STARCRAFT - Jeff Grubb

Tűzkeresztség

Ezt a könyvet a Starcraft rajongóinak ajánlom, és főleg a kollégáimnak, akik

számtalan órát töltöttek a zergling roham tökéletesítésével.
Antebellum
A viharvert kabátot viselő férfi az árnyak termében állt; a teste fényben fürdött.
Nem, nem ez a helyes kifejezés: a fény nem megvilágította a testét, hanem ő
maga volt a testet öltött fény. A sugárzás körülölelte, körülívelte a hologram
által megtestesített eredeti személyt. A férfi a gyengén megvilágított teremhez
beszélt. Nem tudott róla, de nem is érdekelte, hogy van-e valaki önnön
kivetülése határain túl. A bal kezében tartott cigarettából teste fényességéhez
hasonlóan lumineszkáló fantomfüst kígyózott felfelé.
Az illető a múlt egyik szilánkja volt, letűnt korok darabkája. Egy számára
láthatatlan közönséghez beszélt.
- Önök ismernek engem - mondta a ragyogó alak és beleszívott a cigarettába. -
Számtalanszor látták már az arcomat az Univerzum Hírhálózaton, és olvasták a
nevem alatt megjelenő tudósításokat. Néhányat valóban én írtam. Néhányat
pedig, nos, fogalmazzunk talán úgy, hogy tehetséges szerkesztők dolgoztak a
cégemnél.
A fényt sugárzó alak fáradt, szinte szórakozott mozdulattal vállat vont
A felvétel apró bábunak mutatta, de látszott, hogy a való életben átlagos
magasságú, arányos, bár kissé talán nyurga testalkatú. A válla enyhén
megereszkedett, talán a kimerültségtől, talán a kortól. Szalmaszőke hajába ősz
tincsek vegyültek. A haját hátrasimítva, lófarokba kötve hordta, hogy elfedjen
egy kopasz foltot a feje tetején. Az arca megviselt volt, kissé darabosabb, mint
amit még elfogadtak a hagyományos hírcsatornák, de még mindig jól
felismerhető. Híres arc, megszokott arc, és jól ismert arc maradt az emberi
térben, még ebben a háború dúlta korszakban is.
A szeme volt az, ami feltétlen figyelmet követelt a közönségtől. Mélyen ült, és
még a hoiofetvételen is látszott, hogy mindent észrevesz. A szeme volt az, ami
megteremtette annak illúzióját, hogy a fényalak valóban látja a közönségét, és
behatol lényük legbelső zugaiba. Ehhez mindig is különös tehetsége volt: képes
volt bensőséges kapcsolatot teremteni a nézőkkel, noha fényévekre volt tőlük.
A férfi ismét beleszívott a cigarettába, és miután kifújta, a füst szent
fénykoszorúként körülfonta a fejét.
- Önök hallhatták a hivatalos jelentéseket az Emberi Konföderáció
összeomlásáról és a Terrán Domínium nevű birodalom dicsőséges
felemelkedéséről. És hallhatták az idegenek jöveteléről szóló történeteket,
melyek a barbár zergék hordáiról és az éteri protossokról szóltak. Hallhattak a
Sara rendszerben dúló csatákról, és magának Tarsonisnak elestéről. Hallották a
tudósításokat. Ahogy már mondtam, néhány ezek közül az én nevemen futott.
Sőt, egy részük még igaz is volt!
A fényen túli sötétségben némán és láthatatlanul megmozdult valaki. A
holografikus kivetítő néhány pillanatig csak kósza fénypászmákat, elfajzott
protonokat sugárzott, de a hallgatóság nem zökkent ki a misztikum szorításából.
Valahonnan, a sötétben ülő nézők háta mögül vízcsepegés hangja hallatszott.
- Önök olvasták a szavaimat és hittek bennük. Azért vagyok most itt, hogy
elmondjam, a közvetítések túlnyomó része első osztályú húspástétom volt,
amelyet a hatalom gyúrt össze, hogy fogyaszthatóvá és ízletessé tegye.
Hazugságokat mondtunk, kicsiket és nagyokat vegyesen. Hazugságokat,
amelyeknek része van abban, hogy kialakulhatott a jelenlegi sajnálatos helyzet.
A helyzet nem fog javulni, h acsak el nem kezdünk beszélni arról, ami valójában
történt. Mi történt a Chau Sarán és a Mar Sarán, az Antiga Primén, és magán a
Tarsonison? Mi történt velem és néhány barátommal, illetve néhány
ellenségünkkel?
Az alak elhallgatott és teljes magasságában kihúzta magát. Körülnézett, mit sem
látó szeme a sötétbe burkolózó termet pásztázta. Belenézett a közönség
tagjainak lelkébe, a lelkük legmélyebb zugaiba.
- A nevem Michael Daniel Liberty. Riporter vagyok. Nevezzék ezt a
legfontosabb, és talán utolsó tudósításomnak. Nevezhetik akár a
kiáltványomnak is. Nevezzék, aminek akarják. Azért vagyok itt, hogy
elmondjam, mi történt valójában. Azért vagyok itt, hogy rámutassak a
hibáinkra. Azért vagyok itt, hogy elmondjam az igazságot.
1
A média banda
A háború előtt a dolgok másképp néztek ki. A pokolba is, akkoriban csak éltük
a mindennapi életünket, tettük a dolgunkat, felvettük a fizetésünket, és hátba
szúrtuk a kollégáinkat és kolléganőinket. Elképzelni sem tudtuk, hogy a dolgok
rosszra is fordulhatnak. Kövérek voltunk és boldogok, mint a kukacok egy
elhullott állat tetemében. Volt részünk annyi erőszakos eseményben - lázadások,
forradalmak és a csökönyös gyarmati kormányzatok -, amennyi mozgásban
tartotta, és így nem engedte elpuhulni a katonaságot, de ezek egyike sem
fenyegette igazán megszokott életstílusunkat. Visszatekintve elmondhatjuk,
hogy kövérek voltunk és elbizakodottak.
És ha kitört egy-egy igazi háború, nos, úgy véltük, amiatt fájjon a katonaság
feje. A tengerészgyalogság feje. De ne a miénk.
A Liberty-kiáltvány
A város úgy terült el Mike lába előtt, mintha felborult volna egy jádezöld
svábbogarakkal teli, óriási vödör. Handy Anderson irodájának szédítő
magasából szinte a horizontn onalat is látta a magas épületek között. A város
odáig terpeszkedett, és szaggatott szélű, kiugrókkal vegyes szakadást formált a
világ peremén.
Tarsonis városa, a Tarsonis bolygón. Az Emberi Konföderáció legfontosabb
bolygójára épült legfontosabb város. Egy város, amely akkora, hogy a bolygót is
róla nevezték el. Egy város, amelynek egy-egy külvárosában több ember élt,
mint másutt egy-egy bolygón. A civilizáció fénylő jelzőtüze, mítoszok, korábbi
generációk és egy Föld nevű bolygó emlékének őrzője, amelyet mára elnyelt a
történelem köde.
Egy alvó sárkány. És Michael Liberty képtelen volt megállni, hogy ne lépjen a
farkára.
- Gyere el az ablaktól, Mickey - szólt rá Anderson. A főszerkesztő teljesen
behúzódott az íróasztala mögé. Az asztal a lehető legmesszebb állt a
panorámaablaktól.
Michael Liberty szerette volna hinni, hogy egy árnyalatnyi aggodalom is
vegyült a főnöke hangjába.
- Ne aggódj - legyintett Mike - , eszem ágában sincs kiugrani. - Elnyomott egy
mosolyt.
Mike és a hírszoba többi tagja tudta, hogy a főszerkesztőnek rettentő tériszonya
van, mégis képtelen lemondani a sztratoszférába emelkedő iroda nyújtotta
kilátásról.
így aztán, azon ritka alkalmakkor, amikor a főnök magához kérette, Liberty
mindig az ablak közelében ácsorgott. Michael - akárcsak a többi tintakuli és
sajtónapszámos - az ideje java részét odalent töltötte a negyedik emeleten, vagy
az épület alagsorában kialakított közvetítőfülkékben.
- Nem amiatt aggódom, hogy kiugrasz - mondta Anderson. - Ha kiugranál, azt
tudnám kezelni. Az ugrás megszabadítana egy csomó gondtól, és az ölembe
pottyanna a holnapi címlapsztori. Sokkal inkább aggódom azért, hogy leszed
egy orvlövész az egyik szomszédos épületből.
Liberty a főnöke felé fordult.
- Nehezen jönne ki a szőnyegedből a vérfolt, mi?
- Részben - mosolygott Anderson -, ráadásul átkozottul nehéz lenne berakni az
új üveget.
Liberty vetett egy utolsó pillantást a mélyben araszoló forgalomra, majd
visszatért az íróasztallal szemben álló fotelekhez. Anderson megpróbált
nemtörődöm képet vágni, de Mike észrevette, hogy miután ellépett az ablaktól,
a főnöke lassan, hosszan kifújta a levegőt.
Michael Liberty letelepedett az egyik fotelbe. Ezeket a bútorokat úgy tervezték,
hogy hétköznapi ülőalkalmatosságnak tűnjenek, de ha valaki beléjük ült, a
tömésük vagy tizenöt centit süllyedt. Emiatt a kopaszodó főszerkesztő, azzal a
komikusan túlburjánzó szemöldökével együtt, még impozánsabb látványt
nyújtott. Mike tudott a trükkről, így egy cseppet sem zavartatta magát, sőt,
otthonosan felcsapta a főnök íróasztalára a lábát.
- Szóval, mi a dörgés? - kérdezte a riporter.
- Kérsz egy szivart, Mickey? - Anderson a tikfa humidor felé mutatott.
Mike utálta, ha Mickeynek szólították. Megérintette üres ingzsebét, ahol
rendszerint a cigarettáját tartotta.
- Antinikotinista lettem. Éppen próbálok leszokni róla -közölte egy vállvonás
kíséretében.
- A Jaandaran embargó túlsó oldaláról kaptam - mondta csábítónak szánt
hangon Anderson. - Bronzbőrű szüzek combján sodorták őket!
Mike feltartotta mindkét kezét és szélesen mosolygott. Mindenki tudott róla,
hogy Anderson túl fukar ahhoz, hogy bármit is vegyen a standard dohányárukon
kívül, amelyeket valami alagsorban gyártott egy csempészbanda. A mosolyt
biztatásnak szánta.
- Szóval, mi a dörgés? - ismételte Michael.
- Ezúttal tényleg beletenyereltél! - sóhajtott Anderson. - Az új városháza építése
körüli visszaélésekről szóló sorozatoddal.
- Az jó anyag. Alighanem felkavarja egy kicsit az állóvizet
- Maris felkavarta - közölte Anderson és az állát a mellére eresztette. Ezt a
mutatványt a „rossz híreket bejelentő" testhelyzet néven ismerték. Ez is olyasmi
volt, amit Anderson egy felsővezetői tréningen tanult, de úgy nézett ki tőle, mint
egy párzó szirtigalamb.
Nagy frászt! - gondolta Mike. - Le fogja állítani a sorozatot.
Mintha olvasott volna a gondolataiban, Anderson megszólalt:
- Ne aggódj, leadjuk a sorozat hátralévő részeit is. Megbízható tudósítás, jól
dokumentált, és ami a legjobb: még igaz is! De tudnod kell, hogy igen
kellemetlen helyzetbe hoztál néhány embert.
Mike gondolatban végigszaladt a sorozaton. Az egyik legjobb munkája volt,
klasszikus eset: elég kellemetlen körülmények között (egy közparkban) elkaptak
egy piti bűnözőt, kellemetlen időpontban (röviddel éjfél után) a kezében egy
kellemetlen dologgal (a városházi építkezésből származó, enyhén sugárzó
radioaktív építési hulladékkal). A piti gazember boldogan eldalolta a férfi nevét,
aki elküldte őt erre az éjszakai kalandra. A megbízó némi kapacitálás után
készségesen beszélt néhány, az új városházával kapcsolatos, érdekes dologról,
és így tovább, és így tovább. Végül Mike egyszeri hír helyett komplett sorozatot
kapott, amely egy teljes, korrupcióból szőtt hálóról szólt. Az Univerzum
Hírhálózat közönsége nagykanállal zabálta a fejleményeket.
Mike gondolatban végigfutott az általa eddig leterített kerületi talpnyalók,
alacsony szintű gazemberek és a városi tanács tagjainak listáján, de sorban
elvetette mindegyiket, mint gyanús elemet. A magasztos egyének bármelyike
szóba jöhetett. Bármelyikük szívesen lelövette volna, de egy ilyen fenyegetés
még kevés volt ahhoz, hogy Handy Anderson ideges legyen.
A főszerkesztő látta Mike rezzenetlen arckifejezését, és hozzátette:
- Néhány komoly hatalommal bíró, tiszteletre méltó embert hoztál kellemetlen
helyzetbe.
Mike felvonta a bal szemöldökét. Anderson a kormányzó Családok
valamelyikéről beszélt, akik a Konföderáció mögötti valódi hatalmat birtokolták
a kezdet kezdete óta, amikor az első gyarmatosító hajók (frászt, börtönhajók)
leszálltak vagy kényszerleszállást hajtottak végre a szektor különböző bolygóin.
A riportsorozatban alighanem lerántotta a leplet valamelyikük disznóságáról,
vagy olyasvalaki akadt horogra, aki elég közel állt a Családokhoz ahhoz, hogy
idegessé tegye a „tiszteletre méltókat".
Mike elhatározta, hogy újra átfésüli a jegyzeteit, és utánanéz, vajon miféle
kapcsolatot tárhatott fel. Talán a régi Családok egyik távoli unokatestvérét kapta
el, vagy egy fekete bárányt, sőt, talán beletenyerelt egy nagyszabású
visszaélésbe. Isten a tanú arra, hogy a nulladik évtől kezdve a régi Családok
irányították a dolgokat a színfalak mögül. És ha ő elkapta az egyik családtagot...
Eltöprengett azon, hogy mi történne, ha látványosan lerántaná a leplet a
projektről.
Ezalatt Handy Anderson felállt a székéből, megkerülte az íróasztalát, és
letelepedett az asztal Mike-hoz legközelebb eső sarkára. (Mike világosan látta,
hogy újabb, egyenesen a vezetői tananyagból származó fogást lát. A pokolba is,
Anderson egyszer megbízta, hogy tárja fel, miféle manipulációkat tanítanak az
előadásokon!)
- Mike, szeretném ha tudnád, hogy itt és most veszélyes helyzetben vagy.
Ó, Istenkém, Mike-nak nevezett - gondolta Liberty. - A következő az lesz, hogy
bánatos képpel kinéz az ablakon, mintha elveszne a gondolataiban, és valami
fontos döntésen vívódna.
- Hozzászoktam a veszélyes helyzetekhez, főnök - szólt.
- Tudom, tudom. Csak aggódom a körülötted folyó dolgok miatt. A forrásaid. A
barátaid, a kollégáid...
- ...nem beszélve a főnökeimről...
- ... valamennyien beleőrülnénk, ha valami szörnyűség történne veled.
- Főleg, ha a közelben állnának, amikor megtörténik -tette hozzá a riporter.
Anderson vállat vont és bánatos képpel nézett kifelé az egész falat betöltő
ablakon. Mike rájött, hogy akármitől fél is Anderson, sokkal rosszabb, mint a
magasságtól való félelme. És ez volt az a férfi, aki - ha az irodai híresztelések
nem tévesek (márpedig nem) -, az alagsorban fenntartott egy zárt szobát, ahol
mindenféle mocskos anyagot tárolt a város hírességeiről és fontos polgárairól.
A beállt csend már egy perce tartott. Végül Mike megtörte. Udvariasan
köhögött, és megkérdezte:
- És van valami ötleted, hogy hogyan kezeljük ezt a „veszélyes helyzetet"?
Handy Anderson lassan bólintott.
- Ki akarom nyomtatni a sorozatot. Kiváló munka.
- De nem akarod, hogy itt legyek, a közvetlen közelben, amikor az anyag
következő része napvilágra kerül.
- A te saját biztonságodra gondolok, Mickey, és ez egy...
- „Veszélyes helyzet" - idézte Mike. - Hallottam. Sárkányok lesnek rám. Talán
ideje volna hosszabb vakációra utazni? Talán egy kunyhó a hegyekben, vagy
ilyesmi?
- Inkább egy speciális feladatra gondoltam.
Hát persze! - gondolta Mike. - Ezzeí a módszerrel esélyem sem lesz kipuhatolni,
hogy merő véletlenségből kinek a farkára léptem rá. És az érintettek elég időt
kapnak, hogy eltüntessék a nyomokat.
- Az Univerzum Hírhálózat egyik távolabbi egysége? -kérdezte Mike széles
mosollyal, és ezzel egy időben azon gondolkodott, vajon melyik isten háta
mögötti gyarmatról fogja küldözgetni a mezőgazdasági riportjait.
- Inkább amolyan utazó riporteri munka - gyötörte tovább Anderson.
- Miféle utazás? - Mike mosolya hirtelen megkeményedett és lassan eltűnt. - Ki
kell lövetnem magam a bolygóról?
- Még mindig jobb, mintha lelövetnéd magad a bolygón. Bocs, rossz vicc volt.
A válasz igen. Határozottan bolygón kívüli küldetésen gondolkodom.
- Gyerünk, teríts! Mit akarsz, melyik pokollyukban húzzam meg magam?
- A konföderációs tengerészgyalogságon gondolkodom. Természetesen, mint
katonai tudósító.
- Micsoda?
- Magától értetődően csak átmeneti poszt lenne - folytatta a főszerkesztő.
- Elment az eszed?
- Amolyan „a mi űrbéli, harcoló emberünk". Harcba szállsz a mi nagy és dicső
Konföderációnkat fenyegető, különféle lázadó erőkkel. Hírek keringenek arról,
hogy Arcturus Mengsk komolyabb támogatásra tett szert a Perem világokon. A
helyzet bármely pillanatban forróvá válhat.
- A tengerészgyalogság? - köpte dühödten Mike. - A Konföderáció
tengerészgyalogsága az ismert világegyetem legnagyobb bűnözőinek
gyűjtőhelye, leszámítva a Tarsonis városi tanácsát!
- Mike, kérlek! Mindenkiben van egy kis bűnöző hajlam. A fenébe is, a
Konföderáció valamennyi kolóniáját száműzött fegyencek alapították!
- Igen, de sokan szeretnénk azt képzelni, hogy már túlnőttünk ezen. A
tengerészgyalogság pedig továbbra is az egyik alapvető belépési feltétellé teszi
a brutális ösztönöket! A francba, tudsz arról, hogy sokan közülük agymosottak?
- Neurálisan reszocializáltak - helyesbített Anderson. -Úgy tudom, napjainkban
legfeljebb ötven százalékuk ilyen. Néhány területen még kevesebb. A legtöbb
esetben műtéti beavatkozás nélkül végzik. Valószínűleg észre sem veszed
rajtuk.
- Ja, aztán úgy telepumpálják őket stimuláló vacakokkal, hogy habozás nélkül
kinyírnák a saját nagyapjukat, ha parancsot kapnak rá.
- Ez pontosan olyan téveszme, amely ellen a te munkakörödben küzdeni kell -
mondta Anderson és mindkét szemöldökét felvonta az őszinteség begyakorolt
jeleként.
- Nézd, valamennyi politikus, akivel eddig találkoztam, természetéből eredően
őrült volt. A tengerészgyalogosok eleve eszelősek voltak, és aztán még meg is
kavarták a fejüket. Nem. A tengerészgyalogság szóba sem jöhet!
- Pedig van benne néhány jó sztori. Valószínűleg szert tennél egy-két jó
kapcsolatra is.
- Nem.
- A katonai tapasztalattal rendelkező riportereknek extra jövedelem jár - húzta
tovább a mézesmadzagot a főszerkesztő. - Kapsz egy zöld sávot az aktádba, és
ez piros pontot jelent Tarsonis legtiszteletreméltóbb családjainak szemében.
Néhány esetben még megbocsátás is jár hozzá.
- Sajnálom. Nem érdekel.
- Kapsz tőlem egy saját rovatot. Szünet következett.
- Mekkora rovatot? - kérdezte végül Mike.
- Nyomtatásban egy egész oldalas hasábot, vagy öt perc műsoridőt.
Természetesen a saját neved alatt.
- Állandót?
- Te megcsinálod, én leadom. Újabb szünet.
- Kinek a fizetésével egyenlő a dohány? Anderson megnevezett valakit, mire
Mike bólintott.
- Az lenyűgöző!
- Nem piskóta a változás! - értett egyet a főnök.
- Egy kicsit öreg vagyok már, hogy bolygószöcske legyek.
- A dologban nincs igazi veszély. Ha kiborul a liszt, harctéri fizetést kapsz.
Automatikusan.
- Ötven százalékuk agymosott? - kérdezte Mike.
- Olyasmi. Újabb szünet.
- Nos, voltaképpen érdekes kihívásnak hangzik - mondta végül Mike.
- Márpedig te a kihívások embere vagy!
- Nem lehet rosszabb, mint a Tarsonis városi tanácsának piszkos ügyei után
szimatolni - mélázott Mike, és úgy érezte, egyre gyorsabban siklik lefelé az
elfogadáshoz vezető csúszós lejtőn.
- Én is pontosan így gondolom! - értett egyet ismét a főszerkesztő.
- És ha segítene a hálózaton... - A riporter elérkezett a határhoz, és habozva
egyensúlyozott, hogy belevesse magát az űrbe.
- Te lehetnél valamennyiünk vezércsillaga! - tódította Anderson. - Egy jól
fizetett vezércsillag. Egy kicsit meglengeted a zászlót, begyűjtesz néhány egyéni
történetet, száguldozol egyet valami csatacirkálón, esténként jókat zsugázol. És
nem aggódsz miattunk, akik itthon maradunk.
- Kényelmes állás?
- A legkényelmesebb. Tudod, én is csináltam már egyszer. Nekem is van egy
régi zöld sávom. Három hónap meló a csúcsokon. Aztán élethosszig járó
jutalom.
A végső csend következett. A szakadék olyan mély volt, mint az ablakon túl
ásítozó betonkanyon.
- Rendben - bólintott Mike -, megcsinálom!
- Fantasztikus! - Anderson a humidor felé nyúlt, aztán észbe kapott és Mike felé
nyújtotta a kezét. - Nem fogod megbánni!
- Miért van olyan érzésem, hogy máris megbántam? -kérdezte Michael Liberty
halkan, miközben a főszerkesztő húsos, nyirkos keze ráfonódott az övére.
2
A Kényelmes állás
Azoknak mondom, akik voltak olyan szerencsések, hogy nem tapasztalták meg
személyesen: a katonai szolgálat két fő részből áll. Az egyik a végtelenül hosszú
unalom, a másik az agy tépő veszély, amely a katona életét és a józan eszét is
fenyegeti.
Egy sor régi anyag áttanulmányozása után úgy vélem, a katonaság mindig is
ilyen volt. A legjobb katonák azok, akik képesek szempillantás alatt felébredni,
azonnal reagálni, és pontosan célozni.
Sajnálatos módon a katonákat ellenőrző katonai titkosszolgálat egyik
jellemzővel sem bírt.
A Liberty-kiáltvány
- Mr. Liberty? - szólt be a fürge gyilkos az ajtónyíláson. - A kapitány váltana
önnel néhány szót!
Michael Liberty az Emberi Konföderáció elit egységéhez, az Alfa századhoz
vezényelt UHH riporter felnyitotta az egyik szemét, és az ágya mellett álló nő
szélesen mosolygó arcába bámult. Csak nemrégiben napolták el az egész
éjszaka dúló kártyacsatát, és Mike biztosra vette, hogy az ifjú tengerészgyalogos
hadnagy kivárta, amíg lefekszik, és csak azután tört be a kabinjába.
A tudósító hangosan felsóhajtott és megkérdezte:
- Duke ezredes most rögtön kíván látni?
- Nem, uram - mondta a gyilkos nő, és a nagyobb hatás kedvéért megrázta a
fejét. - Azt mondta, akkor megy, amikor csak óhajt.
- Helyes - nyögte Mike. Átlendítette a lábát a prices peremén, és kirázta a
fejéből az alvás csábítását. Duke ezredes szóhasználatában az „amikor csak
óhajt" kifejezés rendszerint azt jelentette, hogy „az Isten verje meg, tíz percen
belül". Mike a cigarettájáért nyúlt, de miután a keze semmit sem tapintott ki az
ingzsebe belsejében, eszébe jutott, hogy abbahagyta a dohányzást.
- Egyébként is ronda szokás - morogta magának. A hadnagy felé fordult. - Le
kell zuhanyoznom. És egy kávé is jól jönne.
Emily Jameson Swallow hadnagy, Liberty személyi titkárnője, kapcsolattartója,
testőre, és katonai főnökeinek kémje csak addig várt, amíg meggyőződött arról,
hogy Mike tényleg felkelt, azután elment a konyhára. A riporter nagyot ásított.
Úgy számolta, hogy legfeljebb öt percet alhatott. Levetkőzött, és betámolygott a
szonikus zuhanyzóba.
A masina természetesen katonai konstrukció volt. Ez azt jelentette, hogy a
felépítése nagyban hasonlított azokhoz a magasnyomású turbósugár
szerkezetekhez, amelyeket a vágóhidakon alkalmaztak, hogy leválasszák a húst
a csontról. Mike az elmúlt három hónap során hozzászokott a használatához.
Handy Anderson állta a szavát. Az állás menő volt, vagy legalábbis annyira
menő, amennyire egy katonai megbízás lehet. A Norad II hatalmas hajó volt.
Behemót-osztályú megacírkáló, csupa neoacél és lövegtorony. Tökéletesen illett
a Konföderáció leglegendásabb katonai egységéhez, az Alfa századhoz.
Az Alfa század elsődleges feladata a lázadókra vadászata volt. Főleg Korhal
Fiai után kutattak, akik a vérszomjas terrorista Arcturus Mengsk vezetésével
működtek. Sajnos, a Fiúk sosem voltak ott, ahol lenniük kellett volna. így aztán
a Norad II és legénysége rengeteg időt töltött a zászló mutogatásával (vörös
háttér előtt fehér csillagokkal díszített kék, átlós kereszt, a legendás Régi Föld
egyik emléke), ezen felül szemmel tartották a helyi, gyarmati kormányzatokat.
A harci cselekmények hiánya miatt Mike számára az jelentette a legnagyobb
kihívást, hogy megbirkózzon az unalommal, és elég megírható témát találjon,
amivel igazolhatja a rovata létjogosultságát. Az első néhány cikknél még
viszonylag könnyű dolga volt, ezek a zászlólengető propagandáról szóltak. De
amikor kifogyott az igazi akciókból és eredményekből, lépnie kellett.
Természetesen született egy írás Edmund Duke ezredesről. Némi anyag az
olajozottan működő katonai gépezetben felbukkanó emberi
megnyilvánulásokról. Egy cikk a neurálisan reszocializáltak szenvedéseiről,
amelyet Anderson nem engedett adásba (azzal magyarázta, hogy kívül esik a jó
ízlés határain). A különféle bolygók helyi jellegzetességei. Éppen csak arra volt
elég, hogy a jó nép (főleg Anderson) el ne felejtse, hogy Mike továbbra is
életben van, és szeretettel várja a fizetése átutalását a számlájára.
Aztán született egy hosszú, kétrészes cikk a Behemótosztályú csatacirkálók
technikai csodáiról, de ezt a sztorit a katonai cenzorok úgy meghúzták, hogy
csak néhány bekezdés maradt belőle. Az irgalmatlan tizedelést azzal
magyarázták, hogy a leírtak katonai titok tárgyát képezik.
Mintha Korhal Fiai nem tud nának máris mindenről -gondolta magában Mike,
miközben felrántotta magára az alsónadrágját, és előkereste a legkevésbé
gyűrött ingét és nadrágját. A szekrényében felakasztva lógott egy új felöltő,
amelyet a hírszobai srácoktól kapott úti ajándék gyanánt. Földet seprő
porköpeny volt, amelyben úgy nézett ki, mint a régi vadnyugat egyik lakója, de
a személyzet alighanem valamiért úgy érezte, hogy Mike ebben a szerelésben
tökéletesen beleillik majd a bolygóközi tengerészgyalogosok soraiba.
Magára húzott egy leírhatatlan külsejű nadrágot. Ekkor mintegy végszóra,
visszaérkezett Swallow egy kancsó kávéval és egy bögrével. Miközben Mike
begombolta az ingét, a hadnagy kitöltötte az italt.
A főzet első osztályú katonai minőséget képviselt. Frissen készült, és olyan
zubogó forrón adták, hogy alkalmas lett volna a családi kastély ellen támadó
parasztok leforrázására. A kávé volt a másik dolog, amihez hozzászokott.
Természetesen megszokta a maga három négyzetméterét, hogy elegendő ideje
van a cikkei megírásához, és beletörődött a magánélet mennyiségének
rugalmasan kezelendő értelmezésébe. Megszokta a pókerpartnerek örökké
cserélődő csapatát. A srácok valamennyien fiatalok voltak, sehol sem költhettek
el a pénzüket, és akkor sem tudtak volna blöffölni, ha az életük múlik rajta.
Sőt, még Swallow hadnagyhoz is hozzászokott, bár eleinte bosszantotta
megrögzötten pozitív viselkedése. Természetesen egyfajta testőr-kísérőt várt,
valami katonai attasét, aki körülötte cselleng, miközben írja a cikkeit, továbbá
biztosítja, hogy ne kövessen el semmiféle ostobaságot, például ne ejtse a tollát
egy tértorzító tekercsbe. Ezzel szemben Emily Swallow hadnagy inkább olyan
volt, mintha egy propagandafilmből lépett volna elő. Egy különösen lelkes
propagandafilmből, abból a fajtából, amelyet megmutatnak a Maminak és a
Papinak, mielőtt behajózzák a lányaikat és fiaikat egy hosszan tartó, öt
csillagrendszerrel távolabbi helyen elvégzendő munkára. A pokolba is, Emily
Swallow hadnagy úgy festett, mintha ő írná ezeket a propagandafilmeket.
Alacsony volt, karcsú, és egyfolytában mosolygott. Úgy tűnt, komolyan veszi
Mike minden óhaját, noha mindketten tudták, fikarcnyi esélye sincs, hogy
teljesítik a kérést. A hadnagy mentes volt a vétkektől, leszámítva egy-egy szál
cigarettát, amelyet mosolyogva, bűnös vállvonás kíséretében fogadott el.
Viszont amikor a riporter a magánéletéről kezdte faggatni, röviden elutasította.
A személyzet java része korántsem így állt hozzá. Szívesen meséltek az otthoni
vagy korábbi életükről, de Swallow hadnagy válasz helyett csak abbahagyta a
mosolygást, és végigfuttatta a kezét az arca oldalán, mintha hátrasimítaná régóta
nem létező hosszú haját.
Ez volt az a pillanat, amikor Mike észrevette a füle mögött sorakozó apró
pontokat, az Anderson által említett, műtét nélküli neurális reszocializáció jelét.
Igen, a nő agymosott volt, és jó ember. Olyan jó, amilyen senki sem lehet
elektrokémiai lobotómia nélkül.
Mike nem hozta fel újra a témát, viszont megvesztegetett egy
számítástechnikust, hogy hozzáférhessen a személyi aktákhoz. (Ez két doboz,
vészhelyzetre tartalékolt cigarettájába került. Addigra már túljutott a dohányfüst
utáni őrült vágyakozáson, és a cigaretta valutaként sokkal hasznosabbnak
bizonyult, mintha elszívta volna.) Megtudta, hogy mielőtt a hadnagy akaratán
kívül csatlakozott volna a tengerészgyalogsághoz, egy igen érdekes hobbinak
élt. Bárokba járt, ahol elcsábított néhány fiatal férfit. Hazavitte,
ott összekötözte őket, majd egy filézőkéssel lefejtette először a bőrüket, aztán a
húst a csontjaikról.
A legtöbb férfit nyugtalanította volna egy efféle hír, de Michael Liberty
megnyugtatónak találta. A Halcyon bolygó tíz embert lemészárló gyilkosa
sokkal elevenebb és érthetőbb lény volt, mint a mosolygó, mindig szolgálatkész
nő, aki úgy nézett ki, mintha egy toborzóplakátról lépett volna le. Miközben a
hadnagy háta mögött a Norad II hídja felé ballagott, Mike azon töprengett, hogy
Swallow vajon miként vélekedik az orvosi bebörtönzéséről és az akaratán kívüli
átalakulásáról. Aztán úgy döntött, hogy a nő aligha beszélne szívesen, és
tekintetbe véve eredeti természetét, jobbnak látta nem erőltetni a témát.
Hatalmas hajó létére a Norad II belsejében igen szűkösek voltak a folyosók.
Mintha utólag építették volna be őket a leszállódokkok, étkezdék,
fegyverrendszerek, konyhák, számítógépek, és mindenféle létfontosságú
felszerelés közé. Ha ketten szembetalálkoztak a folyosón, egyiküknek a falhoz
kellett lapulnia, hogy a másik áthaladhasson. Mike észrevette, hogy a padlóra
jókora nyilakat festettek. Swallow hadnagy azt mondta, hogy ezekre akkor van
szükség, amikor a hajón elrendelik a riadót, és a katonák teljes harci felszerelést
viselnek. Mike úgy vélte, hogy a folyosók olyankor még keskenyebbek
lehetnek, mivel szemlátomást nem arra tervezték őket, hogy szervópáncélba
öltözött emberek közlekedjenek bennük.
Áthaladtak néhány nagyobb rekeszen, ahol technikusok rohangáltak drótokkal
és kábelekkel. A mendemondák arról szóltak, hogy a Norad II régen megérett a
generáljavításra, egyebek mellett egy új Yamato löveg felszerelésére.
Tekintetbe véve a lézertelepek számát, a Szellem-osztályú űrvadászokat, illetve
a fedélzeten hordozott nukleáris fegyvereket, a hajógerincre szerelt, hatalmas
löveg csak hab volt a tortán.
Mike valójában arra számított, hogy Duke ezredes erről óhajt beszélni vele -
hogy a Norad II generáljavítás céljából a szárazdokk felé tart, és ő, Michael
Liberty az első járattal repül vissza a Tarsonisra. Emiatt szinte megérte a sok
fáradtság, amit a kőkori kövületre fordított.
Amikor belépett a parancsnoki hídra és Duke rásandított, a riporter rögtön
felülvizsgálta a véleményét. Őszintén szólva az ezredes sosem tűnt
különösebben boldognak a sajtó képviselőinek láttán, de ez volt a
legkeményebb és legellenségesebb tekintet, amit Mike eddig látott tőle.
- Mr. Liberty parancsára megjelent, uram - jelentette Swallow hadnagy olyan
feszes tisztelgés kíséretében, amilyen csak toborzófilmeken látható.
A barna parancsnoki egyenruhába öltözött ezredes nem szólt semmit, csak
vaskos mutatóujjával a készenléti helyiség felé bökött. Swallow hadnagy
odavezette a riportert, majd magára hagyta, hogy ellássa a feladatát, bármi
legyen is az. Mike elmélázott azon, hogy a feladat valószínűleg kutyakölykök
nyúzásával állhat kapcsolatban.
Mike kezdeti aggodalma elmélyült, amikor felismerte az ember formájú tárgyat,
amely a készenléti szoba falára szerelt tartókeretben állt. Egy szervópáncél volt,
nem a rendszeresített CMC-300-as modell, hanem egy parancsnoki harci
öltözet, amelyet saját, hordozható kommunikációs rendszerrel is elláttak. Duke
ezredes páncélja fényesen, frissen olajozottan várta, hogy a nagy ember
belebújjon. Mike immár kevésbé volt biztos abban, hogy arra a bizonyos
nagyjavításra utaznak. A legtöbb tengerészgyalogos kéznél tartotta a
szervópáncélját, és a gyakorlatozások éppoly rendszeresek voltak, mint az
étkezések. Bár „könynyű célpont "-nak minősítették - ami csak a nehezebb
páncélöltözet viselése alól mentesítette -, Libertynek sikerült elkerülni a
könnyebb páncél viselésével kapcsolatos gyakorlatokat is. Ugyanakkor
szórakoztató volt látni a zöldfülűeket, amint teljes harci páncélzatban
tántorognak a szűk járatokban.
Hanem az ezredes frissen fényesített és előkészített szervópáncélját látni... Nos,
az nem sok jót jelentett.
Maga a páncélzat masszív volt, és kissé előregörnyedt a saját súlyától, ahogy az
akasztón lógott. Michael Liberty úgy látta, hogy az üres öltözet tökéletesen illik
a gazdájához. Duke ezredes a Régi Föld hatalmas majmaira emlékeztette, arra a
fajtára, amelyik felmászott a magas épületekre, és primitív repülőgépek után
kapdosott. Megvan, a gorillákra! Duke egy öreg ezüsthátú hím volt, törzsének
csúcsos fejű vezére. Pusztán az, ahogy a teste kissé meghajlott, félelmet
gerjesztett a beosztottaiban.
Mike tudta, hogy Duke az egyik régi Családból származik, a Koprulu
Szektorban lévő gyarmatok eredeti vezetőitől. De menet közben bizonyára
elkövetett valami nagyon rosszat; Edmund Duke számára szemlátomást rég
esedékes lett volna a tábornoki kinevezés. Mike elgondolkodott azon, hogy
vajon miféle balul sikerült incidens állhat az előléptetése útjában. Úgy sejtette,
alighanem valami látványos, ám zavaros dolog, amit mélyen eltemettek a
Konföderáció katonai aktáiba. Azon is eltöprengett, hogy milyen típusú
megvesztegetéssel kellene próbálkoznia, hogy előáshassa ezeket az
információkat, és hogy Handy Andersonnak vajon van-e róla anyaga abban a
„nem is olyan nagyon titkos" pincéjében.
Az ajtó félresiklott, Duke ezredes úgy rontott be, mint egy Góliát-osztályú
páncélozott lépegető, amely éppen egy gyalogosszázadot kerget világgá. Az
ezredes haragosabban nézett, mint korábban bármikor. Lefelé tartott kézzel
jelezte, hogy Mike maradjon ülve (Mike-nak esze ágában sem volt felállni). Az
ezredes megkerülte az asztalát és leült. Az asztalon fekvő, fényesre csiszolt
obszidián lapra támasztotta a könyökét, és az arca előtt egymásnak támasztotta
az ujjait.
- Megkérdezhetem, Liberty, hogy jól érzi-e magát nálunk? - kérdezte. A
Konföderáció régebbi családjait jellemző, enyhén elnyújtott hanghordozással
beszélt.
Mike nem számított könnyed társalgásra, de sikerült kipréselnie magából egy
általános megerősítést.
- Attól tartok, ez mostantól nem így lesz - mondta az ezredes. - Az eredeti
parancsunk szerint leváltott volna minket a Theodore G. Bübo, és két héten
belül hozzáláttunk volna az átépítéshez. Viszont az események megelőztek
minket.
Mike nem szólt semmit. Az évek során éppen elég eligazításon vett részt (bár
csak civil szinten), hogy tudja, nem szabad közbeszólnia mindaddig, amíg nem
vetődik fel valami, ami miatt érdemes.
- Útirányt váltottunk, jelenleg a Sara rendszer felé tartunk. Attól tartok, az már a
világ vége, egy isten háta mögötti hely. Van ott két gyarmatvilágunk, a Mar
Sara és a Chau Sara. Ez egy kiterjesztett járőrszolgálat, amely eredetileg nem
szerepelt a küldetéstervezetben.
Mike bólintott. Az ezredes lassan araszolt a lényeg felé, és úgy tett, mint a
kutya, ha csirkecsont akad a torkán. A dolgot nem volt könnyű lenyelni, de még
rosszabb, ha felköhögi. A riporter várakozott.
- Emlékeztetnem kell arra, hogy az Alfa századhoz vezényelt tudósítóként önre
is a Konföderáció szolgálati szabályzatában foglaltak vonatkoznak a kötelesség,
és annak teljesítése vonatkozásában.
- Igen, uram - mondta Mike. Körülbelül annyi komolyságot sikerült az arcára és
a hangjába erőltetnie, amely alapján bárki láthatta rajta, hogy fikarcnyit sem
érdekli a Konföderáció szolgálati szabályzata.
- És ez kiterjed a jelenlegi megbízatására, illetve a fedélzeten tartózkodása alatt
előálló, jövőbeni történésekre is -Duke megbiccentette csúcsos fejét. Tisztán
érződött rajta, hogy ezúttal valóban választ vár.
- Igen, uram - Mike gondosan elválasztotta a két szót, hogy kihangsúlyozza:
megértette az elhangzottakat.
Újabb szünet következett. Mike megérezte maga körül a hajó lüktetését. Igen, a
Norad II érezhetően más frekvencián vibrált, egyik kicsit magasabb, egy kicsit
feszültebb, egy kicsit lázasabb rezgésszámon. A legénység előkészítette a hajót
a térugráshoz. Vagy talán a harchoz?
Mike fontolóra vette, hogy csakugyan olyan bölcs ötlet volt-e elbliccelni azokat
a szervópáncél-gyakorlatokat.
Edmund Duke ezredes, a kutya, a torkába szorult csirkecsonttal, megszólalt:
- Maga ismeri a történelmünket.
Inkább kijelentés volt, mint kérdés. Mike pislogott, hirtelenjében nem tudta,
hogy mit válaszoljon. Megmaradt egy semleges „Uram?"-nál.
- Hogyan érkeztünk ebbe a szektorba, hogyan telepedtünk meg benne. Hogyan
szereztük meg - sugallta az ezredes.
- Ja? Alvóhajók, szuperhordozók fedélzetén érkeztünk - mondta fel Mike a
gyermekkori leckét. - A Nagglar, az Argo, a Sarengo, és a Reagan. A
személyzetük a Régi Föld bűnözőiből és száműzöttjeiből állt, akik szétszóródtak
a lakható világokon.
- És három ilyet találtak. A közelben további kéttucatnyit, amelyeken vannak
szárazföldek, vagy nagyjából alkalmasak katonai célokra. De életet nem
találtak.
- Már elnézését kérem, ezredes úr, de tudtommal kiterjedt őshonos élet volt a
három eredeti bolygón. Plusz a gyarmatok legtöbbjén és a Peremvilágokon is
létezett saját ökorendszer. A terraformálás gyakran - bár nem minden esetben -
eltörölte az őshonos létformákat.
Az ezredes elhessegette a kommentárt.
- De semmi olyat, ami értelmesebb volna, mint a rendszeresített őrkutyák.
Néhány nagy rovart, amelyet később háziasítottak az Umoján, és rengeteg
ezt-azt, ami megsemmisült, amikor benépesítették az adott világot, és elkezdték
megművelni a földeket. De semmi olyat, ami értelmes lett volna.
Mike bólintott.
- Az intelligens élet mindig is a világegyetem egyik nagy rejtélye volt. Egymás
után bukkantunk új és új világokra, de semmi sem utalt arra, hogy létezik
hozzánk hasonló értelmi szintű létforma.
- Mostanáig - vágta rá az ezredes. - És maga lesz az első riporter a helyszínen!
Mike meglepetten pillantott az e zredesre. Ez volt tehát a lényeg!
- Számos bolygón léteznek titokzatos alakzatok, amelyek arra utalnak, hogy
valaha értelmes lények élhettek arrafelé - folytatta Duke elgondolkodva. -
Ráadásul tengernyi, az űrvontatók legénységétől származó mendemonda kering
titokzatos fényekről és fel-felbukkanó hajókról. Ezúttal azonban nem égi
fényekkel vagy ősi romokkal állunk szemben. Most valódi bizonyítékot
találtunk a földönkívüli lények létezésére. Nem vagyunk egyedül idekint!
Duke kivárt és hagyta, hogy a szavai leülepedjenek Mike fejében. A szája széle
gúnyos mosolyra húzódott. Ez cseppet sem javított a megjelenésén. Valahol a
hajó gyomrában kattant egy kapcsoló, és a gigantikus hajtóművek zúgva életre
keltek.
Mike megdörzsölte az állát és megkérdezte:
- Mi tudunk eddig? Találkoztunk már a követükkel, képviselőjükkel? Vagy
véletlenszerű felfedezés volt? Megtaláltuk egy telepüket, vagy egyenesen a
központjukat?
Az ezredes mogorván felnevetett.
- Mr. Liberty, hadd tegyem egészen világossá a mondandómat. Kapcsolatot
teremtettünk egy másik, idegen civilizációval. A kapcsolat alatt azt kell érteni,
hogy elpárologtatták a Chau Sara gyarmatot. Földig rombolták, aztán
felperzselték alatta a földet is. Most odamegyünk, de fogalmunk sincs arról,
hogy az ellenség ott tartózkodik-e még. És maga lesz az első riporter a
helyszínen! - ismételte az ezredes. - Gratulálok, fiam!
Mike korántsem repesett a boldogságtól, hogy a nyakába szakadt ez a kitüntetés.
3
A Sara rendszer
Az első kapcsolat egy másik értelmes fajjal, és ők felrobbantanak egy bolygót.
Egészen pompás kezdet.
Mármost nincs semmi újdonság egy bolygó felrobbantásában. Az ég szerelmére,
mi magunk is megtettük, nem is olyan régen!
Volt egy lázadás a Korhal IV bolygón. A lakói nem voltak elragadtatva a
Konföderáció hierarchiájának szerves részét képező korrupciótól. Megpróbáltak
fellázadni. A Konföderáció először finomabb megközelítéssel próbálkozott:
orgyilkosokkal, személyi álcaruhát viselő lidércharcosokkal levadásztatták a
lázongók vezetőit. Cseppet sem meglepő, hogy ez a megközelítés csak tovább
növelte Korhal népének dühét és elszántságát. így aztán a Konföderáció
keményebb eszközökhöz nyúlt.
Termonukleáris fegyverekkel támadtuk a Korhal TV-et, orbitális pályáról.
Apokalipszis-osztályú rakétákkal. Körülbelül ezerrel. Néhány zöldsávos,
tarsonisi idióta megnyomott egy gombot, és 35 millió emberből és az
otthonaikból nem maradt más, csak párafelhő, illetve néhány emlékfoszlány.
Természetesen utólag napvilágot látott számos hivatalos bizonyíték a korhaliak
gonosz, veszedelmes természetéről, és hogy ők is megtették volna velünk,
hacsak a leghalványabb esélyük lett volna rá. Igazán szerencsétlen tény, hogy
ennek a vádnak a valódi bizonyítékai a megfeketedett törmelékkel borított
bolygón voltak.
Azt hiszem, a katonaságot az ijesztette meg a Chau Sara felperzselése kapcsán,
hogy volt valami odakint, ami éppolyan őrült, mint mi.
És ők sokkal jobban csinálták, mint mi.
A Liberty-kiáltvány
Mike kihasználta az időt, amit a hajó a térgörbületben töltött, és átnézte a Sara
rendszerről szóló, hozzáférhető számítógép-archívumokat. Meglehetősen tipikus
Perem rendszer volt; a Konföderáció örökkön-örökké növekvő hatalmi
gömbjének szaggatott szélén helyezkedett el.
A rendszert egy ásványkutató fedezte fel a Kereskedelmi Háborúk előtt. A
Konföderáció akkor tette rá a kezét, amikor sikerült felülmúlnia fejlődésnek
indult űrbéli riválisát. A hajó archívumai szerint néhány gyarapodó
kolóniavilágnak adott otthont. A Sara rendszer egyetlen dologban különbözött a
körülbelül tucatnyi, hasonló világtól: nem egy, hanem több lakható bolygó volt
benne.
A Chau Sara volt az egyik, és bár távolabb esett a többi világtól, nagyobb
kolónia élt rajta. A Konföderáció hagyományai szerint büntetőtelepként kezdte,
és bár ez a funkciója időközben megszűnt, lakóinak élete továbbra sem volt
könnyű. A Mar Sara eredeti lakosságát korábbi ásványkutatók és katonák jóval
eklektikusabb keveréke alkotta, de élt itt néhány vallási menekült is, akik
képtelenek voltak elviselni a Tarsonis által a más vallásokkal szemben tanúsított
intoleranciát. Mindkét bolygó gazdag ásványvagyont ígért, és a Konföderáció
természetesen igényt tartott ezekre a kincsekre. A helyiek választhattak: vagy
szerződéses alapon dolgoznak a Konföderációnak, vagy elmenekülnek egy még
távolabbi Peremvilágra.
Mike átnézte a legfrissebb Univerzum-jelentéseket. Mindössze egy rövid cikk
tudósított a Sara rendszerből érkező rádióadások megszakadásáról, a legtöbb
híradás a legutóbbi, Korhal Fiai által elkövetett tömeggyilkosságról szólt
(mérgesgáz-támadás egy zsúfolt bevásárlóközpontban, a Haji bolygón),
valamint egy, a Moirán történt nyeregvasút szerencsétlenségről.
Mike összeállított egy rövid előzetest. Összegezte a Duke ezredessel folytatott
beszélgetést, és megállapította, hogy a jövőben teljes körű katonai ellenőrzés
alatt fog állni. Ez azt jelentette, hogy a tudósításait ellenőrzik, mielőtt
elhagyhatnák a hajót, aztán még egyszer, közvetlenül az adás, illetve megjelenés
előtt. Sejtette, hogy Handy Anderson valószínűleg gyomorvérzést kap a katonai
cenzorok miatt, és ezzel egy időben körbetáncolja az irodáját örömében, hogy
így belenyúltak a tutiba.
Ha szerencsém van - gondolta Mike -, túl közel táncol ahhoz az átkozott
ablakához.
Elkészített egy második jelentést is. Ez utóbbit átfuttatta egy kódolóprogramon,
majd kimásolta minidiszkre. A diszket magánál tartotta, arra az esetre, ha
valami történne. Amennyiben megtalálják a testüket, az adatokból esetleg
megtudhatják, hogy mi történt velük. Meglehetősen zord biztosítási eljárás volt.
Éppen befejezte a második jelentést, amikor egy nagy árnyék eltakarta a fényt.
Mike felnézett; Swallow hadnagy állt előtte.
Ezúttal majdnem fél méterrel magasabb volt, és több száz kilóval nehezebb.
Harci öltözetet viselt, amely szervó-berendezések segítségével többszörösére
növelte természetes erejét. A riporter tudta, hogy a testén átvetett üres töltényöv
hamarosan tele lesz a 8 milliméteres C-14 mesterlövész karabély, az Impaler
lőszereivel.
A vizorja nyitva volt; izgatott mosolyt sugárzott Mike felé. Olyan arcot vágott,
mint egy első bálozó kislány a bemutatkozás előtt.
- Uram, rövidesen kitörünk a térgörbületből. Az ezredes kéri, fáradjon a hídra,
amilyen gyorsan csak lehet. - Azzal sarkon fordult és eltűnt.
Végre történik valami! - gondolta Mike, és Swallow-t követve kilépett a
kabinjából.
A folyosók ezúttal sem voltak szélesebbek, de a testes harci öltözetek miatt
előrelátó módon egyirányúvá tették őket. A forgalmat a padlóra festett hatalmas
nyilak irányították. Swallow megállt néhány kereszteződésnél, hogy átengedjék
a személyzet tagjait. Mike hirtelen úgy érezte magát, mint egy középiskolások
közé keveredett óvodás.
- Nekem is szereznem kell egy olyan páncélt.
- Nem is tudtam, uram, hogy kiképezték a CMC szervó-páncél használatára -
szólt hátra a hadnagy.
- Elolvastam a használati utasítást.
- Az a tudás aligha elégséges, hogy krízishelyzetben megvédje magát, uram.
Ugyanakkor, ha valami történne, az én személyes felelősségem, hogy
gondoskodjak a biztonságáról.
- Hát ez igen biztató - mosolygott Mike a hadnagy hátának, arra az esetre, ha
egy kamera épp az ő arcát pásztázná.
A hajó megrázkódott a transzdimenzionális átmenet jeleként; a hajtóművek
kiemelték a térgörbületből.
A Sara rendszerben hajóztak.
A híd ezúttal vörös fényben fürdött. A vörös izzást csak egy-egy, az alsó
fedélzeten üzemelő zöld képernyő derengése szakította meg. Duke ezredes a
saját szervópáncélzatát viselte. Úgy nézett ki benne, mint egy gorilla Artúr
király udvarában. Egy lemezpáncélba öltözött, csúcsos fejű gorilla. Legalább fél
tucat képernyő vette körül, mindegyiken egy-egy fej látszott. A fejek
folyamatosan tömték információval a parancsnokot.
- Uram, Mr. Liberty a parancsára megérkezett! - jelentett Swallow, és a súlyos
páncél ellenére is sikerült kivágnia egy feszes tisztelgést.
- Ezredes - biccentett Mike.
Duke nem vette le a szemét a fő képernyőről. Egyszerűen odaszólt Mike-nak:
- Megközelítjük a Chau Sarát.
Mike először azt hitte, hogy a fő képernyő üzemzavarral küszködik. Az éjszakai
oldal felől közeledtek a Chau Sarához. A külső saráni világ jókora korongja
zavaros, elkent szivárványra emlékeztetett, erősen hasonlított egy pocsolya
felszínén csillogó olajfolthoz.
Aztán Mike rádöbbent, hogy a Chau Sara felszínét látja. Örvénylő színek
izzottak a képernyőn, a kavargásban maroknyi narancssárga tüske látszott.
- Ez meg... - Mike bambán pislogott. - Ez meg mi?
- Az első kapcsolat, Liberty - közölte az ezredes. - Az első kapcsolatfelvétel a
legkülönlegesebb fajtával. Mi a helyzet a letapogatókkal?
Az egyik technikus jelentett:
- Életnek semmi nyoma, uram. A felszín túlnyomó része olvadt és steril. Úgy
látjuk, ennek a zónának a mélysége nyolc és tizenöt méter között váltakozik.
- A telepek? - kérdezett közbe Mike. A technikus folytatta:
- A narancssárga tüskék valószínűleg a bolygóköpenyen áttörő magmaömlések
lehetnek. Pontosan az ismert telepek helyén vannak. - Rövid szünet. - Továbbá
legkevesebb egy tucat egyéb területen.
Mike dermedten bámulta a képernyőn örvénylő halálos szivárványt. A rendszer
napjának vékony sarlója megjelent a horizonton, de a világ cseppet sem nézett
ki jobban a napfénynél. Csak néhány, hollótollra emlékeztető felhőfoszlány
úszott a nappali oldalon.
- Ezen felül az atmoszféra kilencven százaléka elégett a támadás során -
folytatta a technikus.
- Orbitális jelenlét? -kérdezte Duke, a középpontban álló, páncélt öltött monolit.
- Dolgozunk rajta - bólintott a technikus. Néhány pillanat múlva megérkezett a
válasz. - Negatív. Semmi, ami a miénk lenne. És semmi ismeretlen eredetű. A
nagyobb letapogató jelez némi törmeléket.
- Szélesítsék a sávot! - parancsolta Duke. - Tudni akarom, van-e valami odakint.
Akár a miénk, akár az övék.
- Dolgozunk rajta... Igen, biztosan törmelék. Valószínűleg a miénk. Egy
roncskutató csapatra lesz szükség, hogy megerősíthessük.
- Miért csinálták ezt? - kérdezte Mike, de senki sem válaszolt neki. A könnyített
harci öltözetet viselő technikusok összevissza nyomkodták a gombokat
páncélkesztyűs kezükkel, és a kisebb képernyőkön látható fejek egyszerre
beszéltek Duke ezredeshez.
Végül Mike előállt egy kérdéssel, amiről úgy gondolta, esetleg tudják rá a
választ.
- Mi csinálta ezt? Atomtöltet?
Úgy tűnt, a szó kizökkentette Duke-ot a folyamatosan áradó információözönből.
A riporterre nézett.
- A termonukleáris csapás nyomán megfeketedik a talaj, és lángoló erdők
maradnak. Még a Korhalon is maradtak túlélők a támadás után, legalábbis egy
darabig. A Chau Sarát leperzselték egészen a bolygó folyékony magjáig. Ez
még az Apokalipszis-bombáknál is sokkal halálosabb fegyver.
- Ez - mutatott Duke a képernyőre -, egy idegen faj, a protossok műve. Abból,
amit nekem mondtak úgy tűnik, a semmiből bukkantak elő. A bolygóhoz sokkal
közelebb törtek ki a térgörbületből, mint mi valaha is megpróbálhatnánk.
Rengeteg hatalmas hajó. Elkaptak néhány szállító" és csempészhajót, és
lerobbantották őket az égről. Hamarosan rászabadították ezt a valamit a
bolygóra, és megfőzték, mint egy háromperces kemény tojást. Aztán eltűntek.
Pillanatnyilag a Mar Sara a nap másik oldalán van. A lakosságot természetesen
elöntötte a pánik, hogy ők lehetnek a következők.
- Protossok - Mike fejcsóválva igyekezett megemészteni az adatot. Valami nem
stimmelt. Az egyik technikus képernyőjére pillantott, amelyik a bolygó
magmájáig lehatoló radar méréseit mutatta.
- Elég anyaga van, lesz miről írnia, Mr. Liberty - bólogatott Duke. - Itt
maradunk a környéken, arra az esetre, ha más ellenséges tevékenység is történne
a belátható jövőben. Megemlítheti valamelyik tudósításában, hogy napokon
belül csatlakozik hozzánk a Jackson V és a Huey Long.
A technikus a füléhez nyúlt, majd megszólalt.
- Uram, rendellenes adást fogtunk!
- Helyzete? - csapott le az ezredes, és elfordult Liberty-től.
- Z-kettő. Ötös kvadráns, egy AU távolságban. Több jelet is veszünk.
- Merre halad?
- Dolgozunk rajta! - Rövid szünet következett, és amikor a technikus újra
megszólalt, kissé remegett a hangja. - A Mar Sara felé tart, uram!
Duke bólintott.
- Készítsék elő a jelforrás elfogását. Mihelyt hatótávolságon belül érünk,
indítsák a vadászokat!
- Megőrült? - csattant fel Mike, mielőtt meggondolhatta volna.
Az ezredes visszafordult hozzá.
- Remélem, ez amolyan szónoki kérdés volt, fiam!
- Egyetlen hajónk van!
- így van, viszont mi vagyunk az egyetlen hajó köztük és a Mar Sara között.
Elkapjuk őket.
Mike majdnem kimondta, hogy „könnyű magának, mivel egy kemény burkolatú
szervópáncélban van", de időben észbe kapott. Ami képes áttörni egy bolygó
kérgét, azt aligha állíthatja meg néhány réteg neoacél.
így aztán csak vett egy mély lélegzetet, és szorosan kapaszkodott a korlátba,
mintha azt remélné, ez megkönnyíti a helyzetét egy esetleges robbanás esetén.
- Vizuális megközelítés - mondta a technikus. - Kiteszem a képernyőre.
A fő képernyő szinte felszikrázott, ahogy megjelent rajta az éjszakai égbolt előtt
hemzsegő szentjánosbogarak hada. Már-már szép látványt nyújtottak a sötét
háttér előtt. Aztán Mike rájött, hogy több százan vannak, és ezek csak a
nagyobb hajók. Apró szúnyogok táncoltak körülöttük.
- Elértük már a Szellem egységek hatótávolságát? - kérdezte az ezredes.
- Indítási jel két percen belül! - válaszolta a technikus.
- Amint lehet, indítsák őket.
Mike vett egy újabb mély lélegzetet, és ismét azt kívánta, bárcsak ne lógta volna
el a szervópáncél-gyakorlatokat.
A protoss hajók alakja a nagy távolság ellenére is kivehető volt. A
legnagyobbak hatalmas, hengerszerű szerkezetek voltak, a külsejük fénylőn
kivilágított zeppelinekre emlékeztetett. Éhes molylepkék köröztek körülöttük.
Mike úgy vélte, alighanem ezek lesznek a vadászgépeik, az A-17 Szellemhajók
protoss megfelelői. A Szellem vadászok ugrásra készen vártak a hangárjaikban,
hogy hatótávolságon belülre szállítsák őket. A nagy hordozók között csillagként
hunyorgó, aranyszínű hajók cikáztak.
Aztán, miközben Mike folyamatosan nézte, az egyik nagy hordozó eltűnt. Egy
rövid felvillanás, egy halvány izzás, aztán egyszerűen eltűnt. Újabb pillanat,
újabb villanás és újabb eltűnés.
- Uram - kiáltott a technikus -, a rendellenes adás kezd megszűnni!
- Álcázó technológia? - kérdezte az ezredes. Mike önkéntelenül visszakérdezett:
- Ilyen méretekben?
- Dolgozunk rajta! - Hosszú szünet következett. A csend olyan mély volt, mint
egy kanyon. - Negatív. Úgy tűnik, körbeveszik magukat egyfajta
térgörbület-mezővel. Visszavonulnak!
Mike figyelte, amint egyre több és több hajó eltűnik. A nagy hordozók, a
vadászok és a kisebb aranyhajók felvillantak és valamennyien eltűntek, mint az
elkárhozott lelkek hajnalhasadtával.
Csakhogy az elkárhozott lelkek nem perzselnek le bolygókat egészen az olvadt
magjukig! - emlékezette magát.
Az ezredes megengedett magának egy mosolyt.
- Helyes! Félnek tőlünk. Minden harcálláspont készenlétben marad, és marad a
riadófokozat, hátha valami trükkel próbálkoznak.
Mike megrázta a fejét.
- Ennek nincs semmi értelme. Akkora erejük van, hogy képesek pirítóst csinálni
egy bolygóból. Miért félnének tőlünk?
- Magától értetődik - mondta magabiztosan az ezredes. - Kimerültek. Nincs elég
erejük, hogy szembeszálljanak velünk.
- Mi egyedül vagyunk! - Mike dühösen rázta a fejét. -Ők meg több százan!
- Valószínűleg az érkező erősítéstől tartanak.
- Nem, nem! Itt valami más történik. Ez ellentmond a józan észnek!
- Nem emberekkel van dolgunk! - mondta haragosan Duke. - Nézze a
tűzerejüket!
- Pontosan. Ezek a protossok jelentős túlerőben vannak úgy a létszámban, mint
tűzerőben, és ők ijedtek meg tőlünk? Miért vannak itt?
- Mr. Liberty, egy napra éppen elég lesz ennyi kérdés. -Duke tekintete
haragosabbá vált, de Mike nem vett tudomást a figyelmeztető jelről.
- Nem, itt valami átkozottul nincs rendben! Vessen egy pillantást a
sérüléselemzésre! - Mike az egyik technikus képernyőjére mutatott. - Megfőztek
egy egész bolygót, de néhány területen mélyebben, mint másutt. Igen, minden
nagyobb emberi városnál, de nézze csak! - A riporter az adatsorra mutatott. -
Ezek a zónák a bolygó másik oldalán vannak, messze a regisztrált emberi
telepektől. Tudom, i'néztpm az archívumot!
- Azt mondtam, ennyi elég lesz, ham! Inkább a jelenlétük miatt kellene
aggódnia, mint amiatt, hogy mennyire hatékonyan választják ki a célpontjaikat!
Mike arca felgyúlt, amikor valahol mélyen az agyában egymásra talált két adat.
- És honnan származik a „protoss" név, ezredes? Mi adtuk nekik, vagy ők hívják
így magukat?
- Mister Liberty! - Vörös szín kúszott felfelé Duke arcának mindkét oldalán.
- És ha ők hívják így magukat, honnan tudunk róla mi? Ismertük már őket
korábban is? Vagy küldtek figyelmeztetést a támadás előtt? - A riporter úgy
kieresztette a hangját, mint egy képmutató jelölt a helyhatósági választáson.
- Swallow hadnagy! - csattant fel Duke.
- Igen, uram? - Újabb tökéletes tisztelgés.
- Kísérje le Mr. Libertyt a hídról! Azonnal!
Mike mindkét kezével szilárdan megmarkolta a korlátot. Acéllal bevont karok
fonódtak a dereka köré. A riporter most már kiabált:
- Az isten verje meg magát, Duke, maga többet tud, mint amennyit elmondott!
Ez az ügy olyan büdös, mint egy kéthetes hulla!
- Azt mondtam azonnal, hadnagy! - horkant fel Duke.
- Erre parancsoljon, uram - mondta Swallow, azzal könnyedén eltépte Mike-ot a
korláttól, és a levegőbe emelte. Szorosan ölelve a zsákmányát a lift felé hátrált.
Továbbra is kérdéseket ordítva, Michael Liberty elhagyta a hidat. Mielőtt az ajtó
bezárult az orra előtt, még hallotta, amint Duke elrendeli egy kommunikációs
vonal megnyitását a Mar Sara kormányzója felé.
4
A Mar Sara felszínén
Minden háborúban van egy szünet az első és a második csapás között. Egy
csendes pillanat, egy szinte nyugodt időszak, amikor az érintettek kezdik
felfogni, hogy mi történt, és mindenki úgy érzi: tudja, mi lesz a következő lépés.
Néhány felkészülnek a menekülésre. Néhányan felkészülnek, hogy visszaütnek.
De senki sem mozdul. Még nem.
Ez egy tökéletes pillanat. Az az időtöredék, amikor a feldobott labda eléri a
röppálya legmagasabb pontját. Az akció már megkezdődött, és egy dermedt
pillanatig mindenki mozgásba lendül, de még minden nyugodt.
Aztán vannak olyan megveszekedett őrültek, akik nem hagyják, hogy a dolgok
nyugodtak is maradjanak. És a labda elindul lefelé, lesújt a második csapás, és
valamennyien belevetjük magunkat az örvénybe.
A Liberty-kiáltvány
Michael Liberty nem hagyhatta el a szállását a Mar Sara körzetében folyó akció
ideje alatt. A következő két nap során Swallow hadnagy, vagy valamelyik
neurálisan reszocializált társa őrt állt a kabinajtaja előtt. Ezt követően elkísérték
egy leszállóegységhez, és levitték a gyönyörű Mar Sarára.
A rákövetkező napon a sajtóteremben időzött és megszabadította a helyi
riportereket az életük során megtakarított pénzüktől, mialatt valami olyasmire
vártak, ami legalább nagy vonalakban hasonlít egy egyenes válaszra.
Erre azonban sosem került sor. A hivatalos jelentések előre megformált,
értéktelen hírekből gyúrt tabletták voltak. Az előre gyártott hírek a Chau Sara
elleni támadás hirtelenségét hangsúlyozták, hősként ünnepelték Duke-ot és a
Norad II legénységét az ellenség megfutamításáért, továbbá szemernyi kétséget
sem hagytak afelől, hogy a Mar Sarát kizárólag a Konföderáció örökkön éber
őrizete óvhatja meg. A protossokat (továbbra sem lehetett tudni, honnan ered a
név) gyávának minősítették, mert lám, az igazi harc első jelére elrejtőztek.
Villámokkal töltött hajóik különleges és egyben lenyűgöző viselkedése
visszaigazolta a sejtetéseket: elmenekültek, mert féltek az ellentámadástól.
Ez volt a hivatalos sztori, és a tengerészgyalogság ragaszkodott hozzá.
Egyébként, ha a sajtó valamelyik képviselője túl messzire kóborolt a hivatalos
verziótól, a tudósításaik hirtelen kezdtek elveszni a mélyűri átjátszóállomások
között. Ezek a véletlenek a legtöbb helyi tudósítót visszatartották a
meggondolatlan húzásoktól. Mindenkinek magánál kellett tartania az igazoló
okmányait, és kérésre bármikor meg kellett mutatni. Mike jól tudta, hogy ezzel
a módszerrel folyamatosan nyomon követhetik a mozgásukat.
Valamennyi sajtóhiéna ismerte Libertynek a Norad II fedélzetéről származó
sztoriját, de még csak meg sem próbálták felhasználni a benne rejlő
információkat a saját tudósításaikhoz.
Ami a külvilág tájékoztatását illeti, a katonai vezetők elrendelték a teljes
bolygózárlatot és bevezették a szükségállapotot. Hivatalosan a civil lakosság
védelme érdekében tették (hogy a hivatalos sajtóközleményt idézzük), de ezzel
ügyesen és csendesen leváltották a helyi kormányzatot is. A helyieket
gyülekezési pontokra terelték, hogy megkönnyítsék az esetleges evakuációt.
Egyetlen szó sem hangzott el arról, hogy honnan érkeznek az evakuáló hajók,
sőt még a bolygó kiürítésének menetrendjéről sem. Időközben viszont a
tengerészgyalogos járőrök ellepték a települések minden zegét-zugát, és a
városokban maradt polgárokon látszott, hogy nagyon idegesek.
A hír értékű anyagok teljes hiányában a sajtóhiénák egy, a Grand Hotel előtti
nagy kávéházban lógtak, kártyáztak. Várták a következő hivatalos, hírszerű
anyagok kibocsátását és elszántan spekuláltak. Mike a porköpenyébe
burkolózva közöttük lebzselt; a sajtósok közül mindenki másnál jobban
hasonlított a helyi lakosokra.
- Ember, szerintem szó sincs itt idegenekről - mondta Rourke két kör között.
Nagydarab, vörös hajú férfi volt, a homlokán szaggatott szélű sebhely
éktelenkedett. - Szerintem az van, hogy Korhal Fiainak sikerült szert tenniük a
megfelelő technológiára, és most bosszút állnak, mert nukleáris temetőt
csináltak az anyabolygójukból.
- Vigyázz a szádra! - figyelmezette Maggs, az egyik helyi lap rutinos öreg
rókája. - A korhaliak még egy rossz viccért is kitekerik a nyakadat.
- Szóval neked is van egy saját teóriád, mi? - vágott vissza Rourke.
- Szerintem ők is emberek, de nem olyanok, mint mi -mondta az öreg riporter. -
ők a Régi Földről származnak. Miután mi elmentünk, ők annyira beleőrültek a
genetikai tisztaságba, hogy mára már csupán klónok, és most a nyomunkba
eredtek, hogy megszabaduljanak a faj maradékától.
Rourke bólintott.
- Ezt én is hallottam. És Thaddeus a Postlól úgy véli, hogy robotokkal állunk
szemben, akikbe beleprogramozták, hogy nem védhetik meg magukat. Ezért
léptek le, amikor felbukkant előttük a Norad.
- Valamennyien tévedtek - szólt rájuk Murray, az egyik vallási hálózat
tudósítója. - Ők angyalok, és elérkezett a Végítélet Napja.
Rourke és Maggs gúnyosan felmordult, aztán Rourke megkérdezte:
- Te hogyan látod, Liberty? Szerinted kik ezek?
- Csak azt tudom, amit láttam - morogta Mike. - És azt láttam, hogy akárkik is
ezek, felolvasztották a szomszéd bolygó felszínét, és gyorsabban itt
teremhetnek, mint ahogy a Konföderáció reagálni képes. Mi meg itt vagyunk, a
talajszinten, és verjük a blattot.
Egy pillanatra csend borult a teremre, még Murray, a szent hírek tudósítója is
hallgatott. Végül Rourke nagyot sóhajtott, és megszólalt:
- Ti, tarsonisi srácok aztán tudjátok, hogy kell hazavágni egy jó bulit. Beszállsz
a következő körbe vagy nem?
Mike hirtelen felegyenesedett és az utat fürkészte. Murray és Rourke
önkéntelenül megpördült a székén, de semmit sem láttak az úton, csak maroknyi
tengerészgyalogost. Egy részük szervópáncélt, a többi egyenruhát viselt.
- Gyorsan, Rourke! Passzold át a sajtóigazolványodat! - vakkantott Mike.
A nagydarab, vörös férfi ösztönösen megragadta a nyakában lógó kártyákat,
mintha mentőmellények lennének.
- Lehetetlent kérsz, haver!
- Oké, akkor cseréljük ki az enyémet a tiédre! - Mike odamutatta neki a
tengerészgyalogság által kiállított saját személyazonosságiját.
- Mit akarsz? - kérdezte Rourke, de közben áthúzta a láncot a fején.
- Te helyi sajtos vagy - mondta Mike. - Téged átengednek a kordonon, a külső
zónákba.
- Igen, de amit leírok így is, meg úgy is átmegy a cenzorok kezén - tiltakozott a
férfi, miközben átnyújtotta a műanyag lapocskát. - Innen nem juthat ki semmi!
- Tudom, de ha még öt percet ülök tétlenül, a falra mászok! Cigi is kéne!
- Azt mondtad, hogy leszoktál - mondta Rourke.
- Gyerünk már, ember!
Mike az ingzsebébe gyűrte Rourke cigarettáját, felugrott és kirohant a
kávéházból. Már az utcán volt, amikor a saját azonosító kártyája még mindig ott
pattogott az asztalon.
- Ember, ezek őrülteket nevelnek a Tarsonison! - csóválta fejét Rourke.
- Most dumálunk vagy zsugázunk? - szólt rá Maggs.
- Swallow hadnagy! - kiabálta Mike. Futás közben a nyakába akasztotta Rourke
kártyáját. A bakancsa nyomán kisebb porfellegek emelkedtek a levegőbe.
A hadnagy megfordult és rámosolygott.
- Mr. Liberty! Örülök, hogy újra látom. - A mosolya meleg volt, bár Mike nem
tudhatta, hogy ez a melegség szívből jön-e, vagy az újraprogramozás
eredménye.
A nő ezúttal nem a harci páncélt, hanem az előírás szerinti khaki egyenruhát
viselte. Ez azt jelentette, hogy nem volt szolgálatban, és valószínűtlennek tűnt,
hogy aktívan monitorozzák. A dereka egyik oldalára egy rövid csövű karabélyt
akasztott, míg a másik oldalon gonosz külsejű rohamtőr himbálózott.
Mike a zsebéhez nyúlt és előhúzta a cigarettásdobozt. Swallow bűntudatosan
mosolygott és kivett egy szálat.
- Úgy tudtam, hogy leszokott - sandított a férfira.
- Én meg úgy tudtam, hogy ön is - vont egyet a vállán Mike.
Hirtelen rájött, hogy egy szál gyufája sincs, mire Swallow elővarázsolt egy apró
öngyújtót. A vékony lézersugár érintésére azonnal felizzott a dohány. A
hadnagy hosszan megszívta a cigarettáját.
- Sajnálom azt a dolgot, ott a hajón. Tudja, a kötelesség - nézett a riporter
szemébe.
Mike ismét vállat vont.
- A munkámmal jár, hogy néha keményeket kérdezek. Tudja, a kötelesség! A
horzsolások már gyógyulnak. Van valami dolga?
- Pillanatnyilag nincs. Van valami gondja, uram?
- Szükségem lenne egy kocsira meg egy sofőrre, aki kivisz a külső zónába. -
Mike olyan hangon adta elő, mint egy egyszerű kérést. Mintha csak cigit akarna.
Swallow kérdőn nézett rá:
- Kiengedték magát a kordonon túlra? Semmi közöm hozzá, uram, de azt
hittem, a hídon történt incidenst követően az ezredes személyesen rúgja vissza
magát a Tarsonisra.
- Az idő minden sebet begyógyít - bölcselkedett Mike, és előhúzta Rourke
kártyáját. - Kicsit hosszabbra engedték a láncomat. Csak egy háttéranyag
kellene, kicsit elbeszélgetnék a potenciális menekültekkel, ilyesmi...
- Evakuáltak, uram.
- Pont ezt akartam mondani én is! Találkozni szeretnék Mar Sara bátor lakóival,
akik vakmerőn szembenéznek az űrből jövő fenyegetéssel. Szóval, megtenné,
hogy körbevisz?
-Nos, nem vagyok szolgálatban, uram... - Swallow habozott. Mike ismét
megérintette a cigarettásdobozt. - De nem látom be, hogy mi baj lehetne belőle.
Biztos abban, hogy az ezredes beleegyezett?
Mike győztes, bölcs mosolyt sugárzott felé.
- Ha nem, akkor visszafordítanak minket az első ellenőrző ponton, és akkor
bemutatom magát kártyapartner haverjaimnak a kávéházban.
Swallow hadnagy kiügyeskedett egy nyitott, széles törzsű dzsipet. Rourke
kártyája simán átjuttatta őket az ellenőrző ponton. Az unatkozó katonai rendész
lehúzta a kártyát a leolvasón, és zöld utat adott a „helyi riporternek". Úgy tűnt, a
hatóságok nem aggódják halálra magukat amiatt, hogy kiengedik az embereket
a külső zónába, különösen ha katonai kísérettel utaznak. Sokkal többet
foglalkoztak a visszatérni szándékozókkal.
A Mara Sara mindig is éppen csak lakhatónak számított a naptól távolabb eső
pályán keringő, buja dzsungellel borított testvérbolygójához képest. Az égboltja
poros narancsszínt öltött, a talaját túlnyomó részben keményre égett sár alkotta,
amiben alig termett más, mint szikkadt, tüskés bozót. A helyiek öntözéses
eljárásokkal virágba borították a sivatag egy részét, de miközben távolodtak a
várostól, a riporter megfigyelte, hogy víz hiányában a növények máris kezdtek
kiégni. Az öntözőgépek magányos madárijesztőkként álltak a barnás árnyalatú
gabonatáblák közepén. Az efféle gabona folyamatos odafigyelést és gondozást
igényelt. Mike rámondta a diktafonjára, hogy a lakosság elköltöztetése éppoly
halálos csapást jelentett a környezetükre, mint az űrből érkező támadás. A
mezőgazdasági terület elhagyása biztosan jelezte, hogy a Konföderáció a
protossok visszatérésére számít.
Délelőtt tíz óra tájban elérték az első menekült (pardon, evakuált) gyűjtőtábort,
ami az egyik mezőn emelt, rögtönzött város volt. Egyetlen Góliát lépegető
ellenőrizte az egész komplexumot. Az újabb, unott katonai rendész még azzal
sem törődött, hogy végighallgassa Mike sztoriját. Lerántotta Rourke kártyáját a
leolvasón, és miután megtudta, hogy Mike helyi lakos, egy legyintéssel
beengedte.
Swallow a Góliát lábánál parkolta le a dzsipet.
- Hadd beszéljek egyedül a men... az evakuáltakkal -kérte Mike.
- Uram, továbbra is felelős vagyok a biztonságáért -felelte a hadnagy.
- Akkor figyeljen biztonságos távolságból. Az emberek aligha nyílnak meg, ha
egy konföderációs katona mellettük áll teljes harci díszben. - Swallow arca
elsötétült, mire Mike hozzátette: - Természetesen minden anyagot átnéznek a
maguk emberei, mielőtt adásba megy!
Úgy tűnt, ez a kijelentés megnyugtatta a nőt annyira, hogy dzsip közelében
maradjon, mialatt Mike belevágott a helyi jellegzetességek és információk
begyűjtésébe.
Az evakuációs állomás csak néhány napja épült, de a létesítményei máris
lestrapáltnak tűntek. A méretei alapján talán száz család számára tervezték, de
legalább ötszáznak adott otthont. A létszámfeletti embereket zömök,
négyszögletes buszokba zsúfolták, hogy elszállítsák őket egy másik, távolabbi
helyszínre. A település szélein halomban állt a szemét. Hosszú sorok kígyóztak
a tisztított vizet tartalmazó tartályoknál.
Maguk az evakuáltak még éppen csak kezdtek magukhoz térni a sokkból, hogy
mindenüket elvesztették. Legtöbbjüket egyszerűen kirángatták az otthonukból,
és csak annyit vihettek magukkal, amennyit hirtelenjében fel tudtak kapni.
Ennek eredményeként, a szükségtelen tárgyakat vagy elhajították, vagy ha
tudták, elcserélték élelemre és meleg takarókra. Jelenleg, az első nyugodtabb
napon, alaposabban felmérték a helyzetüket, és felelősöket kerestek.
Cseppet sem meglepő módon a legtöbben a Konföderációt hibáztatták. Végső
soron kizárólag ők voltak kéznél. A Góliát lépegetők és a szervópáncélt viselő
tengerészgyalogosok feltűnően jelezték a Konföderáció jelenlétét. A
protossokról kizárólag mendemondák keringtek, valódi bizonyítékok csak
magának a Konföderációnak a jelentéseiben léteztek. A Mar Sara a nap másik
oldalán járt a kérdéses időben, így a lakossága nem láthatta a testvérbolygójukat
megsemmisítő fényjátékot.
Mike feljegyezte a menekültek helyzetét, és meghallgatta a panaszaikat. Voltak
történetek a családok szétválasztásáról és a hátrahagyott értékekről, a
Konföderáció fegyveres ereje által megszállt farmokról és otthonokról.
Elhangzott mindenféle panasz, kisebb és nagyobb, amelyek a civil hatóságok
helyére lépő katonai hatalom ellen szóltak. A helyi kormányzó maga is
menekült lett, egy menekültcsoportot vezetett egy másik koncentrációs pont
felé. Senki sem állt ellen a Konföderációnak, de a menekültek voltak annyira
dühösek, hogy panaszkodjanak a riporternek.
Még a panaszáradat és hőzöngés közepette is érezni lehetett bizonyos fokú
félelmet. Természetesen tartottak a megszálló katonáktól, de a félelem egy része
abból a felismerésből táplálkozott, hogy az emberiség nincs többé egyedül. Mar
Sara lakói látták a Chau Sara megsemmisüléséről szóló tudósításokat, és
valamennyien tartottak tőle, hogy a dolog velük is megtörténik. Sokan aggódtak
a táborban, és sokan szerettek volna máshol lenni - bárhol, csak ne éppen itt.
És volt ott valami má s is, amire Mike akkor jött rá, amikor az otthonaikból
kiszakított emberek között járkált. A protossokról szóló híreket titokzatos
jelenségekről szóló, valóságos információözön követte. Fényeket láttak az égen,
és különös kinézetű lényeket a földön. Valaki lemészárolt és megcsonkított
borjakat talált a legelőn. Ehhez hozzájárult még a Konföderációnak azon burkolt
beismerése, hogy meghatározott területekre terelik a lakosságot, mintha
tudnának valamit, amit nem mondanak el az érintetteknek.
Az idegenekről és a földön felbukkanó, ismeretlen xeno-morfokról szóló sztorik
újra meg újra felbukkantak. Természetesen sosem a mesélő látta őket, hanem
mindig egy barát, vagy egy barát barátja, vagy egy másik táborban lakó rokon.
Vagy még ő is csak úgy hallott ilyesmiről. A történetek inkább rovarszerű
szörnyetegről szóltak, mintsem fényesen csillogó hajókról, de végül is, ha valaki
látta volna a protoss hajókat, a katonaság percek alatt gondoskodott volna arról,
hogy ne nagyon mesélgessen.
Körülbelül két órával később (és az utolsó szál cigaretta elszívását követően)
Mike visszatért a dzsiphez. Swallow hadnagy pontosan ott várta, ahol hagyta; a
kocsi elejénél álldogált.
- Ennyi elég lesz - mondta Mike -, köszönöm a lehetőséget, hogy kihozott ide.
Mehetünk!
Swallow meg sem moccant. A tábor egy bizonyos pontjára függesztette a
tekintetét.
- Swallow hadnagy?
- Uram - szólt a nő halkan -, valami igen érdekeset látok. Megoszthatom önnel?
- És mi lenne ez az igen érdekes?
- Látja ott azt a nőt? Fekete ruha, vörös haj.
Mike körülnézett. Meglátta a fiatal nőt, aki fekete, éjszakai álcaruha stílusú
nadrágot, fekete inget, és málhamellényt iselt. Rikító vörös haját jókora
lófarokba fogta a tarkóján. a megjelenése alapján katonának látszott, de Mike
még sosem látott ilyen egyenruhát viselő egységet. Úgy vélte, talán valami helyi
milícia vagy rendfenntartó erő tagja lehet. A helyi lakosok marsalloknak hívták
a rendőreiket, de a nő nem hasonlított hozzájuk sem. Mike hirtelen ráébredt,
hogy mióta a tengerészgyalogosok leszálltak, egyetlen helyi rendőrrel sem
találkozott. Úgy vélte, hogy alighanem felszívódtak az általános kiürítés során.
- Mi van vele? - kérdezte Mike.
- Gyanúsan viselkedik, uram!
- Mit csinál?
- Ugyanazt, amit ön, uram. Beszélget az emberekkel.
- Hát az tényleg nagyon gyanús - vigyorgott Mike. - Mi lenne, ha
elbeszélgetnénk vele?
A vörös hajú nő befejezte a beszélgetést egy idősebb férfival, és elindult a telep
másik vége felé. Swallow határozott léptekkel közeledett hozzá, Mike a
nyomába szegődött.
Közelebbről szemügyre véve a riporter észrevett valami más, gyanús dolgot a
nővel kapcsolatban: kevésbé volt poros, mint a menekültek. És sokkal kevésbé
aggódott.
- Elnézést, hölgyem - szólt rá Swallow.
A nő habozott egy pillanatig, majd körülnézett.
- Segíthetek? - kérdezte. Hajszálnyival szűkebbre vonta jádezöld szemét. Mike
megjegyezte magának, hogy a szája egy kicsit széles az arcához képest.
- Lenne néhány kérdésünk magához - mondta neki a hadnagy, talán egy kicsivel
nyersebben, mint ahogy Mike szerette volna.
A széles ajak lebiggyedt, és a nő megkérdezte:
- És ki teszi fel ezeket a kérdéseket? - Miközben beszélt, mintha jeges szél
söpört volna át a két nő között.
Mike belépett kettejük közé.
- Hölgyem, én az Univerzum Hírhálózat egyik riportere vagyok. A nevem
Michael...
- ...Liberty - fejezte be a mondatot a vörös hajú nő. -Láttam a tudósításait.
Sokkal gyakrabban tartalmaznak igazságokat, mint hazugságokat.
Mike bólintott.
- Amikor befejezem őket, még az összes igaz. Ha valami baj van, ráfogom a
szerkesztőimre.
A nő átható pillantást vetett Mike-ra. A férfi biztosra vette, hogy képes zöld
szemét olyan éles pengékké alakítani, amelyekkel mélyen beletéphet a lelkébe.
- A nevem Sarah Kerrigan - mondta egyszerűen a nő, de nem a hadnagynak,
hanem Mike-nak.
Oké - gondolta Mike -, szóval nem helyi rendőr.
- És honnan érkezett, Miss Kerrigan? - kérdezte Swallow hadnagy. Továbbra is
mosolygott, de a riporter érezte, hogy kissé feszült. Valami nagyon nem tetszett
neki ebben a Miss Kerriganben.
- A Chau Sara Egyetemről - felelte és nyomatékos pillantást vetett a hadnagyra.
- Egy szociológus csapat tagja vagyok, amely itt állomásozott a támadás idején.
- Ez elég ügyes magyarázat - bólintott Swallow. - Tekintetbe véve, hogy
pillanatnyilag aligha lehet utánajárni.
- Sajnálom a bolygójukkal történteket - tört ki hirtelen Mike-ból. Csak azért
szólalt meg, mert szerette volna tompítani Swallow ki nem mondott vádját, de
rádöbbent, hogy tényleg sajnálja az orbitális pályáról végignézett pusztítást.
Zavarba jött, mert korábban nem gondolta végig a dolgot. A vörös hajú nő ismét
a riporterre fordította a figyelmét.
- Tudom - mondta egyszerűen -, érzem a szomorúságát.
- És mit csinál itt, Miss Kerrigan? - Swallow hangja olyan tompa volt, mint
Anderson kedvenc papírvágó kése.
- Azt, amit mindenki más, tizedes - válaszolta Kerrigan.
- Hadnagy, hölgyem - korrigálta Swallow, ezúttal már élesebb hangon.
Kerrigan szórakozott mosolyt erőltetett az arcára.
- Akkor: hadnagy! Megpróbálok rájönni, hogy mi folyik itt. Megpróbálok
rájönni, hogy tényleg létezik-e kiürítési terv, vagy a Konföderáció csak valami
gigantikus, emberi dámapartit játszik errefelé.
- Ezt meg hogy érti? - csattant fel Swallow, de Mike máris átfogalmazta a
kérdést.
- Úgy érzi, problémák vannak a jelenlegi evakuációval? - szúrta közbe.
Kerrigan horkantva felnevetett.
- Önnek nem tűnt fel? Kitereltek egy csomó embert a városokból a lakatlan
területekre.
- A városok nem védhetők - közölte Swallow.
- És a pusztaság az? - vágott vissza Kerrigan. - Úgy tűnik, a Konföderáció téves
intézkedéseket foganatosít. Megelégednek azzal, hogy ide-oda mozgatják a
menekülteket, mint a dámajáték korongjait, mindenféle kiürítési terv nélkül.
- Úgy tudjuk, dolgoznak a terveken - mondta higgadtan Mike.
- Én is olvastam a hivatalos közleményeket - bólintott Kerrigan. - És mindketten
tudjuk, hogy mennyi igazság van bennük. Nem, az Emberi Konföderáció
pillanatnyilag a saját farkát kergeti, körbe-körbe mozgatja az embereket, abban
a reményben, hogy időközben fel tudnak készülni.
- Mire készülnek fel? - kérdezte Mike.
- A következő támadásra - mondta szárazon Kerrigan, - A következő tragikus
eseményre.
- Hölgyem! - szólt közbe Swallow. - Meg kell mondjam magának, hogy a
Konföderáció minden emberileg lehetséges dolgot megtesz, hogy segítséget
nyújtson Mar Sara népének.
Kerrigan hevesen félbeszakította.
- Minden emberileg lehetségest megtesz, hogy megvédje magát, katona! A
Konföderáció soha egyetlen lépést sem tett a saját birodalma közvetlen határain
túl! Nem törődött a saját népével, sőt, a legtöbb esetben nem sokat törődött
azokkal, akik nem a Tarsonisról származnak!
- Hölgyem, fel kell világosítanom... - kezdte Swallow. A mosolya immár olyan
törékeny volt, mint az üveg.
- Nekem kell felvilágosítanom önt, hogy a Konföderáció történelmében
hemzsegnek az ilyen átkozott akciók, mint a jelenlegi. Készek leírni a Sara
rendszert, ahogy leírták a kolóniákat a Kereskedelmi Háborúban, és magát a
Korhalt is!
- Hölgyem! - csattant fel Swallow. - Figyelmeztetnem kell, hogy katonai
zónában vagyunk, és nem vacakolunk sokat a felforgató elemekkel.
Mike észrevette, hogy a hadnagy keze a fegyvere markolata felé araszol.
- Nem, hadnagy! - válaszolta Kerrigan. A szeme szinte szikrázott. - Én
figyelmeztetem magát! A Konföderáció mészárlás felé vezeti önt, és nem fogja
észrevenni, csak miután már előkerültek a kések.
Swallow arcába felszökött a vér.
- Ne kényszerítsen olyasmire, amit később megbánhat! - csattant a hangja.
- Nem kényszerítem semmire! - sziszegett Kerrigan. - A Konföderáció rohadék
hivatalnokai kényszerítik az embereket, hogy megtegyenek bizonyos dolgokat.
Belenyúlnak a lelkükbe, és az ujjuk köré csavarják őket, mintha a játékszerük
lenne. így aztán az a kérdés, hogy maga követi-e azt, amit magába
programoztak, vagy nem?
Mike hátralépett, mert hirtelen ráébredt, hogy a két nő pillanatokon belül
egymásnak ugrik. Körülnézett, de a táborlakók szemlátomást nem törődtek
velük.
Egy hosszú percig a két nő csak állt, és mereven nézett egymás szemébe. Végül
Swallow hadnagy pislantott, hátralépett, és elhúzta a kezét a fegyverétől.
- Biztosítanom kell afelől, hölgyem - mondta, miközben az arca hamuszürke
színezetet öltött -, hogy alaposan téved. A Konföderáció gondol az embereire!
- Ha biztosítania kell, akkor kell - mondta Kerrigan, erősen megnyomva a két
„kell" szócskát. - Van még valami, vagy a továbbiakban önként
megszabadulhatok a szabadság illúziójától?
- Nincs, hölgyem. Elmehet! Elnézést a háborgatásért.
- Nem történt semmi. - Kerrigan éles tekintete egy pillanatra ellágyult. Mike
felé fordult. - A következő kérdésére azt felelem, hogy az Anthem bázison talál
némi választ a kérdéseire. Innen körülbelül három kilométerre van, nyugati
irányban. De ne menjen oda egyedül. - A szemével a hadnagy felé vágott.
Aztán egyszerűen csak elment. Átszelte a telepet, és szempillantás alatt
beleveszett a sátorvárosba.
- Ez a nő erős stressz alatt áll - sziszegte Swallow. Kivett egy stimulációs
töltetet az övéből.
- Természetesen - értett egyet Mike.
- Nincs abban semmi meglepő, ha az emberek a meg-mentőiket okolják a
gondjaikért, láttunk már ilyet - folytatta a nő, és a tarkójához szorította a
fémhengert. A stimulációs henger halkan felszisszent.
- Pontosan!
- És ezen a helyen, ebben az időben nem volt semmi szükség egy incidensre. - A
szín lassan visszatért az arcába, és a légzése kezdett szabályossá válni.
- De nem ám!
- Tehát az lesz a legjobb, ha nem is jelentjük! - mondta Swallow határozottan.
Mike egy pillanatra a nő korábbi hobbijára gondolt.
- Természetesen! - sietett egyetérteni.
- Indulnunk kellene - javasolta Emily Jameson Swallow hadnagy, és a dzsip felé
fordult.
- Persze! - morogta Mike az állát vakargatva, miközben azt a pontot nézte, ahol
Kerrigan eltűnt a szemük elől. Fontolóra vette, hogy utánaered, de rájött, hogy
valószínűleg meg sem találná, hacsak a nő nem akarja, hogy találkozzanak.
Rengeteg kérdése lett volna hozzá.
Főleg azt akarta tudni, honnan vette, hogy mi lett volna a következő kérdése.
A felbukkanó xenomorfokról akart érdeklődni. Ez lett volna a következő
kérdése. Végső soron ezt Kerrigan esetleg megtudhatta azoktól az emberektől
is, akikkel korábban elbeszélgetett.
Vagy valami egészen másról volt szó, és vörös hajú nő máshonnan tudta, hogy
mire gondol. Akárhogy is állt a helyzet, Mike elhatározta, hogy sosem ül le
kártyázni Sarah Kerrigannel.
5
Az Anthem bázis
A természet irtózik a vákuumtól, és az emberi természet irtózik az információk
hiányától. Ha nem találunk elegendőt, keresni kezdjük. Néhány esetben pedig
mi magunk gyártunk információkat.
A Sara rendszerben pontosan ez volt a helyzet. Szándékosan ostobán
belevetettük magunkat a lakatlan zónákba, válaszok után kutatva, és hamarosan
rájöttünk, hogy jobb lett volna, ha nem akarjuk megtalálni őket.
Ostobák voltunk, mert feltételeztük, hogy minden rendben lesz. Ostobák
voltunk, mert rosszul sültek el a dolgok. Ostobák voltunk, mert kellő fegyverzet
nélkül mentünk ki oda. Ostobák voltunk, mert azt hittük, értjük azt, amibe
belekeveredtünk.
És akkor voltunk a legostobábbak, amikor feltételeztük, hogy a protoss az első
idegen faj, amellyel az emberiség találkozott.
A Liberty-kiáltvány
Némi hízelgéssel sikerült rávenni Swallow-t, hogy az Anthem bázis felé vegyék
az irányt. Mike elmesélte neki, mit hallott a táborban az evakuáltaktól.
Semleges kifejezéseket használt, hogy ne zaklassa fel még jobban a nőt.
Az a Kerrigan nevű nőszemély így is alaposan kizökkentette a katonát. Swallow
szótlanul, heves mozdulatokkal irányított a dzsipet a tábor mögött kezdődő
földúton. A stimulációs töltet segítségével képes volt uralni a haragját, de az
anyag nem tüntette el magát a dühöt.
Narancssárga por örvénylett a nyomukban. Michael Liberty biztosra vette, hogy
Anthem lakói már messziről látják Őket. Amikor odaértek, rájött, hogy
feleslegesen aggódott. A város kihalt volt.
- Alighanem evakuálták őket - mondta a riporter, miközben kikászálódott a
terepjáróból. Swallow hadnagy csak felmordult, és a kocsi hátuljához lépett.
Felnyitott egy fedelet, és előhúzott egy automata karabélyt.
- Kér egyet, uram? - kérdezte. Mike megrázta a fejét.
- Akkor legalább egy pisztolyt?
A férfi ismét megrázta a fejét, és a legközelebbi épület felé indult.
Bányászvárosban jártak, ami nem volt több, mint körülbelül tucatnyi, helyi
fából és előre gyártott elemekből összeállított épület együttese. Szellemvárossá
vált. Sehol egy haszonállat, egy kutya, még madarakat sem láttak.
Mike azon töprengett, miért van olyan érzése, hogy valaki figyeli.
Az első épületről kiderült, hogy bányajog iroda és beváltóhely működött benne.
A padlója fából készült, a hátsó felét egy leválasztott lakrész foglalta el. A hely
úgy nézett ki, mintha a lakói csak néhány pillanattal korábban hagyták volna el.
Még néhány ottfelejtett, kék kristály is csillogott a pult tetejére állított mérlegen.
Mike besétált. Swallow az ajtónál maradt, és készenlétben tartott nagy kaliberű
fegyverét. A levegőben kesernyés szag terjengett.
- Evakuálták őket - mondta a nő -, nekünk is le kellene lépnünk innen!
Mike felvett egy kávésibriket. A kávé sűrű iszappá főtt, maga az edény még
meleg volt.
- Ez még üzemel - állapított meg, és kihúzta a konnektorból az elektromos
főzőlap dugóját.
- Sietve távoztak, uram - mondta Swallow és ideges tónus kúszott a hangjába. -
Ön mondta, az evakuáltak arról panaszkodtak, hogy kirángatták őket az
otthonaikból.
Mike bement a pult mögé, és kihúzott egy fiókot.
- Itt hagyták a pénzt. Nem tudok elképzelni olyan beváltét vagy becsüst, aki
hátrahagyja a pénzét. Vagy, hogy a tengerészgyalogosok esélyt sem adtak rá,
hogy a zsebébe gyűrje. Különös!
Mike eltűnt a hátsó szobában. Swallow utánakiáltott, mire újra megjelent.
- Valaki itt lak ott. Hanem úgy fest, itt már küzdelem is folyt.
- Vonakodó evakuált - vont vállat Swallow, és kemény pillantást vetett Mike-ra.
- Valószínűleg elvonszolták, mielőtt bezárhatta volna a boltját.
Mike bólintott.
- Nézzük meg a többi épületet is. Magáé az az oldal. Az enyém ez.
Swallow hadnagy vett egy mély lélegzetet.
- Ahogy óhajtja, uram. De maradjon az ajtóban, hogy szemmel tarthassam.
Mike átszelte az utcát, és odasétált a szemközti épületsorhoz. Friss szellő
támadt, aminek nyomán narancssárga porördögök lejtettek örvénylő táncot
Anthem főutcáján. A város tökéletesen elhagyatott volt, életnek nyoma sem
mutatkozott.
Akkor meg miért borzolódott fel a szőr a nyakamon? -tette fel magában a
kérdést Mike.
A bányairodával szemben néhány lakás állt. A beváltó irodájához hasonlóan
ezeken is látszott, hogy csak néhány perce hagyták el őket. Az egyikben
üzemelt a tévé, a képernyő hangtalanul villódzott. Az adás ki-kimaradt, de annyi
látszott, hogy hírműsor megy. A kép történetesen a Norad II-t mutatta teljes
hosszában, amint súlytalanul úszik a sötét űrben.
A képernyővel szembefordítva egy vékony faszék állt, mellette felborult
sörösüveg hevert. Mike azon kapta magát, hogy cigaretta után kutatva fürkészi a
helyiséget. Nem volt szerencséje.
A harmadik épület hétköznapi vegyesbolt volt, és úgy nézett ki, mintha
kifosztották volna. A rekeszeket felborították, az árucikkeket lesöpörték az
állványokról és szétszórták a földön. A pénztárgép mögötti nagy, üvegfalú
fegyverszekrényt feltörték. A fegyverek egytől-egyig eltűntek.
Talán ez volt az, amire Sarah Kerrigan fel akarta hívni a figyelmemet - vélte
Michael. A fegyveres összecsapás jeleire. Vajon a Konföderáció evakuációja
ellen lázadtak fel? Vagy a protossok támadtak rájuk?
Mike hátranézett a válla felett, és látta, amint Swallow a sorban következő
épület, egy kétszintes kocsma felé lépked. A férfi befordult a boltba, és ahogy
lépett egyet, a lába alatt megroppant valami.
Letérdelt, hogy közelebbről szemügyre vegye. A padlót egyfajta gomba vagy
penész borította. Sötétszürke anyag volt, a szélein kéregszerű, de érintésre
rugalmasan engedett egy kicsit. A belsejében sötét, pókhálószerű vonalak
futottak, mint valami érhálózat.
Valami kiborulhatott, és a helyi penészfaj gyorsan kihasználta a lehetőséget.
Mike felismerte, hogy igen gyors lehetett, mivel a városkát felforgató esemény
legfeljebb két nappal korábban történhetett.
Valami más is volt az üzletben. A hátsó rész felől halk neszezés hallatszott,
mintha valami végigsiklana a fapadlón. Egyet mozdult, aztán elhallgatott.
Egy idetévedt vadállat? Talán egy kígyó? Mike arra gondolt, hogy esetleg egy
menekült bujkált hátul, aki megszökött az első evakuációs hullám elől, és
később visszatért. Lépett egyet a helyiség hátsó része felé, a gombaféleség ismét
roppant egyet a talpa alatt.
Hirtelen világosan tudatosult benne, hogy fegyvertelen.
Swallow átkiáltott neki az utca túlsó oldaláról. Mike újra a helyiség hátsó falán
nyíló ajtóra nézett, majd vissza a hadnagyra. Kihátrált a boltból, és átment a
kocsmához.
Swallow az épület falához tapadva várta, a bejárati ajtó mellett.
- Azt hiszem van valami a boltban... - kezdte Mike, de a hadnagy a szavába
vágott.
- Megtaláltam a helyieket - sziszegte.
A nyakán ujjnyi vastagságú erek duzzadoztak, a halántéka szemmel láthatóan
lüktetett. Az arca falfehér volt, és a pupillája szinte teljesen eltűnt. A szeme
egészen tágra nyílt. Semmi kétség, a nő halálra rémült valamitől, és a félelem
kezdte lebontani a reszocializációs programját. Világosan látszott rajta, hogy
nemrégiben lőtt magába egy stimulációs töltetet. A kiürült henger a tornác
padlóján hevert.
Mike akarata ellenére benézett a kocsmába.
Amit valaki vágóhíddá változtatott. A mennyezethez í erősített vastag kötelekről
emberi alakok lógtak. Egyesekről í letépték a ruhát, de még a húsát is a
csontjairól. Másoknak kiszaggatták a végtagjaikat, hármukat lefejezték. A
három fej sorba rendezve állt a bárpulton. Mindegyiket felnyitották, szinte
sebészi pontossággal, így tisztán látszott a puszta agyvelő. Az egyik agyból
valami kiharapott egy jókora darabot.
Miközben Mike dermedten szemlélte a látványt, egy hatalmas, százlábúhoz
hasonlatos rovar siklott át a testek között. Olyan volt, mint valami hatalmas,
rozsdaszínű féreg. A jelek szerint emberhússal táplálkozott.
A riporter hirtelen alig kapott levegőt, és megkívánt egy stimulációs töltetet.
Lépett egyet előre, be a kocsmába.
A lába alatt megreccsent a padlót borító kérges gomba. Rájött, hogy nincs
egyedül.
Megérezte a másik jelenlétét, még mielőtt meglátta volna. Hirtelen újra rátört az
érzés, hogy valaki figyeli. Hátrálni kezdett kifelé, az ajtón kívülre. Lassan
megfordult, és kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit Swallow-nak.
Valami elmosódott alak ugrott ki a pult mögül, egy lehetetlenül hosszú
szökelléssel előrevetődött, egyenesen az ajtó irányába, de nem találta el
Mike-ot. A férfi az utolsó pillanatban ütést érzett az bordáin, az erő oldalra
lendítette.
Mike eldőlt és tompa puffanás kíséretében a tornác fapadlójához csapódott.
Megpördült, és meglátta Swallow hadnagyot. A nő taszította oldalba, hogy
ellökje a valami útjából. Swallow tüzet nyitott egy, az utcán álló hatalmas
kutyára. Nem, nem kutya volt. Négy lába volt, de a hasonlóság ezzel véget is
ért. Narancssárga izmait mintha nem borította volna bőr, még az erei is tisztán
látszottak. A fején hatalmas, ívelt agyarpár éktelenkedett.
Hörögve vonyított, amikor lecsapott rá az automata karabélyból leadott zárótűz.
A hiperszonikus lövedékek tucatnyi helyen átlyuggatták a testét, és magasra
korbácsolták körülötte a port. Swallow mutatóujja görcsösen húzta az
elsütőbillentyűt.
- Swallow! - ordította Mike. - Már nem él! Swallow hadnagy, tüzet szüntess!
A nő azonnal elengedte a ravaszt, mintha eleven kígyó lett volna, verejték
patakzott az arcán, a szája sarkában hab fehérlett. Súlyosan zihált, és a szabad
kezével ösztönösen a tőre után kapott.
Mike rájött, hogy a helyzet a végsőkig erőltette Swallow reszocializációs
programját, és a küszöbön áll az összeomlás.
- Magasságos egek! - zihálta a nő. - Ez meg mi volt? Mike nem törődött most
ezzel, hanem ráordított:
- Vissza a dzsiphez! Majd ideküldik a páncélos gyalogságot. Gyerünk!
A riporter elindult, de két lépés után észrevette, hogy Swallow továbbra is az
ajtóban áll, és a bőrtelen, kutyaszerű valamire mereszti a szemét.
- Hadnagy! Ez parancs, az isten verje meg! - üvöltötte Mike.
Ez hatott. A r eszocializáció egyik szép vonása, hogy az alanyt igen sebezhetővé
teszi a parancsok számára, főleg ha az illető stimulálószerek hatása alatt áll.
Swallow hirtelen visszanyerte az önuralmát, a dzsip felé lódult, és könnyedén
lehagyta Mike-ot. Futás közben mozgást láttak a bolt bejáratában. Néhány
kutyaszerű dolog ugrott ki az ajtón. Bámulatra méltóan hosszú szökkenésekkel
haladtak. Mike rájött, hogy hátba támadhatják őket, mialatt menekülni
próbálnak.
A kutyagnómok nem támadtak. Az undorító lények megvárták, hogy Mike-ék
elérjék a dzsipet, és akkor... Valami felemelkedett a jármű mögül.
Mike elsőre kígyónak vélte, támadásra emelkedő óriási kobrának. Egy
páncélozott fejű hüllőnek. A fej hátsó részéből legyezőszerűen szétterülő,
elcsontosodott kitinpajzs állt ki, olyan, amilyet a földtörténeti őskorban élt
óriáshüllők növesztettek. A vaskos testből két karszerű végtag nyúlt ki, a
végükön egy-egy hosszú, fenyegető külsejű, kaszaszerű csontpengével.
A kaszák a következő pillanatban lesújtottak a dzsip motorháztetőjére.
Könnyedén átütötték a fémlemezt, az alatta lévő motort, végül az alvázat, és a
földhöz szegezték a járművet. A kígyószerű kreatúra sziszegő győzelmi kiáltást
hallatott.
- Bekerítettek! - átkozódott Swallow. Mike megragadta a ruhája ujját.
- A bányairoda! Csak egyetlen bejárata van! Sikerülhet! Gyerünk oda!
A bejárat felé iramodott, a hadnagy közvetlenül mögötte rohant. Mike
szórványos lövéseket és a kutyaszerű lények vonyítását hallotta a háta mögül.
Swallow hátrafelé futott, és ezzel egy időben tűz alatt tartotta az ellenséget,
hogy fedezze menekülésüket.
Mike egy másodpercre megállt az ajtóban és gyorsan körülnézett a helyiségen.
Semmi sem változott a néhány perccel korábbi állapothoz képest. Odaugrott a
pulthoz, lebukott mögé, és amikor felegyenesedett, egy primitív vadászpuskát
tartott a kezében. Kinyitotta a fegyvert, és látta, hogy mindkét cső töltve van.
Az iroda úgy festett, mintha a tulajt hirtelen elhívták vagy elvonszolták volna.
Swallow az ajtóban állva tüzelt a közeledő kutyalényekre. Felhangzott néhány
hátborzongató, túlvilági sikoly, aztán minden elcsendesedett.
Mike kinézett az ajtón és látta, hogy körülbelül fél tucat teremtmény hullája
hever az utcán. Ebben az állapotban még kevésbé tűntek normális állatoknak,
mint korábban. A testek sértetlen részein kelések és görcsbe rándult
izomcsomók éktelenkedtek. Az egyiknek még meg-megrándult a lába egy
zselatinszerű tócsában, ami alighanem a vére lehetett.
Nyomát sem látták a kígyószerű, kaszapengés lénynek. Az utca végén álló
dzsipből csak egy gyűrött roncs maradt, az elfolyt üzemanyag sötét foltot festett
a homokra.
- Ezek pusztították el a Chau Sarát? - Swallow szinte hörgött. Csupán reszkető
suttogást volt képes kiadni magából. A pupillája eltűnt, így a szeme
gyakorlatilag két fehér gömb volt.
Mike megrázta a fejét. Az űrben látott dolgokban volt valami hátborzongató
szépség. Arany és ezüst színben tündököltek, és úgy tűnt, villámokat és
elementáris erőt hordoznak magukban. A porban heverő, döglött lények viszont
nem álltak egyébből, mint izomból, vérből és őrületből. Még rájuk nézni is rossz
volt.
- Egek ura, hol az a nagy? - kérdezte csikorogva Swallow.
Mike igyekezett úrrá lenni a rettegésén.
- Ki kell jutnunk innen, mielőtt összeszedik magukat. Swallow odafordult
hozzá, és tágra nyílt szemmel, pánikba esve kérdezte:
- Kijutni? Most értünk ide!
- Összeszedik magukat, átrendezik a soraikat és újra meg fogják próbálni!
- Ezek állatok! - vágta oda a nő, és Mike felé emelte a karabélya csövét. - Ha
leszedek egy párat, a többi elmenekül.
- Nem hinném. Az állatok nem akasztják fel a zsákmányukat. És nem gyűjtenek
trófeákat.
Swallow rövid, különös kiáltást hallatott, és kihátrált az épületből.
- Ne, ne mondjon ilyet!
- Swallow hadnagy! Emily...
- Ne mondjon ilyet - mondta a nő, és ismét visszalépdelt az irodába. - Ne
mondja, hogy intelligens lények. Mert ha azok, akkor tudják, hogy csapdába
estünk, és tudják, hogy akkor kapnak el minket, amikor csak akarják. A pokolba
is, még csak...
Ismét hátrálni kezdett, de nem fejezhette be a mondatot, mert hatalmas
reccsenés kíséretében megnyílt alatta a padló. Velőtrázó hangon felsikoltott. A
fegyver kiesett a kezéből, ahogy belezuhant a lyukba. Az alatta tátongó akna
mélyéről dühödt hörgés hallatszott.
Swallow esés közben megpördült, és sikerült elkapnia a padlódeszkákat. A
hörgés hangosabbá vált. Mike odaugrott, és majdnem elejtette a saját fegyverét.
- Emily, fogja meg a kezemet!
- Tűnjön el innen, Liberty! - hördült fel a nő. Az arca teljesen kifehéredett a
rettegéstől és a stimulálószerektől. Szabad kezével megragadta a rohamtőrét. -
Istenem, pont alattunk vannak!
- Emily, kapja el a kezemet!
- Valakinek vissza kell jutnia! - zihálta a nő, miközben kirántotta a tőrét, és
lesújtott vele a lyuk mélyén levő, láthatatlan valamire. - Felülről is
támadhatnak! Tűnjön el innét! Rohanjon a táborba! Figyelmeztesse az
embereket!
- De...
- Mozogjon! Ez parancs, az Isten verje meg! - Swallow vadul vicsorgott,
miközben a reszocializáció maradéka is lefoszlott róla a teremtény csapásai
alatt. Vérszomjas sikolyt hallatott és lenyúlva kaszabolni kezdte támadóját a
tőrrel.
Mike az ajtó felé fordult, és egy árnyékot látott a helyén. Gondolkodás nélkül
meghúzta a puska mindkét ravaszát. A szétrobbanó kutyaszerű lényből sötét,
habos nyálka fröccsent a levegőbe.
A riporter rohanni kezdett. Nem nézett vissza, csak futott. Menet közben
elhajította a kiürült vadászpuskát. A dzsip felé tartott. Swallow hadnagy a hátsó
traktus egyik fedele alól húzta elő a karabélyát, és megkérdezte tőle, hogy kell-e
neki is egy. Ami azt jelenti, hogy kell ott lennie fegyvernek, még más fajtának
is.
Már majdnem odaért, amikor a dzsip alatt felpúposodott a föld. A páncélfejű,
kígyószerű, kaszapenge karmú lény jelent meg. Mike-ra várt.
A férfi lefékezett, de megcsúszott és elesett. Négykézláb mászva próbált
hátrálni, mialatt a lény kibújt a föld alól. A riportert megbabonázta a
teremtmény szeme. A fényes, sárga szemek mélyen, a páncélhéj alatt ültek.
Éhség és intelligencia csillogott abban a szempárban. De semmi, az égvilágon
semmi, ami lélekre hasonlított volna. A lény a farkára támaszkodva
felegyenesedett, és a megtépázott dzsip fölé tornyosult, készen arra, hogy
Mike-ra vesse magát. Mike a kezeivel eltakarta a fejét és felüvöltött.
A következő pillanatban a sikolyát elfojtotta egy automata fegyverből leadott
sorozat mennydörgése.
Mike felpillantott és meglátta, hogy az irdatlan, kígyószerű fenevad vonaglik és
rázkódik a testébe csapódó, könyörtelen sortűz erejétől. A lövedékek apró
csontszilánkokat szaggattak le a testéről, amelyek szétszóródtak a levegőben,
majd lehulltak, mint valami halálos eső.
Aztán az egyik lövedék telibe találta az üzemanyagtartályt. A jármű felrobbant,
és a lénnyel együtt eltűnt a szempillantás alatt felfúvódó tűzgömbben. A
kreatúra még üvöltött valamit, ami lehetett egy átok, vagy akár egy könyörgés is
valami ismeretlen istenséghez.
A légnyomás elsöpörte Mike-ot. Hanyatt esett a földre, és fedetlen testrészein
azonnal megérezte a tűz forróságát. A tekintete végigsöpört az utcán. A
kutyaszerű lények eltűntek, csak tetemeket látott.
Zajt hallott a háta mögül, mire - továbbra is a földön fekve - villámgyorsan
megpördült. Magában kutyaszerű dögökre számított, de kapcsolt és azonnal
rájött, hogyan áll a helyzet. Nem kérges mancs, hanem csizmás láb súrolta a
homokot az imént.
Magas - és hála a jó istennek - emberi alak állt előtte. A széles vállú férfi
derekáról lógó fegyvertokban nagy kaliberű fegyver sötétlett. Mike szédülő
fejjel először arra gondolt, hogy az ismeretlen Swallow egységéhez tartozik, és
hogy a hadnagynak valahogy sikerült erősítést hívni, amikor kettéváltak.
Amikor a látása kitisztult rájött, hogy a férfi nem tengerészgyalogos egyenruhát
visel. A nadrágja nyers állatbőrből készült, elnyűtt volt és durva. Tiszta, de
erősen kopott, felgyűrt ujjú farmering feszült rajta. Az ing fölé húzott könnyű
málhamellény is valamilyen erős bőrből készült, és katonás megjelenést
kölcsönzött a férfinak. Akárcsak az automata karabély, amelyet éppen
utántöltött. A csizmája éppoly jól megmunkált, de elnyűtt volt, mint ruházata
többi darabja.
- Jól van, ham? - Az alak Mike felé nyújtotta a kezét. A riporter megragadta a
kezet és nehézkesen lábra állt.
Az egész testét egyetlen hatalmas zúzódásnak érezte. A férfi hangját távolinak
és nagyon halknak hallotta.
- Remekül. Élek! - lihegte. - Maga nem tengerészgyalogos.
Végre meglátta megmentője arcát. Homokszőke hajú, takarosan nyírt bajszú és
szakállú férfi állt előtte. Az illető a homokba köpött.
- Nem tengerészgyalogos? Azt hiszem, ezt bóknak veszem. Én vagyok a
törvény embere ezen a környéken. Jim Raynor marsall vagyok.
- Michael Liberty. UHH, Tarsonis.
- Riporter? - kérdezte Raynor, mire Mike bólintott. - Elég messzire csavargott
otthonról, nem?
- Eléggé. Éppen anyagot gyűjtöttünk, amikor... ó, istenem!
- Mi van?
- Swallow! A hadnagy! Otthagytam a bányairodában. Mike az értékbecslő
irodája felé tántorgott. A rendőrbíró szorosan a nyomában lépdelt, a fegyverét
készenlétben tartotta. A robbanás áldásos utóhatásaként nyomát sem látta a
kutyaszerű lényeknek.
Arcra borulva találta Swallow-t, teste alsó része még mindig a lyukban volt. Az
egyik keze a tőrt fogta, a másikkal görcsösen markolta a padló egyik deszkáját.
A marsall benézett a helyiségbe és odaszólt Mike-nak.
- Fiam... - A hangjában figyelmeztetés csengett.
- Segítsen - szólt rá Mike, és megmarkolta Swallow karját. - Kiemeljük, és... ó,
istenem...
Emily Jameson Swallow hadnagy deréktól lefelé nem létezett. A teste
cafatokban lógó húsban, szétszaggatott erekben végződött. Néhány csigolya
lógott a véresen fehérlő hátgerinc-húrról, mint valami iszonytató, zsinórra fűzött
gyöngysor.
- Ó, istenem! - Mike elengedte a testet. A tetem súrlódó hang kíséretében
belecsúszott a lyukba és eltűnt. Vizenyős puffanást hallottak, és valami más,
mozgásra utaló hangot is.
Mike térdre rogyott, előredőlt és elhányta magát. Aztán még egyszer és
harmadszorra is, mindaddig, amíg ki nem ürült a gyomra. Aztán már csak
szárazon öklendezett. Erősen szédült, és úgy érezte, mintha valami kiszívta
volna a vért az agyából.
- Ne haragudjon - szólt rá Raynor -, de azt hiszem, mennünk kell! Valószínűleg
az egyik tisztjüket kaptam el az imént. Darabokra téptem egy kisebb
parancsnokot. Rövidesen rendezik a soraikat. Legjobb lesz indulni. Van odakint
egy motorom. - Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta. - Sajnálom a barátját.
Mike bólintott, és érezte, hogy a gyomra még egyszer megkísérli kiüríteni
magát.
- Igen, én is sajnálom - lihegte.
6
Borzongások
Könyvet vagy újságot olvasva könnyű megérteni a háborút. Feketén-fehéren
leírva olyan távolinak és olyan akadémikusnak tűnik! Még a filmtudósításoknak
és a képriportoknak is van egy hűvös, távolságtartó jellege, ami
megakadályozza a nézőt, hogy felfogja: milyen szörnyű a valóság.
Ez nem több, mint a józan ész szűrője. Lehetővé teszi, hogy azok, akik
begyűjtik az anyagot, elkülönüljenek a riportoktól, és sokaknak, hogy
elkülönüljenek a szörnyű valóságtól. Ezért képesek a seregeket irányítók
megtenni a csapataikkal mindazokat az iszonyú dolgokat, amelyeket egyetlen
normális ember sem feltételez róluk, ha a szemükbe néz. Ez az egyik oka,
amiért igenis képesek ölni és öletni.
De amikor szemben találjuk magunkat a halállal, amikor szembekerülünk azzal
a dilemmával, hogy vagy gyilkolunk, vagy minket ölnek meg, akkor minden
megváltozik. Ilyenkor a józan ész szűrője semmivé foszlik, és egyenesen
magával az őrülettel kell foglalkoznunk.
A Liberty-kiáltvány
- Gyűjtőnéven zergnek hívják őket - mondta Raynor marsall, miközben
felmászott a lebegő motorra. - A kisebbek a zerglingek. Azt a kígyószerűt,
amelyik felrobbant, hydralisknek nevezik. Alighanem valamivel értelmesebb,
mint a kisebbik faj.
Mike olyan ízt érzett a szájában, mintha szennyvízzel gargalizált volna, de
sikerült kinyögnie:
- Ki hívja így őket? Ki adta nekik a zerg nevet?
- A tengerészgyalogosok - válaszolta Raynor. - Én is tőlük hallottam.
- Gondoltam. Azok a tengerészgyalogosok nem mondtak semmit az úgynevezett
protossokról?
- De! - biccentett Raynor, miközben beszíjazta a riportert. - Fényes hajóik
vannak, és felperzselték a Chau Sarát. Ha jól értem, lehet, hogy ide is eljönnek.
Ezért keresi mindenki a vészkijáratot.
- Gondolja, hogy a két dolog egy és ugyanaz?
- Fogalmam sincs. Maga szerint? Mike vállat vont.
- Láttam a hajóikat a Chau Sara felett. Meglepne, ha kiderülne, hogy ezek a...
dolgok... álltak a kormánynál. Talán a szövetségeseik? Talán rabszolgák?
- Lehet. Ez még mindig jobb, mint a harmadik alternatíva.
- És az mi lenne?
- Hogy ellenségek! - mondta a rendőrbíró, és elindította a járgány fő
hajtóművét. - Az lenne a legrosszabb, ha valaki beszorulna a két társaság közé.
Még egyszer, utoljára megkerülték Anthem halott városát, Liberty rögzítette a
pusztítást a felvevőjével, miközben Raynor kilőtt néhány repeszgránátot a
faszerkezetes épületekre. A lebegő jármű kihúzott a városból, és maga mögött
hagyta a gyorsan terebélyesedő füstoszlopot.
Raynor elmagyarázta, hogy felderítő őrjáratot teljesített egy menekültcsapat
számára. A csapat a helyi kormányzat embereiből állt. Néhány kilométerrel
előttük jártak, és egy Backwater állomás nevű hely felé tartottak.
- Arrafelé, három kilométerre van egy menekülttábor. - Mike a jármű fara felé
intett. - Nem mennének inkább arra?
- Kizárt. Kaptunk egy jelentést, hogy volt valami balhé a Backwaternél, és
odamegyünk, hogy kivizsgáljuk.
- Nem említenek egy bizonyos menekülttábort azok a jelentések? - kérdezte
Mike.
- Nem. Valamiért nagyon úgy tűnik, mintha a Konföderáció azt akarná, hogy a
bolygó lakosságának túlnyomó többsége fejvesztett csirke módjára rohangáljon
körbekörbe.
- Valaki más is pontosan ugyanezt mondta nekem, közvetlenül azelőtt, hogy
elindultunk volna ide.
- Akárkitől hallotta is - bólogatott helyeslőn Raynor -, az illető használja a fejét.
Zökkenőmentesen siklottak a durva felszín felett. Raynor csak akkor váltott
irányt, ha egy-egy nagyobb akadály került az útjukba. A Keselyű-osztályú
lebegő hosszú orrú motor volt, amelyet elláttak egy korlátozott teljesítményű,
antigravitációs egységgel. A hajtómű körülbelül fél méteres magasságban
tartotta a járművet. Az elejébe szerelt szenzorok adataira támaszkodva a
fedélzeti számítógép állandó, egyenletes magasságban lebegtette, szándékosan
figyelmen kívül hagyva a veszélytelen méretű bokrokat és szikladarabokat.
A hátsó ülésbe szíjazott Mike arra gondolt, hogy neki is kéne egy ilyen masina.
Meg egy tisztességes harci páncélszerkó.
Megint eszébe jutott Swallow hadnagy, és azon töprengett, vajon hogyan
boldogult volna a nő, ha rajta van a neoacél védőburok.
Egy órán belül utolérték Raynor csapatát. A marsall igazat mondott: a társaság
tagjainak túlnyomó többsége a helyi kormányzat embereiből állt, akiket a
tengerészgyalogság parancsa hajtott ki a pusztaságba. Mike el tudta képzelni
Duke ezredes örömét, amikor kiadta ezt a bizonyos utasítást. A menet állt, és
amikor odaértek hozzájuk, Raynor megérdeklődte az egyik utóvédtől, hogy áll a
helyzet.
- Van valami előttünk, amire nem számítottunk - mondta a katona, egy
CMC-300-as páncélt viselő, helyi gyalogos. -Úgy néz ki, mint egy régi, előretolt
harcálláspont.
- A miénk? - kérdezte azonnal Raynor.
- Olyasmi. De egyik térképünk sem jelzi. Kiküldtük az összes felderítő
egységet, hogy ellenőrizzék.
Raynor hátrafordult az ülésében.
- Kiszáll?
- A bolygóról? Szívesen - bólintott Mike. - De mindaddig, amíg itt vagyok,
körül akarok nézni. Ez a melóm! A kötelességem! - Hirtelen eszébe jutott az
Anthem bázis, és arra gondolt, talán más hivatást kellett volna választania.
Raynor csak felmordult egyetértése jeléül, és kilőtt a motorral. Felsiklottak egy
dombra, és a gerincről meglátták a célt.
Michael tudta, mit várjon egy előretolt harcállásponttól. A létesítmények
mindenütt jelen voltak, még a Tarsonison is. Szenzorokkal és számítógépekkel
telezsúfolt félgömbök voltak, amelyek nem rendelkeztek nagyobb számú
személyzettel vagy jelentős védelmi eszközökkel. A szerkezet képes volt
önerejéből elérni a célját, mondjuk egy bányavidéket. Az idő folyamán néhány
briliáns fejlesztőmérnök az űrben használatos hajtóműveket szerelt a gömbök
aljára, így a létesítmények maguktól eljutottak a rendeltetési helyükre, bár a
menethelyzethez be kellett zárni rajtuk minden apró lyukat.
Ez a példány más típusúnak tűnt. Az egyik oldala rondán összegyűrődött. Nem
látszott rajta sérülés, inkább mintha belülről húzta volna össze valami, olyan
volt, mint a fonnyadt alma. Az oldalait benőtte a tüskebokor és mindenféle
gyomnövény. A kolónia fegyveresei, az ütött-kopott páncélzatot viselő
gyalogosok félkört formázó csatárláncban, óvatosan közeledtek a létesítmény
felé.
- Még sosem láttam ilyesmit - mondta Raynor. - Belepték a növények. Amilyen
állapotban van, már azelőtt itt kellett lennie, hogy megalapították a kolóniát.
Mike a harcálláspont közvetlen közelében lévő talajt fürkészte.
- Nézzen oda! - kiáltott, és előremutatott.
- Hová?
- A földre! Az épület körül ott van az a szürke anyag! Ilyet találtunk Anthemben
is, mielőtt a zergék lecsaptak ránk.
- Gondolja, hogy a két dolog összefügg?
- Feltétlenül! - bólintott Mike.
- Hiszek magának - mondta a marsall, és bekapcsolta a motor kommunikátorát.
- Fiúk, az épület zergekkel fertőzött. Vigyázzanak!
Mike bekapcsolta a felvevőjét:
- Mondja meg nekik, hogy figyeljenek a zerglingekre. Szeretik beásni magukat!
Nem volt szükség a figyelmeztetésre. A harcálláspont előtt megnyílt a föld, és a
lyukból kirobbant vagy kéttucatnyi, kutyaszerű teremtmény. A kolónia
fegyveresei felkészülten várták őket, és ahogy megjelentek, sorban
lekaszabolták a dögöket. A zerglingeknek esélyük sem volt, az első össztűz
pépes húscsomóvá aprította őket. Miután elhárították a közvetlen veszélyt, a
milicisták gyújtólövedékekkel lőtték a harcálláspontot. A létesítményben
néhány percen belül felcsaptak a lángok.
Raynor a motoron maradt, és a gránátvetőből repeszgránátokat lőtt a tetőre,
amíg az be nem roppant, mint valami óriási tojás héja. A magaslati pontról Mike
jól látta, mi történik a létesítmény belsejében. A belső tér nem volt más, mint
undorító szőlőfürtszerű képződmények alkotta, őrült kuszaság, vadul kavargó
narancssárga, zöld és lila színek kavalkádja. Az egyik falon zavaros,
proto-valamivel teli zacskók lógtak, amelyek éles hangon sikoltoztak, amikor a
tűz elérte őket.
- Felvette az egészet? - kérdezte Raynor, amikor beomlott a tető, maga alá
temetve a fertőzött épület füstölgő romjait.
- Igen - biccentett Mike, és kikapcsolta a felvevő egységet. - Most valami olyan
hely kellene, ahonnan elküldhetem a tudósítást.
Raynor elmosolyodott.
- Már említettem, hogy a csapat a kormány tagjaiból áll. Ha valakinek van
tisztességes kommunikációs rendszere, akkor azok ők lesznek.
Raynor marsallnak igaza volt. A menekültek egészen kiváló kommunikációs
készülékkel rendelkeztek, amely normális körülmények között zökkenőmentes
kapcsolatot biztosított. De amikor Mike feljelentkezett a hálózatra, kiderült,
hogy annak egy része tönkrement. Jókora lyukak tátongtak a hálóban, hangos
háttérzaj zavarta az adást. A kommunikációs rendszer korántsem működött
kielégítően.
Mike mindent beleadott a riportba, amit csak tudott, és elgondolkodott azon,
hogy a katonai cenzorok vajon mit hagynak meg belőle, mielőtt leadják az
UHH-nak, és mit változtat rajta Handy Anderson. Ettől függetlenül úgy vélte, 3
nézőinek és valamennyi, közte és köztük álló lépcsőfoknak tudnia kell, hogy mi
folyik a bolygón. Háttéranyagnak felpakolta a hálózatra a menekülttáborban
készült anyag java részét, de kihagyta a Swallow és Kerrigan között lezajlott
veszekedést. Részletesen beszámolt az Anthem bázison látott helyzetről, és
hagyott helyet a harcálláspont felperzseléséről szóló jegyzetnek is. Egy
megjegyzéssel zárta: elmondta, hogy a harcálláspontot egyetlen térkép sem
jelezte. Ugyanakkor biztosra vette, ha cenzorok úgy érzik, ki kell húzniuk
valamit, ezt a részt egészen biztosan törlik. Azt is biztosan érezte, hogy
meghagyják azt a részt, amelyben a kolónia bátor fegyveresei lemészárolják a
zerglingeket. A katonai cenzorok imádták a győzelemmel végződő akciókat.
Miközben a tudósítás feltöltődött a bufferről a hálózatra, Mike leverte a
narancsságra port a kabátjáról, és Raynor keresésére indult. A kantinsátorban
rátalált a homokszín hajú férfira, aki rögtön megkínálta egy csésze kávéval. A
főzet B kategóriás katonai folyadék volt, ami azt jelentette, hogy sűrű iszappá
főzték, és hagyták kihűlni. Olyan volt, mintha a napsütéstől felpuhult aszfaltot
szürcsölgetett volna.
- Sikerült elküldeni a riportot? - kérdezte a rendőrbíró.
- Alighanem - válaszolta Mike. - Még a nevét is helyesen betűztem le! -
Felvillantott egy törékeny mosolyt.
- Jól érzi magát? - kérdezte Raynor.
- Kibírom - vonta meg a vállát Mike. - Ha kiírom magamból az sokat segít.
- Már korábban is látott halálesetet, ugye? Mike ismét vállat vont.
- A Tarsonison? Persze. Szórványos lövöldözéseket. Öngyilkosságokat.
Bandaháborúkat és autóbaleseteket. Még olyasmit is, ami vetekszik a
kocsmában felakasztott testek látványával. - Vett egy mély lélegzetet. - De be
kell valljam, olyat még nem. Semmi olyasmit, ami a hadnaggyal történt.
- Igen, elég kemény dolog, ha néhány másodperccel korábban még beszélget az
áldozattal - mondta Raynor és belekortyolt az aszfaltba. - És amikor hirtelen
történik. És, csak hogy tudja, a válasz: nem. Nem a maga hibája.
- Ezt meg honnan tudja? - kérdezte Mike, és hirtelen ingerült lett. Pontosan az
járt a fejében, hogy ő a felelős, mert ő vitte Swallow hadnagyot Anthembe, és
így ő hozta rá a halált.
- Tudom, mert marsall vagyok. És bár még sosem láttam olyat, mint az Anthem
bázison, voltam már olyan helyzetben, ahol egyesek meghaltak, mások életben
maradtak. És az élők bűnösnek érezték magukat, mert túlélték. Utóhatás.
Mike egy pillanatig csendesen ült.
- És mit ajánl, doktor Raynor? Raynor vállat vont.
- Valami olyasmit, amit csinál. Folytassa az életét! Tegye, amit tennie kell. Ne
hagyja, ha felülkerekedjen magán. Most zaklatott, de rázza le magáról!
Mike bólintott.
- Tudja, mivel éppen arról beszél, hogy folytassam az életemet, az jutott
eszembe, hogy van valami, amit meg akarok csinálni.
- Mi lenne az?
- Meg akarom tanulni a szervópáncél használatát. Amikor a flottával repültem
kihagytam a lehetőséget, és azóta kábé ötszázszor megbántam. Úgy tűnik, ezen
a vidéken jól jöhet némi túlélő-tapasztalat.
- Jól látja. - Raynor a csészéje pereme felett a riporter szemébe nézett. - Igen,
azt hiszem van is egy tartalék kétszázas páncélunk. És mindaddig itt akarunk
táborozni, amíg nem hallunk a tengerészgyalogosok felől. Ha tanulni akar, most
megteheti.
Fél órával később Mike felöltözött a kantinsátor előtti területen. Tíz percbe telt
összevadászni a szervópáncél részeit a menekültek rakományából, és újabb húsz
perc kellett, mire rendesen fel tudta venni. Emlékezett, hogy Swallow három
perc alatt magára öltötte a szerelését. Mielőtt járni akarsz, meg kell tanulnod
mászni! - emlékeztette magát vigasztalásképpen.
Maga a páncél hasonlított a Norad II legénysége által használt felszerelésre. A
kézifegyver-tűz számára sebezhetetlen volt, és ellátták egy korlátozott
életfenntartó rendszerrel is. (A tengerészgyalogosok harci ruházata teljes körű
rendszert kapott, akár űrsétát is tehettek benne.) A felszerelés tartalmazott egy
alapvető nukleáris/biológia/vegyi fegyverek elleni pajzsot is. Ugyanakkor a
standard tengerészgyalogos szerelésnél korábbi modell volt, gyakorlatilag antik
darab. A helyi zsaruk alighanem a Konföderáció elfekvő készletéből vehették,
kéz alatt.
A teljes páncél jó fél méterrel megnövelte Mike magasságát. A túlméretezett
csizmák saját stabilizáló számítógépekkel voltak ellátva, hogy függőlegesen
tartsák a testét. Először kissé vágott lágyékban, de aztán Raynor megmutatta azt
a kart, amellyel hosszabbra engedhette a lábrészt tartó hevedereket. A
védőfelszerelés hermetikusan zárható volt, és hét napig üzemelt a saját
keringtető rendszere. A levegőben érződött egy kis feszültség, hogy vajon Mike
megbirkózik-e a következő feladattal.
A vállrészt is túlméretezték, lőszertartókat és egy sor szenzort építettek belé. A
hátizsákban jókora légkondicionáló lapult, amely elvonta a szervomotorok által
fejlesztett hőt a testtől. A modernebb modelleket ellátták csillapítókkal is, hogy
elnyomják a zajt és a hőkibocsátást, de ez régi gyártmány volt. A páncélzat
megviselt volt, már vagy tucatszor javították.
Egyes részei kicsit szorosnak tűntek. Ezeken a helyeken széles pántok feszültek
Mike karjára és lábára. Más területeket lazának és nyitottnak érzett.
- A szoros pontok a mentőrendszer részei - mondta Raynor, miközben beszíjazta
a riportert. - Ha kap egy nagy találatot a karjába vagy a lábába, a pánt leszorítja
a sérült részt, mint a sebész az eret az érfogóval. Elveszíti egy végtagját - vagy
annak egy részét -, de túléli a sebesülést.
- Úgy érzem, mintha a karom alatt semmi sem lenne - mondta Mike.
- Igen, ezt a szervópáncélt a tengerészgyalogság feleslegraktárából szereztük.
Ott kellene lennie a stimuláló tölteteknek, azokat viszont a kolónia milíciája
nem használja. Túl sokan rákaptak a drogokra miattuk. - Bepattintotta az utolsó
kapcsot, ezzel teljesen bezárta Mike-ot. A riporter előre-hátra dülöngélt,
gólyalábakon álló teknősbékának érezte magát.
Raynor a saját szervópáncéljában volt, amely ugyanolyan megviseltnek és
leharcoltnak tűnt, mint a riporteré.
- A páncél megállítja a legáltalánosabban használt lövedéket, bár egy jó tűpuska
még átütheti. Ezért hord magával a legtöbb frontharcos C-14 Irnpalert,
nyolcmilliméteres tüskéket tüzelő mesterlövész karabélyt.
- Most mi jön?
- Most sétáljon egyet! - mondta Raynor. Már több katona figyelte őket, lassan
kialakult egy kisebbfajta tömeg a kantinsátor bejáratánál. A rendőrbíró ismét
biccentett. -Gyerünk, vágjunk bele!
Mike szemügyre vette a vizorja peremén hunyorgó jelzéseket. Mivel elolvasta a
hajón a használati útmutatót, tudta, hogy az apró fények azt közlik vele: minden
a lehető legnagyobb rendben. Lépett egyet előre.
Próbaképpen megemelte az egyik hatalmas csizmát; azt várta, hogy a ruhában
olyan érzés lesz lépni, mintha sárból húzná ki a lábát. A túl erős mozdulat miatt
gyakorlatilag a derekáig felrántotta a szenzorokkal és tonnányi kábelívvel
körbefogott lábat. Megpróbált korrigálni, és hátrahajolt. A szervók
válaszképpen felvinnyogtak, a szerkezet dőlni kezdett, mire Mike elcsavarta a
felsőtestét, aztán a következő pillanatban, jókora döndüléssel az oldalára zuhant.
Raynor az arca elé tartotta a kezét. Megpróbált bölcs képet vágni, de képtelen
volt elrejteni az ujjai közül elővillanó vigyort. Mike észrevette, hogy a katonák
között gazdát cserél néhány bankjegy. Óriási, szóval még fogadást is kötöttek! -
gondolta keserűen.
A vizor peremén sárgára váltottak a jelzések. Mike rájuk pillantott, előásta az
emlékezetéből a kézikönyvben leírtakat, és úgy döntött, a jelek azt közlik vele,
hogy „hé, tökfej, eltaknyoltál!".
- Segítene valaki? - kérdezte.
- Jobb, ha egyedül próbálkozik! - Raynor hangján érződött, hogy remekül
szórakozik.
Csodás! - gondolta magában Mike, és lassan, nehézkesen átfordult a hasára.
Rájött, hogy egy kézzel is könnyedén feltolhatja magát, viszont elég nehezen
húzta maga alá túlméretezett lábát. Végül sikerült függőlegeshez közeli
pozícióba küzdenie magát.
- Remek - bólintott Raynor. - Most pedig járjon. Gyerünk!
Mike ezúttal inkább csoszogással próbálkozott, amire a szervópáncél lassú
araszolással válaszolt. A csizmái narancsságra porfelhőt verve csusszantak előre
felváltva. Körülbelül három métert csoszogott, aztán fordult, és újabb három
méter következett. A második fordulóra már bízott magában annyira, hogy igazi
lépéseket tegyen, és miután nem zuhant a földre, elkezdett normálisan mozogni.
A kijelzők ismét zölden pislogtak az orra előtt; megkönnyebbült, hogy nem tette
tönkre a páncélt. Annak is örült, hogy nem röhögte ki nagyon a zöldfülű
személyzetet a Norad II fedélzetén látott gyakorlatok során.
Raynor odalépett a milicistákhoz, és egy automata karabéllyal tért vissza.
Átnyújtotta Mike-nak. A riporter páncélkesztyűs keze összezárult a nagyobbik
markolaton. A kisebbeket a páncélt nem viselő lövészek használták, mivel úgy
mindkét kézre szükség volt, hogy egyensúlyban tartsák a hosszú csövet. A
páncélban fél kézzel is könnyedén megtartotta.
- Lőjön bele abba a sziklába - mondta Raynor, és nem is próbálta letörölni a
vigyort az arcáról.
Mike először azt hitte, hogy marsall csak jól szórakozik a mutatványán, de
amikor felemelte a fegyvert, végiggondolta, hogy mit is csinál. Egy
gólyalábakon álló teknősbéka készülődött lövéshez.
- Na, álljunk csak meg! - szólt Mike. - Hogyan kezeli ez a dolog a visszarúgást?
Raynor odafordult a milicistákhoz:
- Látjátok? Megmondtam, hogy okosabb, mint amilyennek látszik! - Néhány
bolygólakó az erszénye után nyúlt. Aztán a marsall ismét Mike-ra nézett. -
Merevedjen meg, álljon közepes terpeszbe, a térdét kissé roggyantsa be. A
páncél ismeri a manővert, kompenzálni fogja a fegyver visszarúgását.
A riporter a szikla felé fordult. Felvette a leírt testhelyzetet, és elsütötte a
fegyvert. A golyózápor kirobbant a csőből, és megszórta a sziklát. Kődarabok
záporoztak a tér minden irányába. Mike látta, hogy a sorozat fehérlő sebhelyet
man a kő felszínébe.
- Nem is rossz! - mondta Raynor, és ezúttal nem rejtette el a mosolyát. - Ez a
szikla ezentúl kétszer is meggondolja, majd, hogy rátámadjon-e a tisztességes,
istenfélő emberekre.
Mike úgy érezte, mintha levettek volna valami nagy terhet a válláról. Swallow
meghalt, és idegen xenomorfok kóboroltak a menekültekkel teli pusztaságban.
De most már legalább tehet valamit az ügy érdekében.
Ami őt illeti, megtett egy fontos, páncélozott első lépést.
Raynor emberei úgy tervezték, hogy a csoport együtt marad, amíg a
tengerészgyalogosok nem teremtenek velük kapcsolatot. Mike úgy számolta,
hogy velük maradhat körülbelül egy napot, esetleg kettőt. Aztán vagy szerez
magának egy fuvart vissza a városba, vagy kitalálja, hogyan jusson vissza
magától. A fenébe is, ha egyszer a zergekkel való összecsapásukról szóló hírek
megjelennek a helyi csatornákon, a csoportjuk talán még előbbre is jut az
evakuációs sorban. Másnap estig, a tengerészgyalogosok megérkezéséig nem
aggódott a riport miatt.
Földet rázkódtató dübörgés közepette, úgy ereszkedtek alá a narancssárga égből,
mint az acéltestű fúriák. A Konföderáció leszállóegységei megszállták a
menekülttábor körüli kardinális pontokat, hogy megakadályozzák a menekülést.
Amint a gépek leszálltak, felnyíltak az oldalukon az ajtók és kiözönlött belőlük
a nehézpáncélt viselő, teljes harci szerelésben pompázó tengerészgyalogosok
hadserege. Tűzvetők is voltak közöttük, plazmabázisú lángszóróval felszerelt,
speciális gyalogosok. Az egyik leszállóegység gyomrából kicammogott egy
Góliát lépegető, és őrpozíciót foglalt el a tábor távolabbi végén.
A tengerészgyalogosok villámgyorsan bekerítették a táborhelyet, és
benyomultak a menekültek közé. Ha ösz-szetalálkoztak a helyi milícia tagjaival,
felszólították őket a fegyverletételre és megadásra. A kolónia katonái
meglepetten és elbizonytalanodva engedelmeskedtek.
Mike civil ruhájába és a porköpenyébe öltözve, Raynor sátra felé indult. Amikor
odaért, a marsall éppen a video-képernyőjével kiabált:
- Elment az eszük? Ha nem perzseljük fel azt az átkozott harcálláspontot, az
egész kolóniát eláraszthatták volna. Talán ha rászánta volna a drága idejét, hogy
idejöjjön...
- Mármost, először is, szépen ké rdeztem, fiam - csendült egy ismerős hang,
amelynek hallatán Mike azonnal ledermedt. Az arcot nem látta, de jól tudta,
hogy a vonal másik végén Duke ezredes beszél. - Nem csevegni jöttem ide.
Most pedig tegyék le a fegyvert)
- Nem is lenne igazi konföderációs - morogta Raynor -, ha nem nehezítené meg
a dolgunkat! - Előrenyúlt és bontotta a kapcsolatot, aztán Mike felé fordult. -
Tipikus konföderációs gondolkodásmód. Elvégezzük helyettük a piszkos
munkát, de természetesen bosszantja őket a versenytárs jelenléte.
Az ajtóban megjelent két, szervópáncélt viselő tengerészgyalogos.
- James Raynor marsall? Parancsunk van, hogy letartóztassuk hazaáruló
tevékenységért...
- Igen, igen - sóhajtott Raynor. - Megkaptam a szerelmes levelet az
ezredesüktől.
Azzal odadobta a fegyvereit az asztalra. Az egyik tengerészgyalogos nyomban
eltüntette őket.
- És egy bizonyos Michael Liberty, az Univerzum Hírhálózat riportere is jelen
volt a harcálláspont elleni támadásnál - mondta a tengerészgyalogos Mike felé
fordulva.
- Nos, ő... - kezdte Raynor.
- Ő eltűnt - fejezte be a marsall mondatát Mike, és felmutatta a
sajtóigazolványát. - A nevem Rourke. Helyi sajtó. Mickey tegnap este leadott
egy riportot, aztán szó nélkül elszáguldott.
A tengerészgyalogos lehúzta az elcserélt azonosító kártyát a leolvasóján, aztán
felmordult. Mike remélte, hogy a globális kommunikációs hálózatban tátongó
lyukak megakadályozzák, hogy Rourke fényképe eljusson a katona leolvasójára.
- Mr. Rourke! - szólalt meg a tengerészgyalogos. - Pillanatnyilag tiltott te rületen
tartózkodik. Azonnal távoznia kell!
- Mi a fene... - próbálkozott Raynor, de Mike ismét a szavába vágott.
- Természetesen, uram. Azonnal indulok! A katona folytatta:
- Emlékeztetnem kell, uram, hogy a katonai törvények értelmében a katonai
cenzorok minden tudósítását átvizsgálják. Minden egyes hazaáruló írást
jelentenek, és a törvény teljes erejével lesújt az ilyen anyagok szerzőjére!
- Ahogy mondja, ember. Pardon: uram - bólintott Mi-ke.
Raynor odakiáltott Mike-nak.
- Hé, Rourke, az lesz a legjobb, ha elviszi a motoromat! -Odadobta a kulcsot a
riporternek. - Úgy néz ki, egy darabig nem lesz rá szükségem.
- Én is attól tartok, uram - mondta Mike.
A rendőrbíró kemény pillantást vetett a riporterre.
- És ha találkozik azzal a Libertyvel - mondta elszánt hangon -, mondja meg
neki, elvárom tőle, hogy kezdjen valamit ezzel a zűrzavarral. Értette?
- Hangosan és tisztán, uram - kiáltott vissza Mike -, hangosan és tisztán!
Ezek után Mike egyetlen pillanatra sem lazított, amíg nem távolodott jó öt
kilométeres távolságra a menekülttábortól. Amikor elindult, Raynor embereit
éppen beterelték a leszállóegységekbe. Ha Duke követi a Konföderáció standard
eljárását, felrepítik őket egy orbitális pályán keringő börtönhajóra.
Mike azzal nyugtatta magát, hogy odafent legalább némileg védve lesznek a
zergektől és a protossoktól.
Eredetileg azt tervezte, hogy visszatér a városba, elkap egy felszálló hajót,
aztán, miután visszér a Tarsonisra, Handy Andersonra bízza a tiltott helyen való
tartózkodása során felszedett anyag válogatását. De nem hagyta nyugodni a
tény, hogy ezzel hagyja megrohadni Raynort a börtönhajón. A marsall egyike
volt a régi vágású, megbízható öregfiúknak, akik szemlátomást továbbra is
léteztek itt, a Peremvilágokon. Tisztességes ember volt, ráadásul megmentette
az életét az Anthem bázison.
Egy pillanatra Swallow hadnagy arca is felvillant az agyában. A nő is segített
neki, ám ő cserbenhagyta. Raynor szavai ellenére felelősnek érezte magát.
Akkor most Raynort is cserbenhagyja?
- A cserbenhagyás ritka ocsmány szó - morogta magának, és érezte, képtelen
lesz Duke szerető gondoskodására hagyni a marsallt. Mire elérte a város határát,
már tudta, hogy visszamegy a Norad H-re, és elrendezi a dolgot az ezredessel.
A pokolba is, lehet, hogy közös cellát kapunk! - gondolta.
A várost időközben teljesen kiürítették, még a főbejáratoknál álló ellenőrző
pontokat is megszüntették.
Az utcák abnormálisan néptelenek voltak, még a Konföderáció csapatai is
eltűntek. Az üres utcák felett lebegve azon gondolkodott, vajon mi történhetett a
kávéházban összeverődött sajtócsapattal. Vajon ott voltak még, vagy őket is
kihajították egy, a pusztában rögtönzött szeméttelepre?
A következő pillanatban hangos csattanást hallott, a Keselyű megvonaglott
alatta. Hátrapillantott és meglátta, hogy egy másik sikló van mögötte. Az idegen
gép ráközelített, és meglökte a bal hátsó lökhárítóját. A lesötétített szélvédőn
keresztül Mike látta, hogy az agresszív gép pilótájának sziluettje a fülére
mutogat. Ez volt a „kapcsold be a rádiót, te szerencsétlen!" felszólítás általános
jelzése.
Mike beüzemelte a kommunikációs egységet, és a képernyőn megjelent Sarah
Kerrigan arca.
- Kövessen! - csattant a nő hangja.
- Megpróbált kinyírni?
- Ostoba kérdés, tekintetbe véve, hogy maga máris halott.
- Mi van? - dadogta Mike.
- Egy órával ezelőtt elfogtam egy jelentést. Arról szólt, hogy valami terrorista,
egy lopott tűzvető páncélban megtámadott egy riportereket szállító buszt. A
jelvényeik és kártyáik alapján azonosították az áldozatokat. Gratulálok, az igen
előkelőnek számító első helyen említik a nevét a gyászjelentésben!
- Ó, istenem! - nyögött Mike. Úgy érezte magát, mintha rázuhant volna a
szétégetett busz. Rourke-nál volt az azonossági kártyája. Átvillant az agyán,
hogy íme, még ilyen távolságba is utánanyúlnak az építkezési botrány szereplői.
Kerrigan felnevetett.
- Ennek semmi köze a tarsonisi építkezéshez, maga sajtóhiéna! Egy helyi
ismeretlen szeretné holtan látni magát. Túl sokat tud, Mr. Liberty!
- Ezt meg hogy érti? - Mike gyomra felkavarodott. Egy légköri zavar néhány
pillanatra összekuszálta a képet.
- Úgy értem, hogy a terepről leadott tudósítása rádöntötte a házat a bolygó
milicistáira. Fájdalmasan feltűnő a tény, hogy ők, és nem a tengerészgyalogosok
ütköztek meg a zergekkel, így aztán Duke letartóztatta és bolygókörüli pályára
küldte a helyi csapatokat. Azt akarja, hogy a terület teljesen kiszolgáltatott
legyen. Nem nyilvánvaló? Ha segíteni akar a helyieken, akkor kövessen!
Mike megrázta a fejét.
- És ha nem?
- Akkor felborítom, és kivonszolom az ülésből - recsegett a hangszóró. -
Jesszusom, maga úgy vezet, mint a nagymamám!
Azzal Kerrigan Keselyűje előrehúzott és vett egy gyors bal kanyart. Liberty
követte, és hirtelen ráébredt a szomorú tényre, hogy milyen széles, amatőrre
valló ívben kanyarodott.
Egy raktárakkal teli iparnegyed felé tartottak. Az épületek java része nem volt
egyéb, mint négy csupasz fal. Kerrigan járgánya besiklott az egyik ilyen
épületbe. Mike is behajtott, és a nő villámgyorsan becsukta mögötte a kaput.
- Elég veszélyes volt, ahogy belém ütközött - szólt szemrehányóan Mike,
miközben kiszállt a Keselyűből. -Bizonyára kiváló pilótának képzeli magát.
- Az vagyok. És jól bánok a késsel. Meg a lőfegyverekkel is. Ezt úgy lopta? -
kérdezte a motor felé intve.
- Egy barátomtól kaptam.
- A barátja jól állhat felszereléssel. Megnyugodhat, ez biztonságos ház. Van
még egy kis dolgunk, az előtt hogy belevágunk.
Mielőtt Mike megmoccanhatott volna, Kerrigan odakapott, és letépte a nyakából
a sajtóigazolványokat. Egyetlen sima mozdulattal feldobta a kis köteget a
levegőbe, előrántott egy hordozható lézervetőt, és amikor az igazolványok
elérték a röppálya legmagasabb pontját, megsütötte őket. Az olvadt
maradványok halk koppanással landoltak a betonpadlón.
- A sajtóigazolványokat bárki lekövetheti. Ez megmagyarázza, hogy miért
történt szerencsétlenség azzal a férfival, akinél ott voltak az ön eredeti
okmányai. Előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy életben hagytak egy tudósítót, és
akkor a nyomába erednek. Most pedig jöjjön velem. Össze kell raknom egy
készüléket.
Megfordult, magára hagyta a zavartan motyogó Mike-ot, majd munkához látott
a raktár hátsó részében.
- Nézze, nagyon jól tudja, hogy nem bízhat meg Duke-ban és az embereiben.
Akkor legalább megtenné, hogy meghallgat egy másik véleményt is? - Kerrigan
lehajolt, hogy ellenőrizzen néhány csatlakozót.
Mike felismerte a készüléket.
- Hiszen ez egy komplett holo cucc! - szisszent fel.
- Művészi kivitelezés! - mosolygott rá Kerrigan. - a parancsnokom elég
vagyonos ahhoz, hogy megszerezze a legjobbat.
- Tényleg az lehet, ha megengedhet magának egy saját telepatát.
Kerrigan a másodperc törtrészére megdermedt, de ez is elég volt ahhoz, hogy
Mike elmosolyodjon.
- Nos, igen - mondta a nő -, szóval nem titkoltam elég jól a dolgot, ugye?
- Először arra gondoltam, a rajongóim közé tartozik -bólogatott Mike -, de
miután véletlenül rám talált, miközben behajtottam a városba, ezt már kicsit
nehéz volt elhinni. Úgy tudtam, hogy csak a Konföderáció haditengerészetében
szolgáló lidércharcosok telepaták.
- Nos, egykor magam is az voltam. Belefáradtam és kiszálltam.
- Nekem nincs szükségem telepátiára, hogy meglássam, mit lehet kihozni egy
riportalanyból. - Mike megadón vállat vont és hozzátette: - Nem egy jó meló,
amit ott hagyott. Mindig is azt hittem, hogy a telepatákon vannak árnyékolók,
hogy megvédjenek minket, normális népeket.
- Másképp fest a helyzet - mondta Kerrigan egy árnyalatnyi keserűséggel a
hangjában. - Az árnyékolókra azért van szükség, mert távol tartják a maguk
gonosz gondolatait az én elmémtől. Elég kemény dolog, ha mindenkiről tudja
maga körül, hogy bizonyos szinten megbízhatatlan. - Kemény pillantást vetett
Mike-ra, a zöld szemek felszikráztak. - A fürdőszoba a hátsó sarokban van. És
nem, nincs ablak, amin keresztül leléphet. Nem szívesen lőném át a térdeit,
hogy itt tartsam, de megteszem ha kell!
- De miért én? - morogta Míke, miközben a fürdő felé indult.
- Azért, maga ostoba - kiabálta felé Kerrigan a termen keresztül -, mert fontos
nekünk. Most pedig púderezze be az orrát és jöjjön vissza.
Mire Mike visszatért, a nő befejezte a holografikus készülék összeállítását.
Teljes vetítőlappal rendelkezett, mégis elfért néhány bőröndben.
- Nos, szerintem: nem - mondta a nő, miközben Mike megközelítette.
- Nem előnyös egy riporternek, ha olvas az elmékben? - kérdezte Mike, és
próbált hozzászokni a telepatával való beszélgetés furcsa élményéhez.
- Nem - Kerrigan hevesen rázta a fejét -, a legtöbb, amit látok, közvetlenül a
felszín alatt lapul, és eléggé sikamlós. Állati igények, meg az összes szemét. És
titkok, de még mennyi! A fene egye meg, az egész életem a titkokról szól, pedig
nagyon unom már őket!
- Sajnálom - mondta Mike, de rögtön rájött, nem tudja, vajon tényleg így
gondolja-e, vagy csak udvariaskodott.
- Igen, tényleg így gondolja - legyintett rá a nő. - Még csak nem is tudja, hogy
így érzett. És nem, nincs nálam cigaretta. Kész vagyunk!
Megérintett egy kapcsolót, és halkan beleszólt egy mikrofonba. A holografikus
adóvevő alsó lemeze felzümmögött, és kibontakozott előttük egy pulzáló emberi
alak. Úgy tűnt, mintha magából a fényből faragták volna ki a masszív felépítésű,
széles vállú, katonai stílusú egyenruhát viselő férfit. Az arca először csak
elmosódott folt volt, aztán kialakult a bozontos szemöldök, az erős pofacsont, a
hatalmas bajusz, és az előreugró áll. A haja fekete volt, őszes tincsekkel, de még
több volt benne a fekete szál, mint az ősz.
Mike azonnal felismerte az illetőt. Számtalanszor látta már az arcát a
Konföderáció által kibocsátott körözési plakátokon.
- Mr. Liberty, nagyon örülök, hogy esetleg csatlakozik hozzánk - köszöntötte a
fénylő alak. - Arcturus Mengsk vagyok, a Korhal Fiai vezetője. Szeretném
felkérni, hogy lépjen be közénk!
7
Alkuk
Arcturus Mengsk. A név, amely a terror, az árulás és az erőszak szinonimája.
Az élő példája annak, hogy az eredmény igazolja az eszközöket. Az Emberi
Konföderáció orgyilkosa. Korhal IV felrobbantott világának hőse. Az
univerzum királya. A vérszomjas barbár, aki nem tűri, hogy valami vagy valaki
az útjába álljon.
Emellett vonzó, művelt és intelligens. Amikor a közelében vagy, érzed, hogy
csakugyan meghallgat, hogy számít a véleményed, és fontos vagy neki, ha
egyetértesz vele.
Lenyűgöző.
Gyakran úgy éreztem, hogy amikor a Mengskhez hasonlatos férfiak kiterjesztik
a maguk valóságtorzító buborékjait, akkor azok, akik belekerülnek ebbe a
vonzásba, átjutnak egy másik dimenzióba, ahol hirtelen értelmet nyernek
mindazon pokoli dolgok, amiket mond, és amiket tesz.
Legalábbis mindig ilyen hatást váltott ki belőlem.
A Liberty-kiáltvány
Az izzó alak pillanatnyi szünetet tartott, majd folytatta:
- Van valami baj a kapcsolattal, hadnagy?
- Hangosan és tisztán vesszük, uram - felelte Kerrigan.
- Hall engem, Mr. Liberty? - kérdezte Arcturus.
- Hallom, uram - válaszolta Mike -, csak éppen nem tudom, hogy elhiggyem-e,
amit hallok. Maga a leggyűlöltebb ember a Konföderációban.
Arcturus Mengsk felnevetett, és egymásba fonta a kezeit széles, lapos hasa előtt.
- Megtisztel vele, de azt kell felelnem, hogy csak a Konföderáció elit köreiben
számítok a leggyűlöltebb embernek. Azoknál, akik szent küldetésüknek tekintik,
hogy az uralmuk alá hajtsanak mindenki mást. Azoknál, akik száműzik a
másként gondolkodókat. Én túléltem a számkivetést, és ezáltal veszélyt jelentek
rájuk.
Mengsk hangja meleg, balzsamos szellőként söpört végig Mike-on. A férfi
minden egyes szavából és a modorából is a „politikus" szó üvöltött. Itt volt az a
lény, aki otthonosan mozgott volna a Tarsonis városi tanácsában, vagy
tökéletesen elvegyülne a Konföderáció régi Családjainak zártkörű
rendezvényein.
- Rengeteg riportert ismerek, akik szeretnének beszélgetni magával - mondta
Mike.
- Remélem, maga is köztük van! Sok-sok éve a rajongója vagyok. Be kell
vallanom, meglepett, amikor megláttam a maga illusztris nevét a katonai
tudósítások alatt.
- Azért van néhány enyhítő körülmény! - Mike rántott egyet a vállán.
- Elhiszem! - bólintott Mengsk, és újabb mosoly jelent meg hatalmas, dús
bajusza alatt. - Ugyanakkor attól tartok, az én csavargó életmódom
megakadályozza egy tisztességes riport elkészítését. Ráadásul azon keveseket,
akiknek sikerült,
rövidesen ellehetetlenítette a Konföderáció. Azt hiszem, jól tudja, hogy mire
gondolok!
Mike Rourke-re gondolt, aki meghalt az ő sajtóigazolványa miatt. Aztán eszébe
jutott Raynor orbitális pályára zárt népe, és a talán soha meg nem jelenő
leszállóegységekre váró menekültek serege. Bólintott.
- Tudom, hogy a hírnevem megelőz, Michael. - Mengsk kissé kihúzta magát. -
Szólíthatom Michaelnek?
- Ha úgy tetszik...
Újabb, félig leplezett mosoly suhant át a gerillavezér arcán.
- És be kell vallanom, teljességgel rászolgáltam a hírnevemre. A Konföderáció
szemében én terrorista vagyok, a régóta fennálló rendet bontogató káosz
ügynöke. Az apám Angus Mengsk volt, aki elsőként vezette a Korhal IV népét
egy, a Konföderáció elleni lázadásra.
- És a bolygó pusztulásával fizetett érte! Arcturus Mengsk elkomorodott.
- Igen. A szellemeik velem v annak életem minden egyes napján. A
Konföderáció rebelliseknek és forradalmároknak bélyegezte őket, de ahogy azt
maga is jól tudja, a győztes az, akinek megadatik a történelem írásának luxusa.
Mengsk elhallgatott egy pillanatra, de Mike nem reagált. Nem mondta, hogy
egyetért, de azt sem, hogy nem. A terroristavezér folytatta:
- Nem kérek bocsánatot a Korhal Fiai által elkövetett akciók miatt. Az én kezem
is véres, de még messze járok a harmincötmilliótól. A Konföderáció ennyi életet
szüntetett meg a Korhal IV-en.
- Ez a megcélzott mennyiség? - kérdezte Mike, rést keresve a politikából
kovácsolt vértezeten. Haragos fellob-banást várt, vagy gyors cáfolatot.
Ehelyett azonban Mengsk röviden felkacagott.
- Nem. Remélni sem merem, hogy felvehetem a versenyt az Emberi
Konföderáció könyörtelen bürokráciájával. Ők a Régi Föld zászlaját lengetik, de
egyetlen ősi kormányzat sem tolerálná azokat az emberteienségeket, amelyeket
a Konföderáció megszokott, hétköznapi üzletmenetnek tekint. Nem beszélve
arról, hogy azokat, akik riadót fújnak, vagy erőszakos úton elhallgattatják, vagy
arra kényszerítik, hogy bekapcsolódjanak a kormányzat sötét üzelmeibe.
- Ezek lennénk mi, a sajtó képviselői - állította Mike, Handy Anderson
magasban székelő irodájára gondolva.
Arcturus Mengsk vállat vont.
- Lehet, hogy magukra ismert, bár én nem erőltetném a kérdést. Tudom, hogy
ön azon kevesek egyike, akik nem riadnak vissza az igazság keresésétől.
- Szóval, ez az egész - intett Mike a nő és a készülék felé -, egy interjúlehetőség
akar lenni?
A gerilla ismét felnevetett.
- Később majd arra is szakíthatunk időt,de pillanatnyilag sokkal sürgetőbb
dolgunk is akad. Ismeri a pusztaságban létesített menekülttáborokban uralkodó
viszonyokat?
- Láttam néhányat - bólintott Mike. - Kiürítették a városokat, és az emberek
jelenleg a semmi közepén várják a Konföderáció szállítóegységeit.
- És mit szólna ahhoz, ha azt mondanám, egyetlen ilyen hajó sem létezik?
Mike pislantott. Hirtelen rájött, hogy Kerrigan élénken figyeli.
- Aligha hinném el. Lehet, hogy késnek, de nem hagyják sorsára az itteni
lakosságot.
- Pedig attól tartok, hogy így áll a helyzet - sóhajtott Mengsk. Mike erősen
vágyott egy nagy hatótávolságú telepátia-összeköttetésre, hogy behatolhasson a
férfi jó modorból szőtt külső burka alá. - Egyetlen ilyen hajó sem tart errefelé.
Valójában Duke ezredes az elmúlt néhány nap során hatékonyan szétzúzta a
bolygó védelmi létesítményeit. Ezzel egy időben felkészült arra, hogy a
protossok megjelenésének első jelére visszavonuljon. Akkor is eltűnne, ha a
zergék elsöprő fölényre tennének szert.
- Maga mit tud a protossokról és a zergekről? - kérdezte élesen Mike.
- Többet, mint amennyit szívesen bevallanók - mondta Mengsk zord mosollyal.
- Elég annyit mondani róluk, hogy ősi fajok, és gyűlölik egymást. Az emberi
fajért sem rajonganak túlságosan. Ezen az alapon meglehetősen hasonlítanak a
Konföderációra.
- Láttam munka közben a protossokat és a zergeket -mondta Mike. - Alig
hinném, hogy bármiben is hasonlítanának az emberhez.
- Azzal együtt sem, hogy a Konföderáció azt tervezi: sorsára hagyja a Mar Sara
lakosságát? Hogy hagyják, hadd rohanják le őket a zergék alulról, és hadd
párologtassák el a protossok felülről? Ez a naprendszer nem más, mint a
Tarsonis bürokratáinak gigászi petricsészéje. Meg akarják figyelni az idegenek
párbaját, hogy kitalálhassák, hogyan menthetik meg a saját birodalmukat. Maga
- mint ember -képes lenne egyszerűen félreállni, és végignézni mindezt?
Mike a Chau Sara felszínén látott halálos, ragyogó szivárványra gondolt.
- Maga tudja a megoldást - mondta. Inkább kijelentett, mint kérdezett. - És
valahogyan nekem is közöm van hozzá.
- A forrásaim bőségesek, bár korántsem korlátlanok -mondta Arcturus Mengsk
hirtelen, egy kitörni készülő vihar intenzitásával. - A saját hajóim errefelé
tartanak, hogy elszállítsanak a rendszerből annyi embert, amennyit csak tudnak.
Kerrigan meghatározta a legtöbb tábor helyzetét, és szétterített annyi
konföderációellenes propagandát, hogy hősökként fognak üdvözölni minket.
Kapcsolatban állok a bolygó kormányzatának egy bizonyos részével. De
szükségem van egy baráti arcra, hogy meggyőzzük őket békés szándékaink
felől.
- És itt jövök én.
- Itt jön maga - bólintott Mengsk. - Magát is megelőzi a hírneve!
Mike elgondolkodott. Emlékezetébe idézte a lábuk alatt hemzsegő zergeket és a
fejük felett lebegő protossokat.
- Nem csinálok propagandát magának - mondta végül.
- Nem is ezt kérem. - Mengsk széttárta a karjait, mintha keblére akarná ölelni.
- És megírom, amit láttam!
- Ami máris több, mint amennyit a Konföderáció megengedett magának a
katonai szigorítások miatt. Egy ilyen kaliberű újságírótól nem is várnék
kevesebbet.
Újabb szünet következett.
- Ha van valami, amit megtehetnék magáért... - mondta végül Mengsk.
A riporter Raynorra és az embereire gondolt.
- Nos, van néhány... társam... a Konföderáció fogságában.
Mengsk kérdő pillantást vetett Kerriganre.
- Helyi milícia és rendfenntartó erők, uram - válaszolta a nő. - Elfogták és egy
börtönhajóra szállították őket. Ha kell, be tudom mérni a helyzetüket.
- Hmm. Nem apró szívességet kér, Michael. - Mengsk megvakarta az állát, de
Mike azonnal tudta, hogy máris elhatározta magát. - Rendben, de magának is
segítenie kell. Először azonban...
- Tudom - vágott közbe Mike, és megvonta a vállát. -Meg kell írnom a maga
elvetemült sajtóközleményét.
- Pontosan - erősítette meg Mengsk, és kacsintott. -Ha megegyezünk, Kerrigan
hadnagy gondjaira bízom a részleteket.
A fénybe burkolózó alak elillant. Mike mélyet sóhajtott.
- Most is olvas a gondolataimban? - kérdezte végül a nőtől.
- Nehéz nem tenni - felelte nyugodtan Kerrigan.
- Akkor azt is tudja, hogy nem bízom benne!
- Tudom - válaszolta Mengsk hadnagya -, abban viszont biztos lehet, hogy
maradéktalanul teljesíteni fogja az alku ráeső részét.
A Merrimack börtönhajó egy régi, Leviatán-osztályú csatacirkáló volt. Az
életfenntartó rendszereket és a térhajtóműveket leszámítva már leszereltek róla
minden mozdíthatót, ráadásul a megmaradt készülékek is megbízhatatlanul
üzemeltek. Miután kitört a térgörbületből, még a hajtóműveit is kikapcsolták, és
vontatóhajók juttatták a Mar Sara északi pólusa feletti, magas keringési pályára.
A rekeszeiben fegyvertelen emberek várták a sorsukat. A foglyokat különféle
okok miatt gyűjtötték be, de abban megegyeztek, hogy valamennyiüket túl
veszedelmesnek tartották, hogy a felszínen maradhassanak. Rengeteg milicista,
számos marsall, és jó néhány szókimondó helyi vezető került a hajóra.
A zárt válaszfalak mögé zsúfolt foglyok nem tudhatták, hogy csupán maroknyi
őr, a szokásos személyzet töredéke felügyeli őket. Nem tudták, hogy a fontos
tisztek java része már lelépett, és az elmúlt napokban a Mar Sarához érkező
hajók közül már csak a Norad II maradt orbitális pályán.
Elias Tudbury kapitány, a Merrimack fedélzetén maradt rangidős tiszt
mogorván fürkészte a dokkológyűrűt pásztázó monitorokat. Az utolsó járat már
legalább egy órája esedékes lett volna, és ha az éterben keringő mendemonda
igaz, akkor a protossok, a maguk villámló fegyvereivel, bármikor rajtuk
üthettek.
Tudbury kapitány nem azért maradt ilyen sokáig egy börtönhajó parancsnoki
posztján, mert kitette magát bármiféle veszedelemnek. Miközben a komp lassan
oldalazott a dokk felé, kényelmetlenül toporgott a helyén. A mellette álló
kommunikációs tiszt a frekvenciákat ellenőrizte.
Úgy gondolta, minél hamarabb érkezik a komp, annál hamarabb leléphet innen
a legénység maradékával együtt, sorsára hagyva a foglyok seregét.
A feje felett megreccsent a hangszóró.
- Börtön ha... negyvenötös dokk... lesz... kér. Szabad... - A többi beleveszett a
statikus zajba.
A kommunikációs tiszt megkocogtatta a fejhallgatóját, és beleszólt a
mikrofonjába.
- ismételje az adást öt-négy-hat-hét. Ismételje meg az adást!
A hangszóró továbbra is erősen sistergett és recsegett.
- ...tön... hat-hét... leszállási... élyt... szabad... - A többi megint elveszett.
- Mondja újra, öt-négy-hat-hét - erőlködött a kommunikációs tiszt. Tudbury
majdnem felrobbant a türelmetlenségtől, de a híradós hangja nyugodt volt és
gépies. -Kérem, ismételje!
- Interferencia... - jött a válasz. - Kilépünk és... később.
- Nem, azt már nem! - csattant Tudbury. Odanyúlt a katonája mellé, és
felkattintott egy kapcsolót. - Ötvennégyhatvanhetes komp! Engedélyt megadom,
leszállhatnak! Jöjjenek már, és vigyenek el minket erről a bárkáról!
A hidraulikák vadul sziszegtek miközben a két hajó összekapcsolódott. A
kommunikációs tiszt a standard protokoll áthágása miatt vitázott a kapitánnyal.
- De ez nem standard helyzet! - csattant Tudbury. Már félúton járt a dokk felé,
teletömött málhazsákja a hátán himbálózott, ahogy megszaporázta a lépteit. -
Kapja maga is a holmiját, és tűnjünk el erről a roncsról!
A légzsilip ajtaja félresiklott, és Tudbury kapitány egyenesen egy nagy kaliberű
gránátvető csövébe nézett. A fegyver másik végét egy karcsú, copfos férfi
markolta, aki erősen hasonlított valakire, akit Tudbury az ÜHH-n szokott látni.
- Búúú! - kiáltott rá Michael Liberty.
Röpke tíz percbe telt legyűrni a legénység többi tagját. A legtöbbjük csupán
málhazsákot szorongatott a kezében, és valamennyien nagyon szerettek volna
máshol lenni. Újabb húsz percet igényelt, hogy rávegyék őket a hajtóművek
begyújtására, és arra, hogy elvigyék a Merrimackeí a bolygókörüli pályáról.
Raynor és az emberei Libertyvel együtt átszálltak a kompra.
- Be kell vallanom - mondta a korábbi marsall -, hogy amikor azt mondtam
magának: csináljon valamit, ezt azért nem vártam!
Mike Liberty elvörösödött.
- Fogalmazzunk úgy, hogy üzletet kötöttem az ördöggel, és ennek önök látták
hasznát.
Mintegy végszóra, megjelent a komp képernyőjén Arcturus Mengsk arca.
- Gratulálok, Michael. Feltétlenül tudósítania kell a sikereinkről is, akárcsak az
erőfeszítéseinkről. Mar Sara népe tárt karokkal várt minket. A hajóink jelenleg
is az evakuáltak kimentésén fáradoznak. Rá kellett jönnöm, hogy még Duke
ezredes sem vezényel tüzet egy ártatlanokkal teli hajóra, és arra is, hogy az
események váratlan fordulata rendesen felbosszantotta.
Raynor a képernyő felé hajolt.
- Mengsk? Itt Jim Raynor. Szeretném megköszönni a segítségét, hogy kihozott
minket abból a ketrecből.
- Á, Raynor marsall! Michael szemlátomást igen nagyra tartja önt és az
embereit. Tudja, azon gondolkodom, hogy vajon hajlandóak lennének-e segíteni
nekem egy kisebb ügyben? - Mengsk mosolya betöltötte a képernyőt.
- Na, várjunk csak egy kicsit, Mengsk! - kapta fel a fejét Mike. -
Megállapodtunk valamiben, és mindketten teljesítettük a ránk eső részt!
- És az üzletnek ezzel vége, Michael - folytatta a terroristavezér, aki
megmentette egy bolygó lakosságát. - De most szeretnék felajánlani egy
hasonló egyezséget a korábbi marsallnak és az embereinek. Valami olyat, ami
reménveim szerint valamennyi embernek javára válik.
8
Zergék és protossok
Könnyű lenne kijelenteni, hogy Arcturus Mengsk mesteri manipulátor volt -
mert az volt -, vagy hogy szabályosan megtévesztett másokat, mert azt is
megtette. De hiba volna elutasítani minden személyes felelősséget azért, mert
valaki belehullott a hálójába.
Most már a könnyelműség magasiskolájának tűnik, hogy valaha is üzletet
kötöttünk ezzel az emberrel, áe gondoljanak bele a Sara rendszer pusztulásakor
előállt helyzetbe.
Az egyik oldalon álltak az agyatlan zerg fenevadak, a másikon a protossok
szentségtelen dühe. És a kettő között álltál te, az Emberi Konföderáció
kriminális bürokráciájának súlya alatt nyögve, amely képes volt leírni két
bolygó lakosságát, hogy információt gyűjtsön az ellenségeiről.
Ennyi ördögi dologgal az univerzumban mit számított, hogy eggyel több vagy
kevesebb az ellenségek száma?
A Liberty-kiáltvány
A Jacobs telep egy hegyoldalba épült, Mar Sara nagyobb városaitól távol, a
bolygó másik oldalán. Nem szerepelt a Michael Liberty által fellelt
archívumokban, de Mengsk tudott a létezéséről.
Valahol a telep mélyén volt egy adatokkal teletömött számítógép. A
terroristavezér azt mondta, nem tudja, milyen jellegűek az adatok, de abban
biztos, hogy fontosak. Azt is tudta, hogy szüksége van rájuk, és azt is, hogy
Raynor meg fogja szerezni neki.
Mindez elgondolkodtatta Mike-ot. Vajon mit tud még a terrorista? A Chau Sara
mély kráterein is eltöprengett. Vajon léteznek hasonló helyek ezen a bolygón is,
amelyek a legtöbb ember számára ismeretlenek, de a protossoknak jelentenek
valamit? Vajon Mengsk ezekről is tudott?
Liberty hirtelen úgy érezte, mintha egy szőnyegbombázás alá vett célterület
kellős közepén állna, és a bombázók már megjelentek volna a horizonton.
A bolygó kezdett felbomlani. A Raynort és katonáit szállító leszállóegységek
képernyőin láthatták a pusztítást. A korábbi termőföldeket több mérföld
hosszúságban ellepte egy kúszónövényszerű valami. Egy élő, pulzáló
organizmus borította a talajt, mely indáival egészen mélyre, a sziklás rétegekig
lehatolt. Torz gombákhoz hasonló, különös objektumok tarkították a tájat;
skorpiószerű teremtmények vonszolták magukat előre, és felzabáltak mindent,
ami az útjukba került. A nagy, kígyószerű hydralisk-fenevadak nyúzott
kutyaszerű zerglingeket tereltek a síkságokon. És egyszer a horizonton
megjelent egy repülő tárgy is, ami úgy festett, mint valami szárnyas, organikus
ágyú.
A kúszó organizmus egyelőre nem érte el a Jacobs telepet, de a különös zerg
tornyok már megjelentek a közelében. A telep főkapuja nyitva állt, és a
személyzet tagjai futva menekültek kifelé a komplexumból. Amikor a
leszállóegységek kirakták Raynor csapatát, tűz alá vették őket.
Liberty még az alacsony technikai szintű harci szervópáncél viszonylagos
biztonságában is habozott pár pillanatig.
Ezf nem Mengsk kedvéért teszem - mondta magának -, hanem Raynorért!
A tengerészgyalogos őröket sokkal inkább érdekelte a menekülés, mint a harc,
így Raynor egysége könnyedén szétkergette őket. Michael Liberty követte a
testes, páncélos alakokat a bázis belsejébe.
Mihelyt beléptek, megerősödött az ellenállás. A falakra szerelt elhárító ágyúk
lövedékzáporral fogadták őket. Minden sarokra jutott néhány, a falból vagy a
padlóból előugró löveg. Mire Raynor észbekapott, már két embert vesztett.
- Találnunk kell egy kontrollszámítógépet! - kiáltotta Mike.
- Igen - értett egyet Raynor -, de fogadni mernék, hogy az ágyúk másik oldalán
lesz!
Kilépett a folyosóra, széles, legyezőforma ívben szétterített egy sorozatot, és
leszedte a néhány másodperccel korábban még láthatatlan célpontokat. Mike
olyan közelről követte, ahogy csak merte. Készenlétben tartotta saját automata
karabélyát, de mire befordult a sarkon, Raynor már egy füsttel borított átjáróban
állt. Elszenesedett lövegállások izzottak a falakon és a padlón.
Harminc méterrel távolabb újabb kereszteződés következett. Újabb lövegtorony
ugrott elő a padlóból, mint valami mechanikus ürge, és tűz alá vette a járatot.
Raynor és Liberty bebukott az egyik oldalsó ajtón, az osztag három másik tagja
egy másikon. Az utolsó nem mozgott elég gyorsan, a lövedékek telibe
kaszálták. Előreesett, de a zuhanását lelassította a sisakját és szétroncsolt
mellkasi páncélját ostromló golyók zápora. - Oké, ezt is el kell kapnunk! -
mondta Raynor.
- Várjon! - csattant fel Mike. - Azt hiszem, találtam valamit!
A masina egy tipikus kommunikációs központra hasonlított. Mindkét oldalára
képernyőket szereltek, és tengernyi gombot illetve kapcsolót zsúfoltak a
kezelőpanelekre. A képernyőkön olyasmit láttak, ami erősen emlékeztetett a
telep alaprajzára.
- Ez egy térkép - állapította meg Raynor.
- Telitalálat! - vigyorgott Mike. - Még annál is jobb, ez egy olyan térkép,
aminek jó hasznát vesszük!
A monitorokon számos terület vörös fénnyel villogott. Ezek azokat a pontokat
jelezték, ahol már a támadók voltak az urak. Más területeken zöld csillagok
hunyorogtak, például a helyiség ajtaja előtti folyosón is. Ezek valószínűleg az
aktív védelmi pontokat szimbolizálták.
- Rendben! - mondta Mike. - Mit tud a komputerekről?
- Egyszer kicseréltem a Keselyűmön a fedélzeti számítógépének
memóriapaneljét - mondta Raynor.
- Pompás!
Mike saját tapasztalata abból állt, hogy egy alkalommal megjavított egy
viszonylag bonyolult kommunikációs egységet, méghozzá a terepen, de nem
fejtette ki bővebben a véleményét. A tengernyi billentyűt és kapcsolót fürkészte.
Valamennyit megszámozták, de nem mellékeltek listát a számok jelentéséről.
Megnyomott egy billentyűt, mire a képernyőn kialudt az egyik zöld csillag.
Megnyomott egy másikat, és elenyészett egy újabb csillag. A sikeren
felbuzdulva, vad tempóban nekilátott a gombok nyomogatásának. Körülbelül
tizenöt másodperc múlva elhallgatott a folyosón dörgő robaj.
- Szép munka - intett neki Raynor.
- Nézzük mit csinál a többi!
Mike megragadott egy apró, kétállású kapcsolót, és átfordította. Valahol a
komplexum mélyén felüvöltöttek a szirénák, és a padló vibrálni kezdett a lábuk
alatt.
- Mi a szentséges isten volt ez? - kérdezte Raynor.
- Azt jelzi, hogy kimerítettem a mai napra járó szerencseadagomat! - Mike
széttárta a karjait.
- Akkor miért csinálta?
- Úgy tűnt, megfelelő intézkedés, a megfelelő időben. Raynor csalódottan
felsóhajtott.
- Erről a terminálról le tudja tölteni a keresett adatokat?
Mike megrázta a fejét, és végigfuttatta az ujját a telep sematikus rajzán.
- Itt - mutatott egy pontra. - Van egy elszigetelt, teljesen különálló rendszer.
Nincs rácsatlakoztatva a főhálózatra.
- Gondolja, hogy ez lesz az?
- Ennek kell lenni! Úgy lehet a leghatékonyabban megvédeni az információkat a
hekkerektől, ha elkülönítjük a számítógépet, amely tartalmazza őket. Ez az
adatvédelem első számú aranyszabálya!
- Gyerünk, csapjunk szét a férgek között! - mondta Raynor, és jelzett az osztag
többi tagjának.
- Igen - mondta nevetve Mike. - Adjunk a „férgeknek"! Kiléptek az ajtón, aztán
rögtön vissza is buktak, amikor újabb sorozat robbant a folyosó falán.
- Liberty! - bődült el Raynor. - Azt hittem, kiiktatta az összes lövegsort!
- Ezek nem automata lövegek, Jim! - kiáltotta vissza Mike, miután lekuporodva
kikémlelt a folyosóra. - Ezek mozgó célpontok!
Két, fehér szervópáncélt viselő alak lapult a kereszteződésnél. A páncéljuk a
színétől eltekintve erősen hasonlított Mike szereléséhez. Automata
karabélyaikkal folyamatosan pásztázták a folyosót.
Mike is előhúzta a saját karabélyát, kissé kihajolt az ajtón, és felvette a
tüzelőpozíciót. A célkeresztje a fehér páncélos alak teste közepén lebegett.
Hirtelen azon kapta magát, hogy képtelen lőni. Egy ember, egy élő ember volt a
célpontja. Nem bírta megtenni.
A fehér páncélt viselő alak nem volt ilyen aggályosko-dó, és rálőtt Mike-ra. Az
ajtókeret darabokra szakadt a becsapódások nyomán, miközben Liberty
visszaperdült a szobába.
- Mi történt? - kiabálta Raynor. - Fedezékben vannak?
- Nem... - kezdte Mike, és megcsóválta a fejét. - Nem tudok rájuk lőni.
Raynor a homlokát ráncolta.
- De hát leszedett egy zerget egy szál vadászpuskával. Láttam!
- Az más volt. Ezek emberek!
Mike azt várta, hogy a beismerése utálkozást vált ki a rendőrbíróból, de Raynor
egyszerűen csak bólintott.
- Semmi baj! Sok embernek gondot okoz, ha más emberekre kell lőnie. A jó hír
az, hogy ők nem tudják, hogy maga nem akarja lelőni őket. Lőjön a fejük fölé!
Az majd elriasztja őket.
Visszatolta Mike-ot az ajtóba. A folyosó másik oldalán a két gyalogos
tűzpárbajt vívott a két fehér páncélos alakkal.
Mike kiperdült a folyosóra, célba vette a jobb oldalit, kicsivel feljebb emelte a
karabély csövét, és leadott egy sorozatot. A fehér alak leguggolt, a társa
körbelendítette a fegyvere csövét, és fél térdre ereszkedett. Mike önkéntelenül
elmosolyodott. A megijesztett katona mellkasa hirtelen kirobbant, és jókora
vérfolt fröccsent a fehér páncélra.
A társa megpróbált reagálni, de nem maradt rá ideje. A vizorján keresztül
becsapódó lövedék vörös párafelhővé változtatta a fejét.
Mike felpillantott és meglátta, hogy Raynor a szobából kihajolva felette
egyensúlyoz. Két lövéssel leszedte a két ellenséges katonát.
A marsall lenézett rá:
- Megértem, hogy gondjai vannak azzal, ha élő emberre kell lőnie. Sajnos,
nekem nincsenek. Most pedig gyerünk!
A falakra és a padlóba szerelt lövegek ezúttal csendben maradtak, így a csapat
gyakorlatilag végigrohant a folyosókon. Mike könnyű páncélzatot viselt, így ő
haladt az élen. Hirtelen rádöbbent, hogy nem ez a legbölcsebben kiválasztott
tartózkodási hely.
Aztán befordult egy sarkon, és egyenesen nekirohant egy zerglingnek, de
továbbvitte a lendület. Megcsúszott és átesett a nyúzott fenevadon. Miközben
tehetetlenül átbukfencezett rajta, érezte a testén a lény izmainak lüktetését és
reszketését. A vállán landolt, a fájdalom nyomban végigvágott a teste jobb
oldalán.
- Zerg! - üvöltötte a riporter. - Öljétek meg! - Nem vett tudomást a fájdalomról,
előrelendítette a fegyverét, és remélte, hogy nem ment tönkre esés közben.
- Kereszttűz! - ordított Raynor. - Eltalálhatjuk egymást! Egy csendes pillanat
következett. Raynor gyalogosai voltak az egyik oldalon, Mike a másikon, a zerg
középen. Ebből a közelségből a riporter érezte a lény lélegzetének bűzét. Úgy
tűnt, a bomlás és rothadás szagát izzadja ki magából.
A zergling az osztag irányába fordult, aztán a riporter felé, mintha megpróbálná
eldönteni, kire támadjon elsőként. Végül bezárult valami organikus áramkör a
torz agyban,
és a lény döntött. Hörgő üvöltés kíséretében, kinyújtott karmokkal rávetette
magát Libertyre.
Mike előrelendült, egyenesen a levegőben repülő fenevad alá, és felemelte a
karabélyát. A teremtmény hasába döfte a fegyver csövét, és követte a mozgását.
A lény és a cső széles ívet leírva a férfi fölé ért. Az ív legmagasabb pontján
Mike meghúzta a ravaszt. A sorozat darabokra tépte a zerglinget. A testet átütő
lövedékek fülsértő pengessél lepattantak a folyosó fém mennyezetéről.
Mike vadul köpködött; teljesen beterítette a szétfröccsenő nyálka. Raynor
odarohant hozzá.
- Mit keres itt egy zerg? - csattant a rendőrbíró.
- Talán azt, amit mi? - vetette fel Mike.
- Gyerünk, keressük meg azokat az információkat! -A marsall intett az osztag
másik két tagjának.
- Gyerünk, keressünk egy zuhanyt! - morogta Mike, miközben a zergling beleit
törölgette összemocskolt páncéljáról.
A komplexum még tartogatott néhány meglepetést. A folyosó jókora teremmé
szélesedett. A teremben három további zergling kóborolt, de a gyors össztűz
elsöpörte őket, mielőtt észbe kaphattak volna. A falak mentén ketrecek
sorakoztak, valamennyi ajtaja nyitva állt. A ketrecek a zerglingek bűzét
árasztották.
- Ezek itt tartották őket - mondta Raynor. - Házi kedvencnek kissé harapósak,
nem? Tanulmányozták őket?
- És vajon mióta? - Mike odaért az izolált számítógép állomáshoz, és elkezdett
zongorázni a billentyűkön. -Jézusom, ezt nézze!
- Az információ?
- Az, de van itt más is. Ezt nézze! A zergekről szóló feljegyzések első dátuma
több hónappal ezelőtti.
- De hát az lehetetlen! - hőkölt hátra Raynor. - Kivéve...
- Kivéve, ha a Konföderáció egész idő alatt tudott a zergekről. Tudták, hogy itt
vannak. A rohadt életbe, lehet, hogy ők hozták ide őket!
- Az a bicikliző Samuel J. Houston! - hördült fel Raynor. Mike feltételezte,
hogy ez egy helyi átok lehet. A marsall hozzátette: - Mentse ki lemezre, és
tűnjünk el innen!
- Csinálom! - biccentett Mike. A CD- másoló halkan zümmögött néhány percig,
aztán kiköpte az ezüstös korongot. - Kész van! Gyerünk!
Abban a pillanatban, amikor Mike kikapta a lemezt a gépből, a világítás hirtelen
vörösre váltott. A fejük feletti hangszóróból nyugodt, női hangot hallottak.
- Önmegsemmisítő rendszer aktiválva!
- A francba! - káromkodott Mike. - Elég otromba vicc!
- Gyerünk, kifelé! - vezényelt Raynor. - És nehogy rossz helyen forduljon be!
A menetet a könnyű páncélt viselő Mike vezette. Ezúttal nem tartott a
felbukkanó meglepetésektől. Tudta, csak halottakkal találkozhatnak a kivezető
úton.
A felülről érkező, kellemes hang figyelmeztette őket:
- Tíz másodperc a robbanásig!... Öt másodperc a robbanásig!
Végre kijutottak, és a narancssárga ég alatt folytatták az eszelős rohanást. Mike
egyre csak futott, nem akart megállni, amíg el nem éri a leszállóegységet.
Raynor utolérte és a földre taszította. A riporter vadul szidta a marsallt, de a
hangját elnyomta a robbanás mennydörgése.
A detonáció nyomán az egész hegyoldal hullámzott; a lefojtott erő a telep
bejáratára összpontosult. Hatalmas lángnyelv kíséretében kirobbant a főkapu.
Perzselő hőhullám söpört végig Libertyn és a földre borult katonákon. A hegy
beleroskadt önmagába. Mike a hevesen vonagló talajhoz tapadt és imádkozott.
Hirtelen mindennek vége lett. Megszűnt a remegés, a dörgés. Vastag, fekete
füstoszlop szállt ki a főkapun. A kábultan feltápászkodó Mike rájött, ha állva
marad, a légnyomás lesöpörte volna térképről.
- Köszönöm - mondta Raynornak.
- Úgy tűnt, megfelelő intézkedés, a megfelelő időben -mondta a rendőrbíró. -
Gyerünk, tűnjünk el innen, mielőtt a zergék ránk találnak.
Mengsk a parancsnoki hajója, a Hyperion hídján várta őket, mely a Norad II
hídjához viszonyítva jóval kisebb és jóval lakályosabb volt. Sokkal inkább egy
dolgozószoba és egy könyvtár keverékének benyomását keltette, mintsem egy
flotta idegközpontjáét. A helyiség szélein álló műszerek előtt technikusok
dolgoztak, és halkan beszéltek a különféle kommunikációs készülékekbe. Az
egyik falat a hatalmas képernyő uralta. Mike körülnézett, de sehol sem látta
Kerrigan hadnagyot.
- Zergék voltak odabent! - közölte Raynor, miközben átnyújtott a lemezt. - A
Konföderáció már hónapok óta tanulmányozza az átkozott idegeneket!
- Évek óta - mondta Mengsk, a meglepetés leghalványabb jele nélkül. -
Jómagam is láttam zergeket a Konföderáció celláiban, legalább egy évvel
ezelőtt. Világos, hogy a konföderációsok már egy ideje tudnak a lények
létezéséről. Sőt, kimondottan tenyésztik őket!
Mike nem szólt semmit. Eljutott a Konföderáció legmélyebb bugyrainak
legaljára. Már semmit sem tehettek, amivel meglephették volna.
Raynor álla leesett.
- Azt akarja mondani, hogy egyfajta laboratóriumnak használták a bolygómat,
ahol ezeket a... ezeket a lényeket kutatták?
- A maguk bolygóját és a test vérbolygójukat is! - bólintott Mengsk. - És csak a
jó ég tudja, hogy még hány Peremvilágot. Szelet vetettek, barátom, és most
vihart fognak aratni.
Ekkor - életében talán először - Raynor elbizonytalanodott. Mike azon
töprengett, a rendőrbíró kisebb bűncselekményekhez szokott agya fel bírja-e
fogni egyáltalán ennek a borzalomnak a méreteit. Ki tartóztatsz le, ha népirtást
követtek el? Kit büntetsz ilyen bűnökért?
A riporter felocsúdott.
- Össze kell állítanom egy tudósítást. Összefoglalom mindazt, amit eddig
találtunk.
- Van egy kódolóval felszerelt kommunikációs készülékünk, nyugodtan
használhatja - mondta Mengsk. - De remélem tudja, hogy sosem engedik adásba
ezt a sztorit.
- Azért van rá esély! - vitatkozott Michael, de magában egyetértett Mengskkel.
Ha a tarsonisi régi Családok elég paranoiásak ahhoz, hogy megfenyegessék egy
építkezési botrány kirobbantóját, akkor vajon mennyire készségesen ismernék
be, hogy bolygópusztító idegenekkel üzletelnek?
Mike hirtelen megörült annak, hogy a gondolatolvasó nincs jelen.
Halkan felcsendült egy harang, és az egyik technikus bejelentette:
- Térgörbület jelet fogtunk a négy-pont-öt-pont-hétnél.
- Húzódjunk biztonságos távolságba, megfigyelést a maximumra - vezényelt
Mengsk. - Uraim, ha gondolják, maradjanak itt, nézzék végig ennek a különösen
ízléstelen passiójátéknak az utolsó felvonását.
Egyikük sem mozdult, így Mengsk visszafordult a képernyőhöz. Mara Sara
hatalmas, narancsvörös korongja felettük izzott. Néhány fehér felhőpászma
lebegett az északi félteke fölött. A narancssárga felszín java része elszürkült és
feltöredezett. A talajt ellepte a kúszónövény és a benne élő kreatúrák hada.
Úgy tűnt, maga a felszín pulzál és háborog, emelkedik és süllyed, mint valami
óriási élőlény. A szétterülő széles, matracszerű nyúlványok még az óceánokat is
ellepték. Vadul tekergőztek és rángatóztak, mint valami élő algaszőnyeg.
Emberi lény nem maradt a bolygón. Legalábbis élő emberi lény nem.
A bolygó korongja felett megvillant valami, és Mike tudta, hogy megérkeztek a
protossok. A villámló hajók kiemelkedtek a térgörbületből. Egy kékesfehér,
elektromos kisülés, és ott termett a flotta. Aranyszínű hordozók érkeztek a
molylepkeszerű kisebb egységekkel, fémes, denevérszárnyú szerkezetek
rajzottak a nagyobb hajók közötti térben. Lélegzetelállítóak és halálosak voltak,
a művészi szintre emelt pusztítás hordozói.
Mengsk halkan beleszólt a gégemikrofonjába, és Mike érezte, hogy beindulnak
a hajtóművek. A terroristavezér felkészült, hogy azonnal lelép, ha észreveszi,
hogy a flotta felfigyelt rájuk.
Mint kiderült, emiatt nem kellett aggódniuk. A protossok kizárólag az alattuk
lévő, fertőzött bolygóval törődtek. A nagyobb hajók alján kinyíltak a hatalmas
ajtók, és vaskos, rendkívül intenzív energianyalábok kezdtek nyújtózkodni a
felszín felé. Az idegenek mindent felperzselő zárótüzet nyitottak az alattuk
keringő bolygóra.
Amit az energiasugarak eltaláltak, az nyomban elhamvadt. Maga az ég is
besűrűsödött ahol a sugarak áthatoltak az atmoszférikus burkolaton. A csapások
hatására a levegő eltávolodott a bolygótól.
Ahol a sugarak elérték a felszínt, hatalmas kitörések robbantak az ég felé. A
talaj felforrt, felszakadtak a kúszóval fertőzött, és az addig tiszta területek.
Halálos szivárványszínű sugárzás - fényesebb, mint amit Mike valaha is látott
-kígyózott felfelé a találati pontokból, könyörtelenül felzabálta a földeket és a
vizeket, kiforgatta helyéből a bolygót alkotó anyagot.
A többi hajó elkezdett vékonyabb sugarakat lőni. Ezeket sebészi pontossággal
irányozták meghatározott helyekre. Mike rájött, hogy a városok a célpontok.
Tűz alá vették a településeket, hogy ne maradhasson túlélő. Semmiféle emberi
létesítmény. Mike tudta, hogy a Jacobs telep is a kijelölt célok között szerepel.
Ez tényleg nem sokon múlt! - villant át az agyán, és fájdalmasan összerándult a
gyomra.
Az egyik sugár átütötte a földkérget, nyomában hatalmas vulkán tört a felszínre.
Izzó magma ömlött és fröcskölt felfelé, és mindent felzabált, amit a sugarak
félig már megolvasztottak. Lángra kapott a világ légkörének túlnyomó része. A
levegő hatalmas fátylak formájában elszakadt a bolygótól, és az orbitális pálya
mentén lebegett. Ami még megmaradt a légkörből, az gigászi tornádókba és
hurrikánokba tömörülve tombolt, amíg a sugarak fel nem emésztették.
Vörös, vulkanikus izzás borította be a Mar Sara északi féltekéjét. A talaj
maradéka halálos szivárványként hullámzott. A támadást semmi sem élhette túl,
sem emberi lény, sem más létforma.
- Totálisan megsemmisítik - suttogta Mike. - Semmit sem hagynak belőle.
- Valóban - bólintott Mengsk. - És vagy nem képesek, vagy nem akarnak
különbséget tenni köztünk és a zergék között. Talán nem is létezik különbség a
számukra. Fel kell készülnünk az indulásra. Bármely pillanatban észrevehetnek
minket.
Mike a marsallra pillantott. Raynor vonásai megkeményedtek. Zord arccal
markolta az előtte húzódó korlátot. A protoss hajók kék villámait mutató
képernyők fényében olyannak tűnt, mint egy szobor. Csak a szeme élt,
tekintetéből végtelen bánat sugárzott.
- Raynor? - szólított meg Mike. - Jim? Jól van?
- Nem - hangzott a halk válasz. - Gondolja, hogy ezek után bármelyikünk képes
jól érezni magát?
Mike erre nem tudott mit válaszolni, némán ült, miközben a bolygó elpusztult.
Arcturus Mengsk halkan beleszólt a gégemikrofonjába. Néhány pillanattal
később rájuk nézett:
- Felkészültünk az indulásra!
- Rendben - mordult fel Raynor, de a tekintetét továbbra is a képernyőre
függesztette. - Menjünk!
9
Marsall és lidérc
James Raynor volt a legtisztességesebb ember, akivel a Konföderáció
összeomlása során találkoztam. Bizton ki merem jelenteni, hogy mindenki más
vagy áldozat volt, vagy gazember, vagy mindkettő egyszerre.
Első ránézésre Raynor egy isten háta mögötti területen élő cowboynak tűnt, egy
volt a derék öregfiúk közül, akik bárpultoknál terjesztik a régi szép időkről
szóló hazug meséiket. Volt benne valami nyakasság, valami túlzott önbizalom,
ami először bosszantott. Mégis, egy idő után megláttam benne az értékes
szövetségest és - merészelhetem ezt mondani? - a barátot.
Jim Raynor hitt magában, és hitt azokban, akik körülvették. És ebből a hitből
származott az erő, ami lehetővé tette neki és követőinek, hogy túléljenek
mindent, amit a világegyetem felvonultatott ellenük.
Jim Raynor volt a legtisztességesebb és legtiszteletreméltóbb férfi.
Feltételezem, pontosan ezért jutott neki a legnagyobb tragédia ebben az
istentelen háborúban.
A Liberty-kiáltvány
Mengsk csak egy újabb politikus benyomását keltette Libertyben. Minden
állítólagos kísértő szelleme ellenére a motivációi éppoly nyilvánvalóak voltak,
mint a Tarsonis legutolsó talpnyalóit mozgató érzések. Egyre csak a hatalma
kiterjesztésén fáradozott, és nem volt hajlandó lemondani egyetlen potenciális
szövetségeséről sem. Mike rájött, hogy a férfi ezért állta mindig a szavát. Olyan
helyzetben volt, amikor túl veszélyes lett volna, ha elterjed róla ennek
ellenkezője.
A terroristavezér kapitányi rangot adott Raynornak a szolgálataiért, Liberty
jutalma pedig egy mélyinterjú-sorozat lett. Mike gondosan kikerülte a
propagandát, noha Mengsk szemlátomást vágyott rá, de ezáltal a karizmatikus
vezér még készségesebben állt a kérdések elé. A riporter ellenállása miatt a
lázadó parancsnok még erősebben kívánta az egyetértését.
Mike azon kapta magát, hogy lassan egyre több és több, a Konföderációval
kapcsolatos dologban egyetért Mengskkel. A pokolba, hiszen az évek során
készített riportokban ő maga is számtalanszor felvetette már ezeket a
kérdéseket, bár jóval óvatosabb formában. Az Emberi Konföderáció kriminális
bürokrácia volt, színültig tele karrierpolitikussal és korrupt hivatalnokkal,
akiknek az volt a csatakiáltásuk, hogy: „És mi jut nekem?"
A terroristavezérnek egy másik dologban is igaza volt. Az UHH egyetlen
másodpercet sem közölt a Mar Sara pusztulásáról szóló riportból, vagy a
Konföderációnak a támadással kapcsolatos bűnös érintettségéről. Annyit árultak
el az embereknek, hogy nem egy, hanem két ellenség fenyegeti őket az űrből, a
felszínt feldúló zergék és az eget felperzselő protossok. Mindkettőt az
emberiség engesztelhetetlen ellenségeként mutatták be, és közölték, hogy az
egyetlen megoldás, ha mindenki egyesül a Konföderáció zászlaja alatt, hogy
visszaverjék őket.
- Ilyen a zsarnok természete - mondta Mengsk egy este, amikor a Hyperion
megfigyelő fedélzetén ültek. A kis asztalon érintetlenül állt a brandyje. Liberty
pohara rég kiürült, és a sakktábla mellett árválkodott. A táblán a fehér király az
oldalán hevert. Mengsk megszokásból mindig feketével játszott, Liberty
rendszerint veszített a fehérrel. Az asztal távolabbi sarkán egy tiszta hamutartó
állt. Michael ismét abbahagyta a dohányzást, de Mengsk ettől függetlenül
fenntartotta a lehetőséget a számára.
- A zsarnok csak úgy maradhat életben - folytatta Mengsk -, ha
elrettentésképpen egy nála nagyobb zsarnokra mutogat. A Konföderáció nem
ismerte fel a másik zsarnokban rejlő veszélyt, amely most ránk zúdult.
- A protossok és a zergék előtt - jegyezte meg Mike -maga volt a kedvenc
fenyegetésük.
Mengsk felnevetett.
- Be kell vallanom, én magam a jóindulatú despotizmust tartom a legjobb
államformának. De nem hinném, hogy a jelenleg hatalmon lévő oligarchák
egyetértenek ezzel.
- És maga is egy nagyobb zsarnokra mutogat, hogy fedezze a saját
szemfényvesztéseit? - kérdezte Mike.
- Természetesen - bólintott Arcturus Mengsk. - De sokat lendít a dolgon, hogy
az ellenségeink tényleg sokkal nagyobb zsarnokok, mint mi vagyunk. Vagy
mint amekkorák lenni szeretnénk. - Felkapta Mike eldöntött fehér királyát.
-Játszunk még egyet?
Mike továbbra sem látta Kerrigant, és amikor rákérdezett, a vezér csak ennyit
mondott:
- Megbízható hadnagyomnak a terepen veszem a legnagyobb hasznát.
Mike felfogta, hogy a nő odakint dolgozik, és egy újabb bolygót készített elő
egy újabb lázadásra. Nem tévedett. Két nappal később a parancsnok a
megfigyelő fedélzetre kérette őt és Raynort. A képernyőkön egy rozsdabarna
bolygó korongja úszott. Mögötte hatalmas gázóriás derengett, mint valami
gondos szülő.
- Az Antiga Prime - mutatott a monitorra Mengsk. - Az Emberi Konföderáció
egyik határkolóniája. A népe már nagyon, de nagyon unja a Konföderáció
katonaságát, ami a protossok és a zergék megjelenése óta egy kicsit túl
keménykezű lett. Szeretném, ha Raynor kapitány segítene az antigánoknak
kirobbantani a felkelést. Ehhez először foglalkoznunk kell egy Alfa egységgel,
amely féltő gondoskodással felügyeli a terület fontosabb útjait.
- Örömmel, uram! - felelte azonnal Raynor. Mike észrevette, hogy Raynor
higgadtabbnak és összeszedettebbnek tűnik, mint a Sara rendszerben. Az, hogy
a saját egysége túlélői egyesültek a Korhal Fiaival, szemlátomást segített neki
abban, hogy túltegye magát a Mar Sara elvesztésén, és vakmerő, pimasz
természete megint feltört a felszínre. Akcióra vágyott.
- És ön, Mr. Liberty - fordult a riporterhez Mengsk -, szeretne csatlakozni ehhez
az egységhez?
- Bizonyára elkerülte a figyelmét a tény, Arcturus - mondta Mike -, de még
mindig nem dolgozom önnek!
- Pillanatnyilag éppen senkinek sem dolgozik - válaszolta Mengsk. - Az UHH
feltűnően tartózkodik az ön illusztris személyének szerepeltetésétől. Csak arra
gondoltam, hogy esetleg szakmailag érdekli...
- És? - sürgette Mike.
- És hogy az ön fürge nyelve és okosan használt jegyzettömbje olyan fegyver,
amely segíthet felbátorítani az antigánokat, hogy letépjék magukról a
béklyóikat. - Kissé szégyenkező mosolyt villantott a riporterre, és Mike máris
tudta, hogy le fog szállni a bolygóra.
Az Antiga Prime egykor vízi világ volt, de az óceánok az új címük hátrahagyása
nélkül távoztak. Csupán keményre száradt sármezők maradtak utánuk, lapos
síkságok, amelyeket bíbor virágot hajtó növények borítottak. Helyenként
egy-egy hajdani tengeri élőlény fosszilis kövülete törte át a felszíni réteget. Már
csak megkövesedett csontok emlékeztettek arra, hogy valaha az embernél jóval
nagyobb lények népesítették be a bolygót.
A leszállóegység kirakta őket egy alacsony fennsíkra, amely pontosan olyan
volt, mint az Antiga összes többi alacsony fennsíkja.
Mengsk megemlítette, hogy amint földet érnek, kapcsolatba lép velük
felderítője. Mike egy pillanatig sem kételkedett az illető kilétében. Miközben a
lázadók felállították a rögtönzött védővonalat a hajó körül, a riporter nyitva
tartotta a kommunikációs hálót Mengsk és a helyi parancsnokok között.
Kerrigan a semmiből bukkant elő, dacára annak, hogy körülöttük semmi sem
nyújtott fedezéket. Lidércpáncélt -ellenséges környezetre tervezett álcázó
felszerelést - viselt és kartácskarabély himbálózott a vállán. Miután levette a
sisakját, vörös haja lángolni látszott az Antiga vakító erejű napsütésében.
A hadnagy gyorsan letisztelgett. - Raynor kapitány, befejeztem a terület
felderítését, és... Maga disznó!
Mike gyorsan lehalkította a kommunikációs egysége hangját. Raynor
hátrahőkölt, mintha bekapott volna egy hatalmas ütést.
- Micsoda? - csattant fel a kapitány. - Hiszen még nem is mondtam semmit!
Kerrigan széles ajka pajkos mosolyra görbült.
- Azt nem is, de gondolta!
- Szóval maga telepata - mondta Raynor, és olyan pillantást vetett Michaelre,
amiből még a riporter is megértette, mire gondol. Miért nem figyelmeztetett
erre? Odaszólt a hadnagynak: - Nézze, csak a feladatra koncentráljunk, oké?
- Rendben! - horkant fel Kerrigan. - A központi harcálláspont néhány
kilométerre van innen, nyugati irányban, odafent, az egyik platón. Alfa század,
de Duke nincs itt. Sajnálom, fiúk. Leszedjük őket, és a bennszülött erők
hajlandóak lesznek fellázadni. Van néhány torony, amit el kell kapni, hogy
bejuthassak.
- Rendben - mondta Raynor a homlokát ráncolva. - Ugye nem kell mondani,
hogy máris induljon?
- Nem, arra semmi szükség - mondta Kerrigan, egy kicsit túl hevesen. - De van
még egy dolog.
- Ki vele, hadnagy! - mondta Raynor. - Én nem olvasok a gondolatokban.
- Egyre több jelentést kapunk a területen felbukkanó xenomorfokról! - Kerrigan
elmosolyodott a szavaira adott válaszreakción.
Raynor szorosan összevonta a szemöldökét. Mike majdnem kiesett a székéből.
- Xenomorfok? Zergék? Itt?
- Megcsonkított borjak, titokzatos eltűnések, rovarszemű szörnyek - erősítette
meg Kerrigan. - A szokásos gyanús jelek. Nem sok, de éppen elég.
- Francba - morgott Raynor. - Konföderációsok és a zergék. Úgy tűnik, kéz a
kézben járnak. Oké, akkor most gyerünk, vágjunk bele!
Az Antiga Prime széles, kiszáradt sártengereí ideális feltételeket biztosítottak a
gyors haladáshoz, de csapnivalókat a rejtőzködéshez. Dél felől felbukkant két
tengerészgyalogos felderítő. Raynor a Keselyűvel elindult, hogy elintézze őket,
miközben Kerrigan, Raynor gyalogosai és Mike lassan araszoltak előre a
fennsíkon. Körülbelül háromszáz métert haladtak, amikor felemelkedett előttük
egy lövegtorony.
Mike fejhallgatója megreccsent:
- A pokolba! - szitkozódott Kerrigan. - Szenzorokat raktak az oldalára!
Moccanni sem tudok, mert rögtön észrevesznek! Ide tudja hívni erősítésnek azt
a kávédarálót?
- Dolgozom rajta! - vágta rá Mike, miközben becsapódott egy gránát a feje
felett. - Raynor jelentkezzen, itt Liberty! A földhöz vagyunk szegezve!
Szükségünk van a tűzerejére, de azonnal!
Mike nem tudta biztosan, hogy a kapitány vette-e az adást, de aztán meghallotta
a Keselyű hajtóművének magas hangú sivítását. Raynor felsiklott egy közeli
domb tetejére, és vakmerőn közeledett, miközben a torony fordulni kezdett,
hogy célba vegye az új áldozatot. Túlságosan lassúnak bizonyult. A járgány
motorháztetője alól fültépő dörrenés kíséretében kiröppent egy
repeszgránát-sorozat. A gránátok a torony alján robbantak, a becsapódások
nyomán felcsaptak a lángnyelvek, és betontörmelék záporozott szét.
Kerrigan felkiáltott, mire a megmaradt gyalogosok kiugráltak a fedezékeikből,
és elárasztották a tornyot kézifegyver tűzzel. Raynor nagy sebességgel
közeledett a torony felé. Leadott egy újabb sorozatot, de ez már több volt a
szükségesnél. Mire a második össztűz elérte a célt, a létesítmény dőlni kezdett.
A marsall felgyorsított, elhúzott mellette, így a torony pontosan a háta mögött
zuhant a földre.
Megreccsent Mike magánvonala:
- Máskor csak akkor hívjon, ha fontos, cimbora! - közölte a kapitány vidáman.
- Mit mondott? - kérdezte Kerrigan. - Ne is törődjön vele. Ez egy disznó, bár
meglehetősen ügyes disznó.
Mike megrázta a fejét.
- Raynor kapitány egyike a legbecsületesebb, legerköl-csösebb embereknek,
akikkel azóta találkoztam, hogy eljöttem a Tarsonisról.
- Igen, a felszínen mindenképpen - bólogatott Kerrigan. - De a felszín alatt
disznó, mint a legtöbb ember. Nekem elhiheti!
Mike nem tudta, mit válaszoljon. Végül ennyit sikerült kinyögnie:
- Mostanában elég erős stressz alatt van.
- Igen? És ki nem? - horkant fel ismét Kerrigan. Onnan, ahol álltak, már látszott
a fő harcálláspont. Egy újabb standard félgömb, egy mozgatható létesítmény. Ez
a példány fényesen csillogott, tehát még nem szállták meg a zergék. Emiatt
Mike furcsamód egyszerre érezte magát jobban és rosszabbul.
Befutott egy újabb hívás. Ezúttal Raynor kért erősítést. Kerrigant kérdezte,
elküldené-e hozzá a vele maradt gyalogosokat.
- Raynor azt kéri... - kezdte Mike.
- Küldöm - mondta a hadnagy.
- De magának be kell...
- Be kell jutnom! És ezt megtehetem gyalogos támogatással, de nélküle is. Ők
csak extra célpontok. Küldje el őket és kövessen, amikor már tiszta lesz a terep.
Mike továbbította a parancsot, mialatt Kerrigan felvette a lidércpáncél sisakját
és a fejére borította a csuklyát. Mike figyelte, amint becsatolja a sisakot, aztán
megérint egy kapcsolót az övén, és - eltűnik.
Nem, nem tűnt el egészen. Volt valami hullámzás körülötte, amit az ember
követhetett, ha tudta, mit kell keresnie, és nagyon, nagyon erősen koncentrált.
A harcálláspont bejáratánál álló őrök nem tudták, hogy mit keressenek, és nem
meresztették elég erősen a szemüket. Eldördült egy láthatatlan kartácskarabély,
és az őrök darabokra szakadtak. Néhány pillanattal később felrobbant a főkapu;
a helyén támadt nyílás sötét, szélesre tárt szájként tátongott. A füstben egy
pillanatra kirajzolódott egy sziluett, egy nagy puskát markoló női alak. Aztán
eltűnt az ellenséges harcálláspont mélyén.
Mike lassan követte. Nagyon is tudatában volt annak, hogy neki nem áll
rendelkezésére a szellemharcos két fő fegyvere: az álcázó technológia és a
pszionikus képesség. A halott őrök mellett megállt egy pillanatra. Az Alfa
század egyenruháját viselték, vérző fejüket eltakarta a sisak, amely feketére
színeződött, hogy felfogja az antigán nap erejét. Mike úgy döntött, nem veszi le
róluk a sisakot, mert lehet, hogy ismeri őket. Talán éppen olyanok, akik
tartoznak neki némi kártyán nyert pénzzel.
Beóvakodott a harcálláspont romos kapuján. Kerrigan! könnyű volt követni:
egyszerűen csak végigment a szétzúzott, vérző hullákkal kijelölt ösvényen.
Teljes szervópáncélt viselő nők és férfiak hevertek a járatokban, félrehajítva,
megtépázott rongybabaként, kicsavarodott tagokkal feküdtek a saját vérükben.
Michael Liberty egy röpke pillanatra Swallow hadnagyra gondolt, és rádöbbent,
hogy kezd hozzászokni a friss hullák látványához. Lassanként kifejlesztett egy
emocionális páncélt, hogy ép elmével túlélje az univerzumban dúló háborút.
Egy felborult Góliát lépegető elülső szélvédő plexijén átszúrva megtalálta
Kerrigan kartácskarabélyát. Csatazajt hallott. A hangok elölről és felülről jöttek.
Ösztönösen maga elé kapta automata karabélyát és előrerontott. Az lett a
jutalma, hogy láthatta harcolni Sarah Kerrigant. Amit a nő művelt, az véres
költészet volt, háborús balett. Elérte a harcálláspont központját. Már csak egy
kése és nagy kaliberű pisztolya volt. Egy pillanatra láthatóvá vált, átvágott egy
torkot, és megint eltűnt. A tengerészgyalogosok az irányába vetették magukat,
mire néhány méterrel arrébb ismét felbukkant, és egyenesen a célpontul
kiszemelt katona arcába lőtt. Aztán megint eltűnt, és megint felbukkant, ezúttal
egy forduló rúgást hajtott végre, amellyel kitörte a parancsokat ordítozó tiszt
nyakát.
Mike körbeforgatta a fegyverét, de ismét azon kapta magát, hogy nem tud lőni,
és nem csupán azért, mert vonakodott elvenni egy ember életét. Képtelen volt
megállapítani, hogy Kerrigan merrefelé mozog a teremben, márpedig őt nem
akarta eltalálni. A hadnagy egy macska kecsességével mozgott és egy tigris
elszántságával cselekedett, hogy szétszaggassa valamennyi ellenségét.
Tényleg remekül bánt a késsel. És ami még fontosabb, olyan volt, mint a
protossok: tündöklő és halálos.
A riporter csak egyetlen percig állt az ajtóban, de ez az idő elég volt
Kerrigannek, hogy végezzen a harcálláspont valamennyi ellenséges katonájával.
Csak azok élték túl a mindent elsöprő rohamot, akik a menekülés mellett
döntöttek.
Aztán, amikor minden elcsendesedett, a hadnagy teljes egészében láthatóvá vált,
és Libertynek háttal térdre rogyott a kimerültségtől.
Mike odasétált mögé, és kinyúlt, hogy a vállára tegye a kezét.
Ez komoly hiba volt.
A nő pillanatnyi habozás nélkül megpördült, egyik kezével megragadta Mike
csuklóját, a másikkal pedig azonnal döfött.
A tőr hegye már csak néhány centiméterre volt a riporter fejétől, amikor
Kerrigan megállította a halálos csapást. Az arca haragvó, torz maszk volt. A
rettegés elárasztotta Mike agyát, és abban a pillanatban tudta, hogy a nő is
tudatában van a félelmének.
- Ne. Tedd. Ezt - nyögte Kerrigan. Minden szót külön-külön préselt ki a száján.
Aztán elejtette a kést, és a tenyerébe temette az arcát. - Maga fél tőlem!
Mike egy pillanatig habozott, aztán rábólintott.
- Ezek után? - mutatott körbe.
- Sajnálom - suttogta Kerrigan. - Sajnálom, hogy végig kellett néznie!
Mike mély lélegzetet vett.
- Még sosem láttam magát munka közben. Pihenjen egy kicsit. Nekem el kell
indítanom a forradalmat!
A riporter eltolt egy széttépett testet a kommunikációs konzoltól, betette a
leolvasóba az előre elkészített diszket, beállította a hangot, és kiadott egy
általános jelet valamennyi kimenő hullámsávon.
- Itt Michael Liberty beszél az Antiga Prime népéhez. Ezúton jelentem, hogy az
önök világának központi harcálláspontja a lázadó erők kezébe került. Ismétlem,
a központi harcálláspont a lázadók kezébe került. A Konföderáció ereje megtört,
és nagy a valószínűsége, hogy amennyiben Antiga népe felkel, teljesen meg is
semmisül, és ezzel önök a saját kezükbe vehetik a sorsukat. A harcállásponton
szolgálatot teljesítő tengerészgyalogosok vagy halottak vagy teljes
visszavonulásban vannak, a lázadók veszteségei - Sarah Kerriganre nézett, aki
kimerülten zokogott - minimálisak. Van egy üzenetünk az önök számára
Arcturus Mengsktől, a Korhal Fiai vezetőjétől. Kérem, hallgassák meg!
Mike elindította a lejátszót, és hagyta, hogy a terroristavezér sima, nyugodt
hangja cselekvésre szólítsa a népet. A riporter visszament Kerriganhez, ezúttal
megkerülte, hogy a nő tudja, ő közeledik felé.
A lidércharcos könnyei felszáradtak, de továbbra is reszketett. A karját
összefonta a teste előtt, és aprókat, gyorsakat lélegzett.
- Minden rendben - mondta Mike. - Mindet elkapta!
- Tudom - felelte a nő és Mike-ra pillantott. - Mindet elkaptam. És mivel én
öltem meg mindenkit, azt is tudom, hogy mire gondoltak. Félelem. Pánik.
Gyűlölet. Reményvesztettség. Reggeli.
- Reggeli?
- Az egyik technikus kihagyta a reggelit, és megbánta, mert omlett volt, és azt
szerette. - Kerrigan elfojtott nevetést hallatott. - A pengém már csak néhány
centire járt a torkától, ő meg az omlettje miatt aggódott.
Beletúrt a hajába.
- Borzasztó dolog telepatának lenni.
- Le mertem volna fogadni - bólintott Mike. Tudatában volt annak, hogy a
félelem még nem párolgott el belőle teljes mértékben. A félelem, hogy Kerrigan
képes felhasítani a gyomrát, még mielőtt reagálni tudna. És a nő tudta, hogy ezt
gondolja.
- Tudom, hogy fél - suttogta a gondolatolvasó. - És be is ismeri magának.
Emiatt sokkal okosabb, mint a legtöbb ember. Istenem, hogy mi mindenen
mentem keresztül, hogy ez legyen belőlem! Hogy mit művelt velem a
Konföderáció! Tudja?
- Tudom, hogy a Konföderációnak rengeteg mély verme van, amelyekben a
titkait rejtegeti. Mélyebbek és feketébbek, mint valaha is képzeltem. A
lidércharcosok gondosan ellenőrzött telepatákból álló elit egység...
Kerrigan bólogatott, miközben a riporter beszélt, majd a szavába vágott:
- Drogokkal, fenyegetéssel és brutalitással kontrollálják őket, uralják a testüket
és a lelküket. Nem jobbak, mint ezek a zerg kreatúrák. Harcosokat képeznek,
hogy bővítsék a birodalmukat. Nincs életünk csak az, amit a Konföderáció
megenged nekünk, az is csak addig, amíg hasznosak vagyunk nekik. És egyszer
elhajítanak, nehogy gondot okozzunk. Kivéve azt az esetet...
- Ha megszökik valaki - vette át a szót Michael. - Vagy valaki segít megszökni.
- Hirtelen rádöbbent, hogy a lidérc-harcos miért dolgozik Arcturus Mengsknek.
Tartozott neki, mert a terroristától kapta az életét.
Kerrigan válaszképpen csak bólintott.
- Kicsivel bonyolultabb, de így van.
A bejárat felől súlyos léptek zaja hallatszott, mire Mike felkapta a fegyverét. Az
ajtóban felbukkant a szervópáncélt viselő Raynor alakja.
- Jól vannak?
- Itt végeztünk - jelentett Mike. - A központ elfoglalva, az üzenet leadva!
- Pompás! - vágta rá Raynor. - Csak mert egy jókora Alfa osztag közelít felénk
délről, és szükségünk lesz minden segítségre, hogy elbánjunk velük. Hadnagy,
jól érzi magát?
- Remekül - mondta Kerrigan és feltápászkodott. - Ugye tudja, hogy nyíltan is
beszélhet hozzám?
- Talán csak gondoltam magára - válaszolt Raynor.
- Jim! - szólt rá élesen Mike. - Ennyi elég!
- Tessék? - Raynor meglepődött Mike hangszínén.
- Azt mondtam, ennyi elég lesz! - ismételte Mike. A hangja kevésbé volt
ingerült, de továbbra is komoly maradt.
A kapitány Mike-ra nézett, majd lassan bólintott.
- Igen, magam is azt hiszem - azzal odafordult Kerriganhez. - Sajnálom, ha
megbántottam, hölgyem!
- Már hozzászoktam, kapitány - felelte a lidércharcos. - Azt mondta, még
végezni kell egy csapat tengerészgyalogossal. Gyerünk, lássunk hozzá!
Nehézkes léptekkel elhaladt ellettük, és menet közben láthatatlanná vált.
- Nők! - mordult fel Raynor fejcsóválva. Mike lágyított a hangszínén.
- Az utóbbi időben rengeteg stressz érte.
- Jónak mondja! - horkant fel Raynor.
A páros Kerrigan nyomában elhagyta a létesítményt. A horizont mentén apró
villanások jelezték, hogy az antigánok és a konföderációsok összecsaptak
egymással.
Felettük, a sötétedő égbolton is villanások keletkeztek, egy másik csata jelei. A
szikrák áttáncoltak az égen, mint új csillagok, és csak akkor hunytak ki, amikor
egy ragyogó meteor átszelte az eget, és az atmoszféra sikoltva szétszakadt a
nyomában.

10
Norad II
Van egy szó, amelyet a Régi Földön használtak. Ez a ,,schadenfreude", és azt az
örömérzést jelenti, amit valaki akkor érez, amikor értesül egy másik ember
szenvedéséről. Mint amikor azt hallod, hogy egy rivális tudósító elkárom-kodta
magát a bekapcsolt mikrofon előtt, élő adásban, vagy amikor egy különösen
korrupt hivatalnok véletlenül kilép az érkező szemeteskocsi elé. Az örömhöz
egy árnyalatnyi bűntudat is társul, illetve egy csendes, forró ima, hogy veled ne
történjen semmi rossz.
Amikor a protossok és a zergék mélyen benyomultak a Konföderáció
területeire, rengeteg ,,schadenfreude"-bon volt részünk.
A Liberty-kiáltvány
A többi férfi és nő elment a háborúba. Mike visszatért Mengsk bázisára, és a
kommunikációözönt monitorozta. Hallott elvakult pánikot, amelyet maga is
megtapasztalt a harcokban - hirtelen elvágott egységek előbb kérték az erősítést,
aztán könyörögtek érte, jött a megkönnyebbülés, végül a megmenekülés. Más
egységek üzenetei váratlanul elenyésztek egy sugárzó ködben. Jöttek üzenetek
civilektől, akik segítségért rimánkodtak bárkitől, bármely oldaltól.
Érkeztek zavaros, érthetetlen jelentések a környéken váratlanul felbukkanó
szörnyekről. Ezen üzenetek származhattak a konföderációsoktól, a lázadóktól,
vagy akár a megszállóktól is. Az ilyen jelentések száma óráról-órára nőtt, és ez
meggyőzte Mike-ot, hogy Kerrigannek igaza volt: a zergék megjelentek az
Antigán.
Dühében majdnem rácsapott a konzolra, amikor rádöbbent valamire. A zergék
jelenlétének felfedezése annyira volt jó, mint egy áttételes tumor
diagnosztizálása. Tudta, mire kitalálják, hogyan állítsák meg őket, a lények
elevenen felfalják a bolygót, vagy megjelennek a protossok és végzetes
sterilizációval megakadályozzák a zergék burjánzását.
- De ez sosem fog sikerülni, ugye? - dünnyögte Mike a kommunikációs
egységnek. - Néhány sejt alighanem mindig megszökik, és a daganat másutt
kezd fejlődni.
A gyomrában érzett harag csak egy másodpercig tartott, majd átadta helyét a
csodálkozásnak, amikor a következő üzenet felcsendült a fejhallgatójában:
- Itt Duke tábornok beszél, a Norad II, az Alfa repülőszázad zászlóshajójának
fedélzetéről. Kényszerleszállást hajtottunk végre, és erősen támadnak a zergék!
Azonnali segítséget kérünk bárkitől, aki veszi ezt az adást. Ismétlem, ez egy
elsődleges sürgősségű, vészhelyzeti hívás. Itt Duke tábornok...
A vészhelyzeti hívás újra és újra megismétlődött. Mike háromszor is
meghallgatta, mielőtt folytatta a hullámsáv-vadászatot.
Hallott néhány erősítést kérő hívást, tengernyi más, a zergék és az antigán
lázadók támadásáról szóló jelentést, és egyetlen alkalommal befutott egy másik
konföderációs egység támadásáról szóló hívás is. Már voltak jelentések arról is,
hogy a protoss hajók beléptek a rendszerbe, és a külső jégvilágok zónájában
harcba bocsátkoztak a zergekkel. Ez utóbbiak alighanem olyan egységek
lehettek, amilyenek a Norad U-t is elkapták. Sőt, egyes jelentések arról szóltak,
hogy felbukkantak a protossok felszíni egységei. Talált még rengeteg háttérzajt
is, de az égvilágon semmit, ami akár csak emlékeztetett volna a segítség
közvetlen, megbízható felajánlásához.
Ezt megcsinálta! - gondolta Mike - Az öreg Duke most aztán megcsinálta!
Tíz perccel később beviharzott Raynor.
- Mike, jöjjön velem! Öltözzön be!
- Mi a helyzet? - kérdezte Mike a szervópáncélja után nyúlva.
- Nem hallotta a híreket? - vágta oda Raynor.
Mike ránézett, és úgy érezte, bármely pillanatban kicsaphat egy halálos villám a
kapitány tekintetéből.
- A szokásos pánik és kétségbeesés - mondta Mike és a konzol felé intett. - Ja,
igen. Hallottam, hogy Duke-ot végül mégis előléptették tábornokká. Küldünk
neki egy doboz bonbont?
- Vicces, sajtóhiéna. Mengsk azt akarja, hogy menjünk oda, és mentsük ki. Úgy
véli, Duke jó szövetségesünk lehet.
Mike pislogva nézett a kapitányra.
- Biztos rosszul hallottam, de...
- Jól hallotta! - förmedt rá Raynor és odanyújtotta neki a sisakját.
- Mengsk megőrült!
- Más is így látja - mondta bőszen Raynor.
- Mengsk azt akarja, hogy én is menjek? Innen jobban tudom követni a híreket.
- Én akarom, hogy jöjjön velem Az a szemétláda bezáratott engem és a fiaimat
is. Azt akarom, hogy legyen ott valaki, akivel hajlandó beszélni.
- Említettem már, hogy amikor utoljára találkoztunk, erőszakkal kidobatott a
hídjáról? - kérdezte Mike, miközben felvette a sisakot.
- Ez sem rossz, de magáról legalább biztosan tudom, hogy nem lövi le Duke-ot,
mihelyt meglátja. A fiúkról nem merném ugyanezt kijelenteni.
Mike lezárta a sisakot, és Raynor nyomában kilépett a híradós helyiségből.
- Megveszek egy cigiért! - nyögte.
- Talán levághatja egyre Duke-ot - vonta meg a vállát Raynor.
A riporternek már csak menet közben jutott eszébe, hogy megkérdezze:
- Kerrigan tud erről a dologról?
- Ajaj!
- És jó ötletnek tartja?
- Voltaképpen - morogta a korábbi marsall - ő az egyik, aki őrültnek nevezte
Mengsket.
- Szóval maguk ketten egyetértenek valamiben. Ez lenyűgöző!
- Az - mondta Raynor, és elgondolkodott. Néhány pillanatnyi szünet után
hozzátette: - Igen, azt hiszem, egyetértünk.
Arcturus Mengsk már korábban nekilátott, hogy összegyűjtse a csapatokat a
saját zászlója alatt. Mire Raynor és Mike megérkezett, már megkezdődött a
támadás, a lezuhant csatacirkáló megmentését célzó akció.
A síkságokon előrenyomuló csapatok soraiban jelen voltak az antigán lázadók,
Korhal Fiai, és néhány, a konföderációs seregektől leszakadt katona, akik
elhajították a lojalitásukat, de megtartották a fegyvereiket.
Raynor a bal szárnyon harcolt egy Keselyű-egység élén, felettük egy A-17
Szellem raj hasította az égboltot. A hatalmas Góliátok mély lábnyomokat
hagytak a felpuhult sárban. Hamarosan eléjük vágott egy Arclite
harckocsi-egység, és áttört a mélyföldeken.
A kombinált erők szinte azonnal ellenállásba ütköztek, zergiingek és
hydraliskek rohantak feléjük szemből, mint a rovarok a szélvédő felé. A
levegőben hemzsegtek az organikus ágyúk (Mike és a többi ember immár
mutalisk néven ismerte ezeket), és felbukkantak addig sosem látott repülő
teremtmények is. Ezek úgy néztek ki, mintha rákollóval felszerelt repülő
medúzák lennének. Úgy lebegtek az idegen hadak felett, mint a viharfelhők a
sivatag egén.
Mike-tól jobbra egy tengerészgyalogos csapat kemény harcot vívott egy sereg
függőlegesen álló, gigászi zerglinggel. A lények mellső végtagjai óriási, ívelt
pengében végződtek. A horizonton a vadászgépek egy elképesztően nagy,
repülő lényt üldöztek, amely úgy festett, mintha egy óriási tintahal és egy
tengeri csillag kereszteződéséből született volna.
Az emberek áttörtek a zerg erőkön. Egyeseket megfutamítottak, másokat
megsemmisítettek. Egy zergcsapat váratlanul kitört a föld alól, és elkapott egy
teljes tengerészgyalogos egységet, mielőtt a Keselyűk odaérhettek volna. A
mészárlás után fél perccel befutottak a lebegő járgányok, pergőtüzet nyitottak a
zerglingekre, és pillanatok alatt lekaszálták őket.
A zerg falka meghátrált, aztán még nagyobb erőkkel, visszatért majd ismét
visszavonult. Mike úgy érezte, mintha a tengerrel harcolnának. Újra és újra
visszaverték a hullámokat, de biztosra vette, hogy az egész csupán illúzió; már
közeledik feléjük az árhullám, és sokkal nagyobb erővel fog lesújtani rájuk.
A lelke mélyén tudta, hogy az Antiga Prime halálra van ítélve és elpusztul,
ahogy a Chau Sara és a Mar Sara. Ezek a dolgok átfúrják magukat a világ
szívén, és vagy ők győzedelmeskednek, vagy a protossok hamvasztják el a
bolygót.
A zerg vonal megmerevedett egy pillanatra, aztán ismét megtört. Az emberek
átjutottak a hordán és a felföld felé tartottak, ahol a Norad II lezuhant.
Mike első pillantásra látta, hogy az öreg behemót nem száll fel többé. Erősen az
oldalára dőlt, a főhajtómű fúvókái legalább negyvenöt fokos szögben
kicsavarodtak a hajó hossztengelyéhez képest, a leszállótalpak - ha egyáltalán
kiengedték őket - teljesen elmerültek a sárban. A hajó elülső hídja kényes
egyensúlyban billegett a fennsík pereme felett.
Mike és Raynor egy nyitott rámpa felé vette az irányt, és Keselyűikkel
felhajtottak a fedélzetre. Bezárták maguk mögött a nyílás fedelét, mialatt
odakint újabb, mutaliskokból álló hullám bukkant fel a horizonton.
- Merre? - kérdezte Raynor, miközben levette a sisakját.
- Erre jöjjön - intett Mike, és elindult a híd felé. Szervópáncélja ellenére
erőfeszítés nélkül tört előre a Norad II szűkös belső terében. Megállapította,
hogy Mengsk sokkal szélesebb folyosókat építtetett be a hajójába mint a
Konföderáció.
Úgy tűnt, Duke egyetlen pillanatra sem hagyta el a hidat. A páncélba bújt gorilla
továbbra is a fő kezelőkonzol fölé görnyedt. Csak a körülötte lévő, üzemképes
képernyők száma változott: java részük csak statikus zajjal kevert szürke
villódzást mutatott. Az egyik válaszfal felett egy szétszakadt, vaskos optikai
kábelköteg himbálózott. Duke a jövevények felé fordult és haragosan
összevonta a szemöldökét.
- Körülbelül maguk az utolsók, akiknek a felbukkanására számítottam!
- Igen, mi is rajongunk magáért, tábornok - bólogatott Mike, és utat tört
magának a hajó központi kommunikációs egységéhez. Villámgyorsan beütötte
Mengsk bázisának hívókódját.
- Mi akar ez lenni? - ugatta Duke.
- A szponzorunk váltana önnel néhány szót - válaszolta Mike. - Úgy érzem,
évek teltek el azóta, hogy utoljára ilyet mondtam. Van valakinek egy cigije?
A képernyőn megjelent Arcturus Mengsk statikus zajtól kissé zavart képe.
Mike-nak átvillant az agyán, hogy a terroristavezér biztonságban lapul az
erődjében, mialatt mások véreznek és meghalnak.
Duke még haragosabb arcot vágott.
- Most éppen mit hazudik, Mengsk? - sziszegte.
- Hazudik? - vicsorgott Raynor. - Majd adok én magának hazugságot, maga
nyálas konföderációs...
- Nyugi, Jim - csitította Mike.
- Csak felhívnám a figyelmét, ha maga nem vette volna észre - mondta a
terrorista -, hogy a Konföderáció éppen darabokra hullik, Duke. A gyarmatai
immár nyíltan fellázadnak. A zerg horda akadálytalanul tombol. Vajon mi
történt volna itt, ha nem bukkanunk fel?
- Mit akar tőlem? - kérdezte Duke ádáz képpel.
Mike szemügyre vette a monitorokat. Egy újabb Szellemvadász roham
szétkergette a mutaliskokat, de úgy látszott,, a repülő tengeri csillagokat kemény
fából faragták.
- Adok magának egy esélyt! - mondta higgadtan Mengsk. - Visszatérhet a
Konföderációhoz, és akkor veszít, vagy csatlakozik hozzánk, és segíthet
megmenteni az egész fajunkat.
- Tényleg azt várja, hogy válaszolok erre?
- Nem hinném, hogy nehéz a döntés. - Halvány mosoly jelent meg Mengsk
őszes csíkokkal tarkított bajusza alatt.
- Az ég szerelmére, én tábornok vagyok! - robbant ki Duke-ból.
- Ó, igen - szólt közbe Mike. - Gratulálunk! Majd ráíratjuk a sírkövére, jó?
- Michael, kérem! - mondta Mengsk. - Duke, maga pillanatnyilag egy hadsereg
nélküli tábornok. Felajánlok önnek egy pozíciót a tiszti állományomban, a
kabinetemben, és nem valami isten háta mögötti posztot, ahová félreállították a
háború előtt.
- Nem is tudom... - morogta Duke, és Mike látta, hogy meginog egy pillanatra.
Mengsk elkapta. Az elevenére tapintott. Szegény Duke már horogra akadt. Csak
még nem tudott róla.
- Ne tegye próbára a türelmemet, Edmund - csóválta a fejét Mengsk. Valahol, a
válaszfalakon túl becsapott egy gránát, mintha csak a pontot akarta volna
kitenni a gerilla mondatának végére.
Duke még egy pillanatig kitartott, a tisztesség kedvéért, aztán megadta magát:
- Rendben, Mengsk. Áll az alku!
- Helyesen döntött... Duke tábornoki - bólintott Mengsk. - Raynor kapitány?
- Uram? - ezúttal a kapitány volt az, akinek a szeme szikrát szórt.
- Kísérje a tábornok csapatait és a felszerelését biztonságos helyre.
Miközben Mengsk beszélt, Duke bekapcsolta a hajó önmegsemmisítő
rendszerét. Húsz perccel később, amikor már messze járnak, a Norad II
termonukleáris tűzlabdává változik.
- Remélem, magával visz egy csomó zerget! - sóhajtott Mike, és villámgyorsan
levonultak a hídról.
Néhány órával később a riporter bevette magát Hyperion kommunikációs
központjába. A Norad II felrobbanásával a harc egy időre lecsendesedett. A
Konföderáció csapatai -köztük sok neurálisan reszocializált egység - Duke
hivatalos jóváhagyását követően könnyen átálltak, és így már csak a nem
emberi ellenséggel kellett foglalkozni.
A rossz hír az volt, hogy ezekből nem volt hiány.
Mike összeállított egy tudósítást a Norad II mentőakcióról, és fellőtte a
hálózatra. Hátradőlt és beletúrt a hajába. A korábbinál jóval ritkábbnak érezte.
Az előtte álló konzolra hirtelen lepottyant egy meglehetősen gyűrött
cigarettásdoboz és egy fóliába csomagolt gyufásdoboz. A feje felett megszólalt
Raynor hangja:
- A Norad személyzetének egyik tagja mondta, hogy maga már megint vadászik
az ilyesmire!
- Hát ez pompás! - vigyorgott Mike és nyomban kihúzott egy szálat a dobozból.
- Elküldött egy újabb tudósítást a semmibe?
- Azt hittem, Kerrigan a gondolatolvasó. Nos, igen. A régi szokásoktól nehéz
megválni. Tudja, néha arról ábrándozom, hogy néhány év múlva valaki majd
rábukkan ezekre az anyagokra, és értékelni fogja azoknak a nőknek és
férfiaknak az önfeláldozását, akik szembeszálltak ezekkel a lényekkel. Es látni
fogják az összes, ezzel kapcsolatos ostobaságot.
Mialatt a riporter rágyújtott, Raynor letelepedett a vele szemközti székbe.
- Ez eléggé valószínűtlen. Ahogy Mengsk mondta, a történelmet a győztesek
írják! Az elveszett memoárokat törlik, mint a tegnap adatait.
Mike mélyet szívott a cigarettából, és felköhögött, majd elfintorodott.
- Ezt meg mivel pácolják, macskapisivel? Raynor felemelte a kezét.
- Ilyen körülmények között ez volt a legjobb, amit szerezni tudtam.
- Maga átkozott! - vigyorgott Mike. - Ha már említette ezt az über-Mengsket,
mire jutott vele?
- Megmondtam neki, hogy Duke egy kígyó - sóhajtott Raynor. - És azt mondta,
hogy...
- Hogy igaz, de a mi kígyónk, ugye? Raynor bólintott.
- Én hiszek Mengsk ügyében, hiszem, hogy a Konföderációnak buknia kell, és
tényleg kihozott a sittről, de a módszerei! Ahogy az ügyeit intézi! Amiket kért,
hogy tegyünk meg neki...
- Ne szegődjön ügyek szolgálatába! - mondta Mike, és beleszívott a cigarettába.
- Csak összetörik a szívét! Amikor az ideálok találkoznak a realitásokkal,
rendszerint a realitások győzedelmeskednek. Többször láttam tisztes
kormányhivatalnokból lett korrupt gazembert, mint zerglinget.
Mindketten elhallgattak néhány percre. A háttérben a lehalkított kommunikációs
egységből érkező hangok mutaliskokról és Szellemekről, Góliátokról és
hydraliskokról beszéltek, illetve a tengeri csillagra emlékeztető dolgokról,
amiket valakik elneveztek zerg királynőknek. Meg persze az örök témáról, a
halálról.
- Meséltem már, hogy egyszer megnősültem? - törte meg a csendet Raynor.
A személyes együttműködésben mutatkozó szakadék szélesen és mélyen
tátongott kettejük között.
- Nem ugrik be - mondta Mike higgadtan, és remélte, Raynor nem várja el tőle,
hogy ő is megnyíljon.
- Megnősültem. Volt egy gyerekünk. „Tehetséges" volt, azt mondták.
- Már hallottam ezt a jelzőt. Tehetséges volt a szellemanyagban? Pszionikus
erő? Telepátia?
- Olyasmi. Elküldték egy speciális iskolába. Kormányzati ösztöndíjjal. Néhány
hónappal később kaptunk egy levelet. Hogy történt egy „incidens" az iskolában.
Mike hallott az efféle levelekről. Telepaták esetében sajnos éppoly
hétköznapinak számítottak, mint a hulló falevelek. A Konföderáció egy másik,
ritkán reklámozott mocskos kis titka.
- Sajnálom - mondta Mike, mert jobb válasz sehogy sem jutott az eszébe.
- Igen. Liddy sosem jött rendbe. Csak egyszerűen elgyengült, mintha elkapta
volna egy tél végi influenza. Ezek után belevetettem magam a munkámba.
Rájöttem, hogy szeretek egyedül dolgozni.
- Ebbe a csapdába könnyű beleesni. Sokan rejtőznek a munkájuk mögé -
bólintott Mike, és a szeme sarkából észrevette, hogy a konzolon kigyullad az
„adás" felirat, ami azt jelentette, hogy a rendszer kiküldte az űrbe a riportját.
- Egyébként, szeretném ha tudná - szólt Raynor -, maga valószínűleg úgy véli,
hogy igazságtalan voltam Kerrigannel, mert telepata. Talán valóban az voltam.
De megvan rá az okom!
- Tudja, neki is megvannak a saját gondjai. Mint mindenki másnak, akivel
valaha is találkozott. Bár az övéhez hasonló gondjai csak keveseknek vannak.
Azért egy kicsit normálisabb is lehetne vele. Legalább tegyen úgy!
- Elég nehéz lesz, tekintve, hogy tudja, mit gondolok valójában.
- Kerrigan jó katonának tűnik - mondta Mike, és hirtelen felrémlett benne a nő
képe, miközben villámgyorsan osztja a halált. - Talán ő is lelki sérülésekkel
küszködik, ez minden.
- Szerintem veszélyes. - közölte Raynor. - Veszélyt jelent a körülötte lévő
katonákra. Veszélyt jelent Mengskre. És veszélyt jelent saját magára is!
Mike vállat vont. Nem tudta biztosan, mennyit fedhet fel az ex-marsall előtt,
ami még nem okoz kellemetlenséget. Végül ennyit mondott:
- Nehéz élete volt.
- Miért, nekünk talán könnyű?
- Eggyel több ok arra, hogy rajta tartsa az egyik szemét. Figyelje a hátát. Akár
tudja Kerrigan, akár nem, bár valószínűleg tudni fogja. Valamennyiünknek
szükségünk van őrangyalra!
Innen kezdve a beszélgetés más kérdésekre terelődött. Főleg azt vitatták meg,
hogy mely világok hajlamosak még a lázadásra, és hogy Duke elpártolása vajon
milyen hatást gyakorol a többi katonai vezetőre. Végül Raynor távozott, és
magára hagyta Mike-ot a kommunikációs helyiségben.
Mike a félig üres cigarettásdobozra pillantott. Az első szál íze még mindig
csípte a száját.
- A pokolba is! - morogta, és a doboz után nyúlt. - Azt hiszem, egy ilyen helyen
az ember mindenhez hozzá tud szokni!

11
Sakk
Sokat sakkoztam Arcturus Mengskkel. Egyébként rendszerint vesztettem. Egy
napon valószínűleg odavonszolnak valami magas bíróság elé, és azt vágják a
képembe, hogy ez egy államellenes bűncselekmény volt, de nem lesz semmi,
amit felhozhatnék a védelmemre. Talán annyit, hogy többször vesztettem, mint
ahányszor nyertem. És a játék közben, inkább többször, mint ritkábban, Mengsk
belógatott az orrom elé valami csalit, és én mindig ráharaptam. Rendszerint már
túl későn vettem észre, mert elterelte a figyelmemet az általa felállított csapda.
A zergék ellen indított emberi hadjárat hasonlóan festett. Történt egy sor
vereség, mindegyik fájdalmasabb volt, mint az előtte lévő, mert egyszer sem
vettünk tudomást arról, hogy mi folyik körülöttünk. Rendszerint későn jött a
zergék jelenlétére utaló figyelmeztetés, amikor a kúszó már a küszöbünkig ért,
vagy megjelentek a bolygó felett a protossok villámló hajói.
Azt hittük, megúszhatjuk. Egyesek azt hitték - többek között Mengsk is -, hogy
képesek leszünk az ellenőrzésünk alá vonni. De valamennyien gyalogok voltunk
egy nagyobb játszmában. Nem, nem is gyalogok. Dominók. Sorban eldőltünk,
egyik bolygó a másik után, egyik ember a másik után, amíg el nem érkeztünk a
legnagyobb dominóhoz, amelyet Tarsonisnak hívtak.
A Liberty-kiáltvány
- Egyesek szerint a háború és sakk nagyban hasonlít egymásra - mondta
Arcturus Mengsk, és lépett a lovával, hogy egyszerre támadja Mike királynőjét
és futóját.
- Maga mindkettőben nagyon jó! - ismerte el Mike, és a királynőjével levette
Mengsk bástyáját.
- Szerintem erősen sántít az összehasonlítás - vont vállat a terrorista, és a lóval
levette a futót. - Egyébként sakk és matt!
Mike pislogva nézte a táblát. Világossá vált előtte Mengsk stratégiája, noha
néhány másodperce még sejtelme sem volt arról, hogy mire törekszik.
Káromkodott magában egyet, és a kortynyi brandyért nyúlt. A háttérben Miller
és Goodman ősi, elveszett dallamai szóltak. A tábla mellett álló hamutartó
színültig volt Mike cigarettacsikkjeivel, és enyhe macskapisi szagot árasztott.
A Hyperion fedélzetén voltak, amely egy rejtett hangárban pihent az Antiga
Primén. Duke a terepen járt, hogy újjászervezze a lázadó csapatokat, és
fegyelmezettebb, rendszerezettebb egységet kovácsoljon belőlük. Raynor is
odakint volt, és Duke-on tartotta a szemét, nehogy totálisan összekavarja a
dolgokat. Mike-nak sejtelme sem volt Kerrigan hollétéről, ami tulajdonképpen
teljesen normális állapotnak számított.
- Szóval, ön szerint a sakk nem olyan, mint a háború? - kérdezte Mike.
- Egykor talán olyan volt - mondta Mengsk. - A Régi Földön, a régmúlt, ködös
időkben. Két egyenlő ellenfél, egyenlő erőkkel, egy sima, nyílt terepen.
- Ma már nem ez a helyzet?
- Korántsem - felelte a terrorista belemelegedve a saját elméletébe. - Először is,
a szembenálló felek már aligha egyenlők. Az Emberi Konföderáció
Apokalipszis-osztályú rakétákkal rendelkezett, míg az én otthonom nem. A
Konföderáció kijátszotta ezt a kártyát, és a Korhal IV-ből nem maradt más, csak
egy, az űrben lebegő megfeketedett üveggömb. Ez aligha egyenlő szint!
Hasonlóképpen, a mi kis lázadásunk először ember- és pénzhiánnyal
küszködött, de a Konföderáció minden egyes felkeléssel elveszített egyet a
hadra fogható és kiszipolyozható világok közül. Ősi és rothadó, és csak egy jó
erős lökésre van szükség ahhoz, hogy összeomoljon. A sakkban ilyesmit nem
lát.
- Másodszor - folytatta Mengsk -, az egyenlő erők ideája. Említettem a
rakétákat, amelyek az apám idejében rendkívül hatékonyak voltak, de csupán
apró tűszúrások, ha összevetjük őket a napjainkban használt eszközökkel. A
fegyverek egyre csak fejlődnek - atomfegyverek, telepaták, sőt, a Konföderáció
már a zergekkel is foglalkozott.
- Elvileg a háború felgyorsítja fejlődést - szúrta közbe Mike.
- így van, de a legtöbb ember a fegyver és páncél analógiát használja. Az egyik
oldal előáll egy jobb fegyverrel, amire másik oldal egy jobb páncéllal válaszol,
ami még jobb fegyver előállítására inspirál, és így tovább, és így tovább. Az
igazság viszont az, hogy a jobb fegyver vegyi ellenfegyver előállítására inspirál,
ami aztán telepatikus csapásra ösztönöz, ami maga után vonja a mesterséges
intelligenciával ellátott fegyvereket. Valóban, a háború szorítása mindent
növekedésre és fejlődésre késztet, de sosem arra a rendes, lineáris fejlődésre,
amiről az iskolában tanult.
- Vagy amiről az újságban olvastam! Mengsk elmosolyodott.
- A harmadik idea a sima, nyílt terep. A sakktábla egy nyolcszor nyolcas
négyzetrácsra korlátozódik. Nincs semmi ennek a kis univerzumnak a határain
túl. Nincs kilencedik sor. Nincsenek zöld bábuk, amelyek hirtelen betörnek a
táblára, és megtámadják úgy a feketéket, mint a fehéreket. A gyalog nem válik
hirtelen futóvá.
- De lehet belőle királynő! - mutatott rá Mike.
- Csakhogy először végig kell haladnia a sora minden egyes négyzetén,
méghozzá ellenséges tűz alatt. Nem válhat belőle királynő csak úgy, a saját
akaratából. A sakk egész más, mint a háború, és pontosan ez az egyik oka, hogy
miért játszom szívesen. Mert sokkal egyszerűbb, mint a való élet.
Mike nem először és nem utoljára Mengsknek azon a szinte természetfeletti
képességén gondolkodott, hogy bármikor képes maga felé hajlítani a valóságot.
- Gondolja, hogy a Konföderáció képes lesz előállni egy fegyverrel, amit
bevethet a legutóbbi támadók ellen? A protossok és a zergék ellen?
- Valószínűtlen, bár bizonyára előhúzzák valamennyi eszközüket. Pillanatnyilag
azt teszik, amihez a legjobban értenek: propagandát terjesztenek és
elhallgattatják azokat, akik megszólalnak. Ezek a legjobb fegyvereik, és
korábban sosem haboztak bevetni őket. De most csak kavicsokkal hajigálják a
rájuk rontó elefántot. Figyeljen, van valami, amit szeretnék megmutatni
magának!
Mengsk megnyomott néhány gombot egy távirányítón, és meredten nézte,
mintha megpróbálna az emlékezetébe idézni egy titkos kódot.
- Nemrégiben azt mondta, hogy a Konföderáció zergeket tenyészt. Nem ezeket
szánták fegyvernek? - kérdezte Mike.
- Eredetileg én is azt hittem. - Mengsk megnyomott még néhány gombot, és
megállt. - És bár tévedtem, amikor ezt feltételeztem, mi felhasználjuk
propagandacélokra. Ez a mi sztorink, és ezzel csapunk be egyeseket. Semmi
sem ássa alá gyorsabban a kormányzatba vetett hitet, mint a felismerés, hogy
szabadidejében halálos idegen fajokat fejlesztett.
- De valójában mi az igazság? - sürgette Mike.
- Az igazság most is éppoly képlékeny, mint mindig -vigyorgott Mengsk. - Igen,
a Konföderáció évek óta tanulmányozza a zergeket, és szándékosan vitték őket
a Sara rendszerbe. Igen, ezek nagy volumenű fegyverkutatások voltak. De nem,
nem ők teremtették a zergeket. Nem, ennél sokkal gonoszabb tervet forgattak a
fejükben. Azon a lemezen volt a lényeg, amit maga és Raynor elhozott a Jacobs
telepről. Ezt nézze meg, méltányolni fogja!
Megnyomott egy gombot, és életre kelt az egyik képernyő. Amikor kitisztult a
kép, Mike egy sor alacsony dűnét és fennsíkot látott egy narancssárga-barna
égbolt alatt. A helyszín bárhol lehetett az Antiga Prímén. Az egyik sarokban az
ismerős UHH logó virított, a képernyő alján a multiplanetáris értéktőzsde
aktuális árai úsztak keresztül.
Hirtelen felcsendült egy ijesztően ismerős hang.
- Itt Michael Liberty beszél, az Antiga Príméről.
Mike pislogott. Az ő hangja volt, részben az utoljára leadott anyagból. De ezt a
tudósítást sosem küldte el. Egy régi anyagából ásták volna elő?
A kamera tovább pásztázott, aztán megállapodott a beszélő arcán. Az illető
elegáns felöltőt viselt (sokkal elegánsabbat, mint amilyen Mike szekrényében
lógott), szőke haját hátrafogva hordta, hogy elfedjen egy kopaszodó foltot. A
vonásai mélyek voltak, az arcról sugárzott a tapasztalat. A szeme mélyen ült és
szomorúsággal vegyes izgalom sugárzott belőle.
Michael Liberty volt, de nem Mike. Ez a Michael Liberty olyan volt, mint a
valódi idealizált képmása.
A képernyőn látható alak folytatta:
- Nemrég sikerült kiszabadulnom Arcturus Mengsk, a gyalázatos terrorista
fogságából. A lázadók fogságba ejtettek a Mar Sarán, röviddel azelőtt, hogy a
hüllőszerű protossok megsemmisítették a bolygót, és csak most jutottam
biztonságos helyre.
- Ez nem én vagyok! - morogta Mike.
- Tudom - bólintott Mengsk -, és a protossok nem hüllők, amennyire tudni lehet.
De figyeljen tovább!
- Fogságom alatt megtudtam, hogy Mengsk és Korhal Fiai egy erőteljes
akaratkontrolláló drog birtokába jutottak, amelyet felhasználnak a lakosság ellen
- folytatta Liberty a képernyőn. - Százak haltak meg a válogatás nélküli
alkalmazás során, amelyet csakis az ártatlan lakosság ellen elkövetett vegyi
csapásként írhatunk le. Mások iszonyú mutánssá torzultak a drogok
mellékhatásai következtében.
A terrorista is felhördült, de az ál-Liberty nem hagyta abba.
- Mengsk szabotőrt küldött a Norad II fedélzetére, aki egy virulens toxinnal
megfertőzte a legénységet. Ennek eredményeként a hajó nemrégiben
kényszerleszállást hajtott végre. Korhal Fiainak fizetett ügynökei fogságba
ejtették a drog hatása alá került embereket, a többieket pedig szövetségeseik, a
zergék elé vetették prédának.
- Zerg szövetségesek? Ki írta ezt a szemetet? - Mike szinte ordított.
- Tény, hogy ez több a soknál - Mengsk megőrizte a hidegvérét. - Ez már egy
kicsit sűrű!
- Úgy tudom, hogy Edmund Duke tábornok, a tarsonisi Duke Család
leszármazottja áldozatául esett ezeknek az akaratkontrollált eszközöknek, és
jelenleg mentálisan újraprogramozott zombiként szolgálja a terroristákat.
Mengsk és nem emberi szövetségesei azt remélik, hogy ezzel a módszerrel
sikerül összezavarni a Konföderáció bátor harcosait, hogy elveszítsék hitüket a
vezetőikben.
- Bátor harcosok... A Norad II fedélzetéről küldött tudósításomban használtam
ezt a kifejezést - idézte fel Mike. - És az a kifejezés, a „virulens toxin", az is
megszólaltat egy csengőt.
- Talajvízszennyezés egy középiskola közelében - mondta Mengsk. - Az egyik
legjobb korai riportja, ha jól emlékszem.
- Csakis állandó éberséggel semmisíthetjük meg a Mengskhez és
akaratkontrollált talpnyalóihoz hasonlatos terroristákat - mondta a képernyőn
villódzó alak. - Miközben itt állok, a Konföderáció masszív blokáddal veszi
körül az Antiga Primét, és a terroristákat napokon belül megsemmisítik. Önök
Michael Libertyt látták, az Univerzum Hírhálózattól.
Mengsk megint megnyomott egy gombot, mire Michael Daniel Liberty képe
kimerevedett a képernyőn.
- Hallotta ezt? - kiáltott Mike, és felugrott a székből. -Ez nem én vagyok!
- Remélem is! - mondta a terrorista bőszen vigyorogva. - Az együtt töltött idő
túlnyomó részében racionális és igazságos riporternek tűnt.
- Mit műveltek ezek?
- Még sosem vágták meg a tudósításait? - kérdezte Mengsk felvont
szemöldökkel.
- Dehogyisnem - vágta rá Mike, majd gyorsan hozzátette: - Úgy értem többször
is, ha már nem volt aktuális, vagy a tényeket nem lehetett bizonyítani, vagy a
jogi osztály beszólt, vagy lefújta a szponzor. Már többször összevágták az
adásomat, és néha beadtak egy-egy olyan képet, amellyel egy kicsit feldobták a
sztori hangulatát. De ez, ez egyszerűen...
- Hazugság?
- Koholmány! - mondta Mike.
- Az bizony! Összeállították a régebbi riportjaiból, szereztek egy dublőrt, a
képet megbabrálták egy kicsit, és kész. Ami azt illeti, az ilyesmit elég könnyű
összehozni lapos képernyőn, de átkozottul nehéz egy igazi hologrammal. Tudja,
pontosan azért használom inkább az utóbbit. De ez is éppen elég ahhoz, hogy
megbolondítsák a nézőket. Ezzel emlékeztetik őket arra, hogy maga még
életben van, és a jó harcát vívja az UHH és a Konföderáció oldalán.
- De a tudósításaim... - dadogta Mike.
- Keverék! Darabokra vágták, és újra összeállították. Úgy, ahogy ők akarták.
Mike visszacsoszogott a székéhez és leült.
- Megölöm Andersont.
- Attól tartok, a maga Andersonja máris halott - mondta a terrorista. - Ha
ugyanolyan lelkiismeretes, mint ön, akkor már nincs életben.
Mike felhorkant.
- Vagy - vizsgálta felül a saját véleményét Mengsk -, talán beilleszkedett a
jelenlegi hatalmi struktúrába, noha tisztában van azzal, hogy rémes ötlet. Talán
ezért került a riportba a „virulens toxin" kifejezés - egy kis belső szabotázs, egy
kétségbeesett segélykiáltás. Úgy értem, az egésznek nem sok értelme van: miért
lenne az akaratellenőrző drog méreg? Persze, ehhez szó szerint kell értelmezni
az egész mondatot.
- Igen, Handy Anderson a rövidebb utat választotta volna.
- Csak szeretném ha tudná, hogy a hírhálózata hátat fordított magának. Nem
szeretném, ha rossz pillanatban döbbenne rá. Mondjuk a harcmezőn. - Mengsk
újra megtöltötte Mike poharát.
- De miért így?
- A propaganda fegyver. A Konföderáció ügyesen forgatja, és nem habozik
keményen bevetni. Ez a kalapácsuk. És ha a kalapács az egyetlen szerszámod,
mindent szegnek nézel!
- Nincs jobb fegyverük ön ellen, mint egy riporter? -morogta Mike. Fejcsóválva
nézte a képernyőt. - Mi történt a zerg kutatásokkal, azzal az anyaggal, amit
kihoztunk arról az állomásról?
- Á, igen! - Mengsk újra zongorázott egy sort a távirányítón. - A Jacobs lemez!
Örülök, hogy emlékszik rá. Ez azt mutatja, hogy nem került teljesen az
akaratkontrolláló drogok hatása alá. Ne nézzen rám így, viccnek szántam!
- Egy kicsit érzékenyen érint most a téma. Majd elmúlik.
- Fegyverekkel kapcsolatos adatokat vártam - közölte Mengsk -, valami olyat,
amivel megőrizhetik az előnyüket a technológiai versenyben. De valami mást
találtam, ami sokkal érdekesebb. íme! Maga természetesen tud a
lidérc-harcosokról, ugye?
A riporter Kerriganre gondolt, a könyörtelen gyilkosra, aki átérezte valamennyi
áldozata halálát.
- Telepata harcosok? A Konföderáció specialitása, és a maga technológiai
versenyének élő példája.
- Méghozzá érdekes példája, ha szabad egy kicsit elkalandoznom. a
gyarmatosító hajók eredeti utasai a Föld népei voltak, de a hosszú utazás
alighanem eltorzította a genetikai kódjukat. Ezáltal szert tettek némi
pszichonikus képességre, ami több volt, mint ami az eredeti földi populációt
jellemezte. Érdekes véletlen!
- Azt hiszem, mindketten eljutottunk már arra a pontra, hogy nem hiszünk a
véletlenekben - morgott Mike, és ivott egy korty brandyt.
Mengsk jóindulatúan hunyorított.
- Tervszerűen vagy véletlenül, a Konföderációt létrehozó emberek egy részében
tovább fejlődött a pszichikai képesség. Megint csak véletlenül vagy
szándékosan, de megtaláltuk a módját, és lidércharcosokat teremtettünk -
gondolatolvasó képességgel felruházott szupergyilkosokat. Borzalmas eljárás,
csak néhány gyermek jutott túl rajta, és került használható állapotba. A
legutóbbi időkig úgy tűnt, a Konföderáció és a harcosok közötti kötelék
elszakíthatatlan.
- Sarah Kerrigan hadnagy. Hogyan sikerült megtörni a hatalmukat felette?
- Ez az az eset, amikor az egyik oldal előáll egy jobb páncéllal, amire a másik
oldal jobb fegyverrel felel - felelte Mengsk mosolyogva. - Elég annyit mondani,
hogy megtörtük a hatalmukat, ráadásul úgy, hogy Kerrigan bámulatosan
sértetlen és hadrafogható maradt.
- És hálás! - mutatott rá Mike.
- És hálás - ismerte be Mengsk. - Elég gyakran felbukkan ahhoz, hogy a
konföderációsok rettegjenek tőle.
- Ami remekül megfelel önnek - bólogatott Mike. - És gyakran kalandoztak?
Igen, de ezt hagyjuk. Most pedig a Jacobs lemezről. Kiderült, hogy a zergék, a
mi kárhozatos barátaink képesek ráhangolódni a pszichonikus kisugárzásokra.
Úgy látszik, a szellemfunkciókhoz használt hullámok hasonlítanak azokhoz,
amelyekkel a magasabb rendű zergék irányítják az alacsonyabb szintűeket. így
aztán a közelükbe férkőzhetünk.
- Mennyire közel? - kérdezte Mike, és felidézte magában Kerrigan
tevékenységét a Sara és az Antiga rendszerben.
- Egy normál telepata nagyon, nagyon közel juthat hozzájuk. Legjobb esetben
néhányszor tíz méterre. Egyébként annyira, amíg a hydraliskek ki nem
szagolják. De ez nem újdonság, mivel a Konföderáció is használ különféle
technológiákat a védelmi tornyokon és a lidérc-elhárító egységeken.
- Fegyver és páncél. A lidércharcosok tudnak olvasni a zergék gondolataiban,
úgy, ahogy az emberekében?
- Csak az sokkal fájdalmasabb. És igen, a Konföderáció megpróbálta. Előálltak
az elmélettel, mely szerint a zergék létezése nem más, mint evolúciós
sikertörténet: minden, amit találnak vagy genetikai alapanyaggal szolgál a
kreatúráikhoz, vagy táplálékként ivadékaiknak. Kaptárszerű hierarchiában
élnek. Minden szint magasabb rendű, mint az alatta lévők, és együttesen egy
szinte bolygóméretű, közös tudatot alkotnak.
- Döbbenetesen hangzik. - Mike ismét beleivott a bran-dyjébe. Az ital égette a
torkát, de eszébe juttatta, hogy emberi lény.
- A protossok legalább ilyen rosszak - mondta Mengsk. - Tudja, a zergék
nézőpontja szerint - ezt is a lemezekről tudjuk - a protossok szélsőséges
genetika tisztaságra törekszenek. Az univerzum bíráinak tekintik magukat,
kiirtanak minden életet, amely túlzottan elszaporodik, és nem felel meg az
általuk felállított tökéletességi előírásoknak.
- Genetikai túlélők kontra genetikai xenofóbok. Ezt a párosítást alighanem a
pokolban agyalták ki! - mordult fel Mike.
- Nagyon úgy fest! Szóval, a Konföderáció felfedezte a zergeket és felfedezte a
telepatikus vonzásukat. Még több zerget akarnak.
- Többet? Mi az úristenért akarnának többet?
- A háború nem lineáris természetű, fiam. Olyan fegyvert keresnek, amelyben
megvan az atomfegyver minden előnye, de nincs meg a hátulütője: a sugárzás
vagy a rossz publicitás. A zergék tökéletesek. Ocsmány idegenek, akiket a
Konföderáció bárkire rászabadíthat, aztán odamegy és megsemmisíti őket is.
Egy zsebben hordozható szörnyjárvány.
- Azt mondta: úgy véli, hogy tenyésztik őket.
- És tévedtem, amikor így vélekedtem - mondta egyszerűen Mengsk. - A
tenyésztésük nagyon bonyolult. Nem csak annyiból áll, hogy elkapunk egy
rakás zerglinget és berakjuk őket egy közös ketrecbe. így aztán többet kell
csapdába csalni, és itt kerülnek a képbe a telepaták.
- De a telepaták hatótávolsága korlátozott.
- így van - bólintott Mengsk. - Ezért is dolgoztak a hatótávolság megnövelésén.
Amit maguk előástak a Jacobs telepen, az egy úgynevezett bolygóközi
pszichonikus hullám átjátszóállomás terve volt. Szép név, és önmagáért beszél.
A segítségével megnövelhetik a telepatáik erejét, és létrehozhatnak egy
bolygóközi irányjelet a zergeknek, amivel bárhová odacsalogathatják őket, mint
a lámpafény az éjjeli lepkéket.
Mike néhány pillanatig gondolkodott, majd kinyögte:
- A Sara rendszer!
- Pontosan. Erre céloztam, amikor azt mondtam, hogy fegyvertesztelő
területként használták azokat a bolygókat. Ők vitték a zergeket a Sarára, és a
nyomukban megjelentek a protossok. De többet vonzottak oda, nem csupán
néhány példányt. Mozgásba hozták az egész zerg ökoszisztémát és hatalmi
struktúrát, erre viszont nem számítottak. Most pedig a zergék rendszerről
rendszerre haladnak a saját akaratukból, a saját intelligenciájuk irányítása alatt,
és szándékukban áll vagy átalakítani valamivé az emberiséget, vagy felzabálni!
- Maga tudja, hogyan állíthatjuk meg őket? - kérdezte Mike.
- Persze. Minden egyes példányt darabokra kell lőni, fel kell robbantani, és fel
kell perzselni a fészkeiket. Ettől jobbat én sem tudok! - Mengsk közelebb hajolt.
- Azt viszont tudom, hogyan tereljük őket abba az irányba, amelyikbe akarjuk.
- És az mennyiben segít? - kérdezte Mike fejcsóválva. Mengsk hátradőlt a
székében.
- Van egy aprócska igazság a maga dublőre által közölt tudósításban. Az Antiga
körül valóban komoly blokád formálódik. A Konföderáció abban reménykedik,
hogy sikerült minket itt tartania addig, amíg vagy a zergék vagy a protossok
meg nem semmisítenek bennünket.
- És mi csak üldögélünk itt?
- Nem. Már csináltam valamit. A maga által megszerzett tervek alapján
építettünk egy pszi-átjátszót. Elvisszük, és letesszük a Konföderáció
territóriumának szívében, aztán bekapcsoljuk. Tíz fényévnyi távolságon belül
minden egyes zerg arrafelé veszi majd az irányt. Úgy zúdulnak neki a blokádot
alkotó hajóknak, mint héják a galamboknak. Ami rájuk vár, ahhoz képest a
Norad II lezuhanása csak egyszerű koccanás.
- De az átjátszó csak felerősíti a jelet. Szüksége lesz egy telepatára, aki... - Mike
agyában aktiválódott az utolsó áramkör is. - Kerrigan. Maga Kerrigant fogja
felhasználni, hogy idehozza a zergeket!
- Nagyon okos!
- Ezt nem teheti! - mutatott rá Mike. - Az akarja, hogy elkapják? Vannak
detektoraik! Sosem sikerülhet neki!
- A magam részéről maradéktalanul megbízom a hadnagyban.
- Akkor sem teheti! - ismételte Mike.
- Nem érdemes idegeskednie. Már azelőtt kiadtam a parancsot az akcióra, hogy
leültünk az első sakkpartira. A derék hadnagy körülbelül ezekben a percekben
veszi át az átjátszót, az alattunk lévő raktárban. Ha siet, még elérheti!
Mike vadul káromkodott, és kiugrott a székéből.
- Kívánjon neki szerencsét a nevemben is! - kiabálta Mengsk a riporter hátának,
miközben Mike kirontott a terroristavezér kabinjából. Mengsk hátradőlt,
megemelte a saját poharát, és csendes pohárköszöntőt mormolt a képernyőre
dermedt, hamisított Michael Libertynek.
12
A fenevad gyomra
Az idegenek benyomultak az emberi űrbe, mire az emberek azzal reagáltak,
hogy áttelepültek máshová. Csak elképzelni tudom, hogy mit gondolhattak a
zergék és a protossok, amikor leszálltak a bolygókon, amelyeken már nem
maradt más, csak néhány egymásra vadászó lázadó és konföderációs csapat.
Alighanem azt gondolták, hogy ez a mi fajunk normális viselkedésmintája. És
úgy vélem, többé-kevésbé igazuk is volt.
Mengsk sikerei nyomán - amelyeknek híre részben az én titokban terjesztett
riportjaim révén járta be a világokat -fellángolt vagy tucatnyi gerillaháború.
Minden fogantyúval ellátott emelőkar alkalmas volt arra, hogy fegyverként
fordítsák az ősi, konföderációs rezsim ellen. Válaszképpen a Konföderáció,
mint mindig, ezúttal is a fegyverekhez nyúlt. Egyre keményebb elnyomást
gyakorolt, aminek nyomán újabb és újabb zendülések robbantak ki.
És mindennek tetejébe a zergék egyre több világba beszivárogtak, mire a
protossok halott széndarabbá változtatták a bolygókat. Az emberek nem
birtokoltak annyi világot, hogy megengedhették volna maguknak a
veszteségeket. Ha a két,
egymással küzdő fél használja a fejét, akkor egyesítik erőiket, hogy felvehessék
a harcot az igazi fenyegetéssel.
De azt hiszem, mindenki olyannyira elmélyülten tervezett és harcolt, hogy
senkinek sem maradt ideje a valódi gondolkodásra.
A Liberty-kiáltvány
- Kerrigan! - kiabált Mike a leszállópályán. A hadnagy éppen felvette a sisakját.
Mike-nak nem volt ideje páncélba bújni, egyszerűen csak felmarkolta a
porköpenyét.
- Liberty! - mondta a nő mogorván. Mike meglátta a Keselyű oldalára szerelt
jókora készüléket. - Éppen indulok!
- Egyedül?
- Nézze, általában... - kezdte, aztán Mike szemébe fúrta jádezöld pillantását.
Mike nyakán felállt a szőr, és tudta, hogy a nő ismeri a gondolatait.
A széles ajkak megrándultak egy pillanatra. Aztán a hadnagy megrázta fejét:
- A maga baja! Egyébként szükségem van valakire, aki segít mozgatni a
készüléket. Gyerünk!
A Keselyű kisiklott a hangárból, és a találkozási pont felé vette az irányt.
Az Antiga Prime kegyetlenül megszenvedte a könyörtelen ostromot. A
folyamatosan lángoló halotti máglyákból felszálló füst elsötétítette az eget, a
világ gázóriásának kövér gömbje úgy festett, mint egy gyászlepel mögé bújó,
bánatos istenség. A távolból tüzérségi lövegek dörgését hallották, bár sejtelmük
sem volt, hogy ki és mire lő.
Elhaladtak néhány elhagyott, tojáshéjként szétnyílt bunker mellett. A
létesítményeket körülvették a háború félig eltemetett maradványai: törött
fegyverek és csonka tetemek.
A dörgés egyre hangosabb lett, és Mike rájött, hogy egyenesen a vihar
középpontja felé tartanak.
- A harckocsijaink és a Góliátok - mondta Kerrigan az interkomba - rést ütnek a
vonalaikon. Átcsúszunk a résen, és behatolunk a Konföderáció territóriumába.
Nos, megbánta már, hogy eljött?
- Talán egy kicsit! - Mike tudta, hogy a lidércharcos ismerte a válaszát, még
mielőtt kimondhatta volna.
- Szóval Mengsk leadta magának a teljes szöveget -folytatta a nő. Mike sandán
nézett maga elé. Aggasztotta, hogy a telepata ilyen könnyedén kotorászik a
gondolatai között. - Rávette, hogy velem tartson.
- Nézze meg még egyszer a mentális válaszomat, hadnagy! - förmedt rá Mike. -
Mengsk egyetlen szóval sem kérte, hogy jöjjek.
- Nem volt rá szüksége! Tudja, hogy melyik emberen melyik gombot kell
megnyomni. Talán úgy érezte, ha egyenesen elrendeli, hogy jöjjön velem, maga
valószínűleg elküldte volna a francba.
- Alighanem jól érezte!
- Rendszerint igaza van. Valószínűleg ezért volt jó ötlet, hogy eljött!
Nem messze előttük egy sziklatömb gyakorlatilag elpárolgott egy hatalmas
robbanás nyomán. Kerrigan azonnal megállított a járgányt.
- Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! - kiabálta. - A tankjaink tudják,
hogy errefelé jövünk. Lehet, hogy Duke elfuserálta az irányzást, vagy...
Mike meghallotta a következő, érkező gránátsorozat sivítását.
- Ezek az ő tankjaik! - kiabálta. - Ők törték át a mi vonalainkat!
Kerrigan abban a pillanatban kilőtt a Keselyűvel, és éles szögben elfordult az
eredeti útvonalukhoz képest. Az előttük lévő útszakasz eltűnt a szétrepülő föld-
és sziklafüggönyben. Ez a sortűz az előzőnél jóval közelebb csapott le hozzájuk.
A felszaggatott talaj nagy kihívást jelentett a korlátozott erejű gravitációs
egység számára; a Keselyű vadul rángatózott alattuk.
- Egy kicsit... - kezdte volna Mike.
- Bocs, de ez kemény lesz! - vágott a szavába Kerrigan. - Csak kapaszkodjon!
Máskor hagyja, hogy befejezzem a mondatot! - gondolta Mike, és látta, hogy a
nő vállat von.
A Konföderációnak alighanem volt valahol egy tüzérségi megfigyelőpontja,
ahonnan jól látták őket. A rakétatűz könyörtelenül követte a nyomukat,
körülbelül száz méterrel a hátuk mögött. Kerrigan bevitte a gépet egy
vízmosásba, amelyből réges-rég eltűnt minden, ami valaha vízre emlékeztetett.
- Lássuk, itt is követnek-e! - mondta a nő.
Mike meghallotta azt a fejhangú visítást, amellyel az acélszerkezetek szelik a
levegőt.
- Vadászok! - kiáltotta a mikrofonba.
A Szellem-osztályú gépek alacsonyan közeledtek, és 25 milliméteres, gyújtó
lézereikkel végigpásztázták a vízmosás két partját. A bozótos azonnal
elhamvadt. A vadászok hamarosan felhagytak az üldözéssel, mivel nem látták a
prédájukat a maguk által létrehozott füsttől.
- Célirányosan terelnek minket! - recsegett Kerrigan hangja Mike
fejhallgatójában. - De vajon hová?
A lebegő motor alatti föld hirtelen szövetté változott. Az anyagot vörös
agyagcsíkok, barna kéreglemezek, szürkésfekete mohafoltok alkották.
- Ez a kúszó! - kiáltotta Mike, mihelyt ráismert. - Betereltek minket a zergék
birodalmába!
Kerrigan káromkodott és a fékre taposott, de a kúszó nem szolgált megfelelő
szilárdságú alátámasztással a gravitációs hajtóműnek. A keskeny motor kifarolt,
majd az oldalára billent, és felszántotta a vastag kérget, mintha egy folyó
felszínén húzott volna tajtékot.
Mike kiabált, és Kerrigan visszaordított valamit. A riporter megmarkolta a
pszichonikus átjátszót rejtő konténert, abban a reményben, hogy valamennyire
képes lesz megvédeni a sérüléstől. Biztos volt abban, hogy ha valaki meg tud
birkózni egy ilyen helyzettel, akkor az a lidérchadnagy lesz.
Aztán váratlanul megnyílt alattuk a föld, és belezuhantak a sötétségbe.
Valamivel később Mike meghallotta Kerrigan hangját, ami mintha a távolból
érkezett volna.
- Liberty?
Mike válaszképpen csak valami halk hörgést hallatott, pillanatnyilag mindössze
ennyi telt tőle. A pokolba is, Kerrigan, állandóan olvas a gondolataimban, hát
olvasson most is!
- Egyben van a pszi-átjátszó? - kérdezte a hadnagy.
- Ó, igen. Kipárnáztam a saját testemmel!
Mike kinyitotta a szemét, és felfedezte, hogy puha, nemrégiben felszántott
földön fekszik. Bizonyára ez fékezte le az esést, amikor belebuktak a
nyúlüregbe.
Felnézett. A mennyezeten szaggatott szélű lyuk tátongott, alighanem ott törték
át a kúszó szövetét. A nyílást máris sűrű háló borította, ahogy az organizmus
újra összeszőtte önmagát.
Mike kiköpött némi vért. Esés közben beleharapott a szájába. A testét elég
rendesen összezúzta, de különben sértetlennek tűnt. A kabátját puha, száraz
földréteg bontotta. Tudta, hogy másnap érezni fogja a horzsolásokat.
Ha szerencsém lesz, és megérem! - gondolta.
- Ha mindkettőnknek szerencséje lesz! - szólt rá Kerrigan. Már talpon volt, és a
csuklójára szerelt lámpával pásztázta a barlangot. A vállára lendítette
kartácspuskáját.
Mike talpra küzdötte magát és úgy találta, hogy bár eléggé imbolyog,
lényegében sértetlen.
- Jól van? - sikerült kipréselnie a kérdést.
- Mondjuk úgy, hogy nem rosszul! - felelte a szellem. - Csak a büszkeségem
sérült, de attól tartok, az már eleve veszett ügy volt. Ezt elszúrtuk. Balekok
voltunk. Ostobák. Szerencsétlenek. Hülyék.
- Senki sem számított rá, hogy a Konföderáció... - kezdte Mike.
- Hogy kihasználják az előnyös helyzetet és a terepet? Pontosan! Ezért vagyunk
balekok. Szembejöttek, hogy felvegyék a harcot, aztán lerohantak minket az
egyetlen helyről, ahonnan nem szerettük volna.
- Tudja, magának is könnyebb lenne...
- Ha hagynám, hogy befejezze a mondatait. Sajnálom. Ha ideges vagyok,
kapkodok. Maga gyakorlatilag szétsugározza a félelmét, és ez ingerel engem is.
Mintha más nem félne ebben a helyzetben! - gondolta Mike, és odalépett a
Keselyű maradványaihoz.
- A járgány kész van! - állapította meg Kerrigan anélkül, hogy szemügyre vette
volna, és természetesen igaza volt. A váz három helyen is meghajlott, így a
hosszú, karcsú jármű már nem volt más, csak eltorzult roncs. A belsejében
kilyukadt valami, amiből folyadék csepegett a földre. A motor - dacára a testét
alkotó erős fémeknek és kerámiaötvözeteknek - sokkal rosszabbul viselte a
zuhanást, mint ők.
- Erre - mondta Kerrigan, és határozottan mutatta az egyik irányt.
- Miért pont arra?
- Mert a másik irányban valami nagy lény lapul, és eszelős dolgokat forgat a
fejében. Magának kéne hozni az átjátszót!
Mike felemelte a konténert, és követte a nőt. Elgondolkodott a hadnagy
hangulatáról. Néhány perc múlva Kerrigan hátraszólt neki.
- Ez egy visszacsatolásos hurok.
- Akkor ne csinálja!
- De igen. Maga felém sugározza a félelmét, amit cserébe én visszatükrözök
magára. Ami viszont megnöveli a maga haragját. - Egy pillanatra megállt. -
Valami nagyon különös dolog van itt. Rossz! Ezeket a dolgokat általában tudom
kezelni. Az esetek túlnyomó többségében.
Mike a zergék és a telepaták közötti, feltételezett kapcsolatra gondolt, aztán azt
kívánta, bárcsak ne tette volna. Kerrigan széles szája zord mosolyra görbült.
- Igen, tudom. Raynor egyszer már elszomorított az Arcturusszal folytatott
beszélgetéssel, nagyon szépen köszönöm. Mindenesetre megmagyarázná, hogy
a Konföderáció miért érdeklődik a telepaták iránt. És hogy miért volt annyi
akcióban eltűnt személy a Konföderáció telepatái között. Meg a
lidércegységeken kívül is, ha jól hallottam.
- Gondolja, hogy a zergék is összegyűjtik a maguk saját telepatikus alanyait? -
kérdezte Mike, és rájött, hogy a hadnagy ezúttal hagyta, hogy befejezze a
mondatot.
- Maradjon, valami van előttünk!
A nő előhúzta a pisztolyát és előrelopakodott. A másik, lámpával felszerelt
kezét mereven előreszegezte.
A valami a járat kellős közepén csüngött, mint egy óriási pók. Ahogy a lámpa
fénye rávetült, hevesen összerándult. Egy óriási szem volt, hasonlított az ember
látószervéhez. A csuklólámpa erős fényétől összehúzódott a pupillája.
Mike érezte, hogy végigsöpör rajta az irtózás és az undor. Kerrigan
szemlátomást hasonlóan érzett; az érzelmei összevegyültek benne Mike
gondolataival. Hangosan átkozódott, és belelőtt egy rövid sorozatot a vonagló
gömbbe.
A szem-lény magas, metsző hangú visítást hallatott, és darabokra szakadt.
Hálója erős szálai feltapadtak a falra, mint a szakadt gumiszálak.
- Mi volt ez? - suttogta Mike.
- Megfigyelő? Őrszem? - találgatott Kerrigan.
Mike árnyalatnyi félelmet hallott kicsendülni a rettenthetetlen Sarah Kerrigan
hangjából. Visszacsatolásos hurok! - emlékeztette magát. Le akart higgadni.
Tudta, ha nem sikerül, mindketten megöletik magukat.
- Milyennek érzi? - kérdezte a nőtől, miközben eloldalaztak a szem-lény
cafatokra szakadt maradványai mellett. Észrevette, hogy a járat falait és padlóját
elborítja a kúszó.
- Micsodát? - kérdezte Kerrigan, akinek a figyelmét elvonta a gusztustalan
látvány.
- Azt mondta, valami különöset érez. Egész pontosan mit?
A hadnagy csendben maradt néhány pillanatig, és Mike érezte, hogy
megpróbálja összegyűjteni lelkierejét.
- Nehéz leírni egy érzéketlennek, pardon, egy telepatikus képességekkel nem
rendelkezőnek. Olyan, mintha egy szálloda folyosóján lépkedne, és az egyik
szobában bulizna egy társaság. Ahogy elhalad az ajtajuk előtt, hallja, hogy
odabent áll a bál, és azt is, hogy nem az ismerősei vannak bent. Nem tud
kivenni semmit a szövegből, csak értelmetlen zagyvaságot. Ehhez hasonlót
érzek.
- Talán pszichonikus erő egy másik csatornán? - vetette fel Mike.
- Talán, de nagyon erős. Mintha az utcán állna egy színház előtt, és odabent
koncertet tartanának. Érzi, hogy valami szervezett dolog történik, de csak
halandzsát hall. Őrjítő érzés! - megint elhallgatott. - Ó, Istenem! Mike, jöjjön
ide!
Jobbra a folyosó egy nagyobb barlanggá tágult. A járat a csarnok oldalán
folytatódott felfelé. A riporter érezte, hogy frissebb levegőt lélegeznek. Közel
jártak a felszínhez.
A nagyobb kürtőt elborította a kúszó. Zavaros hólyagok csüngtek a falakról,
organikusnak tűnő kinövések tarkították a szürkés penészgombát. A fal mentén
százlábúra emlékeztető lények nyüzsögtek egy gombamezőn.
- Férgek - közölte Mike. - Az Anthem bázison láttam már ilyet, a Mar Sarán. -
Az agyában felvillant a bázis kocsmájának képe, és észrevette, hogy Kerrigan
összerándul.
- Ez lenne a zergék szeméttelepe? Mit esznek ezek?
- Ezek semmit! Ezek dajkák. Nézze, a tojásokat gondozzák.
Amit Mike első ránézésre mérges gombáknak vélt, valójában zöld alapon vörös
pettyes tojások, amelyek a kúszó anyagából készült kehelyszerű tartókban
álltak. A kinövések a saját szívverésük ritmusára lüktettek. Ahogy a riporter
nézte, a legközelebbi tojás homályos héja mögött felbukkant egy hydralisk
csontpofája. A lény áttetsző folyadékban lebegett, és úgy festett, mintha
belefulladt volna egy medencébe. A tojás megrázkódott, mintha a benne fejlődő
fenevad tudatában lenne az emberek jelenlétének.
A férgek szorgalmasan építették a soron következő kelyhet. Amikor elkészült,
az egyik belemászott, összetekeredett, és vékony, pókselyem simaságú gubót
szőtt maga köré. A gubó megkeményedett és a féregből tojás lett.
- Francba! - utálkozott Mike, és hirtelen rájött, hogy a férgek micsodák.
- Lárvák. Ők a zerg „társadalom" építőkövei! - közölte Kerrigan. - A lárvából
tojás lesz, a tojásból szörnyeteg. Ezért nem jutott semmire a Konföderáció a
tenyésztéssel, hiába próbálkoztak. A zerglingek és hydraliskek nem szaporodás
útján születnek, hanem valamennyien ugyanabból a génraktárból jönnek, és egy
magasabb hatalmat szolgálnak!
Mike bólintott, és ámultán nézte, amint a tojásban lévő hydralisk feléje fordul.
A héj hevesen lüktetni kezdett, ahogy a benne lévő fenevad megpróbált kitörni
belőle.
- Induljon egyenesen a friss levegő felé - mondta Kerrigan és lecsúsztatta a
válláról a kartácspuskát. - Egy perc múlva megyek én is.
Mike az átjátszó súlya alatt nyögve folytatta az útját felfelé a folyosón. Amikor
meghallotta a kartácspuska lőszeradagolójának sivítását, és a reteszelő-szerkezet
csattogását, futni kezdett. A háta mögött felhangzott a folyamatos mennydörgés,
ahogy a fegyver éles hegyű lövedékei végigsöpörtek a tojáskamrán. Aztán síri
csend támadt.
A levegő egyre frissebb lett, és Mike már látta maga előtt a természetes fényt.
Úgy érezte, mintha ólomcsizma lenne a lábán, de továbbvonszolta magát. Még
húsz méter, még tíz, még öt, aztán kettő. Végül kijutott a felszínre, a kora
reggeli napfényre, és... És szemtől szemben állt a saját tükörképével, amely egy
Konföderációs tengerészgyalogos harci vizorjáról verődött vissza.
Mike önkéntelenül felordított és majdnem hanyatt esett. A Konföderáció
katonája a bejáratot őrizte.
Az őrszem nehézkesen lépett egyet a riporter felé, mire Mike rádöbbent, hogy
valami átkozottul nem stimmel a katonával. A térde furcsa szögben megrogyott,
karjai mintha nem is hozzá tartoztak volna. Az egyik kezével bizonytalanul,
imbolyogva felemelte a karabélyát, míg a másikkal megérintett valamit az övén.
A tükröző vizor felemelkedett, és Mike megpillantott az arcot. Az arcot, amely
egyenest a pokolból származott. A felét lerágta valami, egészen a sárgásán
fénylő koponyacsontig. Az üres, kivájt szemgödörből szürkés váladék
csöpögött. Az arc másik fele barnás árnyalattal kevert zöldes színben játszott, és
apró dudorok tarkították, amelyek közepén kemény, kőszilánkokra emlékeztető
kitüremkedések törték át a bőrt.
Őrszem volt, ám nem a Konföderáció állította oda. Valaha ember volt, de már
csak külső megjelenése emlékeztetett eredeti fajára. Egykor ép elméje immár
mentes volt az emberi gondolatoktól. Most már csak azért létezett, hogy védje a
fészket. Felemelte a fegyverét, és olyan kiáltást hallatott, mintha megakadt
volna valami a torkán. Épen maradt szeme vérbe borult. Mike meghallotta a
háta mögött a kartácspuska kerepelését, és a földre vetette magát. A levegőben
az oldalára fordult, és maga fölé rántotta az átjátszót, hogy megvédje az
ütődéstől. Egy századmásodperccel később elhúzott fölötte a halálos sorozat.
Néhány lövedék beletépett a kabátja szélébe. A lövedékek fémforgáccsá
darálták az átformált konföderációs őrszem páncélját, és könnyedén átütötték a
testét. Egy pillanatig még állva maradt, aztán a fegyvere lassan kicsúszott a
kezéből, végül összerogyott és hanyatt zuhant. Ami a páncélréteg alatt létezett,
annak már nem volt köze az emberi fajhoz, de ugyanúgy reagált a golyózáporra.
Kerrigan előreugrott, keményen megmarkolta Mike gallérját, és talpra rántotta.
- Jól van?
A riporter szeme előtt apró pontok táncoltak, de nem adta meg magát a torkába
toluló epének.
- Mi volt ez? - nyögte ki nagy nehezen.
- A zergék a biológia mesterei. Talán ezt akarják tenni az emberiséggel.
Lefolytatni vele egy újabb kísérletet. Létrehozni egy újabb, őket szolgáló fajt.
Mike vett egy mély lélegzetet, és a szétmarcangolt, rothadó húsra pillantott.
- Úgy látom, nem volt sikeres kísérlet. Kerrigan kimerülten vállat vont.
- Talán ha jobb alapanyaghoz jutnának... Akar jelentkezni náluk? Biztos hasznát
vennék egy riporternek!
Sikerült az arcára erőltetnie egy halvány, csúfolódó mosolyt, mire Mike
önkéntelenül felnevetett.
Megtörjük a visszacsatolásos hurkot! - gondolta. Lövészárok viccelődés.
Akasztófahumor a háború obszcenitása ellen. Ha Kerrigan olvasta is ezeket a
gondolatait, nem adta jelét.
- Képes futni egy darabig? - kérdezte a nő.
- Meddig?
- Ameddig csak tud!
- Menjen előre, követem! - mondta Mike és felemelte az átjátszót.
Szerencséjük volt. Mint kiderült, a kúszó szélén jártak. Olyan jó rálátásuk nyílt
a környékre, hogy Mike meglátott egy sor tornyot az eredeti útvonalukkal
ellentétes irányban. Egy óriás kertjében nőtt, hatalmas, eltorzult virágoknak
látszottak, és ágyúszerű mutaliskok táncoltak közöttük. De voltak más repülő
szörnyek is arrafelé, köztük tengeri csillagba oltott tintahalak, rákkal
keresztezett medúzák és gigantikus repülő rákok.
- Ők győztek - állapította meg Mike. - A zergék. Minden egyes elfoglalt
bolygóval tovább nő az erejük!
- Próbáljon nem gondolni rá - Kerrigan megérintette a csuklóját. - Kiküldtem
egy rövid pulzus-üzenetet. Ha Arcturus meghallgatja, tudni fogja, hogy még
élünk.
Most már könnyebben haladtak, és bár a náp lenyugodni készült, még mindig
erős fényt sugárzott. Tőlük balra szikrák táncoltak a horizonton, és távoli
mennydörgés robaját hallották.
- Azt mondta, annak idején volt tudomása ütközetben eltűnt lidércharcosokról.
Azóta hallott róluk? - kérdezte Mike.
Kerrigan ajka megkeményedett, és megrázta fejét.
- A legtöbb telepata kerüli a másikat. Még csak nem is beszéltem a Duke
parancsnoksága alatt állókkal. Éppen elég borzalom az átlagemberek folyamatos
csevegését venni. Egy másik telepata gondolatait olvasni százszor rosszabb. Az
emberek nem képesek kontrollálni a gondolataikat, vagy legalábbis nem túl jól.
A lidércharcosok nagyon jól olvasnak a többi lidérc agyában, és kialakítanak
egy saját visszacsatolásos hurkot. A legtöbbjüknek pszichonikus árnyékolókra
van szüksége, hogy megőrizhesse a józan eszét. Ez olyasmi, mint a neurális
reszocializáció, csak sokkal rosszabb.
- De magának nincs pszichonikus árnyékolója!
- Még van néhány, bár a java részük tönkrement. Arcturus... - Egy pillanatig
habozott, majd folytatta: - Tudja, maga nem szereti őt.
- Sosem találtam volna ki! Ön azonban igen nagyra tartja!
- ő... - A nőnek ismét elakadt a hangja. - Ő szöktetett meg. Azt hiszem, ez rá a
legjobb kifejezés. Megmentett, szabaddá tett, megszabadított az árnyékolóktól,
az őröktől és a borzalmaktól. Az életemet köszönhetem neki. És ami még
fontosabb: a lelkemet.
Mintha csak a vallomására érkezett volna válasz, felcsipogott a rádió. Mike
mozgás jelei után kutatva fürkészte a horizontot. Semmi. Kerrigan felpattintott
egy apró képernyőt; Mike maga elé képzelte a parányi monitoron megjelenő,
mosolygó arcot.
- Jó tudni, hogy életben vannak - mondta a lázadók vezére. - A pozíciójuk egy
kilométerrel délebbre van attól, ahol lenniük kellene. Nincsenek mumusok
maguk és a Konföderáció tábora között. Elvontuk és lekötöttük a tartalékaikat.
- Akadályba ütköztünk - válaszolt Kerrigan. - A zergék. Már rengetegen
vannak!
- És még többen lesznek, ha beindítja a mi kis meglepetésünket. Hatékonyan
lefoglalják konföderációs barátainkat, mialatt mi megszökünk.
Kerrigan haragos képpel meredt a monitorra.
- Ledarálják őket, Arcturus! - Statikus zörej zavarta a vételt. - Arcturus? Veszi
az adást? A zergék nem ejtenek foglyokat!
- Kerrigan! - csattant fel Mengsk, és Mike el tudta képzelni a terroristavezér
arcán megjelenő, „szigorú atya" kifejezést. - Nem mi találtuk ki a pszi-átjátszót,
de ha nem használjuk fel, valamennyien meghalunk a Konföderáció blokádja
miatt. És ha meghalunk, velünk együtt megsemmisül az emberiség minden
reménye!
- Igen, uram.
- Jusson eszébe, hogy mennyire megbízom magában. És köszönjön a nevemben
Mr. Libertynek, jó?
Kerrigan lecsukta a képernyőt és észak felé fordult. Mike felkapta a ládát és a
nyomába szegődött.
Egy darabig csendben haladtak, aztán riporter megtörte a hallgatást.
- Azt hiszem félnek!
- Kik? A lidércharcosok irányítói?
- Igen. Nem akarják, hogy megtárgyalják a tapasztalataikat a többi telepatával.
Hogy esetleg összeesküdjenek ellenük. Ezért van a kiképzés, és ezért vannak az
árnyékolók.
- Elképzelhető. - Kerrigan rántott egyet a vállán. - És szerintem azért is, hogy ne
veszítsék el a befektetéseiket. A lidércharcosok között elképesztően magas a
veszteség aránya.
- Azt hittem, hogy megannyi ráfordítás után inkább ünneplik magukat. Mint a
vadászpilótákat vagy a rombolók kapitányait.
- Ünnepelnek? - Kerrigan szörnyű nevetést hallatott. - Istenem, még a flottához
felvett pedofiloknak is jobb bánásmódban van részük, mint nekünk. A
tengerészgyalogságnál a bűnözőket csak teletömik gyógyszerekkel és kiképzik
őket, hogy kövessék feljebbvalóik parancsait. Nekünk valóságos rémálom jutott.
Állandóan, folyamatosan próbára tették az önuralmunkat, és tudtuk, ha
elveszítjük, akkor ránk borul az őrület, mert nem tudjuk távol tartani mások
elméjét a sajátunktól.
- Nyugodjon meg, hadnagy. Nem úgy értettem...
- Hát persze, hogy nem úgy értette - vágott a szavába hevesen Kerrigan. - Ettől
borulunk ki mindannyian! A maguk szavai jelentőnek valamit, de az. elméjük
valami egészen mást sugároz. Raynor mindenre kész, de érzem, hogy nem bír
elviselni, hogy undorodik tőlem. És tudom, hogy figyel, még ha a hátam mögött
van, akkor is. Az én fajtám tudja, hogy ki mit forgat a fejében, még akkor is, ha
az illető nem mondja ki.
- Sajnálom!
- Tudom - mondta Kerrigan egy kicsit megenyhülve. -Ez az egyik dolog, amit
szeretek magában, Michael Liberty. Maga nyílt ember! Nem próbál elrejteni
semmit. Azt mondja, amit gondol. Az egyetlen védekezése, hogy kérdéseket
tesz fel, és eljátssza a makacs, erős akaratú riportert. Emiatt sokkal
elviselhetőbb, mint a legtöbb ember.
Néhány pillanatra elhallgatott, miközben megmásztak egy dombot. A távolban
már látszottak a Konföderáció külső védelmi gyűrűjét alkotó, lerombolt
tornyok. Egyik sem volt harcképes, Mengsk csapatai gondoskodtak róluk.
- Tudja mi volt az utolsó vizsga a lidércharcos kiképzés előtt? - kérdezte a nő
hirtelen. Mike csak megrázta fejét, mert érezte, jobb, ha nem szólal meg.
- Egy fegyveres őr szembeáll a jelölttel. - A nő tekintete elködösült. Valahol
másutt járt. - Az őr veszi a fegyverét, és a jelölt homlokának szegezi, vagy
valaki más homlokának, aki sokat jelent a vizsgázónak. A jelöltnek meg kell
ölnie az őrt, mielőtt meghúzhatná a ravaszt. - A szemébe visszatért a fény, és
kemény pillantást vetett Mike-ra. - Tizenkét éves voltam!
Mike elsápadt, és önkéntelenül is Raynor lányára gondolt. A „tehetséges"
gyerekre, akivel történt egy „incidens".
Kerrigan úgy reagált, mintha Mike megütötte volna. Térdre rogyott és mindkét
kezét a homlokára tapasztotta. Egy idő után felnyögött.
- Krisztusom!
- Sajnálom - hadarta Mike -, nem akartam elmondani, de átvillant az agyamon.
- Krisztusom! - ismételte a nő. - Rá kellett volna jönnöm! Még csak nem is
sejtettem!
Mike megrázta a fejét.
- Maga telepata. Hogyan lehetséges, hogy nem tudta? Kerrigan felnézett rá, a
szeme sarkában könnyek csillogtak.
- A telepaták nem ásnak le az emberek agyának mélyére, legalábbis, ha meg
akarják őrizni a józan eszüket. Halljuk a felszíni kavargást, mindent, ami fent
zajlik. Amire gondolnak. Hogy egy nőnek milyen jó lába van. A sok ostoba
szemetet. De a mélybe temetett dolgokat nem. A fontos szemetet nem. - Egy
pillanatra elhallgatott, aztán megkérdezte: -Raynor elmondta, hogy mikor
történt?
Mike megrázta a fejét és elfordult, részben, hogy a Konföderáció őrjáratai ne
lephessék meg őket, részben, hogy Kerrigan összeszedhesse magát.
Amikor Mike visszafordult, a nő már talpon volt. A könnyei felszáradtak.
- Gyerünk, rakjuk le ezt a dolgot valahová. Az egyik torony talapzata éppen
megteszi.
Minden nehézség nélkül elérték a tüzérségi állás szélét, és Mike végre letehette
a csomagot, amelyet az utolsó kilométereken vonszolni is alig bírt. Kerrigan
nekilátott a pszi-átjátszó összeszerelésének, amit korábban még sosem látott.
Gyakorlott, ügyes mozdulataiból Mike rájött, hogy bizonyára telepatikus úton
kapott egy instrukciós csomagot, amelyben „elmondták" neki, mit tegyen a
készülékkel.
Sebtében összeállított alkalmatosság volt. A hadnagynak csak néhány perc
kellett ahhoz, hogy eltávolítsa a burkolóanyagot és ellenőrizze a kábeleket.
Aztán előhúzott egy tengeri csillag alakú fejhallgatószerűséget, és feltette a
fejére. A finom rézkorona szinte eltűnt vörös hajfürtjei között.
- A bolygóközi pszichonikus átjátszó - magyarázta Kerrigan - olyasmi, mint a
hegedű rezonanciadoboza. Ösz-szegyűjti, felerősíti és szétszórja a beletáplált
pszichikai jelzéseket. Azért vagyunk itt, mert az aktiváláshoz szükség van egy
lidércharcosra.
Felkattintott néhány kapcsolót, megnyomott egy gombot, és levette a különös
fejhallgatót. Az arca feszültnek tűnt.
- Oké. Mehetünk!
- Ennyi?
- Mit várt? Kürtöket és villogó fényt? Harangzúgást? Vagy egy nagy órát, ami
visszaszámol? Sajnálom.
Kerrigan arca ezúttal hamuszürke volt, és Mike hirtelen rájött, hogy egész idő
alatt „hangos" volt.
- Rendben - mondta a hadnagy. - Induljunk! Végighaladtak az elhagyott
lövegállások mentén. Minden egyes kilőtt torony az Antiga Primén folyó
ütközet egy-egy emlékműve volt. A nő hirtelen megállt, és összerándult egy
Mike által nem észlelhető hangtól. Kerrigan számára olyan volt, mintha valaki
végighúzta volna a körmét a táblán.
A negyedik toronynál jártak, amikor szűnni kezdett a fájdalom. A hatodik
toronynál szinte teljesen rendbe jött. Felpattintotta az apró képernyőt a
csuklóján.
- A pszi-átjátszó a helyén van! - jelentette.
- Kiváló munka, Sarah! - hallatszott Mengsk hangja. - Tudtam, hogy maga
megcsinálja. Most pedig kihozzuk onnan, mielőtt az Antiga összes zergje
odasereglik. Már úton van a leszállóegység.
- Tudom - mondta Kerrigan, és mélyeket lélegzett. Az ajkai vékony, kemény
vonalat alkottak. Aztán megszólalt. - ígérje meg! ígérje meg, hogy nem
csinálunk ilyet még egyszer.
- Sarah! - Mike látta maga előtt, hogy a terrorista szomorúan csóválja a fejét. -
Amit teszünk, azt az emberiségért tesszük. Túl nagy a felelősségünk, hogy ne
kövessünk el mindent.
Megszűnt az adás. A bölcs vezér kilépett az elektronikus csatornából, hogy
biztonságos helyről, a brandyje és a sakktáblája mellől tovább irányítsa a
háborút.
- Miért bízik benne? - kérdezte Mike. Megvillant az agyában a gondolat, és
nyomban ki is mondta. - Miért követi?
Sarah fáradt mosolyt erőltetett az arcára.
- Megmentette a lelkemet.
- És azóta folyamatosan gyilkol a kedvéért. Egyensúlyba jön a mérleg valaha?
Nem érdemelte még ki a szabadságát?
- Ez... bonyolult. Mengsk sokban hasonlít magához. Oké, sajnálom.
Voltaképpen teljesen az ellenkezője. Maga nyílt. Ő mindent leplez. Megmondja,
hogy mit gondol, és annyira meg van győződve az igazáról, egészen a lelke
mélyéig, hogy a hatás nagyjából ugyanaz, mint önnél. Arra inspirál, hogy
higgyek neki.
- ő politikus. Ha mélyen belenéz, maga is rájöhet. A lelke legmélyén feneketlen
mocsár van.
- És ez mit változtat a lényegen? Azt hiszi, most már meg akarom vizsgálni?
- Néha nem ártana. Ha egy kicsit jobban belenézne Raynorba, talán őt sem
tartaná olyan gazembernek.
Kerrigan kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán becsukta és bólintott.
- Igen, valószínűleg igaza van - mondta végül. - Legalábbis Raynort illetően.
Azt hiszem, sokat köszönhetek annak a gazembernek.
- Túl nagy a felelősségünk, hogy ne kövessünk el mindent! - idézte Mike.
Kerrigan hangos, rövid nevetést hallatott. Váratlan reakció volt, önkéntelen és
mélyen emberi.
A riporter felsóhajtott és eltöprengett, vajon ki ér hamarabb hozzájuk: a
legközelebbi zerg kolónia népe, vagy a beígért leszállóegység.

13
Lélekzongora
A történelem lencséjén keresztül szemlélve úgy tűnik, a háború hátborzongató
precizitással működik, mint valami gyilkos zenegép. A csaták nem egyebek,
mint a halál óramű pontosságú mechanizmusai, a pusztítás drámái, amelyekben
minden egyes felvonás természetesen következik az előzőből, amíg az egyik
vagy a másik fél el nem tűnik. Visszatekintve az Emberi Konföderáció
összeomlása logikai játéknak tűnik, amelyben a kezdetet követően nem lehetett
kétséges, hogy mi lesz a végkimenetel.
Nekünk, akik csapdába estünk a háború kellős közepén, nem maradt más, mint a
nyers pánik, amelyet időnként megszakítottak a teljes kimerültség periódusai.
Senkinek, még a terveket szövögetőknek sem lehetett kristálytiszta elgondolása
arról, hogy miféle erők vonultak fel ellenünk.
Óramű lenne? Talán. De inkább úgy gondolok rá, mint egy bombára szerelt
időzítőre, amit lázasan próbáltunk hatástalanítani, remélve, hogy sikerül
befejezni, mielőtt az az átkozott vacak belerobban az arcunkba.
A Liberty-kiáltvány
A leszállóegység az orbitális pályán keringő Hyperion felé tartott. Mihelyt
üzembe helyezték az átjátszót, Mengsk elhagyta a felszínt, de meg sem próbált
áttörni a Konföderáció blokádján anélkül, hogy ne gyűjtötte volna össze
elkóborolt, mezítlábas gyermekeit. Legalábbis Mike így látta az eseményeket.
Miközben felemelkedtek a felszínről, a riporter a monitorokat fürkészte. A hajó
valamennyi kameráját a bolygóra irányították. Az átjátszó már kifejtette hatását
a lenti zergekre. Dühödt hangyákként előmásztak a fészkeikből, összevissza
rohangáltak, sőt, még egymásnak is estek a pszichonikus hullámok által generált
őrületben. De hamarosan elindultak a torony felé, ahol Mike és Kerrigan hagyta
a készüléket. Rövidesen élő teremtények hurrikánja forgott a jeladó körül, mint
az éjszakai pillangók a láng körül.
Ahogy a hajó egyre magasabbra emelkedett, a szenzorok újabb fészkeket
érzékeltek, és újabb adásokat is, nem csak azt a folyamatosan játszódó, Kerrigan
elméjéből származó akkordot, amelyet felerősítve visszhangzott. A
Konföderációs csapatok sikolyai és segélykiáltásai szálltak az éterben,
miközben lerohanták és legyűrték őket. Az Antiga Prime éjszakai oldalát apró,
felvillanó szikrák - felszíni robbanások - tarkították. A lázadókat időben
figyelmeztették, de azokat, akik késlekedve indultak el a bolygóról, elnyelte a
zerglingek és hydraliskok hulláma.
A leszállóegység tovább emelkedett és Mike meglátta a horizont ívét. Valami
megvillant az ív felett, és néhány másodperc múlva elektromágneses hullám
söpört végig a hajón. A képernyők ideiglenesen elsötétedtek, de azonnal
bekapcsoltak a tartalékrendszerek. Az egyik nagy, Behemótosztályú
csatacirkálót, a Norad II testvérhajóját elsöpörte az egyre erősödő támadás.
A fejük felett máris felbomlott a Konföderáció blokádja. A landolásra alkalmas,
elérhető hajókat leküldték a felszínre, míg mások tűz alá vették a már mindenütt
jelenlévő zergeket.
Elhúzott mellettük egy izzó háromszögekből álló hármas csoport. Olyan erős
fényt sugároztak, hogy Mike szeme könnyezni kezdett. A protossok is
megjelentek - nem támadtak, de már ott voltak az atmoszférában.
Aztán befutottak a jelentések a bolygótól legtávolabb állomásozó hajókról.
Térgörbületek nyíltak az űrben, és a lyukakból zerg hordák ömlöttek ki. Az
ocsmány medúzák, királynők, mutaliskok, és a különös repülő rákok előtörtek a
tér mélyéről, és leereszkedtek az Antigára. A magányos szirénhang
odavonzotta, és csapdába ejtette a lényeket.
A leszállóegység dokkolt a Hyperionon, azonnal evakuálták a legénységét.
Ahogy a komp kiürült, leválasztották a zsilipről, és a sorsára hagyták. A bolygó
gravitációja befogta; egyre gyorsulva, forogva zuhant a felszín felé. Csak
lassította volna a Hyperiont, akadályozta volna a menekülésben, és már nem
volt idő arra, hogy biztonságba helyezzék.
Mengsk hajója buborékként emelkedett a pánikba esett Konföderációs egységek
és a leszálló zergék között. A zergék csak akkor bocsátkoztak harcba, ha valami
az útjukba esett. A Konföderáció ezúttal sem okozott csalódást: a legjobb hajóit
állította a támadás útjába. Felszikrázott néhány fénygömb, de a képernyők csak
kisebb villanásként mutatták őket. Ezek a gyorsan elenyésző fények egy-egy
termonukleáris tűzgolyóból származtak, mindegyik körülbelül ötszáz ember
halálát jelezte.
Kerrigan sápadt volt és megviselt. Mike biztosra vette, hogy továbbra is hallja a
pszichonikus hívást. A pszi-átjátszó olyan hullámhosszon működött, amit Mike
képtelen volt érzékelni, viszont átívelte az űr távolságait, hogy magához vonzza
az ellenséget.
A riporter kitámogatta a végletekig kimerült nőt a landoló zónából.
Velük szemben a folyosón Raynor bukkant fel.
- Mindkettőjüknek gratulálok! - mondta melegen. -Maguk aztán tényleg tüzet
raktak a zergék alfele alatt. Nem tudom, hogy mit mondott nekik, hadnagy, de
szemlátomást felkavarta őket!
Kerrigan felemelte a fejét. A szeme dühtől lángolt, de Raynor haragot és
csalódást is látott a tekintetében. Aztán az érzés, ahogy megjelent, rögtön el is
tűnt, és csak kimerültség marad utána.
Raynor kinyújtotta a kezét, hogy Kerrigan vállára tegye. A hangja ellágyult,
aggódva ráncolta a homlokát.
- Jól érzi magát, hadnagy? - kérdezte, és Mike felfigyelt, hogy milyen gondosan
tagolva ejti ki a szavakat.
Kerrigan ismét felnézett. Egyenesen Raynor szemébe fúrta a tekintetét,
amelyben már nyoma sem volt haragnak. Mike a visszacsatolásos hurokra
gondolt - a félelem táplálja a félelmet, az aggodalom táplálja az aggodalmat.
- Én jól - mondta a nő, és félretolt a szeméből egy előrelógó hajtincset. - Csak
nagyon fáradt vagyok.
- Mengsk? - kérdezte Mike.
- Odafent van a megfigyelőkupolában - felelte Raynor. -Azt hiszem, meg akarja
nézni a csatát. Én lejöttem. Nincs ott semmi, amit látni akarnék.
- Majd én jelentek neki, ha pihenni szeretne - ajánlotta Mike a hadnagynak.
A nő egy pillanatig fontolóra vette a kérdést, majd mintha pszichikailag
megtántorodott volna.
- Ha megtenné, Michael - mondta halkan, de a szemét továbbra is Raynorra
szegezte.
- Maga tényleg rémesen néz ki - mondta az egykori marsall Kerrigannek. Az
aggodalma olyan nyilvánvaló volt, hogy még Mike is láthatta rajta. - Iszunk egy
kávét a kantinban? Talán beszélgethetnénk is egy kicsit.
- Egy kávé jól fog esni - mondta Kerrigan, és szája széle apró mosolyra görbült.
- És a beszélgetés is. Igen, a beszélgetés is!
Mike intett nekik, és a lift felé indult. Magára hagyta a párost a folyosón.
Amikor elérte a liftajtót, egy gondolatot szándékosan odatolt az elméje
felszínére, hogy Kerrigan könnyen megtalálhassa.
Jusson eszébe: hagyja, hadd fejezze be a mondatot! -gondolta, aztán elindult,
hogy megkeresse az Antiga Primén lezajlott pusztítás tervezőjét.
Mengsk egymagában álldogált a megfigyelő fedélzeten. Hátratett kézzel nézte a
fő képernyőt. A sakk-készletet már előkészítette egy új partira, a tábla mellett
egy doboz cigaretta és hamutartó, míg a bárpulton egy bedugaszolt, lepecsételt
konyakosüveg és két konyakospohár állt.
A kisebb képernyők közül egy sem üzemelt, a nagy pedig az Antiga Prime
méltóságteljes gömbjét mutatta valósidejű üzemmódban. Apró, sárga
háromszögek ábrázolták a Konföderáció erőit, vörös háromszögek a folyton
gyarapodó zergeket. A monitoron volt néhány kék-fehér csillag, amilyennel
Mike még sosem találkozott, meg egy-két kör is: ezek a lázadó csapatokat
ábrázolták, amelyek sajnálatos módon nem szöktek meg időben. Az egyik,
vörös háromszögekből álló hullám magába olvasztotta őket.
Az orbitális pályákon hasonlóan állt helyzet. Egyre több vörös háromszög
villódzott a monitoron, mindegyik repülő zergék tucatjait, vagy talán százait
reprezentálta. Mindegyik az Antiga Prime felé tartott. Amelyik hajó menekülőre
fogta, az érintetlen maradt. Amely egységek megálltak, és csoportosan,
felfejlődve felvették a harcot, azokat a zergék elsöpörték és darabokra törték az
űrben.
Mike visszaemlékezett a lezuhant Norad II képére. Ez százszor rosszabb volt.
- Teljes sebességgel elhúzzuk a csíkot - mondta Mengsk nyugtató hangon. - A
hajó számítógépe ugrásra készen vár, egyetlen pillanat alatt eltűnünk innen.
Mike odalépett a bárhoz, kihúzta a dugót, és töltött magának vagy kétujjnyi
konyakot. Mengsk poharát üresen hagyta.
- A jelkibocsátás ereje alapján úgy számoljuk, hogy nagyjából huszonöt
fényévnyi távolságból idehívunk minden egyes zerget - folytatta a
terroristavezér. - Talán egy kicsit messzebbről. Kerrigan hadnagy olyan, mint
egy szirén, a végzetükbe csalja ezeket a tengerészeket.
- Sokat kivett belőle! - mondta Mike, és nagyot kortyolt az erős szeszből.
- De nem többet, mint amennyit még elbír. Örülök, hogy maga is ott volt vele.
Lehet, hogy máskülönben nem sikerült volna neki.
Mike érezte, hogy elvörösödik, de egy pillanatig csak a konyaknak
tulajdonította.
- Maga nem sok választást hagyott nekem, ugye?
- Nem igazán. - Mengsk esetlenül vállat vont és Mike felé fordult. A háta
mögött megszaporodtak a vörös háromszögek; a Konföderáció felszíni
egységeiből szinte semmi sem maradt. - De attól még örülök, hogy maga is ott
volt vele!
Mike felhorkant és ivott még egy kortyot. Mengsk is kitöltött magának egy
adagot. A képernyő peremén kezdtek feltünedezni a kék-fehér háromszögek.
Megérkezett a protoss sereg.
Mengsk a képernyőre nézett, és megszólalt.
- Befutott néhány érdekes jelentés, mialatt önök odakint voltak. - Mike nem
szólt semmit, mire a terroristavezér folytatta. - A protossok földi egységei
nekiestek a zergeknek, akikkel éppen csatáztunk. A vezetőjüket Tassadarnak
hívják. Főpapnak vallja magát, és a Protoss Flotta Végrehajtójának. A
zászlóshajója neve: Gantrithor.
- Talán lenyűgözte őket a maga műve, és úgy döntöttek, hogy besegítenek.
Önnek bizonyára van egy jó sajtóügynöke - mondta Mike éles hangon.
Mengsk lesújtó pillantást vetett rá.
- Gyerünk, Michael! Ennél többet vártam öntől. Értelmezze szépen, hogy mit
mondtam az előbb.
Mike egy pillanatig némán gondolkodott, azután kimondta:
- Földi egység? Mengsk arca felderült.
- Pontosan! Egyéni harcosok, hajlékony páncélöltözetben. Különös, rovarszerű
járművek. Bűbáj-vetők, amelyekről csak sejteni tudom, hogy körülbelül a mi
pszichonikus harcosaink megfelelői. Egyenként szemlélve erősebbek a
zergeknél, bár azok jelentős létszámfölényben vannak. Nagyon érdekes látvány
végignézni, ahogy csatáznak. Később, ha akarja, megnézheti a felvételeket.
- Várjunk csak! - morgott Mike. Mengsk szélesebben mosolygott.
- Várok! Rá fog jönni. Hiszek magában!
- Ha a protossoknak vannak felszíni csapataik...
- Méghozzá elég jófélék, azt megmondhatom!
- Az azt jelenti, hogy már korábban is megütköztek a zergekkel egy-egy bolygó
felszínén. És ami még ennél is fontosabb: megnyerték azokat a csatákat.
- Máskülönben miért tartanának fenn szárazföldi sereget? Helyes! Tegye meg az
utolsó lépést.
Mike szeme elkerekedett.
- Ami azt jelenti, hogy a zergék másképp is megsemmisíthetők,
elpusztításukhoz nem kell felperzselni egy egész bolygót!
- Telitalálat! - Mengsk beleivott a konyakjába. - Nehéz feladat lehet, és bár mi
aligha érünk fel a protossokkal, de igen, a zergék legyőzhetők a felszínen. -
Felnevetett. -Raynornak háromszor kellett elmagyaráznom, mire rájött.
- De - vetette ellen Mike - , de most csak annyit tettünk, hogy idehívtuk a
protossokat, hogy robbantsák fel az Antiga Prímét.
- És vele együtt egy szép nagy zerg sereget! Egy ekkora csapást követően
elülnek egy időre. Elég hosszú időre, hogy mi felülkerekedhessünk a
Konföderáción.
- Felégetik az Antiga Prímét, és vele együtt minden, még életben lévő embert!
- Nincs annyi emberi túlélő, ahány zerg. Mindent meg fogunk tenni, hogy
megmentsük az emberiség nagyobbik részét - mondta ünnepélyesen Mengsk.
- Még akkor is, ha minden egyes embert meg kell ölnünk ahhoz, hogy elérjük a
célt? - vágta rá Mike.
Mengsk nem válaszolt, és a riporter hagyta, hogy a csend szétterjedjen és
betöltse a kupolát. A fő képernyőn az Antigát már csaknem teljesen elborították
a vörös háromszögek, és a kék-fehér csillagok is csaknem befejezték az orbitális
gyűrű kialakítását. A sárga körök teljesen elfogytak.
Egy pillanattal később Mengsk megszólalt:
- Tudom, mire gondol. Mike letette a poharát.
- Akkor most már maga is telepata?
- Én politikus vagyok, ahogy ön is említette. És ez azt jelenti, hogy fogékony
vagyok más emberek érzéseire. a szükségleteikre, a vágyaikra, a motivációikra.
- Szóval, mire gondolok? - kérdezte Mike, és úgy érezte magát, mintha rovar
lenne a mikroszkóp alatt.
- Azt kérdezi magától, hogy vajon önt is feláldoznám-e az emberiség érdekében.
A válasz igen, méghozzá habozás és lelkifurdalás nélkül. De nem szívesen
tenném. Ahogy mondani szokták, nehéz jó segítőt találni. Márpedig maga
nagyon jó, jóval több, mint riporter.
- Mondja, hogyan csinálja? - kérdezte Mike fejcsóválva.
- Mit? - kérdezett vissza Mengsk, miközben oldalra döntötte a fejét.
- Mindenkin megtalálja a megfelelő gombot, és megnyomja. Úgy játszik az
embereken, mint mások a zongorán. A maga kedvéért Kerrigan beleugrana egy
hydralisk szájába, Raynor levetné magát egy toronyház tetejéről, és a pokolba,
még az az öreg gorilla, Duke is a tenyeréből eszik. Ez nem aggasztja?
- Nem. Ez tehetség. Rájöttem, hogy mások hajlamosak szertelenül, csapongva
gondolkodni. Én megpróbálok biztosítani nekik egy erős centrumot. Raynort
több okból is erős harag emészti a Konföderáció miatt - én csak egy eszköz
vagyok, amelyen keresztül levezetheti a dühét. Duke semmi mást nem keres,
mint politika fedezetet, hogy elismertesse a régi eredményeit, és új, erőszakos
kalandokat éljen át - én megadom neki ezt. Sarah? Nos, Kerrigan hadnagy
mindig is önigazolást keresett, dacára a saját képességeinek. Én neki is
megadom azt, amire vágyik.
A riporter Sarah Kerriganre gondolt, aki odalent a kantinban egy kávé fölött Jim
Raynorral beszélgetett.
- És én? - kérdezte végül.
Mengsk szélesen elmosolyodott, és megcsóválta a fejét.
- Maga lelkeket akar menteni, kedves fiam. Maga igazságot akar tenni. Legyen
szó akár valami útépítési botrányról, vagy egy korrupt városatya leleplezéséről,
maga megpróbálja jobbá tenni a dolgokat. Gyakorlatilag a génjeiben van. És
hisz benne! Ez teszi nagyon értékessé magát. Ettől lesz hihetetlenül leleményes.
Maga megakadályozza Raynort, hogy túl impulzív legyen, Kerrigant, hogy túl
kegyetlen. Tudja, Ők mindketten nagyra tartják önt. Duke tábornokot leírta,
mint reménytelen esetet, ha jól sejtem, röviddel azt követően, hogy találkozott
vele. De erősen hiszem, hogy bennem továbbra is reménykedik. Ezért van még
körülöttem, mert azt reméli, én is rátalálok a saját megváltásomra.
Mike összevonta a szemöldökét.
- És mi tart vissza attól, hogy elmenjek? Most, miután tudom, hogy a maga
üdvösségébe vetett reményemet illetően valószínűleg melléfogtam?
- Dehogy megy el! - Mengsk a nagy képernyőt figyelte. A protossok már
majdnem teljesen bekerítették a bolygót. - Részben a mások miatti aggodalma
tartja itt. De őszintén szólva azért marad, mert a Konföderáció elárulta magát
egyik kedvenc bábján, az UHH-n keresztül. Felhasználták maga ellen a saját
arcát és a saját szavait. Most már személyes oka is van, hogy harcoljon ellenük.
Személyes oka, hogy ellenszegüljön. Ők tették a személyes ügyévé. Most már
magától mehet előre... - Mengsk elhallgatott és hagyta, hogy utolsó szavai a
levegőben lebegjenek.
- De hová mehetnék? - kérdezte tompán Mike. Inkább kijelentés volt, mint
kérdés.
- Hosszú út áll még maga előtt. A győzelemig vagy a vereségig. Á, elkezdődött.
Akarja nézni?
Mike a képernyőre, a halálraítélt bolygót körülölelő kék-fehér háromszögekre
pillantott. Néhány vörös lándzsahegy felemelkedett a felszínről, de hamarosan
visszaverték őket. A protossok előkészítették a fegyvereiket, hogy felégessék a
világot, és sterilizálják a legmélyebbre ásott csatornákat is.
- Inkább kihagyom - suttogta Mike. A szája olyan száraz volt, mint a hamu.
Megfordult és a lift felé indult. Egyszer sem fordult vissza, hogy a képernyőre
nézzen.
Úgy tűnt, a terroristavezér észre sem veszi a távozását. Csak állt,
konyakospohárral a kezében, és figyelte, amint a protossok gyilkos lángja
elborítja az Antiga Primét.
14
Nulladik szint
A pszi-átjátszó bevetése az Antiga Prímén vízválasztó esemény volt, egy
Rubicon, egy pont, ahonnan már nincs visszatérés. Olyan volt, mint amikor a
lidércharcosok először felbukkantak a Konföderáció soraiban, vagy az
Apokalipszis bombák válogatás nélküli alkalmazása, amelyek földdel tették
egyenlővé a Korhal IV-et. Mindent megváltoztatott.
És nem változtatott meg semmit. A lázadók és a konföderációsok közé szorult
átlagos lakosok, vagy a zergék és a protossok közé szorult konföderációsok
számára a háború továbbra is éppoly halálos volt, mint korábban. A bolygókat
továbbra is elpárologtatták a protossok fegyverei, és az embereket továbbra is
elnyelték a zerg hadak. Mégis, az Antiga Prime lerohanása után megújult a
remény lázadók között. Legalább volt egy fegyverünk.
Amilyen átkozottul ostobák voltunk, nem bírtunk ellenállni a késztetésnek, és
bevetettük ezt a fegyvert.
A Liberty-kiaítvany
Tíz nappal később a Tarsonison voltak. A belvárosi negyedek java részét
elhagyta a lakosság. A város kemény támadásokat élt át. A nyugati kerületek
lángban álltak, mert egy gigászi csatacirkáló pontosan a sűrűn lakott terület
kellős közepébe csapódott. Az erős szél forró, nehézfém-foszfátokkal teli port
sodort délnyugati irányba. A nagyobb épületek ablakai kitörtek, és néhány
helyen az egész homlokzat leszakadt a házakról. Fent fémcsontvázak maradtak,
míg lent, a titáni tornyok lábánál törött üvegből álló dombok emelkedtek.
Tarsonis egykor elegáns felhőkarcolói csupán eltorzult, kifacsart maradványok
voltak, szaggatott széleik mintha felhasították volna a vérző eget. Az
atmoszférát betöltötte a szüntelenül támadó vadászgépek sivítása, a levegőt a
lezuhant gépekből áradó füstoszlopok fekete fátylai csíkozták.
Az utcák java részét eltorzult, lángoló autóroncsok borították. A lángok a fénylő
zománcozásokat egységesen szürkére égették. Az egykor sötétített ablakok
helyén csak bezúzott, éles peremű lyukak tátongtak. Mike kezdetben benézett a
járművekbe, hátha felismeri a benne ülőket, de később már elfordított a fejét a
szénné égett hulláktól. Igyekezett elkerülni a csonkká égett végtagok és
elszenesedett, sikolyba torzult arcok nyújtotta látványt. Az utcákon már csak a
harcosok voltak életben, ők viszont mindent elkövettek, hogy megöljék
egymást.
Raynor egysége a roncsokkal borított utcákon keresztül nem tudott átjutni a
nagyobb sugárutakra, amelyeket egykor parkosított járdaszigetek szegélyeztek.
A fák kidőltek és elégtek. A híres konföderációs vezetőket ábrázoló szobrokból
csak olvadt csonkok maradtak.
Raynor egységét a földhöz szegezték a központi tér szélén álló, háromszintes
szökőkút mellett. Egy meggörbült,
eltorzult réztábla arról tanúskodott, hogy a szökőkutat emlékműnek szánták a
Kereskedelmi Háborúk veteránjainak lányai. Maga a kút nem volt más, csupán
egy halom törmelék. Mindössze egyetlen tárgy emlékeztetett a korábbi
rendeltetésére: egy, a kőtörmelékből kiálló, márványból faragott ágyú. Mike
azon kapta magát, hogy azt kívánja, bárcsak igazi lenne a löveg.
A tér szemközti oldalán, egy autóroncsokból emelt, rögtönzött barikád mögött
egy Arclite tank bevette magát két épület közé. Stabilan rögzítették, az oldalsó
pontonjai szilárdan ültek az aszfalton. Nehézlövege sistergő gránátokat lőtt a
felkelő egység feje fölé, nyolcvan milliméteres ikerlövege pedig tűz alatt tartotta
a romos szökőkutat. A harckocsi környéke a Konföderáció biztonsági
alakulatának gyűjtőhelyévé vált. A katonák java része a Delta és az Omega
század maradékaiból származott. Az egyesített erők, az Arclite erős
tűztámogatásával kísérve, folyamatos pergőtüzet zúdítottak Raynorék állására.
A kőágyú mögött Mike összehúzta magát, és elkeseredetten ütögette a
kommunikációs egysége oldalát. A készülék kiábrándítóan sercegett és
recsegett.
- El kell gondolkodnom egy komoly pályamódosításról -morogta, aztán
ösztönösen még mélyebbre bukott a város kőkanyonját átívelő sorozat elől.
A marsall Mike felé csúszott a törmelékdombon. Súlyos bakancsa nyomán
kisebbfajta kőlavina keletkezett.
- Hogy állunk? - kérdezte. Mike megrázta a fejét.
- Valószínűleg egy nagyobb zavaróegység működik a körzetben. Nem EMP
pulzár, mert az kiütötte volna a készüléket. A rádió továbbra is működőképes,
csak nem tud áthatolni az interferencián. Kellene egy erősebb készülék!
- Csak nyugalom! Rágjuk meg a dolgot. Vissza nem mehetünk, a tank mellett
pedig nem tudunk átcsúszni. Hívnunk kéne valakit, hogy evakuáljanak minket.
Ez viszont lehetetlen, ha nem tudunk kapcsolatba lépni a Hyperionnal
- Hello fiúk, elkelne egy kis segítség? - Sarah Kerrigan a semmiből lépett elő.
Az álcázó ruháját viselte, a hátán ott billegett a testes kartácspuska. A
nadrágszárán sötétvörös foltok éktelenkedtek, mintha átgázolt volna egy
vérfolyón.
A szeme viszont fénylett, és nagyon, nagyon éberen csillogott.
- Örülök, hogy látom, hadnagy! - mondta Raynor. -Éppen a sorsunk miatt
siránkoztunk.
- Itt voltam a szomszédban, és meghallottam a lövöldözést. Mi a helyzet? -
kérdezte Kerrigan
- Van egy Arclite-unk, fedezékben, két épület között -foglalta össze Raynor -,
egy teljes tengerészgyalogos osztag támogatja.
- Ez minden? Azt hittem, gondjaik vannak!
- Minden apró segítségért hálásak vagyunk, asszonyom - vigyorgott a nőre
Raynor.
- Jutalomjáték - vágott vissza Kerrigan, majd felnyúlt, és úgy húzta elő a
kartácspuskát a tokjából, mintha kardot rántana. - Amennyire lehetséges,
fedezzenek, mialatt odalopakodom hozzájuk, oké?
- Jobb vagy bal szárny? - kérdezte Raynor.
- Azt hiszem, a bal lesz - mondta Kerrigan és ismét elmosolyodott. A hatást
csak a szemében villogó vadság rontotta egy kissé. - Magának bal, Jimmy!
- Ezért még számolunk, Sarah! - vigyorgott Raynor. Kerrigan megérintett egy
kapcsolót az övén. Az álcaruha aktiválódott, és a nő eltűnt a szemük elől.
Raynor máris parancsokat ordított az osztag maradékának. Sorban felugattak a
karabélyok, ahogy igyekeztek fedezőtüzet nyújtani a lidércharcosnak, és
visszavágni a Konföderáció seregének. A hirtelen támadás elhallgattatta a
tengerészgyalogosokat, viszont az Arclite nehézlövege továbbra is tűz alatt
tartotta a lázadókat.
- Úgy véli, sikerül neki, Jimmy? - kérdezte Mike, jó erősen megnyomva a
becézett nevet.
Raynor elvörösödött és a páncélja alatt vállat vont.
- Minden bizonnyal! De nem lesz semmi értelme, ha valaki nem emel ki minket
erről a roncstelepről.
A két tábor között kétirányú, vízszintes zápor zúgott, melyet esőcseppek helyett
Impaler lövedékek alkottak. Mike azon töprengett, vajon Kerrigan hogyan képes
áttáncolni egy ilyen csatamezőn. Bármikor elkaphatja egy eltévedt lövedék. Az
álcaruha nem nyújt semmiféle védelmet, éppúgy elvérezne, mint bármelyik
katona.
Néhány perc múlva a Konföderációs állás távolabbi szárnya kezdett
összeomlani, egy kartácspuska fejhangú visítása és kerepelése közepette. Egyik
tengerészgyalogos a másik után zuhant a földre a láthatatlan gyilkos támadása
nyomán. A szárny sebezhetővé vált. A tengerészgyalogosok elkezdtek
összevissza lövöldözni támadójuk feltételezett tartózkodási helye irányába.
Valami megvillant, és Kerrigan rövid időre megjelent az autóroncs barikád
tetején. Leadott egy sorozatot és megint eltűnt. A következő tizedmásodpercben
acélzápor zúdult arra a helyre, ahol korábban állt.
Raynor rohamot vezényelt. Az osztag megmaradt tagjai kiugráltak a
fedezékeikből, és átrohantak a téren. A súlyos bakancsok széttörték a sétány
műmárvány borítását.
A harckocsi tengerészgyalogosokból álló védőgyűrűje széttöredezett, bár az
Arclite tovább lőtte a lázadók állását.
A 80 milliméteres lövegek gyorsan bemérték a rohamozó lázadókat, és tüzet
nyitottak. A fő löveg is kezdett rájuk fordulni, irányváltás közben is ontotta a
120 milliméteres gránátokat.
Kerrigan ismét megjelent, ezúttal a harckocsi főfedélzetén, közvetlenül a
lövegek alatt. Bedugta a kartácspuska csövét a toronykoszorúba, leadott egy
sorozatot, majd egy szaltóval leugrott a tankról, miközben heves tűz zúdult felé.
Mike elfojtott robbanásokat vélt hallani. Felordított, hogy figyelmeztesse a
többieket. Raynor és az emberei azonnal földhöz vágták magukat. A harckocsi
tornyának aljából kivágódott egy hosszú lángnyelv, aztán a hatalmas robbanás
elsöpörte a megmaradt tengerészgyalogosokat. A kisebb lövegek elhallgattak,
de a fő löveg továbbfordult és folyamatosan tüzelt, az összezavarodott fedélzeti
számítógép utasításainak megfelelően.
Az egyik gránát kitépett egy jókora darabot a tank mellett álló épület sarkából.
A lezúduló törmelék megremegtette a földet a lábuk alatt. A löveg egyre csak
fordult. A csöve már vörösen izzott a folyamatos tüzeléstől. Végül a cső
beleütközött az épület oldalába. A tank többször is belelőtt a falba. A
robbanások nyomán keletkező lökéshullámok alapjaiban rázták meg a hatalmas
épületet. A tank felső búvónyílásai felpattantak, és a személyzet megpróbálta
elhagyni a járművet.
Nem sikerült nekik. Egy óriási, a teret is feltépő rázkódás kíséretében
összeomlott az épület. Több száz tonnányi acél- és betontörmelék zuhant a
páncélosra, hatalmas, forró porfelhő kíséretében. Csak az összeomlás keltette
földrengés volt képes végleg elhallgattatni az elszabadult löveget.
Raynor és az osztag maradéka feltápászkodott az összetört járdáról. Mike is
felállt, és azonnal elkezdett ordítani:
- Kerrigan? Hadnagy! Merre van?
A fülsiketítő robaj után a hangja szinte suttogásnak hatott.
Hirtelen felbukkant mellettük Kerrigan szürke sziluettje. Mike rájött, hogy az
álcázó mezőre tapadt port látja, ami egyfajta burkolatot képzett a lidércharcos
körül. A nő megnyomott valamit az övén, és teljes mivoltában láthatóvá vált. Az
arcára mély árkokat vésett a kimerültség, de a szeme továbbra is fényesen
ragyogott.
- A célpont semlegesítve, kapitány! - jelentett a lidérc. -De attól tartok, arrafelé
nem mehetünk tovább.
- Nem számít - felelte Raynor. - A konföderációsok pillanatnyilag éppen
újjászerveződnek. Hamarosan összeszedik magukat egy ellentámadáshoz. Nem
tarthatjuk tovább ezt a körzetet. Valahogyan át kell hatolnunk a zavaró jeleken!
- Jim - szólt közbe Mike. - Innen három háztömbnyire nyugatra van az UHH
főhadiszállása. Az adóállomást erős védelemmel látták el, és az alagsorban
generátorok is vannak. Talán lesz még ott annyi energia, hogy áttörjünk az
interferencián.
Raynor biccentett.
- Lehet, hogy rommá lőtték azt is, de megér egy kísérletet. - Intett az osztagnak.
Kerrigan felzárkózott Mike mellé.
- Szóval maga csak itt kóborolt a szomszédban - mondta Mike a telepatának. -
Véletlenül erre járt?
- Oda megyek, ahová Arcturus Mengsk jónak látja. Ahol szerinte szükség van
rám - felelte Sarah Kerrigan, és alig leplezte, milyen pompásan szórakozik a
riporter gondolatain.
- Ezúttal mire készül a mi híres vezérünk? - kérdezte a riporter. - Jimnek igaza
van. Vettem néhány töredékes jelentést attól, hogy erősítést kapnak a
külvárosokból. Lépegetők, tankok és Keselyűk tartanak errefelé. Itt hamarosan
tényleg forró lesz a helyzet. Arcturusnak van valamilyen terve?
- Azt mondta, hogy van.
Az Univerzum Hírhálózat főhadiszállása elég pocsékul festett, de lényegében
sértetlen maradt. A keleti oldal ablakai helyén üres lyukak tátongtak. Egy, az
ablakon kizuhant kanapé több száz méteres esés után felnyársalta magát a
betontörmelékből kiálló acélrudakra.
Raynor felnézett az épületre.
- Remélem, hogy az említett készülék nem a tetőn van - sandított a riporterre.
- A felső szintek a vezetőségnek voltak fenntartva -válaszolta Mike. - A dolgozó
méhek a negyediken szorgoskodtak. A tudósítófülkék és a generátorok az
alagsorban vannak.
Bár könnyed hanghordozással beszélt, a szíve vadul dobogott. Éveken át
dolgozott itt. Az épület volt az otthona. Ahol most egy hatalmas H betű roncsa
állt, ott szokta venni a szendvicsét és az ásványvizét, miközben bolygóközi
politikusokkal és helyi hatalmasságokkal, vagy éppen forgatókönyvírókkal és
részmunkaidős tudósítókkal tárgyalt. Az egészből nem maradt más, mint
betontörmelék és a belőle kiálló acélszálak szomorú keveréke. Túlélőknek
nyomát sem látta.
Az osztag benyomult az épületbe. Mike nem számított élőlényekre; a kísérteties
csend úgy borult az előcsarnokra, mint valami láthatatlan szemfedél. Ezen a
helyen még hétvégeken is hatalmas volt a zsivaj. Most csak szétszórt papírokat
görgetett a huzat, és azbesztpor szitált a leszakadt álmennyezet alól.
Minden csendes volt, csak a bakancsok alatt ropogott a törmelék. Mike
felpillantott a félemeletre és a fenti árkádsorra vezető széles lépcsősorra
(arrafelé hamarabb fel lehetett jutni, mint a lifttel) és fontolóra vette, hogy
megkeresi a régi íróasztalát. Eltöprengett, hogy vajon ott van-e még a holmija.
Raynor észrevette, hogy felfelé pillantgat.
- Mintha azt mondta volna, hogy a felszerelés az alagsorban van!
- Igen, csak éppen a saját lidérceimmel harcolok - mondta Mike zordan.
Átvezette az osztagot a törmeléken, lefelé az épület fő alagsorába.
Bármit is gondolt Mike a vezetőségről, korábban katonák voltak, és ez azt
jelentette, hogy a háromszoros biztosítás megteremtésében gondolkodtak. A fő
áramforrás ugyan megszűnt létezni, de a stúdió tele volt akkumulátorokkal, sőt
szükség esetén régi, gázolajjal működő generátorokkal is fejleszthettek áramot.
A harcok ellenére élt a kapcsolat az adóállomás és az alagsor között, mert az
UHH föld alatti vezetékekkel kapcsolódott több külső állomáshoz, amelyek a
világot behálózó metropolisz különböző pontjain helyezkedtek el. A vonalak
közül sokat elvágtak, vörös jelzésük gonoszul villogott a fő vezérlőtáblán.
Még a légkondicionálás is működött. A vizoriaik bená-rásodtak a hirtelen
hőmérséklet-változástól.
Raynor nyugtalanul forgolódott. Könnyen megeshetett, hogy odakintről egy
eltévedt lövedék bevág az épületbe, a fejükre rogyasztja, és akkor ez a helyiség
lesz a sírjuk.
- Sokáig tart? - kérdezte Mike-tól.
A riporter megrázta a fejét, és néhány, a központi egységgel összekötött kábelt
kapcsolt a hordozható kommunikációs egységéhez.
- Csak fel kell erősítenünk a kimenő jelet. Semmiség. Tessék, meg is van! -
Felkattintott egy kapcsolót és beleszólt a mikrofonba. - Raynor felderítő
egysége hívja az anyahajót. Veszitek az adást? Felderítők az anyahajónak.
Hyperion, válaszolj!
A hangszóró megreccsent, és egy kopasz női fej jelent meg a képernyőn.
- Itt az anyahajó. A francba Liberty, majdnem beszakította a dobhártyámat.
Miféle készüléken ad? - Mike ismerősnek találta a hangot, de az arcot nem.
- Egy régi, UHH cucc. A sajtó ereje! - vigyorgott Mike. -A Hírhálózat
épületében vagyunk. Jelentős veszteségeink vannak, és a rossz fiúk éppen
összeszedik magukat. Eva-kuációra van szükségünk!
- Dolgozunk rajta - felelte a hang a másik oldalon, és Mike hirtelen a helyére
tette. A Norad II fedélzetén dolgozó egyik technikus volt. Duke egyik embere. -
Van egy park négy háztömbnyire önöktől, déli irányban. El tudnak jutni odáig?
A riporter Raynorra és Kerriganre pillantott. Mindketten bólintottak.
- Megerősítve - mondta a mikrofonba. - Ott találkozunk, becsült érkezési idő
harminc perc!
- Vettem! - mondta a technikus. - Maradjon a vonalban. Átkapcsolom önöket a
főhadiszállásra.
Mike haragos képet vágott a késleltetés miatt. Kisvártatva Mengsk arca jelent
meg a képernyőn.
- Üdvözlöm, Michael! - köszöntötte a terrorista.
A hangja és az arca vidám volt, de Mike észrevette az aggodalomra utaló
ráncokat a szeme sarkában. - Kerrigan és Raynor is ott van magával?
- Itt vagyok, uram - felelte Raynor. - És itt a hadnagy is!
- Kiváló! Jelentkezzenek, ha visszaértek.
Valami felcsipogott a vezér jobbján, és odanyúlt. Az egyik képernyőn megjelent
Duke tábornok arca.
- Itt Duke - jelentkezett. Jobban emlékeztetett egy visszataszító gorillára, mint
valaha. - Az átjátszókat biztosítottuk és beüzemeltük. Visszatérünk a
parancsnoki hajóra.
- Átjátszók? - kérdezte Mike. - Pszi-átjátszók? Kerrigan a riporter válla felett
odahajolt a konzolhoz, és egészen közel tolta az arcát a képernyőhöz.
- Ki hatalmazta fel a pszi-átjátszók alkalmazására? -kérdezte Duke-tól.
Mengsk vonásai megkeményedtek.
- Én adtam a felhatalmazást, hadnagy.
- Idehozza a zergeket? Már az is borzalmas volt, hogy rászabadította őket a
konföderációsokra az Antigán. Ez őrület!
Raynor sem tudta türtőztetni magát.
- Igaza van, ember! Gondolja végig! Mengsk dühösen fújtatott.
- Elhihetik, végiggondoltam! - Elhallgatott és a hálózat által közvetített képeket
fürkészte. A másik képernyőn Duke tábornok úgy nézett ki, mint egy kövér
macska, amelyik éppen most falt fel egy kanárit. - Megkapták a parancsot.
Hajtsák végre!
A képernyő elsötétült.
- Beleveszett az űrbe! - suttogta Raynor. - Átbillent a peremen! Egyszerűbben:
megőrült!
Kerrigan megrázta fejét.
- Nem, lefogadom, hogy van egy terve.
- Igen, van egy terve - mondta határozottan Raynor. - Azt tervezi, hogy a
protossokkal és a zerggekkel felperzselteti a Konföderáció bolygóit, szép sorban
egymás után, aztán uralma alá hajtja a maradékot. Kerrigan újra megrázta a
fejét.
- Mindig a maga módján intézi az ügyeket. Nem fél áldozatot hozni, de nem
őrült - vitatkozott.
- Nem fél áldozatot hozni? - mondta felbőszülve Raynor. - Konföderációsok.
Zergék. Protossok. Mi vajon mikor kerülünk sorra?
- Ha visszaértünk, beszélek vele - mondta határozottan Kerrigan.
Mike a fekete monitort b ámulta.
- Mengsk politikus - mondta halkan. - Abból a szempontból mérlegeli a
döntéseket, hogy az adott esetben mi segíti előre a hatalomhoz vezető úton. Ezt
soha ne feledjék!
Raynor kinyitotta száját, hogy mondjon valamit, de a fejük felett lövések
csattantak.
- Látogatókat kaptunk - mondta nyugodtan Kerrigan.
- A lövöldözésre jöttek - vélte Raynor -, vagy talán elfogták a kimenő jelet.
Gyerünk!
- Rendben, de nekem van még egy kis dolgom - mondta Mike. A konzolra
támaszkodva felállt, és elindult az alagsor mélye felé.
- Liberty? - kiáltott utána Raynor. - Mit akar ez jelenteni?
- Valamit keres - válaszolta Kerrigan. - Utánamegyek. Maga foglalkozzon a
látogatókkal! Csak egy maroknyi tengerészgyalogos gondolatait veszem.
Magának sima ügy lesz. Vigyázzon, egy tűzvető is van közöttük! - Ő is elindult.
Követte Mike-ot egy még mélyebbre vezető csigalépcsőn. Csőre töltötte a
fegyverét, és óvatos léptekkel osont a riporter után. Mike egy acél ajtó előtt állt,
és a lakatot püfölte a fegyvere tusával.
- Mennünk kellene - figyelmeztette a lidércharcos.
- Csak egy pillanat az egész. Ez itt Handy Anderson titokkamrája. Egész
mostanáig eszembe se jutott. Ide rendszerint senki sem jöhetett le. Idelent
tartalék- és háttéranyagokat, boncolási jegyzőkönyveket, ilyesmiket tároltunk,
de Anderson itt tartotta a városi vezetők szennyesét is.
- Szóval a valóban hasznavehető adatokat - mondta Kerrigan higgadtan,
miközben finoman letapogatta Mike felszíni gondolatait. - Fésülje át, és
keressen információkat, bármit, amit titokban tartottak a zergekről és a
protossokról. Olyan anyagokat, amik megváltoztatják a helyzetet, ha az
emberek tudomást szereznek a létezésükről.
- Utólagos bölcsesség - mondta szomorúan Mike.
- Álljon félre - szólt rá a lidérc. Eldördült a lövés, és a lövedék szétforgácsolta a
lakatot. Fémdarabkák fröccsentek a levegőbe.
A ka mra akkora volt, mint egy nagyobb szerkény. A falakat keskeny polcok
szegélyezték, amelyeken adathordozó lemezeket rejtő dobozok sorakoztak.
- Nem bírjuk el az egészet - mondta Kerrigan.
- Annyit viszünk, amennyit csak tudunk! - vezényelt Mike. Kinyitott a
hátizsákját, kiszórta belőle a felszerelést és a tartalék lőszert, és a helyükre
elkezdte berámolni a dobozokat. - Ha Mengsk tényleg elpusztítja ezt a bolygót,
azt akarom, hogy legalább a riportjaink egy része megmaradjon. Talán
megtudhatjuk, hogy mi történt itt valójában.
Kerrigan kinyitott a saját zsákját, és ő is elkezdte pakolni a dobozokat. A nagy
részét még így is hátra kellett hagyniuk.
- Ne törődjön a régebbi anyagokkal - mondta Mike.
- Gondolja, hogy Mengsk tényleg beveti a pszi-átjátszókat? - kérdezte Kerrigan,
és kiolvasta Mike válaszát, még mielőtt megszólalhatott volna.
Mike ettől függetlenül beszélni kezdett:
- Ahogy mondtam, Mengsk politikus. Ha meghátrálásra késztetheti a
Konföderációt az átjátszókkal való fenyegetéssel, meg fogja tenni. Ha nem, nos,
akkor a Tarsonis csupán a háború egyik újabb áldozata. Meg fogja találni az
igazolást. Például: valaki a Tarsonison parancsot adott a saját otthona
elpusztítására.
- De ez a bolygó az emberi világ szíve. A legnagyobb és legragyogóbb. Az
emberiség központja!
- Most viszont Mengskről van szó! Ráadásul a pszi-átjátszókkal erősebb, mint a
fél világ.
- Nem hiszem el, hogy megteszi. Olvasom a gondolatait, ahogy a magáét és
Jimét is. Nem fogja megtenni.
- Maga mondta, hogy amikor belenézett azt látta, hogy valóban elhiszi minden
egyes kiejtett szavát.
- így is van!
- Akkor legközelebb, ha a közelébe kerül, ásson még mélyebbre. Hát ennyi.
Ennyit tudunk elvinni. Mi a helyzet odafent?
Kerrigan nem válaszolt azonnal. Mike azon töprengett, hogy vajon mivel
foglakozik: a kérdésével, vagy az iménti javaslatával. Végül a nő felelt:
- Jól vannak. További konföderációs csapatok tartanak errefelé. Induljunk!
Mike a hátára lendítette a hátizsákját, és kilépett a folyosóra.
- Gondolkodjon el azon, amit mondtam, jó? - szólt vissza válla felett.
- Majd gondolkodom - bólintott Kerrigan bősz mosollyal -, ez az egyik dolog,
amit a telepaták nem tudnak elkerülni.
15
A dolgok széthullása
(Tudományos alapon)
Mindenki utálja a meglepetéseket. Tarsonis végnapjaiban a meglepetés a
hadjárat természetévé vált. Egységek bukkantak fel onnan, ahonnan senki sem
számított rájuk, titkos adások pattogtak a szövetségesek között, haditerveket
léptettek életbe, amelyről azt sem tudtuk, hogy léteznek. Megtudtuk, hogy hány
és hány dolog történt, ami nem szerepelt a tervekben. Röviden: rendesen
összezavarodtunk.
De még azoknak is részük volt meglepetésben, akik vezettek minket. Ahogy a
hadművelet egyre nagyobb és nagyobb méreteket öltött, egyre több darabka
csúszott át az ujjak között. Több darabról nem vettek tudomást, amíg a dolgok
már úgy összezavarodtak, hogy fogalmunk sem volt, mi fog történni. Ez történt
a végén Mengskkel, amikor néhány hűséges katonája váratlanul elkezdett
gondolkodni, és a sakkbábuk nem az ő akaratának megfelelően morogtak a
táblán.
Valószínűleg ez volt az ok, amiért lelrúgta a táblát. Nem túl okos
végjáték-stratégia, de működik.
Feltehetőleg, ha te irányítasz mindent, utálod a meglepetéseket. De elárulhatom,
ha nem te irányítasz mindent, akkor még jobban utálod őket.
A Liberty-kiáltvány
A szállítóegység az Atkins téren vette fel őket. Miközben Raynor csapatának
maradéka beszállt, egy könnyűpáncélt viselő technikusgárda elhagyta a hajót.
Velük volt Duke egyik lidércharcosa is. A telepata arcát átlátszatlan vizor
rejtette.
- Nem itt kéne bevetni a könnyű célpontokat - morogta Raynor. - Fiúk,
maguknak még rendes páncéljuk sincs.
- Az nincs, de parancsunk az van! - horkant fel az egység parancsnoka, azzal
átfurakodott Raynor emberei között, és kilépett a hajóból. Pontosan abba az
irányba indultak, ahonnan a felderítők jöttek.
Mike feltételezte, hogy Mengsk arra számít, rengeteg értékes holmit
zsákmányolhat az UHH épületéből. Hirtelen jól érezte magát a lopott titkokkal
teli hátizsák miatt. Valamit talán felhasználhat, hogy befolyást gyakoroljon a
lázadók vezérére.
Aztán Kerriganre pillantott. A hadnagy Duke lidérchar-cosát nézte. Kifutott a
vér az arcából.
- Mi a baj? - kérdezte tőle Mike. Kerrigan megrázta a fejét.
- Az lesz a legjobb, ha visszatérünk a parancsnoki hajóra.
Amint visszatértek a Hyperionra, Raynort Duke tábornok harcálláspontjára
kérették, hogy megbeszéljék a stratégiát. A hajdani marsall néhány trágár
kifejezést morgott, és nekilendült, még a páncélját sem vetette le. Mike
felpattintotta a vizorját, és lehámozta magáról a páncélt. Kerrigan gyakorlott
könnyedséggel kibújt a maga könnyebb felszereléséből, és nyomban elindult a
kijárat felé.
- Várjon! - szólt utána a riporter. - Über-Mengsk mindkettőnktől jelentést kért.
Magával megyek!
- Hadd beszéljek négyszemközt Arcturusszal - válaszolt a hadnagy. - Velem
sokkal készségesebb lesz!
Azzal otthagyta Mike-ot és a megfigyelőkupola liftjéhez indult.
Mike fontolóra vette, hogy utánamegy, de a nőnek igaza volt. A lázadó
vezérnek és a lidércnek volt egy közös titka, és Mengsk neki talán valóban
megnyílik.
A riporter úgy vélte, hogy a hadnagy képes lesz kiásni valamit a terrorista
elméjéből. Például, hogy mi a szándéka a pszichonikus átjátszók telepítésével.
Mike körülnézett. Az egység tagjainak túlnyomó része már levetkőzött és a
zuhanyzók felé vette az irányt. Raynor a tábornokkal tárgyalt. Nem mintha
Duke jelentette volna pillanatnyilag a legjobb társaságot, de a vele való
beszélgetéssel legalább elütötte valamivel a várakozást idejét, amíg Mengsk
hívatja.
Mike-nak, ahogy átszelte a hajót, eszébe jutott a technikus, akivel a felszínről
folytatott beszélgetést. Felfigyelt arra, hogy a Hyperion személyzetének
túlnyomó része idegen. Nem az eredeti lázadók kezelték a hajót, akik már az
Antiga Prime előtt csatlakoztak Mengskhez, hanem az Alfa század tagjai. Az
első forradalmárok sorban elhulltak menet közben, vagy áthelyezték őket más
hajókra. Vajon Mengsk tervének részeként történt mindez? Az volt a cél, hogy
flottája minden egyes hajóján jelen legyenek az ügynökei, vagy az volt a terv,
hogy félreállítja a régi embereket a profi katonák kedvéért?
Akármelyik feltételezés volt igaz, Mike biztosra vette, hogy Mengsk tervei
szerint történt a dolog.
Már majdnem a harcálláspont bejáratánál járt, amikor kiszakadt az ajtó, és
kizuhant rajta két, szervópáncélt viselő férfi.
Raynor és Duke alkotta az összekapaszkodott párost. A korábbi rendőrbíró már
letépte a tábornok páncéljának váll-lemezét, és egy jól irányzott, acélkesztyűs
ütéssel berepesztette Duke vizorját. Persze Duke sem olvasgatott menet közben,
néhány új horpadás éktelenkedett Raynor eleve gyűrött mellkasi lemezén.
- Jim! - kiáltotta Mike, mire Raynor ösztönösen a riporter felé kapta a fejét.
Duke tábornok nem hagyta ki a lehetőséget, és mindkét öklével Raynor
sisakjának oldalába vágott. Az ex-marsall megtántorodott, de nem esett el.
Duke kiszabadult ellenfele neoacél öleléséből, és az oldalfegyvere után kapott.
A gonosz tűfegyver akár a válaszfalakat is átlőtte volna. Mire előrántotta,
Raynor visszanyerte az egyensúlyát, és elkapta az idősebb férfi csuklóját. A
páncélokba épített szervók felvisítottak, amikor Raynor nekivágta Duke kezét a
válaszfalnak.
Egyszer. Kétszer. Harmadszorra valami nagyot roppant a Duke alkarjára csatolt
páncél alatt, és a tábornok felordított. Elejtette a pisztolyt, a fedélzetre rogyott.
A tűvető végigszánkázott a padlón. Mike leguggolt érte, felkapta, és a biztonság
kedvéért a saját övére akasztotta.
Mike csak ekkor ébredt rá, hogy társaságuk is akadt a folyosón. Előttük és
mögöttük harcra kész tengerészgyalogosok álltak, és a fegyverüket egyenesen
Raynorra irányították.
- Most írta alá a saját halálos ítéletét, fiam! - vicsorgott Duke. A szája sarkából
vér szivárgott, ép bal kezével sérült jobbját dajkálta. Raynor lefegyverző akciója
nyomán nem csak fém törött.
- Épp most írta alá az anyabolygója halálos ítéletét, tábornok! - vágta oda neki
Mike, és a tengerészgyalogosokhoz fordult: - Most rakták ki az átjátszókat.
Idehívják a zergeket! Az isten verje meg! Ő és Mengsk még csak esélyt sem ad
a konföderációsoknak, hogy megadhassák magukat! A zergék idejönnek, és ez a
szemétláda az egyik, aki szívrepesve várja őket!
Néhány tengerészgyalogos leeresztette a fegyverét. Úgy látszott, még egyszer
átgondolták a forradalmat, és hirtelen aggódni kezdtek, hogy a zergék
felbukkannak a saját otthonuk küszöbén. Mások továbbra is kemény tekintettel,
semleges arckifejezéssel álltak, és a fegyverüket Raynor mellkasára irányozták.
Mike úgy vélte, ez utóbbiak lehetnek a neurálisan reszo-cializáltak. A
tűzparancsra vártak.
- Haditörvényszék elé állíttatom! - tajtékzott a tábornok. Mike fellélegzett. Duke
fenyegetőzött, de nem adott parancsot Raynor meggyilkolására. A tábornok
nyilván amiatt aggódott, hogy a terroristavezér esetleg nem helyesli az ötletet.
- Ha le akar fokoztatni, állok elébe - sziszegte hevesen Raynor. - Én nem
tartozom a parancsnoksága alá. Mengsknek is válaszolni fogok, ugyanúgy,
ahogy magának! Maga vécére sem mer menni anélkül, hogy Mengsk ne adna rá
engedélyt.
- És mit gondol, fiam, kinek a parancsát hajtottam végre, amikor aktiváltam az
átjátszókat? - kérdezte Duke. A fádalom ellenére mosolygott.
- Vagy tucatnyi készüléket raktak le a Tarsonison! -tombolt Raynor. - Az egész
lakosságot elárasztják!
- Az erős konföderációs állások környékéhez telepítettük őket - felelte Duke. -
És a reguláris csapatok nagy részét evakuáltuk. A pokolba is, hűk, nem vették
észre, hogy amikor magukat felszedtük, éppen egy újabb készüléket
telepítettünk?
Mike-nak hirtelen eszébe jutott a lidércharcos és a technikuscsapat, valamint az,
ahogyan Kerrigan reagált rájuk. Hát persze, hogy Mengsk nem információkra
vadászott! Ő az egész emberi űrbirodalmat akarja irányítani!
Raynor köpött egyet.
- Maga rohadék... - Két lépést tett a tábornok felé. Duke tábornok a
szervópáncél ellenére feltartotta a kezét. Nem azért, hogy támadjon, hanem
hogy elhárítsa a támadást. A tábornok félt. Egy öreg ember reszketett a neoacél
héjban.
Raynor várt egy pillanatot, aztán megint köpött. Megfordult és a
megfigyelőkupola liftje felé indult.
Egyetlen tengerészgyalogos sem próbálta feltartóztatni. Néhányuknak nem volt
bátorságuk maguktól tüzet nyitni, néhányan nem tudták eldönteni, hogy kettejük
közül melyik az igazi gazember.
Mike követte a kapitányt. A hátuk mögött Duke parancsokat ordított, és
mindenkit visszazavart a helyére.
A riporter Raynor vállára tette a kezét, mire a nagydarab férfi megfordult. Mike
egy pillanatig attól tartott, hogy Raynor megüti, de a férfi szemében korábban
lobogó tűz helyét átvette a mély, keserű bánat.
- Még csak esélyt sem adnak nekik - morogta Raynor. -Az átjátszókat
felhasználhatnák csupán fenyegetésnek is, de csak azért is bevetik.
Figyelmeztetés nélkül! Mialatt úton voltunk ide, a hajóra, kihelyezték a
készülékeket.
- Most mit akar csinálni? - kérdezte Mike.
- Magával Mengskkel rendezem a dolgot - mondta Raynor. - Kénytelen lesz
megindokolni, hogy miért csinálta.
- Fel sem jut oda! Duke ezekben a percekben alighanem vele társalog, és a maga
fejét követeli. Van körülbelül tíz perce, aztán Duke-nak sikerül meggyőznie
néhány követőjét, hogy letartóztassák magát. Mengsk beleegyezésével, vagy
anélkül.
- Igen - morgott keserűen Raynor. - És ahogy pillanatnyilag érzem magam,
lehet, hogy Mengsknek is lezavarnék egy nagy pofont.
- Ettől féltem! És Mengsk cserébe azonnal megöleti.
- Tehát, milyen gyógymódot ajánl, doktor Liberty? -kérdezte a volt marsall.
- Menjen és szerezzen szövetségeseket. A maga régi egységének maradékát.
Bárkit a Sara rendszerbeli régi kolónia milíciájából, ha egyáltalán egy is maradt
belőlük a fedélzeten. Menjen és maradjon ott, amíg nem hívom. És tessék, fogja
meg. - Raynor kezébe nyomta a zsákját. -Őrizze meg ezt nekem. Ezeken a
lemezeken van néhány izgalmas pletyka.
- Most hová megy? - kérdezte a marsall.
- Felmegyek a megfigyelő fedélzetre. El kell beszélgetnem a nagy emberrel.
Megpróbálom nem lecsapni.
Raynor bólintott és eldübörgött. A titkokkal teli zsák kicsinek és
jelentéktelennek tűnt páncélkeszttyűs kezében. Mike vett egy mély lélegzetet,
behunyta a szemét, és elismételte néhányszor a mantrát:
- Nem fogom megütni, nem fogom megütni - mondta halkan. - Nem fogom
megütni!
A lift ajtaja szétnyílt az orra előtt; Kerrigan sétált ki rajta. A tekintetében harag
és kételkedés alkotta, sötét felhő örvénylett.
Mike hátraugrott, mintha Duke tábornok ütésre lendített páncélkesztyűs öklét
akarná elkerülni.
- Hadnagy! - aztán jóval halkabban hozzátette: - Sarah, mi a baj?
- Beszéltem Arcturusszal - mondta Kerrigan. Mike nem emlékezett rá, hogy
valaha is hallotta-e dadogni, de most pontosan azt tette. Bizonytalan volt,
hogyan ejtse ki a következő szót. - Ő... ő... ki... kimagyarázta magát. És a
magyarázata tele volt idézettel és példával és szlogennel és szabadsággal és
kötelességgel és minden mással. Rávett, hogy higgyek benne, Mike! Én tényleg
el akarom hinni, hogy rendelkezik olyan információkkal, amilyenekkel mi nem,
mint például, hogy korábban is voltak zerg királynők a Tarsonis szívében, amik
bábkormányokon keresztül irányították az eseményeket, feláldozták a
lakosságot és csecsemőket ettek az utcán. - Vett egy mély lélegzetet és
hozzátette: - De miközben hallgattam, a Tarsonist ábrázoló képet néztem a
mögötte lévő képernyőn.
- ismerem azt a monitort - bólintott Mike. - Az a kedvenc játékszere.
Kerrigan gúnyosan felhorkant.
- Ahogy figyeltem, a képernyő vörösbe borult. Teljes egészében, a zergék
érkezésétől. - Mike-ra pillantott, és megerősítést keresett a férfi szemében.
- A zergék nem voltak jelen a Tarsonison, mielőtt ő kirakatta a pszi-átjátszókat.
- Kerrigan szinte suttogott.
- Egyetlenegy sem! Ez nem olyan volt, mint a két Sara bolygó, vagy akár az
Antiga Prime, ahol már ott volt néhány, és máris elvesztettük a világot. Itt nem
volt semmi, ami veszélyt jelentett volna ránk, csak emberek.
A nő vett egy mély lélegzetet, behunyta a szemét, majd folytatta:
- És most a zergék mindenfelől ideözönlenek. Ott vannak a bolygón is. Arcturus
nem hozott vissza egyetlen, jelenleg harcban álló egységet sem. Még azzal sem
fárasztotta magát, hogy visszahozza a pszi-átjátszókat telepítő csapatokat. Ott
hagyta őket! „Áldozat nélkül nem lehet nyerni", mondta, ráadásul nyugodtan,
kérő hangsúllyal beszélt, mintha csak egy csésze kávét rendelt volna.
Mike az Atkins téren leszállt csapatra gondolt, és remélte, Kerrigan túl zaklatott
ahhoz, hogy letapogassa a következtetéseit.
- Rendben. Ezt mondta magának. Aztán mi történt?
- Aztán valaki felszólt a hídra, hogy Raynor és Duke egymásnak ugrott. -
Kerrigan tekintetébe visszaköltöztek harag felhői. - És akkor elküldött.
Egyszerűen csak azt mondta, hogy mennem kell. És én... és én elvesztettem a
türelmemet.
- Ezen nem csodálkozom.
- Mike, nem volt semmi racionális oka, hogy ezt meglépje. Azt hittem, hogy
csak blöfföl, vagy hogy a Tarsonis már eleve fertőzött, vagy van egy nagy,
mesteri terve. Pedig csak arról van szó, hogy Arcturusnak van egy kalapácsa,
márpedig ha a kalapács az egyetlen szerszámod, minden problémát szegnek
nézel.
Mike-nak eszébe ötlött, hogy nemrégiben Mengsk ugyanezt az elvet idézte. Úgy
tűnt, mintha egy emberöltővel korábban történt volna.
- Rendben van - mondta Mike és mindkét kezével megfogta a nő vállát.
Kerrigan nem fordult el.
- És Mike - a lidércharcos suttogásig halkított a hangját -, miközben a lelkemre
beszélt, én néztem. Úgy értem tényleg belenéztem.
A riporter várta a folytatást, de Kerrigan csak a fejét rázta. Amikor végre ismét
megszólalt, alig lehetett érteni, hogy mit mond.
- A rohadék!
- Nézze - vette át a szót Mike -, leküldtem Jimet a kabinjához, és azt mondtam
neki, hogy gyűjtse maga köré a barátait. Azt hiszem, maga is közéjük tartozik.
Kerrigan felnézett rá, és a pillanat törtrészéig bizonytalannak tűnt. Aztán komor
mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Nem, nem hinném. Most annyira, de annyira feldúlt vagyok... Jim csak még
jobban... - Nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. - Egy kicsit egyedül kell
maradnom. Tudnom kell, hogy még megbízhatok-e magamban. Meg kell
bizonyosodnom arról, azt teszem-e, amit tennem kell. A történtek dacára
továbbra is jó katona vagyok, és van egy elvégzendő feladatom. Talán valami jó
sül ki belőle, nem?
Mike korántsem így látta, de bólintott. Kerrigan elvigyorodott.
- Akkor is tudnám, hogy hazudik, ha nem lennék telepata. Mengsknek igaza
volt. Maga mindenkit meg akar menteni saját magától. Szeretném, ha tudná,
hogy, ez... értékelendő.
- Vigyázzon magára!
- Tudok vigyázni magamra. - Kerrigan kipréselt egy magabiztos, széles
mosolyt. - Nem vagyok mártír típus. A pokolba, néhanap még magam is
elhiszem. Csak mondja meg Jimnek... - Elhallgatott és megint megrázta a fejét.
- Mit? - Mike a következő szóra várt.
- Semmit - mondta végül a lidércharcos. - Mondja meg neki, hogy legyen
óvatos, jó? A kedvemért!
Azzal elindult a leszállóegységek dokkjai felé. Mike követte a tekintetével,
ahogy végigment a folyosón, bizonytalanságot és kellemetlen érzést hagyva
maga mögött.
A riporter azt kívánta, hogy bár ne görcsölne olyan kegyetlenül a gyomra.
Valamiért olyan érzése támadt, hogy hosszú idő fog eltelni, míg újra, élőben
viszontlátja a hadnagyot. Elindult a megfigyelő fedélzet liftje felé.
Arcturus Mengsk odafent volt. A háta mögött összefont kézzel állt a nagy
képernyő előtt, és a vörös háromszögekkel sűrűn tarkított Tarsonist figyelte.
Annyi háromszög volt már, hogy szinte elhomályosították a képernyőt. Csupán
néhány sárga jelzés dacolt az elsöprő túlerővel.
Mike észrevette, hogy a sakktábla a terem átellenes sarkában, a földön hever. A
bábuk szétszóródtak a fedélzeten. Kerrigan hadnagy szemlátomást alaposan
kijött a sodrából.
A terroristavezér elfordult a monitortól. Dús bajuszában több volt a fehér, mint
a fekete szál.
- Á, briliáns lázadóim harmadik oszlopos tagja! - mondta üdvözlésképpen. -
Éppen azt számítgattam, hogy vajon maga mikor bukkan fel. Tulajdonképpen
azt vártam, hogy nem a hadnagy, hanem ön lesz az első, aki beront ide,
követelőzik és sérteget. Maga aztán tényleg hatott rá!
- Nem csináltam vele semmit - tiltakozott Mike - , csak mellette álltam, mialatt
ön halára ítélt egy újabb bolygót.
- Egy ember halála tragédia, egymillióé statisztika.
- Fenntart egy teljes idézet adatbázist, hogy igazolja a túlkapásait? - kérdezte
Mike résnyire húzott szemmel.
Mengsk bőszen vigyorgott, és visszakérdezett:
- Ezt úgy értsem, hogy végleg letett a lelkem megmentéséről? Remélem nem,
mert miután kivívjuk a győzelmet, nagyobb szükség lesz a magához hasonló
emberekre, mint valaha, hogy segítsenek létrehozni a világegyetem új rendjét.
Hogy segítsenek megteremteni az idegen fenvc-s-etés visszaveréséhez
szükséges alapokat.
- Idegen fenyegetés? - Mike szinte köpte a szavakat. -Arról a fenyegetésről
beszél, amit maga szabadított rá erre a bolygóra? Ezt érti idegen fenyegetés
alatt?
Mengsk oldalra billentette a fejét és összevonta a szemöldökét, mintha csalódott
volna Mike válaszában. A háta mögött a kép tovább villódzott és lüktetett. A
szélén megjelentek a kék-fehér csillagok, és elindultak a bolygó felé.
- Nem számítottam rá, hogy Sarah feljön ide - mondta a terroristavezér. - És
nem számítottam arra, hogy Raynor összeakaszkodik a tábornokkal. Ostobaság
volt. És felesleges. Most nekem kell elsimítanom az ellenérzéseiket.
- Ellenérzéseiket? Kis híján megölték egymást! Mengsk ismét megcsóválta a
fejét. Mike ráébredt, hogy a férfi mindig bagatellizálja a problémáit, ahogy a
Tarsonison kialakult helyzetet is. Addig a pontig j elenékteleníti a gondokat,
ahonnan már nem kell tudomást vennie a létezésükről, elkendőzheti őket, és
megfeledkezhet róluk. Saját valóságtorzító mezője van, gondolta Mike.
- Duke tábornok - szólalt meg a lázadók vezére - a szíve mélyén gyáva. Én
biztosítom neki a továbbjutáshoz szükséges bátorságot. James a másik véglet.
Tetőtől talpig bátor és becsületes, ő viszont olyan helyet keres, ahol
kirobbanhat. Egy célt kereső, élesre töltött fegyver. Én megadom neki a keresett
irányt. Mindketten hasznosak a maguk területén. Miután a Tarsonis a miénk
lesz, mindez elsimul, és visszatér a nyugalom. Nélkülem igazából egyikük sem
élheti túl, és rá fognak jönni, ha meg akarják őrizni az életképességüket,
követniük kell az utasításaimat.
- Csupán az ön sakkfigurái lennének? - kérdezte Mike.
- Nem sakkfigurák. Eszközök. Tehetséges, hasznos eszközök. Mind azok.
Raynor, Duke, a zergék, a protossok.
Igen, még a kedves Kerrigan hadnagy, és ön is eszköz, hogy megteremtsünk egy
szebb és jobb jövőt. Igen, a dolgok most sötétnek tűnnek, és be kell vallanom,
hogy ebben én is vétkes vagyok. De gondoljon csak bele, milyen szépek lesznek
a kilátásaink a győzelem után.
- Most nem tudok erre gondolni! - mondta Mike, és Mengsk feje fölött a
képernyőt fürkészte. - De attól tanok, hogy néhány eszköze nekiment más
eszközeinek.
- Tessék? - Mengsk megpördült, és a monitorra meredt. Az első kék-fehér
csillagok, a protossok jelképei megkezdték a leereszkedést a bolygóra. A
zergeket szimbolizáló vörös háromszögek többszörös gyűrűt alkotva
körülfogták a kékeket, mintha a protoss egységek egy vörös tóba hajított kövek
lettek volna.
- Ez nem túl jó - mondta Mengsk halkan. - Sőt, nagyon rossz! Nem számítottam
rájuk ilyen korán. Ez most tényleg nagyon rossz.
- Ó, Istenkém! Maga tényleg nem számított erre! - Mike meglepetten pislogott.
Aztán a gyomrában érzett idegesség helyére jeges félelem lopózott. - Vajon
miért nem érzem magam jobban ettől?
16
A háború köde
Ne áltassuk magukat, gyakorlatilag tálcán kínáltuk a fejünket a zergeknek és a
protossoknak. Igen, hozzájuk foghatóval még sosem találkoztunk. Igen,
biológiailag nagyon eltértünk tőlük. Igen, a technikájuk, vagy legalábbis az,
amit a technikájuknak nevezhetünk, vagy tucatnyi területen felülmúlta a
miénket. És természetesen harciasak, illetve agresszívek voltak. Tudták, hol
vagyunk, és őket segítette a meglepetés előnye.
De alighanem mi, emberek voltunk a galaxis legcsökö-nyösebb fráterei.
Egymással harcoltunk mindaddig, amíg a szektorban voltunk, és addig
fejlesztettük a saját harci technológiáinkat, amíg több szempontból is felvettük
velük a versenyt. Mellettünk állt az utánpótlási vonalak rövidségéből származó
előny, (katonailag: „körkörös védelem"), és a hazai terület (civil nyelven: „a
saját nappalinkban vettük fel a harcot"). Lebírhattuk volna őket, ha elkezdünk
együtt cselekedni.
Hogy mi történt? Jó harcosokká tett minket, hogy számtalan háborút vívtunk
saját magunkkal - de ezzel együtt képtelenné arra, hogy összefogjunk a válság
órájában.
Képtelenek voltunk egyesülni egy zászló alatt, vagy akár csak egy koalíció
megteremtésére. Valójában valahányszor esély kínálkozott ilyesmire, az egyik
vagy másik potenciális szövetséges megpróbálta kihasználni a lehetőséget, hogy
kiterjessze politikai hatalmát a többiek fölé. Gyakran az emberiség többi
részének rovására. El sem tudom képzelni, hogy a kaptár-tudatú zergeket, vagy
a zseniális protossokat olyan ösztönök emésztették volna, mint a kapzsiság, a
hatalomvágy, vagy a nyers makacsság.
Ezek alapvető emberi ösztönök, és szerepet játszottak abban, hogy a nem
emberi lények elsöpörtek minket.
A Liberty-kiáltvány
- Ezúttal tényleg nem tudta, ugye? - kérdezte Mike. - Tényleg nem tudta, hogy a
protossok idejönnek? Mi az, hogy nem tudta?
- Ostobaságot feltételez! - válaszolta Mengsk. Odasétált a konzoljához, és
egyszerre fürkészte a tucatnyi képernyőt. - Természetesen tudtam, hogy a
protossok idejönnek. Úgy üldözik a zergeket, ahogy a háziasszony a legyeket
egy összecsavart újságpapírral. Megfigyelik, hová szállnak le, hogy
agyoncsaphassák őket. Csak arra nem számítottam, hogy ilyen hamar ideérnek.
Mike önkéntelenül elmosolyodott. Ha bármi megzavarta a nagy Arcturus
Mengsket, gyerekesen boldog lett. Ráadásul tudta, ha a protossok kapcsolatban
állnak a terroristavezérrel, alaposabb megfontolás után valószínűleg felismerik
benne a kétszínű politikust, és akkor talán megállnak odakint az űrben, és
megvárják, hogy lépjen valamit.
Mengsk végigfuttatta a tekintetét a monitorokon, aztán halkan káromkodott
egyet. Végül megnyitott egy vonalat és beleszólt a mikrofonba:
- Duke!
Az egyik képernyőn megjelent a tábornok megviselt arca, és egyből fel is tett
egy kérdést:
- Uram, megfontolta a Raynor kapitányra vonatkozó kérésemet?
- Kíméljen meg a kicsinyes torzsalkodásaiktól - vágta rá Mengsk. - Lépjen
kapcsolatba a helyi parancsnokokkal! Megérkeztek a protossok!
- Igen, uram, tudjuk! - mondta büszkén Duke. - Viszont kerülik az
egységeinket! Elsősorban a zerg kaptárokra koncentrálják az erejüket. -
Elhallgatott és pislogott. Nyilván sejtelme sem volt arról, hogy ez akár rossz hír
is lehet.
- Ha a protossok megtámadják a zergeket - kezdte Mengsk, gondosan
kihangsúlyozva minden egyes szót -, akkor a zergék velük fognak harcolni, és
nem a Konföderációval. Tehát, ha a protossok megtámadják a zergeket, akkor a
konföderációsok megszökhetnek. A régi Családok elmenekülhetnek, és az azt
jelenti, hogy elszökik a Konföderáció erejének magja!
Duke ismét pislantott, aztán leesett az álla.
- Akkor meg kell állítanunk a protossokat! Küldhetek egy üzenetet, hogy
szorítsák vissza azokat az izzó sólymokat!
Mengsk még csak nem is figyelt rá, további gombokat nyomogatott, majd
megszólalt.
- Küldjék Kerrigan hadnagyot egy egységgel, hogy vegye fel a harcot a
protossok leginkább előrenyomuló egységével! Raynor kapitány és Duke
ezredes maradjon a parancsnoki hajón!
Raynor képe is megjelent az egyik monitoron. Az arca olyan vörös volt a
dühtől, mint a bolygó felszíne.
- Először nekizavar minden egyes embert ezen a világon a zergeknek, most
pedig azt kéri, hogy támadjanak neki a protossoknak? És leküldte oda Kerrigant
mindenféle háttérbiztosítás nélkül?
Mengsk arcán a meglepett izgalom helyére hűvös nyugalom költözött. A
valóságbuborék meghajlott, de nem tört meg. Mike azon töprengett, vajon
mekkora megrázkódtatásra van szükség ahhoz, hogy ledőljön az elképzelt világ.
És mi történne, ha lehullna a maszk? Egyáltalán, létezik valami a felszín alatt?
A riporter rájött, letett arról, hogy megpróbálja megmenteni Arcturus Mengsk
lelkét.
Ugyanakkor voltak mások, akik sokkal érdemesebbek voltak a segítségére.
Mike a lift felé indult. Mengsk megszólalt a háta mögött:
- Teljes mértékben megbízom Kerrigan hadnagy képességeiben. Ha valaki, ő
feltartóztatja a protossokat!
Miközben a lift ajtaja bezárult, a riporter még hallotta, hogy Raynor vadul
káromkodik a háttérben. Ahogy lefelé ereszkedett vele a felvonó, forrón
remélte, hogy a kapitánynak sikerült összegyűjteni néhány szövetségest. Azon
felül önkéntelenül is abban reménykedett, hogy Kerrigan meggondolta magát,
és ő is ott lesz.
Körülbelül két tucat ember gyűlt össze Raynor fülkéje előtt. Néhányan máris
magukra szíjazták a szervópáncéljukat. Mások sietős mozdulatokkal
öltözködtek. Raynor a kommunikációs egység előtt állt. Kerrigan nem volt
jelen, csak a hangja, amely vékonyan szólt a csuklójára szerelt adóvevő torzítása
miatt.
- De ezzel nem tartozol neki! - mondta Raynor a hadnagynak. - A pokolba, vagy
hússzor megmentettelek a...
- Jimmy - szólt közbe Kerrigan -, fejezd be ezt a „fényes páncélzatú lovag"
dolgot! Néha jól áll. Most viszont... -Elhallgatott egy pillanatra, mintha újra
megfontolná a szavait.
- Most nem. - A hangja fáradtan és megviselten csengett. Szinte legyőzötten. -
Nem kell megmentened. Tudom, hogy mit csinálok. Ha egyszer legyűrjük a
protossokat, kezdhetünk valamit a zergekkel. Arcturus hamarosan jobb belátásra
tér.
- A hangja alapján a riporter úgy érezte, hogy maga Kerrigan sem nagyon hisz
ebben. - Tudom, hogy így lesz!
Raynor szorosan, keményen összepréselte az ajkát, majd megszólalt.
- Remélem, hogy igazad van, kedves... Jó vadászatot! Megszakította a
kapcsolatot és felnézett a riporterre.
- Mi is megyünk - mondta Mike, mintha egy eldöntött, egyszerű tényt közölne.
- Bizony, megyünk! Öltözzön be! Hozza a holmiját is. Utána aligha látnak majd
itt szívesen minket.
Mike beleugrott az egyik üres szervópáncélba.
- Mengsk alaposan elszámította magát - mondta. A keze már automatikus
mozdulatokkal, ügyesen dolgozott a felszerelés csatjaival és záró fedelei vei. -
Ha Kerrigan felveszi a harcot a protossokkal, minket is ellenségként fognak
kezelni. Valamennyiünket. Tengernyi protoss hajó úszik a rendszerben, és
kering a Tarsonis körül.
Raynor egyetértése jeléül felmordult, és villámgyorsan ellenőrizte a saját
szervópáncélját. A Duke ökle által okozott sérülések java részét kijavította, de
Mike észrevette, hogy a vizorja peremén néhány jelző továbbra is figyelmeztető
sárga fénnyel villog.
- Szóval ki kell cseleznünk a protoss madarakat éppúgy, ahogy a zergeket -
morgott Raynor. - Ezúttal sincs könnyű dolgunk!
- Ezért szeretjük a kihívást! - mondta Mike inkább magának, mint a marsallnak.
A kezében méregette a lopott adatlemezekkel teli zsák súlyát, aztán hirtelen
támadt ötlettel begyűrte a tetejére a hírszobás haveroktól kapott, jó öreg
felöltőjét. A kabátot több helyen kilyuggatta a lézertűz; vér és kevésbé
felismerhető folyadékok foltjai tarkították, az anyagát idegen napok tüze
fakította. Rojtos volt, szakadozott és napszítta.
Akárcsak én magam! - gondolta Mike, és becsatolta a hátizsákot. Nem akart
semmi mást magával vinni a szekrényéből. Felemelte a zsákot, fellendítette
páncéllal borított vállára, és elindult Raynor után.
A protossok felbukkanása óta a hajón vörös riadófokozat volt érvényben.
Raynor csapata vörös fényben úszó folyosókon törtetett a leszállóegységek
dokkjaihoz. Mike érezte a gravitációs erő változásait a fedélzet padlólemezein,
ahogy a nagy parancsnoki hajó kígyózva kerülgetett valamit. Azt viszont nem
tudhatta, hogy az a valami törmelék volt-e, vagy ellenséges tűz.
- Maga szerint le tudunk lépni a hajóról? - kérdezte, amikor beléptek a dokkok
területére.
- Igen - intett Raynor -, a leszállóegység pilótái derék fiúk. Nem félnek Duke
haragjától, de éppenséggel mástól sem. Később majd azt mondhatják, hogy
fegyverrel kényszerítettem őket.
- Nem félnek a haragomtól, de maga retteghet - reccsent Duke hangja egy sötét
árnyékból.
A vörös fények sárgára váltottak. Mike meglátta Duke-ot. Az ezredes két
tengerészgyalogos osztag előtt, két leszállóegység között állt. a fegyverek
Raynor csapatára szegeződtek. A bal kezében egy kölcsönkapott automata
karabélyt szorongatott, a jobbja hasznavehetetlenül himbálózott az oldalán.
- Hová igyekeznek, fiúk? - kérdezte, és szívélyes mosoly jelent meg a sisakja
zárópereme felett. A szája sarkában rászáradt vér sötétlett. Mike úgy vélte, az
öreg a vérfoltot egyfajta becsületrendnek tartja, vagy éppen megbosszulandó
sértésnek.
- Kerrigan után - válaszolta Raynor. - Támogatásra van szüksége, tekintet nélkül
arra, hogy Mengsk mit mondott.
- Annak a lánynak arra van szüksége, amit Mengsk mond! - közölte Duke. - De
igazán kedves önöktől, hogy vállalják az erőfeszítéseket. Most már szilárd
bizonyítékom van a zendülésre, és bizonyítani tudom azt is, hogy ki az az áruló,
aki kirobbantotta.
Mike a tengerészgyalogosokat fürkészte. Valamennyien neurálisan
reszocializáltak voltak, és ami még ennél is rosszabb, látszott rajtuk, hogy szinte
a fülükön folyik ki a stimulálószer. A pupillájuk gyakorlatilag eltűnt. Ebben az
állapotban a két osztag nem volt más, mint Duke idegrendszerének és kezének
igen hatékony meghosszabbítása. Ha a tábornok parancsot ad, a katonák
automatikusan, gondolkodás nélkül ugranak, lőnek, vagy lenyomnak húsz
fekvőtámaszt.
Egyetlen egy megoldás maradt: meg kellett akadályozni a tábornokot a parancs
kiadásában.
- Ha megölet minket, Mengsk csalódott lesz! - szólt oda neki Mike.
Duke felnevetett.
- Majd az egyik régebbi idézetével válaszolok neki: „megbocsátást könnyebb
kapni, mint engedélyt." Most pedig, önök, akik csatlakoztak Raynorhoz, dobják
el a fegyverüket és adják meg magukat! Ha megteszik, talán megkímélem az
életüket.
Raynor nem mozdult. Mike mögötte állt. Hallotta, hogy néhány társuk lassan a
földre csúsztatja a karabélyát.
A következő pillanatban valami becsapódott a Hyperion oldalába, és a hajó
vadul oldalra lendült. A súlyos szervó-páncélokat viselő tengerészgyalogosok
meginogtak. Duke is megtántorodott, így a fegyvere egy pillanatra a mennyezet
felé irányult.
Mire visszanyerte az egyensúlyát és ismét befogta a célját, Raynor letépte a
válláról a fegyverét, és a tábornokra irányította.
- Ez egyre jobb és jobb lesz! - vigyorgott Duke, kimutatva sárgás, hegyes fogait.
- Kötve hiszem, hogy megvan hozzá a bátorsága - mondta higgadtan Raynor.
- Egy rossz mozdulat fiam, és az embereim annyi fémet küldenek a testébe,
hogy nem a hullaházba viszik, hanem a roncstelepre. Most pedig háromra
dobják el a fegyvert. Egy, kettő...
Eldörrent egy lövés; Duke bal válla olvadt neoacél felhőt fröcskölve felrobbant.
A tengerészgyalogosai megugrottak, és vadul hadonásztak a fegyvereikkel, de
nem tüzeltek. Azt az utasítást kapták, hogy várjanak a parancsra.
A tábornok lassan térdre rogyott. A fegyvere csörömpölve a fedélzet
acélpadlójára hullt. A páncélja sziszegett, amikor a zárógyűrűk izolálták a sérült
vállat. Az automatikus orvosi egység azonnal munkához látott, és
narkotikumokat juttatottak az erekbe.
Füst szállt fel a tűpuska csövéből. Mike ismét célra tartotta a fegyvert.
- Úgy vélem, legfőbb ideje, hogy elhallgasson! - förmedt rá a tábornokra.
- Darabokra tépethetem ott, ahol áll! - hörögte Duke. A vérében keringő szerek
szinte azonnal elkezdték éreztetni a hatásukat, így a szavai kissé összefolytak.
Mike előrelépett.
- Gyerünk! De maga megy elsőnek! Rajta, adja ki a parancsot, tábornok!
Duke habozott. A szeme egy pillanatra elködösült, ahogy a drogok keményen
lesújtottak az idegrendszerére. Küszködve, makacsul próbált kitartani.
- Nincs hozzá bátorsága! - préselte ki magából.
- Tegyen próbára! - mondta Mike. - Úgy látszik, a végén képes leszek emberi
célpontra lőni.
Egy feszült pillanatig csend borult a dokkra, aztán Raynor is megszólalt:
- Fiúk, szedjék fel a fegyvereket! Lelépünk!
Raynor csapata felkapkodta a fegyvereket, és átkígyóztak a mozdulatlan
tengerészgyalogosok között, akik Duke külön parancsa nélkül nem nyitottak
tüzet a potenciálisan baráti célpontokra. Raynor megállt Mike mellett, aki
letérdelt Duke-hoz.
- Menjen tovább! - mondta neki Mike. - Majd utolérem! Duke arca elszürkült. A
szeme tejfehér volt, a pupillája teljesen eltűnt. A fejében nem maradt racionális
gondolat, csak gyűlölet és gyávaság kavargott az elméjében. Halkan sziszegte a
fogai között:
- Ha még egyszer összetalálkozunk, megölöm!
- Akkor jól nézze meg a hátamat - bólintott Mike -, mert egy jó darabig nem fog
tudni belelőni!
A drogok teljesen átvették az irányítást, Duke lehanyatlott. A riporter a
zombiarcú tengerészgyalogosokhoz forult:
- Azonnal vigyék a gyengélkedőbe, és ürítsék ki a dokkot a felszálláshoz!
A katonák válasz gyanánt felmordultak. Négyen felkapták eszméletlen
parancsnokukat, és kivonultak a dokkból.
Mike odafutott a leszállóegységhez. A hajtóművek már mély hangon
dübörögtek, amikor felugrott a beszállórámpára.
Raynor a pilótafülkében ült. A pilóta már azelőtt beütötte a koordinátákat és
megkérte a felszállási engedélyt, hogy Mike beugrott a gépbe. Pillanatok alatt
kiszivattyúzták a levegőt a dokkból, felnyílt a hatalmas zsilipkapu. A
leszállóegység kilendült a Hyperion testéből, és belevetette magát a káoszba.
Úgy érezték, mintha az űr darabokra hasadna körülöttük. A Hyperion éppen egy
törmelékmező kellős közepén manőverezett. Roncsok, alkatrészek,
megcsonkított vadászok sodródtak a térben, a bennük rekedt levegő hosszú
lángcsóvák formájában távozott belőlük. Ezek azok az egységek voltak,
amelyek éppen a protossok felvonulási útvonala mentén helyezkedtek el.
Energia nyalábok szelték a vákuumot, a belőlük áradó, nagy energiájú sugárzás
fájdalmasan égette az emberi szemeket.
Mike becsusszant a pilótaülés mögötti kombinált, navigációs és kommunikációs
konzol mögé.
- Megpróbálom behozni Kerrigan egységét - mondta Raynornak.
- Nem lesz tőle elragadtatva! - felelte a kapitány bőszen, aztán hozzátette: -
Azért csak csinálja!
A protossok hatalmas hordozói gigantikus fenevadak módjára úsztak az űrben.
A kísérő vadászok aranyló legyekként táncoltak körülöttük. Félhold alakú hajók
dugóhúzóztak a bolygó felé. Tűszerű vadászok és drágakő módjára csillogó
felderítőegységek kígyóztak a törmelék-mezőben.
A hátuk mögött maga a Hyperion is lángolt vagy íéitucat-nyi ponton. Bár nem
szenvedett komoly sérülést, a számos találat arra mindenesetre jó volt, hogy
elvonja Mengsk figyelmét a korábbi támogatóiból álló kis csapatról. A
csatacirkáló Yamato lövege folyamatosan tüzelt. Minden egyes lövése
tűzgolyóvá változtatott egy-egy protoss vadászt.
- Még több vendéget kapunk! - figyelmeztetett a pilóta. - Szíjazzák be magukat
és kapaszkodjanak!
A zergék is felemelkedtek a Tarsonisról. A nagy, narancssárga és bíbor szárnyú
organikus ágyúk szemberepültek a protoss egységekkel, és százával csapódtak
beléjük. Őket a nagyobb, rákszerű lények követték, amelyeket szemlátomást
kevésbé befolyásoltak a kis vadászok, mint a mutaliskokat. Az egyik rák Mike
szeme láttára berepült az egyik hordozó dokknyílásán, a következő pillanatban a
protoss egység hatalmas, kék-fehér tűzgömbbé változott.
Egy szárnyas mutaliskpáros észrevette a leszállóegységet, és elfogópályára állt.
A két lény epeszerű anyagot okádott, amely gömbölyű cseppek formájában
száguldott az emberi hajó után. A leszállóegység édeskevés védelmi eszközzel
rendelkezett. A pilóta vadul átkozódott, és megpróbált lekerülni a pályáról,
amely pontosan a két mutalisk elé vitte volna őket. Mike rájött, hogy már nem
tudnak kitérni a roham elől, és igyekezett felkészülni arra az esetre, ha eléri őket
a két zerg savas köpete.
A következő pillanatban egy hármas, lézerlövegekből leadott sorozat darabokra
szaggatta a rohamozó mutaliskokat. A három, semmiből felbukkanó A-17-es
vadász elhúzott a zerg maradványok mellett. Mike egy pillanatra meglátta a
függőleges vezérsíkokra festett konföderációs felségjelet. Aztán ahogy jöttek, el
is tűntek, új szövetségesekre és új áldozatokra vadászva.
- Sikerült befogni? - kérdezte Raynor, és áthajolt Mike válla felett.
- Elég sűrű a forgalom - vágta rá Mike. - Maradjon! Várion. Befogtam egy jelet.
Ő lesz az! Kiteszem a képernyőre.
- Itt Kerrigan beszél! - A hadnagy arca fáradt és beesett volt. Mike azonnal látta,
hogy a nő retteg, és rajta is végigfutott a jeges borzongás. - Semlegesítettük a
protossok földi egységeit, de jelenleg egy hatalmas zerg hullám tart az állásaink
felé. Azonnali evakuációra van szükségünk!
Bekapcsolt egy másik képernyőt, amelyen villódzva megjelent Mengsk arca. A
közelében szikrázva égett valami, amitől a kép hol eltűnt, hol előjött.
- Parancs megerősítve! - csattant a lázadó vezér hangja. - Elhagyjuk a szektort!
Raynor lecsapott az adógombra, és belekiáltott a mikrofonba:
- Micsoda? Csak nem hagyja itt őket?
Ha Mengsk meg is hallotta Raynor közbeszólását, nem adta jelét. Az
interferenciát figyelembe véve, valószínűbbnek tűnt, hogy nem fogta az adást. A
terrorista ismét megszólalt:
- Valamennyi hajó készüljön fel a rendszer elhagyására. A jelzésemre indulunk!
A Kerrigan készülékéből érkező jelet eltorzította egy statikus reccsenés, aztán
visszajött a kép.
- Izé, fiúk? Mi a helyzet az evakuálással? - kérdezte a nő.
- Az isten verje meg magát, Arcturus! - hörögte Raynor a mikrofonba. - Ez nem
teheti meg!
Mengsk képe továbbra is hol eltűnt, hol visszajön, végül megállapodott, és
erősen, tisztán látszott. Éppen kiadott egy utasítást valakinek.
- Jelezzen a flottának, és mi is induljunk! Most!
- Arcturus? - kérdezte Kerrigan, aki a terroristához képest csupán egy szellem
volt a képernyőn. - Jim? Mike? Mi a fene folyik ott?
Aztán a háború köde teljesen elnyelte, és a képernyőn csak statikus háttérzörej
villódzott. Raynor tehetetlen dühében az öklével verte a kommunikációs
konzolt.
- Ez most vagy bejön, vagy nem! Kapaszkodjatok! -ordított a pilóta, és szűk
spirális pályán keringőzve próbálta lerázni a rájuk támadó rákduót. Bevitte a
hajót egy protoss felderítőegység alá, és a lények átálltak az új célpontra.
Mike bemérte Kerrigan adásának pozícióját, és betáplálta a koordinátákat a
fedélzeti számítógépbe. A hajó megremegett, majd széles hurkot leírva ráállt az
új pályára. Körülöttük ezernyi csillag gyúlt ki és halt meg a születése
pillanatában. A legnagyobb veszélyt ekkor a szétroncsolt hajók testéből
származó törmelék jelentette. A pilóta időrőlidőre hangosan átkozódott és szűk
ívű kanyarokkal kerülgette a nagyobb darabokat.
Végül beléptek az atmoszférába. A képernyők narancssárga-vörös színben
úsztak, ahogy a súrlódástól felhevült a leszállóegység külső burkolata. A csata
sűrűje felettük hullámzott. Most már csak a felszíni egység miatt kellett
aggódniuk.
Odalent a helyzet ugyanúgy állt, mint fent. Alacsonyan szálltak a háború dúlta
felszín felett. Tarsonis gigantikus városa lángban állt. A széles sugárutakat és
tereket elborította a törmelék. Az egykor büszke, a nap felé törő felhőkarcolók
helyén megtépázott csonkok álltak. A hatalmas épületek ablakai kitörtek, a
robbanások nyomán feltárult a szerkezet meggyötört, eltorzult acélváza. Valami
széles rendet vágott az épületek közé, és a földdel tett egyenlővé három teljes
háztömböt. Néhány pillanattal később a katasztrófa okozóját is meglátták: a
letarolt sáv végén egy protoss hordozó megnyomorított roncsa hevert a
törmelékbe ékelődve. Nem evilági sugárzás áradt minden egyes eresztékéből.
Az épületek méretei fokozatosan csökkentek, ahogy a lázadók a külvárosok és a
farmok felé repültek, de a rombolás itt is szörnyű méreteket öltött. Egész
negyedek lángoltak. A tűz felzabálta az otthonokat és a földeket. A parázsló
területek között különböző fajú harcosok mozogtak.
A felperzselt vidék peremén új épületek is látszottak. Ezek az idegen behatolók
létesítményei voltak. A kúszó már mindenütt megjelent, és halálos, óriási
pipacsra emlékeztető struktúrák emelkedtek az ég felé. Pulzáló tojásokkal
körbevett fészkek tarkították a tájat.
A törmelék között más jellegű építmények is álltak. Aranyszínben tündököltek,
lehetetlen szögben hajló támfalak és burkolatok alkották, és törhetetlen üvegből
készült, tükröző felületek borították őket. A protossok is nekiálltak, hogy
felállítsák védelmi rendszereiket.
Talán úgy vélik, hogy van itt valami, amit érdemes megmenteni - gondolta
Mike. Ami azt jelentené, hogy jobban hisznek az emberiségben, mint Mengsk.
Alattuk, a földön hemzsegtek a zergék, közöttük, mint fényes páncélzatú
lovagok, protoss harcosok vágtattak, vonagló vagy halott testeket hagyva maguk
mögött. Négylábú, mechanikus pókok kúsztak-másztak a romok között.
Hatalmas, páncélos hernyóra emlékeztető szerkezetek támadták a zerg
kaptárakat. Dárda vékonyságú vadászok lőtték a testes, kaszás zergeket,
amelyek úgy aratták és söpörték félre a protoss harcosokat, mint a paraszt a
búzát.
- Most már közel vagyunk hozzá! - szólt Mike.
A rádió megreccsent és megszólalt egy fiatal férfih nv: amelyből érződött, hogy
az illető retteg valamitől.
- ...evakuálást kérünk. Civiljeink és sebesültjeink vannak: Látjuk a hajójukat.
Van helyünk azon a masinán?
Raynor azonnal válaszolt.
- Kerrigan hadnagy ott van?
- Nincs, uram - jött a recsegő válasz -, de nagyon fenyegetett helyzetben
vagyunk! A zergék mindenütt jelen vannak, és újabb rohamra készülnek. Ha
most nem lépünk le, akkor már sosem! - A hangból tisztán kiérződött a félelem.
Mike a kapitányra nézett. A testes férfi arcáról lehetetlen volt leolvasni az
érzéseket. Végül Raynor megszólalt:
- Lemegyünk értük. Mondja meg nekik, hogy megyünk!
- És Kerrigan? - kérdezett vissza Mike.
- Tudom! - reccsent Raynor, és Mike megesküdött volna, hogy a háttérzajokon
keresztül is hallja, ahogy a férfi szíve megszakad. A korábbi rendőrbíró vett egy
mély lélegzetet, és hozzátette: - Mengsk ugyanúgy itt hagyná ezeket az
embereket, ahogy a többit is. Mi nem tesszük. Remélem, ez az amiért jobbak
vagyunk nála!
A pilóta egy bunker mellett tette le a gépet. Még a föld felett lebegtek, és a
pilóta éppen bekapcsolta a fékezőraké-tákat, amikor megindult feléjük a
menekültek áradata. Egy repedezett szervópáncélt viselő, nyurga kölyök vezette
őket. A Peremvilágok egyik önkéntese lehetett, Mike még sosem látta.
A kölyök tisztelgett Raynornak, és jelentett:
- Átkozottul örülök, hogy látom önöket, uram! Hallottuk a kiürítési parancsot,
de senki sem jött értünk. A zergék hatalmas erőket vonultattak fel az északi
szárny mentén. Néhány protoss feltartóztatta őket egy ideig, és lélegzetvételnyi
szünethez juttatott minket, de azt hiszem, hamarosan újra támadnak. A kúszó
már félúton jár, és semmit sem tehetünk ellene.
- Ez miféle egység? - kérdezte Raynor.
- Ez nem egy egység, uram - pislogott zavartan a kölyök. - Körülbelül féltucat
egység. Vagy legalábbis ami maradt belőlük. Konföderációsok és lázadók
vegyesen, uram. Amikor a zergék elkezdtek nyüzsögni, és a protossok is
beszálltak, az emberek már csak önmagukért küzdöttek.
- Hallott valamit egy bizonyos Kerrigan hadnagyról? -kérdezte hirtelen Raynor.
- Valahol a közelben felvette a harcot a protossokkal.
- Nem, uram! - válaszolta a srác. - Valaki azt mondta, hogy odafent, a gerincen
volt egy egység, amely harcolt a protossokkal. - A zergék irányába mutatott. -
Attól tartok, ha mindez igaz, akkor a zergék elkapták őket.
Raynor mélyet lélegzett.
- Vigye fel az embereit a hajóra! Ne törődjön a nehézfegyverzettel, hagyjanak itt
mindent. A zergék vagy a protossok úgysem tudják használni. Két percen belül
felszállunk!
Mike odalépett Raynorhoz.
- Még megtalálhatjuk, Jim - mondta halkan. A kapitány megrázta a fejét.
- Hallotta a srácot! Még több zerg közeledik. Mivel Mengsk visszavonta a
lázadókat, hamarosan az egész bolygót elárasztják az idegenek. A
leszállóegységnek nincsenek fegyverei, és civilek is vannak a fedélzeten.
Azonnal fel kell szállnunk. Reménykedjünk benne, felférünk egy hajóra, ami
kivisz minket a rendszerből, mielőtt teljesen elszabadul a pokol!
Mike a kapitány vállára tette a kezét.
- Sajnálom!
- Tudom! - bólintott fáradtan, szomorúan Raynor. - Isten látja a lelkemet,
tudom!
17
Járatlan utak
A Konföderáció meghalt a Tarsonisszal együtt. Ugyanígy a hatalom és a
tekintély, amelyet olyannyira oda összpontosítottak, hogy összeomlásával
magával rántotta az egész Konföderációt. Természetesen Arcturus Mengsk
játszotta a halottkém szerepét. Elvégezte a boncolást és kijelentette, hogy a
beteggel zerg-mérgezés és a hozzá társuló protoss-trauma végzett.
A dolog iróniája, hogy bár Mengsk ujjlenyomatai valósággal elborították a
Konföderációt legyilkoló fegyvert, mindez keveset számított, és a legtöbben
nem törődtek vele. Gondolom sejtik, hogy az UHH nem állt elő semmiféle
leleplezéssel azokban a napokban. Még mielőtt a zergék megemészthették volna
az utolsó konföderációs gyalogost, Mengsk kikiáltotta a Terrán Domíniumot,
abból a célból, hogy egyesítse a túlélő bolygókat.
A hamuból felemelkedett egy új, ragyogó főnix, hogy szárnyai alá gyűjtse az
emberiséget. A korábbi lázadó kijelentette, hogy csak akkor háríthatjuk el az
idegen fajok támadását, ha valamennyien egyesülünk. Ennek a fényességes,
ragyogó új kormányzatnak az első uralkodója Arcturus Mengsk lett. Általános
helyeslés és hangos éljenzés közepette hágott fel a trónra.
Ebben az utolsó húzásban pedig az volt ironikus, hogy a helyeslés és éljenzés
Mengsk embereitől származott, és nemigen tükrözte az átlagos lakosság
véleményét.
A Liberty-kiáltvány
Bár szorított az idő, további húsz percen keresztül köröztek a levegőben, hátha
felbukkan egy túlélő a környéken. De semmi mást nem láttak csak rengeteg
zerget és óriási területet, amit már ellepett a kúszó. Végül a leszállóegység
folyamatosan tiltakozó pilótájára hallgatva levegőbe emelkedtek. Alattuk a
földön hemzsegtek a zergék. Újabb és újabb, bizarr gótikus templomokra
emlékeztető épületeket emeltek. A horizonton fehéren villogtak a protoss
fegyverek, mintha nyári zivatar dúlta volna a tájat.
Menet közben Mengsk velük is felvette a kapcsolatot, amikor általános felhívást
tett közzé a körzetben tartózkodó hajók számra. A terrorista higgadt volt, de ez
kőarcú, erőltetett nyugalom nem igazán győzte meg azt, aki iátta. A tekintete
fényes volt és mohó.
- Uraim, önök remek munkát végeztek, de jusson eszükbe, hogy még mindig
bőven akad tennivalónk. Az új birodalom magjait most ugyan elvetettük, de ha
szeretnénk learatni...
Raynor egészen közel hajolt a konzolra szerelt kamerához, lenyomott egy
gombot és beleszólt a mikrofonba:
- Menjen a pokolba!
Mengsk meghallotta. Dús szemöldöke lejjebb ereszkedett.
- Jim, megbocsátom a maga impulzív természetet, de szörnyű hibát követ el. Ne
álljon az utamba, fiam! Még csak eszébe se jusson! Túl sok mindent
feláldoztam, hogy most hagyjam darabokra hullani.
- Úgy érti például, hogy feláldozta Kerrigant? Mengsk hátrahőkölt, mintha
Raynor átnyúlt volna a téren, és megütötte volna. Az arca elvörösödött.
- Ezt még megbánja! Úgy látom, nem ismerte fel, hogy milyen helyzetben
vagyok! Engem már nem lehet megállítani!
Raynor végül áttörte a lázadás vezérét takaró vastag burkolatot, és megtalálta
alatta az embert. Mengsk feldühödött, a vénák vastagon domborodtak ki a
nyakából.
- Engem nem lehet megállítani! - ismételte. - Nem tud megállítani sem maga,
sem a Konföderáció, sem a protossok! Senki! Én fogom kormányozni ezt a
szektort, vagy végignézem, amint hamuvá ég! Ha bármelyikük megpróbál...
Raynor megnyomta az elnémító gombot, és nézte, amint Mengsk némán dühöng
és átkozódik a képernyőn.
- Behatolt a bőre alá - mondta neki Mike. - Végül csak sikerült!
- Muszáj volt mondanom valamit - válaszolta Raynor mosolytalanul.
A leszállóegység halk háttérzaját ismét megtörte Mike hangja:
- Sajnálom, ami Sarah-val történt. - Ezúttal sem hangzott jobban, mint a
felszínen.
Raynor leült a riporter mellé, és egy darabig a padlót nézte.
- Igen, én is - mondta végül. - Nem lett volna szabad hagynom, hogy egyedül
vágjon bele.
- Tudom, hogy min ment keresztül.
- Igen? Most már maga is telepata lett?
- Ember vagyok - vonta meg a vállát Mike. - Ez az, ami fontos. Ez hosszú
háború lesz. Mindannyiunknak vannak és lesznek is veszteségei. Valamennyien
láttunk és látni fogunk olyan dolgokat, amiket nem akarunk látni. Egy értelmes
ember egyszer azt mondta nekem, hogy a túlélőknek bűntudatuk van amiatt,
mert életben maradtak. És nem, nem a maga hibája!
- Bizonyára így is érzi - mondta Raynor. A pilótafülkére csend telepedett. Végül
a rendőrbíró megrázta a fejét, és megszólalt: - Még nincs vége! A protossok és a
zergék fikarcnyit sem törődnek azzal, hogy mostantól Mengsk irányítja a
dolgokat. Nem törődnek az emberi háborúkkal, sem az emberi vezetőkkel.
Végigháborúzzák az emberi teret. Még nincs vége!
- Azt hiszem, számomra igen - felelte Mike. - Én nem vagyok harcos.
Eljátszottam, hogy igen, de én tudósító vagyok. Nem tartozom a harcmezőhöz.
Én egy számítógép billentyűzetéhez vagy egy holokamerához tartozom.
- A világegyetem megváltozott, fiam. Mit szándékozik most tenni?
Ezúttal Mike gondolkodott hosszan a válaszon.
- Nem tudom - mondta végül. - Azt hiszem, valami olyasmit, ami hasznos.
Azzal nem segítek, ha itt vagyok. De kell lennie valami más módszernek.
A leszállóegység elérte hatótávolsága határát. A rendszerből való küépéshez
sikerült felszállniuk a Thunder Child, egy régi, Leviatán-osztályú cirkáló
fedélzetére, amely mindössze négy órával és egy zendüléssel korábban még a
Konföderáció kötelékében szolgált. Az emberi hajók visszavonultak a harcból.
A Tarsonison csak a zergék és a protossok maradtak, továbbá az a néhány
szerencsétlen bolond, aki jó ötletnek tartotta a föld alatti bunkerekben való
elbújást.
Az egyik folyosón a cirkáló kommunikációs tisztje sietett feléjük.
- Van egy üzenet Arcturus Mengsktől az ön számára, uram! - kiáltotta
messziről.
- Mengsk! - csattant fel Raynor. - Addig nem nyugszik, amíg nem hasítom fel a
hasát?
- Nem önnek szól, uram - tiltakozott a tiszt. -, hanem Mr. Libertynek. Külön
kihangsúlyozva a Mistert! Ha óhajtja, a kommunikációs teremben felveheti a
kapcsolatot.
Raynor fáradtan felvonta a szemöldökét. Mike intett neki, hogy tartson vele. A
korábbi rendőrbíró, lázadó kapitány és forradalmár leült egy székbe, amely
kívül esett a kommunikációs konzolba épített kamera látószögén. Mike
lenyomta a válasz gombot, és várta a Hyperiomól származó üzenetet.
Néhány pillanat múlva Arcturus Mengsk arca jelent meg a monitoron. Minden
egyes hajszála a helyén volt, minden egyes szava és pislantása modoros volt és
begyakorolt. Mintha a korábbi incidens meg sem történt volna.
- Michael! - ragyogott.
- Arcturus? - mondta Mike, de egyetlen halvány mosolyra sem méltatta a vezért.
Mengsk néhány röpke pillanatra bánatosan nézett lefelé, mintha a következő
szavait fontolgatná. Egykor működött volna a trükk, de a riporter már tudta,
hogy csak felszínes, érzelmek nélküli modorosságot lát, amit a vezér nyilván
gondosan begyakorolt. Michael szinte azt várta, hogy megkerüli az íróasztalát
és letelepszik a sarkára.
- Attól tartok, nem tudom kellően kifejezni, hogy menynyire sajnálom Sarah-t.
Egyszerűen nem tudom, hogy mit is mondhatnék.
- Raynor kapitánynak lenne néhány gondosan megválogatott szava - válaszolta
Mike. A tekintete szikrázott.
- Remélem, egy szép napon Jim és én elbeszélgetünk majd ezekről a dolgokról.
- Mengsk mosolya erőltetett volt és feszült. Történt valami, és a terroristavezért
körülvevő buborék széttöredezett. - De nem ezért hívtam. Van itt valaki, aki
szeretne váltani önnel néhány szót.
Mengsk felnyúlt, megpöccintett egy kapcsolót, és egy másik arc váltotta fel az
emberi univerzum leendő császárának képét.
- Handy? - kérdezte Mike.
- Mickey! - örvendezett Handy Anderson. - De jó, hogy látlak, öreg cimbora!
Tudtam, ha valaki a stábból képes túlélni ezt az őrületet, akkor az te leszel!
Olyan vagy, mint a szerencsepénz, mindig akkor kerülsz elő, amikor szükség
van rád!
- Anderson, hol vagy most?
- Természetesen itt, a Hyperionon. Arcturus áthozatott egy menekülthajóról.
Elmesélte milyen remekül viselkedtél. Mint egy igazi katona! De miért nem
jelentkeztél mostanában?
- Küldtem tudósításokat, Handy. Te változtattad meg őket, emlékszel? Említette
Mengsk, hogy fogságba ejtett? Na, megszólalt egy apró csengő a fejedben?
- Egy kis szerkesztés - legyintett Anderson. - Éppen csak annyi, hogy elégedetté
tegye a hatalmasokat, isten nyugosztalja örök lelküket. Tudtam, hogy meg
fogod érteni.
- Handy...
- Egyébként hallottam, hogy pazar munkát végeztél! És szeretném ha tudnád,
hogy a jelenlegi helyzet ellenére visszakapod a régi állásodat!
- Nézd öregem.
- így lesz! Azok a jónepek, akik holtan akartak látni, többé nem léteznek, ilyen
vagy olyan okból kifolyólag.
Nemrégiben beszéltem Arcturusszal, és megteszünk a kormánya hivatalos
sajtószóvivőjének. Tudod, igen nagyra tart téged! Szemlátomást lehengerelted
azzal a megnyerő természeteddel.
- Anderson, én nem tudom... - mondta Mike, és masz-szírozni kezdte a
homlokát a tenyerével.
- Csak figyelj rám! Az alku lényege - mondta a volt főszerkesztő -, hogy kapsz
egy saját irodát, közvetlenül Arcturus csarnoka alatt. Bármikor elérheted.
Utazgatsz, vacsorákra jársz, lekaszálod a díjakat. Tengernyi mellékes. Teljes
biztonság. Kényelmi állás! A pokolba, még egy titkárnőt is adok melléd, aki
legépeli helyetted az anyagodat. Azt mondom...
Mike lecsapott az elnémító gomba. Anderson egyre csak beszélt és beszélt, de
Mike nem figyelt rá. A képernyő sík felszínéről visszaverődő tükörképét nézte.
Vékonyabb volt, mint amikor még Andersonnak dolgozott, és a haja is sokat
ritkult azóta. De valami más is megváltozott.
Úgy tűnt, a szeme a konzolon túlra tekint, túl a hajón falain is. Távoli, kemény
tekintet volt, olyan, amelyről egykor azt gondolta, hogy kétségbeesés csillog
benne, de immár tudta, hogy elszántság. Egy sokkal nagyobb képet látott, nem
azt, ami közvetlenül előtte volt.
Ezt a tekintetet látta Jim Raynor szemében, amikor a Mar Sara elpusztult.
- Vajon mikor veszi észre, hogy nem is hallgatja? - mordult fel Raynor.
- Korábban egyszer sem vette észre - vont vállat Mike. Egy pillanatra beszívta
az alsó ajkát, aztán megszólalt:
- Tudom, hogy mit akarok csinálni. Elkezdem használni a saját kalapácsomat.
- Fusson neki még egyszer, de ezúttal emberi nyelven!
- Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szegnek nézel - idézte Mike. -
Én nem születtem harcosnak. Én tudósító vagyok. Elkezdem forgatni a riporteri
eszközeimet az emberiség javára. Elmondom a történetet! Elmondom az igazi
sztorit!
Mike a képernyő felé intett a hüvelykujjával. Handy Anderson végre észrevette,
hogy nem figyel rá senki. A képernyőt ütögette, a szája hangtalan kérdést
formázott.
- Olyan messze akarok lenni Arcturus Mengsktől, ameny-nyire csak lehetséges -
mondta Mike. - És szeretném elmondani az igazságot erről az egészről. Mert ha
nem teszem, akkor a hozzá hasonló emberek fogják meghatározni, hogy mi
történt valójában. - A hüvelykjével ismét a képernyő felé bökött. - Ő és Arcturus
Mengsk. Attól tartok, hogy az emberiség nem élné túl a hazugságaikat.
Raynor szélesen, komolyan és őszintén elmosolyodott.
- Örülök, hogy visszatért közénk! - mondta.
- Én is örülök - bólintott Mike, és a monitorról tükröződő, távolba meredő
idegent fürkészte. - Most nagyon jó hasznát venném egy cigarettának!
- Én is - legyintett Raynor. - De szerintem egy szál sincs ezen a hajón. Hanem
nézze a dolgok jó oldalát: a kabátja megmaradt!

Postbellum
A viharvert kabátot viselő férfi az árnyak termében állt; a teste fényben fürdött.
Az utolsó cigarettából származó füst körülötte kígyózott, fénylő lába körül
cigarettacsikkek hevertek a földön, mint lehullott csillagok.
- Tehát, amit most látnak - mondta Michael Liberty, a sötét környezethez
beszélő, fénylő alak -, az az én kis magánháborúm, amelyet a saját terepemen
vívok, a saját fegyvereimmel. Nincsenek cirkálóim, vadászgépeim és
tengerészgyalogosaim, csak szavaim. És az igazság. Ez az én specialitásom. Ez
a kalapácsom. És tudom, hogyan használjam.
Az alak még egy utolsót beleszívott a cigarettába, majd a földre dobta.
- Önöknek pedig, emberek, akárkik legyenek is, hallaniuk kell. A szüretien
igazságot. Ezért használom a holografikus adót, ezt elég nehéz hamisítani.
Olyan messzire terjesztem, amennyire csak tudom, minden nyitott
hullámhosszon, hogy mindenki tudomást szerezzen Mengskről, a zergekről és a
protossokról. És tudjanak az olyan férfiakról és nőkről, mint Jim Raynor és
Sarah Kerrigan, mert így ők és a hozzájuk hasonlók sosem merülnek feledésbe.
Michael Liberty megvakarta a tarkóját, és folytatta:
- Rá kellett jönnöm, hogy a katonai világ csak egy újabb, gyáváktól és
ostobáktól hemzsegő bürokrácia. Nos, igazam volt, de mégis tévedtem. - Mit
sem látó szemével a nézőire tekintett. - Vannak olyanok is, akik valóban
megpróbálnak segíteni másokon. Emberek, aki tényleg meg akarnak menteni
másokat. Megmenteni a testüket. Az elméjüket. Megmenteni a lelküket.
A homlokán húzódó ráncok elmélyültek.
- Sok ilyen emberre lesz szükségünk, ha túl akarjuk élni az előttünk álló sötét
időszakot.
Ismét vállat vont.
- Ennyi. Ez a Konföderáció összeomlásának története. A zerg és protoss invázió
története, és a Terrán Domínium császára, Arcturus Mengsk felemelkedésének
története. A csatákat jelenleg is vívják, a bolygók jelenleg is haldokolnak, és
úgy tűnik, a legtöbben nem is tudják, hogy miért. Amikor rábukkanok az okra,
önöknek is el fogom mondani.
- Michael Liberty vagyok, többé nem az UHH tudósítója. Most már szabad
ember vagyok. És teljesen kimerültem.
Ezekkel a szavakkal az alak megdermedt, mintha csapdába ejtette volna a fény.
Az utolsó pillanatban fáradt mosoly jelent meg az arcán. Elégedett mosoly.
A hologram körül fények gyúltak. Sorban bekapcsolódtak a fénylő gömbök,
amelyeket direkt erre a célra tenyésztettek. A falak lüktettek és izzadtak. Sűrű,
viszkózus folyadék csordogált belőlük, hogy nedvesen és melegen tartsák a
levegőt. Az emberkéz gyártotta hologramvetítő kábele egy nyálkás gömbhöz
csatlakozott, ami egy, a fő struktúrát tápláló szerves erőmű volt. A két világ
közötti kapcsolathoz szükséges energiát szolgáltató lény egykor egy gyarmati
tengerészgyalogos volt, de immár új urai magasabb céljait szolgálta.
A fal mentén felsorakoztatott télorganikus képernyőkön a zergék legjobb agyai
elkezdték megvitatni a látottakat. A kocsonyás lényeket azért tartották, hogy
gondolkodjanak ós irányítsanak, ők is magasabb célokat szolgáltak a zerg
kaptáron belül.
A vetítőteremben kinyúlt egy kéz, és megérintette a visszatekercselő gombot. A
kéz egykor emberé volt, de a zergék mutagén képességeinek eredményeként
már átalakult. A kéz húsa zöld színben játszott, és apró, kitinszerű
kitüremkedések tarkították. A bőrfelszín alatt idegen testnedvek keringtek, új
szervek pulzáltak és működtek. Egykor ember volt, de mutálódott, és magasabb
célokat szolgált. Egykor Sarah volt a neve, de rövid ideje a Pengék Királynője
néven ismerték.
Az. organikus agyak, a zergék vezetői a háttérben motoszkáltak. Kerrigan nem
vett tudomást róluk, mivel semmit sem mondtak, legalábbis semmi olyat, ami
számítana. Közelebb hajolt, hogy alaposabban szemügyre vegye a holokészülék
által kivetített megviselt arcot, és az átható -zernpárt. Valahol mélyen,
átstrukturált szíve mélyén megmoccant valami, egy érzés szellemének emléke.
Egy érzésé, amit egykor ezzel a férfival kapcsolatban táplált. És más férfiakkal
is. Azokkal, akik mindenüket feláldozták az emberségükért. Ahelyett, hogy
feláldozták volna az emberségüket.
Kerrigan megrázkódott egy pillanatra, ahogy szétáradt benne az egykori emberi
természetéből fakadó, immár idegen érzés. Az érzelem, amilyen gyorsan feltűnt,
olyan gyorsan el is enyészett. A többi zerg nem vette észre. Legalábbis Kerrigan
így vélte.
A riporter szavait hibáztatta a kényelmetlen érzésén. Maga a riport zavarta
össze, és nem az általa felkavart érzelmek. Michael Liberty mindig is a szavak
mestere volt. Még egy királynőt is rávenne, hogy visszavágyjon az egyszerű
gyalogok közé.
Ugyanakkor sok minden volt még Michael Liberty műsorában, amit nem
ismertek fel a nem emberi agyak, akik most már az ő fajtársai voltak. Sok
értékes adat volt még benne. Sok minden megjósolható Michael Liberty
szavaiból. Amit mond, és ahogy mondja.
A projektor halkan felcsendült, jelezve, hogy előretekerte az üzenetet. A nem
emberhez tartozó kéz kinyúlt, és megnyomta a lejátszó gombot, aztán az ujját
széles ajkához vitte.
Kerrigan, a Pengék Királynője megengedett magának egy apró mosolyt, és a
fénybe burkolózó alakra összpontosított. Ki akarta deríteni, hogy még mit
tanulhatna új ellenségeitől.