„ L e h e n g e r lő e n

iz g a lm a s , c s a jo s
v a káció.'*
NIKII K Ö N Y V B L O G

B . E . B E L L E

E-KÖNYV-SOROZAT 2. RÉSZ

MIA
 B . E . B E L L E

SZJN3LIK
E-KÖNYV-SOROZAT 2. RÉSZ

— MIA —
 B . E . B E L L E

E-KÖNYV-SOROZAT 2. RÉSZ
— MIA —

ü
— marató n

MARATO N K IA D Ó
2020
A szerző eddig megjelent művei:
Hazugok, 2019
Megtörtek, 2020
Szinglik - Zora, 2020

Copyright © Barát Enikő

Minden jog fenntartva!
Borítóterv: Faniszló Ádám
Szerkesztette: Kalocsai Judit
Korrektor: Hoppe Adrienn

Maraton Kiadó, Szentes, 2020

Felelős kiadó: a kiadó ügyvezetője
www.bebelle.hu

Elektronikus változat:
Békyné Kiss Adrien

ISBN 978-615-81572-1-6
 A cselekményt részben megtörtént események ihlették,
ám a regényben előforduló nevek a képzelet szüleményei,
így az ezzel kapcsolatos bármilyen hasonlóság
a regény és a valóság között csupán a véletlen műve.
A műben szereplő helyszínek részben valósak, részben fikciók.
A barátnőimnek, akiket még mindig úgy szeretek,
mintha még mindig a barátnőim lennének...

B. E. Belle
2. RÉSZ

MIA
 1. FEJEZET

Oh, hogy kapna el a fogaskerék!

Egyetlen barátnő sem szeretne ilyen beszélgetés része lenni,
de még a tanúja se. Imádkozom, hogy Vica rohadt gyorsan
magyarázkodni kezdjen, különben szavamra mondom, Isten
fogja rápofozni a koporsófedőt.
- Mi van? - Ül a székben megrendülve, és akkorára tágul a
pupillája, mintha beszívott volna.
Mindössze ennyit tud kinyögni?!
Égiek, adjátok, hogy ez csak egy gigantikus félreértés legyen!
- Te szemét kurva! - ordít fel Zora könnyes szemmel,
miközben felpattan az asztaltól, majd egyetlen jól irányzott
mozdulattal arcon önti Vicát az italával, akinek minden arcizma
összerándul meglepetésében.
- É n . n e m . soha nem te n n é k . - kezdi Vica, de a habogása
nem válik előnyére.
Ez ám eredeti! Mi a fene folyik itt?
- Hazudsz! Nincs férfi ezen a kibaszott bolygón, akivel nem
dugatnád meg magad! Fáj, mi, hogy egyetlen valamirevaló
férfinak sem kellesz komolyan, mert benned csak a kurvát
látják, nem a feleséget, és így állsz rajtunk bosszút! - kiabál
tovább Zora magából kikelve az étterem kellős közepén, ahol
már mindenki minket néz.
- Oké! Elég! - pattanok fel én is, és próbálom uralni a
helyzetet, mert Hanna segítségére bizonyára nem számíthatok.
Túl félénk ő ahhoz, hogy egy ilyen háborúban kardot ragadjon.
Ő is tudja, hogy leszúrnák még az előtt, hogy egy lépést is tenne
a harcmezőn. - Mi lenne, ha mindenki megnyugodna és
felnőttekként megbeszélnénk, mi is történik, mert ahogy látom,
nem én vagyok az egyetlen, aki nem tudja, mi a nyavalya is
folyik itt valójában!
Megérkezik az asztalunkhoz a felszolgálónk, és arról
érdeklődik, minden rendben van-e, de mialatt próbálom
elhitetni vele, hogy csak egy percre van szükségünk a probléma
megoldásához, Zora fogja magát és egyszerűen elrohan.
- Várj! Talán beszéljük meg a dolg... - kiabál utána Vica, de
amint a nyomába eredne, karon ragadom, és szó szerint
visszarántom.
- Te itt maradsz! - szólok rá, és olyan erősen fogom, hogy
esélye sincs a szabadulásra. Hannára nézek, aki elfehéredve
bámul ránk. - Menj utána! - parancsolok rá, de meg sem hallja,
ezért fogom magam és ingerülten belerúgok a széke lábába,
mire ijedten rám néz. - Hanna! Ne légy beszari! Menj utána!
Lassan felemelkedik, és szomorú szemmel Vicára néz.
- Hogy voltál képes lefeküdni a férjével? - Olyan halk a
hangja, hogy alig lehet hallani.
Vica kirántja a kezét az enyémből, és fenyegetőn
megtámaszkodik az asztalon. Olyan harag dúl a tekintetében,
hogy még én is elhiszem, veszélyt jelenthet az ártatlan kis
Hannára.
- Csak azért nem váglak szájon a feltételezésért, mert ahhoz is
szende vagy, hogy megvédd magad! Mellesleg, ha meg is tettem
volna, neked aztán semmi közöd se lenne hozzá, bárányka! -
köpködi a szavakat sértetten, mire Hanna összerezzen.
Oh, hogy a birsalma akadna a torkán!
Azt elismerem, hogy Vicának nem kell segítség ahhoz, hogy
kiálljon magáért. Soha nem is kellett. Olyan, mint az ördög két
lábon járó, földi megtestesítője. Ettől függetlenül sosem
gondoltam róla, hogy eredendően gonosz vagy rosszindulatú
lenne. Tény, hogy másokkal szemben nem ismer kegyelmet, és
igen komoly birodalmat épített maga köré, így be kell vallani, az
ő köreiben nem is árt, ha az ember tud bánni a hatalmával,
különben minden bizonnyal eltaposnák, de velünk szemben
sosem alkalmazta. Mostanáig!
- Hanna! Keresd meg Zorát! - szólok rá már kevésbé
parancsolón, mert szemmel látható, hogy Vica szavaitól
összeszarta magát.
Zavarodottan rám néz:
- Itt hagyhatlak vele? - kérdezi aggódva, Vicára utalva, mire
az gúnyosan felkacag.
- Mire menne veled, ugyan?!
Barátnőm szavai mélyre szántanak Hanna lelkében, akinek
könnyek gyűlnek a szemében, majd elfordul, és Zora keresésére
indul.
Boncmestert fölibem!
Rohadt pipa vagyok, ahogy Vicára nézek, mégis úgy érzem,
sajog a szívem a fájdalomtól, ha Zorára és Hannára gondolok.
Vica fúj egy nagyot, majd váratlanul leomlik a székébe, és a
táskájában kezd kutatni. Elővesz egy vékony szálú cigarettát,
majd meggyújtja. Egypár slukk után én is visszaülök és
megmasszírozom a halántékom.
Mikor kicsit megnyugszom, felemelem a poharam, és egy
hörpintésre felhajtom a tartalmát. Veszek egy mély levegőt, és
nyugalmat erőltetve magamra, Vicára, az egyik legjobb
gyerekkori barátnőmre nézek, aki épp percekkel ezelőtt törte
össze a másik két legjobb barátnőm szívét.
- Ha mérges vagy, olyan leszel, mint a dinamit, és akárhol
robbansz is fel, ott kő kövön nem marad utánad! Csak emberi
cafatok mindenfelé! - mondom nemes egyszerűséggel.
- Nem kell a hegyi beszéd, Miácska! - mondja, és flegmán rám
fújja a füstöt, amitől köhögni kezdek. - Kérdezd csak meg te is,
hogy kúrtam-e a férjével! Úgyis ez a lényeg, nem?
- Azért ne te legyél megsértődve, kérlek! Nem vagy abban a
helyzetben! - közlöm határozottan, mert ismerem jól a velem
szemben ülő nőt, és azt is, hogyan reagál, ha úgy érzi, sarokba
szorítják. - Mellesleg, azért nem kérdezem meg, mert tudom a
választ!
Vica felém kapja a fejét, és döbbent tekintettel rám néz.
- Valóban? - húzza fel a szemöldökét.
- Igen. Tudom jól, hogy nem feküdnél le Zora férjével. Sőt,
soha egyikünk pasijával sem tennéd meg.
- Miért vagy ebben ennyire biztos?
- Mert nem fogod átverni azokat, akik minden egyes
alkalommal a segítségedre voltak, mikor apád ütött-vert! - A
kijelentés végén hátradőlök.
- Touché! - Magasba emeli a poharát, és kiissza a benne úszó
alkoholt.
Az apja egy rohadt állat volt, amit csak tetézett, hogy az
egészségesnél többször nyúlt a pohár után, aminek kivétel
nélkül az lett az eredménye, hogy agyba-főbe verte a feleségét,
majd mikor azzal végzett, elővette Vicát és a húgát is. Végül a
gyámhivatal vetett véget a dolognak, amikor tizenévesen
egyszerűen elvette a gyerekeket a szülőktől és
gyermekotthonba dugta őket. Nem kívánom senkinek, viszont
arra jó volt, hogy a lányok anyja észhez tért, és végre valahára
feljelentette a seggfej férjet, majd mindent elkövetett, hogy
visszaszerezze a lányait. Ritka, mert sok hasonló esetben a nők
a végsőkig védik a férjet, amit én magam soha az életben nem
tudtam megérteni. Ha csak egyszer is kezet emelne rám egy
férfi, azt is megbánná, hogy megszületett, de ha a gyermekeimet
bántaná, egy nagykéssel egyszerűen kibelezném éjszaka az
ágyhoz kötözve, és megvárnám, amíg elvérzik a tahó. Habár
Vica az édesanyjával jó kapcsolatot ápol, a lelke mélyén
szerintem sosem dolgozta fel, hogy az anyja késlekedése miatt ő
és a húga egy időre intézetbe került.
- A kérdés az, Zora mit látott azon a képen, amiért úgy
gondolja, veled csalta meg a férje - mondom, mert itt lesz a
kutya elásva.
Zora abban a pillanatban elsápadt, ahogy megpillantotta a
fotót.
- Fogalmam sincs - rázza a fejét Vica, és újra nézegetni kezdi
a képet.
 - Akkor gondolkozz! Azon a címlapon van a megoldás! -
mutatok rá a telefon kijelzőjére. - Mit mondott Zora, amikor
beállított hozzád? Honnan tudta meg, hogy csalja a férje?
- Nem mondta! Tudod, hogy nem igazán beszél róla, mi
történt. Magába fojtja ezeket. Csak azt tudom, hogy lebukott, és
Zora összecuccolt - válaszolja Vica.
Őszintének tűnik, és én meg vagyok győződve róla, hogy ez
csak valami félreértés lehet a barátnőim között, amit sürgősen
rendezni kell.
- Ha nem tudod elhitetni Zorával egyértelműen, hogy ez csak
egy félreértés, akkor ezt nem úszod meg - közlöm.
- Ahhoz először tudnom kellene, miért vagyok megvádolva!
- Ki fogjuk deríteni! - Ezzel felemelem a kezem, így jelezve a
pincérnek, hogy fizetni kívánunk.
Tudom, hogy Vicának az esett rosszul, hogy valójában senki
nem kérdezte meg tőle, hogy igaz-e, csak azt kérdezték, miért
tette. Tény, hogy Vica előélete, sőt a jelenlegi is inkább arra
enged következtetni, hogy nincs férfi, akit megvetne, de ez azért
messze van az igazságtól. Csak szereti az életet. No meg a faszt!
Bár pont ezért én aztán meg nem vetem. De a barátnők hapsijai
tabuk! Ez alapszabály, amit sosem szegünk meg.
Ahogy a robogónk felé haladunk, egy pillanatra eszembe jut,
hogy ha ezt nem sikerül elrendezni, egy több mint húszéves
szövetség bomlik meg végleg, de igyekszem elhessegetni a
gondolatot.
Mikor felszállunk a robogóra, pittyen egyet a telefonom a
kezemben. Mikor rápillantok a kijelzőre, felvillan Stavros neve.
Elmosolyodom, mert érdeklődik, ma éjszaka találkozunk-e. Édes
falat ez a fiú, épp, mint a farka. Már tegnap, mikor megláttam,
éreztem, hogy ez kell nekem. Egy felhőtlen kapcsolat egy olyan
férfival, akinek halvány fogalma sincs arról, ki vagyok, mennyi
eszem van és valójában mire vágyom. Elvégre, ha nem tudja,
elszaladni se tud miatta. Otthon ezzel küzdök leginkább. Önálló,
független nő vagyok, akinek megvan a magához való esze, és
igenis sokat güriztem azért, hogy ma ott tartsak, ahol. És nem
volt könnyű dolgom.
Kövér kislány voltam, akit örökké csúfoltak. A csajok voltak,
akik megvédtek a mocskolódó, csúf bántásoktól, amiket a
gonosz társaim rám mértek. Senki nem gondolná, milyen
komoly következményei vannak az iskolai lelki terrorizálásnak.
Emlékszem, mikor éjszakánként az ágyban fekve sírtam, és
kértem Istent, hogy vegye el az életem. Hogy mérjen rám
valami olyan dolgot, aminek következtében egyszerűen
meghalok. Üssön el egy busz vagy egy autó, nem számít,
kiegyezem bármiben, csak másnap ne kelljen iskolába menni.
De sosem ütött el, ezért egy idő után úgy döntöttem, kezembe
veszem a sorsom, és egy nap iskolából hazafelé tartva
egyszerűen megbújtam a vasútállomás közelében lévő erdő
takarásában, és ott vártam, hogy érkezzen egy vonat. Nem
féltem. Csak meg akartam halni, hogy soha többé ne halljam a
szavakat, amik pokollá tették az életem. A disznót, a bálnát, a
büdös kövér dögöt vagy a mocskos zabagépet, akire rá kellene
hányni a kaját, amit megeszik, hátha attól elmegy az étvágya.
Kemény dolog gyereknek lenni, kiközösített, bántalmazott
gyereknek pedig különösen. Így hát, amikor meghallottam a
közeledő vonat zaját, tudtam, végre eljött az idő, hogy soha
többé ne kelljen hallanom ezeket a szavakat, és végre soha
többé senki nem fog májkrémmel kent kenyeret az arcomba
nyomni azzal a felkiáltással, hogy egyek szart is.
Kifeküdtem a sínekre. Meleg volt a vágány a hátam alatt.
Valamiért nem féltem, csak a megváltást vártam. Még el is
mosolyodtam, ahogy hallottam, hogy a vonat kürtjének
vészjósló hangja felbolygatja a csöndet. Behunytam a szemem,
és vártam, hogy a mennyországba kerüljek, mikor hirtelen arra
lettem figyelmes, hogy hozzám ér egy kéz. Kipattant a szemem,
és megláttam az egyik osztálytársam komoly arcát. Azonnal
felültem és próbáltam arrébb lökni, de ő nem tágított. A vonat
felé pillantottam, ami már vészesen közeledett felénk, majd
felálltam és próbáltam újra lelökni a sínekről a vörös hajú
kislányt, ami sikerült is, ám ő felugrott, és az utolsó pillanatban
akkora erővel jött nekem, hogy mindketten a sínek melletti
árokba estünk, a vonat pedig akadálymentesen haladt el
mellettünk.
Halálra rémülve ültem fel tízévesen a földön, és szótlanul
néztem a velem szemben ülő lány szénaboglyára emlékeztető
haját. Feltápászkodott, leporolta magát, majd rám nézett
smaragdzöld szemével.
- Én megvédelek, megígérem - mondta vékonyka hangján, és
felém nyújtotta a kezét. - Legyünk barátnők!
Így kezdődött a barátságom Katona Évával, vagyis Vicával. Az
emlékekre elérzékenyülök. Mintha Vica megérezné, mielőtt
beindítja a motorját, felém fordul.
- Köszi, hogy bízol bennem!
Elmosolyodom.
 - Köszi, hogy a barátnőm lettél!
A szállodánk felé vesszük az irányt, és ha nem lenne a
segítségünkre a modern technika és a Google Maps, most nagy
bajban lennénk, de szerencsére így felesleges kacskaringók
nélkül jutunk el viszonylag gyorsan a célunkhoz.
Leparkoljuk a járgányainkat a szálloda előtt, majd elindulunk,
hogy megkeressük Zorát és Hannát. Szinte biztos voltam benne,
hogy hazajöttek, és amint meglátom az ő robogójukat is,
megkönnyebbülök. Felsietünk az emeletre, ám Zora szobájának
ajtaja előtt megtorpanok és hátrafordulok.
- Figyelj! Nem az a cél, hogy szétbaszódjon a barátságunk,
szóval legyél normális, vegyél vissza magadból, és igenis
magyarázatot kell adnod neki minden kérdésére! Oké?
- Utálok magyarázkodni! - vágja rá.
- És ez kit érdekel? Én is utálok sok mindent, mégis
megteszem! - pirítok rá, majd bekopogok az ajtón.
Nem sokkal később kinyílik, és Hanna néz ránk megbántott
tekintettel.
- Egyedül szeretne lenni - szól elcsukló hangon, Zorára
célozva.
- Akkor te minek vagy itt? - flegmázik Vica, majd engem
megkerülve félrelöki az útból Hannát.
Jól visszavett!
Hanna ellenkezés nélkül nekem is utat enged, mire én egy
halk bocsit suttogok felé Vica helyett is.
- Melyik részét nem érted annak, hogy húzz a picsába a
szobámból, te szajha?! - csattan fel Zora azonnal, amint
meglátja az általa árulónak vélt Vicát.
 - Hallod, ha még egyszer így nevezel, beverek neked egyet! -
jön ki a sodrából Vica is. - Magyarázattal tartozol, hogy miért
vádolsz engem ilyen dologgal!
Vessetek a mókusok elé!
Úgy emlékszem, azt mondtam Vicának, hogy neki kell
magyarázkodni, nem pedig fordítva.
- Még te kérdezed? Nem szégyelled magad? - csapja csípőre a
kezét Zora felháborodva.
- És te? Évtizedek óta a barátnőd vagyok, nálam laksz, baszki!
Szóval ne sértegess, hanem kurvára mondd el, honnan veszed,
hogy velem csalt meg a férjed! - mutat rá Vica.
Lehet, hogy közbe kellene szólnom, hogy nyugtassam a
kedélyeket. Mondom, csak lehet! Ezért végül úgy döntök,
hagyom, hadd forrja ki magát a dolog, végül is mindkét félnek
igazat adok valahol. Egy ősrégi barátságban nagyon komoly
bizonyíték kell ahhoz, hogy ilyen váddal illessünk valakit.
- Találtam a férjem kocsijában egy fél pár fülbevalót. Azzal
bukott le. És az a te fülbevalód! Ott van azon a kurva képen! Azt
viseled a címlapon! Gondolom, a fotózás után keféltél a
férjemmel, és kiesett a füledből.
Vica hangosan felnevet. Ööö... lehet, hogy szar ötlet most
vihogni!
- Te nem vagy normális! Tudod te, hány fülbevaló van ezen a
világon? Szerinted csak egyetlen párat gyártottak belőle?
- Nem fogsz átverni! Bizonyítsd be, hogy nem a tied a
fülbevaló!
- Te meg bizonyítsd be, hogy az enyém! - vágja rá Vica.
Oké, kezd eldurvulni a vita!
 - Szar barátnő vagy! - közli vele Zora, majd elfordul.
Jó, mára szerintem ennyi elég is volt! Az egók harca még sosem
vezetett jóra.
Már épp közbeszólnék, hogy mi lenne, ha mindenki
visszavonulna a saját szobájába és holnap nyugodt
körülmények között megpróbálnánk újra beszélni, de még
szóhoz sem juthatok, mert Vica megadja a végső döfést.
- Én vagyok szar barátnő? Te vagy az, te felsőbbrendűségben
szenvedő, vádaskodó picsa!
Zora megtorpan és vészjóslón megfordul. Most kellene ezt
abbahagyni!
- Hogy mondtad? Van bőr a pofádon? - Zora állkapcsa
megfeszül, ahogy ingerülten sziszegi a szavakat és közelebb lép.
Bunyó lesz?
- Jól hallottad! Elegem van belőled! Az utóbbi években, mióta
Radovics elvett, azt hiszed, te vagy a first lady. Nem is keresel
már bennünket, tavaly - emlékeztetlek - még nyaralni is
nélküled mentünk hárman, mert a kis gazdag seggednek nem
felelt meg Jesolo, ahová te ugyebár bármikor átruccansz
hétköznap is, ha akarsz. Te, akinek egyből eszébe jutottam,
mikor a férjed mást kúrt, mert a nagy puccos barátaid közül
egyik se fogadott be éjszakára. Te, aki Hanna vállán sírsz, bezzeg
sehol nem voltál neki, mikor meghalt Tamás. Te, aki lenézed
Miát, csak mert nem költözik el a szerinted már lepukkantnak
számító kisvárosból. Te, baszd meg! Te vagy szar barátnő!
Csatt! Vica őrjöngő kirohanását egy lendületes pofon szakítja
félbe, amit Zora kevert le neki.
A levegő is megáll a szobában, amikor Vica az arcához nyúl.
 Azt a picsa! Bunyó lesz!
Csatt! Nem kellett rá sokat várni, hogy Vica visszaüssön, és
meglepő lenne, ha azt mondanám, nem számítottunk rá.
Viszont, ami ezután jön, az mindent visz.
Úgy esnek egymásnak, mint két bokszoló, akik bármi
történjen is, de kiütéssel akarják magukénak tudni a meccset.
Zora a vörös fürtöket tépi, mire Vica felsikít, és egyszerűen
kirúgja a barátnőnk lábát, aki akkorát zuhan, hogy csak úgy
kong a padló, ám nem engedi el Vicát, így az rázuhan. Ütik-verik
egymást most már a földön.
- Szedd szét őket, kérlek! - hallom, ahogy Hanna ijedten
mögém bújik.
- Normálisnak tartod te magad? Nem ment el az eszem! Én
ugyan hozzá nem érek egyikhez se! - reagálok Hanna
elmebuggyant ötletére, miszerint közéjük kellene állnom.
- De a végén még megsérül valamelyikük! Vagyis Zora fog
megsérülni! - kérlel tovább.
Való igaz, hogy Vica egy vadállat, és ha úgy akarná, egyetlen
ütéssel a másvilágra küldené Zorát, de most azt hiszem, akkor is
az a legjobb, ha mi ebbe nem avatkozunk bele.
Úgyis elfáradnak egyszer!
Nagyjából két percig megy az adok-kapok, mikor váratlanul
Zora elsírja magát és abban a pillanatban leengedi a kezét. Vica
nyomban legördül róla, és mindketten hanyatt kiterülve
fekszenek a földön szanaszét tépve.
Fasza, akkor ezen is túl vagyunk!
- Soha nem tennék olyat, amivel ártanék neked! - nyögi ki
végül Vica.
 - Sajnálom, hogy szar barátnő voltam! Igazad van!
Elhanyagoltalak benneteket, és más dolgok lettek fontosabbak!
- lihegi szipogva Zora.
- Nem h an y ago l. - szólna bele Hanna, de megpördülök, és
egy pillanatra betapasztom a száját a kezemmel.
- Ha eddig ruhacsipesz volt a szádon, most se változzon a
helyzet! - szólok rá, mert esküszöm, a lehető legrosszabbkor
akarja kinyitni a száját.
- Én csak úgy érzem, mindannyiunk élete más irányt vett, és
erőltetjük ezt a négyes szövetséget, holott már nem vagyunk
kislányok, már nem kellene mindenáron barátnőknek lennünk.
És szarul érzem magam amiatt, hogy ilyen gondolataim vannak,
de ez az egy hét is olyan, mintha kötelező lett volna eljönni,
holott valójában egyikünk sem akart - szipog tovább Zora.
- Én a k a rta . - emeli jelentkezésre kezét Hanna a szavaival
egy időben, de bordán ütöm, ezért megint kénytelen csendben
maradni.
Elképesztő ez a szende szűz!
Amikor kellene, meg se mer nyikkanni, ilyenkor meg
elkezdene okoskodni.
- Az ilyesfajta beszélgetések mindig később szoktak
felmerülni egy nyaralás során, nem? Nem rögtön az elején! -
lihegi Vica a földön.
- Miért feküdtél le a férjemmel? - kérdezi meg ismét Zora,
most már nyugodtabb hangnemben.
Vica feltámaszkodik a könyökére. Vörös haja pont, mint a
szénaboglya.
- Tudod, milyen érzés, hogy nem azt kérdezed meg,
megtettem-e, hanem azt, hogy miért tettem? - Látom Vica arcán
a megbántottságot, Zora mégsem könnyít a lelkén, hanem
megvárja a folytatást, ami egy nagy, megadó sóhaj után meg is
érkezik Vicától. - A fülbevaló nem az enyém. A fotózásra
kaptam, de vissza is kellett adnom, amint annak vége volt.
Ahogy a ruhákat is.
Csak azt tudnám, mi tartott ilyen sokáig azon, hogy ezt
elmondja. Vagyis tudom. Megbántva, megsértve és elítélve érzi
magát azért, mert valójában Zora és Hanna is úgy tesz, mintha
barátnők lennénk, mégis, amikor ez a szó bizonyosságot kellene
hogy nyerjen, rájövünk, hogy a szívük mélyén elítélik Vicát
azért, amilyen életet él. Azért, hogy úgy cserélgeti a férfiakat,
mint más a zokniját, vagy azért, amiért ő nem akar férjet és
gyereket. Holott ez mindenkinek a saját dolga kellene hogy
legyen, és egyikünk sem törhet pálcát a másik felett csak azért,
mert nem olyan életet él, amilyet a másik.
Mellesleg, engem Vica hozott vissza az életbe. Évekig egyedül
voltam, csüggedt egyedülállóként tengődtem, és próbáltam
megtalálni a nagy Őt. Bele voltam betegedve, hogy nem kellek
komolyan senkinek, mert a férfiak valahogy beijednek tőlem.
Hiába divat a testépítés manapság, a sportos életmód és az
egészséges táplálkozás, a céltudatos nők ijesztőek. Persze nem
tagadom, válogatós is vagyok. Talán túlságosan is. Nem anyagi
téren, sokkal inkább a külsőségekben. De nem tehetek róla,
hogy a kockás hasam nem akar sörhassal osztozni a kanapén.
Végül Vica mutatta meg, hogy lehet máshogy is élni az életet.
Nem görcsösen keresni a tökéletes férfit és kergetni az
áloméletet, hanem megélni a pillanatokat. Ha valamit tálcán
kínál az élet, én elveszem, de ez nem zárja ki azt, hogy ha
elérkezik az ideje és megismerkedem egy olyan férfival, akkor
szívesen ások, kapálok, harangozok. Azóta pedig, hogy
eltöltöttem Vica puccos bárjában egy hétvégét, máshogy
tekintek az életemre. Egyszerűen élvezem.
Eközben pedig végignéztem, amin Zora végigment. Azt hitte,
ő majd kivétel lesz. Hiába tagadja, igaza van Vicának, mert
valóban rohadtul fennhordta az orrát, mióta Radovics Zalán
elvette. Azt hitte, megváltotta a világot, és bebizonyítja
mindenkinek, hogy ő aztán meg tudja csinálni, amit mások
nem. Jól meg tudta csinálni, tényleg! Semmit nem ért azzal, hogy
felült a magas lóra azonkívül, hogy akkorát esett róla, hogy
darabokra törtek a csontjai.
Minek kell az erőfitogtatás a nők között, nem értem.
Ékes példának tartom magam abban, hogy hol lenne a
középút Zora és Vica szélsőséges gondolkodása között.
- Komolyan? - ül fel Zora meglepve.
- Igen! Ha gondolod, felhívhatjuk a stylistomat, és
megkérdezheted.
Néma csend telepszik a szobára. Tudom, hogy Vica akkor
érezné magát jól, ha Zorának eszébe sem jutna telefonálni, mert
akkor tudná, hogy a bizalma irányába megkérdőjelezhetetlen,
de ez a vonat már elment, így szinte biztos vagyok benne, hogy
ezt a hívást nem ússzuk meg. Mivel Zora nem szól egy árva szót
sem, Vica maga tápászkodik fel és nyúl a kistáskájáért, ami a
verekedés hevében kicsit arrébb landolt. Kiveszi a telefonját, és
anélkül, hogy bárki megállítaná, már kihangosítóra is kapcsolja,
és a készülék hangos csörgéssel tölti be a szobát. Nem sokkal
később egy lány veszi fel a telefont.
- Szia, cicukám! Mi a szitu feléd? - kérdezi azonnal elnyújtott
hangon.
- Szia, Márk! - köszön vissza Vica. Ja, bocs! Nem lány! -
Szeretnék kérdezni valamit.
- Mondd, cicamica, miben lehetek szolgálatodra?
Istenem, tégy rendet a világban! Egy nőhöz férfi való, egy
férfihoz pedig nő. Legalábbis ez így indult anno!
- Emlékszel a legutóbbi fotózásra? A gasztromagazinnak.
- Persze! Nehéz lenne elfelejteni. Szépséges kis pofid lett a
képeken, épp nemrég láttam őket.
- Köszi, de az érdekelne, hogy a fülbevaló, amit viseltem,
megvásárolható-e.
Érdekes, ahogy Vica próbál úgy kommunikálni, hogy
feltűnésmentes legyen a dolog, vagyis figyel arra, hogy ne
hozzon kellemetlen helyzetbe senkit, mégis Zora számára
egyértelműen kiderüljön a végére, igazat mond-e. Tisztelem
azért, hogy kivételesen tud viselkedni.
- Persze, megvásárolható. Akármelyik Bobo üzletben. Nem
mondtad, hogy szükséged lenne rájuk. Ha szóltál volna, nem
küldöm vissza azt, amit a fotózáson viseltél. - Ahogy Márk kiejti
a szavakat, Zorára pillantok.
Egy hosszú, nehéz sóhaj szakad fel belőle, és visszahanyatlik a
padlóra.
- Nem, nem nekem kellene, csak érdeklődtem. Köszönöm!
Viszont ne haragudj, de most mennem kell, eskü, csörgök, ha
több időm lesz! - próbálja lezárni a beszélgetést Vica.
- Rúgd szét a ház oldalát a nyaraláson, te kis vadmacska! -
nevet fel Márk a vonal túlsó végén, majd elköszönnek
egymástól.
Úgy vélem, itt az idő, hogy elfelejtsük ezt az egész rémálmot,
mert bebizonyosodott, hogy Vica ártatlan, tehát elég volt a
drámából.
- Oké, ribik! Hozom a vodkát! - mondom hangosan, és a Zora
szobájában lévő minibár felé veszem az irányt.
Kirántom az első üveget, ami a kezembe kerül, és az asztalhoz
megyek, hogy felbontsam.
- Nem azt mondtad, hogy vodkát hozol? - surran oda mellém
Hanna.
- Kit érdekel, mi ez? Pia, a többit leszarom! - kacsintok rá, és
abban a pillanatban erőből megrázom az üveget. Egy nagy
durranás kíséretében a pezsgő szanaszét fröccsen a szobában,
mire mindenki sikítozva ugrálni kezd. - Most mit
ugrabugráltok? Kurva szarul néztek ki megtépázva, szóval egy
kis pia már nem oszt, nem szoroz nektek, lepukkantak! -
mondom, és rájuk emelem a pezsgőt, majd meghúzom az
üveget.
Vica is a hűtőhöz sétál, ő azonban egy furcsa alakú üveget
emel ki belőle, majd átadja Zorának.
- Mi ez? - kérdezi, amint átveszi a piát.
- Ouzo, anyukám! Rántsd meg! Azt mondják, kemény cucc! -
válaszol neki Vica.
Egy ilyen kamu dráma után csak üvegből lehet vedelni a piát,
ezt elismerem, de a görögök tipikus italának fogyasztásában
nem vagyok jártas, és azt sem tudom, milyen a hatása. De
egyszer mindent el kell kezdeni.
 - Mi lenne, ha először vacsoráznánk? - szólal meg Hanna a
sarokban halkan, mert az étteremből végül vacsora nélkül
távoztunk.
- Mi a fasznak? - kérdezi tőle Vica.
- Én épp azt teszem! - mutatom felé az üveget. - Kérsz?
Finom!
- Köszi, de nem! - fintorog.
- Uncsi! - mutatok rá, és megint meghúzom az üveget.
Elegem lett a mai napból, és ahogy látom, a véleményemen
osztozik a másik két barátnőm is, akik hozzám hasonlóan
kezdik vedelni a piájukat.
- Egy tízest teszek rá, hogy ma Zora fog okádni először! -
csattan fel Vica.
- Tartom, csak rád fogadok! - reagálok.
- Én pedig egy húszast teszek rá, hogy Hannácska megint
színjózan marad! - húzódik gúnyos mosolyra Zora szája.
- Akkor jössz egy húszassal, kislány, mert ma Szűz Mária az
erkélyen fogja mutogatni a punciját, úgy leitatom!
- Én soha nem mutogatnám a puncimat az erkélyen! - húzza
össze magát Hanna szégyellősen.
- Fogadjunk? - kérdezem, és csalfa vigyor szalad szét a
számon.
 2. FEJEZET

Mi a szent szar ment át a fejemen?

Próbálom kinyitni a szemem, csakhogy a szemhéjam nem
engedelmeskedik. Nem is tudtam, hogy a fejfájás különböző
szintjei keveredhetnek is. Olyan, mintha egy tompa, egyenletes
fájdalom hasítaná ketté folyamatosan az agyam, majd ezeket a
részeket valaki ütlegelné egy csákánnyal és mellé még
baseballütővel alkalomadtán rávernének egy-egy erősebbet,
majd a végső lökést száz tű egyidejű szúrása adná meg, úgy
három másodpercenként.
Folyik a nyálam?Vagy mi ez a nedves?
Többszöri próbálkozás után kínkeserves fájdalom közepette
résnyire csak kinyílik a szemem. Baszd meg! Vak vagyok? Ja, jó,
nem! Csak homályos a látásom. M ár beszartam!
Fel akarom emelni az egyik kezem, hogy megsimogassam a
halántékom, majd megdörzsöljem a szemem, hogy jobban
lássak, de a testkoordinációm nem az igazi, és érzem, ahogy
pofán verem saját magam.
Áh, biztos, hogy meg vagyok halva!
Nagy nehezen elsöpröm a hajam az útból, és ahogy kezd
élesedni a kép, félhomályra leszek figyelmes. Meg is vakulnék,
ha most rám sütne a nap.
Ahogy próbálom visszanyerni az öntudatom, felfedezem,
hogy a hasamon alszom és, bassza meg, tényleg folyik a nyálam.
Odateszem a kezem a számhoz, és megérzem, ahogy az egész
párnát beterítette a nedvesség. Felhúzom az egyik lábam, mikor
a bőrömön érzem húzódni a takarót. Kipattan a szemem.
Meztelen vagyok?
Szinte felugrom a felismerésre, de a mozdulatot követően
azonnal keserves vonyítás szakad fel a kiszáradt torkomból,
mert ez egy rohadt meggondolatlan húzás volt. Mese nincs,
agyátültetésre szorulok. Mindkét kezemmel a fejemet fogom
erősen, mikor lecsúszik rólam a takaró és felismerem a saját
mellem.
Úristen! Pucér vagyok! Ne, ne, ne! Istenem, add, hogy legyen
rajtam bugyi!
Félve eresztem le az egyik kezem és a takaró irányába nyúlok,
hogy benézzek alá, de amint bekukucskálok, összerántom
magam, és a paplant a puncimhoz szorítom, hogy eltakarjam.
Nincs rajtam bugyi! Neee!
Nincs rosszabb, mint nem emlékezni, kivel szexeltél. Ha
véletlenül Vicával vagy Zorával tettem, elásom magam. Pfuj, ha
meg Hannával, pláne undorító. Hányingerem van. A fejemre
rántom a takarót szégyenemben, hogy elbújjak a világ elől,
amikor egy férfihangot hallok.
Férfi? Köszönöm, Uram! Mostantól minden vasárnap
templomba megyek, eskü!
- Hangokat hallottam. Jól érzed magad, Mia?
 Milyen nyelv is ez?Ja, angol.
Óvatosan letolom a takarót az orrom hegyéig, hogy kilássak,
mikor Stavrost pillantom meg a félhomályban egy barna
melegítőgatyában és felül semmiben, mezítláb.
Oké, inkább szex a csajokkal, mint hogy ez a pasi úgy lásson
engem, hogy folyik a nyálam!
- Hol vagyok? - dünnyögöm a kérdést a takaró alatt.
- Nálam! - válaszol, de nagyon örülnék, ha az egyszavas
válaszok helyett inkább elmondaná, hogy a ménkűbe
keveredtem ide.
- Hogy kerültem ide? - kérdezem, de le nem húzom a paplant
a fejemről.
Az az isten nem jött el!
- Küldtél éjszaka üzeneteket. Képek voltak benne rólad és a .
h m . a barátnőidről.
Lerántom a takarót és kiszabadítom a fejem, mire a hajam az
elektromosságtól összevissza száll.
- Milyen képeket?
A kérdés égeti a torkom, annyira ki van száradva.
- H á t. hogy is m on d jam . - Stavros egyik kezével hátrafelé
végigszánt zavarában göndör, fekete haján. Ha nem lennék épp
kivasalva egy úthenger által, erre a mozdulatra összerándulna a
puncim. Kikerekedik a szemem. Legalábbis úgy érzem! -
Igazából pucér képeket.
- Miii? - ülök fel a vonyításommal egy időben, de meg is
bánom.
Még mindig hányingerem van.
- K h m . az nem baj, hogy te meztelen vagy rajtuk, téged már
láttalak ruha nélkül - kacsint rám fiatalos mosolyával. Stavros
huszonhét éves, ha jól emlékszem, így három év van az én
javamra, bár sokkal kisfiúsabb vonásokkal rendelkezik a
koránál. Ettől függetlenül a bronzbarna bőre puha, feszes, és
olyan kockás a hasa, mint egy tábla csokoládé. Ennivaló a pasi. -
De, hogy is mondjam. A barátnőid is... szóval megmutatnak ezt-
azt.
Felvillannak képek az estéről az emlékezetemben.
Zora és Vica verekedése, aztán a békülés és a piálás kezdete.
- Mit értesz az alatt, hogy megmutatnak ezt-azt? -
érdeklődöm izgatottan.
- Ööö... a barna hajú csajon nincs melltartó, a vörösnek a
segge mered a kamerába, és hát a sz ő k e . - folytatja, majd kicsit
elszégyelli magát.
De cuki!
- Hanna? - Ő a szőke közülünk.
- Igen, ő. Hát, rajta nincs bugyi.
- Hogy mi a franc nincs rajta? - kérdezem hüledezve. - Te
kaptál tőlem egy képet, amin a barátnőimen nincs ruha,
ráadásul az egyik a punciját mutogatja?
- Tudom, é n . sz ó v a l. tudom, hogy ez kellemetlen n e k e d .
nyugi, nem néztem meg an n y ir.
Nem tudja befejezni, mert felpattanok és sikongatva ugrálni
kezdek az ágyon.
- Ez az! Nyertem egy kibaszott húszast! Éljen! Éljen! Au! -
kapok végül a fejemhez, amibe ismét belecsap a villám, így
kénytelen vagyok megtámaszkodni a falban.
- Jézusom, jól vagy? Milyen húszast?
 Stavros aggódva lép közelebb, és segít, hogy újra le tudjak
ülni, majd ismét betakar, mert ugyebár pucéran ugrabugráltam
a pénznyereményem miatt.
- Tudnál adni egy kis vizet? - kérdem, mire ő nyomban
teljesíti is a vágyam.
Ki vagyok száradva, mint a sivatag! Nem múlt el az
émelygésem se.
Próbálom felidézni az eseményeket az elmúlt éjszakáról, de
ami azt illeti, onnantól kezdve, hogy Zora szobájában elkezdtük
vedelni a pezsgőt és a vodkát, nem sok minden van meg.
Mintha még próbáltunk volna átöltözni is és emberi sminket
varázsolni magunkra, hogy elmenjünk egy szórakozóhelyre, de
sajnos fogalmam sincs, odaértünk-e.
Stavros visszatér egy nagy tálcával, amin egy kancsó víz és két
pohár egyensúlyozik. Kiönti nekem a vizet, majd felém nyújtja.
Én kislányos szégyenemben felpillantok rá.
- Esetleg elmesélnéd, hogy mit tudsz az elmúlt éjszakámról?
Valószínűleg az is több, mint amire én emlékszem. - Ha ciki, ha
nem, ez az egy esélyem van.
Stavros szája mosolyra húzódik és megvillannak arcán a
gödröcskék. Huh, de szexi. Kicsit feljebb húzza a redőnyt a
szobában, így már szinte világos van bent. Leül velem szemben
az ágyra, és maga alá húzza az egyik lábát. Csodásan kék szeme
most úgy csillan meg a fényben, mint amikor a napsugár
megcsillan a tenger felszínén. Sűrű, vastag szemöldöke férfiassá
teszi kisfiús arcát. Meztelen mellkasán is göndörödnek a fekete
szőrszálak.
- Még a szállodából küldted az első üzeneteket, később pedig
egy fírai szórakozóhelyről. Egyre több helyesírási hiba volt
bennük, végül aztán fel is hívtál, de már nem lehetett érteni, mit
mondasz, így jobbnak láttam, ha elmegyek a jól ismert helyre és
megmentelek, mert láthatóan kicsit elveszett voltál reggelre.
Reggelre?
- Mennyi az idő? - lő ki belőlem a kérdés.
- Egy óra.
Atyafasza!
A fejem lassú mozgásra kényszerítem, hogy szétnézzek, hátha
meglátom a telefonom.
- Volt táskám? - nézek rá a velem szemben ülő férfira.
- Igen. - Ezzel feláll és a közelben lévő fotelhoz sétál.
Csak most jutok el oda, hogy szétnézzek. A szoba fehérre van
meszelve, és frusztrálóan kicsi a belmagassága. Ettől függetlenül
terebélyes a franciaágy, amiben fekszem, és zöld pálmaleveles
az ágynemű. A falra egy modern, sík képernyős tv van szerelve,
és a sarokban két fehér fotel fog közre egy kis üvegasztalt.
Semmi extra, mégis az asztalon lévő, láthatóan kézzel szőtt zöld
terítő, a friss virág és a puha ágynemű otthonossá teszi.
A táskámhoz jutva kihalászom belőle a telefonom, mikor
észreveszem, hogy az megadta magát. Biztos lemerült, ezért
megkérdezem Stavrost, nincs-e véletlenül egy telefontöltője
vagy valami USB-kábele, ami jó lehetne arra, hogy újraélesszük
a készülékem. Szerencsére neki is iPhone-ja van, így
megmenekülök. Mialatt próbáljuk elérni, hogy a telefonom
levegőhöz jusson, rájövök, mitől van hányingerem.
- Stavros, ne haragudj! - Nem bírom ki, hogy ne szaladjon ki
végre a kérdés a számon. - Mitől van itt ilyen büdös?
 - Tőled! - feleli és felkacag.
Baszki! Miért nem mentek a szüleim inkább moziba?!
Az ablakhoz sétál, ami eddig is ki volt nyitva résnyire, de most
sarkig kitárja azt, és a teraszajtót is kinyitja. Habár azt hittem,
jobb lesz tőle a helyzet, tévedtem, mert nem friss levegő, hanem
émelyítő meleg ömlik be rajta.
- Hogy tudod ezt elviselni? - kérdezem, és visszaomlok az
ágyra.
- A szagodat? - nevetgél. - Azt nehezen!
- Abszolút megértem, de a melegre gondoltam, kivételesen -
javítom ki, és én is mosolygok.
Két dolog van, amit tehetek. Vagy elsüllyedek szégyenemben
amiatt, hogy hullarészegen írogattam ennek a jóravaló kis
szívtiprónak, akivel később idecipeltettem magam a házába,
mert valószínű, hogy nem tudtam járni, és most pucéran
rothadó bűzt árasztok szét a szobájában. Vagy, ahogy Vica
tanította, szarok az egészre, és ha már megtörtént, elfogadom,
hogy úgysem lehet rajta változtatni, és kihozom belőle a
legtöbbet.
A másodikra szavazok.
- A meleget meg lehet szokni. Megvannak a praktikák arra,
hogy az otthonod hűsen tartsd, hacsak nem szökik be egy borz
éjszaka a hálóba, ami felülírja a jól bevált rendszert.
- Nagyon vicces vagy! - fintorgok. - Mondd, hogy
letusolhatok valahol!
- Ez csak természetes. Amúgy csináltam reggelit, főztem
kávét, de fejfájás-csillapítóval is tudok szolgálni.
- Aranyat érsz! - mondom és feltápászkodom, majd magam
köré tekerem a takarót.
A szobából egy kis folyosóra vezet, ahonnan több helyiség is
nyílik. Az egyik ajtót kinyitja előttem, és egy csupa fehér,
meszelt fürdőszobába lépünk. Olyan ez, mint egy kis békesziget.
Az egyik felén egy fehér zománcos kád áll tömör falábakon,
mellette alacsony falétrára akasztott, hajtogatott törülközők. A
másik oldalon egy kör alakú mosdókagyló, mellette egy újabb
létrácska törülközőkkel, míg a sarokban egy többlépcsős fapolc,
amelyen illóolajos tégelyek vannak rendszerbe helyezve.
Odalépek, és olvasgatni kezdem a feliratokat. Csakhogy nem
tudok görögül.
- A húgom készíti őket természetes összetevőkből - segít ki,
miközben elemel egy kis sárga tégelyt és lecsavarja a tetejét. -
Ha rám hallgatsz, bekened ezzel fürdés előtt a halántékod, és
fennhagyod pár percig. Kutya baja se lesz a fejednek - kacsint
rám. - Ezt pedig csöpögtesd bele a fürdővizedbe! - Mutat rá egy
lila tégelyre. - Újjászületsz, majd meglátod! - pillant rám, és
hosszan összekapcsolódik a tekintetünk.
Úgy, ahogy egy szerelmes férfié és nőé szokott. Pedig mi nem
vagyunk szerelmesek. Mégis ez egy csodálatosan meghitt,
jóságos pillanat két lélek között. Érzem, ahogy szép lassan
bekúszik közénk a feszültség és a vágy. Látom, amint Stavros
telt ajka az enyémhez közeledik, de ismét felfordul a gyomrom,
lerombolván a felépülni készülő romantikát.
- Ö ö ö . köszönöm - mondom, és hátrébb húzódom.
Amúgy is szeretném, ha mielőbb régi fényemben, akarom
mondani, szagomban tündökölnék.
- Nem kell sietned! - szólal még meg, miközben elindul kifelé.
- A ruháidat kimosva találod a hátsó szobában - mutat egy
ajtóra, ami a fürdőből nyílik.
Ez kimosta a ruháim?
- Stavros! - szólok utána. - Nem dolgozol? - Kicsit
kellemetlenül érzem magam, hogy feltartom.
- Nem! Délutános vagyok. Csak háromkor kezdek.
- Úgy értem, nem zavarok? - billegek a két lábamon lányos
zavaromban, mert ahogy tisztul a fejem, azért rájövök, hogy ha
nem is tudom megváltoztatni a múlt éjszakát, azért ez
kellemetlen egy helyzet lehet számára.
- Nem, nem zavarsz! - mosolyog.
Ez a férfi mindig mosolyog.
Amint becsukja maga mögött az ajtót, veszek egy mély
lélegzetet és a tükör elé sétálok.
M agasságos kurva élet! Ez meg ki az isten?
Megfogom az arcot, amit látok, mire a tükörkép is megfogja.
Lehúzom a szemet, de a tükörben is pont ugyanez történik. Édes
faszom, ez én vagyok! Nem tudom, attól ájulok-e el majdnem,
amit látok, vagy a tudattól, hogy egészen idáig ezzel a külsővel
mutatkoztam Stavros előtt.
Menj már!
Bármit tettem is az éjszaka, ennél enyhébb büntetést
érdemeltem volna. Megnyitom a csapot és dörzsölni kezdem az
arcom, csak nem segít rajta. A tégelyekkel teli polchoz lépek, és
megnézem, mihez tudok ezekkel kezdeni. Mivel a franc se tud
görögül, a képekre hagyatkozom. Találok itt rajzolt
csipkebogyót, kamillát, levendulát, rózsát, mindent. Végül a
kókuszdióban reménykedve, azt választom.
 A mosdókagyló mellett elhelyezett vattakorongokat
használva próbálom vele lesikálni a tegnapról megmaradt,
szétfolyt sminkem. A szemem körül minden fekete, a felső
szemhéjamra ragadt a spirál, alulra pedig a szemfesték. Mint
akinek bevertek és lett két monoklija. Az arccsontomról
pacákban verődik vissza a pirosító, és a szétkenődött rúzsom
felismerhetetlenre deformálta az ajkam.
És ez meg akart csókolni? Elmebeteg!
Ahogy nyerem vissza a kókuszolaj által a saját arcom,
rájövök, hogy az se valami szép látvány, de még mindig jobb az
előzőnél. Le vagyok szürkülve a vízhiánytól, a szemem alatt kék
karikák húzódnak a piálástól, és a hajam pont úgy áll, mint
Vicáé tegnap, miután Zora megtépte. Találok egy hajkefét az
egyik szekrény fiókjában, és elkezdem kibogozni a hajam.
Lehetetlen vállalkozás.
Végül kissé emberibb külsővel merülök el a kád langyos
vízben.
Oh, ha létezik mennyország, ez az!
Nem tudom megmondani, meddig áztatom magam, de jóleső
érzéssel, valóban újjáéledve szállok ki és törlöm magam
szárazra. A fürdővízbe csepegtetett olajtól olyan sima lett a
bőröm, mint soha talán. A hajam újra átfésülöm, és elismerem,
hogy így vizesen sokkal könnyebben csúsznak a hajszálaim közt
a fésű fogai. Itt olyan meleg van, hogy eszembe se jut
megszárítani, és az időt sem akarom már húzni vele.
Belenézek a tükörbe. Határozottan jobb a helyzet!
A törülközőt magamra csavarva, mezítláb indulok el a másik
szoba felé, amit Stavros említett. Kinyitom a faajtót, és belépve
meglátok egy mosókonyhaszerű helyiséget és egy vállfára
felakasztva a tegnap esti ruháim. Az ékszereim és a cipőm is oda
van készítve. Ez a pasi elképesztő! A mosógépre teszem a
törülközőm, hogy belebújjak végre a fehérneműmbe, amikor
egy ijedt sikolyt hallok a hátam mögül, mire megpördülök, majd
én is felkiáltok.
Egy idős hölgy, lehet vagy hetvenéves, rakott szoknyában és
kendővel a vállán meredten bámul rám. Baszki, először a pucér
seggem, most meg a pucér mellem bámulja! Egyik kezemmel a
mellemhez kapok, hogy eltakarjam, mire eszembe jut, hogy alul
sincs rajtam semmi, ezért a másik kezemmel próbálom elrejteni
előle a puncim, mire reszketve kezdi venni a levegőt, és a
mellkasához kap.
- Jó Isten! Jól van? - kérdezem, de amint felé indulok, hogy
segítsek, megint felhorkan, mire rájövök, hogy ismét szabadon
van a mellem, így megtorpanok, majd az egyetlen dolgot
teszem, ami eszembe jut. Ordítok. - Segítség! Segítség! Segítség!
Nem tudom, hogy a néni a sikításomtól vagy a látványomtól
esik-e össze, de egyszer csak a padlóra omlik. Hirtelen Stavros
jelenik meg az ajtóban, és menten elsápad.
- Mi a fene t ö r .
Kezdené, de nem fejezi be, mert lepillant a földre, ahol az idős
néni mozdulatlanul fekszik. Abban a másodpercben mellette
terem, és görögül kezd neki valamit hadoválni.
Francért nem beszél az egész világ egy nyelvet?
- Stavros! Mi történt vele? Jól van?
Nem szól semmit, csak próbálja felrázni a nénit, mikor
váratlanul egy fiatal lány jelenik meg az ajtóban és rám mered.
 Baszki, én még mindig anyaszült meztelen vagyok!
Stavros mond neki valamit görögül, mire a lány egy
törülközőt hajít rám, amitől magamhoz térek a rémületből.
- Ki ez a néni, Stavros? - kiabálok rá, miközben ő még mindig
az eszméletlen nénit figyeli. - Az istenért, válaszolj!
- A nagymamám! - dobja oda hozzám, miközben hirtelen
ráfog a csuklójára, hogy megnézze, van-e pulzusa, majd rám
pillant.
Jézus M ária! Kerülget a frász, miközben hangosan kimondom,
ami a fejemben kattog:
- Megöltem a nagymamád?
 3. FEJEZET

- De megnéztem volna a fejed! - fetreng a röhögéstől Vica a

teraszának kanapéján, miközben Beyoncé Run The World (Girls)
című száma dübörög a telefonjához vezeték nélkül
csatlakoztatott bluetooth hangszóróból.
- Nagyon sajnálom, ami történt veled, Mia! Ez bizonyára rossz
hatással lesz a kapcsolatodra Stavrosszal - néz rám együttérzőn
Hanna, aki Zorával együtt bikiniben ül Vica kültéri
pezsgőfürdőjében.
Ő legalább tudja, mi az az együttérzés!
- Milyen kapcsolatról beszélsz, Szűz Mária? Mia csak szexel
vele, az sokaknál nem jelent ám semmi komolyat - okítja Vica
gúnyosan. Egypár pillanattal később azonban felemeli a
napszemüvegét a homlokához, és rám sandít. - Vagy tévedek?
A napágyon fekve újra kinyitok egy görög divatmagazint, és
eltakarom vele az arcom. Ám hirtelen egy pirosra lakkozott
körmű kézfej jelenik meg az újság lapján, és erősen letolja azt
az ölembe.
- Ne vetíts itt, Mia! Ugye nem akarsz érzelmeket táplálni egy
görög kisfiú iránt, aki sofőrként dolgozik, nem mellesleg pedig a
nagyikájával lakik? - figyelmeztet Vica most már komolyan,
mire ledobom az újságot.
- Ez a görögöknél nagyrészt a kultúra része! - adok
magyarázatot a kérdés utolsó részére, mert a lányoknál ez verte
ki leginkább a biztosítékot.
- Idióta egy kultúra, és nem fehér embernek való! -
forszírozza tovább.
- A görögök fehérek! - kontrázok rá.
- Nézőpont kérdése, szivi! - Napszemüvegét hajpántként tolja
fel a fejére, majd visszaül a kanapéra, de nem ereszti el a
tekintetem. - Figyelj, Mia! Legyél észnél! Azért jöttünk, hogy
szórakozzunk egyet, és véletlenül sem azért, hogy
szívfájdalommal menjünk haza!
- Hagyd már békén szegényt! Senki sem lesz szerelmes egy
hét alatt senkibe, nyugi! - kel a védelmemre Zora a
pezsgőfürdőből.
- Miért nem? - kérdezi Hanna, mire Vica forgatni kezdi a
szemét és teátrálisan hanyatt dobja magát.
- Mondjátok, hogy ezt nem komolyan kérdezi!
- Lehet, hogy Mia kedveli Stavrost, és akár közelebb is
kerülhetnének egymáshoz. Elvégre már az első pillanatban
fellángolt köztük valami a repülőtéren. - Hanna félénk hangja
mindig csendet teremt körénk, de nem szokott sokáig tartani.
- Jaj, Pókhálós! Tudod, mi lángolt fel a reptéren? Mia
puncikája! Az gyulladt be, semmi több! És jó lenne, ha nem arra
biztatnád ezt a szerencsétlen nagyigyilkost, hogy még pedofil is
legyen! - károg Vica.
- Stavros huszonhét éves! - csattanok fel, mert fogy a
türelmem.
- Mennyi? - tör fel a kérdés váratlanul Zorából, akinek még a
keze is megáll a levegőben, miközben próbálta a haját újra
kontyba tekerni a feje tetején, hogy az ne legyen csuromvizes. -
Maximum huszonötre tippeltem - kacsint rám.
- Ne tippelgessen, aki szar benne! - nyújtom ki rá a nyelvem.
- Amúgy pedig nem is vagyok gyilkos.
- De csak azért nem éjszakázol egy görög böriben, mert az
öreglány szíve szívós. Amúgy elismerésem a plasztikai
dokidnak, olyan bitang erős cickókat csinált neked, hogy
mellbedobással kiütsz bárkit! - kacag fel Vica.
- Én nagyon sajnálom szegény asszonyt! Gondoljatok bele,
milyen lehet egy idős hölgynek, aki teljesen más neveltetésben
és vallási szemléletben élte le az életét, a drága unokájánál egy
feslett, anyaszült meztelen nőt találni - vezet minket végig
Hanna a gondolati síkján.
Feslett? Elmész ám, Szűz Mária, az utcasarokra!
- Jó Istenem, gyere le az égből! - szól közbe Vica megint. -
Hanna, bocs, de az milyen dolog már, hogy bemész a
mosókonyhába kopogás nélkül? Az öreglány magának csinálta
a bajt, szóval ez elég nagy gorombaságra vall. Nem rontunk
másra szándékosan!
- Ott a pont! - védi meg Zora. Kezd az agyamra menni ez az
eszmefuttatás, viszont érdekes hallani, mennyire másként
gondolkodunk egy-egy adott helyzetről mindannyian. Ahány
ember, annyi szemlélet. - Gondoljatok bele, mi lett volna, ha épp
szexelnek?!
- Akkor tuti feldobja a talpát a nagylány! - nevet fel Vica
ismét.
Na állj! Most verte ki a biztosítékot!
Felpattanok a nyugágyról, és mérgesen hozzávágom a
magazint.
- Hogy lehetsz ilyen otromba? - nézek rá feldúltan. - Egy idős
asszony életén röhögcsélsz. Elmúlt nyolcvanéves. Már
önmagában ez a tény is megköveteli a tiszteletet. És ha annyira
tudni akarjátok, azért jött fel, mert mikor felakasztotta a
kimosott ruháim, véletlen a polcon felejtette a fejkendőjét. Ja,
igen. Ő mosta ki a ruháim, ribancok! - Az utolsó szót
megnyomom, mert most nem poénnak szánom, mint általában.
- A nyolcvanéves vénlány, aki függetlenül attól, hogy teljesen
más nevelést kapott, és valószínűleg a véleménye is megvan
rólam, mégis segített a szeretett unokájának úgy, hogy nem
szólt egy rossz szót sem. Veletek ellentétben! - úgy hadarom el a
szavakat, hogy magam is meglepődöm.
Nagyon rosszulesik, hogy ilyen rondán kárognak ezen a
szegény idős hölgyön, akinek szívproblémái vannak évek óta.
Nem utolsósorban pedig annak a férfinak a nagyija, aki engem
befogadott éjszakára, mert mint kiderült, a nyomi barátnőim
egyszerűen elveszítettek. Bár ezt az aljasan ittas állapot
következményének tudom be, de akkor sem mentség arra, hogy
egyszerűen elhagytak.
Épp ezért tegnap már jóval visszafogottabbra vettem a piálást.
Mondjuk, ők is. Pláne, hogy szerintem egyikünk sem józanodott
ki teljesen, mire újra elérkezett az este.
Ráadásul függetlenül attól, hogy tudtam, Stavros mamája jól
van és csak egy éjszakára tartják megfigyelés alatt a kórházban,
nagyon aggódtam. Elvégre mégiscsak az én látványom volt az,
ami padlóra küldte szegényt.
Így a tegnap estét a PK Coctail Barban töltöttük, ahová szokás
szerint Hanna foglalt asztalt nekünk, már jóval hamarabb. Noha
csak két édes koktélt nyalogattam el egész este, tökéletesen elég
volt. Se a gyomrom, se a fejem nem vágyott többre, bár azt
elismerem, hogy ez a kettő viszont épp jólesett. Kutyaharapást
szőrével nem egy alaptalan javaslat. Nem egy luxushely, viszont
a kilátás pazar. Jóval a tengerszint fölött magasodó kovácsoltvas
kerítéssel körbefont teraszról ámulatba ejtő kilátás nyílik az
Égei-tengerre. A naplementéjére pedig szavak sincsenek. Zora,
aki közülünk a legválasztékosabb kifejezéseket szokta
használni, azt mondta: Festőien fenséges.
Végül egy kis normális időben megkezdett alvás is belefért,
így ma délelőtt már, mint ahogyan az elmúlt percekből is
látható, mindenki magára talált. Talán túlságosan is.
- Én nem bántottam Stavros mamiját - süti le Hanna a
szemét, amivel kiránt a gondolataimból.
- Miért kell neked mindent magadra venni? Tudom, hogy
nem. Ennek a két felsőbbrendű ribinek szóltak a szavaim -
szólok, és egyszerűen úgy érzem, hogy lassan Hanna
viselkedése még inkább bosszant, mint a két kotkodáló tyúké. -
Hanna, nem akarlak megsérteni, de kezdesz már idegesítő lenni
ezzel az ovis stílusoddal. Baszki, anya vagy, gyerekeid vannak.
Hogy fogod életrevalónak nevelni őket, ha te magad ilyen
nyámnyila vagy?
- Nem vagyok nyámnyila, csak más az életfelfogásom. Ami
láthatólag egyre inkább zavar titeket! - mondja úgy, hogy
bűntudatot keltsen bennem a szavaimért.
Már nem tudom ezt befogadni, ezért fújok egyet, hogy újra
kiosszam, de Zora gyorsabb nálam, és próbálja csitítani a
felgyülemlett feszültséget, amit ugyan ők okoztak bennem,
most mégis Hannán tervezem lecsattintani.
- Mi lenne, ha mára hanyagolnánk egymás piszkálását? Lehet,
hogy ma mindenki kicsit érzékenyebb. Mit szóltok?
- Ámen, hisztisek! - mondja Vica, és magasba emeli a poharát,
amit nemrég vett magához a kanapé melletti kisasztalról, ahol
ezalatt a Little Mix Power számára vált a hangszóró.
Mondanom se kell, hogy reggel óta iszik. Mocskos egy gyomra
van a csajnak. Délelőtt tizenegy van, de már leküldött három
Martinit.
Veszek egy mély levegőt, hogy ne szóljak közbe, ha már Zora
próbál a békítő szerepében tetszelegni.
- Szóval, Hanna, mi a mai program? - terel témát Zora,
miközben megigazítja a tökéletesen rászabott, strasszkövekkel
borított álomszép vajszínű bikinifelsőjét.
Tegnap délután megérkezett a bőröndje, és azóta feltűnően ki
van virulva. Még hogy nem a ruha teszi az embert! Amúgy
gyönyörű, nekem kicsit elegáns ugyan, mert picit a sportosabb
darabokat szeretem, de megfogott a hibátlan kivitelezés, ezért
megkérdeztem, hol lehet ilyenre szert tenni. Bernice Fashion.
Hallottam már róla, de mikor megmondta, mennyibe került,
majdnem dobtam egy hátast. Viszont Zora biztat, hogy
keressem fel őket, mert ennyire cuki nő, mint a vezető, aligha
van még egy. Segít olyan megoldást találni, ami a
pénztárcámnak is megfelel, ha én is tudok kompromisszumokat
kötni. Egy próbát megér, hátha nekem is lesz egyedi tervezésű,
álomszép bikinim. Jó, azért nem sírom tele a párnám, a
középkategóriás fehér bikinim is nagyon szeretem, amit épp
viselek. A bronzbarna bőrömön - amit elismerem, hogy félig a
szolizásnak köszönhetek - úgy vakít a hófehér anyag, hogy
nincs szem, ami ne tapadna meg rajtam. Bár ehhez az elmúlt
években szinte hibátlanra formált szálkás testalkatom is
hozzájárul, amit a megfelelő helyeken végül a szike tett
tökéletessé. A mellem megcsináltattam, mert a fogyókúra
következtében nagyjából csak bőrréteg maradt a helyén. A
fenekem viszont a sajátom, bár mikor napjában az ezredik
guggolást csinálom, van, hogy eszembe jut, azt is egyszerűbb
lenne megszabatni kicsit, de imádom a munkám, és szerelem
lett nekem a mozgás. Az arcom már más tészta. Alapvetően szép
nőnek tartom magam, de egy kis hyaluronsavas töltés nem
ártott meg a szemem alatti karikáknak, és csoda szép ajkakat is
kaptam tőle. No nincs kacsacsőröm. Az volt az első, amit
megfogadtam, hogy soha nem esem túlzásba, mert tudom, ha
egyszer elkezdi az ember lánya az átformálást, egy idő után
semmi sem lesz elég. Így meg is mondtam a csajoknak, hogy ha
véletlenül megkattannék, állítsanak le, mielőtt hápogni
kezdenék. Szóval talán én vagyok a kivétel négyünk közül, mert
míg ők szépnek születtek, én szép lettem. És mára kellőképpen
szeretem és el is fogadtam önmagam.
Ma reggel is lefutottam hét kilométert, bár itt, Szantorinin
nehezített a terep a kacskaringós és emelkedős utcáknak
köszönhetően, de nagyon jólesett, főleg, hogy tegnap ki is
maradt a Stavrosnál töltött ájult délelőtt miatt.
 Bár ezt ilyenkor furcsa lehet elhinni, de egészséges életmódot
folytatok a hétköznapokban. Viszont havonta egyszer tartok
bűnnapot, és évente egyszer bűnhetet. Nem nehéz kitalálni,
hogy a bűnhét az a nyaralásom. Ezekkel a libákkal nehéz lenne
nem leinni magam a sárga földig. De nincs bűntudatom.
Megtanultam szeretni az életem. Amikor annak van ott az ideje,
hogy figyeljek az egészségemre, azt teszem, amikor pedig
annak, hogy kirúgjak a hámból, azt is megteszem. Vannak
testépítők és életmód-tanácsadók, akik elítélnek emiatt, mert
szerintük nekünk minden körülmények között példát kell
mutatnunk. Én viszont azt mondom, szeretni kell az életet, és
úgy szeretni, ahogy mi akarjuk, nem úgy, ahogy mások szerint
kellene.
- A mai program, hogy szépen leperkáljátok a húszasom, amit
nyertem! - jelzem még kissé sértetten, mire Hanna gyorsan
témát vált.
Attól még én nyertem!
- Ma ebéd után el kell indulnunk a szépséges Oiába. Ott
találhatók a híres kék kupolás templomok.
- Itt is van egy csomó kék kupolás és kék tetős épület - mutat
körbe Vica. - Minek ehhez utazni?
- Maradj már! Úgy beszélsz, mintha többórás útról
beszélnénk - inti le Zora. - Folytasd, Hanna!
- Szóval elmegyünk robogóval Oiába és...
- Oké, inkább nézzük itt a kék háztetőket! - gondolja meg
magát azonnal Zora, mire hangosan felnevetek.
- A nagy üzletasszony, aki összeszarja magát, ha robogót lát.
Igazán hiteles! - kacsintok rá, mire bemutatja nekem a középső
ujját.
- Hanna, folytasd, kérlek! - mondom most én játékosan.
- Tehát, körbejárjuk Oiát, majd felszállunk egy hajóra, ahol
tradicionális görög vacsora kíséretében megcsodálhatjuk Oia
lélegzetelállító naplementéjét.
- Itt csak naplementéket lehet nézni? - kérdi Vica, és feldobja
a lábát a kanapéra.
- Az ottanit tartják a legszebbnek - válaszol Hanna
meggyőzően.
- Nekem mind ugyanolyan! - iszik a poharából ismét Vica.
- Mert egy érzelemmentes, mindenféle romantikát elutasító
szexgép vagy! - ront rá Zora a semmiből.
Árulkodó sértettség!
Erről messziről lerí, hogy bár nem hozza szóba egyikünk sem
a tragikus este óta a fülbevalós kis incidenst, és úgy teszünk,
mintha mindenki elfogadta volna Vica magyarázatát, láthatólag
Zora mondatai mögött megbújik némi hitetlenség.
Mielőtt Vicának leesne, hogy Zora még mindig aggódik
amiatt, hogy vele kefélt-e félre a férje, közbeszólok:
- Vagyis akkor ma romantikázunk és hajókázunk?
- Meg zabálunk! - teszi hozzá Vica.
- Így is fogalmazhatunk! - fejezi be Hanna.
- Akkor indulás! - mondja, mint egy csatakiáltást, mire
mindenki mozgolódni kezd.
Hanna programterve szerint egy órát kaptunk arra, hogy
elkészüljünk. Alapvetően nekem ez bőven elég.
Egy gyors tusolást követően úgy döntök, nem sminkelem ki
magam különösebben. A szemöldököm régóta ki van tetoválva,
no nem úgy, mintha holmi falusi gyakorlómester csinálta volna.
A fővárosig mentem a legtökéletesebb hatásért. Évek óta
műszempillát hordok, így a szemem sem szoktam túlzásba
vinni. Mindösszesen egy kis pirosítóval emelem ki az
arccsontom, míg a számra bézs árnyalatú rúzst festek. Ha este
mozdulunk ki, legtöbbször ezt a színt mélybordó váltja fel.
Hullámos, világosbarna hajam, amibe lassan szőkés tincsek is
keverednek az erős napnak köszönhetően, ma szabadon
hagyom. Egy másik, ezúttal narancsszínű bikinit húzok fel, mert
sosem lehet tudni itt, Szantorinin, hogy mikor támad kedve az
embernek fürödni, majd magamra öltök egy egyszerű szabású,
tengerészmintás, laza ruhát. Fehér szandállal egészítem ki, és
már indulnék is, amikor csörögni kezd a telefonom. Meglepve
látom, hogy Stavros neve villan fel rajta. Azt hittem, soha többet
hallani sem akar rólam. Izgatottan felkapom a telefont.
- Helló! Hogy van a nagymamád? - érdeklődöm azonnal.
- Szia, Mia! Köszönöm szépen, remekül. Majd kicsattan, már
jönni akar haza - kihallom a hangjából is a derűt.
- É n . tudod, é n . - kezdek el összevissza hebegni-habogni.
- Mia! Semmi baj! - próbál nyugtatni.
Megadóan leomlok az ágyam szélére. Az én szobám ugyan
superior szoba, de jóval szerényebb, mint Zoráé vagy Vicáé,
mégis nagyon szeretem. Olyan, mintha egy kis szürke
mészkőfalas barlangban laknék. A fürdőszobámhoz egy kis
lépcsősor vezet le, és nekem is van egy pici erkélyem. Rendkívül
hangulatos. Nem olyan hivalkodó, mint a lányoké, inkább olyan
kis meghitt kuckószerű.
- Annyira kellemetlen! Mit gondolhat rólam a mamád?!
 Bár nem várok konkrét választ, mivel inkább kijelentésnek
szántam, mintsem kérdésnek, mégis érkezik:
- Azt mondta, kíváncsi lenne, hány felülés kellene ahhoz,
hogy neki is ilyen hasa legyen!
Hangosan felnevetek.
- Ne bolondozz, biztos nem mondott ilyet!
- Zeuszra! De bizony! - Ez a zeuszozás picit furcsa nekem, de
figyelmen kívül hagyom, főleg mert a következő mondattól
ledöbbenek. - Viszont arra gondoltam, hogy nem lenne-e
kedved esetleg eljönni velem egy rendes randira.
Kínos csend áll be a telefonba, viszont Stavros nem könnyíti
meg a dolgom, mert esze ágában sincs újra megszólalni.
Türelmesen várja a válaszom, amit kénytelen vagyok előbb-
utóbb kinyögni.
- Stavros! Ez nagyon kedves tő le d . d e . é n . szóval nem
gondolom, hogy szerencsés ötlet, ha közelebb kerülünk
egymáshoz. Elvégre a normál életünkben nagyon távol élünk
egymástól, és azt is be kell látni, hogy nem épp úgy kezdtük az
ismerkedést, ahogy az elvárható lenne.
- Elvárható lenne? - kérdez vissza azonnal.
- H á t. ig e n . el tudom képzelni, mit gondolhatsz rólam.
- Azt, hogy egy gyönyörű szép magyar nő vagy, aki eljött
nyaralni, és úgy viselkedik, ahogy ő akar, nem úgy, ahogy
elvárják tőle.
Érdekes, hogy három, viszonylag röpke találkozásból is
észrevette, hogy próbálom úgy élni az életem, ahogyan nekem
tetszik, de azért van egy határ. És most épp ott tartunk.
Hezitálok, mert megrémít a felismerés, hogy valójában tetszik
nekem ez a férfi, sőt mi több. Vonzódom hozzá, és remeg is a
gyomrom, ha a közelemben van. Mégis valahogy rossz ötletnek
tartom ezt az egészet. Főleg, mert azt sem tudom, hány nővel
csinálhatja ezt.
Végül is, kit érdekel, hány nővel csinálja?! Most velem
csinálja, és én élvezem. Elvégre ezért jöttem! Hogy jól érezzem
magam, és Stavrosszal határozottan jól érzem magam.
- Tudod, mit! Legyen! - vágom rá, mielőtt még
meggondolnám magam.
- Akkor holnap este, ha az jó neked! - javasolja.
- Úgy intézem! Viszont most rohannom kell, különben
elkések Hanna oiai városnézéséről.
- Az egy jó program. A naplemente tényleg csodás.
Ha már egy görög is ezt mondja, csak nem lehet piskóta,
ahogy ott lemegy a nap.
Leteszem a telefont, majd szorosan a mellkasomhoz ölelem.
Talán nem kellene, mégis boldogsággal tölt el, hogy igent
mondtam. Viszont egyelőre nem mondom el a lányoknak,
nehogy elvegyék a kedvem. Ráérnek megtudni később is.
Bedobom a telefonom a divatos kis hátitáskámba, és egy
utolsó pillantást vetek a tükörképemre. Szép vagy, kislány!
Szeresd magad!
Már száguldok is ki a szobámból, egyenesen a bejárat felé,
ahol Hanna már bőszen nézeget egy térképet. Kicsit le van
maradva a korral, mert hiába az okosteló, ő még mindig szereti
papíron nézegetni az útvonalat. Az ő derékig érő, hosszú szőke
haja is ki van engedve, és egy virágmintás, lábszárközépig érő
ruhát visel. Rózsaszín táskáját átvetette a vállán, és a
szalmakalapján is egy ugyanilyen virág díszeleg. Kedvelem ezt a
stílust, de senki máson nem tudnám elképzelni rajta kívül.
Pár perccel később a két luxuskirálynő is megérkezik.
Mindketten arcukat eltakaró hatalmas napszemüvegben, magas
talpú szandálban tipegnek felénk. Fogalmam sincs, hogy bírnak
egy ilyenben ennyit gyalogolni. Zora haja a feje tetején hibátlan
kontyban díszeleg, és egy királykék, viszonylag laza ruhát visel,
de hogy méregdrága egy rongy, az is holtbiztos. Vica haja félig
van felfogva, és erősen ki van sminkelve. Piros a rúzsa, és egy
zöld, rövidnadrágos overall van rajta, ami egy övvel kiemeli
vékony derekát, no meg a gigantikus mellét.
Szerencsére most kisebb cirkusszal sikerül elindulnunk, mint
legutóbb.
Oia felé kacskaringózunk, mikor nem sokkal a cél előtt egy
erős fékezést hallok, amit egy hangos sikoly, majd egy csattanás
követ, aztán emberek segítségkiáltása. Hátrakapom a fejem,
aminek következtében majdnem nekimegyek a falnak, de még
időben meg tudok állni. Baszki, majdnem összetörtem magam.
Földet ér a lábam, és ijedten látom, hogy Zora fekszik a földön
egy férfival egyetemben, a robogója pedig egy kicsit messzebb
csúszva mellette. Na, ő összetörte magát! Hangosan vonyít
segítségért, mire Hanna és Vica már mellette is teremnek. Nem
sokkal később én is oda tudok szaladni, és leguggolok mellé.
- Meghalok? Meg fogok halni? - kérdezgeti, miközben
próbálja felemelni a fejét, amit biztos, hogy beütött.
Most kicsit szarul érzem magam, amiért kinevettem, hogy
bukósisakot akar húzni.
Jó, hát Vica még részegen is tud vezetni, nem gondoltam, hogy
neki józanul ez gondot okoz.
- Hogy halnál már meg, agyas? Hát még csak nem is vérzel! -
neveti ki Vica.
Mikor Zora meg tudja emelni a fejét és lepillant, felhördül.
- Jesszus! Tönkrement a ruhám? - Úgy hörög, hogy attól félek,
mindjárt megáll a szíve, mint Stavros mamának.
Vagyis majdnem!
- Valaki hívjon orvost Mrs. Armaninak, mert elég szarul néz
ki! - viccelődik rajta tovább Vica.
- Ez Dolce, te amatőr! - mordul rá Zora.
- Én kérek elnézést, királylány! - mutat magára drámaian
Vica. - Pattanj fel, semmi bajod! Ne drámázz!
Hanna feláll, hogy megnézze a férfi állapotát, akit Zora
elütött, ám amint lehajol hozzá, döbbenten felvisít.
- Mr. Armani?
Mind odakapjuk a fejünket, mikor az elütött férfi nehézkesen
négykézlábra helyezkedik.
- Sárközi? - kérdezem én is meglepődve, mire lassan felénk
fordítja lehengerlően sármos arcát.
Ez a pasi egy két lábon járó szexbomba. Már a repülőn is
megállapítottam, amikor megismertük, hogy van valami
veszélyes abban a kurva helyes pofájában.
- Én is örülök a viszontlátásnak, hölgyek! - csalfa vigyorra
húzódik a hibátlan telt ajka, és egy ellenállhatatlan mosolyt
lövell felénk, majd Zorára néz.
Van ebben a pasiban valami hamiskás. Habár próbáltuk egy
menetre összeboronálni őket a klotyóban, azt nem akartam,
hogy újra felbukkanjon, mert Zora akármennyire tagadta is,
levette mindkét magas sarkújáról ez az elegáns kujon. De én
átlátok rajta! Ez a csávó kiköpött a férje, csak pepitában.
- Micsoda véletlen, nemde? - kacsint rá Zorára, aki a földön
fekszik megdermedve.
Véletlen, mi? Ki a franc vagy te valójában, Mr. Armani?
- Ami azt illeti, szerintem be kellene mennünk a kórházba,
hogy megvizsgáljanak titeket! - javasolja Hanna, mire Zora -
aki, megjegyzem, az előbb még halni készült - felpattan és
leporolja magát.
- Nem szükséges, jól vagyok! - hadarja méltóságteljesen.
Oké, Mrs. Armani visszatért.
- Az előbb még el akartál pusztulni! - vágja csípőre a kezét
Vica.
Zora szeme villámokat lő felé, miközben Sárközi is
feltápászkodik.
- Én viszont lehet, hogy ápolásra szorulok - dobja be a csontot
vigyorogva.
- Ez tinédzserduma, kedves Kristóf - oktatja ki Vica.
- Mi lenne, ha ahelyett, hogy az utca közepén
feltűnősködünk, inkább visszamennénk a szállodába, hogy
rendbe szedd magad, Zora? - mutatok rá, mert a haja szanaszét,
a kezén felhorzsolódott a bőr, és elszakadt a ruhája is, ráadásul
szeretném szétszedni őket minél hamarabb.
Miután a kezdeti döbbenet alábbhagy, Sárközi segít felállítani
Zora motorját, persze nem szimpla jófejségből. Pusztán a
megfelelő alkalmat kereste, ahogy hallom:
- Elhívhatnám vacsorázni? - kérdezi tőle már kevésbé
fennhéjázó hangnemben.
 Zora körbepillant ránk, támogatókat keresve, de én aztán
nem pártolom. Ki is ül az arcomra a „hívogasd anyádat randira”
kifejezés.
Egyáltalán nem tetszik nekem ez a pali most már.
Majd pont elhiszem, hogy épp őt üti el a barátnőm, csak úgy
véletlen, mi, Szantorini kellős közepén.
Viszont Sárközi olyan közel hajol Zorához, hogy az úgy a
füléig pirul, mint Vica segge egy kiadós popóra ütés után. Vagyis
gondolom! Pfuj, ezt most elképzeltem!
- Rendben! - szalad ki Zora száján bizonytalanul a válasz,
mire rosszallón rákapom a fejem, de kibírom, hogy ne szóljak
bele.
Ne már, baszki, a repülőn nem akartál dugni vele, kislány!
Akkor most se akarjál!
Úgy látszik, a romi filmekbe illő kis véletlen meglágyította
Zora szívét, és úgy hagyta el az eszét, mint Hamupipőke a kurva
cipőjét.
Miután Sárközi elkérte a barátnőm számát, és miután ez a
hülye liba meg is adta, elköszönnek egymástól, mire a kisebb
tömeg is felszívódik körülöttünk.
Amint a szálloda felé vesszük az irányt, megszólalok.
- Hülye vagy, baszod? - térek a lényegre.
- Parancsolsz? - kérdezi Zora a motorját tolva mellettem.
- Ugye tudod, hogy ez a pali sáros?
- Ezt meg hogy érted?
- Úgy, hogy ilyen véletlenszerű kis tali csak a szerelmes
filmekben van. Ez a pasi követ minket! - mondom határozott
hangon.
 Zora hangosan felnevet.
- Sok krimit nézel!
- Komolyan mondom! Akar valamit ez a csávó tőled!
- Bizony akar! Kefélni egy hatalmasat! - rikkant fel Vica,
miközben elhalad mellettünk a motorjával, majd megáll. -
Pattanj fel, koszos! Én nem gyalogolok a szállodáig!
- És a motorommal mi legyen? - kérdezi Zora.
Hanna pontos utasításait követve egy parkolóban letesszük
Zora motorját, majd mindannyian a szálloda felé indulunk.
Szantorinin nincsenek távolságok, szóval egyértelmű, hogy
mind elkísérjük hadi sérüléseket ugyan nem szenvedő, de
szarul kinéző barátnőnket.
Egy mindenkiért, mindenki egyért alapon!
Amint visszatérünk a szállodába, leparkoljuk a motorunkat a
bejárat előtt.
- Itt megvárunk - mondom Zorának, és a motoron ülve
maradok.
Hanna ugyanígy tesz.
- Én bemegyek pisilni! - rikkantja Vica, de Hanna felmordul.
- Mosdóba!
- Mi van? - kérdezi Vica.
- Mondd azt, kérlek, hogy mosdóba mész! Egy nő nem jár
pisilni! Főleg nem ilyen hangosan! - süti le a szemét Hanna.
- Hugyozni meg pláne nem jár, igaz-e? Végül is, Mária is
szűzen szült, szóval igazad van! Bármi lehetséges! - provokálja
Vica még hangosabban, de most már kacagva is. - Azért én
elmegyek a budira, nehogy elázzon a ruhám! - kacsint rám,
mire én a kezembe temetem az arcom, mert nem tudom, sírjak
vagy nevessek rajtuk.
- Talán ideje lenne megszoknod, hogy ilyen! - szólok
kedvesen Hannához.
- Talán ideje lenne kulturáltabban viselkednie társaságban,
nem gondolod? - kérdezi félszegen.
- Ő ilyen, Hanna! Te pedig másmilyen vagy! Így is tudjuk
szeretni egymást - nyúlok felé, és megsimogatom a vállát
biztatásként, mert úgy látom, minél idősebbek vagyunk, ő egyre
zárkózottabb lesz. Velünk ellentétben!
Egypár perc múlva hangokra leszek figyelmes, mire az
irányukba fordítom a fejem.
Stavros húz egy bőröndöt maga után, miközben bőszen
beszélget egy új vendéggel, akivel épp felénk tart.
- A jó büdös kurva élet! - szakad ki belőlem kendőzetlenül.
Stavros lelkesen integet felénk, de képtelen vagyok
foglalkozni vele, főleg, hogy Hanna is felkapja a fejét.
- Oh, istenem! Azt hiszem, oda a nyaralásunk! - sóhajt fel
könyörgő hangon.
Na, ha már Hanna is ezt mondja, akkor minden remény
megrohadt.
Csak bámuljuk az új vendéget, amikor váratlanul Vica lép ki a
szálloda bejáratának ajtaján és hangosan felkurjant.
- Sárga volt a pisim, Hanna! Az azt jelenti, hogy keveset ittam
ma, i g .
A mondat végén elakad a szava, mire fogalmam sincs,
hogyan, de magamra találok, és az agyam kapcsol.
Ez lesz az a pillanat. A soha vissza nem térő pillanat.
Vicára kapom a fejem, aki az új vendéget bámulja. Holtsápadt.
A szeme kiguvad. Arcán döbbenet, majd idegesen nyel egyet.
Te hazug szajha!
Egyetlen pillanat csak, mielőtt újra magára talál és a régi
fényében nem kezd el ragyogni. De nekem ez az egy pillanat
volt a minden. Az igazság egyetlen, valós pillanata. Az a pillanat,
amikor rájövök, hogy a gyermekkorom óta igaznak vélt
barátnőm, aki megmentette az életem, egy áruló ribanc!
Ugyanis a Stavrosszal érkező új vendég nem más, mint Zora
férje.
Radovics Zalán megérkezett!Személyesen. Életnagyságban.