SKYWALKER KORA

George Lucas karakterei és

Derek Connolly, Colin Trevorrow, Chris Terrio
és J. J. Abrams története alapján
a forgatókönyvet írta:
Chris Terrio és J. J. Abrams

RAE CARSON
SZUKITS
KÖNYVKIADÓ
ALAPÍTVA 1929
 A
fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
 fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
STAR WARS: The Rise of Skywalker
by Rae Carson
Del Rey, an itnprint of The Random House,
a division of Penguin Random House LLC, 2020
© & TM 2020 Lucasfilm Ltd.
All rights reserved.
Used Under Authorization.
Cover art copyright © 2020 by Lucasfilm Ltd.
Translation copyright © 2020 by Szukits Könyvkiadó
Fordította
SZENTE MIHÁLY
ISBN: 978-963-497-594-6
Lektor: Tulner Ákos és Barna Ildikó
Szerkesztő: Szolga Emese
Tördelés: Szvoboda Gabriella, KARAKTERTAX Bt.
Színre bontás, tipográfia: A-Színvonal 2000 Kft.
Felelős kiadó: Szukits László és Szukits Gábor
―――――――
Generál Nyomda Kft.
Felelős vezető: Hunya Ágnes
Játszódik 35 évvel a Yavini Csata után

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban….

Üzenet a síron túlról!
 Galaxis-szerte elhangzik egy bosszúval fenyegető,
rejtélyes rádióüzenet a néhai Palpatine császár hangján.
Leia Organa tábornok elküldi ügynökeit, hogy híreket
szerezzen, miközben Rey, a Jedik utolsó reménye a
könyörtelen Első Rend elleni küzdelemre készül.
Kylo Ren Legfőbb Vezér ezalatt gyilkos hadjáratba kezd,
hogy megtalálja az árnyuralkodót, és elpusztítson mindent,
ami fenyegetheti a hatalmát…
 Első fejezet
Rey a lábát maga alá húzva, a szemét lehunyva ült. Nem
emlékezett rá, hogy mikor emelkedett fel, de tudatában volt
annak, hogy egy ideje már elszakadt a földtől. Kavicsok és
kisebb kőtömbök lebegtek körülötte, valahogy úgy, ahogyan
az aszteroidák keringenek a napjuk körül. Az Erő átáramlott
rajta, a levegőben tartotta, és összekötötte mindennel. Az
Ajan Kloss buja esőerdejében hemzsegtek az élőlények. Rey
érzékelt minden fát és páfrányt, minden hüllőt és rovart.
Tőle néhány lépésnyire, egy rejtett fészekben apró, szőrös
teremtmény etette négy parányi kölykét.
– Ez az, Rey! – Leia mély hangja megnyugtatóan szólt,
mint mindig. – Nagyon jó! A kapcsolatod napról napra
erősebb. Érzed?
– Igen!
– Most terjeszd ki a tudatodat! Ha az elméd készen áll,
képes leszel hallani a régi Jediket.
Rey az orrán keresztül vett egy mély lélegzetet, és
kiterjesztette a tudatát, valósággal kirepítette a semmibe.
Leia mindig azt mondogatta neki, hogy a kulcs a békesség
és a nyugalom. Így hát próbálta megőrizni a nyugalmát,
közben érezte a szellőt az arcán, érezte a legutóbbi esőtől
nedves föld szagát.
– Legyetek velem, legyetek velem, legyetek velem! –
mormolta halkan. De nem hallott mást, csak a gyenge szél
susogását és a rovarok zümmögését.
Nem akarta bevallani, hogy kudarcot vallott, inkább feltett
egy kérdést:
– Miért hagyta abba a felkészülést?
A szavak túl nyersen törtek ki belőle, szinte kihívásnak
hatottak.
– Egy másik élet szólított – felelte gondolkodás nélkül Leia.
 – Honnan tudta? – kérdezte Rey anélkül, hogy kinyitotta
volna a szemét.
– Rám tört egy érzés. Látomásaim voltak. Arról, hogy
mindenki máshogyan szolgálhatja a galaxist.
– De honnan tudta, hogy a látomások igazak? – erőlködött
Rey.
– Tudtam – felelte kurtán Leia, és érződött a hangján, hogy
mosolyog.
Rey nem értette, hogy Leia hogyan lehetett ennyire biztos
a dologban. Vagy bármi másban.
– Kincset ért minden perc, amit a testvéremmel tölthettem
– tette hozzá Leia. – Mindaz, amire megtanított… minden
egyes napon hasznát veszem. Ha valaki egyszer
kapcsolatba kerül az Erővel, mindig a része lesz. Az évek
során folyamatosan tanultam és fejlődtem. Volt olyan, hogy
csak a szenátus padlóján folytatott közös meditáció tartott
vissza attól, hogy bolygóközi incidenst okozzak.
Rey a szemét résnyire vonva nézett. Leiának nem kellett
türelmesnek lennie. Az Erőt használva bármit megtehetett,
amit csak akart. Nem létezik, hogy nem érzett kísértést,
vagy mégis?
– Luke dühös volt, amikor ön kiszállt? – kérdezte, és
remélte, a mestere észreveszi, hogy most már képes
egyszerre lebegni és beszélni. Ez azért haladás volt,
nemde?
Leia elgondolkodott egy pillanatra, majd azt felelte:
– Csalódott volt. De megértett. Alighanem remélte, hogy
egy napon visszatérek.
– Pedig tudhatta volna… – válaszolta Rey, és majdnem
felnevetett. Ha Leia egyszer elhatározott valamit, kitartott
mellette.
– Átadtam neki a fénykardomat, hogy meggyőzzem. Azt
mondtam neki, hogy egy napon majd adja oda egy ígéretes
tanítványnak – fűzte hozzá Leia, és a hangja kissé
rekedtessé vált. Rey érzékelte, hogy a tábornok nem mond
ki valamit.
 – És hol van most a fénykardja? – kérdezte kíváncsian.
– Fogalmam sincs. És ne tereld el a figyelmemet! – felelte
Leia. – Gyerünk, terjeszd ki a tudatodat!
Rey ismét összpontosított, és kisöpörte az elméjéből az
aggodalmait, pontosan úgy, ahogyan a mestere tanította.
Kiürítette a tudatát, és megnyitotta magát az Erőnek, hadd
mondja el neki azt, amit akart. Aztán őt szólította
gondolatban: Skywalker mester!
Semmi, semmi, és megint csak semmi…
– Leia mester, nem hallok senkit – jegyezte meg keserűen.
– Szabadulj meg minden gondolatodtól! Szabadulj meg a
félelmeidtől! Hívd a régmúlt Jedijeit, hogy legyenek veled!
– Legyetek velem… legyetek velem… – ismételgette Rey,
majd várt még néhány másodpercet, aztán félhangosan
kimondta: – Nincsenek velem.
Csalódottan sóhajtott egyet, majd mialatt körülötte kövek
zuhogtak a földre, kecses szaltóval a talajra ereszkedett.
– Rey! – mondta ekkor a tábornok. Oly sok mindent
sűrített ebbe az egyetlen szóba: feddést, elfogadást, derűt
és kedvességet. Talán ezért lett olyan kiváló vezér. – Légy
türelmes!
– Kezdem azt hinni, hogy lehetetlen. Lehetetlen
meghallani a régi Jedi mestereket – felelte Rey a mestere
felé tartva.
Leiának valahogy mindig sikerült elegánsnak és
rendezettnek maradnia, még most is, amikor egy őserdei
táborban éltek. A haját szoros fonatokba rendezte, és barna
ujjast, valamint sötét mellényt viselt. A fülén alderaani
ékszerek csillogtak, a csuklóján karkötők, az ujjain gyűrűk
sorakoztak. Fényesen ragyogó szeméből éber és értelmes
tekintet sugárzott – mint mindig –, de Rey az utóbbi időben
észrevette, hogy a tábornok lassan mozog, mintha fájnának
az ízületei.
– Semmi sem lehetetlen – válaszolta mosolyogva Leia.
Rey felkapta a sisakját.
 – Semmi sem lehetetlen – visszhangozta a mondatot, és
próbált hinni benne. – Futok egy kört a gyakorlópályán. Erre
legalább képes vagyok.
Erős vágyat érzett, hogy fusson. Vagy inkább, hogy
megüssön valamit.
Leia a tanítványa felé nyújtotta Luke fénykardját. Rey
tiszteletteljes mozdulattal vette át a fegyvert.
A következő pillanatban futásnak eredt. Berohant az
erdőbe, BB–8 pedig utánagurult.
***
Leia mosolyogva nézett Rey után. A lány felkészítése
mindig büszkeséggel töltötte el, de a rossz érzéseit sem
tudta teljesen elnyomni. Rey egyszerre volt csodálatos és
bosszantó tanítvány. Dühítette, ha valamit nem tudott rövid
idő alatt elsajátítani, és nem vette észre, hogy valójában
milyen gyorsan tanul.
De Leia nem akart ítélkezni felette. Tudta, hogy ő maga
ugyanígy bosszantotta Luke-ot. Ráadásul ahogy idősödött,
az Erővel való kapcsolata is egyre mélyült. Amikor a test
kezd gyengülni, a tudat mind jobban kiterjed, mert már nem
korlátozzák a fizikai képességek. Igazság szerint Leia nem
tudott volna az őserdőben rohangálni, még akkor sem, ha
akart volna. A békesség és a nyugalom könnyebben jön
annak, akinek a teste áhítozik rá…
Ugyanakkor, Leia úgy gondolta, hogy ő maga sosem volt
fiatal. Mire annyi idős lett, mint Rey most, már egy lázadást
vezetett.
Gyanította, hogy egy napon Rey is nagy vezető lehet, és ő
minden támogatást meg akart adni ehhez. A lányban
valahol ott rejtőzött a sötétség, ahogyan annak idején
Benben is. Viszont Leia megfogadta, hogy vele nem fogja
elkövetni azokat a hibákat, amiket a fiával elkövetett. Nem
engedhetett a félelemnek – sem a tanítványában bujkáló
sötétségnek, sem annak, hogy folyton kételkedett a saját
alkalmasságában. És ami a legfontosabb: soha nem
utasíthatta el Reyt.
Leia megfordult, és elindult a támaszpont felé. Oldalra
nyújtotta a kezét, és végigsimított az ösvény mellett álló
fákon, páfrányokon és a kúszónövények széles levelein.
Rengeteg szép emlék fűzte az Ajan Klosshoz. Sok-sok évvel
korábban itt tanította őt Luke, aki egyszer kijelentette, hogy
ez a bolygó a „Dagobah kellemesebb változata”. Azt
állította, hogy ugyanolyan párás, meleg, zöld, és ugyanúgy
tele van élettel, mint az a bolygó, ahol Yoda tanította őt –
csak éppen nem olyan büdös.
Leia belépett egy tisztásra. Tőle jobbra hatalmas fa
nyújtózott a fény felé, és óriási kiterjedésű lombja sötét
árnyékba borította a tisztást, amin így csak néhány páfrány,
valamint alacsony, ritkás fű élt meg. A felkészülése itt
zajlott, pontosan ezen a helyen. Odasétált a fához, és
tiszteletteljesen megérintette. A törzs oldalán régi sebhely
látszott, ami mostanra szinte teljesen bezárult.
Ezt a sérülést Leia okozta. Lesújtott Luke-ra a
fénykardjával, elhibázta a csapást, és a pengéje átszelte a
törzset. A fa szerencsére túlélte, és immár több mint két
évtizede gyógyította magát.
Ó, Luke, remélem, jól csinálom – gondolta. Nem tekintette
magát Jedi mesternek, viszont a legjobbtól tanult. És nem
csak Luke-tól. Az évek folyamán néha Obi-van Kenobi
beszélt hozzá az Erőn keresztül, sőt, egyszer-egyszer még
Yoda is. Olykor az az érzése támadt, hogy maga az Erő
tanítja. Elsősorban politikusnak és tábornoknak tartotta
magát, de elfogadta a Jedi örökséget, és amennyire tudta,
igyekezett átvenni.
És Reynek talán pontosan ez kellett: hogy ne egy
hivatalos mester ismertesse meg vele az Erő útjait, hanem
egy olyan valaki, aki szilárdan áll a földön, és ismeri a
mindennapi élet, valamint a túlélés apró titkait. Obi-vannak
nem sikerült megakadályoznia, hogy Vader átálljon a sötét
oldalra. Luke ugyanígy vallott kudarcot Bennel. Leia
megfogadta, hogy ő nem fog kudarcot vallani Reyjel.
Körös-körül rovarok zümmögtek és ciripeltek. A levegőben
és a fákon madarak daloltak, és valahol a közelben kicsiny
kétéltűek rikoltozva hívogatták a párjukat. Különösnek tűnt,
hogy egy ilyen vad hely ennyire békés lehet. Az erdő soha
nem szűnő zajai olyan tökéletesen megnyugtatóak voltak,
akár a csend.
Röviddel az endori csata után Leia felfedezte, hogy a
hangok mennyire támogatják a meditációt. Ő és Luke
elvonultak valahová tanulni, melynek során Leia kézen állt,
míg a testvére jóindulatúan ugratta. Noha nagy segítséget
kapott az Erőtől, a válla sajogni kezdett, és a keze mind
jobban remegett. Ezt megelőzően egy órán át vívtak, és
elfáradt a teste.
– Tudod – mondta Luke gunyoros hangon –, amikor ezt
csináltam a Dagobah-n, Yoda a lábamon ült.
Akkoriban gyakran kezdte így a mondandóját: amikor ezt
csináltam a Dagobah-n… Ami egyfelől utálatos volt,
másfelől nem segített vele. És ezt Leia meg is mondta neki:
– Utálatos vagy, és nem segítesz.
– És én fél kézzel csináltam – tette hozzá Luke.
Azért provokálta Leiát, hogy aztán a haragról és a
türelmetlenségről magyarázhasson. De megfeledkezett
arról, hogy a tanítványa kiváló stratéga, aki uralkodói
neveltetésben és képzésben részesült – őt aztán hiába
provokálta bárki.
Ahelyett, hogy feldühödött volna, inkább elgondolkodott.
Megidézte az Erőt, és hamarosan megérezte, hogy úgy
áramlik át rajta, mint a vér az erein. Valahol a közelében egy
rovar elkezdte összedörzsölni a csáprágóit, és meglepően
kellemes, dallamos ciripelést hallatott.
Leia a megérzései parancsára erre a hangra
összpontosított. Gyönyörű, tiszta, éteri volt – teljességgel
mentes a vezetéshez, a tanuláshoz és a kudarchoz fűződő
aggodalmaktól.
 Tovább koncentrált, és örömmel állapította meg, hogy
elszakadt a talajtól. Fejjel lefelé lebegett, a lába az égnek
szegeződött. Pár pillanat múlva felhúzta mindkét karját,
oldalra nyújtotta, és a földdel párhuzamosan tartotta.
Viszont tanítvány volt még, aki csak most ismerkedett az
Erővel, és amikor feleszmélve rádöbbent, hogy mit tett, le
kellett csapnia a kezét a talajra, nehogy lezuhanjon.
Épp időben tette meg. A következő pillanatban eldőlt, és
azon kapta magát, hogy a sárban térdel. De nem számított.
Biztosra vette, hogy a következő alkalommal jobban fog
menni.
Felnézett, és azt látta, hogy Luke a száját tátva bámulja.
– Ezt csináltad valaha Yodával? – érdeklődött kíváncsian
Leia.
A testvére csak a fejét rázta, de egy szót sem szólt.
– Ennél jobb is lesz – ígérte Leia. – Sokkal tovább fogok
lebegni.
Luke végre összeszedte magát, és kijelentette:
– A végén még rákényszerítesz, hogy jobb tanár legyek.
– Ezt hogy érted? – kérdezte Leia, aki nem erre a válaszra
számított.
– A lábmunkád pocsék – felelte Luke, mialatt felsegítette a
testvérét. – Ne értsd félre, egyre jobban vívsz, de… más
dolgokat csinálsz. Ami természetes. Azt akarom csak
mondani, hogy egyedülálló és különleges vagy. Egyszerűen
csak… más.
És Luke ekkor elmosolyodott, azzal a régi, széles
parasztfiú-mosolyával, amit végig megőrzött, egészen Ben
árulásának éjszakájáig.
Leia nem csekély erőfeszítéssel félresöpörte az emlékeit.
Manapság túl könnyen és gyorsan törtek elő a tudata
mélyéből.
Ennek az egynek viszont nagyon örült. Ez lehetett a kulcs
Rey tanításához. Ök ketten, az elpusztított Jedi Rend utolsó
túlélői különböztek egymástól, de együtt, közös erővel
kiépíthettek egy új utat.
 ***
Rey a kezében vörös szalagot szorongatva futott a sűrű,
zöld növényzetben. Egymásba fonódó páfrányok alatt bújt
át, lecsüngő kúszónövényeket kerülgetett. A verejtéke már
átáztatta a gallérját, a combizmai egyre jobban sajogtak a
folyamatos erőkifejtéstől.
Viszont itt, az erdőben futni még mindig könnyebb volt,
mint a sivatag bokáig érő homokjában. Ezt egész nap tudta
volna csinálni.
Már elintézte az első két edződroidot, és megszerezte a
szalagot, amit őriztek. Átszökkent egy széles vízmosás
felett, és szinte vakon harcolt egy szakadék felett, mialatt
egy folyondárokból font kötélen egyensúlyozott, majd átkelt
egy, az erdő lombszintje fölé ívelő, keskeny gerincen. Immár
visszafelé tartott, és menet közben találkozott BB–8-cal, aki
trillázva figyelmeztette őt.
– Egy maradt! – kiáltott a droidnak. – Gyerünk!
Az utolsó gömb elszökött előle, mert gyorsabban és
ügyesebben cikázott a többinél. Inkább droid volt, semmint
távvezérelt eszköz. Rey azt mondta Leiának, hogy komoly
kihívást szeretne erre a napra, és a tábornok teljesítette a
kérését.
BB–8 a nyomába eredt, és panaszosan sípolt,
valahányszor ki kellett kerülnie egy-egy gyökeret. Rey
csendesen mosolygott. Újra és újra lenyűgözte az, hogy az
apró droid képes tartani vele az iramot, akár a Jakku
homokjában futott, akár a Takodana sziklás ösvényein, akár
az Ajan Kloss sűrű erdejében. A kiváló manőverező
képessége révén tökéletes edzőtársnak bizonyult.
A droid megint figyelmeztetést sípolt.
– Látom, BB–8! – felelte Rey, és megtorpant.
A gömb is megállt, és most úgy lebegett előtte, mintha őt
várta volna – vagy mintha gúnyolódni akart volna. Máshogy
nézett ki, mint az előző kettő: fényesen csillogó fegyvereit
gonosznak ható, vörös burkolat vette körül. Halkan és
vészjóslóan zúgott; Rey a csontjaiban érezte a hang keltette
rezgéseket.
Leakasztotta a derékszíjáról Luke fénykardját, és aktiválta.
A körülötte álló fák levelein kék fények táncoltak, mialatt
rezzenéstelen tekintettel figyelte a droidot, és megfogadta,
hogy meg fogja semmisíteni.
Az egyik parányi fegyverből lövedék villant ki, és a
következő pillanatban Rey erős fájdalmat érzett a
felkarjában. A legszívesebben odakapott volna a másik
kezével, de ellenállt a kísértésnek. Végül is, megérdemelte.
Nem készült fel kellően. „Az elszántság és a felkészültség
nem ugyanaz” – mondogatta gyakran Leia.
De nem akarta kétszer elkövetni ugyanazt a hibát. Amikor
a gömb ismét rálőtt, felrántotta a fénykardját, és a fák közé
küldte a vörös töltetet.
Nem gratulálhatott magának, mert rögtön ezután kapott
egy lövedéket a mellkasába. Az, hogy a gömb több fegyvert
hordozott, azt jelentette, hogy egyszerre több lövést is le
tudott adni. Rey tudta, hogy jobban kell összpontosítania.
Vett egy mély lélegzetet, és megidézte az Erőt.
A gömb körözni kezdett körülötte, és izzó
energianyalábokkal szórta meg szédítő gyorsasággal, ám ő
átadta magát a megérzéseinek, és a fénykardját közönséges
szemnek követhetetlen sebességgel forgatva hárította
valamennyi lövedéket.
Manapság könnyen tudott kapcsolatot teremteni az
Erővel. De az a békesség és nyugalom, amiről Leia szokott
magyarázni, messze elkerülte. Mi több, noha képes volt
hárítani a droid lövedékeit, nem tudott ellentámadást
indítani. Leia nyilván azt javasolta volna neki, hogy legyen
türelmes, és várja a megfelelő pillanatot.
A gépezet mögé került, aztán előtte termett, és
felszökkent magasan a feje fölé. Úgy röpködött körülötte,
mint egy zümmögő légy… A gondolat nyomán Reynek
eszébe jutott, hogy elég lenne, ha csak lecsapná
valahogyan.
 A gömb távolodott tőle, mire ő üldözőbe vette. Aztán
megállt előtte, és leadott pár lövést, hogy maga után csalja
a lányt. Rey a fogát csikorgatva lengette a kardját,
félrepattintotta a lövedékeket, majd az ellenfele felé sújtott.
A gépezet oldalra szökkent. Az energiapenge elkerülte, majd
kettévágott egy derék vastagságú törzset. Szikrák, levelek
és kéregdarabok röpködtek mindenfelé, mialatt a fa eldőlt,
és alaposan megszaggatta a körülötte álló fák lombjait.
Rey átugrott a kidőlt fa felett, és ismét lesújtott a
gépezetre. A gömb csak kicsit mozdult odébb, mintha
tökéletesen kiszámította volna a penge pályáját, majd
megint távolabbra szökkent, amikor a kard oly könnyedén
vágott át egy másik fatörzset, mintha csak vajon haladt
volna át.
Reyt egyre erősebb csalódottság kerítette hatalmába.
Alig tudatosult benne, hogy mit művel, amikor a legősibb,
vad ösztönei átvették az irányítást. Elhajította a kardját, ami
forogva repült a vörös gömb felé. A gépezet kitért – és
mialatt a penge kettévágott egy másik fát – hangosan
visítva Rey felé lódult, ő azonban felkészülten várta.
Az Erő segítségével a kezébe rántott egy hosszú, vaskos
faágat. Az ellenfele támadószögét szempillantás alatt
felmérve meglendítette az ágat, beledöfte a gömbbe, és a
mozdulat folytatásaként nekiszegezte egy közeli fának.
A következő pillanatban a fénykardja visszatért, és
kellemes csattanással ütődött a tenyerének.
A felnyársalt gépezet szikrát hányva rángatózott, de nem
szabadulhatott.
Rey diadalittasan nézte, és úgy érezte, egyesek talán
túlbecsülik a türelem hatalmát…
Ebben a pillanatban suttogás ütötte meg a fülét. Nem is,
az elméjében érezte. A hang forrását keresve megpördült,
de közben rádöbbent: megint megtörténik.
A zöldellő őserdő elhalványult körülötte. Halálos csend
borult a környékre, mialatt forró feketeség közeledett felé,
és azzal fenyegette, hogy megfojtja őt. Hirtelen egy kép
villant a tudatába, mire hátrahőkölt, de nem kerülhette el a
szörnyű látványt. A feketébe öltözött Kylo Rent látta, amint
sistergő, vörös energiapengéjével köpenyes alakokat gyilkol.
Rey hallotta a sikolyaikat, érezte a vérük szagát, és nézte,
amint sorban meghalnak, hiába próbálnak menekülni, és
hiába könyörögnek kegyelemért. Kylo Rent semmi sem
lassíthatta le. A pusztítás könyörtelen és megállíthatatlan
gépezete volt.
Rey bensőjében végigáradt a megkönnyebbülés hulláma,
amikor a látomás változott, de az érzés azonnal félelemmé
változott, mert saját magát látta, amint magányosan áll egy
repedésekkel teli, széltől korbácsolt, sivár tájon. A karján
felmeredtek a szőrszálak, mert a levegő úgy feltöltődött
elektromossággal, hogy valósággal magától sistergett.
Pontosan előtte óriási, széles monolit meredt az égre.
Fekete volt, és óriási árnyékot vetett a felszaggatott talajra.
A monolit változni kezdett, és gonoszságot sugárzó,
gigászi kőarccá alakult…
De nem, nem kőből volt. Hanem egy élőlényhez tartozott,
egy félig ember, félig gép teremtményhez, amiből titokzatos
folyadékokkal teli csövek nyúltak ki. Élt ez a teremtmény?
Vagy pedig…
Rey hirtelen Luke arcát látta, majd Kylo Renét. Aztán Han
Solót látta, amint Kylo arcán tartja a kezét. Egy, a fején
csuklyát viselő, fiatal nő következett. Egy teherhajó, ami
száguldva távolodik a Jakkutól.
Végül megszólalt a fejében egy recsegő hang. Nem látta,
hogy ki beszél hozzá, és csak egyetlen szót hallott: Exegol.
– Exegol…? – ismételte suttogva, reszkető hangon.
A következő pillanatban egy óriási kőépítmény előtt állt.
Nagyjából úgy nézett ki, mint egy kéz, a vastag, göcsörtös
ujjak kissé meghajolva meredtek fel. Rey menekülni akart, a
lába meg-megrándult, de volt valami az építményben, ami
szinte ellenállhatatlan erővel hívta. Azon kapta magát, hogy
oda akar menni a masszív kézféleséghez, meg akarja tudni,
milyen érzés, ha végighúzza az ujjait az érdes, fekete
felszínen…
És most már látta, hogy a fekete kézféleség nem más,
mint egy trón.
Tett egy lépést előre, de ekkor sípolást hallott, és megállt.
A sípolás folytatódott, egyre inkább figyelmeztető jelzésnek
tűnt. És Rey hirtelen észbe kapott: természetesen nem
érintheti meg a trónt, mivel a sötétségé és a gonoszságé. És
ő már másik utat választott, nem igaz?
Újabb sípolást hallott, és valami megjelent a trónon. Egy
ismerős alak. Rey döbbenten és ijedten pislogott.
A következő pillanatban a látomás szétfoszlott,
ugyanolyan gyorsan, mint a hajnali pára a kelő nap
sugaraitól, és ő az őserdőben találta magát. Hihetetlen
megkönnyebbülés szállta meg, amikor érzékelte maga körül
az életet, a fényt, a növényzetet, és kellett pár másodperc,
hogy összeszedje magát. Aztán a különös hangok forrását
keresve körülnézett, és felfedezte BB–8-at – egy kidőlt fa alá
szorulva, felháborodottan sípolt.
Rey odarohant hozzá, félrelökött néhány ágat, közben azt
hadarta:
– Jaj, sajnálom! Nagyon sajnálom!
Tovább zagyváit a droidnak, mialatt kiszabadította a törzs
alól – ehhez még az Erő segítsége is kellett.
A BB–8 moduláris eszköztárolóját rejtő narancssárga
korong felpattant, és láthatóvá vált a meghajtórendszerhez
vezető sötét csatorna.
Rey rettenetesen sajnálta, hogy ártott a barátjának. Tudta,
hogy Poe dühös lesz rá, de nem annyira, mint amennyire ő
haragudott magára.
Az apró droid füttyögött valamit.
– Igen, BB–8, megint megtörtént velem.
A gépezet ekkor együttérző búgással feltett egy kérdést.
– Nem, továbbra sem tudom, mit akar megmutatni nekem
az Erő, de ezúttal… rosszabb volt – felelte Rey. És valóban,
nagyon rossz volt. Elmondhatatlanul rossz. A fákra meredve
állt. A látomásban felbukkant képek egy része a saját
emlékein alapult. A sajátjain, és… Kylo Renén? – Gyere,
menjünk vissza!
Mialatt a bázis felé gyalogolt, nem tudta eldönteni, hogy
beszámoljon-e Leiának a történtekről, vagy sem. A tábornok
épp elég problémával küzdött, neki pedig az kellett, hogy
Leia higgyen neki, és bízzon benne. Mi lesz, ha azt
válaszolja, hogy a csalódottsága és a haragja szabadít el a
halálról és a sötét hatalomról szóló látomásokat?
Azt viszont Rey biztosan érezte, hogy több gyakorlásra
van szüksége. Többet kell meditálnia, több ideig kell
keresnie azt a lelki békét, amire Leia próbálta tanítani. És
tudta, hogy képes rá. Képesnek kell lennie rá…
Azt kívánta, bárcsak ő is hallana hangokat az Erőben, mint
a mestere. Luke-tól biztosan kapott volna tanácsokat és
útmutatást. Amikor már a tábor közelében járt, úgy döntött,
hogy megint megpróbálja. „Semmi sem lehetetlen” –
mondta nemrégiben Leia.
– Luke mester… félek – suttogta Rey. Körülnézett, és
miután úgy ítélte meg, hogy csakis BB–8 a tanúja annak,
hogy a látszat szerint magában beszél, fojtott hangon
folytatta: – Maga már látta, mielőtt megéreztem volna.
Vonzódom a sötét oldalhoz. Vagy talán az vonz engem. Nem
tudom. Akárhogy is, most már sokkal erősebb, és nem
tudom eltaszítani, akárhogyan próbálom is… Nem értem.
BB–8 csipogni kezdett.
– Csss, ne szakíts félbe! – szólt rá Rey. – Luke mester? Ha
hall engem, szükségem van a…
BB–8 ismét csipogott, sokkal határozottabban, mint az
előbb.
Elérték a tábor határát.
– Kezdesz bosszantani! – szólt rá Rey a droidra, és egy
jókora ládára mutatva hozzátette: – Menj oda!
BB–8 engedelmeskedett, de közben felháborodottan
trillázott.
 – Igen, így működik! – vágott vissza Rey. – Léteznek
Erőszellemek, ezt maga Luke mester írta a feljegyzéseiben!
Akkor jönnek, amikor valakinek a legnagyobb szüksége van
rájuk.
A droid kétkedve fütyült, de Rey nem vett róla tudomást.
– Luke mester! – mondta ismét. – Látomásaim vannak, és
olyan dolgokat látok, amelyek megrémítenek. Nem akarom
elveszteni ezt a… Leia olyan nekem, mint az az anya, akiről
mindig is álmodtam. És a barátaim… nem akarom cserben
hagyni őket.
És tessék, kimondta. A legnagyobb félelmét. Hogy
csalódást okoz azoknak, akik annyira fontossá váltak a
számára. Vagy valamilyen módon árt nekik. Oly sokáig élt
magányosan… a gondolatát sem bírta elviselni annak, hogy
elveszíti valamelyiküket.
– De senki sem érti… – folytatta halkan. – Kylo Ren
kivételével. És ha Han és Leia fia átállt, akkor mire
számíthatok én?
Valahol a közelében megreccsent egy ág, mire felkapta a
fejét, és körülnézett. Snap Wexley és Rose Tico ballagtak
felé, és mindketten kérdőn meredtek rá.
– Mennyit hallottatok? – kérdezte tőlük Rey, amikor
odaértek hozzá.
– Miből? – kérdezett vissza Snap, és igyekezett ugyan
ártatlan képet vágni, de nem nagyon sikerült.
– Semmiből – motyogta Rey.
Rose együttérző arcot vágva nézett rá. A műszakiak
parancsnokának volt egy titokzatos, lefegyverző
tulajdonsága. Rey valahányszor beszélt vele, minden
akaraterejét össze kellett kaparnia, hogy ne zúdítsa rá
minden félelmét és aggodalmát.
– Jól vagy? – kérdezte Rose.
– Igen, persze. Az előbb csak…
– Jedi-dolgokat csináltál – fejezte be Rose a mondatot.
– Aha!
 Rose – hála neki – nem erőltette a témát, csupán annyit
mondott:
– A tábornok hívat!
Rey vett egy mély lélegzetet. Eljött a döntés pillanata:
beszéljen Leiának a vészjósló látomásról, vagy megtartsa
magának?
 Második fejezet
Armitage Hux tábornok biztonságos távolságból követte
az eseményeket, mialatt Kylo Ren Legfőbb Vezér és egy
rohamosztagos szakasz véres utat vágott magának a
szánalmas mustafari telepesek soraiba. A Corvax Fen egyik
erdőjében dúlt a harc, a pokolba való lávabolygó egyik olyan
területén, ami elég hűvös volt ahhoz, hogy a helyi létformák
életben maradhassanak. Már ha erdőnek lehetett nevezni
azt, ami ott állt: kopár, torz fák nőttek egy bűzös
mocsárban, a levegőben ritkás pára terjengett. A vad
telepesek nem bizonyultak méltó ellenfélnek: elavult
alabárdjaik és kardjaik nem érhettek fel egy jó sugárvetővel,
sem pedig – ezt Huxnak el kellett ismernie – egy
fénykarddal.
A tábornok szemében Ren ostoba eszköz volt, egy
agyatlan kutya, akinek az új keletű megszállottsága
késleltette az Első Rend összes tervét. Hux kísértést érzett,
hogy maga is harcba szálljon, és ezzel felgyorsítsa a
dolgokat – már csak azért is, hogy minél hamarabb
eltűnjenek erről az iszonyatos bolygóról. De persze ellenállt
neki, mert ő másutt tudta kamatoztatni a képességeit. Nem
bánta, hogy Ren elvégzi a piszkos munkát; túl értékesnek
tartotta magát ahhoz, hogy kockára tegye az életét.
– Már-már gyönyörű látvány – dörmögte a Hux mellett álló
Pryde főtábornok. Az idősödő, kék szemű férfi kifogástalan
egyenruhát viselt, a homlokán egyetlen verejtékcsepp sem
látszott, még ebben a fojtogató forróságban sem. – Nem
gondolja?
Hux nem óhajtott válaszolni a kérdésre, mert úgy tartotta,
hogy az igazi szépség a fegyelemből fakad, a rendből.
Éppen ezért megdöbbent saját magán, amiért megigézve
figyelte Rent, aki ellenállhatatlan erővel nyomult előre, és
gyors, pontos csapásokkal gyilkolta az útjába kerülő
telepeseket. A kardja fénye olykor megvilágította az arcán
húzódó sebhelyet, azt a látszatot keltve, hogy egy izzó lávát
rejtő hasadék vonul át az ábrázatán. Egészében véve úgy
nézett ki, mintha egy rémálomból lépett volna elő, mialatt
beledöfte a pengéjét egy támadója hasába, közben máris
eltaszította magától az alakot, aki hanyatt esett, és többé
nem mozdult. Kylo Ren egy pillantásra sem méltatta halott
ellenfelét, máris tovább rohant, és új célpontot keresett.
De mostanra egy sem maradt. Tetemek feküdtek a földön,
csupán sötét halmoknak látszottak a félhomályban. A
levegőben ózon és megégett növények szaga szállongott.
Kísérteties csend borult a környékre, mialatt Ren
körülnézett, és mélyeket lélegzett. Hux még messziről is
érzékelte, hogy a Legfőbb Vezér csalódott, amiért véget ért
a mészárlás, és nincs senki, akire rázúdíthatná a
megmaradt haragját.
Kylo Ren pillanatok alatt összeszedte magát, és a kardját
maga előtt tartva, céltudatosan és elszántan elindult. A
titokzatos tárgy, amiért jött – ami miatt az egész seregét
átrángatta a galaxison – már csak néhány lépésre volt tőle.
– Megőrült – mormolta megvetően Hux. – A lázadás lángjai
lobognak szerte az egész galaxisban, és Ren egy kísérteiét
kerget.
– Nem! – válaszolta Pryde főtábornok halkan, de
határozottan. – Valaki leadta azt az üzenetet. És Ren
Legfőbb Vezér nem tartozik elszámolással senkinek.
Hux résnyire vonta a szemét. Biztosra vette, hogy Rennek
egyszer el kell számolnia valakinek. Csak még nem jött rá…
***
Kylo Ren soha, senkinek sem kegyelmezett, de magában
elismeréssel adózott azoknak az élőlényeknek, amik
kemények küzdöttek azért, hogy életben maradjanak. Noha
ezt a helyet kilométerek választották el a legközelebbi
lávafolyótól, úgy tűnt, a levegő túl forró, és túl sok vegyi
anyagot tartalmaz ahhoz, hogy bármi megélhessen errefelé.
A leszállás alatt Hux megállapította, hogy ez a bolygó egy
„élettelen, sivár pokol”, és Kylo nem pazarolta az idejét arra,
hogy kijavítsa a tábornokot. Valójában a Mustafaron
számtalan élőlény létezett, mint például azok az imént
lemészárolt, nyomorult kultuszhívők, akik megszállottan
védelmezték Vader hagyatékát. Vagy az erdőben álló
vasfák, amiket a telepesek gondoztak. Vagy akár azok az
extremofil organizmusok, amik szinte hemzsegtek a
lávafolyások közelében. Valamennyien törékenyek voltak,
de szívósak, torzak és csonkák, de megszelídíthetetlenek.
Kylo nem csodálkozott azon, hogy a nagyapja ezt a
bolygót választotta otthonának.
Egyre lassabban lépdelt a fák között, a kardját továbbra
sem kapcsolta ki. Érzékelte, hogy rosszindulat és gonoszság
várja, és valami sötétség is, aminek semmi köze a bolygó
fényviszonyaihoz. De nem ezért nem tette el a kardját.
Hanem azért, mert mialatt az előbb a mustafariakat
gyilkolta, egy pillanatra érzékelte az ő jelenlétét. A lány
nézte őt a messzeségből. Így hát úgy döntött, hogy éberen
figyel mindaddig, amíg meg nem kapja azt, amiért jött.
A kísérői, a rohamosztagosok kimondatlan egyetértéssel,
parancs nélkül úgy döntöttek, hogy nem követik tovább, ami
neki tökéletesen megfelelt. Ezt az ügyet amúgy is egyedül
akarta elintézni.
Tett még néhány lépést, és immár szivacsszerűen puha
talajon járt. A köd egyre sűrűsödött körülötte. Halk
csobbanás jelezte, hogy valami felfigyelt a jelenlétére. Végül
kiért a fák közül, és egy kisebbfajta tavat pillantott meg. A
fekete vizet minden oldalról ritkás erdő vette körül, és
sziklákra emlékeztető, ferdén álló tömbök emelkedtek ki
belőle – Vader várának maradványai.
A tó mozdulatlan felszínén halványan csillogó, vékony
folyadékréteg terült el. Mialatt Kylo tovább közeledett, a víz
közepe táján buborékok kezdtek feltörni, amitől kicsi, lapos
hullámok indultak a part felé.
 Egy óriás emelkedett ki a tóból, egy kopasz fejű
teremtmény, akinek vizenyős bőréhez ismeretlen eredetű
foszlányok tapadtak. A szemét szorosan lehunyta, de
valahogy így is látott; a feje oldalára és a vállára egy hosszú
csápokkal teli teremtmény tapadt. Ők ketten nyilvánvalóan
szimbiózisban éltek. Kylo megérezte, hogy az óriás szenved,
ami arra utalt, hogy a rabszolgája a vállára telepedett
élőlénynek. De egyedül talán egyikük sem maradt volna
életben ezen a helyen.
A pókszerű lény megszólalt:
– Én a Háló-mocsár Szeme vagyok. Tudom, mit keresel.
– Akkor add át nekem! – felelte Kylo.
A Szem felkapta a fejét, és különös, csikorgó hangot
hallatott. Kylónak kellett egy pillanat, mire rájött, hogy a
teremtmény kineveti.
– Erre semmi szükség – mondta aztán a Szem. – Tényleg
azt képzeled, hogy az én nagyuram rábízta volna a tárgy
őrzését egy olyan valakire, akit meg lehet ingatni Erő-
trükkökkel?
Kylo elismerte magában, hogy ennek nulla a
valószínűsége.
– Már keresed egy ideje, nem igaz? – folytatta a lény. –
Figyelmeztetlek, hogy a mi tüzes bolygónk elhamvaszt
minden csalást és önáltatást. Ha továbbmész ezen az
ösvényen, találkozni fogsz az igazi önmagaddal!
Kylo kezdte elveszíteni a türelmét. Nem válaszolt, csak
meredten nézte a teremtményt.
– Rendben – mondta kisvártatva a Szem, és mintha
csalódott lett volna amiatt, hogy a jövevény nem hagyja
belevonni magát a ceremóniába. – Vader nagyúr
elvárásainak megfelelően legyőzted a védelmezőimet, és
kiérdemelted, hogy megkapd az útkeresőt.
A Szemet hordozó vak óriás felemelte roppant kezét, és
egy kis sziget felé mutatott, amin oltárra emlékeztető
kőépítmény állt.
 Kylo kikapcsolta, és a derékszíjára akasztotta a kardját,
majd belegázolt a tóba. A sekély víz meleg volt, alatta sűrű
iszap rejtőzött, ami meglepő erővel fogta vissza a lábát. De
nem törődött vele, elszántan lépdelt a sziget felé. Amikor
odaért hozzá, fellépett a kőoltárhoz, és kiemelte a közepébe
süllyesztett tárgyat. A piramis alakú útkereső nehéz és forró
volt. Kylo pár pillanatig belefeledkezve bámult a belőle
áradó vörös ragyogásba. Az oldalai metszett üvegből
készültek, a lapokat sötétszürke, megszilárdult gyantából
készült keret fogta össze. A vörös fény finoman, alig
érzékelhetően pulzált. Ren hosszú utat tett meg, hogy
megszerezze, de most elbizonytalanodott, és bizalmatlanul
méregette az útkeresőt.
– Átvezet téged az Ismeretlen Régiókon – közölte vele a
Szem. – Elvezet az elveszett bolygóhoz, az Exegolhoz. És
őhozzá.
Akárki volt is az illető…
A titokzatos adás a feltételezések szerint Palpatine-tól
származott, és bejárta az egész galaxist, elért még annak
legtávolabbi zugáig is. Kylo rögtön az emlékezetébe véste,
és most felidézte magában:
A nemzedékeken át végzett munka végre befejeződött.
Tanultunk a hibánkból! Eljött a győzelem napja! A bosszú
napja! A Sithek diadalának napja!
Nem tudta, mennyit hihet el belőle, de aligha ő volt az
egyetlen, aki válaszokat keresett. Biztosra vette, hogy
mások is végig fognak menni ugyanazon az úton, amit ő
követett, és előbb-utóbb megérkeznek a Mustafarra,
pontosan ezt a tárgyat keresve.
Csak azt tartotta furcsának, hogy ilyen könnyen boldogult.
A kultuszhívőket könnyűszerrel lemészárolta. És könnyen
meggyőzte a Szemet. Viszont ő Vader örököse volt. A tárgy
minden jog szerint őt illette.
Most, hogy alaposabban szemügyre vette, az üvegbe
vésett ábrák és jelek jelentéssel bíró mintázatokká álltak
össze – csillagtérképekké. Kylo bensője mélyén megmozdult
valami, amiből ősi tudás és hatalom áradt, és egy pillanatra
elöntötte a diadal érzése. Most már bizonyosan tudta, hogy
megérte. Megérte vállalni a problémákat – kitérőre
kényszeríteni a hajókat, szétküldeni a kémeket, régi
feljegyzéseket tanulmányozni, elviselni az idióta Hux
kicsinyes rosszallását –, hogy megtalálja ezt a tárgyat.
Kylo felnézett, és meglepetten látta, hogy a Háló-mocsár
Szeme időközben visszaereszkedett a tó felszíne alá, és
nyomtalanul eltűnt. A felszín elsimult, és semmi sem jelezte,
hogy élőlények rejtőznek alatta.
Kylo nem tudta, mennyi ideig bámulta a piramist, de azt
igen, hogy nem vesztegetheti tovább az időt. A kezére és
arcára száradt vértől viszketett a bőre, a csizmája átázott, a
köpenye aljából is víz csöpögött, de ahelyett, hogy
visszatért volna a Steadfast fedélzetére, mindenkit
visszaküldött a szolgálati helyére, ő pedig beszállt
módosított TIE-vadászába, hogy egyedül tegye meg az út
következő szakaszát.
Senki sem tiltakozott.
A vésetekkel jelzett aljzatokat használva összekötötte a
piramist a navigációs számítógéppel. A monitoron
hamarosan adatok jelentek meg, de egy figyelmeztetés is
villogni kezdett.
Ugyanis az útvonal a Nyugati Végeken túlra, az Ismeretlen
Régiókba vezetett. Kylo letiltotta a riasztást, és röviddel a
felszállás után végrehajtotta a hiperugrást. Odakint a
csillagok fénylő sávokká változtak.
Az Ismeretlen Régiók azért maradtak feltérképezetlenek,
mert a kaotikus anomáliák egész hálózata szinte
áthatolhatatlan akadályként állta útját a felfedezőknek. Csak
a legvakmerőbbek és a legelkeseredettebbek merészkedtek
oda: bűnözők, menekültek, és ha a jelentéseknek hinni
lehetett, a régi birodalmi flotta maradéka, mindazok, akik
nem voltak hajlandóak behódolni az Új Köztársaságnak.
 Az idők folyamán felfedeztek ugyan néhány bolygót, de
ezeken is kevesen éltek, és a navigációs kockázatok miatt
nem kereskedtek a galaxis többi részével. A Sithek és a
Jedik találtak utakat a még veszélyesebb, még rejtettebb
világokhoz – legalábbis, így szóltak a legendák. A rövid
ugrások gondos tervezést igényeltek, hogy egy hajó
átnavigálhasson az anomáliák között, és a koordináták,
illetve az útvonalak a legszigorúbban őrzött titkok közé
tartoztak.
Kylo azonban úgy gondolta, hogy megéri vállalni a
veszélyeket. Volt odakint valaki, állítólag maga Palpatine
császár, és Kylo máris megérezte az Első Rendben a
kételyek első hullámait. És mindazok után, amiket tett,
miután oly sok mindent feláldozott azért, hogy ő legyen a
Legfőbb Vezér… ki merészelne szembeszállni vele?
Ám a legjobban az dühítette fel, hogy Snoke – a mestere,
aki eltérítette az álnok világos oldaltól, akire felnézett, és
akit mindenki másnál többre tartott – egész idő alatt valaki
bábja volt.
Kylo torkig volt már a mesterekkel. Nem akart a szolgája
lenni senkinek. Megfogadta, hogy akárkit talál az Ismeretlen
Régiókban, végez vele. Senki sem vonhatta kétségbe a
legfőbb hatalomhoz való jogát.
És Vader hagyott neki egy útmutatót, egy iránytűt.
A TIE kitört a hipertérből, és rázkódni kezdett, mintha
kövekkel ütközött volna. Kylo ellenőrizte a helyzetét – a
kívánt pályán repült. Bíznia kellett abban, hogy Vader
útkeresője a helyes irányba vezeti.
És az Erőben is bíznia kellett. Az elmúlt napok
csalódásaira gondolva felszította a haragját, szilárdan
megmarkolta a kormányt, és a gép vezetésére
összpontosított. Amint zökkenőmentesen repült, a soros
koordináták által kijelölt pont felé vette az irányt.
Ezúttal nem a hipertér fénysávjait látta maga előtt, hanem
vörös fénnyel izzó hatszögeket. Hallott már meséket erről a
Vörös Méhkaptár Zónának nevezett, különleges térről –
egyesek Vérhálónak nevezték, mások Hajófalónak de
mostanáig nem igazán hitte el, hogy létezik. Egyike volt az
ismert és viszonylag biztonságos átjáróknak, de gonosznak
és haragosnak tűnt. A TIE-vadász szenzorai megzavarodtak,
és értelmetlen adatokat küldtek a képernyőre, Kylo pedig
nem tudta eldönteni, hogy mit kezdjen velük.
Amikor a pilóták fénysebességgel utaztak egy darabig, a
legtöbben arra használták fel az időt, hogy kinyújtóztassák a
tagjaikat, elvégezzenek belső ellenőrzéseket és kisebb
javításokat, vagy éppen aludjanak egyet. De Kylo nem
engedhette, hogy alábbhagyjon az ébersége. Ugrásra
készen kellett várakoznia. Emellett, mialatt az útkereső után
kutatott, hallott suttogásokat arról, hogy az űrnek ebben a
különleges szeletében az idő és a távolság értelmét veszti.
Fogalma sem volt, hogy mikor fog visszatérni a valós térbe,
sem pedig, hogy mi várja ott.
Ugyanakkor úgy érezte, nem sok idő telt el, mielőtt a gépe
kiszáguldott a Vörös Zónából. Egyből lassított, és azonnal
felkészült a támadásra vagy a kitérő manőverekre, de
teljesen veszélytelen pályán találta magát, és az Exegol
pontosan vele szemben lebegett.
A bolygó az űrből nézve halottnak és szürkének látszott,
és szinte teljes egészében óriási viharrendszerek borították.
Ahogy Kylo közeledett felé, meglátta, hogy a felhők
folyamatosan villognak a bennük cikázó villámoktól, és
ebből tudta, hogy a leereszkedés durva lesz.
***
Kylo Ren hátat fordított a TIE-vadászának, és nekivágott a
végtelennek tűnő, felszaggatott síkságnak. A belépés a
légkörbe alaposan megdolgoztatta, de a leszállás simán
ment. A felszín egyetlen óriási leszállópálya volt – lapos, sík
és üres terület.
Az Erőt megidézve érzékelte, hogy van a közelben néhány
élőlény – a legtöbbje mélyen a föld alatt –, de ehhez a
bolygóhoz képest a Mustafar burjánzó kertnek tűnt.
 A levegő forró és száraz volt, és néhány másodpercenként
villámok lobbantak az égen. Kylo ropogást hallott, és amikor
lenézett, elszenesedett fát pillantott meg: egy lecsapó
villám végzett vele, és a közvetlen környékén üveggé
olvasztotta a homokot. A férfit elfogta az aggodalom a
vadászgépe miatt, ami védtelenül állt a sivár tájon, és
rádöbbent, hogy minél hamarabb fedett helyre kell mennie.
A sötét felhőzet örökös félhomályba burkolta ezt a világot.
A rossz látási viszonyok miatt Kylo csak akkor pillantotta
meg a fellegvárat, amikor már hajszál híján nekiment. A
brutális kőépítmény az élettelen föld felett lebegett, és
olyan magasra tornyosult fel, hogy a csúcsa majdnem elérte
az alacsonyabb felhőket. Kylo aktiválta a fénykardját.
Nem kellett látnia a bejáratot ahhoz, hogy megtalálja,
mert érezte, hogy hívja és üdvözli őt. Ez nem egy otthon
vagy egy biztonságos menedék üdvözlése volt, inkább
hódításról és különös késztetésekről mesélt. Kylo rájött,
hogy a bőre mind jobban bizsereg. Ezt a helyet mélyen
áthatotta az Erő, de itt másnak érződött, mint a galaxis más
világain. Torznak, rothadtnak, mintha egy bomló testből
felszálló miazmán szűrődött volna át.
Kylo sietve emlékeztette magát, hogy a pusztulásból
gyakran nőnek ki új dolgok.
Villám cikázott át a vár alja és a föld között. Kylo folytatta
útját a bejárat felé, és éppen csak nem kellett lehajtania a
fejét, hogy ne verje be az épület alapjába. Mélyen átérezte,
hogy rettentő tömeg lebeg felette, de bízott abban, hogy
nem fog rázuhanni.
Nem kevés hatalom kellett ahhoz, hogy valaki
megteremtsen egy ilyen lenyűgöző építményt. És ő biztosra
vette, hogy az a hatalom az övé lesz.
A léptei visszhangot vertek a sima kőmennyezeten, ami a
pengéje vörös fényében úszott. Valami kattant, mintha
mozgásba lendült volna egy hatalmas gépezet. Kylo azon
kapta magát, hogy az a terület, amin áll, lebegő koronggá
változik, ami leviszi őt a citadella mélyébe.
 Ereszkedés közben megigézve bámulta az előtte
felmeredő falat, amit arcokat ábrázoló, részletesen
kidolgozott, gigászi féldomborművek borítottak. A
mennyezetről vaskos láncok lógtak, mintha azok rögzítették
volna az alkotásokat. Kylo érzékelte, hogy megmozdul
benne valami, valami sötét és megállíthatatlan, és
megértette, hogy egy emlékművet néz. Tengernyi emlék
halmozódott fel ezen a helyen, ő pedig részben tisztelettel,
részben haragosan szemlélődött. Ez az öröksége volt, ezt
biztosan tudta. Csakhogy az emlékművek megőrizték a
múltat, és ha megtanult valamit az utóbbi időben, akkor azt,
hogy a múltnak pusztulnia kell.
A korong egy üres csarnok közepén állt meg vele. A
kőarcok immár magasan felette voltak, és ekkor már látta,
hogy a szobroknak testük is van, és valamennyi egy-egy
régi nagyurat ábrázol. A padozaton hasadékok futottak
végig, amelyeknek mélységét nem tudta felmérni. Villámok
táncoltak bennük, mintha a bolygó égboltja csapdába esett
volna a föld kérgében.
Kylo hamar felfedezte, hogy nincs egyedül. Görnyedt,
karcsú alakok mozogtak az árnyékokban. Nem tűntek
veszélyesnek – legalábbis, egyelőre. Fekete köpenyt
viseltek, az arcukat kötés takarta.
– Végre! – mondta váratlanul valaki reszelős, erőlködő
hangon. Kylo megpördült, közben úgy érezte, a hang
visszhangot ver a bensőjében. – Snoke jól felkészített! –
mondta a sötét árnyékban rejtőzködő teremtmény. Kylo
rájött, hogy ismeri ezt a hangot. Egész életében hallotta.
Fiatal korában olyan volt a számára, mint egy álomfoszlány,
amit nem tudott megragadni. Aztán az az üzenet végigáradt
az egész galaxison, és gyanítani kezdte, hogy a császár
valahogyan életben maradt, és hogy Palpatine császáré az a
suttogó hang, ami oly sok éven át megnyugtatta, tanította
és gyötörte őt.
– Megöltem Snoke-ot! – kiáltotta. – Téged is megöllek!
 – Drága fiam, Snoke-ot én teremtettem. Az enyém volt az
a hang, amit állandóan hallottál a fejedben – válaszolta az
idegen úgy, hogy előbb Snoke, aztán Vader, végül Palpatine
hangján beszélt. – Egész idő alatt én voltam a mestered!
Ekkor egy alak jelent meg Kylo előtt. Továbbra is sötét
árnyékban állt, de a hasadékokban cikázó villámok fénye
megvilágította egy-egy pillanatra. Furcsán mozgott, mintha
gép segítségével járt volna. Ha nem áradt volna belőle a
sötét hatalom, Kylo abban sem lett volna biztos, hogy
eleven teremtményt lát.
Aztán több, egymást követő villanásban megpillantott egy
hatalmas üvegtartályt, amiben három lény lebegett. Csövek
kötötték össze őket a tartály körül álló gépekkel, amelyek
folyadékot pumpáltak beléjük. Kylo megdöbbenve fedezte
fel, hogy mind a három ugyanúgy néz ki. A ráncos bőrű,
aránytalanul nagy fejű lények arca torz volt, mintha az örök
szenvedés állapotában ragadtak volna. Három Snoke
lebegett ott…
Snoke tehát innen származott. Ám egykori mestere erről
sosem beszélt Kylónak. Mit titkolt még el előle?
Mivel Kylo nem felelt, a fején csuklyát viselő alak
hozzátette:
– Tudod, ki vagyok?
Előredőlt kissé, és a mozdulattól meglebbent a köpenye
ujja. Kylo meglátta a kezét: félig elrothadt már, és az egykét
megmaradt ujjon a bőr úgy nézett ki, mint a megolvadt
gyertyaviasz.
Kylo szorosabban markolta a kardját, és azt mondta:
– Tudom, hogy te építetted fel az Első Rendet. És hogy
nem leszek a szolgád, amilyen Snoke volt.
– Snoke! – ismételte az alak a nevet, és öröm érződött a
hangjából. – Ő csupán egy próba volt. Jól tetted, hogy
megölted!
Kylo Ren immár az Első Rend Legfőbb Vezére volt. Ezt
megelőzően Ren Lovagjainak vezetője. És azt megelőzően
Skywalker hagyatékának örököse, és egy hercegnő fia… így
aztán egész életében hallgathatta a hamis hízelgéseket és a
talpnyalók bókjait. Megszokta már ezeket, és nem hitt nekik.
Már akkor sem, és most főleg nem hajlott rá.
– Ki vagy te, hogy így mersz beszélni velem?
– Az vagyok, aki ide vezetett téged – felelte mély hangon
a köpenyes alak. – Az, aki előre látta, hogy milyen sors vár
rád…
És ekkor elindult Kylo felé. Leírhatatlanul gyengének tűnt.
A teste egy, a fenti sötétségbe vesző, hatalmas gépezetről
lógott. Kylo látott már ilyet, mialatt a Sithek írásait
tanulmányozta, aztán még egyszer, mialatt Vader
útkeresőjének hollétére utaló nyomokat keresett. Egy
Ommin-hám volt, egy mechanikus gerinc, amit valaha egy
ősrégi Sith uralkodó viselt.
A teremtmény nem maradhatott életben nélküle.
De maga az Erő cáfolta a gyengesége látszatát, mert Kylo
olyan hatalmat érzékelt a teremtményben, amilyennel még
sosem találkozott. És ez szinte mámorító hatást gyakorolt
rá.
– Az Első Rend csupán a kezdet – jelentette ki a
teremtmény. – Sokkal többet fogok adni neked!
– Hamarabb fogsz meghalni, semhogy adhatnál valamit –
jegyezte meg Kylo.
– Meghaltam már… Az Erő sötét oldala egy út olyan
képességekhez, amiket egyesek… természetellenesnek
tartanának.
Kylo okosabb volt, semhogy bármilyen hasonlóságot
érezzen önmaga és a teremtmény között, de azt nem
tagadhatta, hogy a Jedik őt is természetellenesnek tartanák.
Egy szörnyetegnek, ahogyan a roncsvadász mondta.
A teremtmény arca felé emelte a pengéje hegyét, és a
vörös fényben meglátta a vonásait. A császár szemére fehér
hártya borult, a nyakába vezetékekre kötött fecskendők tűi
fúródtak.
Csak az egyik fecskendő tartalmazott folyadékot, a többi
üres volt. Kylo alaposabban is szemügyre vette a
berendezést. Látott már ilyet, amikor gyerekkorában a
klónháborúról tanult. A rémálomba illő alakba áradó
folyadék kemény csatát vívott azért, hogy életben tartsa a
rothadó testet, de minden jel szerint vesztésre állt.
– Mit adhatsz te nekem? – kérdezte Kylo, közben arra
gondolt, hogy ezek szerint Palpatine császár valóban
életben van valamilyen módon. Szinte a csontjaiban érezte,
hogy a klóntest az uralkodó valódi lelkét tartalmazza. De
korántsem volt tökéletes, és már nem sokáig tarthatott ki.
– Mindent! – felelte a császár. – Egy új Birodalmat.
A teremtmény felemelte szétroncsolódott kezét. Kylo
érezte, hogy Palpatine megidézi az Erőt, de mielőtt
reagálhatott volna, a környezete eltűnt, és egy látomás
foglalta el a helyét.
Először csak feketeséget látott, mintha egy csillagok
nélküli űr vette volna körül. Aztán villám lobbant, és
megvilágította a repedezett földet. A sivár táj megremegett,
széthasadt, és a nyílásból egy hegy tört elő. Föld és sziklák
zuhogtak róla, mígnem láthatóvá vált a vörös sávokkal
tarkított fémburkolat. Körös-körül mindenütt hegyek
emelkedtek ki a felszínből: megannyi csillagromboló,
másfélszer akkorák, mint amekkorák a Birodalom korának
gigászai voltak. És feltört egy óriási monolit is, egy
navigációs torony, ami nyilván parancsnoki és
kommunikációs központként szolgált. Hatalmas
tányérantenna bomlott ki a tetején, mint valami fémvirág,
és a kavargó égbolt felé fordult.
Újabb és újabb hajók emelkedtek ki a föld alól, míg végül
tízezrével lebegtek az atmoszférában.
– A híveim egy nemzedéken át dolgoztak – közölte mély,
komor hangon Palpatine császár.
Kylo érezte, hogy a szíve vadul kalapál. Ekkora ütőerő…
Egy csillagmezőnyi romboló. A legnagyobb flotta, ami
valaha létezett a galaxisban. Hát igaznak bizonyultak a
szóbeszédek… Az Exegolt a Sith Örök Uralom hívei
népesítették be, az Erő sötét oldalának igaz hívői, akik
annak szentelték az életüket, hogy megteremtsék mindezt.
– Felépítettek egy flottát, ami egyszer s mindenkorra
felszámol minden lázadást a galaxisban – tette hozzá a
császár.
A látomás szertefoszlott, és egy másik jelent meg a
helyén. Kylo több százezer rohamosztagost látott, akik
ragyogó, vörös páncélzatot viseltek. Egyszerre dörrenő
léptek dübörgése töltötte be a fülét, és ismerős szag csapta
meg az orrát: a sugárnyalábtól megégett vér szaga.
Hatalmas erőfeszítéssel félresöpörte a látomást. Palpatine
az imént azt mondta, hogy ez az egész az övé lesz. De nem
volt bolond. Semmi sem ment ennyire könnyen.
Még egyetlen Sith sem mondott le önként a trónról.
– A Végső Rend flottája hamarosan készen áll a bevetésre
– folytatta a császár halk, de parancsoló hangon. – És a tiéd
lesz, ha megteszed azt, amit kérek tőled. Öld meg a lányt!
– Kylo egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy az
uralkodó kiről beszél. – Irtsd ki a Jediket! És legyél az, ami a
nagyapád, Vader nem lehetett. Te leszel az új császár, te
fogsz uralkodni a galaxis felett!
Palpatine ekkor furcsán, sípolva vette a levegőt, és
hirtelen leállt a légzése. A köpenyes alakok odasiettek
hozzá, és csináltak valamit a testéhez erősített gépezettel.
Egyikük kicserélt egy szűrőt egy vezeték végén. Egy másik
beleinjektált valamit a regeneráló folyadékkal teli
fecskendőbe. Kylo éberen és kíváncsian figyelt, közben
igyekezett felmérni a teremtmény erősségeit és gyenge
pontjait.
Néhány perccel később a teremtmény ismét képes volt
megszólalni, és azt mondta:
– Mint te is láthatod, azonnal cselekedned kell! Mielőtt
végleg kilehelem a lelkemet.
Kylo érzékelte, hogy az uralkodó szavai csapdát rejtenek,
de azért az igazságot is hordozzák.
– És ha nem teszem meg? – kérdezte kihívó hangon.
 – Akkor a lány Jedi lesz. Az Első Rend elbukik. Te pedig
meghalsz.
Ezúttal semmi megtévesztés, csak az igazság…
– És ezt már te is megérezted – tette hozzá a teremtmény.
Kylo egyszer már megpróbálta maga mellé állítani a lányt.
De nem tudta rávenni, és ezt azóta is a második legnagyobb
kudarcának tartotta.
– De légy óvatos! A lány érez valamit. Sejti, hogy nem az,
akinek gondolja magát.
Kylo résnyire vonta a szemét, és ekkor leeresztette a
fénykardját.
Valamikor a múltban megpillantotta a lány szüleit egy
látomásban: a házaspár a mindennapi betevő falatért
gürcölt, és dermesztő szegénységben tengődött.
Nem hazudott a lánynak, amikor azt mondta neki, hogy a
szülei senkik voltak.
Ugyanakkor, az Erő-látomások tele voltak trükkös
igazságokkal és bizonytalan lehetőségekkel. Kylo azt is
elképzelhetőnek tartotta, hogy nem vett észre valamit.
Végül ismét az előtte álló, rémálomba illő alakra
összpontosított, és azt kérdezte tőle:
– Ki ez a lány?
Palpatine császár, vagy inkább a rothadó maradványa,
elégedett és kegyetlen mosolyra húzta a száját.
 Harmadik fejezet
Rey végül elmondta Leiának – legalábbis, egy részét és
örült, hogy megtette. A tábornok úgy vélte, hogy a látomás
összefügghet az Ismeretlen Régiókból származó, titokzatos
üzenettel, ami elég fontosnak tűnt ahhoz, hogy
utánajárjanak. Leia azt fontolgatta, hogy Reyre bízza a
feladatot, bár mindketten tudták, hogy bőven van még mit
megtanulnia.
Rey mindenesetre nekilátott a csomagolásnak. A
munkapadja közelében térdelt, míg Leia és BB–8 csendesen
figyelték őt, mialatt élelemcsomagokat és más készleteket
pakolt a zsákjába. Jó, főleg élelemcsomagokat. A barátai
folyton panaszkodtak az ennivalóra, azt állították, hogy
ízetlen és tartalmatlan, de nem is értette, hogy miről
beszélnek. Ő még soha életében nem evett ilyen jókat, sem
ilyen gyakran. És mindig tartogatott a priccse alatt néhány
konzervet. A biztonság kedvéért.
Szemügyre vette a munkapadon fekvő fénykardot. Még
nem készült el vele, és az, amelyiket oly sok munkával
megjavított – Luke-ét –, nem az övé volt. Be kellett érnie a
jól megszokott botjával, bár ez neki tökéletesen megfelelt. A
Jakkun éveken át jó szolgálatot tett neki. Mi több, rég
elhatározta, hogy amint kitanulja a fénykard-készítést, csinál
magának egyet, ami olyan lesz, mint a hosszú bot: ismerős,
súlyos és dupla-pengés. És talán szerel a közepébe egy
forgópántot, hogy össze lehessen csukni, és kisebb helyen
elférjen, illetve, könnyebben hordozhassa.
Luke fegyverének javítása közben rengeteget tanult a
fénykardokról. A Jedi írások adtak neki valamennyi
útmutatást – például, hogyan lehet helyrehozni a
kyberkristályt –, és most jöttek csak jól a tapasztalatai,
amelyeket a Jakkun szerzett, mialatt sok hétköznapi eszközt
készített hulladékból. Biztosra vette, hogy előbb-utóbb
képes lesz saját kardot készíteni magának, noha nincs senki,
aki megtanítaná rá.
– Azt tudod, honnan származott a látomás? – kérdezte
Leia.
– Bárcsak tudnám… de még azt sem tudom, miről szólt a
látomás. Csak… – Rey nem tudta folytatni. Hogyan is írhatna
le egy ennyire intenzív, ennyire személyes élményt?
A vállára emelte a zsákot, és tett egy lépést Leia felé,
gondosan ügyelve arra, hogy átemelje a lábát a földön
fekvő tápkábelen. Az itteni bázist sebtében építették fel, és
még mindig nem készült el teljesen. Konzolok álltak a
szabadban, ahol semmi sem védte őket. Sokan egy
viszonylagos menedéket nyújtó, tágas barlangban aludtak,
míg a Tantive IV nevű, régi blokádtörő – jelenleg alkatrészre
várt, emiatt nem szállhatott fel – szolgált parancsnoki és
kommunikációs központként. Sok ellenállóhoz hasonlóan
Rey is az üreg bejárata közelében állította fel a priccsét, egy
zöldellő növényfalnál. Egy kisebbfajta szekrény, egy
munkapad, és rengeteg sár – ennyiből állt a szálláshelye. De
még ez is jobb volt a homoknál. Emellett, szeretett a
szabadban aludni, noha a tudatalattija folyamatosan
nyomon követte a közelében zajló eseményeket. Ezt sem
bánta, mert a szinte folyamatos jövés-menés arra
emlékeztette, hogy a része valaminek. Hogy ma már nincs
egyedül.
– Hallgatlak! – szólt rá Leia, hogy beszédre bírja.
– Nem fejeztem be a felkészülést. A látomások
megzavartak, és folyton elterelik a figyelmemet. Valahogy
az az érzésem, hogy nem vagyok önmagam. Tudom, hogy
úgy tűnik… az a látszat, hogy… ürügyet keresek.
– Ne arról beszélj, hogy milyennek tűnnek a dolgok! –
válaszolta Leia a szemét résnyire vonva. – Hanem arról,
hogy mik azok!
Rey arra gondolt, talán mégsem kellett volna beszélnie a
tábornoknak a látomásról.
 – Azt hiszem, csak fáradt vagyok. Ennyi az egész.
Leia erre csak felvonta az egyik szemöldökét, amitől Rey
még kínosabban érezte magát. Így hát nem kicsit
könnyebbült meg, amikor meghallotta Connix hadnagy
hangját.
– Tábornok!
Leia a közeledő tiszt felé fordult. Kaydel Connix fonatokba
szedte a haját, amiket körbetekert a fején – mintha koronát
viselt volna –, pontosan úgy, mint Leia. A fiatal nők közül
sokan utánozták őt, de Rey fogadni mert volna, hogy Leia
észre sem vette, hogy az alderaani stílusával divatot
teremtett.
– A Falcon még mindig nem tért vissza – jelentette Connix.
– A parancsnok javaslatot kér öntől!
Rey tudta, hogy a tábornok távozni fog, ezért előkapta, és
felé nyújtotta Luke fénykardját. Mindig visszaadta a
fegyvert. Leia többször hangoztatta, hogy egy napon talán
nekiadja, de ő tudta, hogy ez milyen nehéz lenne a
tábornoknak. A fénykard volt az egyetlen tárgyi emlék, ami
a testvérétől maradt neki.
– Ki fogom érdemelni, hogy viselhessem ezt a kardot –
mondta Rey. – Egy szép napon.
BB–8 kérdést sípolt, amivel mosolyra késztette Reyt.
– Nem, te nem tudod megtenni helyettem.
– Sose becsülj le egy droidot! – szólt rá Leia mosolyogva,
majd a karddal a kezében elindult Connix után.
– Igen, mester – mormolta halkan Rey.
BB–8 csipogott és sípolt, mire Rey letérdelt elé.
– Megpróbáltam – suttogta halkan. – De… nem
mondhatom el neki a teljes igazságot. Ki tudja, mire fog
gondolni, ha megteszem?
És tényleg megpróbálta. Valóban. Kinyitotta a száját, de a
szavak valahogy megakadtak a torkában. Hogyan is lehetne
hangosan beszélni egy ilyen szörnyűségről?
BB–8 ismét sípolt, és a hangja ezúttal sürgetően szólt.
 – Nem, neked mindent elmesélek – ígérte Rey. – Gyere,
rendbe hozatlak!
Rey elindult a műszaki állomás felé, a droid pedig követte.
Először Rose-t akarta megkeresni, és úgy döntött, ha nem
találja meg, ő maga végzi el a munkát, feltéve persze, hogy
össze tudja szedni a szükséges alkatrészeket.
BB–8 szomorúan csipogva gurult utána.
– Ó, miattuk ne aggódj! – felelte Rey. – Csak alkatrészekért
mentek. Biztos vagyok benne, hogy a barátaink teljesen
rendben vannak.
***
Rey barátai nem voltak rendben. Poe felkészült a
következő csapásra. Vesztésre álltak, a seregük lassan
felmorzsolódott, ráadásul az ellenség diadalittasan
vigyorgott a képükbe. Gúnyos kárörömmel nézte a
vergődésüket. Aztán ravaszkásan nézett rájuk, és úgy tett,
mintha lépne… de meggondolta.
– Fogsz még valaha lépni? – sürgette Poe a vukit, aki
elgondolkodva tanulmányozta a holosakk-táblát. Csubakka
ült az asztal egyik oldalán, Poe és Finn a másikon. Hosszú
utat kellett megtenniük a Sinta Jégtelepig, és holosakkal
ütötték el az időt. Ez volt a harmadik játszmájuk. Az előző
küldetés alatt kettőt játszottak. Azt megelőzően pedig… Poe
már nem is tudta számon tartani.
– Nem verhet meg minket minden egyes alkalommal –
dohogott Finn.
– Mégis úgy tűnik… – morogta Poe.
– Hogy csinálja? – vetette fel Finn, és a szemét résnyire
vonva nézte a vukit.
– Úgy, hogy csal – jelentette ki Poe.
Csubakka felhördült.
– Csak vicceltem! – hadarta sietve Poe, és feltartotta
mindkét kezét, mintha megadná magát. – Kétszázötven
éves vagy. Még szép, hogy jobban játszol, mint mi!
– Csak lépj már! – tette hozzá Finn.
 Hangos sípolás hallatszott a pilótafülke felől, ami azt
jelezte, hogy az úti cél közelében járnak.
Csubakka felállt, és mély mordulásokat hallatott.
– Persze, hogy nem kapcsoljuk ki – jelentette ki
sértődöttséget színlelve Poe.
– Ne aggódj! – biztosította Finn a vukit.
Csubakka elindult a pilótafülke felé.
Amint hallótávolságon kívülre ért, Poe megjegyezte:
– Biztos, hogy csal…
– Egyértelmű – dörmögte Finn.
Egyszerre nyúltak az asztal felé, hogy kikapcsolják a
táblát.
***
Poe követte a vukit, és menet közben elhaladt R2-D2,
illetve Klaud mellett.
– Remélem, elcsíptétek végre azt a hibát! – kiáltotta Poe.
Az előző küldetésük óta kerestek egy nyavalyás zárlatot,
ami lassan, de biztosan sorban kiütötte a Falcon
elektronikus rendszereit. Poe-nak fogalma sem volt, hogy
Klaud melyik néphez tartozik, sem pedig, hogy honnan jött,
és kezdetben azt gondolta, hogy Organa tábornok
megbolondult, amikor beosztotta a furcsa lényt Rose
technikuscsapatába. Először is, nem volt karja. Úgy nézett
ki, mint egy uszonyokkal felszerelt, hatalmas csiga.
Másodsorban, olyan nyelven beszélt, amit csakis a droidok
értettek. De aztán a döntés jónak bizonyult, mert Klaud a
fogócsápjaival tudott csinálni valamit a tárgyakkal, ráadásul
az éles eszének köszönhetően rövid úton elbánt a műszaki
problémákkal. Ő és R2-D2 jól össze tudtak dolgozni, és
kiváló munkát végeztek.
Poe pont akkor lépett be a pilótafülkébe, amikor a
Millennium Falcon kitört a hipertérből, méghozzá pontosan
egy óriási hegyre emlékeztető jégaszteroida előtt.
Biccentett Csubakkának, és ledobta magát a pilóta ülésére.
Az elülső ablakon kinézve jól látta a hasadékokkal teli,
szabálytalan felszínt, amiből ezekben a pillanatokban is
gázok szabadultak fel. És ahogyan remélte, a szenzorok
egyelőre nem érzékelték üldözők nyomait. Poe a találkozási
pont felé vette az irányt, és egyre gyorsítva repült a
bányatelep felé.
***
Finn elhaladt a pilótafülke bejárata előtt, és folytatta útját
a felső zsilip felé, hogy felkészüljön a találkozásra.
Abból ítélve, hogy szikrák röpködtek abból a panelból,
amit Klaud az imént a gondjaiba vett, nagy szerencséjük
volt a legutóbbi küldetés során. Ha a Falcon kapott volna
még egy találatot, lángoló törmelékké változott volna.
Bár, ez talán nemcsak a szerencsén múlt. Finn úgy
gondolta, hogy ő, Poe és Csubakka jó csapatot alkotnak. Sőt,
remek csapatot az olyan ritka alkalmakkor, amikor Rey is
velük tartott. De a lánynak most állítólag fontosabb
dolgokkal kellett foglalkoznia. Az Erőhöz kapcsolódó
dolgokkal, amikről Finn semmit sem tudott. Látta már, hogy
mire képes Rey, és érzékelte, mennyire fontos az ügy a
lánynak. De be kellett vallania magának, hogy hiányzott
neki Rey, valahányszor csak távol voltak egymástól.
Poe bevezette a Falcont a Sinta egyik jégalagútjába, ahol
a vízpára és a bányászati tevékenység jóvoltából létezett
némi atmoszféra. Finn érezte, hogy a hajó meg-megbillen,
sőt, néha megfarol, de nem hibáztatta a pilótát. Az
aszteroidák belsejében nem lehetett könnyű repülni.
A Falcon hirtelen lelassított, majd megállt, és egy helyben
lebegett.
– Nyitom a zsilipet! – kiabálta Finn a pilótafülke felé.
Megnyomta a gombot, a zárólemez szétnyílt, és ő
meglátta a folyosó jégmennyezetét. A nyíláson hideg, párás
levegő tódult be, aztán egy szélesen vigyorgó ovissi zöldes-
sárgás feje jelent meg odafent.
– Boolio! – kurjantott Finn. Boolio művezetőként dolgozott
a bányában, és innen-onnan lecsípett
ásványszállítmányokkal támogatta az Ellenállást, immár
hónapok óta. – Mi olyan fontos? Megszerezted azt a
szabályzót?
Óriási szükség lett volna egy bizonyos típusú szabályzóra
a Tantive IV-hez, hogy végre fel tudjon szállni, csakhogy
ezekhez a régi modellekhez alig akadt már alkatrész.
– Még nem! – felelte Boolio a fejét rázva. – De van egy új
szövetségesünk! Van egy kém az Első Rendben!
– Ki az? – bökte ki Finn, és döbbenten tátogott.
– Fogalmam sincs, viszont rossz híreket közölt. Áttöltöm az
üzenetét a droidodra! – válaszolta Boolio, és a szabályzóról
mindketten megfeledkeztek.
Az ovissi ledobott egy adatkábelt. Finn elkapta, és megint
felszólt:
– Van elképzelésed arról, hogy ki…
– Erről semmit sem hallottam. Amikor az Első Rend
utoljára szemlét tartott itt, valaki az irodámban hagyott egy
adathordozót – közölte Boolio, és idegesen körülnézett.
Finn magához intette R2-D2-t, és a droid adataljzatába
csatlakoztatta a kábelt. A fejében egész idő alatt egymást
kergették a gondolatok.
Hát ezért ragaszkodott Boolio ahhoz, hogy átkeljenek a fél
galaxison a szabályzóért! Igaz, ritka és értékes egység volt,
szinte múzeumba illő darab. De Boolio sietsége túlzottnak
tűnt, különösen annak fényében, hogy milyen alacsony árat
adott meg. És most minden értelmet nyert. Valaki – egy kém
– fontos üzenetet bízott rá, és egyszerű művezetőként nem
fért hozzá a biztonságos, kódolt sávokhoz. Csakis úgy
csalhatta ide az Ellenállás tagjait, hogy egy, a valóságban
nem létező alkatrészt ígért nekik.
– Siess, kérlek! – kiáltott le Boolio. – Ha valaki az Első
Rendnél tudta, hogy nálam kell hagynia az üzenetet, akkor
azt is tudja, hogy van kapcsolatom az Ellenállással.
Ami azt jelentette, hogy az Első Rend bármelyik percben
visszatérhet… Finn azon kapta magát, hogy a combját
csapkodja a tenyerével, mintha ezzel felgyorsíthatta volna a
letöltést. Régi műszaki egységek, alacsony hőmérséklet… ki
tudja, milyen állapotban van az adatkábel? Akár órákig is
eltarthat…
***
Poe nyugtalanul kuporgott a pilótaülésen. Nem értette, mi
tart ennyi ideig. A feladat egyszerű volt: átvenni az
alkatrészt, átadni a fizetséget, és elhúzni innen. Ennyi volt
az egész.
Hirtelen riadójelzés harsant, mire Poe kihúzta magát, és
tátogva bámulta a műszereket. Jól látja? Huszonvalahány
objektum közeledik gyakorlatilag minden irányból… A
méretükből és a sebességükből ítélve TIE-vadászok.
– Finn, hamarosan baj lesz! – kiabálta Poe, és kapcsolókat
váltogatva elkezdte felkészíteni a Falcont a gyors indulásra.
– Mindjárt kész vagyunk! – felelte Finn.
Siessetek – biztatta Poe gondolatban a társát, mialatt
kiutat keresett a csapdából. A lehetőségek eleve
korlátozottak voltak, és pillanatról pillanatra csökkent a
számuk.
Egészen pontosan mennyire nehéz feladat átvenni egy
alkatrészt?
***
R2-D2 sípolással jelezte, hogy letöltődött az adatcsomag.
Finn kirántotta a csatlakozót az aljzatból.
Boolio gyorsan felhúzta a kábelt, közben idegesen azt
mondta:
– Megtaláltak! Menjetek! Gyorsan!
– És hogyan fizessünk? – kérdezte Finn. Leia határozott
utasítására lenyomozhatatlan készpénzt hoztak magukkal.
Az Ellenállás arról híresült el, hogy jól fizet, és a tábornok
nem akarta veszélyeztetni a jó hírüket. De az összeg aligha
volt elég egy, az Első Rendbe beépült kém információjáért.
– Nyerjétek meg a háborút! – kiabálta Boolio, és eltűnt a
nyílásból.
 Finn megnyomta a gombot, és mielőtt a zsilip bezárult
volna, még meghallotta a közeledő TIE-vadászok
hajtóműveinek jellegzetes süvítését.
Elrohant R2-D2 mellett, és valósággal berobbant a
pilótafülkébe.
– Rossz hírem van! – közölte Poe-val.
– Nekem még rosszabb van – válaszolta Poe. – Menj az
ágyúhoz!
Finn nem kérdezett semmit, teljes erejéből rohant a löveg
felé.
***
Poe szédítő sebességgel manőverezett a Falconnal a Sinta
Jégtelep járataiban és hasadékaiban. Az ablakon kinézve
mindenütt kékes-fekete jégfalakat látott, helyenként pedig
jókora gépezeteket. A hasadékok alaposan próbára tették a
képességeit, viszont lehetőségeket is adtak. Az Első Rend
pilótái mindeddig tartották az iramot, viszont ő jobb pilóta
volt náluk. Neki és Csubakkának csak annyit kellett tenniük,
hogy kitartanak, amíg a TIE-pilóták hibáznak, és
belevágódnak a falba, vagy ami még jobb: Finn sorban
leszedi őket.
Poe most sajnálta igazán, hogy Rey nem jött velük. Mert
akkor két lövegük tüzelt volna, és az ellenséges
vadászoknak semmi esélyük sem lenne.
A hátsó pajzsok találatot kaptak, és a Falcon úgy
meglódult, hogy Poe majdnem kifordult az ülésből.
– Finn! – kiabálta nyugtalanul. – Arról volt szó, hogy
elintézed azokat a vadászokat!
Az egyik TIE hirtelen kitért oldalra, és belevágódott a
jégfalba. Csubakka elégedetten bömbölt.
– Elkaptam egyet! – közölte fennhangon Finn.
– Hogy érted azt, hogy mindkét hátsó pajzs? – kérdezte
döbbenten Poe.
Megszólalt egy éles hangon visító riasztó. Poe a műszerfal
felé nyúlt, hogy elhallgattassa, mire Csubakka felmordult.
 – Mi az? – kérdezte Poe.
Csubakka felfelé és oldalra mutatott, ahol egy óriási
bányagép állt ki a falból. Poe azonnal tudta, hogy ez az a
lehetőség, amire vágyott.
– Jó ötlet, Csubi! – dicsérte a társát, és minden megmaradt
energiát a felső pajzsokba irányított, mert ennél a trükknél
nagyon keskeny volt a hibahatár. – Finn, egyszerre
elintézzük a többi TIE-t!
– Nekem is pont ez jár a fejemben! – kiabált vissza Finn.
A manőver rendkívül veszélyesnek ígérkezett egy
aszteroida belsejében, ahol szinte nulla volt a gravitáció,
viszont a Falcont Poe Dameron vezette, az Ellenállás híres
pilótája. A hátára fordította a Falcont, Finn pedig
elmozdította az alsó löveget, hogy egyenesen előre
tüzelhessen.
– Még ne, haver… jól kell időzíteni – mormolta Poe, aztán
felordított: – Most!
Finn tüzet nyitott, és pillanatokkal később a gépezet levált
a falról. A Falcon még átsüvített alatta, de aztán pont a
három TIE-vadász elé zuhant, amelyek sorban belerohantak.
Robbanások fénye világította meg egy-egy pillanatra a
falakat.
Finn ujjongott, majd azt kiabálta:
– És most gyerünk vissza a bázisra!
Nem sokáig ünnepelhettek. Egyszerre több TIE-vadász
bukkant fel a közelükben, ráadásul több irányból közeledtek
feléjük. Előttük egy gépekkel és hulladékkal teli, függőleges
jégfal meredt fel. Sehová sem menekülhettek. Sehogyan
sem…
Poe-nak szörnyű ötlete támadt.
– Szerinted milyen vastag az a jégfal? – kérdezte a vukitól.
Csubakka bömbölve tudatta, hogy mi a véleménye a
pilóta tervéről.
***
 Finn kapaszkodott, ahogy tudott, mialatt Poe ráadta a
teljes tolóerőt. A vadászok már majdnem utolérték őket.
Látta a gép előtt a jégfalat, és azon töprengett, hogy vajon
mi járhat a barátja fejében. Szinte biztosra vette, hogy meg
fognak halni.
A hajtóművek felzúgtak, és Finn szorosan lehunyta a
szemét. Mielőtt elérték volna a falat, az utolsó gondolata az
volt, hogy legalább nem rohamosztagosként hal meg.
A becsapódás pillanatában megrándult a nyaka. Fém
recsegett, Klaud visított, és a teherhajó úgy rázkódott, mint
a falevél a szélviharban. Finn-nek arra sem maradt ideje,
hogy megkönnyebbülten felsóhajtson, amikor Poe aktiválta
a hiperhajtóművet. A következő pillanatban a Sinta Jégtelep
beleveszett a fénysávokba.
A TIE-vadászok persze követték a Falcont, immár
rendelkeztek a kellő műszaki adottságokkal. Ilyen könnyen
nem lehetett megszabadulni tőlük.
Csubakka hörgött valamit, de olyan gyorsan, hogy Finn
nem értette.
– Mire készül Poe? – kiabálta a pilótafülke felé.
Csubakka komor mordulással tudatta, hogy Poe valami
nagyon rosszra készül.
– Ne aggódj, haver! – mondta fennhangon Poe. – Van elég
üzemanyagunk. Emellett, Rose beszerelt pár gravimetrikus
kompenzátort, hogy biztonságosak legyenek ezek a rövid
ugrások.
– Biztonságosabbak – javította ki a társát Finn. – A
kompenzátorok valamivel biztonságosabbá teszik az
ugrásokat.
– Én is ezt mondtam! Kapaszkodjatok!
A Falcon megint fénysebességre váltott. Finn felmászott a
fedélzetre, és a pilótafülkébe sietett.
Pár pillanattal később a hajó kitört a hipertérből,
méghozzá egy óriási üregféleségben, amelynek
mennyezetéről csillogó, hajógyilkos cseppkövek lógtak.
Finnt elvakították a minden irányból visszaverődő, vadul
villódzó fények, de Poe ügyesen cikázott a kristályalakzatok
között a hajóval. A mögöttük megjelenő TIE-vadászok már
nem voltak ennyire szerencsések. Több gép is
megsemmisült, mielőtt Poe ismét a hipertérbe vitte a
Falcom.
Finn kezdett émelyegni, de igyekezett uralkodni magán.
Ezúttal egy fehér tornyokkal teli, világos térben találták
magukat – a navigációs rendszer képernyőjén az Ivexia
Tükörtornyai felirat villogott. A tükröződő felületek miatt Finn
nehezen tudta megállapítani, hogy melyik torony igazi, és
melyik tükörkép, valamint azt is, hogy hány vadász üldözi
még őket. Poe hirtelen félrerántotta a gépet, és így ha
hajszál híján is, de elkerült egy ütközést, míg közvetlenül
mögöttük több TIE belevágódott egy-egy oszlopba.
Megint ugrottak, és ezúttal a Typhonic-csillagköd kellős
közepében tértek vissza a valós térbe.
És egyenesen egy gigászi űrteremtmény fogakkal
keretezett, óriási szája felé repültek.
– Honnan tudod, hogyan kell csinálni? – érdeklődött Finn,
mialatt a társa kitérő pályára fordította a Falcom.
Csubakka rosszalló hangsúllyal hörgött.
– Igen, de Rey most nincs itt, ugye? – vágott vissza Poe. –
Jól van, az utolsó ugrás! Talán mindörökre…
Klaud visított valamit. A Falcon a hipertérbe ugrott, míg az
utolsó TIE belevágódott a hatalmas teremtmény torkába.
Finn most már biztosra vette, hogy mindjárt rosszul lesz.
***
– A szavát adja? – kérdezte Kylo Ren.
– Erősebb lesz, mint valaha volt – válaszolta Albrekh.
Kylo most találkozott első ízben symeonggal. Az alacsony,
vézna teremtmény alsó állkapcsa jócskán előreugrott, míg
hosszú, hegyes füle minden hangra megrezzent. De ami a
legfontosabb: a lény Sith alkimista volt, aki értett az ősi
fémmegmunkáló eljárásokhoz, és olyan művek kerültek ki a
keze alól, amilyeneket a modern galaxis lakói még sosem
láttak. Terebélyes kőasztalnál állt, és a megígért darabokat
várta.
Kylo elgondolkodott egy pillanatra. Egy ideig magányosan,
a lovagok nélkül folytatta a keresést, de most segítségre
szorult, hogy minél hamarabb megtalálja a roncsvadászt.
A lovagok a háta mögött sorakoztak fel. Érzékelte, hogy
Trudgen és Kuruk közvetlenül mögötte állnak. Könnyen és
meglepően gyorsan sikerült összegyűjtenie őket. Kérdések
és kételyek nélkül engedelmeskedtek neki, továbbra is őt
tekintették vezérüknek.
És most eljött az idő, hogy ismét megszülessen a hatalma
jelképe.
Kylo a kőasztalra öntötte a darabokat, amiket oly
fáradságos munkával szedett össze a Supremacy romos
fedélzetén. Nem tudta biztosan, hogy mit fog kihozni
belőlük az alkimista. Túl sok volt a szilánk, és némelyik a
felismerhetetlenségig eltorzult.
Albrekh izgatottan dörzsölgette össze kesztyűs kezét,
aztán munkához látott. Minden jel arra utalt, hogy sok időbe
fog telni. Kylo ugyan nem a türelméről híresült el, de azért
egyes dolgokra hajlandó volt várni.
Az alkimista szétterítette a darabokat az asztalon, majd
megdöbbentő gyorsasággal és ügyességgel rendezgette
őket. Úgy rakta egymás mellé a szilánkokat, hogy
hamarosan Kylo is kezdte látni, hogyan fognak összeállni
egységes egésszé – egy új sisakká.
Az alkimista aztán forrasztófogókat és egy különleges
pörölyt használva formázta az eltorzult töredékeket. Az
egész helyiségben vörös fények táncoltak, ami az oldalfal
melletti üstben fortyogó, olvadt fémből származott. Albrekh
az imént azt mondta, hogy sarrasi vas izzik ott, a galaxis
legkeményebb féme.
Az alkimista biztos kézzel egymáshoz illesztette, és
mágneses csipeszekkel rögzítette a darabokat. Felkapott
egy hosszú szerszámot, ami úgy nézett ki, mint egy
fémkígyó, és folyékony vassal töltötte fel a szilánkok közötti
hézagokat. A fém azonnal kihűlt, és az acélnál is erősebb,
vörös kötőanyagot alkotott.
Kylo Rent mindig is megigézte a hatalom. A rendkívüli
szakértelem is egyfajta hatalom volt, így most lenyűgözve
figyelt, mialatt Albrekh újra és újra megismételte az eljárást,
vagyis a helyére illesztette a soros darabot, és olvadt
fémmel odahegesztette. Hihetetlen türelemmel,
összpontosítással és pontossággal dolgozott. Kylo
néhányszor ökölbe zárta és kinyitotta a kezét, és azon
csodálkozott magában, hogy az alkimista ujjai hogyan nem
görcsölnek be, és a bőre miért nem ég hamuvá. Nyilván a
kesztyű védte a kezét a gyilkos forróságtól, ami alighanem
egy olyan szövetből készült, aminek az előállítása megint
csak a Sithek titka volt, és rég feledésbe merült a
galaxisban.
Az alkimista végül alacsony állványra rakta a sisakot, és
egy jókora merőkanállal vizet öntött rá. A víz java része
hangosan sisteregve gőzzé vált, és eltakarta a kész művet
Kylo elől. De Albrekh kitartóan zúdította a vizet a sisakra,
mígnem teljesen lehűlt.
Az alkimista végül levette a kesztyűjét, puszta kézzel
megfogta a sisakot, és Kylo felé nyújtotta.
– Most már nyugodtan felveheti! – mondta elégedetten.
Kylo átvette, és megcsodálta. A sisak baljós szépséggé
alakult. Formára ugyanolyan volt, mint eddig, viszont immár
villámokra hasonlító, vörös sávok futottak át rajta.
Összetört, de újjászületett. Mint a lovagok. Mint annak
idején Vader.
Ren Lovagjai tisztelgésre emelték a fegyverüket, mialatt
Kylo a fejére húzta a sisakot. Nehezebb volt, mint az előző
változat. Olvadt fém szaga áradt belőle. Tökéletes volt.
***
Kylo Ren és a lovagjai döngő léptekkel vonultak a
Steadfast egyik folyosóján. A lobogó fekete köpenyt, és
vészjósló, fekete sisakot viselő alakok mindenki számára
ijesztő látványt nyújtottak. A rohamosztagosok és a tisztek
azonnal kitértek az útjukból, amint megpillantották őket.
Kylo csak egy-egy pillantásra méltatta őket. Az előbb kapta
a hírt, hogy elfogtak egy kémet. És nála jobban senki sem
tudta, hogyan kell bánni a kémekkel.
Végül Griss admirális előtt állt meg, aki mindig, minden
körülmények között makulátlanul tiszta és rendezett
egyenruhát viselt. Az admirális lenézett egy pillanatra a
sárfoltokra, amiket a csapat hagyott maga mögött a padlón,
de igen bölcsen egyetlen szót sem szólt.
Griss mögött rohamosztagosok közeledtek, akik egy
sárgás-zöldes bőrű teremtményt vonszoltak magukkal – a
lény fejéből két nagy szarv meredt felfelé, az állkapcsából
pedig két kisebb lefelé. A bányászok narancssárga termő-
kezeslábasát viselte, az ábrázatán kihívó kifejezés honolt.
– Legfőbb Vezér! – mondta fennhangon Griss admirális. – A
Jégtelepen fogtuk el, uram. Egy áruló.
Kylo nem tétovázott. Aktiválta a fénykardját, és
tévedhetetlen pontossággal, villámgyorsan lesújtott. Az
áruló feje lehullott, és az egyik szarv hangosan koppant a
fémpadlón.
***
A tisztek – Quinn, Pryde, Hux, Parnadee, Engell és még
néhányan – már az asztal körül ültek a főparancsnoki
tárgyalóteremben, amikor Kylo Ren Legfőbb Vezér bevonult
a helyiségbe.
Lecsapta az áruló fejét az asztalra, és elégedetten látta,
hogy mindenki összerezzen, még Pryde is. Hátat fordított
nekik, elindult az ablak felé, és fennhangon kijelentette:
– Ez az alak most már nehezebben fog üzeneteket küldeni
az Ellenállásnak!
Megvárta, hogy a tisztjei alaposan megnézzék a levágott
fejet, és hozzátette:
– Pryde főtábornok már tájékoztatta önöket az Exegolra
való utazásom részleteiről!
 Természetesen, Pryde nem beszélt minden részletről. A
roncsvadászról pár szó esett csak. Viszont, a tisztek
értesültek a bolygón felfedezett flottáról, továbbá, hogy Kylo
alkut kötött Palpatine-nal, amelynek értelmében a császár
az Első Rend rendelkezésére bocsájtja mindenét.
– Az Első Rend hamarosan igazi Birodalommá válik! -
mondta ünnepélyes hangnemben Kylo.
Csend borult a teremre. A levágott fejből zöld folyadék
csordogált, és lassan tócsába gyűlt az asztalon. Hux nem
nézett rá, a tekintetét Kylo maszkjára szegezte.
– Érzékelem, Hux tábornok, hogy kínosan érzi magát a
társaságomban – jegyezte meg Kylo.
– A sisakról beszél, uram? – kérdezte riadtan pislogva Hux.
– Nem, uram! Szép munka!
– Nekem is tetszik! – közölte gyorsan Parnadee tábornok.
– Ezek az exegoli szövetségesek – mondta Quinn
tábornok.
– Nekem úgy tűnik, egy kultusszal van dolgunk. A Sithek
visszatérését várják. Varázslók és jövendőmondók…
Mialatt beszélt, a hangjából gyűlölet érződött. Valaha
tisztként szolgálta a Birodalmat, és kevés türelme volt
bármihez, ami vallásokhoz vagy miszticizmushoz kötődött.
Kylo viszont úgy gondolta, hogy a tábornoknak túl kell
tennie magát ezen, ha meg akarja tartani a pozícióját.
Végignézett a tisztjein, és az arckifejezésüket
tanulmányozta. Quinn szavai hallatán a legtöbben kínosan
érezték magukat, különösen Hux, akinek meg-megrándultak
az arcizmai.
– Lehet, hogy varázslók, de akkor több ezer
csillagrombolót varázsoltak a semmiből – mutatott rá a
tényre Pryde főtábornok. – A Sith flotta megsokszorozza az
erőnket! – Hirtelen Hux tábornok felé fordult. – Ezzel
visszakapjuk azt, amit a Csillagpusztító megsemmisülésével
elvesztettünk! – mondta neki olyan hangon, ami szemernyi
kételyt sem hagyott afelől, hogy kit tart felelősnek azért a
veszteségért.
 Pryde egyike volt azon keveseknek, akik minden látszat
szerint nem féltek Kylo Rentől. Kylónak ez a legkevésbé sem
tetszett, és rég megszabadult volna Pryde-tól, ha nem lett
volna olyan rátermett tiszt. Ráadásul, Hux sem érezhette
magát biztonságban, amíg akadt a tisztikarban valaki, aki
okosabb, tapasztaltabb és magasabb rangú nála. Kylo úgy
gondolta, hogy ez talán kicsinyesség a részéről, viszont, ha
időről időre egymásnak ugrasztotta a tisztjeit, kevésbé
kellett tartania attól, hogy összefognak ellene.
– Fokoznunk kell a toborzásra tett erőfeszítéseinket –
vélekedett Parnadee tábornok, és kárörvendő tekintettel
nézett Engell tábornokra. – Többet kell begyűjtenünk a
galaxis fiataljai közül…
Engell bólogatott. Phasma halála után nagy űr maradt a
toborzás területén, és ő valóban keményen dolgozott. Kylo
méltányolta is a nő lelkesedését.
– Ez a flotta… – mondta ekkor Quinn tábornok. – Mi is ez…
ajándék?
Ez volt az a kérdés, amire Kylo nem akart válaszolni.
– Mit kért cserébe Palpatine? – tudakolta Quinn. – Netán…
Kylo előrelendítette a karját, és megidézte minden
haragját, minden türelmetlenségét. Quinn tábornok
felrepült, és a mennyezetnek vágódott. Hallani lehetett,
hogy valami eltörik a testében, de mindegy volt, hogy
halálos sérülést szenvedett-e vagy sem, mert Kylo addig
préselte a mennyezethez, amíg rémülten tátogva
megfulladt.
Kylo ezalatt lenézett a tisztjeire. Huxot szemmel láthatóan
megrázta az eset. Helyes.
– Készüljenek fel, hogy szétzúzzanak minden világot, ami
ellenáll nekünk! – parancsolta éles hangon. – Addig a
lovagjaim és én megkeressük a roncsvadászt.
A császár a lány halálát akarta. De Kylo mást tervezett.
Igen, el akarta pusztítani a múltat. Igen, meg akarta
szerezni a teljhatalmat a galaxis felett. És az Exegolon látott
óriási flotta sokat segíthetett neki.
 Csakhogy ő úgy akarta megvalósítani mindezt, hogy a
lány mellette áll.
Sajátos és titokzatos kapcsolat kötötte össze őket.
Legyőzték Snoke-ot. És Kylo biztosra vette, hogy együtt
legyőzhetetlenek lesznek.
 Negyedik fejezet
Régi könyvek és tekercsek hevertek mindenütt a
munkapadon, és Rey már vagy századszorra tanulmányozta
át őket. Azok a feljegyzések, amiket Luke írt a Jedik
felkészüléséről, felbecsülhetetlenül értékesnek bizonyultak.
C–3PO lefordította a többi szöveg nagy részét, aminek révén
Rey megismerhette a Jedik és a Sithek történelmét. De
egyes részek megmaradtak rejtélynek, mert olyan régi vagy
titkos nyelveken íródtak, amik még a protokolldroid
adattárában sem szerepeltek.
Az igazán furcsa az volt, hogy a rejtélyes feljegyzések egy
része Luke kézírásával készült, ami azt jelentette, hogy meg
kellett fejteni őket. Rey egyik barátja, Beaumont – aki valaha
történész volt, míg manapság hírszerzőként szolgálta az
Ellenállást – keményen dolgozott, hogy megfejtse a
titkosírást, és Rey remélte, hogy hamarosan megkapja a
válaszokat.
De addig is, nyomokat keresett a már lefordított
szövegekben, amelyek segíthetnek neki értelmezni a
látomását. Vagy ami még jobb lett volna: segítenek
megtalálni a lelki békéjét. Most, amikor az Erő ébredezett
benne, több kérdése volt, mint valaha, főleg a Kylóval való
kapcsolatáról, a régi idők Jedijeiről, és a rémálomba illő
látomásokról, amelyek időről időre rátörtek. Arra gondolt,
hogy ha ő is olyan nyugodt lenne, mint Leia, talán
mindenestől eltűnnének a látomások. És jobban aludna,
jobban menne neki a felkészülés, és olyan Jedivé válhatna,
akire joggal lenne büszke Leia, de még Luke is.
Leia egyszer megemlítette, hogy néha hallja a bátyja
hangját. De Luke sosem jelent meg Rey előtt semmilyen
formában. És nem akart jobban belegondolni, hogy ennek
mi lehet az oka. Még azt sem tudta biztosan, hogy egy Jedi
mesternek mit jelent a halál. Luke-ból maradt valami ebben
a világban, ezt biztosan tudta. De nem értette. Néha
megrémítette, hogy mennyi mindent nem tud még.
Harcra vágyott, de a jakkui lány még nem tűnt el belőle,
és azt a lányt csak a túlélés érdekelte. És igazat adott Leiá-
nak: fel kellett készülnie. De hogyan is tanulhatott volna
meg mindent a rendelkezésére álló időben? Mert a
látomásai alapján egyvalamit biztosan tudott: a háború
hamarosan utoléri, akár készen áll, akár nem.
Eddig jutott a töprengésben, amikor meghallotta Nimi
Chireen kiáltását:
– Rey! Visszatért a Falcon!
Rey a hír hallatán megkönnyebbült. Az imént már
elkezdett komolyan aggódni a barátaiért.
– Kösz, Nimi!
Nimi pilótaként szolgált, és nemrég kapott saját
vadászgépet. Poe rendkívül tehetségesnek tartotta.
Rey a leszállópályának kijelölt területhez futott, ami nem
volt több, mint egy jókora tisztás az őserdőben. Kapóra jött,
hogy a Falcon akár egy kreditlapra is le tudott szállni.
Megtorpant, amikor meglátta a hajót, és erős fájdalom
nyilallt a szívébe. A hajtóműből fekete füst szállt fel. A
héjazaton égésnyomok sötétlettek. Az alternálótokból egy
halom elégett kábel maradt, míg a rekeszük eltorzult. Mit
művelt Poe?
A pilóta ebben a pillanatban sétált le a rámpán, és Rey
egy pillanatra megfeledkezett a haragjáról, mert örült, hogy
a férfi ép bőrrel hazatért.
– Hé, ég a hajó! – kiabálta Poe, mialatt droidok és
technikusok oltóhabot fecskendeztek a füstölgő modulokra.
– Ég az egész! Lángol a hajó! – Ebben a pillanatban
meglátta a felé tartó Reyt, és odakurjantott neki: – Hé, szia!
– Szia! – köszönt Rey. – Hallom, van valahol egy kém?
Poe kissé megviseltnek és fáradtnak tűnt. A homlokán
verejték gyöngyözött, az inge tele volt olajfolttal. A jelekből
ítélve mindent megtett, hogy a hazaút alatt elvégezze a
legsürgősebb javításokat.
– Jól jött volna a segítséged odakint – dörmögte bólogatva.
– Hogy ment?
– Elég pocsékul.
Valami szikrázni kezdett a Falcon hasán.
– Han hajója… – kezdte Poe, de a torkán akadt a szó, mert
meglátta BB–8-at, és a droid szerszámtárolójának behorpadt
fedőlemezét. – Mit műveltél a droiddal? – csattant fel
ingerülten.
– Te mit műveltél a Falconnal? – vágott vissza Rey.
– A Falcon jobb állapotban van, mint BB–8!
– BB–8 nem lángol!
– Már az, ami megmaradt belőle! – felelte dühösen Poe.
Rey nem is nagyon értette, hogy Poe miről beszél. Hiszen
csak egy fedőlemez sérült meg!
– Mondd el, mi történt! – vágta oda mérgesen, hogy témát
váltson.
– Előbb te!
– Tudod, mi vagy te? – kérdezte Rey, és örömtelen mosolyt
villantott a férfira.
– Tessék, hallgatlak! – felelte Poe, és felvonta a jobb
szemöldökét.
– Nehéz eset. Igen, te egy nagyon nehéz eset vagy!
– Hát, te meg… – válaszolta Poe, de nem tudta folytatni,
és csak felbőszülve fújtatott.
– Rey! – kiáltotta ebben a pillanatban Finn.
– Finn! Hát visszatértél! – kiabálta jobb kedvre derülve
Rey.
Finn lesietett a rámpán, és mosolyogva tartott a lány felé.
– Hajszálon múlt! – felelte vidáman.
Finn az utóbbi időben az Ellenállás szabályzatát
megszegve megnövesztette a haját, amitől kicsivel
felszabadultabbnak tűnt. Mindent egybevetve úgy látszott,
hogy több hónappal a Craiten történtek után Finn kezdi
jobban érezni magát a bőrében.
 BB–8 lelkesen trillázva mesélte Poe-nak, hogy mik
történtek a táborban, Rey pedig szorosan magához ölelte a
barátját. Mindig nehezére esett elengedni Finnt,
valahányszor veszélyes küldetésre indult. És mindig
megkönnyebbült, amikor a férfi épen, egy darabban jött
vissza.
– Haver, hát te hogy nézel ki? – dohogott Poe a droid
sérülését vizsgálgatva.
– Rossz kedve van? – kérdezte Rey félig a pilóta felé
fordulva.
– Neki? Mindig – dörmögte a fejét csóválva Finn.
– Szóval, van egy kémünk? – kérdezte Rey.
Csubakka dühös hörgést hallatott.
– Fényszökkenés? – kérdezte döbbenten Rey.
Finn összerezzent, és felsóhajtott.
– Ó, barátom…
– Visszajöttünk, nem igaz? – csattant fel Poe.
– A kompresszor kész van! – jelentette ki vádló hangon
Rey.
– Tudom – dünnyögte Poe. – Ott voltam, amikor
megtörtént.
– A Falconnal nem lehet fényszökkenéseket végrehajtani!
– mondta Rey, mert már nem tudta türtőztetni magát. Hogy
volt képes Poe ilyen veszélynek kitenni az Ellenállás
legértékesebb hajóját? Emellett, ő maga imádta a hajót…
– Hát, ezek szerint mégiscsak lehet – válaszolta Poe
szemrebbenés nélkül.
– Srácok! – szólt közbe Finn, hogy megbékítse a feleket. –
Még épp csak hazaértünk.
– Mi történt? – kérdezte Rey.
– Rossz hírt kaptunk, az történt – felelte Poe.
Rey egyre csalódottabb lett. Azt felfogta, hogy Poe nagy
megrázkódtatáson esett át, de információra volt szüksége.
Finnre pillantott, és odaszólt neki:
– Sikerült felvenni a kapcsolatot a kémmel, vagy nem?
 – Éppenséggel sikerült. Van egy kém az Első Rendben –
erősítette meg Finn. – Üzenetet küldött nekünk.
Poe elindult valahová, de nem állta meg, hogy ne
mondjon még valamit Reynek:
– Ráejtettél egy fát BB–8-ra!
– Te pedig kinyírtad mindkét alternátort! – vágott vissza
Rey.
– Srácok… – mondta ismét Finn.
– Legközelebb talán gyere velünk! – felelte Poe. Mostanra
ideges és dühös lett, de Rey érzékelte, hogy ennek kevés
köze van BB–8-hoz.
– Te is tudod, hogy én mindig veletek akarok menni! –
válaszolta keserűen.
– Rey… – mondta Finn.
– De nem jössz! Mert itt készülsz fel… mire is? – kérdezte
Poe, majd vett egy mély lélegzetet, és úgy tett, mintha
elgondolkodna. Aztán minden mellébeszélést félretéve,
egyenesen kimondta: – Te vagy a legjobb harcosunk. Terád
odakint van szükség, nem pedig itt!
Rey erre semmit sem tudott mondani. Poe-nak igaza volt.
De Leiának is igaza volt. Fel kellett készülnie, amennyire
csak lehetséges, hogy szembenézzen azzal, ami közeledett
feléjük. És azt kívánta, bárcsak lenne megoldás arra, hogy
Poe-t és Leiát is elégedetté tegye.
Poe hirtelen meglátott valakit, és Rey örült, hogy nem kell
tovább elviselnie a férfi szigorú, átható tekintetét.
– Hé, ifjú barátom! – kurjantott a pilóta. Aftab Ackbar
közeledett, a néhai admirális fia. Az ifjú mon calamari remek
pilóta volt, ráadásul annak is megmutatkoztak már a jelei,
hogy megörökölte az apja taktikai érzékét. Leia őt is
taníttatta, hogy minél hamarabb kibontakozzanak a
képességei, és elégedett volt a fiú fejlődésével.
– Vidd el R2-t adatletöltésre és karbantartásra! –
rendelkezett Poe.
– Igenis, parancsnok! – felelte Ackbar, és távozott a
droiddal, míg Poe és BB–8 elindultak Rose szervizállomása
felé.
Rey és Finn a Tantive IV felé indultak, és amikor elhaladtak
a blokádtörő hatalmas leszállótalpai mellett, Rey azt
kérdezte:
– Szóval, mi van az üzenetben?
***
Mindenki összegyűlt a Tantive IV fedélzetén, hogy részt
vegyen az eligazításon: Rey összes barátja, Maz Kanata, aki
tanácsadóként szolgálta Leiát, D’Acy parancsnok, még a
droidok is.
A találkozót Poe nyitotta meg azzal, hogy beszámolt az
eseményekről:
– Köszönet jár C–3PO-nak és Beaumontnak, akik
megfejtették az Első Rendbe beépült kém üzenetét. Úgy
tűnik, valóra váltak a legrosszabb félelmeink. – Elhallgatott
egy pillanatra, mintha vonakodott volna folytatni. Aztán vett
egy mély lélegzetet, és kimondta: – Palpatine visszatért.
Hogy ez hogyan lehetséges, azt nem tudjuk.
A jelenlévők kivétel nélkül felhördültek.
– Várjunk csak… tényleg elhisszük ezt? – kérdezte a
homlokát ráncolva Rose.
Rey az egész galaxist bejáró üzenetre gondolt, aztán a
saját, vészjósló látomásaira.
– Igen, elhisszük – mondta határozottan.
Aftab Ackbar a fejét rázva megszólalt:
– Az nem lehet… a császár halott. Meghalt a második
Halálcsillagon.
– A sötét oldal tudománya… klónozás. Titkok, amiket csak
a Sithek ismertek – dörmögte Beaumont, és a falat nézve
elgondolkodott. Sokat tudott a Sithekről és a tudásukról, és
ha ő lehetségesnek tartotta, hogy a császár valahogyan
kijátszotta a halált, akkor Rey is.
Emellett, Luke feljegyzéseiben szerepelt az, hogy Sheev
Palpatine az örök élet megszállottja volt. Azt állította
Anakinnak, hogy megtudta az örök élet titkát a mesterétől,
Darth Plagueistől, közvetlenül azelőtt, hogy elárulta és
meggyilkolta. Luke feltételezte, hogy ez hazugság volt, amit
Palpatine arra szánt, hogy átcsábítsa Anakint a sötét oldalra.
De mi van, ha igazat mondott?
– Gondosan megtervezte a bosszúhadjáratát – folytatta
Poe. – A hívei évtizedek munkájával felépítettek valamit. A
galaxis legnagyobb flottáját. Úgy nevezi: a Végső Rend
flottája. Tizenhat óra múlva kezdetét veszi a szabad világok
elleni támadás.
Csubakka morgott valamit.
– Az Ismeretlen Régiókban – felelte Poe. – A császár és a
flotta ott rejtőzik, egy Exegol nevű bolygón.
Rey hirtelen tágra nyitotta a szemét, és felnyögött.
Exegol…
R2-D2 egy helyben táncolt, és sípolva követelte, hogy C–
3PO beszéljen az Exegolról.
– Az a bolygó nem szerepel a csillagtérképeken – kezdte a
protokolldroid –, de a legendák szerint a Sithek titkos, rejtett
világa volt.
Rey alig figyelt a tájékoztatóra. Ezt a nevet hallotta a
látomásában. Sőt, látta is! Teljesen biztos volt benne. Úgy
döntött, hogy visszatér a szálláshelyére, és tovább
tanulmányozza a Jedik írásait. Csendesen kisurrant a
hajóból, és felrohant a kövekkel teli emelkedőn. Amint elérte
a munkapadját, az adóvevőből meghallotta D’Acy
parancsnok hangját.
– Minden bizonnyal ő áll az Első Rend mögött.
– Palpatine mindvégig odakint rejtőzködött – fűzte hozzá
Poe. – Onnan húzogatta a bábjai zsinórjait.
– Mint mindig – mondta Organa tábornok. – Az árnyékban
bujkált, és onnan irányított a kezdet kezdetétől fogva.
– Ha meg akarjuk állítani, akkor meg kell találnunk –
jelentette ki Maz halk, de parancsoló hangon. – Meg kell
találnunk az Exegolt!
Rey kotorászni kezdett a ládában, amelyben az írásokat
tárolta. Hol van már? Félrelökött egyet, aztán még egyet.
 – Ez minden? – kérdezte Rose.
– Bárcsak ennyi lenne – felelte C–3PO –, de attól tartok,
Kylo Ren tudomást szerzett arról, hogy a császár él. És őket
most már csak egy lépés választja el attól…
A droid elhallgatott, mire Connix rászólt:
– Mitől?
Rey elnézett a hajó felé, míg C–3PO bekapcsolt egy holo-
vetítőt, és azt mondta:
– Ha jól dekódoltuk az adást, akkor egy lépés választja el
őket attól, hogy megalapítsák a megállíthatatlan, új
Birodalmat.
A holomezőben apró hajók jelentek meg. A kis méretű,
kéklő egységek arányaiból nem lehetett kikövetkeztetni a
valódi méretüket, de rengetegen voltak.
– Szét fognak zúzni minket – mormolta keserűen Aftab. –
Apám figyelmeztetett, hogy egyszer eljön ez a nap.
Rey ezalatt még mélyebbre ásott a ládában. A keresett
könyv borítóját nagy, kerek pecsét díszítette… Ez az!
Gyorsan felkapta, és visszarohant a hajóba.
A többiek észre sem vették, amikor halkan beóvakodott a
tágas kabinba. Döbbenten nézték a holomezőt, és a
legtöbben csak tátogtak. Alighanem valamennyien
ugyanarra gondoltak.
– És mi még nem készültünk fel – jegyezte meg
Beaumont. – Csak a hajóink fele van bevethető állapotban.
És nincsenek nagy teljesítményű fegyvereink.
– Akkor helyrehozzuk a hajókat – jelentette ki az állát
felszegve Rose. – Gyorsan!
– Barátaim! – szólalt meg ekkor Leia, mire mindenki
elhallgatott, és őt figyelte. – Ez az egyetlen pillanat, ami
számít. Végveszély fenyegeti mindazt, amiért valaha
harcoltunk.
– Ha ez a flotta elindul – tette hozzá Beaumont –, a
szabadság mindörökre eltűnik a galaxisból.
– Tábornok – mondta fojtott hangon Rey. – Beszélhetnék
önnel?
 ***
Leia nem bánta volna, ha Rey másoknak is megmutatja,
hogy mit fedezett fel, de a könyv Luke-é volt, és a lány
mindig is tisztelte Luke emlékét és hagyatékát. Így most
kettesben ültek az egyik kabinban, míg a kötet előttük
feküdt az asztalon.
– Tudom, hogyan juthatunk el az Exegolra – állította Rey, a
mutatóujjával követve egy szövegrészlet sorait. – Mert a
fivére beleírta ebbe a kötetbe.
– Mondd el! – kérte Leia felélénkülve.
– Luke is kereste a bolygót, és majdnem meg is találta –
felelte Rey, közben észrevette a keresett részt, és úgy
fordította a könyvet, hogy a tábornok is láthassa. – Ezeket a
sorokat nem tudom elolvasni, de itt az áll: „hogy eljuss oda,
szükséged lesz egy ilyenre”. Egy Sith útkeresőre. – Rábökött
egy piramis alakú tárgyat ábrázoló rajzra, és hozzátette: –
Ezek mutatják az utat az Exegolra.
Leia egyre szaporábban lélegzett. Ha Luke elkezdte a
keresést, akkor nekik csak annyit kell tenniük, hogy
végigmennek a nyomokon, és ott folytatják, ahol a bátyja
abbahagyta.
– Ha meg akarjuk találni azt a flottát – folytatta Rey hogy
megállítsuk azt, ami mindkettőnk érzése szerint közeleg, be
kell fejeznem azt, amit Luke elkezdett.
Leiának ekkor a torkán akadt a lélegzet.
– Nem! – tiltakozott határozottan. Biztosan tudta, hogy
Rey még nem áll készen, még annyi mindent kell tanulnia.
Biztosra vette, hogy ha a lány túl korán hagyja abba a
felkészülést, átállhat a sötét oldalra. Leia mindig is érezte,
hogy valami a sötét oldal felé vonzza Reyt, ahogyan annak
idején Benben is megérezte ugyanezt.
Csakhogy Rey könyörgő tekintettel meredt rá, és neki
szembe kellett néznie az igazsággal: igen, Reynek még
tanulnia és fejlődnie kellett. De valójában azért nem akarta
elengedni, mert megszerette. Luke beszélt neki arról, hogy a
mester és a padavanja közötti kötelék néha nagyon erős. De
arra már nem figyelmeztette, hogy egyszer talán a lányának
fogja látni a tanítványát…
– Mire készültem mostanáig, ha nem erre? – kérdezte Rey.
– Nem akarok elmenni úgy, hogy nem ad rá engedélyt. De
ha kell, megteszem.
Leia hallgatott, és a fejét csóválta.
– Megteszem! – állította ismét Rey. – A helyemben ön is
ezt tenné.
Leia erre sem tudott válaszolni.
***
Miután Rey elment, Leia fáradtan letelepedett a
menedéke sarkába állított kanapéra. Most érezte át igazán,
hogy mivel állnak szemben. Nem kételkedett abban, hogy a
hatalmas flotta, amit Ben felfedezett – Leia számára Kylo
Ren mindig is Ben maradt –, könnyűszerrel felszámolhatja az
Ellenállást, és minden reményt kiirthat. És ami a
legrosszabb, ezt Palpatine fogja véghez-vinni. Vagyis, ha
nem sikerül megállítani őt, a Sithek ismét hatalomra jutnak.
Palpatine nyilván évek óta szövögette a terveit. Talán
évtizedek óta. Elméletileg ő és Darth Vader voltak az utolsó
Sithek. Ám amikor egy elbukott, egy másik felemelkedett.
Ez mindig így ment.
Leia most már belátta, tudnia kellett volna, hogy
Palpatine-nak van egy tartalék terve. Végső soron, Palpatine
mindig is része volt az életének, gyakorlatilag a születése
pillanatától kezdve. Újra és újra végignézhette, hogy
átvészeli a vereségeket, és még erősebben kerül ki a
harcokból. Tudta Palpatine-ról, hogy okos, elszánt, és
mindig, mindenre felkészül. Mindig legalább két lépéssel jár
mindenki más előtt.
Leia nem tudta, hogy a mostani tartalék terv mit
tartalmaz, de feltette volna Han kitüntetését is arra, hogy
többről szól, nem csupán csillagrombolók óriási flottájáról.
 Aztán ismét Reyre gondolt, hogy milyen komoran számolt
be a baljós látomásáról. Bizonyosan nem mondott el
mindent, de Leia nem akarta erőltetni a dolgot – úgy
tartotta, hogy egy jó vezető sosem tesz ilyet. Viszont, az is
megfordult a fejében, hogy ha a látomásnak volt valami
köze a Sith flottához, akkor most talán kivételt tehetne.
Mindenesetre, lépniük kellett. Méghozzá, azonnal. Mielőtt
Ben egyszer s mindenkorra megszerzi Darth Vader
hagyatékát.
Csakhogy Leia annyira, de annyira fáradt volt. Mindeddig
azt remélte, hogy lesz még egy kis ideje… hogy rendesen
felkészítse Reyt, hogy jó parancsnokot faragjon Poe-ból,
hogy segítsen Finn-nek, Connixnak és Rose-nak
kibontakoztatni a vezetői képességeiket.
De nem adatott meg neki ez a fényűzés. Sem az, hogy
megpihenhessen, de még csak az sem, hogy
szomorkodhasson.
Hirtelen megérezte, hogy D’Acy megjelenik a háta
mögött.
– Cselekednünk kell – mondta neki halkan Leia.
D’Acy, ez a középkorú, szőke nő túl magas rangú és túl
magasan képzett volt ahhoz a munkához, amit magára
vállalt, amikor megteremtették és működésbe hozták a
támaszpontjukat. Ezzel párhuzamosan Leia barátja és
tanácsadója lett. Neki és Maz Kanatának köszönhetően Leia
néha majdnem megfeledkezett az Amilyn Holdo elvesztése
miatti bánatáról. De csak majdnem.
– Kitalálunk valamit – felelte megértőén D’Acy.
– Amikor utoljára segítséget kértünk, senki sem jött –
mondta Leia. – Senki sem reagált a felhívásra.
Mialatt kimondta a keserű szavakat, elismerte magában,
hogy ez azért nem ilyen egyszerű. Néhány kockázatos
küldetésnek köszönhetően – ezeket Poe, Rey, Finn és Snap
vezette – kiderítették, hogy az Első Rend könyörtelenül
üldözi az Ellenállás szimpatizánsait, korlátozza a
kommunikációt, elvágja az ellenállás vonalait, letartóztatja,
vagy akár meg is öli a szövetségeseket. Röviden: senki sem
reagált a felhívásra, mert nagyon kevesen hallották.
Azon a napon, a Craiten, Leia az élete legsötétebb perceit
élte át. Akkor azt hitte, hogy kialudt a remény szikrája. Ott
ült a lázadók régi állomáson, kimerülten, kifogyva a
lehetőségekből, mialatt az Első Rend bevetett egy
ostromágyút, ami rövid úton elbánt volna az üreget lezáró
kapuval. Mindannyian azt hitték, hogy meg fognak halni, és
az Ellenállás is meghal velük.
És akkor megjelent Luke. Lefoglalta az Első Rendet annyi
időre, hogy az ellenállók elmenekülhessenek, és
folytathassák a harcot. Azóta felvették a kapcsolatot a régi
szövetségesekkel, és igyekeztek maguk közé állítani
mindenkit, akinek fontos volt az ügy. Az például, hogy Maz
Kanata csatlakozott hozzájuk, felért egy főnyereménnyel –
neki több összeköttetése volt, mint mindenki másnak
együttvéve. A csapat egyre gyarapodott. Kevés hiányzott
hozzá, hogy olyan sereggé váljanak, amivel számolni kell.
Leia ma már tudta, hogy tévedett, amikor azon a napon
elvesztette a reményt. És megfogadta, hogy soha többé
nem követi el ezt a hibát.
Felállt, hogy induljon. Rengeteg feladat várta.
***
Rey éppen csak végzett a csomagolással, amikor Maz
megjelent a szálláshelyén. Az apró termetű nő nem látszott
veszélyesnek, de nagy, barátságos szemében és a
hangjában volt valami, aminek révén mindig elérte, hogy
Rey megtegye azt, amire megkérte.
– Leia és Rose itt maradnak, hogy megtervezzék a flotta
elleni támadást – közölte Maz. – De addig nem
támadhatunk, amíg te nem fejezed be Luke küldetését.
Amíg meg nem találod az Exegolt.
Rey érezte, hogy felgyorsul a szívverése. Azt már tudta,
hogy meg kell tennie. És meg is akarta tenni. Csak éppen
úgy érezte, nem áll készen.
 – Maz… lehet, hogy miattam kerül majd veszélybe a
küldetés… mindenki – mondta halkan. – Attól félek, hogy…
– Nincs más – szólt közbe Maz gyengéden, de
határozottan. – Az Exegol megkeresése Jedinek való feladat.
Rey a félkész fénykardra pillantott. Maz annak idején
biztatta, hogy vegye magához Luke fénykardját – mindenki
másnál hamarabb látta meg, hogy mi lesz belőle.
– Nem vagyok Jedi – válaszolta Rey. – Még nem. Nem
vagyok olyan erős, mint Leia gondolja.
– Addig nem tudod, milyen erős vagy – felelte Maz, és
közelebb hajolt –, amíg nem tudod, milyen erősnek kell
lenned.
– A sötét oldal hívei terveznek valamit velem – vágott
vissza Rey a fejét rázva. – Ha most elmegyek, Kylo Ren meg
fog találni.
Maz a legkevésbé sem rendült meg.
– Már máskor is szembenéztél vele – emlékeztette a lányt,
és rántott egyet a vállán.
– Nem tőle félek – vallotta be Rey már-már suttogva.
Maz pár pillanatig némán tanulmányozta őt, végül azt
mondta:
– Ahhoz, hogy megtaláld a galaxis legsötétebb helyét,
szembe kell nézned önmagad legsötétebb részével.
Valahogy tudta, hogy Rey mitől tart a legjobban. Maz
valahogy mindig, mindent tudott.
– Menned kell! – tette hozzá Maz. – Ide is az Erő vezetett
téged. Bíznod kell benne! Mindig.
Rey leválasztotta az üzemanyag-tömlőt a Falcon
töltőcsonkjáról. Rose megint csodát tett: működésre bírta a
kompresszort, és megjavította az alternátorokat. Maga Rey
eltüntetett néhány égésnyomot, és újrahangolta a hátsó
pajzsokat. A hajó majdnem menetkész állapotban volt, ő
pedig izgatottan várta, hogy indulhasson. Másodpercek
választották el attól, hogy végre ismét a kormányhoz üljön.
Röviddel azután, hogy létrehozták a bázist az Ajan
Klosson, részt vett néhány küldetésen Finn-nel és Poe-val,
de most már hónapok óta nem hagyta el a bolygót. Nem
létezett számára más, csak a felkészülés, a felkészülés, a
felkészülés. Régi írásokat böngészett Beaumont és C–3PO
segítségével. Dolgozott előbb Luke, aztán a saját
fénykardján. De már nagyon vágyott rá, hogy láthassa az
űrt. Hogy ismét harcoljon. Hogy valóban hasznosnak érezze
magát.
Megtörölte a kezét, a Falcont megkerülve a rámpa felé
indult, és majdnem nekiment Rose-nak.
– Köszönöm! – hálálkodott őszinte örömmel. – Nem tudom
elhinni, hogy ilyen gyorsan kipofoztad a hajót.
– Tudod, hogy bármit megteszek érted és a Falconért –
felelte mosolyogva Rose.
Rey sok mindent szeretett volna mondani a fiatal nőnek,
de beérte annyival:
– Te mindig nagyon kedves vagy velem. Te, Beaumont,
Connix és Snap…
Rose hirtelen megkomolyodott, és gyanakodva közbeszólt:
– Miért beszélsz úgy, mint aki végső búcsút vesz?
– Nem! Szó sincs róla! Csak… – tiltakozott Rey, de
elhallgatott, mert nem tudta, mit próbál elmondani.
Mielőtt kitalálhatta volna, Rose megölelte, és azt mondta:
– Én is! Most pedig menj, és csináld azt a Jedi-dolgot!
Még egy utolsó, erős szorítás, aztán Rose a Falcon felé
indult, hogy megnézze a leszállótalpakat.
Rey éppen felkapott egy ládát, hogy a fedélzetre vigye,
amikor majdnem összeütközött Poe-val.
– Szóval, rendbe hozattad ezt a szépséget – állapította
meg Poe.
– Igazad volt nemrégiben! – fakadt ki váratlanul Rey. –
Nem maradhatok itt tovább. Folytatom azt a kutatást, amit
Luke kezdett el valamikor a múltban. Megkeresem az
Exegolt.
– Igen, tudom – felelte Poe, és barátságosan vállon
veregette a lányt. – Mi pedig veled megyünk. Csubakka,
megjavítottad azt a kompresszort?
 Csubakka harsány morgással közölte, hogy Rose sokat
segített neki.
Rey tátogva állt, míg Poe és Csubakka felemeltek egy
nagy ládát, és elindultak vele a rámpa felé. Mielőtt
tiltakozhatott volna, megjelent mellette Finn. Hát ő is?
Összeszedte magát, vállon ragadta a férfit, és rászólt:
– Egyedül kell mennem!
– Egyedül, és a barátaiddal – jelentette ki Finn.
– Nem! Ez túl veszélyes!
Finn a ládát cipelő társaik felé biccentett, akiket még BB–8
is követett, és elégedetten kijelentette:
– Együtt megyünk!
Csubakka bömbölve tudatta, hogy egyetért.
BB–8 hangos füttyögéssel jelezte, hogy ő is menni akar.
– Teljes mértékben egyetértek – közölte C–3PO.
Rey végignézett a társain. Poe a szemöldökét felvonva
meredt rá, mintha biztatni akarta volna, hogy rajta,
próbáljon csak tiltakozni. Finn komolynak és elszántnak
látszott, mint mindig. Csubakkáról pedig lerítt, hogy nem
akar mást, csak felszállni végre.
Valamennyien a barátai voltak. És nagyon féltette őket.
Ennek ellenére nem tudott ellenállni a késztetésnek, és
elmosolyodott.
Az, hogy tudott valamit, egészen más volt, mint az, amit a
szívében érzett. Azt már régebben érzékelte, hogy egy ideje
nincs egyedül, de most már tudta, és ez a tudat olyan
csodálatos volt, hogy szinte fájt. Könnyek árasztották el a
szemét. Régebben a magány rettenetesen meggyötörte. És
most az érzés, hogy tartozik valahová, szintén gyötrelmet
okozott neki, de teljesen más jellegűt.
***
Mialatt a csapat készülődött, Beaumont végzett még némi
kutatást. És most Rey és a barátai összegyűltek, hogy
meghallgassák, mit derített ki a hírszerző.
 A karcsú, szőke hajú Beaumont Kin fiatalabbnak tűnt a
valódi koránál. Sárfoltokkal tarkított, zöld dzsekit viselt, és
mindig fegyvert hordott – de csakis azért, mert szigorú
parancsot kapott Rose-tól és Connixtól, akik állították, hogy
még egy tudósnál is állandóan lennie kell egy jó
sugárvetőnek.
A férfi most az asztalra kirakott Jedi írások fölé hajolt. A
lapok széle a magas páratartalom miatt felkunkorodott. Rey
már régebben elhatározta, hogy amint megtudják a
könyvekből mindazt, amit lehet, konzerváltatja valamennyit,
és berakja őket egy hermetikusan záródó ládába. Bár
egyelőre csak remélte, hogy lesz rá lehetősége az
Ellenállásnál.
– Elemeztem Luke titkosírással írt sorait – közölte
Beaumont. – És megtudtam még pár dolgot az útkeresőkről.
– Rámutatott egy, az immár ismerős, piramis alakú tárgyat
ábrázoló rajzra, és folytatta: – Csupán kettő készült belőlük:
egy a mindenkori Sith mesternek, egy pedig a tanítványnak.
Rey közelebb hajolt a könyvhöz. Mindig is furcsának találta
az útkeresőn látható ábrákat. A körök és vonalak együttesen
az ősrégi, kezdetleges csillagtérképekre emlékeztették.
Beaumont ekkor egy szövegrészre mutatott, és tovább
magyarázott:
– Luke a császár útkeresőjére vadászott, de a nyomok
megszakadtak egy Pasaana nevű sivatagos bolygón.
– A Middian-rendszerben? – kérdezte Finn. Rey már
hallotta a nevet. A Niima állomáson találkozott egy
alkatrész-kereskedővel, aki rendszeresen üzletelt a Middian-
rendszerben.
– Jártál már ott? – kérdezett vissza Beaumont. – Az egész
rendszerben nem lehet szerezni egy tányér rendes ételt. De
legalább a Pasaanát nem szállta meg az Első Rend.
Finn bólogatott, de aggodalmas képet vágott, és Rey
pontosan tudta, hogy a férfi mire gondol: egyelőre nem
szállta meg az Első Rend.
– Szóval, a Pasaanán kezdünk – dörmögte Poe.
 – Igen – erősítette meg Beaumont. – Luke megadta a
koordinátákat. A helyszín a Tiltott Völgy.
A csapat tagjai elkomorodva néztek össze. A név nem sok
jót jósolt…
***
Leia meghallotta a testvére hangját.
Leia…
– Nem, Luke – suttogta alig hallhatóan.
Itt az idő – felelte neki Luke. Immár jó ideje kérte őt, és
mostanra hajlíthatatlannak tűnt.
– Nem, még nincs – válaszolta Leia halkan, de elszántan.
A szálláshelyén állt, és Han kitüntetését szorongatta a
kezében. Azóta tartotta magánál, hogy Ben megölte Hant.
Nem lepődött volna meg, ha a hüvelykujja árkot vájt volna a
vésetekkel díszített fémkorongba, annyit dörzsölgette,
mialatt felelevenítette az emlékeit.
Hirtelen egy másik hangot hallott – ez utóbbi szintén
hajlíthatatlanságról tanúskodott, és a háta mögül jött.
– Amikor Hannak adta azt a medált, honnan tudta? –
kérdezte Maz Kanata.
Leia megfordult. Az apró teremtmény Luke fénykardját
tartotta a kezében. Leia, mint már oly sokszor, ezúttal is
meglepődött azon, hogy egy ilyen kicsi valakinek hogyan
lehet olyan félelmetes a megjelenése. Maz a személyisége
révén valahogy betöltött minden helyiséget, amibe belépett.
– Honnan tudta, hogy az élet hová sodorja? – kérdezte
Maz, és miután nem kapott rögtön választ, legyintett egyet,
és más témára tért át. – Szóval… tudom, hogy félti Reyt.
Félti, mert a lány vonzódik a sötét oldalhoz. Tudok róla. És
arról is, hogy a látomásaiban látta őt meghalni.
Leia elkomorodva nézte Mazt, és arra gondolt, hogy talán
túl sokat mesélt el neki.
– Viszont, ahogy arra gyakran emlékeztet – folytatta Maz
–, a jövő sosem biztos. A lánynak meg kell találnia az igazi
útját.
 – Az igazi útját… – mormolta Leia. A fia vajon az igazi
útján jár? Már beletörődött abba, ami történt, de nem tudta
elhinni, hogy ez Ben igazi útja. És abban sem tudott hinni,
hogy Reyé is.
Maz szavaiban volt valami, ami zavarta őt. Ismerte ezt az
érzést. Az Erő próbált elmondani neki valamit. Reyről és az
utazásáról.
– A lelke erős, barátom – mondta Maz. – De nincs jól. A
teste egyre gyengébb. Engedje el a lányt! És adja neki Luke
fénykardját!
Leia sóhajtott egyet. Amikor kirepült az űrbe a Raddus
hídjáról, nem úszta meg károsodás nélkül a vákuumot. Az
Erőt használva megmentette magát azon a napon, de a
teste nagy árat fizetett.
Maz Leia felé nyújtotta a kardot, és ő tiszteletteljes
mozdulattal átvette.
– Tegye meg, amit megtehet! – mondta végül Maz. – Amíg
van remény.
***
A csapat tagjai elbúcsúztak. Rey még egyszer körülnézett,
és elszorult a torka. Könnyen megtörténhetett, hogy erről a
bevetésről nem térnek vissza. Hogyan is tudná egyetlen
hajó maroknyi személyzete megtalálni a valaha létezett
legnagyobb flotta legyőzésének módját? Nevetségesnek
tűnt. De senki nem tudott jobb ötlettel előállni.
C–3PO derékból meghajolva, a rá nem jellemző
szelídséggel magyarázott R2-D2-nek.
– Ha nem térnék vissza, azt akarom, hogy tudd: kiváló
barát vagy. Sőt, te vagy a legjobb barátom.
R2-D2 bánatos füttyögéssel felelt.
– Rose, ez az utolsó lehetőség! – mondta Finn.
– A tábornok megkért, hogy nézzem át a régi rombolók
műszaki adatait – felelte Rose. – Hogy ha megtaláljátok a
flottát, meg tudjuk állítani.
– Ha?
 – Amikor – válaszolta Rose.
– Amikor – nyugtázta Finn, és bólintott egyet.
Megölelték egymást, majd Rose azt mondta:
– Hosszú útra mentek. Vigyázz Reyre! – Elhallgatott egy
pillanatra, majd hozzátette: – És magadra is!
Reyre pillantott, aki biccentett neki. Rey szerette volna őt
is magával vinni erre a küldetésre, de Leiának igaza volt:
Rose-ra itt volt szükség, a bázison. A csillagrombolók
adatainak tanulmányozásán felül sokat tehetett azért, hogy
a hajók harcképes állapotban legyenek.
Rey figyelte a társait, mialatt ismét megölelték egymást,
és kicsit úgy érezte, kimaradt valamiből. Mert nagyon
szeretett volna elköszönni valakitől, csak éppen nem tudta,
hogyan csinálja. Sokáig élt magányosan, és egyelőre még
csak tanulta, hogyan kell kapcsolatot teremteni és
fenntartani. És úgy érezte, ezt sokkal nehezebb megtanulni,
mint azt, hogy köveket lebegtessen, vagy fénykarddal
harcoljon edződroidok ellen.
Lassan körbefordult, és végigjáratta a tekintetét a
támaszponton. Ez a vezetékekkel és szabadon álló
terminálokkal teli őserdő az otthona lett, és nehezebb volt
itt-hagyni, mint gondolta volna.
Hamar megszerette a növényeket, imádta nézni, ahogy az
esőcseppek összegyűlnek a nagy, viaszos leveleken, és
szerette a nedves talaj szagát. Hónapokkal ezelőtt
eldöntötte, hogy a zöld a kedvenc színe – az őserdő, a fű és
az élet színe.
– Indulnunk kéne! – jelentette ki fennhangon Poe, és
amikor észrevette, hogy Rey keres valamit a tekintetével,
odaszólt neki: – Mi az?
– Semmi – felelte Rey, mert úgy gondolta, egy ilyen kis
hazugságot megengedhet magának.
Ekkor meghallott egy másik hangot, és végigáradt rajta a
megkönnyebbülés. Leia kiáltotta a nevét.
A tábornok felé sietett, és amikor odaért hozzá, kifakadt:
– Annyi mindent szeretnék elmondani!
 Beszélnie kellett volna a látomása elhallgatott részeiről.
Szerette volna elmondani Leiának, hogy a felkészítés
mennyit jelent neki. Szeretett volna köszönetét mondani,
amiért kapott egy helyet az Ellenállásban, sőt, még a Falcon
is az övé lett. Szerette volna elmondani, mennyire
csodálja…
– Majd elmondod, miután visszajöttél – felelte Leia, és
maga elé emelte mindkét kezét.
Rey felhördült, amikor meglátta, hogy mit ajánl fel neki a
tábornok: Luke fénykardját.
Óvatosan, tiszteletteljes mozdulattal vette el. Nem igazán
volt biztos abban, hogy kiérdemelte a jogot a fegyverhez.
De ez a fénykard mindig olyan jól illett a kezébe.
Nem tudta türtőztetni magát, és Leia felé nyúlt, hogy
megölelje. Kellemesen meglepődött, amikor a tábornok
viszonozta a mozdulatot, és úgy szorította magához, mintha
sosem akarta volna elengedni. Mindketten lehunyták a
szemüket, és néhány másodpercig így álltak.
Leia végül azt suttogta:
– Sose félj attól, aki vagy.
Rey kinyitotta a szemét. A halk szavak hihetetlen erőt
adtak neki. És célt is. Az Erő talán megmutatott neki
valamit. Vagy csak egy átkozottul jó tanácsot hallott.
Erős érzelmek lettek úrrá rajta, és nem tudott
megszólalni, csak hálásan bólogatott.
***
Rey elhelyezkedett a pilótaülésen. A mellette ülő
Csubakka barátságos mordulással üdvözölte. Összenéztek
egy pillanatra, és Rey mosolyogva megszólalt.
– Ahogy mondod! Repítsük fel ezt a szépséget!
Poe és Finn is belépett a fülkébe, majd C–3PO és BB–8 is
megérkezett. Rey elégedetten nézett végig a maroknyi
csapaton. Ez volt az ő személyzete. A legjobb személyzet a
galaxisban.
 Mialatt a Falcon felemelkedett, Maz és Leia egymás
mellett állva fürkészték a gépet. Leiában fájdalmas emlékek
idéződtek fel. Annak idején ugyanígy nézte végig, hogy Ben
elmegy Luke-kal. És így nézte végig, hogy Han elmegy arra
az utolsó küldetésre. És mint már annyiszor, megint az az
érzése támadt, hogy önmaga egy részétől búcsúzik el.
– Ha Rey megtalálja az Exegolt, talán életben marad –
vélekedett Maz.
Leiához hasonlóan néha Maz is bepillantást nyert
jelenekbe és jövőkbe, látott teremtményeket és helyeket, és
mindezt az Erő adta neki. És Leiához hasonlóan ő is ritkán
értette, hogy miről szólnak a látomásai.
– De ha mégsem – tette hozzá Maz –, akkor a galaxis
lakóira pusztulás vár.
Leia mindent megtett annak érdekében, hogy elrejtse az
aggodalmát Rey elől, ha a szeretetét nem is. Minden jel
szerint a lány volt az utolsó reményük.
 Ötödik fejezet
Hux tábornoknak szednie kellett a lábát, hogy ne
maradjon le a vezérhajó folyosóján vonuló Ren és Pryde
mögött. A háta mögül a lovagok talpának ritmikus
dörrenéseit hallotta. Most már mindig, mindenhová követték
a gazdájukat. Hux gyűlölte a tényt, hogy nem láthatja az
éjjel-nappal maszkot viselő alakok arcát. Néha arra gondolt,
hogy nem véletlenül rejtik el az ábrázatukat: talán
förtelmesen csúnyák, tele vannak sebhelyekkel és
torzulásokkal. De ezt a lehetőséget sem találta
különösebben megnyugtatónak.
Pryde főtábornok menet közben tájékoztatta Rent arról,
hogyan haladnak a dolgok, pontosabban arról, hogy nem
haladnak. Hux nem értette, hogy Pryde hogyan közölhet
rossz híreket úgy, hogy Ren nem csapja le a fejét, vagy nem
fojtja meg az Erővel. A Legfőbb Vezér mindenkivel szemben
könyörtelen volt – kivéve talán a roncsvadász lányt –, vagyis
Pryde-dal valami más lehetett a helyzet. Őt Ren valamiért
életben hagyta. Biztonságban tudhatta magát, és még csak
nem is félt. Hux egy ideje már próbált fényt deríteni a
magyarázatra, de eddig nem sokra jutott.
– Uram, egyelőre nincsenek nyomok – jelentette Pryde –,
de tovább keressük a lányt.
– Arra most nincs idő! – felelte Ren. Most, hogy ismét
sisakot viselt, a hangja tompán és gépiesen szólt. Hux elvből
gyűlölte a sisakokat és a maszkokat, de örült, hogy Ren
hordja, mert így legalább nem kellett látnia a férfi hosszú
haját. Úgy tartotta, hogy a jó vezető mindig példát mutat, és
Ren haja sokkal, de sokkal hosszabb volt annál, mint amit a
szabályzat megengedett. Apró részlet volt ez, annyi
bizonyos, viszont a részletek fontosak voltak, és ez az egy
képviselt mindent, amit Hux utált Renben. Kylo Ren minden
alól kivétel volt. Kívül állt a törvényeken. A
rendezetlenséget, a zűrzavart jelenítette meg a puszta
létezésével.
Hux rég megfogadta, amint ő lesz a Legfőbb Vezér, az lesz
az első intézkedése, hogy megparancsolja Rennek, vágassa
le a haját.
– Nekem kell megkeresnem – tette hozzá Ren a rá
legkevésbé sem jellemző belátással és elfogadással.
– Igenis, Legfőbb Vezér – vágta rá Pryde.
– És amikor megtalálja – szólt közbe Hux –, személyesen
vezetem a megsemmisítő osztagokat a…
– Kutassák át az összes rendszert! Egy YT–1300-as koréliai
teherhajót keressenek! – parancsolta Ren a főtábornoknak,
mit sem törődve Huxszal. – A lány a Millennium Falconnal
utazik. – Ekkor Hux felé fordult, és odaszólt neki. – Ezt a
vadászatot Ren Lovagjai vezetik, Hux tábornok. Most nem
hibázhatunk!
A hangjából nem érződött sem megvetés, sem
türelmetlenség, sem ingerültség – csakis elutasítás.
Hux kiállt a fal mellé, és elgondolkodva nézett a tovább
vonuló Ren, Pryde és a lovagok után. Neki tökéletesen
megfelelt, hogy valamennyien hasznavehetetlen idiótának
tartják. Sőt, előnyösnek tartotta. Bizonyos értelemben ez
volt az ő maszkja, ami eltakarta a valódi énjét.
Végül is, a tény, hogy alábecsülték, lehetővé tette a
számára, hogy megtegyen bizonyos lépéseket. Amik a saját
terve részei voltak.
***
Rey távcsövön át fürkészte a végeérhetetlennek tűnő,
sárga sivatagot. A Pasaana olyannyira hasonlított a Jakkura,
hogy bármilyen különös, furcsa fájdalmat érzett a szívében.
A homok itt vörösebb volt, mint a szülőbolygóján, és a
levegőben ezerféle szag terjengett – ami talán azt jelezte,
hogy itt virágzik az élet. De a nap ugyanolyan kegyetlenül
forrón sütött, a homok ugyanolyan álnok volt, a szél
ugyanolyan poros és száraz.
Hogyan is maradtam életben azon a világon? –
csodálkozott magában Rey. Ahol egy tenyérnyi zöld foltot
sem lehetett látni. Ahol a levegő csontszáraz volt. És ahol
nem védte a lábát egy jó bakancs, amilyet az Ellenállástól
kapott, és nem állt a közelében egy teherhajó, amelyen
teletöltött víztartályok várták.
– Biztos, hogy ez az? – vetette fel Poe, aki a lány mögött
állt.
– Ó, igen! – erősítette meg C–3PO. – Luke gazda ennek a
helynek a koordinátáit adta meg.
Poe nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de ebben a
pillanatban eget rázó dobolás hallatszott, amit egy
villámcsapásnak is beillő kiáltás követett – mintha óriási
tömeg bömbölt volna egyetlen szót.
– Mi volt ez? – kérdezte döbbenten Poe.
Valamennyien előrébb araszoltak, és figyelmesen
hallgatóztak. Rey tudta, hogy a hangok milyen trükkösek
lehetnek a sivatagban. A szél, a homok és a folyton
vándorló dombok miatt néha nem lehetett megállapítani,
hogy egy-egy hang melyik irányból érkezik.
C–3PO valamivel előrébb volt a többieknél, és hirtelen
megjegyezte:
– Úgy tűnik, hogy ez az aki-akik egyik imájának a vége!
– Csss! Hallgass! – figyelmeztette Finn.
Ismét megszólaltak a dobok, a ritmikus sorozatok távoli,
de egyre közeledő mennydörgésekre emlékeztettek. Aztán
egy hatalmas kórus vidám dalolása hallatszott, és a sivatag
hirtelen megtelt idegen zenével, ami olyan gyönyörű volt,
mint amilyen meghökkentő.
– Nahát! – kiáltott fel C–3PO. – Merő véletlenségből az
Ősök Ünnepének napján érkeztünk ide!
Rey teljesen elcsüggedt, mire megkerülték a kisebbfajta,
sziklás dombot, ami az imént még eltakarta előlük az
alattuk nyújtózó, tág völgyet – és az odalent tolongó
tömeget. Több tízezer aki-aki hemzsegett odalent, nem is,
talán több százezer.
Papírsárkányok lebegtek a levegőben, tarka sátrak álltak
mindenfelé, felettük színes zászlók lobogtak, és mindenütt
élénk színű köpenyt viselő alakok mozogtak. Táncoltak,
beszélgettek, daloltak és ettek, eladtak és vásároltak, a
völgy közelebbi szélétől kezdve egészen a távoli láthatárig.
Ahhoz képest, hogy ez „tiltott” völgy volt, meglepően
sokan keresték fel ezen a napon…
– Ez csupán negyvenkét évente történik meg! –
tájékoztatta C–3PO a többieket.
Poe kikapta Finn kezéből a távcsövet, és azon keresztül
nézte a környéket. Rey ezalatt szemügyre vette a hozzájuk
legközelebb álló teremtményeket. A humanoid lények arca
előtt két hosszú, mozgékony csápféleség lengett – talán
ormány lehetett –, és szemmel láthatóan vastag, durva
bőrük védelmet nyújtott a tűző nap és a homok ellen.
Az aki-akik hirtelen kisebb-nagyobb csoportokba gyűltek
egy több tucat körbe rendezett tábortűz körül, és közös
ünnepi táncba kezdtek. A tüzekből sárga, vörös és zöld füst
szállt fel. Ház méretű lánctalpas járművek vették körül az
egész tábort, és mialatt lassan araszolgattak előre, finom
homok szállt fel alóluk.
Rey csodálatosnak és lelkesítőnek találta volna az
egészet, ha nem lett volna olyan kiábrándító.
Lehetetlenségnek érezte, hogy megtalálják a nyomot ebben
az őrült forgatagban.
– Hát, nagy szerencsénk van – állapította meg komoran
Finn.
– Valóban, uram! – helyeselt vidáman C–3PO. – Az
ünnepség a színes sárkányokról és az ínyencfalatnak
számító édességekről híresült el.
A többiek kivétel nélkül felé fordultak, és zordon
tekintettel néztek rá.
***
 Kevesen törődtek velük, mialatt a sokaságban bolyongtak.
Bár a résztvevők többsége aki-aki volt, más népek
képviselői is fel-felbukkantak. Poe és Finn folyamatosan,
mosolytalanul pásztázták a tömeget a tekintetükkel. A
nyomnak itt kellett lennie valahol. Azt remélték, hogy ha
eléggé figyelnek – „maradj éber, és használd az eszedet!”,
ahogyan Poe mondta –, akkor előbb-utóbb rájönnek, hogy
mi lesz a következő lépés.
De Reynek nehezére esett a feladatra összpontosítani. A
tánc látványos és gyönyörű volt, tele élettel és örömmel.
Hirtelen meglátott egy apró aki-aki lányt, aki elesett a
tömegben. A szülei odarohantak hozzá, felkapták a földről,
mielőtt baja eshetett volna, és magukhoz ölelték. Pár
pillanattal később a kislány visszament táncolni, mintha mi
sem történt volna, és boldogan járta tovább. Nem kellett
vigyáznia semmire, mert mások vigyáztak rá.
– Még sosem láttam ehhez foghatót – mormolta Rey.
– Én sem láttam még ilyen kevés útkeresőt – dohogott
Finn.
– Az ilyen tömegekben mindig jelen vannak az Első Rend
járőrei – emlékeztette a társait Poe. – Húzzátok meg
magatokat! Főleg te, Csubakka.
A vuki engedelmesen összehúzta magát, és lehajtotta a
fejét, de Rey tartott attól, hogy így is elég feltűnő látvány.
– Váljunk szét, és kérdezgessük a helyieket, hátha tudnak
valamit! – javasolta Poe.
Ő és Finn máris elindultak a közelben álldogáló aki-akik
felé, de Rey megtorpant, és lenyűgözve állt. Tőle nem
messze bábelőadás ment. A gyerekek tágra nyílt szemmel
bámultak, néha fel-felkacagtak. Egy piros ruhát viselő nő ült
mellettük, a karjában csecsemőt tartott. A felnőttekkel
ellentétben a kicsiknek nem volt kétágú ormányuk, csak egy
zömök dudor ült pufók arcuk közepén. Rey imádni-valónak
látta őket.
Valaki megrángatta az ujjasát, és amikor lenézett, egy
zöld köpenyes aki-aki kislányt pillantott meg. Letérdelt elé,
és mosolyogva nézett rá.
A lány jutaszálakból font, színes magokkal díszített
nyakláncot nyújtott felé, ő pedig hagyta, hogy a gyerek a
nyakába akassza. A kicsi vidáman csevegett, de sajnos egy
olyan nyelven, amit Rey még csak nem is hallott a Jakkun
töltött évei alatt.
BB–8 trillázott a kislánynak, Rey pedig lefordította a
kérdést:
– A barátom azt tudakolja, hogy mire valók a tüzek?
C–3PO megismételte a kérdést aki nyelven, és a lány
tétovázás nélkül felelt:
– Az őseik a tűzben élnek – közölte C–3PO. – És ők így
mutatják ki az irántuk érzett hálájukat. A kislány azt mondja,
a neve: Nambi Ghima.
– Ó, ez nagyon szép név – felelte Rey. – Én pedig Rey
vagyok.
Nambi mondott valamit, a protokolldroid pedig fordított:
– Megtiszteltetésnek tekintené, ha megtudná a
családnevét is.
– Az… az nekem nincs – dadogta Rey, és lefagyott a
mosoly az arcáról. – Én csak Rey vagyok.
A szavak még másodpercekig visszhangoztak az
elméjében: csak Rey…
Hirtelen furcsa érzése támadt. Egy ideje már ismerte ezt
az érzést, és megtanult bízni benne – az Erő figyelmeztette
valamire. Gyorsan felállt, és körülnézett.
Váratlanul elsötétedett az ég, mintha az éjszaka egyetlen
másodperc alatt felváltotta volna a nappalt. A tüzek fénye
sejtelmes derengésbe vonta a Tiltott Völgyet. A tömeg
lármája, a zene elhalkult. Rey dühödt és elkeseredett
dübörgést érzett a mellkasa mélyén – ezt is ismerte már.
Aztán minden eltűnt, és végtelenbe nyúló, széltől
korbácsolt homoksivatag vette körül.
Rey megérezte Kylo Ren jelenlétét, még mielőtt meglátta
volna a férfit, és ez az érzés is ismerős volt számára.
Hamarosan meg is pillantotta. Fekete ruhát viselt, mint
mindig, a köpenye szegélye a földet söpörte. Vészjósló
hallgatásba merülve figyelte őt. A sisakja megváltozott,
immár keskeny, vörös sávok futottak végig rajta.
Rey fázni kezdett, és tudta, hogy ez most nem egy
látomás. Hanem ismét létrejött az Erő-kapcsolat, első ízben
azóta, hogy elhagyta a Craitet. És a felismeréssel együtt
lesújtott rá a bizonyosság, aminek hatására úgy érezte, a
vére belefagy az ereibe: Kylo Ren őt keresi.
– Palpatine a halálodat akarja – mondta Kylo Ren
egyszerűen, minden bevezető nélkül.
– Új mestert szolgálsz? – kérdezte Rey, és meglepő módon
csalódottság szállta meg.
– Nem. Más terveim vannak – közölte Ren őrjítően
nyugodtan. – Egyszer már felajánlottam neked, hogy lépjünk
szövetségre. És te el akartad fogadni.
Rey meg sem próbált tagadni.
– Miért nem? – kérdezte Ren.
– Megölhettél volna – felelte Rey. – Miért nem tetted meg?
– Nem rejtőzhetsz el, Rey! Előlem nem!
Reyre különös hatást gyakorolt az, hogy a férfi szájából
hallotta a nevét. Máskor is kimondta már? Nem tudta
felidézni…
És most, amikor múlni kezdett a viszontlátás okozta
megrázkódtatás, Rey kezdett észrevenni más dolgokat.
Például azt a tényt, hogy Ren hangjából idegesség árad,
vagy talán szomorúság. Hogy sáros a csizmája. Hogy a teste
árnyékot vet a sivatag homokjára, mintha valóban ott állna,
a maga hús-vér mivoltában.
– Átlátok a maszkod repedésein – mondta Rey. – Valami
nem hagy nyugodni. Folyton magad előtt látod azt, amit az
apáddal tettél.
Elképzelte a jelenetet, amilyen tisztán csak tudta: Han a
fia arcán tartja a kezét, és szeretettel nézi őt, mialatt lassan
összeroskad, és mindkettejüket a fénykard
energiapengéjének vörös fénye világítja meg.
Rey beburkolta az elméjével a képet, és Kylo felé repítette.
 Ren összerezzent.
És nyomban visszarepített egy másik képet. Rey a régi
otthonát látta, az oldalára dőlt, homokkal lepett lépegetőt,
pontosabban annak egyik, vonásokkal teli falát, amelyen az
idő múlását tartotta számon.
– Még mindig számolod, hogy hány nap telt el a szüleid
távozása óta? – kérdezte Ren, és lassú léptekkel tartott Rey
felé. – Mennyi fájdalom van benned… mennyi harag…
Rey összeszedte magát, és bátran nézett a férfira.
– Hol vagy most? – kérdezte Ren. Az Erő közvetítésével
belenyúlt Rey tudatába, és megragadott valamit, mielőtt a
lány elzárhatta volna előle a gondolatait. – Egy olyan
helyen, ami a Jakkura emlékeztet. És felidézi benned, hogy
mennyit szenvedtél, mialatt a szüleidét vártad. És mennyire
szenvedtél a magánytól.
Rey megfogadta magában, hogy nem mutatja a
gyengeség jeleit. És nem fognak könnyek csorogni a
szeméből. Nem, és nem!
– Anyám nem látja benned a sötétséget – folytatta
könyörtelenül Ren. – És a barátaid sem. De én igen!
Kylo ebben tévedett. Mert mindenben tévedett. Leia
tudott Rey baljós látomásairól, a haragjáról, a
türelmetlenségéről, ami mindig is veszélyeztette a
felkészülését. És Maz is tudott minderről.
Rey már nyitotta a száját, hogy azt felelje Rennek:
menjen, és csókoljon meg egy rathtart, de a férfi
villámgyorsan előtte termett, és fölébe tornyosult. Az olvadt
vas szaga áradt belőle.
– Nem akarok végezni veled – jelentette ki Ren. –
Megtalállak, és átállítalak a sötét oldalra. Amikor a
következő alkalommal szövetséget ajánlok… elfogadod.
– Majd meglátjuk! – vágta rá Rey.
De mielőtt egyet pisloghatott volna, Ren letépte róla a
nyakláncot, és fájdalmat érzett a nyakán ott, ahol a
szétszakadó fonat lehorzsolta a bőrét.
 A következő pillanatban a kihalt sivatag eltűnt, és Rey
ismét az ünnepség helyszínén találta magát. Aki-akik jöttek-
mentek körülötte. Egy magas férfi közeledett felé, aki a
nyakában hordta a teljes árukészletét: magokból készített
ékszereket, színes legyezőidet, édességeket. Rey tétován
megtapogatta a mellkasát ott, ahol a kislánytól kapott
fonatnak kellett volna lennie. A bőre még ekkor is égett.
Ennél erősebb kapcsolatot még sosem élt át. Amikor az
Ahch-tón tartózkodott, abban az ősrégi kunyhóban, és a
keze találkozott Kylo Ren kezével, még az sem érződött
ennyire elevennek, ennyire veszedelmesen valóságosnak.
Ezúttal valóban ott álltak egymás közvetlen közelében.
Mialatt ő Kylóval vitatkozott, a tömeg ide-oda hullámzott
körülötte, és elválasztotta a barátaitól. Egy darabig a
kereskedőket kerülgetve kereste a droidokat, és hirtelen
meglátta őket. Intett nekik, hogy kövessék, majd elindult
arra, amerre utoljára látta Poe-t, Finnt és Csubakkát.
Azonnal meg kellett találnia a társait, hogy biztonságos
helyre vigye őket.
A vukit látta meg elsőnek. Hiába húzta össze magát, így is
legalább egy fejjel magasodott a tömeg fölé. Mindhárman
egy sátor előtt álltak, és egy aki-akival beszélgettek.
Rey nem vesztegette az időt. Odarohant hozzájuk, és a
társalgást félbeszakítva kijelentette:
– Mennünk kell! Vissza a Falconhoz! Most rögtön!
– Te meg hol voltál? – tudakolta tőle Poe.
De Finn a lány arcára pillantva egyből tudta, hogy baj van,
és azt kérdezte:
– Mi történt?
– Ren tudja, hogy itt vagyunk – válaszolta Rey. – Vagy
legalábbis, hamarosan tudni fogja.
A társai nem kérdeztek és nem tétováztak. Megkerülték a
sátrat, és elindultak a távolabb álló Falcon felé. BB–8 utánuk
gurult, míg C–3PO a maga imbolygó lépteivel, mind jobban
lemaradva követte őket. Rey máris törte a fejét, hogy más
módszert találjon a völgy átkutatására. Sötétedés után
kiküldhetnék a protokolldroidot…
Ebben a pillanatban majdnem nekifutott egy
rohamosztagosnak, aki nyomban a mellkasának szegezte a
sugárvetőjét.
– Állj! Ne mozduljanak! – parancsolt a fehér páncélos alak.
– Maradjanak ott, ahol vannak!
Mindenki megtorpant, és döbbenten nézett. Rey
megidézte magában az Erőt.
A rohamosztagos nyilván aktiválta az adóvevőjét, és
belekezdett a jelentésbe:
– Megtaláltam a keresett személyeket. Minden
egységnek…
Ebben a pillanatban hangos csattanás hallatszott. A
rohamosztagos feje hátravágódott, a sisakja bal
szemlencséjéből nyílvessző meredt ki. A katona hanyatt
dőlve elterült a homokon, egyszer-kétszer megrándult, és
mindörökre mozdulatlanná dermedt.
A csapat tagjai megpördültek, hogy megnézzék, honnan
érkezett a lövedék. A mögöttük lévő sátorból a fején sisakot
viselő, magas alak lépett ki úgy, hogy a baljában
szorongatott sétabottal húzta félre a bejárat vászonlapját. A
jobb kezében kis méretű számszeríjat tartott.
– Kövessetek! – parancsolta határozottan. – Gyorsan!
Rey összenézett a barátaival, akik valamennyien
bólintottak, majd a sisakos idegen nyomába szegődtek. Az
ellenkező irányba tartottak, mint az imént, vagyis
távolodtak a Falamtól, de az ismeretlen férfi az előbb sok
bajtól kímélte meg őket, így hát senki sem tiltakozott.
Menet közben Rey arra gondolt, hogy az előbb bámulatos
lövést láttak, ami azt jelenti, hogy veszélyes társaságba
kerültek. Minden olyan gyorsan történt, hogy a
rohamosztagosnak nem maradt ideje megadni a helyzetét.
Ezek után Rey abban reménykedett, helyesen tették, hogy
megbíztak egy ismeretlenben.
 Elsiettek C–3PO mellett, aki még ekkor is igyekezett
utolérni őket.
– Ó, lassítsanak már! – kérte őket a droid, amikor már
túlhaladtak rajta. – Miféle barátok maguk?
A sisakos férfi átvágott a tömegen, majd egy hatalmas,
lánctalpas járműhöz vezette őket. A gépezet szögletes
testének elején és végén két-két óriási kerék forgott, ezeken
futottak át a széles lánctalpak. Rey ismerősnek találta a
látványt, a Jakkun oly sokszor látott járművek jutottak róla
eszébe, azokról pedig a saját siklója is.
Vajon mi történt a gépével? Valószínűleg rég egy teedo
száguldozik vele. Nem is, alighanem Unkar Plutthoz került,
aki kétségkívül szétszedte, és eladta az alkatrészeit…
A sisakos alak berohant a jármű oldalsó ajtaján, ők pedig
követték a fojtogatóan szűkös, forró utastérbe. A
mennyezethez erősített rakományhálókban csomagok és
ládák himbálóztak, mindenfelé tarka csecsebecsék lógtak.
Végül C–3PO is megérkezett, és nehézkesen bevergődött az
ajtón.
– A keleti átjáró felé, Kalo’ne! – kiáltott a sisakos férfi a
jármű vezetőfülkéje felé.
A lánctalpas rándult egyet, és megindult előre. Ezt a
gépezetet nem menekülésre tervezték, ahhoz túl lassan
mozgott. De így is távolodtak attól a helytől, ahol
felfedezték őket. Rey abban nem kételkedett, hogy a
rohamosztagosok előbb-utóbb ismét rájuk találnak, de
remélte, hogy nyernek némi időt.
Titokzatos megmentőjük óriási kockázatot vállalt azzal,
hogy segített nekik.
– Leia üzenetet küldött – közölte az idegen minden
bevezető nélkül.
– Hogyan talált meg minket? – kérdezte Finn.
Az alak levette a sisakját, és ekkor kiderült, hogy egy
sötét bőrű, rövid hajú férfi áll előttük.
– A vukik elég feltűnőek még egy ekkora tömegben is –
felelte elégedetten vigyorogva az elegáns bajuszt viselő
illető.
Csubakka egy nevet bömbölt, és valósággal átugrott Finn
felett, hogy megölelhesse a férfit.
Lando? – ismételte magában a nevet Rey. Ezek után nem
csodálkozott. Leia és Csubakka sokat mesélt neki Landóról.
Valaha az övé volt a Falcon!
Csubakka magához szorította Landót, felemelte a
padlóról, és majdnem összezúzta a szerencsétlen fickót, de
az csak nevetett, és azt kiabálta:
– Én is örülök, hogy találkoztunk, öreg barátom!
– Ez az úr Lando Calrissian tábornok! – jelentette be C–
3PO. – Engedelmükkel, most elmesélem a teljes történetét
annak…
– Tudjuk, ki ő, C–3PO – szólt közbe Rey.
– Megtiszteltetés, hogy személyesen találkozhatunk önnel,
tábornok – mondta Finn.
Csubakka a megszokottnál gyorsabban beszélt, és Finn
pislogva hallgatta. Elszántan tanulta a shyriiwook és a
bináris nyelvet – Rey meg is lepődött azon, hogy milyen
gyorsan halad –, de ez az iram túl gyors volt neki.
– Igen, Leia szólt, hogy keressem magukat – felelte Lando.
– Calrissian tábornok, mi az Exegolt keressük – közölte
Poe.
Lando egy pillanatra megdermedt, aztán sóhajtott egyet,
és bólogatva felelt:
– Hát persze…
***
– Biztos benne? – kérdezte Pryde főtábornok.
– Igen, ő volt az – állította ismét Kylo. Különösnek találta,
hogy valaki kételkedik az Erő hatalmában mindazok után,
ami történt. Vagy Pryde talán őbenne kételkedik…
– Ebben az esetben, amint elkészül a nyaklánc elemzése,
pontosan tudni fogjuk, hogy hol van a lány – felelte Pryde.
Ekkor Tishra Kandia sietett feléjük, a kezében Rey
nyakláncával. Kandia a legjobb hírszerző tisztek közé
tartozott, egyike volt azoknak, akik sosem ellenezték, hogy
Kylo a roncsvadász lány felkutatására áldozza az Első Rend
erőforrásait.
– Uram! – kezdte a jelentést katonásan pattogós
modorban. – A mikroanalízis eredménye azt jelzi, hogy ez a
tárgy a Middian-rendszerből származik, a Pasaana bolygóról,
a Tiltott Völgyből.
Kylóban feltámadt a remény, de tudta, hogy gyorsan kell
cselekednie. Az Erő-kapcsolat révén Rey rádöbbent a
szándékaira, és valószínűnek tűnt, hogy azonnal elmenekül
a bolygóról, amint megszerezte azt, amiért odament.
– Készítsék elő a hajómat, és riasszák a helyi csapatokat! –
parancsolta a tábornoknak. – Küldjenek ki oda egy
flottakülönítményt!
Kylo Ren azzal sarkon fordult, és elindult a vadászhangár
felé.
– Igenis, Legfőbb Vezér! – szólt utána Pryde.
***
Lando Calrissian előrehajolt, hogy valamennyien
hallhassák őt a hajtómű dübörgése ellenére.
– Luke és én egy igazi gazfickót üldöztünk – mondta
hangosan. – Úgy hívták: Bestooni Ochi.
A név hallatán Rey összerezzent, de hogy miért, azt nem
tudta. Bestooni Ochi…
– Jedikre vadászott a klónháború óta – folytatta Lando. –
És Sith ereklyéket keresett. Régi, gonosz dolgokat.
Aktiválta a csuklójára szíjazott, apró adóvevőt, ami felett
hamarosan megjelent az orgyilkos holoképe. A nagy szemű,
humanoid teremtmény kibernetikus eszközt viselt a fején, és
a legkevésbé sem látszott veszedelmesnek.
– Mint például a császár útkeresője – dörmögte Poe.
– Pontosan! – helyeselt Lando, és addig nyomkodott egy
gombot az adóvevőn, amíg az egy piramis formájú tárgy
képét sugározta. – Ochi azzal dicsekedett egy kocsmában,
hogy talált egy nyomot, ami elvezet az útkeresőhöz. És
hogy felvéste valahová a koordinátákat.
– Hová? – kérdezte Rey.
– Ez a nagy kérdés, kölyök! – felelte Lando. – Ochit
kergetve átrepültünk a fél galaxison.
– És ide jutottak, a Pasaanára – jegyezte meg Finn.
Lando bólogatott, és tovább beszélt:
– És itt kihűlt a nyom. Ochi eltűnt a sivatagban. Luke
érzékelte, hogy továbbra is ott van. Megtaláltuk a hajóját,
de Ochit nem. Nyom egy szál se. Útkereső egy szál se.
Rey úgy érezte, van abban valami, ahogyan ezt Lando
mondta, és azt kérdezte tőle:
– Szóval, ön itt maradt?
– Hol itt voltam, hol ott. A sivatag segít felejteni –
magyarázott Lando, és a hangjából némi szomorúság
érződött. Ebben a pillanatban az egyik lánctalp felkapott
egy nagyobb kőre, és a jármű megbillent. C–3PO
megmarkolt egy rakományhálót, nehogy elzuhanjon. Lando
folytatta: – Az Első Rend keresett minket… a régi háború
vezetőit. Elvitték a gyerekeinket. – A falra szegezte a
tekintetét, de valami mást látott maga előtt. – A lányom
még járni sem tudott, olyan kicsi volt. Tudomásom szerint,
manapság rohamosztagosként szolgál.
Finn elkomorodott. Rey kísértést érzett, hogy rátegye a
kezét a barátja vállára, de ellenállt neki. Tapasztalatból
tudta, hogy néha milyen nehéz elviselni mások
együttérzését.
– Ellenünk fordították a gyerekeinket. Ellenséget csináltak
belőlük – mondta Lando keserűen. – A lányomból. Han és
Leia fiából. Hogy egyszer s mindenkorra elpusztítsák a
lázadás szellemét!
Rey és Finn összenéztek, és Rey azonnal tudta, hogy a
társa ugyanarra gondol, mint ő. Az Első Rend nemcsak azért
rabolta el és kényszerítette szolgálatra a gyerekeket, hogy
feltöltsék a hadsereget. A dolog az ellenállás szellemének
összezúzásáról szólt. Mert a háborúkat nemcsak hajókkal és
fegyverekkel vívták, hanem kegyetlen durvasággal és
elszántsággal is. Ezért beszélt Leia folyton a reményről.
Ugyanolyan elengedhetetlenül fontos volt a győzelemhez,
mint a jó ellátó vonalak vagy a megbízható információ.
– Meg kell találnunk azt a hajót – jelentette ki Rey. –
Megkezdjük a kutatást.
A lánctalpas hangosan csikorogva megállt. Ismerős és
baljós sivítás hallatszott: TIE-vadászok közeledtek. Rey és a
társai kinéztek az oldalsó ajtón, és meglátták a láthatáron
száguldó gépeket.
Az Első Rend szinte mindenütt jelen volt a galaxisban, az
előbb ezért futottak bele egy rohamosztagosba még itt is.
És ez azt jelentette, hogy Ren egyetlen óra leforgása alatt
csapatokat küldhet a Tiltott Völgybe. Talán kevesebb idő
alatt is. Az a TIE-kötelék előretolt egység lehetett, és
minden bizonnyal felderítést végzett. Sőt, Rey bizonyosnak
gondolta, hogy Ren máris mindenhová felderítőket és
kutaszdroidokat küldött. Érzékelte, hogy Kylo Ren mindenre
elszántan és elkeseredetten próbálja megtalálni őt.
Nagyon gyorsan és nagyon óvatosan kellett cselekedniük.
– Rossz érzésem van ezzel a dologgal kapcsolatban –
jelentette ki Lando. – Ochi hajója ma már egy rozsdás roncs,
a Lurch-szurdokon túl fekszik. Ez az egyetlen, amit tudok
róla. Menjenek!
Kitódultak a lánctalpasból, de Csubakka a kabinban
maradt, és szomorúan hörgött valamit. Lando megfogta és
megszorította a vuki karját – így búcsúzott el a régi baráttól.
Rey gondolt egyet, és odaszólt a férfinak:
– Tábornok, Leiának pilótákra van szüksége.
– Én már régóta nem repülök – felelte Lando. – De
mondják meg Leiának, hogy szeretettel üdvözlöm!
Rey arra gondolt, hogy kis híján nem tudott elbúcsúzni
Leiától, és még egyszer megpróbálta:
– Jobb lenne, ha maga mondaná meg neki! Mindent
köszönünk!
 Jóllehet Lando gyakorlatilag idegen volt, a lány világosan
látta az arcán a sóvárgás jeleit. És remélte, hogy a férfi
meggondolja magát.
Az előző percek folyamán a lánctalpas átvitte őket a völgy
másik oldalára, így messzire kerültek attól a sátortól,
amelynél találkoztak a rohamosztagossal. Most már csak
keríteniük kellett egy járművet, hogy eljussanak a
szurdokhoz, amiről Lando beszélt.
– Ott! Azok a siklók! – kiáltotta Poe, és mutatta az irányt.
Mindannyian nekilódultak, és teljes lendülettel futottak a
távolabb parkoló siklók felé. C–3PO szokás szerint szedte a
lábát, ahogyan csak bírta, de megint lemaradt.
A járművek egy része üres volt – ezeket valószínűleg ki
lehetett bérelni –, a többi tele volt különféle holmival. Rey
elképzelni sem tudta, hogyan fognak fizetni, mivel a pénzük
java részét a Falconon hagyták.
Poe bebújt az egyik tehersikló alá, kinyitott egy panelt,
majd gyors mozdulatokkal válogatta és kötözgette a
kábeleket.
– Értesz hozzá? Honnan tudod, hogyan kell csinálni? –
kérdezte nyugtalanul Finn.
– Aggodalomra semmi szükség – jelentette ki C–3PO,
miután végre utolérte a csapatot. – Elintézem a dolgot!
Egy idős aki-aki futva közeledett feléjük, közben kiabált,
és széles ívben lengette mindkét karját. Poe nem riadt meg.
Amint sikerült beindítani a tehersikló hajtóművét, odafutott
egy másikhoz, és megint munkához látott.
– Indulnunk kell! – kurjantotta pillanatokkal később,
miután ennek a gépnek is felbőgött a hajtóműve. Beugrott a
kormány mögé, és intett a társainak.
Finn és Rey döbbenten tátogtak. A pilótának alig néhány
pillanat kellett, hogy kiiktassa a lopásgátlókat, és beindítsa
a gépeket. Mindketten elhatározták, hogy egyszer
megtanulják Poe-tól ezeket a trükköket.
De mialatt Rey megragadta a nagyobbik sikló kormányát,
nyomasztó bűntudata támadt. Utált lopni, még akkor is, ha
muszáj volt megtennie. Csubakka és BB–8 beszálltak mögé,
mire gyorsan ráadta a tolóerőt. Az öreg aki-aki sértéseket és
trágár átkokat kiabált utánuk, de ennél többet már nem
tehetett.
Forró sivatag terült el körülöttük, a széltől fodrozott
homoktengerből helyenként kisebb-nagyobb sziklaszigetek
emelkedtek ki. A táj a maga módján gyönyörű volt.
BB–8 füttyögött és csipogott, mire Rey rászólt:
– Nem, BB–8, ez a gép nem tud gyorsabban menni!
Odahaza, a Jakkun, egy-egy fárasztó nap végén szeretett
siklóval száguldozni a homokdombokon. A menetszél
kellemesen hűtötte, leszárította a verejtéket a bőréről, és
ilyenkor egy kicsit szabadnak érezte magát.
És mialatt most a Pasaana felszíne felett repült, noha a
felkavart homokszemek csípték az arcbőrét, úgy döntött,
hogy megpróbálja élvezni az utazást. Bár azt csak remélni
tudta, hogy a jó irányba tartanak.
 Hatodik fejezet
Finn védőszemüveg híján alig tudta nyitva tartani a
szemét, és a homok kegyetlenül marta az arcbőrét. Fogalma
sem volt, hogy Poe hogyan képes vezetni ezt az idegen
gépet. Sőt, ha jobban belegondolt, fogalma sem volt, hogy
Poe honnan tud egy csomó dolgot.
– Siklólopás, fényszökkenés! – kiabálta a társának. –
Honnan értesz te ezekhez a dolgokhoz?
– Felszedegettem ezt-azt annak idején – felelte Poe.
– Hol és mikor? – kérdezte Finn. Azt biztosan tudta, hogy
nem az Ellenállásnál. Leia és maga Poe is igyekeztek
mindent becsületesen intézni. Finn-nek rá kellett döbbennie,
hogy bár Poe lett az első barátja azután, hogy dezertált, sok
mindent nem tud még a pilótáról.
Mielőtt Poe válaszolhatott volna, a gép találatot kapott, és
oldalra lódult. Égett fém bűze csapta meg Finn orrát, mialatt
sugárnyalábok villantak el mellettük.
A rohamosztagosok megtalálták őket. Azzal, hogy ellopták
a siklókat, alighanem működésbe hozták a völgy
besúgórendszerét, de még ez is jobb volt annál, mintha ott,
az ünnepség helyszínén elkapták volna a csapatot. Most
viszont két lánctalpas robogó üldözte őket, mindegyik két
rohamosztagost szállított. Gyorsan közeledtek, és a
lánctalpak magasra felverték a homokot.
Finn és C–3PO a korlátba kapaszkodtak, mialatt Poe
jobbra-balra rángatta a gépet, hogy minél nehezebb legyen
eltalálni. Tőlük jobbra, velük párhuzamosan Rey ugyanezt
tette. A nyitott raktérben a csomagok és ládák ide-oda
verődtek, és fennállt a veszély, hogy kiszóródnak. Finn
előrántotta a sugárvetőjét, és tüzet nyitott, de ilyen
körülmények között a lövései messze célt tévesztettek.
 A Rey mögött lövöldöző Csubakka ugyanígy nem ért el
semmit. Ettől függetlenül, a rohamosztagosok nem mertek
közeledni, ezért Finn tovább lövöldözött. Hamarosan
ráérzett Poe manővereinek ritmusára, ehhez időzítette
lövéseit, és így a töltetek egyre közelebb kerültek a
célpontokhoz.
Már csak egy kicsi hiányzott… Gondosan célzott, várta a
megfelelő pillanatot…
Közvetlenül azelőtt, hogy meghúzta volna az
elsütőbillentyűt, a robogók hátsó része felvágódott, a hátul
ülő rohamosztagosok a levegőbe röppentek, majd háti-
rakétával repültek tovább.
– Most már repülnek is! – állapította meg C–3PO.
– Most már repülnek is? – kiabálta Finn.
– Most már repülnek is – visszhangozta Poe teljes
nyugalommal, mintha ez magától értetődő lett volna, de
azért szorosabb fogást vett a kormányon.
Finn kísérletképpen leadott pár lövést, de egy ide-oda
kanyargó siklóról eltalálni egy repülő valamit… az a
lehetetlennél is nehezebb volt.
– Rey! – ordította Poe. – Szét kéne válnunk!
– Váljunk szét! – kiabálta a lány.
– Rendben!
Rey máris jobbra kanyarodott, egy gabonafarm irányába.
Poe balra fordult, egy keskeny szurdok felé.
Az üldözőik is szétváltak, pontosan úgy, ahogyan Finn
remélte. De nyomban a torkán akadt a lélegzet, amikor
rájött, hogy a repülő rohamosztagosok eltűntek. Mindkettő a
másik gép után száguldott, ami alighanem azt jelentette,
hogy Rey az elsődleges célpont.
A szurdok egyre szűkült körülöttük. Poe olyan közel vitte a
gépet az egyik falhoz, hogy Finn elérte volna a kezével.
A robogó ismét közeledett.
– Kapaszkodjatok! – kiáltotta Poe, és egyenesen a szurdok
sziklafala felé tartott.
 – Jaj, tervezőm! – mondta riadtan C–3PO, amikor Poe
hirtelen felrántotta a gép orrát, és meredek szögben
suhantak felfelé. A raktérben a csomagok a hátsó falhoz
zuhantak. C–3PO aranyszínű fémkeze megcsúszott a
korláton, és vérfagyasztó csikorgás hallatszott.
Finn annak idején, még rohamosztagosként csak az alap
siklótanfolyamot végezte el, de még ő is tudta, hogy ez a
fajta lebegtetőrendszer nem sokáig képes megtartani a
gépet egy meredek fal felett. Sőt, egy ilyen elaggott sikló
rendszere talán még rosszabb hatásfokkal működött.
– Leráztuk? – kurjantott Poe, és visszafordította a gépet a
szurdok alja felé.
Finn a környezetüket fürkészte, és miután nem látott
mást, csak homokot és sziklafalat, odaordította a társának:
– Úgy tűnik!
– Kiváló munka volt, uram! – kiabálta C–3PO. De rögtön
kiderült, hogy túl korán szólalt meg, ugyanis az üldözőjük
hirtelen előbukkant egy kőtömb mögül, és száguldva
közeledett feléjük.
– Nem! Még rajtunk van! – kiáltott Finn.
– Pocsék munka volt, uram! – közölte fennhangon a droid.
Poe a tolóerő-szabályzóhoz kapott, de a hajtómű nem
tudott ennél több erőt leadni. Finn ismét lövöldözni kezdett,
ezúttal higgadtabban, mint az imént – és célba talált! A
robogó oldalra lódult, de azonnal folytatta a hajszát. A
lövedék nem tett benne kárt – ami arra utalt, hogy
energiapajzs védi.
A rohamosztagos is felemelte a sugárvetőjét, és lőtt. Finn
hasra vágta magát, a sugárnyaláb pedig a rakományba
vágódott, és elhamvasztott egy kosárnyi gyümölcsöt.
Finn épp készült talpra ugrani, hogy viszonozza a tüzet,
amikor meglátott valamit: egy hosszú, feltekercselt kötelet,
aminek mindkét végén egy-egy jókora fémhorog volt. A
mágneses padlóhoz ragadtak – ez a megoldás kiválóan
megfelelt a rakomány rögzítéséhez, de most rosszul jött.
Finn nagy nehezen feltépte az egyiket a padlóról, és a
robogó felé hajította.
A horog pont a kellő helyen ért földet: a robogó előtt. A
következő pillanatban átlyukasztotta a lánctalpat, és
megakadt benne. A tekercs őrült gyorsasággal tekeredett le,
mialatt a gépezet lánctalpa felcsavarta.
Finn nagyokat pislogott, és arra gondolt, hogy talán
jobban át kellett volna gondolnia a dolgot… Az ő siklójuk
lassabb volt a robogónál, de nehezebb is. A gondolat
nyomán támadt egy ötlete.
A fedélzet közepéből vastag fémoszlop állt ki, mint valami
árbóc. Finn megragadta a másik horgot, beleakasztotta az
oszlopba, és alaposan megrángatva meggyőződött róla,
hogy szilárdan tart.
– Poe! – kiáltott aztán.
A pilóta hátranézett, meglátta a horgot, és azonnal
kapcsolt.
– Értem! – kurjantotta, és menetirányba fordult.
A robogó közeledett, a talpa továbbra is őrült
gyorsasággal tekerte fel a kötelet. A kötél hirtelen
megfeszült, és a sikló akkorát rándult, hogy Finn majdnem
elzuhant. Poe éles kanyarba vitte a gépét, már-már
lehetetlenül szűk ívben fordult vele.
A kötél feszes maradt, és a rohamosztagos hiába próbálta
egyenesbe hozni a robogót, az csak oldalazva csúszott a
homokon, míg végül belevágódott a szurdok falába, és
tűzlabdává robbant.
***
Noha az imént elvált a társaitól, Reynek három üldözővel
kellett elbánnia. Egyedül annak örült, hogy Poe-nak és Finn-
nek így lesz esélye túlélni az összecsapást.
Csubakka kitartóan tüzelt a robogóra, de abbahagyta,
amikor a repülő rohamosztagosok felgyorsítottak – egy
darabig a siklóval egy vonalban repültek, de aztán elhúztak
előre. A taktikájuk hamar nyilvánvalóvá vált, amikor
elkezdtek sugárnyalábokat küldeni közvetlenül a gép elé.
Rey a kormányt rángatva manőverezett, és olykor csak az
utolsó pillanatban sikerült kikerülnie egy-egy robbanófelhőt.
Ilyenkor gyorsan lebukott, hogy ne az arcába kapja a
szétrepülő köveket és homokot, de rögtön felegyenesedett,
és elfordította a gépet a közeledő robogótól. A sikló
szerencsére pontosan követte a kormánymozdulatokat, de
így is előre kellett terveznie, előre ki kellett számítania, hogy
hová fog bevágódni a következő töltet. Már-már
emberfeletti teljesítményt nyújtva irányította a gépét, és
ehhez minden idegszálával összpontosított.
A támadók nem adták fel. Rey tudta, hogy ez nem mehet
így az örökkévalóságig, mert előbb-utóbb hibázni fog.
– Enyém a robogó! – kiabálta a vukinak. – Intézd el a
másik kettőt!
Nem tudta ugyan, hogyan fog hátrafelé tüzelni, miközben
a gépet vezeti, de meg kellett próbálnia.
Csubakka folyamatosan lőtte a repülő rohamosztagosokat,
míg Rey azon kapta magát, hogy függőlegesen felmeredő
öntözőcsöveket kerülget a géppel. Előrántotta a Hantól
kapott sugárvetőt, megnyitotta magát az Erőnek, és gyors
egymásutánban több lövést adott le az üldözőjükre.
A sugárnyalábok eltalálták a robogót, de nem okoztak
látható sérülést.
– Aktív az elülső védőpajzs – állapította meg Rey.
BB–8 izgatottan sípolva közölte, hogy felfedezett valamit.
– Ne most! – kiabált rá Rey.
Csubakka is bömbölt és mutogatott.
Rey meglátott egy halmot a távolban. Nem is, egy hajót.
Ochi teherhajója lenne? Egy homokkő domb tetején feküdt,
előtte tágas völgy terült el, amelynek talaját kisebb-
nagyobb, sötét foltok borították. A szél és a homok alaposan
lekoptatták a hajóról a festéket, a leszálló talpakat
kisebbfajta homokdombok nyelték el.
– Látom! – kurjantott Rey.
 Ösztönösen lebukott, mert sugárnyaláb húzott el mellette
olyan közelségben, hogy érezte a bőrén a forróságát.
Csubakka eltalálta az egyik repülő rohamosztagost, aki
pörögve lezuhant, és a földbe csapódott – a vuki pedig
bömbölt diadalában.
Kettő maradt.
A robogós rohamosztagos folyamatosan lőtte őket, míg a
másikat alighanem arra ösztönözte a társa halála, hogy
megkettőzze az erőfeszítéseit, így egyik töltetet a másik
után küldte a gép elé. A gyors manőverek között Reynek
sikerült leadnia pár lövést. Némelyik eltalálta ugyan a
robogót, de nem tett kárt benne.
– Túl erős a pajzsa! – kiabálta, és megint lebukott egy
kövekkel teli porfelhő elől.
BB–8 bebújt a kormány alá, és a padló mágneslemezeit
használva rögzítette magát. Kinyitotta az egyik rekeszét, és
a raktér felé nyújtotta ívhegesztővel felszerelt karját.
Reynek nem volt ideje sem kérdezni, sem rászólni a droidra:
minden pillanatban arra kellett összpontosítania, hogy
kikerülje az öntözőcsöveket és a robbanófelhőket.
BB–8 ütögetni kezdte a fémkannát, és pár pillanat alatt
lyukat égetett az oldalába. Aztán nekigurult, és sikerült
akkora erővel megtennie ezt, hogy legyőzte a mágnesek
erejét, és a kanna kirepült a gépből.
Zuhanás közben napsárga, sűrű füst robbant ki belőle,
ugyanolyan, mint amit Rey az ünnepségen látott.
A robogót vezető rohamosztagos nem tudott elég gyorsan
elkanyarodni. Beleszáguldott a sűrű felhőbe, ami elvakította,
mire kétségbeesésében elrántotta a kormányt, és egy lapos
emelkedőn felfelé száguldva távolodott a siklótól. Rey ekkor
oldalról látta a gép üzemanyagtartályát, amit ebből a
szögből nem védett az elülső pajzs. Gondosan célzott,
meghúzta az elsütőbillentyűt, és a lánctalpas robogó
szilánkokra robbant.
BB–8 elégedetten és kárörömmel csipogott.
 – Sose becsülj le egy droidot! – jelentette ki mosolyogva
Rey.
Egy ellenfelük maradt, csakhogy egyikük sem látta. A
megmaradt repülő rohamosztagos eltűnt.
Rey éberen figyelt, mialatt az elhagyatott teherhajó felé
fordította a siklót. Mialatt közeledtek hozzá, és
felismerhetővé váltak a részletei, egyre ismerősebbnek
találta a gépet.
– Ochi hajója… – suttogta, és zihálni kezdett. – Láttam már
valahol.
Ebben a pillanatban Poe siklója bukkant ki egy domb
mögül. Mindenki megviseltnek tűnt, de máskülönben
sértetlen maradt.
– Mindet elintéztétek? – tudakolta Finn fennhangon.
– Egy maradt! – kiabált Rey, és a tekintetével kutatta a
kéklő égboltot, de mindhiába. Senkit sem látott.
Az aggodalma nem múlt el, de folytatnia kellett a
küldetést. A két sikló egymás mellett száguldott a teherhajó
felé.
Reyt egyre inkább nyomasztotta az, hogy ismerősnek
találja a gépet. Hol láthatta? Talán egy ilyen típusú hajó
egyszer leszállt a Jakkun. A Niima állomásra rendszeresen
érkeztek kisebbfajta teherszállítók, amelyeknek utasai
alkatrészekkel kereskedtek.
Rey szemügyre vette a gépet, és arra gondolt, hogy a
Jakkun nem sokáig húzta volna. A helyi roncsvadászok pár
nap alatt szétkapták volna. De a Tiltott Völgybe talán
tényleg csak negyvenkét évente, az Ősök Ünnepének idején
érkeztek látogatók. Lennie kellett magyarázatnak arra, hogy
ez a hajó érintetlen maradt.
Röviddel azután, hogy a csapat tagjai kiugrottak a
gépekből, valami elhúzott felettük, közben sugárnyalábok
záporoztak a magasból. A töltetek felverték a homokot, és
pár másodperccel később a két sikló izzó tűzgömbbé
robbant.
 Mindenki fegyvert rántott, és tüzet nyitott. Rey nem tudta
megállapítani, hogy ki talált célba, mindenesetre a
rohamosztagos spirális pályán keringve lezuhant, és egy
sziklának csapódott. Egy ütemmel később a háti-rakétája
berobbant, nekirepítette egy másik kőtömbnek, aztán a
fehér páncélos alak eltűnt egy domb mögött.
Rey elindult Ochi hajója felé, és pontosan abban a
pillanatban, amikor észrevette, hogy körülötte a homok nem
sárga, hanem fekete, és felismerte ezt a homokféleséget,
derékig belesüllyedt.
A barátai ugyanígy jártak.
– Mi a pokol ez? – kiabálta Poe, és megpróbált
kiszabadulni, de csak annyit ért el, hogy még mélyebbre
süllyedt.
– Kőingovány! – felelte Rey. A Jakku kőingoványai
számtalan óvatlan teremtményt nyeltek el mindörökre. –
Kapaszkodjatok meg valamiben!
De semmiben sem kapaszkodhattak meg. Csubakka
rémülten bömbölt. C–3PO egészen a töltőaljzatáig süllyedt.
– Ó, tervezőm! Milyen méltatlan vég! – siránkozott
kétségbeesetten.
BB–8 szédítő gyorsasággal forgatta a testét, de semmire
sem ment vele. Az apró droid néhány másodperc alatt a
felszín alá került.
– BB–8! – ordította Rey.
Könnyek árasztották el a szemét, mialatt pánikba esve
kapálózott. Biztosan tudta, hogy minden elveszett. A barátai
meg fognak halni. És nem egy sötét, erős ellenség végez
velük, hanem egy természeti jelenség, amit neki fel kellett
volna ismernie.
Összenézett Finn-nel, akinek az arca rettegést tükrözött.
– Rey! – kiáltott. – Sosem mondtam el neked… – Ebben a
pillanatban még mélyebbre került, a homok immár a válláig
ért.
– Mit? – kérdezte Rey.
– Rey! – felelte Finn, és az álláig süllyedt.
 – Ne! Finn! – ordította Rey.
Finn eltűnt a fekete felszín alatt. Pillanatokkal később C–
3PO és Poe is. Rey a vuki felé nyújtotta a kezét, egyfajta
bocsánatkérés gyanánt, és Csubakka is felé nyúlt. Aztán
visszatartotta a lélegzetét, mert a homok ellepte a száját, az
orrát és a szemét. Homok és apró kavicsok súrolták a bőrét,
és benyomultak a fülébe. A világ elsötétült.
***
Leia a parancsnoki központban hallgatta Rose Tico
beszámolóját a kicsi, de folyton gyarapodó flotta állapotáról.
– Mindenki, aki képes a kezébe venni egy csavarhúzót
vagy egy pilexkulcsot, a hajókat javítja, valamint
fegyvereket szerel fel rájuk – mondta Rose. – Dolgozunk,
amilyen gyorsan csak tudunk.
Leia bólogatott. Tőlük nem messze szikrák röpködtek
mindenfelé, és épp készült, hogy kérdezzen néhány hajóról,
amikor Snap Wexley odasietett hozzá.
– Tábornok, jelentést kaptunk egy, az Ősök Ünnepén
történt rajtaütésről – közölte Snap.
Hát persze… – gondolta lehangoltan Leia. – Az Első Rend
természetesen megtalálta a társainkat.
– Ezen a küldetésen múlik minden – válaszolta halkan.
– Sikerülnie kell! – Várt pár pillanatig, majd kissé panaszos
hangon megkérdezte: – Reyről van hír?
– A Falcon nem válaszol a hívásainkra – felelte Snap a fejét
csóválva.
Rose vetett egy pillantást a tábornok arcára, és rászólt a
fiatal férfira:
– És ezt így kellett közölnöd?
– Miért… mi van? – kérdezte meglepetten Snap.
– Tegyen meg nekem egy szívességet! – kérte tőle Leia. –
Legyen derűlátó!
– Igenis, asszonyom! – vágta rá katonásan Snap, és
mosolyt varázsolt az arcára. – Ez… ez félelmetesen jó hír,
asszonyom! Nem hiszi el, mennyire jó! Ebből remek dolgok
fognak kisülni!
Leia csak sóhajtott egyet, és megjegyezte:
– Wexley őrnagy, az, hogy derűlátást várok el, nem jelenti
azt, hogy el kell hallgatnia az igazságot.
Snap lesütötte a szemét, feszengve toporgott pár
pillanatig, aztán felnézett, és azt mondta:
– Tábornok, a fesztiválon történt rajtaütést… a helyszínen
tartózkodó ügynökeink szerint Ren Lovagjai hajtották végre.
***
A homok durván horzsolta Poe szemhéját, betolakodott a
fülébe és az orrába. Tudta, hogy minden pillanatban
elveszítheti az önuralmát, és akkor belélegez belőle egy
tekintélyes adagot. És a homok kegyetlen fájdalmakat
okozva nyomul majd be a tüdejébe, a halálát közvetlenül
megelőző másodpercekben…
Ám abban a pillanatban, amikor azt hitte, nem bírja
tovább visszatartani a lélegzetét, rádöbbent, hogy a lába
szabadon kalimpál. Rögtön ezután azt érezte, hogy a
felsőteste átcsúszik egy sűrű homokrétegen, aztán lezuhant,
és szilárd valaminek ütközött.
Tőle néhány méternyire BB–8 koppant a kemény talajon.
Poe mélyeket lélegzett, hogy feltöltse a tüdejét, közben
kirázta a homokot a hajából, és szaporán pislogott, hogy a
szemét is megtisztítsa. Aztán körülnézett. BB–8 ott állt a
közvetlen közelében. Túl sötét volt ahhoz, hogy jól lásson,
de azt meg tudta állapítani, hogy egy alagútba kerültek. A
szilárdra tömörödött homokfalon jókora folt feketéllett, talán
egy becsatlakozó járat torkolata. Poe remélte, hogy ott
megtalálja a többi barátját is. Feltápászkodott, leporolta
magát, és tett néhány lépést a sötét folt felé.
– Rey? Finn? – kiáltotta.
– Az én nevemet nem mondta, uram, de jól vagyok –
közölte C–3PO néhány lépés távolságból.
 Poe ekkor furcsa, surrogó hangot hallott, és amikor
megfordult, Reyt pillantotta meg, pontosabban a
mennyezetből kilógó lábát. Odasietett hozzá, és elkapta,
amikor lezuhant. Letette a lányt, és miután elengedte, Rey
kétrét görnyedve köhögött.
– Használnom kellett volna az Erőt – suttogta két köhögés
között. – Pánikba estem… eszembe sem jutott…
– Jól vagy? – kérdezte tőle aggodalmasan Poe.
Rey bólogatott, és visszakérdezett:
– Hol van Finn?
– És Csubakka? – tette hozzá Poe.
Ebben a pillanatban Csubakka lezuhant a mennyezetről,
és tompa dobbanással érkezett a homokpadlóra. Poe
összerezzent, de Csubakka azonnal felugrott, és úgy tűnt,
nem sérült meg.
– Finn? – ismételte Rey a barátjuk nevét.
Finn a másik alagút torkolatában bukkant fel. Fekete haja
tele volt homokkal.
– Igen, jól vagyok – közölte fennhangon. – Mi ez a hely?
– Ez nem a túlvilág, ugye? – vetette fel C–3PO, mialatt
imbolyogva közeledett feléjük. – Vagy oda droidokat is
beengednek?
Most, hogy mindenki előkerült, Poe úgy érezte, végre
valóban rendesen kap levegőt.
– Azt hittem, végünk – dörmögte a fejét csóválva.
– Ez még mindig megtörténhet, uram – emlékeztette őt
segítőkészen C–3PO.
– Hol lehet a kijárat? – kérdezte Finn, és körülnézett.
Rey a kezébe vette, és aktiválta a fénykardját. A penge
kék fényben fürdette a falakat, mialatt a lány lassan
körbefordulva ide-oda lendítette a fegyverét.
Poe előhúzta, és bekapcsolta az izzórúdját. Sokkal
kevesebb fényt adott, mint az energiapenge, de a célnak így
is megfelelt.
– Erre! – mondta hirtelen Rey, és máris elindult.
 Poe először tiltakozni akart azon az alapon, hogy a lány
mégis honnan tudhatná, merre van a kijárat. Viszont már
megtanulta, hogy amikor Rey ilyen határozottan beszél, és
az arca elszántságot tükröz, akkor jobban teszi, ha
engedelmeskedik neki.
***
Lando Calrissian egy magas sziklán kuporgott, és
igyekezett minél kisebbre összehúzni magát. A Falcon
pontosan alatta, alig kőhajításnyi távolságra állt, és
rohamosztagosok vették körül. Tőlük nem messze, egy
kiugró kőtömbön fekete alakok látszottak. Lando a sisak
lencséjével ráközelített arra a helyre, mígnem felismerte
őket: Ren Lovagjai gyűltek össze ott. És úgy figyelték a
hajóját, mint a keselyűk a haldokló állatot.
Az ő hajója… Landót váratlanul érte az az édes-bús érzés,
ami akkor szállta meg, amikor megpillantotta a Falcont.
Eredetileg azért csapta a fejére a sisakját, és jött el ide,
mert azt remélte, hogy sikerül megszereznie a Falcont, és
elvinni Csubakkának, mielőtt az Első Rend rohamosztagosai
rátalálnak. De elkésett.
Egy, a vállán színes rangjelzést viselő rohamosztagos a
társai felé fordult, és fennhangon beszélni kezdett:
– Lefoglaljuk, átkutatjuk és megsemmisítjük ezt a hajót! Ez
a Legfőbb Vezér parancsa!
Lando zihálni kezdett dühében, és a sisakja légcserélő
rendszere rákapcsolt, hogy elegendő levegővel lássa el. Az
Első Rend mindig, mindent megsemmisített, amit szeretett.
Azért töltött hosszú időt a Pasaanán, hogy távol legyen
ezektől a dolgoktól. A vidám és szelíd aki-akik kérdések és
fenntartások nélkül befogadták. Persze, sisakot viselt, mert
egy régi lázadó tábornokot sokan felismertek volna. Csekély
ár volt ez egy kis békéért és nyugalomért.
De az olyan gazfickók, mint ő, talán sosem lelhettek
békességre. Úgy érezte, a baj talán mindig rátalál, akármivel
próbálkozik.
 Némán és mozdulatlanul figyelt, közben egyre elszántabb
lett, mialatt a rohamosztagosok feltörték a zárat, és
leengedték a Falcon rámpáját. Aztán a galaxis legjobb hajója
felemelkedett, és kisüvített az atmoszférából – kétségkívül
egy megsemmisítő hangár felé tartott.
Lando tudta, mit kell tennie.
 Hetedik fejezet
Az alagút keményre döngölt homokpadlóján könnyen és
gyorsan haladtak. Ráadásul a levegő is hűvös volt idelent,
ami jól jött, mert Rey nem tudta, mennyi időbe telik
megtalálni a kijáratot. Csak azt tudta, hogy egy különös
megérzés hajtotta előre. „Hagyd, hogy vezessen!” – ezt
szokta mondani neki Leia a hasonló helyzetekben.
Akkor is az Erőre kellett volna bíznia magát, amikor őt és a
társait elnyelte a homok. Arról ugyan fogalma sem volt,
hogy mit tett volna, de valamit biztosan. Manapság könnyen
megidézte az Erőt, de el kellett érnie, hogy ez legyen az
első, természetes reakciója. Az elmúlt hónapok során Leia
többször megemlítette neki, hogy a Jakkun töltött évek alatt
megtanult kézzel fogható megoldásokat keresni a
problémákra. És talán ezért kellett sok idő ahhoz, hogy az
Erő ébredezni kezdjen benne, és ezért telik oly sok időbe az,
hogy megszabaduljon a régi beidegződéseitől.
De nem adatott meg neki az, hogy elegendő ideje legyen.
BB–8 kérdést sípolt.
– Nem akarom tudni, hogy mi fúrta ezeket az alagutakat! –
jelentette ki Poe.
– A járat átmérőjéből ítélve – vélekedett C–3PO számos
halálosan veszélyes élőlény szóba jöhet…
– Nem akarom tudni! – ismételte Poe. – Nem, és nem!
Az alagút elkanyarodott, Rey kissé lassabban bár, de
tovább ment.
– Tehát, miről van szó? – kérdezte menet közben Finntől.
– Tessék? – kérdezett vissza Finn.
– Mit akartál elmondani?
– Mikor?
– Amikor épp süllyedtél bele a homokba, azt mondtad:
sosem mondtam el…
 – Majd később elmondom – dörmögte Finn, és gondosan
kerülte a lány tekintetét.
– Amikor Poe nem lesz a közelben? – tudakolta Poe.
– Igen! – vágta rá Finn, és tettetett szigorúsággal meredt a
barátjára.
– Ez remek! – örvendezett Poe. – Meg fogunk halni egy
homokba fúrt lyukban, de még most is titkolózunk…
– El fogom mondani – vágott közbe Finn –, miután
elmesélted nekünk, hogy honnan ismered azokat a trükkös
dolgokat!
Az elöl haladó BB–8 éles hangon trillázott, mire
mindannyian megtorpantak. Az energiapenge fénye
megcsillant valamin.
– Mi az ott? – suttogta Poe, és maga elé nyújtotta az izzó-
rudat.
– Egy robogó? – találgatott Finn.
– Az, és nagyon régi – felelte Rey, mire valamennyien
előrébb óvakodtak.
A gép tíz évvel korábban készült, és a csűrőlapjai
meghajlottak, viszont idelent, ahol nem fújt a szél, továbbá
száraz volt a levegő, a meghajtó modul és a lebegtető
egység nagyjából sértetlen maradt. Rey úgy számította,
hogy ha leszedné a még használható alkatrészeket,
legalább három fejadagot kapna értük a Jakkun.
– Talán a pilótáját is megtaláljuk – jegyezte meg C–3PO.
BB–8 éles sípolásokkal közölte a protokolldroiddal, hogy
mit gondol erről.
– Igen, szerintem is halott – dünnyögte Poe.
Csubakka panaszos morgással tudatta, hogy egyre
szomjasabb.
C–3PO a robogó orrához araszolt, a burkolat fölé hajolt, és
miután közvetlen közelről szemügyre vette a díszítést,
fennhangon bejelentette:
– Ez itt egy Sith jelkép!
– Egy mi? – kérdezte megrökönyödve Poe.
 – A Sithek híveinek általánosan használt emblémája –
közölte derűsen C–3PO.
– Sithek… – suttogta Rey. Most már nem kételkedett
abban, hogy a megérzése ide vezette. De nem az embléma
vonzotta, hanem valami más…
– Luke megérezte – mondta halkan. – Ochi sosem hagyta
el ezt a helyet.
„Eltűnt a sivatagban” – ezt mondta nekik Lando.
– Valamiért eltávolodott a hajójától – tette hozzá Poe. – És
talán ugyanaz történt vele, mint velünk.
Rey számára ez magyarázattal szolgált arra, hogy a
teherhajó miért maradt érintetlen ennyi időn át. Aki ismerte
a Pasaanát, nem merészkedett erre a környékre, ahogyan a
Jakku lakói is tudták, hogy kerülniük kell a kőingoványokat.
– És ez az Ochi hogyan jutott ki innen? – vetette fel Finn,
és a kijáratot keresve körülnézett.
Rey a robogó felé indult, és furcsa bizsergést érzett a
végtagjaiban.
– Sehogy – mondta aztán egyszerűen.
A lába előtt régi csontok hevertek.
– Aha… nem jutott ki – erősítette meg Finn az előző
kijelentést.
– Csontok – morogta utálkozva Poe, és elfordult. – Nem
szeretem a csontokat.
Ochi a robogójával együtt bezuhant az alagútba, és vagy
a becsapódás ölte meg, vagy olyan sérüléseket szenvedett,
hogy lassan halt meg, kínok között vergődve, magányosan.
BB–8 halkan sípolva tudatta, hogy talált valamit.
Rey odament hozzá, és közelebbről is szemügyre vette a
maradványokat. A csontokat megtépázott szövetfoszlányok
takarták. A medencecsonton bőrből készült, üres késhüvely
feküdt.
BB–8 kidugta az egyik manipulátorkarját, és lefújta
valamiről a homokot – egy fémesen csillogó, hosszú
pengéről.
 Rey érezte, hogy a szívverése felgyorsul, amikor ráfonta
az ujjait a hideg markolatra. Ez a tőr… ezek a rúnák…
Sikolyok hasítanak a levegőbe, vér fémes szaga terjeng, a
fájdalom, amikor a penge csontot és inat ér…
Rey megrázta a fejét, hogy elűzze a látomást. Rosszullét
kerülgette, de gyorsan vett néhány mély lélegzetet, majd
azt mondta:
– Szörnyű dolgokat műveltek ezzel a tőrrel.
Poe átvette tőle, és amint elengedte a fegyvert, Reynek az
az érzése támadt, hogy hatalmas súly kerül le a válláról.
– Írás van rajta – mondta Poe a penge véseteit
tanulmányozva.
– Hát persze, uram! – vágta rá vidáman C–3PO. – Talán le
tudom fordítani!
Rey egyetlen régi írásban sem találkozott azokkal a
betűkkel, amik a tőrön sorakoztak. A szürke, fűrészfogas
pengét úgy formálták meg, hogy legalább annyi kárt
okozzon, amikor kisiklik egy testből, mint amikor
belecsúszik. A bőrrel bevont markolatot szélesen ívelő
keresztvas védte. Rey még sosem látott efféle fegyvert.
C–3PO átvette Poe-tól, aki egyből azt kérdezte:
– Mi van ide írva?
– A Sith orgyilkosok gyakran felvésték a titkaikat a… –
felelte a droid, de hirtelen elhallgatott, és így folytatta: – Ó!
Nézzék! Az útkereső helye!
A csapat tagjai olyan lendülettel hajoltak közelebb, hogy
összefejeltek.
– Tehát? – kérdezte a halántékát dörzsölgetve Poe.
– Hol van az útkereső? – tette hozzá Finn.
– Attól tartok, hogy nem tudom megmondani – válaszolta
C–3PO.
Poe előbb tátogva nézte a droidot, aztán kifakadt:
– Húsz egész három tized csillió nyelven beszélsz, és ezt
nem tudod elolvasni?
– Ó, el tudom olvasni, uram! – felelte lelkesen C–3PO. –
Pontosan tudom, hogy hol van az útkereső. De sajnálatos
módon, a Sithek ősi nyelvén írták.
– És akkor mi van? – kérdezte Rey.
– A vezérlőprogramom nem engedi, hogy lefordítsam.
Műszakilag képtelen vagyok rá!
– Várjunk! – csattant fel Poe. – Várjunk egy kicsit. Ez az
egyetlen alkalom, hogy azt akarjuk: beszélj, de képtelen
vagy rá?
– Igen, uram. Ironikus, de így van.
Rey meglepődött azon, hogy C–3PO tudja, mi az az irónia.
– A hangprocesszorom nem képes kiejteni a Sith nyelvből
fordított szavakat – magyarázott a droid. Ebben a
pillanatban sötét árnyalak jelent meg mögötte – egy óriási
teremtmény. Rey érzékelte, hogy a lény szenved, de azért
gyorsan felemelte a fénykardját, hogy szükség esetén
azonnal védekezhessen. C–3PO mit sem tudva arról, hogy
mi történik a háta mögött, tovább beszélt: – Tudomásom
szerint, a törvényt még a Régi Köztársaság szenátusa…
A teremtmény hangos sziszegést hallatott, és ahogy
lassan közeledett, láthatóvá váltak a részletek: az óriási fej,
a vörösen izzó szem, a szelvényezett kígyótest.
C–3PO megfordult, elejtette a tőrt, és felkiáltott:
– Kígyó!
A kígyó ekkor a száját kinyitva kivillantotta méregtől
csöpögő, hosszan ívelő fogait, és hátrahúzta a fejét, mintha
támadásra készült volna.
– Rey… – suttogta Finn.
BB–8 villámgyorsan begurult Rey mögé, Csubakka pedig
előkapta a sugárvetőjét, és a teremtményre szegezte.
Reynek eszébe jutott, hogy először mindig az Erőhöz kell
fordulnia. Ezért rátette a kezét a vuki fegyverére, és lejjebb
nyomta, közben a tekintetét a kígyó ijesztő fogain tartotta.
Egy kereskedőtől hallott már erről a teremtményről, a
vexisről. A férfi panaszkodott a Jakkura, hogy milyen nehéz
rendes italhoz jutni a bolygón, majd hozzátette, hogy de
legalább a Jakkun nem élnek vexisek, mint más sivatagos
világokon.
 – Én mindjárt szétlövöm! – fogadkozott Poe, és szintén
célba vette a lényt.
– Ne lőj! – szólt rá Finn a kígyót fürkészve.
A vexis még magasabbra emelkedett, és vészjóslóan
sziszegett. A levegő olyan erővel tört elő a szájából, hogy
meglobogtatta Csubakka bundáját.
Rey érzékelte a lény haragját és éhségét. De kínzó
fájdalmat is érzékelt. Noha nem igazán tudta, mit csinál,
átadta a kardját Finn-nek, és lassú léptekkel tartott a
teremtmény felé.
– Rey! – szólt után riadtan Finn.
– Valószínűleg megsebesült – felelte Rey.
– De az is valószínű, hogy ez itt egy óriási, gyilkos homoki
kígyó – válaszolta Poe.
Rey a szemét résnyire vonva közeledett a kígyó teste felé.
– Fényt ide! – parancsolta a társainak anélkül, hogy
hátranézett volna.
Poe oda irányította az izzórúdja fényét, ahová a lány
mutatott: a teremtmény testének egy részére.
Rey most már látta, hogy igen, a kígyó egyértelműen
megsebesült. Mély seb húzódott végig több szelvényén is.
Rey maga sem tudta miért, de közelebb akart menni.
Lassan, óvatosan átmászott az előtte ívelő vaskos
szelvényen, aztán újra és újra megtette ezt, mígnem elérte
a sebet. Az összetekeredett test többszörös gyűrűjében állt.
Ha a kígyó meg akarta volna ölni, csak annyit kellett volna
tennie, hogy elkezdi szorítani…
Vett egy mély lélegzetet, és megszólalt:
– Leia azt mondja, hogy ha valami nagy próbál ártani
neked, akkor azt általában megsebezte egy nála is nagyobb
valami – mondta szelíden és barátságosan, hogy
megnyugtassa a kígyót. Gyanította, hogy ebben az esetben
mi történt: valószínűleg egy gabonatermelő farmer szántott,
és az eke felhasította a felszín alatt lapuló teremtmény
testét.
 Rey a seb felé nyújtotta a kezét, de nyomban
elbizonytalanodott, mert a vexis sziszegett – viszont nem
támadta meg. Úgy érezte, a szíve a torkában dobog, mialatt
még előrébb nyújtotta a kezét, és rátapasztotta a tenyerét
az egyik hűvös szelvényre.
Most már csakis a megérzéseire hagyatkozva cselekedett.
Lehunyta a szemét, és megidézte az Erőt.
Valahányszor harcolt, vagy az Ajan Kloss őserdőjében
rohangált, vagy akár elmetrükköt alkalmazva rávett egy
rohamosztagost, hogy leszedje róla bilincset, valahogy
magába szívta az Erőt, majd felhasználta a saját céljára. De
most másfajta eljárásra volt szüksége, egy olyan valamire,
amiről a Jedi írásokból olvasott, amikor megjavította Luke
kardjának kyberkristályát. Ezúttal arra készült, hogy adjon.
Rezgést érzett a bensőjében, mialatt összegyűjtött
magában valamit, és átcsatornázta a kígyónak. A saját
energiáját. A saját életerejét. Az is része volt az Erőnek, és
nem kellett megtartania magának mindet.
Érezte, hogy a vexis egyre nyugodtabb, és a fájdalma
fokozatosan alábbhagy.
Néhány pillanat múlva kinyitotta a szemét. És felhördült
meglepetésében. A seb bezárult.
A vexis leeresztette hozzá a fejét. Oly hatalmas volt…
egyben lenyelhette volna őt. A teremtmény egy pillanatra
kivillantotta a nyelvét, és hosszasan sziszegett – talán így
köszönte meg a segítséget.
A kígyó elindult, és úgy húzta el a testét Rey mellett, hogy
véletlenül sem ért hozzá. Hamarosan beleveszett a
sötétségbe, és menet közben, lassítás nélkül fúrt magának
új alagutat – éppoly könnyedén mozgott a keményre
tömörödött homokban, mint az angolna a vízben.
Miután eltűnt, a csapattól nem messze egy, a
mennyezeten tátongó nyíláson át természetes fény
sugárzott a járatba.
Poe és Finn összenéztek, míg BB–8 odagurult Reyhez, és
halkan füttyögött neki.
 – Csak adtam neki egy kis életet – felelte Rey. – Az Erő
energiáját.
BB–8 csipogott és fütyült, mire Rey azt válaszolta neki:
– Te is megtetted volna!
– A lényeg, hogy megvan a kijárat! – jelentette ki Finn, és
elindult arra, amerre a vexis távozott. Csubakka felvette a
tőrt, a zsákjába dugta, és követte Finnt.
Rey azonban nem sietett fel a felszínre. Zihálva lélegzett,
még a csontjaiban is érezte, hogy mennyire fáradt, és
valamiért zsibbadt a keze. A vexis sebének begyógyítása
valahogy olyan normálisnak, természetesnek és helyesnek
érződött. De nagyon kimerítette.
***
Az alagútból kiérve a rozsdás teherhajó közelében találták
magukat. Egy jókora sziklatömb tetején állt, egy, az álnok
homoktengerből kiemelkedő, stabil szigeten.
– Nem létezik, hogy ez a kivénhedt roncs fel tud szállni! –
tiltakozott C–3PO, mialatt a többiek elindultak a gép felé. A
droid nehezen mozgott a süppedős homokban, a számtalan
kőtömb között. Rey elhatározta, hogy ha életben maradnak,
elintéz C–3PO-nak egy kellemes olajfürdőt.
– Mozognunk kell! – sürgette az élen haladó Poe a társait.
– Keresnünk kell valakit, aki le tudja fordítani a tőr feliratát.
Például egy… segítőkész droidot.
– Azt javaslom, azonnal térjünk vissza a Millennium
Falconra – felelte C–3PO.
– Ott alighanem várnak ránk – jegyezte meg Poe.
– És a Griq vermeibe küldenek minket, ha elkapnak –
mondta Finn.
– A droidokat pedig mozgó célpontnak fogják használni –
tette hozzá Poe.
– Néha mindketten igen meggyőzően tudnak érvelni –
állapította meg C–3PO.
Rey a homlokát ráncolva töprengett. Nem bánta, hogy Poe
és Finn néha elszórakoztak a protokolldroiddal, de az
alighanem igaz volt, hogy a Falcon körül mostanra
hemzsegnek a rohamosztagosok. Csubakka ugyan lezárta a
hajót, de az Első Rend embereinek aligha okozott gondot a
kód feltörése. Rey lehetségesnek ítélte, hogy soha többé
nem látja a hajóját.
Hirtelen, a villámcsapás gyorsaságával és hevességével
érzékelt egy ismerős tudatot, és megtorpant.
– Mi a baj? – kérdezte Finn.
Az arca még most is poros volt, de a veleszületett
kedvesség és az aggodalom jelei így is meglátszottak rajta.
Rey megfogadta, nem hagyja, hogy bármi baja essen Finn-
nek. Meg fogja védeni, még ha ehhez olyan eszközökhöz kell
is folyamodnia, amiket Leia aligha helyeselne.
– Menj csak, mindjárt megyek utánad! – felelte
barátságosan.
Finn azonban nem mozdult, csak kérdőn nézett rá. Rey
meglökte egy kicsit az Erővel, és hozzátette:
– Nincs semmi baj!
Finn akkor is hallgatott, amikor Rey átadta neki a zsákját,
illetve a botját, viszont a fénykardját a derékszíján hagyta.
Aztán megfordult, és elindult az ellenkező irányba, de még
ekkor is magán érezte a barátja tekintetét. Ezúttal gondosan
ügyelt arra, hogy elkerülje a homokcsapdákat, majd kifutott
egy tágas, sík területre.
Menj, Finn! – üzente gondolatban, és megint megtaszította
a férfit az Erővel.
Nem mert visszanézni, hogy lássa, mi történik, mert
megpillantott egy fekete pontot, ami a láthatáron repült, és
gyorsan közeledett felé.
Hamarosan meglátta, hogy egy TIE-vadász száguld ott. Az
ő TIE-vadásza. Még nem tudta, mit fog csinálni, de azt igen,
hogy megveti a lábát, és ellenáll. Meg fogja védeni a
barátait. Bármi áron.
***
 Finn szédült egy kicsit, és úgy sejtette, hogy a hőség
miatt. Vagy talán amiatt, hogy Rey azt mondta neki:
menjen, ő pedig minden kérdés nélkül otthagyta a lányt a
sivatagban. A megérzései azt súgták, hogy valami nincs
rendben ezzel a történettel.
Poe megnyomta a nyitógombot, és a teherhajó rámpája
leereszkedett. Finn, Poe, Csubakka és a droidok
beóvakodtak a fő raktérbe, amiben sok homok gyűlt össze
az évek folyamán. Ochi annak idején nem zárta le rendesen
a gépét, nyilván azt hitte, hamarosan visszatér a fedélzetre.
A raktér tele volt hulladékkal. A falakról sok helyen
hiányoztak a belső burkolólapok, így látni lehetett a
különféle alkatrészeket és gépeket. Finn felismerte a
vészhelyzeti légtartályokat, a részecskepajzs erősítőjét,
továbbá látott rengeteg vezetéket, csövet és modulokat,
amelyek rendeltetéséről mit sem tudott. A belső térben
akkora volt a zűrzavar, hogy hozzá képest a Falcon belseje
rendezettnek és takarosnak hatott.
A hálókabinok közelében, egy falra erősített fémtáblán a
hajó neve szerepelt: Bestoon Legacy.
– Próbáljuk meg feléleszteni a konvertereket – javasolta
Poe, és a pókhálókat, illetve a hulladékot félresöpörve
elindult a pilótafülke felé.
– Ez a hajó mocskos! – méltatlankodott C–3PO, és Finn
csak egyetérteni tudott vele. Ha annak idején Phasma
rajtakapta volna a századát, hogy nem rögzítették rendesen
a rakományt, vagy nem takarítottak fel rendesen,
felsikáltatta volna velük a mosdót és a vécéket –
természetesen a fogkeféjükkel.
Mialatt Poe gombokat nyomogatott és kapcsolókat
váltogatott, Finn belenézett egy, a raktérben talált ládába.
Egy halom sugárvetőt talált benne. Körülnézett, és
felfedezett több hasonló ládát. Mindegyik fegyvereket
tartalmaz?
Aztán színes fények kezdtek villogni körülötte, és a padló
remegése jelezte, hogy életre kelt az energiaszolgáltató
egység.
– Ezt nézd meg! – mondta büszkén Poe.
Ez egyszer úgy tűnt, hogy végre szerencséjük van. De
nem távozhattak Rey nélkül, aki egyelőre nem érkezett
meg.
– Hol van Rey? – dörmögte Finn, majd a pilótafülkébe
sietett, és a tekintetével végigpásztázott az üres sivatagon.
Hirtelen meglátta az apró alakot. Rey meglepően nagy
távolságot tett meg az előző néhány perc alatt.
– Csubi! – kurjantotta Finn arra gondolva, hogy a
megtermett vuki a hosszú lépteinek és hihetetlen testi
erejének köszönhetően hamar utolérheti a lányt. – Szólj
Reynek, hogy mennünk kell!
Csubakka halk morgással nyugtázta a kérést, és elindult.
Pár pillanattal később felbukkant Finn látóterében, de
hamarosan eltűnt egy hosszúkás szikla mögött.
***
Kylo Ren megérezte a roncsvadász jelenlétét az Erőben,
még mielőtt meglátta volna őt a saját szemével. Mialatt
alacsonyan repült a vadászgépével a sík terület felett, a
lány szinte világított, vagy izzott a tudatában, ráadásul
elszántság és vadság áradt belőle. Kylo furcsa érzést
tapasztalt a mellkasában. Ugyanazt, amit akkor érzett,
amikor utoljára nézett az apja szemébe, amikor eldöntötte,
hogy megöli Han Solót. Igen, el kell pusztítanod a múltat –
gondolta –, de a fényt is ki kell oltanod, hogy teljesen
átadhasd magad a sötétségnek.
Most végre megértette: Han Solo a múltja volt, míg Rey
maga a fény. Rájött, hogy ezért vívódik és szenved még
manapság is. Ezért nem tud megszabadulni az apja
emlékétől – mert még nem semmisítette meg a fényt.
Arra gondolt, hogy a császárnak talán igaza van. Lehet,
hogy a lánynak meg kell halnia. Vagy pedig ki kell oltani
benne a fényt.
 És a roncsvadász ott állt, a sárga homokon, és bár
büszkén kihúzta magát, félelem áradt belőle. De
bármennyire rettegett is, moccanás nélkül, ugrásra készen
várt.
Kylo érezte, hogy a lelke mélyén izzani kezd a harag. A
lánynak már menekülnie kellene előle. Vagy gyáván
meglapulni a földön. Nem állt át a sötét oldalra, amikor
lehetőséget kapott rá. Hogy merészel ellenállni? Hogy
merészel szembeszállni?
Kylo ekkor már vörösben látta a világot. Nem érdekelte a
császár. Nem érdekelte a csillagromboló-flotta. Nem akart
mást, mint véget vetni a szenvedésnek.
Az utolsó pillanatokban arra gondolt, hogy ha Rey túl
akarja élni a következő perceket, akkor sokkal nagyobb
hatalommal kell bírnia, mint korábban bármikor. Meg kell
mutatnia, hogy ki ő, és mire képes.
Rey leakasztotta a derékszíjáról, és bekapcsolta a
fénykardját.
Kylo Ren ütközésig előrelökte a tolóerő-szabályzót.
***
Rey a közeledő TIE-t figyelte, és érzékelte a pilóta
szándékát. Kylo Renből olyan fájdalom és gyilkos harag
áradt felé, hogy az lélegzetelállító volt.
Viszont pontosan tudta, hogy mit kell tennie. A vexis
meggyógyítása kimerítette, ugyanakkor az Erő új útjait
nyitotta meg előtte. Kapott valamit, ami arról szólt, hogy
kapni és adni is lehetséges, és ez a kettő olyan tökéletes
egységet teremt, amilyet ő még nem tapasztalt. Alig várta,
hogy beszélhessen róla Leiának.
Most viszont nem volt más választása, mint hogy átadja
magát az Erőnek, ami ott zengett a vérében, és energiával
töltötte fel a tagjait. Igen, félt, ám ezzel párhuzamosan
különös nyugalom telepedett rá. Luke arról beszélt neki,
hogy a félelem a sötét oldalra visz. De most kiderült, hogy a
rettegés és a nyugalom együtt is létezhet. Talán Leia is ezt
próbálta megtanítani neki.
Tovább figyelte a felé száguldó vadászgépet. Amikor
megérezte, hogy eljött a pillanat, megfordult, és
támadóállásba állt.
Aztán visszanézett. A gép ekkor már olyan közel volt
hozzá, hogy az elülső ablakon át látta a pilóta sisakját.
***
Finn utálta, hogy nem tud segíteni, mialatt Poe
rendszereket indított be, ellenőrzéseket futtatott, és
felkészítette a gépet az indulásra. A padló már nem
remegett és rázkódott, hanem finoman rezgett, és a
turbinák csattogása állhatatos zúgássá szelídült. A hajó
készen állt a felszállásra.
Már csak Csubakka és Rey hiányoztak a fedélzetről.
– Mi az ördögöt művel a lány? – fakadt ki indulatosan Poe.
– És hol van Csubi?
Finn kinézett a sivatagra. Ebből a távolságból nem
látszottak a részletek, de úgy tűnt, Rey furcsa pózban áll, és
időközben bekapcsolta a fénykardját. Finn úgy érezte, neki
is odakint kellene lennie, segítenie kéne a lánynak…
És ekkor furcsa dolog történt vele. Mialatt segíteni akart
Reynek, oda akart futni hozzá, megérzett valamit. Azt
érezte, hogy veszély közeledik. Egy veszélyes alak.
– Ren errefelé tart – suttogta megrendültén.
De talán ez csak rossz érzés volt… ugye?
A biztonság kedvéért megtapogatta a fegyverét, majd
sarkon fordult, és kisietett a gépből. Odafutott ahhoz a
hosszúkás sziklához, ami az előbb eltakarta előle Csubakkát,
de mielőtt megkerülte volna, lépteket hallott, és gyorsan
egy nagyobb kő mögé kuporodott. Aztán lassan, óvatosan
kikémlelt, és majdnem felhördült.
Csubakka fogságba esett. Szőrös csuklóján bilincs
csillogott. Sötét páncélt viselő, furcsa fegyvereket hordozó
alakok lökdösték egy valamivel távolabb várakozó komp, és
tíz-tizenkét rohamosztagos felé. A sötét alakokból valami
hihetetlen gonoszság áradt – Finn úgy érezte, a láthatatlan
és anyagtalan hullámok szinte megfojtják.
Biztosan tudta, hogy Ren Lovagjait látja. Nem lehettek
mások. És azt is tudta, hogy menekülnie kellene.
Viszont másodpercek voltak hátra addig, amíg Csubakkát
fellökdösik a kompra, hogy aztán elvigyék. Finn-nek nem
maradt más választása, mint hogy azonnal cselekedjen.
Elővette a sugárvetőjét, hogy elkeseredett rohamra
induljon, de megdermedt, amikor még tíz rohamosztagos
vonult le a rámpán, szabályos alakzatban. Ha most
megtámadta volna őket, az az öngyilkossággal lett volna
egyenlő.
Ekkor arra gondolt, hogy visszalopózik a Bestoon Legacy-
re, és Poe-val együtt másik tervet kovácsol. De nem, ez sem
működhetett. A tény, hogy ennyi rohamosztagos érkezett
ide, továbbá Ren Lovagjai, és – ha a megérzése nem
tévedett –, maga Kylo Ren is, az csakis egyvalamit
jelenthetett: Reyt akarták elfogni vagy megölni.
Finn rájött, hogy mielőtt bármi mást tenne,
figyelmeztetnie kell a lányt.
***
A Bestoon Legacy készen állt a felszállásra, csakhogy Poe
immár egyedül ült a pilótafülkében. Először Rey tűnt el,
aztán Csubakka, és most már Finn is. Hol a pokolban…
Poe felnyögött döbbenetében. Odakint, a sivatagban Rey
futásnak eredt, és széles, gyors mozdulatokkal lengette
maga mellett a fénykardját. Egy TIE-vadász üldözte, ami
olyan alacsonyan száguldott, hogy felverte maga mögött a
homokot. Látszott, hogy pillanatok múlva utoléri a lányt.
Rey hevesen zihálva rohant. Őrült tempót diktált
magának, de az őserdei edzések most kifizetődtek, és az
Erőtől is kapott segítséget.
Még mélyebben dőlt előre, és tovább fokozta az iramot. A
TIE most már nagyon közel volt hozzá, tisztán hallotta a
hajtómű jellegzetes sivítását.
De még nem jött elég közel. Megidézte magában a
kapcsolatot, ami összekötötte Kylóval, és megérezte a
férfiból áradó elszántságot. Cserébe vad és ádáz érzésekkel
teli hullámot küldött vissza.
A lapockája bizseregni kezdett, mialatt a gép tovább
közeledett. Még nem… még néhány lépés… most!
Rey a levegőbe szökkent, és hatalmas ívű hátra-szaltóval
visszafelé repítette magát. A kellő pillanatban lesújtott, és
mélyen belevágott az alatta elsuhanó vadászgép bal oldali
vezérsíkjának tartóelemébe. A TIE a homokot magasra
felverve tovább száguldott, Rey pedig a talpára érkezett
mögötte, majd a szemét résnyire vonva nézett utána.
Érzékelte, hogy Kylo dühödten és csalódottan küzd a
kormánnyal, de mindhiába. A tartóelem meggörbült,
kettévált, és a vezérsík leszakadt a gépről.
Az irányíthatatlanná vált TIE-vadász a jobb oldalával elérte
a felszínt, és ekkor a másik vezérsíkját is elvesztette. A
gömb formájú hajótest őrült gyorsasággal pattogott, majd
gurult, közben mély árkot szántott a homokba. Végül
belevágódott egy mélyedésbe, és megállapodott.
Rey kikapcsolta a kardját. Remélte, hogy Kylo Ren
meghalt. Nem, nem is… Azt remélte… nem tudta, miben
reménykedik.
A derékszíjára akasztotta a kardmarkolatot, és elindult a
teherhajó felé.
Egy kék nadrágot és pilótadzsekit viselő alak jelent meg
előtte.
– Rey! – ordította Finn a távolból. – Elkapták Csubit!
Rey ekkor meglátott egy felszálló kompot, amelynek a
tatján kék fények izzottak.
– Csubi ott van! – kiabálta Finn a hajóra mutatva.
Rey nem akarta elhinni, hogy ez történt. Nem először
került ilyen helyzetbe, amikor is tehetetlenül állt a
sivatagban, és végig kellett néznie, hogy egy hajó elvisz
valakit, akit szeretett.
 A bensőjének abban a részében, amiben mindeddig
nyugalom honolt, most csakis rémületet érzett. Betöltötte az
elméjét, és valahogy tiszta, izzó hatalommá alakult.
Megidézte az Erőt, elképzelte magát, amint megragadja a
kompot, és visszahúzza a felszínre.
És a komp valóban lassult. Dülöngélt és ide-oda lendült,
míg a hajtóművei egyre hangosabban visítottak.
Rey a fogát csikorgatta, a homlokáról verejték csorgott.
De szentül megfogadta: nem hagyja, hogy elvigyék tőle
Csubakkát.
***
Kylo Ren letépte a fejéről a sisakot, hogy friss levegőhöz
jusson. Most már tudta, hogy ostobán viselkedett, és
lesújtva nézte TIE-vadászának égő maradványait. A lány
úgy futott előle, mint egy rémült womp-patkány, ő pedig
elvakult haragjában engedett a csábításnak, és nem gondolt
arra, hogy a roncsvadász talán tervez valamit.
A felismerés egy másik bizonyosságot is hozott magával,
ami még megdöbbentőbb volt: Kylo megkönnyebbült attól,
hogy nem ölte meg a lányt.
Snoke mindig is arra biztatta, hogy kövesse az ösztöneit, a
pillanatnyi megérzéseit, mert így rövidebb úton eléri a sötét
oldalt – és az elképzelhetetlen hatalmat. De az imént az
ösztönei arra késztették, hogy ölje meg Reyt, és ezzel
majdnem tönkretett mindent, amit eddig tervezett.
Egyelőre nem tudta összebékíteni magában ezeket a
dolgokat. Ahhoz, hogy valaki a sötét oldalra kerüljön,
engednie kellett a vágyainak. Viszont ahhoz, hogy valóra
váltsa a legfőbb vágyát, gondos tervezés és türelem kellett.
A császár kitalálta, hogyan valósítson meg egy tervet, ami
hosszas szenvedést és idegesítő gondosságot kívánt – és
úgy tette meg, hogy a legkevésbé sem kísértette a világos
oldal.
Kylo biztosra vette, hogy van megoldás – csak meg kell
találnia.
 Amikor kilépett a gomolygó füst- és porfelhőből, hogy
tiszta levegőt szívhasson, érzékelt valamit az Erőben.
Körülnézett, és meglátta Reyt, aki távolabb állt, és felfelé
nyújtotta a kezét…
Egy felszálló komp felé? És sikerült lelassítania a gépet!
Akárkit szállított az a hajó, Rey elkeseredetten küzdött,
hogy visszahozza a felszínre. És Kylo úgy döntött, nem
hagyja neki, hogy megtegye.
Ő is kinyújtotta a kezét, megjelenítette a tudatában a
jókora kompot, és maga felé húzta.
***
Rey érzékelte, hogy a komp kis híján kiszakad a
szorításából, és felnyögött, amikor észlelte az ismerős
tudatot. Kylo Ren, épen és egészségesen… De nem, nem
engedi át neki Csubakkát. Csubakka az övé!
Összeszedte magát, és erőlködött, hogy visszanyerje
uralmát a gép felett, ami hirtelen felé lódult, de rögtön
ezután Ren felé.
Segítséget keresve felidézte magában a felkészülés során
tanultakat. „Engedd, hogy az Erő irányítsa a tetteidet!” –
mondta neki számtalanszor Leia. De mialatt Leiára és a
felkészülésére gondolt, egy-egy pillanatig nem koncentrált
kellően, és a hajó Ren irányába sodródott.
Így aztán Rey bevetette minden erejét és hatalmát. A
szíve vadul dübörgött, a vére hangosan zúgott a fülében.
Merített a Kylo miatti haragjából, az Első Rend elleni
gyűlöletéből, de még az Unkar Pluttal szembeni dühéből is.
Merített a rettegésből, amit Csubakka miatt érzett, és
felidézte magában, milyen érzés volt végignézni, hogy Han
Solo a mélybe zuhan a Csillagpusztító bázison. Merített a
fájdalmából is: abból, amit az éhes gyomor és a lehorzsolt
ujjak okoztak, és merített a magány kínzó, késéles
csendjéből.
Végül néma sikolyra nyitotta a száját.
 Az energia látható formában tört elő az ujjai végéből, és a
komp felé ívelt. Az Erő tiszta energiája volt ez a kéklő villám,
ami fényesebben ragyogott a fénykard pengéjénél, és
forróbb volt, mint egy csillag felszíne. Ráfonódott a kompra,
ami egy pillanatra oldalra rándult, aztán hatalmas tűz-
labdává robbant.
Rey megtántorodott, és zihálva nézte a magasból
záporozó roncsokat. A hajó, és mindenki, aki a fedélzetén
tartózkodott, semmivé vált.
Rey elborzadva bámulta a kezét. Aztán az izzó
maradványokat. Felfordult a gyomra, és végül őrült sikoly
szakadt ki belőle:
– Csubiiiiiii!
Könnyek csorogtak az arcán. Mit tett…?
Hirtelen ismerős hang hatolt át a tudatára boruló,
bűntudatból és őrületből szövődő felhőn.
– Rey! Jönnek!
Finn kiabált neki, közben a láthatár felé mutatott. Rey
odanézett, és öt-hat gyorsan közeledő TIE-vadászt pillantott
meg.
– De Csubakka… – dadogta Rey, és nem tudott többet
kimondani.
– Sajnálom! – kiabálta Finn. – De mennünk kell! Most!
A hangja végre kirántotta Reyt a kábulatból. Nem
veszíthette el több barátját. Futni kezdett a társa felé, aztán
együtt rohantak a hajóhoz.
***
Kylo Ren a gyorsan emelkedő, ismeretlen teherhajót
nézte, és tudta, hogy Rey a fedélzetén tartózkodik. A lány
ismét legyőzte őt, ennek ellenére a diadal érzése töltötte el.
Jól tette, hogy a kétségbeesés felé taszította Reyt. A
roncsvadász megmutatta, hogy hihetetlen hatalommal
rendelkezik. Sötét hatalommal. A Sithek hatalmával.
Rey már majdnem készen állt arra, hogy átálljon a sötét
oldalra. Kylo azt tervezte, hogy amint ez megtörténik,
mindketten kioltják a fényüket, és átadják magukat a
sötétségnek. És akkor a csillagromboló flotta – és vele a Sith
trón is – az övék lesz.
 Nyolcadik fejezet
Ochi teherhajója ugyan képes volt repülni, de ez nem
jelentette azt, hogy jó formában van. Évekig állt a Pasaanán,
emiatt Rey és a társai nem mertek messzire merészkedni
vele. Szükségük volt egy rejtekhelyre, ahol alaposan
ellenőrizhetik a hajó rendszereit, összeszedhetik magukat,
és kitalálhatják, hogy mi legyen a következő lépés.
Poe közölte, hogy pontosan tudja, hová kell menniük, és
Rey örömmel átengedte neki ezt a döntést. A másodpilóta
ülésében ült, és segített Poe-nak, aki bevezette a Legacyt
egy hatalmas, fényes bolygó gyűrűi közé. A gyűrűket java
részben kisebb-nagyobb jégtömbök alkották, amelyek
sziporkázva verték vissza a rendszer napjának fényét, és
folyamatosan párát árasztottak magukból. A szilánkok és a
pára erősen zavarta a szenzorokat, ami miatt ez a világ
valóban kiváló rejtekhely volt – például a csempészek
számára. Rey megjegyezte magának, hogy egyszer
feltétlenül megkérdezi Poe-tól, honnan ismeri ezt a helyet.
– Rey… – szólalt meg Poe, de a lány arcára pillantva
meggondolta magát, és nem azt mondta, amit eredetileg
akart. Vett egy mély lélegzetet, és így folytatta: – Lefuttatok
pár diagnosztikát. Mi lenne, ha… pihennél egy kicsit?
A pilóta hosszú idő óta nem beszélt ilyen kedvesen Rey-
hez, aki csak bólogatott, és felállt. Átment a közös kabinba,
aminek a hátsó részében talált egy párnázott padot, és
lefeküdt rá.
Mit tettem? – kesergett magában.
Leia sokszor elmondta neki, hogy a félelem a sötét oldalra
vezet, de addig nem lesz baj, amíg a békesség és az
elszántság ellensúlyozzák a félelmeit. Ám abban a
pillanatban, hogy enged a haragnak és a rettegésnek…
Csubakka meghalt. A Falconnak minden bizonnyal vége. És
még Ochi tőre is elveszett.
Rey csak arra tudott gondolni, hogy mindent tönkretett. És
Leia annyira csalódott lesz, amikor tudomást szerez erről az
egészről…
BB–8, mintha csak olvasott volna a lány gondolataiban,
hosszú, gyászos sípolást hallatott.
– Hát igen… szegény Csubakka! – tette hozzá C–3PO.
Rey arcán megint könnyek csorogtak, amikor arra gondolt,
hogy a vuki annyi mindent tett érte. A Falcon minden jog
szerint Csubakkát illette, de amikor Han meghalt, neki
ajánlotta fel a pilótaülést. És ő azzal hálálta meg ezt a
mérhetetlen nagylelkűséget és tiszteletet, hogy megölte
Csubakkát.
Finn belépett a kabinba.
– Nem a te hibád – mondta, bár lerítt róla, hogy őt is
mélységesen lesújtotta a barátjuk halála.
– De igen – felelte Rey, és képtelen volt a társára nézni. –
Elvesztettem az önuralmamat.
– Nem! Ren a hibás! Miatta tetted azt, amit tettél.
– Te is láttad, hogy mi történt – válaszolta Rey a fejét
rázva. – Az az energia belőlem jött. Finn, léteznek dolgok,
amikről fogalmad sincs!
– Hát akkor mesélj róluk! – kérte Finn, és türelmesen nézte
a lányt.
Rey sosem tudta rávenni magát, hogy elmondja Leiának a
rettenetes, nyomasztó titkát. De úgy érezte, Finn-nek talán
elmondhatja. El kellett mondania valakinek, máskülönben
elemésztette volna őt.
– Volt egy látomásom – suttogta. – Láttam a Sithek trónját.
És láttam, hogy ki ül rajta.
– Ren? – kérdezte Finn a szemét résnyire vonva.
– Igen – felelte Rey, és hozzátette: – És én…
Finn csak tátogott, de beszélni nem tudott.
Rey elfordította a tekintetét, mert nem bírt a társa
szemébe nézni. Szeretett volna elmenekülni, hogy ne lássa
Finn arcán a csalódottság jeleit, és ne hallja ki a hangjából a
megdöbbenést, amikor végre sikerül megszólalnia. De ezen
a kis teherhajón nem bújhatott el.
Poe is átjött ebbe a kabinba. Az arcvonásai fáradtságot
tükröztek, de elszántságot is. Szinte mindig nagyon komoly
volt az utóbbi időben, a Craiten történtek óta, és gyakran
látszott ingerültnek. Felelősnek tartotta magát azért, mert
az Első Rend kis híján megsemmisítette az Ellenállást. Rey
tudta ezt, és azt is, hogy mit él át a barátja. Ő maga nem
hibáztatta semmiért, és megfogadta, hogy akkor sem fog rá
haragudni, ha most lehordja.
De Poe nem hordta le, csak annyit mondott:
– Nyolc óránk maradt. Szóval, mit fogunk csinálni?
– Miért, mit csinálhatunk? – kérdezte keserűen Finn. –
Vissza kell térnünk a bázisra.
– Arra nincs idő – felelte Poe a fejét csóválva. – Nem
adhatjuk fel. Ha megtesszük, Csubakka a semmiért halt
meg.
Rey igazat adott a pilótának, és rájött, hogy önzőn
viselkedett, amikor átadta magát az önsajnálatnak.
Gondolnia kellett az Ellenállásra, és a Sith flottával
kapcsolatos tervre. Biztosra vette, hogy Csubakka is azt
akarná, hogy folytassák.
– Rendben, mit tehetünk? – vetette fel Finn, de a hangja
továbbra is mélységes kétségbeesésről tanúskodott. – A tőr
Csubinál volt. Az egyetlen nyom, ami elvezethetett volna az
útkeresőhöz. És elveszett.
– Ez igaz – erősítette meg C–3PO. – A felirat már csak a
memóriámban létezik.
Finn és Poe egyszerre kapták fel a fejüket, és néztek a
droidra.
– Várjunk csak egy kicsit! – mondta Poe. – A tőr felirata ott
van a memóriádban?
– Ó, igen, Poe gazda. De a fordítást nem tudom közölni.
Ahhoz egy teljes redaktív memóriaátalakítás kellene.
– Egy teljes mi? – tudakolta Finn.
 – Ó, az egy szörnyen veszélyes eljárás – magyarázott C–
3PO a karját lengetve. – Csak az őrültek és a bűnözők
hajtják végre a szerencsétlen droidokon!
– Akkor ezt fogjuk csinálni! – vágta rá Finn jobb kedvre
derülve.
Poe a szemét résnyire vonva gondolkodott, majd
megszólalt:
– Ismerek egy droidszerelőt, aki a feketepiacon dolgozik…
– A feketepiacon! – kiáltotta C–3PO.
– De a Kijimin lakik – tette hozzá Poe, már-már
mentegetőző hangsúllyal.
– És mi a baj a Kijimivel? – kérdezte Finn.
Poe előbb nem akart válaszolni, de Finn intett neki, hogy
kezdjen csak bele.
– A Kijimin egy kicsit balszerencsés voltam… – dörmögte
Poe, azzal sóhajtott egyet, és hozzáfűzte: – De ha ez a
küldetés kudarcba fullad, akkor az egész a semmiért volt.
Akkor mindannyiunknak vége. Ezúttal mindennek vége lesz.
– Rendben, végigcsináljuk – mondta bólogatva Finn.
Rey felváltva figyelte a társait, és nem szólt közbe, mert
még ekkor is arra számított, hogy mindjárt elkezdenek vele
ordítani. De nem tették. Egyetlen rossz szót sem mondtak.
Épp ellenkezőleg, hirtelen mindketten ránéztek, és várták,
hogy tudassa velük a véleményét. Továbbra is bíztak benne,
még Finn is, holott ő ismerte a legsötétebb titkát.
Nem tudta rávenni magát, hogy beszéljen, így csak
odanyúlt, és megfogta Finn kezét. Finn erre Poe-ra nézett, és
odanyújtotta neki a magáét. Poe megvonta a vállát, és
megmarkolta az elébe tartott kezet.
– Csubakkáért – préselte ki magából Rey.
C–3PO odacsoszogott hozzájuk, és megpróbált megfogni
egy-egy kezet, noha nem tudta teljesen kiegyenesíteni a
könyökízületét. Aztán mit sem tudva arról, hogy rálépett
Finn lábára, ünnepélyesen kijelentette:
– A vukiért!
Sose becsülj le egy droidot! – gondolta Rey.
 Néhány másodpercen át egymás kezét fogva, néma
csendben álltak. A kört elsőként Poe szakította meg.
– Irány a Kijimi! – mondta, és átment a pilótafülkébe, hogy
befejezze a rendszerellenőrzéseket, Finn pedig követte. Rey
is indult utánuk, hogy hasznossá tegye magát, de megakadt
a szeme BB–8-on, aki az egyik sarok felé gurult, ahol egy
régi, mocskos takaró hevert a padlón. A droid kidugta az
egyik karját, és elhúzta a takarót.
Egy rozsdás, zöld droid került elő alóla, ami ugyanolyan
élettelen volt, mint egy roncsdarab. Kicsi volt, és mindössze
egy kúp formájú fejből, illetve egy széles kerékből állt. Azok
az ennyire kicsi droidok, amikkel Rey eddig találkozott,
karbantartó vagy takarító egységek voltak. Ez a gépezet
másnak tűnt. Volt motivátor rekesze, és nagy teljesítményű
adóvevője.
BB–8 kinyitott egy panelt az apró droid oldalán,
rácsatlakoztatott egy kábelt, és elkezdte feltölteni. Rey nem
tudta, hogy mi fog kisülni ebből, de nem hibáztatta BB–8-at,
amiért segíteni akart, és adott egy keveset a saját
életerejéből egy társának.
A kicsi droid hirtelen életre kelt.
– Te-te-telep töltődik! – jelentette be furcsa hangon.
Megpróbált gurulni, de a kereke hangosan nyikorgott. Ekkor
szinte áhítattal és csodálkozva nézett fel BB–8-ra, és
köszönt neki: – Ü-ü-üdvözlöm!
BB–8 vidáman trillázva rászólt, hogy kövesse. Mindketten
Reyhez gurultak, a kicsi gépezet kereke fülsértően
nyikorgott minden egyes fordulatnál.
– Ü-ü-üdvözlöm! – köszönt az apróság, és bemutatkozott: –
D-O vagyok!
– Szia! – felelte neki Rey, és felé nyúlt, hogy megérintse,
de D-O hátrahőkölt, és a sarok felé menekült.
– Ne-ne-ne, köszönöm! – hadarta közben.
Rey tiszteletben tartotta a kérést, és visszahúzta a kezét.
A gépezetre ráfért egy bőséges olajozás, de nem látott
ehhez kellő eszközöket a kabinban. Miféle szörnyű alak az,
aki droidot tart, de sosem gondozza?
BB–8 kérdést csipogott.
– Úgy tűnik, valaki durván bánt vele – válaszolta Rey.
D-O felnézett rá, ő pedig leszólt neki:
– Minden rendben lesz! Most már velünk vagy.
***
Hux tábornok vett egy mély lélegzetet, mielőtt belépett a
Steadfast parancsnoki hídjára. A katonái megtalálták és
lefoglalták a Millennium Falcont. Személyesen felügyelte a
műveletet, melynek során három TIE bevontatta a
teherhajót a megsemmisítőhangárba.
Ám tisztában volt azzal, hogy ez még nem elég.
Ren nem tartózkodott a hajón, de Pryde főtábornok igen,
márpedig ő a Legtöbb Vezér füle és kegyence volt. Amit Hux
jelentett neki – és az is, hogy hogyan mondta –, az a
legteljesebb részletességgel eljutott Kylo Renhez. Huxnak
csupán egyetlen ütőkártyája volt, és óvatosan kellett
kijátszania.
Kihúzta magát, és úgy vonult be, mintha az övé lett volna
a galaxis minden önbizalma. A szolgálatos tisztek egyetlen
pillantást sem vetettek rá, mialatt odament a felső
közlekedőfolyosón álló Pryde főtábornokhoz, és megállt
mellette.
– Elfogtuk a roncsvadász hajóját – jelentette. – De a lány
elmenekült.
Pryde főtábornok hallgatott.
– Az akciót Ren Lovagjai vezették – folytatta Hux
jelentőségteljes hangsúlyozással –, és az irányításuk alatt
veszteségeket szenvedtünk. Katonákat, TIE-vadászokat
vesztettünk, sőt, egy kompunk is megsemmisült.
– Olvastam a jelentést! – vágott közbe Pryde. – Ez
minden?
– Nem, főtábornok – válaszolta elégedetten Hux.
 Gyakran megtette, hogy kihagyott kisebb dolgokat a
jelentéseiből. Ezt az eljárását szükség esetén biztonsági
aggodalmakra hivatkozva indokolta a felettesei előtt. De
valójában az ehhez hasonló pillanatokért csinálta. Látnia
kellett Pryde reakcióját. Ha a főtábornok az irodájában
értesült volna bizonyos információkról, akkor ő sosem tudta
volna meg, hogyan fogadta a hírt.
– Volt egy másik kompunk is a sivatagban – közölte Hux. –
Ami értékes foglyot hozott nekünk.
Ezzel már sikerült felkeltenie a felettese érdeklődését. Az
Ellenállás erői jelentősen megfogyatkoztak a Craitnél. Aki
életben maradt, valóban értékes lehetett.
– Foglyot? – kérdezte Pryde.
– Jöjjön velem! – kérte mosolyogva Hux.
Hux a fedélzeti börtön egyik cellájához vezette a
főtábornokot. A fényes, fekete padlón a Pasaanáról
származó homokszemcsék csillogtak. Hux épp készült
ráförmedni az ajtónál őrködő rohamosztagosra, amikor egy
MSE–6 sorozatú takarítódroid érkezett takarítani, és ennek
láttán úgy döntött, hogy szemet huny az eset felett. Most az
egyszer.
Jelezte az őrnek, hogy készen állnak.
Az ajtó halkan surrogva besiklott a falba, és ők
megpillantottak egy lehetetlenül magas és szőrös, bilincsbe
vert teremtményt, akit rohamosztagosok vettek körül.
Amikor meglátta Huxot és Pryde-ot, hosszú fogait
kivillantva, haragosan hörgött.
– Ez a fenevad régebben Han Solóval repült – közölte Hux.
A vuki bömbölni kezdett, és a levegő olyan erővel tört elő
a szájából, hogy a lehelete elérte két főtiszt arcát. Huxnak
csak hatalmas erőfeszítések árán sikerült megállnia, hogy
ne hőköljön hátra.
– Vigyék át a hatos vallatóba! – rendelkezett megvető
hangon Pryde, majd sarkon fordult, és elindult.
Hux a főtábornok nyomába szegődött, és megkönnyebbült
attól, hogy kikerült a vuki félelmetes fogainak
hatótávolságából.
***
A valaha virágzó, ősrégi Kijimivárost évszázadok alatt,
fokról fokra vésték ki egy havas hegyoldalból. A kockakővel
kirakott utcák összevissza kanyarogtak, míg a kövezetei és
a lépcsőket gyakran fedte hó és jég, ami miatt számos
figyelmetlen látogató bánta meg, hogy betette ide a lábát.
Poe végigsietett egy sikátoron. A fején csuklyát viselt,
amit az arcába húzott, a lehelete fehér felhőként
gomolygott előtte. Ritkásan hullott a hó, és csúszóssá tett
minden felületet. Poe szédült kissé, és egyre jobban fájt a
feje. Tapasztalatból tudta, hogy a teste idővel
alkalmazkodna a magassághoz, de remélte, hogy nem
lesznek itt annyi ideig. Addig viszont nem engedhette meg
magának, hogy eluralkodjon rajta a hegyi betegség. Ezért
igyekezett lassú ritmusban, mély lélegzeteket venni, hogy a
lehető legtöbb oxigént juttassa a szervezetébe.
Késő éjszakára járt az idő, de mint minden nagyváros,
Kijimi sem aludt soha. Olajlámpák, nátriumfáklyák
világítottak sok helyen, néhol egy-egy kocsma ablakából
vetült fény az utcára. Poe – ahol csak lehetett – kerülte a
világos szakaszokat, és próbált a sötét részeken maradni.
Ugyanis az Első Rend rohamosztagosai mindenütt jelen
voltak…
A fekete árnyékba húzódva figyelt egy osztagot. A
katonák odamentek egy házhoz, megdöngették az ajtaját,
és követelték, hogy nyissák ki nekik. Valamivel odébb
felfedezett két felnőttet és két gyermeket, akik egy kiugró
teraszféleség alatt húzták meg magukat, és moccanni sem
mertek, nehogy észrevegyék őket. A következő kanyar után
felment egy lépcsőn, és megpillantott egy rohamosztagost,
aki elrángatott egy apró, jajgató lányt az anyjától. A
megrázó jelenet láttán azt kívánta, bárcsak segíthetne
valahogyan.
 De nyomban emlékeztette magát arra, hogy tud segíteni.
Méghozzá azzal, ha megkeresi a droidszerelőt, lefordíttatja
C–3PO-val a tőr feliratát, aztán ő és a bajtársai
megsemmisítik a csillagrombolókat. Már csak azt kellett
kitalálnia, hogyan hajtja végre mindezt.
Beért a Tolvaj negyedbe, és innentől az előzőeknél is
szőkébb sikátorokban járt. A levegőben orrfacsaró bűz
terjengett. A csatornarendszer rég felmondta a szolgálatot.
Ami azt jelezte, hogy az egyik bűnszervezet megszállta ezt
a környéket. Valószínűleg a Halmazközi Begyűjtők, akik
hírhedtek voltak arról, hogy elhanyagolták a karbantartást,
és hagyták, hogy az olyan közszolgáltatások, mint a víz- és
áramellátás teljesen tönkremenjenek – és mindezt azért,
hogy megtakarítsanak néhány kreditet.
Poe-nak egy kicsit fájt a szíve. A Kijimihez fűződő emlékeit
a legjobb esetben is vegyesnek mondta volna, de gyűlölte,
hogy a városban tovább romlottak a körülmények – főleg
azóta, hogy az Első Rend megjelent itt. Ugyanez történt a
Yavin-rendszerben, a Korélián, de még az olyan távoli
világok sem voltak biztonságban, mint a Pasaana. Az Első
Rend mindent elpusztított, ami világossá és gyönyörűvé
tette a galaxist. A Kijimi, mint oly sok másik világ, az
árnyéka volt egykori önmagának.
Poe végül odaért a barátaihoz, akik egy sötét
mélyedésben vártak rá. Rey, Finn, de még C–3PO is hosszú,
csuklyás kabátot viselt – ezeket Poe emelte el az Opranko
Céhközpontból. A protokolldroid tájékoztatta ugyan, hogy a
belső termosztátja feleslegessé teszi a kabátot, de azért
megköszönte a gondoskodást. Poe erre ráparancsolt, hogy
akár fázik, akár nem, húzza rá a csuklyát arra a fényesen
csillogó, ostoba fejére.
Csak BB–8 és D-O nem kaptak álcázó öltözetet.
– Rohamosztagosok mozognak mindenfelé – közölte Poe a
társaival. – Másik megoldást kell keresnünk.
– Akkor én azt javaslom: távozzunk – válaszolta C–3PO jó
hangosan. – Ki szavaz a távozásra?
 – C–3PO, fogd be! – förmedt rá Poe. Ez a droid levette már
valaha a hangerőt? – Kövessetek!
De csak két lépést tettek meg, amikor a pilóta
megállította a csapatot. A kúpos fejű droid kerekének
nyikorgása alighanem kilométerekre elhallatszott.
– Nem kezdhetünk vele valamit? – kérdezte aggodalmasan
Poe.
– Majd én viszem! – ajánlkozott C–3PO, azzal máris
lehajolt, felkapta, és a hóna alá fogta az apró droidot. Rey
odanyúlt, és megigazította a félrecsúszott kabátot, hogy
teljesen takarja az aranyszínű burkolatot.
– Köszönöm, köszönöm! – hálálkodott D-O fojtott hangon.
Ismét útnak indultak. Poe érezte, hogy az orra és az arca
elzsibbad a hidegtől. Annak idején több társa szenvedett
fagysérülést, és ez is oka volt annak, hogy örült, amikor
végre lelépett innen.
Kanyargós, szűk utcákban haladtak, majd felmentek egy
lépcsőn. Poe minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerüljék
az Első Rend osztagait és a helyi rendőröket. Félig-meddig
arra számított, Finn vagy Rey faggatni kezdi arról, hogy
honnan ismeri ilyen jól ezt a helyet. Az utazás alatt folyton
kérdezgették, hogy honnan tud siklót beindítani kód nélkül,
honnan ismeri a csempészek rejtekhelyét, és így tovább. De
most hallgattak, mint a sír, mialatt nesztelenül surrantak a
sikátorokban, minden pillanatban éberen figyelve a
környezetüket.
Amikor az úti cél közvetlen közelében jártak, Poe
megállította a csapatot.
– Jól van – suttogta a társainak akkor most végigmegyünk
ezen a…
Hirtelen elhallgatott, mert sugárvető csöve nyomódott a
fejének. Lehunyta a szemét, és keserűen sóhajtott. Pontosan
ettől félt. Akármilyen halkan és ügyesen mozgott, a Kijimin
mindig akadt valaki, aki nála is halkabban és ügyesebben
mozgott.
 – Hallottam, hogy valaki meglátott téged a Szerzetesek
Kapujánál – mondta a fegyver gazdája. A női hang egy sisak
hangsugárzójából származott, és fémes csengésű volt, de
Poe így is felismerte. – Azt gondoltam – folytatta a nő –,
nem, Poe Dameron annyira nem lehet idióta, hogy
visszatérjen ide.
– Ó, meglepődnél, ha tudnád… – mormolta Poe, és lassan
oldalra fordította a fejét.
Régi ismerősét pillantotta meg, akit úgy hívtak: Zorii Bliss.
A magas, karcsú nő testhezálló, vörös öltözetet viselt, amit
réz színű bronzium elemek egészítettek ki. Pontosan úgy
nézett ki, ahogyan Poe emlékezett rá. Azzal a különbséggel,
hogy időközben lecserélte mindkét sugárvetőjét, és a
sisakján, illetve az arcát eltakaró maszkon szaporodtak a
horzsolások és a horpadások.
– Mi folyik itt? – érdeklődött Finn.
– Ki ez? – kérdezte Rey.
– Huh, Zorii, ők itt Rey, Finn, és…
Elhallgatott, mert Zorii még nagyobb erővel nyomta a
fejéhez a fegyvere csövét, és indulatosan rászólt:
– Nehogy azt hidd, hogy nem tudom meghúzni az
elsütőbillentyűt!
– Ööö… igen, tudom, hogy képes vagy ennél rosszabb
dolgokra is. Láttam már.
– És sokkal kevesebbért – tette hozzá a nő.
– Megbeszélhetnénk a dolgot? – vetette fel Poe.
– Szó sem lehet róla! Látni akarom az agyvelődet a havon!
– Ezek szerint… még most is haragszol?
– Mi ez az egész? – szólt közbe Rey.
Poe a lányra pillantott, és megriadt. Ismerte már ezt a
tekintetet – Rey megidézte magában az Erőt. Nagyon
gyorsan rendeznie kellett a helyzetet, mielőtt forráspontra
jutnak az indulatok.
– Azt reméltem, soha többé nem látlak, Poe Dameron, az
Ellenállás katonája – mondta Zorii, és úgy ejtette ki az
Ellenállás szót, mintha olyan íze lett volna, mint egy rothadó
gyümölcsnek.
– Ó, mi valamennyien az Ellenállás tagjai vagyunk! –
közölte lelkesen C–3PO.
– C–3PO! – csattant fel Finn. – Fogd! Be!
Poe arra gondolt, néha az a legjobb, ha az ember
előhozakodik az igazsággal.
– Segítségre van szükségünk – mondta halkan és
komolyan a nőnek. – Fel kell nyitni ennek a droidnak a fejét.
– Tessék? – kérdezte meglepetten C–3PO.
– Babu Frikhez megyünk – tette hozzá Poe.
– Nincs szerencséd – válaszolta Zorii. – Babu manapság
csak a csapatnak dolgozik. Amiben te nem vagy benne!
Rey felváltva nézte kettőjüket, és azt kérdezte:
– Miféle csapat?
– Vicces, hogy Poe sosem mesélt róla nektek – felelte Zorii
olyan hangsúllyal, ami arra utalt, hogy a dolog a legkevésbé
sem vicces. – A barátotok régebben fűszercsempész volt.
Poe leeresztette a vállát, és lehorgasztotta a fejét. Ennyi
volt. Most már sosem szabadul ettől a dologtól…
– Várjunkvárjunkvárjunkvárjunk! – hadarta Finn. – Te
fűszercsempész voltál?
– Te pedig rohamosztagos voltál! – vágott vissza Poe.
– Te fűszercsempész voltál? – kérdezte Rey is.
– Te pedig roncsvadász voltál? Figyeljetek, reggelig
játszhatjuk ezt, de…
Ekkor két alak bontakozott ki a sötétségből. Két irányból
közeledtek, elállva ezzel a sikátor mindkét kijáratát, és a
kezükben fegyvert tartottak.
– Nem érsz rá reggelig! – csattant fel Zorii. – Egyáltalán
nem érsz rá! Tudod, máig sem sikerült kikapaszkodnom
abból a gödörből, amibe te löktél bele, amikor elmentél,
hogy csatlakozz ahhoz az állítólag szent ügyhöz! – Hirtelen
Reyre nézett, és tovább beszélt: – Na és te? A
rohamosztagosok pont téged keresnek. Annyi pénzt adnak
érte, hogy talpra állhatunk. – A közeledő alakok felé fordult,
és odaszólt nekik: – Djak’kankah! Mindenkit!
– Semmi djak’kankah! – tiltakozott Poe, de Rey máris
mozgásba lendült. A botjával felfelé csapva kiverte Zorii
kezéből a sugárvetőt, majd a mozdulat folytatásaként
megpörgette a botot, és a végét az egyik fegyveres arcába
döfte, majd megint megpörgette, és mint valami lándzsát, a
másik alak képébe hajította.
Aztán, mielőtt bárki reagálhatott volna, aktiválta a
fénykardját, és a penge hegyét Zorii nyakához tartotta. A
nőnek hallania kellett a sistergést, és rá kellett döbbennie,
hogy a Jedik ősi fegyverével néz szembe.
De mert teljesen zárt sisakot viselt, nem lehetett leolvasni
az arcáról, hogy mit érez és mire gondol.
Poe tagadhatatlanul érzett némi kárörömöt, amikor Rey
természetellenesen kedves hangon azt mondta:
– Tényleg jól jönne a segítsége. Kérem…
Zorii a lány felé fordította az arcát, és pár másodpercig
hallgatott.
– Nyilván nem érdekel – válaszolta végül higgadtan –, de
szerintem te rendben vagy.
– Nagyon is… érdekel – bökte ki Rey meglepetten
pislogva, majd kikapcsolta, és a derékszíjára akasztotta a
fénykardot.
Zorii ekkor ismét Poe felé fordult, és jól érzékelhetően
megenyhülve közölte vele:
– A Tolvaj negyeden át eljuthatunk Babuhoz.
Azzal máris elindult, Poe pedig intett a társainak, hogy
kövessék. A hátuk mögött az alakzatban vonuló
rohamosztagosok talpának jellegzetes, ritmikus csattogása
hallatszott. Kisiettek a sikátorból, mielőtt a katonák
kiszúrhatták volna őket.
Mialatt egy hóborította átjáróban jártak, Finn a barátjához
hajolt, és odasúgta neki:
– Poe Dameron, a fűszercsempész.
– Ne csináld!
 – Fűszercsempész!
– Jól van…
Poe a szeme sarkából Reyre pillantott, aki hallgatagon,
csak maga elé nézve gyalogolt, és szemlátomást elmerült a
gondolatai világában. Vagy talán összpontosított. Érzett
valamit.
 Kilencedik fejezet
Rey a régi beidegződéseinek engedelmeskedve
automatikusan megpróbálta kiszámítani, hogy hány
fejadagot kapna a Jakkun mindazon tárgyakért, amiket most
maga körül látott.
Babu Frik műhelye tele volt zsúfolva alkatrészekkel,
szerszámokkal és mérőműszerekkel. A falakra szerelt
polcokon vezetékek és elektronikus egységek álltak
halmokban. Az asztalokon alkatrészdombok emelkedtek,
minden zug és mélyedés csordultig tele volt. Még a
mennyezetről is alkatrészek lógtak – Rey felfigyelt két
himbálózó fémlábra, amelyek valaha egy régi harci droidhoz
tartoztak.
A műhely tartalma vagyont ért. Például az az asztrodroid
fej kiváló állapotban volt. Plastexből készült, ami azt
jelentette, hogy könnyen el lehet tüntetni róla az
égésnyomokat, és akkor el lehet adni körülbelül…
Ebben a pillanatban valami nekiment Rey lábának – egy
takarítódroid, ami gyorsan feltörölte az olvadozó havat, amit
a látogatók a bakancsukon hoztak be, aztán eliszkolt.
– A leghalványabb fogalmam sincs, hogy miért egyeztem
bele ebbe – dohogott C–3PO, mire Rey ismét a droidra
figyelt. – Bizonyára meghibásodtam!
C–3PO egy munkapadon feküdt, és annyi vezeték lógott ki
a fejéből, hogy úgy nézett ki, mintha haja nőtt volna.
– Nem lesz semmi bajod.
Maga Babu Frik szinte láthatatlan volt, folyton a
protokolldroid feje mögött bujkált. Az apró teremtmény
legfeljebb akkora lehetett, mint egy ember alkarja.
Elektroszondával bökdöste C–3PO fejét, anzellani nyelven
mormogott, de néha kimondott pár szót a közös nyelven is.
Az arcához képest aránytalanul nagy szeméből értelmes
tekintet sugárzott, míg a bajsza és a szemöldöke jócskán
megőszült már. A homlokára tolt hegesztőszemüveget
oldalról is zárt páncélkeret fogta körül, aminek láttán
Reyben felmerült a kérdés: mennyire veszélyes munkát
végez ez a fickó, ha ilyen védőfelszerelés kell hozzá?
– Tudsz nekünk segíteni? – kérdezte az apró alaktól.
Babu válaszolt, de hogy mit mondott, arról Reynek
fogalma sem volt.
– Zorii? – szólt oda a fűszercsempésznek. – Menni fog a
dolog?
Zorii mondott valamit anzellani nyelven, és Babu úgy
válaszolt, mintha bosszantotta volna az, hogy megzavarják
munka közben.
– Babu azt mondja, talált valamit a droid tiltott
adatbankjában – közölte Zorii. – Hogy is… Sith nyelvből
fordított szavakat?
– Igen! Ez az! – vágta rá Rey.
– Pont azokra van szükségünk – erősítette meg Poe.
Zorii ekkor a pilóta felé fordult.
– Kikkel csavarogsz te mostanában? Ki beszél Sith
nyelven? – kérdezte éles hangon, és vetett egy pillantást a
Rey derékszíján lógó kardmarkolatra.
– Megkaphatjuk a fordítást? – szólt közbe Finn.
Zorii és Babu váltottak néhány mondatot, majd a nő azt
felelte:
– Igen. De ehhez teljes memóriatörlés kell.
– Teljes memóriatörlés…? – szólalt meg C–3PO remegő
hangon.
– Egy pillanat! – mondta Poe az apró teremtménynek.
– Azt mondod, megkaphatjuk a fordítást… és C–3PO nem
fog emlékezni semmire?
– Droid emlékezete lesz üres – közölte Babu.
– Ne! – tiltakozott C–3PO.
– Üres, üres – hajtogatta Babu.
– Bizonyára van másik megoldás is – mondta sietve C–
3PO.
 – R2-D2-nek nincs másolata az adatbankodról? – vetette
fel Finn.
– Kérem, uram – válaszolta C–3PO. – R2 adattároló
rendszer hírhedten megbízhatatlan!
Rey gyűlölte ezt az egészet. C–3PO-nak természetesen
igaza volt – bizonyos értelemben. Leia mesélt neki egy
keveset a droid múltjáról. R2-D2-vel együtt átvészelte a
klónháborút, a galaktikus polgárháborút, és mostanáig azt
is, amit az Ellenállás vívott az Első Rend ellen. C–3PO-t Leia
apja, Anakin építette, amikor még kisfiú volt. Ám az arany
színű droid arra a korra alig emlékezett. Leia tudomása
szerint legalább egyszer törölték a memóriáját. Rey nem
szívesen vetette volna alá annak az eljárásnak C–3PO-t.
– Te mindenkinél jobban ismered az esélyeket – mondta
neki gyengéden. – Van más választásunk?
C–3PO pár pillanatig hallgatott, majd mormolni kezdett:
– Ha ez a küldetés kudarcba fullad, akkor az egész a
semmiért volt. Mindannyiunknak vége… Ezúttal mindennek
vége lesz…
Reynek eszébe jutott, hogy Poe pontosan ezeket a
szavakat mondta, mielőtt megfogták egymás kezét, és
megesküdtek, hogy végigcsinálják. És a fejét csóválva
ámuldozott magában. A droidok újra és újra meglepetést
okoztak neki.
C–3PO sorban végignézett az embereken úgy, hogy a
tekintete valamennyiük arcán elidőzött egy-két
másodpercig.
– Ööö… mit is csinálsz most? – kérdezte tőle Poe.
– Még egyszer megnézem magamnak… a barátaimat.
Valamennyien szótlanul és mozdulatlanul álltak, miközben
C–3PO-t figyelték, amint néma búcsút vesz tőlük. Rey alig
tudta elhinni, hogy ez történik. Elvesztette Csubakkát, és
most valószínűleg elveszíti C–3PO-t. Egy ember mennyi
veszteséget képes elviselni?
– Szomorú – közölte D-O.
 Ekkor nagy méretű jármű fojtott zúgása szűrődött be a
műhelybe. Babu felkapta a fejét, és felnyögött.
– Kezdődik az éjszakai őrjáratozás – mondta rekedtes
hangon Zorii. – Megyek őrködni!
– Én is megyek – ajánlkozott Poe.
– Sosem bíztál bennem! – vágott vissza Zorii, és
felnevetett.
– Miért, te bízol bennem?
– Eszemben sincs!
Zorii és Poe kimentek a műhelyből. Rey elgondolkodva
nézett utánuk, és azt latolgatta magában, hogyan vehetné
rá Poe-t, hogy meséljen egy kicsit a csempész múltjáról.
Miután távoztak, C–3PO bátran és határozottan odaszólt
Babu Eriknek:
– Kezdheti, uram!
***
Poe és Zorii a műhely tetején telepedtek le. A jégbe és
hóba burkolózó város sötéten terült el előttük. Régebben
ezen a kései órán Kijimi rendszerint elcsendesedett, de most
nem ez történt. Sugárnyalábok villogtak a sikátorokban.
Távoli kiáltások visszhangoztak a háztetők között. Néhány
háztömbnyire egy UA-TT lépegető vonult az utcán. Poe
meglátott egy apró alakot, aki fejvesztve menekült a
gépezet elől.
Örült, hogy Zorii hozott magával egy palackot, mert
nagyon ráfért már egy-két ital.
A szájához emelte az üveget, és belekortyolt. A folyadék
égette a torkát, és kellemesen melegítette a bensőjét. Poe
részben elégedetten, részben bánatosan sóhajtott. Évek
teltek el azóta, hogy érezte a skordu ízét. A Kijimin népszerű
italt egy jeges barlangokban és mélyedésekben élő
gombából készítették. A helyi legenda szerint a Dai Bendu
szerzetesek találták fel, abban az időben, amikor Kijimiváros
vallási erődítmény volt – szinte szent hely –, még mielőtt
megszállták a tolvajok, az illegális betelepülők és a
menekültek. Poe nehezen tudta elhinni, hogy Kijimiváros
valaha a béke és az elmélyült gondolkodás helyszíne volt.
De most, hogy egy kevés skordu került a gyomrába,
majdnem sikerült.
– Minden éjszaka ilyen szörnyű? – kérdezte halkan, és
végignézett a tetőkön. A város lakói mindig sokat ittak, mert
az ital melegen tartotta a testüket. A skordut és Ultra-Oxot
árusító kocsmák jól mentek. Poe arra gondolt, hogy ha
újrakezdené, talán szeszes italokat csempészne fűszer
helyett. Visszaadta a palackot Zoriinak, aki azt felelte:
– Általában ennél is rosszabb… Az Első Rend elviszi a
gyerekeket. Nem bírom tovább a sírást. Elég pénzt tettem
félre ahhoz, hogy kiszálljak. Elmegyek a Kolóniákra.
Poe oldalra kapta a fejét, és csodálkozva nézett a nőre.
Zorii elfordította a fejét, és a sisakja elülső része halk
kattanással felemelkedett. A nő hátradöntötte a fejét, és
ivott pár kortyot, majd lezárta a sisakot. Ekkor ismét Poe
felé fordult, és visszaadta a palackot.
– Hogyan akarod csinálni? – kérdezte a férfi. – Lezárták az
odavezető hiperutakat.
Manapság külön engedély nélkül senki sem utazhatott a
Kolóniákra. Az Első Rend azt akarta, hogy mindenki
maradjon a feltérképezett szektorokban, amelyekben a
teljes lakosságot ellenőrzés alatt lehetett tartani.
Zorii belenyúlt a derékszíján viselt táskák egyikébe, és
elővett egy recés peremű, adatcsatlakozó aljzattal ellátott
érmeféleséget.
Poe elismerően füttyentett.
– Ez igen! Egy Első Rend századosi medál! Még csak nem
is láttam ilyesmit a saját szememmel.
– Ezzel átjuthatok minden blokádon – felelte Zorii. – És
kaphatok leszállási engedélyt a összes helyőrségben.
– Kit vesztegettél meg? Mennyit fizettél érte? – kérdezte
Poe továbbra is elképedten.
Zorii megérintette a maszkja oldalát. A vizor behúzódott a
sisakba, és láthatóvá vált a mögötte rejtőző zöld szempár,
ami szinte sárgának hatott a lámpák gyenge fényében. Poe
nyelt egyet. Ez a szempár mindig is erősen vonzotta…
– Szeretnél velem jönni? – kérdezte halkan Zorii, és a
hangja alapján szinte sebezhetőnek tűnt.
***
A bolygóról induló komp gyorsan elérte a vezérhajót, így
Kylo Rennek nem volt elég ideje felkészülni. Ezért megállt a
hatos vallató előtt, hogy összeszedje a gondolatait.
Emlékeztette magát, hogy most már minden hatalom az ő
kezében van. A vuki a múltjához tartozik, és semmit sem
jelent neki…
Kylo kinyitotta az ajtót.
Csubakka a falhoz bilincselve állt, és amikor lenézett
Renre, a harag tüze izzott fel a szemében.
– Nem felejtettem el, hogy rám lőttél – mondta neki Kylo.
Annak a sebnek is szerepe volt abban, hogy vereséget
szenvedett Reytől. Ha megfelelő formában lett volna, a lány
sosem győzte volna le.
Intett egyet, mire Csubakkáról lehullott a bilincs, és
hangos csörrenéssel érkezett a fémpadlóra. Ren ekkor a
fénykardját is ledobta.
– Végezz velem! – szólt oda gúnyos hangon a vukinak. –
Láthatod, fegyvertelen vagyok! Itt a lehetőség! Bosszút
állhatsz Han Solóért!
Csubakka sosem volt ostoba, így most meg sem mozdult,
csak halk, komor hörgést hallatott.
– Érzed ezt? – folytatta Kylo könyörtelenül. – Ettől
elevennek érzed magad, nemde? Ez az izzás. A sötét oldal.
Hatalmat és erőt ad! És ezt most már te is érted. A roncs
vadász is meg fogja érteni.
Amikor kimondta, hogy „roncsvadász”, félelmet érzékelt a
vuki felől. Persze nem magát féltette, hanem a lányt. Kylo
elmosolyodott, mert megtalálta a rést, amin beférkőzhetett
oda, ahová be akart jutni. Most már tudta, hogy Csubakka
szereti a lányt – és ha kapna rá időt, ugyanúgy szeretné,
ahogyan Han Solót szerette.
De a kis Bent sosem szerette úgy. Ezt Snoke mutatta meg
Kylónak.
– Mi a lány küldetése? – kérdezte Kylo haragtól recsegő
hangon. – Hová megy? Add meg a választ… vagy én
szerzem meg!
Elégedettnek kellett volna lennie attól, hogy Csubakka
összerezzent félelmében. Örömöt kellett volna éreznie,
amikor megidézte az Erőt, behatolt a vuki elméjébe, és az
emlékei, illetve a gondolatai között keresgélt.
Ezzel szemben az eljárás csak kimerítő volt. Kylo látott
villanásokat: Csubakka és a fiatal Han Solo vidáman
nevetnek valamin. Érzékelte, mennyire örült a vuki, amikor
a legjobb barátja feleségül vette a nőt, akit ő testvérként
szeretett. Látta a vukit, amint egy ember csecsemőt dajkál,
siklót vezetni tanít egy kisfiút, célba lőni tanít egy fiatal fiút
– a fegyvereik kábítótölteteket küldenek néhány
kőhalomra…
Csubi bácsi – így hívta akkoriban Csubakkát.
Kylo Ren végül hányingerrel küszködve hagyta el a hatos
kihallgató cellát. Megkapta azt, amit akart. A diadalérzet
egyelőre elkerülte, de biztosra vette, hogy előbb-utóbb
annak is eljön az ideje.
***
Rey néma csendben figyelte a C–3PO-n dolgozó Babut, aki
könyékig mászott a droid fejébe. Valahonnan fojtott
kiáltások és sikolyok hallatszottak. Néha sugárnyalábok
süvítése is. Rey nem tudta, hogy a Első Rend azért
szaggatja-e szét a várost, mert őket keresi, vagy pedig itt
állandóan ez megy.
Finnre pillantott, aki minden külső hangra összerezzent.
Nem félelmében, hanem azért, mert együttérzett a Kijimi
lakóival. Rey arra gondolt, hogy ő az egyik legkedvesebb
ember, akivel valaha találkozott. Nem is… a legkedvesebb.
 Oly sokáig várta a Jakkun, hogy a szülei visszatérjenek, de
az sosem történt meg. Maradtak halvány emlékei arról,
hogy valaha Unkar Plutt nevelte néhány éven át a maga
durva módján, majd kizavarta a sivatagba, hogy
gondoskodjon magáról, noha gyerek volt még. Ezt követően
soha többé nem érdekelte, hogy mi van vele.
De aztán találkozott Finn-nel, és röviddel azután Kylo Ren
elfogta, és a Csillagpusztító bázisra hurcolta.
És Finn ekkor elindult utána, hogy kiszabadítsa, amivel
saját magát is halálos veszélybe sodorta. Mielőtt bárki tudta
volna róla, hogy képes fénykardot forgatni, és használni az
Erőt. Akkor még egy senki volt, egy sivár bolygón lakó
roncsvadász, és Finn az életét kockáztatta érte. És Rey
megfogadta, hogy ezt sosem felejti el.
Hirtelen szikrák kezdtek röpködni C–3PO fejéből. Rey
megdöbbent, és úgy érezte, nem bírja tovább nézni az
eljárást.
Kicsivel odébb húzódott, ahonnan már nem láthatta a
protokolldroidot, és letelepedett a padlóra. BB–8 odagurult
hozzá, és halkan csipogott neki. D-O is megérkezett, a
kereke hangosan csikorgott minden egyes fordulatnál.
Rey kerített egy kisebbfajta olajoskannát, és az apró droid
felé mozdult, de az rögtön elmenekült a közeléből.
– Gyere vissza! – hívta kedvesen. – Ez csak olaj! ígérem,
nem fog fájni.
***
Hux, Pryde és Griss admirális néhány lépéssel lemaradva
követték Kylo Rent, aki gyors iramban távolodott a
vallatókamrától.
– Mindent, ami a vukié, vigyenek a szálláshelyemre! –
parancsolta menet közben a Legfőbb Vezér.
Hux majdnem elmosolyodott. Ren gyakorlatilag tajtékzott
dühében. Régóta ismerte a vukit, és most, amikor
viszontlátta, alighanem megmozdult benne valami. És nem
tűnt valószínűnek, hogy ezekben percekben képes tisztán
gondolkodni. Ami Huxnak tökéletesen megfelelt.
– Legfőbb Vezér, a lovagjai megtalálták a roncsvadászt –
jelentette Pryde.
Ren lelassított, mire Griss admirális hozzátette:
– Egy Kijimi nevű bolygón tartózkodik, a fővárosban.
– Az egységeink máris elkezdték átfésülni a várost –
mondta Pryde.
Hux úgy érezte, közbe kell szólnia, mielőtt a másik két
főtiszt további jó híreket közöl.
– Megsemmisítsük a várost, Legfőbb…
Ren villámgyorsan megpördült, a mutatóujját Hux arcának
szegezte, és ezzel elhallgattatta.
– Irány a Kijimi! – parancsolta aztán. – Élve akarom a
lányt!
Ezekkel a szavakkal valamennyiüket elküldte, és
magányosan folytatta útját. Hux megállt, a karját a
mellkasán összefonva nézett a fekete alak után, és azon
töprengett, hogy miért sikerül mindig valami rosszat
mondania.
***
Hó szállingózott az éjszakában, apró pelyhek olvadoztak
Zorii sisakján. Poe döbbenten bámulta a nőt, és azon
gondolkodott, hogyan is tudna nemet mondani, mialatt egy
ilyen szempárba néz.
Aztán sóhajtott egyet, és azt felelte:
– Nem tehetem meg, hogy csak úgy kisétálok ebből a
háborúból… amíg nincs vége.
Mialatt a levegő egyre hidegebb lett, eszébe jutott valami,
amire Leia folyton emlékeztette: „mindig próbáljon új
bajtársakat találni”.
– Az Ellenállás jó hasznát venné egy olyan pilótának,
amilyen te vagy – mondta halkan. És valóban, Zorii
átkozottul jó pilóta volt, nem kis részben annak
köszönhetően, hogy ő maga tanította és biztatta. – Lassan
elfogyunk…
Hirtelen észbe kapott, és befogta a száját. A nehézségek
és a megpróbáltatások emlegetése aligha a legjobb
stratégia ahhoz, hogy új bajtársakat szerezzen… Alighanem
az átkozott skordu oldotta meg ennyire a nyelvét.
– Miért? – kérdezte Zorii. – Azt hallani, hogy mindenhol
vannak kisebb-nagyobb lázadó csoportok, szerte az egész
galaxisban.
– Ezek csak pletykák – dörmögte Poe a kezét bámulva. – A
craiti csata előtt leadtunk egy üzenetet, amiben segítséget
kértünk. Senki sem jött. Az Első Rend elérte, hogy mindenki
rettegjen… Én pedig attól félek, hogy talán mindenki
feladta.
Azóta persze kiderült, hogy az Első Rend rengeteg
kommunikációs hálózatot vont az ellenőrzése alá, és
számtalan zavaróadót helyezett el a galaxis stratégiai
pontjain, így az ellenállók abban sem lehettek biztosak,
hogy az üzenet sokakhoz eljutott. Leia és Poe a csatát
követő hónapok során megpróbáltak kapcsolatot létesíteni
régi szövetségesekkel és barátokkal, továbbá új
kommunikációs vonalakat kiépíteni, és kibővíteni a
szimpatizánsaik, illetve a kémeik hálózatát. Még volt
birodalmiakat is megkerestek, és megmentettek néhányat
azok közül, akik előkelő helyen szerepeltek az Első Rend
körözési listáin. De rendkívül lassan haladtak, és Poe nem
tudott megszabadulni a legnagyobb félelmétől, miszerint
azért nem csatlakozott hozzájuk szinte senki, mert már
mindenkiben kihunyt a remény szikrája is.
– Nem tudom elhinni, hogy elhiszed ezt – felelte fojtott
hangon Zorii. Felnézett a hegyekre, amik a sötétségben
óriási, fekete árnyalakoknak látszottak, és hozzátette: –
Azzal győznek, elhitetik veled, hogy egyedül vagy.
Emlékszel? Mi többen vagyunk, mint ők.
Ebben a pillanatban hajók jelentek meg a sötét
horizonton. Kezdetben apró pontoknak látszottak, de
gyorsan közeledtek. Amikor elérték a város határát,
hatalmas fényszórók gyúltak fel rajtuk. A vaskos fénykévék
jobbra-balra pásztázva egész városrészéket borítottak
nappali világosságba.
– Ez meg mi? – mormolta aggodalmasan Poe.
– A végszó – válaszolta Zorii, és felállt. – Azt jelzi, hogy
mennünk kell.
Az első néhány csepp olaj semmit sem ért. D-O kereke
szárazabb volt, mint a Rakith-fennsík a nyár kellős közepén.
Ám a droid vidám hangokat hallatott, ezért Rey folytatta:
olajat csöpögtetett a gépezet nyaki illesztésére, a kereke
tengelyére, de még az antennája tövére is.
– Nyikorog a kerekem – tájékoztatta őt teljes komolysággal
a kicsiny gépezet. – Nyik-nyik-nyikorog a kerekem.
– Most próbáld ki! – válaszolta Rey.
D-O próbaképpen néhányszor ide-oda gurult, és egyetlen
nyikkanás sem hallatszott.
– Nyikorgás elmúlt – közölte D-O, azzal vidám visítást
hallatott, és vad száguldozásba kezdett a műhelyben. –
Nagyon köszönöm! Nagyon kedves!
Finn odajött, hogy kiderítse, mi ez a lárma, majd
mosolyogva oldalba bökte a könyökével Reyt, amivel
alighanem azt akarta tudatni vele: „szép munka”.
– Finn… – mondta neki Rey a tekintetét a droidon tartva. –
Tudom, hogy láttam… a hajó… Ochi hajója.
– Tessék? – kérdezte pislogva Finn.
Rey vett egy mély lélegzetet. Nem egykönnyen folytatta,
mert az az érzése támadt, hogy ha hangosan kimondja,
azzal valósággá változtatja.
– Amikor a szüleim elmentek… – préselte ki magából nagy
nehezen –, azon a hajón utaztak.
Finn közelebb hajolt, a vonásai aggodalmat tükröztek.
Megértette, hogy ez mennyire fontos dolog.
– Biztos vagy benne?
Mielőtt Rey válaszolhatott volna, Zorii és Poe berontottak
a műhelybe, és a nő fennhangon bejelentette:
 – Jönnek a keresőcsapatok!
– Kész vagyunk? – kérdezte Poe. – Babu?
Rey és Finn döbbenten néztek össze. Nem indulhattak,
mert Babu még nem végzett!
Ám ekkor ismét kipattant néhány szikra a protokolldroid
fejéből, Babu pedig lemászott a padlóra, és eltávolodott
néhány lépésnyire a munkapadtól.
C–3PO belsejében zümmögni kezdett valami, aztán fényre
gyúlt a fotóreceptora – de nem a megszokott, sárga fényt
sugározta, hanem kísérteties vöröset. A droid felkapta a
fejét, és végignézett a csapat tagjain.
– Minden rendben – jelentette be Babu. – Beszél a droid!
Rey azonban elkedvetlenedett. Mert akármilyen sikert
aratott is az apró szerelő, ő megint elvesztett egy barátot.
C–3PO rángó mozdulatokkal felült, és eddig nem hallott,
furcsa és vészjósló hangon megszólalt:
– A császár útkeresője a birodalmi kincstárban van. A
delta-három hat tranziens kilenc-három-hat szögben kettő-
három, az Endor-rendszer egyik holdján. A déli partról. Csak
ez a tőr mutatja meg, csak ez a tőr mutatja meg…
A droid rándult egyet, majd ültében összeroskadt, mintha
lekapcsolódott volna. A szeme elsötétült, és egész testében
mozdulatlanná vált.
Ó, C–3PO, annyira sajnálom – gondolta Rey.
– Az Endor-rendszer? Ahol az előző háború véget ért? –
kérdezte Finn.
– Endor! Babu tudja! Babu segít! – hadarta fellelkesülve
Babu Frik.
Az apró droidszerelő keresgélni kezdett, ám ekkor az
egész műhely megrázkódott. Csavarok és más kötőelemek
zuhogtak a polcokról. A mennyezeten függő droidláb széles
ívben lengedezett.
Poe az ablakhoz rohant, Rey követte, és együtt néztek ki
az éjszakába.
A hegyek felett hatalmas csillagromboló lebegett. Akkora
volt, hogy a fél eget kitakarta. A hajtóműveiből kiáradó
gázsugarak megrázták az egész várost – szemét és hó
repült a levegőben mindenfelé.
– Ren rombolója – suttogta Poe.
Kylo Ren ismét megtalálta őket. Rey ösztönösen
megfeszítette az izmait; menekülni akart. Úgy gondolta, ha
most rögtön elrohannak a teherhajóhoz, talán még van
esélyük. Ezt épp el akarta mondani a társainak is, de
hirtelen felhördült.
Megérezte, hogy Kylo Ren a közelben van. És kínzással
kapcsolatos gondolatok forogtak a fejében. Kitépett valaki
elméjéből valamit, ahogyan Reyjel is meg akarta tenni az
első találkozásuk alkalmával…
És Rey valami mást is érzékelt.
– Mi a baj? – kérdezte tőle nyugtalanul Finn.
– Csubakka… – suttogta Rey. – Ren csinált vele valamit.
Nemrég, talán csak egy-két perccel ezelőtt.
– Mi van vele?
– Ren hajóján van – felelte Rey, és fellélegzett. Ezek
szerint mégsem ölte meg a vukit! Még most is
megmentheti. – Csubakka él! Érzékelem! Finn, minden
bizonnyal egy másik hajón volt!
– Ki kell hoznunk onnan – vágta rá Finn gondolkodás
nélkül.
– A barátotok azon a repülő szeméthegyen van? –
kérdezte síri hangon Zorii.
– Minden bizonnyal – válaszolta neki Poe örömteli hangon.
Ekkor csörömpölést hallottak, és valamennyien
megpördültek. Poe a sugárvetőjéhez kapott.
C–3PO mozgolódott, újraindult. A szeme ismét világított,
de immár az ismerős, sárga fénnyel.
– Engedjék meg, hogy bemutatkozzak! – mondta
fennhangon. – C–3PO vagyok, ember-kiborg kapcsolatok.
Önök pedig…?
– Jól van, ebből lesz még egy-két problémánk – jegyezte
meg Poe, de Rey megint csak mérhetetlen
megkönnyebbülést érzett. A droid visszatért, bár egyelőre
csak nyomokban emlékeztetett a régi önmagára.
– Üdvözlet! – rikkantotta Babu. – Én Babu Frik!
– Van ennél nagyobb problémátok is – emlékeztette őket
Zorii. – Irány a sikátor! Gyertek!
***
Kiáltások, sikolyok, sugárnyalábok süvítése és dübörgés
hallatszott mindenfelől, mialatt Poe és a barátai végigsiettek
Kijimiváros kanyargós, szűk utcáin. De a csapat csak olyan
gyorsan haladhatott, mint a leglassabb tagja, aki C–3PO
volt. Mindig és mindenhol a protokolldroid maradt le, mert
fele sebességgel csoszogott, mint mindenki más.
Poe kezdte elveszíteni a türelmét.
– Hé, C–3PO! Gyorsabban húzd azt az aranyló seggedet!
– Hogy merészel így beszélni velem! – méltatlankodott a
droid. – Amikor még csak pár perce ismerjük egymást!
Befordultak egy sarkon. A teherhajó pontosan előttük állt,
és amint Poe meglátta, fájdalom nyilallt a szívébe. Aztán
arra gondolt, hogy ezúttal legalább nem búcsú nélkül megy
el.
Zorii és Rey biccentettek egymásnak, aztán anélkül, hogy
megbeszélték volna, Rey előrefutott Finn-nel és a
droidokkal, hogy Poe és Zorii pár pillanatig kettesben
lehessenek.
Zorii előhúzta az övtáskájából a századosi medált, és a
pilóta felé nyújtotta.
– Ez talán bejuttat abba a hajóba – mondta határozottan. –
Menjetek, és mentsétek meg a barátotokat!
Poe a medált bámulta, és alig kapott levegőt, annyira
elszorult a torka.
Zorii nem volt hajlandó elmesélni, hogyan jutott hozzá,
ami alighanem azt jelentette, elmondhatatlan dolgokat
csinált, hogy megszerezze.
– Nem fogadhatom el – tiltakozott Poe a fejét rázva.
– Nem érdekel, hogy mit gondolsz!
 Poe elmosolyodott. Akármi történt a múltban és a
jelenben, Zorii a régi maradt.
– Poe! – kiáltott messziről Rey. – Itt vannak a lovagok!
Gyere!
Poe átvette a medált, de nem bírta megmozdítani a lábát.
Hogy hagyhatná el megint Zoriit? Sőt, mit mondhatna neki
egy ilyen pillanatban? Végül meghozta a döntést, és azt
kérdezte a nőtől:
– Megcsókolhatlak?
– Menj! – parancsolt rá Zorii, és mellbe lökte, de azért a
hangjából öröm érződött.
Poe szomorkás mosolyra húzta a száját, aztán összeszedte
magát, megfordult, és a barátai után rohant.
 Tizedik fejezet
Finn követte Poe-t és Reyt a pilótafülkébe. A lány a
pilótaülést foglalta el, Poe a másodpilótáét. Mindketten
munkához láttak, és szédítő gyorsasággal kapcsolgattak a
műszerfalon. Fények gyúltak fel, és felzúgtak a hajtóművek.
Finn megpróbálta megfigyelni, hogy a társai mit csinálnak.
Velük ellentétben nem született pilótának, de valamennyire
értenie kellett a dologhoz. Leia a csapat valamennyi tagjától
elvárta, hogy szükség esetén képesek legyenek elvezetni
egy gépet.
– Kapaszkodjatok! – mondta Poe. – Ez rázós lesz!
A Falcon fedélzetén a „rázós lesz” azt jelentette Finn
számára, hogy fusson valamelyik löveghez, ám a Bestoon
Legacyn egy harmadik utasnak nem akadt dolga – még csak
hely sem jutott neki a pilótafülkében. Be kellett érnie
annyival, hogy jól megkapaszkodik, és biztatja a társait. De
ahhoz legalább értett. Akár egy álló napon át is képes lett
volna biztatni a társait.
– Ööö… jól csináljátok ám! – dörmögte aggodalmasan.
Rey felemelte a gépet a talajról, majd olyan meredeken
emelkedtek, hogy még a gyorsuláskompenzátorok sem
tudták megakadályozni, hogy Finn gyomra ne liftezzen fel és
le. Egy-két perc alatt kiértek a légkörből, és száguldva
közeledtek a hatalmas csillagromboló felé, ami minden
bizonnyal Kylo Ren vezérhajója volt.
Finn azon morfondírozott magában: hogy lehet az, hogy
akármerre indul el, végül mindig az Első Rend hajói felé
repül?
Rey a kommunikációs rendszer egyik adataljzatába
csúsztatta a századosi medált. BB–8 és D-O begurultak a
pilótafülkébe, ami kezdett kissé zsúfolttá válni, de Finn nem
bánta. Az járt a fejében, hogy ha az ember épp készül
belopózni egy ellenséges hajóba – megint –, és a szíve vadul
kalapál, és a lába rángatózik, mert menekülni akar, nem árt,
ha valami eltorlaszolja a kijáratot.
Mindenki mélységes hallgatásba merülve várta, hogy
megsemmisítik-e őket, vagy sem.
Halk sípolás hallatszott, és Poe megkönnyebbülten
bejelentette:
– Bevált a trükk! Leszállhatunk a tizenkettes
teherhangárban.
– Tarts ki, Csubi – suttogta Rey. – Megyünk érted…
– Akárki legyen ez a Csubi – jegyezte meg C–3PO –, ez
akkor is őrültség!
Finn életében volt olyan időszak, amikor egyetértett volna
a protokolldroiddal, de akkor még nem tett szert barátokra.
A vezérhajó közelében sűrű forgalom fogadta őket:
készletszállító teherhajók, TIE-vadászok, kompok rajzoltak a
zsilipek körül. Rey a kijelölt hangár felé kormányozta a
Bestoon Legacyt, lelassított az előírt sebességre, majd
miután átsiklottak a zárómezőn, zökkenés nélkül letette a
gépet a fényes fémpadlóra.
Együtt siettek le a rámpán. Két rohamosztagos közeledett
feléjük, tökéletesen egyszerre lépve.
– Személyi azonosítókat és rakományjegyzéket…
Nem fejezhette be a mondatot, mert Finn lelőtte, míg Poe
a másikat intézte el. Rey ekkor a droidokhoz fordult, akik
természetesen követték őket.
– Ti hárman itt maradtok! – parancsolta halkan.
– Boldogan! – felelte C–3PO.
– Merre menjünk? – vetette fel Poe.
– Fogalmam sincs. Gyertek utánam! – felelte Finn. Mert
volt egy megérzése. Emellett, az Első Rend összes hajóját
ugyanazon rendezőelvek mentén alakították ki. Finn arra
számított, hogy ha csavarog egy kicsit, rá fog jönni, hová
kell menniük.
Végigfutottak egy folyosón. Ahogyan a Csillagpusztító
bázison, itt is tökéletes tisztaság uralkodott, és a falaktól
kezdve a tartóelemeken át a különböző berendezésekig
minden vadonatújnak látszott. Finn pontosan tudta, mennyi
munka kell ahhoz, hogy minden úgy nézzen ki, mintha most
jött volna le egy koréliai szerelőszalagról. Ám ő mégis
inkább választotta az Ajan Klosson működő zűrzavaros és
koszos támaszpontot – ahol folyton hullottak a falevelek, és
a gyökerek mindenhová betolakodtak –, mint ezeket a
rendezett és tiszta hajókat.
Befordultak egy sarkon, és két járőröző rohamosztagossal
találták szembe magukat, akik egyből rájuk szegezték a
sugárvetőjüket.
– Dobják el a fegyvert! – parancsolta az egyik.
Finn nem akart megölni több katonát. Jól tudta, ha
holttestekkel szegélyezett ösvényt hagynak maguk után,
sokkal nehezebb lesz kiszabadítani Csubakkát, majd
elmenekülni. De ha nincs más választása… Az
elsütőbillentyűre csúsztatta az ujját.
Ám mielőtt lőhetett volna, Rey megszólalt.
– Nincs azzal semmi baj, hogy itt vagyunk – mondta halk,
de valahogy erőt hordozó hangon.
Finn visszatartotta a lélegzetét.
– Nincs azzal semmi baj, hogy itt vannak – visszhangozta
a rohamosztagos.
– Sőt, kimondottan jó! – tette hozzá a másik.
– Megkönnyebbülést okoz önöknek, hogy itt vagyunk –
folytatta Rey.
– Hála a csillagoknak, hogy itt vannak! – felelte az elsőnek
megszólaló rohamosztagos, és leengedte a fegyverét.
– Üdv a fedélzeten, srácok! – mondta a másik.
Poe odahajolt Finnhez, és a fülébe súgta:
– Ezt velünk is szokta csinálni?
Finn biztosra vette, hogy nem. Rey soha… nem is, várjunk
csak… de, megtette már párszor! De csak azért, hogy
megóvja őket valamitől. Például, hogy egyikük se fusson
utána a sivatagba, amikor a távolban Kylo Ren közeledett a
TIE-vadászával…
 – Ó, a pokolba – mormolta Finn.
– Egy foglyot keresünk – mondta ekkor Rey.
A rohamosztagosok készségesen elmagyarázták nekik, hol
találják azt a börtönblokkot, ahol Csubakkát őrzik. Miután a
fehér páncélos alakok elindultak, hogy folytassák a
járőrözést, Finn és a barátai futásnak eredtek. Pár pillanattal
később megérkeztek egy kereszteződéshez, ami pont úgy
nézett ki, mint amilyennek a rohamosztagosok leírták.
Rey megtorpant, és a társaira nézett. Finn érezte, hogy
nagyot dobban a szíve. Ismerte már ezt a tekintetet – azt
jelentette, hogy változik a terv.
– Csubakka arra van – emlékeztette a lányt, és a kezével
jelezte az irányt.
– A tőr itt van, ezen a hajón – felelte halkan Rey, mintha
csak magának motyogna. – Szükségünk van rá.
– Miért? – kérdezte Poe.
C–3PO már lefordította a feliratot, és megkapták a császár
útkeresőjének helyét meghatározó koordinátákat.
– Egy megérzés – válaszolta Rey.
– Rey, nem lehetne, hogy csak… – kezdte Finn, de Poe
megmarkolta a karját, hogy elhallgattassa.
– A hangárban találkozunk! – mondta végül Rey, azzal
befutott a bal oldali folyosóba, mielőtt bárki tiltakozhatott
volna.
– Szóval… Csubakka! – emlékeztette Poe a társát.
Finn bólogatott, azzal ők is futásnak eredtek a jobb kézre
eső járatban.
***
Zorii Bliss a Kozinarg Céhközpont tetején kuporogva figyelt
egy rohamosztagos csapatot, ami ezekben a pillanatokban
haladt felfelé a Szerzetesek Kapujának lépcsőjén. A bal lába
megcsúszott, és elmozdított egy félökölnyi, összetapadt
hórögöt, ami leszánkázott a tetőről, és az egyik katona
lábára esett. Zorii mozdulatlanná dermedt, és szinte
lélegezni sem mert.
 A rohamosztagos csak rúgott egyet, hogy megszabaduljon
a hótól, de máshogy nem reagált.
Zorii lassan és csendesen lenyúlt mindkét lábszárához, és
megnyomott egy-egy apró gombot. Válaszképpen éles
fémfogak pattantak ki a két csizmája talpából – noha így
nem tudott nesztelenül osonni, de legalább nem kellett attól
félnie, hogy megcsúszik a jégen, és lezuhan a tetőről. Nem
mellesleg a fogak közelharc közben is jól jöttek.
Most, hogy biztonságosan állt a lábán, előredőlt, hogy
jobban halljon.
Furcsa sisakot és hosszú köpenyt viselő, feketébe öltözött
alak tartott a rohamosztagosok felé. Kicsivel lemaradva
hasonló öltözetű harcosok kísérték. Zorii nem láthatta az
arcukat, de a fegyverek mindent elmondtak róluk. Egyikük
fejszét hordozott, amelynek a nyele majd’ két méter hosszú
volt. A másik óriási buzogányra emlékeztető ütőfegyvert. A
harmadik ijesztő kinézetű kaszát, amelynek pengéjéről
sötét, sűrű folyadék csöpögött.
Ezek szerint nem harcosok voltak… hanem inkább
mészárosok.
A rohamosztagosok parancsnoka vigyázzállásba
merevedett, és köszöntötte a felé siető fekete alakot.
– Jelentkezem, Legfőbb Vezér…
Zorii kis híján felhördült. Az a férfi, aki odalent állt a
mészárosokkal a háta mögött, nem más volt, mint maga
Kylo Ren. A szörnyeteg, aki a legfőbb felelőse volt mindazon
borzalomnak, amit Zorii az elmúlt hónapok során látott.
– Barok hadnagy – felelte a Legfőbb Vezér. A hangja
alapján nyugodtnak tűnt, de Zoriinak az ösztönei azt súgták,
hogy a férfi alig képes féken tartani az indulatait. Kylo Ren
körülnézett, szinte úgy, mintha bele-beleszimatolt volna a
levegőbe.
– Körülzártuk a várost… – kezdte a hadnagy, de Ren
közbevágott:
– Elkéstünk! A roncsvadász elment!
 A roncsvadász – ismételte magában Zorii a szót. Az Első
Rend Legfőbb Vezére azt a lányt keresi? Igen, Zorii érezte
Rey-n, hogy különleges személyiség. Ráadásul fénykardot
viselt, és ahogy verekedni tudott… Mibe keveredett bele
Poe?
Mindenesetre nem vesztegethette az időt arra, hogy
aggódjon amiatt a nerfpásztor miatt. A hadnagy azt
jelentette, hogy körülzárták a várost, márpedig az rosszat
tett az üzletnek. Zorii elhatározta, hogy amint a
rohamosztagosok elhagyják a kapu környékét, elrohan a
fűszercsempészek fészkébe, és szól nekik, hogy…
Ebben a pillanatban Kylo Ren bekapcsolta a fénykardját,
és vad tombolásba kezdett. Hol ide, hol oda sújtott, a
hangosan sistergő, vörös energiapenge előbb egy
kőoszlopot vágott ketté, aztán egy neehwa-olajlámpást. A
rohamosztagosok távolabbra húzódtak, de a mészárosok
meg sem moccantak, mintha tudták volna, hogy semmitől
sem kell tartaniuk.
Mire a Legfőbb Vezér lehiggadt, kődarabok és cserepek
hevertek körülötte, és félig megolvadt hó csordogált a
kövezeten.
– Valakik segítettek a lánynak – mondta ekkor Ren, és a
hangja meglepő módon ismét nyugalomról tanúskodott. –
Keressék meg őket! Végezzenek velük!
Zorii módosított a tervén. Most már nem azt akarta
mondani a csempészeknek, hogy mozgósítsák a
kapcsolataikat, és nyissanak meg tartalék útvonalakat,
hanem azt, hogy meneküljenek el a városból, amilyen
gyorsan csak lehet.
***
Finn és Poe megérkeztek a börtönblokkba, és megtalálták
a cellát, amiben elméletileg a vuki raboskodott. Finn
megnyomta a gombot, az ajtó félresiklott, és
megpillantották Csubakkát – a falhoz bilincselve állt. Amint
meglátta őket, izgatottan felmordult, aztán beszélni kezdett,
de túlontúl gyorsan ahhoz, hogy Finn minden szavát értse.
Csak annyit hallott ki az egészből, hogy „meglepetés”,
„veszély” és „nagyon örülök”.
– Még szép, hogy eljöttünk érted! – felelte vigyorogva Poe.
Csubakka kérdést hörgött.
– Igen, Rey is itt van – válaszolta neki Finn. – Elment a
tőrért.
Csubakka ekkor Kylo Renről, illetve valamilyen
információról hadart, és arról, hogy nagyon sajnál valamit,
de erre most nem volt idejük. Mindketten tudták, az
ellenség katonái pillanatokon belül rá fognak jönni, hogy
Ochi teherhajója nem hivatalosan állomásozik a tizenkettes
hangárban -ha nem jöttek rá máris. És ha ez egyszer
megtörténik, akkor az összes rohamosztagos a
betolakodókat fogja keresni. Finn annak idején többször
átélte már ezt.
– Ochi hajójával jöttünk – mondta a vukinak. – Gyertek
utánam!
Odasietett a folyosó egyik kijáratához, és megnyomta a
nyitógombot. Az ajtó felsiklott, és kiderült, hogy egy
rohamosztagos áll a másik oldalán, aki máris fellendítette a
sugárvetőjét.
– Rossz irány! – kurjantott Finn, és gyorsan megnyomott
egy másik gombot, mire az ajtó levágódott előtte.
Az ellenkező irányba rohantak, és egyenesen egy másik
rohamosztagos elé kerültek, aki tüzet nyitott rájuk. De mert
ő maga is meglepődött, az első lövedékek messze elkerülték
a célokat.
– Itt nem igazán van jó irány, nemde? – lihegte Poe, és
leszedte a támadót. Aztán leguggolt mellé, kirángatta alóla
a sugárvetőjét, és Csubakka felé lökte.
A vuki felkapta a padlón csúszó fegyvert, épp időben
ahhoz, hogy lelőjön két rohamosztagost, akik Finn és Poe
mögött bukkantak fel.
Megint futottak, befordultak egy sarkon – és majdnem
nekirohantak egy teljes szakasznak. A katonák pillanatok
múlva tüzet nyitottak, és a folyosón sugárnyalábok
villogtak. Poe hirtelen a padlóra zuhant, és a fogát
csikorgatva markolta a karját.
– Poe! – kiáltotta rémülten Finn. A pilóta karján fekete folt
terült el, amiből vér szivárgott. Azonnal orvosi ellátásra volt
szükség.
Hirtelen rohamosztagosok vették körül őket, túl sokan
ahhoz, hogy kiverekedhessék magukat a gyűrűből.
– Tegyétek le a fegyvert! – kiabálták nekik többen is. –
Kezeket fel! Gyerünk!
Finn felemelte a kezét. Pontosan tudta, mi következik:
kihallgatás, kivégzés. Egyszer már pillanatok választották el
attól, hogy kivégezzék – a Supremacy fedélzetén, amikor
személyesen Phasma tornyosult fölébe. És hát az ember
nem számíthatott arra, hogy egynél többször keveredik ki
élve egy ilyen helyzetből…
– Hé, srácok… – szólalt meg Poe.
– Pofa be! – förmedt rá az egyik rohamosztagos olyan
hangon, ami annyira Phasmára emlékeztette Finnt, hogy kis
híján visszaszólt.
Remélte, hogy Rey jobban boldogul. Ha a lány megtalálta
a tőrt, és visszajutott a teherhajóhoz, maradt még némi
esély arra, hogy a küldetés sikeres lesz.
***
Rey besurrant egy fehér falakkal határolt teremféleségbe,
ahol tisztaság és rend uralkodott – ez volt Kylo Ren
magánlakosztálya.
Lassan, óvatosan lépkedett, a tőr hívó szavának
engedelmeskedve. A helyiség gyönyörű volt, és fényárban
úszott, de hiányzott belőle minden melegség. Mintha a
lakóját már nem érdekelte volna semmi és senki.
De talán ez sem volt igaz, mert Rey meglátott egy
talapzatot, ami a környezetével ellentétben feketében
pompázott. Első pillantásra látszott rajta, hogy a tisztelet, a
megbecsülés helye.
 A tetején egy több helyen felhasadt, eltorzult sisak feküdt,
ami úgy nézett ki, mintha legalább egyszer megolvadt, majd
ismét megszilárdult volna. Rey sokáig bámulta – túl sokáig –,
de nem tudta levenni róla a szemét. Látta már ezt a sisakot
Ren gondolataiban, amikor a férfi megpróbálta kiszedni az
elméjéből Luke térképét. Nem más viselte valaha, mint Ren
nagyapja.
De nem ezért az ijesztő roncsért jött, és semmit sem akart
kezdeni vele. Körülnézett, és meglátta a tőrt – egy asztalon
hevert, Csubakka sugárvetője és zsákja mellett.
Rey tett néhány lépést, lenyúlt, és ráfonta ujjait a
markolatra…
Ebben a pillanatban sikolyokat hallott. Egy nő azt
kiáltotta: „Rey!”. Felzúgott egy hajó hajtóműve…
– Nem – suttogta Rey, mialatt a fejében a darabkák
kezdtek egységes képpé összeállni. Hosszú ideje álmodott
arról, hogy egyszer megkeresi a szüleit, de most, amikor
megtudott egyet s mást, úgy érezte, talán jobb lenne, ha
sosem derülne ki, mi történt annak idején.
Hirtelen minden elsötétült körülötte, és ami az előbb
Erőlátomásként kezdődött, kapcsolattá változott. Egy
pillanattal később meghallotta Ren hangját.
– Hol vagy?
Rey megpördült. Ren egyedül állt előtte. A fején viselte a
sisakját, és feketeség vette körül. A köpenyén hópelyhek
fehérlettek.
– Nehéz téged megtalálni – mondta komoran.
– Tőled pedig nehéz megszabadulni – vágott vissza Rey,
és kezdett elfordulni. A férfi nem érdemelt meg többet az
idejéből.
– Azért hajszoltalak a sivatagban, mert látnom kellett. És
azt akartam, hogy te is lásd. Lásd, hogy ki vagy. Én ismerem
a történeted többi részét is. Rey…
Rey visszafordult, a kezébe kapta, és aktiválta a kardját,
majd a férfi torkának szegezte a penge hegyét, és
haragosan felcsattant:
 – Hazudsz!
– Én sosem hazudok neked – felelte Ren.
Rey ezt nem tudhatta biztosan, azt viszont igen, hogy Ren
megpróbálta becsapni. A szavai mindig tartalmaztak némi
igazságot, de emellett hamis szándék vezette.
– A szüleid senkik voltak – mondta Ren. – Ők akarták így.
Hogy te biztonságban legyél.
– Nem! – hördült fel Rey a fogát csikorgatva. Gyűlölte azt,
hogy Ren tud valamit, amit ő nem, és hogy tőle kell
megtudnia bizonyos dolgokat.
– Többre emlékszel, mint amennyit bevallasz – jelentette
ki Ren, mialatt Rey távolabb hátrált tőle. – Ne feledd: voltam
már a fejedben!
– Ne! Nem akarom ezt! – tiltakozott Rey, és valóban nem
akarta. Kylo Rentől nem.
– Kutass az emlékezetedben! – szólította fel Ren.
– Nem! – kiáltotta Rey, és lesújtott a kardjával.
Ren felkapta a magáét, és az energiapengék hangos
sistergéssel ütköztek egymásnak.
– Emlékezz rájuk! – folytatta könyörtelenül Ren. – Lásd
őket!
Egy, a fején kék csuklyát viselő, gyönyörű nő, barna
szeméből könnyek csorognak. Egy kislányt szorít magához.
„Tudom” – suttogja elcsukló hangon. – „Légy bátor, Rey!”.
Egy borostás arcú, fiatal férfi szeretettel és
kétségbeesetten nézi a kislányt. „Itt biztonságban leszel” –
mondja neki. – „Ígérem!”.
A Bestoon Legacy felszáll, egyre emelkedik, míg végül
eltűnik a Jakku tiszta, kék égboltján. „Gyertek vissza!” –
kiabál a kislány, de Unkar megmarkolja a karját, és
elrángatja onnan…
Rey kisöpörte a fejéből a látomást, majd a kardját a másik
kardnak feszítve hátrálni kényszerítette Rent.
– Eladtak, hogy megvédjenek – mondta Kylo, mialatt
körözni kezdtek egymás körül.
– Hallgass!
 – Tudom, mi történt velük.
A nyugalma őrjítő volt. Rey a férfi felé szökkent, és gyors
egymásutánban több csapást mért rá. Immár sokkal
gyorsabban mozgott, mint az előző párbajuk alkalmával. A
kardját inkább a teste részének érezte, semmint külön
fegyvernek, de Ren könnyedén hárította a támadásait.
Rey lesújtott, de Ren félreugrott, és a penge egy kosarat
hasított fel. Vörös bogyók özönlöttek belőle, és
szétszóródtak… a lakosztály fehér padlóján.
Rey nem értette, mi történik. Távol voltak egymástól, és
mégis ugyanabban a helyiségben. Együtt voltak egymás
tudatában és egyazon térben. De ez igazából nem
érdekelte, csak az, hogy célba találjon, és megsebezze vagy
megölje a férfit. A pengék minden találkozásnál
felsisteregtek, és mialatt harcoltak, egyre közelebb kerültek
Vader sisakjához.
– Mondd meg, hol vagy! – mondta fennhangon Kylo. – Még
nem ismered a teljes történetet.
Rey ismét támadásba lendült, de a férfi félreszökkent, és
hátrált, hogy távolabb legyen tőle.
– Palpatine üldözte a szüléidet – folytatta Ren egy
türelmes tanár modorában, mintha nem is élet-halál harcot
vívtak volna. – Téged keresett. De nem mondták el, hogy hol
vagy.
Rey lassan körözött a fekete alak körül, a megfelelő
pillanatot várta. Bármire kész volt, hogy elhallgattassa Rent.
– Így aztán Palpatine kiadta a parancsot.
Reyre ismét rátört egy látomás, és semmit sem tehetett
ellene.
A fekete szemű Bestooni Ochi felemeli ijesztő tőrét.
Az imént látott gyönyörű nő könyörgő hangsúllyal beszél
az orgyilkoshoz: „Nincs a Jakkun! Elment… Ne!”
Ochi a fiatal férfi hasába döfi a tőrt. A nő sikít, de hirtelen
elhallgat.
– Nem! – kiáltotta Rey, és megint lesújtott.
 A pengéik megint összeütköztek, és Rey hirtelen
megpillantotta azt a helyet, ahol az ellenfele volt, vagy talán
ő maga is átkerült oda: árnyakkal teli, hóval borított
sikátorokat, lépcsőket és házakat látott. Kijimivárost. Ren
csak néhány perccel késett el.
Rey továbbra sem ért el eredményt, így szinte már
elvakultan vagdalkozott, míg Ren tévedhetetlen
pontossággal hárította a csapásait.
Aztán a pengéje lesiklott a vörös pengéről, és mélyen
belevágott a fekete talapzatba, ami szilánkokra tört. Darth
Vader sisakja zuhant… és eltűnt, mielőtt elérte volna a
padlót.
– Hát ott vagy… – állapította meg Kylo Ren, és lefelé
nézett, alighanem a sisakra. – Tudod, hogy miért akarta a
császár mindig is a halálodat?
– Nem! – felelte Rey. Meglepetten és értetlenül bámulta a
fekete alakot, amivel mindent elárult.
– Megyek, és elmesélem! – válaszolta elégedetten Ren.
Rey lassan lépdelt hátrafelé. Mit tett már megint? Hagyta,
hogy a haragja eluralkodjon rajta, és elvegye az eszét. Ren
most megtudta, hogy ő és a barátai hol vannak.
Arra számított, hogy a férfi ismét támadásba lendül, de
nem tette. Csend támadt, és a kapcsolat megszakadt. Rey
nem hallott mást, csak a saját zihálását. A talapzat fekete
szilánkjai szétszóródva hevertek a lába előtt.
Mi történt itt? – tette fel magának a kérdést.
De nyomban rájött, hogy erre most nincs ideje. Neki és a
társainak el kell tűnniük a hajóról, mielőtt Kylo Ren visszatér.
Felkapta a tőrt, felmarkolta Csubakka holmiját, és kirohant a
fehér, fényes teremből.
***
Zoriinak majdnem fél óra kellett, hogy eljusson a
Fűszercsempészek Tanyájához, holott normál esetben a
Szerzetesek Kapujától indulva alig tíz perces sétával odaért
volna. Mindenütt hemzsegtek a rohamosztagosok – ajtókat
rúgtak be, mindenkire fegyvert szegeztek, és a roncsvadász
lányról faggatták a város lakóit. Zorii csakis a tetőkön
mozoghatott, és újra meg újra el kellett rejtőznie kémények,
szellőzők és üzemanyagtartályok alatt, valahányszor
felbukkant a közelében egy-egy hajó.
Végül a Monostoron keresztül jutott be, ami egy felszín
alatti kocsma volt a Tolvajnegyedben. A fűszercsempészek
egyezséget kötöttek a Monostor tulajdonosával – bármikor
átvághattak a kocsma pincéjén, cserébe a tulajdonos
mélyen leszállított áron kapta a fűszert.
A titkos ajtó egyenesen a közös helyiségbe nyílt, ahol
elnyűtt, koszos kanapék, fotelek és székek vették körül a
középen álló ócska kályhát. Zorii megkönnyebbült, amikor
meglátta, hogy a csapat tagjainak többsége már itt van.
– Zorii! – kiáltott Lluda, a fiatal ember lány, aki rövidre
vágva hordta a haját, és remek érzéke volt a számítógép-
hálózatok biztonsági rendszereinek feltöréséhez. A szüleit
annak idején megölte a Lantilliesi Űrjárók Testvérisége. A
csempészek rajtakapták, amint személyi azonosítókat
hamisított, és az ügyessége láttán azonnal bevették a
csapatba. – Kezdtem aggódni! Odakint elég rossz a helyzet.
– Igen, elég rossz – erősítette meg Zorii.
– Mit tegyünk?
– Látom, Zorii is befutott! – mondta ekkor egy mély,
rekedtes hangú férfi, és Zorii megfordult.
– Üdv, Jarraban! – köszönt a magas, bajszos csempésznek.
– Pont téged kereslek! Az Első Rend lezárta a várost.
Átfésülik az egészet…
– Igen, a fiúdat keresik – szólt közbe Jarraban.
– Nem a fiúm…
– Őmiatta otthagytad Viciit és Vibbót a sikátorban, pedig
eszméletlenek voltak!
A pokolba. A hír gyorsan körbejárta a várost…
A két alak – Vicii és Vibbo – kiléptek a társak közül. Az
állkapcsukat sötét zúzódások borították, a szemük
haragosan villogott. Rey szépen elintézte őket a botjával…
 – Nem volt más választásom! – jelentette ki Zorii. – Egy
idegen lány fénykardot szegezett a torkomnak. Aztán ide
siettem, amilyen gyorsan csak tudtam.
Jarraban a két áldozathoz fordult.
– Igaz ez?
Vicii és Vibbo egymásra néztek, és megvonták a vállukat.
– Lehetséges, hogy én akkor éppen eszméletlen voltam –
ismerte be Vicii.
– Én még csak arra sem emlékszem, hogyan kerültem ide
– tette hozzá Vibbo.
– Akkor ezt megbeszéltük! Nagyon örülök! – jelentette ki
Zorii, és szinte kiáltva folytatta: – Most pedig figyeljetek
rám!
Elmondta nekik, hogy a Legfőbb Vezér lezáratta a várost,
és elrendelte, hogy a rohamosztagosok forgassák fel az
egészet.
– Ellenállókat keresnek – fűzte hozzá –, és sajnálattal
közlöm, hogy Poe Dameron, vagyis egy régi társunk vezette
ide őket. Úgyhogy most le kell lépnünk. Mindannyiunknak.
Azonnal!
Jarraban ledobta magát egy kopott, rozoga kanapéra, és a
tenyerébe temette az arcát. Pár pillanatig így ült, majd
felnézett, és megszólalt:
– Szét kell szóródnunk. Aztán, ha majd lecsendesedtek a
dolgok, ismét összegyűlünk. Hány hajónk van pillanatnyilag?
– A Voyam nővérek úton vannak – emlékeztette őt Lluda. –
A teherhajóval repülnek, és egy támogató vadász kíséri
őket.
– Akkor három hajóval számolhatunk – dörmögte Jarraban.
– Ennyi jut húsz főre.
– Én egy időre el tudok rejtőzni – közölte Vibbo. – Ismerek
egy helyet.
– Tizenkilenc fő – jelentette ki Jarraban.
– Én elviszem Lludát az Y-szárnyúval – mondta Zorii. –
Nem lesz egy kéjutazás, de azért elférünk.
– Kösz, Zorii – hálálkodott Lluda.
 – Tizenhét…
– Carib Diss tartozik nekem egy szívességgel – jelentette
be Vicii. – A múlt héten segítettem neki begyűjteni egy
nagyon csinos fejpénzt. A hajója három utast szállíthat.
– Tizennégy…
Ebben a pillanatban ritmikus dobbanások hallatszottak,
amit sugárvetők sivítása követett, és az egész épület
megremegett.
– Ezek nem kézifegyverek – állapította meg komoran
Lluda.
– Egy lépegető ment el a főbejárat előtt – vélekedett Zorii.
– Kapjátok fel a vészhelyzeti csomagot, és futás! Lluda, az
Y-szárnyúnál találkozunk. Tudod, hogy hol van, ugye?
A lány teljesen ledermedt a félelemtől, de pár pillanat
alatt összeszedte magát, és bólintott.
– Rendben, indulás! – kiáltotta Zorii, és a csapat tagjai
szétfutottak. Ő maga a titkos átjárón keresztül visszarohant
a Monostorba, közben halkan, ingerülten azt mormolta:
– Mibe rángattál bele, Dameron?
***
Nem kellett sok idő, hogy az Első Rend tisztjei
megjelenjenek a helyszínen. Finn haragosan nézte a feléjük
közeledő Hux tábornokot. A másikat nem ismerte, a karcsú,
zordon képű alakot, akinek kék szeméből átható tekintet
sugárzott. Az Első Rendben a rangjelzések rendszere elég
bonyolult volt, de Finn természetesen mindet ismerte. Ez a
férfi plusz váll-lapot viselt, míg a zubbonya bal ujját két sáv
díszítette – mindezek alapján nem lehetett más, mint Pryde
főtábornok, akinél csakis egyetlen magasabb rangú valaki
létezett: maga a Legfőbb Vezér.
Finn biztosra vette, hogy végük.
– A lány nem volt velük! – jelentette ki az egyik
rohamosztagos.
– Vezessék el őket – felelte unottan Pryde főtábornok –, és
végezzék ki őket!
 Finn nem hitt a fülének. Semmi kihallgatás? Egyetlen
kérdést sem tesznek fel? Mitől olyan fontos Rey, hogy csak ő
számít, és még kihallgatni sem akarják az elfogott
ellenállókat?
Ekkor azonban Hux közelebb lépett hozzá, és a tekintetét
a szemébe fúrva azt mormolta:
– Végre…
Finn arra gondolt, hogy ha annyi kreditje lenne, ahányan a
halálát akarták, amiért dezertált… Mindenesetre nem bánt
semmit, nem sajnált semmit, akármilyen sors várta is.
Pryde távozott, de Hux ott maradt, sőt, a nyomukba
szegődött, amikor a rohamosztagosok a kivégzőkamra felé
lökdösték őket.
A szűkös kabin falába fúvókák voltak ágyazva. Finn tudta,
milyen célt szolgálnak: amint ő és a társai halottak lesznek,
a fúvókák hőt és toxinokat bocsátanak a kamrába, amelyek
rövid időt alatt elemésztik a maradványaikat, aztán mindent
kiszivattyúznak az űrbe, mígnem a kabin tiszta és steril lesz.
Megsemmisül és eltűnik minden, ami arra utalna, hogy ők
hárman valaha léteztek…
– Forduljanak meg! – parancsolt rájuk az egyik
rohamosztagos.
Mindhárman a fal felé fordultak.
– Őszintén szólva, ezt én magam akarom elintézni – szólalt
meg ekkor Hux, és halk kattanás jelezte, hogy egy
sugárvető azonosította az új használóját – vagyis a tábornok
átvette az egyik rohamosztagos fegyverét.
Finn hirtelen rádöbbent, hogy egyvalamit nagyon sajnál:
nem láthatja még egyszer, utoljára Reyt. Nem mondhatja
meg neki, hogy…
– Mit akartál mondani Reynek, amikor belesüllyedtünk a
homokba? – kérdezte tőle hirtelen Poe, mintha olvasott
volna a gondolataiban.
– Te még itt tartasz? – kérdezett vissza Finn, és várta, hogy
beteljesedjen a sorsa.
– Ó, bocs, most nem alkalmas?
 – Elég rossz percet választottál – dörmögte Finn. –
Igazából, a lehető legrosszabbat.
Csubakka halkan morogva panaszkodott, hogy éhesen fog
meghalni.
– Úgy gondolod, később jobb lesz? – vetette fel Poe. – Ha
szeretnél kimondani valamit, hogy ne nyomasszon,
szerintem nem ez a legrosszabb pillanat…
A hátuk mögött megszólalt egy fegyver.
Finn várta a halált, de nem jött. Végül kinyitotta a szemét,
és megfordult.
A rohamosztagosok a padlón feküdtek. Hux felettük állt, a
kezében a sugárvetővel, aminek a csöve körül finoman
vibrált a levegő.
– Én vagyok a kém – jelentette ki Hux.
– Micsoda? – hördült fel Poe.
– Ma…maga? – dadogta Finn.
– Nincs sok időnk! – felelte Hux.
Finn, Poe és Csubakka döbbenten tátogva bámulták őt.
– Tudtam! – csattant fel Poe, és a mutatóujját a tábornok
arcára szegezte.
– Nem tudtad! – vágta rá Finn a szemét forgatva. Sejtette,
hogy kicsinyesség a részéről egy ilyen vita, de kit érdekelt?
Éltek, és csak ez számított.
 Tizenegyedik fejezet
A sarokhoz érve Rey óvatosan kinézett, és azt látta, hogy
rohamosztagosok állnak a hajónál, és a droidokat faggatják.
Ez egyszer örült, hogy C–3PO memóriatörlésen esett át.
Bízott abban, hogy BB–8 semmit sem árul el, de D-O
ismeretlen tényező volt.
– Mi az azonosítószámod? – kérdezte az egyik katona C–
3PO-tól.
A protokolldroid érthetetlen szóáradattal válaszolt.
– Hé, ez milyen nyelven beszél? – morogta a
rohamosztagos.
Rey rászánt egy pillanatot, hogy összpontosítson.
Gondosan megtervezte az egyes mozzanatokat, majd tüzet
nyitott. Három lövést adott le, mindhárom célba talált. A
rohamosztagosok összeroskadtak, ő pedig a teherhajó felé
lódult.
– Jaj, tervezőm! – fakadt ki C–3PO. – Még sosem vettem
részt igazi ütközetben!
Rey már majdnem a rámpán járt, amikor ismerős
jelenlétet érzett. Kylóét.
– Hol vannak a többiek? – kérdezte a droidoktól.
– Még nem jöttek vissza – felelte C–3PO.
Ekkor egy TIE-vadász süvített be a hangárba, és kemény
zökkenéssel landolt. Rey tudta, hogy Kylo ül abban a
gépben, és őt keresi.
Mindent, amit a kezében tartott – a botját, a tőrt, Csubi
zsákját – odalökött a protokolldroidnak, és rárivallt:
– Keressétek meg őket! Menjetek!
Úgy számította, több esélyük lesz a túlélésre a
csillagromboló útvesztőnek is beillő belsejében, mint ha itt
maradnak, ahol mindjárt felbukkan Kylo Ren.
 Rey a szeme sarkából látta, hogy a gépezetek kisietnek a
hangárból, aztán vett egy mély lélegzetet, és elindult a TIE
felé.
A zárófedél felnyílt, és Kylo kiugrott a gépből. A fején
viselte a sisakját, így az arcát nem lehetett látni, míg fekete
köpenye lobogva örvénylett a háta mögött.
***
Hux jó hírekkel szolgált Finn és Poe számára: az Első Rend
lefoglalta a Millennium Falcont, és pontosan ide hozták, a
Steadfast fedélzetére.
Finn alig merte elhinni, hogy ekkora szerencséjük van.
De rossz híreket is kaptak: Kylo Ren elrendelte a hajó
megsemmisítését. Még megmenthették a Falcont, és
elmenekülhettek vele, de gyorsan kellett cselekedniük. Finn
egyből rájött, hogy itt kell hagyniuk a droidokat, de máris
megfogadta, hogy visszajön értük valahogyan. És Reyért is.
Hux tábornok gyors léptekkel vezette őket a folyosókon.
Tisztek, rohamosztagosok, droidok és karbantartók mellett
haladtak el, és bár többen rémülten menekültek a hatalmas
termetű vuki közeléből, Hux jelenlétének köszönhetően
senki sem próbálta megállítani őket.
– Nézzétek! Ott vannak! – mondta hirtelen egy ismerős
hangú illető a hátuk mögött.
Finn megpördült, és meglepődött, mert C–3PO-t pillantotta
meg. A droid nevetségesen nézett ki Csubakka széles és
súlyos vállövével, míg a vuki zsákját és sugárvetőjét a
kezében hordozta. De ami a fő: BB–8 és a kis kúpfejű droid
is vele voltak.
– Barátok! – jelentette ki Kúpfejű.
– Hé, BB–8, C–3PO! Gyertek velünk! Siessetek! –
parancsolta Poe, és a hangja alapján megkönnyebbültnek
tűnt.
– Kikapcsoltam a rögzítőket! – közölte velük Hux, mialatt
egy ajtó felé terelte őket. – Van néhány másodpercük, hogy
eltűnjenek.
 A tábornok kinyitotta az ajtót, és ők hárman meglátták a
Falcont. Sértetlennek tűnt, leszámítva a rámpa összeégett
és szétroncsolódott nyitópaneljét. De Finn emiatt egy
pillanatig sem aggódott, biztosan tudta, hogy Rose gyorsan
helyrehozza.
– Hát itt van! – állapította meg elégedetten Poe. – Ez a
szépség igazi túlélő!
Elindultak a Falcon felé, de Hux utánuk szólt:
– Várjanak! Lőjenek bele a karomba. Gyorsan!
– Micsoda?
– Máskülönben rájönnek.
– Most megölhetném – morogta Finn, mialatt felemelte a
fegyverét. Ízlelgette a gondolatot pár pillanatig, de csak arra
jutott, hogy nem leli örömét a gyilkolásban. Még azt sem
élvezte, hogy végignézhette, amint Phasma belezuhan a
Supremacy lángoló roncsába.
De Huxszal talán kivételt tehet…
– Szükségük van rám – közölte sietve Hux.
Ez igaz volt. De Finn intézhette úgy is a dolgot, hogy
fájjon…
Lábon lőtte Huxot, és úgy célzott, hogy a lövedék a lehető
legnagyobb bőrfelületet égesse meg. Hux felhördült, és
verejték ütközött ki szempillantás alatt vörösbe boruló
arcán.
– Miért segít nekünk? – kérdezte Finn.
Tudta, hogy Hux gyűlöli az Ellenállást, hogy
valamennyiüket gyűlöli.
– Nem érdekel, hogy maguk győznek-e vagy sem – felelte
Hux kínjában a fogát csikorgatva. – Nekem az kell, hogy Kylo
Ren elbukjon.
***
Rey és Kylo ugrásra készen köröztek egymás körül, mint
az összecsapni készülő farkasok. Egyre nagyobb
nézőközönség formálódott körülöttük, ahogy mind több
rohamosztagos rontott be a hangárba.
 Rey tudta, hogy Kylo valami nagyon fontosat akar
mondani neki. És hallani akarta. Vagy talán meg kellett
volna ölnie őt. Vagy az lett volna a legjobb, ha elmenekül.
Eszébe jutott, hogy Leia mit mondott neki: „sose félj attól,
ami vagy”. Amikor ezt mondta, szeretettel ölelte őt, és a
hangjából nem érződött, hogy elítélné valamiért. Nem
érződött belőle más, csakis az elfogadás.
Ez az emlék megerősítette az elszántságát, és új energiát
adott neki.
– Miért üldözött engem a császár? – kérdezte halkan. –
Miért akart megöletni egy gyereket? Mondd meg!
Kylo tett egy lépést felé, és azt felelte:
– Mert ő már akkor látta, hogy mi lehet belőled. Neked
nem egyszerűen csak hatalmad van. Az ő hatalma van
benned!
A rettegés úgy áradt szét Reyben, mint valami sötét,
bűzös folyadék, míg végül hányingere támadt tőle. Tudta,
hogy Kylo mit fog mondani neki. Pontosan tudta.
– Az unokája vagy. Palpatine vére folyik az ereidben –
közölte Kylo, és várt, hogy a lány felfoghassa a szavai
értelmét.
Rey a hangárkapu felé hátrált. Távolodni akart a vészjósló
szavaktól, és a bizonyosságtól, ami egyre erősödött benne.
Tudta, hogy igaz. Tisztán, egyértelműen érezte. Az a sok
sötétség a bensőjében, az az újra és újra felizzó harag…
Kylo könyörtelenül nyomult felé, egyre közelebb szorította
a gyilkos űrhöz.
– Anyám Vader lánya volt – mondta közben. – A te apád az
uralkodó fia. Azt viszont Palpatine nem tudja, de mi diád
vagyunk az Erőben. Ketten egy vagyunk.
Rey úgy érezte, mindjárt megáll a szíve. Diád…
Ám azt is tudta, hogy Kylo Ren igazat mond. Igaznak
érezte a szavait, valahol mélyen, a lelke legmélyén. És ezek
a szavak szétzúzták őt, kiüresítették.
Rákényszerítette magát, hogy tovább araszoljon a perem
felé, a hangárt és a Kijimi felső légkörét elválasztó határ
felé. Kinézett egy pillanatra, és felmérte, mekkora távolság
választja el a ködös felszíntől. Túl magasan volt ahhoz, hogy
élve leérjen, még az Erő segítségével is. De talán meg
kellene próbálnia…
– Megölhetjük őt. Te és én, együtt. Megszerezhetjük a
trónját – folytatta Kylo, és levette a sisakját. Ami nála a
sebezhetőségre utaló gesztus volt. Vagy a bizalomé. Reynek
hirtelen eszébe jutott, hogy milyen régóta nem látta a férfi
arcát. Az a sebhely megfakult már, de nem tűnt el
nyomtalanul – valószínűleg soha nem is fog.
– Tudod, mit kell tenned – mondta Kylo. – Nagyon jól
tudod!
És előrenyújtotta fekete kesztyűbe burkolt jobb kezét.
Rey lenézett rá, és azonnal eszébe jutott, hogy ezt
egyszer már átélte, méghozzá Snoke tróntermének lángoló
maradványai között. Akkor az erőiket egyesítve legyőzték
azt a szörnyeteget. Igaz volt, hogy ők ketten hihetetlen
tettekre képesek.
Hirtelen azt érezte, hogy súlyos test jelenik meg a háta
mögött, és ezzel egy időben érzékelte Finn jelenlétét is –
fényesen ragyogott a sötétségben, mint egy világítótorony
az éjszakában.
– Nagyon jól tudom – felelte Kylónak, és az űr felé fordult.
A Falcon felemelkedett előtte. A rohamosztagosok tűz alá
vették a hajót, ám az megfordult a függőleges tengelye
körül, aztán a hajtómű-sugarak Kylo és Rey kivételével
mindent és mindenkit elsöpörtek. A rohamosztagosok
magatehetetlenül kapálózva csúsztak a fémpadlón a belső
falak felé.
Rey az Erő segítségével talpon maradt, és érzékelte, hogy
Kylo is ezt teszi.
A Falcon a kapu előtt lebegett. Ereszkedni kezdett a
rámpa, a tetején felbukkant Finn, aki légzőkészüléket viselt,
míg a kezében sugárvetőt tartott.
– Rey! – ordította bele a hajtómű dübörgésébe.
 Rey még egyszer, utoljára Kylo felé fordult. Gyűlölte a
férfit, amiért elmondta az igazságot. És mégis örült, hogy
megtette. Diád…
– Gyere! – kiáltotta Finn.
Rey rohanni kezdett, és a kellő pillanatban a Falcon felé
vetődött. Finn elkapta a karját, és fellendítette a rámpára. A
következő pillanatban berohantak a hajó belsejébe, közben
máris bezárult mögöttük a rámpa. Aztán megremegett a
lábuk alatt a padló, amikor Poe elrántotta a Falcont a
csillagrombolótól, és ráadta a teljes tolóerőt.
***
Leia visszatartotta a lélegzetét. Connix hadnagy futva
hozta a hírt, abban a pillanatban, amint vették az adást,
viszont az üzenet kódolva volt.
Add, hogy a Falcon legyen az! – fohászkodott magában
Leia.
A fejére tette a fejhallgatót, és hallgatagon figyelt, mialatt
Beaumont a konzolján dolgozott. Hamarosan egy vörös
jelzőlámpa kékre váltott, és a konzol sípolt.
– Elcsíptük az azonosítójukat! – jelentette be vigyorogva
Beaumont. – Tábornok, a Falcon ismét repül!
Leia még a pillanatnyi megkönnyebbülést sem élvezhette
ki, mert hirtelen úgy elgyengült, hogy megtántorodott.
Hirtelen forrónak és szorosnak érezte a fejhallgatót, mire
gyorsan letépte, és a padlóra ejtette.
Leia… – hallotta ismét a fivére őrjítő hangját. – Itt az idő.
Nem tehetem – felelte gondolatban. – Még rengeteg
dolgom van itt.
Érezte, hogy Luke megérti és szereti őt.
Már csak egy teendőd maradt – válaszolta derűsen. –
Aztán megpihenhetsz.
Leia megszédült. Érezte, hogy zuhan, és a világ mintha
gyors ütemben szűkült volna körülötte. Félig-meddig a
tudatában volt annak, hogy Connix karja a testére fonódik,
és hallotta a hadnagy aggodalmas hangját:
 – Tábornok…?
Connixra támaszkodva, lépésről lépésre vonszolta magát
a szálláshelye felé. Biztosra vette, hogy csak le kell dőlnie
egy kicsit, és hamarosan folytathatja. Csak egy kis pihenés
kell, ennyi az egész.
***
Kylo Ren és Pryde főtábornok szemügyre vette a hangárt.
Négy rohamosztagost, egy teherpilótát és két karbantartót
vesztettek, amikor a Falcon hajtómű-sugarai betörtek a
csarnokba, és az örvények kirepítették az embereket a
Kijimi légkörébe. Kylo úgy vélte, mindez csekély ár volt
azért, hogy ismét találkozhatott Reyjel, és felszíthatta benne
a haragot, továbbá kimondhatta a „diád” szót, és láthatta a
lány arcán a felismerés jeleit.
A karbantartók és technikusok hamar helyreállították a
rendet a hangárban, de egy-két helyen még kisebb tűz
égett. A padlón sebesült rohamosztagosok feküdtek,
egyikük lábsebéből folyamatosan csorgott a vér, és tócsába
gyűlt a férfi alatt.
Kylo alig figyelt minderre. Folyton a lány arcát látta maga
előtt, azt, ahogyan Rey meglepetten kinyitja finom
körvonalú száját, és azt is, hogy kissé felé hajol. Ha a
Millennium Falcon nem bukkant volna fel, valószínűleg
megfogta volna a kezét…
Kylo végtelenül gyűlölte azt a hajót.
– Biztos benne, hogy nem kell üldözőbe vennünk őket? –
érdeklődött Pryde.
– Észlelik a tőrt?
– Természetesen, uram.
– Akkor tudjuk, hová mennek.
Kylo Ren biztos volt abban, hogy nagyon közel járt a
céljához. Elmondta a lánynak az igazságot, és látta rajta,
hogy elfogadta. És meg fogja érteni, hogy a sötét oldal a
sorsa. A legközelebbi találkozásuk alkalmával át fog állni…
 Tizenkettedik fejezet
Rey két vaskos, szőrös kar között találta magát.
– Igen, te is hiányoztál nekem – felelte boldogan. Tessék,
visszakapta Csubakkát. Nem végzett vele! De ez mit sem
változtatott azon a tényen, hogy elvesztette az önuralmát. A
barátja csakis a tiszta, egyszerű vakszerencsének
köszönhette, hogy életben maradt.
Azóta még kétszer elvesztette a fejét, Kylónak
köszönhetően. Valami történt vele, és most végre megtudta,
hogy mi az. A sötétség egyre terjedt és erősödött benne.
Immár mindent értett.
Palpatine vére folyt az ereiben. Most már tudta magáról,
hogy a megtestesült gonoszság leszármazottja.
Semmire sem vágyott jobban, mint hogy elrohanjon Leiá-
hoz, és a segítségét kérje. De erre most nem áldozhatott
időt. Továbbra is végre kellett hajtania a küldetést. Csak az
számított.
Finn kilépett a pilótafülkéből, elsietett mellettük, és
odaszólt nekik:
– Elszállt a talp szabályzója – meglátta Rey arcát, mire
megtorpant, és azt kérdezte: – Jól vagy?
Rey bólogatott, Finn pedig rohant tovább, hogy elkezdje a
javítást.
Csubakka köszönetet morgott, amiért kiszabadították.
Rey mosolyt varázsolt az arcára.
– Annyira boldog vagyok… – kezdte, de elhalt a hangja.
Csubakka rántott egyet a vállán, és a pilótafülke felé
indult, hogy segítsen Poe-nak.
Rey pár pillanatig még ott állt, és kicsit megkönnyebbült
attól, hogy magára maradt. Nem volt szüksége másra, mint
hogy összeszedje a gondolatait. Nekidőlt a válaszfalnak, és
lehunyta a szemét.
 Hirtelen riasztó sípolása hallatszott, aztán Csubakka
tudakolta, hogy miért nem követik őket.
– Fogalmam sincs – vallotta be Poe. – De nekem sem
tetszik.
Rey nem kételkedett a magyarázatban: Kylo Ren tudja,
hogy hová mennek. Így ő a puszta jelenlétével veszélybe
sodorja a barátait. Kylo mindig meg fogja találni, akármivel
próbálkozik.
Csubakka rövid tájékoztatót adott Poe-nak a Falcon
sérüléséről.
– Hogy érted azt, hogy kész van a leszállótalp? – kérdezte
a pilóta. – Mennyire van kész?
Csubi erre azt felelte, hogy ha Poe nem hisz neki, akkor
vessen egy pillantást a képernyőre.
– Nos – dörmögte hamarosan Poe. – Ezt bizonyosan meg
kell javítanunk. Annyira örülök, hogy kiszabadultál! Ha
elveszítettünk volna, azt Organa tábornok nem élte volna
túl.
Rey pedig arra gondolt, hogy ez is az ő hibája lett volna.
Ekkor hirtelen kihúzta magát. Eljött az idő, hogy
abbahagyja az önsajnálatot, és visszatérjen a feladatához.
Elindult a tat felé, és hamarosan rátalált Finnre, aki a
szabályzó megjavításával foglalkozott.
A férfi csak felnézett rá, és szó nélkül a kezébe nyomott
egy elektroszondát. Egy darabig kellemes csendben
dolgoztak. Szikrák pattogtak a panelból, mialatt kicserélték
a vezetékeket, hegesztettek és próbákat végeztek.
Végül Finn megtörte a hallgatást:
– Akármit mondott neked Kylo Ren, nem bízhatsz meg
benne!
– Csakis az útkereső számít – felelte Rey. – Az, hogy
eljussunk az Exegolra.
– Igen, ezen dolgozunk éppen – dörmögte Finn, és adott a
vezérlőmodulnak még egy kis forraszanyagot.
Rey leeresztette az elektroszondát. Különös módon
kábának érezte magát. Gondolatban újra és újra lejátszotta
magának a borzalmas látomást: Ochi tőre felnyársal két
embert, akik szerették őt.
Elmondhatatlanul sajnálta, hogy nem ismerte őket.
– Megölette anyámat és apámat – suttogta rekedtes
hangon.
Finn mozdulatlanná dermedve hallgatta.
– Meg fogom találni Palpatine-t. És végzek vele – folytatta
Rey, azzal felemelte a szondát, és ellenőrizte az újonnan
megforrasztott csatlakozót.
– Rey – mondta halkan Finn. – Ez nem te vagy.
Ó, nagyon is én vagyok – gondolta Rey, és úgy érezte, ő
talán nem más, mint a hús-vér testet öltött bosszú. Talán
mindvégig ez volt. Végül is, Palpatine vére folyik az
ereiben…
– Ismerlek – tette hozzá Finn.
Rey határozott mozdulattal bevágta a panelt, és kifakadt:
– Mindenkitől azt hallom, hogy jól ismer engem! Csak attól
félek, hogy valójában senki sem ismer. Még én magam sem!
Nagy lendülettel felállt, és elvonult, holott érezte, hogy
nem volt tisztességes. Finn pontosan tudta, milyen az,
amikor valaki család nélkül nő fel, aztán egy csapat
befogadja, és barátokra talál. Igen, a volt rohamosztagos
mindenkinél jobban ismerte ezt a dolgot.
Ám Rey számára ez nem jelentette azt, hogy téved. Egy új
Rey ébredezett benne, és mind keményebben küzdött, hogy
a felszínre törjön. Máris sok időt és energiát áldozott arra,
hogy megismerje az új Reyt – aki tudja használni az Erőt, és
egy mindennél fontosabb ügyért harcol. De talán ez is
csupán egy később levetendő bőr… egy ideiglenes
személyiség.
Rey gyökértelennek érezte magát, és mintha csak
sodródott volna. Gyanította, hogy a régi Jedi Rendben ezért
vették be oly fiatalon a jelölteket. Szilárd alap kellett nekik,
tudás és gondoskodás, mert csakis úgy élhették túl a
hatalmuk felébredését, ha olyanok vették körül őket, akik
már átestek ezen a folyamaton.
 Rey senkire sem számíthatott. Luke meghalt, és a hangja
valamiért nem ért el hozzá. Leiától pedig a fél galaxis
választotta el.
Rádöbbent, hogy fáj a keze. Úgy szorította a szondát,
hogy a markolat árkokat nyomott a tenyerébe.
Vett egy mély lélegzetet, és elhatározta, hogy először is
megjavítja a leszállótalpat – az legalább eltereli egy időre a
figyelmét a többi problémáról.
***
– A Jedi tanítvány még él – mondta az uralkodó. Kylo a
Steadfast egyik folyosóján állt, de Palpatine császárral
beszélt, aki minden elképzelést felülmúló hatalommal
rendelkezett. Csakis Reynek volt elég hatalma ahhoz, hogy
ilyen jellegű, óriási távolságokon átívelő kommunikációt
folytassanak – vagy talán csak a kettejük kapcsolata tette
lehetővé. Még Snoke sem bírt elegendő hatalommal ehhez.
Ám ez az erődemonstráció alighanem kimerítette a
császárt, mert gyengébbnek látszott, mint korábban
bármikor. Kylo nem tudta, hogy Palpatine bomladozó teste
hogyan tűnhet fakóbbnak, mint az előző alkalommal,
mindenesetre annak tűnt. A császár majdnem teljesen
lehunyva tartotta a szemét, és nehezen, erőlködve lélegzett.
– Lehetséges, hogy elárultál – csikorogta síri hangon. – Ne
kényszeríts rá, hogy ellened küldjem a flottámat!
– Tudom, hová megy a lány – felelte Kylo, és igyekezett
elzárni a gondolatait. – És sosem lesz belőle Jedi!
– Gondoskodj róla! – válaszolta Palpatine, és a hangja
ezúttal mennydörgésnek hatott. – Végezz vele!
Kylo Ren lerántott egy mentális függönyt, hogy
megszakítsa a kapcsolatot. Éppen idejében tette, mert alig
tudta elfojtani a diadalérzetét.
A jelekből ítélve az uralkodó félt Reytől. Kylo ezek után
biztosra vette, már csak annyi kell, hogy a lány elfogadja a
sorsát, elfogadja, hogy ők kerten egy diádot alkotnak, és
onnantól kezdve megállíthatatlanok lesznek.
 ***
Zorii két szakaszra osztott tervet készített annak
érdekében, hogy a Kolóniákra menekülhessen. Az első
szakasz arról szólt, hogy szereznie kell egy jó hajót. A
második pedig arról, hogy át kell jutnia minden ellenőrzési
ponton. A második immár szóba sem kerülhetett, mivel
Dameronnak adta a medált. Ám a hajója, egy BTA-NR2 Y-
szárnyú továbbra is felszállásra készen várta. Az idők
folyamán páncélborítással látta el a pilótafülkét,
felfejlesztette a navigációs számítógépet, és beépített egy
tetszése szerint átszabható taktikai csatolót. Mindezen
átalakítások majdnem negyvenezer kreditjébe kerültek.
Egyesek durva túlzásnak tartották, hogy valaki nevet adjon
egy harci egységnek, de azért ő elnevezte Comeuppance-
nek, vagyis Megérdemelt Büntetésnek.
Zoriinak sok-sok számlát kellett rendeznie.
A Kolóniákra immár nem mehetett, de amíg a
Comeuppance a rendelkezésére állt, valahová el tudott
repülni. A hajóján egy hétre elegendő készletet halmozott
fel, így bőven volt ideje kitalálni, hogy mi legyen az úti cél.
Fél hétre elegendőt – javította ki magát gondolatban –, ha
Lluda is a fedélzeten lesz.
Egyedül az jelentett gondot, hogy ő maga a város külső
falán lapult, a Tolvajnegyed sarkában, míg a Comeuppance
odakint várta, a város határán túl, egy kisebb szurdokban.
És kettejük között egy teljes szakasznyi rohamosztagos
ácsorgott, de még az egyik mészáros is.
Zorii megnyomott egy gombot a sisakján, hogy aktiválja a
szenzorokat. Amint megjelent a szeme előtt a holotérkép,
ráközelített a hosszú kabátot és ijesztő sisakot viselő
mészárosra. Az azonosító-rendszer pár pillanatig dolgozott,
majd halkan sípolt, és az alak mellett megjelent a neve. Az
illetőt Usharnak hívták, és Ren Lovagjai közé tartozott.
Zorii tudta, hogy egyetlen megoldás van: el kell terelnie
valamivel a figyelmüket.
 Lludát keresve körülnézett, de nyomát sem látta.
Gyanította, hogy a lány is a környéken lapul, és az
alkalomra vár, hogy léphessen. Lluda állandóan szürke-fehér
álcázó öltözetet viselt, amiben jól beleolvadt a havas és
köves környezetbe. És nem kellett maszkot hordania ahhoz,
hogy elviselje a Kijimi dermesztőén alacsony hőmérsékletét.
Alighanem egy emberi lény, illetve egy hidegtűrő
teremtmény hibridje volt, de sosem beszélt a szüleiről, csak
annyit árult el róluk, hogy brutálisan meggyilkolták őket.
Hirtelen harsány üvöltés hallatszott. Az üvöltések és
sikolyok nem számítottak ritkaságnak manapság, de ez a
hang ismerős volt. Zorii kikúszott a tető széléhez, és amint
lenézett, görcsösen rándult a gyomra.
Jarraban hevert odalent a hóban, véresen és összetörten,
míg a fekete ruhás lovag közvetlenül mellette állt. És a
vészjósló alak hatalmas fejszéjéről Jarraban vére csöpögött.
Zorii visszacsúszott az előző helyére, és meglapult egy
kémény mögött. Lehunyta a szemét, de hiába, a szörnyű
kép mindörökre az agyába égett. Ő és Jarraban évek óta
együtt dolgoztak. A férfi a jobbkeze volt.
Szörnyű fájdalmat érzett, de elfojtotta. Most nem
gyászolhatott. El kellett menekülnie erről a jeges szikláról –
Lludával együtt –, mielőtt követik Jarrabant a túlvilágra. Ha
van túlvilág.
Zorii ötletet keresve körülnézett. A szenzoradatokkal teli
holotérkép jelezte neki, hogy tőle jobbra nagy mennyiségű
robbanóanyag van. Magas torony állt arrafelé, ami valaha
kilátóként szolgált, de már jó ideje a különféle bandák
használták erődnek. A csúcsa közelében hatalmas neehwa-
olajlámpás függött, és fényesen ragyogott az éjszakában.
Zorii úgy döntött, hogy ez pont megfelel neki – a
zűrzavarban könnyen kirohanhat a városból.
Kieresztette a csizmája talpába épített karmokat, és
óvatosan lépkedett a tető gerincén. Jobban érezte volna
magát, ha a markában tartja a két sugárvetőjét, de
szabadon kellett hagynia a kezét arra az esetre, ha
megcsúszna.
Odaért a toronyhoz, felnyúlt a legfelső terasz pereméig,
felhúzta magát, majd beosont a belső térbe. Szerencsére
körös-körül vastag jégcsapok lógtak, amelyek eltakarták őt a
lentiek elől, így szabadon dolgozhatott.
A legegyszerűbb az lett volna, ha messziről beleküld egy
sugárnyalábot a lámpába, ám az Első Rend kiképzett és
tapasztalt katonái bizonyosan keresni kezdték volna, hogy
honnan jött a lövés. Más megoldást kellett találnia, és
szerencsére erre is fel volt készülve.
Az egyik övtáskájából detonátort és gyurmaszerű anyagot
kotort elő, amivel az olajtartályra tapasztotta a detonátort.
Ezt követően néhány gombnyomással szinkronba hozta a
detonátor vevőjét a sisakja adójával.
Sietve leereszkedett a tetőre, ahol megállt, hogy felmérje
a helyzetet. Úgy vélte, hogy a detonáció utáni pillanatokban
a rohamosztagosok… ebbe az irányba fognak futni. Ami azt
jelenti, hogy neki… ott kell lennie, a fal közelében.
Gyorsan, de óvatosan elment a kiválasztott helyre, ami
elég messze volt a toronytól ahhoz, hogy ne vegyék észre,
ugyanakkor könnyen leugorhat a falról. Aztán már
elrohanhat a hajójához.
Azt viszont csak remélni tudta, hogy Lluda is a közelben
van, és éberen figyel.
Elsuttogott egy gyors imát a régi idők Dai Bendu
szerzeteseihez, az összes istenhez, akikben sosem hitt, de
még az Erőhöz is, majd kézjelet mutatott a sisakja előtt,
amivel parancsot adott a robbantásra.
Hangos dörrenés hallatszott, és a torony széthullott.
Jégcsapok röpködtek mindenfelé, és zúzódtak szét a
tetőkön. A torony teteje úgy száguldott felfelé, mint egy
rakéta.
A rohamosztagosok felnéztek… és semmit sem tettek. Egy
tapodtat sem tágítottak a helyükről, és csak egy-egy
pillantásra méltatták a lángoló romot.
 – Ti szórakoztok velem… – mormolta döbbenten Zorii.
Ebben a pillanatban valaki megütögette a vállát, és olyan
gyorsan pördült meg, hogy majdnem elvesztette az
egyensúlyát.
Szerencsére Lluda állt előtte.
Fehér haja szinte világított a sötétben. Az arca egyáltalán
nem vörösödött ki, mint egy hétköznapi emberé ebben a
fagyban. De még a lehelete sem látszott!
– Elterelem a figyelmüket – mondta a lány. – És akkor
mehetsz.
– Nélküled nem!
– Már megmentetted az életemet, amikor bevettél a
csapatba – felelte Lluda mosolyogva. – Én megteszem ezt
érted, és onnantól kvittek vagyunk.
Zorii nem akarta elfogadni az ajánlatot. Nem bírta volna
elviselni, ha elveszítette volna még egy régi társát.
– Mit akarsz… hol akarod… – dadogta, majd felnyitotta a
maszkját, és könyörögve nézett a lányra. – Sikerülni fog!
Együtt is le tudunk lépni, és…
– Ismersz, nem? Elboldogulok. Mindig megtalálom a
megoldást – jelentette ki magabiztosan Lluda, azzal még
egyszer rávigyorgott Zoriira, és hozzátette: – Ezt figyeld!
Azzal sarkon fordult, futásnak eredt, és úgy rohant a
tetőn, mint aki erre született.
Zorii trágár szavakat sorolt az összes általa ismert
nyelven. Aztán lecsukta a maszkját, és felkészült a futásra.
– Hé! – kurjantott Lluda, és kilépett a tető szélére, hogy a
katonák jól lássák, majd a két karjával integetve folytatta: –
Le az Első Renddel! Éljen az Ellenállás!
A következő másodpercben megint futott, és
sugárnyalábok röpködtek körülötte. A rohamosztagosok
üldözőbe vették, még a fekete ruhás lovag is.
Zorii leugrott a falról, és a laza porhót magasra felverve
landolt. Futva indult a hajója felé, ami a majdnem térdig érő
hóban nem volt könnyű feladat.
 Néhány perccel később megkönnyebbülten fújtatott,
amikor bebújt a ponyva alá, és azt látta, hogy a gépe
érintetlen. Mászni kezdett a létrán, közben a sisakjával
aktiválta a fülketető nyitószerkezetét. Beugrott a fülkébe,
bekapcsolta a konvertereket, az üzemanyag-szivattyút, és a
lebegtetőrendszert. Diagnosztikák lefuttatására,
rendszerellenőrzésre nem volt ideje. Azonnal indulnia
kellett, és csak remélhette, hogy nem veszik üldözőbe.
Amikor a levegőbe emelte, és elfordította az Y-szárnyút,
találatok érték a gépét, de a pajzsok kitartottak.
Elhatározta, hogy most felszáll, és a hipertérbe ugrik, de
hamarosan visszatér Kijimivárosba, hogy megkeresse a
csapata túlélőit. Úgy érezte, mindenképpen meg kell
próbálnia. Némi szerencsével még mindig megmentheti
Lludát vagy valaki mást.
De aztán hová menjen?
Mialatt kitört a bolygó légköréből, eldöntötte, hogy hová
megy. Ugyanebben a pillanatban megbocsátott Poe
Dameronnak. A férfi annak idején nem azt csinálta, hogy
elmenekült tőle és a bandától, hanem valamihez menekült.
És most Zorii ugyanezt akarta tenni.
***
Armitage Hux tábornok Pryde főtábornok előtt állt,
mellettük rohamosztagosok várakoztak. Hux lábsebét immár
baktagél és kötés borította. Kellemetlenül melegnek érezte
azt a foltot, és kicsit viszketett is, de úgy érezte, ez még
csekély ár azért, hogy megússza az árulást és a
gyilkosságot.
– Előre megtervezett akció volt, főtábornok – jelentette. –
Megölték az őröket, engem pedig rákényszerítettek, hogy
elvezessem őket a hajójukhoz.
Pryde pár pillanatig a szemét résnyire vonva meredt rá,
majd annyit mondott:
– Értem.
 Hux gondosan ügyelt, hogy közömbös arcot vágjon.
Érezte, hogy a baktagél valahogyan kiszivárog a kötés alól,
és csordogálni kezd a lábán – ez zavarta ugyan, de próbált
nem törődni vele.
Pryde továbbra is elgondolkodva fürkészte őt, aztán
valami megvillant a szemében – valami, amit Hux még
sosem látott.
A következő pillanatban azon kapta magát, hogy alig tud
lélegezni.
Pryde az osztag parancsnokához fordult, és ráparancsolt:
– Hívják a Legfőbb Vezért!
Aztán kitépte a rohamosztagos kezéből a fegyvert, pördült
egyet, és közvetlen közelről mellbe lőtte Huxot.
Hux még élt, amikor elterült a padlón. Hangtalanul
tátogott, mialatt minden idegszálán őrjítő fájdalom rohant
végig. Aztán meghallotta, hogy Pryde azt mondja:
– Mondják meg neki, hogy megtaláltuk a kémet!
Az utolsó gondolata a roncsvadásznak szólt. Gyűlölte azt a
lányt. Mindent tönkretett. Ugyanakkor újra és újra
összecsapott Rennel, és életben maradt. Amivel
fellobbantotta a remény aprócska szikráját Hux számára –
még most is maradt esély arra, hogy Ren veszíteni fog.
Aztán ezt a szikrát is kioltotta a gyorsan közeledő
sötétség, ami mindörökre elnyelte Armitage Huxot.
 Tizenharmadik fejezet
A Kef Bir hivatalosan az Endor egyik holdja volt, de Rey
egy teljes, óriási világnak látta. Amikor belerepült az
atmoszférába, óriási tengereket pillantott meg, amelyekből
kisebb szárazföldek emelkedtek ki. Ezeket java részben
csupán fű borította, néhol egy-egy nagyobb kiterjedésű
bozót, míg lakott település egy sem akadt.
C–3PO felcsatlakozott a HoloHálózatra, és beszámolt arról,
hogy a Kef Birt régebben szinte teljes egészében víz
borította. Ám az utóbbi évtizedek során lezajlott néhány
nagyszabású katasztrofális esemény, ami elpárologtatta a
vizet, és tektonikus felfordulást okozott, így egyre nagyobb
területek kerültek a tengerszint fölé. Egyes elméletek
szerint a változást a második Halálcsillag megsemmisülése
okozta. A hold méretű űrállomás maradványai éveken át
hullottak, ráadásul kint az űrben ütköztek a közeli
aszteroidákkal, láncreakciót idéztek elő, aminek
következtében hosszú időn át fém- és sziklatömbök
bombázták a hold felszínét.
Az utóbbi évtized során helyreállt a nyugalom, cserébe az
új szárazföldeken megjelent az élet. Egyes hírek szerint a
holdon maroknyi telepes és menekült élt, de a hivatalos
adatbázisokban továbbra is „lakatlan”-ként szerepelt.
Reynek és Finn-nek nem sikerült teljesen helyrehozniuk a
leszállótalpakat, bár azok így is csökkentették a
leérkezéskor keletkező erőket.
Ezért történt, hogy amikor alaposan összerázódva
kiszálltak a Falconból, hosszú és egyenes árkot pillantottak
meg, amit a hajó szántott a nedves talajba.
Csak a felső zsilipen tudták elhagyni a Falcont, mert félig a
földbe fúródva állapodott meg. De szinte repülésre alkalmas
állapotban maradt, és remélhették, hogy a kisebb javítások
elvégzése után felszállhatnak.
És miután megszerezték azt, amiért jöttek.
A levegőben só szaga és fű illata szállongott. Rey érezte,
hogy finom vízpermet csiklandozza a bőrét. Az égen
haragos, szürke felhők örvénylettek, de minden nappali
fényben fürdött, mert nemcsak a rendszer napja világított
itt, hanem a fényét visszaverő Endor gázóriás is, ami afféle
másodlagos fényforrásként szolgált.
A csapat Rey vezetésével nekivágott egy meredek
emelkedőnek. A droidok is követték őket; D-O egyetlen
kerekével meglepően ügyesen mozgott a füves terepen.
Rey kissé zihált, mire felértek a domb tetejére, ahol
viszont a torkán akadt a lélegzet.
Egy legalább hatszáz méter magas sziklafal peremén
álltak. Alattuk ritkás ködfelhőbe burkolózó, acélszürke
tenger háborgott. Hihetetlenül magas hullámok ostromolták
a partot, közöttük fekete sziklák bukkantak elő a vízből egy-
két pillanatra.
Rey még sosem látott ennyi vizet. Ott, ahonnan ő jött, a
víz ritkaságnak és az egyik legértékesebb árucikknek
számított. És most azzal szembesült, hogy a galaxis egyik
legerősebb eleme is.
A köd gyorsan ritkult, és ők egyre messzebbre láttak.
Néhány perc múlva hatalmas, sötét alak kezdett
kibontakozni a fehér párafelhőből. Mintha egy fémhegy lett
volna ott… nem is, egy egész hegyvonulat. Rey a szeme
sarkából oldalra pillantva azt látta, hogy Finn tátott szájjal
nézi az elképesztő jelenséget.
A fémhegy egy hajó volt, pontosabban egy roncs,
csakhogy ez a hajó nagyobb volt mindegyiknél, amiket Rey
valaha látott. A megtépázott héjazat úgy ívelt a dühöngő
tenger fölé, mint egy felfordított tál, a szuper-lézer fókuszáló
lencséje az égre szegeződött. A látvány a Jakku
roncstelepére emlékeztette Reyt, azzal a különbséggel, hogy
itt mindent víz borított. És minden ezerszer nagyobb volt,
mint ott.
– Mi-mi-mi ez? – kérdezte D-O.
– A Halálcsillag – felelte halkan Rey a gigászi roncsot
bámulva. – Rossz hely, egy régi háborúból származik.
– Szerintem még Organa tábornok sem sejtette, hogy ez
itt van – vélekedett Poe. – A második Halálcsillag egy óriási
darabja, egyben és szinte sértetlenül…
– Ez így természetes, Poe gazda! – közölte C–3PO. – Az
endori csata után valószínűleg egy évtizeden át víz alatt
volt. A HoloHálózaton fellelhető leírások szerint szörnyű
csata volt. Ó, mennyire utálnám, ha részt kellene vennem
egy ilyen borzalomban!
BB–8 kérdést trillázott.
– Az égből, BB–8 – válaszolta neki Rey.
– Az útkereső a birodalmi kincstárban van – mondta Finn
olyan hangsúllyal, mintha magát győzködné. – A
Halálcsillagon…
– Nem szívesen nézem a dolog gyakorlatias oldalát –
jegyezte meg Poe –, de évek kellenek ahhoz, hogy
megtaláljuk.
Rey igazat adott a pilótának. Hogyan kutassanak át
valamit, ami akkora, mint egy hold? Egyáltalán hol kezdjék?
És ekkor eszébe jutott valami: „a déli partról”. Ezt mondta
C–3PO.
– Csak ez a tőr mutatja meg… – suttogta megrendülten.
Elővette Bestooni Ochi tőrét, és maga elé emelte.
A penge körvonala pontosan egybevágott a roncs
körvonalával.
Poe közelebb hajolt, és meglepetten felnyögött.
Rey a gondolataiba merülve fürkészte a fegyvert. A
keresztvas tengelyen forgott… Továbbra is úgy tartotta a
tőrt, hogy a penge lefedje a roncs körvonalát, és a másik
kezével óvatosan lenyomta a keresztvasat, mígnem halk
kattanással a helyére ugrott – és a hegye megjelölte a roncs
egy bizonyos pontját, egy ferdén felmeredő tornyot,
amelynek tetején csillag alakú építmény volt.
– Ott van az útkereső – jelentette ki Rey fojtott hangon.
Ezek szerint a C–3PO által megadott koordináták nem az
útkereső pozícióját adták meg, hanem azt, hogy hol kell
állniuk ahhoz, hogy a tőr megmutassa a helyet.
– Vigyázzatok! – szólalt meg hirtelen Poe.
Rey megpördült, a társai pedig előkapták a fegyverüket.
Fiatal nő közeledett feléjük egy furcsa teremtmény hátán,
ami nagyjából úgy nézett ki, mint egy fathier, azzal a
különbséggel, hogy a szájából hosszú agyarak meredeztek,
míg a testét sűrű és hosszú szőrzet borította. A nő bőre
ugyanolyan sötét volt, mint Finné, a haja gyönyörű,
obszidián-feketében játszott. A kezében íjat tartott, aminek
láttán Rey elismeréssel fürkészte a jövevényt, ugyanis
azonnal észrevette, hogy a fegyvert sugárvetők különböző
alkatrészeiből rakták össze. Biztosra vette, hogy ez a nő
remekül elboldogulna a Jakkun.
Néhány másodperccel később még vagy tucatnyi idegen
bukkant fel a nő mögött. Ők is különös állatok hátán
érkeztek, és valamennyien fel voltak fegyverkezve.
– Durvára sikerült a leszállás? – tudakolta a nő.
– Láttam már rosszabbat is – felelte Poe.
– Én pedig szebbet is – vágott vissza a nő. – Ti ellenállók
vagytok?
– Az attól függ… – válaszolta óvatosan Poe.
– Kaptunk egy üzenetet egy Babu Frik nevű illetőtől.
Poe nyomban leengedte a sugárvetőjét.
– Babu Frik! – kiáltotta C–3PO. – Jaj, tervezőm, ő az egyik
legrégebbi, kedves barátom!
– Figyelmeztetett minket, hogy hamarosan megérkeztek –
folytatta a nő. – Azt mondta, ti vagytok az utolsó remény…
Rey tett egy lépést előre, és a tenger felé mutatva azt
mondta:
– Át kell jutnunk arra a roncsra! Van benne valami, amire
nagyon nagy szükségünk van.
 – Az a valami segít véget vetni a háborúnak – tette hozzá
Poe.
A fekete hajú nő elgondolkodott egy pillanatra, majd azt
felelte:
– Vannak halászsuhanóink. Átviszünk titeket a vízen.
– Látod te azt a vizet? – dörmögte Finn.
– Persze nem most – válaszolta a nő. – Túl veszélyes.
Apály idején indulunk, holnap hajnalban.
– Nem várhatunk addig! – tiltakozott Rey, és Poe, illetve
Finn felé fordulva hozzátette: – Kylo Ren a nyomunkban van.
– Kylo Ren? – ismételte a nevet a nő, és döbbenten nézett
össze a társaival.
– Nincs időnk! – kiáltotta Rey.
– Van más választásunk? – kérdezte Poe. – Javítsuk meg a
hajót. – Az idegen nőre pillantott, és odaszólt neki: – Vannak
alkatrészeitek?
– Akad néhány – felelte a nő. – Egyébként a nevem
Jannah.
– Én pedig Poe vagyok.
Valamennyien elindultak a Falcon felé, kivéve Reyt, aki a
dombtetőn maradt, és sóváran bámulta a Halálcsillag
roncsát. Annyira közel járt már…
Pár pillanattal később összeszedte magát, megfordult, és
követte a barátait.
***
A hold lakói leszálltak a hátasaikról, és elengedték őket,
hadd legelésszenek. Jannah úgy nevezte őket: orbakok. Finn
nem győzte csodálni az állatokat, főleg azt, ahogy a földet
magasra felverve vágtattak, a fejüket rázva lobogtatták a
sörényüket, és az agyaraikat összeakasztva párbajoztak.
Sokban hasonlítottak a fathierhez, amin ő és Rose ültek a
Canto Bighton, azzal a különbséggel, hogy ezek boldognak
és szabadnak tűntek. És szívósabbnak is, nyilván azért, mert
alkalmazkodtak az itteni zord időjáráshoz.
 Finn mosolygott, amikor az egyik orbak megszaglászta
BB–8-at. Az állat félig morgásra, félig nyüszítésre
emlékeztető, furcsa hangot hallatott, amit a droid
megpróbált utánozni – mérsékelt sikerrel.
– Üdvözlöm! – köszönt kissé aggodalmas hangon a kis
Kúpfejű.
Válaszul az orbak megrázta a fejét, és bőgött egyet. A
hangja alapján nem tűnt ellenséges szándékúnak, de az
apró droid sietve távolabbra gurult.
– Köszönöm, nem. Köszönöm, nem – hajtogatta közben,
míg BB–8 bizonygatta neki, hogy nem kell félnie az orbak-
tól, mert teljesen barátságos.
Finn hamarosan otthagyta őket, hadd ismerkedjenek
össze, és a Falcon felé vette az irányt.
– Milyen félelmetes helyzet – siránkozott C–3PO, mialatt ő
és Poe az elülső pajzsokat ellenőrizték. – Az önök életében
minden nap ilyen? Őrület!
– Megtaláltad valaha a hangerő-szabályzóját? –
érdeklődött Poe, amikor Finn belépett a pilótafülkébe.
A rázósra sikeredett landolás során a Falcon tartalék
levegőtartálya is megsérült, bár egyelőre nem szivárgott.
Finn azonban úgy ítélte meg, hogy ha most helyrehozza,
azzal megelőz egy későbbi, nagyobb problémát. Munkához
látott, és örült, hogy elütheti valamivel az időt, illetve hogy
eltereli valami a figyelmét a Rey miatti aggodalmairól.
Rövidesen beállított hozzá Jannah, a kezében egy réz
hengerrel, vagyis pontosan azzal, amire szüksége volt a
tartály megfoltozásához.
– Ez nulla-hatos, de működni fog – jelentette ki a nő.
Finn megfogta a hengert, szemügyre vette, és azt felelte:
– Az Első Rendtől származik…
– Van egy régi cirkáló a nyugati gerincen. Kiszerelünk
belőle ezt-azt – válaszolta Jannah, és pár pillanatig
hallgatott, mintha alaposan megfontolt volna valamit, aztán
halkan hozzátette: – Valaha arra voltunk beosztva. Azzal a
hajóval léptünk le.
 Finn nagyot nézett.
– Jól van, várjunk egy kicsit! – hadarta döbbenten. – Ti az
Első Rend hadseregében szolgáltatok?
– Nem önként – felelte Jannah. – Gyerekek voltunk még,
amikor besoroztak. Mindenkit. Én TZ–1719 voltam.
Rohamosztagos.
Finn elgondolkodva bólogatott. Ez magyarázattal szolgált
a sugárvetőkből összerakott íjra, és az adóvevővel felszerelt
karpántra. Ekkor ő maga is eldöntött valamit, és azt
mondta:
– FN–2187.
– Te?
Finn biccentett egyet, és vigyorogni kezdett. Rátalált
néhány hozzá hasonlóra! Alig várta, hogy elmesélje Reynek.
Letette a padlóra a hengert, majd leült, és előre dőlt.
– Nem tudtam, hogy többen vagyunk… – dörmögte
továbbra is elképedten.
– Dezertőrök… akit itt látsz, mind rohamosztagos volt –
válaszolta Jannah. – Az Ansett-szigeti csata során
fellázadtunk. Parancsba kaptuk, hogy civilekre lőjünk.
Finn összerezzent. Pontosan tudta, hogy ez milyen érzés.
– Nem voltunk hajlandóak megtenni – folytatta a nő. –
Letettük a fegyvert.
– Mindenki?
– Az egész század. Ma sem tudom, hogyan történt.
Igazából nem is döntés volt. Sokkal inkább…
– Egy ösztön. Egy érzés – fejezte be helyette a mondatot
Finn.
– Aha… egy érzés – felelte Jannah, és meglepetten
pislogott.
– Az Erő! – mondta nyomatékos hangsúllyal Finn. – Az
hozott engem ide. Összehozott Reyjel és Poe-val.
– Úgy mondod, mintha biztos lennél abban, hogy valóban
létezik.
– Ó, valóban létezik! Akkor még nem tudtam. De most… –
felelte Finn, és elmosolyodott. – Most már biztosan tudom.
 Akármit akart válaszolni Jannah, nem mondhatta ki, mert
ebben a pillanatban Poe és BB–8 siettek feléjük.
Finn érezte, hogy nagyot dobban a szíve. Valahogy tudta,
hogy a barátja mit fog mondani.
– Rey eltűnt – jelentette be Poe végtelenül komoran.
Kirohantak a Falconból, és felfutottak a domb tetejére.
– Elvitte a suhanót? – fakadt ki hitetlenkedve Jannah.
Finn a szeméhez emelte a távcsövét, és végigpásztázott
vele a tengeren.
– Megvan! Jó messze jár! – kiáltotta, és átadta a távcsövet
Poe-nak.
– Hogy jutott eszébe? – háborgott Poe.
Finn pontosan tudta, mi jár a lány fejében: egyedül akar
menni, hogy a barátai ne kerüljenek veszélybe. A buta,
csodálatos, idegesítő Rey…
– Utána kell mennünk! – mondta idegesen.
– Kipofozzuk a Falcont, amilyen gyorsan csak lehet –
felelte Poe, és máris elindult a hajó felé.
– Elveszítjük Reyt! – kiabálta Finn, és futva követte a
társát. Az „elveszítjük Reyt” kifejezés alatt nem feltétlenül a
halált értette. Hanem egy talán annál is rosszabb dolgot.
Csubakka és Jannah csak álltak, és nem avatkoztak bele a
kettejük vitájába.
– Itt-hagyott minket! – fakadt ki Poe. – Hogy akarsz utána
menni? Úszva?
– Teljesen kifordult önmagából – vágott vissza Finn. – Te
nem tudod, mivel küzd.
Poe megtorpant, megfordult, és éles hangon azt kérdezte:
– Miért, te tudod?
– Én igen! És Leia is!
– Én nem vagyok Leia!
– Hát, ez átkozottul igaz!
Poe hátrahőkölt, mintha megütötték volna, mire Finnbe
belehasított a bűntudat. Rádöbbent, hogy ez azért durva
volt. Jól ismerte a barátja félelmeit és aggodalmait. Több
esze is lehetett volna. De mielőtt bocsánatot kérhetett
volna, Poe odadobta neki a távcsövet, sarkon fordult, és
folytatta útját a Falcon felé.
Finn sóhajtott egyet, és visszament a dombtetőre. A
szeméhez emelte a távcsövet, és kinézett vele a tengerre. A
suhanó már csak apró pontnak látszott az óriási hullámok
között. Finn-nek fogalma sem volt, hogy Rey hogyan képes
tájékozódni, és miért nem borult még fel.
Nem úszhatott a lány után – az öngyilkosság lett volna.
Kezdte gyanítani, hogy Poe-nak van igaza, vagyis nem
tehetnek mást, mint hogy a lehető leggyorsabban elvégzik a
javításokat, és a Falconnal mennek Rey után.
Ekkor meghallotta, hogy Jannah a nevén szólítja, mire
sóhajtott egyet, és megfordult.
– Van még egy suhanónk – közölte vele a nő.
Finn azt érezte, hogy megint feltámad benne a remény, és
futásnak eredt.
***
A hír, miszerint a Millennium Falcon jeladója ismét
működik, hamar elterjedt a támaszponton, de Leia úgy
érezte, eljött a perc, hogy lelkesítő beszédet mondjon.
Elrendelte, hogy mindenki gyűljön össze a hivatalos
tájékoztatóra. A körülmények kiválóan megfeleltek ahhoz,
hogy a csapat tagjai végre jó hírt halljanak. Egy rövid trópusi
viharnak köszönhetően a hőmérséklet jócskán lecsökkent. A
lombok körül röpködő madarak vidám dalolással ünnepelték
a kellemes hűvösséget.
– Nagy örömmel jelenthetem, hogy a Millennium Falcon
üzenetet küldött nekünk – kezdte fennhangon. – A társaink
folytatják a küldetést!
Az ellenállók tapsoltak, hátba veregették egymást,
mosolyogtak, sőt, Connix és Rose összeölelkeztek.
– Bízunk bennük, reménykedünk bennük, de nekünk itt
kell helytállnunk – folytatta Leia. – Tico parancsnok
jelentette, hogy az a két vadászgép, amit nemrégiben
szereztünk a koréliai roncstelepről, immár bevetésre
alkalmas állapotban van.
Az ellenállók az előzőnél is lelkesebben tapsoltak.
– Szeretném elismerésemet kifejezni, egyben köszönetét
mondok az egész technikus csapatnak ezért a csodával
határos teljesítményért. De a neheze még hátravan…
A tábornok ebben a pillanatban meghallotta fivére
hangját.
Leia…
Kezdesz bosszantani – felelte ingerülten, mert még a
beszédét sem tudta befejezni.
Ideje elbúcsúzni – mondta Luke, és a hangjából ítélve
szelíden mosolygott.
Még ne…
Ám a torkán akadtak a szavak, amiket szeretett volna
elmondani, és helyettük így fejezte be:
– Nagyon büszke vagyok önökre! Amíg nem veszítjük el a
reményt, az ügy élni fog!
Mialatt Leia a szálláshelye felé tartott, imbolyogni kezdett,
de Connix azonnal mellette termett, és támogatta. Röviddel
ezután elhaladtak a Tantive IV mellett, és meghallotta, hogy
R2-D2 feltesz egy kérdést Maznak.
– Igen, R2 – felelte Maz. – Tudja, mit kell tennie. De az,
hogy felvegye a kapcsolatot a fiával, minden megmaradt
erejét el fogja emészteni.
Leia úgy döntött, hogy nem törődik ezzel, ahogyan Luke
figyelmeztetését is elengedte a füle mellett. Csak ne lenne
ennyire fáradt… Pillanatnyilag csak arra vágyott, hogy
ledőlhessen egy kicsit… Connix eltámogatta a priccséig.
A hadnagy távozott, Leia pedig a kezébe vette Han
kitüntetését, és miután lassan visszaereszkedett a priccsre,
a mellkasához szorította az érmét.
***
Mielőtt Rey leszállt a Takodanán Han Solóval, az egyetlen
nagyobb vízfelület, amit látott, a Niima állomás nyálkás
itatója volt. Aztán az Ahch-Tón mindig is kissé bizalmatlanul
nézett a tengerre. Félelmetesnek és idegennek érezte, és
tudta róla, hogy minden más ellenségnél
kiszámíthatatlanabb és erősebb.
Ettől függetlenül, ez az óceán minden várakozását messze
felülmúlta. A lopott suhanó az újrahasznosítás csodája volt.
Hihetetlen gyorsasággal száguldott, és a legkisebb
kormánymozdulatra is azonnal reagált. Csakhogy Rey ház
méretű, vagy annál is nagyobb hullámokon száguldott,
örvények és összeomló vízhegyek között, és minden
idegszálával összpontosítania kellett, hogy ne boruljon fel.
Pár pillanatra maga a gép is az ellensége lett, amikor egy
váratlan hullám kitépte a kormányt a kezéből. A rúd
hatalmas erővel lendült oldalra, és majdnem a vízbe
taszította. Több, hasonlóan veszedelmes mozzanat után
rájött, hogy a hullámokkal szemben kell haladnia, bízva
abban, hogy a suhanó képes lesz felkapaszkodni rájuk.
Bőrig ázva és erősen reszketve száguldott a Halálcsillag
felé, mindvégig szemmel tartva a csillag alakú építményt.
Nagyon magasan volt, de úgy ítélte meg, hogy fel tud
mászni odáig a torony belsejében, ahol még a hullámok elől
is védve lesz. A roncs mindinkább fölébe tornyosult azzal
párhuzamosan, ahogy egyre közelebb ért hozzá. Vad
örvények tomboltak a héjazatnál, hullámok zúdultak újra és
újra a maradványokra. Rey egyelőre elképzelni sem tudta,
hogyan fog átszállni a gigászi roncsra.
Felért egy újabb hullám gerincére, aztán úgy érezte, a
szíve a torkába ugrik, amikor lesüvített, vagy inkább
lezuhant a másik oldalon. Ekkor már nagyon közel járt a
roncshoz. Attól félt, ha túl nagy lendülettel érkezik, mindjárt
belevágódik a héjazatba, és a suhanó ezer darabra törik…
Ám a gépe egyszerűen beszívódott egy magasba szökő
fémfalakkal határolt, hatalmas szurdokba. Itt valamivel
nyugodtabb volt a víz, és Rey sietve visszavette a tolóerőt.
A nyílt óceánhoz képest idebent szinte békés körülmények
uralkodtak. Rey felfelé nézve szárnyas teremtményeket
pillantott meg: a szurdok felső részében röpködtek, és néha
éles hangon rikácsoltak.
A tőr megmutatta neki, hogy hová menjen, de rájött, hogy
nincs szüksége rá. Valami folyamatosan húzta vagy
vonzotta egy bizonyos irányba, annyira, hogy még a
csontjaiban is érezte. És hirtelen azon kapta magát, hogy
megpróbál kapcsolatba lépni Luke-kal. Legyél velem…
legyél velem…
Természetesen nem kapott választ.
Egy kapaszkodókkal teli falszakasznak irányozta a
suhanót. Aztán kikötötte a gépet, amilyen jól csak tudta,
ellenőrizte, hogy a fénykardja a derékszíján függ, és mászni
kezdett.
Sok idő telt el azóta, hogy egy lezuhant csillaghajó
belsejében portyázott. Az izmai erősek maradtak, de itt
minden vizes és csúszós volt. Tudta, hogy a kulcsszó:
türelem. Lassan és megfontoltan, Rey! – intette magát
gondolatban. – Próbálj ki minden támaszt, mielőtt
ránehezedsz!
Egy-két perc elteltével már olyan magasan járt, hogy apró
foltnak látta a suhanót, és ekkor talált egy bejáratot a
vastag páncélhéjon. Az éles peremeket gondosan kerülve
bebújt a nyíláson, átmászott egy ferdén álló járaton, és egy
tágas aknába érkezett, ahol ismét felfelé indult. Ide már
nem ért fel a lent tajtékzó víz, cserébe sűrű félhomály
uralkodott, és hamarosan tapogatózva haladt felfelé.
Aztán felért a fal tetejére, és át kellett ugrania az üres
akna másik oldalára, hogy egy eldőlt darun másszon
tovább.
Messze volt a darutól, de megidézte az Erőt, és miután
elrugaszkodott, könnyedén átröppent a fekete semmi felett,
és a kellő pillanatban elkapott egy alkar vastagságú rudat.
Rey folytatta útját felfelé. A hát- és a vállizmai már
sajogtak a megterheléstől, amikor az akna egy hatalmas
terembe torkollt. A meredek szögben emelkedő padló
nedves volt a párától, ráadásul tengeri növények
maradványai és fémtörmelék borította, sőt, még tűztől
megfeketedett páncéldarabok is akadtak egy-két helyen. A
fal résein szabadon süvített be a szél, és Rey
megborzongott. Érezte, hogy ez a hely valaha nagyon
fontos volt.
A ferde padló egy félig betört, hatalmas ablakhoz
vezetett. Előtte emelvényféleség terült el, amint egy jókora,
félig elrothadt szék állt. Nem, nem szék… hanem trón.
Rey rájött, hogy a császár egykori tróntermében jár. Luke
itt harcolt Darth Vaderrel, és az összecsapás energiái – vagy
talán az emlékei – még most is itt lebegtek. Rey lehunyta a
szemét, és rémületet, fájdalmat, bánatot érzett… és
elszántságot. Valaki elszánta magát, hogy megment valakit,
akit szeretett, bár mélyen, a lelke legmélyén.
Rey tett néhány lépést a trón felé. A padló megremegett a
talpa alatt, mire gyorsan visszaugrott, de a lemez egy jókora
darabja így is leszakadt. Ide-oda verődve, hangos
koppanások kíséretében zuhant; a hangok egyre halkultak,
míg végül teljesen elhaltak.
Rey ezek után az egyik árnyékba burkolózó fal mentén
araszolgatott előre abban a reményben, hogy ott a padló
szilárdabb, és hamarosan odaért egy ajtóhoz. A bonyolult
zárómechanizmus jelenléte arra utalt, hogy valaha értékes
és fontos dolgokat őriztek a túloldalon. Rey gyanította, hogy
megtalálta a kincstárt, mindenesetre az, amit ő keresett,
bizonyosan odaát volt.
Épp kezdte azon törni a fejét, hogyan fog átjutni a másik
oldalra, amikor halk kattanást hallott, és az ajtó felsiklott a
mennyezetbe. Ezek szerint saját energiaforrással szerelték
fel annak idején. És mintha a rendszer felismerte volna őt…
Még sűrűbb félhomály vette körül, amikor belépett. Miután
az ajtó lecsapódott mögötte, az ellenállhatatlan vonzásnak
engedelmeskedve, óvatosan lépegetett előre.
Alakok jelentek meg körülötte, egy ember töredékei. A
torkán akadt a lélegzete, amikor rádöbbent, hogy saját
magát látja. Egy összetört tükrökkel teli folyosón járt, és
önmaga részleteit látta mindenütt – itt egy kart, ott egy
lábat, amott egy vizes hajfürtöt, egy lehorzsolt halántékot.
Szerette volna összeállítani a töredékekből az egészet, azt
remélve, hogy végül megpillanthatja a teljes, egész embert.
De mégsem… nem akarta megint végigcsinálni. Nem
akarta a csábítást, a tudás ígéretét, a küszködést, hogy
aztán a végén semmit se kapjon. Kisöpörte a tudatából a
tükröket, és tovább lépkedett afelé a tárgy felé, ami
hangtalanul bár, de folyamatosan hívta őt.
Az útkereső fekete tartóelemek között lebegett, a
belsejéből halvány, vörös fény áradt. Rey a szerkezet felé
nyúlt, és óvatosan megfogta.
Elöntötte a diadalérzet. Végre…
Aztán a diadalérzete elmúlt, a helyére egyre erősebb
félelem költözött. Verejték gyöngyözött a homlokán, a
nyakán bizseregni kezdett a bőr. Érezte, hogy figyelik.
Az útkeresőt szilárdan markolva, lassan megfordult.
Egy, a fején csuklyát viselő, fekete alak suhant felé, a
köpenye szegélye a padlót söpörte. Gyakorlatilag sugárzott
belőle a hatalom, és még valami más is… a kegyetlenség,
és a telhetetlen mohóság.
Hirtelen különös fénykard jelent meg a jövevény kezében,
a párhuzamos pengék vörös fénnyel izzottak. És ez a fény
megvilágította a jelenés fakó, beesett arcát.
Rey felnyögött, és botladozva hátrált. Saját magát látta. A
saját arcát, a saját testét. A fagyosan rideg, sötét önmaga
állt előtte, a Sithek köpenyébe burkolózva. Az iménti
töredékek összeálltak, és ez az alak lett belőlük…
Halálra váltan figyelte a Sith Reyt, aki rántott egyet a
fegyverén, aminek az egyik pengéje gyors félkört leírva úgy
állapodott meg, hogy az ellenkező irányba mutatott, mint a
másik, így az egész egy hosszú botra emlékeztető,
kétpengés karddá alakult. Rey pontosan azt a fegyvert látta,
amit gondolatban már tervezgetett egy ideje.
Ám ez nem lehetett a valóság. Biztosra vette, hogy
csupán egy látomás, semmi több. Ám a másik Rey léptei
visszhangot verve koppantak a padlón, míg a kardjából ózon
szaga áradt. És hihetetlen, mámorító hatalom áradt belőle.
Rey akarata ellenére a jelenés felé nyújtotta a kezét…
Ekkor a Sith-önmaga azt mondta neki:
– Ne félj attól, aki vagy!
Az, hogy Leia szavait hallotta a vészjósló teremtmény
szájából, villámcsapásként érte Reyt.
A fekete alak a következő pillanatban felé lendítette a
kardját, mire a másodperc törtrésze alatt aktiválta, és maga
elé rántotta a saját kardját. A pengék összecsaptak, és
dühös sistergéssel, szikrákat hányva feszültek egymásnak.
Rey nem akarta elengedni az útkeresőt, amivel
óhatatlanul előnyhöz juttatta az ellenfelét. A Sith Rey
mindkét kezével a fegyverét markolva mind nagyobb erővel
nyomta a pengéjét a kardjának, és hátrafelé szorította őt,
egy lépést, még egy lépést…
Rey azon kapta magát, hogy átcsúszott a trónterembe.
Erős hányinger gyötörte, az izmai pattanásig feszültek, és
könnyek csorogtak az arcán. Az egymásnak feszülő pengék
felett közvetlen közelről látta a Sith Reyt, aki hirtelen
haragosan rásziszegett, és hegyes fogait kivillantva
vicsorgott.
A következő pillanatban a jelenés eltűnt, míg Rey meg-
megcsúszva tántorgott. Végül elzuhant, és elejtette az
útkeresőt, ami a meredeken lejtő padlóra érve siklani
kezdett az akna felé… de mielőtt elérte volna, lecsapott rá
egy fekete kesztyűbe burkolt kéz.
Rey felnézett, és Kylo Rent pillantotta meg. A fekete alak
fenyegetőn tornyosult fölébe, a hajából és a ruházatából az
óceán vize csöpögött.
Bénító kétségbeesés lett úrrá Reyen, szinte lélegezni sem
tudott. Valahogyan megszabadult a jövőbeni, sötét énjétől,
de rögtön belefutott Kylo Renbe. Úgy érezte, a legrosszabb
rémálma vált valóra.
Ennek ellenére összeszedte magát, felpattant, és aktiválta
a fénykardját, ami az imént kikapcsolódott.
 – Nézz magadra! – szólt rá Kylo. Ezúttal nem viselt sisakot,
és Rey valahogy tudta, hogy a férfi soha többé nem fogja
eltakarni előle az arcát. – Be akartad bizonyítani anyámnak,
hogy Jedi vagy! De egész mást bizonyítottál be. Most már
nem mehetsz vissza hozzá! Ahogyan én sem.
A szavai hallatán Rey azt tapasztalta, hogy kitisztulnak a
gondolatai. Ugyanis Kylo Ren tévedett. Az előbb a Sith-
önmaga azt mondta neki: „ne félj attól, aki vagy”. De Leia is
ezt mondta. Leia tudta. Mégis úgy döntött, hogy tanítja őt.
Kylo Ren viszont egyáltalán nem ismerte az anyját.
– Add ide! – förmedt rá Rey a férfira.
Ren egy pillanatig értetlenül nézett rá, mintha
meglepődött volna azon, hogy még mindig ellenállásba
ütközik.
– A sötét oldal a természetünk – próbálkozott ismét. –
Fogadd el ezt, és állj át!
– Add ide! – kiáltotta Rey, és egy Erő-hullámmal is
megtámogatta a szavait.
Ren felemelte az útkeresőt, és szemügyre vette. Aztán
alattomos vigyorra húzta a száját, és azt mondta:
– Csakis egyféleképpen juthatsz el az Exegolra… ha velem
jössz.
Rey felnyögött, és hevesen rázta a fejét. Nem, nem,
nem…
Ren hatalmas erővel megszorította az útkeresőt, és
pillanatok alatt összeroppantotta. Sűrű folyadék csörgött a
kesztyűjén, és lecsöpögött a padlóra. Aztán kinyitotta az
ujjait, és a tenyerén nem volt más, csak ragacsos por. Az
útkereső, amiért Rey átkelt a fél galaxison, amiért kockára
tette a saját és a barátai életét, jóvátehetetlenül
megsemmisült.
– Neeem! – üvöltötte Rey torkaszakadtából.
Vadállati harag izzott fel benne, és a kardját meglendítve
Ren felé szökkent.
A férfi oldalra ugorva tért ki a csapás elől, majd lendületes
perdüléssel kikerült az ismét lecsapó penge
hatótávolságából.
Reyben ugyan őrült harag tombolt, de így is észrevette,
hogy Ren nem lendült ellentámadásba, és ez valahogy
tovább szította a dühét. Megnyitotta magát az Erőnek, és
mélyen merített belőle, egyre többet és többet. Aztán mind
gyorsabb támadásokat indított.
Ren végül nem tért ki előle. Hirtelen aktiválta a kardját, és
a pengék hangos zúgással, heves szikrázás közepette
összecsaptak.
Rey folyamatosan támadta az ellenfelét, lesújtott, döfött,
másik irányból sújtott le, míg Ren hasonló lendülettel
védekezett, de közben egyre hátrált.
Kylo végül tett egy lépést hátra, és beleugrott az aknába.
Rey gondolkodás nélkül utána ugrott.
A zuhanásra egyáltalán nem emlékezett, sem arra, hol és
hogyan landolt, de hamarosan a roncs külsejére kerültek,
egy alig néhány méter széles hídszerűségre. Valamivel
távolabb hatalmas lézerágyú meredt az égre, azon túl állt
Ren vadászgépe. Körös-körül óriási hullámok hömpölyögtek
a part felé, némelyik fülsüketítő dübörgés közepette
összeomlott.
Rennek nem maradt más választása, mint hogy maga is
támadjon, míg Reynek meglepő módon kellemes érzést
okozott az, hogy újra és újra lesújtott. Valahányszor a
pengéik találkoztak, az ütésekbe beleremegett a karja, a
válla, de még a felsőteste is. Viszont ez is jobb volt, mint
azon töprengeni, amit látott, és amit tett. Hogy mi lett, és
mi lehet még belőle…
Hirtelen egy kedves ismerőse jelenlétét érzékelte, és a
kiáltását is meghallotta:
– Rey!
Finn rohanva közeledett, míg Jannah a suhanójuknál
maradt, hogy vigyázzon rá. Rey erős, ösztönös késztetést
érzett, hogy megvédje Finnt a halálos veszélytől.
Gondolkodás nélkül megidézte az Erőt, és egy láthatatlan
hullámmal visszarepítette oda, ahonnan jött. Egy ütemmel
később gigászi hullám söpört át a hídon, és eltakarta a
szeme elől a férfit, illetve Jannah-t.
Most, a dagály csúcspontjának idején a tenger egyre
hevesebben tombolt, a vízhegyek mind magasabbra
tornyosultak fel. Rey átadta magát az Erőnek, ami új
energiával töltötte fel, és azon kapta magát, hogy a
magasba szökkenve menekül el egy hullám elől, és amint
visszaérkezik a hídra, ismét ugrania kell. Kylo ugyanezt
tette, szintén az Erővel repítette fel magát, és a zuhanását
is azzal fékezte meg.
Rey megfogadta, hogy addig nem hagyja el ezt a helyet,
amíg egyikük meg nem hal. Ám egyelőre nem tudott áttörni
a férfi védelmi vonalán. A fogát csikorgatva sújtott le újra és
újra, míg Ren elszökkent előle, és valamivel távolabb
biztonságosan érkezett a fémlemezekre.
Aztán rohamra indult, és a saját energiáival támadott. Rey
ellenállt a taszítóhullámnak. Kínzó fájdalom hasított a
halántékába, de egy tapodtat sem hátrált.
Ren ekkor gondolatot küldött egyenesen az elméjébe:
ismerlek téged.
Engem senki sem ismer – válaszolta a fogát csikorgatva
Rey.
Én igen!
Rey felkiáltott dühében, és megint rohamra indult.
Testi erő tekintetében az ellenfele felülmúlta. Ez annál
egyértelműbb lett, minél tovább harcoltak. De ő kicsit
gyorsabb volt a férfinál. A kardjaik összeütköztek, és Ren
eltaszította őt. Hátrafelé csúszott a vizes fémlemezeken, az
ellensége követte, és a vörös penge egyre közelebb suhant
el az arca előtt. Még a belőle áradó forróságot és vibrációt is
érezte a bőrén.
A szeme sarkából meglátta, hogy gigászi hullám
közeledik. Abban a pillanatban, amikor a vízhegy elérte a
hidat, a levegőbe szökkent, és az Erővel repítette magát fel
és hátra.
 Pár másodperccel később egy másik lövegtorony mellett
landolt. Körülnézett, és sehol sem látta Kylo Rent. Arra
gondolt, hogy a víz talán elsöpörte a férfit, de aztán
észrevette.
Hosszú, határozott léptekkel tartott felé, a hajából és a
ruhájából víz csorgott. Az imént a hídon maradt, és ellenállt
annak a szörnyű hullámnak. Az arckifejezése arról
tanúskodott, hogy mindennek ellen tud állni.
Rey támadásba lendült, és az ellenfele megint csak
védekezett. Ugyanakkor azt is érezte, hogy egyre fáradtabb,
és egyre lassabban mozog. Már nem is tudta, mikor aludt
utoljára. És még nem szedte össze magát teljesen azóta,
hogy begyógyította a vexis sebét. A csuklója és a könyöke
minden egyes csapásnál egyre jobban fájt.
Újabb támadás, újabb hárítás… ekkor Rey elvesztette az
egyensúlyát, és elvágódott.
Ren azonnal mellette termett, és felemelte a kardját.
Rey felnézett rá, és elcsüggedt. Ezek szerint itt fog
meghalni, ezen a roncson. Ám úgy érezte, még ez is jobb
lesz annál, mint hogy valamikor a jövőben átálljon a sötét
oldalra.
Haragosan fürkészte a férfit, és felkészült rá, hogy
megpróbáljon félrevetődni, bár gyanította, hogy
valószínűleg nem lesz elég gyors.
Ám Kylo Ren a kardját magasra feltartva mozdulatlanná
dermedt.
***
Leia, már csak egy dolgot kell megtenned…
A galaxis mentsen meg minket az idősebb testvérektől! –
mérgelődött magában Leia.
Fel kell venned a kapcsolatot Bennel – mondta Luke.
Leia felidézte magában azt a pillanatot, amikor először
ölelte meg a fiát. És emlékezett rá, mennyit sírt Ben az élete
első hónapjai alatt, de mindig megnyugodott, amikor
megérezte, hogy Han vagy Csubakka a közelében van.
Emlékezett a fia első lépéseire. Az első szavaira. És arra az
esetre, amikor még alig tudott járni, de dühében átrepített
egy játékot a szobáján – az Erőt használva.
Én sosem mondtam le Benről – felelte Leia. – Sosem
adtam fel a reményt.
Ezt mondd meg neki is! – javasolta Luke.
Leia ekkor a lelki szemeivel látta maga előtt a fivérét,
amint az Ahch-Tón, egy sziklán ül, és reszket az
erőfeszítésektől, mialatt a craiti harcmezőre vetíti magát.
Tudta, ha felveszi a kapcsolatot Bennel, elhasználja
minden megmaradt erejét.
Nem tudta megtenni. Úgy érezte, az egész élete
megsemmisítő kudarccal végződik, ha most itt-hagy
mindenkit, akit szeret, és mindent, amiért valaha harcolt.
Maradnia kellett. Tovább kellett táplálnia a remény apró
lángját, máskülönben elhalt volna az Ellenállás.
A hüvelykujja finom, óvatos mozdulatokkal dörzsölgette
Han kitüntetését. A szíve még csordultig volt reménnyel
akkoriban, amikor első ízben nyertek meg egy nagy
ütközetet a Birodalommal szemben. Az, hogy átadta a
medálokat Luke-nak és Hannak, nem csupán elismerés volt,
hanem annál több – ha jelképesen is, de átruházta rájuk a
vezetés terheinek egy részét. Később is rendszeresen
bevont másokat, hogy megossza velük a feladatokat.
Leia arra gondolt, hogy időközben ez is megváltozott. És
ekkor rádöbbent valamire: ha most elmegy, az nem jelenti
azt, hogy feladja. Épp ellenkezőleg, azt mutatja meg vele,
hogy milyen erős benne a remény – a tanítványaiba, Reybe
és Poe-ba vetett reménye, és hogy mennyire hisz
mindabban, amit tanított nekik. Utoljára azt fogja
megtanítani nekik, hogyan boldoguljanak nélküle, és így
végül beteljesedik a sorsuk: igazi vezetők lesznek.
Leiának ezt Bail Organa tanította meg annak idején. A
nevelőapja bízott abban, hogy ő megtalálja Obi-van Kenobit,
és megmenti a lázadást, holott akkor még csak egy
tapasztalatlan, fiatal nő volt.
 Leia! – sürgette Luke.
Leia ekkor arra gondolt, hogy ha Vader lehetett újra
Anakin, akkor Kylo Ren is lehet még Ben. Érezte, hogy a
világos oldal vonzza a fiát. De akkor is szerette volna őt, ha
sosem tér vissza a sötét oldalról, és tudta, hogy a hagyatéka
biztonságban van. Mialatt tovább simogatta és dörzsölgette
a kitüntetést, számba vette, hogy mit hagy a következő
nemzedékre: a Skywalker-hagyaték Reyhez kerül, az
Organa-hagyaték pedig Poe-hoz. És elhatározta, tesz még
egy utolsó kísérletet, hogy a Solo-hagyatékot átadja a
fiának.
Megidézte az Erőt, és teljesen átengedte magát neki. Azt
hitte, ez az erőfeszítés teljesen kimeríti majd, ám amikor
megérezte, hogy kapcsolat fűzi minden egyes élőlényhez, új
energia zúdult a testébe. Mind mélyebben merített belőle,
aztán minden életerejét, szeretetét, reményét és
megbocsátását beleadva felkiáltott:
– Ben!
Az utolsó gondolata anyagtalan hullámként száguldott át
a galaxison. Hallotta még, hogy Han kitüntetése a padlón
csörömpöl, hallotta még, hogy R2-D2 szomorúan sípol,
aztán megérezte, hogy Luke szeretettel fogadja őt, és azt is,
hogy a fivére nincs egyedül…
***
Kylo Ren tekintete elhomályosult, a fénykardja kicsúszott
a kezéből. Rey elkapta, és szempillantás alatt fellelkesült –
akármi történt eddig, győzni fog!
Óriási zavar támadt az Erőben, mintha valami széthasadt
volna.
Kylo Ren megingott.
Abban a pillanatban, amikor Rey a férfi testébe döfte a
vörös energiapengét, megérezte, hogy elvesztett valakit, aki
nagyon fontos volt neki. Korábban sosem tapasztalt bánat
söpört át rajta, kiürítette a lelkét, és rögtön ezután
fájdalommal töltötte meg.
 – Leia… – suttogta megrendülten.
Kylo összeroskadt mellette, és hevesen zihálva felnézett
rá. Az arcizmai meg-megrándultak, részben a testi fájdalmai
miatt, részben azért, amit a lelkében érzett. Leia utolsó
gondolatai Reynek, Poe-nak és az Ellenállásnak szóltak – de
elsősorban Bennek. Leia az utolsó pillanatáig szerette a fiát.
Megbocsátott neki. És a világos oldal felé hívta.
Rey kikapcsolta a fénykardot, és letérdelt Kylo mellé. Nem
tudta, mit mondjon. Az egyértelmű volt, hogy a seb halálos.
Kylo tétován fürkészte őt, bár hogy mit keresett, azt Rey
nem tudta. A férfi arcán vízcseppek csorogtak, de hogy ezek
könnyek voltak-e, vagy az óceánból származtak, azt nem
lehetett megállapítani.
– Az édesanyád… – kezdte Rey, de nyomban elhallgatott.
Kylo Ren lehunyta a szemét, mintha megadta volna magát
a sorsnak.
Rey nem tudta, mit tegyen. Máskor is lett volna
lehetősége, hogy végezzen a férfival, és nem tette meg. És
most, amikor sebesülten és teljesen kiszolgáltatottan feküdt
előtte, még kevésbé akarta végignézni a halálát.
Aztán feltette magának a kérdést: Leia mit tenne ebben a
helyzetben?
Leeresztette a kezét, és a sebre tapasztotta a tenyerét.
Kylo kinyitotta a szemét, majd meglepetten és értetlenül
nézett Reyre. Valami más is volt a tekintetében… talán
sóvárgás?
Rey megidézte az Erőt, és mindenből merített, amit maga
körül érzékelt – mennyi élet rejtőzik ebben az őrjöngő
óceánban! – de főleg saját magából merített. És adott.
Kylo légzése egyre lassult. A belső szövetei, izmai, inai és
a bőre megújult, majd összeforrt. Még az arcán
végighúzódó, hosszú heg is fakulni kezdett, mígnem
nyomtalanul eltűnt…
Rey végül kimerültén leroskadt. Érezte, hogy Kylo
döbbenten bámulja, és fel nem tett kérdések lebegtek a
levegőben. Kylo Ren immár teljesen magához tért. Ép és
sértetlen volt, tele élettel és energiával.
Ám egyetlen szót sem szólt.
Rey vett néhány mély lélegzetet, és megpróbálta
megmagyarázni a tettét:
– Igazad volt. Tényleg meg akartam fogni a kezedet. Ben
kezét.
Mielőtt Kylo válaszolhatott volna, Rey megmarkolta Luke
fénykardját, és talpra ugrott. A gyógyítás elvette az erejét,
ezért bizonytalanul imbolyogva futott a távolabb álló TIE-
vadász felé.
Rey hamarosan leereszkedett a pilótaülésre. Kellett
néhány másodperc, hogy eligazodjon az idegen
műszereken, de gyorsan megtalálta mindazt, ami kellett
neki. A levegőbe emelte a gépet, és amikor visszanézett,
azzal szembesült, hogy Kylo továbbra is döbbenten bámul
utána. Finnt és Jannah-t csak apró pontoknak látta a
távolban, viszont örömmel fedezte fel, hogy a Falcon már
közeledik a part felől. Minden jel arra vallott, hogy a barátai
rendben lesznek.
Azt viszont nem tudta, hogy hová menjen. Csak azt tudta,
hogy el kell tűnnie innen. Úgy érezte, a származásával
kapcsolatos igazság és a bánat szétszaggatta az egész
belső világát.
A megérzéseire bízta magát, amikor koordinátákat gépelt
a navigációs számítógépbe. Röviddel ezután kitört az
atmoszférából, és a hipertérbe ugrott.
 Tizennegyedik fejezet
Kylo Ren a Halálcsillag roncsáról fürkészte az óceánt.
Sokáig állt teljesen mozdulatlanul, a lassan visszahúzódó
vizet figyelve. Ami a testi állapotát illette, jobban érezte
magát, mint valaha.
De az elméjében zűrzavar uralkodott. Mindeddig nem
tudott arról, hogy gyógyítani is lehet az Erővel, és fogalma
sem volt, hogyan működik az eljárás. De nem ez a kérdés
zavarta a legjobban. Hanem az, hogy miért gyógyította meg
Rey? Miért tette?
És az anyja miért szerette őt a halála pillanatáig? Snoke
ezzel kapcsolatban is hazudott. Snoke mindenről hazudott
neki. Azok a hangok a fejében, amelyek éveken át kínozták,
amik azt ígérték neki, hogy sosem történhet meg az, ami az
előbb megtörtént. Nem törődnek veled! Csak a drágalátos
Új Köztársaságuk fontos nekik… Később pedig: Csak a kis,
drágalátos Ellenállásuk fontos nekik.
Hazugság volt, csupa hazugság.
Az anyja feláldozta magát, hogy felvegye vele a
kapcsolatot. Aztán Rey meggyógyította, holott nagy árat
fizetett érte. Mindazok ellenére, amit ő valaha tett.
És Kylo most már tudta, hogy azért nem sikerül
elpusztítania magában a fényt, mert az mindvégig ott volt
körülötte. Reyben. Az anyjában. Még… az apjában is.
Ebben a pillanatban ismerős hangot hallott, ami úgy
hatott rá, mintha fénykardot döftek volna a mellkasába.
– Hé, kölyök!
Kylo megfordult.
Han Solo állt előtte. Az óceán vize valamiért nem érte el.
Pontosan úgy nézett ki, ahogy Kylo utoljára látta, azzal a
különbséggel, hogy az arckifejezése most nyugalmat és
békességet tükrözött.
 – Hiányzol, fiam – mondta Han.
Kylo pislogott. Ez nem lehetett a valóság.
– A fiad halott – felelte fojtott hangon.
– Nem – válaszolta mosolyogva az apja, azzal közelebb
lépett hozzá, és amikor az arcuk majdnem összeért,
hozzátette: – Kylo Ren halt meg. A fiam életben van.
Kylo végignézett az apja arcán, a dzsekijén, az oldalán
függő sugárvetőn. Minden teljesen valósnak látszott és
érződött. Még annak a kenőanyagnak a szagát is érezte,
amit Han Solo a Falconon használt.
– Te csak egy emlék vagy – mormolta halkan.
– A te emléked – felelte az apja, és szeretettel nézett rá,
majd azt mondta: – Gyere haza!
– Késő – válaszolta Kylo. Ezt is gyakran ismételgették a
hangok a fejében: neked már késő. Nem fogadnak vissza.
De ezúttal igaz volt, és Kylo kimondta az okát is: – Anya
meghalt.
– Igen, anyád meghalt. De mindaz, amiért kiállt, és amiért
harcolt… még létezik.
Kylo döbbenten bámulta az apját, és félt hinni neki. Félt a
saját emlékeitől. Félt attól, amit érzett.
– Ben…
– Tudom, mit kell tennem – ismerte el Ben Solo reszkető
hangon. – De nem tudom, lesz-e elég erőm megtenni.
Han a fia felé nyújtotta a kezét, és megérintette az arcát.
Ben jól emlékezett még erre a mozdulatra… És igen, igaza
volt Reynek: sosem tudott megszabadulni sem az apja
érintésének, sem a szeretetet és elfogadást tükröző
szemének emlékétől.
– Elég erős vagy – állította Han Solo.
Ben megértette, hogy az apja mindvégig hitt benne.
Akárcsak az anyja. És Rey is.
Megfogta a kardját, ahogyan annak idején, a
Csillagpusztító bázison, amikor utoljára látta az apját. De
ezúttal…
 – Apa? – suttogta halkan. Hirtelen kicsinek és
sebezhetőnek érezte magát.
– Tudom – mondta mosolyogva Han Solo.
Ben elfordult, és elhajította a kardot, ami hosszú ívet
leírva repült ki a víz fölé, és hamarosan beleveszett a fehér
párafelhőbe.
Mire visszafordult, az apja emléke már elillant, és ő
magányosan állt a hullámoktól ostromolt roncson.
Igen, tudta, mit kell tennie. És szentül megfogadta:
összeszed magában annyi erőt, hogy megtegye.
***
Pryde főtábornok a lakosztálya egyik lesötétített
kamrájában térdelt egy kéken derengő hologram előtt. Ide
csakis ő léphetett be, senki más. Még Ren Legfőbb Vezér
sem tudott a helyiség létezéséről.
Nem kevés erőfeszítés és gondos tervezés kellett ahhoz,
hogy eltüntesse ezeknek az adásoknak minden nyomát, de
megérte vállalni a kockázatot. Mindent megért.
– Az alderaani hercegnő lelassította a tervem
végrehajtását – mondta Palpatine császár holoalakja. – De
az ostoba tette hiábavaló volt. Jöjjön az Exegolra, Pryde
főtábornok!
– Ahogyan a régi háborúban hűségesen szolgáltam önt,
úgy szolgálom most is! – felelte a főtábornok.
A háromdimenziós kép zavaros lett. Az adás gyenge volt,
mivel óriási távolságból érkezett, az Ismeretlen Régiókból,
az anomáliákkal teli űrön át. De ennyi is elég volt.
– Küldje a hajót egy olyan világhoz, amit sokan ismernek!
– parancsolta Palpatine, és Pryde érezte, hogy nagyot
dobban a szíve. Régóta várta már ezt a pillanatot. –
Semmisítse meg! Létrejön a Végső Rend! A lány el fog jönni
hozzám. A barátai pedig követik.
És mialatt a gazdája kegyetlen mosolyra húzta vékony,
vértelen száját, Pryde főtábornok fellelkesült, sőt, szinte
megmámorosodott.
 – Igenis, nagyuram! – suttogta meghatottan.
A rendszer halk sípolással jelezte, hogy adatokat fogad.
Pryde tudta, hogy az Exegolhoz vezető útvonal adatai
érkeznek. A császár rábízta az egyik legféltettebb titkát.
– Íme, a munkája gyümölcse – mondta aztán az uralkodó,
amikor egy hullámsáv kódja jelent meg a holomezőben.
Pryde reszkető kézzel állította át a holokészüléket az új
frekvenciára. Hamarosan egy másik kép jelent meg előtte-
egy repedezett talajú síkságot ábrázolt, amely felett
villámok csapkodtak. A levegőben óriási flotta lebegett,
indulási magasságban. A rengeteg csillagromboló
leírhatatlanul gyönyörű látványt nyújtott.
A Sith flotta, Palpatine császár életműve, immár nem
rejtőzött.
Amint a kép kitisztult annak jeleként, hogy az
összeköttetés erős, Pryde megadta a jelet, aztán lélegzet-
visszafojtva várt.
Az egyik hajó kivált a többi közül. Fokozatosan gyorsulva
emelkedett, és amikor kellően eltávolodott a flottától, a
hipertérbe ugrott. Pryde azt kívánta, bárcsak ott állhatna a
hídján.
Minden, amiért egész életében dolgozott, végre meghozta
a gyümölcsét.
Ugyanakkor, gyakorlatias gondolkodású ember lévén, még
a lelkesedése sem oszlathatta el az aggodalmait. A hajók
egyelőre sebezhetőek voltak, mert nem aktiválhatták a
pajzsaikat a bolygó pokoli klímájában, de ezzel nem lehetett
mit kezdeni. Az építés utolsó fázisait, a különféle
vizsgálatokat, próbákat és szereléseket csakis a légkörben
lehetett végrehajtani. A császár csapatainak éjt nappallá
téve kellett dolgozniuk, hogy elvégezzék a munkát.
Pryde képes lett volna az örökkévalóságig bámulni a
fenséges flottát, de neki is bőven akadtak feladatai.
Elégedett mosollyal szakította meg az adást. Minden úgy
ment, ahogyan a gazdája előre megjósolta.
 ***
A Sith csillagromboló a Kijimi közvetlen közelében tört ki a
hiperűrből. Chesille Sabrond kapitány a hídról figyelte a
bolygót. Pár pillanattal azután, hogy megérkeztek, odalent
egy felhőrendszer odébb siklott, és ekkor kiderült, hogy
mindeddig egy óriási hegylánc rejtőzött alatta – valóban
gigászinak kellett lennie ahhoz, hogy az űrből is látni
lehessen.
Sabrond kapitány most hagyta el első ízben az Ismeretlen
Régiókat. Az Exegolon nevelkedett, mélyen a felszín alatt.
Évek kemény, áldozatos munkája kellett ahhoz, hogy
elnyerje ezt a megbízatást, hogy a Derriphan nevű, előretolt
romboló parancsnoka legyen. Megölt három embert,
tönkretett másik kettőt, és húsz éven át alig aludt, hogy az
elsők között repülhessen ki az új galaxisukba.
Az első útjuk teljes siker volt. És most eljött a perc, hogy
kipróbálják a fő fegyverüket.
Sabrond körülnézett. A Végső Rend tisztjei mind
összegyűltek a hídon. A legtöbben hozzá hasonlóan az
Exegolon nevelkedtek, míg néhányan az Ismeretlen Régiók
más bolygóin. Sokan a Birodalom gyermekei voltak, akik a
szüleik nyomdokaiba léptek. A vörös páncélzatot viselő
rohamosztagosok jó részét gyerekkorában sorozta be az
Első Rend -később pedig „eltüntették” közülük azokat, akik
valamiért nem feleltek meg. Mindenki, aki most a hídon
tartózkodott, egyetlen célért dolgozott és küzdött: a Sithek
visszatéréséért.
– A Kijimi lőtávolságon belül van! – jelentette az egyik
hadnagy.
Chesille Sabrond kapitány elmosolyodott, és kiadta a
parancsot:
– Tűz!
A híd megremegett, amikor a hajó hasa alá épített
hatalmas löveg tüzet nyitott.
***
 Babu Frik úgy ítélte meg, hogy még két-három napig kell
dolgoznia, mire aktiválhatja ezt a harci droidot. Alaposan
átalakította a gépezetet: sokkal önállóbb lett, képes volt
magasabb rendű funkciókra, és természetesen nem igazán
számított legálisnak. Az ügyfél káprázatos fizetséget ígért
érte, és Babunak szüksége volt arra a pénzre, hogy
eltűnhessen a bolygóról.
A fűszercsempész csapat már nem létezett. Mindenki
elment, akit ismert. Legalábbis a szerencsések. A többit
megölték a fekete ruhás szörnyetegek, mialatt az
ellenállókat keresve átfésülték a várost.
– Hamarosan, barátom – dörmögte Babu a droidnak, ami
az asztalon ült, és időnként meg-megrándult. Szívesebben
dolgozott bekapcsolt gépekkel, mert így hamar felfigyelt a
hibákra, még mielőtt azok túl nagy károkat okoztak volna. –
Maradj veszteg!
– Vettem, vettem – felelte a droid, de nyomban megszegte
a parancsot azzal, hogy oldalra kapta a fejét, és kinézett az
ablakon.
Babu tudta, hogy a droid hangérzékelői sokkal
érzékenyebbek, mint a saját füle, ezért leugrott az asztalról,
a falhoz sietett, és felmászott az ablakba.
Későre járt az idő, és az ég felvette azt a beszédes, fekete
színezetet, ami mindig a hóvihar előjele volt. Babu nem
látott semmi szokatlant.
Aztán észrevette: északnyugaton apró, vörös pont izzott a
magasban.
A pont egyre növekedett, és mind fényesebb lett.
Hamarosan kivilágosodott az ég a város felett, és az utcák
vörös fényben úsztak.
Babu imát mormolt. Lehunyta a szemét, hogy védje a
bántó ragyogástól, és megadta magát a sorsának. Ám ekkor
ismerős hangot hallott, egy olyan valakiét, akiről úgy tudta,
hogy rég elment a Kijimiről.
– Gyerünk, Babu! Sietnünk kell, csak pár másodpercünk
van!
 ***
Az egész bolygó összezsugorodott, valósággal beleomlott
saját magába. Pár pillanattal később jégből, kövekből és
magmából álló, gyorsan szétterülő felhővé robbant.
Sabrond kapitány a diadalérzettől megmámorosodva
szívesen felkiáltott volna, de az nem lett volna profihoz
méltó, így csak nyelt egyet, és higgadtan kiadta a
parancsot:
– Lépjenek kapcsolatba a Birodalmi Parancsnoksággal!
Közöljék, hogy a Kijimi bolygó nincs többé! Aztán tervezzék
meg az útvonalat az Exegolhoz!
***
Poe, Finn, Csubakka és a droidok lesiettek a Falcon
rámpáján, és körülnéztek. Sokkal több ellenállót, konzolt, sőt
hajót láttak az őserdei támaszponton, mint az indulás előtt.
A jelekből ítélve a távollétükben a társaik sem tétlenkedtek.
Poe örömmel vette, hogy D’Acy parancsnok pár lépéssel
odébb várja őket.
– Poe… – szólalt meg a nő komor hangon. – Történt valami.
Finn…
– Ez nem várhat! – jelentette ki Finn.
– Azonnal beszélnünk kell a tábornokkal! – tette hozzá
Poe.
– Ő már… nincs közöttünk – felelte fojtott hangon D’Acy.
Poe megdermedt, döbbenten bámulta a parancsnokot, és
nem tudta felfogni azt, amit hallott.
Csubakka felhördült, hátravetette a fejét, és térdre
roskadt. Finn mellé lépett, hogy vigasztalja, de a vuki eltolta
magától, és hangosan bömbölve gyászolta az elvesztett
barátot.
Poe csak állt ott, alig tudott lélegezni, és hirtelen
elgyengültek a tagjai. Alig érzékelte, hogy Beaumont
elkapja, és nekilát lekezelni a karján lévő sebet.
 – Jöttünk, amilyen gyorsan csak tudtunk – mormolta Poe. –
Sajnálom…
Beaumont bevonta baktagéllel a sebet, tiszta kötést tett
rá, és mialatt dolgozott, egyetlen szót sem szólt.
Rövidesen visszatért D’Acy, és odaszólt a pilótának:
– Jöjjön velem! Van valami, amit látnia kell.
Poe felváltva nézte őt és Beaumontot, és azt kérdezte
magától: hogyan lehetséges az, hogy folytatják? Hogyan
képesek bármit csinálni? Leia meghalt, és az Ellenállás is
sírba szállt vele…
De azért engedelmesen tűrte, hogy D’Acy a karjánál fogva
odavezesse egy kommunikációs konzolhoz, Beaumont pedig
pár lépéssel lemaradva követte őket.
– A Kijimi megsemmisült – közölte D’Acy az egyik
képernyőn fénylő üzenetre mutatva. – Egy csillagromboló
pusztította el, egyetlen lövéssel.
– A Kijimi… – suttogta Poe, és ismét éles fájdalom hasított
a szívébe. Zorii… Alig kapott levegőt, és már-már fuldokolva
tette fel a kérdést: – Hogyan?
– Egy csillagromboló semmisítette meg, egyetlen lövéssel.
– Lehetetlen – tiltakozott Poe a fejét rázva. – Ahhoz
legalább… nem! Nem, nem és nem! Nem létezik, hogy
egyetlen csillagromboló…
– Az új Sith flottához tartozik – vágott közbe D’Acy. – Az
Ismeretlen Régiókból jött.
Beaumont megrökönyödve tátogott, majd suttogva
hozzátette:
– A császár küldte az Exegolról. Ez azt jelenti, hogy a
flottája minden hajója…
– Bolygópusztító fegyvert hordoz – fejezte be a mondatot
Poe elborzadva. – Hát persze… Mindegyik. Palpatine így
akarja befejezni a művét.
Ekkor Rose konzolja sípolt, és a fiatal nő odasietett hozzá.
– Figyeljenek! – mondta fennhangon. – Ez szól az összes
frekvencián!
 Sistergés és pattogás hallatszott, majd egy férfi beszélni
kezdett egy olyan nyelven, amit Poe nem ismert.
De Beaumont tágra nyitotta a szemét, és fordított:
– Az Ellenállásnak vége. A Sithek lángja ismét fennen
lobog. Minden bolygónak: hódoljanak be, vagy meghalnak!
Létrejön a Végső Rend!
És az üzenet ismét elindult az elejéről.
Mindenki Poe felé fordult.
– Leia téged nevezett ki vezénylő tábornoknak! – mondta
neki Rose. – Mit tegyünk?
D’Acy parancsnok a pilóta vállára tette a kezét, a szemébe
nézett, és hozzátette:
– Várjuk a parancsait!
Poe első gondolata az volt, hogy nemet mond. Még sosem
futamodott meg, de most erős késztetést érzett, hogy
megtegye. Még azt sem fogta fel, hogy Leia meghalt, hát
még azt, hogy neki kellene átvennie a szerepét. Nem
készült fel rá. Sőt, úgy érezte, talán soha nem is fog.
Szörnyű hibákat vétett, sokan meghaltak miatta. Mindeddig
azt hitte, van még ideje tanulni. És megbűnhődni azért, amit
elkövetett. Hogyan is juthatott eszébe Organa tábornoknak,
hogy kinevezi őt vezénylő tábornoknak…?
Mostanáig azt hitte, hogy túl van már ezen. Leia is ezt
mondta neki. De kezdte gyanítani, hogy a saját magának
való megbocsátás talán hosszabb és fájdalmasabb
folyamat, mint eddig hitte.
Hirtelen felidéződött benne egy emlék. Hallani vélte Leia
hangját, olyan tisztán és erősen szólt, mintha a tábornok ott
állt volna előtte.
A legjobb tanár a kudarc…
***
Finn mélyet sóhajtva leült Rey priccsére. Nem tudta
elhinni, hogy Leia meghalt. A tábornok oly készségesen
elfogadta őt. A szeme sem rebbent, amikor megtudta róla,
hogy dezertőr, aki az Első Rend rohamosztagosa volt. Sőt,
bátornak és értékes társnak nevezte. Tanulási és kiképzési
lehetőséget biztosított neki. Biztatta és hajszolta, hogy
képezze magát. Korántsem töltött vele annyi időt, mint Poe-
val és Reyjel, de az egyértelmű volt, hogy nagy dolgokat vár
tőle.
Az apró droid, amit Ochi hajójából mentettek ki, begurult a
lakrészbe, és nézegetni kezdte Rey holmiját. Észrevette a
félkész fénykardot, és felé döntötte kúp alakú fejét.
– Hé, ahhoz ne nyúlj! – szólt rá Finn. – Az a barátomé!
A kicsi droid hátrahőkölt, felkapta a fejét, és azt hadarta:
– Bo-bocsánat. Ő elment.
– Igen, elment – dörmögte Finn. – És én nem tudom, hogy
hová.
– Hiányzik – közölte a droid előre-hátra gurulva.
– Igen, nekem is hiányzik.
Finn bármit megadott volna azért, ha a lány most ott ült
volna mellette, és osztozott volna a gyászban. Nem
feltétlenül azért, hogy mondjon valamit, csak… hogy ott
legyen.
Ha tudta volna, merre jár Rey, semmi sem akadályozhatta
volna meg abban, hogy utána induljon. Ő és a lány sokszor
megmentették már egymást azóta, hogy találkoztak. Igen,
ezt csinálták a barátok…
Senki sem értette a Rey iránti rajongását, talán Leia
kivételével. Még Rose is furcsának tartotta egy kicsit, noha
elfogadta. De Finn számára egyáltalán nem volt furcsa.
Igen, barátok voltak, de mindig is érezte, hogy a lány fontos.
Nemrégiben beszélt Jannah-nak erről a titokzatos eredetű,
de tagadhatatlan érzéséről. És biztosra vette, hogy ha
történne valami Reyjel, akkor onnantól az Ellenállásnak nem
lenne semmi esélye.
A droid halk, szomorú hangot hallatott. Finn hirtelen
rádöbbent, hogy az események sodrában eszébe sem jutott
megismerni az apró fickót. Igen, Rey fontos volt, de
mindenki más is. Csakis együtt, közösen harcolva
maradhattak életben, és arathattak győzelmet.
 – Szóval… mi a neved? – kérdezte a droidtól.
***
C–3PO céltalanul bolyongott a támaszponton. Katasztrófa
sújtotta övezetnek látta az egészet – mindenütt vezetékek
feküdtek a talajon, és az őserdő indái mindenhová
betolakodtak. A sár kezdte eltömíteni az ízületeit. Jól jött
volna egy olajfürdő, csak éppen fogalma sem volt, hogy
kihez forduljon a kérésével. A legkülönfélébb népekhez
tartozó teremtmények vették körül: emberek, mon
calamarik, egy vuki, és még vagy tucatnyi faj, nem beszélve
a számtalan droidról. Úgy tűnt, nincs uralkodó kultúra, sem
nyelv, és ennek eredményeként C–3PO nem tudta, melyik
protokollhoz kell tartania magát.
Aztán egy R2-es sorozatú asztrodroid felfigyelt rá, és
elindult felé. Kék-fehér burkolatát horpadások, égésnyomok,
és más, alighanem ütközetben szerzett sérülések borították.
C–3PO durva kis alaknak látta, de úgy gondolta, hogy az
adott körülmények között jobb lesz, ha udvariasan bánik
vele.
– Üdvözlöm! – köszönt fennhangon. – C–3PO vagyok,
ember-kiborg kapcsolatok. Ön pedig…?
Az asztrodroid nagy lendülettel visszagurult egy-két
métert, mintha megütötték volna. Aztán vagy fél percig
kitartóan füttyögött és sípolt.
– Az én tartalék adattáram? – kérdezte értetlenül C–3PO. –
Miért tárolná egy zömök asztrodroid az én tartalék
adattáramat?
A kis droid ismét sípolt, ezúttal ingerülten.
– Nos, ha valaha lett volna legjobb barátom, arra
bizonyosan emlékeznék! – jelentette ki C–3PO, majd
elfordult, és arra gondolt, hogy nincs rosszabb egy nagyzoló
és öntelt asztrodroidnál.
Az R2-es egység azonban tovább füttyögött.
– Mit akarsz berakni a fejembe? – fakadt ki C–3PO. –
Felejtsd el! Semmi szín alatt nem…
 A kék-fehér droid ekkor kinyújtotta az adatforgalmazó
karját, és üldözőbe vette őt.
– Tartsd távol magad tőlem! – figyelmeztette C–3PO,
mialatt a lehető leggyorsabban szedte a lábát.
Az asztrodroid ismét trillázott, de olyan gyorsasággal,
hogy alig lehetett követni.
– Mire hivatkozol te? Miféle közös múlt?
Az R2-es füttyögött, ezúttal sokkal szelídebben, mint
eddig. A válasza hallatán C–3PO megtorpant, és felnézett a
mellettük álló hajóra.
– Egy ilyen hajóval? – kérdezte hitetlenkedve. – Egy
hercegnő társaságában? Te meghibásodtál!
De azért közelebb engedte magához az asztrodroidot.
***
Poe-t erős félhomály vette körül, mialatt Leia letakart
holtteste mellett ült.
– Be kell vallanom – mondta halkan –, fogalmam sincs,
hogyan csináljam. Amit maga tett… én arra nem vagyok
felkészülve.
– Mi sem voltunk! – felelte neki valaki egy sötét árnyékból.
Poe megfordult, és Lando Calrissiant pillantotta meg.
Röviddel azután, hogy ők elhagyták a Pasaanát, a lázadók
egykori tábornoka az Ajan Klossra repült Lady Luck nevű
hajójával. Rey valahogyan meggyőzte, és Poe rettentően
örült, hogy a legendás alak itt van velük.
– Luke, Han, Leia és én… – sorolta Lando. – Mi talán fel
voltunk készülve?
Poe tett egy lépést a férfi felé. Connix elmesélte neki,
hogy Landót szinte leterítette a gyász, főleg, amikor
megtudta, hogy egy kicsit elkésett. Nem tudott már
elbúcsúzni Leiától.
Lando ugyanolyan szomorúnak látszott, mint amilyennek
Poe érezte magát. A tekintete újra és újra visszatévedt Leia
halotti leplére. Valószínűnek tűnt, hogy élete végéig sajnálni
fogja azt, hogy nem jött hamarabb. Amit Poe mélységesen
megértett.
– Hogyan csinálták? – kérdezte aztán. – Hogyan győzték le
a Birodalmat, amikor nem volt szinte semmijük?
Lando pár pillanatig a gondolataiba merülve hallgatott,
majd azt felelte:
– Ott voltunk egymásnak. Így győztünk. Barátok voltunk.
Poe-nak az a furcsa benyomása támadt, hogy a lelke
mélyén derengeni kezd egy halvány, de egyre erősödő fény.
És első ízben azóta, hogy visszatért az Ajan Klossra,
elmosolyodott.
***
Poe elindult, hogy megkeresse Finnt, de a barátja
hamarabb talált rá – egyenesen felé sietett, az apró, kúpfejű
droid közvetlenül mögötte gurult.
– Mondanom kell valamit neked – lihegte Finn.
– Nekem kell mondanom valamit neked! – vágott vissza
Poe. – Figyelj, egyedül nem tudom végigcsinálni. Szükségem
van rád parancsnoki beosztásban! És most jössz te!
– Ez a droid… huh, izé, ez nagyon szép tőled, igazán
nagyra értékelem…
– Gratulálok az előléptetéshez, tábornok! – szólt közbe
Poe, és katonásan tisztelgett.
– Ööö… szóval, tábornok, ennek a droidnak van egy halom
adata az Exegolról!
– Micsoda? – hüledezett Poe. – Kúpfejnek?
– A nevem: D-O! – méltatlankodott a droid.
– Ó, bocs. Szóval, D-O – felelte a két kezét feltartva Poe.
– Járt azon a bolygón Bestooni Ochival – közölte Finn.
Poe lenézett a droidra, majd vissza Finnre, és azt kérdezte:
– Miért ment oda Ochi?
Finn vett egy mély lélegzetet, és elkomorodva válaszolt:
– Oda kellett volna vinnie egy lányt, akit a Jakkuról kellett
volna elrabolnia. A császárnak. Élve akarta a lányt.
 Poe csak tátogott, míg Finn bólogatva várta, hogy a
barátja összerakja magában a darabokat.
***
Az Ahch-To korall-vörös napja lassan a láthatár alá
süllyedt, mialatt a lángok elborították Kylo Ren TIE-vadászát.
Rey a könnyeivel küszködve bámulta az égő hajót. Néha
hozzávágott egy-egy fadarabot. Nem mintha árthatott volna
a gépnek, de jól esett neki.
Most már megértette, hogy Luke miért jött ide, miért adott
fel mindent, és élte végig remeteként az életét. Ő sem akart
visszamenni soha többé. Nem akarta ismét veszélybe
sodorni a barátait. És nem akart még egyszer szembenézni
Kylo Rennel. Elhatározta, hogy ezen a helyen fogja leélni az
élete hátralévő részét.
Mert a valaha létezett leggonoszabb zsarnok unokája volt,
és mert a sötétség egyre erősödött benne. És biztosra vette,
hogy Leia nélkül nem lesz képes megfékezni azt az áradatot.
A galaxis sokkal jobb hely lesz nélküle…
Immár belátta, hogy a valahová tartozás számára csak
egy múló ábránd volt. Mert magányosnak született.
Elővette Luke fénykardját, és lenézett rá. Egy Jedi
fegyverét tartotta a tenyerén, csakhogy ő nem lett Jedi.
Hátralendítette a karját, és dühösen a lángoló vadászgép
felé hajította a markolatot.
Ám ekkor egy kéz jelent meg a semmiből, és elkapta a
forogva repülő fémhengert. A következő pillanatban félig
áttetsző, köpenyes alak lépett ki a lángok közül, és
megszólalt:
– Egy Jedi fegyvere több tiszteletet érdemel!
– Skywalker mester! – suttogta megrendültent Rey.
– Mit művelsz? – kérdezte Luke a szemét résnyire vonva.
Egy darabig mindketten hallgatagon fürkészték egymást.
Reynek fogalma sem volt, mit mondjon a mesternek. De
talán tudta már…
 Tőle nem messze egy porg megrázta a tollazatát, és
ingerülten károgott.
***
Rey a tűz közelében ült – le kellett ülnie, mert a Kylóval
való összecsapás, illetve a gyógyító eljárás minden erejét
elvette.
Luke mellette állt, és a jelekből ítélve nem zavarta, hogy a
lángok majdnem elérik a köpenyét.
– Mindent megtettem, amit nem lett volna szabad –
mondta keserűen Rey. – Én rántottam elsőnek kardot,
megtámadtam Rent… és mindezt úgy, hogy elvakított a
harag.
– De aztán meggyógyítottad…
– Adtam neki valamennyit a saját életerőmből – felelte
Rey. – Abban a pillanatban mindet odaadtam volna neki…
képes lettem volna meghalni, hogy visszahozzam az életbe.
– Az együttérzésed megmentette őt – állapította meg
higgadtan Luke.
Rey nem érezte úgy, hogy megérdemel bármilyen csekély
dicséretet.
– Láttam magamat a Sith trónon – mondta halkan. – És az
nem történhet meg. Soha többé nem megyek el innen. –
Kihívóan nézett a mesterre, és hozzátette: – Azt fogom
csinálni, amit maga!
Az égő fa sistergett és pattogott. Egy apró parázsdarabka
a köpenyre hullott, de Luke nem reagált, és a szikra kihunyt,
mintha a semmire érkezett volna.
– Tévedtem – vallotta be a mester. – A félelem volt az, ami
itt tartott. Te mitől félsz a legjobban?
Rey a választ könnyen megtalálta. De kimondani annál
nehezebb volt.
– Magamtól…
– Mert Palpatine unokája vagy.
Reynek a torkán akadt a lélegzet. Luke olyan szenvtelenül
mondta ezt, mintha a tény a legkevésbé sem lepte volna
meg.
– Leia is tudta – tette hozzá a mester.
Ezt maga Rey is gyanította, de akkor is megdöbbentő volt
Luke-tól hallani.
– Nekem sosem beszélt erről – suttogta alig hallhatóan. –
Tudta, és mégis tanított…
Luke közelebb lépett hozzá, és letelepedett mellé.
– Mert látta, hogy mi van benned – válaszolta
barátságosan. – A szívedben.
Rey régebben azt hitte, hogy Leia azért tanítja őt, mert a
fegyvert látja benne. Fegyvernek tekinti, amit bevethet az
Első Rend ellen. De… ezek szerint valami egészen mást
látott benne? Valamit, ami jó?
Rey lenézett a kezére, és ostobának érezte magát.
– Azt akartam, hogy Leia elhiggye, hogy olyan erős
vagyok, mint ő. De nem vagyok.
– Leia mindnyájunknál erősebb volt – dörmögte bólogatva
Luke.
A gondolat nyomán Rey tudatában felmerült a kérdés:
Leiát megkísértette valaha a sötét oldal? Mindazok alapján,
amit Leiáról hallott, vagy amit Luke írásaiban olvasott róla,
úgy tűnt, a tábornokot soha, senki nem próbálta átállítani,
ahogyan Vader és a császár megkísérelték maguk mellé
állítani Luke-ot. És ahogyan Kylo Ren tette ővele. Talán
azért, mert mindannyiuk közül Leia volt az, akit nem
lehetett átállítani.
És Rey ekkor rádöbbent, hogy Finn is ilyen lenne, ha
Erőérzékeny volna. Igen, neki ez a különleges vonása…
A fejét csóválta, és ismét könnyek szöktek a szemébe.
– Azt hiszem, Leia nélkül nem fog menni. Olyan
sötétségből származom…
– Rey! – szólt közbe határozottan Luke. – Vannak dolgok,
amelyek erősebbek a vérségi köteléknél!
Rey érezte, hogy a mesternek igaza van, és akármennyire
lesújtották is a történtek, éledezni kezdett benne a remény.
Tudta, hogy az Erő sokkal erősebb a vérségi köteléknél. És a
barátság is. És a szerelem is.
– De akkor is félek – vallotta be szégyenkezve.
– A Jedik sorsa az, hogy újra és újra szembenézzenek a
félelmeikkel – válaszolta Luke. – Ez a sorsod. Ha nem nézel
szembe Palpatine-nal, akkor a Jediknek végük. És az
Ellenállás elveszíti a háborút.
– Ahogyan ön valaha szembenézett Vaderrel – mondta
halkan Rey.
– Így van. Nincs azzal semmi gond, ha félsz. Én is féltem.
Rey a szemöldökét felvonva, meglepetten nézett a
mesterre.
– Azt hiszed, a véletlen műve volt, hogy te és én
megtaláltuk egymást? – folytatta Luke. – Két árva a
sivatagból… Az Erő vezetett téged hozzám és Leiához. És
nyilván nem véletlenül. – A mester felállt, és hozzátette: – A
húgom szeretné, ha megkapnál valamit. Gyere velem!
Luke a régi kunyhójába vezette Reyt. Az épület továbbra is
jó állapotban volt, a lanai gondnokok folyamatosan
karbantartották.
– Ott van – mondta Luke, és a falra mutatott, egy szemmel
láthatóan laza kőre.
Rey kihúzta a követ, és benyúlt a kisebbfajta üregbe. Az
ujjai puha bőrbe csomagolt, kemény tárgyba ütköztek.
Kivette, kibontotta, majd ámulva nézte a fényesen csillogó,
vadonatújnak látszó kardmarkolatot. Amint megérintette,
érzékelte, hogy kié volt, és szelíden mosolyogva megszólalt:
– Leia fénykardja.
– Ez a felkészülése utolsó éjszakáján történt – felelte Luke.
Rey ekkor bepillantást nyert a mester emlékeibe…
Fénykardok villognak és csapnak össze, az energiapengék
kék és zöld színű fényben fürdetik az őserdő növényeit. A
felek keményen, harciason küzdenek, de érezni lehet, hogy
közben jól szórakoznak. Örülnek egymásnak. Luke szereti
tanítani a húgát.
 Luke hirtelen a földön találja magát, de nem üti meg
magát, mert egy halom páfrányra esik. Felnéz az
ikerhúgára, aki vigyorogva fürkészi őt, noha az arcán a
szomorúság és a lemondás nyomai is jelen vannak…
– Leia elmondta nekem, hogy amikor a Jedi útja végére
ért, előre megérezte a fia halálát – mondta Luke.
– Ó… – Rey sóhajtott egyet. Hát ez volt az! Ez volt az, amit
Leia nem mondott el neki.
– Átadta nekem a fénykardját – folytatta Luke –, és azt
mondta, hogy egy napon egy olyan valaki fogja magához
venni, aki befejezi helyette az utazását.
Rey hitetlenkedve bámulta a fegyvert. Leia azt akarta,
hogy az övé legyen?
– Immár ezer nemzedék él benned – mondta a mester. –
De ez a te harcod. Mindkét kardot vidd magaddal az
Exegolra!
Rey elkomorodva csóválgatta a fejét. Azzal, hogy
megpróbált helyesen cselekedni, mindent tönkretett.
– Nem tudok eljutni arra a bolygóra – válaszolta rekedtes
hangon. – Nincs nálam az útkereső. Megsemmisítettem Ren
vadászgépét.
A Jedi mester azonban szeretettel és barátságosan nézett
rá, és szelíden azt felelte:
– Mindened megvan, amire csak szükséged lehet.
***
Luke utasítására Rey ledőlt a kunyhóban, és lehunyta a
szemét. Túl sokat adott át az életerejéből Rennek, és
pihennie kellett, máskülönben hamarosan összeroskadt
volna. Luke nem erőltette a dolgot, nem várta el tőle, hogy
elrepüljön az Exegolra, csupán magára hagyta, hogy
gondolkodhasson. Leia is pontosan ezt tette volna.
Leia is ezt tette volna – gondolta Rey, majd a hátára
fordult, és sóhajtott egyet. Hónapok óta ezt kérdezgette
magától: mit tenne most Leia? Ezúttal azonnal tudta a
választ: elhagyná az Ahch-Tót, és ismét harcba szállna. Sőt,
valószínűleg nem is jött volna ide. Annak ellenére, hogy ő is
egy leírhatatlanul gonosz teremtmény leszármazottja volt.
És annak idején Luke, amikor válaszúthoz érkezett, úgy
döntött, hogy szembenéz a félelmeivel. Ezek után ő hogyan
is tehetné meg, hogy nem vállalja a megmérettetést?
Rey pár percig még forgolódott, míg végül belátta, hogy
ebből már nem lesz alvás. Felkelt, kilépett a kunyhóból, és
körülnézett. Nyirkos, ködös reggel köszöntött a szigetre.
Körös-körül felhők lebegtek az égbolton, míg odalent – apály
volt éppen – tisztán látszottak a sziklás partot övező,
hínárral és kagylókkal lepett zátonyok.
Az egyik lanai gondnok azonnal felugrott egy kőpadról, és
rosszallón meredt Reyre, majd halkan morgolódva besietett
a kunyhóba, kétségkívül azért, hogy kitakarítson és rendet
rakjon. Lehet, hogy egész éjszaka az ajtó előtt üldögélt? Rey
gyanította, hogy a gondnokok nem fognak várni, amíg ő
távozik, ahogyan az előző alkalommal sem tették.
A TIE-vadászból mostanra füstölgő, kiégett roncs maradt.
Néhány porg toporgott körülötte, alighanem azért, hogy
amennyire lehet, kiélvezze a maradványokból áradó
meleget.
Rey érezte, hogy valami őt szólítja, és elindult előre. Az
éjszaka folyamán a roncs sokat hűlt, így nyugodtan
megközelíthette. Az ösztöneit követve benyúlt a
pilótafülkébe, és félretolt egy kisebb halom elégett
foszlányt.
Egy útkereső volt a padlón, tökéletesen ép állapotban.
Vader útkeresője.
– Kettő készült… – suttogta Rey.
A szigeten állandóan hallani lehetett a tenger hangját, de
ahhoz a dübörgéshez képest, amit a Kef Biten
megtapasztalt, ez csupán szelíd, békés zúgás volt, amibe
porgok és sirályok rikoltozása vegyült. Így hát, amikor
történt valami, könnyen észre lehetett venni.
Rey meghallotta, hogy a háta mögött a víz mind
erősebben fortyog, és hideg pára söpört végig a tarkóján.
Megfordult, és a sziklaperemen áthajolva lenézett a mélybe.
Odalent az öböl vize egy ponton jól láthatóan
bugyborékolt és örvénylett. És egy X-szárnyú emelkedett ki
belőle… Először a stabilizátorok végébe épített lézerágyúk
csöve bukkant fel, aztán a hajtóművek, a pilótafülke és az
orrkúp. Hamarosan az egész hajótest láthatóvá vált, és
ekkor a vadászgép lassan a part felé sodródott, végül
leereszkedett egy kisebbfajta tisztásra.
Rey részben döbbenten, részben elragadtatással bámulta,
majd meglátott egy, a gép közelében álló alakot. Skywalker
mester állt ott, a szemét lehunyva, a jobb kezét maga elé
nyújtva.
Aztán kinyitotta a szemét, meglátta Reyt, és
rámosolygott.
Rey pedig, akármilyen rosszul érezte is magát,
visszamosolygott a mesterre. Most már igazat adott Luke-
nak. Mindene megvolt, amire csak szüksége lehetett.
 Tizenötödik fejezet
D-O egy konzolra kötve állt, tőle nem messze Finn, Poe és
Rose figyelték a képernyőket, és izgatottan várták az
információt. A droid kérdezett valamit, amire BB–8
megnyugtató sípolással felelt – arról biztosította a nála is
kisebb gépezetet, hogy minden rendben van, ez az ő nagy
küldetése.
Finn azon kapta magát, hogy türelmetlenül toporog.
Néhány lépéssel odébb C–3PO ácsorgott, akit adatkábel
kötött össze R2-D2-vel.
– R2, hallottad ezt? – kérdezte C–3PO. – Elkísérem Rey
gazdát egy küldetésre!
R2-D2 csalódottan füttyögött, mire a protokolldroid
ráförmedt:
– Hogy érted azt, hogy ez már megtörtént?
– Ez az! – kurjantott hirtelen Poe, és a konzolra mutatott.
Valóságos információáradat zúdult át a képernyőn:
diagramok, térképek, navigációs kódok, légköri adatok,
eszközök és fegyverek elhelyezésének adatai…
Finn összenézett Poe-val, és látta rajta, hogy ő is izgatott.
– Itt van minden, amire szükséged lehet egy, az Exegolon
végrehajtott légi támadáshoz – állapította meg elégedetten.
– Csak az nincs, hogyan jutunk el oda – felelte csalódottan
Poe. – Látod ezeket az atmoszféra-adatokat?
– Örült zűrzavar az egész – dörmögte bólogatva Finn.
– Nézd azokat az egymást átfedő mágneses mezőket!
– Gravitációs kutak, napszél-viharok? – sorolta
hitetlenkedve Rose.
Ennek hallatán Finnt elfogta az aggodalom. Ha a legjobb
technikusuk úgy gondolta, hogy az Exegol légköre
áthatolhatatlan akadály lesz, akkor a küldetés már azelőtt
kudarcra ítéltetett, hogy elkezdődött volna.
 – A flottájuk hogyan fog felszállni ebben? – dünnyögte Poe.
Ami felvetette a következő kérdést: az ellenállók hogyan
fognak leszállni abban a légkörben? Hogyan fognak
harcolni? Léteznie kellett megoldásnak…
– Szörnyen sajnálom – jelentette ki ebben a pillanatban C–
3PO –, de ragaszkodik hozzá!
Az arany színű droid a csoport felé tartott, és mindkét
karjával hevesen gesztikulálva folytatta:
– Attól tartok, R2 memóriája összeakadt a logikai
receptoraival!
Finn örült, hogy visszatért az igazi C–3PO, de ez a perc
aligha felelt meg…
– Azt mondja, adást vesz Luke gazdától! – közölte a
protokolldroid.
R2 gyakorlatilag dalolt, mialatt bedugta az adatkarját a
konzol egyik aljzatába. A képernyőn egy valós téri radarkép
jelent meg. Egy X-szárnyú jelképe világított rajta, amely
felett az „Úton” felirat villogott.
Poe az azonosító alapján előkereste a nyilvántartásból a
gép adatait, és megszólalt:
– Egy régi gép… AA–589… – tett egy lépést hátra, majd
Finn felé fordult, és meglepetten hozzátette: – Ez tényleg
Luke Skywalker vadászgépe!
Finn csak tátogni tudott, beszélni nem.
– Útvonal-jelző adatokat továbbít – közölte C–3PO. – Az
Ismeretlen Régiók felé tart!
Finnt erős érzések rohanták meg – megkönnyebbülés,
öröm és remény.
– Ez Rey! – jelentette ki teljes bizonyossággal. – Az
Exegolra megy. – Vállon ragadta Poe-t, és hozzátette: –
Megmutatja nekünk, hogyan juthatunk el oda!
Poe elgondolkodott néhány másodpercre, majd
határozottan kijelentette:
– Akkor együtt megyünk oda!
***
 Pilóták és a kiszolgáló személyzet tagjai, szerelők és
technikusok siettek a Tantive IV felé. Poe eligazításra hívott
mindenkit, Rose pedig sebtében berakott egy holovetítőt a
blokádtörő hasa alá. A ládákra állított berendezés felett a
kép villogott és néha eltűnt, de a célnak így is megfelelt.
Finn vállalta, hogy ismerteti a helyzetet, Poe pedig örömmel
átengedte neki ezt a feladatot. Azt már megtanulta, hogy
sokkal könnyebb a dolga, ha megosztja másokkal a vezetés
terheit.
– Amíg a csillagrombolók az Exegolon vannak,
lecsaphatunk rájuk – mondta Finn, közben látta, hogy
Csubakka és Lando is megjelennek a helyszínen, a hátuk
mögött néhány droiddal.
– De hogyan? – kérdezte Tyce, aki a felesége, D’Acy
parancsnok mellett állt. Ők rendszerint nem szokták
nyilvánosan megmutatni az egymás iránti érzelmeiket, de
Poe egyértelműen látta, hogy mindketten bátorságot
merítenek a másik közelségéből.
– Az atmoszférában nem aktiválhatják a pajzsaikat –
magyarázott Rose. – Csak miután elhagyták.
– Ami az Exegolon nem egyszerű – tette hozzá Poe. – Az
ilyen méretű egységeknek segítség kell a felszálláshoz; a
navigációjuk azt sem tudja megállapítani, hogy merre van a
felfelé vezető út.
– Akkor hogyan szállnak fel? – kérdezte Tyce.
– Egy jel vezeti őket, ami egy navigációs toronyból
érkezik. Egy ilyenből – felelte Poe, és átváltotta a vetítőt egy
másik képre: lapos, felszínből kimeredő, obeliszkre
emlékeztető tornyot ábrázolt, amelynek tetején az antennák
úgy terültek szét, mint a virágszirmok.
– Csakhogy ezúttal nem lesz jel – jelentette ki Finn. –
Ugyanis a légi csapatunk megkeresi a tornyot, és a felszíni
csapatunk felrobbantja.
– Felszíni csapat? – ismételte Vanik, aki egy A-szárnyú
pilótája volt, és személyesen Poe vette be a csapatba.
 – Van egy jó elgondolásom – felelte Finn, Poe pedig
bólogatott. Ő maga is úgy számította, hogy Finn terve
beválhat, bár kissé szokatlannak tűnt. Az bizonyos volt,
hogy alaposan meglepik vele az ellenséget.
– Amint a torony megsemmisült, a flotta a légkörben
ragad – mondta ekkor Poe. – De csak néhány percre! Addig
viszont nem lesz pajzsuk, és nem szállhatnak fel. És
Rosénak van egy terve erre a helyzetre. Rose…?
– A csapatom elemezte a Sith csillagrombolókat –
jelentette be Rose. – Ahhoz, hogy megsemmisítsenek egy
bolygót azokkal a hatalmas ágyúikkal, rettenetesen nagy
teljesítményű energiaforrásra van szükségük.
– A löveg nyilván a főreaktorból kap energiát – vélekedett
Vanik.
– Így van – erősítette meg Rose. – Azt gondoljuk, hogy ha
szétlőjük az ágyút, azzal elintézzük az egész hajót.
– Ez a mi lehetőségünk! – fűzte hozzá Lando. Mostanra
levetette az aki-akik között viselt öltözetét, és jelenleg élénk
színű ruhát, illetve térdig érő köpenyt viselt. Poe-nak
kimondottan tetszett az a köpeny, és megjegyezte
magának, hogy miután véget ér a háború, feltétlenül meg
kell kérdeznie Landótól, hogy hol vette.
– Akár vannak pajzsaik, akár nincsenek – mondta Wexley
–, a csillagrombolók nem egyszerű céltárgyak. Az
egyszemélyes vadászgépeknek semmiképpen.
– Szúnyogok leszünk hozzájuk képest – tett hozzá
bólogatva Connix.
Mindenki tudta, hogy sok igazság van abban, amit ők
ketten mondtak.
Ekkor Beaumont kissé előredőlt, és megszólalt:
– Ahhoz, hogy igazán kárt tegyünk bennük, szükségünk
lesz pár Holdo-manőverre.
Mielőtt Poe kijelenthette volna, hogy senki sem áldozhatja
fel magát, már csak azért sem, mert nagyon kevesen
vannak, Finn megelőzte:
 – Ugyan már, arra semmi szükség! Vadászgépek és
teherhajók is kilőhetik azokat az ágyúkat, ha elegen leszünk.
Mivé lett a galaxis – csodálkozott magában Poe –, ha már
a teherhajók is harci egységeknek számítanak? Bár úgy
érezte, hogy ez sem számít. Most, hogy Leia elhunyt, a
flotta felkészítése az ő feladata lett. És meg akart tenni
mindent, amit lehet, hogy a gépek harcképes állapotba
kerüljenek.
– De nem vagyunk elegen! – tiltakozott Nien Nunb a maga
sullusti anyanyelvén.
Poe bólogatott, és azt mondta:
– Itt jön a képbe Lando és Csubakka. Elrepülnek a
Falconnal a Magrendszerekbe. És segítséget kérnek
mindenkitől, aki meghallgatja őket.
Leia irányítása alatt Poe hónapok óta dolgozott azon, hogy
előkészítse a terepet. Számos helyen talált szövetségesekre.
És tudta, ha valaki rá tudja venni őket, hogy most
segítsenek, az Lando Calrissian, Organa tábornok barátja, az
egykori felkelés hőse.
– Vannak barátaink odakint – folytatta fennhangon. –
Eljönnek, ha tudják, hogy van remény! – Szinte mindenki
elkezdett tiltakozni; valamennyien jól emlékeztek még arra,
hogy mi történt a Craiten. Poe ezalatt Zorii szavaira gondolt,
és ismét megszólalt: – El fognak jönni! Az Első Rend azzal
nyer, hogy elhiteti velünk, hogy egyedül vagyunk! De nem
vagyunk egyedül! A jók harcolni fognak, ha az élükre állunk,
és vezetjük őket!
– Leia sosem adta fel – tette hozzá Finn. – És mi sem
fogjuk! Megmutatjuk nekik, hogy nem félünk!
– Azt, amiért anyáink és apáink harcoltak – mondta Poe a
szüleire, Shara Beyre és Kes Dameronra gondolva, akik oly
sok mindent feláldozva küzdöttek a Felkelők Szövetségéért
–, nem hagyhatjuk elpusztulni! Ma semmiképpen! Ma
megvetjük a lábunkat, és kiállunk a szabadságért!
Harcolunk a galaxisért és Leiáért! Mindenkiért, akit
elvesztettünk!
 – Rengeteg mindent vettek el tőlünk – fűzte hozzá Finn. –
Most vegyük el tőlük a végső győzelmet!
Az ellenállók sorban bólogatni kezdtek. Rose elragadtatva
nézte Poe-t és Finnt, és fennhangon, mély átérzéssel azt
mondta:
– Az Erő legyen velünk!
– Az Erő legyen velünk! – ismételte Connix.
Pár pillanat múlva egész kórus zúgott:
– Az Erő legyen velünk!
Lando Calrissian meghatottan figyelte a csatára készülődő
ellenállókat. Kellemes, vagy inkább édes-bús emlékek
idéződtek fel benne egy-egy mozzanat láttán. A kiszolgáló
személyzet tagjai üzemanyag-tömlőkkel rohangáltak a
gépek között. A szerelők droidokat emeltek a gépekbe. A
kommunikációs tisztek műszereket hangoltak, és
hullámhosszokat próbáltak ki. D’Acy parancsnok Tyce-szal
csókolózott. Snap Wexley – Wedge nevelt fia – öleléssel
búcsúzott Karétól, a feleségétől.
Lando mérhetetlenül örült annak, hogy megint
megtörténik. Igen, ismét óriási túlerővel kellett
szembenézniük, viszont megint talált egy ügyet, amiért kész
volt feláldozni az életét – bár ezen saját maga is
meglepődött.
Csubakka kiordított neki, hogy a Millennium Falcon
indulásra kész, és ekkor rájött, azért nézi az előkészületeket,
hogy húzza az időt, és amennyire lehet, elodázza azt, ami
elkerülhetetlen. Mert azt jól tudta, hogy ha belép a Falconba,
az fájni fog…
Lando vett egy mély lélegzetet, összefogta magán a
köpenyét, és felballagott a rámpán.
Elérte az ívben kanyarodó folyosót. A talpa alatt rejtőztek
a szenzorokat megzavaró ötvözettel kibélelt, titkos
rekeszek. Sok mindent csempészett bennük valaha –
ékköveket, fegyvereket, birodalmi személyi azonosítókat, de
még saját magát is. És az ő Han barátja még ennél is
többet.
 Tőle jobbra volt a pilótafülke és a közös kabin, balra a
raktér. Imádta a rakteret. Néha legális árut is szállított, bár
gyakran csak azért, hogy álcázza vele a sokkal értékesebb,
de kevésbé törvényes dolgokat. Az is sokszor megesett,
hogy a raktér üres maradt. Vagy legalábbis nem telt meg
teljesen. És néha őrült jó bulikat rendezett benne.
Lando jobbra fordult, és lassú léptekkel tartott a közös
kabin felé. Csubakka alighanem megértette, hogy szüksége
van egy kis időre, mert csak kézmozdulatokkal jelezte neki,
hogy a pilótafülkében várja.
– Kösz, Csubi… – dörmögte Lando.
A holosakk-asztal és a félköríves pad ugyanúgy nézett ki,
mint annak idején, bár az ülés tömése kitüremkedett az
egyik varrásnál.
Lando elmosolyodott. Han és Csubakka sosem
foglalkoztak az ilyen jelentéktelen dolgokkal. De abban a
korban, amikor a Falcon még az övé volt, azonnal
helyrehozta volna az ülést. A pad mögött volt a vendégfülke,
ahol gyakran aludt az Új Köztársaság idején, és most,
amikor megpillantotta, erős fájdalom hasított a szívébe.
Leiának mindig sikerült kerítenie a számára egy fontos
küldetést, míg végül azon kapta magát, hogy nem-hivatalos
másodtiszt lett a hajón, ami valaha az övé volt.
És ekkor mélyen átérezte, hogy Han és Leia mennyire
hiányoznak neki. Amikor még a Pasaanán élt, az aki-akik
között, valahogy meg tudott birkózni a bánattal, mert tudta,
hogy a barátai ott vannak valahol a távolban, és élnek. De
most, hogy meghaltak…
Elhaladt a konyha előtt, és a kapitányi kabin felé tartott.
Amikor a Falcon az övé volt, négy fő alhatott kényelmesen a
fedélzeten: ketten a vendégfülkében, ketten a kapitányi
kabinban. Aztán az a csaló Han Solo elnyerte tőle a hajót
egy végzetes szabakk-játszmában, és az első dolga az volt,
hogy átalakította a köpenytárolót, mert így teremtette meg
a másodpilóta fülkéjét Csubakkának, illetve egy titkos
rekeszt is.
 Lando régebben dühöngött emiatt. Most már csak
butaságnak érezte.
Bekukkantott a kapitányi kabinba. A Falconnal több
személyzet repült az utóbbi hónapok során. És neki fogalma
sem volt, hogy ki aludt itt, ha egyáltalán használta valaki
ezt a helyiséget. A kabinban tripla priccset talált, mert Han
igyekezett minél több főnek helyet csinálni. Egy ideig
alighanem elvitte a családját egy-két körre.
Lando megértette ezt. Mindent megadott volna azért, ha a
kislánya mellette lett volna, mialatt a Lady Luckkal
röpködött a galaxisban. De ez a csoda nem adatott meg
sem neki, sem a lányának.
Tett egy lépést Csubakka kabinja felé, hogy azt is
szemügyre vegye, de nyomban elbizonytalanodott. A vuki a
pilótafülkében várta őt, és csak nem haragudott volna meg
azért, mert egy régi barát benéz a hálókamrájába? Ami
valaha a régi barát köpenytárolója volt…
Lando megnyomta azt a szegecset, ami valójában gomb
volt, és a falpanel félresiklott. Azonnal megcsapta az orrát a
vuki bundájának szaga. Nem volt kellemetlen, ha valaki
egyszer hozzászokott, de azért kissé meglepődött. A rekesz
kicsi volt, a falában szellőzőrács sötétlett. Han alighanem az
élő árut rejtette el benne. Az egykori köpenytárolónak
nyoma sem maradt.
A rövidebbik falra szerelt apró fémpolcon kopott
holokorong hevert. Lando nem nyúlt felé, úgy érezte, semmi
köze hozzá. Valószínűleg a vuki szülőbolygójáról, a
Kashyyykról származó emléket őrzött. Csubakka több mint
kétszáz éves volt már, nyilván rengeteg családtagja és
barátja akadt, akikről Lando semmit sem tudott.
Elindult a kijárat felé, de megállt. Nem tudott ellenállni a
kísértésnek. És hát világ életében gazfickó volt…
Odanyúlt, és megnyomta a korong egyik gombját. A
készülék felett megjelenő kékes árnyalatú kép Csubakkát
ábrázolta. Egy apró ember gyermeket tartott a karjában.
Lando közelebb hajolt, és rájött, hogy a gyermek nem más,
mint Ben Solo. A sötét hajú, kövérkés kezű apróság lelkesen
rúgkapált, Csubakka szőrét ráncigálta, és boldogan
visítozott. Csubakka nem tett mást, csak tartotta és ölelte a
kicsit, és már-már dorombolásra hasonlító hangot hallatott.
Lando nem bírta tovább nézni, és kikapcsolta a vetítőt. Az
Első Rend annyi mindentől fosztotta meg őket.
Valamennyiüket.
És az ő számára most eljött az idő, hogy visszavágjon.
Kiment a folyosóra, és gondolatban végiggondolta a tervet.
A rendelkezésükre álló rövid idő alatt nem beszélhetett
egyenként a szövetségeseikkel. Ezért Beaumont és Connix
megtervezett egy útvonalat, amelyet követve kikerülhették
az Első Rend zavaróállomásait, és a stratégiai pontokon
leadhatták az üzenetet. Lando néhány kulcsfigurával –
például a mon calamari nagykövettel – közvetlen
kapcsolatot akart teremteni, hogy bevethesse a híres
Calrissian-vonzerőt, de az elsődleges terv úgy szólt, hogy
ugranak, leadják az üzenet, ugranak, leadják az üzenetet, és
addig ismételgetik ezt, amíg elfogy az idő.
Végül átbújt az átjáró felső modulja alatt, és belépett a
pilótafülkébe. Csubakka halk mordulással üdvözölte, és
Lando rászánt egy értékes másodpercet, hogy szemügyre
vegye a barátját. Leia az utolsó pillanatig reménykedett
Benben. És mint kiderült, Csubakka ugyanígy érzett.
Lando letelepedett a pilótaülésre.
Csubakka hangosan hördült egyet.
– Jól mondod, Csubi – válaszolta Lando, és megfontoltan
bólogatott. – Még egyszer, utoljára…
***
Az X-szárnyú már majdnem indulásra készen állt. Poe a
gép mellett állva nézte végig, hogy egy daru beleereszti R2-
D2-t a törzsbe süllyesztett foglalatba. Máris hiányzott neki
BB–8, de a kis fickó más küldetést kapott. Emellett R2-D2
sokkal több órát repült X-szárnyúval, mint bármelyik másik
droid a támaszponton, és ő, illetve Poe jó csapatot alkottak.
 – Nem tudom, hogy visszatért-e már droid az Ismeretlen
Régiókból – mondta panaszos hangon C–3PO –, de te nem
vagy hétköznapi droid, az biztos.
Poe épp készült felmászni a pilótafülkébe, amikor
meglátta, hogy Finn a csapatszállító felé siet. Futni kezdett
felé, és amikor Finn megpillantotta őt, nyomban
megtorpant, aztán barátságosan vállon veregették egymást.
Poe nem tudta biztosan, hogy melyikük tette az első
mozdulatot, de hirtelen úgy ölelték egymást, mint a
testvérek.
Hamarosan léptek egyet hátra, és Poe mélységesen
átérezte, hogy hiányzik valaki a társaságból.
– Vajon mi várja Reyt odakint? – vetette fel gondterhelten.
Finn elkomorodott, de határozottan felelt, mint aki teljesen
biztos a dolgában:
– Találkozni fogunk vele. De… tudod…
– Sok mindent tudok.
– Te most már tábornok vagy, sőt: vezénylő tábornok…
biztos, hogy vadászgéppel kell repülnöd?
Poe vett egy mély lélegzetet. Számított erre, csak nem
tudta, hogy ki lesz az első, aki felveti. És örült annak, hogy
Finn lett az.
– Elég jó pilóta vagyok – emlékeztette a barátját.
– Elég jó – dörmögte Finn a vállát vonogatva.
– Ahhoz, hogy legyen esélyünk az Exegolon – folytatta Poe
–, szükségünk van minden elég jó pilótára a
vadászgépeinkben. Ezt a döntést hoztam vezénylő
tábornokként. De ezt majd a csata után beszéljük meg.
– Rendben – válaszolta Finn, és színlelt ingerültséggel
nézett a barátjára.
Még egyszer megszorították egymás vállát, aztán
mindketten elsiettek, ki-ki a saját hajója felé.
Poe menet közben elhaladt C–3PO mellett. Ha jobban
belegondolt, az arany színű protokolldroid nem is volt
annyira elviselhetetlen. Néha órák, sőt egy egész nap is
eltelt anélkül, hogy idegesítőnek találta volna. És most őt is
vállon veregette – maga is meglepődött, de most valahogy
még C–3PO-t is a testvérének érezte.
Aztán megmarkolta a létra egyik rúdját. A karja még
mindig fájt ott, ahol a sugárnyaláb megégette. Csakhogy én
Poe Dameron vagyok – gondolta büszkén. – Ász pilóta, az
Ellenállás vezénylő tábornoka, és mindent el tudok vezetni,
akár fél kézzel is.
Poe még egyszer végigjáratta a tekintetét a
támaszponton, majd felmászott a létrán, és beült a fülkébe.
***
Pryde főtábornok a kezét a háta mögött összekulcsolva
állt a híd elülső ablakánál. Gond nélkül átjutottak a vörös
űrön, és beléptek a megszokott hipertérbe. Fényörvények
ragyogtak odakint, és villódzó fénnyel világították meg a
tökéletesen rendezett parancsnoki hidat, valamint a
szolgálatos tisztek arcát.
Pryde szerette a hajóját. A Steadfast hivatalosan Kylo Ren
Legfőbb Vezér mozgó parancsnoki központjaként szolgált,
de Rennek fogalma sem volt arról, hogy Pryde mennyire
szereti. Ahogyan fogalma sem volt a Pryde által teremtett
módosításokról, és arról sem, hogy milyen különleges ez az
óriási hajó.
Griss tábornok a parancsnok elé lépett, és jelentette:
– Elértük az Ismeretlen Régiókat, uram!
Egy egyszerű tényközlés… Régebben Hux dolga volt
tájékoztatást nyújtani ezekről a dolgokról, de ő sosem tudta
megállni, hogy ne tegyen hozzá valamit, amivel hízelegni
akart. „Óhajtja, hogy előkészíttessem a személyi kompját?”
„Értesítsem a felszíni egységet, hogy készüljenek fel az ön
fogadására?” „Hozhatok önnek egy kellemesen meleg italt?”
Pryde komor mosolyra húzta a száját. Mérhetetlenül örült
annak, hogy kapott egy okot, ami alapján teljes joggal
kivégezhette azt a nyavalyás patkányt.
A hajó kitört a hipertérből. Az Exegol örökös felhőtakaróba
burkolózva, sötéten lebegett előtte.
 Pryde érezte, hogy remegni kezd a keze, ezért még
szorosabban fonta össze az ujjait. Egy életen át végzett
kemény munka árán jutott el ide. Vett egy mély lélegzetet,
és ünnepélyes hanghordozással kijelentette:
– Hamarosan világok borulnak tűzbe. És a mi nagyurunk
ismét felemelkedik!
***
Az X-szárnyú kitört a hipertérből, és Rey végre meglátta
az Exegolt. A felszín egybefüggő felhőtakaró alatt rejtőzött,
amit villámok fénye világított meg egy-egy pillanatra. A
szenzorok halk sípolással tudatták, hogy a hajó egy bolygó
légköre felé közeledik.
Rey nem törődött a figyelmeztetéssel. Meredek szögben
ereszkedett, és örült, hogy Skywalker mester X-szárnyúját
vezeti. Régi gép volt, gyors gondolkodás és még gyorsabb
kéz kellett a vezetéséhez. Az egyik vezérsík Luke
kunyhójának ajtajával volt megfoltozva, a pajzsvezérlés
egyes moduljai a TIE-vadász roncsából származtak, és
számtalan vezetéket kellett kicserélni. De a hajó így is első
osztályú vadászgép volt, és rázkódás nélkül száguldott bele
a bolygó légkörébe.
Rey rövid idő alatt átvágott a felhőzeten, és amikor kiért
belőle, felhördült döbbenetében. Közvetlenül előtte lebegett
a Sith flotta, és még hatalmasabb volt, mint amilyennek a
látomásban látta. A hajók egy régebbi, még a Galaktikus
Birodalom idején tervezett modell alapján készültek, de
sokkal nagyobbak voltak annál. A rengeteg turbólézernek és
más lövegnek köszönhetően sokkal durvább tűzerőt
képviseltek, mint amekkorára az ellenállók számítottak.
Az X-szárnyú hirtelen táncolni kezdett. Rey azonnal rájött,
hogy belerepült egy gravitációs kútba. Gyorsan egyenesbe
hozta a hajót, majd jóval a Sith flotta alatt cirkált, hogy
felmérje a terepet. Az Exegol szörnyűséges bolygó volt,
viszont a légköri anomáliák megzavarták a csillagrombolók
szenzorait, így azok nem fedezhették fel az ő apró
vadászgépét.
Néhány másodperccel később már a felszínen állt. A
levegő forró volt, a talaj összevissza repedezett és
töredezett az örökös szárazságtól. Rey magasba szökő,
sötét épületet látott maga előtt, és egy röpke pillanatra
fontolóra vette, hogy enged a félelmeinek, és elmenekül. Az
építményből olyan tömény gonoszság sugárzott, hogy
pontosan tudta, kit talál benne. Ennél is riasztóbb volt a
tény, hogy ismerősnek érezte azt a tudatot. Mintha
valamilyen formában mindig is figyelte volna őt, egész
életében.
A Jedik sorsa az, hogy szembenézzenek a félelmeikkel –
idézte fel magában Skywalker mester szavait, és elindult az
épület felé.
Hamarosan beért a roppant tömb alá, ami minden látszat
szerint a levegőben lebegett. Elővette és aktiválta Luke
kardját, hogy azzal világítson magának. Röviddel ezután
meghökkent, amikor a felszín egy darabja megmozdult
alatta, és ereszkedni kezdett. Gyorsan körülnézett, és
figyelmesen hallgatózott, de nem tapasztalt közvetlen
veszélyre utaló jeleket.
Halk zúgást hallott, de túl távolról érkezett ahhoz, hogy
azonosítsa a forrását.
A korong végül megállapodott, és Rey lelépett róla. Maga
elé emelte a fegyverét, és a kék fény hatalmas kőarcokon
táncolt. A megérzései azt súgták, hogy a szobrok a régi idők
Sith nagyurainak állítanak emléket. A gonoszságnak ez a
csomópontja nyilván több száz, vagy több ezer éve létezett;
minden zugából sötét titkok hangulata áradt.
Rey hirtelen rájött, hogy nincs egyedül. Alakok mozogtak
az árnyékokban, de nem érzékelt veszélyt felőlük, így
tovább ment. Kicsivel odébb különös laboratóriumi
felszerelés – monitorok, vezetékek, műszerek, üres tartályok
– mellett haladt el.
 A bolygó felszínéhez hasonlóan a padló tele volt
repedésekkel, és az energiapenge fénye mélyre lehatolt, bár
hogy pontosan meddig, azt Rey nem tudta megállapítani.
Odaért egy keskeny kőfolyosó bejáratához, és valami
ellenállhatatlan erővel vonzotta a tekintetét. És
megborzongott, mert amikor egyenesen előre nézett, a
látomásában látott trónt pillantotta meg – egy terebélyes
széket, amiből hatalmas tövisek íveltek fel. A Sith trón állt
ott.
Rey elindult felé, és mind hangosabbnak hallotta az imént
már megtapasztalt zúgást.
A folyosó egy gigászi csarnokba torkollott, amiben
köpenyes alakok hemzsegtek. Több ezren voltak. Az arcukat
nem lehetett látni, mert valamennyien csuklyát viseltek a
fejükön, így az ábrázatukra fekete árnyék vetült. A
megérzései alapján Rey gyanította, hogy ezek az alakok
szolgák vagy tanítványok, akik a Sithek visszatérését várják.
Mialatt tovább közeledett a trónemelvény felé, a morajlás
egyre erősödött, és kórusban zengett, hódolattal teli
üdvözlésnek érződött.
– Régóta várom már ezt a percet! – mondta ekkor valaki
mély, zengő hangon. Lassan beszélt, mintha övé lett volna a
galaxis minden ideje.
Rey abba az irányba fordult, ahonnan a hangot hallotta.
Egy különös gépezetről függő, köpenyt viselő alak
bontakozott ki előtte a sötétségből. Még erősebb fogást vett
a kardján, amikor meglátta az arcot. Egy szörnyeteg arca
fehérlett előtte – a mélyen ülő szempár vörösben úszott, a
bőr petyhüdten lógott a csontokról, és gennyedző fekélyek
borították. Az alak egyik keze félig elrothadt már.
Ez volt az ő nagyapja… a szelleme csapdába esett egy
mesterséges testben, ami nem tudta magába zárni azt a
pusztító hatalmát.
– Az unokám végre hazatért! – jelentette ki diadalittasan a
császár.
 Gonoszság sugárzott belőle, de Rey akarata ellenére
közelebb lépett hozzá, és nem tudta levenni róla a szemét.
– Sosem akartam, hogy meghalj! – folytatta a rémálomba
illő alak. – Azt akartam, hogy itt legyél… Palpatine
császárnő!
Rey emlékeztette magát, hogy sosem vágyott erre a
szerepre, még ha közben lépett is egyet előre.
– A trón a tiéd lesz – ígérte az uralkodó. – A származásod
feljogosít rá. Az én vérem folyik az ereidben!
Ekkor újabb alakok jöttek elő a sötét területekről. Snoke
testőreihez hasonlóan vörös páncélt viseltek, és Reynek az
az érzése támadt, hogy ezek még azoknál is félelmetesebb
ellenfelek.
Rákényszerítette magát, hogy elhátráljon a császártól, és
amikor megszólalt, sikerült nyugodtan beszélnie:
– Nem azért jöttem, hogy a Sithek élére álljak. Hanem
azért, hogy elpusztítsam őket!
– Jediként… – jegyezte meg Palpatine, és a hangjából
végtelen megvetés áradt.
– Igen.
– Nem… – válaszolta a császár, és kegyetlen mosolyra
húzta a száját. – A gyűlöleted vezetett ide. A haragod. Meg
akarsz ölni. És én is ezt akarom. Végezz velem, és a
szellemem beléd költözik! Ahogyan a bennem élő összes
Sithé is. Császárnő leszel. Egyek leszünk!
***
Az X-szárnyú kitört a hiperűrből, és Poe végre
megpillantotta az Exegolt.
Az első gondolata az volt: micsoda trágyahalom! Ennél
rondább és ijesztőbb valamit talán még sosem látott, és egy
másodpercre elgondolkodott azon, hogy ez a bolygó mindig
is ilyen volt-e, vagy pedig az óriási flotta megépítése során
pusztították el.
Pár pillanat leforgása alatt a kötelék többi gépe is
megjelent körülötte: a Tantive IV, Finn csapatszállítója, és
néhány vadászgép.
– Legyetek üdvözölve az Exegolnál! – dörmögte Poe
gunyoros hangon.
Hamarosan belemerültek a felhőtakaróba, és kis híján
belerohantak a Sith flottába. Többen felhördültek, amikor a
megrázó látvány a szemük elé tárult. Mindenütt ék alakú,
hatalmas fémtestek lebegtek, ameddig a szem ellátott.
– Jóságos tengerek! – szólalt meg Ackbar. – Ezt nézzétek!
– Közelebb manőverezett az Y-szárnyújával Poe-hoz, azzal
az elhatározással, hogy bármi áron életben tartsa az új
parancsnokot.
– Nyoma sincs a Falconnak és a szövetségeseknek –
jelentette Tyce, aki szintén Y-szárnyúval repült.
– Egyelőre keressük meg a navigációs tornyot! –
rendelkezett Poe. – Mire elintézzük, itt lesz az erősítés! –
tette hozzá, majd így fohászkodott magában: add, hogy
ideérjenek, mire elintézzük!
***
Chesille Sabrond kapitány a Derriphan hídjának elülső
ablaksorán át nézte a Sith Flottát.
Az ő hajója kissé feljebb helyezkedett el a többihez
képest, mivel egyszer már elhagyta a bolygót. És ennek
nyomán Pryde főtábornok megbízta azzal, hogy kövesse
figyelemmel a felszállást, és jelentsen minden
rendellenességet.
A flotta csodás látványt nyújtott. Sabrond biztosra vette,
hogy együttes erővel meg fogják hódítani a galaxist, és
hogy ő maga kulcsszerepet játszik majd ebben, míg végül
felér a csúcsra.
És tudta, hogy ehhez a jövőben is újra meg újra nagy
tetteket kell majd végrehajtania. Nem áltatta magát azzal,
hogy elég lesz, ha egy csillagromboló parancsnoka. Több
ezer hozzá hasonló szolgált a flottában, és el kellett érnie,
hogy Pryde főtábornok vagy az újjászületett császár
felfigyeljen rá.
 Valahogy érezte, hogy képes lesz erre. Valahogyan.
Hatalmas utat tett már meg, mire eljutott idáig, de még
csak most kezdte.
– Adás érkezik a flotta közös sávján – jelentette a
kommunikációs tiszt, és egy kapcsolót elfordítva aktiválta a
sávot.
A híd holovetítője felett Pryde főtábornok fényalakja jelent
meg.
– Minden egységnek: emelkedjenek indulási magasságba!
– parancsolta határozottan. Pryde az egész pályafutása alatt
odakint volt, a galaxisban, és ritkán lépett kapcsolatba az
Exegollal.
Sabrond eltűnődött azon, hogy milyen élete lehetett a
tábornoknak, és miféle csodákat láthatott. Remélte, hogy
lesz lehetősége megkérdezni tőle.
– Kapitány! – kiáltotta hirtelen az egyik felderítő. – Az
ellenállók gépe közeledik!
Chesille Sabrond elmosolyodott. Évek óta erre a pillanatra
készült.
– Pryde főtábornok! – mondta fennhangon, noha tudta,
hogy az elöljárója mit fog felelni.
– Használják a rövid hatótávolságú lövegeket! –
parancsolta Pryde. – Össztűz!
– Igenis, uram! – vágta rá Sabrond, és odaszólt a
személyzetének: – Készítsék elő az elhárító ágyúkat!
 Tizenhatodik fejezet
Pryde komoran, de nyugodtan figyelte a fentről közeledő
hajókat. Több érkezett, mint amennyit a Derriphan jelentett.
Az ellenállóknak sikerült összeszedniük egy kisebbfajta
flottát, ám akármilyen kicsi volt is, nem akarta elkövetni azt
a hibát, hogy lebecsüli az ellenséget. Ettől függetlenül, a
szemében ezek a hajók olyanok voltak, mint a vérszívó
rovarok – aprók, bosszantóak és nyughatatlanok mindaddig,
amíg össze nem zúzzák őket.
– Hogyan sikerült eljutniuk ide? – vetette fel Griss
admirális.
Pryde mormogott valamit, de közben magában elemezte a
helyzetet. Belátta, hogy a rövid hatótávolságú lövegek nem
képesek elbánni ezzel a szúnyograjjal, ezért gyorsan
meghozta a döntést, és odaszólt a kommunikációs tisztnek:
– Aktiválja a flotta közös sávját!
Az összeköttetés megteremtéséhez kellett néhány
másodperc. Az Exegol atmoszférája zavarta a
kommunikációt, de a szenzorokat még jobban. Ami azt
jelentette, hogy vizuális megerősítés kellett a veszély
elhárításához. És ez azt jelentette, hogy a vadászgépekre is
szükség lesz.
Pryde főtábornok kész volt megtenni mindent, amit kell,
és felhasználni az összes rendelkezésére álló eszközt annak
érdekében, hogy véget vessen az Ellenállás utolsó,
hiábavaló támadásának.
– Adásban van, tábornok úr! – jelentette a kommunikációs
tiszt.
Pryde köhécselt egyet, és fennhangon megszólalt:
– Figyelem, minden egységnek! Semmi sem
akadályozhatja meg, hogy a Végső Rend flottája felszálljon!
Indítsák a vadászgépeket! Minden fedélzeti fegyver
szabadon tüzelhet!
***
Poe éles kanyarba rántotta a gépét, amikor ezer és ezer
lézernyaláb villant fel előtte, és körülötte az ég úgy
kivilágosodott, mintha új nova ragyogott volna fel a
közelben. A tőle balra repülő vadászgépről leszakadtak a
héjazat darabjai, majd az egész hajó lángba borult, és
zuhanni kezdett.
Poe gyorsan körülnézett, és azzal szembesült, hogy több
egység megsemmisült ebben az első sortűzben, és mivel a
szenzorok szinte hasznavehetetlenek voltak, nem tudhatta,
hogy kik haltak meg. Vezetőként ezt az árat kellett
megfizetnie…
Ezenfelül nem adatott meg neki az a fényűzés sem, hogy
gyászolja az elvesztett társakat. Csak az számított, hogy
végrehajtsa a feladatot.
– Maradjatok a csillagrombolók magasságában! – kiabálta
a mikrofonba. – Akkor csak úgy lőhetnek ránk, ha egymást
is eltalálják!
Az utasítását követve a kötelék meredek zuhanórepülésbe
kezdett. A gépek jobbra-balra cikázva száguldottak a
csillagrombolók felé. Végül befordultak a hatalmas hajók
közötti folyosókba, amivel szinte arra biztatták a tüzéreket,
hogy rajta, lőjék csak őket.
– TIE-vadászok közelednek! – jelentette Snap Wexley, és
Poe örült, hogy hallja a kölyök hangját – így legalább róla
már tudta, hogy életben maradt.
A megkönnyebbülése rövid életűnek bizonyult. Több száz
Sith TIE-vadász száguldott feléjük, és csak pár pillanat
kellett nekik ahhoz, hogy lőtávolságon belülre érjenek.
***
Finn a távcsövén keresztül figyelte az eseményeket,
mialatt a pilóta a bolygó felszíne felé vezette a Fortitude
nevű csapatszállítót. Több bevetésen is részt vett már ezzel
a hajóval, és tudta róla, hogy erős pajzsokat hordoz,
továbbá sokan elférnek benne – bár ez a mostani
különítmény egy kissé szokatlan volt.
Hirtelen egy TIE bukkant fel mögöttük, és Finn
összerezzent, de a Fortitude toronylövészei gyorsan
megsemmisítették.
Ekkor átnézett a zsúfolt utastér másik oldalára, és a
tekintete összeakadt Rose-éval.
– Örülök, hogy valakinek volt ideje feljavítani a
csapatszállító elhárító fegyvereit! – mondta fennhangon.
– Csak azért, mert tudtam, hogy én is rajta leszek – felelte
Rose közönyös képet vágva. – Tudod, ha csak rólad lett
volna szó…
– Hűha! – kurjantotta Finn, és akarata ellenére felnevetett.
Rose gyorsan elfordult, de így is látni lehetett, hogy
mosolyog.
Igazság szerint Finn-nek több barátja akadt a fedélzeten,
és Rose valamennyiüket megmentette.
– Figyeljetek! – kiáltott ekkor a pilóta.
Magas, ezüstösen fénylő épület meredt fel előttük.
– Látom! – kiabálta Finn. – Látom a navigációs tornyot!
– Fortitude, figyelem! – válaszolta Poe valahonnan a
magasból. – A felszíni egység készüljön fel! Pilóta, a torony
alapjánál tegye ki őket!
***
Pryde elégedett volt az eddigi eredménnyel. A
csillagrombolók és a vadászgépek máris megsemmisítettek
számos ellenséges gépet. Kevés támadó maradt, ők nem
okozhattak súlyos károkat.
– Tábornok úr! – szólította meg a kommunikációs tisztje.
– Valószínűleg meg akarják semmisíteni a navigációs
tornyot! Hogy a flotta ne szállhasson fel.
Griss admirális felhördült, és kifakadt:
– Ki kell juttatnunk innen a csillagrombolókat!
 Pryde-nak szerencsére mindig akadt egy tartalékterve.
– Ez a hajó fogja sugározni a jelet! – parancsolta. Az évek
alatt végrehajtott fejlesztések és módosítások sokkal
hamarabb segíthetnek, mint valaha remélte. – Mi magunk
irányítjuk a flottát!
***
Mialatt a csapatszállító a felszínhez közeledett, a torony
tetején folyamatosan villogott egy jelzőfény. Aztán egyik
pillanatról a másikra kialudt, és többé nem gyúlt fel. Finn a
távcsövén át figyelte, és rossz érzése támadt.
– Mindjárt kiszállunk – figyelmeztette a mellette álló
Jannah.
– Köszönöm, hogy elvállaltad – felelte Finn.
A nő mondani akart valamit, de ebben a pillanatban a
pilótafülkében megszólalt egy riasztó, aztán az adóvevő
Tyce hangját közvetítette:
– Baj van a navigációs toronnyal! Lekapcsolták!
– Micsoda? – kiáltotta Finn.
– A torony már nem adja a jelet – magyarázott Tyce.
– A csillagrombolóknak szükségük van rá! – szólt közbe
Snap. – Biztosan máshonnan fogják sugározni.
Finn felnézett az égre, majd kissé oldalra. És meglátta a
Steadfastot, az Első Rend csillagrombolóját, az egyetlen
gigászt, ami eredetileg nem tartozott a Sith flottához.
– Lefújjuk a felszíni támadást! – parancsolta ekkor Poe,
ami okos lépés volt a részéről, mert ha az ellenségeik
máshonnan akarták sugározni a jelet, akkor tudták, hogy a
felszíni egységnek mi a célpontja.
Csakhogy… – gondolta Finn, és felkiáltott:
– Még ne, Poe! A jel arról a parancsnoki hajóról jön!
– Honnan tudod? – kérdezte meglepetten Jannah.
Finn a nő szemébe nézett, mire Jannah bólintott egyet.
– Igen, egy érzés – erősítette meg Finn, aztán az adóvevő
felé fordulva, kiabálva folytatta: – A navigációs jel a
vezérhajóról érkezik! Arra fogunk leszállni!
 – Egy csillagromboló héjazatán akarsz támadni? – kérdezte
hitetlenkedve Tyce.
Finn úgy számolta, hogy ott lesz neki az atmoszféra, a
gravitáció, és egy rakás volt rohamosztagos, akik alig
várják, hogy visszavághassanak a múltban elszenvedett
sérelmeikért. Mire lett volna még szüksége?
Gyanította, hogy némi szerencsére, vagy talán az Erőre.
– Hát, magam sem vagyok odáig az ötletért – vallotta be
–, de annak a hajónak a kommunikációs és navigációs
rendszere jól védett a légi támadással szemben. Viszont, ha
fedeznek minket, a héjazaton megközelíthetjük, és
elintézhetjük. Itt kell tartanunk a flottát, amíg megérkezik az
erősítés! – Áthajolt a pilóta válla felett, és a mutatóujját a
Steadfastra szegezve hozzátette: – Az a parancsnoki hajó.
Arra kell leszállnunk.
Mialatt visszasietett az utastérbe, hogy elmagyarázza a
tervét a többieknek, még meghallotta Poe hangját:
– Hallottátok Finnt! Minden egységnek: fedezzük azt a
csapatszállítót!
***
Pryde főtábornok megrökönyödve figyelte a hajója felé
ereszkedő testes gépet. Öngyilkos akcióra készülnek? Ha
igen, nagy ostobaság a részükről. Egy ekkora hajó
becsapódásával sem érhetnek el semmit…
Ám az Ellenállás csapatszállítója lapos szögben érkezett a
héjazatra, majd heves szikrázás közepette csúszott még
néhány métert, végül egy antennatoronynak ütközve
megállt. A rámpája azonnal ereszkedni kezdett.
– Uram! Ellenség a fedélzeten! – kiabálta Griss admirális. –
Csapatszállító landolt a páncélzaton!
– Zavarják a siklóik adóvevőjét! – parancsolta Pryde.
– Nem megy, uram – válaszolta pár pillanattal később a
kommunikációs tiszt, mialatt gombokat nyomkodott és
kapcsolókat kattintgatott. Végül értetlenül pislogva felnézett
Pryde-ra, és hozzátette: – Ezek… nem használnak siklókat?
 ***
A vad rohamot Finn és Jannah vezette: majdnem két tucat
orbak dübörgött le a csapatszállító rámpáján, és vágtázott
tovább a Steadfast héjazatán. Az állatok hosszú órákat
töltöttek bezárva, így most felszabadultan, örömmel
vágtattak a cél felé.
BB–8 tartotta az iramot, bár ehhez olyan gyorsasággal
forgatta a testét, hogy a burkolatát díszítő mintázat
elmosódó örvénynek látszott.
– Jól csinálod, kis-haver! – kiáltott le neki Finn, és pár
pillanatra hátranézett, hogy ellenőrizze a csapatát. Jannah
orbak-háton ülő társai mögött a régebbi barátok gyalogosan
tódultak ki a csapatszállítóból: Rose, Connix, Beaumont,
mindenki, aki tudott fegyverrel bánni. Eddig minden
rendben ment.
Velük szemben egy Sith csapatszállító ereszkedett a
héjazatra, és vörös páncélt viselő rohamosztagosok futottak
ki belőle. Pillanatok alatt támadóalakzatba álltak, és tüzet
nyitottak.
Finn hátsó csapata viszonozta a tüzet, hogy fedezze az
elöl haladókat. Az egyik rohamosztagos rögtön elterült-
kétségkívül Connix végzett vele, aki mesterien bánt a
sugárvetővel.
Finn belenyúlt a nyeregre akasztott zsákba. A
robbanótölteteket abból rakták össze, amit a Kef Biren
találtak, de így is hatékonyak voltak. Finn meglátott néhány
rohamosztagost, és feléjük hajított egy bombát, magas
ívben, ahogyan Jannah tanította neki.
A töltet a kellő pillanatban detonált, és a lökéshullám
elsöpörte a Sith osztagot.
– Első lecke! – kiabálta Finn. – Láttad ezt?
– Jó tanárod volt! – ordította elégedetten vigyorogva a nő.
Már a cél közvetlen közelében jártak. Finn és Jannah
megmarkolták robbanótöltetekkel teli zsákjukat, leugrottak
az orbakjukról, és tovább rohantak. BB–8 pedig kicsivel
lemaradva, de kitartóan követte őket.
Hirtelen egy másik Sith csapatszállító érkezett a héjazatra
a közelükben. A rámpa leereszkedett, és a kitóduló vörös
páncélos rohamosztagosok azonnal tüzet nyitottak. Többen
háti-rakétát viseltek, és máris a levegőbe emelkedtek, hogy
felülről támadjanak.
Finn-nek már nagyon elege volt a röpködő
rohamosztagosokból. Mialatt Jannah-val együtt tovább
rohant, vissza-visszalőtt, de a sugárnyalábjai elkerülték a
célpontokat. Tudta, hogy gyorsan kell cselekedniük, mert
még több ellenséges katona fog érkezni – egy-két perc
múlva hemzsegni fognak az óriási hajó burkolatán. Vagy ami
még rosszabb: a gigász elhagyja az atmoszférát, és az űr
azonnal végez mindenkivel. Mialatt ő ezen törte a fejét, a
társai leugrottak az orbakokról, védőalakzatot vettek fel, és
lőni kezdték a felettük cikázó rohamosztagosokat.
Finn és Jannah végre elérték a kommunikációs központot.
Közvetlenül előttük bunkerszerű építmény állt, ami azért
meredt ki a héjazatból, hogy a hajó belső sávjai ne
interferáljanak a külső hullámhosszokkal.
– Ez az! – ordította Finn.
– BB–8, tedd a dolgodat! – parancsolt rá Jannah a droidra,
és a kezébe kapta az íját.
Az apró droid kinyújtott egy pilex-csavarhúzót, és
pillanatok alatt leszerelt a falról egy panelt. Finn elkezdte
berakni a robbanótölteteket a fal mögötti térbe, míg Jannah
az íjával folyamatosan lövöldözve fedezte kettejüket. Az
egyik nyílvessző telibe talált egy repülő rohamosztagost, aki
pörögni kezdett a levegőben, nekiütközött egy közeledő TIE-
vadásznak, ami letért a pályájáról, és belevágódott a
romboló páncélhéjába.
– Mindjárt kész! – kurjantotta Finn, és dolgozott, amilyen
gyorsan csak tudott.
***
 – Eljött az idő! – jelentette ki a császár.
A több ezer tanítvány térdre roskadt, és kántálni kezdett
egy olyan nyelven, amit Rey még sosem hallott.
Palpatine szemében a fanatizmus tüze égett.
– A haragodtól vezérelve elveszed az életemet, és
felemelkedsz! Ahogyan én tettem, amikor megöltem Darth
Plagueist, a mesteremet! – mondta, és szürke fogait
kivillantva, torz vigyorra húzta a száját. – Most pedig: emeld
fel a kardodat, és sújts le rám!
Rey a szemét résnyire vonva nézte a szörnyű alakot. Luke
figyelmeztette, hogy számítania kell erre.
– Nem akarsz tőlem mást, csak hogy gyűlöljek – vágott
vissza. – De én nem fogok! Még téged sem!
– Gyenge vagy! – kiáltott a császár. – Mint amilyenek a
szüleid voltak!
– A szüleim erősek voltak – tiltakozott Rey a fejét rázva. –
Megmentettek tőled!
És a császár ekkor, mintha csak érzékelte volna a Lukehoz
fűződő gondolatokat, így felelt:
– Másnak is megtettem már ezt az ajánlatot… ám azon a
balszerencsés napon Luke Skywalkernek ott volt az apja, aki
megmentette őt. Téged senki sem fog megmenteni!
A hatalmas csarnok megremegett, a magas kőmennyezet
szétnyílt, és a gyorsan táguló nyíláson fény áradt be. Rey
felnézett, és a tomboló égbolton lebegő csillagrombolókat
látott. Hozzájuk képest az Ellenállás hajói apró rovaroknak
látszottak, amint a rájuk zúduló sugárnyalábokat, illetve a
TIE-vadászokat kerülgetve cikáztak ide-oda. Időről időre
robbanások fénye villant a magasban, és Rey tudta, hogy
minden egyes detonációban meghal egy-egy bajtársa.
– Már nem sokáig tartanak ki – mondta elégedetten a
császár. – És te voltál az, aki ide vezetted őket!
Rey hirtelen homályosan látott, mert könnyek szöktek a
szemébe. Az ellenállók valóban rosszul álltak. Igen,
Palpatine manipulálta őt, de az igazsággal. Ami odafent
történt, az valóban az ő hibája volt.
 – Sújts le rám! – folytatta a császár. – Foglald el a trónt!
Légy császárnő! Uralkodj az új Birodalom felett, és a flotta a
tiéd lesz! Azt tehetsz vele, amit akarsz. Csak neked áll
hatalmadban megmenteni őket. Ha ellenállsz, az új családod
megsemmisül!
Egy szó addig keringett Rey tudatában, míg kis híján
megszédült. Császárnő… Hát olyan rossz lenne az? Talán
megérné vállalni a feladatot. Békét teremthetne.
Megmenthetné a barátait. Az egész galaxist
megmenthetné…
Rey gyötrődve bámulta az égen dúló csatát.
– Hát jó, legyen így! – jelentette ki hirtelen Palpatine. –
Végezzünk velük!
– Várj! – kiáltotta Rey. – Várj…
Palpatine mozdulatlanná dermedve várt, nyilván azt hitte,
hogy már majdnem megnyerte magának Reyt.
Rey az imént érzékelt valamit, egy tudatot, egy jelenlétet,
amit ismerősnek talált, de mintha sokat változott volna…
Körülnézett a csarnokban, és elgondolkodott pár pillanatra,
közben gondosan ügyelt arra, hogy mentális pajzzsal védje
a gondolatait.
Végül visszafordult a császár felé, a megadással, illetve a
beletörődéssel kapcsolatos gondolatokkal töltötte meg az
elméjét, és megszüntette a mentális pajzsot.
– Jó… nagyon jó – helyeselt a nagyapja elnéző mosollyal.
– Itt az idő, hogy a roncsvadász császárnővé lépjen elő!
Sújts le rám, és kötelezd el magad a sötét oldal mellett! Válj
Sith úrnővé!
***
Ben Solónak sok idő kellett, hogy a Halálcsillag roncsában
ide-oda mászva rátaláljon egy hangárra, abban pedig egy
viszonylag ép, felderítő osztályú TIE-vadászra. És ahhoz is
sok idő kellett, hogy felszállásra alkalmas állapotba hozza a
gépet. Aztán a Reytől származó útjelző adatokat követve az
Exegolra repült, viszont az alig működő navigációs rendszer
rossz irányba fordította, és azon kapta magát, hogy
ismeretlen, kegyetlen űrben vergődik. Minden idegszálával
összpontosítania kellett, hogy korrigálja a tévedést, és
visszatérjen az útvonalra.
És még ez volt a könnyebb rész.
Egy régi X-szárnyú mellé tette le a TIE-vadászt. Aztán
önkéntelenül megtorpant pár pillanatra, hogy megbámulja a
hajókat. Két ősi ellenség állt egymás mellett…
Furcsa bizsergést érzett a tarkójában; ismerős tudatot
érzékelt. Tudta, hogy Rey is érzékeli őt, és a lány azt is
felismerte, hogy visszaváltozott a régi Ben Solóvá. Érezte
Rey megkönnyebbülését és örömét. Aztán egyik pillanatról a
másikra: semmit.
Rey bajban volt.
Bent nem akadályozta a mozgásban sem sisak, sem
köpeny, mialatt a komor épület felé rohant, majd befutott
alá, és belevetette magát az aknába.
Semmi sem állíthatta meg, semmi sem akadályozhatta
meg abban, hogy a lány segítségére siessen.
Egy darabig szabadesésben zuhant, aztán elkapott egy, a
mennyezetről lógó láncot, és lenézett. Oly messze járt még
a padlótól, hogy az a sötét árnyékba veszett. Túl magasan
volt ahhoz, hogy gyorsan leereszkedjen, és valószínűleg
ahhoz is, hogy ha leugrik, sértetlenül érkezzen a padlóra.
De csak valószínűleg.
Rey meggyógyította őt, visszahozta az életbe. És az apja
megbocsátott neki. Ennek nyomán Ben remélte, hogy egy
napon majd ő is megbocsát magának.
És biztosra vette, hogy lesz elég ereje helyrehozni
mindent, akármi kell hozzá.
Ben Solo megidézte az Erőt, és elengedte a láncot.
 Tizenhetedik fejezet
Finn ugyan a robbantás előkészületeire összpontosított, de
azért észrevette, hogy a csillagromboló tatjánál kék fény
ragyog fel.
– Beizzítják a hajtóművet! – jelentette Poe az adóvevőn
keresztül. – Hogy állunk?
– Mindjárt megvan – felelte Finn. – Még egy kis anyag
ide…
Aztán intett Jannah-nak, és rohanva indultak fedezéket
keresni. Bebújtak egy lövegtorony mögé, lekuporodtak, a
fülükre tapasztották a kezüket, és Finn megnyomta a
távirányító vörös gombját.
Hangos dörrenést hallott, és a légnyomás, mint egy
anyagtalan és láthatatlan kéz, alaposan hátba vágta. A
csillagromboló felszínén minden fény kialudt.
***
– Megszűnt a navigációs jel! – jelentette kiáltva egy
technikus. – Ismétlem, megszűnt a navigációs jel! Végső
Rend flotta: tartsák a pozíciót! Ne induljanak! Indítsanak újra
minden rendszert!
Pryde főtábornok most már dühös volt. Ezek a szúnyogok
különösen bosszantónak bizonyultak. A csillagrombolók
sorban visszaálltak készenléti állapotba. Sebezhetőek
voltak, de csak néhány percig. Ugyanakkor erős páncélzat
védte őket, a támadók nem okozhattak nekik súlyos
károkat.
A Steadfast navigációs és kommunikációs rendszerének is
kellett némi idő az újrainduláshoz, de nem tarthatott sokáig.
Pryde főtábornok haragudott, ugyanakkor örömöt okozott
neki a tudat, hogy hamarosan végignézheti az Ellenállás
maradékának megsemmisülését.
 ***
R2-D2 vidáman sípolt és vijjogott, amikor az összes
csillagromboló hajtóműve elsötétült.
– Megszűnt a navigációs jel! – kiáltott Poe. – Finn és társai
sikerrel jártak!
A Steadfast felé vette az irányt, és egy pillanatra meglátta
Finnt, Jannah-t, amint BB–8-cal a nyomukban az orbakok felé
rohannak.
– Három percetek van! – figyelmeztette a pilótákat Finn. –
Aztán a parancsnoki hajó navigációs rendszere újraindul, és
a flotta felszáll!
– És továbbra sem érkezett meg az erősítés – jegyezte
meg Snap Wexley.
R2 kérdést csipogott, Poe pedig a belső hangrendszeren át
válaszolt neki:
– Nem tudom… Talán nem találtak szövetségeseket.
Lehet, hogy senki sem jön segíteni.
Végignézett a gigászi flottán, és a saját szavai
visszhangoztak a fejében: lehet, hogy senki sem jön
segíteni.
És a gondolat nyomán feltette magának a kérdést: Leia
mit tenne a helyében?
Visszakapcsolta az adóvevőt, és megszólalt:
– Mi magunk vágunk oda nekik.
– Mit tehetünk ekkora hajók ellen? – kérdezte Tyce.
– Amit csak lehet! Legyetek gyorsak, pontosak! Lőjétek az
alsó ágyúkat! Velem vagytok?
– Veled vagyunk – válaszolta tétovázás nélkül Tyce.
– Közvetlenül mögötted, tábornok – tette hozzá Snap.
Poe átváltott néhány kapcsolót, majd azt mondta:
– Minden egységnek: élesítsétek a torpedókat! Támadó
alakzat! – Egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette: – Az
Erő legyen velünk!
Poe vezetésével az apró kötelék az egyik csillagromboló
felé száguldott, és tűz alá vette a hasa alá épített, óriási
ágyút. Néhány másodperccel később kisebb-nagyobb
robbanások sorozata borította fénybe és tűzbe az egész
hatalmas hajótestet.
***
Finn, Jannah és BB–8 teljes erőből rohantak az orbak-
csapat mögött a csapatszállító felé. Körülöttük
sugárnyalábok röpködtek minden pillanatban. De Finn
hirtelen megtorpant, mert rájött, hogy csakis
kézifegyverekkel lövik őket – a fedélzeti lövegek elhallgattak
az újraindulás idejére.
BB–8 tovább száguldott a hajó felé, de Jannah megfordult,
és felkiáltott:
– Finn! Gyere!
– Leálltak a lövegek – felelte Finn. – Újraindítják a
rendszereket!
– És akkor mi van? – kiabálta Jannah.
– Az, hogy mielőtt újraindulnak… – válaszolta Finn egy
közeli löveget fürkészve. Gyanította, hogy ez a valaha
támadt legrosszabb ötlete. – Talán bedobhatnánk egy kis
trükköt – tette hozzá, és most már biztosra vette, hogy igen,
ez a legrosszabb. A nő felé fordult, és odaszólt neki: – Menj,
szállj be a hajóba! Nekem még el kell intéznem valamit!
– Nem! Veled maradok! – vágta rá Jannah gondolkodás
nélkül.
Finn okosabb volt, semhogy elkezdjen vitatkozni egy
határozott és elszánt nővel. Köszöneté jeléül biccentett
egyet, majd együtt rohantak az ágyú felé.
***
Pryde a parancsnoki híd elülső ablakán át végignézte,
hogy a Derriphan hatalmas tűzgömbbé robban, miközben
három A-szárnyú – a romboló gyilkosai – őrült sebességgel
menekül a közeléből.
A tábornok ingerülten fújt egyet. Számított veszteségekre,
továbbá a Derriphanon egy közepes képességű kapitány
parancsnokolt, és az az egység végül is feláldozhatónak lett
kijelölve. De gyűlölte a tényt, hogy a szúnyogok győzelmet
arattak, még ha jelentéktelent is.
– Meddig tart még? – csattant fel türelmetlenül.
– A hajók pár másodperc múlva indulásra kész állapotba
kerülnek – jelentette az egyik technikus.
– Amint lehet, sugározzuk a jelet! – rendelkezett Pryde. –
Azt akarom, hogy a flotta minél hamarabb szálljon fel!
***
Finn és Jannah odaértek az ágyúhoz, és óvatosan köröztek
körülötte, mintha egy támadásra kész, sebzett állatot
közelítettek volna meg.
– Ez a vezérhajó – jelentette ki Jannah. – Ha most
elintézzük, az egész navigációs rendszernek vége.
– A flotta összes csillagrombolójának! – tette hozzá Finn.
– És nem aktiválhatják a pajzsokat! Mindet
megsemmisíthetjük!
Finn felmászott az ágyúra, közben meghallotta, hogy Rose
őt szólítja az adóvevőn át.
– Hallgatlak, Rose! – felelte, és azt remélte, hogy a csapat
többi tagja élve visszajutott a csapatszállítóba.
– Mindjárt felszállunk! – közölte Rose. – Hol vagytok? Mit
műveltek?
Finn ebben a pillanatban elérte a vaskos ágyúcsövet.
– Megmentem azt, amit szeretek – válaszolta halkan, de
elszántan.
Tőle nem messze Jannah maga elé rántotta az íját, hogy
leszedjen egy feléjük ereszkedő repülő rohamosztagost,
majd megpördült, és leterített egy másikat, aki a héjazaton
közeledett.
– Menjetek nélkülünk! – folytatta Finn. – Mi elintézzük ezt a
hajót!
– Micsoda? – kérdezte kétségbeesetten Rose. – Hogyan?
– Látni fogod a csapatszállítóból. Rose, kérlek! Menjetek!
És… vigyázz magadra!
 ***
– Ezennel kezdetét veszi a szertartás! – kiáltott a császár,
és a csarnok falainál felsorakozott hívők ünnepélyes
kántálásba kezdtek, de olyan hangosan, hogy maga a padló
is megremegett. – A lány mindjárt lesújt rám, és ezzel átáll a
sötét oldalra! Sith úrnő lesz belőle!
A sziklacsarnok mennyezete alatt villámok cikáztak, a
fényük visszatükröződött a szörnyű alak tejfehér, vak
szeméből. Rey tett egy lépést előre, aztán még egyet.
Gondosan ügyelve arra, hogy védje a gondolatait a
császár elől, megidézte az Erőt, kutatni kezdett benne… és
megtalálta azt, amit keresett.
Már csak egy-két percig kellett húznia az időt.
Amikor Ben utoljára itt járt, a köpenyes alakok nem
háborgatták, ezúttal azonban dühödten rávetették magukat.
Könnyen végzett velük, minden egyes lövésével leterített
egyet. Nem olyan régen még örömét lelte volna ebben, de
most csak egyetlen, izzó vágy hajszolta: hogy segítsen
Reynek.
Elérte a Sith szobrok sorának végét, és befordult a sarkon.
Ismerős alakok bontakoztak ki a táncoló árnyékokból.
Először Vicrul és a kaszája. Aztán Kiruk és a plazmavetője.
Hirtelen mind a hatan ott álltak előtte. Az ő lovagjai.
Egy röpke pillanatig azt hitte, azért jöttek, hogy
segítsenek neki.
Ám a gyűlölet szinte tapintható hullámokban áradt
belőlük. Ben ekkor már tudta, hogy Ren Lovagjai sosem
voltak az övéi. Egész idő alatt a császáré voltak.
Egy utolsó árulás…
Snoke közönséges bábként szolgált. Rajta keresztül a
császár hosszú időn át suttogott Ben fülébe, és
megmérgezte a lelkét. És a tetejébe most a lovagok, akiket
hűséges fivérnek gondolt, felemelték fegyverüket, hogy
végezzenek vele.
 Lassú léptekkel körülvették, mint a ragadozók a kiszemelt
prédát. Ben tudta, mire képesek, mivel ő maga képezte ki
őket. Sőt, még az Erőt is érzékelték valamennyire. Tisztában
volt azzal, hogy egyedül, mindössze egyetlen sugárvetővel
felfegyverkezve nincs esélye velük szemben. Alighanem
idejekorán hajította a fénykardját a tengerbe…
Ekkor egy kép jelent meg a tudatában: egy kék pengéjű
fénykard képe. Ez Rey üzenete volt.
***
– Most előveszi a fénykardját! – csikorogta ünnepélyes
hangnemben a császár.
Rey ügyelt, hogy szenvtelen arcot vágjon, mialatt
leakasztotta az övéről, és aktiválta Luke kardját.
– És idejön hozzám! – folytatta Palpatine, mire a tömeg
egyhangú örömkiáltással válaszolt.
Rey megint tett egy lépést előre, és ekkor megcsapta az
orrát a nagyapja szaga – a rothadó hús bűze áradt belőle.
***
Ben lelőtte az egyik támadóját, egy másikat Erő-
hullámmal taszított el, majd a harmadik felé pördült – és
akkora ütés érte a tarkóját, hogy térdre roskadt.
A következőt a hasára kapta. Minden levegő kiszorult a
tüdejéből, és kétrét görnyedve próbált lélegzethez jutni.
A lovagok – tanúbizonyságát adva az
elbizakodottságuknak és az arroganciájuknak – elhátráltak
tőle, és hagyták, hogy felegyenesedjen. Védtelennek hitték.
Sosem tisztelték őt, még a képességeit sem, és ezt azzal
bizonyították be, hogy most kivárták, hogy összeszedje
magát.
Ben végre teleszívta a tüdejét levegővel, és érezte, hogy a
lovagok újabb támadásra készülnek.
***
– És most bosszút áll! – rikácsolta Palpatine.
 Rey tovább közeledett felé. Mámorítónak találta a
nagyapjából kiáradó hatalmat. Azon kapta magát, hogy
szinte akarata ellenére felemeli a fegyverét. Ha nem
érzékelte volna azt a másik jelenlétet, ami fényesen
ragyogott a tudatában, valószínűleg nem állt volna ellen a
csábításnak.
– Amint lesújt, a Sithek újjászületnek! És a Jedik
mindörökre eltűnnek! – ordította a császár.
Diadalérzet sugárzott Rey felé, és emlékeket hozott
magával. Talán a rokoni kötelék tette lehetővé számára,
hogy bepillantást nyerjen a nagyapja gondolataiba. És
meglátta, hogy mi történt annak idején:
Zuhan, zuhan és zuhan…
Fémfalakkal határolt, tágas aknában zuhan, az árulás éles
fájdalmat okoz, odafent egy feketébe öltözött, a fején
sisakot viselő alak áll. A saját tanítványa fordult ellene,
ahogyan annak idején ő is Plagueis ellen fordult… akitől
ellopta a halhatatlanság titkát.
Plagueis nem cselekedett elég gyorsan a kellő pillanatban,
és ezért halt meg. De Sidious már korábban megérezte a
pislákoló, gyenge fényt a tanítványában, és éveken át
készült. Így aztán a zuhanó, haldokló császár megidézte a
sötét oldal hatalmát, és elrepítette a tudatát messzire,
nagyon messzire, egy titkos helyre, amit rég előkészített. A
teste, a kiürült hordozó meghalt, mielőtt elérte az akna
alját, míg a szelleme beleköltözött egy másik, új hordozóba
– egy fájdalommal teli, ideiglenes testbe.
Túl korán jött el ez a pillanat. A kiöntést korántsem volt
tökéletes. Egy darabig úgy tűnt, hogy mégiscsak Darth
Plagueis nevet utoljára. Mert a titka örökre titok marad. Mert
Palpatine csapdába esett egy silány, pusztuló testben.
A Sith Örök Uralom eretnekei buzgón dolgoztak: géneket
módosítottak, szöveteket erősítettek fel, természetellenes
borzalmakat teremtettek abban a reményben, hogy ezen
félkész alakok egyike sikeresnek bizonyul, és méltó pót-test
lesz. A szolgák mindent megtettek, vállaltak minden
kockázatot, bármit feláldoztak, hogy új hordozót
teremtsenek isten-tudatuknak.
Egyik változat sem lett megfelelő. De az erőfeszítéseik
nem voltak hiábavalóak.
Az egyik test, egy, a többitől kissé különböző klón
életképes lett. Ő volt Palpatine „fia”. Ám róla is
bebizonyosodott, hogy hasznavehetetlen, erőtlen kudarc.
Palpatine arra sem tudta rávenni magát, hogy megnézze azt
a kiábrándító, átlagos teremtményt.
A fiú egyetlen érdeme az volt, hogy természetes úton
gondoskodott arról, hogy a vérvonal fennmaradjon.
És ennek köszönhetően történt az – akármilyen váratlan
volt is –, hogy megszületett Rey. A tökéletes hordozó. Aki
elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon a Sithek minden
hatalmával. Palpatine unokája…
A kép változott, és Rey ekkor Luke-ot látta, amint az Ahch-
To sziget egyik szikláján ül, és reszket az erőfeszítéstől,
mialatt a craiti csatatérre vetíti önmagát.
Aztán a kép ismét váltott, és Rey ezúttal Leiát pillantotta
meg, amint az őserdő mélyén, az ágyán fekszik, és minden
energiáját, minden életerejét beleadva elküld egy utolsó
gondolatot Bennek.
Mindezek ugyanazon hatalom különböző megnyilvánulásai
voltak. És most Rey arra készült, hogy felhasználja ezt a
hatalmat – a maga módján.
Felemelte a kardot, mintha le akarna sújtani…
…és megidézte azt a kapcsolatot, ami Bennel kötötte
össze. Megmutatta neki a fegyvert.
Ben jelezte, hogy érzékeli őt, mire Rey meglepetten
pislogott egyet. Egészen másnak érezte a kapcsolatot.
Helyesnek… jónak. Mintha hazaért volna.
Hozzá hasonlóan Ben is meg volt döbbenve, és
mindketten elpazaroltak pár értékes pillanatot arra, hogy
kiélvezzék a felfedezést. Egész idő alatt így kellett volna
élniük: igazi diádként.
De a császár és Snoke megfosztotta őket ettől.
 – Tedd meg! – ordította Palpatine. – Áldozz fel!
***
Rey a háta mögé eresztette az energiapengét, mintha
rendkívüli erejű csapásra készült volna. Megidézte az Erőt,
és az erőfeszítésektől könnyek szöktek a szemébe.
A császár örömteli izgalommal vigyorgott, és előredőlt.
Rey felemelte a kezét – ami immár üres volt. A tér egy
másik pontjára vetítette át a fegyverét.
Aztán a nagyapját figyelte, aki elborzadva döbbent rá,
milyen óriási hibát követett el azzal, hogy hagyta egyesülni
Reyt és Bent. A kettejük közötti kötelék – ami az egymás
kölcsönös keresése, a közös gyász, harag és gyűlölet
tüzében edződött, de a szeretet és az együttérzés is részt
vett a kialakításában –, egyike volt azon kevés dolgoknak,
amiket a császár nem látott előre.
***
Abban a pillanatban, hogy Ben megérezte Luke
fénykardját a kezében, azonnal tudta, hogy a fegyver hozzá
tartozik, a teste és a szelleme része. Lassan emelte fel,
mérhetetlenül élvezetesnek találta ezt az érzést.
A megdöbbent lovagok hátráltak néhány lépést.
Ben gyanította, hogy a helyében az apja most azt
kurjantotta volna: „meglepetés!”.
És támadásba lendült.
***
Rey a háta mögé nyúlva lekapta a derékszíjáról Leia
fénykardját, és aktiválta. Egyik pillanatról a másikra vörös
páncélos testőrök vették körül. Felemelték a sugárvetőjüket,
és tüzet nyitottak. Rey a kezével hárította az egyik
lövedéket úgy, hogy az irányt változtatva egy másik testőr
hasába vágódott, közben a kardját szélsebesen pörgetve
félresöpörte a többi sugárnyalábot.
 Merített Ben energiájából, ahogyan Ben is merített az
övéből. Ahogyan már korábban is megesett, térben távol
voltak egymástól, de mégis együtt, és mialatt Rey a
testőrökkel harcolt, addig Ben a lovagokkal.
Mögötted! – figyelmeztette gondolatban Rey, mire Ben a
kardját a háta mögé lendítve védte magát, majd
megpördült, és leszúrta Trudgent, aztán átugrott az
elzuhanó test felett, oldalra fordult, és Usharral is végzett.
Egy pillanatra megállt, és végignézett a volt bajtársak
holttestén. Aztán sarkon fordult, és a trónterem felé rohant.
Rey ezalatt az Erő segítségével a padlóhoz vágott egy
testőrt, és elrepítette a csarnok fala felé. Hárított egy
sugárnyalábot, és félreszökkent egy másik elől. Végül
szembe fordult az utolsó, még élő testőrrel, de ebben a
pillanatban Ben a vörös páncélos alak mellett termett, és
úgy hajította félre, mintha csak egy papírdarab lett volna.
Rey és Ben zihálva álltak egymással szemben – végre
együtt voltak. Rey érzékelte, hogy a fiatal férfi
megváltozott. Sokkal nyugodtabb és oldottabb lett. És miért
is nem vette észre eddig, hogy Ben a testtartása az apjára
emlékeztet, míg a szeme ugyanolyan barna és barátságos,
mint amilyen az anyjáé volt?
Együtt, egyszerre fordultak Palpatine felé, majd
támadóállásba ugrottak, és felemelték a fénykardjukat.
– Együtt álltok ki ellenem, együtt haltok meg! – csikorogta
a császár, azzal felemelte rothadó kezét, és az Erővel
támadta őket.
Lélegzetelállító fájdalom hasított a testükbe, és akaratuk
ellenére előregörnyedtek. A kardjuk kicsúszott az ujjaik
közül, és a padlóra hullott.
A császár maga felé rántotta őket, és ellenállásra
képtelenül csúsztak előre. Palpatine ekkor elkezdte magába
szívni az energiájukat, és felhördült, de ezúttal meglepetten.
A kezét bámulta, amelyen a gennyedző sebek tisztultak és
összeforrtak, a csontok növekedtek, és a hús összezárult
felettük.
 – A kettőtök kapcsolatának életereje! – kiáltotta már-már
ámulattal. – Egy diád az Erőben!
Rey érzékelte a nagyapja örömteli, diadalittas gondolatait,
mialatt azért küzdött, hogy kiszabaduljon a szorításából, de
moccanni sem tudott. Palpatine győzelmet aratott-végre.
Éveken át csak kutatott és kutatott. Megpróbált diádot
teremteni Anakinnal, ahogyan valaha a mestere is
megpróbálta ővele. A Kettő Szabálya, amelynek
szellemében a mester folyamatosan kereste az egyre
ígéretesebb tanítványokat, halovány utánzat volt csupán,
silány, de szükséges pótléka a diád sokkal ősibb, sokkal
tisztább doktrínájának.
– Nemzedékeken át nem történt meg! – rikácsolta
Palpatine. – De most a diád hatalma új életet ad az
egyetlen, igaz császárnak!
Felemelte immár gyógyult, tökéletes kezét, megidézte az
Erő sötét oldalát, és magába szívta a régi idők Sithjeinek
minden energiáját, ami úgy özönlött felé, mint egy ragyogó
fényfolyó.
A császár harsogva nevetett, miközben a teste
mindinkább erőre kapott, és teljesen egészséges lett. A
tejfehér hártya eltűnt a szeméről, így láthatóvá vált aranyló
írisszel körülvett éjfekete pupillája.
***
– Ez az! – kiáltotta Snap Wexley, és célra állt az X-
szárnyújával. Tüzet nyitott, és végigsöpört rajta a lelkesedés
hulláma, amikor a csillagromboló alsó ágyúja látványos
tűzijáték kíséretében szétvetődött. Erezte, hogy egyre
jobban csinálja. Íme, megérte leckéket venni Wedge-től, a
nevelőapjától!
Megszólalt egy riasztó, mire a műszerfalra pillantott, és
így szólt:
– Figyelmet kérek! A flotta rááll egy navigációs jelre!
Szétválnak!
– Vigyázz, Wexley! – kiáltott hirtelen Vanik. – Nézz jobbra!
 – Igen, látom őket – felelte Snap, miután jobbra pillantott.
De nem vette észre a másik TIE-vadászt, ami a semmiből
bukkant elő a közvetlen közelében.
– Snap! – kiabált Poe. – Snap, Snap!
Robbanás rázta meg a hajót, és Snap még hallotta, hogy
Poe azt ordítja:
– Neee!
Épp csak annyi ideje maradt, hogy a műszerfal felett
derengő, apró holokép felé nyúljon, és azt suttogja:
– Karé…
És a következő pillanatban az egész világ vakító fényárba
borult.
***
Poe elkeseredetten nézte végig, hogy Wexley gépe
darabokra szakad, amelyek aztán belevágódnak az egyik
romboló oldalába.
Az adóvevő rémült és kétségbeesett kiáltásokat
közvetített. Az ellenség sorban, egyenként megsemmisítette
az Ellenállás egységeit.
– Tábornok! Visszavonulunk? – kérdezte Tyce.
– Mi lesz most? – tudakolta valaki.
– Mihez kezdünk? – kérdezte másvalaki.
Poe alig kapott levegőt, annyira elszorult a torka attól,
hogy a katonái – a barátai – sorban meghalnak körülötte.
– Barátaim… – válaszolta reszkető hangon. – Sajnálom.
Nagyon sajnálom. Úgy éreztem, van esélyünk… de túl sokan
vannak.
Mialatt beszélt, az járt a fejében, hogy semmit sem tanult
abból, ami a Craiten történt. És ezért elhozta ide az
ellenállókat, hogy meghaljanak…
Ebben a pillanatban ismerős hang zendült az adóvevőben:
– De mi is sokan vagyunk, Poe! Többen, mint gondolnád!
Poe felismerte Lando hangját – eljött hát! De másokat is
hozott?
 Hevesen dobogott a szíve, mialatt fordulóba vitte a gépét,
hogy kikanyarodjon egy csillagromboló alól, és láthassa az
égboltot.
A következő pillanatban felhördült. Mindenütt hajók
száguldottak felé: teherhajók, vadászgépek,
kórházfregattok, vontatók, a galaxis összes szektorából.
Több százan voltak. Nem is, több ezren! A flották flottája
érkezett az Exegol atmoszférájába.
– Ezt nézzék! Ezt nézzétek! – kiabálta Poe újra és újra,
mialatt Lando jókedvűen nevetett.
– A szövetségeseink… megjöttek! – mondta megrendültén
Aftab Ackbar.
– Az egész galaxis itt van! – kiáltott Poe.
– Sikerült, Lando! – ordította Finn. – Sikerült!
Az egységek elkezdtek bejelentkezni, és az adóvevő
valósággal felrobbant. Ezer és ezer hang zúgott és zengett
egyszerre, egymásba olvadva, elnyomhatatlanul.
– Millennium Falcon készenlétben – jelentette Lando.
– A Mon Calamari flotta készenlétben – közölte valaki.
– Fantom-osztag készenlétben.
– Ghost készenlétben!
– Anodyne Kettő készenlétben!
Poe sosem volt az sírós típus, de most, mialatt mindenki
bejelentkezett, könnyek szöktek a szemébe. Tényleg sikert
arattak. Az Ellenállás szikrája hatalmas tűzzé fejlődött.
– Alphabet Kettő készenlétben!
– Zay Versio az Inferno-osztaggal készenlétben! Nézzétek,
mennyi hajó van itt!
– Itt a Fireball. Üdv mindenkinek!
– Fejezd be a locsogást, Kaz! – mondta egy mély hangú
illető.
– Jól van, jól van – hadarta sietve Poe, mert nem volt idő
arra, hogy a több ezer hajó külön-külön készenléti állapotot
jelentsen. – Csak… kezdjetek el lövöldözni! Huh, akarom
mondani: lőjétek a csillagrombolók hasi ágyúját mindennel,
amitek van. Minden egyes löveg megsemmisítésével
megmentünk egy-egy világot!
Lando boldogan hujjogott, mialatt a Falcon előrehúzott, és
ezer vadászgép, illetve fregatt követte, de még számtalan
felfegyverzett teherhajó is.
A Falcon másodpercek alatt kilőtt egy ágyút – ennek a
hajónak valahogy minden könnyen ment, legalábbis a
látszat szerint.
– Szép manőver, Lando! – hallatszott ekkor Wedge Antilles
hangja, és Poe rájött, hogy a régi lázadó parancsnok, az ő
egykori instruktora kezeli a Falcon egyik lövegét.
Már csupán azt kívánta: bárcsak itt lenne Leia, hogy
láthassa ezt…
***
Finn a karját lengetve táncolt, és azt kiabálta:
– Tudtam, hogy Landónak sikerülni fog! Tudtam!
Jannah tátogva bámulta az eget, teljesen megfeledkezve
arról, hogy neki most elméletileg fedeznie kellene
kettőjüket.
– Ujjat a tűzkioldóra, Csubi! – hallatszott Lando hangja az
adóvevőből.
A galaxis lakói mindenhonnan eljöttek, hogy segítsenek
nekik. Rengetegen érkeztek, talán az összes népből. Finn
elragadtatással nézte a gépeket, amint lecsaptak a
rombolókra, és lángoló ronccsá lőtték őket.
Aztán nem kevés erőfeszítéssel nyugalmat kényszerített
magára, és ismét a feladatra fordította a figyelmét.
Jannah tovább lövöldözött mellette, ő pedig nekilátott,
hogy összehozza a trükköt.
***
Pryde erre a helyzetre nem készített tartaléktervet.
– Honnan szereztek ennyi vadászgépet? – vetette fel
elképedtem – Az Ellenállásnak nincs hadiflottája!
 Griss admirális tátogva bámulta a kinti látványt, és mind
gyorsabb ritmusban lélegzett.
– Ez nem hadiflotta, uram – felelte aztán reszkető hangon.
– Ezek csak… egyszerű, hétköznapi teremtmények.
***
Az erőviszonyok teljesen megváltoztak, és az Ellenállás,
illetve a szövetségeseinek gépei keményen odavágtak a
védtelen flottának. Az egyik csillagromboló az oldalára dőlt,
és füst szállt fel a törzséből. Rövidesen nekiütközött egy
másiknak, majd mindkét óriás megadta magát az Exegol
gravitációjának, és zuhanni kezdett. Aztán egy harmadik is
követte őket, miután kapott néhány protontorpedót a
hasába. Hamarosan mindenütt csillagrombolók zuhantak a
felszín felé.
Ám a TIE-vadászok könyörtelenül folytatták a harcot, és
különösen Poe-t támadták.
Az egyikük pontosan szemből közeledett, ő viszont nem
térhetett ki oldalra, mert két romboló között száguldott.
Mindenesetre ütközésig előrelökte a tolóerő-szabályzót, és
tüzet nyitott. Nem tudta, sikerül-e időben megsemmisítenie
az ellenfelét, vagy mindjárt ütköznek…
Ekkor egy Y-szárnyú érkezett közvetlenül mellé, és
azonnal lőni kezdett. A két gép sugárnyalábjai egyszerre
találták el a TIE-vadászt, és nyomban megsemmisítették.
Az adóvevő ismerős, női hangot közvetített:
– Viszlát, űrszemét!
Poe oldalra fordította a fejét, hogy benézzen a másik
vadászgép pilótafülkéjébe, ám az Y-szárnyú előreszáguldott.
– Ki ül abban a hajóban? – dörmögte meglepetten.
– Találd ki, fűszercsempész!
Poe most már felismerte Zorii hangját, és hihetetlen
megkönnyebbülés áradt szét benne.
– Zorii! – kiabálta boldogan. – Hát kijutottál onnan!
Valaki anzellani nyelven beszélt hozzá, és rikoltozva
hozzátette: „hé-hééé!”.
 – Babu? – mormolta Poe, és alig mert hinni a fülének.
A helyzet határozottan egyre jobban alakult.
***
Rey és Ben a padlóra roskadtak, Palpatine császár pedig
megszabadult az Ommin-hámtól. Immár büszke, egyenes
tartással állt. Erősnek és legyőzhetetlennek látszott.
A Sithek tömegére nézett, és odakiáltott:
– Nézzétek, mit teremtettetek!
A sötét alakok mennydörgő lármával válaszoltak, míg
Palpatine a kezét feltartva úgy állt, mintha magába szívta
volna az imádatukat, hogy abból is erőt merítsen.
Ben kínlódva és nehézkesen feltérdelt, majd
feltápászkodott, és az ellensége felé fordult, míg Rey
továbbra is mozdulatlanul feküdt.
A császárnak szeme sem rebbent.
– Ahogy valaha én elbuktam, úgy bukik el most az utolsó
Skywalker – csikorogta síri hangon.
Aztán egy gondolatával felemelte Bent, és elhajította úgy,
hogy forogva repült a levegőben, mígnem a csarnok
távolabbi falánál belezuhant egy villódzó hasadékba.
Rey sikítani akart, de ehhez sem volt elég ereje.
– Nem kell tartanotok ettől a jelentéktelen támadástól,
hűséges szolgáim! – kiáltott ekkor a császár, Benről máris
megfeledkezve. Gonosz vigyorra húzta a száját, felnézett az
Exegol egére, és hozzátette: – Semmi sem akadályozhatja
meg, hogy a Sithek visszatérjenek!
És felemelte mindkét kezét, mintha a magasban tomboló
csata felé nyúlt volna. Rey ugyan alig volt magánál, de
érzékelte, hogy a nagyapja megnyitja magát az Erő sötét
oldalának. És a mindent elsöprő hatalom érzete áradt
belőle. Rey rájött, hogy ez a kettejük hatalma – Bené és az
övé.
Könnyek csorogtak az arcán, mialatt Palpatine a lopott
energiákat felhasználva Sith-villámot teremtett. Vonagló
fényszálak törtek ki az ujjaiból, vaskos, ragyogó áradattá
egyesültek, amely felszáguldott az égre, ahol villámokra vált
szét, és ezek a gigászi kisülések elárasztották az Ellenállás
hajóit. A gépek azonnal megbénultak, és heves szikrázás
kíséretében, irányíthatatlanul sodródtak, sőt a legtöbbjük
máris pörögve hullott a felszín felé.
 Tizennyolcadik fejezet
Poe elborzadva látta, hogy hatalmas gejzírre emlékeztető
energiaoszlop tör fel a felszínről az égre, majd villámok
pattognak belőle, és telibe találják az Ellenállás egységeit.
Számos vadászgépnek leállt a hajtóműve, és az
irányítórendszerük nem reagált a kormány parancsainak. A
Tantive IV úgy remegett, mintha vonósugárral harcolt volna.
Hamarosan az oldalára dőlt, és zuhanni kezdett.
Poe szerette volna elfordítani a tekintetét. Leia hajója –
gondolta, és a fogát csikorgatva tovább nézte a gépet.
Látnia kellett, hogy mi történik vele.
A hajó mind erősebben remegett, aztán felrobbant az
egyik hajtóműve. Kisebb robbanások következtek be a
hajótest teljes hosszán, és pár pillanattal később a Tantive IV
már úgy zuhant, mint egy meteor. Hamarosan már a Végső
Rend flottája alatt járt, aztán elnyelte a lenti sötétség.
Poe hatalmasat sóhajtott – sok barátját veszítette el
ebben az egyetlen tragédiában. Nien Numbot azóta ismerte,
hogy az eszét tudta…
Hirtelen a saját gépének a műszerfala is szikrázni kezdett,
és hiába viselt kesztyűt, így is zsibbasztó áramütést kapott.
– R2, leállnak a rendszerek! – kiáltott, de válasz helyett
csak elektronikus sikolyt hallott hátulról.
– Hall valaki? – kérdezte ekkor az adóvevőt állítgatva.
Nem kapott választ. Tőle jobbra egy karcsú nubiai yacht
hevesen rázkódott, mialatt gonosz villám táncolt a törzsén,
aztán meredek zuhanásba ment át.
***
A császár harsányan kacagva fellépett a trónemelvényre.
A két karját ekkor is az égnek szegezte, és a villámok
tovább áradtak az ujjaiból. Rey gyűlölte ezt a csikorgó, aljas,
és különös módon ismerős nevetést. Biztosan tudta, hogy az
életet és a halált elválasztó határon jár. Nem akarta, hogy
ez a röhögés legyen az utolsó hang, amit még életében hall.
Noha alig bírt mozogni, sikerült a hátára fordulnia. Már
ehhez is akkora erőfeszítés kellett, hogy a látása
elhomályosult.
Megidézte az Erőt, és Bent kereste, de semmit sem talált.
A kapcsolatuk meggyengült, amikor a császár ellopta az
életerejüket. Az előbb érzékelte ugyan, hogy Ben zuhan, de
olyan volt, mintha a létezésből hullott volna ki.
Rey próbált felállni, de a teste nem engedelmeskedett az
akaratának, ezért csak feküdt, és a felette zajló csatát
nézte. Bár ekkor már nem lehetett csatának nevezni azt,
ami odafent történt. Robbanások fényei villogtak
mindenfelé. Fekete roncsok és törmelék záporozott a
magasból, sötét füstcsíkokat festve az égre. A Tantive IV az
oldalára dőlt, és zuhant.
Ezekben a pillanatokban Rey mélyen átérezte, hogy
tökéletesen, jóvátehetetlenül kudarcot vallott.
A császár lenyűgöző hatalomról tett tanúbizonyságot. És
ez az erődemonstráció csodás látvány volt – a magasba törő
energiaoszlop, ami odafent szétnyílt, mint valami fényből
szőtt virág. Rey tudta, hogy bizonyos értelemben ezt ő és
Ben teremtették. De a császár volt az, aki leírhatatlanul
gonosz célra használta fel. És ő most már csak
magatehetetlenül feküdt. Haldoklott.
Mit tenne most Leia? – kérdezte magától gondolatban.
Ezúttal is könnyen rátalált a válaszra: adnia kell. Mindenét
oda kell adnia.
Felelevenítette magában a felkészülés során tanultakat,
és megidézte az Erőt. Összeszedte minden elszántságát, és
azt suttogta:
– Legyetek velem…
Az igazi ereje mindig az egyesülésből, az egységből
származott.
– Legyetek velem… legyetek velem… – hajtogatta alig
hallhatóan.
 Hirtelen nem a csatát látta maga felett, hanem egy
csillagokkal teli, derűs és nyugodt égboltot. Mintha megnyílt
volna felette egy ablak, amelyen keresztül bepillantást nyert
a világegyetem egy másik részébe, egy másik világba, egy
világok közötti világba.
– Legyetek velem… – suttogta, és érezte, hogy minden
izma ellazul. Békesség és nyugalom áradt szét benne, és
átadta magát ezeknek az érzéseknek, pontosan úgy,
ahogyan Leia tanította.
És ebben a derűs békességben megszólalt egy hang:
Ezek az utolsó lépéseid, Rey! Áll fel, és tedd meg őket!
Más hangok is csatlakoztak:
Rey… Rey… Rey…
Nem ismerte fel valamennyit, de valahogyan ismerte őket
abban a pillanatban, hogy megszólaltak. És rájött, hogy
mindvégig vele voltak, csak azt kellett megtanulnia, hogyan
hallja meg őket. Ahogyan Leia ígérte.
Más hangok gyorsabban, de szelíden szálltak felé, mintha
az Erő egyik csomópontjánál lett volna, ahonnan jövők és
múltak indultak ki, vagy talán felé vezettek. A világűr, az
idő, az energia, a létezés – semmi sem volt olyan, mint
amilyennek eddig gondolta.
Állítsd helyre az egyensúlyt, Rey!
Találd meg a fényt a sötétségben, Rey!
Jelenlétek töltötték meg a tudatát, némelyik a
közelmúltból származott, mások az ősi időkből, némelyik
még most is az élők világához kapcsolódott valamilyen
módon. Rey nem értette ezt a jelenséget, de elfogadta.
Sosem vagy egyedül…
Minden Jedi, aki valaha élt, ott él benned.
Az Erő körülvesz téged.
Hagyd, hogy utat mutasson!
Ahogyan nekünk is utat mutatott.
Palpatine magának akarta őt. Ám Rey úgy döntött, hogy a
Jediké lesz. Az ő hordozójuk lesz. Mert ő Jedi…
 Megmozdította az egyik karját, aztán a vállát. A hangok
körülvették, szétáradtak a bensőjében, és erőt adtak neki.
Az oldalára fordult, a padlóra tapasztotta a tenyerét, és
felnyomta magát.
Mi mögötted állunk!
Emelkedj fel az Erőben!
Rey maga alá húzta a jobb lábát, de ekkor kénytelen volt
rövid pihenőt tartani. Hevesen zihált, és az izmai nem
akartak engedelmeskedni az akaratának. Minden apró
mozdulattól éles fájdalom hasított még a csontjaiba is.
A Jedi ereje a szívében rejtőzik!
A hangok mind erősebben és hangosabban szóltak.
Állj fel!
Állj fel!
Rey hirtelen tisztán kihallotta a kórusból Skywalker mester
hangját, és egyfajta energiakútnak érezte, amiből szabadon
meríthetett.
Rey, az Erő veled lesz! Mindig veled lesz!
Rey szempillantás alatt talpra ugrott, és az Erőt használva
magához rántotta Luke fénykardját. Aktiválta a fegyvert, és
a lábát megvetve állt. Érezte, hogy csordultig tele van
erővel és energiával, amit a régi időit Jedijei adtak neki.
A császár meglepetten felhördült, és az ujjaiból kiszökő
fényáradat megszűnt.
Lelépett a trónemelvényről, és tett még néhány lépést
Rey felé. A szeme még ekkor is baljóslatúan izzott.
– Legyen a halálod az utolsó mozzanat a lázadás
történetében! – mondta megvető hangon, majd
előrenyújtotta mindkét karját, és Sith-villámmal támadott.
Rey felrántotta a kardját, és az energiapengével
megállította a kisülést. A lökés majdnem hátrataszította, de
az Erőt hívta segítségül, és egy tapodtat sem hátrált.
– Te semmi vagy! – rikácsolta Palpatine, és még erősebb
villámot lövellt az ujjaiból. – Egy roncsvadász lány hatalma
nem ér fel az enyémmel! Az összes Sith hatalmát
hordozom!
 Rey úgy érezte, mindjárt eltörik a csuklója. De nem adta
fel. Most már nem adhatta fel.
– Én pedig – válaszolta, mialatt oldalra nyújtotta a bal
kezét, és a kezébe rántotta Leia fénykardját –, az összes
Jediét!
A fegyvert felemelve keresztezte maga előtt a két pengét,
és ezzel áthatolhatatlan pajzsot teremtett.
Tett egy lépést előre, a pusztító energiaözönnel szemben.
Aztán még egyet. Minden lépés fájdalmat és szenvedést
okozott. Mindenre szüksége volt, amit a Jedik adtak neki.
A villámok visszaverődtek oda, ahonnan elindultak: a
császárra. Pillanatok alatt elemésztették az arcát, mire ő
kínjában hátravetette a fejét, és üvöltve tiltakozott az ellen,
ami történt vele. Rey kitartóan és könyörtelenül nyomult
felé, lassan, de biztosan lépdelt, és az Erőből merített még
több és még több energiát. Végül felkészült. Összegyűjtötte
az összes erejét, a régi Jedikbe vetett hitét, a barátai iránti
szeretetét, és mindent a császár felé repített.
Palpatine megtántorodott, és a villámok ezúttal az ő
testén táncoltak. Felhasították nemrég begyógyult ujjait,
leégették a bőrt az arcáról, és elhamvasztották a csontjait,
mígnem az egész teste széthullott.
Ami megmaradt belőle, a maroknyi por egyetlen pontba
gyűlt össze, majd akkora erővel robbant fel, hogy a
lökéshullám a padlóhoz vágta Reyt. A Sith trón szilánkokra
tört. Óriási kődarabok szakadtak le a mennyezetről, a
csarnok falainál várakozó több ezer tanítványra zuhantak,
és összezúzták őket.
***
A műszerfalon hirtelen helyreállt a rend, a navigációs
képernyő is kitisztult. Poe gyorsan körülnézett. A felszínről
érkező titokzatos energiaáradat elapadt. Vagy talán csak
szünetet tartott. Poe-nak mindegy volt. Eljött az idő, hogy
munkához lásson.
 – Ismét működőképesek a gépeink, és folytatjuk a harcot!
– kiabálta a mikrofonba. – Ez az utolsó esélyünk! Most
rögtön ki kell lőnünk azokat az ágyúkat!
Az egyik romboló felé kanyarodott, és célba vette a hasi
ágyút. Körös-körül több ezer gép egyenesbe jött, sőt még a
szabadesésben zuhanók némelyike is újra repülni kezdett,
és hamarosan valamennyi tüzet nyitott.
Mindenki megértette azt, amit Poe már az imént felfogott:
talán csak rövid haladékot kaptak. Talán csak néhány
másodpercük van arra, hogy cselekedjenek.
A repülő rohamosztagosok nem adták fel. Jannah minden
erejével küzdött, hogy távol tartsa őket, és kiváló munkát
végzett, Finn óhatatlanul újra és újra körülnézett ahelyett,
hogy a feladattal törődött volna. Összpontosíts! –
figyelmeztette magát gondolatban. Rey vagy Rose fele
ennyi idő alatt átrendezte volna a vezetékeket.
Aztán elvágott még egyet, összekötötte egy másikkal, és
odaordított a társának:
– Rendben, kész vagyunk!
Amikor leugrott az ágyúról, magával rántott egy marék
kábelt. Csaknem biztosra vette, hogy azokat hozta el,
amelyekre szükségük volt. Kettőt átadott Jannah-nak. A terv
úgy szólt, hogy ő céloz, a nő pedig tüzel.
Összeérintett két vezetékvéget, mire a hatalmas ágyúcső
elfordult, mígnem a héjazatra szegeződött. És ekkor még
egyszer Jannah-ra pillantott. Ennyi volt. Mindketten tudták,
hogy nem fogják túlélni.
– Nem rabolnak el több gyereket – mondta elégedetten
Finn.
– Egyet sem! – tette hozzá Jannah, és összeérintette a
maga két vezetékét.
Szikra pattant a végekből, és a másodperc törtrészével
később az ágyú kilőtt egy óriási energiájú töltetet. Finn és
Jannah lélegzet-visszafojtva vártak. Vajon sikerült? Finn már
kezdett arra gondolni, hogy máshová kellett volna
céloznia…
 …és ekkor a romboló páncélzata széthasadt a lábuk alatt.
***
Pryde dermedten állt, és ezzel elvesztegetett néhány
értékes pillanatot, ami ahhoz kellett volna, hogy elérje a
legközelebbi mentőkabint. A híd megrázkódott, mintha arra
biztatta volna őt, hogy meneküljön. És végül meg is tette,
ám azzal szembesült, hogy a hídról kivezető folyosó
megcsavarodott, összeomlott, és járhatatlanná vált.
A sehová sem vezető ajtó előtt Griss admirálissal
találkozott. Rémülten összenéztek, és ebben a pillanatban
egy tiszt odaugrott melléjük, és hadarva jelentett:
– Mindenütt megszűnt a kommunikáció!
– Az összes megszállt rendszerben támadják a
csillagrombolóinkat! – kiabált egy másik tiszt. – Kisebb
egységekkel, de óriási számbeli fölénnyel!
Ez nem történhetett meg… lehetetlen volt. Pryde biztosra
vette, hogy a császár mindent előre látott, és mindenre
felkészült.
A padló hirtelen lejteni kezdett a lába alatt, és az orr felé
pillantva számos robbanásfelhőt látott odakint. Az elülső
ablakhoz rohant abban a reményben, hogy ha jobban kilát,
talán képes lesz rátalálni a megoldásra.
A Steadfast ekkor már erősen megdőlve lebegett, míg az
Ellenállás hajóinak java része átvészelte azt a titokzatos
eredetű energiaözönt, ami az imént lecsapott rájuk. Úgy
tűnt, minden elveszett. És ekkor Pryde első ízben arra
gondolt, hogy az uralkodó talán nem fogja ismét
megteremteni az egykori dicsőséges Birodalmat.
Fontolóra vette ezt a lehetőséget, és minden szempontból
megvizsgálta. Végül arra a következtetésre jutott, hogy ez
őt már hidegen hagyja. A legkevésbé sem érdekli.
Pryde főtábornok az élete utolsó pillanataiban végre
megértette, hogy Palpatine császár visszatérése mit sem ér,
ha ő maga nem marad életben. Mert akkor nem érte meg az
a rengeteg erőfeszítés és áldozat.
 A híd felrobbant, és Pryde már csak annyit érzékelt, hogy
zuhan.
***
Finn és Jannah egymás mellett kapaszkodva hasaltak a
héjazaton, mialatt a híd lángoló darabjai elrepültek felettük.
De már nem sokáig tarthattak ki. Finn érezte, hogy az ujjai
hamarosan kinyílnak, és akkor végigsiklik a rombolón – ha
ugyan az nem robban fel hamarabb.
Jannah-ra nézett, és mérhetetlenül örült, hogy megtalálták
egymást. Két volt rohamosztagos, akik együtt harcoltak, és
helyesen cselekedtek a végén…
– Tudod, mit mondok? – kiabálta hirtelen.
Jannah elmosolyodott, és a folytatást meg sem várva
visszaordított:
– Én sem sajnálom!
A hajó megremegett. A héjazatból hatalmas darabok
szakadtak ki, és ők hirtelen azon kapták magukat, hogy az
orr felé csúsznak a romboló burkolatán. Finn azt latolgatta
magában, hogy mennyi idő alatt érik el a hajó végét,
ahonnan a semmibe hullanak? Úgy számolta, hogy akár
több percbe is beletelhet.
Csúszás közben is elszántan kapaszkodott Jannah-ba, és
akármilyen hihetetlennek tűnt is, szabadon lélegzett.
Semmit sem bánt. Minden sejtjében azt érezte, hogy
megérte.
***
Poe észrevette, hogy valaki egy másik hullámsávon keresi.
Gyorsan átváltotta az adóvevőt, és ekkor Rose hangját
hallotta:
– Finn nem szállt be a csapatszállítóba!
– Micsoda?
– Ő és Jannah még a vezérhajón vannak!
Poe minden megkönnyebbülése, amit azért érzett, mert a
hajóik magukhoz tértek, szempillantás alatt szétfoszlott.
Nem veszíthette el Finnt. Nem és nem! Szűk ívű fordulóba
vitte a gépét, és meredeken ereszkedett a Steadfast felé. A
vezérhajó mostanra erősen orr-irányba dőlt, távolról nézve
hatalmas, a felszínnek szegezett lándzsafejnek tűnt.
És Finn intézte el, hogy az óriás hajó ebbe az állapotba
kerüljön…
A szenzorok szinte semmit sem értek ebben a légkörben,
így Poe csakis a szemére hagyatkozhatott. Igen nagy esélye
volt annak, hogy a robbanások már végeztek a barátjával.
De nem adta fel. Néhány perce veszítette el a Tantive IV-et,
és mindenkit, aki a fedélzetén tartózkodott. Meg kellett
mentenie annyi társát, amennyit csak tudott.
Elhúzott egy kommunikációs torony mellett, és a
hajótesttel párhuzamosan repült tovább. És majdnem nem
vette észre a két egymásba kapaszkodó alakot.
– Látom őket! – mondta idegesen. – Visszamegyek értük.
– Nem fog sikerülni! – figyelmeztette komoran Tyce.
– Bízz bennem, gyors vagyok! – állította Poe, és máris
fordult a gépével.
– De nem olyan gyors, mint mi! – kiabálta meglepően
vidáman Lando. – Gyerünk, Csubi!
A Falcon őrült sebességgel száguldott a csillagromboló
felé, majd egyszerre lassított, emelkedett és fordult, hogy a
széthulló hajótest mellé manőverezzen.
***
Finn majdnem elengedte a kapaszkodónak használt fém-
rudat, amikor meglátta, hogy a Falcon alulról közeledik
feléjük.
– Jannah! – kurjantott, és a lelke mélyén éledezni kezdett
a remény.
– Látom!
Finn úgy számította, elég idejük lesz. Csak néhány lépést
kellett megtenniük a kommunikációs torony mellett, és azon
túl már a semmi várta őket.
 Megmarkolták egymás kezét. Még nem… most! Futni
kezdtek, mialatt a Falcon még közelebb siklott a héjazathoz.
Aztán minden erejüket beleadva elrugaszkodtak… pontosan
abban a pillanatban, amikor a Steadfast megadta magát a
kérlelhetetlen gravitációnak, és zuhanni kezdett.
A Falcon burkolatára érkezve mindketten nagyot estek;
Finn érezte, hogy kificamodott a bokája. Kinyílt a felső zsilip,
és Csubakka bukkant fel a nyílásban, aki hevesen integetve
jelzett nekik, hogy siessenek. Átfutottak a hajó tetején –
minden egyes lépésnél éles fájdalom nyilallt Finn lábába –,
és végül beugrottak a kerek nyíláson.
– Csubakka, megvannak a kölykök? – ordította hátra
Lando a pilótafülkéből.
Csubakka igenlő választ bömbölt, és a Falcon máris
nekilódult.
Finn a falnak roskadva lecsúszott a padlóra. Egyelőre nem
tudta elhinni, hogy túlélték.
***
A császár immár nem létezett.
Rey végignézett a romba dőlt sziklacsarnokon. Nem érezte
sem a lábát, sem a kezét. Hallotta, hogy a kardjai halk
koppanással érkeznek a padlóra – de mikor engedte el őket?
Még egyszer, utoljára megidézte az Erőt… Remélte, hogy
néhány barátja még életben van odafent. És érzékelt
valamit… Finn! És… Jannah?
Úgy érezte, hogy amikor az imént mindenét beleadta az
utolsó, sorsdöntő támadásba, igazán nem hozott nagy
áldozatot, ha cserébe a barátai életben maradnak.
Bent is kereste, de hirtelen minden erő elszállt a lábából,
és a következő pillanatban a padlón találta magát.
***
Finn a Falcon egyik lövegéhez futott, Jannah egy lépéssel
lemaradva követte.
 Váratlanul az a furcsa érzése támadt, hogy elhasad valami
a lelkében, és nekitántorodott a folyosó falának.
– Rey… – suttogta rekedtes hangon.
Éppen csak kezdte megérteni, hogyan érzi a lány
jelenlétét a tudatában. El akarta mondani neki. El kellett
volna mondania neki… És Rey az imént, egyik pillanatról a
másikra eltűnt. Most már sosem lesz lehetősége
elmondani…
– Finn? – sürgette őt Jannah.
A kín és a szenvedés könnyei csorogtak Finn arcán.
Csubakka komoran hörögve tudakolta, hogy mi a baj. De
Finn alig kapott levegőt, és nem tudott válaszolni.
***
Ben zuhanás közben fennakadt egy, a falból kiugró
sziklatömbön. A bokája megrándult, és biztosra vette, hogy
legalább két bordája eltört. De vissza kellett jutnia a
trónterembe.
Mert egyáltalán nem érzékelte Rey jelenlétét.
A mászás hihetetlen gyötrelmeket okozott. Valahányszor
felnyújtotta a kezét, késéles fájdalom hasított a bal
oldalába. Egyre jobban szédült, és attól tartott, hogy
lezuhan, de kitartott, és addig húzta felfelé magát, míg
végül felért a sziklafal tetejére. Felvonszolta magát, majd az
oldalára fordulva feküdt a padlón, és várt egy kicsit, hogy
lélegzethez jusson. Aztán nagy nehezen talpra vergődött.
Csak néhány lépést bírt megtenni, amikor összeesett, de
ismét felállt, és tovább bicegett előre.
Hamarosan meglátta a padlón heverő Reyt, és az a
fájdalom, ami ekkor járta át a szívét, sokkal rosszabb volt,
mint az, amit a törött bordái okoztak.
Rey mozdulatlanul, ernyedten feküdt, mintha aludt volna,
viszont a szeme nyitva volt, és fénytelenül meredt az égre.
Ben jóformán azt sem tudta, mit művel, amikor térdre
roskadt a lány mellett, köré a fonta a karját, és az ölébe
emelte. Rey bőre már hidegnek érződött, a szeméből
teljességgel hiányzott az élet szikrája. Bennek az a
benyomása támadt, hogy a lány vádlón néz rá, mintha azt
akarná mondani: te tetted ezt! Minden, ami történt, a te
hibád!
De nem, Rey sosem viselkedett volna így. Ezek a
gondolatok csakis Snoke és Palpatine mesterkedésének
maradványai lehettek. Rey mindig jó volt. Szelíd és kedves.
Akármi történt kettőjük között, akármit követett el Ben, Rey
mindig is együttérzést mutatott felé.
Ben körülnézett a romba dóit csarnokban, hátha
megtalálja a választ valamelyik árnyékban. De semmit sem
látott. Nem maradt más, csak a fájó üresség, és az érzés,
hogy elvesztett valamit.
A mellkasához húzta Reyt, és magához szorította. Végre
megtalálta őt, valóban megtalálta. Most már tudta, hogy
elvesztegette az életét. De mindenki meghalt, aki
megmutathatta volna neki a jóhoz vezető utat, aki
segíthetett volna neki, hogy ismét Ben legyen. Luke… a
szülei… és most Rey is.
Nem tudta elhinni, hogy ez történt. Rey volt a legerősebb
személyiség, akivel valaha találkozott. Úgy harcolt a
sötétség ellen, ahogyan ő sosem tudott. Mindenkit
megmentett. És jobb sorsot érdemelt volna.
Mialatt Ben tovább szorította magához a lányt, hirtelen
megérzett valamit. Egy parányi szikrát. És ekkor rádöbbent,
hogy Rey még nem egyesült az Erővel.
Pontosan tudta, hogy Rey mit tenne a helyében. És
nyomban meghozta a döntést – élete legkönnyebb döntését.
Óvatosan lejjebb eresztette a lányt, és a hasára tette a
tenyerét. Behunyta a szemét, és megidézte az Erőt. Nem
sok testi ereje maradt, és olyasmire készült, amit még
sosem csinált. De szerencsére Rey megmutatta neki,
hogyan adjon.
Ben mindenét a mozdulatlan testbe zúdította. Tartalékokat
talált magában, amelyek létezéséről mostanáig nem is
tudott. Mindenét átadta, az egész lényét.
 Rey hirtelen megmoccant, vett egy mély lélegzetet, és
megfogta Ben kezét. Aztán felnyitotta a szemét. Jól
érzékelhetően meglepődött attól, hogy kit lát. Felült, de nem
húzódott el.
Pár pillanatig szótlanul néztek egymás szemébe. Ben
türelmesen várta, hogy a lány megértse, mi történt. Neki az
is megfelelt volna, ha Rey most otthagyja őt. Ha megy, és
éli tovább az életét anélkül, hogy visszanézne rá. Sőt, ezt
kellett volna tennie.
Ezzel szemben elmosolyodott, és azt suttogta:
– Ben!
Rey örült, hogy látja őt. Örült, hogy vele lehet ebben a
pillanatban. Ben úgy érezte, ez a legnagyobb ajándék, amit
a lány adhatott neki.
A szíve csordultig telt érzésekkel, amikor Rey finoman
megérintette az arcát. Aztán – csodák csodája – a lány felé
hajolt, és a szájára tapasztotta az ajkát. A hála csókja volt
ez, a kapcsolatuk megerősítését jelképezte, egyben azt
ünnepelték vele, hogy végre megtalálták egymást.
De aztán Rey elhúzódott tőle, aggodalmasan nézett rá -
megérzett valamit, talán azt, hogy a fiú bőre sokat hűlt.
Ben rámosolygott Reyre.
Visszaadta őt a galaxisnak. Ezzel nem tette jóvá minden
bűnét, de most már csak ennyit tehetett.
Ben Solo semmit sem bánt, amikor minden erejét
elveszítve elterült a padlón. Az Erő üdvözölte és befogadta.
Utoljára még azt érzékelte, hogy Rey mellett ül, és meleg
kezével szorongatja az ő hideg ujjait.
***
Rey dermedten állt ott, ahol Ben feküdt az imént. A
fekete, üres öltözetet bámulta, és könnyek csorogtak az
arcán.
Ben Solo feláldozta érte az életét.
Kylo Rent egy pillanatig sem gyászolta. Kylo Rent sosem
gyászolta volna. Ugyanakkor nagyon szerette volna
megismerni Ben Solót. Ezekben a pillanatokban úgy érezte
magát, mintha az egyik fele eltűnt volna, és gyanította,
hogy ez így is van.
A lány, aki oly magányosnak érezte magát a Jakkun töltött
évek alatt, mindvégig egy diád egyik fele volt. És most,
röviddel azután, hogy felfedezte ezt az értékes kapcsolatot,
ez a hihetetlen egység helyrehozhatatlanul széthasadt.
Ekkor az Erő egy hangot közvetített felé. Én mindig veled
leszek – mondta neki Ben.
Rey elmosolyodott, és a lelkébe zárta az üzenetet.
– Soha, senki nem tűnik el nyomtalanul – suttogta halkan.
Aztán felvette mindkét fénykardját, és kifutott a romba
dőlt sziklacsarnokból.
***
Abban a pillanatban, hogy Rey magához tért, Finn tudott
róla.
Kiugrott a lövegkezelő-ülésből – amúgy sem üldözte őket
senki – leereszkedett a létrán, és a pilótafülkébe rohant.
– Csubi! Éreztem Reyt! – kiabálta részben boldogan,
részben idegesen.
Csubakka előbb az ábrándozás hiábavalóságáról morgott
valamit, aztán azt tudakolta, hogy nem lenne jobb, ha Finn
visszatérne a löveghez, és fedezné a hátukat?
– Teljesen biztos vagyok benne! – állította Finn, mialatt az
ablakon kinézve a láthatárt pásztázta a tekintetével.
Roncsok hullottak mindenütt a felszín felé. Bizonyosnak
tűnt, hogy ezek után az Exegol maradványokkal teli sivatag
lesz – nem mintha eredetileg mesebeli táj lett volna. Azt
Finn mindenképpen biztosra vette, hogy az óriási
csillagrombolók évekig fognak még izzani, égni és
füstölögni.
Ugyanakkor Reynek nyomát sem látta.
Sem Csubakka, sem Lando nem próbálta kizavarni őt a
pilótafülkéből, így hát maradt, és kitartóan fürkészte a
felszínt.
 – Ott! – ordította hirtelen, és egy megviselt T–65-ös X-
szárnyúra mutatott. Majd belekiabált a csuklóján viselt
kommunikátorba: – Nézzétek! A Vörös Ötös repül! Rey
életben van!
– Látom őt – közölte Poe.
Finn nem hitte volna, hogy ennél is jobb lehet ez a
pillanat, de aztán üzenet érkezett a hosszú hatótávolságú
adóvevőn. Csubakka izgatottan hörgött és bömbölt.
– Poe! – kiabálta fellelkesülve Finn. – A galaxis lakói
mindenütt fellázadtak! Sikerült!
– Igen, sikerült! – erősítette meg Poe, és a hangjából ítélve
elégedetten mosolygott.
***
C–3PO nem tudta levenni a fotóreceptorát a konzolról. A
barátai messze jártak tőle. Hősiesen harcoltak, és sokan
meghaltak közülük.
Az utolsó adás, amit R2-D2-től hallott, egy jelentés volt
arról, hogy egy különös elektromos vihar miatt Poe tábornok
nem tudja a levegőben tartani az X-szárnyúját.
– Jaj, tervezőm! – hajtogatta C–3PO újra és újra.
Aztán történt valami, és úgy tűnt, az ellenállók kerülnek
fölénybe. Röviddel ezután ugyanazok a jelentések érkeztek
mindenhonnan.
– Zuhannak a rombolók! – kiáltotta lelkesen C–3PO
mindenkinek, aki hallotta őt, és a karját lengetve folytatta: –
Mindenütt zuhannak a csillagrombolók!
***
Harmincegy évvel ezelőtt Wicket ugyanezen a helyen állt
az Endor erdőholdján, és a Halálcsillag pusztulását
ünnepelte. Akkor még kölyök volt csupán, a bundája még a
fiatalokat jellemző barna árnyalatokban játszott.
Akkor egy évtizeden át zuhogott a törmelék az égből, de
hát a holdon az élet sosem zajlott csendben és
békességben. Azóta az erdő is visszavágott a maga módján,
és zöld, eleven takaróval vonta be a maradványokat.
Aztán megérkeztek az Első Rend katonái.
Wicket az égre mutatott, ahol egy csillagromboló hosszú
lángcsóvát húzva zuhant, mint egy tüzes üstökös.
– Látod azt? – kérdezte evok nyelven a fiától. – Azt a
barátaink csinálták!
– Leia hercegnő? – ámuldozott Pommet, aki fejből tudta az
összes régi történetet. – C–3PO?
– C–3PO! – felelte bólogatva Wicket. Egy pillanatig sem
kételkedett abban, hogy részben vagy teljes egészében az
arany színű istenségnek köszönhető az, hogy a galaxis
megint megszabadult a zsarnokságtól.
– Gyere! – szólt oda a fiának, és miután elindultak a falu
felé, hozzátette: – Ma este lakoma és tűzijáték lesz!
 Tizenkilencedik fejezet
Finn leszaladt a Falcon rámpáján, és végignézett a
támaszponton. A szövetségeseik többsége visszatért a saját
bolygójára, de néhányan úgy döntöttek, hogy hazakísérik az
Ellenállás megmaradt egységeit. A bázison többen
mozogtak, mint valaha.
Hamarosan a csapatszállító is megérkezett a Falcon mellé.
Elsőnek BB–8 gurult le a rámpán, akit a lelkesen táncoló
Rose követett. Finn szélesen vigyorgott, és mérhetetlenül
örült annak, hogy a barátja sértetlenül megúszta.
D-O vidáman zagyvált és visított, amikor meglátta BB–8-
at. Rögtön odagurult hozzá, majd hajmeresztő iramban
száguldozott körülötte, és azt hajtogatta:
– Bo-bo-boldog! Bo-bo-boldog!
Mindenki összeölelkezett mindenkivel, és örült, hogy
túlélte. Finn elhaladt Beaumont mellett, aki megveregette a
vállát.
Aztán meglátta Poe-t, amint a vadászgépét maga mögött
hagyva Zorii felé indul. Pár pillanatig hallgatagon meredtek
egymásra, majd Poe felvonta az egyik szemöldökét, és
kérdőn nézett a nőre, aki csak megrázta a fejét.
Poe elmosolyodott, és elsétált – az arckifejezése alapján
úgy tűnt, lemondott valamiről, de azért remekül érzi magát.
Körös-körül barátok és bajtársak találkoztak: C–3PO
üdvözölte R2-D2-őt, miután az utóbbit kiemelték Poe
vadászgépéből. Beaumont, Klaud és Connix egymásba
kapaszkodva, harsányan kacagtak, míg D’Acy és Tyce
összeölelkeztek, és szenvedélyesen csókolóztak. Még az
orbakok is ünnepeltek a maguk módján: a fejüket ide-oda
vetve rázták a sörényüket, és a lábukkal dobolva jelezték,
hogy valaki igazán adhatna nekik egy kis rágcsálnivalót.
 Csubakka épp magához ölelte és felkapta Rose-t, amikor
Maz odament hozzájuk, és megszólalt:
– Csubi! – mondta, és intett a vukinak, hogy hajoljon felé.
– Ez a tiéd!
Csubakka fél térdre ereszkedett, Maz pedig a markába
nyomta Han Solo kitüntetését, majd rágörbítette a vastag,
szőrös ujjakat, és hozzátette:
– Han is azt akarná, hogy a tiéd legyen.
Finn tovább nézelődött, és azt látta, hogy Poe felé tart. A
pilóta is ünnepelt, mint mindenki más, de Finn némi
tétovázást érzékelt felőle.
– Leia azt hitte, hogy ő és a társai elpusztították a császárt
az endori csatában – mondta Poe. – De visszatért. És
erősebb volt, mint valaha.
– És te azt gondolod, hogy megint vissza fog jönni –
dörmögte Finn.
– Lehetséges… – felelte Poe, és elnézett Zorii felé. Finn
természetesnek vette, hogy a barátja aggódik emiatt.
Elvégre most már vezénylő tábornok volt, és mint minden jó
tiszt, máris azt számolgatta magában, hogy milyen harcok
várnak még rá. – Vagy valahol felbukkan egy másik gonosz.
Valahol mindig elő fog kerülni a gonoszság.
– Hát, most egy darabig biztosan nem! – állította Finn a
fejét csóválva, és miután Poe kérdőn nézett rá, magyarázni
kezdett: – Ne értsd félre, amit Organa tábornok, Solo és
Skywalker tettek, az valami hihetetlen volt. Hősies és bátor.
De az csak egy kisebb csapat volt, aminek sikerült
győzelmet aratnia, noha minden látszat szerint nem volt
semmi esélye.
– A miénk pedig nem egy kisebb csapat – vette át a szót
Poe, amikor megértette, mire céloz a barátja, és mind
szélesebben mosolyogva folytatta. – Az Ellenállás több millió
főt számlál, több ezer helyszínen. Organa tábornok
egyesítette az egész galaxist. Ezúttal valóban sikerült neki!
Finn ekkor végre megölelte Poe-t, aki viszonozta a
gesztust.
 C–3PO és R2-D2 épp elhaladtak mellettük. A protokoll-
droid felnézett az égre, és azt kérdezte a társától:
– Hallottad ezt?
***
Lando végignézett az Ajan Kloss-i támaszponton. Mindenki
tudta, hogy ki ő, de ez más volt – felismerték, és tudták,
hogy mit tett egykoron, de senki sem ismerte. Az összes
régi barátja közül már csak Csubakka élt.
Így is örült mindenkinek. Ezzel az új galaxissal – az új Új
Köztársasággal? – már a következő nemzedéknek kellett
megbirkóznia. Ő maga azt tervezte, hogy hamarosan
visszatér a Pasaanára. Ezekben a percekben viszont örült,
hogy segített.
– Honnan származik, tábornok? – kérdezte tőle váratlanul
valaki, és megállt mellette.
Lando elfordult, és Jannah-t pillantotta meg, a Kef Biren
megismert fiatal nőt.
– Az Arany-rendszerből – felelte. – Hát te, kölyök?
– Nem tudom – válaszolta Jannah, és lesütötte a szemét.
Lando úgy érezte magát, mintha telibe találta volna egy
protontorpedó. És máris tudta, hogy nem fog visszatérni a
Pasaanára. Az elmúlt évek során az Első Rend több ezer,
vagy talán több millió gyermeket hurcolt el az otthonából.
És akadtak köztük különlegesek is. Olyanok, mint Finn és
Jannah, akiknek valahogyan sikerült megszabadulniuk
mindattól, amit a kiképzőik a fejükbe vertek, és képesek
voltak jó döntéseket hozni.
Lando úgy gondolta, hogy ő segíthet ezeknek a különleges
kölyköknek. Megkeresheti a családjukat, ha ezt akarják.
Segíthet nekik megtalálni a helyüket az új galaxisban. Mi
több, talán még a lányát is megtalálja! Vagy talán mégsem
– ismerte az esélyeket. De igazán szép lenne ennek a
feladatnak szentelni az utolsó éveit, nemde? Persze csak
akkor, ha a kölykök kezelhetőek…
– Tudod mit? – mondta végül Jannah-nak. – Derítsük ki!
 A fiatal nő csodás mosolya mindent elmesélt neki, amit
tudnia kellett.
***
Rey letette Skywalker mester X-szárnyúját, és kiugrott a
fülkéből. BB–8 izgatottan füttyögve gurult felé.
– BB–8! Hát túlélted! – örvendezett Rey, azzal lehajolt, és
gyorsan ellenőrizte a droid antennáit, és a különböző
zárófedeleit. Elégedetten állapította meg, hogy a gépezet
jóformán egy karcolás nélkül került ki az ütközetből.
Aztán bejárta az egész bázist, és bár az általános, vidám
hangulat őrá is átragadt, furcsa módon magányosnak érezte
magát. Sokan hátba veregették, amikor elment mellettük –
gyorsan elterjedt a hír, hogy a császár meghalt, és hogy ez
kinek köszönhető. Rey azon töprengett, hogy akkor is ilyen
lelkesen üdvözölnék-e, ha tudnák róla, hogy ő Palpatine
unokája.
És gyanította, hogy igen. Végül is Leia és Luke nem
mások, mint Darth Vader gyermekei voltak. És talán a
jólelkű ellenállók nem törődtek azzal, hogy ki kinek a
leszármazottja.
Végül meglátta azokat, akiket keresett: Finn és Poe együtt
mozogtak a tömegben, és alighanem őt keresték. És végül
összeakadt a tekintetük.
Rey kis híján sírni kezdett. A barátai – a családja tagjai –
életben maradtak.
Aztán azon kapta magát, hogy ők hárman
összeölelkeznek. Érezte Finn könnyeit az arcán, míg Poe úgy
szorította, hogy alig kapott levegőt.
– Rey… – suttogta Finn. – Egy ideje már szeretném
elmondani neked…
– Tudom – szólt közbe Rey arra gondolva, hogy Finn
jelenléte mindig oly fényesen ragyogott az elméjében.
– Mindannyian tudjuk – mormolta Poe.
Kellemes, melengető érzés áradt szét bennük, és tudták,
hogy van közöttük egy kapcsolat, ami elkülönül az Erőtől, de
a maga módján ugyanolyan erős. Rey nem törődött azzal,
hogy nevet adjon neki. Nem akart mást, csak átélni a
pillanatot, és élvezni az érzést.
Rengeteg tennivaló várt még rájuk: meggyászolni az
elesett bajtársakat, továbbá egy egész galaxist kellett
összefogniuk és működtetniük. De mindez várhatott egy
kicsit. Most még mindenki ünnepelt körülöttük, ők hárman
pedig csak ölelték és szorították egymást,
***
A Millennium Falcon zökkenés nélkül szállt le a sivatagos
síkságon. A Tatuin ikernapjai még nem mutatták meg
arcukat, de a kora hajnali fény pirosra festette a homokot.
Rey – BB–8-cal a nyomában – leereszkedett a rámpán, és a
szemét résnyire vonva körülnézett. A zordon, sivár környék
a Jakkura, pontosabban a Hiila-medencére emlékeztette.
Lassú léptekkel tartott a homokból kiemelkedő, kupola
formájú épület felé. Ezúttal nem kísérte más, csak BB–8. A
barátai felajánlották ugyan, hogy vele tartanak, de Finn
ragaszkodott hozzá, hogy otthon maradjanak. Ő megértette,
hogy ezt Reynek egyedül kell végigcsinálnia.
Három fénykardot hozott magával. A sajátja, amit végre
befejezett, a derékszíján lógott.
A másik kettő a zsákjában rejtőzött.
A vályogból épített háznak volt ugyan egy boltíves ajtaja,
de az évek során felhalmozódott homok rég eltorlaszolta.
Azon át nem lehetett bejutni a Lars család egykori
otthonába.
A távolban páracsapdák sorakoztak szabálytalan
távolságra egymástól, a legtöbb még állt, de néhány már
kidőlt.
Rey elment az épület mellett, és meglátott egy
vályogfalakkal határolt, jókora gödröt, amit félig megtöltött
a homok. Amikor alaposabban szemügyre vette, felfedezett
egy íves ablakot és egy ajtót – ez utóbbit is félig elnyelte
egy homokhalom.
 Kirángatott a homokból egy eltemetődött burkolatdarabot
– talán egy páracsapdáé lehetett –, rákuporodott, és mint
valami szánon, lecsúszott vele a dombon egészen a gödör
aljáig, ahol felállt és körülnézett.
Rengeteg emlék vette körül. Érzékelte őket, ahogyan az
érzéseket is – sóvárgást, bánatot, aggodalmat,
kétségbeesést, szeretetet –, és nemcsak Luke-ét. A
Skywalkerek két nemzedéke fordult meg ezen a helyen.
Elindult az egyik bejárat felé, ami egy barlang torkolatára
emlékeztette. Amint beért az árnyékba, és a szeme
hozzászokott a megváltozott fényviszonyokhoz, felfedezett
egy vastag porréteggel lepett, hosszú étkezőasztalt. Egy
világoskék vonalat követve végighúzta a mutatóujját a
felszínén. Luke Skywalker annak idején itt evett. És talán –
Rey az Erőt figyelte –, Anakin is?
A szomszédos fülkében italadagoló állt, de a karokat és a
borítást rég leszedték róla, valószínűleg a környékbeli javák.
Egy plastexből öntött magas pohár az oldalán feküdt, és
meglepően tisztának tűnt.
Rey pár perc alatt bejárta a ház föld alatti részét, közben
megtalálta a járműtárolót, Luke hálókamráját, valamint egy
elektrosztatikus taszító maradványait – alighanem ez a
berendezés tartotta távol néhány évig a port és a homokot.
Más helyiségekbe nem tudott belépni, mert a homok
teljesen eltorlaszolta a bejáratukat.
Egy darabig a gödör közepén állva nézelődött, és azon
töprengett, hogy milyen lett volna az élete, ha egy ilyen
igazi otthonban nőtt volna fel, egy szerető nagybácsival és
nagynénivel. Teljesen máshogy alakult volna minden?
Talán nem. Sokáig áhítozott egy családra, és most, amikor
rátalált, semmin sem változtatott volna.
Könnyen felkapaszkodott a repedésekkel és kiálló
vezetékekkel teli falon. Miután felért a felszínre, elővette a
zsákjából Luke és Leia fénykardját. Egy-két percig maga
előtt tartotta, és szeretettel nézte a két markolatot. A tanítói
fegyverei voltak. A családtagjaié.
 Aztán beburkolta őket egy szövettel, egy bőrszíjjal
megkötözte a kis csomagot, és letette maga elé. Megidézte
az Erőt, és nyomni kezdte a csomagot, ami egyre lejjebb és
lejjebb süllyedt, mígnem a föld befogadta, és
homoktakaróval borította be a hűvös és békés rejtekhelyet.
Rey felállt, elővette a saját fénykardját, és aktiválta. Arany
színnel izzott, és ő elgondolkodva nézte. A fegyvernek
egyetlen pengéje volt, a burkolat és a sugárzó a botjából
származott. A végeredmény pont az ellenkezője lett annak,
amit a Sith Rey kezében látott. És imádta a kardját.
Gyönyörű volt, tökéletesen illett a kezébe, és megfogadta,
hogy mindig, mindenhová magával fogja vinni.
Ebben a pillanatban ráköszönt valaki:
– Jó napot!
Rey felkapta a fejét, és megpördült. Egy idős ember
asszony közeledett felé. Az arcát mély ráncok barázdálták, a
köpenye csuklyáját a homlokára húzta, hogy védje magát a
naptól, és magas, nyurga etobit vezetett kantárszáron.
– Itt már régen nem lakik senki – mondta reszkető hangon.
– Ki maga?
– Rey vagyok – felelte Rey.
– Milyen Rey? – kérdezte az idős asszony.
Rey a szeme sarkából halvány fényt látott, és elfordította
a fejét. Tőle nem messze két áttetsző fényalak lebegett –
Leia és Luke –, és kedvesen mosolyogva nézték őt. Most
érezte át igazán, hogy mennyire hiányoznak neki.
Aztán Luke szelíden biccentett egyet. A tiéd, Rey.
Rey visszafordult az asszony felé, kihúzta magát, és azt
felelte:
– Rey Skywalker!
– Á… hát akkor, viszlát! – válaszolta az asszony, azzal
elballagott anélkül, hogy megmondta volna a saját nevét.
Rey Skywalker elindult a Falcon felé, hogy visszatérjen a
családjához. Azokhoz, akik oly fontosak voltak neki. Most
már pontosan tudta, hogy az értelmes teremtmények
mennyire értékesek. Amikor a császár előtt állt, nem tudott
volna ellenállni neki, még csak nem is maradt volna életben,
ha nem támaszkodhatott volna a barátai jóságára és
szeretetére, valamint a régi idők Jedijeinek erejére. És
Benre! – emlékeztette magát.
Amikor a hajó közelébe ért, BB–8 füttyögve közölte vele,
hogy elege van a sivatagbolygókból. De aztán nem
panaszkodott tovább, amikor a gazdája megállt, és kelet
felé fordult.
Rey és BB–8 együtt nézték végig, hogy a Tatuin ikernapjai
lassan a láthatár fölé emelkednek.
 Köszönetnyilvánítás
Minden valamirevaló lázadást egy merész csapat robbant
ki. Az én merész csapatomba tartoznak Tom Hoeler és
Jennifer Heddle szerkesztők; C. C. Finlay, a férjem; Holly
Root, az ügynököm; a Lucasfilm Story Group, de különösen
Pablo Hidalgo; Michael Kogge szerzőtársam; J. J. Abrams és
Chris Terrio, akik remek alapanyaggal szolgáltak; és
természetesen George Lucas, aki az egészet elindította.
Ám most, amikor megírtam a Skywalker saga utolsó
regényét, úgy érzem, leginkább önöknek vagyok hálás, a
Star Wars olvasóinak és rajongóinak. Köszönöm a
lelkesedést, a fénykard-párbajokat, a tökéletes jelmezeket,
az új és új könyvek iránti kielégíthetetlen étvágyat, a
részletek iránti végtelen odaadást. Köszönet jár a
rajongóknak, akik csak egyszer-egyszer ugranak el a Star
Wars galaxisba, és azoknak is, akik megszállottan látogatják
immár négy évtizede, és mindenkinek, aki a kettő között
van. Köszönöm azoknak, akik részben kritikus szemmel,
részben örömmel viszonyulnak a témához. Köszönöm a
szenvedélyes vlogokat, blogokat és a kép-, illetve
hanganyagokat. Ez a legjobb közösség az összes létező
galaxisban, és büszke vagyok arra, hogy a részese lehetek.
Lehet, hogy a Skywalker kora a saga utolsó fejezete, de az
Erő velünk lesz. Mindig velünk lesz.
Képek a mozifilm legjobb jeleneteiből
Skywalker kora-01Skywalker kora-02
 Skywalker kora-03Skywalker kora-06Skywalker kora-04

Skywalker
kora-05
 Skywalker kora-07Skywalker kora-
08Fülszöveg
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban….
 Végre megérkezett a Skywalker-saga befejezése!
Rae Carson a Skywalker kora regényváltozatában olyan
titkokról is lerántja a leplet, melyek kimaradtak filmből, és
régóta izgatják a nézők és az olvasók fantáziáját. A kivágott
jelenetek és a kibővített cselekményszálak új
megvilágításba helyezik az epikus történet befejezését.
 Az Ellenállás
újjászületett. Rey és társai visszatérnek a harcok sűrűjébe,
hiszen a Kylo Ren vezette Első Rend elleni háború még csak
most veszi igazán kezdetét. Luke Skywalker áldozata nem
volt hiábavaló, a lázadás szikrája újra lángra lobbant a
galaxisban. Azonban vérfagyasztó üzenet kering a csillagok
között, mely Palpatine császár visszatérését hirdeti.
Megtörtént a lehetetlen: Darth Sidious feltámadt a halálból.
A Sith mester tervei lassan a végső fázisukhoz érnek.
Hamarosan valóban beteljesülhet a Sithek több ezer éves
sötét álma. S ha ez bekövetkezik, örök homály borul a
világmindenségre…
Régi barátok és új szövetségesek a misztikus Erő
útmutatásával veszik fel a küzdelmet a gonosz ellen. A
történet, mely a Star Wars: Az ébredő Erővel kezdetét vette,
majd a Star Wars: Az utolsó Jedikben folytatódott, eléri
meghökkentő végkifejletét.