b V H JK D U L U

Négyszáz évvel ezelőtt jelent meg a világ-

Lrodalom páratlan remeke, az első modern
regény, M iguel de Cervantes Saavedra
(1547-1616) m űve, A z elmés nemes Don
Quijote de la Mancha. A nevezetes évfor­
dulóra két híres verssel - a nicaraguai
R u b é n D arío (1867-1916) és a spanyol
Gábriel Celaya (1911-1991) versével - em­
lékezünk, megidézve a „Búsképű lovag"
és h ű ség es feg y verhordozója, Sancho
Panza alakját.

r u bé n d a r ío

Mi urunk Don Quijote litániája

Búsulók királya, felséges hidalgó,
álmok palástjában délcegen hivalgó,
kinek fején hóbort az aranysisak,
senki e világon nem g y ő z h e t le téged,
pajzsod a poézis, m ellyel melled véded,
s lándzsádat döfésre lelked szegzi csak.

Bolygó vándoroknak vándorló bolygója.

Szent lesz az országút, hogyha lábad rója,
köve m egdicsőül, ha te lépsz azon,
túl bizonyosságon, lelki elbukáson,
tételes szabályon, tudákos tudáson,
minden hazugságon s m inden igazon...

Lovagok lovagja, világot bejáró,

kerekasztal hőse, csodaváró báró,
mesék paladinja, m ester, ü d v neked!
Üdv neked, m ert félek, nem jól áll a dolgod,
hódolattal, tapssal lázadat nem oltod,
ünnepi beszédtől m a se leszel boldog
s gúnyját a sokaknak m a is megveted!

Minden délibábok felkent kergetője,

hozzád esd rajongva h íre d hirdetője,
kinek Pegazusa nyom odban nyerít;
hallgasd m eg rím ek b ő l sz ő tt litániámat,
hétköznap ugarja, m iből fele tám adt,
de felére fátylat a titok terít.

65
Könyörögj érettünk, élni éhezőkért,
támolygó lelkekért, hit nélkül veszőkért
kiknek szorongást hoz a nap, a derű,
kiknek megalkudni az élet parancsa/
kiknek csak nevetség minden, ami Mancha,
minden, ami hispán, nagy és nagyszerű!

H o g y le g y e n m ié n k is a b o ro s ty á n d rá g a
ág a s ró z s a fá d n a k m á g ik u s v irá g a ,
könyörögj p ro n o b is, m in d e n fiad ért.
(Zöld lo m b o k o n á tf u t e g y fá z ó s lehellet
s té to v a te s tv é re d , S e g ism u n d o m e lle tt
h a lv á n y H a m le t n y ú jtja feléd a b ab ért.)

K önyörögj, n a g y le lk ű , b ü sz k e ég i v án d o r,
irgalm as és b á to r, tis z ta s z ív ű jám b o r,
fohászkodj, járj k ö zb e é rtü n k , é d e s á rn y ,
adj n e k ü n k e rő d b ő l, friss é leta d ó te,
ki n élk ü l nincs lélek, se fé n y , se Q u ijo te,
se Sancho, se Iste n , se é p láb, se szárn y .

Sok k ese rű sé g tő l, fájdalom tól, bajtól,

n ietzsch ei m oráltól, ro s sz to rk ú d u h ajtó l,
m éreg tő l, m it d o k to r lab d ac sk áb a g y ú r,
epidém iáktól, csú f b laszfém iák tó l,
akadém iáktól
válts m eg, ó, nag y ú r.

T rág ár nyavalyátó l,
álhősök rajától,
ro th ad ó szép lelk ek se ly p ítő zajától,
kecses gyiloktól, m ely fin o m k o d v a sz ú r,
azoktól, kik céda
é tv ág y á n ak élet s b ecsü let a p ré d a ,
válts m eg, igaz úr!

Bolygó v á n d o ro k n a k v á n d o rló bolygója,

szen t lesz az o rsz á g ú t, h o g y h a láb ad rója,
köve m egdicsőü l, ha te lé p sz azon,
tú l bizonyosságon, lelki e lb u k áso n ,
tételes szabályon, tu d á k o s tu d áso n ,
m inden h azugság o n , s m in d e n igazon...
 Imádkozz érettünk, szomorú hidalgó,
álmok palástjában délcegen hivalgó,
kinek fején hóbort az aranysisak;
senki e világon nem győzhet le téged,
pajzsod a poézis, mellyel melled véded,
s lándzsádat döfésre lelked szegzi csak!
GÁSPÁR ENDRE FORDÍTÁSA

GÁBRIEL CELAYA

Sancho Panzához

Sancho, te jó, Sancho, te sár, Sancho, te köznép,

hűséged oly természetes,
látszatra mindent jól kibírsz,
bátorságod szükségszerű, m int M anchában az öröklét.

jestvér-Sancho, te közönséges,
jazámvaskos gyökere, Sancho, aki túléled annyi kínod,
s-ami volt, elmúlt - rándítsz vállat hol cinikusan, hol dicsőén,
jóképet vágsz a rossz időben.

Sancho, kit ingyen adunk másnak,

dekinek alkatrésze már a sokezredes vállalt alázat,
nemtörténelem vagy, enyém vagy,
enyém nek vallak, mint hazámat és mint felszántott földanyámat.

Senki-Sancho, tömeg-Sancho, Sancho te áldott,

Sanchója hagymának, k en yérn ek ,
századok százain keresztül kimunkált, kaptafára-gyártott,
elevenen s holtan elásott.

Tecsak vagy, aki vagy, te mindig ugyanaz, tudjuk, bár rád se nézünk,
ibér-Sancho, Sancho, te nép,
talpig-ember Sancho, derék,
Spanyolország-Sancho, tágabb határú, m int a mese és mint az ezredév.

Hálélünk, ahogy élünk, mivelhogy m egvan még a bendőnk,

SanchoPanza, csökönyös-Sancho;
aszerény motorokból élünk, a nép szívós türelm e éltet,
atefáradozásod éltet, a te éhséged, verítéked.
IRODALMI

BÁUNT GYÖRGY

S z é l m a l o m * 13* 0

s^-“* j*

- ^ T évfŐlvaM
Quijote
BalláZoltán V°*

10 október
2005.