II/20.

A FEJLŐDÉSI PSZICHOPATOLÓGIA TÁRGYA, CÉLJA, SZEMLÉLETE, ALAPTÉTELEI (EKVIFINALITÁS,

MULTIFINALITÁS, KONTINUITÁS/DISZKONTINUITÁS STB.) ÉS NORMALITÁS FOGALMA. A FEJLŐDÉSI
PSZICHOPATOLÓGIA KUTATÁSI TERÜLETEI ÉS STRATÉGIÁI.

I. A fejlődéspszichopatológia (FPP) fogalma

Def.: a normális és abnormális /pszichopatológiai/ fejlődés biológiai, pszichológiai és szociális-kontextuális aspektusait

és azok összefüggéseit tanulmányozza (Chichetti, 1993). Az élettartam alatti folyamatos fejlődés adaptív és maladaptív
folyamatait, fontosabb állomásait, azok más tényezőkkel való kölcsönhatásait is vizsgálja.

A FPP az átlagos fejlődés és a kóros eltérések közötti kapcsolat vizsgálata, mely a pszichopatológiai jelenségeket az
életciklus során bekövetkező fő változásokkal összefüggésben tanulmányozza (Achenbach, 1990: PFD ea).

A FPP igyekszik megértetni a kapcsolatot az egészséges fejlődés, és annak az egészségestől eltérő variációi között.

Kialakulása: 1970-es évek, amikor a kutatók a schizofrénia megjelenésének kockázatait tanulmányozták gyerekek
longitudinális vizsgálataiban. A FPP megjelenéséhez olyan családok vizsgálatai is hozzájárultak, amelyeknél pszichés
zavarok, szétesettség, diszharmónia volt jellemző, ám a szülők esetében lelki zavar nem állt fenn.

II. A FPP alaptételei

 Horizontális kölcsönhatások: az elemzés ugyanazon szintjén végbemenő kölcsönhatások. Pl.: gén-gén; sejt-sejt;
személy-személy; környezet-környezet.
 Vertikális kölcsönhatások: az elemzés különböző szintjén végbemenő kölcsönhatások, amelyek reciprokálisak (pl.
személy-környezet). A vertikális kölcsönhatások a fejlődésben lévő szervezet alakulását magasabb fejlődési
szintekről alacsonyabb f.sz. felé, ill. fordítva is képesek befolyásolni. A genetikai, idegrendszeri, viselkedéses és
környezeti hatások kétirányú kölcsönhatása mentén zajlik, nem pedig előre meghatározott forgatókönyv szerint.
 Sroufe és Rutter szerint, 1984:
1. Alapja a fejlődéslélektan, s ez jelenti mind az elmélet, mind a módszerek, valamint modellek felhasználását.
2. A fejlődési eltérésekre fókuszál.
3. A szemléletben – integrálva a biológiai, pszichés és szociális megközelítéseket – a növekedés, az érés és a
tanulás szempontjait együttesen veszi figyelembe (a normálistól eltérő viselkedések tanulmányozása során).
Figyelembe veszi a kialakult viselkedésmintákat, a kognitív és nyelvi funkciókat, a szociális és emocionális
folyamatokat, valamint az agyi anatómiai struktúrák és fiziológiai folyamatok változásait, vagyis integratív
megközelítést alkalmaz.

1. A FPP azokat a tényezőket próbálja összehozni és tanulmányozza, amelyek a lélek betegségei kialakulásában
játszhatnak szerepet.
 A pszichopatológiai tünetek és történések kifejlődését olyan nagy változások következményének tekinti,
amelyek az egész élet folyamán előfordulhatnak, s így bármikor kialakulhatnak, és bármikor megszűnhetnek, ill.
megszüntethetők.
 Mivel az igazán drámai változások a gyermekkorra a legjellemzőbbek, és ilyenkor a legintenzívebb a fejlődés
is, ismerete a gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára különösen fontos.
 A viselkedést leíró, azaz „deskriptív” és kategoriális modellekkel szemben (ld. DSM-IV, BNO-10) a FPP
képviselői arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy pszichopatológiai jelenség hogyan alakul ki a
környezet befolyása alatt.
 Legfőbb célja az idők során a környezet szakadatlan változásai következtében fellépő adaptáció megértése.
 Kontextualizmus elve: A fejlődési folyamatok állandóan zajló interakciók az aktív és változó egyén, valamint
egy folyamatosan kibontakozó, dinamikus kontextus között.
 Nemcsak a környezet formálja az egyén tapasztalatait, hanem az egyének is aktívan alkotják meg
tapasztalataikat és környezetüket. Ezért a maladaptációk és a pszichopatológiai megbetegedések az egyén
biológiai, pszichológiai jellemzői, adaptációs története és a jelenlegi kontextus dinamikus kölcsönhatásának
eredménye.

2. A FPP prediktív szerepre is vállalkozik. Azt vizsgálja, kimutatható-e folyamatosság a fejlődésben, azaz van-e
összefüggés a gyermekkori magatartási deviációk, és a később kialakuló gyermekkori vagy felnőttkori pszichiátriai
betegségek között. Az egyes patologikus körülményeket, mint pl. autizmus, a fejlődési folyamat eltorzulásaként írja
le. Újdonság az eddigi modellekhez képest (PFD ea.):

1
  Eddig: dichotóm gondolkodás: valaki vagy beteg vagy sem - a deviáns működés fejlődésbeli tényezőit gyakran
figyelmen kívül hagytuk
 Eddig a gyermekkori fejlődésbeli tényezőkre a felnőtt patológiából következtettek vissza, nem pedig a gyermeki
fejlődés folyamatából
 Hagyományos modellek az általános törvényszerűségekkel foglalkoznak, egyéni variációval nem
 Gének: lehetőséget, nem pedig teljes determinizmust jelentenek
 Személyiségvonások előjönnek vagy elhalványulnak környezettől függően
 Mind a változás, mind a változatlanság magyarázatra szorul, mindkettőben genetikai és környezeti tényezők
hatnak – longitudinális vizsgálatok

3. Alapelvei
 Valószínűségi okság (pl. a kötődés minősége nem gyakorol egyértelmű és kizárólagos hatást, de
valószínűsíthető, hogy a dezorg. kötődés okoz patológiát)
 Ekvifinalitás/multifinalitás
o Ekvifinalitás elve: Különböző fejlődési pályák és induló feltételek hasonló problémákhoz vezethetnek.
o Multifinalitás elve: Ugyanazok a rizikófaktorok különböző kimenetelekhez vezethetnek.
 Normalitás/abnormalitás (minél távolabb kerülünk a nomalitástól az abnormalitás irányába, annál nehezebb a
visszatérés. Az ismétlődő trauma nagyobb hatású)
 Adaptivitás/maladaptivitás: az FPP a maladaptív mintázatok kialakulásával foglalkozik (pl. biztonságos
kötődési stratégia nem biztonságos környezetben maladaptív)

Szemléltelése: Bowlby (1973) által leírt vasúthálózat hasonlata: azt hivatott magyarázni, hogy hogyan lehetséges, hogy
ugyanolyan pszichés zavart különböző okok válthatnak ki, illetve, hogy ugyanolyan hatások miért váltanak ki más-más
patológiát. Bowlby magyarázatként azt javasolja, hogy a fejlődési irányokat sínpárokként elképzelve ne egyetlen
sínpárban gondolkodjunk, hanem azok szövevényes hálózatában, ahol ugyanabba a célba számos útvonalon el lehet érni
illetve ha egy útvonalon elindulunk, számos elágazás lehetséges, ahol az eredeti céltól eltérhetünk. A hasonlat segít
megérteni azt, hogy bizonyos traumák ellenére miért alakulhat ki normális fejlődés (az elágazások után vissza lehet térni
az eredeti útvonalra), de azt is, hogy minél több trauma ér egy egyént a fejlődése során, annál valószínűbb valamilyen
patológia kialakulása (minél több elágazással térünk el a fő csapástól, annál nehezebb visszatérni oda).

III. A FPP normalitásfogalma

1. Minden pszichopatológiai modellnek van rejtett / implicit egészségképe, normalitásfelfogása, jóllehet a pszichiátria a
normális viselkedéssel kevéssé foglalkozik, nem tekinti azt érdeklődése tárgyának, hanem a pszichológia hatókörébe
utalja.
 A klasszikus pszichopatológia mindent, ami ettől eltér, a pszichopatológiai leírás és elemzés tárgyának tekinti.
 A normalitás fogalmát tágítja ki a pszichoanalízis („az egészséges ember olyan komplexusokkal küzd, amelyekbe a
beteg megbetegszik”).
 A biológiai pszichiátria az objektivációban halad még tovább, mint a klinikai pszichopatológia, és így megteremti a
klasszikus betegségmodell olyan kritériumait, mint pl. a laboratóriumi diagnosztika.
 Sajátos egészség-, ill. normalitáskép rejlik a magatartástudományi alapú elméletekben, pl. a stressz-teóriákban.

Mivel minden pszichopatológia a normális működés torzulásaként, zavaraként vagy degenerációjaként is értelmezhető,
ha a patológiás működést a maga teljességében szeretnénk megérteni, a normális működés definiálása és megértése is
fontos, hiszen ez a pszichopatológia ellenpólusa. Számos patológiásnak tartott tünet a fejl ődés valamilyen fokán
normálisnak minősül, és a fejlődés folyamán vagy ritkábban, vagy a fejlődést nem befolyásoló módon fel-felbukkan.
Alapvetően fontos tehát, hogy a normál variánsként jelentkező fejlődési változatokat el tudjuk különíteni azoktól,
amelyek megtörik a fejlődést, vagy patológiás folyamat elindulását jelzik.

2. A hagyományos pszichiátria dichotóm szemléletével szemben (pl. betegség/egészség; normális/abnormális), a FPP

felismeri azt a tényt, hogy
 a normalitás gyakran átfedésben van az ún. abnormalitással
 az adaptivitás és maladaptivitás definíciói gyakran a kontextustól függnek, pl: vajon rövidtávú vagy hosszútávú
időtartamban, körülményekben és fejlődésben gondolkodunk-e.
 Egyre inkább az a nézet uralkodik a FPP-ban, hogy egy egyénen belül lezajló folyamatok a pszichopatológia
fokozataival jellemezhetők, és nem azzal, hogy patológia van-e vagy nincs az adott egyénben. Ez a kontinuitás, ill.
diszkontinuitás elve. (Pl. diszkont: egy jól működő egyén később súlyosan rendellenes viselkedést mutat  a rossz
alkalmazkodás kapcsolatban áll az alkalmazkodás történetével.)

2
3. A rizikó- és védőtényezők dinamikus összjátékának a kulturális normáktól, viselkedésformáktól, értékrendtől és
hiedelemvilágtól függően különféle hatása lehet. Különböző kultúrákban a normalitás eltérő küszöbhatárt jelenthet.

4. A normalitás és pszichopatológia megfogalmazásait a FPP multidiszciplináris megközelítésben tanulmányozza. Azt

vallja, hogy egyetlen adaptációs viselkedés vagy mintázat sem tekinthető patológiásnak csakis egy meghatározott
kontextuson belül.
 Az életkor és a fejlődési szakasz illetve a biológiai és pszichológiai szerveződés mindenkori szintje (tehát ismét a
kontextus) döntő a mentális zavarok meghatározásában.
 A normalitás fogalma a FPP-n belül szorosan összefügg az atipikus, de nem patológiás fejlődéssel.

5. FPP normalitás- def.: A normalitás az az állapot, amely nem igényel beavatkozást. A legtöbb vizsgált jelenség
leginkább egy kontinuum mentén vizsgálható és mérhető.
 Az abnormalitás olyan állapot, amelynél beavatkozás szükséges.
 A normalitás és abnormalitás ilyen szemlélete megköveteli, hogy ne csak a tüneteket vagy a viselkedést vegyük
szemügyre, de a fejlődés mindenkori szakaszát is – főleg a prevenciós lehetőségek miatt (pl. lopás, vandalizmus,
szerhasználat 12 éves kor alatt figyelmet igényel, afölött kevésbé)
 Az átlagostól még nem elég eltérőek ahhoz, hogy zavarnak minősítsék őket, de az extrém felé fejlődhetnek. Ezek az
egyének sérülékenyek lehetnek egy jövőbeni zavar szempontjából.

Def: Pszichés rendellenességnek tekinthető az a működésmód, amely: - 1. deviáns (normaszegő); - 2. szenvedést

okoz; - 3. diszfunkcionális; - 4. veszélyeztető (PFD ea.)

 Deviáns viselkedés kialakulásának megértéséhez hasznos, ha a normális fejlődés szakaszaival összefüggésben

közelítjük meg
 Szembetűnő, hogy sok magatartás / emocionális zavar nem minőségileg, hanem csak mennyiségileg különbözik
attól, ami normál esetben tapasztalható
 Az átlagtól eltérő, illetve kóros viselkedést csak akkor lehet megállapítani, ha ismert minden korosztály tipikus
viselkedése a társadalmi réteg, nem és etnikai csoport sajátosságainak figyelembevételével.
 A normatív fejlődés meghatározása (mi tipikus/normál variáció és mi nem az adott életkorban/után; mi a
különbség a „beteg” gyermek és a korosztály tipikus viselkedésű egyénei között (pl. gyermekkori depresszió: 30-as-
60-as évekig nincs, 70-es években a hasfájás, dührohamok stb is az)

IV. Kutatási területek és stratégiák

1. Átfogó pszichológiai vizsgálati modell (Comprehensive Psychological Assessment Model) - A jelenleg elfogadott
kutatási standard a több-módszeres, összetett forrásokat preferáló megközelítés hasznosítása. Mivel a FPP
interdiszciplináris ágazat, a különböző tudományágakban használatos módszertanok felhasználására bátorít.

2. Folyamat-orientált kutatások - az élettartam alatti fejlődésben a különböző tényezők dinamikus egymásra hatását
vizsgálja (pl. a neurobiológiai fejlődés és viselkedésbeli tapasztalatok kölcsönhatásai):
 A FPP-usok hangsúlyozzák, hogy a ppatológiai zavarban szenvedő egyének a patológiai és nem patológiai
működések között időnként oszcillálhatnak. Ismert, hogy egyének alcsoportjai, akik hasonló megbetegedést
mutatnak, különböző betegségkezdetekkel, -eredettel rendelkeznek (ekvifinalitás elve). Ugyanakkor ugyanolyan
rizikófaktorú egyének különböző kimenetelt, megbetegedést eredményezhetnek (multifinalitás elve).
 A szociális és pszichológiai tapasztalatok befolyása folytán kialakult gén-kifejeződések biológiai változásokat
eredményeznek.

3. Longitudinális vizsgálatok – lévén, hogy a pszichopatológia sok formája a gyerekkorból a felnőttkorba vivődik át
(nem pedig „kinövi” a gyermek), és sok esetben a pszichopatológia nem egy stabil entitás. A longitudinális vizsgálatok
azonban drágák, ritkán alkalmaznak széleskörűen reprezentatív mintákat.

4. Utánkövetéses vizsgálatok -bizonyos korban végzett felmérések után egy későbbi időpontban újabb méréseket
végeztek a gyerekeken.

5. Ún. „visszakövetéses” (follow-back) vizsgálatok - az egyén jelenleg tudott állapotából kiindulva a korábbi
kórtörténetet, anamnézist gyűjtik össze.

3
6. Transzlációs kutatások - hogyan segíti a mentális zavarok ismerete az alapvető magatartásformák megértését + a
magatartások fajtái milyen formában jelennek meg egy-egy pszichopatológiában + miben különbözik a patológiás és
normális magatartás.

7. Randomizált preventív vizsgálatok - a magatartásmintázatok változásait kutatják, valamint azt, hogy az abnormális
neurobiológiai struktúrák, működésmódok és szerveződések a fejlődési folyamatba való beavatkozással módosíthatók-

8. Etiológiai vizsgálatok - A pszichopatológia megjelenésének kockázati tényezőinek felmérése. Egy tényező vagy
jellemző és egy pszichopatológiai kimenetel közötti összefüggés jelezheti a tényezőnek az adott betegség megjelenéséhez
való hozzájárulását.

9. Élettartam-epidemiológiai kutatások - a terhesség, gyermekkor, serdülőkor, ifjúkor és a felnőtt korban történő fizikai
és társadalmi tényezők krónikus betegségekre gyakorolt hosszútávú kockázati hatásaival foglalkoznak.

10. Intergenerációs epidemiológiai kutatások - a biológiai és társadalmi tényezők generációkon keresztül átívelő,
egyénre gyakorolt hatásait vizsgálják.

A fejlődés pszichopatológia tanulmányozásának módszerei (PFD ea.):

1. Normatív fejlődéstani kutatások minden korosztályra vonatkozóan a problémák gyakoriságáról
2. A normális és kóros viselkedés közötti diszkriminatív jellemzők feltárása
3. A speciális ellátást igénylő szindrómák /problémák csoportjainak meghatározása
4. Longitudinális vizsgálatok az egyes életkorok jellegzetességeinek kedvező és kedvezőtlen hatásairól.

Összefoglalva:
1. A fejlődéstani modell nem helyettesítheti a különböző elméleteket, inkább a normál fejlődés és a fejlődés kóros
elváltozásainak a kapcsolatára összpontosít.
2. Ellensúlyozza azt a tendenciát, hogy az érzelmi/viselkedésbeli rendellenességeket úgy kezeljük, mint elszigetelt
jelenségeket, függetlenül az egyén fejlődési szintjétől.
3. A pszichopatológia fejlődéstani megközelítése magában foglalja: normatív-fejlődéstani kutatás; az egészségest a
rendellenestől megkülönböztető jellemzők azonosítása; szindróma-sémák azonosítása; hosszútávú kutatás a különböző
tulajdonságok kimeneteléről.
4. Nagyobb átmenetek szükségessé teszik a fejlődés szakaszokra bontott – 0-2 éves, 2-5 éves, 6-11 éves, és 12-20 éves –
tanulmányozását.
5. A fejlődéstani pszichopatológia lehetővé teszi a tudományos kutatások és mindennapi alkalmazások integrálását az
oktatás, megelőzés, szolgáltatás és tervezés területein.
6. A felmérések célja nem egy bizonyos módszer kizárása, hanem a módszerek együttes használata a gyermek
állapotának felmérésére. (A módszerek közötti egybeesés igen alacsony, a gyermek viselkedése szituáció- és
partnerfüggően változhat.)