a Hatodik, Hetedik,
Nyolcadik és Kilencedik Lépésen, kezdünk észrevenni egy lendületet a
lépteinkben és egy mosoly kezdetét az ajkunkon. A lelkünk dalol a
zuhany alatt, ahogyan megtesszük a Tizedik és Tizenegyedik Lépést. És
akkor gyakoroljuk a Tizenkettediket, úgy, hogy elhagyjuk a házat
mások után kutatva, akiket felébreszthetünk.
Nem kell életünk hátralévő részét egy lelki kómában töltenünk.
Lehet, hogy nem szeretünk reggel felkelni, de ha már kint vagyunk az
ágyból majdnem mindig örülünk, hogy megtettük.

Csak a mai nap: Hogy felébresszem álmos lelkemet, használni

fogom a Tizenkét Lépést.

Február 16 Hittel teli érzések

„Amikor nem fogaduk el a ma realitását, akkor megtagadjuk hitünket
a Felsőbb erőnkben Ez csak több szenvedést hozhat.”
IP No. 8, Csak a Mai Nap

Bizonyos napok egyszerűen nem olyanok amilyennek szeretnénk

őket. Problémáink olyan egyszerűek lehetnek, mint egy elszakadt
cipőfűző vagy, hogy sorba kell állni a szupermarketben. Vagy
tapasztalhatunk valami sokkal komolyabbat, mint például egy munka,
otthon vagy egy szerettünk elvesztését. Akárhogy is gyakran az a vége,
hogy módot keresünk érzéseink elkerülésére, ahelyett, hogy egyszerűen
elfogadnánk, hogy ezek az érzések fájdalmasak.
Senki nem ígéri, hogy minden úgy lesz ahogy mi akarjuk, amikor
abbahagyjuk a használatot. Sőt, biztosak lehetünk abban, hogy az élet
megy tovább akár használunk akár nem. Fogunk találkozni jó napokkal
és rossz napokkal, kellemes érzésekkel és fájdalmas érzésekkel. De
egyikük elől sem kell többé elszaladnunk.
Tapasztalhatunk fájdalmat, gyászt, dühöt, frusztrációt – mindazokat
az érzéseket, amiket valaha drogokkal kerültünk el. Úgy találjuk, hogy
keresztül tudunk jutni ezeken az érzelmeken tisztán. Nem fogunk
meghalni és a világnak sem lesz vége csak, mert kellemetlen érzéseink
vannak. Megtanulunk bízni abban, hogy túlélhetünk mindent, amit a
napok hoznak.

Csak a mai nap: Úgy fogom megmutatni a hitemet Istenben, hogy

úgy tapasztalom meg ezt a napot, ahogy van.
Az üzenetet hordozni, nem a függőt Február 17
„Lehet analizálni őket, tanácsot adni nekik, érvelni velük, imádkozni
értük, megfenyegetni, megverni, vagy bezárni őket, de nem fogják
abbahagyni, amíg nem akarják abbahagyni.”
Basic Text, 62. o

Talán az egyik legnehezebb igazság, amivel a felépülésünkben

szembesülünk az, hogy mások függőségével szemben ugyanolyan
tehetetlenek vagyunk, mint a miénkkel. Talán azt hisszük, hogy mivel
saját életünkben lelki ébredést tapasztaltunk, más függőket is rá kell
tudnunk beszélni a felépülésre. De megvannak annak határai, hogy mit
tehetünk azért, hogy egy másik függőnek segítsünk.
Nem kényszeríthetjük őket arra, hogy abbahagyják a használatot.
Nem adhatjuk oda nekik a lépések eredményeit, és nem fejlődhetünk
helyettük. Nem vehetjük el a magányukat, vagy a fájdalmukat. Nincs
semmi, amit egy rettegő függőnek mondhatunk, ami meggyőzi arról,
hogy adja fel a függőség nyomorúságát a felépülés ijesztő
bizonytalanságáért. Nem bújhatunk más emberek bőrébe, nem
mozdíthatjuk el a céljaikat, vagy dönthetjük el helyettük, hogy mi a
legjobb nekik.
Ugyanakkor, ha nem próbáljuk ezt a hatalmat gyakorolni mások
függősége felett, talán segíthetünk nekik. Talán fejlődnek, ha hagyjuk,
hogy szembenézzenek a valósággal, legyen az bármilyen fájdalmas.
Lehet, hogy saját meghatározásuk szerint, eredményesebbek lesznek,
amíg nem próbáljuk helyettük csinálni. A saját életük felett
rendelkezhetnek, feltéve, ha mi csak a sajátunk felett rendelkezünk. Ha
mindezt elfogadjuk, akkor azzá lehetünk, aminek lennünk kéne – az
üzenet, és nem a függő hordozói.

Csak a mai nap: El fogom fogadni, hogy tehetetlen vagyok nem

csak a saját függőségem, hanem mindenki más függőségével szemben
is. Az üzenetet fogom hordozni, nem a függőt.

Február 18 A felépülés szövetsége

„Mindaddig, amíg könnyedén teszem, és elkötelezem magam a
Felsőbb Erőmhöz, hogy a tőlem telhető legjobbat tegyem, tudom, hogy
ma gondoskodni fog rólam.”
Basic Text, 120. o

Sokan úgy találjuk, hogy az alapvető elköteleződésünk a felépülésben

a Felsőbb Erőnk felé irányul. Azzal a tudattal, hogy nekünk nincs elég
hatalmunk ahhoz, hogy magunktól tiszták maradjunk és rátaláljunk a
felépülésre, egy nálunk hatalmasabb Erővel lépünk szövetségbe.
Elkötelezzük magunkat, hogy a Felsőbb Erő gondoskodására bízzuk
életünket, és ezért cserébe a Felsőbb Erő vezet minket.
Ez a szövetség létfontosságú a tisztán maradáshoz. Gyakran úgy
érezzük, hogy a felépülés korai szakaszán átjutni a legnehezebb dolog,
amit valaha is csináltunk. De a felépüléshez való elköteleződésünk ereje
és Isten gondoskodásának hatalma elég ahhoz, hogy átsegítsen minket
csak a ami napon.
A mi részünk ebben a szövetségben az, hogy a tőlünk telhető
legjobbat tegyük minden nap, jelen legyünk az életben, tegyük a
dolgunkat, és legjobb képességeink szerint alkalmazzuk a felépülés
elveit. Megígérjük, hogy a lehető legjobban cselekszünk – nem
imitáljuk, nem tettetjük emberfelettinek magunkat, egyszerűen csak
végezzük a felépülés lábmunkáját. Abban, hogy teljesítjük saját
részünket a felépülés szövetségében, tapasztaljuk a Felsőbb Erőnk
gondoskodását, amelyet ő biztosított számunkra.

Csak a mai nap: Meg fogom becsülni a Felsőbb Erőmmel

elkötelezett szövetséget.
Fenntartások Február 19
„A visszaesés soha nem egy baleset. A visszaesés annak jele, hogy
fenntartásunk van a programunkban.”
Basic Text, 76. o

A fenntartás valami, amit félreteszünk jövőbeli használatra. A mi

esetünkben egy fenntartás az a sejtés, hogy ha ez és ez történik, biztosan
vissza fogunk esni. Milyen eseményt gondolunk túl fájdalmasnak
ahhoz, hogy elviseljük? Talán azt hisszük, ha házastársunk, vagy
szeretőnk elhagy minket, akkor be kell majd állnunk. Ha elveszítjük a
munkánkat, akkor, gondoljuk, biztosan használni fogunk. Vagy talán
egy szerettünk halála az, amit elviselhetetlennek gondolunk. Akárhogy
is, a fenntartások, amiket rejtegetünk engedik meg nekünk, hogy
használjunk, amikor azok bekövetkeznek – ami gyakran megtörténik.
Felkészíthetjük magunkat a sikerre a visszaesés helyett, ha
megvizsgáljuk kilátásainkat, és módosítunk rajtunk, ahol tudunk.
Legtöbbünk magában cipeli a várható szerencsétlenségek listáját, amik
szorosan kapcsolódnak félelmeinkhez. Megtanulhatjuk túlélni a
fájdalmat, ha más tagokat látunk hasonló fájdalmat átélni. Az ő
tanulságaikat saját kilátásainkra alkalmazhatjuk. Ahelyett, hogy azt
mondogatnánk magunknak, hogy ha ez megtörténik akkor be kell
állnunk, halkan biztosíthatjuk magunkat afelől, hogy mi is tiszták
maradhatunk bármit is hoz ma az élet.

Csak a mai nap: Megvizsgálom, hogy vannak-e fenntartásaim, amik

veszélyeztethetik a felépülésemet, és megosztom ezeket egy mási
függővel.

Február 20 Tehetetlenség és személyes felelősség

„Azáltal, hogy képtelenek voltunk személyes felelősségünket
felvállalni, tulajdonképpen a saját problémáinkat kreáltuk.”
Basic Text, 13. o

Amikor nem vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni az életünkért,

minden személyes hatalmunkat feladjuk. Emlékeznünk kell arra, hogy
függőségünkkel szemben vagyunk tehetetlenek, nem pedig személyes
viselkedésünkkel szemben.
Sokan helytelenül használtuk a tehetetlenség fogalmát, arra, hogy
elkerüljük a döntéseket, vagy hogy olyan dolgokba kapaszkodjunk,
melyeken már túlnőttünk. Azt állítottuk, hogy tehetetlenek voltunk saját
cselekedeteinkkel szemben. Másokat hibáztattunk a saját
körülményeink miatt, ahelyett, hogy pozitívan cselekedtünk volna
annak érdekében, hogy megváltoztassuk ezeket a körülményeket. Ha
továbbra is elkerüljük a felelősséget azzal, hogy „tehetetlennek” valljuk
magunkat, akkor ugyanannak a kétségbeesésnek tesszük ki magunkat,
amit aktív függőségünk alatt tapasztaltunk. Annak lehetősége, hogy a
felépülési éveink azzal töltjük, hogy áldozatnak érezzük magunkat,
nagyon is valós.
Ahelyett, hogy életünket mulasztásokkal éljük, megtanulhatunk
felelősségteljes döntéseket hozni, és kockázatot vállalni. Elkövethetünk
hibákat, de tanulhatunk ezekből a hibákból. Az önmagunkkal szembeni
magasabb szintre emelt tudatosság és a személyes felelősség
elfogadására való megnövekedett hajlandóság adja nekünk a
szabadságot, hogy változzunk, válasszunk, és növekedjünk.

Csak a mai nap: Az érzéseim, tetteim, és a választásim az enyémek.

Elfogadom a felelősséget értük.
Önsajnálat, vagy felépülés – a mi választásunk Február 21

„Az önsajnálat az egyik legpusztítóbb hiba; minden pozitív

energiánkat leszívja.”
Basic Text, 77. o

Aktív függőségünkben sokunk túlélő mechanizmusként használta az

önsajnálatot. Nem hittük el, hogy létezik egy alternatívája annak, hogy a
betegségünkben éljünk – vagy talán nem akartuk elhinni. Mindaddig,
amíg tudtuk sajnálni magunkat, és tudtunk valaki mást hibáztatni a
problémáinkért, nem kellett elfogadni a tetteink következményeit. Azzal
a hittel, hogy nem tudunk változni, nem kellett elfogadnunk a változás
szükségét. Ennek a „túlélő mechanizmusnak” a használata
megakadályozott minket abban, hogy belépjünk a felépülésbe, és napról
napra közelebb vitt minket az önromboláshoz. Az önsajnálat a
betegségünk eszköze; abba kell hagynunk a használatát, és meg kell
tanulnunk új eszközöket használni, melyeket az NA programban
találunk.
Elhittük, hogy elérhető számunkra a hatékony segítség; amikor ezt a
segítséget kérjük, megtaláljuk az NA programban, és a önsajnálatot
felváltja a hála. Sok eszköz áll rendelkezésünkre: a Tizenkét Lépés, a
szponzorunk támogatása, más felépülő függők közössége, és Felsőbb
Erőnk gondoskodása. Mindezeknek az eszközöknek az elérhetősége
bőven elég ahhoz, hogy hálásak legyünk. Nem élünk többé
elszigeteltségben, remény nélkül; kéznél van egy biztos segítség
bármiben, amivel szembenézünk. A legbiztosabb módja annak, hogy
hálásak legyünk, hogy kihasználjuk a segítséget, ami az NA
programban elérhető számunkra, és hogy tapasztaljuk a fejlődést, amit a
program hoz az életünkbe.

Csak a mai nap: Hálás leszek a reményért, amit az NA adott nekem.

Felépülésemet fogom ápolni, nem az önsajnálatot.

Február 22 Isten akarata, vagy az enyém?

„Folytattuk a személyes leltárkészítést, és amikor hibáztunk, azonnal

beismertük.”
Tizedik Lépés

A Narcotics Anonymus-ban azt találtuk, hogy minél nagyobb

harmóniában élünk Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos akaratával, annál
nagyobb harmónia van az életünkben. A Tizedik Lépést használjuk,
hogy segítsen nekünk megtartani ezt a harmóniát. Napi
rendszerességgel szakítunk időt arra, hogy megnézzük viselkedésünket.
Néhányunk minden cselekedetét egy nagyon egyszerű kérdéssel méri le:
„ Isten akarata, vagy az enyém?”
Sok esetben úgy találjuk, hogy cselekedeteink összhangban voltak
Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos akaratával, és ezért cserébe mi is
összhangban voltunk a körülöttünk lévő világgal. Bizonyos esetekben,
ugyanakkor ellentéteket fogunk felfedezni viselkedésünk és az
értékeink között. Saját akaratunkból cselekedtünk, nem Istenéből és
ennek eredménye disszonancia volt az életünkben.
Amikor ilyen ellentéteket felfedezünk, beismerjük, hogy tévedtünk és
úgy cselekszünk, hogy ezt kijavítsuk. Ha tudatosabbak vagyunk abban,
hogy ilyen helyzetekben mi Isten velünk kapcsolatos akarata, kevésbé
valószínű, hogy ezeket a cselekedeteket megismételjük. Valószínűleg
nagyobb összhangban fogunk élni Felsőbb erőnk velünk kapcsolatos
akaratával és a körülöttünk lévő világgal.

Csak a mai nap: Harmóniában szeretnék élni a világommal. Ma meg

fogom vizsgálni cselekedeteimet, és megkérdezem „ Isten akarata vagy
az enyém?”
Üzenetek és üzenetvivők Február 23
„Minden hagyományunk lelki alapja a névtelenség, mindig
emlékeztetve minket arra, hogy az elveket helyezzük a személyiségek
elé.”
Tizenkettedik Hagyomány

A Tizenkettedik Hagyomány annak fontosságára emlékeztet minket,

hogy tegyük „az elveket a személyiségek elé.” Felépülési gyűléseken
ezt úgy fejezik ki, hogy „ne lődd le a hírnököt.” Gyakran összekeverjük
az üzenetet az üzenet hordozójával, és ellenezünk, amit valaki megoszt
egy gyűlésen, mert személyiségbeli konfliktusunk van a beszélő
személlyel.
Ha problémáink vannak azzal, amit bizonyos emberek megosztanak a
gyűléseken, talán a szponzorunk segítségére lehet szükségünk.
Szponzorunk segíthet nekünk inkább arra koncentrálni, hogy mi
hangzik el a gyűlésen, mint arra, hogy ki mondja. Szponzorunk a
neheztelések megfogalmazásában is segíthet, amik megakadályozhatnak
minket abban, hogy elismerjük egy bizonyos személy felépülési
tapasztalatának értékét. Meglepő, mennyivel többet tudunk kivenni a
gyűlésekből, ha hagyjuk magunkat úgy cselekedni, ahogyan a
Tizenkettedik Hagyomány javasolja, inkább a felépülés elveire, mint a
személyiségekre koncentrálva.

Csak a mai nap: A mai NA gyűlésen a névtelenség elvét fogom

alkalmazni. A felépülés üzenetére fogok koncentrálni, nem pedig az
üzenethordozó személyiségére.

Február 24 Egy új hatás

„Amire igazán szükségünk volt, az a személyiségváltozás volt. Az élet

önromboló szokásaitól való eltérés szükségessé vált.”
Basic Text, 15. o

Életünk korai szakaszában legtöbbünk tudott örülni, és csodálkozni,

feltétel nélküli szeretetet adni és kapni. Amikor elkezdtünk használni,
bevezettünk egy olyan hatást az életünkbe, ami lassan elhúzott minket
ezektől a dolgoktól. Minél lejjebb nyomultunk a függőség útján, annál
távolabb kerültünk az örömtől, a csodálkozástól, és a szeretettől.
Ez az utazás nem egy napig tartott. De bármeddig is tartott, az NA
ajtaihoz többel, mint pusztán egy drogproblémával érkeztünk. A
függőség hatása életünk szokásait a felismerhetetlenségig elhajlította.
A Tizenkét Lépés csodákat művel, ez igaz, de nem sokuk esik meg
egy nap alatt. Betegségünk lassan rossz irányba befolyásolta lelki
fejlődésünket. A felépülés egy új befolyást vezet be az életünkbe, a
közösség, és a lelki erő forrása lassan egy új, egészséges életmódra
vezet rá minket.
Ez a változás, természetesen, nem fog „egyszer csak megtörténni”.
De ha együttműködünk az új hatással, amit az NA hozott életünkbe,
akkor idővel tapasztalni fogjuk a személyiségváltozást, amit
felépülésnek hívunk. A Tizenkét Lépés ellát minket egy programmal,
ami szükséges ahhoz a fajta együttműködéshez, ami visszaállítja az
örömöt, a csodálkozást, és a szeretetet az életünkbe.

Csak a mai nap: Együtt fogok működni a közösség és a lelki erő

újfajta hatásával, amit az NA hozott az életembe. A következő lépésen
fogok dolgozni a programomban.
Annyira vagyunk betegek, mint a titkaink Február 25

„Tragikus dolog lenne megírni egy leltárt, csak hogy aztán a fiókba
vágjuk. Ezek a hibák növekednek a sötétben, és meghalnak, ha fény éri
őket.”
Basic Text, 31. o

Hányszor hallottuk, hogy csak annyira vagyunk betegek, mint a

titkaink? Míg sok tag azt választotta, hogy ne az életük intim
részleteinek megosztására használják a gyűléseket, fontos, hogy
felfedezzük, mi az, ami számunkra legjobban működik? Mi van azokkal
a viselkedési formákkal, amiket felépülésünkbe hoztunk, és amiket ha
felfedeznek, szégyenbe hoznának minket? Mennyire kényelmes feltárni
a dolgainkat, és ki előtt? Ha kényelmetlenül érezzük magunkat attól,
hogy megosszunk bizonyos részleteket az életünkből a gyűléseken,
akkor kihez fordulunk?
Ezekre a kérdésekre a szponzorálásban találtuk meg a választ. Bár
időbe telik, amíg kialakul egy kapcsolat egy szponzorral, de fontos az,
hogy eléggé megbízzunk a szponzorunkban ahhoz, hogy teljesen
őszinték lehessünk. A hibáinknak csak addig van hatalma, amíg el
vannak rejtve. Ha szabadok akarunk lenni ezektől a hibáktól, akkor fel
kell fednünk őket. A titkok csak addig titkok, amíg meg nem osztjuk
őket egy másik emberrel.

Csak a mai nap: Felfedem a titkaimat. Gyakorolom az őszinteséget

a szponzorommal.

Február 26 Bűntudat

„A Nyolcadik Lépés nagy változást kínál attól az élettől, amiben a

bűntudat és a lelkiismeret furdalás dominált.”
Basic Text 38.o

A bűntudat volt az egyik érzés, ami miatt tovább használtunk.

Keresztül botladoztuk utunkat az aktív függőségen át, olyan
szívfájdalom és pusztítás nyomait hagyva magunk után, amire túl
fájdalmas volt gondolni. Bűntudatunk gyakran fokozódott attól az
érzetünktől, hogy semmit nem tudtunk kezdeni a kárral, amit okoztunk.;
nem volt mód a jóvátételre.
Valamennyit elveszünk a bűntudat erejéből, ha nyíltan szembenézünk
vele. A Nyolcadik Lépést úgy kezdjük, hogy ténylegesen listát
készítünk mindazokról az emberekről, akiknek kárt okoztunk.
Elismerjük saját részünket a fájdalmas múltunkban.
De a Nyolcadik Lépés nem kéri tőlünk, hogy helyrehozzuk az összes
hibánkat, csupán azt, hogy hajlandóvá váljunk jóvátételt nyújtani
mindazoknak az embereknek. Ahogyan hajlandóvá válunk jóvátenni a
kárt, amit okoztunk, elismerjük a változásra való készenlétünket.
Megerősítjük a felépülés gyógyító folyamatát.
A bűntudat nem egy önmagunk kínzására való eszköz többé. A
bűntudat olyan eszközzé vált, amit az ön-megbocsátás eléréséhez
használhatunk.

Csak a mai nap: A bűntudat minden lehetséges érzését egy

lépcsőként fogom használni a Tizenkét Lépésen keresztül való
gyógyuláshoz.
„Tiszta” indítékok Február 27

„Megvizsgáljuk cselekedeteinket, reakcióinkat, és indítékainkat.”

Gyakran úgy találjuk, hogy jobban cselekedtünk, mint ahogyan
éreztük.”

Basic Text 42.o

Képzeljünk el egy napi meditációs könyvet ezzel az üzenettel:

„Amikor reggel felkelsz, mielőtt kikelsz az ágyadból szánj egy percet
gondolkozásra. Dőlj hátra, szedd össze a gondolataidat és gondoldd át a
terveidet a napra. Egyenként, vizsgáld meg az indítékokat ezek mögött a
tervek mögött. Hogyha az indítékaid nem teljesen tiszták, akkor fordulj
az oldaladra és térj vissza aludni.” Hülyeség, nem?
Nem számít, milyen régóta vagyunk tiszták, majdnem
mindannyiunknak vegyes indítékai vannak szinte minden mögött, amit
teszünk. Ez mégsem ok arra, hogy megálljon az életünk. Nem kell arra
várnunk, hogy az indítékaink tökéletesen tiszták legyenek, mielőtt
elkezdhetjük felépülésünket élni. Ahogy a program beépül az életünkbe,
kezdünk egyre ritkábban a kérdésesebb indítékainktól vezérelve
cselekedni. Rendszeresen megvizsgáljuk magunkat és beszélünk a
szponzorunkkal arról, amit találtunk. Imádkozunk, hogy megtudjuk
Felsőbb Erőnk velünk kapcsolatos akaratát, és erőt kérünk, hogy a
kapott tudattal cselekedhessünk. Az eredmény? Nem leszünk
tökéletesek, de jobban leszünk.
Elkezdtünk dolgozni egy spirituális programon. Soha nem leszünk
spirituális óriások. De ha reálisan megnézzük magunkat, akkor
valószínűleg azt fogjuk észrevenni, hogy jobban cselekedtünk, mint
ahogyan éreztük.

Csak a mai nap: Reálisan meg fogom vizsgálni magam. Erőt fogok
kérni arra, hogy a legjobb indítékaimból cselekedjek, és ne cselekedjek
a legrosszabbakból.

Február 28 A legnagyobb ajándék

„Újonnan talált hitünk, bátorságunk stabil alapjaként szolgál a

jövőben.”
Basic Text, 93. o

Amikor elkezdünk a gyűlésekre járni, hallunk más függőket az

ajándékokról beszélni, amiket ennek a programnak az eredményeként
kaptak, dolgokról, melyekre azelőtt soha nem gondoltunk ajándékként.
Egy ilyen ajándék a megújult képesség, hogy érezzük az érzelmeket,
amiket olyan sokáig drogokkal tompítottunk el. Nem nehéz ajándékként
gondolni a szeretetre, az örömre és a boldogságra, még ha hosszú idő
óta nem is éreztük őket. De mi van a „rossz” érzésekkel, mint a düh,
bánat, félelem, és a magány? Ilyen érzelmekre nem tekinthetünk
ajándékként, mondjuk magunknak. Végtére is, hogyan lehetünk hálásak
olyan dolgokért, amik elől menekülni akarunk?!
Hálásak lehetünk ezekért az érzésekért az életünkben, ha a megfelelő
megvilágításba helyezzük őket. Emlékeznünk kell arra, hogy eljutottunk
egy Felsőbb Erőben való hitre, és kértük ezt az Erőt, hogy
gondoskodjon rólunk – és a Felsőbb Erőnk nem követ el hibákat. Az
érzéseket, melyeket kapunk, „jókat”, vagy „rosszakat”, valamilyen
okból kapjuk. Ha így gondolunk rá, megértjük, hogy nincsenek rossz
érzések, csak tapasztalatok, melyekből tanulunk. Hitünk, és a Felsőbb
Erőnk gondoskodása megadják nekünk a bátorságot, ami szükséges,
hogy szembenézzünk bármilyen érzésekkel, amik naponta előjöhetnek.
Ahogyan felépülésünk korai szakaszában hallottuk, „Felsőbb Erőd
nem ad neked többet, mint amennyivel egy nap alatt elbírsz”. És a
képesség, hogy érezzük az érzéseinket, a felépülés legnagyobb
ajándéka.
 Csak a mai nap: Megpróbálom szívesen fogadni az érzéseimet,
biztosan a hitben, hogy megvan a bátorságom bármilyen érzéssel
szembenézni, ami előjöhet életemben.

Bármi! Február 29

„Betegségünket feltartóztattuk, és most minden lehetséges.

Fokozottan őszinték vagyunk, és nyitottak az új elképzelések felé életünk
minden területén.”
Basic Text, 102. o

Sokunk számára, az első hónapok, vagy évek az NA-ban, csodás idők

voltak. Hajlandóak voltunk bármit megpróbálni, és szemünk állandóan
nyitva volt új örömök, és új érdeklődések felé. Végre megszabadítva az
aktív függőségtől, felépülésünk fiatal és friss, minden lehetségesnek
tűnik.
Ugyanakkor, amikor már van egy kis tisztán töltött idő a hátunk
mögött, talán már nem olyan sürgős a program. Talán már nem vagyunk
olyan hajlandóak, hogy mások tapasztalatait hasznosítsuk, mint egyszer
voltunk. Talán találkoztunk néhány látszólag makacs jellemhibánkkal,
melyek megnyirbálják korai felépülésünk határtalan optimizmusát. Túl
sokat tudunk ahhoz, hogy higgyük, bármi is lehetséges.
Hogyan őrizzük meg a lelkesedést a felépülésünkben? Imáinkba
foglaljuk; megosztjuk; és keressük a lelkesedést, ami hiányzik belőlünk.
Vannak tagok – van, ki régebb óta tiszta, van, ki nem – akikben megvan
a lelkesedés, amit mi keresünk, és akik boldogan megosztják velünk, ha
kérjük őket. Hogy hasznosíthassuk az ő tapasztalataikat, ugyanakkor,
gyakorolnunk kell a nyitottságot, és újra taníthatóvá kell válnunk.
Amikor nyitottak vagyunk új elképzelések felé, és hajlandóak vagyunk,
hogy kipróbáljuk őket, akkor azt fogjuk észrevenni, hogy megint
minden lehetségesnek látszik.

Csak a mai nap: Mindig van mit, és van kitől tanulni a

felépülésemben. Ma nyitott leszek az új elképzelések felé, és hajlandó
leszek kipróbálni őket. Mindaddig, amíg vagyok, tudom, hogy minden
lehetséges.