0

Tartalomjegyzék:

1
Bevezetés

A 2029-es történések után, a feje tetejére fordult a világ. Minden

a mamut felélesztésével kezdődött, még 2025-ben. A világ

egyensúlyát felborító ember akkor még nem is tudta, hogy mibe

piszkál bele. Ez az egész úgy hatott, mint ha az iskolapadok alján lévő

összes rágógumit egyszerre húztuk volna le a WC-n. Tehát:

belerondított a gépezet működésébe. Miután a világ fogaskerekei

abbahagyták a működést és az ember túl messzire ment, megjelent a

Teremtő. Nem úgy nézett ki, mint a Keresztény Isten, de nem is úgy,

mint az Iszlám vagy ahogy bármelyik másik vallás mondja. Leírni

elég nehéz lenne, ezért mindenkinek a képzeletére hagyom. Kitört a

káosz az egész világon. Megbolondult az időjárás, a különböző

állatfajok egymással kezdtek el szaporodni és új dimenziók nyíltak

meg. Az emberek által lakott területek száma lecsökkent. Annyira,

hogy már csak Közép-Európában volt működő ország. Ennek az

országnak a határai megegyeztek az egykori Magyar, Német, Szlovák,

Lengyel és Románia határaival. Ennek az országnak az Utópia vagy

ahogy más még mindig hívő emberek mondják: Paradicsom nevet

adták. A név ellenére nem volt túl kellemes ott élni, de legalább

2
biztonságban voltak az emberek. Mindenkinek csak ez számított. A

túlélés volt minden.

3
 1.Fejezet

-01245-ös fogoly! Jöjjön ki a cellájából! Szólt az egyik őr a rácsok

mögül. Tudtam, hogy mi következik. Vagy kutatás, vagy

visszaküldenek a Mókushoz. Az őr megragadta a karomat és vezetni

kezdett. Ugyanabba az átkozott irányba megyünk. De nem tudok mit

tenni, ha ellenkezek azonnal fejbe lőnek. Így legalább van egy kevés

esélyem a túlélésre. A folyosó, amelyen végig haladunk áll a

penészben és a patkánytetemekben. Jobbra nézve rozsdás, rácsos

ablakok közlik az arra haladókkal, hogy milyen napszakban éri el őket

a végítélet. Körülbelül 15 percet sétáltunk mire elértük az ajtót. Mire

ideértünk 452 lépést tettünk meg. Az ajtó nyílik és vakító fény árad ki

a szobából. Ez a várakozó terem. Jelenleg 3 rab ül bent egymástól

tisztes távolságban és van egy őr az ajtónál. Leveszik a bilincsem és

leültetnek. A teremben nincsenek ablakok csak egy be- és kijárati ajtó.

A falak tiszták és hófehérek. A padlót hófehér csempe borítja. A

bútorzat 30 sötétkék székből áll, amelyek fémlábakon állnak. Érdekes,

a székek nincsenek a padlóhoz rögzítve, ahogy az ebben a börtönben

4
szokás. Az egyik rab, szám szerint 03323 magas, körülbelül 1 méter

86 cm. Barna, göndör haj és vékony edzettlen test. A kora 25-30 év

körül lehet. 3,5 méterre tőle a 05876-os rab. Alacsony, kissé elhízott

test és kopasz. Magassága körülbelül 1 m 65cm, életkora a külsője

alapján 36. A szoba hátulsó sarkában egy fiatal fiú ül. Nincs rajta

számsor. 20 év alattinak tűnik. Körülbelül 1 méter 70 cm magasnak

tűnik. Fekete oldalra fésült haj. Véznának és gyengének tűnik.

Egyikük sem tűnik alkalmasnak a túlélésre. -Várunk még valakit?

Kérdezi a 03323-as rab. Az őr ránézett az órájára és bólintott egyet.

Ezek szerint még nem járt itt. Ez lesz az első alkalma. És az utolsó is.

Aki már járt itt az tudja, hogy a Mókusba egyszerre 5-en szoktak

belépni. 20 perc néma várakozás után megint kinyílt a bejárati ajtó.

Egy alacsony, 40-es éveiben járó hölgy lépett be a terembe két őrrel az

oldalán. -Indulhatunk. Végül nem érkezett 5.-ik tag. Az őrök

felállítottak minket és libasorban a terem kijáratához vettük az irányt.

Miután mind átléptük a határvonalat az ajtó becsukódott mögöttünk.

4-en maradtunk egy sötét szobában. Hirtelen a lámpák

felkapcsolódtak. egy egyszerű négyzetalakú, szürke falú, beton padlós

szobában találtuk magunkat. Középen ott állt a Mókus. Egy mókus

5
alakú gépezet aminek a száján át vezetett az út egy másik dimenzióba.

Egy hang megszólalt: -Halálra ítéltek! Üdvözöllek titeket a végső

nyughelyetek kapui előtt! Ne essetek pánikba, van egy esélyetek a

túlélésre. A feladatotok nagyon egyszerű. Be kell menjetek a Mókus

szájába és el kell jutnotok a mókus hátsó kijáratáig meg vissza. 24 óra

áll majd a rendelkezésetekre. Amennyiben sikerül ezt teljesítenetek,

Visszakerültök a börtönbe határozatlan időre. Legalábbis ezt volt

eddig a szabály. Most, hogy egy kicsit szórakoztatóbb legyen, az első

aki visszaér szabadon távozhat az intézményünkből. Izgalmasan

hangzik mi? -És mit kapnak a többiek? Vág közbe a 05876-os rab. -

A többieket lelőjük. A játék kezdődik 3.. 2.. 1..! Az én vezetésemmel

beléptünk a Mókus szájába. Ahogy már említették, kezdődjön a játék!

6
 2.Fejezet

Átléptük a bejáratot. Egy hotelhez hasonlító épületbe kerültünk. Egy

hosszú folyosó elején vagyunk. A berendezés viktoriánus stílusú.

Együtt haladva elkezdtünk benyitogatni minden egyes szobába. A

legtöbb szoba ugyan úgy nézett ki. Sehol egy ablak, a szoba közepén

egy ágy és egy éjjeli szekrény. Legutóbbi látogatásom során már

megtanultam, ha így folytatjuk soha nem érünk a végére. Valahogy el

kéne szakadnom a többiektől. Erőtlenek, lassúak és nem képesek

megnyugodni, ami könnyen rossz döntésekhez vezeti őket. Csak

lelassítanának. Várjunk csak?! -Hová lett az a fiatal srác? A kövér

barátunk lassan körülnéz és semmit sem szólva tovább kutat a

szobában. Hihetetlen, hogy ennyire nem érdekli őket az egyik társuk

holléte! Mondjuk ha a helyükben lennék én se pazarolnék időt egy

taknyos kölyökre. Rájuk sem fogok, ideje lelépnem. -Elmegyek és

megkeresem. A válaszukat meg sem várva rögtön kisétáltam a

szobából és futásnak eredtem. Ez a legfelső szint. Itt semmit sem

fogunk találni. Gyorsan el kell jutnom a lépcsőházig mielőtt…

7
Viúúúúúúúúú Viúúúúúúúúúú. Megszólaltak a szirénák. Ettől

féltem. Közeledik a sötétség. De vajon melyik irányból? Futás közben

hátranézek és látom, ahogy a két társam is fut, mögöttük pedig az

egész folyosót beterítő fekete füst. Sajnos a kövér barátunk nem tud

olyan gyorsan futni. Amint a füst elérte a hátsó lába elporladt. Egy

hangot sem tudott kiadni. Egyszerűen eltűnt, bármiféle hang nélkül.

Úgy tűnik, ez a göndör társamat rendkívül lesokkolta, hiszen megállt

és megvárta amíg utoléri a füst. Elporladt. Már csak én maradtam.

Gyorsítottam a tempómon. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú

ez a kibaszott folyosó! Olyan gyorsan futok, hogy majd leszakadnak a

lábaim, kapkodom a levegőt, de nem bírom. Sehol nem találom a

lépcsőt…

8
 3.Fejezet

Patrick Hill vagyok. Az Utópia elnökének Otto Hill-nek a fia. Apámat

sokan gyűlölik. Ennek hatását inkább én érzem, mint az apám. Az

emberek furcsán bámulnak rám, az éttermek üressé válnak amint

belépek az ajtón. Nincs egy barátom sem, csak a mindenhová elkísérő

testőreim. Egy nap történt, hogy elmentem meginni a szokásos reggeli

kávém. Beléptem a kávézó ajtaján, helyet foglaltam. amint ezt

megtettem a kávézó majdnem összes vendége távozott. Eléggé

kellemetlenül éreztem magam, bár tudtam, hogy ez mind az apám

hibája. Egyszerre voltam dühös és szomorú. -Isztok valamit?

Kérdeztem a két testőrömet, akik az egyetlenek voltak ebben a kurva

országban akik hajlandóak voltak beszélni velem. -Egy feketét Felelte

Lope. Ő egy alacsony, kócos hajú, 25 éves srác volt. -És te Héctor?

Kérdeztem kíváncsi tekintettel Héctortól a másik testőrömtől. Ő

magasabb és testesebb is volt Lopetól. Bár a frizurája rövidebb volt.

Amióta először megláttam, gondolkozom rajta, hogy vajon nagyobb-e

a haja 5 mm-nél? -Csak egy pohár vizet. Felálltam és odasétáltam a

9
pulthoz miközben a két „Jóbarátom” végig elemezte minden

mozdulatomat, esetleg nem akarok-e megpattanni apám karmai közül.

-Egy feketét, egy Latte-t és egy pohár vizet szeretnénk. A pultos nem

szólt semmit csak felírta a rendelésem és visszaküldött az asztalhoz. -

Tudod Patrick, nem lennék a helyedben. Szólalt meg együttérzéssel a

hangjában Lope. -Mármint mivel mi vagyunk a testőreid minket sem

szeretnek az emberek, de mi innen bármikor leléphetünk. Te viszont

nem. -És miért nem teszitek meg? Vágtam vissza egy dühös

grimasszal kísérve.

10