IVH Fegyverei

You might also like

Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 2

I.

VH fegyverei
A kézifegyverek terén a legnagyobb újítást a félautomata fegyverek, főként pisztolyok
jelentették. Az elsődleges kézifegyver egy forgótolózáras, vagy félautomata karabély volt,
emellé kaptak a katonák egy pisztolyt vagy revolvert. Megjelent a lángszóró is amit szó
szerint az ellenséges lövészárkok kifüstölésére használtak. Ez viszont gyakran vált a
használójára veszélyessé, mert a szél visszafújta rá a tüzet.

A legtöbb ország hadereje már rendelkezett a háború előtt géppuskákkal, amiket elsőként az
orosz-japán háborúban használtak jelentősebb csatában. Ezeket nagy tömegük, bonyolult
üzemeltetésük és nehézkes összeszerelésük miatt leginkább csak védelmi célokra használták.
Erre való alkalmasságukat mutatja, hogy részben miattuk alakult ki az állásháború.

Az Első Világháborúban a tüzérség kiemelten fontos szerepet játszott, alkalmas volt az


ellenség által a lövészárkok elé épített akadályok lerombolására. Egyre elterjedtebb lett a
robbanó töltettel tüzelő agyúk, tarackok használata. A háború közben fejlesztették ki a
kézigránátot ami nagy népszerűségnek örvendett a katonák körében (volt olyan egység ami
napi több ezer kézigránátot használt fel) és a háború alatt sok típusa jelent meg (a német
katonák a háború végére 23 félét ismertek). Megjelent emellett az aknavető is amit hasonlóan
alkalmaztak csak a lövészárok egy bizonyos pontjára koncentrálva tűzerejét.

Az Első világháború jelleg tette szükségessé a tankok kifejlesztését. A megmerevedett front


vonalak miatt egy olyan eszközre volt szükség, amely terepen is jól tud mozogni, fegyvereivel
meg tudja védeni önmagát, de a gyalogságot is képes támogatni a védelmi állások
leküzdésében. Először a britek használtak ilyeneket 1916-ban a Somme folyó menti csatában.
Elnevezése onnan származik, hogy fejlesztését annyira titokban végezték, hogy a munkások is
azt hitték folyadékszállító tartálykocsikat ("tank") készítenek. Az első tankok kb 6km/h-val
tudtak közlekedni és 25 km-t tudtak megtenni üzemanyag utánpótlás nélkül, de sokuk
műszaki hiba miatt még az ellenséges vonalak elérése előtt elakadt.

Már a XVIII. században használtak léghajókat hadászati célokra, főként felderítésre. Az Első
Világháborúban a nemetek vetették be a legnagyobb sikerrel a zeppelinjeiket, többször
bombázták Londont és Párizst. Az tette őket alkalmassá erre, hogy jóval magasabbra tudtak
szállni, mint a kor repülőgépei. Viszont főleg eleinte amikor még hidrogén volt a
ballonjukban sokszor kigyulladtak. Nagy áttörést jelentett amikor elkezdtek harci
repülőgépeket is használni, eleinte csak felderítés céljából. Ekkor még revolverekkel, esetleg
karabélyokkal lövöldöztek egymásra a pilóták. Ezután bombázásra kezdték használni. Később
már saját fegyvert is fejlesztettek rá és a háború végére önálló fegyvernemmé vált a légierő.

Az I. Világháborúban igazolták létjogosultságukat a tengeralattjárók. A németek eleinte az


Amerikából érkező utánpótlás megszakítására használták őket, ennek lett a következménye,
hogy az USA is beszállt a háborúba. Sikereikhez az is hozzájárult, hogy nem volt ellenük
hatásos fegyver, eleinte aknákat alkalmaztak, később, 1917-ben jelent meg és vált általánossá
a mélyvízi bomba alkalmazása.
Először a franciák használtak vegyi fegyvert (könnygázt) az első világháborúban, viszont a
németek voltak az elsők akik mérgesgázt alkalmaztak a második ypersi csatában. Az itt
harcoló 15000 antant katona közül 5000 azonnal meghalt. Később foszgént kezdtek
alkalmazni, mivel ezt nehezebb volt felderíteni. Első bevetésére 1915 decemberében került
sor. A háború végére már a mustárgázt alkalmazták, mert ezt ugyancsak nehéz volt felderíteni
viszont súlyosabb sérüléseket okozott. Eleinte még a harctéren elhelyezett tartályokból
kiengedve használták a harci gázokat, viszont gyakran előfordult, hogy a szelepek kinyitása
után megfordult a széljárás és a támadókra fújta a mérgesgázt valamint a tartályok ki voltak
téve az ellenség tűzerejének. Később tüzérségi töltetekbe töltve és repülőgépekről ledobva
alkalmazták.

You might also like