József Attila: Külvárosi éj

(Külváros-versek)

Külváros-versek:

Ez a tájleíró költészet modern változata, József Attila szülőhelyére szabva. Ami Petőfi számára a
puszta, az volt József Attila számára a Ferencváros gyárvidéke. A szabad természetet a nyomornegyed
képe váltja fel. A természetkép s romantikus festészet és költészet kedvelt témája, a külváros a
természetből kitaszított huszadik századi ember élménye. Petőfi a pusztán a szabadság élményét
tapasztalta meg, József Attila a nyomornegyedben a testi-lelki sivárságot. Saját levele szerint a
proletariátust is formának tekintette: a sivárság formájának. Ez ellen lázadt pártkapcsolatában is.
Igaz, hogy a párt nem ezt várta Attilától, ez túlzottan elvont és metafizikus volt számukra, de Attila a
proletársors megrajzolását pártszolgálatnak fogta fel. A tájkép (pictura) nála is kiegészül az
igehirdetéssel, mint Csokonainál (sententia), konkrétan a pártpropagandával. Legnagyobb tájversei: a
Külvárosi éj, a Téli éjszaka és A város peremén.

Külvárosi éj (1932):

A vers két főrészből áll: a leírásból és a záró ódából. A leírás bentről, a lakásból indul, majd sétára hív
meg a ferencvárosi környezetbe. De mintha nem is a költő, hanem maga az éj indulna városi sétára. A
költői én külső szemlélőként van jelen az első részben. Az első helyszín a mellékudvar. A fény lassan
emelkedik, s helyét átveszi a sötétség. Ez természetesen metafizikai értelemben és időben is értendő:
a fény korszakát a gonosz sötétség váltja fel. Ezt követi a nyomorúságos, mellékudvarra néző konyha
képe: a megelevenedő súrolókefe és a hulló vakolat. Esetlegesen kiválasztott két tárgy, amely
magába sűríti a nyomor képét. Ezután az éj kilép az utcára, pontosabban a térre, s megindul városi
sétájára. Gyártelep mellett halad el: szövőgyár, vasgyár, cementgyár, csavargyár, majd kocsma,
raktár, öntőműhely, rétek. A két részt a vonatfütty szakítja ketté, kellemetlen, agresszív hangjával
megtörve a csöndet. A tájban a lakosok is megjelennek: a jobb sorsról álmodozó szövőlány, a
motyogó munkás, a röpcédulákat szóró elvtárs és ellenfele, a rendőr, a kocsma szennyében ülő
részeg napszámos, a piros kisdedről álmodó vasöntő. A képek szürrealisztikus tartalommal
telítődnek: a piros kisded az Antikrisztus, akinek hatalma a világéj időszaka. A költői én s vele együtt a
proletariátus a sötét erőkkel szövetkezik, egy emberségesebb idő kivívására. Az óda az éjhez szól, aki
a szegények szövetségese, s kiolvasztja a vasból a kalapácsot és sikló pengét (a sarló és kalapács
tiltott jelképeit).